A HÉT POLITIKAI ÉS IRODALMI SZEMLE

XYI. évfolyam.

1905.

A HÉT

NEBJELEN MIMBEN lASlBIAP. Előfizetési feltételek: Egész évre Félévre

... kor. 20.— _ _

»

10.—

Negyedévre ... _

»

5.—

POLITIKAI ÉS IRODALMI

Egyes szám ára 40 fillér.

SZERKESZTI

KISS

SZEMLE.

17/799. szám. Szerkesztésig ts ktaáitilyatal: BUDAPEST, VIII., Rökk Szilárd-utcza 18. sz H i r d e t é s e k felvétele

ugyanott.

Kéziratok rum adatnak vissza

JÓZSEF.

-<sr0 Budapest, április hó 23.

Krónika. Mindegy. — ápr. 21.

. Lehetetlen, hogy ma ismét tizennyolcz éves legyek és lehetetlen, hogy ma tizennyolcz éves fiam lenne. A két lehetetlenség közül mégis inkább az utóbbit kívánnám, mert az igazság többet ér ugy, hogy valakinek elmondjuk, mint ugy, hogy magunk éljünk vele. Szeretném, ha tizennyolcz éves fiamnak megmutathatnám a mai konczhajszát: látod, fiam, ez idealizmus! S megmutathatnám neki a társadalmi és különösen politikai gyülölségeket: látod, fiam, ez harmónia. Makón, a Justh Gyúla fészkében történt, hogy egy. odavaló spiesz éktelenül lehazafiatlanozta Tisza Istvánt. Erre Justh Gyula, a koalicziós házelnök, a legintransigensebb Tisza-üldöző azt mondta: — Ha Magyarország ma királyt választana, Tisza Istvánra adnám szavazatomat. De Magyarország ma még csak kormányt sem választ, ennélfogva Tisza István halálra üldözendő s maga Justh Gyula is bizonyára megszavazná neki a fegyházat, ha lehet. A nép, az istenadta nép ma tele van nemzeti vágyakozással s nyakán ülnek a feudális urak, akiknek nemzeti vágyakozása a jobbágyság visszaállításával azonos. De baj is az ? Dehogy! A nemzeti politikából hogy mi lesz, az még nagyon kétséges, de hogy a benne bujkáló reakczió installáltatni fog, ez immár elkerülhetetlen. De megérzik majd az emberek, hogy ami elkerülhetetlen, az nem is rossz. Hát mit árt nekünk, ha Magyarország klerikális lesz? Mi meg fogjuk tudni, hogy a klerikálisok is csak olyan jó, vagy olyan rossz politikusok, mint a liberálisok voltak s a liberálisok sem voltak olyan rossz, vagy olyan jó politikusok, mint gondoltuk őket. A klerikálisok viszont meg fogják tudni, hogy a liberálisok nem azt csinálták, amit a liberálizmus követelt, hanem csak azt, amit a valóság megengedett és a kényszerűség parancsolt. Ami ma még katasztrófának látszik, az holnap egy mumus halála lesz; az a nemzeti politika, melynek kedveért ma már kaszára és dinamitra gondolunk, holnap olyan értéktelen lesz, mint ama ledőlt világ, melylyel semmisem veszett el. Minden mindegy! Ez a jelszó a lenéző czinizmusé volt eddig, ezentúl a bizakodó ideálizmusé és optimizmusé lehet. Ne kösd magad egy irányhoz, mert minden irány jó. Ne halj meg egy eszméért, mert minden eszme után

megélhetsz. Mindegy, hogy mi történik, mindegy, hogy kik csinálnak valamit, csak az kell, hogy történjék valami s aki küzd, áz akarjon valamit. Az emberek gyűlölik egymást, amig feleselnek, de rögtön megbecsülik egymást, mihelyt gondolkodnak. Az építőmunkások kiszámították, hogy • a . tavalyi sztrájknál hetvenezer koronát vesztettek és a béremelés következtében "két milliót nyertek. Ez- kitűnő mérleg és csak arra taníthat, hogy sztrájkoljanak ismét. Te, tizennyolcz éves fiam, aki gyűlölöd a lelketlen tőkét és imádod a nép jogát: örvendj ennek a jólétnek, de ha aztán a gyűlölet felforr benned, mert a lelketlen,, háziurak fölemelik a lakások árát, akkor gondolj arra, hogy mindegy, ha a háziúr emeli a lakásbéreket vagy a kőművesek. Eddig á háziurak tették, de most, a kőművesek jó üzletének örvendve, át fogod látni, hogy a házépités a munkásnak nyereségével megdrágult, de természetesen nem csak ama házak értéke több, melyeken a munkások nyertek, hanem az összes házaké és annyit érnek ma, amennyibe egy most épülő ház kerülne. Az a jó üzlet tehát, melyen a kőművesek két milliót nyertek, vagy száz millióval felverte a budapesti háziurak vagyoni értékét s ennek most a nagyobb értéknek megfelelően többet kell kamatoznia. A kőművesek tehát belenyúltak az összes polgártársak zsebébe és megdrágították valamennyiünk életét. Ez azonban nem kizsákmányolás többé, mint a háziurak kapzsisága, hanem szocziális vívmány, a munka győzelme a tőke lelketlenségén. Szivesebben adod-e meg az árát a munka győzelmének ? Kevésbbé nyűgös neked ez a győzelem, mint ama kizsákmányolás ? Mindegy! S ha a fogadat vicsorgatod is és ha csődbe jutnál is miatta, mindegy, mindegy! Pedig te ugy érzed, hogy a munkás pártjára állva, nagyobb igazságot szolgálsz s a munkás győzelme nagyobb könnyebbséget jelent az emberek összességének. Tévedsz: mindegy. Az irányok gyilkosan szembeszállanak egymással, hogy ne ez, hanem amaz csinálja ugyanazt. S a lelkes ember a lelkét teszi fel a harczra s becsmérli a világot, ha ez a mindenkor azonos eredmény nem azon mód jött létre, amelyen ő akarta. Az eredmény kikerülhetetlen azonossága pedig a világ harmóniája és a nagy megnyugvás, mely minden tépelődő lélekre várakozik, a nagy megismerés, hogy az emberek testvérek és dulakodásuk csak a formák harcza. ?

Mindig igy volt; s mert puskaporos a levegő, most látni ezt legvilágosabban. S értékes megismerés ez, mert nem kell megvetned az embereket. Mint a börze-jobberek, ugy becsmérlik egymást s mintha mi sem történt volna közöttük,

'262 ugy ölelkeznek össze. Ez az ölelkezés nem, értékesebb, mint amaz összeveszés, de neked mégis jó tudnod, hogy az álláspontok változtatása, az emberek egymásról való vélekedésének a függése a mai konstellácziótól nem lelketlenség és nem jellemtelenség, hanem természetes kifolyása a harcznak, mely sohasem a lényegé, mindig a formáé. S ebben az életben elvégre mégis csak az a jólét és rosszullét alapja, hogy miképen tudunk az emberekről vélekedni. S ne nézd le az embereket, a mért kicsinyek és formákon kapnak össze. Jaj annak a kornak, mely tartalomért küzd és jaj annak az embernek, aki lényegeset akar, mert isten lesz belőle és meghal. A lényeg halálos, a forma éltet. Uj eszmét, uj akarást a vérnek patakjai követik s nem szűnik meg a pusztulás addig, amig formává nem száradt az is. Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, a szegény ember is testvéred, legyünk az életben is egyenlők, ahogy a halálban egyenlőkké válunk, — amig igazságok voltak, az első kimondójuktól az utolsó vallójukig mind az életükkel fizettek érté, de mi most már kényelmesen vallhatjuk és hirdethetjük őket, megismervén, hogy akár igaz elvek, akár nem: nekünk mindegy és az élet nem törődik velük. A nagy igazmondó, aki a keresztfán halt meg tanaiért, a lehetetlent akarta: az emberiség egyesülését a szeretetben. A szeretet csak isteni követelés, de nem létező valóság. S amig kereszténység lesz és szeretetre várnak, mint az embereket összekötő természetes kapocsra, mindig dúl majd a testvérháború orosz és japán, magyar és magyar között. Mennyivel sikeresebb lett volna a testvéresülés a közömbösség jelében, mert közömbösség van. Nem törődöm a többivel, a többi sem törődik velem, de együtt vagyunk valamennyien, akik nem törődünk egymással. Hol lehet itt alapon casus belli? Minek gyűlölnék és ócsárolnák egymást az emberek ? Politikában, életharczban hogyan teremhetne gyűlölség és becsmérlés, hazug vád és vakon hitt babona, ha az emberek nem keresnének egymásban mást, mint közömbösséget a többi iránt és önzést a maguk dolgaiban? De ez is mindegy. Amióta a világ világ, mindig ez volt az élet igaz alapja, de jaj annak, aki vallja, vagy pláne hirdeti, mert ez a régi igazság az egyetlen uj, mely még uj tartalmat is adhatna a formáiban megváltozott életnek. Nem is mondanám ki a világért se, ha tudnám, hogy szavam elhat az emberiség lelkébe. Mert az is mindegy, hogy megfogamzik-e valamely uj megismerés s valódi eszmékért küzdünk-e. Ezt tudják az uj próféták is, mikor óvakodnak megszületni, mert aki már meglátta isten szép világát, az élni akar és nem meghalni. S talán ez is jó, mert elég istenünk van már, a mithosz törzskönyve le van zárva s egy uj isten születése ma már tiltva van. Kóbor Tamás. Elég jól tánczol, kinek a szerencse

muzsikál. Zrínyi

Miklós.

Az élet keservei elől senki ki nem t é r h e t ; legföljebb a gazdagok kandirozva élvezik. K. I.

Prológ. Irta : Ifjabb Ábrányi Kornél.*

1. Kettőt előre kell bocsátanom ; N e m a bocsánatért, — ezt n e m r e m é l e m . A tolvaj, czinkos, olcső bánaton Bocsánatot nyer, — költő, míg csak él, — nem. Bántják ha ír, vagy hallgat, é s m o h ó n Lesik hibáit, s meglelik, ne f é l j e n ; Bukását ellen, sikerét barátja (Az szid, ez gratulál) m e g n e m bocsátja. 2.

Először is hát kijelentem én, Hogy a középkor tárgyam színtere. N e m kelthet így gyanút sehol m e s é m , S n e m válhatik bántóvá senkire Az Isten látja szívem é s v e s é m , ' Csupán tárgyamnak van rám ingere, S sajnálnám, bárha n e m futnék előle, Ha affair l e n n e újólag belőle. 3. De eltekintve a s z e m é l y e s októl, Az én m e s é m modern nem is lehet. K ö z ö n s é g s kritikus teli torokból. Kiáltanák: ez n e m történhetett! S a philosoph é s juris doktoroktól Hiába kérnék rá e l m é l e t e t : V e l e m együtt kaczagnák s z e m b e azt i s ; Mert ily bolondot n e m szül már a praxis. 4. És igaz is. Ma csak borbélylegénytől Telik ki még, hogy komolyan szeret. S ha torkát metszi e miatt, szegénytől Ezt rossz neven veszik az e m b e r e k . Az élet mind m e s s z e b b m e g y a regénytől, S ö n g y i l k o s o n csak akkor n e m nevet, Ha pénzzavarból tette. Ez honett o k : Pártjára kelnek a bruttók s a nettók. 5. A szerelem, — mely mint égő vadon Magától gyúlt m e g , — önmagát fogyasztja; Vihartól szitva lángol szabadon ! Ma ? - Erdők fáját józan e s z ú gazda Pinczébe zárja, s őrzi lakaton, Míg sütni, főzni czélszerűn beosztja. N e m ég el egy f ö l ö s l e g e s h a s á b ; Az főz, ez fűt s melengeti hasát.

6. Az én alakjaim n e m így s z e r e t t e k ; Hadd m e n j e n e k a hajdankorba h á t ! Itt mért maradjanak érthetleneknek ? Hol senki sorsukat n e m érzi át. * Iván czimü, most megjelent verses regényének b e v e z e t é é t képezik ezek a pompás stanzák. Ifj. Ábrányi Kornél a hetvenes évek végén nagy ambiczióval, alkotási erejének teljében fogolt bele e munkába és hosszú intervallumok után csak tavaly fejezte be. Legközelebb érdeme szerint méltatni fogjuk. Szerk.

263 Legyek csak én, ki m é g itt ténferegjek, Rímekbe ontva búmnak panaszát; S ez a s z e r e n c s é m . — Mindent kihever, s Elbír a szív, ha k ö n n y í t i : a vers. 7. S z e g é n y e k , ők n e m tudtak versbe sírni, (Szívenyhítőnek n e m elég a próza;) Fájdalmuk árját n e m tudták ki-irni, (A rím s cezúra búnkat felaprózza;) S elvesztek abban, amit Alleghiri Sóhajt, s miből azóta már (sub rosa) Szalmát csépeltek, hogy : a kéj e m l é k e Az elhagyottság leghalálosb mérge.

8. Előre kell bocsátanom secundo, Hogy jól tudom, e vers, modor, alak, N e m az amelyben Edward s Kunigunda Szerelmét viszhangozzák a falak; N e m is olyan szabású mint a bunda, H o g y bármilyen test elfér az alatt; T u d o m , ki e formához nyúlni bátor, Hamar gyanúba jő, h o g y : plagizátor. 9. Tudom előre, az lesz majd a vád, H o g y Byron Don Jüanját m a j m o l o m ; Profán kezekkel e l c s e n e m szavát, S utána őrlők, mint egy s z é l m a l o m , H o g y igaz-e ? olvassatok tovább ! Egy bizonyos. — A világhírű Don Bírt ezret, de egyet s e m szeretett: H ő s ö m csak eggyet, — s áldozatja l e t t !

10. Még eggyet, azután in medias res Egyszerre becsapok. Előre m o n d o m , C s e l e k v é n y e m b e n sok sírás-rívás lesz, Míg végre . h ő s e i m vérét kiontom. N e m jó kedvemből ám, de mert szabály e z ; S bár túlszigorun n e m veszi a bonton, De költőt kötelez. S a hős, ki dúl Az erkölcsökben, n e m élheti túl. 11.

A régi korban, hol Ghélf- é s GhibellinHarcz n e m folyt költő s kritikus között, A költő, bármi nagy volt, dalra kelvén, Először is a Múzsának köszönt. Szelid fohászszal őt m e g s ü v e g e l v é n , Patent rímeknek nekigyűrközött; De ma, ha n e m kívánunk beleveszni, E l s ő : a kritikust lekenyerezni. 12. Mert óriás a kritikus hatalma, • H i s z ellenőrzés nélkül sujt s e m e l ; A publikum csak hírlapot olvas ma, S ' h a könyvet néha vesz, n e m vágja fel. A Múzsa csókjának nincs s e m m i haszna, Ha kritikus pajtásod n e m s z i v e i ; S ' l e h e t művedben akármennyi kincs, Pórul járhatsz azért, mi benne — nincs.

13. Á m a Múzsával bár rossz lábon állsz, Ha kritikussal jól vagy, — n i n c s baj így. Fáradság nélkül hírnevet találsz, S dicsőségedre bármilyen irigy, Meghódol a tömeg, ha közte jársz, Mert munkád nem, de neved ismerik. S ez így van j ó l ; mert hogyha tán müved Ismernék, pórul járna a neved. 14. Én m o n d h a t o m , mert jól tudóm, mit ér ez, Lapokban dicsértetni mily erény, S hogy hozzáférjek kritikus szívéhez, Hányszor valék alázatos s z e r é n y ; És elrejtettem, amit s z í v e m érez, N e h o g y botránynyá váljék a m e r é n y ; Horgasztott fővel búsan jártam-keltem, Mintha belém csak hálni járna lelkem. 15. Van is n e k e m sok kritikus barátom. Kik tiszta szívből javamat akarják, S n e h o g y kora e l i s m e r é s megártson, -Azt munkáimtól elvből megtagadják. Mennyit okultam már e pártfogáson, Rajtam kívül az istenek se tudják! De én csak hálát érzek ez iránt: T u d o m , az jó barátom, ki leránt. 16. Azért gond nélkül csak neki, e l ő r e ! N e m bánt, m ű v e m n e k hogy mi sorsa lészen. Gúnynyal néz a világ a csüggedőre, És v e s z v e van, ki megijed a vészben. Viszont legyen valaki bármi dőre, H a n e m megáll hajthatlanul m e r é s z e n , Az n e m c s a k tetszik, hanem imponál i s ; Főként ha k i s s é köznapi s banális.

A hóember. ' Irta: MOLNÁR FERENCZ.

I. A fehér, havas utczában hat fekete komfortábli állott, mintha fényeshátu bogarak sorakoztak volna egymás - mögé a gyalogjáró mellett. A hat ló lelógatta a fejét és a saját külön módja szerint fázott, ami alatt az értendő, hogy se nem didergett, se nem topogott, mint például a hat lónak megfelelő hat kocsis. Ezek a sarkon járták a kocsiscsárdást: a hónuk alá csapkodták a kezüket és éhhez valami furcsa medvetánczot topogtak, amire a fagy tanítja meg az embert. A hó kupaczokba rakva várta, hogy értejöjjön a szekér és elvigye. Innen az Andrássy-ut környékéről hamar elviszik a fehérséget. A kupaczok közt azonban egy hóember állott, ugy, ahogy a hóemberek állani szoktak. A két lába belegyökerezett a talapzatába, a két karja végig a törzséhez simult, nagy hasa és rövid nyaka volt és. a két gesztenyével, amit szem gyanánt a fejébe dugtak, bizonyos bonhómiával nézett a világba. A szájában pipa volt, amely nem égett, de ő ezzel nem törődött. Neki igy is tetszett az élet és olyan pofát vágott, mint aki egy l«

melyeket Csüpü sorsáról óhajtok adni. Csüpüt ünnepelték a szobrászok és kinevették a modellek. Nagyurak, tanárokká száradt művészek jöttek a műterembe, nézni,- hogy Csüpü hogyan gyúrja az agyagot. Elegáns hölgyek eredtek beszédbe vele. — Hogy megy a munka? — kérdezték tőle. Csüpü, azaz Csepeli keserű pofát vágott: — Meleg ez az agyag — mondta. És rakta, rakta az agyagot a vasrúd köré, de érezte, hogy nem ez az igazi. A hó, az más volt. Mikor belenyúl az ember, puha, mint a fosztott toll. Ha belemarkolsz, roppan egyet, kővé válik és azontúl már törik, mint a rög. És tiszta munka van vele. Az agyag ellenben engedelmes. Nyúlik, mázolódik, a nyomásnak enged, tésztás, meg aztán nehéz is. Rakta Csüpü az agyagot a vasdrótok köré, czibálta a kis fakeresztéket, amik összetartják a sarat a mintán, szorgalmas is volt, foglalkoztak is vele, hát szépen haladt. Egyszer maga a miniszter is megnézte a munkáját. — Nagyszerű — mondta. És ön kocsis volt? — Dehogy — felelt büszkén Csüpü — még annál is rosszabb. Itató, kegyelmes uram, egyszerű itató. — Kolosszális — mondta a miniszter. És Csüpüt kiküldték Párisba. Ott föl se tünt a többi rongyos szobrász-növendék közt. Csak itt nálunk olyan nagyon fiatal minden növendék. Az ő szakálla nem volt ott kivételes eset. És ő is volt egy évig ongroa Párisban, kinlódott az agyaggal, gyakran szeszeit és nagybetűs leveleket irogatott haza a fölfedezőjének. Egyszer egy házi pályázatot nyert meg a Julianban. Föl volt adva a béke géniusza, amint elcsititja a háború szellemét. Monsieur Cepeli ezt kitűnően oldotta meg, s mikor a tanár kihirdette az eredményt, ezt mondta: . — Cepeli uré az első dij. Jó munka, erős plasztikai érzék. Egyetlen hibája, hogy semmi könnyedség nincs benne. Nehézkes, mintha tudom is én. miből csinálta volna . . . izéből. . . olyan . . . Ha akkor valaki közbe kiáltotta volna: — Hóból! Ezret tehetünk egy ellen, hogy a tanár ráhagyta volna, igy: — Igen, igen, ez az! Ezt akartam mondani. • És mikor visszajött Párisból, kiállított a tárlaton. Egy erős, nagy -férfiaktot állított ki. Vastag,, erőteljes, félmeztelen figura volt, bő pantallóbari, melynek két szára egymásba olvadt. A két lába rettentő állékonysággal gyökerezett a talapzatba, a karjai odasimultak a törzséhez, nagy hasa és rövid nyaka volt,- pipa lógott az agyarán. Az volt a czime, hogy »Pihenő munkás* és olyan pofát vágott, mint aki egy kicsit buta, de azért — vagy éppen azért — nagyon meg van elégedve a dolgok folyásával. A művész, aki Csüpüt fölfedezte, behivta a szobájába, megvakarta a tarkóját és ezt mondta neki: — Csepeli, az istenfáját magának,'hiszen maga egy hóembert' csinált! Csüpü lenézett a földre és nem szólt egy szót se. II. A művész föl-alá járt a szobában, savanyu arczokat vágott, Nem habozom elárulni, hogy Csüpüt fölfedezték. aztán vette á kalapját és elment. Otthagyta Csüpüt. Ez Á művésznél a fiatalság múlásának egyik jele, hogy föl- • meg kiballagott a tárlatra, bámulta egyideig a Pihenő fedezésre adja magát. És a szobrász, aki Csüpüt fölfedezte', munkást, aztán vállat vont. Beült egy kocsmába és már nem volt mai csirke. A kezdődő művészi impotenczia beszeszelt. hajtja az irókat is arra, hogy szerkesztői örömöknek örvenIII. deni tudjanak. Mikqr a művész fölfedez, hasonlatos az apához, aki gyermekei fejlődésében talál örömet — mert Most rettenetes napok következtek. A művész telea maga fejlődésében ugyan kevés öröme telik. Mond- beszélte Csepeli fejét a modern plasztika minden uj ideájáhatnám azt is, hogy az egészséges, kemény önzés szuva- val. És kinos megdöbbenéssel vette észre, hogy tulajdonsodik meg ilyenkor az emberben s hogy a fölfedezés nem képpen ott kellene kezdenie, hogy az agyag meg a bronz egyéb, mint a megbocsátás egy neme, ami tudvalevőleg meg a márvány, . nem olvad el, mint a hó, és hogy a véredények elmeszesedésével egyidejűleg költözik :belé Csepeli ne féljen tőle. Mert szegény nagyon félénken kezelte az emberi lélekbe. De mindez késleltetné az értesítéseket, az uj anyagokat. Nem engedett meg az aktjainak egy meré-

kicsit buta, de azért — vagy épen azért — nagyon meg van elégedve a dolgok folyásával. A hóembert Csüpü csinálta, az itató. Ez Csüpünek speczialitása volt. Mikor a Bakács-téren itatott, akkor kis kápolnát is csinált hóból, amit este. kivilágítottak s a kápolna elé két őrt, szintén hóból. Mindenik őrnek seprő volt a zsebébe szúrva s e látványnak csodájára jártak a ferenczvárosi gyerekek,' sőt több felnőtt is mosolylyal tekintette meg. A dij, amit ezért a kocsisok Csüpünek fizettek, aránylag kicsiny volt, de Csüpü nagyon ki tudta aknázni a pénzt. Olyan olcsón oly tökrészeggé senki se tudta magát inni, mint Csüpü. Itt az Andrássy-ut mellett a kis kertes utczában nem lehetett nagyobb építkezésekbe bocsátkoznia. Tehát megelégedett egyszerűen a hóemberrel, de azt annál nagyobb művészettel csinálta. Gyönyörű hóember volt, egyike a legszebb hóembereknek, akik valaha elolvadtak Pesten. Egyszer egy szobrász, műteremből jövet, egy barátjával beleült az egyik komfortábliba, s mialatt Csüpü a pokróczot oldozta a ló hasán, megnézte a hóembert. — Ejnye, de svungos munka — mondta és hüvelykujjával felülről lefelé kanyarított egyet a levegőben, ami szobrászoknál a nagyfokú elragadtatás jele. Aztán elrobogott a kocsi és nem esett több. szó a hóemberről. De fagyos napok jártak és a szobrász megint kocsira fanyalodott egyszer. Megint beleült az egyikbe. A hóember még mindig ott állott és gesztenye-szemét reá szegezte. — Ejnye, — mondta a szobrász — ebben, a hóemberben karakter van. Ebben a hóemberben mozgás van. És anyagszerűséget látok benne. Hó-jelleme van. Ez a leghóemberebb hóember, amit valaha . . . Kihajolt az ajtón: — Kocsis, ki csinálta ezt a hóembert? A kocsis, leugrott a bakról: — Ezt, kérem az itató csinálta. A Csüpü. Egy szegény, vörösorru alak jelentkezett a kocsi mellett. — Maga a Csüpü? — Igen, kérem. — Maga csinálta ezt a hóembert? • — Igen, nagyságos ur. — Hogy hívják magát ? — Csepeli János. A szobrász odaadta neki a névjegyét: . — Holnap délelőtt jöjjön el hozzám a műterembe. Azzal .meglódult a kocsi, kivánszorgott a havas utczából s eltűnt az' Andrássy-uton. Csüpü ott maradt az utczán, kezében a névjegygyei és bambán nézett arra, amerre a kocsi elment. Csak nagysokára tért magához, megnézte előbb a névjegyet s aztán a hóembert. És most már nem értette sem a hóembert, sem magamagát. Csüpü alól e pillanatban elveszett a talaj.

Bálint Dezső

Gyöngyi

Szeréin

Hegedűs Gyula

Pázmán

Hegedüsné

Piktorok, mázolok, komédiások, muzsikusok, czigányok, kóklerek, csepűrágók, országos képviselők és egyéb léha nép és katonaság úgy amint ők magukat csúffá tették a „ F é S Z e k " falain egy bál alkalmával, a melyből jövedelem n e r n rnaradt. Szerűig

Szabados

Tanai

Jendrasslk

Zboray Miklós

Bezerédj

'266 szebb mozdulatot sem. A kutyák, amiket mintázott, behúzták a farkukat a hasuk alá, mintha attól kellett volna félni, hogy leolvad. És erőlködött szegény, igyekezett szabadon bánni a formákkal, szeretett volna könnyed, elegáns, flott lenni, de hiába. Aztán azt disputálta magába,"hogy ő nem gracziózus művész. Ő kemény és erőteljes, mint Meunier vagy Rodin. De a többiek rájöttek, hogy csák nehézkes és lomha. Amilyen gyorsan emelkedett, most oly rohamosan sulyedt. A fölfedezője nem törődött vele, magára hagyta. És szegény bambán állott az agyagmasszák előtt, elhagyatva kínlódott, nyomkodott, formált. Most már erőszakoskodott. Lábujjhegyen álló, félig repülő géniuszokat csinált. Finom profilokat mintázott. De hiába. És most már rohamosan megy a vége felé, a történet. Csepeli nem haladt, hát a többiek egyszerűen elgázolták. Elrobogtak fölötte. Magára maradt és megunta a nyomorúságot, s vele együtt a mesterséget is. Külvárosi kocsmákban nagy számlákat csinált. Egyszer aztán odáig jutott, hogy künn aludt a ligetben egy padon, mert már lakása sem volt. Lerongyolódott. Még mindig sokkal elegánsabb volt ugyan, mint kocsimosó korában, de az emberek most azt mondták rá, hogy züllött alak. A rongyosságnak ezer fokozata van, de bármely fokon rongyos is valaki, az emberek megérzik, hogy avanzsált-e vagy lefokoztatott. A vadonatúj frakkból éppúgy kimosolyognak az elmúlt rongyok, mint ahogy a legpiszkosabb viseltesből kisir az elmúlt redingote. A padon rosszul aludt. Nekivágott a városnak véres, szemmel és elment a régi kocsiállomásra. Egy-két kocsis még volt ott a régiek közül. — A Csüpü — mondták és megint járták a kocsistánczot a hókupaczok közt, nagyokat csapkodva a balkezükkel a jobb hónuk alá és viszont. De itt már volt azóta uj itató és Csüpünek tovább kellett mennie. Hétfőtől szombatig keresett állást. Szombaton megegyezett egy józsefvárosi állomással. Megitatta a lovakat, megmosta a kocsikat, beszeszelt és kezdte magát jól érezni. ' — Öreg — mondta neki egy kocsis, aki régi ismerőse volt — lesz-e hóember az idén? Csüpü szomorúan mosolygott és délutánra megcsinálta a hóembert. A kocsisok megnézték a munkát és elmosolyodtak. Vékonylábu, bolond hóember volt, lapos hassal, domború mellel. A kezét kaczéran a csípőjére tette, mintha örült volna annak, hogy ilyen karcsú. Éles,. nyugtalan arcza volt és aggódva nézett a világba, mint aki keres valamit, mint aki indul valahova: Ez volt Csüpünek az első könnyed figurája. De ez már hóból volt. Estére lekonyult a feje, megroskadt a lába és behorpadt a dereka. A reggeli fagy igy keményítette meg, ebben a görcs állapotban. — Nem tudsz már hóembert csinálni, Csüpü — mondta az öreg kocsis, a többiek' helybenhagyólag bólintottak és Csüpünek senki egy krajczárt se adott' snapszra.

Ha már éltünkkel kell adózni a tudás fájának gyümölcse élve• zéseért: élvezhetnénk legalább holtig. *

Házon kivül vigasztalódik azon férj, kinek felesége a szomszédba jár mosolyogni. - . - ' • *

De sokán eldobnák föl lehetne venni.

maguktól

az életet, ha azt később újból K I.

Krónika II. Szakái és bajusz. — ápr. 21.

Bécsben e héten halt meg egy bizonyos Liska Ede nevü ur, akinek a mennyországban meglehetős nehéz helyzete lesz, mert helyt kell állania egy súlyos bűnért: ő találta föl ugyanis a bajuszkötőt. Liska alapjában fodrász volt, ez némileg enyhíti vétkét, de meg nem semmisiti, — a bécsi Figaro lelkén viseli, hogy az emberiség egy részét kiforgatta való alakjából és szakállifag, bajuszilag olyan alakot adott, neki, amely nem felel meg a tényeknek. Javára kell irni azt is, hogy csak lánczszem volt a nagy fodrászi mehanizmusban, hullám a tradicziók tengerében, de ezzel aztán kimentettük a védelem pointjeit és. áttérhetünk Liska ur bűneinek magyarázatára. A szakáll-kultusz kiindulási pontja Bécs, azaz Ausztria, nem ami a bajusz-ápolást illeti, hanem azt a jelentőséget, amelyet valakinek tulajdonítanak, ha megnöveszti, vagy kisütteti a férfiasság nem gyáva mohát. Az utolsó tramwaykalauz Bécsben olyan tekintélyes Hoffer-szakállt hord, hogy a gyanútlan idegen első impressziója az lesz: »Ó beh művelt nép lakhatik itt!« Tényleg, nálunk csak Szacsvay mer ilyen hajdiszt hordani, az is csak, ha királyokat alakit. Avagy nem impozáns-e a félelmetes vadász-szakáll, ez a titokzatos építmény, mikor a bajuszt ravaszul összesodorintják a Backenbarttal, ugy, hogyha kis gyerek látja meg a zordon jágert, hát ijedtében sirva fakad ! És a koromfekete lapátok, a bankigazgatói pofaékitmények, amelyeketelgondolkodva szokás simogatni és húzogatni, ahogy Rothschild Nathaniel cselekszi az opera páholyában, no ' meg a rejtelmes legyek, amelyek szigorú -és mégis jóindulatú arczkifejezést kölcsönöznek: ezek mind osztrák találmányok, csupa hamisítványok, amelyek egy pár szál szőrrel oroszlánbőrt. ragasztanak a szamárra. Hogy ez a szőr-kultusz él, azt legjobban bizonyítja a típussá jegeczesedett tamburmajor, aki azért, mert a legjobb pikulás, hosszú szakállt viselhet. És bár kaczagunk a dolgon, azért csak valljuk be, hogy mégis felülünk a hosszú szakállnak és tiszteletet érzünk iránta. Ha Ney Dávid nem énekelné a főpapokat 165 cm.-es Loreley- ' szakállal, az illúziónk épp oly kevéssé volna tökéletes, mint hogy ha a kellemes Császár nem mokány bajuszszal ábrázolná a csapodár főhadnagyot. Az ilyesmin látszik,. hogy milyen nagy és. naiv gyerekek vagyunk, bohó exterieuristák, akiket egy borbély .is az orrunknál fogva vezethet. Igy cselekedett Liska Ede ur is, aki • a bajusz- . kötőt feltalálta. Miután már voltak bölcs, gazdag és szigorú bajusz-emberek, ő megteremtette a snájdig tipust és a nélkül, hogy vivni, lőni, verekedni megtanitott volna, megoldotta azt a kedvencz német problémát: »Wie vverde ich energisch?« És működése sikerrel is járt: bajusz vas és organtine nyomán csomóstul bújtak ki a földből a . hősök, a junkerek, a stenkerek, a Bayardók. Még a német császár is beállt a komédiába és a bajuszára irta, hogy. hajthatatlan karakter. Békés polgár pedig, ha a sörcsarnok-

'267 ban ült és egy es ist erreicht-bajuszu ur belépett a terembe, sietve fizetett és távozott, nehogy esetleg affairbe keveredjék. Dé ne higyjük, hogy csak Bécsben és csak Liska nyomán támadt e bohóság. Megvan' az nálunk is, csak redukált formában. Itt nem kívánja senki, hogy okosnak nézzék, megelégszik azzal, ha jó magyarszámba megy, legalább a múltban, mikor bajuszpedrő nélkül nem szerethettük a hazát. Mit törődtünk azzal, hogy ajevesünk büdös lett a pomádétól, kuruczok voltunk, az a fő. És elhittük öreg fejjel, hogy kecskeszakált csak szabólegény viselhet és rövidre csupán Bach-huszárok nyiratják a bajuszukat. Az emberek színházat játszottak a polgári életbén is és maszk után Ítélték meg polgártársaikat. A falusi gazdálkodót meg lehetett ismerni a Kossuth-szakáláról, a gavallért cotelette-jeiről, az irót, művészt a hosszú hajzatáról/ Minek következtében a fodrász alkotta meg karakterünket, életpályánkat, jövőnket, nem pedig a sors. Liska ur állapította meg rólunk, miféle kaliberű emberek vagyunk, mit lehet tőlünk várni, mennyit érünk, nem pedig a talentumunk. Ezen a nevetséges dolgon elsőnek az angolok segítettek, akik érezték azt a káros hatást, amelyet kereskedelemben, iparban és művészetben az ostoba szakáikultusz okoz. Hiszen akadtak emberek, akik nem hitték el, hogy valaki meg tud szerkeszteni egy novellát, mikor nincsen fél méteres üstöke, hogy pedig olyan doktorhoz mentek volna, aki borotváltatja a bajuszát, arról szó sem lehetett: csak nem kúráltatják magukat szinészszel! Az okos szigetországiaknak természetesen nem ment a fejükbe az ilyen őrültség és egyenlőséget követeltek, egyenlőséget nem a polgári jogokban, — ezt már korábban megcselekedték — hanem az officzinákban. Nem ment könnyen a dolog, de végre mégis csak sikerült és hosszú küzdelem árán létre jött az angol bajusz, amely nem ösmer különbséget ur és paraszt között; nem épit kasztokat, nem teremt' költőket, tudósokat, nem teszi proletárokká azokat, akik nem érnek rá a bajuszukkal pepecselgetni egész nap. Az ábrázatból tabula rasa lett, csak a szemek hirdették a képességeket, a borbélyok pedig-pusztán .'habkavarókká változtak, akik nem folyhattak be a sors utainak intézésébe. Ez kemény csapás volt Liska urnák és társainak, de nagy haszon az emberiségnek, mert egy csomó olyan embert revelált, akiknek létezéséről azelőtt nem tudtunk. Íme, az egyik, aki kecske-szakállt viselt, gyönyörű verseket irt (pedig hosszú haja sem volt), a másik beretvált képe daczára . a legnagyobb természettudóssá nőtte ki magát, a harmadik körszakállban is kivágta a magas ezét, a negyedik pedig 4 mm.-es hajjal megkomponálta a legszebb modern operákat. Ezek mind csodák voltak, nehezen is akartuk őket elhinni, de a tények végre is meggyőztek. De a koronát nem az angolok, hanem a japánok, az Oyamák, az Okuk, az uj amerikaiak tették föl. Ha elnézem a képes újságokat, meg vagyok döbbenve, hogy ilyen bajuszokkal és frizurákkal hogyan lehet csatákat nyerni! ? Hiszen ilyen kecske-szakállal nálunk csak veterán karmesterek járnak és a hajat már egyes egyedül keres-

kedő-segédek választják el á la Meyerbee.r! És a dolog mégis megy, de, sőt nagyon is, és mi európaiak megrökönyödve nézzük a fodrászj non sensek diadalát. Ó, istenem, mi történne, ha Beregi ur egyszer ilyen maskarában adná Prinzivallet! És ilyen ábrázatokkal meg tudják verni a Kuropatkinokat, a Linevicseket, a Grippenbergeket, akiknek olyan nagy a szakálluk, mint a Lucas' Cranach püspökeinek. Hihetetlen, de mégis igy van. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a világ már nem soká áll fenn. Mindenki, aki tart valamit a benső értékére és nem kívánja, hogy maszknak nézzék, csak örülhet ennek a fölfordulásnak és a szakáll csúnya bukásának. Le ezzel az ostoba zsarnokkal, aki évszázadokon át terrorizálta a világot és gőgjében azt hitte, hogy a divat az a jellem, a szokás az erény. Csodálatos, hogy modern időkben ilyen sokáig tudta magát fölszinen tartani és félre tudott vezetni olyon embereket, akiknek az eszük többet nyomott a szakáluknál. Liska még egyike volt azoknak, akik a hajkorszak legszebb napjait látták és elő is segítették, de az utánuk következő fodrászok már csak a romokon fognak ülni és sirva emlegetik azokat a jó időket, mikor még a műhelyekben osztogatták a doktori diplomákat és a lovagi kinevezéseket. A fodrász visszamegy a pióczáihoz, a parókáihoz, az emberiség pedig a jövőben talán csak annak hiszi el, hogy ért valamihez, aki a szakálát befelé viseli. Syrion.

A szerelem könyvéből. Csak ugy buzognak ajkamról a szók És nem tudom, hogy vaj' miről beszélek. E vallomások n e m fülnek valók, Ilyent n e m ejt ajak, csupán a lélek. Hivőn, rajongva rád vetem s z e m e m S hogy láthatlak, az örömtől n e m látlak, Csak s z ő k e hajad fényét érezem S hogy mennyire, ő, m e n n y i r e imádlak !

Balla Ignácz.

Heure du berger. — Paul Verlaine. — A hold az égbolt peremén h a l a d ; A rétség tétova homályba vész el, S a szélingatta sásban szerteszéjjel B ú s altatót dalol a b é k a h a d ; A vízililiom kelyhét bezárja; Sudár nagy nyárfa méri az eget S elnéz a ködlő m e s s z e s é g felett; Itt-ott felcsillan egy jánosbogárka; N é h á n y bagoly, hogy n i n c s e n már v e s z é l y , Az eget lomha szárnnyal szántja v é g i g ; A zeniten imbolygó fény f e h é r l i k ; Fehérség, V é n u s z feljő, s itt az Éj.

Goór Pál.

Pálmay

Badicz Ottó

Kimnach László

UJváry lynácz

Fényes Adolf Kallós Réczey

Tolnai Ákos

Sziklay Kornél

Márk Lajos

Rózsahegyi

Zala György

KarlovsRy

'270

Olvasás közben. Kilencz óra tájt a megfeszített fiatal férfi meggyötrött tetemét mindenestül megülte a zsibbadság. Hat órától fogva setétség volt az egész tartományban. Hideg harmat csapódott le az árnyékba borult kiaszott földre; még akin ruha volt .is, megdermedt ültében vagy álltában. A megfeszítettnek gyakori böjttől, hitvány tápláléktól, sok virrasztástól lefogyott mezítelen testét, a hidegség, a vérvesztés, a gyötrelem, a megszakadó inak gyuladása, a vér keringését megakasztó, mellet, torkot fojtogató függés hozzáfásitották a kereszt fájához. Csak a feje élt még. Fájt, lüktetett, tehát élt. Kezét, karját nem érezte már, csak az az érzése volt, hogy kidagadni készülő szemét és halántékát jó volna valamivel visszaszorítani. És szomjúságot érzett, retteneteset. Megduzzadt s a láztól cserepes nyelvének és ajakának bőre öntudatlan remegéssel itta be a levegő harmatját/Nemigen tudott már magáról. Kergetődző látomásai, a kinnak gyönyörűsége, küldetéses életének felczikázó képei, a mostani gyötrelmes betetőzésnek repeső ihlete, fény, hang, forróság, sajgás és didergés: mind belevesztek egy általános szivárványosan szikrázó zugásba. Egyszerre föleszmélt. Érzése teljesen elvált testétől, elkülömbözött a keresztfától. Szakadék szélén érezte és látta magát, szürke homályban, nedves didergésben, • elmondhatatlan egyedülvalóságban. A szakadék mélyébe-láthatatlanul feneketlen. Széle megállhatatlanul keskeny. Köröskörül semmi, a mélységben semmi. Semmi és senki. És nyugtalanság fogta el, mintha valamit várna, mintha valamitől félne, mintha valaminek hiját érezné. Uj érzés volt ez, amit most érzett először. Teljesen uj érzés, amit sosem ismert annak előtte. Uj volt, s uj volt a rémület is, mely megdermesztette, s uj volt a szédület, mely megingatta. A testnek s a léleknek ez összecsukló szorongását nem érezte ínég akkor sem, mikor a magas hegyen állott, hová a kisértő vitte volt, hogy elkápráztassa a világ minden országainak dicsőségével. Meg akart állani, hátraszegett fővel, de nem tudott. Kivül, belül nem volt miben megfogódzani. S ez a hiányosság belül még ijedelmesebb volt, mint kivül. Uj volt, ismeretlen volt, iszonyatos volt. Mindezen perczig, mióta csak emlékezett: valamitől való teliség, valamiben való bizonyosság, mindig s mindenben való előre tudás volt minden érzésének alján. A gyermeki sor derengésében, az ifjúi' kor rajongásában, a férfiélet higgadtságában, ismeretlenségben és imádat közepett, üldöztetésben és összeütközésben, csodatételek közt és megpróbáltatásokban, a templom sokadalmában s a • puszta magánosságában, vizek felett, hegyek oldalán, a nyavalyások áhitozása s a fejedelmek magasztossága előtt, tegnap Gethsemánéban lelkű elborulásban, ma a Golgotha hegyén testi gyötrelemben, a kereszt alatt roskadva, a keresztre rászegeztetve, epével megitatva, értetlenektől szidalmaztatva: ez a bizonyosság, ez a bátorságos maga tudása mindig megvolt benne. S most egyszerre elveszett. Hol van? Hová lett? Keresni kezdte. Fölkiáltott a ' homályos magasságba, ahol az égnek kellett lennie. Lekiáltott a mélységbe, ahol földnek kellett lennie. Sehonnan semmi felelet. Még visszhang sem. A szakadék pereme pedig, mintha kifeszített kötél lett volna a semmiség fölött, keskenyedni kezdett, eltolódni, ingani és hullámozni. Újra. kiáltott, tompa erőfeszítéssel. Kiáltott jobbra,, kiáltott balra, kiáltott maga körül, mind iszonyodóbban,

mind szédülőbben, mind hörgőbben, mindenfelé, valamerre csak világnak kell lennie, s a világ felett ur az Örökkévaló. Az Örökkévaló . . . A homályba szédülőn hirtelen egyet rántott valami. Valósággal megrántotta, megmarkolta és megrázta, testébén, hátulról, a vállánál fogva, hogy majdnem visszaesett, majdnem lezuhant bele. Eszébe jutott valami. Eszébe jutott, hogy ő, az Urnák szerelmes fia, kiben az megengeszteltetett; ő, ki megkereszteltetett a pusztában kiáltó által; ő, kinek eljövetele megíratott a szent' könyvekben s megmondatott a próféták által; ő, ki lélektől viteték, ördögtől megkisérteték és csodákban hatalmas vala: hogy ő sohasem szólott, mint Mózes, szemtől-szembe az Úrral és nyilvánvaló látásban; nem homályos beszédek által, hanem az Urnák hasonlatosságát látván. Sosem gondolt erre ennek előtte. Soha, egy árnyékkal sem. Soha, kételkedők közt sem. Soha, megpróbáltatások közt sem. Soha, tűnődés közt sem. Soha, a papi fejedelmek, a vének, az írástudók előtt sem. Soha, egy perezre sem. És most . . . A mélységből zúgás hatott fel hozzá, mint valamely tenger harsogása. S e harsogással egy habban hányódott maga is. Most, mikor minden elvégeztetett . . . Most, mikor betelt minden, ahogy megíratott . . . Most . Ha nem szólott vele az Ur szinről-szinre, miképen szokott ember szólani barátjával; ha ez a próba nem bizonyltja az igazság igazságát: igazság-é akkor ez az igazság ? Hátha csak káprázat? Hátha minden csak káprázat volt? Hátha csak.böjtök látomása volt, tűnődések megjelenése, álmoknak tükröződése? Hátha csak csalódás volt, mint a hideglelősöknél látni ? Becsületes csalódás, jó lélekkel elhitt csalódás, a valóság minden megfogásaival megfogható csalódás, de mégis csalódás? A harsogás mind orditóbbra vált, a homályosság mind fojtogatóbbá, a talaj mind ingatagabbá, a hányódás mind iszonyatosabbá. S ha mégsem ő volna ama küldött: kicsoda ő akkor ? S ha élete és megfeszíttetése, minden csodák és minden beteljesedések mind csak véletlenségek volnának, mert semmire nem nyomatott rá az Ur szinről-szinre való láttatásának pecsétje: mi volt akkor ez az élet, mi lesz akkor ez a halál, mi volt mind e magasztosság s mi volt mind e kínszenvedés, ha nem megváltatása az emberek fiainak s nem helye váltása az ember fiának az Ur jobbkeze felől ? Bősz fájdalom nyilait át rajta. Megint érezte magát, egész testét, a keresztfán. Egy perezre csak, de e perez alatt, az élet utolsó nyilallatával: gyanú, gyanú, sohasem gondolt, sohasem érzett gyanú czikázott végig kékülő testén, révülő elméjén. — Elóhi, istenem! — hördült fel fuldokolva, s vad erőlködéssel vetett egyet magán. — Eliát látja, — suttogott a sokaság; — most jő tüzes szekéren, hogy fölvigye az Urnák jobbkeze mellé . . . De nem jött senki. — Elóhi, elóhi! — kiáltott nagy felszóval a haldokló, — lama sdbakiani, miért hagytál el engem! Kelet felől fergeteg támadt, hogy a föld megindula s a kősziklák megrepedezének. Ő pedig kibocsátá lelkét. *

*

*

Nagyapám átimádkozta életét, apám átremélte, én tudomásul veszem. *

*

*

A felelősségtől mindig féltem, tán mert kötelességek dolgában eléggé aggodalmas vagyok. Ez a félelem inkább

'271 ösztönszerű volt, mint tudatos, mig egyszer a következők nem estek meg velem. Karonülő kis fiammal igyekeztem a nyaralói villamos felé, s bolondjába, pesti ember módjára, szaladni kezdtem, hogy a kocsit elérjem, — szaladtam, megbotlottam és elestem. Hogy megingás és esés közben mit éreztem, mit gondoltam, mitől tartottam és min mesterkedtem, az nem tartozik ide — de ösztönszerű s a rettegéstől ügyessé és czélszerüvé tett kapkodásaim közt, melyekkel a kis fiút ugy igyekeztem tartani, hogy esésem közben kár ne essék benne, világosan megláthattam, hogy a külömben értelmes, korához képest okos és számos esésben és zuzódásban tapasztalt és meggyávult kis ember a legtökéletesebb gondatlansággal és nyugalommal ül karomban, minden ijedség és minden védekezés nélkül, noha jól látja, hogy elzuhanóban vagyunk. Hirtelen szivén kapott az átértés, hogy e kis teremtésnek élete, szervezete, testelelke, mindene rajtam épült — azon a föltevésen, hogy én vagyok e világon a legbölcsebb és leghatalmasabb lény, • kinek szava a legszentebb igazság s kinek karja mindig és minden körülmények közt, a legérthetetlenebb helyzetben is föltétlenül bátorságos menedék és biztos támaszték. Ekkor futott végig a hátamon s ült ki hideg verejtékkel a homlokomra először teljes lesújtó, aránytalan és eltörpítő hatalmával a felelősség. *

*

*

*

*

*

*

*

*

Ha a gyerekek tudnák, hogy a nagyok milyen gyerekek! *

*

*

A konfortáblis lónak annyival jobb a dolga, mint nekünk, munkás embereknek, hogy ellenző van a szeme mellett, s nem Iát jobb életet a magáénál. Ha álltában elszundikál vagy elgondolkozik, bizonyára nincs elragadtatva életétől, de mindenesetre azt gondolja: Hlyen az élet, jobb volna megdögleni«. Ha azonban látna és összehasonlítana, azt gondolná: »kutyának való az ilyen élet, meg tudnám gyilkolni, akiké jobb«. *

*

*

* _*

A káröröm a szegény ember öröme. *

*

*

Eszméket diadalra "olyanok juttatnak, kik azokat vagy nem értik, vagy félreértik. *

#

#

*

*

*

*

*

Az a baj éppen, hogy nálunk minden tisztességes ember szoczialista. Nem a tisztességes emberek azok, akik a dolgokat nyélbe ütik. Az uj világ majd akkor kezdődik, mikor a szoczializmusnak ná lünk is lesznek törtetői, tőzsérei, konczlesői, túlorditói és szemforgatói. *

*

*

Furcsa, hogy azokat nevezik álmodozóknak, akik valósággal személyes ellenségei az álom két elsőszülött ikrének : az Istennek s a Tulajdonnak. *

*

A képzeletről csak hiszszük, hogy korláttalan szárnyalás, — igazában egy helyben való topogás tapasztalataink körül. Uj dolgot elképzelni nem tudunk, csak a régieket kombinálgatjuk s permutálgatjuk, s már ezért is hiába jósolgatjuk meg, akár tudákoskodó kabbalával, akár őszintén bevallott Szeszélyes vakmerőséggel a jövőt. Hiszen csak meg kell nézni a Kétezer év mulva czimü elképzeléseket, hogy megjelenésük után husz esztendővel mily gyászosan elavultak a valóságos fejlődéshez képest. *

*

*

Karácsonykor beirtani volt A Hétbe Henri Becque aczélból kovácsolt versének, a Je n'ai rien qui me la rappelle-nek fordítását. Eredeti mértékében fordítottam, mert ez a vers belül is szonett. De vesződség közben (mert nagy vesződség volt) egyszer magyar mértékben is megpróbáltam összekalapálni. Ideirom most ezt:

*

Az amerikai embernek az a titka, hogy teljesen ázonositja magát azzal, amit cselekszik. S nem mindazonáltal, hanem éppen ezért tud oly könnyen mesterséget változtatni, s ma éppoly veszekedetten bankárkodni, mint amily veszekedetten vargálkodott tegnap.

*

Magyarország az ókos emberek országa; sehol akkora százalék okos ember nincs, mint nálunk. Csak egy baja van a magyar, okosságnak: a dölyfösség. Okulni csak az alázatosság tud, s a falnak vágtató paripának fölébe kerekedik a tapogatódzó öszvér.

*

Gesichtsentréepk van, mondták a régi pesti mulatóhelyeken a kiváltságosokra, kiknek fizetség nélkül szabad bejárásuk volt, s a jegyszedő nem követelte tőlük a bilétát, mert rájuk ismert ábrázatukról. A szép emberek ilyen Gesichtsentréeval születnek a világra.

*

Gáspár Artúr barátomnak van egy kitűnő szava: a politikusnak, úgymond, a legtisztességesebbnek s legradikájisabbnak is, alkalmazkodnia kell az ország . akusztikájához. 0 mily igaz — különösen olyan beszélő országban, mint a mienk!

*

Mire megtanulod, hogy kiabálnod kell, hogy észrevegyenek, addigra elveszted a hangodat. *

Ritka helyütt értik ugy, mint nálunk: elvenni a kedved attól, amit tudsz, s belehajszolni abba, amihez nem értesz.

t

Nincs tőle semmim, h o g y eszembe j u t t a s s a : Emlékbe hajfürtöm, nincsen róla képem, Levelét nem őrzöm — gyűlöltük mi egymást Mindenféleképpen. En nekidurvulva, dühösen szerettem, 0 gyötre kegyetlen', búja szerelemben — Igy- szereti e g y m á s t hűtelen asszony meg Boldogtalan ember. Egy nap széllyelmentünk, idegenné válva, Annyi üdvösségnek, annyi csóknak, annyi Könyűnek utána, Mint két konok ellen, összetörött, megvert, Kit már a gyűlölség sem kapat erőbe, S elejti a fegyvert.

Ignotus. 2*

'272

Irodalomtörténet. — Rövid fejezetek. —

Parasztbecsületjét, a félórás remekművet. A czime ez lesz: Ifjúság. És le fogják fordítani angolra. Francziára. Németre. Igy szólt és hozzátette: — Pénzt fogok keresni.

I. 1904 szeptember 6-ikán igy szólt önmagához a magyar iró: — Valóban, áldom a sorsomat, hogy magyarnak születtem s hogy Budapesten jöttem a világra. Mily érdekes város! Mennyi lázas fejlődés, mennyi izzóan érdekes élet, micsoda botrányok, mily romantika! Valóban,- erről regénycziklust fogok irni. A regénycziklus- három kötetből fog állani. Az elsőnek az lesz a czime: Mammon. Ebben meg fogom irni az én generáczióm gazdasági történetét: a pesti zsidókérdést, a házépítési krachot, a spekulácziót, a panamát. A másodiknak Múzsa lesz a czime. Ebben megírom irodalmi és művészeti történetünket. A művészeket, akiknek a lelkük elégett abban, hogy visszafelé nyolcz generáczió munkáját végezték el egy élet alatt. A harmadiknak czime: Világváros és ez lesz társadalmi életünk története: a zsurok, a színházak, a bálok, az izzó, fényes élet . . . Igen! Gyönyörű cziklus lesz! A három regény közös czime: Pest ifjúsága. Igy szólt az iró és hozzátette: .— Halhatatlan leszek. II.

IV. 1905 február 26-ikán ezt motyogta maga elé az iró: — Kétségbe vagyok esve. Ebben a hónapban négy tárczát kell irnom az' újságomnak. Hármat már irtam, de ha ma nem irom' meg a negyediket, elfogy az idő és elsején levonják az árát. És nincs témám ! Kiszáradt az agyam, üres a fejem,- buta vagyok, mint egy Simplicissimus-alak. Mit csináljak? Eh, mit, megírom azt a rongy egyfelvonásost tárczának . . . Azt hiszem: Jegyzetek egy világvárosról jó czim lesz . . . Igy szólt s. hozzátette: ' — Legalább nem fogják levonni. V. 1905 márczius 2-ikán igy beszélt az iró: — Mégis igazam volt abban, hogy ez a téma nem tárczának való. Elmés, vidám csevegés kell a tárczába. Ami mondanivalóm Pest életéről, fejlődéséről van, azt megirom egy jó kemény czikkben. Sokan fognak magukra ismerni és a czikknek nagy hatása lesz. Igy szólt és hozzátette: — Csakhogy van miről irnom.

1904 november 17-ikén ezt rebegte maga elé az iró: — Minek ezt szétmázolni három kötetbe? Minek szószátyárkodni ? És aztán ki vesz három könyvet Magyarországon? És ki tudja, hogy mialatt az első kettőt megirom, nem fejlődik-e az ízlésem annyira, hogy az egészet lenézem s a harmadikhoz már elveszitem a kedvemet? Egy kötetbe irom meg a témát, egyetlen nagy monumentális regénybe, zolai részletességgel, tolsztoji terjedelemben és mirbeaui szókimondással. És a czime ez lesz: Pest. Megírom azt a nagy finisht, amit most lovagol Magyarország, hogy utóiérje a többi nácziót, amely mögött elmaradt. Egy nagy regényben. Harmincz iv lesz. Huszonöt iv lesz. Husz iv lesz. Igy szólt és hozzátevé: — Hires leszek.

1905 április 17-ikén éjfél után félegykor bejött a szerkesztő az iró szobájába. — Édesem — mondta neki — az 'a buta Zrínyi elfelejtett vicczeket ékelni a Különfélék rovatába és hazament. Maga elmés ember, magától mindig telik egy bonmot. Kanyarítson egyet, de hamar, mert itt a szedő. Az iró, aki épp távozni készült, rövid habozás után visszaült az Íróasztalához és a következő vicczet irta le:-

III.

lett az orfeumban és a haját sárgára festette. Mikor aztán

VI.

— A f ő v á r o s . Feljött a vidéki leány Pestre, ebbe a szédítően keringő lázas forgatagba s mikor Pestre jött, . szép fekete haja volt. Itt aztán pénz, színház, világvárosi élet ugy megkörnyékezte, hogy félrelépett, virágárus leány

1905 január 9-ikén igy okoskodott az iró: — Könyvvel nem lehet pénzt keresni. És miért utánozzam én Zolát, Tolsztojt avagy Mirbeaut? Minek dühöngjek ? Az élet nem komoly és Pailleronnak, a finom szatirikusnak volt igaza, mert kutyába vette. És kutyába veszi Bernhard Shaw, akit imádok. És Schnitzler is kutyába veszi, akit utálok. És az igazi nagyság az, hogy ha az ember ezt a hatalmas kérdést össze tudja szorítani egy finom egyfelvonásos darabba, ahol a sorok közt minden megvan. Igen, én fogom megírni az egyfelvonásosok

hazament, igy kiáltott fel láttára a falu jegyzője: —

Ni, hogy'

megszőkült

mondják, hogy Pest —feketére

a Tercsi! És még azt fest!

íj .

— Kolosszális — mondta a szerkesztő, mikor elolvasta — ön csak ugy az ujjából rázza az elmésséget! Azzal távozott.' — Most végre megírtam a témámat — sóhajtott az iró és hozzátette: — Csakhogy már hazamehetek. Vessző.

2?3 — No, érik-e már? — kérdezték és figyelmesen szemügyre vették a finom tajtékot. (Mondják, hogy a Egyszer volt rég . . . nagy nádornak, Istvánnak budai palotájában három ilyen tajtékpipa-szivó talált rendes foglalkozást. Nem igen győzték Egyszer volt rég — egy perez az életemben, sokáig e munkát, elkehesedtek, elsorvadtak, de mindig Álom-e, való-e . . . örök talány — akadt uj ember a fényesen jövedelmező mesterségre.) Földi gyönyörnek ég n e m adhat ennyit, Ilyesféle történetekkel garnirozta a pipák bemutatását a hiu Ebeczky. Volt ott egy hatalmas tajték, amelyen Hozzá foghatót s o h ' s e m álmodám . . . vékony repedés húzódott végig. Erről a pipáról meg pláne azt mesélte, hogy valamelyik vitéz Ebeczky, amidőn fegyÉs járjon lelkem bár a csillagok közt, verétől megfosztotta az ellenség, a pipával hadakozott Vagy tapossam a föld s z e n n y e s porát, tovább. Ami annyiban valószinü, mert a régi magyarok N i n c s — nincs s e h o l ! N i n c s ami visszaadja a csatába is magukkal vitték kedves pipájukat. Lásd az E perez gyönyörét, é d e s m á m o r á t ! . . . inzurrekcziót. Győr körül az urak mind tele voltak tajtékpipával, amit menekülés közben elhánytak a nemesek. Lángba borult az ég a föld körültem, Telt-mulott az idő." Az Ebeczky-féle pipa-gyüjteményÉs lángja mind-mind s z i v e m b e csapott. nek hire kerekedett, beszéltek róla az emberek, mint Egyszer volt rég . . . álom-e, valóság ? . . . valamely furcsaságról. Némelyek még büszkén feszitették Mi volt — mikor volt -- talán te tudod ? ki a mellüket: —• Ez is csak a mi vármegyénkben van! — Mészáros Júlia. mondták. Az öreg Ebeczky busán csóválta a fejét: — Szép, szép,-— dünnyögte, mikor a pipáit dicsérték — de hát ki fogja örökölni a pipákat? A lányomat A báróné pipái. nem tanithatom meg csibukozni! — Igaz, igaz, ki örökli a pipákat? Egyetlen leánya Irta: KRÚDY GYULA. volt Ebeczky Mártonnak, a szép' Flóra. Lovagolt, vivott ez a takaros leányzó, de pipázni nem pipázott. A lankadi I. udvarházban néha hét számra nem füstölt a kémény: nem főztek, mert ugyan kinek főztek volna? Az öreg Lakott a vidékünkön egy gyönyörű, szép szőke özvegy asszony, akinek kedvéért még a legvénebb agg- szalonnán élt, a leánya meg itt-ott el volt az atyafiaknál. legények is szívesen összeverték volna a bokájukat. De De Flórának mindig meg volt a hátaslova valamint a hát az özvegy asszonynak eszeágában sem volt férjhez- szép ruhái is . . . menni és épen ezen fordul meg ez az egész történet. — Herczeghez kell menned feleségnek, — mondoWaldman Henrik bárónak volt az özvegye az asz- gatta az öreg — mert még palacsintát sem tudsz sütni. Flóra nevetett és vállat vont: szony és származott a nagyralátó Ebeczkyek famíliájából. — Hát majd herczeghez megyek . . . Az öreg Ebeczky Gáspárnak a szegénységénél csak a Herczeg azonban nem akadt a vidékünkön. (Csak hiúsága volt nagyobb. Szívesen felvette volna magára az urasági hajdúk szokásos zsinóros ruháját, csak hogy azt sokára jött Levenski Mihály, de az is lengyel volt.) Volt higyjék felőle az idegenek, hogy huszárja van. De szivesen azonban gróf és báró elegendő abban a dragonyos ezredoda adta volna akár a bundáját is, ha nagyságos urnák ben, amely e tájon feküdt. Szegény cseh, osztrák bárók, szólították volna, mert abban az időben még tekintetes ur igaz, de mit törődött azzal Ebeczky Gáspár? — Az Ebeczkyek sohasem néztek a vagyonra, volt a legnagyobb ur is vidékünkön. Semmi egyebe nem volt a hiu Ebeczkynek, mint az a tajtékpipa-gyűjteménye, inkább a tisztességre — mondta és nevetett öreg, kékeres amelyet bizonyos váradi kanonoktól örökölt. (»Az Ebeczky- orczája, amikor Flórát a dragonyosokkal lovagolni látta. ekből még kanonok is tellett« — mondogatta büszkén az Izgatottan kérdezte egyiket, másikat dohányzási szokása öreg ur.) Magában talán azt gondolta Ebeczky Gáspár, felől és mikor báró Waldman Henrik főhadnagy azt is hogy a derék kanonok hagyományozhatott volna egyebet bevallotta, hogy csibukozni is szeret amellett, hogy Flórát is a pipa-gyüjteménynél, de ha már nem hagyott, hát szereti, az öreg boldogan kiáltott fel: legalább arra volt büszke. Ugy emlegette a tajtékpipákat, — Helyes, fiam, most már tudom, hogy. mi lesz a mint alapját valamely családi dominiumnak. Szép állványt pipákkal. csináltatott és naphosszant magyarázta a szomszédoknak, Nem is igen sokáig nyikorogtak ezentúl az öreg ur vendégeinek egyes pipáknak a történetét. Mert mindegyik csizmái az udvarház téglás . folyosóján. Még annyi ideje pipának volt valamelyes története. Az ördög tudná, hogy volt, hogy terjedelmes leltárt irt ingó és ingatlan vagyohonnan szedegette össze az öreg azokat a különös törté- náról. (Az öreg, dülöngőző betűk persze a pipákról tudtak neteket, amelyek a pipákhoz fűződtek; csak annyi bizo- legtöbbet mondani.) Aztán egyszer este igy szólt a környenyos, hogy volt olyan pipa is, amelyikre Napoleonnak a zetéhez : — Adjátok ide még egyszer a Napoleont! — mondta profilja volt vésve, de akadt olyan is, amelyen a pipafaragó keze Mária Teréziát és a pozsonyi országgyűlést és megtömte a pipát. Még rágyújtott, még szippantott a véste ki. - Valamennyi pipa szép cseresznyebarnára volt verpeléti édes füstjéből, aztán elfulladva dőlt hátra. Megtört szíva — volt ideje hozzá a boldogult kanonoknak. tekintete kedves pipáját kereste s igy csendesen meghalt. De az is meglehet, hogy valaki más szivta ki azokat a De meghalt egy esztendőre a német báró is. Agarászás pipákat, mert a nagyurak hajdanában erre is külön embert közben meghűlt. Itt hagyta fiatal, szép feleségét, itt hagyta tartottak. A régi méhesekben naphosszant pipázott az erre nagy, sarkantyús csizmáit és itt hagyta a hires pipagyüjfelfogadott urasági ember. Szállt a füst, mintha a falu teményt . . . Az atyafiság aggódva dugta össze a fejét: égne. A nagyurak pedig ebéd után, amikor a majorságot, — Ugyan mi lesz most már a pipákkal ? — kérdezaz istállókat és egyéb gazdasági helyeket megszemlélték, ték tanakodva. A báróné legyintett a kezével: a tinók és csikók mián, lesétáltak a méhesbe is, ahol az • — Csak bizzák rám. Majd akad gazdája a pipáknak. ember pipázott.

274

13.

Akadt-e gazdája a pipáknak ? Eleinte ugy látszott, hogy nem. A lankad i tágas udvarházban ott álllak mozdulatlanul a hires pipák abban a sarokban, ahol még az öreg Ebeczky rakta őket. Az özvegy asszony mindennap megtörölgette a tajtékokat és borostyánokat, Óra számra elnézte őket, mig könnybe borult a szeme, ha elgondolta, hogy melyikből szeretett szivni az apja és melyikből a férje. De volt olyan is, amelyet Krasznay Pál. a szomszéd földesúr szeretett. Ez a Krasznay Pál hajdanában a pipázás ürügye alatt mindennap átlátogatott az öreg Ebeczkyhez és bólongatva hallgatta az öreg meséit, regéit a pipa-gyüjteményről. Tán ő maga sem tudott róla, hugy a tekintete néha szórakozottan eltévedt a pozsonyi országgyűlés jelenetéről — a pipáról — arra felé, amerre Flóra ült kézimunkája mellett. Sőt egyszer a füst is torkán akadt, amire az öreg Ebeczky szigorúan rápiritott: — Hol jár az eszünk, öcsém? Nem ér az ilyen pipázás semmit. Animó kell ahhoz. A bárónénak csendes özvegységébe most mind eszébe jutottak ezek a dolgok. Krasznay Pál is néha átsanditott a kerítésen, mintha keresne valamit . . . Talán a kedves pipáját? Ejnye, hogy lehet ilyen nagy szerelemmel cstingeni egy tajtékpipán? Az özvegy báróné megszánta Krasznay uramat s egyszer igy szólt hozzá: — Ha mindenáron pipázni akar, szomszéd ur, néha eljöhet . . . Krasznay uram élt is az engedelemmel és a nagy ebédlőben, amelynek egyik faláról az Ebeczky. ősök tekintgettek összehúzott szemöldökkel a szemközti falon függő Waldman bárókra, ismét barátságosan gomolygott a tajtékpipa füstje. Most már nem is kellett, hogy torkán akadjon a füst Krasznay Pálnak, hisz a nagy bőrös karosszékből hiányzott a szigorú öreg. Nem is akadt riieg torkán egyszer sem a füst. Amig egyszer igy szólt hozzá az özvegy báróné: — Most már pipázzon otthon, szomszéd ur! És neki ajándékozta a Mária Terézia pipát. Igaz-e, nem-e? A pletyka mondja, hogy Krasznay uramnak otthon sohasem jutott eszébe pipázni. Az idő kereke megint fordult egyet. Az ősök talán még mogorvábban néztek a falról, mint egyébkor, hisz a füstöt megszokták már ők is, de meg az özvegy báróné is. A falu túlsó felén lakott Hámory János, feleséges ember ugyan, de még mindig elég fiatal, csinos férfiú. Ki ösmeri az asszonyok praktikáit ? Ki tudná, miféle boszorkányos varázs volt a báróné pipáiban ? Hámory uram ezelőtt sohasem pipázott, de egyszerre szenvedélyes pipás lett belőle, ott a nagy ebédlőben. Az ősök megelégedetten nézegettek, mig a báróné Hámory uramat is megajándékozta azzal a pipával, amelyikből szivni szokott. Igaz, hogy nagy galiba lett ebből. A Hámory uram felesége otthon darabokra törte a pipát — talán épen a férje ura fején: a báróné pipáinak rejtelmes hire ugy kerekedett. . . . Jöttek, jöttek mindig uj és uj pipások a lankadi udvarházba. A nagy ebédlőben sohasem hiányzott a jóizü pipafüst. Még öreg alispánunk is kapott egy pipát ajándékba, amidőn épen • arra utazgatott. De később már csak épen a fiatal szolgabiráknak, esküdteknek jutott a nevezetes pipákból. Fogytak, fogytak a pipák. Amily arányban a pipák fogytak, olyan arányban öregedett a báróné. Utóbb már pazarlóan bánt a pipákkal. Egyik-másik úriember két pipát is kapott tőle ajándékba, de a pipások száma mégis fogyatékán volt már a vármegyében. Legutoljára a hires nagy Napoleonra is rákerült volna a sor, de annak már nem akadt gazdája. A báróné

megvénült, arcza megránczosodott, haja sem volt már igazi. Bánkódásában rákapott tehát a csibukozásra. Ott pipázott mindig az udvar széles verandáján. A nagy Napoleont kilógatta a kertbe. De soha senkinek sem jutott eszébe utána nyúlni a hires pipának. Még élnek ma is öreg urak a vármegyénkben, akik hamisan nevetnek, ha egyiket-másikat megpillantják a hires Ebeczky-féle pipák közül. — Ugyan, hogy került hozzád, pajtás? — kérdik és ravaszul nevetnek.

A tudomány jegyében. Feltámadás. A salernoi orvosiskola hatlábu leoninus-versekbe foglalt sok badarsága, a »post mensam stabis, aüt passus mille meabis«, a »mensibus erratis cancros non comedatis« s több efféle bölcseség között van egy, amely most hirtelen nem jut eszembe, de arról szól, hogy az ember legfőbb életjelensége a lélegzés. És valóban, nem is csoda, hogy a régi orvosi kutatás eszközei, amelyek igazi mélységekre nem birtak aláhatolni, ilyen nagy fontosságot tulajdonítottak a lélegzésnek, a legprimitívebb, legszakadatlanabb és az élet felszínes jelenségeiből legtovább megmaradó biológiai funkcziónak. »Dum spiro spero«, mondja a régi közmondás és az »Utolsó lélegzetvétel szomorú kifejezésével szoktuk megjelölni az élet megszűnését. A haladó tudomány azonban a régi feltevésekből és megállapodásokból sokat lomtárba helyezett és e tudományos padlásra került holmik között van a lélegzés is. Már tudniillik a lélegzés mint legfőbb fontosságú életfunkczió, aminek a régiek tekintették. Ma a tüdő már másodsorba jutott s átvette jogos uralmát az egyetlen törvényes királya a testnek: a sziv. Valamint az intellektuális élet egyetlen kormányosa az agy és csak segédei az idegek, akként vegetatív létünk egyetlen uralkodója a sziv s csak segédei a tüdő, meg a gyomor, meg a többi harmadrangú szerv; Egészen mellékes annak a megbirálása nézőpontjából, hogy él-e még valami felsőbbrendű szervezet, hogy lélegzik-e, vagy nem. A halált ma az orvosok a szívverés megszűntének a pillanatától számítják. És ha ábrándozik az orvostudomány halottak felélesztéséről, feltámadásáról — pedig mindig ábrándozott, — ennek a törekvésének az arkimédesi pontjául többé nem a tüdőt tekinti, hanem a szivet. Mesterséges lélegzéssel újra feléleszteni a vizbefultakat, villámsujtottakat ma már az utolsó falusi kilórgosnak is gyerekjáték, sőt a bábák tudnivalói közé is bele van foglalva ez a mesterség; a nagy kérdés most az, hogy meg lehet-e újból indítani a szivet, amely egyszer megállt ? Évszázados fiziológiai tapasztalat, hogy a hidegvérű állatoknak, különösen a békáknak • a szive a testükből kivágva is sokáig tovább dobog. A teknősbéka szive napokig dobog s lassan hagyja abba a verést, mint a lejáró óra. De még ha megállt is, újra elindítható, újból »fel lehet húzni«, azzal, hogy megtöltjük valami, a vért pótoló tápláló folyadékkal. Legújabban sikerült az a kísérlet is, hogy emlősállatok kivágott szivét is tovább dobogtassák. Langendorff nyulszivet töltött meg oxigénnel telitett s 37 fokra felmelegített vérrel s igy tartotta hosszú ideig mozgásban, tehát életben, az angol Locke pedig az úgynevezett Ringer-féle folyadékkal csinált hasonló csodát. A legizgatóbban érdekes, mindnyájunkat a szenzáczió erejével érintő kísérletek

'275 és eredmények ezek, mert szorosan kapcsolatos velük az kiömlő széngáztól megmérgezetteket életre togunk kelta nagy titok, hogy hol megy át a szervezetlen test a .hetni olyan esetekben is, amelyekben ma még »az előhítt szervessé való válásba, hol van a határ, amelyen átlépve orvos csak a beállott halált konstatálhatja*. az anyag az élettelenségből élővé változik. Mert a RingerDe nem is a közvetetlen haszon a fontos e kísérféle folyadék szervetlen anyagokból áll, sóból, kálium- letekben, hanem az uj igazság, megtalálása s a kiszélesekloridból és kalcium-kloridból; ha tehát vele el tudjuk dése az útnak, amely jóvoltunk felé vezet. érni azt, amit Langendorff elért a szerves folyadékkal, a Mert az elmúlásba soha belenyugodni nem tudó vérrel, akkor a szemünk előtt megy végbe a csoda, hogy emberi elme ezekkel a kísérletekkel megint jókora darabot a szervetlen anyag-organizmust megmozdítva, életet keltve, hozzászakitott az örökkévalóságból a maga múlandóságámaga is élővé.válik. A feltámadás egyik csodája. hoz. Az élet határait megint küljebb tolta, a halált megint Természetesen, ennek a titoknak a megfejtésétől még jóval visszaszorította. És a jövő orvosa olyan esetekben, nagyon messze állunk. De már megközelítettük két oldal- amelyekkel szemben a mai csak a tehetetlenségét konstaról is. Locke kísérletei mutatják, hogy az izommozgás tálja csüggedten, a' tudás erejére támaszkodva mint valami tekintetében, — a sziv mozgása sem más, mint izom- uj húsvét igéjét fogja mondani: »Nem kell félni. Felmozgás, — milyen nagy jelentősége van a kalciumnak, támadunk. « a mész-elemnek. Ha a Ringer-féle folyadékból egészen Cholnoky Viktor. kivonta a kalciumot, a kivágott állati sziv nem volt képes megmozdulni, ha pedig lassankint fokozta a mennyiségét, a sziv mind hevesebben vert, mig végre görcsösen összeGallio. húzódva megállt. Egészen ellenkezően viselkedett a kálium, amely fokozottabb mennyiségben mind petyhüdtebbé tette '— Elbeszélés. — a szivet, mig végre egészen elernyesztette. Irta: ANATOLE FRANCÉ. Kétségtelen tehát, hogy a kalcium és a kálium két (3) fontos regulátora az organikus életnek. Herlitzka turini egyetemi professzor fedezte fel, hogy a harmadik — hogy S Apollodorosz valóban nem hitte, hogy az istenek ugy mondjam, — mozgató ereje a szerves világnak a halhatatlanok, vagy hogy uralmuk, a világ felett, örökre szénsav, amelyet ő szőlőczukor alakjában használt. Herlitzka terjed. nyulak szivét vette ki és két órával a kivágásuk után Meg is okolta: kezdte táplálni őket Ringer-féle folyadékkal. A szivek meg— Jupiter uralma — mondotta — az aranykor indultak, de körülbelül háromnegyed óra múlva megállt után kezdődött. Tudjuk a hagyományokból, melyeket a a verésük és a folyadékra nem reagáltak többé. Ekkor pbéták őriztek meg számunkra, hogy Saturnus fia: atyját Herlitzka egy ezredrész arányban szőlőczukrot yegyitett követte a világ kormányzásában. De minden, ami kezdőa folyadékhoz, mire újból megkezdődött a szivek moz- dött, el is végződik valamikor. Képtelenség föltételezni, gása, órákon keresztül vertek tovább erősen. hogy egy dolog, mely egyik oldalán határolt, a másikon Egészen a feltámasztás határán van azután az az határtalan. Akkor azt végesnek s egyszersmind végteeredmény, amelyet Kulabko ért el a Herlitzka által javí- lennek kellene mondanunk, ami lehetetlen. Minden, aminek tott Ringer-féle folyadékkal: egy kétoldali tüdőgyuladásban végső pontja van: e pontból kiindulva megmérhető s és bélkatarrusban elhalt gyermeknek husz órával a halál egyetlen, pontján sem szünhetik meg mérhetősége, hacsak beállta után teljesen újra felélesztette a szivét, ugy hogy természetét meg nem változtatja, mert a mérhetőségnek az a lényege, hogy valamit a két végső pontja között a gyermek feleszmélt és tovább élt.. Más irányban, mechanikus uton, kísérletezett a sziv fogunk fel. Föl kell tehát tételeznünk, hogy Jupiter uralma felélesztésére Halluin. Kutyát zsineggel megfojtott s pár is véget fog érni, miként véget ért Saturnus uralma. perczczel a vonaglásainak a megszűnése után felvágta a Mint Aiszkülosz mondja: mellét, hogy hozzáférhessen a szivéhez. Miközben segédje Jupiter is viseli a Szükségesnek igáját mesterséges lélegzést alkalmazott a kutyánál, ő maga ritÉs ami Végzetes : el-kikerülnie már lehetetlen. mikus nyomásokkal elkezdte masszírozni a szivét. Néhány ilyen esetben már maga a mesterséges lélegeztetés és a Gallio is igy gondolkodott, oly okok alapján, melyemasszázs elég volt a kutya teljes feltámasztására, sokszor ket a természet megfigyeléséből vont le. azonban megtörtént, hogy a sziv a nyomásra elkezdett — Én is ugy vélem, mint te, ó Apollodorosz, hogy úgynevezett fibril-mozgásokat végezni, vagyis olyan vonag- az istenek uralma nem halhatatlan; az égi tünemények lást, amelynek folytán a szívizmok rángottak ugyan, de megfigyelése hajlit engem a vélekedés felé. A menny csak nem birták teljes komplexumában dobogásra indítani a ugy mint a föld, romlásnak van alávétve, és az istenek szivet. Ha ez az eset állt be, akkor Halluin először is palotái époly omlatagok, mint az emberek lakásai: rombaazon iparkodott, hogy megszüntesse a fibril-mozgásokat. dőlnek majd a századok súlya alatt. Láttam már a legek Ezt el is érte azzal, hogy kis mennyiségben kálium- birodalmából hullott köveket. Feketék voltak s tűztől emészkloridot fecskendezett a kutya szivébe, amely, mint fentebb tettek, Kétségtelen bizonyítékot hoznak le a mennyei tűzvolt olvasható, megakasztója az izommozgásnak. Azután vészek felől. Az istenek teste, ó Apollodorosz, épugy újra elkezdte a masszázst s erre a sziv megindult, de nem változtathatatlan, mint lakásuk. Ha igaz, amit Homénagyon balkan, gyengén. Kis adag kalcium-klorid befecs- rosz tanit, hogy az istenek, Olymposz lakói, istennőket kendezésével és a masszázs folytatásával sikerült a dobo- és halandó asszonyokat termékenyítenek meg, ez azért gást mind élénkebbé tenni s amikor végre a kutya, egyik történik, mert ők maguk nem halhatatlanok — noha ütőerébe konyhasó-oldatot fecskendeztek bele: a sziv teljes életük hosszúságra sokkal felülmúlja az emberét — és erőre kapott, a kutya újra élt. Halluinnek most is van világos ebből, hogy a sors szükségessé teszi számukra, több ilyen »feltámasztott« élő kutyája. hogy' uj nemzedéknek adják át létüket, melyet örökre Mindezekből a tapasztalatokból és eredményekből a meg nem tarthatnak. tudomány természetesen első sorban az- ember számára — Valóban — szólt Lollius — nehéz felfogni, hogy akarja a hasznot levonni. Eddig a pozitív haszon nagyon a halhatatlanok gyermekeket nemzzenek, miként-az állatok kevésnek Ígérkezik, mindössze annyinak, hogy vizbeful- és emberek, sőt azt is, hogy volna e czélra való szervük. takat, akasztottakat, esetleg világító- vagy pedig kályhából De az istenek szerelmei talán a poéták hazugságai csupán ?

'276 Apollodorosz ismét azt állította s meg is okolta, miért, hogy Jupiter uralma véget fog érni egykor. És ki-. jelentette, hogy Saturnus fia után Prométeusz következik. — Prométeuszt — felelte Gallio — Herkules szabadította meg Jupiter beleegyezésével s most az Olymposzon élvezi előrelátásának és emberszeretetének köszönhető üdvösségét. Semmi sem változtathat ezentúl boldog sorsán. Apollodorosz megkérdezte: — Szerinted tehát, ó Gallio, ki örökli a mennydörgést, mely megrázza a világot? — Noha vakmerőségnek látszik .a felelet e kérdésre, — válaszolt Gallio — azt hiszem, mégis megadhatom és megnevezhetem Jupiter utódát.

szabad elhanyagolnom egyetlen alkalmat sem e kenkrészi zsidók felügyeletére, mert zavargó, gyűlölködő, törvényszegő faj, melyet nehéz kordában tartani. Ha Korinthus békéje valaha megzavarodik: ők lesznek a megzavarói. Ez a kikötő, melyben horgonyt vetnek kelet minden hajói, rakodótárainak és kocsmáinak tömkelegében számtalan tolvajt, eunuchot, büvölőt, leprást, sírfosztogatót és gyilkost rejteget. Minden gyalázatosságnak s minden babonának tanyája ez. Tisztelik benne Isist, Esmunt, a főnikiaik Vénuszát és a zsidók: Istenét. Ijedten látom, hogy ezek a szennyes zsidók inkább halak, mint emberek módjára sokasodnak. Ugy hemzsegnek a kikötő sáros utczáiban, mint a rákok a tenger .sziklái között.

:— De Rómában is hemzsegnek, ami még sokkal riasztóbb dolog — kiáltott Lucius Cassius. A nagy Pompejus vétke, hogy ezt a leprát rázuditotta a Városra. Midőn ezt mondotta, a bazilika egy tisztje, kinek A Judéából diadalmenetével hozott foglyok, akikkel — elég a pörös ügyeket kellett kikiáltania, elébe lépett és értesi- helytelenül! — nem az ősök szokása szerint járt el: szolsitette, hogy panaszlók várják a törvényszéken. gai sarjadékukkal benépesítették a folyó jobbpartját. A prokonzul megkérdezte: nagyfontosságu-e az ügy ? A Janiculum lábánál, a cserző-, a bélhúr-, az erjesztő— Csekély dolog, ó Gallio — felelt a bazilika tisztje. műhelyekben, a külvárosokban, ahol a világ minden szeny— Egy Kenkrész kikötőjéből való ember vezet a törvény •nye és szörnyűsége együvé folyik, a leghitványabb meselé valamely idegent. Mindketten zsidók és az alrendhez terségekből élnek — lerakják az Ostiából érkező gályákat, tartozók. Némi barbár szokás vagy durva babona fölött rongygyal és hulladékokkal kereskednek, kén fonalat adnak viszálykodnak, mint ez már szokása a sziriaiaknak. íme, a törött üvegtárgyakért cserébe. Feleségük a gazdag Írásban a panaszuk. A panaszos elmondja benne, ó Gallio, házakba jár jövendőt mondani; gyerekeik tenyerüket nyújhogy a zsidó gyülekezetnek, vagy mint görögül mondják, togatják a járókelők felé Egeria ligetében. Jól mondtad, a zsinagógának a feje s igazságot kér tőled egy tarzuszi Gallio: ellenségei az emberi nemnek és ellenségei önmaember ellen, ki most Kenkrészben megtelepedvén, minden guknak s mindegyre lázongásokat forralnak. Néhány éve szombaton a zsidó törvények ellen beszél a zsinagógában. valami Chrestus vagy Cherestus párthívei véres zavarokat »Botránkozás és utálat az, melynek véget kell vetned« — támasztottak a zsidók között. A Porta Portesát tüzbe-vérbe mondja a panaszos. És követeli az Izrael fiainak • kijáró borították, s a Cézár, noha addig túlságosan türelmes volt, jogok sérthetetlenségét. A vádlott azt mondja, hogy mindenki, kénytelenségből szigorúan lépett fel és a legszájasabbakat aki hisz tanításaiknak, fölvétetik és bekebeleztetik egy kikergette Rómából. Abrahamus nevü ember családjába és a panaszost az — Tudom — szólt Gallio. — A száműzöttek közül isten haragjával fenyegeti meg. Látod, ó Gallio, hogy az többen Kenkrészbe jöttek lakni, egyebek közt valami ponügy kicsinyes és ostoba. Rajtad áll elhatározni, magad mondasz-e ítéletet benne vagy egy kisebb rangú tiszt- tusi zsidó és a felesége, akik még most is itt élnek és némi alacsony mesterséget űznek. Azt hiszem, a czilicziai viselőre bizod. durva szöveteket készítik. Semmi különöset nem hallottam A prokonzulnak barátjai azt tanácsolták, hogy ne Chrestus párthiveiről. Ami magát Chrestust illeti: nem avatkozzék ebbe a silány ügybe. tudom, mi lett vele, él-e még. — Kötelességemnek tartom, — felelt nekik — hogy — Én csakúgy nem tudom, mint te, Gallio — e tekintetben azon szabályokat kövessem, melyeket az felelt Lucius Cassius — és senki sem fogja soha megisteni Augustus alkotott. Nem csupán a nagy ügyekre tudni. Ezek a silány alakok még a bűnösök hírességére fontos, hogy én magam ítéljem meg őket; hanem a kicsi- sem tesznek szert. Egyébként annyi Chrestus nevü rabnyekkel is magamnak kell foglalkoznom, ha nincs hatá- szolga van, hogy tisztára lehetetlen kiválasztani egyet e rozott törvényük. Bizonyos aprólékos ügyek mindennap sokaságból. De az még semmi, hogy ezek a zsidók lázavisszatérnek és fontossá válnak, ha egyéb nem: gyakori- dásokat 'szitanak azokban a zugokban, ahol számuk és ságuk által. Illendő tehát, hogy mindegyiknek fajtájából alacsony sorsuk szinte elsikkasztja őket a felügyelet alól. egyet én magam döntsek el. A prokonzul Ítélete például Azonban lassanként terjednek a Városban, befurakodnak szolgál és törvényt pótol. a családokba és mindenüt zavart költenek. Ott kiáltoznak — Dicséret illet, ó Gallio — mondotta Lollius — a Fórumon, lázítók számlájára, akik megfizetik őket s e azért, hogy ily lelkes gonddal végzed konzuli teendőidet. gyalázatos idegenek arra uszítják a polgárokat, hogy De, ismerve bölcsességedet, kételkedem benne, hogy kelle- egymást gyűlöljék. Nagyon sokáig megtűrtük jelenlétüket mes volna néked az igazságszolgáltatás. Mert amit az a nyilvános gyűléseken s már régóta nem mernek a szóemberek e névvel ruháznak fel: a valóságban nem egyéb nokok e nyomorultak érzelmei ellen beszélni, mert félnek, igen alacsony okosságnál és kegyetlen bosszúnál. Az hogy megsértik őket. Rögeszméjük, hogy alávetik magukat emberi törvények a harag és félelem gyermekei. saját barbár törvényeiknek s másokat is alájuk akarnának Gallio gyöngéden visszautasította ezt az elvet: vetni. Találnak is hivőket az ázsiaiak és a görögök között. — A vétek büntetése abban rejlik, hogy a bűnös S ami valóban alig hihető, de mégis tagadhatatlan tény: elkövette. A kín, melyet a törvények hozzátesznek még szokásaikat még rómaiakra is ráerőszakolják. Vannak a igazságtalan és fölösleges. De mivel, az emberek hibája Városban egész kerületek, melyekben az ő Szombatjukon folytán, vannak törvények: méltányosan kell alkalmaz- minden.üzlet zárva van. Ó Róma szégyene! S mig ők nunk őket. megrontják a kis embereket, kik között élnek, addig Szólt a bazilika tisztjének, hogy néhány perez múlva királyaik, kiket a Cézár palotájába fogadott, babonáikat a törvényszékre megy, azután barátjai felé fordulva ezt orczátlan nyíltsággal űzik és valamennyi polgárnak feltűnő és megvetendő példát adnak. Igy a zsidók mindenmondotta: _ — Őszintén szólva,, különös okom van arra, hogy felé átitatják Itáliát keleti mérgükkel. Annaeus Mela, ki az egész római birodalmat beutazta, a magam szemével vizsgáljam meg ezt az ügyet. Nem *

277 vázolta barátai előtt a bajnak, melyről panaszkodtak, óriási terjedelmét. — A zsidók megrontják az egész földet — mondotta. — Nincs görög város, alig van barbár község, ahol ne szünetelne a munka a hetedik napon, ahol ne gyújtanának lámpákat, ahol ne ünnepelnének böjtökkel, mint ők, ahol ne tartózkodnának, mint ők bizonyos állatok húsának élvezésétől. Találkoztam Alexandriában egy zsidó aggal, aki értelmes ember volt, sőt jártas a görög irodalomban is.. S örvendett, hogy vallása terjed a Császárságban. »Minél jobban megismerik törvényeinket — mondotta — annál jobban megszeretik őket s szivesen alájuk vetik magukat a rómaiak csak ugy, mint a görögök és azok, kik a szárazföldön laknak és azok, kik a szigeteken élnek, kelet és nyugot, Európa és Ázsia nemzetei.« Ez az agg talán némi túlzással beszélt, de való, hogy sok görög hajlik a zsidók hitére. Apollodorosz határozottan tagadta, hogy ez igy volna. — Zsidózó görögöket — mondotta — csak a nép szemete s azon barbárok között találsz, kik Görögországban mint csavargók és útonállók kószálnak. Megtörtént ugyan itt-ott, hogy a zsidók elcsábítottak egy-két tudatlan görögöt, mert elhitették velük, hogy a héber könyvekben megtalálni Plató eszméit a gondviselésről. S csakugyan ezt a hazugságot igyekeznek legjobban terjeszteni. — Az valóság — felelt Gallio, — hogy a zsidók egyetlen, láthatatlan, mindenható istent ismernek el, aki a világot teremtette. De az a baj, hogy nem okosan tisztelik. Azt hirdetik, hogy istenük ellensége mindennek, ami nem zsidó s nem tűrheti meg templomában sem egyéb istenek szobrait, sem a Cézár szobrát, sem a saját ábrázolatát. Hitetlennek mondják, aki veszendő anyagból igyekszik istent alkotni az ember hasonlatosságára. Azt, hogy istent nem lehet érczben vagy márványban ábrázolni, különböző érvekkel okolják meg, s ezek közül egynehány, bevallom, megfelel annak az eszmének, melyet az isteni gondviselésről alkottunk magunknak. De mit véljünk, ó Apollodorosz, az oly istenről, ki annyira ellensége az államnak, hogy nem tűri meg szentélyében az uralkodók szobrát ? De mit véljünk az oly istenről, ki megsértődik, ha másnak is áldozunk? S mit véljünk az oly népről, mely istenének ilyen érzelmeket kölcsönöz? A zsidók ellenséges istenekül tekintik a görögök, latinok és barbárok isteneit, s annyira mennek babonájukban, hogy azt hiszik: nekik teljes, tökéletes fogalmuk van isten felől, s ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet. Hiszen tudjátok, kedves barátaim, nem elégséges: minden vallást megtűrni; tisztelni kell valamennyit, hinni kell, hogy valamennyi szent, hinni, hogy egymással egyenlővé teszi őket őszinte hite azoknak, kik gyakorolják. Azt kell vélnünk, hogy hasonlatosak a különböző helyekről egyazon irányban ellőtt nyilakhoz, mert a vallások valamennyien isten kebelében találkoznak. Csak azt a vallást nem fogják tűrni, mely csak önmagát akarja megtűrni. Ha növekedni hagynák, felfalná a többit. De mit is mondok ? Ily vad vallás nem is vallás már, hanem tagadás, nem kötelék, mely egyesíti a kegyes embereket, hanem e szent kötelék fejszéje. A legcsufabb kegyeletlenségek közé tartozik. Mert megsérthetni-e jobban az istenséget, mint hogyha bizonyos alakban imádjuk s megtagadjuk minden más alakját, melyben az emberek szemében megnyilatkozik ? Ugyan! Ha magam sisakos-fejű Jupiternek hozván áldozatot, megtiltanám egy idegennek, hogy olyan Jupiternek áldozzon, kinek fürtjei, hasonlatosan a jáczint virágaihoz, szabadon omlanak vállaira — még Jupiter hivének hirdethetném magam ? Hitetlen volnék! Nem, nem — a vallásos embert, ki a halhatatlan istenekhez van fűzve, épugy fűzi valamennyi emberhez is vallása, mely a földet a mennyhez kapcsolja. Gonosz tévedés a zsidók lelkében, hogy kegyeseknek vélik magukat, mikor csak istenüket imádják.

Lucius Cassius felháborodva folytatta. — Nem tudom, vájjon a zsidó eszetlenség az egész világot hatalmába keriti-e? De már az is sok, hogy ez a balgaság a tudatlanok között terjed, már az is sok, hogy megtűrik ezt a Császárságban, már az is sok, hogy létezni engedik ezt a büdös fajt, mely erkölcseiben a legképtelenebb szégyenig, törvényeiben a kegyeletlenségig s gazságig s a halhatatlan istenek megvetéséig sülyedt. A szemérmetlen szíriai megrontja Róma városát. Ez a megalázkodás bűneink teljessége. Megvetettük a régi szokásokat és őseink jó erkölcseit. A világ urait, kik e világot uralmunk alá hajtották, mi már nem tiszteljük. Ki gondol ma még a haruspexekre ? Ki tiszteli az augurokat? Ki Mavorst és az Isten-Ikert? Ó be szomorú a vallásos kötelességek ez elhanyagolása! Itália eltaszította a maga isteneit és gyámolító szellemeit! Most már mindenfelé tárva-nyitva áll az idegen babonák előtt és védelem nélkül szabadjára van hagyva a keleti papok tisztátalan tömegének. Ó jaj! Róma csak azért hóditotta meg a világot, hogy maga a zsidóknak hódoljon meg! Noha jelekben sem volt hiány: a Tiber áradásai, a gabnaszükség: világos intései az isteni haragnak. Mindennap történik valamely gyászos ujjmutatás.A föld reng,, a nap fálylat ölt, derült égből villám sujt le. Csoda csodára következik. Sötét madarakat láttak, melyek fennakadtak a Capitolium csúcsán. Az etruszk parton egy ökör megszólalt. Asszonyok szörnyszülötteket hoztak világra; siralmas hang jajdult fel a színházi játék közeette. Victoria szobra elbocsátotta lovának gyeplőit. — A mennyei paloták lakói — mondotta Marcus Lollius — kissé furcsán igyekeznek megértetni magukat. Ha több zsir és tömjén kell nekik: mondják meg nyiltan, ahelyett, hogy villámmal, felhőkkel, hollókkal, ökrökkel, érczszobrokkal és kétfejű gyermekekkel adatják tudtunkra véleményüket. Lásd be, Lucius, hogy könnyű nekik megjósolni a szerencsétlenségeket, mivel a dolgok természetes folyása szerint, nincs nap, melyen valamely nyilvános vagy magán-szerencsétlenség ne történnék. De Galliot meghatotta Cassius fájdalma. — Még Claudiust. is — mondotta — Claudiust is, noha mindig alszik, megriasztotta ez a nagy veszedelem. Panaszkodott a Szenátus szine előtt, hogy az ősi erkölcsök elhanyatlanak. Megfélemedve az idegen babonák terjedésén, a Szenátus az ő indítványára, visszaállította a haruspiciumokat. De nemcsak a kultusz czerimóniáit, hanem az emberek szivét is vissza kellene helyezni a maguk régi tisztaságába. Isteneiteket kéritek vissza, ó rómaiak! Az istenek pedig valóban csak az erényes emberek lelkében vannak meg e földi világon. Idézzétek fel magatokban a letűnt erényeket, az egyszerűséget, a józan hitet, a közügyek szeretetét, s az istenek is visszatérnek nyomban lelketekbe. Ti magatok lesztek a templom, ti magatok az oltár. Igy szólván, elbúcsúzott barátaitól és gyaloghintójába ült, mely néhány perez óta ott várakozott már rá a mirtusbokrok mellett, hogy a törvényszékre vigye. A társaság felkelt és utána menve, elhagyta a kertet, s lassú léptekkel egy kettős oszlopcsarnok felé haladt, melyet ugy épített mestere, hogy a nap minden órájában árnyékot. nyújtson, s amely a villa falai alól a bazilikáig vezetett, hol a prokonzul igazságot szolgáltatott. Lucius Cassius útközben panaszosan emiitette Mélának, hogy a régi erkölcsöket mennyire elfeledték már. Marcus Lollius, kezét Apollodorosz vállára téve, igy szólt: — Azt hiszem, sem a mi kedves Galliónk, sem Meia, sőt Cassius sem mondották meg, mért gyűlölik annyira a zsidókat. Én ugy vélem, tudom az okát s elárulom neked, Apollodorosz. A rómaiak, akik isteneiknek, 3

'278 kellemes ajándék gyanánt szalagokkal ékesített fehér émsét áldoznak, megvetik a zsidókat, akik nem akarnak sertéshúst enni. Nem hiába küldöttek a végzet istennői fehér vaddisznót jelül a kegyes Aeneasnak. 1-Ja az Istenek nem borították volna el Evander és Turnus vadon birodalmát tölgyfákkal, manap Róma nem volna a világ ura. Latium makkján híztak fel a disznók, melyek husa tudta csak clcsititani Remus nagylelkű rokonainak telhetetlen étvágyát. A mi Itáliából való embereink, kik vadkanból és disznóból vannak összegyúrva, sértve érzik magukat a zsidók gőgös tartózkodása által, megütköznek azon, hogy • a zsidók makacsul elutasítják, mint tisztátalan eledelt, a zsiros kondákat, melyek oly drágák voltak a vén Cato szemében, s melyek a világ urait táplálják. Igy értek el mind a négyen, könnyed beszélgetésbe merülve, s élvezvén a hűvös árnyékot, az oszlopcsarnok végére, ahonnan hirtelen megpillantották a fénytől csillogó Forumot.

hónap: két vége van, egy kellemes, meg egy kellemetlen. S az eset csakis abban különbözik az őspéldájától, hogy ezúttal nem a bottalan ember ment el elvenni a fegyvert, hanem a botos, hogy ott hagyja a fegyverét — s részben a fogát is. Az elhatalmasodó s világuralomról még folyton terveket szövő Európát az Európán kívüli világ, az észbekapó czivilizálatlanság, mint valami óriási Rigó Ferencz, kezdi visszaküldeni oda, ahonnan jött. A gyarmatpolitikai kudarezok korát éljük.

A gyarmatosítás sikeres voltának a feltételei körülbelül a következő elemekből alakulnak össze: nagy helyszűke otthon, erős felsőbbség érzet, a rablás határáig elmenően kifejlett gazdálkodás-érzés és mindezekhez még olyan kolonizálandó objektum, ahol ezeknek az agresszív tulajdonságoknak megvannak a negatívumai. A legtöké* letesebb gyarmat ott fejlődik ki, ahol ezek az elemek a legnagyobb vonalon találkoztak össze. Indiában, ahol a A Forumon e reggeli órában hangos, hullámzó hihetetlenül prepotens angol találta meg a maga ellentétét, tömeg nyüzsgött. A tér közepén egy ércz-Minerva állott, a csupa finomságból, csaknem teljesen szemlélődésbői összetalapzatán a múzsák voltak kivésve, jobbról-balról egy alakult lelkű hindut, amely nem a zsebét nézi, — nincs Mercurt és Apollót látott a néző, cythérei Hermogenesz műveit. Egy medenczében zöldszakállú Neptun állt. Az is neki — hanem vagy az eget, vagy a köldökét. Jáván Isten lába alatt egy delfin vizet fecskendett szájából. és Szumatrán, ahol a szin-bugyelláris ember, a besózott A Forumot minden oldalán hatalmas épületek vették . hal feltalálója, a hollandus ült rá a legmamiaszabb emberkörül, melyek magas oszlopai és boltivei a római Ízlésről keveréknek, a szingalézből, a malájiból, pápuából, melanétettek tanúságot. Szemben az oszlopcsarnokkal, melyből Mela és barátai kiléptek, a Propyleum szegélyezte a teret ziaiból s talán kissé a mongolból is összekeveredett fajtá— felette két aranyozott kocsi emelkedett — s márvány nak engedelmes nyakára. lépcsőzettel a leckheai széles és egyenes útra vezetett. A gyarmatosítás aktiv feltételei az elmondottak szeE hősi kapuzatok mindkét felén szentélyek festett homlokrint legtökéletesebben a két sósvizbe páczolt marhahúszata diszlett, a Pantheon és efezoszi Diána temploma. emberben vannak meg: az angolban és a hollandusban. Augustus testvérének Octáviának temploma uralkodott a Forumon és a tengerre nézett. A rokonságtól is instigálva, de meg a maga bősége csöA bazilikát csak szűk sikátor választotta el tőle. mörétől is indítva ment utánuk az unokatestvérük, a Két emeletnyi boltozat felett emelkedett; a boltozatokat német. Csakhogy ennek a népnek a kolonizálás nézőpontpillérek támogatták, melyekből koczkaalapu dóri féloszlopok jából már egy igen nagy hibája van. Sőt két nagy hibája. domborodtak ki. Az épületen megérzett a római stilus, mely a város valamennyi épületét jellemezte. Az első Szentimentális és önmagával vitatkozó. Amellett még Korinthusból csak egy ó-templom elhamvadt romjai marad- professzor is, aki tanulásra és czivilizáczióra éhes gyertak fenn.' (Folyt, köv.) meknek nézi a sárga, vagy fekete gyarmatlakókat, akit az angol és a hollandus egyszerűen mint barmot kezel. A németben van valami politikai lelkiismeretesség — vagy mondjuk politikai pedantéria — és ennek az a követKrónika III. kezése, hogy nem tud gyarmatosítani. Nem tudja elhinni saját magának, hogy a czivilizáczió orra bajonétból van Fehér, sárga, fekete. s hogy ahova oda dugja, ott elsőben nem wittenbergi — ápr. 19. káté és paragrafus csepeg, hanem vér folyik. Nem tudta Kiderül, hogy az a somogyi kanász, aki verekedni elkövetni még a nyugotafrikai heréróval, a keletafrikai indult, a maga rusztikusán flegmatikus eszejárásával nagy- bántuval és a guineai pápuával sem azt a baromságot, politikai és gazdasági igazságot talált ki. Azt kérdez- amit az angol lélekmegmozdulás nélkül csinált meg a Néna száhib szipojaival, az Arábi basa sém-kám keverékték tőle: népével, a Csetevájó zuluval, sőt a Krüger elczivilizálót— Hová mész? lanodott búrjaival is — és mindig jogosan, mert a felsőbb — Verekedni, — felelte. kultura nevében. Mivelhogy a kolonizálás kifordítja a köz— És még botot sem viszel magaddal? . mondást, ahol a czivilizáczió nevében megyünk előre, ott — Minek? Lesz a másiknál. Ez a másik, tiszteit fehérbőrű embertársaim, a jelen a summa injuria summum jus-sá válik. pillanatban mi vagyunk és ugy lehet, sőt felette valószínű, hogy a jövőben is mink leszünk. A somogyi kanász meg az a részben sárga, részben pedig fekete bőrű polgártárs, aki hol Ázsiában mint japáni, hol pedig Afrikában mint hereró vette el tőlünk a botot s tanit meg bennünket arra az igazságra, hogy a bot is olyan szerszám, mint a

Azonban most jön megint a somogyi kanász. Eddig csak áz aktiv gyarmatosító értékekről beszéltünk, most arra kellene fényt derítenünk, hogy a passzív ebbeli minőségekkel hogyan áll dolog. Igen röviden megmondva és ezzel az egész kérdésnek a legbelső lényegét feltüntetve ugy, hogy a kolonizálás passzív eleme, a _ nem-kultur

'279 nép fölébredt a kulturára. S ezért kezd mind beléfoghatatlanabb lenni abba az igába, amelylyel hajdan a spanyol teljesen megölte a közép- és dél-indiánt, pusztitja az angolszász az északi indiánt és a hindut, irtja a hollandus és megint az angolszász a malájit. A sárgáknak, sőt a feketéknek is megvirradt a czivilizáczió hajnala. Addig czivilizáltuk őket, amig csakugyan megtanulták tőlünk — fatal accident!,— az európai műveltséget. Még pedig egészen ugy, ahogy mi mutogattuk nekik. Annál az alfánál kezdték az ábéczét, aminél mi fehérek, a puskánál. Ennek a tőlünk átvett logikának- a természetes gyermeke az, hogy a japáni, aki most művelődése érettségében alkotni akar, ugy kezdi az alkotását, hogy irtóztató rombolást végez vizén és szárazon. Megfogta a bot másik végét. Valamint hogy megfogta á a hereró is, aki európai puskával a kezében megy neki az európai puskának és küldi vissza a németet — mondjuk — a Kant filozófiájába. Mind ezek az elmélkedésnek-akaródzások abból az ötletből születtek, hogy nagy volt az uralkodó-járás az elmúlt héten. És folyton gyarmatpolitikai czélzatokból történt. Vilmos császár Marokkóban nyitotta ki az ajtót, aztán pedig a szalámikirálynak adta oda nagylelkűen azt, ami Francziaország és Anglia, Algir és Egyiptom között még megmaradt Északafrikából. Abból az Északafrikából, -amelyben Menelik az ur és Ádua az olasz katonai erények emlékoszlopa. Edvard király viszont szintén afrika-politikából találkozott össze Loubetvel és fog találkozni a spanyol királylyal — csakhogy ők hárman meg beakarják csukni azt az ajtót, amit Marokkóban Vilmos császár olyan igazán csak önmagához hasonlitó módon nyitott ki. Most megint a somogyi kanász jön: ezúttal Bu Hamara a neve. Aki szintén prezentálja magának az uralmat Marokkó fölött s aki szintén kivette a botot a fehér ember, kezéből. És — azt hiszem •— annak a kezdődően fehérre kopó bőrű - fekete embernek a fogcsattogtatásból kaczagásra szelídülő, alsóbból felsőbbre forduló, barbárságából csak a kultura barbárságának a visszalökő erejévé váló egészen uj energiával mondja bele a hosszú, fényesen fekete keleti szakállába, hogy : Afrika az afrikaiaké és — mint a Heine pálmája, valahova a mandzsuországi hegyoldalra mászó gyalogfenyők közé álmodva magát — gondolja, hogy a Sárga-föld, az egytaguak Hoangtienjé is a sárgáké. Megint jön a somogyi kanász. És az a bot, amelyik olyan sokáig a mienk volt. De bolondul odavittük a feketéknek, meg a sárgáknak és most rajtunk törik össze. Mert ma Európa az egész gyarmatositó-vonalon meg van verve. És nekünk fehéreknek — ha ugyan van fehéregyüttérzés — nem az a legnagyobb vereségünk, amit az oroszok képében most Kelet-Ázsiában kapunk. Ennél sokkal súlyosabb vereségek várnak ránk Afrikában, amelynek — az egészen kulturátlannak — jobban odaadtuk a a botunk másik végét, s amely annál nagyobbat fog ütni rajtunk ezzel a bottal, mert csak ez'az egy botja van. Paganel.

INNEN-ONNAN. A

A kis Galeotto. A Pesti Hírlap

irt egy kis tréfát Gal-

góczyról, aki diktátor lesz Magyarországon. Ebből a »Germánia« értesítést csinált, a levelező táviratot Budapestre és a Pesti Hírlap, az összes koalicziós sajtóval egyetemben, óriási politikai hűhót. Három napig folytak a veszekedések és komoly fogadkozások, hogy hát csak jöjjön az a prsemyzli generális, végre elhallgattak, mintha ollóval vágták volna ketté a beszédük fonalát. A sajtó elpudeálta magát. Különös, hogy mig a hitszegésig fokozódott a gyanakvás, mennyire hiszékenyek az emberek. Ilyen őrültséget, mint a Galgóczy-kombináczió éppen most; a húsvéti szünet alatt főznének ki ? De ki nézi a híreket ? Minden lehetséges, mert minden lehetetlen. A legabszurdabb dolgokat is természetesebbnek halljuk, mint a legtermészetesebbet. Lám, Kossuth Ferencz közös vámtarifát csinál, holott a koaliczió csak önálló vámterület mellett óhajt kormányt alakitani. De követelvén az önállóságot, egyszersmind lehetetlennek érzik, h o g y meg is legyen. Ellenben, ha valahonnan Kokinkinából jönne a hir, h o g y az önálló vámtérület meg lesz, a koaliczió rögtön elhinné és körülsajtózná. * *

*

+ A J ' ó k a i - s z o b o r . Nemsokára esztendeje lesz annak, h o g y Jókai Mór meghalt és a héten közreadott' hivatalos kimutatás szerint a hálás nemzet összeadott idáig az ő legnagyobb irója szobrára — valamivel több, mint tizezer koronát. Tizezer koronát — a Jókai Mór szobrára! Ez már nem is szégyen, hanem egyenesen — rejtelem. Olyan rébusz, amit talán nem is érdemes megfejteni, mert megfejtésnek csak fájdalmas és kellemetlen dolgokat kapna az ember. Vannak szemérmesek, akik a politikai helyzettel igyekeznek magyarázni a dolgot, ami u g y lefoglalja az emberek lelkét, hogy a mesemondó emlékének nem jut az érdeklődésből. Megeshetik az a szégyen, h o g y csakugyan igy van és akkor egy irtózatos bizonyságunk van róla, mennyivel szegényebb a mi lelkünk, mint volt a Jókai Móré. Mert volt idő az ő .életében, mikor szintén volt politikai helyzet Magyarországon, még pedig nappal is feketébb, mint most éjszaka és akkor abból az egy lélekből telt annyi, hogy vigasztalással töltse meg azt a sok millió lelket, amely most együttvéve kevés arra, h o g y a hála legelemibb jelével adózzon az emlékének. Vannak azután, akik más okot emlegetnek, olyat, ami az ember dolga volt, akinek, ha meghalt, nincs szüksége szoborra, csak koporsóra és nem a poétáé, akinek a. szoborhoz jussa van, akármi volt az emberi élete öröme v a g y keserűsége. Ami Jókai Mórból a nemzetet illette, az csupa ékesség, dicsőség, gyönyörűség és ragyogás volt, ami az életében nem ilyen volt, ahhoz senkinek semmi köze, mert attól e g y sora se vált fakóbbra, már pedig mi ezért a sok-sok ezer ragyogó sorért tartozunk neki százszor annyival, mint amennyivel ime — adósai maradunk. Abban a tizezer koronában tiz millió áru szegénység pironkodik és az a szomorú tanulság, h o g y u g y látszik, még igen sok Jókai Mórra lesz szükségünk ahhoz, h o g y egyet meg tudjunk *

*

érdemelni.

*

+ N y u g d í j — k e g y d i j . Pcrczel Dezső után Kcglcvich István gróf, a nyugdij-affaire után a kegydij-affaire, a politikai élet, ha stagnál is, meddőnek mégse mondható Magyarországon. Csak' termel mindig egy kis — harapnivalót. Perczel Dezső még nincs egészen elfogyasztva és már az asztalon párolog a friss fogás, a Keglevich István hatezer koronája. Mi ezekben az affairekben a törvénytiprás és mi nem. abban nem v a g y u n k illetékesek Ítélkezni: de ha a summáját nézzük ezeknek a leleplezéseknek, van okunk — elgondolkozni. Perczel Dezső is, 3*

I

280 Keglevich István gróf is vezetővonalban álló emberei voltak annak a most megbukott politikának, amely harmincz esztendőnél tovább kormányozta Magyarországot és amelyről megirták milliószor, hogy csak egy istene v a n : az a bizonyos húsosfazék. Amelyik minden esztendőben legalább kétszer eladta az országot és mindig zsebre rakta az árát, amiből ilyen oszlopos embereknek mint Perczel Dezső és Keglevich gróf feltétlenül kellett, hogy jusson egy pár száz millió. Azt 'kell hinni, h o g y ezek az urak földalatti pánczélos kamarákban őrzik a kincseiket és ime kiderül, h o g y hosszú politikai szereplés után mind a kettőnek sokkal kevesebb v a g y o n a van, sőt éppen annyival kevesebb v a g y o n a van, mint amennyi volt, mikor odatelepedtek a köré a bizonyos húsosfazék köré. Hát u g y a n kinek főztek abban a fazékban, ha ime üres gyomorral kell fölállaniok mellőle azoknak is, akik legközelebb ültek hozzá? V a g y főztek-e benne egyáltalában valamit ? N a g y o n valószínű, h o g y Perczel Dezső is, Keglevich István gróf is tisztán kerülnek ki az affaircjeikből, hanem az a húsosfazék, az ugyan örök időkre kompromittálta magát.

ötvenet.

A semminél pedig, ha még oly olcsón adják is, száz-

ötven forint is többet ér, ha háromszáz forint helyett adják is.

6 P o r t - A r t h u r b a n . Arról már, u g y látszik, egyszersmindenkorra le kell mondania a világnak, h o g y m e g t u d j a : hányan voltak az oroszok c s a k u g y a n Port-Arthurban ? A héten hivatalos jelentés jött róla Tokióból, h o g y negyvenezer foglyot küldött Japánba az elfoglalt várból Nogi generális, de ez a szám csak é g y számmal több ráadásul az eddig világgá röpített sok számra. Mikor a japánok körülfogták a. várat,, az orosz jelentések nyolvanezer emberrel fenyegetőztek, h o g y ennyi katonája van Stössel generálisnak, mig a japánok azzal biztatták magukat, h o g y csak tízezer muszkával kell elbánniok. Amint aztán az ellentállás keményebbnek bizonyult, mint amilyennek várták, a statisztika mind a két félen lényegesen módosult. A japánok azt hirdették, h o g y százezer ember védi a várat, mig az oroszok hajlandók lettek bevallani, h o g y Stössel generális mindössze ezerötszáz hősből álló maroknyi haddal tartja negyedmillió japán ellen az erősséget. ívfikor végezetül a derék parancsnok kapitulálni volt kénytelen, az orosz jelentések azzal vigasztalták a világot, hogy a várban már nem volt más, mint harminezhat A A v a s ú t i s z t r á j k . A z olasz vasutasok sztrájkja véget ért, azzal az undorral, melyet minden sztrájk megérdemel, ha , ember meg két ló, ezek közül is az egyik beteg, a másik pedig u g y megrúgta Nogi tábornokot, h o g y ez dühében agyonközérdekbe ütközik és k ö z v a g y o n körül dúl. Majdnem ugyanlőtte. A' készlet pedig, ami a japánok kezébe került, e g y pár annyi ideig tartott, mint a mienk s körülbelül' ugyanabban az frankfurti virstli volt, ez is — torma nélkül. Ennek ellenében időben. Mégis a szenvedélyes olaszoknál sokkal nyugodtabban a japánok jelentése négyszáz ágyúról és ime negyvenezer folyt le, mint nálunk. Nálunk a parlamentet el kellett napolni, fogolyról beszél. Ami különben mind csak azt mutatja, hogy különben az ellenzéki politikusok izgatásai miatt sohasem szűnt a háború nagyon furcsa mesterség és a statisztika is egy volna az izgalom, Olaszországban a parlament nélkül nem állt különös tudomány. volna be oly hamar a rend. Ott ebből a kérdésből sem akartak politikai hasznot húzni, hanem meghagyták a sztrájkot sztrájknak és e g y pillanatig sem vitatkoztak azon, h o g y a vasutas állami tisztviselő-c, v a g y csak alkalmazott, hanem azt nézték, h o g y a vasút, ha nem is az államé, állami szolgálatokat teljesít s mint ilyen e szolgálatokat semmi jusson nem tagadhatja meg. Igaz, Olaszországban annyira nem gondoltak politikára, h o g y elrettentésre spekuláltak volna. Nem büntetnek senkit, nem Magyarok. bocsátanak el és nem csuknak be senkit, de az is igaz, nem is kell senkit se szabadon bocsátani, az ártatlanság bizonyítKülönös foszforeszkáló lilaszinben, amely alól valami v á n y á v a l a zsebében. Szóval, néminemű különbség vari köztünk meleg sárgásbarna süt elő, párás, nedves lilaszinben ragyog és szép Itália között.

Tavaszi tárlat.

6 A h i t e l s z ö v e t k e z e t e k vezető urai zsinatot tartottak a héten, h o g y az érdekeik megvédéséről tanácskozzanak. Ha ezek az urak kcrcsztesháborut hirdetnének, h o g y a zászlajuk alá sereglő hivek lelkes hadával szálljanak sikra a követeléseikért, a toborzás alkalmasint meglehetős nehezen menne. Legalább is akkora zsoldot kellene kínálniuk, mint amekkorát ők szednek a jobbágyaiktói, akik többen vannak, mint amennyi katonája volt Xerxesnek. Mert szimpátia, valljuk be, vajmi gyéren terem a közönségben a kitűnő szövetkezetek iránt, ami különben ezeket nem is nagyon bánthatja, mert ők nem szimpátiára dolgoznak, hanem — kamatra. Olyan kamatra, amely tizenkétszer nagyobb sajátmagánál, nem is szólva a tőkéről, amely u g y viszonylik hozzá, mint Dávid Góliáthoz. Csakhogy ennek a Dávidnak nincsen — parittyája. Ezt — levonják belőle mindjárt a születésénél, valamint levonják a bőrét is egészen a csontig. Amiből különben mindből csak az következik, hogy ennek a kongresszusnak, eltérően a kongresszusok túlnyomó nagy részétől, c s a k u g y a n volt czélja és értelme. Mert ha érdekvédelemről van szó, ennek a kongresszusnak van bőségesen, amit megvédjen. De azért az isten csak tartsa meg ezeket a szövetkezeteket, mert ha drágán mérik is a portékájukat, de legalább — mérik. A Rothschild-csoporttól hasztalan kér kölcsön az ember háromszáz forintot, az semmit se ád annak, aki ennyit kér, a hitelszövetkezet mégis csak ád — száz-

a mostani Mednyánszky-képek ege. Éjjel van, csodálatos mesevilágosságu hold fénylik le az égről, aranyos sugarak vibrálnak a csöndes levegőben s a meleg arany-lila-barna szimfóniába a fák hűvös szürkesége szól bele, mint egy hegedüszólam a templomi orchestrum zenéjébe. Az ágak hegyén apró, villódzó fénycsomók ülnek meg, szinte szikrázik az egész lankás hegyvidék, mintha millió szentjánosbogár keringene az aranjmsra festett homályban s a táj felett egy drágakövekből összeolvasztott' párás ég szórja misztikus fényhullámait az ünnepi pompában nyugvó mesevilágra. Nagy, széles ecsettel felkent tónusok hangzanak össze pasztózusan felvakolt apró, opalizáló festékcsomókkal • szétfoszló, kifürkészhetetlen vonalak bujkálnak a tónusfátyolok összeérésével, a fagalyak összecsomózott tömegében s a lankás vidék hátralendülő perspektívájában egymást fokozzák, áthevitik, mérsékelik és rendezik a nagy tónusok együttesében élő szinek s az egész boszorkánymesterkedésből kialakul egy mindént mélyen érző, mindenre rezonáló és mindent önmagára vonatkoztató lélek finom lirai megnyilatkozása. Katona Nándor nem álmodik mesetájakat mesevilágitással, hanem a valóságos tájakból kivonja a mesés, a miszteriózus elemeket. Az a sárga és olívzöld alkonyat valósággal ráborult egyszér egy tengerparti város kikötőjére, s amint a füst, az eső és a tenger párája összekavarodott az esti levegőben, ezek a fantasztikus esti sugarak valószínűleg ilyen izgató sárgászöld tónusba borították a kikötő képét, amint átvergődtek a vizes levegőn. Katona

'281 sokkal objektívebb Mednyánszkynál, ő az a lírikus, akivel történni kell valaminek, hogy megnyilatkozásra diszponálódjék, mig Mednyánszky gazdag lelkében — hogy ugy mondjam — a lirai tapasztalatok nagy tömege, impressziók és lirai diszpozicziók emlékei vannak elraktározva, amelyek esetleg minden konstatálható külső inger nélkül újra éled-nek és a fantázia retortáján át csodálatos képekké alakulnak. A Mednyánszky világossága rejtett helyekről, felhőnyilások közül előtörő sugárzása valami titokzatos világító erőnek, s ez a sugárzás végigsziporkázik a villódzó felületeken; Katona ellenben magát a valóságos napsugárzást lesi meg, ünnepi pompájában, s képeiben a. hajszálfinom megfigyelésnek több szerepe van, mint a fantáziának. Egyszerűbbek az ő effektusai, egy szélesen lebegő ködtónusban a vitorlák sejtelmes foltjaival operál s vonalai, amelyeket bár még felborit a levegő, több grafikus pozitivséggel lépnek elő, mint a Mednyánszky vonalai. Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy a Tárlat legszebb pasztellje alá a Katona neve van irva. Ők ketten ezúttal a legérdekesebb és legtöbb eredményre jutott kutatói a világitások problélémáinak. Poll egy holdvilágos pasztellje érdemli .meg, hogy velük együtt felemlitsük. A Mednyánszky színlátásával erősen rokon az ifjú Gulácsié. Ő is egészen sajátos gyöngyháztónusokat érez ki a természetből, s ezeket az irizáló tónusokat finom fantázia-játékokban használja fel. Az ő tónusai között azonban nem viharzik a sugarak fergetegje, világosság nem szűrődik át az ő tónusai közül, amelyek minden irizálásuk mellett szürke egységbe vannak hangolva. Ellenben egy uj elem bontakozik ki az ő képein, az elmélyedő gyönyörködéssel megrajzolt vonal, amely foltokra osztja a szürkébe hangolt tónusokat, delikát finomsággal lendül egy angolos karcsuságu leányalak körül, s a grafika felé hajlitja a roppantul originális fiatal piktor művészetét. Delikát vonalérzése viszont Kriesch Aladárral közös, aki egészen másféle rithmusokat érez ugyan, de művészi egyéniségében épen ugy keveredik a grafikus a piktorral mint a Gulácsiéban. Kriesch az érettebb, az erőteljesebb. Élesen és abszolút biztossággal meghúzott vonal szakítja ki az ő kalotaszegi alakjait a térből, amelyet levegő tölt ki, napsugarakkal átfűtött meleg nyári levegő, a ragyogó foltok egymásrahatásából kialakuló levegő. Amint Gulácsi átvezet a világítási effektusok abszolút festőiségétől a grafikához, ugy Kriesch a grafikától hajlik át a piáin air, a főképen levegőt festő piktúra felé. *

Az akt a szobalevegőben, az akt a szabadban, körülbelül ezek most a Ferenczy, illetve a Strobentz témái. Ferenczy a szürke levegőn lilás fénynyel ragyogtatja át két nőalakját s a háttérből egy festő nyújtja előre kezét a modellek felé; formái teljesen felbomolván a szobalevegő szürkeségében. A Strobentz fekvő aktjának fehér bőrét végigsimogatják a szabad levegőben kóválygó reflexek, a fákról és füvekről visszapattanó, zöldre festett sugarak, s átlátszó, szines fátyolokban ülnek meg a sima bőr felületén. Mind a ketten a levegőt átjáró reflexeket keresik: Ferenczy a szobalevegőben össszefüggő reílexfátyolt talál és ezt borítja rá alakjaira, Strobentz pedig a napsugárzás viharában széttépett apró reflexlángokkal disziti fel a leánytest szűzies fehérségét. Olgyai szép tiszaparti képét, amelyen vibráló levegőbe merül el a füzesbe kirándult társaság, már ismerjük a kollektív kiállításról. -Grünwald nagyon érdekes forrongásban van, amióta elkerült Nagybánya könnyű szinei közül és a buja, teli olasz színeket szivta föl lelkébe. Egyelőre még fojtogatják ezek a harsogó szinek és nem egészen engedelmeskednek a valőrbe rendező piktorérzésnek,. de már bizonyos, hogy ez a forrongás uj festői értékek fölfedezéséhez fog vezetni. Ismét

a szobák levegőjébe visznek vissza Nagy Vilmos képei, de ez a levegő már nemcsak reflexeket borit az alakok ruháira, hanem a szines felületeket széles foltokban simitja el, s itt megint egy érdekes átmenetet kapunk a harmadik fajta piktori gongolkodásmódhoz, amely szines arrangementokat produkál. *

Az ürügyet, amelyet Perimutter Izsák felhasznál arra, hogy bokrétába rendezhessen egy csomó égő, szenvedélyes szint, hollandus zsánerfigurák adják meg. Kavargó szinforgatag támad a ruhák, falak és a drapériák felületén a Perimutter kacskaringósan járó ecsetje nyomában, ahol pedig egy-egy állandó, pozitív forma, egy arcz vagy egy kéz bukkan elő a forgatagból, erősen naturalisztikus formalátás és roppant objektív rajz lesz úrrá a szinek fölött. Még erősebb és még naturalisztikusabb a Poór Bertalan női aktjának rajza, amelynek monumentális rithmusu vonalai három tónusba osztott szinek arrangementját határozzák meg. Fehér ágy, hideg sárgás testszin és hűvös szürke háttér. A legvehemensebb szinhatást pedig Thorma János éri el czigányos képén, ahol egy közömbös tónusba van fogva a háttér és egy pár alak foltja s ebbe a hideg tónusba merészen és mégis harmonikusan vágódik bele az álló czigányleány égő' vörös ruhája. Ők hárman ezúttal nem érdeklődnek a levegő és a világitáshatások iránt, feltesznek egy általános szétszórt világitást (Thorma és Poór), amely nem befolyásolja a lokális színeket, vagy egy különös napsütést (Perimutter), amely nem elváltoztatja, hanem teljesen elnyeli őket és teljesen uj színekét termel helyökbe, amelyeket aztán telivér piktorgyönyörködéssel raknak egymás mellé. Teljesen dekoratív volna az a festés, ha a rajz naturalisztikus vonalai oda nem kötnék a valósághoz s meg nem akadályoznák, hogy a széles foltok plasztika nélkül teljesen a síkba stilizálódjanak. Tornyai a búbánatos kék szinek arrangementjában már kevesebb naturalizmust engedett meg magának, s nagy zárdaudvara dekorativebb is a két előbbi piktor dolgainál. Széles, szinte architektonikus síkokból épitő félig dekorativ, félig plain airista stílusával nagyon előkelő helyet szerzett magának az arranzsőrök között Kann Gyula. *

A tárlat összes jobb képeit el lehet helyezni e három tipikus festői gondolkodásmód termékei közé. Háry Gyula intenziv világitáseffektusokat keresett sárga velenczei képén, Nyilasi szinkombinácziókat, Zombori levegőproblémákat és egy kis vázlatán puszta szines játékot, s ezúttal a színfoltok finom izlésü elrendezőjének mutatkozik László Fülöp is erős Görgey-portréján. Sőt Peske is megunta a száraz lefestést és bár igen gyenge Tredménynyel, de tiszteletreméltó igyekezettel plain air problémákat piszkál, de még sőtebben Pállik is piktoroskodni akar s diszbirkáit esti világításba állitja be. Persze a bádog esti világításban is bádog és a világítási effektus annyiban maradt, hogy a külön-külön kifestett, drótból készült gyapjuszálak a pléhbirka testén ezúttal nem piszkos gipszszinüre, hanem szép rézbádogszinüre vannak kikészítve. *

Szobrászok is vannak egy páran és pedig egészen kellemes meglepetésekkel szolgáló szobrászok. Teles egy pompásan faragott kis fafigurával az első lépést tette meg ebben a csodálatosan intim és nálunk még egészen idegen művészetben, Kalmár Elza pedig a véső szelid simogatásával lágyan egymásba húzott, életteljes formákat bontott ki a márványból. De talán a legartisztikusabb dolog itt Beck 0. Fülöp Rákóczi-reliefje, amely a relief puritán egy-

'282 szerűséggel érzett síkjában erősen plasztikai vonalrithmusokat fejleszt ki. Energikus szobrászmarok nyomait viseli magán Betlen Gyula büsztéje és érdekes uton, óriási lápokból épitve keresi a monumentalitást Füredi Richárd Madách szobortervezetében. Egészen uj ember Szentgyörgyi István, aki fejlett formaérzést, biztos rajztudást és á karakterisztikus elemek megtalálásához való sok érzéket mutat s erősen halad a saját stílusa felé a Teles-hatások nyűgéből a pompás talentumu Berárí Lajos. És itt a grafikusokról is essék szó, illetve csak Pajtás Ödönről. Sok felkiáltójelet kellene ide applikálni, hogy a megbecsülhetetlen humoru s főképen a grafikus vonalat és foltot brilliánsan kezelő művész észrevegye ezt a mondatot. Mert arról van itt szó, hogy miért nem csinál Paj-; tás Ödön litográfiákat, mikor az Isten is kőre illőnek teremtette az ő rajzát. Gyönyörű litók lennének ebből és példátlanul stílusosak a magyar grafikus művészetben. Marco.

SZÍNHÁZ. Az ember tragédiája. Madách filozófiai tanait senki sem fogja megérteni, aki csak a Nemzeti Szinház előadásában hallja Ádám és Luczifcr fejtegetését. Két mondaton tul a mi színészeink értelmes dikeziója már a szavak ritmikus és badar áradatává válik. Hogy ennek az abszolúte nem szinpadra való munkának mégis nagy színpadi sikere volt, az a látnivalók sokaságának köszönhető, nem pedig a hallanivalóknak. Igy egészen érthető, ha az előadás látványossággá bővül és az ambiczió a szczenéria felújítására és tökéletesítésére veti magát. Az ember tragédiája azonban tagadhatatlanul elmés és diszes kiállítás és változtatások mellett sem fogja a Nemzeti Szinház utósaisonját megmenteni, mert az előadók annyira megunták már a remekművet, hogy még saját maguknál is rosszabbul játszanak.

KÖZGAZDASÁG. H e g y e i .Miksa, az Adria tengerhajózási r. társaság vezértitkára, mint sajnálattal értesülünk, ezen állásáról lemondott és nyugdijállományba lépett. Benne az Adria egyik legrégibb és legderekabb tisztviselőjét veszíti el. A Magyar Á l t a l á n o s K ő s z é n b á n y a R é s z v é n y t á r s u l a t Xlll-ik rendes közgyűlését e hó 15-én tartotta gróf Teleki Géza elnöklésével huszonnégy részvényes jelenlétében. Az előterjesztett évi jelentés szerint a társulat bányái a lefolyt évben az előző évvel szemben 921.326 métermázsával több szenet szállítottak. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette, valamint jóváhagyta az előterjesztett évi zárószámadást, mely szerint az 1904. évi 2,131.556-38 korona bruttonyereségből 993.812 10 korona értékcsökkenési leírásokra és tartalékokra, 120.000 korona általános tartalékra, 50.000 kurona az elsőbbségi kölcsön tartalékára, 30.000 korona külön a tisztviselők nyugdijalapja és 15.000 korona a bányatárspénztár j é s z é i e , 5844'20 korona az igazgatóság és a tisztviselők alapszabályszerü jutalékára és 720.000 korona a részvénytőke 6°/o-os osztalékára fordittassék, mig a fennmaradó 144.260'08 korona mint rendkivüli dotáczió az értékcsökkenési alapra utaltassák és az előző évről áthozott 897'687'86 korona nyereségáthozat változatlanul uj számlára vezettessék elő. Mindezeket a javaslatokat elfogadván, a közgyűlés az igazgatóságnak és a felügyelő-bizottságnak a fölmentvényt megadta és kimondta, hogy az osztalékszelvényt a szokásos helyeken e hónap 20-tól kezdve 12 koronával fogják beváltani. A megejtett' választásokon közfelkiáltással újból beválasztattak az igazgatóságba: báró Bourgoing Othon és Henri de Renéville, továbbá dr. Freyenfeld József, Bécs (uj). A felügyelő-bizottságba pedig Schober Albert (uj). A -közgyűlést követő igazgatósági ülésben elnökké gróf Teleki Géza,, alelnökké báró Bourgoing Othon és dr. Löw Tivadar választattak. E l s ő L e á n y k i h á z a s i t ó E g y e s ü l e t m. s z . Az intézet 42-ik rendes közgyűlése márczius 30-án volt a tagok élénk érdeklődése mellett. Az előterjesztett igazgatósági jelentés és mérleget a közgyűlés tudomásul vette. A jelentésből kitűnik, hogy az intézet 1904. évben is gyarapodott és hogy 1,028.053 K. 94 fii. biztosított tőke kifizetése daczára a tartalékok 11,519.464 korona 26 fillérre

emelkedtek a mult év 10,520.392 korona 67 fillérjével szemben. Továbbá, hogy a kezelési fölöslegből, 172,618 korona 36 fillérből az alapszabályszerü javadalmazások levonása után a bizt. tőkék felemelésére szánt alaphoz 86.309 korona 18 fillér, a külön tartalékhoz 34.523 korona 67 fillér és hiv. nyugdijalaphoz 5000 korona csatoltatolt. Dr. Bácskai Albert és Kalmár Sándor szövetkezeti tagok azon támadásokra vonatkozólag, melyeket az elmúlt esztendőkben röpiratokban és hírlapi czikkekben az intézet ellen felhoztak, több Írásbeli kérdést intéztek a társulat igazgatóságához. Dr. Wittmann Mór elnök tüzetesen válaszolt e kérdésekre, még pedig az eddigi közgyűlések által jóváhagyott mérlegek és igazgatósági jelentések nyomán. A felügyelő-bizottság elnöke, dr, Alexander Bernát • a felügyelő-bizottság nevében kijelenti, hogy éppen tekintettel e támadásokra, kötelességüknek tartják, hogy újból való megválasztásuk esetére e tisztségükön megmaradjanak. Az elnök válaszát egyhangúlag tudomásul vették és dr. Grosz Sándor és Dósa Kálmán szövetkezeti tagok indítványára az igazgatóságnak, Schwarcz Ármin elnöknek Kohn Arnold vezérigazgatónak, a felügyelŐTbizottságnak, a választmánynak és a hivatalnoki karnak köszönetet és bizalmat szavaztak. »Fonciére« pesti biztositó intézet életbiztosítási osztályánál folyó évi első negyedében 1018 ajánlat 66.248 korona biztosítási tőkére nyújtatott b e ; 897 kötvény 3,582.661 korona tőkéről állíttatott ki. A díjbevétel 954.643 korona 37 fillérre rug. Haláleset 69 jelentetett 294.803 korona összegről. Egyszersmind utalunk ama különös kedvezményekre, melyeket ezen hazai intézet (alapítva 1864-ben, 3 millió korona részvénytőkével, nyereség- és díjtartalékai és évi bevételei körülbelül 31 millió korona), az életbiztosításnál nyújt: 1. Hadbiztositást dijpótlék nélkül 20.000 korona határáig a biztosított tőke feléről a közös hadsereg és honvédség, 30.000 korona erejéig a népfölkelők védkötelezettjeire nézve. (Hivatásszerű katonáknak mérsékelt dijpótlék mellett.) 2. A föltételek értelmében a.biztosítás érvényének megtámadhatatlansága még az esetben is, ha a biztosított párbaj vagy öngyilkosság folytán halt volna el, vagy ha utólag kitűnnék, hogy a biztosított a biztosítás alapjául szolgáló ajánlatban lényeges körülményre nézve tévedett. 3. 1, 3 vagy 5 évi nyereségosztással egybekötött biztosításokat eszközöl. 4. A biztositásnak 3 évi fennállása ^után a biztosításra jutányos feltételek mellett a) kölcsönt ad, vagy azt 6) visszavásárolja, vagy c) minden további díjfizetés nélkül kiházasitási biztosításoknál tőkésitést eszközöl anélkül, hogy a félnek utóbbiért folyamodnia kellene. A The Mutual N e w - Y o r k i Életbiztosító Társaság, amely ezelőtt tizenöt évvel kezdte meg hazánkban működését, most fizeti ki az akkor kötött biztositások után esedékes első tizenötéves nyeremenyeket, amelyek a befizetett dijak 32—36°/o-át képviselik, és azoknak 33/8—41/2°/o-os kamatos kamatjának felelnek meg. Ez oly eredmény, amely minden várakozást felülmúlt és magyarázatra nem szorul. Nevezett intézet egyben közli velünk, hogy f. é. január 1-ével biztositottai részére utazásokat és katonai szolgálatot illetőleg mindennemű korlátozást megszüntetett. Bizlositottai ennélfogva minden k ü l ö n d í j , fizetése nélkül jogositvák az .egész föld kerekségén utazni; nemkülönben háború okozta halál esetében a közös hadsereg tartalékosainak, úgymint a honvédeknek és népfelkelőknek az egész biztosított összeg kifizettetik, anélkül, hogy ezért bármi külön dijat tartoznának fizetni.

HETI POSTA. Hibaigazítás. Hatvany Lajosnak az ifjabb PliniusrcA szóló tanulmánya ismertetésébe mult héten lapunkban értelemzavaró hiba csúszott. A könyvemberről szóló meghatározást ugy kell olvasni, hogy: vannak első kézből való emberek, akik a világot a maguk kezével tapintják ki. Ezek a klasszikusok. Vannak aztán másodkézből való emberek, akik a világot csak a klasszikusok könyvein át tudják kitapintani. Ezek az alexandrinus lelkek, a könyvemberek. Debreczen. K. S. Majd közölni fogjuk a kitűnőségekkel, akik kezünk ügyébe akadnak, az Ön nagylelkű ajánlatát, hogy egy-egy autogrammjukért egy koronát fizet valamely jótékony czélra, de félünk, azt fogják mondani, hogy a jótékonyság nem nyer annyit ennél az alkunál, mint amennyit ők tekintély dolgában veszítenek, mikor ily kevésre taksálja őket. Gombgyüjtők ritka gombokért, gyufaskatulyagyüjtők egy-egy skatulyáért magasabb árakat értek el. De viszont az is igaz, hogy a skatulya érték, a nagyság pedig csak fictio. Ádájn g y e r m e k e i . Nem értjük egészen. D. M. Kissé emlékeztet a 'Szeptember végén«-re, de azért adni fogjuk. F e l e l ő s s z e r k e s z t ő és k i a d ó t u l a j d o n o s : KISS JÓZSEF. H a r i s n y á k , lábtyük, matróz-ingek, keztyük, elismert legjobb minőségben HEYEK ADOLF-nál Budapest, IV., Szervita-tér 8.

ír

Szép, szebb, legszebb lesz m i n d e n k i , mert 2—3-szori bekenés u t á n eltűnik az pattanás, kiütés, szeplő, májfolt, sőt ránczok

arczról

is

a valódi angol

FÉLE használata

által.

Teljesen á r t a l m a t l a n és a kéz-, nyak-, váll-, arczbőrt b i z t o s a n fehérré, üdévé,

finommá

varázsolja.

1 üveg ára

2 kor. E h h e z ugorkaszappan I kor., púder 1.20 kor. K a p h a t ó k a Csak

Balassa-féle

a

valódi 1

Főszétküldési

/ermésjeteú

hely:

Balassa

Kornél

gyógyszertárakban.

gyógyszertára

Budapest,

Erzsébetfalva.

pirosságot

egy másodpercz alatt minden férfi és n ő u g y az arczán, m i n t a z a j a k á n g y ö n y ö r ű e n elérhet, ha teljesen á r t a l m a t l a n és igen kellemes illatú

Diana-pirositót használ. E g y eredeti üveg á r a 5 korona, utasítással, mely egy é v i g eltart. K ö z p o n t i főraktár : Erényi Béla „Diana"' g y ó g y s z e r t á r a , Budapest, VII. ker., Károly-körut 5. s z á m . ( B á l o z ó hölgyeknek nélkülözhetetlen.) =

TITOKTARTÁS

Mattoni-Kie

MELLETT

SZÁLLÍTVA.

Erzsébet sósfürdő

B U D A P E S T — (BUDÁN).

(Villamosvasúti

Meglepő g y ó g y h a t á s s a l bir k ü l ö n ö s e n női

bajokban,

t o v á b b á : a l h a s i és á l t a l á n o s v é r b ő s é g b e n , pangások

esetén,

stb. — Idény

m á j - és l é p b a j o k b a n ,

április

verőczéri

aranyérben,

15-től szeptember

65 f ü r d ő s z o b a . S z á m o s , kellően

állomás.)

berendezett,

végéig. kényelmes

vendégszoba. Vendéglő mérsékelt á r u ételek- és italokkal.

Rendelő orvos:

Dr.

POLGÁR

EMIL.

k o r a i vénség-, Mar.dor-port ha használná. nem lenne k ö v é r és e l h á j a s o d o t t és sohase szenvedne einészté.-i z a v a r o k b a n , azért kezeskedem, tekintélyes orvosi és vegyészi bizonyítványokkal bizonyíthatom. Ne mulaszsza el senki, akar h ö l g y , a k á r férfi, a M a n d o r - p o r t csak egyszer megkisérleni és ha fenti állitásom valótlannak bizonyul, d u p l á n v i s s z a a d o m az árát. Mandcr vértisztitó soványító por doboza c s e k é l y 2 korona 80 fillér, orvosi utasitás és bizonyítványok mellékelve. Utánvétellel vagy a pénz beküldése melleit pofto-

KÖVÉRSÉG

Mad, M A N D L IDA, Budapest,

kretenenkü'idi Károly-körut 2/h. T Ö R Ö K J Ö Z S E F gyógyszerész, Király-uteza 12.

HA OSZUL A HAJA STELLA-VIZET

a hírneves

mely

nem

Kapható egyedül

\

fest, h a n e m a h a j T £

A T U L i

T l

Á A

l

U l

eredeti D D

É L

színét l

2

korona

adja

vissza.

A L

H

Ö c s . é s k i r . F e n s é g e J ó z s e f fölt. u d v . s z á l l í t ó j a

Budapest, V., Szabadság-tér,

Sótatér-u" sarok-

gyógyszertárában «

/

Miként lehet szép idomokhoz jutni? A szép mell egyike a női szépség legelőkelőb kellékeinek s azzal a "természet nem igen pazarkodik. — A hölgyek örömmel fognak tudomást venni arról, hogy létezik egy teljesen ártalmatlan szer, mely a természetet gyöngéd módon kényszeríti, hogy ebben a tekintetben ne fukarkodjék. Ezen, a párisi előkelő hölgyvilágban előnyösen ismert szer a Ratie-féle PILULÉS ORIENTALES alkalmazása, mely a legelőkelőbb párisi orvosoktól ajánlva s tényleg bírják azon tulajdonságot, hogy a mellet fejlesztik, ruganyossá gát elősegítik, a szöveteket erősbitik, a vállcsontok kiszögelését eltüntetik az által, hogy a mell idomainak általában teltséget kölcsönöznek. Hatása abban áll, hogy az ételek hizó alkatrészeit elősegítik s azok a mell környékén ülepednek le. Az egyszer elért eredmény minden külön kezelés nélkül megmarad. A Ratie-féle P I L U L E S O B I É R T A L E S eltelő hatása folytán szép, üde arczbőrt és fiatal

kinézés! kölcsönöznek és az egész testet fiatalítják. — Minden természethez alkalmazkodnak, a fiatal, fejlődő leány épugy használhatja, mint a kifejlett asszony es semmi körülmény között nem ártalmas. Törvényileg védett védjegy. A k ö r ü l b e l ü l 2 h ó n a p i g tartó gyógymódhoz k ö n n y e n lehet a l k a l m a z k o d n i a n é l k ü l , hogy a megszokott életmódot a . legcsekélyebben meg kellene változtatni. Ára egy doboznak, használati utasítással, 6 kor. 4 5 fill. (Szétküldés bérmentve, titoktartás mellett.) Utánvétellel 6 kor. 75 fillér. Ne fogadjunk el oly dobozt, a melyen nincsen az UNIO-védjegy s a mely a czimkén kővetkező feliratot nem tartalmaz : J . P a r t i é Pharmacien, 5., P a s s a g e T e r d e a u , P a r i s . Főraktár Magyarország cs Ausztria részére: T Ö R Ö K J . gyógysz., Budapest, Királyu t e z a 12.

'284

r

A TECHNIKA VÍVMÁNYAI

Srodalmi

cimü kötet

a magyar

közönség

minden rétegének érdeklődésére számíthat.

értesítés!

Nem

t u d á k o s szak-

m u n k a , h a n e m élvezetes, k ö n y nyed o l v a s m á n y .

&

Ü

A ,,Műveltség Könyvtárá"-nak ára kötetenkint

2 4 korona.

Megrendelhető

A

M Ű V E L T S É G

melyről

olvasóinknak

már

több

izben

hirt

minden

hazai

könyvkereskedés utján.

*

K Ö N Y V T Á R Á - b ó l ,

adtunk,

most

jelent

meg

az

első kötet.

A

kötet

cime:

A TECHNIKA VÍVMÁNYAI A könyvet 500 szövegkép és 60 részben színes, íényes kivitelű műmelléklet disziti. »

A könyvet 500 szövegkép és 60 részben színes, fényes kivitelű műmelléklet disziti »

AZ UTOLSÓ SZÁZ ÉVBEN SZERKESZTIK :

HOLLÓS JÓZSEF ÉS PFEIFER IGNÁC

r Ez ,z a kötet ugy külső megjelenésével, mint tartalmával, stílusának irodalmi, könnyed hangjával egyaránt megfelel mindazoknak iknak a várakozásoknak, melyeket a kiadótársulat a magyar közönségben a M Ű V E L T S É G KÖNYVTÁRÁ-ról szóló ismertetéseivel felkeltett. A könyvet szakemberek irták, de oly könnyen érthető hangon, mintha szabad előadást tartanának a társadalom minden köreiből összesereglett hallgatók előtt, kiknek figyelmét lebilincselik tárgyuk érdekességével, előadásuk könnyedségével és a szemléltetés gazdag eszközeivel. A T E C H N I K A V Í V M Á N Y A I cimü muuka a magyar társadalom minden rétegének szól. A gazdát rávezeti a rendelkezésre álló és még kihasználatlan természeti erők célszerű kihasználására. Szakszerű tájékoztatást nyújt a gazdasági gépekről és külön nagy fejezetben ismerteti a gazdasági termékek ipari feldolgozását. A magyar kereskedő szeme előtt ennek a könyvnek az olvasása számos" iparág kereskedelmi kihasználásának perspektíváját nyitja meg, különösen a fiatalabb generációnak meg kell ismerkedni ezzel a munkával, mely megismerteti a bányászat, kohászat, faipar, szövőipar, kémiai nagyipar stb. stb. hatalmas, milliárdnyi értékű vagyont termelő baladásával. A tanügy munkásai a M Ű V E L T S É G KÖNYVTÁRÁ-nak első kötetében gondolkodásuk és ismereteik gazdagítására kiváló munkát nyernek. A nagyközönség legszélesebb rétegeit, valamint a megfelelő szakmákban működőket pedig közelről érdeklik a közlekedés eszközei-ről, a hadászati techniká ról, az elektromosság-ról, távirás-ról stb. szóló fejezetek. A legújabb problémák: radioaktivitás, drótnélküli távírás, repülőgép stb. e könyv olvasása utján eleven fogalmakká válnak az olvasó előtt.

A MŰVELTSÉG KÖNYVTÁRÁNAK

A TECHNIKA VIVMANYAI c i m ü k ö t e t fejezetei és a szerzők n e v e i : Energia: S c l i i m a n e k E m i l . Bányászát: L i t s c h a u e r Lajos. Kohászai: Gálocsy Á r p i d . A fémek megmunkálása: K a n d ó Gyula. Motorok és emelőgépek: K á r m á n Tódor. A közlekedés eszközei: Gondos Viktor. Pósta: H . H e n n y e y Vilmos. A lény a tudomány szolgálatában: Kurvázy Zsigmond. „ A sokszorosltö i p a r : K á n S á m u e l .

A

Műveltség

vagy

az

Könyvtáráról ATHÉNAEUM

első

A technika a hadviselés szolgálatában: M. Miiller H u g ó . Faipar : G a u l K á r o l y . Szövö- ós fonéipar: Maly Ferenc. Papírgyártás: J a l s o v i c z k y Géza. A kémia vívmányai: Pfeifer I g n . Gazdasági gépek: V. Mark hói .1. Gazdasági termékek Ipari feldől gezása: K o s u t á n y Tamás. Elektromosság: K . L i p t h a y K . Telegrafla és telefonla: H o l l ó s József. Zárószó: M é r a y - H o r v i t h K á r o l y .

kimerítő irodalmi

prospektust és

nyomdai

sorozata

i. A T e c h n i k a

a következő Vívmányai,

II. A z E m b e r .

könyvekből

fog á l l a n i :

IV. A Fold. V. A z É l ő k

Világa.

VI. A T á r s a d a l o m .

III, A V i l á g e g y e t e m .

A második sorozat, hat kötetben, tartalmazni f o g j a a t ö r t é n e l m i , i r o d a l m i és m ű v é s z e t i i s m e r e t e k e t és a z e l s ő s o r o z a t t e l j e s b e f e j e z é s e — u t á n fog megjelenni. = = = = = kívánatra r.-t.

ingyen

könyvkiadó-osztálya

küld

minden Budapest,

könyvkereskedő Kerepesi-ut

Az Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat könyvnyomdája.' Budapest, VI., Kerepesi-ut 54.

54.