IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Napi Gazdaság Ezermilliárd forint a Széchenyi kártya első tíz évének mérlege 2012.04.20 - 2. oldal - [4411272] Az elmúlt tíz évben a Széchenyi kártyaprogramban ezermilliárd forintot használtak fel, a kártyát eddig 218 ezren igényelték, 162 ezret pedig át is adtak belőle. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a hitelkonstrukció 10 éves fennállása alkalmából úgy fogalmazott, szükségesnek tartja az állam által támogatott vállalkozásfinanszírozást, mert szerinte a bankok az elmúlt öt évben 1400 milliárd forint hitelt vontak ki a rendszerből. A jövőben a termelő beruházásokat kell támogatni - akár nulla kamatozású hitellel is -, illetve segítségre szorulnak a hazai középvállalkozások az uniós forráshoz jutásban - hívta fel a figyelmet Demján Sándor, a VOSZ elnöke. Parragh László, az MKIK elnöke pedig azt szorgalmazta, hogy az uniós források 2014 utáni felhasználásáról szóló vitákba a gazdaság szereplőit is vonják be - írta az MTI.
==***==
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Magyar Nemzet Új bankok a következő Széchenyi-tervben 2012.04.20 - 11. oldal - [4411671] *Matolcsy György szerint a szocialisták elhibázott gazdaságpolitikája idézte elő a hazai válságot Új bankok és támogatási rendszer segíti majd a hazai vállalkozásokat, ha 2013-tól elindul a következő Széchenyi-terv - mondta tegnap Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter szerint az elődök rossz gazdaságpolitikája miatt hazánk az egyetlen ország, amelyik nem tudott élni az uniós csatlakozás adta lehetőségekkel. A Széchenyi-kártya sikertörténet, hiszen az elmúlt tíz évben ezermilliárd forint segítette a programban a magyar vállalkozásokat. Célzottan ennyi pénzt még nem költöttek el jól - jelentette ki Matolcsy György a vállalkozásfinanszírozási program tízéves fennállása alkalmából tartott tegnapi konferencián. A nemzetgazdasági miniszter az első Széchenyi-tervet visszaidézve úgy fogalmazott: ha a Medgyessy-kormány 2002 után nem állította volna le ezt a programot, akkor nem szabadult volna el az államadósság az akkori - GDP arányosan 45 százalékos - szintről, sikerült volna megőrizni a jelenlegihez képest feleakkora, 5,6 százalékos munkanélküliségi arányt, azóta 400 ezer új munkahely létesülhetett volna, és kétezer exportra termelő vállalkozás helyett ma négyezerrel számolhatnánk. Matolcsy szavai szerint talán hazánk az egyetlen ország, amelyik képtelennek bizonyult a 2004-es uniós csatlakozás előállt gazdaságfejlesztési lehetőség kihasználására. - Ne tévesszen meg senkit az autógyárak és néhány nagyvállalat kiemelkedő eredménye, sajnos a gazdaság egésze válságban van. Ennek legfőbb oka a korábbi, elhibázott gazdaságpolitika, amelynek eredményeit örökölte a második Orbán-kormány - fogalmazott a miniszter. Matolcsy a bankok csökkenő hitelezésével kapcsolatban megjegyezte: a likviditási válság és nem a bankadó az oka annak, hogy az elmúlt öt negyedévben 1400 milliárd forinttal csökkent a vállalkozásoknak juttatott kölcsönök összege. Matolcsy szavai szerint mindezért szükség van egy állam által támogatott finanszírozási rendszerre, új bankokra és exporttámogatásra, amellyel kapcsolatban a részleteket a 2013-tól érvényes újabb Széchenyi-terv tartalmazza majd. A miniszter szavai szerint példanélküli tettet hajtottak végre a költségvetés rendbetételével, a pénzügyi szféra konszolidációja azonban még gyerekcipőben jár. Csak most indult a devizahitelesek megmentése, a magyar állampapírok kétharmada pedig még mindig külföldi kézben van. Kamatmentes hitellel kell támogatni a termelő beruházásokat és meg kell könnyíteni az uniós forráshoz jutás feltételeit Demján Sándor szerint. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke kiemelte: a Széchenyi-kártya sikeréhez hozzájárult az, hogy a vállalatok tulajdonosai személyes garanciával felelnek a kölcsön visszafizetéséért. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt, hogy további sikereket lehetne elérni a piacra jutás támogatásában, és jó lenne, ha az uniós fejlesztési források 2014 utáni felhasználásával kapcsolatos vitákba a gazdaság szereplőit is bevonná a kabinet. A Széchenyi- kártyát az utóbbi tíz évben 218 ezren igényeltek a programban részt vevő pénzintézeteknél. *BODACZ PÉTER
==***==
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Népszabadság Tükröt tartottak az évtized elé 2012.04.20 - 13. oldal - [4411144] *Széchenyi Kártya Program - Matolcsy György szerint pénzt ilyen jól célzottan még nem költöttek el - Van miért ünnepelni a Széchenyi Kártya Program kapcsán: nemcsak egyszerűen a fennállása tízéves jubileumáról beszélhetünk, hanem egy rendszerről, amely azért különleges, mert Magyarországon egy programban ennyi pénzt célzottan még nem költöttek el ilyen jól mondta tegnap Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Az alapítók Demján Sándor vezetésével nem csupán egy kitűnő gondolatot vittek sikerre, hanem tükröt állítottak az elmúlt évtized elé tette hozzá. Ebben az látható, hogyan lehetett volna úgy felhasználni a forrásokat, hogy az gazdaságpolitikai sikertörténet legyen. Az élet az alapítókat igazolta, mára a Széchenyi-kártya értékké és a gazdasági élet meghatározó elemévé vált - hangoztatta a miniszter. - Ha az elmúlt tíz évben a Széchenyi-kártya által bejárt utat követjük a gazdaságpolitikában, akkor ma az államadósság szintje 45 százalék lenne a jelenlegi 80 százalékkal szemben, s 300-400 ezerrel több munkahely volna az országban - folytatta a miniszter. A maihoz képest az éves növekedési ütem negyedével-harmadával nagyobb lehetne, s a jelenleg számon tartott mintegy kétezer exportáló vállalattal szemben 4-5 ezer ilyen vállalkozásról beszélhetnénk. A Széchenyi-kártya azt mutatja meg, hogy úgy is lehetett volna 2004 után az uniós forrásokat felhasználni, ahogy azt ebben a rendszerben megtették. A nemzetgazdasági miniszterhez csatlakozva Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke megjegyezte: a kártya működtetése kapcsán szerzett tapasztalatokat fel lehet használni a gazdaságpolitika alakításában. - 1995-ben, mikor az akkori kormánynál házalni kezdtem az ötlettel, az volt jellemző, hogy Magyarországon a bankok nem szívesen biztosítottak forrást a kis- és középvállalkozásoknak, mert az átlagosnál veszélyesebb területnek tartották ezt a szegmenst. A Széchenyi-kártya sajátos feltételrendszerével ezen kívánt változtatni - mondta Demján Sándor. - A fontossága abban keresendő, hogy a gazdaságban alapvetés: a termelő beruházásokat, a vállalkozásokat kell segíteni, éppen ezért tartom jelentősnek ezt a rendszert. A kisvállalkozásokat nem szabad lebecsülni, egy ország ugyanis csak akkor tud fejlődni, ha az ebbe a körbe tartozó vállalkozásai együtt dolgoznak, képesek együtt dolgozni a multinacionális cégekkel -fogalmazott. A Széchenyi Kártya Program jelenleg hat elemből áll. A Széchenyi-kártya "klasszik" maximum 25 millió forint szabadon felhasználható folyószámlahitelt jelent amár legalább egy éve működő kis- és középvállalkozásoknak. A Széchenyi Forgóeszközhitel legfeljebb 25 millió forint, akár 36 hónapos futamidejű kölcsön kifejezetten forgóeszközök finanszírozására. A Széchenyi Beruházási Hitel legfeljebb 50 millió forint összegű, akár tízéves futamidejű forrás, amely felhasználható ingatlanvásárlásra, -építésre, -fejlesztésre, új és akár használt gépek, tárgyi eszközök beszerzésére, illetve a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz-beszerzésre is. Az Agrár Széchenyi Kártya maximum 25 millió forintos, egy-, kétvagy hároméves lejáratú folyószámlahitel, melyet a mezőgazdasági termékek előállításával, feldolgozásával és forgalmazásával, erdő-, vad- és halgazdálkodással foglalkozó cégek, mezőgazdasági őstermelők, családi gazdálkodók, egyéni vállalkozók vehetnek igénybe. A Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel legfeljebb 50 millió forint, 12-120 hónapos futamidejű hitel azon cégeknek, amelyek a szükséges önerő hiányában nem tudnak részt venni az uniós pályázatokon, vagy nyertes projektjüket nem tudják megvalósítani az időközben keletkezett likviditási problémájuk miatt. A Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel az elnyert EU-s forrásokhoz történő gyorsabb hozzájutást segíti elő megelőlegezésük révén. Az igényelhető hitelösszeg 1-50 millió forint lehet, a futamidő 12-60 hónap. A nemzetgazdasági miniszter és Demján Sándor VOSZ-elnök * Munkatársunktól
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
==***==
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Világgazdaság Szükséges-e gyakorlatorientálttá tenni a szakképzést? 2012.04.20 - 16. oldal - [4411436] Idén szeptembertől a tervek szerint már szélesebb körben elérhető a tavaly még csak kísérleti jelleggel választható duális szakképzés. A gyakorlatorientált új rendszer közelebb viheti a tanulókat a tényleges munkahelyekhez, ám a bírálók szerint így hátrányba kerül az alapképzés. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke Önállóság "A gyakorlati képzés idejének növelése a közismereti tárgyak drasztikus csökkentésének rovására nem segíti a XXI. századi munkaerőpiac elméleti felkészültséget is igénylő szakembereinek képzését. A szakképzési rendszer átalakításának ez az iránya a betanított munkásképzéshez közelít, és nem a gazdasági fellendülést szolgálja. Ez a megoldás nagyon olcsó, köztehermentesen foglalkoztatott munkaerőt biztosít majd a gazdaságnak. Az iskolának ugyanakkor feladata lenne, hogy erősítse a későbbi önálló tanulás képességét, amelyet a munkahelyek változása is szükségessé tehet. A jelenlegi szakképzési rendszer nem helyez hangsúlyt például a nyelvi, számítástechnikai oktatásra." Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési alelnöke Támogatandó "A duális szakképzés, vagyis hogy a tanulók minél hamarabb bekapcsolódnak a vállalati keretek között zajló munkába, mindenképpen támogatandó. Az új rendszer fokozott felelősséget jelent majd a cégeknek, amelyek közül elsősorban a német autógyárak kifejezett kérése volt a rendszer ily módon történő átalakítása. Nekik kell a minőségi képzést, a megfelelő körülményeket biztosítaniuk. A duális képzés révén így a diákok jóval hamarabb megismerkedhetnek a gyakorlati feladatokkal, a munka világával. Későbbi esélyeik is nőnek: annak a tanulónak, aki már a kilencedik osztálytól részt vesz a vállalat életében, biztosan lesz állása a tanulmányai befejeztével a képzésében részt vevő vállalatnál." Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke Felkészültség "A szakképzésnek természetesen mindenképpen hasznosulnia kell a munkaerőpiacon, ahogy ugyanez az elvárás a felsőoktatással kapcsolatban is. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a huszonegyedik században a széles körű és megalapozott műveltség szükséges a társadalmi beilleszkedéshez és nélkülözhetetlen a munkaerőpiacon történő hosszú távú helytálláshoz, a munka világában történő tartós érvényesüléshez. A szakképzés átalakításával azonban a közismereti tantárgyak oktatása háttérbe szorul a gyakorlati képzés javára. Ebben a rendszerben így nem látom annak a lehetőségét megvalósulni, hogy az új képzési szisztéma megadja a szükséges felkészültséget az abban részt vevő tanulóknak." Solti Gábor, az Ipartestületek Országos Szövetségének nemzetközi és oktatási igazgatója Kapcsolatok "A magyar szakképzés mindig is duális rendszerű volt, hiszen a gyakorlati oktatás régebben is nagy szerepet játszott, ez már több száz éves hagyomány. A konkrét feladatok termelésben történő elsajátítását nehezen helyettesítheti a tanműhely. Támogatjuk tehát azt, hogy a tanulók lehetőleg minél több időt töltsenek a tényleges munkahelyeken. Ennek különösen a kézműves, manuális tevékenységeket igénylő szakmák esetében van jelentősége. Tény, hogy ennek a sikeres megvalósításához javítani kell a kapcsolatot az iskolák és a vállalkozások között, hiszen szükséges volna a jelenleginél több gazdasági szereplőt bevonni a rendszerbe, ehhez pedig a törvényhozás és a cégek közötti párbeszéd kell." Pataky Péter, A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke Feltételrendszer
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
"Egyetértünk azzal, hogy egy szakmát igazán jól csak a duális szakképzésben lehet megtanulni, jó iránynak tartjuk tehát a rendszer gyakorlatorientált átalakítását. Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy a gyakorlati oktatás megfelelő minőségű, erős alapképzésre épüljön, ez felelne csak meg ugyanis a modern kor munkaerő-piaci elvárásainak. Az is nagyon fontos lenne, hogy a duális szakképzés teljes feltételrendszere rendelkezésre álljon szeptembertől, vagyis legyen fogadókapacitás a gyakorlatra érkező diákok számára. Ehhez a nagyobb cégeknél tanműhelyekre és egyéb feltételekre, például szakoktatókra van szükség. Kérdés, hogy a gazdálkodó szervezetek erre felkészültek-e." GRAFIKON Egyetért-e azzal, hogy a szakképzés a közismereti tárgyak helyett a gyakorlatszerzést preferálja? 2012. ápr. 12-19. között 145 leadott szavazat érkezett. Az eredmény nem tudományos értéku. A felmérés nem feltétlenül tükrözi sem az összes internetfelhasználó állásfoglalását, sem az általános közvéleményt. www.vg.hu * KÖRKÉRDÉS
==***==