A bécsi Természettudományi Múzeum és a magyarországi ásványtudomány kapcsolata Mária Terézia uralkodása alatt1 JUHA MARIANN 2
A 18. századi minerológiát vizsgálva mind a Habsburg Birodalomban, mind Magyarországon a jezsuiták játszották a legfontosabb szerepet egészen a rend 1773-as feloszlatásáig. Rajtuk kívül többnyire nemesi származású, orvos vagy bányászattal foglalkozó természetbúvárok magángyűjteményeiről maradtak fenn adatok. 1715-ben nyílt meg Bécsben egy, a tanítást segítő, fizikai-matematikai múzeum, amely a csillagászati műszerek, modellek mellett a rend tagjainak utazása során gyűjtött ásványokat is bemutatta.3 Az ásványtant ekkor még a fizikatudomány részeként tanították az oktatási intézményekben. A jelenlegi bécsi Természettudományi Múzeum4 alapját, korának egyik legnagyobb és legértékesebb természettudományi gyűjteményét Mária Terézia (1717-1780) férje, az ásványtan iránt élénken érdeklődő I. (Lotharingiai) Ferenc (1708-1765) 40000 scudi-ért5 vásárolta meg Chevalier Jean de Baillou-tól (1684-1758) Firenzében.6 Az első írásos említés Khevenhüller herceg (?-?) naplójában található, 1752 január 29-éről: „ ... az a megtiszteltetés ért, hogy megtekinthettem a császárral azt az egy évvel ezelőtt, egy bizonyos M. Baillou-tól, Firenzében vásárolt és ez eladó felügyelete alatt álló igen gazdag és költséges természeti gyűjteményt, melyet a császári könyvtárhoz vezető nagy lépcső melletti új szobákban helyeztek el, de még afelé sincs rendezve és nagy része még osztáfyozatlan."1 A herceg az 175l-es évet jelöli meg a vásárlás időpontjaként, ennek ellenére a legtöbb forrásban8 1748 szerepel. Baillounak a pármai és piacenzai, majd a toscanai bányák főigazgatójaként alkalma nyílt az ásványok alapos megismerésére és gyűjtésére. Kollekciója mintegy 30000 ásványból, drágakőből, fosszíliából, csigából, kagylóból és korallból állt. Gyűjteményének eladása után Baillou követte a császárt Bécsbe, ahol az uralkodó az első udvari természettudományi kabinet (Hof-Naturalien-Cabinet) elnökévé választotta. Az udvari kincstár ásványaival kiegészített gyűjteményt Baillou irányítása alatt az Augustinerkirche melletti udvari könyvtár egyik nagytermében helyezték el 1749-ben. Elrendezését az igazgató végezte saját maga által kifejlesztett rendszer alapján, melyet 1746-ban Joannon de Saint-Laurent (?-?) „Description abregée du fameux cabinet de M'Le Chevalier De
A cikk megírásához nyújtott támogatást ezúton is szeretném megköszönni a Magyar Ösztöndíj Bizottságnak és a bécsi Collegium Hungaricumnak. 2 Doktorjelölt, Ludwig Maximilian Egyetem, München 3 FITZINGER 1856 pp. 7-8. 4 Naturhistorisches Museum. 5 Scudo della croce: keresztes tallér, koronatallér, tallérnagyságú velencei ezüstpént 6 Riedl-Dornl998. 7 Riedl-Dornl998,p. 15. 8 Fitzinger 1856, Zimmermann, Heinrich/Handlirsch, Anton/Smital, Ottokár 1920...
361
Baillou, pour servir a l'Historie Naturelle des Pierres précieuses, Métaux, Minéraux, et autres fossiles" (1746) címen publikált.
1. kép Lorenz Jansche: Hofburg és az ásványgyüjtemény helye, az Augustinergang (1797). (Forrás: SCHOLLER 1958)
1746-ban a Tátra egyik első leírója, Buchholtz Jakab (1696-1758) az udvar számára a Tátra ásványvilágát bemutató közetgyüjteményt küldött. Ez olyannyira felkeltette a császár érdeklődését, hogy 1751-ben tudományos bizottságot küldött a Tátrában található kőzetek feltérképezésére. E bizottság tagja volt a matematikus és fizikus Josef Anton Nagel (1717-1794), aki 1748-ban Steiermarkot és Krajnát1, 1750-ben Franciaországot, Angliát és Hollandiát utazta be azzal a céllal, hogy a kabinet számára ásványokat gyűjtsön." Ferenc császár legfőbb célja az egyes természettudósok útjainak anyagi támogatásával a kollekció gyarapítása, másrészt a gyűjtemény jövőjének biztosítása volt. Ez utóbbit úgy oldotta meg, hogy a Baillou család kapta meg a mindenkori jogot az intézmény igazgatására.3 Az alapító és egyben az első igazgató, Baillou halála (1758) után fia, Ludwig Balthasar Baillou (1731-1771) irányítása alatt a gyűjtemény igen csekély mértékben gyarapodott. A korábbi beszerző utakról származó ásványok számára 1764-ben kibővítették
1
A ma Szlovéniához tartozó terület (Kranjska, Krain) korábban a Habsburg Birodalom része volt. 2 Révai Lexikon. 3 Riedl-Dorn 1998.
362
a gyűjtemény számára fenntartott termet, és annak elrendezéséhez ismét az akkorra már elavult Baillou-rendszert használták fel.
2. kép Salomon Kleiner: Az Augustinergang főbejárata. (Forrás: HAMANN 1976) Mária Terézia férje korai halála után (1765), a felső kamara állandó felügyeletének kikötése mellett, az államnak adományozta a gyűjteményt. Mindehhez gazdasági érdekek is fűzték, hiszen a természettudományok támogatásában férje emlékének tett tiszteletadás mellett a bányászati oktatás elősegítését is látta. A császárnő a kiállítás bővítését, ezen belül is a birodalmon belüli, így magyarországi lelőhelyek és bányák ásványkincseinek bemutatását szorgalmazta. Továbbá intézkedésként 1762-ben megkezdődött az 1735-ben létrehozott Selmecbányái (ma Banská Stiavnica, Szlovákiai, németül: Schemintz) bányásziskola akadémiai rangra emelése, ahol elsőként a kémiai-ásványtani (!) tanszéket állították fel1 (1763). 1763-ban a prágai egyetemen megalapította az ásványtani és bányászati tanszéket, és ugyanebben az évben a gráci egyetemen előírta az ásványtan német nyelvű oktatását. A magyarországi nemes- és színesfémek bányászata a 17. századig igen jelentős szerepet tölt be Európában, s ezt a 18. században leginkább Mária Terézia uralkodása idején nyert vissza.
1
A tanszék első professzora: Nicolaus Jaquin (1727-1817)
363
Az ásványtan szélesebb körben való elterjedésének szempontjából és a ritkaságok gyűjtésének „divattá válását" tekintve rendkívül fontos, hogy a bécsi Hof-NaturalienCabinet gyűjteményét 1766-ban heti két napra a nyilvánosság számára is megnyitották. A kiállítás egyik legszebb, ma is megtekinthető darabja az egykor Magyarországhoz tartozó Vörösvágásról (ma: Cervenica, Szlovákia) származó nemesopál, mely európai viszonylatban az eddig találtak közül a legnagyobb (594 gramm)1. Gróf Wolfgang Franz Xaver Orsini-Rosenberg (1726-1795) tanácsára Mária Terézia 1776-ban Bécsbe hívatta Bora Ignácot (1742-1791), aki a kabinet tagjaként a gyűjteményt rendszerezte, leírta és bővítette. Born 1770-ben felkereste a császári ásványkiállítást, és azt elmaradottsága és rendezetlensége miatt erősen bírálta2. Rendszerezését az 1764-es besorolással ellentétben Nis Wallerius (1666-1704) és Axel Fredrik Cronstedt (1722-1765) svéd mineralógus elképzelései alapján végezte3. 1778-ban jelent meg a gyűjtemény egy részét összeíró könyv, az „Index rerum naturalium musei caesarei Vindobonensis", amely a csigákat és a kagylókat ismerteti. Ezt 1780-ban, számos kézzel színezett rézkarccal, latin és német szöveggel „Testacea Musei Caesarei Vindobonensis, quae jussu Mariae Theresiae Augustae disposuit et descripsit Ignatius a Born" címen újból kiadták. Az ebben a műben használt latin kifejezéseket egyes ásványtani szerzők még a 19. század második felében is használták.
3. kép Born Ignác (Forrás: www.kfki.hu/chemonet/hun/mvm/arc/pics/born.gif)
1
Riedl-Dorn 1998. Lindner 1986. 3 Fettweis/Hamann 1996.
2
364
Bora a kincstári tulajdonban lévő, akkor még aerolitok (légkövek, Luftseine) néven ismert jelentősebb meteoritokkal bővítette a kollekciót, s ezzel a világ legrégebbi meteoritgyűjtemény magját hozta létre. Itt látható a Zágráb (ma: Zagreb, Horvátország) melletti Hrasinában (ma: Hrascina, Horvátország) 1751 május 26-i meteoritesőből származó egyik 39 kg-os darab, továbbá az 1770-es utazása során gyűjtött ásványok egy része. Saját ásványkollekcióját az 1772-ben és 1775-ben megjelent „Lithophilacium Bornianum" című könyvben írta össze. Gyűjteménye 1774-ben Londonba került, és ma a British Museum-ban található. A császári ásványgyűjtemény rendszerezése és leírása mellett Mária Anna (1738-1789) hercegnő tanítása is Born feladatkörébe tartozott. A segítségével összeállított, mintegy 10000 darabból álló kollekciót 1781-ben gróf Eszterházy Ferenc (1715-1785) vásárolta meg a budai egyetem számára 25000 guldenért 1 , mely ma az Eötvös Lóránd Tudományegyetem gyűjteményének része. A nagyszombati egyetemen 2 1774-ben alapított gyűjtemény többek között ennek a „beruházásnak" köszönhetően válhatott a 18. század végére Európa egyik legnagyobb, rendszerezett oktatási gyűjteményévé 3 .
Irodalom BLÖCHLINGER VOM BANNHOLZ, CARL FRIEDRICH 1868: Chevalier Jean de Baillou, erster Director des
k. k. Hof-Naturalien-Cabinets zu Wien und Oberstlieutenant in der Artillerie. Ein Beitrag zur Geschichte der Gelehrten, der Kunst und der Erfindungen, Wien, 12 o. FETTWEIS, GÜNTER B. /HAMANN, GÜNTHER (Szerk.) 1996: Über Ignaz von Born und die Societät der
Bergbaukunde, Wien, 2. kiadás, 153 o. FITZINGER, LEOPOLD JOSEPH 1856: Geschichte des kaiserlichen königlichen Hof-Naturalien-Cabinetes
zu Wien, Wien, 1. rész, 5-21. o. HAMANN, GÜNTHER 1976: Das naturhistorisches Museum in Wien. Die Geschichte der Wiener naturhistorischen Sammlungen bis zum Ende der Monarchie, Wien, 11. o. LINDNER, DOLF 1986: Ignaz von Born Meister der Wahren Eintracht, Wien, 143 o. RAFFLER, MARLIES 2000: Sammlerinnen im 18. Jahrhundert, In: Wiener Geschichtsblätter, 55. évfolyam, 3. füzet, 225-233. o. RIEDL-DORN, CHRISTA 1998: Das Haus der Wunder. Zur Geschichte des Natushistorischen Museums in Wien, Wien, 15-41. o. SCHOLLER, HUBERT 1958: Das Naturhistorisches Museum in Wien. Die Geschichte der Wiener naturhistorischen Sammlungen, Wien, 53 o. ZIMMERMANN, HEINRICH/HANDLIRSCH, ANTON/SMITAL, OTTOKAR 1920: Die beiden Hofmuseen und
die Hofbibliothek der Werdegang der Sammlungen, ihre Eigenart und Bedeutung, Wien und Leipzig, 110 o.
1 2 3
Korabeli pénznem. 1777-Buda, 1784-Pest. Lindner 1986.
365
