Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei
Audrey Niffenegger A Highgate temető ikrei (Részlet)
Fordította Gálvölgyi Judit (Részlet)
Athenaeum
A fordítás alapjául szolgáló mű Audrey Niffenegger: Her Fearful Symmetry Scribner, A Division of Simon & Schuster, Inc., 2009 Copyright © 2009 by Audrey Niffenegger Hungarian translation © Gálvölgyi Judit, 2010 Minden jog fenntartva. ISBN 978-963-293-104-3 Kiadta az Athenaeum Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja. Felelős kiadó: Az Athenaeum Kiadó ügyvezetője 1086 Budapest, Dankó utca 4–8. Telefon: 1-235-5020 www.athenaeum.hu
[email protected] Szerkesztette: Vincze Orsolya Műszaki vezető: Rácz Julianna Borítóterv: Weiler Péter Tördelés: Malum Stúdió
Jean Patemannek, szeretettel
4
Mondta: „Tudom, milyen halottnak lenni. Tudom, milyen bánatosnak lenni.” S ettől olyan, mintha meg sem születtem volna. – The Beatles
5
Első rész
6
Vége Amikor Elspeth meghalt, Robert épp az automata előtt állt, és nézte, ahogy a tea a kis műanyag pohárba csorog. Később Robertnek eszébe jutott, hogyan ment végig a kórházi folyosón, kezében a pohárkányi borzalmas teával, egyedül a neoncsövek alatt, visszafelé a szobába, ahol Elspeth gépekkel körülvéve feküdt. Elspeth arcával az ajtó felé fordult, a szeme nyitva volt; Robert először azt hitte, magánál van. A halála előtti pillanatokban Elspeth az előző évi tavasz egyik napjára gondolt, amikor Roberttel egy sáros ösvényen sétáltak a Temze partján, Kew Gardensben. A levegőben rothadt avar szaga; korábban esett. – Kár, hogy nem születtek gyerekeink – mondta Robert, és Elspeth válaszolt. – Ne légy csacsi, kedves. – Hangosan kimondta, a kórházi szobában, de Robert nem volt ott, nem hallotta. Elspeth az ajtó felé fordította az arcát. Kiáltani akart, Robert, de hirtelen elszorult a torka. Úgy érezte, mintha a lelke a légcsövén keresztül próbálna kiszökni a testéből. Köhögni próbált, hogy kiengedje, de csak hörgött. Megfulladok! Megfulladok az ágyban… Erős nyomást érzett, aztán lebegett; a fájdalom megszűnt, és ő a mennyezetről nézett le apró, meggyötört testére. Robert az ajtóban állt. A tea égette a kezét, letette hát a poharat az ágy melletti éjjeliszekrényre. A hajnal kezdte átváltoztatni a szoba árnyait szénfeketéből meghatározhatatlan szürkévé; egyébként mintha semmi sem változott volna. Robert becsukta az ajtót. Levette kerek, drótkeretes szemüvegét és cipőjét. Bemászott az ágyba, óvatosan, hogy meg ne zavarja Elspeth-et, és hozzásimult. Elspeth heteken át lázban égett, de most szinte normális volt a hőmérséklete. Robert melegnek
7
érezte a bőrét ott, ahol hozzáért. Elspeth eltávozott az élettelen tárgyak világába, és lassan kezdett kihűlni. Robert Elspeth tarkójához szorította az arcát és mélyeket lélegzett. Elspeth nézte a férfit a mennyezetről. Milyen ismerős volt neki, és milyen idegennek látszott! Látta, de nem érezte, ahogy a férfi hosszú karjával átszorítja a derekát – Roberten minden elnyújtottnak látszott, az arca csupa áll, felsőajka vastag; az orra kissé madárcsőrre emlékeztetett, a szeme mélyen ülő; barna haja szétterült Elspeth párnáján. A bőre sápadt volt, hiszen túlságosan sok időt töltött a kórházban. Nagyon magányosnak látszott, soványnak és nagynak, ahogy körülfogta Elspeth pici, élettelen testét. Elspeth-nek egy fénykép jutott az eszébe, amelyet nemrégiben látott a National Geographicban, egy anya ölelte át rajta éhen halt gyermekét. Robert fehér inge meggyűrődött; zoknijából mindkét nagylábujja kilátszott. Elspeth-re egyszerre rázúdult az összes dolog, amit életében megbánt, minden bűntudata és vágyakozása. Nem, gondolta. Nem megyek el. De már elment, és egy pillanat alatt másutt termett, semmiként szétszóródott. A nővér fél óra múlva talált rájuk. Némán állt, nézte a magas, fiatalos férfit, ahogy átöleli a vékony, halott, középkorú nőt. Aztán elment a beteghordókért. Odakinn London épp ébredezett. Robert csukott szemmel feküdt, hallgatta a forgalmat a főutcán, a lépéseket a folyosón. Tudta, hogy nemsokára ki kell nyitnia a szemét, el kell engednie Elspeth testét, fel kell állnia, beszélnie kell. Hamarosan elkezdődik a jövő, Elspeth nélkül. Nem nyitotta ki a szemét, beszívta az asszony egyre tünedező illatát, és várt.
8
9
