Christina Lauren. Gyönyörű bombázó

Christina Lauren Gyönyörű bombázó

Rajongói Fordítás Fordítók : Edi & Cristie & Joy

Első Fejezet Bennett Ryan

‒ Életem legokosabb tette Max Stella beszervezése volt, hogy segítsen megtervezni a legénybúcsúd. Futólag a testvéremre, Henryre pillantottam, aki gyakorlatilag énekelve közölte ezt. Hátradőlt a luxus bőr széken, friss vodka gimletjével a kezében, miután az imént visszatért egy privát „eseményről” az egyik titokzatos hátsó helyiségből, az arcán azt hiszem a legnagyobb vigyorral, amit valaha láttam rajta. Rám se pillantott miközben beszélt, hanem a három gyönyörű nőt nézte a színpadon, akik a lassan lüktető ritmusra táncoltak és vetkőztek. ‒ Juttasd eszembe legközelebb ‒ motyogta a poharat a szájához emelve. ‒ Csak ezt az egyet tervezem ‒ mondtam. ‒ Helyes ‒ hajolt előre Will Sumner, Max legjobb barátja, és üzlettársa, hogy elkapja Henry tekintetét. ‒ Neked viszont nagy eséllyel szükséged lesz egy második legénybúcsúra, ha a jelenlegi feleséged tudomást szerez ennek a profi táncosnak a ténykedéséről. Úgy tűnik ezen a helyen nem csak az átlagos ölben tekergést művelik. Egy tagadó kézmozdulattal, Henry így szólt: ‒ Ez tényleg csak egy öltánc volt ‒ aztán rám mosolygott, és kacsintott. ‒ Bár egy nagyon jó öltánc. ‒ Boldog befejezéssel? ‒ kérdeztem, cukkolva, de enyhén felháborodottan. Henry nevetve megrázta a fejét, és ivott egy újabb kortyot az italából. ‒ Az nem helyes, Ben. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Elég jól ismertem a testvéremet, hogy tudjam, sosem csalná meg a felségét, Minát, de még mindig sokkal inkább tartotta magát, ahhoz a szellemiséghez, mint én valaha is fogok, hogy „amiről nem tud, az nem fáj neki”. Habár Chloe és én júniusban házasodunk össze, csak ezen az egyetlen hétvégén tudtunk - Max, Will, Henry és én -, együtt elmenni egy legénybúcsúra, február második hétvégéjén. Azt hittük komoly vesztegetésre lesz szükség, hogy a csajok beleegyezzenek, és elengedjenek minket egy pasis hétvégére, Valentin nap környékén Vegasba, de szokás szerint megleptek minket és a szemük se rebbent, ehelyett egyszerűen megszerveztek egy közös hétvégi kiruccanást Catskillbe. Max egy kifinomult ízlésű klubot választott, ahol elkezdhetjük a hétvégét és biztosíthatja a züllést. Ez a hely kétség kívül nem valami olyasmi volt, amire egy egyszerű netes kereséssel, vagy egy séta közben a Las Vegas Strippen rábukkanhatnánk. Valójában a Black Hart kívülről nem sokat ígért. Egy ártalmatlan irodaházban rejtették el, néhány háztömbnyire a nagy forgalmú Las Vegas Boulvardtól. De belül, - túl három lezárt ajtón, két marcona kidobón, aztán, mélyen az épület gyomrában -, nagyjából akkora volt, mint a New Yorki lakásom; a klub elegáns volt, és kifejezetten vibrált a szextől. A hatalmas főhelyiségben észrevehetően megemelt kis emelvények voltak, mindegyik

tetején egy csillogó ezüstszínű fehérneműt viselő táncossal. A négy sarokban, egy-egy fekete márvány bárpult volt és mindegyik más fajta italra specializálódott. Henry és én a vodkabárban kényeztettük magunkat, és magunkhoz vettünk némi kaviárt, lazacot és hozzá palacsintácskákat. Max és Will elhúzott whiskyzni. A másik két bár válogatott borokat vagy szíverősítőket kínált. A bútorok plüssből és sötét bőrből készültek. Hihetetlenül puhák voltak és mindegyiken akár két személy is elfért volna… arra az esetre, ha bármelyikünk is elfogadna egy táncot a főhelyiségben. A felszolgálók semmi mást nem viseltek, ahogy kivitték tálcáikon az italokat, csak egy latex bikinit. A hoszteszünk, Gia, az éjszakát egy csipkés piros blúzban és egy bugyiban kezdte, néhány rafinált ékszerrel a hajában, a fülében és a nyaka körül, de úgy tűnt, hogy minden egyes alkalommal eltávolított valamit, amikor ellenőrzött minket. Nem voltam törzsvendég az ilyen típusú intézményekben, de azt tudtam, hogy ez nem egy középszerű sztriptíz klub. Ez kibaszottul lenyűgöző volt. ‒ A kérdés az - mondta Henry félbeszakítva a gondolataimat ‒ , hogy a vőlegény, mikor kapja meg az öltáncát? A többiek körülöttem mindenféle buzdító szavakkal reagáltak, de én már ráztam is a fejem. ‒ Át fogom passzolni. Az öltáncok nem igazán az én világom. ‒ Hogy, hogy nem a te világod, egy ismeretlen, rendkívül dögös nő, aki az öleden táncol? ‒ kérdezte Henry, hitetlenkedéstől kitágult szemmel. A testvérem és én még sosem látogattunk el efféle helyekre, egyik üzleti utunk alatt sem. Azt hiszem, annyira meglepett, hogy szembesülnöm kellett az ő lelkesedésével, hogy okulnia kellett volna az én idegenkedésemből. ‒ Forróvérű vagy? Bólintottam. ‒ Nagyon. Azt hiszem, emiatt nem szeretem őket. ‒ Baromság ‒ mondta Max, ahogy az asztalra tette az italát és intett valakinek a helyiség távoli, sötét sarkában. ‒ Ez a legénybúcsúd hétvégéjének első éjszakája és egy öltánc alapfeltétel. ‒ Lehet, hogy mindenkit meglep, amit mondok, de én Bennettel értek egyet ‒ mondta Will. ‒ Az öltáncok elég borzasztóak egy idegentől. Hová tedd a kezeidet? Hová nézz? Nem ugyanolyan, mint egy szeretővel lenni, ez túl személytelen érzés. Míg Henry bizonygatta, hogy biztos még nem volt részem egy jó öltáncban, Max felállt, hogy beszéljen egy fickóval, aki úgy tűnt, mintha a semmiből termett volna az asztalunk mellett. Ő alacsonyabb volt Maxnál, ami nem volt ritkaság, és a halántéka már őszült. Az a fajta higgadt szeme és arca volt, ami elárulta nekem, hogy sok mindent megtett már, de még ennél is többet látott. Az öltönye sötét volt és makulátlan, és a szája csak egy vékony vonalban látszott. Megállapítottam, hogy ennek a hírhedt Johnny Frenchnek kell lennie, akit Max említett a repülőúton idefelé. Bár feltételeztem, ahogy rólam beszéltek és arról, hogyan készítsenek elő nekem egy öltáncot, mégis azt figyeltem, ahogy Johnny motyogott valamit, Max meg félrefordult és a falat bámulta feszült arckifejezéssel. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor láttam Max arcán mást, mint nyugalmat, és közben előre dőltem, és feszülten figyeltem,

hogy hallhassam mi történt. Will és Henry észre sem vették, mivel a figyelmük visszatért az immáron meztelen táncosokra a színpadon. Végül Max válla ellazult, mintha valamiféle kompromisszumra jutott volna, és mosolyogva súgta Johnnynak: ‒ Köszönöm, haver. Johnny megveregette Max vállát, majd megfordult és magunkra hagyott minket. Max visszatérve a helyére az italáért nyúlt. Az állammal, a fekete függönnyel eltakart ajtó felé intettem, amin keresztül Johnny távozott. ‒ Mi volt ez az egész? ‒ Ez ‒ mondta Max ‒ , arról a szobáról szólt, ami neked lett előkészítve. ‒ Nekem? ‒ böktem a mellkasomra, miközben a fejemet ráztam. ‒ Megismétlem Max, át fogom passzolni. ‒ Egy fasz vagy. ‒ Komolyan. ‒ Rohadtul tudod, hogy igazam van. Azt mondta, hogy át kell menned arra, folyosóra ‒ intett Max a fejével, annak az ajtónak az irányába, melyen át Johnny eltűnt ‒ , és hogy a Neptunuszhoz kell menned. Sóhajtva hátradőltem a székemben. Bár ez a klub volt a maga nemében a legjobb a városban, vagy bárhol, ami azt illeti, de azon a listán, amin azok a dolgok szerepeltek, amit ma este meg akartam tenni, egy öltánc néhány találomra kiválasztott Vegasi táncossal, csak alig szerepelt előrébb a listán, mint egy heves rosszullét szusizás után. ‒ Csak menj át azon, egy kibaszott férfihoz méltón és hagyd, hogy néhány táncos csaj a farkadhoz dörgölőzve táncoljon rajtad ‒ Max összeszűkült szemmel bámult rám. ‒ A zt hiszed elbűvölő vagy ezzel a rinyáló bulizással? Ez a te kibaszott agglegény hétvégéd! Tégy úgy, mintha az a faszi lennél, mint régen. Őt tanulmányozva, azon tűnődtem, hogy ő vajon miért ül megingathatatlannak látszóan a székében, miközben engem meg arra buzdít, hogy otthagyjam enyémet. ‒ Te is kaptál egy szobát Johnnytól, amit felkereshetsz? Te nem kapsz öltáncot? Felnevetett, és a whiskyjét a szájához emelve motyogta: ‒ Ez egy öltánc Benn, nem egy kibaszott út a fogorvoshoz. ‒ Seggfej! ‒ felkaptam az italomat, és az erős, átlátszó folyadékot bámultam. Tudtam mikor belementem ebbe, hogy lesznek nők, piálás, és valószínűleg néhány olyan akció, ami a megengedhető határokat feszegeti, de az igazság az volt, hogy ezt Chloe is tudta. Azt mondta érezzem jól magam, és a pillantásában sosem láttam aggodalmat vagy bizalmatlanságot. Ezekre sosem volt oka. A számhoz emeltem az italomat, felhajtottam mielőtt elindultam a folyosó felé, és azt morogtam: - Baszd meg! A cimboráim, meglepő módon, ezen az estén elég civilizáltak voltak ahhoz, hogy ne éljenezzék meg a távozásom, de a tekintetüket végig a hátamon éreztem, ahogy elmentem a színpad bal oldala mellett, a folyosóra vezető ajtóhoz. Közvetlenül az ajtó mögött, a szőnyeg mélyfeketéről királykékre változott, és a tér sötétebbnek tűnt, mint a főhelyiségben. A falak ugyanolyan bársonyos feketék voltak, csupán a falakban rejlő apró kristályok fénye biztosította, hogy lássam hová is megyek. A hosszú folyosó egyik oldalán voltak az ajtók, rajtuk a bolygók neveivel: Merkúr, Vénusz, Föld…

A legutolsó ajtónál, amin a Neptunusz felirat szerepelt, tétováztam. Talán egy nő már odabent van? Vajon egy szék van ott nekem, vagy ami rosszabb, egy ágy? Az ajtó díszes volt és masszív, mint egy várban, vagy basszus, valamiféle hátborzongató gótikus alagsori szexbörtönben. Kibaszott Max. Megborzongtam, és elfordítottam a gombot, és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor odabent nem láttam vaskeresztet és bilincseket, valamint a nő sem volt még odabent, csak egy hosszú kanapé egy kis ezüstdobozzal a közepén. A dobozkára egy vörös szalaggal egy fehér kártya volt rákötve, amire elegáns kézírással írták Ryan Bennett. Remek. Lehet, hogy az ismeretlen Vegasi táncos már tudja a kibaszott nevem. A dobozban egy fekete szemkötő volt, és egy darab vastag kártyán fekete betűkkel írva ez állt: Tedd ezt fel. Azt akarta tőlem, hogy tegyem fel ezt a szemkötőt egy öltánchoz? Mi értelme van ennek? Csak azért mert ma este nem akartam ezt az öltáncot, az még nem jelentette azt, hogy nem akarok majd a múltamként emlékezni rá. Hacsak az utóbbi években nem változott meg a módszer, akkor a megkapása egyet jelentett azzal, hogy nézhetem, anélkül hogy megérinteném. Mi a faszt tehettem volna bekötött szemmel, amikor megérkezik? Mert abban rohadtul biztos vagyok, hogy hozzányúlni nem fogok. Letettem a selyem darabot a kanapéra, tudomást sem véve róla és a falat bámultam. Percek teltek el így, és minden eltelt perccel nőtt bennem a meggyőződés, hogy kibaszottul kizárt, hogy én bekössem a szemem ebben a szobában. Szinte hallottam növekvő haragom hangját. Úgy hangzott, mint egy üvöltés, hullámzott, és sisteregve lángolt. Becsuktam a szemem, háromszor mélyen sóhajtottam, majd alaposabban szemügyre vettem a környezetemet. A falak selymes szürkék voltak, a kanapé mélykék. A szoba úgy nézett ki, mint egy elegáns bolt próbafülkéje, mint egy olyan helyiség ahol feltételezem, egy férfinak egy táncnál sokkal több kerekedett ki a pénzéért. Végigfuttattam a kezem a kanapé finom bőrén, és csak ekkor vettem észre a második üzenetet, ami a kendő alatt volt a dobozban. Ugyanazokkal a betűkkel volt írva, mint a kártya, és ez állt rajta: Tedd fel azt a kibaszott kendőt Ben, ne légy puhapöcs. Kibaszott Max. Tényleg addig kellene itt ülve raboskodnom, míg fel nem teszem a szemkötőt, és túl nem esek rajta? Egy nyögéssel felemeltem a fekete szövetet, és áthúztam a fejemen, majd egy szívdobbanásnyi ideig tétováztam mielőtt a szememre húztam. Már elterveztem hogyan adhatnám ezt vissza kamatostul Maxnek. Régebb óta ismert, mint bárki az életemben, jobban, mint a családom, és pontosan tisztában volt vele, hogy mennyire értékelem a hűséget és az irányítást. Megkér, hogy jöjjek ebbe a szobába és kössem be a szemem, anélkül hogy tudnám, mi következik? Micsoda egy kibaszott fasz! Hátradőltem és bosszúsan várakoztam elszigeteltségemben, meghallottam olyan hangokat, melyeket eddig észre se vettem, a zene lassú lüktetését más szobákban, az ajtók csendes nyitódását és záródását, egy erős kattanással. És ekkor meghallottam, ahogy az ajtógomb elfordul a szobám ajtaján, majd kinyílik, és lágyan keresztülsiklik a szőnyegen.

A szívem nekilódult. Ahogy megéreztem az idegen parfüm illatát a hátam kényelmetlenül megmerevedett. Az idegen illatát kivéve semmit sem tudtam arról ki van a szobában, és utáltam, hogy fogalmam se volt róla, hogy mi az, ami rám várt. Valamit csinált a falnál. Zizegést hallottam, egy apró kattanás, majd halk, ritmikus zene töltötte be a szobát. Meleg, puha kezek ragadták meg a csuklóimat és finoman, de szakszerűen mellém igazgatták a kezeimet, hogy azok tétlenül pihenjenek ott. Nincs érintés? Kibaszottul nem probléma. Mozdulatlanul ültem, miközben fölém csúszott, érzetem a leheletét, ami olyan volt, mint a fahéj, ahogy a csípője a lágyékomhoz dörzsölődött, és a kezeit a mellkasomra szorította. Szóval ez így fog menni: én bekötött szemmel maradok, ő táncol rajtam, aztán lelépek? Kezdtem magamon azt érezni, hogy egyre inkább ellazulok. A nő felettem mozgott, csípője hol az egyik, hol a másik combomat érintette, miközben kezei gyengéden simogatták a mellkasomat. Eleget érezhettem a testéből, így a szemkötő már nem is tűnt olyan teljesen abszurdnak, de ha én olyan típusú férfi lettem volna, aki élvezi ezt a fajta dolgot, akkor gondot jelentett volna a látványtól való megfosztás. De talán Max tudta, hogy ez lesz az egyetlen módja, amitől ez az élmény nem lesz elviselhetetlen a számomra. Ettől a gondolattól épp csak egy kicsit kevésbé akartam szétrúgni a seggét. A táncos közelebb húzódott hozzám, csípőjét a zene ritmusára ringatta, kis kígyózó, ösztönző körökben. Előre hajolt, megragadta a vállaimat, éreztem a combomhoz préselődni a seggét, és a lágyéka olyan közel volt a farkamhoz, hogy attól amilyen gondosan csak tudtam, próbáltam a testem centikkel mélyebbre préselni a kanapéba. Aztán megint felült és éreztem melleinek formáját, ahogy hozzáértek a mellkasomhoz. A lélegzete a nyakamon meleg és lágy volt, s bár önmagában nem volt kellemetlen, a feszengés mégis gyorsan növekedett. A kezdeti félelmem, hogy szemkontaktust szerettem volna, vagy, hogy mosolyognom kellene, esetleg úgy kéne tennem, hogy önszántamból vagyok itt, feloldódott, és megállapítottam, hogy ez a tánc egyikünknek sem jelentett semmit. Tutira semmit sem fog kapni, a pénzt kivéve, és a bekötött szemem miatt, így élvezetet sem kell színlelnem. Azon kaptam magam, hogy görcsösen próbálom kiszámítani, mennyi lehet hátra a dalból. Ez nem olyan volt, amit ismertem, de a képlet egyszerű volt, és egy sóhajjal távozott belőlem a maradék feszültség is amint a dalban elkezdődött a várható befejezés felvezetése. Felettem a szegény csaj lelassult, kezeit a vállaimra téve pihentette. És amikor a dal véget ért, a szobában egyetlen hang maradt, a sztriptíz táncos szapora légzése. Le fog lépni? Mondanom kéne valamit? A rettegés súlyától, ami összeszorította a gyomromat, nagyon világosan megértettem, hogy talán az igazi bemutató épp csak most kezdődik. Teljes rémületemre a sztriptíztáncosnő előrehajolt és a fogaival megkarcolta az államat. Ekkor… Én megdermedtem, és a zavaros tudatom, kezdte elérni a türelmetlenség. ‒ Helló, Mr. Ryan ‒ lehelete forró volt a fülemben, és a hangja meglepett, amitől az egész testem megmerevedett. Milyen kibaszás ez valójában? A kezeim ökölbe szorultak mellettem. ‒ Nagyon, nagyon szeretném megcsókolni azt a szexi, dühös szádat. Kinyitottam a számat hogy megszólaljak, de egy hang se jött ki.

Chloe! Kibaszott Mills. ‒ Én csaknem széttáncoltam a seggem, és te még egy kicsit sem vagy kemény? ‒ előrehajolt, megnyalta a nyakam, miközben leeresztette a csípőjét és megmozgatta a farkamon. ‒ Így ni… ‒ kuncogott a nyakamba. ‒ Most már az vagy. Az agyam felrobbant a reakcióktól: megkönnyebbülés és harag, döbbenet és zavarodottság. Chloe itt volt Vegasban, nem síelni a kurva Catskillbe, és azért jött ide, hogy rám találjon, amint bekötött szemmel egy táncost várok, és, hogy ő pontosan azt tegye, amit az: a combjaimon táncoljon, és farkamhoz dörgölőzzön. De most az egyszer sikerült azt tennem Chloeval, amit minden egyes üzletfelemmel képes voltam megtenni: Elrejteni a reakciódat mindaddig, míg át nem alakítod azzá a reakcióvá, amit akarsz. Elszámoltam tízig, mielőtt megkérdeztem. ‒ Ez valami teszt volt? Ő közelebb hajolt és megcsókolta a fülcimpám. ‒ Nem. Nem készültem megmagyarázni, hogy miért voltam ebben a szobában, hisz nem tettem semmi rosszat. Mégis éreztem a bennem dúló furcsa háborút, a növekvő izgalmat, hogy ezt megtette nekem és a haragot, amiért felültetett. ‒ Bajban vagy, Mills. Az ujját a számra szorította, majd az ajkaink egy rövid csókra csapdába ejtették egymást. – Csak örülök, hogy igazam lett. Max jön nekem ötven dolcsival. Mondtam neki, hogy utálnál egy öltáncot egy idegentől. A te kemény korlátod a hűtlenség. Nyeltem egyet és bólintottam. ‒ Minden mozdulatomat bevetettem, de semmi. Még egy apró rándulás sem odalent. Tényleg nagyon remélem, hogy neked fogalmad sem volt, hogy én vagyok, különben, hogy őszinte legyek, kissé meg leszek sértve. A fejemet megrázva motyogom: ‒ Nem. A parfüm becsapott. Te utálod a fahéjas rágót. És én nem láthattalak vagy érezhettelek téged. ‒ Most tudsz – mondta, majd felemelte kezeimet és a meztelen combjaira helyezte. Végigfuttattam a tenyerem a csípőjéig és éreztem fehérneműjének apró, éles, kis köveit hozzányomódni. Mi a fasz van rajta? Majd belepusztultam, hogy levessem a kendőt, de mivel ő ezt nem tette meg, gyanítottam, hogy ez egy másik olyan dolog, amit ki kellett várnom. Kezeimmel ismét végigsimítottam a combjain, le egészen a vádlijáig, és hirtelen semmi mást nem akartam csak megdugni őt ennek a szobának a kellős közepén, egy vitatható erkölcsű Vegasi Klubban. Hatalmába kerített a megkönnyebbülés, hogy Chloe ült az ölemben, és nem valami idegen, amitől az adrenalin robbanásszerűen végigszáguldott az ereimben. – Nyugodtan dughatna is velem ebben a szobában, Miss. Mills. Előredőlt és az állkapcsomat harapdálta. – Hmm… talán. Második esélyt szeretnél, hogy először élvezd a táncot? Bólintottam és felsóhajtottam, ahogy lecsúsztatta rólam a kendőt, így felfedve őt… és a szerelését. Egy aprócska melltartót viselt, a vállán szatén pántokkal megkötve, és úgy tűnt

mintha ezt a darabka selyem, a pántokat kivéve, teljes egészében drágakövekből készült volna. A bugyija is hasonlóan parányi, és még legnyűgözőbb volt. A vékony szaténpántok az oldalán arra utaltak, hogy talán nem kellene tönkretennem őket. Ujjainak hegyével végigsimítva a törzsén, azt suttogta: – Tetszik az új fehérneműm? Bámultam a bőrét díszítő apró ékszereket, zöld briliánsokként és tiszta gyémántokként csillogtak. Úgy nézett ki, mint egy kibaszott műalkotás. – Fognak – motyogtam, miközben előrehajoltam, hogy megcsókoljam őt mellei között. – Egy csipetnyit. ‒ Meg szeretnél érinteni? Ismét bólintottam és az arcára felpillantva éreztem, ahogy a szemeim elsötétednek attól a vágytól és bizonytalanságtól, ahogy rám nézett. Elmosolyodott és megnyalta az ajkait. – Ez nem egy teszt volt, nem azért küldtelek ide. De ‒ mondta, tekintetét a számra szegezve – , az tény, hogy te bejöttél ebbe a szobába és azt vártad, hogy egy idegen táncoljon neked. Felvetted a kendőt, és bármilyen nő bejöhetett volna ide és megérinthette volna azt, ami az enyém. – Oldalra döntött fejjel tanulmányozott. – Azt hiszem, megérdemlek egy kis élvezetet. A pokolba is, igen. – Ezzel egyetértek. ‒ És a szabályaik miatt – intett a fejével egy kis tábla felé a falon, amin lényegében azt sugallta, hogy azokat a faszikat, akik megerőszakolják a táncosokat, minden teketória nélkül áthajítják a Hoover gáton. – Még mindig nem érhetsz hozzám szabadon. Nem igazán voltam benne biztos, hogy mit is jelent a „szabadon”, és mivel még mindig csapdába voltam esve alatta, így inkább csak hagytam, hogy a kezeim visszahulljanak a combjaira, várva az utasításait. Bármit is akart tenni, a testem készen állt. Felállt, odasétált a szekrényhez a falnál és újra elindította a dalt előröl. Én tényleg egy kibaszottul szerencsés rohadék vagyok. Nekem van a legdögösebb barátnőm a világon. Megnyaltam az szám, és folyamatosan a tökéletes seggét bámultam, míg meg nem fordult, és a csípőjét magabiztosan ringatva visszasétált oda ahol ültem. Chloe rám mászott, lovagló ülésben a combomra ült. – Vedd le a bugyimat. Meghúztam a finom szalagokat mindkét csípőjén, lassan lehúztam a testéről, és félredobtam valahová. ‒ Most. Tedd vissza a kezed a combodra és tartsd fel annyi ujjad, ahánnyal meg akarsz dugni – suttogta. Csak pislogtam. – Mi van? Nevetett, és az ajkát szívogatta, mielőtt nagyon lassan megismételte. – Tedd a vissza a kezed a combodra, és tartsd fel annyi ujjad, ahánnyal meg akarsz dugni. Komolyan mondta ezt a szarságot? Anélkül hogy a szemem levettem volna az övéről, visszacsúsztattam a kezem a lábamra, tenyérrel felfelé, és felkínáltam a középső ujjam. – Tessék.

Lepillantott és kuncogni kezdett. – Nem rossz, de talán legalább még egyet. Szükségem van rá, hogy hűebben közelítsen a farkad méretéhez. ‒ Te tényleg csak az ujjammal fogsz dugni? A farkam eléggé készen áll, és ne tégy úgy, mintha nem ez lenne a legmegfelelőbb megoldás minden érintett számára. ‒ Azért jöttél ide, hogy öltáncot kapj egy Vegasi táncosnőtől – vágott vissza felhúzott szemöldökkel. – Ráadásul a farkad öt perccel ezelőtt még nem érdeklődött. Nagyot sóhajtva becsuktam a szemem és kinyújtottam három ujjam. ‒ Annyira nagylelkű vagy – suttogta, és a csípőjét megemelve, a hüvelyével rácsúszott kinyújtott ujjaimra. – Te elég menő férj leszel, ha fokozni tudod ezt a dolgot. ‒ Chlo… – nyögtem, és kinyitottam a szemem, hogy láthassam, ahogy lassan leereszkedik az ujjaimra. Ő máris benedvesedett, és én csak bámultam rá, szűk melltartójától eltekintve meztelen volt, csupasz combjai széttárva a sötét nadrágom fölött. Kezeit a nyakam köré fonta, és elkezdett mozogni rajtam, megemelte a testét és a csípőjével körözött, és miközben leereszkedett, csiklóját a kezem éléhez dörzsölte. Újra, és újra, és újra. A súrlódásra vágyva, előretoltam magam alatta. Élvezhettem az illatát a levegőben, hallhattam minden apró, feszült kis hangját. A mellei között a bőre izzadságtól csillogott. Most semmi pénzért be nem ismertem volna, mennyire élveztem nézni, ahogy a testem arra használja, hogy saját örömét lelje benne. ‒ Te kibaszott bosszantó vagy – morogtam, élvezve az emelkedést és süllyedést karjainak súlyától, melyekkel a vállaimra támaszkodott. Látványa vad dolgokat tett a testemmel, és biztosan tudtam, hogy már attól elélveznék, ha csak egy kicsit lejjebb csúsztatná a combját és hozzáérne a nadrággal fedett farkamhoz. – Innen kisétálva még mindig állni fog a farkam és olyan illatom lesz, mint a puncidnak. A csípőjével kőrözve suttogta: – Nem érdekel. És mégis, mert hangom hallatán észrevettem, hogy mennyire megkeményedtek mellbimbói az aprócska melltartóban. Tudta, hogy mennyire kemény vagyok, és nagyon is érdekelte. Chloe lélegzete elakadt, ahogy az ujjaimat behajlítottam, és a másik kezem a fenekére csúsztattam, hogy a csípőjét irányítsam. A hüvelykujjam a csiklójára szorítottam, már attól darabokra hullva éreztem magam, hogy csak néztem. Teste az ujjaim körül hullámzott, miközben a várakozástól megfeszült. Még ebben a furcsa szobában is, miközben az Isten tudja, mi folyik körülöttünk, elérhetném, hogy ebben a percben elélvezzen. Ő volt az ellentétek kibaszott összevisszasága: nagylelkű és kihívó, céltudatos és félénk. – Kurvára tönkre teszel, Chlo. ‒ Szerinted, közel vagyok? – anélkül hogy a szemkontaktust megszakítottam volna, feljebb csúsztattam a kezem az oldalán, ujjaimmal végigsimítva bordáinak vonalán. ‒ Igen – suttogtam. ‒ Ez megvadít? Az a tudat, hogy milyen gyorsan meg tudod ezt tenni velem? Bólintottam, és a kezem feljebb csúsztattam, a vállára, a nyakára. Az ujjaim megfeszültek a nyakán, mert égtem a vágytól, hogy érezhessem a pulzusát, amikor elélvez. – Szeretem tudni, hogy senki más nem lenne képes ennél nedvesebbé tenni téged.

Karamell színű szemei elsötétedtek az erősen növekvő vággyal. – Arra vágyom, hogy minden másodpercben engem akarj – suttogta zihálva. – Te vagy az egyetlen, akinek valaha is hagynám, hogy így birtokoljon, mint ez. Az az egy szó, birtokolni, olyan szikrát gyújtott a mellkasomban, amitől már képtelen voltam visszafogni a vadságot. Az ajkai olyan közel voltak az enyémhez, fahéj illatú lehelete, az ismeretlen parfüm… a tény, hogy milyen messzire elment, hogy átvágjon, mind-mind olaj volt a tűzre, és darabokra hullva lendültem előre; a csókom erős és büntető volt, miközben éheztem az érintésére és az ízére. Ő hátrébb húzódott, de csak annyira hogy lélegzethez jusson. – Hallani szeretnél? ‒ Azt akarom, hogy az egész klub halljon téged. Kezét a hajamba mélyesztette a tarkómon, nyaka és csípője megfeszült, ujjaimat mélyen magában csapdába ejtve vadul ringatózott a tenyerem felett. ‒ Ó, Istenem… ‒ alsó ajkába harapott, háta ívbe feszült és én előredőltem, hogy szívjam és harapdáljam a nyakát, uralva a kibaszott szívverését. Éreztem kalapáló pulzusát az ajkaimon, minden egyes lélegzetét, ahogy levegő után kapkodott, ahogy megfeszült fölöttem és körülöttem mikor elélvezett. A rekedt kiáltást, ahogy a nevemet mondta, és a hangja mely végigvibrált nyakára szorított nyelvemen. Chloe lecsillapodott, teste a testemnek dőlt, kielégülten és erőtlenül, mindkét kezét a nyakamon tartva. Hüvelykujjait finoman pont a pulzusomra nyomva előrehajolt, majd az alsó ajkamat a szájába szívva gyorsan és durván megharapott. Egy meglepett mordulást hallattam, és nem tudom biztosan hogy ez mit árul el rólam, hogy egy pillanatig azt hittem, attól a harapástól a gatyámba élvezek. ‒ Ez… – sóhajtotta hátrébb húzódva –, hihetetlen volt. Óvatosan felemelkedett a kezemről, és óvatosan felállva megállt remegő lábain. Előre hajoltam, hogy megcsókoljam nedves bőrét a mellei között, és a kezét a nadrágomban dudorodó farkamra húztam. ‒ Kibaszott szép vagy amikor elélvezel, Chlo. Érzed, milyen kemény vagyok neked? Megszorította, és lassan simogatott engem. Lehunyt szemeimet vadul forgattam és könyörögtem: – Azt akarom, hogy te most letérdelj. Vegyél a szádba. De az én legnagyobb kibaszott rémületemre, elvette rólam a kezét, és odasétált a sarkba, hogy visszavegye a bugyiját. ‒ Mit csinálsz? – hörögtem. Megkötötte az apró szatén pántokat mindkét csípőjén, levett egy köntös egy akasztóról a falon, és miközben belebújt a válla felett röviden rám mosolygott. – Jól vagy? Álltam nyugodt tekintetét. – Komolyan? Visszajött hozzám, felemelte a bal kezem és a csupasz gyűrűsujjam a fogai között mélyen a szájába csúsztatta, finom, puha nyelvét köré csavarva. Aztán egy kacsintással eleresztve suttogta: – Én komolyan beszélek. A karjaim remegtek a feszültségtől, a farkam a szájának visszhangjától lüktetett, a túl rövid és enyhe szívástól.

– Akkor nem, nem vagyok jól, Chloe. Még egy kicsit se. ‒ Én igen – mondta édesen mosolyogva. – Én fantasztikusan érzem magam. Remélem, élvezed majd a legénybúcsúd hátralevő részét. Hátradőltem, és néztem, ahogy megköti a köntöst a dereka körül. A bőrömet forrónak, viszketőnek és lázasnak éreztem, és ő egész idő alatt, míg öltözött figyelt engem, élvezte a frusztrációm, hogy szükségem van rá. Igyekeztem ezt elrejteni, úgy döntöttem, inkább úgy teszek mintha minden rendben volna. Az ordibálástól csak még elégedettebb lenne önmagával. A hűvös elfogulatlanság működött mindig a legjobban, amikor Chloe egy incselkedő ribanc volt. De amikor a homlokom kisimult, kissé elnevette magát, amivel nem is kicsit meglepett. ‒ Mit csinálsz ezután? – kérdeztem. Valamiért eddig eszembe se jutott mit fog csinálni miután innen elmegy. Vajon egyenesen hazarepül? Egy vállrándítással motyogta: – Nem tudom. Vacsora. Talán egy előadás. ‒ Várj. Itt van veled valaki? Az ajkát biggyesztve rám pillantott és megvonta a vállát. ‒ Szívatsz, Chloe? Azt legalább elárulod hol szálltál meg? Tetőtől-talpig végignézett rajtam, és hagyta, hogy a szeme kissé hosszabban elidőzzön menet közben a nadrágomon, mint más részeimen, mielőtt elmosolyodott. – Egy hotelben – kiegyenesedett, és felhúzta a szemöldökét, mielőtt o dabúg ta nekem. – Ó, és Boldog Valentin Napot Mr. Ryan – ezzel kilépett a szobából a folyosóra.

Második Fejezet Max Stella

Úgy tűnik Bennett Ryan határán volt annak, hogy búcsút mondjon az ebédjének és kitaccsoljon az asztalra. ‒ Felejtsetek el. Az öltánc nem az én műfajom! A testvére Henry előre hajolt, sokkos állapotban a válaszától: ‒ Hogy lehet, hogy egy ismeretlen és ritka csinos nő, az öledben táncolva, nem a te műfajod? Te meleg vagy? Bennett motyogott valamit a mentségére. Igazából nem tudtam elítélni, az ördögbe is, én se akarnám, hogy egy idegen nő tekeregjen a farkamon. De ő nem tudta mi vár rá hátul. Ki kellett rángatnom abból az átkozott fotelből és elindítani a külön szoba felé, hogy elkezdjük ezt az éjszakát, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. ‒ Baromság ‒ mondtam neki Johnny felé intve, aki a privát szobák melletti folyosón állt. ‒ Ez a legénybúcsúd és az öltánc egy kihagyhatatlan esemény. Johnny intett a fejével köszöntésképpen és befejezte a beszélgetést a biztonságiakkal, mielőtt utat tört, kurva lassan haladva felém. Minden eltelt másodperccel a türelmetlenségem fordulatot vett. Minél több ideig kászálódott Johnny, annál tovább várt a csajom, és annál több idő jutott Bennek, hogy bátorságot vegyen és döntsön. Mikor Johnny megállt előttem az arcán átsuhant egy mindent tudó mosoly. ‒ Max. Miben segíthetek? ‒ Azt hiszem készen állunk elkezdeni az ünnepséget. Johnny bólintott, zsebre dugta a kezét. ‒ Chloe a Neptun szobában van, az a Kék folyosón van, balra a színpadtól. Bólintottam és vártam, de ő nem igyekezett megosztani az összes információt. Végül is nem bírtam ki: ‒ És Sara? ‒ Ő a Zöld szobában van, a színpadtól jobbra, a Fekete folyosón ‒ mondta Johnny. Egy kissé megdőlt és hozzátette: ‒ Elhelyeztem, ahogy ő kérte. Ledermedtem, a kezemet zsebre tettem, hogy elrejtsem ösztönösen ökölbe szorított kezem. ‒ Megkért, hogy helyezd el? ‒ Mit a fenét jelentsen ez a kurva életbe? ‒ Egy kis szalag itt, egy kis szalag ott ‒ Johnny engem figyelt, vigyorgott, annyira szórakoztatta a reakcióm. Figyeltem a sötét termet, tele vendégekkel, fekete bőrfotelban ülve vagy éppen, a csillogásig polírozott, sötétszürke márvány bárpultnál támaszkodva. Összeszorítottam az állkapcsomat, éreztem a pulzusom lüktetését, ez kifejezetten mogorva arcot kölcsönözött nekem. Ellentmondásban voltam: egyik oldalról, emésztett a kíváncsiság a kettejük között megjelent bizalom miatt, másrészről pedig szükségem volt arra, hogy tudjam pontosan, mit látott és hol érintette meg. Ritkán a Red Moonba, Sara volt már összekötözve, és minden alkalommal én kötöztem meg. ‒ Engedte, hogy megérintsd?

Johnny rám nézett, megingott, szélesen mosolyogva: ‒ Igen. Nem húzta össze magát átható tekintetemtől, várt, értette, hogy minden kétséget kizáróan hálás vagyok neki, figyelmen kívül hagyva a féltékenységemet. Az utóbbi kilenc hónapban vagy a körül, sokat köszönhettünk Johnny-nak. Ingerültségem ellenére értettem, hogy ezen az estén, nem csak szívességet tett nekem, Sara-nak, Chloe-nak, azzal, hogy a rendelkezésünkre bocsátotta a legdrágább szobákat túlzsúfolt klubjában. Ránéztem és mosolyogtam: ‒ Rendben. Köszönöm, barátom. Johnny megveregette a vállam és a hátam mögött biccentett valakinek, aztán elmotyogta: ‒ Szórakozzatok, Max. Zöld szoba, egy órád van a következő előadásig ‒ ezután megfordult és elindult a Fekete folyosó felé, ahol Sara várt megkötözve. Féktelen vágy kerített hatalmába. Feszültség - ezt éreztem minden egyes rögbi meccs előtt... de ez az érzés sokkal mélyebb volt és végig terjedt az ujjaimba, minden egyes végtagomba forró lüktetéssel. El kellett jutnom hozzá és megadni neki azt, amit kétségbeesve kért tőlem és ami miatt Vegasba volt. Amikor elmondtam Sara-nak, hogy az egyetlen hétvége, amikor meg tudjuk szervezni Bennett legénybúcsúját, az Valentin napkor van, az első reakciója az volt, hogy nevetett és emlékeztetett, hogy utálja a Valentin napot. A volt szerelme rendszeresen tönkretette és végül ő nem tulajdonított nagy jelentőséget ennek az ünnepnek, ami nem tudott örömet szerezni. Minden egyes nap ünnepeltük az összetartozásunkat, minden éjszaka az ágyamban és különösképp, minden szerdán, egy mögöttünk bezárt szobában, a Red Moonban. Összehasonlítva ezzel, a Valentin nap egy haszontalan esemény volt a naptárban. A második, elnyújtott reakciója Sara-nak a legénybúcsúra, abból állt, hogy közelebb jött hozzám, a kezével végigsimított a mellkasomon és engedélyt kért, hogy eljöjjön Vegasba. ‒ Ígérem, nem rontom el az szórakozásotokat ‒ súgta, tágra nyílt szemmel, titokzatosan keverve a bizonytalanságot és a vágyat. ‒ A fiús hétvégétek, majd halad a tervek szerint, én csak játszadozni szeretnék a Black Heartben. Mielőtt megtaláltam a megfelelő szavakat, lehajoltam és megcsókoltam, a csók megváltozott, a keze a hajamba volt, a szám a mellén. És mind ez egy kemény és gyors dugással végződött a konyhaasztalomon. Később rárogytam, lihegve szemben a nyirkos bőrével a nyakán. ‒ Bassza meg, igen eljöhetsz Vegasba. Nyugodtabbra változtatva arckifejezésemet visszaültem és megfogtam az italomat, miközben magamon éreztem Bennett átható tekintetét. ‒ Mi volt ez? ‒ kérdezte, s nézte, ahogy John eltűnik egy zsinórral elkerített Fekete folyóson. ‒ Ez? ‒ válaszoltam ‒, megbeszéltük a privát szobát, amit neked készítenek. ‒ Nekem? ‒ Bennett a mellkasához szorította a kezét, makacsul ellenállva. ‒ Ismétlem, Max, felejts el! Felhördültem kétkedő tekintettel felé. ‒ Egy fasz vagy. ‒ Te ezt komolyan gondolod. Még vitatkoztunk egy keveset, mire feladta. Valamennyi ideig még mereven bámulta a vodkás poharát és felhajtotta. Az arcán teljes harci készültség tükröződött.

‒ Baszd meg! ‒ letette a poharát, felállt a fotelból és határozott léptekkel elindult a kijelölt folyosó irányába. Mindent megtettem amit tudtam, mielőtt leléptem. Sara neve visszhangzott minden egyes szívverésemben. Őrülten szerettem őt. Nem meglepő, hogy ez a legénybúcsút, valamilyen szinten, az enyémnek éreztem, mert már annyi alkalommal szerettem volna megkérni a kezét, hogy az már súrolta az ésszerűtlenség határát. És valahogy tudtam, mindent látott az arcomon abban a pillanatban, amikor meg akartam kérni, hogy maradjon velem hétvégére, költözzön hozzám, jöjjön hozzám feleségül... aztán meggondoltam magam. Természetesen azonnal megkérdezte min gondolkodtam el, és a „nem érzem magam teljes értékű embernek addig amíg a feleségem nem leszel” szavak helyett, csak annyit tudtam mondani milyen gyönyörűen néz ki. Gyakran kellett emlékeztetnem magam, hogy csak hat hónapja vagyunk együtt, majdnem kilenc, ha figyelembe veszem az eredeti megállapodásunkat -, de Sara túlérzékenyen viszonyult mindenhez, ami a házassággal volt kapcsolatos. Nem értettem, miért aggódott olyan nagyon, még a saját lakását is fenntartotta. Egy-két hónap leforgása alatt egyre kevesebb időt töltöttünk az ő lakásában. Az enyém nagyobb volt, jobban felszerelt, és az én lakásomban volt a legideálisabb a megvilágítás, hogy úgy tudjam fényképezni, ahogy szerettem. Hamarosan minden estét az ágyamban töltötte. Az enyém lenne örökké, basszus, de emlékeztetnem kellett magam ara, hogy ezzel nem érdemes sürgetni. Miután Bennett elment, letettem a poharamat az asztalra, ránéztem Willre meg Henryre, éreztem, hogy itt az idő. ‒ Uraim ‒ mondtam ‒ , azt hiszem, megyek. Alig figyeltek rám, le se véve tekintetüket a táncos lányokról. Elmentem, nem aggódtam, hogy meglátják melyik folyosóhoz tartok, úgy sem voltak olyan állapotban, hogy bármit is felfogjanak. A folyosó, balra a színpadtól, a különszobákhoz vezetett, mindegyik valamelyik bolygó nevét viselte. Ezek a szobák alapjában véve, privát táncokhoz voltak kijelölve, jelenleg Bennett is egy ilyenbe volt. Véleményem szerint, az egyetlen érdekessége a mai estéjének az, hogy megkapja a táncát Chloe-tól. A színpadtól jobbra a szobák színekkel voltak jelölve és teljesen más célt szolgáltak. Senki nem léphetett be oda, kivéve a klub dolgozóit és a kiemelt kuncsaftokat. Ugyan volt ott egy elkülönített rész, olyan kuncsaftok számára, akik fizettek azért a kiváltságért, hogy nézzék a szex jeleneteket. Az olyan klubok, mint New Yorkban a Red Moon és Vegasban a Black Heart, a tehetős emberek szükségleteit elégítette ki, a szenvedélyes kukkolókét. Ahogy sejtettem, a barátaim nem tudták elszakítani tekintetüket a táncos lányokról, felálltam, megkerültem a székeinket, a szoba távolabbi pontjához haladva, onnan pedig az ellentétes irányba. Nem figyeltek engem, és nem is akartam magamra vonni a figyelmet, egyenesen a Fekete folyosóhoz haladva. A fal mentén haladtam, közelítve egy emberhez, körülbelül velem egy magasságban, fekete öltöny volt rajta, fülében fülhallgató. Bólintott, leakasztotta a nehéz selyem kötelet és beengedett a vastag bársony függöny mögé. Teljes belépésem volt ide. Egyik barátomat sem engedték be, nem számított a Rayen testvérek milyen befolyásos és jó meggyőző képességűek voltak. Kényszerítettem Johnny-

t, ígérje meg, hogy nem láthatnak meg minket Sara-val. Számtalan alkalommal voltam Sara-val Red Moonban, nem volt szükségem arra, hogy lássam, mi folyik a többi szobába. Tudtam, mit látnék ott. A piros szobában egy férfi, ostorral a kezében éppen egy nőt korbácsolt, a másik férfi fölé tartott egy égő gyertyát, melyről forró viasz csöpögött. A fehér szobában egy férfi volt, a keze csuklóig eltűnt a nőben, aki ki volt terítve az asztalon. A rózsaszínű szobában három nő dugott egy férfival. A vastag szőnyeg elnyelte lépteimet. A Red Moonnal ellentétben, az egyoldalú ablakok, amelyeknek köszönhetően, be lehetett nézni minden egyes szobába, kisebbek voltak, de sokkal több volt belőle. Minden ablaknál lehetőség nyílott arra, hogy más szemszögből lásd ugyan azt az aktust: megszokott kukkoló szokás. Az utóbbi néhány hónapban, megtudtam, hogy a merész, fétissel megáldott szereplők, ritkán ábrázoltak olyan jeleneteket ami túlment az értelmetlen, érzelemmentes kefélés határán. Egyetértettem Johnny-val, a vendégek többsége olyan nem megszokott szex jeleneteket láthatott, amit nem találhattak meg a tévében vagy éppen a saját hálószobájukban. De voltak, a Red Moonban, olyan titokzatos látogatók, akik célirányosan, kifejezetten, csak szerdán jöttek, hogy nézzenek minket Sara-val. A szerda esték fontos szerepet játszottak az életünkben, felülírva minden más elfoglaltságot, legyen az munka, barátok vagy család. A Red Moon lehetőséget adott nekünk kifejezni, azt, amire szükségünk volt. Az utóbbi hónapokban teljesen beletemetkeztünk a közös exhibicionista fétisünkbe, megbeszélve ezt a szokásunkat az ő vagy az én hálószobámban. Amikor közeledtem a szobánkhoz, nem volt ott egy bámészkodó sem, észrevétlenül be tudtam menni. Tudtam, hogy a zöld szoba ajtaja nyitva lesz. Itt, rajtam és Sara-n kívül nem tartózkodhatott egy vendég se. Johnny klubjaiban, engedély nélkül, senki nem nyithatott be a szobákba. Ez egy kis szoba volt, mint az összes többi, üres és csak két berendezési tárgy volt benne: egy fémasztal és egy szék. A dekoráció hiánya magától érthetően, az összes figyelmemet, de bárki figyelmét aki a folyosóról figyelt, az asztalra hajolt meztelen nőre összpontosította. Be volt kötve a szeme. A feneke tökéletes ívét a levegőbe emelte. A háta egyenes és nyugodt. Amikor az ajtó becsukódott mögöttem, beharapta az alsó ajkát és borzongás futott át a testén. ‒ Én vagyok az, Virágszirom. Nem kellett semmit mondanom, tudta, hogy valaki belépett, meg tudtam mondani a testtartásából, szerettem volna megnyugtatni. A fejét felém fordította, az arca az asztalon volt. Teljesen el volt lazulva, és kihasználva az alkalmat tekintetemet végigvezettem a testén. A bokája, szalaggal, az asztal lábához volt kötve, amit Johnny már említett, kiterítve őt, teljes hozzáférést nyújtva számomra. Annyira tetszett ez nekem. Ráhajolt az asztalra, a keze összekötve a háta mögött, a bőre sima és hibátlan volt, az ajka nedves és enyhén kinyílva. Újra végignéztem a testén, mintha megérezte volna a tekintetem hol áll meg és megemelte a fenekét. Odamentem hozzá és megérintettem a lapockája között. Megremegett és felsóhajtott

izgalmában, a kezem végigsimítottam a hátán és a fenekén. ‒ Kibaszott gyönyörű vagy! ‒ Hideg a kezed ‒ súgta. ‒ Nagyon kellemes. A bőre lángolt. Ez a forróság, gondoltam, az izgalommal és a várakozásnak volt köszönhető, mert nem tudta mikor jövök és ki láthatta meg előttem. Megfogtam a fenekét az ujjamat bedugtam a nedvesség forrásába. Nedves volt. A farkam kemény lett, ahogy megláttam nedvességének bizonyítékát az ujjamon. Mélyen betoltam két ujjamat, megrándult, én pedig megkönnyebbülve láttam, hogy Johnny nem kötözte meg szorosan. Sara egy nap találkozott Johnny-val. Egy nap, múlt év augusztusában, nem sokkal azután, hogy visszajött hozzám. Igaz, futólag már találkoztak, az első alkalommal, mikor a klubban voltunk, de Sara találkozni akart vele távol mindentől. Azt mondta, hogy biztonságérzetet kap, ha találkozik azzal az emberrel aki a mögött áll, amit a klubban műveltünk. Beültünk egy kávéra egy kis kávézóba Brooklynban, Johnny - és nem csak ő meg volt lepődve, amikor Sara odahajolt hozzá és megpuszilta az arcát, kifejezve háláját, amit értünk tett. Összebarátkoztak. Megértette, ahogy meglátta őt, azt gondoltam ez a kiváltság csak nekem jutott. El volt ragadtatva tőle, védelmezte és ettől az estétől ő volt az egyetlen, rajtam kívül, akinek engedte, hogy megérintse őt, hogy felkészítse nekem őt erre a különleges alkalomra. A bizalom, amibe részesítette, egyben a bennem való hitének a záloga volt. A tekintetemet a lágy hajlataira szögeztem, a piros szalagra, ahogy belevájt a csuklójába és a bokájába, a gerince sima erős vonalára. A mellkasom összeszorult a fájdalomtól, fojtott hangon megkérdeztem: ‒ Mióta vagy itt? Megvonta a vállát. ‒ Johnny tíz perccel ezelőtt ment el. Azt mondta hamarosan jössz. Bólintottam, lehajoltam, hogy megcsókoljam a vállát. ‒ Most itt vagyok. ‒ Itt vagy. ‒ Nehéz volt várakozni? Mielőtt válaszolt volna, megnyalta az ajkát. ‒ Nem. ‒ Néhány ember szórakozik a szomszéd szobában ‒ mondtam és megcsókoltam a háta alsó részét. ‒ Azt hiszem, hogy amikor elmentek a szoba előtt láttak téged, egyedül, várakozva. Megremegett, szaggatottan vette a levegőt. ‒ Fogadok ezt te tudtad. Fogadok ez kurvára felizgat téged. Bólintott. ‒ Tudod milyen kibaszottul szeretlek téged? Újra bólintott, enyhe pír futott végig a nyakától lefelé a hátán. Sara sóvárgott a tudattól, hogy valaki figyel minket miközben szeretkezünk. Nem gyakran engedte magát megkötözni, olykor ő irányított, lovagolva rajtam vagy mozogva alattam vagy a szájába vett. Ezekben a pillanatokban szerette nézni az arcomat. A szemével követte az összes reakciómat, mintha nehezen hitte volna azt, hogy mennyire elbűvölt, letaglózott a szerelme irántam.

Olykor - néhány alkalom után Johnny klubjában - azt akarta, hogy kössem be a szemét és így el tudta képzelni azt, ahogy nézem őt, érzem őt, kefélem őt. Kinyújtottam a kezem és kioldoztam a szalagot, ami a csuklójára volt erősítve, közben úgy éreztem magam, mint aki kibontja az ajándékát. Sara megmozgatta zsibbadt ujjait, feje fölé emelve a kezét, belekapaszkodott az asztalba. ‒ Tudtad, hogy pontosan erre akartalak megkérni? Rám mosolygott a válla fölött, de a tekintetét eltakarta a kötés, ami a szemén volt. ‒ Valahogy sejtettem. Ezzel egy időben meghallottuk a folyosóról beszűrődő hangot, hogy az asztalra tesznek egy tálcát italokkal. Régebben, nem voltunk biztosak abban, hogy figyelnek-e minket. A Red Moonban az összes szoba hangszigetelt volt, itt vastagabbak voltak a falak, de nem olyan áthatolhatatlanok. Sara összerezzent, a háta ívbe hajolt. ‒ Úgy néz ki, azt tervezik, hogy itt maradnak, ha italokat rendeltek. Levettem a zakómat, felakasztottam a szék támlájára, odahajoltam hozzá, kezemet odacsúsztattam az asztal és a teste közé, tenyerembe fogva mellét. ‒ Gyönyörűség! ‒ Lefelé haladva megcsókoltam a nyakát, a kezem lecsúszott. Harapdáltam, nyaltam, kurvára nem tudtam betelni a szép bőrével. ‒ Kibaszottul csodálatos vagy! ‒ súgtam neki, miközben magam felé húztam a fémszéket, annyira közel, hogy le tudjak ülni, fogaimmal harapdálva a fenekét. ‒ Azt hiszem, kevés időnk lesz a lakmározásra. Kezeimet rátettem két oldalt a csípőjére, kitárva őt, előre hajoltam, hogy megcsókoljam a csiklóját, és hogy megízleljem ott, ahol a legforróbb és legédesebb volt. ‒ Max! ‒ a hangja feszült volt, gondterhelten kiejtve a nevem. ‒ Hm? ‒ újra megízleltem, szememet becsuktam az élvezettől. ‒ Annyira gyönyörű vagy most ‒ és megcsókoltam ott, ahova hamarosan készültem behatolni ‒, főleg itt a kurva életbe. ‒ Kérlek. Most! ‒ Szeretnél bele élvezni a számba? ‒ kérdeztem gyorsan felálltam, kicsatoltam a nadrágomat. ‒ Tudom, hogy nincs sok időnk, ezért érezni akarlak bent mielőtt elmész. Letoltam a bokszerem, ingerelve a pináját a farkammal. ‒ Mielőtt elkezdjük tudnom kell mire gondolsz? Felsóhajtott, hozzám préselve a fenekét. ‒ Szeretnéd tudni, hogy hová tedd be? Mosolyogtam, lehajoltam és megcsókoltam a hátát. ‒ Nem, rossz kislány. Az túl gyors lenne. Megnyalta az ajkát és várt. Visszatartottam a vágyamat, hogy benne legyek, megkérdeztem: ‒ Dugjalak meg gumi nélkül? Van a zsebembe egy koton. A légzése szaggatott lett. ‒ Gumi nélkül. Összeszorult a mellkasom, ráemeltem tekintetemet, szerettem volna magamba szívni és kurvára meghosszabbítani ezt a pillanatot, hozzá volt kötve az asztalhoz, meztelenül,

készen nekem. A selyem nyakkendőm a hátát súrolta mikor fölé hajoltam, sötét színe tökéletesen harmonizált a sápadt bőrével. Otthon soha nem használtunk óvszert, de itt a klubban, mikor még előtte volt az egész éjszaka, az teljesen más volt. Lassan hatoltam belé, annyira, hogy éreztem, ahogy minden egyes kibaszott centivel tágul számomra. Felkiáltott, megemelve csípőjét, hogy teljesen befogadjon. Ebben a helyzetben a magasságbeli különbségeknek köszönhetően, könnyedén ráhajoltam testemmel a hátára, a jobb fülébe suttogva: ‒ Biztos vagy benne? ‒ Biztos. ‒ Virágszirom, pont most duglak meg koton nélkül és mikor végzek, a kis nézőközönségünk megérti, hogy hozzám tartozol. Sóhajtott, a kezével belekapaszkodott az asztalba. ‒ És? ‒ És benned marad a bizonyítéka annak, hogy elélveztem. ‒ Tudni fogod, hogy bennem van ‒ súgta Sara ringatózva, azzal felfogva a lökéseimet. ‒ És ez tetszik nekem. Amikor csatlakozol a fiúkhoz és elmész vacsorázni, arra gondolsz majd, hogy ott bent vagy és érezlek. ‒ Kurvára igaz A kezemet rátettem a szeméremdombjára és a kezemmel magamhoz szorítottam, hogy minden lehetséges helyen érezzem őt. Lassú lökésekkel elkezdte ingerelni néztem, ahogy a farkam ki-bejár benne és nedves tőle. A valóság betört a tudatomba, megszakítva a pillanatot és tudtam, hogy nincs sok időm. Ez egy gyors kielégülés lesz, de később biztos alaposan kárpótolom Sara-t. Elakadt a lélegzete mikor kijöttem belőle, majd durván visszatértem, olyan kemény és gyors ritmust diktálva, hogy az asztal nyikorgott a testünk súlya alatt. Sara a levegőbe emelte tökéletes fenekét, megtartva gyors és kemény lökéseimet. Halkan sóhajtott és azt súgta: ‒ Max, már közel vagyok. Az ujjaimmal a csiklóján köröztem, erősen rányomtam, gyorsan mozgatva. Ismertem a nőm testét úgy, mint a sajátomat. Tudtam, hogy gyors, kemény lökésekre van szüksége. Tudtam, mennyire szereti hallani a nevét, ahogy azt kimondom. ‒ Virágszirom ‒ nyögtem. ‒ Égek a vágytól, hogy érezzem a farkammal azt, ahogyan elélvezel. Kinyújtotta nyakát, fejét oda szorította a vállamhoz, kiadva egy kis sóhajt. ‒ Még, még! ‒ Kurvára szeretlek, Sara. Ez megtette a hatását, az ujjaival megragadta az asztal szélét, ízületei elfehéredtek. Az élvezete lüktetett, körül ölelt, kirobbant belőle forró sóhajokkal. ‒ Mit érzel? ‒ kérdeztem, a lélegzetem elakadt, ajkamat a füléhez érintve ‒ Hatalmat? Irányítást? Itt vagy bekötött szemmel, az asztalhoz kötözve, elveszve benned. Kibaszottul el vagyok veszve benned, annyira, hogy alig kapok levegőt. Nehezen lélegezve, lerogyott az asztalra, teljesen elégedetten: ‒ Szerelmet. Az enyhülésem áramlott a gerincemen, a hasamban érezve a nyomást, ami a csípőmet gyors mozgásra késztette. ‒ Szerelem? ‒ ismételtem meg. ‒ Hozzá vagy kötve egy fém asztalhoz, elélveztél isten tudja ki előtt és szerelmet érzel... biztos, hogy te is elvesztél bennem. Megfordította a fejét és birtokba vette a számat. Sara letámadott az ajkával, a nyelvével,

rekedtes, kiéhezett hangokkal, végem volt. Nyöszörgött, elvesztettem a ritmust, a csípőm erőteljesen ütközött a fenekéhez, izgalmi állapotban voltam, míg végül az egész testem megfeszült kielégülésemben. Lenyugodtam, kábult voltam, élveztem a lassú, bágyadt csomókat az orgazmus után. A szoba eltűnt, és akármilyen banálisnak tűnt, az idő megállt. Ezen az éjszakán minden alakot öltött a testében, az ajkán, a szemeiben, melyek nyíltan néztek rám a csókunk közben. Lassan kicsúsztam belőle, kényszerítettem az ajkát, hogy lassítsa le gyengéd, kiéhezett támadását, hogy tudjam élvezni az ajka ívét. Végigsimítottam két ujjammal a punciján, élveztem, ahogy megrándult alattam. Bedugtam ujjaimat, még éreztem a forróságot a testében a súrlódásunktól, mint egy bizonyítékát élvezetemnek. ‒ Kibaszott, rossz kislány ‒ súgtam neki, mélyebbre tolva ujjaimat. Akaratom ellenére mégis kihúztam őket és mosolyogtam, úgy tűnik a teste nem állt még készen elengedni. Fel kellett álljon, hogy kinyújtóztassa elgémberedett izmait, nekem pedig folytatnom kellett az estémet. Felálltam, becsatoltam a nadrágomat, térdre ereszkedtem, hogy kioldjam a szalagot a lábán. Kiegyenesedett, ívbe hajlította a hátát, lendületet vett, és ugorva felült az asztalra, aztán a nyakkendőmnél fogva a lábai közé húzott. ‒ És, ti, fiúk mit csináltok később? ‒ kérdezte, kezeivel végigsimítva ingemen. ‒ Vacsorázunk, azt hiszem. Elmentem a szoba távolabbi sarkába, hogy oda vigyem a köntösét. Végem volt attól, hogy hagytam másoknak látni őt. ‒ És ti? ‒ Vacsorázunk ‒ mondta vállat vonva. ‒ Bár nem vagyok benne biztos ‒ rám nézett, egy pajkos mosoly kíséretében ‒ , talán elmegyünk egy másik klubba. ‒ És? ‒ kérdeztem, nevetve. ‒ Nézni fogjátok, ahogy néhány alul öltözött fickó vonaglik a színpadon? Nem, Virágszirom! Szeme kikerekedett, láttam benne a kihívást. ‒ Neked is lesz egy vidám estéd és nekem is. Mosollyal az arcán, lehajoltam megcsókolni, elmélyítettem csókomat, a keze érintette az arcomat, felkúszott a hajamba, átkulcsolva nyakamat. ‒ Olyan érzésem van, hogy órákon keresztül tudnék veled dugni ‒ súgta a számba, amitől majdnem elvesztettem az önuralmamat; Sara ritkán káromkodott, de minden egyes alkalomkor amikor megtette, kemény lettem. ‒ Annyira akarlak ma este, hogy ezzel az ürességgel semmi sem hasonlítható össze. Nyögtem, ahogy az arcomat a nyakába fúrtam. ‒ Tudom. Tudom ‒ motyogta ő, kezét a mellkasomra szorította. Hátrébb léptem, hogy fel tudjon állni. ‒ Biztos vagyok benne, hogy Chloe már végzett. Mennünk kell. Kiléptünk az ajtón, amin bementünk. Sajnos csak ez az egy módja volt annak, hogy elhagyjuk a helyiséget. Különben is, előnyben részesítettem a külön kijáratot, mint a Red Moonban. Egy dolog tudni, hogy néznek minket és teljesen más a valószínűsége annak, hogy a kijáratnál látjuk őket. Szerencsére, bárki aki előzőleg kint volt, már felszívódott, valószínű akkor, mikor

ráadtam Sara-ra a köntösét. Amikor mentünk a folyosón, az egyik ablaknál láttuk a nézelődőket és nem tudtam nem feltenni magamnak a kérdés, hogy láttak-e minket?

Harmadik Fejezet Bennett Ryan

Nem tudtam eldönteni, hogy kurvára fantasztikusan - a menyasszonyom alapvetően körülbelül három perc alatt kiütött engem, egy puccos szex klub hátsó szobájában - vagy felhúzottnak és csalódottnak érezzem magam, mint hosszú ideje voltam. Kibaszott Chloe. A mód ahogy távozott, a kis akciója elérte, hogy valamiféle büntetésnek érezzem Vegasban lenni Valentin-nap után. De a fenébe is, ha teljesen kiismertem volna a menyasszonyom, tudnám azt, hogy - nem számít, mi a szerepünk a marketing világában - megtalálja egy eltervezett romantikus pihenő összes lehetőségét, ami teljesen nevetséges. Egyértelműen csak ugrott a lehetőségre, hogy játsszon egy kis játékot és otthagy engem az ő kedvenc állapotában: felhúzva és dühösen. És kibaszott Max. Tudta, hogy Chloe így fel fog ingerelni engem? És, ha tudta … nos, tulajdonképpen ez egy kicsit személyes és hátborzongató. Muszáj lesz seggbe rúgnom vagy valami altatót keverni az italába és körbe az arcára tetoválni maradandó tintával, hogy „Egy köcsög vagyok”. De a bosszúmnak várnia kell. Max nem volt ott, amikor visszatértem, Henry és Will, a két ember üveges tekintetű pillantást vetett a piára és a nők tetemes mennyiségére. ‒ Mi a helyzet itt kint? ‒ kérdeztem, hátradőlve a székemben és felvettem azt, amire számítottam, egy majdnem üres italt. Kivéve, hogy nem volt az. Az ital friss volt, a tányéromon az étel újra volt töltve. Elkaptam Gia tekintetét a termen keresztül, és felé emeltem a poharamat. A titokzatos sarkok és megkérdőjelezhető szexuális aktusok a zárt ajtók mögött, minden bizonnyal része volt a személyzet munkájának. A lány felém bólintott, mosolygott, majd eltűnt a bárpult mögött. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a távol töltött időmben a lány megszabadult mindentől, amit viselt és most az asztalainál teljesen meztelenül szolgált ki. Az ő kedvéért reméltem, ez egy kellemes élmény. Ez kicsit úgy hangzott, mint az én egyik visszatérő rémálmom. ‒ Milyen volt a táncos? ‒ kérdezte Henry, még mindig nem véve a fáradságot, hogy tekintetét levegye a színpadról. Valószínűleg felgyújthattam volna a székét és ő akkor sem vette volna észre, csak amikor a lángok a hajában megakadályozzák a kilátásában. Tanulmányoztam őt és megpróbáltam észrevenni, hogy ő benne volt-e Chloe meglepetésében, de ő nem tudatosan vigyorgott vagy akár úgy néz ki, mint akit érdekel a válaszom. Will is csak nézett rám szelíd kíváncsisággal. ‒ Rendben volt ‒ mondtam. ‒ Gyors volt ‒ jegyezte meg Will. Vigyorogtam. Bassza meg igen, az volt. Szinte azt kívántam, egyikük sem tudd Chloeról és az ő kis mutatványáról, így tudtam legalább kap egy jó pontot. ‒ Valami kibaszottul csodálatos nők vannak itt ‒ motyogta Henry. ‒ El tudnám nézni ezt a többi éjszakán is. Will nyújtózkodott, ránézett az órájára. ‒ Éhezem, mégis. Nincs vacsorafoglalásunk? Már csaknem tíz.

‒ Hol van a Brit? ‒ kérdeztem, körbe nézve a hatalmas helységben. Lehetetlen lenne őt itt megtalálni keresés nélkül minden sarokban és bárban. ‒ Nem tudom ‒ vont vállat Will és legurította a scotch-át. ‒ Eltűnt, miután te is. Bizonyosság csiklandozta a gondolataim peremét, mielőtt felfoghattam volna, felrobbant, mint egy bomba: Sara is itt volt. Chloe nem válaszolt, amikor megkérdeztem egyedül jött-e ide, de nem tudtam elképzelni, hogy idejött egyedül csak ezért. Hacsak nem azt tervezte, visszatér a saját szállodai szobájába, hogy lazítson egy habfürdőben egész éjjel, egészen biztosan más tervei voltak. Ha képes lettem volna Chloe-val egyedül lenni egy szobában, akkor kétség sem férhet hozzá, hogy Max már egy ideje a barátnőjével jól elvan valahol. Még egy ital és legalább egy maroknyi dal után, Max visszatért az asztalhoz, hátunk mögül közeledve. Én nem is láttam őt közeledni. ‒ Srácok! ‒ harsogta, háton veregetve engem. ‒ Hogy vagyunk miközben élvezzük a meztelen melleket? ‒ mindannyian mormogtuk a ‒ Nagyszerűen ‒ néhány variációját és egy nevetéssel közölte, hogy ő milyen nyugodt volt, Max leereszkedett a székre mellettem. ‒ Milyen volt a tánc, Ben? ‒ kérdezte csillogó szemekkel.‒ Nem is volt olyan rossz, ugye? Vállat vontam és vetettem rá egy részeges mosolyt. Olyan nyugodtnak nézett ki, mint amennyire én fel voltam izgulva. ‒ Meg lettél fektetve, ugye, te seggfej? A szeme tágra nyílt és közelebb hajolt. ‒ Te nem? ‒ Nem dugtam ‒ suttogtam, megráztam a fejem és Max nevetésben tört ki. ‒ Gondoskodott magáról és aztán elment. Halkan füttyentett egyet, majd felsóhajtott. ‒ Gondolom, el fogod kapni őt majd otthon és visszafizeted neki. Vajon komolyan gondolta? Azt várta tőlem, hogy hagyom elmenni őt az éjszaka hátra levő részére - talán még része a hosszú hétvégének - miután ilyesmit csinál? ‒ Hova indultak? ‒ kérdeztem, visszafojtva a lélegzetem. Max megvonta a vállát, miközben kimert egy kevés kaviárt rá egy blini*-re *(kb. 1 evőkanálnyi méretű amerikai palacsinta) a tányéromból. ‒ Nem tudom, tényleg. Ámbár, azt gondolták reggel elmennek. ‒ Hol szállnak meg addig? ‒ Nem t'om. Sara gondoskodott minden ilyesmiről. Sokkal kevésbé tűnt érintettnek mindebben, mint én voltam… de persze ő megvolt. Egyértelműen dugott valamelyik hátsószobában, míg én csak néztem Chloe hogyan maszturbál a kezemmel. Ránéztem a szemközti falra ahogy Chloe és Sara kilépett a fekete folyosóról összenevetve, kart karba öltve. Max követte a figyelmemet és mélyen felsóhajtott. ‒ A pokolba, de szépek. ‒ Kíváncsi vagyok hova mennek ‒ motyogtam. Max rám nézett, már rázta a fejét, mintha olvasna a gondolataimban. ‒ Van egy jól megszervezett teljes éjszakánk, haver.

‒ Biztos vagyok benne, hogy van. ‒ És ők intézik a saját dolgaikat. ‒ Biztos vagyok benne, hogy intézik. Elhallgatott és nézte, ahogy Sara elkapta és fogva tartotta a tekintetét. Valamiféle szembeszédet váltottak, valami mélyet és könyörgőt. A lány mögött, Chloe felnézett onnan ahonnan előásta a pénztárcáját és meglátott engem. Az ajka szétnyílt és a kezét a mellkasában megdobbanó szívéhez kapta. A szemében őszinte aggodalmat láttam. Talán még egy kis bűntudatot is. ‒ Jól vagy? ‒ formálta szájával. Ha ő bűnösnek érezte magát a kis akciója után, akkor boldog voltam. Vigyorogtam. ‒ Nem De a bűntudat bármiféle jele eltűnt, ahogy gonoszul elmosolyodott, fúj egy csókot felém és meghúzkodta Sara karját. Együtt, Max és én néztük őket, ahogy elhagyják a klubot a nehéz acél ajtókon keresztül, ahol bejöttünk. ‒ Bassza meg ‒ suttogta Max ‒, szerencsés seggfejek vagyunk. Sóhajtottam. ‒ Igen. Felnéztem és találkoztam a tekintetével. Gondoltam, hogy megtervezett egy éjszakát, ismerte a tevékenységünk menetét. De valójában péntek éjjel volt és mi keddig voltunk itt. Vajon igazán számítana, ha én eltűnnék egy órácskára? Előre hajolt, megragadta az alkaromat és nevetni kezdett. ‒ Még csak kibaszottul ne is gondolj rá Bennett.

A klub sötét, szinte barlangszerű hangulata után, kilépve mintha egy reflektorfénnyel ütöttek volna szembe. Tornyosuló szállodák zsúfolódtak a sötét égen és még ebből a távolságból is láthattuk a LED-ek ragyogását és neonreklámok villogtak minden kaszinóról a Strippen. És Krisztusom, akkora hangzavar volt. Forgalom hangja harsogott fel az utcáról, ahogy ott álltunk az épület ívelt felhajtóján és vártuk a sofőrünket. Autók álltak meg a járda mellett az utca túloldalán, ürültek vagy feltöltődtek mielőtt újra elhajtottak. Emberek minden méretben és formában keveredtek, dudák dudáltak a távolban, szirénák sorozata harsogott egy utcából néhány háztömbnyire. És víz mindenhol - csilingelő csobogók töltötték meg a szerviz területeket, a vízesések robajló hangja a nagyobb szállodáktól és egy hatalmas szökőkút, amibe majdnem minden turista dobott aprópénzt, amint elmentek mellette - még itt, távol a nagy kaszinók ragyogásától és csillogásától is. Mintha olvasna a gondolataimban, Henry átment a háromszintes szökőkúthoz, belelesett, mielőtt egy póker zseton „átkacsázott” a fodrozódó felületen. ‒ Ki gondolta volna, hogy ennyi víz van a sivatagban? Will kisétált a hátunk mögül, miközben levette a kabátját, annak ellenére, hogy hideg volt. ‒ A víz szükséges az élethez ‒ mondta. ‒ Ahhoz, hogy egy társadalom túléljen szükségük van vízre, hogy fenntartsák a lakosságot. Egy ilyen fontos erőforrás látszólag fesztelen és extravagáns használata mutatja, hogy egy közösség virágzik. A virágzó

lakosság optimista érzést kelt az emberekben; egy optimista turista több pénzt költ és növeli a gazdaságot ‒ vállat vont, miközben egy rágógumit vett a szájába. ‒ Plusz, ez csak kurva szép, tudod? Henry szájtátva bámult rá. ‒ Te tényleg egy majom vagy. ‒ Az nem ő, igaz? ‒ mondta Max szeretetteljes mosollyal. Will az állát Henry felé emelte. ‒ Nem én vagyok az, aki csak úgy beledobta a százdolláros zsetont egy szökőkútba, mert ez az, amit feltételezem, hogy csinált. Szóval köszönöm, hogy felhívhattam a figyelmet rá. Henry szeme elkerekedett és visszarohant a víz széléhez. ‒ A kurva életbe! Will nekidőlt a tégla homlokzatnak, kezeit ökölbe szorította és zakója ujját felgyűrte a karja hajlatába. ‒ Szóval, hogyan folytatjuk ezt a kicsapongó hétvégét? Vacsora és azután mi van? Ejtőernyőzés? Szűz áldozat? Összeillő tetoválások, hogy megemlékezzünk Benn golyóinak elvesztéséről? Rávigyorogtam. Will állandóvá vált az életünkben, amióta Max és Sara kibékültek. Öten közülünk sokszor látták egymást ebédeken, vacsorákon és bemutatókon. Will volt a csoport kijelölt agglegénye és úgy tűnt élvezi, hogy figyelmeztet minket arra, hogy Max és én „papucs-férjek” voltunk, ami nem férfias. ‒ A dolog, amit képtelen vagy megérteni Will, , ha csak egy nővel dugsz, annak az az előnye, hogy a csaj pontosan megtanulja, hogy mit tegyen. Én több mint boldog vagyok, hogy Chloenak teljes hozzáférést biztosítok a golyóimhoz. Ekkor Henry ellépett a szökőkúttól ismét és Will felé indult. ‒ Különben is, fogadok száz dolcsiban, hogy még te sem találnál egy szüzet ezen a helyen. Will lenézett Henry kinyújtott tenyerére és nevetett. ‒ Két perce jöttünk ki abból a klubból és már elszórtál egy százdolláros póker zsetont és felajánlottál egy másik százdolláros tétet. Alig várom, hogy lássam, mit csinálnál egy valódi kaszinóban. ‒ Pénzt nyerek ‒ mondta Henry, döngette a mellkasát macsós részegséggel, mielőtt megrándult. Sóhajtottam, miközben megdörzsöltem az arcomat a kezemmel. ‒ Nem tudlak sehová sem tenni. ‒ Kaptál egy öltáncot Benny ‒ mondta Henry, megbökve a vállam ‒, hogy lehetsz akkor ilyen morcos? Vigyorognod kéne, mint egy bolondnak. ‒ Max nevetésének irányába fordultam. ‒ Ne törődjetek vele ‒ mondta a többieknek, miközben intett nekem. ‒ A mi Benünk csak egy kicsit csalódottnak érzi magát, ez minden. Kibaszott Max. Kezével a zsebében és kábult mosollyal az arcán, a nemtörődömség portréja volt és pontosan az ellentéte mindennek, amit éreztem. Meg tudtam volna fojtani most Chloe-t - s az érzés egyre jobban ismerőssé vált amióta találkoztunk. Egész idő alatt és ő még mindig megnyomja a gombomat, mint senki más. Hogy őszinte legyek, nem voltam teljesen biztos abban, melyikünk volt többször

felbaszva: ő kiszáll, így felhúzva hagy engem vagy én élveztem azt olyan átkozottul sokszor. ‒ Szóval… tervek? ‒ ismételte meg Will, eltávolodva az épülettől. ‒ Itt fogunk állni egész éjjel Bennett-et figyelve, hogy rohamot kap vagy… ? Max az órájára nézett. ‒ Vacsora ‒ mondta. ‒ Anyu foglalt nekünk helyet a Steakhouse-ban a Wynn-en túl. Állítólag remek. Kerestem a sofőrünket, úgy fordultam, hogy végiglássak az utcán és egy zöld villanáson megakadt a tekintetem a szemközti sarokban. Chloe. Én utoljára Sarával láttam, ragyogó szemével és a csúfolódó mosollyal, ahogy otthagyott engem a klubban. Most vártak a járdán kinyújtott karral, ahogy megpróbáltak fogni egy taxit. Gyorsan Maxre pislogtam, aki szorgosan vitatkozni Will-el és Henry-vel arról, hogy fizikailag lehetséges-e megenni egy huszonnégy uncia bélszínszeletet kevesebb, mint tizenöt perc alatt. Tökéletes. Megláttam az autónkat, amint befordult a sarkon és megkezdte felfelé az utat a felhajtón felénk és rájöttem, hogy gyorsan kell cselekednem. Csak egy terv halvány körvonalaival rendelkeztem, grimaszoltam, görcsbe rándult a gyomrom, mintha egy kéz szorította volna. ‒ Minden rendben odaát, Benn? ‒ kérdezte Will felvont szemöldökkel. ‒ Rendben, rendben ‒ mondtam és leintettem. ‒ A gyomrom csak egy kicsit… Azt hiszem kiújult a fekélyem. Max összehúzta a szemét. ‒ Fekélyed van? ‒ Igen ‒ mondtam bólogatva és mélyen beszívtam a levegőt a nagyobb hatás kedvéért. ‒ Te ‒ ismételte. ‒ Egy fekély. Kiegyenesedtem egy kicsit. ‒ Valami baj van? Megvakarta a szemöldökét és kételkedve rám nézett. ‒ Feltételezem, hogy csak az én fejembe fér nehezen az az elképzelés, hogy a nagy és hatalmas Bennettnek, az egyetlen akinek a vérnyomása is alig pislákol, még a legstresszesebb találkozókon és bárki más véleménye szerint is kielégítetlenül ‒ intett mind hármójukra ‒, beleértve a miénket is ‒ tette hozzá ‒ fekélye van. Az autónk megállt a járda mellett előttünk, amint egy taxi megállt Sara és Chloe előtt. ‒ Nos, igen ‒ mondtam, találkozva a tekintetével újra. A sofőrünk kinyitotta az ajtót és várt. Mindenki várt, szemek mozogtak Maxről rám és vissza. ‒ Miért most hallok először erről a fekély ügyről? ‒ kérdezte Henry. ‒ Mert nem vagy az orvosom vagy az anyukám ‒ mondtam. Mindannyian szótlanul meredtek rám, különböző mértékű aggodalommal, illetve Max esetében kételkedés. ‒ Nézd, miért nem viszitek el az autót, míg én átfutok a gyógyszertárba. Láttam egyet az utcán. Max továbbra is rám nézett az autó ajtaja fölött. ‒ Miért nem jössz velünk és majd megállunk az úton? ‒ Nem szükséges ‒ mondtam és leintettem. ‒ Fel kell még íratnom és nem akarok senkit se megvárakoztatni. Srácok menjetek; felveszem a receptemet és találkozok veletek

az étteremben. ‒ Részemről rendben ‒ mondta Henry és beszállt a kocsiba. ‒ Megvárhatunk ‒ ajánlotta Will, bár félszívvel. Világos volt mindenkinek, de Max hajlandó volt elengedni egy embert, hogy vegyen egy kis gyógyszert az átkozott fekélyére. ‒ Nem, hagyjuk, hadd menjen ‒ mondta Max vigyorogva. ‒ Azt hiszem szegény Bennek tényleg el kell szaladnia egy ügyben és fél, hogy össze fogja szarni magát. Visszafordult felém. ‒ Találkozunk az étteremben. Merev tekintettel néztem rá. Szerencséje volt, hogy nem volt időm vitatkozni. Szintén szerencséje volt, hogy nem volt időm átsétálni hozzá és megütni azt az önelégült arcát. ‒ Ott találkozunk. Elég hosszú ideig vártam, hogy az autó elhajtson, mielőtt elfordultam, hogy keressek egy taxit. Az egyikben Chloe és Sara éppen csak eljutott az utcai jelzőlámpáig és ha siettem, még utol tudtam érni. Amikor egy kocsi félre húzódott, bemásztam ígértem a taxisnak egy kisebb vagyont, ha elvisz engem bárhová amerre ők mentek és gyorsan. Még nem dolgoztam ki pontosan, hogy mit fogok csinálni vagy hogyan legyek vele egyedül, de robotpilóta üzemmódban voltam: elérjem Chloe-t, egyedül lenni vele, kielégíttetni magam. A menyasszonyom meglepett egy öltánccal egy szex klubban, majd beugrottam egy taxiba egy autós üldözésre. A saját legénybúcsúm Vegasban hivatalosan is megkezdődött.

A taxijuk csak lentebb állt meg a Strippen és néztem, ahogy mindketten kimásztak. Kifizettem a vezetőt és hátramaradtam, egy pillanatig figyeltem, ahogy beszélgettek, mindketten különböző irányba mutattak - Sara a Planet Hollywoodra és Chloe a Cosmopolitanre. Amikor döntésre jutottak, bólintottak, megpuszilták egymás arcát, mielőtt ellentétes irányba indultak. Kibaszottul tökéletes. Kimásztam, követtem Chloe-t a késő esti tömegen át és be az épületbe. A Cosmopolitan kaszinó sötét volt és kellett egy pillanat a szemeimnek, hogy megszokják. Határozott színek, villogófények és az elektronikus gong hangja töltötte be a levegőt, ahogy végignéztem a nagytermen. A kaszinó bejáratához közel találtam rá, felment egy sor lépcsőn. Csillogó kristályok gyöngyei lógtak a mennyezetről több emelet magasan és körülívelték az óriási lépcsőházat. Onnan, ahol álltam, úgy nézett ki, mintha Chloe eltűnt volna egy hatalmas csillárba. Csak tartózkodó távolságból követtem, hogy megcsodáljam a fenekét, ahogy mozgott és kíváncsi voltam pontosan mit is csinál itt. Vajon találkozik valakivel? Bár sosem tett róla említést, talán neki is vannak barátai Las Vegasban. Vagy talán csak arra vár itt, hogy Sara befejezi, bármit is csinált az utca túloldalán. A vérem átmelegszik Chloe puszta rejtélyére; együtt éltünk, együtt dolgoztunk és minden szándékunk és célunk az életünkben teljesen összefonódott. De élveztem tudva, hogy mindig kétségek közt tart. Az ő vad függetlensége miatt, én soha nem tudhatom, mi

jár a fejében. Még ha teljesen az enyém is, ő mindig egy kihívás marad számomra. Ahogy közeledtünk a spirális klub harmadik emeletére, célja felé haladva, szándéka nem lett tisztább nekem és az ő gonosz kis játéka miatt virágzásnak indult egy fájdalom a hasamban. Feladtam, éheztem már az ismerős fenyítő gyakorlatától és alig vártam, hogy folytassam a testével. Csak néhány hosszúlépéssel ott voltam, körülfogtam a felkarját. ‒Nagy bajban vagy ‒ morogtam a hajába. Éreztem, hogy megmerevedik egy pillanatra, mielőtt ellazul, a feszültség kisiklott a testéből, ahogy rádöntötte hátát a mellkasomra. ‒ Kíváncsi voltam, mennyi időbe telik, hogy megtalálj engem. ‒ Te ‒ mondtam, ahogy folytattuk utunkat a spirális lépcsőházban ‒, eleget beszéltél már ma este. ‒ A csillogó, gyöngyös függöny belsejében voltunk most és úgy tűnt, hogy teljesen körülzár minket, csillogás a lágy fényben. ‒ Itt az ideje, hogy befogd ezt a csinos kis szájat… hacsak nincs szükségem rá. Elértük a harmadik emeletet, ahol egy meglehetősen lenyűgöző bár helyezkedett el, a polcok vonalában gyémánt-csillogású üvegek sorakoztak és még több szikrázó drágakővel bevonva. Folytatva utunkat, egy elsötétített sarokba vezettem magunkat. Mosolyogtam, jeleket vettem észre egy sarokba szorított ajtó felett: egyedül kellett lennem Chloe-val az én módomon és őszintén szólva mindig is remekeltünk a mosdókban. Egy festett-fekete hajú idősebb úriember, meglepetten nézett fel, ahogy beléptünk a mosdóba. Kinyúltam, hogy kezet rázzak vele és a tenyerébe nyomtam egy összehajtogatott bankót. ‒ Annyira zajos odakint ‒ mondtam, a kaszinó és a bár irányába bólintva az ajtó túloldalán. ‒ Talán adna nekünk egy pár percet beszélgetni? Lenézett a pénzre és szemei elkerekedtek, majd visszamosolygott rám. ‒ Beszélgetni? ‒ Igen, uram. A tekintete átvándorolt Chloe-ra. ‒ Ez rendben van Önnek, kisasszony? Talán nem nézek ki úgy, mint egykoron, de én képes voltam kidobni egy szépfiút úgy, mielőtt az tudta volna, milyen ütés érte. Mellettem, Chloe nevetett. ‒ Valami azt súgja nekem, hogy még most is meg tudná tenni ‒ mondta kacsintva. ‒ És bízzon bennem, én is tökéletesen képes vagyok így ejteni ezt a szépfiút. ‒ Nem kételkedem benne ‒ mosolya kiszélesedett, felfedve egy fehér, teljes fogsorú vigyort. ‒ Tudja ‒ mondta, lenézett az órájára ‒, én csak most jöttem rá, itt az ideje, hogy szünetet tartsak. Egy kalapért nyúlt, ami egy fogason lógott és a fejére tette, kacsintott ahogy kirakta a „TAKARÍTÁS MIATT ZÁRVA” táblát az ajtó elé. Chloe-ra néztem egy pillanatra, ahogy az ajtó becsukódott az ember mögött, majd átvágtam a szobán, hogy elfordítsam a zárat. Chloe felemelte magát a nagy márvány pultra és ülve nézett rám, hosszú lábai keresztbe voltak rakva maga előtt. A szoba fényűző volt, leginkább egy nappali volt - egymással szomszédos térelválasztókkal -, mint egy hagyományos fürdőszoba. A padló ugyanolyan fekete és arany volt, mint a legtöbb kaszinóban, három fotel csoportosult a szemközti falnál és egy kék bőr pad volt közöttük. Egy hatalmas, csilingelő csillár lógott a szoba közepén, amely a falakat foltos színes

fényűre festette. ‒ Bajban vagyok? ‒ kérdezte, szeme reménykedő. ‒ Oltári nagy bajban ‒ tettem felé egy lépést. ‒ Úgy tűnik, ez egy visszatérő téma. ‒ Ugye? ‒ El fogod mondani, mit csináltam rosszul? ‒ a lány felnézett rám tágra nyílt szemekkel és arca csintalan rózsaszín volt. Kibaszottul szép volt. ‒ A saját kezemet kellett volna használni a tiéd helyett? ‒ Nem vicces. A szívem verdesett a bordáim alatt és megrészegültem az adrenalintól, ahogy végigáramlott az ereimben. A tekintete sem rezdült, ahogy átvágtam a szobán, széttárta lábait és beléptem a combjai közé. Egy ujjal végig simítottam a vádliján, körbefontam a kezemet a bokája körül. ‒ Ezek a cipők nem néznek ki nagyon érzékinek ‒ mondtam, súrolva a hüvelykujjal a puha bőrt. Továbbra is rám nézett, ajka piros és sima és olyan kurvacsábító. ‒ Lehet, hogy én nem érzem nagyon érzékinek ezt a hétvégét. Ez az, amiért bajban vagyok? ‒ Bajban, mert te lehetetlen vagy. Felemelte az állát és találkozott a szemeimmel. ‒ A legjobbtól tanultam. A csípőmre tettem a lábát és nyomon követtem az utat a combján és a szoknyája alatt. Összeszorítottam az állkapcsomat, amint a frusztráció egy friss hulláma söpört végig rajtam, ahogy otthagyott engem a klubnál, milyen büszke volt, hogy ott hagyott keményen és ahogy vitáink kilencven százalékát összegezte, hogy egyikünk a másikból megpróbált kicsikarni egy reakciót. Komolyan elcseszett helyzetbe kerültünk itt. Nyugi. Megragadtam a fenekét két kézzel, figyelmen kívül hagytam éles lélegzetünk, hogy a pult szélére rántsam. ‒ Te ‒ kezdett tiltakozni, de megállítottam, egy ujjat a szájára tettem. Még mindig ismeretlen illata volt - virágos, nem citrus, de a kemény smink és az új parfüm alatt volt valami lágyabb a szemében, valami eredendően Chloe. Minden szerepjátékot el tudott játszani, amit akart, de a nő, aki az enyém mindig ott lesz. A felismerés fullasztó volt és előre hajoltam, az ujjaim helyett az ajkaimmal és gyorsan elvesztem az apró lélegzeteiben és hangjaiban, ahogy türelmetlenül mozgott az érintésemre. Csókját egy drognak éreztem, ami beivódik a véráramomba és kezemmel a hajába markoltam és megbillentettem a fejét, többet akartam, mint a nyelvek lágy simogatása miközben ajkaink szétnyílnak. A tenyeremmel a mellén tereltem, hogy feküdjön le a pultra, úgy mozdítottam őt ahogyan akartam és ezért nem voltam különösebben kíméletes sem. De készségesen bele ment, a játék elismeréseként tágra nyíltak a szemei, játszottunk, szája puha és elnyílt. Hátradőlt a könyökére és felnézett rám, várva, hogy mit fogok csinálni legközelebb. A szoknyája fátyolszerű anyaga nem hatott semminek sem a kezeimben, ahogy felcsúsztattam a csípőjére, felfedve a mérföld hosszúságú lábakat és egy másik pár szatén bugyit alatta. Az ujjaimat a bőrébe nyomtam, miközben lent tartottam és megjelöltem őt,

hallottam a könyörgését, hogy mit akart. ‒ Meg foglak dugni a számmal ‒ mondtam, letérdelve a combjai közé és lebegtettem ajkamat a vékony anyag felett. ‒ Addig duglak a nyelvemmel, amíg könyörögni fogsz a farkamért. Talán neked adom. Vállat vontam. ‒ Talán nem fogom. Vett egy rövid lélegzetet és a hajamért nyúlt, megpróbált előre húzni engem. ‒ Ne ingerelj Bennett ‒ mondta. Távol toltam a kezeit, nevettem, ahogy felnéztem rá. ‒ Nem kapsz több döntési lehetőséget ma este, Chloe. Nem, azután a barom játék után a klubban. Újra belélegeztem ott, ahol a lábai szétváltak, megpöccintettem a nyelvem a csiklója felett, amíg a bugyija szövete teljesen be nem nedvesedett. ‒ Megcsókoltál, hagytad, hogy megízleljem a melleid, elmentél a kezemmel és aztán otthagytál. Keményen. Ez nem volt szép. ‒ Én… Mi van? ‒ mondta, szeme fókuszálatlan, s ahogy rám nézett, pirulás kúszott fel a nyakán. Megint előrehajoltam a pultra szegeztem a csípőjét, csókoltam és csipkedtem a vékony szaténon keresztül, amíg teljesen átázott. A fejét hátra döntve nyögött, a nevem a néma szobába suttogta. ‒ Hangosabban ‒ mondtam ellen. ‒ Hadd halljalak. ‒ Vedd le. Szopogass engem. A rászorultság a hangjában elektromosságként cikázott keresztül a testemen és a vékony pántokat megtekerve a kezemen kegyetlenül szétszakítottam, le akartam venni és eltüntetni azokat, hogy semmi ne legyen közte és a szám között. Felkiáltott, miközben teste felém ívelt a nyelvem első érintésére a bőrén, ujjai a hajamba martak és a hangja csengett körülöttünk. A tér kellemetlen volt, de ez nem számított, több mint kárpótolt, amikor oldalra néztem és láttam, hogy a tükörképünket nézi a tükörben, fogai beleharaptak az alsó ajkába. Találkoztam a szemeivel, amint megízleltem őt, a nyelvem átsiklott és belé csúszott. Beledugtam egy ujjat, majd kettőt és figyeltem, ahogy mozognak benne, olyan nedves volt, amennyire akart engem. A hangja nem volt több, mint egy ziháló suttogás és a nevem újra meg újra, ahogy többet kért a lábait szélesebbre nyitotta, a szexi cipősarok végig karcolt a pulton. Éreztem a hevét körülöttem, ahogy elkezdett remegni, hogy egyre közelebb került. ‒ Jó? ‒ kérdeztem ügyelve arra, hogy a hangom megrezegtesse. Elfulladva bólintott, feje fölé mozdította kezeit, hogy bele túrjon a hajába. ‒ Olyan jó. Oh, dugjál Bennett, olyan közel vagyok. Isteni volt a kínzás, nézni akartam ahogy elveszíti az irányítást, de érezni is akartam azt, szükségem volt rá, hogy érezzem őt. Megpróbáltam elrejteni a kétségbeesésemet, ahogy ráillesztettem a kezem a csípőjére és áthajítottam a padra, s azon tétováztam, hogy egy vonalat nyaljak-e a köldökétől a darabka csipkéig, amit melltartónak nevezett ki. Felültettem, kigomboltam az ingem vakon elérve az övemig és kibontottam a nadrágom. Kiszabadítottam a farkam és szinte elakadt a lélegzetem, ahogy rácsapott a kezemre és a tenyerébe fogott.

‒ Nem ‒ mondtam, miközben megfordítottam őt a térdeire és a háta mögé léptem. ‒ Meg volt az időd játszadozni korábban. Ez az enyém. ‒ Felemeltem a seggét a levegőbe, közben keményen rácsaptam. Elakadt a lélegzete, megfordult és rám nézett. Sötéten rámosolyogtam, átfuttattam a kezem a bőrén, nyugtatóan. ‒ Akarod, hogy abbahagyjam? Szemei összeszűkültek egy átható pillantásba. ‒ Bármikor megállíthatsz engem ‒ motyogtam. ‒ Biztos vagyok benne, hogy ez abszolút kínzás neked. ‒ A nedvességén átcsúsztatva dörzsöltem a farkam hegyét le a csiklójáig, köröztem, ingereltem. ‒ Te egy seggfej vagy ‒ nyögte végül, és kezemet újra a seggére csaptam keményen. De ezúttal meglepődés helyett felnyögött, rekedten és éhesen. Aztán ez volt minden: Chloe és a hangok amiket kiadott, ahogy arra kért, hogy hatoljak belé, hogy dugjam meg. És amikor megtettem és rácsapkodtam a seggére ismét, keményebbért és többért könyörgött. De amikor már elvettem azt amit akartam, nem volt elég; soha nem lenne. Éreztem a súlyát valahol mélyen a gyomromban - abszolút szerelmet éreztem iránta, az állandó igény érezni és érintkezni, hogy megjelöljem belülről kifelé. Ujjaimat a blúza anyagába csavartam, szorosabbra húztam, így láttam a melleit mozogni, miközben dugtam. A haja a hátára omlott és a kezeimet átfuttattam közte, érezve a hűvös szálakat a bőrömön. Néztem, ahogy be és ki siklottam belőle, ahogy ellent tartott, szoknyája felgyűrődött a rózsaszín seggén és a csípője körül. ‒ Hiányzik ez ‒ mondtam, elfedve a jeleket, amit csináltam, rányomva azt. ‒ Minden alkalommal. Bólintott, a nevemet mondta. Hallottam a frusztrációt a hangjában, ahogy igyekszik valamiért kitartani, a másik kezével lefelé mozdult a lábai között. ‒ Rendben van ‒ mondtam és néztem, ahogy megérinti magát. ‒ Gyerünk. Menj el a kezedtől. Ez volt az amire szüksége volt, mert felkiáltott, gerince felívelt ahogy hátra tolta magát felém. Közel voltam, alig tudtam gondolkodni és annyira kibaszottul éhes is voltam erre, hogy alig kaptam levegőt. A lábaim égtek, izmaim tiltakoztak ahogy újra és újra bele vágódtam. A pad lábai csikorogtak a kőpadlón; a bőr recsegett alattunk. ‒ Bennett. Dugj meg, Bennett ‒ mondta és a hő gyűlt az alhasamban, épül és épül, míg keresztül lüktetett rajtam, látásom elsötétült és a szélei körül elhomályosult, ahogy elmentem. Úgy tűnt minden részem egyszerre kiürült, amint összeomlottam, lihegve és kimerülten, támaszkodtam a padra támogatásért. ‒ Szent szar! ‒ a szoba forgott és olyan csendes volt, hogy a hangom és még a lélegzetünk is visszhangzott a márványról. Kíváncsi voltam, milyen hangosak lehettünk. Felállt, billegve egy kissé, hogy kiegyengesse a ruháit és egy térelválasztó mögé ment, hogy felfrissítse magát. ‒ Tudod, hogy körbe kell sétálnom ezután? Vigyorogtam. ‒ Természetesen. ‒ Szándékosan csináltad. A hátamra fordultam és felpislogtam a csillogó csillárra. ‒ Legalább hagytam, hogy te is elmenj.

Tudtam, hogy nekem is ki kellene simítanom a ruháimat és meg kéne találnom a fiúkat, de most minden amit akartam, az alvás volt. Megállt felettem, lehajolt és egy gyengéd, elhúzódó csókot nyomott a számra. ‒ Muszáj menned, egy keveset vacsoráznod kell, vagy éjfélig részeg leszel. Felnyögtem és megpróbáltam lehúzni őt magamhoz, de elmenekült úgy, hogy az ujját a bordáim közé nyomta. ‒ Áú! Nem ez az igazság? ‒ Biztos vagyok benne, hogy csodálkoznak vajon hol lehetsz. ‒ Mondtam nekik, hogy gyomorfekélyem van, ezért megkértem őket, hogy menjenek nélkülem. ‒ És hittek neked? Vállat vontam. ‒ Ki a fasz tudja. ‒ Nos, menj, győzd meg őket, hogy már teljesen felépültél a hihetetlen betegségedből és én találkozok Sara-val. ‒ Finom ‒ mondtam állva, hogy felhúzzam a nadrágomat. Néztem, ahogy előrehajolt és kisimítja a haját a tükörben. ‒ Hol van Sara? ‒ Találkája van egy barátjával, aki itt lakik. Egy táncos, azt hiszem? Valamiféle kabaré vagy sztriptíz dolog a Planet Hollywoodnál. ‒ Érdekesen hangzik ‒ mondtam. Szembenézett a tükörképemmel felemelt szemöldökkel, mielőtt folytatta. ‒ Különben is, volt egy olyan megérzésem, hogy be leszek cserkészve és azt mondtam neki, hogy menjen nélkülem. ‒ Egy érzés? Vállat vont, rúzst kent az ajkaira. ‒ Egy remény. Visszapattintotta a kupakot a sminkjére, közben eltette a táskájába és követtem őt az ajtóig, felemeltem a kezem az arcához. ‒ Amúgy szeretlek téged ‒ mondtam. ‒ Amúgy én is szeretlek téged ‒ mondta, odahajolt, hogy megcsókoljon, mielőtt a seggemre csapott, keményen. Még azután is hallottam a nevetését, hogy eltűnt az ajtó túloldalán.

Köszönjük,hogy elolvastad ezt a kis ízelítőt. Reméljük,hogy ha kicsit is,de örömet tudtunk okozni :D :D Puszilunk mindenkit. A Fordító csapat