Christina Dodd. A baj magassarkúban érkezik

Christina Dodd A baj magassarkúban érkezik

1

A regényben szereplő nevek, személyek, helyek és események a szerző fantáziájának terméke, és nem utalnak a valóságra. Bármilyen eseménnyel, hellyel, szervezettel vagy élő, esetleg halott személlyel való hasonlóság kizárólag a véletlen műve lehet.

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Christina Dodd: Trouble in High Heels Signet, 2006 a division of Penguin Group (USA) Inc. 375 Hudson Street, New York, NY 10014 Copryght © Christina Dodd, 2006

Hungarian translation © Csengeriné Erdő Orsolya, 2008

Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy sugározni bármely formában vagy módon a kiadóban történt előzetes megállapodás nélkül; tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben, borítóval és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került.

Kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója, 2009 7630 Pécs, Üszögi –kiserdő u. 1. Telefon: (72) 777-000 e-mail: [email protected] www.alexandra.hu Felelős kiadó a kft ügyvezető igazgatója A kiadványt Bocz József tördelte A borítót Hársfai László tervezte ISBN 978 963 370 850 7

2

Scottnak. Amikor az örök szerelemről írok, az rólad szól.

3

Köszönetnyilvánítás Vannak könyvek, amelyek erőfeszítés nélkül születnek. Legalábbis ezt mondják. Köszönöm a szerkesztőmnek, Kara Cesare-nak, hogy fogta a kezem a küzdelem során, és Kara Welsh-nek, hogy olyan türelmes volt a katasztrófák közepette. A tervezőcsapatomnak, Lisa Kleypasnak, Connie Brockwaynek, Susan Kay Lawnak és különösen Susan Sizemorenak és Geralyn Dawsonnak, akik kétségbeesett telefonhívásaimra kíméletlen bölcsességgel és szellemes tréfákkal feleltek. És az ügynökömnek, Mel Bergernek - oltalmazómnak, tanácsadómnak és barátomnak.

4

Egy Nashville, Tennessee Tizennégy évvel ezelőtt A tizenegy éves Brandi a csinos, baldachinos ággyal és libegős hercegnőmintás függönnyel berendezett hálószobája nyitott ajtajában ült, és anyja hisztérikus hangját hallgatta. - De én nem tudom, hogyan kell kitölteni egy csekket! - Ideje lenne megtanulnod. - Az apja hangja ennél megvetőbb már nem is lehetett volna. - Hiszen ezt mindig te csináltad. - Igen, valóban. - Apa pakolás közben néha dobbantóit a lábával. - Hazajöttem egy egész napos kemény munka után az irodából, és akkor le kellett ülnöm és elintézni az összes fizetnivalót a házrészlettől a hitelkártyáig és minden más számláig. Ha utaztunk, nekem kellett megszervezni az utat és lefoglalni a szállást, és nekem kellett szereznem valakit, aki levágta a füvet. A rólad való gondoskodás átkozottul nyűgös dolog volt. - De hiszen te akartad így! Apa valószínűleg belátta anya kijelentésének igazságát, mivel mintha a hangja kicsit kedvesebb lett volna. - Ezek nem nehéz dolgok, Tiffany. - Ekkor ismét kitört rajta a türelmetlenség. - Az isten szerelmére, még a titkárnőm is meg tudja csinálni ezeket a dolgokat. - Ő az, igaz? - Anya hangja remegett a gyanakvástól. - Susan az. Amiatt a kis lotyó miatt hagysz el engem? - Ne nevezd lotyónak! - csattant fel apa, aztán nagyot, jól hallhatót sóhajtott. - És azért hagylak el, mert nem csinálsz mást, csak... magadat csinosítod. Brandi elképzelte az apját, ahogy legyint egyet nagy kezével vékony, szőke, tökéletes frizurájú és tökéletesen manikűrözött anyja felé. - Mit akarsz, mit tegyek? Megteszek bármit, amit akarsz. - Anya hangja rémült volt. Brandi tudta, hogy anya tényleg meg van rémülve, mert ő maga is félt. - Képtelen vagy értelmesen beszélgetni. Képtelen vagy az üzleti ügyeimről velem elbeszélgetni. Azért választanak ki mindig esküdtnek, mert az égvilágon semmit sem tudsz a világ dolgairól. - Apa felhorkant. - Egy olyan embernek, mint én, intellektuális kihívásra van szüksége, nem pedig egy öregedő lábtörlőre. Brandinak tudnia kellett, mi fog történni - a szüleivel és vele. Brandi anyja döbbenten hápogott. - Harminckét éves vagyok! - Ahogy mondtam. Miért ilyen kegyetlen? Tiffany gyönyörű volt. Brandi barátai, akikkel együtt járt balettre, mind irigyelték, amiért az anyja olyan, mint egy filmcsillag. Brandi nem találta olyan klassznak, hogy az emberek mindig Tiffanyról beszélnek neki, és azt kérdezgetik, büszke-e, hogy ilyen szép anyukája van, de mindig mosolygott és bólogatott, mert akkor azt mondták: „És te is olyan szép leszel, ha felnősz!” - Soha nem akartál velem az üzleti ügyeidről beszélgetni. - Anya magas sarkú cipője hangosan kopogott a keményfa padlón, ahogy követte apát körben a hálószobájukban. - Azt mondtad, azért hagytad el Jane-t értem, mert ő mindig arról beszélt, te pedig nem akartál mást, csak egy békés otthont, ahol pihenhetsz. Apa felmordult. - Nézz körül! Feng shui szakértőkkel konzultáltam és dekoratőröket fogadtam fel, hogy olyan legyen ez az otthon, amire büszke lehetsz... - Én pedig borsos árat fizettem annak a hülye japán fickónak... 5

- Indonéziai! - És néhány idióta dekoratőrnek, hogy évente négyszer lecseréljék a függönyöket az irodámban! - Apa hangja egyre ellenségesebb volt. - Drapériák. Azok drapériák. És te ügyfeleket hívsz abba az irodába, Gary, és nem mindegy, hogy néz ki! Brandi imádta, amikor valami olyasmiről volt szó, ami igazán érdekelte anyát, és kijavította apát. - Ráadásul az otthonunk a Frontgate prospektus címoldalán szerepelt. A többhasábos újságcikk a Frontgate prospektusban anya büszkesége és öröme volt, és nagy sikere volt miatta a barátai körében. - A prospektus sok munkát hozott neked. A Dugeren gyilkossági ügy és - Anya hangja megremegett - az a híres válási ügy... - Igaza volt. Ezért apa más irányból támadott. - Azt hiszed, nem veszem észre a bőrgyógyász és a plasztikai sebész számláit? Nem tudok a diszkrét kis látogatásaidról arcpuhítás és testhámlasztás céljából? - Miért, mi a baj ezekkel? - Anya hangja őszintén zavart volt. - Nem akarod, hogy szép legyek? - Többet akarok, mint egy üres héjat, aki bárgyún mosolyog és arról gagyog, hogy Vickynek, akivel teniszezik, csinálnia kellene valamit a cellulitisszel a combján. És a lányod ugyanilyen. Brandi szerette volna bedugni a fülét, hogy ne hallja, amint a te lányoddal apja kitagadja, de ez olyan volt, mint egy karambol - a sértések és az elutasítás annyira lenyűgözte, mint a fékek sivítása és a fémes csattanás, és egy őrült pillanatig azon tűnődött, kikerül-e ebből az egészből élve. - Az a lány nem csinál mást... - Brandi. - Anya nagy levegőt vett, és Brandi elképzelte, amint megfeszíti a vállát. - A neve Brandi. - Brandi nem csinál mást, csak balettozik, gimnasztikázik és pomponórákra jár. Olyan, mint te miniben. Miért nem képes jobban hasonlítani Kimberley-re? Kim apa első, Jane-nel való házasságából született lánya volt. - Kimberley softballozik, méghozzá átkozottul jól. - Apa hangjából sütött a büszkeség. Sportösztöndíjat kapott a Tennessee egyetemre. Kezd valamit magával, mérnök lesz. Nem úgy, mint ez a te kölyköd. Brandi hülye. Hülye. Apa hülyének tartja. Brandi behunyta a szemét, így próbálva magába fojtani a fájdalmát, majd amikor ez nem segített, a szájába tömte az öklét, nehogy kitörjön belőle a sikoly. Ő nem hülye. Apa a hülye. Hülye apa! Szeretett volna berontani a szülei hálószobájába, dobbantani a lábával, kiabálni és csúnyán lehordani az apját, amiért képes így elhajítani őt és az anyját, mint a szemetet. Brandi azonban nem csinált jelenetet. Brandi betartotta a szabályokat annak reményében, hogy ha jól viselkedik, az valamiképp rendbe hozza a dolgokat. A dolgok nem voltak rendben, de ha egy kicsit keményebben próbálkozna... - Brandi nem hülye! - mondta anya. - És azt te honnan tudod? Brandi levegő után kapkodott. Hogyan képes ilyen kegyetlenül bánni anyával? - Ugyanúgy a lányod, mint Kimberley. És okos is. Mindenből ötöse van, még matematikából is. - Anya egyáltalán nem foglalkozott apa felé irányozott sértésével, csak Brandit védte. Persze anya nem iskolában tanulta mindazt, amiben jó volt. Ahhoz értett, hogyan tegye széppé a házukat, mikor mit kell felvenni, és hogyan kell a férfiakra mosolyogni úgy, hogy azok dadogni kezdjenek és elvörösödjenek.

6

- Brandi talán majd elvégez valami nyavalyás angol szakot, és életem végéig csapolja a pénztárcámat. - Ezt olyan undorral mondta, mintha az, hogy valaki jó angolból, szégyen lenne. - Ő a legjobb a csoportjában balettből és gimnasztikából! - Néhány girhes, vékony combú kislány között! Brandi összeszorította a fogát. Már nem volt sem girhes, sem kicsi. Jó alakja volt, és százhetvenhét centijével magasabb volt anyánál, és több mint tíz centivel lehagyta a többi lányt a csoportban. Otthon azonban apa szinte rá sem pillantott Brandire, arra pedig sosem vette a fáradtságot, hogy megnézze az óráit. - Kimberley igazi sportot űz - mondta. - Versenysportot. - Ha engem kérdezel - jegyezte meg anya fontoskodó hangon -, Kimberley leszbikus. Brandi halk nyögés kíséretében nekikoppantotta fejét a falnak. Igaz volt. Természetesen igaz volt. Kim maga árulta el Brandinek. Apa azonban homofób volt, és nem akarta tudni, miszerint sportos lánya meleg. Most aztán anya alaposan összezavarta. Apa ordítani kezdett. - Te kis féltékeny... Anya vékony, rémült hangot hallatott. Apa meg fogja ütni anyát. Brandi felállt és felkapta imádott porcelánsárkányát fegyvernek. Üvegcsörömpölés hallatszott. Vadul dobogó szívvel, magasra emelt sárkánnyal kiszaladt az előszobába. - Az isten szerelmére, Tiffany, ne légy ostoba! - mondta apa fojtott torokhangon. - Nem vagyok ostoba! - Anya toppantott a lábával. - Csak úgy gondolom, hogy a jólneveltség és az esztétikus dolgok nagyon fontosak, és nem kellett volna eltörnöd azt a vázát! Brandi megtorpant. Anya folytatta. - Hónapokba telt, mire megtaláltam a megfelelő vázát erre az asztalra! Brandi lassan leengedte a sárkányt. Halkan visszaindult a szobája felé. Ha észreveszik, hogy hallgatózik, rászólnak, hogy csukja be az ajtaját, és bárhogy is görcsölt a gyomra, tudnia kellett, hogy apa tönkretette-e az életüket. - Ez itt a probléma - mondta apa. - Mindig is jobban érdekeltek a vázák és a jólneveltség, mint a gondolatok, a munka... vagy én. - Ez nem igaz! - Anya úgy nyüszített, mint egy megrúgott kiskutya. Pedig igaz volt, de Brandi gyermeki szemének úgy tűnt, apa csak ennyit vár az anyjától. Csupán az elmúlt egy év során vált idegessé és ingerültté. Anya csendes sírdogálása hallatán apa kényelmetlenül érezhette magát, mert próbálta megnyugtatni. - Ugyan már, Tiff, jól el leszel nélkülem is. Jane is jól van. - D-de J-Jane-nel kötöttél házassági szerződést. Ve-velem pedig nem akartál. - Ezért csak magadat hibáztathatod. Brandi felismerte apja hangjában a lelkiismeret-furdalást, amiért anyát hibáztatta. - A-azt mondtad... azt mondtad, hogy örökké gondoskodni fogsz rólam. - Az isten szerelmére, abbahagynád a nyavalygást? Undorító, amit művelsz! - Lecsapta a bőröndje tetejét. - Szólok az ügyvédemnek, hogy hívja fel a te ügyvédedet. - Nekem nincs ügyvédem! - Szerezz egyet! - Apa cipősarka hangosan kopogott az előszoba keményfa padlóján. Brandi mozdulatlanná merevedve várta, megöleli-e, mielőtt elmegy, de az apja még a szobája felé sem pillantott. Brandi lenyelte csalódását. Tudta, hogyan kell. Évek óta gyakorolta. Anya elszaladt Brandi mellett apa után. 7

- Nincs munkám! - kiáltotta kétségbeesetten. - Hogyan fogom eltartani Brandit? Éhen halunk! - Megragadta apa karját, amikor kinyitotta az ajtót, és próbálta visszahúzni. Még Brandi is felismerte a dráma csúcspontját. Halkan becsukta szobája ajtaját, és magukra hagyta a szüleit. A gyomra görcsölt az idegességtől. Szórakozottan megsimogatta a hasát, és körülnézett a szobájában. Anya fehér és arany bútorokkal rendezte be, a kárpitok pedig rózsaszínarany mintásak voltak. Amikor Brandi kisebb volt, úgy érezte, egy Barbie álomházban él, és imádta. Most, amikor már idősebb lett, úgy érezte, egy Barbie álomházban él, de szerette volna megváltoztatni. Anyát azonban nem akarta megbántani, ezért néhány apróságot saját kezűleg változtatott. Festett üvegablak a kék különböző árnyalataiban, amely úgy nézett ki, mint kedvenc képe a Gyűrűk Urából. Fényes, zöld sárkány szikrázó szemekkel. Három feketefehér Hadrian Boys poszter Angliából. Azonban az, hogy kipillantott a festett üvegen, ujja hegye a sárkány pikkelyeit simogatták és közben a fiúkat nézte a falon, semmit sem enyhített a mellkasát, a szívét szorongató fájdalmon. Kinyitotta az ablakot és kinézett a bársonyos leveleiket bontogató fákra. Nashville gyönyörű volt tavasszal. Hatalmas kertjük szépen gondozott volt, és látványa általában melegséget és kellemes biztonságérzetet ébresztett Brandiben. Ma azonban nem működött. Ma semmi sem működött. Lent olyan erősen becsapódott az ajtó, hogy az egész ház beleremegett. Elszorult a torka, ezért nagyokat kortyolt a friss levegőből, próbálva visszatartani a... nem, nem a könnyeit. Nem fog sírni. Valahogy helyrehozza ezt az egészet. Tennie kell valamit, amivel javíthat a helyzeten. Odament az íróasztalához, elővett egy írótömböt, amelyen a neve volt, és a tetejére felírta: Megtanulandók. Aláhúzta a szót, megszámozta a sorokat, és a következőt írta: Hogyan gondoskodjam anyáról. 1. Megtanulni csekket kitölteni. 2. Kideríteni, hogyan legyek hasznos. 3. Megtudni, hogyan kell fizetni a ház részleteit. Aztán letépte a listát, gondosan félretette, és a következő tiszta lap tetejére felírta: Hogyan gondoskodjam magamról. 1. Megtanulni csekket kitölteni. 2. Ösztöndíjat szerezni, hogy járhassak iskolába. 3. Baseballt játszani. Az utolsón hosszan elgondolkodott, és közben a tolla végét rágcsálta. Nem, ez nem lesz jó. Baseballban nem volt jó. Kim nagy bosszúságára mindig lebukott, amikor a labda felé repült. Brandi áthúzta a Baseballt játszanit és azt írta alá: Ügyvédnek tanulni. Nem tudta egész pontosan, mit is csinál egy ügyvéd - egy olyan lány, aki balett-, gimnasztikaés pomponórákra járt minden szabad percében, nagyon keveset tudott a világról, különösen mivel az apja soha nem beszélt neki a munkájáról -, annyit azonban tudott, hogy sok pénzt keres. És az apja megkövetelte, hogy az anyja gyönyörű, Brandi pedig elbűvölő legyen, amikor Mr. Charles McGrath és a felesége látogatóba jött hozzájuk, Mr. McGrath pedig híres chicagói ügyvéd volt. És ő ezt akarta. Fontos akart lenni. Hatalmat akart, hogy móresre tanítsa az apját, és házassági szerződést szerezhessen az anyjának. Bármi legyen is az. Megtudni, hogyan kell házassági szerződést csinálni.

8

Kettő Chicago Tizennégy évvel később Ha Brandi hívásazonosítója működik, biztosan nem vette volna fel a telefont. Azonban nem működött, és ő felvette, és ez pontosan beleillett ebbe a borzalmas hétbe. Nem mintha Brandi nem számított volna rá. Mindenki, akinek van egy morzsányi esze, tudja, hogy Nashville-ből Chicagóba költözni a tél közepén nem éppen könnyű dolog, és Brandi büszke volt az eszére. Ennek ellenére száz év óta a leghidegebb telet választotta költözésre, amit Chicago látott, és amitől befagytak a vízvezetékek a házban, ahol lakást bérelt. Költöztetőinek így nem volt mit inniuk, persze ez nem tartotta vissza őket a WC használatától, amely a vízhiány miatt nem öblített, és talán még hetekig nem is fog, és olyan jellegzetes férfias hanyagsággal használták, hogy Brandi nem mert ráülni a legszorongatóbb szükségben sem, mivel lehetetlenség volt letakarítani az ülőkét. Ráadásul az egyik fickó azon kapta, hogy magában beszél, miközben a táskájából előhalászott, gyűrött papír zsebkendővel próbálta letörölni, és az átkozottnak volt képe eloldalogni, mintha bolond lenne. Pillanatnyilag nem volt túl jó véleménnyel a férfiakról, és a költöztetők viselkedése csak fokozta bosszúságát és elszigeteltség-érzését. Nem ismert senkit ebben a városban Alanen és Mr. McGrathon kívül - akit már évek óta a Charles bácsi megtisztelő címen szólított -, de hol voltak ők most, amikor egész életét megpróbálta belezsúfolni egy egyszobás lakásba? Az irónia kedvéért az új kanapéját és foteljét szállító teherautó megcsúszott a jeges úton, és belerohant egy üresen álló Márványlap Jégkrémboltba. A szállítók a negyedik emeleti lakásba a teherlifttel tudták felvinni a bútorait, méghozzá oldalra döntve. A manővert látva eltakarta a szemét és a bútorok isteneihez imádkozott. Könyörgése minden bizonnyal meghallgatásra talált, mivel épségben letették a kanapét és a fotelt a kis propánkályha elé, közéjük helyezték a zsámolyt, és az asztalkákat is a helyükre tették. Úgy tűnt, megfordult a szerencséje. A kanapé nem sérült meg. A kárpit színe és anyaga pontosan olyan volt, amilyet rendelt. Tökéletesen illeni fognak abba az új lakásba, amelybe Alannel az esküvőjük után beköltöznek. Csak késő este hagyta abba annyi időre a kipakolást, hogy lehuppanjon a fotelbe, feltegye a lábát a zsámolyra és alaposan megnézze a bútort. Ekkor vette észre, hogy a kanapé fél méterrel rövidebb. A háromszemélyes helyett a kétszemélyest kapta. Az éjszaka hátralévő részében azon rágódott, felhívja-e Amyt, az ügynökét a Samuelt Bútornál. Aztán végül minden rendben ment. Amy pontosan úgy viselkedett, ahogy Brandi várta: elnézést kért a tévedésért, de ez nem változtatott a tényen, hogy újabb hat hetet kellett várnia a bútordarabra, amit valójában megrendelt, és néhány percig úgy tűnt, ez túltesz mindenen, ami ezen a borzalmas, végtelennek tűnő héten történt. Egészen addig, amíg fel nem vette a telefont, mert azt hitte, tényleg azt hitte, hogy Alan az, és azért hívja, hogy megmondja, végre átjön. Ehelyett az anyja volt a vonal másik végén. - Nos? Hogy ment a költözés? - Tiffany, mint mindig, most is olyan hangon beszélt, mint egy szurkolócsapat vezetője, aki a játékosokat lelkesíti a nagy meccs előtt. Brandi körbepillantott a dobozok végtelen során. Üres dobozok sorakoztak a fal mellett. Kilapított dobozok álltak halomban az ajtónál. Leragasztott, még teli dobozok várakoztak 9

mindenfelé, rajtuk fekete filccel odafirkantott feliratok az utóbbi két költözéséből. Dobozok végtelen sora, sehol egy magnó, és vacsorára ismét pizza. - Másfél napja pakolok egyfolytában, és még nem láttam Alant. Egyáltalán nem láttam. - Ugyan, drágám, biztosan dolga van. Hiszen orvos. - Anya tennesseei akcentusa gyengéd volt és finom. Brandi maga sem tudta, miért panaszkodott. Talán a kimerültség és a magány késztette arra, hogy hangot adjon vőlegényével kapcsolatos ingerültségének, és pont az anyjának kritizálja. - Nem orvos. Gyakornok. - Szegény fiú! Láttam a 60 percben, hogyan dolgoztatják azok a kórházigazgatók a gyakornokaikat időnként kilencvenhat órát is egyhuzamban. És azt mondtad, hogy kiválóan érti a dolgát. Emlékszel? Azt mondtad, ő volt a legjobb a csoportjában, és mindenki őt figyelte. Brandi azt kívánta, bárcsak az anyja egyszer az ő oldalára állna! Bármiben. - Nem is hívott. Lehet, hogy e-mailt küldött, de a jövő hétig nem lesz internetem. - Remélem, te sem hívtad. Egy zsémbes nőnél nincs kellemetlenebb. - Tiffany maga volt az 50-es évek déli asszonyának megtestesítője. - Igen, Anya, tudom, de ha annyi időre eszébe jutottam volna, hogy megtegye, amit ígért, nem érezném ezt az ellenállhatatlan vágyat a zsémbelésre. - Brandi körmével megkaparta a kanapé párnáját, és nézte a négy részből álló brokátrózsát, közben azon törte a fejét, kit szeretne jobban megkarmolászni, az anyját vagy a vőlegényét. - Viszont szeretnék rámutatni, hogy én pedig ügyvéd vagyok, aki azért költözött ide egy szép, barátságos, meleg városból, hogy a vőlegénye közelében legyen. Hamarosan kezdek az első teljes idős állásomban egy nagy chicagói ügyvédi cégnél, és én is állandóan dolgozni fogok. Legalább azért felhívhatott volna, hogy megtudja, nem fagytam-e oda a kuka oldalához, amikor beledobtam a szemetemet. Anya hangja felvette azt a kegyes színezetet, amitől Brandi legszívesebben sikoltozni szeretett volna. - Egy nőnek mindig száztíz százalékot kell adnia magából, hogy megtartsa a párját. - Nálad ez hogyan vált be? Az anyja döbbent nyögése észre térítette Brandit. Szerette az anyját, tényleg szerette, de anya volt apa első trófeafelesége, és elhagyta őt és a tizenegy éves, csendben szenvedő Brandit a huszonhárom éves titkárnőjéért és az új gyermekért, egy fiúért, aki garantáltan megadta neki azt, amit akart - saját ifjúkori önmaga focistamezes tükörképéért. Eltekintve persze attól, hogy Brandi most már tizenhárom éves féltestvére egyáltalán nem érdeklődött a sportok iránt. Ehelyett Quentin briliáns számítógép-programozó volt. Brandi sajnálta Quentint; pontosan tudta, milyen az, amikor az ember anyja halálra rémül harmatos fiatalságának elvesztése miatt, az apja meg sem próbálja elrejteni csalódását gyermeke miatt, és a házasságuk látványosan romlik. - Sajnálom, anya. Olyan undok vagyok. - Nem, nem vagy. - De igen, az vagyok. - Ami, Brandi véleménye szerint, nem mindig rossz dolog. - Nézzünk szembe vele, apa jelenlegi problémáival bebizonyította, hogy fogalma sincs, mit akar. Sem feleségben, sem gyerekekben. - Apád jó ember. Brandi keserűen elmosolyodott, és megsimogatta hőn szeretett öreg sárkánya pikkelyes hátát. Akármilyen csúnyán kitolt vele apa, anya soha nem mondott egy rossz szót sem rá. Amikor Brandi tinédzser volt, erősen az apja ellen fordulhatott volna, ha anya szidja, de az az idő már régen elmúlt. Apa nem volt jó ember. Önző, goromba, másokat befolyásoló alak volt, és ezt Brandinél senki sem tudta jobban.

10

- Ha letetted a telefont, hívd fel apádat! Szeretné tudni, hogy minden rendben ment-e a költözésnél. - Ó, anya! Arra sem emlékszik, hogy elköltöztem. - És holnap van a születésnapja. - Hoppá, ezt elfelejtettem! - Lehetséges, hogy apja is elfelejtette, de Tiffany igyekezett fenntartani a látszatot, hogy exférje normális ember, aki megünnepli a különleges alkalmakat, talán azért, mert így Brandi kénytelen volt beszélni vele időnként. Amikor Brandi arra gondolt, hogy fel kellene hívni az apját, a lehetőségtől, hogy kiabálni fog vele, vagy ami még rosszabb, nem lesz ideje beszélni, mindig megfájdult a gyomra, ezért igyekezett addig halogatni, amíg csak lehetett. Ezért jegyezte el magát Alannel, aki ugyan nem volt tüzes és szenvedélyes férfi, de kiegyensúlyozott és kiszámítható - legalábbis addig, amíg Brandinek szüksége volt rá. Anyának ebben is igaza volt. Biztosan komoly mentsége van arra, hogy nem jelentkezett. Azonban Brandi - akinek tövig letört az egyik körme, dezodorjának órákkal ezelőtt elmúlt a hatása, teljesen kiszáradt, és nem merte meginni a palackos vizét, mert nem tudott pisilni nem volt abban a hangulatban, hogy ezt most végighallgassa. - Alan biztosan hamarosan felbukkan - anya próbált megnyugtató hangon beszélni. - Talán már ma este beállít és elvisz valahová vacsorázni. - Nem akarom, hogy elvigyen vacsorázni! Azt akarom, hogy segítsen kipakolni! - Hű, határozottan undok. - Nem! Mozdulj ki otthonról! Minden alkalmat meg kell ragadnod a szórakozásra, amíg fiatal vagy! - Ezzel kapcsolatban Tiffany nagyon határozott volt. Ettől megmozdult Brandiben a bűntudat. Tiffany azért nem járt el otthonról soha szórakozni, mert próbálta - nem sikerült neki, de próbálta - eltartani Brandit. - Anya, te sem vagy öreg. Még ötven sem vagy. Te is kimozdulhatnál otthonról és elmehetnél szórakozni. - Az olyan korú férfiak, mint én, olyan korú nőket akarnak, mint te, és az olyan férfiak, akik olyan korú nőket akarnak, mint én, túl öregek, hogy szórakozzanak. Minden tekintetben. Tiffany hangja tréfásan csengett. - Azonban arra gondoltam... - Mire? Tiffany tétovázott. - Mire? - A félénkség nem volt jellemző az anyjára. Sőt. - Bárcsak ott lehetnék, hogy segítsek neked! - robbant ki Tiffanyból. - Annyira hiányzol! Brandi esküdni mert volna, hogy az anyja nem ezt akarta mondani. Azonban túl fáradt, túl koszos és túl szétszórt volt, hogy az igazság után nyomozzon. - Már hét éve nem élek otthon. Nem hiszem, hogy annyira hiányoznék. - Tudom, de teljesen más így, hogy olyan messze vagy. Amikor a Vanderbiltre jártál tanulni, itt voltál a városban, és arra gondoltam, ha szükséged van rám, gyorsan ott teremhetek nálad. Most azonban... - Jól vagyok, anya. Tudok vigyázni magamra. - Sokkal jobban, mint te magadra. - Tudom. Ügyes vagy. Büszke vagyok rád. - Tiffany hangjából azonban mintha nyugtalanság csendült volna ki. - Bárcsak Alan ott lenne veled! Ő olyan megbízható. Kivéve most. - Holnap este elvisz egy partira Charles bácsihoz. - Ha tovább játssza ezt az eltűnősdit, és addig sem bukkan fel, nem fog törődni vele, milyen mentséggel áll elő; egyszerűen megöli. - Egy partira? - Tiffany izgatottan felsóhajtott. - Charles házába? Ó, az olyan, mint egy kirakat. Nemrég újíttatta fel az előcsarnokot. Tudtad, hogy amikor lehámozták a festéket a faragott lépcsőkorlátról, kiderült, hogy tömör mahagónifából készült? El tudod képzelni? De szeretném látni! Kedveled Charlest? Anyja gyors témaváltása pislogásra késztette Brandit. 11

- Persze. Azóta kedvelem Charles bácsit, amióta jogi szakértelmét felhasználva kipasszírozta apából a gyermektartást. - Apádat összezavarta az a nő, akit feleségül vett. - Tehát azzal áltassuk magunkat, hogy nem erkölcsileg korrupt, csupán a punci hajszolta bele a dolgokba? - Ne beszélj így, Brandi! Olyan keserűen hangzik, és visszataszító egy vonzó fiatal nő szájából. - Igenis, asszonyom. - Furcsamód, amikor Tiffany magára öltötte az anyaszerepet, Brandi sokkal nagyobb biztonságban érezte magát. - Mesélj inkább a partiról! - Ez egy jótékonysági bál, amivel a múzeum részére gyűjtenek pénzt. Lesz néma aukció, és a szórakoztató műsor alatt... ja, különben Charles bácsinak sikerült rávennie Elton Johnt, hogy lépjen fel, a McGrath és Lindobate részvénytársasági asztalnál ülök. - Természetesen. Lehet, hogy új, de a Vanderbilt Jogi Egyetemen színjelessel végzett, és az nem kis dolog. Charles bácsi befolyása nélkül is behívták volna meghallgatásra, ahol kiválóan teljesített. Azonnal megkapta az állást. Nagyon jó volt, és ezt tudta is. - Mit veszel fel? - kérdezte Tiffany. Óó! - Azt a fekete ruhát, amit az egyetem alatt vettem partikra. Tiffany nem mondta, hogy Jaj, de hiszen azt Ann Taylornál vetted, vagy Hiszen az már kétéves!, csak annyit mondott: - Drágám, feketét? Az olyan New Yorkias. Mutasd meg azoknak a chicagói ügyvédeknek, milyen jól tud kinézni egy déli lány! - Borzalmasan mutatok rózsaszínben! - Brandi lejjebb csúszott, és már félig feküdt. - Vegyél fel pirosat! A férfiak imádják a pirosat. - Nem érdekel, mit imádnak a férfiak! - csattant fel Brandi, majd nagy levegőt vett. Tiffany sosem változik meg. Tizennégy évig élt keserves nyomorúságban, és még mindig úgy gondolta, a férfi a nő legjobb barátja - a férfi és az ajándékok, amiket tőle kap. - De az a ruha nem adja ki a csinos alakodat. - Hála az égnek! Tudod, milyen nehéz jól öltözni ilyen mellel, mint az enyém? - A nők rengeteg pénzt fizetnek azért, hogy olyan mellük legyen, mint neked. Marilyn Monroe egy vagyont keresett a tiedhez hasonló melleivel. És a tiedhez hasonló alakjával! - Tiffany torokhangon, dorombolósan felnevetett, ami elárulta, sokat tud arról, hogyan játszanak egymással a férfiak és a nők. Brandi kelletlenül szintén nevetett. Ez igaz volt. Ha nem ügyvédnek tanul, lehetett volna belőle Las Vegas-i showgirl. Az alakja olyan volt, mint a homokóra. Amikor meghallgatásokra járt, leszorította a melleit, hogy a nők ne gyűlöljék meg azonnal, és a férfiak az arcát nézzék. - Most nincs pénzem új ruhára. Ez a költözés egy vagyonba került. - Azt hittem, Charles fizette a költözést. - A cég fizette a költözést - helyesbített Brandi. - Viszont vettem bútort - bútort, ami nem megfelelő méretű, a fene egye meg -, és kifizettem kéthavi lakbért. És ezzel a hónappal kezdődően elkezdem visszafizetni apának a kölcsönt, amit a tandíjra adott. - Apád is azt akarná, hogy vegyél egy új ruhát magadnak. - Szent ég! Tiffany olyan, mint egy kutya, amint ráharap a csontra. A világért sem engedné el. - Apád örül annak, ha csinos fiatal lányok csinosan öltöznek. - Csak akkor, ha a csinos fiatal lány a titkárnője, és az ujja köré csavarja. - Mielőtt Tiffany tiltakozhatott volna, Brandi hozzátette: - Különben is, ha Alan ott van mellettem, nem kell azzal foglalkoznom, hogyan fogjak férfit magamnak. - Ez igaz, de gondoskodnod kell róla, hogy a szeme rád tapadjon, és egyetlen pillanatra se merjen eltávolodni mellőled attól való féltében, hogy más férfiak elragadnak. Brandi ismét nevetett, de szárazon. 12

- Alan állhatatos férfi. Profi. Tudja, hogy megbízhat bennem. Nem féltékeny típus. - A megfelelő ösztönzés hatására minden férfi az lesz. Nem volt értelme vitatkozni. Tiffany ismerte a férfiakat. - De én nem akarok féltékeny típusú férfit. Szerintem a házasság egyenrangú felek kapcsolata, egy... egy nyugalmas sziget a modern élet viharában. - Brandi modern életének kritériumai a következők voltak: józan ész, mértéktartás mindenben, és logikus haladás céljai felé, hogy ne olyan legyen, mint az anyja, bebizonyítsa az apjának vele kapcsolatos tévedését, visszafizesse tartozásait, és mintaállampolgár legyen. Nem akarta, hogy a Született feleségek bármilyen tekintetben megfertőzze. - Szent ég! - nyögte az anyja meglepetten. - Csak nem azt akarod mondani, hogy te és Alan az ágyban nyugodtak vagytok? - Ugyan, ne légy nevetséges! - Bár mivel Alan orvosi egyetemre járt, gyors volt és hivatalos, és mostanában, amikor nagy ritkán sikerült egy-egy szabad hétvégét szereznie, még ahhoz is túl fáradt volt, hogy próbálkozzon. - Vannak jó perceink, de nincsenek rikácsolós veszekedéseink és nagy drámáink. - Most haragszol rá, de ugye nem fogsz kiabálni vele? - Hányszor láttál engem kiabálni? - Soha - mondta anya, majd megfejthetetlen hangsúllyal hozzátette: - Gyerekkorodban is szinte ijesztően nyugodt voltál. Mert a szülei drámáztak helyette. - Ha találkozom Alannel, elmagyarázom neki, hogy jobban kell figyelnie rám. - Brandi igyekezett humorosra venni a hangját. - Nem lehet egyszerre kétféleképpen csinálni a dolgokat, anya. Nem lehetek elég józan gondolkodású, hogy tudjam, valószínűleg túl elfoglalt, hogy eszébe jusson, ezen a héten költöztem ide, és közben akkora szenvedélyt tápláljak iránta, hogy ne bírjam ki a jelenléte nélkül. - Nem, én... nem, azt hiszem, igazad van. Csak tudod, az első időkben, amikor apáddal ágyba bújtunk, szinte lángba borult a testünk... Brandi eltartotta a telefont a fülétől. - Jaj, anya, ezt ne mondd nekem! - Korai ilyen fölényesnek lenned! - Tiffany hangja felélénkült. - És ezért van szükséged egy új ruhára! Brandi nagyot sóhajtott. - Gondolkodom rajta. - És melíroztasd be a hajad, drágám! Kicsit mintha leszürkült volna. - Én ezt mosogatóvíz szőkének nevezném. - Brandi lassan csavargatta töredezett végű haja egyik fürtjét, Tiffany szívgörcsöt kapna, ha meglátná. - A mosogatóvíz szőke pontosan annyira vonzó, mint az elnevezése. Melíroztass! A telefon pittyent egyet. Hála az égnek! - Anya valaki hív, fel kell vennem. - Megnyomott egy gombot és beleszólt. - Halló! - Brandi! Itt Alan. - Igen, Alan, ismerem a hangodat. Várj, elköszönök anyától! - Kérlelő hangra váltott. - Alan, ígérd meg, hogy tartod a vonalat! - Tartom. - Durcás volt a hangja. Csodás! Akkor ez most is egy olyan beszélgetés lesz. Azt azonban nem kockáztathatta, hogy Alan lerázza, aztán később azt mondja, hogy sürgős orvosi esetről volt szó. Korábban már nem egyszer megtette, és ez alkalommal tényleg szüksége volt rá, hogy beszéljen vele. Visszakapcsolt az anyjához. - Emlegetett szamár! A másik vonalon Alan van. Később majd beszélünk, anya! - Amikor nem lesz ennyire fáradt, és jobban el tudja fojtani a bosszúságát. Elkapcsolt Tiffanyról a köszönés közepén, és azt kérdezte Alantól: - Hol voltál? Már annyira aggódtam érted! - Mégiscsak jobban hangzik, mint a már annyira haragudtam rád!

13

- Las Vegasban vagyok. - A férfi máskor kifejezéstelen massachusettsi kiejtése most valami erős érzelemtől vibrált. - Las Vegas? - kérdezte Brandi csodálkozva. Nem sejtett semmit. - Mi történt? Valaki beteg vagy valami hasonló? - Beteg? Ennél jobb ötleted nincs? - Ennyit a nyugalmas szigetről a viharban. Alan már kiabált. - Én... - A barátnőm terhes! Most nősültem meg. És ez az egész a te hibád!

14

Három Brandi lazán tartotta kezében a telefonkagylót, és nézte a lakást, amiért rengeteget fizetett, csak hogy közel lehessen a klinikához és Alanhez, és próbálta felfogni a hallottakat. Ő egy okos nő. Jogász. A szavak az eszközei és a szerszámai. Most azonban nem értette Alant. Itt biztosan - mindenféleképpen - valami tévedés van. - Alan, te részeg vagy? - Egy kicsit. Szükségem volt némi folyékony bátorságra, mielőtt felhívtalak. Biztosan nem hibáztatsz érte. Hibáztatni? Hiszen nem is ismeri ezt az embert. - Nem értem. Ne-neked barátnőd van? - Már nem. Most már a feleségem. Én mondom, ez az egész nem történt volna meg, ha te is átköltözöl Chicagóba akkor, amikor én. - Ennek még kevésbé volt értelme, mint annak, amit eddig mondott. - De hiszen felvettek a Vanderbilt jogi egyetemre, téged pedig a chicagói egyetemre. Hogyan jöhettem volna veled ide, és szereztem volna meg a diplomámat? - A fene egye meg, orvos leszek! Azt hiszed, nem tudtalak volna eltartani? - Szerintem ez az egész nem arról szól, hogy el tudtál volna tartani vagy sem. Én a munkámban teljesedek ki. És azt mondtad, hogy megérted. - A bénultság kezdett elmúlni. Alan megnősült. Megnősült! - Ugyan, ostoba hablaty! - Te lefeküdtél valakivel mellettem. - Nős, és útban van a gyerek. Alan. A fickó, aki óvszert használt, és ragaszkodott hozzá, hogy mellette ő még fogamzásgátló habot is használjon. - Melletted, a hátad mögött, az orrod előtt... - Lehalkította a hangját, mintha nem akarná, hogy valaki meghallja. - Figyelj, én sem így akartam, de terhes. Feleségül kell vennem, különben egy féreg vagyok. - Ez a hajó már elúszott - mondta Brandi maró gúnnyal a hangjában. Ez nyilvánvalóan nem tetszett Alannek. Hangja élesebbé vált, és igyekezett mélyre döfni aljas kis sértéseivel. - Még valami. Ha nem lettél volna olyan hideg, mint egy hal, én sem lettem volna ilyen könnyű préda. Igen, a bénultság múlóban volt, az indulat kezdett feltámadni. - Ez mellébeszélés! Engem hibáztatsz, mert nem tudtad magadon tartani a nadrágodat? - Bizony! - Ezt átfogalmazom. Nem vagyok hajlandó magamra vállalni a felelősséget! - Ujjai megfeszültek a telefonkagylón, mintha Alan nyakát szorongatná. - Alaaan! - A háttérből Brandi annak a nőnek a magas, elégedett hangját hallotta, aki keresztezte az útját. - Ez ő? - kérdezte Brandi. - Igen. Ez Fawn. - Alan hangja cseppet sem volt boldogabb, mint Brandié. Ez azonban egy cseppnyi vigaszt sem nyújtott Brandinek. - Alaaan, ne felejtsd el... - A szuka minden bizonnyal befogta a kagylót, mert Brandi nem hallott mást, csak valami halk duruzsolást. Aztán Alan hirtelen ismét a kagylóba kezdett beszélni, levetve a sértett fél álarcát, és a hangja olyan volt, mint mindig, amikor Brandihez beszélt - mint egy orvos, aki azzal kapcsolatban ad tanácsot, hogyan szabaduljon meg felesleges kilóitól. Miért is nem vette ezt észre korábban? Miért nem jött rá, hogy nem azért nem szeretkezik vele, mert túl fáradt, hanem mert nem érdekli... és máshol nyer kielégülést? - Brandi, vissza akarom kapni a gyűrűmet! 15

- A gyűrűdet? - Brandi ezt már megint nem értette. - Gyakornok vagyok. Nem engedhetek meg magamnak egy újabb gyémántot, ezért vissza kell adnod a gyűrűmet. - Amikor Brandi nem válaszolt, türelmetlenül hozzátette: - Az eljegyzési gyűrűmet. Brandi az ujjara pillantott. Pakolás előtt levette a gyűrűt, nehogy baja essék. Mert fontos volt számára. Mert gondos tervezést, logikus döntéseket, igaz szerelmet és hasonló marhaságokat jelentett számára. A keze ökölbe szorult. - Alaaan! - Ha ezt ő maga mondta, átkozottul jól utánozta Fawnt. - Az nem a te gyűrűd, hanem az én gyűrűm. Hadd adjak egy jogi tanácsot! Olyan helyzetben, mint ez, nehéz kimozdítani azt, aki birtokon belül van. Egy gombnyomással megszakította a vonalat. Finoman nyomta meg a gombot, jelét sem adva a gyomrát markolászó fájdalomnak. Továbbra is kezében tartva a zsinór nélküli telefont a fürdőszobába sietett. A telefon csörögni kezdett. Csörgött és csörgött. És csörgött. Meg kell keresnie az üzenetrögzítőt és bekapcsolni. Alannek beszélnie kell valamivel. Kinyitotta az orvosságos szekrényt, és a fekete bársonydobozában pihenő gyémántra meredt. Az óvott és nagyra tartott gyémántra. Ismerte a gyémántjait - amikor az ember anyja trófeafeleség, megtanulja az ilyeneket -, és ez jó gyémánt volt. Alan ragaszkodott a kölcsönfelvételhez, hogy a megfelelő követ a megfelelő foglalattal vehesse meg neki. Ovális, csúcsos, egykarátos, tiszta fehér gyémánt, amelynek szikrái az ősi kék eget és az új sárga napot villantották meg. Platinafoglalata emelte egyszerű pompáját. Akkoriban azt hitte, Alan tudja, mennyire szeretné. Most arra gondolt, hogy Alan nem volt más, mint a férfi jó ízlésének jelképe. Józan eszének jelképe biztosan nem. Hirtelen nagyon bosszús lett a telefon állandó csörgésétől, és felvette, majd letette. Aztán ismét felvette, és ismét letette. Tétovázott, ujjai Tiffany száma fölött lebegtek. Ha mindezt elmondja neki ma este, az olyan lesz, mint egy beismerés. Tiffany megmondta, hogy egyetlen férfit sem érdekel egy józan gondolkodású, értelmes, okos jogász, aki képes eltartani magát, és szereti a munkáját. Tiffany szerint minden férfi jól karbantartott feleséget akar, aki az ő szavától függ. Valójában az az átkozott Mindenférfi nem akart mást, mint Marilyn Monroe-t vörös selyemruhában. Brandi ujja lecsapott az automata tárcsázóra. Számolta a kicsengéseket, majd felcsendült a nővére hangja: „Pillanatnyilag nem tudok a telefonhoz jönni...” Hát persze! Csütörtök este van. Kim edző, és biztosan valami meccs van a Smithben. Kézilabda vagy softball, vagy amilyen szezon éppen van. - Kérlek, Kim, hívj vissza, amilyen gyorsan csak tudsz! - Brandi tétovázott, maga sem tudta, mit mondjon. Végül kinyögte: - Szükségem van rád. Vajon remegett a hangja? Remélte, nem. Kim még azt hinné, hogy sírt, pedig sosem volt ilyen távol a sírástól. Ez a szörnyű gyomorgörcs a harag és a megalázottság és... nos, ismét csak a megalázottság keveréke volt. Kikapta a gyűrűt a dobozából, és mint a szemetet, a WC felé dobta. Szerencsére le volt hajtva a teteje, így a gyűrű lepattant róla és leesett a padlóra. Igen, őrült, de azért annyira nem, hogy egy hibátlan gyémántgyűrűt lehúzzon a WC-n. Különben ha sikerült volna beledobni a kagylóba, akkor sem tudná lehúzni, mert a csövekbe belefagyott a víz. Romantikus ostobaságának csillogó, szikrázó jelképét a fürdőkád melletti sarokig kergette, majd felvette és a tenyerébe zárta. Elmosolyodott, méghozzá olyan machiavelli mosollyal, amitől, ha látja, Alant kiverte volna a verejték. Nem, jobb lesz, sokkal jobb, ha hasznosítja a gyűrűt - és boldoggá teszi magát.

16

Ahogy Brandi nyakát behúzva szorosan a házak mellett haladt, próbálva elkerülni a chicagói dermesztőén hideg szelet, mobiltelefonja egy sorozat éles csengést hallatott. Szerette volna elengedni a füle mellett a hangot; ha fel akarná venni, le kellene hámozni a kesztyűjét, beletúrni London Fog márkájú kabátja nagy zsebébe és feltolni fekete kötött sapkáját a füléről, hogy odatehesse a telefont - minden egyes tevékenység garantáltan jéggé dermesztette volna amúgy is fagyos testét. Ez azonban Kim hangjelzése volt, és egy ébren eltöltött, átdühöngött éjszaka után Brandinek beszélnie kellett valakivel. Egypercnyi vad kotorászás után előhúzta és kinyitotta a telefonját. - Mi a baj? - Kim mély hangja azonnali választ követelt. - Várj egy pillanatot; bemegyek valahová. - Brandi benyitott a Becsületes Abe Zálogházába, amit a főbérlője ajánlott mint a legtisztességesebb zálogházat a környéken. A meleg valósággal arcul ütötte, és Brandi felnyögött a boldogságtól. - Miért adtad ki ezt a hangot? - Kim hangja még parancsolóbb és edzősebb volt. - Kint hideg van, itt bent pedig jó meleg. - Az elmúlt tizenkét óra során Brandi átélt fájdalmat, zavart, haragot, és most eljutott egy pontra, amikor alig várta, hogy elújságolhassa a hírt, csak hogy hallja Kim reakcióját. - Zálogba adom az eljegyzési gyűrűmet. - Miért? - Alan elhagyott. - Ne hülyéskedj! - Kim kiabált. - Alan? Apró üzlet volt, a fal mellett nagy tárgyakkal, az üvegpult alatt apró tárgyakkal, és mindegyiken lógott egy fluoreszkáló cédula, rajta fekete filccel az ár. Brandi rámosolygott a kassza mögött álló ázsiai férfira és a fegyveres pultnál ácsorgó jóképű fiatalemberre. Majdnem szórakoztató volt az egész. Nos, kivéve azt, hogy el kell mennie egy előkelő jótékonysági bálra ma este... egyedül. Azonban volt egy terve. Hűha, méghozzá micsoda terve! - Mr. Nguyen? - szólította meg az ázsiait. - Igen. - A tulajdonos alacsony, koromfekete hajú, fekete szemű és gyönyörű, aranyszín bőrű férfi volt. Brandi letette a pultra a fekete bársonydobozt. - Eric Lerner a házból, ahol lakom, azt mondta, hogy maga becsületes és tisztességes árat ad érte. - Örülök az üzletnek. Köszönje meg Ericnek a nevemben! - mondta Mr. Nguyen. - Nos, mennyit ad érte? - A dobozt a zálogház-tulajdonos felé tolta, a telefonba pedig azt mondta: - Alan teherbe ejtette a barátnőjét, és egy gyors vegasi esküvővel feleségül kellett vennie. - Elvisnek köze van a dologhoz? - kérdezte Kim. - Nem tudom. - Várj, várj, várj! - mondta Kim. - Az a nyavalyás kis Alan teherbe ejtett egy lányt, és el kellett vennie feleségül? Most Kim lepte meg Brandit. - Nem kedvelted? - Tudod, az orvosoknak van ez a fémjelzése, ez az intenzitása, ez a magabiztossága, ami miatt kénytelen vagy odafigyelni minden szavukra. - Igen. - Alanból jó könyvelő lenne. Brandiből kibuggyant a nevetés. A zálogház tulajdonosa nem volt igazán öreg, talán hatvanas éveiben járhatott, de nagyon reszketett a keze. Majdnem kiejtette ujjai közül a nagyítót, ahogy a szeméhez emelte. - Nem hangzol túl letörtnek - jegyezte meg Kim gyanakodva. - Bizonyára, a megtörtség majd később jelentkezik. Pillanatnyilag csak dühös vagyok. Gondolom, a kilátás tartja bennem a lelket, hogy zálogba csapom a gyémántomat, és Alannek összeszorított fogakkal fizetnie kell, ha vissza akarja kapni. 17

- Hm. Nos, az jó. Brandi tudta, Kimnek megvan a saját véleménye a dologról, de nem érdekelte. Mindaddig, amíg bosszút állhat. Mert bármit tanítottak is etikából a jogi egyetemen, a bosszúnak igenis édes volt az íze. - Gyönyörű gyémánt divatos foglalatban - mondta Mr. Nguyen. - Könnyedén eladhatja ismét - hagyta rá Brandi. Kim tovább kérdezősködött. - Mit szólt Tiffany Alanhez és az új feleségéhez? - Még nem mondtam el neki. - Nem mondtad el az anyádnak? - kérdezte Kim hitetlenkedve. - Nem tehetem. Azt fogja mondani: „Én megmondtam. Megmondtam, hogy a férfiakról gondoskodni kell. Megmondtam, hogy nem viselkedhetsz úgy, mintha a te karriered ugyanolyan fontos lenne, mint az övé. Megmondtam, hogy legyél inkább egy Stepfordfeleség.” - Szerintem igazságtalan vagy anyáddal. - Mint mindig, amikor Tiffanyról beszéltek, Kim nyugodt volt és bölcs. - Tegnap este, amikor még egy hangot sem hallottam Alan felől amióta itt voltam, anya az ő pártjára állt. - Ez akkor csak bosszantotta Brandit, most azonban nagyon dühítette. - Tegnap este még hozzá akartál menni feleségül, és anyád kétségbeesetten meg akart bizonyosodni róla, hogy a te házasságod működni fog, ezért a tőle telhető legjobb tanácsot adta. - Igen, talán. - Kimnek igaza lehet. Valószínűleg igaza van. Brandi azonban nem volt igazságos hangulatban. - Beszéltél apánkkal? - Kim hangjából szinte sütött a gúny, amikor apáról beszélt. - Alanról? Nem igazán. - Brandi is átvette a gúnyos hangot. - Nem, a születésnapja miatt. - A fenébe! Már megint elfelejtettem. - Pedig Tiffany figyelmeztette. - Nem hibáztatlak miatta. Nekem is össze kellett szednem magam, hogy felhívjam. A piszok még arra sem vette a fáradságot, hogy beleszóljon, ezért csak üzenetet hagytam neki. - Nem gondolod, hogy szerencsés vagy? - Én is ezt mondtam magamnak. Mr. Nguyen úgy meredt a gyémántra, mintha mélyen elgondolkodott volna, és közben mutatóujjával az állat ütögette. - Nálam van a papírja - mondta Brandi. Fél éjszaka kereste a gyémánt tisztaságát és hibátlanságát igazoló iratot. Mr. Nguyen alig pillantott rá. - Rendben, adok érte nyolcezret. - Dollárt? - Brandi megdöbbent. Alan tízezret fizetett érte; gondoskodott róla, hogy Brandi meglássa a blokkot. Sőt, meg is kérdezte, értékeli-e, hogy ilyen sokat fizetett érte. A seggfej! Mivel Tiffany ékszereit el kellett adniuk, hogy pénzük legyen, Brandinek volt némi tapasztalata a zálogházasokkal. Sosem fizettek többet a becsült érték huszonöt százalékánál, aztán pedig úgy viselkedtek, mintha ők tennének szívességet az embernek. És soha, de soha nem tévedtek az ékszer értékét illetően. A civódás nem volt ritkaság egy zálogházban, és Brandi felkészült az alkudozásra. Lehet azonban, hogy amíg ő lehajtott fejjel tanult az egyetemen, felszöktek a gyémántárak. Gyorsan rávágta: - Rendben. Nyolcezer. - Jó ár - mondta Kim a fülébe. Mr. Nguyen beletette a gyémántgyűrűt a dobozába, majd belecsúsztatta a tokjába.

18

- Egy olyan szép lánynak, mint maga, szüksége van ékszerekre, hogy díszítse velük a fülét és a nyakát. Tegnap kaptam egy pár gyémánt fülbevalót... - Azt sem bánom, ha soha életemben nem látok többé gyémántot. - Brandi még sosem gondolt semmit ennyire komolyan. - Ki vagy te, és mit csináltál a húgommal? - kiáltott fel Kim megjátszott felháborodással. - Fogd be! - mondta Brandi a telefonba. - A zafír nagyon jól illene a gyönyörű szeméhez. - Mr. Nguyen rámosolygott Brandire, de fehér vonalak voltak a szája körül és egy anyajegy az arcán... vagy egy horzsolás. Brandi a két férfira pillantott, akik időközben átmentek a számítógépekhez. Fojtott hangon beszélgettek, és látszólag az iPodokat vizsgálgatták. Távolabb álltak, és úgy tűnt, nem törődnek az ő tranzakciójával, de mindketten a szájuk elé húzva és a fejükre tekerve viselték a sáljukat. Brandi gerincén bizsergő nyugtalanság kúszott végig. Majdnem úgy tűnt, mintha álcázni próbálnák magukat. - Kim, várj egy percet... - A pult fölé hajolt. - Lehet, hogy pontosan egy zafírra van szükségem. - Halkabban megkérdezte: - Szüksége van segítségre? - Mi történik? - kérdezte Kim fojtott hangon. Mr. Nguyen még szélesebben mosolygott, ahogy egy kis, fehér dobozt helyezett a pultra. - Nem. Pillanatnyilag nem alkalmazok senkit. Túl hideg van, és nem nagyon megy az üzlet. - Mi a baj? - ismételte Kim. - Semmi. Legalábbis azt hiszem. - Brandi felemelte a dobozt, és közben Mr. Nguyenre nézett. - Azok a fickók nem zaklatják? - Mindig itt vannak a környéken. Gyakran bejönnek melegedni, és megnézik az új dolgokat. Vállat vont. - Számítógépkalózok. - Számítógépkalózok? - Az nem jó. - Talán rosszul mondtam. Számítógép-megszállottak. - Ő is a pult fölé hajolt, és felnyitotta a doboz fedelét. Brandinek elállt a lélegzete attól, amit megpillantott. A zafírok a kék csodálatos árnyalatában ragyogtak a fehér alapon. - Tyűha! - Egyenként egykarátosak lehettek, aranyfoglalatban. Brandi elfelejtette, hogyan kell alkudozni, hogyan kell küzdeni valamiért. Csaknem rácsordult a nyála a pultra, amikor azt mondta: - Lenyűgöző! - Esküszöm, Brandi, ha nem beszélsz hozzám... - Kim hangja nagyon dühös volt. - Bocsáss meg! Másfelé figyeltem. Itt vannak ezek a zafírok. .. - Szépek? - Kim szerette az ékszereket, és lelkes tanítványnak bizonyult, amikor Tiffany arra próbálta tanítani a lányokat, hogyan kell megkülönböztetni az igazit a hamistól. - Nem, várj! Engem nem csapsz be! Valami történik azon a helyen! Brandi ismét a két férfira pillantott. Egy antik fejdíszre mutogattak és nevettek. Fiatalnak és gondtalannak tűntek, és az egyik annyira nevetett, hogy köhögni kezdett. Betegnek tűnt, mintha bronchitise lenne, és a másik hátba veregette. Brandi feltételezte, azért tekerték a fejükre a sálat, mert fáznak vagy betegek. És különben is, Mr. Nguyen biztosan elmondaná, ha valami probléma lenne. A zafírok úgy vonzották a tekintetét, mint a forró szén. - Minden rendben van. Most pedig hadd nézzem meg ezeket a köveket! - Brandi elfogadta Mr. Nguyen felé nyújtott nagyítóját. Gondosan megtörölgette és a szeméhez emelte. Búzavirágkék - jelentette ki. - Kasmírból - mondta Mr. Nguyen. - Kasmírból - visszhangozta Kim. - A legjobb. - Az egyikben van egy zárvány, amit részben eltakar a foglalat. A másikban van egy hiba. Azt hiszem, valódiak.

19

- Hogyne lennének valódiak! Érdeklődjön a környéken! Jó hírem van, senkit sem csapok be. Mr. Nguyen láthatóan felháborodott. - Ezer dollár. - Darabja? - kérdezte Brandi hitetlenkedve. - A pár! A zafírok valódiak voltak, olyan hibákkal, amilyen csak a valódi drágakövekben van. Színük búzavirágkék volt, a legnépszerűbb árnyalat. Csak ezer dollárt kért érte, és míg a zálogosok köztudomásúlag alacsony áron vesznek, magas áron adnak el. Kim elgondolkodott Brandi gyanakvásán. - Ezer dollár a párért? Miért? - Ma van a születésnapom, és a vietnami hagyomány szerint az első ügyfelet aznap kedvezményben kell részesíteni. - Mr. Nguyen, aki eddig úgy beszélt és viselkedett, mint egy született amerikai, most ázsiai módon meghajolt. Brandi, akit ez meglepetésként ért, viszonozta a meghajlást. - Boldog születésnapot! Mr. Nguyen visszatért kereskedői hangneméhez, és azt mondta: - Tehát tartozom hétezer dollárral... nyolc a gyűrűért, mínusz egy a zafírokért. Kitöltőm a csekket és becsomagolom a fülbevalót. - Igen. Köszönöm. - A telefonba Brandi azt mondta: - Talán megfordult a szerencsém. - Remélem is! - Kim lelkesedése ragályos volt. - És most mi a terved? - Miből gondolod, hogy van tervem? - Drágám, jogász vagy. Még a WC-re sem mégy anélkül, hogy előre meg ne terveznéd. - Hé! Ez nem igaz! Tudok spontán is lenni! Néha. Időnként. - Persze, persze. Te meg a listáid, és a napi listáid, az időbeosztásod és a PDA-d! - Milyen piszok vagy! - Igen, tudom, te pedig a spontán tökéletes ellentéte vagy. - Kim hangja fanyar volt, ugyanakkor derűs, és egyáltalán nem sértődött. A válás után Kim volt az idősebb nővér, aki átsegítette Brandit a megrázkódtatáson, amit apja elvesztése, anyja széthullása, házuk elvesztése és a szegénység felé való lassú, megállíthatatlan sodródás jelentett. Kim volt az, aki arra biztatta Brandit, hogy nézzen a távolba, ahol azt láthatja, hogy egyszer majd ő maga fogja irányítani az életét, és nem befolyásolják a körülmények. Brandi figyelte Mr. Nguyent, ahogy átdugta a fülbevalókat a lapocskán, majd rátette a hátulját. Amikor észrevette, hogy Brandi figyeli, rámosolygott és megkérdezte: - Akarja viselni? - Felé nyújtotta a lapocskát. Brandi akarta. Olyan gyönyörűek voltak, és a zafír állítólag szerencsét hoz. Vagy szerencsétlenséget; nem emlékezett pontosan. Kit érdekel? Életben marad. Boldogul valahogy. Az az átkozott kurafi Alan még megbánja ezt az egészet! A tükör fölé hajolt, és betette a fülébe először az egyik, majd a másik fülbevalót. - Szent ég, Kim! Ez gyönyörű! - Valóban ugyanolyan volt a színük, mint a szemének. Rámosolygott a tükörképére, és a lapocskát visszaadta Mr. Nguyennek. Hallotta a kattanást, ahogy a zálogházas becsukta a dobozt, és csak nagy nehezen sikerült elszakítania tekintetét fülének látványától. Felegyenesedett, átvette a kis bársonydobozt Mr. Nguyentől és betette a zsebébe. - Milyen névre állíthatom ki a csekket? - kérdezte Mr. Nguyen halkan. - Brandi Lynn Michaels. B-R-A-N-D-IL-Y-N-N... - Brandi gondosan és lassan betűzte a nevét. - A terv - emlékeztette Kim. - Nincs víz a lakásomban. Piszkos vagyok, és unom, hogy a befagyott WC-be kell pisilnem. Fogom ezt a pénzt, és elmegyek egy ötcsillagos szállodába. 20

- Rendben, ezt megértem. - Kim hangja azonban óvatos volt, mintha valami gyanúsat sejtett volna. - Kiveszek egy lakosztályt, beleülök a hatalmas fürdőkádba, aztán elmegyek vásárolni a Miracle Mile-ra, és megveszem magamnak a legszebb ruhát, amit csak találok. Pirosat veszek, ami jól kiadja a dekoltázsomat. - Ha nekem olyan dekoltázsom lenne, mint neked, én állandóan mutogatnám - jegyezte meg Kim. - Lesz benne valami kék is, hogy viselhessem hozzá a zafírjaimat. - Mosolygott, miközben a következő lépését fontolgatta. - Veszek valami klassz fehérneműt. Olyan csipkés, pántos fajtát, olyan melltartóval, amitől egy szobor is nyáladzik. A pult végén ácsorgó két férfi abbahagyta a nevetgélést és Brandire meredt. Úgy bámulták, mintha próbálnák megjegyezni maguknak. Talán kicsit túl hangosan beszélt. Nem érdekelte. - Klassz cipőt is veszek. A legmagasabb sarkú, legkevésbé praktikus, basszál-meg cipőt, amit valaha gyártottak. Átvette a csekket, amit Mr. Nguyen nyújtott felé. A megbeszélt összeg állt rajta. Brandi meglebegtette és mosolygott. - Visszajövök! - Most menjen! - Mr. Nguyen hessegető mozdulatot tett, és most tényleg nagyon remegett a keze. - Maga beteg? - kérdezte Brandi. - Igen. Beteg. Mennie kell! Menjen! - Köszönöm. Öröm volt üzletet kötni magával. - Az ajtó felé indult. - Ha jól sejtem, nem fog tetszeni a terved következő része - mondta Kim. - Mindig azt mondtad, hogy a koromhoz képest öreg vagyok. - Most már tudom, hogy nem fog tetszeni. Brandi kilépett az utcára. A jéghideg szél úgy rontott neki, mintha le akarná marni a bőrt az arcáról. - Mindig azt mondtad, addig kell szórakoznom, amíg fiatal vagyok. - Most fogadod meg a tanácsomat? - nyögött fel Kim. - Megmasszíroztatom magam, utána manikűr és pedikűr, aztán felöltözök teljes pompámba. Brandi felhúzta a sálját a fülére. - És elmegyek Charles McGrath házába egy előkelő jótékonysági rendezvényre. - Ne tedd ezt! - figyelmeztette Kim. - Felszedek egy férfit. - Ez nem helyes - mondta Kim. - És egy olyan éjszakát fogok vele tölteni, amire egész hátralévő életemben emlékezni fogok.

21

Négy Ahogy a taxi egyre beljebb vitte Kenilworth fákkal szegélyezett utcái közé, Brandi hirtelen lelkiismeret-furdalást érzett. Régimódi lámpaoszlopaival, hatalmas telkeivel és mélyen a fák közt megbúvó kastélyaival Kenilworth maga volt a klasszikus, konzervatív, pénzes környék. - Tyűha! - motyogta. - Anyának tetszene. - Tessék? - Ahogy azóta tette, amióta felvette Brandit a West Erie-n lévő Tirra Spa előtt, a sofőr most is belenézett a visszapillantó tükörbe, aztán láthatóan úgy döntött, hogy nem törődik az illendőséggel vagy a közbiztonsággal, és nyíltan bámulni kezdte. Nem mintha Brandi nem örült volna a bizonyítéknak, hogy a szépségszalon kozmetikusa és fodrásza jó munkát végzett, de semmi kedve nem volt kilométereket gyalogolni Charles bácsi házáig, mert a sofőr nekihajt egy lámpaoszlopnak. Különösen tűsarkú cipőben. - Vigyázzon! - mondta. A férfi visszakapta a fejét és belebámult az esti sötétségbe. - Mi az? - Azt hittem, egy kutyát látok. - Nem volt igaz, de a sofőr legalább már megint előrenézett. - Egy... kutyát? - Bekanyarodott a következő utcába. Szörnyű vezetési stílusát tovább fokozta Brandi figyelmeztetése. - Ezek a népek errefelé olyan gazdagok, hogy már azért is elvetetik az embertől az engedélyét, ha elüti a kutyájukat. El tudja képzelni? Brandi még mindig nem hívta fel az apját. Pedig muszáj lenne. Ha most megtenné, az apja talán éppen vacsorázna, és nem venné fel a telefont, ha viszont nincs ekkora szerencséje és felveszi, csak addig kell beszélnie vele, amíg oda nem ér Charles bácsi házához. Ha az apját készült felhívni, mindig készenlétben tartott egy kifogást, miért kell megszakítania a beszélgetést, és ott volt a lehetőség is, hogy elég, ha üzenetet hagy. - Nem fázik? - A taxisofőr keze a fűtéskapcsoló felé mozdult. - De igen. - Vékony aranypántok tekergőztek a lábán és a bokáján, és csupasz, pirosra festett körmű lábujjait használta mentségnek a meleg megkövetelésére. Valójában begombolt és övvel összehúzott London Fog kabátjába burkolózva nem fázott, de ezt esze ágában sem volt beismerni. A fűtésnek két állása volt, a „maximum” és a „ki”, és amikor ki volt kapcsolva, az ablakok olyan gyorsan befagytak, hogy a sofőr semmit sem látott. Nem mintha aggasztotta volna. Brandi egy pillanatra behunyta a szemét, néhányszor nagy levegőt vett és beütötte az apja számát. Felvette. Balszerencse. - Apa, itt Brandi. - Igyekezett meleg, vidám hangon beszélni, ami teljes ellentéte volt a gyomrában kavargó hidegnek. - Szia, Brandi! Mire van szükséged? Nyilvánvalóan valaminek a közepén érte apját a hívás. Túl-elfoglalt-vagyok-hogy-most-zavarj hangon beszélt. - Nincs szükségem semmire, apa. Azért hívtalak, hogy boldog születésnapot kívánjak neked. - Aha. Köszönöm. Beszélj tovább, Brandi! - Mivel ünnepled a születésnapodat? - Dolgozom. - Értem. Nos... - Micsoda meglepetés! Amikor gyerek volt, nagyon hiányolta a születésnapi bulikat, az övét, az apjáét, az anyjáét. - Biztonságban megérkeztem Chicagóba. - Igen? - Hallotta, ahogy az apja iratok között kotorászik. - Milyen a munka? - Még nem dolgozom. Hétfőn kezdek. Az apja felmordult. 22

- Az érdekes lesz. Fogadni mernék, hogy még sosem dolgozott balerina a McGrath és Lindoberthnél. - Tizenhárom éves korom óta nem balettozom. - Amikor Tiffany kifogyott a nőtartási pénzből, választaniuk kellett a balett és az evés között. - Marhaság! Még a középiskolában is csináltad. Micsoda ostobaság! Miért nem sportoltál valamit? Attól lett volna tartásod, tanultál volna egy kis versenyszellemet. - A tánc nem ostobaság, apa. - Persze az apja nem a táncot tartotta ostobaságnak, hanem őt ostobának, és minden alkalmat megragadott, hogy a tudomására hozza. Maga sem tudta, miért foglalkozik ezzel; tudta, hogy nem igaz. Apja hideg, csípős hangja azonban visszarepítette arra a tizennégy évvel ezelőtti napra, amikor kisétált a házból, elhagyta őt és az anyját, és mindaz a fájdalom, amit akkor érzett, elöntötte a szívét, és beleremegett az elhagyott gyermek fájdalmába. - Persze. Hogy van McGrath? - Ma este találkozom Charles bácsival. Adjam át neki üdvözletedet? - Hogyne. A vén kakadu nem kedvel engem, de kit érdekel? Hasznos, ha az ember melegen tartja a kapcsolatait. - Valaki beszélt az apjához. Egy nő. Talán a titkárnője vagy a legújabb szeretője, vagy mindkettő. - Figyelj, Brandi! Dolgom van. Hívj fel, miután elkezdted a munkát, és tudasd velem, hasznát veszed-e annak az átkozottul drága diplomának. Néha szerette volna megszorongatni az apja kövér nyakát. - Apa, te győztél meg, hogy jobban járok, ha te adsz nekem kölcsön, mintha diákhitelt veszek fel, mert te nem számolsz fel kamatot. - Azt viszont nem mondtam, hogy nem akarom visszakapni a pénzemet - csattant fel az apja. - Visszafizetem a pénzedet - mondta Brandi lágyan. - Arra mérget vehetsz! A sofőr hátraszólt. - Itt kell befordulnom? Olyan hirtelen kanyarodott be, hogy Brandi válla nekiütődött az ajtónak. - Nagyon remélem. - Komolyan is gondolta. Ki akart szállni ebből a taxiból, és be akarta fejezni ezt a telefonbeszélgetést. És nem feltétlenül ebben a sorrendben. - Apa, most le kell tennem - mondta a kagylóba. - Majd hívlak. Az apja azonban már nem volt a vonalban. A taxi begurult a nagy, nyitott vaskapun, és végigszáguldott Charles bácsi halványan kivilágított felhajtóján. Brandi dühösen bevágta a telefonját a táskájába. Érezte, hogy lángol az arca. A fene essen az apjába! Mindig azt az érzést keltette benne, mintha egy gyámoltalan, ügyetlen senki lenne. Nem lett volna szabad tőle kölcsönkérnie az egyetemi tandíjat. Már az elején tudta, hogy helytelenül cselekedett, és az apja csak azért ajánlotta fel, hogy hatalma legyen fölötte. De ahogy mindig is balek volt az apjával szemben, ez alkalommal azt remélte, azért ajánlotta fel a pénzt, mert végre rájött, hogy szereti. Balek. A sofőr három méterrel túlgurult a főbejárathoz vezető széles, íves lépcsősoron, és akkor lépett rá a fékre. - Harminchét huszonöt - mondta, a taxaméterre mutatva. - Tolasson vissza a lépcsőhöz! - Olyan tiszta, éles hangon ejtett ki minden szót, hogy úgy csengtek, mint az ólomkristály. Nem volt olyan hangulatban, hogy lenyelje egy férfi szarakodását, különösen egy taxisofőrét, aki megpróbálta átvágni azzal, hogy a rossz irányba ment, aztán megölni a borzalmas vezetésével. A fickó tiltakozni akart, de még egy utolsó alkalommal belenézett a tükörbe, és parázsló dühe átderenghetett mozdulatlan álarcán, mivel gyorsan hátramenetbe kapcsolt, és visszatolatott a kívánt helyre. 23

Hosszú, sötét kabátot és címeres kalapot viselő férfi ácsorgott a lépcső aljában, és arra várt, hogy kisegítse az autóból. Talán... inas? Igen, az volt. Az inas kinyitotta az ajtót. A hideg mellbe vágta Brandit. A férfi kesztyűs kezét nyújtotta. - Isten hozta, Miss...? - Miss Michaels. Miss Brandi Michaels. Kesztyűs kezét a kalapjához érintette. - Miss Michaels, Mr. McGrath megkért, hogy önt részesítsem különleges fogadtatásban. Már nagyon várja az önnel való találkozást. - Köszönöm. - Ó, igen, Tiffany, határozottan élvezné ezt. Brandi átadta neki vadonatúj Louis Vuitton táskáját, és odalökött két húszast a sofőrnek. - Tartsa meg a visszájáról! - Hé, ez csak három dolcsi borravaló! Nagyon siettem, hogy gyorsan ideérjen. - Én viszont késni szerettem volna. - Megfogta az inas kezét, és kilépett a meleg taxiból a jéghideg chicagói télbe. Ebben a szandálban több mint száznyolcvan centi magas volt - tizenöt centivel magasabb, mint az inas és öt centivel magasabb, mint Alan. Nem mintha ez érdekelte volna, de négy év óta először nem kellett senkinek a lelkivilágával törődnie. Felnézett a jól kivilágított angol Tudor-stílusú ház homlokzatára. Az épület mindkét irányba szélesen kitárta karjait. Tölcsér alakú tornyai négy emelet magasságban meredeztek, a kövek és a faborítás fantasztikus mintákat adtak ki az oromzatokkal és tetővel együtt. Brandi ismerte Charles bácsi történetét; a feleségének vette a házat - együtt örömüket lelték a szépítésében és csinosítgatásában -, és amikor az asszony tíz évvel ezelőtt meghalt, Charles bácsi őszintén meggyászolta. Időnként felhívta Tiffanyt; mintha úgy érezte volna, Tiffany megérti, és Brandi szerint is így volt. Hiszen a halál is egyfajta cserbenhagyás. - Menjen, Miss Michaels! - tanácsolta az inas. - Nagyon hideg van, és kezd feltámadni a szél. A jelentés hallatán Brandi megborzongott, és felsietett a lépcsőn. Magas, nagydarab férfi, borotvált fejjel, jégkék szemekkel és sápadt szempillával szélesre tárta előtte az ajtót. Brandi megkönnyebbülten felsóhajtott, ahogy az előcsarnok melege körülölelte. - Láthatom a meghívóját, kérem? Brandi a férfi névtáblájára pillantott. Jerry. Biztonsági őr. És minden, amit egy biztonsági őrtől elvárhat az ember: izmos volt, öltönye fekete, inge fehér, nyakkendője szürke. Két fekete férfi és egy ázsiai nő, pontosan olyan öltözékben, mint Jerry, és hasonló kifejezéstelen arccal ácsorgott az előcsarnokban, várva a vendégeket. Ez minden másnál jobban árulkodott Brandi számára arról, hogy milyen sok fontos ember lesz jelen ezen az eseményen, hogy pénzt szerezzen a Chicagói Művészeti Intézetnek. Charles bácsi tartott a hívatlan vendégektől, és nem akarta, hogy gazdag ügyfeleinek és barátainak valami kellemetlen incidensben legyen részük. Brandi nyugodtan, mozdulatlanul állt, amíg Jerry megnézte a meghívóját, a vendéglistát, majd Brandi arcát. Mögötte elegáns, idősebb spanyol pár lépett be az ajtón, és ugyanolyan figyelmes vizsgálatban részesültek egy másik biztonsági ember által, mint Brandi. - Miss Michaels, nem bánná, ha belenéznék a... táskájába? - kérdezte Jerry. - Egyáltalán nem. - Brandi odanyújtotta a táskát. A másik két vendég levetette a kabátját, és érdeklődve figyelte, ahogy az őr a fal mellett álló elegánsan törékeny Anna királynő korabeli asztalkára helyezi a táskát, és kinyitja. A ház gyönyörű volt. Minden nagy, magas, tágas - a ragyogó parketta, a mereven pózoló, parókás nemeseket ábrázoló óvilágbeli festmények, a faborítású falak. Miközben a lépcső 24

nemrég felfedezett mahagónikorlátját, a két emelet magasságban szikrázó kristálycsillárt és a pompás kínai szőnyegeket csodálta, a lábujjai begörbültek. A ház pontosan olyan csodálatos volt, ahogyan Tiffany gondolta. Igyekezett megfigyelni minden részletet, hogy majd elmesélhesse az anyjának - annak az anyának, aki még a felbontott eljegyzéséről sem tud. Brandi persze a napját egy jól kiérdemelt fürdővel kezdte, amit masszázs, manikűr és pedikűr, barnító spray, hajvágás és frizurakészítés, majd élete legnagyobb vásárlása követte. Elképesztő volt, milyen gyorsan el lehet költeni hétezer dollárt, ha az ember elszánta magát. Ja, és némi időt a Kimmel való telefonálással töltött, aki megpróbálta lebeszélni tervéről. Kimmel, aki meglepően vaskalapos volt, ha a húga erkölcseiről volt szó. Kinek volt ideje felhívni Tiffanyt? A halk, fuldokló hang visszaterelte a figyelmét Jerryre. A férfi széles válla megmerevedett. Lassú vörösség kúszott fel a gallérjától egészen a haja vonaláig. Helyes. Remélte is, hogy zavarba jön. Megértette, hogy a férfi kénytelen átnézni a táskáját, de nem volt kötelező örülnie neki. A férfi nagyot nyelt, ahogy felemelte a keskeny selyem és csipkedarabot, ami oly erotikusán fogja takarni a mellét. Tudta, hogy így lesz, mivel a boltban felpróbálta, ahogyan a többi apró alsóneműt és hedonisztikus hálóinget. Jerry próbált nem nézni Brandire, de elbukott. Barna szemének pillantása végigsiklott a mellkasán. Azonban nem látott mást, csak egy fekete kabátba burkolózott nőt. Bármennyire is szeretett volna Brandi pókháló vékonyságú köpenyben érkezni, nem volt hajlandó kilépni ebbe az átkozott chicagói fagyba a legvastagabb kabátja nélkül - és még az sem volt elég vastag. Jerry kirántotta a kezét a táskából, mintha valami halálosan veszélyes csapdából menekülne. - Rendben. Szeretné, öö, leadni a táskát? Úgy értem, hogy ne kelljen magával cipelnie? Tudja, kap egy cédulát, és visszakapja a táskát, amikor indulni készül. - Az nagyon jó lenne. - Igyekezett olyanra beállítani a hangmagasságát, amilyet az anyja is oly sokszor alkalmazott, ha valamit el akart érni a férfiaknál. - Jerry, elintézné ezt nekem? - Persze. - A férfi meghúzgálta a vastag nyaka köré záródó inggallért. - És a kabátomról is gondoskodna? - Brandi megrebegtette szempilláját, amelyet a kozmetikus által ajánlott kátrányfekete szempillafesték borított. - Hogyne - felelte a férfi. Amikor a többi testőr köhécselni és mocorogni kezdett, Jerry rájött, hogy manipulálták. Elkomorodott és azt mondta: - A ruhatár arra van... Brandi mosolyogva a szemébe nézett. - Mindegy! - mordult fel a férfi. - Adja ide azt a kabátot! Megteszem. Brandi kioldotta a kabát övét. Kigombolta. Nagy levegőt vett, lecsúsztatta a válláról, majd a karjáról. Az előcsarnokra mély csend ereszkedett. Brandi körülnézett. Jerry szája tátva volt. Az egyik fekete biztonsági őr fél karral a falnak támaszkodott. A másik őr önkéntelenül tett egy lépést előre. Az ázsiai nő úgy mosolygott, mintha látomása lenne - Brandi eddig nem sejtette, hogy leszbikus, de most már biztos volt benne. A spanyol vendégek közül a férj döbbenten bámult, a feleség pedig dühös volt. Tehát anyának igaza volt. A piros ruha mindig bejön. Egy hosszú, ujjatlan skarlátvörös selyemruha, amely Mr. Arturo szerint „beépített melltartóval rendelkezik, és emiatt csodálatosan kiadja az alakot”. Természetesen volt rajta bugyi - tanga - tűsarkú szandál, kristálykék karkötő és a csodálatos zafír fülbevaló. Teljesen azonban nem volt benne biztos, hogy elérte az áhított célt. 25

Egészen mostanáig. Igen, úgy tűnt, ez a ruha, ez a test és ez a szandál képes lenyűgözni minden faj, minden társadalmi réteg és mindkét nem tagjait. Ezt minden nyelven sikernek nevezik. Sajnos egyik férfi sem jöhetett számításba jelöltként a tervéhez. Készített egy listát követelményeiről. Olyan férfit akart, aki jóképű, érett, gazdag, tapintatos, és ami a legfontosabb, nem ebből a városból való. Így aztán, némi szerencsével, soha többé nem találkozik vele. De még ha találkozik is, nem törődik vele. Többé már senki nem törődik a becsülettel vagy a hírnévvel - lásd Alant -, így aztán őt sem érdekli egyik sem. Egy széles boltív egy nagy szobába vezetett, ahonnan Brandi férfiak és nők hangját és poharak csengését hallotta. Átlibegett a boltív alatt, és belépett a szobába. A zsúfolt helyiség falai krémszínűek voltak, az egyik falat mennyezetig érő könyvespolc borította. A szoba túlsó végében tűz lobogott a hatalmas kandallóban. Nagy, aranykeretes tükrök verték vissza a gyönyörű emberek képét, akik mosolyogva kavarogtak, kezükben pezsgőspohárral, és fényképekhez pózoltak. A férfiak szmokingot viseltek, a nők fekete, néhányan kék ruhát. Brandi volt az egyetlen pirosban. Helyes. Csak hadd vegyék észre! Mindnyájan vegyék észre! Ahogy megállt az ajtóban, először a közelben halt el a beszélgetés, majd körben mindenhol, és ennek az epicentruma ő volt. Vett egy nagy, lassú lélegzetet, amitől a melle felemelkedett a ruha mély dekoltázsában, és ami némileg enyhített az idegességen, amit az a tudat okozott, hogy itt állt egyedül, amikor vőlegénye karján kellett volna érkeznie. Egyedül érkezett, mert ostoba volt. Mert azt hitte, bevásárlólistát írhat a tulajdonságokról, amelyeket elvár egy férfitól, és kipipálhatja őket, mintha a férfi melegházi uborka lenne. Ismét nagy levegőt vett, és elmosolyodott. Mosolya ragyogott és hívogatott, és remélte elrejti dühét, valamint elárulja szexuális kapcsolatra való hajlandóságát a szobában lévő, erre alkalmas férfi számára. Valószínűleg működött is, mivel egy tucat jól szabott szmoking indult el felé - majd megtorpant, mivel Charles bácsi kinyújtott karral áttört a tömegen. Brandi mosolya őszinte örömre váltott, és megfogta a felé nyújtott kezet. Charles McGrath fürge hetvenéves férfi volt, csillogó kopasz fejjel, lógó tokával és elbűvölő mosollyal. A büntetőjogban eltöltött idő nem csökkentette az élet iránti rajongását, és léptei rugalmassága és a szépség őszinte elismerése vonzotta a barátokat és a nőket. Meglehetősen soviniszta volt - csodálkozott, hogy Brandi olyan jó eredményeket ért el a jogi egyetemen, és hogy az esküvő után dolgozni akart. Azonban elnyomta magában férfiúi védelmezőösztönét, és Vivian Pelikan, az ország egyik leghíresebb - és legkönyörtelenebb - büntetőjogásza mellé rendelte ki Brandit. Most szélesre tárta a karját, és csillogó szemmel nézett Brandire. - Lélegzetelállító vagy. Bocsáss meg, hogy ilyet mondok. Tudom, hogy egy fiatal nőt nem szabad egy másik nőhöz hasonlítani, de biztosan engedélyezel egy öregember számára egy kis visszaemlékezést. - Természetesen. - Brandi már tudta, mit fog hallani. - Arra emlékeztetsz, amikor először láttam az édesanyádat. Tizennyolc éves volt, és a legcsodálatosabb teremtés, akit valaha láttam. Azonnal lecsaptam volna rá, de nős voltam akkoriban, és ostoba elképzeléseim voltak a hűségről. - Még szerencse! - Brandi hangja dühösen csenghetett, mivel Charles döbbentnek látszott. Brandi gyorsan előrelépett, arcát a férfiéhoz nyomta, és sokkal halkabban hozzátette: - Úgy értem, manapság nagyon ritka az ilyesmi. Charles félreértette. Hát persze, ő nem tudott Alanról. - Apád ostoba ember. Elhagyni egy olyan kincset, mint Tiffany, egy másik nőért... - Elhallgatott. Ma este azonban nem beszélünk ilyesmiről. Tényleg fantasztikusan nézel ki! Ki gondolta volna,

26

amikor hároméves korodban először láttalak trikóban és tütüben apád irodájában piruettezni, hogy ilyen nagyra nősz, és ilyen gyönyörű leszel? - Ó, igen. Balerina Brandi. - Az emlékek, amelyek Charles bácsit örömmel töltötték el, Brandiben undort keltettek. - Addig folytattam a táncot, amíg a fiúk panaszkodni nem kezdtek, hogy képtelenek felemelni, mert magasabb vagyok náluk. - Nem teljesen ez volt az igazság, de sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas a keserű visszaemlékezésre. Charles bácsi hátravetette a fejét és hangosan felnevetett. - Most bosszút állhatsz rajtuk. Mi történik ezzel a pompás ruhával, ha kiengeded a lélegzetedet? - A partija sokkal érdekesebb lesz. - Akkor csak tartsd bent a levegőt! - tanácsolta Charles bácsi. - Öreg vagyok én már ahhoz, hogy a házamban hirtelen felfordulás támadjon. Hol van a vőlegényed? Reméltem, hogy megismerhetem. Brandi a sokat gyakorolt válasszal szolgált, ami egyszerre mondott sokat és keveset. - Tudja, ő gyakorló orvos. - Sajnálni fogja, hogy nem látott téged így! - Már sajnálja is. - Sajnálkozó, csaló disznó! - Csak még nem tudja. - Ideje volt témát váltani. - Charles bácsi, most járok először a házában. Egyszerűen lenyűgöző! - Köszönöm. - Charles bácsi Brandi karjára tette a kezét, és bevezette a tömegbe. Folyamatosan dolgozom rajta, de olyan hatalmas! Az idő nagy részében egyedül kóborolok a házban. Nagyon hiányzik valaki mellőlem. - Sajnálom. - Brandi eltűnődött, majd arra gondolt, hogy egy régi, családi barátról lehet szó. Talán ideje valakit keresnie maga mellé. - Azt hiszem, igazad van. Láttad már az államcsínyemet? - Szélesen mosolyogva a távoli fal felé terelte Brandit. A spotlámpák valamiféle kiállított tárgyat világítottak meg. - Mi az? - kérdezte Brandi. - Majd meglátod. - Charles bácsi utat tört magának az emberek között, Brandi pedig követte. Bocsássanak meg! - Ez fantasztikus, Charles! - Egy vele egykorú férfi megveregette Charles bácsi vállát. - Köszönöm, Mel - mondta Charles bácsi. - Egészen az utolsó pillanatig nem tudtam biztosan, hogy megkapom vagy sem. - Hűha! Ez eszméletlen gyönyörű! Jó munkát végzett, Mr. McGrath! - Egy fiatal, csillogó szemű nő megragadta Charles bácsi kezét, erősen megrázta, majd elriszált a bár felé. Charles bácsi utánanézett és mosolyogva megcsóválta a fejét. - Fogalmam sincs, ki volt ez. Egyre sűrűbben álltak az emberek, egyre gyakoribbak voltak a megjegyzések. - Csodálatos kiállítás, Charles. - Ritkaság ilyen közelről látni. Végül Charles és Brandi elérték az első vonalat. Bársonykötél tartotta távol a vendégeket egy spotlámpákkal megvilágított üvegkalitkától, amelyben olyan nyaklánc hevert, ami minden épeszű nő szívét megdobogtatta. És Brandi nagyon is épeszű volt. Antik platina foglalatban, fehér gyémántokkal körülvéve, amelyek magukban is nagyok voltak, ott ragyogott a leghatalmasabb kék kő, amit Brandi valaha látott. - Mintha nem is igazi lenne - lehelte Brandi. - Mi ez? - Pedig nagyon is igazi - mondta Charles bácsi. - Ez az orosz királyi kincstár legnagyobb kék gyémántja. Ez, drágám, a Romanov Láng.

27

Öt - A Romanov Láng az utazó kiállítás része, amely pillanatnyilag a Chicago Múzeumban látható - magyarázta Charles bácsi Brandinek. - Alexandra császárné kapta Miklós cártól, amikor a császárné elmondta a cárnak, hogy az ötödik gyermeküket várja. A kő állítólag balszerencsét hoz, és valóban, hét hónappal később Sándor koronaherceg hemofíliával született meg. - Amivel kezdetét vette a királyi család bukása - suttogta Brandi. Mindenki suttogott, mintha templomban lennének, mintha egy ilyen szépség jelenléte tiszteletet követelne. A gyémánt hideg szépsége és rettegett rossz híre egyszerre hívogatott és elvarázsolt. Azonban az üvegkalitka négy sarkán négy tagbaszakadt, Jerryhez hasonló fickó ácsorgott, és Brandinek nem volt kétsége, hogy ha ő vagy akárki más egyetlen lépést tenne az ékszer felé, elszabadulna a pokol. - Ez csodálatos, Charles. - Elegáns, ujjatlan fekete ruhát viselő középkorú nő, nyakában a saját köveivel, képtelen volt elszakítani tekintetét a Romanov Lángtól. - Mennyit ér? Charles bácsi hüvelykujját bedugta szmokingja hajtókája alá. - Tudod, Colleen, jelenlegi formájában, mögötte a történelem súlyával, egyszerűen felbecsülhetetlen az értéke. Ha ellopnák, és kisebb darabokra vágnák, nagyjából negyvenmilliót érne. - Biztos nincs olyan ember, aki képes lenne ezt a pompás gyémántot feldarabolni! - tiltakozott Colleen. - Egészben eladni lehetetlen volna, kivéve egy gyűjtőnek, és a lebukás esélye túl nagy. Ha viszont kisebb darabokra vágják, nagyon nehéz azonosítani, és az ilyen tisztaságú kövekre nagy a kereslet. Brandire mély hatást gyakoroltak a hallottak. Charles bácsi érti a dolgát. Az idős férfi visszafordult Brandihez, és halkabban azt mondta: - Nagyon nehéz volt megszerezni, de az utolsó pillanatban sikerült annyi biztonsági őrt leszerződtetnem, hogy az oroszok és a múzeum is beleegyezett. Még így is azt kellett mondanom a múzeum igazgatóságának, hogy a Láng megduplázza a kiállításokra gyűjtendő adományokat. Pontosan tudják, hogyan működnek az ilyen dolgok, nem tudom, mi ütött beléjük, amiért eleinte nemet mondtak. A keserű vonal a szája körül a szavaknál is nyilvánvalóbban elárulta Brandinek, milyen rosszul esett Charles bácsinak a visszautasítás, és szinte biztos volt benne, azzal fenyegette meg az igazgatóságot, hogy visszavonja tőlük a támogatást, ha nem engedélyezik a házi kiállítást. Ez egy olyan oldala volt Charles bácsinak, amit még sosem látott, de tudta, hogy létezik. A vendégei hízelegtek neki. A múzeum és az oroszok engedtek követelésének. Tulajdonképpen egy nagy hatalommal rendelkező ember volt, aki hozzászokott, hogy megszerezze, amit akar. - Hagyjunk helyet az újonnan érkezőknek! - Megfogta Brandi karját, kivezette a tömegből, és menet közben intett annak a férfinak, akivel befelé jövet találkoztak. - Brandi, ismered Mel Colvint, az egyik cégtársunkat? - Nem, még nem találkoztunk- felelte Brandi. - Azonban figyelemmel követtem és csodáltam munkáját a Nolan kontra Chiklas ügyben. - Milyen kedves öntől! - Mel szélesen mosolygott, és megfogta Brandi kezét. - Charlie, te vén csirkefogó, ez az a hölgy, akiről meséltél nekem?

28

- Nem! Brandit most vettük fel a céghez büntetőjogásznak. - Charles bácsi szúrós pillantást vetett Melre. - Ó, Ó! Örülök, hogy találkoztunk, ifjú hölgy! - Mel mintha elvesztette volna érdeklődését, hanyagul megszorította Brandi kezét, akit összezavart ez a hirtelen hangulatváltozás. - És az a hölgy, akiről beszéltél, itt lesz ma este? - kérdezte Mel Charles bácsitól. - Nem. Még nem. - Charles bácsi gyorsan egy másik vendég, törékeny, csinos, földig érő fekete Vera Wang ruhát viselő hölgy felé fordította Brandit. - A hölgy itt Shawna Miller, a McGrath és Lindoberth ügyes központi recepciósa. Shawna kezet fogott Brandivel, de a belőle áradó hűvös a kinti fagyot is felülmúlta. Nem tetszett neki Brandi. - Ez a ruha, amit visel, nagyon jól illene a... mondjuk az Oscar-díj kiosztó ünnepségére! jegyezte meg Shawna. Ami persze azt jelentette, hogy egyáltalán nem való egy jogi cég rendezte jótékonysági vacsorára. Tiffany azonban sok mindent megtanított vonakodó lányának, többek között azt is, hogyan kell bánni az alacsony, ellenséges nőkkel. Brandi odahajolt Shawna füléhez, és súgva azt mondta: - Legközelebb próbálja meg az ABS-t! Isteni ruhákat árulnak olcsón. Brandi elismeréssel tartozott Charles bácsinak, aki láthatóan felismerte a mélyben meghúzódó feszültségeket, és mielőtt Shawna hangot adhatott volna felháborodásának, elhúzta Brandit a helyszínről. - Igyál egy kis pezsgőt! - Brandi kezébe nyomott egy tele pezsgőspoharat az arra elhaladó tálcáról, majd odavitte egy idősebb, csinos afroamerikai nőhöz. - Ismered Vivian Pelikant. - Igen, valóban. Mindig megtiszteltetés számomra, ha találkozhatom önnel, Mrs. Pelikan. Vivian Pelikan egyike volt annak a néhány fekete nőnek, akinek sikerült áttörnie a láthatatlan üvegmennyezetet, és egy jogi cégnél társtulajdonossá lenni. Őszülő haját rövidre vágva viselte, és barna szeme jókedvűen csillogott; minden bizonnyal hallotta a kis szóváltást Shawna és Brandi között. Mrs. Pelikan megrázta Brandi kezét. - Éppen időben érkezett, Miss Michaels. Hétfőn egy izgalmas új ügyön kezdünk dolgozni, és önt is beosztottam a csapatba. - Már alig várom - mondta Brandi. - Nagyon örülök, hogy önnel dolgozhatom. - Engedje meg, hogy bemutassam önnek a férjemet, aki építészként dolgozik a Humphreys és Harpernél. - Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Pelikan. - Mr. Harper - javította ki a férfi, de mosolygott és bemutatta a társát, Mr. Humphreyst, aki mindenben megfelelt volna Brandi követelményeinek, attól eltekintve, hogy a) Chicagóban élt, és b) úgy nézett ki, mint egy dülledt szemű béka. Brandi vad, lángoló afférját hálószobai lámpafény mellett akarta átélni, és ehhez olyan férfira volt szüksége, aki rendszeresen súlyt emelt, akinek napbarnított bőrét sötét szőr borítja és a pocakja nem lóg rá az alsónadrágjára, így aztán mosolygott, hagyta, hogy Charles bácsi a vőlegényéről beszéljen, majd amikor Charles bácsi otthagyta, hogy fogadja az új vendégeket, igyekezett mind mélyebbre fúrni magát a tömegbe, keresve a szeretők gyöngyét a szmokingok és metroszexuálisok között. Sok emberrel megismerkedett, akik szintén a cég alkalmazottai voltak. Tip Joel, Glenn Silverstein, Sanjin Patel. Sanjin egészen barátságos volt addig, amíg Brandi tudomására nem hozta, hogy nem érdekli semmilyen munkatárssal folytatott kapcsolat. Tip és Glenn csak egy pillantást vetettek rá, és úgy döntöttek, tisztességtelen módon kihasználta szexuális vonzerejét vagy családi kapcsolatait, vagy mindkettőt, hogy megszerezze ezt az állást a cégnél. Ha elkezdi a munkát, majd megtudják, mekkorát tévedtek! Ezek férfiak. Férfiak, mint Alan. Eltapossa őket, mint a férgeket cipője tűsarkával. 29

Hagyta magát sodródni a tömeggel a szomszédos helyiségbe, egy hatalmas szalonba, ahol az ellátásról gondoskodó cég a svédasztalt állította fel. A falakon lógó óriási tükrök visszaverték a porcelánok, az ezüsttárgyak és a táncmozdulatokkal sikló, finom falatokat kínáló pincérek képét. Minden sarokban bárpult állt, és Brandi elidőzött az egyiknél, keresve a Férfit. Megismerkedett sok ügyvéddel és üzletemberrel a városból és az egész országból. Valami gond azonban mindegyikkel volt. Helybéliek voltak, csúnyák voltak, vagy ha jóképűek, akkor nősek... Legtöbben nősek voltak, ettől függetlenül szívesen lefeküdtek volna vele. Az álnok disznók! Kétórányi komoly keresgélés után azon kapta magát, hogy a bárpultra könyökölve kortyolgatja második pohár pezsgőjét, és rosszkedvűen beszélget Gwynne Duranttel, a cég ifjú jogászával, akinek orvos férje éppen egy szülést vezet le valahol. Gwynne azt hitte, Brandi és ő ugyanazon okból vannak egyedül, és lelkesen sajnálta mindkettőjüket. Brandinek esze ágában sem volt felvilágosítani. Gwynne hamarosan úgyis megtudja az igazságot. Mindenki meg fogja tudni, hogy Alan lefeküdt Fawnnal, teherbe ejtette, és feleségül vette, miközben Brandi vőlegénye volt. Brandi szinte már hallotta a háta mögött a kuncogást. Mivel kezdte kissé rosszul érezni magát, letette a pezsgőspoharat, és nézte az apró, aranyszínű buborékokat, amelyek elszabadultak a pohár faláról, felemelkedtek a felszínre és kipukkadtak. Fájt a lába, és miért? Semmiért. Chicago leggazdagabb, legjóképűbb és legműveltebb férfijai között nem talált egyetlen egyet sem, aki segíthetett volna neki elfelejteni Alant. Elfelejteni a megcsalatását, a megaláztatását, keserű csalódottságát. Keserűen mosolygott, miközben Gwynne zavaros beszámolóját hallgatta egy orvossal kötött házasság rejtelmeiről, az áldozatokról, amelyeket férje karrierje érdekében hozott, és közben arra gondolt, mennyire örülne Kim, ha hallaná, hogy Brandi egyedül fogja tölteni az éjszakát Charles bácsi házának egyik vendégszobájában. - Most már lehet enni a svédasztalról - mondta Gwynne. - Reméltem, hogy Stan mostanra ideér. Tudom, hogy nem nagy dolog, de azért jó érzés, ha egy férfi ácsorog az ember mellett, mert akkor legalább nem néz úgy ki, mint a világ legnagyobb vesztese Ó, szent ég! Ez a gróf! Gwynne hangsúlya arra késztette Brandit, hogy kihúzza magát. - A gróf? - Roberto Bartolini. Egy olasz gróf. - Úgy érti, mint Gróf Csoki? - Egy gróf? Ugyan már! - Nem. Hogy képes erre az emberre nézni és egy gyerekeknek készült zabpehelyre gondolni? Nekem a lassú simogatás és a forró verejték jut eszembe. Brandi oly sokszor csalódott ma este, hogy képtelen volt megfordulni és megnézni. Csak megvonta a vállát, és ismét kortyolt a pezsgőből. Gwynne azonban tovább beszélt. - Hallottam a tévében beszélni. Olyan a hangja, mint Sean Connerynek, csak ő olasz. Ilyen kicsi akcentusa van - Gwynne hüvelyk- és mutatóujja között mutatta -, de az ember abból tudja, hogy nem amerikai, amilyen szavakat használ. - Olasz szavakat? - kérdezte Brandi gúnyosan. - Nem, angol szavakat, de... olyan hosszú szavakat. - Mint a spagetti? - Hűha! A gúny életstílussá válik. - Nem. Hízelgő szavakat. Olyan szavakat, amilyeneket nem hall az ember mindennap. Mint például a fényűző. És posztmodernizmus. És... nem is tudom... nemzetség. Úgy használja a szavakat, mint festő az ecsetet. - Aha, értem. - Gwynne olyan lelkesedéssel és áhítattal beszélt, szinte zihált a vágytól, hogy Brandi rászánta magát, megfordult az egyik tűsarkán... és megdermedt.

30

A tömeg kettévált, és ott állt ő... maga a szex Armani öltönyben. Roberto Bartolini magas volt, legalább százkilencvenöt centi, akkora vállakkal, amelyek láttán Balerina Brandi elképzelte, milyen könnyedén fel tudná őt kapni, megpörgetni, ölelni... - Látja? Na, mit mondtam? - Gwynne erősen oldalba bökte Brandit a könyökével. A férfi maga volt Johnny Depp, csak a szeme nem volt kihúzva. Úgy vizsgálta a szalont sötét szemével, mint egy kalóz. Derűs volt, és láthatóan egyáltalán nem lepte meg az általa ébresztett érdeklődés. Vállig érő sötét haját napbarnított arcából hátrafésülve viselte, és így tisztán látszottak éles, határozott vonásai, amelyek egy vad és durva hegyvonulathoz hasonlítottak. Szája széles volt, ajka telt és rugalmas, amelynek láttán Brandi, és minden más nő a szalonban, vágyakozva megremegett. Ráadásul úgy viselkedett, mint olyasvalaki, aki tisztában van az értékével, és biztos a szíves fogadtatásban. Nemcsak pénzzel, előkelő származással és lenyűgöző külsővel rendelkezett. Személyes vonzerőt sugárzott. És hatalmat. - Nős? - kérdezte Brandi. - Nem, de nem mindegy? Maga menyasszony, én feleség vagyok. Csak szemlélhetjük a menüt, nem rendelhetünk belőle. Te csak azt hiszed. - Nem mintha panaszkodnék, vagy valami ilyesmi. Úgy értem, Stan rendes fickó, de nem kelhet versenyre Roberto Bartolinivel. Nézzen rá! Gazdag. Külföldi. Világutazó, és most érkezett Olaszországból. Charles Roberto felé indult kinyújtott karral; minden lépése lelkesedést árasztott. Roberto halvány mosollyal megrázta a kezét, és Brandinek a lélegzete is elállt a látványtól. Gwynne közelebb húzódott és türelmetlenül toporgott, miközben készült megosztani Brandivel a legfontosabb információt. - És ezt hallgassa meg! - Ssshh! - Brandi Gwynne karjára tette a kezét. - Kérem, maradjon csendben, és hagyja, hogy élvezzem a látványt! - Valamint a tudatot, hogy a sors most az egyszer igazságosan bánt vele. Ő az. Ő a Matterhorn, és Brandi meghódítja a csúcsot. Letette poharát a bárpultra és felvette azt a testtartást, amit a balettiskolában tanítottak neki: karok lágyan behajlítva, hát egyenes, mellkas ki. Skarlátvörös ruhája úgy ragyogott, mint egy gyémánt a feketébe öltözött alakok között. Szikrázott a haragtól és a bosszúvágytól. Ránézett Roberto Bartolinire. Kényszerítette, hogy viszonozza a pillantását. A férfi feje lassan elfordult, mintha meghallotta volna a hívását, és tekintete őt kereste a tömegben. Brandi tudta, hogy észreveszi. Abban a másodpercben, amikor a férfi pillantása befogta, Brandi hátán borzongató bizsergés futott végig. Gyorsan végignézett Brandin, majd ráérősen ismét szemügyre vette. Aztán a szemébe nézett. Gwynne fecsegése elhalkult Brandi fülében. Mély levegőt vett. A szíve vadul verni kezdett. Szexualitása forrongani kezdett. Életében először ösztönlénnyé változott, aki egy dologra és csakis egy dologra képes összpontosítani - saját kielégülésére. Ez a férfi, füstös érzékiségével és parázsló szemével, szavak nélkül is ezt ígérte. Charles bácsi, aki mindebből semmit sem vett észre, közéjük lépett, és a kiállítási üvegkalitka felé mutatott. Roberto úgy reagált, ahogyan azt egy házigazda elvárhatja, de egy lépést tett oldalra, hogy még egyszer megnézhesse Brandit. Brandi rámosolygott, halványan, nőiesen, hívogatóan. - Szeresd őket és hagyd el őket... a szeresd őket részben nagyon jó hírnévvel rendelkezik. - A hangszűrő elromolhatott, mivel Brandi csak részben hallotta Gwynne fecsegését.

31

- Igen - lehelte Brandi. - Tudom. - Határozottan megfordult és lassan a magánszobákhoz vezető folyosó felé indult. Az ajtóban megállt. Vajon mennyi időbe telik, tűnődött, amíg a férfi megtalálja?

32

Hat Roberto kíváncsi volt, mit akarhat a nő. Kíváncsi volt, meg tudja-e adni neki. Ha arról volt szó, amit remélt, akkor igen. Ki tudna ellenállni egy ilyen csodálatos teremtésnek? Haját laza kontyba fogta a tarkóján, szabad aranyszín fürtök simogatták az arcát és csókolgatták rózsás ajkát. Skarlátvörös ruhája élesen elütött a körülötte kavargó mesterkélt emberek barátságtalan fekete öltözékétől. Teste láttán Robertónak a lélegzete is elállt hosszú, nagyon hosszú lábak, gömbölyű csípő, vékony derék, és olyan keblek, amelyek láttán Botticelli elsírta volna magát a gyönyörűségtől. Ilyen távolságból Roberto nem tudta kinézni a szeme színét, de a benne ülő kifejezés hívogatta. Csalogatta. - Köszönöm, hogy eljött, Roberto. Roberto figyelmét visszafordította Charles McGrathra, a jogi cég fejére. - Jelenléte felpezsdíti a társaságot. - Charles szeme huncutul csillogott. - Nem, én köszönöm a meghívást. Nem mindenkinek van elég bátorsága egy ilyen hírhedt alakot fogadni a házában. Charles felnevetett. - Az önnel és a hírhedtségével való találkozás ígérete hozott ide sok vendéget és nyitotta ki a pénztárcájukat. - Megtiszteltetés egy ilyen nemes cél érdekében közreműködni. - Roberto kedvelte az idős férfit. Charles McGrath figyelemre méltó keveréke volt a kedvességnek és kíméletlenségnek, keménységnek és szívélyességnek. Kétségtelenül tudta, hogyan csaljon el gyönyörű nőket a partijára. - Önre ereszthetem? - kérdezte Charles. Egy pillanatig Roberto azt hitte, Charles a piros ruhás hölgyre gondol. De nem, a közelben állt egy harmincas évei végén járó nő, aki úgy bámult rá, mint egy kiéhezett krokodil. - Természetesen. Azért vagyok itt, hogy találkozzam a vendégeivel. - Roberto ismét a piros ruhás hölgyre pillantott, és engedélyezett magának néhány másodpercnyi hideg logikát. A sors általában nem oly kegyes, hogy feltétel nélkül a rendelkezésére bocsásson egy ismeretlen, csodálatos nőt. Tehát lennie kell valamiféle feltételnek, amely láthatatlan mozgatórugóként lapul a háttérben. - Ahogy már mondta, vigyáznom kell, mit mondok a riportereknek. Honnan fogom tudni, hogy melyik riporter? - Mindegyikük viseli az újságírói azonosítókártyáját - válaszolta Charles. - Aha! - A piros ruhás hölgy nem viselt semmi ilyesmit. - A kártya nagy, fehér és szembetűnő. Erről személyesen gondoskodtam, és világosan elmondtam, milyen következményekre számíthat annak a csapata, aki leveszi. A nők nem örülnek neki, arra panaszkodtak, hogy a kitűző elcsúfítja a ruhájuk kivágását, de én azt mondom, ez az ára annak, hogy itt lehetnek. - Charles lehalkította a hangját. - Tudom, hogy egy goromba vén pokróc vagyok, de jobban szerettem a régi időket, amikor a férfiak végezték a nehéz munkát, a nők dolga pedig az volt, hogy szépek legyenek. - Ó, szerintem ezzel mindnyájan így vagyunk! Most szívesebben használják az eszüket minden másra, csak a párjuk számára való örömszerzésre nem. Szégyen és gyalázat! Roberto halkan nevetett saját sovinizmusán. Charles azonban nem nevetett. Komolyan bólintott. Roberto Olaszországban élő apjához hasonlóan ő még egy másik generációhoz tartozott. Fél szemét a csodálatos, piros ruhába öltözött teremtésen tartva, Roberto azt mondta:

33

- Azonban az elnézését kell kérnem. Valószínűleg korán le kell feküdnöm. A hosszú repülőút és az időeltolódás miatt nagyon fáradt vagyok, - Természetesen. Egyórányi szívélyes beszélgetés pontosan elegendő lesz. - Figyelem az időt. - Roberto rámosolygott Charlesra, aki viszonozta. A piros ruhás nőre nézett, és látta, amint eltűnik a folyosón. Egy lépést tett utána. Ekkor megrohanta Chicago legfelső rétege. Természetesen elegánsan tették, és többen voltak a vendégek, mint az újságírók, de akkor is megrohanták. Charles bemutatta neki Amanda Pottert, Chicago egyik leghíresebb építészét. A nő rávillantotta a mosolyát és a dekoltázsát. - Mr. Bartolini, annyira örülök. Még sosem találkoztam egy igazi... olasz gróffal. A nő túl öreg volt, hogy sikeresen eljátssza a szemérmest, Roberto azonban a felé nyújtott kéz fölé hajolt - amelynek egyik ujján fehérarany gyűrű csillogott, szép smaragddal. - Milyen szép kő! - Könnyedén megérintette. - Kolumbiából származik, és 2.1 karátos. A nő szóhoz sem jutott a döbbenettől. - Ez... pontosan így van. A tömeg halkan mormogott, Roberto pedig hagyta, hogy tekintete végigvándoroljon az arcokon, majd az ékszereken. Néhány vendég visszalépett, a legtöbben azonban nyomultak előre. Partitrükk. Amit bemutatott, nem volt más, mint egy partitrükk, de sikerült lenyűgöznie őket. Amikor pedig elvégezte a feladatát, követni fogja a gyönyörű, piros ruhás nőt. A legtöbb nő szempilla-rebegtetéssel és hízelgéssel üdvözölte. A férfiak kezet fogtak vele, és biztosították elismerésükről. A vendégeket követték az újságírók, készenlétben tartott fényképezőgépekkel. Mindenki szeretett volna vele együtt fotózkodni. Charles a megfelelő személyek felé terelte. Bemutatta Chicago polgármesterének, két szenátornak és egy divatdiktátornőnek, aki a tévében az amerikai nőket divatos öltözködésre tanító valóságshow-t vezetett. Robertónak nem volt szimpatikus a nő, aki megvetően beszélt a közönségéről, durva volt és pökhendi. A nőnek viszont tetszett Roberto. Hízelgett neki, rányomva egyetértése bélyegét. - Mr. Bartolini, nagyon jól mutat ebben az öltönyben. Armani, igaz? Ezért nem követi a piros ruhás nőt? - Nem tudom. Nem foglalkozom a nevekkel. Olyan nyárspolgárias, nem gondolja? Mosolyogva a nő szemébe nézett, kigúnyolva annak elbizakodottságát. A nő elhúzódott tőle. Már nem kedvelte Robertot, és olyan szörnyetegként támadott, amilyen valójában volt. - Így gondolja, Mr. Bartolini... vagy szólítsam inkább gróf úrnak? - A Mr. Bartolini megteszi. - Megnézi a Romanov Lángot? - A Romanov Lángot? - Körülnézett, megjátszva a zavart. - Az meg mi? Ahogy akarta is, az emberek nevettek. Elindult a kiállítási üvegkalitka felé, távolodva attól a szörnyűséges nőszemélytől, és azon kapta magát, alig várja, hogy meglássa a történelem egyik leghíresebb gyémántját. Örült, amikor azt látta, hogy közeledtére az őrök megdermednek, és egy gyors pillantással felmérte az alkalmazott biztonsági intézkedéseket. Nagyon hatásos. Lézer és nyomásérzékelő, a nagydarab, merev arcú biztonsági őröket nem is említve. Tiszteletteljes biccentéssel köszöntötte őket - a nagyapja megtanította, miszerint mindig tiszteletet kell mutatni a haszontalan feladatokkal megbízott személyek iránt. Az őrök, akiknek viszketett a tenyere, hogy az első gyanús mozdulatra derékon kapják, viszonozták a köszöntést. És ott ragyogott a spotlámpák fényében - a Romanov Láng. Hipnotikus pompával szikrázott, és Roberto egy percre teljesen megfeledkezett a környezetéről, és mosolygott, hogy ilyen

34

szépséget láthat. Azonban bár csodálta a gyémántot, a drágakő hideg volt és kemény... ellentétben a gyönyörű teremtéssel. Akarta a skarlátvörös ruhát viselő nőt. Még tizenöt percet adott Charlesnak és vendégeinek. Tizenöt perc szívélyességet, európaiságot, titokzatosságot és mindent, amit akartak és elvártak. Aztán kimentette magát, és elindult végig a folyosón a piros selyembe burkolt rejtély után. Benézett minden ajtón, amíg meg nem látta, ahogy rubinként tündöklött McGrath könyvtárának félhomályában. A nő a kandallónál állt. A lángokat nézte, ajkán halvány mosollyal, és profilból szépségének más jellege is megmutatkozott. A tűz fényében sápadt bőre vert aranyként tündöklött. Levette a szandálját, de még így is magas volt, az a fajta nő, akivel úgy táncolhatna - és más dolgokat tehetne -, hogy közben az arcába néz. Egyik kezével a kandallópárkányt fogta, és felemelt karja mutatta, hogy komolyan veszi az egészségét, súlyt emel, így gondoskodva válla formásságáról. A selyemruha lágyan simogatta a testét, kirajzolva mellét és fenekét. A szeme nem tévesztette meg. A nő valóban gyönyörű volt. Elfordította a fejét, és olyan derűsen nézett, hogy nyilvánvaló volt, tudta, hogy ott áll, és neki pózolt. És csupán egy tangát viselt a ruha alatt - vagy ha Roberto szerencsés volt, akkor semmit. Egykarátos zafírok a fülében, a szeme azonban sokkal melegebb kék színben ragyogott, mint bármilyen hideg kő. - Káprázatos - mondta Roberto. - Köszönöm. - A nő tudta, mire gondol, és mindenféle hamis alázat nélkül tudomásul vette. Roberto belépett a szobába, és becsukta maga mögött az ajtót. - Azt hiszem, beszélni akar velem. A nő lenézett a padlóra, mintha a megfelelő szavakat keresné. Aztán kihúzta magát, szembefordult vele és felemelte a fejét. Hirtelen sokkal kevésbé hasonlított az álomra, amit egész életében keresett, és sokkal inkább úgy nézett ki, mint egy hivatásos. Egy professzor, vagy inkább jogász. Vagy FBI? Igen, persze! Egy FBI-ügynök. A találkozás fölött érzett öröme hirtelen elhalványult. Kezét zsebre tette, és várt. - Ma éjszaka szeretnék lefeküdni magával - közölte a nő. Roberto keze ökölbe szorult a zsebében, és az izgalom ismét fellobbant benne. Nem FBI. Hacsak teljesen nem változtattak a taktikájukon. - Megvan rá az okom. Nem szeretném, ha kérdezősködne utána. Azonban szükségem van... egy éjszakára... egy férfira... magára van szükségem. Még sosem csináltam ilyet, ezért nem kell aggódnia amiatt, hogy sorszámot kap vagy egy név lesz a listámon. Amiatt sem kell aggódnia, hogy megpróbálom csapdába csalni. Kizárólag a saját élvezetem a célom. És természetesen a magáé, remélem. - Mozdulatlansága, ahogy a választ várta, elárulta a felszín alatt tomboló indulatokat. Nem FBI. Egy rajongó? Lehetséges. Az első kém, akit a Fosserák szabadítottak rá? Érdemes elgondolkodni az elméleten. Vagy talán egy ajándék a sorstól kárpótlásul, amiért rossz híre kelt? A nő láthatóan zavarba jött Roberto hallgatásától. Lenézett, megkereste a szandálját és felvette. - Mielőtt azonban folytatnám, talán meg kellene kérdeznem, hogy érdekli-e a dolog. - Érdekel-e? - Nem volt egy épeszű férfi Chicagóban, aki ne adta volna a fél karját, ha most azon a helyen állhat, ahol Roberto. A tűz halk ropogása és a nő lélegzetvételének hangja hallatszott a könyvtárszoba csendjében. Roberto elindult felé, és amikor a nő felemelte a fejét 35

és kirázta az arányló fürtöket az arcából, elbűvölően rámosolygott. Felemelte a kezét, és hagyta, hogy néhány centire a nő arcától ott lebegjen a levegőben. - Megengedi? Azt hitte, hogy a nő ellazul. Ehelyett, mint egy vénkisasszony tanítónő, aki valami szabadosságot engedélyez, mereven bólintott. Ah. Tapasztalatlan. Nem rajongó. A nőnek jó illata volt, mint egy éjszaka kinyílt virágnak. Mint egy olyan nőnek, aki tele van titkokkal. Megérintette a nőt az álla alatt, és lassan a jobb füle felé csúsztatta a kezét, élvezve az első, nagyon fontos érintést. A bőre pontosan olyan bársonyos volt, amilyennek látszott, és meleg a tűz közelségétől és vágya hevességétől. Roberto megérintette a nő fülbevalóját, a pompás zafírt, majd megsimogatta a fülcimpáját és hátrasimította a haját. A nő, mint egy macska, a tenyerébe hajtotta az arcát. Egy érzéki teremtés, aki szereti a simogatást. A nő komolyan figyelte gyönyörű búzavirágkék szemével, mintha Roberto lenne a tanár, ő pedig a lelkes tanítvány. Volt benne valami, ami táplálta Roberto egóját - azt az egót, amely édesanyja szerint egyáltalán nem szorul táplálásra. Odahajolt és könnyedén megcsókolta, hozzáérintette a száját a nőéhez. Futólag meg akarta ízlelni, lélegzetet cserélni vele, hogy lássa, összeillenek-e... és azonnal többet akart. Ujját a nő telt alsó ajkához érintette. - Nem aggódik, hogy elkenődik a rúzsa? - A kozmetikus állította, hogy amikor én már elporladtam, a rúzs és a smink még mindig tökéletes lesz. Roberto elmosolyodott. Jó a humora. A nő azonban nem viszonozta a mosolyt. Csupán tényt közölt. Kezét Roberto mellkasához nyomta - érintése elszánt, határozott volt. - Szeretnék egy csókot. Egy igazi csókot. Tudni akarom, hogy olyan jó lesz-e, ahogyan képzelem, vagy a jó szex csupán egy mítosz, amit a filmek és a magány táplál. Tudatos kihívás? Talán. És lehet, hogy teljesen őszinte. A szerelem minden bizonnyal kibabrált vele. Roberto még mindig mosolygott, amikor ismét odahajolt és megadta a nőnek, amit kért. Ajkuk szétnyílt, nyelvük találkozott, egymásra siklott... évek óta először egy csók hatására megszűnt a világ körülötte. Behunyta a szemét, hogy jobban élvezhesse a csókot - először a pezsgő, majd a nő saját ízét. Édes barna cukor bizonytalan epekedéssel keveredve. Hűvös tejszín burkolta meleg vágy. Olyan volt, mint egy pompás bordeauxi bor - értékes, és csoda minden korty. Megfeledkezett a tudatosságról. Megfeledkezett a visszafogottságról. Magához húzta a nőt, meggyűrve ruhájának finom anyagát, élvezve a selyem csúszkálását a nő csupasz bőrén. Másik keze a nő tarkójára siklott, megtámasztva a fejét. Kissé hátradöntötte, még közelebb vonva magához, és egyszerre érezte a nőt a száján, a testén és az illatán keresztül. Lényének primitív része szeretett volna kiszabadulni, szerette volna felrántani a nő ruháját, lelökni a padlóra és az ereiben lüktető vággyal gyorsan a magáévá tenni. Azonban annak az úriembernek a maradványa, aki egykor volt, arra késztette, hogy elengedje, segítsen neki visszanyerni az egyensúlyát, és rekedten megkérdezze: - Ez válasz a kérdésére? A nő nézett rá kék szemével, ujját az ajkához nyomva. - Nem mítosz - suttogta. - Nem. - Roberto szeretett volna nevetni, de az, hogy sikerült elengednie a nőt, felszabadított benne valami lovaglás érzést, és nem merte feszegetni a témát. - Nem, a jó szex nem illúzió, de ami közöttünk van, az nem jó szex. Sokkal inkább a természet ereje... vagy egy tréfa, amit a sors mindkettőnkkel űz. - Érdekes. Arra gondoltam... sors... pontosan erre gondoltam, amikor megláttam magát. 36

- Akkor ebben egyetértünk. Ez a sors keze. - Mennyire örülne a nagyapja, ha tudná, hogy Roberto végül mégis félig Contininek bizonyult! Vad. Vakmerő. Javíthatatlan. – Tehát együtt töltjük az éjszakát. Nem kell elárulnia, miért. Nekem nem kell azt színlelnem, hogy szeretem. És reggel elválunk, hogy soha többé ne találkozzunk. - Életében soha nem volt meggondolatlan. Most vajon miért az? Ó, igen. Azért, mert az élete félresiklott, és minden, amit ismert, minden, ami eddig volt, rossz irányba haladt. - Rendben. Megegyeztünk. - A nő a kezét nyújtotta. Amikor Roberto elfogadta a felé nyújtott kezet, érezte, hogy a nő remeg. Remélte, nem az idegességtől, sokkal inkább az elfojtott vágytól. Szájához emelte a nő kezét és egy hosszú csókot nyomott a tenyerébe, majd ráhajtotta az ujjait. - Azt azonban nem akarom, hogy együtt lássanak távozni minket. - Egy olyan nőhöz képest, akinek az előbb egy szenvedélyes csókban volt része, meglehetősen gyakorlatias hozzáállást tanúsított. Roberto is igyekezett így gondolkodni. - Nekem még maradnom kell. Ha most távoznék, az hálátlanság lenne Mr. McGrath-szal szemben. Ezért szólok a sofőrömnek, aki felveszi magát, amint kilép az ajtón. Értesítem a szállodát, ahol lakom, hogy érkezik. - Odaadta a nőnek a szobakulcsát. A nő ránézett a kezében tartott kártyára. - Nem aggódik, hogy ellopok valamit? Amikor ennyi ember figyeli? - Ez az utolsó dolog, ami miatt aggódom. - Valahogy nem olyannak tűnik, aki megbízik az emberekben. A nő pedig belelát az emberekbe. - Ma éjjel magára bízom magam. A nő bólintott, nem azért, mert hitt neki, hanem mert elfogadta a jogát a mellébeszélésre. Elindult az ajtó felé, testének minden mozdulata a skarlátvörös ruha alatt maga volt a csábítás. - Ne öltözzön át! - szólt utána Roberto. A nő meglepetten megfordult. - Gyönyörű hálóinget vettem. A gyanakvás - lehet, hogy más józan észnek nevezné - ismét feltámadt Robertéban. - Az én számomra? - Igen. Nos... - A nő vállat vont. - Annak a férfinak, akit ma éjszaka találok. Szerencsére, ez maga. A hálóing csipkés, krémszínű selyemből van és... - Én akarom levenni a ruháját - suttogta Roberto rekedten. Saját magának köszönhetően keményen feltámadt benne a vágy. A gondolat, hogy megkeresi annak a csábos ruhának a zipzárját, lassan lehúzza és meglátja, hogy mi van alatta... Egy lépést tett a nő felé. A nő látta vágyát és felnevetett, halkan és melegen. - Emlékezzen, Roberto, magának még egy órát el kell töltenie a vendégek között! Valóban. Oka volt, amiért Chicagóba jött. És ezt egyetlen nő, legyen bármilyen szép, sem feledtethette vele. - Éjfélkor elengedheti magát. - Folytatta útját az ajtó felé. Roberténak eszébe jutott, hogy még nem tud valamit, és a nő után szólt. - Mi a neve? A nő nekidőlt az ajtókeretnek; teste körvonala csábítóan kirajzolódott. Elmosolyodott. - Brandi. Brandi vagyok. - Brandi? - Igen. - Megjegyeztem.

37

Gwynne és egy fáradt, gyűrött öltönyt viselő férfi beszélgetett Charles bácsival. Gwynne férje. Gwynne nekidőlt a férfinak, fogta a kezét, láthatóan biztonságban érezte magát most, hogy már itt volt. Brandi elindult feléjük. Gwynne és Stan elfordultak, ahogy Brandi közeledett. Gwynne próbált maradni, de Stan a büféasztal felé vonszolta, így az asszony tehetetlenül intett Brandinek és követte a férjét. Brandinek Roberto járt a fejében, így amikor Gwynne szánakozón visszanézett rá, nem tudta, mit gondoljon. Szánalom? Egy nő iránt, aki az éjszakát Roberto Bartolinivel fogja tölteni? Brandi megvonta a vállát és azt mondta: - Charles bácsi, én most elmegyek. Tudom, úgy volt, hogy maradok, de a költözés... olyan sok dolgom van még hétfőig... - Próbált elgyötört arcot vágni, nem mutatni a vendégeknek, különösen nem Charles bácsinak, hogy nemrég volt része élete legnagyszerűbb csókjában. Amikor erre gondolt, szerette volna a szívére szorítani a kezét, hogy érezze annak vad dobogását, és élvezze, hogy végre él. Nagy meglepetésére Charles bácsi nem tiltakozott. - Kikísérlek az előtérbe. Brandi annyira megkönnyebbült, hogy észre sem vette az idős férfi komor arckifejezését. Brandi kiváltotta a holmiját a ruhatárból, és miközben felsegítette rá a kabátját, Charles bácsi azt mondta: - Az előbb beszélgettem Stan Duranttal. Tudod, az egyetemi kórházban dolgozik. - Igen. - Brandi begombolta a kabátját, és közben azt kívánta, bárcsak Roberto is vele együtt távozna. Természetesen nem mehettek együtt, de akkor is különös érzés volt egyedül menni egy szerelmi légyottra. - Stan azt mondja, bizonyos szóbeszéd járja a kórházban, hogy a vőlegényed... hogy Alan... Charles bácsinak sikerült megragadnia Brandi figyelmét - feleségül vett valami nőszemélyt Las Vegasban. Lebukás! Lebukás, de legalább Charles bácsi most már kitalálhatja, miért távozik. Valószínűleg arcára volt írva a bűntudat. - Én... nem... akartam elmondani... - Drága, drága gyermekem! - Charles bácsi megigazította Brandi kabátgallérját. - Nagyon bátor tett volt tőled idejönni ma este, amikor pedig majdnem megszakad a szíved. - Megszakad. Igen. - Talán a bűntudat szenvedésnek tűnt, ugyanis egyáltalán nem érezte úgy, hogy megszakad a szíve. Sokkal inkább alig várta, hogy lefeküdhessen Roberto Bartolinivel. - Most elengedlek, nem tartalak fel tovább. - Charles bácsi megfogta Brandi kezét. - De ígérd meg, hogy szólsz, ha bármivel enyhíteni tudom a bánatodat! - Ha eszembe jut valami, maga lesz az első, akit felhívok. - Vagy nem. Charles bácsi sosem fogja megtudni, hogyan enyhítette a bánatát; ebben Brandi biztos volt. - Hadd hozzam elő az autómat neked! - Nem! - Brandi nagyot nyelt. - Úgy értem, már szereztem autót. Mindenesetre köszönöm; nagyon kedves. Charles bácsi megfogta Brandi fejét és belenézett a szemébe. - Ígérd meg, hogy nem leszel olyan, mint az anyád, és nem hagyod, hogy egyetlen rohadt alma tönkretegye az egész termést! Annak a bájos asszonynak hosszú évekkel ezelőtt újra férjhez kellett volna mennie, ő pedig nem bízik meg egyetlen férfiban sem. Charles bácsi az anyjáéhoz hasonlította a helyzetét. Belátta, ez elkerülhetetlen, de akkor is nagyon utálta! - Megígérem. Jó éjszakát, Charles bácsi! - Brandi megpuszilta az idős férfi pergamenszerű arcát és felvette a táskáját. - Az autója várja, Miss Michaels - mondta Jerry, és kinyitotta az ajtót. A berontó jéghideg széltől Brandinek a lélegzete is elállt. Levegő után kapkodva kisietett a szabadba. A lépcső aljában hosszú fekete limuzin állt. A sofőr az ajtót tartotta. Biztosan 38

nagyon fázik, gondolta Brandi. Ahogy beült, a sofőr megbökte a sapkáját, majd becsukta az ajtót és megkerülte a járművet. Halvány fény világította meg az autó polírozott fával és fekete bőrrel borított belsejét. A tiszta, új autó illata teljesen elkábította Brandit. Belesüppedt az ülésbe, és hagyta, hogy a meleg átjárja a csontjait. - Newby vagyok, kisasszony. Körülbelül fél óra alatt érünk a szállodához. - A sofőr brit akcentussal beszélt, és mint a filmeken, ellenzős sapkát viselt. - Szolgálhatok valamivel indulás előtt? Egy itallal? Olvasnivalóval? Telefonnal vagy számítógéppel? Rendelkezünk műholdas kapcsolattal, ha esetleg meg akarja nézni az e-mailjeit vagy szörfözni a neten. Brandit lenyűgözték a hallottak. Hát persze, hogy lenyűgözték. - Nem, köszönöm, csak hátradőlök, és jól érzem magam. - Ha menet közben bármire szüksége van, szóljon! - Szólok, köszönöm. - Ott van egy gomb, amivel szólíthat. - Lassan felemelkedett a sofőrt az utastértől elválasztó üvegfal, és a hatalmas autó - ellentétben a taxival - simán gurulni kezdett az úton. A luxus és a valóság hiánya teljesen beburkolta Brandit. Úton volt egy szerelmi találkára álmai férfijával, egy találkára, amit ő maga szervezett meg. Talán jó érzéke van az egyezkedéshez. Üzletet kötött... amikor azonban Roberto megfogta a kezét, amikor megcsókolta, úgy érezte, mintha több lenne ez az egész, mint egy üzlet. A sors megadta neki azt, amit kért. Vajon miért választotta ezt a pillanatot annak felidézésére, hogy a Sors mindig megkéri a fizetséget a szolgálataiért?

39

Hét A szállodában a szobapincérnek a szeme sem rebbent, amikor Brandi hűtött pezsgőt, gyümölcsöstálat és három tucat fehér gyertyát rendelt. Csak annyit kérdezett: - Illatosított gyertyát vagy simát? Állvánnyal? - Simát, nem illatosítottat, néhányat üvegtálban, ha szükséges, de az egyszerű gyertyák megteszik. Hozza be és helyezze őket... - Körülnézett ideiglenes birodalmában. Roberto a Michigan sugárúton álló ötvennyolc emeletes Resolution szálló legfelső szintjén egy saroklakosztályt bérelt. Brandi nem szeretett ilyen magasan lenni. A magasságtól émelygett. Azonban amíg nem nézett ki az ablakon, minden rendben volt. Több mint rendben. A nappaliban és a hálószobában a mennyezet két emelet magasságban volt, és a tetőablakon keresztül látni lehetett az örökkévalóság feketeségében hidegen szikrázó csillagokat. A nappali falait a gázkandalló lángja arany ragyogásba vonta. Roberto laptopja, a technika csodája, az antik íróasztalon hevert. Tulajdonképpen minden bútor antiknak tűnt, az ülőhelyek azonban kényelmesek voltak, és tartozott hozzájuk egy támla nélküli, csíkos szaténnal behúzott, karmos lábú kanapé. - Azt hiszem, azt szeretném, ha odatenné a gyertyákat az asztalra. - A kanapé felé mutatott. - Az ájulós szófa mögé? - kérdezte a szobapincér. - Igen. Pontosan oda. Majd én szétosztom később. A következő fél órában szükségem lenne rá. - Természetesen. - A férfi meghajolt és kifelé indult. Brandi megvárta, amíg az ajtó becsukódik mögötte, akkor felkapta a táskáját és berontott a fürdőszobába. Előre megtervezte a mosakodást, és most kevesebb, mint negyvenöt perc alatt lezuhanyozott, hajat mosott, majd visszabújt a piros ruhájába és aranyszandáljába. Megszárította a haját és feltűzte a feje tetejére. Nyakát és csuklóját bekente szántál- és narancsillatú parfümmel. Meggyújtotta a gyertyákat, lefeküdt oldalvást a kis kanapéra, és fejét a tenyerébe támasztotta; a lángok lobogtak körülötte, élesen kirajzolva testének körvonalait. Meggyőződése volt, miszerint mindent megtett, hogy érzéki dorbézolássá tegye ezt az éjszakát a Chicagóban található legszexisebb férfival - azzal, akit ő választott ki. Aztán besétált Roberto, és Brandi rádöbbent, minden fölött uralkodhat ma este... kivéve a férfit. A gondosan kidolgozott bosszútervben Roberto volt az ismeretlen elem. A férfi, amikor meglátta Brandit, megtorpant. Ujjai begörbültek, szeme összeszűkült. Egy kalóz. Úgy nézett ki, mint egy kalóz. Bejött a szobába, levette csokornyakkendőjét és a zakóját, de nem játszotta meg magát, sokkal inkább... mintha vadat cserkészett volna be. És éhesnek látszott. Brandi hirtelen nem csábítónak, hanem egy elcsábításra váró szűznek érezte magát. A hangja azonban szelíd volt. - Tetszik a lakosztály? - Még sosem láttam életemben ilyen szépet. A kilátás... - A két hatalmas sarokablak felé intett, amelyen túl Chicago fényei úgy terültek szét, mint gyertyák a tortán, és azon túl a Michigan-tó egy sötét folt volt a jeges éjszakában. - Örülök. - A férfi mély hangja még jobban elmélyült. - Azt akarom, hogy jól érezze magát. - Jól érzem magam. - Brandi kicsit felemelkedett. - Nagyon is. A fürdőszoba maga a dekadencia kivonata. Előadhatnám a szólót a Hattyúk tavából a fürdőkád és a pipereasztal között. - Azért beszélt összevissza mindenfélét, mert a szíve sokkal gyorsabban dobogott. Ez volt az, amit akart, nem? A lehetőséget egy minden nő álma férfival való szeretkezésre.

40

Természetesen igen, de azt nem vette számításba, hogy minden nő veszélyes férfiakról álmodik. Persze egy olasz gróf, aki nagy csábító hírében áll, nem veszélyes, de most, a sötétben, amikor tudja, hogy testük hamarosan eggyé olvad, igenis veszélyesnek tűnt. Valójában ahogy most visszagondolt rá, a férfi már a partin is veszélyesnek látszott, de saját dühe elvakította, és nem vette észre. Most, miközben a szorongás és gyorsan fokozódó izgalma között tépelődött, a szája szélét rágcsálta és figyelte az ingét kigomboló férfit. Felöltözve magas és egészséges ember benyomását keltette, de az öltönye elrejtette a kockás has és az izmoktól duzzadó karok látványát. Ez a férfi a testépítést művészi szintre fejlesztette, és ez meglepte. A legtöbben, akik így néztek ki, imádták a saját testüket, és nem volt idejük a nőket imádni. Roberto teljes figyelme rá irányult. Szinte már ijesztő volt ekkora figyelem középpontjának lenni. Ijesztő és izgalmas. - Az idefelé úton meggyőztem magam, hogy megcsalt a szemem. Azt mondogattam magamnak, lehetetlen, hogy olyan gyönyörű legyen, ahogyan emlékszem magára. De maga... feltűzött aranyszőke hajával, ebben a piros ruhában, ami lágyan simogatja teste pompás domborulatait - elmosolyodott és arca két oldalán kis lyuk támadt -, és ez a frivol aranyszandál úgy néz ki, mint egy római lakoma. - Valóban? - különös, milyen könnyen felmelegszik hideg lába a férfi bókjainak napsugarában. A férfi visszarepítette abba az időbe, amikor tizennyolc éves volt, egyetemista, és csak próbálgatta saját szexuális vonzerejét. Tiffany azt mondta, a fiatalság a létező legerősebb afrodiziákum, de Brandi ezt csak akkor hitte el, amikor észrevette, hogy az összes végzős hallgató körülötte lebzsel, és kétségbeesetten próbálja lenyűgözni. Aztán megismerkedett Alannel, az ésszerű lehetőséggel, és megfelelően cselekedett. Elfogadta a közeledését. Négy évig vele volt, és ez idő alatt szertefoszlott annak izgalma, hogy mosolyával lelkes rabszolgává változtathat egy férfit. Unalmas, majdnem megfáradt nő vált belőle. Roberto most simogatta mély hangjával, pompásnak nevezte, és ő hitt neki. Felidézve a kitervelt módszereket a csábításra, elhevert a kanapén és nyújtózkodott. Karja kecses ív volt a feje fölött, melle majdnem - majdnem! - kiszabadult a ruhából. A férfi reszelős lélegzetvétele balzsam volt lelkére. Kivette a csatot, amivel korábban feltűzte a haját, és megrázta a fejét. A frissen melírozott fürtök a vállára omlottak. A férfi szinte meg sem mozdult, a következő pillanatban mégis ott térdelt mellette. - Maga egy római lakoma, és én úgy érzem magam, mint egy győztes gladiátor. - A férfi meleg hangszíne megváltozott. Fojtott volt az elszántságtól. A vágytól. Nagy kezével megragadta Brandi fejét, hogy mozdulatlanul tartsa a csókjához - a nyers vágy, a gyengéd kétségbeesés csókjához. Vajon hol tanult a férfi így csókolni, pontosan megfelelő erővel rányomva száját az övéhez, olyan hozzáértéssel fedezve fel szája belsejét a nyelvével, hogy egyre fokozódó melegséget érzett a lába között? A férfi felemelte a fejét, ő pedig összeszorította s a combját, próbálva tartogatni az érzést. A férfi azonban csak följebb mozdult, hogy megcsókolja a szemhéját, majd szívjon egyet a fülcimpáján, aztán finoman megharapja, amitől neki a lélegzete is elállt és egész testében összerándult. - Fájdalmat okoztam? - kérdezte a férfi. Amikor nem kapott választ azonnal, elhúzódott, megnyalta a mutatóujját és végighúzta Brandi alsóajkán. - Drágám, irányítanod kell. Nem akarok fájdalmat okozni neked. Szeretnélek izgatni, csiklandozni, azt akarom, hogy kiáltozz az élvezettől. De fájdalmat okozni soha.

41

- Nem, nem okoztál fájdalmat. - Ugyanakkor a váltás a simogatásról a harapásra figyelmeztette Brandit, hogy óvatosnak kell lennie. Nem ismeri ezt a férfit. Hatalmas termetű volt, sokkal magasabb és erősebb, mint ahogy emlékezett rá. És ahogyan ránézett... mintha valamiféle ragadozó lenne, ő pedig a prédája. Amikor azonban a férfi azt mondta: csak el akarlak juttatni a kéjes őrület határára - rájött, rá meri bízni magát, a testét és az érzéseit, sokkal jobban, mint Alanre hosszú ideje bármikor. Az is tudatosult benne, hogy Roberto hangja, kiejtése, szavai és iránta tanúsított gondoskodása különös melegséget keltett a testében. Megragadta a férfi ingének elejét, magához húzta és megcsókolta. Úgy csókolta meg, ahogyan sosem volt bátorsága - vagy kedve - Alant megcsókolni. Elkapta Roberto nyelvét, és szívni kezdte; érezni akarta az ízét a szájában, érezni akarta, ahogy behatol a testébe. Amikor végül elengedte, azt kérdezte: - A kéjes őrületnek erre a határára? A férfi letépte a megmaradt gombokat az ingjéről. Szó szerint letépte. A gombok lepotyogtak a padlóra. A férfi a gombokra, majd magára mutatott. - Vadállattá változtatsz! - Igaz? - Mennyire örült ennek! Brandi letolta az inget a férfi válláról, végig a karján... ahol hozzáért, a férfi bőre felforrósodott és kipirult. Roberto lerázta magáról az inget, és kezét Brandi csupasz vállára tette. - Imádom a bőröd selymességét, karod erejét. Brandi megnézte a férfit: az arcát, a mellkasát, a derekát. Áhítatosan azt suttogta: - Gyönyörű vagy. - Gyönyörű? Én? - Roberto felnevetett. - Egy férfi nem lehet gyönyörű. - Gyönyörű vagy, mint egy szobor, mint a művészet, mint - felnézett a tetőablakra -, mint a csillagok az éjszakai égbolton. Sokkal több vagy, mint amit vártam... de minden vagy, amit megérdemlek. - Tetszik, hogy ilyen elvárásaid vannak, és hogy megfelelek nekik. A legtöbb amerikai nő képtelen hangot adni kívánságainak. - Olasz akcentusa most erős volt és lágy. - Nem találják hozzá a megfelelő szavakat, vagy túl szemérmesek, hogy kimondják. Mindig is szántam őket e hiányosságuk miatt. Te azonban... te beszélsz hozzám, és én megőrülök a szenvedélytől. Talán egy őrültet akarsz? - Én téged akarlak. - Brandi lassú mozdulattal végigsimított ruhája nyakán. - Azt akarom, hogy vetkőztess le! - Szent ég! Valósággal dorombol. - Tudok néhány dolgot a nők vetkőztetéséről, és valahol ezen a ruhán lennie kell egy cipzárnak. - A férfi tekintete végigfutott rajta, de nem a ruháját nézte, hanem őt. - Valahol tényleg van egy. - Ujját lassan végighúzta a férfi mellkasán, majd a hasán. A férfi erekciója nekifeszült a nadrágja sliccének. Nagy levegőt vett, de nem mozdult, várt. De még nem. Még nem. Ajkán Mona Lisa-mosollyal ujja elindult visszafelé, egészen a férfi szájáig. - Te incselkedsz velem. Remélem, túlélem az éjszakát - mondta a férfi rekedten. - És ha nem, nos... szuper módja a halálnak. - Egy humorérzékkel megáldott férfi! Sőt mi több, egy szexszel kapcsolatos humorérzékkel megáldott férfi. - Brandi hátravetette a fejét és jókedvűen felnevetett. - Fogalmam sem volt, hogy ilyen állatfajta is létezik. - Milyen állatfajtákat ismertél? Jaj, ne! Azt beszélték meg, hogy erről nem lesz szó. Legalábbis nem most. - A cipzár! - emlékeztette. - A cipzár - ismételte a férfi. Megvizsgálta a varrást a ruha hátulján, hátha rábukkan a keresett fülecskére. - Nincs itt. Hát persze! Én türelmetlen vagyok, az az átkozott cipzár pedig

42

rejtőzködik. - Mutatóujját beakasztotta a ruha nyakkivágásába, és finoman meghúzta. - Nem akarom elszakítani a ruhádat. - Nem számít. Úgysem veszem fel soha többé. - Még sosem gondolt semmit ilyen komolyan életében, és elmosolyodott tervének sikerén, hogy kiszakítsa Alant az életéből egy grandiózus - és drága - gesztussal. - Úgy mosolyogsz, mint egy macska, amelyiknek egy kanáritoll lóg ki a szájából. - Megfogta Brandi állat és addig tartotta mozdulatlanul, amíg rá nem nézett. - Most éppen kire gondolsz? Szóval itt tartunk. Valamit mondania kell. - A volt vőlegényemre. - Ó, ez sok mindent... megmagyaráz. - A férfiból áradt a sárm, az akarat... a csábítás. - Inkább gondolj rám! - Ez egyáltalán nem nehéz. - Brandi engedett kíváncsiságának, és keze megkereste a férfi övét. Kicsatolta, kihúzta a nadrágból, majd ráérősen kigombolta a nadrágot és lehúzta a cipzárt. Keze végigsimított a férfi erekcióján, és még így, két réteg ruhán keresztül is érezte forróságát. Amikor testük érintkezett, annyira élt, amennyire még sosem érezte magát élőnek... Milyen lenne ezt a forróságot magában érezni? Hirtelen olyan erős vágyat érzett, hogy testének minden négyzetcentimétere, minden idegszála megnyílt, kitárult. A férfi félig leeresztett szempillái alól figyelte, és Brandiben ismét feltámadt a veszélyérzet. A férfi annyira akarta őt, hogy mellkasa szinte fájdalmas erővel emelkedett és süllyedt. Arca kipirult, keze úgy lebegett fölötte, mintha szeretné megragadni és engedelmességre kényszeríteni. Ennek ellenére várt, egy erős akaratú férfi, aki behódol az ő kívánságainak. Brandi rájött, hogy a veszéllyel való flörtölésnek megvan a maga pikantériája. A férfi nadrágja lecsúszott a csípőjére, ő pedig becsúsztatta ujját az alsónadrág derékpántja alá. Egyre lejjebb és lejjebb hatolt, nem igazán keresett... csak kínozott. Amikor ujjbegye végül elérte a férfi erekciójának hegyét, Roberto nekidőlt a kanapénak és lehunyta a szemét, hogy jobban élvezhesse a kéjt. A látvány, hogy a férfi elfogadja a simogatását, igazi afrodiziákum volt. Halkan azt lehelte: - Azt hiszem, jobb lesz, ha gyorsan megkeresed a cipzáromat, különben én magam tépem le a ruhámat! - Már azt hittem, sosem fogsz szólni. - A férfi végigfuttatta ujját a ruha nyakvonalán, alig érintve Brandi bőrét, bizsergő sávot hagyva maga után. Megtalálta az oldalt rejtőző zipzárt, ami halk zizegéssel lesiklott. Brandi annyira feszült volt, annyira érzékeny, hogy úgy érezte, a vékony selyem is felhorzsolja a bőrét. Mellbimbói sajogtak és alig kapott levegőt. A férfi úgy csúsztatta le a ruhát a melléről, mint aki a legbecsesebb karácsonyi ajándékát csomagolja ki. A hűvös levegő végigsimított Brandi mellén. Enyhe szorongással leste Roberto arckifejezését, hiszen Alan nem egyszer kritizálta a mellét - szerinte túl nagy volt, a bimbók túl nagyok, túl rózsásak, túl érzékenyek... Roberto hangosan felnyögött és lehajtotta a fejét, hogy megnyalja, mintha aranyba foglalt hibátlan gyémánttal ajándékozta volna meg. Nyelve, reszelős és hozzáértő, olyan érzéseket keltett Brandiben, hogy az ujjai szinte bizseregtek a vágytól, hogy megsimogassa a férfit. Brandi a tenyerébe fogta Roberto arcát és maga felé fordította. A férfi bőre égett a keze alatt. Lázas volt, és miatta volt lázas. Fiatal. Gyönyörű. Olyan adottságokkal rendelkezik, amelyekért a férfiak ölni lennének képesek. Amelyekért Robert ölni lenne képes. A férfi elfordította a fejét, megcsókolta Bran kezét, kiűzve belőle a hideget, amely azóta kínozta, amióta Chicagóba érkezett.

43

Megdobogtatta a szívét, felmelegítette vérét. A férfi tökéletes teste erőt árasztott, és ő kezében tartotta ezt az erőt. Élvezte fölényét. - Figyelj! - mondta. Kezét csípőre téve kisiklott selyemruhájából. A férfi tátott szájjal nézte, ahogy felfedte előtte a testét. Brandi messzire elrúgta a ruhát. A férfi hangosan felhördült. - Bella, bella! Te... olyan gyönyörű vagy! Olyan gyönyörű! Pírt csalt a férfi arcára, lángot sötét szemébe. Eltekintve a pántos tangától és az aranyszandáltól Brandi meztelen volt, sokkal meztelenebb, mint életében valaha. Szerette volna eltakarni magát a kezével, de az nevetséges lett volna. A kocka el van vetve. A férfi felállt. Széles mosollyal, amitől kivillantak szabályos, fehér fogai, leengedte a nadrágját a padlóra és kilépett belőle. Brandi lélegzetvisszafojtva várt. Agyában annak emléke motoszkált, amikor először megpillantotta Robertot a bálon. Vajon most is annyira le lesz nyűgözve? A férfi letolta az alsónadrágját. A válasz egyszerű volt, tömör... és minden, csak nem rövid. Nagy termetű férfi volt, és vele kapcsolatban semmi sem okozott csalódást. A hasa fodros volt az izomtól, csípője feszes, combja úgy duzzadt, mint annak, aki rengeteget lovagol és lovagol keményen... Brandi nagy levegőt vett, és azon tűnődött, vajon kibírná, ha őt lovagolná meg keményen. Vagy kibírná-e azt, ha nem tenné. - Áruld el, cara! Mondd meg, hogy tetszem-e neked! Csodálatos hangja és egzotikus akcentusa egy pillanatra elhomályosította a szavak értelmét. Aztán Brandi rádöbbent - a férfi az ő dicséretét várja. Ez a pompás férfi nem feltételez róla semmit. Nem sajnálja az időt kideríteni, mit gondol róla, és a tudat, hogy most kényérekedvére ki van szolgáltatva, teljesen megrészegítette Brandit. Mutatóujját a nyelvéhez érintette, majd nedvesen és melegen végighúzta a férfi combján. - Nagyon tetszel nekem. A férfi minden megjátszás és pózolás nélkül levette a cipőjét és a zokniját. Letolta Brandi tangáját végig a lábán, anélkül, hogy a szandálját levette volna, majd az apró, pántos holmit magasra emelte a levegőbe, és olyan mosollyal szemrevételezte, amely egyszerre gúnyolta és csodálta méretét. Ledobta a tangát a földre, majd térdét Brandi lába közé tette, föléhajolt, megérintette a nyakát, ujját végighúzta a mellei között és a hasán. Körülsimította a köldökét, megcsókolta... majd beledugta a nyelvét. A testében fellobbanó szikra hatására Brandi teste ívben megfeszült a kanapén. A férfi halkan felnevetett. Olyan volt, mintha olaszul nevetett volna. Gyors mozdulattal felnyalábolta Brandi mindkét lábát és behajolt közéjük. A férfi nyelvének első szemérmetlen érintése ellenkezést váltott ki Brandiből. Nem volt hozzászokva az ilyen intimitáshoz... vagy a koncentrált kéjrohamhoz, amely úgy vágódott neki, mint egy kisiklott vonat. A férfi azonban nem törődött a vergődésével, erősen tartotta, míg végül már nem a szabadulásért, hanem a szenvedélyért harcolt. A férfi nyelve megfosztotta higgadtságától, és otthagyta álarc, mindenféle védelem nélkül, az önuralom határán imbolyogni. Az orgazmus hirtelen felrobbant a testében. Kéjesen vonaglott. A férfi bátorította. Lebegett a józanság határán túl, a tudat szabadságában, hogy kéje örömet okoz a férfinak, felizgatja. Amikor végül elmúlt, azon vette észre magát, hogy a férfi rajta van és hagyja, hogy érezze a súlyát, és ő élvezte.

44

Minden olyan más volt, mint Alannel. Alan duzzogott, ha javaslatokat tett, elzárkózott mindentől, amit gusztustalannak tartott, korlátozott mindent, ami neki örömet jelentett. Roberto nagyobb volt, szélesebb, magasabb, keményebb... nem kellett azért aggódnia, hogy kellemetlenséget okoz neki. Mondhatott bármit, tehetett bármit, semmivel sem sértette meg az egóját. Olyan magabiztos volt... Brandi ugyanolyan magabiztos akart lenni, mint a férfi. Megfogta a férfi vállát, mélyen a szemébe nézett, és parancsoló hangon azt mondta: - A hátára, miszter! Roberto kurtán, sóhajtva felnevetett. Kezét Brandi alá csúsztatta és átfordította. Hirtelen azon kapta magát, hogy ural egy férfit, aki boldogan lemondott felsőbbségéről. Fölé emelkedett, lenézett rá, és látta, hogy a férfi félig leengedett szemhéja alól figyeli. Elmosolyodott, röviden, kihívóan, és ő a versenyszellemével válaszolt. Letette egyik, majd másik tűsarkú szandálos lábát a földre. - Nehogy fájdalmat okozz magadnak! - figyelmeztette a férfi. Csúfolódás, kihívás volt a hangjában. Brandi viszonozta a mosolyt. - Ne aggódj! Balettoztam és tornáztam. Nagyon... rugalmas vagyok. A férfi lehunyta a szemét, mintha magába és testébe szívná az ígéret hátsó jelentését. Amikor kinyitotta, Brandi látta szemében a fájdalmas várakozást, amely rabul ejtette, lenyűgözte. És ő igyekezett megmutatni neki lényének azt az oldalát, amelynek létezéséről ő maga sem tudott.

45

Nyolc Brandi mobiltelefonjának ostoba kis dallama ébresztette fel Robertot édes, kimerült álmából a reggel ragyogó fényére. A tetőablakon beáradó napfény alapján késő lehetett. Brandi felemelte a fejét Roberto válláról, és a táskája felé nézett, arcán a tehetetlenség és bosszúság kifejezésével. Megérintette Roberto arcát, és rosszkedvűen elmosolyodott. - Muszáj felvennem. - Kibújt a paplan alól, megkereste a telefont és kinyitotta. - Szia, Tiffany! Tudom, fel kellett volna hívnom téged, hogy beszámoljak a partiról. Gyorsan beszélt és szabadkozott valaki előtt, akinek joga volt tudni róla. Tiffany... Brandi nem említett semmiféle Tiffanyt. Persze túl sokat nem beszélgettek. Roberto kíváncsian felkönyökölt. Brandi ott állt, meztelenül fürdőzve a napfényben, és úgy tűnt, egyáltalán nem zavarja ruhátlansága. Aranyszőke haja a vállára hullott, melle csodálatos volt, telt, rózsaszín bimbóval, ami szinte zümmögött, amikor megérintette. Magas volt, nem valami apró, törékeny teremtés, akinél attól kellett félnie, hogy összetöri, lábakkal, amelyek a dereka köré fonódtak és olyan testtel, ami kikövetelte azt, ami neki jár. - Szerencséje volt Charles bácsinak - mondta Brandi. - Igen, csodálatosan sikerült. Fontos emberek, rengeteg riporter, pompás ruhák. Már ezért megérte Chicagóba költözni, a befagyott vízvezetéknek és annak ellenére, hogy nincs internetem. Roberto felvonta a szemöldökét. Most költözött Chicagóba? - Bárcsak ott lettél volna! Nagyon élvezted volna. - Hallgatta a vonal túlsó végén beszélőt. Valóban? Nos, Charles bácsinak igaza van. Ha már én magam is ezt mondom, akkor tényleg fantasztikusan néztem ki. Roberto felemelte a hüvelykujját. Brandi rávigyorgott. Míg előző este bizonytalan volt szexuális vonzerejét illetően, ma már magabiztosnak tűnt. Ennyit biztosan sikerült elérnie. - Nem, Alan nem ért rá. - Brandi az ablak felé fordult. Alan. Az exvőlegény. Robertónak fogalma sem volt, hogy nem jött rá Alan, milyen kincset birtokol, mindenesetre hálás volt az idiótának. Ha ő nincs, Roberto nem tölthetett volna egy buja éjszakát Brandi karjai között. Ránézett a nő bal kezére, amelyben a telefont tartotta. Gyűrűsujján halvány csík és mélyedés látszott, ahonnan levette a gyűrűt. Tehát a jegyesség csak mostanában bomlott fel. Lehet, hogy tegnap? Az sok mindent megmagyarázna. Brandi kitekintett a Michigan-tóra, majd lepillantott. Ötvennyolc emelet magasságból a földre. Egy hosszú pillanatig mozdulatlanul állt, mint akit megbabonáztak, aztán hirtelen elsápadt és elhátrált az ablaktól. Roberto felismerte a tüneteket. Az anyja is ilyen volt - nem igazán félt a magasságtól, de nem szeretett lenézni. Egyszer felmászott a pisai toronyba, de mindvégig a szívére szorította a kezét, és a látóhatárt nézte. Brandi kinyitotta a táskáját. - Nem maradtam ott Charles bácsinál. Fáradt voltam, ezért elég korán eljöttem. Tehát bárki legyen is ez a Tiffany, Brandi nem bízik meg benne. Nem mondja el neki, hol vagy kivel töltötte az éjszakát. - Azt kívánom, bárcsak láthattad volna a Romanov Lángot! - Brandi a táskájában kotorászott. - Olyan hatalmas! Nem vagyok benne biztos, de talán ötven karát is megvan... Brandinek jó a szeme. Egész pontosan 48.8 karát. - Olyan tiszta és úgy szikrázik, hogy az ember úgy érzi, megszakad a szíve. Gyönyörű a színe, majdnem lilás, és a közepén mintha tűz égne. - Brandi előhúzott a táskájából egy rózsaszín 46

ruhadarabot. - Nem csoda, hogy Lángnak hívják. - Beledugta először az egyik, majd a másik karját. Roberto rájött, hogy a köntösét ölti magára... már ha azt az átlátszó, csipkés valamit köntösnek lehet nevezni. A téli napsütés rásütött a tetőablakon keresztül, áthatolva az anyagon, és lágyan kirajzolta testének körvonalait, amit az anyag rózsás ragyogásba vont. Vagy ez a ragyogás a szeretkezés eredménye volt? - Charles bácsinak nagyon szép a háza. A felújított előcsarnok csodálatos. - Brandi átment a nappaliba és lehalkította a hangját. - Mondd... Anya! Mondott neked valamit Charles bácsi rólam? Anya? Roberto felült az ágyban. Az anyja hívását természetesen fogadnia kellett. Ez így helyes. De miért szólítja az anyját a keresztnevén? - Nem? - Brandi igyekezett hetykén beszélni. - Csak azért kérdezem, mert tudni szeretném, hogyan érez amiatt, hogy felvett a céghez. Felvette a céghez? Roberto kiugrott az ágyból, és odasietett az ajtóhoz. Ez a nő, aki úgy néz ki, mint egy modell vagy egy társasági hölgy, vagy Isten bocsássa meg, egy luxusprosti, Charles McGrathnak dolgozik? Mint titkárnő! Kérlek, ugye, mint titkárnő? - Az alkalmazottai részéről mintha lett volna némi ellenszenv irányomban. - Újabb szünet, és ahogy ott állt az íróasztal mellett, egyik elegáns, lakozott körmű ujjával az ő laptopját simogatta. - Nos, azt hiszik, azért kaptam meg az állást, mert ismerjük Charles bácsit, vagy a külsőm, vagy mindkettő miatt. Igen, tudom, anya, nem becsülöm alá magam. - Brandi hangja ingerült volt. Ha valaha így merészelt volna beszélni az anyjával, hatalmas pofont kapott volna tőle. - Magna cum laudéval végeztem a Vanderbilt jogi egyetemen, és ez elég volt, hogy bármelyik vezető jogi céghez bejussak - mondta Brandi. - A többi alkalmazottnak azonban nem kötelessége igazságosnak lenni, nem igaz? Különösen, amikor még nem is dolgoztak együtt velem. Tehát ügyvéd. Egy frissen felvett ügyvéd, aki a lehető legjobb eredménnyel végzett az Egyesült Államok egyik leghíresebb jogi egyetemén. De... de... nagyok a zafírjai, és a ruhája divattervező szalonjából való. Azt mondta, soha többé nem fogja viselni. Az effajta hanyag megvetés egy ilyen drága darab iránt azt mutatja, hogy van pénz a családban. Nem mintha a gazdag háttér eleve kizárná a nő saját sikerét, de a vagyon a szépségével párosítva azt jelentené, hogy érthetetlen ez a kemény hajtás, hogy feljusson a csúcsra... ő pedig egy öntelt hólyag. Neki megadatott a kiváltságos háttér és a jóképűség, és élete harminckét éve alatt tűrhetően boldogult. Amikor megfordult a szerencse, azt tette, amit kellett, hogy visszataláljon a kitaposott útra. Most megfizeti érte az árat, de megéri. Brandi azonban a McGrath és Lindoberthnek dolgozik. Elfordította a fejét. Muszáj volt elfordulnia. Gondolkodnia kellett, és képtelen volt gondolkodni, amikor a nő ott állt az ablak előtt, és minden domborulata és mélyedése őt hívta, csalogatta. Vajon tudta, ki ő, amikor kikezdett vele? A nevét biztosan tudta. Azt is tudnia kellett, miért híres. Minden újság tele volt a képeivel. Viszont ha minden igaz, csak most költözött Chicagóba. Ha napok óta a holmiját pakolta, ha nem volt víz, és nem volt internet a lakásában, lehet, hogy nem hallott róla. Talán a pletyka nem jutott el a füléig a partin. Feltételezve, hogy ez mind igaz, és Brandi akarta az állását a McGrath és Lindoberthnél, akkor az elmúlt éjszaka tévedés volt - mindkettőjük részéről. Mondja el neki? Mi értelme lenne? 47

A baj megtörtént. Nem forgathatják vissza az idő kerekét. Akkor miért ne éreznék jól magukat, és majd akkor vállalják a következményeket, ha eljön az ideje. Ezt a döntést logikai alapon hozta, vagy a vágy késztette rá? Ahogy Brandi elköszönt az anyjától és becsukta a telefont, Roberto lassan elindult felé. Nem számít. Semmi sem számít... addig, amíg még egyszer megkaphatja. Hátulról átölelte a nő derekát. - Szeretném meghosszabbítani meghívásomat az egész hétvégére. Érezte, hogy a nő gerince megfeszül. Nemet fog mondani. Ő azonban olyan képességekkel rendelkezett, amiről ez a piccola tesora álmodni sem mert. Szétnyitotta a nő köntösét, végigsimított a combján, majd elidőzött az aranyszín szőrön, amely alig rejtett el valamit. A nő levegő után kapkodott. Roberto behajlította a térdét, a nőhöz simult, és a fülébe súgta: - Még meg sem mutattam, mire vagyok képes... a nyelvemmel. - De igen - A nő a torkát köszörülte. - Már megmutattad. - Annál sokkal többet tudok. Sokkal - nyelvét végighúzta a nő fülkagylóján - többet. Nem volt könnyű eset. Megpróbált gondolkodni. Elhatározásáról, hogy csak egy éjszakával ajándékozza meg magát. - Ki kell csomagolnom - mondta elhaló hangon. - Visszamehetsz a hideg lakásodba, a befagyott vízvezetékekhez, és befejezheted a kipakolást, azt, amit a jövő héten bármikor könnyedén elvégezhetsz, vagy itt maradhatsz velem a melegben, ahol fürödhetsz, ahol kényeztetnek... és szeretnek. - Megnyitotta ujjával és gyengéden simogatni kezdte a megfelelő helyen. - Olyan kéjben részesítelek, amilyet még sosem ereztél. Eszedet fogod veszteni a gyönyörűségtől. Képtelen leszel abbahagyni a mosolygást. Gyere, cara, légy az enyém még egy napig! A nő telefonja ismét megszólalt, egy sor éles csengéssel. Még mindig a kezében tartotta a telefont, de úgy nézett rá, mintha nem tudná, mit is kell csinálnia vele. Aztán megrázta a fejét, és magához térve a kábulatból, a füléhez emelte. Accidenti! Majdnem megszerezte. - Szia, Kim! Minden rendben. Igen, megtettem. - Hallgatta a vonal túlsó végén beszélőt. Tudom, hogy te nem akartad, de tévedtél. Ez minden volt, amit csak kívánhattam. Valójában egy hosszú pillantást vetett Robertóra a vállán keresztül, amely csábított és izgatott kénytelen leszek hétfőn visszahívni téged, mert a hétvége hátralévő részét is vele töltöm. Ahogy Brandi a folyosón a lakása ajtaja felé lépkedett, képtelen volt abbahagyni a mosolygást. Vasárnap volt. Vasárnap este. Az egész hétvégét egy férfi karjai közt töltötte, aki azt is elfeledtette vele, mi a neve. Robertóban megvolt minden, amit csak egy nő kívánhat füstös érzékiség, szexis akcentus, izmos test, lassú kéz -, és ami a legjobb az egészben, hogy soha többé nem fogja látni. A mosolya eltűnt. Soha többé nem fogja látni. De hiszen pontosan ezt akarta! Csak azért bánkódott, mert a férfi bevezette a dekadens gyönyörök olyan világába, amelynek létezéséről sem tudott, és tudta, hiányozni fog, hogy nem nézheti éhes pillantással, ahogy a férfi a fürdőszobából a nappaliba, a nappaliból a hálószobába sétál. Megkereste a kulcsot és bedugta a zárba. Felöltözve fantasztikusan nézett ki, meztelenül pedig... Mielőtt a gondolat végére érhetett volna, kinyílt az ajtó. 48

Egy hosszú percig csak állt és bámult, nem értett semmit. Hiszen ő kulcsra zárta az ajtót. Egész biztos, hogy kulcsra zárta. Ránézett a zárra. Valaki feltörte. Valaki betört a lakásába. Döbbenten belökte az ajtót, és csak állt, karja ernyedten lógott az oldala mellett. Új kanapéja párnái a földön hevertek. Mindenütt papírok, a még teli dobozokat kinyitották, tartalmukat a padlóra szórták. A poharak, amiket már berakott a konyhaszekrénybe, törötten csillogtak mindenfelé. A drapp színű falon piros festékkel írott üzenet állt - DÖGÖLJ MEG, SZUKA! És a sárkánya... felnyögött és besietett a lakásba. Letérdelt a zöld cserepek mellé, és gyengéden megérintette őket. Az évek során sikerült szinte eredeti állapotában megőriznie a sárkányát. Magával vitte a házból, ahol a szüleivel élt, egy sor egyre kisebb lakásba, majd a középiskolai kollégiumba, aztán az egyetemre... és erre most bejön valaki és összetöri. Hitetlenkedve nézett körül. Kirabolták. És milyen ostoba, hogy bejön a lakásba! Lehet, hogy a betörő még mindig itt van valahol! Kirohant a folyosóra és hívta a rendőrséget.

49

Kilenc - Megjegyezném, Miss Michaels, nem jó ötlet már első nap elkésni a munkából. - Mrs. Pelikan a konferenciaasztal végén állt, csapatának tagjai az asztal körül ültek, és az asszony azonnal rápirított Brandire, ahogy belépett az ajtón. - Megteheti, ha Mr. McGrath a család legjobb barátja. - Sanjin Patel sunyin vigyorgott. Brandi arra gondolt, milyen kedves volt a férfi péntek este, amikor még abban reménykedett, hogy benyúlhat a bugyijába, és úgy döntött, hogy kénytelen lemondani a balhorogról, amit legszívesebben beakasztott volna neki. - Bocsánatot kérek, Mrs. Pelikan. Betörtek a lakásomba. A rendőrök éjfél körül távoztak, a lakatos egykor. Legalább annyira össze kellett takarítanom, hogy eljussak az ágyig, így három körül feküdtem le. Reggel telefonáltam és hagytam üzenetet. - Amit Shawna Millernek adott át, bár pontosan tudta, hogy sosem lesz továbbítva. - E-mailezhetett volna - jegyezte meg Sanjin. - A laptopomat is összetörték. - Nem lopták el. Összetörték. - Sajnálom. - Mrs. Pelikan hangja őszintén csengett. - Nem valami szép bemutatkozás a mi gyönyörű városunk részéről. A gyönyörű, seggfagyasztóan hideg városotok részéről. - Mit mondtak a rendőrök? - Azt mondták, hogy az épület biztonsági rendszere kifogástalanul működik. A főbérlő nagyon sajnálta az esetet. - Annyira, hogy megígérte, a mai napon beengedi Brandi biztosítási ügynökét, hogy lefényképezhesse a keletkezett kárt, és saját költségén hív egy takarítóbrigádot, hogy rendbe tegyék a lakást. Eric nem akarta, hogy a többi bérlőnek oka legyen az aggodalomra. - Átadta a rendőrségnek a bejárati ajtónál felszerelt kamera által rögzített felvételeket. Megnézik, hátha felismerik az elkövetőt, azonban az ehhez hasonló eseteknél általában valamelyik bérlő „kedvességből” engedte be az illetőt. - Elvittek valamit? - kérdezte Mrs. Pelikan. - Nem hiányzik semmi. Úgy tűnik, egyszerű vandalizmus volt. - Valamiképp ez még rosszabbá tette a helyzetet. A gondolat, hogy valaki nekiesett a holmijának, szétverte az új, nem megfelelő méretű kanapéját, kiborogatta a fiókjait és a ki nem pakolt dobozait, minden ok nélkül, egyszerű gyűlöletből, túlságosan személyesnek és bosszúállónak tűnt. Előző éjszaka, miután mindenki távozott, Brandi megpróbált aludni, de amikor elszundított volna, egy rándulással felébredt. Aztán nyitott szemmel feküdt a sötétben, attól félve, hogy puha léptek zaját hallja, vagy egy sötét alakot lát elsurranni az ablak előtt. - Nyugodtan otthon maradhatott volna, Miss Michaels. - Mrs. Pelikan homlokráncolva nézett végig Brandin. - Talán jobb is lenne, ha hazamenne. Brandi nyilvánvalóan nem végzett túl jó munkát a szeme körüli sötét karikák eltüntetésében. - Egész biztosan, és köszönöm, Mrs. Pelikan. Azonban annyira vártam, hogy együtt dolgozhassam önnel és a csapatával, hogy nem akartam kihagyni ennek az izgalmas új ügynek az első napját. - Ott állt, izzadó kezében szorongatva aktatáskáját és remélte, valamennyire hasonlít egy profira, miközben úgy beszélt, mint egy stréber. Képtelen volt azonban elviselni a gondolatot, hogy első munkanapján mindenki rajta nevessen, a partin tanúsított viselkedéséről pletykáljanak, kihasználva a lehetőséget, hogy aljas megjegyzéseket tegyenek Charles bácsi és az ő kapcsolatára. Ezért aztán kimászott az ágyból, felvette a legszorosabb melltartóját, felöltötte legkonzervatívabb, legkevésbé gyűrött fekete kosztümjét és bevágódott egy taxiba, hogy a lehető leggyorsabban odaérjen a McGrath és Lindoberthhez. Így legalább Sanjin a szemébe mondhatja utálatos kis megjegyzéseit. - Rendben. - Mrs. Pelikan hangja kimértté és hivatalossá vált. - Mindenkit ismer. Tip Joel, Glenn Silverstein, Diana Klim... 50

Brandi azt kívánta, bárcsak most is ott lehetne abban a szállodai lakosztályban biztonságban, melegben Robertóval, aki szerette. Pontosabban nem szerette, de kétségtelenül babusgatta és kényeztette. Bár arra kísérletet sem tett, hogy megtudja a vezetéknevét vagy azt, hogy hol lakik. Hagyta, hogy Brandi kisétáljon az életéből örökre... és ez így volt helyes. Pontosan ezt akarta. Tulajdonképpen egy hétvége sokkal több volt, mint amit akart, és a férfi közönye - mert ez az volt - akadályozta meg abban, hogy felhívja, amikor felfedezte a betörést. Hála istennek, így sikerült megőriznie a méltóságát. Ehelyett most itt volt ez a szoba, tele munkatársakkal, akik meredten bámulták a jegyzetfüzetüket, tollukat és határidőnaplójukat. Bármit, csak ne kelljen Brandire nézniük és kedves dolgot mondaniuk. Talán Chicagóban így fogadják az embert, de Brandi Nashville-ből származott. Nashville-ben a jólneveltség alapszabály volt, nem pedig kivétel, és esze ágában sem volt hagyni, hogy megússzák. Odalépett Tiphez. - Tip, péntek este mintha náthával küszködött volna. Remélem, most már jobban van. Tip idős ügyvéd volt, talán nem a legjobb, mivel hatvanéves volt, és nem üzlettárs, azt azonban tudta, hogy kell játszani. Kezet fogott Brandivel. - Jobban vagyok, köszönöm. - Diana, milyen jó, hogy újra látom - mondta Brandi. - Kérem, adja meg a fodrásza nevét! A fickó, akinél voltam, teljesen összekaszabolta a hajamat. Valójában az a bizonyos fickó művész volt, de Diana férjezett volt, harminc elmúlt, és hajában élesen rikítottak a melírcsíkok, a frizurája pedig még jobban kiemelte pufók arcát. Egy kis hízelgés itt biztosan jól jön, gondolta Brandi, és így is volt. Diana barna szeme felcsillant. - Hogyne, természetesen - mondta. Glenn a torkát köszörülte. - Majd később - tette hozzá Diana. - Sanjin - Brandi a kezét nyújtotta a férfinak, de nem is remélte, hogy a déli bűbájjal messzire jut nála. Egyedülálló volt, intelligens, indiai, és nem tetszett neki, hogy Brandit nem érdekli egy férfi sem, aki a munkatársa. A férfi megérintette Brandi kezét és hűvösen biccentett, ami elárulta, hogy Brandi szerzett magának egy ellenséget. - Miss Michaels, ha végzett a csevegéssel... - Mrs. Pelikan hangja szigorú volt, de úgy nézett, mint aki pontosan tudja, mit csinál Brandi. - Glenn lesz a csapatvezető az első ügyénél, tehát neki fog dolgozni. Glenn úgy bólintott, mint egy főpap, és Brandi tudta, nem lesz könnyű dolga. A férfi ötvenéves volt, kopaszodó, ami ellen ügyetlen ráfésüléssel próbált harcolni. Péntek este, miután úgy csorgatta a nyálát Brandi láttán, mint egy veszett kutya, Brandi tíz percet a feleségével töltött, a vén bolondok fölött viccelődve. Talán ez nem volt igazán bölcs dolog, de Brandi véleménye szerint azt a férfit, aki hajlandó lenne megcsalni a feleségét, rendre kell utasítani, aztán kasztrálni, nem feltétlenül ebben a sorrendben. - Glenn, miért nem körvonalazza ügyünket Brandi számára? - Mrs. Pelikan leült, és összefonta karját a mellkasán. Brandi kinyitotta jegyzetfüzetét, és készenlétben tartotta a tollat. - Megpróbálok tömör lenni, mivel itt mindenki ismeri a részleteket, és hamarosan itt lesz az ügyfelünk. - Glenn felállt és egyenesen Brandihez beszélt, miközben mindenki más megvető arcot vágott. - Az ügyfél kettős állampolgársággal rendelkezik: amerikai és olasz. Az FBI állítása szerint ékszertolvaj. Azt mondják, az ügyfél gyémántokra specializálódott, nagy gyémántokra, és hogy lopott már múzeumokból és magánszemélyektől New Yorkban, San 51

Franciscóban és Houstonban. A CIA is érdeklődik iránta, mondván, hasonló bűntetteket követett el Rómában, Bombayben és Londonban. Azonban az FBI csapott le rá elsőként. Brandi bólintott. - Kíván jegyzetelni, Miss Michaels? - Glenn a Brandi előtt heverő jegyzetfüzet üres lapjára nézett. Itt már úgyis utálta mindenki, ezért megmondta nekik az igazat. - Fotografikus memóriával rendelkezem, Mr. Silverstein, de jegyzetelni fogok, ha majd ellenőrizni kell a részleteket. - Fogait kivillantva szélesen a férfira mosolygott. Glenn hosszú, türelmes sóhajt hallatott, amely egyértelműen kifejezte kétségeit. - Az FBI-nak videofelvételei vannak ügyfelünkről két helyszínről is a rablást megelőző időpontból, és ami még ennél is fontosabb, egy hangfelvétel, amelyen a drágakő tulajdonosával beszél alig egy órával azelőtt, hogy a rablás megtörtént volna. Arról ismert, hogy udvarol a hölgyeknek, mielőtt állítólagosan ellopja a legszebb darabjaikat... - Legszebb darabjaikat? - Tip felhorkant. Brandinek sikerült elfojtania mosolyát. - Ez az asszony, Mrs. Vandermere, azt mondja, látta, amint az ügyfél elveszi az ő nyolckarátos gyémánt nyakékét távozás előtt. Az FBI közvetett bizonyítékok és egy asszony vádja alapján helyezte vád alá. - Glenn úgy imbolygott, mint egy lecsapni készülő kobra. Ráhúzhatnák a vizes lepedőt... ha ügyfelünk szegény lenne. De nem az. Meg tudja fizetni magának a legjobb védelmet, és az mi vagyunk. - Természetesen - mondta Brandi. - Jelentős önálló vagyonnal rendelkezik, és elismert üzletember. - Diana arcán réveteg, visszaemlékező mosoly derengett. - A tény, hogy egy olasz gróf, tovább javítja a helyzetet. Brandi hátán felállt a szőr. Tolla hegyét belenyomta a jegyzetfüzetébe. A felső lap kiszakadt, de ő észre sem vette. Kétségbeesetten nézett egyik ügyvédről a másikra. - Mi a neve? - Maga sosem olvas újságot? - kérdezte Sanjin. - A nevét! - Brandi ökölbe szorított keze megreccsent. Követelőző hangja még Glennt is meglepte. - Bartolini - mondta. - Roberto Bartolini.

52

Tíz - Biztosan látta Mr. Bartolinit. - Mrs. Pelikan barna szemének éles pillantásával Brandi halálra vált arcát fürkészte. - Ott volt Mr. McGrath partiján. - Korán távozott. Gyorsan elraktározott minket fotografikus memóriájába. - Sanjin hangjából szinte sütött a gyűlölet. Kinyílt az ajtó. Mrs. Pelikan titkárnője lépett be, és kifulladva közölte: - Megérkezett. Mielőtt Brandi összeszedhette volna magát vagy az állkapcsát a földről, Roberto lépett a szobába. Felöltözve is nagyon jól nézett ki. Nem csoda, hogy nem kérdezte meg a vezetéknevét. Brandi elmondta neki, hol dolgozik, kinek dolgozik. A selymes fekete haj, amelybe annyira szeretett beletúrni, időközben üzletemberes rövid frizurává alakult át. A férfi tudta, hogy ő is ezen az ügyön fog dolgozni. Tudta, hogy ismét találkozni fog vele. Roberto sötét szeme körüljárta a szobát és elidőzött Dianán... Vissza kell utasítania a feladatot. Szent ég! Ó, ne! Vissza kell utasítania a feladatot... és el kell mondania neki, miért. Mrs. Pelikanra nézett. Glennre. Brandi szeretett volna lefordulni a székéről és bebújni az asztal alá. Szent ég! Ki fogják rúgni az első munkahelyéről. Az apja dühönghet, milyen haszontalan lánya van, és hogy sosem fogja visszafizetni neki a kölcsönt. És... és talán tényleg nem, hiszen főbenjáró bűnt követett el: szerelmi kapcsolatba bonyolódott egy ügyféllel. Rájött, hogy időközben kezdetét vette a bemutatkozás és bemutatás. - Mr. Bartolini, azt hiszem, mindenkit ismer - mondta Mrs. Pelikan. - Glenn, Sanjin, Diana, Tip... A munkatársak nevük elhangzásakor felálltak. Roberto kezet fogott mindenkivel. - Nem hiszem, hogy Brandi Michaelsszel találkozott volna - jegyezte meg Mrs. Pelikan. - Miss Michaels. - A mosoly, amit Roberto rávillantott, udvarias volt, olvatag, és alapjában véve olyan férfi mosolya, aki első alkalommal találkozik egy vonzó nővel. - Örülök, hogy megismerhetem. Brandi megsértődött. Együtt töltött hétvégéjük után úgy merészel tenni, mintha nem ismerné? Nem, várjunk csak! Inkább örülnie kellene, mert így kapott egy kis időt gondolkodásra. Vissza kell utasítania a megbízást, ez egyértelmű. Az egyetemen hallgatott etika és a törvény tantárgyat. Meg kell tennie. Valaki hátba bökte. Glenn. A férfi jelentőségteljesen nézett rá, és intett, hogy álljon fel. Brandi talpra kecmergett. - Mr. Bartolini, örülök, hogy önnel dolgozhatok. Fogalma sem volt, ezt miért mondta. Nem fog a férfival dolgozni, hiszen a felmentését fogja kérni. Nyilvánvaló, hogy rendkívül kellemetlen lesz, borzalmasan megalázó, és a karrierje végét jelenti, továbbá élete hátralévő részében valamelyik McDonald’sban fog Happy Mealeket felszolgálni, nem változtatott a helyzeten. Érdekes, hogy Roberto választási lehetőséget ajánl neki, és titokban tartja a kapcsolatukat. Talán szégyelli? Nem, nem erről van szó. Roberto nem tudta, hogy ő jogász ennél a cégnél, amíg meg nem mondta neki. Brandi emlékezett, milyen hosszan fürkészte a férfi az arcát, mintha nem tudná, mit gondoljon. Valaki ismét hátba bökte. Glenn. Rajta kívül már mindenki ült. 53

Roberto az asztal végén foglalt helyet, Mrs. Pelikan mellett, aki a védelmüket vázolta fel neki. Brandi is gyorsan leült, és megpróbált gondolkodni. Függetlenül attól, hogy Roberto megadta neki a lehetőséget, hogy eltitkolja az igazságot, nem teheti meg. Ha kapcsolatukra valamikor fény derül, az veszélybe sodorhatja Roberto védelmét. Viszont nem kell neki itt kitálalnia mindent, a rosszindulatú munkatársak előtt. Ha a megbeszélésnek vége lesz, követi Mrs. Pelikant az irodájába... Sanjin hangja visszaterelte figyelmét a megbeszélésre. - Azt mondom, küldjük Brandit. Meg kell ismernie a városi bírákat, és a tapasztalatlansága sem számít, hiszen mi baj lehet egy ilyen jellegű találkozón? Brandi körülnézett. Nagy felindulásában lemaradt valami nagyon fontosról. - Boldogan megteszek bármit, amit meg kell tenni. - Ez ártalmatlan kijelentés volt. - Rendben - mondta Mrs. Pelikan. - Tip, maga és Diana megnézik, mit tudnak kihúzni FBI-os forrásaikból. Sanjin, a kutatás teljes egészében a magáé. Sanjinnek leesett az álla. Úgy kell a kis menyétnek! - Glenn, maga velem jön. Brandi, maga Mr. Bartolinivel tart, hogy megismerkedjen Knight bíróval. Egyszerű eset. Kedveli a csinos nőket. - Mrs. Pelikan felállt és kurtán biccentett. Mindenki felállt, és szintén kurtán biccentett. Brandi utánozta őket, de... Robertóval kell mennie, hogy megismerje a bírót? Ez hogyan történhetett? Úgy bizony! Teljesen lefoglalta saját karrierje etikai és megkívánt meggyilkolásának kitervelése, mielőtt a karriernek lehetősége lett volna levegőt venni. Úgy tűnt, mindenki arra vár, hogy ő hagyja el elsőként a helyiséget, így meg is tette, nyomában Robertóval. A csapat tagjai irodáik felé indultak. Brandi Mrs. Pelikan után akart menni. Roberto elkapta a karját. - Hová mégy? - El akarom mondani... - Azt később is megteheted. Nem lesz semmi bajod, ha eljössz velem Knight bíróhoz. Hallottad Mrs. Pelikant. A csinos nőket szereti, ezért nekem esélyem sem lenne nála. Te leszel a védelmem. Brandi lenézett a férfi kezére. Legutóbb, amikor ez a kéz megérintette, búcsúcsókot váltottak, amely a földön végződött a szállodai szobában, a kandalló előtt. Felnézett a férfira. Legutóbb, amikor ilyen közel volt, beletemette az orrát a mellkasába, és úgy szívta magába a tiszta, friss illatot, mint valamiféle afrodiziákumot. Most ismét érezte az illatát, és nem tudta, a karjába vesse magát vagy meneküljön. Roberto azonban mintha nem vette volna észre tépelődését. Elengedte a karját, és tárgyilagos hangon megkérdezte: - Hol van a kabátod? - Az öltözőszekrényemben. - Szükséged lesz rá. Hideg van kint. - Gondolod? - Hangja gúnyosan csengett. Viszont nem erősködött, hogy követi Mrs. Pelikant, annak ellenére, hogy az lett volna a helyes megoldás. Azonban nagyon félt, és Robertónak igaza volt. Igaz? Azzal nem tesz semmi rosszat, ha elmegy vele elbűvölni egy bírót. Brandi hagyta, hogy a férfi felsegítse rá a kabátot. A kesztyűjét a liftben húzta fel. Nem nézett Robertóra. Nem nézett senkire, aki a liftben volt. Még arra a nőre sem, aki pedig alaposan megbámulta a férfit. Az azonban megfordult a fejében, hogy jó lenne, ha a lift lezuhanna negyven emelet magasságból, véget vetve Brandi gyávaságának és bizonytalanságának - és annak a szajhának, aki rákacsintott Robertóra.

54

Roberto limuzinja tilosban parkolt a járdaszegélyen, és Newby lépett ki belőle. Megemelte Brandi előtt a kalapját, és kinyitotta neki az ajtót. Egy szemtanú. Newby tudja, hogy neki és Robertónak viszonya volt. A szobapincér Roberto szállodájában szintén szemtanú. Ahogyan mindenki, aki látta besétálni a szállodába. Ja, és Jerry, a biztonsági őr Charles bácsi házában, látta az autót, amelyikbe beszállt. Arcát a kezébe temetve elképzelte ezeket az embereket, amint ellene vallanak. - Minden rendben. - Roberto megfogta a karját, és az autó felé terelte. - Túlbonyolítod a dolgot. - Nem hiszem. Betolta Brandit az autóba és ő is beült. - Szerintem nagyon is egyértelmű az egész. Csak éppen gyáva vagyok... Roberto megragadta Brandi vállát és szembefordította magával. - Nem vagy gyáva. Azok közül, amiket megtudtam rólad ezen a hétvégén, ez az egyes számú igazság. Nagyon kérlek, ne ócsárold magad többé előttem! Meg is feledkezett róla. Közös hétvégéjük alatt, amit csodálatos, lenyűgöző majomszexszel töltöttek, Brandi azon kapta magát, hogy kedveli Robertót. Most próbálva magát a férfi ellen hangolni, azt mondta: - Nos, köszönöm. Te azonban ékszertolvaj vagy, így mennyire tudod valakinek felmérni a jellemét? - Először is, nem vagyok ékszertolvaj, amíg a bíróság rám nem bizonyítja. Amivel, mint a férfi ügyvédje, Brandi is tisztában volt. - Másodszor, egy ékszertolvajnak nagyon jól kell tudnia felmérni az emberek jellemét. Roberto feléje hajolt. Brandi elhúzódott melegétől, illatától, testének nyomásától. A férfi megfogta Brandi biztonsági övét és bekapcsolta helyette. - Csaknem fontosabb, mint az, hogy képes legyek az ujjam hegyén lógni öt emelet magasságban az utca fölött egy párkányon. Az autó elindult, Brandi pedig döbbenten és lenyűgözve meredt a férfira. - Az ujjad hegyén lógni öt emelet magasságban az utca fölött? Meg is halhattál volna! Elborzadt a gondolatra, hogy ez a gyönyörű férfitest a betonjárda felé zuhan... Akaratlanul is egy emlék merült fel benne... Roberto, amint kigombolja az ingjét, feltárva izmos mellkasát... Nem csoda, hogy ilyen kidolgozott a teste. A magasban lógás edzést, gyakorlást igényel... - Nem, várj! - Az, hogy erre gondol, valamint arra, ami ezután következett, az utolsó dolog, amit tennie szabad. - Éppen most ismerted be, hogy ékszertolvaj vagy. Soha többé ne mondd ezt senkinek! Soha! - Mit tettem, drága Brandi, aminek alapján ilyen ostobának gondolsz? - Olaszos akcentusa most annyira erős volt, amilyennek sosem hallotta... kivéve, amikor szeretkeztek. Akkor minden szó, amit a fülébe suttogott, Itália zamatát idézte, és amikor a teste mozgott az övén, képes volt elfeledni Chicagót, a hideget, a bútorait, idegesítő anyját, utálatos apját, és azt a disznót, aki jegyességük idején egy másik nővel hentergett. Ez a hétvége élete legjobb hétvégéje volt... és ez a hétfő élete legszörnyűbb napja. - Nem tartalak ostobának. - Ez volt a legutolsó dolog, amit gondolt róla. - Erkölcstelennek tartalak. Miért nem mondtad el nekem, hogy ki vagy? - Mit gondoltál, miből élek? - Nem tudom. Egy olasz gróf vagy. A férfi szája keserűen megrándult. - A grófság már nem olyan kifizetődő, mint régen. - Igen, gondolom, nem jár érte fizetés. - Mit hitt róla?

55

- Tudtad a nevem. Úgy tűnt, azt nem tudod, mivel vádolnak, de nem láttam okát, amiért ez fontos volna számunkra. Ó, de jó! Pontosan olyan, mint Alan. Roberto is őt hibáztatja. A férfi folytatta. - Csak amikor az anyáddal beszéltél, és megemlítetted, hogy a McGrath és Lindoberthnél dolgozol, jöttem rá, hogy törvényt sértettünk. Szóval nem őt hibáztatja. Egyiküket sem hibáztatja. Milyen megnyugtató! - Akkor már túl késő volt. - Pontosan. - Várj! Az szombat reggel volt. - Nagyon jól emlékezett a Tiffanyval folytatott beszélgetésre, mivel rögtön azt követően ajánlotta fel a férfi, hogy maradjanak együtt, ő pedig valósággal elolvadt. Roberto rámosolygott, sötét szemében derűs szikrák táncoltak, szája mindentudóan megrándult, és várta, hogy Brandi ugyanarra a következtetésre jusson, mint ő. - Oké, a baj tehát akkor már megtörtént - ismerte el morcosan. - Nem mondhattad volna el nekem is? - Azért, hogy felhívd Charles McGrathot és közöld vele, hogy felmondasz a munkahelyeden? Nem. Különben is - előrehajolt és lehalkította a hangját - le akartam feküdni veled. Pontosan olyan volt a hangja, mint amikor szeretkeztek. Jaj, ne! Brandi lenézett az ölébe, ahol kesztyűs keze hevert. Gondolkodnia kellett. Nem szidhatta le a férfit. - Figyelj! Nem volt bátorságom azonnal közölni az igazságot Mrs. Pelikannal - a hangja megremegett, de folytatta -, viszont nem fogom kockáztatni az ügy sikerét. Miután visszaértünk, megteszem, amit tennem kell, felmentetem magam és... és vállalom a következményeket. Jót tett a lelki békéjének, hogy nem látta a férfi arckifejezését. - Most akkor miért is megyünk a bíróhoz? - kérdezte. - Nem figyeltél arra, amit mondtam? Brandi megfordult és Robertóra meredt. - Rendben! - A férfi felemelte a kezét, mintha egy ütést akarna kivédeni. - Knight bíró meg akar ismerni engem. Őt jelölték ki az ügyemre. Én azt az utasítást kaptam, hogy legyek komoly, meggyőző és emlékeztessem nemzetközi üzletember híremre, akit szoros szálak fűznek Chicagóhoz - hangja megkeményedett -, hogy mindezzel megkönnyítsem a dolgát. - Ez nem lesz nehéz. Elbűvölő tudsz lenni, ahogyan én is. - Rávillantott egy „déli szépség” mosolyt Robertóra. - Fél óra alatt végzünk.

56

Tizenegy - Hogy mondhattál ilyeneket Knight bírónak? - Brandi gyors léptekkel haladt a törvényszéki épület folyosóján a kijárat felé. - Túl érzékeny. - Roberto mellette ment, zsebre dugott kézzel. Ingje gallérját kigombolta, nyakkendője lazán lógott a nyakában. - Közölted vele, hogy az amerikai törvénykezési rendszer merő komédia, és hogy az FBI a cipőfűzőjét sem tudja bekötni anélkül, hogy elolvasná a hozzá tartozó utasítást. Ez olyan, mintha azt mondtad volna, hogy te igenis bűnös vagy, és évekkel ezelőtt el kellett volna kapniuk, csak éppen a CIA egy csapat inkompetens marhából áll. - Brandi szinte sziszegett. Tisztában volt vele, de képtelen volt abbahagyni. - Ez volt életem legkínosabb három órája. - De legalább együtt maradhatunk. - Közeledtek a kijárathoz. Brandi megpróbálta beledugni a karját a kabátja ujjába. Roberto megfogta a kabát gallérját és segített neki. - Mit szól Mrs. Pelikan, ha megtudja, hogy a bíró vizsgálati fogságba helyezett, és engem jelölt ki őriződül? Ki fog rúgni. Nem kell aggódnom a felmentési kérelmem miatt, mert Brandi felemelte a hangját - ki fog rúgni! A folyosón mellettük elhaladó emberek alaposan megnézték őket. Roberto megvonta a vállát, jelezve az ajtóban őrt álló rendőrnek, neki fogalma sincs, miről beszél a nő. - Látod? Nem akartad elmagyarázni, miért kéred felmentésedet az ügy alól, így minden a lehető legjobban alakult. - A legjobban? Elcsesztem az első dolgot, amit rám bízott. Várj csak! - A gyanakvás villámként hasított belé, és megtorpant. Roberto félrehúzta az arra haladók útjából. - Mit mondtál? - kérdezte Brandi. - Azt, hogy minden a lehető legjobban alakult. - Roberto belebújt a kabátjába. - Nem, azelőtt. Azt mondtad: „De legalább együtt maradhatunk.” - Brandi hangja élesen csengett a felháborodástól. - Szándékosan csináltad ezt az egészet? - Cara!- Roberto szembefordult vele. Kezét Brandi karjára tette. - Tényleg bolondnak tartasz. Imádlak téged, de nem kockáztatnék egy életfogytiglani néhány hétért a te őrizetedben. Ennek nincs semmi értelme. - Nem. - Brandi lehiggadt. - Tényleg nincs. De annak sincs, amit itt bent tettél. Hüvelykujjával hátrafelé, a bíró irodájának irányába bökött. - Ez egy amerikai bíró. Én olasz gróf vagyok. - Roberto nekitámaszkodott a falnak. Szemtelen volt, én pedig emlékeztettem, hol a helye. Roberto sznobizmusa eszébe juttatta Brandinek, hogy bennük nincs semmi, aki közös lenne. Semmi! - Az biztos. Amíg kint voltál a mosdóban, Knight bíró elmondta nekem, hogy Chicago utcáin nőtt fel, és így lett a város legtekintélyesebb tisztviselője. - Szerintem túlzott, csak hogy lenyűgözzön egy szép nőt. - Roberto egy legyintéssel elintézte a bíró állítását. Brandi olyan szorosra kötötte kabátja övét, hogy levegőt is alig kapott. Bár az is lehet, hogy a düh szorította a mellkasát. - A bíró úgy gondolja, joga van kihallgatni egy embert, még ha olyan kiváltságos helyzetben van is, mint te, ha az illető bűncselekményt követett el. - Nem, nincs joga. - Roberto nem viccelt. Ha belegondol, hogy régebben tetszettek neki az arrogáns férfiak... Brandi elővette a kesztyűjét a zsebéből. A kesztyűvel együtt a zálogházból származó fehér bársonytokot is kirántotta. Roberto felvette a tokot, és átnyújtotta Brandinek. 57

- Remélem, nincs benne semmi értékes. - Nem, itt a fülbevaló a fülemben. - Visszadugta a zsebébe a tokot, felhúzta a kesztyűjét, feltette a sapkáját és kilépett az ajtón. A férfi követte. Az utcán úgy süvített a jeges szél, hogy majdnem felborította. A limuzin. A limuzin maga a mennyország. Gyorsan elindult az autó felé. Ez alkalommal azonban nem követte a férfi. Megállt a törvényszéki épület lépcsőjén, és végignézett az utcán. Tekintete elidőzött két alakon, akik a hatalmas szobor előtt ácsorogtak, amit Picasso ajándékozott a városnak. Fel voltak öltözve, mint a jegesmedvék; sapka, kesztyű, csizma, sál az arcuk előtt, mégis úgy tűnt, a lelkük is kifagy. Ekkor Roberto a legőrültebb dolgot mondta, amit Brandi valaha hallott. - Sétáljunk. - Sétáljunk?- Brandinek már most majdnem megbénult a szája a hidegtől. - Megőrültél? - Már eddig is ezt gondoltad rólam. Most legalább megerősítem sejtésedet. - Sálját Brandi nyaka és füle köré csavarta, és közben mosolygott a nő ingerültségén. - Gyere! Szólunk Newbynek, és ő követni fog minket az autóval. - Az iroda több kilométernyire van innen! - A puha kasmír beburkolta Brandit a férfi melegébe, illatába, magabiztosságába. - Nem megyünk vissza az irodába. Egy étterembe megyünk. Még nem ettem. Brandi dühösen nézett rá. - Nincs messze - sietett Roberto biztosítani. - Csak néhány háztömbnyire. Brandi nagyon szerette volna azt mondani, hogy ő majd figyeli az autóból, ahogy sétál, de Knight bíró nagyon dühös volt Roberto viselkedése miatt, és dühe a McGrath és Lindoberthre, azon belül is Brandire ömlött. Részletesen tudtára adta, mi fog történni vele és bimbózó karrierjével, ha szem elől téveszti Robertot, így nem volt bátorsága magára hagyni a férfit. Különösen nem a törvényszéki épület előtt. De az is lehet, hogy az ügy végéig. - Rendben. Sétáljunk! Roberto beszélt Newbyvel, majd csatlakozott Brandihez, és gyors tempót diktálva elindult a járdán. Brandi mellette lépkedett lehajtott fejjel, és közben morgott az orra alatt. - Utálom ezt az egészet. Ez nem tél. A tél forró csokoládé és mályvacukor. A tél az, amikor szállingózik a hó a domboldalon. A tél szánkózás. Itt ahhoz is hideg van, hogy havazzon. Itt nem lehet mást csinálni, csak halálra fagyni. - Gyere, hadd melegítselek! - Roberto átölelte a vállát. Brandi félrelökte a karját. A férfi nem látszott megbántottnak. Sőt mi több, még fázni sem látszott. Csupán néhány ember mert szembeszállni a széllel az utcákon. A gyalogosok nagy része a nyarat és a meleget várta - még az a két fickó is úgy döntött, hogy túl hideg van a téren ácsorogni, mert most ott baktattak mögöttük egy háztömbbel lejjebb. Az egyikük köhögött biztosan megfázott. - Miért költöztél ide, ha ennyire utálod a telet? - kérdezte Roberto. - Chicagóról mindenki tudja, hogy ez a Szeles Város. - Vőlegény. - Nehogy azt higgye, hogy túltette magát a törvényszéki épületben bemutatott attrakcióján. Kizárólag a dühe akadályozta meg abban, hogy megfagyjon. - Azért költöztél ide, hogy távol legyél tőle? - Azért költöztem ide, mert itt lakik. - Brandi tudta, mi a kérdezősködés célja, és nem akarta elárulni neki az igazat. A fantasztikus olasz szerető felbukkanása eltávolította a tüskét a szívéből, amit Alan döfött bele aljas tettével. A tény, hogy fantasztikus olasz szeretője ékszertolvaj, teljesen más jellegű megaláztatásban részesítette. - Milyen messze van még az étterem?

58

- Egy háztömbnyire. - Hátrapillantott az autóra, majd visszafordult. - Newby itt van mögöttünk. Ha akarsz, beülhetsz. Brandi is hátranézett. Newby mögöttük haladt, ugyanolyan sebességgel, mint ők, feltartva a forgalmat, és láthatóan nem törődve a többi autós bosszúságával. - Nem, mihelyt hátat fordítanék, te meglépnél. Roberto felnevetett. Nem, kinevette. - Ha meg akarnék lépni, hogyan tartanál vissza? Rácsimpaszkodnál a bokámra, hogy lelassíts? - Meglepődnél, ha tudnád - jegyezte meg Brandi sötéten. Volt balerinaként képes lett volna akár tarkón rúgni a férfit, de ezt neki nem kell tudnia. Lehet, hogy valamikor ezt még meg kell tennie. Vagy kedve lesz megtenni. - Hol van már az az étterem? - Az egyetlen hely, amit látott, egy régimódi, koszos vendéglő volt, aminek ablakában Budweiser és Old Milwaukee reklámok világítottak. - Ez az - mondta Roberto. - A Kitömött Kutya. A koszos vendéglőről beszélt. - Nem igazán illik hozzád egy ilyen hely. - Nem úgy nézett ki, mint egy olasz grófok által látogatott étterem. - Majd meglátod! Tehát... a múlt héten költöztél ide, és ezen a héten már nem vagy menyasszony? Hűha! Olyan, mint egy bumeráng, kirepül, aztán visszatér ugyanarra a helyre. - Pontosan. - Ki bontotta fel az eljegyzést? Brandi úgy időzítette a választ, hogy akkor hangzott el, amikor a férfi kinyitotta az ajtót. - A felesége. A vendéglő padlóját fekete-fehér linóleum borította, körben bokszok sorakoztak és a falakon mindenfelé kitömött, celofánba csomagolt kutyák - uszkárok, csauk, németjuhászok, retriverek, labradorok - lógtak. A székek nem egyformák voltak, az asztalok lába fémből készült, a lapjuk lakkozott fából, a pult széle töredezett... és az illatok isteniek. Brandi azóta nem evett, hogy előző nap eljött Robertótól. A csodás illatok hatására hangosan megkordult a gyomra, elárulva éhét a pincérnőnek. - Üljön le, kedves, mielőtt összeesik! - Az egyik boksz felé terelte őket, majd mint aki kicsit késve kapcsol, Robertóra meredt. - Mondja, nem maga az a férfi? Az, aki az újságban van! Aki ellopta azokat a hatalmas gyémántokat azoktól a gazdag nőktől? Roberto benne volt az újságban? Mindenki tud róla? - A gyémántok ajándékok voltak. - Teljes figyelmét a dundi, nyúzott pincérnőnek szentelte és rávillantott egy mosolyt. Az asszony a szívéhez kapta a kezét és elpirult. Negyven év óta talán először. Szégyenlősen visszamosolygott. - Elhiszem. Igen, a férfi mosolya hatására mintha világosabb lett volna a vendéglő. A mosoly kicsalt egy mély sóhajt egy ortopéd cipőt viselő nőből, akinek a bal karján csúnya égési seb éktelenkedett, arckifejezése pedig azt mondta, mindent látott az életben, de semmi sem hatotta meg különösebben. Egy ilyen mosoly kétségtelenül képes gyémántokat kicsalni bármelyik nőből. Roberto a hátsó sarokban álló hosszú asztal felé nézett, ahol férfiak ültek a tányérjuk fölé hajolva. Ettek, cigarettáztak és beszélgettek. Körülöttük nem ült senki. Talán a füst miatt, gondolta Brandi. - Úgy látom, a barátaim visszatértek - jegyezte meg Roberto. - Csatlakozunk hozzájuk. A pincérnő már nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de aztán nagy levegőt vett, és Robertóra nézett. - A maga temetése. 59

Brandi rájött, hogy már megint bepalizták. Kezdte megismerni az érzést, hiszen az elmúlt három napban elég sokszor találkozott vele. - Miattuk akartál itt enni? - Híres hely a hot dogjáról. Ami egyáltalán nem válaszolta meg a kérdését. - Milyen barátok ezek? - érdeklődött Brandi. - A család régi barátai. Akikről beszéltek, már észrevették őket. Látva, hogy Roberto és Brandi feléjük közeledik, a férfiak felálltak. Brandi látta, hogy ő lesz itt az egyetlen nő, és ahogyan ezek ránéztek, mintha... egy gengszter barátnője lenne. Egyáltalán nem érezte ideillőnek magát. Az egyik, ötvenöt év körüli széles vállú, nagy hasú férfi kilépett a tányérja mögül, amelyen két hot dog és óriási halom sült krumpli púposodott, és széttárt karral elindult feléjük. - Bobby! Bobby Bartolini! De jó újra látni téged! Hogy megnőttél! - Olasz akcentusa erősebb volt, mint Robertóé, és a hangja szinte mennydörgött. Brandi felvonta a szemöldökét. Ha Robertot „Bobbynak” meri nevezni, akkor ezek az emberek tényleg a család régi barátai lehetnek. A többiek azonban mind körülbelül Robertóval egyidősek voltak. Harminc körüli, jó erőben lévő férfiak, akiknek izmos karján feszült a felhajtott ingujj. - Mossimo Fossera, milyen kellemes meglepetés! - Roberto szívélyesen megölelte a férfit. Ki gondolta volna, hogy itt és most találkozunk? Na persze. Azért jöttek ide, hogy találkozzanak velük. - Mi, Fosserák, elég sokat lógunk itt - mondta Mossimo. Roberto megveregette a pocakját. - Azt látom. Greg, ez tényleg te vagy? - Kezet fogott az egyik fiatal férfival, aki csaknem olyan jóképű volt, mint ő. - Hé, Dante! Még mindig azzal a csodálatos lánnyal, Fiorenzával jársz? Dante szélesen elvigyorodott. - Nem, már nem járok vele... amióta elvettem feleségül. Mindenki nevetett. Dante és Roberto játékosan bokszoltak néhány ütésnyit. - Fico, végre letisztult az arcbőröd. Ricky, mikor hullott ki ennyi hajad? Danny, milyen klassz tetoválás! Biztosan nagyon fájhatott, amikor csinálták. - Roberto halvány olasz akcentusa teljesen eltűnt, és úgy beszélt, mint egy igazi amerikai. Úgy is viselkedett, nagyszájú volt és magabiztos, bár talán Alan miatt Brandi némi előítélettel viseltetett az ilyen fajta iránt. - Mi ez? - Mossimo Robertóhoz beszélt, és közben Brandi felé bökött az állával. - Brandi, engedd meg, hogy lesegítsem a kabátodat! - Roberto lecsavarta a sálját Brandi nyakából. - Hűha! - A kiáltás mintha akaratlanul csúszott volna ki Fico száján. Roberto levette Brandi London Fog kabátját, és felakasztotta a fogasra. A férfiak leplezetlenül bámulták, ráébresztve Brandit, hogy a leszorítós melltartója és konzervatív kosztümje távolról sem rejti el olyan jól az alakját, mint remélte. Roberto Brandi dereka köré csúsztatta a karját és magához húzta. - Ő Brandi Michaels. Az ügyvédem. A bemutatást kuncogás és egymás könyökkel való böködése követte. - Hé! - Persze! - Roberto tudja, hogyan kell csinálni. - Ez az új elnevezés? Az ügyvéded? A férfiak szemtől szembe becsmérelték Brandit, és nevettek rajta, mintha ott sem lenne. Mintha valami ostoba szőke nőszemély lenne. Mintha az anyja lenne. 60

A könyökével nagyot ütött Roberto bordái közé, és amikor a levegő hangos uff kíséretében távozott a férfiból, előrelépett és a kezét nyújtotta Mossimónak. - A nevem Brandi Michaels. A McGrath és Lindoberthnek dolgozom, és nem csupán az ügyvédje vagyok, hanem én vagyok a felügyeletével megbízott személy. A fiatalabb férfiak abbahagyták a nevetgélést, és úgy meredtek egymásra, mintha nem tudnák, ilyen esetben hogyan kell viselkedni. Mossimo Brandi keze fölé hajolt. - Tudhattam volna, hogy Roberto a legszebb ügyvédet szerzi be magának, aki csak a szakmában dolgozik. - A szája sarkából beszélt, mint Popej. Brandi már csak azon csodálkozott, hogy nem eszik spenótot, és nem ugráltatja a bicepszét. - Foglaljon helyet, Miss Michaels! Danny kihúzott egy széket. Brandi leült, Roberto pedig beszuszakolta magát mellé. Közvetlenül mellé ült, majdnem az ölébe, mintha a tulajdonát védelmezné. Brandi erős kísértést érzett, hogy megint belekönyököljön az oldalába, de a pincérnő letett eléjük egy-egy étlapot, majd jegyzetfüzettel a kézben várta a rendelésüket. Brandi egyetlen pillantást vetett az étlapra, és már tudta, mit akar. - Egy kólát kérek és fokhagymás kielbasát. - A fokhagyma pontosan megfelelőnek tűnt a vámpírok... és olasz szeretők távoltartására. - Pirított hagyma és savanyú káposzta? - kérdezte a pincérnő. - Ó, igen. - Brandi bűbájosán Robertóra mosolygott. - És sült krumpli. Rengeteg sült krumpli. - Ugyanezt kérem - mondta a férfi. Brandinek attól, ahogyan Roberto nézett rá, az az érzése támadt, hogy a férfit az sem érdekelné, ha egyszerre lenne fokhagyma- és savanyú káposzta szagú, ami hátrányos volt a távoltartás szempontjából - más tekintetben viszont rendkívül hízelgő. - Na és, Bobbie, hogy van nagyapád? - Mossimo vigyorgott, amolyan féloldalas vigyorral, ami illett ahhoz, ahogyan beszélt. - Sergio nem nagyon mozdul ki otthonról. Már régen nem találkoztam vele. - Nyolcvanegy évéhez képest jól van. Amikor hideg van, fáj a keze. - Roberto megkocogtatta a homlokát. - Az esze azonban vág, mint a borotva. - Helyes! Nagyon helyes. Ami a kezét illeti - Mossimo elkomorodott - kár, hogy így alakult, de meg kellett történnie. A beszélgetés elhalt; a férfiak előbb egymásra majd Brandire néztek. Az ember azt hinné, még sosem ettek nővel, gondolta Brandi. - Chicagói születésű, Miss Michaels? - kérdezte Mossimo. - Nem, csak ideköltöztem. - Senki nem szólt semmit, ő pedig sután megjegyezte: - Hideg van itt. A Fosserák csoszogtak az asztal alatt. Roberto hátradőlt, láthatóan nyugodtan, hüvelykujját beakasztotta a zsebébe, és egyáltalán nem erőlködött, hogy folytassa a beszélgetést. Miért akart együtt ebédelni ezekkel az emberekkel, ha nem akar beszélgetni velük? Tiffany azonban mélyen beleplántálta Brandibe női kötelességét, ezért megkérdezte: - Maga itt élt egész életében, Mr. Fossera? - Olaszországban születtem, de a bátyámmal átjöttünk ide, amikor én tizenegy éves voltam. Ezek a fiúk mind itt születtek. - Mossimo olyan hirtelen csukta be a száját, mintha akaratlanul is fontos államtitkokat árult volna el. Beszélgetést folytatni ezekkel az alakokkal a legsúlyosabb szociális teher volt, amit Brandi valaha megtapasztalt, és amikor megszólalt a telefonja, örömmel vette elő a táskájából. Amikor rápillantott a kijelzőre és meglátta a számot, már nem örült. - Bocsánat, ezt fel kell vennem. A McGrath és Lindoberth-től hívnak. - Hátratolta a székét, és néhány lépésnyit eltávolodott az asztaltól. Hallotta, hogy azonnal beindul a háta mögött a 61

beszélgetés, de az, amit ezek a fickók róla mondtak, távolról sem volt olyan fontos, mint amit a McGrath és Lindoberth akart mondani neki. Nagy levegőt vett, és megnyomta a fogadó gombot. Glenn volt, és a hangja legalább annyira jéggé dermesztette Brandit, mint a kinti hideg. - Mi történt? - Már hívni akartam. Nos, volt egy kis problémánk Knight bíróval. - Enyhén szólva. - Az előbb beszéltem Knight bíróval, és ő nem ezt mondta. Számítania kellett volna erre, és számított is volna, ha nem kell végigszenvednie Roberto átváltozásait: az elbűvölő Robertóból az ékszertolvaj Robertóvá, ebből az arisztokrata Robertóvá, ebből pedig a közönséges tuskó Robertóvá. Az esze teljesen összezavarodott. - A bíró megsértődött Mr. Bartolini néhány megjegyzésén. - Miss Michaels, tekintettel a tapasztalatlanságára, magának adtam az esettel kapcsolatos legegyszerűbb feladatot, el kellett kísérnie Mr. Bartolinit Knight bíróhoz, hogy a bíró eleve jóindulattal álljon az ügyhöz. Maga azonban csődöt mondott. Kopaszodó, beképzelt hólyag! Azt hajlandó lenne beismerni - bár nem Glenn előtt -, hogy hülye volt, és lefeküdt egy idegennel, de Roberto viselkedéséért nem vállalja a felelősséget. - Mr. Silverstein, képtelen vagyok irányítani Mr. Bartolini beszélgetését, és ha már itt tartunk, ha Knight bíró mindent elmondott magának, akkor gondolom, arról is beszámolt, hogy én akadályoztam meg, hogy azonnal börtönbe zárassa Mr. Bartolinit. - Ehelyett megszerezte fölötte a felügyeletet. Minden itt dolgozó nő ölni tudna, ha most a maga helyében lehetne. - Glenn hangja élesebbé vált. - Azt hiszi, hogy bolond vagyok, Miss Michaels? Szerette volna, ha a férfi nem tesz fel ilyen egyenes fontos kérdéseket. Különösen akkor nem, amikor ennyire fáradt, ennyire éhes, és ennyire idegesítik a férfiak általánosságban, élükön Robertóval. - Mr. Silverstein, engedje meg, hogy megnyugtassam! Egy hot dogos vendéglőben ebédelek, ahová, hogy eljussak, le kellett fagyasztanom a hátsómat, mert Mr. Bartolininek sétálhatnékja támadt. Most kénytelen vagyok élvezni Mr. Bartolini társaságát, amikor otthon kellene lennem, és megpróbálni rendbehozni a szétvert lakásomat. És ha még nem hallotta volna a pletykát, elmondom, hogy a vőlegényem most vett feleségül egy másik nőt. - Jólesett a májának, hogy legalább egyszer baj elterelésére használhatja Alant. - Ööö, igen, hallottam. Ez azonban nem mentség. - Glenn mintha már nem lett volna annyira indulatos, talán azért, mert azon férfiak közé tartozott, akik utálják, ha egy nő sír. Ha tudná, milyen távol áll a sírástól! A telefonja pittyegett. Megnézte a számot, és azt mondta: - Elnézést, Mr. Silverstein; ezt a hívást fogadnom kell. A főbérlőm az, remélhetőleg azzal a hírrel, hogy elfogták az illetőt, aki feldúlta a lakásomat. - Jóleső mosollyal várakozásra tette Glennt. - Miss Michaels? - Eric hangja határozott volt, és gyorsan beszélt. - A biztosító embere itt járt és lefényképezte a lakást. A takarítók is végeztek. Személyesen felügyeltem őket. A törött üveget összeporszívózták. A holmiját, mármint aminek semmi baja nem lett, elpakolták... tudom, hogy nem minden a megfelelő helyre került, de ha hazajön nem kell azt éreznie, hogy azonnal neki kell állnia rámolni. Azokat a dolgokat, amelyekről úgy gondoltam, hogy saját maga akarja elhelyezni a lakásban, dobozokba rakattam a takarítókkal. A hálószoba és a nappali közötti fal mellett sorakoznak ezek a dobozok. Kitisztították a szőnyeget... - A szőnyeget? - Mi baja volt a szőnyegnek? - Igen, szaga volt. Megbizonyosodtunk róla, hogy a vandálok... - Vandálok? Többen voltak? - Brandi a homlokát dörzsölgette. - A videofelvétel két férfit mutat. Az arcuk be volt tekerve sállal, és kalapot viseltek, így az arcuk felismerhetetlen. 62

- Hogyan jutottak be? - Úgy tűnik, valahol betörtek. Brandi rémülten felnyögött. - De az is lehet, hogy valaki beengedte őket. A főbejáratnál feljavítjuk a biztonsági rendszert. Nagyon sajnálom, Miss Michaels; még sosem történt ilyesmi, és nem is fog újra megtörténni. - Úgy hangzott, hogy tényleg sajnálja. Brandi fél karjával átkarolta a derekát és megborzongott. Remélte, hogy egyszer majd ismét biztonságban fogja érezni magát. - Nagyon köszönöm, Eric. Mi volt a szőnyeggel? - A vandálok a nappali közepén könnyítettek magukon, így kitisztítottuk a szőnyeget. Brandi meggondolta magát. Soha többé nem fogja biztonságban érezni magát abban a lakásban. És mezítláb sem fog sosem járkálni. Eric folytatta. - A festők lefestették az összes firkálmányt a falon. A ruháit elküldtem a tisztítóba. A lakás rendben van, és még arra is vettem a bátorságot, hogy a matracát kicseréltessem egy újjal. Ugyanaz a márka, típus, és a takarítók megágyaztak. Nyugodtan aludhat itthon ma éjszaka. A férfi tényleg kitett magáért, próbálva elkerülni, hogy Brandi feljelentést tegyen ellene. Ha Eric tudná, mennyi baj érte mostanában, inkább ő tenne feljelentést Brandi ellen, amiért beköltözött a házba, és magával hozta a balszerencsét. Egy pillantást vetett a hosszú asztalra, ahol Roberto ült, körülvéve a gengszter külsejű alakokkal. Mindnyájan előrehajoltak. Hangosabban beszéltek, de Brandi nem értett egyetlen szót sem. Valójában... Aha! Olaszul beszéltek. - Köszönöm, Eric. Nagyra értékelem a segítségét. Értesítem, hogy maradok, vagy túlságosan megviselt az eset és elköltözöm. - Tökéletesen megértem, ha szeretne elköltözni. Ne aggódjon a bérleti szerződés felbontása miatt. - Eric hangja olyan lelkes és helyeslő volt, hogy Brandiben felmerült a gyanú, talán mégis tud az ő balszerencséjéről. - Köszönöm. - Ránézett telefonja kijelzőjére. Nagy meglepetésére Glenn még mindig ott volt a másik vonalon. Azt hitte, már régen letette. Megnyomta a gombot. - Most tudtam meg, hogy a szőnyegemet ki kellett tisztíttatni, mert a vandálok lehugyozták. A rendőrségnek fogalma sincs, kik lehettek. És a főbérlő örülne, ha elköltöznék. Nos, Mr. Silverstein, tényleg azt hiszi, olyan kedvemben vagyok, amikor egy ügyes kezű, morállal nem rendelkező olasz fickó le tud venni a lábamról? És képes valakit kötelességmulasztással vádolni, amiért megmentette Mr. Bartolinit a börtöntől? - Miss Michaels, én nem úgy gondoltam... - Nem, ne kérjen elnézést! Csak ne felejtse el, hogy a nemi megkülönböztetésre irányuló vádakat nagyon nehéz kivédeni. - Remélte, hogy kedves hangú letolása hallatán Glenn-nek habzani fog a szája a dühtől. - Ma este sok dolgom van a lakásomban. Megkérhetem, hogy felügyelje Mr. Bartolinit helyettem? Tíz dollárt fizetek óránként!

63

Tizenkettő Az asztalnál ülő férfiak hallották, hogy Brandi hangja indulatosabbá válik. - Tüzes kis teremtés. Biztosan nehezen kezelhető. - Mossimo Roberto felé fordította álmatag tekintetét és olaszra váltott. - Miért hoztad magaddal a találkozónkra? - Nem volt más választásom. Ő az ügyvédem. Akadt egy kis problémám a törvényszéki épületben. - Ráadásul gyönyörű és elbűvölő. Elterelte a férfiak figyelmét, és keresztülhúzta a Fosserák számítását. Mossimo persze úgyis eléri, amit akar, de Roberto élvezte, ha kicsit is, de belekavarhat a haditervébe. - Ezért késtél? - Mintha Mossimónak joga lenne elszámoltatni Robertot az idejével. - Tudtam, hogy megvártok. - Roberto hátratolta a székét, viszonozta Mossimo pillantását, és várta, hogy a férfi bekapja-e a horgot. Mossimo ferde vigyora behízelgő mosollyá szélesedett. - Problémánk adódott a belső emberünkkel. A szövetségiek adócsaláson kapták. - Klasszikus módszer. Nem volt annyi esze... Nem, gondolom nem. - Roberto szeretett volna hangosan felnevetni, látva a bosszúságot Mossimo arcán. Belső embere a fia, Mark volt. Roberto most tett a fiára rosszindulatú megjegyzést, és neki túl nagy szüksége volt Robertóra, mintsem megsértődhessen. Igen, Mossimo kétségtelenül bekapta a horgot. - Neked viszont van más belső embered is. - Roberto körbemutatott a körülötte üldögélőkön. - Persze, hogyne, de egyik sem ilyen kaliberű. - Mossimo sután kacsintott, majd csaknem suttogássá halkította a hangját. - Egy ilyen feladatra nem megfelelőek. - Mesélj! - Roberto nem is várta, hogy Mossimo beszélni kezd. Még nem. Addig biztos nem, amíg meg nem állapodnak a feltételekben. Mossimo azonban most rágyújtott. A gyűrű a kisujján Robertóra kacsintott, és ő bizalmas hangon azt mondta: - Van egy gyémánt a múzeumban. Ötven karát körül van, kékeslilás, nagyon híres. El kellene lopni. - A Romanov Láng. - Roberto Brandire pillantott. A nő még mindig beszélt, de már kevesebb indulattal és több acélos elszántsággal, ami igencsak rosszat jelentett a vonal másik végén lévő személynek. Nem törődött velük. Roberto örült ennek, mivel nem értette, milyen játékot játszik Mossimo. Vajon milyen ütőkártya lehet még a kezében, hogy ilyen gyorsan kiadja az információját? - Ismered. - Aki kicsit is ért a dologhoz, az ismeri a Romanov Lángot. Egyike a világ tíz legnagyobb gyémántjának. - Roberto nagyon is jól tudta, hogy Mossimo addig sosem hallott a Lángról, amíg Chicagóba nem érkezett, és most azt hitte, hogy megszerezheti. Nonno bunkónak nevezte Mossimót, és valóban egy paraszt volt, aki semmit sem értett a világ finom dolgaiból. Ezt Mossimo is tudta. Többek között ezért gyűlölte annyira Nonnót. Mindig alacsonyabb rendűnek érezte magát - mert az is volt. Roberto egy kis sót dörzsölt a sebbe azzal, hogy emlékeztette Mossimót, ő a társadalom legmagasabb köreiben mozog. - Szombat este láttam a gyémántot McGrath jótékonysági rendezvényén a házában. Ha viszont a követ el kell lopni, akkor kellett volna megtenni, amikor úton volt a múzeum és a ház között. - Jobb lesz azon az éjszakán, mielőtt továbbviszik a következő kiállítási helyre. Ha be van csomagolva, könnyebb szállítani. - Nagyon jó. Nagyon okos. - Mossimo éles eszű fickó volt, ezért Roberto megjátszotta az ártatlant. - De mi közöm van nekem ehhez? - Te belső ember vagy. - Még nem bizonyították rám. 64

- Ez csak formaság. - Mossimo nevetett, majd amikor rájött a köhögés, tányérján elnyomta a cigarettáját. - Nagyapád a legjobb volt a szakmában. - Amíg te ki nem ebrudaltad a szakmából - mondta Roberto nyugodtan. Nem volt oka dühösnek lenni, hiszen a bosszú egy karnyújtásnyira volt. - Ideje volt változtatni. Hidd el, nem örültem a dolognak. Nagyapád azonban már öreg volt. Kezdett elpuhulni. Annak meg kellett történnie. Ugyanakkor - Mossimo a mutatóujjával megfenyegette Robertot - szerintem megtanított neked mindent, amit tudott. Roberto gyors pillantást vetett Brandire, aki fojtott hangon, gyorsan beszélt, sorolva a tényeket Glenn Silversteinnek. - Az ügyvédem nem lesz örökké elfoglalt. Térj a tárgyra! - Erre a feladatra azt akarom, hogy te légy a belső emberem! Roberto nevetése elég hangos volt, hogy Brandi eltartsa a fülétől a telefont és rámeredjen. Mossimót nem volt könnyű zavarba hozni. - Nem lenne olyan rossz kapni egy szeletet abból a gyémántból, nem igaz? - Nincs szükségem pénzre. - Roberto fél szemét Brandin tartotta. A nő arca kipirult, szeme szikrázott, hangja ellentmondást nem tűrő volt. - Gróf vagy. Fontos ember Olaszországban. - Nem egy más helyen is. - Roberto csak most döbbent rá, hogy élvezi a helyzetet. - Ja, más helyeken is. - Mossimo kivillantotta sárga fogait; jóindulattal ezt mosolynak is lehetett értelmezni. – Sosincs szükséged pénzre, de azért egyre-másra lopod a gyémántokat Európában és Ázsiában. Egy olyan ember számára, mint te, ez igazi kihívás. Izgalom. És gondolj csak bele! Kirabolni egy ilyen híres múzeumot! Híres leszel a szakmában. Roberto eljátszott a gondolattal, letagadja, hogy a szakmához tartozik. Viszont nem akarta annyira felbosszantani Mossimót, hogy teljesen elveszítse a türelmét. Tudta, milyen az; saját szemével látta. Ezért inkább azt mondta: - Halott lennék. Azt a gyémántot a legkorszerűbb biztonsági rendszer védi. Megsülnék, mielőtt kétlépésnyit haladnék a gyémánt felé. - Szóval szemügyre vetted a rendszert. Roberto semmitmondón vállat vont. - Tehát... ez egy olyan meló, amit veled vagy nélküled, de el kell végezni. - Mossimo gyorsabban beszélt most, hogy Brandi befejezte a telefonálást. - Nélkülem. Már így is vád alatt állok. Csak egy bolond csinálna ilyenkor bármit is. - Egy bolond, akinek van nagyapja. - Á, tehát erről van szó! - Mossimo tényleg azt hiszi, hogy Roberto nem védi meg a nagyapját? Mossimo azonban pontosan tudta, hogyan működik Roberto gondolatmenete. - Nagyapád öreg. Ki sem mozdul otthonról vagy a környékről, ahol lakik, és nem fogja hagyni, hogy őrizet alá helyezd. Ha nem működsz együtt, előbb vagy utóbb, de elkapjuk. A pincérnő az asztaluk felé tartott az ennivalójukkal. - Előbb vagy utóbb, Mossimo, valaki felkapja a vizet, és kicsinál. - Roberto hangja olyan nyugodt volt, hogy beletelt néhány másodpercbe, amíg a Fosserák felfogták, hogy mit is mondott valójában. Ricky és Danny olyan hirtelen álltak fel, hogy székük nekicsapódott a falnak. A pincérnő elkanyarodott, és elkapta a feléjük induló Brandi könyökét. - Nyugalom! Nyugalom! - Mossimo intett az embereinek, hogy üljenek vissza. - Nincs szükség fenyegetőzésre. Mi itt mindnyájan barátok vagyunk. Meg tudjuk beszélni a dolgot. Előbb a pálca, aztán a kedvesség. Chicago jól jövedelmező ékszertolvaj-koncessziója kezdett kicsúszni Mossimo kezéből, és ő hajlandó volt bármire, legyen akármilyen kockázatos, hogy az irányítást visszaszerezze. Pontosan, ahogy Roberto remélte.

65

- Családjaink története messzire nyúlik vissza az időben. Berninában a Fosserák és a Continik évszázadokig együtt raboltak. - Mossimo összefonta két ujját, és odamutatta Robertónak. - Az egyesülés manapság hagyomány. - Nem egészen. - Roberto az asztalra tette a tenyerét. - A Fosserák lószart sem tudnak a kötelességről. Ricky és Danny ismét felpattantak. Ahogyan Roberto is. Másik kezével is az asztalra tenyereit, és Mossimo felé hajolt. - Ahogyan az is, hogy két embered állandóan a nyomomban van. Ez hülyeség, és azt akarom, hogy hívd vissza őket! - Én nem állítottam rád senkit. - Mossimónak sikerült csodálkozást színlelnie. Mielőtt bárki láthatta volna a mozdulatot, Roberto megragadta Mossimo csuklóját és csavart egyet rajta. - Hívd vissza őket! A Fosserák egy emberként hördültek fel. Hideg fém érintette Roberto nyakát. Hagyta, hogy pillantása elidőzzön a gyűrűn, ami Mossimo kisujját díszítette. Régi volt, nagyon régi, annyira, hogy a díszítés már lekopott az aranyfoglalatról. A közepén csillogó kő egy hibás, sötétzöld smaragd volt, amit csiszolás helyett legömbölyítettek és felpolíroztak. Az a gyűrű... Nem akarta elfogadni a megbízást, de nem számított arra a hirtelen feltörő érzelemhullámra, amit a nagyapja gyűrűjének látványa keltett benne. Szerette volna kitekerni Mossimo nyakát. Ehelyett a csuklóját tekergette. Anélkül, hogy körülnézett volna, azt mondta: - Mondd meg ennek a disznónak, hogy tegye el a pisztolyát, különben az orvosoknak kell levágni a gyűrűt a törött ujjadról. Így lenne igazságos, nem? Mossimo kerek arcán verejtékcseppek jelentek meg a fájdalomtól. - Tedd el a pisztolyt! Diavolo, Danny, tedd már el, mielőtt a zsaruk meglátnak! Semmi szükségünk a felhajtásra. Roberto látta a szeme sarkából, hogy Danny becsúsztatja a pisztolyt az ingje alá. Igen. - És most, Mossimo, megismétlem. Hívd vissza azokat a fickókat! - Nem állítottam rád senkit. Akarod, hogy kiderítsem, ki volt? Azt megtehetem. Mossimónak komoly fájdalmai voltak, ezért előfordulhatott, hogy igazat mond. Ahogyan az is, hogy hazudik, mint a vízfolyás. Roberto belenézett Mossimo gonosz, apró szemébe, amivel kihívóan nézett rá, tudtára adva, hogy egy ellenfelet fenyeget, akit tisztelnie kellene. - Sajnálom, hogy igazságtalanul vádoltalak. Tudhattam volna, hogy te, a család régi barátja, nem folyamodsz ilyen tisztességtelen módszerekhez. - Elengedte Mossimo csuklóját. Magam gondoskodom a két fickóról. - Segíthetek - ajánlotta Mossimo. - Nincs szükségem segítségre. - Roberto szélesen mosolygott, és Brandi felé fordult. A nő időközben végzett a telefonálással, és elkerekedett szemmel, döbbenten meredt Robertóra. Hát persze! Azt hitte, hogy ő egy műkedvelő, ügyes kezű olasz gróf, nem pedig olyasvalaki, aki képes erőszakot alkalmazni. Odadobta Brandinek a kabátját. - Vedd fel! - utasította. A nő engedelmeskedett, de a keze remegett, ahogy megkötötte a kabát övét a derekán. Roberto a közelben ácsorgó pincérnőnek borravalót adott, és azt mondta: - Tegye zacskóba ezeket a kielbasákat! - Mossimónak pedig: - Köszönjük az ebédet!

66

- És mi lesz a munkával? - Mossimo a csuklóját babusgatta, és most már nyoma sem volt rajta a színlelt jóindulatnak, pontosan olyannak látszott, amilyen valójában volt: gonosz, kicsinyes, stílustalan tolvajnak. - Majd jelentkezem.

67

Tizenhárom Roberto megfogta Brandi karját finoman, de határozottan, és az ajtó felé terelte. Brandi össze volt zavarodva. Világosan szerette volna leszögezni, hogy nem szereti, ha taszigálják, ugyanakkor szeretett volna kijutni abból az étteremből, mielőtt valaki megsérül. Például ő. Vagy Roberto. - Mi volt ez az egész? - suttogta. - Némi nézeteltérés arra vonatkozóan, hogy ki fizesse az ebédet. - Roberto elvette a zacskókat a pincérnőtől. - Mindig előkerül a pisztoly, amikor nem értetek egyet valamiben? - Brandi hátranézett. A Fossera-asztalnál mindenki talpon volt, és összehúzott szemmel figyelte, ahogy Robertóval az ajtó felé tartanak. Brandi visszafordult, de a hátán a bőr furcsán bizsergett. Vagy talán a hideg verejték csordogált végig a gerincén. - Hogy ment a telefonbeszélgetés a McGrath és Lindoberthtel? - kérdezte Roberto könnyedén. - A telefonbeszélgetés... Ja! Glenn Silversteinnel. - Hogy lehet Roberto ilyen nyugodt, amikor lehet, hogy ebben a pillanatban golyók süvítenek feléjük? - Azt akarja, hogy kétóránként jelentkezzek nála. Roberto a vállával kilökte az ajtót. - Tényleg? És mit akar ezzel elérni? - Szerintem az a célja, hogy nekem kényelmetlenséget okozzon. - A hideg levegő jólesett a fullasztó légkör után, vagy talán csak megkönnyebbülést érzett. Brandi nagyot sóhajtott. Az autó nem volt sehol. - Most hová megyünk gyalog? - kérdezte gúnyosan. Roberto kinyitotta a telefonját és beleszólt. - Newby, készen vagyunk. Brandi elhúzódott az étterem ablakától. Pisztolyok. Azoknak az embereknek pisztolyaik vannak. Az apjának vadászpuskája volt. Ettől eltekintve minden pisztollyal kapcsolatos tapasztalata a Steven Seagal-filmekre korlátozódott, amiket Alannel látott, és csak kényszerből. Tudta, hogy naiv, de még sosem látott olyat, hogy pisztollyal fenyegessenek meg valakit. Valakit, akit ismer. Például Robertot. Gyors oldalpillantást vetett a férfira. Roberto a történtek ellenére nyugodtnak látszott, és Brandi rájött, hogy az egész jelenet alatt tekintélyt sugárzott. Azok a fickók megverhették, akár meg is ölhették volna, akkor is ő lett volna az, aki uralja a helyzetet. Ki ez a férfi? Ékszertolvaj? Gengszter? Vagy csak egy gróf? Roberto a szomszédos épület kapujáig terelte Brandit, ami némileg szélvédett volt, és ott a kezébe nyomta a zacskókat. - Maradj itt! - És ezzel elrohant, méghozzá úgy, mint egy versenyző, nem pedig egy gróf/ékszertolvaj elegáns öltözékben. Ami azt illeti, a két alak, akik követték őket a törvényszéki épülettől idáig, most ott ácsorgott a sarkon, és amikor meglátták a feléjük száguldó Robertot, menekülni kezdtek, mint akik bűnösök valamiben. Roberto bekanyarodott a sarkon. Eltűnt Brandi szeme elől. A francba! Már most szem elől vesztette! Brandi is futni kezdett. A széltől elállt a lélegzete. A szíve vadul vert a hidegtől, a mozgástól és a félelemtől, hogy a férfi elszökött tőle. Odaért a sarokra. Roberto és a két fickó sehol sem volt. Brandi megállt. Tehetetlennek és ostobának érezte magát... és féltette Robertot. 68

Miért? Miért aggódik érte? Saját maga miatt kellene aggódnia, amiért vissza kell mennie Knight bíróhoz, és beismerni, hogy elvesztette Roberto Bartolinit. A McGrath és Lindoberth sem lesz túl boldog. Ő azonban amiatt szorongott, hogy Roberto bajba került. Még nagyobb bajba. És valami bántódása esik. Mekkora bolond! Ostoba volt Alannel kapcsolatban is. Fogalma sem volt, mi lehet a gond a Fosserák és Roberto között. És Roberto... minden alkalommal, amikor azt hitte, sikerült nagyjából kiismerni a személyiségét, átváltozott mássá. Ami még rosszabb... szörnyű lelkiállapotát tovább fokozta a tény, hogy a kielbasának csodálatos illata volt. Hogyan gondolhat az evésre ilyenkor? Nyilvánvalóan azért, mert az egyetlen dolog, amiben jó, az az evés. És a hm, szex. Tudta, hogy abban jó. A hétvége során egy alkalommal sikerült Robertot könyörgésre bírnia. Elindult az utcán, próbálva nem megfagyni, miközben tekintete egyfolytában a férfit kereste, remélve... Roberto futva jelent meg a sarkon. - Mit csinálsz itt? - Megint megragadta Brandi karját, és a sarok felé taszigálta, majd ahogy a limuzin lefékezett a járda mellett, az autó felé tolta. - Abbahagynád a lökdösésemet? - Brandi megpróbálta megtaszítani a férfit. - Csak irányítalak. - Nem várta meg, amíg Newby kiszáll és megkerüli az autót, hogy kitárja az ajtaját. Ő maga nyitotta ki és „beirányította” Brandit. Behuppant mellé az ülésre, becsapta az ajtót, és Newby már indított is. - A fenébe, Brandi! Mondtam, hogy maradj ott. - Nem vagyok túl jó utasítások követésében. - És elege volt abból, hogy megmondják, mit csináljon, taszigálják és bűnbakot csináljanak belőle. Lehetett valami Brandi arckifejezésében, ami figyelmeztette a férfit, hogy veszélyben van, mert csak annyit mondott: - Hm. Igen. Erre emlékszem. - Kivette a zacskókat a kezéből. - Jó kislány. Még megvan a kaja. - Örülök, hogy legalább ennyit jól csinálok. Nem mehetek arra, amerre akarok, Glenn a lelket is kipréseli belőlem, amiért nem tudlak „kordában tartani” téged - két ujjával idézőjelet rajzolt a levegőbe -, azok a fickók nem hitték el, hogy ügyvéd vagyok, azt hitték a szer... - Gyorsan becsukta a száját. Túl fáradt lehet. Majdnem utalt a közös hétvégéjükre, pedig az egy olyan téma volt, amiről nem szeretett volna beszélni. - Zsémbes vagy, ha megéhezel - jegyezte meg a férfi. - Nem igaz. - Bár a kolbász, a hagyma és a savanyú káposzta illata szinte elviselhetetlenül csábító volt, és ez, megkönnyebbüléséhez társulva, hogy biztonságban van, és Roberto is biztonságban van, hangos gyomorkorgást eredményezett. Roberto elővett egy tálcát a limuzin egyik titkos oldalrekeszéből és Brandi ölébe tette. Kinyitotta az egyik zacskót és a kezébe adott egy langyos, becsomagolt szendvicset. - Tessék, egyél! - Ide figyelj, el kell mondanod, hogy mi folyik itt! - Brandi remegő kézzel kicsomagolta a kielbasát. - Kik voltak azok az emberek? - Az étterembeliek vagy azok, akiket üldöztem? - Akiket üldöztél. - Nem tudom. Beszélni akarok velük, hogy megtudjam, miért bukkannak fel mindenütt, ahol mi. Brandi kénytelen volt elismerni Roberto ügyességét a kérdések megválaszolásában. Nem árult el többet, csak amennyit muszáj volt. - Pisztolyuk is van? - kérdezte, aztán beleharapott a kielbasába, és azonnal félresiklott a gondolatmenete. - Ez annyira finom! - nyögte tele szájjal. Roberto rámosolygott. Úgy mosolygott, mint azon az estén, azon a hétvégén, mintha ő lenne a legcsodálatosabb nő a világon. 69

Zavartan a szalvétáért nyúlt, és ujja összeért a férfiéval, aki egyet odanyújtott neki. Egy hot dog elfogyasztása vajon miért juttatja eszébe a férfival való szeretkezést? Nos... Gyorsan beszélni kezdett. - Szerinted ki követhet téged? - Akárki. - Roberto is beleharapott a hot dogjába, és elgondolkodva rágta a falatot. - Az FBI, a rendőrség, riporterek. Azt hittem, a Fosserák azok, de Mossimo állítja, hogy nem. Persze hazudik, mint a vízfolyás. Tehát azoknak az alakoknak is lehet pisztolyuk. Brandi tudta, hogy nem fog örülni a válasznak, ennek ellenére megkérdezte: - A Fosserák miért követnének téged? - Szakmai kíváncsiságból. Brandit áramütésként érte a felismerés. - Ékszertolvajok? - Mossimo a világ legnagyobb műveletét irányítja, méghozzá a házából. - Bajba kerülhetek, amiért bűnözők közelébe engedtelek. Lőfegyverrel rendelkező bűnözők közelébe! - A gondolattól csaknem elájult. - Nem hiszem, hogy Knight bíró nagyon bánkódna, ha lelőnének. - Roberto szélesen vigyorgott. - A ma reggeli találkozásunk után szerintem határozottan szurkol érte. - Nem, én nem viccelek. Majdnem eltörted annak az embernek a csuklóját. - Úgy tűnt, ő is pontosan tudja, mit csinál. - Pisztolyt szegeztek rád. Nem úgy nézett ki, mint egy átlagos ebédidőben megejtett találkozó. - Neked talán nem. Ne aggódj, cara; nem engedem, hogy az indulatok megérintsenek. Felnyitotta az egyik dobozos kólát és odaadta Brandinek. - Miért kell mindenütt indulatnak lennie? - Brandi kortyolt egyet, és a cukor jóleső érzéssel töltötte el a testét. - Ahol Fosserák vannak, ott mindig van indulat. - Roberto ismét harapott a hot dogjából. Kérnem kellett volna bele egy kis csemege mustárt. Láthatóan nem vette komolyan Brandi vallatását. - Az én felügyeletemre bíztak. Ha visszaemlékszel, Knight bíró közölte veled, milyen büntetést kapsz, ha ezt elcseszed, és velem is közölte, én milyen büntetést kapok, ha te elcseszed. Tudod, örülnék... - Ha válaszolok a kérdéseidre, te is válaszolsz az enyéimre? - Roberto odanyújtotta Brandinek a sült krumplis zacskót. Brandi azonnal veszélyt szimatolt. - Milyen kérdésekre? - A krumpli puha volt és sületlen, ezért inkább visszaadta. - A vőlegényednek felesége van? Mennyire kíváncsi Roberto titkaira? - Csak egy. A férfi nem nevetett. És különben is nem mindegy, hogy most tudja meg, vagy később? Előbb vagy utóbb mindenki megtudja. Az a piszok Sanjin kideríti - talán már hallotta is Glenntől, attól a mocsoktól. Persze, ha nem egy évre bérelte volna ki azt a nyomorult, szétvert lakást, ha nem lenne vele tökéletesen tisztában, hogy a felmondás első teljes idős munkahelyén teljesen tönkretenné a folytatást, ha Robertot nem helyezték volna a felügyelete alá, otthagyná a McGrath és Lindoberthet, és hazamenne Nashville-be. Pillanatnyilag a gondolat, hogy Tiffany megöleli, simogatja a haját, és „szegény drágám” -nak nevezi, maga volt a mennyország. Brandi keze a táskája felé kúszott, amelyben a telefonja lapult. Nem. Nem beszélhet az anyjával. Itt nem. Most nem, hiszen Roberto őt nézi és választ vár. - Alan teherbe ejtette a szeretőjét, és el kellett vennie feleségül. - Brandi beletörölte a kezét a papírszalvétába. 70

- Aha. - Roberto egyáltalán nem látszott meglepettnek, mintha a férfiak mind ezt csinálnák. A piszkok. Végignézett Brandin, és elgondolkodott valami részleten, amelyről neki nem volt tudomása. Végül tudtára adta az eredményt. - De legalább nem szeretted. - Igenis szerettem! - Tényleg szerette. - Nem, nem igaz. Nem vagy kétségbeesett, te dühös vagy. - Mert te dühítő vagy! - És kellemetlen. - Egész nap eszedbe sem jutott az exvőlegényed. Egy nő, akinek fáj a szíve, másra sem tud gondolni. - Honnan tudsz ilyen sokat a szerelemről? - Csak mert rávetette magát Robertóra, a másnapra nem gondolva, úgy viselkedik, mintha mindent tudna róla. Olyasmit, amit még ő maga sem tud. - Szeretnél kérdéseket feltenni nekem - mondta Roberto -, vagy veszekedni akarsz? - Nem szoktam veszekedni. A férfinak volt mersze talányosan mosolyogni. Pedig ő akkor sem szokott veszekedni senkivel. Ő egy okos, racionálisan gondolkodó nő. Összeszedte megtépázott önuralmát, és összpontosított. - Igen. Igen, vannak kérdéseim. A Fosserákról... miért mentél oda? - Ők akartak találkozni velem. - Úgy tűnt, a férfit nem érdekli a krumpli sületlensége. Jó étvággyal fogyasztotta. - Miért? Miért voltál olyan ostoba, hogy odamész ilyen emberekkel találkozni, amikor bűnvádi eljárás alatt állsz? - Mossimónak senki nem mond nemet. Roberto kifejezéstelen hangja hallatán Brandi megborzongott. - Veszélyes alak? - Nagyon veszélyes. - Akkor miért nem adod fel a rendőrségnél? - Ennek több oka is van. Először is a rendőrség semmit nem venne komolyan, amit én mondok. Amint azt tudod, perbe fogtak lopásért, és a rendőrség azt hinné, itt valamiféle rivalizálásról vagy kelepcéről van szó, vagy ha megölnek, azért tették, hogy megszabaduljanak tőlem. Másodszor, semmi rossz dolgon nem kapták rajta. Igencsak felháborodna egy vizsgálaton, és megölné az illetőt, akinek köszönheti. - Roberto közel hajolt Brandihez, és mélyen a szemébe nézett. Arckifejezése komor volt és sötét. - Érted, mit akarok mondani? Nem szabad a rendőrségnek beszélned Mossimóról vagy a Fosserákról! Őket nem érdekli, hogy fiatal vagy, szép vagy és nő vagy. Megölnek. Brandinek fogalma sem volt, mit mondjon. Azt sem tudta, mit gondoljon. Ez az egész, amit Roberto mondott... ki ez az ember? Szenvedélyes szerető? Elbűvölő ékszertolvaj? Ellentmondást nem tűrő arisztokrata? Vagy ez a komor, ijesztő férfi, aki... aki talán járatos a gyilkolásban? Brandi utálta, hogy ennyire hátrányban van. Valamiképpen utána kellene néznie a férfinak. Bárcsak nála lenne a laptopja! Körülnézett az autóban. - Hol van a számítógép? - Milyen számítógép? - Az, amelyikről Newby beszélt. - E-mailt akarsz küldeni a rendőrségnek? - Roberto hangja udvarias volt és kimért. - Nem... - Azt azonban nem mondhatta meg, miért kell a számítógép, hogy meg akar tudni róla mindent: milyen életet él, mivel tölti a szabadidejét, kikkel volt szerelmi viszonya, és hogyan történt az a bizonyos lopás. 71

- Egy e-maillel nem lehet eljuttatni az információt a megfelelő helyre - mondta a férfi. Ebben igaza volt. Azonban attól a perctől kezdve, hogy kevesebb, mint huszonnégy órával ezelőtt elbúcsúzott tőle, az élete káosszá vált, és most még veszélyben is van? Igen, ebben biztos volt, de kitől kell félnie jobban? A Fosseráktól vagy Robertótól? - Azt kell tennem, amit helyesnek tartok. - Kérlek, ne feledd el, Brandi Michaels, hogy az ügyvédem vagy, és minden információ a tetteimmel vagy a beszélgetéseinkkel kapcsolatban jegyzőkönyvön kívüli. - Kétlem, hogy Knight bíró így tekintené a dolgot. - Bár az is lehet, hogy igen; a bírók és a jogászok általában nagyon komolyan vették az ügyvéd-ügyfél közötti bizalmas kapcsolat kérdését. - Akkor még jó is, hogy a felügyeletedre bíztak, így legalább állandóan rajtad tarthatom a szememet. - Roberto hangja kedvesen csengett. Brandi hátán azonban ismét végigfutott a hideg. A férfi nem erőszakkal fenyegette; sokkal inkább úgy tűnt, nem szűnő közeli kapcsolatukban tetszeleg. - Mit akartak a Fosserák? - A fejemet tálcán. - Nekik mi hasznuk származik abból? - Nagyon gyorsan kapcsolsz - mondta a bosszantó férfi, és bekapott néhány petyhüdt krumplicsíkot. - Azt akarják, hogy nekik dolgozz, igaz? - Valóban gyorsan kapcsolt. Megfogta a férfi vállát, megszorította és azt mondta: - Roberto, azt akarják, hogy ellopj valamit, de ha ismét lebuksz, életed hátralévő részét börtönben fogod tölteni, és a legügyesebb jogászcsapat sem lesz képes semmit sem tenni érted. - Ennek a gondolatát is képtelen volt elviselni. - Esküszöm neked, nem teszek semmit, amivel veszélyeztethetem az állásodat, és nem csinálom meg azt, amit a Fosserák akarnak tőlem. - Mély hangja szinte vibrált az őszinteségtől, sötét szeme pedig többet, sokkal többet ígért ennél. - Az ígéretedtől függök, mert... Várjunk csak! - A limuzin lassan haladt a régi városrész keskeny utcáin. - Hová viszel? - És a szíve vajon miért dobbant akkorát a gondolatra, hogy Roberto elhurcolja a vackába, hogy még egyszer a kedvét töltse vele? - Gondoltam, örülnél, ha megismernéd a nagyapámat. - Ó! - Micsoda csalódás. Nem a vackába hurcolja. Milyen hízelgő! Azt akarja, hogy megismerje a családját. Milyen ostoba! Ez nem a családja megismeréséről szól. És nem is arról, hogy a felügyelete alá helyezték. Ez Roberto kényelméről szólt, és csakis a kényelméről. Még arra sem vette a fáradságot, hogy visszavigye őt oda, ahová tartozik. Olyan jelentéktelen számára, hogy egyszerűen magával hurcolja, mint egy kis ráadás terhet. - Kedvelni fogod a nagyapámat. Nonno jó ember, bár kicsit bogaras, de ha az ember az ő korában sem lehet bogaras, mi értelme az életnek? - Roberto végzett a hot dogjával és a dupla adag krumplival. - És? - Brandi várta a folytatást. - Nagyapám ékszertolvaj. Puff neki! A folytatás. - Akkor miből gondolod, hogy kedvelni fogom? Én a tisztességes embereket szeretem. Az erkölcsi felelősséggel rendelkező embereket, akik nem lopnak szórakozásból. - Szándékosan durva volt. Roberto azonban csak vigyorgott. - Ő nem szórakozásból tette. Családi üzlet volt. A Continik... - Continik?

72

- Anyám családja. Nemzedékeken keresztül loptak a gazdagoktól. Mi Észak-Olaszországból származunk, a hegyek lábától. Utazókat raboltunk ki, akik kimerültek voltak a hegymászástól és az ereszkedéstől. - Milyen hősies! - jegyezte meg Brandi gúnyosan. - A szegénység megtanítja az embert, hogy elvegye azt, amit lehet. Ezzel Brandi sem vitatkozhatott. Nagyon jól tudta, a szegénység mire képes. Segít nagyra törő ambíciók kifejlesztésében, és a sikert nem választási lehetőségként, hanem egyetlen lehetséges megoldásként állítja az ember elé. - Nonno valóságos legenda. Neki van a létező leggyorsabb keze. Előre figyelmeztet, aztán elveszi a pénztárcádat, az órádat, a fülbevalódat, a zsebkendődet, a kulcsaidat. Egyszer láttam, amint kivette egy nő jogosítványát a tárcájából, a becipzározott táskájából, és a végén még a cipzárt is visszazárta. - Tehát zsebtolvaj. - Nem, a zsebtolvajlás túl egyszerű számára. Nincs benne semmi kihívás. - Roberto büszkén vigyorgott. - Nemzetközi ékszertolvaj. Fiatalabb korában belső ember volt. Az, aki bemegy és összeszedi az ékszereket. Az az ember, aki hatástalanítja a riasztót, mielőtt a riasztó észrevenné, hogy ott van valaki. Képes volt végigmenni egy bedrótozott padlójú szobán anélkül, hogy a riasztó bekapcsolt volna. Kísértet volt, akit a nagy bulikra alkalmaztak, később pedig ő tervelte ki a nagy bulikat. Utálta magát, amiért megteszi, de muszáj volt megkérdeznie: - Te is ezt csinálod? - Nem szeretem felrúgni a hagyományokat - felelte a férfi szelíden. Brandi a kezére nézett - hosszú, széles, amivel képes egy nőt az eksztázisig juttatni... - Jó vagy dolgok ellopásában. - Igen, az vagyok. De, Brandi... - Roberto komoly hangja arra késztette, hogy felnézzen, egyenesen a szemébe. A következő pillanatban azonban már meg is bánta. Ugyanis először a hotelszobában eltöltött éjszakák óta igazi érzéki pillantással nézett rá. - Soha nem vettem el tőled, amit ne adtál volna szívesen. - Ha visszaemlékszel, én voltam az, aki az ajánlatot tette. - Brandi hangja tárgyilagos volt, de az arca pipacspiros lett. Nem mintha azt hitte volna, hogy a férfi elfelejtette közös hétvégéjüket, de egyáltalán nem mozdult rá. Egészen mostanáig egyetlen bizalmas megjegyzést sem tett. Úgy tűnt, szívesen tesz úgy, mintha kapcsolatuk mindig is teljesen szakmai jellegű lett volna. Brandit kicsit bosszantotta, hogy a férfi képes ilyen könnyedén figyelmen kívül hagyni, ami közöttük történt, ugyanakkor hálás is volt érte. Visszautasítani kellemetlen lett volna - különösen mivel nem volt benne biztos, hogy képes lenne rá. Persze ez nem olyan volt, mintha hosszú ideje együtt lennének. Hivatalosan csupán ma reggel ismerte meg a férfit, csak valahogy sokkal régebbinek tűnt. Mindenesetre kénytelen volt tisztázni a dolgokat. - Figyelj, most már úgyis tudsz mindent. Dühös voltam Alanre. Bosszút akartam állni, és ehhez téged használtalak fel. Most talán mérges vagy, és úgy érzed, kihasználtalak, ezért bocsánatot kérek. Tudom, hogy nem lett volna szabad megtennem, de olyan sok áldozatot hoztam Alanért, ő pedig... engem hibáztatott, mert szerinte nem tettem eleget. Elszállt az agyam. Érted? Az, hogy megkértelek, feküdj le velem, csak egyszerű bosszú volt. Roberto megfogta Brandi kezét, a szájához emelte és megcsókolta, mintha a savanyú káposzta, a hagyma és a fokhagymás kolbász szaga egyáltalán nem zavarná... mindaddig, amíg a szag az ő bőréből árad. - Csodálatos teremtés vagy, és olyan gyakran használhatsz, amilyen gyakran csak akarsz.

73

Tizennégy Amikor Roberto csodálatos teremtésnek nevezte a maga olaszos akcentusával, Brandi kész volt letámadni illatos gyertyákkal, friss virággal és... Ó, jaj, mit szeretnek a férfiak? Egy ’56os Chevy Nomaddal, amelynek, ahogy hallotta, hatalmas lehajtható hátsó ülése van. Roberto ismét megcsókolta Brandi kezét, és gyorsan azt mondta: - Megérkeztünk. Ahogy kisegítette az autóból, Brandi körülnézett. Olyan környéken voltak, ahol középosztálybeli, dolgozó emberek laktak kétemeletes téglaházakban, amelyek az utcához közel épültek. A járdától magas lépcsősor vezetett fel a bejárati ajtóig. A csipkefüggöny mögül egy öregasszony leste őket. - Az ott Mrs. Charlton. - Roberto vidáman integetett. Miközben a lépcsőn haladtak fölfelé, megfogta Brandi karját. - El ne csússz azon a jégfolton! Az idős férfi, aki beengedte őket, az összes valaha lefényképezett olasz nagypapa karikatúrája volt. Mély ráncok szabdalták az arcát és a homlokát. Vékonyszálú, ősz haja égnek állt, és lebegett a szélben. Barna szeme csillogott. Talán százhetvenöt centi magas lehetett, és ellentétben Robertóval, vékony testalkatú. - Siessetek! Gyertek be! Hidegebb van kint, mint amilyen hideg egy boszorkány csöcse! Becsukta mögöttük az ajtót, beszorítva őket egy félhomályos, keskeny előszobába, ahonnan ajtók nyíltak különböző szobákba, és egy lépcső vezetett fel az emeletre. Kabátjaikat lelökte egy székre. Széles mosollyal, amitől kilátszottak erős, fehér fogai, az unokájához fordult, a karjába zárta és szorosan megölelte. Roberto szívélyesen viszonozta az ölelést. Olyan szeretettel csókolták meg egymás arcát, hogy Brandinek könnyek szöktek a szemébe. Hű, tényleg fel kellene hívnia az anyját. Hirtelen erős vágy támadt benne a család után. - Ki ez a csodálatos teremtés? - Roberto nagyapja ragyogó mosolyt villantott Brandire. Egy újabb csodálatos teremtés erős olasz akcentussal. Ezt nem lenne nehéz megszokni. - Ő Miss Brandi Michaels, az ügyvédem. - Roberto hangja büszkén csengett. Ehhez is hozzá tudna szokni. - Brandi, ő az én nonnóm, Sergio Contini. - Ó, szóval Brandi. Milyen részegítő név! - Mr. Contini megölelte és őt is megcsókolta. Maga aztán nagyon szép. És milyen magas! Isten hozta az otthonomban! - Köszönöm, Mr. Contini. - Szappan és borszaga volt, erősnek és szívósnak tűnt, és a kiejtése pontosan olyan volt, mint Robertóé. Brandi fogadni mert volna, hogy sorban álltak érte a nők. - Szólítson Nonnónak! - Megszólalt a telefon. Az öreg nem törődött vele, belekarolt Brandibe és bevezette a nappaliba, ahol a bútorokon barna brokáthuzat volt, a falakon fekete-fehér fényképek, az asztalon és a polcokon pedig csipketérítők. - Na és, hogyan ismerkedett meg az én Robertommal? - Egy partin találkoztunk - hogy úgy mondjam -, de most együtt dolgozunk ezen az ügyön. Rápillantott a dívány melletti zsinór nélküli telefonra, amely továbbra is kitartóan csengett. Nonno ügyet sem vetett rá. - Tudom, mondta, hogy maga az ügyvédje. - Az egyik ügyvédje - helyesbített Brandi. - Egy hozzáértő csapat dolgozik az ügyén a McGrath és Lindoberthnél. A telefon csengett. - Bajban van az én unokám. - Nonno komoran meredt Robertóra, majd elvigyorodott. - De biztosan kimászik belőle. - Nonno! - Roberto hangja figyelmeztető volt. 74

- Nem, nem. Diszkrét vagyok. Nem mondok semmit. A telefon továbbra sem hallgatott el. Roberto végül megkérdezte: - Nonno, nem veszed fel? - Mrs. Charlton, az a vén, kíváncsi satrafa. Még ötöt fog csengetni, aztán feladja. Hála az égnek, hogy hideg van, máskülönben már itt lenne, hogy találkozzon a mi csodálatos ügyvédnőnkkel. - Nonno Brandire mosolygott. - Foglaljon helyet! - Megfogta Brandi vállát és lenyomta egy barna kanapéra, ami olyan öreg volt, hogy a párna ijesztően besüppedt alatta. Úgy tűnt, a családban minden férfi szeret „irányítani”. A telefon, ahogy az öreg megjósolta, végre felhagyott a csöngéssel. - Bort? - kérdezte, de ekkor már három poharat teletöltött egy csiszolt üveg kiöntőből. Körben mindenütt látszottak a gazdagság nyomai, általános kopottsággal vegyítve. Csiszolt üveg és tönkrement kanapé. Rengeteg bőrkötéses könyv és egy régimódi hősugárzó, ami szabálytalanul zörgött. Egy Marc Chagall olajfestmény, ami akár eredeti is lehetett, és egy gyékényfonatos zöld szőnyeg. A szoba kényelmes, ugyanakkor elhanyagolt volt, ahogyan egy jól belakott és szeretett hely lehet. Roberto leült a kanapé másik végére, és kényelmesen hátradőlt, mintha találkozásuk óta először végre el tudná engedni magát. Nonno Brandi kezébe adta a borospoharat, és a lány ránézett a kezére. A bőr sebhelyes volt, az ujjak merevek, mintha nem tudná hajlítani őket. Baleset? Ezért vonult vissza? Nonno megvárta, amíg Brandi kortyolt a borból. - Ízlik? - Csodálatos. - Vörösbor volt, sima, gazdag aromájú, kellemesen melegítette a gyomrát, és a szeder ízét idézte. Jobban teszi, ha nem iszik túl sokat belőle, mert különben itt fogja elnyomni az álom az öreg kanapén. Ahogyan Robertot is, Nonno otthonának melege és kényelme Brandit is megnyugtatta. - Egyen egy süteményt! - Nonno egy tányért tartott elé. Brandi kivett egy aprósüteményt és rágcsálni kezdte. A vanília illata és a mandula vajas íze azonnal a fejébe szállt, elkábítva az ízek orgiájával, amitől legszívesebben az ölébe vette volna a tányért, hogy befalja az összesét. - Ez a legistenibb süti, amit valaha ettem. Ki sütötte? - Én. Nyugdíjas vagyok, a feleségem meghalt, így igyekszem lefoglalni magam. - Nonno szemmel láthatóan nagyon elégedett volt. Odaadta Robertónak a poharát, aztán fogta a sajátját és a tévé előtti fotelbe ült. Hátradőlt, kopott cipője sarkát beleakasztotta a fotel lábába, és rájuk mosolygott. - Az én unokám boldogul a szakmában. Ügyesen mozog, és a keze is ügyes. - Meglebegtette ujjait az ép kezén, majd huncutul Brandire mosolygott. - Ezt ismeri? Brandi elpirult. - Nonno! - Roberto megrovón nézett az öregemberre. Nonno azonban nem jött zavarba. Továbbra is mosolyogva nézett rájuk. - Roberto túl magas, túlságosan nagydarab, hogy igazán híres ékszertolvaj lehessen. Nekünk, profiknak, képesnek kell lennünk kis helyen is elbújni, láthatatlanul besurranni és kisiklani hálószobákból. Az anyja azonban nem hallgatott rám, amikor szerelmes lett. - A gróf is magas ember? - Brandi mosolyogva Roberto felé fordult. A férfi mozdulatlanul ült, mint egy szobor, merev pillantását nagyapjára szegezte, méghozzá olyan intenzitással, ami kiszívta a levegőt a kis szobából. Nonno maga elé kapta a kezét, mintha ütést akarna elhárítani. - Roberto, hidd el, nem tudom! Roberto nem mozdult. Nonno tovább tiltakozott. - Nem tudom. Az unokám vagy, akit nagyon szeretek. Megmondanám, ha tudnám. Roberto hirtelen bólintott. - Rendben. Hiszek neked. 75

Mi történt? Mit mondott? Vagy inkább mit mondott Nonno? Roberto Brandi szeme előtt visszaváltozott korábbi önmagává. - Összefutottunk ma a Fosserákkal. Mossimo üdvözletét küldi. - Égjen a pokolban! - Nonno felemelte a poharát, Roberto követte példáját. Az öreg hirtelen előrehajolt, méghozzá olyan gyorsan, hogy Brandi összerezzent. - Láttad a gyűrűt? - A kisujján viseli. - Van bátorsága? - Nonno szája megfeszült. Brandi emlékezett a gyűrűre, amit Mossimo kezén látott - kicsi volt, az aranya régi és öreg, a smaragd színe viszont különleges. Minden bizonnyal valamiféle vetélkedés tárgya volt, de Brandi nem értett semmit, és most úgy nézett rájuk, mint a közmondásos borjú az új kapura. Szüleivel kapcsolatban számtalan alkalommal érezte ezt, és ilyenkor bárhol szívesebben lett volna. - Megcsillogtatta a gyűrűt az orrom alatt. - Roberto csúnyán elmosolyodott. - Megtanítottam, hogy a jövőben legyen kicsit óvatosabb. - Azt hol tanultad? - kérdezte Brandi. - Úgy értem, azt a csuklófogást. - A gróf nagyon gazdag ember. A nagyapám munkája az ékszerlopás volt. - Roberto kortyolt a borából. - Gyerekkoromban jó ötletnek tűnt elsajátítani az önvédelem alapvető fogásait. Brandi egy keveset már tudott Roberto jelleméről, ezért megkérdezte: - Mennyire alapvető fogásait? - Okos kislány. - Nonno elismerően bólintott. - Dzsiu-dzsitsuból negyedik fokozatos fekete öves, karatéból pedig második fokozatos. - Hűha! - De te, Roberto, te provokáltad Mossimót? - Nonno hátradőlt a fotelben, és az unokájára nézett; sötét szeme csillogott félig leengedett szemhéja alatt. - Azt hittem, a meghunyászkodó kismacska szerepét fogod eljátszani. - Úgy találtam, hogy az a szerep nem nekem való. Nonno élesen felnevetett. - Ezzel csak megnehezítetted a dolgodat. - Mi más az élet, mint egyik nehézség a másik után, amin felül kell kerekednünk? - Roberto kinyújtotta a kezét egy annyira eredeti olaszos mozdulattal, hogy Brandi úgy érezte, mintha hirtelen átrepítették volna a csizmára. - Ez így igaz. - Nonno szeretettel mosolygott az unokájára. - Ott ül maga mellett azon a kanapén, kedves Brandi, az egyetlen unokám, egyetlen gyermekem egyetlen gyermeke. Mi, Continik, lopunk, de csak a gazdagoktól. Brandi szája mosolyra rándult, amit képtelen volt elfojtani. - Igen, igen, így igaz! Mi vagyunk az olasz Robin Hoodok. Segítünk a szegényeknek, kiállunk az igazságért, és nemzedékek óta a szenvedélyes életszeretetünkről, elhamarkodott döntéseinkről, táncunkról, ivászatainkról, merészségünkről és... szerelmünkről vagyunk híresek. Poharát felemelte, tisztelegve az ősök előtt. - Roberto azonban nagyon komoly kisfiú volt, akiből józan, felelősségteljes felnőtt lett. Büszke voltam rá, hogyne lettem volna büszke! Magamban azonban azt gondoltam, hogy a Contini-vér végül megadta magát a civilizációnak. De nem. Csak ott szunnyadt az én unokám ereiben, a megfelelő körülményekre várva, hogy olyan őrült és szenvedélyes emberré változtassa, amilyen családunk alapítója, Cirocco volt! Brandit a Robertóval kapcsolatos csalódottsága ingerültté tette, a fáradtság pedig meggondolatlanná. - Tehát ő egy józan, felelősségteljes ékszertolvaj? Na, ezt hiszem! - Alighogy kimondta, már meg is bánta. Bármekkorát is csalódott Robertéban, nincs joga megbántani miatta egy kedves öregembert, aki imádja az unokáját, őt pedig borral és süteménnyel kínálja. - Megszakad az én nonnóm szíve, ha így beszélsz családunk hivatásáról. - Roberto elnézően nevetett, és megérintette Brandi fülcimpáját az ujja hegyével. 76

Brandi elrántotta a fejét. - Nyilvánvalóan nem vagy túl jó családod hivatásának gyakorlásában, különben most nem várnál tárgyalásra. Nonno úgy nevetett, hogy közben a térdét csapkodta. - Na, most aztán megfogott! Roberto szemmel láthatóan nem sértődött meg, ezért Brandi kezdett egyre jobban belemelegedni a témába. - Az illegális dolgokat meg kellene hagynod az olyan profiknak, mint Mossimo! Nonno abbahagyta a nevetést, és szemrehányó hangon kérdezte: - Roberto, te nem figyelmeztetted a gyönyörű és elbűvölő Brandit Mossimóval kapcsolatban? - De igen. Azt mondja, azt fogja tenni, ami szerinte helyes. Mindkét férfi felé fordult, és úgy nézett rá, mintha szerintük nem sok esze lenne. Nonno helytelenítően csettintett a nyelvével. - Nonno, reméltem, hogy bemutatod Brandinek a partitrükkjeidet. Nonno elgondolkodva nézett az unokájára, majd lassan bólintott. - Hogyne, természetesen. - Brandinek pedig azt mondta: - Persze már ügyetlen vagyok, és nem olyan gyors, mint régen, de biztosan megbocsátja egy öregember idétlenségét. Brandi tudta, hogy átverik, de mit tehetett? Együtt kellett működnie a játékban. - Mit tegyek? - Álljon fel! - Nonno is felállt, és kezét Brandi vállára téve, odaterelte az ablakhoz. - Nos, itt a legjobb a fény, hogy jól lásson. Viselnie kell az óráját. - A kezébe adott egy masszív, bőrszíjas Timexet. Brandi rámeredt az órára. Pontosan olyan, mint az övé. Mert az övé volt. - Tegye fel! - biztatta Nonno. - De hiszen rajtam volt! - És azalatt vette le róla, amíg az ablakhoz kísérte. Roberto vigyorgott. - Ejha, Nonno! - Brandi felcsatolta az órát a csuklójára. - Maga tényleg nagyon ügyes. - Ez igazán hízelgő, de nincs kivel összehasonlítania, igaz? - Átnyújtotta Brandinek a gyűrűjét, amit az anyjától kapott érettségire. - Ezt meg hogy csinálta? - Levette a gyűrűt az ujjáról! - Figyeld az órát! - tanácsolta Roberto. Brandi a csuklójára pillantott. Az óra sehol sem volt. Nonno ismét visszaadta. - Nagyon könnyen el lehet ezeket veszíteni - mondta az öreg vidáman. - Tessék, a kulcsait is elhagyta. A kulcsok a zsebében voltak. - És a mobilja. A másik zsebében volt. - Figyeld az órát! - ismételte Roberto. Eltűnt. Már megint. Brandi feje kóválygott. - Hogyan csinálja? - kérdezte megint. Visszatette a zsebébe a kulcsait és a telefonját. Felcsatolta az órát a csuklójára, nem is remélve, hogy ott is marad. - Semmiség az egész! - felelte Nonno szerényen. - Látnia kellett volna előtte! - Mi előtt? - Ez előtt. - Nonno felemelte merev kezét, és megmutatta alulról és felülről is. - Ez a jobb kezem. Jobbkezes vagyok. Bal kézzel távolról sem vagyok olyan jó. - Mi történt? - kérdezte Brandi. Nonno szívélyes mosolya eltűnt, arca elkomorult. Elöntötte az indulat. - Mossimo történt.

77

- Hogy érti azt, hogy Mossimo történt? - Az öregember felé hajolt, rémülten és szorongva. Emlékezett, hogyan csavarta meg Roberto Mossimo csuklóját, de nem értette, egy ilyen mozdulat hogyan okozhat ekkora kárt. - Hogyan...? Robertótól tudta meg azt, amit nem akart megtudni. - Egy gömbölyű fejű kalapáccsal szétverte Nonno kezét. Minden csontja eltört.

78

Tizenöt Brandi elborzadt a gondolattól. Egy kalapács, egy rozsdás kalapács, amint újra és újra lesújt egy ember kezének törékeny csontjaira... - Az üzletet akarta - vette át a szót Nonno. - Én pedig nem akartam átadni. Azonban egy kórházban fekvő ember nem irányíthatja a csapatát, és egy tolvaj, akinek ilyen a keze, többé nem dolgozhat. - Az emberei sírtak, amikor meglátták Nonno kezét. A szakterületén még soha nem volt olyan, mint Nonno. És nem is lesz. Művész volt. Kezének tönkretétele olyan volt, mintha valaki szétverné a Romanov Lángot. - Roberto, miközben beszélt, figyelmesen nézte Brandit. A térdére könyökölt, ujjait összekulcsolta. Brandi most már tudta, miért kezdte ezt az egészet. Ez nem csupán trükk volt; így lehetett a legjobban illusztrálni, milyen veszélyesek lehetnek a Fosserák. Nem csupán gyilkosok, de olyan alakok, akik élvezik a munkájukat. Brandi megadta magát, ahogyan azt Roberto és Nonno előre tudta. - Rendben. Nem megyek a rendőrségre miattuk. - Megígéri? - Nonno visszaadta az óráját, a gyűrűjét, a kulcsait és a telefonját. - Megígérem. Megértettem! - Leroskadt a kanapéra. Térde remegett ilyen mértékű erőszak, ilyen szörnyű fájdalom gondolatára. - Nem vagyok hülye! - De azért összerándult. Igaza volt az apjának? Tényleg hülye lenne? Belekeveredett egy ostoba helyzetbe, ahol profi tolvajok a szövetségesei és még profibb tolvajok fenyegetik az életét, az ügyvédek pedig, akiknek a szövetségeseinek kellene lenniük, az ellenségei, továbbá a város egyik leghíresebb bírája neheztel rá a társasága miatt. Megdörzsölte a szemét, és próbált nem törődni apja fejében visszhangzó megvető hangjával, amint azt ismételgeti: Brandi hülye. Nem, nem az. Tudta, hogy nem az. Sikeres volt az iskolában, és a barátai értékelték józan ítélőképességét. Olyan helyzetekben azonban, mint ez a mostani is, amikor fáradt volt és zavarodott, könnyebb volt az apjának hinni. Az ismerős gyomorgörcsöt a helyzet miatti aggodalomnak tulajdonította. - Roberto, ha nem leszel hajlandó Mossimónak dolgozni, téged is kezelésbe vesz a kalapáccsal? - Roberto miatt ne aggódjon! Tud ő vigyázni magára. Igaz, nem olyan ügyes tolvaj, mint én voltam, de százszor okosabb. - Nonno megkopogtatta a homlokát és kacsintott. - Nos, lehet, hogy nem százszor, de mindenképpen okos fiú. Roberto nevetett. - Nonno, még mindig szoktál randevúzni Carmine-nal? - Nem, mert teljesen ki akart sajátítani. - Nonno megvető arckifejezéssel lehuppant a foteljébe. - Például amikor elvittem Tessát golfozni, Carmine teljesen megőrült. Nekem erre nincs időm. A témaváltás miatt Brandi arra a következtetésre jutott, hogy elégedettek az ígéretével. Fejét letámasztotta és próbált nem gondolni a Nonno kezét szétverő kalapácsra, a pisztolyokra és a brutalitásra, a felforgatott lakására, a bizonytalan állására... - Mama azt mondja, újra meg kellene nősülnöd - jegyezte meg Roberto. - A te mamád jobban tenné, ha a saját dolgával törődne - felelte Nonno. - Azt mondja, majd akkor, ha te is azt teszed. Roberto hangja mintha egyre messzebbről hallatszott volna. Brandi elfordította a fejét, és ránézett a férfira. Annyira jóképű! Még a profilja is lenyűgöző. A szíve összeszorult, a karja libabőrös lett, és amikor arra gondolt, milyen csodálatos volt a szeretkezésük... Hoppá! Felemelte a fejét. Ez az első számú azon dolgok közül, melyekre nem szabad gondolnia. Soha, soha nem szabad ábrándoznia arról az éjszakáról, arról a hétvégéről...

79

Miről beszélhetnek? Úgy hangzott, mintha a rokonok kerültek volna szóba... valójában nem értett egyetlen szót sem belőle. Valami baj lenne a hallásával? Nem. Elmosolyodott. Az öregember és az unokája olaszul beszéltek. Brandi melegben volt, tele volt a gyomra, éjszaka alig aludt... bajban volt, és ezt tudta is. Tiffany nem helyeselné, hogy vendégségben elaludjon, de csak behunyja a szemét néhány percre... csak néhány percre... Nonno Brandi felé bökött az állával és mosolygott. - Elaludt. - Tudtam, hogy így lesz. - Roberto felállt és lenézett Brandire, aki a kanapé sarkába kucorodva, fejét a mellkasára ejtve aludt. Óvatosan eldöntötte a kanapén. Nonno egy párnát csúsztatott a feje alá, Roberto pedig feltette a lábát is. Brandi nyöszörgött és fintorgott, mintha az álma nem lenne éppen kellemes. Persze, hogy nem. Hogyan is lehetne? Hiszen egyik megrázkódtatás a másik után éri. Mindent összevetve borzalmas nap állt mögöttük. - Emeld ki a telefonját a zsebéből, Nonno! Nem lenne jó, ha felébresztené. Nonno magához vette a telefont. Robert fogta a szőttest, amit Nonno nyújtott neki, és betakarta vele Brandit. Jóleső érzés volt itt látni a nőt, amint mélyen aludt Nonno otthonában, arany haja szétterült a sötét, hímzett párnán. Egy tincset besimított a nő füle mögé, majd megfordult, hogy kövesse Nonnót. Nonno azonban mögötte állt, és csípőre tett kézzel figyelte. - Úgy nézel ki, mint egy olasz halászfeleség - jegyezte meg Roberto halkan. - Na, persze! - Nonno fogta a kiöntőt, egy teli üveg bort, és a konyha felé indult. Roberto becsukta a szobaajtót maga mögött. A konyhában leültek az öreg asztalhoz, maguk elé tették poharaikat. - Szóval ki ez? - kérdezte Nonno. - Egy lány, akivel megismerkedtem. - Kedves teremtés. Mihez kezdesz vele? Az ő nonnója átkozottul lényegre törő tudott lenni, ha akart. - Felszedett, én pedig hagytam. Aztán amikor rájöttem, hogy ő az ügyvédem... - Roberto jellegzetes olasz mozdulattal széttárta a karját. - Mit tehettem? - Teljesen bolond vagy, hogy magaddal viszed egy melóra. - Még nem vállaltam el a dolgot, és látnod kellett volna a Fosserákat, amikor bemutattam nekik. Fogalmuk sem volt, hová tegyék őt, vagy engem. - Roberto halkan nevetett, és teletöltötte a két poharat. Koccintottak és ittak. - Nem tudták, elhiggyék-e, hogy tényleg az ügyvédem. Mindenesetre képtelenek voltak levenni róla a szemüket. Eszem ágában sincs veszélybe sodorni Brandit, de fel fogom használni, hogy eltereljem a figyelmüket arról, ami valójában történik. - Miért, mi történik valójában? - Hamarosan megtudjuk. - Roberto a hátsó ajtóra, majd az órájára pillantott. Az óra eltűnt. - Add vissza! - A kezét nyújtotta a nagyapja felé, fél marék aprópénzt ajánlva fel cserébe. Nonno benyúlt a zsebébe, majd széles mosoly terült szét az arcán. - Hé, fiú! Kezdesz egyre jobb lenni. Nem is éreztem, hogy benyúltál a zsebembe. - Gyakoroltam. - Ez egyenes beszéd. - Nonno visszaadta Robertónak az óráját. - Egy ilyen feladathoz neked kell a legjobbnak lenned. Mondd el még egyszer, miért van benne a lány? Roberto nagy levegőt vett, amitől tudatára ébredt kitáguló tüdejének, duzzadó mellkasának, az ereiben lüktető vérnek, az izgalomnak, amit alig értett, és amit eddig még sosem érzett.

80

- Azt akarom, hogy ez a munka tökéletes legyen. Bosszút akarok állni a kezedért. Meg akarom mutatni a világnak, mire vagyok képes. Azt akarom, hogy azok a szemetek, akik a lábamat a tűzbe tartják, ráébredjenek, kivel van dolguk. És azt akarom, hogy Brandi velem és mellettem legyen. Nonno bólintott, a tudomásulvétel lassú gesztusával. - Fiam, hosszú évekig szunnyadt a Contini a lelked mélyén. De most már látom, ugyanolyan őrült vagy, mint mi, többiek. - Nem szeretem, ha sarokba szorítanak. - Tudom. És kedvelem a nőt. - Nonno homlokráncolva nézett Robertóra. - Biztos vagy benne, hogy az, akinek mondja magát? - Nem. Egyáltalán nem vagyok biztos. Lehet, hogy beépített ember a Fosseráktól vagy az FBI-tól. Az utóbbi valószínűbb. - Bármi lehetséges volt. - Aha. - Nonno az állat dörzsölte. - Ha hihetünk a pletykának, Mossimo bajban van. - Miért? - Mert ügyetlen. Az egyetlen dolog, amihez valaha is értett, az ezeknek a melóknak a kitervelése és emberek kényszerítése, hogy elvégezzék számára. Nagyon régen nem fizetett tisztességes jutalmat az embereinek. A szóbeszéd szerint a fiatalok kezdik elveszíteni a türelmüket, külön csapatokba verődnek, létrehozzák saját védelmi szervezetüket, az utcán verekednek és rabolnak. Nagy család. Nagy baj. Még egyiket sem kapták rajta semmin, de szerintem azért van ez az egész, hogy kiderítsék, ki lehet az utódja. - Lenyűgöző. - Roberto azokra az alakokra gondolt, akik ott ültek ma Mossimo asztalánál. Vajon melyik veszi át Mossimo helyét? Greg? Dante? Nem. Fico, a pattanásos képű, éles szemű fickó. Az érzelem legkisebb jele nélkül figyelte a Roberto és Mossimo között zajló eseményeket, mintha teljesen mindegy lenne neki, ki győz és ki veszít. - Mossimo kénytelen téged kényszeríteni, hogy neki dolgozz és kénytelen megcsinálnia ezt a melót, máskülönben visszavonulhat, akár tetszik neki, akár nem - mondta Nonno. - Nagyon vigyázz a lányra! Mossimót sarokba szorították, és egy sarokba szorított vadállat nagyon veszélyes. - Nem hagyom, hogy bármi történjék Brandivel. - Roberto inkább gúzsba kötötte volna a nőt, mintsem, hogy hagyja, veszélynek tegye ki magát. És előbb ölt volna, mint engedje, hogy bárki bántsa. - Van még valami, amit tudnom kellene? Nonno vigyorgott. - Megvan a múzeum tervrajza. - Sosem volt kétségem. - Roberto szélesen mosolygott. - Nem kevés pénzbe került megszereznem. - Nonno előhúzott egy tiszta, ropogós fénymásolat tekercset a lepattogzott szélű, zöld kerámia kenyértartó mögül. - Visszafizetem az árát. - Ahogy Nonno kisimította a tekercset, Roberto rátette teli borospoharát az egyik végére, hogy ne kunkorodjon vissza. Nonno a saját poharát a másik végére tette. - Ez a legszórakoztatóbb dolog, amivel találkoztam, amióta kórházba kerültem a kezemmel. A fejük csaknem összeért az asztal fölött, miközben megtárgyalták a be- és kijutás szempontjait, amit a biztonsági rendszerről tudtak, a valószínű csapdákat, amiket nem ismertek... mit terveztek a Fosserák, és hogyan játsszák ki őket. Szabályos haditanács volt, és csak egy tábornok hiányzott. Kopogtattak a hátsó ajtón. Roberto felkapta a fénymásolatot és betette a konyhaszekrénybe. Odalépett a kenyértartóhoz és kivette a töltött pisztolyt, amit Nonno ott tartott. Nonno odament a konyha és a nappali közötti ajtóhoz, és benézett. Bólintott Robertónak és ismét becsukta az ajtót. Roberto kinézett a kukucskálón. Két férfi állt kint. Kabátjuk gallérját felhajtották, kalapjukat mélyen a fejükbe húzták, az arcuk azonban jól látszott. Mereven előrenéztek, mert tudták, azonosítják őket, mielőtt bebocsátást nyernek. 81

Nem mintha nem tudtak volna bejutni, ha akarnak. Roberto kikapcsolta a riasztót, kinyitotta a zárat, majd kitárta az ajtót, és tartotta, amíg a két férfi hangtalanul besurrant. Nonno az asztal mellett állt, szája elutasítón lebiggyedt, háta merev volt. Roberto bezárta mögöttük az ajtót, bekapcsolta a riasztót. - Meglátott valaki? - Nem. Figyelik a házat, de nem láttak minket. - Az idősebb férfi levette a kabátját és a kalapját. A fiatalabb nem mozdult; úgy nézett Robertóra, mint egy bűnözőre. Tulajdonképpen az is, gondolta Roberto. Senki nem fogott kezet senkivel. Az idősebb férfi leült az asztalhoz. Intett a fiatalabbnak. - Hívd elő a múzeum tervrajzát, és ülj le. A fiatal férfi vonakodva elővette a laptopját a táskájából. Kinyitotta, és a Művészeti Intézet tervrajza ott volt a képernyőn - majdnem ugyanaz, mint a Nonnóé. Majdnem. De nem teljesen. Roberto előrehajolt, és azonnal észrevette a változásokat. Érdekes - és így még nagyobb a kihívás. - Sosem gondoltam, hogy egyszer a maguk fajtával fogok együtt dolgozni - mondta Nonno az idegeneknek. Az idősebb férfi Nonnóra nézett. - Engem sem lelkesít a gondolat. Lássunk munkához! Meg kell terveznünk egy ékszerrablást.

82

Tizenhat Brandi kinyitotta a szemét. Fogalma sem volt, hol van. Hol van? Rémülten szívta be a levegőt. Aztán egy szempillantás alatt eszébe jutott minden. Roberto. Ez a nagyapja háza - Nonno otthona. Roberto nagyapja szörnyű sérülést szenvedett el azoktól az emberektől, akikkel ma találkozott. És ő nem mer elmenni a rendőrségre. A lakását feldúlták, kedvenc sárkányát összetörték. Első napja a munkahelyén valóságos rémálom volt. Egy ismeretlen városban van. Nincs kihez fordulnia. Senki nem segíthet rajta, csak Roberto, aki ékszertolvaj - vagy még rosszabb. Lassan felült és körülnézett. Egyedül volt a nappaliban. Egy kis lámpa világított a sarokban, a függönyöket behúzták. A kanapén aludt. Elaludt. Mikor aludt el? Tényleg férfihangokat hall a konyhából? Hol van Roberto? Olyan gyorsan ugrott fel, hogy megszédült. Odasietett az ajtóhoz, belépett a konyhába, megállt a falnál imbolyogva, és körülnézett. Roberto a tűzhelynél állt. Fehér inge ujja könyékig fel volt tűrve, fehér, fodros kötény volt rajta, és fakanállal kavargatott valamit egy lábasban. Nonno a lábas fölé hajolt, és valamin vitatkozott Robertóval. Szédült. Túl gyorsan kelt fel. Túl gyorsan kelt fel... és meglátta Robertot. Mindkettő okozhat szédülést. A két férfi zavartan felnézett Brandi beléptekor. - Jól vagy? - Roberto letette a csöpögő fakanalat a piros csempével borított konyhapultra, és tett egy lépést Brandi felé. Nem. Nem akarta, hogy megérintse a férfi. Egész biztos, hogy azonnal összeesne. - Igen, jól vagyok. - Végignézett Roberton. - Csinos kötény. - A nagymamámé volt. - Rákacsintott Brandire, és visszatért a kotyvalék kavargatásához. A felszálló gőzben fokhagyma, vöröshagyma, olívaolaj és bazsalikom illata keveredett. - Ó, felébredt a mi kis Csipkerózsikánk. - Nonno odatáncolt hozzá, jókedvűen mosolygott... és egy kicsit mintha spicces lett volna. Megsimogatta Brandi arcát merev ujjaival. - Magának készítünk vacsorát, cara. - Köszönöm, Nonno. - Brandi az öregemberre mosolygott, miközben arra gondolt: Roberto tud főzni? - Fantasztikus az illata. - Ez egy régi családi szószrecept. Ráöntjük a házi készítésű polentára, és az angyalok dalra fakadnak örömükben. - Roberto megcsókolta az ujjai hegyét. Brandi szerette volna elkapni a csókot a levegőben, de a mai nap folyamán már elégszer bolondot csinált magából. Ehelyett inkább körülnézett a keskeny, régimódi konyhában. Az asztalt piros-fehér kockás abrosz borította, amelyen három tányér és evőeszközök, valamint egy nagy tál saláta várta a vacsorázókat... Bizonytalan, elmosódó emlék merült fel Brandi fejében. - Van itt még valaki? - Valaki? Kicsoda? - Nonno felvonta a szemöldökét, de az ártatlan kifejezés valahogy nem illett ráncos arcára. - Félálomban mintha férfiak hangját hallottam volna. - Mi beszélgettünk. - Roberto magára és a nagyapjára mutatott. - Hónapok óta nem találkoztunk. Elég sok megbeszélnivalónk volt. - Igen, biztosan azt hallottam. - Bár mintha más hangok lettek volna... valószínűleg csak álmodta. Kisimította a haját az arcából. - Mennyi az idő? 83

- Hét óra. Négy óra hosszat aludtál. - Jaj, ne! - Brandi a zsebe felé kapott. - Nem hívtam fel a McGrath és Lindoberthet, hogy lejelentkezzek. - Én viszont megtettem helyetted. A telefonod különben ott van az asztalon, a terítéked mellett. - Roberto a mobilra mutatott. - Szereted a gombát? Mi ugyanis imádjuk a gombát, és ha te nem szereted, akkor üveges marinarát kell enned. - Nagyon szeretem a gombát - felelte Brandi gépiesen. - Kivel beszéltél? Roberto mosolyra húzta a száját. - Glenn-nel beszéltem, tisztáztam vele néhány félreértést azzal kapcsolatban, hogy ki a főnök a majomketrecben. - Jaj, ne! - Brandi a széke felé támolygott és leroskadt. Glenn ezt sosem fogja megbocsátani neki. - Biztosíthatlak, cara, ez a harc arról szól, hogy én mit várok tőle. Ennek semmi köze hozzád. - Roberto nagyon jól átlátta a dolgokat. - Őt ez nem fogja érdekelni. - Brandi a kezére támasztotta a fejét. - A beosztottain fogja elverni a port. - Te azonban nem is fogod látni. - Hogy érted? - Brandi felemelte a fejét. - Nem fogok egész nap az irodáitokban ücsörögni, bármilyen szépek is. - Roberto megkóstolta a szószt, majd odatartotta a fakanalat Nonnónak. - Kell még bele petrezselyem? - És egy kis só is - válaszolta Nonno. Roberto visszafordult Brandihez. - Minket összeköt Knight bíró határozata, igaz? Éjjel és nappal, nappal és éjjel. Valamiképpen Knight bíró döntésének részletei eddig elkerülték a figyelmét. Túl fáradt volt, túl sok megrázkódtatás érte, hogy felfogja az összes következményét, de az agya most lázasan dolgozott. - Nekem muszáj bemennem az irodába. Csak most kezdtem dolgozni. - Nekem is dolgoznom kell - mondta Roberto. - Egy nagy cég vezetője vagyok. - Te ékszertolvaj vagy! - Csak mellékesen. - A fenébe is! - Brandi az asztalra csapott; a tányérok nagyot ugrottak. - Ki vagy valójában? - Pontosan az, akinek gondolsz - vágott vissza a férfi. - Lehetetlen, hogy annyira veszedelmes legyél! - Brandi hangja élessé vált. - Elkészítem a polentát. - Nonno olívaolajat öntött egy nyeles serpenyőbe, és alágyújtott. - Hol fogunk aludni? - kérdezte Brandi. - Én a szállodai szobámban. - Robertónak volt mersze nyugodtan felelni. - Én nem akarok a szállodai szobádban aludni! Nekem haza kell mennem a lakásomba. Most költöztem be. Egy csomó dolgom van. - Rendet kell tennie, ismét, a hétvégi betörés után. A betörés után, ami meg sem történt volna, ha otthon tartózkodik, ahelyett, hogy luxuskörülmények között lustálkodik és szeretkezik Robertóval. - Rendben. Te a lakásodban alszol, én pedig a szállodai szobámban. - Megszöksz, én pedig tarthatom a hátam! - Korábban már a szavamat adtam, hogy nem teszek semmi olyat, ami veszélyeztetné a karrieredet. - Robertónak most volt mersze megsértődni. - Kicsi Brandi, kérem hozza ide a tányérokat! - kérte Nonno. Brandi összeszedte a tányérokat, és letette őket a konyhapultra. - Képtelen vagyok elhinni, hogy együtt kell aludnunk! Mit gondol ez a Knight bíró? A két férfi összenézett. Brandi rájuk szegezte a mutatóujját. 84

- Úgy nem. Nem alszom együtt Robertóval. Soha többé. - Aha! - Nonno játékosan arcon legyintette Robertot. - Te meg mit tettél? Brandi rendes lány! A francba! Most már a kimerültségre sem foghatja nyelvbotlását; négy órát aludt egyhuzamban. De ráfoghatja Roberto közelségére. A férfi nyilvánvalóan kiégette az áramköröket az agyában, máskülönben nem követne el ilyen hibákat. - Rendes és kedves lány, és még kedvesebb lesz, ha megetetjük. - Roberto jelentőségteljesen nézett Nonnóra.- Higgy nekem! Tudom. - Akkor olyan a temperamentuma, mint Nonnának volt. - Nonno bölcsen bólintott. - Drága Brandi, elkészítené a salátát? Brandi összehúzott szemmel nézett rájuk, és legszívesebben nekik esett volna, azonban a sülő polenta illata összekeveredett a szósz illatával, és hirtelen rádöbbent, hogy farkaséhes. Meglocsolta a zöldségeket olívaolajjal és ecettel, majd megkeverte az egészet a műanyag salátáskanállal. Nonno visszatette a tányérokat az asztalra, és leült az asztalfőre. Roberto levette a kötényt, és helyet foglalt az egyik oldalon, Brandi pedig a másikon. Nonno mindkettőjüknek a kezét nyújtotta. Brandi megfogta az öreg kezét, és Roberto asztal fölött felé nyújtott széles tenyerére meredt. Nem akarta megérinteni a férfit. Ilyen egyszerű volt az egész. Elég rossz volt hallani meleg hangját és enyhén olaszos kiejtését, de amikor megérintette, elfelejtett minden bajt, amit a férfi hozott rá, kétes őszinteségét, tisztességtelen szakmáját, és testének rejtett zugaiban feléledt az emléke annak, milyen érzés volt, amikor mellette, benne, rajta volt a férfi. Ha megérintette, azonnal megkívánta, és attól félt, képtelen ellenállni a vágyának. Roberto nem való egy olyan nőnek, aki két lábbal áll a földön, és szemét a célra szegezi. Olyan nőnek, mint ő. A férfiak azonban arra vártak, hogy bezárj az imakört, így vonakodva bár, de megfogta Roberto kezét. Tessék. Nem is olyan szörnyű. El lehet viselni... Nonno elmondta a hagyományos katolikus áldást, amit így fejezett be: - Drága Urunk, kérjük támogatásodat az előttünk álló feladatok megoldásában. Ámen. Mind Nonno, mind Roberto megszorították Brandi kezét. - Ámen - motyogta Brandi, meglepődve a toldalékon. Amikor szájába vette az első falatot, alig bírta megállni, hogy fel ne nyögjön a gyönyörűségtől. Ez nem étel volt, hanem ambrózia. Bekapott egy újabb falatot, felnézett, és rájött, hogy a férfiak őt figyelik. - Nagyon finom - mondta. Boldogan vigyorogtak és nekiláttak az evésnek. Brandi éppen végzett az első szelet polentával, amikor Roberto megjegyezte: - Különben a nővéreddel is beszéltem. Brandi letette a villáját. - Beszéltél Kimmel? - Hívott, én meg felvettem. - Miért nem ébresztettél fel? - Mélyen aludtál. Ne aggódj, jót beszélgettünk. - Aha, fogadni mernék. - A mai nap katasztrófák sorozata volt. - Mit mondtál neki? - Azt, hogy vigyázok rád. - Jaj, ne! - Brandi el tudta képzelni, hogyan reagált Kim erre. Nem az a fajta nő volt, aki bármit is elhisz egy férfinak. Ezzel tulajdonképpen Brandi is így volt. - Szeretné, ha visszahívnád. - Amikor azonban Brandi fel akart állni, Roberto elkapta a kezét. - Mutass némi tiszteletet a főztünk iránt! Vacsora után is felhívhatod. - Nem vagyok zsémbes, ha éhes vagyok - jelentette ki Brandi ingerülten. - Nem, drágám, persze, hogy nem - mondta Nonno békésen, majd amikor felnézett, észrevette, hogy Brandi dühösen mered rá. - Sajnálom! Egy pillanatig teljesen olyan volt, mint a feleségem. 85

Roberto lehajtotta a fejét, próbálva elrejteni vigyorát. Nem sikerült. - Szerintem itt kellene töltenetek az éjszakát – javasolta Nonno. Brandi szeretett volna végre egyedül maradni egy kis időre, hogy átgondolhassa, miért is siklott ki ilyen hirtelen az élete. Mosolyogva megveregette Nonno kezét, és azt mondta: - Köszönöm, Nonno, de nincs nálam semmiféle ruha. Nincs nálam a fogkefém. És a ma fogyasztott ételek után nagyon nagy szükségem lenne a fogkefémre. - Mariabella szobájában több fióknyi ruha van, amit ő hagyott itt. Mariabella a lányom. Roberto édesanyja. Egyáltalán nem bánná, ha maradna éjszakára. - Nonno megnyugtatóan mosolygott. - Én megcsinálom az ágyat, Roberto pedig addig lemegy a sarki boltba fogkeféért. Brandi örömmel látta a kínt Roberto arcán. - Jaj, ne! Nagyon hideg van kint, Nonno! - Puhány! - Nonno egyetlen szóval elintézte az unokáját. - Van sofőröd - mondta Brandi. - Nem fogom idehívni Newbyt, hogy vigyen el az egysaroknyira lévő boltba. - Roberto befejezte a vacsorát. Brandi mosolygott. Ez majd megtanítja, hogy máskor ne gyalogoltassa végig Chicagón ilyen hidegben. - Édes a bosszú. - Tehát marad - vonta le a következtetést Nonno. Tényleg nem akart maradni, de az ágya a lakásában új matrac volt, amit a főbérlő vett a saját pénzéből. Szeretett volna hazamenni - de nem arra a helyre. Nem akarta érezni a festék szagát és tudni a gyűlölködő feliratot alatta, látni a kanapét párnák nélkül, érezni a szőnyeg nedvességét és reménykedni benne, hogy a takarítók minden szörnyűséget eltávolítottak belőle. Még ha Roberto ott lenne, akkor sem tudná kiverni a fejéből. Látva tétovázását, Nonno nagyot sóhajtott. - Magányos öregember vagyok. Nagyon magányos. Jólesne a társaság. Persze maguk fiatalok biztosan nem akarják az estét egy ilyen esetlen öregemberrel tölteni... - Nonno, maga megpróbál manipulálni engem - szólt közbe Brandi. - Nos, igen. - Nonno szeme huncutul csillogott. - Valóban. Köszönöm, hogy figyelmeztetett. Brandi képtelen volt ellenállni az öregnek. - Örömmel maradok. Roberto rezignáltan felállt és a kabátjáért indult. - De csak egy éjszakára! - jegyezte meg Brandi. - Természetesen, kicsi Brandi. - Nonno megveregette a kezét. - Roberto, ha ott vagy a boltban, vegyél tojást reggelire! - Igen, Nonno. - Roberto felhúzta a bőrkesztyűjét. - Még valami? - Tej is kellene - mondta Nonno. - És talán egy kis keksz. - Igen, Nonno. - Fogott egy sötét kötött sapkát és a fejébe húzta. Idétlenül kellett volna kinéznie. Ehelyett kisfiús volt és szexi. Brandi szerette volna a nyaka köré csavarni a sálját, megcsókolni és ráparancsolni, hogy siessen, így aztán azt mondta: - Ami a fogkefét illeti... puha sörtéjű, kicsi fejű legyen. Roberto ránézett. Csak ránézett. Nem mosolygott, de a pillantása meleg volt, mintha az, hogy ott látja a nagyapjával ücsörögni, elégedettséggel töltené el. - Puha sörtéjű, kicsi fejű - ismételte, és az ajtó felé indult. Az ajtó kinyílt, majd becsukódott, és ők ketten maradtak az asztalnál. Egymásra mosolyogtak. - Kedves fiú, de el lett kényeztetve - mondta Nonno bölcsen. - Valóban. - Elkényeztetett és lélegzetelállító. Amikor úgy bámult rá, mint az előbb, Brandi elfeledte minden bűnét, és csak a bűvöletére tudott gondolni. 86

- Maguk, lányok kényeztetik el. Nem helyes, ha kettesben töltik az éjszakát. - Nonno a fejét csóválta. - Történhetnek dolgok. Történhetnek dolgok? Bizony, hogy történnek, különösen Roberto körül. - Tudom. Tudom. Maguk fiatalok keresztül-kasul hálnak egymással, és most biztos azt gondolja, hogy én egy régimódi öregember vagyok, de a saját lányom is a saját bőrén tanulta meg, hogy a férfiak mind férgek, akik csak a kedvüket töltik, és nem gondolnak a következményekre. - Nonno hangja beszéd közben egyre élesebb lett, szeme szikrázott a haragtól. - El kellett küldenem Mariabellát Olaszországba, hogy ott szülje meg a gyermekét. - Roberto? - Brandi azt hitte, a férfi egy gróf fia. - Igen, Roberto. Törvényen kívül született. Aztán a lányom hozzáment a grófhoz, és az helyrehozott mindent. - Ó! - Brandi zavart volt és bosszús. Még többet meg kellett tudnia Robertóról. - De a gróf az apja? - Minden tekintetben - biztosította Nonno. - Maradjon itt, és igyon még egy kis bort! Én megyek és megvetem az ágyakat. - Nonno, van számítógépe, amit használhatnék? - kérdezte Brandi, hirtelen ötlettől vezérelve. - Természetesen. Születésnapomra kaptam Robertótól. Jöjjön, megmutatom. Roberto lassan lépkedett a sötét utcán, fejét lehajtva a szél elől, ami pontosan annyira hideg és kellemetlen volt, amennyire Brandi remélte. A házak bejárata fölött égő lámpák szolgáltattak némi fényt; a csillagok nagyon távoliaknak és törékenyeknek tűntek az űr feketeségében. Ennek ellenére mosolygott - micsoda gonosz izgalom töltötte el Brandit a gondolatra, hogy kiküldheti őt a hidegbe! Nem olyan nő volt, akit egy férfi semmibe vehet. Intelligens, gyors észjárású, szenvedélyes és mindebből következően bosszúálló. Az utóbbi tulajdonság nem volt állandó része jellemének, de amikor egy nő teljességében odaadja magát, ahogyan ő adta magát ostoba vőlegényének, és visszautasítják, az egész férfifajon bosszút akar állni. Roberto megértette. Csak azt remélte, a nő is megérti, hogy amikor eljön a megfelelő idő, ő ismét az ágyába fogja vinni. Nem, inkább ne értse meg. Brandi erős akaratú nő, és ha rájön az ő szándékára, ellenállása csak erősödni fog. Roberto élvezte Brandi vezetgetését, azt, hogy támogatást nyújtott neki új munkájához, miközben táplálta a tüzet a testében. Miután pillanatnyi helyzetük megoldódott, majd csillapítja saját - és a nő vágyát. Roberto keze ökölbe szorult a zsebében. A várakozás azonban sokkal nehezebbnek bizonyult, mint gondolta. Amikor ott látta Brandit aludni a nagyapja kanapéján, édesen és védtelenül, az megpendített valami gyengéd húrt a lelkében, és mellette egy indulatos húrt is. Nem értette ezt a késztetést egy nő birtoklására, akivel alig egy napja töltötte kedvét. El kell fojtania magában ezt a késztetést. Nonnónak igaza van: ő mindig is józan, felelősségteljes tagja volt a családnak, és... Valaki köhögött mögötte. Úgy köhögött, mintha nem akart volna, de képtelen lett volna elfojtani. Roberto léptei nem lassultak. Egyáltalán nem adta jelét, hogy meghallotta. Ehelyett várt, amíg odaért az utca legsötétebb szakaszára, és akkor besurrant a kukák melletti árnyékba. Az őt követő alak botladozva haladt a szélben, és egyfolytában köhögött. A fickó tényleg nagyon beteg volt. Amikor Roberto ledöntötte a lábáról, vigyázott, hogy ne ölje meg. A fiú küzdött, vadul csapkodott. Roberto ráült a mellkasára, lenyomva a fiút a jeges betonra. - Mit csinálsz? Miért követsz engem? A fickó tüdeje hangosan sípolt. 87

- Én nem. - De igen. Te és az a másik. Mi az, felosztottátok a feladatot? - Muszáj volt. - A fiú megint köhögni kezdett. Roberto eddig fogadni mert volna, hogy az FBI állított rá megfigyelőket, azonban az FBI nem dolgoztatja az ügynökeit, ha azoknak tüdőgyulladásuk van. - A Fosseráknak dolgozol. - Nem! - A fickó minden erejével megpróbált szabadulni. Roberto közel hajolt hozzá. - Baromság! - Per Diana! Szerette volna torkon ragadni és kivallatni, de a fiú szó szerint fuldoklott. Jó, ha nem hal meg addig, amíg rajta ül. Roberto felállt, és a telefonját kezdte keresni a zsebében. - Hívok neked egy mentőt. - Ne! - A srác talpra kecmergett, imbolyogva megállt, aztán futásnak eredt. Roberto a fejét csóválva nézett utána. A fiú nem jelentett fenyegetést. Örülhet, ha megéri a reggelt. Ki a fene állíthatta rá ezt a szerencsétlent? Nem Mossimo. Nem az FBI. De akkor ki?

88

Tizenhét Brandi Nonno apró íróasztalánál ült az öregember hálószobájában, és hitetlenkedve meredt az előkelő megjelenésű Roberto képére az ötven centiméter átmérőjű monitoron. Roberto Barolini, a Bartolini Importers ügyvezető igazgatója a részvényesek gyűlésén bejelentette, miszerint a nyereség hét százalékkal emelkedett... Washington állam díjnyertes cégének, a Squir-rel Run Borászatnak a megszerzése a remények szerint további fellendüléshez segíti a már eddig is újításairól híres céget...

Brandi ellapozott az üzleti hírekről. Gróf Roberto Bartolini, az ismert olasz-amerikai üzletember és az ősi toszkánai Bartolini-birtok örököse kísérte el a Nobel-díjas Nina Johnstent a bálba...

Roberto a képen a háttérben állt, hagyva, hogy Nina Johnsten fogadja a neki kijáró köszöntést, és közben olyan büszke arcot vágott, mintha szupermodell, nem pedig egy kilencven év körüli idős hölgy társaságát élvezné. Brandi kisimította haját a homlokából, és folytatta a keresést, mocskosabb dolgok után kutatva. Gróf Roberto Bartolini, aki híres afférjairól és barátnőivel kapcsolatos diszkréciójáról ismeretes, egy újabb trófeát mondhat magáénak a kínai-amerikai színésznő, Sara Wong személyében...

- Hűha! - Brandi Roberto képére meredt, aki mellett magas, sárgásbarna bőrű, sötét hajú ázsiai nő állt. Ők ketten együtt voltak a legszebb emberpár, akit valaha látott... eltekintve Roberto és az angol örökösnő, Brownie Burbank párosától. Ők szintén a legszebb valaha látott emberpár voltak. És Roberto a német operaénekesnővel, Leah Camberggel. A férfi minden nőt sokkal szebbé varázsolt, mint amilyen önmagában lehetett. Brandi lepillantott gyűrött ruhájára. Kivéve talán őt. Saját magát most nagyon kopottnak és megviseltnek érezte. Nem mert olyan sokáig időzni Roberto különböző szeretőinek képei fölött, mint szeretett volna. Nonno az ágyát készítette elő, ami után vissza fog térni érte, és neki ki kellett derítenie, melyik kanyarban siklott ki Roberto élete. A keresett információt az egyik legfrissebb újságcikkben találta meg. Gróf Roberto Bartolinit, az elismert nemzetközi üzletembert szeretője ékszerének ellopásával vádolják... Mrs. Gloria Vandermere állítása szerint a férfi eltulajdonította nyolckarátos gyémántját, miután együtt töltötték az éjszakát az asszony házában... „Jó volt vele az ágyban, de azért egy nyolckarátos gyémántot nem ért meg” jelentette ki az asszony. Amikor erről kérdezték, Bartolini gróf vállat vont, és így felelt: „Üzletember vagyok, nem dzsigoló.” A mindezek ellenére továbbra is diszkrét olasz nemes nem volt hajlandó elárulni, valóban Mrs. Vandermere-nél töltötte-e az éjszakát. Bartolini gróf anyai ágról Amerikában élő olaszok leszármazottja, a nagyapja, Sergio Contini pedig állítólag egy ékszertolvaj banda vezére volt. A gróf nevével kapcsolatban korábban soha nem merült fel semmiféle törvénytelenségnek a gyanúja sem...

Brandi kitörölte a böngészőből a címeket, kikapcsolta a számítógépet, és csak ült maga elé meredve az asztalnál. Vizsgálódása, ha lehet, még jobban összezavarta. Robertot korábban sosem vádolták bűnténnyel. Gazdag volt, tekintélyes üzletember és szerető... Talán sikerült hobbiját ez idáig lepleznie a sajtó előtt? Esetleg ez valamiféle jellembéli rendellenesség? Vagy Mrs. Vandermere nem más, mint egy elégedetlen volt szerető? 89

Nonno kopogtatott az ajtón. - Rendben, kicsi Brandi, készen van a szobája. Brandi azonnal felállt, és kifelé indult. Ezen most nem töprenghet. Most már tudta mindazt, amit a világ tudott Robertóról, és jobban össze volt zavarodva, mint valaha. Nonno végigvezette a folyosón, és kitárta Mariabella szobájának ajtaját. - Ez lenne az. Felkapcsoltam a fűtést, de kicsit még mindig hűvös van. - A tölgyfából készült komódra mutatott. - Mariabella pizsamája ott van a fiókban. A szekrényben van egy köntös. Ne legyen szégyellős; nyugodtan használjon mindent, amire szüksége van. Mariabella nagyon kedves teremtés. Ő is szívesen odaadná. - Köszönöm, Nonno. - A fürdőszoba a folyosó végén van. Annyi időt tölthet bent, amennyit csak akar, Mariabella is azt csinálta. Mindig hosszú órákig volt bent. - Kuncogva nevetett, mintha valami féltett családi titkot osztott volna meg Brandivel. Brandi hirtelen indíttatástól vezérelve odahajolt és megcsókolta Nonnót. Az öreg cserébe megsimogatta Brandi arcát. - Nagyon élvezem egy gyönyörű, fiatal nő látogatását, még akkor is, ha a csirkefogó unokám társaságában érkezett. A földszinten nyílt és csukódott az ajtó. - Végre megérkezett. - Nonno elindult lefelé a lépcsőn. - Hozom a fogkeféjét. - Köszönöm, Nonno. - Brandi belépett a szobába, és úgy érezte magát, mintha visszacsöppent volna a hetvenes évekbe. A szőnyeg kék volt, a tapéta és az ágytakaró kék virágmintás. A mennyezeten a Genesis megsárgult posztere díszelgett, rajta a fiatal Phil Collins, valamivel hosszabb, de ugyanolyan ritkás hajjal. A hősugárzó nyikorgott és morgott. A hűvös ellenére a szoba Nonno lányának, Roberto anyjának nagylelkű melegségével fogadta. Brandi nem tétovázott, nekilátott hálóruhát keresni, amikor azonban rábukkant egy pizsamára, elfintorodott. Nem meglepő módon Mariabella alacsonyabb volt, mint Brandi - majdnem húsz centivel alacsonyabb. Nonno erre természetesen nem gondolt, és Brandi nem akarta megbántani azzal, hogy emlékezteti rá. Ehelyett mélyebbre túrt a fiókba, hátha talál egy hálóinget. Amikor rábukkant egyre, belebújt... a fél lábszáráig ért. Megnézte magát a tükörben. Úgy nézett ki, mint egy nyurga zsiráf, és úgy érezte magát, mint Alice Csodaországban, amikor beleesett a nyúl üregébe. Érzékelőképessége összezavarodott, minden forgott, nyúlt, zsugorodott körülötte, és már azt sem tudta, merre van felfelé és lefelé. Elővette a PDA-ját és kikereste a listát, amely felsorolta a férfitól megkövetelt tulajdonságokat. Gyorsan átfutotta a listát. Becsületes, megbízható, céltudatos, komoly... Roberto egyikkel sem rendelkezett. Nem számított. Pontosabban nem kellene, hogy számítson, mivel Roberto nem az övé. És nem is kellene akarnia, hogy az övé legyen. Viszont... pálcája hegye a MINDENT TÖRÖL parancs fölött lebegett. Ebben a pillanatban megszólalt a telefonja. Kim hívta, Brandi megkönnyebbülten eltette a PDA-t és beleszólt a telefonba. - Mi van veled? - Féltestvére hangja trombitaharsogásként hasított a fülébe. - Anyád egyfolytában hívogat, és megpróbál belőlem kihúzni némi információt rólad. Úgy teszek, mintha nem tudnék semmit... és te is tudod, milyen jó vagyok színjátszásból. Szerencsémre én sem tudom, mit művelsz. Amikor korábban hívtalak, a pasi vette fel. - Azt hitted, Alan az? - Brandi begombolta a virágmintás hálóinget. - Nem, nem hittem azt, hogy Alan. Nem úgy hangzott, mint aki betojt, mert egy leszbikussal kell beszélnie, ebből tudtam, hogy az új pasas az. Az új pasas! Az, akinek hátat kellett volna fordítanod egy éjszaka után. Aztán egy hétvége után. Mondd, mi folyik ott? - Kim hangja egyre hangosabb lett. - Teljesen megőrültél? 90

- Nem őrültem meg. - Brandi az ablakhoz lépett, és felnézett az éjszakai égre, a holdat, a csillagokat... vagy Istent keresve az égbolton. Volt néhány dolog, amit szeretett volna elmondani Istennek. - Viszont nagyon összejöttek a dolgok. - Nyavalygós! - Lökött! - vágta rá Brandi gondolkodás nélkül. - A lakásomat szétverték. - Tessék? Mikor? - Brandi ebben az egyben biztos lehetett, Kim mindig indulatosan reagált a húgát fenyegető bajra. - Múlt éjjel. Aztán reggel bementem dolgozni, és az én olasz szeretőmről kiderült, hogy ő a védencem az első ügyemben. - Az a pasi, akivel én is beszéltem? - Pontosan. - Brandi kiszedte a csatokat a hajából. - Aztán a bíró a felügyeletem alá helyezte. Most a nagyapja házában vagyok, és azon vitatkozunk, hogy hol fogjuk tölteni a többi éjszakát, amíg az ügyet lezárják. - A pasi az ágyadra szavazott, igaz? - Neeem. - Brandi elővette a hajkeféjét a táskájából. - Ugyan már! Vaknak és idiótának kell lennie, ha nem érdekled! - Kim hangja hitetlenkedő volt. - Alan sem vak nem volt, sem idióta, és mégsem érdekeltem. - Brandi olyan erősen kefélte a haját, hogy úgy érezte, tövestől kiszakadnak a szálak. - Nem, ő egy önmagával elfoglalt szarházi volt, aki azt akarta, hogy minden fickó őt irigyelje a szépség miatt, akivel jár, de közben utálta, hogy magasabb, okosabb és sokkal érdekesebb vagy, mint ő. - Ejha! Köszi! - Kim nyers jellem volt, akinek nem volt kenyere a bókolás, ezért Brandinek ez most nagyon jólesett. - Durva alak volt - mondta Kim kifejezéstelen hangon. - Soha nem ütött meg! - Brandi félredobta a hajkefét. - Nem is kellett megütnie. Elérte, hogy ne érezd jól magad a bőrödben. Most ott az a másik, aki megkapta tőled, amit akart, és készen áll félrelökni. Brandi arra gondolt, hogyan nézett rá Roberto, amikor azt hitte, nem figyel. - Nem... egészen. - Aha! - rikkantotta Kim diadalmasan. - Tudtam! Tudtam, hogy átvertél! A pasasnak, akivel beszéltem, olyan hangja van, mint egy szeretőnek. Brandi mosolyogva kérdezte: - Mit tudsz te, drága leszbikus nővérem, a férfiak hangjáról, akik szeretők? - Nemcsak neked volt kalandban részed a hétvégén. - Kim tárgyilagos hangja alatt Brandi elfojtott izgalmat vélt felfedezni. - Várj csak egy percet! Várj! Várj! Várj! - Brandi szerette; volna ezt a dolgot tisztázni. - Azt akarod ezzel mondani, hogy találtál valakit? - Miért, talán lehetetlen? - Amikor valaki olyan válogatós, mint te, akkor igen - vágott vissza Brandi. Kim mély, elégedett nevetést hallatott. - Igen, nos, különleges lány. - Mi a neve? - Rólad beszéltünk. - Mi a neve? - Szóval érdekled ezt a pasast? - Megmondom, ha megmondod a nevét. - Brandi elvigyorodott a beállt csendben. Kim nagyon makacs tudott lenni. De nem annyira, mint Brandi. - A neve Sarah. - Az igazgatóhelyettes, akiről azt hitted, hogy utál? 91

- Válaszoltam a kérdésedre, most te is válaszolj az enyémre! - Kim azonban nevetett. Olyan boldog volt a nevetése, hogy Brandi szíve azonnal átmelegedett. A fenébe is, ha Kim nincs, az elmúlt tizennégy év eseményei teljesen felőrölték volna Brandit, Kim azonban szembenézett a leszbikusok iránti előítéletekkel, apjuk bántó érdeklődésével, hogy mikor lesz már belőle sikeres edző, és ilyen példával maga előtt Brandi kénytelen volt elérni kitűzött célját. Nagyon sokkal tartozott Kimnek. - Mi volt a kérdés? - Minden rendben lesz? - kérdezte Kim nyersen. - Persze. Mi más történhet még? - Nos... Ennek az egyetlen szónak a hallatán Brandi antennája gyanakodva megremegett. - Mi az? Kim, miről van szó? - Csak azt akartam, hogy tudd... lehet, hogy túl sokat mondtam az anyádnak. - Micsoda? - Jaj, ne! - Mit értesz azalatt, hogy túl sokat? - Faggatott. Teljesen összezavart. Nem tudtam, mit mondjak, így aztán elkezdett kitalálni dolgokat és... hé, most mennem kell! Ma este van a poolbajnokság, és én vagyok a soros. - Ne merészeld letenni! Kim! Ne merészeld! - A vonal azonban már megszakadt. - A francba! - Most akkor fel kell hívnia Tiffanyt. - A francba! - Ez alkalommal azonban már nem volt annyira dühös. Korábban fel kellett volna hívnia. Ezzel tökéletesen tisztában volt. Nem volt értelme Kimet hibáztatni azért, mert próbált neki falazni, és csődöt mondott. Csak éppen ez az egész annyira bonyolulttá vált, sokkal több volt, mint egyszerű kaland, és Tiffany annyira bánatos lesz bánatos, mert őt fájdalom érte és bánatos, mert nem rohant azonnal az anyjához vigasztalásért. Brandi azonban már évek óta képtelennek tartotta az anyját arra, hogy bármit, különösen vigaszt, tudjon nyújtani számára. Brandi viselkedése nem használt a kapcsolatuknak, de mit tehetett volna? Próbált úgy tenni, mintha semmi gond nem lenne közöttük. Nagy levegőt vett, és tárcsázta anyja otthoni számát. Csengett és csengett; aztán megszólalt Tiffany üzenetrögzítője. „Sajnálom, hogy nem vagyok itthon, hagyjon üzenetet...” Brandi tárcsázta anyja mobilját. Csengett és csengett; majd itt is az üzenetrögzítő válaszolt. „Pillanatnyilag nem vagyok elérhető, kérem, hagyjon üzenetet. Hol lehet az anyja? Talán moziban? Vagy olyan helyen, ahol gyenge a térerő? Brandi újra megpróbálta Kimet, de a nővére természetesen nem vette fel. Nonno kopogtatott az ajtón. Brandi eltette telefonját a táskájába. Magára kapta a vörös bársonyköntöst, amiből alul kilógott a hálóing fodros széle. Odament az ajtóhoz, résnyire kinyitotta és kilesett. Nem Nonno volt az, aki feltartóztathatatlanul benyomta az ajtót, hanem Roberto. Addig tolta hátrafelé Brandit, amíg teljesen végig tudott nézni rajta, és akkor lassan elmosolyodott. Az ördög vigye el! Mosolya egyáltalán nem gúnyos volt. Úgy nézett... úgy nézett rá, mint amikor végre felvette a csipkés hálóinget, és abban parádézott előtte. Fekete haja kócos volt, mintha most vette volna le a sapkáját, és egy tincs a homlokába lógott, amit Brandi szeretett volna kisimítani onnan. Barna szeme parázslott, és a szája... a szája olyan ügyes volt! Nem a legjobb pillanat erre gondolni. Brandi hátrált egy lépést. Roberto követte. Brandi a nyakához nyúlt, hogy megbizonyosodjon, a hálóing be van gombolva. Be volt gombolva. Nagyot nyelt és megkérdezte: - A fogkefe? - Tessék, itt van. - Roberto benyúlt ingje zsebébe, és előhúzta a műanyag csomagolású fogkefét. - Az életemet és végtagjaimat kockáztattam, hogy megszerezzem számodra. Jutalmat érdemlek. 92

- Az életemet és végtagjaimat kockáztattam, hogy elmenjek veled ebédelni, így most kvittek vagyunk. - Brandi kacéran feldobta a fogkefét a levegőbe. - Vagyis mindketten megérdemlünk némi jutalmat. - Szó sem lehet róla! - Brandi tánclépésekkel hátrált, de úgy tűnt, Roberto legalább olyan jó táncos, mint ő, mivel a következő pillanatban a férfi karjában találta magát. Valami belső ritmusra mozogva addig táncoltatta hátrafelé, amíg Brandi kéjes borzongással azon nem kapta magát, hogy előtte a férfi meleg testét, mögötte a hűvös falat érzi. A férfi arcát belefúrta Brandi hajába, és mélyet szippantott belőle, mintha az illatától megrészegülne. - Nagyapádnak ez nem tetszene. - Neki viszont tetszett. Nagyon is. - Nem csinálok semmit, csak ölellek. - Roberto hangja valósággal simogatta. - És szagolgatsz. - Brandi hozzásimult a férfihoz, teste felvette annak formáját, mintha felismerte volna az otthonát. A férfi nevetett, meleg lehelete végigsimított Brandi homlokán. - Imádom az illatodat. Ezt Nonno is megértené. Brandi lehunyta a szemét, és ő is mélyet lélegzett, de óvatosan, hogy Roberto ne vegye észre. A férfinak olyan illata volt, mint a friss levegő és a szenvedély, de valami hiányzott... az ő illata a férfi bőrén. - Ráadásul te is szereted az én illatomat. A francba! Lebukott. - Nonno figyelmeztetett, hogy vigyázzak az olyan fickókkal, mint te. - Valóban? - Roberto lágyan megcsókolta Brandi arcát. - Ő már csak tudja. Pontosan olyan fickó, mint én. Különben is szerinted ki küldött fel a fogkefével? Brandi felemelte a fejét, és a férfira nézett. - Miért tett volna ilyet? - Kedvel téged. Szeretné, ha megállapodnék. - Megállapodnál? - Brandi levegő után kapkodott. - Például nősüléssel? - A leghőbb kívánsága a karjában tartani a dédunokáját, mielőtt meghal. - Nagyon nyugodtan veszed ezt az egészet! - Roberto még mindig a karjában tartotta, tehát testük minden négyzetcentimétere összetapadt. Szent ég! Házasság! Mit gondol Nonno, ki ő? És ha már itt tartunk, mit gondol Roberto, ki ő? - Nonno tudja, túlságosan tiszteljük, mintsem hogy túl messzire menjünk itt, a házában. Miközben beszélt, Roberto becsúsztatta a térdét az ő két lába közé, és addig nyomta, amíg ő lassú ritmusban lovagolni kezdett rajta. Gyűlölte az izgalmat, ami végigkúszott a gerincén. - Egy jó házasságközvetítő tisztában van vele, hogy az emberek összehozásának első és legfontosabb feltétele a hasonló háttér és a hasonló értékrend. - Ahogyan Alan és a te esetedben? - Milyen aljas vagy! - Brandi belemélyesztette körmeit a férfi vállába. - Ezt bizalmasan mondtam el neked, nem pedig azért, hogy az arcomba vágd a kudarcomat! - Ez nem kudarc. - Roberto lassan elmosolyodott. Mosolya meleg volt. - Akkor lett volna kudarc, ha szeretted volna. Roberto jobban fel tudta bosszantani, mint Alan valaha is. Vagy amire valaha képes lett volna. - De én téged sem szeretlek, és nem megyek feleségül egy ékszertolvajhoz. - Nem is kértem meg a kezedet - mondta Roberto, majd megcsókolta. Sértettsége - már ha az volt - elolvadt a férfi szenvedélyes csókja és saját, megállíthatatlanul fokozódó izgalma alatt. Hogy történhetett ez? Kapcsolatukat tekintve egész nap normálisan viselkedtek. Roberto nem volt tapintatlan, ő pedig nem beszélt a dologról. Abba a tévhitbe ringatta magát, hogy képesek lesznek józanul kezelni ezt a helyzetet. Most azonban már tisztában volt az igazsággal. Akár 93

tudomásul veszi, akár nem, a szenvedély egyfolytában és elfojthatatlanul parázslik bennük, és a legkisebb érintésre fellángol. Az orgazmus határán egyensúlyozott... ha Roberto abbahagyná a térde mozgatását, talán vissza tudná fogni magát... Roberto nem tette, ő pedig képtelen volt. A férfi a beteljesedés kiáltásait úgy próbálta tompítani, hogy mellkasára vonta Brandi száját, és tartotta, amikor elhallgatott és kimerülten nekidőlt a falnak. Amikor már úgy találta, hogy a lábai megtartják, elengedte. Lehajolt és felvett valamit a padlóról. Megfogta Brandi kezét, beletett valamit, és rázárta az ujjait. Bársonyos hangján azt suttogta: - Jó éjszakát, cara! Brandi kábultan bámult utána, ahogy az ajtó felé indult. Aztán lenézett a kezére, és meglátta benne a fogkefét... ujjai benyomódott nyomával a műanyag borításon.

94

Tizennyolc Ahogy Brandi a lakása ajtaja felé tartott, a mögötte baktató Roberto azon tűnődött, vajon a nő érzi-e felhevült testének melegét. - Óriási a felfordulás. - Brandi menet közben a kulcsait rázogatta. - Múlt héten költöztem be. Viselkedése elbűvölően kislányos volt, mintha az előző esti kirobbanó orgazmusa meg sem történt volna. Hogy merészelte megjátszani magát? Miért nem néz rá imádattal a szemében? Miért nem követeli, hogy a dereka köré fonhassa hosszú lábát és addig lovagoljon rajta, míg mindketten porrá nem égnek? - Hányas számú lakásban laksz? - Háromszáztizenegy, háromszáztizenkettő... - A háromszáztizenkilencesben. Miért? Mert figyelem az ajtók számát, ahogy haladunk végig a folyosón. Mihelyt beléptünk a lakásba, nekinyomlak falnak, és addig csókollak, amíg megint szét nem hullasz a kezeim között. Aztán lerántalak a padlóra, és addig szeretkezem veled, amíg végre én is kielégülést nyerek. A nő minden bizonnyal olvasott Roberto gondolataiban, mert a hangja enyhén megremegett. - Amíg nem voltam itthon a hétvégén, jöttek azok az... - Aha. Igen. A hétvégén. - Tessék? - Brandi hátranézett a válla fölött, és összerezzent, látva, hogy Roberto közvetlenül a sarkában jár. - Most majd megbeszéljük a hétvégét. - Háromszáztizenöt. .. háromszáztizenhat... Már csak három ajtó... - N-nem. Nem beszéljük meg. Emlékszel? Tegnap megállapodtunk, hogy ha azt akarjuk, hogy ügyvéd-ügyfél kapcsolatunk működjön, muszáj ööö... - Brandi megfordult és elindult visszafelé, mintha azzal valamiképp megakadályozhatná, hogy váratlanul rávesse magát szóval tartanunk a távolságot. - Én nem emlékszem, hogy bármi ilyesmiben megegyeztünk volna. - Arra viszont emlékezett, hogyan lovagolt a nő a lábán előző este, ahogyan a halk sikolyokra is, amikor elélvezett. Ezek az emlékek fél éjszakán át nem hagyták aludni... és olyan merevedése volt, hogy azt a Navy Pier vidámparkban be lehetett volna mutatni. Biztos volt benne, hogy képes lesz annyira felizgatni a nőt, hogy az a hátát karmolja izgalmában. Megrendítő felismerés volt, hogy ha Brandiről van szó, az önuralma csődöt mond. Legalább annyira akarta a nőt, mint azt, hogy a nő is akarja őt. Időközben azonban fordult a kocka - és Brandi még csak nem is próbálkozott. Most hirtelen megállt, és Robertóra meredt. - Pedig így volt. - Mi volt így? - Beleegyeztél, hogy a kapcsolatunkat szakmai keretek között tartjuk. Roberto nem volt olyan hangulatban, hogy ésszerűen gondolkodjon. - Mi ez? Valamiféle kihívás? - Nem, csupán próbálok úgy viselkedni, mint egy értelmes emberi lény. - Mert ha igen, elfogadom a kihívást. Örömmel látta, hogy a nő szóhoz sem jut. Tenyerét a hátára simította, megfordította, és a lakásajtó felé tolta. - Annyira elegem van abból, hogy ti, férfiak állandóan lökdöstök és terelgettek! - Minden igyekezetével azon volt, hogy kiszabaduljon az ölelésből. Ti, férfiak? A féltékenység két kézzel ugrott a torkának. Egyetlen lépéssel utolérte a nőt. - Kik azok a férfiak? 95

- Te és a nagyapád. - Ó! - Hatalmas megkönnyebbülést érzett, aránytalanul nagyot, és ez újabb csapás volt amúgy is törékeny önkontrolljának. Kivette a kulcsot Brandi kezéből és bedugta a zárba. A túloldalon valaki megragadta a kilincset és szélesre tárta az ajtót. Brandi felsikoltott és hátraugrott. Nekiütközött Roberto mellkasának, kiszorítva belőle a levegőt. Magas, szőke nő állt a nyílásban. Egy magas, szőke nő, aki úgy nézett ki - de csak kicsit -, mint Brandi idősebb kiadásban. Roberto felismerte a nőt. Tiffany. - Anya! - Brandi megremegett, ahogy első ijedtsége elmúlt. - Drágám, jól vagy? - Tiffany kitárta a karját. Brandi a kitárt karok közé lépett, és fejét az anyja vállára hajtotta. Roberto szexuális éhsége egy pillanat alatt elmúlt. Ez nem a megfelelő idő volt. - Miért nem hívtál fel? - Tiffany hátrált néhány lépést, továbbra is a karjában tartva Brandit, és intett Robertónak, hogy lépjen be. Roberto becsukta az ajtót maga mögött, és közben lenyűgözte Brandi gyengeségének és anyja karjába omlásának a látványa. - Tudtam, hogy valami baj van, gondolom, az anyai ösztönnek köszönhetően, és ne haragudj rá, de addig nyaggattam Kimet, amíg elmondta, mi történt. - Tiffany lassú, megnyugtató mozdulatokkal simogatta Brandi hátát. - Alan egy őrült, és te sokkal jobbat érdemelsz! Brandi felemelte a fejét. A szeme kissé könnyes volt, és kézfejével megtörölte az orrát. - Tudom. Nem miatta sírok, csak nagyon zűrös volt ez az elmúlt hét. - Nos, most már nem kell aggódnod semmiért. - Tiffany hangja mély volt és vibráló, csipetnyi délies akcentussal és jókora adag szexepillel. - Itt vagyok, és vigyázok rád. - Aha, igen. - Brandi, mintha Tiffany szájából a varázsszavak hangzottak volna el, felegyenesedett és ellépett az anyjától. - Persze. Annak ellenére, hogy Roberto könnyedén elintézte a dolgot, tudta, hogy Alan csalárdsága fájdalmat okozott Brandi-nek. Azt jelentette számára, hogy nem elég jó, és míg Roberto tetszelgett a szerepében mint a nő önbecsülésének gyógyítója, semmi nem pótolhatta az anyai vigaszt. Brandi szemmel láthatóan szerette az anyját, de akkor vajon miért utasította el, amit Tiffany nyújtani próbált? És Brandi elutasítása nyilvánvalóan fájt Tiffanynak. Lesütötte a szemét, és kezét remegő szájához emelte. Egy óvatlan pillanatig maga volt a megtestesült levertség. Aztán összeszedte magát. Felemelte a fejét, elmosolyodott és a kezét nyújtotta Robertónak. - Brandi édesanyja vagyok, Tiffany Michaels. Robert két kezébe fogta a felé nyújtott kezet, megnyugtatást és elismerést sugározva a nő felé, ahogy fölé hajolt és megcsókolta. - Nagyon örülök, hogy megismerhetem, Mrs. Michaels. - Kérem, szólítson Tiffanynak! - A szín visszatért a nő arcába, ahogy jólesőn megfürdött Roberto férfias rajongásában. - Engem pedig szólítson Robertónak! - Anya, az úr Roberto Bartolini. Ügyfelem a McGrath és Lindoberthnél. - Brandi megvető pillantással sújtotta őket, majd megfordult és kiment a konyhába, amelyet csak egy derékig érő fal választott el a nappalitól. - Én is nagyon örülök, Mr. Bartolini. - Tiffany egy pillanatra megszorította Roberto kezét, így fejezve ki köszönetét. Közelről Roberto halvány ráncokat vélt felfedezni Tiffany szeme és szája körül, a bőr a kezén pedig vékony volt és kis barna foltok pettyezték. Negyvenes évei közepén járhatott, ennek ellenére gyönyörű, élettel teli teremtés volt, aki úgy ismerte a flörtölés művészetét, mint kevés

96

amerikai nő. És kedvelte Robertot, aki fogadni mert volna, hogy az egész férfinemet kedveli... kivéve Alant. Roberto a konyhában járkáló Brandit figyelte. A nő felkapott egy papír zsebkendőt, kifújta az orrát, majd bizonytalanul megállt. Aztán hirtelen mozdulattal felemelte a szemetes tetejét, belevágta a zsebkendőt és lecsapta a tetejét. Meglehetősen indulatosan bánt el a puha, ártalmatlan papírdarabbal. Roberto Tiffanyra pillantott. Ő is Brandit figyelte, két függőleges ránccal finoman ívelt szemöldöke között, és a ráncok bevésődni látszottak oda, mintha sokkal jobban aggódna céltudatos, józan leánya miatt, mint az indokolt lenne. - Roberto, maga vigyáz az én kislányomra? - kérdezte Tiffany. - Nem, anya, ő az ügyfelem a McGrath és Lindoberthnél - szólt ki Brandi a konyhából. - Nagyon vigyázok a kislányára. - Roberto úgy tett, mintha nem venné észre Brandi zafírkék szemének dühös villanását. - És ő is vigyáz rám. Tiffany szeméből eltűnt a melegség. Visszahúzta a kezét, és ellépett. - Ez biztosan így van, mivel az éjszakát Brandivel töltötte. - Olyan anya volt, aki úgy gondolta, joga van tudnia mindenről. - Tiffany! - Brandi döbbenten megtorpant a konyhaajtóban. - Hogy gondolod ezt? - Ssshh! - Roberto odalépett hozzá, és ujját a szájára tette. - Ő az anyád, és joga van tudni kivel és hol töltőd az éjszakáidat. - És, figyelmeztette a tekintete, igenis van rejtegetnivalónk. - Tiffany, az éjszakát a nagyapám házában töltöttük. - A nagyapja házában? Valóban? Akkor minden rendben. - Tiffany arca felderült. - A nők szakítás után hajlamosak ostobaságokat elkövetni, például azonnal belekeverednek egy másik kapcsolatba, és nem szeretném azt hinni, hogy maga Brandi ostobasága. Ha Tiffany abban a pillanatban Brandire néz, meglátta volna az igazságot. Sápadt arca és rémült szeme elárulta Brandit, ezért Roberto gyorsan a két nő közé lépett. - Nem hiszem, hogy Brandi valaha is képes lenne ostobaságot elkövetni. A lánya nagyon jó ügyvéd - mondta, némi időt szolgáltatva Brandinek, hogy összeszedje magát. - Tudom. Ugye, milyen csodálatos teremtés? - Tiffany ragyogott a büszkeségtől. - Tudta, hogy hat hónaposán mondta ki az első szót? Macska. Persze nem így, csak annyit, hogy cska, de tudta, mit jelent. Anyám nagyon aggódott érte, mert szerinte az okos lányoknak esélyük sincs ezen a világon, Brandi azonban bebizonyította, hogy tévedett. Mindenkinek bebizonyította! Brandi félbeszakította a múltjában való idegesítő vájkálást. - Üljünk le! - Megkerülte Robertot, és a székre mutatott. Roberto leült, de nem hagyta elsikkadni a témát. - Szóval Brandinek sok mindent kellett bizonyítania sok embernek? - Bizony! - Tiffany belekarolt Brandibe. - Mihelyt megtanult járni, már táncolni is tudott, így nagyon ügyesen gimnasztikázott és balettozott. A férjem csak ezt látta; arra sosem figyelt fel, hogy mindig kitűnő volt az iskolában, így amikor magna cum laudéval érettségizett, és azonnal felvették az egyetemre, kénytelen volt felfigyelni rá. - Gyere, anya! Üljünk le az új kanapémra! Szerintem a színe jól illik ehhez a helyhez, nem? Tiffany összezavarodva lehuppant a lánya mellé. - Igen, drágám, de ugye láttad, hogy az egyik párna kihasadt? Brandi lefeküdt vele, de nem akarta, hogy Roberto igazán megismerje. Nem akarta, hogy halljon a múltjáról. Talán azért, mert ékszertolvaj? Vagy mert több álarcot is visel, és olyan titkai vannak, amit nem akar senkivel megosztani? - Igen, már gondoskodtam a párnáról. - Brandi beharapta a szája szélét, mintha számadással tartozna valamiért, bár Roberto el sem tudta képzelni, mi lehet az. - Mivel jöttél, anya? - Fogtam egy taxit. - Nashville-ből taxival? - Brandi szarkazmusa meglepte Robertot. - A repülőtérről! A taxisofőr volt olyan kedves, megmutogatta Chicago nevezetességeit, és csak a viteldíj felét kérte. Ugye, milyen rendes volt?

97

Roberto egyetlen pillanatig sem kételkedett benne, hogy Tiffany egy morcos taxisofőrt is képes úgy elbűvölni, hogy az a saját zsebébe nyúljon, és kifizesse a nő viteldíját. - De... mi a helyzet az állásoddal az ingatlanügynökségnél? - Felmondtam. - Anya... - nyögte Brandi fáradt hangon, mintha ezt már j túl sokszor hallotta volna. - Az a gusztustalan ember le akart fektetni. - Tiffany szív alakú szája megremegett. - Kedves voltam az ügyfeleivel, és úgy látszik, ebből arra következtetett, hogy be akarok nyúlni a nadrágjába. - Rendben, anya. Rendben. - Brandi ügyetlenül megpaskolta az anyja karját. - Tudom, hogy ilyesmi megtörténik. Csak nézz magadra! Hogy is ne történne meg! - Én nem akartam! - Egy szóval sem mondtam, hogy akartad. - Apád azt mondta... - Apám egy nagy dagadt seggfej! A szóváltás többet elárult Robertónak a családról, mint egy hosszas magyarázat. Felállt, és azt mondta: - Megyek, iszom egy kis vizet. Kér valaki valamit? - Amikor Brandi is fel akart állni, rászólt. - Csak bízd rám! Hallgasd inkább édesanyád híreit! Ahogy a férfi kiment a konyhába, Brandi próbálta felvértezni magát. Pontosan tudta, mit fog mondani az anyja, sőt még azt is, hogy milyen hangsúllyal. - Drágám, ami Alant illeti... - Úgy tűnt, az anyja, aki sosem fogyott ki a szavakból, most nem tudja, mit mondjon. Emiatt Brandi enyhe lelkiismeret-furdalást érzett. - Sajnálom; fel kellett volna, hogy hívjalak, amikor megtörtént, de... - Nem akartál róla beszélni. Megértem. Valóban megérti? Amikor Brandi apja elhagyta, Tiffany másról sem tudott beszélni a barátaival, az anyjával vagy bármilyen idegennel, aki hajlandó volt meghallgatni. Brandi utálta, hogy mindenki tud a bajukról, mindenki sajnálja őket, aztán látni, ahogy a barátaik lassan elmaradoznak, mert nem akartak többé hallani róla és tudni, hogy bármikor velük is megtörténhet. Ez azonban nem mentette fel Brandit, és sokkal jobban érezte volna magát, ha Tiffany kiabál vele. Roberto elejtett egy poharat a konyhában, ami éles, hangos csörömpöléssel darabokra tört. Brandi összerezzent. - Bocsánat! - szólt be a férfi. - Nyugalom, megtalálom a seprűt! - Ez aztán pompás egy férfi - jegyezte meg Tiffany halkan, miközben Roberto a szekrényben kotorászott. - Csodálatos a kiejtése. Talán olasz? Brandi kénytelen volt csírájában elfojtani ezt a kölcsönös rajongást. - Igen, és ékszertolvaj. - Milyen romantikus! Persze, Tiffany így gondolkodik. - Nem, anya, ez nem romantikus. Ő egy bűnöző és lehetséges, sőt jó esélye van rá, hogy a következő húsz évet börtönben fogja tölteni. - Nem úgy néz ki, mint egy bűnöző. Gazdag. Az öltönye Armani. Csilingelő hangok hallatszottak a konyhából, ahogy a férfi összesöpörte a szilánkokat, majd beleöntötte az egészet a szemetesbe. - És ami még jobb, feltalálja magát a konyhában - tette hozzá Tiffany. Volt valami Tiffanyban, ami a legrosszabbat hozta ki Brandiből. Újra és újra megerősítésre volt szüksége anyja sekélyes jellemét illetően, és képtelen volt megállni, hogy el ne árulja: - Ráadásul gróf.

98

- Fiiinom! - Tiffany olyan vaskos déli akcentussal ejtette ki a szót, hogy az nyúlós volt, mint a karamellkrém. - Azért finom, mert címe van? - Nem, azért finom, mert szexi, gazdag és jóképű. A cím az csak olyan, mint a tejszínhab a csokitornán. Micsoda férj lenne belőle! - Férj? - Brandi az anyja felé fordult. - Ezt miért mondtad? Tiffany ártatlanul nézett rá babakék szemével. - Én így gondolkodom, drágám. - A nagyapja is így gondolkodott! - Mi történt ezekkel? Nonno és Tiffany nem is ismerték egymást. Óriási korkülönbség és sok száz mérföld volt közöttük. Ennek ellenére mindketten ugyanúgy gondolkodtak! - Nem akarok férjet! Megpróbáltam, és te is tudod, hogy nem vált be! - Roberto valóban nem felel meg a listádon szereplő követelményeknek - értett egyet Tiffany. Brandi arca megrándult. Alan minden követelménynek megfelelt... Tiffany talán gúnyolódik? Nem, az lehetetlen. A gúny olyan kifinomult észjárást igényel, amivel Tiffany nem rendelkezik. Ráadásul Tiffany nem is őt nézte, hanem Robertot. - A józanságnak semmi köze hozzá, hm? Brandi elkövette azt a hibát, hogy kinézett a konyhába, ahol a férfi papírtörlő után nyújtózkodott, és azonnal kiszáradt a szája. Férj? Nem akart úgy gondolni rá mint férjre. Mintha egy elérhető és megszerezhető férfi lenne. Mivel már próbára tette, tudta, hogy a férfi akarja őt, és ha elkezd az „örökkön-örökké”-ben gondolkodni, bolondot csinál magából abból pedig mostanában bőven kijutott. - A házastársi börtönlátogatások annyira szórakoztatóak! - Drágám, te is tudod, hogy nem fog börtönbe kerülni - mondta Tiffany vele született bölcsességével. - A gazdagok sosem mennek börtönbe. Brandi szeretett volna valami velőset mondani, de nem ismerte Roberto ügyének a részleteit. Ez az első hete a munkahelyén és körülbelül egy órát töltött eddig az irodában. Reggel felhívta Glennt, de Mrs. Pelikan vette fel a telefont. Hűvös, kioktató hangon beszélt. Mr. McGrath utasítására átszerveztük a csapatot. Most már egyenesen nekem tesz jelentést, Miss Michaels, és az a feladata, hogy figyelje Mr. Bartolinit. Egy pillanatra se veszítse szem elől! Úgy gondolja, hogy Mr. Bartolini el akarja hagyni az országot? Egy pillanatra se veszítse szem elől! ismételte Mrs. Pelikan. Nem volt köteles magyarázattal szolgálni Brandi számára, és nem is tette. Brandi Robertóra pillantott. Egy pillanatra se veszítse szem elől! Sajnos örült az utasításnak. - Anya, egy férj, aki fölött a rovott múlt kockázata lebeg, biztosan nincs rajta a listámon. Tiffany is Robertot nézte, aki megtöltötte a poharakat. - Ő volt az ostobaságod? Az anyja tagadhatatlanul rendelkezett valami különös ösztönnel. - A felügyeletem alá helyezték. - Hasznos féligazság. - Ezért aludtam a nagyapjánál múlt éjjel, ma pedig azon vitatkoztunk, hogy hol töltsük a mai éjszakát. Én itt akarok aludni. - Ekkor azonban rádöbbent valamire. Nem maradhatnak itt. Ebben a lakásban egy ágy és egy kanapé van, aminek széthasogatták az egyik párnáját. Az ágyat akarta Robertónak adni, mivel a kanapé kicsi lenne a férfinak - nos, neki is, de úgy volt vele, inkább a kényelmetlenség, csak hogy úgy legyen, ahogy ő akarja. Most azonban, hogy Tiffany felbukkant a színen, a terve dugába dőlt. - Tessék! - Roberto elbűvölő mosoly kíséretében átadta a nőknek a poharakat. - Elmegyünk a szállodámba. - Anya, nem maradhatsz a lakásban!

99

Brandi még mindig érezte a mosószer szagát, amit a takarítok használtak a szőnyeg mosására, és a festék, amivel lefestették a feliratot, egy árnyalattal sötétebb volt. Soha nem szerette ezt a helyet; csak átmeneti szállás volt, ahol nyugovóra hajthatja a fejét, amíg feleségül megy Alanhez. Most már mindent utált itt. Semmiképpen nem hagyja az anyját egy lakásban, amit vandálok forgattak fel. Sosem bocsátana meg magának, ha valami történne Tiffanyval. És ő teljesen... egyedül maradna. Szent ég! Kényelmetlenül fészkelődni kezdett. Elképzeli az anyja tragikus halálát, és ilyenkor is csak magára gondol. Egész biztosan a pokolban végzi. Ettől függetlenül nagyon szerette volna elkerülni Roberto emlékekkel teli luxuslakosztályát. - Természetesen Tiffany is velünk jön a szállodába - mondta Roberto. - Micsoda szörnyű ötlet! - szaladt ki Brandi száján. Az anyja ott lakjon, ahol Roberto és ő szeretkeztek? Minden egyes bútordarabon, a padlón, a falnak támaszkodva, minden fürdőszobában? Ez egyszerűen... borzalmas. - Rengeteg hely van, két hálószoba és két fürdőszoba... - Két hálószoba? - Brandi nem akarta megcáfolni a férfit, Tiffanynak nem kell tudnia, hogy Brandi már járt Robertónál, de az ötvennyolcadik emeleti lakosztályában csak egy hatalmas hálószoba volt. - Két hálószoba - ismételte Roberto. - Felhívtam a szállodát, és közöltem velük, hogy szeretnék egy nagyobb lakosztályba költözni. Newby összepakolja a holmimat. Az új szoba a negyedik emeleten lesz, tekintettel a magasságtól való félelmedre. - Nem félek a magasságtól. - Honnan tudja? - Csak egy kicsit... kényelmetlenül érzem magam tőle. - Én is. Köszönjük, Roberto, hogy ott lakhatunk magánál. - Tiffany megérintette a férfi karját. - Nagyon kedves magától. - Nem, szerintem rossz ötlet - mondta Brandi. - Tudsz jobbat? - kérdezte Roberto. Természetesen nem tudott. Így a másik kettő nem is törődött vele tovább. - Éppen csak hogy kiszedtem, de még fel sem aggattam a holmimat vállfára - mondta Tiffany. - Brandi, akarod, hogy becsomagoljak helyetted? Ezek ketten szövetkeznek ellene. - Én is meg tudom csinálni! - csattant fel Brandi. - Tedd be az összes... - Roberto széles kézmozdulatot tett a teste előtt - szép ruhádat. Nagyon sok meghívásom van. Sok fontos ember szeretne találkozni a notórius olasz ékszertolvajjal, és megtisztelő lenne számomra, ha veled együtt jelenhetnék meg ezeken a helyeken. - Az egyetlen - Brandi utánozta a férfi mozdulatát - szép ruhám egy régi, fekete darab, ezért úgy gondolom, hogy nem fogadjuk el a meghívásokat. - Dehogynem! - kiáltott fel Tiffany izgatottan. - Egyforma a méretünk, és én több ruhát is hoztam magammal! Brandi hitetlenkedve fordult az anyja felé. - Ruhákat? Hoztál magaddal ruhákat? - Charles meghívott egy partira, amíg itt vagyok. - Tiffany a saját kezét nézte, ahogy végigsimított vele a lábán. - Nem mehetek valami ódivatú öreg vacakban. - Ez nagyon kedves Charles bácsitól, de egy alkalomra csak egy ruhára van szüksége az embernek. - Drágám, amikor elhagytam Nashville-t, még nem tudtam, melyik ruhát akarom majd felvenni. Brandi attól félt, hogy kezdi megérteni az anyját. Attól félt, hogy élete irányítása teljesen kicsúszik a kezéből, és sosem lesz képes visszaszerezni. Ahogy Roberto és Tiffany felálltak és 100

együtt elindultak a hálószobája felé, önfeledten társalogva a társasági életről, Brandi aggódni kezdett, hogy szeretőjében és anyjában túl sok a közös vonás. Ha ezek ketten egyesítik erőiket, ki tudja, milyen elképesztő ostobaságba kényszerítik bele? Azonban történjék bármi, sem vacsorázni, sem partira nem fog menni Robertóval. Túl sok sötét alakot ismer. Túl sok sötét kapcsolattal rendelkezik. Megkeményíti magát, és közli Robertóval, addig a biztonságos szállodai lakosztályban maradnak, amíg el nem jön a tárgyalás időpontja.

101

Tizenkilenc Amikor Tiffany kitárta a hálószoba ajtaját, és Brandi kilépett rajta, Robertónak a lélegzete is elállt. A piros ruha és a profi smink szinte kiabálta: Szerezz meg!, Brandi maga volt a megtestesült csábítás. Azonban a szerető anyai kéz által alkalmazott kozmetikának és a középkori szabású kék bársonyruhának köszönhetően Brandi egyszerre volt szexi, előkelő, sebezhető, és mintha csak az ő ölelése hiányzott volna ahhoz, hogy teljes legyen a kép - bár ez utóbbit valószínűleg csak az ő buja képzelete tette hozzá. Ugyanúgy képtelen volt megállni, hogy két kezébe fogja a nő kezét és megcsókolja, ahogyan az események sodrásának sem tudott ellenállni. - Cara, te vagy a leggyönyörűbb teremtés, akit valaha láttam. - Köszönöm. - Brandi kék szeme ugyanolyan hideg fénnyel csillogott, mint a zafír a fülében. Elrántotta a kezét, és hátat fordított neki. Aranyszínű, telitalpú szandált viselt, amiben a lába még hosszabbnak látszott, mint amilyen volt, és a laza aranyöv halkan csilingelt csábítóan hullámzó csípőjén. - Hagyjuk ezt a komédiát! Roberto felvont szemöldökkel nézett Tiffanyra, aki vállat vont, és szája hangtalanul egy szót formált: duzzog. Nos, joga van duzzogni - egy darabig. Brandi ma este itthon akart maradni, és vesztett. Ha megteheti, Roberto engedett volna neki, de nem volt más választása. Az irány számára már azelőtt ki lett jelölve, hogy találkozott volna a nővel. Az igazságot kereste a múltjával kapcsolatban, és ez egy fontos művelet volt. Brandi a kitárt ajtajú szekrény előtt állt, és gondterhelten meredt a ruhák közé. - Hol van a kabátom? Aha! Most jön a trükkös rész! Tiffany biccentett Robertónak, majd felkapta a széken heverő vastagon bélelt hófehér kabátot, és a lánya után sietett. - Tessék, drágám, vedd fel ezt! - Mi ez? - Brandi összevont szemöldökkel meredt a legmelegebb Gucci kabátra, amit Roberto a városban talált. - Az enyém - mondta Tiffany. - Tudtam, hogy itt hideg van, így nem sokkal a repülőindulás előtt vettem magamnak. Brandi arca elsötétült. - De te egy ilyet nem engedhetsz meg magadnak! - Semmi gond, drágám - mondta Tiffany könnyedén -, kiárusításon vettem a bluefly.com-ról. - Anya, akár kiárusítás volt, akár nem, akkor sem engedhetsz meg magadnak egy ilyen kabátot! Ráadásul fehér! Hogy lehetsz ennyire gyakorlatiatlan? Tiffany Robertóra pillantott, mintha bocsánatot kérne lánya viselkedéséért. - De azért szép, nem? - Nem engedheted meg magadnak sem ezt, sem a többi ruhát, és nem jelenthetsz ismét fizetésképtelenséget! - Brandi nagyon zaklatott volt. - Össze kell vágnod azokat a hitelkártyákat! Mikor cserélődött fel az anya-lánya szerep? Roberto sejtette, hogy kapcsolatuk már egy jó ideje igen különös lehet. Ebben az esetben azonban ő vette a kabátot - elege volt abból, hogy Brandi állandóan vacog a London Fog kabátjában -, és nem hagyhatta, hogy Tiffany szenvedjen miatta. Mielőtt Brandi folytathatta volna, megszólalt. - Brandi, köszönd meg édesanyád nagylelkűségét, amiért kölcsönadta ezt a gyönyörű kabátot! Brandi ingerülten és hangos szoknyasuhogással fordult Roberto felé, amikor azonban meglátta komor, rosszalló arckifejezését, meggondolta magát. Töprengett, aztán működésbe lépett ösztönös jó modora. 102

- Köszönöm, Tiffany. - Megsimogatta a kabátot. - Csodálatos darab, és nagyon fogok rá vigyázni. - Tudom, drágám. Olyan örömmel tölt el a gondolat, hogy kimozdulsz! Nagyon régen nem voltál szórakozni. - Tiffany valósággal ragyogott. Roberto nem értette, ez a kedves és szép nő miért nem díszeleg egy gazdag férfi karján. Miközben Roberto feladta Brandire a kabátot, a lány azt kérdezte: - Anya, te mit fogsz csinálni ma este? - Semmit. Egy kicsit tévézek, egy kicsit olvasok. Belekezdtem egy jó könyvbe a repülőn. Tiffany ásított, és eltakarta a száját. - Bár az is lehet, hogy egyszerűen lefekszem. Mikor jöttök haza? - Ne várjon ébren! - Roberto is belebújt a kabátjába és nyakába tette a sálját. - Ma este három partira is megyünk. - Három? - Brandi felhúzta a kesztyűjét, majd megcsókolta az anyját. - Alig várom. Roberto gyengéden arcon legyintette. - Gúnyos ki boszorka! Vitatkozva léptek ki az ajtón. Tiffany az ablakhoz ment, és figyelte, ahogy Roberto besegíti Brandit a limuzinba. Megvárta, amíg elhajtanak, majd még egy kicsit várt. Aztán visszatért a fürdőszobába a szétpakolt kozmetikai szerekhez és az ajtó mögött lógó smaragdzöld ruhához. Mire az autó megérkezett, hogy felvegye, majdnem olyan jól nézett ki, mint a lánya. Sőt szemügyre vette magát, és izgatott belső kisugárzását - talán még jobban, mert boldog volt, sokkal boldogabb, mint hosszú ideje bármikor. Chicago fényei váltakozó szín- és árnyékcsíkokat vetítettek limuzin belsejébe, de akármilyen volt a megvilágítás, Brandi gyönyörű - és sértődött - volt. Elfordult Robertótól és kifelé nézett az ablakon. Állat büszkén a magasba emelte, hosszú nyaka csábítóan ívelt. Azonban egész este nem nézhet keresztül rajta. Azt nem fogja hagyni. Határozott mozdulattal megfogta a nő kesztyűs kezét. - Engedd, hogy elmondjam, mit fogunk ma este csinálni! A nő felé fordult, szőke szépsége hűvös volt és közönyös. - Mivel nincs más választásom, valójában nem is érdekel. - Bocsáss meg nekem! - Lehámozta a nő kezéről a kesztyűt, és megcsókolta az ujjait. Először megvacsorázunk Howard Pattersonnál. Arról híres, hogy a világ legjobb szakácsait alkalmazza, és ma estére francia provance-i ételeket ígért. - Jó ötlet. Először etess meg! Attól biztosan jobb lesz a hangulatom. - Így igaz, bár szerintem a pezsgő szintén javít a hangulatodon. Ahogyan bárki másén is. Belecsókolt a nő nyitott tenyerébe. Brandi lehajtotta a fejét. - Milyen nagylelkű vagy! Csípése szúrós volt, mint egy darázsé, esze egy briliáns dilettánsé, és ez a kombináció mindig nevetésre és mesterkedésre késztette Robertot, mert tudta, hogy az affektáltság álarca mögött egy másik álarc rejtőzik. Egyszerre szenvedélyes hedonista és gyengéd nő, aki azért lett ügyvéd, hogy jobbá tegye a világot. Brandi erősen igyekezett, hogy jó irányba terelje, és bár Roberto életében rengeteg nő volt, egyik sem próbálta megmenteni bűnös lelkét a kárhozattól. - Miután megvacsoráztunk, és ezáltal javítottunk a hangulatunkon, elmegyünk Mossimo partijára. - Roberto gyengéden simogatta a párnácskát Brandi hüvelykujja alatt. - HSP? - A nő közönyt színlelt, de a szívverése egyre gyorsult. - HSP? - ismételte Roberto csodálkozva. Ritkán mondott csődöt angoltudása. - Az meg mi? - Hozd a saját pisztolyod. 103

Roberto felnevetett. - Igen, biztos vagyok benne, hogy annyi lőfegyver lesz, amivel egy kisebb háborút is meg lehetne vívni. Én azonban fegyvertelen vagyok. Brandi keze megrándult az övében. - Nem tudom, hogy ennek örüljek-e vagy sem. - Bízz bennem! Megvédelek. - Ezt tudom. Sokkal inkább azért aggódtam, hogy valami hülyeséget csinálsz. Brandi sértegette, ugyanakkor megjegyzése mögött valami olyan ösztönös bizalom húzódott meg, amitől Roberto felfújta magát, mint egy parádézó páva. - Gondolom, tilos megcsókolni a szádat és elkenni a gyönyörű rúzsodat? - Azzal a rúzzsal festettem ki a számat, ami még akkor is itt lesz a földön, amikor már az összes gleccser elolvadt. Roberto Brandi felé hajolt. És nekiütközött a nő szabad kezének. - Van azonban egy másik ok, amiért tilos megcsókolnod. - Lassan ejtette ki a szavakat, a maximális hatás miatt. - Nem akarom. - Pezsgő - motyogta Roberto, tudva, mennyire bosszantja a nőt. - Sok pezsgő. Brandi dühösen morogva felhúzta csillogó, tökéletes ajkát. - Hadd halljam a terv többi részét! Szóval Mossimóhoz megyünk? - Igen. Meg kell mutatnom magam, de ígérem, nem fog sokáig tartani. - Már alig várom! Ha Mossimónak lenne esze, felhagyna a Roberto miatti aggódással, és Brandi miatt kezdene idegeskedni. Robertónak meggyőződése volt, miszerint a nő néhány jól megválasztott szóval képes lenne a földre küldeni a fickót. - A legjobb hírt a végére tartogattam. - Fogadni mertem volna. - Gúnyolódott, de a kezét nem húzta el Robertóéból. - Mrs. John C. Tobias minden évben jótékonysági bált rendez a szimfonikus zenekar javára, és a tánczenét egy egész hadseregnyi zenész szolgáltatja. Ez a szépség és előkelőség éjszakája. Ez a te éjszakád, én Brandim, és alig várom, hogy a táncparkettre vezethesselek. Ha finom érzelmessége meg is hatotta a nőt, nem mutatta. Arca közönyös és hűvös maradt. - Majd, miután keringőztünk egyet, úgy lesz minden, ahogy te akarod. - Ahogy én akarom? - Visszatérünk a szállodába, és ott maradunk - felelte Roberto megjátszott ártatlansággal. Brandi dühösen meredt rá - majd dühe lassan átalakult vidámsággá. Hátradőlt a bőrülésben, és hosszan, hangosan nevetett. Roberto csak nézte, és nagyon tetszett neki, hogy a nő képes felszabadultan kinevetni önmagát. - És holnap megint úgy csinálunk mindent, ahogy te akarod? - kérdezte Brandi. - Így igazságos. Az éjszaka a tiéd, a nappal az enyém. - Te aztán nem vagy semmi, Roberto. - Mire gondolsz? - kérdezte Roberto gyanakodva. - Majd megmondom, ha sikerült rájönnöm. - A nő elhúzta a kezét az övéből. - Megérkeztünk. A limuzin lassan odagurult az új-angliai stílusú épület oszlopos bejárata elé, és az ajtónálló beterelte őket. Köszöntötték Howard és Joni Pattersont, aki ragaszkodott hozzá, hogy Roberto megcsodálja Howard legújabb szerzeményét, egy kétkarátos gyémánt nyakkendőcsiptetőt, amely az 1920-as években készült. Roberto elmondta nekik, hogy a gyémánt csak harminchatezret ér, de a foglalat miatt sokkal nagyobb az értéke. Howard rendkívül boldog volt, és a következő alig több mint két órában Roberto és Brandi megvacsorázott, elbűvölték Chicago úri társaságának felét, majd kimentették magukat, mondván, a rivális partira mennek. 104

- Muszáj megjelennünk - mondta Roberto Joni Pattersonnak. - Kihagyni a lehetőséget, hogy Brandivel táncoljak, a természet elleni bűntény lenne. - A fene azt a Tobias nőszemélyt! - mondta Joni. - Sosem fogom megtudni, miért ugyanarra az estére kellett tennie a partiját, amikorra én az enyémet, de ezt a táncos dolgot tökéletesen megértem. Maguk ketten arra születtek, hogy együtt táncoljanak! Miközben lefelé lépkedtek a lépcsőn, Roberto megjegyezte: - Kezdünk egyre ismertebbek lenni mint egy pár. - Csak várd meg a tárgyalást - tanácsolta Brandi -, amikor mindenkinek elmondjuk, hogy bírói utasításra követtelek mindenhová! - Szerinted hányan fogják elhinni? - Mindenki! - vágta rá a nő élesen. - Majd én gondoskodom róla! A vacsora nem javított annyit Brandi hangulatán, mint azt Roberto várta. - Úgy vettem észre, nem árultad el Howardnak, hogy azért hagyjuk itt a vacsorájukat, mert először a Fosserákhoz megyünk - mondta Brandi. - Néha sajnálatos hajlamot mutatok a hazugságra. - Sejtettem. - De nem neked, drága Brandi. - Közel hajolt a nő füléhez, és belesúgta: - Neked soha nem hazudnék. Örömmel nyugtázta, hogy a nő tétovázott, mielőtt kijelentette: - Nekem pedig van egy hidam, amit el akarok adni neked. Minden logika ellenére hinni akart neki. Amikor a limuzin megállt a Knights of Columbus Hall előtt, Brandinek leesett az álla. - Ugyan már! A Fosseráknak nem futja egy rendes helyre, ahol partit rendezhetnek? - Dehogynem. - Roberto Newbyt figyelte, aki körültekintően úgy parkolt le, hogy gyorsan el tudjanak szelelni.... már persze csak ha szükséges lenne. - Viszont a szép helyek a feleségeiknek vannak. - Úgy érted, ez férfiparti? - Szó sincs róla. Viszont nem hiszem, hogy ma este akár egy feleséggel is találkozunk. - Prostituáltakkal szórakoznak? És mi bemegyünk ide? - Ne légy nevetséges! Sosem tennélek ki ilyen kellemetlenségnek. - Kisegítette Brandit az autóból. - A szeretőik vannak itt velük.

105

Húsz A nagy terem profi módon fel volt díszítve, és az étel is kifogástalan volt. A zenét szolgáltató zenekar a város legjobb éjszakai klubjában is felléphetett volna. Ez azonban nem változtatottá tényen, hogy a Fosserák a szivarfüsttel és tornateremszaggal átitatott Knights of Columbus Hallban tartották a partijukat, Roberto megszámolta a Fosserákat - huszonketten voltak -, és gondosan megjegyezte a kijáratok helyét, beleértve az ablakokat is. Szemügyre vette a táncparkett közelében ácsorgó nők csoportját, akik fülsértő hangon vihogtak, és tequilától a kis színes ernyőkkel díszített jeges italokig mindenfélét ittak. - Ó, jaj! - Brandi hangja arról árulkodott, hogy mély benyomást gyakorolt rá a látvány. - Én nem tudtam a vetélkedőről. - Átadta kabátját a ruhatáros lánynak. - Milyen vetélkedőről? - Roberto különösen kedvesen mosolygott a lányra, remélve, ha Brandinek és neki gyorsan kell távoznia, így emlékezni fog, mely ruhadarabok voltak az övék. - Arról, hogy az győz, akinek az öltözéke a legszajhásabb. Hű! Van itt olyan lány, aki idősebb húszévesnél? Mossimo sietett feléjük mosolyogva, kinyújtott karral. Brandi lehalkította a hangját. - Gondolom, a vetélkedő vesztesének vele kell aludnia. - Az utcán az a pletyka járja, hogy a felesége megkönnyebbült sóhajjal küldi a szeretője karjai közé - mondta Roberto halkan. - Elhiszem. - Amikor Mossimo odaért hozzájuk, Brandi elmosolyodott, és azt mondta: - Jó estét, Mr. Fossera, örülök, hogy ismét találkoztunk. - Ó, az ügyvédnő! - kiáltott fel Mossimo. - Whiskey, igaz? - Tessék? - nézett rá Brandi zavartan. - A neve Whiskey, igaz? - Nem, az én nevem Southern Comfort (Likőrnek minősülő ital, amely whisky, barack, narancs, vanília, fahéj és cukor felhasználásával készül, titkos recept alapján.) - javította ki Brandi könnyedén. Pimaszul felesel Mossimo Fosserával, egy olyan emberrel, akinek egyáltalán nincs humora, és rendkívül érzékeny a büszkesége. Roberto legszívesebben elfenekelte volna Brandit. Ehelyett elnézően nevetett. - Az is Southern Comfort, amit eddig ivott. - Rácsapott Brandi fenekére. - Menj, kedvesem, beszélgess a lányokkal, és ha itt végeztem, ígérem, hazaviszlek és megadom neked, amit megérdemelsz. - Sokkal jobban érzem magam melletted, drágám. - Brandi tágra nyílt szemmel és hamis rajongással nézett rá. - Ahogy akarod. - Roberto megfogta Brandi kezét és megcsókolta. - Imád engem, és mindig velem akar lenni - mondta olaszul. - Azt látom. - Mossimo kritikus pillantással méregette Brandit és ő is olaszra váltott. - De a nőknek szükségük van a maguk fajtájára, nem? - Még ilyet! - fortyant fel Brandi, színlelve a felháborodást. - Ha ilyen goromba vagy, és egész este olaszul akarsz beszélni, akkor inkább megyek és szerzek egy italt. - Ne feledkezz meg a pezsgő különleges tulajdonságairól! - szólt utána Roberto. Brandi egy pillantást vetett rá, ami megtorlást ígért, és elindult a meglehetősen hiányos öltözetű nők csoportja felé. - Tüzes kis nőszemély - jegyezte meg Mossimo. - Ha szeretnéd, hogy valaki megszelídítse... - Kedvelem a vadmacskákat. - Nagyapád is így volt vele, de nem jó, ha egy nő sakkban tartja a férfit. - Lehet, de neked fogalmad sincs, mire képes Brandi, amikor sakkban tart! - mondta Roberto vigyorogva. - Köszönöm a meghívást ma estére, Mossimo. Különösen értékelem határozott javaslatodat, hogy jelenjek meg.

106

- Hé, szeretem látni a barátaimat! - Mossimo átölelte Roberto vállát, és a bárpultnál álldogáló férfiak csoportja felé vezette. - Nos... gondolkodtál az ajánlatomon? - Mármint, hogy lopjam el a Romanov Lángot? - Sshh! - Mossimo a pincérekre pillantott. - Óvatosabb is lehetnél! - Beszéljek a mikrofonba? - Roberto megérintette a gomblyukába tűzött virágot. - Ja, beszélj a mikrofonba! - Mossimo kedvetlenül nevetett. A Fossera-banda tagjai pohárral a kézben figyelték Mossimót, figyelték Robertot némán, fenyegetően... várakozóan. - Ricky, haver, jó újra látni téged! - Roberto kezet fogott a férfival. - Danny. Greg. - Tekintete végigsöpört a csapaton. - De hol van Fico? - Itt van valahol - mondta Ricky. - Kiment cigizni - tette hozzá Greg. - Remélem, találkozom vele. - Milyen érdekes, hogy Fico éppen most tűnt el valamerre. Őket viszont nem ismerem. - Roberto a falnál ácsorgó fiatal, húsz és huszonöt év közötti, férfiakra mutatott. Mindnyájan mogorva képet vágtak; az egyik még hátat is fordított nekik. - Ezek még csak fiatal fiúk. Nem fontosak. - Mossimo egy kézmozdulattal elküldte őket. Menjetek, táncoljatok a barátnőitekkel! Roberto figyelte, ahogy elszállingóznak, sértődötten morogva, amiért ilyen könnyedén elbocsátották őket. Nem csoda, hogy Mossimo kezdi elveszíteni az uralmat a családja és az üzlet fölött. Valami készült a tesztoszteron hajtotta ifjak körében. Brandi beszállt a barátnők beszélgetésébe, és most felszabadultan csevegett velük, Roberto azonban látta az elképedést a szemében, ahogy a fiatal férfiak odacsoszogtak, kézen fogták a lányokat, és egyetlen szó nélkül a táncparkettre húzták őket. Az idősebb nők Brandivel maradtak; ők voltak Mossimo, Greg, Ricky és Fico szeretői. Brandinek nem lehetett közös témája, velük, és Roberto attól félt, ha túl sokáig magára hagyja, lázadást fog szítani a nők között - azzal pedig egyértelműen szar kerülne a ventilátorba. Minél hamarabb el kellett tűnniük innen, ezért gyorsan a lényegre tért. - Mossimo, te magad mondtad. A Romanov Lángot ellopni a múzeumból óriási kihívás. A férfiak köré álltak, hogy ne hallja őket senki - nem mintha bárki is lett volna a közelben. Beszélj a mikrofonba! - Talán félsz? - kérdezte Greg gúnyosan. - Természetesen. Csak egy őrült néz szembe a halállal félelem nélkül. - Roberto azonban most nem mutatott félelmet. Sőt, semmit sem mutatott, csupán udvarias érdeklődést az ajánlat iránt. - Talán azért, mert nem tudod megcsinálni - mondta Mossimo. Roberto egy laza legyintéssel elintézte a megjegyzést. - Be tudnak vinni az embereid? - Igen, be tudnak vinni. - Akkor én el tudom lopni a gyémántot. Már van is egy tervem. Csak azt nem tudom, miért kellene neked megtennem. Mielőtt újabb szót szólhatott, azt érezte, hogy neki csapják a falnak, Mossimo alkarja a torkának feszül, pisztolya a fejének szegeződik. Tehát így állunk. Mossimo képtelen ellopni egy gyémántot, hogy kimásszon a bajból, erőszakoskodásban viszont még mindig jó. - Eszedbe ne jusson elárulni engem! - A hideg pisztolycsövet Roberto arcának nyomta. Megöllek. Megölöm a nagyapádat. Megölöm a csinos kis ügyvédedet, és esküszöm, elutazom Olaszországba és megölöm a szajha anyádat is! Roberto nagy levegőt vett, készült visszaütni. Amikor azonban ide besétált, hallgatólagosan elfogadta a megállapodást, és hallgatólagosan beleegyezett abba, hogy Mossimo a főnöke. Most már nem léphetett vissza. Nem léphetett 107

vissza, mert ez a hitvány féreg megsértette az anyját, megfenyegette Brandit és Nonnót. Ebben a műveletben az időzítés létfontosságú volt. Mossimo még egy percig a falhoz préselve tartotta, kiszorítva belőle a levegőt, hogy érezze a fenyegetést, mielőtt ellépett és eltette a pisztolyát. Roberto levegő után kapkodott, hogy minél előbb elmúljon a szédülés. Észrevette, hogy Brandi elindult feléjük a termen keresztül, és a fejét rázta felé. Ne! Brandi megállt. Ne! Ne próbálj segíteni nekem! Azzal csak rontanál a helyzeten! Brandi lehajtotta a fejét, de abból, ahogy visszatért a tágra nyílt szemű nőkhöz, egyértelműen kiderült, vonakodva teszi. Amikor Roberto végre meg tudott szólalni, rekedten azt mondta: - Félreértettél, Mossimo. Sok mindenről híres vagy, de a nagylelkűség nem tartozik ezek közé. Mit tudsz ajánlani, hogy nekem is megérje? És ne beszélj nekem a presztízsről, azt nem tehetem be a bankba. Mossimo dühös arca lassan kisimult. Kapzsiság... a kapzsiságot megértette. - Híres ékszertolvaj vagy. Veled dolgozni megtiszteltetés. Ezt természetesen én is tudom. Mit kérsz cserébe azért, hogy elvégezd nekem ezt a munkát? - Ma este Howard és Joni Patterson házában vacsoráztam, és Joni nyakában egy rubint láttam láncon. Legalább 4.3 karátos volt, és a színe, mint a friss véré. - Tudok róla. - Mossimo lehajtotta a fejét, mintha szégyenkezne. - Viszont nem tudom megszerezni. Túl jó a biztonsági rendszerük. - Általában. - Roberto a körmeit vizsgálgatta. - Mit akarsz ezzel mondani? - kapta fel Mossimo a fejét. - A biztonsági rendszer ma este a ház bizonyos részeiben valahogy elromlott - mondta Roberto. - Valahogy, mi? - Mossimo lassan elmosolyodott. - Hé, Ricky! Hozzál Roberto barátunknak bort! - Vizet. - Roberto megdörzsölte fájós nyakát. - Vizet! - Mossimo egy széket tolt Roberto alá, ő is leült, és halk beszélgetésbe merültek. Amikor Roberto ismét felállt, kész volt a megállapodás. - Akkor ezt megbeszéltük - jelentette ki Mossimo. - Te elhozod a gyémántot a Kitömött Kutyába, én pedig odaadom neked a Patterson rubint. - Rendben. - Roberto megveregette Mossimo pocakját. - Ne felejtsd el, ki az, aki ezt a szívességet megtette neked, Mossimo, és add meg nekem és az én nonnómnak a tiszteletet és nyugalmat, amit megérdemlünk! - Természetesen. - Mossimo megölelte Robertot, és mindkét oldalról megcsókolta az arcát. Kifizetjük egymásnak a tartozásunkat, amivel mindketten jól járunk, és legalább te is hasznosan töltőd el az idődet a tárgyalásig, igaz? Roberto bólintott, és arra gondolt, Mossimo milyen könnyedén adta az árulás csókját. Júdás is büszke lehetett volna rá. Elindult keresztül a termen, és mutatóujjával intett Brandinek. Nagy meglepetésére a nő azonnal engedelmeskedett, és sietve csatlakozott hozzá. Belekarolt és követte a ruhatárhoz. - Gratulálok, felfedezted egyetlen módját, hogyan kényszeríthetsz arra, hogy minden parancsodat teljesítsem. Bármit megteszek, csak elszabaduljak azoktól a nőszemélyektől. Roberto nevetett, átvette kabátjaikat a lánytól, majd csinos borravalót adott neki. - Nagyon szörnyű volt? - A szörnyű meg sem közelíti. - Brandi hagyta, hogy Roberto a nyaka köré csavarja a sálját. Tudtad, hogy teljes húsz percen keresztül lehet beszélni valami brazil viaszról? - Szent ég, dehogy! Egyetlen pillanatig sem akarok rágondolni! - Belebújt a kabátjába és karon fogta a nőt. Együtt az ajtó felé indultak. 108

Alig tettek két lépést, amikor dohányfüst csapta meg Roberto orrát, és ő azonnal megállt. Brandi továbbment. - Szóval a viaszolás, mint téma, közvetlenül a műköröm és a savas archámlasztás után következik a sorban... - Brandi hátranézett a válla fölött. - Mi a baj? Fico lépett ki az árnyékból, két ujja közt cigaretta füstölgőtt. - Roberto, jó hogy újra látlak. És magát is. - Biccentett Brandi felé. - Hideg van kint egy ilyen sovány teremtésnek. - Brandi. - Roberto hüvelykujjával a limuzin felé bökött. - Sajnos kezdek hozzászokni. - Brandi hátat fordított nekik, és az autó felé indult. A két férfi figyelte, ahogy Newby besegíti a limuzinba, majd Fico azt mondta: - Nos, ember, végighallgattad Mossimo ajánlatát? - Igen. - Vajon mit forgat Fico a fejében? - Ugye tudod, hogy nem kell megtenned? Érdekes. - Dehogynem. Nagyon szeretem a nagyapámat. Fico közelebb lépett. - Én meg tudom védeni a nagyapádat. - Ez fantasztikus ajánlat, figyelembe véve Mossimo hírét. - Én mindig is tisztelni fogom Mossimót. Ez nem volt válasz, ugyanakkor benne volt minden, amit Roberto tudni akart. - Fizetségképpen Mossimo egy drágakövet is ígért. - A halott ember nem tudja begyűjteni a fizetségét. - Szóval azt tervezi, hogy végez velem, miután megszereztem neki a gyémántot? Roberto ezzel ugyan tisztában volt, de a tény, hogy Fico elmondta neki, megerősítette azt, amit gyanított. Fico át akarja venni Mossimo helyét. Azt fogja tenni, amit tennie kell, hogy megakadályozza a rablást. - Én azt mondom, jobban teszed, ha nem vállalod el ezt a melót. A dolog kezdett egyre bonyolultabb lenni, mert Roberto kénytelen volt elvégezni a munkát. - Ugyan, Fico, a tudat, hogy Mossimo meg akar ölni, csak izgalmasabbá teszi az egészet. Fico elhajította a csikket, és komor képpel meredt Robertóra. - Tégy, amit akarsz, de ne mondd, hogy én nem figyelmeztettelek! - Nem, nem fogom azt mondani, hogy nem figyelmeztettél. Különben nem láttalak téged itt ma este. Kár, hogy elkerültük egymást. - Roberto lehúzta a kesztyűjét, és a kezét nyújtotta. Fico ránézett Roberto kinyújtott kezére, majd megragadta Roberto karját a könyökénél. Roberto ugyanezt tette, és a két férfi egyszer keményen megrázta egymás karját. Roberto a történtek ellenére kedvelte Ficót, aki hatalmat akart, de nem azért, hogy fájdalmat okozhasson. Fico nem gondolt másra, csak a nyereségre. Roberto kihasználta az alkalmat, és odahajolt Ficóhoz. - Bízz bennem! Fico, bízz bennem! Fico hosszan fürkészte Roberto arcát. - Mi hasznom származik nekem abból? - Pontosan az, amit akarsz, Fico. Bízz bennem! - Csak egy bolond bízik meg saját magán kívül másban. - Akkor légy bolond! Fico ismét hosszan nézte Robertot. - Gondolkodom rajta. - Tedd azt! Elváltak. Roberto az autó felé indult, és közben remélte, hogy ösztönei nem csapták be.

109

Huszonegy A hideg szél Robertóval együtt berontott az autóba, jobban lehűtve Brandit, mint az elmúlt egy óra - és ez jelentett valamit. Amikor Mossimo nekivágta Robertot a falnak, és a fejének szegezte a pisztolyát, sikoltani akart. Az egyik csitri, aki alig tizenhat évesnek nézett ki, befogta Brandi száját, és azt mondta: - Ne tedd! Azzal biztosan megölöd. Brandi alig várta, hogy maguk mögött hagyják a Knights of Columbus Hallt, de nem távozhatott. Persze kirohanhatott volna az ajtón - de valami megmagyarázhatatlan okból meg sem fordult a fejében, hogy magára hagyja Robertot. Mivé lett az élete, hogy egy ékszertolvajért felelős, aki a bajt keresi? Így aztán amikor Roberto beült mellé, és az autó elindult, felcsattant. - Valamiféle fekete öves szuperhős vagy. Nem tudtad volna szétrúgni Mossimo seggét? Roberto úgy meredt rá, mintha azt is sajnálná, hogy tudja a nevét. Hatalmasat sóhajtott, majd azt mondta: - Ilyen alkalmakkor értem meg, miért tartanak a Fosserák ostoba libákat. Az okos nők idegesítőek. - Gondoltam. Szóval szét tudtad volna rúgni a seggét. Miért nem tetted? - Megragadta Roberto csuklóját, érezte az izmokat, az inakat és az erőt az ujjai alatt. - Egész véletlenül nem vetted észre azt a csomó sportos zakót a teremben? És a pisztolytokok okozta dudorokat a sportos zakók alatt? - Tudom. - Roberto szavai azonban valamiképpen hamisan csengtek. Ez az erős férfi hagyta, hogy egy dagadt, öreg bunkó lökdösse. Úgy ment oda, hogy tudta, Mossimo valószínűleg ezt fogja tenni, és aggályok nélkül elfogadta. Valahogy az volt az érzése, hogy nem tud mindent. Nos, ha nem tud, hát nem tud. Roberto nem bízik meg benne, és neki örülnie kellene ennek, így amikor ott lesz az emelvényen, és a bűntényről kérdezik, az igazságnak megfelelően mondhatja, hogy nem tud semmit. Brandi hátradőlt az ülésben. - Mi történt azután, hogy elvette a fejedtől a pisztolyt? - Megláttam, hogy a megmentésemre indultál a termen keresztül, és majdnem szívrohamot kaptam. Megőrültél? - Roberto máskor lágy hangja nyerssé vált. - Tudod te, mire képesek azok az alakok? A férfi agresszív kirohanása meglepte. Megijesztette. És egy kicsit... felizgatta. - El tudom képzelni. De akkor miért voltunk ott? - Ha még egyszer azt látod, hogy bajban vagyok, ne merészelj megpróbálni megmenteni! - Gondolod, hagyom, hogy valaki lepuffantson? - Ő is felemelte a hangját. Newby belenézett a visszapillantó tükörbe, mivel valószínűleg az üvegen keresztül is hallotta a hangjukat. - Annak mi értelme lenne, ha téged is lelőnének? - Legalább nem kellene azzal a tudattal leélnem hátralévő életemet, hogy gyáva vagyok! - A fenébe, te lány! - Roberto úgy kapta a karjába, mintha nem bírná tovább elviselni, hogy ne érintse meg. - Halálra rémítesz. Nem tudod, hogy a világ tele van cápákkal, csalókkal és gazemberekkel? - Igen, és az egyiket pont az én felügyeletemre bízták. Roberto erre megcsókolta. Azóta várt erre, hogy vasárnap este elvált tőle. Minden pillanatban, amikor vele volt, belélegezte az illatát, hallotta a hangját, figyelte, ahogy a férfi figyeli őt, újra meg akarta 110

ízlelni. Most élvezte a férfi testének melegét, a saját izgalmát, az autó mozgását, amely egy olyan hely felé vitte, ahol a kielégülés várt rá. Amikor végül Roberto felemelte a fejét, Brandi az ölében ült és két kézzel markolta öltönyének hajtókáját. - Na hagyd abba! - motyogta. - Muszáj. - Alig lehetett érteni, amit mond. - Itt vagyunk. - Hol? - A bálban. Brandi Roberto arcába meredt, ami a fény és árnyék kontrasztja volt. - Tessék? - A tánc. Mrs. Tobias bálja. Mennünk kell... táncolni. - Most? - Brandi elveszett a sötétben Robertóval, és továbbra is elveszett akart lenni. - Te most táncolni akarsz? Roberto nevetett, de nevetése inkább tehetetlen volt, mintsem vidám. - Mivel anyád ott van a lakosztályunkban... igen. Az anyja. Tiffany. Teljesen megfeledkezett Tiffanyról. - Talán... -Talán mit? Besurranhatnának Roberto hálószobájába, anélkül hogy Tiffany észrevenné? Vadul szexelhetnének, miközben az anyja a szomszéd szobában alszik? Brandi még tinédzserként sem próbálkozott ilyesmivel. - Jó rendben. - Megadta magát és felült. Menjünk táncolni! A hideg levegő segített lehűteni Brandi vágyát. Sajnos a kaliforniai stílusú kastély belseje meleg föld- és téglaszínekben pompázott, mindenfelé virágok illatoztak, nagy kalitkákban madarak énekeltek, ezért környezete és partnere iránti érzelmei gyorsan olvadásnak indultak. Zenét hallott. Hónapok óta nem táncolt. Akkor is csak egy zsúfolt bárban a többi joghallgatóval... és Alannel. Ott az előkelő származású joghallgatók szabálya uralkodott; azok, akik elég jók voltak, hogy megszerezzék a képesítést, nem rendelkeztek társadalmi tapasztalatokkal, és képtelenek voltak tartani a ritmust. Aznap éjszaka kiderült, hogy ugyanez vonatkozik az orvostanhallgatókra is, Alanre pedig kétszeresen. Most, ahogy a világhírű zenészek által játszott keringő dallama betöltötte a levegőt, Brandiben megmoccant a balerina, és nyújtogatni kezdte a lábát. - Nem is olyan rossz, igaz? - Roberto mosolygott, mintha pontosan felmérte volna Brandi hirtelen izgalmát. - Nagyon jó, és a másik... - Semmiképpen nem rossz. Képtelen volt rávenni magát, hogy a szexet Roberto és ő közte rossznak nevezze. - Meggondolatlanság lett volna- fejezte be. - Kétségtelenül meggondolatlanság. Nem kellett volna helyeselnie. Egy középtermetű, festett barna hajú, sovány, idős hölgy sietett feléjük csillogó szemmel. - Roberto, milyen kedves magától, hogy eljött! Maga pontosan az a kis pirosító, amire szükségem van, hogy ez a parti sikeres legyen. - Mindkét kezét Roberto felé nyújtotta és hagyta, hogy a férfi megcsókolja, majd lábujjhegyre állt, és mindkét oldalról csókot nyomott az arcára. - És ez a fiatal hölgy biztosan Brandi Michaels. Brandi döbbenten meredt az idős hölgyre. - Igen, de ne haragudjon... ismerjük egymást? - Nem, de amikor valaki olyan korba ér, mint én, akkor lennie kell valami hobbijának, és az enyém a pletykálkodás. Brandi gondolatai az autóban történt csókra, a szállodai hétvégére, a Roberto iránti lángra lobbanására gondolt, amely meggondolatlan, szenvedélyes tettekre késztette. Tudta, hogy valaki beszélni fog, és úgy tűnt, ez meg is történt. 111

Mrs. Tobias azonban belekarolt Brandibe, és a zene forrása felé húzta. - Először lelép a vőlegénye, és feleségül vesz valami kétes erkölcsű nőszemélyt, maga pedig megmutatja a világnak, mennyire nem érdekli a dolog. Eléri, hogy Robertot a felügyelete alá helyezzék! Milyen kedves magyarázat! Brandinek nagyon tetszett. - Hogy maga milyen szerencsés! Persze, ha úgy néznék ki, mint maga, az ékszertolvajok egymással vetélkednének, hogy a felügyeletem alá kerüljenek, így a szerencsének semmi köze az egészhez, igaz? - Mrs. Tobias hátravetette a fejét, és öreg hölgyes derűvel nagyot kacagott. - Ennyi az összes pletykája? - Brandi megbotlott megkönnyebbülésében. Roberto elkapta a karját. - Óvatosan, Brandi; el ne ess! - Miért magának van még több? - Mrs. Tobias mohón pislogott Brandire. - Nem, de csupán egyetlen ékszertolvaj felügyeleti jogával rendelkezem - mondta Brandi. - Most még. - Mrs. Tobias tágas, ragyogóan kivilágított termeken keresztül a zene forrása felé vezette őket. - Biztos vagyok benne, hogy hamarosan mindnyájan ott fognak dörömbölni az ajtaján. Jó kinézetű ügyvédet... jó kinézetűt mondtam? Megfelelő kinézetűre gondoltam, nagyon nehéz találni. Az olyan pedig, aki menet közben képes ragozni is, még ritkább. Nos, itt vagyunk! - Ott álltak a hatalmas bálterem fölötti erkélyen. Az idős hölgy széles karmozdulatot tett. - Hát nem csodálatos? Az év többi részében teniszpályának használom, de igazából erre az estére készült. Valóban csodálatos volt. A hatalmas terem padlóját csillogó parketta borította, a falak aranyszínűek voltak, és a húsztagú zenekar egy emelvényen játszott. Körülbelül száz ember kavargott kisebb csoportokban, a férfiak komor fekete-fehérben, a nők gyémántoktól és eleganciától csillogón. A terem fele táncparkett volt, ahol párok suhantak és köröztek, majd lassan megálltak, ahogy a zenekar befejezte a keringőt. - Lenyűgöző. - Brandi két kézzel markolta a korlátot, és elbűvölve, egy sokat csúfolt táncos vágyával figyelte a látványt. - Még sosem láttam ilyet. - Nem azért van, hogy nézze, hanem hogy részt vegyen benne! - Mrs. Tobias Roberto karjára helyezte Brandi kezét. - Roberto, vigye táncba ezt a lányt! - Örömmel. Balerina Brandi mindig imádott szerepelni, szeretett ritmusra mozogni, szerette a zenére mozgás előkelőségét és finomságát. Miközben lefelé haladtak a lépcsőn, a zenekar tangót kezdett játszani, és ő izgatottan felnevetett. - Roberto, tudsz tangózni? - Természetesen. Anyám ragaszkodott hozzá, hogy megtanuljak. Ahogy leértek a táncparkettre, Roberto átkarolta, és ő tudta, hogy megütötte a főnyereményt. A férfi tudott táncolni. Igazán tudott táncolni. Nem csupán ismerte a lépéseket, de a mozgása szeretkezése eleganciájára és gyakorlottságára emlékeztette Brandit. A kielégítetlenség érzése, amiért együtt voltak és mégis külön, a tangó fájdalmát valóságossá tette számára. A vad ritmus szárnyára kapta őket, és repítette keresztül-kasul a táncparketten; az egyik menekült, a másik elszánt szenvedélyességgel üldözte. A többi vendég félrehúzódott, helyet hagyva nekik, míg végül a lenyűgözött nézők alkotta kör közepén táncoltak. Roberto sötét szeme mindvégig az övébe mélyedt. Brandi a férfira összpontosított, csak őt látta, pontosan tudta, mi lesz a következő mozdulata. A terem elhomályosult körülöttük, csupán háttérfüggöny volt a táncukhoz. Maguk voltak a zenére átültetett szex. Aztán Brandi megpillantott egy ismerős arcot a nézők között, aki olyan megvetően nézett rá, hogy elvétette a lépést. Roberto visszavonta a táncba, de megérezhette, hogy valami nincs rendben, mert attól kezdve sokkal erőteljesebben, könyörtelenebbül vezette, időt hagyva számára, hogy túljusson a megrázkódtatáson. 112

Mire a zene elhallgatott, Brandinek sikerült annyira összeszednie magát, hogy elbűvölőn Robertóra mosolyogjon és tapsoljon, mintha semmi más nem járna a fejében, csak a férfi iránti elragadtatás. Roberto is elismerően fejet hajtott előtte és megtapsolta, közben lehajolt és azt kérdezte: - Mi a baj? Mi zaklatott fel? - Semmi. - Ez azonban ostobaság volt. Roberto úgyis kideríti. - Ott van Alan. Roberto szeme végigfutott a vendégeken, és tévedhetetlenül megállapodott a jóképű, barna hajú, kék szemű férfin. Alan bőre sápadt és szeplős volt, teste szikár és izmos. - Aha, látom. Az ostoba vőlegény visszatért. Roberto megjegyzése halvány mosolyt csalt Brandi arcára. - Egyáltalán nem olyan, amilyennek elképzeltem. - Roberto meglepettnek tűnt. - Azt hittem, hogy... nos, nem feltétlenül jóképű, de abból, hogy az elmondás szerint milyen briliáns jövő előtt áll, valami impozáns személyiség. Ehelyett... egyszerűen alacsony. - Nem alacsony. Állítása szerint százhetvenhét centi. - Alacsonyabb nálad. - Csak ha magas sarkú cipőt viselek. Roberto felhorkant. - És amikor nem? Brandi nem válaszolt. - Nem! Ugye nem azt akarod mondani, hogy vigyáztál törékeny lelkivilágára és lapos cipőket viseltél? Brandi! Nem! - Roberto elindult Alan felé. - Meg kell ismerkednem azzal az emberrel, aki így megnyomorította az én Brandim személyiségét. Brandi utánanyúlt és elkapta a karját. - Nem nyomorította meg a személyiségemet. Roberto lenézett rá. - Rendben, egy kicsit összepasszírozta. Ó, ugyan már! - Brandi könnyed léptekkel arrafelé indult, ahol Alan ácsorgott a táncparkett szélén, karján apró termetű, telt idomú, vörös hajú nővel. Tökéletesen tudatában volt a vendégek közt futótűzként terjedő spekulációnak. Chicago előkelő köreiben már ismerték a nevét, tudták, hogy Alan faképnél hagyta, és hogy azóta Roberto társaságában jelenik meg mindenhol. Jelenetet vártak, de Brandi elhatározta, hogy nagyon visszafogott lesz. Végül is Alan egyértelműen a tudtára adta, hogy nem érdekli, ő pedig... Nos, a zafír fülbevaló meggyógyította fájó szívét. A fülbevaló... és Roberto. - Alan. - A kezét nyújtotta a férfinak. - Örülök, hogy itt találkozunk. Szóval visszatértél Las Vegasban töltött nászutadról? Alan nem válaszolt. Nem fogott kezet vele. Ehelyett csak állt és fölfelé nézett - magas sarkú szandáljában öt centivel magasabb volt nála - és a fejét csóválta hitetlenkedve. A megaláztatás hidege már meglegyintette Brandit, de nem hagyta, hogy hatalmába kerítse. Alan már így is igyekezett fölébe kerekedni viselkedésével és... ó, Kimnek igaza volt! Alattomos sértéseivel. Leengedte a kezét, majd csodálkozva elmosolyodott. - Ugyan, Alan, te hagytál el engem. Viselkedhetnél udvariasabban. Alan olyan képet vágott, mintha Brandi megcsípte volna. - Ne légy ostoba, Brandi! Nem azért vagyunk itt, hogy felhánytorgassuk egymásnak, ki hagyott el kit. Brandi azonnal válaszolt, mielőtt visszafoghatta volna magát. - Nem vagyok ostoba, Alan! Alan gúnyosan elmosolyodott. - Nagyon remélem, nem hiszed, hogy még mindig foglalkoztat a dolog. Csak úgy gondolom, illene udvariasabban viselkedned. - Ekkor azonban már túl késő volt. Ökle és gyomra görcsbe rándult. 113

Roberto halkan nevetett mellette. Megfogta Brandi kezét, végigsimított az ujjain és lágy csókot nyomott a kézfejére. - Drága Brandi, csodálom azon képességedet, hogy minden helyzetben képes vagy megfelelően válaszolni. Roberto közbeszólása elterelte figyelmét Alan savanyú és megbántott arcáról. Roberto elismerésére, nagylelkű támogatására... magasságára. - Nagyon szeretném megismerni ezeket az embereket. - Szélesen elmosolyodott, megmutatva az egész fogsorát. - Biztos vagyok benne, hogy nagy élmény lesz. Egy pillanatig élénken kommunikáltak. Roberto nem hitte, hogy nagy élmény lesz, de bármi történjék is, itt van mellette és támogatja. - Természetesen, Roberto. Miután megtörtént a bemutatás, Alan elfogadta Roberto felé nyújtott kezét és megrázta, majd gyorsan visszahúzta a sajátját. Láthatóan nagyon szerette volna figyelmen kívül hagyni Robertot, de túl fontos ember volt, hogy ezt megtehesse vele. És túl nagy. És Alan nézőpontjából az a sötét szikra a szemében még akár fenyegetőnek is tűnhetett. Fawn egy élete első zsiráfját megpillantó totyogó gyermek tehetetlen elképedésével bámult fel Brandire. - Alan! Alaaann! Nála van a gyémánt? Akarom a gyémántot! - Már nincs meg a gyémánt - mondta Brandi kedvesen. - Zálogba tettem. - Jaj, ne! - Fawn Alanhez fordult. - Ő gazdag ügyvéd. Pereljük be! Alan nem törődött a feleségével. - Brandi! Egyszerűen nem értem, hogy tehettél ilyen ostobaságot! Roberto tett egy lépést Alan felé, Brandi azonban megfogta a karját. Ostoba. Alan már másodszor nevezte ostobának. Miből gondolja, hogy joga van sértegetni és helyteleníteni a tetteit? Még most is, amikor már semmi közük egymáshoz? Ennyire gyenge volt, és elfogadott minden általa diktált feltételt? Olyan volt, mint az anyja? És ha ez igaz, akkor Alan milyen? Mint az apja. Brandi a férfira meredt. Egyáltalán nem hasonlított az apjára, mégis ugyanolyan volt. Egy manipulátor. A helyzetével visszaélő alak, aki óriási szívességet tett neki azzal, hogy elhagyta. Ugyanúgy, ahogy Roberto is nagy szívességet tett azzal, hogy megmutatta, egy férfinak hogyan kell bánnia a nőkkel. Brandi ránézett. Roberto mozdulatlanul állt, átható tekintetét Alanre függesztve. Úgy tűnt, Brandi végszavára vár. Ő azonban tudta, hogyan bánjon Alannel. Visszafordult az alacsony, kicsinyes, boldogtalan emberhez, aki most már nem érdekelte. - Nem érted, hogyan tehettem ilyen ostobaságot? Mire gondolsz? Arra, hogy zálogba tettem a gyűrűdet? Hogy a pénzt elköltöttem kozmetikusra, egy gyönyörű ruhára és egy magas sarkú dugjál-meg-cipőre? - Éles hangja végigszárnyalt a táncparketten. Az emberek kíváncsian egyre közelebb húzódtak. Brandi folytatta. - Hogy beköltöztem a lakásomba, munkába álltam, és alig egy hét alatt elfelejtettelek? Szent ég, Alan, amikor őt teherbe ejtetted - Fawn felé bökött az állával -, annyi bátorság sem volt benned, hogy szólj, ne költözzek Chicagóba. Gyökerestül felforgattam az életemet miattad, de neked el kellett repülnöd Las Vegasba, és berúgni, mielőtt képes voltál felvenni a telefont és beismerni, mekkora disznó vagy! Okosabb vagyok nálad, és veled ellentétben én nem vagyok gyáva, ezért ne merészelj ennek az ellenkezőjére célozgatni! Alan tiszta, kemény hangon válaszolt.

114

- Nem, Brandi. Ha ilyen könnyedén túltetted magad a dolgon, akkor nyilvánvalóan helyesen cselekedtem, amikor mást vettem feleségül. Azt nem értem, hogyan vagy képes egy elegáns bálteremben úgy táncolni egy férfival, mint egy olcsó szajha.

115

Huszonkettő Legjobb fekete kosztümjében, legélénkebb színű piros blúzában és legmagasabb sarkú cipőjében Brandi Charles bácsi harminckilencedik emeleti irodája felé tartott. Roberto ráérősen sétált mögötte, mintha a korzón lenne. Charles bácsi titkárnőjének a helye kétszer akkora volt, mint Brandi fülkéje, a magánszentélybe vezető ajtó pedig polírozott fekete diófából készült, szavak nélkül is hirdetve gazdája tekintélyét. Brandi azonban pillanatnyilag egyáltalán nem törődött Charles bácsi tekintélyével. Anyja meleg Gucci kabátját ledobta egy székre, öklét letámasztotta a titkárnő asztalára, és fölé hajolt. - Közölje Mr. McGrathszal, hogy Brandi Michaels van itt! A titkárnő, egy kistermetű, fiatal nő, akinek arcát mintha jégből faragták volna, és akit a névtáblája szerint MELISSA BECKIN-nek hívtak, egyáltalán nem mutatott megilletődést. - Mr. McGrath pillanatnyilag nagyon elfoglalt, de örömmel átadok bármilyen üzenetet, amikor alkalmas lesz neki. Brandi megérezte a meleget, ahogy Roberto megállt mögötte. Tudta, hogy a férfi rámosolygott Melissára, mivel a jég olyan gyorsan felolvadt, hogy Brandi árvíztől tartott. És utálta, amikor Roberto azt mondta: - Mindkettőnknek találkoznunk kell Mr. McGrathszal. Nem lehetne valamiképp megoldani, hogy most bejuttasson minket? - Mit mondjak, ki keresi? - Melissa úgy vergődött, mint egy madárka, akit eltalált a szerelem nyila. - Roberto Bartolini. - Olaszos kiejtése erősödött. - Gróf Roberto Bartolini. Brandi még sosem hallotta használni a címét, és ennek örült. Ez mintha egy morzsányi alázatot sugallt volna. Bár a férfi minden bizonnyal a szó jelentését sem ismerte. Ahogyan a tartózkodásét sem. Vagy az illendőségét. Előző este ezt kétségtelenül bebizonyította. - Megpróbálok beszélni vele. - Melissa egy kicsit túl erősen tolta hátra a székét, és majdnem hanyatt esett. - Hoppá! Bocsánat. Milyen ügyetlen vagyok! - Felállt és az ajtó felé libegett. Megyek, megnézem, hátha... Várjon egy percet... ne menjen sehová! - Itt leszek és várom... magát - biztosította Roberto. A kilincs után tapogatózott, lenyomta és belépett anélkül, hogy egy pillanatra is levette volna a szemét Robertóról. Mihelyt az ajtó becsukódott a titkárnő mögött, Brandi szembefordult Robertóval. - Ezt meg miért tetted? Teljesen összezavartad! - Mintha egy fikarcnyit is érdekelte volna. Mit akartál bizonyítani? - Megbántasz, Brandi. - Ahhoz képest, hogy a fél éjszakát áttáncolta, elképesztően frissnek tűnt. - Mindenáron beszélni akartál Charlesszal, ezért elintéztem, hogy találkozhass vele. - Nagyon köszönöm, de ne tegyél nekem szívességet! Nem kérek belőle! - Ahogy kívánod. - Tenyerét a szívére téve meghajolt. Európai. Kellemes modorú. Őrült, romlott és veszélyes. Mind egyszerre, és ha nem vigyáz, belebolondul, mert pontosan olyan ellenállhatatlannak találta, mint szerencsétlen Melissa. Brandi azonban megtanulta a leckét, és az ellenállhatatlan kevés volt számára. Tiszteletet akart, a fene egye meg, és elhatározta, hogy meg is kapja, ha két kézzel kell is kicsavarnia Roberto vastag nyakából. Melissa kinyitotta az ajtót, és Robertóra mosolygott. - Mr. McGrath fogadja. - Köszönöm. - Roberto elindult a nő felé, hosszú lába szinte falta a kettejük közötti távolságot. Brandi ráérősen figyelte a jelenetet; biztos volt Roberto szándékában. 116

- Signorina, nagyon köszönöm a segítségét. - Megfogta Melissa kezét és fölé hajolt. Melissa remegett, mint egy kígyó által foglyul ejtett madár, Roberto volt a kígyó, Brandi közelebb sétált az ajtóhoz. Roberto ajkához emelte Melissa kezét. - Grazie molto. Miközben a férfi Melissa szemébe meredt, Brandi elsurrant mellette, és belépett Charles bácsi irodájába. Roberto megpördült. Melissa megpördült. Mindketten döbbenten meredtek rá, ő pedig mosolyogva becsukta az orruk előtt az ajtót. Ráfordította a kulcsot és szembefordult Charles bácsival. Az idős férfi valósággal eltörpült hatalmas bőrfoteljében, hatalmas íróasztala mögött. - Nagyon örülök, hogy látlak. Gyere, adj egy puszit! - Fejét oldalra billentette, szeme csillogott, és úgy nézett ki, mint valami kopasz madár. - Hogy van édesanyád ma reggel? Olyan gyönyörű, mint máskor? - Nem tudom. Még aludt, amikor eljöttünk. - Tiffany valójában meg sem mozdult az ágyban Brandi mellett, sem éjszaka, amikor ő lefeküdt, sem reggel, amikor felkelt. Még egy búcsúpuszit sem adott neki. Brandi igazából nem hibáztatta, biztosan megérezte a mozgásából, hogy a lánya dühös, és Tiffany mindig igyekezett kerülni a bajt. - Értem. - Charles bácsi mosolygott. - Akkor miért jöttél? - Amiatt az ember miatt. - Az ajtó felé bökött. - Tudja, mit csinált? Charles bácsi hátradőlt a foteljében és összeillesztette ujjai hegyét. - Tíz perced van, hogy elmeséld. - A hangja megváltozott. Már nem a kedves Charles bácsi volt, hanem egy hatalmas jogi cég főnöke. - Tegnap este három különböző partira cipelt el magával, és úgy bánt velem, mint egy bábuval. Brandi közelebb lépett az asztalhoz. - Úgy mutatott be a chicagói üzletembereknek, mint az „ügyvédjét”. - Két ujjával idézőjelet karmolt a levegőbe. - Utána elvitt egy partira, amit az olasz gengszter barátai és szeretőik tartottak, rácsapott a fenekemre, és utasított, hogy menjek beszélgetni a többi nővel, mert neki üzleti ügyben kell tárgyalnia. - És te mit tettél? - Én mit tettem? Először nemet mondtam. Mossimo Fossera várta, hogy... nem tudom... rendre utasítson, azt hiszem, ehelyett ő elkezdett olaszul beszélni. Méghozzá gyorsan. Charles bácsi az asztalra szegezte tekintetét. Ha a mosolyát próbálta elrejteni, nem járt sikerrel. - Így aztán odamentem a nőkhöz. Akik, úgy mellékesen, egyik nyelven sem képesek összefüggően beszélni, kivéve, ha a hajlakkokról és a fogamzásgátlókról van szó. - Brandi letenyerelt az asztalra és némán követelte Charles bácsitól, hogy nézzen rá. Amikor ez megtörtént, megosztotta vele legnagyobb félelmét. - Ide hallgasson, Charles bácsi, Mossimo Fossera el akar lopatni vele valamit, és szinte biztos vagyok benne, hogy Mossimo Roberto nagyapját fenyegeti. Mit tehetünk ez ellen? - Mi? Mi nem teszünk semmit. Ha Roberto Bartolini úgy dönt, hogy elvégzi azt, amivel Mossimo Fossera megbízza, mi nem tehetünk semmit. - Látva, hogy Brandi közbe akar vágni, Charles bácsi felemelte a kezét. - Kérlek, ne feledd el, kik vagyunk! Nem rendőrök, nem FBI-ügynökök, nem szuperhősök. Jogászok vagyunk, és a mi munkánk a bíróságon kezdődik és végződik. - Ettől függetlenül én most bébiszitter is vagyok, és Knight bíró engem fog felelősnek tartani, ha Roberto ellop valamit. Charles bácsi bólintott. - Igen, ha Knight bíró úgy ítéli meg, hogy Bartolini bármilyen jellegű helytelen viselkedése miatt te vagy hibáztatható, az a jövőben problémát jelenthet számunkra. Egy pillanatra se téveszd szem elől Bartolinit, hogy Knightnak ne legyen oka kételkedni éberségedben! - Viszont búcsút mondhatok a szakmai megbecsülésnek, mielőtt igazán elkezdenék dolgozni! - Miss Michaels, ha ezt gondolja, akkor alábecsüli cégünk presztízsét. Miss Michaels. Oké, szóval sikerült felbosszantania.

117

- Sajnálom, de el tudja képzelni, milyen az, amikor az ember egész életében azért harcol, hogy komolyan vegyék, és ez egyetlen este alatt összedől? - Nem. - Charles bácsi felállt, megkerülte az asztalt és belekarolt Brandibe. - Azonban biztosíthatlak, a cégnél dolgozó fiatal hölgyek nagyon irigyelnek. - Az ajtó felé terelte Brandit. - És most, Brandi, menj és öltözz fel Bartolininek; tudom, ugyanúgy szereti a csinos lányokat, mint én. Különben mindig is úgy tartottam, hogy túl sokat dolgozol. Ha ennek az egésznek vége lesz, és beletemetkezel a poros jogszabályokba, majd visszagondolsz erre az időre, és magad sem fogod érteni, miért panaszkodtál. - Elfordította a kulcsot, kitárta az ajtót. - Ha azért aggódsz, mert nincsenek megfelelő ruháid... - Nem erről van szó! - ...kérdezd meg Melissát, hol vannak a cégnek számlái, és azt veszel a McGrath és Lindoberth terhére, amire csak szükséged van. - Megpaskolta Brandi arcát. - Jó móka lesz, nem igaz? - Kitolta az előtérbe, és becsukta az ajtót a hitetlenkedve bámuló Brandi orra előtt. - Öltözzek fel Bartolininek? - suttogta a masszív ajtónak. - Azért, mert szereti a csinos lányokat? Szent ég, Charles bácsi egy dinoszaurusz. Egy sértegető, atyáskodó, soviniszta vén dinoszaurusz. - Végeztél? - kérdezte Roberto. Brandi lassan szembefordult a férfival. Ugyanolyan elbűvölő volt, mint máskor, de Brandi mintha halvány, önelégült mosolyt vélt volna felfedezni az arcán. Seggfej. - Végeztem bizony - felelte Brandi gúnyosan. - És maradj mellettem! Nem szeretnélek elveszíteni a tömegben. Elsietett a tátott szájjal bámuló Melissa mellett, végigment a folyosón, és megnyomta a lift hívógombját. Roberto megállt mellette, karján a kabátjaikkal. Rendkívül elegáns volt végtelen számú Armani öltönyei közül az egyikben. Fehér inget viselt, piros nyakkendőt, fényesre pucolt fekete cipőt... a haja azonban rendetlen és kócos volt, mintha egész éjjel szeretkezett volna. Nem vele. Nem vele. Átkozott legyen, ha beadja a derekát kölcsönös vonzalmuknak, csak hogy megkapja azt a kielégülést, amit bármelyik D méretű elemmel működő készüléktől megkaphat. A Charles bácsival folytatott beszélgetés után biztos nem. A tegnap este után pedig különösen nem. - Mit mondott, amivel ennyire felbosszantott? - kérdezte Roberto. - Már akkor is mérges voltam, amikor ideértem. - Igen, de akkor rám haragudtál. Most pedig mindkettőnkre haragszol. - Egyértelműen a tudtomra adta, mi a feladatom a cégnél. Azt akarja, hogy estélyi ruhákat vegyek céges pénzből, hogy jól nézzek ki... - Inkább megfulladt volna, mint hogy befejezze a mondatot. - Nekem. Hm. Igen. Ez valóban bosszantó. - A lift megérkezett, és Roberto tartotta az ajtót, amíg Brandi beszállt. - Mintha téged érdekelne! - Természetesen érdekel. - Nem, nem érdekel, különben nem cipelnél magaddal ezekre a partikra! - Brandi dühösen megnyomta a földszint gombot. - Én nem cipellek magammal a partikra. Elmegyek, és te jössz velem. - Roberto megfogta Brandi kezét, ahogy a liftajtó becsukódott. - Tegnap este például rendkívül élveztem, hogy a karomban tarthatlak az első táncunk alkalmával. - Igen, én is élveztem... egészen addig, amíg Alan és az ő kis felesége észre nem vettek minket. 118

- Mit kellett volna tennem? - Roberto szája megfeszült. - Hagytam volna, hogy tiszteletlenül beszél veled? - Nem vártam tőled, hogy behúzol neki egyet! - Szajnának nevezett! Ez valóban így történt. Nem örült neki, de az a fajta nő volt, aki úgy gondolta, még mindig jobb lenyelni egy nyilvánosan elhangzott sértést, mint botrányos jelenetet csinálni belőle. - Betörted az orrát! - Talán legközelebb, ha találkozik egy hölggyel, kétszer is meggondolja, mielőtt megsérti. Bármit mondott Brandi, Roberto nem hagyta magát. Barna szeme hideg fénnyel csillogott, arcvonásai kemények voltak a megvetéstől. A megtorlás azonban újabb megtorlást szült, és Alan olyan arckifejezéssel nézett rá, ami bajt ígért. - Villanást láttam a tömegből. Valaki lefényképezett minket. - Előfordul. A lift ereszkedni kezdett. - A te esetedben talán igen, de én nem vagyok népszerű olasz gróf, és téged a felügyeletem alá helyeztek, és távol kellene téged tartanom a bajtól, és ha Alan feljelent... - Ssshh! - Roberto csendre intette Brandit. - Hogy érted azt, hogy sshhh? Csak azt akartam mondani... - Hirtelen rájött, miért hallgatózik a férfi. A liftnek... különös hangja volt. Mintha valami csúszna. És... túl gyorsan ereszkedtek. - Roberto! - Brandi belekapaszkodott a férfiba. Harminchárom, harminckettő, harmincegy... az emeletek gyorsan suhantak. A lift majdnem... bele fognak csapódni a földbe. Roberto szitkozódva rávetette magát a kapcsolólapra, és nyomogatni kezdte a vészjelző gombot. Amilyen hirtelen kezdődött a zuhanás, olyan hirtelen véget is ért. Brandi elesett. Amikor kinyitotta a szemét, arccal a lift padlóján találta magát. Kábultan meredt a barna-kék mintás ipari szőnyegre, faborítású falakra és a mellette fekvő Robertóra. A férfi kinyújtotta a kezét és megsimogatta Brandi arcát, de az ujjai remegtek. - Jól vagy? - Nem tudom. Milyen közel vagyunk a földhöz? Roberto felemelte a fejét. - A huszonnegyediken álltunk meg. - Szörnyen érzem magam. - Tényleg szörnyen érezte magát. Hányingere volt a félelemtől, és a hangja is remegett. - Akkor is elkezdhetett volna zuhanni, ahogy beléptünk. Ez akkora hülyeség volt, hogy képtelen volt szó nélkül megállni. - Persze, mert ha a huszonnegyedikről csapódunk a földbe, akkor egyszerűen meghalunk, de ha a harminckilencedikről, akkor hólapáttal kell összekaparniuk minket. - A mennyezetről. Brandi nem nevetett. - A lifteknek sokféle biztonsági berendezésük van. - Csak tízemeletnyit zuhantunk. - Még halálra váltan is tisztában volt a nyilvánvaló dolgokkal. - És megálltunk. - Roberto ismét megsimogatta Brandi arcát. - Ez nem baleset volt. Különböző szerkezetek vannak, amiknek lassítaniuk kell egy zuhanó liftet, és ott van az elektromágneses fék... - És egy igazán kemény felület az akna alján, ha egyik sem működik. - A gyártó garantálja a biztonsági szerkezetek működését. Ráadásul van egy ütközésfelfogó az akna alján. 119

- Ha a gyártó garantálja a biztonsági szerkezetek működését, akkor miért van szükség az ütközésfelfogóra ott lent? - Aha, helyes! Már veszekszel velem. Kezded jobban érezni - Segített Brandinek felülni. Egy pillanat! Megnézem, tudok-e riasztani valakit. Egy női hang hallatszott a hangszóróból. - Itt Rabeck rendőrtiszt beszél. Van ott valaki? - Igen. Igen! Ketten vagyunk. - Roberto olasz akcentusa most nagyon erős volt, mintha a zuhanás visszarázta volna a gyökereihez. - Mi történt? - Nem tudjuk, de ne aggódjanak! Kiszabadítjuk magukat. - Hogy érti azt, hogy nem tudja? Biztos vagyok benne, hogy van valamiféle sejtése. - Roberto úgy támadt a nőre, mintha ő lenne a cég főnöke. A rendőrtiszt vonakodva válaszolt. - Úgy tűnik, a számítógép nem megfelelően működik. - Nem megfelelően működik? Hogy lehetséges ez? - Roberto felállt, és úgy beszélt a mikrofonba, mintha Rabeck rendőrtiszt ott állna előtte. - Egy hekker bejutott a rendszerbe. A kamerák a liftben nem működnek, és a biztonsági rendszer is majdnem kikapcsolt... Brandi felpattant a földről. - Tehát ezt szándékosan tette valaki? - kiabálta. - Úgy hisszük, de biztosíthatom magukat, a legjobb emberünk. .. - Rabeck rendőrtiszt elfordult a mikrofontól. Nyilvánvalóan nem akarta, hogy ők is hallják, amit mond, ennek ellenére jól hallatszott a hangja. - Hogy érti azt, hogy most meg megpróbálják kikapcsolni a hangszórót? A hangszóró sercegő hang kíséretében elnémult. Brandi a döbbenettől bénultan meredt Robertóra. A férfi nekidőlt a lift oldalának, állkapcsa megfeszült, szeme dühösen szikrázott. - Sajnálom, cara. Ez az én hibám. - A te hibád? Tudom, hogy hatalmas egóval rendelkezel, de hogyan jutottál arra a következtetésre, hogy ez a te hibád? - A Fosserák azok. Hatalmi harc folyik közöttük. - És te... hogyan kerülsz a képbe? - Mossimo kezéből kezd kicsúszni az irányítás. Meg akarja szerezni a Romanov Lángot. Roberto vallomása hallatán Brandinek a lélegzete is elállt. - Mindig mondom, nagy célokat tűzz ki magad elé! - Fontos szereplője lennék ennek a feladatnak. - Szóval beleegyeztél? - Igen. Ha azonban Mossimo nem tudja megszerezni a gyémántot... - Elbukik, és a következő ember lép a helyére. - Brandi fejében összeállt a kép. A térde elgyengült, és ő lecsúszott a fal mentén. - Szóval meg akarnak ölni téged. - Nagyon sok pénz van a lopott gyémántok eladásában, és a chicagói szindikátus fejének lenni igencsak jövedelmező poszt. A lift, mintha alá akarná támasztani elméletét, lejjebb zökkent néhány centivel. Brandi felsikoltott. - Minden rendben. - Roberto leült mellé a földre és átölelte a vállát. - Minden rendben. - Szent ég! - Brandi ültében kiegyenesedett. - Meg fogunk halni. Tényleg meg fogunk halni. A férfi az orrát odadörgölte Brandi tarkójához. - Mondtam már, milyen szexi vagy piros-feketében? Brandi döbbenten fordult hátra. - Hogy vagy képes ilyen nyugodt lenni?

120

A férfi lágyan elmosolyodott. Egy hajtincs a homlokába hullott. Szeme forrósággal és imádattal melengette Brandit. - Cara, nincs a világon senki, akivel szívesebben halnék meg együtt. Meg fog halni, de a legjóképűbb, legszexisebb, legnemesebb férfi karjában, akit valaha is ismert. Nem számított, hogy ékszertolvaj, vagy hogy úgy parádézott végig vele Chicagón, mint egy bábuval, vagy hogy el akarja lopni a Romanov Lángot, és ha életben marad, kétségtelenül sikerrel is jár. Csodálatos szerető, aki elrepítette az eksztázisig. Szó nélkül a védelme alá vette az anyját. És Brandi, minden tiltakozása ellenére, amikor meglátta Alant a földön fekve, amint vér spriccel az orrára tapasztott ujjai közül, kitörő örömet érzett. Ezt is megadta neki - a vad bosszú ízét, mert nem hagyta, hogy egy kicsinyes, torzult agyú kis féreg sértegesse. A lift ismét zökkent egyet. Ez alkalommal Brandi már nem sikoltott. Megtámadta a férfit. Két kézzel megfogta a fejét, és mozdulatlanul tartotta egy csókhoz, amely elárulta számára, milyen kétségbeesetten akarja. A férfi ugyanilyen vadul reagált, nyelvét Brandi szájába dugta, mintha azonnal éreznie kellene az ízét ahhoz, hogy életben maradjon. Keze felcsúszott selyemharisnyáján egészen a csipkés, rugalmas szegélyig a combján. Brandi szeme lecsukódott, amikor a férfi megérintette meztelen bőrét a lába között; szinte eksztázisba esett, miközben a katasztrófa szélén egyensúlyozott. A férfi hanyatt lökte a padlón és szoknyáját feltolta a derekára. A semmiből egy kis kés jelent meg a férfi kezében. Szeme elkeskenyedett; arca kegyetlen, fenyegető volt. Úgy nézett ki, mint egy kalóz, és egy mozdulattal elvágta Brandi bugyijának pántját. Majdnem ott és azonnal elélvezett. Ehelyett a férfi slicce felé nyúlt, aki gyorsan kicsatolta az övét. Együtt lehúzták a nadrágját és alsónadrágját a térdéig. Brandi széttárta a lábát és maga felé húzta a férfit. A férfi az ujjával odanyúlt és szétnyitotta. Brandi felnyüszített. Túlságosan érzékeny volt. Ez az egész túl intenzív volt. Túl gyors. Túl hajszolt. Ennek ellenére... többet akart. Most azonnal akarta a férfit. A férfi olyan közel volt, hogy érezte a szenvedélyt a bőrén - egy olyan afrodiziákumot, amitől teste ívben megfeszült. A férfi csípőjét az övéhez illesztette. Péniszének feje próbálkozott, majd egy sima, csodálatos mozdulattal besiklott. Brandi elélvezett. Újra és újra. Roberto csatlakozott hozzá, erőteljes mozdulatokkal, mélyen beléhatolva. Egyetlen gondolat bukkant a felszínre az érzékek és élvezet káoszából. Ha meg kell halnia, így akar meghalni. Roberto karjai közt. Szerelemben Robertóval.

121

Huszonhárom - Sikerült! - Rabeck rendőrtiszt hangja harsant fel a lift hangszórójában. - Ismét a kezünkben az irányítás. Maguk ott ketten jól vannak? Hogy jól vannak-e? Brandi még soha életében nem volt ilyen jól. De - ó, jaj! - ha a hangszóró működik, akkor a biztonsági kamera is. Roberto is tisztában volt ezzel. Gyors csókot nyomott Brandi szájára és lehengeredett róla. Lehúzta a szoknyáját és segített neki felülni. - Igen, jól vagyunk - szólt vissza. Hangja reszelős volt. Talán Rabeck rendőrtiszt nem tudta, ez mit jelent, de Brandi igen. Felismerte a hangot. Azt jelentette, hogy a férfinak érzéki gyönyörben volt része. A lift megrándult. Brandinek elállt a lélegzete és Roberto után kapott. Aztán a lift lassan emelkedni kezdett, méltósággal, mint egy királynő. - Felvisszük magukat a huszonötödikre - mondta Rabeck rendőrtiszt. Roberto felhúzta a sliccét, becsatolta az övét. - Mentősök várják magukat - folytatta Rabeck rendőrtiszt. Roberto a falnak támaszkodva lassan felállt. Brandi kiszívta minden erejét - és ő büszke volt erre. És örült, hogy életben van. És... és maga sem tudta, mit érez. Roberto a kezét nyújtotta neki. Brandi elfogadta, és hagyta, hogy a férfi felsegítse. Összenyomta remegő combját. A férfi benne élvezett el, anélkül hogy bármivel védekeztek volna. Nem volt bugyija. Ez maga volt a katasztrófa - és ő egyetlen pillanatát sem bánta meg. Életben van. Szerelmes. És bolond. - Ne tétovázzanak beszélni a mentősökkel! Tudják, hogy nagy trauma érte magukat - mondta Rabeck rendőrtiszt. - Azt ajánlom, menjenek be a kórházba, vizsgáltassák meg magukat, és beszéljék meg az érzéseiket az orvosokkal! Abban a pillanatban, amikor az ajtó kinyílt, Roberto lehajolt, felkapott valami pirosat, és a zsebébe gyűrte. Brandi bugyija. Még éppen időben. Valóságos tömeg várta őket a lift előtt - mentősök, tűzoltók, biztonságiak, Charles bácsi és a titkárnője. Roberto megfogta Brandi karját, és segített neki kilépni a liftből. Brandi legszívesebben térdre esett volna, hogy megcsókolja a szőnyeget. Charles bácsi megragadta és megrázta, mint egy szülő, aki nagyon aggódott a gyermekéért. - Minden rendben? Jól vagy? - Jól. Tényleg. Csak egy kicsit ijedten. - Nem akarta, hogy az idős férfi megérintse. Nem akarta, hogy bárki is megérintse. Még mindig remegett a mindent elsöprő orgazmus utólökéseitől. - Szeretnék kimenni a női mosdóba! Charles bácsi megcsókolta a homlokát és elengedte. - Természetesen. Melissa, elkísérné Brandit? - Igen, uram. - Melissa Brandi mellé lépett. Mielőtt azonban Brandi elindulhatott volna, Roberto átkarolta a vállát. Halkan, hogy csak ő hallja, azt mondta: - Cara, beszélnünk kell! Brandi bólintott. Melissa belekarolt az egyik oldalról, az egyik mentős a másikról, és elindultak a folyosón a mosdó felé. Roberto csak állt és nézett utána.

122

A fenébe! Úgy esett neki a nőnek, mint egy kiéhezett vadállat, villámgyorsan, vadul magáévá tette, kielégülést keresve, mielőtt halálra zúzza magát. Tőle is kielégülést követelt, amit Brandi meg is adott neki, de most kerülte a tekintetét. Őt kerülte. - Tessék! - Charles egy hófehér zsebkendőt nyomott a kezébe. - Törölje le a rúzst az arcáról! Roberto először a zsebkendőre, majd az idős férfi megértő szemébe nézett. - Ne aggódjon! Ha én lennék egy liftben egy csinos lánnyal, és azt hinném, hogy meg fogok halni, én is megcsókolnám. Ha tudná... Roberto megtörölte a homlokát, mintha a verejtéket itatná le róla, majd megtörölte a száját. Zsebre vágta a zsebkendőt, majd begombolta a zakóját, hogy eltakarjon minden további lehetséges áruló jelet. Amilyen gyorsan öltözött fel, még az is lehet, hogy az ingje sarka kilóg a sliccén. Barna, ősz szálakkal csíkozott hajú, komor, szürke szemű rendőrnő lépett oda Robertóhoz, és a kezét nyújtotta. - Rabeck rendőrtiszt vagyok. - Rabeck rendőrtiszt. - Roberto elbűvölő mosolyt villantott a nőre, de tekintete őszinteségre szólított fel. - Kérem, mondja el, mi történt! Mire a biztonságiak kiengedték őket az épületből, fél négy volt; nagyon lehűlt a levegő, és kezdett feltámadni a szél. Brandi és Roberto a sarkon parkoló limuzinhoz siettek, és beszálltak a félhomályos melegbe. A biztonságiak és a mentősök a legjobb szándékkal kikérdezték őket, és különböző gyógymódokat javasoltak az elszenvedett megrázkódtatásra. Ajánlották a kórházat, pszichiátert, Brandi azonban nem akart mást, csak kikerülni abból az épületből. Nem akart beszélni a félelmeiről és érzéseiről, mert a szex győzedelmeskedett a félelmein, az érzései pedig nem tartoztak senkire. Sőt, ő maga sem tudta, mit érez. Csak azt tudta, hogy Roberto komor arckifejezése miatt mindvégig azon aggódott, hogy a férfi megbánta a liftben történteket. Neki is bánnia kellett volna. Tisztában volt vele, de ez nem változtatott semmin. Az esze nem volt hajlandó egyetérteni, a teste pedig még mindig dalolt. Ahogy Newby besorolt a forgalomba, odafordult Robertóhoz. - Azt mondtad, hogy beszélnünk kell. - Minél hamarabb meg kellett tudnia, mit gondol a férfi. - Igen. Beszéltem Rabeck rendőrtiszttel. - Rabeck rendőrtiszttel? - Jaj, ne! A kamerák életre keltek, mialatt ők a földön feküdtek. - Azt mondta, videofelvételük van a két férfiról, akik bejutottak a számítógéprendszerbe, és átvették az irányítást a lift fölött. - Valóban? - És ő még azért aggódott...? - Követtek minket az épületbe, leültek, és egy vezeték nélküli laptopon keresztül bejutottak a rendszerbe. Úgy tűnik, figyelték a biztonsági kamerákat, és amikor meglátták, hogy beszállunk a liftbe, megpróbálták elérni, hogy lezuhanjon. Oh. Ezért kellene aggódnia. Majdnem meghalt. Ugyanakkor ez volt élete legjobb, legvadabb szexuális élménye. A legjobb, legamorálisabb, legerősebb férfival, akivel valaha találkozott. - Koncentrálnunk kell! - És nem erre. Kettejükre. Brandi egy pillanatra a tenyerébe temette az arcát. Félrecsúsztak a gondolatai. - Tudom. - Roberto markáns arca komornak tűnt a halvány fényben, és a szája, amit olyan szenvedélyesen csókolt, csupán vékony, elszánt vonal volt. Szerette volna ismét megcsókolni. Roberto folytatta.

123

- Ki kell derítenünk ezt az egészet, mert ez a két ugyanaz, akik követtek minket. Rabeck rendőrtiszt megmutatta a felvételt. Fél arcukat magasra felhúzott sál takarta, de a számítógépkezelőt felismertem a köhögéséről. Roberto leírásában valami megragadta Brandi kalandozó figyelmét. - Köhögéséről? - Meg lehet fázva, vagy légcsőhurutja van. Tegnap este elkaptam, amikor fogkeféért mentem. Brandi most már minden idegszálával figyelt. - Követett. Elkaptam, de idióta módon elengedtem. Nem bántottak minket, ezért azt hittem, azt az utasítást kapták, hogy csak tartsanak minket szemmel. Tudtam, kik ők, és úgy gondoltam, jobb egy ördög, akit ismer az ember, mint egy olyan, akit nem ismer. - A ráncok Roberto szája körül elmélyültek. - A felelőtlenségem csaknem megölt minket. - Két férfi. Két számítógépkalóz. És az egyikük köhög. - Emlékek moccantak meg Brandi fejében. Hátradőlt a hűvös bőrülésben, próbálta megragadni a képet... múlt pénteken... - Vajon ugyanazok lehettek, akiket a zálogházban láttam? - Zálogházban? - Amikor zálogba tettem a gyémántgyűrűmet, két férfi volt ott, fiatalok. Nem tudtam rendesen megnézni őket, mert a fél arcukat eltakarta a sál, és kalap volt a fejükön, de az egyikük köhögött. A tulajdonos azt mondta, hogy hekkerek. Én megrémültem, erre ő visszakozott, és azt mondta, csak két csavargó. - Akkor éppen Kimmel beszélt telefonon, ezért különösebben nem figyelt rájuk, de ennyi megmaradt az emlékezetében. - Rémültnek látszott, ezért meg is kérdeztem, minden rendben van-e. - És rendben volt? - Azt mondta, igen. - Gondolkodj, Brandi! - Roberto megfogta a kezét. - Miért követett volna téged két férfi, akiket a zálogházban láttál? - Nem tudom. Zálogba adtam a gyémántomat. Megvettem a zafír fülbevalót. Kaptam egy csekket a különbözetről. Nem képzelhetik, hogy még mindig megvan a csekk, de... a lakásomat feldúlták, mire vasárnap este hazamentem, így... Roberto megragadta Brandi vállát, és maga felé fordította. - A lakásodat szétverték? Miért nem mondtad? - Ez a hitetlenkedő hang nem jön be nálam! - Kezdte sarokba szorítva érezni magát. - Azért nem mondtam el neked, mert megegyeztünk, hogy többé nem találkozunk - bár te tudtad, hogy ez nem így lesz. - Rendben. - Roberto megdörzsölte Brandi karját. - És később miért nem mondtad el? - Mikor, Roberto? A törvényszéki épületben, amikor szemtelenkedtél Knight bíróval? A Kitömött Kutyában, ahol Mossimo emberei pisztollyal fenyegettek téged? Nagyapád házában? - Brandi kezdett egyre ingerültebb lenni. - Igazság szerint tegnap reggel akartam neked elmondani, de akkor megjelent Tiffany, és nem akartam magyarázkodni, miért nem mondtam el neki, ezért inkább csendben maradtam. Aztán átköltöztünk a szállodába, aztán táncolni mentünk, aztán leütötted Alant, aztán bementünk a McGrath és Lindoberthhez, hogy kiabáljak Charles bácsival, bár semmire nem jutottam vele, aztán beszorultunk egy gyilkos liftbe, és most itt vagyunk... - Buono! - Roberto felemelte a kezét. - Igazad van. Elfoglaltak voltunk. - Elfoglaltak? Egyik átkozott dolog követte a másikat! - Sejtésed szerint azok, akik elrontották a liftet, ugyanazok lehetnek, akiket a zálogházban láttál, és a lakásodat is szétverték. - Méghozzá két férfi. A biztonsági kamera felvételén két férfi látszott. - Elvittek valamit? - Nem, csak mindent felhasogattak. Kiborítottak minden dobozt... - Tehát valószínűleg kerestek valamit. 124

- Lehet, de brutálisak voltak. Festékszóróval feliratot festettek a falra, rápisiltek a szőnyegre, összetörték a sárkányomat. .. - Rémületére megbicsaklott a hangja. Roberto észrevette. Persze, hogy észrevette. Ugyanis a legtöbb férfival ellentétben ő figyelt is, amikor Brandi beszélt. - A sárkányodat? Fontos volt számodra? - Még azelőtt vettem magamnak, hogy a szüleim szétmentek, és azóta megvolt... Igen, nagyon fontos volt számomra. - Én gyönyörű Brandim, titokban követtek. Majdnem megöltek. - Bőrkesztyűs kezével végigsimított Brandi alsó ajkán. - Nincs szükséged sárkányra. Neked egy fényes páncélú lovagra van szükséged. - De én egy sárkányt akarok. - Robertot is akarta. - Ha ennek az egésznek vége lesz, keresek egyet neked. A legjobb sárkányt a világon. Előrehajolt, mintha meg akarná csókolni. A szexuális gerjedelem azonban múlóban volt, és kezdte átvenni a helyét a logika. Ki kell deríteniük, ki akarja megölni őket, és a gondolat, hogy ő lehet a célpont, megrémítette. Elhúzódott a férfitól. - Ne butáskodj! A sárkány nem fontos. Az a fontos, hogy megtudjuk, ugyanazok tettek mindent vagy sem. Roberto felegyenesedett. - Igazad van, de cara, hamarosan beszélnünk kell... kettőnkről. - Benyúlt zakója belső zsebébe és előhúzott egy sima, fekete fémdobozt, ami nagyjából akkora volt, mint a tenyere. Ujját a miniatűr billentyűzetre tette, és a hétszer tíz centiméteres képernyő megtelt színekkel. - Hűha! - Brandi áthajolt a férfi vállán és nézte, ahogy hüvelykujjával begépeli a kódot. - Ez a számítógéped? Ez igazán fantasztikus. - Szereted a technológiát? - Imádom. Az egyetemen apám régi laptopját használtam, átéltem vele jó néhány vírust és egy komoly merevlemez-meghibásodást. A vandálok szétverték, és mindent elvesztettem, amit nem mentettem el lemezre. Ha megkapom az első fizetésemet, megveszem a legjobb, legmodernebb... - Mi a neve a zálogháznak? - Roberto ujja a billentyűzet felett lebegett. - Becsületes Abe Zálogháza a Bróker utcában. Roberto gyorsan gépelt. Brandi folytatta. - A tulajdonos neve... - Nguyen? - kérdezte Roberto. Brandi a képernyőre meredt, amelyen Mr. Nguyen képe volt, és alatta felirat: Meggyilkolták a zálogháztulajdonost. - Olyan kedves ember volt - suttogta Brandi. Szinte képtelen volt felfogni, hogy a dolgok irányítása már megint kicsúszott a kezéből, és egy veszély nevű homályos zónába siklott át. Kisimította a haját hirtelen nyirkossá vált homlokából. - Tehát nem rólad szól a dolog? Valaki tényleg engem akar megölni? Engem? - Hívd fel anyádat! - utasította Roberto. Brandi ekkor már az anyja számát tárcsázta. - Mondd meg neki, hogy pakoljon! El akarom vinni a szállodából valami biztonságos helyre. Gyerünk, anya! Gyerünk! Gyerünk, vedd fel a telefont! - Halló! - Tiffany hangja vidám volt és friss. - Jól vagy? - kérdezte Brandi. - Persze, jól vagyok. Miért kérdezed? Brandi megkönnyebbült sóhajt hallatott, és bólintott Roberto felé. - Figyelj, anya, elég különös helyzet alakult ki, de nincs időm elmagyarázni. Szeretném, ha elmennél Charles McGrath házába. Meg tudod tenni? - Tessék, drágám? Pontosan ott vagyok. Ami azt illeti... 125

- Nagyon örülök. - Brandi megkönnyebbülten hátrarogyott az ülésben. - Maradj is ott, amíg nem szólok! A vidámság eltűnt Tiffany hangjából. - Mi a baj? Brandi, ismerem ezt a hangodat. Mi a baj? Brandi igyekezett vidámabb hangra váltani. - Jól vagyok, csak úgy tűnik, hogy amikor zálogba adtam Alan gyémántját, valami bajba keveredtem. - Talán Alan fenyeget valamivel? Mert ha igen, beszélhetek vele. - A gyönyörű, kedves Tiffany ezt úgy mondta, mint valami fenyegetést. - Nem, dehogy! Eszedbe ne jusson! Nem róla van szó, csak... - Brandi megpróbált visszatekinteni az elmúlt hétre, és megtalálni a baj kezdetét. Képtelen volt rá. - Tudod, anya, sokkal jobban jártam volna, ha akkor, amikor a vízvezetékeim befagytak, elkezdtem volna nyalogatni őket, a nyelvem odafagyott volna a csőhöz, és ott vártam volna a tavaszi olvadást. Roberto felnevetett Brandi mellett. Előhívott egy üres e-mailt és elkezdett egy üzenetet gépelni. Brandi megpróbálta elolvasni, de a férfi megnyomta a KÜLD gombot, mielőtt sikerült volna neki. - Roberto van ott veled? - kérdezte Tiffany. - Igen, anya. - Amíg ő veled van, tudom, hogy biztonságban vagy. Amikor az anyja ilyeneket mondott, Brandi mindig dühös lett. - Ő csak egy férfi. - Holnap szerzek egy időpontot, hogy megnézesd a szemedet. Brandi a férfira pillantott. Az anyja tudja, mit beszél. - Brandi Lynn, tájékoztass, mi történik! Ez alkalommal ne felejtsd el! - parancsolta Tiffany. - Értettem, asszonyom! És te is vigyázz magadra! - Brandi bontotta a vonalat. - Már ott van Charles bácsinál. - Az ő biztonsági rendszere kiváló. - Roberto egy memóriachipet tartott a tenyerében. - Ha megmutatom a fickókról az előcsarnokban készült felvételt, szerinted felismered őket? - Annyit meg tudok mondani, hogy hasonló korúak és testalkatúak vagy sem. Roberto becsúsztatta a chipet a számítógép nyílásába. - Rabeck rendőrtiszt kinagyította számomra a képet. Ez az, itt vannak. - Rámutatott az ajtóra, amelyen először Roberto, majd Brandi lépett be. Néhány perc múlva követte őket a két fiatalember. A kamera szöge magas volt, és jobbra állt. A férfiak levették a kabátjukat. Fekete zakót és nadrágot viseltek. A sálat nem vették le a nyakukról, ennek ellenére jól öltözöttnek tűntek. Egyikük odament a biztonsági őrhöz és beszélni kezdett, közben a barátjára mutogatott, és látványosan vacogott. Az őr vállat vont, és az egyik padra mutatott. - Amíg te a mosdóban voltál, beszéltem az őrrel. - Roberto a képernyőre mutatott. - Azt mondta, a fiú, fiúnak nevezte, elmagyarázta neki, hogy az autójukban várták Jake Jasinskit a nemzetközi kapcsolatok osztályáról, hogy együtt menjenek egy családi temetésre. Jake felhívta őket azzal, hogy késni fog, ezért jöjjenek be az előcsarnokba, és addig melegedjenek meg, - Jake Jasinski mit mondott? - Brandi figyelte a két férfit, ahogy elhelyezkednek egy nagy cserepes növény mellett álló padon. - Azt, hogy árva. - Fogadni mertem volna. - Brandi mellkasa összeszorult, alig kapott levegőt. - Valószínűleg ugyanazok, akiket a zálogházban láttam. Teljes biztonsággal lehetetlen megállapítani, de... - A körülmények mellettük szólnak. - De... miért ölték meg Mr. Nguyent? - Brandi megfogta Roberto csuklóját, és a szemébe nézett. - Miért üldöznek engem? - Azt mondtad, Mr. Nguyen rémültnek tűnt, tehát valószínűleg tudta, hogy bántani fogják, esetleg megölik. - Roberto másik kezét rátette Brandiére. - Miért nem mondta meg, hogy baj van, amikor kérdeztem?

126

- Talán abban reménykedett, hogy sikerül lebeszélnie őket. Talán rendes ember volt, aki nem akarta, hogy bajba kerülj miatta. - Roberto keze megfeszült az övén. - Valamiért azonban a nyomodban vannak, ezért úgy gondolom, jó esély van rá, hogy adott neked valamit, amit ezek az alakok meg akarnak szerezni. Brandi megérintette a fülbevalóját. - Az ékszerész nagyítóján keresztül megnéztem őket. Gyönyörű kövek, de azok az alakok nem a zafírok miatt követnek, hiszen ott a boltban is ellophatták volna őket. - Tehát nem a zafírok. Mi a helyzet a zacskóval, amibe Mr. Nguyen becsomagolta? Brandi lassan beszélt, felidézve a napot magában. - Már a boltban betettem a fülembe. Ideadta a dobozkát, de az csak egyszerű bársonnyal bevont ékszerdoboz volt, aminek fel lehet nyitni a tetejét, és egy ferde lapocska van benne - kezével mutatta a lapocska ferdeségét Robertónak -, hogy jobban lehessen látni a fülbevalót. - Hol van a doboz? - A kabátom zsebében, ezért nem találták, amikor feltúrták a lakásomat. Ebben a hidegben semmi nem bírhat rá, hogy levegyem a kabátomat. - Nos... - A férfi szája megrándult. - Azért talán van valami. Vad és botrányos szeretkezésük említésére Brandin hőhullám futott végig. Józanul viselkedik. Igen, józanul. Azonban ahogy Robertóval mindig, a szenvedély ott lappang a felszín alatt. Megváltozott, amióta megismerkedett a férfival. Vajon ő is megváltozott, vagy az élete egyetlen hosszú kamikaze kaland? Tényleg beleszeretett egy modern kalózba? Természetesen igen. Roberto el akarta lopni a Romanov Lángot. Ennek az embernek - ennek a bűnözőnek - nincs helye az ő életében. A felismerés hatására összeszorult a szíve. Ha lesz ideje, leül és sírni fog. Pillanatnyilag azonban meg kellett oldania egy bűnügyet. - Én azt hittem, hogy racionális és nagyon is szükségszerű beszélgetést folytatunk. - Valóban így van, bár ha választhatnék, inkább valami mást tennék veled. - Fájdalmas sóhajt hallatott, mintha minden másodpercet sajnálna, amit nem Brandi karjai közt tölt el. - Aztán ránézett a meleg, fehér Gucci kabátra, és gyorsan azt mondta: - Ez nem az a kabát, igaz? Nem, az a London Fog volt, és az a szállodai szoba szekrényében van. Roberto, gondolod, hogy azok az alakok most ott vannak a szállodában? Most küldtem egy e-mailt az FBI-nak, és leírtam, mi folyik itt. - Elárultad az FBI-nak? - Brandi megdöbbent. - De nem kellene minél tartózkodóbbnak, visszafogottabbnak lenned? - Valakinek az én szakmámban vannak kapcsolatai. Végül is rengeteg időt töltöttem az ügynökök társaságában, amikor Mrs. Vandermere vacak nyolckarátos gyémántjáról faggattak. Ha egy ilyen helyzetben sem tudom használni az FBI-t, akkor mikor? - Te viszont megígérted Mossimónak, hogy megteszed, amit akar, és ha az FBI elkezd figyelni minket... - Kicsi Brandi! - Roberto ismét megérintette Brandi alsóajkát. - Figyelj rám! Esküszöm, hogy helyesen fogok cselekedni. Bízz bennem! Amikor a férfi ezt mondta, Brandi úgy érezte, meghal a boldogságtól, ugyanakkor a fájdalomtól is, amiért képtelen volt - nem mert - hinni neki. - Roberto, szeretnék bízni benned, de... A számítógép sípolt. Roberto a képernyőn megjelenő üzenetre nézett. - Az FBI már ott van a szállodában. Őrzik a lakosztályunkat. És az üldözőink rájöhettek, hogy nem vált be a tervük, mert már ott ólálkodnak az előtérben. Newby lefékezett a szálloda előtt. Roberto biccentett a ponyvatető alatt ajtónálló egyenruhát viselő férfinak. - Itt a mi FBI-védelmünk. 127

- Honnan tudod? - Brandinek minden tekintetben ajtónállónak tűnt a férfi. - Felismerem. - Rendben. - Brandi megjegyezte az arcot. - Miért nem megy be, és tartóztatja le a fickókat? Egy pillanatig Roberto arcán mintha... bűntudat látszott volna, és a hangja is furcsa volt. - Nem teheti, amíg biztosan nem tudjuk, kinek dolgoznak. - Tessék? Az, hogy meg akartak ölni minket nem elegendő ok, hogy börtönbe kerüljenek? Newby kinyitotta az ajtót, Brandi pedig kiszállt. - Emlékszel, amikor Knight bíróval beszéltél, Roberto? Roberto követte Brandit a bejárat felé. - Igen - mondta óvatosan. - Rájöttem, hogy igazad volt. - Ahogy elhaladtak az álajtónálló mellett, Brandi egyenesen hozzá intézte a szavait. - Az FBI nem más, mint egy csapatnyi idióta.

128

Huszonnégy Brandi tudta, Roberto megígérte, hogy ellopja a Romanov Lángot. Csak azt nem tudta, mikor. Roberto tudta. Ma éjjel. Néhány rövid óra múlva Roberto a Chicagói Művészeti Intézet legbelső szentélyében lesz, és elemeli a hatalmas szikrázó követ a vitrinjéből. Ezt követően néhány Fossera kíséretében elmegy a Kitömött Kutyába, átadja a gyémántot Mossimónak, és aztán... aztán a Contini család becsülete végre ismét tiszta lesz, és Roberto megkapja a választ a kérdésekre, amelyek megkeserítették az életét az elmúlt egy év során. Mielőtt azonban ellopja a követ, ki kellett derítenie az üldözők személyazonosságát, akik Brandi halálát akarták. Tudnia kellett, hogy amikor egyedül hagyja, a nő biztonságban lesz. Ebben az időben a szálloda előcsarnoka nyüzsgött a vendégektől. A portás tisztelgett neki, a boy név szerint köszöntötte. Az egyik női vendég autogramot kért tőle. Brandi némán figyelte a hízelgők parádéját. - Mindenki imád téged. - Természetesen. Ünnepelt híresség vagyok. Nem találod mulatságosnak, hogy a hírhedtség ugyanolyan megbecsülést biztosít az embernek, mint a vagyon és az előkelőség? - Brandi mogorva arcát, Roberto elvigyorodott. Mennyire kiszámítható az ő Brandije! - Most bocsáss meg, beszélnem kell valakivel. Odament a biztonsági emberhez, közel hajolt hozzá, és a fülébe súgta: - Látja ott azt a két fiút a cserepes növények mellett? - Igen, Mr. Bartolini. - Nem tartoznak ide. Hajítsa ki őket! - Igen, uram. - A biztonsági őr a homlokához emelte a kezét, jelképesen tisztelegve, és intett a másik őrnek. Roberto csatlakozott Brandihez, elégedetten, hogy sikerült gondoskodnia róla, a két fickó nyomorultul érezze magát kint a hidegben. Ez volt a legkevesebb, amit Roberto tehetett értük. Brandi a liftnél várta, és ha Roberto nem figyeli, észre sem vette volna tétovázását, ahogy belépett a liftbe. - Gyalog is mehetünk - jegyezte meg. - Egy ijesztő zuhanás után teljesen érthető, ha félsz. - Ha te képes vagy lifttel menni, akkor én is képes vagyok rá. - Ahogy azonban emelkedni kezdtek, Brandi nekidőlt a falnak és átölelte magát, mintha a zuhanást várná. - Különben is mondta, mintha Roberto megjegyzésére válaszolna -, a lakosztály csak a negyediken van. A lift megállt. Brandi összerezzent. Az ajtó kinyílt. Roberto átölelte a nő vállát és azt mondta: - Menjünk és derítsük ki, mi van a kabátodban! Érintése mintha áramütésként hatott volna a nőre; kilépett a liftből és sietve megindult végig a folyosón. Brandi nem bízott benne, és bár ezt a női józan gondolkodásával magyarázta, Roberto utálta látni a gyanakvást a szemében. Roberto minden tette egy kalandvágyó opportunista megnyilvánulása volt, ennek ellenére szerette volna, ha a nő bepillant álarca mögé, és azt az embert látja, aki ő valójában. Azt akarta, hogy Brandi megbízzon benne, higgyen benne, és csak két segédeszköze volt, amire támaszkodhatott - az érintése és a szavai. Ha Brandi úgy dönt, hogy ezekben is kételkedik, semmit sem tehet, amivel megváltoztathatja a véleményét.

129

A lakosztályba érve Brandi egyenesen a szekrényhez tartott. Leakasztotta a London Fog kabátot a vállfáról, belenyúlt a zsebébe és előhúzta a fehér ékszeres dobozkát. Most már Roberto is emlékezett rá. A doboz egyszer kiesett Brandi zsebéből a törvényszéki épületnél. Ő felvette, átnyújtotta Brandinek, aki visszatette a zsebébe. Hála az égnek, hogy ott is maradt, amíg most hozzájutottak. Brandi felnyitotta a doboz tetejét, kivette belőle a lapocskát, és egy fekete-arany videochip pottyant a lábához. - Szent isten! - Felkapta a chipet, és tehetetlenül nézett Robertóra. - Tényleg itt van. Roberto elvette tőle, és odament az íróasztalhoz. Ujjait végigfuttatta laptopja zárján, beütve a megfelelő kombinációt, és a masina teteje lassan felnyílt. - Neked mindenből a legjobb van - jegyezte meg Brandi. Hangja olyan áhítatos volt, hogy Roberto megfogadta magában, ha ez az egész véget ér, vesz Brandinek egy laptopot annyi kütyüvel és bigyóval, amennyit csak pénzen meg lehet vásárolni. - Lássuk, mi is ez! - Becsúsztatta a chipet a számítógépbe. A képernyő azonnal életre kelt, és egy kis zálogház hétköznapját mutatta. Először a pultot és a kasszát látták. Hallották, ahogy nyílik az ajtó, és valaki beüti a vészkódot. - Talán van egy másik kamera, amelyik az ajtót mutatja - mondta Roberto. - Talán. - Amikor először megfenyegették, biztosan beszereltetett egy olyan biztonsági rendszert, ami hangot is rögzít. - Talán - ismételte Brandi. Meglátták Mr. Nguyent, amint belép a képbe, odamegy a kasszához egy bankos zacskóval és megtölti a nyitott pénztárfiókot. Az idős férfi láttán Brandi fájdalmasan felsóhajtott. Roberto megértette. - Megrázó, amikor az ember olyasvalakit lát, akiről tudja, hogy azóta meghalt. - Pedig alig ismertem. - A nő hangja zavart volt. - A halál mindig meglepetés. Körülbelül mikor mentél be a boltba? - Korán. Úgy fél tizenegy felé. - Rendben. - Roberto áttekerte azt a részt, amikor Mr. Nguyen leül a pult mögé és átlapoz egy képesújságot, majd amikor csapódott az ajtó, visszaváltott normál sebességre. A tulajdonos felnézett és megrándult az arca. Láthatóan félt látogatóitól, ennek ellenére hangosan odaszólt nekik. - Joseph és Tyler Fossera. Mit csináltok itt? Mondtam, hogy tartsátok távol magatokat a boltomtól. A két fiatal férfi laza léptekkel odasétált a pulthoz, és az idősebbik azt mondta: - Hé, maga csak egy vén ferdeszemű! Miért kellene azt tennünk, amit mond? - Ja, haver, egy vén ferdeszemű! - A másik fiú nevetett... és köhögött. - Ez ő. Az a kölyök, akit elkaptam, amikor követett - mondta Roberto. - Ők azok - mondta Brandi is. A felvételen az idősebbik azt kérdezte: - Na, elfogadja az ajánlatunkat? - Érdeklődtem a környéken - mondta Mr. Nguyen. - Nektek errefelé nincs hatalmatok. A nagybátyátok a család feje, és ha megtudja, hogy megpróbáltok errefelé saját védelmi pénzt szedni... Az idősebbik villámgyors mozdulattal behúzott egyet Mr. Nguyen arcába. Mr. Nguyen feje oldalra rándult. Hanyatt dőlt, nekivágódott a falnak. Képek hullottak a földre. - Joseph! - kiáltott fel a fiatalabbik döbbenten. - Fogd be a szád, Tyler! - Joseph megvárta, amíg Mr. Nguyen kapaszkodik.

130

- Nos, vén sárga, megvédhetünk téged magunktól. - Joseph odatolta az utálatos képét az idős férfihoz. Mr. Nguyen odanyúlt az arcához, és óvatosan megmozgatta az állkapcsát. - Láttam a sérülést az arcán - suttogta Brandi. Képtelen volt levenni szemét a képernyőről. Roberto alátolta a széket, ő pedig lerogyott rá, mintha a lábai nem bírnák el. - Megölünk, ha nem fizetsz - mondta Joseph. Mr. Nguyen megrázta a fejét, mintha a kábulatot szeretné kiűzni belőle, majd Tylerhez fordult. - És te! Mit keresel itt ezzel a bunkóval? Te okos vagy. Számítógépeket programozol. Neked nincs szükséged a bűnözésre. - Ő velem van! - Joseph megragadta Tyler nyakát. - Ugye, haver? - Igen, vele vagyok. - Tyler azonban nem látszott túl boldognak. - Muszáj fizetnie nekünk. Saját üzletbe kezdtünk. Gazdagok leszünk, és mindenki fizetni fog! - Kérdezd meg a nagybátyádat, mit gondol erről, fiatal Tyler! - mondta Mr. Nguyen. Joseph a háta mögé lökte Tylert és Mr. Nguyenre szegezte a tekintetét. - A nagybátyám öreg. Elveszítette a kapcsolatait. Mindenki így gondolja. Valakinek át kell vennie a helyét, és ez a valaki én leszek. - És én - mondta Tyler. - Nem csoda, hogy meg akarják szerezni a felvételt - jegyezte meg Brandi. - Ezért egész biztosan elítélik őket. Roberto bólintott. - Hacsak nem Mossimo teszi a nyakukra a kezét előbb. - Megölné őket? - Azokat, akik megkérdőjelezik a hatalmát? Biztos benne. A szalagon Joseph folytatta. - Ja, Tyler a jobbkezem. Szóval fizess - elővett egy pisztolyt, és Mr. Nguyenre szegezte -, mert nem viccelek. Meg fogunk ölni. - A pisztolyt tartó keze egyáltalán nem remegett, és úgy mosolygott, mintha alig várná a pénzt... vagy a gyilkolást. Mr Nguyen lassan hátrált egy lépést, keze a levegőbe emelkedett. Tyler úgy mocorgott, mint egy gyerek, akinek pisilni kell. - Figyelj, haver, ne öld meg; bajba kerülünk miatta! - A gyenge láncszem - mondta Roberto. - Jézusom, Tyler, micsoda beszari alak vagy! - jegyezte meg Joseph megvetően. - Nem vagyok az! - Anélkül, hogy levegőt vett volna, Tyler folytatta. - Valaki jön. A fenébe, egy lány! Mindhármuk feje az ajtó felé fordult. - Nem zártad be az ajtót? Te idióta, mi van veled? - Joseph eltette a pisztolyt a kabátzsebébe. A kalapját le, a sálját felhúzta, Mr. Nguyennek pedig azt mondta: - Te döntőd el. Ha csak egy szót is szólsz, megöljük őt is, téged is. Ez jusson eszedbe, mielőtt bármit is mondasz. Mr. Nguyen bólintott. A fiúk elhúzódtak a pulttól. Az ajtó kinyílt, és Brandi a saját hangját hallotta, amint azt mondja: - Kint hideg van, itt bent pedig jó meleg. - Kimmel beszélt telefonon, és a következő pillanatban belépett a kamera látószögébe. Roberto és Brandi némán figyelték, ahogy Brandi zálogba teszi a gyűrűjét és megveszi a fülbevalót. Látták, amint Mr. Nguyen szétszedi a fehér bársonydobozt, majd a kamera felé fordul. Belenézett a lencsébe, és arckifejezése mindent elárult. Tudta, hogy a halál vár rá, de nem rántott senkit magával, ugyanakkor remélte, hogy sikerül lebuktatnia a fiúkat. A kamera felé nyúlt. A chip elsötétült. Amikor a felvétel véget ért, sem Roberto, sem Brandi nem mozdult. 131

Végül Brandi felállt. - A piszok kis fattyúk! - robbant ki belőle. Roberto arca megrándult Brandi hevességét hallva. Piszok fattyúknak nevezte őket; ha tudná róla az igazat, vajon akkor is ilyen szabadon használná ezt a szót? - Nem fattyúk- mondta Roberto. - Fosserák. Az árulás és hűtlenség a vérükben van. Most átmásolom ezt a felvételt a gépemre, és elküldöm a rendőrségnek. - Munkához látott, majd egy emailhez csatolva elküldte a videót az FBI-os kapcsolatának. Aiden tudni fogja, mit kell tenni. Brandi odasétált az ablakhoz és kinézett. - Innen is látom őket. Úgy néznek ki, mint két ártatlan fiú, akik a hideg miatt vacognak. Pedig ők ölték meg Mr. Nguyent, - Brandi a fejét csóválva nézte a fiúkat, mintha képtelen lenne felfogni az erőszaknak ezt a fokát. - Remélem, lefagy valamilyük. - Annál többet is fognak kapni. - Roberto végzett a művelettel, és Brandihez fordult. - Amíg azonban őrizetbe nem veszik őket, veszélyesek. Tudod, hogy kell elsütni egy pisztolyt? Brandi szembefordult Robertóval, arcán tisztán látszott az elkeseredés. - Nem, de tudok mérlegállást csinálni a gerendán. - Az is jó. - Odament a szekrénybe beépített széfhez, beütötte a kódot és kinyitotta. Kivette a kis pisztolyát, amit apróbb munkákhoz használt, és megnézte, hogy töltve van-e. Odavitte Brandinek és azt mondta: - Ez itt a biztonsági zár. Ha le akarsz lőni valakit, ezt feloldod. Ezután ezt - megmutatta a cső végét - rászegezed az illető legnagyobb részére, és meghúzod a ravaszt. Nem művészet. Nem tudomány. Biztonság. A saját biztonságod. Ne kockáztass! Amíg az FBI le nem tartóztatta ezeket az alakokat, mindenhová vidd magaddal, ha elhagyod a lakosztályt! Brandi nem vitatkozott. Átvette a pisztolyt, megforgatta, ki-be kapcsolta a biztonsági zárat, és bólintott. - Rendben. Nem biztos, hogy le tudom lőni bármelyiküket, de ha kell, megpróbálhatom. Mit akarsz, hol tartsam? - Valahol, ahonnan könnyen elő tudod venni. - Kihúzta az íróasztal felső fiókját. Rrandi betette a pisztolyt a fiókba, és bizonytalanul rámosolygott Robertóra. - Mi a következő lépés? Roberto nem mondhatta meg - mert ő maga sem tudta biztosan mi fog történni ezután. A rengeteg munka ellenére, mit a nagyapja és ő a Romanov Láng ellopásának megtervezésébe fektettek, még mindig volt egy bizonytalan részlet. Minden rablás végződhet rosszul; ez azonban, ahol minden sarkon ellenségek ólálkodnak, halálos kimenetelűnek is bizonyulhat. Ráadásul amikor Brandi majd megtudja, mit tett, nagyon mérges lesz. Több napba is beletelhet, amíg sikerül kiengesztelnie, és ő nem akart várni. Akarta a nőt, ugyanúgy, ahogy ma az övé volt, ahogy a múlt hétvégén. Azt akarta, hogy ott legyen az ágyában a lassú, forró szeretkezésekhez, a vad, finomságot mellőző közösülésekhez. Akarta, méghozzá... örökre. - Brandi, beszélnünk kell! Roberto arckifejezését látva Brandinek elállt a lélegzete. Elvörösödött és lesütötte a szemét, mintha szégyenkezne. Aztán felnézett, és azt mondta: - Igen, valóban. Tudod, mire jöttem rá ma abban a zuhanó liftben? - Mire? - Arra, hogy szeretlek. Roberto olyan erősen szorította meg a szék támláját, hogy a fém hangosan megreccsent. - Nem lenne szabad - folytatta a nő. - Nem illesz hozzám. Egyáltalán nem felelsz meg az elvárásaimnak. Könnyelmű vagy. Kalandvágyó. Erkölcstelen. Nem tiszteled a törvényt. Ennek ellenére nem tehetek róla, szeretlek. - Ahogyan én is szeretlek téged, Brandi... - A nő megdöbbentette elszánt bátorságával. Igaz, fájdalmat okozott neki azzal, hogy a legrosszabbat gondolta róla, de nem bátrabb dolog volt feltárni előtte a szívét, amikor egy romlott jellemnek tartja?

132

A felszín alatt reszkető vágy egy olasz nyár forróságával tört rájuk. Azon kapta magát, hogy ott áll a nő előtt, két kezébe fogja a fejét, és csókolja, méghozzá olyan nyers vággyal, amit alig tudott visszafogni. A nő hasonlóképpen válaszolt... Zabolátlan szenvedélyük a liftben ehhez képest semmi sem volt. A nő szája újra és újra az övét kereste. Roberto keze becsúszott a nő blézere alá, végigsiklott karcsú derekán, majd megérintette a mellét, és tudta, hogy mellbimbói a melltartó alatt megkeményednek. A nő ledobta blézerét és letolta Roberto zakóját a válláról. Mi van ebben a nőben? Nem egy gyönyörű nő volt az életében, ő azonban friss volt, új, és ahogyan reagált az érintésére, utalt kétségbeesett elszántságára, aminek eredménye ez a perc, ez az éjszaka és ez a vallomás volt. Egymás karjában a hálószoba felé bukdácsoltak. Két csók között Roberto azt mondta: - Brandi, megígérem, hogy olyan leszek, amilyennek szeretnél, hogy legyek. Őszinte... őszinte leszek. Egy pillanatra Brandi megtámasztotta homlokát Roberto mellkasán, mintha ki akarná élvezni az ígéretet, aztán felemelte a fejét. - Ne ígérj olyasmit, amit nem tudsz betartani! Sosem hazudtál nekem. Tudom, ki vagy. Képtelen lennék elviselni, ha azt hinném, hogy csillogó páncélú lovag vagy, aztán kiderülne, hogy... mégsem vagy az. Roberto azonban hazudott neki. Hazudott neki majdnem mindennel kapcsolatban, és ha most nem láncolja magához, nagyon fog haragudni rá, amiért bolondot csinált belőle. - Nem vagyok csillogó páncélú lovag. Az vagyok, amit akarsz... én vagyok a sárkány. Brandi reszketeg hangon felnevetett, boldogan, hogy Roberto emlékszik. Roberto a karjába kapta és odavitte az ágyhoz. Homlokát a nőéhez támasztotta, és azt mondta: - Megígérem, hogy az az ember leszek, akinek először képzeltél. Ígérem. Brandi próbálta elfordítani a fejét. Nem akarta, hogy Roberto elbűvölje. - Brandi, hallgass ide! A szívemet ígérem... - A szívedet? - A nő tekintete találkozott az övével. - A felügyeletedre bízom a szívemet. Csak nem lepődtél meg? - Miért kellene azt hinnem, hogy te... te... A nő bizonytalansága elképesztette. - Szeretlek téged? Gondolod, hogy minden nőt a szobámba viszek, akivel csak találkozom? Mindent megteszek, hogy magam mellett tartsam? Sértegetek egy bírót? A felügyelete alá helyeztetem magam? Brandi ellökte magától és felült. - Szándékosan tetted! - Természetesen. Mindent megtennék érted. Csak érted. - Szélesen elmosolyodott a nő felháborodásán. - Veled akartam lenni. Látni akartam, hogy a sors végre megadta-e azt, amire a legjobban vágytam, egy intelligens, gyönyörű és kedves nőt. Brandi úgy meredt rá, mintha Roberto valamiféle különleges vadállat lenne. - Senkire sem hasonlítasz, akit eddig ismertem. - Remélem is. - Ismét lenyomta a nőt az ágyra. - Nem akarlak senkire sem emlékeztetni. Azt akarom, hogy ha szerelemre gondolsz, én legyek az egyetlen férfi, akit el tudsz képzelni. Én azonban neked adtam a szívemet. Nem tudsz megajándékozni cserébe némi bizalommal? Brandi megadta magát. Végül megadta magát. - Bízom benned, Roberto. Bármi történjék, bízom benned.

133

Huszonöt Brandit éles csengő hang ébresztette mély, jóleső álmából. - Roberto? - Körbetapogatózott, de a férfi nem volt mellette az ágyban. A csengés folytatódott. A telefonja. Kotorászni kezdett a sötétben, végül a hívást jelző, villogó piros fény alapján bukkant rá. Egy pillantás az órára elárulta, hogy éjfél van. Éjfél. És - Brandi a hívásazonosítóra meredt - ez az apja telefonszáma? Az apja még nappal sem hívta soha, nemhogy éjszaka. Hirtelen arra gondolt, hogy az apja szívrohamot kapott. Autóbalesetet szenvedett. Valami történt vele, amiért kétségbeesett vágyat érez, hogy végre beszéljen középső gyermekével. Kinyitotta a telefont. - Apa, mi a baj? - Mi a baj? - Az apja dühös hangja bántotta a fülét. - Azt kérdezed, mi a baj? Van egy lányom, aki egy átkozott ribanc, az a baj! - Tessék? - Brandi kisimította haját az arcából, próbálva megérteni, miről ordibál az apja. Ki? - Nem gondoltad, hogy meglátom a képeket, igaz? A mostohaanyád alig várta, hogy az orrom alá dugja. Az én csodálatos lányom, akihez folyton az ő szánalmas fiát hasonlítgatom, egy ékszertolvajjal kavar! Az apja róla beszél. - Gengszterekkel csókolózik. Úgy öltözik, mint egy ócska szajha! Brandi felegyenesedett. - Milyen képekről beszélsz? - Lehet, hogy félig még alszik, de nem akarta hallani, amint az apja még egyszer szajhának nevezi. - A társasági rovat első oldalán az újságban! A Chicago Tribune állandóan azzal a sunyi olasszal foglalkozik, amióta csak felbukkant a városodban. Tudtam, hogy a McGratH és Lindoberth képviseli, de átkozott legyek, ha azt tudtam, hogy feladod a jogi karrieredet azért, hogy elcsavard a fejét! Brandi a gyomrában ugyanazt a kellemetlen szorítást érezte, amit mindig is, ha az apjával beszélt. - Nem adtam fel az ügyvédi karrieremet. - Nagyon remélem! Tartozol egy csomó pénzzel a taníttatásodért. Nagyon sokkal tartozol. A Vanderbilt nem volt olcsó. Brandi már csak abban reménykedhetett, hogy ez valamiféle rémálom. Azonban a pénz említése meggyőzte, hogy valóság, és tényleg az apjával beszél. - Azért jutottam be az egyik legjobb jogi egyetemre, mert az egyik legokosabb ember vagyok az országban - emlékeztette az apját éles hangon. - Ne beszélj így velem! Ugyanolyan ostoba vagy, mint az anyád. Túl sokszor hallotta ezt. - Nem vagyok ostoba, és az anyám sem az! - Kit próbálsz meggyőzni? Az anyád még most sem tud összeadni kettőt meg kettőt, te pedig egy ügyféllel hetyegsz! A Vanderbiltnél nem tanítottak neked etikát? - Körülbelül annyit, mint amennyit te tanítottál nekem, apa. - Örömmel hallotta apját felhorkanni. Hosszú, mérges szusszanás hallatszott a vonal másik végéről. - Rendben, de ha holnapra nem lesz a csekk az asztalomon az összegről, amivel tartozol, a teljes összegről, hozzáadom a balettóráid árát. 134

Apja dühe ragályos volt. Brandi felállt az ágyon, és mérgében ugrált a matracon. - Megkapod a pénzedet! Jól fizető állásom van. Holnap bemegyek a bankba, és veszek fel kölcsönt, hogy visszaadjam a pénzedet, és soha többé ne kelljen veled beszélnem! Tudod, mi vagy te? Egy mindenki felett uralkodó és mindenkit elnyomó gazember, és többé meg sem próbálok a kedvedben járni! Egy dolgot el kellett ismernie: az apja rájött, mit tett; végzett vele. És amikor válaszolt, hangjából szinte csepegett a gyűlölet és rosszindulat. - Semmivel sem vagy jobb, mint az anyád. Egy átkozott, ostoba, gerinctelen balerina, aki semmit sem ér. Ha meghalok, ahhoz sem lesz merszed, hogy elmenj a temetésemre, és a koporsómra köpjél. - Tökéletesen igazad van, apa. Nem megyek el a temetésedre, hogy ráköpjek a koporsódra. Nem szeretek sokat várakozni, amíg sorra kerülök. - Megvárta, amíg az apja abbahagyja a fröcsögést. - És most, apa, te vagy az utolsó, aki bárkit is megszólhat, amiért elrontja az életét, tehát ha legközelebb ordibálni akarsz valakivel, ne engem hívj! - Majdnem becsukta a telefont, de aztán ismét a füléhez emelte. - És az anyámat se hívd! Azzal bontotta a vonalat. Ő tette le hamarabb. Megdörzsölte a gyomrát, és várta az ismerős fájdalmat, ami azt jelezte, hogy ismét volt egy összecsapása az apjával. A kellemetlen érzés azonban nem jelentkezett. Dühös volt, igen. Nagyon dühös, amiért az apja azt gondolta, hogy joga van kiabálni vele, amiért pénzt adott neki a tanulásra, és haragudott magára is, mert elég bolond volt, hogy elfogadja, ahelyett, hogy diákhitelt vett volna fel. De inkább szabadnak érezte magát, mintha azzal, hogy kiosztotta az apját, megszabadult volna a félelem varázslatától, amit akkor bocsátott rá, amikor elhagyta őt és az anyját. Már nem számított, hogy ostobának nevezte. Nem számított, hogy szereti vagy megveti. Végzett az apjával. Most már felnőtt nő. Az apja gonosz szavai és végtelen gyűlölete többé már nem rendelkezett elég hatalommal, hogy megbántsa. Beszívta a levegőt, és nagyon lassan engedte ki. Azonban élt a világon még valaki, akinek elég hatalma volt, hogy fájdalmat okozzon neki. Roberto. Hol van Roberto? Miért nem jött vissza az ágyba, hogy megnézze, mi történt? Szüksége lett volna rá, hogy Roberto átölelje és dicsérje, biztosítsa, hogy a kettejük közötti kapcsolat nem csupán a jó szexről szól. A lakosztály azonban nagyon-nagyon csendes volt. Brandi kiszállt az ágyból, felvette a férfi fürdőköpenyét és átment a nappaliba. Üres volt. Ellenőrizte a fürdőszobát. Mindkettőt. Üres volt. Benézett a másik hálószobába. Bekukkantott az ágy alá. Megállt a szoba közepén, és nagy levegőt vett. Nem, ez nem történhet meg. Lennie kell valami más magyarázatnak a nyilvánvalón kívül... hogy Roberto kiszökött mellőle, és elment ellopni a Romanov Lángot. Felvette a telefont, és a portát tárcsázta, majd legelbűvölőbb hangján azt mondta: - Itt Brandi Michaels, a... ó, jaj, nem emlékszem a szobaszámomra! - A négyszázhármasban lakik, Miss Michaels. - A főportás hangja kedves volt, derűs... és férfias. Férfi. Legalább ennyi szerencséje van ma este. - Ó, köszönöm. Mindig elfelejtem a számokat! A szolgálatkész és jóképű Mr. Birchcsel beszélek? - Jól tippelt, Miss Michaels. 135

- Ez nem tipp volt, Mr. Birch. Ismerem magát. - Mr. Birch kifogástalanul öltözött, idősebb, okos férfi volt, aki jól végezte a munkáját és örült, ha valakinek a segítségére lehetett. A főportásnak nem volt szabad információt kiadni a vendégekről, de Mr. Birch kedvelte a nőket, és kedvelte Brandit is. Ha a megfelelő húrt pendíti meg, kiszedheti belőle azt, amit akar. Olyan buta vagyok! Elfelejtettem megkérdezni Mr. Bartolinit, hogy hozna-e nekem egy üveggel a kedvenc körömlakkomból. Ez egész pontosan a L’Oreal nyalóka rózsaszín; csodálatos a színe, és olyan illata van, mint a cukorkának! Egyszerűen imádom! Tudna szólni neki, mielőtt távozik? - Egy pillanat. - Mr. Birch félretette a telefont. Miközben várakozott, Brandi türelmetlenül dobolt az asztalon. Tetteinek ostobasága felbosszantotta. Benéz az ágy alá. Felhívja a főportást, és úgy tesz, mintha egy butácska nő lenne, akinek a világon semmi gondja. Pedig tökéletesen tisztában volt az igazsággal. Tudnia kellett, hogy Roberto elhagyta-e az épületet. Tudnia kellett, hogy hazudott-e neki. A főportás beleszólt a kagylóba, és a hangja kicsit gyanakvó volt. - Nem tudjuk biztosan, hogy távozott-e. Volt egy férfi, aki sálat és kalapot viselt, és a konyhán keresztül ment el. - Szerezni akart valami ennivalót. Én mondtam, hogy rendeljen a szobaszervizen keresztül. Lehet, hogy sikerült kicsalnia néhány csokis kekszet egy szerencsétlen szakácstól. Lehalkította a hangját, és bizalmasan azt mondta: - Esküszöm, Mr. Birch, ez nem igazságos, hogy Mr. Bartolini állandóan eszik, és mégis olyan csinos! - Ez igaz. - Mr. Birch hangja ismét nyugodt volt. - Nincs itt. Valahol lennie kell... bárcsak tudnám a mobilszámát! - Három személlyel találkozott a szálloda mögött. - Igen, elment inni egyet. - Ha az élet igazságos lenne, Oscar-díjat kapna a legelnézőbb és leggondtalanabb kategóriában, amikor pedig ő volt a legdühösebb és legbecsapottabb. - Az olaszokkal, igaz? - Erre nem mernék megesküdni. - Mr. Birch hangja ugyanolyan könnyed volt, mint Brandié. - Sötét haj, sötét szem, és mindnyájan olaszul beszéltek? - Azt hiszem, igen. - Szuper! Greg telefonszáma megvan. Felhívom és így beszélhetek Robertóval. Nagyon köszönöm, Mr. Birch! - Gyorsan letette a telefont, aztán áthajította a szobán. A szerkezet nekicsapódott a falnak, végigcsúszott az asztalon, majd leesett a földre. Az antennája halk reccsenéssel letört. Ez a kis agresszív megnyilvánulás nem volt elég - szerette volna porrá zúzni. Roberto megesküdött, hogy nem fogja ellopni a Romanov Lángot. Megígérte, hogy sosem fog többé ellopni semmit, és törvénytisztelő polgárként fog élni. Az ő kedvéért. Azt mondta, az ő kedvéért teszi. Ehelyett a piszok addig szeretkezett vele, amíg elájult, megvárta, amíg elalszik, és elment megtenni azt, amiről megígérte, hogy nem teszi. Az apja ribancnak és szajhának nevezte. Rosszabb volt: egy buta liba. Pontosan olyan ostoba volt, amilyennek az apja tartotta - mert míg ott volt az apja és Alan példának, hogy milyenek a férfiak, mégis megbízott Robertóban. Tenyerét a homlokára tapasztotta. Ennél bolondabb nem is lehetne. Tudta, hogy Roberto nemzetközi ékszertolvaj, aki imádja a nőket, és elbűvölő olasz akcentussal beszél. Akkor miért lepődött meg ennyire, hogy nála is bevetette a fegyvereit, aztán elszökött? A gyomra nem fájt, de a szíve igen. Gyűlölte Robertot. Gyűlölte. Azonban a bíró és a főnöke szerint felelős Roberto Bartoliniért. Az állása attól függött, hogy képes-e szemmel tartani a férfit, és ha vissza akarta fizetni az apjának a tartozását - és nagyon akarta -, akkor nem veszíthette el az állását a McGrath és Lindoberthnél. 136

De hogyan találja meg Robertot? Ránézett Roberto laptopjára. Elindult az asztal felé. Úgy fogja csinálni, mint a nagyok. Egy érintés a billentyűzethez, és a számítógép életre kelt álcából. A képernyőn azonban sajnálatára nem jelent meg egy TERVEK A RABLÁSHOZ ikon. Azonban nem hiába csinálta végig az egyetemet egy elaggott számítógéppel, ami folyton összeszedett valami vírust. Tudott néhány dolgot arról, hogyan lehet rábukkanni a programkódban elrejtett titkokra. Leült a gép elé, és átrágta magát több szintnyi jelszón és adatvédelmi kódon, míg végül megnyitott egy file-t, amiben a rablás rövid, pontokba szedett terve szerepelt. Nem ért rá. Nem volt ideje felkészülni. Nem volt ideje tervezgetni. Ugyanis ha minden a tervek szerint ment, Roberto abban a pillanatban a Chicagói Művészeti Intézetben volt a hatalmas gyémántot körülvevő milliárdnyi csapda és riasztó között, és akkor vette ki a Romanov Lángot a vitrinjéből. Ha valami hiba csúszott a számításaiba... akkor halott volt. Brandi mozdulatlanul ült, ujjai továbbra is a billentyűkön, és valósággal megbénította a gondolat. Lehet, hogy Roberto ott fekszik a padlón, saját vérében, körülötte biztonsági őrök, rendőrök és mindenféle ügynökök, akik örülnek, amiért sikerült megakadályozniuk, hogy ellopja a gyémántot. Egyedül van, nincs senki, aki ismeri a hangját, a mosolyát, a testét, a gondolatait. Értesítik a halottkémet, aki zsákba teteti a testét... Brandi azon kapta magát, hogy felpattant. Képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy soha többé nem láthatja, és a férfi nem lesz más, mint egy híres bűnöző, akit lelőttek a rendőrök. Mert lehet, hogy gyűlöli Robertot, de ugyanakkor szereti is. - A fenébe! - suttogta. Az időbeosztás hátralévő részére nézett. Robertónak egy óra negyvenöt percen belül le kellett szállítania a gyémántot Mossimónak a Kitömött Kutyába. Ha sikerülne elcsípnie, mielőtt odaér, talán rá tudná venni, hogy a gyémántot inkább a rendőrségre vigye. Vallomást kellene tennie, de a bíró elnéző lenne, hiszen megbánta a bűncselekményt. Igen, kényszeríteni fogja, hogy lemondjon a gyémántról még akkor is, ha le kell lőnie hozzá. Kihúzta a fiókot és kivette belőle a pisztolyt. Rászegezed az illető legnagyobb részére. A nagy fejét fogja megcélozni. Viszont nagyon kevés ideje volt. Odament az ablakhoz, és kinézett. A Fossera kölykök még mindig ott voltak, várták, hogy elhagyja a szállodát. Ami ennél is rosszabb volt, az az FBIügynök pedig a Fossera kölyköket figyelte. Brandi tudta, hogy Joseph és Tyler Fosserát könnyedén ki tudná cselezni, a profi nyomozót illetően azonban már nem volt ilyen biztos. Felvette a telefont, és annak a számát hívta, akire mindig számíthatott. - Tiffany? - Zene és nevetés hangjai hallatszottak a háttérből. - Szervusz, drágám, hogy vagy? - Tiffany hangja kicsit szórakozottnak tűnt. - Nem túl jól. - Brandi szemébe könnyek gyűltek. - Mi a baj? - Tiffany most már minden idegszálával Brandire figyelt. - Anya, segítségre van szükségem!

137

Huszonhat - Drágám! - Tiffany beviharzott a lakosztály ajtaján. Hosszú, fekete kabátot viselt, szőke haját szőrös kalap alá rejtette, arcát napszemüveg takarta. - Nem hiszem el, hogy Roberto ezt tette veled! Felháborító! - Hideg ölelésébe zárta Brandit. - Ezt még megkeserüli! - ígérte Brandi. A helyi hírcsatornát nézte a tévében, a múzeumi betörésről szóló riportot várva. Eddig nem volt semmi. Roberto még életben van. Ezt is megkeserüli! A kerekes bőröndre mutatott, amit Tiffany maga után húzott. - Elhoztad a cuccot? Tiffany Brandi arcát fürkészte. - Igen, és fantasztikus munkát végeztél a sminkkel és a frizurával. Nagyon okos tervet eszeltél ki, Brandi, és örülök, hogy engem is belevettél! - Talán senki más nem értené meg. - Brandi égnek emelte a szemét, de nem volt benne biztos, hogy az anyja látta. Tiffany még mindig viselte a napszemüveget. Ezt furcsállta, mert az anyjának megvolt a véleménye azokról, akik ha bementek valahová, nem vették le a kalapjukat és napszemüvegüket, és míg a szemüveg segített az álcázásban, mégiscsak éjszaka volt. Itt bent nem volt rá szüksége. Tiffany levette a kabátját és az egyik székre hajította. Letérdelt a bőrönd elé és felnyitotta. - Tudom, hogy olyan öltözéket kértél, amiben jól lehet mozogni, de tudod, drágám, most főleg elegáns ruhákat hoztam magammal. - Minden rendben, mama. Nekem jó lesz, bármit hoztál. - Brandi letérdelt mellé. Tiffany előszedte a holmikat a bőröndből - egy csokoládébarna Calvin Klein gyapjúnadrágot, ehhez illő kasmírpulóvert és egy pár Jimmy Choo csokoládébarna tűsarkú cipőt, amelynek narancssárga virág volt az orrán. Tiffany hangja aggódó volt, amikor azt mondta: - Ez a legjobb, amit tudtam hozni. A cipő ugyan inkább őszi, de ez a kedvencem, és szerintem nagyon klassz. Te mit gondolsz? - Jó lesz, mama. Egy dolgot tudok, ebben a cipőben futni nem fogok tudni, de nem a futás az, amiben jó vagyok. Én lépkedek és mosolygok és elfeledtetem a férfiakkal a józan gondolkodást, és minden fegyveremre szükségem lesz, hogy ezt a gyémántügyet börtön nélkül megússzam. - Brandi mosolygott, arra számítva, hogy az anyja díjazza a viccét. - Meg tudod csinálni - mondta Tiffany, de a szája remegett. - Letört a körmöd a bőrönd csatjától, mama? - Nem. Miből gondolod? - Tiffany reszketegen felsóhajtott és kisimította a haját az arcából. - Mama! - Brandi óvatosan levette Tiffany napszemüvegét. - Mi a baj? - Velem? Semmi! Pillanatnyilag miattad aggódom. - A szeme azonban vörös volt, mintha sírt volna. Saját rossz tapasztalatai alapján Brandi az egyetlen logikus magyarázatra gondolt. - Charles bácsi bántott? - Charles? Jaj, dehogy! Ő a legjobb ember a világon... - Tiffany csuklott egy aprót. - Csak te... te... - Én? - döbbent meg Brandi. - Én mit tettem? - Nem csináltál semmit! Csak arról van szó, hogy... a válás óta.... mindig Tiffanynak vagy anyának, neveztél. - De hiszen az anyám vagy, nem? - kérdezte Brandi zavartan. 138

- Igen, de ma este a segítségemet kérted. Ó, drágám, azóta nem kértél tőlem segítséget, hogy apád bejelentette, válni akar. - Tiffany szipogott. - Mindig úgy kezeltél, mint valami félkegyelműt. - Én nem tartalak félkegyelműnek. - Brandi azonban kényelmetlenül érezte magát. Sosem gondolta az anyjáról, hogy félkegyelmű, de különösebben okosnak sem tartotta, hiszen nem értett máshoz, csak a férfiakhoz és a lakásdíszítéshez. - Ma este mamának szólítottál. Brandi leült a sarkára. Anya vagy mama? A szürke árnyalatai, ami az ő szemében egyáltalán nem tűnt fontosnak, vagy legalábbis ezt mondta magának. Valójában azonban nem így volt, mert ha belegondolt, érezte a különbséget. A mama az ártatlan, szerető gyermek kiáltása. Az anya egy tinédzser kritikája. - Nem tudtam, hogy ez neked fontos. - Tudom, drágám - sietett Tiffany biztosítani. - Azt is tudom, hogy nem szerepeltem túl jól, mint a család feje. Néha azonban a régi időkről álmodom, amikor tízéves voltál, és hozzám szaladtál a problémáiddal, mintha én mindent meg tudnék oldani. Olyan kedves kislány voltál! - De már távolról sem olyan kedves tinédzser, igaz? - Brandi visszaemlékezett csalódottságára, ahogy anyja folyton váltogatta a munkahelyeit, és a bevételük egyre csökkent, és arra is emlékezett, milyen undok volt emiatt. És milyen undok volt azóta is! - Nem voltam elég okos, hogy megtartsak egy munkát. Tisztában voltam vele, de azt akartam, hogy büszke legyél rám, ezért újra és újra megpróbáltam, arra gondolva, egy nap talán eszedbe jut, hogy szerettél, és ismét mamának fogsz szólítani. - Szent ég! - Látva anyja fájdalmát, a felismerés úgy érte Brandit, mint egy pofon. - Kezdek olyan lenni, mint az apám? - És ő elkötelezett az apjával szemben. Azzal az emberrel szemben, akit a világon a legjobban megvet, és még utánozta is őt! Vajon miért? Mert az apjának nincsenek érzései. Nem érez fájdalmat. - Nem igaz! Nem úgy értettem. Jaj, drágám, nem lett volna szabad belekezdenem. Tudtam, hogy mindent összezavarok. - Nem zavartál össze semmit. - Brandi megnyugtatóan az anyja hátára akarta tenni a kezét, aztán hirtelen visszariadt. Hosszú ideje meg sem érintette az anyját. A köztük keletkezett fal túl magas volt, mintsem hogy ilyen rövid idő alatt ledöntsék. Azonban apa is pontosan ilyen volt. Nem érintett meg senkit. Nem volt szüksége kapcsolatokra. Brandi nem engedhette meg magának, hogy ilyen legyen. Nagy levegőt vett és átölelte Tiffany vállát. - Én zavartam össze mindent. - Nem, ez nem igaz! - Tiffany megérintette Brandi arcát. - Te csak egy gyönyörű lány vagy, aki azért küzd, hogy megtalálja a helyét egy világban, amelynek meggyőződése, miszerint a szép lányok ostobák, ahogyan én is. Nagyon büszke vagyok rád. Okos vagy, mint az apád, de te jólelkű vagy, és nagyon régen vágyom a helyeslésedre. - Nem vagy ostoba, és nincs szükséged az én helyeslésemre! - mondta Brandi indulatosan. Úgy vagy csodálatos, ahogy vagy! Mindenkinek ez a véleménye. Én voltam a szemét. Tiffany felnevetett. - Talán. Néha. De mindegy, hogy viselkedsz, én ugyanúgy szeretlek. - Én is szeretlek, mama. Mindig is szerettelek. Szorosan megölelték egymást, először azóta a nap óta, hogy egyedül kellett szembenézniük a világgal. - Kérlek, szólj, ha valami butaságot mondok, jó? - kérte Tiffany Brandit. - Az olyasmikre gondolsz, mint „Amíg Roberto melletted van, nem eshet bajod”? Tiffany őszintén megdöbbent. 139

- Ezzel mi a baj? - Úgy hangzik, mintha azt hinnéd, hogy nem tudok magamra vigyázni. - Jaj, drágám! - Tiffany két kezébe fogta Brandi arcát, és szemébe nézett. - Te vagy a legértelmesebb ember, akit csak ismerek. Természetesen tudsz vigyázni magadra. De két fej jobb, mint egy és... - És mi? - Nem akarom, hogy az egész életedet egyedül éld le. Olyan jó, ha az ember mellett van egy férfi, vagy Kim esetében egy nő, akihez haza lehet térni. A rossz kapcsolat borzalmas, de ha nincs semmiféle kapcsolatod, akkor nagyon magányos vagy, - Tiffany szomorúnak és... tényleg magányosnak látszott. - Szükséged lenne valakire. - Van valakim. Brandi pislogott. Tisztában volt vele, hogy az anyja egyik férfit a másik után utasította vissza, amíg Brandi középiskolába és egyetemre járt - férfiakat, akik egy újabb feleségtrófeát, sőt inkább szeretőtrófeát akartak. Nagyon büszke volt, amikor az anyja újra és újra nemet mondott. És most, végül, Tiffany beszerzett egy szeretőt. - Ki az? - Charles McGrath. - Charles bácsi? - kiáltotta Brandi. Tiffany tétován elmosolyodott. Brandi felülkerekedett hitetlenkedésén, és sokkal halkabban azt mondta: - De ő... öreg. - És gazdag. És kedves. És nem csalja a feleségét - mutatott rá Tiffany. - Feleségül akar venni, és el akar halmozni ruhákkal és ékszerekkel, és én azt akarom, hogy megtegye. - De - Brandi megborzongott -, akkor le kell feküdnöd vele. - A szerelem mindent jobbá tesz. - Te szereted? - Lehetséges. Talán. - Tiffany könnyedén legyintett. - De nem ezt akartam mondani. Tudom, hogy ő szeret engem. Bálványoz. És ha majd Roberto öreg lesz és ősz, te talán majd nem akarsz többé lefeküdni vele? - Roberto? Úgy érted... tudod? - Mit? Azt, hogy szerelmes vagy belé? Hűha! Ha nem lennék itt, sosem tudnál kilógni a szállodából. Valósággal ragyogsz! - De anya... - Brandi nagy levegőt vett. - Mi lesz, ha megöleti magát ma éjjel? - Roberto? Megöleti magát? - Tiffany hangosan felnevetett. - Ismerem a férfiakat, és őt a huszadik emeletről is kihajíthatnád, akkor is talpra esne. - Pontosabban a huszonnegyedikről - mondta Brandi, visszagondolva a liftes kalandjukra. - Drágám, Roberto Bartolinit nem kapják el, és nem ölik meg. Emiatt ne aggódj! Te csak csináld végig a ma éjszakát anélkül, hogy bajod esne! Ennyit kérek tőled. - Óvatos leszek - ígérte Brandi. Tiffany szavai kicsit megnyugtatták. Az anyjának igaza volt: Roberto mindig talpra esik. - Akkor pedig lássunk hozzá! - mondta Tiffany. - Fel kell készítenünk téged az induláshoz, és nincs túl sok időnk. - Fogta a sminkestáskáját és bement a fürdőszobába. - A ruha ott lóg a vállfán! - szólt utána Brandi. - Mindenki látott benne, és úgy tűnik, minden újságban benne volt a képem. - Igen, híres vagy! - Hírhedt! - javította ki Brandi. Félrelökte a fürdőköpenyt, felvette a legkisebb tangáját és a bézsszínű nadrágot, majd a leghegyesebb melltartóját és a bézs garbót. Lenézett magára, és elvigyorodott, majd elindult a fürdőszoba felé. - Nézd, mama! Ezt nézd, mi van nekem! 140

- Ö! - Tiffany letette a szemspirált és döbbenten meredt a lányára. Brandi szemügyre vette magát a tükörben. - Ettől ki fog esni a szemük. Tiffany kuncogott. - Vagy kivered vele. - Ami csak szükséges lesz. - Brandi leült a vécé lehajtott fedelére, felhúzta a térdharisnyáját és a magas sarkú cipőjét, aztán felállt és nagyot nyújtózott. - Akcióra készen állok. - Még nem teljesen. - Tiffany levette hatalmas fehérarany melltűjét, amelyben hegyikristályok szikráztak, és feltűzte Brandi jobb vállára. - Tessék! - Köszönöm, mama. Ez tökéletes. Annyira ragyog, hogy szinte már vakító. - És egyáltalán nem az anyja stílusa. - Honnan van? Aztán együtt mondták: - Charles bácsi. - Próbálom átformálni az ízlését ékszerek terén. - Tiffany egy utolsót igazított a haján. - Na, mit gondolsz? Brandi a tükör felé fordította Tiffanyt és mellé állt. Tiffany úgy nézett ki, mint a lánya, és Brandi úgy nézett ki, mint... nos, mint Brandi, de ha minden a tervek szerint halad, a Fossera fiúk kilométerekre lesznek, mire ő elhagyja a szállodát. Brandi átadta az anyjának a fehér télikabátot, amit előző este viselt és a videochipet, amit Mr. Nguyen elrejtett a fülbevalós dobozkában. - Figyelj, mert ez nagyon fontos! Mondd meg a taxisofőrnek, hogy vigyen a rendőrségre, de kerülő úton. Ha bejutottál az épületbe, ott már biztonságban vagy, és ha a Fossera fiúk esetleg megpróbálnának oda is követni, add át a chipet a rendőröknek, és mondd meg nekik, hogy ezek azok, akik megölték a zálogház-tulajdonost. Akkor rögtön elkapják őket. - Nem felejtem el! - ígérte Tiffany. - Jó móka lesz! Brandi fogta a hosszú, sötét kabátot, amiben Tiffany a szállodába érkezett, és felvette. Feltette Tiffany szőrös kalapját és napszemüvegét. Ellenőrizte a biztonsági zárat a pisztolyon, és berakta a zsebébe. Biccentett Tiffanynak és azt mondta: - Indulás! Beszálltak a liftbe és egymás kezét fogva leereszkedtek a földszintre. Tiffany mosolyogni próbált. - Te vagy a legokosabb, legszebb lány a világon, és tökéletesen biztos vagyok benne, hogy mindent helyesen cselekszel. Ez volt a különbség Tiffany és mindenki más anyja között. Nem azt mondta, hogy aggódom érted, legyél nagyon óvatos! hanem biztos vagyok benne, hogy helyesen cselekszel. Tulajdonképpen most, hogy Brandi belegondolt, nem azért volt ilyen sikeres, mert az apja eszét örökölte, hanem mert az anyja mindig tökéletesen biztos volt lánya felsőbbrendűségében. És bármekkora bolondot csinált is belőle Roberto Bartolini, tudta, hogy az apjának nincs igaza. Ő nem ostoba. Okos, könyörtelen, és élve megússza ezt az egészet. És gondoskodik róla, hogy Roberto is életben maradjon. - Köszönöm, mama. Sikerülni fog. - Kivett egy lapot anyja könyvéből, megölelte Tiffanyt és azt mondta: - És te is sikerrel fogsz járni, mert te vagy a legokosabb, legszebb anya a világon. Joseph és Tyler Fosserának esélye sincs veled szemben. Ahogy a lift ajtaja kinyílt, Tiffany kilépett. Vállát hátrafeszítette, a ruha rátapadt idomaira. Az ujjára akasztott, vállára vetett fehér Gucci kabáttal maga volt a gondtalanság mintaképe. Rámosolygott a londínerre, a portásra és mindenkire, akivel csak találkozott, megperzselve őket szépsége tüzével. Ahogy közeledett az ajtóhoz, az ajtónálló ugrott, hogy kitárja előtte, és ő kisétált a fagyos hidegbe, nem viselve mást, csak kék bársonyruhát és acélos elszántságot. 141

Az ajtónálló intett egy taxinak és besegítette. A taxi elhajtott. A Fossera fiúk bepattantak a következő taxiba. Az FBI embere beugrott az autójába, és követte mindkettőjüket. Brandi vigyorgott. Az elterelő hadművelet működött. Jókedve azonban elpárolgott. Veszélybe küldte az anyját. - Légy óvatos, mama! - suttogta imádságra kulcsolt kézzel. - Kérlek, légy nagyon óvatos!

142

Huszonhét Brandi lehajtott fejjel a kijárat felé tartott. Az előcsarnokban senki nem nézett rá kétszer. Kilépett az utcára, elindult a Michigan sugárúton, majd a következő szállodához érve fogott egy taxit. - Vigyen a Kitömött Kutyához! - mondta. - És siessen! Ha gyorsan odaér, csinos borravalót kap. - Hogyne, hölgyem! - És szinte repültek a kis étteremig. Brandi kifizette a sofőrt, elég borravalót adva neki, hogy fellelkesedjen a láttán. - Köszönöm, hölgyem! Brandi kilépett az utcára. Majdnem két óra volt, csendes, hideg éjszaka, a csillagok fényesen szikráztak az égen. A Kitömött Kutya ablakait belülről pára borította. Brandi egy fáradt pincérnőt látott üldögélni a pultnál, valamint két koszos alakot, akik a kávéjuk fölé görnyedtek. Mossimo Fossera az étterem távoli végében ült, hátát a falnak támasztva. Előtte az asztalon üres tányér állt, mellette koszos evőeszközök és egy ezüstszínű laptop. Feszülten bámult valami filmet a monitoron. Brandi azonban tudta, hogy nem filmet néz, hanem a valóságot. A Fosserák filmezték a múzeumban Robertot, ahogy ellopja a gyémántot, és az anyagot azonnal átküldték Mossimónak. Mossimo szemben ült az ajtóval, így Brandi nem láthatta a képernyőt, de a férfi testbeszédéből tudott olvasni. Olyan volt, mintha egy futballmeccset néző embert figyelne. Elfintorodott. Lehúzta a fejét. Egyszer felállt, majd leült. Brandi tudta, hogy minden rendben megy, különben Mossimo már nem lenne itt. A férfi szeme azonban gyakran elkeskenyedett, és a szája dühösen mozgott. Brandi ebből is olvasott. Bármilyen könyörtelen vagy okos volt, Mossimo nem rendelkezett Roberto képességeivel. Rágta az irigység, a mohóság azonban a helyén tartotta. Brandi úgy érezte, halálra fagy az utcán, miközben Robertot várta. Vacogott a kabátja alá befújó jeges szélben. Sajnos tényleg halálra fagyott. Az órájára pillantott. Ha minden a terveknek megfelelően halad, Robertónak húsz percen belül itt kell lennie. Addig mozognia kell, különben jégnyalókává fagy, még mielőtt egyáltalán hozzákezdhetne Roberto megmentéséhez. Végigsietett az üres utcán, majd visszament a Kitömött Kutyához, és ismét benézett. Mossimo állt, vigyorgott, kezét a feje fölé emelte és diadalmasan rázta. Roberto ellopta a gyémántot. Nos, ismét talpra esett. Életben volt. Brandi megint sétált egyet. Cipője sarka üresen kongott a fagyos járdán. Amikor a háztömb végénél járt, egy autó zúgását hallotta. Megfordult. Egy barna Infiniti F45 állt meg az étterem előtt, két kabátba és sálba burkolózott alak szállt ki belőle és bementek. Brandi sietve indult vissza az étteremhez, és amikor odaért, a két alak akkor vette le a kalapját. Felismerte őket: két fickó Mossimo partijáról. Egy kis tokot adtak át Mossimónak, aki kinyitotta, bólintott, majd zsebre tette. A két férfi leült Mossimo mellé, és hallgatták, ahogy a főnök a képernyőre mutogatva elmesélte, mi történt. Mindnyájan szemben ültek az ajtóval és várakozón oda-odapillantottak. Egy elmosódó női hang szólalt meg Brandi válla fölött. - Nem tudtam, hogy ilyen késő éjszaka is játszanak focit. Brandi megpördült.

143

Egy kupac rongyot látott, ami lobogott a szélben, de amikor jobban megnézte, egy csillogó szempárt és egy mosolyog szájat sikerült kivennie. - Talán újrajátszás - mondta Brandi. - Borzasztó hideg és késő van. - És Roberto és Mossimo emberei közelednek a gyémánttal. Akkor aztán kezdetét veszi a balhé. Ennek a nőnek nem lenne szabad itt lennie. - Nincs egy hely, ahová mehetne? - És magának? - A különös teremtés több mint harminc centivel alacsonyabb volt Brandinél. Whisky- és szemétszaga volt, és finoman meglökte Brandit, mintha távozásra akarná kényszeríteni. - Én maradok, amíg a barátom fel nem szed. - Ami tulajdonképpen nem volt hazugság. Ha Roberto meglátja, felkapja és kirohan vele az ajtón. Legalábbis remélte. - Tudja, ez nem valami jó ötlet. - A nő hangja már teljesen tiszta volt. - Veszélyes ez a környék éjszaka, és egy olyan csinos lánynak, mint maga nem lenne szabad itt lennie. Mi lenne, ha hívnék magának egy taxit, és visszaküldeném a szállodába? - Tessék? - Honnan tudta, hogy Brandi egy szállodából jött? - Tudok hívni magának egy taxit - mondta a rongyos nő tisztán és érthetően. Hirtelen ugrott egyet, mintha megcsípték volna. Kezét a füléhez nyomta. - A francba! Rendben. Visszamegyek a helyemre. Brandi döbbenten meredt a nőre, aki belépett a Kitömött Kutyába. Talán a hangok a fejében utasították, hogy menjen be? Egy magányos autó közeledett az étterem felé. Brandi behúzódott az árnyékba, várva, hogy megáll-e vagy sem. Az autó megállt, Roberto szállt ki belőle, és az ajtó felé indult. Ricky, Dante és Greg Fossera követték. Brandi besurrant a nyomukban. Senki ügyet sem vetett rá. A két Fossera, akik Mossimóval voltak, felálltak és üdvözölték a Robertóval érkezőket. A fiatal Fosserák nevettek, tapogatták egymás hátát, és mindent összevetve úgy viselkedtek, mint az újdonsült apák, akik személyesen segítették világra a gyermeküket. Roberto a csoport közepén állt, mosolygott és fogadta a gratulációkat, mintha azok járnának neki. Piszok, hazug, szívrabló gazember! A rongyos nő és a két másik vendég nem törődött az ünnepléssel - talán részegek voltak vagy másnaposak, vagy volt annyi eszük, hogy ne keveredjenek bele. Brandi azt kívánta, bárcsak olyan tudna lenni, mint ők! Mossimo az asztalánál ült, vigyorogva figyelte a jelenetet, és olyan volt, mint egy kövér gyík. Brandi közelebb oldalazott a bárpulthoz és a villanykapcsolóhoz, nézte az ünneplőket, várta a megfelelő pillanatot, és közben azon tűnődött, lesz-e bátorsága lelőni valakit, és remélte, ha igen, az a valaki Roberto lesz. Mossimo a szájába vette két ujját és éleset füttyentett. Azonnal csend lett, bár a fiatal Fosserák továbbra is vigyorogtak. - Hol van Fico? - kérdezte Mossimo. - Nem láttuk - mondta Rico. A férfiak jelentőségteljes pillantásokat váltottak. - Ha legközelebb valaki meglátja Ficót, ölje meg! - adta ki Mossimo a parancsot. Az étteremben jeges csend támadt. A vendégek lejjebb csúsztak a székükön. A rongyos nő besurrant a pult mögé és lekuporodott. Brandi lassan, hangtalanul feloldotta a biztonsági zárat a pisztolyon a zsebében. - De nem is volt rá szükségünk - mondta Dante. - Volt egy riasztó, amiről nem tudtunk, de Greg kitalálta, hogyan kell... Greg hevesen bólogatott - ...és én hatástalanítottam - folytatta Dante lelkesen. - Aztán Roberto munkához látott. Ez az ember egy művész! Én mondom, művész! Nem is tudja senki, hogy eltűnt a Romanov Láng, és

144

ha alaposan meg nem nézik, rá sem jönnek soha mert a hamisítvány, amit a helyére tettünk, pontosan olyan mint az igazi! - Bizony! - helyeselt Greg. - Ügyesek voltunk! Tiszta munkát végeztünk. Megszereztük a gyémántot! - Megszereztük - ismételte Ricky. - És hol van? - Mossimo csettintett az ujjával és üres tenyerére mutatott. Ricky intett Robertónak, miközben Greg és Dante úgy tettek, mintha le akarnának borulni a lába elé. Elővett a zsebéből egy fekete bársonyerszényt, ami körülbelül akkora volt, mint az ökle. Piszok, hazug, szívrabló gazember! Brandi remélte, ha vége lesz ennek az egésznek, a szövetségiek őt Roberto cellájával szomszédos cellába zárják, hogy az elkövetkező huszonöt évben számtalanszor ordítva elmondhassa a véleményét róla. Roberto Mossimo felé nyújtotta az erszényt. Brandi vadul dobogó szívvel előhúzta zsebéből a pisztolyt. Roberto egy lépést hátrált. - Mossimo, mi a helyzet a rubinommal? Nekem ígérted a Patterson rubint, cserébe a munkámért. Brandi eltette a pisztolyt. Mossimo elővette zsebéből a tokot és odanyújtotta Robertónak. - Látni akarom! - mondta Roberto. - Milyen bizalmatlan vagy! - jegyezte meg Mossimo sértődötten, de azért kinyitotta a tokot és megmutatta a drágakövet Robertónak. A foglalat csillogott, és a kő csiszolt felületei vörösen tükrözték vissza a fényeket. Roberto bólintott és mosolygott. - Bella! - Átvette a tokot, becsukta, és zsebre tette. Aztán egy színész mozdulataival megsimogatta a gyémántot, majd forró csókot lehelt rá. Brandi annyira szerette volna lelőni, hogy pisztolyt tartó keze remegni kezdett. Roberto Mossimo felé nyújtotta az erszényt. Brandi ismét előhúzta a pisztolyt, és megcélozta vele a férfit. - Roberto! - kiáltotta. Roberto megpördült. Ahogy megpillantotta Brandit, arcán a hitetlenkedést döbbent rémület váltotta fel. - Add ide a gyémántot! - mondta Brandi.

145

Huszonnyolc Pisztolyok jelentek meg minden Fossera kezében, amit Brandire, Robertóra és egymásra szegeztek. Mossimo kikapta a gyémántot Roberto kezéből. - Öljétek meg a nőt! - Ne lőjetek! - kiáltotta Roberto. - Az isten szerelmére, ne lőjetek! - Brandi felé rohant, futtában félrelökdösve a székeket. Az egyik szék térden találta Greget. Greg pisztolya elsült. Vakolat és szigetelőanyag záporozott alá. Egy másik szék hanyatt lökte Rickyt, aki háttal rázuhant egy asztalra. Roberto kezében a székek fegyverek voltak. Az étterem felénél járt. Az egyik vendég derékon kapta. Lezuhantak a földre és hosszan csúsztak a linóleummal borított padlón, dominókként borogatva fel a székeket. - Öljétek meg mindet! - üvöltötte Mossimo. Nem hagyott Brandinek választási lehetőséget. Megcélozta Mossimót. Hátulról valaki megragadta a haját. Fél térdre rogyott, a fájdalomtól könnyek szöktek a szemébe. - Elkaptam! - kiáltotta a fickó, és tekert egyet a haján. A kalap rácsúszott Brandi szemére. Gyorsan elhajította. Joseph. Joseph volt, Mr. Nguyen gyilkosa, a kis szemétláda, aki megpróbálta megölni őket Robertóval. Hogy került ide? És hol lehet Tyler? Mit csináltak az anyjával? Maga alá húzta a lábát, és cipője sarkával rálépett a fickó lábára. Joseph felordított és elengedte. - Brandi, bukj le! - kiáltotta Roberto. - Feküdj a földre! Azért, hogy Joseph halálra rugdossa? Na, abból nem eszik! - Piszok szuka! Megöllek! - Joseph ismét el akarta kapni Brandit. Balerina Brandi egy olyan fordulást mutatott be, amire még George Balanchine is büszke lett volna. Magas sarkú cipőben. Keményen mellkason rúgta Josephet. A fickó vadul csapkodott a karjával, miközben hátrazuhant. Brandi is elveszítette az egyensúlyát, és nekiesett a pultnak. Sikerült megtámaszkodnia, de amikor megpróbált ráállni a lábára, kibicsaklott a bokája. Lenézett. Az anyja cipője. Amikor megrúgta Josephet, kitört anyja kedvenc Jimmy Choo cipőjének a sarka. Brandi dühösen visszafordult Josephhez. A Kitömött Kutyában rettenetes felfordulás uralkodott. Egy újabb szék csapódott a falnak. Férfiak és nők üvöltöttek: - Dobja el! Joseph élénk tekintete Roberton állapodott meg. Felemelte a kését, egy profi mozdulatával célzott... így aztán Brandi kénytelen volt rálőni. A lövés erejétől a könyöke nekicsapódott a pultnak. A dörrenéstől bedugult a füle. A kés olyan közel süvített el a feje mellett, hogy egy fürtöt levágott frissen melírozott és gyönyörűen levágott hajából. Joseph felsikoltott. Úgy sikoltozott, mint egy kislány. A földön fetrengett és a combját markolászta. Farmernadrágján vér szivárgott keresztül. Brandi felbőszülve, továbbra is pisztollyal a kézben, az étterem belseje felé fordult. A jelen időközben megváltozott. A rongyos nő pisztolyt - nem olyat, mint Brandié, hanem amolyan hosszú csövűt - szegezett Mossimo Fosserára. A pincérnőnél puska volt. A két vendég pisztolyt fogott a fiatal Fosserákra, akik óvatosan letették sajátjukat a földre. Emberek - ügynökök - özönlöttek be az 146

étterembe a hátsó és az első ajtón keresztül, és mindegyiküknél fegyver volt. Pisztoly és... nos... amolyan puskaféle. Roberto nekitámaszkodott az egyik asztalnak és a kezét rázogatta, mintha fájlalná, és közben dühösen nézett Dantéra, aki a földön feküdt és vérző orrát tapogatta. Brandi okos lány volt, de nem kellett sok ész, hogy rájöjjön, Roberto egyáltalán nem tette ki magát veszélynek. Egy apátságban sem lehetett volna nagyobb biztonságban. Az ügynök, aki a szállodát őrizte, és akit Tiffany elcsalt a helyéről, lépett be az étterembe. Dühösen nézett Brandire. - Maga és az anyja. Két okostojás! Ebből Brandi arra következtetett, hogy Tiffany is jól van. Hála az égnek! Roberto Brandire emelte a tekintetét, és szinte összerogyott a megkönnyebbüléstől. Aztán az arckifejezése megváltozott. Elkomorult és tűz lobbant a szemében. Igen, Brandi tudta, hogy haragszik rá. Beleavatkozott és összezavarta a férfi egész hősies akcióját. Milyen kár! Talán meg kellett volna bíznia benne, hiszen mást sem mondogatott, csak hogy Brandinek meg kellene bíznia benne. - Fattyú! - mondta Brandi. Az étteremben uralkodó zajban Roberto nem hallhatta, de leolvasta a szájáról a szót. - Átvertél! - ordította Mossimo, melléhez szorítva a gyémántot. - Te olasz ribanc fattya! Kijátszottál! Roberto megállt. Visszafordult Mossimóhoz. Egy mozdulattal, ami olyan gyors volt, hogy Brandi nem is látta, kirúgta Mossimo alól a lábát. Az egész étterem beleremegett, amikor Mossimo hangos döndüléssel a hátára zuhant. Roberto a sípolva lélegző zsarnok fölé hajolt. - A kedves FBI-ügynökök most elvisznek téged, Mossimo, és bár te biztosan nem örülsz, hogy kétszáz évre börtönbe zárnak, ismerek egy Fosserát, aki boldog lesz. - Fico. A köpönyegforgató Fico - hörögte Mossimo. - Nem, én a feleségedről beszéltem - mondta Roberto. Az FBI-ügynökök felnevettek. Brandi nem nevetett. - És a drágakő, amit markolászol? Az egy darab cirkónium - folytatta Roberto. - Az igazi Romanov Láng három nappal ezelőtt elhagyta az országot. Mossimo kivette a követ az erszényből, és a fény felé tartotta. A kristály csiszolt lapjai fényesen csillogtak, kigúnyolva Mossimót. És kigúnyolva Brandit. Mossimo a hamis drágakövet teljes erejéből Roberto felé vágta. Roberto elkapta, és egy mozdulattal, ami diadalát ünnepelte, feldobta a levegőbe. A kő nyitott tenyerébe pottyant és ő vigyorogva rázárta az ujjait. Ünneplés. Hát persze! Ha Brandi rántotta volna le a leplet erről a bonyolult bűntényről, amiben egy híres, de hamis orosz gyémánt megrendezett elrablása, egy igazi rubin igazi elrablása és a nagyapja ellenségeinek, egy egész családnak a bukása szerepelt, ő is ünnepelne. Amióta csak ismerte, Roberto mindvégig az FBI-nak dolgozott. Azon erőlködött, hogy csapdába csalja Mossimo Fosserát és az embereit a Romanov Láng ellopása és átvétele közepette, és örökre kivonja őket a forgalomból. És őt elkapta ez az örvény, mint macskát a gépszíj. Ez az egész - az állása miatti aggódás, a nemkívánatos társasági élet, Roberto fesztelenül fölényes magatartása, bűntudata, amiért egyik ügyfelével folytat etikátlan, de annál csodálatosabb szexuális kapcsolatot, félelme, hogy meghal a férfi, és ez a vad száguldás az éjszakai Chicagón keresztül egy pisztollyal felszerelkezve, elszántan próbálva megmenteni Robertot saját ostobaságának következményeitől, az anyja cipőjének törött sarka - mind hiábavaló volt. Komédia. 147

Az átkozott gyémánt, amiért az életét kockáztatta, nem is igazi. Ma éjjel, amikor felébredt és azt hitte, Roberto megszegte a Romanov Lángra vonatkozó ígéretét, úgy érezte magát, mint akit bolonddá tettek. Most már tudta, hogy a férfi ígérete, amitől a szíve trillázott, mint egy madár, hogy soha többé nem lop el semmit, és mindig betartja a törvényt az ő kedvéért - ugyanolyan nagy becsapás volt, mint a cirkónium, amit a kezében tartott. Mert a fenébe is, hogyan lophatná el azt a gyémántot a Művészeti Intézetből, ami három napja már nincs is az országban? Óvatosan, mielőtt engedhetett volna azon vágyának, hogy mellkason lője Robertot, ahol nem létező szíve dobog, letette a pisztolyt az asztalra. Az ajtó felé fordult. A padlóról Joseph kiáltását hallotta. - Érted, Mossimo! Megpördült, és azt látta, hogy a fickó az ő fejére céloz. Roberto eldobta a cirkóniumot. A kő hangos koppanással a két szeme között találta el Josephet, aki eszméletlenül terült el a földön, homlokán nagy, véres dudorral. Az egyik FBI-ügynök felkapta a pisztolyt. Brandi Joseph mozdulatlan testére meredt. Annyira örült, hogy meglőtte! Persze ő csak pótlék volt a férfi helyett, akit igazán szeretett volna lelőni - Robertot. Robertot, aki ismét elindult feléje. Bizalmatlannak látszott. Dühösnek. Olyannak, aki csaknem attól a perctől kezdve rejtegeti előle az igazságot, hogy megismerte. Brandi felemelte a kezét, és tiszta, csengő hangon azt mondta: - Most hazamegyek. Többé nem akarok veled találkozni. Kívánhatnék neked hosszú életet, de az igazat megvallva azt remélem, hogy amikor kilépsz az ajtón, eltalál egy lángoló meteorit. Az megfelelő büntetés lenne azért, amit velem tettél. Roberto egyre közeledett hozzá. Brandi kisántikált az ajtón. Erős szélroham vágott Roberto arcába. Esőillata volt, és szinte langyosnak tűnt. Megtört a hideg. Aiden karon ragadta Robertot. Roberto felé fordult, dühösen, amiért megállították. - Hagyd, hadd menjen! Bosszús, és ezért igazán nem hibáztathatod. - Aiden köpcös férfi volt, rövid, szőke hajjal és barna szemmel, és ő volt Roberto munkatársa az egész művelet során. Évek óta ismerték egymást, és amikor Roberto fülébe jutott a hír, hogy Mossimo Fossera el akarja lopni a Romanov Lángot, azonnal Aidenhez fordult a hírrel. Aiden elég hatalommal rendelkezett, hogy megkösse az üzletet, amit Roberto ajánlott, Roberto pedig rendelkezett a hozzáértéssel, amire Aidennek volt szüksége. Jó csapat voltak - egészen mostanáig. - Nem mászkálhat egyedül Chicago utcáin hajnali fél háromkor taxit keresve - csattant fel Roberto türelmetlenül. - Az egyik emberem visszaviszi a szállodába. Nem, várj csak! - Aiden a fülhallgatójához emelte a kezét. - Charles McGrath házába viteti magát. Ott biztonságban lesz. Több mint biztonságban. - Biztonságban tőlem. - Roberto tudta, hogy Aidennek igaza van, ugyanakkor utálta, hogy igaza van. A nő látta az egész műveletet, és most megvetette őt. Nem létezett olyan magyarázat, amivel ezt megváltoztathatta volna. A nő józan eszében kellett bíznia, hogy az majd meglágyítja az érzéseit Roberto irányában. Brandi különleges, nagyon különleges nő volt - olyan nő, aki a mindennapokban is alkalmazta a logikát. Ha majd végiggondolja az egészet, tudni fogja, hogy Robertónak nem volt más választása, mint becsapni őt. És talán azt is megérti, hogy azt akarta, mellette legyen, amikor azokra a partikra ment, ahol hírhedt ékszertolvajként ünnepelték. 148

Hm. Talán az lesz a legjobb, ha virágot is visz neki, amikor hozzá magyarázkodni. Mossimo Fossera már talpon volt, kezét bilincs fogta össze a háta mögött, a rongyos nő pisztolyt szegezett a hátának. - Ez egy csapda! Én nem loptam el semmit! - Lopott holmit vett át - mondta a rongyos nő. - A Patterson rubint és a Romanov gyémántot. - Az nem is a Romanov gyémánt volt! - ordította Mossimo. - Engem becsapott volna vele. - A rongyos nő mosolygott. - Az ügyvédemet akarom! - bömbölte Mossimo. - Az ügyvédemet akarom! - Fogd be a szád! - szólt rá Roberto. Mossimo most Robertot vette célba. - Te a mi szemünkben halott vagy! Elárultál minket! Egyetlen tolvaj sem fog többé szóba állni veled! Áruló! - Persze, Bartolini grófot nagyon aggasztja ez a kérdés - jegyezte meg a rongyos nő. - Gróf? - Mossimo rekedten felnevetett. - Nem is gróf. Mindenki olyan okosnak, olyan gazdagnak, olyan európainak tartja, pedig csak egy fattyú. Mindenki tudja! Sergio szajha lányának a fattya! - Vigyétek innen! - mondta Aiden. A rongyos nő és az egyik vendég kilökdösték Mossimót a hátsó ajtón. - Utálom ezt a fickót - jegyezte meg Aiden. - Igen, de megkaptam tőle, amit akartam - mondta Roberto. - Bosszút álltál rajta azért, amit a nagyapáddal tett? - Azt is. - Roberto a zsebéhez nyúlt. Újabb ügynökök érkeztek fényképezőgépekkel és mérőszalagokkal, hogy dokumentálják a bűntény helyszínét. Aiden szemmel tartotta a munkálatokat. - Elárulom neked, Roberto, amikor az emberem a szállodánál rájött, hogy becsapták, és Miss Michaels anyját követte a rendőrségre, és az ügynökeim rádöbbentek, hogy a nő, aki Mossimót figyeli, Brandi, senki nem tudta, mit tegyen. Egyszerre kiabáltak a fülhallgatómba, mintha én, aki téged követtelek, tehettem volna valamit. - Nem tudták volna valahogy eltávolítani innen? - Legalább akkor nem látta volna az egész akciót. - Ha lett volna még öt percünk, megtesszük, de nem volt. Mindent előre elterveztünk, de vele nem számoltunk. - Na, akkor már ketten vagyunk. - Brandi arckifejezése nagyon különös volt, amikor ránézett. Mérges volt, igen, arra számított. Ugyanakkor fájdalmas is, mintha túl sok övön aluli ütést kapott volna, és befelé vérezne. - Utána kell mennem. - Még ne! Van itt valaki, akivel biztosan szeretnél megismerkedni. - Aiden egy magas fiatalemberre mutatott, aki az ügynökökkel együtt érkezett. Az egyik bokszban ült, és kíváncsian szemlélte Robertot. - Ki ez? - kérdezte Roberto. - Tőle kaphatod meg azt az információt, amiért ezt az egészet csináltad. A hír a lelke mélyéig megrázta Robertot. - Tudja, hogy ki vagyok? - Mindent tud. - Aiden a fejét csóválta. - Szegény! - Azért jött, hogy elmondja nekem? - Roberto körülnézett. A kékes neonfény megvilágította a felfordított asztalokat és összetört székeket. Az ügynökök dolgoztak, beszélgettek és fényképeztek. A padló helyenként véres volt. Amikor hozzáfogott küldetéséhez, nem gondolta volna, hogy Chicagóban ér véget, a Kitömött Kutyában, hajnali fél háromkor. Aiden láthatóan nem talált semmi furcsát a helyszínben.

149

- Megállapodtunk, nem? Te elvégezted a részedet, és azt hittem, a lehető leghamarabb tudni akarod, amire kíváncsi - Így is van. - Ennek ellenére Roberto nem állt készen, és egyáltalán nem volt biztos benne, hogy valaha is készen fog állni, hogy megtudja az igazságot arról az emberről, aki nemzette. Egy chicagói rendőrjárőr lépett be az ajtón. - Mi a pokol folyik itt? - Hé, az étterem zárva van! Ez egy FBI bűnügyi helyszín! - kiáltott rá Aiden. - A nagy francot! - ordított vissza a rendőr. Aiden elindult, hogy megvívja harcát az ingerült, harcias rendőrrel. Otthagyta Robertot, hogy bemutatkozzon. A fiatalember körülbelül huszonhárom éves lehetett, magas, széles vállú. Haja sötét volt, mint Robertóé, szeme szintén sötét és értelmet sugárzó. Figyelte a felé tartó Robertot, ahogyan Roberto is őt. - Roberto Bartolini vagyok. - Roberto a kezét nyújtotta. A fiatalember megrázta. Úgy nézett Roberto arcába, mintha keresne valamit. Amikor megszólalt, beszédén a keleti parti arisztokraták akcentusa érződött. - A nevem Carrick Manly. A féltestvéred vagyok.

150

Huszonkilenc Másnap sem Tiffany, sem Brandi nem vette fel a telefont, amikor Roberto jelentkezett. El kellett mennie a McGrath-házhoz, hogy kiderítse, a két nő visszaköltözött Brandi lakásába. Charles McGrath egyáltalán nem használt hízelgő szavakat azzal kapcsolatban, ahogy Roberto az egész helyzetet kezelte. - A francba, fiam, amikor azt mondtam magának és az FBI-nak, hogy segítek ebben az ügyben, nem arra gondoltam, hogy veszélynek teszem ki a menyasszonyomat és a lányát! Tiffany itt élt velem. Vettem neki dolgokat, segített feldíszíteni a házat, partikra jártunk. Boldogok voltunk! Aztán Brandi megjelenik az ajtóban zokogva, Tiffany rájön, hogy én is benne voltam a dologban, és most egyikük sem áll szóba velem! Nagyon köszönöm magának! Így aztán Roberto visszapakolta a virágokat és ajándékokat a BMW-be - Newby is FBIügynök volt, és most, hogy az akciónak vége volt, Roberto maga vezetett -, és Brandi lakásához hajtott. Amikor becsengetett, Tiffany nyitott ajtót. - Milyen gyönyörű virág! - Gyorsan megszabadította Robertot a vidám sárga napraforgóból és lila őszirózsából kötött csokortól. - Az ajándékokat Brandinek hozta? - Azokat is elvette. Nem mintha bármelyik is működne - mondta derűsen. - Ennél valami jobbat kell kitalálnia! Azzal becsukta az ajtót az orra előtt. Roberto csak állt ott, és biztos volt benne, hogy megint ki nyílik az ajtó, és Tiffany közli vele, hogy csak viccelt. Nos, az ajtó nem nyílt ki. Miután két napig először józan, aztán ingerült, végül dühös üzeneteket hagyott Brandi rögzítőjén, végül kénytelen volt egy szakértőhöz - Giorgio Bartolini grófhoz fordulni. A gróf harminckét éve volt Roberto temperamentumos anyjának a férje. Miután a gróf végighallgatta az egész történetet, nagyot sóhajtott. - Ennyi év után még mindig nem értesz semmit? Ez a fiatal nő, Brandi... imádod az intelligenciáját, a függetlenségét, és mindezek ellenére kihasználtad. Roberto megdöbbent. Arra számított, hogy az apja az ő pártját fogja. - Nem így történt, apa. - Kétségtelenül így történt. Ő egy büszke nő, és te bolondot csináltál belőle. - Roberto szinte látta, ahogy az apja megvetően csóválja sötét fejét - A szerelem túléli a megpróbáltatásokat és a csapásokat, de a nevetés hangjára elsorvad. - Nem nevettem ki! - Roberto kezdte úgy érezni, hogy ez a telefon tévedés volt. - Azért hívtalak, hogy együtt kidolgozzunk valami értelmes stratégiát a nő visszaszerzésére. Ehelyett úgy állítod be az egészet, mintha minden az én hibám lenne! Az apja egy hosszú percig hallgatott. - Ha itt lennél velem Itáliában, most adnék neked egy pofont. Természetesen a te hibád! A nőkben ne keress értelmet. Egy nővel szemben, még ha nem a te hibád, akkor is a te hibád! Erről szól a férfiak élete! - Elég hosszú ideje vagyok férfi, apa, és még soha egyetlen nő sem követelte tőlem, hogy mindenért vállaljam a felelősséget! - Egyetlen nő sem mentette meg még a jelentéktelen életedet. Roberto úgy érezte, kezd sarokba szorulni. - Cserébe én is megmentettem az övét! - A férfinak ez a dolga. Szereted ezt a Brandit? - Igen, de... - Akkor találd meg a módját, hogy meghallgasson, ismerd be, hogy hibáztál, és ha szerencséd van, talán megbocsát neked. 151

- Roberto Bartolini egyetlen nő előtt sem csúszik térden! - Szervusz, drágám. El fogod bűvölni őket! - Tiffany megcsókolta a lányát, mintha egy kislány lenne, akinek ez az első napja az iskolában. Valójában Brandi felnőtt nő volt, akinek szembe kellett néznie a McGrath és Lindoberth összes durcás alkalmazottjával, akiknek most már meggyőződésük, hogy Brandi munkamorálja nem megfelelő. - Én egy kis toleranciában is kiegyeznék. - Tudom, hogy nehéz lesz, de menned kell! Vissza kell fizetned a kölcsönt a banknak. Hát persze! A bankkölcsön, amit azért vett fel, hogy visszaadja az apja pénzét. A kölcsön, amiért Charles bácsi vállalt kezességet. - Három év alatt fogom visszafizetni. Három évig kell a McGrath és Lindoberthnél olyanokkal dolgoznom, akik pokollá teszik az életemet. - Brandi levegőt vett. - Három év nem is olyan hosszú idő. - Ez az! Így kell gondolkodni! - Tiffanyn kiütköztek pompon-lány neveltetésének jelei. - Ne felejtsd el, fantasztikusan nézel ki! Brandi valóban fantasztikusan nézett ki kék Dolce & Gabbana kosztümjében, fehér kámzsanyakú pulóverében és Dobald J. Pliner cipőjében. Tiffany előző nap előhúzta a hitelkártyákat, amit Charles bácsitól kapott, és biztosította Brandit, hogy a férfi valósággal könyörgött, hogy kényeztessék magukat egy kis vásárlásterápiával. Brandi nemet mondott volna - a tudat, hogy Charles bácsi is benne volt az összeesküvésben, egyáltalán nem vigasztalta -, de valamit csinálnia kellett a frizurájával. Joseph Fossera kése egy vastag tincset levágott a hajából, közel a fejbőréhez, és nagyon nagy szüksége volt egy profi fodrászra, aki kitalál valami új stílust. Így aztán Tiffany és Brandi elmentek a wellnessközpontba. Brandi fodrásza elborzadt, amikor meglátta a haját, de aztán elragadta a fantáziája és olyan aszimmetrikus frizurát alkotott, hogy Brandi egészen franciásan nézett ki. Egy manikűr, egy kis vásárlás, és Brandi és Tiffany rögtön jobban érezték magukat nyomorúságos szerelmi életüket illetően. Viszont a Kimmel folytatott beszélgetés egyiküket sem dobta fel - Kim őrülten szerelmes volt, és bár megpróbált együtt érezni velük, hallatszott, hogy semmi sem képes áthatolni boldogságán. Brandi és Tiffany azonban jól szórakoztak, és ha Brandire időnként hirtelen sírógörcsök törtek is rá, amit dühkitöréssel próbált álcázni, soha nem Tiffanyra irányultak. Most, ahogy Brandi belépett a McGrath és Lindoberth épületbe, az őr intett, hogy menjen csak tovább, nem kell megmutatnia a kártyáját. - Hagyja csak, Miss Michaels, ismerem magát. Brandi bólintott és mosolygott, arra gondolva, hogy a liftes incidens után biztosan minden biztonsági őr ismeri. Behunyta a szemét, miközben a lift a huszonhetedik emelet felé repítette, és próbált nem gondolni a zuhanásra. A baj csak az volt, hogy amikor kiürítette az agyát, rögtön bevillantak az emlékképek, ahogy ott fekszik, Robertóval a lába között, és olyan erővel élvez, amibe még most is beleremegett. És annak a pillanatnak az emléke, amikor rádöbbent, hogy szerelmes a férfiba. De mire jó a szerelem, ha az illető egy hazug alak? Amikor feltette ezt a kérdést az anyjának, Tiffany az ajándékokra és a virágcsokorra mutatott, és azt mondta: - Lehet, hogy egy hazug alak, de olyan hazug alak, akinek kiváló az ízlése. Brandi ránézett a nyitott dobozokra, amelyekben ékszerek, művészi üvegtárgyak és kimondottan az ő számára összeválogatott könyvek voltak. - Nem tartjuk meg ezt a holmit. 152

Tiffany válasza mélyen megdöbbentette Brandit. - De drágám, nem szabad hagynunk, hogy az ellene irányuló ellenszenvünk elrontsa az ajándékok miatti örömünket! Mi őt akarjuk megbántani, nem magunkat! Brandi még újonnan megtalált összhangjuk ellenére sem tudta, erre mit válaszoljon. Amikor a liftajtó kinyílt, valaki elrikkantotta magát: - Itt van! Brandi kinyitotta a szemét, és azt látta, hogy a folyosó tele van emberekkel - ügyvédekkel, jogászokkal, titkárnőkkel -, és mindenki őt bámulja. Már éppen próbálta felkészíteni magát a bajra, amikor olyan hangot hallott, amire álmában sem számított - tapsot. Talán gúnyolódnak vele? Vagy ez valamiféle irodai móka? Brandi óvatosan kilépett a liftből, és elindult a mosolygó emberek sorfala előtt. Diana Klim ugrált, miközben tapsolt. Tip Joel belebokszolt a levegőbe, amikor Brandi elhaladt előtte. Még Sanjin is mosolygott és tapsolt - hűvösen ugyan, de tapsolt. Amikor Glenn odakiáltott neki: - Szép munka, Brandi! - tudta, hogy a lift ezúttal teljesen lezuhant, ő meghalt, és valamiféle purgatóriumba került. Shawna Miller látványa, ahogy ott állt, kezében egy jegyzettömbbel, kicsit visszazökkentette Brandit a valóságba. Shawna gyűlöli őt. Ő majd megmondja szépítés nélkül, mi folyik itt. - Mi történt itt mindenkivel? - kérdezte Brandi. - Láttuk a képeket - felelte Shawna. - Olvastuk a történetet! Szent ég, mennyire félhetett, mégis olyan nyugodtnak tűnik a képen! Brandi a lelkesen magyarázó Shawnára meredt. - A képeket? A történetet? - Tegnap délután megkaptuk az előzetest, és ma reggel a történet már fent volt a Chicago Tribune website-ján. - Berángatta Brandit a rekeszébe, és a számítógépére mutatott. - Benne van az újságban! A Tribune website első oldalán, középen két kép volt Brandiről - az egyiken elegáns volt és kecses Roberto karjában amint tangót táncoltak, a másik pedig a Kitömött Kutyában készült, amelyen nyugodtan Josephre szegezi a pisztolyát. Brandi lerogyott Shawna székére. - Hol...? Hogyan...? - Aztán olvasni kezdett, amilyen gyorsan csak tudott. Brandi Michaels... a MCGrath és Lindoberth új ügyvédje... vállalta, hogy segít a nemzetközi üzletembernek, Roberto Bartolini grófnak megakadályozni a Romanov Láng ellopására irányuló aljas tervet... a hírhedt Mossimo Fosserát őrizetbe vették. .. Aiden Tuchman FBIügynök kijelentette: „Miss Michaels életét kockáztatva megjelent a helyszínen, és egy rúgással harcképtelenné tette az illetőt, aki kockáztatta az akció sikeres kimenetelét, majd amikor a férfi ismét megpróbált ránk támadni, a hölgy kénytelen volt pisztolyát használni... méghozzá a veszély ellenére rendkívül higgadtan..." - Nem hiszem el. - Brandi balekből hőssé lett. - Az a kép magáról, ahogy lelövi azt a fickót, nagyon vagány volt. Maga az új hősöm! - Aha, köszönöm. - A képeket a biztonsági kamera szalagjáról szedhették le, vagy talán az FBI-ügynökök fel voltak drótozva. Brandi nem tudta, hogyan is működik ez, hiszen sosem volt dolga ilyesmivel. Bármit mondott is a Tribune, Roberto akkor is bolondot csinált belőle. Ha azonban a Tribune cikke elsimítja dolgait a McGrath és Lindoberthnél, igazán hálátlan lenne, ha panaszkodna. - Maga is szívesen segített volna az akcióban, ha Roberto Bartolini is benne van - mondta Brandi, ahogy felállt. - Egyáltalán nem volt áldozat részemről. 153

- Igaz, hogy partikra járt vele, de akkor is. Annak ellenére, hogy nagydarab férfi, ha én azt hallottam volna az FB-tól, hogy lövöldözés lesz, biztosan kiszálltam volna a buliból! Egy férfi sem éri meg, hogy az ember megölesse magát miatta. - Nem, valóban nem. - Tehát Brandinek gondolnia sem szabad ilyesmire. Ahogy elhaladt Mrs. Pelikan irodája előtt, az asszony kiszólt a nyitott ajtón. - Miss Michaels, kérhetném, hogy jöjjön be egy percre? Mrs. Pelikan távolról sem volt annyira elragadtatva, mint a többi alkalmazott, és éppen papírokat rendezgetett, amikor Brandi belépett. - Úgy tűnik, valami új feladatot kell kijelölnünk a maga számára. - Szemüvege fölött Brandire pillantott, és a szeme hidegen csillogott. - Mivel ez csak álca volt a maga és Mr. Bartolini számára, minden munka, amit ezzel kapcsolatban végeztünk, feleslegesnek bizonyult. Brandi a folyosó távoli végéről valami zajt hallott. Beszélgetés? Nevetés? - Igen, Mrs. Pelikan. Sajnálom, Mrs. Pelikan. - Brandi szívét melegség öntötte el az asszony iránt, aki láthatóan nagyon utálta, ha hazudnak neki és kihasználják. A későbbiekben számíthatott erre. A zaj erősödött. Kétségtelenül nevetés volt. Mrs. Pelikan kissé megenyhült. - Tudom, hogy nem mondhatta el, de ennyi munka semmiért! A folyosóról egyre tisztábban hallatszott a sokféle nevetés hangja. Vajon mi történhet ott kint? - Ígérem, soha többé nem fogok semmi izgalmasat csinálni. Mrs. Pelikan átnézett Brandi válla fölött. Elfojtott egy mosolyt. - Nem tudom, hogy ezzel egyetértek-e. Az ajtóból Roberto azt mondta: - Brandi, szeretnék beszélni veled! Brandi mozdulatlanná dermedt, majd lassan megfordult. És szembetalálta magát egy két méter magas sárkánnyal.

154

Harminc A sárkány majdnem teljesen zöld volt. Apró, zöld pikkelyek az orrán, nagy, zöld pikkelyek a púpos hátán, zöld pikkelyek kövér, egy méter hosszú farkán, csillogó zöld pikkelyek nevetségesen apró szárnyain, amelyek az oldalából álltak ki. Nagy szája tele volt hegyes, fehér fogakkal. Mélyen ülő, fekete szeme lágyan csillogott. Azonban főleg a drágakő volt, ami megragadta Brandi figyelmét. A Romanov Láng utánzata volt, és ugyanolyan kékeslila tűzzel szikrázott, mint az igazi. Roberto... nevetségesen nézett ki. - Brandi! Beszélhetnénk? - Kétségtelenül Roberto hangja hallatszott a sárkány belsejéből. - Nem szoktam mesebeli tűzokádó hüllőkkel társalogni. - Ennek ellenére kénytelen volt eltakarni a száját, hogy elrejtse mosolyát. Az egész emelet, de talán az egész épület őket figyelte. A férfiak egymást bökdösték a könyökükkel. A nők halkan kuncogtak. - Muszáj beszélned velem. Én vagyok a sárkányod. Brandi jókedve elpárolgott. - Az én sárkányom eltört. - Tudom, és sajnálom. Őt nem tudom visszahozni, de ha megengeded, talán sikerül azokat a dolgokat helyrehozni, amiket én rontottam el. - Nem akarok beszélni veled. - Brandit mostanában elég sok férfi döngölte sárba, és ennek nem akart lehetőséget adni egy második menetre. Különösen mivel ő volt az egyetlen, aki számított. - Mit rontott el? - kérdezte Shawna Robertótól. - Visszaéltem a bizalmával. Brandi felhorkant. És összetörted a szívemet. Roberto folytatta. - De ha hajlandó lenne meghallgatni... - Brandi, kedvesnek kellene lennie a sárkányhoz! - mondta Diana. - Nem szeretnénk, ha elkezdene tüzet okádni. Ezen a helyen rengeteg a papír. Az emberek nevettek. Ez nem fair. Hogy sikerült Robertónak az egész irodát a saját oldalára állítani? - Mondj egyetlen okot, amiért meg kellene hallgatnom téged! Roberto kézzel szétnyitotta a sárkány száját és egyenesen Brandira nézett. - Mert szeretlek. A nézők torkából halk ahhok szakadtak fel. A férfi sötét, tüzes szemének pillantása és a határozott kinyilatkoztatás hatására Brandi két lépést hátrált. - Mondd meg, miért kellene, hogy érdekeljen! Roberto kimeresztett karmokkal elindult felé. - Adj rá lehetőséget, és megteszem! - Hatalmas hátsó fele beleakadt az ajtóba. - Rendkívül megindító ez a jelenet, de nekem dolgoznom kell. - Mrs. Pelikan a szemüvege fölött a folyosón összegyűlt emberekre pillantott. - Ahogyan mindenki másnak is. Sanjin, a szerelmesek kölcsönveszik az irodáját. Mutassa meg nekik, hol van! Sanjin mozdulatlanul állt, arca dermedt volt a döbbenettől. - De nekem is dolgoznom kell! - Egy oldalba bökés észre térítette. - Kövessenek! Roberto hátratolatott, és intett Brandinek. Brandi elindult a folyosón, kezében az aktatáskájával, és mindvégig hallotta a nyomában totyogó sárkányt. Átkozott Roberto! A férfi megnevettette. Elbűvölte. És bármennyire is feldühítette, még mindig szerette. 155

Átkozott, átkozott Roberto! Sanjin kitárta irodája ajtaját, és intett nekik, hogy lépjenek be. A helyiségben volt egy íróasztal, egy szék, egy iratszekrény, kilátás a szomszéd épületre, és mindezen felül olyan kevés hely, hogy a sárkány alig tudta magát bepréselni. Kénytelen volt a farkát behúzni maga mellé, hogy Sanjin be tudja csukni az ajtót maga mögött. Bár Roberto nagy része csak jelmez volt, Brandi a lehető legtávolabb húzódott tőle. - Hogy jutott eszedbe ilyet tenni? - Azt akartam, hogy figyelj rám. - Ismét kinyitotta a sárkány száját, és Brandire nézett. - Apám azt mondta, jobban teszem, ha hason csúszom előtted, mire én azt válaszoltam, hogy szó sem lehet róla, egyetlen nő sem ér annyit, erre ő... ő meglehetősen durva dolgokat vágott a fejemhez. - Az arca megrándult, mintha az apja szavai még mindig bántanák. - Ő olyan ember, akinek nagyon nagyra tartom a véleményét, így aztán megfogadtam a tanácsát. - Mert tiszteled. - Nem. - A sárkány megrázta hatalmas, botrányosan ronda fejét. - Mert a szívem egyfolytában vérzik, amikor nem vagy velem. - Nagyon szép és lírai, de egyáltalán nincs rám hatással. - Pedig igenis hatással volt rá, de a férfinak nem kellett azt gondolnia, hogy elég valami romantikus marhaságot előadnia mély hangján, olaszos akcentussal megfűszerezve, és ő elájul a gyönyörűségtől, mint valami ostoba nőstény sárkány. - Amíg nem voltál velem, mindent meg akartam tudni rólad, így fényképekért és történetekért könyörögtem Charlesnak. Láttam a csecsemőkori képeidet. Láttam Balerina Brandit első fellépésén. - Kinyújtotta karmos mancsát. - Mindent hallottam apádról. Brandi kinyitotta az aktatáskáját és rendezkedni kezdett a már amúgy is gondosan egymás mellé pakolt jegyzetfüzet, toll, ceruza, PDA és csillogó, új laptop között. - Milyen kedves Charles bácsitól, hogy ezt is elmondta. - Én azonban nem vagyok olyan, mint az apád. - Nem, te egy egészen másfajta csirkefogó vagy. - És Bartolini gróf fia sem vagyok. Brandi felnézett. Becsukta az aktatáskáját. Letette a földre, és felült az asztalra. - Rendben. Te győztél. Minden idegszálammal rád figyelek. - Két évvel ezelőtt anyámnál mellrákot állapítottak meg. - Sajnálom. - De ezt miért mondja el neki? - Nagyon beteg volt, és meggyőződése volt, ahogy mindnyájunknak, hogy meg fog halni. Ezért aztán odahívatott a betegágyához, és elmondta a születésemmel kapcsolatos titkot. - Roberto karmos mancsát pikkelyes mellkasához emelte. - Az apám egy olyan férfi, akivel a főiskola alatt ismerkedett meg. Teherbe ejtette, aztán elhagyta. Hazajött Nonnóhoz, aki elküldte Olaszországba a családjához. Mielőtt megszült volna engem, megismerte a grófot. A gróf feleségül vette, én megszülettem, és úgy nőttem fel, hogy azt hittem, ő az apám. - Senki nem árulta el neked, hogy ez nem igaz? - Ezt nehéz volt elhinni. - Anyámon és a grófon kívül senki sem tudta. Mindenki azt hitte, hogy kapcsolatuk visszanyúlik arra az időre, amikor a gróf az Államokban járt látogatóban. A szóbeszéd szerint összevesztek, és anyám büszkeségből nem árulta el neki, hogy terhes, amikor azonban elutazott Olaszországba, ismét egymásra találtak és összeházasodtak. - Figyelj, nem szeretnék vitába szállni veled, de Mossimo tudta. Anyádat... szóval csúnya jelzőkkel illette. - Mossimo sejtette az igazságot, és talán keringtek pletykák a dologról. Viszont mondd meg őszintén, ki hisz Mossimó-nak, amikor mérget fröcsög? - Senki. Nekem sem jutott soha eszembe, hogy komolyan vegyem a szavait. - Brandi a lábát lógázta és figyelte a mozgását. - Mi köze van ennek az egésznek hozzánk? - Anyám nem hajlandó elárulni, ki az apám. - Ó! - Ez biztosan bántotta Robertot. Neki mindent tudnia kell.

156

- Azt mondja, vétkezett. Azt mondja, szégyelli magát. Azt mondja, az apám rossz ember, és nem árulja el a nevét. Nem akartam jelenetet rendezni, mert hála istennek, az állapota átmenetileg javulóban van, és nem akartam felizgatni. - Mi a helyzet az apáddal? Úgy értem, a gróffal. - Minden tekintetben nagyon jó szülő volt. Nem mondhatom azt neki, hogy tudnom kell... megrázta sárkányfejét, mintha saját érzései zavarba ejtenék - látnom kell ezt az embert, aki nemzett. Mi lehet az oka, amiért az anyám ennyire megveti, és ennyire irtózik tőle? Brandi kezdte megérteni az elmúlt egy hét eseményeit. - Mindenképpen tudni akartad, ezért kerested a módját. - És meg is találtam. Nem vagyok nemzetközi ékszertolvaj, legalábbis nem mindig, de ismerem a családi szakma fortélyait, és tartom a kapcsolatot a Continikkel. Nonno felhívott és elmondta, hogy Mossimo Fossera el akarja lopni a Romanov Lángot. Felhasználtam a kapcsolataimat. Elmentem az FBI-hoz, és elmondtam Aiden Tuchamnnak, hogy ha kideríti, ki az apám, segítek neki lefülelni a Fosserákat. - A sárkány megvonta vaskos vállát. - Ilyen egyszerű az egész. - Ilyen egyszerű... neked. Ami engem illet, én hibát követtem el. Megláttalak Charles partiján, és azt hittem, ez a sors keze. - Nem követtél el hibát. Valóban a sors keze volt, mert mihelyt megpillantottalak, szeretkeztem veled, azt akartam, hogy állandóan mellettem legyél. Amikor kiderült, hogy te egyike vagy az ügyvédeimnek, azt hittem, a sors megajándékozott álmaim asszonyával. Mancsát a mellkasához érintette. - Tévedtem. - Nem én vagyok álmaid asszonya, igaz? - Ahhoz képest, hogy máskor milyen ügyesen bánt a szavakkal, most nagyon ügyetlen volt. - Kétségtelenül te vagy álmaim asszonya, de nem ajándékozta nekem a sors. - Ó! - Ez így még jobb. - Nem ajándékozta nekem. Ki kellett érdemelnem. És még mindig nem... - Becsukta a száját és lehajtotta a fejét. Az orrával alaposan megütötte Brandi fejét. - Au! - Cara! Bocsáss meg! - Megpróbált közelebb lépni, de beszorult a fal és az asztal közé. - Jól vagy? Brandi megdörzsölte a fejét. Zöld csillámpor hullott a vállára. - Én jól vagyok, de azt hiszem, összetörted a jószág orrát. Roberto megtapogatta az említett testrészt és egy behorpadt orrlyukat talált. Gyászos hangon kijelentette: - Legközelebb, ha tüzet okádok, saját magamat fogom megperzselni. - Idétlen vagy! - Brandi ismét szeretett volna nevetni, de ez tilos volt. A nevetés az enyhülés jele, és ha valamit megtanult Tiffanytól, az az volt, hogy ha egy férfi meg akar szerezni egy nőt, azért keményen meg kell dolgoznia. Ráadásul lehet, hogy még mindig szereti Robertot. Lehet, hogy még mindig kívánja. Viszont a férfi szemérmetlenül hazudott neki... bár most már értette, miért. Gyorsan, mielőtt újabb enyhítő körülmény is eszébe juthatott volna, azt mondta: - Tehát csapdába csaltad Mossimót. Aiden sikerrel járt a nyomozásban? - Igen. Az akció éjszakáján, miután kiviharzottál az ajtón, megismerkedtem a féltestvéremmel. Brandi őszinte érdeklődéssel és kíváncsisággal hajolt előre. - Apád gyermeke egy másik nőtől? - Carrick Manly. Ő az egyetlen törvényes gyermeke a milliárdos gyárosnak, Nathan Manlynek.

157

- Nathan Manly. - Brandi mintha emlékezett volna valamire. - Nem ő volt, aki tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt kilopta a tőkét az összeomló cégéből, és Dél-Amerikába menekült? - Igen, ezt beszélik. Azt hittem, hogy anyám révén egy ősi ékszertolvaj klánból származom. Aztán kiderült, hogy emellett egy korrupt alak fia vagyok, aki ellopta több ezer alkalmazottja és részvényese pénzét. - Roberto keserűen felnevetett. - Mielőtt távozott volna, spermájával beterítette a vidéket, fiatal nőket ejtve teherbe bűntudat és válogatás nélkül. Én is egyike vagyok ki tudja, hány gyermekének. Fiainak... ugyanis úgy tűnik, csak fiúkat nemzett. - Tehát egy csomó testvéred van az országban, és azt sem tudod, kik azok? - Szinte hallotta az anyja hangját a fejében, Ne sajnáld, Brandi! Ne merészeld sajnálni! Ma még egyetlen ajándékot sem kaptál tőle! A férfi hangja azonban olyan komor és szomorú volt. Olyan ember volt, aki tudta, hol a helye a világban. Aztán magabiztossága szertefoszlott, és maradt helyette a bizonytalanság. Roberto nem panaszkodott vagy jajgatott; akcióba lépett, és most a rejtély, amit szeretett volna megoldani, tovább mélyült. - Carrick megpróbálja megkeresni a testvéreinket, hogy minden lehetséges információt megszerezzen az apjáról. Brandi észrevette, hogy Roberto nem nevezte Nathant a saját apjának. Az ő apja a gróf volt. - Carrick anyját a szövetségiek azzal vádolták, hogy összejátszott Nathannel a pénz ellopásában. Carrick szerint az anyja ártatlan. Egyáltalán nincs pénze. Nem tudom, mi az igazság, de azt mondtam, hogy segítek neki megkeresni a testvéreinket. Érte. És magamért. Roberto megpróbált közelebb nyomulni Brandihez. - Senki nem ismeri a teljes igazságot, Brandi. Csak én... és te. Brandi Robertóra meredt, és próbált ellenállni egy olyan férfi vonzerejének, aki valóban megbízik benne annyira, hogy rábízza élete nagy titkát. - Mondd meg őszintén, eljátszottam minden esélyemet arra, hogy úgy szeresselek, ahogyan azt megérdemled? Ne engedd, hogy elcsábítson zöld pikkelyeivel és nagy, fehér fogaival! - Vedd le ezt az ostoba sárkányjelmezt! - Megesküdtem, hogy addig nem veszem le, amíg bele nem egyezel, hogy hozzám jössz feleségül! - Mancsát a szívére tette. - Ez a legostobább fogadalom, amit valaha hallottam. - Valóban az volt. Ugyanakkor a legromantikusabb is. - Akkor mondd, hogy a feleségem leszel! - Mondj egy okot, amiért hozzád kellene mennem, Roberto! - Hoppá! Türelmetlenségében elárulta, mennyire elbűvölte. És ezt a férfi is tudta. - Két okom is van. Szeretlek. Hogyan is ne szeretnélek? És amikor azt hitted, bajban vagyok, a megmentésemre siettél. Soha nő még ilyet nem tett értem. - Idióta voltam. - Ez volt az igazi probléma. Egy olyan embert próbált megmenteni, aki nem is szorult segítségre. - Nem. Szerelmes nő voltál. - Hangja arra a meleg, bizalmas hangszínre váltott, amit szeretkezés közben használt. - Amint már mondtam, idióta voltam. - Amikor arra gondolt, mennyire megalázva érezte magát, amikor azok az FBI-ügynökök beözönlőttek az étterembe, képes lett volna... képes lett volna ismét lelőni Josephet. A kis görényt. - De többé nem leszek idióta. Bolondot csináltál belőlem, és én többé nem bízom meg benned. - Miért? Elmondtam neked azt, amit senki más nem tud. Mindent, aki és ami vagyok. - Ahogy közelebb lépett, nagy, pikkelyes lábával felrúgta a papírkosarat, ami nekicsapódott az asztalnak. Gombóccá gyűrt papírok gurultak szanaszét. - Nem tanulhatnád meg, hogyan bízz

158

bennem ismét? Az életemet annak szentelem, hogy boldoggá tegyelek. - Megmarkolta Brandi kezét a mancsával és a fogsorához emelte. - Könyörgöm, Brandi, kérlek, légy a feleségem! Brandi a saját ujjaira nézett. Az egész keze csupa zöld csillámpor volt. A férfira pillantott. Ez egy érzéketlen disznó, aki azt hiszi, magával rángathatja a kalandokba. Az viszont hízelgő, hogy képtelen hátrahagyni. És elég érzékeny, hogy felismerje, mennyire fontos egy sárkány az életében... - Egy pillanat! - Kinyitotta az aktatáskáját és kivette a PDA-t a zsebéből. Megkereste a listák között azt, amelyik a férfitől megkövetelt tulajdonságokat tartalmazta. 1. Becsületes 2. Megbízható 3. Célorientált 4. Józan... Megnyomta a MINDENT TÖRÖL gombot. A lista örökre eltűnt. Gondosan visszatette a PDA-t az aktatáska zsebébe, becsukta, és Robertóhoz fordult. - Vedd le a sárkányjelmezt, és akkor beszélhetünk a házasság lehetőségéről. A férfi akkorát kukorékolt, mintha már győzött volna. Hű, mennyire bosszantó volt! - Azt mondtam, beszélhetünk. - Van egy ajándékom számodra. Bosszantó, de mindig tudja, mit kell mondani. - Mi az? - Látod a cipzárt a sárkány karja alatt? - Oldalt fordult. - Igen. Mit hoztál nekem? - Lehúzta a cipzárt. - Egy gyűrűt. - A legutóbbi gyémántgyűrűt lehúztam a vécén. - Remélte, Roberto megérti, ez milyen jelentőséggel bír Tiffany lányának a szájából. - Ez nem gyémánt. Nyisd szét a nyílást! Látod a zsebemet? - Igen. - Pólót és farmert viselt, ami teljesen a testéhez tapadt. - Vedd ki a gyűrűt! Tehát kénytelen megtapogatni. Milyen cseles! Lassan beúsztatta kezét Roberto zsebébe. A férfi csípője kemény volt, csábító és meleg, és Brandi csak állt ott egy hosszú pillanatig csukott szemmel, és élvezte a lehetőséget, hogy ismét megérinthette a férfit. Milyen könnyű is őt elvarázsolni! - Talán nem találod? - A férfi hangja derűs volt és elégedett. - Igen! Nem, dehogy, itt van! - Lenyúlt a zseb legaljára és ott valami kis, kerek tárgyat érzett. Kihúzta és csodálkozva meredt a régi, kopott, sárga aranyra és a csiszolt kőre. Korábban már látta. Mossimo ujján. - Ez Mossimo gyűrűje. - Nem. - Roberto Brandi arcához érintette a mancsát. - Ez a Contini-gyűrű, amit az egyik ősöm lopott el valahonnan, mégpedig olyan régen, hogy az már a múlt homályába veszett. A Contini család feje viselte ezt a gyűrűt. Az én nonnóm viselte, amíg meg nem nősült; akkor szeretettel és tisztelettel átadta Nonnának. Nagyanyám a haláláig hordta; akkor az én nonnóm visszahúzta az ujjara, ahonnan nem lett volna szabad lekerülnie mindaddig, amíg át nem adja a Contini család feje címet valaki másnak. - Hogyan veszítette el mégis? - Mintha nem sejtette volna. - Amikor Mossimo szétverte Nonno kezét, ellopta a gyűrűt. Amikor Brandi arra gondolt, Roberto és ő hogyan néztek szembe a szörnyeteggel, szeretett volna elájulni a félelemtől és kiabálni a büszkeségtől. - És hogyan szerezted vissza? 159

Roberto szétnyitotta a sárkány száját és Brandire vigyorgott. - A Kitömött Kutyában. Lehúztam Mossimo ujjáról, amikor hanyatt löktem. Annyira elégedett, annyira pajkos volt, hogy Brandi képtelen volt tovább visszafogni magát. Hangosan felnevetett. - Annyira rossz vagy! - Nonno azt mondta, hogy adjam neked a gyűrűt. - Roberto Brandi vállára tette pikkelyes karját. - Megtiszteltetés lenne számomra, ha viselnéd és felvennéd a nevemet a tied mellé. Brandi óvatosan letette a gyűrűt az asztalra, és fejét a pikkelyes mellkasra fektette. - Szeretem a sárkányokat, de Robertot jobban szeretem. A következő pillanatban ketten próbálták lerángatni a férfiról a jelmezt. A sárkány farka összevissza csapkodott Sanjin irodájában. - Lennie kell még egy cipzárnak valahol! - Nem emlékszel, hogy kerültél bele ebbe az izébe? - Az az ember ott a boltban segített felvenni, és még abban sem voltam biztos, hogy valaha kiengedsz belőle. - Miközben megpróbálták kiszabadítani Roberto fejét, a vastag farok újra és újra nekivágódott az ajtónak. - Hazug! Tudtad, hogy nem kell mást tenned, csak rám nézni azzal a gyönyörű sötét szemeddel, és azonnal elolvadok! - Brandi talált egy újabb cipzárt. - Itt van! Ez az! - Ez nem igaz. - Roberto majdnem elvágódott. Brandi elkapta. Egy pillanatig mindketten kétségbeesetten próbálták visszanyerni egyensúlyukat. - Csak nem akarod beismerni, amíg ki nem szabadulsz a jelmezből. - Nem kellene örülnöd, hogy egy bölcs férfihoz mégy feleségül? Brandi megrántotta a jelmez hátán végigfutó taréjt, és hirtelen kiszabadult a férfi feje, kiszabadult a válla, és Brandi láthatta az arcát, anélkül hogy fehér, hegyes fogak közé kellett volna kukucskálnia. A viaskodás hirtelen véget ért. Csak nézték egymást, és Brandi másra sem tudott gondolni, csak hogy mennyire szereti. - Add ide a gyűrűt! - suttogta Roberto. Brandi, anélkül, hogy lenézett volna, addig tapogatózott, amíg megtalálta. A férfi kezébe adta. Roberto megfogta Brandi bal kezét, és a középső ujjara csúsztatta a gyűrűt. Brandi ránézett a sima, zöld kőre, és tudta, Roberto életét tartja a kezében. Lassan azt mondta: - Nem számít, ki az apád, ki a nagyapád vagy az anyád. Nagyra tartom őket, de csak azért, mert téged erre a világra hoztak. Azért, hogy az enyém legyél. Csak az enyém. - Igen, csak a tiéd vagyok. És te az enyém. - Félig a sárkányjelmezben Roberto átölelte és megcsókolta Brandit. - A gyűrű... tudod, hogy nevezik a Contini-gyűrűt? Brandi viszonozta a csókot. - Nem. - Sárkánypikkely. Brandi felnevetett. És nevetett, és nevetett. A sors érdekes humorérzékkel rendelkezik. Egymás karjában ledőltek Sanjin irodájának padlójára. Kint a folyosón Sanjin hallotta Brandi nevetését, amint a sárkány farka ismét ritmikusan dobolni kezdett az ajtón. Dühös sóhajjal megfordult, és elment.

160