A KÖTET AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ÉS A MISKOLCI EGYETEM EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK VIII. VÁLOGATÁSA. JÓNÁS ZOLTÁN EKF kulturális programigazgató

KORTÁRS HANGON ’12

A KÖTET AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ÉS A MISKOLCI EGYETEM EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK VIII. VÁLOGATÁSA Egri – Miskolci Hallgatói Kötetek sorozat

Sorozatszerkesztő:

JÓNÁS ZOLTÁN

EKF kulturális programigazgató

Társszerkesztő:

KÁELNÉ KOVÁCS RITA Uni-Hotel Diákotthon igazgató

Képszerkesztő:

SZIGETHY ESZTER

EKF elektronikus ábrázolás szakos hallgató

Eddig megjelent kötetek:

Volt egy ember

József Attila költészete ma (2005)

Tavaszi zsongás (2006) Kortárs hangon (2007) Kortárs hangon (2008) Kortárs hangon (2009) Kortárs hangon (2010) Kortárs hangon (2011)

KORTÁRS HANGON ’12

Válogatás az Eszterházy Károly Főiskola és a Miskolci Egyetem nemzetközi hallgatói irodalmi pályázatából

Eger – Miskolc, 2012. Költészetnap

A kötet megjelenését támogatta: az Eszterházy Károly Főiskola, a Miskolci Egyetem, EKF és ME Hallgatói Önkormányzatai az EKF Hébé-Juventos Egyesület, az Északkelet-Magyarországi Regionális Versmondó Egyesület, a Vers Oldala www.vers.hu

Borítóterv és képszerkesztés: Szigethy Eszter A kötetben közölt képeket a Kortárs hangon 2012 pályázatra készítették az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének hallgatói

ISSN 1789-9095 Kortárs hangon ISSN 1789-9087 Egri – Miskolci Hallgatói Kötetek sorozat ISBN 978-963-9894-48-8

A kiadásért felelős: az Eszterházy Károly Főiskola rektora Megjelent az EKF Líceum Kiadó gondozásában Kiadóvezető: Kis-Tóth Lajos Felelős szerkesztő: Zimányi Árpád Nyomdai előkészítés: Nagy Sándorné és Kormos Ágnes Megjelent: 2012. április, Költészetnap Példányszám: 200 Készült: az Eszterházy Károly Főiskola nyomdájában, Egerben Felelős vezető: Kérészy László

VÁRAKOZÁS – FÖLFEDEZÉS Ez a két állapot határozza meg évek óta a hozzáállásom ehhez a pályázathoz. A várakozás izgalmával telnek a napok a pályázat kiírásától. Tulajdonképpen nem biztos, hogy meg tudnám pontosan fogalmazni, mire várakozom izgalommal. Ugyanis nincsenek előzetes elvárásaim, hiszen sosem határozunk meg a pályázat kiírásakor sem konkrét elvárásokat. Nem kötjük meg a témát, a formát, a tartalmat. A megkötés az írás maga. Kortárs hangon – ez viszont elvárás, a pályázat címében rejlő elvárás. Vagyis, hogy a saját hangján szólaljon meg. Azt mondják gyakran erre az ítészeink, hogy ebben rejlik az alapprobléma. Jobban kellene ismerniük a Kortárs Hangot, hogy ebben a hangnemben biztonsággal szólaljon meg a saját hangja. Többet kellene olvasniuk a XX–XXI. századi szerzőket, az egészen mai kortársakat, akik megfogalmazásaikkal – már csak koruknál fogva is – közel vannak szerzőinkhez. Formában és tartalomban azon a hangon szólalnak meg, amin ők is megszólalhatnak. Arról és hasonlóképpen fogalmazhatnak, amit ők is fölfedezhetnek világunkból. Ezért is van bennem mindig a várakozás izgalma. Mit fedez föl egy mai leendő értelmiségi az őt körülvevő világból, hogyan fogalmaz erről, hogyan fogalmaznak kapcsolataikról, érzelmeikről. Mind mind csupa izgalmas fölfedezés! A fölfedezés izgalmával szemlélődöm a pályázat anyagaiban még akkor is, ha rám köszön egy-egy erőtlen versnyelv, ha találkozom üresen puffanó kép és szóhasználattal, vagy netán modorosnak tűnő kifejezésmóddal. És eszembe jut a bíráló igazsága; többet kellene olvasni kortárs irodalmat – egyáltalán többet kellene olvasni! Igen elfogadom. És elfogadom ezeket a műveket és próbálkozásokat is, mert bennük rejlik a lehetőség, vagy éppen megtettek egy jelentős lépést egy úton – s, ha ezen az úton haladnak tovább, olvasottsággal pótolják hiányos szókincsüket, és biztonságot adhat, ha műveik mélységében ismerkednek meg klasszikusainkkal. Természetesen tudom én is zsűri elnökünk összegzésének igazságát; mindenkiből még ezek után sem biztos, hogy költő, író lesz. De lesz belőle tiszta

5

gondolkodású, gondolatait megfogalmazni tudó, értéket, értékrendeket ismerő, nyitott szemléletű felnőtt. Kötetünkben találnak képeket. Ezek nem illusztrációk. Alkotóik előzetesen nem ismerik az írásokat. Talán úgy lehetne megközelíteni, hogy pályázatunk gondolatának képi megfogalmazásai. Hálás vagyok, hogy alkotóik velünk tartanak ebben a felfedező kalandban. Így kerek a világ. A várakozás izgalmával lapozzák e kötetet, s kívánom, fedezzék föl benne a Kortárs Hangot. Jónás Zoltán szerkesztő

6

Kortárs Hangon ’12 Pályázati fölhívásunkra az alábbi egyetemekről érkeztek pályázatok

Nagyvárad, Állami Egyetem Nagyvárad, Partium Keresztény Egyetem Kolozsvár, Babes-Bolyai Tudomány Egyetem Kolozsvár, Sapientia Erdélyi Magyat Tudomány Egyetem Marosvásárhely, Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem Marosvásárhely, Orvos-gyógyszerészeti Egyetem Nyíregyházi Főiskola Miskolci Egyetem Comenius Főiskolai Kara Miskolci Egyetem Eger, Eszterházy Károly Főiskola

7

I. karinthy nyomán…

BIHARI VIKTÓRIA

Karinthy nyomán Új vizeken járok a Maszathegyen túl Te nem vagy a szürkék hegedűse, Hajtson a gyerek gügyögése, vagy a kirakós élvezete. Hé te baba, hé te hova a cudarba mész te? Nem mászom én el Szegedig csak a papa székéig, onnan a noteszét leveszem, megírom a kis versem holnap már publikálhatja Cumizni jó címmel. Unatkozók, s halálra untak bolondosan furcsa versek ezek. Még, ha fiatal lenne kezem akkor is megremegne mikor köteted kezembe veszem Még, ha fiatal lenne szemem akkor is, megrettenne verseiden. Ne félj hajóm rajtad a holnap hőse, ne röhögjetek az összeanyatejezett köpenyű evezősre! Nem mászom én el Kőszegig, csak a Vattacukros néni köszvényéig, ahol sose voltunk még, te meg én. ott ül a Vattacukros néni a verendán, Vattacukros néni sokat megélt, veterán. Ki most árverezi régi kincseit ejj Vattacukros néni mit árul a Vaterán? Vattacukros néninek vattacukrosvattacukor van mindig a szájában nem is volt sose baj a májában.

11

Nézz drágám rám nevetve s hidd ez a ma költészete. Mint elárvult pipere asztal, mint falnak fordított tükör, Olyan a lelkem, a Nyugatos költészetet kéri, marasztalja, valakit, ki már nincs velünk, ki után már csak ájult búval nézhetünk. Csirip-csirip fűzöm kis lábadon a cipőd addig se sírj, vers rímelj kérlek! Ma nagy takarítást tartunk, megmerítjük a szekrényben markunk, Vár sok bugyi zokni, Petőfi, Jókai rájuk nyálazhatsz, biztos örülni fog neki Radnóti. Jó voltam költészetben, Petőfi sem gondolhatta volna szebben, ahogy én Nagyváradon elgondoltam, s most a költészet nézd vérben lázban sebben hiába, meghaltam. Héka, béka, baba ne vedd oly sietősre a papa épp siet a rímfejtőbe, onnan hoz neked bálnát, mi megszépíti majd a baba álmát, szép állat a nagyra nőtt hóeke, jól megfér mellette a fogkefe. Gőg és Magog fia voltam én, Megkopott a költészetem, kopott minden, Kopott a világ s a mi egykori versképeink. Tudom, miért maradok még meg nektek, s remélem, a mai ifjúság Rajtam még sokat elemez.

12

egy a baba az internet világába várja leveleit bőszen az email fiókjába türelmetlen a pajtás hol késik a postás? Ne várd babám oly bőszen leveled van más csoda is ne feledd! Lenézek a szent humuszig, e szűzi földön valaki jobb verseket ír nálad, tán Hozzám hasonlókat…

13

Molnár Nikoletta: A város alatt

II. megélt pillanataink …

SZÉKELY ÖRS

Novemberi hajnal A köd szájába vette, mint csirkét, a Teret és lomhán ropogtatja az Időt, nedves rongyba burkolva a még sötét Várost. A gesztenyékről lassan felfele hullanak a gesztenyefák, a varjakra szállnak megpihenni az álmos háztetők, ólmos krákogást szitálnak az esőfelhők. Az esőcseppekre koppanó verebek hangjára a templomok is megéheznek. Valahol feltűnik egy lila bicikli.

a Csend a fagyott,

lassan lefoszlik a Város csontjáról másnapos Idő a mennybe emeltetik Mátyás fölött galambhurrogás röpít el olajágat szárnyaik rácsként csapódnak a menny vak ablakára

19

FEGYVERNEKI GERGŐ

Fragmentum Megtudni hogy ki vagyok Eltáncolni saját táncom Saját lábamon Megenni az én kenyerem Meginni az én borom Megcsókolni az én szeretőm Meglelni az én ágyam Megtudni A rejtett titkom Mi is az én végzetem Megtalálni a galambom Meglátni a farkasom Mezítláb tűzben táncolva Nagyokat nevetni Talán soha nem lehet Miénk ez egész szelet…

20

PÁL TAMÁS

A némaság alkímiája Nem a szavak olcsó mágiája, a némaság alkímiája érdekel a homlokot támasztó ököl különös kék- magánya. A dermedő időben fuldokló órák kattogása asztalok, székek az arcok halotti maszkok. Az ítélet kígyóktól hemzsegő ágya idegen. Van akiben végleg becsukódtak az ajtók, valahogy, mégis ketten ülnek odabent.

21

PÁLFFY TAMÁS SZABOLCS

Anyám örök testedben hordoztál szíved alatt méhedben éltem őszt telet tavaszt nyarat templomban voltam már akkor is benned ima ének mellé írás könyv kellett igent mondtál rám apámmal együtt születés szentségét közösen vesszük vágytam e világra több százada már pallák és pálffyak élet és halál ölelkezik bennünk jelenünk jövőnk székelyföld szívében legyen sok erőnk szövetségre lépni komolyan hinni szolgálatban élni fáklyaként égni önfeláldozással másokért élni szenvedések után Istenhez térni

22

MOLNÁR BEÁTA

anyaméh köldökzsinórod a zuhanyslag, anyád a fal ő az, ki legjobban megért. néha tényleg: mintha a fallal beszélnél. közben hiába mondod hiába szólítod: „anyám...” a víz kihűlt, hol a törülköző? szívja magába saját gondom de megint hiába mondom: nincsen semmi baj, nincsen semmi baj. nem emlékszem, milyen volt ott néha mégis visszavágyom. (még nem akarok megszületni) de meg kell, minden áron!

23

BALOGH GERGŐ

Sötétebb: dideregj, aludj el A vízhez légy közelebb, a kád széléhez lépj, vigyázz, ne csússz el. Húzz csíkot, sarazd fel azt, ami por volt. A kapcsolóhoz közelebb a fénybe nézz, nézz, hogy lásd, benned a közepe mindennek, sötétebb. Ajtó. Légy közelebb, a kilincset nyomd, fogaid szorítsd erősen. Huzatba, meztelen alkudj: új ajtó, est, redőny, csillagok. Magadhoz lépj, közelebb, a peronon egyensúly, kapaszkodj, dideregj.

24

Kékülj, a kékhez légy közelebb, mondom, kapaszkodj. Vagy ereszd el magad, mondom, ereszd, zuhanj magad, vagy ne tedd. Ágyhoz lépj közelebb, melegbe hunyj, aludj el.

25

ANDRÉ FERENC

vacognak a vízcseppek? alkalmatlan tavaszok lesnek hajnallal hasadnak mint szíj a hátból napot vetnek a világba hogy a kertemben maradt csöpp eltaposott megbarnult szétdobált havon lapuló utolsó lábnyomod felszárítsa végleg mondhatnám megrémít ez de tudom így belebújsz tengerekbe pocsolyákba poharamba talán egyszer be is lélegezlek csak hogy a füsttel együtt kifújjalak a mindenségbe

26

FIAM CSILLA

Koldus ének Kalapomban ötcentesek. Köszönöm Miss, keze bájos! De vigyázzon, mert fölnevetek, s jókedvem nagyon ragályos. Kézfejemen májfoltok. Jó estét Sir, lám jó a kedve! Sört kérnék én, csak egy kortyot, de a rumot is megiszom örvendve! Foszlott ruhámon szakadások. Bonjour Madame, mi dolga itt? Idegenvezetőnek szívesen beállok, Ismerem minden város vágy-árnyait! Cipőm orrán gigász lyukak. Szervusz, te Bolhás, rég láttalak! Nincs túl sok étkem, csak egy-két falat, De `hol nekem, ott tán neked is akad. Szívemben mennyei dallamok. Jó napot Kis Hölgyem, segíthetek? Azt mondja kedves, angyal vagyok? Miért ne? Hisz én akármi lehetek.

27

Elmémben bölcsesség palotája. Szól hozzám egy hang, durvább a vártnál. - Hiszed, hogy ez az álmok világa Te Koldus? Hiszen annyi mindent láttál! – Múltamban homályos emlékek. Hiszek még! Noha sokan megvetettek. De bárki láthatja szabad emberként élek! S biccentek én, ha rám nevetnek. Lelkemben nyugalom s béke. Szép élet volt ez Uram, bár elég magányos. Azt hiszem itt az ideje aludni végre, S befejezni pályám, mint életmutatványos.

28

Dér Adrienn: Elég

SZABÓ LÁSZLÓ

Térkép nélkül A vágyaknak helyét csak a fény hiánya jelzi biztos lábakon áll a holnap mint az atropin-abúzus tűzbe rogynak az ágvégek mert lobog a június de én olyan vidékről jöttem hol még fáznak az öregasszonyok és gyorsan kopik a csigolyaív mit fényesre csiszolt az etika elmúlt szerelmem előtt vetkőztem le így arról beszéltem nem azon múlik a dominancia melyikünk elégíti ki hamarabb a másikat orálisan most kiszárad megtörik minden önarcképem és viharkabátom pedig érezni akarom ahogy világosság önti el a horizontot és csiripel a veréb.

31

KLUJBER MÁRTA

Hernyó Körtébe vájt járatokban bolyongok, az édes falak illata befele vonzott. Héján át mély zugába csalva nem jöttem rá, hogy olykor a bejárat előtt a kijárat. Konok mohóként rágtam a hitt irányba s céljáért fáradó, magányos lárva fúrtam magam közel a maghoz, kemény tokján mégis áthatolhatatlanul. Örökségét akartam, legbelsejéig jutni, de táplálékom a lédús hús volt, s eltelve csak testem lett kerekebb, dőzse a magházon kívüli létnek. A tér szűkült, ahogy a bőség felélt, szikkadó bőröm hűvös évszakba ért; élelmem gyümölcsterében rekedtem, függésem körtefájáról leestem. Földre pottyant körteházam megrepedt a résen át lesve vágyam - látni – felébredt: tagjaim cefrét kívánnak részeg jelenért, de a Magból növekedve fa lehetnék. Belül vélt, kívül végtelen lehetőségek talánya hernyósorsom utolsó választása.

32

KOVÁCS BALÁZS

Mó, Rú és a hétköznap esete Vágatlan reakciók harmatában ázol ha nem vetted volna észre tértivevény az élet bizonyítja a remegés az ösztönt s a gátjaid a tudatot szavahihető szolmizációba mártom az agyam délutáni fieszta egy korsó kozel diófák leveleit most Mó és Rú súgja körül hogy visszakapjon valamit a szűkszavú-nagyszájú a szürke hétköznap leül mellém, bokáján izzadsággyöngy még koccint is velem szódába hatol zöldes pénisszel a bor míg Mó köpi, Rú nyeli engem csak méreget tovább vacsorájának a szürke hétköznap

33

FODOR-NAGY GERGELY

Felszabadulás Csendes… Minden csata előtt a mező, csendes… A háborút héják, rókák, nők és férfiak vívták. Azt is csendesen. Csendesen tépett a köröm, csendesen roncsolt a fog, csendesen szúrt a kardom. Vér-félhők és hulla hegyek. A föld mélyvörös volt, az eget felhő takarta. Talán győztünk… kuporogtam egy női felsőtest és egy férfi feje mellett. Katanám beléjük szúrva.

34

Lassú öregember volt az idő. A sok test, hús rohadt. A földet kimosta az eső. Kicsit felnéztem. Csontok, fegyverek, emlékek, hevertek, mindenfelé. Néhány koponyát felvettem. Vajon kié lehet? Jött egy szél és a felhőkkel a bűz is elment. Ezen a mezőn minden… minden csendes. S most fütyörészve, az új csatát várom.

35

BALOGH PÉTER

Lyuk a valóságba Tarka gödörben ücsörögsz, falán szikrázó vágyak hemperegnek tűzhelyen kezd kihűlni a harag reggelek kabátként felakasztva stabil ígéret-tartóra. Óvva vedli le a magányt takarók bársony öle. Erős kávé mellé bájoló lét újságokból kifosztva gyászjelentés, tükörből sziporka-emberek integetnek, cigifüst lelkiismeretet szakít széjjel. Szekrénybe lökött kiöblített-emlék összehajtva remeg, bújik meg, az udvaron vasalt mámor szárad csipeszekre idővel ragasztva. Felhőbe-szőtt maradványokRejtelmekbe rajzolt pamlag mellett a száraz elme álom-szobába egy lyukat lő. A rózsaujjú Nap ódzkodik, a fehér hó képmutató, a Szél a csontomig sorvad, s mellkasomon át didereg felfele, a szív pedig ablakát ráncigálja keserű valóságba.

36

HAMAR RÓBERT

A hold ragacsos estét

a hold ragacsos estét köpött arcunkba és mi tudjuk hogy máshogy nem lehet plüssmozdonyok érkeznek be egzisztenciánk első vágányára mindig ugyanabban a laborban térünk magunkhoz csak nem ugyanabban az időben konspiciál minket a winchester adj király katonát kérjétek forró bádogdobozokba zárt áhítattal puliszkaszagú emlékeitekből szegezzetek ki néhányat a retinátokra higgyétek el a szőnyeg alatt újra kihajt a gyermekláncfű szögletes gondolataink körökké karcolják egymást nem adunk mert ipiapacs s kidobálnak az irodákból a bankból a temetőből is ha nem adtok szakítunk a hittel

37

Tóth Ildikó: Torzó

III. életképtörténeteink …

FÁBIÁN KRISZTINA

Kockás rongymacska Nem láttuk hol szálltak fel a szerelvényre, bizonyos csak az, hogy a Deák téren már mindketten ugyanabban a kocsiban voltak. A szőkés, fonott hajú nő a békávé járatait ábrázoló kissé kopottas térképet tanulmányozta, a férfi pedig egymástól távol ülő szürke szemeivel és Muhammad Aliéhoz hasonló orrával is a szemben ülő lány térdeit bámulta. Egymás látóterébe kerülve észrevehették volna azt, amit a mi szemünk már régen megszokott: mindkettejük vonásait kissé elmaszatolta az idő. A férfi láthatta volna, hogy a korábban napfényre aranyló sötétszőke hajfonat, melyet néhány évvel ezelőtt még oly gyakran csavart a kézfejére, valami ostoba genetikai tréfa folytán durván ősz tincsekkel csíkozott, s hogy a sima, magas homlok közepén egykor csak nagy erőkifejtést igénylő gondolkodás közben megjelenő, a bal szemöldöktől induló függőleges vonás immár állandó tartozéka lett az arcnak. Ha a férfi tekintete elszakadt volna a plázatömegáru miniszoknya szegélyéről és kissé jobbra fordítja a fejét megláthatta volna a nőt, aki néhány éve még minden vasárnap este áfonyalekvárral ízesítette számára a teát, és hajnalban, mielőtt az egyetemi uszodába indult, versidézetet tűzött a tükörre, és népdalokat énekelve mosogatott az egyetemvárosi kétszobás albérlet két négyzetméteres konyhájában. Ha a férfi kissé jobbra fordítja fejét láthatta volna azt is, hogy a nő egyik kezét egy hatéves forma kislány vállán tartja, s kicsit előre dőlve láthatta volna a kislány ölében a kockás rongymacskát is. A kockás rongymacskát áruló stand mellett mi is többször elhaladtunk, de pont nem voltunk ott, amikor ez a szürke szemű férfi megvette az akkor még aranyló sötétszőke hajú nőnek, csak az egyetemvárosi albérlet szobájának ablakában láttuk többször is, meg most a metrón, miközben már a Blahát is elhagytuk. Hogy mi minden jutott volna még eszébe a férfinak a nőről, a kockás rongymacskáról, a pécsi egyetemvárosi albérletről? Nekünk a Papucs nevű kocsmában eltöltött sok-sok óra, vagy ugyanott kitöltött sok-sok pohár kékoportó?, leányka?, rizling?, a bor mellett egyre hangosabban, és egyre több hibával játszott uralkodós játék, amit mi is nagyon szerettünk hallgatni a szomszéd asztaltól, de igazi mestere ez a két ember volt, akik most egymástól néhány méterre egy metrókocsiban nem egymást figyelik. Kronológiai sorrendben kellett sorolni az Árpád- és vegyesházi királyokat, rosszabb esetben a

43

Habsburgokat vagy az angol uralkodókat, uralkodásuk dátumaival együtt. Aki elvétette fizetett egy kört a többieknek. És fizettünk, és a kollégiumba menet lábat mostunk a szökőkútban. Most mindenesetre már a Keletihez gördült be a szerelvény, ahol megmagyarázhatatlan hiányérzet támadt bennünk, nem tudjuk miért. A férfi felemelte végre fejét, feltekintett és ő tudta, hogy a szürke mészkő, a bükkösdi bányában kitermelt, csiszolt, szürke mészkőlapok hiányoznak a metróállomás faláról, ami Pécsett még néhol ott van, a Konzum áruház húgyszagú oldalán, meg mindannyiunk közös emlékezetében. Azt azonban nem tudja, hogy a Konzum áruház mellett már nem tudna felszállni az egyetem felé tartó harmincas járatra, sőt hiába várná a Boldogságháznál ugyanezt a járatot, miközben az aranyló sötétszőke hajú lányt, aki egykor a metrókocsi másik végében álló nő volt, nagykabátja alá rejti a hideg szél elől. A férfival szemközti térdek a Keletinél leszálltak, talán most meglátja a nőt, a kislányt, a kockás rongymacskát. De nem, egy csapat hátizsákos fiatal eltakarja őket egymástól, és kérem vigyázzanak az ajtók záródnak. Vigyázunk, s míg a Stadionokig a váltókon zötykölődünk, a nő, aki korábban olyan közel ült mindig a szürke szemű férfihez, hogy nem lehetett tudni, hol ér véget ő, s hol kezdődik a másik, most lehajolt a kislányhoz - sajnos a zaj miatt nem értettük mit mondott -, mindketten mosolyogni kezdtek, és láthatóan leszálláshoz készülődtek. A nő, akinek ki tudja mi minden jutott volna eszébe a szürke szemű férfi láttán, a táskájából egy kis kötött sálat vett elő, és a kockás rongymacska nyakába tette. A szerelvény megérkezett a Stadionokhoz. A férfi a Dózsa György úti kijárathoz indult, a nő a kislánnyal és a kockás rongymacskával a távolsági buszmegállóhoz. Valahol távolabb, úgy, hogy csak mi hallhattuk delet ütött egy toronyóra, és kétszáz kilométerre délre, az Indóház térről elindult egy harmincas járat a Kürt utca felé.

44

BÁLINT MELINDA

Huszonöt év 1984. Körülbelül. Göndör, szőke hajú, szikár fiatalember. Barlangász, fényképezőgép lóg a nyakában. Focizni is eljár, igazi sportember. Állása van, keres. Eladta a biciklijét, amivel a Traktor Gyárba járt minden reggel hétre. Abból vette a nyakában lógó masinát. Scărişoara jégbarlang. A cseppkövek közt kattan a fényképezőkép. Alacsony, vékony hölgy. Barna haj, barna szem. Első közös fotográfia. Éljen az ifjú pár! Rövid udvarlás után házasság. Bútor vásárlás, prototípusok, közösködés. Nászút a tengeren. Nem mehet vízbe. Kettő helyett kell ennie. Jön a gyerek. Ellentétes váltások. Leveleznek: '–Tisztába tettem, de csak fél órát aludt.' '–A kávé le van főzve.' –Apu bajszos lett és sokat jár focizni. Ha nyernek, iszik. Ha vesztenek, iszik. Szereti anyut. Anyu csinos. Összejárnak a szomszédokkal. Ilyenkor megkóstolhatom a csokilikőrt. Lett egy testvérem. Azt hiszem anyu már nem is szeret. Azt mondja, most megoszlik a szeretet. Jobb lenne, ha egészben maradna. Anyu most itthon van és segít nekem megírni a leckét. Meghízott. Apu már nem focizik. Csak iszik és sokat alszik. És tévézik. De ha hazajön a munkából, ad egy puszit mindenkinek. Anyunak a szájára! Anyu érzékeny. És mindig bocsánatot kell kérnünk, ha valami rosszat tettünk. Azt hiszem, hasonlítunk anyuval, mert én is sírok, ha kiabálnak velem. –Már nem veszekszem a nővéremmel. Összenőttünk, azt mondják. Csak akkor azt nem értem, hogy két egyidős ember miért veszekszik mindig. Apu nem ad már puszit, és anyu sokat sír. Ülnek a közösen vásárolt prototípus kanapén, és azon vitatkoznak, hogy melyikük látta a tegnapi ötórás híradót. De a tavaly apu azt mondta anyunak, hogy 'Szeretlek'. És anyu megpuszilta őt. A száján.

45

Apu a bajsza alatt azt mondta nekem, hogy büszke rám. Akkor láttam a szemében a sós vizek közt vitorlázni a szőke, szikár fiatalembert, fényképezőgéppel a nyakában. Anyu néha felkacag és butaságokat beszél. Ilyenkor magamat látom benne. És szeretem. Ha együtt indulnak el, anyu mindig belekarol apuba. Én azt hiszem, ők még szeretik egymást. Csak nincs idejük mondani. A szívük ellentétes váltásban dolgozik, és a levelezés már nem divat.

46

KOCSIS KITTY

61. oldal Feketét mostam 40 fokon, mert úgy szokás ám. Többször is rám szóltál, hogy ne felejtsem a csövet kivezetni a kádba, mert aztán megint összefröcskölöm magam és ráadásul megint feljön majd a szomszéd, hogy leázott a fala. (Már látom is, ahogy lobogtatja a törvényszéki végzést a lépcsőfordulóban.) Idegesítettél, és én dohogtam. Teljes valómban remegtem, és feldúltságomban alig jutottam levegőhöz. A csőből már csöpögött a sötét maszlag. „This is the beginning of a beautiful...” – kiáltanám mohón az arcodba, ha épp tudnám: kinekamineka, és hogy egyáltalán kezdet-e, avagy épp vég(e)zet. No, de nem erről akartam én beszélni, hanem a kis undorító papírgalacsinról, amelyet a hátsó zsebemben találtam. Emlékszel, amikor azt mondtam neked, hogy én kitéptem a használati utasításomból pár oldalt, és még miszlikre is szaggattam? De tudod-e te azt, hogy tettem mindezt azért, hogy az én saját, külön bejáratú programomnak ne legyen maradandó nyoma. Öhöm, nem adom meg ezt az élvezetet senkinek, nem én. Napokat töltöttem vele, míg minden egyes apró fecni a helyére került, szinte lefordultam a kád széléről, amikor tudatosult bennem, hogy a kiirtott 61. oldalt tartom az ujjaim között. Másnap kiöntött a Fekete Tenger, és elmosta a nyűgös szomszédot, a macskákat a jól kitappancsolt ösvényről, elmosta a csövet is, pedig egy darabig az még ott táncolt a felszínen. Én a partról integettem neki, majd elkötöttem a köldököm.

47

HANGÁCSI ZSUZSANNA

Másnap(osság) Csodálkozva vette tudomásul, hogy a Nap, mint érett narancs szemérmes ködfátyolba burkolózva, pironkodó büszkeséggel egyre följebb dagad az Ég szürkés horizontján. Fák és füvek leplezetlen élvezettel lökték le a sötétség leplét, harmatkarokkal nyújtózkodtak leveleikkel alig rezzenőn integetve, üdvözölve az új világot. A néma színdarabot hirtelen ezernyi torokból feltörő ujjongó dal pezsdítette zsibongón élővé. Elbűvölten figyelte ezt a pompás előadást, elragadó színészek odaadó játékát. Egy pillanatra majdnem elhitte nekik, elhiszik magukról: valóságosak. Mintha a tegnap lidércnyomása fals képzelgés lenne csupán. Mintha az Ég nem nehezedett volna dörögve a reszkető Földre, hogy dübörgő nászukból megszülessen mohó-éhes gyermekük, a Sötétség. Mintha a Nap nem tüzelte volna fel a Vizet, lángoló ujjaival nem ölelt volna feketére minden vöröslő torkot és homlokot. Akkor tömör csend keményedett a világra, s az Idő koporsóján romhalmaz-trónjára telepedett a föld új királya, a Semmi. Csodálkozva vette tudomásul, hogy a Nap, mint érett narancs szemérmes ködfátyolba burkolózva, pironkodó büszkeséggel egyre följebb dagad az Ég szürkés horizontján. Fák és füvek leplezetlen élvezettel lökték le a sötétség leplét, harmatkarokkal nyújtózkodtak leveleikkel alig rezzenőn integetve, üdvözölve az új világot. A néma színdarabot hirtelen ezernyi torokból feltörő ujjongó dal pezsdítette zsibongón élővé. Elbűvölten figyelte ezt a pompás előadást, elragadó színészek odaadó játékát. Egy pillanatra majdnem elhitte nekik, hogy valóságosak.

48

KISPÁL DÁNIEL

Underground Az asztalnál Jani is hallgatott, én is, és a hallgatás lazán, mégis vaskosan, áttetszően feszült a mellkasaink között. Később azt gondoltam, hogy valami megfoghatatlan és nehéz golyó járta körül a testünket. Folyamatosan változott az alakja és a felszínes tartalma, egyébként meg volt benne valami állandó, vagy ilyesmi… Mostanra az egészből ennyi se maradt. Abban állapodtunk meg egyszer Janival, hogy a hangulat mindkettőnk számára az előttünk lévő asztalban koncentrálódott. A fa illata maradt meg, pedig akkor nem is figyeltem oda rá. Inkább a frissen sült hurka szaga szűrődött be a bőröm alá, és vetítette bele a napba az érzést, ami csupasz volt, mint a hegyek késő őszön, de inkább, mint Magdi elveszve a borfoltban és a füstben. Eléggé hegyes vidéken laktunk. Emiatt történt az első komolyabb összezördülésünk Jánossal. Pontosabban csak a hegyek miatt. Azt mondta, hogy ősszel a hegyek nekünk kopnak, azért, hogy télen beléjük láthassunk. Ha nagyon nézed, akkor láthatod a megrekedt régi emlékeket. Így adta elő. Ezzel nem értettem egyet, viszont akkor még nem ismertem Magdit, és inkább a véleménytelenségemen vesztünk össze, mint az ő állításán. Ebédre érkezett meg aznap Jani. Egy-egy mozdulat visszahúzott olykor az asztalhoz, amúgy meg a kinti égbolt mászott belénk. A csöndesség idővel azt kívánta, hogy szakítsuk meg, de nem jöttek segítségünkre a szavak, igaz nem is hívtuk őket, legalábbis őszintén nem. Hátramenetben, arccal szemben maradva kezdtünk el távolodni a hangulattól, és ez a lassú búcsú szülte meg végül az egésznek az igazi szépségét, amely ködösen, de legalább ott volt, ha nem is a nap egész további részében, de az ebéd egy része közben biztosan. Szavak nélkül szerettük volna a korral érzékeltetni a bennünk lévő akkorit. Jó volt szótlan maradni, és hiteltelenül, de így sajnálni le a köznapokat. Egyébként meg bevallhatom, hogy némileg lekezelően gondoltunk mindenre, ami abban a pillanatban körbevett, de ezt nem rovom föl magunknak feketepontként, mert éppen abban a korszakunkban jártunk, amikor időszerűek voltak ezek a lesajnálások, és néha még most is úgy látom, hogy mi éreztük csak át teljességgel azt a valamit, amit át kellett, hogy érezzünk. Bizonyos körökön kívülre helyeződtünk, de ez nem volt egyoldalú, kölcsönösen csúszkáltak a népek egyik szférából a másikba tudattalanul. A tudattalanság jelentette azt a szerény felsőbbségtudattal teli légkört, amelyben néha-néha állomásoztunk, például akkor 49

az asztalnál. A hozzánk nem illő szituációkban mi éreztük magunkat alárendelve és kellemetlenül, viszont a klisék nélküli balkán hangulatot jobban bírtuk, mint más. Az öreg a városon kívül élt. Mostanában oda jártunk Janival, szerettük hallgatni a régi történeteit, bár én azt néha untam, amikor egyet-egyet többször is elmesélt az este folyamán, és idővel sablonossá is vált az egész, de a békesség miatt csöndben maradtam. Mindenesetre… az öreg, néhány pohár bor, esti séta, remélhetőleg csillagos ég; tökéletes levezetése valaminek. Jani szerint, amikor belépsz a házába, egyből az arcodba vág valami másfajta légkör, mint a kinti. Mintha a dohos levegő és az emlékek feszülnének egymásnak, és alkotnának valami halottat, ami csak azon a nyolcvan négyzetméteren életképes. Folyamatosan rajzolódott meg bennünk a gondolat az asztalnál, hogy mégiscsak elmegyünk ma is. Miután a hangos szavak megzavartak, már egy pillantás is elég volt Jani és köztem, és biztosak voltunk benne, de anyámék, meg a családtagok is ugyanúgy tudták, pedig őket nem néztük. Inkább tegnap törték volna meg a hallgatást, amikor apám a frissen sült diósat, mákosat… és most hajlandó lenne édeset enni, és nem a harmadik pohár vörössel csillapítaná a gyomrát. A pesti lakásomban a múltkor meztelenül szívta a cigit a kanapén. Mögötte a szövet borfoltos, bár ezt azokban a percekben még nem láthattam. Mégis inkább ezt láttam, meg az érzelmekkel teli füstöt a borfolt tükrében. Olyan volt, mint a meztelen hegyek késő ősszel, nem látni beléjük, de átlátni rajtuk. Kimentem az erkélyre és rágyújtottam én is. Magdi pár másodperc múlva a hátamnak feszült, csak nehezen sikerült a tudtára adni, hogy egyedül szeretném elszívni. Ugyanazt éreztem akkor a közelségében, mint később. Benne tömörül minden, ami a rajta kívüli, de ahelyett, hogy szétszaggatná a testét, egyre kisebbé és egyre sűrűbbé zsugorodik össze. Tudat alatt szakad belé. Jó volt megszabadulni ettől pár percre, mégis előbb mentem utána, minthogy az egészet elszívhattam volna. Általánossá vált az ég abban a magasságban, ami taszítóvá tette a látványt, viszont hátulról egyre erősebb és tágabb megnyugvást éreztem. Hátranéztem és Magdi már nem volt ott. Sokszor mentünk ki Janival az Akasztósra. Pár száz méteres domb volt, forrással, fák nélkül. Innen rá lehetett látni az egész városra. A domb aljában parasztházak kéményei füstöltek, távolabbra tekintve panelek dermedtek bele az égbolt aljába. Néhány helyen fönnfelejtették a díszeket, ezeknek a bámulása kellemes érzést nyújtott. Azelőtt utáltam, a nyakamat szorították a mindenfelől rám leselkedő szalagok meg színes firkák. Üresnek éreztem ezt a fajta tömöttséget. Viszont később minden bizonnyal úgy megszokhattam, hogy a város megcsonkolásaként hatott rám az eltüntetésük. János különösen szeretett itt lenni, úgy érezhette, hogy a kezében tarthat valamit, ami csakis az övé. Olyasmi lehetett akkor benne, hogy örökké a domboldalból mered majd rá a világra, vagy valami ehhez hasonló. Néha azt éreztem, hogy ezen a helyen féltékeny a 50

jelenlétemre. Erről nem beszéltem. Amúgy sem beszéltünk már sokat akkoriban, az Akasztóson pláne. Addigra kiéleződtek bizonyos különbségek, felnőttként végleg megrühelltem. Csak a kiskorunkban elkövetett őrültségek tartották még össze a kapcsolatunkat valamelyest. Szokásos téli naplemente volt, vöröses égaljjal, mégis furcsának tűnt onnan a dombtetőről. Talán a városban leülepedett füst és a köd olvadtak össze a színekkel. Mindenesetre az érdekes kölcsönhatásuk partiképtelenné tette a további esténket. A távoli, lenyugvó nap mögött a múlt húzódott meg, a jövő pedig már évmilliárdokkal ezelőtt a végletekig tágult, aztán bennünk roppant össze, legalábbis az öreg szerint. Nekifeszültem a horizontnak, Jani pedig tekert egy cigit.

51

TANKÓ BOGLÁRKA

Véres égbolt Este volt. A sötétség mindent befedett. Csak néhány ember rótta az utcákat s csak pár autó verte fel a sötétben láthatatlanná vált szürke port. Ő is sétált, rótta saját útját. Élete változásain és a jövő eseményein gondolkodott, elmélkedett. Mit hogyan tegyen s eddig helyesen döntött-e. Utálta, hogy néha olyan magányos, pedig annyi, s ráadásul kedves ember veszi körül és mégis... Talán rossz helyen keresi a boldogságot, hisz' itt folyton csak a sok lelki vívódás és harc éri. De talán nem arra hivatott, hogy az óhajtott nyugalomban, békében és harmóniában éljen. Ki tudja, mire hivatott? Azt tudja, hogy még sok mindenre kell választ találnia, de nem csak a saját életével kapcsolatban, hanem furcsa és elgondolkodtató eseményekkel kapcsolatban. Szeretett egyedül a sötétben sétálni az elhagyatott, nyugodt utcákon. Ilyenkor mélyen gondolataiba tudott merülni mindig és elmélkedett életén. Most a vasút előtt haladt el. Szeretett utazni, s most, hogy megpillantotta az üres síneket, arra gondolt, mily' jó volna messze elmenni innen. De ahogy így nézelődött, hirtelen a mély elmélkedésből egy félelmetes zaklatottságba riadt föl. Egy furcsa és rémisztő kép jelent meg szemei előtt, egy ismerős kép, ami már oly sokszor felzaklatta. Csattanás, robaj, szikrák és tűz. A vasút, ami mellett elhaladt a valóságban négy-öt pár sínből állt, de a jelenésben, ami hirtelen szeme elé került hét-nyolc sínpár volt. S ezeken a sínpárokon egymást követték a nagy és hangos vonatok, s csak robogtak, zakatoltak és fütyöltek. S kegyetlen látványt nyújtottak... Jártak-keltek a vonatok, egyszerre több sínpáron is. Amint elhaladt az egyik, követte a másik. Olykor pedig egy sínpáron két vonat egymással szemben is közlekedett... ... s azután borzalmak. Megborzongott ezek láttán. Léptei lelassultak, s fáradt, fájdalommal teli szemekkel nézett a sínekre és a sorompóra. Egyszerűen nem akarta, hogy ez ennyire hasson rá, hogy ennyire felzaklassa. Nem tudhatta, hogy ez miért van, de azt az egyet tudta, hogy ez nem csak egy egyszerű jelenés. Ismét megelevenedett a rémkép előtte. A vonatok csak haladtak, ütköztek és szikrák s lángok lobbantak. Égett, lángolt már az ég is a tűztől. Látta a jelenésben, ahogy ott áll, látta magát, ahogy meg van rémülve és, hogy csak egyre az érkező vonatokat figyeli. Résen kellett lennie, hogy egyik sínpárról a másikra 52

ugorhasson, léphessen, ha jön a vonat. Az érkező veszélyek bármelyik pillanatban lecsaphatnak, s akkor mindennek vége. Figyelt, óvakodott, de a látvány borzalmas volt. A szeme előtt történtek a tragédiák. A vonatok borzalmas csattanással egymásnak ütköztek. A nagy vonatok lénye, zakatolásuk és a csattanás a lelkébe mart és úgy érezte, egy őrült, tébolyult veszélyben van. Ezt látta. Ismételten felzaklatta. Megizzadt a látomás terhében. A képzetben sehogyan sem tudott szabadulni a vonatok szorításából. Nem tudta, hogy a valós életére miért hat ki ennyire, miért riasztja meg. Tudta, hogy van valami jelentősége, de már nem akart ezen gondolkodni. Meghallotta a sorompó hangját, nemsokára érkezik egy vonat - gondolta. Ezzel egy időben arra gondolt, pontot kell tennie az ügy végére. Szembe kell szállnia a félelmével. Meg kell tennie! Csak ez járt a fejében. A sorompó egyre csak jelzett, s ő tépelődött, hogy mit tegyen. Közeledett a jelzőhöz, s tudta, a vonat nemsokára elhalad ott. Csak oda kell állnia, szembenézni a szerelvénnyel s még mielőtt késő lenne, elmenni - gondolta. A szeme folyton a sínekre meredt. Hallotta közeledni a vonatot és tudta, döntenie kell, döntenie kell! Hirtelen nagy fényességet látott és... Teste elterült a sötét utca aszfaltján s feje körül vértócsa hevert. Mellette egy autó és egy megrémült vezető állt.

53

HANGÁCSI ZSUZSANNA

Aztán Nem imádtam imában. Nem szállt dicsérő hálaáldozatom füstje a fellegek felé. Akkor megnyílt az ég és lejött utánam. Úgy követett pőre kiszolgáltatottsággal, mint egy kóbor kutya, aki tudja magáról, hogy ellenállhatatlan. Rendíthetetlen reménykedéssel esengve-lesve figyelmemet. Vád és sietség nélkül, magabiztos makacssággal kergetett zajos kocsmák mélyére és sivatagok sivárságába, várva, hogy megforduljak. Örökösen ezek a halk, határozott léptek! Egyszer valóban megfordultam. Sosem láttam ilyen szépnek mélykék szemét. A kő csattanva csapott arcába. Orromba csöpögő vörösség illata szökött, bódult élvezettel mocskoltam, téptem, rúgtam felismerhetetlenné elviselhetetlen gyönyörűségét. Azt akartam, hogy haragudjon rám, gyűlöljön, ahogy én őt, hagyjon békén, ne kövessen. A fa alatt szögek hevertek, hogy kerülnek ezek ide, futott át rajtam a gondolat, s már követte a másik, mi lenne ha… Kalapácsom nem volt, kövekkel vertem a szegeket kezébe, lábába. Nem tiltakozott, jajgatásával tele lett a levegő. Nézett, egyre csak nézett. A harag, félelem nélküli tágra meredt kékség akkor nőtt égboltnyivá, mikor őrjöngve döftem bele az utolsó szöget. Zihálva álltam művem előtt. Már egészen elcsendesedett. El akartam fordítani a fejem, megfordulni, elmenni. Nem lehetett. Nem engedett. Nem tudtam levenni róla a tekintetem, éreztem, hogy belém ég, a lábam földbe gyökerezik, nem szabadulhatok. A bűn lánca erősebb, mint az imádaté. Sokáig álltunk így. Szemtelenül, szánalommal figyelt. Húsából martam, ha éhes lettem és vérét ittam, ha megszomjaztam. Ahelyett, hogy fogyott volna, egyre nagyobb és több lett, én egyre kisebb és kevesebb. Szebb, tündöklőbb, mint valaha. Egy hajnalban mégis nyomtalanul eltűnt. Nem volt mihez többé tapadjon tekintetem. Mikor megfordultam, mégis mintha őt láttam volna a messzi hegyek hó sipkás csúcsán, tavak hullámain tündökölt, fák levelei közt susogott. Halk, határozott léptekkel elindultam.

54

KISPÁL DÁNIEL

Mainstream Aznap éjszaka adta oda a naplóját. Tegnap olvastam el. Nem azért ilyen későn, mert hidegen hagyott, csak éppen annyira érdekelt, mint más, amit bizonyos esetekben szórakoztatóbb volt megvalósítani. Adott különböző instrukciókat is, ezekre figyelnem kellene a szöveg megírásakor. Ilyen például a közelség és a távolság szembenállása, amit különböző motívumokkal kellene érzékeltetnem. Nagyjából ezt az egyet sikerült megjegyezni. Beszélt még arról, hogy a naplójában egyes részletek ki vannak emelve, ezeknek a szó szerinti átvételére törekedjek. Egyébként nem írt bele sokat, összevonva körülbelül tíz oldal lehet, annak ellenére, hogy az időintervallum, amit átfog, az viszonylag nagy. Ebbe a korba bele kell halni. Úgy használta ezt a mondatot, mint más a káromkodást. Igaz, a varázsát az adta meg, hogy viszonylag ritkán. Próbáltam, de nem találtam olyan törvényszerűséget, amit a használat hangulathelyzeteiről le lehetne írni. Szinte napra pontosan hét évre rá, hogy felköltöztek faluról… Döbbenetes! Bár valószínűleg semmi jelentőségük nincs az éveknek, a számoknak. Ezt már csak én látom bele, mint ahogy visszamenőlegesen sok dologba belelátok mindenfélét vele kapcsolatosan. A legutolsó beszélgetésünket például kérésnek és valami lezárásának tartom, pedig egyik sem volt. Említette, hogy írjak róla valamit, szerette volna, ha nyoma marad valahol az életének, legalábbis úgy gondolom. Különben miért hozta volna föl? Tiszteletem jeleként a naplóból is hajlandó vagyok felhasználni az általam nem túl rossznak tartott részeket. Legyenek ezek a sorok a háttérzene a halálhoz, ha már az élethez nincsen, amit egyébként Ádám sokszor felrótt a teremtőnek. 1. Ádám anyja megsértődött a világra, mert ablaknak háttal lógott. Szabadság csak akkor van, ha az univerzum a végletekig tágul, vagy ha összeroppan. 2. Lelke homo moralis és homo aestheticus szeretkezése nyomán keletkezik minden nap, a túlvilági szférákban. Nyáron majonézzel, télen pedig paradicsommal szerette enni a májkrémes kenyeret. Az égbe ordítom a szitkokat, az úgysem tart semmit elbírja, nem úgy, mint bármi itt lent. A lélek mindig túl karcsú, a csoda folyton méretesebb. 55

3. Minek születtél Ádi, ahol sok sárkány az úr? Hogy beletörődjél, hogy minden nap más fej és más farok az új? Volt olyan, amikor csak lobogóra, meg zászlórúdra, meg tömegre gerjedtél. 4. Összecsuklott évszakok, kisodródott intim álmok, állandósult délibábok, feketébe sárgult csillagok. A jövő már évmilliárdokkal ezelőtt a végletekig tágult, aztán bennünk roppant össze. 5. Beszélnek, beszélnek, beszélnek valamik kintről, hogy már nem tartja semmi se meg. Valami bentről; én, a remény, hogy még bomlik. 6. »Mutter, ich bin dumm.« Á. nem szólt. 7. kizökkent a terek… reklámba rakva lettél összecsuklásban az idő széttört vigyorod közt is fagyáll a fanyar kép bújócskázik tudattalan a mosolyod mikor fel kell állni és össze kell esni és össze kell esni és csak ha teles de már ha kurvás látogatni rág az álom

56

Czimbal István: Rész-egészben I.

IV. papírhajókon feléd …

BIHARI VIKTÓRIA

Csipkés asztalterítő Fehér vatta körbeteker s te vagy a cellux, a rögzítő elem. Mint ősszel, ha nyílnának a virágok mint szélben nagyot nyújtózó papírsárkányok úgy atletizál a szívem… Elgondollak merészen, mikor a hold is már esti mesét mond a csillagoknak. Elnézel gyengéden, mikor tekintem tekinteteden, akár nyáron a darázs a vajas kenyéren, csak úgy, hever. Elnézlek tűnődve, a lila inged egy szemöldökrántással miért húzza fel vérnyomásom az egekbe… Megragadtunk a másik falán világítós matricaként. Világíthatnánk, egymásnak fény(e) lehetnénk, de már régóta a szoba ezen sarkába nem jut be fény. S mégis: A kiskori girbegurba rajzok, a túl fodrosra rajzolt felhő, a sarokból nevető nap, s a csaló varázsló, ki századjára is kihúzza a fehér nyulat a kalapból, az egy személyben, mind te vagy…

61

Vörös függöny-tánc, olyan vagy nekem. S szeretném kitenni bal mellemre a behajtani tilos táblát, mert már megtelt érzelmekkel. De az ajtó nyitva van, póráz rajtuk nincsen. Hogy végleg engem választottak s más szív-lakást nem keresnek, csak remélhetem. S nem tudsz se igent, se nemet mondani, nem tudod, hogy a tejcsokit, vagy az étcsokit részesítsd-e előnyben. Színes drazsék úsznak a szemedben, még hátsó zsebedben egy tábla Milka pihen. Édes vagy. Zsírszegény. Diabetikus nyalánkság. Élvezhetetlen. Tócsa, latyak, sár, érzelmek stoppolnak az útszélen. Mandarin, dinnye, joghurt ez hát a szerelem?

62

SZÉKELY ELŐD

Láthatatlan látomás Ingrid szeret matat a hajamban cibálja a copfomat s kérdezi “Mi ez? Te lány vagy hogy ilyen hosszú a hajad?” Nevetek hisz lány nem vagyok mostmár a hajam se hosszú sírni volna jó Ingrid úgysem látná de tudná mert látatlanul is szeret bízik bennem értitek ezt egyáltalán emberek? Látók vagyunk megadatott ő nem látó de sokat lát napot rajzol holdat s fát pedig sosem látta ezeket értitek ezt emberek? Én sem értem de csodálom vakon látó éberálom ez ő s most is kérdi hol vagyok rég nem látogattam mert sok a dolgom dolgom sok 63

de vajon neki? Bár neki is lenne dolga s ne kéne ilyeneket írnom róla bár látná azt a fát és napot s láthatná a kopasz fejem s érné őt is nagy szerelem… Ingrid szeret hónapokig nem láttam s mégis tudja a nevemet fölismeri a hangomat mely csupán elfuserált karcolat Ingrid egy kislány de nem a sok közül semmit nem lát mégis örül mégis rajzol a tejbegrízbe angyalt karcol…

64

PAPELLÁS SZABOLCS

Papír hajók Papírhajók rostokolnak az acél vízben, csak a kristály hó, mint géz takaró, fogják össze útjaink, rég nem egymást, a magányt ölelik karjaink. Suttogás és sikolyok, döglött szerelmünk utóízét kóstolgatom: bort kellett bontanom, s gyertyát oltanom, mert színház után egy újabb dráma, lelkemet egy nem létező katarzis várta. Főszerepben egy dáma, hazugsága és áltatása csalt életet lelkem színpadára. Itt fekszik minden szavad most egy boncasztalon, összevarrni őket, rímekké már nem tudom, nincs bennük szimmetria, csak üres disszonancia. Te voltál a tinta, mi a papíron nyomot hagyott, egy megfejthetetlen firka, minek itt ég most is szívemben gravírja.

65

Hiába táncol emlékeden radírom, ha eltüntetni nem tudom, szerelmünk lapjait összehajtom s elúsztatom papír hajókon, de a téli fagyban az acél víz tartja mindet sakkban.

66

SZABÓ LÁSZLÓ

Esti meditáció Ágyba omlik a tett mint egy krémes Elfolynak az órák párnára simul a csend Mert most nem sörhabon úszik a filozófia A torkot sem marja dohány. Távol vagy de ez nem hiány Vagy filléres kötelesség Pusztán esély hogy felbontsd a pecsétet lázaddal mutasd a tavaszt A frekvenciák elharsognak végre Nátriumlámpákból kibomlik A színek mámor - üresjárata Az ernyőn még felvillan: Shanti shanti shanti.

67

MOLNÁR BEÁTA

reggeli Láttalak ma álmomban: ott ültél a fád mellett és vártad, hogy a gravitáció bebizonyítsa önmagát. Közben néha fel-felnéztél (nem a fára) fel az égre, a csillagokra s már a nap is feljött, amikor leesett az alma. Akkor eszedbe jutott: „Alma a fa alatt...” skizofrén helyzet, ki tudja, hogy most te, vagy az alma az Alma? (Segítségedre van: „az Alma nem esik messze a fájától” - ergo Te vagy az Alma.) --Megébredtem. A konyhában rám vártál: leveled és szárad már barna kosárban, szőlő társaságában az ízed ma reggel édesebb: álomba mártottalak.

68

FEGYVERNEKI GERGŐ

Profán apoteózis Egy jól artikulált mosoly tőled s a bölcsődeszagú emlékek között előjönnek a mínusz-huszonegynyi önnélküli percek: gagyogás, gügyögés, ragyogás... Újraaktualizált gyermekkoromban nyújtod felém kezed: hopszolunk s lepkeszárnyú szoknyádtól szétlebbenek a gennyes percek. Fáradok. Melleid közé hajtom huszoneggyel terhelt fejem s ott élem tovább a csurgatott nyálú éveket

69

JASZENOVICS LILLA-ANNA

Képzeld kicsi! Ma meglátogatott a Magány. Fekete frakkban, cilinderben, amolyan régi Úrhoz illő öltözéket viselt, néztem is nagyot, hogy mi ez a kontraszt, tudniillik, egy lapáttal érkezett. S miután teleszórta jégvirágokkal a szívem kitárt ablakát, hozzátette: „Ne haragudj, a Hiányérzet kért meg erre.” (sovány vigasz- gondoltam, mert szólani nem mertem). Majd sütöttem, -ahogyan bánatomban szoktam is-. A recept egyszerű volt, mindössze az arányokra kellett odafigyelni: fél csésze szerelemre jut három csésze bonyodalom.

70

GÁBORFI BALÁZS

Befejezetlen keringő Nyílként hasít belém az érzés, hogy nem bánom s mi több: gyermekként várom múltba vesző fények éjjeli játékát. végtelen távolból néz az ég, s fölém hajol, megsimít egy kéz...

71

TORNYI GERGELY

Lábujjhegyen Csak ha te is lábujjhegyre állsz, csak ha én is lábujjhegyre állok, akkor látod meg amit látok, akkor látom meg amit látsz. Lábujjhegyen ketten állunk, lábujjhegyen ketten állnak, addig amíg meg nem látjuk, addig amíg meg nem látnak. Aztán meg is látjuk, aztán meg is látnak, amint állunk lábujjhegyen. Végül félreállunk, végül félreállnak, mert meguntunk lábujjhegyen…

72

Jánosi Nikolett: Mégis

V. elzanizmusok …

TÓTH BEÁTA

Elzanizmus, avagy köszönöm, rendben vagyok Péterffy Elza rendíthetetlenül éget bele a város veszteseinek listájába. A tornasorban ő volt a legkisebb, a tanórai feladatok megoldásában a legutolsó, a tanári kedvencek listájának pedig hiányzó tartozéka. A különböző tanulmányi versenyeken is csak azért vett részt fáradhatatlanul, mert potyajegy járt értük. Legszívesebben a városi könyvtár olvasó termében ücsörgött a naphosszat politikai csatákat vívó nyugdíjasok közt, miközben elolvashatott pár érdekesebb cikket vagy színes albumot. És közben észrevétlenül mindent megtanult a felnőttekről. Hogy imádnak a bajaikról és a tűrhetetlen szociális helyzetükről beszélgetni. Napok óta egy roppant érdekes, legújabb neurolingvisztikai kutatási eredményekkel foglalkozó cikket olvasott. A cikk írója, egy kimondhatatlan nevű professzor egy olyan pácienséről számolt be, aki egy baleset következtében elvesztette az agyának azon részét, ami a humorérzékéért volt felelős. Elza felnézett és erős gyanúja volt, a világon minden második ember ebben a betegségben szenved. − Neked erről mi a véleményed, eh? – kérdezte az egyik, hiányos fogsorú öreg. Egy nagyobb leépítésről folyt a diskurzus. Elza vetett egy gyors pillantást a válla fellett, hogy meggyőződhessen, valóban neki szegezték e a kérdést. − Nem tudom. – szóalt meg nemes egyszerűséggel. – De szívesen beszélgetek mondjuk a kutyákról. − Elvarázsolt lány. – vetette oda egy másik. – Világáról se tud. Hát így működtek itt a dolgok, időszámításunk Elza nagy hazugsága előtt. Összegyűltek és olvasást vagy épp fűnyírást, piacon való ténfergést mímelve versengtek ki a betegebb, a szegényebb. És ha az ember köszönte szépen jól volt, sőt, ma egész vidáman ébredt rásütötték, hogy a teremtés közben lepotytyant a futószalagról és a legfontosabb tartozékok kimaradtak belőle. − Elza. – szólalt meg egy hétfői napon osztályfőnöke. - A pénteken lezajlott helyesírási versenyen sajnos túlságosan alacsony pontszámot értél el. – Elza figyelmesen mosolygott. Rájött, hogy minden legalább harmincadik életévét betöltött ember imádja, ha a másik fél boldogan konstatálja igazát. És ennek nincs is frappánsabb módja annál, ha az ember bután vigyorog és fürgén bólogat. – A helyzet az, hogy megdöbbentően sok hibád volt. Ezért mindenképp szeretném, ha édesanyád befáradna valamikor. Ez olyan probléma, amiről beszélni kell. Méghozzá minél hamarabb. - azzal egy levelet nyújtott át a fá-

77

radhatatlanul bólogató Elzának, aki sosem értette, hogy ezek a kifejlet egyedek hogyan rendelkezhetnek olyan kevés leleményességgel, hogy egy diák kezébe adjanak szülőnek címzett levelet. A levél tíz perc elteltével aztán szomorúan landolt az állomás egyik magányos részén. Elzát – köszönte szépen – nem igazán izgatta, hogy nem tud helyesen írni, ahogy a gyenge matematikai képességei sem hatották meg. A vonat betolatott a második vágányra. Felpattant a lépcsőkön és bevágódott az első, fűtött fülkébe. Két idősebb hölgy lépett be a fülkébe. Drága, méregzöld szövetkabátot viseltek. A hajuk hófehér, mértanilag tökéletesen ívelt hullámokkal, bántóan vékony ajkaik ciklámen színű rúzstól égett. Elza megrökönyödve bámulta a két jelenséget. Azok mást sem csináltak, csak megállás nélkül csacsogtak a visszataszító betegségeikről a gombás fertőzéstől kezdve egészen a vesebajokig. Elza elképedve figyelte az elégedett arcukat. − Az semmi. Én már a műtéten is túlvagyok. És semmi javulás. – legyintett az egyik. A kövérebb, betegség-versengésben jócskán alulmaradt hölgy észrevette, amint Elza őket figyeli. − Szervusz. – köszönt rá. − Csókolom. − Hát neked nem iskolában lenne a helyed? – kérdezte élesen. Remek. Egy újabb felnőtt, aki mindent szörnyen jobban tudott. Elza mára kibólogatta magát, így gondolt egy nagyot és… − Az a helyzet, hogy megnyertem az iskolai helyesírási versenyt. Most megyek és készülök a megyei fordulóra. – a két hölgy elégedetten bólogatott. − Nagyszerű. – bólogattak szinkronban. – Nagyszerű. – majd folytatták az influenzáról folytatott tudományos értekezést. És akkor, 1983-ban Péterffy Elza gondolt egy nagyot és merészet és kifundálta élete legnagyszerűbb hazugságát. − Khm – megköszörülte torkát. – tetszettek hallani a legújabb járványról? – a két idős hölgy hirtelen elfehéredett. − Járvány? Miféle járvány? − A helyzet az – fogta suttogóra mondandóját, mintha az évszázad titkáról lenne szó – hogy ez egy nem regisztrált betegség. Egy holland professzor kutatja, de még nem találta meg az ellenszert. És lassan egész Európát bejárja a kór. − Milyen kór? – Elza hitetlenkedve nézte, milyen mámoros örömmel kutakodnak a nem létező betegség után. – Az a helyzet, hogy én is csak az orvos nagybácsikámtól tudom az esetről (Elza bácsikája természetesen nem volt orvos; cipész volt, a legjobb a Dunántúlon). A betegség látszólag tünetmentes … leszámítva egy kisebb fejfájást. − Látszólag? – kérdezték kánonban. 78

− Látszólag. Mert valójában elhal az agy azon része, ami a betegségekkel foglalkozik. Mert az ezen a betegségen kívül képtelen mást érzékelni. Tudom. Szörnyű. És eddig úgy tűnik gyógyíthatatlan. − Egyéb mellékhatás? − Gombás fertőzés? – kérdezték. − Semmi fertőzés. Egy kis fájdogálás a fejben. És az ember közérzete javul. – Elza elővett egy papírt és egy ceruzát, majd kanyarított egy agynak jóindulattal sem titulálható dolgot és húszperces, neurolingvisztikai hablatyolásba kezdett. Maga sem hitt a szemének, de elmélete olyan hatásosnak bizonyult, hogy a városban és környékén sorra kapták el a gyógyíthatatlan álkórt. A pletyka terjedt, eljutott a könyvtárak olvasótermeibe ahol a fogatlan öregek – bármennyire is sajnálták – pár hónapig nem tudtak lehangoló dolgokról beszélgetni, tekintve, hogy az agyuk képtelen azt felfogni, mert felfalta azt egy szörnyű betegség. Kiderült aztán, hogy ez a kontinenst átszelő nyavalya jótékony hatással van a fizikára, kémiára. Elza beszámolt ugyanis gyengébb képességű osztálytársainak az esetről, akik onnantól egyre jobb és sikeresebb dolgozatokat írtak. És Elza végre nyugodtan utazhatott a vonaton, nyugodtan olvashatott a könyvtárban, pár hónapig mentes volt élete minden ronda májbetegségtől és munkanélküliségtől, hála a kórnak. Tíz hónap után aztán kiderült, hogy kacsa a dolog, Elzát kipenderítették az iskolából, mi több, felküldték a fővárosba, hogy mindenféle teszteket végezzenek rajta. De Elza köszönte szépen, tökéletesen jól volt. Továbbra sem volt hajlandó semmi ronda fertőzésről diskurálni és ha a véleményét kérdezték, igen, ő legszívesebben a kutyákról beszélgetett. Elza pár év múlva egy fővárosi gimnáziumban leérettségizett. Sosem nyert helyesírási versenyt és fényévekre állt attól, hogy okleveles agysebész legyen. De egy belga írót annyira megihletett az elvarázsolt kamasz csíntevése, hogy végül képregényt írt róla. Felbátorodva saját, egykori leleményességén eltökélte, folytatja munkásságát. Húsz éve elteltével Európa egyik legsikeresebb és legszórakoztatóbb motivációs trénere lett. Kérdésemre (Kinizsi Odett, a könyv írója, a szek.), mégis miért érte meg mindez a következő feleletet adta. „Egy nap találkoztam egy fazonnal. Úgy festett, mint akit megrágtak és kiköptek, aztán ráültek. Szomorúságfoltos volt a ruhája, az arca és arról a helyről mesélt, ahonnan származik. Egész egyszerűen meggyőztem arról, hogy ez a hely nem létezik.

79

TÓTH BEÁTA

A Szalvétarókák diadala Kedd volt, délután. Elmúlt fél három. Az égvilágon semmi különös nem volt ebben a napban. Pont olyan volt, mint minden más kedd, délután fél három után. A tizedik emeleti irreálisan drága és a köz számára megfizethetetlen pszichológusom belvárosi rendelőjének ablaka előtt ácsorogtam. Unottan meredtem a városra; és a város ugyanolyan unottan zsibbadt felém. Mint minden kedden, nem egészen fél három után. A napfényre éhes galambok türelmesen, szinte tyúkszerűen kotlottak a háztetők cserepein tavaszra várva. Nyílt az ajtó; Hideg doktornő lépdelt be a méregdrága platform topánjaiban. A lábait bámultam. Ő rám mosolygott és én azon tűnődtem, egy ilyen gyönyörű nő miért akar mindenkit megmenteni? Az ilyen nő lépdeljen a kifutón vagy a sikeres férje mellett. Gépiesen lefeküdtem az ablak mellett álló, bántóan nyugati mintát hajszoló kanapéra. − …hogy ébredtünk ezen a mai gyönyörű keddi napon? − A feleségemen tűnődtem. – feleltem. Nem néztem rá, mégis tudtam, éreztem a lesajnáló tekintetét. Ez a fajta tekintet tudod, süt és éget, miközben naivan azt duruzsolja: meg akarlak menteni. – láttam, hogy az íróasztalán Kinizsi Odett Elzanizmus című kötete hevert. − Nahát. Azt hittem magának egész kifinomult irodalmi ízlése van. – erre persze felkacagott. Elővillantotta tökéletes fogsorát és keresztbetette lábait. − Kénytelen vagyok beérni vele, amíg várom, hogy végre elkészüljön a legújabb munkája. Hol is tat? − Két nappal ezelőtt szörnyű merénylet áldozata lett az írógépem és a már meglévő kézirat. – újra az asztalon terpeszkedő könyv néven futó giccsládával szemeztem. – Gondolkodtam, hogy felhívom Odett kisasszonyt; hátha a következő próbálkozása hogy is mondjam… − Elnyerte az év regény díját. − Nahát. – morogtam őszintén csodálkozva, és a könyvért nyúltam. 1996-ban nyertem el utoljára az év regényének járó díjat a Szalvéta rókák diadala című kisregényemmel. Vállam mögé dobtam a nyakkendőm és fellapoztam a könyvet. – Mit mondott? Az év regénye? – a könyv hátoldalán lévő fotót bámultam. – Az év arca. Abban kiegyez80

nék. – visszadobtam a könyvet az asztalra. Erőtlen repülése után pályát tévesztett, majd kitért az asztal zsúfolt légköréből és ügyetlenül a rendelő lazac színű szőnyegén landolt. A szerző töretlen gúnnyal bámult vissza. − Az év regénye… - horkantam fel. − Kitűnő regény. Olvasta? − Kaptam egy példányt. Az nagyobbat repült. − Akár az írógép? – kérdezte némi iróniával. − Akár az írógép. Képzelje. Még dedikálta is. Olyan írása volt, mint egy nyolcadikosnak. Szinte rajzolta a betűket. – rágyújtottam. − Itt nem igazán…lehet dohányozni. − Ezt már mondta. – jegyeztem meg és újra beleszívtam a cigarettába. – Szóval Elzanizmus. – felnevettem. – E nem regény. Csak giccses monológok tára. A feleségemnek, tudja sosem volt kifogásolhatatlan irodalmi ízlése, de kegyetlenül bánt az ilyen és hasonló firkálmányokkal. Az ember bele sem gondol, hogy néha teljesen feleslegesen szövegel. Itt vannak például azok a könyvek … tudja, amikben azok az ezerszer ismételt nagy mondások nyüzsögnek. Mint amilyen ez is. És annyian vannak, hogy egy oldalon akár négyszer, ötször is le akarják szakítani a plafonom. Persze mindenki azt kérdezget Olvastad? Odavoltál érte? Kiestél a szádon? Mert ezt várják. És én képtelen vagyok őket értékelni. Mert nem emlékszem rájuk. Mint például az idétlen esküvői fogadalmamra. Azt hiszem nem is én írtam. – egy pillanatra dermedten bámultam maga elé. - De tisztán emlékszem minden egyes közös ebédre a feleségemmel. Az persze nem maradt meg, hogy mit és mennyiért ettünk, de arra tisztán emlékszem, hogy ő minden egyes alkalommal rókát hajtogatott a szalvétából és mindig elrakta és gyűjtögette a régi táskájában a szekrénye mélyén és soha, semmi pénzért nem dobta volna ki őket. Én meg eltettem a használatlan szalvétákat, mert a világháborúkat átélt nagymamámtól megtanultam, hogy a dolgokat megőrizni szűkösebb időkre nem jelent egyet a szemét gyűjtögetéssel. És vicces, mert akkorra felnőttek voltunk. És rókát hajtogattunk meg szalvétát gyűjtöttünk és esténként erős hajlamunk volt arra, hogy merev részegre igyuk magunkat. És ha az egyikünk megbotlott a saját lábában és kiömlött belőle az egész élete meg a csodaszép monológjai a legtöbbször a másik semmit nem jegyzet meg belőle. De a szalvéta rókák megmaradtak. Egy órával később az emeletek alatt, a város nihili forgatagában találtam magam. A galambokat bámultam és a személytelen, magányos várost. Az egyik sarki könyvesbolt ablakán egy több, mint háromméteres papír Kinizsi Odett vigyorgott rám hihetetlen boldogsággal tinta kék koktélruhában. Igazán bájos 81

lány volt rézvörös hajjal és hatalmas, zöld szemekkel. Szende volt, kortalan és végérvényesen kiütött az irodalmi életből. Kislányos vonásai egyre azt ismételgették, hogy közeledik egy újabb kedd, egy újabb fél három és én ismét a várost járom unottan és a Szalvéta rókák diadalának utolsó fejezetéből idézek a pszichológusomnak. És hónapról hónapra fiatal libák és irodalmi gúnárok jönnek, őzikelábaikkal átszelik az én vesztes mocsaram és dedikált, zuhanásra ítélt példányokkal traktálnak. Egészen addig amíg elfogadom, hogy eltűnt az a korszak amiben én voltam a hétköznapok hőse, hogy a feleségem elhagyott és a szalvéta rókák lábra álltak, taxit rendeltek és meg sem álltak a reptérig, hogy aztán egyedül hurcoljam tovább buboréknyi világom, a világ egyetlen, boldogságra immunis részét.

82

Rózsa Luca Sára: Zuhanás-lebegés 1.

VI. meskete buborékvarázslat …

BALLA SÁNDOR

Dobozok (egy) varázsbuborék története Lélegzik, s eközben színt vált. Lelohad, megdagad, összeesik, majd talpra áll. Savanyúból keserűvé, sósból édessé válik. Tapintása olykor szúrósan selymes, olykor bársonyos érdes. Egyszer forró és kemény, feszült és zajos, máskor hideg és csendes, nyugodt és lágy. Csak néhány jellemzője azoknak a buborékoknak, melyek minden létezőt varázslatos módon összekötnek és egybetartanak. Alakjuk, természetük és akaratuk pedig különös módon változik. Csodálatraméltó, amint mágnesként ural minket rejtelmes taszítóvonzásával. Egybe és szét. Egy lényhez több varázsbuborék is tartozik. Kívülről nézve mindegyik lényvilág egy felhő látszatát kelthetné, melynek a varázslatos elemei középen összefonódnak. Egyes buborékok időközben felszívódnak vagy kipukkannak, míg mások hatalmasra és fényesre nőnek, majd az egész felhőt beragyogják. A gyakori viharok ellenére minden felhő megmagyarázhatatlanul egységes volt. Senki sem értette, senki sem tudta, hogy miért. Talán ez tartotta egyben az egészet. Az egyre értelmesedő lények azonban kevesellték az égi érthetetlenségnek a gyermeteg csodálatát. Nemcsak átélni, hanem megérteni is kívánták mindezt: nem tetszett nekik a fejetlen mesevilág. Dobozokat hoztak létre, hogy pórázon tartsák a buborékokban dúló önkényt. A dobozokat rendszerezték, mindegyikre más és más címkét ragasztottak annak reményében, hogy így könnyebben megérthetik a buborékok megfejthetetlen, állandóan változó fénypompáját. Bezárva már nem tudtak kedvük szerint változni, csakis annyira, amennyire a doboz engedte nekik. A lények közötti kapocs egyre mesterségesebbé, csomagoltabbá, irányítottabbá vált. Mintha a varázsfelhők is megváltoztak volna. Miután a buborékfonalakat a dobozolás folyamán szétbogozták, a felhők egysége megbomlott, így pedig valamennyi tünemény eloszlott. Így történt, hogy az egyik múló felhőből egy tündérszínű buborék pottyant ki, majd magára maradt. Benn, a sötét dobozban. Az általa összekötött két lény idővel már csak annyit látott a kapcsolatukért felelős varázsbuborékból, amennyit a doboz látni engedett. Ezentúl az olyan változások, amelyek a dobozon kívülre kívánkoztak volna, mind bennrekedtek. De a buborékban tomboló önkény ennyi rabság után sem csitult. Hevesen próbálta természetét, alakját, akaratát követni ezek után is, állandóan küzdött a bezártság ellen. Olykor kitört, de a csomagba legtöbbször visszazárták. Szerencsésebb esetben egy másikba helyezték át: egy számára kényelme-

87

sebbe. Néha rendszeresen átcsomagolták: kisebbe, nagyobba, egyszerűbbe, giccsesebbe. De egy idő után, a napok, hetek, hónapok, évek elteltével már alig törődtek vele. Elfeledkeztek róla: mindenki a dobozra koncentrált. A buborék még mindig élt, de már másmilyen volt. Mint egy madár, melynek tollait letépték, szárnyait levágták. Többé nem volt képes a megújulásra: önkénye követésére. Már alig lüktetett. A színei kifakultak, az illata elillant. Tündéri bájától megfosztották. Már nem volt tüzes és jeges. Varázsa elmúlt: mindig ugyanolyannak tűnt. Belekérgesedett a dobozába. A kívülállók ezt nem vették észre, mert a dobozra egyre szebb és szebb masnikat kötögettek. A két lényt már valami egészen más tartotta össze: a díszes doboz. Az eloszlott varázsfelhő helyén délibáb ékeskedett: mindig ugyanúgy mosolygott. Bár úgy tűnt, minden a helyére került, a dobozba zárt varázs eddigre teljesen megszűnt. Elfonnyadt és szétrepedezett. Felemésztette önmagát. Mindketten érezték, mindketten tudták. De már semmit sem tehettek. Nem akartak így meghalni: meg akarták gyógyítani kettőjük varázsbuborékát. Újra látni akarták a varázsfelhőjüket, melytől ragyogott az ég. Másoknak is el akarták árulni a titkot, de féltek. Iszonyatosan féltek. Tudták, amint kinyitják a dobozt, útjaik örökre szétválnak, mert már nem lesz, ami összetartsa őket. Érezték, hogy valamit elpusztítottak. Valami csodálatosan emberit. És eközben mindenki ünnepelt.

88

ILLÉS ILONA

A hét és félfejű sárkány Hol volt, hol nem volt, az orosz tankokon innét, az atombombán túl, ahol az archeológus túr, élt egyszer egy király a feleségével és egyetlen fiacskájával. Ez a fiú nem akart királyfi lenni, és elege volt abból, hogy már a WC-n sem lehet egyedül, ezért megszökött otthonról, hogy szerencsét próbáljon a kisbetűs nagyvilágban. Felült sugármeghajtású motorjára, és elindult. Egy törpe villájában szállt meg. Mivel a telefonját otthon hagyta, megkérte a törpét, hogy hadd küldjön egy ímélt. A törpe megengedte, a királyfi pedig megírta szüleinek, hogy soha többé nem megy haza. Reggel útra kelt. Találkozott a rosszindulatú jótündérrel, aki azt mondta neki: – Mivel nem szóltál be kis termetem miatt, elárulom, hogy hol van a királylány. A hét és félfejű sárkány rabolta el, és az égig érő háromméteres hegyre vitte. Adok neked egy rasztatincset. Ha megrázod, én ott leszek, de meg ne próbáld, mert kiverem a fogadat! A királyfi megköszönte, és felment az égig érő háromméteres hegyre, ahol a sárkány kastélya volt. Amint ment a lépcsőn a bejárat felé, elesett, és legurult. – A fenébe, pedig már két lépcsőfokot megtettem! – szitkozódott, majd otthonfelejtett telefonján felhívta a mentőket. Azok jöttek is mentőhelikopterrel. A zajt a hét és félfejű sárkány is meghallotta, de mire kiment, már elrepült a légi jármű. Miután a királyfi felépült, megkapta a zárójelentését, és elengedték. Ismét felment a hegyre. Bement volna a kastélyba, de megszólalt a riasztó. Kijött a hét és félfejű sárkány, akinek csak egy feje volt, de a királyfi elővett bőrdzsekije alól egy gépfegyvert, ami természetesen eddig nem volt ott, és így szólt: – Fegyver van nálam, és nem félek használni! – Jó, jó, inkább gyere be, most nézzük a királylánnyal a Dr. House-t! – szólt a hét és félfejű sárkány. Miután végignézték, a királyfi ismét elővette a fegyvert. – Neee! – kiáltotta a sárkány. – Az apád vagyok, Luke. – De hiszen én nem is vagyok Luke! – Ja, ez nem a Star Wars? – Nem, tehát szétlőhetlek? – Nem! – avatkozott közbe a királylány, és egy gyors pörgő rúgással kirepítette a fiú kezéből a fegyvert. A királyfi értetlen nézését látva elmesélték, hogy 89

a királylány önként ment oda, mert nem akart királylány lenni, és elege volt abból, hogy nem mehet ki egyedül WC-re. Megtetszettek egymásnak, és elhatározták, hogy összeházasodnak. Amíg várták a papot, a királyfi megkérdezte a hét és félfejű sárkányt: – Miért hívnak téged hét és félfejű sárkánynak, mikor csak egy fejed van? – Azért – felelte a sárkány -, mert a többi még nem fejlődött ki. Vártak tovább, de a pap csak nem jött. A királyfinak eszébe jutott a rasztatincs. Megrázta, de nem történt semmi. Felhívták a Varázsszervizet. Kijött egy bajuszos fickó, és megszerelte a tincset. – 9800 lesz – mondta. – Áraink forintban értendők. – Tessék – mondta a sárkány, és a markába nyomott egy tízezrest. – A borravalót tartsa meg! A királyfi ismét megrázta a raszta tincset, és ott termett a rosszindulatú jó tündér. – Mi a kínod? Pankráció megy élőben! – üvöltött a tündér, Kénytelenek voltak végig nézni, utána elmondták, mi a helyzet, a tündér pedig elhozta a papot. – Elnézést, de dugóba került a Ladám – szabadkozott a pap. Megtartották az esküvőt, melyen a királyfi fogatlanul vigyorgott, és örökbe fogadták a hét és félfejű sárkányt. Utána még született rengeteg egyfejű gyerekük, akiket hét és félfejű gyerekeknek neveztek el, és boldogan éltek, míg le nem omlott az égig érő háromméteres hegy.

90

Kolláth Csaba Gergely: Felelősség

VII. csöndes érzelmi játékok …

PANEK CSENGE ZSUZSANNA

Tevedal

Szerelmet vallani jöttem én egy bús tevén ki szájában mannát oldalán üres kannát cipel mivel nagyon messziről jöttem én e bús tevén száz mérföld semmi csak menni csak menni a Nap tüze éget de a teve nem béget mivel ő egy teve s nem itt lenne a helye a hisztériának hisz térdig állnak a homokban régi csontvázak kik valaha mind megálltak sírni inni enni de nem szabad csak menni szerelmet vallani ha van még ki akarja hallani.

95

SZÉKELY ELŐD

Szerelmeink Harcsaszerelem: Bajszos. Sérült szerelem: Karcos. Ifjú szerelem: Üde. Csuporszerelem: Bögre. Tajtékszerelem: Hullám. Dörgő szerelem: Villám. Színes szerelem: Tarka. Kutyaszerelem: Farka. Tankszerelem: Lánctalp. Hiányszerelem: Várlak. Kastélyszerelem: Vár-lak. Égi szerelem: Angyal. Látószerelem: Kancsal. Békaszerelem: Teknő. Zsindelyszerelem: Tető

96

Hamisszerelem: Álnok. Fiúszerelem: Lányok Tószerelem: Hal. Mészszerelem: Fal. Türelmetlen szerelem: Én Ülök a park gyepén S vigyorgok neked Mint hülyegyerek, Te félig pompás, Félig csodás Megszerkesztett tünemény!

97

MALACSEK ZSUZSANNA

Álmok I. " Előttem van Észak, hátam mögött Dél, balra a nap Nyugszik, jobbra pedig Kél." Északról hideg szél fúj, szemembe könnycsepp gyűl, remegve bújnak össze a csillagok, s egész testemben vacogok. Délről meleg langyos fuvallat, szívemben kedves árnyak, a nap melegen ragyog rám, s a gondolat elrepít, mint a hullám. Napnyugatról királyok jönnek, bölcsek, békések, szentek, álmatagon egy csillagot követnek, s egy délibábot kergetnek. Keletről édes álmok jönnek, a viruló napfényben megfürödnek, csendes éjszakákat hoznak, s a fáradt emberek megnyugodnak. II. Álmot láttam az éjjel: sok apró szilánk szana-széjjel, összetört tükrök, cserépdarabok, ha előre tudom ébren maradok.

98

Homokos sétányon lépkedtem egyre, a szél homokszemcsét fújt a szemembe, nem láttam tisztán vihar készülődött, egy alak messze valamin tépelődött. Egy pillanatra tisztán látni véltelek, de nem felém szaporáztad léptedet. Távolodtál s én utánad futottam, de bármilyen gyorsan is haladtam, nem értelek utol, láttam te is futol. Egy cserépdarabban megbotlottam, siettemben térdre rogytam, megláttam mi is áll utamban, a darabban múltunkra akadtam. Ahogy körül néztem minden szilánk megtelt sok színes képpel, eltűnt pillanatok, elmúlt mozdulatok, ezekből lett az a sok homok. Szét fújta, darabolta a szél, összetört szívem hevert szana-szét. Te tovább távolodtál, a szél fújt, s te sehol se voltál. III. Álmomban láttam egy régi homokvárat, mi lerombolva állott, s a tengerbe mállott. Egy galambot fogtam, de jól nem tartottam, kicsúszott kezemből, s rám csicseg messziről.

99

De látom még távolról, mit tested zenéje kirajzol, s hallom a fényét, a mosolyod reményét. Még látlak a távolból, s álmodlak újból, de bárhogy is várlak, megtartani nem bírlak. Mert újra és újra egy fény szólít útra, s te elrepülsz messze, s én nem tudom merre.

100

NAGY LAURA

Őrangyal Zúg, zakatol, üt - vág és ijeszt, Rémít, sikolt, suttog - Jaj mi ez? Feldob, majd leejt, azután megöl, Menjünk tovább, majd megyek elöl. Rángat és tépáz, szorít és enged, Zokog és sikít, fetreng és szenved, Ordít, megrúg, harap, azután megöl, Menjünk tovább, majd megyek elöl. Átölellek, ne fázz. Én itt vagyok neked. Ha jön a szél, én is szenvedek veled. Ha ütne, ha tépne, majd megyek elöl, - Őrangyal, hol vagy? - Azután megöl

101

BUZSIK ALEXANDRA

Lélek-bitorló Beléd vetettem minden megtört reményem, És nyíltan vállalom vele legutolsó esélyem. Létezésem hazugság, megtört fantom képe, Szitkokat szór elveidre, szánalmamnak fénye. Nincs élő e földön, ki most szánalmasabb nálam, Hisz, ha sírni támad kedved tartom majd a vállam. Bűn, kétség, alázat, élve eltemet, De kacagok majd holtamban, mint kisgyermek, Ha álmában felnevet. Lélek-bitorló jár a környéken, Ott lóg az én lelkem is, egy szép, fonott kötélen. Bitorlónak áráért, teszem magam tönkre, Meghitt látványt nyújtanék, ha fel lennék most kötve. Más vigasz-daláért, a tükörképem halványul, Tükörbe nézek, sehol egy lélek, és összetörik magától. Szemembe a szilánk, keserű könnyként robban, Ez is, mint minden fájdalmam, éjszaka fáj jobban. De fájdalmamat jegelje a hajnali szél, Min táncolsz majd tovább, ha elszakad a kötél? A cirmos Holddal barátkozik, a nesztelen igazság, Csak ennyi telik tőled? Gyenge pimaszság! Ha nem vállalsz, teljesítsd hát átkom, Nincs is más, mire most feltétel nélkül vágyom. Ha a sors ezt szánta nekem, A bitorlóval szemben, mit sem ér a nevem.

102

Az enyémekkel fonódnak, a bitorló szálai, De én fenn’ tudok maradni, ha majd letörnek szárnyai. Két végén a kötelet, Te csúfosan égeted, Lelked nélkül a hasznát, vidáman élvezed. Keskeny szálak, mihaszna cérnák, Ha össze is köt minket, sehol sem ér át. Hol a legvékonyabb, ott szakad el, A bitorló, ollóval szétszedi, Csatát nyert, nem háborút, És ezt most élvezi…

103

TORNYI GERGELY

Pirinyók 1.

Szerelem Összetörlek, mint egy grillázst, szilánkonként serpenyőbe raklak, lassú lángon fölolvasztalak, s formába öntelek megint. Holnap újra széttörlek.

2.

Szánalom Mi a szánalom? Alom. Ahová lelkiismeretünk csalfa macskái járnak le kakálni…

3.

Tanács Sohase riaszd el a seregélyt, mert rohan egy még nagyobb seregért…

4.

Sírfelirat szerű tetoválás egy hegen „Nyugodj békében kis sebem…”

104

FODOR-NAGY GERGELY

Játsszunk… Játszunk csendet. Játszunk születést, cselt, vadászatot. Játsszuk azt, hogy a szemünk beszél és az ajkunk lát, és én megvakulok. Játsszuk azt, hogy a bőrünk köntös, amit csak én tudok levenni rólad. Játsszuk azt, hogy az akarat kötél, a szeretet meg étel. Játsszuk azt, hogy gyermek vagyok, ki gyermekével beszél. Játszunk, és ne tegyünk semmi mást.

105

Herr Ágnes: Áttűnés

VIII. üzenetszilánkok …

PÁL TAMÁS

Elízium Hinni a felhőkön átszűrődő örök tekintetben, szárnyverdesése mindennek bennem és benned, szent mozdulatlanság, rámzuhan a Nap ringat, ringat. Elmerülök itt a zöldben, egy képpé gyúrom mindazt ami bennem elidőz, szelíd őzként szaladnak át a dombokon testvéreim, apám és anyám.

110

BOLDI REBEKA

Szilánkok között Kénszagú gondolataimmal Lelkemben turkálok Undorodva nézem Az érzéscafatokat. A haláltól örökölt hidegséggel Tartom magam elé a tükröt. De hamis a kép, mit ott látok Másé a dráma, mit eljátszok. S lényemet szüntelen keresem A tükörszilánkok között.

111

FÁBIÁN KRISZTINA

Tatárszentgyörgy láthatatlan rém elől menekülők oltalmam alá így vagy úgy elértek sötét és sörét hozzám űz látom még nem hiszitek hogy örökké éltek mikor megbotlasz elmúlásodban kiveszem kezedből a gyermeket fekete szivárványt festek a horizontra s vérrel áztatom vörösre az eget

112

PAPELLÁS SZABOLCS

Taxidermia Szeszt szuszakol belém a vajákos élet, hogy konzerválja testem az állhatatlan könnyed létnek. Édes méreg, nem a szívet aszalja, ma éjjel testem lesz szajha. A poharak összekoccanó hangja pajkos asszonancia, mely belehasít a füstös kocsma zajba. Teória és minden rokon gesztus, mint köztünk szerelem és aktus, lassan szeparálnak, émelyítő szavaid minden kortynál keserű hazugságokká mállnak. Szám izét még mérgezik csókjaid, mégsem köpök székem alá lezserül testem inkább lábaid elé terül, csak arra várva belőle használatra újra, kedved lelkem mikor exhumálja.

113

KOVÁCS BALÁZS

utazás 09.02. gulyásleveses – sörös büffenéssel együtt ízlelt kilométerek a merengők gyakori játéka síncsattogás szemhéjam is rezzen messzire néztem most hétköznap-mámorban elmerült napvirágok szegélyeznek minden megállót fénnyalábok szeretkeznek az üvegen színes ondót lövellve mindenfelé nyugalmam a híres MÁV-higiénia ostromolja mentsvárként szorítom így Szverdlov életrajzát megint kinézek: szögesdrót, reklámtábla újabb reklámtábla, gyárrom mindent ellepő gaz frontvonal ez Budapest és a természet közt mellettem tizenévesek tervezik angliai éttermi mosogató karrierjüket kint pedig a graffitik csak gúnyolják a nyirkos betontemetőt agglomerációs jóestét kiált felém az emeletek növekvő száma fotót is készít előtérben koromfekete hajú combfixes cigánylányok háttérben vajszínű paneltenger lassan megérkezek. 114

SIMÓ EMESE

Blokk egymás fejére szarunk csak az nem, akié a legfelső emelet de őt meg leszarja valami más. sokkal szarabb. vagy nem? … gipszkartonban elfogy a levegő becsapás: a gipszkarton törékeny, csak nem veszel tudomást róla kényelmes a szarban tánci-tánci, mi? felfoghatatlan paradoxon akarni. felfogni. nem. lenni. érdemes. basszátok meg ? beragadtam a liftbe

115

Török Réka: Oral

ANDRÉ FERENC

szökés

tompán tántorognak a falak ahogy az esti homályon átszűrődnek a város kontrasztos zajai a hangzavar zavartalanul ömlik át az ablakon megduplázva a tévelygést mohó dacos álmok elárasztanak locsogva mint szutykos cellát a fényözön ma este elszököm belőled és magamba költözöm

119

KLUJBER MÁRTA

séta vasárnap este csak szuszog köztetek fagyott az élet

lám lemegy a nap fojtott lélegzettel egyedül pisztoly a zsebében ahogy

120

imát mormol szívén papruhás unott lelke ujját rándítja meg a szívizom szakadás

PÁL TAMÁS

A szelíd nyugat Pesten vihar volt. Nürnbergben még volt új a nap alatt drogos punkok, mint beteg madarak élvezték az augusztusi napfényt. Frankfurtban átvert a díler beugrott –Gingsberg világa ez. A Kaiser strassen , roncsolt tüdejű zenész játszott nekünk egy dalt, s mi feledtük Kelet- Európát, olyan filmbe csöppentünk, melynek forgatókönyvét percről percre átírták. Volt mikor hámló kérgű platánok alatt ért a reggel, s bámultak ránk a nyugatiak, a park rendezett dzsungel, ők kocogó jezsuiták, mi bizalmatlan, cigarettázó vadak. Salzburgban az emberek válla még rizsporos, de Wolfgang szelleme nagyrészt csokiba olvadt, Mondsee után tudtuk, alultáplált holnapok várnak ránk.

121

BALOGH GERGŐ

Ősz a Bükkben Pasztell színekbe öltözött, a pompa uszályát gallyakon gyűrve duruzsol az elmúlás. Árny-lombok közt sejlő tejüveg kopott fénye, a köd puha léptű szellemjárás. Kontúrba hajló ágak gyászolják kivérzett szívvel az ostoba nyarat, fekete kezek hosszú ujjai markolják görcsösen a jéghideg égbolt alatt maradt utolsó, félholt falevelet. Semmi sem mozdul.

122

HAMAR RÓBERT

4 évszak Teng- majd leng az illanó lenge liget légtere Ahogy a hegy fogy s a fagy Vágy-ágyamban agyam hagyom hogyha Antikizálva a kínt kizárva kint elázva Szabadkozom szabad kezemmel szíved veszem el Nyegle nyelvficamaim s nyálas nyélen ülő bűbáj-nyaláb Áfium általi állapotom elektronom és protonom Ritmikája hangod ritka kéje éjszakáim alkotója Őrült sorsunk sellő tánca sematikus oldalirány Széllel szemben széjjelrebben a szardinikus kebelhiány Teizmusom teret enged - alul renget felül kerget Érbe fröccsent égiszem te akarod s én hiszem Laudánum-csókjaidtól általad nő presztízsem

123

SZÉKELY ÖRS

Kísérlet eltalált múzsahangra I. Nem tudtam makogni nektek a mélyről, sem a széliről, nem lehetett enyém a nő, hát verset írtam a képiről. Hullámban múzsák laknak el, hisz ez a vers csak lárva még, a szerző szemhéja lassan lebomlik – s ragyog ezer csillaggal künn az ég II. Lépteimet mind meglépték, minden tócsába belestek, múzsámat míg lecserélték, a lelkembe beleestek. Tükrök közé fektetni fognak, orvul viríts, virág, felettem, orcámra míg esne festék szemem galambok taposnák III. Biciklimről lehull minden, már lámpa sincs, se dinamó, múzsátlanul esz a a bú meg. A váz szétmegy, s az illanó fény színekbe téved (eljátsszuk, mi eljátszható) – egy pillanat s megint sötét lesz. És ellep majd a tinta tó. IV. úgy ordít a tehetetlenség ahogy lepi el arcom a festék rajtam ragad a hontalanság műzsákba tuszkolnak, tolnak múzsák

124

Ma már nem írok szüntelen, csak ruhát lopok megszűnök nyomtalan. Ki fogja tudni, ki volt Hontalan? Más köntösökbe’ bújkál védtelen. * (Kaftánban mászkál ott a szökevény! Szisszenj. Hiába. Úgyis befalaznak. Ja, hogy nem lettél senki: pusztán végigadtak, – csak posta voltál mások szövegén.)

125

Szenográdi Szabina: Térszeglet II.

127

A KORTÁRS HANGON ’12 PÁLYÁZAT DÍJAZOTTJAI I. díjas: II. díjas: III. díjas: Különdíjas:

Fábián Krisztina, Eszterházy Károly Főiskola, Eger Székely Örs, Babes-Bolyai Tudomány Egyetem, Kolozsvár Tóth Beáta, Miskolci Egyetem Bihari Viktória, Eszterházy Károly Főiskola, Eger Pál Tamás, Babes-Bolyai Tudomány Egyetem, Kolozsvár Papellás Szabolcs, Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem, Kolozsvár Kispál Dániel, Eszterházy Károly Főiskola, Eger Bálint Melinda, Babes-Bolyai Tudomány Egyetem, Kolozsvár Illés Ilona, Eszterházy Károly Főiskola, Eger

A JELENLEGI KÖTETBEN SZEREPLŐK EREDMÉNYEI A KORÁBBI PÁLYÁZATAINKON Hangácsi Zsuzsanna Klujber Márta Bihari Viktória Hamar Róbert Pálffy Tamás Szabolcs Fábián Krisztina

2009. 2011. 2010. 2011. 2011. 2011. 2011.

129

III. díjas Különdíjas II. díjas III. díjas Különdíjas Különdíjas I. díjas

130

Tartalom Várakozás – fölfedezés ................................................................................................. 5

I. karinthy nyomán… ............................................................................... 9 Bihari Viktória: Karinthy nyomán Új vizeken járok a Maszathegyen túl .......... 11 Molnár Nikoletta: A város alatt ..................................................................................... 15

II. megélt pillanataink … ...................................................................... 17 Székely Örs: Novemberi hajnal ................................................................................. 19 Fegyverneki Gergő: Fragmentum ............................................................................. 20 Pál Tamás: A némaság alkímiája ............................................................................... 21 Pálffy Tamás Szabolcs: Anyám örök........................................................................ 22 Molnár Beáta: anyaméh .............................................................................................. 23 Balogh Gergő: Sötétebb: dideregj, aludj el .............................................................. 24 André Ferenc: vacognak a vízcseppek? ................................................................... 26 Fiam Csilla: Koldus ének ........................................................................................... 27 Dér Adrienn: Elég ........................................................................................................... 29 Szabó László: Térkép nélkül ...................................................................................... 31 Klujber Márta: Hernyó ............................................................................................... 32 Kovács Balázs: Mó, Rú és a hétköznap esete ......................................................... 33 Fodor-Nagy Gergely: Felszabadulás ........................................................................ 34 Balogh Péter: Lyuk a valóságba ................................................................................ 36 Hamar Róbert: A hold ragacsos estét ...................................................................... 37 Tóth Ildikó: Torzó ........................................................................................................... 39

III. életképtörténeteink … ..................................................................... 41 Fábián Krisztina: Kockás rongymacska .................................................................. 43 Bálint Melinda: Huszonöt év ..................................................................................... 45 Kocsis Kitty: 61. oldal................................................................................................. 47 Hangácsi Zsuzsanna: Másnap(osság) ....................................................................... 48 Kispál Dániel: Underground ..................................................................................... 49 Tankó Boglárka: Véres égbolt ................................................................................... 52 Hangácsi Zsuzsanna: Aztán ....................................................................................... 54 Kispál Dániel: Mainstream......................................................................................... 55 Czimbal István: Rész-egészben I. ..................................................................................... 57

IV. papírhajókon feléd … ...................................................................... 59 Bihari Viktória: Csipkés asztalterítő ......................................................................... 61 Székely Előd: Láthatatlan látomás ............................................................................ 63 Papellás Szabolcs: Papír hajók................................................................................... 65 Szabó László: Esti meditáció ..................................................................................... 67 Molnár Beáta: reggeli .................................................................................................. 68

131

Fegyverneki Gergő: Profán apoteózis ..................................................................... 69 Jaszenovics Lilla-Anna: Képzeld kicsi! .................................................................... 70 Gáborfi Balázs: Befejezetlen keringő ....................................................................... 71 Tornyi Gergely: Lábujjhegyen ................................................................................... 72 Jánosi Nikolett: Mégis ..................................................................................................... 73

V. elzanizmusok … ................................................................................ 75 Tóth Beáta: Elzanizmus, avagy köszönöm, rendben vagyok .............................. 77 Tóth Beáta: A Szalvétarókák diadala ........................................................................ 80 Rózsa Luca Sára: Zuhanás-lebegés 1. ............................................................................. 83

VI. meskete buborékvarázslat … ........................................................... 85 Balla Sándor: Dobozok .............................................................................................. 87 Illés Ilona: A hét és félfejű sárkány........................................................................... 89 Kolláth Csaba Gergely: Felelősség ..................................................................................... 91

VII. csöndes érzelmi játékok … ............................................................ 93 Panek Csenge Zsuzsanna: Tevedal........................................................................... 95 Székely Előd: Szerelmeink ......................................................................................... 96 Malacsek Zsuzsanna: Álmok ..................................................................................... 98 Nagy Laura: Őrangyal ............................................................................................... 101 Buzsik Alexandra: Lélek-bitorló ............................................................................. 102 Tornyi Gergely: Pirinyók .......................................................................................... 104 Fodor-Nagy Gergely: Játsszunk… ......................................................................... 105 Herr Ágnes: Áttűnés ..................................................................................................... 107

VIII. üzenetszilánkok … ...................................................................... 109 Pál Tamás: Elízium.................................................................................................... 110 Boldi Rebeka: Szilánkok között .............................................................................. 111 Fábián Krisztina: Tatárszentgyörgy ........................................................................ 112 Papellás Szabolcs: Taxidermia ................................................................................. 113 Kovács Balázs: utazás 09.02. ................................................................................... 114 Simó Emese: Blokk ................................................................................................... 115 Török Réka: Oral ......................................................................................................... 117 André Ferenc: szökés................................................................................................ 119 Klujber Márta: séta .................................................................................................... 120 Pál Tamás: A szelíd nyugat ...................................................................................... 121 Balogh Gergő: Ősz a Bükkben ............................................................................... 122 Hamar Róbert: 4 évszak ........................................................................................... 123 Székely Örs: Kísérlet eltalált múzsahangra............................................................ 124 Szenográdi Szabina: Térszeglet II. ................................................................................. 127 A Kortárs Hangon ’12 pályázat díjazottjai ............................................................ 129 A jelenlegi kötetben szereplők eredményei a korábbi pályázatainkon ............. 129 132