II. SZÓTÁRTAN (LEXIKOGRÁFIA) A MAI MAGYAR NYELV SZÓKÉSZLETÉT FELDOLGOZÓ SZÓTÁRAK Azt a nyelvtudományi ágat, amely a szótárak és szójegyzékek szerkesztésének kérdéseivel foglalkozik, szótártannak vagy lexikográfiának nevezzük. Ilyen kérdések tartoznak hozzá, mint például: a szótártípusok, a címszavak megválogatásának szempontjai, a címszavak sorrendje, az értelmezés módja stb. A lexikológia és a lexikográfia, jóllehet két külön tudomány, hiszen az előbbi alapvetően elméleti, az utóbbi jórészt alkalmazott nyelvészeti jellegű, sok tekintetben egymásra vannak utalva. Egyrészt a szókészlettan megállapításaira épülnek a szótárak rendezési, szerkesztési elvei, másrészt a szótárírás megfigyelései állandóan gazdagítják a szókészlettan eredményeit. De feladataikban, módszereikben lényegesen különböznek egymástól. A lexikográfia a szókészleti egységek analitikus jellegű vizsgálatát végzi, a konkrét nyelvi tények bemutatására törekszik, a lexikológia viszont szintetikus jellegű tudományként az analízis útján nyert eredményekre támaszkodva a szókészlet belső összefüggéseit igyekszik feltárni elméleti céllal, elméleti alapon, törvényszerűségek felismerésére törekedve. A szótártan, a szótárírás többnyire csak regisztrál és értelmez, a szókészlettan azonban a szókészleti jelenségek mögött rejlő okokra is magyarázatot keres. A leíró (szinkrón) szótártípusok elkülönítése több szempont alapján történik. a) A legfontosabb szempont az illető szótár rendeltetése, célja. Ilyen alapon megkülönböztetünk: 1. értelmező szótárakat, 2. nyelvművelő szótárakat, 3. írói szótárakat, 4. frazeológiai gyűjteményeket, 5. nyelvjárási szótárakat, 6. csoportnyelvi szótárakat és 7. speciális rendeltetésű szótárakat. Persze az illető szótárnak egyszerre több rendeltetése és célja is lehet, de az egyik uralkodó. Például az értelmező szótárak amellett, hogy értelmezik a címszavakat, nyelvhelyességi, stilisztikai stb. jellegű megjegyzéseket is tesznek velük kapcsolatban. b) Aszerint is osztályozzuk a szótárakat, hogy csak egy vagy két, illetőleg több nyelv szóanyagát tartalmazzák-e. Ilyen alapon megkülönböztetünk egy-, két-, sőt többnyelvű szótárakat. c) A feldolgozott anyag mennyisége alapján beszélünk zseb-, kézi-, közép- és nagyszótárakról. A legkisebb terjedelmű szótár a zsebszótár, a kéziszótár egy-két kötetből áll, a középszótár három-hét kötetből, a nagyszótár hétnél több kötetből. A továbbiakban fontosabb egynyelvű leíró szótáraink bemutatására kerül sor.
1. Értelmező szótárak Az értelmező szótárak célja, rendeltetése az, hogy a szókészlet kiválasztott részét – rendszerint annak legfontosabb szavait –, továbbá a szókapcsolatokat, közkeletű kifejezéseket (szójárásokat, közmondásokat) értelmezze, azaz a jelentéstartalom főbb elemeivel körülírja, rokon értelmű szók, esetleg – ritkábban – idegen szók segítségével kifejtse, magyarázza. Értelmező szótáraink a következők:* • Czuczor Gergely – Fogarasi János, A MAGYAR NYELV SZÓTÁRA I–VI. Pest, 1862–1874. (Rövidítése: CzF.) Czuczor és Fogarasi a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából készítették szótárukat. A szótár írása idején még hiányoztak a hazai elvi és módszertani tapasztalatok, a szótár értelmező része azonban így is nagyon értékes. Hat kötete 110 784 szócikket foglal magában, jól szemlélteti a XIX. század közepének irodalmi és köznyelvi szókészletét. Feldolgozott címszóanyaga alapján eddig legterjedelmesebb értelmező szótárunk. Ma is értékes forrásmunka. Egyes szócikkei két fő részből állanak: a) a szorosabb értelemben vett, jobbára ma is elfogadható, bár kissé régies, itt-ott kevéssé gördülékeny fogalmazású értelmezésből; b) a szófejtés adataiból, illetőleg az ide kapcsolódó feltevésekből. • Ballagi Mór, A MAGYAR NYELV TELJES SZÓTÁRA I–II. Pest, 1867–1872. (Ball.) A szótár címében még ez is szerepel: „(melyben az egyes szók különböző értelmeinek körülírás általi szabatos meghatározásán kívül különös figyelem van fordítva azoknak szójárásos, közmondási, irodalmi stb., valamint a szaktudományi és iparbeli műszókra is. Nélkülözhetetlen segédkönyv minden rendű és rangú ember számára)”. A Ball. mintegy 83 ezer szócikket tartalmaz. Megérezve Czuczorék etimologizálásának buktatóit, Ballagi nem törekedett a szavak származásának kimutatására. Nagy gondot fordított viszont a különféle jelentésárnyalatok feltüntetésére. Jelöli a kihalt szavakat, a tájszókat, az újonnan alkotott és más nyelvekből átvett szavakat. Amennyire lehetségesnek találta, bemutatta a jelentésfejlődés útját is. Ballagi a nyelvújítás híveként igen sok új, a nyelvújítás korában keletkezett szónak adott helyet szótárában. Munkája abban a korszakban készült, mikor a magyar irodalmi nyelv szókészlete még nem volt teljesen kialakulva, és a nyelvújítási harc még javában folyt. Így a szótár jelentős részében viszonylag hamar elavult, ma már inkább csak történeti értéke van. A XIX. század második felének nyelvállapotát tükrözi a maga egyenetlenségeivel, aránytalanságaival. • Balassa József, A MAGYAR NYELV SZÓTÁRA I–II. Bp., 1940. (Balassa) *
Az alább ismertetendő szótárak címlapjának hasonmását, valamint a szócikkmutatványokat l. a Mellékletben.
64
A CzF.-t és a Ball.-t hosszú évtizedekig nem követte újabb, hasonló jellegű munka, amely szótárba foglalta volna a műveltség, a tudomány, a technika újabb fogalmait kifejező szavakat, illetőleg a megváltozott szójelentéseket. A Balassa ezt a hiányt igyekezett pótolni. A szótár mintegy 28 ezer szócikket tartalmaz. Anyaga az élő irodalmi és köznyelv szókészlete, kiegészítve a régi nyelv kihalt szavaival és a nyelvjárások szókészletének azokkal az elemeivel, amelyek bekerültek a köznyelvbe és az irodalmi nyelvbe, vagy nagy területen ismertek, vagy pedig valamilyen tekintetben fényt derítenek a magyar nyelv múltjára. A nyelvhelyességi szempontokat is érvényesíti a szótár: a hibáztatható szavak mellett közli a helyettük alkalmazható jó magyar kifejezéseket is. A következő árnyalatokat tünteti fel: kihalt szó, nyelvjárásban még élő, régi szó (a XVIII. század előtti), tájszó, jassz-, tolvajnyelvi szó, a nyelvújítás után alkotott, rossz szó. Az egyes szavak eredetéről szintén tájékoztat. Érdemét főleg törekvésében kell látnunk: Balassa egymaga próbált szótárt alkotni akkor, amikor egy szótári vállalkozáshoz az egyes ember ereje, munkája általában már nem elegendő. • A MAGYAR NYELV ÉRTELMEZŐ SZÓTÁRA I–VII. Bp., 1959–1962. (ÉrtSz.) Az ÉrtSz.-t a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete szerkesztette Bárczi Géza és Országh László vezetésével, szerkesztők, belső és külső munkatársak, valamint lektorok közreműködésével. A szótár hét kötete mintegy 60 ezer szócikkben a magyar irodalmi és köznyelv szókészletének törzsállományát öleli fel. A szócikkek az egyes címszavak, valamint a velük alkotható szókapcsolatok, a leggyakoribb szólások, közmondások jelentéseit értelmezik. A szótár célja az, hogy szemléltesse a magyar szókészlet gazdagságát, tudatosítsa az olvasókban árnyalatosságát, anyanyelvünk hajlékonyságát, kifejező erejét. A nyelvi tények és fejlemények számbavételén kívül a nyelvhelyesség szempontjainak megfelelően értékeli, minősíti is őket, tehát normatív jellegű. Elsőrendű feladatának tekinti, hogy a magyar irodalmi és köznyelv helyes alakításának, szabályozásának munkájából kivegye részét. Az egyes szavakra vonatkozó tudnivalókat összefoglaló szócikkek zárt rendszert alkotnak, szorosan összefüggnek egymással. A szóanyag a XIX. századi nemzeti klasszikusok nyelvének, részint a XX. században beszélt és írott magyar köznyelvnek, a tágabb értelemben vett társalgási és irodalmi nyelvnek szóés kifejezéskészletét dolgozza fel, bizonyos válogatás alapján. A szótár gerincét a közkeletű köznyelvi szavak alkotják, de szerepelnek benne a köznyelvben meghonosodott idegen szavak, az ismert szaknyelvi idegen szók. Nem rekesztették ki a nyelvhelyességi szempontból kifogásolt vagy az előző rendszer fogalmait jelölő szókat és az argó eredetű szavakat sem. A peremszókészlet szavai közül azok a régi, elavult szavak kerülnek be a szótárba, amelyek a régebbi korszakokban közkeletűek voltak, továbbá az új, fontos, valóban elterjedt, széles körben használatos szavak, amelyek a szókészlet szilárd elemeivé váltak. A tájszók és népnyelvi szók közül az általánosabban ismerteket vették fel a címszavak közé. Ugyanígy mérlegelték a szaknyelvi szókat is. Igen tanulságosak a címszavak kiválogatásának és rendezésének szótári elvei, az egyes szócikkekben közölt nyelvtani tudnivalók. Ezek között is fontos hely jutott a kiejtés jelölésének. 65
(Erre akkor kerül sor, amikor a köznyelvi kiejtés eltér a szó írott alakjától.) Az e betűvel jelölt hang ejtését általában közlik, feltüntetik a zárt ë kiejtését is. A szótár normatív jellegét tükrözik az egyes szavak jelentéseinek (jelentésárnyalatainak) időbeli elterjedtségét, stílusbeli értékét, az egyes nyelvi rétegekben elfoglalt helyét feltüntető stílusminősítések: (elav) = elavulóban; (rég) = régi vagy régies; (új); (nép) = népi, népnyelvi, népies; (táj) = tájnyelvi; (argó) = argó, csibésznyelvi; (gyerm) = gyermeknyelvi; (hiv) = hivatalos, (sajtó) = a napisajtó, a hírlapirodalom nyelvében. A bizalmas-tól a választékos-ig tizenhatféle stílusbeli árnyalatot tüntet fel a szótár. A szóhasználatot a vonzatok, az úgynevezett szabad példák, frazeológiai kapcsolatok és irodalmi idézetek szemléltetik. Ez utóbbiak főleg a ritka, csak az irodalom nyelvében élő szavak jelentéseit világítják meg. A szótár legtöbbet a XIX. és XX. század nagy magyar költőitől idéz; élőktől nem. Az egyes kötetek végén szétnyitható jelölés- és rövidítéstáblázat található. • MAGYAR ÉRTELMEZŐ KÉZISZÓTÁR. Bp., 1972. (ÉKsz.) A szótárt számos szakember közreműködésével Juhász József, Szőke István, O. Nagy Gábor és Kovalovszky Miklós szerkesztette.. Az ÉrtSz.-ral rokon, mégis önálló alkotás. Már az ÉrtSz. szerkesztése során nyilvánvalóvá vált, hogy a terjedelmesebb, részletezőbb, igényesebb szótár mellett szükség van tömörebb, rövidebb, a nagyközönség tájékoztatására alkalmas szótárra is. Mintegy 70 ezer értelmezett szót tartalmaz, ez 12 ezerrel több, mint az ÉrtSz. önálló szócikkeinek száma. A többlet onnan adódik, hogy helyet kaptak benne a nyelvünkben gyökeret vert frissebb köznyelvi szavak, valamint az újabban felbukkant szakszók is, például fénysorompó, gázkonvektor, műbolygó, teflon. A szókészlet gyarapodását jól illusztrálja az ÉrtSz.-beli űr szócsalád kiterebélyesedése is: űrhajós-öltözet, űrkabin, űrlaboratórium, űrpilóta, űrrandevú, űrrepülés, űrruha, űrséta, űrszonda. Nagy mennyiségben szerepelnek a társalgási nyelv, az argó szavai, valamint a betűszók is. Az ÉKsz. képzőket meg ragokat is közöl. Az egyes szócikkek végén rövid utalás olvasható a címszó eredetére vonatkozólag. Az ÉKsz. – akárcsak az ÉrtSz. – nemcsak regisztrálja a szóanyagot, hanem *-gal hívja fel a figyelmet a kerülendő, más szóval helyettesítendő szavakra. Értelmezései rövidek, tömörek. Lényegében az ÉrtSz. értelmezési módszerét követi, irodalmi idézeteket azonban nem közöl. Az értelmezésekhez 850 szemléltető rajz is csatlakozik. Az egyes szócikkekbe beépített mintegy 15 ezer álladósult szókapcsolat, frazéma (szólás, szóláshasonlat stb.) szintén gazdagítja a szótár anyagát. Újdonságnak tekinthető az egyes szócikkek bokrosítása, az alakilag és jelentésükben azonos tövű származékoknak, az azonos előtagú összetételeknek egy „bokor”-ban való tárgyalása a jobb térkihasználás végett.
66
A szótár bevezető tájékoztatóját a magyar szóragozás alapmintáit bemutató táblázat követi. Az ÉKsz. megjelenése óta közel negyedszázad telt el, közben rendszerváltozás is bekövetkezett. Emiatt szükségessé vált a szótár átdolgozása. A készülő új változatnak tükröznie kell az újabb szókészleti változásokat. Figyelembe kell vennie a Magyarország határain túl élő (romániai, szlovákiai, a volt jugoszláviai) magyarság nyelvhasználatát is. • KÉPES DIÁKSZÓTÁR 14 000 címszóban. Bp., 1982. A szótárt számos munkatárs közreműködésével Grétsy László és Kemény Gábor szerkesztette. Elsősorban a diákság, különösen a 10–15 éves iskolai tanulók számára készült. Haszonnal forgathatják azonban az idősebb nemzedék tagjai is, ide értve a magyarul tanuló idegen ajkúakat, a magyartudásukat frissen tartani akaró külföldieket s általában mindenkit, akit érdekel egy újtípusú anyanyelvi szótár. Közvetlen elődeitől (az ÉrtSz.-tól meg az ÉKsz.-tól) nemcsak abban tér el, hogy főként a diákságnak készült, hanem – egyebek mellett – abban is, hogy jóval kisebb terjedelemmel gazdálkodhatott, mint amazok. Ezért 14 ezer címszava között főleg alapszókészletbeli szavak szerepelnek, a peremszókészletbeli elemek már nem kerülhettek be hiánytalanul a szótár anyagába. Erősen meg kellett rostálni például a régies és népi-tájnyelvi szóanyagot. E szótárban nagyobb szerep jutott a példáknak, mint az ÉKsz.-ban. A szerkesztők fő célja a szótár szerkesztésekor az volt, hogy működésében mutassák be a mai magyar nyelvet, s ezáltal kedvet ébresszenek az olvasóban ennek és más szótáraknak a forgatásához, sőt általában az anyanyelvvel való tudatos(abb) foglalkozáshoz. Akárcsak az ÉKsz., ez a szótár is képes: „ebben a könyvben a szöveges résszel legalább egyenrangú fontossága van annak a 80 képtáblának, amelyeken Balogh Jenő ny. főiskolai tanár mutatja be az olvasónak, illetve ebben az esetben inkább a nézőnek az »orbis pictus«, a látható és lefesthető világ megannyi részletét és összefüggését.” A szótár függeléke az igeragozásról tájékoztat, egyrészt magában foglalja a szótárban szereplő igék jegyzékét, másrészt 27 táblázat mutatja be a magyar igék ragozását. • A Magyar Tudományos Akadémia Nagyszótárának munkálatai 1898-ban Simonyi Zsigmond vetette fel egy új magyar nagyszótár (a régi a CzF.) gondolatát. Első lépésként a munkatársak összegyűjtötték az addig megjelent szótárak címszavait, hogy a gyűjtők munkáját segítsék. Ezt az anyagot a Czimszójegyzék-ben nyomtatásban is közreadták. A benne levő szavak száma 122 027. A második világháború alatt az addig összegyűjtött hatalmas anyag egy része megrongálódott. A munka újjászervezésekor – Gáldi László irányításával – először a gyűjtés hiányait igyekeztek pótolni, az óriási cédulaanyagot betűrendbe szedték, rendezték, hogy a további gyűjtés számára áttekinthetővé váljék.
67
A szótár munkatársai arra törekednek, hogy gyűjteményük a beszélt nyelv középpontba állításával az utolsó százötven év szóállományát tükrözze, s lehetőleg az egyes szavak felbukkanását is szemléltetni tudja. Jelenleg a rendezés, osztályozás, kiegészítés munkája folyik. 1984-től újabb koncepció érvényesül e szótári munkálatban. Ennek értelmében a szótárnak tartalmaznia kell a könyvnyomtatástól napjainkig terjedő magyar irodalmi és köznyelv szókincsét; a szótár forrásanyagát számítógép segítségével kell összegyűjteni. A tervezet szerint mintegy 8 millió szövegszónyi folyamatos szöveget kell számítógépre vinni, és az ezekből készített konkordanciák szolgának majd a szótár forrásanyagául. A szótár hatalmas cédulaanyaga azonban megjelenéséig sem hever kiaknázatlanul. A kutatók, érdeklődők rendelkezésére áll, akik fel is használják.
2. Nyelvművelő szótárak Itt tárgyaljuk a) az idegen szavak szótárait, b) a szinonimaszótárakat, c) a helyesírási szótárakat, d) a kiejtési szótárakat és e) a nyelvművelő kézikönyvet.
a) Az idegen szavak szótárai Ez a szótártípus a magyar szótárírásban régi hagyományra tekinthet vissza, egészen Verseghy Ferenc 1826-ban megjelent Tudományos Mesterszókönyvéig. Régebbi ilyen jellegű munka pl. Tolnai Vilmos Magyarító szótár (a szükségtelen idegen szavak elkerülésére) című könyve (Bp., 1928.). A mai magyar szókészlet idegen eredetű elemeinek szótári feldolgozásában Bakos Ferencnek van nagy érdeme: az ötvenes évektől kezdve számos változatban megjelentetett effajta szótárt adott ki. Alább a legújabb változatot mutatjuk be, illetőleg azt, amelyik itt nálunk látott napvilágot, majd Tótfalusi István Idegen szavak magyarul című könyvét. • Bakos Ferenc, IDEGEN SZAVAK ÉS KIFEJEZÉSEK KÉZISZÓTÁRA. Bp., 1994. A könyv a magyar szövegekben, a mindennapi használatban előforduló, jobbára még ma is idegennek érzett szókészleti elemek (szavak, szókapcsolatok, bizonyosfajta tulajdonnevek) jegyzékét tartalmazza. Elődeihez képest a szótár koncepciója módosult: a szerző tovább közelített a kislexikon felé, végig szem előtt tartva azonban a munka szótárjellegét. Az olvasó – egyebek mellett – megismerheti a szótárból a címszavak helyesírását, kiejtését, jelentését, jelentéseit, azt, hogy a szükségtelen idegen szavakat milyen magyar megfelelőkkel lehet helyettesíteni. A szótár a címszavak eredetéről is tájékoztat. • IDEGEN SZAVAK SZÓTÁRA I–II. Bukarest, 1979. A Bakos-féle szótár romániai kiadását Bakos Ferenc, Péntek János és Teiszler Pál szerkesztette.
68
A szótár szorosan kapcsolódik a hazai valósághoz: az általánosan elterjedt idegen szavakon kívül szerepelnek benne a romániai magyar regionális köznyelv és nyelvjárások sajátos elemei is, a román eredetű idegen szavak, illetőleg a román közvetítésű nemzetközi szavak: agent (ádzsent) ’adószedő’, borkán ’befőttesüveg, ugorkásüveg’, koncsentra ’tartalékos katonák szolgálatra való behívása’, kondika ’jelenléti napló’ stb. • Tótfalusi István, IDEGEN SZAVAK MAGYARUL. Bp., 2002. Akárcsak a MSzkt, ez a könyv is kínálati szótár: az olvsó ösztönös nyelvérzékére és nyelvi tapasztalataira bízza, hogy az idegen eredetű címszóhoz ajánlott magyar megfelelők közül kiválassza a mondatába leginkább illőt. Emellett a kiadványnak a fenti magyarító szótári feladata mellett van egy másik hasznos szolgáltatása is. A benne található 10 250 régi és új idegen szónak a jelentését is megadja a felsorolt magyar megfelelők által. Ezért eredményesen forgatható egy-egy nem világos jelentésű vagy félreismert idegen szó értelmének pontos meghatározásához.
b) Szinonimaszótárak Világviszonylatban vannak szinonimaszótárak, amelyek a címszóhoz tartozó rokon értelmű szavaknak puszta felsorakoztatására szorítkoznak. Mások, az úgynevezett magyarázó (diszkriminatív) szinonimaszótárak először kiemelik a szinonim szócsoport valamennyi tagjára érvényes, közös jegyeket, majd rámutatnak a szócsoport tagjainak sajátos vonásaira, azokra a különbségekre, amelyek a szócsoport tagjai és a szócsoport élén álló, címszóként szereplő szó között mutatkoznak, jelentés, használati kör vagy stiláris érték szempontjából. A szócsoporttagok közti különbségeket némely szinonimaszótár irodalmi vagy publicisztikai idézetekkel is megvilágítja. A magyar szótárirodalomban mindössze két szótár képviseli ezt a szótártípust. • Póra Ferenc, A MAGYAR ROKONÉRTELMŰ SZÓK ÉS SZÓLÁSOK KÉZIKÖNYVE. Bp., 1907. A gyűjtemény 800 fogalomköri csoportba foglalva tartalmazza a műben felvett, de valójában igen gyakran nem rokon értelmű, csupán egy fogalomkörbe vonható 30 ezernyi szót, szólást. Így ez a maga nemében úttörő munka nem minősíthető teljes egészében szinonimaszótárnak, elsősorban a fogalomköri (onamasziológiai) szótár magyar képviselője; mégis még napjainkban is hasznos segédeszköze a szabatos fogalmazásra törekvő írónak, fordítónak, lektoroknak, tanároknak stb. • O. Nagy Gábor – Ruzsiczky Éva, MAGYAR SZINONIMASZÓTÁR. Bp. 1978. (SzinSz.) Nem sokkal azután, hogy Póra műve elhagyta a nyomdát, Gárdonyi Gáza látott hozzá a szinonim szavak szótárba foglalásához. De Magyar Szinonim Szavak, illetőleg Magyar Szókülönböztető Szótár címen tervezett munkája töredék maradt: az 1908. augusztus 16-tól 1910. július 28-ig írt, mintegy 150 lapos füzetecske mindössze 570 szót tartalmaz; a kézirat 1924-ben kikerült Amerikába, s csak a hatvanas években került haza Egerbe. Balassa László Garmada című munkája (1958) pedig – bármilyen gazdag szóanyagot ölel is fel – csupán néhány rokon értelmű szócsoportra korlátozódik. 69
A SzinSz. koncepcióját O. Nagy Gábor dolgozta ki, s tőle maradt hátra a szótár törzsanyagának majdnem fele – első megfogalmazásban. Ruzsiczky Éva fejezte be a hátralevő szócikkek kidolgozását, a kézirat egységesítését, megszerkesztését és nyomdára való előkészítését, valamint a szótárhoz csatolt Szómutató összeállítását. A SzinSz. kb. 30 ezer rokon értelmű lexikai egységet tartalmaz, 12 és fél ezernyi címszó köré csoportosítva. A szótárba elsősorban azok a lexikai egységek kerültek bele rokon értelmű (szinonim) szóként/állandósult szókapcsolatként, amelyek jelentésük, közelebbről fogalmi tartalmuk (szignifikátumuk) szempontjából közel állanak egymáshoz, csupán kis mértékben, esetleg csak árnyalatilag különböznek vagy olykor nem is térnek el egymástól, és a közlésben, a kommunikációs folyamatban is hasonló szerepet töltenek be: azonos helyzetekben, ugyanazon szószerkezetben/ szószerkezetekben, illetőleg ugyanazon szövegkörnyezetben használatosak. A SzinSz. az ÉrtSz. szóanyagára épül. E szótár összeállítói külön anyaggyűjtést csak Országh László Angol–Magyar Szótára, a Bakos Ferenc szerkesztette Idegen szavak szótára és egy-két kisebb jelentőségű forrás alapján végeztek. Jelentős újdonsága a SzinSz.-nak az eddigi szinonimaszótárakhoz vagy legalábbis ezek zöméhez viszonyítva az, hogy – mivel a több jelentésű (poliszém) szavak többnyire nem minden, hanem csak egyik vagy másik jelentésükben minősülnek egymással rokon értelműnek – a több jelentésű szavak mellett jelentéseik rendjében általában több szinonimát, illetőleg szinonimasort közöl. A SzinSz. céljára, rendeltetésére vonatkozólag a szótár tájékoztató részében ezt olvassuk: „A Magyar Szinonimaszótár elsősorban azok használatára készült, akik hivatásuknál fogva kapcsolatban vannak a nyelvvel, tehát akik mint az irodalom művelői vagy mint fordítók, szerkesztők, lektorok, tanárok, előadók stb. gondolataik pontos kifejezésére, mondanivalójuk szabatos, stílusos formába öntésére, változatos, árnyalt fogalmazásra törekszenek, és fogalmazás közben a helyzethez, alkalomhoz illő, lehető legtalálóbb kifejezést keresik. De minthogy a szókészlet elemei közt fennálló jelentéstani összefüggésekre is utal, a szótárt a jelentéstan művelői is felhasználhatják a különféle elméleti kérdések tisztázásához, forrásanyagul. Végül, de nem utolsósorban jelentős segédeszközül szolgálhat a Magyar Szinonimaszótár az anyanyelvi műveltség munkálásában és az anyanyelvi nevelésben is.” • Kiss Gábor (főszerkesztő), MAGYAR SZÓKINCSTÁR Rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótára. Budapest, 1999. (MSzkt) A MSzkt olyan újszerű szótár, amely gazdag tára a rokon értelmű szavaknak, a szinonimáknak, és tájékoztatja a használót a szavaknál nagyobb egységek, a szókapcsolatok és a szólások jelentéséről és így felhasználásuk módjáról is. Feltünteti egy-egy szó jelentésének ellentéteit, ha vannak ilyenek. A magyar szótárirodalomból mind ez ideig hiányzott az antonimaszótár, amelynek feladata a magyar szókincs elemeinek ellentétes jelentések szerinti feltérképezése. A MSzkt 25 500 vastag betűs címszót tartalmaz. A szócikkekben található szavak száma 80 600. A szótár szerzői 14 400 szónak adták meg az ellentétét. Több mint 3 800 közmondás, szólás található benne 760 címszó alatt besorolva. A mai köznyelv szavain kívül szép számmal szerepelnek benne régies, nyelvjárási és idegen hangzású szavak, de nem maradatak ki a diáknyelv lexikai elemei és a szleng jellegű kifejezések sem. Benne találhatók a szótárban a napjainkban sajnálatos módon olyan gyakran használt „durva” szavak is.
70
„Szándékunk szerint – olvassuk az Előszóban – a Magyar szókincstár kínálati szótár, melyben a magyar anyanyelvűek megtalálják és kiválaszthatják egy-egy szónak a szótárban található, tágan értelmezett szinonimái közül a számukra legalkalmasabbat. A szótár részére a szerkesztők nagy bőségben felajánlják a címszó szinonimáit, s a gyakran eltérő hangulatú, különböző használati körű szinonimák közül a választást az olvasóra bízzák, mert bíznak ösztönös anyanyelvi érzékében, kompetenciájában. Ily módon a szótár alkotó használatot tételez fel.”
c) Helyesírási szótárak Itt egyrészt az érvényben lévő magyar helyesírási szabályzat szótári részét, másrészt az említett szabályzaton alapuló helyesírási kéziszótárt mutatjuk be. A magyar helyesírás szabályainak 11. kiadását az MTA Helyesírási Bizottsága dolgozta ki, és a Nyelvtudományi Bizottság egyetértésével terjesztette a Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya elé. Az osztály javaslatára a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége 1984. április 24-i ülésén megadta a jóváhagyást a közrebocsátásra. Az említett kiadvány két részből áll: a SZABÁLYZAT-ból és a SZÓTÁR-ból. A szótár betűrendben közölt anyagát a szerkesztők mindenekelőtt azokból a köznyelvi szavakból és szókapcsolatokból válogatták össze, amelyek helyesírási szempontból eligazítást kívánnak, de mellettük helyet biztosítottak szaktudományi szempontból fontos szavaknak, továbbá olyan különféle típusú tulajdonneveknek is, amelyek többé-kevésbé közkeletűnek tekinthetők. A mintegy 250 lapos szótár használatáról – egyebek mellett – azt kell tudni, hogy a gyűjtemény igen gyakran nemcsak arról tájékoztatja forgatóját, hogy mit hogyan kell írni, hanem a miért kérdésre is felel. Ezért sok adat mellett sorszám (és betűjel) utal a szabályzati résznek arra a pontjára (és alpontjára), amely az illető alakulat írásmódjáról rendelkezik. • HELYESÍRÁSI KÉZISZÓTÁR. Budapest, 1988. A Deme László és Fábián Pál szerkesztésével készített könyv létrehozásában több munkatárs vett részt. Célja ugyanaz, mint elődjéé, a Helyesírási Tanácsadó Szótáré (amely a helyesírási szabályzat tizedik kiadásán alapult): „akadémiai szintű tanácsokat ad az egyes szóalakok leírására azoknak, akik a helyesírás egységét többre becsülik az ingatag egyéni ízlés vagy akár logika sokféleségénél. Használata és követése így ajánlatos mindazok számára, akik a nemzeti írásbeliség magasabb rétegeiben mozogva példájukkal irányító befolyást gyakorolnak a szélesebb tömegek helyesírási érzékére és gyakorlatára.” A könyv minden tekintetben a magyar helyesírás „alkotmányán”, az Akadémiának ez idő szerint érvényes helyesírási szabályzatán alapul, azt nem helyettesítheti, csak kiegészíti, amennyiben nagy anyagra (mintegy 130 ezer szóra és szóalakra) alkalmazza a szabályzat rendelkezéseit. Ilyen módon egyrészt a szótárba bekerült szavak írásmódjára ad esetenként választ, másrészt pedig mintául szolgál a kényszerű terjedelmi korlátok miatt kimaradt szavak nagy tömegének írásmódjára nézve is. 71
A szótár elsősorban a mai köznyelv helyesírási szótára kíván lenni. A szóállomány összeállításában ezért a szerkesztőkre és segítőikre az a feladat hárult, hogy a szótárban tükröztessék a magyar köznyelvnek az utóbbi években-évtizedekben végbement változásait, nem utolsósorban a szaktudományi szavak fontosságának jól érzékelhető megnövekedését. Az elöbb bemutatott kiadványhoz hasonlóan a MAGYAR HELYESÍRÁSI SZÓTÁR című és A Magyar Tudományos Akadémia szabalyai szerint alcímű könyv (Bp., 1999.) szintén helyesírási tanácsadó szótár, és elveiben és gyakorlatában egyaránt az MTA helyesírási szabályzatának változatlanul érvényben lévő 1984. évi (11.) kiadásáshoz igazodik. E szótár, amely a korábbi változtoknál természtesen bővebb (mintegy 140 000 szót és szókapcsolatot tartalmaz) elsősorban a tágabb értelemben vett magyar köznyelv helyesírási szótára kíván lenni. Ez ma már természetesen azt is jelenti, hogy a munkának tükröznie kell a regionális köznyelviség szintjére emelkedett változatokat, másrészt tartalmaznia kell a szélesebb körben élő szaktudományi szavakat, továbbá a fontosabb, gyakran használt idegen szavakat is. • Vannak speciális helyesírási szótárak is. Ezek valamely szakma, tudományág szükségleteit veszik figyelembe. Ilyen például az ORVOSI HELYESÍRÁSI SZÓTÁR. Bp., 1991. Létrehozásában nyelvészek és orvosok egyaránt részt vettek.
d) Kiejtési szótárak Bár az értelmező szótárak és az idegen szavak szótárai olykor feltüntetik a címszavak kiejtését, kialakult egy külön szótártípus is, amelynek rendeltetése a címszavak helyes kiejtésének rögzítése és bemutatása. A magyar szótárirodalomból két ilyen munkát veszünk szemügyre. • Fekete László, MAGYAR KIEJTÉSI SZÓTÁR. Bp., 1992. A könyv 10 880 szót és szókapcsolatot tartalmaz. Ezek egy részében nincs eltérés a szó betűképe és a szögletes zárójelben közölt kiejtése között. Például: hegesztő [hegesztő]. Az ilyen szavak más ejtésmódja (pl. heggesztő) helytelen. Sokszor azonban az ejtett forma eltér az írottól. Például ábrándkép [ábrántkép], divatjamúlt [divattyamúlt]. Nemegyszer ugyanannak a címszónak két vagy több ejtésváltozata normaértékű. Például gyújt [gyújt v. gyujt], gyűjt [gyűjt v. gyüjt]. A szótár azt az álláspontot képviseli, amely szerint megengedett, helyes a kétféle, nyílt és zárt e hang, az e és az ë használata, sőt az utóbbi eltűnése nyelvünk elszegényedését jelenti. • Magay Tamás, IDEGEN NEVEK KIEJTÉSI SZÓTÁRA. Bp., 1974. A szótár csupán a latin betűs írású idegen tulajdonnevek (személy- és földrajzi nevek) – tehát nem köznevek – kiejtéséről tájékoztat. A kiejtés jelölése a magyar ábécé betűinek felhasználásával történik. Számos olyan hang van azonban a szótárban szereplő nyelvekben, amelyeket a magyar ábécé betűivel még megközelítően sem lehet visszaadni. Ezek közül a legfontosabbakat a szótár a magyar nyelvészeti irodalomban általánossá vált mellékjeles betűkkel jelöli. A magyar köznyelvi kiejtéstől idegen, a magyar hangállományból hiányzó hangokat a kötet nem jelöli, hanem a hozzájuk legközelebb eső magyar hangokkal, illetve betűkkel fejezi ki. Például Buxton ang szem és földr (NBr) bĺkszt(o)n; D’Archiac fr dĺrsiĺk; Gullberg svéd gulberj; Pankiewicz len pĺnkjevics.
72
• NYELVMŰVELŐ KÉZIKÖNYV I–II. Bp., 1980, 1985. (NyKk.) A munka – népes munkatársi gárda közreműködésével – Grétsy László és Kovalovszky Miklós főszerkesztésével készült. Címe szerint nem szótár, szótárszerűvé teszi azonban az, hogy szócikkekből áll, és ezek betűrendben követik egymást. A szócikkek egy része egyetlen szó, szópár/sor, kifejezés, nyelvi elem nyelvhelyességi vonatkozásait tárgyalja (például aki, kebelbarát, -n, -on, -en, -ön rag, nonstop, tüszős mandulagyulladás), mások egy-egy nagyobb hatókörű nyelvhelyességi kérdéssel foglalkoznak (például állandósult szókapcsolatok, idegen betűk ejtése, nyelvújítási képzők, -t végű igék származékai). A szótárban való eligazodást számos utaló címszó könnyíti meg. Nagyon sok szócikk szakirodalmi jegyzéket is tartalmaz. • NYELVMŰVELŐ KÉZISZÓTÁR. Bp., 1996. (NymKsz.) A Grétsy László és Kemény Gábor szekesztette NymKsz. nem puszta kivonata, sűrítménye a NymKk.-nek, hanem jóval szélesebb olvasói réteg felé forduló s ennek megfelelően eltérő módszerű és szerkezetű önálló alkotás. „Bár terjedelme alig egyötöde a Kézikönyvének – írják a szerkesztők az Előszóban –, kb. ugyanannyi szócikk van benne, mint amabban. E kisebbnagyobb cikkek igyekeznek tömören (de árnyaltan) eligazítani az olvasót a magyar nyelv használatának minden lényegesebb kérdésében s ezáltal eloszlatni a ma is bőven tenyésző nyelvhelyességi babonákat. A szerzőknek és a szerkesztőknek az volt a szándékuk, hogy egy olyan gyakorlati célú kézikönyvet (merész párhuzammal: egy magyar Dudent) adjanak az érdeklődőnek kezébe, amelytöl azok nemcsak fogalmazás közben kérhetnek tanácsot, hanem amelyet szükség esetén szellemi fegyverként, illeteve pajzsként szegezhetnek szembe a laikus nyelvvédők hangoskodó csoportjával.” A szerzők és szerkesztők lényegében 1985 őszétől, azaz kisebb-nagyobb megszakításokkal kereken tíz évig dolgoztak a NymKsz. elkészítésén. Közben lezajlott az úgynevezett rendszerváltás (mások szerint: rendszerváltozás). A XX. századi magyar történelemnek ez a nagy horderejű fordulata természetesen tükröződik a NymKsz. anyagában is. Íme néhány érdekesebb témakör és kérdéscsoport a NymKsz.-ban: 1. új szavak (magyar és idegen); 2. új szójelentések; 3. az idegen elemek befogadása, a szómagyarítás lehetőségei és korlátai; 4. nyelvtani kifejezőeszközök; 5. nyelvi illemtan.
3. Írói szótárak Az írói szótárak régebbi típusa a konkordancia-szótár, amely megelégszik azzal, hogy felsorolja az illető író műveiben található szavakat, szóelőfordulásokat. A modern írói szótár nem éri be ennyivel, hanem értelmezi is az egyes címszavakat, rámutat arra, hogy a kérdéses szó milyen sajátos jelentésárnyalatokkal szerepel az illető író művében, de egyéb információkat is közöl a tárgyalt szókincselemekkel kapcsolatban. A korábbi véleményekkel ellentétben a mai korszerű írói szótárak készítői a teljességre törekszenek, vagyis arra, hogy a feldolgozott életmű vagy életműrészlet minden szavának minden előfordulását és minden nyelvtani alakját számba vegyék. Nyelvi szempontból még a kevésbé tartalmasnak vélt szófajok: a névelők és kötőszók is fontos alkotórészei az írói szókincsnek, sőt a tulajdonnevek is helyet kapnak benne, amelyekkel az értelmező szótárak nem törődnek. A továbbiakban négy írói szótárral foglalkozunk.
73
• Benkő László, JUHÁSZ GYULA KÖLTŐI NYELVÉNEK SZÓTÁRA. Bp. 1972. (JuSz.) A JuSz. a költő összes verseinek nyelvét dolgozza fel. Bemutatja a költő minden szavának – kereken 12 ezer szónak – jelentését, illetve jelentésárnyalatait, egyúttal minden címszóhoz illusztráló idézet(ek)et és a szóhasználat gyakoriságát jelző indexet is kapcsolva. A szótár a költő művei kritikai kiadásának 1373 versén alapszik. • PETŐFI SZÓTÁR. Petőfi Sándor életművének szókészlete, I–IV. Bp., 1973–1987. (PetőfiSz.) A szótárt J. Soltész Katalin, Szabó Dénes, Wacha Imre szerkesztette Gáldi László irányításával. Mintegy 30 ezer címszót tartalmaz, Petőfinek nemcsak a költeményeit dolgozza fel, hanem valamennyi művét, tehát prózai, drámai műveit és fordításait is. A „Tájékoztató a szótár szerkesztési elveiről és használatáról” című bevezető rész kellőképpen eligazítja az olvasót a munka jellege, a szótár anyaga, a címszók megválasztása, a szójelentések és a stilisztikai minősítések, az idézett példák, a statisztikai adatok, a szócikkek szerkezete, a szövegközlés módja, a forrásjegyzék tekintetében. A szótár segítségével az olvasó világos képet nyer Petőfi nyelvéről és stílusáról. Nyomon követheti azt a fejlődést, amelynek során Petőfi eljutott a romantikától a lírai realizmusig. Láthatja, mit őrzött meg a költő a magyar irodalmi nyelv nagy hagyományaiból, mit vett át kora nyelvújításából, s mint jelentek meg nála a népies nyelvhasználatnak olyan elemei, amelyek a korábbi irodalmi nyelvben szinte teljesen ismeretlenek voltak. • Pásztor Emil, TOLDI SZÓTÁR. Arany János Toldijának szókészlete. Bp., 1986. (ATSz.) A szótár nem terjed ki az egész trilógiára, csak annak Toldi című első részére. Aranynak ez a műve maga is zárt egészet alkot, és a trilógián belül is sajátos világa van. A szótár szótári teljességgel igyekszik bemutatni a költő nyelvhasználatát, stílusát, szó- és kifejezéskészletének egész „szerkezetét”. Fő célja Arany Toldiját minden szavában is közkinccsé tenni, hogy olvasói pontosan értsék az elbeszélő költemény minden szavát és kifejezését, s el tudjanak mélyedni a mű nyelvi gazdagságának élvezésében. Az ATSz. mintegy 10 ezer szó (1674 tizenkét szótagos verssor) terjedelmű elbeszélő költemény teljes szókészletét 2873 önálló szócikkben tárgyalja. A szavak 63–64%-a egyetlenegyszer fordul elő a műben, a többi szó többször. A szótár képeket is tartalmaz. A különféle kiadások között (1847-től napjainkig) a szerző a 6. kiadásban olvasható Toldiszöveget találta a legpontosabbnak. Ez 1883-ban látott napvilágot. Ez szolgált a szótár alapjául. • JÓKAI-SZÓTÁR. I–II. Bp., é. n. /1994./ E szótárt a Jókai-sorozat szerkesztőjének, Lukácsy Sándornak az ötlete alapján készítették: Balázs Géza, P. Eőry Vilma, Kiss Gábor, J. Soltész Katalin, T. Somogyi Magda. Amint a szótár utószavából (szerzője: Wacha Imre) kiderül, már korábban is voltak tervek 74
Jókai szókincse szótári feldolgozására vonatkozólag. Ez a szótár azonban nem tartalmazza Jókai teljes szókincsét, csupán a legújabb Jókai-kiadás sorozatába felvett műveknek azokat a szavait, amelyek mai irodalmi és köznyelvünkben ismeretlenek vagy szokatlanok. „Ezek mindenekelött: az idegen – latin, német, francia, olasz, angol, spanyol, orosz, lengyel, szlovák, szerb, román, görög, török, arab, héber stb. – szavak és kifejezések, továbbá a népnyelvi és tájnyelvi, a régies és elavult szavak, bizonyos tudományágak, szakmák, foglalkozások, tevékenységi körök, társadalmi csoportok jellegzetes szó- és kifejezéskészletének elemei (pl. jogi szakkifejezések, kártyaműszók, diáknyelvi, tolvajnyelvi szavak stb.). Helyet kaptak a szótárban közkeletű, mindennapi szavak is, amelyeket Jókai szokatlan jelentésben használ (pl. ideges – izmos , öcsse – húga ), valamint a régies (pontosabban: régieskedő) írásmódjuk miatt nehezen olvasható és megfejtést kívánó szövegek. Történelmi személyeket, földrajzi helyeket, mitológiai alakokat jelölő tulajdonnevek és származékaik csak átvitt, közszói jelentésükben kerültek a szótárba (pl. Kazinczy – hosszabb szabású, bélelt dolmány , kokinkínai – ázsiai eredetű tyúkfajta ), illetve akkor, ha ma más nevük használatos (pl. Kokinkína – Vietnam ). A szótár 22 715 kidolgozott szócikket és 1 983 utaló címszót tartalmaz. Szintén írói szókészlet lexikográfiai feldolgozásai a következő művek: Beke József, Bánk bán szótár. Kecskemét 1991; Jakab László – Bölcskei András, Csokonai szókincstár I. Csokonai színművei szókincsének szövegtára és adattára. Debrecen, 1993; Jakab László – Bölcskei András, Balassi szótár. Debrecen, 2000.
4. Frazeológiai gyűjtemények A magyar frazeológiai egységek gyűjtésének, de főleg a szólás- és közmondásgyűjtéseknek igen nagy múltja, hagyománya van. Baronyai Decsi János 1598-ban megjelentette Adagiorum című műve óta igen sok gyűjtemény látott napvilágot. Az alábbiakban az újabbak közül mutatunk be néhány fontosabbat. • Margalits Ede, MAGYAR KÖZMONDÁSOK ÉS KÖZMONDÁSSZERŰ SZÓLÁSOK. Bp., 1897. (Hasonmás kiadás, az Akadémiai Kiadó Reprint sorozata) Bp., 1990. Margalits gyűjteményében 25 336 kifejezés található. Ezeket úgynevezett alapszavak alá besorolva mutatja be. Egyik-másiknak a jelentését röviden meg is magyarázza, és a forrás rövidítését is feltünteti. Például: lakat. Akkor vet lakatot az istállóra, mikor már lovát kilopták. D. – Akkor vet lakatot istállójára, mikor már kilopták a fakót. E. – Lakat van a száján. E. – Lakatot vetettek szájára. (Megvesztegették, elhallgattatták.) E. – Nehéz részeg ember szájára lakatot vetni. KV. – Néma lakatoknak felnyitja zárát a bor. D. – Vén asszony lakat a háznál. E. – Késő akkor zárnod, ajtót lakatolnod, mikor oda van a fakó. (A szőke.) KV
75
•
Tóth Béla, SZÁJRUL SZÁJRA. A magyarság szálló igéi. Bp., 1901. (Hasonmás kiadás, az Akadémiai Kiadó Reprint sorozata) Bp., 1994.
Amint a címből és az alcímből is kiderül, Tóth Béla munkája szállóige-gyűjtemény. A szállóigéket a következő csoportosításban mutatja be: Magyar történet. Például: Oly messze tőle, mint Makó Jeruzsálemtől. Hátra van még a fekete leves. Ne bántsd a magyart! (Zrínyi). – Világtörténet. Például: A pontosság a királyok udvariassága (L’exactitude est la politesse des rois). – Magyar irodalom. Például: a hegy leve (Garay János). – Világirodalom. Például: idegen tollakkal ékeskedik (Aisopos). – Biblia. Például: A jókedvű adakozót szereti az Isten. • O. Nagy Gábor, MAGYAR SZÓLÁSOK ÉS KÖZMONDÁSOK. Bp., 1966. A magyar frazeológiai állomány egyik legjelesebb kutatójának hatalmas gyűjteménye betűrendbe szedett közös vezérszavak alatt közli a szólásokat és közmondásokat. Vezérszó általában a kifejezés első állandó főnévi eleme. Ha ez nem elég jellemző szava a kifejezésnek, akkor más szófaj is lehet vezérszó. A szólások dőlt betűvel, a közmondások álló betűvel vannak szedve. A szólásoknak és közmondásoknak a változataik is bekerültek a tárba. A szerző az egyes kifejezések jelentésmagyarázatát is közli. A gyűjteményben való eligazodást a mutató könnyíti meg. A mutató betűrendes jegyzék, amelyben az utalásoknak három típusával találkozunk: a) Azokra a szólásokra, amelyeknek van egyszavas szinonimájuk, ez alatt a szinonimájuk alatt van utalás. Például: könyökén jön ki – l. megun. A szóláshasonlatokra rendszerint a szóláshasonlat első szava alatt található utalás. Például: áll, mint a cövek, szegény, mint a templom egere. – b) A közmondásokra meg az egy szóval ki nem fejezhető szólásokra az utalás annak a fogalomnak a neve alatt található, amelyhez az illető közmondás vagy szólás tartozik. Például: Veri az ördög a feleségét – l. eső alatt. – c) Néha bizonyos kifejezéstípusra az utalás az illető kifejezés jellegét megjelölő szó alatt történik. Például: átkok, csodálkozás kifejezése, „hogy vagy?” (és az e kérdésekre adott válaszok), kitérő válaszok, szitkozódások. • Békés István, NAPJAINK SZÁLLÓIGÉI. Bp., 1966., 2. jav. bőv. kiad. I–II. Bp., 1977. A mű a legújabb korig viszi a szállóigék gyűjtését. A Bibliától kezdve a modern reklámszövegekig a szerző széles körű anyaggyűjtést végzett, minden elképzelhető forrásból merített. A könyv első része a más népektől származó – eredeti nyelven szereplő és magyar fordításban megjelenő – szállóigékkel foglalkozik, a második rész a magyar történelemhez, a magyar irodalomtörténethez kapcsolódó szállóigékről szóló fejtegetéseket tartalmazza. A világtörténelemben, a világirodalomban gyökerezik például az egyiptomi húsos fazekak, egyiptomi tíz csapás, mindennapi kenyér, irgalmas szamaritánus (Biblia), sztentori hang (Homérosz), Helyes a bőgés, Oroszlán! (Shakespeare), A stílus maga az ember (George de Buffon), Az állam én vagyok (XIV. Lajos). Magyar irodalmi, történelmi eredetű szállóige például: Kelj fel párnáidból, özvegy Pókainé! (Gyulai Pál), A kutya ugat, a karaván halad (Pulszky Ferenc), Uraim, le a kalapokkal! (Szontagh Gusztáv). A szerző, ahol szükséges, utal a szállóige alakjának, jelentésének módosulására. Például a 76
Legyen világosság! bibliai (ószövetségi) szállóigét ma ritkábban használjuk szellemi megvilágosodásra, ellenben gyakran, ha például vidám társaságban lámpagyújtásra kerül sor. Shakespeare drámájából, a III. Richárdból való a Lovat! Lovat! Országomat egy lóért! felkiáltás. Ez a szállóige tragikus szituációból származik, de többnyire komikus-képletesen vagy travesztálva használjuk. „Lovat! Lovat! Országomat egy lóért! – kiáltjuk, ha sürgős utunkhoz a taxiállomáson nem találunk gépkocsit, ha szakadó esőben sokat várunk az autóbuszra. Ha pedig, tegyük fel, kánikulai kiránduláson, a nyári vendéglőben hosszú sor áll a pult előtt, akkor – a klasszikus sürgetést kiforgatva – ilyenformán türelmetlenkedünk: Sört! Sört! Egy országot egy pohár sörért!”
5. Nyelvjárási szótárak A nyelvjárási szótárak a népnyelv, nyelvjárások, tájszólások szavait, sajátos kifejezéseit foglalják szótárba. A gyűjtés számba veheti valamennyi nyelvjárás tájszavait, de szótározható egy-egy nyelvjárásterület, kisebb nyelvjárási egység, még egy-egy helység teljes szóállománya vagy tájszókincse is. Ezért a nyelvjárási szótáraknak két típusát különböztetjük meg: a) az általános tájszótárakat és b) a tájnyelvi (regionális) szótárakat.
a) Általános tájszótárak Ez a szótártípus a XIX. század első felében jelenik meg a magyar szótárírásban (MAGYAR TÁJSZÓTÁR. Buda, 1838. [Tsz.]). Az első tájszótári munka a finnugor nyelvek köréből. Újabb általános tájszótár a XIX. század végén lát napvilágot. Legújabb tájszótárunk munkálatai csak századunk közepén indulnak meg. A továbbiakban az utóbbi két munka bemutatására kerül sor. • Szinnyei József, MAGYAR TÁJSZÓTÁR I. Bp., 1893., II. Bp., 1897–1901. (MTsz.) A MTsz. mintegy 80 ezer szóadatot tartalmaz. A szerkesztő, Szinnyei gondosan átvizsgálta a nyomtatásban megjelent népnyelvi anyagot és a kéziratos gyűjtéseket is. Helyességüket ellenőrizte, az adatok feldolgozását, a szerkesztés munkáját egyedül végezte, hogy elejét vegye a több szerkesztő működéséből adódó esetleges egyenetlenségeknek, következetlenségeknek. Az egyes szócikkek felépítése logikus, könnyen áttekinthető. Minden adat lelőhelyét közli (a helységneveket és a forrásokat pontosan megjelöli, az adatközlők nevét is feltünteti). A szótár II. kötetéhez „Pótló utalások, Helyreigazítások és Pótlások” csatlakoznak. A Magyar Nyelv című folyóirat 1907-ben a MTsz. kiegészítéséül népnyelvi gyűjtésre hívta fel olvasóit. A beérkezett anyagot Gombocz Zoltán szerkesztette egybe „Pótlások a magyar Tájszótárhoz” címen (MNyTK. 11. sz. [1910.]). A MTsz. a maga korában alapvető jelentőségű, a kor színvonalán álló munka volt, ma is fontos forrása a népnyelvkutatásnak. Megjelenése óta azonban már közel egy évszázad telt el, így anyaga részben elavult, részben hiányos. • ÚJ MAGYAR TÁJSZÓTÁR I–III. Bp., 1979–1992 (ÚMTsz.) Az ÚMTsz. készítésében népes munkatársi gárda vett, illetőleg vesz részt. A főszerkesztő B. Lőrinczi Éva. A munkálatok Szinnyei művének folytatásaként 1950-ben indultak meg. Készítői a MTsz. 77
megjelenése óta felhalmozódott népnyelvi anyagot (például: néprajzi, nyelvészeti folyóiratok, monográfiák stb. adatait) gyűjtötték össze. Az időbeli határok: 1896–1960. Ez a munkaszakasz 1962-ig tartott, addigra mintegy félmillió tájszócédula gyűlt össze. A szótárt négy kötetre és 120 ezer szócikk terjedelműre tervezték, eddig három kötet jelent meg belőle. Az ÚMTsz. korszerűen mutatja be nyelvjárásaink szókincsét. Igénylik ezt a munkát a nyelvészeken és néprajzkutatókon kívül az írók, műfordítók, tanárok, a kritikai kiadások előkészítői és az érdeklődő olvasók is, hiszen az egyes írók műveiben előforduló tájszavakról máshol nemigen tájékozódhatnak. A szótárban nem kizárólag a mai Magyarország területéről, hanem a szomszédos országok magyarlakta vidékeiről is szép számmal vannak adatok.
b) Tájnyelvi (regionális) szótárak A nyelvjárási (regionális) szótárak egy nyelvjárásterület, nyelvjárás, tájszólás, akár egyetlen helyi nyelvjárás szóanyagát foglalják magukba. Kétféle típusuk van: a) Nyelvjárási (regionális) teljes szótárak, b) Tájnyelvi szótárak (szójegyzékek) Az első csoportba sorolt szótárak a vizsgált nyelvjárás szókészletének egészét igyekeznek szótárba gyűjteni, a második csoportba tartozók csupán az egybegyűjtött tájszavakat közlik. a) Nyelvjárási (regionális) teljes szótárak A regionális szótárak fontosak nyelvészeti, de néprajzi szempontból is: a szókészlet alakulását tükröző adataik a népnyelv-köznyelv-irodalmi nyelv kapcsolatára, különös viszonyára is fényt derítenek, jelentéstani összefüggéseket tárnak fel stb. De meríthet anyagukból a szellemi és tárgyi néprajz is (például a szólások, mondókák, közmondások, népi mesterségszavak, eszközök, felszerelési tárgyak tanulmányozásához). A szociolingvisztikai kutatásoknak úgyszintén fontos forrásai. • Csűry Bálint, SZAMOSHÁTI SZÓTÁR I–II. Bp., 1935–1936. (SzamSz.) Csűry 1908-tól, egyetemi hallgatóként kezdte el gyűjteni szótárának anyagát. A szerző maga is a Szamosháton született, a vizsgált tájnyelvi egység anyanyelvjárása volt. 1908 és 1915 között gyalogosan bejárta a Szamoshát valamennyi faluját és a szomszédos nyelvjárásoknak a szamoshátival érintkező széleit is. (A Szamoshát egy része ma Romániához [Szatmár megye], más része Magyarországhoz [Szabolcs-Szatmár megye] tartozik.) Csűrynek egyedüli forrása az élőbeszéd volt: csak olyan adatokat közölt, amelyeket saját fülével hallott. Megkísérelte azt, amit a magyar nyelvtudományban előtte senki sem tett meg: egy magyar falu (szülőfaluja, Egri) képzet- és szókészletéről rendszeresen felvett, hiteles gyűjteményt állított össze. Az egyes szóknak a szamosháti nyelvjárásban élő valamennyi jelentését felsorolja. Anyagában tükröződik mindaz, ami közös a köznyelvvel, s az is, ami különbözik tőle. Művének nagy hatása volt a magyar nyelvjárás- és népnyelvkutatásra. Gyűjtésének módja, nyelvjárásszemlélete, szótárának szerkezeti beosztása egyaránt mintaként szerepelt – és szerepel ma is –, az azóta készült regionális szótárak mind felhasználták, felhasználják tapasztalatait.
78
• Yrjö Wichmann’s WÖRTERBUCH DES UNGARISCHEN MOLDAUER NORDCSÁNGÓ- UND DES HÉTFALUER CSÁNGÓDIALEKTES … Helsinki, 1936. (CsángSz.) Wichmann (finn nyelvész) 1906 és 1907 között járt Romániában a moldvai csángóknál és a Brassó megyei hétfalusiak között nyelvjáráskutató úton. Gyűjtésének eredménye a szótár. Gyűjteménye szógyűjtemény nyelvtani és szövegfeljegyzésekkel. A munkát Csűry Bálint és Artturi Kannisto (szintén finn nyelvész) adta ki. • ORMÁNYSÁGI SZÓTÁR. Bp., 1952. (OrmSz.) Az OrmSz. anyaga Kiss Géza kákicsi (Baranya megye) református lelkész hosszú évtízedekig tartó, fáradhatatlan munkájának eredménye. Korai halála megakadályozta a szótár befejezésében. Keresztes Kálmán kapott megbízást a hagyaték rendezésére és kiadására. Az adatokat a helyszínen ellenőrizte, a szerkesztésben Csűry szempontjait követte. Igyekezett minél több szinkrón anyaggal kiegészíteni Kiss Géza gyűjtését. A szavak használatkörét, a jelentésárnyalatokat is Keresztes derítette fel. • Bálint Sándor, SZEGEDI SZÓTÁR I–II. Bp., 1957. (SzegSz.) A szótár több mint harmincéves munka gyümölcse. Bálint Sándor, a szegedi egyetem egykori neves néprajzprofesszora maga is tősgyökeres szegedi (alsóvárosi) volt. Nem egyetlen rétegnek, a parasztságnak, hanem a szegedi társadalom egészének a szókészletét vizsgálja; földrajzi és történeti szempontokat is érvényesít. A nyelvjárás kisugárzási körét (Tápé, Algyő; a torontáli és temesközi helységek adatait is) figyelembe veszi. Elkülöníti egymástól a történeti jellegű (kihalt) és az élő nyelvet. Ez utóbbi tükröződik a mindennapi élet (földművelés, paprikatermesztés, gyékényszövés, kosárfonás; a szegedi iparágak, például papucskészítés) szókészletében. Munkája – egészében – egy szegedi évszázad nyelvét mutatja be. A szegedi írók munkáit is feldolgozta. Szócikkeiben a vonatkozó népszokásokról, hiedelmekről szintén tájékoztat. • Penavin Olga, SZLAVÓNIAI (KÓRÓGYI) SZÓTÁR I–III. Újvidék, 1968–1978. (SzlavSz.) A szótár másfél évtizedes gyűjtőmunka eredménye. A szerző a volt Jugoszláviának horváthországi részén, Szlavóniában, Eszék táján négy magyar községben (Kórógy, Szentlászló, Haraszti és Hétfalu) gyűjtötte anyagát. E községek régi magyar települések. A szótár forrása a beszélt nyelv: alaprétege a mindennapi élet szókészlete és kifejezéskészlete, szólásai, a földművelés, állattenyésztés, a paraszti önellátással kapcsolatos foglalkozások, földrajzi nevek és a gyermeknyelv szókészlete. Új elemek és a horvát nyelvből átvett szavak is megtalálhatók a szótárban. Gyűjtésében a szerző Csűry elveit követte (ő is a teljességre törekedett). • Markó Imre Lehel, KISKANIZSAI SZÓTÁR. Bp., 1981. A szerző szótárában öt esztendő gyűjtőmunkájának eredményét teszi közzé mintegy 20 ezer szócikkben. Munkájában Nagykanizsa közel tízezer lakosú paraszti településének, Kiskanizsának az ötvenes évekbeli nyelvi állapota tükröződik. Markó a szavak értelmezésében a néprajzi adatokat is gazdagon felhasználta, így a szótár a kiskanizsai parasztság életének, szokásainak dokumentumaként a néprajzkutatást is fontos tényekkel gyarapítja. 79
b) Tájnyelvi szótárak (szójegyzékek) Számos – rövidebb-hosszabb terjedelmű – tájnyelvi szótárunk, szójegyzékünk van. Ezek közül a következő fontosabbakat soroljuk fel (minden részletezés nélkül): Kriza János, ERDÉLYI TÁJSZÓTÁR. Bp. é.n. (ErdTsz.); Gálffy Mózes – Márton Gyula, TÁJSZÓK KALOTASZEGRŐL ÉS KÖRNYÉKÉRŐL. Studii de lexicologie. Universitatea „Babeş-Bolyai” Cluj, 1965; Imre Samu, FELSŐŐRI TÁJSZÓTÁR. Bp. 1973. (FTsz.); Nemes Zoltánné – Gálffy Mózes – Márton Gyula, TORJAI SZÓJEGYZÉK. Sepsiszentgyörgy, 1974; Kiss Jenő, MIHÁLYI TÁJSZÓTÁR (RÁBAKÖZ). Bp. 1979. (NyÉ.103.); Rácz Sándor, FÖLDEÁK ÉS KÖRNYÉKE TÁJSZÓTÁRA. Bp., 1984. (MNyTK 168.); Gálffy Mózes, SZÉKELYFÖLDI TÁJSZÓK. Bp., 1987. (MNyTK 180.); Gálffy Mózes – Márton Gyula, SZÉKELY NYELVFÖLDRAJZI SZÓTÁR. Bp., 1987.; Tóth Imre, IPOLY MENTI TÁJSZÓTÁR. Bp., 1987. (MNyTK 176.); Villám Judit, NAGYKŐRÖSI TÁJSZÓTÁR. Bp., 1987; Várkonyi Imre, BÜSSÜI TÁJSZÓTÁR. Bp., 1988; Mgr. Silling István, KAPUSZINAI TÁJSZÓTÁR. Újvidék, 1992; Hegedűs Attila, KISNÉMEDI TÁJSZÓTÁR. Bp., 1992.
6. Csoportnyelvi szótárak A csoportnyelvi szótárak egyrészt a) szak- és műszótárak, másrészt b) az egyes nyelvi rétegek, társadalmi csoportok szókészletét feldolgozó szótárak.
a) Szak- és műszótárak Ennek a szótártípusnak a magyar szótárirodalomban szép és gazdag hagyományai vannak. Közülük a legrégibbek két- vagy többnyelvű, tárgykör szerinti vagy szakjellegű szójegyzékekből alakultak. A szakjellegű szótáraknak az évszázadok folyamán számos fajtájuk jött létre: növény-, állat-, ásványtani és vegytani, jogi, orvosi, közigazgatási, műszaki szótárak, az egyes mesterségek szótárai stb. Szótárirodalmunknak ezt az ágát nagymértékben fellendítette és gyarapította a Magyar Tudós Társaság 1831–32. évi határozata. Ennek nyomán két- és többnyelvű szakszótárak jöttek létre. Ezek azonban vizsgálódási körünkön kívül esnek. Az egynyelvű szakszótárak viszont – lexikográfiai tekintetben – gyakran átmenetet képviselnek a szótár és a szaklexikon „műfaja” között. Egyre inkább szakmai értelmező szótárakká fejlődnek (vö. például az 1958-ban megindított „Műszaki Értelmező Szótár” című sorozat egyes köteteit). További fejlődési fokot jelentenek a szaklexikonok (mezőgazdasági, zenei stb. lexikonok). Fontosabb szak- és műszótáraink: Frecskay János, MESTERSÉGEK SZÓTÁRA I–II. (é.n. [1912.]); Böhm László, ZENEI MŰSZÓTÁR ÉS HANGJEGYÍRÁS – ÚTMUTATÓVAL. Bp., 1952; Zádor Anna, ÉPÍTÉSZETI SZAKSZÓTÁR. Bp., 1964; KATONAI ÉRTELMEZŐ SZÓTÁR. Bp., 1972; Holló Lajos (főszerkesztő), VASÚTI ÉRTELMEZŐ SZÓTÁR. Bp., 1979; Bartha Lajos, PSZICHOLÓGIAI ÉRTELMEZŐ SZÓTÁR. Bp., 1981; Brencsán János, ÚJ ORVOSI SZÓTÁR. Bp., 1983; ifj. dr. Batha Tibor – Vladár Gábor, BIBLIAI FOGALMI SZÓKÖNYV. Bp., 1984; VADÁSZATI MŰSZÓTÁR. Bp., 1989. 80
b) Az egyes nyelvi rétegek, társadalmi csoportok szókészletét feldolgozó szótárak Az ide sorolható művek között vannak olyanok, amelyek a diáknyelv szóanyagát dolgozzák fel, mások a tolvajnyelv, argó, szleng szavait, kifejezéseit gyűjtik egybe. Például ilyen jellegű munkák a következők: Matijevics Lajos, A VAJDASÁGI DIÁKNYELV. Újvidék, 1972; Boross József – Szűts László, A MAGYAR ARGÓ KISSZÓTÁRA. Bp., 1990; Fazakas István, JASSZOK, ZSARÓK, CAFKAVÁGÓK. Életképek a vagányvilágból, ó- és új argószótár. Bp., 1991; Kis Tamás, A MAGYAR KATONAI SZLENG SZÓTÁRA (1980–1990). Debrecen, 1991.
7. Speciális rendeltetésű szótárak Itt egy szóvégmutató, egy gyakorisági, s egy ragozási és egy neologizmusokat feldolgozó szótárt mutatunk be. • Papp Ferenc, A MAGYAR NYELV SZÓVÉGMUTATÓ SZÓTÁRA. Bp., 1969. (VégSz.) A nemzetközi szakirodalomban ezt a műfajt a tergo (AT) szótárnak nevezik. Az ÉrtSz. 58 323 címszavát dolgozza fel gépi eszközök segítségével. A VégSz.-ban az egyes szavak szokásos módon vannak leírva, de nem az elejük, hanem a végük szerint csoportosítva: az utolsó betű, ezután az utolsó előtti betű, majd az azt megelőző betű szerint és így tovább, ábécérendbe rakva. A következő szokásos betűrendben lévő szavak AT sorrendje így alakul: szokásos:
AT:
bóra
kamra
kamra
óra
kapóra
bóra
óra
kapóra
Ilyen módon együvé kerültek az összes, azonos képzővel alkotott szavak (például az -ás, és képzősök mind az S alatt). A VégSz. különbözik a hasonló jellegű munkáktól, mert számkódok formájában az illető szóra vonatkozó legfontosabb lexikográfiai ismereteket is közli (például: hány tőből áll a szó, a szófaj, alaktani ismérvek stb.). Nemcsak a nyelvészek és tanárok használhatják, hanem az írásszakértők és a különféle nyelvi játékok kedvelői.
81
• Füredi Mihály – Kelemen József, A MAI MAGYAR NYELV SZÉPPRÓZAI GYAKORISÁGI SZÓTÁRA (1965–1977). Bp., 1989. (SzGySz.) A gyakorisági szótárak régebben a gyorsírás megalapozását és tökéletesítését kívánták szolgálni, később az idegen- és anyanyelvoktatás segítése volt a céljuk. Az ilyen jellegű munkák többsége egyben kutatási segédeszköz, vagy ekként hasznosítható a filozófiai, irodalomelméleti, nyelvtudományi, politikatörténeti, pszichiátriai, pszicholingvisztikai, történeti, stilisztikai, vallástörténeti stb. vizsgálatokban. A mai nyelv beszélt vagy írott változatának gyakorisági szótárai a nyelvészeknek, pszicholingvistáknak szolgáltatnak adatokat a nyelvhasználati szabályok s a szabályoktól való eltérések felfedezésében és leírásában. A SzGySz. az 1965 és 1977 között első kiadásban megjelent magyar szépirodalmi művek lexéma- és szóalak-gyakoriságát kívánja tükrözni a magyar anyanyelvű szerzőktől származó szépprózai írások alapján. Összesen mintegy kétszáz különböző író 258 különböző művéből válogatták össze a szótár készítői a feldolgozandó szövegrészeket. Ez az első nagyméretű számítógépes szövegfeldolgozás az MTA Nyelvtudományi Intézetének történetében. A prózai szövegrészeket kézi előkészítésű kódolás után számítógép segítségével dolgozták fel. A szótár csökkenő gyakoriság szerinti sorrendben tartalmazza a leggyakoribb 3410 szót azok szófaji és más jellemzőivel, valamint az idevonatkozó szóalakokat szintén csökkenő gyakorisági sorrendben. Közli a címszavak betűrendes jegyzékét és a 4898 szóalak szófaj szerinti csoportosításban ábécébe rendezett listáját is. A leggyakoribb szavak: a, és, nem, hogy, az, ez, is, de, egy, csak, s, már, mond, még, tud; a legritkábbak: gazember, réteg, személy, hallgatóság, amint, budai, bevág, éj, helyettesít. • Elekfi László, MAGYAR RAGOZÁSI SZÓTÁR. Bp., 1994. A szótár hiteles képet kíván nyújtani a magyar szókincs törzsanyagának tekinthető szavak ragos alakjairól és a köznyelvben elfogadható alakváltozatairól az ÉKsz. kiegészítéseképpen. Ennek mintegy 70 000 címszavát alapul véve adatszerű pontossággal jellemzi a magyar szókészlet nyelvtani alakrendszerét, tipikus és produktív, továbbá kivételes ragozási szabályait. Eligazít szófaji s olykor normatív kérdésekben s egyebekben. A ragozási szótár gerincét egyfelől azoknak a szavaknak és szókezdő morfémáknak a betűrendes tára alkotja, amelyeknek paradigmája, illetőleg paradigmatípusa e munka segítségével megismerhető; másfelől azok a táblázatok, amelyeknek felhasználásával ez megtörténhet. Ez utóbbiakat még megelőzi azoknak a főnévi és igei szóvégződéseknek a betűrendes felsorolása, amelyek tipikusak és szabályosak, s amelyeket a szótári részben a figyelem felkeltése céljából vékony szaggatott függőleges vonal ( ¦ ) választ el az adott szó előtte álló részétől. Így például a lak¦ás, művész¦et, gondol¦at szavakról már első pillantásra látható, hogy tipikus és szabályos toldalékolásúak, és az imént említett felsorolás -ás, -at, -et végződései mellett jelzett paradigmasorba tartoznak. A munka többféle igényt próbál kielégíteni, és minimális terjedelemben igyekszik minden szóról maximális információt adni, de elsősorban az alaktan (morfológia) tanulmányozói, az alaktani kérdések iránt érdeklődők forgathatják haszonnal.
82
• Kiss Gábor – Pusztai Ferenc, ÚJ SZAVAK, ÚJ JELENTÉSEK 1997-ből. Bp., 1999. A szerzők ezt írják a munka céljáról, illetve jellegéről: „Minden nyelv, így magyar anyanyelvünk is szüntelenül változik. A nyelv változása a szókincs mozgásán mérhető le legkönnyebben: szavak avulnak el, új szavak születnek, régiek meg új jelentést nyernek. Korunk új szava például az internet, a logisztika vagy a magánosítás, de új jelentéssel gazdagodott jó néhány régi, jól ismert szó, mint az egér, a mobil vagy a csúsztatás. A magayr nyelvészetnek, azon belül is a magyar lexikográfiának régi adóssága ennek az állandó változásnak a folyamatos rögzítése, nyomon követése. Gyűjteményünk ennek az adóságnak a törlesztéséhez kiván kezdeményezően hozzájárulni. Az adattár szótárszerű elrendezésben, ábécé-rendben sorol föl több mint 2 000 olyan 1997-ben regisztrált szót, szókapcsolatot, amelyet szótáraink korábban nem tartalmaztak, vagy ha igen, nem ilyen jelentésben. A szerkesztők a magyarországi újságokból, sajtótermékekből tallóztak. Adataikat rövidebb-hosszab idézetekkel, a lelőhely pontos feltüntetésével közlik. A kiválasztott szövegkörnyezet többnyire kellően megvilágítja egy-egy új szó jelentését, használatát. A szerkesztőnek és a kiadónak az a célja, hogy egy-egy évet a szókincs új elemeinek sajátos tükrén keresztül mutassanak be. Az új szavak közül néhány természetesen csak tiszavirág életű, hiszen ki használja ma már az 1997. év egyik divatszavát, a tocsik-ot, s annak szócsaládját, a tocsikol és az (egy) tocsiknyi származékszavakat! Ugyanakkor az adattár számos olyan szót, kifejezést közöl, amelyek egyre jobban belegyökereznek szókincsünkbe, elég utalnunk a 22 euroés a 25 drog- kezdetű címszóra. A szógyűjtemény használatát – a nem címszó helyzetű szavak feltüntetésével – a kötet végen elhelyezett mutató könnyíti meg.”
*** Világviszonylatban még sok másfajta szótártípus is kialakult. Vannak olyan szótárak, amelyek például valamely nyelv szintagmáit, homonimáit, paronimáit, archaizmusait, szitkozódásait, divatszavait, képzett szavait, szócsaládjait, rövidítéseit foglalják magukban, továbbá amelyek szófajok, fogalomkörök szerinti csoportosításban közlik a szóanyagot. Talán majd a magyar szótárírás is létre fog hozni effajta szótárakat.
83
MELLÉKLETEK
A mellékletek jegyzéke A magyar nyelv szótára, Pest, Emich Gusztáv Magyar Akadémiai nyomdásznál, 1862 (CzF) (87. o.). Magyar nyelv teljes szótára (Ballagi), Pest, kiadja Heckenast Gusztáv (87. o.). A magyar nyelv szótára (Balassa), Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest 1940 (88. o.). A magyar nyelv értelmező szótára, Akadémiai Kiadó, Budapest 1959 (ÉrtSz.) (88. o.). Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest 1972 (ÉKsz.) (89. o.). Képes diákszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest 1992 (89. o.). Idegen szavak és kifejezések kéziszótára, Akadémiai Kiadó, Budapest 1994 (90. o.). Idegen szavak magyarul, Tinta Könyvkiadó, Budapest 2002 (90. o.). Idegen szavak szótára, Kriterion Kiadó 1979 (108. o.). A magyar rokonértelmű szók és szólások kézikönyve, Toldi Lajos Könyvkereskedő Bizománya, Bp. 1913 (91. o.). Magyar szinonimaszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest 1991 (SzinSz.) (91. o.). Helyesírási kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest 1991 (92. o.). Magyar szókincstár, Tinta Könyvkiadó, Budapest 2000 (92. o.). Magyar helyesírási szótár, Akadémiai Kiadó (93. o.). Magyar Kiejtési szótár, Gondolat, Budapest 1992 (93. o.). Idegen nevek kiejtési szótára, Akadémiai Kiadó, Budapest 1974 (94. o.). Nyelvművelő kézikönyv, Akadémiai Kiadó, Budapest 1980 (NymKk.) (94. o.). Nyelvművelő kéziszótár, Auktor Könyvkiadó, Budapest 1996 (NymKsz.) (95. o.). Juhász Gyula költői nyelvének szótára, Akadémiai Kiadó, Budapest 1972 (JuSz.) (95. o.). Petőfi-szótár, Akadémiai Kiadó, Budapest 1973 (PetőfiSz.) (96. o.). Toldi-szótár, Tankönyvkiadó, Budapest 1986 (ATsz.) (96. o.). Jókai-szótár, Unikornis Kiadó, Budapest (97. o.). Szájrul szájra, Az Atheneum irodalmi és nyomdai R.-T. kiadása, Budapest 1901 (98. o.). Magyar szólások és közmondások, Gondolat 1966 (98. o.). Magyar közmondások és közmondásszerű szólások, kiadja Kókai Lajos a Millénium évében, Bp. (108. o.). Napjaink szállóigéi, Gondolat, Budapest 1977 (99. o.). Magyar tájszótár, Hornyánszki Viktor kiadása, Budapest 1893-1896 (MTsz.) (100. o.). Erdélyi tájszótár, Az Erdélyi Helikon Barátai (100. o.). Új magyar tájszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest 1979 (ÚMTSz.) (101. o.). Szamosháti szótár, Budapest, kiadja a Magyar Nyelvtudományi Társaság, 1935 (SzamSz.) (101. o.). Wörterbuch des Ungarischen Csángódialektes, Helsinki 1936, Suomalais-Ugrilainen Seura (CsángSz.) (102. o.). Ormánysági szótár, Akadémiai Kiadó, Budapest 1952 (OrmSz.) (102. o.). Szegedi szótár, Akadémiai Kiadó, Budapest 1957 (SzegSz.) (103. o.). Szlavóniai (kórógyi) szótár, Forum Könyvkiadó (SzlavSz.) (103. o.). Kiskanizsai szótár, Akadémiai Kiadó, Budapest 1981 (104. o.). Felsőőri tájszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest 1973 (104. o.). Büssüi tájszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest 1988 (105. o.). A magyar katonai szleng szótára (1980–1990), Debrecen 1991 (105. o.). A magyar nyelv szóvégmutató szótára, Akadémiai Kiadó, Budapest 1969 (VégSz.) (106. o.). A mai magyar nyelv szépprózai gyakorisági szótára (1965–1977), Akadémiai Kiadó, Bp. 1989 (SzGSz.) (106. o.). Magyar ragozási szótár, Magyar Tudományos Akadémia – Nyelvtudományi Intézet (107. o.). Új szavak, új jelentések 1997-ből, Tinta Könyvkiadó, Budapest 1999 (107. o.). Idegen szavak szótára, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979. Magyar közmondások és közmondásszerű szólások, kiadja Kókai Lajos a Millénium évében, Budapest.
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
