Egy életforma – „Kalákában” Projekt portál látogatottsági kimutatás és online tananyag
A projekt honlapja 2013. január 22-én kezdte meg működését. Az alábbi dokumentum az azóta történt látogatói statisztikát mutatja be havi lebontásban. A statisztika alapja a tárhelysolgáltató áltatl biztosított szerveren futó Webalizer nevű program grafikonjai. Mivel mind a Szegedi Tájékozódási futásért Alapítvány, mind pedig a project honlapja a szegedivasutasse.hu domain alatt található, a staisztikai táblázatok az egész domainre értendők. Külön a project portál látogatottságára vonatkozó adatok zöld kerettel lettek megjelölve. A látogatói létszám a „Visits” nevű oszlopban látható. Látogatottsági adatok: 2013. január
2013. február
2013. március
2013. április
2013. május
2013. június
A fenti táblázatokból azt láthatjuk, hogy január és május között a látogatók száma átlagosan 65 volt. A júniusi táblázatból látható, hogy a módszertani anyagokat feltöltötése után megnőtt a látogatottság. Több mint négyszázan voltak kíváncsiak a tanfolyamanyagokra. A tanfolyam anyagok mindenki számára elérhetőek. A honlapon egy nevet és email címet kell megadni ahhoz, hogy az adott tananyag megnyíljon. A lenti táblázat tartalmazza a felhasználók neveit.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43
Aranyi László Arató Csongor Bakó Áron Barkasz Dani, id. Bereczki Máté Blézer Attila Bodó Tibor Bóta Zsombor Brunner Valentin Bujdosó István Csaba Forrai Csenge Gerber Cser Frigyes Cserteg István Csizmadia István Dénes Papp Domján Tamás Dóráné dr Hegedűs Ágnes dr Papp Dénes Edith Schaffert Faragó Antal Faragó Antalné Faragó Mária Faragó Panna Faragó Toncsi Faragóné Manyi Farkas Ancsa Farkas Mariann Fekete Zoltán Forrai Csaba Fruzsina Biró Geosits Bea Gérald Rebmann GÖRDÖGÖK SE Gyalog László Gyalog Zoltán Gyöngyösi Jolán Győri Bertalan Hajagos Henrik Hans Meier Hegedüs Ábel Hodossy B.
[email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected]
44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86
Honap István Hrenkó László Szerencsi Ildikó Irene Eglin Jacsó Adrienne Jankó Tamás Kálmán Erik Kelemen János Kis Piroska Kiss Balázs Kiss György Kiss istván Kiss Zsolt KIszel Sándor Kovács Gábor Kovács Tünde Kucsma István Kutnyánszky Ernő Ládi János Lakó Judit Lévai Ferenc Madeleine Huber Makói András Markus Treier Markus Gerber Marton János Max Blankenhorn Mészáros Károly Miháczi Zoltán Miksi Molnar Orsolya Molnár Péter Molnár Tibor Mónika Szokol Nagy Balázs Nagy Gergő Nagy István Novák Martina Oláh János Olasz Róbert Ormay Mihály Palumbi Edit Pap László
[email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected]
87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127
Papp Dénes Paróczi Zsolt Peics Antal Péntek Gábor Peregi Dávid Perjes Julia Peter Eglin Peter Meier Petrócki Ádám Rákos Piroska Prokainé Molnár Katalin Rácz Sándorné Mátyus Rebeka Riesing Hanna Rostás Anikó Sarnyai Benedek Sinkó János Sławek Zabagło Sóti Ernő Sőtér Márton Szaák Tibor Szabó Dorina Szabó László Szabolcs Gerber Szabovik zoltán Szakál Péter Szebeli István Szekeres Erzsébet Szekeres Eszter Szekeres Mária Szerencsiné Csamangó Jusztina Szokol kamilla Szokol Lajos Szokol Mónika Takács Réka Tarsoly Róbert Tölgyesi Ani Tóth Ádám Tóth Eszter Tóth János Toth Tamas
[email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] prokainemolnar.katalin.esp@gmail. com
[email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected]
128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140
Tóth Zsolt Turóczi Levente Urbán Imre Vajda Balázs Valentin Brunner Veres Pál Viczena Miklós Vida István virág istván Vörös Endre Vuray Villő WEILER ZSOLT Zsebeházi Zsolt
[email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected] [email protected]