KORTÁRS HANGON ’10
A KÖTET AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ÉS A MISKOLCI EGYETEM EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK VI. VÁLOGATÁSA Egri – Miskolci Hallgatói Kötetek sorozat
Sorozatszerkesztő:
JÓNÁS ZOLTÁN
EKF kulturális programigazgató
Társszerkesztő:
KÁELNÉ KOVÁCS RITA Uni-Hotel Diákotthon igazgató
Képszerkesztő:
SIMON TÍMEA
EKF tanári MA szakos hallgató
Eddig megjelent kötetek:
Volt egy ember
József Attila költészete ma (2005)
Tavaszi zsongás (2006) Kortárs hangon (2007) Kortárs hangon (2008) Kortárs hangon (2009)
KORTÁRS HANGON ’10
Válogatás az Eszterházy Károly Főiskola és a Miskolci Egyetem hallgatóinak irodalmi pályázatából
Eger – Miskolc, 2010. Költészetnap
A kötet megjelenését támogatta: az Eszterházy Károly Főiskola, a Miskolci Egyetem, az EKF Hébé-Juventos Egyesület, az Északkelet-Magyarországi Regionális Versmondó Egyesület, a Vers Oldala www.vers.hu
Borítóterv és képszerkesztés: Simon Tímea A borítón Barna Regina: Aszfalt című illusztrációja látható. A kötetben közölt képeket a Kortárs hangon 2010 pályázatra készítették az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének hallgatói
ISSN 1789-9095 Kortárs hangon ISSN 1789-9087 Egri – Miskolci Hallgatói Kötetek sorozat ISBN 978-963-9894-48-8
A kiadásért felelős: az Eszterházy Károly Főiskola rektora Megjelent az EKF Líceum Kiadó gondozásában Kiadóvezető: Kis-Tóth Lajos Felelős szerkesztő: Zimányi Árpád Nyomdai előkészítés: Kormos Ágnes Megjelent: 2010. április, Költészetnap Példányszám: 150 Készült: az Eszterházy Károly Főiskola nyomdájában, Egerben Felelős vezető: Kérészy László
„Kortárs hangon” ítészkedve Az Eszterházy Károly Főiskola és a Miskolci Egyetem 2010-ben is meghirdette Kortárs hangon című irodalmi pályázatát az egri és a miskolci hallgatóknak a négy éve elhunyt Faludy György költő születésének 100. évfordulója alkalmából. A három témajavaslatot a két oktatási intézmény a „magyar Odysseus” híres verseiből merítette: Magyarország; Óda a magyar nyelvhez; 1956, te csillag. Ezek a költemények a szülőhazához, a magyar nyelvhez, kultúrához és történelemhez, s egyáltalán: a kétszer is emigrálni kényszerült költő magyarsághoz való ragaszkodásának büszke és töretlen tanúságtételei. Ez a rendkívül hányattatott sorsú poéta mindvégig, mindenhol (legyen akár menekült Marokkóban, vagy éppen az amerikai hadsereg önkéntese a csendes-óceáni szigeteken, netalán rab a recski kényszermunkatáborban) öntudatosan magyarnak érezte és vallotta magát, tudva és hirdetve, hogy mindenekelőtt a magyar néphez van köze, s annak irodalmában őrizte meg szellemi hazáját. Ennél „magyarosabb” s egyben példamutatóbb témát alig lehetett volna választani: a hazaszeretet, a magyar nyelv, kultúra és történelem igen gyakran vált és válik ma is (szerencsére) a költészet, az írás ihletőjévé és tárgyává. Remélhetjük csak, hogy ez az ihletgazdaság a jövőben sem fog fukarkodni jobbnál jobb versek és prózák terén. Egy magyar költő, író igenis legyen büszke magyar mivoltára, s ápolja hazája hagyományait, a(z) (irodalmi) nyelvet, mely kitűnően alkalmas az írás mesterségére. Kíváncsian vártuk, hogyan látják, s persze elsősorban hogyan vetik papírra e témával kapcsolatos gondolataikat a fiatal egri és miskolci „kortárs hangú” hallgatók. A beérkezett pályamunkák fölött mi, hárman alkottuk az ítészek „triumvirátusát”: Dr. Farkas Zsolt író, a Miskolci Egyetem oktatója; Édes Richárd író, gimnáziumi tanár, a Miskolci egyetem egykori magyar–filozófia szakos hallgatója; és Szabó Zsolt költő, a Miskolci Egyetem magyar–történelem szakos hallgatója, az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület alelnöke. Egészen pontosan harminc pályázó alkotásait kaptuk kézhez versek és prózák formájában. Legtöbben nem ragaszkodtak túlzottan a megadott három témajavaslathoz, s könnyedebben, sokszor merészebben öltöttek alakot elképzeléseiknek: a megadott téma „ecsetelése” mellett jól megfér minden, ami a nagyvilágban körülvesz minket, „kifesti” hétköznapjainkat, múltunkat, jelenünket és jövőnket is. Fontos, hogy ez a megkomponált kép eredeti hangot, formagazdagságot, s új, „ropogós”, friss szemléletet tükrözzön az olvasó szemébe.
7
Néhányan viszont túl komolyan vették ezt a megmérettetést, látszik az alkotások „erőltetett menete”, gyakran nem kis patetikus hangnemmel fűszerezve az egyébként nem rossz ötleteket. Érkeztek be (rendkívül) elvont kategóriájú pályaművek, ugyanakkor szerintünk eléggé kommersz anyagok is egyaránt. Természetesen, mint minden irodalmi pályázaton lenni szokott, olyan alkotások is eljutottak hozzánk, amiknek szinte semmi köze nem volt a kiírásban foglaltakhoz, de amennyiben kiemelkedően jó alkotásoknak bizonyultak a maguk nemében, abban az esetben azokat is díjaztuk. Mindezen szempontokat alaposan figyelembe véve és mérlegelve, a harminc pályázóból huszonnégyet javasoltunk az idei Kortárs hangon című antológiában történő szereplésre. A díjazottak (és még néhány szerző) írásairól elmondhatjuk, hogy valami újat tudnak mutatni a témában (vagy kapcsolódva hozzá), kiviláglik belőlük az eredeti hang, a jól kimunkált stílus, egyszóval: író-költő egyéniséget tükröző opusok. (…) Összességében megállapíthatjuk, hogy – néhány kivételtől eltekintve – a pályázó egri és miskolci diákok között sok a tehetséges, eredeti hangú író- és költőpalánta, akiknek bátran javasoljuk: írjanak tovább és tovább… fejlődni fog stílusuk, még magasabb, akár parnasszusi magasságokba is törhetnek. Higgyenek magukban és az alkotás erejében, merjenek műveket beküldeni irodalmi folyóiratokhoz, antológiákhoz! Sohase feledjék: „a toll mindenkié”! Szabó Zsolt a Bíráló Bizottság elnöke
8
„…Kínzott testben is szabad a lélek…”
Csepcsányi Éva
Örök LVI Hulla halom ropog Ordas nagy tank alatt Ukáz nélkül menetel A kerubszemű tömeg Szenteltvíz hintő kezükben A sebtében gyártott Molotov-fegyverek. (Földig hajoljon Minden szentnek szobra!) (Nézd a csonka gyermek Egészen hollófekete!) Zúgjatok harangok Visszatért Diocletianus Heródes, Néró és Lángokban áll Budapest. Galambok húznak át A tér felett, csőrükben Se olajág, se új üzenet. Bár jönne Árpád a szittyák És a hetek megannyi csatlós Vitéz és a fekete sereg Nyílna meg sírja Szent László Királynak és kongatna Lármafát Erdély, Kárpátalja Véges-végig nyugat és kelet. Nem történik semmi. Hulla halom ropog Ordas nagy tank alatt És Boldogasszony sír A bezárult menny felett. 10
Fitter Ágnes Mária
Szüret itt minden egyes évben vesszők mámort teremnek harapni dús idomának vérében annyian szeretnek gyógyírt szüretelni fürödni, felejteni emlékezni, sírni sírokba hajolni hol vagy pici sors pici élet meg ki ölt téged ? itt minden száz évben botok halált teremnek golyók harapni készek vérben annyian szeretnek embert szüretelni kínozni, mulatni elméket taposni ládákba hajolni hol vagy nagy Isten szabadíts meg a gonosztól engem ! 11
Érsek Judit Ágnes
Tünemények Szemeidnek szürke homályában Felcsillanó csalfa szabad-remény: Az áldemokrácia harcában Megjelent régi-új diák-Eszmény Emberek mécs-szívében fényt gyújtván. Európa-szív! Lángok mardosták. – Nyugat segítő jobbot nem nyújt már. – Retorzió várt s ruszki katonák. Kínzott testben is szabad a lélek… – Ezt adta neked hős recski léted. – A rab testek szelleme elbújtat… Ávós koncepció, Sztálin-terror Szabad állam leszünk; voltunk egykor?! Börtön vagyok én: a „szabad” Nyugat!
12
O. Bodnár István
…panasz könyvei… … S a nyelv? az ego méhe? El vele! remélve a húrtalan ajkak vesztő sötétjén ragad s lámpása híján nádszál feszül csak idegén s íján A páratlan nő? ékkőként tiarán? Közösbe de igazán! terhes a szép s ha mosolya kommersz csak nyersz a folyton „egyedi” korcson a vágyam, csak egy a polcon Viselet századok szabta remeke? Vén varró kéz nem remeg e? fel! egyen, a bőségben magából egyen mert telten feszül az istráng az úri betegség ugat S a vesszőn cseppenő derű? Döfő e tű, hát fejszét a kézbe vedd el egészbe s perjével vetett porondon, a tarló köszön az égnek, csendes lakó, s fajtája temérdek A világot formáló értelem? Ér e a kés ha éltelen? fölös a tudás, fárasztó az akarat 19 akár 20 egy rakat, szürke tapéta a fakult a lelkület, közös lesz a bakancs s egy a lendület…
13
Érték hát hajléka nélkül? Hidd el divat. az én stukkóit törni cél? mód? én? vödörnyi s ha fölös, lom-talanitás újnak ha jön kell… a tanítás …
14
Nagy Judit
I. U. 2009 Bak és skorpió között bizalmatlan halak fekszenek kinyújtva, a nyilas csillagjegye alatt. Felittam mind a nedveket. Részeg derengésben minden ablakpárkány kacsint a felgyújtott ciklámen fák alatt, tanyát ver éhség és szeretet és járkál magában az őrült, faltól falig; törött szilánkot táncolnak véres talpak. Kigombolt ruhák alatt szél sem táncol, s a gyász is ünneppé lesz a szomorú, csontbarna ujjas fák tövében, akárki tiltja, ugráljon bárhol, napfényben csillog minden eresz körülöttünk, a szobor ölében visszatért vörös koszorúk és a város ferde szeme pihen. Én nemzetem néma keze, mit intésre szégyenében emelni nem mer, felszalad a szemöldökig, ha múltja zárt utakon menetel. Vörös zászlós vidám tömeg a közutálat idegszálán járva, májusi szélben, bal ököllel üzen ki a bús világba. Csak várok. Láttam. Vörös szegfűk egy emlékezésben. Kifigyeltem az egyetlen arcot, ő szem elől tévesztett engem.
15
Megvártam, míg jövőm fordult, nyári hársfák, muskátli, fűz… Közben pálinkás bükki tábortűz és távoli kutyák sírása ereszkedett le a ködös tájra, és a hajnali pókfonalak… A sorközök ujjait törve hiszed csak el a végleteket, a napéjeket, magad, hogy sokszor megtett félnapos vonatutak kattogásán át sem szökik el a percek sóhajtása, telek megérett sérelme – a nyári kiszállásra maradt, és szomorú kutyák pihenő szemei előtt korlátok korlátolt rácsait lesve tudtam, hogy valami más jön; a koszorúk és zászlók előtt égfirkák, hidak szögeit lesve, remegő kíváncsiság jön minden józanodás előtt. Én nemzetem vak robotjai közben nyúzták az izmot és nézték a vihart, gyárak kapuja előtt csöndben kezükbe, mit az idő kimart, letettük hitünket esőben, sárban, vörösben – a hit kihalt. Hosszú pillák sötét árnya fészkel ma is arcodon, mint téli fagyok pislogó lámpája, fenn, hazug plakátokon, de puha mosolyok és fáradt léptek mentén indul meg most a huszadik akarat, én nemzeten vörös mozgó szőnyege a fagyos ég alatt hetykén, utcától utcáig tart. Együtt megyünk csak azért is – velem ő, én vele. Meleget ad nekünk a nemzedékek decemberi lehelete. 16
Antal Gábor
Sírás(ó) Tarkómba robban pisztolyból a golyó, hazámnak földjén vérem néma folyó. Acél síp harsan, rút lelkekbe hatol, torz tekintet lentről titeket vádol. Mint könnycsepp, mikor legördül az arcon, folyik szép hazámban gyötrelmes harcom. Eláraszt mindent ez a kínteljes íz, eljött hát a keserű idő, húsztíz. Kellesz nekünk, mint kis csigának háza, itt érezzünk otthon magunk igazán, s ég még a hazaszeretet láza. Bőgő vödörrel oltom égő hazám, kezetekben lángol kegyetlen fáklya. Halott testem fölött sír édesanyám.
17
Érsek Judit Ágnes
Visszavágyó szíved Látni óhajtád hazáddal mi lett, Lelked bumerángként visszahúzta, – Homéroszi hős pokoli útja – Hazavágyott Odysseus-szíved. Honvágyadért újra rabláncra vertek. Nem hallgattál Vámbéry szavára Jöttél át „új demokráciába”. Mégis szabadon szárnyalt szellemed. Változás jött: Kelet helyett Nyugat – Ólomlábú fejlődés hoz újat – Fakul a remény, az emlék s tudat. Test-Vér-Szín Dunába hull a könnyed Égi fehérség közt szomorú vagy: Hazád zöld bércein szürke köd lett.
18
Klujber Márta
Ősmagyar szag nemzetek rabjai hősszerelmesek beöltözés előtt árultok búcsúcédulát más jelmez után kutattok koronként a szekrényben de a test nem változik szavatok a nemeslevélre olvasztott pecsét penész facsarja az orrom mert a viasszal lezárt panaszkönyvet nyitottam fel frissíteni kéne a leheleten képzelt gumiszobától bolondulva kiabáltok pedig kamaszkorából a gyermek is felnő kezetek vén és füsttől szagos felégettétek a történelmet keserű bűzt fúj a városban a szél ma nincs lovaskocsi távbeszélő országhatár könyvtárban csodáljuk az antik tudást az interneten minden elérhető szomszédom indiai a tollam a kínaiban vettem olaszt főzök vacsorára spanyol paprikával feketét iszom és sárgát… rózsaszínben látok a bútoraim az Árpád-korból maradtak rám nehéz a levegő a lakásban ideje szellőztetni
19
„ma nincs lovaskocsi távbeszélő országhatár”
Nyisalovits Anita: Határtalanul
„…Nagyon tud ez a kutya szeretni!…”
Bujáki Márton
Forradalom 1. Kutyasétáltatás közben László minden percét a kötelesség súlyát mérlegelve töltötte. Ez alkalommal Sára is elkísérte. A fiú kihasználta, hogy társasága akadt, és megpróbált csevegni a lánnyal, de csak nem hagyta nyugodni az ilyenkor szokásos gondolat: – Nem olyan jó móka ám kijönni ezzel a döggel! – Miért nem? – Majd meglátod Te is! – Mégis? László a velük haladó árokba köpött, rántott egyet a pórázon, és sietve folytatta lépteit. Sára felvonta szemöldökét: – Szóval az a Piroska néni a legrosszabb. Nem elég, hogy a történelmet tanítja, még szemét is hozzá! – mondta. – Azt én is utáltam. – Téged is tanított? – Mindenkit tanít, attól senki nem menekül. Engem harmadikban. – Veled is olyan volt? Mit csinált? – Jaj, mit tudjam? Szemét volt egyik nap, másik nap, nem emlékszem már. Ki kéne csapatni! – Megérdemelné! Szó nélkül mentek tovább, az egyik többágú kereszteződésnél befordultak a visszakanyarodó utcába. László Sára felé intett, majd maga elé, a távolba. – Innen lesz rázósabb. – Hogy-hogy? – Ott laknak a Pacsiss Ádámék, azoknak van az a nagy fehér kutyája. – Tudom. Amott, az 56, nem? – A sárga. Na, az után, ha ott elmegyünk, rázósabb lesz az út. Utána már olyan szemtelenek a kutyák, hogy kikészítik a Rómeót. Meglátod! – Ugatják? – Fogják, mint a vadállatok. Ezért utálom egyébként kihozni. Utána meg halálán van a kutya, azt’ egy félóra otthon, mire lenyugszik. Most még szelíd, 24
de onnantól úgy bevadul, hogy figyelni kell rá. Szabadulna, ha hagynám. Rántott egyet a pórázon, a kutya odaigazodott mellé. – Az kéne, mi, kutyám? Nekimennél a kerítésnek, aztán meg még vigyelek állatorvoshoz, meg kötögessem a sebeidet… az tetszene, mi, te kis büdös? László letérdelt, két kezével megfogta Rómeó fejét, a szemébe nézett, erősen megvakarta a füle mögött, s a kutya képen nyalta. – Na, jól van, azért látom, hogy komák vagytok! – mondta Sára. – Nagyon tud ez a kutya szeretni! Olyan smárokat kapok tőle, hogy belepirulok! Nevettek. A sárga falak előtűntek a szomszédos házak, fatörzsek mögött. Egyre erősödő és sűrűbb ugatástól zengett az utca. – Mindjárt ott vagyunk. – László fojtott hangon beszélt. – Azért ennyire csak nem rossz a helyzet, Laci! Hát itt a póráz! – Meglátod. Na! Ott az a dög! Jön is! A ház udvarából nagytestű, fehérszőrű kutya rohant a kerítéshez, és szaladt fel-alá, feléjük ugatva. Időnként két hátsó lábára emelkedett, és tappancsával kopogott a gerendákon. Rómeó – ahogy az ember álmában képtelen szaladni – egy helyben rohant, karmával maga alatt kaparva a betont, és ugatott ő is, míg gazdája hátradőlve araszolt, tíz ujjával szorítva a póráz végét. – Gyere innen, Rómeó! – Mondta Sára nyájasan. – Hagyjad ezt a dögöt! – morogta László. – Gyere, a pofád törjön le, gyere már! – ordított. – Nagyon félelmetes ez a kutya! – Sára a fehér nagyot nézte a kerítés résein. – Azt hinném, hogy nem is csak Rómeót ugatja, hanem minket is. – Marna ez mindent, ami elé kerül! Gyere már, te! Körbenézett, és a válla felett üvöltötte el magát. – Csitítsátok már a kutyákat, héj! – és nagyot rántott a láncon. – Nem lehet ezekkel mit csinálni! Távolodtak a háztól, de az ugatás egyik fáról a másikra pattant, bokorról bokorra, kapuról kapura, és csak nem szűnt a zsivaj. Rómeó pedig küzdött, harcolt, újabb-és újabb lendületet vett, de László biztosan fogta, nem tudta kicselezni őt. Otthon aztán együtt vigasztalták Rómeót. A kutya feküdt tágas faháza előtt, a mellkasa hevesen lüktetett, orra a földet érintette. Sára és László ültek felette. – Csináld, amit én! – mondta a fiú, és Rómeó mellső lába mögé csúsztatta a tenyerét. – Itthon vagyunk, koma! – Halkan beszélt, Sára éppen csak értette, 25
mit mond. – Nincs baj. Megvédtünk a fenevadaktól. Jó kutyám vagy! Elmúlt a veszély. Itthon nem lehet semmi baj. Felzaklattak azok a vadállatok. Szeret a gazdi. Nagyon szeret a gazdi! Sára – László szavait leutánozva – piruló arccal hajolt oda Rómeó felé. Így dédelgették, gyermekükként szelídítve Rómeót. Aztán a fiú újra megszólalt: – Nem biztos, hogy megéri. Nehéz végigcsinálni a kutyával ezt a hajcihőt. Ujjaik összeértek a kutya bundáján. – Szerintem megéri! – mondta Sára, és kacér pillantást vetett Lászlóra. Most egyetértettek. Néma csönd állt be; felálltak, és kézen fogva sétáltak odébb, Rómeó pedig lehunyt szemmel hallgatta az alatta a földben dübörgő, távolodó lépéseket, míg a sárga ház körüli illatokra gondolt. 2. Evés után lefeküdtem, és elaludtam. Álmomban futottam, azon a réten, ahova Ádámmal szoktunk kimenni. Felébredve láttam, hogy a farkamon össze-vissza áll a szőr. Mosakodni kezdtem, és akkor éreztem meg. Először nem voltam benne biztos, de ahogy közeledtek, egyre inkább elvált a többi szag közül: Rómeó és a gazdája! Elkiáltottam magam: jön Rómeó! Jön Rómeó! A hangom betöltötte az utcát, és minden szomszédkutya velem együtt ordított: Rómeó! Rómeó! Jön Rómeó! Elbújtam a kert végében, eligazítottam pár félrecsapó szőrszálat, aztán egyszer csak előtűntek, és Rómeó kiabált nekem, hívott, én pedig rohantam, és ordítottam, hogy Rómeó!, de a gazdája visszafogta, nem engedte oda. Én ordítottam: Szerelmem, szerelmem! – és ő is így ordított; aztán nyüszített, a gazdája meg húzta, húzta a pórázát. Az egész utca zengett: Rómeó, Rómeó! – szevasz, haver! – szevasz, szevasz! – de jó, hogy itt vagy! Aztán ugattam a gazdájára, meg a másik emberre, aki velük volt, hogy engedjétek ide! – szinte sikítottam –, engedjétek ide hozzám! De nem értették. Nem értik soha! Nem értenek soha semmit! Elhúzták Rómeót. Holnap újra eljövök! – kiáltotta az utca végéből. Még sokáig hallottam, ahogy a szomszédból ugatnak utána: Rómeó! Szevasz, Rómeó! Rómeó! Mámoros, talán nem is kutyának való jó érzés fogott el. Rómeó jelenléte kutyaszív-gátak sorát szakította fel. Aztán egy ritmusra nyíltak a házak ajtai, és dühös emberi kiáltások nyomták el hangunkat. Elnémult az utca, de később egész nap az a néhány felhőtlen perc éltetett, amikor egyként ordítottuk a mi drága Rómeónk nevét! 26
„Mámoros, talán nem is kutyának való jó érzés fogott el.”
Nyisalovits Anita: Nézet
Logo-mandala elmélkedések
A látható nyelvre alapozott vizuális irodalmi művek egyik jellegzetes típusa a logo-mandala, mely főleg a konkrét- és a specialista-költők munkái nyomán vált ismertté. Legfőbb tulajdonsága, hogy 1) formája kör vagy négyzet alakú, 2) középpontja van, 3) szimmetrikus, 4) olvasata a tengelyek mentén megfordítható, 5) szavai sokszor visszafelé is olvashatók. A logo-mandalában a szavak írott képe a többszólamú olvasat szolgálatában áll, a látványban rejlő tartalom gazdagsága többnyire csak hosszabb szemlélődés után bontakozik ki. A logo-mandala az elmélkedés műfaja.
Papp Tibor
30
MAGOLCSAY NAGY GÁBOR LOGO-MANDALA CIKLUSA KÖDBEN IMBOLYGÓ
hányszor rászed
elnyel
a nyelv harlequinje capellád fényében hunyorog
véresre ver órák hamuhomokján az álom sztoikus
az ég ne lélegezz ködben imbolygó tömegsír
kanosszás meséd iránytűs halhatatlan lépted az ember
31
FEJTŐ
FÉSZKET RAK
A KÖLTŐ
FEJÉBEN
A KÖLTÉSZET
INTERNETFÉNYBEN
LÁBÁHOZ SZOKIK
A KONSTELLÁCIÓ
32
AZ IDŐ
SZAPORA
TERMINÁL
PÁRIZSBAN
ÖRÖKLÉT
A DÉLUTÁN
A KIKÖTŐZAJ
VÁMKÖTELES
BŐRÖNDJÉBEN
33
HA FÖLDET ÉR
MAGÁNYA
A MENYASSZONY
BÍBOROS
fogmosás után a bíborosban nedves igékkel
láncra verve kéjmaradék
hangosan élvez
a prédikáció alkalmi test
az ifjúság
34
KÉT DÉVEL D.-nek és D.-nek
fagyos combfix szoknyahomályban vallomásra bír szerelmünk csúcsán
isten ajándéka add és vedd amikor maradnál vágyalku
kiderül a gyönyör nem öröm
minden orgazmus kövéren üvöltő messiás a bölcsnek
35
Gólya Tamás
Tétova kalandvágy
pucér vágyakkal
szabadon pisálni
négercsókok közé ismeretlent nyelni
kifosztott álmokkal
MILYEN LEHET
ébredéskor
megrágott élményből fehércipót dobni
más ország füvére
szívsztrádán karambolozni
36
Mészáros-Bilincsi Karola Alkony-mandala
palástja eljövetelét
mielőtt rám borul
hirdetni kívánja
holdfényben lezárt szemed
csöndes madárdal
meztelen tested
megkísért
várja az éj
37
„A bíborosban kéjmaradék a prédikáció”
Herenyik Zsuzsanna: Bíborsors
„…Hullik az, kinek jobb dolga nincs…”
Erőss Ivett
reggel talán olyan mintha még élnének mintha még szólnának de csak a felhők füle zsong s hófehér szemük káprázik a valóságtól üszkösödik a Hold szürke a reggel talán sosincs vége a képzeletnek Göncölszekér szalad Fiastyúk kotlik a hajnal kosarában vége van talán örökre kérdem én is: vége? vége
42
Kozma Gábor
Felemésztve Először azt hitték vihar közeleg. Először azt hitték az eső esik. Rosszul hitték. Ez sokkal másabb volt annál. Először csak a bíbor felhők jöttek, majd utánuk a sötétség. Két-három óra múlva azonban a morbid házaspár, még morbidabb gyermeket szült: Nem eső volt, ami rájuk esett… nem eső volt. Nyál. Eleinte csak szitált, akár a víz… később azonban folyni kezdett. Hatalmas oszlopok keletkeztek, úgy zúdult alá a mocskos nyál a bíbor felhők legszentségtelenebb mélységeiből. Dörgés helyett, az ég sikoltott: Sikoltott, akár az elkárhozott lelkek, mikor a pokol legforróbb bugyrának kínszenvedéseinek közepette könyörögnek a megváltó halálért. A felhők rothadt szájakat formáltak, ezek adták ki magukból a pokoli üvöltéseket, és hányták ki közben ocsmány fertőjüket, rá a tehetetlen világra. Az üvegek szétrobbantak, az ablakok mind kitörtek. Az egész Föld beleremegett a sátáni hangversenybe. A nyál már térdig ért, és egyre csak ömlött… ömlött, akár holmi végtelen, elátkozott vízesés. Az emberek pedig semmit sem tehettek. A morbid vihar pokoli erővel kavarta fel a nyáltengert: Milliárdok fulladtak meg, járműveket, berendezéseket, épületeket sodort el a szentségtelen ár. A kisebb házak egyszerűen elolvadtak, a nagyobbak pedig alapzatukat vesztve dőltek össze. Halálhörgés visszhangzott a világban. Az utolsó felvonás azonban csak ezek után következett: A hatalmas szájakból kínlódó öklendezések közepette valami elő akart bújni. Mindegyikből egyegy. Eleinte még homályba burkolóztak… aztán meglátták őket. Nyelvek. Óriási, több száz méter hosszú, több tíz méter széles, elátkozott, pokoli hegyes nyelvek, melyek úgy lógtak alá a bíbor felhő szájakból, mint belsőségek egy rothadó plafonról. Lassan, kígyószerűen mozogtak, elpusztítva mindent, ami az útjukba került. 43
Rátekeredtek a felhőkarcolókra, kettétörték a hidakat, emberhúst kerestek az alattuk lévő, szentségtelen, sűrű tengerben. Akik még nem fulladtak bele a nyálba, azokat magukkal ragadták a nyelvek. Kilenc óra telt el, a bíbor felhők érkezése óta, azonban, a világ már csak romhalmazokat, és hullahegyeket hordott a hátán, melyeknek rothadó sírjuk egy hatalmas, morbid óceán volt. Ezen a napon, minden odaveszett. Ezen a napon a világot felemésztette a gonosz.
44
Kuli Tamás
Lélekvesztő pelenkavadászat közben már csak címerállatnak kell holnap kínait eszik a plázában minden egyes falatnál rágódik ki kéne lakoltatni a sötétséget az életéből a magány kártyáit szétszaggatni meggyűrődtek már a szélek átmeneti ízt érez meg a narancsléét keze megremeg az aznapi sokadik szál cigiért nyúl skizofréniája időként hazatér bérletet vált két város között ingázik
45
Simon Tímea:
beton és ég
Fábián János
Álmok szilánkjain lépkedem múlnak az álmok mint lassan pergő zápor felszárad a félhomálytól s megérint mégis idegen szárnycsapásai oly’ hirtelen a szemembe evezték a porfelhőt igaz gyöngyből kecses fertőt múlnak a hangok mélabús harangok hirdetik „Az Isten él!”– ha ez kell nekik hogy lelkük börtöne ne üresen kongjon megkopott rajzokon nevet a gyerek pálcika ujjai között az idő elpereg múlnak a nézések elkapott tekintetből lopom ki magam kapkodó életöröm száll s forr boldogan majd elég a színtiszta bűnök között mint, aki régen haza költözött meggyónni minden hibát múlnak, múlnak az imák ajkak peremén bokáját bicsakló rém reám nézve megérti, hogy ki vagyok szüntelen bólongatnak a fehér korcsok sírásók nevetnek, vak, fekete foltok taszítják reám magadat
49
Hamar Róbert
Joviális képzelgés Csak fogódzkodj belém vámpír-karom tart még a hajnal illat cigarettám szűri az egyedül-füst ködhabjait (még ha nem is látványosan) de megpillantalak hömpölygő szesz-galacsint tuszkoló mellkasom á limine játszom vágy-gitárom c molljait s (ha nem is minden nap) összeáll az akkord pengetlek befelé szerveim utat engednek fülemen vagy bármimen át s járásod (ott belül) abnormális eszmémet serkenti ütemre – mindezt pianissimo aztán tenzió… …végül egyedül ébredés…
50
Garamvölgyi Tamás
No de kérem! Kezd fogyni bennem valami. Kedv, vágy, akarat? Talán inkább ideges vagyok, mintsem örömmel teli éhező. Pokolra az összes, hétfői-üvegcsörömpöléses-semmim-sincs-, de-várom-agalambot-lesben-és-megesz-a-kín, érzéssel… Engemet, Lelkemet Fáradt vagyok és szomorkás, kusza, és friss… egy fenét friss! Józan, és nyögdécselősen elhivatott… Méla, Béna Minden megkergült, az időjárás is csak pislog és röhög rajtunk, és már emberszámba se vesszük magunk. Ügyek, Rügyek Elnyújtózott egy füst csík mellettem, kiköhögtem, nyeltem egy nagyot, hátra dőltem… Reszkettem, felébredtem, tovább táncikáló könnyeimet kitöröltem. Hogyan? Ugyan… Keresztet vet az, kinek jól áll a hit… Ásít az, kinek kedve szottyan… Hullik az, kinek jobb dolga nincs… Nekem akad, de hullani, sodródni pázsiton, betonkockák között sokkalta jobb… Meredek hetek, fenyő szag, tépett gallérok, pofonok, hősök… Imádlak Titeket! Gyertek, és hervadjatok velem!
51
Fábián János
Hajnali blues Eddig óvatosan törte át az ében fátylat, De most, hogy jön a tavasz Megtörve a hosszú rabságot Bátran felhasítja a színvilágot Dob egy kis zöldet a fákra Rácsókol sárga ajkával egy lány hajára, S még a sarki szemét is mintha élni akarna Bár eldobták… de csak mosolyog rajta S mintha hang is jönne a sok színhez Egy égi szimfónia… Vagy csak egy füstös zenekar a bárból… Nem tudom, de jó az illata S én elpirulok újra ezen a néma lármán S nyitnám a számat, hogy daloljak veled… De inkább visszabújok az ágyba Nehogy felébresszelek
52
Tornyi Gergő
A vágy malacperselye Mert pogány istenek között kevés a nő, de ha voltak egyáltalán, biztosan olyanok, mint ő. Megingathatatlanul szakadék szélén áll, a lelkemre erőltetett szájkosár, (amit jómagam erősítettem oda) széthullni látszik, rálép, a pórázomra. Engedem. Hogy harapdálja az övét a lelkem. Cibálja tollatlan fecskebőrét, s minden testnedve bennem cikázik, mint a gyufásskatulya, vacog, fázik, nem elég a tűzhöz mérge, ha üres! A lélek, kiröhögi börtönőrét, az énsavtól nem mentest: aki megint csak én vagyok… Istentelenül magára hagyva, könnyezik sörborostyánba fagyva, körmöt rágcsál, nikotinfüstöt harap. Tengerszembe hajintott kavics; örökre eltűnik, csobban, s nincs, de egyszer a tó is kiapad… Egyedül játszik a mederben, a kissrác, aki én vagyok. Halcsontokat gyűjt, csigát, tavi kagylót meg piócát. Zölden az iszapban ragyog, s megtetszik neki a kő, szólongatja, pedig nem tudja,
53
ki volt, mi most, s ki lesz ő. Majd zsebre dugja, haza viszi, s a polcára teszi. – Milyen lehet a belseje? Oly kéjjel, mint ember az embert öli, másnap kalapáccsal kettétöri. Hímmirigy, ha megtelik, majd ejakulál, kiözönlött belőle a halál, s fölrepedt bennem a vágy malacperselye. Így lettem; egy kárhozott isten szerelmese…
54
„Először azt hitték vihar közeleg. Először azt hitték az eső esik. Rosszul hitték.”
Nyisalovits Anita: Szárazság
„…Lelkünk görbülve jár óriás monstrumok között s boltíves palotái a magánynak, eltakarják az őszinte eget…”
Gólya Tamás
Párbeszéd Inkább lezuhansz Mintsem megtagadod a Belső szárnyalást Nem tudok rabot Rajzolni csak embert és Börtönt köréje
58
Kuli Tamás
Fázisok I. (1) leülök egy kockás plédre egyszerű vagyok és fekete olyan, mint egy toll most írni kéne valamit a hamutartóról vagy egy szerelemről költők is ezt mondják a korhadásnak fokozatai vannak éppen a kettes szakaszban vagyok nyilvánvaló és banális akit elfelejtettek beállítani ez által használhatatlan (2) most meghalni volna jó aztán megszületni a konyhakövön nem rossz dolog csak fel kéne mosni magam után és a hamutartót kiüríteni a szemetet levinni újra átélni azt mikor a homlokom nekinyomom az üvegnek s nem te nézel vissza kifordulok az ajtón a kabátomat felveszem egyedül északon hideg van oda hazaérkezem 59
Garamvölgyi Tamás
Rózsaszín Folyó Úszok, és lebegek. Fekete lepkék, és tehenek. Életünk országútján forgatjuk a celluloid sötét vezérfonalát, miközben sorvadás áll a hátunkba, és nevet a keserv hullámain, az éterbe rebbenve, félve, óvatosan. Kitérés, víg napok, boldog órák sebessége száguld, itt hagyva mindent, mi kortárs és hazug, mi nem igaz, csak hallucinogén, ópium szagú búza szemek. Muzsikálj nekem Te cafat, Te élettelen röhejes fapofa. Versengj a szabadságért, vidd el a fő díjat, fürödj sírgödrödben égetve viaszkos tested. Száradj meg a nap sugarai alatt, egy domb tetején, őrült konoksággal, vidám emberséggel agyad lüktetésében bóklászva, egyedül a tömeg sokszorosított arcaival. A Rózsaszín folyó ömlik a hason színű köd mellet, a ciklámen életérzés hegyormai között. Szeretet, béke, csúszás-mászás, ordibálás, kisebb lélegzet a torkod szűkében! Szólalj meg, és láthatod a kígyót és a békát, mit kiköptél az imént, a néma világ peremén bámulva a művészet tovaringó látszatát. Ész, Szem, Orr, Száj, Fül, Hús Testetlen Lélek, Kar, Vers, Film, Zene - Kar, Ölelés, Gyomorforgató - Ölelés Kéz, Terményadó - Kéz Inak Inak Vér Vér Fej Fej.
60
Agy? Tudat?… Köd… rózsaszín. Úszok és lebegek. Fekete lepkék és tehenek. Utazás a vonat füstjében messze a vízhez, és a száraz élvezethez. Menekülés a szerelem ölelésébe, hozzád, hozzám, hozzánk, hozzátok. Hozzátok csak a fejszét, vágjátok ki a fákat, füveket, készítsetek belőlük rózsaszín selyempapírt. Lássátok a kották hálóját, az új gitáron játszott csendet. Legyek én is tömegcikk, az üzletsoron, adjatok el. Felejtsetek el! Vessek e magamra? Vagy felejtsek el illatozni? Hagyom, szagoljátok a „pink” folyót, és annak bűzös halait. Aludni térek, elernyedek, rajzokat égetek, tisztálkodom a szavakban. Csak a tv vidít, és nevettet a butaság álmodozása, régi filmek rémsége. Feledés vár a bíbor hajnalokra… nem tudjátok, hogy milyen is az. Úszok és lebegek. Fekete lepkék és tehenek. Rétek, virágok. Víz… és lángok.
61
Szabó János Zsolt
Meg nem váltottak Vérben úszik az utca, mert arra járt Átvágta torkát egy aberrált Elvette tőlem, ő csak értem élt Nem hatva meg őt a könyörgés Ha rajtam múlna most az özönvíz Nyelne el mint test a kést A világ végét hoznám el Hogy bűneidért szenvedd el Késemet most rád fenem Határtalan türelmem Szenvedésed pokla lesz Igazságod én leszek! Vérfoltok és síri csönd Kihűlt teste meggyötört Itt fekszik és nem felel Egy egész élet választ el
62
Tornyi Gergő
Fonák (Egy hajléktalanra) Évek óta két lábon járó biomassza; kifordult fonákbelsőség. Az odvából kinyúlik valami hogy befordítsa a mindenségbe; elhasználódott ismerősét. Kárhozatból kárhozatba. Elhatalmasodva mindenen a szabadulhatnámság, ami meglátja botladozó darabolódását. Miféle kín kell még, hogy eladhassa magát a fáknak, ha már nem kell saját magának? De nincsenek a téglafalak se felhatalmazva hogy befogadják. Minden néma. Csak csikkeket, szeretetmorzsákat, meg kenyérhajat eszik néha. Mindent amit elhullajtanak. Meg alkoholokat bont, (mert tél van és az összes pórusa kolompol a burkolatán) és épít föl magában embermivoltbontó transzformátorokat. Kehhel, kormol, lassan szétemészti magát. Berendez a szívében a Halálnak; egy mikroszkopikus vendégszobát… Végül beköltözött. Azon az estén valóban kikotorta a létből, de előtte még rovarmódra megcirógatta szőrös tömegét. A körmei még hetekig nőttek. (Nem talált rá senki. Nem is keresték.)
63
Hamar Róbert
Hogyha hogyha megkérdeznéd tőlem tavaly a lovaim nyereg nélkül fel s ropogtatok fogaim közt elméleteket nem tudnék csak all-in menni neked utána is csak magamból csomagolsz majd hétköznap is kezem mostam hogyha megkérdeznéd most szemem alatt a gödrök a gödrök idebenn s homokzsákos szállítmányozás nem tudnék csak veled telni míg napi zuhany az ellenkező NEM krumplipucolás horgonyidő hogyha megkérdeznéd tőlem jövőre nem felejtek pillangóban s útközben keresztbe e lábaim nem tudnék csak nézni téged tudod előtte is néztelek talán mert olyan nézhető vagy kibe ki-ki ki-be egyszer felnövök
64
Klujber Márta
teremtés korhű a ruhád second hand diszkontból szerzett bábu orrod hegyén piszkos maradt a bőrhuzat ez benned emberi ahogy az ablaknak koccant tulajdonosváltáskor bizonytalan a sorsod felől rendelkezel-e vagy a szabó készít mai divat szerint rabruha kollekciót átlátszó szövetből ki a méreteddel folyton elégedetlen kedved megrajzolt mederben a sodorvonal ki vagy vissza forduló pontja a teremtésnek amint ma műanyagból ősanyag alkot raktári számmal tetovált létet – formába öntött tükörkép az alkotó cégére a test ő odabent pihen
65
Dömény Veronika
Szakadék-vers nyársatnyelt karóember dübörgése
ott fenn az örök toposz ó csillagok nyavalyás ó-csillagok fáradság tehénszemek a résen át kiáltói egy más ébernek egy kialvófélben lévő rémület hogy pulzár zárja végleges kattanás csiklandoz a mogyoróhéjnyi kék-zöld
a Föld(et) ahonnan annyian már mégsem lehet megszokni piszkosfejtetőre állva sem nyivákoló ütközet minden kis foszlány menetkáprázat a fáradó szív üteme a Legnagyobbnak hisztériája a lírai nemnek annyi még a kín amit nem éltünk végig tegyük el magunkat holnaputánba hátha jobb lesz bűvös három percbe ó-csillagoknak kiloccsanó boldogsága
-a ikrabáj nyaraló fültövek haszonszellemek kiállhatatlan képességei felárhaszonnal eladó mozisztár 66
Kozma Gábor
Hétfő Egy újabb unalmas hét kezdődött a Halál számára, aki álmosan és kedvetlenül kóválygott a Kölcsey utca poros járdáján. Kovács Gézához tartott, ma többek között neki is eljött az ideje. Azt nem kötötték a már rég lerohadt orrára, hogy miért, csak annyit tudott, hogy neki annyi. Így aztán elindult hát a Thököly utcai lakótelepre, hogy bevégezze, amit rábíztak. Körülbelül tíz percet sétált még, aztán odaért. Beütötte a kapukódot, majd lomhán felbattyogott a lépcsőn. Fekete csuhája már igencsak mocskos volt, egy mosás nem ártott volna neki. Felért az első emeletre: A rácsos kapuk nem jelentettek neki akadályt, könnyedén átlépett rajtuk, mintha teste ködből lett volna. Kovácsék lakása a folyosó végén volt, odasétált, majd bekopogott a robosztus faajtón. Körülbelül fél percig várakozhatott, mire nyílt az ajtó és egy öltönyös férfi – Kovács Géza – robogott ki a lakásból. – Elnézést, sietek – mondta, majd elviharzott. A Halálban még az ütő is megállt, nem tudott mit mondani, csak pislogott a férfi feleségére, aki utána lépett ki a lakásból. – Jaj, elnézést kérek a férjem nevében is, állandóan rohannia kell szegénynek. Tudja, a munkája. Segíthetek? – kérdezte kedvesen. – Öhm…, az az igazság, hogy a férjéhez jöttem… volna – válaszolt a Halál. – Oh, igazán sajnálom… de fáradjon be! Kér egy kávét? – szólt az asszony. – Kérek – mondta, a Halál, de igazából egy sör és egy feles jobban esett volna neki. Jól elcseverészett a nővel: megbeszélték a világ gondjait. Az emberek rohannak, még magukra sincs idejük. Néha még a saját gyerekeik nevelésére sem. A kávé nagyon finom volt – igaz kicsorgott a Halálból – de ennek ellenére még egy kis teasüteményt is elfogadott a kedves hölgytől. Megkérdezte, hol dolgozik a férje, majd megköszönte a kávét és a sütit, azután továbbállt, hogy megkeresse Kovács Gézát. Úgy döntött buszozik, nem volt kedve gyalogolni, főleg azért, mert Kovács Géza munkahelye körülbelül félórányi gyaloglásra lett volna. Öt percig várt a buszmegállóban, de az épp elég volt, hogy a szél minden bordája között keresztülfújjon. Zörgő csontokkal szállt fel a buszra, jegyet nem vett, minek, 67
gondolta. Itt rontotta el, mert két megálló múlva ellenőrök szálltak fel, és meg is büntették pontosan 4 500 forintra. Próbálta magát kimagyarázni, de mivel se bérlete, se személyi iratai nem voltak, ráadásul nem nézett ki túl bizalom gerjesztően, nem járt sikerrel. Duzzogva zsebre tette a csekket, majd leszállt, időközben ugyanis odaért a Deák Ferenc térre, ahol sietős Gézája dolgozott. Egy hatalmas épület előtt állt, tíz emeletes volt. Látszott rajta, hogy újszerű, nemrég építették. „INCS Biztosító”. Besétált, recepcióstól megkérdezte, melyik irodában találja Kovács Gézát, majd a lift irányába indult. Sosem szeretett liftezni, mert kicsit klausztrofóbiás volt ugyan, de eldöntötte, hogy nincs az az isten, hogy a mai napon ő fellépcsőzzön a kilencedikre. A liftezés valóban rossz és kínos is volt, mivel a tömeg közepén állva véletlenül felböfögte a teasütemény egy részét. Szerencsére éppen felértek, így köhintett egyet és sietve távozott. Magabiztosan – és kicsit már türelmetlenül - csörtetett Kovács Géza irodája felé. Belépett az irodába, ahol meglepetésére csak a titkárnőjét találta. – Segíthetek? – szólt a csinos hölgy. – Ah… Kovács Gézát keresem – válaszolt lesújtva a Halál. – Épp most rohant el az egyik ügyfeléhez. Akarja, hogy felhívjam? – kérdezte a nő. – Hagyja… inkább csak mondja meg, hova ment. – Ööö… azt hiszem – közben gyorsan fellapozta az előtte lévő füzetet – a Tatár út 41. szám alá ment. – Kösz – nyögte a Halál, majd becsapta az ajtót. Le a lifttel, ki az épületből, fel a buszra (ahol már úgysem büntetik meg, lévén már egy csekkje), öt megálló a második kerületig, majd ott fel a villamosra, és újabb két megálló a Tatár útig. Most már nem érdekelte az udvariasság, átlépett a falakon, de az előszobába érve, meglepetésére Kovács Géza menni készült. – Bocs, sietek! – szólt oda a Halálnak. A Halál ez alkalommal tényleg ideges lett. Kiesett az egyetlen szemgolyója is, de szerencsére sikerült elkapnia. Kovács Géza kiviharzott, a Halál pedig utána. – Hé, nem tudna várni egy kicsit? – kiabált oda neki a Halál. – Elnézést, de máskor – kiabálta hátra neki a rohanó ember. Azonban az autójába már nem szálhatott be, ugyanis türelmétől megfosztva, a tajtékzás szélén a Halál hatalmas kaszájával kettécsapta Kovács Géza fejét.
68
Szécsi Gabriella Tímea
Ez egy vasárnapi vers A hétköznapok, mint átlátszó, tompa tárgyak zuhannak fejünkre, és mi egyre kisebbek vagyunk. Testtömegünk sokszorosát mozgatva meg, nap mint nap formáljuk külső tereinket. Már nincsenek bambusznád hidak, sem fűszál kilátók. A vasárnapokat is átdolgozzuk szorgosan. Nem ülünk be a padokba kinyújtóztatni fáradt tagjainkat, s lelkünkkel békésen elterülni, mint a hímzett oltárterítők. Már nem vagyunk díszei árva templomunknak. Lelkünk görbülve jár óriás monstrumok között, S boltíves palotái a magánynak, eltakarják az őszinte eget. Aztán megdöbbenünk, ha egy-egy könnycsepp elmossa életünket. Némán elhordjuk a halottak tetemeit, elkaparjuk őket lopva, ne is lássa a munkások java. Az ilyesmi nem tesz jót a munkamorálnak. Múmiáink bőre színes és feszes, hajuk gyémántként ragyog, kezükben távirányító, újabban egér. Tálcára téve egész életük. De nem jó az ilyesmibe belegondolni, meg nincs is rá idő, mert minden ami kéne, az pont ma AKCIÓ-s
69
„Inkább lezuhansz Mintsem megtagadod a Belső szárnyalást”
Nyisalovits Anita: Feljebb
„…S fejet hajt az összeaszott csend is…”
O. Bodnár István
kel(l)em… n vékony falakból kilátszó csontok én is lehetnék „az” előírt trend fogasra hányt én bőr kabát vagy lámpa marad s én is olvasok kell a fény mutat árnyékba(n) hull a szó már nem saját mi csont s lapozni félek 74
Erős Ivett
láthatatlan játszadozik zuhany alatt szalad bőrödön az idő vánszorog harcol aztán elfolyik a hideg ráz karcol láthatatlan sebeket játszadozik az illatszellő lelkeden kábítószer és mandulafelhő homályos tükör nem látod magad a szád elmosódott
75
Hangácsi Zsuzsanna
semmit se várva mindent megkapva
mindent odadva
gazdagon szállva
tisztán üresen
betelve veled
sírva nevetek
áldva köszönlek
76
Fitter Ágnes Mária
Pianissimo Ébren vagy? Vagy csak alszol, alszol… Álmodsz mélyen, magasról. Látsz engem? Én nem látlak jól. Alig tűnsz ki a homályból. Miért halkulsz? Elsuhan a hangod. Ismétlődő beszédfoszlány amit hallok. Hová mentél? Nem vagyok biztos… A porban még minden titkos. Hol maradtál? Az idő gyorsabb lett nálad. Mit hagyott belőled, csak imám az. Miért mardosol? Saját lelkem teszi. Felejteni akar és nem felejteni. Ki tud minden választ? Tudom jól. Akihez minden-minden sóhaj szól.
77
Dömény Veronika
rejtett szóban terül el mint aki kiszívja kis mosolysebeit a világnak párnázott lécek forgó dolgait számolgatja mikor elég elég hogy azt mondhassa ő az végül csobbanás az út menti fagyban a lovak nyikorgó szájzugában a fújás mint száraz kotnyeleskedő leskelődik szemei mögül az akarás pátosztűz alá veszi a bikaviadalokat kimazsolázza a zúzó részeket mindegy hogy öreg és kövér lesz tőlük vagy betegesen féltékeny hogy holnap szebben és pirosabban lép egy lépést maga felé maga sem tudja csak sejt kell ami ringat mosoly havába részlegességet az állandó ablakdübörgés kizárásával törekszik szikár falrés tágulatába töltött üresedő test mindenki csigaszedő éhezése a váratottságnak kitöltetlen kartotéka nyúlürügy vagy koromroppanás váratottság(a) eleven hullámokon tapogatva csak figyelmet kérve zöldmenetben lép le évekkel ezelőtt írt árvaságig ami mostanra kábul szemedre
78
igen most ebben láthatsz el(ő)tűnő ikonból egy részvétteljes majdnem-mintha-itt-lennék-melletted kézszorítás a szösszenetben figurák másznak elő vérző ínyedről nem könnyítem meg igaz de látsz amit hiszel néma markodban bizonytalan kilincskeleplések ottmaradva az életednek abban a fokában valahogy kilépsz a szemek fogságából s megnyugodva hajolsz mindig kész indokaidra a késlekedésért síró némalátvány torkodig ér csak épp kitörni nem élesen fordul meg a kiscsoda hajszálnyira törött kezek között csak formát adhatok a nyomornak a tartalom a tiéd hogy minden igaz volt végül Is tengerek körülnéző homlokába bámulsz vigyázz szóltam még nem tudsz mit kezdeni felettébb szokatlanul információhányatott lapok szelleme kísér alakváltó lényeid aludj míg el nem borulnak hangodon az őszi párna zúzos maradékaid fiatalodva eszik kiscsikókat a nyári front vagy vihar mormogása ne zavarjon mi az igaz körben húzós fájdalmakkal tudod mindig a borókalánctól megviselt nyakadon hordani a lázat ami tiszta formát ad ugyan de hiba
79
Nagy Judit
…zaj vagy… …te jöttél ott mint árnyékban a tigris e holdállásnak megtelt mellén hol falakon dörömböl a vigasz s fejet hajt az összeaszott csend is hol fuvoláján játszik a szél ujjai közt pereg lét/nemlét macskakövön kopog bormámoros tangó ott vaserkélyek mosolya téged regél neked felel a morgó vitorlavászon a légi fuvolás az esőverte dobszó s oszlopfőkön is a te szemed néz arcéled formázza márvány homlokzat sírkövek angyali szopránja megtűr légtested visszaveri a fríz zaj vagy mit a metró visszhangja elmar kutyák nótája rajtad csahol a pergő vakolat szüntelen elvakar kéményfüst hangjegyhamuvá szór melletted szívem csak apró zörej lesz négy macskamancs alatt surrogó nesz szűklátásom záloga végezetül annyi mint nőnek a dorombolás vágya kiszámított vadászösztön/násztánc hol a préda fog végül elhallgatni…
80
Mészáros-Bilincsi Karola
Álarc Csókot ígér, de pofont ad a hamisan fénylő festékcsepp.
Bátorság Merd kihúzni a birtokolni akarás tényét létedből!
Cím nélkül Kocsmai párbaj akár a Karácsony, jobb adni, mint kapni.
Öröm Aprócska szívhang félénken kúszik be a lét sugarába.
81
Pap Zsófia
Perem Ülsz. A sivárság széléről lógatod lábadat, S a zománc arcodról lassan lehull. Sírsz. A félelem sötét üregébe bámulsz, S mélyéről visszanéz saját szemed. Halsz. Egy tollpihe átsuhan agyadban, Zuhansz, zuhansz, míg megtalálnak. Megszülettél. Most már nem fáj semmi. Csak homályos álomkép, amit hoztál. Írsz. Mert semmit nem változtál Örökséged, hogy színre vidd.
82
Szécsi Gabriella Tímea
mardossa sarkam te látod én csak érzem hibák a trópusokban feszül a látszat szeretnénk érteni őket szomjunkat oltani hússal almafánkon ősszel szavak teremnek
83
Barna Regina: Mardossa sarkam
„…Hanem ez bizony egy sakk, édes fiam! Nem matt? Hogy mondjam? Ha soká halogatod azt a lépést, bizony magától matt lesz!…”
Bujáki Márton
Sakk – No, akkor most húzd összébb magad, fiam, mert efféle lépés nem igen járja a faluban! Az öreg homloka árnyékot vetett komoly, mégis mosolyban ülő szemeire. Mellénye alól kilógott az ing, ujja feltűrve, szára hanyagul be-betűrve a nadrágba. A fejbúbja ősz volt – már ahol kopaszra nem fútta a szél –, és néhány napja szakállat eresztett. – Ó, csak hiszi, édesapám, hogy olyan az, de én kivédem… evvel, így! Válaszol-e, ha ugyan bírja még? A fiatalabb alig múlhatott húsz esztendős, s bár elegánsabb nem volt, mint az apja, a vállában ott tetszett ifjú kora minden ereje. Aki hallotta, tudta, hogy maga nem ízleli úgy a szavakat, mint az öreg, s ha mégis, hát játékból teszi. – Hó, te aztán kiismerted a te öregapádat! De ha csak meg nem nevetem előre, hogy most mit-hova… ha arra megteszed a visszát, hát csakugyan emberemre akadtam! – Szép! – kiáltott a fiatalabb. – Szép! Talán nem is láttam szebbet! – kacagott, és kedve támadt belecsapni az öreg tenyerébe, ahogy barátaival szokta. Nem lehet. – Olvasott talán valamit, édesapám, az éjjel, hogy mára így megismerte ezt a játékot? – Hacsak meg nem okultam olvasni tegnap óta, aligha van úgy. Nevettek mind a ketten, aztán egy időre elhallgattak. Az öreg bort hajtott garatra, majd a fia felé nyújtotta a demizsont, az is kortyolt néhányat, ám hozzá nem ért volna ahhoz, amit az apja csókolt előtte, hát a levegőből harapta az italt. Az öreg szólalt meg, ahogy visszaverte a dugót: – Hanem, a Bandika érti-e már a betűket? – Ó, ír már, olvas, az anyja nem győzi diktálni a meséket, amiket maga költött. Bandika meg úgy vési rá a papírra, mintha valami méltóság megfizetné érte. – Oszt nem? – Tegnap már mérges voltam, hogy Eszter csak nem teszi oda főni a levest. Mondom, odateszem én, ne azon múljon az éhhalálom. – Áldott jó asszony a te Eszterkéd, fiam! 88
– Áldott is, jó is, meg hát a Bandika a szeme fénye, de az úr a háznál mégis csak úr, elég, úgy gondolom, ha az asszony ölti fel a kötényt. Édesapám nem úgy gondolja? Az öreg nevetve válaszolt: – Az már igaz, meg aztán, hogy lenne rád való annak a kislánynak a köténye, fiam, amikor ilyen jól táplál tégedet? – Már lassan jön a tél, nem lesz, amivel tápláljon, aztán majd jelentkezem édesapáméknál, mondom majd, most milyen húsban vagyok, és majd csodálkozik, hova lett mind a bunda a mellényem alól. – Elkezdtetek félretenni, igaz-e? – El hát, de minden télen nehéz, most meg a Bandika is, vasból van a gyerek, és pont abban a korban, hogy ahány helyről tömi bele az ember a falatot, csak nem elég, csak kéri még, ami a magunk tányérján akad, azt is. Jaj, de ha nem rosszul emlékszem, enyém a következő lépés. – Ó, jaj, hadd nézzek csak körbe! Tied, bizony, hogy az! Mert én léptem azt a furfangosat. – Hát, ha furfang, akkor erre bizony vigyázzon, édesapám, mert felszökik az a bor, hogy ki ne csurogjon a száján az ámulástól! – No, no, no! Ha szépet is rakol, fiam, nem kell ez a disznólkodás. – Zavarában köhintett. – Disznó volt a Szabó Ernő is, de csak amíg az asszony rá nem sózta a magáét! – Mi baja lett? – Mi? Hát itt van a faluban, oszt egyedül éli a házat. Az asszony, az Ilus meg magával cipelte a négy gyereket, pedig milyen gyönyörűek voltak, egymás után, ahogy mutatom, mint az orgonasíp! Sírt a Szabó, de hát tudott mit tenni? – Hogyan él? – Szegény. Hát! – Nagyon szegény? Az öreg nem válaszolt azonnal. Ez a téma régi vita kettejük közt. Úgy mondta, megrágva, ahogy rendre, mikor érezni kellett a hangjában, hogy komolyan beszél, és többé nem kívánja asztalra tenni a kérdést. – Fiam, hát tudod te is, hogy nincsen olyan, hogy kicsit szegény, nagyon szegény! Vagyunk mink, szegények, annyi van! Összetartunk, éldegélünk – felvette a demizsont –, iddogálunk – kortyolt, majd fia felé nyújtotta üvegre ívelt széles, borcseppes öklét –, kínáljuk, ami van… ha valami nagyon nincs, hát
89
kérünk! Megvagyunk itt magunknak, de hogy egyik szegényebb volna a másiknál… hát senkinek nincs semmije, abból meg minek volna több? – Visszavette a bort. – Hanem, ez bizony egy sakk, édes fiam! – Nem matt? – Hogy mondjam? Ha soká’ halogatod azt a lépést, bizony magától matt lesz! – Akkor egyet hárítok, így, ni! – Szép! Hanem a szegénységről jegyezd meg, és most nem tréfa a beszédem, nincs szegényebb egyik a másiknál. Együtt vagyunk, akiknek nincs semmije, és így eljutunk valahogy az öregkorig tisztességgel. Sose jusson eszedbe, hogy más miért nem annyira szegény, mint ti, mert attól többé nem esik jól, ha szívből akar is adni. Újabb sakk! – Fogadom, és íme, a válasz! – Szép! Megértetted? – Meg. – Hát mondd! – Megértettem. Így van ez, tudom én, de hogy bele is kell-e törődni, azt viszont még nem tudom. Miért ne lehetnénk kevésbé szegények, mint édesapáék voltak? Keményen dolgozunk. – Keményen dolgozunk mind, fiam. Hanem azt mondom, ha majd nem lesz annyi dolgod, át akkor leszel gazdagabb minálunk. Mert amíg dolgozol – keserédes kacaj szakadt fel a torkán –, mert már csak így van ez, addig a legszegényebbek közül leszel egy. A fia mosolygott, ő elnyelte ugyanazt a kacajt, amire apját feljogosította szomorú bölcsessége. Az öreg végignézett rajta, látta, hogy megértette, amit hallott, és azt mondta: – De amíg a Bandikának van kedve az apja elől elenni a falatot, addig ti csak legyetek nyugton, addig semmi bajotok nem lehet. Magunk is élünk még, el is élünk egy darabig, ti meg szeretitek egymást, úgy gondolom, hát a Bandika meg ír, olvas, minden úgy van, ahogyan lehet. Ha csak egy panasz nem éri a házat, édes fiam, az hozzá, hogy ez itt nem sakk, de matt, hát adod-e a királyod? Az öreg kiállt a sor végére, és ráfogott az utolsó cső kukoricára, közben farkasszemet nézett a fiával, aki az apjáról aztán a maga négy szárára nézett, és elkiáltotta magát: – Adom, édesapám! Magáé a parti!
90
Azzal elindultak egymással szemben, és vederbe törve a fiú sorában hátramaradt csöveket, félúton találkoztak; megpöckölték kalapjuk helyét, egymásra emelték a demizsont, és kiitták a bort. – Mit gondol, édesapám, fogunk mi még más táblán is sakkozni? Barnán, feketén, bábukkal? – Talán jó volna. De kinek van arra ideje? Meg aztán – és nagy hahotázásba kezdett – ha, ismered-e te annak a tudományát, fiam? Erre már a fiú is nevetve válaszolt, és megfeledkezve magáról átvette az öreg beszédét: – Jó dolgunkban csak kitanulnánk mink azt is! No, itt hagyjuk a vedreket, oszt alkony előtt, ha meghozza a szekeret a Bundás, visszajövök értük. Felkapták tarisznyájukat, a demizsont; ölelkezve indultak haza az ösvényen.
91
„Együtt vagyunk, akiknek nincs semmije, és így eljutunk valahogy az öregkorig tisztességgel”
Herenyik Zsuzsanna: Archaikus kaland
„…Csak nekünk vagy hon, nekünk magyar, Csak itt édes a szó, s hűsít a könny…”
Simon Tímea
Magyar nyelv! Úgy várd a szót, mintha érdem volna. Tisztaságra ítélve meztelen térben a téren áttetsző létezéssel lépni a megszólalásba. Könnyebb így kimondva: Emelj a megvetett szóból magadba.
96
Csepcsányi Éva
Buda Lábam előtt hever Buda én vagyok most Buda ura a hegyek súlya hátamon a villamos sárga csontvelőm és enyém a zaj, a forgalom bábele, én vagyok Buda! és rajtam tatárok patátok tapos henger malomkő őrlő vasszemekkel csupa asszonyvér: Buda! tatár-vad Margit: Buda! imádat szemgödör felissza és a törökök vesémet rúgják aggastyánként nyög jajong: Buda félholdmosoly görbül arcomra mégis sír Buda! hordoz és hordozom rejtem az átszúrt ferences barátot a föl nem ébredő janicsárt hajam a vastagfájú erdők gyöngykoszorú aláhullt mint ahogy lennie kell erény és erély hogy értsd, miért Hűvösvölgy a szívem én csak fiak arcát tele sírhatom és rögös lábamat megvetem maradnom kell: Buda! Buda!
97
nem mehet el csobogó övem a szürke Duna tele szeggel bőrrel horzsoló dörzsölő állatkarmokkal és vicsorgó látomások zörgő fityegőivel csupa ín lányos sejtelem bogas-ordas vérkazán díszes szelence: Buda! Buda! teste én lelke én nem én Én = Buda! a szovjet bakancsok nyoma arcom koldusránc vesszőparipa most is tudom hová léptek őrzök minden orosz léptet és szavukat éjjel visszhangozza erdő-mélyi zug, katlan csöndolló vágja el a sírok fedelét ki jön ott, elővetem mindet fogjanak kezet béküljenek Buda Buda kiveti a holtakat befogadja az élőket és a sebtiben elásott szovjet katona a magyar huszár az osztrák baka meg a török janicsár és az összes nem-kellett szomorú magzatok körtáncot járnak ujjongva hasamon és a vár falára mind fölállnak kísértet palástban az összes királyok és siratják szépségemet a buszok zörgése elnyomja szavukat hogy mit és miért úgy ahogy történt mit mondtak akkor örök titkuk marad.
98
Szabó János Zsolt
Ezer évünk súly Békés volt az élet, most már támad aki fél Ősi anyaföldön ki csak idegen vezér Tartja hitét még,nem feledte mért Felsíró gyermeke magyar nyelven sírt! Minden őse fent egy csillagból ítél Ősi vérből ittak, közös volt a cél Dermedtek a lábak, ha nyilat szórt az ég Árpád vezér népe a félholdtól se félt! Izzó trónon tűrte a nemesek dühét Átitatva tűzzel ha vére folyt is szét Nem fog adni neked senki új hazát Vedd most Magyar kézbe Isten-ostorát!
99
Antal Gábor
Árnyak szava Sötét égen a tündöklő csillagok, végtelennek tűnő néma sikolyok. Körte könnyek közt, csak búsan hallgatok, majd sírgödröm közepére állok. Lüktető emlék a lelkembe robban és szúr, és fáj, és a halálig gyötör. Szívem még egy utolsót dobban és apró, véres darabokra tör. Szúrós tekintetek a testem nézik, látják fagyos leheletem az égen. Haragos dárdát a hátamba döfik, köztetek jártam nem is oly régen. Leülök és látom angyalok szemét, óvó pillantásuk testemre vetül. Én fognám, ha lehet jéghideg kezét, de hirtelen a sötétbe merül. Dermedt fogsorok éles koccanása, néptelen népek csillogó léptei, remegő tömegek lágy moccanása, hirtelen mind életem részei. Langyos levegő dermed már az úton, trappoló lábak véres kis nyomai, elnyeli mind a puha, meleg beton, mennek tovább életünk dalai. Fekszek a gödörbe és imádkozok. Hazámnak földjével eggyé olvadok. Fekszek mozdulatlan és imádkozok. Nézz rám magyar! Én melletted vagyok. 100
Hangácsi Zsuzsanna
Megértés kit szeretnék ha nem téged édes anyanyelved édes anyanyelvem elmondhatnám feszítő fuldoklással döcögő dadogással sóhajnyi suttogással küszködő kiáltással arcod napországát hangod dalvilágát szemed csodazöldjét bőröd bársonyselymét nyelved a nyelvem mégis csend szorít tört szárnyú albatrosz-szavak lábad elé holtan hullnak nyelvem a nyelved
101
Pap Zsófia
Hazám Sokféle vér van te benned, Mégis e sokkal együtt vagy haza. Szerelmet fonsz határon átkelve, Hogy meglegyen a gyermek vigasza. Magyar vagy, ősi és büszke, A Hadúr lesújtó kardja, Ezred éve sarjad utódod küzdve, S Európának idegenül beszélsz hadarva. Csak nekünk vagy hon, nekünk magyar, Csak itt édes a szó, s hűsít a könny. Borúra csak itt felel ismerős dal, S csak itt él bús remény, bármi is jön.
102
„Nyelvem a nyelved mégis csend szorít”
Kántor Anita: Csend
A KORTÁRS HANGON PÁLYÁZAT DÍJAZOTTJAI 2010.
I. díjas: Bujáki Márton – Miskolci Egyetem II. díjas: Klujber Márta – Eszterházy Károly Főiskola III. díjas: Fitter Ágnes Mária – Eszterházy Károly Főiskola és Érsek Judit Ágnes – Miskolci Egyetem
Különdíjasok: Magolcsay Nagy Gábor – Eszterházy Károly Főiskola és O. Bodnár István – Miskolci Egyetem
A JELENLEGI KÖTETBEN SZEREPLŐK EREDMÉNYEI A KORÁBBI PÁLYÁZATAINKON
I. díjas II. díjas
2005.
O. Bodnár István Dömény Veronika
2006.
Magolcsay Nagy Gábor Dömény Veronika
I. díjas III. díjas
2007.
Dömény Veronika Magolcsay Nagy Gábor
II. díjas III. díjas
2008.
Magolcsay Nagy Gábor Szécsi Gabriella Tímea
I. díjas Különdíjas
2009.
Csepcsányi Éva Fitter Ágnes Mária Hangácsi Zsuzsanna Nagy Judit Dömény Veronika Magolcsay Nagy Gábor O. Bodnár István
II. díjas III. díjas III. díjas III. díjas különdíjas különdíjas különdíjas
105
Tartalom Pályázati fölhívás ............................................................................................................. 5 A zsűri értékelése ............................................................................................................. 7 Csepcsányi Éva: Örök LVI ..................................................................................... Fitter Ágnes Mária: Szüret ...................................................................................... Érsek Judit Ágnes: Tünemények ........................................................................... O. Bodnár István: …panasz könyvei… ............................................................... Nagy Judit: I. U. 2009 .............................................................................................. Antal Gábor: Sírás(ó) ............................................................................................... Érsek Judit Ágnes: Visszavágyó szíved ................................................................ Klujber Márta: Ősmagyar szag ...............................................................................
10 11 12 13 15 17 18 19
Nyisalovits Anita: Határtalanul című grafikája ........................................................... 21 Bujáki Márton: Forradalom .................................................................................... 24 Nyisalovits Anita: Nézet című grafikája ....................................................................... 27 Papp Tibor: A logo-mandaláról ............................................................................. Magolcsay Nagy Gábor: Ködben imbolygó ....................................................... Fejtő .............................................................................. Terminál ....................................................................... Bíboros ......................................................................... Két dével ...................................................................... Gólya Tamás: Tétova kalandvágy .......................................................................... Észáros-Bilincsi Karola: Alkony-mandala ............................................................
30 31 32 33 34 35 36 37
Herenyik Zsuzsanna: Bíborsors című grafikája ............................................................ 39 Erőss Ivett: reggel talán ........................................................................................... Kozma Gábor: Felemésztve ................................................................................... Kuli Tamás: Lélekvesztő ......................................................................................... Simon Tímea: beton és ég ....................................................................................... Fábián János: Álmok szilánkjain lépkedem ......................................................... Hamar Róbert: Joviális képzelgés .......................................................................... 107
42 43 45 47 49 50
Garamvölgyi Tamás: No de kérem! ...................................................................... 51 Fábián János: Hajnali blues ..................................................................................... 52 Tornyi Gergő: A vágy malacperselye .................................................................... 53 Nyisalovits Anita: Szárazság című grafikája ............................................................... 55 Gólya Tamás: Párbeszéd ......................................................................................... Kuli Tamás: Fázisok I. ............................................................................................. Garamvölgyi Tamás: Rózsaszín Folyó .................................................................. Szabó János Zsolt: Meg nem váltottak ................................................................. Tornyi Gergő: Fonák (Egy hajléktalanra) ............................................................ Hamar Robert: Hogyha ........................................................................................... Klujber Márta: teremtés .......................................................................................... Dömény Veronika: Szakadék-vers ........................................................................ Kozma Gábor: Hétfő .............................................................................................. Szécsi Gabriella Tímea: Ez egy vasárnapi vers ....................................................
58 59 60 62 63 64 65 66 67 69
Nyisalovits Anita: Feljebb című grafikája .................................................................... 71 O. Bodnár István: kel(l)em… n ............................................................................. Erőss Ivett: láthatatlan játszadozik ........................................................................ Hangácsi Zsuzsanna: semmit se várva .................................................................. Fitter Ágnes Mária: Pianissimo .............................................................................. Dömény Veronika: rejtett szóban ......................................................................... Nagy Judit: …zaj vagy… ........................................................................................ Mészáros-Bilincsi Karola: Álarc… ........................................................................ Pap Zsófia: Perem .................................................................................................... Szécsi Gabriella Tímea: mardossa sarkam ...........................................................
74 75 76 77 78 80 81 82 83
Barna Regina: Mardossa sarkam című grafikája .......................................................... 85 Bujáki Márton: Sakk ................................................................................................. 88 Herenyik Zsuzsanna: Archaikus kaland című grafikája .............................................. 93 Simon Tímea: Magyar nyelv! .................................................................................. 96 Csepcsányi Éva: Buda .............................................................................................. 97 108
Szabó János Zsolt: Ezer évünk súly ...................................................................... 99 Antal Gábor: Árnyak szava ................................................................................... 100 Hangácsi Zsuzsanna: Megértés ............................................................................ 101 Pap Zsófia: Hazám ................................................................................................. 102 Kántor Anita: Csend című grafikája .......................................................................... 103 A Kortárs hangon 2010 pályázat díjazottjai ....................................................... 105
109
