IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Napi Gazdaság Év közben faragnak a kiván 2013.02.28 - 2. oldal - [5178306] A kormány is elismerte, hogy a kisvállalati adót (kiva) választók tízezer fős száma alulmúlta a várakozásokat - legalábbis erről is beszélt Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a NAV és az MKIK tegnapi adóügyi fórumán. A kabinet éppen ezért népszerűsítő lépésekben is gondolkodik: azzal, hogy az ismeretlentől tartanak a vállalkozások, nem sokat lehet tenni, de segítség lehet, ha megnyílik az év közbeni átlépés lehetősége. Az egyelőre nem tiszta, hogy ez csak az első időszakra vonatkozik majd vagy végleges lesz. A tapasztalat hiánya mellett pénzügyi szakértők és könyvelők a tárgyi eszközök eladásával, illetve a célzott kedvezmények szociális hozzájárulási adóban (szocho) való érvényesítése kapcsán fogalmaztak meg félelmeket. A kormány kisebb változtatásokat javasol a kivában, valamint a beruházások értékesítésekor felmerülő problémákra is megoldást hoz a kormány által támogatott módosítás, illetve nem fognak rosszabbul járni azok a kivázók sem, akik magasabb készletállománnyal dolgoznak - mondta Balog.
==***==
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Magyar Nemzet Kiterjesztik a kedvezményt 2013.02.28 - 13. oldal - [5178426] *Vizsgálják, mely csoportok munkavállalását segíthetnék további adóenyhítéssel A szaktárca vizsgálja, miként lehetne a munkahelyvédelmi akció adókedvezményeit az alacsonyabb képzettségű személyek újabb csoportjaira kiterjeszteni - tudtuk meg Balog Ádámtól. A helyettes államtitkár elmondta emellett, hogy több ponton is kiterjesztik a két új vállalkozási adót. A pénztárgépek és az adóhivatal összekötéséből remélt bevétel szerinte nem forog veszélyben. Összetett elemzéseket készít a Nemzetgazdasági Minisztérium, a szaktárca arra kíváncsi: miképpen lehetne kiterjeszteni az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akció adókedvezményeit további, nehéz helyzetben lévő társadalmi csoportokra. A részletekről szólva az adóügyekért felelős helyettes államtitkár kérdésünkre elmondta, hogy a mostani szabályok az 55 évnél idősebbek, a 25 évnél fiatalabbak, a kismamák, a munkanélküliek és a szakképzettséggel nem rendelkező személyek elhelyezkedését segítik akár több évre szóló közteherenyhítéssel is. - Jelenleg azokat a munkaköröket, munkavállalói csoportokat keressük, amelyeknél szintén szükséges lehet az adókedvezmény bevezetése - fogalmazott Balog Ádám. Vannak ugyanis olyan szakmák, foglalkozások, tevékenységi körök, amelyeknél a munkahelyek megtartását, s a meglévő állások számának növelését adóügyi lépésekkel is segíteni kell. - A vizsgálódás még zajlik, végleges döntés egyelőre nem született - mondta a helyettes államtitkár. Az ugyanakkor már eldőlt, hogy a kormány kiszélesíti az év eleje óta élő két új vállalkozási adóformát. A kisadózók tételes adója, vagyis a kata szabályozása egy lényeges ponton változik: a jövőben a biztosítási ügynökök is választhatják a havonta csupán ötvenezer forint közterhet kérő lehetőséget. A kisvállalati adó - röviden a kiva - előírásai már jóval több helyen módosulnak. Balog Ádám ezzel kapcsolatban azt mondta: a szaktárca az utóbbi időben számos pénz- és adóügyi szakember véleményét kérte ki a kiváról, elsősorban azt tudakolva, melyek azok az okok, amelyek miatt a vártnál kevesebben léptek be az adózási formába. Az észrevételek nyomán úgy határoztak, hogy a kisvállalati adóhoz a jövőben - a szükséges papírmunka elvégzése után - év közben is csatlakozhatnak majd az érintettek. További fontos változásnak nevezte a helyettes államtitkár, hogy ezentúl a kivások is igénybe vehetik a munkahelyvédelmi akció adóenyhítéseit, emellett kedvezően alakulnak át a beruházások leírását és a készletek elszámolását rendező szabályok is. - A tavalyi év végén tízezer vállalkozás döntött a kiva mellett, a módosítok nyomán azt reméljük, hogy ez a szám a közeljövőben megduplázódhat - fogalmazott Balog Ádám. Hozzátette: a módosításokat a kormány ezen a héten jóváhagyta, a szükséges javaslat rövid időn belül az Országgyűlés asztalára kerül. Mindezeken túl a helyettes államtitkár ejtett néhány szót a pénztárgépek és az adóhivatal elektronikus összekapcsolásáról is. A minisztériumi vezető azt mondta: az átállás július elsejéig kell hogy megtörténjen, a gépek lecserélését a kormányzat támogatással segíti. Az egyelőre nem dőlt el, hogy a cégek hagyományos támogatás formájában jutnak-e hozzá a dotációhoz, vagy esetleg adócsökkentő tényezőként számolhatják el az új pénztárgépek megvásárlására fordított összegeket. Kérdésünkre Balog úgy fogalmazott: a jelenlegi számítások szerint az intézkedésből remélt 95 milliárd forint befolyik a közkasszába, így hiány nem keletkezik az idei büdzsében, vagyis adóemelésre nem kerülhet sor. A helyettes államtitkárral a szaktárca, az adóhivatal, s a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tegnapi fórumán beszélgettünk. A rendezvényen megalakult az MKIK közteherviselési kollégiuma. Parragh László, a kamara elnöke az eseményen az adók mérséklésének fontosságáról beszélt. Balog Ádám szerint nincs szükség az adók emelésére FOTÓ: BÉRES ATTILA
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
*JAKUBÁSZ TAMÁS
==***==
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Népszava Kamarai sarc 2013.02.28 - 7. oldal - [5177465] Alighogy lezárult a kisvállalkozásokat pártoló kormány előző sarcidőszaka, itt a következő. Február elsejéig kellett beadni a cégbíróságnak a tavaly kötelezően elrendelt adategyeztetőadatmódosító papírokat, amelyeken a hivatal tudni akarta a cég tulajdonosának anyja nevét, adószámát, és igazolást a székhely tulajdonosától, hogy a vállalkozás szabályosan, tulajdoni lappal igazoltan, jogosan használja irodáját, raktárát, műhelyét. És mivel új adatokat kértek, sokaknak módosítaniuk kellett, egységes szerkezetbe foglalni a cég alapdokumentumait. A tulajdoni lap legkevesebb 3800 forint, amihez hozzájön az ügyvédi munkaköltség, kinek-kinek tarifája szerint 20-70 ezer forintjával. Aki elmulasztotta, számíthat a hatóság haragjára és a tetemes büntetésre. Persze, ha a több százezer beküldött akta között megtalálják a hiányzókat... Március utolsó napja a következő sarchatáridő: addig kell átutalni a kamarának az ötezer forintos tagdíjat, amelyet tavaly írt elő a kormányzat a gazdasági fellendülés langyos vizében lubickoló vállalkozásoknak. Parragh László - és lassan minden kérdésben illetékes - sóhivatala milliárdos bevételhez jutott, és jut minden évben, a vállalkozások "aprópénzéből". A NAV szóvivője nyilatkozott: tavaly legalább százezer cég felejtette el befizetni a "Parragh-filléreket", s mivel az adóhivatal kasszájából kerül át a kamarához a pénz, aki feledékeny, aki csak úgy, nem fizet, számíthat a hivatal haragjára. Jobb esetben szó nélkül leemelik majd a számlájáról - némi büntetéssel tetézve vagy adóvizsgálattal szigorítva, esetleg újabb ötezerért végrehajtást kezdeményezve, lefoglalva számítógépet, anyagot, vaságyat. Ha fizetni kell, hát fizetünk, gondolják a legtöbb cégnél, és kitöltik a némi tranzakciós felárral tetézett átutalási blankettát. Néhányan talán akadnak, akiknek előbb megáll a toll a kezében, s megvakarják a fejük búbját. Azt kérdezik magukban: miért is kell fizetnem? Mit kapok ezért a pénzért? Mire költötte Parragh úr és csapata a tavaly beszedett milliárdokat? Elszámolásról, számadásról nem szól a törvény. Csak fizetési kötelezettségről. * Somfai Péter
[email protected]
==***==
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Kossuth
Rádió
-
Napközben
-
2013.02.27
-
09:34
(hossza:
23
perc)
09.34.59-09.57.41 Trükkös építési vállalkozók Banner Géza (műsorvezető): - Építőipari vállalkozók trükkjeiről szólunk a következő percekben, jól figyeljenek és hát írják meg a saját véleményüket, tapasztalatukat, hátha tudunk, persze eső után köpönyeg, tudjuk már késő. Szóval, az új lakások építésekor ritkán van az építtetőnek annyi pénze, hogy a teljes beruházás költségeit zsebből állni tudja, ezért bevett szokás, hogy úgynevezett projekthitel vesz fel. A banki hitel biztosítékai szinte minden esetben az épülő lakások, amelyeket a banki jelzáloggal terhel. Amikor aztán a lakásokat megvásárlók kifizetik leendő otthonaik árát, az építtető ezt a pénz természetesen megfizeti a banknak és amikor elkel az utolsó lakás is, a bank visszakapja a vállalkozónak adott hitel, a jelzálog pedig lekerül a lakásokról. Eddig a mese, a jó mese. A rossz része most jön, ha a vállalkozó nem fizet a banknak, akkor bizony a lakástulajdonosoknak kell helytállniuk helyette. Ez történt Szegeden és Makón is, összesen 30 családot szólított fel a bank, hogy elárverezik a fejük fölül a lakásokat, azokat és azokét is, akik már kifizették a lakásukat, a vételárat, a vállalkozó ugyanis csődöt jelentett és eltűnt. Nagy Margit riportja. Alany: - Nincsenek aranyból a falak, nem gyémánt, de az egész lakásunk most a jelenlegi bírósági végzés hatására először úgy volt, hogy 53 milliót ér, aztán kiderült, hogy nem, most már csak 25 milliót. Nagy Margit (riporter): - Tehát 53 milliót ér ki szerint? Alany: - A 450 milliós projekthitel szerint ennyit érne. Mi 12 milliót fizettünk ezért az otthonért. Riporter: - Megvették a lakásukat, és most mi itt a probléma? Alany: - Hát a probléma az, hogy a vállalkozónak befizette itt mindenki az otthona árát, a vállalkozó ezeket a pénzeket nem tudjuk, hogy hová tette. A bank felé csak úgy a fele ért az összegnek, a másik fele nem ért be. Riporter: - Tehát a jelzálog itt van a lakáson? Alany: - Igen. Riporter: - A bank hogy mehetett ebbe egyáltalán bele, hogy eladja a házakat, a lakásokat önöknek a vállalkozó és közben rajta van a jelzálog? Alany: - Úgy, hogy közben a vállalkozó aláírt határidőket mindenkinek különböző időpontokban, hogy addig megtörténik a jelzálog levétele. Na most, hogy miért nem fogtunk gyanút, ügyvéddel voltunk, sajnos ő sem vette észre a többi 29-cel, hogy itt valami nem fog stimmelni, ugyanis azt mondták utólag, nem is kellett volna gyanakodnunk, mert minden ház, amit épít egy vállalkozó, nincs annyi pénze, hogy 220-250 millióból építsen, hanem felvesz rá keret jelzáloghitelt a bank. De normál esetben ez úgy történik, hogy ahogy a vevők befizetik a lakásaik ellenértékét, a bank abban a pillanatban törli a jelzálogot. Adásvételi szerződéseket kötöttünk, tehát teljesen
-1-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
törvényesen és ügyvéd kötötte. A vállalkozót megkérdeztük, azt állítja, hogy amit ő befizetett nem azokra a helyekre kerültek, ahova ő szerette volna, hanem máshová lettek elkönyvelve. Riporter: - Az adásvételi szerződésben nem látták, hogy jelzálog terheli ezeket a lakásokat? Alany: - Perteher és mindentől mentesen szólt a szerződés, az utolsó oldal utolsó fél mondata így szólt, hogy a lakást a bank keretjelzáloggal terheli, már időpont is, hogy mikor fogja ezt a vállalkozó leszedni. Riporter: - És az ügyvéd nem hívta fel a figyelmüket arra, hogy mégsem per- és tehermentes teljes mértékben ez a lakás? Alany: - Nem. Azt nem tudom felfogni, hogy az enyém tévedett, de a többi 29 lakástulajdonosnál is ugyanez a dolog állt fönt, az érdekes ebben az ügyben, hogy mindig egyetemlegesen ítéltek el bennünket mindenféle módon. Riporter: - Az mit jelent, hogy egyetemlegesen? Alany: - Egyetemlegesen azt jelenti, hogy most például a közel 2 millió 700 ezer forintos perköltségünk van az első fokon vesztett perből, egyetemlegesen fogunk felelni. Riporter: - Az egész lakóközösség, ez azt jelenti? Alany: - Igen, ez azt jelenti. Riporter: - Mennyi az összeg? Alany: - Közel 2 millió 700 ezer forint, amelyet majd egyetemlegesen elszórnak közöttünk. Riporter: - Mikor született ez az elsőfokú döntés? Alany: - Nem is tudom, most a páromat meg kell kérdezni. Riporter: - Mikor született? Alany 2: - Az elmúlt esztendő december 28-án. Riporter: - Tehát 2012? Alany 2: - Igen. Riporter: - Nem hagyták annyiban? Alany 2: - Fellebbezési jogot biztosított számunkra az első fokú határozat, amit az ügyvéd úron keresztül megtettünk. Riporter: - Mikor lesz válasz? Alany: - 2-3 hónap.
-2-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Riporter: - Hány családot fenyeget az otthona elvesztése ily módon? Alany: - Már nem vagyunk pontosan 30-an, egy-két családnak sikerült valamilyen úton-módon ebből a dologból kijutnia, csalás, sikkasztás, szándékos megtévesztés vádjával följelentettük L. Gábort, Cs. Attilát, dr. G. Gábort, akik ehhez a dologhoz hozzájárulhattak, hogy ez így történjen. Riporter: - És mi lett a nyomozás vége? Alany: - A nyomozás vége semmi nem lett, több mint másfél éve tart és nem zárul le. Úgy érezzük, hogy várják a rendőrségi szakemberek is a bíróság döntését. A bankot megértem, hogy ő úgymond nem érzi magát felelősnek, bár én úgy vagyok vele, hogy gondolom, ha én mennék egy bankhoz, bármelyikhez, 220 milliót kérnék, azt hiszem, hogy levizsgálnák a hajam szála tövét is, hogy mégis mik a biztosítékaim. Földolgozni azt, hogy tulajdonképpen egy fél mondatért az egész életemet eltörölhetem, ezt borzasztó megélni. Egyetlen egy kis hogy is mondjam jogi hézaggal életeket lehet tönkretenni. Riporter: - Én úgy hallottam, hogy többeknek nagyon komoly egészségügyi problémájuk súlyosbodott, illetve jött ki. Alany: - Igen, volt aki agyvérzést kapott a másik társasházban, szívbeteg volt ő is, amikor megkapta ezt az elsőfokú határozatot, hogy tűrjék a kilakoltatást. Riporter: - Ön szerint miben reménykednek? El tudják képzelni, hogy ennyi családot kilakoltat a bank? Alany 2: - Sajnos félő, hogy a bank másodfokon is győz, onnantól kezdve megindítja az árverezési eljárást, aminek félő, hogy a vége kilakoltatás lesz. Riporter: - Önök azt is mondták, hogy esetleg fizetnének még valamit? Alany: - Most a banknak elküldtünk egy levelet, amelyben megkérdezzük a bankot, ha hajlandó válaszolni rá, hogy az otthonunk és garázsunk megváltása milyen összeget jelentene? Riporter: - De egyszer már kifizették? Alany: - Egyszer már kifizettük, de szóval az ember mégis az utolsó szalmaszálba is kapaszkodik, hiszen jó pár bank megtette, hogy hasonló esetben nem cibálta bíróság elé az embereket, hanem leült a lakókkal és mielőtt a bíróságra rohant volna azt mondta, hogy ez van, önök is tévedtek, de mi is. Tehát ők is elismerték, hogy valahol azért nem volt egy ellenőrzés, nem volt egy reális kapcsolat a vállalkozóval, tehát ők is hibáztak. És úgy tudjuk, hogy 18 milliós lakást kiengedtek 3 millió forintért. Én úgy hiszem, hogy ez mind a két fél számára egy lehetőség, egy megoldás arra, hogy ne utcára küldjék az embereket. Riporter: - Az építtető vállalkozó, L. Gábor azóta is alapít építőipari cégeket. Szerettük volna megkérdezni tőle, hogy milyen megoldást lát az állítólag csődbe ment cége miatt kutyaszorítóba került lakók helyzetére, L. Gábor azonban olyan feltételek mellett nyilatkozott volna, amelyek ellentétesek a közszolgálati sajtó szabályaival.
-3-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Műsorvezető: - Hát igen, és akkor erre szokták mondani, hogy még kiáll az erdő felől, holott ő volt a károkozó, hallhattuk. Mindegy, ő nem nyilatkozik, aki viszont nyilatkozik Borsi László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Építőipari Kollégiumának szakértője. Jó napot kívánok! Borsi László (szakértő, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Építőipari Kollégium): - Jó napot kívánok! Műsorvezető: - Ilyen egyszerű? Fölveszek egy hitelt, csődöt jelentek, ráhozom a szívbajt a lakókra, aztán eltűnök és nem nyilatkozom. Borsi László: - Hát van ilyen is sajnos, mint ahogy van ellenkező példa is, ugyanis rengeteg olyan vállalkozó van, aki korrekten és tisztességesen működik. Műsorvezető: - Ezt nagyon jó, hogy mondta, tehát nyilván nem általánosítunk, ez kiragadott példa, de van ilyen sajnos országos viszonylatban, több, nem csak Csongrád megye. De ez most egyébként kimagaslóan… Borsi László: - Nyilván van. Hát most gondoljon bele, 90 ezer, több mint 90 ezer építőipari vállalkozás van ma Magyarországon bejegyezve, ebből nagyjából 50 ezren működnek is. Műsorvezető: - Ebből mennyi a tisztességes? Borsi László: - Hát nagyon nehéz. Műsorvezető: - Legyen a fele. Borsi László: - Hogy ebből körülbelül 10 ezer, valamivel több mint 10 ezer olyan vállalkozás van, amelyik a kis kategóriába tartozik és projektcégként működik. Itt van a probléma igazából. Műsorvezető: - Akkor ez a megoldás kulcsa, a projektcég? Borsi László: - Így van, pontosan. Műsorvezető: - Amikor bejött ide a stúdióba és elkezdtük hallgatni az összeállítást, mondott egy nagyon egyszerű szabályt. Én már megmondtam nagyon rég, jelzáloggal terhelt lakást ne tessék vásárolni. Mert? Borsi László: - Hát ez ugyanaz, mint a devizahitel története. Vissza lehet keresni a Magyar Rádióban is, de a televízióban is, rengeteget nyilatkoztam az elmúlt 5-6-8-10 évben különböző posztokon és pozíciókban és rengetegszer elmondtam, hogy tessék vigyázni a devizahitellel, mert azzal bármikor bármi baj történhet. Most is ugyanezt tudom mondani. Jelzáloggal terhelt lakást ne tessenek megvásárolni, mert az a nyakukon marad és az nem az övék, hanem a banké. Tehát magyarán… Műsorvezető: - Vagy tessék előbb kifizetni a banknak és arról legyen számlám, hogy én kifizettem, úgymond hitelátvállalás?
-4-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Borsi László: - Nem, tiszta lakást vásároljak meg. Hát érthető az a folyamat, hogy az építőipari vállalkozónak nincs elég pénze, nyilván el akarja adni, mondjuk legalább a negyedét el kell hogy adja a társasháznak ahhoz, hogy el tudjon indulni, hogy hitelt tudjon fölvenni a banktól. Műsorvezető: - A tisztességesebbje ezt meg is teszi, tehát föl is veszi, majd szépen vissza is fizeti, mindenki egyenlő, a mesének vége. Borsi László: - Így van, pontosan. Műsorvezető: - Ha nem hiszed járjál utána. Borsi László: - Hát igen, csak ugye a bank ráterheli a jelzálogot, nyilván az összes lakás, tehát társasházra, az egyes alegységekre, tehát az egyes lakásokra ráterheli. Most ezt árusítják néhányan úgy, hogy ugyan közlik feltehetően, hogy jelzálog van rajta, én bízom benne, hogy közlik, ha nem közlik már nagyon nagy a baj, de ha nem közlik, akkor meg figyelmetlen és nem körültekintő a vásárló, ugyanúgy, mint a devizahitelnél. Tehát nem gondolja át élete legnagyobb döntését, hiszen ez az emberek zömének a legnagyobb befektetése és vásárlása. Műsorvezető: - Ez így van. Borsi László: - Amikor egy kenyeret megnézünk, hogy mikor jár le a szavatossága, akkor miért nem nézzük meg a lakásoknál, miért nem fogadunk egy ügyvédet? Tudom nem olcsó az ügyvéd, de akkor is megéri, hiszen még mindig olcsóbb, mint hogy elbukok 15 millió forintot vagy 20-at, vagy még többet. Műsorvezető: - 06-30/9000-666 az SMS számunk. Szerintem ez nagyon is „vicces”, írja egy hallgató, már idézőjelben a vicces, azt mutatja, hogy ebben az országban mindent meg lehet csinálni, nincs senkinek semmilyen vétójoga, az ügyvéd téved és tovább praktizál, hogy is van ez az ügyvéd? Aztán, valahol láttam egy nagyon jó kis SMS-t, na mindjárt meglesz, mert ugye rengeteget írnak, de ha minden igaz vonalban van dr. Bánáti János országos ügyvédi kamara elnök is. Jó napot kívánok! Dr. Bánáti János (elnök, Magyar Ügyvédi Kamara): - Üdvözlöm! Műsorvezető: - Merthogy jött az az SMS, hogy hogy is van ez, hogy az ügyvéd téved és tovább praktizál? Hogy is van ez, hogy lehet egyáltalán ilyet megtenni? Dr. Bánáti János: - Igen, ez úgy van, hogy valóban előfordulhat, hogy tévedés után továbbpraktizál, mint ahogy a legtöbb hivatásnál és a legtöbb szakmánál egy tévedés önmagában nem jelenti azt, hogy hivatalát kell hogy veszítse, aki tévedett, de természetesen a tévedésnek vannak jogkövetkezményei. Az egyik jogkövetkezmény az a polgári jogi kártérítési felelősség és talán az ügyfél szempontjából, tehát akinek kárt okoz egy ügyvédi tévedés ez a legfontosabb, hogy a tévedésért a polgári jog szabályai szerint felel, mögötte egyébként van egy kötelező felelősségbiztosítás is, tehát az ügyfélnek, ha okozott kárt, annak a megtérítésére köteles. Emellett van a kamarában lefolytatandó fegyelmi felelősség, ahol többféle fegyelmi büntetés kiszabására kerülhet sor és csak a legsúlyosabb esetekre tartogatja a törvény a kizárást, tehát hogy ne lehessen tovább praktizálni. Tehát én magam is azt mondom, hogy helyes a törvény és helyes az a kamarai gyakorlat, hogy egy tévedésért nem kizárás, fegyelmi büntetés jár, megtéríti az ügyfél
-5-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
kárát, azt meg kell hogy térítse és mondjuk adott esetben kap egy megfelelő összegű pénzbírságot. Tehát én azt hiszem, hogy a jogkövetkezményeket levonja a kamara. Műsorvezető: - Elnök úr, maradjon velünk és hallgassuk meg együtt az a rövid kis összeállítást, ami most jön, hiszen tanulságos, esetünkben a bank nem kívánt nyilatkozni. Hallgassuk meg mi történt azóta, Solymos Lajos, az egyik károsult azt mondja, a bank lerázza őket, pedig ők korrekt megállapodást szeretnének felesleges perköltségek nélkül. Nagy Margit kérdezte. Nagy Margit (riporter): - Mit tartanának önök korrekt megállapodásnak? Solymos László (alany): - Hogyha észrevennék azt a tényt, hogy nem mi nem fizettük ki az otthonainkat, a vállalkozó vette fel a kölcsönt, illetőleg ő próbálná rendezni ennek az anyagi oldalát is. Riporter: - Az ügyvédeket is hibáztatják. Alany: - Azt az ügyvédet hibáztatjuk, aki a szerződéseket készítette, az adásvételi szerződéseket. A kamaránál is följelentést tettünk többen is ez ügyben, de több mint egy éve már akármikor érdeklődünk az ügy kimenetelét illetően, mindig csak azt a választ kapjuk, hogy folyamatban van. Kétkedünk ennek a valószínűségében, hogy egyáltalán elmarasztalják-e végre az ügyvéd urat is. Riporter: - Miben kellene elmarasztalni az ügyvéd urat? Alany: - Hát abban, hogy nem világosított föl bennünket a szerződéskötéskor a keretjelzálog fogalmáról, ugyanis ha mi akkor képben vagyunk és ezt tudjuk, hogy mekkora súlya van ennek, akkor visszalépünk a szerződéstől, tehát akkor nem is kerülünk ebbe a slamasztikába bele. Riporter: - De önök is fizetett ügyvédekkel mentek oda mindannyian? Alany: - Így igaz, olyan trükkösen volt a szerződés elkészítve, hogy nem derült ki még az ügyvéd számára sem az, hogy itt valami beugrató van. Műsorvezető: - Hát erről beszéltünk az imént Borsi Lászlóval is, akivel folytatjuk hamarosan, de még vonalban dr. Bánáti János. Van egy jó híre? Merthogy levelet intézett a károsultakhoz, aztán történt ami történt, mondja el ön, hogyha megkérhetem. Dr. Bánáti János: - Nem tudom, hogy mire gondol, mert én most hogy milyen károsult, akkor természetesen hogyha a kamarához fordulnak, akkor… Műsorvezető: - Mármint hogy az ügyvéd urat tulajdonképpen hát ha legalábbis minden igaz, akkor több esetben is vétkesnek találták? Dr. Bánáti János: - Így van. Tehát amikor itt elhangzott a riportban, hogy felelősség terheli-e az ügyvédet azért, mert nem ad kellő felvilágosítást egy okirat szerkesztésnél, azt természetesen általánosságban meg tudom erősíteni a konkrét ügyről, a konkrét kollégának a szabályszegéséről értelemszerűen nem nyilatkozhatom, ügyvédi titok és személyiségi titok van. De általánosságban egyértelmű, az ügyvéd igénybevétele az okiratszerkesztésnél, ahogy néhány perccel ezelőtt a műsorban elhangzott, az pontosan az ügyfelek érdekét szolgálja és ezért nagyon fontos és mi is mindig felhívjuk az ügyvédek figyelmét, hogy a legnagyobb körültekintéssel járjanak el, hiszen
-6-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
éppen az szolgálja az ügyfeleket, hogy minden tájékoztatást megkapjanak. A jelzálogjog, a keret jelzálogjog azok valóban olyan fogalmak, amelyeket el kell magyarázni az ügyfélnek, hogy világosan értse, hogy milyen veszélyt vállal, ha egy olyan ingatlant vásárol meg, olyan építkezésbe lép be, ahol az ingatlanát egy ilyen teher terheli és ennek a tudatában aztán a döntést persze az ügyfél hozza meg, nehogy félreértés legyen, nem az ügyvédnek kell dönteni. Neki meg kell adni a felvilágosítást. Műsorvezető: - Viszont vannak visszaélések. Én is általánosságban kérdezem így lezárásképp, hogy sok panasz érkezik önökhöz, hogy az ügyvédek felületes munkát végeznek, visszaélnek a bizalommal? Hát sajnos ilyen is van, hallhatjuk. Dr. Bánáti János: - Érkeznek a panaszok, de ahhoz képest, hogy több százezer ügyben működnek közre ügyvédek évente, a budapesti kamarához érkező mondjuk 300-as nagyságrendű éves panasz semmiképpen nem tekinthető kiemelkedő számnak. Ezeknek a panaszoknak körülbelül az egyharmada látszik alaposnak és abból lesz utána fegyelmi eljárás. Műsorvezető: - Elnök úr, köszönöm, hogy velünk volt! Dr. Bánáti Jánost hallhatták, az országos ügyvédi kamara elnökét. Nézem az SMS falunkat. Lehet itt gondolkodni sok mindenen, írja egy hallgatónk. 06-30/9000-666 az SMS szám. De valójában csak egy kérdés van, ha a lakók fizettek és ügyvédjük volt, akkor miért nincs még börtönben az összes felelős? Aztán, ilyenkor a kamara miért nem veszi át az ügyet, hát nem ezért kamara? Nemcsak az építőiparban van ilyen, írja egy másik kedves hallgatónk, minket is így tett tönkre egy vállalkozó, a cég pénzét egy külföldi számlára utalta, nekünk meg egész élet munkája odalett, tudják hogy bűnös és mégis szabadon van még mindig. Elég sok az elkeseredett vélemény, megint csak oda érünk vissza. Borsi László a vendégünk továbbra is, hogy minden ott kezdődött, hogy miért vásároltunk jelzáloggal terhelt ingatlant? Mi mindent nézzünk át, való igaz ilyenkor, tehát fogadjuk ügyvédet egy egyszerű, nem egyszerű, bonyolult egy lakásvétel? Borsi László: - Praktikus, hát mindenképpen praktikus. Ugye ahogy Bánáti úr is említette, az ügyvédek zöme jól végzi a munkáját, hát nyilván akad ott is selejt, de azt gondolom, hogy ügyvéd nélkül ma már nem szabad ilyen értékű vásárlást lebonyolítani. Műsorvezető: - Tehát a legelső lépés is ügyvéddel történjék, mutassunk meg minden szerződést, tulajdoni lapot, stb.? Borsi László: - Így van, mindenképpen, hiszen ők értenek hozzá, nekik ez a dolguk, erre esküdtek föl, tehát joggal várható el, hogy képviseljenek bennünket prudens módon. Ami nagyon lényeges és amiről a kamara tud tenni, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tud tenni, van egy elérhető nyilvántartás az építőipari vállalkozásokról, ez a kamara honlapján elérhető, nyomon követhető, alap információkat lehet ott megtalálni. De hát eleve amely cégek ott szerepelnek, azt lehet látni, hogy milyen tőkével jött létre, hány embert foglalkoztatnak, mekkora a cég mérete. Ugye sok olyan cég van, amely 3 millióval jött létre, aztán fél milliárdos beruházásba fog, hát azért ez nyilván megkérdőjelez sok mindent. Tehát a gondosság már itt elkezdődhet, hogy az emberek vegyék figyelembe és nézzék ezeket a honlapokat, mi több, ugye a lánctartozás már régóta akut kérdés Magyarországon. Műsorvezető: - Itt meg is állhatunk egy percre, ne haragudjon. Borsi László: - És épp a kormány tervez itt különböző lépéseket, amivel vélhetően segíthet majd.
-7-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Műsorvezető: - Jó, hogy mondja, fel is vezette a következő kedves vendégünket, telefonon Szatmári Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Jó napot kívánok! Szatmári Kristóf (államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium): - Jó napot kívánok, üdvözlöm a hallgatókat is! Műsorvezető: - Mert hogy ugye ismét elhangzott, de tudjuk, tehát még egyszer az építőipari betegségek összes tünete a körbetartozás, a lánctartozás körül csoportosul, úgy tűnik, hogy a kormány tenni készül valamit, jelesül mit? Vége lesz egyszer ennek a rettentő nagy bajnak? Szatmári Kristóf: - Hát ugye ez a baj ez elég régóta, most már több mint 15 éve polipként fojtogatja itt az építőipart tönkretéve családokat, vállalkozásokat. Ugye nem az első lépés, amit most tervezünk, több lépéssel próbáltuk ugye, itt apró lépésekkel lehet előre menni, vagy legalábbis különböző típusú lépésekkel. Műsorvezető: - Például törvény, elsősorban ami szabályoz és garanciát ad. Mikorra készülhet el, mi lehet a lényege? Szatmári Kristóf: - Így van. Tehát amire most lépésre készülünk, az meggyőződésem, hogy nagyon nagyon sok hazai kis- és középvállalkozások számára egy komoly elégtétel az elmúlt időszakkal kapcsolatban, a teljesítésigazolási szakértői szerv létrehozására folyik most a parlamentben is vita, reményeink szerint két héten belül a törvény megszületik. Az azt a hiányt pótolja a vállalkozások, kisvállalkozások számára, hogy eddig a ki nem fizetett számlájuk ellenértékét nem kapták meg a fővállalkozótól, akkor ugye egyetlen egy lehetőségük volt, bíróságra fordulni, a bírósás egyébként általános szabályai szerint tudjuk jól, sajnos 2-3-4 év múlva születik jogerős ítélet, mire sok esetben már megszűnik, eltűnik a fővállalkozó, fölszámolás alá kerül. És tudjuk jól, egy kisvállalkozó, aki adott helyben 2-3-5-10-20 embernek ad munkát, azt egy ki nem fizetett számlájával egy 5-10 millióssal tönkre lehet tenni. Családi házak mentek el így, öngyilkosságok történtek. Műsorvezető: - Kérdezik hallgatók, joggal egyébként, hogy megoldható az is, hogy ha valaki így trükközik, akkor soha többé ne kaphasson alapítási jogot cégalapításhoz. Szatmári Kristóf: - Hát ugye az Európai Unión belül nem egyszerű a szabályozás a vállalkozások szabályozása miatt. Hát erre tudjuk azt, most nem akarnék a közéletbe utalgatni, hogy nemcsak az építőiparban történtek felelőtlen beruházások, amik emberéleteket követelt, tehát ezt teljesen fölszámolni nagyon nehéz, de lehet szűkíteni. Mi most arra tettünk javaslatot, hogy legyen egy olyan szerv, egy olyan intézmény, akihez elmegy a vállalkozó, ha nem kapta meg határidőn belül a pénzét és most vagy kiállították neki a teljesítési adást vagy nem, de a szakértő szerv megállapítja 30 napon belül számára, hogy azt a munkát elvégezte vagy nem. Ezzel a papírral el tud menni a bíróságra és nem kell végigvárnia a bírósági ítéletnek a 2-3-5 vagy még hosszabb menetét, hanem a bíróság tud intézkedni azonnal, hogy a számláinak az ellenértékét a fővállalkozótól levonják. Innentől kezdve azt gondoljuk, hogy már a fenyegetettség miatt is nagyon-nagyon sok fővállalkozó, aki egyébként trükközik, tehát úgy indítja el a projektet, hogy pontosan tudja, alulvállalja, esetlegesen ezzel nyeri el és úgy kalkulálja a pénzügyi tervet, hogy tudja, hogy vagy késve vagy egyáltalán nem fogja kifizetni az alvállalkozóknak a számla teljes értékét és ezzel tönkreteszi a kisvállalkozókat. Ezt próbáljuk itt átvágni.
-8-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Műsorvezető: - Ez a legszomorúbb eset. Végül röviden, mikor lesz, lehet ebből teljes törvény? Sürgősségi eljárás kéne, sok minden kellene ahhoz, mit lát? Szatmári Kristóf: - Ez a törvény két héten belül megszavazásra kerül, márciusban egyes részei életbe lépnek, de teljes terjedelmében júliustól indul el a tervezet. Műsorvezető: - Köszönjük, hogy velünk volt. Szatmári Kristóf: - Köszönöm, viszonthallásra! Műsorvezető: - Szatmári Kristóf Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárát hallották. Viszonthallásra! Egy másfél perc, egy perc maradt még, a stúdióban Borsi László szakmai kollégium, építőipari kollégium, kiveti az ilyen álvállalkozókat, sőt, hát talán ki lehet mondani, ne mondjuk ki, ne gyanúsítsunk senkit, mert nem vállalkozó az biztos, aki becsap másokat. Szóval? Borsi László: - Ugye ez egy erkölcsi kategória ebben a helyzetben, de ennél sokkal fontosabb az, hogy ennek van bírósági következménye is és azt gondolom, hogy ahogy az államtitkár úr is fogalmazott az előbb, megpróbálja a kormány is valahogy szabályozni. Még egy információ, amely érdekes lehet, hogy a Belügyminisztériumnál, ahova az építési terület tartozik, szintén van egy honlap, amelyen elérhetők ugyancsak az építőipari vállalkozásoknak az ismérvei. Műsorvezető: - Ezt mondjuk el zárásként. Borsi László: - Így van, ez azért lényeges, mert itt több információ található meg ebben a pillanatban, mint a kamaránál, de ott is lényeges információk vannak. Itt esetleg az alapítási év is megtalálható, tehát a cégekről olyan információkat lehet kapni, amik meghatározzák, hogy egyáltalán szóba álljunk-e az adott céggel. Műsorvezető: - Ez a legfontosabb. Köszönöm, hogy velünk volt! Mindjárt hírek itt Napközben.
-9-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
mti.hu Balog Ádám: év közben is választható lesz a kisvállalati adó 2013.02.27 13:17.56 - [24987294] Budapest, 2013. február 27., szerda (MTI) - A kisvállalati adó (kiva) év közben is választható lesz, és bővül a kedvezményezett foglalkoztatottak köre - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten a kormány döntésére hivatkozva. Az NGM, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) adóügyi fórumán a helyettes államtitkár hangsúlyozta: a kivába az első évben 10 ezren jelentkeztek át, a szám alulmúlta a várokozásokat. A nemzetgazdasági tárca könyvelők és pénzügyi vezetők megkérdezésével végzett felmérése szerint sokan kivárnak a kisvállalati adózásba való átlépéssel, mert még nincs elég tapasztalat, nehéz az összehasonlítás és rövid volt a mérlegelési idő - mondta Balog Ádám. Hozzáfűzte: a megkérdezettek a tárgyi eszköz eladásával kapcsolatban fogalmaztak meg félelmet, illetve a célzott kedvezmények szociális hozzájárulási adóban (szocho) való érvényesítése kapcsán. A kormány ezért kisebb változtatásokat javasol a parlamentnek a kivában. Balog Ádám kifejtette: a jövőben év közben is választható lesz a kiva, emellett a 25 év alatti, 55 év feletti és szakképzetlen munkavállalók után is érvényesíthető lesz a szocho-kedvezmény. Korábbi beruházások értékesítése esetén felmerülő problémákra is megoldást hoz a kormány által kedden elfogadott módosítás, valamint nem fognak rosszabbul járni azok a kivázók sem, akik magasabb készletállománnyal dolgoznak - mondta Balog Ádám. Pusztán adózással nem lehet megoldani a vállalkozások problémáit, ugyanakkor adózási területen is megteszik amit lehet. Az egészen kicsi adózóknak - 6 millió forint éves árbevételig - dolgozták ki a kisadózók tételes adóját, a katát, amelybe 50 ezren léptek be január végéig, de folyamatosan nő az érdeklődők száma. A katát a kormány javaslata szerint biztosítási ügynökök is választhatják majd - fűzte hozzá. A pénztárgépeket két lépcsős rendszerben kell bekötni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), és bár a teljes rendszer 2014. január elsejével fog felállni, a kasszák legnagyobb részét május elsejével össze kell kötni az adóhivatallal - mondta egy másik aktuális témáról Balog Ádám. Hangsúlyozta: az e-naplóval nem rendelkező pénztárgépek június 30-ig, az e nélküli - jellemzően PC alapú pénztárgépek - december 31-ig működtethetők. Elmondta, hogy a pénztárgépek Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való bekötésére vagy egy egyszerű támogatási rendszert dolgoz ki a kormány, vagy az adóból lehet majd leírni a kasszák átalakításának, cseréjének költségeit. Hozzátette: a támogatás pontos módjára és összegére vonatkozó részletekről még nincs döntés. Balog Ádám kiemelte, hogy idén július elsejével a nagyobb, pénztárgép hálózatokat üzemeltető vállalkozásoknak is fokozott adatszolgáltatási kötelezettségük lesz. A helyettes államtitkár előadásában kifejtette: a kormány a magyarországi, adózással összefüggő problémákhoz - például túlzott az adócentralizáció, feketegazdaság - igazította adópolitikai céljait. A kabinet a munkajövedelmeket terhelő adókat csökkentette, bevezette a tőkejövedelmek kedvező adóztatását, és az adórendszert úgy alakította át, hogy a
-1-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
jövedelmeket terhelő adók súlyának csökkentésével párhuzamosan növelte a fogyasztási adók szerepét. Jövőre a fogyasztást terhelő adók súlya meg is haladja majd a munkajövedelmeket terhelő adók súlyát - jelezte a helyettes államtitkár. A fórum keretében szerdán megalakult az MKIK Közteherviselési Kollégiuma. Parragh László, az MKIK elnöke kiemelte: Magyarország a térséget tekintve rosszul áll az adóterhelésben, ezért a kamara arra biztatja a kormányt, hogy csökkentse a magyar gazdaságot terhelő adókat, és olyan adókat vezessen be, amelyek a vállalkozások számára egyszerűek, áttekinthetőek. Parragh László jelezte: az MKIK országos előadássorozatot szervez, amelynek keretében fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy több olyan adónem is van, amely a vállalkozások, főleg a kisvállalkozások számára kedvező választás lehet. Az MKIK elnöke kifejtette: arra biztatják a kormányt, hogy a gazdasági élet szereplőit bevonva alakítsa át a felnőttképzést annak érdekében, hogy a munkára képes társadalmi csoportokat segítsenek hozzá az elhelyezkedéshez. A következő időszak fontos témái között említette Parragh László az európai uniós források felhasználását is. Úgy vélekedett, hogy Magyarországnak még egyszer nem szabad elkövetnie azt a hibát, amit az előző időszakban, ezért a források legalább kétharmadát - a korábbi mindössze 14 százalékkal szemben - a gazdaságba kell fektetni, a beszállítói láncokat, a vállalkozásokat kell erősíteni. Az európai uniós források elosztásáért felelős intézményrendszert át kell alakítani; ezt az ellenállás ellenére is végig kell vinni - mondta az MKIK elnöke.
mti.hu Kormányrendelet készül az építőipari lánctartozás megakadályozásáról 2013.02.27 14:37.19 - [24988090] Budapest, 2013. február 27., szerda (MTI) - Az építési vállalkozói díjnak tartalmaznia kell az építőipari rezsióradíj alapján számított munkadíjat, amelyet a közbeszerzéseknél vizsgálnia kell az ajánlatkérőnek - ezek a szabályok is szerepelnek a kormány honlapján olvasható rendelettervezetben, amelynek fő célja, hogy megakadályozza az építőipari lánctartozás kialakulását. A rezsióradíjat az építésügyért felelős miniszter hirdeti ki, az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján. A közbeszerzéseknél a rendelet majdani hatályba lépését követő 10. nap után indult eljárásoknál kell alkalmazni a rezsióradíj vizsgálatát. Egy cég csak akkor végezhet építési kivitelezést, ha a (rész)tulajdonosa vagy pedig vezető tisztségviselője nem volt tulajdonosa vagy vezetője olyan kivitelező cégnek, amely hatósági vagy bírósági határozaton alapuló fizetési kötelezettségének nem tett eleget. Ugyanez a szabály ismétlődik meg, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara általi nyilvántartás megtagadásánál. Aki a bejelentkezést megelőző 5 éven belül maradt adós - mint tulajdonos, -2-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
vagy vezető - annak a cége nem regisztrálható a kamaránál. Enélkül pedig nem lehet kivitelező. Külön felsorolás található a tervezetben arról, hogy mikor vonja vissza a kamara a kivitelezési jogosultságot. Például akkor, ha a cég megsérti a szakma szabályait, így például a munkaügyi és a munkavédelmi előírásokat. A rendelet tervezete megengedi az építési napló elektronikus vezetését. A fővállalkozó e-főnaplót, míg az alvállalkozó e-alnaplót vezet. Szintén elektronikusan történik a teljesítés igazolása, valamint a műszaki átadás-átvétel is. Az építési munkaterületet a fővállalkozó akkor adja át a megrendelőnk, ha a teljesítés igazolása, valamint a számla kiállítása után megkapta a járandóságát. Amennyiben a megrendelő és a fővállalkozó közötti vita hátráltatja a munkaterület átadását, a fővállalkozó jogorvoslatot kezdeményezhet, illetve szakértői szervezet szakvéleményét kérheti. URL:http://mti.hu/Pages/news.aspx?lang=hun&newsid=283807#283807
index.hu Kevesebb pénz lesz a kasszák adójából 2013.02.27 13:51.05 - [24987616] A teljes rendszer csak jövő január elsején indul el, a tervezett adóbevételt aligha tudják tartani. A kisvállalati adó (kiva) év közben is választható lesz, és bővül a kedvezményezett foglalkoztatottak köre - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten a kormány döntésére hivatkozva. Az NGM, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) adóügyi fórumán a helyettes államtitkár hangsúlyozta: a kivába az első évben 10 ezren jelentkeztek át, a szám alulmúlta a várokozásokat. A nemzetgazdasági tárca könyvelők és pénzügyi vezetők megkérdezésével végzett felmérése szerint sokan kivárnak a kisvállalati adózásba való átlépéssel, mert még nincs elég tapasztalat, nehéz az összehasonlítás, és rövid volt a mérlegelési idő - mondta Balog Ádám. A megkérdezettek a tárgyi eszköz eladásával kapcsolatban fogalmaztak meg félelmet, illetve a célzott kedvezmények szociális hozzájárulási adóban (szocho) való érvényesítése kapcsán. A kormány ezért kisebb változtatásokat javasol a parlamentnek a kivában. Balog Ádám kifejtette: a jövőben év közben is választható lesz a kiva, emellett a 25 év alatti, 55 év feletti és szakképzetlen munkavállalók után is érvényesíthető lesz a szocho-kedvezmény. Korábbi beruházások értékesítése esetén felmerülő problémákra is megoldást hoz a kormány által kedden elfogadott módosítás, valamint nem fognak rosszabbul járni azok a kivázók sem, akik magasabb készletállománnyal dolgoznak. Az államtitkár arról is beszélt: a pénztárgépeket két lépcsős rendszerben kell bekötni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), és bár a teljes rendszer 2014. január elsejével fog felállni, a kasszák legnagyobb részét május elsejével össze kell kötni az adóhivatallal -
-3-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
mondta egy másik aktuális témáról Balog Ádám. Az e-naplóval nem rendelkező pénztárgépek június 30-ig, az enélküli, jellemzően PC-alapú pénztárgépek december 31-ig működtethetők. Elmondta, hogy a pénztárgépek Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való bekötésére vagy egy egyszerű támogatási rendszert dolgoz ki a kormány, vagy az adóból lehet majd leírni a kasszák átalakításának, cseréjének költségeit. A támogatás pontos módjára és összegére vonatkozó részletekről még nincs döntés. Idén július elsejével a nagyobb, pénztárgép hálózatokat üzemeltető vállalkozásoknak is fokozott adatszolgáltatási kötelezettségük lesz. A pénztárgépek adóztatásából erre az évre 95 milliárd forintos bevételre számított a költségvetés. Ez azonban az egyik olyan bevételi tétel - a 75 milliárdos útdíj mellett -, ami Brüsszel szerint nagyon bizonytalan, és ami az egyik oka annak, hogy az Európai Bizottság szerint idén 3,4 százalékos lesz a deficit a kormány által várt 2,7 százalék helyett.
-4-