2013
Hévízi Programajánló Magazin 10. Programme in Hévíz 11. Programs in Hévíz 12. Программы в Хевизе
Hévízi Programajánló Magazin
2013
október november december
Dalok régrôl és nemrégrôl – interjú Presser Gáborral – Amikor az ember elindul egy Presser koncertre – én legalábbis úgy képzelem, – már napokkal, sőt hetekkel előtte elkezd azon gondolkodni: vajon milyen dalok várnak majd rá, elhangzik-e a kedvence. El lehet-e árulni előre bármit is arról, mi történik majd a színpadon december 7-én este Hévízen? – Természetesen. Mint a cím is sugallja, játszom régi és nemrégi dalokat, el-el mondok kis történeteket, főleg olyanokat, amiknek közük van a dalaimhoz. Hosszú ez a negyvenvalahány év és nem is könnyű úgy válogatni, hogy a kezdettől a máig eljussak a dalokon keresztül. Amolyan szerzői koncert lesz ez, a közönség úgy hallhatja a dalokat, ahogy a szerző először egyedül eljátszotta, még nincsenek zenészek hangszerekkel, énekesek, csak ő maga. Játszom a színházi dalaimból, a Képzelt riportból és a Padlásból is, játszom másoknak írt dalokat is, mindegyiknek az eredeti „egyzongorás” verzióját. – Több évtizedes szakmai múlt áll Ön mögött. Mikor és mi volt ez idő alatt a legnehezebb? – Hát ezt nem tudom. Sok olyan pillanat van, mikor az ember szinte azt is bánja, hogy belekezdett a zenélésbe, aztán jön egy dal, egy
Kehida Termál Minden gyermek álma Kehida!
Gyógy- és ÉlményfürdÉ
... a vidámság forrása Az élményfürdÉben hangulatos mediterrán belsÉ terek, 94 m hosszú óriáscsúszda, pezsgÉsziget, sodrómedence, brüggölÉ, buzgárok, gyermekpancsoló babacsúszdával, hideg és melegvizes úszómedencék, gyógyvizes medencék, gyógy- és relaxmasszázsok, testkezelések, kádfürdÉk, sós-mézes-jeges szaunafelöntések...
Magyar
3 órás, egész napos és családi jegyek, zárás elÉtt 3 órával kedvezményes jegyek!
összenézés, valami jó rezonancia, és minden baj eltűnni látszik. Egy darabig… – Mennyire inspirálta Önt a siker? – A siker mindenkit inspirál, de a rendesen megcsinált munka ennél többet ér. – Munkája során sokakkal találkozik, fiatalokkal is. Mit gondol: mitől maradhatnak meg a pályán, a tehetségen kívül mi az, ami elengedhetetlen része a boldogulásuknak? Van-e általános tanácsa a számukra, vagy az teljesen egyénre szabott, hogy ki hogyan tud érvényesülni? Egy‑két általános közhelyet mindig hálás dolog a fiataloknak odamondani, hadd lássák milyen jó fejek vagyunk. Valójában mindenkit más boldogít, mindenkinek máshol van a maga által saját magának kitűzött mérce, csak ezt megismerve lehet tanácsokat osztogatni. – A zenén kívül mi az, ami Presser Gábor kedvenc időtöltése? – Olvasni szeretek, filmeket, színházat nézni, csavarogni nagyokat és beszélgetni a barátaimmal. – Járt-e már Hévízen, van-e bármilyen kötődése a városhoz? – Természetesen jártam, de sajnos a koncertek után általában vagy rögtön, vagy reggel tovább kell utazni.
Nyitva tartás
10%
kedvezmény az egész napos jegyekre max. 2 fÉ részére Beváltható: 2013. szeptember 30.
HétfÉ-vasárnap 08.00 - 20.00 GPS: N: 46° 49’58,1” E: 17° 6’25,6” Kehidakustány, Kossuth u. 62. Telefon +36 83 534 501 E-mail:
[email protected] ]
www.kehidatermal.hu
3
2013
október november december
Hévízi Programajánló Magazin
GasztroHÉVÍZ Libacomb párolt káposztával, az ANNABELLA ÉTTEREM ÉS PIZZÉRIA ajánlásával Hozzávalók 4 főre: 4 libacomb, 1 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál libazsír, 2 db száraz fehérbor, őrölt bors, majoranna, só, 1 kg lilakáposzta, 1 fej lilahagyma, 4 evőkanál margarin, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál 20%‑os ecet, 1 kiskanál köménymag Elkészítés: A libacombokat sóval, borssal és majorannával meghintjük. Libazsíron pár percig megkapatjuk mindkét oldalát, majd hozzáadjuk az aprított vöröshagymát és fokhagymát. Beleöntjük a bort és lassan, fedő alatt pároljuk kb. 1,5 órát. Ha megpuhult, 220 fokos előmelegített sütőbe tesszük és 25 perc alatt megsütjük. Sütés közben saját levével locsoljuk. Amíg a libacomb sül, a káposztát torzsáját kivágjuk és vékony szálakra szeleteljük.
Borajánló – Márton napi újbor
Magyar
4
A Rezi Borház-Strázsai Pincészet Márton napi újbor fogyasztásához pincészetünk zászlós borát ajánlja figyelmükbe, mely Márton napi Libavacsora mellé talán az egyik legjobb választás! Kiegészíti, sőt kiemeli a libahús különleges, egyedi ízeit a 2013-as évjáratú Rezi Nektár. A szőlőtőkéket, amelyek terméséből a bort készítjük 2007‑ben telepítettük, tehát egy nagyon új és energikus fiatal ültetvényről származik a nedű. Bizonyíték erre a bor frissessége, üdesége, melyet az általunk alkalmazott oxigéntől mentes, reduktív, zárt és hűtött saválló tartályos borkészítési és tárolási technológia is biztosít, segít megőrizni. A 2013‑as Rezi Nektárról elmondható, hogy az évjárat hatásának csak a pozitívumait sikerült össze gyűjteni: a bor illatában a Traminit és az Irsai Olivér intenzitását idézi,
Megsózzuk és kicsit pihentetjük. Ezalatt a cukrot margarinon karamellizáljuk, a hagymát hozzáadjuk és üvegesre pároljuk. Köménymaggal ízesítjük, majd hozzákeverjük a káposztát. Meglocsoljuk ecsettel és fedő alatt, közepes hőfokon 30 percig pároljuk. Időnként megkeverjük. Az elkészített ételhez jó étvágyat kívánunk:
Annabella Étterem és Pizzéria 8380 Hévíz, Tavirózsa u. 12. Tel.: 83 / 340 888
Sport Zala megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság hazai mérkőzései:
szeptember 14. (szombat) 15:30 Hévíz – Csesztreg
8380 Hévíz, Zrínyi u. 96. Tel.: 30 / 499 9912
[email protected] www.reziborhaz.hu
október november december
Női kézilabda NB II. 15. Nemzeti Bajnoki esztendejét kezdte szeptemberben a legutóbb bajnoki ezüstérmet szerző Hévíz női NB II-es csapata. A 2013-as bajnokság akció gólkirálynője Tóth Mária, míg a junior bajnokság gólkirálya Holczbauer Zsófia lett Hévízről. A csapat hazai találkozóinak időpontjai:
szeptember 28. (szombat)
október 5. (szombat)
október 12. (szombat)
október 12. (szombat)
október 26. (szombat)
november 3. (vasárnap)
november 9. (szombat)
november 16. (szombat)
november 23. (szombat)
november 30. (szombat)
16:00 Hévíz – Lenti
15:00 Hévíz – Tótszentmárton 14:30 Hévíz – Kiskanizsa
14:30 Hévíz – Nagykanizsa 14:00 Hévíz – Letenye
Helyszín: Kossuth L. utcai labdarúgó pálya
mondhatnánk, hogy a nagyszüleire hasonlít, hiszen ezen illat jegyeket tényleg az előbb említett nagyszülő fajtáktól hozza a bor. Zamatában ahogy azt a neve is tükrözi a bodzavirágból készített nektár ízére hasonlít, többet viszont nem árulok el az ízében fellelhető egyéb gyümölcs jegyekről, azokat tessék felkutatni a Kedves Fogyasztónak a borban. Aki Márton napkor libát nem eszik, az egész évben éhezik és aki újbort nem iszik egész évben szomjazik! Az ősi, szakrális néphagyományunk pozitív teljesítéséhez szívesen nyújt segítő kezet családi kézműves borászatunk:
Strázsai Pincészet
2013
16:00 Hévíz – Pécsvárad 16:00 Hévíz – Siklós 16:00 Hévíz – Vasas
16:00 Hévíz – Kozármisleny
16:00 Hévíz – PEAC A junior mérkőzések 14 órakor kezdődnek. Helyszín: Városi Sportcsarnok, Hévíz
Szeretnél egy jót enni?
Ôszi ajánlatunk
Magyar
Hévízi Programajánló Magazin
Csupán 10 perc séta a hévízi városközponttól és már messzirôl felismerhetô lesz lazacpiros színû éttermünk a körforgalomnál. Gasztronómiai élményekkel várunk akár reggelirôl legyen szó, akár ebédrôl, délutáni nasiról vagy egy hangulatos, barátokkal elköltött vacsoráról kellemes zene mellett. Koronázd meg a napjaidat harmonikus ízekkel, ínycsiklandó fogássokkal és kóstold meg szezonális étel+bor ajánlatunkat! Éttermünk mellett egy 11 szobás panzió is található, ahol következô hévízi látogatásod alkalmával tágas családi szobák, reggeli és félpanziós ellátás, wellness szolgáltatások és a házigazdák baráti vendégszeretete vár.
Sütôtök krémleves tökmagolajjal, pirított tökmaggal Bussay Orosztonyi Hárslevelû Grillezett kecskesajt, szezámmagos grillezett paradicsommal, rukkolával Söptei Csopaki Olaszrizling Szüzérmék szalonnagallérban, vargányás gombaraguval, puliszkával Gál Tibor Egri Pinot Noir
Ne feledd! Minket mindig megtalálsz, ha enni, inni vagy aludni szeretnél! H-8380 Hévíz Széchenyi u. 43. (a körforgalomnál) • Tel.: 83 540 180 e-mail:
[email protected]
www.hevizpanzio.hu
5
2013
október november december
Hévízi Programajánló Magazin
GRÓF I. FESTETICS GYÖRGY MÛVELÔDÉSI KÖZPONT
október november december
GRÓF I. FESTETICS GYÖRGY MÛVELÔDÉSI KÖZPONT
október 1. (kedd)
október 22. (kedd)
november 9-10. (szombat-vasárnap) december 6. (péntek)
19:00
18:00
Zene Világnapja Közreműködnek: Illyés Gyula Általános Iskola növendékei és tanárai Helyszín: Városháza díszterme A belépés ingyenes!
október 4. (péntek) 19:00
„…és felgördül a függöny” Gergely Theáter bemutatja Bencsik Imre – Straub Dezső: Nejcserés támadás – vígjáték két részben Főszerepben: Gregor Bernadett, Sáfár Anikó és Gergely Róbert Helyszín: Városháza díszterme A belépés ingyenes!
KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ Vendég: Szentmihályi Szabó Péter, író Téma: Magyarság kereszténység Beszélgetőtárs: Papp Gábor, Hévíz város polgármestere Helyszín: Városi Könyvtár A belépés ingyenes!
október 23. (szerda) 15:00
1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából rendezett városi megemlékezés Közreműködik: Játékszín Társulat, Szirtes Edina Mókus Artisjus díjas zeneszerző és Papp János színművész Helyszín: Városháza tér
Magyar
október 7. (hétfő)
október 25. (péntek)
10:00
Aradi Vértanúk Emléknapja Közreműködik: Illyés Gyula Általános Iskola növendékei, Dányi Krisztián, színművész Helyszín: Városháza tér
16:00
Idősek Napi Ünnepség Közreműködik: Voith Ági és Bodrogi Gyula Helyszín: Városi Sportcsarnok
19:00
október 15. (kedd)
15:00
6
2013
Fehér Bot napja Braille Térkép Terepasztal avatás a Festetics téren A Hévízi TDM Egyesület által állított szobrot felavatja Papp Gábor, Hévíz város polgármestere
18:00 Weszely Ernő vak harmonikaművész koncertje Helyszín: Városi Könyvtár A belépés ingyenes!
„Viva la Musica!” – komolyzenei est Közreműködik: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem CAPRICCIO klarinét kvartettje Helyszín: Református Templom (Helikon u. 6.) A belépés ingyenes!
október 31. (csütörtök) 18:00
HÉVÍZI SZABADEGYETEM Vendég: Dankó Dalma művészettörténész, a Kegyeleti Múzeum vezetőjének előadása Téma: A magyarok temetkezési és gyász szokásai a Budapesti Kegyeleti Múzeum gyűjteményének bemutatásával Helyszín: Városi Könyvtár A belépés ingyenes!
Márton-napi vigasságok Helyszín: Hévíz, Tavirózsa utca
november 19. (kedd) 18:00 KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ Helyszín: Városi Könyvtár A belépés ingyenes!
november 21. (csütörtök) 18:00
HÉVÍZI SZABADEGYETEM Vendég: Dr. Almási Kitti, klinikai pszichológus Téma: Párkapcsolati játszmák Helyszín: Városi Könyvtár A belépés ingyenes!
november 22. (péntek) 19:00
„…és felgördül a függöny” Bácskai Juli Pszichoszínháza Helyszín: Városháza díszterme A belépés ingyenes!
november 29. (péntek) 19:00
„Viva la Musica!” – komolyzenei est Közreműködik: TRIO AFFETTI Prehoffer Gábor – furulya, csembaló Simon Bettina – furulya, barokk oboa Krommer Lucia – viola da gamba Helyszín: Református Templom (Helikon u. 6.) A belépés ingyenes!
december 1-22. Hévízi Adventi Vásár
Benne: adventi gyertyagyújtás és jótékonysági süteményvásár Helyszín: Festetics tér
16:00 Mikulás váró játszóház 18:00
Mesés slágerek – mese slágerek Mikulás váró színház gyerekeknek Helyszín: Városi Sportcsarnok A belépés gyermekeknek (18 év alatt) ingyenes, felnőtteknek 500 Ft. Belépőjegyek válhatóak a Városi Könyvtárban, 2013. november 11-től.
december 7. (szombat) 19:00
Dalok régről és nemrégről Presser Gábor szerzői estje
Közreműködik: Falusi Mariann és Szabó Tamás Helyszín: Városi Sportcsarnok Belépőjegyek 3000 Ft-os áron válhatóak a Városi Könyvtárban, 2013. november 11-től.
december 10. (kedd) 18:00
KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ Vendég: Szálinger Balázs, költő Beszélgetőtárs: Papp Gábor, Hévíz város polgármestere Helyszín: Városi Könyvtár A belépés ingyenes!
Magyar
Hévízi Programajánló Magazin
december 12. (csütörtök) 11:00
HÉVÍZI SZABADEGYETEM Vendég: Nyáry Krisztián, író Téma: „Így szerettek ők…” címmel rendhagyó irodalomóra Helyszín: Városi Könyvtár A belépés ingyenes!
Presser Gábor
7
2013
október november december
Hévízi Programajánló Magazin
GRÓF I. FESTETICS GYÖRGY MÛVELÔDÉSI KÖZPONT december 28. (szombat)
október
19:00
20:00
gravitáció IDŐRŐL IDŐRE FOGSÁGBAN PHILLIPS KAPITÁNY MACHETE GYIKOL SZUPERCELLA TURBÓ AZ ÉV CSATÁJA
december 14. (szombat) 20:00
A népdaloktól a világhírig
Közreműködik: Rost Andrea és a Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes Helyszín: Városi Sportcsarnok Belépőjegyek 3000 Ft-os áron válhatóak a Városi Könyvtárban, 2013. november 11-től.
december 22. (vasárnap) 19:00
Latin est a Mendelssohn Kamaraegyüttessel Közreműködik: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor Helyszín: Városi Sportcsarnok Belépőjegyek 3000 Ft-os áron válhatóak a Városi Könyvtárban, 2013. november 11-től.
december 31. (kedd) Hévízi Évbúcsúztató
Benne: kabaré est, Fenyő Miklós nagykoncert, zenés-táncos varieté, retro disco és tűzijáték Helyszín: Nagyparkoló Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes
„Úgy szerettem volna élni…” Szirtes Edina Mókus ünnepi koncertje Közreműködik: Tóth Vera Helyszín: Városháza díszterme A belépés ingyenes!
Turbó
november LAST VEGAS DERÜLT ÉGBŐL FASÍRT A WALL STREET FARKASA THOR 2. – SÖTÉT VILÁG AZ ÉHEZŐK VIADALA – FUTÓTŰZ
Thor 2.
Magyar
JÉGVARÁZS ELPUSKÁZVA HOBBIT 2. – SMAUG PUSZTASÁGA 47 RONIN
Tátrai Tibor
8
Gravitáció
december
Tóth Vera
Rost Andrea
október november december
FONTANA FILMSZÍNHÁZ
december 13. (péntek) „…és felgördül a függöny” Alessandro Baricco: Selyem Előadja: Pápai Erika, Jászai Mari-díjas színésznő Helyszín: Városháza díszterme A belépés ingyenes!
2013
Fenyő Miklós
Gróf I. Festetics György Művelődési Központ 8380 Hévíz, Rákóczi u. 17-19. Tel.: 83 / 341 545 www.hevizgaleria.hu
A Fontana Filmszínház az országos megjelenéssel azonos napon, a legújabb sikerfilmekkel, DOLBY DIGITAL XPAND 3D rendszerrel és DOLBY 5.1 sztereó hanggal, kedvezményes helyárakkal (alaphelyár 900 Ft; 3D helyár 1200 Ft) valamint légkondicionált nézőtérrel várja kedves Vendégeit minden nap. Részletes műsorért kérjük látogasson el a www.fontanamozi.hu oldalra.
Hobbit 2. Magyar
Hévízi Programajánló Magazin
Fontana Filmszínház 8380 Hévíz, Rákóczi u. 9. Tel.: 83 / 343 351 www.fontanamozi.hu
9
Hévízi Programajánló Magazin
2013
október november december
Hévízi Programajánló Magazin
MUZEÁLIS GYÛJTEMÉNY
október november december
VÁROSI KÖNYVTÁR
október 15. – november 15.
december 12. – 2014. január 30.
október 8. (kedd)
november 16. (szombat)
SZÖG ART kortárs művészeti kiállítás Szeged 1991-óta működő, több mint húsz kvalitásos alkotót tömörítő művészeti csoportjának kiállítása
„Így szerettek ők…” – Nyáry Krisztián kiállítása – irodalomtörténet képekben
18:00 ŐSZI KÖNYVTÁRI NAPOK „Üzletanyu születik” Előadó: Vida Ágnes
14:00 SZORGOS KEZEK „Őszi termésdíszek” Takácsné Nagy Ilona
október 9. (szerda)
december 11. (szerda)
18:00 ŐSZI KÖNYVTÁRI NAPOK „A lélek hangja” A Hévíz Quartett családi zenés estje
18:00 SPIRITUÁLIS KÖR XII. „Örök létezők vagyunk” Előadó: Povázai Szilvia lélekgyógyász
október 10. (csütörtök)
december 14. (szombat)
18:00
14:00 SZORGOS KEZEK „Karácsonyvárás és Betlehem” Takácsné Nagy Ilona
Olasz Hétvége
Helyszín: Muzeális Gyűjtemény és Városháza díszterme Benne: Angelo Minuti képzőművész kiállítása és előadása, Rómaiak Hévízen – előadás, Olasz divat történet-előadás, Artistry Dance tarantella műsora és olasz táncház Trattoria da Muzeum – Olasz főzőiskola, és gasztronómiai nyelvóra Olasz italok-előadás és kóstoló, Musica Antiqua Vivaldi estje – vendég Berényi Andrea, Velencei maszkok története és festése, Olasz design-előadás, Nosztalgia TOP Slágerek 1980-tól napjainkig – zenés előadás, Karaoke Mindhárom napon: gasztronómiai bemutató, könyvbemutató, olasz mozifilmek és filmtörténet a Fontana Filmszínházban
november 15. – december 7. Magyar
Fiatal Alkotók Éve a Múzeumban 2013 Szép Veronika, kísérletező kedvű fiatal grafikus-festőművész, igazi világpolgár Horváth Csongor, keszthelyi festőművész, aki kalandozásra hív a képregények világába, azonban mint akvarellista is elismerésre tarthat számot
Elekes Gyula, székelyudvarhelyi tűzzománc művész kiállítása
december 13-15. (péntek-vasárnap) Kínai Hétvége
Benne: ismeretterjesztő előadások, képzőművészeti kiállítás, kézműves foglakozás, színházi előadás Mindhárom napon: gasztronómiai bemutató, könyvbemutató, kínai mozifilmek a Fontana Filmszínházban
Állandó kiállítások A Világon egyedüli – Balneológiai és helytörténeti kiállítás Dr Moll Károly orvostörténeti emlékszoba Helyszín: Szent András Reumakórház, „B” osztály keddenként, 14-16 óráig tárlatvezetés
Egyéb programok a múzeumban Havonta „VILÁGRA SZÓLÓ MAGYAROK” Egy világhírű magyar találmány bemutatása
ŐSZI KÖNYVTÁRI NAPOK „A szeretet nyelve: a legrövidebb út egymáshoz” Előadó: Povázai Szilvia lélekgyógyász
október 13. (vasárnap) 14:00
ŐSZI KÖNYVTÁRI NAPOK Könyves vasárnap Játssz és alkoss! – Játszóház és kézműves foglalkozás
december 18. (szerda) 18:00 „Három bajusz gazdát keres” Víg Balázs könyvbemutatóval egybekötött gyermekműsora
október 16. (szerda) 18:00
SPIRITUÁLIS KÖR X. „Ősi vérvonalunk hatásai” Előadó: Palotai Zoltán reflexológus, újtudatosság tanító
Magyar
október 11-13. (péntek-vasárnap)
10
2013
november 7. (csütörtök) Muzeális Gyűjtemény 8380 Hévíz, Rákóczi u. 9. Tel.: 83 / 343 419 www.hevizgaleria.hu Nyitva tartás: hétfő-szombat: 10:00 -18:00 vasárnap: Szünnap Belépés ingyenes!
18:00 „Gerincvédelem a mindennapokban” Előadással egybekötött könyvbemutató: Varga Terézia, Milusné Pap Viola
november 13. (szerda) 18:00 SPIRITUÁLIS KÖR XI. „Igaz értékek” Előadó: Palotai Zoltán
Városi Könyvtár 8380 Hévíz, Rákóczi u. 17. (Rózsakert) Tel.: 83 / 343 102 www.konyvtar.hevizgaleria.hu Nyitva tartás: hétfő: Szünnap kedd-szombat: 9:00 -17:00 vasárnap: Szünnap
11
2013
október november december
Hévízi Programajánló Magazin
VÁROSI PROGRAMOK Hévízi Termelôi Piac
A Hévízi Termelői Piac a tudatos vásárlóknak kínál minőségi és vegyszermentes termékeket. A vásárlással pedig nem csak a környéken élő termelőket támogatjuk, hanem az egészséges életmód mellett döntünk. Nyitva tartás: kedd: csütörtök: szombat:
7:00 -13:00 14:00 -18:00 7:00 -13:00
A nagyparkolóban 1 óra parkolás ingyen! Hévíz Card -al még 1 óra kedvezmény, azaz 2 órára ingyen parkolhat!
Hévíz Tourinform
Információ Hévíz és térségének látnivalóiról, rendezvényeiről és érdekességeiről. Sportoljon kedvezményesen, használja a Hévíz Card -ot!
Golf
Lotus Therme Hotel & SpaHHHHH 6 lyukú pitch&putt gyakorlópálya
Lovaglás
Lovasudvar Felsőpáhok Lovasoktatás, tereplovaglás. Magyar
Tenisz
Lotus Therme Hotel & SpaHHHHH, NaturMed Hotel CarbonaHHHHsuperior
Kenutúra a Hévíz-patakon
12
a Tourinform szervezésében szombatonként 10:00-tól. Részvételi díj: 3900 Ft / fő A túrákon való részvétel nem igényel átlagon felüli sportteljesítményt, kezdők, idősebb generációk és családos vendégek jelentkezését egyaránt szeretettel várjuk.
Nordic Walking oktatás és túra a Tourinform szervezésében
Botbérlés: minőségi Kilimanjaro túrabotok! 1000 Ft / nap péntekenként 9:00-10:30-ig nordic walking oktatás: 1500 Ft / fő, Botbérlés: 500 Ft / fő Találkozó: Hévíz Torurinform Iroda előtt (min. 2 fő, előzetes bejelentkezés szükséges) szombatonként 9:00 órától túravezetés: 1000 Ft / óra (min. 5 fő, előzetes bejelentkezés szükséges) Útvonal: Gyenesdiásról a Keszthelyi‑hegységbe, 1-3 óra időtartamban
Kerékpárkölcsönzés és vezetett kerékpártúrák
Kerékpárbérlés: minőségi Merida kerékpárok! 1000 Ft / 2 óra • 2200 Ft / 1 nap szerdánként 11:00-tól vezetett kerékpártúrák (min. 5 fő) Útvonalak: Kis-Balaton túra, Rezi túra, Szigliget túra • Részvételi díj: 3900 Ft / fő kerékpárbérléssel együtt.
2013
október november december
HÉVÍZGYÓGYFÜRDÔ ÉS SZENT ANDRÁS REUMAKÓRHÁZ október 4. (péntek)
november 13. (szerda)
13:30 Tó-túra Csiszár Viktorral Gyülekező: Schulhof-sétány, Tó bejárat
10:00 Tó-túra Csiszár Viktorral Gyülekező: Tó bejárat, Schulhof-sétány
október 4. (péntek) 19:00
Klasszikus zenei est Mukeda Narihito zongoraművész és Román Mikola hegedűművész Helyszín: Kultúrterem
november 22. (péntek) 19:00 Klasszikus zenei est Helyszín: Kultúrterem
november 27. (szerda)
október 9. (szerda)
17:00 Irodalmi délután Kardos Gy. József: Gárdonyi Géza történelmi regényei, filmvetítéssel
18:00 Tar Ferenc előadása: A hévízi orvoslás kialakulása
december 13. (péntek)
október 18. (péntek) 19:00 Klasszikus zenei est Helyszín: Kultúrterem
november 6. (szerda) 17:00 Kvárta Jánosné előadása: A hévízi gyógyászat sajátosságai, filmvetítéssel
Tourinform Iroda
november 8. (péntek)
8380 Hévíz, Rákóczi u. 2. Tel.: 83 / 540 131
[email protected] www.heviz.hu/heviz-tdm-egyesulet Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9:00 -17:00 szombat: 10:00 -16:00 vasárnap: Szünnap
19:00 Klasszikus zenei est Helyszín: Kultúrterem
Gyógyító varázshangok a Tó felett Jeszenszky István interaktív relaxációs zenéje
december 27. (péntek) 19:00 Klasszikus zenei est Helyszín: Kultúrterem
Magyar
Hévízi Programajánló Magazin
Hévíz Tourinform Infopont 8380 Hévíz, Schulhoff Vilmos sétány 1. (Tófürdő épületében) Tel.: 30 / 491 1220 Nyitva tartás: hétfő-vasárnap: 9:00 -17:00
Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház 8380 Hévíz, Dr. Schulhof sétány 1. Tel.: 83 / 501 700 www.spaheviz.hu
13
Hévízi Programajánló Magazin
október november december
2013
Hévízi Programajánló Magazin
ESEMÉNYNAPTÁR
hétfő
kedd
1
október
szerda
2
október
csütörtök
3
október
péntek
4
október
szombat
5
október
vasárnap
október
6
hétfő
7
„…és felgördül a függöny”
Zene Világnapja
2013
október
kedd
8
október
14
október
15
október
16
október
17
október
18
október
19
október
20
október
21
október
28
október
29
október
9
október
csütörtök
10
október
22
október
Őszi Könyvtári Napok
30
október
péntek
11
október
szombat
12
október
vasárnap
13
23
október
Őszi Könyvtári Napok
24
október
1956-os városi megemlékezés
október
Őszi Könyvtári Napok
25
október
26
október
27
október
november
10
november
„Viva la Musica!”
SZÖG ART kortárs művészeti kiállítás
Spirituális Kör X.
szerda
Olasz Hétvége
Fehér Bot Napja SZÖG ART kortárs művészeti kiállítás
október november december
október november december
Aradi Vértanúk Emléknapja Idősek Napi Ünnepség Őszi Könyvtári Napok
2013
Közéleti Kávéház
31
október
1
november
2
november
3
november
4
november
5
november
6
november
7
november
8
november
9
Márton-napi vigasságok SZÖG ART kortárs művészeti kiállítás
SZÖG ART kortárs művészeti kiállítás Hévízi Szabadegyetem
11
november
12
november
13
november
14
november
„Gerincvédelem a mindennapokban”
15
november
16
november
17
november
18
november
19
november
20
november
21
november
22
november
23
november
24
november
7
december
8
december
22
december
„…és felgördül a függöny” Fiatal Alkotók Éve a Múzeumban 2013 Szép Veronika, Horváth Csongor kiállításai
SZÖG ART kortárs művészeti kiállítás Spirituális Kör XI.
25
november
26
november
27
november
Szorgos Kezek
28
november
29
november
30
november
„Viva la Musica!”
december
2
Hévízi Adventi Vásár
december
3
december
4
december
5
december
6
december
Mikulás váró játszóház
Hévízi Adventi Vásár
Magyar
Fiatal Alkotók Éve a Múzeumban 2013 Szép Veronika, Horváth Csongor kiállításai
Presser Gábor szerzői estje
Fiatal Alkotók Éve a Múzeumban 2013 Szép Veronika, Horváth Csongor kiállításai Mesés slágerek – mese slágerek
9
december
10
december
11
december
12
december
Közéleti Kávéház
23
december
24
13
december
„…és felgördül a függöny”
Hévízi Adventi Vásár
14
1
Hévízi Szabadegyetem
Magyar
Fiatal Alkotók Éve a Múzeumban 2013 Szép Veronika, Horváth Csongor kiállításai Közéleti Kávéház
december
Spirituális Kör XII.
25
december
„Így szerettek ők…”, Kínai Hétvége Elekes Gyula kiállítás Hévízi Szabadegyetem
26
december
27
december
14
december
december
16
A népdaloktól a világhírig
december
17
december
18
december
19
december
20
december
21
december
„Úgy szerettem volna élni…”
Hévízi Adventi Vásár „Így szerettek ők…” kiállítás Elekes Gyula kiállítás „Három bajusz gazdát keres”
Szorgos Kezek
28
december
Mendelssohn Latin Est „Így szerettek ők…” kiállítás Elekes Gyula kiállítás
15
29
december
30
december
31
december
Hévízi Évbúcsúztató „Így szerettek ők…” kiállítás Elekes Gyula kiállítás
Program a Művelődési Központ szervezésében Helyszín: Muzeális Gyűjtemény Helyszín: Városi Könyvtár
15
2013
október november december
Hévízi Programajánló Magazin
ÚJ SZÍNPAD KULTURÁLIS EGYESÜLET IV. negyedév tervezett szakkörei, klubjai TERMÉSZETGYÓGYÁSZ KLUB Előadások alternatív terápiákról, egészségmegőrzésről, prevencióról holisztikus szemléletben. Minden második hét csütörtök 17 órától az Új Színpad Klubhelyiségében (Hévíz, Deák tér 1.)
STRATÉGIAI TEREPASZTALOS JÁTÉK KLUB (Gyermekek részére) Játssz sorsfordító ütközeteket a történelem harcmezején, vagy vívj egy fiktív birodalom csatáiban. Minden második péntek 17 órától a Városi Könyvtárban (Hévíz, Rákóczi u. 17-19.)
TÁNCKLUB Alaptáncok oktatása és zenés táncestek az elmúlt évtizedek nagy slágereivel. Minden második hétfő 17 órától az Új Színpad Klubhelyiségében (Hévíz, Deák tér 1.)
FILMKLUB Filmek, amelyeket nem érdemes kihagyni. Beszélgetések filmről, rendezőkről, színészekről. Minden második vasárnap 15 órától a Fontana Filmszínházban (Hévíz, Rákóczi u. 9.) Magyar
ZENÉS NŐI TORNA Alakformálás, kondicionálás, akik számára fontos a testi egészség. Minden hét hétfő és csütörtök 18:30 órától az Új Színpad Próbatermében (Hévíz, Deák tér 1.)
MODERN TÁNC Kortárs-, és showtánc oktatás gyermekek részére korcsoportokban. Minden hét hétfő és csütörtök 15:30-tól 6-9 évesek számára, 16:30-tól 10-12 évesek számára, 17:30-tól 13-15 évesek számára az Új Színpad Próbatermében (Hévíz, Deák tér 1.)
ETKA JÓGA Alternatív mozgásprogram azoknak, akiknek fontos a testi-lelki összhang. Minden hét kedd 17:30 órától az Új Színpad Próbatermében (Hévíz, Deák tér 1.)
HATHA JÓGA Minden szerda 18 órától az Új Színpad Próbatermében (Hévíz, Deák tér 1.). Az órák látogatása részvételi díjas! Érdeklőni Máté Zoltán oktatónál a 30 / 944 8338 telefonszámon lehet.
SZÍNJÁTSZÓKÖR kicsiknek és nagyoknak, akiket érdekel a színjátszás, a színház világa. A társulat önálló darabokat mutat be helyi és regionális térségben, valamint rendszeresen fellépnek műsorokkal városi rendezvényeken. Társulat vezető: Katona Kornél színész A változás jogát fenntartjuk.
2013
október november december
Templomi miserendek II. Nemzetközi Hévízi Téli Festôverseny október 31. (csütörtök) 16:00 Temetői szolgálat Az elhunytakért való imádkozás
november 24-27. (vasárnap-szerda)
Szentlélek templom
november 24. (vasárnap)
októberben minden este 17:30 Rózsafüzér ájtatosság
november 1. (péntek) 9:00 és 10:30 Szentmise 17:30 Halottakról való megemlékezés szentmise keretében
november 2. (szombat) 8:00 és Halottakról megemlékező 18:00 gyászmise
november 30. (szombat)
Alexander Bogdanović szerb festőművész kiállítása Helyszín: Magyar Csárda – Csárda Galéria Hévíz, Tavirózsa u. 2.
november 25-26. (hétfő-kedd) Kijelölt festőhelyeken festés szabadon választott technikával, anyaggal Helyszínek: Polgárok Háza, Fontana Filmszínház, Múzeum, Csárda Galéria, Szent András Reumakórház D épület
november 27. (szerda) A festőverseny kiállításának megnyitója
18:00 Szentmise, előtte adventi gyertyagyújtás
december 24. (kedd) 15:00 Betlehemes játék 24:00 Éjféli szent mise
december 25-26. (szerda-csütörtök) Magyar
Hévízi Programajánló Magazin
9:00 és 10:30 Szentmise
december 31. (kedd) 17:30 Év végi hálaadás Advent ideje alatt, szombat és vasárnap kivételével minden reggel 6 órakor Hajnali mise
Egregyi Jézus Szíve templom Új Színpad Kulturális Egyesület 16
8380 Hévíz, Deák tér 1. Tel.: 20 / 975 8217
[email protected]
december 25-26. (szerda-csütörtök) 17:00 Szentmise
Magyar Csárda – Csárda Galéria 8380 Hévíz, Tavirózsa u. 2. www.magyarcsarda.hu/galeria
17
2013
október november december
Hévízi Programajánló Magazin
HÉVÍZI RANDEVÚ Tisztelt Látogatók, kedves Vendégeink!
Magyar
Mozgalmas nyári, szabadtéri programok után kicsit „beljebb szorulunk” a következő hónapokban, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy be is kell zárkóznunk. Városunk az őszi-téli időszakra is rengeteg színes, igényes programmal várja Önöket! Nemzeti ünnepeinkről való megemlékezéseinkkel szeretnénk méltóbbá tenni történelmi múltunk ápolását. A Hévízi Szabadegyetem programjaival, előadóival igyekszünk olyan témákat kínálni, melyek vélhetően sokakat érdekelnek és érintenek, hasonlóképpen a most már nagy sikerrel futó Közéleti Kávéházunk is izgalmas, népszerű előadókat és beszélgetéseket ígér. Folytatódnak színházi estéink is, bízom benne, hogy nem csupán az idősebb korosztály, de a hévízi és környékbeli fiatalok is kihasználják, hogy bizony Hévízen „házhoz jön a színház, a művészet”, és részt vesznek programjainkon. A december pedig most sem múlik el remek koncertek nélkül, Rost Andreát, Szirtes Edina Mókust, Tátrai Tibort várjuk hozzánk, az évet pedig ismét fergeteges szilveszteri bulival szeretnénk zárni. Legyenek vendégeink, vegyenek részt programjainkban, melyek tartalmas, kellemes őszi-téli kikapcsolódást kínálnak! Papp Gábor, Hévíz Város polgármestere
18
Nagyon szeretem Hévízt, már többször szerepeltem a városban. Legutóbb Huzella Péterrel adtunk egy sikeres estet a hévízi közönségnek, akkor nagy szeretettel fogadtak, nagyon jó élményként maradt meg bennem. Ezért is megyek ismét szívesen most decemberben,
2013
október november december
HÉVÍZI RANDEVÚ
ezúttal Alessandro Baricco: A selyem című élő hangoskönyv bemutatójával. Ez egy olyan műfaj, amit többször is szívesen használnék, hiszen arra kiváló, hogy az embereket közelebb hozzuk az irodalomhoz. Baricco története egyébként egy csodálatos, kissé erotikus szerelmi háromszög krónikája, melyhez egy fiatal zeneszerző Bella Máté komponált zenét, valamint Horváth János, a Nemzeti Filharmonikusok, illetve az új Hydn Vonósnégyes alapítója és vezetője japán népdalokat szólaltat majd meg hegedűn az est folyamán. Különlegesség még, hogy Vereczkei Szilvia textiltervező iparművész csodálatos selyemtextíliái is bele vannak építve a darabba. A könyv nagy siker volt, én pedig úgy éreztem, hogy ez a történet abszolút női hangra íródott. Jöjjenek és hallgassák meg! Pápai Erika
Ha Fenyő Miklós, akkor mindenkinek 3 rövid szó jut eszébe rólam: Rock and Roll… Idén is hasonló Rock and Roll show-ra számíthat a közönség, mint ahogyan ez már megszokott. A legismertebb dalaim mellett, természetesen felcsendülnek majd a személyes kedvenceim is, de elsősorban az úgynevezett „cölöpöké” a főszerep, amit „kötelezően” elvárnak tőlem, mint például a Csókkirály, a Limbó Hintó, a Hotel Menthol, a Rock and Roll Party, stb…, úgyhogy sok szeretettel várunk Mindenkit, mert „Jó (lesz) ez a vízparti twistparty!” A színpadon természetesen jelen lesznek a Jampi Angyalok, a Csacska Macska Vokál, és a Fenyőgyöngye együttes is, akik régen tőlem tanulták a rock and roll-t, ma már viszont én tanulom tőlük. A városhoz konkrét kötődésem nincsen, bár a tavalyi fellépésen nagyon jól éreztem magamat, nagyon emlékezetes maradt számunkra, nagyon lelkes, jó hangulatú közönség előtt játszhattunk.
A balatoni városok nagyon meghatározóak az életemben, sokat és sokszor játszottam ott a Hungáriával, és a szólókarrieri pályafutásom alatt is. Fenyő Miklós
Hévíz gyermekkorom egyik fő kirándulóhelye, mikor a nagypapámmal és nagymamámmal útnak indultunk,mindig ez a csodás város volt a végcél. Sétáltam rengeteget a gyógytó partján, néztem a tavirózsákat és csodáltam a csodálatos sétány platánfáit, melyek megnyugvást adnak ebben a rohanó világban nemcsak az idősebbeknek, nyugdíjasoknak, hanem a fiatal generáció számára is. Hévíz mindenkié, az ország gyöngyszeme, ahol nemcsak a testünk ,de a lelkünk is gyógyul, ahol a vendéglátás kitűnő, a levegőt harapni lehet, mindig tiszta utcák várnak, egy kis Európa sok turistával, rengeteg látványossággal. Mindig ajánlom, ha pihenésre vágyik valaki, mert Hévízen lenni jó, más, mint bárhol az országban. A karácsony mindig egy meghitt ünnep, melyet nagyon várok minden évben és most, hogy két nappal szenteste előtt felléphetek kolleganőmmel, Szirtes Edina Mókussal Hévízen, a legnagyobb ajándék, melyet valaha is kaptam… Tóth Vera
Bár sokat dolgozom és utazom a munkám miatt, de elsődlegesen 7 éves kislányom, Jázmin anyukája vagyok. Ezért is van az, hogy amikor éppen nem külföldöm turnézom, vagy a munkahelyemen, az Operettszínházban állok a színpadon, igyekszem minden időmet a családommal tölteni. Egyik kedvenc időtöltésünk az utazás, így sű-
rűn járjuk a Balaton környékét is, így egyik legkedvesebb városunkat, Hévízt is gyakran látogatjuk. Mindig szívesen jövünk ide, jó látni a fejlődést, ami Hévízre annyira jellemző. Emellett azt is örömmel látom, hogy milyen sokszínű a város kulturális kínálata is. Nyáron, amikor ide jöttünk pihenni, örömmel láttam, hogy kollegáim és barátaim is jártak itt egy Operett Gála keretében és látom a sok egyéb kínálatot is. Kicsit kiveszem én is a részem ebből, hiszen decemberben egy gyerekeknek szóló műsorban énekelhetek nagy gyerek slágereket, amit már nagyon várok. Fontosnak tartom, hogy egy üdülőhely ilyen sokszínűen igyekszik kielégíteni az itt lakók és az ide látogatók igényeit. Talán ezért is van az, hogy Hévíz nekem is és még sok más ismerősömnek szerepel a toplistáján! Kékkovács Mara
Valóban igaz az a mondás, hogy itthon otthon van az ember. Hévízen, édesapámék nyaralójában töltött pihenéseim emlékét boldogan őrzöm magamban. Ha nyár, akkor lángos. Ízét mind a mai napig a számban érzem. Imádtam a nénit aki családunkat mindig meglepte a legfinomabb és leghatalmasabb méretű fokhagymás lángossal. A fürdőzések után rengeteget sétáltunk a városban. Az éttermekből , kifőzdékből áradó illatok mindig az asztalokhoz csábítottak bennünket. A helyi vendéglősök a legízletesebb borokkal is megkínáltak olyankor. Az ott lakó és dolgozó emberek nyitottsága, kedvessége lenyűgözött minket. Örömmel tölt el ha lehetőségem adódik visszatérni, ha csak egy rövid időre is, ebbe a különleges hangulatú városba. Cseke Katinka
Magyar
Hévízi Programajánló Magazin
19
LÉGY FITT ŐSSZEL IS! Szereted a változatosságot? Alkalmanként kiadós edzésre, néha a termál víz lazító élményére vágysz, esetleg méregtelenítésre egy forró szaunában? Most érdemes kipróbálni: Akciós belépônk
2.990 Ft-ért*,
mellyel az alábbi szolgáltatások vehetôek igénybe:  Kerti élményfürdô (200m2, víz alatti masszázs, vízesés, gejzír, jacuzzi), egyedülálló színes fényjátékkal és víz alatti zenével  Fedett úszómedence, jacuzzi  Fedett termálfürdô két medencével (33˚ és 37˚C, nyitva 19 óráig)  Szauna, gôzfürdô, bioszauna  Kertben finn rönkszauna, pénteken szaunashow-val  Danubius Premier Fitness terem használata: korszerû cardio- és fitness gépek Extra kedvezményes 10 alkalmas bérlet
19.500 Ft-ért*! *Az akciós ár naponta 17–21 óra között érvényes.
danubiushotels.hu/heviz
Info: (83) 889 497 • 8380 Hévíz, Kossuth. L. u. 9-11.
[email protected]
2013
Oktober November Dezember
Programme in Hévíz
KULTURZENTRUM GRAF GYÖRGY FESTETICS I. 1. Oktober (Dienstag)
7. Dezember (Samstag)
19:00
19:00
Konzert anlässlich des Welt-Musik-Tages Mitwirken: Studenten und Lehrer der Illyés Gyula Grundschule Schauplatz: Der Festsaal des Bürgermeisteramtes Eintritt frei!
15. Oktober (Montag)
Tag des weißen Stocks
25. Oktober (Freitag) 19:00 Klassische Musik Abend Eintritt frei!
9-10. November (Samstag-Sonntag)
Mitwirken: Mariann Falusi und Tamás Szabó Schauplatz: Städtische Sporthalle Karten sind zu einem Preis von 3000 HUF in der städtischen Bibliothek erhältlich ab 11. November 2013
14. Dezember (Samstag) 20:00
Von den Volksliedern bis zum Weltruhm
Mitwirken: Andrea Rost und das Staatliche Künstlerensemble Roma Hungaricum Schauplatz: Städtische Sporthalle Karten sind zu einem Preis von 3000 HUF in der städtischen Bibliothek erhältlich ab 11. November 2013
19:00 Klassische Musik Abend Eintritt frei!
1-22. Dezember
22. Dezember (Sonntag)
Vergnügungen zum Martinstag Schauplatz: Hévíz, Tavirózsa Str.
29. November (Freitag)
Hévízer Adventsmarkt
Adventliches Kerzenanzünden und Gebäckmarkt für wohltätige Zwecke Ort: Festetics Platz Deutsch
22
Lieder von früher UND aus der jüngsten Vergangenheit – Musikalischer Abend von Gábor Presser
6. Dezember (Freitag) 18:00
Märchenhafte Schlager – Märchenschlager Auf den Nikolaus wartend – Theater für Kinder Schauplatz: Städtische Sporthalle
19:00
Oktober November Dezember
KULTURZENTRUM GRAF GYÖRGY FESTETICS I.
15. Oktober – 15. November
28. Dezember (Samstag)
SZÖG ART Zeitgenössische Künstlerausstellung
20:00
Lateinischer Abend mit dem Mendelssohn Kammerensemble
Mitwirken: Tibor Tátrai und Antal Gábor Szűcs Schauplatz: Städtische Sporthalle Karten sind zu einem Preis von 3000 HUF in der städtischen Bibliothek erhältlich ab 11. November 2013
31. Dezember (Dienstag) Hévízer Jahresabschiedsfest Darunter: Großkonzert von Miklós Fenyő, Retro-Disco und Feuerwerk Schauplatz: Großen Parklpatz
MUSEALER SAMMLUNG
11-13. Oktober Italienisches Wochenende Makaroni, Penne, Pizza-Gastronomische Italienischunterricht Die Geschichte und das Bemalen der venezianischen Masken Italienisches Design – Vortrag Nostalgie – Top-Hits von 1980 bis heute Karaoke
15. November – 7. Dezember Veronika Szép Ausstellung Csongor Horváth Ausstellung
12. Dezember – 30. Januar 2014 Literaturgeschichte in Bildern Gyula Elekes Ausstellung
13-15. Dezember Chinesisches Wochenende Populärwissenschaftliche Vorträge, Ausstellung der bildenden Kunst, Handwerkerbeschäftigungen, niveauvolle Akteure.
Festkonzert von Edina Szirtes Schauplatz: Der Festsaal des Bürgermeisteramtes Eintritt frei!
Staatliche Künstlerensemble Roma Hungaricum
2013
Tibor Tátrai
Miklós Fenyő
Musealer Sammlung Kulturzentrum Graf György Festetics I. 8380 Hévíz, Rákóczi Str. 17-19. Tel.: +36 83 / 341 545 www.hevizgaleria.hu
8380 Hévíz, Rákóczi Str. 9. Tel.: +36 83 / 343 419 www.hevizgaleria.hu Öffnunszeiten: Montag-Samstag: 10:00 -18:00 Sonntag: Geschlossen Eintritt frei!
Deutsch
Programme in Hévíz
23
Programme in Hévíz
2013
Oktober November Dezember
STÄDTISCHE PROGRAMME Hévízer Bauernmarkt
Der Hévízer Bauernmarkt bietet bewussten Kunden hochwertige und chemikalienfreie Produkte. Mit unserem Einkauf unterstützen wir nicht nur die Bauern und Hersteller der Umgebung, sondern wir entscheiden uns auch für die gesunde Lebensweise. Öffnungszeiten: Dienstag: 7:00 -13:00 Donnerstag: 14:00 -18:00 Samstag: 7:00 -13:00 Auf dem großen Parkplatz ist das Parken für 1 Stunde kostenlos. Mit der Hévíz Card gibt es noch zusätzlich 1 Stunde gratis, das heißt, Sie haben die Möglichkeit, 2 Stunden lang kostenlos zu parken!
Hévíz Tourinform
Informationen über die Sehenswürdigkeiten, Veranstaltungen und Kuriositäten von Hévíz und seiner Umgebung. Treiben Sie zu ermäßigten Preisen Sport und benutzen Sie die Hévíz Card !
Golf
Lotus Therme Hotel & SpaHHHHH Pitch & Putt-Übungsplatz mit 6 Löchern
REITEN
Reiterfarm Felsőpáhok Retirestunden, Reiten Deutsch
TenNIS
Lotus Therme Hotel & SpaHHHHH, NaturMed Hotel CarbonaHHHHsuperior
KANUFAHREN AUF DER BACH HÉVÍZ
24
organisiert bei der Tourinform Büro Samstags ab 10:00 Uhr ab Mitte November Preis: 3900 Ft / Person Die Teilnahme an den Touren erfordert keine überdurchschnittliche Sportleistung, daher warten wir auf die Anmeldung von
Anfängern, älteren Generationen und Familiengästen. Anmeldung und weitere Informationen: im Tourinform Büro.
Nordic Walking Training und Tour bei Tourinform Büro Stöckvermietung: qualitative Kilimanjaro Wanderstöcke! 1000 Ft / Tag Freitags ab 9:00 Uhr bis 10:30 Uhr Nordic Walking Training: 1500 Ft / Person, Stöckvermietung: 500 Ft / Person Treffpunkt: bei Torurinform Hévíz (min. 2 Personen, mit Anmeldung) Samstags ab 9:00 Nordic Walking Tour: 1000 Ft / Stunde (min. 5 Personen, mit Anmeldung) Route: von Gyenesdias bis Keszthelyer-Gebirge, dauer 1-3 Stunde
FAHRRADVERLEIH UND ORGANISIERTE FAHRADTOUREN
Fahrradverleih: qalitative Merida Fahrräder! 1000 Ft / 2 Stunden • 2200 Ft / 1 Tag Mittwochs ab 11:00 Uhr Organisierte Touren (min. 5 Personen) Routen: Kis-Balaton Tour, Rezi Tour, Szigliget Tour • Preis: 3900 Ft / Person mit Fahrradverleih.
Tourinform Büro
8380 Hévíz, Rákóczi Str. 2. Tel.: 83 / 540 131
[email protected] www.heviz.hu/heviz-tdm-egyesulet Öffnungszeiten: Montag-Freitag: 9:00 -17:00 Samstag: 10:00 -16:00 Sonntag: Geschlossen
Hévíz Tourinform Infopunkt
8380 Hévíz, Schulhoff Vilmos Prom. 1. (Seebad) Tel.: 30 / 491 1220 Öffnungszeiten: Montag-Sonntag: 9:00 -17:00
Programme in Hévíz
2013
Oktober November Dezember
Programme in Hévíz
VERANSTALTUNGSKALENDER
Montag
Dienstag
1
Oktober
Mittwoch
2
Oktober
Donnerstag
3
Oktober
Freitag
4
Oktober
Samstag
5
Oktober
Sonntag
Montag
Oktober
Oktober
6
7
2013
Dienstag
8
Oktober
2013
Oktober November Dezember
Oktober November Dezember Mittwoch
9
Oktober
Donnerstag
10
Oktober
Freitag
11
Oktober
Samstag
12
Oktober
Sonntag
13
Oktober
Oktober
27
Oktober
November
10
November
Welt-Musik Tages Italienisches Wochenende
14
Oktober
15
Oktober
16
Oktober
17
Oktober
18
Oktober
19
Oktober
20
Oktober
21
Oktober
22
Oktober
23
Oktober
24
Oktober
Tag des weißen Stocks
28
Oktober
29
Oktober
Oktober
26
Klassische Musik Abend
SZÖG ART Zeitgenössische Künstlerausstellung
25
30
Oktober
31
Oktober
SZÖG ART Zeitgenössische Künstlerausstellung
1
November
2
November
3
November
4
November
5
November
6
November
7
November
8
November
9
Vergnügungen zum Martinstag SZÖG ART Zeitgenössische Künstlerausstellung
11
November
12
November
13
November
SZÖG ART Zeitgenössische Künstlerausstellung
14
November
25
November
26
November
27
November
November
16
November
17
November
18
Veronika Szép Ausstellung Csongor Horváth Ausstellung
SZÖG ART Zeitgenössische Künstlerausstellung
15
28
November
29
November
30
November
Klassische Musik Abend
November
19
November
20
November
21
November
22
November
23
November
24
November
4
Dezember
5
Dezember
6
Dezember
7
Dezember
8
Dezember
22
Dezember
Veronika Szép Ausstellung Csongor Horváth Ausstellung
1
Dezember
2
Hévízer Adventsmarkt
Dezember
3
Dezember
Hévízer Adventsmarkt
Veronika Szép Ausstellung Csongor Horváth Ausstellung
Veronika Szép Ausstellung Csongor Horváth Ausstellung
Deutsch
9
Dezember
10
Dezember
11
Dezember
12
Dezember
13
Dezember
14
Dezember
15
Dezember
16
Von den Volksliedern bis zum Weltruhm
Hévízer Adventsmarkt
Dezember
17
Dezember
18
Dezember
19
Dezember
20
Dezember
21
Hévízer Adventsmarkt
Literaturgeschichte in Bildern Gyula Elekes Ausstellung
Literaturgeschichte in Bildern Gyula Elekes Ausstellung Festkonzert von Edina Szirtes
Chinesisches Wochenende
23 26
Dezember
24
Dezember
25
Dezember
26
Dezember
27
Dezember
28
Dezember
Lateinischer Abend Literaturgeschichte in Bildern Gyula Elekes Ausstellung
Dezember
Deutsch
Märchenhafte Schlager Abend von – Märchenschlager Gábor Presser
29
Dezember
30
Dezember
31
Dezember
Hévízer Jahresabschiedsfest Literaturgeschichte in Bildern Gyula Elekes Ausstellung
Organisiert von der Kulturzentrum Ort: Musealer Sammlung
27
2013
October November December
Programs in Hévíz
COUNT I. FESTETICS GYÖRGY CULTURAL CENTRE 1st October (Tuesday)
7th December (Saturday)
7 pm
7 pm
World Music Day Venue: Assembly Hall of the Town Hall Free admission!
15 October (Monday) th
White Cane Day
25th October (Friday) 7 pm
Classical music evening Free admission!
Songs from long ago and a short time ago – Songwriter Presser Gábor’s evening Performs: Falusi Mariann and Szabó Tamás Venue: Town Sports Hall Tickets can be purchased for the price of 3000 Ft in the Town Library from 11th November 2013.
9-10th November (Saturday-Sunday) 14th December (Saturday)
Feast on Martins Day Venue: Hévíz, Tavirózsa str.
29 November (Friday) th
7 pm
Classical music evening Free admission!
1st-22nd December Hévíz Advent Fair
First Advent candle-lighting and charity cake fair Venue: Festetics square
6th December (Friday) 6 pm
Fabulous hits – tale hits Children’s theatre waiting for Santa Claus Venue: Town Sports Hall
8 pm
From folk songs to world-wide fame
Performs: Rost Rost Andrea and the Roma Hungaricum State Folk Ensemble Venue: Town Sports Hall Tickets can be purchased for the price of 3000 Ft in the Town Library from 11th November 2013.
15th October – 15th November
28th December (Saturday)
SZÖG ART contemporary art exhibition
8 pm
Latin night with the Mendelssohn Chamber Orchestra
Performs: Tátrai Tibor and Szűcs Antal Gábor Venue: Town Sports Hall Tickets can be purchased for the price of 3000 Ft in the Town Library from 11th November 2013.
31st December (Tuesday) Farewell to the old year in Hévíz Including: Fenyő Miklós concert, retro disco and fireworks Venue: Central Parkplace
11-13th October Italian weekend Macaroni, Penne, Pizza –Italian culinary language lesson The history and painting of Venetian masks Italian design – presentation TOP nostalgic hits from 1980 until nowadays Karaoke
15th November – 7th December Veronika Szép exhibition Csongor Horváth exhibition
12th December – 30th January 2014 Gyula Elekes exhibition
13-15th December Chinese weekend Informing presentations, art exhibitions, handcraft occupation, great performers. Tibor Tátrai
Miklós Fenyő
English
Museum Collection Count I. Festetics György Cultural Centre
28
MUSEUM COLLECTION
Literary history in pictures
Szirtes Edina Mókus’s concert Venue: Assembly Hall of the Town Hall Free admission!
Roma Hungaricum State Folk Ensemble
October November December
COUNT I. FESTETICS GYÖRGY CULTURAL CENTRE
22nd December (Sunday) 7 pm
2013
8380 Hévíz, Rákóczi str. 17-19. Tel.: +36 83 / 341 545 www.hevizgaleria.hu
8380 Hévíz, Rákóczi str. 9. Tel.: +36 83 / 343 419 www.hevizgaleria.hu Opening hours: Monday-Saturday: 10 am -6 pm Sunday: Closed Free entrance!
English
Programs in Hévíz
29
Programs in Hévíz
2013
October November December
TOWN PROGRAMS Farmers’ Market of Hévíz The Farmers’ Market of Hévíz offers quality and chemical-free products to conscious customers. By the purchase you won’t even support the local famers, but you will also decide in favour of the healthy lifestyle. Opening hours: Tuesday: 7 am -1 pm Thursday: 2 pm -6 pm Saturday: 7 am -1 pm In the large parking lot you can park free for an hour. If you have a Hévíz Card , you will have one more hour parking for free, that is you can have 2 hours’ free parking!
Hévíz Tourinform Information on the sights, programs and curiosities of Hévíz and its area. Do sports at a discounted price, use the Hévíz Card !
Golf Lotus Therme Hotel & SpaHHHHH 6-hole pitch&putt practice course
HORSE RIDING Horsefarm Felsőpáhok Riding lessons, riding
TenNIS Lotus Therme Hotel & SpaHHHHH, NaturMed Hotel CarbonaHHHHsuperior
CANOE TOURS ON HÉVÍZ STREAM English
30
organized by the Tourinform Office on Saturdays from 10 am from middle November Price: 3900 Ft / Person Taking part in the trips do not require aboveaverage sports performance, we welcome the application of beginners, older generations and families. Registration and further information: in the Tourinform Office
Nordic Walking training And Tour bei Tourinform Büro Stick rent : qualitative Kilimanjaro toursticks! 1000 Ft / day Fridays from 9 a.m. to 10:30 a.m. nordic walking training: 1500 Ft / person, Stick rent : 500 Ft / person Meeting point: Hévíz Torurinform office (min. 2 person, by appointment) Saturdays from 9 a.m. Guided Tour: 1000 Ft / hour (min. 5 person, by appointment) Route: from Gyenesdiás to the Keszthely-hills, period: 1-3 hours
BICYCLE RENT AND ORGANISED BICYCLETOURS Rent a bike: qualitative Merida bikes! 1000 Ft / 2 hours • 2200 Ft / 1 day on Wednesdays from 11 am organized tours (min. 5 person) Routes: Kis-Balaton tour, Rezi tour, Szigliget tour • Price: 3900 Ft / person with rent fee.
Tourinform Office 8380 Hévíz, Rákóczi str. 2. Tel.: 83 / 540 131
[email protected] www.heviz.hu/heviz-tdm-egyesulet Opening hours: Monday-Friday: 9 am -5 pm Saturday: 10 am -4 pm Sunday: Sunday
Hévíz Tourinform Infopoint 8380 Hévíz, Schulhoff Vilmos prom. 1. (Lake Bath) Tel.: 30 / 491 1220 Opening hours: Monday-Sunday: 9 am -5 pm
Programs in Hévíz
2013
October November December
Programs in Hévíz
EVENTSCALENDAR Monday
Tuesday
1
October
Wednesday
2
October
Thursday
3
October
Friday
4
October
Saturday
5
October
Sunday
6
October
2013
Monday
7
October
Tuesday
8
October
2013
October November December
October November December Wednesday
9
October
Thursday
10
October
Friday
11
October
Saturday
Sunday
12
October
13
October
26
October
27
October
November
10
November
World Music Day Italian Weekend
14
October
15
October
16
October
17
October
18
October
19
October
20
October
21
October
22
October
23
October
24
October
SZÖG ART contemporary art exhibition
28
October
29
October
October
Classical music evening
White Cane Day
25
30
October
31
SZÖG ART contemporary art exhibition
October
1
November
2
November
3
November
4
November
5
November
6
November
7
November
8
November
9
Feast on Martins Day SZÖG ART contemporary art exhibition
11
November
12
November
13
November
14
November
25
November
26
November
27
November
16
November
17
November
18
Veronika Szép exhibition Csongor Horváth exhibition
SZÖG ART contemporary art exhibition
15
November
28
November
29
November
30
November
Classical music evening
November
19
November
20
November
21
November
22
November
23
November
24
November
4
December
5
December
6
December
7
December
8
December
22
December
Veronika Szép exhibition Csongor Horváth exhibition
1
December
2
Hévíz Advent Fair
December
3
December
Hévíz Advent Fair
Veronika Szép exhibition Csongor Horváth exhibition
Veronika Szép exhibition Csongor Horváth exhibition Fabulous hits – tale hits
9
December
10
December
11
December
12
December
13
December
December
15
December
16
From folk songs to world-wide fame
Hévíz Advent Fair
December
17
December
18
December
19
December
20
December
21
English
Literary history in pictures Gyula Elekes exhibition Szirtes Edina Mókus’s concert
Chinese Weekend
23
December
24
December
25
December
26
December
27
December
28
December
Mendelssohn Latin Night Literary history in pictures Gyula Elekes exhibition
December
Hévíz Advent Fair
Literary history in pictures Gyula Elekes exhibition
32
14
Presser Gábor’s evening
29
December
30
December
31
English
SZÖG ART contemporary art exhibition
December
Farewell to the old year in Hévíz Literary history in pictures Gyula Elekes exhibition
Organized by the Cultural Centre Venue: Museum Collection
33
2013
октябрь ноябрь декабрь
Программы в Хевизе
КУЛЬТУРНЫЙ ЦЕНТР ДЬЁРДЯ ФЕШТЕТИЧА I. 1 октября (вторник)
7 декабря (суббота)
19:00 Всемирный день музыки
19:00 Песни
Исполнители: ученики и преподаватели музыкальной школы Дьюлы Элиаса В помещении банкетного зала мэрии Вход свободный!
15 октября (понедельник)
Праздник Белого Вина
25 октября (пятница) 19:00 Вечер классической музыки
Вход свободный!
о старом и не очень старом – авторской вечер Габора Прессера
14 декабря (суббота) 20:00 От
9-10 ноября (суббота и воскресенье) День Святого Мартина Расположение: Хевиз, улица Тавирожа
29 ноября (пятница) 19:00 Вечер классической музыки
Вход свободный!
1-22 декабря Адвентическая ярмарка, Хевиз
Зажжение первой свечи Адвента и благотворительная ярмарка выпечки Расположение: площадь Фештетичей
6 декабря (пятница) 18:00 Сказочные шлягеры
Pусски
34
– шлягеры сказок В ожидании Микулаша – театральное представление для детей Помещение: городская Спортивная Арена
С участием: Марианн Фалуши и Тамаша Сабо Помещение: городская Спортивная Арена Входные билеты можно приобpести с 11 ноября 2013 г. в Городской библиотеке по цене 3000 Фт.
народных песен до мировой славы
С участием: Анреи Рошт и государственного ансамбля Рома Хунгарикум Помещение: городская Спортивная Арена Входные билеты можно приобpести с 11 ноября 2013 г. в Городской библиотеке по цене 3000 Фт.
КУЛЬТУРНЫЙ ЦЕНТР ДЬЁРДЯ ФЕШТЕТИЧА I. 28 декабря (суббота) 20:00 Латинский
вечер с участием камерного оркестра Мендельсона
С участием: Тибора Татраи и Антала Габора Сючь Помещение: городская Спортивная Арена Входные билеты можно приобpести с 11 ноября 2013 г. в Городской библиотеке по цене 3000 Фт.
31 декабря (вторник) Прощание с уходящим годом
Праздничный концерт: Миклоша Фенё, ретро диско и праздничный концерт На территории центральной большой парковки
2013
октябрь ноябрь декабрь
МУЗЕЙНЫЕ КОЛЛЕКЦИИ 15 oктября – 15 ноября СЁГ АРТ выставка современного искусства
11-13 oктября Итальянские выходные Макароны, Пенне, Пицца, Урок итальянской гастрономии История венецианских масок Лекция об итальянском дизайне Хиты 80-х и современные шлягеры караоке
15 ноября – 7 декабря Вероника Сер выставка Чонгор Хорват выставка
12 декабря – 30 января 2014 История литературы в картиниках Дюла Элекеш выставка
13-15 декабря Китайские выходные
Лекции, художественные выставки, занятия по худжественному ремеслу, с участие мастеров высокого класса
22 декабря (воскресенье) 19:00 праздничный концерт
Едины Сиртеш Мокуш Помещение: В помещении холла мэрии Вход свободный! Государственного Aнсамбля Рома Хунгарикум
Tibor Tátrai
Miklós Fenyő
Музейные коллекции Культурный центр Дьёрдя Фештетича I.
ул. Ракоци, дом 17-19, 8380 Хевиз Teл.: +36 83 / 341 545 www.hevizgaleria.hu
ул. Ракоци, дом 9, 8380 Хевиз Teл.: +36 83 / 343 419 www.hevizgaleria.hu
Время: понедельник-суббота: 10:00 -18:00 воскресенье: закрыто Бесплатный вход!
Pусски
Программы в Хевизе
35
Программы в Хевизе
2013
октябрь ноябрь декабрь
ГОРОДСКИЕ ПРОГРАММЫ Фермерский рынок в Хевизе
Фермерский рынок в Хевизе предлагает сознательному покупателю качественную и экологически чистую продукцию. Купив эти продукты Вы не только поддержите фермеров, живущих в этом районе, но также остановите свой выбор на здоровом образе жизни.
Время: вторник: четверг: суббота:
7:00 -13:00 12:00 -18:00 7:00 -13:00
1 час бесплатной парковки на большой стоянке. С Картой Хевиза Вы имеете дополнительный час бесплатной парковки, что означает,что у Вас есть два часа бесплатной стоянки
Бюро ’Туринформ’
Сведения о Хевизе и регионе, о достопримечательностях и мероприятиях Вы сможете делать покупки со скидкой, используя Карту Хевиз !
ГОЛЬФ
Lotus Therme Hotel & SpaHHHHH 6-луночное поле pitch&putt для занятий гольфом
верховая езда
Felsőpáhok – уроки верховой езды, верховая езда
теннис
Lotus Therme Hotel & SpaHHHHH, NaturMed Hotel CarbonaHHHHsuperior
Каное тур по ручью Хевиз
от Бюро ’Туринформ’
каждую субботу в 10:00 (середине ноября)
Pусски
36
Стоимость: 3900 форинтов / человек. Для участия в турах не требуется специальная спотивная подготовка. Программа рассчитана на начинающих, на всех членов семьи и гостей старшего возраста. Регистрация и дополнительная информация доступна в Информации Турбюро.
Занятия кондиционной динамической ходьбой Нордик Волкинг и походы в Информационном бюро Туринформ Хевиз
Аренда палочек – качество – походные палочки Килиманджаро 1000 Фт / сутки По пятницам с 9:00 до 10:30 – обучение Нордик Волкинг: 1500 Фт. / на человека, аренда палочек: 500 Фт / на человека Место встречи: Перед офисом Туринформ Хевиз (Минимальный состав группы 5 человек, в другом случае назначается другое время) По субботам туры с 9:00 утра: 1000 Фт. / час (мин. 5 человек предварительное бронирование обязательно) Маршрут: из Денешдиаша в горы Кестхея, продолжительность похода 1-3 часа
ПРОКАТ ВЕЛОСИПЕДОВ И ОРГАНИЗОВАННЫЕ ВЕЛОСИПЕДНЫЕ ТУРЫ
Прокат велосипедов, велосипедов Merida 1 000 Ft / 2 часа • 2 200 Ft / 1 день каждую Cредау в 11:00 ОРГАНИЗО-ВАННЫЕ ВЕЛОСИПЕДНЫЕ ТУРЫ Mаршрут: Kis-Balaton тур, Rezi тур, Szigliget тур Стоимость: 3900 Фт / человек, Прокат велосипедов с.
Бюро ’Туринформ’
ул. Ракоци, дом 2, 8380 Хевиз Teл.: +36 83 / 540 131
[email protected] www.heviz.hu/heviz-tdm-egyesulet Время: понедельник-пятница: 9:00 -17:00 суббота: 10:00 -16:00 воскресенье: закрыто
Бюро ’Туринформ’ информация точка
Schulhoff Аллея им. д-ра Вилмоша Шульхофа 1., 8380 Хевиз Teл.: +36 30 / 491 1220 Время: понедельник-воскресенье: 9:00 -17:00
SCHÖNHEITSZENTRUM t(FTJDIUTVOE,ÚSQFSCFIBOEMVOHFO t1FSNBOFOU.BLF6Q t,MBTTJTDIFVOEGFSOÚTUMJDIF ,ÚSQFSNBTTBHFO t)ÏWÓ[FS4DIMBNNCFIBOEMVOHFO t'SJTFVSTBMPO t)BOEVOE'VQøFHF t4BVOBVOE#BEFXFMU
,045&/-04&,POTVMUBUJPO[V;BIOLMJOJL VOE1MBTUJTDIF$IJSVSHJF
Программы в Хевизе
понедельник
2013
вторник
1
октябрь ноябрь декабрь
Программы в Хевизе
КАЛЕНДАРЬ СОБЫТИЙ
октябрь
среда
2
октябрь
четверг
3
октябрь
пятница
4
октябрь
суббота
5
октябрь
воскресенье
6
октябрь
2013
понедельник
7
октябрь
вторник
8
октябрь
2013
октябрь ноябрь декабрь
октябрь ноябрь декабрь среда
9
октябрь
четверг
10
октябрь
пятница
11
октябрь
суббота
12
октябрь
воскресенье
13
октябрь
Всемирный день музыки Итальянские выходные
14
октябрь
15
октябрь
16
октябрь
17
октябрь
18
октябрь
19
октябрь
20
октябрь
21
октябрь
22
октябрь
23
октябрь
24
октябрь
Праздник Белого Вина
28
октябрь
29
октябрь
октябрь
26
октябрь
27
октябрь
9
ноябрь
10
ноябрь
Вечер классической музыки
СЁГ АРТ выставка современного искусства
25
30
октябрь
31
октябрь
СЁГ АРТ выставка современного искусства
1
ноябрь
2
ноябрь
3
ноябрь
4
ноябрь
5
ноябрь
6
ноябрь
7
ноябрь
8
ноябрь
День Святого Мартина СЁГ АРТ выставка современного искусства
11
ноябрь
12
ноябрь
13
ноябрь
СЁГ АРТ выставка современного искусства
14
ноябрь
25
ноябрь
26
ноябрь
27
ноябрь
28
ноябрь
9
декабрь
10
декабрь
16
ноябрь
29
ноябрь
30
ноябрь
Вечер классической музыки
Вероника Сер выставка Чонгор Хорват выставка
ноябрь
11
декабрь
17
ноябрь
18
Вероника Сер выставка Чонгор Хорват выставка
СЁГ АРТ выставка современного искусства
15
12
декабрь
13
декабрь
декабрь
1
декабрь
2
ноябрь
20
ноябрь
21
ноябрь
22
ноябрь
23
ноябрь
24
ноябрь
15
декабрь
декабрь
3
декабрь
4
декабрь
5
декабрь
6
декабрь
7
декабрь
8
декабрь
22
декабрь
Адвентическая ярмарка, Хевиз Вероника Сер выставка Чонгор Хорват выставка
16
От народных песен до мировой славы История литературы в картиниках Дюла Элекеш выставка
Адвентическая ярмарка, Хевиз
19
Вероника Сер выставка Чонгор Хорват выставка
Адвентическая ярмарка, Хевиз
14
ноябрь
декабрь
17
декабрь
Сказочные шлягеры Aвторской вечер – шлягеры сказок Габора Прессера
18
декабрь
19
декабрь
20
декабрь
21
декабрь
Адвентическая ярмарка, Хевиз История литературы в картиниках Дюла Элекеш выставка
Концерт Едины Сиртеш Мокуш
Pусски
38
23
декабрь
24
декабрь
25
История литературы в картиниках Дюла Элекеш выставка
декабрь
26
декабрь
27
декабрь
28
декабрь
Латинский вечер
29
декабрь
30
декабрь
31
Организаторы культурного центра
Pусски
Китайские выходные
Pасположение: Музейные Коллекции
39
декабрь
Прощание с уходящим годом История литературы в картиниках Дюла Элекеш выставка
A népdaloktól a világhírig
Közreműködik
Rost Andrea
és a Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes 2013. december 14. (szombat) 20 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok Belépőjegyek 3000 Ft-os áron válthatóak a Városi Könyvtárban 2013. november 11-től.
„A mûvészet: nyitottság.” – Interjú Tátrai Tiborral Különleges estének ígérkezik Hévízen december huszonnyolcadika. Este nyolckor a Városi Sportcsarnokban latin dallamok csendülnek majd fel Tátrai Tibor és a Mendelssohn Kamaraegyüttes jóvoltából. A közös munkáról, zenéről és barátságról Tátrai Tibort kérdeztük. – Hogyan és ki által született az ötlet, hogy a Mendelssohn Kamaraegyüttessel dolgozzatok közösen? – A dolog úgy kezdődött, hogy ők minden februárban, farsangra meghívnak egy nem klas�szikus zenészt: vagy egy jazz fuvolistát, vagy egy cimbalmost, vagy egy szájharmonikást, mindezt teszik azért, hogy valami extrát hozzanak össze Kovács Péter vezetésével. Egyszer aztán ránk esett a választás, és a közös munka alatt egy nagy barátság szövődött, én pedig azt éreztem: nagyon megtisztelő, hogy ilyen közel kerültünk egymáshoz. – Sokakkal játszol, zenélsz együtt. Mitől függ, hogy kivel, kikkel alakul ki a jó munkakapcsolat? Akik együtt zenélnek, azok minden esetben barátok is? – Igen, a jó munkához kell a barátság is. Nem véletlenül lett a címe a Budapesti Syma Csarnokbeli nagykoncertemnek is az, hogy „Tátrai Tibor és barátai”. Nekem fontos a barátság. Ezen kívül lássuk be: amikor emberek ilyen színvonalon dolgoznak együtt, ott már szinte kötelező a baráti magatartás és a megfelelő művészeti alázat. Szerintem, ha valaki jó zenész és nagy művész, ott nem szokott olyan lenni , hogy nem barátságos körülötte a légkör.
Hiszen az egész művészet: nyitottság. Nem szól másról, mint arról, hogy a saját tehetségeden kívül nyitott vagy a másik ember és az ő tehetsége felé is. Hogyha a saját tehetség megvan, de nem nyitott az ember a másikra, a más véleményére, akkor nem sok minden lesz belőle. Ezért is fontos az, hogy az ember barátokkal muzsikáljon. – Honnan hoztad a zene szeretetét? Mikor és milyen élmény hatására kezdődött életedben a Zene? – Kicsi gyermekként a nagymamámmal kettesben éltünk, és rádión hallgattam a Shadow együttest, és az tett rám akkora hatást, hogy azóta sem csinálok mást, csak gitározok. Aztán természetesen később jött Jimi Hendrix, aki nagyon meghatározó volt, meg a Queen együttes… de hát én tizenhat évesen ebbe cseppentem bele, én már nem az Elvis Presley korában kezdtem a koncertre járást, hanem később, hatvannyolcban, és akkor már ezek voltak az új zenék. – Jártál-e már Hévízen, vannak-e itteni élményeid? – Többször jártam és többször játszottam már Hévízen, és mindig szeretettel megyek. Én egyébként Magyarországon mindenhova nagy szeretettel megyek , ahová meghívnak, és általában vissza is hívnak utána. Mert a közönség mindig megérzi az iránta való jóságot és törekvést.
Felelős kiadó: A Gróf I. Festetics György Művelődési Központ igazgatója 8380 Hévíz, Rákóczi u. 17-19. Tel.: 83 / 341 545 www.hevizgaleria.hu Együttműködő partnerek:
42
A változtatás jogát fenntartjuk! A programokon mindenki saját felelősségére vesz részt! A kiadványban közölt riportokat, interjúkat a Hévízi Programajánló Magazin készítette. Minden jog fenntartva! Nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!
C
M
Y
CM
MY
CY
CMY
K
Hévíz Card INFO Áprilistól keresse a szállásadójánál és a Hévíz Tourinformban!
yesen vezmén d e k n o jen és nyer Vásárolj l a d r Ca a Hévíz tal! assport P z í v é aH
nyek é m z e v Ked l 10 %-tó
ard Hévíz C
ore Spa + m
ard Hévíz C ard Hévíz C ard Hévíz C ard Hévíz C
Gourme Culture
t & Active
Fashion
e & Servic
Beauty Health &
Megnyerhetô Hévízi Álompihenések
Pontbeváltás
1 pont
3 pont
5 pont
5 pont
10 pont
Havi sorsolás: Hévíz Ajándékcsomag
8380 Hévíz, Rákóczi u. 2. • Tel.: 83 / 540 131 • Fax: 83 / 540 132 E-mail:
[email protected] • Honlap: www.tourinform.hu