Mazsu János Piac és piactér Debrecenben a 19. században I. ∗ A város és tere Debrecen 19. századi gazdálkodásának, kereskedelmének igen gazdag szakirodalma van, különösen a regionális vásárközponttá válás (nagyvásárok), a vonzáskörzet és a kereskedelmi kapcsolatrendszer meghatározása gazdaságtörténeti és néprajzi megközelítések sokaságán keresztül hozott olyan eredményeket, amelyeket szinte elkerülhetetlen hivatkozni a helytörténeti irodalmon túl is. Ezzel együtt sem állíthatjuk, hogy e területen minden kérdésre van valamilyen válaszunk, nincsenek olyan vonatkozások, amelyekben nem szükséges újrakutatni és újragondolni akár az eddigi kutatási eredményeket is. Gyimesi Sándor a Debrecen történeti monográfiához készített tanulmányaiban felvetette a megkülönböztetés szükségességét a város kereskedelme és a városban zajló kereskedelem között, hiszen a debreceni kereskedők és más üzletemberek a város határait messze meghaladó regionális és távolsági kereskedelmi ügyletekben is érdekeltek voltak. De azt sem egyszerű megítélni, mit is tekinthetünk Debrecennek, ha a város területi szerkezetének (határainak és határhasználatának) alapvető sajátosságait ugyancsak sokrétű kutatási anyag révén jórészt ismerjük. A későközépkori magyarországi városi tér és területhasználat értelmezése/újraértelmezése talán a leginkább előttünk álló feladat. Ráadásul a 19. század közepétől zajlik az az átalakulás, amely a korábbi feudális kiváltságrendszer helyébe a szabad piaci viszonyok érvényesülését hozza, megváltoztatva a város gazdálkodásának, érdekviszonyainak alapvető keretrendszerét, de a város társadalmán belüli érdekviszonyokat és azok artikulációját is. A városi tér újraértelmezésének a fontosságára/elkerülhetetlenségére itt példaként csupán arra hivatkozom, hogy a város talán legegyszerűbbnek tűnő népességszámának a megállapítása is rögtön bonyolulttá és megoldhatatlanná válik a térbeli dimenziók hangsúlyos vizsgálata nélkül.
∗
Az itt közreadott dolgozat egy, a debreceni piac és kereskedelem térhasználatát vizsgáló munka egy fejezete, amelyik a nagyvásárokkal foglalkozik. A dolgozat következő része a heti vásárok és a boltos kereskedelem térviszonyait próbálja rekonstruálni. A cikk az OTKA 81488 azonosítójú, „DTTTA - Debrecen 1870-72. évi tér- és társadalomszerkezetének rekonstrukciója” című program keretében készült.
54
1. ábra: Debrecen lakosságának száma 1720-1869 között (Összesítő grafikon a különböző típusú források és szakirodalmi kalkulációk alapján)
A városi népesség számbavétele egyszerűnek induló vizsgálata is mutatja: a városra vonatkozó szabályozás, maga a közösség és a város értelmezése jelentős átalakuláson ment át éppen a vizsgált bő félszázadban. Így a népességszám értelmezéseinek hektikusságára a fent felsoroltakon túl - vagy inkább mögött - minden további magyarázat a városi entitás és városi tér folyamatban lévő jelentős átalakulásában, az erre támaszkodó eltérő bázisú adatfelvételekben és értelmezéseikben található meg. Debrecen város igazgatásiadminisztratív rendszere és maga a communitas éppen az 1848. évi áprilisi törvények hatására valamint a szabadságharc leverése után bevezetett osztrák szabályozás jogintézményei és a kiegyezés utáni közigazgatás polgárosítása következményeként, hosszú vajúdási folyamatban nyerte el új, polgári alakját. Ebben a folyamatban átalakult a város évszázadok alatt kiformálódott entitása, közigazgatási környezete és pozíciója is, a korábbi „belső város” és a külterületek, városi határok lakosságának jogai közelítettek egymáshoz, a belső város középkori zártsága felnyílott a betelepülők számára, a korábbi kiváltságok a piaci viszonyok között is érvényesíthető gazdasági és hatalmi-adminisztratív pozíciókká konvertálódtak. (Ráadásul az egységes vármegye rendszerhez igazítva megszűnt a sajátos kiváltságú Hajdúkerület - kiegészítve környező vármegyékhez tartozott településekkel - 1876-ban alakult meg Hajdú vármegye, amelynek székhelye pedig a térség legjelentősebb városaként Debrecen lett, a korábbi Hajdúböszörmény helyett.)
55
2. ábra: Debrecen határának és „hozzá tartozó minden külső birtokainak rajzolatja” a 19. század közepén
(HBML Kádár Ferenc, ny-209) A kiváltságrendszerre (királyi-kamarai, földesúri és szabad királyi városi) valamint a tradicionális árutermelés logikája épült városi térszerkezet konkrét ( geográfiai) értelmezése mögött a 19. század közepéig a városi tér használatában és reprezentációjában a kiváltságrendszer és a hagyományos gazdálkodás intézményesüléseként létrejött telekszervezet mint meghatározó struktúra működött. A telekszervezet hatását a városi tér szerkezetének értelmezésére és gyakorlati használatára merevségében a 19. század elejétől folyamatosan oldotta az áruforgalom, hitelviszonyok fejlődése, a kiváltságrendszer keretei között is érvényesülő verseny a többszintű (interregionális/távolsági, regionális, kistérségi, lokális) piacközponti szerepet is betöltő város gazdálkodásában. A piacosodás a város gazdasági életében, a térhasználat gyakorlatában változó alakzatokban jelent meg: a vásárok átalakulása, házaló kereskedelem felfutása és hanyatlása, a távolsági közvetítő kereskedelem differenciálódása, a kézműves termelés és árusítás illetve a kiskereskedelem és nagykereskedés szétválása, az urbánus kereskedelmi formák - bolt, üzlet, vendéglátás (kávémérés, vendéglő) - gyarapodása. Az a kérdés tehát, hogy mit is tekintünk a tér és területhasználat szempontjából városnak a 19. század folyamán, alapvetően befolyásolhatja a címben jelzett kutakodásainkat is Debrecen piaci viszonyaira és kereskedelmére vonatkozóan.
56
Piac, kapitalizálódás/marketizáció, kereskedelem A piac sokszintű történeti értelmezése (absztrakt áru- és/vagy pénzcsere, a kereslet-kínálat intézményesült szabályozó mechanizmusa és gyakorlata, ( marketspace) tradicionális vagy tőkés piaci koordináció, maga az átmenet egyik szabályozásból a másikba „kapitalizáció” másrészt az árucsere fizikai tere és ennek a recepciója (pillangópiac, üzleti csomópont-hub, független piacterek vagy termékhez/termékárusítóhoz kötöttek, nyitott vagy zárt piacok, stb. (marketplace) a Hajnal István Kör legutóbbi konferenciájának előkészületi vitáiban és magán a konferencián elhangzott előadásokon és vitáikban igen nagy lépést tett előre. Nemzetközi összehasonlításokban is való összemérést is kínálnak a Prágai Urbanisztikai konferencia több szekciójának nagy port felvert előadásai. Mindezek feldolgozása és új megközelítések, kutatási kérdések megfogalmazása természetesen hosszabb távon érvényesül majd. A továbblépéshez szükséges diskurzushoz kívánok hozzájárulni a következő kutatás közbeni eredményekkel, sokszor hangos gondolkodással. A feldolgozásokban a debreceni piac, kereskedelem is sokféle, jó néhány esetben tipológiailag tagolatlan, definiálatlan vagy fogalmában igen lazán körvonalazott. Ezekből és a levéltári forrásokból mégis kibomlik a debreceni kereskedelem egyféle tipológiája a 18. század végétől a 19. század végéig tartó időszakban. Időtartam, rendszeresség, gazdasági hatókör/vonzáskörzet és termékek szerint a kereskedés a következő szinteken és szervezeti keretekben bonyolódott: Országos vásárok/”nagyszabadságok” – regionális és távolsági kereskedelem, korlátozott lokális (városkörzeti és városi) funkció o kirakodó vásár o kapcsolódó állat és terményvásárok • Heti vásárok (kedd, szombat) - a helyi lakossági igények ellátása (városkörzeti, városi) • Speciális heti termékvásárok – többségében az előzővel azonos o sertés, épületfa, deszka (hétfő) o tűzifa, szén, szalma, széna (szerda) o alapélelmiszerek, ételek („élet” árulás naponta – kivéve istentisztelet ideje) • „Boltos kereskedelem” (ez a kereskedelmi forma volt a leginkább kiváltságokhoz és belső városi lakóterülethez kötött, napi folyamatosságú) – a helyi és városkörzeti lakossági igények kielégítése A fenti tipológián túl természetesen még felvethető lenne a nagybani kereskedelem és kiskereskedés szintjeinek pontosabb differenciálása. Azonban éppen ennek az időszaknak a fejleményei hozzák magukkal a kézművesség és a hozzá kapcsolódó termékeladási tevékenység, a saját termékekkel való kofáskodás, a saját gazdálkodáshoz kapcsolódó nagybani és részben közvetítő kereskedés és a teljes egészében a nagybani és közvetítő kereskedelemre alapult tevékenységi formák és szervezeteik, hálózataik kiformálódását. Vásár, piac – vásártér, piactér Nagyvásárok tere A debreceni vásárok szakirodalma igen gazdag, néprajzi és gazdaságtörténeti megközelítések sokasága tárta fel különböző aspektusait. 1 Az első ismert, de már akkor is a kialakult Alapvető munka .Dankó Imre tanulmányain túl Szimics Mária történeti feldolgozása (Szimics Mária: A debreceni országos vásárok története. Bp., 1938), új módszertani megközelítéseket alkalmazó Gyimesi Sándor 1
57
viszonyokat szentesítő debreceni vásárszabadalom 1405-ből, Zsigmondtól származott, később a kiváltságok kiegészültek a cívis városban sajátos autonómiát hordozó derék utcák vásári szabadalmaival. A középkorban a városban három utca is tarthatott vásárokat: első a település központjává váló Piac utcán, a második a Mester utcán, a harmadik pedig a Homok (későbbi Csapó) utcán. A 18. század elején már évente már hat vásár vonzotta a sokadalmat Debrecenbe. Mivel a vásárok időtartama 12-15 nap volt, azt jelentette, hogy Debrecenben egy évben 70-90 napon át vásár volt. Ezekhez hozzászámítva a hetivásárokat is - további 104 vásárnapot Debrecenben az év felében vásáros nap volt. A szabad királyi várossá lett város vásárügyét az átalakuló piaci érdeklődésre tekintettel 1747-ben újraszervezték számukat leszállították négyre, de a hozzájuk kapcsolódó jogosítványokat, a vásártartási rendszabályokat korszerűsítették, növelve a ’szabad a vásár’ vonzerejét. Méltán nevezték a debreceni négy nagyvásárt „debreceni nagyszabadság”-nak messze földön. 2 3. ábra: A debreceni vásárok vonzáskörzetei a 19. század első felében 3
Jelmagyarázat: Debrecen funkcionális vásári vonzáskörzetei 1 = napi piac körzete, 2 = hetivásár körzete, 3 = országos vásár körzete
(Gyimesi Sándor: Vásárok és kereskedők Debrecenben a feudális kor végén. 1. A Hajdú-Bihar megyei Levéltár Évkönyve IX. 5-15., Gyimesi Sándor: Vásárok és kereskedők Debrecenben a feudális kor végén. 2. A HajdúBihar megyei Levéltár Évkönyve X. 131-157. ) 2 Boldisár Kálmán: Debreceni vásárok. DKK 1934. 84-88. 3 Magyar Néprajz (Szerk: Paládi Kovács Attila) 8. kötet 844., http://mek.niif.hu/02100/02152/html/08/404.html
58
A debreceni vásárokon a használati cikkeken kívül alapvető terményeket (gabona, kukorica), élelmiszereket (bor, pálinka, bab, káposzta) és nyersanyagokat (bőr) árusítottak, külön helyen tartott állatvásárokon találtak új gazdákra a lábasjószágok (marha, ló, sertés, juh). Az 1780-as évektől a belterületen tartott várok sikerét mutató sokadalmak egyre nagyobb terhelést róttak a városra rendészeti szempontból. A 19. század eleji nagy tűzvészek (1802, 1811) és a behurcolt betegségek (1831 – kolera, 2000 debreceni lakos halála) 4 pedig a zsúfoltság katasztrofális következményeit is megmutatták. Ezért a nagyvásárok fokozatosan kikerültek a város nyugati palánkján kívüli területre, Német utcai és Hatvan utcai kapuk közötti térre, ahol a Pestre menő országút is húzódott. A várospalánkon belül csupán a lakosság napi-heti ellátásában nélkülözhetetlen és megszokott termékek árusítása és a kisebb (heti, napi) vásárok maradhattak.
4
Gazdag István (szerk.): Debrecen város történeti kronológiája IV. 1791-1847. 176-178.
59
4. ábra: A Külsővásártér (Külső Vásártér) ábrázolása 1811-12. évi szabályozási állapotot mutató térképen a Külső Vásártér megjelölésével (piros ovális)
(HBML DVT 264-150)
60
(HBML DVT-264-150, részlet) Az 1790-es évektől a „Külső Vásártéren” megtervezett, mérnöki kijelölésű utcák mentén szabványos „deszkasátrak”-ban szigorú rendtartás alapján, terméktípusok és/vagy eladói közösségek szerint rendezve történhetett az árusítás. Az árusok tartósabban is bérbe vehették a sátorhelyeket, de a városi szabályozás szerint tulajdont nem szerezhettek. Az egyre állandóbb és kiszámítható piaci forgalom miatt a palánkon kívüli vásártér területe növekedett, újabb utcákat nyitottak meg, újabb sátorbérleti szerződéseket kötve. Egyes térképi ábrázolásokon a bérelt sátorok, árusítóhelyek sorszáma elérte vagy meghaladta a 600-at! A sátorszerződések adatai mellett az 1790-es évektől egyre több jel mutatja a vásárokon árusítók között a bécsi, pozsonyi, késmárki és erdélyi kereskedők mellett a zsidók számának és szerepének növekedését. A 18-19. század fordulójától már külön utcája volt a zsidó kereskedőknek (’Sidók útszája’, Sidó Kereskedők útszája’) 5, rituális szabályok szerint étkezésük céljából ’Kóser Traktir Ház’ elnevezéssel étterem nyílott és közvetlenül a szomszédságában kínálta az italokat a „Kóser pincze”. A nagyvásárok alkalmával egyre jelentősebb számú izraelita vallású árus, vásáros számára engedélyezték imaház megnyitását is, a vásártér területén, a várospalánkon kívül. 6
5 6
HBML DTV 204-72 HBML IV.B.1405/b. 41 No 282/1879
61
5. ábra: A Külső Vásártér sátorkiosztásának a rajza
(HBML DVT-75-150) A századfordulótól 19. század derekáig a vásártéren a félévnyi vásáros nap és a növekvő forgalom miatt érdemesnek látszott a deszkasátrakat kőépítményekkel felváltani (a fenti térképen a vörös szín már a kőből épített boltokat jelzi), amelyek megoldották a vásárok közötti időszakban az áruk raktározását is. Ezzel a debreceni vásártér lassan átalakult egyfajta korabeli ’premodern bevásárlóközpont’-tá, amely a debreceni nagyvásárokon kívül kiszolgálta a heti vásárokon való árusítást, de a környező vásárok szempontjából is logisztikai bázisa lett az állandósuló kereskedelmi hálózatnak. Így a saját termékeiket árusítók mellett egyre nagyobb szerepet játszottak a más árujával kereskedők, differenciálódott funkcionálisan a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi szerep. A pesti, bártfai, kassai, eperjesi vagy akár bécsi nagyvállalkozók megbízottjai vagy alkalmazottjai, cselédjei egyre nagyobb számban kötődtek a debreceni tartózkodáshoz. A 19. század első felében a debreceni háztulajdonosok egyik jelentős kereseti forrásává vált a lakásbérletből származó jövedelem. Mivel a ’vásározó népség’ jogállása és vallása szerint sokszínű volt, közülük csak töredék bérelhetett szállást a város belterületén, a megoldást a találékony cívisek a városi szabályozást is megkerülve próbálták megtalálni – saját hasznukra. Az egyik féle megoldás a város határában lévő fogadók kiadása volt, legtöbbjük ráadásul nemesi funduson állt, nem a város, hanem a tekintetes Bihar vármegye joghatósága alatt. A másik, tömegesebb megoldást jelentette a város belterületét határoló palánk és árok külső oldalához tapadóan a „külsősorosi” lakóhelyek építése. Így alakult ki a vásártér északi szomszédságában a palánk elbontásáig külterületinek számító Vendég és Pesti utca, amelynek beszédes névadása is mutatja születésének motívumait. 7 A zsidó vásározóknak, kereskedőknek szálláshelyül a leleményes debreceni polgárok még kínáltak olyan megoldást is, amelyet a város elöljárói nem néztek jó szemmel, tiltották, de igen csekély hatékonysággal. Ez pedig a vásártér mögötti kertben a 7
HBML DVT 264-150 . Az 1811-12. évi szabályozási térképen a két külterületi utca vonalai már látszanak, a térképész „Hatvan Utszai Hostadt” névvel jelölte őket.
62
korábban használt építmények átalakítása volt oly módon, hogy az lakhatásra és akár raktározásra is alkalmassá váljon. Vizsgálatok sokasága indult az ügyeskedő szándékok kiderítésére, de a polgárok nyilatkozatával, ti. az átalakított épületet csak a tanácsnak tetsző, engedélyezett célokra használják, nem tudtak és talán nem is akartak mit kezdeni. A 18. század végéig Koskertnek nevezett területet először a városi köznyelv kezdte zsidókertnek nevezni, majd hivatalos elnevezésként is állandósult, ’Sidó Kert’ névvel szerepelt a korabeli térképeken. 8 6. ábra: ’Sidó Kert’ térképe
(HBML DVT-259-150) A kirakodó vásárokon kívül az országos nagyvásárok másik eseménye volt az állat- és terményvásár. Ezeknek a jelentősége és forgalma Debrecenben a 19. század első felében meghaladta a kirakodó vásárokét. A század első évtizedeiben még háromszorosra tehető a különbség, majd az iparcikkforgalom növekedésével a két vásár nagyságrendje fokozatosan közeledett egymáshoz, de a század közepén még mindig a 20-30%-os többlet mutatkozott az állat és terményforgalom javára. A 19. század első felében az állatvásárok belső arányai is jelentősen megváltoztak, a korábbi marha (barom) és ló dominanciáját fokozatosan átvette a juh és sertés. 9 A növekvő és változó helyigény miatt e vásárok helye a 19. század folyamán folyamatosan vándorolt. Az állatvásárhelyének első térbeli megjelenítése a nemrégiben az OSZK állományában felfedezett 1752. évi várostérképen található. Kovács György térképész a Csapó utca második negyedébe (mai Vár utca és Rákóczi utcák közé) írta be a „Barom vásár” megjelölést, hozzá kapcsolódóan a betorkolló utcára (mai Rákóczi utca) helyezte a „Ló vásár”-t. 8
HBML DVT 264-150. A Zsidókert nevet 1927-ben váltotta fel a Széchenyi-kert elnevezés. Gyimesi Sándor: Vásárok és kereskedők Debrecenben a feudális kor végén. 1 A Hajdú-Bihar megyei Levéltár Évkönyve IX. 11-14. 9
63
7. ábra: Kovács György 1752-ben rajzolt várostérképe
(OSZK 452)
64
8. ábra: Az 1752. évi térkép részlete az állatvásárterek megjelölésével
A 19. század első felére, ahogyan a debreceni vásáron árult termékek elemzése alapján a néprajzi indíttatású munkák is kimutatták, a korábbi évszázadokban jelentős levantei, balkáni, Konstantinápoly felé és felől zajló áruforgalom jelentőségét veszítette, a város vásárának vonzáskörzete némileg visszaszorult, az Erdély felől vagy Erdélyen keresztül zajló áruforgalom súlypontja áttevődött az állatvásárokra. A marha és sertés mellett főként a ló volt az, amit messzebb földről is ide hajtottak: Máramarosból, Mezőségről, Bonchidáról, sőt külföldről, például Bukovinából Csernovic környékéről is. Ugyancsak növekvő ütemet mutatott ezekről a vidékekről az állatbőrökkel való kereskedés. A 19. század elejétől már évi 40-60.000-nyi juhot és 10-20.000-nyi sertést hajtottak a debreceni vásárokra. A növekvő forgalom, a birkák, sertések másféle terelési módja és egészségügyi megfontolásokból az állatvásárokat már a várospalánkon kívül, az északnyugati oldalon tartották meg. Egy 1829. évi térképen már „külső” baromvásárteret jelölnek (DVT571) és 1833-ban is az állatvásár területének a megnagyobbítása céljából készítettek kéziratos térképvázlatot a Vénkert és a Sestakert külső részén elvezető út mentén, a város Hortobágy felőli oldalán.
65
9. ábra: A „Ló és Baromvásár” területe Debrecenben 1833-ban
(HBML DVT-608) A lehanyatlott levantei távolsági kereskedelemmel ellentétben igen jelentőssé vált a 19. század elejére a szatmári, kassai, eperjesi és főleg pesti kereskedők közvetítésével Morvaország, Alsó-Ausztria, Galícia, Lengyelország, a városok vonatkozásában pedig: Brünn, Bécs, Tarnow, Krakkó felé és felől lebonyolított áruforgalom. Vannak források, amelyek arról tanúskodnak, hogy a Kassa közvetítésével Debrecenből észak felé irányuló kereskedelemnek több ízben Magdeburg, Danzig, Hamburg volt a végállomása. 10 A Külső Vásártéren tartott kirakodó nagyvásárok fénykorának a kiváltságrendszer felszámolása, a város addig zárt belterületének a kinyílása vetett véget. A külső vásártérre a tilalmak miatt kiszorult kereskedők jó része a város belső, napi forgalmat biztosító részeibe igyekezett tevékenységét áthelyezni. A külső baromvásártér pedig a korábbi jelentőségét a 19. század végén veszítette el, a hortobágyi kilenclyukú hídnál 1892-től megrendezett hídi vásárok és az állatok vasúti szállítása következményeként.
10
Dankó Imre: A debreceni vásárok vonzáskörzete a XVIII-XIX. század fordulóján. Hajdú-Bihar megyei Levéltár Évkönyve 1. 142-146.
66
10. ábra: A város térképe a városfal elbontása után, a csökkenő forgalmú és sátorszámú Külső Vásártérrel
(HBML DVT-816) Az „úri vásár” A 19. század első felében a közvetítő kereskedelemben korábban vezető szerepet játszó örmény kereskedőket a zsidó nagykereskedők fokozatosan kiszorították, a gyarmatáruk, a divatcikkek, iparcikkek vagy éppen a könyvek forgalmazásában a szerepük dominánssá
67
vált. 11 A nagykereskedelem átalakította a vásárok természetét is, közvetlen árusítást a nagykereskedők alkalmazottakon, megbízottakon vagy éppen kontraktor kiskereskedőkön keresztül végezték, a vásári árusítás mellett a nagykereskedők kialakították lerakataikat. Vagy debreceni polgároktól bérelt belterületi raktárakban, vagy pedig a külső vásár területén bérelt sátor tartós építménnyé, „kőbolttá” alakításával. A 18. század folyamán a vásárokban csak személyes ismeretség alapján történt - a szokásos készpénzfizetés mellett - a hitelbe vagy „félpénzbe” eladás, a kiállított egyszerű „kontó”-t az ismerős iránti bizalom szavatolta, és persze a cívis város hatóságai is. A 19. század elejétől vált jelentőssé az a nagybani, minta utáni kereskedés, hitel- és váltóügyletekkel kombinálva, amelyet már egy kialakuló nagykereskedői kör és üzletfeleik közötti intézményesült bizalom mozgatott. A városban és piackörzetében hiányzó árucikkek beszerzése és forgalmazása, a debreceni termékek távolsági kereskedelme, nagybani forgalmazása és a közvetítő kereskedelem fokozatosan szoros együttműködést alakított ki a cívis várost vezető gazdasági elit és a főként zsidó nagykereskedők, üzletemberek között. A kortársak által használt kifejezéssel az „úri vásár” egyfajta premodern árutőzsde szerepét töltötte be Debrecenben. Megváltozott a nagykereskedői üzletkötések módja mellett a térhasználata, helyszíne is. Míg a hagyományos „parasztvásár” a vásártéren vagy a vásárutcában folyt, a nagybani, a népnyelv által „úri vásár”-nak nevezett ügyletek már kerülték a sokadalmat, részben a Bika vagy más belvárosi fogadókban bonyolították. 12 Mivel a zsidó nagykereskedőkre is vonatkozott az éjszakázás tilalma a város palánkkal övezett belterületén, ők a város külterületén („külső város”) foglaltak szállást többnyire nemesi funduson felépített vendégfogadókban, ahol jobbára a pénzügyleteiket is lebonyolították. A nagybani kereskedés jelentőségének a növekedése miatt 1824-től már nem csupán időszaki szállás bérlete látszott célszerűnek, a megnövekedett kereslet miatt egy zsidó üzletember, Áaron Ábrahám és felesége, Saly Deutsch a Ghilányi fogadót kocsmástól árendálta három évre, amelyet aztán többször meghosszabbított. A Ghilányi fogadó ettől fogva zsidó nagykereskedők, üzletemberek és családtagjaik, személyzetük elszállásolására szolgált az év valamennyi napján.
11
Dankó Imre: A debreceni vásárok vonzáskörzete a XVIII-XIX. század fordulóján. Hajdú-Bihar megyei Levéltár Évkönyve 1. 143. 12 Móricz Pál: Emlékezzünk régiekről. Rajzok a nem rég múlt időkből. Bp. 1891. „A parasztvásárra a közvetlen árusítás és vétel, a kisszerű kereskedés, a vásárban való személyes részvétel volt a jellemző. Az úri vásárt viszont a nagy mennyiségű áru, az uradalmi termékek, a termelvények széles köre, a személyes részvétel hiánya, a közvetítő személyek és szervezetek megjelenése jellemezte. A gazdag földbirtokosok, nagykereskedők megjelentek ugyan a vásár időpontjában Debrecenben, de nem a vásárban tartózkodtak, hanem árujukat vagy vételi megbízásaikat ügynökeikre, kereskedőikre bízva a vendégfogadókban időztek és szórakoztak...” – írta Dankó Imre. Dankó Imre: A debreceni vásárok vonzáskörzete a XVIII-XIX. század fordulóján. Hajdú-Bihar megyei Levéltár Évkönyve 1. 144-145.
68
11. ábra: A város déli, Váradi kapuja előtt fekvő fogadók, amelyek az „Úri vásárok” színhelyéül szolgáltak a városfal elbontásáig
(HBML DVT- 445-150)
A cikk második része a Metszetek 2012/4.-2013/1. számában jelenik meg.
69