GFI termékkézikönyv
Ügyfélprogram kézikönyv
A jelen dokumentumban foglalt információk és tartalmak kizárólag tájékoztatási célt szolgálnak. Jelen dokumentumot „adott állapotban” tesszük közzé kizárva minden kifejezett vagy beleértett szavatosságot, többek között, de nem kizárólag a forgalmazhatóságra, az adott célra való alkalmasságra, valamint a dokumentum nem jogsértő mivoltára vonatkozó beleértett garanciákat. A GFI Software nem tartozik kárfelelősséggel semmilyen kárért, így semmilyen következményes vagy bármilyen más kárért, amely a dokumentum használatából eredhet. A dokumentum információi nyilvánosan elérhető forrásokból származnak. A GFI minden elvárhatót megtett annak érdekében, hogy biztosítsa a dokumentumban szereplő adatok pontosságát. A GFI azonban nem tesz semmilyen kijelentést, ígéretet, illetve nem vállal garanciát az itt szereplő információk teljességére, pontosságára, frissességére vagy helytállóságára vonatkozóan, továbbá nem vállal felelősséget a nyomdai hibákért, elavult információkért vagy egyéb hibákért. A GFI nem garantál semmilyen kifejezett vagy jogszabályon alapuló szavatosságot, továbbá nem vállal semmilyen kárfelelősséget vagy kötelezettséget a jelen dokumentumban foglalt információk pontossága vagy teljessége tekintetében. Ha jelen dokumentumban bármilyen tényszerű hibát fedez föl, kérjük, forduljon hozzánk, és lehetőségeink szerint felülvizsgáljuk az észrevételeit. A jelen anyagban említett valamennyi termék- és vállalatnév a tulajdonosaik védjegyei lehetnek. A GFI FaxMaker a GFI Software Development Ltd. szerzői jogában áll. - 1999-2014 GFI Software Development Ltd. Minden jog fenntartva. Dokumentumverzió: 2.1.3 Utolsó frissítés (hó/nap/év): 9/25/2014
Tartalomjegyzék 1 Bevezetés 1.1 Információk a kézikönyvről 2 A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítése 2.1 Rendszerkövetelmények 2.2 Telepítési művelet 2.3 Automatikus telepítés 3 Faxok küldése a GFI FaxMaker ügyfélprogrammal 3.1 Tartalom nyomtatása GFI FaxMaker ügyfélprogramba 3.2 Faxok küldése közvetlenül a GFI FaxMaker faxüzenet-űrlapjából 3.3 Faxok létrehozása Microsoft Outlookban 3.4 Faxok létrehozása e-mail ügyfélprogramból 4 SMS küldése 4.1 GFI FaxMaker SMS-üzenet-űrlap 4.2 SMS küldése e-mail ügyfélprogramból
4 4 5 5 5 11 13 13 14 15 16 18 18 20
5 Faxok fogadása
21
6 A GFI FaxMaker faxnéző
22
6.1 Faxkezelés 6.2 Faxok szerkesztése
22 23
7 A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap használata 7.1 Előnézet megtekintése a fax elküldése előtt 7.2 Faxok és SMS-ek újraküldése 7.3 A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap címjegyzéke 7.4 Kapcsolódás a GFI FaxMaker szoftverhez 7.5 Adja meg az e-mail címet 8 Tárgymutató
25 26 27 27 29 31 33
1 Bevezetés A GFI FaxMaker ügyfélprogram egy felhasználói gépekre telepített alkalmazás, amely faxok és SMS-ek küldésére használható. Az alkalmazás a faxokat és az SMS-eket a GFI FaxMaker kiszolgálóra küldi továbbítás céljából. A faxok és SMS-ek küldéséhez az alkalmazás környezetétől és telepítési beállításaitól függően egy sor lehetőség áll rendelkezésre.
1.1 Információk a kézikönyvről Ez a kézikönyv kifejezetten a GFI FaxMaker ügyfélalkalmazás felhasználóinak készült. A kézikönyv megértése alapszintű felhasználói ismereteket feltételez az e-mailek küldésének és fogadásának folyamatáról olyan e-mail ügyfélprogramok használatával, mint például a Microsoft Outlook. A GFI FaxMaker ügyfélprogram használata előtt konfigurálni kell a GFI FaxMaker kiszolgálót, és annak megfelelően kell működnie. 1.1.1 A kézikönyvben alkalmazott kifejezések és konvenciók Táblázat 1: A kézikönyvben alkalmazott kifejezések és konvenciók
Kifejezés
Leírás
>
Részletes navigációs útmutatások az egyes funkciók eléréséhez.
Félkövér szöveg
Kiválasztható elemek, például csomópontok, menüopciók vagy parancsgombok.
Dőltbetűs szöveg
Azok a paraméterek vagy értékek, amelyeket be kell helyettesíteni a vonatkozó értékkel, így például egyedi útvonalak és fájlnevek.
Kód
Olyan szöveges értékek, amelyeket be kell billentyűzni, így például parancsok és címek.
GFI FaxMaker
1 Bevezetés | 4
2 A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítése Ez a fejezet azt írja le, hogyan telepítheti aGFI FaxMaker ügyfélprogramot a felhasználók számítógépeire. 2.1 Rendszerkövetelmények
5
2.2 Telepítési művelet
5
2.3 Automatikus telepítés
11
2.1 Rendszerkövetelmények A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítéséhez támogatott operációs rendszerek: Windows® 8 és 8.1 Windows® 7 Windows® Vista® Windows® XP Windows® Small Business Server 2003 Windows Server® 2008 - Standard vagy Enterprise kiadás Windows Server® 2003 - Standard vagy Enterprise kiadás
2.2 Telepítési művelet Fontos megjegyzések 1. Ellenőrizze, hogy a számítógép, amelyre aGFI FaxMaker ügyfélprogramot telepíti, eleget tesz-e a rendszerkövetelményeknek. 2. Győződjön meg róla, hogy Rendszergazda felhasználóként vagy adminisztratív/rendszergazdai engedélyekkel rendelkező fiókkal van bejelentkezve. 3. A számítógépen mentsen el minden függőben lévő munkát, és zárja be az összes alkalmazást. 4. Töltse le a GFI FaxMaker ügyfélprogram legújabb verzióját innen: http://www.gfi.com/pages/fax-client-download.asp
Telepítés 1. Futtassa a telepítőfájlt az ügyfélszámítógépen. 2. Az üdvözlőképernyőn kattintson a Tovább gombra.
GFI FaxMaker
2 A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítése | 5
Képernyőfelvétel 1: Válassza ki a faxkiszolgáló típusát
3. Válassza ki a fax küldéséhez és fogadásához használt szoftvert, majd kattintson a Tovább gombra. Táblázat 2: Ügyfélprogram telepítése – az üzenetűrlapok beállításai
Kiszolgáló típusa
Leírás
GFI FaxMaker kiszolgáló
Ezt az opciót akkor válassza, ha a szervezet a faxok és SMS-ek küldésére és fogadására a GFI FaxMaker alkalmazást helyi üzemeltetésű programként használja. További információ: http://www.gfi.com/fax-server-software/
GFI FaxMaker Online
Ezt az opciót akkor válassza, ha a szervezet faxok küldésére és fogadására a GFI FaxMaker Online alkalmazást használja. A GFI FaxMaker Online egy internetes faxszolgáltatás. További információ: https://www.gfi.com/products-and-solutions/email-and-messaging-solutions/gfi-faxmaker-online
GFI FaxMaker
2 A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítése | 6
Képernyőfelvétel 2: Az üzenetűrlap kiválasztása
4. Válassza ki a telepíteni kívánt üzenetűrlap típusát, majd kattintson a Tovább gombra. Táblázat 3: Ügyfélprogram telepítése – az üzenetűrlapok beállításai
Üzenetűrlap
Leírás
A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap használata
Faxok küldése a GFI FaxMaker faxüzenetűrlap használatával. Ez egy egyéni űrlap, amely kifejezetten a GFI FaxMaker használatával történő faxküldésre lett tervezve.
A Microsoft Outlook használata
Faxok küldése a Microsoft Outlook használatával. Amikor tartalmat nyomtat a GFI FaxMaker nyomtató-illesztőprogrammal, a rendszer átalakítja azt .FAX formátumúra, és hozzácsatolja egy új Microsoft Outlook e-mail üzenethez. Az Outlook üzenetűrlaphoz helyileg telepíteni kell a Microsoft Outlook alkalmazást.
Használja az Outlookot, de telepítse a GFI FaxMaker faxűrlapot is
A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap és az Outlook üzenetűrlap telepítése egyaránt. Az Outlook üzenetűrlaphoz helyileg telepíteni kell a Microsoft Outlook alkalmazást.
Az Outlook címjegyzék használata a GFI FaxMaker faxüzenetűrlaphoz
A Microsoft Outlook névjegykártyák listájának importálása a GFI FaxMaker faxüzenetűrlapba. Ezen opció használatához a Microsoft Outlook alkalmazást alapértelmezett e-mail ügyfélprogramként kell beállítani.
MEGJEGYZÉS Ha nem telepíti a GFI FaxMaker faxüzenetűrlapot, ugorjon a 8. lépésre.
GFI FaxMaker
2 A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítése | 7
Képernyőfelvétel 3: Kapcsolódás a GFI FaxMaker szoftverhez
5. A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap telepítése esetén adja meg, hogyan történjen a kapcsolódás a GFI FaxMaker szoftverhez. Táblázat 4: Levelezőkiszolgáló beállításai
Beállítás
Leírás
SMTPlevelezőkiszolgáló
Ezt az opciót akkor válassza, ha levelezőkiszolgáló segítségével kapcsolódik a GFI FaxMaker szoftverhez. A következő lépésben lehet megadni a levelezőkiszolgáló adatait.
Közvetlen kapcsolat a GFI FaxMaker szoftverrel
Az elküldött faxok továbbítása közvetlenül a GFI FaxMaker szoftvernek, levelezőkiszolgáló nélkül. Adja meg az alábbi részleteket: GFI FaxMaker kiszolgáló címe: Írja be a GFI FaxMaker kiszolgáló címét. IP-cím helyett javasolt a kiszolgáló teljes tartománynevének a használata, ugyanis az IP-címek idővel változhatnak. Például: sajatfaxkiszolgalo.sajattartomany.hu. Szükség esetén kérjen segítséget a rendszergazdától a kiszolgáló címének megállapításához. E-mail cím: Adja meg a faxküldéshez használt e-mail címét. Ha ezt az opciót választja, ugorjon a 8. lépésre.
GFI FaxMaker
2 A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítése | 8
Képernyőfelvétel 4: A levelezőkiszolgáló megadása
6. Ha e-mailen keresztül kapcsolódik a GFI FaxMaker szoftverhez, adja meg a levelezőkiszolgáló adatait. Táblázat 5: Levelezőkiszolgáló beállításai
Beállítás
Leírás
Exchange 2013/2010/2007/2003/2000/5.5
Ezt akkor jelölje be, ha Microsoft Exchange levelezőkiszolgálóhoz csatlakozik. Írja be a levelezőkiszolgáló nevét vagy IP-címét a Levelezőkiszolgáló neve mezőbe.
Lotus Notes vagy SMTP/POP3 levelezőkiszolgáló
Ezt akkor jelölje be, ha Lotus Notes vagy SMTP/POP3 levelezőkiszolgálóhoz csatlakozik. Írja be: Levelezőkiszolgáló neve – a levelezőkiszolgáló neve vagy IP-címe Fax postafiók – a kijelölt GFI FaxMaker postafiók neve.
Internetszolgáltatói vagy SMTP/POP3 levelezőkiszolgáló
Ezt akkor jelölje be, ha a levelezőkiszolgáló továbbít faxokat a GFI FaxMaker alkalmazásnak. Írja be a levelezőkiszolgáló nevét vagy IP-címét a Levelezőkiszolgáló neve mezőbe.
A levelezőkiszolgálóm hitelesítést igényel
Ezt akkor jelölje be, ha e-mail küldéskor a levelezőkiszolgáló hitelesítést kér. Ha a levelezőkiszolgáló nem kér hitelesítést, ugorjon a 8. lépésre.
GFI FaxMaker
2 A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítése | 9
Képernyőfelvétel 5: Hitelesítés a levelezőkiszolgálón
7. Ha a levelezőkiszolgáló hitelesítést kér, adja meg a következő beállításokat, majd kattintson a Tovább gombra. Táblázat 6: SMTP-hitelesítési beállítások
Beállítás
Leírás
SSL használata
A GFI FaxMaker ügyfélprogram SSL-t használ a levelezőkiszolgálóhoz való csatlakozáshoz és az azzal való kommunikációhoz.
SMTPhitelesítés használata
A GFI FaxMaker ügyfélprogram meghatározott felhasználói hitelesítő adatokkal csatlakozik a levelezőkiszolgálóhoz. Írja be a bejelentkezési adatokat a Fiók és a jelszó mezőbe. Válassza a Bejelentkezés biztonságos jelszó-hitelesítéssel lehetőséget, ha azt a levelezőkiszolgáló kéri.
8. Kattintson a Tovább gombra, ha a GFI FaxMaker ügyfélprogramot az alapértelmezett mappába kívánja telepíteni, illetve a Tallózás gombra, ha egy másik telepítési útvonalat kíván megadni. 9. A telepítés elindításához kattintson a Tovább gombra. MEGJEGYZÉS Ha a nyomtató-illesztőprogram figyelmeztetést jelenít meg, kattintson a „mégis telepít” lehetőségre. 10. Ha a telepítés befejeződött, kattintson a Befejezés gombra. MEGJEGYZÉS Ha a GFI FaxMaker faxüzenetűrlap nem tudja lekérni a felhasználó e-mail címét az Active Directory címtárból, akkor Önnek kézzel kell beírnia a felhasználó e-mail címét.
GFI FaxMaker
2 A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítése | 10
2.3 Automatikus telepítés A GFI FaxMaker ügyfélprogram automatikusan is telepíthető. 1. A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítőjének kicsomagolásához használjon tömörítőprogramot (például Winrar). MEGJEGYZÉS Ügyeljen arra, hogy a telepítő megfelelő (32 bites, illetve 64 bites) verzióját csomagolja ki. 2. A kicsomagolt fájlok közül a faxclient.msi fájlt helyezze át az ügyfélgépre. 3. Nyissa meg a parancssort, és adja meg a faxclient.msi fájl elérési útvonalát. 4. Írja be a következő parancsot, majd utána a megfelelő paramétereket az alábbiak szerint: msiexec /i /qb "faxclient.msi" Táblázat 7: Paraméterek az automatikus ügyfélprogram-telepítéshez
Művelet
Leírás
Adja meg, hogy a rendszer melyik Üzenet űrlapot használja aGFI FaxMaker nyomtatóra való nyomtatás esetén.
Használja a következő paramétereket: USEOUTLOOKFORM=0 – A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap módszer használata. USEOUTLOOKFORM=1 – Az Outlook üzenetűrlap módszer használata. USEOUTLOOKFORM=2 – Az Outlook üzenetűrlap használata, és egyúttal a GFI FaxMaker faxüzenetűrlap telepítése.
Adja meg a kapcsolat típusát
Adja meg, hogyan kíván kapcsolódni a GFI FaxMaker kiszolgálóhoz: USEWSAPI=0 – SMTP-levelezőkiszolgálón keresztül kapcsolódik a GFI FaxMaker szoftverhez. USEWSAPI=1 – Webszolgáltatásokon keresztül, közvetlen módon kapcsolódik a GFI FaxMaker kiszolgálóhoz.
A GFI FaxMaker kiszolgáló adatai (Csak ha a Webszolgáltatásokon keresztül, közvetlen módon kapcsolódik a GFI FaxMaker kiszolgálóhoz.)
Adja meg a GFI FaxMaker kiszolgáló címét és a felhasználó e-mail címét: WSAPISERVER=sajatfaxkiszolgalo.sajattartomany.hu – Adja meg a GFI FaxMaker kiszolgáló teljes tartománynevét vagy IP-címét.
[email protected] – A felhasználó faxküldéshez használt e-mail címe.
A levelezőkiszolgáló típusának megadása (Csak ha SMTP-levelezőkiszolgálón keresztül kapcsolódik a GFI FaxMaker szoftverhez.)
Írja be a DETAILSTYPE=value paramétert. A value paraméter helyére írja be a levelezőkiszolgáló típusát: DETAILSTYPE=1 – Microsoft® Exchange-kiszolgáló DETAILSTYPE=2 - Lotus Notes/Domino vagy SMTP/POP3 levelezőkiszolgáló DETAILSTYPE=3 - ISP vagy SMTP/POP3 levelezőkiszolgáló
GFI FaxMaker
2 A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítése | 11
Művelet
Leírás
Adja meg a levelezőkiszolgáló adatait (Csak ha SMTP-levelezőkiszolgálón keresztül kapcsolódik a GFI FaxMaker szoftverhez.)
Adja meg a levelezőrendszer típusától függő paramétereket: Microsoft® Exchange-kiszolgáló A következő paramétert használja: MAILSERVER=mailserver A mailserver paraméter helyére írja be a Microsoft® Exchange-kiszolgáló IP-címét. Lotus Notes/Domino vagy más SMTP/POP3 levelezőkiszolgálók A következő paramétereket használja: MAILSERVER=mailserver FAXMAILBOX=emailaddress A mailserver paraméter helyére írja be a levelezőkiszolgáló nevét vagy IP-címét. Az emailaddress paraméter helyére írja be annak a POP3postafióknak az e-mail címét, ahonnan a that GFI FaxMaker letölti az e-maileket. Faxok és SMS-ek átirányítása közvetlenül a GFI FaxMaker kiszolgálóra (Például internetszolgáltató által hosztolt levelezőkiszolgáló használata esetén) A következő paramétert használja: FAXSERVER=faxserver A faxserver paraméter helyére írja be a GFI FaxMaker kiszolgáló IP-címét.
Levelezőkiszolgáló hitelesítési adatai (Csak ha SMTP-levelezőkiszolgálón keresztül kapcsolódik a GFI FaxMaker szoftverhez.)
Ha a levelezőkiszolgáló hitelesítést kér, használja a következő paramétert: MAILAUTHENTICATION=1 Ha szükséges, írja be a következő paramétereket: USESSL=1 - Csatlakozás a levelezőkiszolgálóhoz SSL használatával. USEAUTH=1 - SMTP-hitelesítés engedélyezése. Ha ezt a beállítást használja, adja meg a felhasználónév és a jelszó paramétert. SMTPACCOUNT=username - A username paraméter helyére írja be a levelezőkiszolgáló eléréséhez használandó felhasználói fiók nevét. SMTPPASSWORD=password - A password helyére írja be a levelezőkiszolgáló eléréséhez használandó felhasználói fiók jelszavát. USESPA=1 - Bejelentkezés a levelezőkiszolgálóra biztonságos jelszóhitelesítéssel.
Például: Mintaparancs beavatkozás nélküli telepítéshez
Leírás
msiexec /i /qb "faxclient.msi" USEWSAPI=0 DETAILSTYPE=1 MAILSERVER=sajatlevelezokiszolgalo.sajattartomany.hu MAILAUTHENTICATION=1 USESSL=1 USEAUTH=1 SMTPACCOUNT=jkovacs SMTPPASSWORD=jelszo
A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítése úgy, hogy a GFI FaxMaker kiszolgálóhoz Microsoft Exchange-levelezőkiszolgálón keresztül kapcsolódjon. A levelezőkiszolgáló hitelesítést igényel, és SSL-t használ. A hitelesítés érdekében meg lettek adva a felhasználói hitelesítő adatok.
msiexec /i /qb "faxclient.msi" USEWSAPI=1 WSAPISERVER=sajatfaxkiszolgalo.sajattartomany.hu
[email protected]
A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítése úgy, hogy a GFI FaxMaker kiszolgálóhoz Webszolgáltatásokon keresztül kapcsolódjon. A GFI FaxMaker teljes tartományneve sajatfaxkiszolgalo.sajattartomany.hu, a felhasználó e-mail címe pedig
[email protected]
GFI FaxMaker
2 A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítése | 12
3 Faxok küldése a GFI FaxMaker ügyfélprogrammal A faxok küldésének 3 módja van. Válassza ki a kívánt faxolási módszert:
GFI FaxMaker nyomtató-illesztőprogram 1. Bármilyen alkalmazásból nyomtathat tartalmakat a GFI FaxMaker nyomtatóra. Navigáljon a Fájl > Nyomtatás menüponthoz és válasszon a FAXmaker nyomtatót. 2. A GFI FaxMaker ügyfélprogram automatikusan faxformátumúra konvertálja a tartalmat. 3. A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap vagy a Microsoft Outlook használatával adja meg a fax címzettjét, tárgyát és a fax törzsét. 4. A fax elküldéséhez kattintson a Küldés gombra. További információ...
E-mail 1. Hozzon létre új e-mail üzenetet. 2. Írja be a címzett faxszámát a Címzett mezőbe a következő formátumban: faxszá
[email protected], például
[email protected]. 3. Adja meg a tárgyat. 4. Írja meg a faxüzenetet. Ez rákerül a fax fedőlapjára. 5. Adjon tartalmakat a faxhoz. 6. A fax elküldéséhez kattintson a Küldés gombra. További információ...
GFI FaxMaker faxüzenetűrlap 1. Navigáljon a Start > Programok > GFI FaxMaker ügyfélprogram > GFI FaxMaker faxüzenetűrlap menüponthoz. 2. Írja be a címzett faxszámát a Címzett mezőbe, vagy válasszon címzettet a címjegyzékből. 3. Adja meg a fax tárgyát. 4. Írja meg a faxüzenetet. Ez rákerül a fax fedőlapjára. 5. Adjon tartalmakat a faxhoz. 6. A fax elküldéséhez kattintson a Küldés gombra. További információ...
3.1 Tartalom nyomtatása GFI FaxMaker ügyfélprogramba A GFI FaxMaker ügyfélprogram telepítése után a nyomtatók listájában automatikusan megjelenik egy nyomtató-illesztőprogram. Ez lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a kinyomtatott tartalmakat az illesztőprogram segítségével faxüzenetben küldjék el. Ehhez kövesse az alábbi lépéseket: 1. A faxon küldendő tartalmat bármely olyan alkalmazásban létrehozhatja, amely lehetővé teszi a nyomtatást. Például a Microsoft Word, egy számviteli programcsomag, egy tartalomkezelési rendszer vagy egy ügyfélkapcsolat-kezelési rendszer.
GFI FaxMaker
3 Faxok küldése a GFI FaxMaker ügyfélprogrammal | 13
Képernyőfelvétel 6: Nyomtatás a GFI FaxMaker nyomtató-illesztőprogram használatával
2. Válassza ki azt a tartalmat, amelyet faxolni, majd nyomtatni kíván a FaxMaker nyomtatóillesztőprogram segítségével. A program a tartalmat automatikusan faxformátumba alakítja (*.fax kiterjesztéssel) és becsatolja egy Microsoft Outlook-üzenetbe vagy egy GFI FaxMaker üzenetűrlapra (a telepítéskor beállított lehetőségektől függően). Adja meg a fax címzetteit, a faxüzenet tárgyát, valamint gépelje be az üzenetet, amely a fax fedőlapjára kerül.
3.2 Faxok küldése közvetlenül a GFI FaxMaker faxüzenet-űrlapjából A GFI FaxMaker ügyfélprogram tartalmaz egy faxüzenetűrlapot, amely lehetővé teszi faxok és faxtartalmak létrehozását. Ez egy másik lehetőség az e-mailes faxküldés mellett, és akkor hasznos igazán, ha a felhasználónál nincs telepített e-mail ügyfélprogram. 1. Navigáljon a Start > Programok > GFI FaxMaker ügyfélprogram > GFI FaxMaker faxüzenetűrlap menüpontra a GFI FaxMaker faxüzenetűrlapjának betöltéséhez. 2. Adja meg a faxküldéshez szükséges valamennyi értéket, így a címzetteket, a tárgyat és a mellékletet. A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap szolgáltatásainak listája megtalálható a kézikönyvben. További információ: A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap használata (25. oldal). 3. A fax elküldéséhez kattintson a Küldés gombra.
GFI FaxMaker
3 Faxok küldése a GFI FaxMaker ügyfélprogrammal | 14
Képernyőfelvétel 7: Fax létrehozása a GFI FaxMaker faxüzenet-űrlapjával
Fontos megjegyzések: 1. Ez a továbbítási eljárás faxformátumba (*.fax) alakítja a faxüzeneteket a GFI FaxMaker kiszolgálón. A GFI FaxMaker azonban nem tudja átalakítani az olyan formátumú vagy olyan betűkészletet tartalmazó az üzeneteket, amelyek a faxkiszolgálón nem lettek telepítve. Ezért javasolt a különböző tartalmakat közvetlenül a felhasználói készülékről faxformátumba alakítani. További információ: Tartalom nyomtatása GFI FaxMaker ügyfélprogramba (13. oldal). 2. Az e-mail üzenetben további faxküldési lehetőségek is beállíthatók, többek között megadható fedőlap, a fax felbontása, a számlázási kód, illetve a faxküldés egy meghatározott dátum/időpont szerint ütemezhető. Ennek érdekében a TextAPI parancsokat hozzá kell adnia az e-mail üzenet első sorához. A TextAPI parancsok teljes listája a GFI FaxMaker API kézikönyvben található, amely az alábbi oldalon érhető el: http://go.gfi.com/?pageid=FM_API
3.3 Faxok létrehozása Microsoft Outlookban Faxok közvetlenül a Microsoft Outlook programból is küldhetők. Hozzon létre egy új e-mail üzenetet, és adja meg a faxküldéshez szükséges adatokat, például a címzett, a tárgy és a melléklet mezők értékeit. A Microsoft Outlook a helyi és a hálózati címjegyzékek használatát egyaránt lehetővé teszi. Válasszon ki olyan címzetteket, akikhez van hozzárendelt faxszám. A címzett faxszámát ilyen formátumban is megadhatja:
@faxmaker.com, például [email protected]. A fax elküldéséhez kattintson a Küldés gombra.
GFI FaxMaker
3 Faxok küldése a GFI FaxMaker ügyfélprogrammal | 15
Képernyőfelvétel 8: Fax küldése a Microsoft Outlook programból
Fontos megjegyzések: 1. Ez a továbbítási eljárás faxformátumba (*.fax) alakítja a faxüzeneteket a GFI FaxMaker kiszolgálón. A GFI FaxMaker azonban nem tudja átalakítani az olyan formátumú vagy olyan betűkészletet tartalmazó az üzeneteket, amelyek a faxkiszolgálón nem lettek telepítve. Ezért javasolt a különböző tartalmakat közvetlenül a felhasználói készülékről faxformátumba alakítani. További információ: Tartalom nyomtatása GFI FaxMaker ügyfélprogramba (13. oldal). 2. Az e-mail üzenetben további faxküldési lehetőségek is beállíthatók, többek között megadható fedőlap, a fax felbontása, a számlázási kód, illetve a faxküldés egy meghatározott dátum/időpont szerint ütemezhető. Ennek érdekében a TextAPI parancsokat hozzá kell adnia az e-mail üzenet első sorához. A TextAPI parancsok teljes listája a GFI FaxMaker API kézikönyvben található, amely az alábbi oldalon érhető el: http://go.gfi.com/?pageid=FM_API
3.4 Faxok létrehozása e-mail ügyfélprogramból Faxokat közvetlenül a saját e-mail ügyfélprogramjából is küldhet. 1. Hozzon létre új e-mail üzenetet.
GFI FaxMaker
3 Faxok küldése a GFI FaxMaker ügyfélprogrammal | 16
2. Írja be a címzett faxszámát a Címzett mezőbe a következő formátumban: faxszá[email protected], például [email protected]. Több címzett is megadható, pontosvesszővel (;) elválasztva. MEGJEGYZÉS A Microsoft Outlook használatakor helyi vagy tartomány címjegyzék is választható. További információ: Faxok létrehozása Microsoft Outlookban (15. oldal). 3. Írja be a tárgyat a Tárgy mezőbe. Ez rákerül a fax fedőlapjára. 4. Írja meg a faxüzenetet. Ez szintén rákerül a fax fedőlapjára. 5. Adjon tartalmakat a faxhoz. 6. A fax elküldéséhez kattintson a Küldés gombra. Fontos megjegyzések: 1. Ez a továbbítási eljárás faxformátumba (*.fax) alakítja a faxüzeneteket a GFI FaxMaker kiszolgálón. A GFI FaxMaker azonban nem tudja átalakítani az olyan formátumú vagy olyan betűkészletet tartalmazó az üzeneteket, amelyek a faxkiszolgálón nem lettek telepítve. Ezért javasolt a különböző tartalmakat közvetlenül a felhasználói készülékről faxformátumba alakítani. További információ: Tartalom nyomtatása GFI FaxMaker ügyfélprogramba (13. oldal). 2. Az e-mail üzenetben további faxküldési lehetőségek is beállíthatók, többek között megadható fedőlap, a fax felbontása, a számlázási kód, illetve a faxküldés egy meghatározott dátum/időpont szerint ütemezhető. Ennek érdekében a TextAPI parancsokat hozzá kell adnia az e-mail üzenet első sorához. A TextAPI parancsok teljes listája a GFI FaxMaker API kézikönyvben található, amely az alábbi oldalon érhető el: http://go.gfi.com/?pageid=FM_API
GFI FaxMaker
3 Faxok küldése a GFI FaxMaker ügyfélprogrammal | 17
4 SMS küldése A faxok küldésének 2 módja van. Válassza ki az Ön által kívánt módot:
E-mail ügyfélprogram használatával 1. Hozzon létre új e-mail üzenetet. 2. Írja be a címzett SMS-számát a Címzett mezőbe a következő formátumban: smsszám@<smstartomny>.com, például [email protected]. 3. Írja be az SMS-üzenet szövegét az e-mail törzsébe. 4. Az SMS elküldéséhez kattintson a Küldés gombra. További információ...
A GFI FaxMaker SMS-üzenet-űrlap használatával 1. Navigáljon a Start > Programok >GFI FaxMaker Ügyfél > GFI FaxMaker SMS-üzenet-űrlap menüponthoz. 2. Írja be a címzett SMS-számát a Címzett mezőbe a következő formátumban: smsszám@<smstartomny>.com, például [email protected]. Vagy válasszon címzettet a címjegyzékből. 3. Írja be az SMS-üzenetet. 4. A fax elküldéséhez kattintson a Küldés gombra. További információ...
4.1 GFI FaxMaker SMS-üzenet-űrlap A GFI FaxMaker ügyfélprogram egy olyan űrlapot is magában foglal, amely lehetővé teszi az SMSüzenetek küldését. Ha a GFI FaxMaker SMS-üzenet-űrlappal SMS-üzenetet kíván küldeni, kövesse az alábbi lépéseket: 1. Navigáljon a Start > Programok > GFI FaxMaker Ügyfél > GFI FaxMaker SMS-üzenet-űrlap menüponthoz.
GFI FaxMaker
4 SMS küldése | 18
Képernyőfelvétel 9: SMS létrehozása a GFI FaxMaker SMS-üzenetűrlapon
2. Adja meg az alábbi SMS-értékeket: Táblázat 8: SMS-küldési beállítások
Paraméter
Leírás
SMS címzettje
Adja meg az SMS címzettjének telefonszámát a Címzett... vagy a Másolatot kap... mezőben. Másik lehetőségként adja meg a címzettet a címjegyzékből az alábbi módon: Címzett beszúrása címjegyzékből – Adja hozzá a címzettet a GFI FaxMaker címjegyzékéből. További információ: A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap címjegyzéke (27. oldal). Outlook névjegykártya beszúrása - Töltse be a Microsoft Outlook névjegykártyák listáját. Válasszon ki egy felhasználót az SMS címzettjeként.
SMS-üzenet szövege
Gépelje be az SMS szövegét.
3. Az SMS elküldéséhez kattintson a Küldés gombra. MEGJEGYZÉS Az SMS üzenetek legfeljebb 160 karaktert tartalmazhatnak. A 160 karaktert meghaladó üzenetek továbbítása több üzenetben történik. A nem latinbetűs, így például arab vagy kínai karakterek esetén egyszerre legfeljebb 70 karakter küldhető.
GFI FaxMaker
4 SMS küldése | 19
4.2 SMS küldése e-mail ügyfélprogramból SMS-üzenetet közvetlenül a saját e-mail ügyfélprogramjából is küldhet. Ehhez kövesse az alábbi lépéseket: 1. Az e-mail ügyfélprogramjából válasszon egy lehetőséget új e-mail üzenet létrehozásához. 2. Adja meg az alábbi SMS-értékeket: Táblázat 9: SMS-küldési beállítások
Paraméter
Leírás
SMS címzettje
Adja meg az SMS címzettjének telefonszámát az alábbi formátum szerint: <smsszám>@<sms-tartomny>.com – például [email protected] Az Ön szervezetének SMS-tartományát a hálózati rendszergazdától tudhatja meg.
SMS-üzenet szövege
Írja be az SMS-üzenetet az e-mail szövegtörzsébe.
3. Az SMS elküldéséhez kattintson a Küldés gombra. Fontos megjegyzések 1. Az SMS üzenetek legfeljebb 160 karaktert tartalmazhatnak. A 160 karaktert meghaladó üzenetek továbbítása több üzenetben történik. A nem latinbetűs, így például arab vagy kínai karakterek esetén egyszerre legfeljebb 70 karakter küldhető. 2. Az alapértelmezett e-mail aláírások az SMS-üzenetbe is bekerülnek. A karakterszámba az email aláírások is beleszámítanak, ezért ezt az üzenet megírásakor érdemes figyelembe venni. 3. Ilyenkor a címzettek nem választhatók ki a Microsoft Outlook címjegyzékéből. Ehhez használja az GFI FaxMaker SMS-üzenet-űrlapot. További információ: GFI FaxMaker SMS-üzenet-űrlap (18. oldal).
GFI FaxMaker
4 SMS küldése | 20
5 Faxok fogadása Az összes bejövő fax e-mailként fog megjelenni postaládájában ilyen tárgysorral: Új faxüzenet a(z) -ról. Az e-mail szövegtörzs a fax adatait tartalmazza. A beérkező faxüzenet megtekintéséhez kattintson duplán a mellékletre.
Képernyőfelvétel 10: Beérkező faxok a Microsoft Outlook programban
GFI FaxMaker
5 Faxok fogadása | 21
6 A GFI FaxMaker faxnéző A GFI FaxMaker faxnéző lehetővé teszi a faxfájlok (*.fax kiterjesztés) kezelését, illetve a faxüzenetek megtekintését, szerkesztését, nyomtatását és tárolását. Töltse be a GFI FaxMaker faxnézőt a Start > Programok > GFI FaxMaker Ügyfél > GFI FaxMaker Megjelenítő menüpontból vagy kattintson duplán egy faxfájlra (*.fax kiterjesztéssel).
Képernyőfelvétel 11: Fax betöltse a GFI FaxMaker faxnézőbe
GFI FaxMaker faxnéző beállításai: 6.1 Faxkezelés
22
6.2 Faxok szerkesztése
23
6.1 Faxkezelés Az alábbi táblázat a faxkezelés lehetőségeit mutatja be a GFI FaxMaker faxnézőben.
GFI FaxMaker
6 A GFI FaxMaker faxnéző | 22
Táblázat 10: Faxok kezelése a GFI FaxMaker faxnézőben
Funkció
Leírás
Faxok megtekintése
Egy fax megtekintéséhez kattintson duplán az adott faxfájlra (*.fax kiterjesztéssel) a GFI FaxMaker faxnézőben.
Faxok mentése
Navigáljon a Fájl > Mentés másként... menüponthoz. Adja meg a helyet, a fájlnevet és a kiterjesztést.
Faxok nyomtatása
Navigáljon a Fájl > Nyomtatás menüponthoz és válasszon nyomtatót. A nyomtatási beállításokat a Fájl > Nyomtatóbeállítás... menüpontban konfigurálhatja.
Faxok létrehozása
Új fax megnyitásához navigáljon a Fájl > Új... menüponthoz. MEGJEGYZÉS: Azt javasoljuk, hogy a faxokat egy másik eszközben hozza létre, és a fájlokat konvertálja faxformátumba úgy, hogy azt a GFI FaxMaker nyomtató-kezelőprogramba nyomtatja. További információ: Tartalom nyomtatása GFI FaxMaker ügyfélprogramba (13. oldal).
Nagyítás
A fax tartalmának megtekintéséhez a Nagyítás menüből válassza ki a nagyítási szintet. Ebben a menüben számos nagyítási lehetőség áll rendelkezésre, többek között a nagyítás és kicsinyítés, oldal hozzáigazítása az ablak szélességéhez vagy magasságához, illetve a nagyítás meghatározott százalék vagy arány szerint.
Navigálás oldalak között
Többoldalas faxok esetén egyszerűen navigálhat az oldalak között. Az Oldal menüben válassza a Következő oldal vagy Előző oldal lehetőséget, így egyszerűen léptethet az oldalak között előre, illetve hátra. Kattintson az Oldal > Ugrás oldalhoz menüpontra, ha egy adott oldalhoz kíván navigálni. Másik lehetőségként az Oldal menü eszköztárában válassza ki azt az oldalt, amelyhez navigálni kíván.
Az oldalak Miniatűr formátumban is megtekinthetők. Navigáljon a Nézet > Miniatűr nézet menüponthoz. A megtekintéshez kattintson duplán az oldalra. Eszköztár
Az eszközök megjelenítését vagy elrejtését a Nézet menüpontban állíthatja be. Az eszköztár gyors elérést biztosít a különböző funkciókhoz.
Faxelőnézet megtekintése
A fax megszerkesztése után megtekintheti a fax végleges nézetét fekete-fehér formátumban az átvitelt megelőzően. Navigáljon a Széljegyzet > Fekete-fehér előkép menüponthoz. Az előnézeti kép bezárásához, illetve a fax további szerkesztéséhez navigáljon a Széljegyzet > Megjelenítés menüpontba.
Oldalinformáció
Az adott oldalról információkat a Nézet > Kép adatai... menüpont alatt találhat.
6.2 Faxok szerkesztése Az alábbi táblázat a GFI FaxMaker faxnézőben elérhető faxszerkesztési funkciókat mutatja be. Táblázat 11: Faxok szerkesztése a GFI FaxMaker faxnézőben
Funkció
Leírás
Oldalak forgatása
Navigáljon az Oldal menühöz és válasszon az alábbi lehetőségek közül: Balra forgatás - Az oldalt 90 fokkal elforgatja az óramutató járásával ellentétes irányban Jobbra forgatás - Az oldalt 90 fokkal elforgatja az óramutató járásával megegyező irányban Tükrözés - Az oldalt 180 fokkal elforgatja
Tartalom törlése
Navigáljon a Széljegyzet > Radír menüponthoz, majd jelölje ki a törlendő területet.
Tartalom elrejtése
Ez a funkció lehetővé teszi a bizalmas információk elrejtését a fax elküldése előtt. Navigáljon a Széljegyzet > Területkijelölő menüponthoz, majd jelölje ki az elrejteni kívánt területet. A kijelölt terület elrejtéséhez navigáljon a Szerkesztés > Régió kifeketítése menüponthoz.
GFI FaxMaker
6 A GFI FaxMaker faxnéző | 23
Funkció
Leírás
Alakzatok beillesztése
A Széljegyzet eszköztárból vagy a Széljegyzet menüből egy sor alakzat illeszthető az üzenetbe: Téglalap Kör Vonal - A vonal beillesztéséhez és méretezéséhez használja az egeret. A vonal vastagságát a Vonalstílus eszköztárban állíthatja be. Nyíl - A nyíl stílusát a Nyílstílus eszköztárban választhatja ki. Új sor beillesztésekor a kiválasztott nyílstílus automatikusan hozzáadódik az alakzathoz.
Alakzatszínek
Az alakzatok kiválasztásához használja a választó eszközt (Széljegyzet > Választó eszköz). Válassza ki a kívánt színt a Szín/árnyalat eszköztárból. MEGJEGYZÉS: A faxfájl mentésekor az alkalmazás a színeket szürkeárnyalatos formátumba konvertálja.
Szöveg beillesztése
Navigáljon a Széljegyzet > Gépelt szöveg menüponthoz. A szövegdoboz beillesztéséhez és méretezéséhez használja az egeret. Gépelje be a szöveget. A szöveg formázása a Formázás eszköztárban állítható be.
Alakzatok átméretezése
Az átméretezni kívánt alakzat kiválasztásához használja a választó eszközt (Széljegyzet > Választó eszköz). Az alakzat átméretezéséhez használja az egeret.
Tartalom igazítása
A Választó eszköz segítségével több objektumot is kiválaszthat, majd az Igazítás eszköztárban az alábbi pozicionálási értékeket állíthatja be:
Balra / jobbra / felülre / alulra / középre igazítás - Két vagy több alakzatot az egyik szélhez vagy a középső margóhoz igazíthat. A többi alakzat igazítása az elsőként kiválasztott alakzathoz történik. Előretérbe hozás - Ha a faxon több alakzat is szerepel, akkor ezzel a funkcióval a kiválasztott alakzat a többi elé helyezhető. Hátraküldés - Ha a faxon több alakzat is szerepel, akkor ezzel a funkcióval a kiválasztott alakzat a többi mögé helyezhető. Képek vagy bélyegzők beillesztése
Navigáljon a Széljegyzet > Bélyegző menüponthoz. Válasszon alakzatot a beszúráshoz, majd kattintson az Elfogadás gombra. A GFI FaxMaker alapértelmezés szerint egy sor, gyakran használt bélyegzőt tartalmaz. Ha a bélyegzők listájához új képet kíván hozzáadni, kattintson a Hozzáadás gombra. Csak *.bmp formátumú képek adhatók hozzá.
Színek invertálása
A fax színeinek invertálásához navigáljon az Oldal > Invertálás menüpontra.
Képjavítások
A faxfájlokhoz nem hozható létre színes tartalom. A képjavítás funkció révén meghatározhatja azt a sötétségi szintet, amelyen a színes alakzatok mentésre kerülnek. Navigáljon a Nézet > Képjavítás menüpontra, majd válassza ki a sötétségi/világossági szintet a fax tárolásához.
Tartalom kiemelése
Navigáljon a Széljegyzet > Kiemelő menüpontra és az egér használatával illesszen be egy kiemelő téglalapot.
GFI FaxMaker
6 A GFI FaxMaker faxnéző | 24
7 A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap használata A GFI FaxMaker faxüzenet-űrlapja több lehetőséget kínál a faxok küldésekor.
Képernyőfelvétel 12: Fax létrehozása a GFI FaxMaker faxüzenet-űrlapjával Táblázat 12: A GFI FaxMakerfaxüzenetűrlapjának beállításai
Beállítás
Leírás
Új faxüzenet létrehozása
Navigáljon a Start > Programok > GFI FaxMaker ügyfélprogram > GFI FaxMaker faxüzenetűrlap menüponthoz.
Fax címzettei
A Címzett szövegdobozban adja meg a címzett vagy címzettek faxszámát. Másik lehetőségként kattintson a Címzett gombra, és illessze be a címzetteket a címjegyzékből.
Másolatok címzettei
Adja meg a másolatok címzettjének vagy címzettjeinek faxszámát. Másik lehetőségként kattintson a Másolatot kap gombra, és illessze be a címzetteket a címjegyzékből.
Tárgy
A Tárgy szövegdobozban adja meg a faxüzenet tárgyát. Ez rákerül a fax fedőlapjára.
Faxüzenet
Az űrlap szövegtörzsében gépelje be az üzenet szövegét. Ez rákerül a fax fedőlapjára.
Melléklet
A fax mellékletének csatolásához kattintson a Fájl... gombra vagy navigáljon a Beszúrás > Fájlmelléklet... menüpontra. MEGJEGYZÉS: Ez a továbbítási eljárás faxformátumba (*.fax) alakítja a faxüzeneteket a GFI FaxMaker kiszolgálón. A GFI FaxMaker azonban nem tudja átalakítani az olyan formátumú vagy olyan betűkészletet tartalmazó az üzeneteket, amelyek a faxkiszolgálón nem lettek telepítve. Ezért javasolt a különböző tartalmakat közvetlenül a felhasználói készülékről faxformátumba alakítani. További információ: Tartalom nyomtatása GFI FaxMaker ügyfélprogramba (13. oldal).
Az előnézet megtekintése a fax küldése előtt
A GFI FaxMaker ügyfélprogram lehetővé teszi, hogy a faxok elküldése előtt megtekintsük azok előnézetét. Ehhez válassza az Előnézet kérése lehetőséget. További információ: Előnézet megtekintése a fax elküldése előtt (26. oldal).
Aláírás
Aláírás alkalmazása valamennyi fax esetén: 1. Kattintson a Beállítások lehetőségre. 2. A Formátum fülön jelölje be az Aláírás hozzáfűzése lehetőséget. 3. Az aláírás szövegének megadásához vagy módosításához kattintson az Aláírás szerkesztése... gombra. 4. Kattintson az OK gombra. 5. Zárja be, majd nyissa meg újra a GFI FaxMaker faxüzenet-űrlapját.
GFI FaxMaker
7 A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap használata | 25
Beállítás
Leírás
Faxfelbontás
A fax felbontását a Formátum menüben állíthatja be. Másik lehetőségként kattintson a Beállítások lehetőségre és válassza a Nagy vagy a Normál beállításokat a Felbontás legördülő listájából.
Fontosság
A faxüzenet fontosságát a Formátum menüben állíthatja be. Másik lehetőségként kattintson a Beállítások lehetőségre, és a Kézbesítés fülön válassza a Nagy, Normál vagy Kicsi beállításokat a Fontosság legördülő listájából.
Fedőlap
Ha a faxszal fedőlapot is kíván küldeni, engedélyezze a fedőlapokat. 1. Kattintson a Beállítások lehetőségre. 2. A Formátum fülön válassza a Fedőlap küldése lehetőséget. 3. Válassza ki a használni kívánt fedőlapot: Alapértelmezett fedőlap: Az adminisztrátor által konfigurált, alapértelmezett fedőlap használatához hagyja üresen a Fedőlap neve mező értékét. Egyéni fedőlap: Adja meg a használni kívánt fedőlap nevét. A kiszolgálón konfigurált fedőlapok nevéről a GFI FaxMaker rendszergazdától kérhet felvilágosítást. 4. Kattintson az OK gombra.
Számlázási kód
Ha a rendszergazda beállítja a számlázási kódok használatát, kattintson a Beállítások lehetőségre, majd a Kézbesítés fülön adja meg a megfelelő Számlázási kódot.
Ütemezés
A faxok küldése egy előre meghatározott dátum vagy időpont alapján ütemezhető. A faxküldés ütemezésének beállításához: 1. Kattintson a Beállítások lehetőségre. 2. A Kézbesítés fülön válassza A következő ütemezett időpontban küldje el a faxot: lehetőséget. 3. A fax ütemezéséhez adja meg az időpontot és dátumot. 4. Kattintson az OK gombra.
Miután minden tartalom hozzáadása és valamennyi beállítás megtörtént, a fax elküldéséhez kattintson a Küldés gombra. MEGJEGYZÉS Amennyiben be van kapcsolva az Előnézet kérése lehetőség, a fax elküldése nem történik meg az előnézet jóváhagyásáig. További információ: Előnézet megtekintése a fax elküldése előtt (26. oldal).
7.1 Előnézet megtekintése a fax elküldése előtt Miután a faxot megszerkesztette a GFI FaxMaker faxüzenet-űrlap segítségével, a fax elküldése előtt előnézet kérhető. Az előnézet minden olyan tartalmat magában foglal, amely faxformátumba került, beleértve a GFI FaxMaker kiszolgálón beállított módosításokat, így például a fedőlap vagy fejléc/lábléc hozzáadását is. Az előnézet megtekintéséhez a fax küldése előtt: 1. Kattintson a Fájl > Előnézet kérése lehetőségre. 2. A fax végleges megszerkesztése után kattintson a Küldés gombra. 3. Ekkor a fax feldolgozásra kerül a GFI FaxMaker szoftverben, de az átvitel nem történik meg. A GFI FaxMaker e-mail mellékletként küldi vissza a faxot a postafiókjába. Az e-mail tárgysora egy ehhez hasonló azonosító kódot tartalmaz: [::send=pbc123ff]. 4. Vizsgálja meg a csatolt faxüzenet tartalmát. 5. Az üzenet tartalmának megerősítéséhez és az átvitel elindításához válaszoljon a GFI FaxMaker készülékéről érkező e-mail üzenetre.
GFI FaxMaker
7 A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap használata | 26
MEGJEGYZÉS 1. Az e-mail üzenet tartalmában ne módosítsa a Címzett vagy a Tárgy mezőket. 2. A faxüzenet tartalmában a szükséges módosítások kizárólag a GFI FaxMaker faxüzenetűrlap segítségével végezhetők el. 2. Az előnézetként küldött faxokat 1 napon belül meg kell erősíteni, különben törlésre kerülnek.
7.2 Faxok és SMS-ek újraküldése A GFI FaxMaker az elküldött fax- és SMS-üzenetek példányát a kiszolgálón tárolja. Az üzenetek tárolási ideje sikertelen küldés esetén 1 hét, sikeres átvitel esetén pedig 2 nap. Ez a funkció lehetővé teszi a fax- vagy SMS-üzenetek gyors újraküldését. MEGJEGYZÉS Az üzeneteket az újraküldéshez sikertelen küldés esetén 1 hét után, sikeres átvitel esetén pedig 2 nap után már újra kell szerkeszteni. A fax- vagy SMS-üzenetek újraküldéséhez válaszoljon a GFI FaxMaker által az átvitel után küldött átviteli jelentésre. A válasz e-mailben: Ne módosítsa a tárgy mezőt. Ez ugyanis olyan kódot tartalmaz, amely alapján a GFI FaxMaker vissza tudja keresni a fax- vagy SMS-üzenetet. A válasz e-mail címzettjeként automatikusan az eredeti címzett faxszáma kerül beállításra. Ez szükség szerint szerkeszthető. A fax-, illetve SMS-üzenet nem tartalmazza az átviteli jelentést. A GFI FaxMaker az eredetivel egyező módon küldi újra a fax- vagy SMS-üzenetet.
7.3 A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap címjegyzéke A GFI FaxMaker ügyfélprogramban lévő címjegyzékben tárolhatja és kezelheti a címzettlistákat és a partnerek részletes adatait. MEGJEGYZÉS A Microsoft Outlook használatakor a kapcsolattartók adatait közvetlenül a Microsoft Outlook címjegyzékéből is kezelheti. Kattintson a Beszúrás > Címzettek beszúrása az Outlook névjegykártyák közül... lehetőségre, amellyel elindíthatja a Microsoft Outlook címjegyzékét. Töltse be a GFI FaxMaker címjegyzéket a Beszúrás > Címzettek a FaxMaker címjegyzékből... lehetőség használatával.
GFI FaxMaker
7 A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap használata | 27
Képernyőfelvétel 13: A GFI FaxMaker címjegyzéke
A GFI FaxMaker címjegyzéke az alábbiakat tartalmazza: Címjegyzékek - Kapcsolattartók és csoportok jegyzéke. Több címjegyzék is létrehozható. Csoportok - A kapcsolattartók csoportokba rendezhetők. Ez a lehetőség például csoportos faxüzenet küldéséhez használható az adott csoport valamennyi címzettje számára. Egyedi címzettek - Olyan névjegykártya a címjegyzékben, amely csak egy címzett adatait tartalmazza.
Címjegyzékek Táblázat 13: Címjegyzékek kezelése
Funkció
Leírás
Új címjegyzék létrehozása
1. A GFI FaxMaker címjegyzékében kattintson a Beállítások gombra, majd válassza az Új címjegyzék lehetőséget. 2. Adja meg a Címjegyzék nevét. 3. Közös címjegyzék létrehozásához válassza a Globális könyvtár lehetőséget. 4. Kattintson az OK gombra.
Címjegyzékek törlése
1. A GFI FaxMaker címjegyzékében válassza a címjegyzék törlése lehetőséget. 2. Válassza a Beállítások > Címjegyzék törlése lehetőséget. 3. A megerősítéshez kattintson az Igen gombra.
Címjegyzékek exportálása
A címjegyzék rekordjai vesszővel tagolt fájlba exportálhatók. 1. Válassza ki az exportálandó rekordokat. Több címzett kiválasztásához nyomja meg és tartsa lenyomva a Shift billentyűt. 2. Kattintson a Beállítások > Exportálás ASCII fájlba pontra. 3. Válasszon könyvtárt a mentés helyéhez, majd adjon nevet az ascii fájlnak. 4. Kattintson a Mentés gombra.
GFI FaxMaker
7 A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap használata | 28
Funkció
Leírás
Címjegyzékek importálása
Kapcsolattartók a .txt kiterjesztésű, vesszővel tagolt fájlokból importálhatók. Mindegyik rekordot külön sorban kell tárolni, az alábbi formátumban: Keresztnév, Vezetéknév, Vállalat, Részleg, E-mail cím, Faxszám, Telefonszám MEGJEGYZÉS: Ha egy mező üres, az alábbiakat akkor is föl kell venni: Írjon be két dupla idézőjelet ("") és egy vesszőt. 1. A GFI FaxMaker címjegyzékében válassza ki azt a címjegyzéket, ahová az importált rekordokat menteni kívánja. 2. Kattintson a Beállítások > Importálás ASCII fájlból pontra. 3. Válassza ki az importálandó fájlt, majd kattintson a Megnyitás pontra.
Csoportok Táblázat 14: Csoportok kezelése
Funkció
Leírás
Csoportok hozzáadása
1. A GFI FaxMaker címjegyzékében válassza ki azokat a címzetteket, amelyeket hozzá kíván adni a csoporthoz. Több címzett kiválasztásához nyomja meg és tartsa lenyomva a Shift billentyűt. 2. Kattintson a Beállítások gombra, majd válassza a Hozzáadás a csoporthoz lehetőséget. 3. Válasszon ki egy meglévő csoportot vagy adjon meg egy új csoportot. 4. Kattintson az OK gombra.
Csoportba rendezett címzettek megtekintése
A GFI FaxMaker címjegyzékében a Jelenlegi csoport legördülő listájából válassza ki azt a csoportot, amelynek a címzettjeit meg kívánja jeleníteni. Az adatmezőben megjelennek a kiválasztott csoport kapcsolattartói.
Csoportok törlése
Csoport, illetve csoporton belül valamennyi kapcsolattartó törléséhez: 1. Válassza ki a törlendő csoportot a Jelenlegi csoport legördülő listájából. 2. Kattintson az Eltávolítás gombra. 3. Kattintson az Igen gombra.
Fax küldése csoportnak
Fax küldése egy csoport valamennyi címzettjének 1. A GFI FaxMaker címjegyzékben válassza ki a kívánt csoportot a Jelenlegi csoport legördülő listájából. 2. Kattintson az OK gombra. 3. A csoport valamennyi tagja automatikusan bekerül a fax címzetteinek listájába.
Egyedi címzettek Táblázat 15: Egyedi címzettek kezelése
Funkció
Leírás
Új hozzáadása
1. A GFI FaxMaker címjegyzékben válassza ki azt a címjegyzéket, illetve csoportot, amelyben az új címzettet létre kívánja hozni. 2. Kattintson a Hozzáadás gombra. 3. Adja meg a címzett adatait. 4. Kattintson az OK gombra.
Szerkesztés
1. A GFI FaxMaker címjegyzékben válassza ki azt a felhasználót, akinek az adatait szerkeszteni kívánja. 2. Kattintson a Szerkesztés... gombra. 3. Szerkessze meg a címzett adatait, majd kattintson az OK gombra.
Törlés
1. A GFI FaxMaker címjegyzékben válassza ki azt a felhasználót, akit el kíván távolítani. 2. Kattintson az Eltávolítás gombra. 3. Kattintson az Igen gombra.
7.4 Kapcsolódás a GFI FaxMaker szoftverhez A GFI FaxMaker ügyfélprogram kétféle módszert biztosít a GFI FaxMaker szoftverhez való kapcsolódáshoz faxok küldésekor: ezek a HTTP és az SMTP. A GFI FaxMaker faxüzenetűrlapján kattintson a Beállítások gombra, majd lépjen a Kapcsolat lapra. GFI FaxMaker
7 A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap használata | 29
Írja be e-mail címét az E-mail cím mezőbe. Faxok küldésekor ez a cím jelenik meg feladóként. A Kapcsolat típusa részben válassza ki a kapcsolódási módszerek valamelyikét: HTTP
Ez a módszer közvetlen kapcsolatot létesít a GFI FaxMaker szoftverrel. Az alábbi beállítások adhatók meg: GFI FaxMaker kiszolgáló neve: Írja be a GFI FaxMaker kiszolgáló teljes tartománynevét vagy IP-címét. Szükség esetén kérjen segítséget a rendszergazdától a kiszolgálónév megállapításához. IP-cím helyett javasolt a kiszolgáló teljes tartománynevének a használata, ugyanis az IP-címek idővel változhatnak. Például: sajatfaxkiszolgalo.sajattartomany.hu Port: A GFI FaxMaker Webszolgáltatások portja; alapértelmezés szerint: 8555. A portot csak akkor változtassa meg, ha a GFI FaxMaker adminisztrátor ezt tanácsolja. SSL: Jelölje be, ha a GFI FaxMaker Webszolgáltatásokhoz biztonságos kapcsolat van konfigurálva. Alapértelmezés szerint ez a beállítás ki van kapcsolva. Ezt a beállítást csak akkor változtassa meg, ha a GFI FaxMaker adminisztrátor ezt tanácsolja. A beállítások teszteléséhez kattintson a Kapcsolat tesztelése lehetőségre. Amennyiben a teszt sikertelen, lépjen kapcsolatba a rendszergazdával, egyeztesse a kiszolgálóbeállításokat vele, majd próbálja meg újból lefuttatni a tesztet.
SMTPlevelezőkiszolgáló
A faxok SMTP protokollon keresztül (e-mail formátumban) jutnak el a GFI FaxMaker szoftverhez, email kiszolgáló használatával. Adja meg a levelezőkiszolgáló adatait: Levelezőkiszolgáló neve/IP-címe: Adja meg a levelezőkiszolgáló nevét vagy IP-címét. Port: A levelezőkiszolgáló által használt SMTP-port. Alapértelmezett érték: 25. SSL: Az ügyfélprogram SSL-t használ a levelezőkiszolgálóhoz való csatlakozáshoz és az azzal való kommunikációhoz. Hitelesítést igényel: Az ügyfélprogram meghatározott felhasználói hitelesítő adatokkal csatlakozik a levelezőkiszolgálóhoz. Felhasználónév és Jelszó: Adja meg a hitelesítési adatokat. Biztonságos jelszó-hitelesítés: Ezt a lehetőséget akkor válassza, ha a levelezőkiszolgáló biztonságos jelszó-hitelesítést igényel.
GFI FaxMaker
7 A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap használata | 30
Képernyőfelvétel 14: Kapcsolódás a GFI FaxMaker szoftverhez HTTP protokollon keresztül
7.5 Adja meg az e-mail címet Az e-mail címének a megadása a GFI FaxMaker faxüzenet-űrlap használatakor fontos, mivel a faxok feladójának meghatározása és az átviteli jelentések készítése is ez alapján történik. Ha a GFI FaxMaker faxüzenetűrlap első elindításakor a rendszer nem észleli automatikusan a bejelentkezett fiókhoz tartozó e-mail címet, akkor írja be az e-mail címét.
Képernyőfelvétel 15: E-mail cím megadása
GFI FaxMaker
7 A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap használata | 31
7.5.1 E-mail cím módosítása Az e-mail cím módosításához kövesse az alábbi lépéseket: 1. A GFI FaxMaker faxüzenetűrlapon kattintson a Beállítások gombra vagy lépjen a Nézet > Beállítások részre. 2. A Kapcsolat lapon módosítsa az E-mail cím mező szövegét. 3. Kattintson az OK gombra.
GFI FaxMaker
7 A GFI FaxMaker faxüzenetűrlap használata | 32
8 Tárgymutató *
SMTP/POP3 levelezőkiszolgálók 12
*.fax 14-17, 22, 25
SSL 10, 30
A
T
Aláírás 25
Támogatott operációs rendszerek 5
Alapértelmezett fedőlap 26
Tartalom elrejtése 23
C
Tartalom kiemelése 24
Címjegyzék 7
E
Telepítés 11 TextAPI 15-17
Előnézet kérése 25-26
F Faxelőnézet megtekintése 23 Faxfelbontás 26 faxmaker.com 13, 15, 17 Faxok küldése 7, 13-14 Fejléc 26
G GFI FaxMaker nyomtató-illesztőprogram 14
K Képjavítások 24
L Levelezőkiszolgáló beállításai 8
M Microsoft Outlook 4, 7, 13-14, 17, 19-21, 27
N Nyomtatók 13
P POP3 9, 11 Port 30
R Rendszerkövetelmények 5
S SMS újraküldése 27 smsmaker.com 18, 20 SMTP-hitelesítés használata 10
GFI FaxMaker
Tárgymutató | 33
USA, KANADA, VALAMINT KÖZÉP- ÉS DÉL-AMERIKA 4309 Emperor Blvd, Suite 400, Durham, NC 27703, USA Telefon: +1 (888) 243-4329 Fax: +1 (919) 379-3402 [email protected] EGYESÜLT KIRÁLYSÁG ÉS ÍR KÖZTÁRSASÁG Magna House, 18-32 London Road, Staines-upon-Thames, Middlesex, TW18 4BP, UK Telefon: +44 (0) 870 770 5370 Fax: +44 (0) 870 770 5377 [email protected] EURÓPA, KÖZEL-KELET ÉS AFRIKA GFI House, Territorials Street, Mriehel BKR 3000, Malta Telefon: +356 2205 2000 Fax: +356 2138 2419 [email protected] AUSZTRÁLIA ÉS ÚJ-ZÉLAND 83 King William Road, Unley 5061, Dél-Ausztrália Telefon: +61 8 8273 3000 Fax: +61 8 8273 3099 [email protected]