IV. BÖD– ORSZÁGOS SZINTŰ VETÉLKEDŐ
I. FELADATLAP CSAPAT NEVE: ______________________________________ IRÁNYÍTÓ TANÁR: 1. _____________________ 2. _____________________ CSAPATTAGOK:
3. _____________________ 4. _____________________
BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2013. december 20.
IV. BÖD– ORSZÁGOS SZINTŰ VETÉLKEDŐ
I. FELADATSOR A kollégium nagy, komor, négyszögű épület. Voltaképpen csak az első része komor, a Nagytemplom felőli ősi épület, a hátulsó három szakasz, amely úgy van építve, hogy az egész egy négyszögű udvart zár be, inkább sivár. De a kisdiáknak elöl-hátul, mindenfelől rendkívül imponál s még bent a coetusban is állandóan valami templomi félelmet érez, amint behallatszik, hogy kopognak a kemény kis cipősarkak a sivatag folyosókon, s hogy zúg be a százezernyi veréb csiripelése az udvaron álló ménkő magas jegenyeakácok lombja közül. A kisdiák e percben a szoba közepén álló nagy asztal legutolsó, legbelső fiókját kihúzva, abban kotorász. Ennek a fióknak az első oldala zöldre van festve, mint maga az asztal. De az asztal felső lapja már erősen meg van kopva, a fiók azonban még mindig friss zöld, s ez igen tetszik a kisdiáknak, csak azt sajnálja, hogy a fiók régi birtokosai a kulccsal már ezt is össze-vissza karmolászták. A fiókba szép rendetlenséggel volt belegyömöszölve egy rakás iskolai könyv és füzet. A kisdiák a Békési latin nyelvtanért nyúlt bele, mert mennie kell a füvészkertbe latint tanulni, éspedig a gerundiumok s gerundivumok titkos fejezetét, azonban sietve odapillant a másik, kicsit nagyobb diákra, aki osztálytársa s Böszörményinek híják, s szintén ott van a coetusban, a szobafőnök legszigorúbb tilalma dacára végigheverve az ágyán. Böszörményi, úgy látszik, a mennyezeten piszmogó pókot figyeli, s jobb lábát egyenletesen lógatja le az ágyról, szóval a kisdiák lopva néhány percet mer szentelni kincsei zsugori szemléletének. Volt ott a fiókban tudniillik egy Csokonai Vitéz Mihályról szóló könyv, amelyet harminc krajcárért vett az antikváriusnál, akinek a kirakatában töltötte az egész múlt évet ez a könyv, s ő akkor még nem lévén bentlakós, ahányszor iskolába jött, mindig odapillantott a kirakatba, hogy megvane még ez a könyv. (Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig) 1. Olvassátok újra Móricz Zsigmond művét (web: http://mek.oszk.hu/00900/00991/00991.htm), majd nézzétek meg az 1960-ban készült, Ranódy László által rendezett filmet is, amely a regény alapján készült (web: http://www.youtube.com/watch?v=8cl2UXC2lSo)! Hasonlítsátok össze a két alkotást legalább három, önállóan választott szempont alapján! (Cím: Szépirodalom és filmművészet; terjedelem: 2000–2500 karakter) 10 pont 2. A Debreceni Református Kollégium és Nagytemplom az Európai Örökség része. a. Nevezzétek meg a Debreceni Református Kollégiumnak három nevezetes diákját! 1,5 pont b. Milyen más magyarországi helyszínek kapták meg ezidáig ezt a címet? 1,5 pont c. Idén kezdték meg a Nagytemplom felújítását és turisztikai fejlesztését. Milyen pályázat elnyerése tette ezt lehetővé? 1 pont d. Ki hozta létre az Európai Örökség címet? Kik vagy mik kaphatják meg ezt és milyen jogi keret alapján? 2 pont e. Mi a különbség az Európai Örökség és a Világörökség között? 1 pont 3. A szövegben említett füvészkert közel 200 éves. a. Kik munkásságának eredményeképpen tartható számon ennek létrejötte? 2 pont b. Azonos-e a Móricz-regényben említett füvészkert a Debreceni Egyetem jelenlegi botanikus kertjével? Miért? 1 pont c. Ki volt az az Európa-szerte elismert biológus, akinek a neve egyszerre fűződik a debreceni és a kolozsvári botanikus kerthez? Nevezzétek meg leghíresebb munkáját! 2 pont 4. Milyen szerepet töltött be a latin nyelv Magyarországon a 19. század végén – 20. század elején? Van-e szerintetek olyan nyelv, amely napjainkban ugyanezt a szerepet játssza? Indokoljátok válaszotokat (4–5 mondat)! 4 pont
IV. BÖD– ORSZÁGOS SZINTŰ VETÉLKEDŐ 5. Egy kis szövegértés a. Magyarázzátok meg a következő szavakat: coetus, imponál (neki) és brugó szavakat! Ezek közül ti melyiket szoktátok használni? 3 pont b. Kiket neveztek a prepáknak? 1 pont c. A fentebb idézett műben olvasható: „–Hová járt? – kérdezte figyelmesen a kisfiú, mert nem tudta mi az: gimnázium. – A Dóczyba.” Mi a Dóczy? Kiről nevezték el az iskolát? 1 pont 6. „Böszörményi, úgy látszik, a mennyezeten piszmogó pókot figyeli...” – áll a fenti részletben. Mi pedig hozzátesszük: a fiú azon gondolkozik, mi történne, ha a szobában egyszerre 100 keresztes pók piszmogna. Segítsetek neki kiszámolni a következőket! a. Mennyi idő alatt hálóznák be Böszörményi 30 m2 szobájának mennyezetét? 2 pont b. Hány kilométer fonalat szőnének a pókok 1 év alatt Böszörményi szobájában? 2 pont c. Hány kg selyemfonál képződne 1 év alatt a keresztes pókok munkájából? 2 pont Mielőtt számolni kezdenétek, tudnotok kell, hogy egy pók átlagosan 60 perc alatt szövi meg hálóját. A keresztes pókok hálója, melynek súlya nem haladja meg a 5 mg-ot, átlag 30 cm átmérőjű, és összesen 30 m hosszú, 7 µm szélességű fonalból készül. A pókselyem alapanyaga a „keratin” nevű fehérje – ennek köszönhetően a fonal az acélnál ötször szilárdabb, ugyanakkor rugalmasságának köszönhetően saját hosszúságának négyszeresére is megnyúlhat. A pókselyem rendkívül könnyű: ha egy ilyen fonal körbeérné a Földet, annak súlya mindössze 320 g lenne. 7. A regény főhősének nevét több egyesület is viseli, egyikük Romániában működik. Mi ennek a neve és célja? 2 pont 8. Lottó! Ha elolvastátok a Légy jó mindhalálig című regényt, megtaláljátok a 6 nyertes számot! 6 pont a. Ennyi krajcárba került a Csokonai Vitéz Mihályról szóló könyv. b. Ennyi ágy volt a bentlakási szobába, ahová elhelyezkedett a kisdiák. c. Ebben a században játszódik le a regény cselekménye! d. Ennyiért varrta Misi édesanyja a könnyű, bő szabású, szűk nyakú női blúzokat (réklit). e. A kéménybe korommal kellett volna felírni ennyi év békét! LOTTÓ SZELVÉNY – 6/49
1 8 15 22 29 36 43
2 9 16 23 30 37 44
3 10 17 24 31 38 45
4 11 18 25 32 39 46
5 12 19 26 33 40 47
6 13 20 27 34 41 48
7 14 21 28 35 42 49
IV. BÖD– ORSZÁGOS SZINTŰ VETÉLKEDŐ II. FELADATSOR GILBERT (zongoránál ül). Mit nevetsz, kedves Ernő? ERNŐ (felpillant). Egy nagyszerű történeten nevetek, amelyet az asztalodon levő Emlékezések című kötetben olvastam. GILBERT. Miféle könyv az? Ó, már látom. Én még nem olvastam. Ér valamit? ERNŐ. Míg te játszottál, élvezettel lapozgattam benne, bár általában nem vagyok barátja a modern memoároknak. Emlékezéseket rendesen olyan emberek írnak, akik már egyáltalán nem tudnak emlékezni, vagy akik soha semmi emlékezésre méltót nem cselekedtek. Kétségtelenül ez magyarázza közkedveltségüket. Az angol közönség csak akkor érzi magát otthonosan, ha középszerűségek szólanak hozzá. GILBERT. Az igaz, a mi közönségünk csodálatosan türelmes. Mindent megbocsát – csak a lángészt nem. De bevallom, nekem mindenfajta memoár tetszik. Tetszik a formájánál és a tárgyánál fogva. Az igazi egoizmus az irodalomban rendkívül vonzó. Innen ered az olyan különböző személyek leveleinek varázsa, mint Cicero, Balzac, Flaubert és Berlioz, Byron és Madame de Sévigné. Bárhol találkozunk velük – és csodálatosképpen ritkán találkozunk – mindig örömmel kell üdvözölnünk őket; bajosan esnek ki az emlékezetünkből. Az emberiség azért fogja mindig szeretni Rousseau-t, mert nem papnak, hanem a világnak gyónt meg. Az alvó nimfák, melyeket Cellini Ferenc király kastélya számára bronzba öntött, az aranyoszöld Perseus, mely Firenze nyílt loggiáján mutogatja a holdvilágnak azt a halálrameredt borzalmat, mely kővé változtatta az élőt: ezek a szoborművek mind nem szereztek annyi gyönyörűséget az embereknek, mint Cellini önéletrajza, melyben ez a reneszanszkorbeli csirkefogó elmondja dicsőségének és gyalázatának történetét. Az ember nézetei, lénye, tettei nem sokat jelentenek. Lehet skeptikus, mint a nemes Sieur de Montaigne vagy szent, mint Mónika elkeseredett fia – amint titkait elénk tárja, elbűvöli fülünket, és hallgatásra int. A gondolkodásnak az a módja, amelyet Newman kardinális képviselt – ha ugyan a gondolkodás módjának lehet nevezni azt a törekvést, hogy szellemi problémákat az ész uralmának megtagadásával oldjunk meg – nem lehet hosszúéletű. De abba sosem fog belefáradni a világ, hogy végignézze, amint ezek a megfélemlített lelkek sötétségből sötétségbe botorkálnak. A littlemore-i elhagyott kis templom, »melyben ködösen lengedez a reggeli szellő és néhány hívő összegyűl«, mindig drága lesz nekünk. Ha a Trinity falain virágzik a sárga oroszlánszáj, arra az istenfélő diákra kell gondolni, aki a virágok állandó visszatéréséből azt a próféciát olvasta ki, hogy a kegyelem anyjával örökre egyesülve marad – ezt a jóslatot a vallás bölcsen vagy balgán nem engedte beteljesedni. Igen, az önéletrajzban ellenállhatatlan varázs van. A szegény, együgyű, önhitt Pepys szekretánus a halhatatlanok közé pakkolta be magát. Mivel igen jól tudta, hogy a bátorság jobbik része a dolgok indiszkrét kifecsegése, sokszor lefestett »bíborszínű szárnyaskabátjában, arany gombokkal, zsinórokkal és rojtokkal« fontoskodva járkál körül a gyülekezetben. A maga és a mi végtelen mulattatásunkra fecseg a feleségének vásárolt indiai-kék alsószoknyáról, a »jó disznósültről«, a »kitűnő francia borjúfricasséről«, melyeket annyira szeretett, Will Joyce-szal való bowlingjátékáról és szép asszonyok körülrajongásáról. Elmeséli, hogy vasárnaponkint Hamletet szavalgatta, hétköznapokon brácsán játszott, s elmesél más hasonlóan unalmas mindennapi dolgot. De még a valóságos életben is megvan az egoizmus varázsa. Ha másokról beszélnek az emberek, többnyire unalmasok, de ha magukról beszélnek, majdnem mindig érdekesek. Semmi kifogásunk sem volna ellenük, ha abban a pillanatban, amint untatnak, könnyedén összecsukhatnók a szájukat, mint egy könyvet, amelybe belefáradtunk. (Oscar Wilde: A kritikus mint művész) 1. Szerintetek milyen zongoradarabot játszott Gilbert az idézett beszélgetést megelőzően? Keressétek meg a művet a YouTube-on, és küldjétek el a linket! Indokoljátok választásotokat legtöbb 200 karakter terjedelemben! 3 pont
IV. BÖD– ORSZÁGOS SZINTŰ VETÉLKEDŐ 2. Ernő szerint „Emlékezéseket rendesen olyan emberek írnak, akik már egyáltalán nem tudnak emlékezni, vagy akik soha semmi emlékezésre méltót nem cselekedtek.” Egyetértetek-e Ernővel? Miért? (Terjedelem: kb. 500 karakter.) 4 pont 3. Hogyan jellemzi a művészetet Oscar Wilde a fent idézett műben? Mit tart a művészet céljának? 3 pont 4. Kik voltak a nimfák? Keressetek három művészeti alkotást, mely nimfát vagy nimfákat ábrázol! Tüntessétek fel az alkotások címét és szerzőét is! 6 pont 5. „Ha a Trinity falain virágzik a sárga oroszlánszáj...” a. Mi a Trinity? Kinek a parancsára és milyen céllal jött létre ez az intézményt? 3 pont b. Mikor virágzik a sárga oroszlánszáj? Mi a népi neve? 2 pont 6. Milyen sport a bowling? Mi a különbség a bowling és a teke között?
2 pont
7. Oscar Wilde korában fogalmazták meg az első olyan egyezményt, mely az irodalmi és a művészeti művek védelméről szól. a. Mikor és hol történt ez? 2 pont b. Az egyezmény szövegét napjainkig többször felülvizsgálták, módosították. Mi tekinthető irodalmi és művészeti műnek az egyezmény mai formájának értelmében? 1 pont c. Nevezzetek meg négy olyan európai uniós intézmény/szervet, amely a kulturális örökségek megőrzésével és védelmével, illetve a művészi alkotásokkal foglalkozik! 1 pont 8. Az ókori Egyiptomban a kémiát szent művészetnek tartották. Legyetek ti is művész–bűvészek!
a. Készítsetek együtt forró jeget vagy cseppkövet! A csapatban végzett kísérletet filmezzétek le, az 1–2 perces videót küldjétek el e-mailen keresztül. (A videóban mutassátok be a felhasznált anyagokat, mennyiségeket, valamint a munkamenetet.) 7 pont b. Mivel magyarázható a kísérlet során végbemenő fiziko-kémiai jelenség létrejötte? 2 pont c. Mire használható napjainkban a forró jég? 1 pont 9. A 2013. évet az Európai Unió a Polgárok európai évének nyilvánította. Milyen kiemelt rendezvénnyel ünnepleték ezt meg Magyarországon? Mi volt ennek a rendezvénynek a fő célja? 2 pont 10. Fejtsétek meg a rejtvényt! 6 pont Az alábbi „képeslapon” tizenegy település, valamint egy gazdasági és politikai szövetség nevét rejtettük el. Melyek ezek? (Ahhoz, hogy megfejtsétek, mely településekről van szó, tudnod kell, kit/mit ábrázolnak a képek, illetve, hogy a képen szereplők hol születtek/találhatók. A városok kezdőbetűit megfelelő sorrendbe helyezve az elrejtett gazdasági és politikai szövetség nevét kapjátok!)
IV. BÖD– ORSZÁGOS SZINTŰ VETÉLKEDŐ FORMAI KÖVETELMÉNYEK1 BETARTÁSA
1
10 pont
A megoldások első oldala a feladatlap első, a megjelölt adatokkal kitöltött oldala. Kérjük, a megoldásokat az egyes feladatsorokban megadott szövegrészletek, valamint a feladatok szövege nélkül, a megadott sorrendet megőrizve küldjék be (ez utóbbi kérés nem vonatkozik az olyan feladatok megoldásaira, melyeket külön lapra kell elkészíteni). A szövegformázásra vonatkozó követelmények a következők: betűtípus Times New Roman, betűméret 12 pt, igazítás sorkizárt, behúzás típusa első sor, értéke 1,25 cm.