CHRISTINA DODD Majdnem szerelem

CHRISTINA DODD Majdnem szerelem A SOROZAT KÖTETEI A lelkész lánya Közel hozzád Majdnem szerelem ALEXANDRA Hálás köszönet TJ Oatmannek az állattartási szaktanácsadásért. Soha nem gondoltam volna, hogy a tehenek olyan édesek tudnak lenni, mint a kiskutyák. A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Christina Dodd: Almost Like Being in Love Pocket Books 1230 Avenue of the Americas, New York, NY 10020Copyright © Christina Dodd, 2004Hungarian translation © Csengeriné Erdő Orsolya, 2006Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni, vagy sugározni, bármely formában vagy módon, a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül; tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben, borítóval és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került. Kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója, 2007 7630 Pécs, Üszögi-kiserdő u. 1. Telefon: (72) 777-000 e-mail: [email protected] www.alexandra.hu Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója A kiadványt Szakos Roland tördelte A borítót Kompák János tervezte Nyomta a Kinizsi Nyomda Kft., DebrecenFelelős vezető Bördős János igazgató Megjelent 18,45 (A/5) ív terjedelemben ISBN 978 963 369 893 8

Bobbie-nak, a kivételes asszonynak, a tettre kész jó barátnak, akit imádok.

Előszó A nyolcéves Pepper Prescott arra ébredt, hogy a konyhából beszűrődik a fény a nappaliba. Pislogott, majd ásítva az órára nézett. A világító számok éjjel két óra harminchatot mutattak, és a kislányt elöntötte a diadalérzet, mert tudta: nem lenne szabad ébren lennie az éjszaka közepén. Ez a fény azonban azt jelentette, hogy apa és anya végre megjöttek. Amikor Pepper hazaért az iskolából, nem voltak itthon. A ház teljesen üres volt, és amennyire Pepper vissza tudott emlékezni, ilyen csak néhányszor fordult elő, mindig olyan alkalmakkor, amikor az egyházközség valamelyik tagja balesetet szenvedett és haldoklott, és a családjának segítségre volt szüksége, hogy megbirkózzon a halállal. Anya általában egy cédulát hagyott az asztalon, ez alkalommal azonban az asztal üres volt. Pepper még a padlón is megnézte, nem fújta-e le a légkondicionáló a papírt. Ekkor azt tette, amit anya szeretett volna, ha tesz: körülnézett, és keresett egy kis ennivalót. Nos, nem pontosan olyasmit, aminek anya is örült volna, mert alma helyett aprósüteményt evett, és azt is a tévé előtt, miközben olyan műsorokat nézett, amit nem lett volna szabad. Nagyon jól érezte magát, egészen, amíg Hope haza nem érkezett. Hope rögtön kikapcsolta a tévét, és ráparancsolt Pepperre, hogy készítse el a házi feladatát a konyhaasztalnál. A tizenhat éves Hope mindig a megfelelő dolgot tette. Az iskolában Pepper mást sem hallott a tanáraitól, csak hogy „A nővéred, Hope, is hozzám járt, és sosem beszélt ennyit!" Vagy: „Én tanítottam a nővéredet, Hope-ot, és ő mindig csillagos ötös volt!" Pepper rosszul volt, amikor az emberek a csodálatos, tökéletes Hope-ot emlegették, és ezért egész idő alatt rugdosta a konyhaasztal lábát, amíg Hope a kisbabáért volt az egyházi bölcsődében. Amikor hazaért, komoran ráncolta a homlokát, de nem mondott Peppernek semmit. Aztán amikor Gabriel is megjött a fociedzésről, Hope behúzta egy sarokba, és aggodalmas hangon suttogtak egy ideig. Anya és apa nem jöttek haza egész este, és nem is telefonáltak. Pepper lefekvéskor úgy érezte, ez az ő hibája, mert süteményt evett, most azonban hangok szűrődtek be a konyha felől, és ez azt jelentette, hogy végre itthon vannak. Ledobta magáról a takarót, és elindult a kivilágított konyha felé. Felismerte Hope és Gabriel hangját, és a testvérei úgy suttogtak, mintha valaki fojtogatná őket. Pepper hallotta egy férfi hangját is, de nem apáé volt, így hirtelen megtorpant az ajtótól nem messze. Hálóingben volt, és anya azt mondta, egy nyolcéves lánynak már nem illik hálóingben megjelennie idegenek előtt. Pepper belesett a konyhába, és idegent látott: egy texasi férfi és egy texasi női seriffet. Hope az asztalnál ült. Gabriel mögötte állt, és kezét a nővére vállán tartotta. Anya és apa nem voltak ott. A női seriff ezt mondta: – ... Az autó felborult és ötször átfordult. Ma délután három körül történt, egy elhagyatott mellékúton, a mexikói határ közelében. Vajon kiről beszél? És miért van itt?

A seriff folytatta: – ...és csak este nyolckor talált rá egy arra elhaladó járőr. Mindkét holttest nagyon össze volt zúzódva... A férfi seriff könyökkel oldalba lökte a nőt. A nő befejezte: – Mindketten azonnal meghaltak. Meghaltak? Ki halt meg? Kiről beszélnek ezek? – Nagyon sajnálom, hogy ilyen rossz hírt kellett hoznom. – A nő úgy tűnt, komolyan is gondolja. Pepper azonban továbbra sem értette. Ki halt meg azonnal? – Gyerekek, van valakitek, akit ide tudtok hívni magatokhoz? Nagy néni, nagybácsi? – kérdezte a férfi. – Nem. A szüleinknek nem volt családja. Úgy találkoztak... mindketten árvák voltak... – Hope a tenyerébe ejtette a fejét, és hangosan felzokogott. Vajon ezt miért tette? Kikről beszélnek ezek? Pepper a szíve mélyén tudta, de képtelen volt elhinni. Gabriel, a nagy, tizennégy éves Gabriel torkából olyan hang tört fel, amilyet Pepper még sosem hallott, a nyüszítés és a morgás keveréke. És Pepper... Pepper is hangot hallatott. Nem is tudatosult benne, amíg mindenki felé nem fordult. Ekkor elhátrált az ajtóból, a hang azonban vékony volt és magas, és egyre erősödött. Hope felállt és Pepper után indult. Gabriel követte, de aztán megállt, és csak nézett utánuk, pontosan úgy, mint azelőtt, hogy anya bevette a családba. Hope átölelte Peppert. – Shh. Felébreszted a kicsit. Shh, Pepper, beteg leszel. Shh... – ringatta Peppert. Pepper azonban mereven állt, egyik lábfeje a másikon, vékony hálóingje a hirtelen nyirkossá vált bőréhez tapadt, és nyüszített, mert egyszerűen képtelen volt abbahagyni. Az ő anyukája... azt mondják, az ő anyukája meghalt. Az ő apukája... nem! Hiszen ma reggel még látta! Fáradtnak látszott, de adott neki egy puszit, és azt mondta, ma jól viselkedjen. Mindennap ezt mondta, amikor iskolába indult, és ő sosem viselkedett jól, és most az apukája... meghalt? Az anyukája? Összezúzódott? Elment? Meghalt? Hope felnyalábolta a húgát, bevitte a szobájába, és közben végig suttogott a fülébe: – Shh, shhh, halkan, csillagom, felébreszted a kisbabát, megbetegíted magad, ne sírj, ne sírj! Pepper nem érezte, hogy sír. Korábban sírt már sokszor, de az soha nem ilyen érzés volt. Ez a görcsös fájdalom a hasában, ez a lüktetés a fejében, ez az üresség... mindenhol. A két lány Pepper ágyán ült. Gabriel az ajtóban állt. – Segíthetek? – kérdezte, de félénknek és valahogy kívülállónak tűnt. Hát persze. Hiszen csak néhány éve élt itt. Apa és anya nem az igazi szülei voltak. Fogalma sem volt, mit tegyen.

Pepper még hangosabban zokogott. Gabriel a bátyja, aki megérti őt, amikor senki más nem, és most minden megváltozik, széthullik... elpusztul. Az életük széthullik. Hope megfogta Pepper vállát, és lehajolt, amíg az arca egy vonalba nem került a húgáéval. Mélyen belenézett a szemébe. – Figyelj rám, Pepper! Pepper! Figyelj! Figyelj! Pepper megnyugodott egy kicsit. Csak egy nagyon kicsit. A gyomrát még mindig erős fájdalom mardosta. Tudta, hogy ez csak egy kis szélcsend. Ettől függetlenül nagy levegőt vett és figyelt. – Vigyázok rád – ígérte Hope. – Bízzál bennem! Egy család vagyunk. Gondoskodom róla, hogy együtt maradjunk. Vigyázok rád. Bízzál bennem!

Georgetown, Washington D.C. Június eleje Tizenhét évvel később Egy Jackie Porter remélte, nem hozza zavarba bálványát azzal, hogy térdre esik előtte, és megcsókolja a ruhája szegélyét, igen valószínű lehetőség volt, amit rémülettel vegyes élvezettel szemlélt, de mit tehetett? Jennifer Napier tábornok az volt, ami Jackie szeretett volna lenni húsz éven belül – egy sikeres nő a maga erejéből. Mert Jackie is a maga erejéből akart sikeres lenni. Ahogy lassan haladt előre a sorban, amely a divatos georgetowni könyvesbolt polcai között kanyargott, kezében szorongatta a tábornok önéletrajzának sokat olvasott példányát és egyet az újonnan megjelent könyvéből, amely egyértelműen körvonalazta és elmagyarázta az elveket, amelyek segítségével Napier tábornok sikeres személyiséggé lett. Mindeközben Jackie szeretettel babusgatta magában a remény fényes szikráját, amelyet Jennifer Napier tábornok ébresztett benne. Napier tábornok szörnyű körülmények között veszítette el a szüleit – ugyanúgy, ahogyan Jackie is. Egy sor különböző árvaházban nevelkedett – ugyanúgy, ahogyan Jackie is. Hibákat követett el fiatalkorában, olyan súlyos hibákat, hogy azt hitte, sosem fogja kiheverni a szégyent és a megaláztatást – ugyanúgy, ahogyan Jackie is. Ennek ellenére megfordította az életét, elment West Pointba, beállt a hadseregbe, és most az amerikai hadsereg legmagasabb rangú női tábornoka. Jackie felnézett a hatalmas fényképre, amely az asztal fölött lógott, ahol Napier tábornok dedikálta a könyveket. Jennifer Napier vonzó ötvenöt éves nő volt, szúrós kék szemmel és sötét, őszülő hajjal, amelyet felfelé fésülve és katonai fejfedője alá rejtve viselt. Minden reggel edzett, keményen formában tartva testét. Elismert mesterlövész volt. A fegyelem szabályai szerint élt, amelyet leírt és körvonalazott a könyvében. Egy ideje Jackie is így élt. Mindennap edzett. Gyakorolta a célba lövést és az önvédelmet. Szemét kitűzött célján tartotta, és nem hagyta, hogy bármi – barátság, szórakozás, romantika – az útjába álljon. Napier tábornok sosem ment férjhez, életét kizárólag a karrierjének szentelte, és bár Jackie más jellegű életcélt tűzött ki maga elé – ez a tájkertészet volt ő egy sikeres tájkertészeti vállalkozás kiépítésére kötelezte el magát Washington D.C. körzetében. Egy szegény texasi árvához képest egészen jól alakultak a dolgai. És ha néha éjszakánként majd' megszakadt a szíve a magánytól, és egy kicsit túl elfogultan emlékezett vissza egyetlen, szörnyű hibájára... nos, a nappali fényben ott volt az élete, amit ő épített ki saját maga számára, és ez pontosan elég volt. Jackie most azért várakozott a sorban, hogy megköszönje Napier tábornoknak az útmutatást. Nyakát nyújtogatva igyekezett átnézni a többiek feje fölött, és végre megpillantotta a hősét élőben. A tábornok öregebbnek és sokkal nyúzottabbnak látszott, mint a fényképén, és Jackie arra gondolt: retus.

A következő pillanatban megdorgálta magát cinikussága miatt. Végül is a tábornok egy hosszú könyvbemutató turnén járt. Szerepelt a televízióban és a rádióban is. Minden bizonnyal kimerült lehetett. Máskülönben teljesen olyan volt, amilyennek Jackie elképzelte. A sor haladt, és ahogy közeledett, Jackie szíve egyre hevesebben vert. Jackie gondosan megválogatta ruhadarabjait az alkalomra; sötétkék szoknyát, fehér blúzt viselt, csinos övvel a derekán, amely a legtöbbet hozta ki százhatvankilenc centis magasságából, és kisebbnek mutatta dús keblét. Szandálja sötétkék– fehér volt, lapos sarkú és konzervatív. Ahogy a tábornok tanácsolta, Jackie hagyományos, de értékes ékszereket viselt: arany fülbevalót, arany nyakláncot és egy egyszerű, fekete bőrszíjas karórát. Minden előtte álló nő ugyanazt magyarázta, hogy mennyire imádja a tábornokot, szinte ugyanazokat a szavakat használva, amiket Jackie is mondani akart, de amikor végre odalépett az asztalhoz, minden kiröppent a fejéből. A keze remegett, ahogy átnyújtotta a tábornoknak a könyveket. Napier tábornok rászegezte a tekintetét. – Mi a neve? – Pep... – Gyorsan elharapta a szót. – Jackie. Jackie Porter. Nagyon zavarban lehet, hiszen majdnem az igazi nevét mondta meg .– Hogyan betűzi a nevét, Jackie? – J– a– c– k– i– e P– o– r– t– e– r. – Szeretné, ha írnék valami különlegeset? Boldog születésnapot? Vagy...? – Nem. Nem, én csak azt akartam mondani... – Jaj, ne, tényleg mindjárt térdre esik és megcsókolja a tábornok ruhája szegélyét. Napier tábornok kinyitotta a könyvet és elkezdett írni. – Igen? – Én csak... csak... – Gyerünk Jackie, nyögd már ki! – Azt akartam elmondani, milyen nagy hatással volt rám. Én... texasi vagyok... és önhöz hasonlóan árvaházakban nőttem fel. Én... szóval elég sok butaságot csináltam, és amikor elolvastam az önéletrajzát, úgy éreztem, mintha lélektestvérek lennénk. A tábornok bólintott, miközben kacskaringósan aláírta a nevét, majd kinyitotta az önéletrajzát, és azt is aláírta. – Örülök, hogy segíthettem. Ezért írtam a könyveket. Úgy éreztem, van valami mondanivalóm. – Ismét egyenesen Jackie– re nézett, és összekulcsolta a kezét maga előtt az asztalon. – Nagyon fontos, hogy bármi legyen is a célunk, soha ne adjuk fel. – Tudom! – kezdett könnyebben menni a beszéd. – Amikor azt mondta a könyvében: „Csalódást okoztam embereknek, akik hittek bennem, és csalódást okoztam magamnak is. Tartozom nekik, de mindenekelőtt magamnak azzal, hogy sikeres legyek." Ez mintha egy húrt pendített volna meg bennem. – Valóban? – Napier tábornok szemében melegség csillant. – Nagyon hízelgő rám nézve, hogy pontosan emlékszik a szavaimra

.– Szó szerint bevágtam minden életmódra vonatkozó tantételét. Tudja, az édesapám lelkész volt, és én nyolcéves voltam, amikor beállított hozzánk a rendőrség, és közölték, hogy ő és édesanyám meghalt, miután elsikkasztottak egy bizonyos összeget az egyházközségüktől. A hatóságok elválasztottak a nővéremtől, a húgomtól és a mostohabátyámtól, és a nővérem segített nekik. Annyira mérges voltam, hogy szerettem volna az egész világot megbüntetni a gyászomért és haragomért. – A Jackie mögött állók kezdtek türelmetlenkedni, és a hölgy, aki átadta a tábornoknak a könyveket, már mintha közbe akart volna szólni, ezért Jackie gyorsabban beszélt. – Hisztérikus rohamaim voltak, tetoválásokat készíttettem, elszöktem az árvaházakból, loptam boltokban.. .– Tetoválásom nincs – jegyezte meg a tábornok elgondolkodva – , de különben nagyon ismerősen hangzik minden. – Egy nevelőanyám volt, aki megpróbált helyes útra terelni, de akkorra már nagyon eltévelyedtem. A tábornok bólintott. – Magának kellett helyes útra terelnie saját magát. – Pontosan! És sikerült is, de egy nap, amikor nagyon magányos voltam és elbátortalanodtam, rátaláltam az ön könyvére, és olyan érzés volt, mintha egyenesen hozzám beszélne. Napier tábornok szárnysegédje a tábornok balján állt – Jackie ráismert a könyvben megjelent képéről; öt éve volt a tábornok mellett, és Otto Bjerkének hívták – komor arcot vágott, mintha túl sok ilyen és ehhez hasonló történetet hallott volna, és egyiket sem hinné el. Jackie nem törődött vele. A tábornokot érdekelte a mondanivalója, a szeme csillogott, miközben hallgatta. – Meg kell köszönnöm önnek a több mint egyszerű támogatást és ösztönzést. Azt írta, képtelen lett volna minderre Isten segítsége nélkül, és én... amióta a szüleim meghaltak és elveszítettem a családomat, nem voltam hajlandó templomba járni. Önnek köszönhetően visszakaptam a hitemet, és ezért kimondhatatlanul hálás vagyok. Napier tábornok a kezét nyújtotta, és amikor Jackie megfogta, a tábornok a másikat is ráborította. Könnyek csillogtak a szempilláin, miközben azt mondta: – Az ilyen történetek miatt éri meg írni. Köszönöm, hogy elmondta. Igazán nagyra értékelem. Jackie szemében is könnyek csillogtak. – Nem, én köszönöm. Napier tábornok elengedte a kezét. Jackie felvette az asztalról a könyveit. És az ő ideje lejárt. Ahogy távolodott az asztaltól, egész teste zsibbadt az izgalomtól. Nem is remélhetett volna többet a találkozástól. Boldoggá tette a tábornokot, és a folyamat során saját magát is boldoggá tette. Ez egyike volt a tábornok elveinek. Bánj nagylelkűen a bókokkal, amikor kijárnak, és az öröm, amit okozol, duplán megtérül. A tábornoknak ismét igaza volt. Ahogy Jackie keresztülhaladt a könyvesbolton, pillantása a Napier tábornok most megjelent könyvéből épített nagy halomra esett, és rájött, hogy vennie kellett volna

egyet Mrs. Dreissnek is. Kevesebb mint két hét múlva Mrs. Dreissnek születésnapja lesz, és ez a két nő – Mrs. Dreiss, aki befogadott egy lázadó árva gyermeket, és Napier tábornok – egymásra emlékeztették Jackie– t szigorú erkölcsi szabályaikkal és gyakorlati megfontoláson alapuló mondásaikkal. Ami ennél is fontosabb, muszáj volt időnként biztosítani Mrs. Dreisst a szeretetéről. Nem ment vissza hozzá meglátogatni. Egyszerűen... még nem. Képtelen volt szembenézni az emlékekkel, vagy a lehetőséggel, hogy esetleg találkozik vele ott, ezért azt mondogatta magának, hogy jövőre tényleg elmegy, addig pedig ajándékot küld. Peppert a bűntudat hajtotta. Felkapott egyet a tábornok könyvéből, sarkon fordult, megindult vissza az asztal felé – és megtorpant. Napier tábornok már valaki mással beszélgetett, valaki más számára dedikált. A sor az egész könyvesboltot körbeérte, és esély sem látszott rá, hogy Jackie, ha ismét beáll a sor végére, végez a Mrs. Maile– lel megbeszélt találkozója előtt, ahol a kert kialakítását kellett megtárgyalniuk. Jackie elkapta a mellette elsiető egyik eladót, és megkérdezte: – Meddig lesz itt Napier tábornok? – Amíg alá nem írta mindenkinek a könyvét. – A férfi vigyorogva bökött a sor felé. – Beletelik egy kis időbe. Nem csodálatos a tábornok? Az írók általában csak egy vagy két óra hosszat maradnak, de a tábornok azt mondja, ha az emberek idejönnek és sorban állnak érte, megkapják az aláírást a könyvükbe. – Tényleg csodálatos – helyeselt Jackie lelkesen. – Maga szerint meddig marad még? A férfi szemügyre vette a sort – Legalább két óra. Jackie az órájára pillantott. Mrs. Maile alig egymérföldnyire lakott, georgetowni udvara kicsi volt és előkelő, és ha most megveszi az új könyvet és elrohan a megbeszélésre, talán még éppen időben visszaér a könyvesboltba, hogy azt is aláírassa. Az üres könyvet az eladó kezébe nyomta. – Ezt üsse be a pénztárgépbe! Visszajövök aláíratni, amilyen gyorsan csak tudok. Mrs. Maile ragaszkodott hozzá, hogy minden, a tulajdonában lévő kertépítő magazint átnézzenek együtt, és bizony volt neki néhány. Amit Jackie egy órának tervezett, kettő lett. Mire sikerült visszavergődnie Georgetownba, az utcai lámpák egymás után gyulladtak fel a tavaszi alkonyatban. Arra ért oda a könyvesbolthoz, hogy az eladó kiteszi a ZÁRVA táblát az ajtóra. Egyik kezében szorongatta a három könyvet, másik kezével erősen szúró oldalát nyomogatta, és kétségbeesetten meredt az ajtóra. Időközben számtalan újabb dolog jutott eszébe, amit el akart mondani Napier tábornoknak, fontos dolgok, olyasmik, amiket annyi idő alatt el tudott volna mondani, amíg a tábornok dedikálja Mrs. Dreiss könyvét. Napier tábornok már úton volt könyvturnéja utolsó állomására, New Yorkba, ahol kiadója úgy fogja ünnepelni, mint egy istennőt. Jackie nehezen vette a levegőt, próbálva legyőzni csalódását. Ekkor eszébe jutott: Az akadályok azért vannak, hogy legyőzzük őket. Ezt is Napier tábornok mondta. Ez nem katasztrófa, hanem akadály, amit egy kis intelligenciával le lehet

győzni. Isten a tanúja, máskor is kellett már gyorsan gondolkodnia. Talán nem egyszer az mentette meg az életét. Azokhoz az alkalmakhoz viszonyítva, ez könnyűnek tűnt. Megfordult, és elindult az épület alatti garázs felé. Napier tábornok autója talán még most is ott parkol. A kezébe ad egy tollat és Mrs. Dreiss könyvét, és nem fog mondani semmit, mert az elhomályosítana egy áldást – Napier tábornok nevezte így, amikor valaki megpróbált kihasználni egy kedves tettet – , és egy perc múlva már úton is lesz a dedikált könyvével és boldog szívvel. A garázs szürke betonból és acélgerendákból épült, félig volt autókkal, beleértve egy hosszú, fekete, kormányrendszámú járművet. A tábornok még nem távozott. Jackie a mellkasára szorította a kezét, és megkönnyebbülten felsóhajtott. A fluoreszkáló villanykörték fény– és árnyékfoltokat vetítettek a mennyezetre és a padlóra. Fémszalagokkal rögzített légkondicionáló és fűtővezetékek futottak a plafonon, és az egész helynek autógumi és por szaga volt. Jackie léptei kísértetiesen visszhangzottak a falak között. Hirtelen nagyon ostobának érezte magát, és egy oszlop mögött megtorpanva azon töprengett, lesz– e elég bátorsága odamenni Napier tábornokhoz a szárnysegédje szeme láttára. Nem mintha nem kedvelte volna Otto Bjerkét; a könyvében Napier tábornok elismerően szólt róla. Ugyanakkor Jackie vallomása egyáltalán nem látszott sem meggyőzni, sem érdekelni a férfit. Talán azt az utasítást kapta, hogy állítsa le a zűrös rajongókat .Zavartan állt. Talán túl tolakodóan viselkedik? A lift ajtaja kinyílt. Jackie lépteket hallott: Otto Bjerke súlyosabb és a tábornok könnyebb lépteit. A tábornok megjegyezte: – Ez jól ment, és még vacsorázni is lesz időnk. Jackie tudta, ha nem próbálja meg megszerezni azt az aláírást, sosem fogja megbocsátani magának. Meg kell próbálnia. Már majdnem előlépett az oszlop mögül, amikor Otto léptei elhaltak, és a férfi halk, komoly hangon azt mondta: – Idehallgasson tábornok, már egy hete próbálom összeszedni a bátorságomat, hogy ezt elmondjam. Napier tábornok léptei is elhallgattak. – Mi a baj? – kérdezte feszült, aggodalmas hangon. A férfi hangja szinte mennydörgött a csendben. – Tudom, mit csinál. Jackie teljes mozdulatlanságba dermedt. A férfi hangja komoran, vádlón csengett. Jackie akarata ellenére egy feszült helyzetbe cseppent. – Miről beszél? – Napier tábornok hangja is élessé vált. – Mit ért azalatt, hogy tudja, mit csinálok? – Sokáig bent voltam. Hallottam, amikor a magántelefonján beszélt. – Őrnagy, mit akar mondani? – csattant fel Napier tábornok. Jackie fiatal évei úgy teltek, hogy mindig a veszély szagát érezte az orrában, és most is ez a fanyar bűz csapta meg.

– Ön információkat ad el a terroristáknak. – Otto Bjerke hangja nyugodt és hivatalos volt, ahogy kimondta ezt a szörnyű vádat. – Napier tábornok, fel kell jelentenem önt. Súlyos csend támadt. Jackie visszatartotta a lélegzetét, és közben azt várta, hogy Napier tábornok tagadjon, elkezdjen magyarázkodni. – Gondolom, semmi értelme azt mondani, hogy a kémelhárításnak dolgozom – mondta a tábornok lágyan. – Nem, tábornok, valóban semmi értelme – a férfi hangja szomorúan csengett.– Vagy felajánlani egy részt a bevételből. Nagyon csinos kis összeg. Jackie úgy érezte, azonnal megáll a szíve. Bálványa éppen az imént ismerte be bűnösségét. Otto Bjerke szavai most már súlyosan koppantak. – Tábornok, én csodáltam önt minden áldott nap, amíg önnek dolgoztam. Ez az egyetlen oka, amiért most figyelmeztetem. Ennyivel tartozom önnek – Én is tartozom önnek – a tábornok hangja hideg volt, mint a jég. – Tábornok! Asszonyom! – A férfi hangjából pánik csendült ki. – Kérem, ne.. .A lövés dörrenése csaknem beszakította Jackie dobhártyáját. Amikor a hang elhalt, Jackie hallotta, ahogy Napier tábornok azt motyogja: – Sosem kellett volna figyelmeztetned! Jackie döbbenetében és rémületében elejtette a könyveket

Kettő A könyvek hátlapjukkal értek le a betonra, majdnem akkorazajt csapva, mint a pisztolylövés. – Ki van ott? – Napier tábornok hangja ostorként hasított végig az autók sorai között. Jackie egy vadmacska éles ösztönével, menekült. Mélyre hajolva, cikcakkban futott, és pontosan tudta, hová tart – már persze ha sikerül odaérnie. Újabb lövés dörrent a levegőben. Egy szélvédő szétrobbant, üvegszilánkokkal borítva be Jackie– t. – Állj! – parancsolta Napier tábornok. Jackie– nek minden ösztöne azt súgta, hogy meneküljön, és még sosem bízott ennyire az ösztöneiben. Beugrott egy oszlop mögé Még egy lövés hangzott el. Még egy szélvédő robbant szét – ez alkalommal távolabb. Amikor Napier tábornok újra azt kiáltotta: —Állj! – a hangja az ellenkező irányba távolodott. Elvesztette Jackie nyomát. Jackie pedig előnyre tett szert – meglátott egy vékony, sárga, műanyag kötelet, amely az egyik oszlop közelében lógott le a mennyezeten futó széles szellőzőkürtőből. Otthon, Texasban, az apja hintát készített az ilyen kötélből. Olyan erős volt, hogy mindnyájan – a nővére, a mostohabátyja és a kishúga – is egyszerre tudtak hintázni rajta. Óvatosan megrángatta a sárga kötelet, félig attól félve, hogy az arcába hullik, és odahozza Napier tábornokot. A kötél megtartotta. A karját és a lábát egyszerre használva elkezdett felkúszni a kötélen. Az adrenalin szinte száguldott az ereiben, és alig érezte izmai feszülését, de fogalma sem volt, miért kell ilyen hangosan kapkodnia a levegőt. Amikor felért a kürtőhöz, amely hatalmas kígyóként kanyargott a mennyezeten, és a vége elveszett a sötétségben, gyanakodva szemlélte. Kislánykorában, miközben egyik árvaházból a másikba került, számos alkalommal megszökött. Egyszer egy ehhez hasonló föld alatti garázsban bújt el, így tökéletesen tisztában volt vele, hogy abban a pillanatban, amikor becsúszik a vékony, szögletes fémcsőbe, a súlya behorpasztja az alját, és az alumínium mennydörgésszerű hangot fog kiadni – ami azonnal riasztja Napier tábornokot .Más választási lehetősége azonban nem volt. Napier tábornok az egész garázst átkutatja. Felhagyott a szólongatással, de a léptei olyan biztonsággal mozogtak, ami megfagyasztotta a vért Jackie ereiben. Jackie óvatosan becsúszott a csőbe. Ahogy az alumínium recsegve meghajlott, egy autó száguldott be csikorgó kerekekkel a garázsba. – Rohadék! – mondta Napier tábornok vad dühvel. – Rendőrség! – Egy férfi hangja harsant fel. – Dobja el a fegyverét! Most Jackie szeretett volna káromkodni.

Rendőrség. Ha egy normális, hétköznapi nő lenne, a rendőrökre úgy tekintene, mint a megmentőire. Az ő előéletével azonban nem hinnének neki, ha azt állítaná, hogy a nagyra becsült tábornok lelőtte a saját szárnysegédjét. De még ha elhinnék is, mire elvégeznék a vizsgálatokat a fegyveren, és bebizonyosodna Jackie ártatlansága, addigra a tábornok már régen eltűnne – miután Jackie– t eltette láb alól. Jackie ugyanis tudta, hogy most is ugyanazok az elvek vezérlik a tábornokot, mint amelyek az amerikai hadsereg ranglétráján való felmászásban segítették. Könyörtelen lesz egy bűnbak keresésében. És a bűnbak Jackie volt. Fejét lehajtva gyorsan mászott a garázs kijárata felé, remélve, hogy a rendőr kiabálása és Napier tábornok dühös válasza elnyomja menekülésének zaját. Csupán néhány perce volt, mielőtt a tábornok meggyőzi őket saját ártatlanságáról. Jackie minden pillanatot ki akart használni. A szellőzőcső a betonfalhoz érve fölfelé futott tovább, de itt volt rajta egy nagy nyílás. A friss levegő szinte vonzotta Jackie– t. Itt azonban nem volt lelógó kötél, és nem volt semmi, amin le lehetett volna mászni. A betonpadló több mint három méterre volt alatta. Nem volt mit tennie. Mély levegőt vett, leereszkedett, egy pillanatig lógott a levegőben, aztán ugrott. Földet éréskor a bokáját szörnyen erős ütés érte. Képtelen volt megmozdulni. Eldőlt. Egy kiáltás arra figyelmeztette, hogy meglátták. Feltápászkodott és futni kezdett. Futott a szabadság felé. A rácskapu recsegve ereszkedni kezdett. Léptek közeledtek. Nem hitte, hogy közel lennének. Nem mert hátranézni. Egy lövés lyukat ütött a betonfalba közvetlenül előtte. Már majdnem ott volt. A kapu pedig majdnem leért. Egy másodperccel azelőtt, hogy a kapu becsukódott volna, Jackie ledobta magát a földre, és kigördült alatta. Villámgyorsan felpattant, és amilyen gyorsan csak tudott, rohant fölfelé a rámpán. Újabb lövés dörrent mögötte, a golyó nekicsapódott a kapunak, gellert kapott, és a feje mellett húzott el. A háta mögött férfiak és nők kiabáltak. Hallotta, ahogy a kapu ismét kezd fölfelé kúszni, de ekkor már kifordult az utcára. Néhányan ácsorogtak a közelben és bámultak befelé a garázsba, de gyorsan elhátráltak, ahogy Jackie elrohant mellettük. Végigszáguldott a háztömb mellett, és befordult a következő sarkon. Akik itt jártak, már nem hallották a föld alatti zenebonát. A kávézó előtt játszó zenekar hangjai minden zajt elnyomtak. A turisták és a helybéliek békésen élvezték a

júniusi este melegét. Nem lévén tudatában a közelben lejátszódott drámának, italukat kortyolgatták és beszélgettek. Bár a szíve a torkában dobogott, Jackie már a sarkon lépésre váltott, és normális tempóban elsétált a kávézó mellett. Az egyik szék támláján piros női blézer lógott, amit Jackie gyors mozdulattal lekapott, és a vállára kanyarított. Benyúlt a táskájába, kivett egy nagy csatot, a haját összefogta, feltekerte, és feltűzte a feje tetejére. A keze remegett. Kiáltást hallott maga mögött, és egész testében megrándult, mintha lövés érte volna .Pedig nem így történt. Még nem. Egy gyors hátrafelé vetett pillantás meggyőzte, hogy a rendőrök nem szúrták ki. Legyező alakzatot vettek fel, és nagyon gyorsan mozogtak. Céltudatosan haladt tovább. A következő sarkon is befordult, maga mögött hagyva az éles fényeket és a tömeget. A másik oldalon észrevett egy sikátort, így gyorsan átkelt az úton. A sikátornak a távolban kijárata volt. Egérút. Belépett az árnyékba, és nagy levegőt vett. A múltja szagát érezte – szemét, sötétség, pánik és árulás. Igyekezett a házak tövében haladni, kerülgette a kukákat, és botladozott a repedezett aszfalton. Most nem ficamíthatja ki a bokáját, figyelmeztette magát, hiszen a halál itt liheg a sarkában. Az utca hangjai fojtottan hallatszottak. Távolodott a tiszteletreméltóságtól, és ismét közeledett az élet sötét oldala felé. A falak tövében patkányok rohangáltak, és egy kartondobozban kucorgó hajléktalan kétségbeesett motyogását hallotta. Kezét a táskájába csúsztatta. Az egyik cipzáras belső zsebben tartotta a múltja maradványait, mert egy olyan nő, mint ő, sosem bízik a piszok Sorsban. Egy olyan nő, mint ő, sosem érzi magát teljes biztonságban. Egy olyan nő, mint ő, mindig hátranéz a válla fölött. Elmegy a Dulles Nemzetközi Repülőtérre a csomagmegőrzőjéhez, amiben van egy hátizsák, benne tízezer dollár készpénzben, két személyi igazolvány, némi tisztálkodószer, és egy váltás ruha. Vesz egy jegyet az első külföldre induló gépre, és eltűnik, remélhetőleg mielőtt a rendőrség elkészítteti és szétküldi a fantomképét. Vajon a könyvesboltnak van biztonsági kamerája, amelyen megnézhetik az arcát? Valószínűleg. Amekkora szerencséje szokott lenni, már a fényképe is a kezükben van. Mielőtt kiért volna a sikátorból, elővette a kis svájci bicskáját és megkereste rajta az ollót. Öt perccel később, amikor kilépett az utcára, a haja már egészen rövid volt, a blúza szárnyait összekötötte a melle alatt, hogy a gerincén ékeskedő tetoválás jól látsszon, és az arcáról letörölte a sminket. Jackie Porter meghalt. A helyét Pepper Prescott vette át.

Három Dan Graham hadnagy nem aludt a padlón minden éjszaka. Általában ágyban aludt, mint a legtöbb normális ember. Néha azonban, amikor telihold volt, és a kísértetek látogatóba jöttek, ott találta magát a nappali padlóján, a fal tövében, takarókba csavarodva, és olyan felületesen aludt, mint azokon a bevetéseken, amikor minden zaj veszélyt jelentett, és a halál csak egy lélegzetvételnyire volt. Hajlamos volt éjszakánként kóborolni a házban, de emiatt nem aggódott. A nyughatatlanság volt az ár, amit a hadseregben eltöltött évekért fizetett. Ráadásul, amikor legutóbb a padlón aludt, az üres farmház jelentette kísértés túl erősnek bizonyult néhány városi kölyöknek, és megpróbáltak betörni. Amikor rájöttek, hogy a ház mégsem üres – meglehetősen rémisztő élmény volt számukra – , olyan gyorsan rohantak, hogy szinte felperzselték maguk mögött az öreg Mrs. Dreiss pázsitját. Dan halkan nevetett, és visszafeküdt aludni. Most a kerületi riasztó halk csendülésére ébredt fel. Koromsötétre nyitotta ki a szemét; egy holdfénytelen éjszakán az Idaho állam hegysége maga volt a sötétség. A behatolójelző panelre vetett pillantás megerősítette, hogy valami nagy testű haladt át a lézersugáron, amely a pajta melletti földutat védte. Általában szarvasok szoktak ilyet tenni, bár néha egy– egy medve is a ház közelébe tévedt. Azonban már éjfél is elmúlt, és ezek az állatok csak teliholdkor szoktak éjszaka táplálkozni. Dan felpattant hevenyészett ágyából, magára cibálta a farmerjét, 9 mm– es Berettáját bedugta a nadrágja derekába, és közben azon tűnődött, vajon ez az? Ez az a pillanat, amire várt? Végre rátaláltak? Könnyed, de határozott léptek mászták meg a széles, fából épült verandára vezető lépcsősort. Egy nő léptei. A nők általában kevésbé veszélyesek, mint a férfiak. Általában. Ám nem követte el azt a hibát, hogy minden nőt veszélytelennek tartott. A bejárati ajtó kilincse megreccsent, de amikor nem engedett, a nő a verandán továbbment, és befordult a ház sarkánál. Adrenalin száguldott az ereiben, de féken tartotta, hagyta, hogy égesse a sebhelyet az arcán és a hasán. Mélyet szippantott a levegőből, amelyben a bosszúállás és igazságszolgáltatás szagát érezte. Követte a lépteket a hátul elhelyezkedő konyha felé. Nem látott fényt az áttetsző függönyön keresztül, vagyis nem volt a nőnél zseblámpa. Várta, hogy elbotoljon a verandán fellógatott hintában. A nő tétovázás nélkül kikerülte. Tehát vagy éjjellátót visel, vagy jól ismeri a Dreiss– házat. A hangból arra következtetett, hogy a nő lábán csizma van, és úgy lépked, mintha nem tartana a lebukástól. Talán azt hiszi, hogy üres a ház? Vagy őt keresi, és tiszta lapokkal akar játszani? Nem. Ez valószínűtlen. Azok, akik őrá vadásznak, sosem játszanak tisztességesen. Sosem mutatják meg az arcukat, sosem fedik fel igazi énjüket.

De akkor ki lehet ez a behatoló? A nő megállt a tárolóládánál, amit Mrs. Dreiss mindig a verandán tartott. Hallotta a rozsdás zár klikkjét, ahogy a nő felemelte a fedelét. Abban aztán biztosan nem talál semmit, amit ellophatna – vissza is hajtotta azonnal, és továbbment. A régimódi konyha faliórája halványan foszforeszkált, és éppen elég fényt adott, hogy látszódjanak a faasztal, a fatüzelésű tűzhely, a magas konyhapult körvonalai... és az ablak, ahol a nő megállt. Az ablak természetesen zárva volt, egy egyszerű tolózárral, de a nő úgy matatott rajta, mint aki tudja, mit csinál, és a zár hamarosan engedett. Az ablak nyikorogva felcsúszott a megvetemedett keretben. Lenyűgöző! A nő ismeri Mrs. Dreiss házának minden titkát. Felemelkedett a sötétítő roló .A nő először a lábát dugta be a nyíláson, aztán a karját, fejét és vállát. Amint felegyenesedett, a férfi derékon kapta, lerántotta a földre és ráfeküdt .És abban a pillanatban tudta, ki az. Felismerte az alakjáról, az illatáról és az emlékekről, amelyek megrohanták. – Pepper – mondta. – Pepper Prescott. Vártalak. Pepper tüdejéből kiszökött minden levegő, és az égvilágon semmit sem látott. Azonban már akkor tudta, ki fekszik rajta, mielőtt a férfi megszólalt volna. Felismerte a súlyát, az illatát, a férfi csodálatos testének rá gyakorolt hatását. Dan Graham. A szerelme. A szívfájdalma. Hogyan is felejthette volna el? Tudta, vannak dolgok, amiket el kellene mondania. Kérdések, amelyeket fel kellene tennie. De nem jutott más eszébe, csak ennyi: Dan. A férfi kellemesen melegítette átfagyott testét. Hangja duruzsolássá mélyült. Keze Pepper hajába siklott. – Hol voltál az elmúlt kilenc évben? Azonban úgy tűnt, a válasz nem érdekli, mert a következő másodpercben szája a lányéra tapadt. Egy döbbent és tehetetlen pillanatig egy emléktöredék tartotta fogva az agyát, egy izgatott tizenéves lány hangja, aki bizalmasan megsúgja: ...A világon Dan csókol a legjobban. Kihívás volt Pepper számára kideríteni, hogy ez igaz– e. És igaz volt. A fenébe! Nagyon is igaz volt. A férfi ajka szétnyílt az övé fölött, és Pepper elfelejtette a múltat, elfelejtette a jelent. Nem létezett más, csak Dan szája az övén, a kemény padló a teste alatt, és a régen száműzött melegség, amely elkezdett előszivárogni a lelke mélyéből. A férfi nyelve lassan, megállíthatatlanul behatolt a szájába. Nem várt engedélyre. Soha nem várt engedélyre.

Nyelve hívogató görbületével bevonta a lányt a csókba, rejtelmes behatolással ingerelve, ami a közösülés első, tétova lökését imitálta. Ügy élvezkedett rajta, mintha ez joga lenne, de ugyanannyi élvezettel is szolgált, merítve a lány szenvedélyéből, amely megajándékozta őket örömmel, és beteljesedést ígért. Olyan volt, mintha a lány minden porcikája gyönyörrel töltötte volna el, és ez sötét és füstös szenvedéllyé olvadt össze. Pepper szinte érezte a levegőben a szikrák szagát. A férfinak mentolos fogkrém és Dan íze volt, és ezt a fűszeres ízt a lány sosem felejtette el. A férfi úgy etette ezzel, mintha tudná, régóta vágyik újra megízlelni. A lány azonban nem válaszolt a kérdésre. Hogyan is válaszolhatott volna? Még mindig nem tért igazán magához, zúgott a feje a zuhanástól, attól, hogy csaknem megölték, és az elmúlt öt nap meneküléstől. Ahogy a lány megmerevedett, a férfi türelmetlen hangot hallatott, és a tétova, szerelmes csók követeléssé változott. A férfi nyelve valósággal támadott. A lány vonakodása egy szempillantás alatt elszállt, ahogy visszaemlékezett. Visszaemlékezett, milyen érzés volt a férfi a testében. Az erő, a vágy és a forróság. A férfi ujjai a fejbőrét masszírozták, csodás érzést árasztva szét testében, a mellében, a hasában, és most is ugyanolyan jó volt, mint régen. Illetve még jobb, mert nagyon hiányzott a férfi. A férfi elfordította a száját az övén, mintegy lepecsételve azt, majd egyetlen pillanatnyi gondolkodási időt sem hagyva ismét úgy birtokba vette, hogy a lány teste, a férfi nyelve minden egyes lökésére, felívelt, próbálva minél szorosabban hozzásimulni. A férfi már a lány lábai között volt, és farmerjének slicce pontosan az erekciójának dudorján feszült. Ez olyan vonzerőt jelentett, amit a lány kilenc év alatt egyszer sem érzett, de amiről annál többször álmodott. Mindegy, milyen fegyelmezett volt nappal, álmai vadak és érzékiek voltak, tele Dannel és azzal az éjszakával, szüzessége elvesztésének fájdalmával és az együttlét eksztázisával. Aztán az ezt követő bűntudattal, és az érzéssel, hogy túl messzire ment az engedetlenségben és a lázadásban. Túlságosan messzire. Most a forróság szinte dübörgött az ereiben. Simogatta a férfi karját, pólós vállát, rátalálva a rég elvesztett formákra és élvezkedve rajtuk. Emlékezett rá, kívül és belül. Akarta őt, kívül és belül. Soha egy pillanatra sem szűnt meg akarni a férfit. A férfi, mintha hallotta volna tudomásulvételét, csókja könnyedebb, lágyabb, gyengédebb lett... Felemelte a fejét .– Pepper – mondta. És ennyi volt az egész. A fene essen bele! Elárulta magát, mielőtt egyáltalán látta volna. A lány úgy reagált, mint mindig, ha a tervei füstbe mentek – ellenségességgel. Meglökte a férfi vállát. – Szállj le rólam!

– Nem. – Ennyi volt az egész. Csak egy nem, nyugodt, kifejezéstelen hangon, ami nem árult el semmit arról az emberről, akivé lett. Tulajdonképpen nem tűnt másnak. Magas volt, százkilencven centi, vastag csontú, széles vállú, aki mellett a lány szinte törékenynek érezte magát. Mindig is izmos volt. Nyaranta az apja mellett dolgozott a farmon, és mire tizenhét éves lett, kemény testű, szexis és fölényes srác lett, a legklasszabb egész Diamond városban. A legvagányabb srác egész Adams megyében. A srác, aki beleette magát az agyába és beleszőtte magát a lelkébe. Erre azonban nem akart visszaemlékezni. Ismét meglökte a férfi vállát. – Majdnem eltörted a lábam, úgy nekem estél. – Nem igaz. – A férfi ezt tökéletes bizonyossággal mondta, hangjában sötét fenyegetéssel. Egyáltalán nem úgy hangzott, mint az a Dan, akit ismert. Az a Dan, akit szeretett. Az a Dan tüzes volt és vad, egy betöretlen csikó, akit arra tenyésztettek ki, hogy lerúgja a kerítéseket és belevágtázzon a naplementébe. Ez a Dan... ijesztően nyugodt volt. Mrs. Dreiss öreg linóleumjának felkunkorodó szélei belevágtak Pepper hátába, és orrában megérezte a ház ismerős szagát, ami a szegfűszeg, a keményítő és a citromos mosogató illatából tevődött össze. A régi illatokhoz a levegőben kavargó por szaga társult. Elöntötte a rémületet. Mrs. Dreiss soha egyetlen porszemcsét sem hagyna leülepedni a házában. – Hogyan jöttél idáig? – kérdezte a férfi. A lány figyelme elfordult a férfiról. Hallgatta a ház csendjét, majd szórakozottan visszakérdezett. – Ezt miért akarod tudni? – Nem autóval jöttél. Jaj, ne! Észrevette. Pepper úgy kapta el a kezét a férfiról, mintha hirtelen tüzessé vált volna. Körmei megcsikordultak a padlón. – Miért érdekel az téged? Mit csinálsz te itt? Hol van Mrs. Dreiss? A férfi felemelkedett a lányról. Felállt. Kinyújtotta a kezét. Nem várta meg, hogy Pepper megfogja, elkapta a karját, és felhúzta. – Hol van Mrs. Dreiss? – Peppernek nem tetszett a kissé kifulladt, ideges felhang a saját hangjában. Nem tetszettek a fejében kavargó gondolatok. Dan felkapcsolta a lámpát. Pepper szaporán pislogott a majd' három méter magas mennyezetről lelógó egyszerű villanykörte fényében. A tágas, régies konyha, egyik sarkában a kis asztallal és a lepattogzott zománcú mosogatóval, pontosan ugyanúgy nézett ki, mint amikor még itt lakott. Dan már nem. Mindig is sötét szemű, sötét bőrű volt, a dédnagymamája ugyanis soson indián volt, és a dédnagymama génjei azóta is egyértelműen domináltak Dan

édesanyjának a családjában. Dan ereiben amerikai indián vér csörgedezett, ennek ellenére tizenhét évesen a haja gyönyörű aranyszínű volt. Akkoriban vonásainak tisztasága és egész megjelenésének köszönhetően a lányok vihogtak és kuncogtak, ha rájuk nézett. Most... olyan durva volt. A fiatal szívtipró bája teljesen eltűnt belőle. Szája körül cinikus ráncok húzódtak. Fekete szeme úgy meredt a lányra, mintha az őt érdeklő válaszokat mindenképpen ki akarná szedni belőle. Egyetlen arcizma sem rándult, ennek ellenére veszély érződött a levegőben körülötte. Ez egy könyörtelen ember volt. Egy ember, akinek sötétség lakozik a lelkében. Pepper egy szempillantás alatt felmért mindent: az azonosságokat és a különbségeket. A megváltozott dolgokat... Tett egy lépést a férfi felé. Egyenes szálú haja csaknem a válláig ért. A nap egyenletes barnára sütötte. Az arcán és az orrán egy cikcakkos sebhely húzódott – egy sebhely, amit ügyesen rendbe hoztak. A forradás alatti rész enyhén horpadtnak tűnt, mintha az arccsont is szétzúzódott volna. A vékony, fehér vonal olyan volt, mint egy harci dísz az arcán, és ettől sokkal inkább indiánnak nézett ki, mint valaha. Megsérült. Súlyosan. És most itt van Mrs. Dreiss házában, amikor otthon kellene lennie a Graham– farmon, lejjebb az út mentén. Pepper a karját dörzsölgette, próbálva felmelegíteni magát dzsekije vékony anyagán keresztül.– Mrs. Dreiss beteg? A válasz, amit kapott, a férfi háta volt, ahogy elindult a ház eleje felé, és menet közben egymás után kapcsolta fel a lámpákat. Pepper követte, olcsó csizmája tompán kopogott a padlón, a régi, kipukkadt vízhólyagok mellé újakat dörzsölve. A ház a húszas években épült; elöl a nappali, középen az ebédlő, hátul a konyha, és mindegyikből egy hálószoba nyílt. Az ebédlő semmit sem változott, az egyik fal mentén beépített tálaló húzódott, középen pedig akkora asztal állt, ami körül csépléskor akár tizennyolcan is elfértek. Csupán a számítógép adott némi furcsa, oda nem illő hangulatot az egésznek. A helyiségekben elszórtan álló szobanövények elhanyagoltnak látszottak: porosak voltak, szárazak, és szenvedtek, ahogyan Pepper szenvedett most. A nappaliban ott voltak a keményített kézimunkák a fotelek karfáján, a csipkefüggöny az ablakokon. Pepper látta, hogy Mrs. Dreiss hálószobájának az ajtaja nyitva áll. Dan félreállt, és hagyta, hogy Pepper lépjen be elsőként. A szekrény tömör tölgyfából készült, ami az idők során csaknem megfeketedett. Mrs. Dreiss hajkeféi, ezüst kontycsat– ja, parfümös üvegei egy poros tükrön sorakoztak. Az ágy, mint mindig, most is két egymásba fonódó karikagyűrűvel díszített, sötétkék steppelt ágytakaróval volt leterítve. A szoba üres volt. Dannek egy szót sem kellett szólnia. Mrs. Dreiss nem volt többé. – Mikor... ment el? – kérdezte Pepper suttogva. Nem tudta kimondani a meghalt szót. Most nem. Mrs. Dreisszal kapcsolatban semmiképpen. – Tíz hónappal ezelőtt.

– Szenvedett? A férfi nem mozdult. Nem mutatott semmi érzelmet. – Szívroham. Én találtam rá. A kertben halt meg. Pepper enyhe, de valódi megkönnyebbülést érzett, ami könnyített izmai feszülésén. – Tehát boldogan halt meg. – Békésnek és elégedettnek látszott. – Hála istennek! – Pepper furcsán érezte magát, távol a férfitól, távol ettől a helytől. A feje hangosan zúgott, és nyelt egy nagyot. – Nem volt olyan öreg. – Hetvenegy éves volt. – Nem, nem volt öreg. – Pepper hálát érzett, amiért a férfi nem tett szemrehányást neki a fájdalomért, amit Mrs. Dreissnek okozott, sem a hónapok alatt, amíg itt élt, sem később, amikor elment, és sosem nézett vissza. Pedig igenis visszanézett. Időnként küldött apró ajándékokat és rövid híradásokat, hogy Mrs. Dreiss ne aggódjon miatta. Vett neki egy könyvet, és megpróbálta dedikáltatni...Azonban nem akarta, hogy bárki is lenyomozza, és mindig azt hitte, hogy van ideje. Van ideje visszajönni. Ideje bepótolni mindent Mrs. Dreissnál. Pedig ha valakinek, neki jobban kellett volna tudnia. Odalépett a szekrényhez, és kinyitotta. Mrs. Dreiss ruhái ott lógtak sorban, és a kitóduló levendulaillat valósággal beburkolta Peppert. – Sosem gondoltam rá, hogy ő is elmehet. Ostoba. Mindenki meghal egyszer. A férfi ennek ellenére egyetértett. – Én sem. Pepper megérintette a ruhát, amit Mrs. Dreiss nyári vasárnapokon a templomban viselt. Egy mosd– és– hordd vászonruha volt – Mrs. Dreissnek nem volt ideje vasalással bíbelődni – , egyszerűsége jelképezte Mrs. Dreisst Pepper szemében. Egy egyenes beszédű asszony, akinek arca barna volt a kertben, a növényei között eltöltött élettől, szeme kék, amely átlátott egy tizenhat éves lány hazugságain, és nem félt számon kérni azokat rajta. Pepper szembefordult Dannel. – Senki nem gondolta, hogy befogad egy árvát. A férfi felvonta a szemöldökét, mintha a megjegyzés meglepte volna. – Őt sosem érdekelte, mások mit gondolnak. – Valóban nem. – Pepper saját tükörképét bámulta az öltözőasztalka megsárgult, hullámos tükrében. Az arca eltorzult: a homloka túl széles volt, az álla túl keskeny, mogyoróbarna szeme hatalmasnak tűnt, és hitetlenkedés ült benne. A rémület, amely azóta kísérte, hogy hallotta a lövést, amely megölte Otto Bjerkét, most elhalványult, és keserű bánatnak adta át a helyét. – Te tényleg nem tudtad. – Ez megállapítás volt, de a férfi mégis mintha kérdezte volna.

A világ kifordult a sarkaiból, lerobbant, letért a pályájáról Napier tábornok árulása, Mrs. Dreiss halála és a mögötte álló férfi miatt, aki olyan ismerős volt, és mégis annyira más. A lány pillantása találkozott a férfiéval a tükörben. – Nem. Dan arcán különös kifejezés ült, szája sarka enyhén fölfelé görbült, mintha maga sem tudná, hogy higgyen neki vagy sem. – A konyhában leszek, ha szükséged lesz rám. Egyedül hagyta, hogy sírjon, ha akar, legalábbis Pepper így gondolta, de a fájdalom túl friss volt. Túl megrázó. Képtelen volt sírni. Még csak nem is érzett semmit. Az elmúlt kilenc év során mindig azt hitte, hogy van számára egy hely, ahová jöhet, amikor végre sikeres lesz, és valaki, akinek eldicsekedhet, és aki őszintén örülni fog neki. Gondolatban ezerszer eltervezte. Egy hatalmas autón fog megérkezni a farmra – egy Mercedesszel, egy Beemerrel, nem, inkább helikopterrel jön – , ajándékokat fog hozni, és Mrs. Dreiss szeme csillogni fog a büszkeségtől. Mrs. Dreiss nem fogja megszidni azért, amiért elszökött. Mrs. Dreiss hitt a gát fölött átcsapó vízben. Az egy év alatt, amíg Pepper itt élt, számtalan alkalommal mondta neki, hogy többé ne nézzen vissza, hiszen előtte áll a jövő. Mielőtt Pepper rátalált volna Napier tábornokra és az ő elveire, Mrs. Dreiss és az ő józan gondolkodása volt számára a vezércsillag. És Mrs. Dreiss úgy élt, ahogyan hitt. Sosem csapott volna be senkit. Nem úgy, mint az a szuka, az a gyilkos, Napier tábornok. Pepper odalépett az ágyhoz, és ujjával végigsimított a takaró mintázatán. Ahelyett, hogy diadalmasan jött volna vissza, menedéket keresett. Mindeddig biztos volt benne, hogy van egy otthona, ahová elmenekülhet, amikor az élet túl nehézzé válik. A menedék nincs többé. Mrs. Dreiss sincs többé, és nem maradt más, csak a keserű tudat, hogy azt kapta, amit megérdemelt. Nincs büszkeség, nincs segítség, nincs szerelem. Mrs. Dreiss elment. Pepper fájdalmas fintor kíséretében lehúzta a csizmáját. Óvatosan felmászott az ágyra, fejét a párnára tette, összegömbölyödött, és gyászolta az asszonyt, aki befogadott egy lázadó tinédzsert, talpra állította, segített neki magába nézni és elhatározni, hogy megváltozik – vagy meghal.

Négy Dan kilépett a verandára, és becsukta maga mögött az ajtót, ügyelve rá, hogy ne üssön zajt. Megborzongott rövid ujjú pólójában; hideg volt itt kint, mint éjszaka mindig, ilyen magasan a hegyek között. Kinyitotta a tárcáját, és előhúzott egy apró, lapos fülhallgatót és egy mikrofont. A veranda sarkára ment. Milliónyi csillag ragyogott az égen, fényüket nem halványította el sem felhő, sem szmog. Itt az ember, ha felpillantott az égre, az örökkévalóságot látta – és közben tudta, hogy a pokol itt van a földön. Ő tudta. Ott élt benne. És még most is benne él. Valahol az űrben kering egy műhold, amely veszi a hívását, és továbbadja egy helyre, egy irodába, egy telefonba. Megnyomta a hívógombot, és hallgatta a füttyöket és zúgásokat. – Graham hadnagy – Donald Jaffe ezredes hangja tisztán hangzott fel a fülében, és annak ellenére, hogy Washington D.C– ben két órával előbbre járt az idő, a férfi ébernek tűnt. – Valami probléma van? – Behatolót fogtam. – Ahogy szeme hozzászokott a sötétséghez, Dan lesétált a lépcsőn, kiment a felhajtóhoz, és először a garázs, majd a domboldalban álló pajta felé nézett. – Egy nőt, akit még tinédzserként ismertem. – Szabaduljon meg tőle! – Értettem. – Dan leguggolt a kaviccsal felszórt úton, keréknyomokat keresve. Felállt és leporolta a kezét. – Azonban furcsának tűnik, hogy most bukkant fel, az éjszaka közepén, egyedül... autó nélkül. Jaffe ezredes hangja élessé vált. – Úgy hangzik, mint egy hivatásos bűnöző. – Figyelembe véve a múltját, elképzelhető. – Bár a lány, még így, ezzel a hajjal is sokkal inkább középosztálybelinek nézett ki, mint bűnözőnek. Dan azonban eleget tudott, hogy ne dőljön be a külsőségeknek, vagy hogy azt gondolja, Pepper Prescott tartózkodott minden törvénytelenségtől. Mindig nyakig ült a bajban, amikor Diamondban lakott. Persze ő maga is. – Igen, ellenőrizzük le. Jobb, ha nem kockáztatunk. – Dan most hallotta a kimerültséget Jaffe ezredes hangjában. – Mi a neve? Mit tud róla? – A neve Pepper Prescott. Kora huszonöt év. Texasban született, legalábbis azt mondta. Árvaházakban nevelkedett. Diamondban, pontosabban itt a farmon élt tizenegy hónapig, amikor tizenhat éves volt. – Dan gondolkodott, mi mást tud még Pepperről, de nem hitte, hogy a lány lényéből áradó forróság leírása sokat segítene a keresésben. – Körülbelül ennyi. – Ez az összes információ? – kérdezte Jaffe ezredes hitetlenkedve. – Többet nem tudok mondani. Mrs. Dreiss halála után én magam is megpróbáltam megkeresni, de nem sikerült. Gondolom, más név alatt élt. – Miért próbálta megkeresni? – Bízz meg Jaffe ezredesben, hogy meglásd, ami fontos!

Ha Dan elmondta volna az ezredesnek, hogy Pepper a farm új tulajdonosa, biztos, hogy az ezredes gutaütést kap. Azonnal leállítaná a hadműveletet, azt pedig Dan nem hagyhatta, ezért csak annyit mondott: – Személyes ügyek, uram. – Személyes ügyek. Személyes kapcsolat? – Régi ügy. – Hmm. Dan tudta, hogy az ezredes gondolkodik, mert az ötlet az ő fejében is megfordult. – Igen, uram. Előfordulhat, hogy a barátaink rábukkantak erre a régi kapcsolatra, és beszervezték a lányt. – Túlságosan messzire nyúlik a dolog. – Dan szinte hallotta, ahogy az ezredes mérlegeli a lehetőségeket. – Rendben. A lehető leggyorsabban megszerzem magának az információkat. Nem akarjuk, hogy ott maradjon, ha egy ártatlan civil. – Ne aggódjon emiatt! Nem kell mást tennem, csak ráijesztenem. – Az idő által élesre csiszolt cinizmussal Dan megjegyezte: – El fog menekülni. Úgyis abban a legjobb. – Ha nem civil, kihallgatjuk. – Értettem. – Dan amúgy is tervezte a dolgot. És várta is nagyon, ugyanis nem mondta el Jaffe ezredesnek a teljes igazságot. Dan vágya, hogy kikérdezze Peppert, több volt, mint üzlet. Személyes jellegű volt. Egy régi szeretővel kapcsolatos kíváncsiság, és hogy ő maga hogyan reagál erre a szeretőre. Ma éjszaka Pepper nem csak ebbe a házba tört be, hanem áthatolt az őt körbevevő burkon ahhoz az emberhez, aki régen volt. Amikor engedett az ellenállhatatlan kényszernek, és megcsókolta a lányt, valami mindent elsöprő, eleven, régi, ugyanakkor szikrázóan új érzés öntötte el, és ő ráismert. Tiszta, valódi és primitív vágy – és egyáltalán nem meglepő, mert az elmúlt kilenc év során rengeteget gondolt Pepperre. Mrs. Dreiss halála óta komolyan nyomozott utána. És erre a lány fogja magát, és besétál az ő világába. Ez alkalommal nem fog olyan könnyen megszökni tőle. Ki fogja deríteni, hol volt eddig és mit csinált. Kideríti, miért jött ide. És az Úr kegyelmezzen neki, ha ő is egy közülük. Mintha nem bírná magába fojtani kíváncsiságát, Jaffe ezredes megkérdezte: – Nincs nyoma a fiúknak? – Nincs. Még mindig figyelteti mindegyiket? – Természetesen. – Az ezredes bosszúsnak tűnt, amiért Dan egyáltalán megkérdezi. – Két héttel ezelőtt szálltak le Vegasban. Néhány napig szerencsejátékoztak, úgy élték fel a nyereményt, mint aki holnap meghal, aztán egyenként eltűntek. Mind, kivéve kettőt, akik még mindig játszanak. A többiek szétszóródtak az ország északnyugati részén. Tizenkét órán belül odaérhetnek hozzád. – Schusterre várnak – jegyezte meg Dan elégedetten.

– Nyilvánvalóan gyenge vagy a sebesüléseid miatt, és egyértelműen védtelen. Elültettük az információt a tevékenységedről és a helyedről. Mi tartja vissza őket? Miért nem próbáltak még megölni? Dan vigyorgott Jaffe ezredes egyértelmű vágyán, hogy őt holtan lássa.– Talán rossz az irányérzékük. Rájöttek, hogy rossz úton járnak, és úgy döntöttek, átmennek puhány amerikaiba – tűnődött Dan. – Talán meg akarják kímélni magukat egy csomó bajtól azáltal, hogy rám küldenek egy régi barátnőt. – A házból mozgás hallatszott. – Jön a lány. Szóljon, ha sikerül valamit kiderítenie róla! A két férfi köszönés nélkül megszakította a kapcsolatot. Dan besurrant a házba, amíg Pepper a fürdőszobában volt, és bár már éjfél is elmúlt, bekapcsolta a konyhában a tűzhelyet, és nekiállt kávét főzni. Pepper nagyon szerette a koffeint, és régen számtalan estét töltöttek egy csésze porból készített kávé fölött, úgy téve, mintha Seattle– ben – vagy Párizsban – volnának. Dannek muszáj volt többet megtudnia a lányról és arról, hogy mit csinál itt, és remélte, a kávé illatával odacsábítja magához. Ez nem egyszerű látogatás volt. Pepper kétségtelenül küldetésben járt. Dannek pedig az volt a feladata, hogy kiderítse, milyen jellegű ez a küldetés, mielőtt túl késő lesz Pepper vagy az ő számára. Ahogy a lány besétált a konyhába, a férfi próbálta kielemezni a mozdulatait, arckifejezését, azt, ahogyan a kezét tartotta. Pepper időközben megszabadult a csizmájától, és olcsó, fehér zoknija le akart esni a lábáról. A dzsekije most is rajta volt, és összefogta magán, mintha fázna – akkor kétségtelenül fázott, amikor bemászott az ablakon. A szemében zavar és döbbenet ült, mintha valami olyan csapás érte volna, amire nem számított. Valóban így volt? Vagy tudta az igazságot Mrs. Dreissről és a farmról? Dan a konyhapultnak támaszkodott, megtöltött egy csészét kávéval, és Pepper felé tolta. – Köszönöm. – A lány nem nézett rá, és nem lépett közelebb, csak amennyire szükséges volt, hogy markába fogja a csészét. Aztán csak állt ott, bámulva a gőzölgő, barna folyadékot, mintha lenyűgözné a színe, és a férfi így időt nyert, hogy alaposan szemügyre vegye. Pepper sokat változott az évek során. Nagyon sokat. Kilenc éve a haja hosszú volt és hullámos, és a színe folyamatosan változott. Vörös, szőke, barna, botrányos rózsaszín, kék vagy lila tincsekkel benne. A színe most fekete volt, a fazonja pedig rövid, egyenetlen, és erősen göndör. Ez a fazon azonban alig emlékeztetett a régi, lázadó Pepperre. Az új Pepper arcformája a kamaszkori kerekből finom hosszúkássá érett, és az állandó élénkség, a nyílt ellenségesség elgondolkodó értelemnek adta át a helyét, amely akarata ellenére lenyűgözte a férfit. Az új Pepper mogyoróbarna szemében nem voltak zöld szikrák, inkább ködös szürkeség látszott bennük, és ma este fáradt volt, szomorú és gyanakvó. Hol lehetett eddig? Mi okozta ezeket a változásokat? Ki okozta ezeket a változásokat?

Talán egy férfi volt. Pepper olyan lány volt, akiért harcoltak a férfiak. Mindegy, milyen öreg lesz, az arca ezer hajót fog vízre bocsátani – de még ezzel a frizurával is legalább egy tucatot. Nagy meglepetésére a férfinak ez a gondolat sem tetszett jobban, mint az, hogy azért jött a lány, hogy őt megtalálja és megölje. Dan felé tolta a cukortartót, ami éles, karcos hangot adott ki, ahogy végigcsúszott a zöld csempével borított pulton. Pepper felriadt a hangra. Ránézett a cukortartóra, majd a férfira pillantott. Elkapta a tekintetét. – Köszönöm – szórakozottnak tűnt, mint akit sokk ért. Talán tényleg így történt. Talán tényleg nem érte utol egyiklevél sem, és teljesen véletlenül bukkant fel pont most. Persze, és James Bond tényleg rázva, és nem keverve szereti a rózsaszín koktélt. – Tehát... mit csináltál azalatt, amíg nem láttalak? – kérdezte Pepper majdnem közönyös, de nagyon civilizált hangon. Dan cinikus elismeréssel nyugtázta magában, hogy a lány társalgást kezdeményez, mintha teljesen normális dolog lenne kilencévi távollét után, éjfélkor beállítani valahová. Kár. Ezt a játékot nagyon ügyesen és elbűvölően játszotta egy ideig. Most már nincs türelme hozzá... és nem is érdekli. – Beálltam a szolgálathoz. Pepper letette a csészét, és mintha hirtelen megizzadt volna a tenyere, végighúzta a nadrágján. – A... szolgálathoz. Az olyan, mint a hadsereg? A férfi éles szeme minden mozdulatot rögzített. – Pontosan olyan, mint a hadsereg. – Csináltál valami... érdekeset? Különleges Hadtest, Terrorista Egység. A teljes igazságot azonban nem mondhatja el senkinek, különösen nem ennek a lánynak. – Semmi különöset. A férfi látta, amint Pepper melle emelkedik és süllyed, mintha kapkodná a levegőt, és hangja erőltetettnek tűnt. A lány megérintette a saját arcát ott, ahol a férfinak a sebhelye volt, és az ujja megremegett. – Ezt... ott szerezted? – Az amerikai katonákat nem mindenhol látják szívesen a világban – válaszolta a férfi, finoman körülírva a valóságot. – Nem, persze, hogy nem. Vajon a lány tud a nagy sebhelyről, amely keresztülszeli a hasát? Közölték vele, hogy az a gyenge pontja? Meggyőzték a lányt, hogy ki tudja innen csalogatni?

Ha azonban azért jött, hogy megölje, akkor ez nem az első megbízása, mert most úgy dőlt neki a konyhapultnak, ami valóságos paródiája volt az ellazulásnak. – Mióta vagy itthon? – Kevesebb, mint egy éve. Pepper ismét kézbe vette a csészét. – Biztosan hiányozhatott Diamond. Csodálkozom, hogy elmentél innen. Dan pillantása a lány szájára esett, ami enyhén duzzadt volt, egyetlen jeleként, hogy csókolózásuk nem csupán egy erotikus álom volt. Ugyanolyan volt a csókja. Sóvár, izgatott... az övé. Ez azonban csak illúzió. A lány már nem az övé. Most... Csak a jó ég tudja, kicsoda, vagy hogy miért van itt, de hirtelen a férfinak elege lett a finomkodásból. – Képtelen voltam itt maradni, miután szakítottunk egymással. Pepper keze megrándult. A kávé kilöttyent, de a hangja továbbra is szándékosan közönyös maradt. – Ostoba gyerekek voltunk. Ami közöttünk volt, az nem volt más, mint fiatalkori vonzalom. Én túl vagyok rajta. Biztos vagyok benne, hogy te is. – Egy pillanatra elhallgatott, mintha a férfi egyetértését várná, majd amikor Dan nem szólt, vállat vont. – Mindegy, én sosem nézek vissza a múltba. Még arra sem emlékszem, mi történt. Érzelem söpört végig a férfi lelkén egy tomboló hegyi folyó hevével, és ez az érzelem a harag volt. Annak az egy éjszakának az emléke volt, ami elűzte Diamondból. Arról az egy éjszakáról szóló álmok tartották fogva a dzsungelben, a sivatagban, Németországban és a Fülöp– szigeteken, kirángatva a mély álomból, hogy szembenézzen a csatakos lepedővel, és egész éjszaka fel– alá járkáljon. És ő nem emlékszik? Leszakított egy darab szalvétát a tekercsről, lehajolt, felitatta a kilöttyent kávét, aztán felnézett a lányra. Ez egy olyan testhelyzet volt, ami a fensőbbség érzetét adta két ember közül a gyengébbnek. Itt azt színlelhette, hogy nem érez mást, csak enyhe érdeklődést a lány és a válaszai iránt. – Mit gondoltál? Azt hitted, itt maradhatok, miután te elszöktél? – Ne... nem értem, miért ne maradhattál volna – dadogta a lány. A férfi lerohanta az igazsággal. – Mindenki tudta, mit csináltunk. Pepper úgy elsápadt, hogy napégette piros orra szinte világított. – Honnan tudta volna mindenki? Sötét volt. Nem volt ott senki. Senki nem látott minket. – Mi mást gondolhattak? Egyik este Mrs. Dreiss és te csúnyán összevesztetek, mert lógtál az iskolából... Pepper pontosan olyan elszánt képet vágott, mint azon a téli napon, amikor elment McCallba, és a gerincén egy apró sárkány formájú tetoválással tért haza. – ...Úgy robogtál el itthonról az én oldalamon, mint denevér a pokolból. Egész éjszaka kimaradtál, sört loptunk egy rendes boltból McCallban, ittunk, autókáztunk,

aztán olyan gyorsan húztál el a városból, hogy szinte látszott a kondenzcsíkod, engem meg itt hagytál a levegőben lógva. – Gombóccá gyűrte a papírszalvétát, és egy erőteljes mozdulattal belevágta a kukába. – A pletyka szerint megerőszakoltalak. A lány villámgyorsan felé fordult. – Micsoda? – Mrs. Dreiss is azt hitte. Idehívott, és valósággal szíjat hasított a hátamból. – Tisztázlak a vád alól. Nem erőszakoltál meg. – Pepper mindenhová nézett, csak Danre nem. – Nem beszélhetnénk esetleg valami másról? Nem, a fene egye meg! Túl sok éve vár erre a lehetőségre. Mi az ördögért kellett elszöknie? – Tudom, hogy nem volt jó. – Kérlek, maradj csendben! – Az a vicces az egészben, hogy már akkor is többet tudtam annál, mint amit megmutattam neked. De olyan rég vágytam rád, hogy teljesen elvesztettem a fejem. A lelkem mélyén zavarban voltam, amiért olyan hülyén viselkedtem, de nem tudtam parancsolni magamnak. – Shhh! – Pepper úgy nézett körül, mintha attól félne, hogy valaki meghallja, amit beszélnek. A férfi ennek ellenére zavartalanul folytatta. – Szűz voltál. Én viszont idétlen voltam, és nagyon kanos... – Nem, nem voltál! – A lány hangja halk volt, de határozott. – Nem volt rossz! Dan még mindig ott térdelt előtte. – Akkor miért menekültél el? – Azért, amit utána mondtál! A férfi erőltette az agyát, próbálva visszaemlékezni. Félig részeg volt, és teljesen lenyűgözte a lány. Semmi más nem jutott eszébe, csak néhány szó, amit a megnyugtatására motyogott. Ennek ellenére blöffölni próbált, úgy téve, mintha tudná, mit mondott. – Miért sértődtél meg azon? Pepper mondani akart valamit. Behunyta a szemét. Megint próbált beszélni. – Te nagyképű idióta! – sziszegte végül. – Semmit sem változtál! Ne törődj vele! Felejtsd el! Pepper nem fogja nyomra vezetni, legalábbis most biztos nem. A férfi felállt. Hadd jusson eszébe, milyen magas is ő. Hadd legyen ideges mellette. – Itthagytál, hogy egyedül nézzek szembe apámmal, Mrs. Dreisszal és mindenkivel a városban. – A gondolatra még most is rosszul érezte magát. – Senki sem tudott róla – ismételte a lány. – Mire befejeztem az ivást és a hőbörgést, már tudták. Pepper szeme elkeskenyedett.

– Akkor a te hibád. A lány vékonyabb lett. Egyáltalán nem sminkelt. Homloka és orra fehér, szeplős bőre csúnyán leégett. Bézsszínű, hosszú ujjú pamutfelsőt és hozzá illő nadrágot viselt, láthatóan olcsó ruhákat, mintha valami diszkontüzletben vásárolta volna. Unalmas színek voltak, mintha arra törekedett volna, hogy minél kevésbé legyen feltűnő. A nadrág kicsit hosszú volt, és a szára rongyos. Láthatóan sokat gyalogolt, egész idő alatt a szárakon taposva. Az egész lányból sütött az idegesség; olyan volt, mint egy macska július negyedikén. Ami ennél is fontosabb, fáradt volt – kiváló időpont egy gyanúsított kihallgatására. Dan hátralépett, némi teret adva a lánynak, és témát váltott, egy kevésbé személyes, de annál fontosabb dologra. – Te mit csináltál eddig? – Hogyhogy? – kérdezte a lány, egy kicsit túl gyorsan. Érdekes reakció. – Úgy értem, miből éltél? – Pepper láthatóan megnyugodott. – Tájkertész vagyok. – Cukrot kanalazott a csészéjébe, és megkavarta a kávét. – Nem mehet túl jól az üzlet, máskülönben nem lennél itt. Düh lobbant fel a lányban, megvilágítva vonásait, és a régi Peppert. – Talán azért jöttem, hogy dicsekedjek. – Talán. – Sikeres lehetett? De ha igen, miért nincs úgy öltözve, hogy mélyebb benyomást gyakoroljon az emberekre? Mit csinál itt? És ami még fontosabb: – Hogy kerültél ide? Pepper mély levegőt vett. – Azt kérdezed, hogy kerültem ide? Értette a férfit, de próbálta húzni az időt. Dan némán várt, tapasztalatból tudva, hogy a csend néha hasznosabb, mint a beszéd. Igaza volt. A lány kezdte kényelmetlenül érezni magát, és hadarva kijelentette: – Balesetem volt néhány mérföldnyire innen. Gyalog kellett jönnöm. – Jól vagy? – Jól volt. A férfi tudta, hogy jól van. Mozdulatain nem látszott fájdalom. – Persze, nincs semmi bajom. Azonban nem akart beszélni a történtekről. Egyre furcsább és furcsább volt. Amikor az emberek túlélnek egy balesetet, mindig szeretnek beszélni róla, még akkor is, ha ők voltak a hibásak. – Szóval baleseted volt. Nem sérültél meg. Idáig... gyalogoltál? – Igen, gyalogoltam. – Senki nem jött arra, aki felvett volna? – Egy kicsit eltévedtem. – Pepper megpróbált kortyolni egyet a kávéjából, de a keze remegett. – Letértem egy földútról.

Dan feszültté vált. Egy kicsit eltévedt? Igaz, a főút a hegyek között kanyargott, de egészen Diamondig aszfaltos. Olyan hátsó mellékutakon kellett jönnie, hogy letérjen egy földútról, ahol senki sem járt, amit még a madarak sem találnak meg. – Fel kell hívnod a gépkocsikölcsönzőt, és elmondani nekik, hogy mi történt. – Nem, dehogy! Az autó az enyém volt. – A lány hangja egyre feljebb ívelt, egyre kifulladtabb lett. – Egy embertől vettem. Megvannak a papírjai. Pontosabban megvoltak. A kesztyűtartóban voltak. Számos információ, ami azt igazolja, hogy az övé volt az autó. – Akkor a biztosítótársaságot. Pepper úgy nézett, mint akinek meg sem fordult a fejében a gondolat. – Igen, holnap felhívom őket. A férfi latolgatta az elhangzottakat. Vajon melyik része lehet igaz? – Tehát nem repültél Boise– ig. Végig autóval jöttél. – Igen. – Honnan? A lány vállat vont, mint aki nem látja okát, miért ne mondhatná el, és hangja határozottan csengett. – Denvertől autóztam idáig. – Tehát Denverben éltél. – Dan elgondolkodva szemlélte a lányt. Pepper olyan erősen keverte a kávét, hogy a folyadék valóságos örvényt alkotott a csészében. – Nem. Az egyik Mrs. Dreissnak küldött levél bélyegzőjén Denver volt, és amikor az asszony meghalt, Dan ott kereste Peppert. Nem sikerült a nyomára bukkannia, pedig igen jó kapcsolatai voltak. – Hol éltél? – Sokat utazom. Még mindig a régi Pepper. Semmi állásfoglalás, semmi vallomás. – Nagyon síkosak lehetnek az utak. Még most is elég sok a hó. Pepper letette a kávéscsészét, odalépett a mosogatóhoz, és felnyúlt az ablakpolcra, ahol Mrs. Dreiss az afrikai ibolyáit tartotta. Megfogta a fonnyadt leveleket. – A Sziklás– hegységen elég ijesztő volt átkelni. – Talán azért csúsztál le az útról. Úgy értem, rámentél egy jégfoltra. Szemrehányó pillantást vetve a férfira, Pepper vizet engedett a növények tálkájába. – Néhanapján azért meglocsolhatnád ezeket a virágokat. – Holnap visszaviszlek az autódhoz. Felvesszük a holmidat, és ide vontatjuk az autót. – A férfi felismerte a kifejezést a lány arcán: az előretolt alsó ajak, a merev,

acélos tekintet. Pepper éppen el akarta küldeni őt a pokolba, és Dan még nem érezte magát késznek, hogy oda menjen. Legalábbis nem egyedül. – Éhen halok. Van valami ennivaló? Ahányszor a lány kitért előle, a férfi annál inkább gyanakodott rá. – Aprósütemény. Pepper arca felderült. A szeme ragyogott, széles szája mosolyra húzódott. Aztán a mosolya megremegett, szemöldöke összeugrott, és hirtelen nagyon elveszettnek látszott. Bizonytalannak. – Ki...? Dan odament a mélyhűtőhöz, és elővett egy zárható műanyag dobozt. – Mrs. Dreiss sütötte, mielőtt meghalt. – Levette a hideg, merev fedőt, és a dobozt odanyújtotta a lánynak. – Eltettem neked. Pepper nagyot szippantott Mrs. Dreiss csokoládés aprósüteményének illatából. – Honnan tudtad, hogy eljövök? Ó, végre elérkezett a pillanat. A férfi szinte ledöfte a lányt a fontos információval. – Tudtam, hogy felbukkansz, ha megtudod, hogy Mrs. Dreiss rád hagyta a farmot. Pepper arca megnyúlt. A doboz kiesett elgyengült kezéből. A férfi elkapta, mielőtt földet ért volna.Tehát nem tudta. – Rám hagyta a... farmot? Az egészet? Úgy értem, a... farmot? – Pepper remegni kezdett, amit a férfi diagnózisa szerint a kialvatlanság, az éhség és a stressz okozott. Dan kivett három süteményt a dobozból, rátette egy papírszalvétára, és betette a mikrosütőbe. Pontosan hatvanhat másodperc kellett, hogy megfelelő halmazállapotú legyen. Nagyon jól tudta; magának elég gyakran csinálta. Letört egy darabot az egyik süteményből, és Pepper szájához tartotta. – Tessék, ettől majd minden jobb lesz. – Ez persze nem volt igaz, de abban biztos volt, hogy segíteni fog. Miközben Pepper rágott, a szín kezdett visszatérni az arcába. Már nem volt annyira megnyúlt az arca, vad a tekintete. Hagyta, hogy Dan még egy falatot a szájába tegyen. A férfi élvezte a lány szájának érintését az ujja alatt. Eljátszott a gondolattal, hogy megcsókolja és megkóstolja a csokoládé sötét melegét és a dió gazdag aromáját. A lány fejében azonban teljesen más járt, és nem törődött vele. Minden figyelme a jelenlegi helyzetre irányult. – Ezért vagy itt? Te vigyázol a farmra? Nem ez volt itt tartózkodásának az oka. Egyáltalán nem, de nem mondhatta meg az igazat a lánynak, ezért nagy gyakorlatának köszönhető leleményességgel hazudott. – Apa és én vezettük a farmot amúgy is, amióta az öreg Mr. Dreiss meghalt. A mi Mrs. Dreissünket csak a kert érdekelte. De ezt te is nagyon jól tudod. – Igen, emlékszem – felelte Pepper elhaló hangon.

– Könnyebb szemmel tartanom a dolgokat, ha itt lakom. – Valójában ez része volt egy vakmerő tervnek, amellyel igazságot akartak szolgáltatni sok ember haláláért. Dan megpróbálta tovább etetni Peppert, de a lány időközben magához tért annyira, hogy felismerje a gesztus intimitását. Kivette a süteményt a férfi kezéből, megette az első maradékát és a másodikat. Amikor végzett, letette a szalvétát, és a férfi szemébe nézett. – Amikor Mrs. Dreiss meghalt... amikor a végrendeletet kinyitották... kerestél engem? – Igen, kerestünk. Követtük a bélyegek nyomát a Mrs. Dreissnak küldött csomagokról. – Tett egy lépést a lány felé, azt az egy lépést, amire már percek óta készült. Peppernek így egyenesen fel kellett néznie rá, és a szemében rémület ült. – Ha egyik levél sem talált rád, ha nem azért jöttél, hogy igényt tarts a farmra, akkor miért vagy itt? A lány pupillája kitágult. Nagyot nyelt. – Azért jöttem, hogy igényt tartsak a farmra. Azért vagyok itt. – Hazudsz. A lány álla előreugrott. Mély levegőt vett. – Azt hiszel, amit akarsz. Annak nevezel, aminek akarsz. Hívtak már rosszabbnak is. Különben teljesen ki vagyok merülve. Most lefekszem. – A hálószobád elő van készítve. – A férfi szándékosan bántotta. Látnia kellett a fájdalmát. – Mrs. Dreiss azt akarta, hogy készen várjon, ha hazajössz. Az előreugró áll megremegett, de Pepper jól ismerte a férfit. Tudta, hogy most szándékosan kegyetlen. Szélesen elmosolyodott, összes fogát kivillantva. – Eltüntetek mindent, mielőtt beugrok az ágyba. – Fogta az utolsó süteményt, elfordult – és kissé megtántorodott. A férfi nem tudta, mit csinálhatott a lány, de abban biztos volt, hogy kimerült, zaklatott, hazudik fehér gyöngyfogain keresztül, és mindenképpen ki akarta deríteni, miért. Figyelte, ahogy eltűnik az ajtóban, tekintetét a lány sovány fenekére szegezve. Aztán a feje ismét megjelent a nyílásban, és a férfi egy pillanatra meglátta a régi, huncut Peppert. – Különben pizsamapartit tartasz? – kérdezte, az ebédlő padlóján összedobált takarókra mutatva. Elmosolyodott. És mint mindig, a mosolya torkon ragadta a férfit. Szeretett volna visszamosolyogni. Szerette volna elhinni a lány hazugságait. Szerette volna, ha minden rendben van, mert senki sem mosolygott úgy, mint Pepper. Senki nem osztozott az örömben olyan őszintén, olyan nagylelkűen. Az első alkalommal, amikor rámosolygott, tudta, hogy elveszett, és azóta sem talált vissza. Pepper Prescottnak nagyon sok mindenért felelnie kellett.

Öt Sonny Midler őrmester hátratolta cowboykalapját a homlokán, rákönyökölt a nyeregkápára, és vontatottan kijelentette: – Hé, Dan! Legközelebb, ha borjút akarsz billogozni, talán olyan lóra kellene ülnöd, ami nem dörzsöl le a hátáról egy fánál! Dan feltápászkodott a földről, leporolta magát, egy legyintéssel elintézte Sonnyt, majd odament Sámsonhoz, aki ostoba lóképén széles vigyorral szemlélte. – Seggfej vagy – mondta Dan. Maga sem tudta, hogy Samsonra vagy Sonnyra értette, de nem is számított igazán. Sonnynak tartozása volt Dannel szemben; az őrmestert rémesen bosszantotta, amiért ismét egy farmon kell dolgoznia. Sámson pedig mindig is komisz jószág volt. Mindketten megadták Dannek, amit akart ma reggel – a lehetőséget, hogy kiadja magából a csalódottság egy részét, amit Pepper felbukkanása okozott számára. – Jobban teszed, ha rendesen viselkedsz, Sonny! – Hunter Wainwright a farmon volt, amióta Dan vissza tudott emlékezni, és mindig durván viccelődött. – Dan a főnök fia. Dan őt is elhessentette, majd simán felült Samsonra, az átkozott világosbarna lóra, ami az övé volt tizenkét éve. Maga sem tudta, miért lovagol rajta; Sámson tényleg kihasznált minden alkalmat, hogy lerázza lovasait. Talán azért tartotta meg, mert Sámson volt a legnagyobb herélt, amit Diamond környékén valaha láttak. Vagy talán azért, mert Sámson mindig tudta az utat hazafelé. Dan most is oda indult. Három órát – reggel hattól kilencig – töltött az apja birtokán borjak billogozásával. Kemény munka volt, büdös és poros, durva, és más sem hallatszott, csak a borjak bőgése és a cowboyok szitkozódása. Az igazság az volt, hogy a műtét, amellyel rendbe hozták a beleit, meggyőzte Dant, hogy soha többé nem akar belső vérzést. Ezért aztán hallgatott a testére, sokat pihent a múlt ősszel és ezen a télen, és arra az elhatározásra jutott, hogy nyár végéig ismét formába hozza magát. Néhány cowboy gúnyt űzött belőle az első néhány alkalomkor, amikor abbahagyta a munkát és lelépett. Akkor Dan rájuk nézett, hosszan és keményen, és a fiúk attól kezdve befogták a szájukat. Tudta, pletykák keringenek arról, hogy mit csinált a seregnél, halálról, kétségbeesésről szóló szörnyű pletykák, de semmi, amit mondtak, még csak meg sem közelítette az igazságot. Amit régen tett – amit most tesz – , arról halvány fogalmuk sem volt. Éppen azért csinálta. Azért, hogy az emberek, akik oly keményen dolgoztak a farmon, soha ne ismerjék meg a magányt és a reménytelenséget. Dan búcsúzóul intett egyet, majd maga mögött hagyta a zajt, és elindult a réten keresztül Mrs. Dreiss farmja felé. A völgy hosszan kanyargott a még mindig hóborította csúcsok és a zöldülő lankák között. A völgy követte a folyót, amely végül beömlött a Kígyóba. Két birtok osztotta fel a völgyet: a Dreiss– farm és az apja farmja. A környező hegyek közül is sok a birtokokhoz tartozott, ahol a csordák kóboroltak telente. A hegyek határozták meg a környék képét. A hegyek hozták a téli viharokat, amelyek olyan hirtelen érkeztek és olyan tombolóak voltak, hogy még egy tapasztalt cowboyjal is előfordult, hogy eltévedt és halálra fagyott. A hegyek miatt voltak olyan

rövidek a nyarak, hogy néha még a Függetlenség Napjáig sem olvadtak el a hókupacok. Az itt élő emberek nevettek az időjáráson, és azt mondták, errefelé csak két évszak van: tél és augusztus, és teljesen igazuk volt. Azonban a hegyek voltak, amelyek kialakították Dan jellemét, keménnyé formálták, visszavonulttá tették, emberek vezetőjévé emelték... és hazahozták. A kórházban töltött fájdalmas időszak alatt két dolog tartotta benne a lelket: a tudat, hogy amikor hazajön, a sziklás csúcsok ugyanúgy itt lesznek, mint az örökkévalóság óta mindig... és az elhatározás, hogy ideje megkeresni Peppert. De nem ő találta meg. A lány talált rá. Ez pedig jelent valamit. Már csak azt kell kiderítenie, hogy mit. A szénapajta szép rendben volt, amikor Dan belovagolt. Beállította Sámsont az istállóba, és ellátta. Aztán fogta a telefont, tárcsázta az apját, és annyit mondott: – Visszajött. Russell farmer volt, de egyáltalán nem ostoba; alig néhány másodpercbe tellett, amíg rájött, hogy kiről is van szó. – Ő? Pepper Prescott beállított, hogy kérje az örökségét? – Nem t'om. Russell, mint egy vérbeli üzletember, azonnal a lényegre tért. – El akarja adni a farmot? – Nem t'om. – Mert ha igen, mi vagyunk az elsők a listán. Ezt tudnia kell, itt élt... – Russel hangja elakadt, amint leesett neki, mit mondott Dan. – Mit értesz azalatt, hogy nem tudod, ha hirtelen megjelent, hogy követelje az örökségét? Ezért jött, nem? – Nem tudta, hogy Mrs. Dreiss meghalt, csak amikor megmondtam neki. – Ezt mondta neked? – Russell hangja színtelen volt és megvető. – Hazudik. – Elég jó vagyok a hazugság igazságtól való megkülönböztetésében. A vonal másik végén támadt elgondolkodó csend alatt Dan szinte látta az apját, ahogy kora reggeli borostáját simogatja az arcán. Russell nem tudott arról, amit a fia a szolgálatnál végzett, de Dan hazugságfelismerő képességének valamiképp köze volt ehhez. Az apja azt sem tudta, pontosan mit csinál Dan Mrs. Dreiss farmján, de a fia nagyon megváltozott, és Russell emiatt kényelmetlenül érezte magát. Dan tisztában volt ezzel, és sajnálta is, de az események, amelyeknek szemtanúja volt, és azok a dolgok, amiket tett, minden érzelmet kiöltek belőle, kivéve a bosszúvágyat – egészen tegnap estig, amikor Pepper fehéren izzó haragot ébresztett benne közönyével, és kéken izzó vágyat a csókjával. – Ha nem az örökségéért jött, akkor miért van itt? – kérdezte Russell. A tyúkok kotkodácsoltak és kapirgáltak kint az udvaron, gilisztákat keresgéltek és halkan káráltak. – Nem t'om – mondta Dan, de azt tudta, hogy ki fogja deríteni. – Ismerve a lányt, nem lesz könnyű megtudni. – Igen. – Dan tisztában volt vele, hogy Pepper bajt hozott. Már az is baj volt, hogy az első dolog, amit vele tett, hogy leverte a lábáról és megcsókolta, és még nagyobb

baj, hogy a lány visszacsókolta. Baj volt, hogy hallgatta, ahogy zuhanyozott, mielőtt lefeküdt volna, és elképzelte, hogyan nézhet ki meztelenül. Baj volt, hogy szeretett volna bemászni mellé az ágyba, és megmutatni, miket tanult azoktól a nőktől, akiket arra használt, hogy őt kiverjék a fejéből. Igen, valóban bajt hozott. Russell hangja gyanakvóvá vált. – Nem zavar, hogy itt van? – Nem. – Most már az ő farmja – mondta Russell. – Ott is hagyhatod, foglalkozzon vele ő. – Lehet, hogy az ő farmja – emlékeztette Dan az apját – , de egyedül nem tudja vezetni. – Azt nem mondtam, de a házat egyedül is rendben tarthatja. Hazaköltözhetnél, és aztán mindennap átlovagolnál. – Russell hangja felélénkült. – Fiam, gyere haza! Jó volt tudni, hogy az apja szeretné otthon látni, de jellemző volt Russellre, hogy azt már elfelejtette, nem jöttek ki jól egymással, amikor Dan tizenéves volt, és most is akkor volt a legjobb, ha külön házban éltek. Ennek az volt az oka, hogy az apja „mindent tudott". Tanácsokat adott Dannek, hogyan kezelje azokat a sebeket az arcán és a hasán. Megmondta, hogyan fektesse be a pénzt, amit a hadseregnél keresett, és milyen furgont vegyen. Még a legmegfelelőbb lányt is kiválasztotta Dan számára, akit feleségül vegyen, így aztán Dan átköltözött Mrs. Dreisshoz azzal az állítólagos céllal, hogy segít neki elvezetni a farmot. Az igazság az volt, hogy ha nem hagyja ott az apját, a két erős akaratú férfi között előbb– utóbb tettlegességig fajult volna a dolog. Ennek ellenére szerették egymást, és Dan azt mondta: – Még nem jöhetek haza, apa. Talán később. Meglátjuk, hogyan mennek a dolgok. Sámson hátrafordította fejét, megszaglászta a telefont, majd nagyot fújt bele. – Mi a pokol volt ez? – kiáltotta Russell. – Sámson. – Dan megvakarta a ló orrát. – Egyszerűen nem értem, miért pont azon a nagy, gonosz jószágon lovagolsz – jelentette ki Russell zsémbes hangon. – Csak baj van vele. – Rád emlékeztet. – Dan belenézett Sámson barna szemébe. A ló viszonozta a pillantását, és az orrát még erősebben a tenyerébe fúrta. – Nagyon vicces. Hallottam, hogy ma reggel voltál borjút billogozni. Gyorsan eljutott Russell fülébe a hír. – Igyekszem megszolgálni az ellátásomat. Russell aggodalmának mértékét mutatta, hogy ismét visszaterelte a beszélgetést Pepperre. – Fiam, ne hagyd, hogy megint beléd mélyessze a karmait! – Ne aggódj, apa! Kézben tartom a dolgokat.

– Ugye még nem estél bele a hálójába? – Talán Russell jobban ismeri őt, mint azt gondolta. – Apa, soha ki sem kerültem belőle. Miközben Russell szitkozódott, Dan bontotta a vonalat. Még egyszer megvakarta Sámson orrát, majd felvette a mellényét, ami az inge alatt lapuló pisztolytáskát és pisztolyt volt hivatott eltakarni, és kisétált a hűvös reggelbe. Miközben megnyújtogatta izmait, őszinte imádattal és csodálattal pillantott végig a völgyön. Az otthonán. Erről a helyről Dan nem látta az apja házát. A házak a völgy– két ellenkező végén épültek, többmérföldnyire egymástól, és takarásban, mert a két család így akarta. Az ő családja mindig törekvő volt, jól megélt a farmerkedésből. Nyolc négyzetkilométer volt az övék, és még egyszer annyit béreltek. A Dreiss család sosem ért túl sokat, legalábbis Russell szerint. Két és fél négyzetkilométeren gazdálkodtak, csapnivaló munkát végezve a gazdag földön. Amikor az öreg Dreiss meghalt, és a feleségén kívül nem hagyott más örököst, Russell várakozón dörzsölte a kezét. Azt hitte, Mrs. Dreiss eladja neki a földjét. Dan visszagondolt a felfordulásra, amikor az idős hölgy már az első alkalommal azt mondta, nem adja el a földet. A rá jellemző szókimondással kijelentette, esze ágában sincs megválni a kertjétől és beköltözni a városba egy csomó ostoba ember közé. Megtartotta az otthonát, és Russell és ő vonakodva bár, de elfogadták a döntését. Dan családja vezette a farmot a bevétel csinos részéért, Mrs. Dreiss pedig ott élt a házában és gondozta a kertjét, amit mindig határtalan lelkesedéssel végzett. Dan arra gondolt, hogy az idős hölgy valószínűleg tudta, hogy szívbeteg, mert halála előtt hagyta a házat és a pajtát leromlani, és minden energiáját imádott kertjére fordította. Csupán egyszer, amikor a verandán ültek ketten, és nézték a naplementét, beszélt Pepperről, és hogy mennyire szeretné újra látni a lányt. Felemlegette azokat a dolgokat, amiket Pepper csinált, amikor még itt lakott, és azon tűnődött, mostanában mit csinálhat. Hosszasan töprengett, vajon Pepper korábbi élete hogyan járult hozzá vadságához. Nem mondott semmi olyat, amit Dan ne tudott volna, de nagyon bosszantotta, hogy Mrs. Dreiss ilyen melegen beszél egy lányról, aki megszökött. Peppernek vissza kellett volna jönnie. Tudnia kellett volna, hogy Mrs. Dreiss szeretné látni. Kora tavasz óta Dan rengeteg időt töltött a régi festék kaparásával, festéssel, kerítésjavítással és gyomlálással. Néha, amikor kinézett a kertbe, szinte látta Mrs. Dreisst, ahogy kezét a derekára téve felegyenesedik, és kalapjának nagy karimája lebeg a szélben. Nagyon sok halált látott a hadseregnél. Idővel elfogadta, mint az élet részét, azt azonban még mindig képtelen volt elfogadni, hogy Mrs. Dreiss meghalt. Miután hazajött, az idős hölgy volt az egyetlen, aki megértette Dan igényét a magányra. Azt viszont nem tudta, hogy egyben fojtogató bosszúvágy is tombol benne. Amikor Mrs. Dreiss meghalt, Dan meghívta Jaffe ezredest a farmra. Jaffe ezredes alacsony, kövérkés, fehér bőrű férfi volt, valóságos szervezőzseni, aki rejtélyes módon mindig kitalálta az ellenség következő lépését. Legalább annyira nem illett a farmra, mint amennyire a harctérre nem illett volna, de Dannek célja volt a

meghívással. Körbevezette az ezredest a két farmon, akire mély benyomást gyakorolt a hely elszigeteltsége és a nehéz domborzati viszonyok, aztán aznap este, Mrs. Dreiss konyhájában, Dan mindkettőjüknek kevert egy skót whiskyt, és előadta a tervét. Dan odanyújtotta Jaffe ezredesnek az italt. – Ezredes, ön szerint is én vagyok a legjobb terroristaellenes harcos az egységnél? Jaffe ezredes először meglepődött, majd gyanakodni látszott. – Igen, a legjobb. Elintézném, hogy megkapja a Lila Szívet és a Becsületrendet, de tudja, hogy ez lehetetlen. – Engem az nem érdekel. Sokat tanultam a hadseregnél. Megtanultam, hogyan gondolkodjam. Megtanultam, mi a becsület. Megtanultam, miért érdemes harcolni. Miért érdemes meghalni. – Dan elindult a nappali felé, és közben még hozzátette: – Gondolkodtam. Nem vagyok benne biztos, hogy elégedett vagyok a halálommal. Jaffe ezredes követte. – Hadnagy, önnek nincs választása. Megölte Schuster egyetlen fiát közelharcban. El kellett terjesztenünk az információt, hogy ön meghalt, és úgy intézni, hogy meggyőző legyen, különben Schuster nem nyugodott volna addig, amíg meg nem öli. Dan intett Jaffe ezredesnek, hogy üljön a hintaszékbe. – Tudom. Tudom. – Leült a kanapéra, kortyolta az italát és várt. Jaffe ezredes gömbölyű térdére terített egy gyapjúkendőt, és addig igazgatta, amíg elégedett nem volt vele, aztán belenézett Dan szemébe. – Azt akarja mondani, Schuster tudtára akarja adni, hogy életben van? – Hat éven keresztül mindig sikerült egérutat nyernie. Több robbantásnak ő a kitervelője, mint amennyire vissza tudok emlékezni. Egyetlen dologgal lehetne a mi területünkre csalni... – Dan hangja sokat sejtetően elhalt. – Ön az. És ő tartozik önnek. – Jaffe ezredes elgondolkodva simogatta a pohár szélét, majd mintha hirtelen magához tért volna, megrázta a fejét. – Túlságosan veszélyes. Felállíthatnánk ugyan egy csapdát, amiben ön lenne a csali, de ahhoz, hogy ez működjön, teljesen egyedül kellene itt lennie, vagy a közelben. – Egy ideje már így is egyedül élek ebben a házban – mutatott rá Dan. – És amióta visszajöttem, nem járok sehová. A cowboyok időnként benéznek hozzám, de én nem járok le a városba. Semmit sem kellene változtatnom a szokásaimon vagy az életmódomon. Dan látta, hogy Jaffe ezredesnek tetszik a dolog, de még nem adta be a derekát. – Azt mondta, nem az öné ez a hely. Nem fog megjelenni az új tulajdonos, és kérni a farmot? – Nem. Megpróbáltam értesíteni az örökségéről az illető hölgyet, de nem sikerült rábukkannom. – Pedig Dan szerette volna megtalálni. Szinte mardosta a kíváncsiság, mi történhetett Pepper Prescottal. De Pepper, és az ő kíváncsisága, várhatott. – Minden tőlem telhetőt megtettem, így az új tulajdonos nem hibáztathat, és ha túl leszünk az egészen, valamiképp megtalálom, és átadom neki a farmot.

– Úgy érti, azt, ami megmarad belőle? – Jaffe ezredes rácsapott a hintaszék karfájára. – Dan, legyen esze! Ez nem fog működni. Túlságosan veszélyes! Ez alkalommal tényleg megfog halni. Dan előrehajolt. – Van egy kis kunyhó fent a hegyek között, félig a sziklába építve, az apám birtokán. Oda elrejthetnénk a felszerelésünket. – Igen, ez megoldható lenne – ismerte el Jaffe ezredes – , de nem fogjuk megtenni. – Semmivel sem vagyunk közelebb Schusterhez, igaz? – Dan kitalálta a választ Jaffe ezredes hallgatásából. – Hány amerikait kell még megölnie, mielőtt elég elszántak leszünk, hogy tegyünk valamit? Hány gyereknek kell még meghalnia? Mennyi szenvedést és fájdalmat kell még okoznia? Jaffe ezredes kortyolt a whiskyjéből. – Mi lenne, ha valakitől meghallaná, hogy életben vagyok, visszavonultan és védtelenül élek, mint egy király, csodálatos elszigeteltségben Idaho hegyei között? Lassú mosoly terült szét az ezredes arcán. – Ide kellene jönnie, hogy ellássa a baját. – Személyesen kellene idejönnie. – A magas, barna hajú, kék szemű, nyílt mosolyú, szívélyes modorú Annar Schuster volt az egyetlen ember a világon, akit Dan szeretett volna látni, elfogni és megölni. Azokért az ártatlanokért, akiket Schuster megölt. Egy kedves kicsi lányért. – Schuster nem engedheti meg magának, hogy kitudódjon: legyőztem a fiát. Jaffe ezredes felhorkant. – Megölte a fiát. – Pontosan. Es még ha ez az információ sosem szivárgott ki, akkor is rágni fogja a lelkét, hogy életben vagyok, az ő kölyke pedig halott. – Elkaphatjuk – foglalta össze Jaffe ezredes. – Csak azt nem tudom, hogy egyúttal önt is megmenthetjük– e. – Tisztában vagyok a kockázattal. – Ha minden jól megy, akkor is csak ötven százalék esélye volt az életben maradásra. – Bízzon bennem! Átkozottul jó katona vagyok. Nem egy harcban életben maradtam, amikor semmi esélyem sem volt rá. – Az hírlik magáról, Graham, hogy nagyon szerencsés, de a szerencse is elfogy egyszer. Legutóbb majdnem otthagyta a fogát. Dan igyekezett elrejteni diadalát, és rátért a szervezésre. – El kell hozzájuttatnia az információt, hogy életben vagyok. Valamelyik embere „derítse" ki! – El tudom intézni. Dan magasra emelte a poharát. – Ebben biztos voltam.

Jaffe ezredes a tévé sötét képernyőjére meredt, és gondosan formálva a szavakat így szólt: – Schuster terroristái tudják, hol vagyunk és mit fogunk tenni, mielőtt megtennénk. Szedik lefelé az embereinket, egyenként és csoportosan. Dan ezt nem tudta, de helyesen értelmezte az információt. – Vagyis van egy forrásuk a hadseregnél. – Igen. – Fel kell használnia engem. – Igen. – Dan látta, hogy Jaffe ezredes számításokat végez fejben. – Körülbelül egy hónap múlva. Ennyi időbe telik, amíg feltűnés nélkül felszállítjuk a fegyvereket, és felállítunk egy kerületi őrző rendszert. Szüksége lesz segítségre a városban és a farmon is.– Időnként megjelennek a városban átutazók. Művészek és olyanok, akik szeretik a friss hegyi levegőt. Küldjön néhány katonát a szállodába. Jaffe ezredes megnevezett néhány embert Dan régi egységéből. – Wagner és Yarnell... biztosan meglepődnek, ha a feltámadásáról hallanak. – Ami a farmot illeti, mielőtt beállt a seregbe, Sonny Midler cowboy volt Coloradóban. Nagyszájú, de ügyesen bánik a fegyverrel, és ha valakivel, akkor vele védetném a hátamat. Felveszem a csorda mellé. Gyorsan befog illeszkedni. – Dan elvigyorodott. – Szegény fickó. Azért állt be a seregbe, hogy minél távolabb legyen a farmtól. Jaffe ezredes fáradt, barna szeme elkeskenyedett. – Jó ideje töri ezen a dolgon a fejét, igaz? – Amióta kikerültem a kórházból, a gyógyulás egyszerre volt fájdalmas és unalmas. Vagy azzal tölthettem az időt, hogy magamat sajnálom, vagy azzal, hogy terveket készítek. – Dan kellemetlen mosolyt villantott fel, és hagyta, hogy a whisky végigperzselje a nyelőcsövét. – A tervezgetést választottam.

Hat Dan végigment az ösvényen. A fehér deszkaburkolatú ház egy dombocskán állt, ahonnan jól lehetett látni a völgyet és a hegyeket. Magas, kékes színű lucfenyők ölelték körbe a pázsitot, télen szélfogóul, nyáron árnyékot szolgáltatva. Bent a házban Pepper aludt ugyanabban a szobában, amiben régen is lakott. Csalódottság sercegett az ereiben. Csalódottság, szenvedély és mardosó vágy, hogy ráerőltesse a lányra az uralmát. Kilenc évvel ezelőtt is pontosan így volt. Tinédzserként ő volt a legnagyobb vagány három völgyben, neki volt a legmenőbb autója, megnyert minden rodeódíjat, elcsavarta a legnépszerűbb lányok fejét. És jó volt mindenben, autóvezetésben, lovaglásban és csábításban. Mindenki ellenállhatatlannak tartotta. És akkor megjelent Pepper a városban. Dan megállt a verandán. Felakasztotta kalapját a fogasra. Lehúzta a csizmáját. Mrs. Dreiss megtiltotta, hogy sarat hordjon be a konyha tiszta padlójára. Amióta maga végezte a takarítást, komor elismeréssel gondolt vissza az idős hölgy józan eszére. Mezítláb megállt a konyha közepén, és hallgatta a csendet. Csak nem szökött meg Pepper, amíg ő nem volt itthon? Nem. Az lehetetlen. Még ha nem is azért jött, hogy megölje, örökölt valamit. Bármilyen sikeres vagy sikertelen volt a tájkertészetével, bolond lenne elsétálni a farmról, ha van egy lelkes vevője – és az van. Dan bement a fürdőszobába, megmosta a kezét és az arcát, aztán felemelte a fejét, félig– meddig arra számítva, hogy amikor megfordul, a lány ott fog állni az ajtóban. Ehelyett azonban csak a süket csönd fogadta. Tenyerét a fürdőszoba és Pepper szobája közötti falra fektette, és szinte érezte a lányt. Ott volt bent, és jelenléte mindent meghatározott. Pepper visszajött, és Dan bosszút akart, kielégülést, igazságot, az ügy lezárását... A pokolba, maga sem tudta, mit akar, de azt tudta, hogy Pepper megadhatja azt, amit akar. Tartozik neki a lány. Tartozik neki sok– sok idővel. Bement Pepper hálószobájába, megállt, és nézte a régi ágyában alvó lányt. Nagyon mélyen aludt; egyik keze a falnak támaszkodott, másikat behajlítva az álla alá dugta. Hosszú ujjú, fehér hálóinget viselt, ami valamikor az övé volt, és a takarót letolta magáról derékig. Kissé duzzadt szája nyitva volt, és lassan, mélyen lélegzett. Halk horkolása teljesen levette a férfit a lábáról. A keze ott lebegett a levegőben, vágyva arra, hogy megsimogassa. Ma már jobban nézett ki. Volt némi szín az arcában, és rajta néhány gyűrődés a párnától. Fekete haja összevissza, kócosan meredezett. Bájos volt. Elbűvölő. Ártatlan. Pepper arra tért magához az első mély álmából öt nap óta, hogy egy magas férfi hajol fölé. Fogalma sem volt, hogy hol van. Nem ismerte fel a férfit. Csak arra emlékezett, hogy valaki meg akarja ölni. Ösztönösen védekezett. A férfi ágyékába öklözött. A férfi még éppen időben mozdult. Ahogy az ökle nekicsapódott a combjának, a férfi hangosan elkáromkodta magát. Most már tudta, ki az.

Dan volt. Ez pedig Mrs. Dreiss háza. Biztonságban van. Felnézett Danre, aki úgy nézett ki, mint egy harcos. Egy vadember. Legalábbis remélte, hogy biztonságban van. A férfitól és saját magától. A szívverése hangsebességről lassan visszaállt normálisra. – Mi a fenét képzelsz, mit csinálsz? – Dan halk, mormogó hangon beszélt, de Pepper nem esett abba a hibába, hogy nyugodtnak gondolja. – Elpusztíthattad volna a Grahamek jövendő nemzedékét! Pepper hirtelen nagyon ideges lett. Felkönyökölt. – Te mi a fenét képzelsz, mit csinálsz? Bejössz a szobámba, mialatt alszom? – Édesem, a másik lehetőség bejönni a szobádba, mialatt ébren vagy, az viszont teljesen más eredményhez vezethet. – Dan kék farmeringet és kifakult, terepmintás mellényt viselt. Ha lehet, most még jobban nézett ki, mint előző este, ez pedig sokat elárult. Előző este majdnem kedves volt. Most pedig egy seggfej. Egy magas, széles vállú, jóképű seggfej. – Hidd el, nem fog! – csattant fel Pepper. Függetlenül attól, mit mondott, függetlenül attól, hogy a csókja olyan jóleső és édes ízű volt, mint hideg napon a forró csokoládé, függetlenül attól, hogy a gyomra összerándult a férfi látványától... Nem fog bekerülni az ágyába. Egyetlenegyszer csavarta el a férfi fejét. Képtelen lett volna elviselni ismét a következményeket. – Halálra ijesztettél. – Leplezendő a beismerést, megkérdezte. – Mit csinálsz itt? – Az itt Pepper hálószobája volt, amely ragyogott az ablakon beáradó napfényben, és falait a tíz évvel ezelőtti mozifilmek plakátjai díszítették. Dan szemügyre vette a lányt régi flanel hálóingjében, amelyet vidéki viseletre terveztek, ahol a tél szörnyű megpróbáltatás, és ahol nincs központi fűtés. És bár semmi sem változott az arcán, Pepper úgy érezte, Dan magában nevet rajta. Nagyon jó. Úgy nevet, ahogy akar. Itt fent a farmon, attól kezdve, hogy az utolsó hókupac is elolvadt a ház körül, Pepper mindig nyitott ablaknál aludt, ünnepelve megszabadulását a félelemtől, ami mindennapos volt a városban. Esze ágában sem volt változtatni a szokásán csak azért, mert a férfi meglátta a hálóingjében. Dan szeméből eltűnt a humor szikrája. – Arra gondoltam, hogy esetleg megszöktél. – Hogyan szökhettem volna meg? – Pepper beleharapott a szája szélébe. Nem állt szándékában emlékeztetni a férfit arra, hogy gyalogosan érkezett. – Igen, ez igaz. Nincs autód – mondta a férfi lágyan. – A legjobb lesz, ha ma elvontatjuk ide. Pepper minden azonosító jegyet és jelet eltávolított az ócska roncsról, amit Coloradóban vett. Kivette a hátizsákját a hátsó ülésről, a vállára lódította, aztán lelökte az autót a legmagasabb szikláról a legeldugottabb úton, amit csak talált. Esze ágában sem volt utána menni. – Nem tehetjük. Lehajtottam egy szikláról.

A férfi megmerevedett. – Azt mondtad, az útról hajtottál le. – így is van. Nagyon magas út volt. – Egy szikla. És hogy a pokolba sikerült kiszállnod? Ha tudná... – Kiugrottam. A férfi szemmel láthatóan igyekezett megőrizni a türelmét. – Hogyan hajtottál le az útról? Elaludtál? Valamit mondania kellett. – Minden bizonnyal. – Miért nem álltál meg pihenni? Nagyon jól tudod, milyen veszélyesek a hegyi utak! – A férfi barna szeme olyan sötét volt, hogy szinte átment feketébe, és úgy dorgálta Peppert, mintha aggódna. Pepper azt kívánta, bárcsak inkább közönyös lenne. – Minél hamarabb ide akartam érni. Összezavarodtam. – Mit mondtál, melyik úton jöttél? – Nem mondtam semmit. Fogalmam sincs, melyik volt. – Karjával széles mozdulatot tett. – Földút volt. Erősen fújt a szél. – De azért minden gond nélkül sikerült idetalálnod. – A férfi fenyegetően előrehajolt, és szinte nyársra húzta a tekintetével, mint akinek nagy gyakorlata van a kihallgatásban. – Azért mégiscsak lehetett valami fogalmad arról, hogy hol vagy. Pepper örült volna, ha Dan végre befogja a száját. – Elindultam lefelé a hegyről, és itt kötöttem ki. Hosszú időbe telt, mire a férfi válaszolt. – Szerencsés vagy. – Bizony. – Pepper beharapta az ajkát, és megpróbálta egy szegény, határozatlan nőszemély benyomását kelteni. – Olyan félelmetes volt, az egész összemosódik, ahogy visszagondolok. Dan lehajolt, öklére támaszkodott a lány mellett, és mélyen belenézett a szemébe. Úgy tűnt, egyáltalán nem hatotta meg a történet. – Miért van olyan érzésem, hogy hazudsz nekem? Azért, mert tényleg hazudott. Ki az a férfi, aki átlát a tehetetlen nő álarcán, és józanul reagál? Csak Dan – aki olyan jól ismeri. Pepper közel dugta az arcát a férfiéhez, nem törődve teste melegével, nem törődve az ismerős illattal, úgy téve, mintha teljesen hidegen hagyná a férfi közelsége. – Muszáj neked itt lenned? A férfi felegyenesedett, és odasétált a komódhoz. – Itt? A hálószobádban? Vagy itt, a farmon?

– Tudod te nagyon jól, mire gondolok. Itt, a farmon. – A férfi annyira idegesítette, mint egy tövis a zoknijában. – Azt mondtad, Mrs. Dreiss rám hagyta ezt a helyet. – Te pedig azt mondtad, azért jöttél, hogy igényt tarts rá. Egy kicsit még mindig kába volt az alvástól, de azt tudta, hogy előző este a férfitól hallott először Mrs. Dreiss haláláról. Dan pedig azt tudta, hogy fogalma sem volt az örökségről, Amikor megérkezett. Ostoba hazugság bukott ki a száján, a kimerültségnek és az ingerültségnek köszönhetően, és ezt most tisztáznia kellett. – Nem tudtam az örökségről, mielőtt idejöttem volna. Azért mondtam, mert... – Mert mindig odavágsz, amikor megtámadnak. Megpróbálod rávenni az embereket, hogy a legrosszabbat gondolják rólad. Pepper kihúzta magát, és próbálta közölni Dannel, hogy már nem a makacs, dühös lánnyal van dolga, akit régen ismert. – Nem! Már nem! – Tegnap este ezt csináltad. – Tegnap este... tegnap este nagyon ki voltam akadva. Amikor elmondtad, hogy Mrs. Dreiss elment... szent ég, még mindig nem hiszem, hogy nincs többé. – Ez tényleg igaz volt, és a könnyek, amelyek eddig elkerülték, hirtelen feltörtek belőle, elzárták a torkát és végigfolytak az arcán. Dan, mint egy olyan férfi, aki minden áldott nap síró nőkkel szembesül, nyugodtan felvett egy papír zsebkendőt a komódról, és a lánynak nyújtotta. Peppert görcsbe rántotta a fájdalom és a bánat, és hosszabb ideig sírt, mint gondolni merte volna. Ugyanakkor végig foglalkoztatta a gondolat, hogy vajon miért most tört rá a gyász, Dan előtt? Neki annak a nőnek kell lennie, akit korábbi élete töredékeiből épített fel: ambiciózus, hűvös és logikusan gondolkodó. Amikor végre sikerült összeszednie magát, megtörölte az arcát és kifújta az orrát. – Bocsáss meg! Nem állt szándékomban témát váltani. – Megpróbált belenézni a férfi szemébe, de az állánál feljebb nem jutott. – Már nem próbálom kényszeríteni az embereket, hogy a legrosszabbat gondolják rólam. Megváltoztam. – Az emberek nem változnak meg. A férfi hűvös megjegyzése egy pillanat alatt elűzte bátortalanságát, és most már sikerült belenézni a szemébe. Azt mondta, a hadseregben szolgáit. Katona volt. Hol? Ki volt a parancsnoka? Ismeri Jennifer Napier tábornokot? Pepper hirtelen rosszul érezte magát. Dan esetleg Napier tábornok parancsnoksága alatt szolgált? Talán Dan is olyan elvakultan imádta, mint ő? Hogyan nézne rá, Pepperre, ha gyilkossággal vádolnák? Vajon átadná az igazságszolgáltatásnak Napier tábornok parancsára? Ezek voltak azok a kérdések, amelyeket Pepper nem mert feltenni Dannek. Nem akart belekeveredni Dan életébe, de ami még ennél is fontosabb, nem akarta, hogy Dan belekeveredjen az ő életébe. A tábornok kedvenc axiómája jutott eszébe. Ne védekezz! Támadj! Jó tanács.

– Te változtál meg. A férfi féloldalra döntötte a fejét. – Más is mondja. Dan valóban megváltozott. Régen egy pökhendi srác volt, akinek érzéki mozgása minden női szemet megfogott Adams megyében. Úgy mozgott, mintha ő parancsolna a napnak, a holdnak és az északi szélnek, és ezért minden nő – öreg és fiatal – felfigyelt Dan Grahamre. Most másképp mozgott. Minden mozdulata macskaszerű volt, óvatos, mintha arra számítana, hogy bármelyik pillanatban fejbe vághatják hátulról. Ügy ment, mint aki meg tudja magát védeni. Mint aki megvédte magát. És bronzbarna bőre és rezzenéstelen arckifejezése mögött Pepper valami sötétséget, fekete és mély örvényt érzett, ami kiszívott minden fényt a férfi lelkéből. Úgy tűnt, mindennek tökéletesen tudatában van maga körül, még Peppernek is. Különösen neki. Elégedettnek látszott, hogy a közelében van, és a lány ezen elgondolkodott... – Mrs. Dreiss halála után hogyan próbáltál megtalálni? – írtunk az utolsó ismert címedre. – Elköltöztem. – Sokat költöztél. Peppert az idefelé úton végig kísértette georgetowni kalandja. Az autogramkérés estéjén mindent elmondott magáról Napier tábornoknak. Azt, hogy Texasból származik, árva gyerek volt, és a szülei bűntényt követtek el. Ezeknek az információknak a segítségével, és Pepper álnevével – Jackie Porter – ami benne volt a garázsban elejtett dedikált könyvekben, a tábornok idővel képes lesz lenyomozni Pepper életének szakaszait. Mi is volt a tábornok másik axiómája? Légy alapos minden törekvésedben! Előbb vagy utóbb a nyomok ide fognak vezetni. Diamondba. A farmra. És ha Dan felkavarja az üledéket, amivel Pepper befedte a nyomait, az előbb– utóbból előbb lesz. – Írtál mindenhová, ahol laktam? Beszéltél a rendőrséggel? Kerestél az interneten? – Nem sikerült a nyomodra bukkannom, még az interneten sem, a rendőrséget pedig egyáltalán nem érdekelte a dolog. Nem foglalkoznak az olyan eltűnt személyek felkutatásával, akik nem szeretnék, ha megtalálnák őket. – Mikor kerestél utoljára? – Néhány hónapja. Pepper kissé megnyugodott. A múltban több álnevet is használt. Ha Dan nem tudta Diamondtól Washingtonig lenyomozni, akkor Napiernek is bele fog telni némi időbe, amíg Washingtontól Diamondig lenyomozza. Figyelnie kell a híreket, hátha hall valamit arról a szukáról, aki elárulta az országát. Elárulta az összes embert, aki ott állt sorban abban a könyvesboltban, és ugyanúgy elvakultan csodálta, mint Jackie Porter.

Peppernek körül kellett néznie a környéken, keresni valami búvóhelyet, és kitalálni, hogyan védheti meg magát, ha az az e– mail, amit abból a denveri internetkávézóból küldött, nem érkezett meg időben a megfelelő hatósághoz. Pepper nagyot nyelt. Nem tudta, jó helyre küldte– e azt az elektronikus levelet, vagy hogy Vargas szenátor felismeri– e a nevét. Pepper építette a szenátor városi házának a kertjét, és a férfi nagyon elégedett volt a munkájával, de a szenátorok egy év alatt nagyon sok emberrel találkoznak. És ha a szenátor meg is kapta az e– mailt, hinni fog neki! Pepper rámutatott, miszerint nem csak a saját, hanem az egész ország biztonsága miatt is aggódik, hiszen ezzel veszélyes rés támadt a nemzetbiztonság pajzsán, méghozzá igen magas szinten. A szenátor volt a megfelelő személy, akit értesített? Peppernek fogalma sem volt, hogyan működnek ezek a dolgok; ő egy kertész volt, akinek semmi köze nem volt a kormányhoz, annak ügynökségeihez és a törvényhez. Pepper tudta, hogy amíg a tábornokot el nem fogják, nem alhat nyugodtan – és ahányszor robbantásos merénylet történik a világban, mindig arra fog gondolni, hogy biztosan Jennifer Napier tábornok is benne van a dologban. Dant el kell távolítania a farmról. Nem akarta, hogy a férfi halála az ő lelkiismeretét terhelje. Addig igazgatta a hálóingjét, amíg biztos volt benne, hogy rendesen eltakarja a hátsóját, és akkor kimászott az ágyból. A csontjai hangosan recsegtek, ahogy mozgott. Előző este hat órán keresztül gyalogolt a fagyos hidegben földutakon, hátán a nehéz hátizsákkal, amit aztán elrejtett a verandán álló öreg ládában, és most minden porcikája sajgott. Ügy érezte, újabb tizenkét órát tudna aludni, de ezt nem engedhette meg magának. Be kellett indítania a dolgokat. Terveket kellett készítenie, hogy megvédje magát, a farmot – és Dant. Dan tárgyilagos pillantással szemlélte, mintha orvos lenne, de nem tett megjegyzést a lány merevségére. – Apám azt mondta, meghaltál. – Gondoltam. – Mr. Graham nem örült neki, hogy együtt járt a fiával, és ezt nemegyszer kertelés nélkül a tudtára is adta Pepper kinyitotta a szekrényt, és megtekintette a benne lógó ruhákat. Azokat a ruhákat, amiket kilenc éve itt hagyott. Ruhák, amikben dolgozni lehet: flanelingek és vastag farmerek. Ruhák, amikben iskolába lehet járni: flitteres felsőrészek és szűk nadrágok. És ruhák, amelyek garantáltan tűzbe hozzák Dant: szűk pólók, csípőszabású farmerek és egy szexis, világoskék ujjatlan trikó – Tudtam, hogy föld alá vonultál. Vártam, hogy ismét kidugd a fejed – mondta a férfi. Pepper megfordult és rámeredt. – Nem vagyok mormota, ami a tavaszt várja. Dan végignézett rajta tetőtől talpig. Nem mosolygott. Ennek ellenére Pepper azon kapta magát, hogy egyik lábával a másikat tapossa. A hálóingje nem volt átlátszó, a flanel ahhoz túl vastag volt, de alatta nem viselt semmit.

Dan úgy viselkedett, mintha ezt ő is tudná, mintha nem számítana, hogy visel– e ruhát vagy sem, takaróba burkolózik vagy a saját két lábán áll. Méltányolta a külsejét. Mindig tetszett neki Pepper, és képes volt úgy nézni rá, amitől a lány azt érezte, bármilyen veszélytől és fenyegetéstől meg tudná védeni. Egy olyan lány számára, aki a katasztrófa szélén billegett, ez az illúzió szinte ellenállhatatlan volt. – Nem – rázta a fejét Dan. – Sosem hasonlítottalak mormotához. Valamit tennie kell ezzel az emberrel, mielőtt minden leckét elfelejt, amiket azok az évek alatt tanult, amióta a családja elhagyta. Senki nem érez hűséget iránta. Senki nem fogja megvédeni, senkiben nem lehet megbízni. Ezek nem Napier tábornok, hanem a saját axiómái. Kis időre megfeledkezett róluk, és tessék, nyakig ül a lekvárban. És bár Napier tábornok áruló, a tanácsa azért jó. Légy határozott! Ezért most Pepper Danhez fordult, és az ajtó felé mutatott. – Távozz! Nem kell itt maradnod! Miért nem mész el? – Én gondoskodtam a farmról, amíg Mrs. Dreiss élt – mondta Dan és én vigyázok rá a halála óta is. Én vagyok a felelős azért, hogy minden rendben legyen, amikor átkerül a te kezedbe. Peppert a türelmetlenség és a kétségbeesés hajtotta. Szeretett volna megszabadulni Dantől. Ha végre egyedül lenne, elkezdhetné tervezni a farm és a saját védelmét. – Mindent el tudok intézni. Régen is itt éltem. A férfi arcán az ártatlanság és a csodálkozás kifejezése suhant át. – Valóban? Én azt mondanám, nincs az az ember, aki egyedül képes mindent elvégezni egy farmon. Pepper nem bízott Danben. Olyan volt, mintha az egyik maszkot a másik után dobálná le magáról, és egyik sem tükrözte az őszinte érzéseit. – A marhákkal, a tyúkokkal és a kerttel – folytatta a férfi – én magam is alig boldogultam, pedig itt vannak a cowboyok, akik még segítenek is a munka nehezében. Ó, igen. Pepper már el is felejtette, milyen sok kemény, kimerítő munka tartozik a farmerkedéshez. Hajnaltól alkonyatig, egész nyáron kerítésjavítás, marhaüldözés, és az ember közben próbál néhány percet megspórolni a kertje számára. Pepper kivett a szekrényből egy farmernadrágot. – Lakhatnál apád házában, és reggelente átjönnél autóval. – Földúton? – Dan összefonta a karját a mellkasán, és olyan komor és megingathatatlan volt, mint a kőarcok közül egy a Rushmore hegy oldalában. – Az egy óra. Nincs két óra elvesztegetni való időm naponta. Az az egy év, amit Mrs. Dreiss– szal töltött, tele volt munkával a számára, de ugyanúgy Mrs. Dreiss és mindenki más számára is. A távolban mindig látta a cowboyokat a csorda mellett. És Dan is sokszor ott dolgozott velük. A fennmaradó időben pedig megpróbált bejutni az ő nadrágjába.

Pepper kényelmetlenül megrezzent. A kezében tartott sötétkék farmernadrágra meredt, majd a háta mögé tette a nadrágot, mintha attól félne, hogy a férfi belelát a fejébe. – De ha be akarsz menni a városba – mondta Dan – , az ügyvédhez, aláírni a papírokat, eltűnök innen. Tévedhetetlenül rátapintott a gyenge pontjára. – Jaj, dehogy! A férfi felvonta a szemöldökét. – Nem? Nem. Nem akarta, hogy bárki a városban megtudja, visszajött. Egyáltalán nem akart papírokat aláírni, sem az igazi nevével, sem az álnevével. Mindeddig szerencséje volt. Nézte a CNN– t a repülőtereken, és bár futólag megemlítették Otto Bjerke halálát, a riporter szerint senki nem ismeri a gyilkos kilétét. Pepper erősen törte a fejét, hogy ez mit jelenthet, és arra jutott, hogy a tábornok valószínűleg nem akarja Peppert elfogatni a rendőrséggel. Kétségtelenül tart Pepper vallomásától. A tábornok tehát személyesen vadászik rá, vagy valamelyik terrorista cimboráját küldi utána. Ez még több veszélyt jelent. Dannek fogalma sincs, milyen sok bajt zúdított a nyakába. Pepper kétségbeesetten azon tűnődött, vajon hátralévő életében – rövid, könnyen eltiporható életében – most már végig bujkálni fog? Dannek ezt mondta: – Nem tudom, mennyi időbe telik, amíg megszokom megint a helyet és eldöntöm, mihez akarok kezdeni vele. Még várhatok a hivatalos igényléssel, nem? – Nem látom okát, miért ne tehetnéd. – Ha te... szóval ha maradni akarsz, felőlem maradhatsz. A férfi felvonta a szemöldökét. Egy ilyen hanyag felkéréssel azért nem fogja beérni. Pepper úgy érezte, a szavak megfojtják. – Nagyon örülnék, ha itt maradnál velem, amíg összeszedem magam. – Amíg fel nem tereljük a csordát a hegyi legelőkre – helyesbített a férfi. – Az pedig két hét múlva lesz. Két hét. Ha Napier tábornok, a katonái és a fejvadászai még két hétig távol maradnak, Dan biztonságban lesz. – Rendben. Dan elgondolkodva simogatta az állát. – Pepper, van valami, amit szeretnél elmondani nekem? A lány rámeredt. Arra a hosszú, magas kísértésre, amit a férfi jelentett. Ha a kezébe tenné az ügyet, Dan valamiképp megoldaná... vagy nem? Elhinné, hogy igazat mond. Biztosan. Nem emlegetné fel vad ifjúságát, és azokat az időket, amikor együtt loptak sört egy boltból McCallban. Nem gondolkodna el rajta, miért változtatott lakóhelyet olyan gyakran, miután elment Diamondból, nem feltételezné, hogy újabb bűntényeket követett el, vagy akár gyilkosságot...

Pepper szegény Otto Bjerke– re, a tábornok szárnysegédjére gondolt. Tisztességes ember volt, aki az elvei miatt halt meg. Egy könyörtelen nőszemély volt a gyilkosa, aki nem tétovázott megölni azt az embert, aki évekig szolgálta. Napier tábornok most Peppert üldözi. Pepper Danre nézett. Ha Napier tábornok rátalál, lehet, hogy Dan meghal, mert rossz időben rossz helyen volt. Hogy is gondolhatott ilyen ostobaságot? Nem hagyhatja, hogy itt maradjon a férfi. – Pepper, mi folyik itt? – kérdezte Dan, átható pillantással fürkészve a lányt. Az ebédlő felől halk csendülés hallatszott. Pepper összerezzent. – Mi volt ez? Dan ránézett a derekára tűzött csipogóra, leolvasta az üzenetet, majd mintha a csipogó hallaná, amit mond, megjegyezte: – Jó sokáig tartott. Pepper meg akarta kérdezni, mit értett ezalatt, de a felhajtó felőli zaj hallatán villámgyorsan hátrafordult. Egy jármű hangja volt a sávosra koptatott kövezeten. Lelki szemei előtt egy autó jelent meg. Egy hosszú, fekete, kormányzati rendszámú autó. – Ki az? – kérdezte éles, feszült hangon. – Miért, talán vársz valakit? – Nem! – Olyan... idegesnek látszol. – A férfi tekintete hosszan időzött az arcán. – Nem vagyok. De áruld már el, hogy ki az? – Csak az apám – felelte Dan magabiztosan. Kint az autó kerekei kavicsot szórtak maguk körül, ahogy megálltak. Ajtó csapódott, és egy férfihang dörrent. – Danny! Hol vagy? Dan ellökte magát a komód sarkától. – Ez kétségtelenül az apám. – Ő mit keres itt? – Mondtam neki, hogy itt vagy. – Dan az ajtó felé indult. – Mindig is szar volt az időzítése. Hogyan romolhattak el ilyen gyorsan a dolgok? kérdezte Pepper magától. Dan sejtette, hogy valamit titkol, és Mr. Graham tudja, hogy itt van. Ennyi erővel egy hirdetőtáblát is kiakaszthatna a városban. – Örülnék, ha még nem terjesztenéd el a hírt. Dan visszafordult az ajtóból. – Csak az apám az – ismételte lágyan. Az üveges ajtó becsapódott a konyhában, és Mr. Graham ismét elordította magát. – Dan? Ott vagy bent? Pepper odarohant Danhez, és megragadta a karját. – Apád elmondta valakinek?

Dan finoman megfogta Pepper kezét. – Megkérhetjük, hogy tartsa titokban a dolgot. A lány egy pillanatig hagyta, hogy a férfi kezének melege megnyugtassa. Azonban tudta, hogy itt nincs biztonságban. – Az jó lenne. – Kirántotta a kezét a férfiéből. – Apám azonban nagyon fél, hogy te meg én megint összejövünk. Nincs értelme még több okot adni az aggodalomra. Mivel igen vonzó vagy így hálóingben, jó lenne, ha felöltöznél, és akkor sok bajtól megkímélnél. – Élő ember nem vádolhat azzal, hogy ebben a flanel hálóingben vonzó vagyok. – Pedig ez az igazság. – Egy utolsó hosszú, forró, mindent felölelő pillantást vetve a lányra, Dan kiment az apjához, és halkan becsukta maga mögött az ajtót.

Hét Miközben a régi ruhái között turkált a szekrényben, Pepper tisztán hallotta Mr. Graham hangját az ajtón keresztül. – Mit kerestél a hálószobájában? – Felébresztettem – válaszolta Dan unott hangon. Pepper kivett egy bugyit, egy melltartót és egy pólót, amin egy fekete páncélba öltözött krumpli virított. – Hogyan? – Mr. Graham hangjában észrevehető pánik bujkált. – A számmal. Pepper az ajtóra meredt, majd egy gyors mozdulattal lekapta magáról a hálóinget. Dan tudta, hogy hallja őket. – Már csókolgatod is? – döbbent meg Mr. Graham. A melltartó és a bugyi kicsit nagy volt, és a gumi is kilazult bennük, de Pepper rekordidő alatt magára kapkodta mindkettőt. – Apa, mondtam neki, hogy keljen fel – morogta Dan. Pepper a fején félig áthúzva a pólót megállt a mozdulat közepén, és várta, hogy Dan hozzáteszi, előző este igenis megcsókolta. Nem tette. Helyes. A fésűt végighúzta tépett haján, ami nem vett sok időt igénybe, és felvette a nadrágot. Beragasztotta sebes sarkát, majd belebújt a zokniba és a cipőbe. – Még aludt? – Mr. Graham hangjából a vérbeli farmer hitetlenkedése csendült ki, hogyan lehetséges, hogy valaki tovább aludjon napkelténél. – Már dél is elmúlt! Pepper kirontott a szobából, és be a konyhába, menet közben beszélve. – Tegnap éjfél után értem ide, de holnap már fent leszek a madarakkal! A két arc, ami felé fordult, nem is különbözhetett volna jobban egymástól. Egyforma magasak voltak, de míg Dan erős csontú és tagbaszakadt volt, addig Mr. Graham izmos és szikár. Feneke egyáltalán nem volt, a helyén egy tárca és egy összehajtogatott zsebkendő lapult a nadrágja hátsó zsebében. Ritkuló haja vörösesszőke volt, bőre fehér és szeplős, és kék szeme képernyőként tükrözte érzelmeit. Ezek a szemek most olyan gúnyosan és egyben ingerülten szemlélték Peppert, hogy a lány legszívesebben valami durvát mondott volna. Szerencsére sikerült magát visszafognia. Már nem az a kis Pepper Prescott volt, a lázadó árva, aki Russell Graham fiát a kárhozat felé vezető útra csábította. Sikeres, felelős tájkertésszé fejlesztette magát, akinek jó érzéke van az üzlethez, és egy közelmúltbeli örökségnek köszönhetően Mr. Graham szomszédja lett. Ráadásul az ő jóindulatán múlik, hogy tudja– e működtetni a farmot, amíg eldönti, hogy mihez kezd vele – vagy amíg Napier tábornok meg nem öli mindnyájukat. Ekkor Mr. Graham pillantása Pepper hajára esett. Kuncogni kezdett. – Mit csináltál? Elkapott a fűnyíró?

Pepper azelőtt válaszolt, hogy meggondolta volna. – Még mindig jobb, mintha csendesen elhullajtanám, mint maga. Mr. Graham végigfuttatta kezét túlságosan magas homlokán és ritkuló haján. – Nem szép dolog kigúnyolni az idősebbeket. A régi ösztön működésbe lépett. Pepper megállt Mr. Graham előtt, úgy, hogy csaknem összeért az orruk. – Egy rossz hajvágás miatt sem szép dolog kigúnyolni az embert. – Ez az egyik oka, amiért anya elvált tőled – jegyezte meg Dan. – Sosem bírtad magadban tartani a véleményedet a frizurájáról. Igaz, apa? Mr. Graham a fiára meredt, majd gőgös hangon kijelentette: – A házasság többről szól, mint egy hajvágás. Anyádnak olyan sok oka volt, hogy megszabaduljon tőlem, hogy nem is emlékszem valamennyire. Pepper azon vette észre magát, hogy a szája mosolyra húzódik. A helybéli legenda szerint a válásuk előtti időkben, ami akkor történt, amikor Dan hatéves volt, a Graham házaspár megyeszerte híres volt üvöltözős veszekedéseiről. Most baráti távolságban éltek egymástól; az asszony egy kis motelt vezetett McCallban, Russell Graham pedig a családi farmot. Ha Dant érte is valamiféle megrázkódtatás a válás miatt, már régen kiheverte, és két szerető szülő nyújtotta biztonságban élhetett. Pepper arckifejezése megkeseredett. Milyen jó lehet, amikor az ember biztosan tudja, hogy szeretik. Azt kívánta, bárcsak ne irigyelné Dant, de igenis irigyelte. Nem volt büszke neheztelésére, ennek ellenére képtelen volt szabadulni tőle. Mr. Graham a fiára nézett. – Ha már a hajvágásnál tartunk, te mikor akarsz elmenni a fodrászhoz, Danny? Pepper ismét elmosolyodott. Egyáltalán nem csodálkozott, hogy Mr. Graham a haja hosszúsága miatt nyaggatja a fiát, mivel amióta Pepper ismerte, ez állandó téma volt kettejük között. – Tudok egy jó fodrászt – ajánlotta. Ekkor pillantása találkozott Danével, és Peppernek elakadt a lélegzete. A férfi a mosogatónál állt, és úgy figyelte a lányt, mint egy ragadozó cápa, mintha Pepper mosolya lelkének valami kiéhezett részét táplálná. Egyetlen szó vagy mozdulat nélkül közölte a lánnyal, hogy akarja őt, és Pepper teste azonnal reagált. Vonakodva, durcásan, de reagált, emlékezve, ellágyulva és kinyúlva a férfiért. Dan hangja nyugodt volt és mély. – Ha ez ugyanaz a fodrász, aki téged is megnyírt, udvariasan kénytelen vagyok elutasítani az ajánlatot. Mr. Graham Pepperre, aztán Danre, majd ismét a lányra nézett, és tekintete érezhetően hideggé vált. – Pepper, meddig maradsz itt? Pepper tágra nyitotta a szemét, és úgy válaszolt. – Ameddig szükséges. – Na, ezt úgy érti, ahogy akarja! Ekkor Dan megköszörülte a torkát, és Peppernek eszébe jutott, hogy neki tulajdonképpen meg kell békítenie a

férfi apját. – Uram, nagyon hálás lennék, ha nem mondaná el senkinek, hogy visszajöttem. – Nem érdekelsz te senkit a városban – válaszolta Mr. Graham. Pepper felmordult. A hegyek lábánál, és körülbelül negyvenöt kilométernyire az út mentén feküdt Diamond városa. Nyolcszázharmincöt lakosa volt, egy főutcája, egy közlekedési lámpája és egy iskolája, ahová a környező farmokról bejártak a gyerekek. Mindenki Diamond egyetlen boltjában végezte a bevásárlását, és ivásra szánt idejét megosztotta a két kocsma között. Volt egy kongregacionalista és az Utolsó Napok Szentjeinek gyülekezete, és egy utazó katolikus pap, aki havonta egyszer megjelent, hogy meghallgassa a gyónásokat és áldoztassa a híveket Mrs. Buckley vendégszobájában. Néha új arcok jelentek meg. Általában olyan városi emberek, akiknek volt egy bizonyos elképzelése az idilli vidéki életről, és azért költöztek ide, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljenek a természettel. Aztán miután szörnyű hideg és üvöltő szélviharok formájában kapcsolatba kerültek a természettel, a legtöbben alig várták, hogy eladják a házukat és visszameneküljenek a civilizációba. így aztán Diamondban és a közelében szinte mindig ugyanazok a családok laktak. A Graham család a tizenkilencedik század óta itt élt. Mindenki ismerte és mindenki szerette őket. Beházasodtak más farmercsaládokba, és soha ilyen Pepperhez hasonló vad alak nem veszélyeztette a Graham család jó hírét. És most ő örökölte a Dreiss– farmot. Még hogy senkit nem érdekel a városban? Mindenkit érdekel a városban! Ezen még Dan is felfortyant. – Apa, micsoda hazugság! Amióta itthon vagyok, nem töltök havonta egy óránál többet Diamondban. Mindenki tud mindenkiről mindent, pedig én nagyon utálom, ha mások beleütik az orrukat az én dolgomba. – Egyáltalán nem ártana, ha gyakrabban bejárnál a városba, Danny – morgott Mr. Graham. – Az emberek érdeklődnek felőled, és az a kedves Johnson lány is szívesen eltöltene veled némi időt. – Rita? – kérdezte Pepper hitetlenkedve. – Ugyan már! Amikor középiskolába jártunk, Dan halálra rémítette, és Dan most sokkal... – Pepper elhallgatott. Azt akarta mondani most sokkal veszélyesebb, de nem akarta, hogy Dan megtudja, észrevette. – Különben is, nem ment még férjhez? – Egyszer. – Dan kivett egy sonkát a hűtőből, és elkezdte szeletelni. – Nem jött össze a dolog. – Szegény Rita! Azt mondta, soha nem fog elválni. – Pepper az illatos, rózsaszín sonkára meredt, és megkordult a gyomra. – Az élet ráveszi az embert, hogy változtasson az elképzelésén. Felhívod? – kérdezte Dan. Nem. – Majd ha berendezkedtem – válaszolta hangosan. – Biztos nagyon örülne, ha hallana felőled. – Dan múltat idéző hangon megkérdezte: – Emlékszel Mark Jeffersre?

– Arra a srácra, akinek olyan hatalmas fülei voltak? Persze. – Pepper több volt, mint éhes. Haldoklott az éhségtől. – Művész lett. Méghozzá nem is rossz. A családi farmján egy hegyi kunyhóban él, és New Yorkba küldi a műveit kiállításokra. – Hűha! – Pepper kenyérszeleteket tett három tányérra. – Gondolom, Mrs. James nagyon elégedett vele. – Mindig mondogatta, hogy nagy művész rejtőzik a fiúban, de hogy honnan tudta, fogalmam sincs. – Dan odanyújtotta Peppernek a mustárt, elővette a paradicsomot, megmosta és felszeletelte. Mr. Graham keserű elégedetlenséggel nézte őket, ahogy együtt dolgoznak és beszélgetnek. Őt kizárták. Tisztában volt vele, és nagyon nem tetszett neki. – Szóval Pepper miért nem szeretnéd, ha bárki megtudná, hogy itt vagy? – Nem akarom, hogy pletykáljanak rólam, nem akarok kíváncsiskodókat fogadni és... – kipréselt magából egy önbíráló mosolyt – ...nem szeretnék senkinek a rosszallásával szembesülni. Még nem. Addig semmiképpen, amíg egy kicsit be nem rendezkedem. Kérem! Mr. Graham arcán olyan vigyor jelent meg, ami bajt jelentett. – És ha ti ketten itt együtt fogtok élni, ki fog főzni? Pepper tiltakozni akart, mondván, senki nem állította, hogy együtt fognak élni. Legalábbis nem olyan értelemben, ahogy azt Mr. Graham gondolja. Dan azonban olyan választ adott, ami garantáltan feldühítette mind Peppert, mind az apját. – Napközben én a marhákkal és a farm dolgaival foglalkozom, ezért gondolom, Pepper fog főzni. Pepper már nyitotta a száját, hogy dühösen tiltakozzon. Dan tányérra tette a felszeletelt paradicsomot. – Legalábbis nyáron. Télen aztán majd átveszem tőle. Látva Mr. Graham döbbent arckifejezését, Pepper azonnal megnyugodott. – Dan, csak nem akarsz ilyen sokáig itt maradni? – Mr. Graham gyorsan Pepper felé fordult. – Ugye nem akarsz itt letelepedni? El fogod adni a farmot! – Még nem gondolkodtam rajta. – Tényleg ez volt az igazság. Csak tegnap este érkezett. Még nem volt ideje azon gondolkodni, mit fog tenni. – Mrs. Dreiss rám hagyta. Csúnya dolog lenne eladni. – Remélem, tudod, hogy én nem fogom helyetted vezetni a farmot! – csattant fel Mr. Graham. Dan az apja mögé lépett, és megnyúlt, hitetlenkedő képet vágott. Pepper rájött, hogy Dan azt mutatja, neki milyen képet kellene vágnia. Szerencsére sikerült nem elnevetnie magát. – Lehet, hogy ha egy jó ajánlatot kapok, eladom. – Kétszázezernél többre ne számíts ezért a helyért! – Mr. Graham hüvelykujjait beakasztotta az övébe, és előre– hátra hintázott a sarkán. – Nagyon le van pusztulva, és nem tartozik hozzá bérelhető földterület. Valójában még ennyit sem ér, de valami szerencsétlen balfácán talán megad érte kétszázat.

Dan feltartotta öt ujját, az apjára mutatott, majd hüvelykujjával fölfelé bökött. Pepper szeme tágra nyílt. Tényleg? Ötszázezer? Mr. Graham folytatta: – Szerintem kétszázezer dollár nagyon sok pénz egy olyan lánynak, mint te. Dan eltakarta a szemét a kezével. Pepper hirtelen szörnyű haragot érzett. Kemény munkával, spórolással és takarékoskodással ötvenezer dollárt sikerült összegyűjtenie, ami egy georgetowni bankban van, és nem elég, hogy képtelen hozzáférni, most itt áll, és egy idahói farmer atyáskodik fölötte, akit inkább jól seggbe kéne rúgni. Dühös mosolyt villantott a férfira. – Ha jobban belegondolok, egymilliónál kevesebbért nem adhatom el a farmot. Tudja, érzelmi értékek, meg minden. – Egymillió dollár? – ordította Mr. Graham. – Ez aztán átkozottul sok érzelem! – Mert nekem átkozottul sok érzelmem van! – Pepper azon kapta magát, hogy szemét elöntik a könnyek. Mr. Graham olyan rémült képet vágott, mint az a férfi, aki egész életét marhák és cowboyok között töltötte. – Na ide figyelj, kisasszony! Ebből nem kérünk. Mindnyájunknak nagyon hiányzik Mrs. Dreiss, de láttad te Dannyt vagy engem letörni és zokogni, mint egy lányt? – Apa, ő egy lány. – Dan lenyomta Peppert egy székre. – Pepper, mikor ettél utoljára? Pepper nagyon jól emlékezett, de az a néhány aprósütemény nem volt rendes étkezésnek nevezhető. – Tegnap délben. – Ezt abba kell hagynia. Nem engedheti szabadjára az érzelmeit. Ez egyáltalán nem jellemző rá. Csak ne félne annyira! Nagyon hiányzott Mrs. Dreiss. Szerette volna, ha... ránézett Danre. Nem tudta, mit szeretne, csak azt tudta, hogy nem kaphatja meg. Fogalma sem volt, melyik Graham férfi tette elé a szendvicset, de amint belemélyesztette fogát a barna kenyérbe, hallotta, amint Mr. Graham megjegyzi: – A francba, fiam, nem mondtam, hogy az éhes nő veszélyes? Pepper nem hagyta abba az evést. Dan nem válaszolt. Mr. Graham ezt úgy értelmezte, mint neheztelést. – Ne nézz így rám! Semmi olyasmit nem mondtam neki, amit már ne hallott volna korábban. Sosem fogom elfelejteni, hogyan nézett ki, amikor először megláttam. Dan bólintott, és hangjában különös, fájdalmas felhanggal azt mondta: – Én is jól emlékszem az első napra, amikor megjelent az iskolában.

Nyolc Tetoválás volt rajta, rengeteg fülbevaló és piercing, erősen ki volt festve, és Pepper Prescott úgy sétált be az előadóterembe az első tanítási napon, mintha az övé lenne az egész iskola. Mind a százötvenhárman elhallgattak, és őt bámulták. Az új lány haja szőkített volt, vörös tincsekkel benne – és ezt a vöröset nem a természet alkotta. Olyan vörös volt, mint a meggy vagy egy pajta oldala. Mindkét fülében számtalan fülbevalót viselt, blúzát megkötötte dús keble alatt, feltárva karikával díszített köldökét és keskeny csípőjét. Arcán lenéző mosoly ült, és farmernadrágot viselt, ami jól hangsúlyozta gömbölyű, kemény fenekét. Senki nem mozdult, amíg a lány az ajtóban pózolt, tudatában a hatásnak, amit a konzervatív vidéki iskolára gyakorolt. A lányok arckifejezése minden pénzt megért, amikor rádöbbentek, milyen unalmasak Pepperhöz viszonyítva. A fiúk arca, ahogy elmerültek a lány vad szexualitásában, legalább ennyire vicces volt. Dan, aki esetlenül kuporgott a helyén, tudta, hogy ugyanilyen képet vág. Ez nála együtt járt a merevedéssel; a legtöbb fiú ugyanígy volt vele, mindenki fészkelődött és mocorgott, próbálva kényelmesen ülni. Dan azonban tudta, neki előnye van Pepper üldözésében; ő egy Graham volt, végzős, jól tudott verekedni, és rajta kívül senki másnak nem volt '66– os évjáratú El Caminója. Ő volt a legveszélyesebb srác az iskolában. Aztán amikor Pepper pillantása az érdeklődés legkisebb jele nélkül átsiklott rajta, Dan azon kapta magát, hogy felháborodottan kihúzza magát. Ez a lány nem tudja, milyen fontosak a Grahamek. Egyáltalán nem vette észre. Mrs. Sweet, az igazgatónő, nyilvánvalóan számított Pepper érkezésére, mert intett és így szólt: – Foglaljon helyet, Miss Prescott! Most kezdődik az évnyitó. Ha végeztünk, várom az irodámban, hogy megbeszéljük a megfelelő öltözködési szokásokat. Mindenki feszülten és izgatottan várta, hogy az új lány szemtelenül visszaszóljon Mrs. Sweetnek. Ehelyett azonban Pepper bólintott, és leült egy helyre a szurkolócsapat vezetője, Rita Johnson mellé. Ez a lány olyan tiszta és illedelmes volt, hogy már attól is zavarba jött, ha ránézett a Cosmopolitan borítójára. Rita olyan arcot vágott, mint aki rögtön elájul a rémülettől. Az orrát felhúzva szipogott egyet, mintha kábítószert vagy ami még rosszabb, testszagot próbálna kiszűrni. Pepper rámosolygott a lányra. Dan akkor látta először a jókedv ilyen hirtelen felvillanását, és ő maga is elmosolyodott, mintha a lány vidámsága ragályos lenne. Ami ennél is érdekesebb, egy döbbent pillanat elteltével Rita is viszonozta a vad, sok fülbevalós, megszokottól eltérő lány mosolyát. Alig telt el néhány perc, már lelkesen sugdolóztak, és Mrs. Sweet a beszéde közepén kénytelen volt megállni, és rájuk szólni. Rita életében először került bajba, és Dan nagy meglepetésére nem fakadt sírva, inkább olyan elégedett képet vágott, mint aki régebben kitűzött egy célt a maga számára, de eddig nem tudta, hogyan érje el. Persze amikor Mrs. Sweet végzett Pepperrel, a blúzát betetette a nadrágjába, kivetette a fülbevalókat a füléből, csak egyet– egyet engedélyezve fülenként, és küldött egy felháborodott levelet Mrs. Dreissnek, amiben felszólította, hogy többet ne

engedje olyan öltözetben a gyereket iskolába, ami egészen biztosan rossz hatással van a többiekre. Mrs. Sweetnek igaza volt. Mert attól a naptól kezdve Pepper ugyan pólót és farmert viselt iskolába, de a kártétel megtörtént. A középiskolában mindenki azon volt, hogy minél vagányabbnak látsszon – még Rita Johnson is. Különösen Rita Johnson, aki saját maga varrta a ruháit, és alig egy hét alatt visszafogott ruhatárát sikerült szemgúvasztóra lecserélnie. A vicces az volt az egészben, hogy Pepper nem nevette ki Rita vagy bárki más erőfeszítéseit. Soha nem beszélt a többi helyről, ahol addig élt. Nem hasonlította össze Diamondot a nagyvárosokkal, és nem mondta, milyen unalmas kis hely ez. Egyáltalán nem beszélt magáról. És mindenki, még a szurkolók, még Mrs. Sweet is szerették. Mindegy, mit csinált Pepper, milyen baklövést követett el, hányszor lógott az iskolából, mindenki szerette. Dan is szerette. Szerette, ahogy beszélt, lassan és meggondoltan, mintha mérlegelne minden egyes szót. Hanghordozásában majdnem délies volt, bár az a bizonyos orrhang nem volt meg benne, és amikor valaki egyszer megkérdezte, nem Texasból származik– e, Pepper vállat vont, és így felelt: – Sehonnan sem származom. A lány kijelentése mögött rejtőző dráma mély hatást gyakorolt Danre. Dannek tetszett, ahogy minden délután, amint kitette a lábát az iskolaudvarról, megállt, és az összes fülbevalót visszarakta a fülébe, nem törődve vele, hogy Mrs. Sweet jól láthatja irodája ablakából. Nagyon tetszett neki, ahogy Pepper ment, ráérősen himbálva a csípőjét, ami lenyűgözött minden srácot a diamondi középiskolában. És nagyon– nagyon tetszett neki, amikor az az idióta Peck Maltkin, akinek a családja azt hitte, hogy jobbak a Grahameknél, megpróbálta megfogni Pepper mellét a női mosdó előtt. Pepper elkapta és megcsavarta a csuklóját, térdre kényszerítette, és ott tartotta Maltkint, amíg bocsánatért nem könyörgött mindenért, még azért is, hogy megszületett. Igen, Dan kedvelte Peppert, de a baj az volt, hogy Pepper nem kedvelte Dant. Bármit tett, bárhogy akarta, a lány rá sem hederített. Dan nem értette. A városban minden lány vele szeretett volna lenni. Mi a baj ezzel a lánnyal? Életében először Dan kénytelen volt futni egy lány után. Gondosan kitervelte a bekerítési hadműveletet. Azzal kezdte, hogy meglátogatta Mrs. Dreisst. Az idős hölgy a szomszédjuk volt, amióta Dan az eszét tudta, és ő sütötte a legjobb aprósüteményt a városban, így nem jelentett nagy megpróbáltatást átsétálni, leülni a konyhában, és nézni Peppert, aki sütni tanul. Csak éppen Mrs. Dreiss nem szerette a naplopókat, így Dan hamarosan azon vette észre magát, hogy köténybe öltözve mogyoróvajas aprósüteményt szaggat, tepsibe rakja és a tepsiket a sütőbe pakolja. Pepper azonban továbbra sem szólt hozzá gyakran, csak annyit mondott, hogy „Add ide a sütőport!" és „Abbahagynád a disznólkodást a habverővel?" Mrs. Dreiss bölcs arckifejezéssel figyelte őket, és úgy tett, mintha fogalma sem lenne, miért van itt a fiú.

Az első konyhai kalandját követően Dan úgy ment másnap iskolába, hogy arra számított, Pepper már az egész városnak elújságolta, a Nagy Dan Graham szabadidejében süteményt süt. Tudta, ezt nem élné túl. Pepper azonban senkinek sem árulta el a dolgot, mintha ő lenne zavarban amiatt, hogy vele töltötte az időt. Mi a baj vele? Dan következő lépése az volt, hogy megkérte Karen D’Amatót, első barátnőjét, aki megtanította, hogyan kell belülről bepárásítani egy autó ablakait, hogy tartson beszámolót Peppernek az ő, Dan szexuális hőstetteiről. Ez visszafelé sült el. Pepper, ha lehet, még jobban levegőnek nézte. Inkább megtanította Ritát, hogyan fúrja ki fülének porcos részét, és Meghan Dawsont, hogyan készítsen hennával tetoválást. Dan azt hihette volna, hogy Peppert nem érdeklik a fiúk, ha nem látja, hogyan néz rá, amikor a lány azt hiszi, ő nem látja: gyanakvóan és leplezetlen kíváncsisággal. Ahogy teltek a téli hónapok, Dan randevúzott néhány lánnyal – nem tehetett róla, hogy mindnyájan őt akarták –, de azért be– benézett Mrs. Dreisshoz. Segített a ház körüli teendőkben, és jóval többet megtudott a növényekről, mint amennyit tudni szeretett volna, mivel Mrs. Dreiss és Pepper is valósággal imádták őket. A hátsó hálószoba ablaka alatt volt egy melegházuk, mivel ide sütött a legtöbbet a nap. Különböző évelő növényekkel kísérleteztek, amelyek túlélik a hegység dermesztő hidegét, és zöldségekkel, amelyek fele idő alatt beérnek, és ezáltal megduplázzák az évi hozamot. Dan a családi hátteréről faggatta Peppert, de csak annyit ért el vele, hogy a lány úgy kezdte kezelni, mint egy fiútestvért, akinek nincs minden rendben a fejében. Végül, miután Pepper már hat hónapja ott élt, és a karácsony is elmúlt, elérkezett a nap, amikor a középiskola a hideggel dacolva meghirdette az éves „Ezek a kölykök megőrjítenek minket" elnevezésű kirándulást a Meleg Forrás Fürdőbe. A hőmérséklet jóval nulla fok alatt volt, és a víz hamar megfagyott a medence két oldalán. A felnőtt kísérők egy zárt, fűtött kabinban ültek, és csak akkor jöttek elő, ha nagyon muszáj volt. A víz viszont olyan forró volt, hogy éppen csak el lehetett viselni. Az egyetlen dolog, ami jobb volt a trambulinra való felmászásnál, pózolásnál és a meleg vízbe ugrásnál, nézni, ahogy a lányok csinálják ugyanezt. Miközben ott álltak egyrészes fürdőruhájukban (Mrs. Sweet nem engedte a bikini viselését), nevettek, vacogtak, kellették magukat, és minden fiú őket figyelte. Ahogy Dave Geary megjegyezte, miközben Laura Bernerst bámulta: „A mellbimbója olyan kemény, hogy üveget lehetne vágni vele." Amikor Pepper felmászott a trambulinra, a látvány csak megerősítette, amit az iskolában már minden fiú tudott. Olyan alakja volt, amivel meg lehet állítani a forgalmat. Ha lehet, a fürdőruhája még konzervatívabb volt, mint a többieké, de az sem rejthette el a lány hosszú lábait. Csípője keskeny volt, dereka karcsú, dús, gömbölyű melle azonban csaknem kibuggyant a fürdőruhából, és Dan legszívesebben belefojtotta volna a többi nyálcsorgató fiút a medencébe. Pepper tökéletes fejessel ért a vízbe, és úgy úszott, mintha oda született volna. Ezen képessége újabb rejtélyt jelentett Dan számára, és még elszántabban próbálta magát megkedveltetni vele. Dan ekkor még nem tudta, hogy hamarosan megfordul a szerencséje, és az egész tavaszt a környék legvadabb lányával randevúzva fogja tölteni.

Mrs. Sweet és Mrs. Dreiss előjöttek a kabinból, rákiabáltak a fiúkra, akik egymást dobálták a medencébe, és egy kis ideig kint maradtak, hogy beszélgessenek a gyerekekkel. Mindenki szerette őket: Mrs. Sweet szigorú volt, de igazságos; Mrs. Dreiss szigorú, de mulatságos. Közvetlenül mielőtt visszamentek volna a fűtött kabinba, Mrs. Sweet így szólt Mrs. Dreisshoz: – Pepper Prescott szépen beilleszkedett. Mindenki számára jó lenne, ha Diamondban maradna. Megfeledkezne erről a vadságról, és jóravaló, állandó tagja lenne a közösségnek. Szerintem rövid időn belül férjet is találna magának... talán az egyik Yeagert vagy a Michaels fiút. – Ő túl jó ezekhez a fiúkhoz, és különben is jól megvan egyedül! – felelte Mrs. Dreiss éles hangon. A baj azonban megtörtént. Dan hallotta Mrs. Sweetet, és rajta kívül még fél tucat másik gyerek is. Mindnyájan azonnal rohantak Pepperhöz, és szóról szóra elmondták neki az elhangzottakat. Pepper láthatóan megdöbbent. Aztán úgy nézett ki, mint aki azonnal elájul. A Yeager fiúk szegények voltak, és butábbak, mint egy üveg Jack Daniels kedd este, Michaelsék fia pedig egy amolyan igazi anyuci kisfia, óvatos, összeszorított szájú, kritizá– lós. Mrs. Sweet kedvelte Peppert, igen, de nem is lehetett volna egyértelműbb: úgy gondolta, Pepper elégedjen meg azzal, amit kaphat, és még legyen is hálás érte. Pepper nem volt hálás. Odaúszott Danhez, és a fülébe súgta: – Találkozzunk a női öltözőben! – azzal kimászott a medencéből. Most teljesen másképp ment, mint eddig bármikor. Hosszúakat és lassúkat lépett; csípője hipnotikusan ringott előre– hátra. Bajt keresett. Dan alig várta, hogy segítsen neki megtalálni a bajt. Várt néhány percet, hogy senki ne kösse össze kettőjük távozását, aztán követte. A lány az ajtóban várta, és csupa libabőr volt. Dan karjába vetette magát, és megcsókolta. Dan ennyi év után is emlékezett, milyen íze volt a lány szájának aznap: klór, rágógumi és kihívás. Testük egymáshoz tapadt, és gyorsan felmelegedett a fiú hormonjainak és a lány lázadásának hevében. Amikor végül Dan annyi időre elengedte, hogy levegőt vegyen, Pepper a szájába súgta: – Öltözzünk fel, és menjünk! – Rendben. Hová? – Ahová te akarod, baby! – ujja hegyével megérintette Dan száját. – Ahová te akarod.

Kilenc Nos Pepper, hol voltál? Mit csináltál? – kérdezte Mr. Graham, folytatva a támadást. Most, hogy megette a szendvicset, Pepper elég frissnek érezte magát, hogy szembeszálljon a férfival, és legyőzze. – Tájkertész vagyok. Gazdag emberek kertjét tervezem. Dan feszülten figyelt, pillantása az apjáról Pepperre, majd visszavándorolt, miközben minden információt gondosan elraktározott. – Jártál főiskolára? – kérdezte Mr. Graham. – Nem, nem jártam. Nem volt rá szükségem. – Pepper élvezte volna a tanulást, a lehetőséget, hogy képesítést szerezzen, és elismert szakember legyen, de ez nem volt benne a pakliban. – Mrs. Dreisstól nagyon sok mindent megtanultam a növényekről, és egy kertészetben szereztem állást. Ott is mindent megtanultam, amit csak lehetett, aztán továbbléptem, míg végül bármilyen és bármekkora kertet meg tudtam tervezni. – Most hol dolgozol? – Mr. Graham merőn nézte Peppert. – Egy másik kertészetben? Az nem valami jó munka egy nőnek. A lány hitetlenkedve meredt a férfira. – Egyszerűen nem hiszem el, hogy még mindig vannak ilyen nőgyűlölők a világon, mint maga! – Ugye? – szólt közbe Dan könnyedén. – Én magam is csodálkozom rajta. Mr. Graham felvont szemöldökkel nézett egyikről a másikra. – Nem vagyok nőgyűlölő, csak tudom, hogy minek hol van a helye. Mielőtt Pepper újabb felháborodott megjegyzést tehetett volna, Dan közbeszólt: – De tényleg, Pepper! Én is kíváncsi vagyok. Szóval hol dolgozol most? A lány színlelt ártatlansággal nézett a férfira. – Úgy tűnik, itt. Dan bólintott, láthatóan belenyugodva, hogy majd másik alkalommal kapja meg kérdésére a választ – és Pepper tudta, hogy lesz egy másik alkalom. – Miután elmentél, alig fejeztem be a középiskolát – mondta Dan. – Nem érettségiztem le, ha erre vagy kíváncsi – vágta rá Pepper. Ki akart kerülni a rendszerből, hogy ne a családja, ne a múltja, hanem saját maga alapján ítéljék meg. Minden városban tudott venni magának egy jogosítványt, azzal nyitott egy bankszámlát és bérelt egy lakást. Mindig képes volt a semmiből létrehozni magának valamit. Ennek a két férfinak halvány fogalma sincs, milyen sokat ért el. – Ki fog alkalmazni, ha még érettségid sincs? – kérdezte Mr. Graham. – Magamnak dolgozom – felelte Pepper büszkén. – De te most itt vagy, és Danny azt állítja, nem tudtál az örökségedről. Ebből pedig az következik, hogy bárhol éltél is, nem mehetett valami jól a sorod.

Pepper apró gombóccá gyűrte a szalvétáját. A vállalkozása igenis virágzott, de most inkább bele kellett harapnia a nyelvébe, mint hogy pimaszul válaszoljon Mr. Grahamnek, és ez minden erejét kiszívta. – Talán vakációzni jöttem. – Igen érdekes vakáció, amikor nem értesítesz előre senkit az érkezésedről – jegyezte meg Mr. Graham. Dan egy tányér aprósüteményt tolt eléjük. Pepper kivett egyet, és gyors oldalpillantást vetett a férfira. Olyan volt, mint egy állatkerti gondozó, aki húscafatokat hajigál a ketrecbe két csatázó oroszlán elé. A dolog működött, de csak addig, amíg Mr. Graham rágott és nyelt. Amikor végzett, a fiához fordult. – Szombathoz egy hétre meghívtam néhány embert vacsorára hozzánk. Te is ott leszel. Szükségem van rád, hogy megfelelő létszámban legyünk. Szerencsétlenségére Dan nem látszott túl lelkesnek. – Nem szeretem az összejöveteleket. Pepper Dan elé tolta a süteményes tányért. – Jobban teszed, ha te is veszel egyet. Dan megfogadta a tanácsot, kivett egy süteményt és beleharapott. Miközben Pepper nézte a férfit, a beszélgetés idegesítő háttérzsongássá halkult. A két férfi tovább beszélt, de a lány nem értette a szavakat, mert mintha most döbbent volna rá igazán, hogy tényleg Dan az, akit lát. Sok– sok éven keresztül álmodozott róla, tűnődött, vajon mit csinálhat. Próbálta igazolni maga előtt a saját tetteit. És most Dan itt ül vele szemben, épen és egészségesen. Előző este megcsókolta, a karjába zárta, felizgatta, és fáradhatatlanul kérdezgeti. Tőle értesült Mrs. Dreiss haláláról. Amíg azonban Pepper aludt és evett, amíg magához nem tért az utazás fáradalmaiból, helyzetének különös volta megfosztotta az eseményeket realitásuktól. De most itt van teljes valójában, és szőke haja és barna szeme teljesen rabul ejtette a lány érzékeit. Etette. Követte. A közelében olyannyira tudatában volt testének, mint kilenc éve soha. Akarta őt. Szeretett volna megbízni benne, de nem mert, mert attól félt, a férfi életébe kerülhet a dolog. Szent ég! Hogyan válhat egy egyszerű túlélési terv ilyen bonyolulttá? Dan Pepperre pillantott. Látta, hogy a lány áthatóan nézi őt, szinte magába szívja a szemével, és kérdőn felvonta a szemöldökét. Pepper visszahuppant a valóságba. Megrázta a fejét, és elszakította tekintetét a férfiétől. Össze kell szednie magát, gondolta. Mr. Graham megvető arccal felállt. – Vissza kell mennem dolgozni. – Szúrósan a fiára nézett. – Biztos vagy benne, hogy nem akarsz hazaköltözni? Dan megfogta az apja karját, és kikísérte az ajtóhoz. – Apa, hadd legyek őszinte! Ha választanom kell, hogy egy mogorva vénemberrel éljek együtt, mint te, vagy egy csinos lánnyal, mint Pepper, te leszel a vesztes.

– Ez az én fiam! – Mr. Graham hátba vágta Dant, leakasztotta kalapját a fogasról, és aprólékos gondossággal kopaszodó fejére illesztette. Amikor Pepper csatlakozott hozzájuk, rávigyorgott a lányra: – Mindig szerette a nőket, és a nők is szerették őt, igaz, Pepper? Igazat kellett adnia Mr. Grahamnek. Sok lány keresztezte Dan útját, és ő is egyike volt a soknak, aki belezúgott. Most azonban nem akarta a férfit, és úgy gondolta, nem lesz semmi baja, ha biztosítja Mr. Grahamet szándékairól. – Valóban, uram. Egyikünk sem tudott neki ellenállni. megpróbálom.

Most azonban

– Ez egy rendes lány. – Mr. Graham sarkon fordult, és kiment az ajtón. Dan gyors pillantást vetett rá, mérlegelte Pepper elszántságát, és nem találta elegendőnek. Fogta a kalapját, mélyen a fejébe nyomta, majd lekapta a harmadik kalapot a fogasról. Pepper vonakodva átvette a kalapot tőle. Lehetséges, hogy mindvégig ott lógott? Vagy talán ma reggel hozta ki, amíg ő aludt? A sárgásbarna kalap egy olyan régimódi karácsony ragyogó emlékét idézte fel benne, amilyenről a kis Pepper Prescott addig még csak nem is álmodott. Pepper azelőtt soha nem volt tagja egy csapatnak. Ilyennek biztos nem, amikor harminc középiskolás zsúfolódott be Mrs. Dreiss konyhájába, karamellát húztak, míg el nem vesztette kezdeti fehéres színét, és szürkévé változott. Mrs. Dreiss nevetve figyelmeztette a tinédzsereket. – Mindegy, hogy fog kinézni, meg kell ennetek! Pepper meglökte Rita vállát. – Kóstold meg! Finom! – Tényleg finom volt. Az ünnep tiszteletére mentolos karamellát is készítettek, és minden egyes édes falat az öröm és boldogság ígéretét hordozta magában. – Gyerünk, gyáva nyúl! Próbáld ki! Rita gyanakodva a szájába vett egy darabkát, és összerágta. Világoskék szeme tágra nyílt. – Ez tényleg finom! – Miért, talán azt hitted, hogy meg akarlak mérgezni? – kérdezte Mrs. Dreiss a hátuk mögött. Rita halálra rémült. – Jaj, dehogy, asszonyom! Meg sem fordult a fejemben ilyesmi. Pepper huncut mosolyt váltott Mrs. Dreiss– szal. Pepper kedvelte Ritát, annak ellenére, hogy a szurkolócsapat vezetőjének egyáltalán nem volt humorérzéke. Szőke haj, törékeny, csinos termet, túláradó személyiség – Rita úgy nézett ki és úgy viselkedett, mint egy tinédzser az ötvenes évek tengerpartos mozifilmjeiből. És bár Pepper nem tudta, miért, Rita is kedvelte őt. Nevetett Pepper viccein, és félénken utánozta Pepper durva beszédét, amitől Pepper falra mászott, mert Rita nagyon idétlenül káromkodott. Pepper azt vette észre, hogy ennek köszönhetően kezdi

visszafogni magát. Rita hitt az emberi jóságban, ami Pepper számára elveszett, amikor a szülei elhagyták, és tudta, soha nem lehet olyan, mint Rita. Arra figyelt fel, hogy mindenki őt nézi, és amikor körülpillantott, észrevette, hogy az az átkozott Dan Graham őt bámulja. A fiú sötét szemével valósággal letarolta a lányokat és beszédítette őket autója hátsó ülésére. Ha a fele is igaz volt annak, amit hallott, a város összes lányát és az elvált asszonyok felét sikerült lefektetnie, kivéve persze Ritát. A fiú kétségtelenül meg volt győződve afelől, hogy ő Isten ajándéka a nők számára, és halálra bosszantotta Peppert jampecos viselkedésével és féloldalas mosolyával. Ezt bizonyára otthon gyakorolja a tükör előtt, mondta Pepper egyszer Ritának, és most rajta akarta kipróbálni, miközben egy fejrándítással oda próbálta csalogatni. Pepper hallotta a suttogásokat, és észrevette, hogy Christopher Bardey és Charlie James fogadtak valamiben. Mindnyájan elmehetnek a pokolba! Dan is elmehet a pokolba. Lehet, hogy ő a legvadabb lány a városban – nem mintha ez sokat jelentene egy ilyen kis helyen – , de nem fog Dan Grahammel ágyba bújni, és nem csak azért, mert még sosem csinálta senkivel. Mindenki másnál jobban tudta, hogy Dan csak azért akarja a hátára dönteni, hogy azután eldicsekedhessen a dologgal. Ő aztán nem lesz senki trófeája. Majd megmondja neki, hová menjen... Tekintete Mrs. Dreissra esett, aki két nagyra nőtt fiút hurcolt kifelé a fülénél fogva. A két fiú egész véletlenül Christopher Bardey és Charlie James volt. Mrs. Dreiss kedvelte Dant. Szívesen látta a házában, fenéken billentette, amikor lustálkodott, és a fiú engedelmeskedett neki. Ugrott, mint egy kiskutya, amikor az asszony füttyentett. De ugyanígy volt vele Pepper is. Még sosem volt olyan nevelőszülője, mint Mrs. Dreiss. Mrs. Dreiss öreg volt, hatvan körüli, de fürge és élénk, szókimondó és tárgyilagos. Sovány volt, magas, és feketére festette a haját. Mindennap elvégezte a ház körüli teendőit, még akkor is, ha beteg volt vagy valósággal betemette őket a hó. Trágár vicceket mesélt, disznó verseket szavalt, és nagyon sok mindent megtanított Peppernek az emberekről és növényekről. így amikor Mrs. Dreiss azt mondta, hogy Peppernek udvariasan kell viselkednie Dannel és goromba, undok apjával szemben, Pepper szót fogadott. Azonban nem kell mennie, amikor Dan hívja, és Pepper nem is ment. Ehelyett élvezte a parti hátralévő részét. Amikor a fiatalok bezsúfolódtak az autókba, hogy hazainduljanak, Pepper kint állt a verandán, vacogott, integetett és kiabált a társainak, mintha egy rendes lány lenne, aki rendes életet él. Csodálatos illúzió volt, és Peppernek könnyek csillogtak a szemében, ahogy köszönetet mondott Mrs. Dreissnak a partiért. – Te egy rendes lány vagy – mondta Mrs. Dreiss. – Egy rendes lány, akinek nehéz élete volt. Ne hagyd, hogy összetörjön a múlt! Olyan vagy, amilyennek tartod magad. – Igen – Pepper kis híján hitt neki. – Dan még itt van. Adni akar neked valamit. – Pepper fel akart mordulni, de Mrs. Dreiss átölelte a vállát, és a fülébe súgta: – Nem olyan kemény legény, mint amilyennek szeretné magát hinni. És te sem vagy olyan kemény. – Bement, becsukta maga mögött az ajtót, és otthagyta őket a fagyos verandán.

A házból négyszögletes fényfoltok vetültek a fapadlóra. Dan az árnyékban állt, báránybőr dzsekijében és fekete cowboykalapjában. Egy hatalmas, gyönyörűen becsomagolt, kerek dobozt tartott a kezében, és amikor Pepper elindult felé, gyors mozdulattal a kezébe nyomta. Ez volt az első alkalom, amikor Pepper félénknek látta. – Tessék, ezt neked hoztam. Pepper a dobozra nézett, és nagyon furcsán érezte magát. – Én nem tudok adni neked semmit. – Tudom, de szerettem volna... anyám segített kiválasztani... Ő csomagolta be... Na mi az, nem nyitod ki? Pepper leült a hintára, Dan pedig ott állt előtte, és idegesen toporgott, mintha a lány reakciója nagyon fontos lenne számára. Amikor Pepper levette a szalagot a dobozról, Dan kikapta a kezéből. Pepper nekilátott óvatosan lehúzgálni a ragasztószalagot. – Ugye te nem vagy olyan? – mordult fel Dan. – Tudod, akik elteszik a csomagolópapírt. Pepper azt akarta mondani, hogy egyáltalán nem érdekli a papír, csak szeretné meghosszabbítani a ritka izgalmat, amit érez, de ehelyett így szólt: – Igenis érdekel a környezetem. Kár, hogy te nem foglalkozol vele. – Dehogynem! Na kinyitod már végre? Igen, Pepper kinyitotta végre, és amikor levette a doboz tetejét, azon kapta magát, hogy egy sárgásbarna, női cowboy– kalapra mered. Áhítatosan kiemelte és végigsimított a nemezkarimán. Honnan tudta Dan, hogy szeretne egy ilyen kalapot? Gondosan ügyelt rá, hogy megvető arcot vágjon, amikor a többiek a tavaszi rodeóról beszéltek, hogy mit fognak csinálni és mit fognak viselni, hogy úgy nézzenek ki, mint az igazi cowboyok. Pepper tudta, mint máskor, most is ki fog lógni a sorból. Mrs. Dreiss nem volt gazdag, és egy jó kalap nagyon sok pénzbe került. – Nem fogadhatom el... – suttogta. – De igen, elfogadhatod. Megkérdeztem Mrs. Dreisst, mielőtt megvettem, és azt mondta, rendben van a dolog. Megkérdezheted – tette hozzá dacosan. – Tényleg? – Pepper továbbra is áhítatosan suttogott, és most megköszörülte a torkát. – Nos, ha ő azt mondja, akkor azt hiszem... ez gyönyörű. Mosoly terült szét a fiú arcán, olyan széles mosoly, amiből Pepper rájött, ideges volt. Most nem a vagány Dan Graham volt; csak egy srác, aki szerette volna tudni: a megfelelő dolgot cselekedte– e. – Tetszik? – Nagyon. – Próbáld fel! – Nem bírt várni. Kikapta Pepper kezéből és a fejére tette. – Pont jó. Mint Hamupipőke cipője. Ezt azonban nem mondhatta ki hangosan.

– Köszönöm – mondta, miközben felállt. Megfogta a fiú kabátjának hajtókáját, lábujjhegyre emelkedett és megcsókolta. Futó csók volt, ami után besietett a házba, és otthagyta a fiút a verandán. Dan hosszan bámult utána. Dan fogta a kalapot, és Pepper fejére tett. – Még mindig pont jó. Tökéletesen jó volt... mint Hamupipőke cipője.

Tíz Alighogy Pepper kilépett a verandára, kezében a cowboykalap– jávai, Russellnek nem tetszett, ahogy a fiára nézett, mintha Dan lenne a bikalovagló bajnok a rodeón. Ez most nem hiányzott. Egyáltalán nem hiányzott, és ő tudta, hogyan tegye helyre a lányt. Látta, hogyan néz körül Pepper a farmon, félig büszkén, félig rémülten, és egy bulldog érzéketlenségével, amire nagyon büszke volt, megjegyezte: – Nagyon sok minden van itt, amivel egy olyan lány, mint te, nem boldogul. Dan tett egy lépést az apja felé, majd megtorpant. – Mit ért azalatt, hogy olyan lány, mint én? – kérdezte Pepper. – Egy városi lány. – Megsértődött? Pech! – A tinók megbolondulnak, a bikák átugranak a kerítésen, és ha kint vannak, nem jönnek vissza maguktól. – Gondoltam. – A lány mereven nézte Russellt. – A tesztoszteron mindenkit megmérgez. Dan olyan sötét és átható pillantással nézte a lányt, hogy Russell elfordította a fejét, nem akarva harmadik lenni egy intim pillanatban. Az volt a benyomása, hogy Dan nem akar mást, csak felkapni a lányt, és az első legközelebb eső ágyhoz rohanni vele. Russell emlékezett rá, hogy ő is pontosan így érzett Dan anyjával kapcsolatban, és tessék, hová jutottak. Többévnyi jó szex és csúnya veszekedés. Egy válás, ami teljesen kizsigerelte, és egy szerelem, ami után soha nem kellett más nő. Lennie kell valami módnak, hogy eltávolítsa Peppert az útból, mielőtt Dan teljesen belegabalyodik a hálójába. Russell elhatározta, hogy elijeszti a lányt. – A medvék lejönnek a hegyekből, és a vadmacskák is itt kóborolnak borjadzás idején. Mit tennél, ha véletlenül az anyamedve és a bocsai között találnád magad? – Azt, amit maga Russell – felelte Pepper. – Összepisálnám magam. Russell szeretett volna hangosan felnevetni, de komolyságot erőltetett magára. – Ne szemtelenkedj, kisasszony! – Csak őszinte voltam, uram. Egyes dolgok nem változnak. Ugyanolyan éles az esze és nagy a szája, mint régen. – Ami ennél is rosszabb, ha itt maradsz a farmon, a hegyek között élő csavargók hírét veszik, hogy egyedül élsz. Mit csinálsz, ha a marhatolvajok el akarják hajtani a csordádat? Pepper olyan kellemesen mosolygott, hogy Russell aggódni kezdett. Kinyitotta a szúnyoghálót, lábujjhegyre állt, és benyúlt a puskáért, amit Mrs. Dreiss – mint minden farmer – az ajtó fölött tartott felakasztva. Dan összerezzent, mintha nem akarná, hogy a lány a kezébe vegye. Russell egyetértett a fiával. – A fenébe, lányom, vigyázz azzal a mordállyal!

Dan most már nyugodtnak tűnt, és segített a lánynak levenni a puskát. Szorosan mellé állt, és figyelte, ahogy Pepper megvizsgálja a fegyvert. – Mi a baj, apa? – érdeklődött Dan. – Csak nem vagy ideges? A puska meg volt töltve. Pepper kibiztosította, és Russellre nézett. – Mit találjak el, Mr. Graham? – kérdezte. – Semmit! – vágta rá Russell. – Nem kell a bemutató. Ha azt mondod, jól tudsz célozni, én hiszek neked. – Persze addig, amíg be nem ül az autójába, és akkor azt fogja motyogni magában, hogy inkább pókereznem kéne, olyan jó vagyok a blöffölésben. – Félelmetes, milyen jól ismer téged, apa – mondta Dan. Inkább az volt félelmetes, milyen büszke volt Dan Pepperre. Amikor azt hitte, senki sem látja, úgy nézett a lányra, mintha egyszerre karácsony és születésnapja lenne. Amióta hazatért a seregből, Dan komoly volt, felelősségteljes, és annyira cinikus, hogy Russell foga belefájdult. Azért imádkozott, hogy valami hozza vissza a régi nevetős, bajkeverő Dant. De nem Pepper. Dan nem élne túl még egy olyan csalódást, mint a legutóbbi. Pepper a puskacsővel Russell furgonja felé intett. – Ki tudnám lőni a gumiját. Russell feltartotta a kezét, mintha a lány őt célozta volna meg. – Mondtam, hogy hiszek neked. – Amilyen szerencséje van, a gumi helyett a benzintartályt találná el, és a levegőbe röpítené az F350– esét. – De az is lehet, hogy a gumi helyett a benzintartályt találnám el, és a levegőbe röpíteném a furgonját. Apja arckifejezése láttán Dan hangosan felnevetett. – Tud mindent, amit gondolsz, igaz apa? Pepper gyors pillantást vetett Danre, és gondolatban összekapcsolódtak, felidézve Pepper régi, Russellel való szembeszegüléseinek emlékét. Akkoriban sokkal harsányabb és durvább volt, nem tudta ilyen ügyesen bekeríteni a férfit, de már akkor is méltó ellenfél volt. Most olyan finoman és észrevétlenül ingerelte, hogy Russell azt sem tudta, merre van fent és lent. – A furgon meglehetősen újnak tűnik – jegyezte meg Pepper társalgási hangnemben – , ezért inkább azt a száraz ágat lövöm le. Látja azt a duglászfenyőt ott lent? Dan, milyen messze van? Dan gyors pillantással felmérte a távolságot. – Száznyolcvan méter. – Dan kételkedett benne, hogy az apja képes lenne eltalálni azt az ágat. Igazság szerint lenyűgözte volna, ha Peppernek sikerül, ugyanakkor óvatossá is tette volna. Igyekezett elég közel állni, hogy kikaphassa kezéből a puskát, ha a lány megpróbálná kihasználni a lehetőséget, hogy őt és az apját lelője. Russell összehúzott szemmel kereste az ágat; biztos volt benne, hogy Pepper elhibázza.

– Na, ha eltalálod, megeszem a kalapom fűrészporral megszórva regg... Dörrenés szakította félbe a szavait. Az ág ott robbant szét, ahol a törzshöz kapcsolódott, és lehullott a földre. Russell szája tátva maradt a döbbenettől. Dan csodálkozását az apjához intézett kérdéssel próbálta leplezni. – Mit is mondtál, apa? Russell elkerekedett szemmel nézett Pepperre. A lány leengedte a puskát, megnézte az ág helyét, és bólintott, mint aki egyáltalán nincs meglepődve. – Azt mondtad, hogy megeszed a kalapod, apa? Reggelire? – Dan Pepperről alkotott véleménye megerősítést nyert. Átkozottul vagány csaj... mindig is az volt. Nem fél senkitől, sem az apjától, sem tőle. Nem fél kimondani, amit gondol. Amikor ránézett a lányra, azt a fajta nyílt őszinteséget látta, amiről már azt hitte, mindörökre a háta mögött hagyta. Dan azonban nem tudta, hogy Pepper őszinte– e vele szemben. Ugyanúgy lehet áruló, aki csak az alkalomra vár, hogy végezzen vele. Különben is hol tanulhatott meg ilyen jól lőni? Dan elvette a lánytól a puskát. – Dan, te tudtad, hogy így tud lőni? – kérdezte Russell. – Nem. Régen sosem tette. – Dan letette a puskát az asztalra. – Elképesztő, igaz? – Igen, nos... – Russell felfújta az arcát, mint egy dacos kisgyerek. – De nem annyira jó, mint te. Dan örült, hogy az apja ezt mondta, mert ha Pepper arra törekedne, hogy jobban lőjön, mint ő, ahhoz korábban kellene felkelnie. – Igen, de én kicsi korom óta lövök. Te tanítottál, és a seregben még többet tanultam. Dan tudta, hogy az apját biztosan bosszantja, hogy egy nő ilyen jól lő, és ez így is volt. – Fogadni mernék, kellett vagy tíz férfi, hogy megtanítson lőni, igaz Pepper? – Mrs. Dreiss ugyanilyen jól lőtt – mondta Pepper. – Sokat tanultam tőle, aztán pedig hónapokig jártam gyakorolni a lőtérre. – Rendben, tudsz lőni – hagyta rá Russell de mi történik akkor, ha betör valaki a házba, és nincs a puska a kezed ügyében? Mintha számított volna a kérdésre, Pepper megragadta Russell csuklóját és ingje elejét. – Ez – mondta, azzal átdobta a férfit a csípőjén. Russell hangos döndüléssel, a hátával ért földet a fapadlón, és elgondolkodva nézett föl Mrs. Dreiss verandájának mennyezetére. – Ráférne egy festés – jegyezte meg.

Látva, ahogy Pepper minden téren legyőzi az apját, olyan szórakozást jelentett Dan számára, amilyenben maga sem tudta, mióta nem volt része. Ráadásként Pepper bemutatta a képességeit – és ez mindennél jobban bizonyította az ártatlanságát. Fogalma sem volt, miért tud a lány lőni, miért tud dzsúdózni, de azt tudta, hogy egy terrorista bérenc a hozzá nem értés álarca mögé rejtőzne. Peppernek láthatóan esze ágában sem volt takargatni ügyességét. Pepper lenézett Russellre. – Nem ütötte meg magát? – Tudod jól, hogy nem – morogta Russell durcásan. – Olyan tisztán leterítettél, mint azok a dzsúdóbajnokok a filmekben. Dan gyengéden végigsimított Pepper arcán. – Szép simák a mozdulataid. Kitől tanultad? A lány elhúzta a fejét, mintha nem esne jól a férfi érintése, de megnedvesítette a száját. Kórházi tartózkodása alatt Dan eleget látott Oprah showműsoraiból, és Oprah azt mondaná Pepperre, hogy egy ellentmondásos személyiség. – Han mester. Egy vietnami bajnok. Odaköltözött George... – könnyedén kijavította magát – szóval átköltözött az Egyesült Államokba, és nyitott egy iskolát. – Ez hol volt? – kérdezte Dan. Mintha meg sem hallotta volna a kérdést, Pepper folytatta: – Három évig tanultam nála. Dan is hagyta feledésbe merülni saját kérdését... egy időre. – Fekete öves vagy? – kérdezte. – Igen. – Pepper hangjában nyoma sem volt a kérkedésnek. Kezét nyújtotta Russellnek. Russell hagyta, hogy a lány talpra segítse, majd leporolta a nadrágját. Dan tudta, az apja egyszerűen nem hagyhatja, hogy a lányé legyen az utolsó szó. – Rendben, Miss Okostojás, és mi van akkor, ha többen támadnak rád fegyverrel? A szín kiszaladt a lány arcából, és már egyáltalán nem hasonlított a tinédzserre, aki régen volt, sőt hirtelen a koránál is idősebbnek látszott. És fáradtnak. Nagyon fáradtnak. – Akkor meghalok. Olyan egyszerűen, olyan reménytelenül mondta ezt, hogy Dan arra gondolt, azért tanult meg lőni és dzsúdózni, hogy megvédje magát valakitől. Egy őrült rajongótól. Egy férjtől. Egy szeretőtől. Russell nem volt gonosz ember, és láthatóan megrémült Pepper egyszerű kijelentésétől. – Na, ez azért nem valószínű – igyekezett megnyugtatni a lányt. – Különösen, mivel még én is itt vagyok – tette hozzá Dan. Pepper féltőn nézett rá, ami megerősítette Dan elméletét az üldözőről.

– Pedig jobban tennéd, ha hazaköltöznél – mondta. – Édesapádnak szüksége van rád. Russell már nyitotta a száját, hogy helyeseljen, de Dan megelőzte: – Apám évek óta egyedül él, és nagyon jól elboldogul – ellenkezett. – Az emberek pletykálni fognak rólunk – mutatott rá Pepper. Russell bólintott, és megpróbált: közbeszólni, de megint elkésett. – Nem fognak, ha nem tudnak róla, hogy itt vagy – érvelt Dan. – Ez az, amit akarsz, nem? Senki ne tudja, hogy visszajöttél. Pepper megadta magát, mintha Dan érvei meggyőzték volna. – Igen, ez az, amit akarok. – Akkor pedig minden rendben lesz. Bár az igazat megvallva, ha Diamondban mindenki tudna róla, hogy veled élek, én azt sem bánnám. Russell nem bírta tovább, és közbeszólt: – Csak akkor lesz baj, ha együtt is alusztok. – Nem alszom vele – jelentette ki Pepper meggyőződéssel. – Nem fogok vele aludni. Dan mereven nézte az apját. – A szex mióta jelent problémát, apa? Eddig megpróbáltál összehozni minden nővel a városban, mintha valamiféle tenyészbika lennék. Pepperrel miért ne lehetne szexuális kapcsolatom? Peppernek nagyon nem tetszett, hogy így beszélnek róla. – Miért ne lehetne szexuális kapcsolatod Pepperrel? – csattant fel. – Pepper itt áll, és nem azért jött, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen bárkivel, különösen nem Dan Grahammel. Pepper megtanulta a leckét. – És az milyen lecke volt? – kérdezte Dan vészjósló hangon. A lány alaposan meggondolt minden egyes szót: – A szex nem éri meg a belőle származó bajt és felfordulást. Dan tett egy lépést, és most közvetlenül Pepper előtt állt. Úgy nézett le rá, mint előző este, és bár a lány azóta már kialudta magát és evett is, ugyanúgy zavarba hozta a magasságával és közelségével. Amikor a férfi megszólalt, Peppernek hegyeznie kellett a fülét, hogy meghallja. – Majd meglátjuk. Szexszel ijesztgette, ami annyira jó, hogy nem fog törődni a bajjal és a felfordulással. Tudta, amíg itt van, és amíg a férfi is itt van, a veszély nem múlik el... mert még mindig nem tette túl magát Dan Grahamen. Mr. Graham hangja mintha valahonnan a távolból szólt volna. – Fiam, áthoztam azt a kompresszort, amit kértél. Ott van a furgon hátuljában. Legalább harminc kiló, kivennéd? Dan ellépett Peppertől. A lány nagyot sóhajtott, és egészen megkönnyebbült. Dan kemény pillantást vetett az apjára, aztán kettesben hagyta őket a verandán.

– Jól viselkedj, apa! Pepper figyelte a nagy léptekkel távolodó Dant. Ahogyan ment, azt a benyomást keltette egy nőben, hogy ez a férfi olyan szerető lehet, akit sosem lehet elfelejteni. A legutóbbi alkalom a dac győzelme volt a tekintély fölött. Ez alkalommal azonban amit érzett, az már nem egy fiatal lány lázadása volt, hanem egy nő reakciója Dan nyers, tömény férfiasságára. Érzelmeinek hevessége megrémítette. Amikor Danre nézett, amikor hallotta a hangját, amikor érezte az illatát, erősen tépelődött az ösztönös benyomás között, hogy a férfi képes vigyázni rá, és a sokkal szemérmetlenebb vágy között, hogy megadjon neki bármit, amit csak kíván. – Nagyon remélem, hogy nem maradsz itt – mondta Mr. Graham durván. – Legutóbb, amikor lefeküdtél a fiammal, nyolc évbe, tizennégy országba és két életveszélyes sérülésbe került számára, hogy túltegye magát rajtad. Semmi szükség rá, hogy megint szenvedjen. Pepper tiltakozni akart, mondván, ő is szenvedett. De felidézte magában az igazságot, amit nagyon nehezen tanult meg – senkinek a szülei nem törődnek úgy vele, mint ahogy a saját gyermekükkel törődnek. Mr. Grahamet nem érdekli az ő fájdalma. – Dan tud vigyázni magára. – Azt hiszed? Amióta visszajött, nem érdeklik sem a nők, sem az autók, sem a gazdaság. Még az anyja sem tudott két szónál többet kihúzni belőle, pedig az a nőszemély aztán halálra tud nyaggatni mindenkit. – Az igazság Russell arcára volt írva. Lehet, hogy egy kötekedős, kotnyeles öregember, de szereti a fiát, és aggódik érte. – És ami a legrosszabb az egészben, olyan öreg a szeme, mintha borzalmas dolgoknak lett volna szemtanúja. Igen, ez valóban így volt. Pepper is látta azt a kifejezést Dan arcán, mintha állandóan a szeme előtt lebegne egy másik hely, másik idő, és csak úgy tudna életben maradni, ha elmenekül egy olyan helyre, ahol nem létezik sem érzelem, sem szín. – Amikor idejöttél arról a helyről, ahol addig voltál, minden esélyt megadtunk neked, hogy beilleszkedj közénk. – Miközben beszélt, Mr. Graham a fiát nézte, aki a hatalmas kompresszorral küszködött. – De neked mindenáron ki kellett lógnod a sorból. – Ügy érti, nem akartam olyan lenni, mint mindenki Diamondban? Én nem vagyok olyan, mint bárki más Diamondban! – Ez egyszer biztos. Ki a fene nevezett el téged Peppernek? Kérdése rosszul esett Peppernek. – A szüleim. – A szüleid. Nem tudjuk, ki volt a családod. – Mr. Graham gyorsan beszélt, mert Dan már visszafelé tartott az autótól. – Még te sem tudod, ki volt a családod. Kik voltak a szüleid. Dannek minden bizonnyal olyan hallása volt, mint egy pumának, mert már messziről válaszolt. – Igenis tudja, kik voltak a szülei.

Pepper egy pillanatig nem kapott levegőt. Két ember volt, akiknek beszélt a múltjáról: Jennifer Napier tábornok és Dan. És most Dan el fogja mondani az apjának. Érzelemtől remegő hangon kérte a férfit. – Dan, ne! Dan nem törődött vele. – Egy texasi lelkésznek és feleségének a lánya. Nyolcéves volt, amikor a szülei meghaltak egy autóbalesetben. Elválasztották két lánytestvérétől és mostohabátyjától, és árvaházakban nevelkedett. Ezért volt olyan lázadó természetű, amikor ide került, és most ezért szeretné olyan elszántan működtetni ezt a farmot. Az apja sarkon fordult, és Pepperre meredt. – Ez igaz? A lány összefonta a karját a mellén, és nem volt hajlandó válaszolni. Mr. Grahamnek nem kell tudnia róla semmit. Több okból is sajnálta, hogy elmondta Dannek, de most éppen azért sajnálta, mert a férfi arra használta az egészet, hogy tisztára mossa az ő múltját az apja előtt. Egyáltalán nem érdekelte, Dan apja mit gondol róla. Neki nincs rá szüksége. Nincs szüksége senkire... És hallotta a lázadó, tizenéves Pepper visszhangját az agyában. Az igazság az volt, hogy igenis érdekelte, mit gondol róla Mr. Graham. Igenis szüksége volt rá. Szüksége volt rá, hogy segítsen neki működtetni a farmot. Nagy levegőt vett, és beismerte: – Igen, igaz. Az idős férfi hitetlenkedve méregette Peppert. – Mi a fenéért nem mondtad ezt el nekem soha? – Mert annyira élvezte a gondolatot, hogy egy kis korcs vagyok, aki rossz útra téríti a maga kis Danny fiát. Dan megállt Pepper mellett. – így is volt, nem? – Nem vittelek téged sehová, ahol már nem jártál korábban. – Ahogy én hallottam, ő vitt téged olyan helyekre, ahol te nem jártál – Pepper tetőtől talpig elvörösödött. – Hmmm. – Russell gyors pillantást vetett Danre; a hangja egy pillanatig a saját apjáéra emlékeztette Peppert. – Átkozott tinédzser fiúk! Az összes agyukat az alsógatyájukban hordják! – Mr. Graham úgy fordult, hogy Pepper mellé kerüljön, és déli irányba mutatott. – Dan azt mondja, a lucerna kész az első betakarításra. Te mit gondolsz? Pepper rájött, hogy Mr. Graham ezzel a kérdéssel tulajdonképpen elismerte az ő tulajdonjogát Mrs. Dreiss farmjára. Egyetlen kis információért cserébe megadta neki a tiszteletet. – Nem tudom, Mr. Graham. Szeretném kikérni a tanácsát. – Hívj nyugodtan Russellnek! Miközben Russell belemerült a részletes magyarázatba, hogy mikor kell betakarítani és miért, Pepper arra gondolt, nem csak hogy megadta neki azt az egy dolgot, amit a világon mindennél jobban szeretett – a lehetőséget, hogy

elmagyarázzon valamit, amihez igazán ért – , de esélyt is adott a férfinak, hogy kedvelje őt. Az a fajta ember volt, aki boldogabb, ha barát lehet, mint ellenség. És ő... ő is boldogabb volt így. Dan elégedett képet vágott, mint aki megoldott egy problémát. Pepper nem akarta, hogy körülötte rendezkedjen. Nem akart Dan adósa lenni semmilyen formában, soha. Nem engedhette meg magának az adósság törlesztését. Amikor végzett a magyarázattal, Russell még hozzátette: – Rendben. Akkor a te részedet jövő héten takarítjuk be. Ha azelőtt lenne valami kérdésed, kérdezd meg Dantől. – Kérem, ne mondja el senkinek, hogy itt vagyok! – mondta Pepper. A férfi már az autója felé tartott, és most felemelte a kezét, anélkül, hogy visszafordult volna. Láthatóan nem vette túl komolyan Peppert. – De tényleg! – szólt utána Pepper, ahogy Dannel együtt követték Russellt. A délutáni nap végigsimított a vállán, felmelegítve a levegőt, a bőrét, az izmait, de még a csontjait is. – Mrs. Dreisshoz jöttem látogatóba. Ez... – maga köré mutatott volt az utolsó dolog, amire számítottam. Szükségem van némi időre, hogy feldolgozzam Mrs. Dreiss halálát, és ehhez békére és nyugalomra van szükségem. – Ami még ennél is fontosabb volt, ki kellett derítenie, hogy Vargas szenátor elolvasta– e az e– mailjét, és ha nem, hogyan védheti meg magát valami más módon Napier tábornoktól, és hogyan kaphatja vissza az életét. Furcsamód itt, a saját birtokán, ezen az időn kívüli helyen, a feladat megvalósíthatónak tűnt. – Néhány hét múlva szívesen találkozom emberekkel. – Vagy addigra meghalok. – Pepper, és mi van a tájkertész vállalkozásoddal? – kérdezte Dan. – Nem kell visszamenned... mit is mondtál, hol van a céged? – Nem mondtam semmit. A csend kényelmetlenül hosszúra nyúlt, miközben Dan Pepper elszánt arckifejezését fürkészte, majd folytatta: – Nem kell eladnod, vagy alkalmazni valakit, aki a távollétedben vezeti? Pepper az elkerülhetetlen következményekre gondolt, amelyek cégének nehezen felépített hírnevét fogják tönkretenni. Előkelő ügyfelei dühöngeni fognak, amiért a tájkertészük cserbenhagyta őket, de az elszántság megkeményítette Pepper gerincét. Pepper Prescott mindig elmenekült a problémái elől, ez alkalommal azonban nincs rá mód, hogy elég messze és elég gyorsan meneküljön, és most valami számára értékeset veszített el. Igen, Pepper Prescott kiáll és megküzd Napier tábornokkal. – Természetesen van menedzserem. Nagyon ügyes, hozzáértő lány. Gondját viseli a cégnek, amíg én távol vagyok. – Valóban? – hitetlenkedett Dan. – Rendben. – Russell vállat vont. – Úgy tűnik, kézben tartod a dolgokat, Pepper. Dan, szerintem azonnal költözz haza, ahogy Pepper berendezkedik, és kezd úgy viselkedni, mintha az övé lenne a farm. – Az enyém a farm! – jelentette ki Pepper.

– Látod? Már el is kezdődött. – Russell fejébe nyomta a kalapját. – Dan, mikor mész az orvoshoz? Dan sötét pillantást vetett az apjára. – Holnapután. – Ugye elmondod nekem is, amit tőle hallasz? Kérlek! – Russell most először tűnt alázatosnak, amióta Pepper vissza tudott emlékezni. Szemügyre vette a két férfit. Vajon mi folyik itt? Milyen súlyos lehet Dan sérülése? Russell alázata Dant is megindíthatta, mert szelíden válaszolt: – Persze, apa. Felhívlak. – Helyes! – Russell beindította a furgont. – El kell ismernem, ez a legszebb hely hetvenöt kilométeres körzetben. Ahogy elindult, Pepper még utána kiáltott: – Egész Idahóban! Megfordult, és a házra nézett. A széles verandát hortenziák szegélyezték, fehér fürtjeik szinte világítottak a napfényben. Alattuk kökörcsin virított, kék és lila színben, aranysárga bibéjük ragyogott. A ház mögötti napos területen, ami nagy kiterjedésű veteményeskertnek készült, már fel volt ásva a zsíros, fekete föld. Pepper tapasztalatból tudta, hogy a pajta elég közel van, hogy télen is el lehessen végezni a napi feladatokat, de ahhoz elég távol, hogy az állatok szaga ne érjen fel a házig. – Tényleg a legszebb hely egész Idahóban – értett egyet Dan. Pepper mellét büszkeség dagasztotta. Itt a civilizációnak nem sikerült megnyernie a harcot a természettel szemben. És nem is nyerheti meg soha, mivel a völgyek körül magasodó hegycsúcsok maguk voltak a vadon, fenyegetve és védelmezve, gyilkos teleket és áldott nyarakat küldve rájuk. A levegőben a fenyőfák fűszeres illata érződött. Patakok csörgedeztek kavicsos medrükben. A gazdag föld minden tavasszal életre kelt, és pihent, aludt minden télen. Nagyon sok állat élt errefelé: azon a bizonyos tavaszon Mrs. Dreiss számtalan alkalommal az ablakhoz hívta Peppert, hogy lássa a ház körül legelésző szarvasokat, az ágakon ugrándozó mókusokat és a téli álomból felébredt, kábultan bóklászó medvéket. Ez a hely immár Pepperé. Pepper sosem engedte magának, hogy bárminek a birtoklásáról álmodjon. Eleinte nem volt pénze, majd amikor már lett volna, nem merte ráírni álnevét semmiféle hivatalos dokumentumra. És végül szembe kellett néznie az igazsággal – a gondolat, hogy egy helyen letelepedjen, halálra rémítette. Ha hosszú ideig élne valahol, meg kellene ismernie a szomszédait, meg kellene tanulnia az emberek nevét a templomban, részévé kellene válnia egy közösségnek... Georgetownban ez már amúgy is kezdett bekövetkezni. Volt egy kis saját cége, és elég ideje élt azon a helyen, hogy barátokat szerezzen, barátokat, akik saját maga miatt szerették, akiket érdekelt a véleménye. Barátokat, akik személyes kérdéseket tettek fel neki. Mrs. Dreiss öröksége kivette a választási lehetőséget a kezéből. Ez az egész... és itt végigtekintett a völgyön... ez az egész az övé. A gondolatra, hogy itt ragad ezen a helyen, az ismerős félelmet érezte rátörni.

Nagyot szippantott a friss, tavaszi levegőből, és megnyugtatta magát: ha úgy érzi, képtelen ezen a helyen megmaradni, bármikor eladhatja Mrs. Dreiss farmját. Pepper Prescott farmját. Nagy meglepetésére csalódást érzett. Ismét körülnézett. Ezt eladni? Hogyan tehetne ilyet? Mit akar egyáltalán? Napier tábornok azt mondta, a sikeres embereknek kell, hogy legyenek céljaik. Peppernek volt célja: pénzt keresni, és olyan szépen boldogulni az életben, hogy egyáltalán ne számítson, honnan jön és ki is valójában. Most azonban van egy saját birtoka. Ha eladná, elég gazdag lenne, hogy saját maga lehessen élete hátralévő részében. Másrészt azonban, ha sikerülne életben maradnia, ha sikerülne Napier tábornokot rács mögé juttatnia, ez az egész az övé lenne. Ha akarna, itt élhetne. Ha itt maradna, élhetné egy farmer életét, ami nehéz, zaklatott... és szabad. Hirtelen rádöbbent, hogy igenis itt akar maradni. Akarja ezt a farmot. Álmodozó hangon azt mondta: – Ez az enyém. Tényleg az enyém. Volt azonban némi üröm az örömben. Dan ott állt mellette, magasan, férfiasan; az a fajta férfi volt, akire egy nő bátran támaszkodhat. Az a fajta férfi, akit Pepper Prescott nem mert magának megtartani.

Boston, Massachusetts

Tizenegy Hogy érti azt, hogy tudja, hol kell elkezdenünk a kutatást Pepper után? – Hope Givens Griswaldra meredt, nem törődve a Givens– házban összegyűlt vendégekkel és családtagokkal, akik azért voltak itt, hogy megünnepeljék végzését a Harvardon, valamint Zack és az ő első gyermekének közelgő születését. Tekintetének puszta erejével próbálta arra kényszeríteni idős inasukat, hogy azonnal válaszoljon neki. Zack Givens, a Givens Vállalat ügyvezető igazgatója tisztában volt vele, felesége milyen hatékony tud lenni, ha hatalmas kék szemét egy férfiemberre szegezi, és kérdésére választ követel. Számtalanszor volt alkalma kipróbálni. Hét éve voltak házasok, és Hope rendkívül kedves és jó feleség volt. Volt – amíg szemébe nem ötlött valami igazságtalanság, amit helyre kellett hozni, vagy értesült valami problémáról a több száz barátjának nevezett ember között, vagy felbukkant egy reményfoszlány, hogy megtalálja rég elvesztett családtagjait. Most ahogy Griswald ott állt a fényűző Givens– ház teraszán, homloka Verejtékezni kezdett. Kezét végighúzta kopasz fején, borzszemét Zackre függesztette, és ropogós brit kiejtésével így szólt: – Uram, bátorkodom megjegyezni, hogy a Madam partijának közepén, terhességének előrehaladott állapotában, nem helyes, hogy a Madam így, ilyen formában felzaklatja magát. Nem lenne jobb, ha bemennénk a dolgozószobába, és ott esetleg teljes jelentést tehetnék... A hang, amit Hope kiadott, csak mordulásként volt jellemezhető. Griswald hangja elhalt, és volt annyi esze, hogy rémült arcot vágjon. Zack szülei és nagynénje, Cecily, a fejüket csóválták, mintha elképesztené őket az inas ostobasága. Zack a felesége és az inas közé állt, mintegy megvédve Griswaldot a testi sértéstől. A nyolc és háromnegyed hónapos terhes Hope ereiben annyi hormon keringett, hogy vörösre sírta a szemét az I love Lucy ismétlésén, nagyokat nevetett a Három Besúgón, és olyan hisztiket vágott le, mint egy hároméves kisgyerek. Mindez egy olyan nőtől, akit mindenki nyugodtnak és értelmesnek tartott. Zack természetesen már alaposan kitapasztalta a természetét; házasságkötésük előtt az asszony mélyen belegyalogolt a lelkébe, és cafatokra szaggatta önbecsülését. Igaz, megérdemelte, de soha többé nem követte el azt a hibát, hogy könnyű esetnek tekintse az asszonyt. Hope ugyanis elveszítette két húgát és mostohaöccsét, amikor a szüleiket azzal vádolták, hogy egyházi pénzt sikkasztottak. Halálos autóbalesetük után Hope azonnal egyedül maradt, és nagyon összezavarodott. Amikor Zack megismerte, a testvérei után kutatott, és csak úgy tudta rávenni, hogy feleségül menjen hozzá, hogy cserébe megkereste mostohatestvérét, Gabrielt. Azóta, kerek hét éve az egész család a két lány után kutatott, és Hope egyetlen további másodpercet sem volt hajlandó várni, hogy megtudja, Griswaldnak, az internetgurunak, mit sikerült kiderítenie.

Gabriel most ott állt Zack mellett. Gabriel haja fekete volt és sima, szeme zöld, mint a smaragd, és bár a család előtt nem volt ismeretes a fiú háttere, latin származása egészen nyilvánvaló volt széles homloka és kiugró arccsontja alapján. Látszott, hogy nagyon figyel, mivel most azt javasolta: – A családtagoknak vissza kellene vonulniuk kis időre Zack dolgozószobájába, és meghallgatni Griswald mondanivalóját. – Kitűnő ötlet! – Zack átölelte Hope vállát, felsegítette a székről, a bizonytalan vendégekhez pedig így szólt: – Kérem, folytassák az ünneplést! ígérem, hamarosan még több ünnepelnivalónk lesz! A vendégek, közeli barátok és rokonok bólintottak, és beleegyezően motyogtak. Mindnyájan ismerték Hope elvesztett családjának a történetét; amikor tudtak, segítettek a keresésben. Ahogy Hope Zack előtt lépkedett, a férfi észrevette, hogy lassan mozog. Fáradtnak tűnt, és Zack remélte, hogy hamarosan megszületik a kislányuk, mert már alig várta, hogy a karjában tarthassa a kicsit. És abban is erősen reménykedett, hogy megtalálják Peppert, hogy Hope teljes szívvel ünnepelhesse a születést. Az asszony megállt a dolgozószoba ajtajában. – Elnézést. Mielőtt meghallgatom a híreket, el kell látogatnom a mosdóba. A három férfi bólintott. Mindnyájan ismerték mostanában kialakult szokásait, és a bejelentés egyáltalán nem lepte meg őket. – De ne merészeljetek beszélni Pepperről, amíg vissza nem jövök! – adta ki az utasítást. Gabriel megvárta, amíg a fürdőszoba ajtaja becsukódik a nővére mögött, és csak akkor suttogta: – Nem, asszonyom! Dehogyis, asszonyom! Ahogy parancsolja, asszonyom! Zack a csukott ajtóra bámult, és megcsóválta a fejét. – Szomorú az a nap, amikor három felnőtt férfi félni kezd egy előrehaladott terhes asszonytól. – Én nem félek tőle, uram, csak tisztelem annyira az állapotát, hogy ne akarjam felzaklatni. Most ha megbocsát, uram, bemegyek és töltök mindenkinek egy kis italt. – Griswald megfordult, és belépett a dolgozószobába. Gabriel a szája sarkából megjegyezte: – Jobb ha ránézek – azzal követte az inast. Zack az előtérben maradt, arra az esetre, ha Hope– nak szüksége lenne rá. Amikor az asszony kilépett a fürdőszobából, elmosolyodott, mintha férje látványa örömmel töltené el. – Mondtam mostanában, milyen jóképű fickó vagy? – Nem. – Zack színpadias sóhajt hallatott. – Pedig tudod, milyen jó hatással van az egómra. Hope– ból kirobbant a nevetés, és amikor a férfi kitárta a karját, azonnal hozzá indult.

– A te egódnak nincs szüksége a simogatásra, drágám. Elég nagy az anélkül is. – Csak mert te itt vagy nekem. – Zacket hirtelen elöntötte a szerelem. – És a baba is. – Nem érte át az asszony derekát, és ahogy egy kicsit megnyomta, a baba vadul rugdosni kezdett bent. Hope a férfi mellkasára fektette a fejét. – Ez a pici lány egy csoda. – Igen, tényleg az. Az együtt töltött kezdeti időszak meglehetősen döcögős volt, de az utóbbi hét év csodálatosan telt, és a férfi nem akart mást, csak boldoggá tenni a feleségét. – Gondolod, ez alkalommal megtaláljuk Peppert? – kérdezte Hope. Zack megsimogatta az asszony barna haját, de nem akart benne hamis reményeket kelteni. – Nem tudom. Remélem. – Hope évekig nyomorgott és szűkölködött, miközben próbált valami értesülést szerezni a családjáról. Minden alkalommal kudarcot vallott, ahogyan később Zack is, aki most végre megosztotta feleségével legtitkosabb gondolatait. – Nagyon gyanúsnak tartom, hogy meg sem kíséreltek titeket, gyerekeket, együtt tartani, és az is különös, hogy téged olyan messzire küldtek az otthonodtól. – Tudom – suttogta Hope. – Én is mindig ezt gondoltam. – Az pedig még gyanúsabb, hogy az én pénzemmel és a családom befolyásával továbbra sem sikerült a másik két lány nyomára bukkannunk. – Olyan volt, mintha valami hatalmas fal állta volna el az útjukat. – Tudom, hogy ez talán valamiféle paranoia, amiért már nem tudok rendesen aludni, de mostanában azon tűnődöm... – Hope felemelte a fejét Zack mellkasáról és a szemébe nézett – .. .nem gondolod, hogy a hobarti törvényszéki épületet szándékosan gyújtották fel, hogy megsemmisítsék a velünk kapcsolatos iratokat? – Gyorsan hozzátette: – Nevetséges, ugye? – Azt akarod mondani, hogy valaki azért gyújtotta fel a bíróság épületét a texasi Hobartban, hogy megszabaduljon az örökbefogadási papírjaitoktól? Igen, valóban nevetséges... de már én is gondoltam rá. – Bár tudta, hogy Gabrielnek meggyőződése volt, hogy erről van szó, ezt még nem akarta elárulni Hope– nak. Az asszony visszatartotta a lélegzetét, majd nagyot sóhajtott. – Szinte megkönnyebbülés arra gondolni, hogy ez történt. Sokkal jobb, mint azt hinni, hogy te és én, és mi mindnyájan olyan ügyetlenek vagyunk, hogy képtelenek vagyunk a családom nyomára bukkanni. – De rosszabb arra gondolni, hogy valaki megpróbálja elrejteni előlünk az igazságot. – Lágyan hozzátette: – Az igazságot, ami minden bizonnyal borzalmas. – Mondtam neked, hogy a szüleim jó emberek voltak. – Hope szája keserű vonallá torzult. – Nem lopták el azt a pénzt. – Akkor pedig valaki meggyilkolta őket.

Hope kék szemében könnyek csillogtak. – Képtelen vagyok erre gondolni. Zack haragudott magára, amiért ezt felhozta. Most, amikor Hope olyan érzékeny. – Akkor ne gondolj rá! Menjünk be, és hallgassuk meg, mit akar mondani Griswald. A dolgozószobában Zack segített Hope– nak beülni a legkényelmesebb bőrfotelbe, ő pedig a karfára telepedett, ahol fogni tudta az asszony kezét. Gabriel odatolt egy puffot Hope lába alá. Griswald az asszony kezébe adott egy pohár vizet, majd megállt a kandalló előtt, és elkezdte sorolni a tényeket, amelyeket Zack és Gabriel már ismert, de Hope még nem. – Miss Pepper Washington D.C.– ben lakott. Sikeres tájkertész. – Tájkertész? – Hope szinte csüggött a férfi szavain. – Mindig olyan féktelen gyermek volt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen csendes foglalkozást választ. – Igen. Nos... – Griswald nagy levegőt vett. – Mivel bizonyos nehézségek adódtak asszonyom húgának az állami gondozás vonalán való felkutatásában, és mivel a Pepper igen ritka név, már régen gyanítottam, hogy a húga megváltoztatta a nevét. Először arra gondoltam, hogy valaki örökbe fogadta. Mivel csak nyolcéves volt, amikor... elhagyta Texast, ez logikusnak tűnt, de az állami gondozási nyilvántartásban nem találtam semmit. – A gyámhatóság engedélyt adott erre? – kérdezte Gabriel kíváncsian. – Ööö... nem. Az engedély szó egy kicsit túlzás lenne. – Betört a nyilvántartásba? – Gabriel megpróbált komoly képet vágni, de Zack ismerte annyira, hogy tudja, a fiút rendkívül szórakoztatja a gondolat. – Gabriel, nagyon jól tudod, hogy így történt, ezért most fogd be a szádat! – szólt rá Hope dühösen. Hope maga is sokat kutatott a húga után, ezért tisztában volt vele, milyen kevés információt hajlandó kiadni a gyámhatóság. – Tudni akarom, mit derített ki Griswald. – Köszönöm, asszonyom. – Griswald olyan lenéző pillantást vetett Gabrielre, amilyenre csak egy angol inas képes, majd folytatta a beszámolót. Hangjából kicsendült nyomozásának izgalmas volta. – Rábukkantam egy nőre az új– mexikói Albuquerque– ben, aki asszonyom Pepper nevű húga lehetett. Négy évvel ezelőtt élt ott egy rövid ideig, és Pepper Porternek nevezte magát. Beszéltem emberekkel, akik ismerték, és a leírás illett Pepperre, ahogy elképzelésünk szerint most kinézhet. Zack egy szakemberrel beszkenneltette a nyolcéves Pepper fényképét a számítógépbe, és egy bonyolult program segítségével elkészíttette a felnőtt képét. Meglehetősen kísérteties volt látni azokat a mogyoróbarna szemeket, rájuk meredni. Hope elsírta magát, amikor először látta, mert olyan volt, mint egy szeretett személy halotti maszkja... és Zack tudta, hogy ez Hope félelme. Attól tart, azért nem találják Peppert, mert meghalt. Csak sejtette a reményt és várakozást, amit Hope most érezhet, amikor végre rábukkantak Pepper nyomára. – Valóban megváltoztatta a nevét. Nem is egyszer. – Griswald méltatlankodva szusszantott, mintha Pepper őt akarta volna félrevezetni.

Hope kiegyenesedett. – Miért? – kérdezte. – Talán bajban volt? – Nem tudom, asszonyom. Hope sokatmondó pillantást váltott Gabriellel, és Zack tudta, miért. Hallott történeteket Pepperről, aki jellegzetes paplány volt, lázadó, szemtelen és vakmerő. Tudta, hogy Hope és Gabriel arra gondolnak, Pepper biztosan bajba került. Zack biztos kézzel vezette vissza őket a szóban forgó témához. – Honnan szerzett személyi igazolványt? – Hamis igazolványokat vásárolt az Interneten keresztül – tájékoztatta Griswald. Hope beletúrt a hajába. – Nem törvénytelen az ilyesmi? – De igen, asszonyom. Nagyon is. Ezért, bár nem tudtam lenyomozni a gyökerekig, némi nyomást gyakoroltam az úriemberre, akitől Miss Pepper az igazolványokat vette. – Griswald büszkén mosolygott. – Ily módon képes voltam követni a nyomát Albuquerque– ből Minneapolisba, majd Tampába, és végül Washington D.C.– be. Legutóbb Jackie Porter volt a neve. A lakóhelyét nem sikerült azonnal megtalálnom, mivel ugyan Jackie Porterként dolgozott, a lakását Jacqueline P. Peters néven bérelte. Ezt az igazolványt egy teljesen más forrásból szerezte be. Gabriel képtelen volt egy helyben maradni, ezért elkezdett fel– alá járkálni a dolgozószobában. – Nagyon közel voltunk ahhoz, hogy megtaláljuk. Éppen csak hogy elkerültük Washingtonban. Eltűnt. Zack és én követtük Denverig, ahol vett egy autót, és a hegyek felé vette az irányt. Azóta képtelenek vagyunk a nyomára bukkanni. – Miért? Miért hagyja ott virágzó vállalkozását és tűnik el egyik percről a másikra? – kérdezte Hope. – Mert... – Griswald tétovázott. – Attól tartok, találtam egy cikket a The Washington Postban, amely a Jackie Porter nevet említi, mint olyasvalakit, akit... – Griswald aggodalmas pillantást vetett Hope– ra – ...gyilkosságért köröznek. Zack felpattant. – Szent ég! Gabriel megtorpant, és arca hamuszürkére sápadt. – Kinek a meggyilkolásával vádolják? – Ez lehetetlen – jelentette ki Hope teljes bizonyossággal. – Pepper ártatlan. – Találtam valakit, aki asszonyommal ért egyet. Pontosabban, velünk. Miután sikerült megtalálnom Miss Pepper lakását Washingtonban, betörtem a számítógépébe, és találtam egy e– mailt, amely kiáll Miss Pepper ártatlansága mellett, és felajánlja számára a segítségét. Ennek a nőnek a közreműködésével egészen biztosan megtaláljuk, és tisztára mossuk Miss Peppert. Ugyanis a hölgy, aki hisz Miss Pepper ártatlanságában

– Griswald diadalmasan vágta ki az ünnepelt híresség nevét nem más, mint Jennifer Napier tábornok.

Tizenkettő – Gyere – mondta Dan. – Körbevezetlek a farmon. Anélkül, hogy megbizonyosodott volna róla, hogy Pepper követi, elindult a furgonja felé. Ez a furgon egy dolgozó ember járműve volt, nagy, erős, világoszöld színű, és értékes darabja a farm gépparkjának. Négykerék– meghajtásának és széles gumijainak köszönhetően Dan nem akadt el a hóban, és erőteljes motorja simán megmászta a legmeredekebb utat is. Hosszú platóján elfértek a szalmabálák és a makacs borjak, és a férfi a szerszámokat egy zárható ládában tartotta, a vezetőfülke hátuljához rögzítve. A földutak pora az egész járművet belepte, és az alváz csupa sár volt. A jármű pontosan úgy nézett ki, mint bármelyik furgon a környéken. Volt azonban benne valami különleges. Dan egy monitort tartott az ülés mögött, amely kapcsolatban volt egy másik, a házban lévő monitorral. Üzenetküldő berendezése azonnal értesítette, mihelyt valaki vagy valami áttörte a házat körülvevő lézersugarat. A férfi le tudta olvasni róla a behatoló méretét, és azt, hogy milyen irányból érkezett. A fegyvereket is ott tartotta. Ez nem az a puska volt, amit minden farmer magával hordott a furgonjában, hanem olyan fegyverek, amilyent a legtöbb civil még csak nem is ismert. Pepper követte a férfit, és ingerülten azt mondta: – Rendben, körbevezethetsz. Megtaníthatsz mindenre, amit tudnom kell. Azt mondtad, két hét. Igaz? Két hét, amíg felhajtod a csordát a hegyi legelőkre, de nem több. – Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt hinném, meg akarsz szabadulni tőlem. – Kinyitotta az ajtót a lány előtt, és figyelte, ahogy a combja megfeszül, miközben felhúzza magát az ülésbe. Tapasztalt megfigyelőként szemügyre vette formás feneke vonalát, amint elhelyezkedik. Szerette volna megcsókolni. – Jobb lenne, ha elmennél. – Kinek lenne jobb? Nekem biztos nem. – Dan mindkét kezével magára mutatott. Az a fajta csók, amit adni szeretett volna a lánynak, csak vízszintes helyzetben és ruha nélkül volt adható. Lennének persze más, előkészítő csókok is, amelyek meglágyítanák Pepper dühét és ingerültségét, és segítenének neki beleegyezni a szeretkezésbe. Dan ezeket ugyanolyan gondossággal tervezgette. Érdekesnek találta, hogy ő, aki teljes figyelmét és energiáját arra fordította, hogy elfogjon egy ravasz terroristát, aki rengeteg nőt, férfit és gyermeket gyilkolt meg, most ugyanolyan lenyűgözőnek találja Pepper elcsábításának kitervelését. – Én jól érzem itt magam veled. Olyan, mint a régi időkben. .. szórakoztató és izgalmas, de szex nélkül. Hallotta, ahogy a lány nagy levegőt vesz, látta, amint a szeme elkerekedik a döbbenettől. – Egy seggfej vagy! – Pepper kihajolt, és bevágta az ajtót Dan orra előtt. A férfi megkerülte a furgont, és beugrott a vezetőülésbe, közben arra gondolt, mennyire szórakoztató bosszantani a lányt, és látni, ahogy egy szempillantás alatt elönti az indulat. Persze mindezt azért tette, hogy ellenőrizze az ártatlanságát, nem

valamiféle kisfiús csibészségből, ami előtört a lelke mélyéből, amikor a lány a közelében volt. Miközben beindította a járművet, a szeme sarkából ügyelte Peppert. Rosszul levágott haja vad, fekete gyűrűkben keretezte amúgy is sápadt arcát; leégett orra és homloka pikkelyesen hámlott. A szeme azonban hatalmas volt és elgondolkodó, szempillája vastag és sötét, és Barbie baba alakja nagyon jól nézett ki a farmerben és pólóban, amit viselt. Nem csoda, hogy az apja aggódott kettejük miatt. A legtöbb férfi képtelen lenne távol tartani magát tőle. Nem is akarná. Dan persze nem tartozott ezek közé, és neki jó oka volt, hogy óvatos legyen a lánnyal szemben. Az óvatosság azonban azt jelentette, hogy folyton figyelnie kellett, és ez a feladat sokkal csábítóbb volt, mint kellett volna lennie. Dan lefékezte a furgont a pajtánál. – Maradj itt! Egy percre be kell ugranom. – Nem kell sietned – válaszolta a lány éles hangon. Bent a pajtában Dan előhúzta tárcájából a fülhallgatót, és bedugta a fülébe. Megnyomta a gombot, és hamarosan bejelentkezett Jaffe ezredes. – Van valami információ a nőről? Az ezredes igyekezett türelmes hangon válaszolni. – Alig huszonnégy órája nyomozok utána. Gondolom, nem próbálta megölni magát álmában? – Nem. – Megpróbálta elcsábítani? – A fenébe is, nem! – Akkor még van egyetlen nő ezen a világon, akinek van némi esze – kuncogott az ezredes. – Kimerült volt – magyarázta Dan sértődötten. – Biztos vagyok benne, hogy ma éjszaka be fog osonni a szobámba. A fiúk még mindig vidéken lézengenek, Schusterre várva? Az ezredes hangja hivatalosra váltott. – Mozgásnak nyoma sincs. Csinált a nő valami gyanúsat? – Nem akarja, hogy bárki megtudja ittlétét. Nem akar régi barátokkal találkozni. Nem hajlandó elmondani, hol élt eddig, vagy hol volt a vállalkozása. Ragaszkodik hozzá, hogy ne szóljak senkinek róla. – Mert nem akarja, hogy azonosítsák, miután kinyírta magát. – Minden lehetséges – ismerte el Dan. – Maradhat még egy kis ideig – döntötte el Jaffe ezredes. – Ha ártatlan, és ha valaki figyeli magát, csak hozzátesz valamennyit a képhez, amit kialakított magáról. Ezt már korábban is megbeszélték, de azért Dan rákérdezett. – Miért, valaki figyel?

– Nem, hacsak valamelyik hűséges cowboy nem beépített legény, bár Midler őrmester szerint mindnyájan tiszták. – Rendben. Akkor Pepper és én folytatjuk körutunkat a farmon, miközben én elkápráztatom a gazdálkodásra vonatkozó tudásommal, és... – Dan egészen elmélyítette a hangját – .. .hatalmas kalapommal. – Tudom, vannak nők, akikre mély hatást gyakorolnak az ilyesféle dolgok – mondta Jaffe ezredes unott hangon. – Mindegyikre, ezredes. Mindegyikre. – Dan vigyorogva megszakította a kapcsolatot. Felhúzta a munkáskesztyűjét, felkapott egy húszkilós sótömböt, és elindult kifelé a furgonhoz. Ott találta Sonny Midler őrmestert, Hunter Wainwrightot és a fiatal segédet, TJ Lovingot a furgon mellett, kezükben a kalapjukkal, amint Pepperrel beszélgettek. Sonny jóképű férfi volt, már ha lehet hinni a nőknek, göndör, vörösesbarna hajával és laza mosolyával. Ráadásul rengeteget tudott beszélni. Túl sokat is, ahogy Dan gyakran mondogatta neki, amikor Sonny nem tudta befogni a száját. Wainwright érett jóképűsége is vonzotta a nőket, akik furcsamód buktak azokra az ezüstös csíkokra a hajában. TJ pedig fiatal volt, nagyon fiatal, és ha egy nő a fiús férfiakat kedvelte, akkor TJ volt az embere. Mindhárman izmosak és jóképűek voltak, és Dan egyáltalán nem viccelt, amikor azt mondta Jaffe ezredesnek, hogy a nők szeretik a cowboyokat. Dan remélte, hogy Peppernek több esze van, mintsem hogy hatással legyen rá egy nagy kalap és egy nagy adag üres duma, ettől függetlenül kellemetlen, szúró féltékenységet érzett. Ez meglepte. Nem volt buta ember, ezért sosem várta volna el egy nőtől, hogy kilenc évig ne legyen senkivel kapcsolata. Neki is voltak kapcsolatai. Pepperrel kapcsolatban azonban teljesen mások voltak az érzései. Az ő esetében a testi vágy keveredett a birtoklási vággyal. Le kellett vele feküdnie, sokkal jobban, mint bármelyik másik nővel az elmúlt... nos, kilenc év alatt. Ennek a mohó vágyakozásnak az lehet az oka, hogy ő vette el a lány szüzességét, és valamilyen okból a szíve úgy érzi, emiatt örökre az övé. Valójában a követelőző szerv sokkal lejjebb volt, és vadul sajgott. Pepper nem akarja, hogy meglássák, és erre most ezek a fickók arról fognak pletykálni, hogy Dannek barátnője van. Ahogy közeledett a furgonhoz, igyekezett komor képet vágni. Pepper mélyen a homlokába húzta a kalapját, ami meglehetősen gyenge álcázás volt, és időnként bólintott, ahogy a cowboyok beszéltek, de feltűnően csendes volt. Amikor a férfiak meglátták Dan arckifejezését, elhallgattak. Dan megállt, és végignézett rajtuk. A cowboyok kihúzták magukat. – Nincs munkátok? – kérdezte Dan. Sonny zavartan forgatta a kalapját a kezében, miközben beszélt. – Igen, uram, azt akartuk megkérdezni, hogy lássunk– e neki a kerítés javításának. – Hangja tiszteletteljesen csengett, de közben képtelen volt elfojtani

vigyorát. A seregben mindig második volt Dan mögött a nők meghódításában, és semmit sem élvezett jobban, mint megpróbálni elcsábítani Dan nőit. Persze sosem sikerült neki, de ez nem szegte kedvét. Ahogy Dan felemelte a sótömböt, hogy feltegye a furgon platójára, Sonny odasietett hozzá. – Ez nagyon nehéz, uram. Engedje, hogy segítsek! Mintha Dan valamiféle vénember lenne! – Persze, köszönöm. – Dan átengedte neki a húszkilós sótömböt, és miközben Sonny emelte, Dan a tenyere élével odavágott a hasára. Sonny beejtette a tömböt a platóra, ami hangos döndüléssel érkezett le, és még a furgon is megingott az ütközéstől. Sonny tüdejéből kiszökött a levegő, és kétrét görnyedt. A másik két cowboy hangos nevetésre fakadt. Pepper egyenesen maga elé meredt. – Fáj a sérved, fiam? – kérdezte Dan atyai hangon. – Igen – nyögte Sonny. – A sérvem. Dan sokkal halkabban hozzátette: – A háborúban és a szerelemben minden megengedett, fiam. – Felemelte a hangját. – Munkára, srácok! Megmutatom a hölgynek a farmot, és utána távozik. – Igen, Miss Watson is ezt mondta – közölte TJ csalódott hangon. Kicsoda? gondolta Dan. – Abban reménykedtem, hogy eljön ma este a Gyöngyszem bárba – folytatta TJ – , de azt mondja, el kell érnie a repülőgépét. Sonny időközben magához tért. – Semmi értelme itt tölteni az estét Graham nagypapával. A nők már semmi hasznát nem veszik. – Akarsz mosogatni? – kérdezte Dan. Sonny gyorsan sarkon fordult. – Nem, uram! Nem kérek a körlet tisztán tartásból! Megyek dolgozni! Ahogy a cowboyok ellovagoltak, Dan beült a furgonba, és becsapta az ajtót. – Átkozott idióták! Mit mondtál nekik? – Semmit, kivéve a nevemet, ami Glenda Watson. – Pepper hangjában bosszúság vibrált. – A férfiak sosem nőnek fel, igaz? Dan megfordította a furgont, és az apja farmjával ellenkező irányba indult. Ismét elhaladt a ház mellett, megkerülte a völgy végét, és a folyóparti sónyalató felé tartott. – Mit akarsz ezzel mondani? – Ez az egész dolog a sóval. Aztán Sonny nagypapának nevezett téged, és feltételezte, hogy csak a szex miatt vagyok itt. Mindnyájan úgy vigyorogtatok, mint egy rakás seggfej. – Igen, asszonyom.

A férfi tömör válasza hallatán Pepper szeme fényesebben csillogott. – Akkor is seggfej voltál, amikor először láttalak, és most is az vagy. – Ahogy te is. – Ez aztán nem volt szépítő körülírásnak nevezhető. – Nekem nehéz gyermekkorom volt, de te mivel magyarázod, hogy olyan undok, beképzelt kis hólyag voltál? – Nem magyarázom semmivel. Tizenhét éves voltam, és az egyetlen Graham fiú. A bajkeverés családi hagyomány volt nálunk. – A furgon vadul döcögött a földúton, ide– oda hánykolódva a keréknyomokban és a jeges tócsákon. – Ráadásul fiú voltam. A fiúknak vadaknak kell lenniük. Hallotta, amint a lány nagy levegőt vesz, és feje gyorsan felé fordul, hogy megbizonyosodjon arról, komolyan beszél. Dan igyekezett közömbös arcot vágni, miközben hozzátette: – A lányoknak pedig csendesnek és illemtudónak. – Mindjárt idehányok a furgonod padlójára – jelentette ki Pepper tárgyilagos hangon. – Ne tedd! Ez az egyetlen jármű, ami kettőnknek van. Pepper állkapcsa megfeszült. Aggódott, hogy a férfi ismét az autója felől fog kérdezősködni. Még az is lehet, hogy kényszeríteni fogja. – A mai nap folyamán később megkeressük az autódat és hazavontatjuk. – Egy szakadék alján van. Menthetetlen. Ha visszaértünk, felhívom a biztosítási társaságot. – Jó ötlet, de akkor is meg kell keresnünk. A biztosítási ügynök látni akarja, mielőtt totálkárosnak nyilvánítaná. Pepper nagy levegőt vett, a férfi felé fordult, majd olyan hirtelen támadva, ami még Dant is váratlanul érte, felcsattant. – Muszáj neked mindig átvenni az irányítást? Vagy úgy, ahogy te akarod, vagy sehogy! Dan megállította a furgont. Várt, amíg a porfelhő leülepedik, akkor leállította a motort és letekerte az ablakot. Karját az ülés támlájára tette, és a lány felé fordult. Pepper összeszorította a száját; az álla előreugrott. Keményen állta a férfi tekintetét, és szinte sütött belőle a harag. Már egyáltalán nem hasonlított az előkelő Miss Prescottra. Ismét a tizenhat éves Pepper volt, és Dan örült a viszontlátásnak. A lány, akit ismert. A lány, akit megértett. – Fogalmad sincs, miről beszélek, igaz? – kérdezte a lány durván. – Halvány fogalmam sincs. – Szóval ez a probléma. Pepper azt akarta, hogy tudja, mit akar, anélkül, hogy kimondta volna. Soha nem volt halvány fogalma sem. De most már volt annyi esze, hogy nem színlelte az ellenkezőjét. Egyszerűen rászólt: – Mondd el! – Beszéltél az apádnak a szüléimről, de nem mondtad el a teljes igazságot. Szép kis történetet kerekítettél belőle, hogy kedveljen az öreg. Nem kérdezted meg, én mit akarok. Egyszerűen egyedül döntöttél.

– Miben döntöttem? – Nem mondtad az apádnak, hogy a szüleim pénzt loptak a gyülekezetüktől és elhagyták a gyermekeiket. – Ha lehet, Pepper keserűsége még tovább fokozódott az évek során. – Menekülés közben haltak meg. Meghaltak és otthagytak minket, hogy... elszakítsanak egymástól, és elküldjenek... hogy egyedül legyünk... – Pepper mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, a szeme égett, de nem sírt. Szinte reszketett a haragtól. Lehetséges, hogy meg akarja ölni a lány? Előfordulhat, de minél idegesebb volt Pepper, Dan annál nyugodtabb lett. A bűntudatos nők mindig megpróbálják hisztivel kivágni magukat a bajból, és ha ez csábítás akar lenni, akkor nagyon rosszul csinálja... ugyanakkor meglepően jól, hiszen kívánja őt. – Attól féltél, hogy kevesebbnek foglak tartani a szüleid bűntette miatt? – Nem! Nem erről van szó! – Pepper nagy levegőt vett. – Amikor beszéltem neked a szüléimről kilenc évvel ezelőtt, és elmondtam, hogy elhagytak, te mit tettél? – Megpróbáltam megtalálni őket. – Megpróbáltad megtalálni őket – ismételte a lány. – Megpróbáltad megtalálni a családomat. Levelet küldtél Hobartba, Texasba, és a családom után kérdezősködtél. Valóban így volt. A Pepper eltűnését követő keserves időszakban teljesen megfeledkezett erről... és a lány megdöbbentő reakciójáról, amikor erről beszámolt neki. Dan felhúzta a nadrágját, megigazította az ingjét, és megpróbált úgy tenni, mintha semmi különös nem történt volna, pedig ez a szex volt a legmegrázóbb és legcsodálatosabb dolog, amiben valaha része volt. Az El Camino sötétjében hallotta, ahogy Pepper vadul rángatja magára a ruháit, és közben néha szipog, mintha sírna. A francba! Egyszerűen elvesztette az eszét. Fájdalmat okozott a lánynak, ebben biztos volt, és most fogalma sem volt, hogy mit mondjon. Tudta, sokkal jobban érezné magát, ha most a lány is a családjához menne haza. Nem mintha Mrs. Dreiss nem lenne rendes, mert tényleg az, de már öreg, és megvannak a maga elképzelései a dolgokról, és ami még ennél is lényegesebb, nem Pepper édesanyja. Várt egy kicsit, amíg a zajok elhaltak az autó másik felében, akkor magához húzta Peppert és megölelte. A lány merev volt és elutasító. Dan azonban addig ölelte, amíg egy kicsit felengedett. Csak egy kicsit. Akkor előállt a legjobb dologgal, amit el tudott képzelni, azzal a jó cselekedettel, amiért cserébe biztosan meg fog neki bocsátani. – Emlékszel arra, amit bizalmasan elmondtál nekem? Tudod, a családodról. Pepper ismét megfeszült. – Igen? – Valami nagyon klassz dolgot tettem. – Mi az? – kérdezte a lány reszketve. – Semmi rosszat. Nem mondtam el senkinek. Nem erről van szó. – Dan egy kicsit sértve érezte magát, amiért a lány ilyesmit feltételez róla. – Próbálok neked segíteni,

hogy megtaláld őket. írtam Hobartba, a bíróságra, és információkat kértem a testvéreidről. Nem gondolta, hogy Pepper ki tudja szakítani magát a karjai közül, de így történt. Zihálva, reszelősen vette a levegőt, és szinte kirobbant belőle a düh. – Hogy... hogy tehettél ilyet? Hogy tehetted ezt velem? – Tessék? – Egyszerűen nem hitt a fülének. Nem hogy megköszönte volna, hanem inkább rátámad. – Nem tettem veled semmit. Azt tettem, ami szerintem helyes volt. – Nos, nagyon köszönöm, George Washington! Fogalmam sincs, mihez kezdenék nélküled! Ez nagyon rosszul esett a fiúnak. – Hé! Velem senki nem beszélhet így! – Persze, a nagy Dan Graham! – szinte sütött hangjából a gúny. Majd: – Az eszedbe sem jutott, hogy én magam is megpróbáltam megkeresni őket, de senki nem vette a fáradtságot, hogy... – hirtelen elhallgatott, aztán vékony, feszült hangon azt mondta: – Vigyél vissza a Dreiss– farmra! El kell tűnnöm innen! Dan azt hitte, az autóból, az ő közeléből. A lány ezzel szemben a városra gondolt. A levelére különben nem kapott semmiféle választ, és ez nagyon furcsa volt. Dan nem szerette a furcsa dolgokat. Azóta megtanulta, hogy óvatosan kezelje a furcsa dolgokat. Pepper azonban tovább dühöngött. – Tudni szeretnéd, hogy miért tűntem el Diamondból? Azért, mert úgy viselkedtél, mint egy Graham. Önkényesen és egyáltalán nem törődve azzal, hogy én mit akarok. Pepper csapdába esett a furgon vezetőfülkéjében. Nem volt hová menekülnie. A férfi ezért odahajolt hozzá, és keményebben követelte a választ. – Miért nem volt szabad nyomoznom a családod után? Szerintem ez volt a helyes dolog. – Szerinted! Mindig biztos vagy benne, hogy helyesen cselekszel? Emlékek bukkantak fel benne. Az elmúlt nyár emléke: a forróság, egy idegen ország szagai, a napsütötte ház, a gyermek, aki benne lakott... és a robbanás, ami kioltotta az életét. – Nem mindig. – Arra azonban feljogosítva érezted magad, hogy döntést hozz helyettem. Te, egy tizennyolc éves fiú. – Ezért elszöktél tőlem. – Nem tőled szöktem el. – Most ismerted be, hogy elszöktél – mondta a férfi logikusan. – Nem rólad volt szó, hanem rólam. Érted? A világon nem minden rólad szól.

Ezt az egészet nem kellene elmagyarázni egy nőnek. A nőknek maguktól is tudniuk kellene az ilyesmit. – Az az éjszaka nem rólad vagy rólam szólt. Minden lehető módon össze voltunk gabalyodva. Együtt voltunk mérgesek, együtt szeretkeztünk. Nem én vagy te voltál, hanem mi voltunk. Amikor a férfi dühös volt, a legtöbb ember elhúzódott tőle. Pepper ezzel szemben szikrázó szemmel még közelebb hajolt hozzá. – A mi elmúlt. Felejtsd el! – Felejtsem el? – A férfi nagy erőfeszítéssel igyekezett féken tartani indulatait. – Vannak pillanatok egy férfi életében, amelyek egyben fordulópontok is. Pillanatok, amelyek meghatározzák, ki is lesz élete hátralévő részében. Az az éjszaka, drágám, számomra egy ilyen pillanat volt. – A többi pillanata... nem volt jó. Az az egy azonban igen, és ő nagy becsben tartotta az emlékét. – Azt akarod mondani, hogy számodra nem?

Tizenhárom Az az éjszaka mindent megváltoztatott Pepper számára. A lopás, az ivás és Mrs. Dreiss, az egyetlen ember, akire számíthatott, szándékos megbántása fölött érzett szégyen. A szenvedély és fájdalom forrósága közte és Dan között. A félelem, hogy Dan segítségével a családja talán rá tudna találni... de nem akar. Pepper azonban képtelen volt beszélni az érzelmeiről. Legkevésbé arról az éjszakáról. De a többi éjszakáról és nappalról is. Kilenc évig hessegette magától az érzéseket. Féktelen, gyerekes reakcióinak köszönhetően megjárta a legmélyebb poklokat, és félt hagyni őket ismét a felszínre törni. Különösen most. Különösen, amikor a halál ólálkodott a nyomában, és minden logikájára és józan eszére szüksége volt, hogy életben maradjon. Pepper szemügyre vette Dant. A férfi szeme szikrákat szórt a haragtól. Egyik keze a kormánykereket, másik az ülés támláját markolta. Ha itt marad, Dan mindig a közelében lesz. Azt nem tudta, hogy hosszú távon mit akar tőle a férfi, de hogy most rögtön mit szeretne, azzal tökéletesen tisztában volt. Dan nem kertelt, nyíltan közölte. Be akar bújni az ágyába. Vajon elég erős lesz, hogy nemet mondjon neki? Vajon elég erős lesz, hogy meggyőzze magát, nem akarja a férfit? Fogalma sem volt, lelke melyik bugyrából bukkant fel a kérdés, de hirtelen azt kérdezte: – Miért kell orvoshoz menned? – Ez a válaszod? Azt akarom megtudni tőled, hogy az az éjszaka hatással volt– e a későbbi életedre, te pedig azt kérdezed, miért kell orvoshoz mennem? – meredt rá Dan hitetlenkedve. – Csak... csak eszembe jutott, amit apád mondott az orvosról, és... – Pepper elhúzódott a férfitól, és hátát az ajtónak támasztotta. – A te válaszodnak köze van az enyémhez? – kérdezte a férfi dühösen. – Nem. – A lány kihúzta magát. – Nem áll szándékomban válaszolni neked. A férfi arca hirtelen mintha kővé változott volna. Pepper tisztában volt vele, hogy megpróbálja megfélemlíteni, de nem volt hajlandó beadni a derekát. Ehelyett visszafordult menetirányba, és becsatolta a biztonsági övet. – Úgy tűnik, te sem vagy hajlandó válaszolni nekem, tehát egálban vagyunk. Dan beindította a furgont, és a sónyalató felé hajtott. – Tehát megint a középiskolában vagyunk – jegyezte meg feszült hangon. Arra gondolt, hogy a tavaszi áradás után el kell egyengetni az utat, mert nagyon hepehupás. Hosszú ideig hallgatott, majd végül megtörte a közöttük feszülő csendet. – Hasi sérülésem volt. Pepper ránézett, majd lepillantott a hasára, mintha ruhán keresztül fel tudná mérni a sérülés súlyosságát. – Hogyan szerezted? – Harcban.

– Úgy érted, olyan harcban, amikor két fickó haragszik egymásra, vagy háborús harcban? – Mindkettő. Volt velem néhány ember, így nevezheted háborús harcnak, de haragudtam is a fickóra. – Milyen súlyos volt a sérülésed? – kérdezte Pepper, és úgy érezte, kezd elpárologni a haragja. – Meglőttek. A beleim egy darabját eltávolították. – A furgon áthajtott egy félig befagyott, hordalékos kis patakon. – Hashártyagyulladást kaptam. Pepper keze ökölbe szorult. – Meggyógyulsz? – Már meggyógyultam. – Megállította a furgont a sónyalatóra néző domboldalon, amely egy viszonylag nagy, lapos terület volt a folyó partján, ahol a legelő összeért a hegyekből lenyúló erdővel. – Ha meggyógyultál, miért kell orvoshoz menned? – Tudod, milyen a hadsereg. Szabályok vannak. Ez az utolsó féléves vizsgálatom. Utána már csak évente kell mennem. Csak egy ellenőrzés. Pepper egy ideig hallgatott, majd megkérdezte: – Valójában mit csináltál a hadseregben? – Amolyan katonai dolgokat. Pepper megrezzent az éles hangra, ahogy a férfi behúzta a kéziféket. Katonai dolgokat? Ez vajon mit takarhat? Tudta, hogy Dan külföldön volt. Russell mondta. Azonban Napier tábornok is külföldön szolgált. Lehet, hogy találkoztak? Lehet, hogy Dan a tábornok alatt szolgált? Függetlenül kettejük közös múltjától, nem érezné úgy, hogy hűséggel tartozik a parancsnokának, és nem adná a kezére? A régi Dan meghalt volna érte. Az új Dan figyelte, mérlegelte, kívánatosnak találta. Nem tudta pontosan meghatározni, de az elmúlt évek során a férfiból kiveszett valami: kedvesség, remény, hit az emberiségben, Istenben vagy a jóságban. Dan megváltozott, és már nem bízhat meg benne. Pepper megrázta a fejét. Itt minden olyan hatalmas. A hosszú és keskeny völgy olyan messzire nyúlt, ameddig a szem ellátott; legelésző marhák pöttyözték a tájat. Körben mindenütt hatalmas, fenyvesekkel borított hegyek magasodtak. Minderre úgy borult rá a kristálytiszta, kék égbolt, hogy Pepper valósággal meztelennek érezte magát alatta. Hol találhat itt búvóhelyet? A legelőkön biztos nem, de még a hegyek között sem. A nyomkövető felszerelés, amit Napier tábornok használna, azonnal rátalálna. – Nem látsz valami szokatlant? – kérdezte Dan, a két tucat friss fűből legelésző marhára mutatva. Pepper mozdulatlanná dermedt. Valami szokatlant? Pontosan ez volt, amitől félt. A férfi azonban nyugodtnak, érdeklődőnek tűnt. És akkor meglátta őket, lassan lépkedve a nehézkes mozgású tinók között... két karcsú dámvadtehén pöttyös borjával. A szarvasok odasétáltak a már erősen

megfogyatkozott sótömbhöz, és finoman nyalogatni kezdték. Néha felemelték a fejüket, és beleszimatoltak a levegőbe, veszélyre lesve. A borjak együtt szökdécseltek, szőrük csillogott a napfényben. Örömük ragadós volt, jókedvük lenyűgöző és esetlen. Peppert váratlanul érte a látvány, és hangosan felnevetett. Kinyitotta a furgon ajtaját, és óvatosan kiszállt, nehogy elijessze őket. Dan ugyanezt tette a saját oldalán, majd megkerülte a furgont, és odament Pepperhez. – Ide járnak sóért. A házhoz pedig rózsáért – mondta Dan és elfintorodott. – Gyönyörűek – suttogta Pepper. A zöld fű halványan csillogott a mocskos hókupacok mellett az árnyékban, ahová sosem ért el a napsugár. Imitt– amott szürke kövek hevertek, ahová a tavaszi ár letette őket. A szél kerülgette a fák csúcsát, és azok úgy nyikorogtak és morogtak, mint megannyi hosszú tél után táncra perdülő vénember. A nap ferdén sütötte a folyót, olvadt arannyá változtatva a vizet. A távol töltött idő alatt Pepper teljesen elfelejtette, hogyan szól a lelkéhez a magány, a tér és a végtelenség érzése. Ez a hely, a színek és anyagok világos árnyalatú kompozíciója, szinte visszhangzott az örökkévalóság lüktetésétől, és ő annyira aggódott, hogy meg sem hallotta. Most azonban látta és hallotta, és csodálatos érzés töltötte el. A vihar elkerült minket; ne keresd a felhőket az égen! Ki is mondta ezt? Napier tábornok vagy Mrs. Dreiss? Nem jutott eszébe. Mosolyogva Dan felé fordult, és azt látta, hogy a férfi őt nézi. Arca kifejezéstelen volt, sötét, komor szeme tűnődő. Vannak pillanatok egy férfi életében, amelyek egyben fordulópontok is. Az az éjszaka, drágám, számomra egy ilyen pillanat volt. Hallotta a férfi szavait visszhangozni a fejében. Ez tényleg igaz lehet? Isten látja lelkét, amikor fiatalok voltak, szerette a férfit. Valóságos szentkép volt számára, olyan, amilyen mindenki szeretett volna lenni: akit családi neve, jó– képűsége és hatalmas autója miatt fogadnak el. A közbülső évek alatt azt bizonygatta magának, hogy ennyi volt csupán az ő hatalmas és dicsőséges szenvedélye... tinédzser vágy, hogy a legvagányabb sráccal randevúzzon. Mintha a távolból hallotta volna Dan hangját. – Innen látszik a lucernaföld. A marhák megpróbálnak beszökni, ezért a cowboyoknak mindig figyelniük kell azt a kerítést. Ugyanakkor nem az elfogadtatás utáni mindent elsöprő vágy hajtotta Dan karjába, hanem minden és mindenki elutasítása. Danben egy másik vad lélekre lelt. Olyan mások, és mégis egyformák voltak. – Ha a marhák bejutnak, elég ostobák, hogy addig egyenek, amíg belepusztulnak – tájékoztatta a férfi. A hátterük teljesen eltérő volt, ugyanakkor mindketten imádták a könyveket, és olyan helyekről beszélgettek, ahová majd elutaznak, ha befejezték az iskolát, és végre engedhetnek kalandvágyuknak. Dan figyelmeztette:

– Ne felejtsd el, hogy a marhák olyanok, mint az emberek. Vannak okosabbak és vannak butábbak. Soha ne fordíts hátat egy tinónak! Órákon keresztül beszélgettek... és órákon keresztül csókolóztak. Pepper beült a fiú ölébe, és teljesen megőrjítette. Bolondultak egymásért. – Tudom. Emlékszem a marhákra. – Tudom, hogy tudod, de szeretnélek emlékeztetni. Tízszer olyan nehezek, mint te. Nem szabad kockáztatnod. Pepper bólintott. – Tudom. Tényleg. – Leviszem ezt a sót a nyalatóhoz – mondta Dan. – Utána mehetünk tovább. Az idő és a távolság egy dolgot bizonyított: ez a vágy, ami közte és Dan között élt, olyan volt, mint a láva és a jég. Amikor találkozott a kettő, iszonyú robbanásával mindent apró darabokra szaggatott maga körül. Figyelte a férfit, amint felkapja a sótömböt, és hosszú, sima léptekkel megindul lefelé a domboldalon a nyalató irányába. A dámszarvasok megugrottak, borjaik a nyomukban, és bemenekültek az erdőbe. A marhák tudomást sem vettek róla, amikor letette a sótömböt, majd elindult visszafelé. A nap megcsókolta az arcát. Persze. Még a nap is imádja Dant. Az a csók tegnap este... Ahogy a férfi szája hozzáért az övéhez, a teste szinte azonnal készen állt. A melle elnehezedett, a lába reszketett. Az agya kiürült... szent ég! Az agya minden értelmes gondolatot, gyakorlati félelmet száműzött, miközben a teste sajgott és bizsergett a vágytól. Még most is a legszívesebben elébe sietett volna, hagyva, hogy a férfi lehúzza a nyirkos földre, és ott egyesüljenek, ahogy a természet parancsolja. Az ösztön, hogy szeretkezzen Daniel James Grahammel, még a túlélési ösztönt is legyőzte, és ahogyan arra semmi más nem lett volna képes, ez visszarémítette a józanságba. Botladozva visszament a furgonhoz, kinyitotta az ajtót, bemászott az ülésre, és bevágta maga után. Nem akarta, hogy a férfi úgy viselkedjen, mint egy úriember. Nem akarta érezni magán a tekintetét, és tudni, hogy oly könnyen magán érezhetné az érintését is. Nem akart azon tűnődni, hogy vajon visszautasítaná a férfit vagy sem. Az ajtóhoz lapult, miközben a férfi beindította a motort. Jobban teszi, ha elkezd úgy gondolkodni, mint egy farmer, és megtanulja, hogyan kell elvégezni azt, amit el kell végezni – már most. – Este segítek neked a munkálatokban – mondta a lány. – Holnap – csóválta a fejét a férfi, miközben megfordult a furgonnal, és elindult visszafelé az úton. – Még mindig fáradt vagy. Én már azzal is elégedett leszek, ha ma este főzöl valami vacsorát. Már rosszul vagyok a saját főztömtől. Az ásítás meglepetésszerűen tört Pepperre. Tényleg fáradt még mindig. – Mid van, amiből vacsorát főzhetek? A férfi széles mozdulatot tett. – Van néhány doboz valami, amit összeüthetsz.

Szavainak férfias abszurditása olyan megnyugtatóan hatott a lányra, mint semmi más. – Ez nagyon jól hangzik. Imádom a néhány doboz valamiből összeütött vacsorákat! – Régen jó szakács voltál. – Még mindig az vagyok. Igazi hozzávalókból. Tudod, friss zöldség, friss hús, fűszerek... – Nincs semmiféle friss hozzávalónk. – írok neked egy listát. Amikor bemész a városba az orvoshoz, beugorhatsz a boltba. Addig pedig meglátom, mit tehetek. – Ismét ásított. – Reggel hánykor? – Úgy érted, mikor kell kelni a reggeli munkákhoz? Ötkor. – Persze. Ötkor. – Pepper nagyot sóhajtott, majd azért úgy gondolta, hogy mégis rákérdez. – Öt órakor? – Öt órakor. Reggel. – Ügy hangzott, a férfi azonnal elneveti magát. – Meg kell etetnünk Samsont, ki kell takarítanunk az istállót, és ki kell csapnunk legelni. – Ez még ugyanaz a Sámson? – Pontosan ugyanaz. Valamivel öregebb, de ugyanolyan erős. Ahogy beállt a jó idő, nekiláttam kitakarítani a pajtát, kihordtam a régi szénát, és előkészítettem a helyet az újnak. A komposzt is készen áll a kerti munkákhoz. – Gyors oldalpillantást vetett a lányra, majd komoly arccal hozzátette: – A tojást is össze kell gyűjtenünk. Peppert lerohanták az emlékek. – Jaj, ne! – A fejét hátraejtette a támlára. – Utálok tojást gyűjteni! A tyúkok mindig bebújnak a pajta legtávolabbi pókhálós... – Kígyójárta? – szúrta közbe a férfi segítőkészen. – ...kígyójárta, sötét sarkaiba! – Pepper megborzongott. – És nekem ott kell tapogatóznom, nyújtogatnom a kezem, hogy megtaláljam a tojásokat! – Használj elemlámpát! A hangja azonban nem volt rideg vagy érzéketlen, sokkal inkább úgy tűnt, élvezi azt a fajta párbeszédet, amely egyszer már lezajlott közöttük. Bajtársiasságuk mögött érzéki feszültség rezgett. Mindennapi apróságokról beszélgettek, de a forróság egyre nőtt Pepper altestében. Dan látszólag minden figyelmét a furgon kavicsos, hepehupás úton való tartására fordította, de a kettejük közötti távolságot kitöltötte az érzés, hogy a másik kívánja. Pepper sokat súlyzózott, és büszke volt az izmaira, de a karját most nagyon meztelennek érezte, amely mintha szándékos magamutogatás lett volna egy olyan férfi számára, akiben amúgy is forr a szenvedély. Ha visszaér a házba, előkeresi az egyik hosszú ujjú pólóját, és jobban becsomagolja magát, a rövidnadrágját pedig addig elő sem veszi, amíg kézben nem tartja a farm irányítását, és a férfi el nem költözött. Körülnézett. Már persze, ha Napier tábornok engedi.

A távolban felbukkant a magas fákkal körülvett ház, amely barátságos és meleg benyomást keltett. Mielőtt előre gondolkodott volna, Pepper megjegyezte: – Egy helikopternek nehéz dolga lenne, ha a ház környékén akarna leszállni. – Van helikoptered? – kérdezte Dan lágy hangon. Ezt nem kellett volna felhoznia. – Nem. – A barátodnak van helikoptere? A barátjának? – Felejtsd el, hogy mondtam valamit! Dan megállt a fák árnyékában. Pepper kezét a kilincsre tette, de Dan áthajolt előtte, és nem engedte, hogy kinyissa az ajtót. – Van barátod? – Nem, nincs barátom. – Pepper arra gondolt, hogy rácsap a kezére, de túl nagy volt és erős, és túl közel volt hozzá. – Nincs férjem, nincs semmiféle kapcsolatom. Egyedül élek. Egyedül dolgozom. így jó nekem. – Remélte, hogy a férfi is ért ebből. Nagyon közel volt hozzá. Olyan közel, hogy szinte rátört a klausztrofóbia. Olyan közel, hogy érezze, a férfi nem hisz neki. Hirtelen elöntötte a düh, és ez alkalommal tényleg rávágott a kezére. Igaz, a saját keze fájdult meg tőle, de a férfi elengedte. A lány kiugrott az autóból és nagy léptekkel elindult a ház felé. Néhány pillanat múlva a férfi utolérte. – A ház hegyoldalban épült – magyarázta. – Mögötte hegyek vannak, előtte és a két oldalán magas fák állnak. Ha egy helikopter megpróbálna leszállni, biztosan elveszítené a rotorját. – De jól tudod! – csattant fel Pepper. – Igen, tudom. Régebben nem egy kockázatos helikopterleszállást hajtottam végre. A kíváncsiság lelassította a lépcsőn fölfelé siető Pepper lépteit. – Pilóta voltál? – Nem. – Dan kitárta előtte az ajtót. – Én válaszoltam a kérdésedre, most te is válaszolj az enyémre! Miért érdekel, hogy egy helikopter le tud– e szállni itt? Most először Pepper hálás volt Russell Grahamnek, amiért egy jó magyarázatot adott a kezébe. – Gondolom, apád azért néha tudja, mit beszél, és azt hallottam, hogy a marhatolvajok mostanában helikoptert használnak. – Valóban, de azok a csorda közelében szállnak le, nem a ház mellett. – Aha, igaz. Erre nem gondoltam. – Peppert egyáltalán nem érdekelte a csorda. Saját magára gondolt, és attól félt, hogy csapdába esik a házban, és nem lesz hová menekülnie. – Apádnak sikerült elültetnie bennem a félelmet ma reggel. Nem lenne

rossz növelni a biztonságot, mielőtt elköltözöl, arra az esetre, ha valaki tényleg megpróbálna betörni. – Amellett, hogy lelőnéd és dzsúdóval leterítenéd? – Dan arckifejezése nyíltan kifejezte elismerését a lány képességei iránt. Pepper kényelmetlenül érezte magát, és ismét elhatározta, hogy a jövőben sokkal konzervatívabban fog öltözködni. – Jó lenne, ha valamiféle jelzőrendszer lenne. Ilyesféle biztonságra gondoltam. – Azért, hogy telefonálhass a seriífnek? – És menekülhessek. – Odament a nagy kaméliához, amely kosárban lógott az ablaknál. Szerencsétlen növény kókadtan lógott; egyetlen fehér virága nyitva volt. Pólója alsó szegélyével letörölte a port a fényes, zöld levelekről, és ujjával megtapogatta a földet. – A növényeknek az emberekhez hasonlóan vízre van szükségük, hogy éljenek – jegyezte meg. – Mindig megfeledkezem róluk. Pepper lesújtó pillantást vetett a férfira. Dan nézte, hogy a lány elmegy a locsolókannáért, de mintha nem látta volna. Gondolkodott, tűnődött, mérlegelt. Végül így szólt: – Nem kell attól félned, hogy bárki is bejut a házba. Felállítottam egy biztonsági rendszert. – Úgy érted a ház körül? – Pepper alaposan meglocsolta a kaméliát. – Igen, a ház körül, de elég nagy kerülettel. Lent a pajtáig, fent a hegyoldalig, és benne van az út is. Ez elgondolkodtatta a lányt. Dan nem valami egyszerű biztonsági rendszerről, hanem ennél sokkal többről beszél. – Senki nem közelítheti meg a házat az én tudomásom nélkül. – Az ebédlő tálalója felé mutatott. – Hallani fogod a vészjelzőt, ha valaki vagy valami közeledik. – Miért van erre szükség? Olyan sok tolvaj és rabló van errefelé? – Vajon tényleg legalább annyira kell majd aggódnia a marhatolvajok, mint a tábornok miatt? – Mindenki tudja, hogy Mrs. Dreiss meghalt, és téged nem sikerült megtalálnunk. A vandálok bármikor kaphatók egy kis szórakozásra. Már akkor is okoztak némi kárt, mielőtt beköltöztem, és azóta is elhajtottam már néhányat. – Mindkét kezét a lány vállára tette, a szemébe nézett és megnyugtató hangon mondta: – Bízz bennem! Itt biztonságban vagy mindenféle veszélytől, legyen az akármilyen nagy vagy kicsi. Tenyere a pólón keresztül is melegítette Pepper bőrét. Illata egyszerre megnyugtatta és felkavarta, és hirtelen rádöbbent, hogy a férfi hazudik... mert ő jelenti a legnagyobb veszélyt, és képtelen neki ellenállni. Nem. Az lehetetlen. – Köszönöm – mondta óvatosan – , már sokkal nagyobb biztonságban érzem magam. – Pontosan ezt szerettem volna. – A férfi elengedte a vállát.

Ugyanakkor ennek a felkészültségnek köszönhetően a férfi múltjának kérdése sokkal nagyobb súllyal nehezedett a tudatára. – Dan, valójában mivel foglalkoztál a hadseregben? – Biztonsággal. – A férfi könnyedén elvigyorodott. – Semmi mással, csak a biztonsággal.

Tizennégy A másnap reggel öt óra nagyon hamar elérkezett. Dan kopogtatása hallatán Pepper kikecmergett az ágyból, és megpróbált visszaemlékezni, hol van és miért kellett felkelnie. Munkák. Ház körüli munkák. Élete hátralévő részében, bármilyen rövid legyen is, fel kell kelnie hajnali ötkor, felöltözni és menni megetetni a tyúkokat, kiganézni az istállót, megetetni Sámsont... Dan megnyugtatásának köszönhetően, miszerint az általa felállított biztonsági rendszer megvédi mindentől, legalább aludni tudott. És ezért a tünékeny érzésért nagyon hálás volt. Bár... esetleg más oka is van, amiért lézersugarakkal, csipogókkal és riasztókkal vette körül a házat? Nem. Az lehetetlen. Felesleges gondot csinál magának, ahogy Mrs. Dreiss mondaná, és ideje abbahagyni. Miközben felkapkodta a ruháit... farmernadrág, vékony, garbónyakú pulóver, hosszú ujjú póló és csizma... a szekrényére nézett. Előző este, amíg Dan lent volt az istállóban, behozta a hátizsákját. Érkezésekor begyömöszölte a verandán álló ládába, mielőtt betört a házba, és most elrejtette a személyi igazolványát és a készpénzét. Nagyon remélte, hogy nem kell ismét menekülnie. Kihúzta magát, úgy téve, mintha teljesen magánál lenne, és kiment a konyhába. Nem kellett volna törnie magát. Dant nem érdekelte, menynyire van ébren, és hogyan takarta el testének minden négyzetcentiméterét. Sötét, szexis szeme felmérte Pepper öltözékét, és jókedv csillogott benne, amiért a lány azt hitte, ilyen könnyen kiolthatja benne a vágyat. – Csinos – mondta. És komolyan is gondolta. Zsákvásznat is viselhetne, akkor is csinosnak tartaná. És úgy nézne rá, hogy vékony izzadtságréteg vonná be a testét. – Azt hittem, hideg lesz – motyogta Pepper. – Nem vészes. Körülbelül két fok lehet kint. – Egy csésze kávét nyomott a lány kezébe, és megvárta, amíg néhányat kortyol belőle. A sárgásbarna cowboykalapot a fejébe nyomta, és nyomában Pepperrel elindult kifelé. Igenis hideg volt. Pepper látta a lélegzetét, ahogy követte a férfit a pajta felé vezető utacskán. A fűszálakat dér festette ezüstösre. A nap sugarai arannyal vonták be a látóhatárt, majd a felbukkanó narancssárga karima lángra lobbantotta a néhány megmaradt hófoltot. Az égbolt halványkékre változott, és a felhők az arany és rózsaszín csodálatos keverékével ragyogtak fel. Nagyon szép, gondolta bizonytalanul, de sokkal szebb lenne, ha mindez egy kicsit később történik. Mondjuk tíz óra körül. A szénapajta meleg volt; ló és bőr szaga érződött bent. Ismerős szag volt, amiről eddig nem is tudta, mennyire hiányzott. Egy sor boksz üresen állt, várva a marhákat, amelyek már nem laktak itt. A szénapadlás alatti nagy, nyitott térben egy munkapad állt, tele szerszámokkal: egy zsinór nélküli fúró, egy vödör fehér festék és egy ecset. A közelben két régi szék állt, az egyiket már valaki megjavította és lefestette, a másik törötten oldalra dőlt. Sokkal inkább tűnt műhelynek, mintsem pajtának.

Dan odaadott Peppernek egy pár női védőkesztyűt, és a tyúkól felé mutatott. A lánynak ki kellett zavarnia a kis bantam kakast, hogy be tudjon mászni; a kakas sértett férfiúi önérzettel távozott. Csupán hat tyúk lakott az ólban, amelyek még a fészkükön aludtak, és rekedten kotkodácsolni kezdtek, amikor Pepper benyúlt alájuk, tojást keresve. – Tudom jól – motyogta – , hogy ez egy obszcén órája a hajnalnak. – A legöregebb tyúknak mélyen belenézett a szemébe. – Ugye nem lógtál ki, hogy máshová tojd a tojásodat? Az öreg tyúk rezzenéstelenül állta a tekintetét. – Gyengén szerepeltetek – jegyezte meg Pepper. Mire végzett a tojáskereséssel és magot szórt a baromfik elé, Dan is kitakarította Sámson bokszát. Kivezette a nagy heréltet a legelőre. Pepper követte, mindvégig szemmel tartva a ló nyugtalanul kapáló lábát. – Sosem szeretett – mondta. – Dehogynem! Szeret téged, csak nem akarja, hogy biztosra menjenek nála, ezért néha rúg egyet– kettőt. – Dan hangsúlya nem változott. – Olyan, mint apám. Pepper szemrevételezte a hatalmas ló hátsó felét. – Igen, látom a hasonlóságot. – Ezt elmondom apámnak. – Dan a ház felé terelgette a lányt. Pepper mostanra már teljesen felébredt, bár még morcos volt egy kicsit. Megcsodálta az utacskát szegélyező magas nyírfák friss leveleit, amelyek mintha halvány ködbe borították volna a fa ágait. A bazsarózsák nagy, friss hajtásokat hoztak, és Pepper megállt megszagolni az egyik fehér virágot, amelynek édes, mámorító illata szinte a fejébe szállt. A tavasz később érkezett a hegyek között, de nagyon gyorsan kirobbant a földből, mintha igyekezne, hogy minél többet kapjon a melegből és a napsütésből. Pepper úgy döntött, hogy ismét felteszi azt a kérdést, amely előző este és ma reggel is aggasztotta. – Dan, mit csináltál a hadseregben? – Biztonsággal foglalkoztam. – A férfi mosolygott. – Menjünk reggelizni! Szereted a hideg müzlit? – Imádom a hideg müzlit. – Pepper tovább erőltette a kérdezősködést a férfi katonai múltjáról, de ő csak annyit mondott: – Akkor készítek reggelit. – Ó, köszönöm. – A reggel első mosolya derengett fel Pepper arcán. Dan megállította. A kalapot megigazította a fején, majd állt és nézett rá. Meg fogja csókolni. Pepper tudta, hogy meg fogja csókolni. Az ajka megremegett, és szeretett volna a férfi felé mozdulni. Muszáj ellenállnia, figyelmeztette magát. Nem dőlhet a karjába, még akkor sem, ha Dan megpróbálja magához húzni. Ehelyett a férfi a hüvelykujjával megcirógatta a lány arcát. – Szeretem a mosolyodat.

Ettől az egyszerű bóktól Peppernek a lélegzete is elállt. Tőle állt el a lélegzete. Hűvös szél borzolta a férfi szőke haját. Az éles, korai napfény bronzosra festette az arcát. A fehér sebhely, az undorító erőszak jele, élesen elütött a bőrétől. Annyira férfias volt, erős, hallgatag, zárkózott, hogy Pepper egész teste belesajdult a vágyba, hogy magához ölelje, megnyugvást keressen nála és felajánlja a segítségét. És ez egyértelműen bebizonyította, hogy az aggodalom teljesen elvette az eszét, mert ugyan mi mást ajánlhatna fel a férfinak, mint Napier tábornok jóvoltából egy helyet a családi temetőben? Pepper lenézett a férfi mellkasára, és közben keményen harcolt gyorsan elpárolgó józan eszével. Nem szabad elfelejtenie a leckét, amire az élet megtanította. Soha ne bízz senkiben! Soha ne szeress senkit! – Pepper? – A férfi mély hangja visszarántotta a múlton való merengésből. Felnézett, arcán olyan mosollyal, amely arról biztosította a férfit, hogy nincs miért aggódnia, és ellépett tőle. – Hol van az a müzli? Mindjárt éhen halok. – Pepper! – ismételte Dan, és a neve úgy hangzott, mint egy parancs. A lány vonakodva visszafordult. A férfi olyan átható pillantással nézte, ami a lelkéig hatolt. Átlátott színészkedésén, és megpillantotta gyávaságát. – Ezzel nincs vége. Beszélgetni fogunk, és amikor beszélgetünk, te elmondod nekem az igazat! Hangjában gúnnyal, amiről azt hitte, nem fog a férfin, Pepper megjegyezte: – Remélem, mindketten életben leszünk, amikor arra sor kerül. – Mrs. Dreiss megkapta a virágokat, amiket küldtem neki! Dan nézte, ahogy Pepper összecsapja a kezét, és döbbenten bámulja a ház mögötti nagy kertet. Tudta, hogy a lány izgatott lesz, de azt nem gondolta, hogy teljesen kipirul az örömtől. – Nézd a melegházat! – kiáltotta. – Kétszer akkora, mint volt! A férfi úgy büszkélkedett építőmesteri képességeivel, mint valami pávakakas a tollaival. – Mrs. Dreiss szerette volna kipróbálni valahol a magokat, amiket küldtél neki, ezért építettem hozzá még egy részt. – Kikeltek? Nem tudod? Mrs. Dreiss és én megpróbáltunk új virágszíneket kikeverni, és az érzékeny évelőkből olyanokat kitenyészteni, amelyek könnyebben áttelelnek. A későbbiekben is folyamatosan küldözgettem neki a különböző magokat és palántákat... Nézd! – Pepper beszaladt a kertbe. – Ez egy újfajta primula! Dan annyit tudott a növényekről, amit Mrs. Dreiss mellett megtanult. Pepper most ugyanúgy, szeretettel és izgatottan fecsegett róluk, mint régen, és a férfit jóleső érzés töltötte el. A virágok nem táplálták a marhákat, és nem festették le a pajtát, de fontosak voltak Mrs. Dreiss és Pepper számára, és ő ezért tartotta fenn a kertet. Pepper letérdelt egy sor hatalmas, zöld levél mellé, és félreseperte a talajtakarást. – Nézd ezeket a gumókat! Milyen hatalmasak! Mintha Mrs. Dreiss egy elefánttal keresztezte volna őket!

Óvatosabbnak kellene lennie Pepperrel. A lány egyszer már szétszaggatta az életét, és ismét megteheti egy mosollyal... vagy egy puskával. Nem szeretett visszaemlékezni arra a napra, amikor a hasi sérülését szerezte... arra a napra, amikor megölte Schuster fiát. Az átkozott gazemberrel való első találkozása után Dan arca olyan volt, mint Frankenstein szörnyéé: darabokból összevarrott. Vadul tombolt benne a bosszúvágy, és az sem érdekelte, ha belehal. Nem érdekelte, ha meghal. Még mindig nem ébredt fel benne az az ösztön, amely oly sok mindenen átsegítette... a kényszer, hogy mindenáron életben maradjon. Furcsának találta, hogy ennek a helynek a biztonságáért mindent megtett, ugyanakkor életének egyetlen célja volt: elkapni azt a szemét Schustert. Amióta azonban Pepper megérkezett, mintha megmozdult volna benne valami. Vágy, szükség, harag... Milyen érdekes dolog úgy nézni egy nőre, hogy közben azon tűnődik, vajon ez a nő a megszabadítója vagy sem, és tudni, hogy ez egyáltalán nem számít, mert akkor is meg kell kapnia, ha a kárhozatba taszítja. Beszámolt a lánynak a biztonsági rendszerről, elbagatellizálva annak bonyolultan kifinomult voltát, és arra várt, hogy megpróbálja tönkretenni. Nem így történt. A lány egész éjszaka aludt, anélkül, hogy előjött volna a szobájából. A férfi ebben teljesen biztos volt, ugyanis többször is bement a szobájába ellenőrizni, és mindannyiszor hosszú ideig ott maradt és nézte. Azt kívánta, bárcsak felébredne, és akkor bebújhatna mellé az ágyba. – Nézd a málnabokrot! Mrs. Dreiss megpróbált kitenyészteni egy mag nélküli szedret már akkor, amikor itt voltam. Dan, te tudod, hol tartotta a feljegyzéseit? – szólt oda neki Pepper. – Át kell néznem mindet, a lehető leghamarabb! – Eltettem neked az összeset. Este emlékeztess rá, és előkeresem! – Ha Pepper egy terrorista, akkor az ártatlan lány szerepét kiválóan játssza, gondolta a férfi, mivel percről percre biztosabb volt benne, hogy a lány tényleg ártatlan. El kellett volna távolítania a farmról. De nem akarta. Itt akarta tartani maga mellett, hogy megpróbálja megoldani a rejtélyt, ami Pepper Prescott. Schuster még nem érkezett meg Amerikába, és az emberei szétszóródva várták az ország északnyugati részében. Egy ideig még biztonságban maga mellett tarthatta a lányt. – Nézd, milyen sok mindent csinált kilenc év alatt! – Pepper kitárta a karját, mintha magához akarná ölelni az egész kertet. – Ez egyszerűen hihetetlen! Dan serdülőként rokonlélekre talált Pepperben. A lányhoz hasonlóan ő sem akart Diamondban élni. A várost csendes, elmaradt területnek tartotta, amelyet a hegyek teljesen elzárnak Amerika többi részétől, és amit az itt élő szívélyes emberek is idegesítővé tesznek. Ahogy nézte a tévét és olvasta a könyveket, hevesen vágyódott a kalandok után, amelyek valahol várnak rá. Most már tudta, milyen kalandok vártak rá a világban. Azt kívánta, bárcsak ne tudná, de sajnos nem mehetett vissza az időben, hogy ismét olyan ártatlan legyen,

mint annak előtte. Soha többé nem tud úgy belépni egy szobába, hogy ne mérné fel a bent tartózkodó személyeket; soha nem tud többé nem törődni a háta mögött felhangzó léptekkel. – Ez az a rozmaring lehet, amit én küldtem neki. – Pepper lecsípett egy ágacskát, megdörzsölte, nagyot szippantott az illatából, és elnevette magát. – Ezt én csináltam! Kitenyésztettem egy télálló rozmaringot! Létrehozhatnánk egy magküldő szolgálatot, és szépen eléldegélnénk belőle! Pepper elevensége és lelkesedése a férfit is magával ragadta. A lány azt a kalapot viselte, amit tőle kapott. Megvédte a naptói, ami nagyon erősen sütött ebben a magasságban, és Dan egy barbár elégedettségét érezte, aki megvédelmezte az asszonyát. – Arra gondoltam, hogy Mrs. Dreiss és én majd ezt fogjuk csinálni, ha visszajövök... – hangja elhalt. Fejét leejtette, ujjai megremegtek, ahogy szeretettel simogatta a rozmaringot. – Rozmaring emlékül. Ismét gyászolt. A férfi végigment a vetésre váró sorok között, és letérdelt a lány mellé. Fél karjával átölelte, levette fejéről a kalapot, és odahúzta magához. A lány szívesen jött, arcát a vállába fúrva, elfogadva a vigasztalást. A férfi élvezte a neki támaszkodó test súlyát, a lány illatát, amely a nő, a föld és a rozmaring illatának keveréke volt. Vajon akkor is ilyen lett volna, ha Diamondban marad, vagy Russell és a város helytelenítésének terhe elválasztotta volna őket egymástól? Pepper elhúzódott. – Köszönöm – mondta. – Még mindig nem fogom fel, hogy nincs többé. Folyton azt várom, hogy kikiált a házból, hogy menjek befelé, és csináljam meg a házi feladatomat. – Erőtlenül elmosolyodott, és megtörölte az orrát a pulóvere ujjával. Mivel a lány most sebezhető volt, Dan kihasználta a lehetőséget. – Ha itt lenne, mit mondanál, mit csináltál, amíg távol voltál? Pepper felemelte a fejét, belenézett a férfi szemébe, majd gyorsan elfordult. Hűvösen felállt és leporolta a nadrágja térdét. – Azt mondanám, hogy tájkertész voltam. Mi mást? Tessék, ugyanott vannak. A biztos tudat, hogy a lány hazudik, rejtőzködik valaki vagy valami elől. Ezt szem előtt kell tartania, amikor a vágy felülkerekedéssel fenyegeti és megfeledkezik az óvatosságról. Pepper Prescott nem azért jött vissza, hogy őt megtalálja, hanem vagy mert el akar rejtőzni, vagy őt meg akarja kapni. Neki kell eldöntenie, melyik.

Tizenöt A harmadik napon, amit Pepper a farmon töltött, kopogtatás hangzott fel hálószobája ajtaján. Hideg levegő csavarta meg az orrát. – Kelj fel, és ragyogj! – hallatszott Dan hangja. Anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, Pepper felcsattant. – Nem vagyok én csillag! A férfi nevetett, majd csizmáinak kopogása a konyha felé távolodott. Öt óra. Reggel. Ismét. Most hidegebb volt, mint előző nap, és Pepper megpróbálta a lehetetlent: mindkét lábát távol tartani a hideg padlótól, miközben magára kapkodta a ruháit. Sietett a konyhába, vágyva a tűzhely és a friss kávé melegére. – 'Reggelt, napsugár! – mondta egy férfihang. Egy férfi, aki nem Dan volt. Pepper álmosan pislogott a két alakra. A Dan mellett álló férfi az a vörös hajú, ellenszenves cowboy volt, aki szemtelenül vigyorgott rá, és azzal csúfolta Dant, hogy öreg... aki a sótömböt beejtette a furgon hátuljába. Kétségbeesetten próbálta előhívni a nevét az agyából. – Sonny. Sonny majdnem olyan magas volt, mint Dan, tagbaszakadt fickó, hosszú, karcsú lábakkal. A néhány perces beszélgetésből Pepper tudta, a férfi nagyon elégedett magával és a nőknél elért sikereivel. Sonny a szívére tapasztotta a kezét, és kijelentette: – Milyen édes! Emlékszik a nevemre! – Ököllel belecsapott Dan vállába. – Mondtam, hogy én tetszettem neki a legjobban! – Sonny, ha kötelet adnak a kezedbe, nem muszáj mindig lasszót csinálni belőle – mondta Dan talányosan. Pepper arra gondolt, ő azt mondta Sonnynak, aznap délután elutazik, és most a férfi megtudta, hogy itt maradt. Ismerte az ilyen fajta fickót; jelenlétét a lehető legaljasabb módon fogja értelmezni, és azt hiszi, hogy ő is próbálkozhat nála, mert úgyis csak egy könnyűvérű nőcske. Egyes dolgok sosem változnak. – Én... azért nem... utaztam el... – dadogta. – Tudom, Dan elmondta – kacsintott rá a férfi. Pepper nagy levegőt vett, elhatározva, hogy jól lehordja Dant azért, amit mondott. Mert bármit is mondott, attól van ez a szemtelen vigyor Sonny képén. Sonny azonban folytatta. – Jó, hogy fel tudta hívni, amikor bedöglött az autója, bár engem is hívhatott volna. Pepper fokozatosan kiengedte a tüdejébe szorult levegőt. A két férfi egyáltalán nem hasonlított egymásra, és mégis volt bennük valami közös. Az, ahogyan álltak, ahogy a szemük fürkészte a helyiséget, mintha egyfolytában valami veszélytől tartanának.

– De jó, hogy mindenki ilyen jól tud mindent! – csattant fel Pepper. Sonny hangosan felnevetett, – Nem csoda, hogy a hadnagy itt tartja. Szereti a csípős nyelvű nőket. – Az arca megrándult, mintha túl sokat mondott volna. – Persze ő már nem hadnagy. – És nem is tart itt – tette hozzá Pepper kimérten. – Nem, persze, hogy nem – locsogott tovább Sonny. – Ez a farm a magáé, tehát tulajdonképpen maga tartja itt... őt. – Hirtelen mintha összement volna Dan szigorú pillantása alatt. – Bocsánat, uram. Én csak... nos, inkább kint várakozom a verandán. – Inkább menj előre, és kezdd el a munkát a pajtában! – utasította Dan. – Igen, uram. Hölgyem – Biccentett Pepper felé, és kislisszolt az ajtón. Dan töltött egy csésze kávét Peppernek, és a kezébe adta. – Lehet, hogy Sonny úgy viselkedik, mint egy idióta, de vannak dolgok, amikben nagyon jó. – És? – kérdezte Pepper ellenségesen. – És nekem ma az orvoshoz kell mennem. Emlékszel? – Emlékszem. – A frissen darált kávéból főzött forró ital arra csábította Peppert, hogy egyik kortyot a másik után nyelje. A csésze karimája fölött Danre nézett, és megjegyezte: – Ez nem magyarázza, miért tud Sonny többet, mint amennyit kellene. – Áthozta nekem apám autóját, hogy használhasd a furgont. Nem akarlak itthagyni autó nélkül, arra az esetre... ha menni akarnál valahová. – De ez nem magyarázza... – Ő végzi el a ma reggeli és az esti munkákat. – Én is el tudok végezni mindent. – Pepper bosszúsan távolabb lépett a férfitól. – És ami azt illeti, nem akarom, hogy Sonny bármit csináljon itt. Dan elgondolkodva nézte. Pepper elvörösödött. Ügy viselkedik, mint egy hisztis kisgyerek. Ahogy a koffein melegséget sugárzott szét az ereiben, a hangja is nyugodtabbá vált. – Én akarok elvégezni mindent. Ha te elköltözöl, úgyis rám marad az egész farm, nem? – De igen. – A férfi mély hangja olyan üzeneteket közvetített, amit a szavak nem. Szőke haja aranyos fénnyel csillogott. Fekete, kinyúlt, hosszú ujjú pólót viselt, amely széles vállát még szélesebbnek mutatta, és hosszú lábát és kemény fenekét jól hangsúlyozó barna nadrágot. Nagyon jól nézett ki. Peppernek szinte összefutott szájában a nyál, és viszketett a tenyere, hogy végigsimítson a testén. Lerogyott az egyik székre, és a forró csészére fonta az ujjait, magába szívva a meleget. Hála az égnek, hogy elmegy! Ha itthon maradna, keményen kellene uralkodnia magán, hogy rá ne vetődjön, mint egy... nos, mint egy gazella az oroszlánra egy szürreális National Geographic filmben.

– Ahogy elhajtok a pajta mellett – mondta Dan – , szólok Sonnynak, hogy az esti munkálatokat hagyja meg neked. Ha azonban szükséged lenne rá, hívd fel a munkásszálláson. A száma ott van a telefon mellett. – Rendben. – Pepper hirtelen rájött, hogy a férfi azt nézi, hogy ő hogyan nézi őt. Mint mindig, úgy tűnt, most is pontosan tudja, mire gondol. Magához térve kábulatából, megkérdezte: – Miért mondtad Sonnynak, hogy enyém a farm? Most tudja a nevemet! – Nyelvbotlás volt. Nem kell aggódnod. Az életemet... és a tiédet is bátran rábíznám Sonnyra. Vajon Dan ezzel mondani akart neki valamit? Amikor ismét meg akart szólalni, Dan megelőzte. – Bocsánatot kérek. Többé nem fog előfordulni. Általában nagyon diszkrét vagyok. Pepper szeretette volna megszidni a férfit, de hogyan tehetné? Nem hitt neki. Dan Graham nyelve nem szokott megbotlani. De akkor mivel próbálkozik? Szorongva figyelte Dant, és rájött, hogy a kettejük között feszülő szexuális vonzalom ellenére nem bízik a férfiban. – Nos... rendben. Mindaddig, amíg nem mondod el senki másnak. Megértetted, Dan? Senki másnak! – ígérem. Pepper a kávéscsészéből gomolygó gőzt nézte, és azt kívánta, bárcsak ki tudna szabadulni ebből a csapdából, amivé az élete változott. Mindig ez történt, ha más emberekkel kapcsolatba került. Ez történt, ha kapcsolatba került... Dannel. – Pepper, kérlek, mondd el, mi baj! Hátha tudok segíteni. – A férfi meleg hangja szinte simogatta, arra biztatva, hogy szabaduljon meg gátlásaitól. Pepper azonban tudta, hogy senki sem segíthet rajta. – Miattam ne aggódj! Jól megleszek, amíg nem leszel itthon. Kimegyek a kertbe, és kitakarom a többi növényt. A férfi odalépett az asztalhoz, és addig állt Pepper fölött, amíg a lány fel nem nézett az arcába. – Ne takard ki a növényeket! Hidegfront közelít, és még az is lehet, hogy havazni fog. – Micsoda? Hiszen június van! – A hegyekben vagyunk. A hegyek kigyomlálják a gyengét, és meghagyják az erőset. Vajon Dan róla beszél? Közölni akart ezzel valamit? Túl korán volt még az ilyen rejtélyes üzenetekhez. – Ha a megbeszélt időre oda akarok érni Boisba, akkor jobb lesz, ha azonnal indulok. – A férfi felvette a kabátját. – Nálam van a bevásárlólista, de ha elkezd havazni, az éjszakát lent töltöm az alföldön. – Az jó lesz!

A férfi arca kifejezéstelenné változott. – Valóban? – Ügy értem... – Pepper úgy gondolta, megkönnyebbülés lesz egy napot egyedül tölteni, anélkül, hogy egyfolytában úgy kellene tennie, mintha nem érezne semmit, miközben a legszívesebben rávetné magát, leszaggatná a ruháit és a saját ruháit, és... – Úgy értem, sok mindent el tudok végezni a ház körül, ha nem leszel láb alatt. – Ha hazajövök, akkor is késő este lesz. – Dan elvette a csészét Pepper kezéből, karját a lány dereka köré csúsztatta, és talpra állította. – Próbálj meg hiányolni! Milyen bolond volt, hogy ezt nem látta előre! Tegnap megcsókolhatta volna, de nem tette. Ma úgy érintette meg, mintha képtelen lenne visszafogni magát, mintha harcba indulna, és talán sosem térne vissza. A lassú érzékiség, amellyel a férfi magához vonta, megrémítette Peppert az erejével. Képtelen volt elfordítani a tekintetét a férfi barna szemétől és szoborszerű arcától, és amikor testük egymáshoz simult, még a lélegzete is elállt a csodálatos, édes érzéstől. A férfi egyetlen csókot adott az ajkára, azt is csukott szájjal... de visszafogottsága miatt nem volt kevésbé heves. Dan elengedte, visszaadta a kávéját, és kisétált az ajtón. A hűvös szél végigsöpört a konyhán, Pepper azonban mozdulatlanul állt, teljesen megfeledkezve a kávéjáról. Ha legyőzi Napier tábornokot, és átveszi Mrs. Dreiss birtokának irányítását, mit fog csinálni? Dan kiköltözhet, azonban buja szexualitása és ki nem mondott ígérete a kéjre itt fog lakni a völgy túlsó végében. Gyakran fogja látni, Dan erről egészen biztosan gondoskodik majd. Úgy fogja leélni az életét, hogy egyfolytában sajog a melle és az ágyéka, és közben vágyakozik valami után, amit nem kaphat meg? Pepper csalódottan pislogott. Odaszaladt az ablakhoz, és figyelte a férfit, ahogy formás, hosszú testét behajtogatta a lapos, tűzpiros Corvette– be. Bár Dan nem láthatta, Pepper felemelte a kezét és integetett neki, aztán gyorsan visszakapta, és öklét a szívére szorította. Vajon mikor változott egy élő, lélegző countrynótává? Dan az autóval behajtott a pajtába, ahol Sonny várta. Sonny pimasz vigyora eltűnt, és felhagyott az idétlen viselkedéssel. Komor volt és gyakorlatias, miközben segített Dannek felszerelni a Corvette– et egy nyomkövetővel, és elhelyezett benne egy monitort, amelyre egy műhold közvetítette környezete képét. Sonny megtörölte a kezét, és kijelentette: – Rendben, hadnagy, ez is megvan. Tudni fogja, ha valaki követi. De ha követik, mit tesz majd? – Nálam van a pisztolyom és még néhány meglepetés. Ráadásul ez az autó nagyon megy. – Dan megveregette a Corvette tetejét. – Hála apám középkori válságának. Sonny nem viszonozta a mosolyt. – A farm körül teljes a nyugalom. Olyan csend van, mint a sírban, és legalább annyira unalmas is az egész.

– Jaffe ezredes aggódik, hogy talán terrorista van a cowboyok között. – Rajtam kívül nincs új ember, kivéve azt a kölyköt, TJ– t. Wagner és Yarnell Diamondban vannak, és azt mondják, nem észleltek semmi gyanúsat. Hacsak a terroristák meg nem vásárolták valamelyik régi emberét, ez a hely tiszta. – És unalmas – fejezte be helyette Dan. – Minden lehetséges, és ezt te is tudod. Ezért van itt rád szükség. – Azért, hogy szemmel tartsam őf? – Sonny a ház felé mutatott. – Ez pótmamáskodás, uram. Glenda vagy Pepper, vagy akárhogy is hívják, nem terrorista. Dan mosolya eltűnt az arcáról. – Van valami okod, hogy megbízz benne... amellett, hogy szép nő? – Igen, uram. Maga megbízik benne, és az emberek kiismerésében maga jobb, mint bárki más, akit eddig ismertem. Tompa fájdalom hasított Dan hasába ott, ahol a fiatal Schuster kése megszúrta, és szinte érezte a szájában a keserűséget. – Köszönöm, Sonny, de ha visszaemlékszel, én sem vagyok tévedhetetlen, és ez túl fontos küldetés ahhoz, hogy összekuszáljuk a dolgokat. – Pontosan – értett egyet Sonny. – Maga az, aki túl fontos a küldetés számára. Nem lenne szabad Bois– ba mennie. Háromórás út nyílt terepen. Túlságosan kockázatos, uram. – Ha valaki figyel, azt a benyomást akarom kelteni benne, hogy gyanútlan vagyok, és nem készülök semmire. Nem akarom megváltoztatni a programomat. – Ki tudna róla? – vetett ellen Sonny. Dan sokatmondó pillantást vetett rá. – Rendben, igaz – ismerte el Sonny mogorván. – Diamondban mindenki ismeri a heti időbeosztását. – Nem akarom elijeszteni Schuster embereit. Ide akarom csalogatni őket, és pillanatnyilag messze vannak, és mindnyájukat szemmel tartjuk. A lehető legnagyobb biztonságban vagyok, és ezt te is tudod. – Dan bepréselte magát az alacsony, szűk ülésbe. – Szerintem csak nem akarsz marhákat üldözni ebben a vacak időben. Sonny feladta a harcot. – Hibáztathat ezért bárki? – Egyáltalán nem. – Dan egy utolsó pillantást vetett a felszerelésre. – Akkor maradj itt a pajtában, és tartsd szemmel az utat. Ne engedj be senkit, és őt se engedd ki! – Beindította a motort. – Vigyázz rá!

Tizenhat Brrr! – Dr. Melling megborzongott, ahogy kikísérte Dant a Veterán Kórház elé Boisban. – Tegnap ültettem el a paradicsomaimat, és ma meg lehet, hogy havazni fog. A férfi hozzáértő pillantást vetett a szürke égboltra. – Itt lent nem, de fent a hegyekben biztosan. Nem fogok hazaérni előtte. – Nem akar Boisban maradni éjszakára? – A doktornő fázósan összehúzta magán vékony köpenyét, és megtette ajánlatát. – Nálam elalhatna. Dr. Melling harcedzett katona volt. Csinos, értelmes és intelligens. A doktornő olvasta a jelentéseket; tisztában volt vele, miken ment Dan keresztül, talán jobban, mint bárki más. Ha Pepper nincs, dr. Mellingnek lett volna egy szállóvendége aznap éjszaka. így azonban elesett a lehetőségtől. – Köszönöm – mondta Dan udvariasan – , de ha havazni fog, nekem be kell terelnem a csordát. A doktornő bólintott, mintha az ő ajánlata ugyanolyan kevés jelentőséggel bírt volna, mint a férfi visszautasítása. – Kemény munka lehet. Egészségesnek nyilvánítottam, de azért vigyáznia kell magára, ha ismét csatasorba akar állni. A doktornő nem is sejtette, hogy Dan valójában most is szolgálatban van, és félreértette a férfi hallgatását. – Rangban maga fölött állok, hadnagy, ezért megparancsolom, hogy vigyázzon magára! – Értettem, asszonyom. A doktornő intett, és visszament a kórház épületébe. Még nem volt dél, amikor a férfi ráhajtott a 95– ös útra, és ahogy közeledett Diamondhoz, egyre téliesebbre fordult az idő. Betört a hidegfront. Ellenőrizte a műholdas monitort. Senki nem követte. Semmiféle veszély nem ólálkodott előtte. Igaza volt, az út Boisba eseménytelen volt... sajnos. Jobban szerette volna, mint bármikor, hogy végre véget érjen a várakozás. Tudni akarta, mennyire bízhat meg Pepperben, és mit titkol előle a lány. Tudni akarta, hogy a farm iránt mutatott érdeklődése valódi– e, és hogy ezt az érdeklődést lehet– e addig táplálni, míg vágy lesz belőle, vágy a maradásra. Mert ha úgy dönt, hogy marad, az talán mérsékli a sürgető vágyat, hogy megszerezze magának. Metsző öngúnnyal elmosolyodott. Magának is hazudik. Semmi nem mérsékelheti a sürgető vágyat, kizárólag az, ha megszerzi a lányt. Remélte, méghozzá olyan hevesen, hogy egész világa belerendült, hogy nem tévedett a lánnyal kapcsolatban. És Sonny sem tévedett vele kapcsolatban. Hogy Pepper ártatlan, és megszerezheti magának... és nem kell letartóztatnia. Mielőtt elérte volna Diamondot, rövid, kedvetlen beszélgetést folytatott Jaffe ezredessel, melynek során jelentést tett az eseménytelen útról. Jaffe ezredes elmondta, hogy a terroristák még mindig nem mozdulnak, és hogy alig várja már, hogy Dant megtámadják. Dan egyetértett.

Beért Diamondba, végighajtott az egyetlen főutcán, leparkolt, előhúzta zsebéből a bevásárlólistát, és bement Hardwick vegyesboltjába. Amikor meglátta bent a tömeget, legszívesebben felnyögött volna. A környék farmerjeinek fele, feleségestől, bent tolongott a boltban, és egy „Hé, idegen!" kórus hangzott fel, ahogy Dan megjelent az ajtóban. Üdvözlésképpen felemelte a kezét. Mindnyájukat ismerte. Velük vagy a gyerekeikkel járt iskolába. Baj nélkül be és ki kellett jutnia, és ebben benne volt Pepper titkának megtartása és egy terroristatámadás elkerülése. Pillantása Wagnerre és Yarnellre siklott, akik a farmerek között ücsörögtek, és úgy néztek ki, mint két idióta. Alföldieknek álcázták magukat, akik a tiszta életet keresik a hegyek között, és olyan hülyén néztek ki kezeslábasukban és horgászkalapjukban, mintha erre a szerepre születtek volna. Dan nagyon remélte, hogy azért még nem felejtették el, hogyan kell lőni egy A K– 47– ess el. – A hirtelen jött hideg láthatóan jót tesz az üzletnek – jegyezte meg Dan a tulajdonosnak. – Valóban így van. – Mrs. Hardwick elég öreg volt, hogy az anyja lehessen. Mindig leellenőrizte a zöldséget, amit vett, és megpaskolta a fenekét. – Téged is az hozott be, nem? Mindenki nevetett. – Gyere át hozzánk valamikor vacsorára! – szólt oda neki Rebecca Hunter. Mrs. Hunter abban reménykedett, hogy Dan egyszer majd villámcsapásszerűen beleszeret legidősebb lányába, Glóriába. Ahogy Glória egyszer mondta Dannek, neki nincs szüksége férjre a farm irányításához, ha majd egyszer örökli, de ha mégis, Dan lesz az. Dan ezt bóknak vette, mert Glória pokoli egy nőszemély volt. – Átmegyek, Mrs. Hunter! – mondta Dan, de persze nem gondolta komolyan. – Mikor jössz hajvágásra? – kiáltott rá Rita apja. – Egy férfias hajvágásra. – Diamondban Mr. Johnson volt a borbély, amióta csak Dan vissza tudott emlékezni. Egyfajta hajvágást ismert, amihez egy elektromos hajvágó kellett, és kopasz fejet eredményezett. Dan azóta nem járt nála, amióta elég idős lett, hogy máshová menjen nyiratkozni. – Most voltam – hazudta Dan, fején tartva a kalapját. Átfutotta a bevásárlólistát. A fele holmiról fogalma sem volt, hogy hol található, és amikor elmondta Mrs. Hardwicknek, mit szeretne, az asszony felvonta bozontos szemöldökét. – Most tanulsz főzni? Éles hangjára mindenki felfigyelt. Az asszony a húsok felé vette az irányt. – Sosem hittem volna, hogy tudod, mihez kell kezdeni a bélszínnel. – Nem olyan nehéz dolog a főzés – jegyezte meg Charlie James. – Csak az én feleségem számára. Az említett asszony akkorát csapott férje karjára, hogy egy gyengébb kar el is tört volna tőle. – Tudod, mit jelent, ha egy férfi elkezd főzni – szólalt meg Chris Bardey. Charlie és ő összedugták a fejüket, és harsányan nevettek. – Öregszik.

Ez a két fickó már a középiskolában is nagyon hülye volt, és azóta sem változott semmit. Dan nagyon sajnálta a feleségeiket, akik vörös arccal szégyenkeztek férjeik miatt. Dan felkapott egy kosarat, és elindult a konzervek felé, remélve, hogy lesz articsóka, és közben azt kívánta, bárcsak elintézte volna a bevásárlást már Boisban. A terroristák kisebb veszélyt jelentettek, mint ez a vesszőfutás itt, ahol szembe kellett néznie ezekkel az emberekkel, akiket egész életében ismert, és akikkel nem volt semmi közös. Kísérteties érzés volt visszajönni egy olyan városba, ahol semmi sem változott... kivéve őt. Ahogy visszafelé tartott a kasszához, Rita Johnson lépett be az ajtón. Dan csaknem hangosan felnyögött. Szegény Rita, a szurkolók csapatának vezére, a tetőtől talpig amerikai lány, kitűnő tanuló. Egész életében egyetlen vad dolgot tett... barátkozott Pepper Prescottal. A felnőttek azt hitték, jótékonyságból teszi, és meg sem fordult a fejükben, hogy a lány szeretett volna egyszer őrült lenni, mielőtt végleg megállapodik. Most a legrosszabb helyzetben volt, amiben csak egy nő Diamondban lehetett: elvált volt, két gyerekkel. A bátor fiatalasszony azonban körülhordozta pillantását a tucatnyi kérdő, sajnálkozó arcon, majd felemelte a fejét és besétált. Amikor viszont észrevette Dant, majdnem elmenekült. Az apja azonnal ott termett Rita mellett, megragadta, és odavonszolta Danhez. – Nézd, Rita, ki van itt! Éppen valamelyik nap tűnődtél, vajon mi lehet Dannel, aki ott él teljesen egyedül. – A nyomaték kedvéért még hozzátette: – Magányosan. Igen, lehet, hogy valóban tűnődött szegény lány. Nem azért, mert gyereket akart neki szülni, ahogyan az apja és Dan apja is remélte, hanem mert jószívű, rendes teremtés volt, aki ismerte Dant óvodáskora óta. – Jó, hogy látlak, Rita – mondta Dan. – Nem hallottál mostanában valami friss pletykát? Rita zavartan pislogott Danre, majd amikor rájött, mire megy ki az egész, alig bírta megállni, hogy ne mosolyogjon. – Doug Weber együtt jár Vicki White– tal. – Azt hittem, Vicki férjnél van. – Már nem. – Hangjában némi élvezettel hozzátette: – Mostanában nagyon sok válás volt a városban. A kíváncsi tekintetek kezdtek elfordulni róluk. – Apád McCallba jár udvarolni. Dan megdöbbent. – De hiszen anyám is ott lakik! Nem tudja máshol intézni a nőügyeit? – Apád is férfi, és mint minden férfi, tele van rossz szokásokkal. Képzeld, Cheryl Kenner kikezdett velem! – Tyűha! – Dan megdöbbent. – Gondolom, most határozta el, hogy feltárja a homoszexualitását.

– Igen. Én magam is gondolkodom rajta, hogy átmegyek biszexuálisba. Mr. Johnson olyan hevesen kezdett el köhögni, hogy valakinek hátba kellett vágnia. – És miért? – kérdezte Dan. Rita kihívó pillantással végignézett a soron. – Megduplázza az esélyeimet, hogy szombat este randira hívjanak. Rita megerősítette Dan sejtését. A fiatalasszonyban jó humorérzék alakult ki, amit a házasság, a válás és a csalódás borotvaélessé csiszolt. Vigyorogva megkérdezte: – Ennyi az egész? – Ennyi – biztosította Rita, majd sokatmondóan bólintott. – Klassz! Elkészült a rendelésem, mennem kell. – Fizetett Mrs. Hardwicknek, és kimenekült a szatyraival. Rita nem mondta, hogy Pepper Prescott visszajött, de akkor mit jelentett az a sokatmondó bólintás? Az apja vagy megtartotta Pepper titkát, vagy figyelmeztette Ritát, hogy ne mondja el senkinek. Tudta, hogy ha így történt, Rita hallgatni fog, de elhatározta, hogy az apjával mindenképpen beszél. Végül készen állt megtenni azt, amire azóta készült, hogy Pepper ismét besétált az életébe. Elindult megkeresni azt a helyet, ahol a lány autója lezuhant a szikláról. Remélte, addig nem kezd el esni a hó, amíg rá nem bukkan a keresett helyre, mert bár a Corvette nagyon jól ment száraz útviszonyok között, hóban és jégen egy hajítófát sem ért, és Dannek semmi kedve nem volt tizenöt kilométeres sebességgel döcögni hazafelé. Pedig ha szükséges, megteszi. Szándékosan vezette félre Peppert a ma éjszakát illetően. Semmi sem tarthatta távol a háztól, amelyben a lány aludt. Különösen nem egy kis tavaszi hóvihar. Szerencsére nem volt sok hely, amit meg kellett néznie. Kevés földút volt, amely mellett sziklás szakadék volt, és elég közel helyezkedett el Mrs. Dreiss házához, hogy Pepper a baleset után el tudjon gyalogolni odáig. Először elindult föl a Kauffman– patak felé, de hiába hajtott nagyon lassan, nem talált semmit. Sehol egy csúszásnyom, sehol egy szikla, ahol egy autó lezuhanhatott a mélybe. A következő a Megújulás– szikla volt. Ismét semmi. Az utat azonban alig huszonnégy órája legyalulták, így ha erre járt is a lány, a nyomai azóta eltűntek. Három óra volt, és sötéten gyülekeztek a felhők, amikor Dan elindult a Szürke– csúcs felé. Feltámadt a szél, a fenyőfák fenyegetően zúgtak és nyöszörögtek. Dan lassan vezetett, fejét kidugta az ablakon, az út szélét fürkészve, hátha talál valami nyomot, ami azt jelzi, hogy valami lehajtott a mélyben futó patakhoz. Az utolsó emelkedő tetején észrevett valamit. Megállt, kiszállt, és szemügyre vette az utat. Nem volt csúszásnyom, nem volt semmi jele, hogy a lány túl gyorsan vezetett, vagy megpördült a kerék, és elvesztette uralmát a jármű fölött. Az út szélén lévő földkupac azonban egyértelműen mutatta, hogy autógumi ment át rajta. Ahogyan gondolta, Peppernek nem volt balesete. Szándékosan lökte le az autót a mélybe.

Ott állt az emelkedő tetején, a fákkal borított szakadék szélén, és a mélyben látta a fém csillogását. Ami azonban ennél is fontosabb volt, érezte az olvadt műanyag, festék és fém szagát. Az autó kigyulladt, vagy a lány gyújtotta fel. Ez megerősített egy dolgot: Peppert nem a terroristák küldték. A terroristák, akik meg akarták ölni őt, profik voltak, és soha nem végeztek volna ilyen hanyag munkát. A lány gondtalanul és gyönyörűen, öléshez öltözve... öléshez felfegyverezve érkezett volna. Dan agya kérdéseket és lehetséges válaszokat gyártott. Miért lökte le a lány az autót a mélybe? Miért nézett rá olyan gyanakodva, olyan félelemmel? Pepper menekülésben volt. A rendőrség elől? Lehetséges. Egy megszállott szerető vagy egy férj elől? Nem, nem férj elől. Ujján nem volt gyűrűnyom. Dan maga is kezdett megszállott lenni a lánnyal kapcsolatban. Megszállott, és ahogy az autóroncsra nézett, dühös. Pepper hazudott neki. Miért? Miért kockáztatta az életét, hogy egy ilyen veszélyes dolgot csináljon? Ha ilyen nagy bajban volt, miért nem mondta el neki? Felvilágosításra volt szüksége, és most azonnal. Visszamegy a farmra. Pepperhez, és ott megtalálja a választ mindenre, amire csak kíváncsi. Pepper kikapcsolta a televíziót. Még mindig nem történt említés egy Jennifer Napier tábornokot érintő vizsgálatról. A CNN csak annyit mondott, hogy a tábornok visszatért Washington D.C.– be egy sikeres könyvturnét követően. A tábornok Washingtonban majd felhasználja jelentős befolyását, hogy kiderítse, hány házaspár követett el bűntényt Texasban körülbelül tizennégy éve, hogy kiderítse Jackie Porter igazi nevét, és lenyomozza a gyámhatósági nyilvántartásban. Ugyanakkor... Pepper egyetlen alkalommal próbálta felkutatni a testvéreit, de a texasi Hobartban nem tudtak semmiféle adattal szolgálni, mert korábban leégett a törvényszéki épület. Ha szerencséje van, márpedig ezért imádkozott, ez lelassítja Napier tábornokot. Pepper kinézett az ablakon, és hangosan elnevette magát hirtelen megkönnyebbülésében. Fehér pelyhek szálltak a szél szárnyán, és a délutánból egy szempillantás alatt éjszaka lett. Sonny Midler azt az utasítást kapta, hogy maradjon otthon. Jennifer Napier tábornok nem tudja megközelíteni a házat, sem egyedül, sem a terrorista barátaival. És ami a legjobb az egészben, Dan Graham sem volt itthon, hogy megtöltse a házat szexualitásának és egyértelmű szándékának erotikus illatával. Azt mondta, csak késő este ér haza, de ha havazik, Boisban tölti az éjszakát. Amióta látta Napier tábornokot lelőni a szárnysegédjét, Pepper most először volt egyedül és teljes biztonságban. Ki akarta élvezni helyzetét, távol Dan sötét szemének kutató pillantásától.

Idegesen vállat vont. Mi ez az érzés, ami a férfi közelében a hatalmába keríti? Szerelem nem lehet. Vágy, az igen... azzal tisztában volt. De a szerelem, amit Dan iránt érzett évekkel ezelőtt, nem is hasonlított erre az őrült élvezetre, erre a megsemmisítő vágyakozásra. Amikor együtt voltak, bűntudat marcangolta, amiért nem távolította el a férfit a veszély útjából, elégedettséget érzett, mert minden logika ellenére úgy érezte, a férfi meg tudja védeni, és valósággal megbabonázta az a nyilvánvaló vágy, amellyel a férfi szemlélte. Elvesztette a férfit, amikor évekkel ezelőtt elmenekült, és túlélte. Most is túlélheti, ha nem kapja meg. Ma este, amikor nincs itt vele, leszámolhat a múltjával... a férfi múltjával. Ma este azt csinál, amit akar. Mihelyt végzett a munkálatokkal a pajtában, lányos dolgokkal foglalkozhat, manikűrözhet vagy feltehet egy maszkot az arcára. Vagy foghatja az ollót, és megigazíthatja a haját, amit olyan sietve és csúnyán vágott le ott, abban a sikátorban. Felkapta a kabátját, a csizmáját és a kalapját, és sietve elindult a pajta felé vezető úton; a hópelyhek vadul kavarogtak elemlámpája fényében. Ügy tűnt, Dant nem érdekli, milyen a haja. Csábos pillantása úgy pásztázta göndör fürtjeit, mintha a látvány örömmel töltené el. Megborzongott az emlék hatására, de azzal áltatta magát, hogy csak a hideg miatt van. Sámson ott állt a pajta ajtaja előtt, várva, hogy Pepper beengedje. Meredten bámulta a lányt, szeme fehérje világított a sötétben, és miközben a zárral bajlódott, Pepper megjegyezte: – Tényleg hasonlítasz Russellre. Sámson horkantott egyet, és meglökte Peppert az orrával, aki megcsúszott a sárban, a hóban és a trágyában, és négykézlábra esett. A félig folyékony, félig szilárd, de teljes egészében bűzlő sár felcsapódott a válláig és beborította a farmernadrágját. Sámson felvetette a fejét, és nyerített, mintha kinevetné. – Utálatos szörnyeteg – morogta Pepper, miközben feltápászkodott, és a sár nagyját lesöpörte magáról. – Ha nem lennél már herélt, gondoskodnék róla, hogy az legyél. Kitárta az ajtót, és Sámson bekocogott, sokkal elégedettebben magával, mint amihez egy lónak joga lett volna. Bent csend és nyugalom volt, és szinte vágni lehetett a bőr, a széna és ló szagát. A tyúkok behúzódtak óljuk melegébe. Elégedetten, hogy diadalmaskodott az alantas teremtményen, aki ellátja, Sámson egyenesen a bokszába ment. Miközben etette, Pepper megkérdezte: – Te és Russell testvérek vagytok, igaz? Más az anyátok, de mindketten azt hiszitek, tudjátok, mi a legjobb Dannek, és mindketten azt hiszitek, hogy összevissza lökdöshettek engem. Nos, ez nem igaz. Sámson rágta a zabot, és kaján pofával szemlélte Pepper nedves, bűzlő ruházatát. – Igen, belökhettek a trágyába, de újra és újra fel fogok állni. – Lendületes mozdulattal bezárta a boksz ajtaját. – Jobban teszed, ha kedves vagy hozzám, különben nem kapsz reggelit!

Fejének türelmetlen rázásából nyilvánvaló volt, hogy Sámson nem vette komolyan Pepper fenyegetését. A lány végzett a feladatokkal, és visszaszaladt a házba. A szél jegesre hűtötte a térdén és karján a nedves anyagot. Arra gondolt, hogy már a verandán leveszi a ruháit, de előbb körülnézett, hogy megbizonyosodjon, nem figyeli senki. Ostobaság\ Ebben a sötét hidegben, amikor a szél vízszintesen fújja a havat, ki láthatná? Dan azonban rajta hagyta a bélyegét, és olyannyira tudatában volt testének, mint a régi Diamondban töltött tizenéves napjai óta soha. Úristen, mennyire kívánta. Akarta. Félt tőle. Félt a vágytól, amit kiváltott a férfiból. Félt attól, ahogyan felbukkant az álmaiban éjszakánként, és nem csak az álmaiban, hanem a nappali fantáziaképeiben is. Kabátját lelökte a hintára, majd leküzdötte magáról a nadrágját. A szél egy szempillantás alatt kékre fagyasztotta csupasz bőrét, és azt sem tudta, hogyan igyekezzen befelé. Nadrágját és ingjét bedobta a mosógépbe, bekapcsolta a masinát, és a fürdőszoba felé vette az irányt, bűzös csíkot húzva maga után. Még soha életében nem zuhanyozott ilyen sokáig. Addig dörzsölte magát, amíg a pajta minden nyomát el nem távolította magáról, és a bőre vörösen izzott. A vízcsobogástól nem hallotta az ebédlőben elhelyezett riasztó hangját. Mezítláb beszaladt a szobájába, és megdörzsölte a kezét. Itt hűvös van, gondolta, de ha kimegy a konyhába, begyújtja a tűzhelyet. .. elmosolyodott. Kétsége sem volt afelől, hogy mit fog csinálni ma este. Sütni fog. Gyorsan elővett egy piros pulóvert és hozzá illő piros, átkötős szoknyát. Nem fázott, jól érezte magát, és alig várta, hogy süteményt süssön. A recepteket a kis, virágos fémdobozban találta meg a tűzhely fölötti polcon. Kirakta a pultra, és szemügyre vette a megsárgult kártyákat, rajtuk Mrs. Dreiss elegáns írásával. Mogyoróvaj. Zabpelyhes tejkaramella. Nem... Először ropogós karika. Nem evett ropogós karikát, amióta elment Diamondból. Régimódi, házias, fahéjas aprósütemény, tetején egész búzaszemekkel. Ez volt a kedvence. Bekapcsolta a sütőt melegedni, és nekilátott összeállítani a tésztát. A szél hangosan fütyült az ereszcsatornák körül, Pepper pedig halkan dudorászott. Nem hallotta sem az autó ajtajának csapódását, sem a csizmák kopogását a verandán. Az ajtó csukódásának hangjára azonban kiejtette kezéből a kanalat, és egész testében összerándult. Napier tábornok. Pepper megpördült, és szembetalálta magát... Dannel. Ott állt a férfi, sötét árnyékként a fehérre festett faajtó előtt, és betöltötte a helyiséget méretével és türelmetlenségével. Dühösnek látszott. Feszültnek látszott. Veszélyesnek látszott, sokkal veszélyesebbnek, mint azok az emberek, akikkel kapcsolatban Russell figyelmeztette. Sokkal veszélyesebbnek, mint bármely

támadás, amit Napier tábornok végrehajthat ellene. Pepper először szinte összerogyott a megkönnyebbüléstől. Nem a tábornok. Biztonságban van. Aztán a szíve meglódult az örömtől, hogy ilyen váratlanul itt termett előtte Dan. Végül egész testében megmerevedett a döbbenettől, az izgalomtól. .. és egy teljesen másfajta félelemtől. Ez az ember akarja őt. Ezt nyilvánvalóvá tette minden vele töltött percben. Most is, anélkül, hogy megmozdult vagy megszólalt volna, egyértelműen kifejezte vágyát... és türelmetlenségét. Pepper hátrálni kezdett, amíg neki nem ütközött az asztal szélének. Olyan erősen szorította a festett lapot, hogy ujjai teljesen elfehéredtek. – Nem vártalak vissza ma este. – Azt látom. – A férfi hangja úgy simogatta minden idegszálát, mint egy hallhatóvá vált bársony, és továbbra sem mozdult az árnyékból. Arra született, hogy az árnyékban ácsorogjon, és az árnyékok szerették. – Megzavartál. Én... – Pepper idegesen a megrakott konyhapult felé intett – .. .éppen sütni készültem. Mi volt az orvosnál? – Gyógyultnak nyilvánított. – Dan ellépett az ajtótól. Pepper felé. – Ennek örülök. – A lány az ebédlő felé araszolt. – Ha vársz egy pillanatot, felveszem a farmerem, és akkor beszélgethetünk. – Ne törd magad! – A férfi hangja rekedt volt, mintha beteg lenne. Pedig nem volt, és Pepper ezzel tökéletesen tisztában volt; érezte a belőle áradó perzselő vágyat. A rekedtség a túl sokáig elfojtott, erős gerjedelem eredménye volt. – Figyelmeztetlek, teljesen felesleges ez a mesterkedésed. Pepper megrémült. Mit akar ezzel mondani? Mi a felesleges? Menekülése Napier tábornok elől? Rejtőzködése? Ártatlanságának bizonyítása? – Mi... mire gondolsz? – Az öltözködésedre. – A férfi Pepper csupasz lábára mutatott. – Nyugodtan viselhetsz szoknyát mindennap. Állandóan farmernadrágban vagy, és azt hiszed, azzal lehűtesz? Pepper nem látta a szemét; sötét, árnyékos tavak voltak, de tudta, hogyan néznek rá. Szenvedéllyel, amely lábának a látványából táplálkozik... és a tudatból, mi van a szoknyája alatt. Dan folytatta. – A kopott farmered rátapad a combodra, kirajzolva minden egyes izmot, és ahogy figyellek, amikor mész, elképzelem, milyen lesz, amikor a combod az enyémhez simul, benned leszek, és te lovagolsz rajtam, fel és le, olyan közel repítve a naphoz, hogy mindketten élve elégünk. Pepper térde megroggyant. Nekitámaszkodott az asztalnak, és reszkető kezét a torkához emelte. Soha nem félt a szemtől szembe beszélgetésektől, és vakmerően mozgott a világban. A férfi merész szavai azonban olyan szenvedélyt ébresztett

benne, amitől rettegett, de még jobban attól, hogy mi fog történni, ha ez az érzés elszabadul. Dan szeme sötét tűzzel lobogott, miközben levette a kalapját, és leverte róla a havat. Szőke haja kócos és rendetlen volt. Belépett a lámpa fénykörébe, és Peppernek a lélegzete is elállt arcának könyörtelen, vad kifejezése láttán. – Mi történt? – Az ő hangja is rekedt volt, a félelem okozta feszültségtől és a vágytól. – Miért vagy ilyen? – Vajon hová lett az önuralma és türelme? – Mi történt? – ismételte a férfi. – Ez az én kérdésem. Mi történt veled? Hol voltál? Mit csináltál? – Mikor? Ma? – Pepper hirtelen rájött, hogy Dan ennél többet kérdez. A történetére kíváncsi, attól a naptól kezdve, hogy elhagyta őt. És most akarja ezt a történetet hallani. Ő azonban nem hajlandó elmondani. Ez a férfi, aki előtte áll, nem valamiféle kedves gyóntató pap, aki elaltatja félelmeit, és segít bizonyítani ártatlanságát. Dan mindent akart tőle, ő pedig nem adott cserébe semmit. Pepper kihúzta magát, és felemelte a fejét. – Akkor mondom el, hol voltam, ha te is elmondod, hogy mit csináltál. – Szörnyű nőszemély vagy. Azt hiszem, hogy ismerlek, és mindig sikerül valamivel meglepned. – Közelebb lépett a lányhoz; széles válla árnyékot vetett rá. Nem érintette meg, de olyan közel volt, hogy Pepper érezte a belőle sugárzó meleget. – Azt hiszem, hogy tiszta vagy és őszinte, és akkor kiderül, hogy lelökted az autódat a szakadékba és felgyújtottad! Pepper elsápadt. – Hogyan jöttél...? – Ó, ne! Ezzel mindent bevallott. – Bűnöző vagy, drágám? – A férfi ujja hegyével megcirógatta a lány haját. – Loptad az autót? A rendőrség elől menekülsz? Mondd el szépen! – A férfi illata teljesen beburkolta; szappan és borotvahab, és egy meleg, férfiaroma, amely ráérős, forró csókok és késő éjszakába nyúló szeretkezés illatából tevődött össze. Pepper szerette volna elmondani neki, de valami belső hang óvatosságra intette. Elküldte azt az e– mailt Vargas szenátornak, amelyben gyilkossággal vádolja Napier tábornokot. Mostanra már biztosan elolvasta valaki, kinyomozta, hogy Peppertől van, és akcióba lendült. Hamarosan bemondják majd a hírekben is, hogy vizsgálat indult az ügyben. Ha nem, kapcsolatba lép az Államvédelmi Hivatallal. Attól félt, hogy akkor – a tábornok, a rendőrség, a kormány – a nyomára bukkannak, de cselekednie kellett a saját, Dan és az ország biztonsága érdekében. Reszketősen levegőt vett. – Nem tehetem, de nem vagyok... én nem vagyok... – Őszintén mondod? Hirtelen rádöbbent, hogy a férfi több mint izgatott. Valósággal őrjöng. Megvolt rá az oka. De neki is megvolt az oka, és nem volt hajlandó eltűrni egy ilyen sértést senkitől. Ökölbe szorította a kezét, és azt mondta:

– Amit most mondok, azt őszintén mondom. Az az igazság, hogy nem bízom benned. Nem ismerlek. Nem az a fiú vagy, akit szerettem. Nem az a férfi vagy, akivé annak a fiúnak válnia kellett volna. Valaki más vagy, és nem vagy hajlandó megmondani, hogy ki. így aztán miért mondanék el neked bármit? Miért lennék őszinte veled szemben? A férfi Pepper szemébe nézett, és a lány egyenesen belelátott viharos lelkének a mélyébe. Harag, vágy, régi szerelem és új árulás remegett és kavargott a lelkében, mint gát egy kúszó gleccser iszonyatos ereje előtt. Ma éjszaka messze maga mögött hagyta a civilizációt. Pillanatnyilag nem érdekelte, hogy a lány nem bízik benne. Akarta, és biztos volt benne, meg is fogja szerezni. A türelem, amit a lány odaképzelt, sosem volt meg benne; csak egyszerűen várt. Várt, amíg már nem bírt tovább várni. És most már nem bírt tovább várni. – Pedig én vagyok az a fiú, akit szerettél, mert tisztán emlékszem minden pillanatra, amit együtt töltöttünk. – A férfi lehajolt, és mélyen beszívta a lány hajának illatát. – Tudod, mit tettél velem, amikor elmentél? Itt hagytad nekem az emlékeket. Az illatod emlékét, a kis hangok emlékét, amiket kiadtál magadból, és annak emlékét, milyen tökéletesen összeillettünk. Rám nyomtad a bélyegedet, és soha többé nem tudtam elveszni egy másik nőben. – Egy pillanatig, csak egyetlen pillanatig a lány fejére tette az állát. – Gondolod, hogy megbocsátok neked ezért? Pepper lába beleremegett, ahogy a férfi lehelete megborzolta a haját. – Sosem kértem tőled megbocsátást. – Ez igaz. Nem is vártam tőled. – A férfi keze a lány nyakára siklott. – Könyörögni fogsz érte. Könyörögni? Megbocsátásért? Vagy szexért? Meg akarta kérdezni, de nem tudta, mert a férfi felemelte a fejét, és megcsókolta.

Tizenhét Dan birtokba vette a szájával, fogával végigkarmolva Pepper alsó ajkát, benne az érzékeny idegeket. Nyelvével körülrajzolta a száját, majd lassan behatolt, felcsigázva és lábujjhegyre állítva a lányt. Pepper nem akart harcolni; annyira azért nem volt bolond. Egyedül volt egy férfival, akiből elszállt a civilizált viselkedés. Úgy érezte, egy kis tiltakozás, és a férfi fejbe vágja és berángatja a barlangjába. Azt azonban megteheti, hogy ellenáll a csábításnak, és ezt meg is tette. Vadul szorította az asztal szélét, elnyomva magában a vágyat, hogy megölelje. Nem félt szembenézni a férfival, de szexuálisan igenis félt tőle. Tudta, fizikailag nem bántaná, de lelkének titkos helyein meg tudná sebezni, és bolond lenne, ha hagyná. A férfi hátralépett. – Ez az, drágám. Próbálj meg ellenállni! Annál édesebb lesz, amikor beadod a derekad. – Egy gyors mozdulattal felültette a lányt az asztalra, szétnyitotta áthajtós szoknyájának széleit, és kezét végigcsúsztatta a combján. Kérges tenyere dörzsölte a lány finom bőrét, és ennek az érzésnek a bizalmassága megdöbbentő volt. Úgy simogatta a lányt, mintha bőrének tapintása kellemes lenne számára. Pepper nem tudta, az érintés milyen érzéssel tölti el a férfit, csak azt tudta, hogy belőle minden erőt kiszívott. Pontosabban.. . nem is az erejét, hanem a józan eszét, mert szeretett volna könyörögni neki, hogy menjen följebb. Szent ég, tényleg megőrült. Érte. Ujjai fel– le csúszkáltak a lány bugyija mentén. – Ez az utamban van. – Az ég kegyelmezzen mindennek, ami egyszer a te utadba kerül! Pepper kísérlete a gúnyolódásra azonnal csődöt mondott, amikor a férfi elővette a bicskáját. Hüvelykujja egyetlen mozdulatára a penge kicsusszant, hosszan és csillogón. Mielőtt egyáltalán megsejthette szándékát, a hideg fém végigsiklott a combján, bebújt a bugyija alá, és a lába között elvágta. A rugalmas anyag felgördült a lány derekára, aztán a kés végigcsúszott a hasán, újabb vágás, és a bugyi maradványa a padlóra hullott. A döbbenet felháborodásnak adta át a helyét a lányban. – Megőrültél? – kérdezte. – Teljesen. Kétségtelenül fogalmazhatunk úgy, hogy megőrültem. – A penge visszacsúszott a nyélbe, és a férfi zsebre tette a bicskát. Mellkasa megemelkedett a hosszú lélegzetvételtől, és csak nézte a lányt. Pepper idegszálait félelem borzolta. Túl nagy volt. Túl gyors. Túl erőszakos. Túl követelőző. És csak attól, hogy nézte ezt a hatalmas férfit, nedves lett a lába között. Amióta megérkezett, azóta sajgott az egész alteste, éles és erős vágy feszítette a méhét, lényének középpontját. A férfi nem engedte, hogy akár egy pillanatra is megfeledkezzen arról, hogy ő egy nő, aki vágyódik a párja után. Azzal, hogy ezt tagadta, semmit sem ért el ebben a kétségbeesett vágyról szóló játékban. A tagadás hatására csak még jobban kívánta.

Most a férfi ujja végigcsúszott a lába közén, és a szőrzeten, amely védte a nőiességét. Átkozottul hatástalan védelemnek bizonyult, mivel a lány egész testében beleborzongott a csiklandós érzésbe. – Áruld el! Áruld el nekem, mi elől menekülsz! – A férfi lassan behatolt az ujjával, amilyen mélyen csak tudott. – Disznó! – lehelte a lány. – Te disznó! – A férfi kínozta, a saját testét használva ellene, hogy információt csikarjon ki belőle. Most már nyakig benne volt a dologban... kívánta a férfit, és teljesen hatalmába kerítette a szenvedély. A férfit azonban nem. Sikerült annyi józanságot és távolságot megőriznie, hogy vallassa. – Te piszok, aljas dög! – Pepper felé rúgott. A férfi elkapta a lábát és a saját vállára tette. – Disznó? Aljas dög? Miért? Mert megadom neked, amit kívánsz? Pepper próbált ülve maradni, nem akart ledőlni a hátára. – Ezt nem akarom! – Hátul megtámaszkodott a kezén, és igyekezett kiszabadítani a lábát. – Valóban? – A férfi félig kihúzta belőle az ujját, a lány testének nedvességét használva, hogy simává tegye az utat. Csúszós volt belül, és a férfinak köszönhetően csúszós volt kívül is. – Drágám, azt hazudsz, amit akarsz. A tested elárulja az igazat. Pepper ismét megrántotta a lábát. Teljesen nyitva volt, de ez alkalommal, amikor a másik lábával rúgott egyet, eltalálta a férfi combját. A férfi meg sem rezdült, de elengedte a lábát. Az ujja azonban még mindig a lányban volt, fáradhatatlanul mozogva. – Mi elől menekülsz? Pepper nem mondhatta meg. Nem beszélhetett Napier tábornokról, hiszen Dan katona volt, és tudott az ő lopós múltjáról. Megpróbált elhúzódni, de a férfi nem engedte. Nem hazudhatott, igazat, vagy legalábbis részben igazat kellett mondania. – Nem megfelelő személlyel kerültem kapcsolatba. – Ó – lehelte a férfi. – Én is erre gondoltam. – Mi az, hogy „én is erre gondoltam"? A férfi megforgatta az ujját, az izgalom felső határára sodorva a lányt. – Mindig szerettem volna tudni, miért mentél el, és végül arra jutottam, hogy tőlem menekültél, attól, ami közöttünk volt, azért, mert meg akartad ízlelni a világot. Hányan voltak? – Hányan voltak kik? – Áruld el – lélegzete simogatta a lány fülét – , hány férfi volt? Pepper szerette volna megütni. Szeretett volna fájdalmat okozni neki. Manipulálta őt, és mindezt olyan információért, amit semmi joga nem volt megtudni. Ezért aztán hazudott. – Több tucat. – Valóban? – A férfi kihúzta az ujját, majd lassan kettővel hatolt belé. A kényelmetlen érzés azzal fenyegetett, hogy mindjárt átmegy fájdalomba.

– És mindegyiknek olyan vékony volt a farka, mint a tű? Ugyanis pont olyan szűk vagy, mint azon az éjszakán, amikor elvettem a szüzességedet. A férfiak túl sokat tudnak a nőkről. Dan túl sokat tudott róla. – Hány pasid volt? – A férfi most már duruzsolt, hangja csábító, rábeszélő dörmögés volt. – Az igazat! Hányan voltak? Nem mindegy? Előbb vagy utóbb úgyis megmondja. Két kézzel megragadta a férfi gallérját, felemelte a fejét, és mintha a nyakának mondaná, tudva, hogy az ő lehelete simogatja a férfi bőrét. – Ha megmondom az igazat, befejezed a témát? – Igen, ha megmondod az igazat. – A férfi hüvelykujja lassú köröket írt le a csiklója körül. Az igazat? Hiszen szinte beszélni sem bír. – Jaj, Dan, megőrjítesz! – Még a közelében sem járunk. Kilenc évet vártam, hogy ezt tegyem veled. Alig kezdtem el. – Hüvelykujja kívül, ujjai belül simogatták, és a lány összerándult, amely az orgazmus apró előrezgése volt. A férfi azonnal abbahagyta. – Még nem, drágám. Még nem mehetsz el! Pepper megmarkolta a férfi mellén az inget, és a szemébe nézett. – Akkor megyek el, amikor akarok! A férfi mély torokhangon felnevetett. – A hangommal, az érintésemmel képes vagyok orgazmust kiváltani nálad! Ha akarom, letolom a nadrágomat, ledöntelek az asztalra, széttárom a lábadat, beléd hatolok, és ki és be, és ki és be... Váratlanul kerítette hatalmába a kéj, végigsöpört az egész testén. A vér vadul száguldott az ereiben, belső izmai a férfi ujjai köré zárultak. A háta ívbe feszült és levegő után kapkodott. Amikor végül elmúlt, valósággal rárogyott a férfira. Dan megtartotta és nevetett. Mély torokhangon a fülébe nevetett. – Nekem ne mondd, hogy irányítás alatt tartod a testedet és az orgazmusaidat! Én tartom irányítás alatt, és ha nagyon– nagyon jó leszel, megadom neked azt, amire vágysz! A lány pontosan ettől félt... hogy megadja neki, amire vágyik. És akkor még többre fog vágyni. A vágyakozás és kielégülés végtelen körforgása volt, amit a férfi ajánlott neki, és egyszer már megszenvedte a felejtés fájdalmát... és a szenvedély felejtését. Nem hitte, hogy még egyszer képes lenne elfelejteni. – Hány pasid volt? – faggatta Dan, mint egy hivatásos vallató, egy pillanatra sem feledkezve meg céljáról. Pepper gyűlölte ezért. Gyűlölte, amiért beszélteti. A vágyakozástól elszorult torokkal nyögte: – Egy sem. Nem volt egyetlen pasim sem.

Biztos volt benne, hogy a férfi nem fog hinni neki. És akkor mit csinál? Természetesen hazudni fog. Azt nagyon jól csinálja. Dan azonban nem horkantott vagy nevetett, vagy tiltakozott. Ehelyett azon a hűvös hangon, amit Pepper annyira utált, megkérdezte: – Miért? Ezért aztán hazugság helyett megmondta az igazat. – Képtelen voltam. Egyik sem te voltál. A férfi belecsúsztatta ujjait a lány hajába. Felemelte az arcát és belenézett a szemébe. Addig nézte, amíg pillantása el nem ért a lelke legmélyére. – A fenébe! – suttogta. – Darabokra szaggatsz! Lehelete megérintette a lány arcát. Tekintete lehámozott róla minden álarcot. – Ez azt jelenti, hogy hiszel nekem? – Hiszek neked. Villámgyors mozdulattal elengedte, és hátralépett. Gyűrött ingjét kigombolta, levette és elhajította. Egy rövid ujjú pólót viselt alatta, és az izmok a karján látványosan összehúzódtak és kinyúltak, ahogy áthúzta a fején. A hasa lapos volt, és a vékony szőrcsík pontosan egy vonalban volt a sliccével. A hasán volt egy sebhely, fehér, csipkés, ami a bordái fölött kezdődött és leért egészen a csípőcsontjáig. A lány néma aggodalma láttán Dan megrázta a fejét. – Semmi baj – mondta. – Jól vagyok. Teljesen jól vagyok. Levette a csizmáját, letolta a nadrágját. Pepper lenyűgözve bámulta izmos hasát, erős combját és a dudort az alsónadrágjában. A dudort, ami oly sokat ígért. A szája kiszáradt. Az első szeretkezésük Dan autójában történt, éjszaka, tele a tizenévesek idétlenkedésével és a keserű felismeréssel, hogy nem maradhat, és nem lehet a szeretője. Most ez teljesen más volt. A mennyezeti lámpa bevilágította az egész konyhát, a vanília és fahéj illata, mint egzotikus parfüm, betöltötte az egész házat. Pepper már nem az az ostoba gyerek volt, akit a harag és a vágy hajtott, hogy bajba kerüljön, hanem egy felnőtt, olyan igényekkel és vágyakkal, amelyeket eddig fel sem ismert magában. A férfi ezeket a vágyakat táplálta tudatosan. Nem pózolt és nem sietett, inkább lassan mozgott, időt hagyva a lánynak, hogy elfusson, hogy sikoltson, hogy meggondolja magát... vagy pedig elfogadja a követeléseit. Az egyik kemény széket odahúzta a konyha közepére, leült, majd nagyon lassan nekilátott lehámozni magáról az alsónadrágját. Felemelte a csípőjét, lejjebb tolta a ruhadarabot, mire kiugrott alóla hatalmas férfiassága. A lány szíve a torkában dobogott, egész lényét a gyávaság és várakozás keverékével járva át. Ott ült az asztalon, kitárulkozva, alatta bugyijának maradványával. Nagyon furcsán érezte magát, amiért ilyen nyíltan bámulja a férfit,

ugyanakkor képtelen volt elszakítani róla a tekintetét. Nem tudta, mit kellene tennie, mit vár tőle a férfi. Dan lecsúszott a széken, kinyújtotta a lábát, és intett. – Az első alkalommal én keféltelek meg téged. Most te kefélj meg engem! A lány egyszerűen nem hitte, hogy a férfinak volt képe ilyet mondani, ilyen szégyentelenül felszólítani. Tudta, nem lenne szabad odamennie. Bolond lenne, ha odamenne. A kényszer azonban hajtotta. A férfi levágta róla a bugyiját, kinyitotta. Felkészítette az érintésével. És csak bámulta és bámulta a férfit, míg végül égni kezdett a szeme. Némán parancsolta, hogy azt tegye, amit ő akar. Amit ő akar. Végül, amikor a tüdeje már szinte fájt, mintha eddig visszatartotta volna a lélegzetét... ahogyan tette is... döntött. Butaság lenne nemet mondani attól az ösztönös reakciótól való félelmében, amit az első alkalommal tapasztalt. Most már érett, felnőtt nő, aki nem hisz abban, hogy az aktus két lélek egyesülése. A szex csupán két test összecsapása. Képes lesz helyre tenni magában a dolgot. Lecsusszant az asztalról, és mezítláb, némán odament a férfihoz. Megfogta áthajtós szoknyájának két szárnyát, felemelte, és óvatosan, terpeszállásban a szék fölé állt. A férfi fölé állt. Ostoba nőszemély, azt csinálja, amit parancsolnak neki. Sokkal jobb lett volna, ha a férfi megy oda hozzá. Azonban jól ismerte. Már nem az a zabolátlan, tizennyolc éves fiú, aki az autója hátsó ülésén hempergett vele, hanem felnőtt férfi, és ha ő úgy döntött, hogy így fog történni, akkor nincs vita. Előbb vagy utóbb el fogja érni, hogy ő csábítsa el, máskülönben újabb álmatlan éjszakáknak néz elébe, azzal a tudattal, hogy a férfi ott alszik a szomszéd szobában, és ő kívánja. Ahhoz pedig már túlságosan fel van izgulva, hogy akár egy újabb éjszakát is elviseljen színlelt egykedvűséggel. Meg kell kapnia a férfit, és most kell megkapnia. A férfi a fenekére tett kézzel megtámasztotta, és mint egy bűvész, a semmiből elővarázsolt egy óvszert. A csomagolása gyűrött volt, mintha a markában szorongatta volna, és a lány átvette tőle, pontosan tudva, mit akar. Kibontotta a csomagot, és az óvszert a férfi péniszének végére helyezte. Lassan legurította a teljes hosszán, és amikor leért, egy figyelmeztető csengő szólalt meg a fejében. A bőr sima volt, a fej széles. Egyszer voltak együtt, ő azután elmenekült. Tényleg tudja, hogy mit csinál? A férfi ekkor hirtelen felnyögött. A lány belenézett az arcába, és látta, keményen küzd a gyönyör ellen, amelyet az ő érintése okozott. És bár a csengő még mindig szólt a fejében, már nem hallotta. Mindkét talpával a padlón, lassan lejjebb ereszkedett. Ahogy megérezte a férfit, azt hitte, számára véget is ér az egész, mielőtt elkezdenék.

Megborzongott, és visszafogva magát úgy helyezkedett, hogy a férfi pontosan testének bejáratánál legyen. Jó érzés volt, és úgy érezte, helyes, amit tesz. Belenézni az arcába, látni a szeretett szempárt, a napbarnította arcot, a sebhelyet, a kócos, aranyszőke hajat. Ahogy ereszkedett lefelé, és a férfi kezdett beléhatolni, azt is helyesnek érezte. Kezdte kitölteni, forrón és keményen. Azonban igaz volt, amit a férfi mondott. Szűk volt. A férfi túl nagy volt számára. Behatolása fájdalmat okozott. De ha a lány fájdalmat érzett, a férfi határtalan gyönyört. A fejét hátravetette, arca eltorzult, nyakán megfeszültek az inak. A lány érezte csípőjének apró rándulásait, ahogy küzdött a vágy ellen, hogy még mélyebbre lökje magát belé. Verejték csillogott a homlokán, combjai megfeszültek a lány alatt, aki körülfonta a testével. Mindaddig, amíg a férfi is szenvedett, a lány elégedett volt. Apró mosoly jelent meg a szája sarkában, ahogy még lejjebb ereszkedett, majd felemelkedett, és ismét lesüllyedt, ez alkalommal még mélyebbre. A lány ujjai begörbültek a férfi mellkasán, miközben fogást keresett a sarkaiból kifordult világban. Hallotta saját zihálását, és megremegett a fájdalom és a még erősebb vágyakozás váltakozásától. – Dan! Kérlek, Dan! Nem tudta, mit kér. Nem is számított. Tudta, a férfi megadja neki, amit kér. A férfi félretolta a szoknyáját, majd keze lecsúszott a lány szélesre tárt combjai közé. Könnyedén megérintette, köröző mozdulattal, és ez olyan volt, mint egy áramütés. Hatalmas sóhaj szakadt fel a lány melléből, és teljesen elvesztette a fejét. Teljesen beleült a férfiba, érezte maga alatt a lábát és a hasát. Gyorsan felemelkedett, élvezve az érzést, amit a benne csúszó pénisz érzése keltett. Hallotta a férfi nyögését, és felnevetett. Nevetett azon, hogy belekerült a szenvedély örvényébe a férfival együtt. Talán a lány nevetése törte át az utolsó gátat a férfiban. Talán esze ágában sem volt passzívnak maradni. Lökött egyet magán, és félúton találkozott a lánnyal, aki visszalökte, át akarva venni az irányítást. A lassú kezdet a hangok, az érzések és mozdulatok vad orgiájává vált. A szék lába csikorgott a padlón, éles kis hangja visszhangzott a fényes konyhában. A férfi ujjai belemarkoltak a lány fenekébe. A padló a talpa alatt hideg volt. A férfi felmordult; mély, szaggatott hang volt. A lány körmei belemélyedtek a férfi vállába, combjai remegtek a megerőltetéstől. A férfi csípőjének minden mozdulata, a lány minden lefelé irányuló lökése közelebb hozta őket egymáshoz. Közelebb a paradicsomhoz. A lány lehunyta a szemét, ahogy közeledett a csúcs. Nem lehetett tovább halogatni; az orgazmus úgy csapott le rá, mint a villám, egybeolvasztva testét a férfiéval. Mélyen a belsejében láz égett, az afölött érzett kéjen és szenvedésen kívül minden más érzést elhamvasztva, hogy egy lehet ezzel a férfival.

A férfi nem lassított. Felemelte, vezette a lányt, de nem csatlakozott hozzá. Egyre több és több kéjt erőltetett rá, míg végül a vér mennydörögve dübörgött az ereiben, teste ívben megfeszült a férfié fölött, és hangosan felsikoltott, a kifejezhetetlen beteljesedés sikolyával. Végül a férfi lassított a tempón annyira, hogy a lány levegőt tudjon venni, és halványan visszatérjen a tudata. Hallotta, amint a férfi szólítja. – Pepper! Kinyitotta a szemét. Felismerte a környezetét. Amit néhány perccel ezelőtt a világon a legszükségesebb dolognak érzett, most őrültségnek tűnt. Megdöbbent, amikor ráébredt, mit tett. Mit tesz. A férfi sötét tekintete kihívóan fürkészte. Megfogta a lány kezét, és saját mellkasára helyezte. Bőrének forrósága szinte perzselte a lány tenyerét. Érezte a vágytól dübörgő szívének lüktetését. A férfi fekete szeme égett a birtoklási vágytól. – Ki vagyok? – kérdezte. – Mondd meg, ki vagyok! A lány nem értette, mit kérdez. – Dan – suttogta. – Dan vagy. – Ki ölel téged? Ki van benned? – Újra és újra lökött a lányon a csípőjével. A lány most értette meg. Ismét fel akarta izgatni, ugyanakkor visszatartotta magát... hogy a hatalmába kerítse. Uralni akarta. Azt követelte tőle, hogy ismerje el a fensőbbségét. Gyűlölte ezért. Utálta. Kívánta. Soha, egyetlen percre sem felejtette el. – Pepper, mondd ki! – Mozgott, egyre gyorsabban és gyorsabban. A lány meglovagolta. A kéj ismét magával sodorta, hatalmába kerítette. Mozgott a férfin, mert muszáj volt. A teste követelte a férfit, és neki nem volt más választása, mint a teljes megadás. – Kivel kefélsz? – A férfi a szemébe nézett. – Ki van benned? A lány képtelen volt elfordítani a tekintetét. Alig tudott beszélni. – Dan vagy. Dan, kérlek... A férfi végül megadta magát. Fogta a lány derekát, és vadul mozgatta magán. Aztán a csípője fellendült, a lányt pedig lerántotta. A lány érezte, a férfi pénisze sorozatosan megrándul, ahogy elélvez, és mintha az egész testét megtöltötte volna szenvedélyével. Harcolt a férfi ellen, teste egyre többet és többet kívánt, míg végül úgy érezte, azonnal szörnyethal a kíméletlen extázistól. Aztán amikor a kéj már túlment az elviselhetőség határán, fokozatosan visszahúzódott, és magával vitt mindent, erőt, gondolatot. .. kivéve az érzékelést. A lány majdnem összeesett. A férfi még mindig benne volt, még mindig túl nagy volt és túl forró, de a lány már képtelen volt fölötte tartani magát. Bár ez a lassú lecsúszás olyan volt, mint egy megadás... ez sokkal inkább megadás volt, mint ez az őrült egyesülés... a lány végül hagyta az izmait ellazulni, és megpihent a férfi ölében.

Mintha valami jel lett volna, amire várt, a férfi átölelte, magához húzta, és fejét lenyomta a saját vállára. A lány elengedte magát, teljes súlyával ránehezedve a férfira. Tudta, hogy mihelyt ismét összefüggően tud gondolkodni, egy csomó problémával kell szembenéznie... például hogy mihez kezdjen ezzel a nagy, szexuálisan követelőző, dühös férfival alatta. Most azonban minden helyesnek és megfelelőnek tűnt. Sok kai inkább, mint bármi azóta, hogy elmenekült tőle... és ezzel a gondolattal egy időben a kétségek, mint megannyi buborék, elkezdtek felbukkanni lelke mélyén.

Tizennyolc Ahogy a szenvedély elmúlt, Dan érezte, ahogy Pepper teste megmerevedik... elutasítástól vagy félelemtől, nem tudta. Csak annyit tudott, hogy ez alkalommal nem fogja hagyni, hogy visszarettenjen és elhúzódjon. A méltatlankodás hangját hallatva szorosan magához ölelte a lányt, és vele együtt felállt. Anélkül, hogy testük szétvált volna, a hálószobája felé indult vele. A lány a vállába kapaszkodott, és ez némi elégtétellel töltötte el. Legalább túl gyenge, hogy megpróbáljon elhúzódni tőle. Legalább ennyit sikerült elérnie. Felhajtotta az ágytakarót és a plédet, és lefektette a lányt a lepedőre. Olyan törékenynek tűnt... A szemét lehunyva tartotta, mintha félne a szemébe nézni. A férfi szeretett volna hozni egy vizes ruhát, és megtörölni vele kipirult arcát. Szerette volna megnyugtatni, biztató, kedves szavakat suttogni a fülébe. Azonban ismerte Peppert. Ha csak egy pillanatra is megenyhül, a lány feltámad, mint a főnixmadár, és megpróbálja visszaszerezni függetlenségét. Ehelyett szétnyitotta a lábát, amennyire csak tudta, és egy erőteljes mozdulattal beléhatolt. A lány szeme felpattant; döbbenten meredt rá. – Te nem... neked nem...? – De igen. – A férfi kicsit kihúzta hímvesszőjét, lassú, hosszú mozdulattal, majd visszatért, teljesen kitöltve a lányt. – Veled azonban nem kell sok idő, hogy ismét készen álljak. – A férfi keményen meglökte a csípőjét, belenyomva a lányt a matracba, úgy mozogva, hogy a lehető legnagyobb élvezetet okozza. – Teljesen elhagy a józan eszem, ha rólad van szó. Valóban ez volt az igazság. Valósággal felrobbant a lányban, és most ismét kezdte érezni heréi elnehezülését, ahogyan a víztároló telik meg áradás után. A lány nyitott szájjal meredt rá, szaggatottan, gyorsan szedte a levegőt. – Mit vártál? Kilenc évet vártam erre. – A férfi felnyögött, miközben ismét kifelé csúszott a lányból. Az agya türelemre intette, hideg fejjel kitervelt stratégia kivitelezésére, amely az ágyában tartja, hogy tovább szeretkezhessen vele. A testének azonban más tervei voltak. A lány csodálatosan forró volt belül, és nedves az izgalomtól. – A farkamnak az a furcsa elképzelése van, hogy ha elég hosszan van benned, megkapod az üzenetet. A lány felnyögött, miközben a férfi ki– be járt a testében, de nem kérdezte meg azt, amit a férfi szeretett volna, ha megkérdez. Nem mondta: Milyen üzenetet? A férfi elátkozta magában a lányt, és elátkozta magát is, amiért hagyta, hogy ez számítson. A fény valósággal rátelepedett Pepper szemhéjára, egyértelmű jeleként, hogy a reggel, mint mindig, most is túl korán érkezett. És ezzel a tudattal együtt jött egy másik: a tegnap éjszaka csodálatos, fantasztikus – és jelentéktelen volt. Fejét Dan párnája felé fordította, és mélyet szippantott a férfi illatából. Anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, tudta, a férfi már nincs ott. Itthagyta a csatamezőn, miután annyiszor eljuttatta a csúcsra, hogy minden izma sajgott, és valami különös fájdalom lüktetett a lába között... jelezve, hogy alaposan és igazán birtokba vették a testét.

A karját a szemére tette, és felnyögött. Birtokba vette a testét egy férfi, aki úgy tekintett rá, mint egy legyőzött ellenségre, aki megszökött tőle, de most ismét felbukkant. Előző este úgy olvadt rá a férfira, mint egy tölcsér fagylalt a nyári napsütésben. Megtett mindent, amit követelt... javasolt... kicsalt tőle. Újra és újra elélvezett, míg végül azt hitte, hogy soha többé nem fog tudni felállni, még kevésbé egyenes vonalban menni. Körmei belefúródtak a tenyerébe. Dan teljesen rányomta a bélyegét. Milyen ostoba volt! És ma vajon mit fog követelni tőle? Felült, hogy gátat szabjon áradó gondolatainak, és körülnézett a férfi szobájában. Szenvedélyük viharában teljesen összegyűrték a lepedőt, és a régimódi ágyrugók keservesen nyikorogtak alattuk. Soha többé nem fog tudni úgy lefeküdni egy ágyra ebben a házban anélkül, hogy Danra, a tegnap éjszakára gondolna, és... – A francba! A valóság úgy érte, mint egy arcul csapás. Tíz óra volt. Elmulasztotta a hajnali feladatok elvégzését. Ledobta magáról a takarót, kiugrott az ágyból, és amilyen gyorsan csak tudott, felöltözött. Megmosta a fogát, megmosakodott, megfésülködött, és miután egy gyors pillantást vetett a tükörbe, kiszaladt a konyhába, és a fejébe vágta a kalapját. Nem volt idő reggelizni. Nem volt idő semmi másra, csak arra, hogy lerohanjon a pajtába, és elfoglalja magát... bármivel, amit csak talál. Ahogy azonban kilépett az ajtón, Dan akkor ért oda a verandához Sámson hátán. A ló olyan nagy volt, és a férfi olyan magas, és nem győzte emelni a fejét föl, föl és föl... Dan a térdével irányította Sámsont, keze lazán fogta a kantárt, izmai duzzadoztak minden egyes mozdulatával. Dan arcának komor vonásai megenyhültek; majdnem mosolygott, és úgy nézte a lány zavart arckifejezését és duzzadt szemét, mintha élvezné a látványt, és jólesően ízlelgetné az emlékeket. A délelőtti nap simogatta a haját, átvilágítva minden egyes szálat, és ez a ragyogás akár úgy is nézhetett volna ki, mint egy glória... az elmúlt éjszaka után azonban Pepper tudta, hogy ez lehetetlen. Ez az ember nem angyal, hanem egy elszánt ördög, aki elcsavarta a fejét, és elcsábította a szenvedély tüzével. És mintha az a bizonyos éjszaka sosem történt volna meg, a legnagyobb nyugalommal azt mondta: – Menjünk kirándulni! – Tessék? – A lány körülnézett. – Ma? – A hó gyorsan olvad. Valóban így volt. A hidegfront egy éjszaka alatt el is vonult, és a szél nyugatira változott. A hó már csak foltokban borította a talajt, leolvadt a tetőről, és kis patakokban folyt végig a domboldalon. – Gyere! – hívta a férfi kinyújtott karral. – Sámson elbír kettőnket is. Pepper belélegezte a friss levegőt, és fontolóra vette a dolgot. Előző este egyáltalán nem foglalkozott a mai nappal, de ha meg is teszi, meggyőződése lett volna, hogy Dan ma kötekedős és arrogáns lesz. Ehelyett most ideállít túlméretezett lován, egy uzsonnáskosárral, és azt várja, hogy kirándulni menjen vele, mintha

gyerekek lennének, akik lógnak az iskolából. Mintha fiatalok és gondtalanok lennének, akiknek nem kell felelniük helytelen cselekedeteik miatt. Mintha... életük utolsó napjait élnék. És lehet, hogy tényleg így van. Pepper lement a lépcsőn, megfogta a férfi kezét, és hagyta, hogy felsegítse maga mögé a nyeregbe. – Kapaszkodj! – Ügetésre fogta Sámsont, és hátraszólt: – Tudod, hová megyünk? – Ó, igen. – Pepper nem ült lóháton azóta, hogy elment Diamondból, de úgy emlékezett Sámson mozgására és meleg testének szagára, mintha tegnap lett volna. Fáradt izmait erősen megdolgoztatta a mozgás, de az arcát legyező szél azt a tavaszt idézte fel benne kilenc évvel ezelőtt, amikor Dan minden szombat reggel eljött érte, és a két farmot megkerülve, felvitte a hegyekbe. Pepper mindig vitt szendvicseket, Dan üdítőt és chipszet. Ügy ugrándoztak és szökdécseltek, mint bárányok a réten, és a nap mindig azzal ért véget, hogy feküdtek egymás mellett a pléden, és addig csókolóztak és simogatták egymást, míg végül mindketten kivörösödtek a vágytól és a kielégítetlenség érzésétől. A szabadság és fiatalság érzése hatalmába kerítette Peppert. Sámson, nagy patáival és széles hátával, vitte őket fölfelé a keskeny hegyi ösvényen. Ahogy Dan irányította makacs, nehezen kezelhető lovát, a teste mozgott Pepper karjai között. A belőle áradó meleg régi és friss emlékeket idézett fel benne, amelyek összekeveredve... katasztrófa felé sodorták. Újabb katasztrófa felé. Ahogy haladtak fölfelé, egyre több lett a fenyő. Pepper érezte maga körül a különös, történelem előtti légkört, nagyokat szippantott a levegőből, amely olyan friss volt, hogy szinte szúrta a tüdejét, és valamiféle figyelmeztető bizsergés borzongatta a bőrét. A vadon fenyegető volt. Tudta, ha nem vigyáz, ismét hatalmába keríti a régi nyughatatlanság, és megadja magát Dannek, mielőtt kettőjük kapcsolata rendeződne. Az elmúlt éjszakát követően beszélniük kell. Igazán, őszintén beszélniük kell. Kiértek egy tisztásra, és itt állt az első Dreiss– farmház, amely eredetileg a domboldalban épült, félig a hegyoldalból kivájva, hogy védett legyen a téli szelekkel és hóval szemben. A tizenkilencedik században aztán az egyik Dreiss asszony kitalálta, hogy az egyszobás épületet meg kell nagyobbítani, így építettek hozzá egy üveges verandát, amely az erdőre nézett. A fákat egy bizonyos területen eredetileg kivágták, hogy a háznak kertje legyen, de amikor Pepper régen itt járt, a ház környéke már tele volt fiatal facsemetékkel. A facsemeték mostanra eltűntek, a bozótot kivágták, és a kert teljesen tiszta volt. A nyári nap rásütött az egyenetlen fű– csomókra, elolvasztotta rajtuk a havat, és Pepper körben mindenhol hallotta a víz csobogását, ahogy a cseppekből cserme– lyek lettek, és a csermelyek fürgén igyekeztek lefelé a hegyről a folyó felé. Dan megállította Sámsont, leugrott a nyeregből, és úgy nézett fel Pepperre, mintha a lány valamiféle díj lenne, amit harcban nyert. Pillantására Pepper azonnal tudatára ébredt primitív környezetüknek és a férfi füstösen forró érzékiségének. Pislogott, amikor Dan felnyúlt érte, és ráparancsolt: – Gyere le hozzám!

És ő, ostoba nőszemély, engedelmeskedett. Lecsusszant a nyeregből, bele a férfi karjába, aki elkapta a derekát, magához szorította, és lassan, nagyon lassan eresztette le. Pepper egy pillanatig nem kapott levegőt. Amikor arcuk egy magasságba ért, Dan megállította. A férfi tekintete belülről, izmos teste kívülről melegítette. Ostoba volt, nagyon ostoba, mert a férfi dereka köré fonta a lábait, és közel húzta magához. Arcuk közelített egymáshoz, ajkuk összeért. Egyetlen pillanat választotta el őket attól, hogy elinduljanak a veranda és egy újabb csodálatos szeretkezés felé. Pepper kész volt rá. Sőt... Dan minden figyelmeztetés nélkül elrántotta a fejét, és felmordult. – A fene egyen meg, Sámson! – Talpra állította Peppert, és futásnak eredt. A lány szexuális izgalma jókedvnek adta át a helyét, ahogy figyelte Dant, aki az istálló felé tartó makacs lovát üldözi. Dannek sikerült elkapnia a kantárt és megállította a lovat, majd visszaindult vele a házhoz. Pepper fázósan átölelte magát, ahogy a férfi közeledett felé. A hosszú, lassú simogatás egy dolgot bizonyított: a tegnap éjszaka nem volt elég Dannek. Kapcsolatuk túlnyúlik egy egyéjszakás kalandon... de mi lesz belőle? Ahogy Dan kikötötte Sámsont az egyik oszlophoz, amely a verandát tartotta, Pepper rémülten kérdezte: – Biztos vagy benne, hogy nem fogja ledönteni az egész épületet? Dan, furcsa mosollyal szája sarkában, megrázta a fejét. – Meglepően erős. Az első telepesek a jövő számára építették. Gyere! – Leemelte a fedeles kosarat Sámson hátáról. – Nézd meg a saját szemeddel! Pepper a nedves füvön lépkedve elindult a veranda felé. – A kunyhó úgy néz ki, mintha az első szellőtől összedőlne. – Óvatosan ment fel a lépcsőn, félig arra számítva, hogy a deszkák porrá válnak a súlya alatt. Semmi nem nyikorgott. Semmi nem mozdult. A fa érezhetően erős volt. – Ez egy biztonságos hely. Kiállta a földrengést huszonvalahány évvel ezelőtt. Ha valaha valamilyen veszély fenyegetné a házat lent a völgyben, ide mindig fel lehet jönni. – A férfi hangja nyugodtan csengett, minden nyomaték nélkül, mintha az egész csak egy egyszerű, hétköznapi beszélgetés része lenne. Pepper azonban nem így érzett, hiszen Napier tábornok üldözte és meg akarta gyilkolni. Pepper gyanakodva nézett a férfira. Talán beszélt álmában? Dan valamiképp rájött, mitől fél? A férfi láthatóan nem foglalkozott Pepper zaklatottságával, inkább felment a verandára, és kinyitotta előtte az ajtót. – Kicsit olyan, mint egy barlang – mondta. Bent sötét volt. – Vagy sírbolt. – Érthető, Dreissek miért ide építették. – A férfi befelé mutatott. – Senki nem támadhatja meg a házat váratlanul, és aki bent van, hátulról teljesen védett, elölről pedig látja, aki a házhoz közeledik. Pepper lépett egyet, majd megállt, amikor a földszag megcsapta az orrát. Fintorogva megjegyezte:

– Imádom, amikor úgy beszélsz, mint egy katona. Teljesen melegem lesz tőle. – Mitől félsz? – kérdezte Dan. – Korábban is jártál már itt. Ám sosem szerette ezt a helyet. Dan azonban úgy állt ott, mintha addig nem lenne elégedett, amíg be nem lépett, Pepper megtette. A szobában kopott, lerobbant bútordarabok álltak, amelyek sötét árnyékot vetettek a fapadlóra. Egy hosszú asztal, néhány szék, egy pad és egy nagy láda, mind a szoba közepén álltak. Az egyik sötét falat magas, széles, szürke folyami kövekből épített kandalló uralta, ahonnan hirtelen éles, cirpelő hang hallatszott. Pepper hátraugrott. – Mi volt ez? – Denevérek. Van néhány egér is, de különben teljesen biztonságos a hely. Pepper megborzongott, és gyorsan kihátrált a házból. – Nem szeretem sem az egereket, sem a denevéreket, és nem szeretem a barlangokat sem. Miközben bezárta az ajtót, Dan rámosolygott. – Tudod, milyen gyönyörű vagy? Pepper végignézett magán. Nem tett mást, csak megmosakodott, megmosta a fogát és megfésülködött, és Dan mégis gyönyörűnek látja? – Munkaruha van rajtam – mutatott rá. – Igen. – A férfi birtokló tekintete hosszasan időzött az alakján, majd a szemébe nézett. – Nagyon csinos. Hogyan is hihette, hogy a szerinte nem csábos ruhák viselésével távol tarthatja magától? Dan a testet akarta a flaneling és farmernadrág alatt, az ő testét, és talán... talán a benne lakozó nőt is. Pepper számára, akit oly sokáig nem kívánt meg senki, ez a vágy mámorító kombinációja volt. – Gyere! – Dan a veranda napos sarkába ment, benyúlt a kosárba, és előhúzott egy régi, fehér alapon kék és piros mintás plédet, és leterítette az öreg deszkákra. Széles mozdulattal egy asztalkendőt terített a karjára, és elővett egy üveg Frappucinót. Peppernek a lélegzete is elállt. Nem reggelizett, és nem ivott kávét sem. A szájában összegyűlt a nyál, amint koffeinre éhező szervezete működésbe lépett. Áhítatos hangon megkérdezte: – Honnan szerezted? – Az én külön bejáratú, rejtett készletemből van. Senki nem tud róla, csak én... és most már te. – Letette a plédre, és elővett még egyet. – Különleges alkalmakra tartogatom. Ez a mai reggel pedig kétségtelenül különleges alkalomnak minősül. Pepper elvette az üveget, felrázta és kinyitotta. Az édes, krémes kávéíz szétáradt a szájában, és lehunyta a szemét, hogy még jobban tudjon élvezni minden egyes finom cseppet. Amikor kinyitotta, a pléden térdelő Dant látta, aki időközben kirakta a menüt... hm, szalámis szendvics, savanyú uborka és gumimaci. Aha, művészi kombinációja a csábításnak és a hozzá nem értő konyhaművészetnek. És valami szerencsétlen jellemhiba ezt a hozzá nem értést elbűvölőnek találta.

A férfi a pléd felé intett. – Nos, eszünk? A benne lakozó sötétség ma távolinak tűnt; még mindig ott volt, de sokkal kisebbnek tűnt. Pepper letelepedett a pléd sarkára. Átvette a tányért, és beleharapott egy szendvicsbe. A fokhagyma gazdag aromája és a torma csípős íze keveredett a diós kenyérével, és miközben evett, arra gondolt, hogy ez a legfinomabb reggeli, amit valaha kóstolt. Az édes– ecetes uborka ropogott a foga alatt, a nap melegítette a deszkákat és a plédet alatta, és a meleg szellő hatására teli torokból énekeltek a madarak, mintha újra köszöntenék a tavaszt. Az idő cigánykereket vetett, és a déja vu érzés a múltba repítette. Volt már itt máskor is, egy a maihoz hasonló napon, kilenc évvel ezelőtt. Sámson hozta akkor is őket. Üdítőt ittak, nem üveges kávét. De mint most, a szellő akkor is így sóhajtozott a fák között, és az erdő akkor is pezsgett az élettől. És mint most, Dan akkor is ilyen éhes pillantással nézte, amitől a vér gyorsabban száguldott az ereiben és a vágy lassan végigcsúszott a gerince mentén. A tegnap éjszaka után hogyan kívánhatja még mindig a férfit? Az lenne a furcsa, ha nem kívánná. Tegnap éjszaka teljesen megőrjítette, és olyan szenvedéllyel kezelte, ami csak a legnagyobb becsben tartott szeretők kiváltsága. Ma reggel várta, és törődik vele. Ki tudja, mit hoz a holnap? Lehet, hogy Napier tábornok mindkettőjüket megöli. – A farmon ilyenkor nagyon sok a munka – robbant ki Pepperből – , és aggódom, hogy nem vagy ott a saját farmodon, amikor szükség lenne rád. Dan letette a szendvicsét, és félretolta. Mintha várta volna az alkalmat, így szólt: – Mondd meg az igazat! Miért akarod annyira, hogy elmenjek? – Csak egyszerűen rosszul érzem magam, amiért nem a saját farmodon dolgozol – mondta Pepper, de lesütötte a szemét. Képtelen volt a férfi szemébe hazudni. – Miért gyújtottad fel az autódat? – Átnyúlt a pléden, megfogta a lány kezét, és odahúzta magához. – Miért vagy most itt? Mit mondhatna neki, amit elhinne? Az igazat. Igen. Igen, elmondhatja. Már nyitotta a száját, de hirtelen pánikba esett. A rémület összepréselte a tüdejét, és az egész teste libabőrös lett. Minden régi félelem ott gyűlt össze a torkában, és képtelen volt megszólalni. Nem mert megszólalni. így aztán azzal az egy dologgal vonta el a férfi figyelmét, amivel csak lehetett. Előrehajolt és megcsókolta. Nem volt áldozat a részéről. Azóta szerette volna megcsókolni, amióta meglátta ma reggel. Nem, amióta legelőször meglátta. A forróság, ami belőle sugárzott, a dolgozó férfi és a bőr illata, az, ahogyan kiállt érte az apjával szemben, bemutatta a cowboy barátainak, úgy viselkedett, mintha büszke lenne rá – mind mind felkorbácsolták érzékeit. Most egyszerre el kellett hallgattatnia és beteljesítenie saját vágyát. Micsoda kombináció!

A férfi lehunyta a szemét, és egy pillanatra eltűnt az a szúrós, sötét tekintet. Mozdulatlanul ült, ahogy a lány az övéhez érintette a száját, élvezve a formáját, puhaságát és finomságát. A lány háta libabőrös lett, amint a férfi ajka szétnyílt, és leheletének melegét megérezte a bőrén. Válaszképpen ő is megnyílt előtte, és nyelvét a férfi szájába dugta. Lelkén a gyengédség hulláma söpört végig, olyan különös érzés, amit még sosem tapasztalt. Olyan volt, mintha érezné az elmúlt évek és a férfi fájdalmának ízét. Szerette volna elnyelni, magába szívni a férfit, hogy vigaszt nyújtson ott, ahol csak üres szomorúság van. A férfi talán ugyanezt a gyötrelmet, az állandó menekülés magányát érezte meg a lányban, mert átölelte a derekát, és magához húzta. A lány keze egy pillanatig tétovázott, mielőtt megpihent volna a férfi vállán. Melegítették egymást combtól mellig. A férfi ajka mozgott az övén, emlékeztetve azokra a régi, kezdetleges csókokra, a fiatalos szenvedélyre, amit egymásban ébresztettek. Most valami több is volt benne; két felnőtt beleérzése, akik oly sok mindent átéltek... és oly sok mindent vesztettek. Elvesztették egymást. A lány keze felkúszott a férfi nyakára. Közel húzta magához, és szerette a szájával, átadva magát fokozatosan növekvő vágyának. Nyelvük találkozott, visszahúzódott, táncolt a vágy fölfelé futó spiráljában. A lány beletúrt a férfi aranyszőke hajába, elégedett nyögést hallatva, ahogy a ragyogás megvilágította a tenyerét. A férfi megfogta a lány fenekét, majd karját a combja alá dugta, és az ölébe emelte. Lassan leeresztette, míg a lány a hátán feküdt a pléden. Fölé hajolt, mellkasát az övéhez nyomva, átölelte, uralkodva fölötte erőteljes testével. A lány kezdte elveszíteni a fejét, a vágy hatására kihagyott a lélegzete, és megszűnt körülötte a világ. Nem volt más, csak a férfi. A férfi keze besiklott a lány pólója alá, végigsimított a bordáin, és becsúszott a melltartója alá. Miközben szája a lányt csókolta, ujjai mellének bőrét simogatták. A lány úgy érezte, megszakad a szíve a kéjtől és a szenvedéstől. A férfi hüvelykujja a mellbimbóján körözött, és a lány azt szerette volna, ha rátapasztja a száját. Szerette volna szétnyitni a lábát számára, és szerette volna, ha elveszi tőle a választás lehetőségét. Szerette volna, ha a férfi megszabadítja a többévnyi nélkülözés és vágyakozás fájdalmától. A következményekkel csak később akart szembesülni. Nem, nem később. Soha! Ahogy azonban megérezte a férfi fájdalmát, a férfi úgy érezte meg az ő bizonytalanságát. Türelmetlen mordulással megragadta a csuklóját, és lerántotta a lány karját a nyakáról. – Ez választ ad néhány kérdésre. Nem mindre, de a legfontosabbakra igen. Pepper tüdeje fájt a kifulladt csókolózástól, és alig tudta megkérdezni: – Mit akarsz ezzel mondani? – Halálra vagy rémülve. – Dan mélyen a szemébe nézett. – Üldöz valaki? A kérdés olyan hirtelen érte, hogy egy pillanatig megint nem kapott levegőt. – Tessék? Üldöz? Te tudsz... – Napier tábornokról.

Amit azonban a férfi mondott, megdöbbentette Peppert. – Egy régebbi szeretőre gyanakodtam, de tegnap éjszaka bebizonyítottad, hogy nem erről van szó. Valami fickó az, akivel nem voltál hajlandó járni vagy lefeküdni? Pepper csak bámult rá, és lassan, nagyon lassan megértette. Dan nem tud Napier tábornokról. Olyan magyarázatra gondolt, ami neki meg sem fordult a fejében. Egy teljesen logikus magyarázatra. Dan folytatta. – Valaki zaklat, mert meg akar kapni? Mert ha erről van szó, én el tudok bánni vele. Bízz bennem! Én mindent meg tudok oldani. Pepper nagy levegőt vett, megmondta az igazságot, és hagyta, hogy a férfi elhiggyen egy hazugságot. – Igen, üldöz valaki, és én félholt vagyok a félelemtől.

Tizenkilenc Nem arról volt szó, hogy Pepper gyakorlatlan hazudozó lett volna. Nyolcéves kora óta folyton hazudott a különböző nevelőszülőknek és szociális gondozóknak. Tizenhat éves kora óta pedig mindenkinek hazudott azzal kapcsolatban, hogy ki ő és hová megy, és csupán az elmúlt néhány év során kezdett tétován igazat mondani bizonyos esetekben. A Dannek való hazudozással azonban nem végzett valami jó munkát. Talán kijött a gyakorlatból. Talán ahogyan a férfi nézett rá, éles szeme röntgenként pásztázta a lelkét. Nem számított. Miközben előadta az üldözőjéről szóló történetet, többször hibázott, és kénytelen volt kijavítani magát. Időnként ellentmondott magának. És Dan mindvégig némán hallgatta és bólogatott, mintha mindent elhinne. Pepper története rányomta bélyegét a délutánra, különösen, amikor Dan kijelentette, hogy beszél a rendőrséggel, és megkérdezte, hol történtek a zaklatások. Pepper könyörgött, ne tegye, mondván, a rendőrség úgysem tesz mást, csak kiadja az elfogató parancsot, és azzal egyáltalán nem törődnek, hogy ő hol tartózkodik. Dan ismét bólintott, biztosította Peppert, hogy nem kell félnie, és javasolta, térjenek vissza a farmra. Felültek Sámson hátára, de a hazafelé út néma volt, és ez nem a barátok közti könnyed hallgatás vagy a szexuális feszültség némasága volt. Ez a csend fájdalmas volt, amelytől bedugult a füle, és végül már nem tudott semmi másra gondolni. Megmondhatta volna Dannek az igazságot. Meg akarta mondani az igazságot. Beszélni próbált, de ahányszor kinyitotta a száját, mindig be is csukta. Dan, ez az egész, amit a zaklatóról mondtam neked, hazugság volt. Dan, én egy nagy butaságot csináltam. Szemtanúja voltam egy gyilkosságnak, és elmenekültem a rendőrség elől, ugyanis évekig álnéven éltem, és tudtam, hogy nem hinnének nekem. Dan, aki rám vadászik, az egy sikeres író, és a legmagasabb rangú női tábornok a hadseregben, mert ez a nő valójában a terroristák cinkosa. Pepper képtelen volt rávenni magát, hogy mindezt elmondja a férfinak. Ezek a szavak megszegtek minden elvet, amelyek alapján tizenhét évig élt. Ha kimondaná őket, azzal egy másik emberi lénybe helyezné bizalmát. Ennek ellenére beszélnie kell. Meg kell bíznia a férfiban. A házban megteszi, ígérte magának. Szemtől szembe. Amikor azonban feltűnt a ház a távolban, valaki ott állt a verandán. Egy nő, de ezt a nőt Pepper még így messziről sem téveszthette össze Napier tábornokkal. Ez a nő törékeny volt és szőke, kék blúzt viselt, és amikor meglátta őket, úgy integetett és ugrált, mint egy gyerek. Pepper a szemét összehúzva próbálta kivenni az alakot, és közben elnyomni magában a megkönnyebbülést, hogy nem kell beszélnie Dannel, legalábbis nem most. Kapott egy fél óra vagy egy óra haladékot, vagy talán még egy teljes napig halogathatja a vallomást. Nem mindegy? Nyoma sincs semmiféle veszélynek. – Ki az? – kérdezte, és ekkor megismerte a látogatót. Dan vállára csapott. – Rita. Dan, ez Rita!

– Igen, valóban ő az. Úgy látszik, apám képtelen volt befogni a száját. Pepper úgy döntött, majd később lesz mérges Russellre. Most inkább határtalan örömöt érzett, és ő is integetett és ugrált. – Rita! – kiáltotta. – Hé, Rita! – Mielőtt Sámson megállt volna a ház előtt, Pepper leugrott a hátáról. Rita odaszaladt hozzá. Pepper egy pillanatra látta könnyes, búzavirágkék szemét, mielőtt Rita a nyakába ugrott volna. Úgy ölelték egymást, mint a legjobb barátnők, akik nagyon régen nem találkoztak. Pepper ugyanolyan hévvel viszonozta az ölelést. Hiányzott neki Rita titokzatos sminktudása, azon képessége, hogy körömlakkja színét egyeztesse a blúza színével, és bűntudatos kuncogása, amikor egy mocskos viccet hallott. Mrs. Dreisson és Danen kívül Rita hiányzott neki a legjobban. És az önkéntes száműzetésben leélt évek alatt megpróbált sohasem gondolni Danre. Rita most is Rita volt; első mondata a következőképpen szólt: – Pepper, mit csináltál a hajaddal? Úgy nézel ki, mint Heidi egy alpesi szélviharban! Pepper nevetett. Nem tehetett róla. – Köszi, te is jól nézel ki. Igen, Rita valóban jól nézett ki, de ez természetes volt. Kedves volt és eleven, barackrózsaszín arca mosolygós. Hosszú, szőke haját hátul összefogva viselte, és a kis fürtök elöl huncutul keretezték az arcát. Még a farmernadrágja is varratottnak tűnt, és talán az is volt, mert középiskolában díjakat nyert az általa varrott ruhákért az Adams megyei vásáron. Ha azonban jobban megnézte, Pepper látta, hogy fáradt, és szerette volna megkérdezni, mi a baj. Egy igazi barát azonban tudta volna, és Pepper megpróbált ellenállni a késztetésnek, hogy bocsánatot kérjen, amiért évekkel ezelőtt elment. Csupán tizenegy hónapig élt Diamondban; nem olyan volt, mintha elhagyta volna a legjobb barátnőjét, amikor távozott. Csak éppen ő érezte úgy, hogy ezt tette. Rita a feszélyezettség legkisebb jele nélkül köszöntötte a férfit. – Szia, Dan! Figyelj, tudom, hogy utálod a vendégeket, de apád elárulta, hogy Pepper itthon van, és én képtelen voltam távol maradni. Sütöttem friss meggyes pitét, hogy enyhítse a kínt, amit elviselésem jelent. – Téged mindig szívesen látlak, Rita, és ezt te is tudod – mondta Dan mély, gyengéd hangon. Rita Pepperhöz fordult, és bizalmas hangon elárulta: – Néha, amikor el akarok menekülni a szüleim és a gyerekek elől, kijövök ide. Senkinek nem mondhatom el, mert azonnal beindulna a pletykagépezet. – A szemét forgatta. – Képzelheted! – Igen, képzelem. – Pepper megkockáztatott egy pillantást Danre. A férfi, kalapjával a kezében, mosolyogva nézte őket. Volt valami Ritában, ami minden férfiból ezt az elnéző mosolyt váltotta ki, és ettől volt ő a legnépszerűbb lány a

diamondi középiskolában. Nem csoda, ha Russell el akarta vetetni Ritát a fiával. Ő minden volt, ami Pepper nem... házias és „hazai termés". Rita megveregette Pepper vállát. – Amikor Russell azt mondta, Pepper nem akarja, hogy bárki megtudja, itthon van, marokra kaptam az inas nyakát, és közöltem vele, ha még valakinek el meri árulni, soha többet nem sütök neki egyetlen tepsi fahéjas csigát sem. Nehezen bírja megállni, de ez lakatot tett a szájára. Dan felnevetett. – Soha ne becsüld alá egy házi istennő erejét! Rita tovább csacsogott: – Dan, mielőtt beviszed Sámsont az istállóba, lennél olyan kedves és hoznál nekem egy ollót és egy fésűt? Ja, és egy törülközőt Pepper nyakába. Meg kell igazítanom ezt a madárfészket, amit valaki a hajából csinált. – Hogyne, Rita. – A férfi fellépdelt a verandára, adott egy puszit Rita arcára, cserébe kapott egy futó ölelést, és bement a házba. Ahogy az ajtó becsapódott mögötte, Pepper hirtelen erős féltékenységet és birtoklási vágyat érzett. Dan az övé. Nyilvánvalóan csak barátság volt Rita és Dan között, de a logika semmit sem enyhített a hirtelen támadt versengési lázon. Pepper azt szerette volna, ha a szex Dannel hétköznapi és gondtalan, olyan, mint amilyenben a többi nőnek szombat este része van, és hétfő reggelre már elfelejt. Ehelyett valami tűzforró érzés figyelmeztette, hogy Dan közel van... És némán, mint egy kísértet, visszatért. Rita ijedten ugrott egyet, és levegőért kapkodott. Pepper nem. Nem lett volna szüksége erre a természetfölötti kapcsolatra ezzel a férfival... de nem tehetett róla, ez a kapcsolat létezett. Rita egy kézlegyintéssel elbocsátotta Dant. – Most pedig menj! Csak elvonod a figyelmem, ha itt vagy, és ennek a frizurának a helyrehozása nagy összpontosítást igényel. – Nekem tetszik Pepper haja – mondta a férfi, miközben föllendült a nyeregbe. – Olyan, mint egy bolond manó. – Ez olyan bók volt, aminek minden nő örülne! – kiáltott Rita a pajta felé lovagló férfi után, majd halkabban hozzátette: – Nem értem, egy cowboycsizmát viselő férfi hogyan tud ilyen halkan járni. Minden alkalommal halálra rémít. – Leültette Peppert, végighúzta a fésűt a haján, és közben szörnyülködő kis hangokat hallatott. A törülközőt Pepper nyakába terítette, és nekilátott a nyírásnak. – Mi újság az állapotával kapcsolatban? Peppert a kérdés felriasztotta gondolataiból. – Tessék? – Az állapota. Diamondban mindenki tudja, hogy tegnap orvosnál járt. Fogadni mernék – folytatta ravasz hangon – , amilyen szerény, nem mondta el neked, hogy kétszer is majdnem meghalt... hazánk védelmében.

– Azt tudom, hogy megsérült, de a részleteket nem ismerem. – Nyughatatlan kíváncsiság hajtotta Peppert, amikor inkább közönyösnek kellett volna lennie. – Mi történt? – Senki nem tudja pontosan, de az biztos, hogy az anyja és az apja körülbelül egy hónapot Washingtonban töltöttek a kórházban, amíg eldőlt, meghal vagy életben marad. – Rita vágott és beszélt, vágott és beszélt. – Amikor Russell visszajött, azt mondta, Dan parancsnoka kijelentette, eddig ritkán részesült abban a kiváltságban, hogy olyan becsületes és tisztességes ember szolgált volna a keze alatt, mint Dan. Azt mondta, Dannek fantasztikus képessége van a bűntények kiszimatolására, és kíméletlenül hajtja végre az ezekért kijáró büntetést. E szavak hallatán Pepper egész testében megborzongott. – Bocsánat. – Rita abbahagyta a vágást. – Hozzáértem valami idegszálhoz? – Igen. Azt hiszem, valami idegszál volt. – Egy nagy, érzékeny idegszál. Dan gyanakszik rá. Miért is ne gyanakodna? Gyanúsan viselkedik, és a férfinak valami olyan feladata volt a hadseregnél, amely megtanította összehúzott szemmel figyelni a világot, és bajt keresni mindenhol. A törvény szemébe nevető tizenéves fiúból gyorsan és brutálisan igazságot szolgáltató férfivá érett. Most tovább bonyolította a helyzetet azzal, hogy a szemébe hazudott... és ezt a férfi is tudta. Pepper nagy bajban volt. Előző éjszaka az elmúlt évek alatt szerzett minden tapasztalatát összeszedte, és maga elé tartotta, mint egy pajzsot, azzal próbálva védekezni a lehető legbensőségesebb viszonnyal szemben, ami csak férfi és nő között kialakulhat. A férfi szétzúzta ezt a pajzsot, és még csak meg sem tudja magyarázni magának felfoghatatlan engedelmességét. Milyen ösztönös női marhaság késztette arra, hogy széttegye a lábát a férfinak? Talán az egyszerű vágy, hogy örömet okozzon neki? Ügy kapaszkodott belé, mint a leggyengébb nő a világon, és tudta, a férfi mivel fogja magyarázni megadását... és nagyon félt attól, hogy ezután mi fog következni. Először is, azt fogja hinni, hogy győzött. Aztán el fog tűnődni, vajon tényleg akarja– e őt. Majd lassan elkezd távolodni tőle, kifogásokat keresve. Vagy talán nem is veszi a fáradtságot a taktikázásra. Egyszerűen vállat von, és elsétál. Szerette volna azt mondani neki, hogy ne foglalkozzon a zaklatójával, az ő élete az ő dolga, de tudta, Dan Graham sosem hagyná magára a szükségben. Még akkor is segítene neki, ha soha többé nem feküdnének le egymással. Nagyon nagy bajban volt, amit saját maga kavart, és ami minden perccel egyre bonyolultabbá és egyre zavarosabbá vált. Az olló folytatta a csattogást, és Rita megjegyezte: – Soha nem beszélne a fizikai állapotáról, de arra gondoltam, neked talán elmondta. Nem, nem mondta el neki. Pepper soha nem is gondolt arra, hogy megkérdezze. – Nem tudom – motyogta. Rita kuncogott. – Tudom, miért. Fogadni mernék, alkalmad sem volt megszólalni, amióta hazajöttél. – Rita lehajolt és belesúgta Pepper fülébe. – Tényleg olyan jó az ágyban, mint ahogy mondják?

– Rita! – kiáltott fel Pepper őszinte döbbenettel. – Ugyan már! Én vagyok az egyetlen nő száz kilométeres körzetben, akivel nem feküdt le. Légy szíves, elégítsd ki a kíváncsiságomat! – Rita! Régebben sosem mondtál ilyeneket! – Pepper hallgatott egy kicsit, majd hozzátette: – Különben sem töltöttünk minden percet az ágyban. – Elég baj! – Rita hangjába csendes vágyódás keveredett. – Szerettem volna azt gondolni, valaki legalább jól szórakozik. Én Brian Domokoshoz mentem feleségül. Emlékszel rá? – Igen, emlékszem. – Brian halvány utánzata volt Dannek, jóképű, eszes, egy igazi csődör, de csak a saját... és Rita szemében. – Sosem kedvelted igazán, igaz? – kérdezte Rita. Pepper kényelmetlenül feszengve megvonta a vállát. – Igazad volt. Régen azt hittem, hogy egy görög isten. Most már tudom, hogy csak egy átkozott görög. Elhagyott, és elment az énekesi karrierjét építeni. – Brian úgy hordta a haját, mint egy kiskorú Elvis; úgy gitározott és énekelt, mint Clint Black énekelhetett, amikor hasfájása volt. Pepper, megszabadulva az udvariaskodás nyomásától, megkérdezte: – És hogy mennek a dolgok nélküle? – Soha rám se néz. De ha megjelenne, azonnal rászabadítanám a seriffet, ugyanis nem fizeti a gyerektartást. – Rita aztán nem köntörfalaz, gondolta Pepper. – Egyszer megkérdeztem Mrs. Dreisst, miért nem ment férjhez újra, mire azt válaszolta: „Tudod, milyenek a férfiak. Lehetetlen velük élni, és lehetetlen olyan sokáig tartani a párnát a fejükön, hogy abbahagyják a nyavalygást." Pepper nevetett. Ő is hallotta ezt Mrs. Dreisstól. – Akkor nagyon megdöbbentett a kijelentése. – Rita nevetett magán, és ifjúkori ártatlanságán. – Most már tudom, mire gondolt. A gyerekeim és én a szüleimmel élünk. Középiskola után nem tanultam tovább. Esélyem sincs, hogy elkerüljek Diamondból, és eltartsam magam. Pepper nagyon haragudott Rita férjére, de még jobban haragudott a Sorsra, amiért így kitolt mindkettőjükkel. Peppert gyilkosság és árulás hozta ide, Rita pedig egy kis városban élt eltemetve, ahol egyetlen rendes férfi sem volt, aki megmentette volna, neki pedig nem volt lehetősége, hogy megmentse magát. Pepper nem tudta, melyiküket sajnálja jobban. Miközben Rita Pepper haját vágta, meglátta arckifejezését. – Ne vágj ilyen képet! Nem olyan rossz a helyzet. A gyerekeknek nem hiányzik Brian, és ha megtanultam valamit a házasságom alatt, az az, hogy nincs rosszabb, mint nem a megfelelő férfival élni. – Azért lehet annál rosszabb is. – Például egy olyan férfival élni, aki megfelelőnek tűnik egy olyan helyen, amit az ember az otthonának érez. Rita átölelte Pepper vállát. – Minden rendbe jön. Erős nők vagyunk. Végül, bármi történjék is, mi fogunk felülkerekedni. Mit akart ez jelenteni? Ha magasra emeled a fejed, míg körülötted mindenki pánikol, nyilvánvalóan nem érted a problémát. Igen, ez Rita.

Pepper tétován elmosolyodott. Nem Rita hibája, hogy mindig mindennek a fényes oldalát nézi. Ilyennek született. Rita folytatta a vágást, és Pepper lassan aggódni kezdett, hogy nem marad haja. Rita hízelgő hangon kérte: – Mondj el mindent, ami veled történt azóta, hogy elmentél! Pepper gondolatai szerencsétlen Otto Bjerke meggyilkolására ugrottak. – Az nagyon sokáig tartana. – És te sosem szerettél arról beszélni, merre jártál, igaz? – Rita megsértődött, mintha ő rábízta volna Pepperre legféltettebb titkait, Pepper pedig nem lett volna hajlandó ezt viszonozni. És ez így is volt. – Rita... – dadogta Pepper. – Nem, minden rendben. Megértelek. A te háttereddel nehéz lehet megbízni bárkiben is. De miután itt éltél egy ideig, talán elmondhatsz nekem ezt vagy azt. Én sosem jártam az állam határain kívül, és kezd nagyon fojtogatóvá válni a hely. – A huncut felhang visszatért Rita hangjába. – Azonban gondolom, azért jöttél vissza, hogy teljesüljön az álmod. Végre Dannel élsz együtt! – Szükségből élünk együtt. Szükségem van a segítségére, amíg egyedül is el tudom vezetni a farmot. Nem tehetünk róla, de jól ismerjük egymást. – Pepper büszke volt nyugodt hangjára. – Tudom, hogy túl gyorsan eszik. Dan tudja, hogy nem mosogatok el, csak amikor már nagyon muszáj. Tudom, hogy mindig böfög, amikor kólát iszik... – Én pedig tudom, hogy te még hangosabban böfögsz – jegyezte meg Dan a veranda túlsó sarkából. Ez alkalommal Pepper is ugrott egyet. Tehát képes hangtalanul megközelíteni. Rita kuncogott. – Mindig te voltál a legjobb böfögő, Pepper. – Kivette a törülközőt Pepper nyakából, és lerázta róla a hajszálakat. – Mit szólsz a frizurához, Dan? Mintha a férfinak felhívás kellene, hogy elmondja a véleményét! Dan végigment a verandán, és ez alkalommal a csizmája hangosan dübörgött a deszkákon. Pepper felállt, és nagyon igyekezett közönyös képet vágni. Ránézett a férfira, de ahogy annak sötét pillantása találkozott az övével, Pepper szemhéja megremegett, és fátyolként ereszkedett a szemére. A lelkére. A férfi alaposan szemügyre vette, a lány ezt tudta, mivel a szíve hevesebben vert, a bőre felmelegedett, és kívánta... erősen kívánta a férfit. – Nagyon csinos – mondta. Hangja mély volt és lassú, az elmúlt éjszakára emlékeztetve Peppert és mindarra, amit együtt csináltak, miközben a sötétség leplet terített rájuk, és csupán a testük ígért egymásnak. Valószínűleg Rita is felismerte a hangsúlyt, mert szusszant egy nagyot, és meglegyezte az arcát.

Pepper tudta, hogy sosem lesz közömbös a férfi számára, de jól emlékezett Rita szavaira is: Dannek fantasztikus képessége van a bűntények kiszimatolására, és kíméletlenül hajtja végre az ezekért kijáró büntetést. Pepper el akarta mondani neki az igazságot Napier tábornokról. Most azonban... félt. Ismét félt. Elege volt a félelemből. Kihúzta magát, és erős elszántságot érzett. Miután Rita elment, beül az autóba, elmegy Boisba az FBI– hoz, és vallomást tesz. Lehet, hogy nem hisznek neki, és kegyetlen büntetéssel kell szembenéznie. Az ő hitetlenkedé– sükkel képes lesz szembenézni. Dan hitetlenkedésével azonban nem, és a büntetésével még kevésbé. Rita belekarolt Pepperbe, és így szólt: – Gyere, nézd meg a hajadat! Dan követte őket a házba, egyre növekvő elégedettséggel szemlélve a két nőt. Bizonyos szempontból örült, hogy az apja kikotyogta Pepper titkát, mivel Rita barátsága egy újabb szál volt, ami itt tarthatta a lányt. Pepper itt tartása pedig élete egyik céljává vált. A fürdőszoba ajtajában állva nézte, ahogy Pepper belenéz a tükörbe, és tátva marad a szája. Az új frizura csodálatosan kihangsúlyozta nagy, barna szemét és arcának finom formáját. – Ügy nézek ki, mint Audrey Hepburn. – Én mindig is úgy gondoltam – jelentette ki Rita mély elégedettséggel. Pepper szembefordult vele. – Én pedig úgy gondoltam, hogy te vagy a királykisasszony a meséből, aki utána boldogan élt, amíg meg nem halt. – Még megtörténhet. Még nem haltam meg. – Ez volt Rita, aki merészen mosolygott a katasztrófa képébe. – Folyton mondogatom apámnak, hogy nincs másra szükségem, csak egy kis tőkére, hogy egy internetes üzletet nyissak, aminek segítségével el tudnám adni a steppelt ágytakaróimat. Szép pénzt kereshetnék vele, de nem hajlandó segíteni. Dan hátralépett, hogy a lányok ki tudjanak jönni a fürdőszobából. – Miért nem? Rita elfintorodott. – Meggyőződése, hogy az internet csak egy átmeneti dolog. Pepper nevetett. – Megelőlegezem neked a pénzt – ajánlotta fel Dan. – Én nem vicceltem! – vágta rá Rita éles hangon. – Én pedig egy pillanatig sem hittem, hogy viccelsz. – Rita szusszant egyet, Dan pedig megmagyarázta. – Figyelj, kicsi korunk óta ismerjük egymást. Te egy ügyes, talpraesett nő vagy. Megszervezed a dolgot, én pedig ígérem, nem ütöm bele az orromat az üzletbe. Ami ennél is fontosabb, nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem nagyon elegem van abból, hogy a szüleink állandóan megpróbálnak minket összeboronálni. Mihelyt elég pénzed lesz a bankban, elköltözhetsz a városból. De ha te nem akarod az én tőkémet... Rita csaknem nekiugrott.

– Elfogadom! – Ha minden jól megy – szólalt meg Pepper is – , én különleges virágokat és virágmagokat fogok árulni. Rita, csinálhatnál egy web site– ot, amelyen ágytakarókat és virágmagokat árulsz. Talán vannak még asszonyok a városban, akiknek szintén van valami eladnivalójuk. Szedhetnél tőlük közvetítői díjat. Rita arcán érdeklődés csillant. – A website olyan lenne, mint egy vidéki vegyesbolt nők számára. – És ez működne? – kérdezte Dan lenyűgözve. – Egész biztosan. Hadd mutassam meg! – A nappaliban Rita bekapcsolta a tévét. – Ha megtalálom azt a csatornát, ahol azokat a cuccokat árulják... Ahogy váltogatott a csatornák között, egy pillanatra Oprah arca töltötte be a képernyőt, aki a legmelegebb, legérdeklődőbb hangján megkérdezte a vendégétől: – Ezzel a nagyon friss szívfájdalommal nem fél, hogy ez a tragédia üldözni fogja? Dan egyfolytában figyelte Peppert, így látta. A lány olyan erősen összerándult, mintha hozzáért volna egy elektromos kerítéshez. Az arca halottsápadt lett. Szeme a képernyőre tapadt, és Dan is odanézett. Felismerte a nőt. Napier tábornok volt, szúrós, kék szemével és gondosan fésült, fejére tapadó hajával. Kinézett a televízióból és úgy válaszolt. – Egyáltalán nem, mert a balszerencsét mindig igyekszem a saját magam és mások hasznára fordítani. Miközben Pepper olyan meredten bámulta a képernyőt, hogy fekete pupillája teljesen elnyelte szemének barnaságát, Jennifer Napier tábornok szárnysegédje haláláról és arról beszélt, hogy fáradhatatlanul vadászni fog a gyilkosra, egészen addig, amíg meg nem találja. – Te és O.J. – mondta Rita megvető hangon. – Nem szeretem ezt a nőt. – Várj! – szólt rá Dan, amikor Rita el akart kapcsolni. – Bocs, Dan – mondta Rita. – Ismered a hadseregből? A férfi Peppert figyelte, és közönyös hangon válaszolt. – Egyszer találkoztam vele, de én a harctéren szolgáltam. Nem sok közöm volt a tábornokokhoz. – Pontosan annyi tisztelettel viseltetett a tábornokok iránt, mint bármelyik másik katona: szükségszerű gonoszok voltak, felfuvalkodott hólyagok vagy nagy politikusok, bár általában inkább mindhárom egyszerre. Azonban nyilvánvaló volt, Pepper ismeri ezt a tábornokot, és ez az ismeretség kellemetlen számára. Pepper szinte csüggött minden szaván, és amikor Napier tábornok azt mondta, már elkészült a rendőrségi rajz az ő elmondása alapján, Pepper olyan hangosan felnyögött, hogy még Rita is meghallotta. Rita odasietett hozzá. – Pepper? Mi a baj? A képernyőn megjelent egy rajz, amely egy negyvenes éveiben járó fehér nőt ábrázolt, sötét hajjal, sötét szemmel, nagy orral és előreugró állal. Dan nem ismerte fel.

Pepper azonban igen. Vagy mégsem? Rita lenyomta egy székre, és Pepper engedelmeskedett, anélkül, hogy levette volna szemét a képernyőről. Úgy tűnt, semmit nem érzékel maga körül, sem Ritát, sem Dant, csak a rajzot. Napier tábornok megadta a nő nevét... Jackie Porter... és arra kérte az embereket, hogy ha bárki felismeri, jelentse. Pepper ismét megremegett, amikor Napier tábornok bejelentette, hogy a nagy sikerre és igényre való tekintettel ellátogat a nyugati államokba is. Pepper csak akkor nyugodott meg egy kicsit, amikor egy táncoló öblítősflakon jelent meg a tévében. Dan látta a pillanatot, amikor a lány ráébredt, hogy rajta kívül még két ember van a szobában. Tekintete körbejárta a helyiséget, egy pillanatra belekapcsolódott az övébe, és a férfi tisztán látta benne a félelmet... a tőle való félelmet. – Rita, jól hallottam, hogy azt mondtad, nem kedveled Napier tábornokot? – kérdezte Pepper. – Rideg nőszemély – szögezte le Rita. – Ahányszor látom, mindig az az érzésem, hogy ez a legridegebb nőszemély a világon. Miért kérdezed? – Én régen valósággal istenítettem. – Pepper felállt, mintha semmi sem történt volna. – Mikor jönnek haza a gyerekeid az iskolából? Rita kissé zavartnak látszott. – Shelley körülbelül egy óra múlva otthon lesz. – Ismerlek. Biztosan tökéletes anya vagy, és szeretnél otthon lenni, amikor hazaér. – Pepper az ajtó felé terelte Ritát. – Nagyon köszönöm, hogy eljöttél, élveztem a találkozást. Hiányoztál. – A hangja elcsuklott. – Tényleg. Remélem, hamarosan ismét találkozunk.

Húsz Dan kikísérte Ritát öreg autójához, és tartotta az ajtót számára, amíg beszállt. – Örülsz, hogy visszajött Pepper? – kérdezte Rita, de még mielőtt Dan kinyitotta volna a száját, már meg is válaszolta. – Ostoba kérdés, látom, hogy örülsz. De ez alkalommal meg is fogod tartani? – Legutóbb sem én üldöztem el. – Dan nem tudta, hogy lesz– e alkalma egyáltalán megtartani a lányt. Pepper viselkedése a televízió előtt egy dolgot bizonyított: lehet, hogy üldözi és zaklatja valaki, de a lány is bűnös... valamiben. Rita becsapta az ajtót és letekerte az ablakot. – Ez alkalommal meg kell adnod neki, amit akar. – És az mi? – Okot, hogy ne fusson el. – Integetett és elhajtott. Dan csak állt és bámult utána, közben azon gondolkodott, van– e olyan nő, aki tudja, hogyan kell kimondani azt, amit gondol. Majd, gyors pillantást vetve a házra, belépett a nagy diófa mögé, nekitámaszkodott a vastag törzsnek, ami teljesen eltakarta. Elővette az adóvevőjét, és mihelyt egy kattanással létrejött a kapcsolat, Dan megkérdezte: – Uram, mondja, mit tud Jennifer Napier tábornokról? Döbbent csend következett, majd Jaffe ezredes megkérdezte: – Az, aki könyveket ír? – Úgy tűnik, Pepper Prescott ismeri, vagy tud róla valamit. Bármi legyen is, nem kellemes. – Valóban? – Jaffe ezredes hangjából érdeklődés csendült. – Nem hallottam semmiféle pletykát... nem, várjon! Napier tábornok szárnysegédjét megölték körülbelül két héttel ezelőtt. – Tudom. Washingtonban. Láttam az Oprahban. – Persze. Látta az Oprahban. – Jaffe ezredes hangja száraz volt, mint egy jó pezsgő. – Gondolja, hogy Pepper Prescottnak valami köze van hozzá? – Szerintem, ha más nem, szemtanúja volt a dolognak. – Helyes. Legalább tudjuk, miért tűnt fel olyan hirtelen a farmon. – Az ezredes egy olyan embernek az elégedettségével beszélt, aki szereti megoldani a rejtélyeket. – Körülnézek, és meglátom, mit sikerül kiderítenem a bűntényről és a lány szerepéről benne. Jelentkezem, amilyen hamar csak tudok. – És ezredes? Jaffe ezredes pontosan tudta, Dan mit akar mondani. – Schusternek semmi nyoma. – A francba! – Csaléteknek lenni nagyon jó ötlet volt, de Dan már szeretett volna túl lenni az egészen. Szerette volna véglegesen rendezni a helyzetet Pepperrel, és ezt addig nem tehette meg, amíg az akció véget nem ért. Kezdett rájönni, hogy annak kiderítése, mire van szüksége Peppernek, hogy vele maradjon, talán egész hátralévő életét le fogja foglalni.

Katona volt, de nem kellett volna annak lennie. Sérüléseivel és Jaffe ezredes ajánlásával simán leszerelnék. Sosem gondolkodott eddig a kérdésen, mert nem volt más hely, ahol szeretett volna lenni. Most... tekintete végigpásztázta a völgyet és a környező hegyeket. Ismerte ezt a vidéket, szerette ezt a vidéket, és szerette volna biztonságban tudni ezt a vidéket. Ez volt Amerika legjobb része, a legszebb, legmagasabb, legvadabb része, a múlt jelképe és a jövő reménye. Ha Pepper itt élne, ő sem akarna soha máshol élni. Előbb azonban igazságot kell szolgáltatnia Schusternek. Visszaindult a házba, elhatározva, hogy most helyre tesz és kiderít egy– két dolgot, például hogy Pepper miért hazudott neki a Diamondba menekülésének okát illetően, és miért nem beszélt neki Napier tábornok szárnysegédjének meggyilkolásáról. Egy pillanatig sem hitte, hogy a lány húzta meg a ravaszt, de akkor vajon mit titkol? Miért nem bízik benne? Olyan sok probléma volt közte és Pepper közt, hogy azt sem tudta, hol kezdje a rendezésüket. Pepper nem volt a házban. A férfi gyomra egy pillanatra összerándult. Talán elszökött? Nem. Az lehetetlen, hiszen kint volt, észrevette volna. Körülnézett, és látta, hogy a lány kalapja és kertészkesztyűje sincs a helyén. Mint egy élelmet kereső madár, Pepper kiment a kertbe. A tavaszi meleg visszatértével és a délutáni napsütésben a hófoltok teljesen elolvadtak, és tócsákat képeztek a kerti ágyások között. Pepper nem volt ott, de a férfi látta homályos körvonalait a melegház párás üvege mögött. Azt mondta, valaki üldözi, és ő hitt neki. Kihallotta hangjából egy olyan nőnek a keserű zavarát, aki félig– meddig saját magát okolja kínos helyzetéért. A nők hajlamosak azt hinni, hogy ők a hibásak, amikor valami őrült keresztezi az útjukat. Azonban a többi dolog, amit mondott, hogy ez egy nagy, erős férfi volt, akit a munkáján keresztül ismert meg, mind hazugság volt. A történetében néha ellentmondott saját magának, és amikor ő, Dan, felajánlotta, hogy értesíti a hatóságokat, azonnal megtiltotta. Látszottak a nyomok a tenyerén, ahol belevájta a körmét idegességében. Aztán ismét megcsókolta. Azt hitte talán, hogy ő egy ostoba alak? Megcsókolta, hogy elterelje a figyelmét, és a dolog működött. Ki az a férfi, akinek ne terelné el a figyelmét, ha álmai asszonya a szájához nyomja a száját, és álmait élőben váltja valóra? És ami ennél is több, Pepper kívánta őt. Belenézett a szemébe, aztán lesütötte. Az ajka ellágyult az övén. Mellbimbója neki– nyomódott a mellkasának, figyelmet követelve szinte szúrta, és ő beadta a derekát a szirén hívásának. Megérintette, tenyerébe fogta a lány mellét. A bőre finom volt és sima, és gömbölyűsége életre keltette benne a dübörgő szenvedélyt. Pepper talán véd valakit? Talán megölt valakit? Szemtanúja volt egy bűnténynek és fél attól, hogy megvádolják vele?

Végigment a sáros ösvényen, kinyitotta az ajtót, és belépett a melegház párás, illatos levegőjébe. – Engedd, hogy segítsek! Pepper megpördült. Dan megpillantotta tágra nyílt, rémült szemét, és már repült is a feje felé az ültetőkanál. Föld szóródott róla minden irányba. A férfi lebukott, és felkiáltott. – Mi a fene...? Az ültetőkanál nekicsapódott az egyik üvegtáblának és kitörte. Az üvegszilánkok elborították a férfit, mint a repeszek. Pepper a szája elé kapta a kezét döbbenetében, és egész testében remegett. Dan a homlokához emelte az ujját, és amikor elvette, csupa vér volt. Pepper elindult a férfi felé. – Bocsánat! Ne haragudj! Megijesztettél. Nagyon megsérültél? – Jól vagyok. – Dan elővette a zsebkendőjét és felitatta a szemöldökénél járó vérpatakot. Pepper lekapta a kesztyűjét, és megfogta a férfi karját. – Benne maradt az üvegszilánk a sebben? – Jól vagyok – ismételte a férfi bosszúsan. Úgy érkezett, mint a nagy megmentő, erre megsebesítik egy kerti ültetőkanállal. – Volt már súlyosabb sérülésem is. – Persze, hogy volt. – Addig rángatta a férfi gallérját, amíg az lehajolt hozzá. – De azt nem én okoztam neked. – Gyengéden rányomta a zsebkendőt a sebre. – Fáj? Van benne szerinted üvegszilánk? – Mondom, hogy jól vagyok! – Kihasználta, hogy szemmagasságba került a lánnyal. – Kicsit idegesnek tűnsz. Pepper elengedte a férfit. Hátralépett. Szeme megtelt könnyel és daccal. – Nem láttam, hogy jössz. Sajnálom. – Emlékeztess, hogy sose osonjak a hátad mögé, amikor fegyver van a kezedben. Azzal, ahogy te célzói, biztosan halálos lenne. – Ugyan már! Gyere, teszek rá ragtapaszt! A férfi hagyta, hogy Pepper kézen fogja, végigvezesse az üvegcserepek alkotta szőnyegen, be a házba, és ott is a fürdőszobába. Lehajtotta a vécé tetejét és ráültette a férfit. Óvatosan levette róla a zsebkendőt, szemügyre vette a sebet, majd megkönnyebbülten felsóhajtott. – Meg fog gyógyulni, nem lesz semmi baj. – Úgy emlékszem, én is ezt mondtam. – A férfi nézte a lányt régi, bő, kopott kertészruhájában, arcán egy piszokfolttal, és arra gondolt, akkor a leggyönyörűbb, amikor aggódik érte. Ez a nő olyan érzelmekkel fonta körül, amelyeket szinte megnevezni sem tudott. Érzelmek túl a vágyon, túl a szenvedélyen. És mi van azon túl? Nem tudta. Csak annyit tudott, hogy akarja a lányt... és a lány is akarja őt. Pepper nem tud eltitkolni előle semmit. Nagy, barna szeme elárulta, hogy aggódik érte, hogy kívánja, és a férfi vad diadalt érzett, ami a zsigereiben kezdődött, és felszállt a szívéig... Nem, nem a szívéig.

Az agyáig. Hitt a zsigeri ösztönben. Hitt a logikában és a gondolatban. Mikor azonban az érzelmekről volt szó, nem tudott mihez kezdeni velük. Azok után, amit az elmúlt pár év alatt megtapasztalt, nem örült a gondolatnak, hogy feléledjenek az érzelmei... legalábbis nem a mély érzelmek, amelyek sérüléseket okozhatnak a lelkén. Pepper harapdálta remegő szája szélét, míg végül Dan nem akart mást, csak megcsókolni. Felnyúlt a lányért. Pepper felé dőlt. És ekkor, mintha gombostű szúrta volna meg, a lány ugrott egyet. A félelem olyan kifejezésével az arcán, amit a férfi nem értett, odalökte neki a ragtapaszt, és kirohant az ebédlőbe. Dan követte. – Beszélnünk kell! Mintha a régi vad Pepper lenne, a lány felé pördült. – Miről? A kiégett autómról? Az üldözőmről? A családomról? Nem hiszed, hogy bármit el tudok intézni? Nem hiszed, hogy tudom, mi a jó nekem? – Hallottad, mit mondtam neked a melegházban? – A lány üres tekintete láttán a férfi megismételte. – Tudok segíteni. Engedd, hogy segítsek! – Nem kérek segítséget. – Otthagyta a férfit, és a válla fölött vetette hátra a szavakat. – Azt akarom, hogy szabadon kereshessem a helyemet a világban. Szent ég, mennyire makacs! Dan követte a lányt a konyhába, megfogta a kezét, és félig maga felé fordította. – Abból, amit én látok, a nagy szabadságod lesz a veszted. Pepper elfordította a fejét. – Csak én vagyok neked – mondta a férfi. A lány kirántotta a kezét az övéből, és kijelentette: – Nem, te nem vagy az enyém! A lánynak igaza volt. Nem volt az övé. Amikor együtt voltak, a férfi élvezte szeretkezésük csodáját, és visszaemlékezett az elválás fájdalmára. – Akkor ki fog neked segíteni? Nincs családod, akikre támaszkodhatnál. Pepper járkálni kezdett. És mivel a férfi nem tudta, bízik– e Pepperben, ebben a bűntudatos arcú és magányos szemű lányban, igyekezett elkerülni a bizalmas témákat, és inkább előhozta a családot. – Az interneten keresztül biztosan meg tudnád találni a bátyádat és a lánytestvéreidet. Pepper odament a mosogatóhoz, és vizet locsolt az arcára. – Miért tenném?

– Ha másért nem, kíváncsiságból. Nem akarod tudni, hogy a bátyád és a lánytestvéreid nem keresnek– e? – Nem, nem keresnek – vágta rá Pepper harcra készen. – Ha nekem szeretteim lennének, szeretném őket a közelemben tudni. – Dan odament a lányhoz, beszorítva a konyhapulthoz. – A tieid nem voltak túl öregek, amikor elválasztottak titeket egymástól. – A kisbaba nem is. Természetesen sosem vártam, hogy Caitlin megtaláljon. Ő csak kilenc hónapos volt, amikor elvették. – Pepper hangjából kicsendült a fájdalom. – De a másik kettő idősebb volt nálam. Ők azért kereshettek volna. – Honnan tudod, hogy nem kerestek? – kérdezte Dan. Pepper fogott egy papírtörülközőt, és letörölte arcáról a piszkot. – Ha kerestek volna, mostanra már biztosan sikerült volna rám bukkanniuk. – Ennek így semmi értelme. Én sem tudtalak megtalálni. – Mert miután elhagytam Diamondot, nem akartam, hogy bárki is megtaláljon. – Pepper körülnézett, mintha menekülni akarna, és letelepedett az asztal melletti egyik székre. A papírtörülközőt idegesen csavargatta az ujjai között, amíg darabokra nem hullott. – Mielőtt azonban először idejöttem volna, magányos voltam, és féltem. Ócska árvaházakban éltem, és vad dolgokat csináltam, abban reménykedve, hogy valamivel felhívom magamra a figyelmet. – Vállat vont, mintha az egész nem érdekelné, pedig nyilvánvalóan fontos volt számára. – Nem figyeltek fel rám. Nem kerestek. Nem akarják, hogy megtaláljam őket. – De ha nem keresed őket folyamatosan, biztosan nem találsz üzenetet az interneten, amit neked küldenek. Dan elvette a lánytól a papírfoszlányokat, és beledobta a kukába. Amikor fiatal volt, egyszerűen nem értette, Pepper miért vonakodik megkeresni a családját. Bár az ő szülei elváltak, az apja és az anyja mindent megtettek, hogy szerető családban nevelkedjen. Mostanra azonban megjárta a világot. Látta a leggonoszabb emberi lényeket, és tudta, azok az intézmények, amelyeknek erőt kellene adnia az embernek, néha szánalmas kudarcot vallanak. – A családod nem volt boldog család? – Akkoriban boldognak tűnt. Gondolom, tévedtem, és mondok én neked valamit... nem vagyok hajlandó vágyakozni és sóhajtozni utánuk, amikor őket az sem érdekli, élek– e vagy halok. – Amikor Pepper felpattant, a szék valósággal kilőtt alóla, hangosan nyikorogva a linóleumon. – És ezzel befejeztem a beszélgetést a családomról. – De én nem. Pepper összeszorított fogakkal, hitetlenkedő félmosollyal meredt rá. – Persze, hiszen semmit sem változtál. Amikor tizennyolc éves voltál, meggyőződésed volt, hogy neked mindig igazad van, és mindig tudod, mit kell tenni. Igaz, velem tartottál sört lopni, de te akkor is egy Graham voltál. A nagybátyád volt a se– riff. Tudtad, hogy semmi rossz nem történhet veled. – Felvonta egyik vállát. Ez a testtartás Pepper régi makacsságát idézte, ugyanakkor a keze remegett.

Dühében? Dan nem hitte, mivel a lány továbbra is úgy nézett rá, mintha félne tőle. Pepper egyre gyorsabban és gyorsabban beszélt. – Azt mondod, meg kell találnom a családomat, mert biztos vagy benne, hogy neked igazad van, én pedig tévedek. Tudod, mit, okostojás? Én jól érzem magam így, hogy nincs a vállamon a család terhe. Azt sem akarom tudni, hogy élnek– e! Tökéletes logikával Dan megkérdezte: – Kisgyerek voltál, amikor elveszítetted őket. Az meg sem fordult a fejedben, hogy esetleg másképpen történtek a dolgok, mint ahogy te emlékszel rá? Pepper mozdulatlanul állt, karjai egyenesen lógtak az oldala mellett, és a keze ökölbe szorult. – Emlékszem arra az éjszakára, amikor a szüleim meghaltak. Hope próbált vigasztalni. Azt mondta: „Én majd vigyázok rád. Bízzál bennem! Mi egy család vagyunk. Gondoskodom róla, hogy együtt maradjunk. Vigyázok rád. Bízz bennem!" Aztán amikor elvittek, azt mondta, legyek jó kislány, és hamarosan megtalál. Megígérte, én pedig hittem neki. Hittem, egészen tizenhárom éves koromig, és az egyik nevelőanyám megmondta az igazságot. Senki nem akar olyan gyereket, aki éjszakánként sír, napközben pedig hisztizik. Hope örült, hogy megszabadult tőlem. – És te hittél egy átkozott nevelőanyának? – kérdezte Dan hitetlenkedve. – Nem volt rossz ember. Sosem vert meg, és naponta háromszor adott enni, finom ennivalót. – Pepper kipréselt magából egy mosolyt. – Öt saját gyereke volt, és egyszerűen azt akarta, hogy abbahagyjam a nyavalygást. Nos, abbahagytam. – De... – Hagyjuk! – Megfordult, és átment az ebédlőbe. – Egyszerűen hagyjuk! Dan képtelen volt annyiban hagyni. Követte a lányt. – Mi van, ha ez az egész szorongásod teljesen felesleges? Mi van, ha a családod meghalt? – Ne beszélj hülyeséget! – csattant fel a lány dühösen. – Mindnyájan egészségesek. – Sok minden megtörténhet. Balesetek is történnek. – Dan elindult a lány felé, minden rábeszélő képességét latba vetve próbálva meggyőzni. – A világon mindenhol vannak tolvajok és csirkefogók. Nem érted, hogy... A vér kiszaladt Pepper arcából. – És mi van, ha én halok meg? – Úgy tűnt, saját halálát valós fenyegetésnek tekinti. És ezzel visszakanyarodtak az őt fenyegető veszélyhez. – Nem fogsz meghalni – biztosította a férfi. Pepper mereven felé fordult, de úgy tűnt, nem is látja a férfit. – Nem tudhatod. Amikor Dan megfogta a kezét, a lány jéghideg ujjai ernyedten hevertek a tenyerén. – Vigyázok rád. Esküszöm, hogy vigyázok rád.

– Gondolkodnom kell. – A lány gyors, felületes lélegzetvételekkel szedte a levegőt. Bement az ebédlőbe, és az asztalon álló számítógép felé indult. – írnom kell egy levelet. Több levelet. Egyet Hope– nak. Meg kell írnom neki, hogy jól vagyok, és mindaz, amit rákiabáltam, amikor elvittek... nem volt igaz. Egyet Gabrielnek, aki mindig kedves volt velem. – Ujjai a billentyűzet fölött lebegtek, és meredten bámulta az üres monitort. – Kíváncsi vagyok, vajon megtalálom– e őket... – Segítek keresni. Rámegyünk néhány kereső oldalra... Pepper megragadta a férfi karját. A szeme rávillant. – Nem! Ne kapcsoljuk be a gépet! Ne keressük a családomat! Legalábbis ne most. – Dan lefejtette a lány ujjait a karjáról. – Kérlek! Ne most! Még nincs szükségem a címekre. Különben is ki kell találnom, mit írjak nekik. És nem akarom... – .. – hogy bárki megtudja, itt vagy – fejezte be helyette a férfi. – Te mondtad. Akkor most szépen elmeséled, miért vagy itt. – Nincs semmiféle titokzatos ok. Szabadságra jöttem, meglátogatni Mrs. Dreisst és megnézni a farmot, ahonnan gazdag nőként fogok távozni. Időközben pedig... – Hazudhatsz nekem? – A férfi váratlanul dühbe gurult. A lány mindig haragot váltott ki belőle a bizalmatlanságával, de most... most ez még rosszabb volt. Sokkal hevesebb. Sokkal személyesebb. – Olyan ideges vagy, mint egy macska egy verandán, tele hintaszékekkel! – Nem igaz! – Letaszítottad az autódat az útról. Hozzám vágtad az ültetőlapátot. Azt mondtad, valaki zaklat és üldöz, emlékszel? A lány arcáról lehullott a közöny álarca. – Te nem bízol bennem, és én nem bízom benned, emlékszel7. A lány goromba visszautasítása megdöbbentette a férfit. Igaz, a jelentésre várt Jaffe ezredestől, mielőtt ő megbízna Pepperben, de a nőknek sokkal lágyabbnak, kedvesebbnek és bizalommal telibbnek kellene lenniük. – Tehát tegnap éjszaka nem oldottunk meg semmit? – Megvakartunk valamit, ami már régen viszketett mindkettőnknek. A kis boszorkány! Hogyan merészeli ilyen csúnyán értelmezni azt, ami élete legszebb éjszakája volt? – Ügy látszik, nem vakartuk meg eléggé, mert nekem még mindig viszket. – A férfi lehajolt és átölelte a lányt. Pepper úgy szakította ki magát a karjából, mintha félne tőle. – Nem! A férfinak minden önuralmára szüksége volt, hogy ne rántsa vissza. – Egyáltalán nem értelek. – Én sem értelek téged. – Pepper úgy körözött és csapkodott a karjával, mint egy őrült szélmalom. – Először itt veszekszel velem a családom és... minden más miatt, aztán meg szexelni akarsz velem!

– A nap minden percében szeretkezni szeretnék veled. A többi érzés ettől teljesen független. – A férfi számára ez teljesen logikus volt. Miért olyan nehéz ezt megérteni? – Figyelj, tudom, hogy bármikor el tudsz csábítani. Átkozottul igaz. – De azt mondtad, te nem ezt akarod. – Valóban ilyet mondtam volna? – Vajon teljesen megőrült? – Tegnap éjszaka azt akartad, hogy én csábítsalak el téged. – Az tegnap volt. – És ő nem a csábítás szót használta. – Távol kell tartanunk magunkat egymással kapcsolatos rögeszménktől, amíg őszintén azt nem tudjuk mondani, hogy megbízunk egymásban. Nem szexeihetünk... A férfi parázsló dühének felcsapott a lángja. Odalépett a lányhoz, szándékosan fölébe tornyosulva. – Szeretkeztünk. Nem szexeltünk. Szeretkeztünk. – Mielőtt megragadta és megmutatta volna, pontosan mire is gondol, gyorsan sarkon fordult és elindult kifelé. Az ajtónál azonban megállt és ránézett a lány elgyötört arcára. – Többször is – mondta. Kiment az ajtón és lesietett a verandáról. A zsebében rezgést érzett, ami Jaffe ezredes beérkező üzenetét jelezte, és a rezgés hamarosan csipogássá változott. Dan nagy megkönnyebbülést érzett. Végre. Végre. Ez már biztosan az. Az akció vége... vagy információ Pepperről. A helyzet kezdett elviselhetetlenné válni. Valaminek történnie kellett. Gyorsan a fülébe helyezte a fülhallgatót. Jaffe ezredes minden bevezető nélkül bejelentette: – Schuster az országban van. Ez az. Dan visszaindult a ház felé. – Hol van? – Utahban. – Most azonnal megszabadulok Peppertől. – Ne! – Jaffe ezredes csalódottsága ebből az egy szóból is kihallatszott. – Senki nem mozdul. Dan megállt. – Az hogy lehet? Schuster emberei csak őt várták. – Úgy tűnik, mégsem. – Jaffe ezredes megismételte. – Senki nem mozdul. Dan a legszívesebben földhöz vágott volna valamit. – Mire várnak? – Nem tudom, de az a logikus magyarázat, hogy csapdától tartanak, és ha valaki figyeli magát, most nem szabadulhat meg a nőtől. Ez azonnal jelezné, hogy mit tudunk.

Dan annyira várta ezt a bosszúállási akciót, hogy szinte érezte az ízét a szájában, és most ismét el lett halasztva. Pepper volt az akadály. – Nem számít. A lány nem maradhat itt. Nem veszíthetek el még egy civilt. – Tönkre akarja tenni a tervet? Nem hiszem, hadnagy! Túl sok energiát fektettünk bele, és nagyon közel vagyunk a sikerhez. Schuster indul, Pepper marad. – Jaffe ezredes hangjában Dan ugyanazt az elszántságot érezte, mint saját magában. A dolgok azonban megváltoztak. Schuster, a világ legkegyetlenebb, legvérszomjasabb gyilkosa a farmtól néhány órányira várakozik. Meg akarja ölni őt, és nem érdekli, hogy ki kerül az útjába. – Ez egy trükk – mondta Dan. – Lehetséges, de kockáztatnunk kell. – Jaffe ezredes barátságosabb hangnemre váltott. – Figyeljen, tudom, hogy félti a lányt amiatt, ami legutóbb történt magával, de Pepper Prescott már nem gyerek. Talán semmi köze a terroristákhoz, de valami biztosan terheli a lelkiismeretét. Dan felidézte magában Pepper viselkedését, és ezt tényleg nem tagadhatta. – Sikerült kiderítenie valamit Pepperrel és Napier tábornokkal kapcsolatban? – Még nem. Kérdezősködésem során valami bürokratikus marhaságba bonyolódtam Napier csapattest– parancsnokával. De mi derülhetne ki, ami miatt megváltoztatnám a döntésemet? Pepper marad – szögezte le Jaffe ezredes ellentmondást nem tűrő hangon. Dan tudta, hogy nem győzhet, de azért próbált alkudozni. – Rendben, de ha itt kell maradnia, Sonnynak kell vigyáznia rá. – Sonny magát fedezi. – Mi van, ha a lány teljesen ártatlan? Mi van, ha egy egyszerű civil? – Dan szándékosan kiengedte kezéből az információt, ami megvédi Peppert... őt pedig bajba sodorja. – Mi van, ha azt mondom, hogy a lány ennek a farmnak a sokáig nem talált tulajdonosa, és azért jött haza, hogy bejelentse igényét a birtokra? – A fenébe, hadnagy! Tényleg ez az igazság? – Igen, uram, ez. Ha akció közben életét vesztené, elszabadulna a pokol. – Jaffe ezredes vadul káromkodott. Dan tudta, hogy győzött. Jaffe ezredes erőt vett magán, és azt mondta: – Mondja meg Sonnynak, hogy ő lesz a lány testőre. Én közlöm Wagnerrel és Yarnellel, hogy ők őrzik a farmhoz vezető utat. De akkor magának kell védenie a saját hátát, hadnagy, mert ha valami baja esik, a lány lesz az oka. – Nem fogok meghalni. – Legalábbis nem most. – Értesít, ha valami történik? Ha bármi történik? – Azonnal értesítem. – A vonalat bontották. Dan eltette a mikrofont és a fülhallgatót. Kezdte azt gondolni, mindegy, miért van itt Pepper, csak az a fontos, hogy itt van, és ő kapott egy második lehetőséget. Egy lehetőséget, hogy megmentse. Egy lehetőséget, hogy bebizonyítsa, igenis ő tudja

jobban. Egy lehetőséget, hogy elnyerje, hogy megtartsa... okot adjon rá, hogy ne meneküljön el. Folytatta útját a ház felé. Döngő léptekkel ment végig a verandán; nem akart Peppernek újabb okot adni, hogy hozzávágjon valamit. Amikor belépett a konyhába, a lány még mindig ugyanott állt, maga előtt összefont karral, állát dacosan felvetve. Amikor azonban meglátta a férfit, a dac egy szempillantás alatt elpárolgott belőle, és odaszaladt hozzá. Olyan erősen ölelte, ahogy csak tudta. – Visszajöttél. – Nem hagylak el. – Tudom, és én... Szeretlek ezért? De Pepper ezt nem mondta ki. – Válaszokat szeretnék. Azt kívánom, bárcsak itt lenne Mrs. Dreiss. Ő mindig olyan tisztán látott mindent. Mindig jó és okos tanácsokat adott, és még ha nem is fogadtam meg mindet, sosem felejtettem el, amit mondott. – Olyan őszinte hangon, ami a férfinak a szívébe hasított, Pepper azt mondta: – Össze vagyok zavarodva. Nem tudom, kiben bízhatok. Bízz bennem! De a lány bizalma semmit sem ér, ha nem önszántából helyezi belé. Az óra ketyegett. Schuster várt valamire, amit nem értettek. Dan itt volt, elzárva egy farmon egy nővel, akit szeretett volna megvédeni, akit meg kellett védenie. De a lány nem őt, hanem Mrs. Dreisst akarta, az asszonyt, aki sok– sok évvel ezelőtt befogadta. Dan úgy érezte, ez tulajdonképpen logikus. – Gyere velem! – A férfi odament az ebédlő beépített szekrényéhez, felnyúlt a legfelső polcra, és levett egy hosszú, keskeny, virágokkal díszített papírdobozt. Letette az ebédlőasztalra. – Tessék. Pepper óvatosan közelített a dobozhoz, és amikor leemelte a tetejét, tudta, mit lát. A dobozban levelek voltak, elválasztókkal közöttük. Az első elválasztón Mrs. Dreiss írása volt, Peppernek címezve, kilenc évvel azelőttről. Pepper végignézte az elválasztókat. Látta a tartalmat. A dobozban minden levél neki volt címezve Mrs. Dreiss pókhálószerű írásával. Némelyek visszajöttek a feladónak, de a legtöbbet el sem küldték. Azonban mindet megírták, leragasztották, felbélyegezték, készen álltak a küldésre, arra az esetre, ha Mrs. Dreiss megtudta volna, hol él Pepper. Az asszony havonta legalább egy levelet írt. Több mint száz levél volt a dobozban, és mind Peppernek címezve. Mintha minden erő kiszaladt volna a lábából, Pepper elgyengülve lerogyott egy székre, és tehetetlenül meredt Danre.

– Azt mondtad, válaszokat akarsz. – A férfi a dobozra mutatott. – Nézd meg, hátha rátalálsz néhányra!

Boston, Massachusetts

Huszonegy Hope olyan kedves volt régebben. – Gabriel Zackkel együtt kiszállt a céges repülőből, és a Logan repülőtér parkolója felé tartottak, ahol a hosszú limuzin várt rájuk. – Sosem gondoltam volna, hogy a terhesség vérengző farkassá változtatja a nőt, aki kitépi a szívedet, mihelyt rád néz. – Túlzol. – Zack szerette volna, ha meggyőződéssel tud nyilatkozni a kérdésben. Ahogy közeledett a szülés ideje, Hope egyre durvább lett. Ő, Gabriel és a Givens Vállalat jogi tanácsadója, Jason Urbano, Washingtonba utaztak. Tizenegy órát voltak távol, Peppert keresve. Zacknek meggyőződése volt, hogy mostanra Hope a várakozástól már gyilkos hangulatba került. Gabriel elfintorodott. – Nagyon szeretem a nővéremet, de remélem, hogy megszüli ezt a gyermeket, mielőtt felkötne minket, és maga látna hozzá Pepper kereséséhez. Pontosan ez volt, amitől Zack is félt. Nemegyszer felébredt éjszaka, és ellenőrizte, felesége nem indult– e el nélküle megkeresni a testvérét. Gabriel rácsapott Zack vállára. – Mondtam már, mennyire örülök, hogy neked kell kínlódnod vele? – Most hazajössz velem, és te fogod leadni a nővérednek a jelentést – válaszolta Zack. – Inkább megyek taxival. – A nagy francokat! Zack hangja mély volt, fenyegető, és csak félig viccelt. A két férfi óvatosan közeledett a járda mellett parkoló fekete limuzinhoz. Coldfell, Zack női sofőrje, a nyitott csomagtartó mellett állt, és Zack kérdő pillantására ujjait az egyetemes nem– túl– jó– nem– túl– rossz jelentéssel mozgatta. Gabriel felsóhajtott. Zack szíve azonban boldogan megdobbant. Utált Hope– tól távol lenni, különösen most, hogy az ő gyermekét hordta a szíve alatt. Bármilyen nehéz is volt boldogulni vele, számára a felesége látványa mindig megerősítette a szerelmét. A férfi belépett a limuzinba, aminek belseje kellemesen hűvös volt a bostoni nyári nap melege után. Az ablakok sötétek voltak, az ülések feketék, és az egész belsőt átjárta a pénz; Zack örült, hogy vagyonával kényelmet biztosíthat Hope– nak. A nő bent ült az autóban, türelmetlenül dobolva hatalmas hasán, és kérdően nézett férjére. Zack odacsusszant mellé a bőrülésen. Átölelte a feleségét, és ujját a szájára tette. – Mielőtt egyetlen szót is szólnék a Napier tábornokkal történt találkozásról, tudni akarom, hogy vagy? – Terhesen. – A nő szeme tüzelt a türelmetlenségtől. – Mit mondott a tábornok? Tud segíteni?

Gabriel beült a velük szemben lévő ülésre. – Szélesebb körű tájékoztatást kérek! – mondta Zack csökönyösen. – Terhes vagy, és még nincsenek összehúzódásaid? Terhes vagy, és az orvos azt mondta... – Azt mondta, hogy két centire ki vagyok tágulva, és akár két hét is lehet a szülésig. Rendben? Eleget tudsz? Mondanátok végre valamit a húgomról? Coldfell beindította az autót, és kikanyarodott a repülőtéri parkolóból, de az ablak a vezetőülés és a hátsó rész között nyit va maradt. Nyíltan hallgatózott. Minden Givens alkalmazott tudta, a család milyen kétségbeesetten keresi Peppert, és a maga módján mindegyik benne volt a kutatásban. Hope ennyit tett Zackért. Hozzáment egy férfihoz, aki a társadalmon kívül élt, és bevezette az emberiség nagy családjába. Ezért aztán Zack mindent megtett, hogy segítsen neki újra összehozni az ő családját. Nagyon pontosan mondott el mindent. – Peppernél találkoztunk Napier tábornokkal, aki egy hivatali limuzinban várakozott a ház előtt, és amikor felmentünk a lakásba, az ajtó nem volt kulcsra zárva. A lakást kirabolták. Hope reszketeg sóhajt hallatott. – Nagyon megdöbbentünk. – Zack nem számított rá, hogy ilyen szörnyű pusztítást fog látni Pepper lakásában. Olyan volt, mintha bárki kutatta is át, személyes rosszindulattal viseltetett volna Pepper iránt. – Akárki is tette, nagyon alapos munkát végzett, és mintha egy bizonyos dolgot keresett volna. – Például valamit, ami Pepper személyazonosságára vagy tartózkodási helyére vonatkozik? – kérdezte Hope. – Gondolod, hogy találtak valamit? – Nem tudom. – Zack gyors pillantást váltott Gabriellel. – Mi nem találtunk semmit, pedig körülnéztünk. – Napier tábornok segített nektek? – kérdezte Hope. – Nem, azt mondta, nem akar semmit csinálni egy bűntény színhelyén. – Gabriel szája megvetően lebiggyedt a kényeskedés említésére. – Azonban megígérte, hogy latba veti minden befolyását és kapcsolatát, hogy megtalálja Peppert, mielőtt az igazi gyilkos rábukkanna. Hope éles szeme gyanakvóan összehúzódott. – Peppert azért keresik, mert ki akarják hallgatni szárnysegédjének meggyilkolásával kapcsolatban, nem?

Napier

tábornok

– Nem igazán. – Miközben az autó gyorsan haladt a bostoni forgalomban, Gabriel a térdére könyökölve előrehajolt. Beszéltünk a rendőrséggel. Úgy beszélnek Pepperről, mint „érdekes személy"– ről. Ki akarják kérdezni Peppert, vagy Jackie Portert, ahogy ők nevezik, de kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy valóban ő húzta– e meg a ravaszt. Azt tudják, hogy ott volt, és úgy tűnt, Napier tábornoknak meggyőződése, hogy ha Peppert beviszik, őt fogják vádolni a gyilkossággal. Hope megborzongott. – Miért?

– Azt mondta, a rendőrség nem jutott semmire az ügyben, és talán meg sem találják az igazi gyilkost, de Peppert – vagyis Jackie Portert – látták elmenekülni a helyszínről. Elejtette a tábornok könyveit, azokat, amelyeket a tábornok előtte dedikált neki, és ez tette az első számú gyanúsítottá az ügyben. – Gabriel hátradőlt. – Napier tábornok azt is mondta, hogy a rendőrség nagyon szeret letartóztatni és vádolni, és ő biztos benne, hogy letartóztatnák Peppert, mert helytelenül cselekedett, és elrohant, mintha bűnös lenne. Zack figyelte Hope– ot, ahogy befogadta az információkat. A nő intelligenciája már majdnem az első beszélgetésük alkalmával lenyűgözte. Valójában a nő hangja volt, ami megragadta; úgy szólt, mint egy szirén hangja. Ahogy azonban figyelte, ahogy Hope keményen küzd a diploma megszerzéséért a legkeményebb körülmények között, csodálni kezdte, ahogy nőt még sosem csodált. Hope most értette, mit mondanak, de még nem volt hajlandó elhinni. – Mit gondol Napier tábornok, ki ölte meg a szárnysegédjét? – kérdezte éles, türelmetlen hangon. – Azt mondta, nem tudja – válaszolta Zack. – Azt mondja, dedikálni volt egy könyvesboltban. Ő és a szárnysegédje lementek a föld alatti parkolóba, és akkor neki eszébe jutott, hogy fent hagyott néhány papírt. A lifttel visszament, a férfi pedig az autóhoz indult. Amikor ismét leért a parkolóba, a férfi már halott volt, és egy nőt látott elmenekülni. Azt nyilatkozta a rendőrségnek, hogy szerinte a szárnysegédje egy rablásnak volt a szemtanúja, és ezért lelőtték. Hope egyikükről a másikukra nézett. – Ti mit gondoltok? – Ha nem volt ott, miért olyan biztos benne, hogy Pepper ártatlan? – kérdezte Gabriel. – Azt mondta, a dedikáláson hosszasan beszélgetett Pepperrel, és Pepper olyan benyomást tett rá, mint egy jó útra tért ember – mondta Zack. – Jó útra tért, de honnan? – kérdezte Hope éles hangon. – A tábornok szerint Peppernek meglehetősen hosszú bűnlajstroma van. – Gabriel a közös múltjukban gyökerező gyöngédséggel szemlélte a nővérét. Hope egyre feszültebb és idegesebb lett. – Ha Peppernek olyan hosszú a bűnlajstroma, a rendőrség miért nem vette le az ujjlenyomatát a könyvekről, és egyeztette más igazságügyi szervekkel? Gabriel bólintott. – Igen, ez itt a kérdés. – A tábornokok a szárnysegédjeikkel végeztetnek mindent – mondta Zack. – Miért jött Napier tábornok Pepper lakásához személyesen? Ha olyan finnyás, hogy szét sem akart nézni Pepper lakásában, miért nem hívta ki a rendőrséget és jelentette az esetet? – És amikor fent hagyta a könyvesboltban azokat a papírokat, miért nem a segédjét küldte vissza értük? – kérdezte Hope éles hangon. Zack és Gabriel pillantásokat váltott és bólogattak. Erre nem is gondoltak. Hope szeme ide– oda járt közöttük.

– Ti ketten nem bíztok Napier tábornokban. Úgy gondoljátok, hogy bűnös valamiben. Azt gondoljátok... hogy ő ölte meg a szárnysegédjét. – Hope mély levegőt vett, amint a szerencsétlen helyzet súlyossága elért a tudatáig. – Mit mondtatok neki Pepperről? Zack és Gabriel komor pillantást váltott. Zack azt mondta: – Először annyira hálásak voltunk, hogy egy köztiszteletben álló tábornok hajlandó segíteni, hogy észre sem vettük az ellentmondásokat Napier tábornok történetében. – Elárultuk neki Pepper igazi nevét – ismerte be Gabriel. – Szent ég! – Hope egy üveg vízért tapogatózott. – Ezzel és kormányzati befolyásával kényszerítheti minden állam árvaházát, hogy kiszolgáltassák neki a névjegyzékeiket, és akkor kiderítheti, hogy hol van Pepper. Coldfell padlógázzal száguldott. Zack komoran bólintott. – Jasont Washingtonban hagytuk, hogy beszéljen a rendőrséggel. Felhívtam Griswaldot a Dulles repülőtérről, és közöltem vele, hogy azonnal rá kell bukkannunk Pepperre, máskülönben nem fogjuk életben találni.

Huszonkettő A Dreiss– temető egy napos domboldalon volt, ahol a fű már kora tavasszal kizöldült, és még a nyári hőségben is zöld maradt. Öreg vadalmafák vetettek árnyékot a düledező sírokra. Ez a sírkő új volt, és az írás rajta friss. Patrícia Lois Dreiss. Előző este Pepper elolvasta Mrs. Dreiss összes levelét, kivéve egyet. Most feltűrte a pulóvere ujját, és nem törődve a hűvös nyirkossággal, ami átitatta farmerje térdét, felkapálta a földet a sír körül, és virágokat ültetett bele, amelyek egész nyáron virágoztak. Pepper tudta, hogy Mrs. Dreiss valamiképp élvezni fogja a bőven virágzó rózsaszín, ragyogó narancssárga és citromsárga körömvirágok illatát. Sajnos Pepper nem tudott csak a napsütésre és a föld érintésére összpontosítani. Testét valami egyre fokozódó kellemes érzés, agyát pedig a pánik előszele töltötte el. Azt mondta Dannek és magának is, hogy szexeltek. Ez egy jó kifejezés volt, nem olyan finomkodó, mint a lefeküdtünk egymással, hanem egy határozott, modern szó, ami kifejezte, ami valójában közöttük történt. Dan azonban egy teljesen más kifejezést használt. Szeretkezni. Szeretkeztünk. Pepper megborzongott. Nézte a virágokat, amelyekből egyszerre csak néhányat helyezett a talajba. Hogyan mondhatott ilyet? Arra célzott, hogy egyesülésük során szerelmet váltottak. Dan vajon szereti őt? Nem. Nem szereti. Olyan volt, mint a többi ember Pepper életében, azok, akiket szeretett, azok, akik azt mondták, hogy szeretik őt, akikben megbízott. A legutóbbi lecke még élesen élt az emlékezetében. Megbízott egy íróban, egy tábornokban, valakiben, akire egész Amerika felnézett, és most vadásznak rá a saját ostobasága miatt, mert rábízta magát egyetlen tisztességesnek hitt személyre. Amikor Dannel volt, majdnem teljesen megfeledkezett a rá leselkedő veszélyről. Majdnem. Az agya hátuljában azonban mindig volt valaki, aki a háta mögül felhangzó léptekre vagy lövés zajára figyelt. A sírkőnek beszélt, tudva, hogy Mrs. Dreiss hallgatja valahol. – Köszönöm a leveleket. Nagyon tetszettek. Köszönöm, hogy bízott bennem és abban, hogy egy nap visszatérek. Azt kívánom, bárcsak itt lettem volna, de igaza volt. Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, és most már nem fogok emiatt szomorkodni. Tegnap este Dan többször is bejött az ebédlőbe, mondván, látni akarja, mit csinálok. Szerintem csak arra volt kíváncsi, nem zokogok– e, és talán arra, hogy készítek– e neki valami vacsorát. – Belenyomta az utolsó palántát a földbe. – Nem zokogtam, és a tonhalas szendvics egészen finom volt. Levette kertészkesztyűjét, és leült; hátát nekitámasztotta a naptól felmelegedett sírkőnek, és hosszan szemlélte a völgyet. Látta a völgy kanyarulatában, a távolban legelésző marhákat, és egy cowboyt, aki az úton közeledett. Látta a házat és Dant, aki a pajta felé tartott. Látta Sámsont, de nem hallott semmit, csak a rügyező fák ágai között susogó szellőt, és hirtelen olyan nyugalom árasztotta el a lelkét, amilyet nem érzett... már nagyon régen. Azóta biztosan nem, amióta elejtette azokat a könyveket a föld alatti garázsban.

Elővette a levelet a zsebéből, és ránézett a gyűrött borítékra. Mrs. Dreiss azt kérte, ezt legutoljára olvassa el, annak ellenére, hogy ez tűnt a legrégebbinek a dobozban. Amikor felbontotta, látta miért. Számos különféle színű tinta csíkozta az oldalakat, és a kézírás egyre reszketősebb lett. Mrs. Dreiss különböző időpontokban írta a levelet az elmúlt kilenc év alatt. Drága Pepper, most elkezdem ezt a levelet, és fontos dolgokat fogok beleírni. Ahogy eszembe jut valami, mindig hozzáadom. Benne lesz a teljes bölcsességem. Ne aggódj, nem fog sokáig tartani. Pepper mosolygott. Először is remélem, nem azért szöktél meg, mert attól féltél, hogy csalódást okozol nekem. Végül is egy iskolából ellógott nap, egy karton ellopott sör – ezt vajon hogyan derítette ki Mrs. Dreiss? – és egy hancúrozás Dan Grahammel nem olyan nagy dolgok. Én nagyon sok embernek okoztam csalódást életem során, beleértve az édesanyámat, amikor hozzámentem Mr. Dreisshoz, de ezek az én döntéseim voltak. A te dolgaidban te döntöttél. Legyünk elégedettek velük! Ne felejtsd el, virágokat nevelni és a környék legfinomabb aprósüteményét sütni nem kis eredmény. Pepper hangosan válaszolt. – És mit szól ahhoz, ha segítek létrehozni egy internetes szolgálatot, amelyen keresztül Rita ágytakaróit és a mi növényeinket áruljuk? Sikeressé tehetjük, és ha rossz év lesz a birtokon, szükségem lesz egy kis külön bevételre. A világoskék tinta feketére változott. Ha eddig még nem tetted meg, menj és találd meg a családodat! Egész életedben fájdalomban éltél, mert szükséged van rájuk, és ők nem kerestek téged. Arra sosem gondoltál, hogy talán nekik is szükségük van rád? – Ma este megírom a leveleket – motyogta Pepper. A Hope– nak írandót már meg is fogalmazta magában. De vajon miért nyaggatja mindenki a családjával? Olyanokat mondanak, hogy Szükségük van rád és Mi van, ha betegek? És folyton arra emlékeztetik, hogy meghalhat, mielőtt sikerülne kiderítenie, hol vannak és mi történt velük. Mrs. Dreiss és Dan szerint a neheztelés nem sokat ér, amikor a nagy ismeretlennel áll szemközt. És ami még ennél is rosszabb, Pepper tudta, hogy igazuk van. Az utolsó rész pirossal íródott. Az orvos lent Boisban azt mondta, hogy ha nem műttetem meg magam, szívrohamot kapok és meghalok. Ha vállalom a műtétet, azt a St. Luke– i kórházban fogják elvégezni, aztán jó darabig bent kell maradnom, amíg lábadozom, és végül fogadnom kell magam mellé egy ápolónőt... már ha egyáltalán hazajövök. Egyáltalán nem bízom az orvosokban, nem érnek egy fabatkát sem, és tudom, eszükbe sem jut, hogy egy idős hölgynek mennyire fontos lehet, hogy a saját ágyában haljon meg. Ezért nem egyezem bele a műtétbe, és nem is mondom el senkinek, hogy mit mondott. Egyáltalán nem félek, és sokkal jobb gyorsan meghalni szívrohamban, mint lassan haldokolni sokáig. Pepper letörölte a könnycseppet az arcáról. Tudta, Mrs. Dreiss komolyan gondolta, amit írt. De milyen nehéz, hideg fejjel meghozott döntés volt hosszabb ideig

élni, talán boldogtalanul, vagy hamarabb és hirtelen meghalni azon a helyen, amit szeret. Ne legyen lelkiismeret– furdalásod! Pepper összerezzent, amikor látta, Mrs. Dreiss pontosan tudta, mit fog érezni. Találkozni fogunk, biztos vagyok benne, és nagyon örültem a leveleknek és a virágmagoknak, amiket küldtél. Mrs. Dreiss értékelte volna annak iróniáját, hogy egy neki szánt ajándék, egy könyv, amit Pepper aláíratott Napier tábornokkal, majd elejtett a föld alatti garázsban, üldözte ide a farmra. Üldözte haza. Régen sokat töprengtem, ki fogja örökölni ezt a birtokot, ha én meghalok. Aztán amikor te beléptél az életembe, azonnal tudtam, hogy neked fogom adni, mert te ugyanúgy szereted, ahogy én. Ismerek embereket Diamondban (különösen Russell Graham, az a vén fing), akik azt hiszik, hogy eladásra kerül. Nagy szívességet tennél nekem, ha maradnál, és sokáig szálka lennél a szemében. És talán szálka lennél Dan szemében is? A fiú hazajött a hadseregből, és nagyon mérges. Megsérült, de inkább a lelkében, mint a testében. Segíts neki! Te vagy az, akire szüksége van. Te vagy az, akire mindig is szüksége volt. Pepper az ölébe ejtette a kezét. A levél zörgő hangot adott ki, ami visszhangozta Pepper kétségbeesésének egy részét. – De Mrs. Dreiss, én most nagyon nagy bajban vagyok. Itt van ez a tábornok, aki a nyomomban van, és meg akar ölni. – Pepper nagyot nyelt. – Tíz nap telt el azóta, hogy elküldtem azt az e– mailt Vargas szenátornak. Valakinek azóta már biztosan el kellett olvasnia, és ennek ellenére nem történt semmi. Attól félek, hogy ott hever a többi e– mail között hulladék felirattal. Vagy Napier tábornokot behívatták, ő letagadta az egészet, és hittek neki. A tévében is úgy forgatta a tényeket, hogy teljesen ártatlannak tűnt. A rendőrségnek egy hamis személyről készült rajzot mutatott, aki még csak nem is hasonlított rám. Félrevezeti a rendőrséget, és még nem tartóztatták le, ez biztos. Szeretnék elmenni az FBI– irodába és elmondani nekik az igazat, de attól félek, hogy szólnak Napier tábornoknak, és ő rám keni az egészet. – Pepper nagyot nyelt, majd halkabban folytatta: – Dan szeretné, ha megbíznék benne, de Rita azt mondja, kíméletlen a bűnözőkkel, és amikor arra gondolok, hogy rám néz, és nem hisz nekem, egyszerűen képtelen vagyok rá. Nem merek bízni benne... Jaj istenem, mit tegyek? A válasz tisztán, élesen szólt a fejében. Figyelmeztesd Dant! Körülnézett, arra számítva, hogy meglátja Mrs. Dreisst. Ehelyett azonban ismét a szavakat hallotta. Figyelmeztesd Dant! Ránézett a levélre, amit reszkető kezében fogott. Mrs. Dreiss kért valamit az időn keresztül, és Pepper szerette volna teljesíteni. Pepper kérdezett valamit az űrön keresztül, és választ kapott. Figyelmeztesd Dant! Mrs. Dreissnak igaza van. Félre kell tennie bizalmatlanságát, és beszélni kell Dannek Napier tábornokról. Dan tudni fogja, hogy mit kell tenni, kivel kell kapcsolatba

lépni. Igen, lehetséges, hogy bűnösnek fogja hinni, de ha megbízik benne, azzal nemcsak a saját, de talán a férfi életét is megmentheti. A pajta ellenállhatatlanul vonzotta Pepper pillantását. Dan ott van bent, valamit férfiasat csinál, talán hegeszt vagy kalapál, közben mérges, és sebek vannak a lelkén. Ezt Mrs. Dreiss mondta, és Pepper hitt neki. Életének nagy részét azzal töltötte, hogy helytelen dolgokat csinált, ebben az esetben azonban nem csaphatja be magát; Dan és ő közötte valami olyan kapcsolat van, amit sem az idő, sem a távolság nem tehetett tönkre. Szeretett volna segíteni neki. Szeretett volna vele lenni. Este mindketten a saját ágyukban tértek nyugovóra, mintha az előző buja éjszaka meg sem történt volna. Pepper azonban csak perceket és negyedórákat aludt, mert kísértette mindannak az emléke, amit együtt csináltak, és kínozta a tudat, hogy átmehetne a férfihoz, megkaphatná bármikor, amikor csak akarná... és ő mindig akarta. Olyan közel volt. A szomszéd szobában. Ha felkelt volna és átmegy, a férfi biztosan kitárt karral fogadta volna. Magára húzta volna, és... Pepper leintette magát, mielőtt fantáziája elszabadul. Kezét vadul dübörgő szívére szorította, és próbált ismét levegőt kapni. Olyan volt, mintha kihúzták volna a dugót az üvegből, és a benne lévő bor édes és csábító... és végtelen lett volna. A férfi talán nem fogja örökké kívánni. Holnap talán el fogja hessegetni, mint egy kóbor macskát. Mrs. Dreiss azonban kedvelte Dant, és azt akarta, hogy Pepper is kedvelje. Ez pedig biztosan jelentett valamit. A lágyan elsuttogott üzenet – Figyelmeztesd Dant! – minden bizonnyal többet jelentett egyszerű szavaknál. Odamegy hozzá, és beszél neki Napier tábornokról. Aztán megmondja neki, hogy marad. Azt is megmondja neki, hogy lassítaniuk kell, és vissza kell szerezniük a bizalmat a másikban, különben hamarosan ismét ráfutnak a gyanakvás zátonyára. Aztán... aztán majd meglátják, hogyan alakulnak a dolgok. Felállt, és leseperte a fűszálakat a nadrágjáról. – Igaza van – mondta Mrs. Dreissnak. – Figyelmeztetnem kell, és hagyni, hogy segítsen. Aztán én is segítek neki. – Elmosolyodott. – Akár akarja, akár nem. – Összeszedte kertészszerszámait, és visszaindult a házhoz. A szobájába érve odament a szekrényhez, és elővette azt a világoskék trikót, amit oly sok évvel ezelőtt azért viselt, hogy felizgassa Dan Grahamet. Bevitte a fürdőszobába, és belülről felakasztotta a kilincsre. Levette fejéről a kertészkalapját, megfésülködött, megmosta az arcát és a kezét, majd levette az ingjét és a melltartóját. Belebújt a trikóba és lesimította magán a vékony anyagot... aztán elmosolyodott. Csak beszélni szeretett volna Dannel, de azért egy lány néha tudni szereti, hogy jól néz– e ki, arra az esetre, ha adódik egy lehetőség, mondjuk, egy kicsit illegetni magát. Ismét megigazította a trikóját. Fogta sárgásbarna cowboy– kalapját, és a fejébe nyomta. Ahogy végigsimított a szélén, az anyagnak olyan tapintása volt, mint a bársonynak, és eszébe jutott, milyen félénk és mégis izgatott volt Dan, amikor átadta neki sok– sok évvel ezelőtt. És mint sok– sok évvel ezelőtt, a kalap most is tökéletesen illett a fejére... mint Hamupipőke cipellője.

Azonban nem szabad elfelejtenie, hogy beszélni akar Dannel. Csak beszélni. Nagyon szerette volna minél hamarabb megtalálni Dant, ezért ahogy kifelé tartott a házból, ezt úgy ismételgette magában, mint egy mantrát... és majdnem átesett Hunter Wainwrighton, a cowboyon, akivel az első napon ismerkedett meg, és aki az ablak alatt guggolt, kezében egy csavarhúzóval. A torka elszorult a rémülettől, de azért egy éles sikoly még kiszakadt belőle. – Hölgyem! – A férfi felegyenesedett. – Bocsánat, nem akartam megijeszteni. Azt hittem, nincs itt senki. – Minden rendben. – Pepper a mellkasára fektette a tenyerét. – Tudja, könnyen megijedek. – A legrövidebb pillanatban, a cowboy megpillantása és a sikoltás között, megérintette a helyzet iróniája. Most készült elmondani Dannek az igazat a tábornokról, megbízni benne, ahogyan nagyon régen nem bízott senkiben. Milyen szörnyű lenne, ha meggyilkolnák, mielőtt odaérne hozzá! Oda kell mennie Danhez. Most kell odamennie. Körülnézett. Mrs. Dreiss figyelmeztette. Kezdett kifutni az időből. Hunter azonban levette a kalapját, megmutatva sűrű ezüstszínű haját, és egy megdöbbentő barna vonalat, amely végighúzódott az egész homlokán. – Miss Watson, igaz? Peppernek eszébe jutott az álneve és a története. – Igen, én vagyok. Elutaztam, de lehetőségem nyílt visszajönni, és így visszajöttem. Ügy tűnt, Huntert nem érdekli a történet. Majdnem elbeszélt a lány feje fölött, miközben magyarázott. – Az a dolgom, hogy vigyázzak a házra, és gondoskodjam róla, minden meg legyen javítva. Volt egy kis időm, és gondoltam, körülnézek. – Rendben. Helyes. Nagyon rendes magától, és értékelem az igyekezetét. A férfi összevonta a szemöldökét. – Hölgyem? – Úgy értem... – Nem mondhatta meg, hogy ő örökölte a házat. – Úgy értem, kedves magától, hogy így segít. – Ezért fizetnek. – Igazán elbűvölő ember volt, megnyerő mosolyával, túlzott szerénységével. Tetszett Peppernek, ezért viszonozta a férfi mosolyát, majd a mosoly eltűnt az arcáról, amikor az a pökhendi cowboy, Sonny Midler érkezett a verandára, úgy viselkedve, mintha az övé lenne az egész hely. Sonny ügyet sem vetett Pepperre, mintha csak Huntert látná, így szólt: – Hé, Wainwright, azt hittem, lemész a déli legelőre, és segítesz áthajtani a csordát! Hunter nevetett, egy idősebb férfi engedékenységével egy fiatal, beképzelt cowboyjal szemben. – Munkát kerestem, és itt találtam némi javítanivalót.

– Sosem hallottam, hogy te bármikor is munkát kerestél volna – jegyezte meg Sonny élesen. – Van néhány meglepetés a tarsolyomban, de ha azt akarod, hogy menjek a csordát hajtani, akkor megyek. – Hunter lebaktatott a lépcsőn, és eltűnt a ház sarkánál. Sonny utánanézett. – Kíváncsi vagyok, valójában mit csinált itt. – És maga mit csinál itt? – kérdezte Pepper ingerülten. – Magának nincs munkája? Visszacseppenve a jelenbe, Sonny felvette a micsoda– laza– legény– vagyok szerepét. – Csak jöttem magát megnézni, hölgyem. Megkérdezni, nincs– e szüksége valamire. – Ha szükségem van valamire, majd megoldom! – csattant fel Pepper. – Értem, hölgyem. – A férfi megbökte a kalapját. – Tudom, hogy képes rá. Pepper mély undorral lehunyta a szemét, és mire kinyitotta, a férfi már nem volt sehol. Legalább annyira megijedt, mint amikor meglátta Hunter Wainwrightot. Hol tanult meg Sonny Ilyen halkan mozogni? Talán Dant utánozza? Dühös mordulással a pajta felé indult, és közben azt motyogta: – Tudom, hogy őt utánozza. – Dan az a fajta férfi volt, akit más férfiak szerettek utánozni, abban a reményben, hogy olyanok lesznek, mint ő. Sok szerencsét Sonnynak! A pajta nagy ajtajai az épület mindkét végén szélesre voltak tárva, befogva a szelet, ami keresztülsöpört a völgyön, és amikor Pepper belépett, szalma, friss festék és bőr szagát érezte. Félhomály és meleg volt bent, és a lány elindult megkeresni Dant. A pajta nyitott részében talált rá, a szénapadlás alatt ült, hátát a falnak támasztva. És valami volt a tenyerében. Ahogy Pepper odaért, a férfi felnézett és elmosolyodott. A mosoly váratlan gyengédsége megérintette Pepper szívét, és egy pillanatra mintha földbe gyökerezett volna a lába. – Nem végeztél túl jó munkát a tojáskeresésben – közölte Dan. Amikor rájött, hogy a férfi mit tart a kezében, Pepper mellé térdelt. – Az az öreg tyúk elrejtette a fészkét. A férfi egy törékeny, fehér, ovális tárgyat babusgatott. – Másik három tojást rejtett a hegesztőálarc mögé, és azok is kelnek kifelé. Vén zsivány madár. A tojásban lévő csibe pici csőrével belülről törte a héjat. Pepper megpillantotta az egyik nagy, fekete szemét. Fehér tolla nyirkos volt, és hozzátapadt kicsi testéhez, de szorgalmasan dolgozott a kijutásért.

Pepper elfúló hangon nevetett. – Nem az én hibám. Még azelőtt rejthette el, mielőtt én idejöttem, máskülönben még nem kelnének. A kiscsirke kiütött egy nagy darab tojáshéjat, és belepottyant Dan tenyerébe. Ott gubbasztott, meglepődve szabadságán és a pajta hatalmas világán, amely végeláthatatlan messzeségben magasodott fölé. – Ezt nézd! – csodálta Dan. – Egy teljesen új élet. – Tenyerét köré zárta és fújdogálni kezdte, hogy kicsit felmelegítse. Pepper torka elszorult. A férfi annyira belemerült ebbe a születés rövid percébe, mint még soha semmibe, amit Pepper látott... kivéve talán a szeretkezésüket. Hirtelen olyan forró szerelmet érzett a férfi iránt, ami csaknem ledöntötte a lábáról. Amikor Dan kinyitotta a kezét, a kiscsirke kinyújtotta a lábát és felállt. Csipogott és körülnézett. – Hoppá! – Dan ismét ráborította a tenyerét a csibére. – Nem szeretném, ha azt hinné, hogy én vagyok az anyja. Az öreg tyúk kikaparná a szememet. – Odament a hegesztőálarchoz és lehajolt. A tyúkanyó dühösen rikácsolt, Dan pedig sértetten tiltakozott. – Nem bántottam, csak vissza akarom tenni. Felegyenesedett és várt, amíg a méltatlankodás elhalt. Úgy ragyogott az arca, mint egy büszke apáé. – Az én kis fickóm kelt ki elsőként. – A te kis fickód lehet, hogy lány, mert a lányok mindig előbbre járnak, mint a fiúk, és te most... – Pepper elnevette magát – ...kimondottan érzelgős vagy. – Igen, az vagyok, egy érzelgős alak. – Dan odament a csaphoz, megmosta és megtörölte a kezét. Amikor megfordult, végignézett a lányon. Pillantása elidőzött a hetykén fejébe csapott kalapon, és mintha megváltozott volna az arckifejezése. Valami feszült, érzéki, szenvedélyes jelent meg rajta. – Pepper, te hozzám jöttél – mondta. Pepper döbbenten jött rá, mit gondol Dan. Azt hitte, hogy szexelni jött. Úgy indult a lány felé, mintha a világon a legtermészetesebb dolog lenne, hogy megkeresi. – Nem azért vagyok itt – mondta Pepper, és közben hátrált néhány lépést. A férfi nem állt meg; léptei olyanok voltak, mint egy ragadozóé. – Akkor miért jöttél, drágám? – Nem hitt a lánynak. Vagy nem akart hinni. – Mondani akarok neked valamit. – Pepper hátrálás közben megbotlott, és majdnem átesett a padon. Dan elkapta, mielőtt belebucskázott volna a tiszta szalmakupacba. Karját a dereka alá csúsztatta, levette a fejéről a kalapot, és ledobta a szénára. Ahogy nézte a lány arcát, a nyakát, a dekoltázsát, a férfi szemhéja elnehezült, és arcán megjelent az a csábító hálószoba kifejezés. Anélkül, hogy egyetlen szót szólt volna, a lány tudtára adta kívánságát. A levegő felforrósodott közöttük, megtelt a türelmetlenség és vágy szagával. És Pepper tudta, hogy igaz. Meg tudná gyógyítani a férfit.

Azért, mert szereti. Először azonban teljesen rá kell bíznia magát. A férfi szívére tette a kezét, és így szólt: – Figyelj rám, Dan! El kell mondanom neked az igazságot! És beszélt neki Napier tábornokról, a gyilkosságról, a meneküléséről. Elmondott mindent, ami idehozta. Mindent elmondott, kivéve azt, hogy miért most jött hozzá. Úgy gondolta, ez a komoly, flegmatikus, tárgyilagos férfi nem hinné el, hogy Mrs. Dreiss tanácsot adott neki. Amikor Pepper végül elhallgatott, Dan így szólt: – Maradj itt! Kisietett a pajtából, behelyezte a fülébe a hallgatót, várt, amíg az ezredes felvette a telefont, és azt mondta: – Uram, tudom, hogy mire... pontosabban kire... várnak a terroristák. – Jaffe ezredes rikoltásának hallatán Dan gyorsan kivette füléből a hallgatót, majd visszahelyezte. Mielőtt befejezhette volna a magyarázatot, Jaffe ezredes már hevesen szidalmazta a katonai titkosszolgálatot, amiért mindent eltitkolnak a különleges hadtesttől, mivel maguknak akarnak mindent. Dan hallotta, hogy gombokat nyomogatnak, fülhallgatók recsegnek, majd Jaífe ezredes azt mondta: – Tessék, ott van! Salt Lake Cityben ad interjút, ami egész véletlenül nincs is messze attól a helytől, ahol Schuster most lapul. Az átkozott hiányzó láncszem végig itt volt az orrunk előtt! – Rákiáltott a segédjére: – Állítson rá valakit Napier tábornokra! – Majd visszatért Danhez. – Remélem, ez a dolog nem cseszi el az egész akciót, különben istenemre mondom, valaki nagyon meg fogja bánni. Hadnagy, majd visszahívom! – Jaffe ezredes kilépett a vonalból. Tehát Pepper pillanatnyilag biztonságban van. Dan mosolygott. Biztonságban van, és az övé. Visszament a pajtába, támadás jeleire figyelve, de nem volt semmiféle jel. Pepper a munkapad melletti széken ült, és most felállt. Karcsún és erősen, úgy nézett rá, mintha ő lenne a válasz az imáira, de látszott, kész bármit megtenni, ha szükséges. Ennek a nőnek, ennek a törékeny, zárkózott nőnek sikerült elmenekülnie az Egyesült Államok Hadseregének tábornoka és az egész országot behálózó terrorista besúgók elől. Ez a nő, ez a gyönyörű, méltóságteljes nő megajándékozta a bizalmával, méghozzá oly módon, amit sosem fog elfelejteni. Agya, amely minden mást kirekesztve jó ideje csak a bosszúállás körül forgott, most megszédült ettől a csodától. A szíve pedig, ami szinte megfagyott a borzalom és kegyetlenkedés képeitől és hangjaitól, olvadozott a gyönyörűségtől. Pepper figyelte, félrehajtott fejjel, tágra nyílt szemmel. Nem ő volt a legszebb nő a világon, bár a lelke mélyén tudta, hogy ez az igazság. Számára azonban a sötét, göndör haj, merész szókimondás, a barna szem és tétova bizalom kombinációja maga volt a legkülönlegesebb látvány a világon. Pepper szerette őt. Igaz, még nem mondta ki, de az, hogy elmondta neki a teljes igazságot, semmit sem titkolva el, anélkül, hogy tudta volna, ő mit is tett valójában a hadseregben, és biztos volt benne, valamiképp megmenti... Igen, egészen biztosan szereti őt.

Megfogta a lány mindkét kezét és a tenyerébe zárta. – Azt kívánom, bárcsak hamarabb jöttél volna hozzám. – Nem tudtam... nekem muszáj volt... nem tehettem... – Pepper rámosolygott, azzal a csodálatos mosolyával, amitől mindig jobb kedvre derült, és annyira megkívánta, hogy az már a lehetetlenséggel volt határos. – Előbb ki kellett derítenem néhány dolgot. – Most már mindent értesz? – Igen, azt hiszem. – A lány mosolya egyre ragyogóbbá vált, míg végül a férfi már úgy érezte, megvakul, majd lassan elhalványult. – Igen, tudom. Dan megcsókolta minden ujját. A lány keze egy kertész keze volt. Hüvelykujján bőrkeményedés volt az ültetőlapát használatától. Körmei rövidek voltak, a bőr a körömágy fölött szakadozott. A tenyerén, az ujjai alatt is bőrkeményedések sorakoztak, és szorítása erős volt a férfi kezén. – Most mit fogunk tenni? – kérdezte Pepper. Dan katona volt. Ismerte a tényeket, mérlegelte a lehetőségeket. Legalább két órával a terroristák érkezése előtt figyelmeztetést fog kapni. Olyan felkészült volt, amilyen csak lehetett, és ez így volt már hetek óta. Továbbá ismerte a közelgő harc túlélési esélyeit, és annak fontosságát, hogy minden percet kihasználjanak. – Azt kérdezed, mit fogunk tenni? – A férfi vigyorgott. – Nos, két dolgot tehetünk. Várhatunk és szeretkezhetünk.

Huszonhárom – Micsoda? Most? Megőrültél? Pepper válaszokat várt, de a férfi átölelte a derekát, lehajolt hozzá, és megcsókolta. Ez is egyike volt azoknak a mély, átható csókoknak, amelyek elvették a lány lélegzetét, megtörték elszántságát, és rávették, hogy azt akarja, amit a férfi. Pepper azonban most kétségbeesett és zavarodott volt, így kiszakította magát Dan öleléséből, és elhúzódott tőle. – Lehet, hogy Napier tábornok már a közelben van. A férfi sötétbarna szeme izzott. – Még nem. – Honnan tudod? – Telefonáltam. Dan boldognak látszott. Pepper nem értette; elmondta neki, hogy veszélyben vannak, erre ő boldogan mosolyog. A telefonra nézett, majd vissza a férfira. – Miről beszélsz? – Nem tudod az igazat. Diamondban senki sem tudja. Engem azonban valójában nem szereltek le a hadseregtől. Még mindig az állományban vagyok. Különleges hadtest. – Jókedvűnek és felszabadultnak látszott, miközben felrobbantotta a bombát. Napier tábornok fenyegetése minden mozdulat, minden gondolat fölött ott lebegett, de Pepper ezt még valamiképp elviselte. Ez egy olyan veszély volt, amelynek csaknem két hete élt az árnyékában. Dan kijelentése azonban halálra rémítette. – Micsoda? Még most is a hadseregben szolgálsz? Nem. – Biztosan téved. – De hiszen megsebesültél. Leszereltek. – Ebben az esetben egy kicsit többről van szó. A lány körmei belemélyedtek a férfi vállába. – Hogy érted azt, hogy „Egy kicsit többről van szó"? A férfi továbbra is lassú, érzéki mozdulatokkal simogatta a hátát, mintha azzal feledtethetné vele, hogy... még mindig a hadseregben szolgál. Méghozzá annak is a legveszélyesebb alakulatában. – Pillanatnyilag csak annyit mondhatok, hogy biztonságban vagy velem... legalábbis egy ideig. Pepper körülnézett a pajtában, és olyan dolgokat látott, amiket eddig észre sem vett. Az ajtó fölött lógó puska közönséges puskának tűnt, de a munkapad egyik zugából egy pisztoly markolata látszott ki. Amíg Danre várt, észrevette, hogy a munkapad maga nagyon nehéznek tűnik. Most jött rá, elég nehéz, hogy felfogjon egy golyót, és a sötétzöld védőmellény, ami a falon lógott, nem más, mint egy golyóálló mellény. Dan nem viccelt. Tényleg... tényleg a hadseregben szolgál. Kissé kábultan hallotta a férfi szavait.

– Egy órán belül minden megváltozhat. És minden meg is fog változni. El kell küldenem téged egy biztonságos helyre, ezért használjuk ki a pillanatot! Élvezzük az életet! Hadd mutassam meg, hogyan! – Ismét határozott volt, csábító. Mint mindig. Semmi sem volt rendben. Minden, amit ismert, megváltozott. Pepper gondolatai vadul kavarogtak a szerelem, az aggódás, a fájdalom és a veszély zűrzavarában. – Hová mész? Mi vagy ki fog segíteni, hogy biztonságban legyél? Ugye most nem vagy szolgálatban? Dan, kezét a lány derekán tartva, óvatosan egy fából készüli álláshoz tolta, olyan elegánsan vezetve, mint egy táncos, de nem válaszolt. Pepper azt hitte, azzal, hogy elmondja a férfinak az igazságot, mindkettőjüket megmenti. Azt hitte, elmennek a rendőrségre, az FBI– hoz, valahová, ahol biztonságban lesznek. Ehelyett Dan bevallotta, hogy még mindig a hadseregnél szolgál, ahol kétszer majdnem meghalt! Meghalhat ma, holnap, vagy egy éven belül. A lány a férfi mellkasának nyomta a tenyerét. A saját szíve vadul dobogott a félelem és izgalom, aggodalom és kétségbeesés között vergődve. – Most nem szeretkezhetünk. A baj az volt, hogy a férfi ügyet sem vetett Pepper szavaira, inkább a testére figyelt. – Megbízol bennem? – Igen, de... – Akkor bízzál bennem teljes szíveddel! – A férfi olyan furcsa volt, diadalmas, izgatott, és úgy érintette, mintha az idő többé nem nyújtózna előttük végeláthatatlan hosszúságban. Mintha elhalaszthatnák a halált a szenvedély egyszerű aktusával. A férfi sötét szeme csillogott az izgalomtól. – Vigyázok rád. Szeretkezzünk úgy, mintha sosem jönne el a holnap! – Én nem ezt akarom. Azt akarom, hogy te is biztonságban legyél. – Emiatt ne aggódj! – Elhessegette a lány aggodalmát, mintha annak nem lenne semmi jelentősége. Fejét a mellkasára húzta, és arcát ráfektette Pepper hajára. Ügy tűnt, ő a legfontosabb személy számára a világon, akit mindenki más fölé helyez. – Összeházasodunk. – Tessék? – Ha Dan nem tartotta volna, Pepper biztosan összeesik. – Tessék? – Rosszul fogalmaztam. – Nem engedte el a lányt. Nem ereszkedett fél térdre. Hangja továbbra is parancsoló volt, de most már kérdezett. – Hozzám jössz feleségül? Mintha ez változtatna valamit! – Miért? – Mert szeretsz engem. Szeretsz engem. – Megcsókolta Popper feje búbját. – Talán nem? Pepper arcát Dan mellkasába temette. Néhány perce döbbent csak rá, hogy szereti a férfit, és maga sem volt tisztában azzal, hogy ez mit jelent. És Dan már tudja? Hogyan jöhetett rá ilyen hamar? Vagy talán mindenki számára nyilvánvaló volt, kivéve saját magát?

Dan gyengéden simogatta Pepper hátát. – Mi ketten egy pár vagyunk. Össze kell házasodnunk. – Én sosem mondtam ilyet! – Feleségül menni hozzá? Amikor régen Diamondban élt, Dan egy vad fiú volt, és ő sosem akarta megszelídíteni. Amióta visszajött, a Napier tábornok által jelentett veszélyre összpontosított, ráadásul itt volt Dan, akinek állandó jelenléte a szenvedély és az ígéret sokkal közvetlenebb veszélyével fenyegette. Belenézett a férfi arcába, és szavai alig voltak többek egy sóhajnál. – A házasság meg sem fordult a fejemben. – Milyen hízelgő! – A hangja azonban olyan volt, mintha magát, és továbbra is magabiztosnak látszott. Kigombolta a lány trikó előbukkant, Dan mély torokhangon felnyögött. – így jössz akarsz mondani nekem? Gondolj bele! Együtt alszunk minden egymás karjában ébredünk föl.

mindjárt elnevetné ingjét. Ahogy a kék hozzám, és nemet éjjel és reggelente

– Örökké. – Pepper nem értette a fogalmat. Dan azonban érteni látszott. – Pontosan. Örökké. Házasság. Állandóság. Sosem mert úgy gondolni a férfira, mint örökre a sajátjára. Élete során az embereknek sikerült nem szeretni Pepper Prescottot. Talán azt akarja mondani, hogy ő szereti? Nem, nem szereti. Azt mondta, ők ketten egy pár. A szex jó volt. Lehet, azt képzeli, hogy örökre kívánni fogja őt. Az azonban mit ér? Kevés. Szereti a férfit. Milyen ostoba volt, amikor azt hitte, hogy a szerelem mindent elrendez. A szerelem eddig csak fájdalmat okozott neki. – Azt hiszed, csak azért, mert kívánlak, már minden rendben van? – Drágám, a házasság nem fáj. – A férfi végigfuttatta ujja hegyét a halványkék trikó szegélyén. Pepper gondosan megválogatta a szavakat, amelyek próbára teszik a férfit. – Ha nem egyeztem volna bele a szexbe... – Szeretkezésbe – javította ki a férfi, és lágyan simogatta a vékony anyagon keresztül. – Szóval, ha azon az éjszakán nem egyeztem volna bele a szeretkezésbe, akkor is feleségül akarnál venni? – Hazudj! sürgette a férfit némán. Kérlek, kérlek, hazudj! Dan nevetett, és a hang dübörgött a mellkasában. – Talán nem jutott volna eszembe, hogy most kérjem meg a kezed – ismerte be. Ostoba alak. Megmondta az igazat. Nos, akkor ő is megmondhatja az igazat. – Köszönöm az ajánlatot, de nem. A mosoly lehervadt a férfi arcáról. A sebhely fehéren világított barna bőrén. – Szerintem pedig hozzám fogsz jönni.

Pepper lassan, fokozatosan kibontakozott a férfi öleléséből. – Miért? – Mert egy pap lánya vagy, és tudod, mi helyes és mi helytelen. És mert nem csinálhatjuk ezt – kihúzta a lány ingjét farmerje derekából – anélkül, hogy ezt akarnánk – azzal felhúzta a trikóját. A férfi szemhéja félárbocra ereszkedett, ahogy a lány mellét bámulta, majd hüvelykujjával körülsimította az egyik mellbimbót. – Nagyon szép – suttogta. – Mint egy friss, hamvas őszibarack. – Fejezd be a gyümölcshöz hasonló mellem bámulását, és hallgass ide! Ne... – Amikor azonban a férfi lehajolt és száját rátapasztotta a mellbimbójára, fejét a deszkának feszítette, és elfojtott egy kis nyüszítő hangot. Majd amikor a férfi ismét a szemébe nézett, azt mondta: – Figyelek rád. Nem tudok nem figyelni rád. Gyere hozzám feleségül, mert nekünk együtt kell lennünk! Pepper attól félt, hogy Dannek igaza van. Valóban együtt kell lenniük. Elég volt, ha ránézett a férfira, ha rá gondolt, és a teste már készülődött. Mellei sajogtak a vágytól; azt szerette volna, ha a férfi felváltva szívja őket. A hasában várakozón megfeszültek az izmok, és a lába köze síkossá vált. Amikor a férfi lehúzta a nadrágja cipzárját, nem állította meg. A szavak azonban a szívéből jöttek. – A szex veled olyan heves, olyan fontos, olyan földrengető... – Ó, igen! – A férfi levette a lány cipőjét, nadrágját lecsúsztatta a bokájára. – Vedd le, tündérem! Pepper kilépett mindenből. – Abba kellene hagynunk, mielőtt a bűneim mind a fejemre zúdulnak. – Amikor a férfi felállt, Pepper a két tenyerébe fogta az arcát. – És téged is féltelek. – Szíve legmélyéből beszélt. – Mi lesz, ha meghalsz? A férfi mosolyától a lány szíve, a térde, az egész lénye elolvadt. – Most nem halok meg. Most... szeretkezzünk még egyszer! Ma. Most. Napier tábornok. A hadsereg. Házasság. Katasztrófák különféle kombinációi kavarogtak Pepper fejében, ugyanakkor a vágy és a halálfélelem beleegyezésre sürgette. A férfi szemének ragyogása finoman melengette, akár akarta, akár nem. – Ez az utolsó alkalom – suttogta a férfi hogy szeretkezünk, mielőtt szétküldenénk az esküvői meghívókat. – Nem. – Pepper megrázta a fejét. Dan folytatta, mintha a lány meg sem szólalt volna. – Ezért aztán élvezzük! Most fogd meg a kötelet! A lány balra nézett, és egy tekercs kötelet látott egy vaskampón lógni. Vajon mit tervez a férfi? Dan nem magyarázkodott. Ehelyett megfogta a lány kezét, felemelte a kötélhez, és megvárta, amíg megfogja. – Most a másikat is! – A másik oldalon is lógott egy ugyanolyan tekercs; Pepper azt is megfogta. Ki volt feszítve a falra, az ingje nyitva lógott, a trikója felhúzva. A farmerjét messzire elrúgta, és úgy nézhet ki, gondolta, mint egy megbecstelenített nő egy régi,

vacak filmben. A megbecstelenített nők azonban sosem élvezték megbecstelenítőjük arckifejezését annyira, mint ő élvezte Danét. A férfi arca kipirult, és szeme vadul lángolt. Letérdelt a lány lábai közé. A lány rémülten megpróbálta összeszorítani a lábát, de a férfi a combjai közé csúsztatta a kezét, és gyengéden megnyitotta a lányt pillantása előtt. Ujja szinte még meg sem érintette, amikor a lány testét már vad, érzéki borzongás járta át, ami még többet ígért. – Elhiszed, hogy megmentelek? Hiszel nekem? A lány alig tudott megszólalni. – Igen. Igen. A férfi felnézett térdelő helyzetéből, és a lány valami veszélyes szikrát látott sötét szemében. – Akkor azt is tudod, hogy mindig elérem, amit akarok. A lány ujjai görcsösen ráfeszültek a kötélre. Hogy mondhat ilyet? Mit akart ezzel mondani? Fenyegeti a házassággal? Ekkor a férfi lehajtotta a fejét, és megízlelte a lányt, hirtelen minden más gondolatot kitörölve a fejéből. A lány szűkölt, miközben a férfi nyelve az extázis ígéretével izgatta. Lehelete, ha lehet, még jobban felforrósította, készítve a pillanatra... a pillanatra... – Ó, Dan! Kérlek, Dan! – A lány feje lekonyult. Próbált állva maradni, és olyan erősen szorította a kötelet, hogy a fonat mélyen belenyomódott a tenyerébe. A férfi a szájába vette és szívta, teljesen körülfogva az érzékeny húst, és olyan finoman kóstolgatta, hogy a lány az édes őrület határán vergődött. Megborzongott. Levegő után kapkodott. Mintha élvezetet találna a lány nyögéseiben és hördülései– ben, csípőjének mozgásában, a férfi beljebb mozdult, nyelvével behatolva a lányba. Aztán ki, majd ismét be. Közösülést imitált, de ez nem volt olyan jó. Nem volt olyan mély. Nem volt olyan nagy. A férfi egyre gyorsabban mozgott, és a lány többet akart. Többet belőle. Az egészet. Úgy érezte, ha nem kapja meg azonnal, megőrül. – Kérlek, Dan, kérlek, szükségem van rád! Azt akarom, hogy tégy a magadévá! A férfi egyetlen laza, hosszú mozdulattal felállt. Nekidőlt a lánynak, tovább izgatva az erejével. Még sosem látszott ilyen magasnak, ilyen erősnek. Az ingje be volt gombolva, és a lány mintha valami szíjat érzett volna alatta... talán egy pisztolytok? Szent ég, Dannél fegyver van? Aztán a férfi érdes keze végigsimított a lány karján, csípője követelőzve nekifeszült, és a lány elfelejtett minden veszélyt és feszültséget, mivel időközben a férfi valamiképp megszabadult a csizmájától és a nadrágjától. Csupasz hímvesszője nekinyomódott a lány hasának, és ő a melegét a belsejében akarta érezni. A lány tudta, hogy a férfi benne akar lenni. Elhaló hangon felnyögött. – Kérlek, Dan! A férfi a lába közé csúsztatta a kezét, megfogta a fenekét, és felemelte. Nekitámasztotta a lányt a deszkafalnak, és könyökével szélesre tárta a térdét. A lány ki volt feszítve és nyitva, amennyire csak lehetett.

– Ez az! – A férfi szeme elégedetten csillogott, amikor lenézett a lányra. Kettőjükre. – így akarlak. A lány a férfira meredt, és váratlan pánik kerítette hatalmába saját sebezhetősége miatt. A férfi természetesen észrevette. A lány arra gondolt, hogy talán azért feszítette így ki, hogy azt mondhassa: Bízz bennem! Nem okozok neked fájdalmat. A rémület azonban nem múlt el teljesen, ahogy közeledett a férfi. A lány érezte pénisze érintését, ahogy a bejáratot kereste, majd mikor megtalálta, fölfelé nyomult. A férfi hatalmasnak tűnt; a lány nyöszörgött és ficánkolt, de síkos volt a férfi szájától és a saját vágyától, és a férfi csak nyomult belé megállíthatatlanul. Birtokba vette, magáévá tette. Végül teljesen benne volt, egész testével nekidőlt a lánynak, egy helyben tartva. Ahogy vette a levegőt, mellkasán a szőrzet finoman csiklandozta a lány mellbimbóit. Ingjének anyaga beleakadt a durva deszkába a háta mögött. A férfi két kézzel fogta a fenekét, a lány pedig várakozón kinyújtott karral markolta a kötelet. És a férfi lenézett rá, szőke haja a homlokába hullott, szeméből sütött az érzékiség, amely arra késztette, hogy újra és újra birtokba vegye a lányt, minden módon és minden helyen, amíg minden, amit csinál, és minden hely, ahová megy, az ő illatát és az ő emlékét árasztja. Fogva tartotta a lány pillantását, és megfeszítette a csípőjét. A mozdulat alig néhány centiméternyit húzta hátra. Aztán visszanyomta. Ki... be... Ki... be... Rövid, lassú lökések, amelyek egészen a méhéig kitöltötték a lányt. Minden egyes lökéssel nekinyomódott a lány medencéjének, milliónyi idegszálat izgatva, ami csak azért volt lehetséges, mert ennyire szét voltak tárva a lábai. Ugyanakkor fogva tartotta a tekintetével, többet követelve a lánytól, mint amennyit adni tudott. Hangok törtek fel a lány torkából, rövid kiáltások és sikolyok. – Fájdalmat okozok neked? – kérdezte mély hangon, amely túl sok évig kísértette álmaiban. A lány képtelen volt legyűrni a szenvedélyt, hogy válaszolhasson. A férfi azonban megállt, és megismételte a kérdést. – Fájdalmat okozok neked? A lány tudta, hogy addig nem fogja folytatni, amíg meg nem nyugtatja. Nagy nehezen megnedvesítette az ajkát. – Nem. – Jaj, dehogy! Dehogy okoz fájdalmat. Azt sem tudta, mit csinál a férfi, de az a valami olyan sötét volt, és mély, és olyan intim, hogy a lány azzal a tudattal küzdött, hogy neki semmi beleszólása a dolgokba. A férfi uralkodik fölötte. Bármit tesz, ő hagyja. Mert... mert... Behunyta a szemét a férfi mindentudó pillantása előtt. Azért engedett meg a férfinak mindent, mert ezek a dolgok örömet okoztak neki. Nem azért, mert a férfi megkérte. Nem azért, mert ők ketten lelki társak voltak, akik túl sokáig távol voltak egymástól. Nem azért, mert mindenki másnál jobban tudta, hogy az élet rövid, és azzal együtt élvezni kell, akit szeretünk. Nem ezekért az okokért akarta. Nem ezekért az okokért szerette. Pillanatnyilag azonban kizárólag szerelmet érzett. A szerelem kiűzte belőle a félelmet. A szerelem eluralkodott egész lényén. A férfi ismét mozogni kezdett, mélyen a lányban, és egyre csak csinálta és csinálta. A lány érezte Dant testének minden egyes sejtjében. A férfi addig fokozta benne az izgalmat, míg lázas türelmetlenség nem kerítette hatalmába. Ő is mozogni

akart, de nem volt elég hely a férfi és a fal között. Megpróbálta felemelni magát, de a férfi túl erősen fogta. Kezdte hatalmába keríteni a feltartóztathatatlan vágy. Mellbimbói megkeményedtek, majdnem fájtak. A szíve vadul vert. Kis sikollyal elmerült a kéjben, nekifeszült a férfinak, csípőjével valósággal rátapadt, próbálva magába nyelni a vakító gyönyör utolsó morzsáját is. Teste belsejében az izmai rátapadtak a férfira, minden egyes összehúzódás erősebb volt, mint az előző, míg a vágy, amit a férfi fokozatosan felépített, egy csodálatos, ragyogó kitörésben talált feloldozást. És a férfi... miután a lány teste követelt, és az övé megadta neki, amit követelt... lehunyta a szemét. Torkából mély, hörgő hang tört fel, a szenvedés és az eufória szívből jövő keveréke. Teljes erőből felnyársalta a lányt, majd elárasztotta ondójával, és a lány, bár tudta, hogy akár teherbe is eshet tőle, élvezte. A csúcs utolsó lökéseiben a férfi a vad elégedettség arckifejezését viselte. Homlokát nekitámasztotta a lányénak, előre– hátra mozgatta, majd kinyíló szeme elkapta a lány pillantását, mielőtt az másfelé nézhetett volna. Arcán nyoma sem volt mosolynak, elszánt arckifejezése mintha azt akarta volna kifejezni, hogy ő egy hódító, aki diadalt érez győzelme fölött. Szerető volt, akit megőrjített a szenvedély. És a lány most először volt teljes mértékben elégedett sebezhetőségével. Minden centiméterét elfogadta a férfinak, engedélyt adott neki kiélvezni a testét. És a férfi ki is élvezte teljesen. Szent ég, de még mennyire! Minden alkalommal, amikor szeretkeztek, egyre jobb, egyre erősebb volt, és minden alkalom egyre szorosabbra fűzte őket egymáshoz. Még mindig szaggatottan szedte a levegőt, és néha csuklott egy kicsit. Az ajtón besurranó szél megsimogatta az arcát. A madarak hangosan csipogtak, amint ki– be repkedtek a pajta nyitott ablakán. A világ nem állt meg, de Pepper számára egy percre teljesen leszűkült egy férfira és egy nőre. Pepperre és Danre. – Engedd el a kötelet, drágám! – A férfi a hajába beszélt. – Drágám, engedd el a kötelet, és kapaszkodj belém! Könnyebb volt mondani, mint megtenni. A lány olyan erősen szorította a köteleket, hogy ujjai teljesen elgémberedtek. Lassan, fokozatosan lefejtette ujjait, leengedte a karját, a férfi vállára tette, fejét mellkasára fektette. Hallotta a férfi halk nevetésének dübörgő hangját. Nekinyomta a lányt a falnak, és két kezét a dereka köré csúsztatta. – Fond körém a lábadat! – amikor Pepper nem mozdult, hozzátette: – Hacsak nem akarsz sétálni. A lány kimerült nyögéssel engedelmeskedett. Dan felemelte, és odavitte a szénapadlás alatt felhalmozott szénakupachoz. Letérdelt, majd a lányt is leengedte, míg a széna ropogni nem kezdett körülötte. Ahogy a háta leért, az illat elborította, majd amint Dan ráereszkedett, férfias illata elnyomta a pajta szagát, felidézve a lányban a jó szex és a kifejezhetetlen gyengédség emlékét. Élvezte magán a férfi súlyát, testében pedig a teljes hosszát. A széna azonban szúrta a csupasz bőrét. Összerándult.

– Viszketek a szénától. A férfi felemelte a fejét, ránézett a lányra, és azt mondta: – Nos, én is szeretlek. A szavak úgy érték, mint az áramütés. Talán gúnyolódik? Mindegy. Nem volt joga ilyet mondani neki. Egyáltalán nem volt joga. Ez nem vicc. A férfi úgy fordult, hogy a lány legyen fölül, védve a szénától, majd leseperte a hátát, mintha semmi sem történt volna. Valami azért mégis történt. Eszébe juttatta, miért jött ide, és mit mondott a férfi. Feleségül kérte, hogy örökre együtt legyenek. A valóság, ami egy ideig pórázon volt tartva, most visszatért, még dühösebben, mint korábban. Az csak egy dolog volt, ma szeretni a férfit. Vele lenni egy ideig. De a házasság... az azt jelenti, hogy örökké, és ő nem mert szeretni egy embert annyira, hogy a halálába belehaljon, hogy szerelmének hiánya iszonyú szakadékot hasítson a lelkében. Vagy már most is túl késő? El kell szakadnia tőle. Felkönyökölt, és reszkető ujjakkal gombolgatni kezdte az ingjét, majd elhúzódott a férfitól. Ahogy a férfi kicsusszant a testéből, egy pillanatra megfordult vele a világ, kisebb extázist élt át... ebből tudta, milyen könnyen elcsábulna ismét. Legalábbis egy ideig. És ha elhagyja, meg fog halni a férfi? Lázasan kutatott a bugyija után, amire végül farmerje egyik szárában talált rá. Ez volt az utolsó alkalom, amikor szeretkeztek? Minden idegszála menekülésre sürgette. Minden, kivéve azt a kis vékony hangot a fejében, ami azt ismételgette, hogy igenis akarja a férfit, akármik legyenek is a feltételek. Felrántotta a bugyiját és a nadrágját, majd amikor megfordult, a férfi ott feküdt a szénában kinyújtózva, deréktól lefelé meztelenül. Lába hosszú volt, sötét és finoman szőrös. Pénisze az egyik combján pihent; petyhüdtnek és ártalmatlannak tűnt, mint Superman, amikor illedelmes riporternek álcázta magát. Dan a feje alá tette a két karját. Arcán rejtélyes kifejezéssel figyelte a lányt, és várt. – Pepper, nem tetszik, ahogyan viselkedsz. Mondd, hozzám jössz feleségül? Vagy megint elmenekülsz?

Boston, Massachusetts Huszonnégy Gabriel fel– alá járkált Zack dolgozószobájának keleti mintájú szőnyegén. Zack eközben segített Hope– nak leülni a legkényelmesebb székbe, majd az asszony lába alá tolt egy puffot, és a kezébe adott egy kis üveg ásványvizet. Hope undorodva pillantott a vízre. – Ha valamikor, most meginnék egy koktélt, de nem szabad. – Dühösen lecsavarta a kupakot, kortyolt egyet, és Zackhez fordult. Szemében vad, védelmező fény lobogott. – Na, mi a helyzet? Zack elégedetten vigyorgott. – Jason Urbanónak bejött. Kikérdezte Pepper ügyfeleit, próbálva kideríteni, hová bújhatott a húgod. Találkozott Vargas szenátorral Arizonából, aki némi nyomás hatására beismerte, hogy kapott egy e– mailt Jackie Portertől, a tájkertészétől, egy denveri internet– kávéházból, amelyben szárnysegédje meggyilkolásával és terroristákkal való együttműködéssel vádolta meg Napier tábornokot. Hope kiegyenesedett. – Értesítette a kormányt? A két férfi pillantásokat váltott, majd Gabriel azt mondta: – Biztosította Jasont, hogy megtette, de távolról sem volt olyan készséges azzal kapcsolatban, hogy a kormány milyen lépéseket fog tenni. Hope arca lángolt az izgalomtól. – Miért? Zack megfogta az asszony kezét, és a saját két tenyerébe fogta. – Gondolkozz, drágám! Ez egyértelműen nemzetbiztonsági ügy. – Zack, neked vannak kapcsolataid. Derítsd ki, mit csinálnak! – Felvettem velük a kapcsolatot – mondta a férfi türelmesen. – Elmagyaráztam, Pepper kicsoda is valójában. Nem sok mindent mondtak... az ilyen alakok sosem mondanak sok mindent, és bár a terroristás dolgot nem ismerték el, azt bevallották, hogy legalább annyira szeretnék megtalálni Peppert, mint mi. Hope arcából kifutott a vér. – És Napier tábornok holtan akarja Peppert, ezért nem mondhatja el a rendőrségnek, mi történt valójában. Miért nem találtuk meg hamarabb? Én miért nem... Gabriel közbeszólt, mielőtt Hope elkezdhette volna hibáztatni magát. – Mert Pepper nem akarta, hogy megtaláljuk. Ez elterelte Hope figyelmét. – Micsoda? Miért? – Utált papgyerek lenni. Utálta, hogy az emberek elvárták tőle, hogy mintagyerek legyen, ezért mindent megtett, hogy rossz példa legyen.

– Tudom. – Hope nyolc évvel idősebb volt Peppernél. – Mama mindig azt mondta, hogy ő a mi vadócunk. Gabriel folytatta: – Amikor apa és anya meghalt, emlékszel, hogy a gyülekezeti tagok azt mondták, Pepper utálatos gyerek, és senki nem fogja örökbe fogadni? Zack ezt még sosem hallotta. – A szemetek! Hogy lehet ilyet mondani egy nyolcéves gyerekre? Gabriel sötéten bólintott. – A gyülekezeti tanács tagjainak meggyőződése volt, hogy apa és anya lopták el azt a pénzt. Nem is kerestek másik vádlottat. Minket, gyerekeket, úgy szétszórtak, mint a szemetet. – Peppert nagyon felzaklatta, amikor elvitték Caitlint, amikor pedig érte jöttek, sikoltozott és mindenféle szörnyűségeket kiabált. – Hope ökölbe szorította a kezét a hasán. – És én segítettem nekik. Azt mondtam, ez csak egy rövid időre szól. – Én is azt mondtam. Két ember volt a világon, akit szeretett, és mi mindketten hazudtunk neki. Ahogy Hope ráébredt az igazságra, könnyek csorogtak végig az arcán. – Nem akarja, hogy megtaláljuk. Úgy érzi, magára hagytuk. – Kösz, ez sokat segített – motyogta Zack gúnyosan Gabrielnek. Hope foteljének a karfáján ült, és miközben az asszony nyakát masszírozta, hangosan azt mondta: – De megtaláljuk, és kényszerítjük rá, hogy meghallgasson minket. Gabriel egy doboz Kleenex zsebkendőt nyújtott a nővérének. – A legrosszabb, ami történhet, hogy megmentjük az életét. – A legrosszabb, ami történhet, ha nem mentjük meg. – Hope letörölte a könnyeket az arcáról. – És most mit tegyünk? Zack felvette a házitelefont, és Griswaldot hívta. – Hogy megy a dolog? Le tud jönni? – Griswald izgatott karattyolása miatt Zack eltartotta fülétől a telefont. Letette a kagylót, majd így szólt: – Helyes. Örülök, hogy működött. Gabriel lassan felemelkedett. – Mi az? – kérdezte Hope. – Mi működött? – Jó hír – biztosította Zack. – Várjuk meg Griswaldot, majd ő... – Mi működött? – kérdezte Hope fenyegető hangon. Mielőtt Zack megnyugtathatta volna, léptek zaját hallották a hall keményfa padlóján. Griswald robbant be az ajtón, zakója csak félig volt rajta, mellénye nem volt begombolva. Sok éve dolgozott Zacknek, de a férfi még sosem látta ilyen állapotban az inasát. Hope a padlóra mutatott maga előtt. – Hallgatom!

Griswald lesimított néhány repkedő hajszálat a fején. – Nemrég Mr. Givens telefonált Washingtonból, és azt mondta, neki van egy ötlete. Hope szúrós tekintetét Zackre fordította. – Eszembe jutott – magyarázta Zack hogy téged Bostonba küldtek, a lehető legmesszebb Hobarttól. És mivel a bűnös banda minél jobban szét akarta szórni a családot, gondoltam, esetleg Peppert a másik irányba küldték. Griswald visszavette a szót. – Elkezdtem nyomozni Miss Pepper után a nyilvános iskolai jegyzékekben Seattle– ben, Washingtonban és a környékén. Hope olyan erősen szorította Zack kezét, hogy a férfi ujjai teljesen összeragadtak. – Megtalálta? – kérdezte. Griswald egy darab papírt húzott elő a belső zsebéből. – Pepper Prescott, nyolcéves, állami gondozott, először tizenhét évvel ezelőtt bukkant fel Seattle– ben, mindenféle korábbi feljegyzés nélkül. Egy árvaházba helyezték. A gyermek részéről nagyfokú agresszivitás volt tapasztalható, így áthelyezték egy másik otthonba. Itt hisztériás rohamokat produkált. Ekkor áthelyezték a Washington állambeli Bellinghambe. Ez sem jött be, mert... Hope félig felemelkedett a foteljében. – Térjen a lényegre! – szólt az inasra Zack. – Igen, uram. – Griswald tovább olvasott. – Tizenhat éves korában egy kis városba, Diamondba helyezték, Idaho államban. Egy Mrs. Patrícia Dreiss nevű hölggyel élt csaknem egy évig. Ez volt a leghosszabb idő, amit egy helyen eltöltött. Innen megszökött, és eltűnt szem elől. – Az inas átnyújtotta Hope– nak a papírlapot. – Uram, ha embereket küldene az árvaházakba, egész biztos rátalálnánk valami nyomra vagy utalásra a jelenlegi tartózkodási helyét illetően. De még akár magát Miss Peppert is megtalálhatjuk. Hope odaadta Zacknek a papírt. – Ti ketten utazzatok Diamondba! Zack továbbadta a papírt Gabrielnek. – Gabriel megy Diamondba! Menj a céges repülővel, Gabriel! – Zack, azt akarom, hogy te is menj! – mondta Hope. Gabriel a papírra nézett. – Idaho. Hol van Idaho? – Nyugaton, uram – válaszolta Griswald. – Zack! – Hope megpróbált egyedül kikecmeregni a kényelmesen párnázott fotelből; kevés sikerrel. – Te is menj! Gabriel és Griswald tapintatosan elhagyta a szobát, otthagyva Zacket, hogy szembenézzen Hope haragjával. A férfi a fejét csóválta.

– Egy napra hajlandó vagyok elmenni, mivel tudom, hogy estére visszaérek hozzád. Azonban, drágám, nem érdekel, mit mondasz vagy hogyan sírsz, hogyan dühöngsz. Nem megyek sehová. Itthon maradok a feleségemmel, aki hamarosan szülni fog.

Huszonöt Házasságot ígért Peppernek. Spontán ajánlata még őt magát is meglepte. Azonban ha ő meglepett volt, Peppert valósággal sokkolta a dolog. És még mindig nem tért magához, ha merev, fájdalmas arckifejezése egyáltalán jelentett valamit. Keze megállt nadrágja gombján; szemében a remény és kétségbeesés keverékével nézett a férfira, ami elárulta, hogy szereti... és utálja szeretni. – A házasság értelmes dolog – mutatott rá. Valóban az volt. Vágyott a lány után; szüksége volt rá, hogy minden lehetséges módon jogot formáljon rá, és ebbe a házasság is beletartozott. Tinédzserként a szabadság és izgalom forgószelét imádta, ami akkor jött létre, amikor együtt voltak. Arról álmodozott, hogyan lesznek majd szabadok – együtt. Egy idealista bolond volt. Most már gyakorlatias felnőtt, aki tudja, mit akar, és hogyan szerezze meg azt, amit akar. Ami a legjobb az egészben, megbizonyosodott afelől, hogy Pepper is gyakorlatias. Felállt, összeszedte a holmiját, és lassan felöltözött. – Amikor régen itt éltél, nem álltál készen egy állandó kapcsolatra. Egyikünk sem. Az idő azonban mindkettőnket megváltoztatott. Neked vállalkozásod volt, én egy szakasznak parancsoltam. Nem vagyunk már gyerekek. Pepper a gombjaival babrált. – Nem. Mindketten felnőttünk és megváltoztunk. – Neked van egy farmod. – A férfi felhúzta a csizmáját. – Segítségre van szükséged az irányításához. Én segíthetek neked. A lány éles pillantást vetett rá, majd elfordult. – Tehát a farmomért akarsz feleségül venni? – Nem ezt mondtam. Kerestem pénzt a hadseregnél, amit befektettem. Hosszú távon segítene neked felvirágoztatni a farmot, és legalább én is hoznék valamit ebbe a házasságba. – Megpróbált viccelni. – Te hozod a földet, én hozom a tőkét. Egy házasság, ami a mennyekben köttetik. – Nem akarom, hogy fizess azért, hogy a feleséged legyek. Nem gondolod, hogy elég, ha megmented az életemet? – kérdezte a lány kíméletlenül. A férfi vére felforrt a javaslatra. – Tehát ha megmentem az életedet, azt egyfajta hozománynak fogod tekinteni, és hozzám jössz feleségül? Pepperben volt annyi jó érzés, hogy szégyenkezzen. – Nem. Nem! Én nem így értettem! – A miheztartás végett közlöm, hogy mindenképpen megvédelek, függetlenül attól, hogyan döntesz. Ez valami olyasmi, amit meg kell tennem. – Ennek semmi köze ahhoz, hogy összeillünk vagy sem. – Valóban? – A férfi szavaiból szinte csöpögött a gúny.

– Nem hiszem, hogy olyasvalakit akarnál elvenni, akire a családod nem adja az áldását, és aki nem erről a vidékről való. – A falnak dőlve Pepper felrángatta a zokniját és bekötötte a cipőjét. – Valakit, aki mindig bajba keveredik. A lány nem volt hajlandó ránézni, és a férfi ettől még bosszúsabb lett. – Semmi értelme annak, amit mondasz. Egy órával ezelőtt idejöttél hozzám, elmondtad az egész Napier tábornok ügyet, és rám bíztad a dolgok rendbetételét. Most pedig azért aggódsz, mert nem erről a vidékről való vagy? Vagy hogy az apám bele egyezik– e a házasságunkba? Az az apa, akit te egy ló seggéhez hasonlítottál? – Dan Sámson üres állása felé mutatott. – Azért beszéltem neked Napier tábornokról, mert nem akartam, hogy meghalj. Te voltál az, aki ajánlatot tett. Megpróbált Pepper józan eszére hatni, de a helyzet egy kicsit bonyolultabb volt ennél, és bár szerette volna értelmesen megtárgyalni a kérdést, hajlandó volt bármit bevetni, ha azzal maga mellett tarthatta a lányt. Ha ez kell, hát jöjjenek az érzelmek! – Szeretsz engem. Pepper nem tagadta. – Szükséged van rám. Pepper ezt sem tagadta. – Jó életünk lesz együtt. Na, erre már feldühödött a lány. – Nem leszünk együtt! Beismerted. Még mindig a hadseregben szolgálsz. Nem leszel itt. Irakban leszel vagy a Fülöp– szigeteken, vagy Dél– Afrikában. – Pepper hűvös, egyenes tekintete őt nézte, és szinte hihetetlen volt, hogy nemrég még ez a lány nyögött és vergődött a karjában. – Távol leszel, teszed a dolgod, bármi legyen is az, én pedig majd itt leszek egyedül, és azon tűnődöm, mikor értesülök a halálodról. Hát persze. Tudhatta volna. Pepper nem akarja, hogy a hadseregben szolgáljon. És mivel nagyon sok szerettét elveszítette, a férfi úgy érezte, megérti. Azonban most akkor sem változtatott volna a helyzeten, ha megteheti, hiszen egy egész nemzetközi terrorista szervezet készült lecsapni rá. Bosszút kell állnia. Elővette a mikrofont a tárcájából és megnézte, bár tudta, még a szeretkezés közepette is meghallotta volna a sípolást. Jaffe ezredes azonban nem hívta. Nyertek egy kevés időt, hogy tisztázzák a dolgaikat. De csak keveset. – Nem csak érted vagyok felelős. – Ez csak természetes. Még mindig a hadseregben vagy. A különleges hadtestnél szolgálsz. Egyszerűen nem hiszem el. Megtántorodott, mintha el akarna esni. – Kilenc évvel ezelőtt, amikor veled voltam, amit éreztem, az határtalan... Amikor a lány egy pillanatra elhallgatott, a férfi befejezte helyette a mondatot. – Szerelem volt. – Szenvedély. – A lány nézte a férfit, és a hangja egyre erősebb, vakmerőbb lett, mint a fiatal, lázadó Pepper hangja. – Határtalan szenvedélyt éreztem, és

tapasztalatból tudtam, hogy senki nem áll mellettem, aki számít nekem. A nevelőcsaládjaim sem. Az igazi családom sem. Senki! A férfi befogadta az információt, megértette, mit akar mondani a lány, de el is utasította. – Úgy érted, azért hagytál el, mert valaki más elhagyott téged7. Újra ezt akarod tenni? Mi ez, egyfajta nyakatekert bosszú? – Tudtam, hogy nem fogod megérteni. A férfinak nem volt türelme az ilyen ostobaságokhoz. – Ezt már máskor is hallottam. – Indulatai közelítettek a forrponthoz. – Értesd meg velem! A lány hangos volt, harcias. – Azért szöktem el, hogy megkíméljem magam a fájdalomtól, amit akkor kellett volna kiállnom, amikor majd elhagysz. – Tönkretetted az életemet... az életünket... mert azt hitted, hogy én esetleg elhagylak? – Mindenki más... – A pokolba mindenki mással! Én nem vagyok mindenki más! – Te is azt tetted volna... – Mikor? Mikor árultalak el? – Még a szüleim is... – De nem Mrs. Dreiss. És én. Én soha nem árultalak el, és soha nem hagytalak cserben. Pepper azt hitte, hogy Dan megragadja, bevonszolja a házba, az ágyba, és bebizonyítja, mennyire kicsinyesek voltak múltbéli félelmei. A kisujját sem kellett volna mozdítania, hogy felizgassa; kívánta a férfit. Teste vágyott utána. Ehelyett a férfi sarkon fordult, megragadta a befejezetlen széket, megfordította, és levágta magát rá. – Ide hallgass! Én nem tartozom azok közé, akik megbántottak téged. Esküszöm, hogy sosem fogok fájdalmat okozni neked! – Talán nem, de amikor megpróbálom elengedni magam... – szélesre tárta a két karját – .. .azon kapom magam, hogy lógok valahol, mint egy macska a fa legfelső ágán. Rémisztő ott fent, és nagyon magányos, de még félelmetesebb leugrani. – Pepper átölelte magát. – Nem akarom megtenni, mert a veled való szeretkezés egyszerre kínszenvedés, gyönyörűség és őrjítő vágy, amitől tehetetlennek érzem magam, és fájdalmat érzek, mert nem lehetek veled örökké. A férfi sötét tekintete magába szívta a lány aggodalmát és szorongását. Bólintott, mintha hallott volna valamit, amit a lány nem akart elárulni. – Mondd ki! Pepper úgy tett, mintha nem értené. – Mondd ki!

– Úgyis tudod. A férfi a tekintetével kérlelte. A lány lassan megadta magát. – Szeretlek. A férfi felállt. Félrehajította a széket. Egy tornádó sebességével ott termett a lánynál, magához ölelte, és belenézett a tágra nyílt, bizakodó szemébe. A lány az öklét a férfi mellkasához nyomta, próbálva lassítani közeledését, de a férfi kiváló stratéga volt. Testének melege beborította a lányt. Rámosolygott, ami teljesen lefegyverezte Peppert, mert a férfi olyan ritkán használta ezt a mosolyt. – Esküszöm neked, hogy nem fogod megbánni, ha hozzám jössz feleségül. – Én nem akarok... A férfi belefojtotta a szót csókokkal, apró édes, a szájára adott csókokkal. Aztán már a nyelve is részt vett a csókban, gyengéd könnyedséggel csábítgatva. A lány szemhéja remegve lecsukódott. Majd kinyílt. Ismét lecsukódott. A férfi keze felfedezőútra indult. Az egyik végigsiklott a lány hátán, meleget árasztva, amerre járt, majd marokra fogta a fenekét, és maga felé húzta. A másik a tarkóját simogatta, masszírozta, könnyítve a lány nyaka és háta feszültségét. Ahogy a lány visszatért a kész izgalmi állapotba, rájött, hogy nem kell megadnia magát. A férfi egyszerűen nem törődne a tiltakozásával, figyelmen kívül hagyná, mintha nem is létezne. Feje hátracsuklott, szája kinyílt. Megízlelte a férfit, kóstolgatta a nyelvét, és élvezte minden egyre mélyülő csók különlegességét. Az érzéki csábítást a férfi tökélyre fejlesztette. Ujjának minden mozdulata borzongást keltett a lányban. Ajkának minden támadását újabb halk nyögés követte. Talán a lány teste még ki sem hűlt a korábbi birtokba vétel óta. Talán sokkal lelkesebben adta meg magát, mint ahogy a szenvedély ígérete elárasztotta. De hogyan is állhatott volna ellen egy férfinak, aki szavak nélkül tett ígéreteket, aki nem vágyott másra, mint hogy ráérősen kéjjel és élvezettel ajándékozza meg? Fokozatosan, ahogyan a virág szirmai bomlanak ki a napfényben, úgy nyíltak ki a lány ujjai és simultak a férfi mellkasára. Keze lassan óvakodott fölfelé a férfi válla, nyaka felé. Gyengéden babusgatta a férfi fejét, élvezve haja érintését ujjai hegyén. A férfi melegítette a testével, abba a hitbe ringatva – amiről tudta, hogy hamis! – , hogy közelsége felold minden kétséget, minden bajt. Együtt lélegeztek. Szívük egy ütemre dobogott. A férfi úgy hangolta, hogy átvegye az ő ritmusát. Aztán a férfi fokozatosan visszahúzódott, egyre finomítva a csókokon, végül teljesen elszakadt a lány szájától. Pepper tudta, hogy őt nézi, arra várva, hogy kinyissa a szemét. Dan feleségül akarja venni, de nem mondta azt, hogy szereti. Nem mintha elhitte volna. Mit is mondott? Ó, igen, már eszébe jutott. A házasság értelmes dolog. Semmi szenvedélyes ígéret, csak egy enyhe érzelem, állandó vágy és idegesítő, leereszkedő ígéret a védelemre. Pepper szeme felpattant. El akarta tolni magától a férfit.

– Ez nem elég. A férfi elengedte. – A fene egye meg, Pepper! Te vagy a legmakacsabb nő a világon! Mit akarsz tőlem? Vért? A lány a torkához kapta a kezét. Döbbenten meredt a férfira. Látta a sebhelyet a férfi arcán, a hatalmas heget, amely keresztülszelte a hasát, és eszébe jutott, miért nem lehet az övé a férfi. – Nem. Nem akarok vért. Nem akarom, hogy miattam vérezz. – Az ajtóra nézett. Dan elkapta a karját. – El akarsz dobni mindent csak azért, mert félsz? – Igen. Pontosan. Neked fogalmad sincs, mit érzek! Fogalmad sincs, mi minden történt velem az életem során! Dan úgy magasodott fölé, mint egy bíró. – Meg sem kérsz, hogy lépjek ki a hadseregből? Peppernek fogalma sem volt, mit mondjon. Megkérje, hogy lépjen ki? – Mi van, ha azt mondom, megteszem? – kérdezte a férfi. Ha azt mondja, kilép a hadseregből, és vele marad, hozzámenne? Nem tudta. Egyszerűen nem tudta. Kiszabadította magát, és így szólt: – Azt mondtad, biztonságos helyre küldesz. Miért nem most megyek? Dan nem követte, ahogy a ház felé rohant, és Pepper örült ennek, mert nagyon mérges volt. Annyira mérges, hogy a könnyek végigfolytak az arcán és lecsöpögtek az állán. Türelmetlenül letörölte, de a könnyek csak jöttek. Beviharzott a házba, és bevágta maga mögött az ajtót. Ettől egy kicsit jobban érezte magát. Dan harcba indul, igaz? És még akart egyet szexelni, mielőtt meghal, igaz? Feleségül akarja venni... A melléből feltörő zokogás készületlenül érte. Berohant a fürdőszobába, és felkapott egy maroknyi papír zsebkendőt. Abba kell hagynia a sírást. Helyesen cselekedett. Rábízta Danre a titkát. Dan tudja, melyik hatósághoz kell fordulni, és őt valami biztonságos helyre küldi. És talán soha többet nem fog hozzá visszatérni... ez alkalommal, vagy a következő vagy az azt követő alkalommal. Nem élhet így, ezzel a tudattal, azon tűnődve... Miért nem árulta el, mielőtt ismét beleszeretett volna? Akkor megkímélhette volna magát ettől a szívfájdalomtól. Ez Dan hibája. Az egész Dan hibája. Nem akarta szeretni a férfit. Ahogy elment Dan hálószobájának ajtaja előtt, valamin megakadt a tekintete. A szoba pontosan olyan volt, mint amikor még élt Mrs. Dreiss: tiszta, régimódi, dupla rézággyal, csipkefüggönnyel, komóddal és fából készült székkel, csak éppen valami barna és formátlan hevert Dan ágyán. Egy mókus? Pepper óvatosan odament az ágyhoz, próbálva nem elijeszteni az állatot, és nagyon bután érezte magát, amikor rájött, hogy az a valami egy baba. Egy házilag készült, kitömött, piszkos baba. Ha

nincs a vászonnal borított fejre varrott két fekete gombszeme és hosszú, formátlan ruhája alól kilógó egy keze, felismerhetetlen lett volna. Pepper zavartan és óvatosan a kezébe vette a szerencsétlen babát. A lábai lötyögtek, mintha le akarnának esni. Pepper ösztönösen a karjába vette, mint egy igazi kisbabát, megtámasztva a fejét és a hátát, ujját végigfuttatta sérült arcán. Látta, hogy valaki piros tintával szájat, feketével hajat festett rá, de a színek szinte már teljesen eltűntek róla. Kifakult, kék anyag volt a baba fején, amelyet néhány öltés rögzített a nyakához. A babát nagy gonddal készítették, és látszott rajta, hogy egy időben nagyon szerette és sokat babusgatta valaki. De vajon mi okozhatta az égési foltokat a fején és a ruháján? Mi szakította le a fél karját? Dan szólalt meg az ajtóban. – Ugye milyen csúnya? Pepper nem lepődött meg, hogy a férfi követte. – Mi történt vele? – Karjában a babával Pepper elképzelt egy égő házat. Valami komoly baj lehetett, de nem földrengető. A válasz azonban földrengető volt. – Felrobbant... egy négyéves kislánnyal együtt, aki az anyukája volt. A baba túlélte. Pepper döbbent tekintete a férfira ugrott. – Valaki szándékosan megölt egy gyermeket? Dan a pisztolyát most a hóna alatt, az ingjén kívül viselte, ahol könnyen elérte, és egy mellényt vett fel rá, hogy nagyjából eltakarja. – A gyerek anyját és apját szándékosan ölték meg. A gyerek meggyilkolása ráadás volt, egy lehetőség megfélemlíteni mindenkit, aki segíteni mer az Egyesült Államok Hadseregének. – Nyugodtan beszélt a szörnyű eseményről. És hazahozta magával a babát. Pepper egy ideig szólni sem tudott a döbbenettől, majd megkérdezte: – Te is... te ott voltál? – Egyike voltam azoknak, akiknek a szülők információkat szállítottak. Mondtam, hogy a különleges hadtestnél voltam. Van azonban még valami. Egy terroristaellenes egységet vezettem. – Megérintette sebhelyes arcát. – A megfelelő megvilágításban, megfelelő hajszínnel úgy nézek ki, mint egy dél– ázsiai, közép– keleti vagy mongol. Pepper a férfi vonásait kutatta, azon tűnődve, hogyan lehetséges ez. – Beszéled azokat a nyelveket? – Néhányat gyengén, de van olyan is, amit elég jól. Nagyon sok szerepet eljátszottam, sok összeesküvést lelepleztem, sok embert megmentettem. – A babára mutatott. – Ezeknek az embereknek megígértem, hogy semmi bajuk nem esik. Nem gondoltam, hogy bárki is felismert. Azt hittem, nagyon éber és szemfüles vagyok. – Megérintette a baba rajzolt haját a homlokán. Egy másodpercre mintha lehullott volna róla az álarc. – A kislány az ölemben ült, amíg az apjával beszéltem. Gyönyörű

gyermek volt, nagy, barna szemekkel és kedves mosollyal. Az apja ő miatta volt hajlandó tárgyalni velünk. Jobb életet akart a gyermekének. Pepper szeretett volna haragudni rá, közölni vele, hogy ő az, akit kísértenek az emlékei. Azonban egy szenvedő férfit látott, és kénytelen volt szembenézni egy gusztustalan ténnyel. Önző volt, a lelke mélyéig önző. Eddig mást sem tett, csak a problémái miatt nyavalygott. Most Dan elmondta, mit tett és miért, és az ő indokai sokkal fontosabbak és gyötrelmesebbek voltak, mint bármi, amivel neki valaha is szembe kellett néznie. – Másnap hallottam, hogy baj van. Fogtam néhány emberemet és rohantunk. – Dan maga elé meredt, pupillái kitágultak, míg szeme fekete lyuk volt, amin keresztül a lelke mélyére lehetett látni. – Még időben értünk oda, hogy lássuk a házat felrobbanni. Semmi sikoly. Csak a szörnyű dörrenés, ami ledöntött minket a lábunkról. Órákig nem hallottam utána semmit, de látni láttam. És éreztem a szagokat. Füst és tűz. Az égő hús bűze. Nem maradt semmi az otthonukból. Pepper elégszer látott ilyet a tévében. Hangos robbanás. Repülnek a téglák és a vakolat, csontok és vér mindenütt. Ez azonban valóság volt. Ez megtörtént. Lelki szemeivel látta Dant, amint döbbenten és rongyosan a ház romjai felé rohan, és keresi a gyermeket, akit az előző nap ismert meg. – És a baba? A férfi úgy nézett Pepperre, mintha csodálkozna, hogy ott van. – Igen. A baba. A robbanás majdnem a lábam elé repítette. Pepper rémülten ismerte fel a barna foltokat a baba szoknyáján. – Ez a kislány vére. – Nem. Az én vérem. – Dan megérintette a hasát. – Nem adtam ki a babát a kezemből, még a kórházban sem. – Sötét pillantása, amely éles volt, mint a penge, a lányra villant. – Mindnyájan, akik a terroristák ellen küzdünk, ugyanúgy végezzük... sebesülten, kínok között vergődve, holtan... vagy bosszúra szomjazva. Pepper arca megrándult a férfi szavainak véglegességén. – Nem tudtam másra gondolni, csak arra a szerencsétlen kislányra, és arra, hogy ki lehetett volna belőle, ha felnő. Micsoda pazarlás! Micsoda átkozott elpazarlása a szépségnek, tehetségnek és intelligenciának, és mindez valami beteges eszméért és egy csomó pénzért. Pepper a babát az éjjeliszekrényre tette. Danhez fordult, átölelte a férfi derekát, és úgy szorította, ahogy csak tudta, próbálva magába szívni a fájdalmat, ami kísértette a férfi mindennapjait. Dan nem viszonozta az ölelést. – Megtettem a kötelességemet. Azt tettem, amit kellett. Amikor kiengedtek a kórházból, elindultam megkeresni azt, aki elárulta őket és minket. Pepper megdermedt; féltette a férfit. Dan talán nem gondol arra, hogy ő is lehetett volna az egyik jó fiú, aki holtan végzi? Dehogynem. Dan jobban ismerte a tényeket, mint bárki más. – Megtaláltad? – kérdezte Pepper.

– Természetesen. Megöltem. – Dan teste megremegett, mintha a föld rengett volna alatta. – Ő is majdnem megölt engem. De végül én öltem meg őt. Pepper a mellkasához tapasztotta a fülét, és hallgatta szívének dobbanásait. – Büszke vagyok rád – mondta. A férfi mozdulatlanul állt a karjában, mintha nem akarná viszonozni a vad ölelést. Végül karja lassan a lány köré záródott, és erősen magához szorította. Dan szíve dobogott az arca alatt, a dübörgő hang az egész fejét átjárta. Testének kemény izmai elnyelték a lány életerejét, és megtízszerezve adták vissza. Nagyon szerette a férfit, és most először szerette keserűség vagy irigység nélkül. Hogyan irigyelhetne egy embert, akinek ilyen emlékekkel kell élnie? Pepper felnézett a mozdulatlan arcba. Most jött rá, hogy mi is ez – egy álarc, amit a férfi nem azért visel, hogy őt megzavarja, hanem hogy elrejtse fájdalmát az apjától, a városlakóktól, akiknek fogalmuk sem volt, mit tett az ő védelmükre... és tőle, Peppertől. Most már értett mindent, és fájt a szíve Dánért. – Nem tudtad megmenteni azt a kislányt. A férfi megrezzent, és Pepper ismét látta a nyers fájdalmat, amivel együtt élt mindennap. – Nem. – Nem mentheted meg az egész világot. – Azt hiszed, ezt tőled hallom először? A szeme... a szeme olyan szomorú volt, hogy Pepper könnyezni kezdett. – Mégsem hiszed el. – Két keze közé fogta a férfi kezét, megcsókolta a tenyerét, majd azt mondta: – Nagyon büszke vagyok rád. – Nem kell sajnálnod. – Egyáltalán nem sajnállak. Sosem sajnálnálak. Nem örülök, hogy neked is voltak nehéz időszakaid, de ez – megérintette az éjjeliszekrényen ülő babát – megváltoztatja a helyzetet. – Milyen helyzetet? Pepper köhögött, próbálva legyűrni zavarát. – Például azt, hogy vannak rosszabb dolgok is, mint árva gyereknek lenni család nélkül. Te és én... két sérült lélek vagyunk, akik valamiképpen jobbá tesszük egymást. A férfi szemöldöke felszaladt a homlokára csodálkozásában. – Igen. Igen, én is azt hiszem. Ez azért nem kis dolog, igaz? – Nem, ez nagyon nagy dolog. – ígérem, sosem fogok fájdalmat okozni neked. Van azonban még valami, amit el kell végeznem. – Érzéki szája komor vonallá keskenyedett. – Visszavágás. Bosszú. Nevezd, aminek akarod. Pepper tudta, hogy nem fog neki tetszeni a válasz, de mindenképpen meg kellett kérdeznie.

– Mi... mi az, amit el kell végezned? – Az a fickó, akit megöltem... az apja már évek óta bujkál előlünk, és nem sikerül a nyomára bukkannunk. Egyike azoknak, akik terveket készítenek a nemzetközi terroristáknak, és ez a legravaszabb és legagyafúrtabb gazfickó, aki valaha megszületett. Van azonban egy gyenge pontja. Mindenáron meg akar ölni. – Tehát tudattad vele, hogy itt vagy. – Most már minden világos volt. – Ezért van itt ilyen sok biztonsági berendezés. Ezért van nálad mindig pisztoly. Nem csupán lábadozol egy sérülés után, hanem csali vagy! – Igen. Nincs túl sok időnk, de szeretném, ha tudnád, ha ez az egész véget ér, tiszteletre méltó leszerelést kérhetek a hadseregtől, és én élni is fogok a lehetőséggel. – Nem kértem tőled. – Tudom. Ez lesz az én ajándékom neked. Tehát Dan is szereti? Talán. Talán egy férfi, aki nem szereti kimutatni az érzelmeit, így vall szerelmet. Pepper alig tudott megszólalni. – Én még ráadásul Napier tábornokot is a nyakadra hoztam. – Megoldom. Egy négyéves kislány emlékére Dan komoly veszélynek teszi ki magát. Pepper most már értette, miért. A férfi bátor, és mindig megfelelően cselekszik, függetlenül attól, milyen nehéz vagy halálosan veszélyes. Pepper sem tehetett ennél kevesebbet.

Huszonhat Lágyan, mint a tavaszi szellő, Pepper megérintette Dan száját az ajkával. – Meg kell tenned a szükséges előkészületeket, hogy az embereid ne sérüljenek meg. Nekem pedig össze kell készítenem a holmimat, amit magammal viszek arra a bizonyos biztonságos helyre. Valóban így volt. Volt néhány dolog, amit még el kellett végeznie, és a lánynak is csomagolnia kellett, mégis alig tudta elengedni. Ez pedig nem más, mint kötelességmulasztás. Megcsókolta a lányt, csak egyszer, aztán elengedte. – Kis táskába pakolj! – mondta. – legszükségesebbek. Hétvégére ismét itt leszel.

Fogkefe,

váltás

fehérnemű,

a

– Klassz! – mosolygott Pepper, de a szája merev volt, a szeméből sütött a szorongás. – Ne aggódj! – A férfi igyekezett megnyugtató hangon beszélni. – Időben kiviszünk innen. – Tudom, hogy így lesz. – Pepper ismét megcsókolta. – És veled is minden rendben lesz, igaz? – Két emberem van a városban, és egy a farmon. Az egység is a helyén van, azonnal mozdulnak, ahogy a terroristák beindítják a támadást. Megszoktuk, hogy alkalmazkodjunk a körülményekhez. A férfi szavai láthatóan nem nyugtatták meg a lányt, de határozottan felvetette az állát. – Én is. És végül minden jól alakul, igaz? – Mint egy háborúba induló katona, úgy masírozott a hálószobaajtó felé. Megállt, mielőtt kilépett volna, és hosszan nézte a férfit. Amikor megszólalt, hangja fájdalmasan őszintének tűnt. – Szeretlek. És amikor ennek az egésznek vége lesz, összeházasodunk. Ahogy a lány eltűnt a szeme elől, a férfi hosszan nézett utána. Különös. Hangot adott afölött érzett félelmének, hogy ő, Dan meghalhat, ugyanakkor úgy viselkedett, mint aki alig várja, hogy kikerüljön innen. Csúnya gondolat férkőzött be a férfi agyába. Csak a saját biztonsága érdekli? Azon kapta magát, hogy halk léptekkel a lány után indul. Az öreg deszkapadló meg sem nyikordult alatta. Konyha. Ebédlő. A lány szobájának ajtaja... Egy gyors pillantás, és látta, hogy a lány nincs a szobában. Miközben a fürdőszoba felé tartott, azt bizonygatta magának, hogy a pánik teljesen természetes reakció a civilek között. Amikor azonban ott sem találta, a bejárati ajtó felé indult, és már mérges volt. Ha a harc gondolatával szembesülnek, a legtöbb ember menteni próbálja az életét. De Pepper... Pepper mindig menekült, különösen, ha róla, Danről volt szó. A férfi azon kapta magát, hogy vadul összeszorítja a fogait, amikor a verandára lépve megpillantotta a lányt az ő furgonja felé sietni. A régi kabátja volt rajta, vállán hátizsák himbálózott, ujján az autó kulcsa lógott.

Azt mondta, szereti. Azt mondta, feleségül jön hozzá. És csak az igazság leplezésére használta ezeket a szavakat. Már megint menekül. Már megint el akarja hagyni. A lány után sietett, a legpuhább lépteivel, keresztül a füvön és a felhajtón. Mielőtt megragadhatta volna, a lány megérzett valamit. Megpördült. A férfi látta rémült tekintetét, látta, ahogy ösztönösen a furgon felé vetődik. Elkapta a derekát és visszarántotta. Ahogy a földre zuhantak, a férfi úgy fordult, hogy a lány kerüljön fölülre. A hátizsák messzire repült. Miközben a felhajtó melletti fűben hemperegtek, mindketten egyszerre beszéltek. – Muszáj elengedned! – kiáltotta Pepper. – Megint bajt hoztam rád! – Az enyém vagy. Sosem volt másik szeretőd. – A férfi maga is meglepődött szavain, az érzelgősségén. Nem tudta, hogy ilyenekre is gondolt tudat alatt. – Ide hallgass! – Pepper a férfin feküdt, és arcát a két kezébe fogta. – Napier tábornok engem üldöz. Engem. Ha elmegyek innen, utánam jön. Felosztja a terroristákat, és neked lesz esélyed ellenük. – Hazudsz! Azért menekülsz, mert félsz! A lány nem bírta a férfi megvető tekintetét. – Azért megyek el, hogy segítsek neked. A férfiban tombolt a düh. – Ne próbáld beadni nekem ezt a marhaságot! Az elmúlt évek alatt nem mentél bele egyetlen kapcsolatba sem, mert egy kapcsolat állandóságot jelent. – A lány teste megfeszült, és a férfi tudta, hogy helyes nyomon jár. – Igen, erről van szó. Ha szeretsz valakit, bárkit, egy helyen kell maradnod, és dolgoznod kell azon, hogy a szeretetedet életben tartsd. Elmenekülni sokkal könnyebb. Pepper megpróbált kiszabadulni a férfi szorításából. – Ez nevetséges! Dan most már megértette Peppert. Mindent értett. – Ezért voltál annyira dühös, amikor rá akartalak venni, hogy keresd meg a családodat. Nem akarod megismerni őket. Attól félsz, hogy nem vagy elég jó nekik. A lány még hevesebben küzdött. – Itt most nem a családom a probléma. – Nem, az a probléma, hogy azt mondtad, szeretsz. Megígérted, hogy feleségül jössz hozzám, ha ennek az egésznek vége van, és már most megszeged az ígéretedet. Felfogtad, hogy ha végighajtasz ezen az úton, tönkreteszed az egész hadműveletet, aminek megszervezése több hónapba és egymillió dollárba került? – Nem. Nem, ezt sosem mondtad. – Azt hittem, nem szükséges. Azt hittem, megvárod a megfelelő pillanatot, hogy elszállítsanak innen. És miért hittem ezt? Mert azt mondtad, csak egy kis táskányi holmit pakolsz össze! – A férfi üvöltött a fájdalomtól, amiért el akarja hagyni a nő, akit szeret... már megint. A nő, akit szeret. A nő, aki visszahozta az életbe szánalmával és imádatával. Az egyetlen személy, akivel megosztotta kínszenvedését, amiért nem sikerült megmentenie azt a gyermeket. A nő, akit szeret. A nő, aki, mihelyt rájött,

hogy az élete veszélyben forog – vagy még rosszabb, élete részévé válhat örökre a kijárat felé menekült, mint egy csótány. Pepper arca megrándult. – Nem arról van szó, amit gondolsz. Visszajövök, és veled leszek örökre... A férfi megvető arccal lelökte magáról, és hagyta, hogy a lány a fenekén landoljon. Dan felült. – Ne aggódj, ha túlélem a dolgot, nem fogom számon kérni rajtad az ígéretedet. Ha akarnád sem vennélek el. Minden tekintetben gyáva vagy. A lány összegömbölyödött, térdét felhúzta az állához, és úgy nézett a férfira, mintha az darabokra törte volna álmait. A szeme... Dan felismerte a kifejezést Pepper szemében. Egyszer már látott ilyet, amikor a karjában tartotta azt a gyermeket, és a fájdalmas halál döbbenete és a keserű örökkévalóság üressége ült a szemében. Ez a látvány úgy hatott rá, mint egy pofon az érzékeinek. Ez volt az a lány, akit fiúként szeretett, és az, akit férfiként szeret. Egy bonyolult nő, aki nagyon nehezen adja a bizalmát, már ha adja egyáltalán. Ő, a férfi, aki hitt az ösztöneinek, soha nem érezte a lánnyal kapcsolatban az árulásra való hajlam legkisebb jelét sem. Azonban annál élesebben és tisztábban hallotta az ösztöneit saját magára vonatkozóan; azt rikoltozták, hogy csak a bajra várt. Készen állt az árulásra. Azzal vádolta Peppert, hagyta, hogy a múlt hátrányosan befolyásolja minden kapcsolatát, mikor ő ugyanazt tette. Beismerte magának, hogy szereti a lányt, pánikba esett, eljárt a szája, és mindent elrontott. És ami még ennél is rosszabb, megbántotta azt a személyt, akit mindenki másnál jobban szeretett. – Milyen ostoba vagyok! – motyogta. Pepper válla megrogyott, alsó ajka remegni kezdett, szeme tele lett könnyel. – Figyelj, Pepper... – Hogyan fogja kimagyarázni magát? Mint egy nő az érzelmi összeomlás határán, Pepper bizonytalanul talpra kecmergett. Keservesen felzokogott, olyan hangosan, hogy szinte már hamisnak tűnt. – Sajnálom. Ne csináld ezt! – Dan felállt, és megpróbálta a lányt megölelni. Pepper nekidőlt – keményen. A lány súlya felkészületlenül érte; egyáltalán nem várta. A lány megragadta a férfi csuklóját, sarkát beakasztotta a térde mögé, és kirántotta alóla a lábát. Dan hanyatt esett. Az ösztönei azonban átvették az irányítást, átfordult, és egyetlen sima mozdulattal talpon termett. Az elárult és megsebzett szerető minden jele eltűnt. Pepper Prescott mozdulatlanul, egyenes derékkal állt előtte. Ügy nézett rá, mint egy féregre, és amilyen gyorsan csak tudott, elhátrált a férfitól. A kezében sima, egyenes csövű pisztolyt tartott. Egy 9 mm– es Berettát, pontosan olyat, amilyet ő is viselt tokban az oldalán. Olyan pisztolyt, amilyet ő is viselt tokban az oldalán. A férfi a saját Berettájáért nyúlt. Nem volt sehol. A lány elérte, amit soha egyetlen férfinak sem sikerült elérnie. Észrevétlenül megszabadította a fegyverétől.

Peppernek legalább borzongania illett volna attól, ahogyan a férfi nézett rá és a pisztolyra, de most átkozottul mérges volt. Nem, nem is mérges. Őrjöngött és dühöngött, és kész volt megölni a férfit, amiért minden lehető módon megbántotta. Elárulta, ahogyan minden egyes ember az élete során. Gyűlölte. .. mert szerette, és a férfi megpróbálta elpusztítani. A hangja, amikor megszólalt, olyan hideg és nyugodt volt, mint Napier tábornoké. – Köszönöm, hogy emlékeztettél az örök igazságra, Dan. Tudod, egy pillanatra elfelejtettem. Mindenki saját magáért harcol, és senki nem bízik meg egy olyan senkiben, mint én. A férfi pillantása ugrált a lány és a pisztoly, a lány és a furgon között, mintha mérlegelné, mekkora esélye van arra, hogy földre vigye a lányt. – Tedd le azt az izét! Úgysem fogsz lelőni! – Kérlek, gondold át az elméletedet! – mondta a lány lágyan, mégis keményen. A férfi a pisztoly hideg, fekete csövére nézett, ami meg sem rezdült a lány kezében. Majd belenézett a lány szemébe. Pepper hagyta, hogy meglássa benne a dühöt, ami a lelke mélyén tombol. Dan nem mozdult. Pepper szája halvány, csaknem fájdalmas mosolyra húzódott. – Okos döntés. És ne felejtsd el, hogy lehetek gyáva vagy hazug, vagy akár az a nő, akit most inzultáltál, igazán örülnék neki, ha okom lenne lelőni téged. – Megértettem. – Most pedig halljam a tervet! Ha egyedül nem hagyhatom el a farmot, tudnom kell, hová megyek, amikor elküldesz innen, és hogyan fogok odajutni. – Van egy emberem, aki fedez téged – Dan körülnézett, mintha várná az illető érkezését. – Figyel engem – javította ki Pepper cinikusan. Dan tett egy lépést a lány felé. – Nem. Vigyáz rád. Pepper hátrált. Tényleg hajlandó lett volna lelőni, Dan pedig elég őrültnek látszott, hogy kockáztasson. Pepper hagyta, hogy a harag teljesen a hatalmába kerítse; nem gondolta ki ezt az egészet előre. Fogalma sem volt, hová akar menni. Másrészt azonban, Dan pisztolyával a kezében, nem volt muszáj végighallgatnia a férfi hazug bocsánatkéréseit. – Ki tudsz innen juttatni korábban? – Nem, de két óránk van attól a pillanattól kezdve, ahogy a terroristák mozgásba lendülnek... – Dan elhallgatott. A zsebéből zúgó hang hallatszott. Udvarias hangon, ami ellenségeskedésük után egyáltalán nem volt ideillő, megkérdezte: – Nem haragszol, ha erre válaszolok? – Kérlek, tégy úgy! – Pepper intett a szabad kezével. – Légy a vendégem! De vigyázz, nehogy a kezedbe akadjon egy pisztoly, miközben a mikrofon után kotorászol a zsebedben!

– Értettem. – Dan mozdulatlan, nyugodt arccal a fülébe illesztette a fülhallgatót, mintha nem is állna ott a lány, rászegezve a saját pisztolyát. – Ezredes, sejtettem, hogy ez valami trükk. Hány ember? A pisztoly hirtelen elnehezedett a kezében. Pepper felvette a hátizsákját a földről, és feldobta a vállára. Dan hangja élessé vált. – Elküldöm a lányt a kunyhóba. Ezen nem segíthetünk. – Egy ideig fülelt, majd hozzátette: – Megteszem, amit tudok. – Kilépett a vonalból, és biztonságos távolságból követte a lányt a furgonhoz. Keze üres volt, szeme keskeny és számító. – Mi történt? – A terroristák, Napier, Schuster és az embereik, színészeket fogadtak fel saját maguk helyettesítésére, hogy észrevétlenül megtámadhassák a farmot. Az egyik ilyen helyettes gyanút fogott, és értesítette a hatóságokat. Érdekes helyzetbe kerültünk. Pepper nevetett, de nyoma sem volt benne jókedvnek. Kinyitotta a furgon ajtaját. – Kövess, ha akarsz, de ne felejtsd el, hogy nagyon jól lövök, és tényleg szívesen megölnélek. Pillanatnyilag sokkal jobban szeretnélek téged megölni, mint Napier tábornokot, és ez azért elárul valamit. – A segítségemmel megmenekülhetsz. A harag, amiről azt hitte, sikerül kordában tartania, pengeéles szavakban buggyant ki a lányból. – Volt részem a segítségedben. Nem hiszem, hogy el tudnék viselni akár egy újabb morzsányit is a segítségedből! Dan feltartotta a kezét. – Menj fel a régi kunyhóba! Megerősítettem, és tele van lőszerrel. Szándékosan vittelek el oda, hogy tudd, hová menekülj, ha a dolgok rosszul alakulnak. – A furgon felé intett. – Sajnos azonban gyalog kell menned. Innen kinyitom neked a kunyhó ajtaját. – És majd ismét kinyitod, amikor be akarsz engedni valakit? – gúnyolódott a lány. – Ha bent leszel, majd meglátod. Bevehetetlen. – És veled mi lesz? – Pepper egy riasztó éles rikoltását hallotta a házból. Dan lénézett a személyhívójára, és Pepper szeme előtt a bosszúért élő emberré, katonává változott, aki mindenáron győzni fog – harcossá. – Ez Yarnell. Egy csapat fegyveres haladt keresztül Diamondon. Nem mehetsz másfelé, és körülbelül fél óra múlva itt lesznek. Indulj! – Mozdulatai nem tűntek gyorsnak, mégis, egy másodperc alatt eltűnt a házban. Ügy eltűnt, mintha sosem lett volna ott. Pepper tétovázott, és a valóság felismerése úgy érte, mint egy arcul csapás. Napier tábornok végül mégis megtalálta.

A nap lemenőben volt, ahogy Pepper begyömöszölte a pisztolyt a kabátja zsebébe, és a ház mögötti ösvényen elindult a régi kunyhó felé. Arra gondolt, hogy gyors tempóban körülbelül tíz perc lehet az út. Ha futna, nyolc perc alatt is odaérne, de az ösvény kanyargott és elég meredek volt, a hátizsák nehéz, és nem akart kifulladva odaérni. Ez volt az a leszámolás, amitől oly régen félt, és tudta, egyedül lesz. Talán meg is fog halni... egyedül. Elképesztő volt, hogy az a jelenet ott a felhajtón egyszerre tönkretette az életét és megkeményítette. Lehet, hogy meghal, de harcolni fog az utolsó leheletéig, mert kétségbeesetten szeretett volna élni. Élni, hogy hallja Dan Grahamet bocsánatot kérni, amiért annyira félreismerte, és látni, ahogy a földön csúszik előtte, miközben ismét feleségül kéri... A képzelete azonban ezen a ponton cserbenhagyta. Képtelen volt ezt a képet maga elé idézni. Dan Graham? Amint a földön csúszik? Kurta nevetést hallatott, de a nevetés elcsukló sírásba ment át, amit gyorsan legyűrt magában. Most nem gondolhat Danre. Most a túlélésre kell összpontosítania. Az erdő egyre sűrűbb lett. A fenyőtűk vastag szőnyege csúszott a talpa alatt. A félelem szagát érezte magán. Félelemét, szexét és Dánét. Nem egészen az a parfüm, amit utolsó leheletével beszívni remélt. Amint kiért a kis tisztásra, és meglátta a házikót, rájött, miért irtotta ki Dan a fákat és bokrokat a tisztásról. így senki nem közelíthette meg a kunyhót észrevétlenül. Gyorsan felment a verandára. Az ajtó simán kitárult érintésére, és a mozgásából érződött, olyan súlya van, mint egy páncélszoba ajtajának. Golyóálló lenne? Kétségtelenül. Vajon egy rakétának is ellenállna? Ezen inkább nem töprengett. A háta libabőrös lett, ahogy a kunyhó sötét belsejébe bámult. És bent valóban sötét volt. A kunyhó a hegy árnyékos oldalában állt, és a nap már majdnem lement. Az ablakok sötétítettek voltak, hogy ne jöjjön be kintről fény, és talán ki se menjen. Az egyetlen helyiség félig– meddig barlang volt, és a nyirkos föld és az áthatolhatatlan szikla szaga ráébresztette – talán ez lesz a sírja. Elővette a zseblámpáját a hátizsákból, és körbevilágította a falakat és a sarkokat. Ahogyan korábban is, a hely elhagyatottnak tűnt. Az asztal, a székek, a pad és a láda a szoba közepén kucorogtak, a hatalmas kandalló pedig csaknem teljesen elfoglalta az egyik falat. Óvatos lépést tett a kunyhó belseje felé, és apró lábak menekülő zaját hallotta. Összeszorította a fogát, de tudta, az egerek fognak lakmározni a holttestéből, ha nem szedi össze magát most azonnal. Csaknem kiugrott a bőréből, amikor a háta mögötti árnyékból megszólalt egy hang. – Mi a helyzet, kisasszony? – Sonny! – Amint villámgyorsan megfordult, a cowboyt látta a lépcsőn fellépkedni. Fiatal volt, túlságosan magabiztos... terrorista? A férfi egy ujjal megbökte a kalapját. – Van valami, amiben segíthetek? Pepper a hátát a falnak támasztotta. – Én... csak... – A kabátzsebét kereste, a pisztoly után kutatva. – Maga mit csinál itt?

Sonny elmosolyodott, de a megjátszott lazaság és nagyképűség már csak nyomokban volt felfedezhető a mosolyában. – Dan nem mondta? Azért jöttem, hogy segítsek. A veranda másik oldala felől egy másik férfi hangja hallatszott. – Segíteni, miben? – Hunter Wainwright jelent meg előttük. – Neki segíteni? Ez egy okos nő. Nem fogja elhinni ezt az ostobaságot. – Te meg mi a fenét csinálsz itt, Wainwright? – Sonny talpa elülső felére helyezte a súlyát. – Nem mintha kérdeznem kellene. Mielőtt azonban támadhatott volna, Pepper rászegezte a pisztolyt. – Ne tegye! Sonny az utolsó másodpercben visszafogta magát, és hitetetlenkedve meredt Pepperre. – Mit csinál? Én a maga embere vagyok! Dan mondta ugyan, hogy van a farmon egy cowboy, akinek az a feladata, hogy vigyázzon rá. De Sonny? Ez a beképzelt hólyag Sonny? Hunter lenézően nevetett. – Nem fog neked hinni. – Azzal elindult a lány felé. Pepper most felé fordította a pisztoly csövét. – Egy szóval sem mondtam, hogy magának hiszek. Ez a férfi azonban idősebb volt, és okosabbnak tűnt, míg Sonny csupán egy meggondolatlan fiúnak, aki pillanatnyi döntéseket hoz, amilyen például elfogadni a pénzt az ő meggyilkolásáért. Ugyanakkor nem tarthatta sakkban mindkettőjüket egy pisztollyal. Napier tábornok útban volt a kunyhó felé. Peppernek be kellett mennie a kunyhóba, és választania kellett. Ekkor Sonny választott helyette. Rávetette magát Wainwrightra, ledöntve lábáról az öreg cowboyt. Wainwright hatalmas döndüléssel ért földet, de meglepően gyorsan cselekedett. Kirúgta Sonny alól a lábát, ráugrott, és behúzott neki egy nagyot. A két férfi Pepper felé gördült, elszánt gyűlölettel püfölve egymást. Pepper azon kapta magát, hogy a pillanat ösztönző hatása alatt meghozott egy döntést, amit nem akart meghozni. A pisztoly agyával leütötte Sonnyt. A fiatal férfi felnyögött, és arccal lefelé elnyúlt a verandán. Pepper megborzongott, majd elöntötte a veríték. A férfi koponyája furcsa, üreges hangot adott. Ennyire nem gyűlölte, de a kunyhóba sem merte bevinni. Megragadta Wainwright gallérját, és a férfi még talpra sem kecmergett, már berángatta az ajtón. Pepper szemügyre vette a zárakat, és rájött, hogy Dan igazat mondott. Senki nem juthatott be az ajtón, csak ha ő beengedte. Pepper becsukta az ajtót, ami ugyanolyan halkan záródott be, ahogyan kinyílt, olyan véglegességgel, aminek hallatán a legszívesebben kirohant volna, hogy inkább kockára tegye az életét.

Ez azonban ostobaság. Ha Dan meg tudná védeni magát innen, akkor ő is meg tudja, különösen ennek az embernek a segítségével. Aggodalmas pillantást vetett Wainwrightra, aki nem látszott túl segítőkésznek. Sőt inkább úgy tűnt, sokkal jobban érdekli vérző orra, amit hófehér zsebkendőjével törölgetett, mint az, hogy segítsen neki felkészülni a harcra. – Mit gondol, Sonnynak nem esik baja, ha a terroristák felbukkannak? – kérdezte Pepper. – Nem szeretném, ha megölnék azért, mert csődöt mondott. – Én meg remélem, hogy jól hasba lövik. Mindig olyan beképzelt és okos, tudja? – Tudom. – Most, hogy Wainwright emlékeztette Sonny rossz tulajdonságaira, egy kicsit jobban érezte magát a választása miatt. A szemét továbbra is Wainwrighton tartotta, ahogy tenyerét rányomta az asztal lapjára. Nem mozgott. A bútor is olyan volt, mint minden más – meglepően erős. Pepper letette a hátizsákját és a Berettát, majd felnyitotta a láda tetejét, belevilágított, és halkan felnyögött, amikor egy egeret pillantott meg benne. Miközben hátraugrott, Wainwright felkapta a pisztolyát. – Hölgyem, nagyon köszönöm, hogy önként megvált a pisztolytól, mert bár nem szeretek nőket bántani, meg kellett volna ütnöm, hogy elvegyem magától. Pepper a pisztoly csövére meredt, amit Wainwright ráfogott, és rájött, valóban elhitte, hogy Dan küldött valakit a segítségére. Egyszerűen rosszul választott.

Huszonhét Wainwright előhúzott egy másik, kisebb pisztolyt a dzsekije zsebéből, mindkét fegyvert ijesztő gyakorlattal kezelve. Elhajolt a lány felé rúgó lábától, és gúnyos vigyorral ráparancsolt. – Induljon az ajtó felé, és nyissa ki, mint egy jó kislány! Peppernek elege volt abból, hogy leereszkedően bánnak vele. Elege volt a félelemből és abból, hogy mindig másnak kell mutatnia magát, mint aki valójában. Elege volt a háborús játékaikat játszó férfiakból, összeesküvéseikből és ostoba nagyravágyásukból. A birtokát akarta, a szabadságát akarta, és megfogadta magában, hogy ha törik, ha szakad, túléli ezt az egészet, hogy élete hátralévő részében azt tehesse, amit akar, anélkül, hogy bárki is beleavatkozna, beleértve Dan Grahamet. Csípőre tette a kezét, és megkérdezte: – Mit csinál velem, Wainwright? Megöl? Ingerült hangja hallatán a vigyor eltűnt Wainwright képéről. – Semmiképpen sem, hölgyem. Átadom annak az alaknak, aki jó pénzt fizetett, hogy figyeljem magát és Dant, és kapok tőle magáért egy jókora köteg pénzt, ami elég lesz, hogy jó messzire elutazzam innen. Pepper akarata ellenére elmosolyodott. – És mit gondol, milyen messzire kell menekülnie az őrjöngő Dan Graham elől? Egy tibeti kolostor nem tűnik magának való helynek. Wainwright dacosan felvetette a fejét. – Meg tudok lépni Dan elől. – Hát persze! – Pepper a férfi felé lépett. Wainwright hátrált. – Mr. Graham beszélt nekem arról, hogy tud dzsúdózni vagy karatézni, vagy mit tudom én, mit csinálni! Russell nem bírja ki, hogy ne locsogjon ki mindent? Pepper tovább beszélt: – Gondolom, azt hiszi, hogy az a fickó, aki fizet magának, nem fog golyót ereszteni a szeme közé, miután kihasználta magát. – Hé! Micsoda beszéd ez? – Wainwright felháborodása őszintének tűnt. – Egy ilyen csinos lánynak nem lenne szabad ilyeneket mondania. – Hé! – utánozta Pepper gúnyosan a férfit. – Ezek az emberek nemzetközi terroristák. Gondolja, hogy érdekli őket maga, én vagy bárki más? A pisztolyok megremegtek. – Terroristák? Ne butáskodjon! Ezek az emberek csak ki akarják egyenlíteni a számlájukat Dannel valami fiatalkori balhé miatt... – Látva, hogy a lány szája gúnyosan lefittyed, a pisztollyal az ajtó felé bökött. – Maga nem tudja, miről beszél. Nyissa ki az ajtót! – Nem szeret senkit, aki fiatalabb vagy netán okosabb magánál, igaz? így aztán gondolom, haragszik az egész világra.

A férfi kis pisztolyának csöve megállapodott a lány mellkasán. – Nyissa ki az ajtót! Okosabban kellett volna kezelnie a férfit, elmondani, kikkel is kötött üzletet, és valamiképp meggyőzni, hogy engedje szabadon. Pepper egyenként kinyitotta a zárakat, majd kitárta az ajtót a világra, amit a lemenő nap utolsó sugarai festettek pirosra. Gyors pillantást vetett a háta mögé, és látta, hogy a férfi még mindig jelentős távolságra van tőle. Hirtelen kiugrott az ajtón, és a ház másik oldalához rohant, ahol a fal védte a hátát. Nem látta a férfit. Nem hallott semmit. Amint befordult a sarkon, semmiféle figyelmeztetés nem volt, a következő pillanatban mégis megragadta valaki a csuklóját. – Én vagyok – mondta Dan. Pepper soha életében nem sikoltott ijedtében, most azonban igen. Vérnyomása az egekben járt. Szíve dübörgésén keresztül hallotta, amint a férfi megismétli: – Pepper, én vagyok! Dan. Igen, ez Dan. A szemét! Ugyanazok a ruhák voltak rajta, mint korábban, csak közben magára öltött egy golyóálló mellényt. Pepper egy lovat látott a farm felé kocogni az ösvényen. Sámson. Wainwright Pepper után vágtatott. Dan lelökte a lányt a padlóra a még mindig eszméletlen Sonny mellé, majd az odaérkező Wainwrightnak behúzott egy hatalmasat, majd megfordította, és fenéken rúgta. Wainwright az arcán szántotta fel a verandát. A 9 mm– es Beretta kirepült a kezéből. Pepper a fegyver után ugrott. Dan Wainwright után indult, aki a saját kis pisztolyával Danre lőtt. – A fene egyen meg, Wainwright! – Dan megrándult, majd egy jól irányzott mozdulattal kirúgta a pisztolyt a férfi kezéből, ami messzire kirepült a fűre. – Te vagy a legostobább gazfickó, aki ezen a farmon valaha dolgozott. Ha túléled ezt az egészet, mész a börtönbe! – Dan feldobta Sonnyt a vállára, és a kunyhó ajtaja felé indult. – Gyere, Pepper, mindjárt itt vannak! Remek! A terroristák mindjárt itt vannak. Dan itt van. Pepper tudta, kit utál jobban, de szoros verseny volt. Zsebre vágta a Berettát, és követte a férfit. – Mi lesz Sámsonnál? – A ló többet érdemelt, mint hogy ott haljon meg kint. – Okos öreg ló – nyugtatta meg Dan. – Tesz egy kerülőt, és végül hazamegy. Pepper bezárta az ajtót. – Wainwright? Dan az ablak felé mutatott. – Nézd meg!

Pepper kinézett, és látta, ahogy Wainwright Sámson után rohan, elkapja a kötőfékjét, és felugrik a hátára. Sámson egy pillanatra sem lassított, csak éppen egy alacsonyan növő ág felé vette az irányt, ami lesodorta Wainwrightot a hátáról. Wainwright nagyot esett, de felkelt, és ismét üldözőbe vette a lovat. Sámson azonban nem kért többet a vén cowboyból. Kocogása vágtává gyorsult, letért az ösvényről, és eltűnt a fák között. Dan nevetett, és letette az ernyedt Sonnyt a kunyhó hátuljában. Pepper egyikükkel sem törődött. Sokkal fontosabb dolgok foglalkoztatták, mint két macsó, akik azt hitték, hogy ők a legvagányabbak a környéken. Odament a nyitott ládához, és ijesztő elégedettséggel szemlélte a tartalmát. Rátalált az egyetlen dologra, ami mosolyt tudott csalni az ajkára – Dan fegyverkészlete. Kipakolta a láda tartalmát az asztalra. Egy súlyos puska, hosszú távcsővel. Szemüveg... éjjellátó szemüveg? Feltette, és mindent sárgás színben látott. A kunyhó hátsó, sötét sarkában látta, amint Sonny felemeli a kezét és megérinti a fejét. Igen, ez kétségtelenül éjjellátó szemüveg. Sonny felnyögött. – Magadhoz tértél? – kérdezte Dan. – Jaj, istenem! – mondta Sonny. – Szédülök. Hányingerem van. – Elhiszem. – Dan hangja is furcsa volt. Pepper villámgyorsan a férfira nézett. Dan ingjének szakadt ujját tépdeste. Beletelt néhány másodpercbe, amíg a lány rájött, hogy az anyagot vér festi vörösre. Lekapta fejéről az éjjellátót. – Mi történt? – kérdezte. – Az az idióta eltalált a játék puskájával – felelte Dan megvető hangon. – Segítenél, Pepper? Nem akar elállni a vérzés. – A férfi elővett egy elsősegélydobozt, és odanyújtott a lánynak egy tekercs gézt. Pepper tétovázott. – Nem vészes a helyzet. Keresztülment rajta a golyó. Csak tekerd be a gézzel! – kérte a férfi kedves hangon, mintha a lányt az ájulás környékezné. Pedig nem erről volt szó. A férfi teste forró volt és izzadt, és szaglott. Természetesen nem volt büdös. Csak Dan volt képes rá, hogy felkészüljön a harcra, fogja a lovát, fellovagoljon egy meredek hegyoldalon, és még mindig olyan kívánatos legyen, hogy úgy érezze, a legszívesebben megnyalná az izzadt bőrét. Nem tehetett róla. Egyszerűen meg kellett érintenie. A géz egyik végét a férfi karjához fogta, majd elkezdte tekerni körbe– körbe. Annyi dühvel, amennyit csak ki tudott préselni magából – és pillanatnyilag egy támadó csörgőkígyó volt – megjegyezte: – Meg kellett volna ölnöm téged, amíg volt rá lehetőségem. – Ha ettől jobban érzed magad, soha senki, sem férfi, sem nő nem tudott leteríteni és elvenni a fegyveremet. Csak te. – Akkor érezném jobban magam, ha lelőttelek volna. – Pepper még soha semmit nem mondott komolyabban életében.

– Még sosem lőttél le senkit. Hidd el, általában nem ilyen szép a dolog. – A figyelmeztetés szinte sütött a férfi hangjából. Sonny felé bökött a fejével. – Wainwright ütötte le? A lány nem válaszolt. – Pepper? – Nem, én voltam. – Pepper elkötötte a géz végét, és visszament az asztalhoz. – Elfelejtetted megemlíteni, ki a segítséged. – Az én hibám. – Dan halkan nevetett. – Várj csak, amíg a többiek meghallják, hogy a nagy antiterrorista harcost egy nőnemű civil ütötte le! Sonny felmordult. Dan hirtelen elkomorodott. – Sonny, vesszük még valami hasznodat? Sonny nem válaszolt. Visszaemlékezve a férfi fejének koppanására, Pepper bevallotta: – Elég erősen fejbe vágtam. Olyan nyugodt és magabiztos hangon, mintha minden áldott nap ilyen helyzettel kellett volna szembenéznie – és Pepper emlékeztette magát, hogy ez így is volt – Dan megjegyezte: – Kapott már ennél nagyobbat is. Ha vége lesz ennek az egésznek, elvisszük orvoshoz. Aggodalomnak nyoma sem volt rajta. Micsoda érzéketlen tuskó! – A fiúk a városból fogják vezetni a mentést, de a terroristák trükkje miatt egy kicsit később fognak ideérni. Rajtunk múlik, életben tudunk– e maradni, amíg megérkeznek. Okosnak kell lennünk, és nagyon gyorsnak. – Dan odament az asztalhoz, és felvett egy súlyos mellényt. – Golyóálló. – Odanyújtotta a lánynak. Pepper belebújt. Nagy volt rá, olyan széles vállakra tervezték, amilyen Dané volt. – Kapcsold be! Még amikor bekapcsolta, akkor is előre– hátra csúszkált a felsőtestén. Dan kézbe vette a fegyvert. – Mesterlövész puska – tájékoztatta a lányt. – Egy Parker– Hale M– 85, és elegendő lőszer van hozzá, hogy leszedjünk egy kisebb hadsereget. – Rámutatott valamire, ami úgy nézett ki, mint egy nagy számológép. – Elektronikus detonátor a claymore aknákhoz. – Megmutatta Peppernek a pisztolyokat. – Két Mark XIX. Sivatagi Sas, 44– es Magnum, levehető távcsővel. – A férfi egy becsomagolt számítógépre mutatott. – Azt kapcsold be! Pepper kibontotta a gépet, és azon kapta magát, hogy egy elektronikus panelre mered. Végigfuttatta ujját a szélén, majd a hátulján, és talált egy kapcsolót. Felkattintotta, és a tájat látta, ahogy lejtett a kunyhótól. Minden fa, minden ág olyan tisztán látszott, mintha nappal lenne. Valahol kint Dan kamerákat helyezett el, hogy segítsenek neki legyőzni támadóit, és ezek a kamerák olyan tisztán mutatták a környéket, mintha a saját szemével látná. Dan rápillantott. – Pepper, nézz a képernyőre! Mit látsz?

Valami vörösen izzott, ahogy fától fáig surrant a kunyhó felé. Nem valami. Valaki. Pepper döbbenten ébredt rá, hogy amit lát, az egy emberi alak. Figyelme Danről a veszélyre váltott. A szíve nagyot dobbant, majd úgy vert, mint egy futó szíve a verseny végén. Ő azonban még csak most kezdte. – Napier tábornok – suttogta. – Nem, ő még nincs itt. Sem ő, sem az én emberem, Schuster. A tábornokság első szabálya: küldd először a feláldozható katonákat! A harcnak csaknem vége lesz, mielőtt bármelyikük felbukkanna. – Elővett egy kis távcsövet a zsebéből, és odaadta Peppernek. – Tedd ezt rá a Berettára! Szükségünk lesz rá, mielőtt ez az egész véget ér. Pepper felvette a pisztolyt. Ránézett, aztán Danre nézett, és azokra a dolgokra gondolt, amiket a férfi mondott neki. Végül úgy döntött, túlságosan nagy szüksége van rá, hogysem most megszabadítsa a nyomorúságától. Fogta a távcsövet, és felrakta a pisztolyra. – Furcsa, mennyire megbízol bennem, figyelembe véve, hogy egy órával ezelőtt gyávának neveztél, aki csak arra jó, hogy elmeneküljön. – Egy órával ezelőtt seggfej voltam. Most nem vagyok az. – Nem ártana neked egy második vélemény – mondta Pepper lenéző hangon. – Tulajdonképpen boldogan szolgálok vele. Még mindig az vagy. Egy seggfej. A legnagyobb seggfej, akivel valaha összehozott a sors. A férfi ferde pillantást vetett rá. A hangja semmit sem változott, miközben a képernyőn látható alakra mutatott. – Tudni akarod, miért világít? Igen, Pepper tudni szerette volna, miért világít az alak, ennek ellenére ingerülten felcsattant. – Ha attól okosabbnak érzed magad, mondd el, gyerünk! – A kamerák a harcos feleket színesben látják. – A láda sarkából elővett egy kis, sötét dobozt, ami elfért a tenyerén. Az első támadó mögött a lány egy másodikat látott. Valamilyen okból ez fényesebb, vibrálóbb vörös volt. Emögött egy újabb alak bukkant fel, aki zöldes fényben izzott. Nagyon nem volt kedve megkérdezni, de az élete múlhatott rajta. – Miért más színűek? – Ügy állítottam be az érzékelőket, hogy a különböző fegyverek különböző színben világítsanak. – Dan a képernyőre pillantott. – Zöld. Ennél gránátvető van. Ezek a falak a gránátot nem fogják fel, ezért azt a fickót gyorsan leszedjük. – És hogyan? Dan megmutatta a lánynak a dobozt. – Claymore akna.

Pepper lőni ugyan tudott, de semmit sem tudott az ilyen holmikról. A katonai fegyverekről. De most bólintott, mintha értene hozzá. Dant azonban nem tudta becsapni, mert a férfi tovább magyarázott. – Amikor előkészítettem ezt a helyet, aknákat helyeztem el a fákon. Ezzel lehet felrobbantani őket. Ez egy elektromos töltés. Pepper ismét bólintott. Most már értette. – Helyes. Újabb alakok jelentek meg a monitoron. Hatan voltak, lopakodva és gyorsan közeledtek a kunyhóhoz. – Itt vannak. – Dan majdnem elégedett volt. Amikor észrevette, hogy a lány hitetlenkedve bámul rá, magyarázatképpen hozzátette: – Gyűlölöm a várakozást. Pepper képtelen volt lenyelni maró gúnnyal átitatott válaszát. – Én pedig azt, ha valaki képtelen hinni. – Bocsáss meg! – A férfi hangja őszintén csengett, és amit Pepper látott belőle, az is őszintének látszott. – Majd ha meghalok. – Pepper a képernyőre nézett. – Már nem kell túl sokáig várnod. A férfinak volt annyi lélekjelenléte, hogy mutatóujjával felemelje a lány arcát és belenézzen a szemébe. – Biztonságot ígértem egy gyermeknek, és elveszítettem. Nem foglak téged is elveszíteni. – Azt is megígérted, hogy nem fogsz fájdalmat okozni nekem. – Pepper félrelökte a férfi kezét. – Látom, hogyan tartod be az ígéreteidet. – Csak tedd meg azt, ami a te részed a dolgokból, és minden rendben lesz. Pepper szeretett volna visszavágni, hogy téved, de ez olyan ostoba és gyerekes lett volna. Igenis szerette volna, ha a férfi betartja ezt az ígéretét. Dan a lőszerre mutatott. – Mindig legyenek a puskák megtöltve! Amikor szólok, nyomd meg az aknák gombját! A falak meg vannak erősítve, az üveg golyóálló. Mindig húzd le magad, és ne menj a lőrések közelébe! Pepper még sosem hallotta Dannek ezt a hangját: nyugodt volt, parancsoló és halálos. Különös hatással volt rá. A pillanatot egyszerre tette kevésbé ijesztővé és sokkal valóságosabbá. Pepper izzadt tenyerét beletörölte a nadrágjába. – Lőrések? – Három lyuk van az ajtó két oldalán, szabálytalan távolságra egymástól, alacsonyan, és egy– egy a két oldalsó falon. Pepper letérdelt a padlóra, és végigfuttatta ujját a falon. Dan mellé térdelt, olyan közel, hogy a lány érezte testének melegét. – Fél szemmel mindig figyeld a képernyődet! Pepper odanézett. Újabb négy alak csatlakozott az előbbiekhez. A legtöbben pirosan világítottak, de néha felvillant a sárga és a kék szín is.

Nem kérdezte, ez mit jelent. Nem mindegy? Dannek és neki meg kell ölniük mindenkit, máskülönben ők halnak meg. Ilyen egyszerű. – Dan, ezek nem a mi embereink, igaz? Napier tábornok amerikai katonákat vett rá, hogy jöjjenek ide, és érte harcoljanak? – Ez azért nem megy ilyen könnyen. Senki, még egy tábornok sem mozgósíthat amerikai katonákat engedély nélkül. – Dan kezébe vette a mesterlövész puskát. – Látod ott azt a fickót? Pepper látta a vörösen izzó alakot, aki fától fáig futva a kunyhó felé közeledett. – Igen. – Nos, ha ő a mi emberünk lenne, a felszerelésem felismerné a fegyverét, mint a mi sajátunkat. A zsoldosoknak és terroristáknak lehet amerikai fegyverük, de az amerikai katonáknak nem lehet máshonnan származó fegyverük. Világos? – Most már sokkal jobb. – Leszedem a fickót, mihelyt ideér – mondta Dan, és a képernyőre mutatott. – Megpróbáljuk a gránátvetőst e felé az akna felé terelni. Pepper egy éles, lapos fényfoltot látott az egyik fán. Az akna. – Rendben. Dan ismét megfogta Pepper állát, és ez alkalommal nem törődött a lány ellenkezésével. Kemény csókot nyomott a szájára. – Sok szerencsét! – mondta, majd lefeküdt a földre. Kidugta a puska csövét a lyukon, lőtt, és visszahúzta a fegyvert. A vörös fény a földre zuhant. A falat golyózápor remegtette meg. Pepper hallotta, ahogy puhán fát érnek és keményen megpendülnek a megerősített falon. Képtelen volt uralkodni magán. Rémülten hátrálni kezdett, és teljesen biztos volt benne, hogy meg fog halni. Dan azonban nyugodt hangon megjegyezte: – Nagyon jó. A gránátvetősünk pont jó irányba tart. Nézd csak! Pepper kinyitotta a szemét, bár észre sem vette, hogy becsukta. A képernyőre nézett. A zöld fényfolt bal felé mozgott. – Jól vagy? – kérdezte Dan. – Igen. – Valóban így volt. A primitív ösztön, ami idáig juttatta az életben, átvette az irányítást. – Helyes! – Dan átadta Peppernek a kis dobozt. – Amikor a gránátvetős ideér, nyomd meg a gombot! A lány keze remegett, de bólintott. Igen, képes rá. Képes bármire, amit meg kell tennie. Érzékei kiélesedtek. Túlélés. Most csak ez számított. Túlélés. Olyan könnyedséggel és gyorsasággal, ami teljesen elképesztette Peppert, Dan egyik lőréstől a másikig mozdult, egymás után szedte le az embereket, és terelgette a gránátvetős fickót az akna felé. Dan nagyon jó volt. Talán ő volt a legjobb. A felszerelésükkel és a férfi képességeivel talán lesz esélyük. – Négy embert leszedtem – mondta Dan.

A gránátvetős a megfelelő helyen volt. Pepper megnyomta a gombot. Az egész ház megremegett a robbanástól. A zöld folt elfeküdt a földön, és nem mozdult. Nyolc újabb fényfolt jelent meg a képernyőn. Olyan volt, mint egy videójáték, amelyik figyelmeztet a támadásra. – Jó sok embert hoztak magukkal; dupla díj, te és én. Rendben. Még hat aknánk van. – Megmutatta Peppernek, melyik gombokat kell megnyomnia, és a keze egyáltalán nem remegett. – Szedj le olyan sokat, amennyit csak tudsz! – Győzni fogunk! Ezt követően a csata Pepper számára gombok, robbanások és puskák kavargó zűrzavarává vált. A terroristák egyre csak jöttek és jöttek, árhullámként kerítve be a kunyhót. – Már majdnem vége – jelentette be Dan – , mert ott jönnek. A te tábornokod és az én emberem. Még a halál közelsége sem nyomhatta el Pepper bosszúságát. – Nem az én tábornokom! – Két lila foltot látott a képernyőn. – Miért ilyen színűek? – Golyóálló öltözet. Van még aknánk? – Egy– – Jól hasznosítsd! – Mindegyiket jól hasznosítottam! Dan elvigyorodott. – Tudom. Bármikor rád bíznám a hátam védelmét. Pepper rájött, ez az elismerés egyfajta búcsú volt a férfi részéről. A fenébe! Meg fog halni. Dan is meg fog halni. Rövid fohászt küldött az ég felé. Fohászt Dan életéért. Egy másodpercet ellopott a képernyő figyeléséből, hogy megnézze Dant. A férfi pontosan és hatékony tüzelt. Takarékoskodott a mozdulataival. A haja kócos volt, az arca piszkos. Gyűlölte, amiért elárulta, és imádkozott, hogy túlélje ezt a harcot. Nem akarta mérlegelni, hogy ez mit is jelent. Egy egész csapat támadó rohant a gránátvető felé. – Dan... – Látom. – Dan tüzelni kezdett; egymás után hullottak az emberek. Valaki felvette a gránátvetőt, és megcélozta vele a kunyhót. – Pepper, menj a hátsó falhoz és feküdj le! – mondta a férfi parancsoló hangon. A lány egy fikarcnyit sem törődött Dan parancsoló hangjával. Dan tovább tüzelt. Peppernek még volt egy aknája. Három támadó pontosan jó helyen állt. Szemét a képernyőre szegezte. Egy kicsit közelebb. Egy kicsit... Dan hangja élesen csattant. – Pepper!

– Nem. – Ez volt az utolsó szó, amit mondott. így kell meghalni, dacosan. Majd halkabban hozzátette: – Megbocsátok. A gránátvető a kunyhóra szegeződött. Pepper megnyomta a gombot. Dupla robbanás rázta meg a falakat. Pepper a padlón találta magát, karjával védte a fejét, Dan rajta feküdt. Por szállt, az egész kunyhó nyikorgott, de semmi sem zuhant rájuk. Nem potyogtak a deszkák. – Mi a fene? – Dan hangja átmorajlott Pepperen. – Elvétették. Pepper meglökte a férfit. – Szállj le rólam! Dan még egy hosszú pillanatig a padlóhoz szegezve tartotta, Pepper sejtette azért, hogy megmutassa, képes rá. Aztán a képernyőre mutatott, ami úgy világított a sok apró fénytől, mint egy karácsonyfa. – Nos, éppen ideje volt. Megérkezett a felmentő sereg.

Huszonnyolc Dan figyelte Peppert, ahogy a lány összehajtott kabátját Sonny feje alá teszi. – Bocsásson meg – mondta, legalább ötödjére. – Azt hittem, Wainwright a jó fiú. – Minden rendben – motyogta Sonny. Eszméletén volt, de szemmel láthatóan iszonyúan fájt a feje. Orvosi ellátásra volt szüksége, és Dan megmondta, ha minden terroristát elfogtak, kinyitja az ajtót. A férfi óvatossága bosszantotta Peppert. Piszkos volt, az arcán volt egy seb, ami vérzett – de élt. Ez csoda volt. Élt! Dan nem engedte az ablak közelébe, annak ellenére, hogy az amerikai csapatok az egész hegyet bevilágították hatalmas reflektorokkal. Azt mondta, nem akarja a végén elveszíteni Peppert egy eltévedt lövedék miatt. Pepper Sonnyhoz fordult. – Dan nem mondta, hogy az egész amerikai hadsereg készültségben áll, mint az ő csatlósai. – Nem sok jelentősége volt – legyintett Sonny. – Ilyen esetekben vagy odaérnek időben, vagy nem. Pepper dühös pillantást vetett Danre. A férfi pontosan ugyanezt mondta. Dan hozzátette: – Mivel a terroristák átvertek minket, az egység nem volt a megfelelő helyen, amikor a támadás kezdetét vette. – Rendben, felfogtam! – Pepper a képernyőre mutatott, és felpattant. – Most már kiengedhetsz. Mindet elkapták! Dan is felállt. – Értesítenek, amikor kimehetünk. Pepper valósággal tombolt a türelmetlenségtől. – És azt hogyan teszik? – Már itt is vannak. – Dan figyelte, ahogy egy férfi kiválik a többi közül, és a kunyhó felé indul. Kopogás hallatszott. Dan jelentőségteljes pillantást vetett Pepperre, majd azt mondta: – Kopogni fognak. – Kinyitotta az ajtót. – Uram, a környék biztonságos. – Az őrmester tisztelgett. Dan viszonozta a tisztelgést. – Átkozottul ideje volt, hogy ideérjenek, Yarnell! Majd, Pepper legnagyobb meglepetésére, a két férfi szívélyesen kezet rázott egymással. – Jó, hogy élve látom, hadnagy! – Yarnell vállon veregette Dant. Magas volt, szikár, lábán akkora csizmával, amiből egy is akkora volt, mint Texas, és láthatóan a terepszín volt a kedvenc színe. – Jó élni. Van valahol orvos a környéken? Sonny bent van a kunyhóban. Sikerült leüttetnie magát, és agyrázkódása van. – Azért, hogy ne szerezzen Sonnynak

néhány kellemetlen percet, amikor már teljesen magánál lesz, a baleset mikéntjét Dan megtartotta magának. Yarnell füttyentett az egészségügyiseknek, mire két katona berohant a kunyhóba. – Ne aggódj! – mondta Dan Peppernek. – Gondoskodnak róla. Dan körülnézett. A holttesteket fekete nejlonnal takarták le, a rabok pedig mogorva képpel ácsorogtak egy kupacban. A fegyvereket és lőszereket egy halomba gyűjtötték. – Elkapták a két főbűnöst? – Napier biztonságos helyen van, és vigyázunk rá. Azt mondja, ő az egészről semmit sem tud, természetesen. Dan elhúzta a száját. – Persze. Teljesen véletlen, hogy itt tartózkodott a környéken. – Ne legyen nevetséges! Nem volt véletlen! – vigyorgott Yarnell. – Meg akarta akadályozni az egészet! – A gondviselés mentsen meg minket a jóindulatától! – jegyezte meg Dan. – Nem is... próbálta... megakadályozni – nyögte Pepper. A két férfi mosolyra ránduló szájjal nézett rá. – Csak viccelt – nyugtatta meg Dan. – Ó! – Pepper felháborodása egy csapásra elmúlt. Dan visszafordult Yarnellhez: – Schuster? Yarnell megrázta a fejét. – A francba! – mondta Dan halkan. – Mi történt vele? – kérdezte Pepper. – Meghalt a harcban? – Öngyilkosság – válaszolta Yarnell. – Terroristaparancsnokok nem hagyják, hogy elfogják őket. De az emberei közül elcsíptünk néhányat. – Majdnem olyan jó. – Dan elégedettnek látszott. – A tábornokkal kapcsolatban mik a tervek? Yarnell megvonta a vállát. – A nagyfőnökök megkértek, hogy tartsuk itt ma éjszaka. Túl erős a szél a helikopter– leszálláshoz, vagy legalábbis ezt mondják. Dan egy hosszú percig nézte a férfit. – Azt hiszik, el tudna rabolni egy katonai helikoptert? – Úgy tűnik, erről a nőszemélyről bármit elhisznek, és nem akarnak kockáztatni. Dan füttyentett. Pepper nem mondott semmit, de egyetértett. Napier tábornoknak voltak mondásai ilyen helyzetekre. Ha a vereség elkerülhetetlen, harcolva ess el! A megadás egyetlen elfogadható formája a halál. Persze Pepper régen úgy képzelte el a nőt, hogy az utolsó leheletéig harcol a terroristák ellen, és nem úgy, hogy segíti őket.

– Biztosak akarnak lenni benne, hogy a nő odaér Washingtonba kihallgatásra. Reggel repülővel odaszállítják. – Hé, hadnagy, hé, uram, ezért kellett kirángatnia minket a kantinból? – Katonák gyülekeztek a verandán, legalább egy tucat, és mindnyájan ismerték Dant. Mindegyikük tetőtől talpig fel volt fegyverezve, arcukon álcafestékcsíkok feketéllettek, és vidáman vigyorogtak régi vezetőjükre. Veregették a vállát, rázogatták a kezét, és Dan viszonozta a veregetéseket és rázogatásokat. Olyan nyelven beszéltek, amit Pepper nem értett, M– 16– osokról és HE– kről, és nevettek a halálon és a haldokláson. Pepper elhúzódott tőlük és megborzongott a hűvös levegőn; nevetségesen magányosnak és kitaszítottnak érezte magát. Mindig is egyedül volt. Most miért lenne más? Most, miután szembenézett a halállal? Nincs arra szüksége, hogy egy baráti társaság középpontja legyen. Elsurranhatna, visszamehetne a házba, és új életet kezdhetne. Talán levelet fog írni Hope– nak és Gabrielnek... Észre sem vette, hogy Dan elkezdte bemutatni őt a bajtársainak, mert egy férfi közeledett a kunyhóhoz. Terepszínű zöld inget és nadrágot viselt, fekete katonai csizmát, mint a többi katona, de nem volt rangjelzése. Haja fekete volt, szeme zöld, és arca egy maja szoborra emlékeztetett. Pepperre nézett. Bámulta. Olyan meredten bámulta, hogy Pepper zavarában az egyik lábáról a másikra állt. Ennyit az elsurranásról. Az FBI– ügynök megérkezett, hogy kihallgatásra vigye. A férfi néhány lépésnyire megállt tőle és rámosolygott, különös, boldog mosollyal, mintha örülne, hogy látja őt. Mintha ismerné. És mintha Peppernek is ismernie kellene őt. És volt benne valami... A haja. A szeme. Az arca. Az ő születésnapi zsúrja volt. Nyolcéves volt. Kék és arany papírszalagok díszítették a szobát. Pepper végignézett az asztal körül ülő barátain és családtagjain. Ránézett a közelben álló sovány fiúra. A fiú rámosolygott. – Gabriel – suttogta Pepper. A bátyja. Ez a férfi a bátyja. Nem, ez nem lehet igaz. Azonban a férfi bólintott, és felé nyújtotta a kezét. – Gabriel – mondta Pepper egy kicsit hangosabban. A szeretet, amit Gabriel iránt érzett, a lelke legmélyéből tört elő, ahová száműzte. A szeretet eltemette az emlékeket, a neheztelést és a száműzetésben töltött sok évet. Csuklásszerű zokogás tört fel a melléből. Megfogta a bátyja kezét, és valósággal kiszakadt belőle: – Jaj, Gabriel, annyira hiányoztál! Gabriel olyan gyengéden és óvatosan ölelte át, mintha félne, hogy Pepper eltörik, majd amikor a lány viszonozta az ölelést, Gabriel szorítása is erősödött. – Azt hittük, elveszítettünk. Drága húgocskám, azt hittük, örökre elveszítettünk! Dan figyelte, ahogy Pepper, bátyja karjával a vállán sétál lefelé az ösvényen.

Tudta, hogy ostobaság, de nem tehetett róla, féltékeny volt. Néha elképzelte, hogy a lány megtalálja a családját. Remélte, egyszer majd beépülnek Pepper életébe. Ugyanakkor azt is elképzelte, hogy ő lesz az, aki megtalálja őket Pepper számára. Biztos volt benne, hogy a lány az övé lesz, amikor ez történik. Micsoda önző disznó! Még örülni sem képes, hogy Pepper megtalálta a bátyját. Mert... mert Pepper nem az övé. Elzárkózik tőle, magába fojtja pillantásait, szavait, egész lényét. Ő, Dan, tönkretett mindent a bizalmatlanságával és kegyetlen szavaival. Arca megrándult, amikor visszaemlékezett, miket mondott a lánynak, és hogyan utasította el. Fogalma sem volt, hogyan juthatnának vissza oda, ahol voltak. Dan megrázta a fejét, és utánuk indult az ösvényen. Nem engedhetem el. Ő az enyém! Pepper a jól kivilágított ösvényen baktatott Gabriel mellett. A családja megtalálásával kapcsolatos minden kétsége elmúlt. Tudta, hogy Gabriel kereste, ahogyan a család többi tagját is. Pepper bízott benne. Mindig is bízott benne. Most egy másfajta magány mardosta a lelkét. Dan kertelés nélkül közölte, mit gondol róla, és így száműzte a férfit reményei közül. Bárcsak a szívéből is száműzhetné! Otthagyta Dant a kunyhónál, anélkül, hogy visszanézett volna, és azon tűnődött, vajon a férfi észrevette– e, hogy távozott. Azt kívánta, bárcsak annyira se érdekelné, hogy ezen törje a fejét. Már majdnem leértek a meredek ösvényen, amikor Gabriel gyászos arccal megjegyezte: – Tudhattam volna. Pepper gyorsan ránézett. – Mit? – Olyan bajokba keveredsz, mint egy férfi. Pepper hirtelen rájött, hogy egyetlen kérdést sem tett fel a bátyjának az életével és a történtekkel kapcsolatban, vagy arról, hogy mit tud. Szégyenkezve nevetett. – Olyan önző vagyok! Bocsáss meg! Egészen idáig eljöttél, hogy megtalálj, segítettél megmenteni, engem pedig annyira lefoglalnak a saját problémáim, hogy meg sem köszöntem. – Ügyelj a modorodra, mert ez az élet sója! – viccelődött Gabriel a mondással, amit az anyjuk mondogatott mindig nekik. Pepper megállt, hogy elengedjen néhány katonát, és rámosolygott Gabrielre. – Mondd csak, nős vagy? – Nem. Még nem volt olyan szerencsém, hogy rábukkanjak a megfelelő nőre. – Talán a megfelelő nő nem talált még rád. – Pepper ismét elindult, és hamarosan odaért az utolsó kis meredek szakaszhoz, ami már Mrs. Dreiss kertjébe ért. Látta a reflektorok által megvilágított házat, és a mindenfelé őrködő katonákat. – Texasban élsz? – Bostonban. Pepper pislogott. – Az nagyon messze van Texastól. Hogyan... ó! Ők küldtek oda, igaz?

– A kedves gyülekezeti tanácstagok, akik elválasztottak minket egymástól? – kérdezte Gabriel komoran. – Nem. Azért mentem oda, hogy megtaláljam Hope– ot. Hope. A nővére. Az egyetlen személy, akit Pepper igazán hibáztatott a magányáért és számkivetettségéért. Az elmúlt néhány nap során azonban Pepper felnőtt, és most határtalan vágyakozást érzett a nővére iránt. – És sikerült... – Pepper szinte beszélni sem tudott a torkában érzett gombóctól, amit egyszerre okozott az izgalom és a félelem. – Sikerült megtalálnod? Keresztülvágtak az udvaron a hátsó veranda felé, ahol egy magas, jól öltözött nő várakozott. Mellette, kicsit hátrébb egy sötét hajú férfi állt. A nő várandós volt, nem sok választotta el a szüléstől. Keze a hasán pihent, és olyan mohón meredt a felé közeledő Pepperre, hogy annak majdnem megszakadt a szíve. A nővére. Hope. Pepper egyre gyorsabban lépkedett, majd futni kezdett, és közben kiabált. – Hope! Itt vagy! Végre eljöttél! Hope a korlátra támaszkodott, hogy le tudjon menni a lépcsőn. A sötét hajú férfi segített neki; a másik oldalán fogta a karját. A két nő az udvar közepén találkozott össze, kinyújtott karral. Első ölelésüket Hope hatalmas hasa majdnem megakadályozta. Pepper szinte megvakult a könnyeitől. A szíve valósággal lángolt a szeretettől és örömtől; fejét Hope vállára fektette és zokogott. Hope hangja remegett és többször elcsuklott, ahogy egyre ismételgette: – Végre megtaláltalak. Végre megtaláltalak. Ügy hangzott, mintha már nagyon– nagyon régen gyakorolná magában. Pepper felemelte a fejét, és belenézett Hope arcába. Legutóbb, amikor látta a nővérét, Hope tizenhat éves volt – érett, felelősségteljes tizenhat éves, de külsőre is annyi. Most pedig Pepper egy érett, harminchárom éves, erős, ragyogó... és terhes nőt tartott a karjában. – Hogyan? – Pepper Hope hasára simította a kezét. – Mikor? Hope csuklott egyet, és két papír zsebkendőt halászott ki a zsebéből. Az egyiket odaadta Peppernek. – A szokásos módon, és nagyon hamar. Pepper elfogadta a zsebkendőt és kifújta az orrát. A sötét hajú férfira nézett, aki a közelben ácsorgott Gabriellel. – A férjed? – Zack. Zack Givens. – Hope hangja büszkén csengett. – Hát nem gyönyörű? Pepper elcsukló hangon nevetett. – De igen, az. – És ő? – Hope az ösvény felé intett. – A tiéd? Peppernek oda sem kellett néznie, hogy tudja, kiről beszél

Hope. Dan az udvar másik végében állt, és figyelte őket. Pepper érezte a férfi pillantását, és haragudott rá, amiért megzavarta ezt a meghitt pillanatot. A hangja talán túl éles is volt, amikor válaszolt. – Nem. Azt hittem, hogy az lesz, de nem jött össze. – Értem. – Hope pillantása elidőzött Danen, majd szemügyre vette Pepper arcát. Megnyalta a hüvelykujját, és letörölt egy foltot Pepper álláról. – Bárhol megismernélek. Mindig piszkos az arcod. – Mosolygott, de a szája megremegett. – Azt hittem, hogy Napier tábornok meg fog ölni. Azt hittem, elkéstünk. – Pont időben jöttetek. – Hope elsírta magát. Pepper átölelte, és a fülébe suttogta: – Ne sírj, drágám! Most már együtt vagyunk. – Soha többé nem engedlek el! – jelentette ki Hope határozottan. – Nagyon sajnálom. Pepper, annyira sajnálom. Már mondtam, de nem mondhatom el elégszer. Nem lett volna szabad hagynom, hogy elvigyenek, hogy bármelykőtöket elvigyék. El kellett volna szöknöm veletek, és valamiképp összetartani a családot. – Nem a te hibád. – Látva Hope dühös megbánását, Pepper most először elhitte. Most először félretette egy nyolcéves gyerek érzéseit, és a meztelen igazságot látta. – Megtaláltak volna. Visszavittek volna, és minden ugyanolyan lett volna. – Megölték apát és anyát – suttogta Hope. – Tudom, hogy ők voltak. Pepper még erősebben szorította. – Tessék? Hope arca megrándult. És Pepper rájött – nem csak hogy terhes a nővére, de a hasizmai görcsölnek. – Ennek így kell csinálni? Hope megpróbálta csendre inteni, de Pepper hangja messzire elhallatszott. Zack néhány nagy lépéssel Hope mellett termett. – Szia, Pepper, jó hogy végre megismerhetlek! Kellemes, mély hangja volt, azzal a különös, ropogós massachusettsi akcentussal, de nem nézett Pepperre, miközben beszélt. – Hope, nem akarsz nekem mondani valamit? – Válaszra sem várva kezét a felesége hasára tette, és feszülten figyelt. – Mióta tart? – Néhány órája. Gabriel közelebb húzódott hozzájuk. Dan úgyszintén. Pepper rájött, hogy Hope vajúdik. – Szent isten! Szent isten! – Egy órával azelőtt Pepper még azt hitte, hogy meg fog halni, most pedig egy új élet jön a világra. Szeretett volna tapsolni, táncolni, kiabálni. Ehelyett, csak annyit mondott: – Hope, nemsokára kisbabád lesz! Hope a fájdalmán keresztül is rámosolygott. – Igen, drágám. – Hány órája tart? – kérdezte Zack. Hope megpróbált mosolyogni, de kudarcot vallott. – Hat.

– A fenébe, Hope! – Gabriel földhöz vágta a kalapját. – Mondtam, hogy maradj otthon! – De hiszen hoztunk magunkkal bábát! – ellenkezett Hope. Zack átölelte az asszony derekát, és a ház felé támogatta. – Megígérted, hogy nem lesz rá szükségünk. Pepper Hope másik oldalán maradt, és a csalódottság és irigység keverékével hallgatta őket. Ők egy család voltak – Zack, Gabriel és Hope. Úgy is beszéltek, mint egy család; szerették egymást, ismerték egymás titkait. És ő eddig mindent elkövetett, hogy távol tartsa magát tőlük. Dannek igaza volt: ostoba volt – nagyon sok dologgal kapcsolatban. Ahogy hárman a ház felé tartottak, Dan odament Gabrielhez. A kezét nyújtotta, és mikor a férfi megrázta, bemutatkozott. – Dan Graham vagyok. Itt élek Pepperrel. – Dan ezt igen büszkén mondta, bár ez több mindent is jelenthetett. – Gyere velem! Azt hiszem, vizet kellene forralnunk. Lana Pepper Givens hajnali négy órakor született Mrs. Dreiss ágyában. A csecsemő olyan hangosan sírt, hogy felébresztett minden katonát, akik az udvaron táboroztak. Éles nyivákolása hallatán a konyhaasztalnál kártyázó három férfi és egy nő is felpattant. – El kell szívnom egy szivart! – jelentette ki Russell diadalmasan, és kisietett a verandára. A sírást tisztán lehetett hallani a katonai tábor közepén felállított sátorban is. Jennifer Napier a hálózsákjában feküdt, a sátor plafonját és a nejlonon átvilágító fényeket nézte, és közben átkozta a nyomkövető szerkezetet, amit Yarnell őrmester erősített a bokájára acélsodronnyal. Az a csecsemő garantálta, hogy a figyelem megoszlik. Napier tábornok most talán megszökhetett volna, de préda vált volna belőle, szórakozás a katonáknak, ahogy vadásztak volna rá a hegyek között. Jennifer Napier tábornok még ilyen elképzelhetetlen körülmények között, még egy ilyen borzalmas helyzetben sem alacsonyodott le idáig. Mrs. Dreiss hálószobájában a bába letisztogatta az újszülöttet, nem törődve annak fülsértő sírásával és hatástalan rúgkapálásával, és elégedetten arra gondolt, mind az anya, mind a gyermek jól vannak. Lanát beburkolta egy plédbe, rózsaszín sapkát húzott kopasz fejecskéjére, és odaadta az édesanyjának. Pepper biztonságos távolságból nézte az eseményeket, és azon tűnődött, mennyire természetes, ugyanakkor mennyire különleges ez az egész. Nővére van. Szemtanúja volt, amint a nővére életet ad a gyermekének. Most már ő is nagynéni lett. Hope boldogan vette át nyivákoló kicsinyét. – Gyönyörű. Zack hajolt föléjük. – Csodálatos. – A férfi mély hangja egy oktávnyit feljebb csúszott, és most már a babához beszélt. – Igen, az vagy. Te vagy a leggyönyörűbb pici lány a világon. Pepper vigyorogva nyugtázta, hogy a kemény, komoly férfi gügyögő idiótává válik egy vörös képű, ordító babától.

– Pepper, gyere és nézd meg az unokahúgodat! – parancsolta Hope. Pepper nem igazán vágyott a dologra. Fogalma sem volt, hogyan kell bánni a babákkal, különösen ilyen picikkel. Órákat töltött ebben a szobában a bábával és a sógorával, újra megtalált nővéréből csupán részeket látva, és most ott kell ütyüpütyüzni annak a kis ronda... Az ágy fölé hajolt. A baba abbahagyta a nyekergést, ránézett Pepperre, és mint egy majom, előretolta az alsó ajkát. – Jaj, Pepper! – Hope egyszerre nevetett és sírt. – Úgy néz ki, mint te. – Szegény gyerek! – Pepper megsimogatta a pici öklöt. Nem látta a pillantást, amit Hope és Zack váltottak egymással, de hirtelen azon kapta magát, hogy a karjában tartja az unokahúgát. – Ó! – nyögte. A sovány karocskák csapkodtak, Lana szeme kinyílt, majd becsukódott, néha külön, néha egyszerre, és az apró száj ásított. Pepper szeme könnyben úszott. – Jaj, ez a gyerek tényleg gyönyörű. – Pepper, kérlek, mutasd meg Gabrielnek, mielőtt betöri az ajtót! – mondta Hope. Azonban Dan is ott volt kint valahol, Pepperre várt és beszélni akart vele. Dadogva kérdezte: – Ne... nem akarja Zack magának... ezt a megtiszteltetést? – Szeretnék egy percre kettesben maradni a feleségemmel. – Zack megfogta Hope kezét, a szívéhez szorította, és ahogy a feleségére nézett, attól Pepper is egy kicsit erősebben ölelte a babát. Ha bármilyen kérdése lett volna a nővére és férje kapcsolatát illetően, ezzel megkapta a választ. Zack imádta a feleségét. Miközben Pepper lábujjhegyen kisurrant a szobából, halkan suttogott a babának. – Tudod, némi magányra van szükségük. Ne aggódj, ez nem jelenti, hogy kevésbé szeretnek. Inkább azt jelenti, biztonságban vagy, mert tudod, hogy szeretik egymást, és mindig együtt lesznek. – Eszébe jutott, amit Hope a szüléikről mondott. Vajon igaz lehet? Tényleg megölték őket? Akkor azok a csodálatos szülők, akik az emlékeiben élnek, valódiak voltak? Áldozatai lettek egy szörnyű bűnténynek? Pepper végigment az ebédlőn, és belépett a konyhába, egyfolytában a karjában tartott apró emberi lényt bámulva. Kétségbeesetten próbálta nem elejteni, és elhatározta, hogy ő lesz a világ legjobb nagynénije. Három szék csúszott hátra a padlót karmolva, amint belépett. Gabrielt és Dant ismerte. Sőt, ha lehet, Dant túl jól ismerte. És bár csak egyszer találkozott a hölggyel kilenc évvel ezelőtti itt tartózkodása alatt, Pepper felismerte: Dan édesanyja, Barbara Graham volt. Csaknem olyan magas volt, mint a fia, sötét a bőre is, mint Dané, de az asszonynak a haja is sötét volt, és magas arccsontja miatt Dan indián dédnagymamája kiköpött másának tűnt. Barbara jó anyaként azért jött, mert a fiát majdnem megölték.

– Örülök, hogy ismét találkozunk, Pepper – mondta, és úgy tűnt, komolyan is gondolja. Mindig kedvesnek tűnt, és Pepper azért nem hibáztathatta, amiért egy seggfej fiút szült. Lana szaporán pislogott a konyhai lámpa éles fényében, és apró majomarca mintha elkomorult volna. Gabriel odasietett Pepperhöz. – Minden rendben van? Hope? A baba? Hadd lássam! – Arcán leírhatatlan döbbenet tükröződött, amikor megpillantotta a gyűrött újszülött arcot. – így kell kinéznie? Barbara utat tört magának. – Mutasd, hadd nézzem! Ó! – kezdett ő is gügyögni. – Pontosan így kell kinéznie. Gyönyörű kicsi lány! – Ha maga mondja – jegyezte meg Gabriel bizonytalan hangon. Pepper szeretett volna a karjában tartott kisbabára összpontosítani. Nem akart felnézni, de képtelen volt megállni. Dan őt nézte, érezte, és ellenállhatatlanul vonzotta a pillantását. Dan egykedvűen figyelte őket, egyáltalán nem adva jelét, hogy érdekli a baba vagy Pepper, vagy hogy szeretne csatlakozni a Lana születése fölött érzett örömhöz. Pepper gerincén azonban valami melegség kúszott végig. Dan nem volt közönyös. Őt azonban nem érdekli, mondogatta magának Pepper. Igen, a férfi megmentette a haláltól. Ugyanakkor megfosztotta mindattól a büszkeségtől és függetlenségtől, aminek kifejlesztésén oly sokat dolgozott. Ő, Pepper, megígérte, hogy hozzámegy feleségül, Dan pedig a legrosszabbat gondolta róla. Megvetése kiégette belőle a szerelmet, amit kilenc hosszú éven keresztül érzett iránta. Végre megszabadult tőle. Lenézett a kis Lanára, és elmosolyodott. Voltak más dolgok is, amelyekkel elfoglalhatta magát. A hátsó ajtó becsapódott. Büdös szivarfüstfelhőt hagyva a verandán maga után, Russell viharzott be a konyhába, és megállt Dan mellett. – Kislány? – kérdezte. Dan figyelte, ahogy Pepper babusgatta a csecsemőt, figyelte, ahogy Gabriel ott toporog körülötte, és öröm és bánat között tépelődve azt felelte: – Ez egy család.

Huszonkilenc Egy órával később, amikor Pepper visszament a konyhába, Dan, Barbara és Russell még mindig ébren voltak, kávét iszogattak az asztalnál. Pepper biccentett mindenkinek, még egy pillanatra Dan szemébe is belenézett, és ami szerinte elragadó magabiztosság volt, viccesen megjegyezte: – Ezek az egész éjjel tartó bulik teljesen kimerítik az embert, nem? – Ahogy mondod. – Barbara az ujjaival támasztotta fel a szemhéjait. – Öreg vagyok én már az ilyesmihez. Russell annyi időre abbahagyta borostás álla vakargatását, amíg megkérdezte: – Hogy van a gyerek? – Alszik. Ahogy Hope és Zack is. A bábát az én ágyamba fektettem. – Pepper kinyújtóztatta a hátát, és a kávéfőző felé indult. – Hála az égnek, hogy valaki főzött kávét. – Danny volt. – Barbara megveregette a fia karját. – Azt mondta, szükséged lesz rá. – Dannynek igaza volt. – Pepper felkapott egy csészét, és megfogta a kancsót. – Kösz, Danny! – Szívesen, Pepper – felelte a férfi azon a mély, meleg hangján, ami úgy hangzott, mint a jó szex. Pepper a konyhapultra loccsantotta a kávét. Tessék, már bajt okoz. Ahogy a férfira nézett, abban nyoma sem volt szeretetnek. Zavart csend támadt a konyhában, míg Pepper a kiömlött kávét törölgette, és cukrot rakott a csészéjébe. – Megtalálta valaki Wainwrightot? – A megyei börtönben van, egy adag söréttel a seggében – felelte Russell. Pepper felvont szemöldökkel nézett rá. – A munkásszálláson akart elbújni, és az egyik cowboy zokon vette a dolgot. – Russell szélesen vigyorgott. – Holnap megdicsérem. Barbara szívből jövő kacajt hallatott. – Russell, micsoda gazember vagy! – Az bizony! – Russell megfogta Barbara kezét, és a mozdulat egyértelműen jelezte, hogy az asszony az övé. – Nem tudtam, hogy maguk ketten ismét együtt vannak – jegyezte meg Pepper. Dan arcán döbbenet tükröződött. – Én sem. – Az emberek változnak – mondta Barbara. – Még apád is.

– Sőt még anyád is – vágott vissza Russell, és gyengéden oldalba bökte az asszonyt. Barbara titokzatos pillantást vetett Danre és Pepperre, majd megjegyezte: – Néha előbb rá kell jönni, milyen nyomorult az ember, amikor egyedül van, a másik nélkül. Pepper mozdulatlanná dermedt. Ezt neki szánták? Vagy csak ő érezte úgy? Russell a torkát köszörülte. – Dan, szerintem mi ketten lemehetnénk elvégezni a reggeli feladatokat a pajtában. Utána pedig hazajöhetnél aludni, mivel itt úgysincs elegendő ágy. Russellnek igaza volt. Minden ágyban aludt valaki, a veszély elmúlt, és Russell majd átküld valakit, hogy ellássa a farmot. Dan hazamehet. Miközben Pepper a jó hírt mérlegelte, a csend a konyhában a kellemetlenségig nyúlt. Végül Barbara szólalt meg. – Russell, te egy kotnyeles vénember vagy! – Igen, tényleg az vagy, apa. – Dan felállt. – Pepper, beszélhetnék veled kint a verandán? – Nem akar veled beszélni – mondta Russell. – Jó ötlet – vágta rá Barbara, Russel megjegyzésével egyszerre. Dan szülei dühösen meredtek egymásra. – Persze – válaszolta Pepper. Bármit akar is mondani Dan, nem számít. Nem érdekli. Dan lekapta a lány kabátját a fogasról, és a vállára terítette. A sárgásbarna cowboykalapot a fejébe nyomta. Pepper azonban nem kért belőle. Hamupipőke meghalt, és Dan ölte meg. Levette a kalapot, az egyik székre lökte, majd éles, tiszta hangon megjegyezte: – Ezt nem akarom többé. – Jaj! – nyögött fel Barbara. Dan egy pillanatig olyan képet vágott, mintha mindjárt erőszakkal visszanyomná a kalapot a fejébe. Pepper állta a tekintetét, kihívóan, merészen. – Rendben. Itt fogom tartani, amíg vissza nem kéred. – Hangja őszinte volt, és nagyon magabiztosnak látszott. Micsoda piszok alak. Egy tiszta, illatos piszok alak, aki az éjszaka folyamán valamikor lezuhanyozott, és most sampon és meleg bőr illata volt. Peppernek nem volt szüksége ilyen fajta csábításra. Ahogy kilépett a hűvös verandára, fázósan összehúzta magán a kabátját. A kert füves része ideiglenes katonai táborrá alakult. Mindenfelé sátrak álltak, középen az egyik erősen ki volt világítva, és ez előtt őrök álltak. Napier tábornok sátra. Néhány katona már mozgolódott. A szakácsok ébren voltak. Nagyrészt azonban csend volt, az új nap közelgő hajnalának hűvös, friss levegőjével. – Azt hiszem, jobb, ha halkan beszélünk, igaz? – kérdezte Pepper.

Mintha meg sem hallotta volna, amit a lány mondott, Dan megkérdezte: – Elmész? Pepper ismerte a férfit. Próbálta meglepni egyenességével, de bízott benne, hogy vissza tudja verni a támadását. Közömbös hangon visszakérdezett: – Bostonba? Igen, jól sejted. Meg akarom ismerni a családomat. Segítek Hope– nak a babával, és... – Mikor jössz vissza? Pepper bosszúsan nagy levegőt vett. Képtelen végigjátszani a játékot? Hát persze. Dan Graham aztán nem fog játszani. Csak akkor, ha a játszma az ő érdekeit szolgálja. – Nem tudom, visszajövök– e egyáltalán. Az árnyak és fények vonalakká és élekké szabdalták a férfi arcát, szeme sötét erővel izzott. – A tiéd ez a föld. Rendben. Akkor nyílt lapokkal játsszunk. – Nem tudom, megtartom– e. Nem kérhetlek meg, hogy bizonytalan ideig viseld gondját. Tudom, hogy apád megveszi. – Mrs. Dreiss rád hagyta. Jaj, ne! Csak nem akarja kijátszani a lelkiismeret kártyát? – Nem azt akarta, hogy teher legyen a vállamon. Mrs. Dreiss segíteni akart nekem, és segített is. – És velem mi a helyzet? – A férfi közelebb lépett. – Azt ígérted, hogy feleségül jössz hozzám. – Meggondoltad magad – vágta rá Pepper túl hangosan. A férfi lehalkította a hangját, így Peppernek erősen fülelnie kellett, hogy a kísértés suttogását meghallja. – Nagyon jó lenne együtt. Te szeretsz engem, és én szeretlek téged... – Jaj, kérlek! Ne próbáld bemesélni nekem, hogy szeretsz! – Pepper gyűlölte ezt az egészet. Gyűlölte a férfit. Gyűlölte, hogy a férfi illata szenvedélyes emlékeket ébreszt benne, amikor itt áll előtte, és a szégyen legkisebb jele nélkül belehazudik a szemébe. – Az én kislányos szívemnek ettől repesnie kellene? Mert nekem nincs szükségem az olyan szerelemre, amit te kínálsz. A szerelem nem hiszi rólam a legrosszabbat a látszat miatt. A szerelem hinne bennem, a látszat ellenére is. A férfi nagy levegőt vett, kiengedte, majd ismét nagy levegőt vett. – A szerelem sokévnyi magány után nagyon sérülékeny, és miután halálra rémisztettél, úgy kapaszkodtam bele a látszatba, mint egy puskába, hogy azzal tartsalak távol magamtól. – Nagyon gyorsan beszélt, mintha minden egyes szót szégyellne. Peppernek nem volt ehhez türelme. Nem volt türelme magához és lényének ahhoz a feléhez sem, amely figyelni akart a férfira, és elismerni, hogy talán igazat mond.

– Micsoda marhaság! – Tudom. Elvesztettem a fejem. Nos, ez egy beismerő vallomás volt. – Helytelenül cselekedtem. Hülyeséget hittem. Egy pillanatra sem lett volna szabad elveszítenem a hitemet benned. – Megfogta a lány kezét és a szíve fölé tette. – Te azonban azt mondtad, hogy megbocsátasz nekem. A kunyhóban, amikor azt hittük, hogy meghalunk. Hallottam. Pepper nem akart közel lenni hozzá. Nem akarta hallgatni a kifogásait, és nem akart hozzáérni a mellkasához. Az ellenkezés azonban méltóságon aluli lett volna, és úgyis alulmaradt volna, ezért inkább hagyta a kezét ernyedten heverni a férfi tenyerében. – Igen, azt mondtam, hogy megbocsátok neked, de ez az a fajta megbocsátás volt, amit az ember akkor ajándékoz valakinek, ha tudja, soha többé nem látja. – Nem tudtam, hogy többféle megbocsátás van – jegyezte meg a férfi csodálkozva. – Az ember minden áldott nap tanul valami újat. Különben meg egy szóval sem mondtam, hogy még mindig szeretlek. A szerelem néha meghal, néha pedig agyonverik. Megkaptad a bizalmamat és a szerelmemet, azokat a dolgokat, amiket senkinek nem adtam oda, amióta elveszítettem a családomat, és leköpted mindkettőt. – Sajnálom. Nagyon sajnálom. Kérlek, higgy nekem! – Ez egy nagyon kedves bocsánatkérés volt, csak éppen a férfi nem hagyott elég szünetet, hogy Pepper ízlelgesse. Azonnal továbblépett az igazságra, ahogyan ő látta. – A te szerelmed azonban nem halt meg. A pimasz! – Talán szakértője vagy az én érzelmeimnek? A férfi hangja nagyon meggyőzően csengett. – Pepper, ami közöttünk van, nem egy egyszerű kapcsolat. Nem egy könnyed érzelem, amit tönkretesz a kiábrándulás vagy a távolság. Te szeretsz engem, és én szeretlek téged. Pepper a szemét forgatta. – Jaj, hagyd már abba! – A férfi, homlokába lógó hajjal és az arcára kiülő ingerültséggel, egyre kevésbé hasonlított a magabiztos katonára, aki mindig elér mindent, amit akar, és egyre jobban a fiatal Dan Grahamre. Helyes. Mivel legalább a fiatal Dan Grahamnek őszinte érzései voltak. Pepper összefonta karját a mellén, és a korlátnak dőlt. Dan küszködött. A szavak már nem követték egymást olyan simán, gördülékenyen. Elengedte a lány kezét. – Te és a szerelem, amit irántad érzek, minden másnál jobban meghatározták az életemet. – Elfintorodott, mintha nem akarna többet mondani. Pepper képtelen volt megállni, és rászólt: – Kérlek, folytasd!

– Jó, rendben. – A férfi is a korlátnak támaszkodott, és az ideiglenes tábort szemlélte. Hangja, amikor megszólalt, olyan fojtott volt, hogy Peppernek hegyeznie kellett a fülét, hogy meghallja. – Emlékszel, amikor a hasi sérülésemről beszéltem, és hogy utána hashártyagyulladásom volt? – Emlékszem. – Könnyedén megkérdezte: – Majdnem meghaltál, ugye? – Meghaltam, nem is egyszer. Ez már nem tetszett Peppernek. – Tényleg? – És mindig visszajöttem. – Sejtettem. – Itt áll mellette, emlékeztette magát a lány, és meglehetősen élőnek tűnik. – Minden alkalommal visszanyertem az eszméletemet, visszatértem ebbe a testbe, amit akkor láz és fájdalom gyötört, és minden alkalommal te hoztál vissza. Amíg te a világon vagy, képtelen vagyok innen távozni. Dan gyűlölte beismerni, hogy szüksége van valakire, és ez minden másnál jobban bizonyította Pepper számára, hogy igazat mond. Ugyanakkor... azt hiszi, szónoklatával bekötheti a sebet, amit a lelkén ejtett? A férfi folytatta: – Anélkül, hogy tudtam volna, hol vagy, szükséged van– e rám... Anélkül, hogy kerestelek és megtaláltalak volna, és még egyszer a magamévá tettelek volna. – Nos, a magadévá tettél, nem is egyszer. – Olyan bántó hangon, ahogy csak tudta, Pepper megkérdezte: – Miért nem vagy elégedett? – Mert nem a szeretkezés az, ami fontos. – Dan felemelte a kezét. – Nem úgy értettem, ahogy hangzott. – Szeme csalódottan csillogott. – Be akarom bizonyítani neked, hogy sokkal több van közöttünk. Része vagy a személyiségemnek. Te vagy a fény az alagút végén. Miattad érdemes élnem, és meg kell tennem mindent, hogy magam mellett tartsalak. – Csak éppen nem te vagy az a férfi, akivel le akarom élni az életemet. – Én vagyok az a férfi. Adj egy esélyt! Könyörgöm! Ne hagyd, hogy egy percnyi pánik, az én pánikom, tönkretegye az életünket. – Dan úgy beszélt, és úgy nézett ki, mint maga a megtestesült őszinteség. Peppert azonban nem érdekelte. – Nem kockáztathatok. Aztán mást sem tennék, csak azon tűnődnék, mikor fogsz megbántani újra. – Nem ígérhetem, hogy nem lesz nézeteltérés közöttünk, de azt megígérem, hogy mindig a te oldaladon fogok állni. – Megpuszilta Pepper arcát, ami olyan volt, mint egy meleg, gyengéd simogatás. – Kérlek, Pepper, gyere hozzám feleségül! – súgta a fülébe. – Nem. – Pepper még mindig vérzett belül azoktól a dolgoktól, amiket a férfi mondott, és mellette még félt is. – Megtanultam a leckét. Soha többé nem leszek olyan ostoba.

– Te voltál, aki a legjobban megfogalmaztad. Két sérült lélek vagyunk, akik kiegészítik egymást. Egészítsük ki egymást örökre! A fene egye meg! A férfi őszintesége torkon ragadta Peppert. Ha nem vigyáz, még megadja magát, azt pedig nem teheti. Még nem. Talán sohasem. Hallotta a katonák mozgolódását a sátrakban, és örült, hogy végre történik valami. A nap megvilágította a keleti égboltot, és a középső sátorból kilépett Jennifer Napier tábornok katonai gyakorlóruhában. Minden hajszála a helyén volt, arca komoran és mereven feszült. Éles hangon szólt az őrökhöz, akik talpra ugrottak, és úgy tisztelegtek, mintha a nő semmi rosszat nem tett volna. Yarnell őrmester csatlakozott hozzájuk. Pepper a tábornokra szegezte tekintetét; Napier tábornokban nem lehetett megbízni. Soha. – Mit csinálnak vele? – Washingtonba viszik kihallgatásra – emlékeztette Dan. – Ahogy téged is. – Igen. – Pepper figyelte, ahogy a tábornok a főzősátor felé indult, nyomában őreivel. – Dan, tudod, hogy ez a nő veszélyes? – Mindenki tudja. Pepper valami különös nyugtalanságot érzett a lelke mélyén. – És azt is tudod, hogy így, sarokba szorítva még veszélyesebb? Dan benyúlt a dzsekije alá, kivette a Berettát a tokból, és Peppernek nyújtotta. – Ettől jobban érzed magad? Már megint atyáskodik fölötte? Nem, talán nem. Ez sokkal inkább egy lovagi gesztusnak tűnt, ami bizonyította, hogy bízik benne és a képességeiben. Egy újabb udvarias gesztus hiábavaló udvariaskodása közepette. – Köszönöm. – A fegyver súlya és a meleg, amit a fém a férfi testéből magába szívott, igenis megnyugtatta kissé. Ebben a pillanatban Napier tábornok észrevette Peppert. Szeme elkeskenyedett. Vékony ajka mosolyra húzódott. Elindult a veranda felé; olyan volt, mint egy erős, ravasz hegyi oroszlán, aki életének utolsó harcára készül, és elhatározta, hogy kihasítja saját részét a húsból. Yarnell megállította a nőt a lépcső aljában. – Asszonyom, oda nem mehet fel! Napier tábornok megvető pillantást vetett az őrmesterre, de megállt. Arcát Pepper felé fordította, és Pepper tisztán látta rajta a ráncokat, amelyeket az idő vésett mindenféle kozmetikumtól mentes bőrébe. Valószínűleg, mint minden mással, a korával kapcsolatban is hazudott. – Nini, a kis Jackie Porter! Vagy talán Pepper Prescott? – Napier tábornok pillantása Danre ugrott, és szeme elkerekedett. – És Dan Graham hadnagy! Danre láthatóan semmiféle hatást nem gyakorolt a nő gúnytól és méregtől csöpögő hangja. – Örülök, hogy látom, asszonyom.

– Szóval erről van szó! – dorombolt Napier tábornok, Pepper felé bökve. – Ezért sikerült neki megszöknie előlem. Rátalált magára. A nap sugarai aranyszínűre festették Dan szőke haját. – Alábecsüli őt, Napier tábornok. Pepper egyedül is megmenekült volna. Yarnell látható undorral szemlélte a tábornokot. A körülöttük gyülekező katonák érdeklődve hallgatták a párbeszédet. Pepper egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Úgy tűnt, rajta kívül senki nem fogta fel, mennyire bizonytalan és veszélyes ez a helyzet. A katonák, a férfiak, úgy gondolták, mivel Napier tábornok nő és fogoly, már senkire és semmire nézve nem jelent fenyegetést. – Ne legyen nevetséges! – Napier tábornok egy legyintéssel félresöpörte Dan meggyőződését. – Szánalmas kis senki. Beszélt nekem magáról a könyvesboltban. Árvaként nőtt fel, egy csomó helyen. A szülei olcsó kis bűnözők voltak, akik megszabadultak tőle, amilyen gyorsan csak tudtak. Nem volt senkije. Valószínűleg boldog volt, amikor magára tapadhatott. Dan kifejezéstelen hangon, ami unottságában sértőbb volt, mint bármi más, megjegyezte: – Sajnálom, hogy ezt látnom kellett, Napier tábornok. Reméltem, hogy büszkébb vesztes lesz. Yarnell odalépett a nőhöz, és megfogta a karját. – Attól tartok, asszonyom, meg kell kérnem, fáradjon velem! Mintha minden lassítva történne, Pepper látta, amint a tábornok kikapja a pisztolyt az őrmester fegyvertokjából, és könnyed mozdulattal Dan mellkasának szegezi. Pepper nem hallotta a figyelmeztető kiáltásokat. Nem látta a katonák kétségbeesett kísérleteit Napier tábornok megfékezésére. Halálos nyugalommal elővette Dan pisztolyát, visszatartotta a lélegzetét, célzott... és lőtt. A fegyver nagyot rándult a kezében. A Beretta hője felmelegítette az ujjait. A lövés hangja a fülében csengett. És ott állt Dan, sértetlenül. Napier tábornok a földre zuhant, a pisztoly kiesett a kezéből. Ép kezével szétlőtt kezét fogta, és üvöltött a fájdalomtól – és a dühtől. A katonák a tábornokra szegezték puskáikat. Yarnell felvette pisztolyát a földről, és zavartan meredt rá. – Ezt meg hogyan csinálta? – motyogta maga elé. Dan gyengéden kivette a pisztolyt Pepper reszkető kezéből. – Ne érezd emiatt rosszul magad, Yarnell! Napier minden bizonnyal profi volt férfiak lefegyverzésében. Fogadni mernék, hogy a könyvében még le is írja, hogyan kell csinálni. Igaz, Pepper? Pepper komoran állta a férfi tekintetét. Dan élt, és ő mentette meg az életét. Egyenlített. – Igaz.

– Miss Prescott, ez volt a leggyönyörűbb célzás, amit valaha láttam. – Yarnell a földön fetrengő tábornokra nézett. – Kilőtte a pisztolyt a kezéből. Nagyon hálás vagyok, hölgyem. Átkozottul hálás. – Szívesen tettem, őrmester. Amikor a tábornok abbahagyta a fülsértő sikoltozást, Pepper lement a lépcsőn, és odalépett hozzá. Fölé hajolt, belenézett a tábornok dühtől zavaros szemébe, és hogy más ne hallja, a fülébe súgta: – A szívére céloztam, de úgy látszik, a szíve annyira apró, hogy lehetetlen eltalálni.

Boston, Massachusetts

Harminc Pepper a karjában tartotta a négyhetes Lanát, és a sógorával vitatkozott. – Nem a hasa fájt! Mondom, hogy rám mosolygott! – Dr. Banks szerint a babák öthetes korukig nem tudnak mosolyogni! – vágott vissza Zack. – Lana okosabb, mint a legtöbb baba – mondta Pepper magabiztosan. Ugyanis meggyőződése volt, hogy Lana a legokosabb kisbaba a világon. Pepper ellágyulva körülnézett. Jó volt itt lenni a Givens– házban, családja körében. Száműzetésének – vagy inkább a civilizációba való visszatérésének – első hetét Washingtonban töltötte, az FBI– jal és más ügynökségekkel tárgyalva arról, mit látott és hallott abban a föld alatti garázsban. Még Jaffe ezredes is odament, hogy bemutatkozzon. Bár nagyon keveset beszélt, Pepper azon kapta magát, hogy teljesen levette a lábáról a férfi jóindulatú tekintete és készséges mosolya, ugyanakkor elképesztette és megrémítette a férfi azon meggyőződése, hogy ő Dan barátnője. Pepper gyorsan kijavította, de a férfi tovább mosolygott. Érdekesnek találta továbbá, hogy bár az igazságügyi szervek egyértelműen kifejezték rosszallásukat menekülésével kapcsolatban, rendkívül udvariasak voltak Zack Givens sógornőjével. Ez részben valószínűleg Zack ügyvéd barátjának, Jason Urbano jelenlétének volt köszönhető, aki végig ott volt Pepper kihallgatásain. Amikor éppen nem kérdezgették, olyankor Vargas szenátor kezét rázta, és megköszönte neki, amiért hitt az e– mailjének, és azonnal cselekedett. Kipakolta a lakását, bútorait raktárba szállíttatta, összegyűjtötte a növényeit, ügyfeleit pedig átirányította más táj kertészekhez. Még nem döntötte el, mit is tegyen a növényeivel és a bútoraival. Ahogyan azt sem, mihez kezdjen az életével. Semmi sem volt ugyanolyan, mint régen. Másképpen látta a dolgokat. Mások voltak a kötelezettségei. Volt egy unokahúga, egy nővére, egy bátyja, egy sógora... és valahol a világban egy húga, akit meg kellett találniuk. – Valamelyik nap hallottam Lanát, ahogy kimondta az első szót – vigyorgott Gabriel. – Belenézett a tükörbe, és így szólt: Majomarc! – Nem igaz! – kiáltott rá Hope és Pepper egyszerre. – Azért mondod, mert hasonlít rám – tette hozzá Pepper. – Pontosan. – Gabriel megrángatta Pepper egyik göndör fürtjét. – Majomarc. – Az az igazság – mondta Hope – , hogy Lana Caitlinre hasonlít. A helyiségben csend lett. Hope, Gabriel és Pepper mind emlékeztek kishúgukra. A karjukban tartották, csókolgatták, szeretgették, és nem látták kilenc hónapos kora óta. Griswaldnak nem sikerült a nyomára bukkannia, de tudták, hogy ha valaki örökbe fogad egy kisbabát, annak megváltoztatja a vezetéknevét, és talán még a

keresztnevét is. Folytatták a kutatást Caitlin után, aki most már tizenéves nagylány. Vajon láthatják még valaha? Egyrészt ezért, másrészt saját maga miatt, Pepper imádta Lanát. Zack családja lelkesen fogadta Peppert. Mindennap eljött Hope barátai közül legalább egy, és úgy beszéltek Pepperrel, mintha évek óta ismernék. Még a személyzet tagjai is ragyogtak az örömtől, amikor látták. Olyan volt, mintha minden álma, amiről nem is tudott, valósággá vált volna. Kivéve egyet. Rá azonban nem gondolt. Lefoglalta az ölelgetés, ringatás és büfiztetés. És bár az utóbbi egy hétben már kezdett kicsit nyugtalan lenni, azzal magyarázta, hogy hiányzik a munka, hiszen előtte évekig keményen dolgozott. Ha az ember nem csinál mást, mint luxuskörülmények között henyél, akkor nagyon el lehet tunyulni. És ha ez a nyughatatlanság erotikus álmok formájában jelentkezik, amelyben egy bizonyos idahói farmer szerepel, nos, az pedig nem jelent semmit. Griswald jelent meg az ajtóban. – Miss Pepper, telefonhívása van. – Telefonhívás? – vonta fel a szemöldökét Gabriel csodálkozva. – Kitől? Hisz nincsenek is barátai. Mindenki nevetett, mert Lana keresztelőjén Pepper volt a legnépszerűbb személy, de Pepper zavarban érezte magát. Mi van akkor, ha Bostonban nincs személyes barátja? Gabrielnek semmi oka, hogy felhívja a figyelmet elszigeteltségére. Már el is felejtette, hogy kedvenc bátyja – az egyetlen bátyja – Gabriel nagyon idegesítő is tud lenni. Néha egy kicsit Russell Grahamre emlékeztette, aki most minden bizonnyal élvezi, hogy sikerült elválasztania a fiát a szerinte nem megfelelő Pepper Prescottól. – Egy fiatal hölgy a telefonáló, és kétségtelenül sokkal udvariasabb önnél, Mr. Gabriel – jegyezte meg Griswald vérfagyasztó udvariassággal. – Egy bizonyos Mrs. Rita Domokos, az idahói Diamondból. Pepper megdermedt, és el sem tudta képzelni, Rita miért hívja itt. Dan. Az egyik terrorista visszatért. Dan megsérült, és haldoklik... Griswald nagyképű inashangon folytatta: – Azt mondta, közöljem önnel, hogy minden rendben van, és szeretne önnel beszélni. Pepper megkönnyebbülten felsóhajtott, majd átadta Lanát Gabrielnek. – A kettes vonalban van. Felveheti Mr. Givens dolgozószobájában. – Griswald helytelenítő pillantást vetett Zackre. – Amióta Miss Lana megszületett, Mr. Givens úgysem használja. Miközben Zack nevetve tiltakozott, Pepper besietett a dolgozószobába, és becsukta maga mögött az ajtót. Megnyomta a kettes gombot, és feszülten beleszólt. – Rita? Hogy vagy? Rita hangja tisztán érkezett a távolból.

– Jól vagyok. Elkezdtem az internetes árusítást. Barbara segít, és azt szeretném tudni, hogy akarsz– e magot árulni? – Jaj, persze! Hogyne... – Pepper azonban megfeledkezett erről a tervről, és most nem ott volt. Fogalma sem volt, a növények Mrs. Dreiss kertjében hogy vannak, vagy élnek– e egyáltalán. Idegesen fészkelődött Zack hatalmas bőrfoteljében. – Pontosabban nem is tudom. Egy csomó növényem van, amit rövid időn belül át kellene ültetni, de most... Hogy van mindenki? – Jól. Barbara és Russell újra összeházasodnak július negyedikén. – Rita mintha mosolygott volna. – Russell azt mondogatja, hogy ez mindenki számára a Függetlenség Napja, őt kivéve. Nagy lagzi lesz. Neked is ott kellene lenned. – Nem hiszem, hogy Russell meghívna a vályúhoz – jegyezte meg Pepper. – Nem tudom. Várj, megkérdezem! – Pepper hallotta, ahogy Rita elkiáltja magát. – Hé, Russell, Pepper azt mondja, biztosan nem hívod meg a vályúhoz! Pepper szerette volna hátba vágni a barátnőjét. – Ne, Rita, ezt ne mondd! De nem Rita volt, aki most beleszólt a telefonba, hanem Russell Graham, és mint mindig, most is ingerült volt. – Nagyon igazad van, tényleg nem hívlak meg a vályúhoz. Megint elmentél, és itt hagytad Dant. Nem láttam ilyen szar állapotban a fiamat, mióta hazajött a szolgálatból, darabokra vagdosva. Pepper imádta ezt hallani. Egyszerűen imádta. Persze azon nem akart elgondolkodni, mit jelenthet az öröme, vagy hogy ez esetleg bosszúálló lélekre vall. – Egy ilyen szánalmas, gyáva alakot pedig gyorsan el kellene tudnia felejtenie. Russell horkantott egyet. – Legénybúcsút rendezett nekem, amire Boise– ból kirendelt néhány vetkőzős csajt, aztán az egész estét azzal töltötte, hogy bámulta a dudájukat, és percenként elmondta, hogy egyiké sem olyan jó, mint a tiéd. Nos, én nem tudom az igazságot, de azok a lányok marha csinosak voltak, ha érted, mire gondolok, és hogy Dannek egyáltalán eszébe jut a te dudád, amikor akár... Barbara hangja vágott a szavába. – Helló, Pepper! Nem, Russell, nem kaphatod vissza a telefont. Nos, Pepper, milyen Boston? Mikor jössz haza? El tudsz jönni az esküvőmre? Nagyon szeretnénk, ha itt lennél. Russell hangja hallatszott a háttérből. – Új törülközőkre és lepedőkre van szükségünk! A kék és a fehér a kedvenc színeink! – Russell, fogd be a szádat! – csattant fel Barbara. – Pepper, drágám, nem kell hoznod semmit. – Szeretjük a vörösbort! – kiabálta Russell. – És én Canadian Clubot iszom! – Russell!

A telefon olyan hangosan koppant a földhöz a másik oldalon, hogy Pepper egy pillanatra eltartotta a kagylót a fülétől. Dulakodás hangjai hallatszottak. Ismét Rita szerezte meg a telefont. – Elég korán megmártózott a Canadian Clubban – mondta. – De látod? Szeretnék, ha ott lennél az esküvőjükön. A kongregacionalista templomban lesz kettőkor, utána pedig egy fogadás a házukban, ami egész éjszaka tart. – Rita, igaz, hogy Dan búsul utánam? – Pepper el sem hitte, hogy ezt ő kérdezte. – Nem mintha érdekelne, de tudod, Russell azt mondta... – Búsul utánad? Nem. Sokat beszélgettem Dannel. Sokat? Pepper felegyenesedett Zack foteljében. Mit ért Rita a sok alatt? Rita folytatta. – Ügy érzi, rosszul bánt veled, olyasmiket mondott, amit nem lett volna szabad, de ismered Russellt. Mindig túloz mindennel kapcsolatban. – Igen, valóban így van. – Russell azonban azt mondta, Dan szerint neki jobb dudái vannak, mint egy sztriptíztáncosnőnek. Jó ízlése van a fickónak. – Hol él Dan? – Mrs. Dreiss házában. Valakinek ott kell lennie, amíg vissza nem jössz. Már meg is kapta a leszereléssel járó tekintélyes végkielégítést, egy csomó kitüntetést, amit a parancsnoka ígért. De ne legyen lelkiismeret– furdalásod! – Rita hangja könnyed volt és gondtalan. – Mi mindnyájan megértjük, hogy szeretnéd megismerni a családodat. Akkor jössz vissza, amikor akarsz. Pepper, én most Grahamék telefonjáról beszélek, és nekik növelem a számlájukat. Tudasd velünk, mi a terved a növényekkel! És próbálj meg eljönni negyedikén! Mindenki ott lesz. Most le kell tennem. Szia! Pepper lassan letette a kagylót, és azon tűnődött, hogy ez meghívás volt – vagy kihívás. Rita együtt jár Dannel? És miért kellene, hogy őt érdekelje? Egyértelműen közölte Dannel, hogy nem kér belőle. Dannek keresnie kell egy másik nőt, akit feleségül vesz, aki gyerekeket szül neki, akivel együtt nézheti a téli hóesést és a tavaszi tulipánok virágzását... Pepper kilépett Zack dolgozószobájából. Kábultan körülnézett. Nem volt hová mennie. Ekkor rájött, hogy Lana a szomszéd szobában van Hope– pal. Lanának szüksége van rá. Hope szereti őt. Igenis van helye a világban. Amikor belépett, Hope– ot egyedül találta, amint az álmos Lanát szoptatja. Hope felnézett Pepperre, elmosolyodott, és a mellette lévő székre mutatott. Pepper figyelmeztető bizsergést Emlékezett rá gyermekkorából.

érzett.

Felismerte

Hope

arckifejezését.

Hope meg fogja oldani a problémáit, akár akarja, akár nem. – Lanának hiányozni fogsz, ha elmész – mondta Hope lágy, kedves hangon. – Ha... elmegyek? – dadogta Pepper. – Mindnyájunknak hiányozni fogsz. Azonban ott van az a birtok Idahóban, amivel törődnöd kell. Gondolom, hamarosan indulni akarsz. Pepper még semmit sem döntött el a farmjával kapcsolatban, és egyáltalán nem gondolt arra, hogy elhagyja a családját, és visszamenjen arra a helyre, ahol kiscsirkék kelnek ki egy férfi kezében és a férfi hajnali ötkor kávét főz, aztán pedig kirángatja őt az ágyból, hogy együtt induljanak a pajtába.

– Csaknem egy hónap eltelt, amióta eljöttél – mondta Hope. – Hallottál azóta Danről valamit? Pepper túl gyorsan vágta rá a választ. – Nem. Miért kellett volna bármit is hallanom? – Hirtelen nagyon ostobának érezte magát. – Ja, gondolom, a farmra gondoltál. – Nem, rá és rád gondoltam. – Hope szinte a székhez szegezte Peppert a tekintetével. – Meglőtted az Amerikai Egyesült Államok egyik tábornokát miatta. Pepper kihúzta magát. – Nem miatta lőttem meg a tábornokot, hanem saját magam miatt. Az a nő tönkretette az életemet és az eszméimet. Remélem, alaposan megbüntetik. Hope egy pillanatig tűnődött, majd azt mondta: – Nem tudom, szabad lenne– e ezt elmondanom neked, de Zack azt mondja, elmondott mindent a terroristák hálózatáról, amit tudott vádalkuért cserébe. Pepper elkeseredetten felszisszent. – Akkor remélem, szabadon engedik, hogy a terrorista barátai megfelelően megbüntethessék. – Nem, a tábornok élete végéig börtönben fog rohadni. – Hope két kezébe fogta Pepper arcát. – De bárhogyan is döntesz, vissza kell menned Idahóba. – Mi az, kihajítasz a fészekből? – kérdezte Pepper félig viccesen. – Nem hajítalak ki, csak egy kicsit lökök rajtad. – Hope a szemébe nézett. – Pepper, mi nagyon örülünk neki, hogy itt vagy, de te bujkálsz. Bujkálsz az elől a kedves férfi elől. – Dan? – Pepperből olyan hangosan robbant ki a férfi neve, hogy Lana összerándult. Halkabbra vette a hangját. – Te egyáltalán nem ismered. – Azt hiszem, ugyanezt rólad is el lehet mondani. Ebben a pillanatban Pepper rádöbbent, hogy jó dolog a család, de ő egyedül szeretett élni. Jó volt növények között tölteni az idejét, zöld leveles valamikhez beszélni, amik nem beszélnek vissza. Hiányoztak. Hiányzott a melegháza. Hiányzott a hosszú völgy, a hatalmas kék égbolt, és a tyúkok, amik kígyó járta zugokba rejtik a tojásaikat. Mindez hiányzott a kilenc év alatt, amíg távol volt, és hiányzik most is. És Dan. Hiányzott a férfi. A fene egye meg, nagyon hiányzott Dan. Amikor eszébe jutott, hogy a férfinak sikerült bosszút állnia, kellemes borzongás járta át. Amikor eszébe jutott, hogy túlélte azt a harcot, és most valahol ott él a világban, a szíve nagyot dobbant az örömtől. Hope folytatta. – Nektek kettőtöknek valamiképp közös nevezőre kell jutnotok. Pepper tudta, hiába próbálja neheztelését életben tartani, ezt a csatát már elvesztette. Ennek ellenére, még meg kellett próbálnia. – Például hogy a legrosszabbat gondolhatja rólam? – Ismerlek, Pepper, és te hajlamos vagy arra bátorítani az embereket, hogy a legrosszabbat gondolják rólad. Vagy legalábbis nem beszéled le őket róla.

– Talán – mondta Pepper morcosan. – Van valami oka, amiért a legrosszabbat gondolta rólad? – kérdezte Hope. – Mert hülye. – És még? – Rajtakapott, amikor el akartam hagyni. Hope enyhe gúnnyal bólintott. – Egyes férfiak igen nehezen viselik az ilyesmit. – Akkor is hinnie kellett volna bennem! – Ugyanúgy, ahogy neked is hinned kellett volna benne, ahelyett, hogy feltételezted róla, hogy fájdalmat fog okozni neked! Pepper hirtelen mérges lett, amikor nővére szájából hallotta vissza a legféltettebb titkát. – Ki mondta ezt neked? – kérdezte. – Te. – Ja, igen. – Amikor Pepper elmesélte Hope– nak az egyedül töltött éveit, nem gondolta, hogy Hope belát a tények mögé, és felhasználja ellene. Hope levette a babát a melléről, a vállára emelte, és gyengéden simogatta a hátát. Lana pillanatokon belül hangosat büfizett. Hope elmosolyodott. – Nicsak! Pontosan olyan, mint Pepper nénikéje. Remélem, más dolgokban is hasonlítani fog a nénikéjére. – Például miben? – kérdezte Pepper gyanakodva. – Gyermekkorodban sosem menekültél el a harc elől. Sosem menekültél el semmitől. Harc? Pepper rájött, hogy ezt a harcot elvesztette. Felállt, és az ajtó felé indult. Visszanézett, és azt mondta: – Azt akartam, hogy ő legyen a mesebeli királyfi. Hope nevetett. – Az a baj a mesebeli királyfival, hogy neked ahhoz Hófehérkének kellene lenned, arról pedig lemaradtál. Július negyedike az idahói Diamondban mindig nagy ünnep volt. Itt volt a legnagyobb tűzijáték és felvonulás a tűzoltó autó vezetésével. Azonban ezen a bizonyos Függetlenség Napján délután két órakor az utcák üresek voltak. A város minden lakója a kongregacionalista templomban ült, és figyelte, ahogy Russell és Barbara Graham ismét összeköti az életét. Dan az apja mellett állt az oltárnál, és arra gondolt, ritka az a fiú, aki az apja tanúja lehet, amikor a szülei összeházasodnak. Az is ritka, hogy a fiú nézi, amint a szülei mosolyogva egymás szemébe néznek, és irigységet érez. Azt szerette volna, ha ez az ő esküvője. Ő akart a vőlegény lenni, és azt akarta, hogy Pepper legyen a menyasszony. Azt akarta, hogy a figurák a tortán őket ábrázolják. Ehelyett itt állt Mrs. Hardwickkel, aki az anyja tanúja, és azon tűnődik,

vajon hány órát kell kibírnia a szülei esküvői fogadásán, ahol ő lesz a házigazda. Nem lesz olyan borzalmas, kivéve a tényt, hogy az apja legalább egy tucat lányt hadba állított a letámadására. Sharon Kenyon, Teresa Cannon, Beth Kauffman... és a listának se vége, se hossza nem volt. Már most érezte magán a női szempárokat, ahogy őt méregetik, és tervezik a bekerítését. Dan egy ideig hallgatta a pap monoton mormolását, majd nagyot szippantott a virágok illatától terhes levegőből, és hirtelen mintha friss fuvallatot érzett volna a tarkóján. Gyorsan hátrafordult. Senki nem állt ott. A teli padsorokat látta, a mosolygó arcokat, Teresa Cannon csigás szőke haját és negédes mosolyát. A szellő azonban végigsimított az arcán, és a templom ajtaja becsukódott, mintha ö állt volna ott, és őt nézte volna. Dan a szülei mellett állt a templom alagsorában, mindenkivel kezet rázott, aki csak odament hozzá, de egy idő után odasúgta az apjának: – Apa, visszamegyek a Dreiss– házba ellátni az állatokat és átöltözni a fogadás előtt. Russell a fiára nézett. – Otthon is átöltözhetsz. – De otthon nem tudom ellátni az állatokat. – Arra átküldhetek egy cowboyt. Dan cinikusan arra gondolt, az apja tényleg sok nőnek odaígérhette ma estére. – Apa, ez nem nagy dolog. Körülbelül egy óra az egész, és különben is ott van a farmernadrágom. – Ugye nem akarsz távolmaradni a fogadásról? – Russell kijátszotta a bűntudat kártyát. – Anyád nagyon megsértődne, ha nem ünnepelnéd meg az esküvőnket. – A világért sem hagynám ki, apa. – Még az apjánál is kevesebb lelkiismerettel Dan kijátszotta a sebesült katona kártyát. – Némi egyedüllétre van szükségem, mielőtt ismét egy csomó emberrel szembenéznék. – Aha. – Russell az együttérzés és hitetlenkedés között vergődött. Az együttérzés győzött, de csak egy hajszállal. – Persze, fiam, menj csak és frissülj fel egy kicsit. Aztán gyere haza, és érezd jól magad! Éjjel kettőig a Húsos Barbárok játszanak! – Ott leszek. Nem hagynám ki. – Dan mosolyogva és kezeket rázva elaraszolt, míg végre kiért a tömegből, aztán a templomból, és bevágta magát a furgonjába. Sebességbe tette a járgányt, és kilőtt, vastag gumicsíkot hagyva az úttesten. Nem mindegy? Egyáltalán nem volt forgalom, és még a seriff is az esküvőn volt. Dan végigszáguldott Diamondon, és addig nyomta a gázt, amíg a Dreiss– farmra vezető földút leágazásához nem ért. Itt lassított. A tinók nem szerették, ha elütötték őket, ahhoz pedig nem volt elég eszük, hogy kitérjenek egy kétségbeesett ember autója elől. Rekordidő alatt érte el a házat, és ahogy kiugrott a furgonból, gyorsan körülnézett.

Nem állt autó a garázsban. Senki nem ült a verandán lógó hintában, kedvesen mosolyogva. Semmi nyomát nem látta annak, hogy valaki is járt volna itt, amióta elment. Ő azonban akkor is érezte azt a szellőt a nyakán. Besietett a házba. Benézett a nappaliba, de nem látott senkit. Bekukkantott Mrs. Dreiss hálószobájába. Senki. Belépett az ebédlőbe, Pepper szobájába. Semmi. Senki. Kinyitotta a szekrényt és ellenőrizte a számítógépet, de semmi sem szakította meg a lézersugarat, ami a farmot őrizte. Sem egy autó, sem egy medve, de még egy nyúl sem. Pedig megesküdött volna... Minden egyes idegszála azt súgta, hogy ő jött vissza. Bement a konyhába. Üres. Leült az asztalhoz. Kinézett az ablakon keresztül a kertre. Pepper nem volt ott kint. Pepper nem volt itt bent. Annyira akarta, és a lány mégsem jött vissza. Biztos volt benne, hogy visszajön. Talán nem miatta – valószínűleg nem miatta – , hanem mert szereti ezt a helyet. A virágait, a birtokát, az otthonát, amit mindig szeretett volna – tinédzserkora óta ez volt az álma. Első alkalommal saját magát üldözte el innen. Másodjára ő üldözte el. Azonban megfogadta, hogy ha egyszer visszajön, harmadjára, mindenben a kedvét fogja keresni. A fenébe is, a földön fog csúszni előtte, ha ez az, amivel visszaszerezheti. Mert amit Peppernek mondott, igaz volt. Nem csak a szex vonzotta a lányhoz. Pepper egészítette ki. Tőle kelt életre, és képtelen volt élni nélküle. Remélte, hogy a lány sem tud élni nélküle. Nem bírta tovább. Képtelen volt elviselni a magányt és a várakozást. Ha a lány nem jön hozzá, akkor ő megy Pepperhez. A pokolba a szülei fogadásával. Akár el is kezdhetne pakolni. Felállt. Nagy léptekkel bement a szobájába. És ott, a tűzött ágytakaró közepén hevert egy női sárgásbarna cowboykalap. Dan értetlenül meredt rá. Pepper kalapja. A kalap, amit tőle kapott. Hogyan került...? És hirtelen csodálatos megkönnyebbülés járta át egész testét. Megfordult, és ott állt Pepper, hátát a falnak támasztva, arcán azzal a leírhatatlanul különös mosollyal. Az öröm égő tűzként vágtatott az ereiben. Csak a lány hiányzott a boldogságához. Fogta a kalapot, és odament a lányhoz. A fejére tette, és megcsókolta. Belenézett a szemébe, és így szólt: – Isten hozott itthon!