A bécsi Természettudományi Múzeum és a magyarországi ásványtudomány kapcsolata Mária Terézia uralkodása alatt1 Juha Mariann A 18. századi minerológiát vizsgálva mind Magyarországot, mind a Habsburg Birodalom egészét tekintve a jezsuiták játszották a legfontosabb szerepet egészen a rend 1773-as feloszlatásáig. Rajtuk kívül többnyire nemesi származású, orvos vagy bányászattal foglalkozó természetbúvár magángyűjteményéről és a Selmecbányán (ma: Banská Štiavnica, Szlovákia) alapított Bányászakadémia ásványkollekciójáról maradtak fenn adatok. 1715-ben nyílt meg Bécsben egy a tanítást segítő, fizikai-matematikai múzeum, amely a csillagászati műszerek, modellek mellett a rend tagjainak utazása során gyűjtött ásványokat is bemutatta.2 A jelenlegi bécsi Természettudományi Múzeum3 alapját, korának egyik legnagyobb és legértékesebb természettudományi gyűjteményét MÁRIA TERÉZIA (1717-1780) férje, az ásványtan iránt élénken érdeklődő I. (LOTHARINGIAI) FERENC (1708-1765) 40000 scudi-ért4 vásárolta meg CHEVALIER JEAN DE BAILLOU-tól (1684-1758) Firenzében.5 Az első írásos említés a KHEVENHÜLLER herceg (?-?) naplójában található 1752. január 29-i feljegyzés: „… az a megtiszteltetés ért, hogy megtekinthettem a császárral azt az egy évvel ezelőtt, egy bizonyos M. BAILLOU-tól, Firenzében vásárolt és ez eladó felügyelete alatt álló igen gazdag és költséges természeti gyűjteményét, melyet a császári könyvtárhoz vezető nagy lépcső melletti új szobákban helyeztek el, de még a fele sincs berendezve és nagy része még osztályozatlan.”6 A herceg az 1751-es évet jelöli meg a vásárlás időpontjaként, ennek ellenére a legtöbb forrásban7 1748 szerepel. BAILLOUnak a pármai és piacenzai, majd a toscanai bányák főigazgatójaként alkalma nyílt az ásványok alapos megismerésére és gyűjtésére. Kollekciója mintegy 30000 ásványból, drágakőből, fosszíliából, csigából, kagylóból és korallból állt. Gyűjteményének eladása után BAILLOU követte a császárt Bécsbe, ahol az uralkodó az első udvari természettudományi kabinet (Hof-Naturalien-Cabinet) elnökévé választotta. Az udvari kincstár ásványaival kiegészített gyűjteményt BAILLOU irányítása alatt az Augustinerkirche melletti udvari könyvtár egyik nagytermében helyezték el 1749-ben. Elrendezését az igazgató végezte saját maga által kifejlesztett rendszer alapján, melyet 1746-ban JOANNON DE SAINT-LAURENT8 (?-?) „Description abregée du fameux
1
A cikk megírásához nyújtott támogatást ezúton is szeretném megköszönni a Magyar Ösztöndíj Bizottságnak, a bécsi Collegium Hungaricumnak, továbbá a Pro Renovanda Cultura Hungariae alapítványnak. 2 FITZINGER 1856 pp. 7-8. 3 Naturhistorisches Museum. 4 Scudo della croce: keresztes tallér, koronatallér, velencei tallérnagyságú ezüstpénz. 5 RIEDL-DORN 1998. 6 RIEDL-DORN 1998, p. 15. 7 FITZINGER 1856, ZIMMERMANN, HEINRICH/HANDLIRSCH, ANTON/SMITAL, OTTOKAR 1920. 8 Életpályályáról eddig még nem találtam adatokat.
1
cabinet de M’Le Chevalier De Baillou, pour servir a l’Historie Naturelle des Pierres précieuses, Métaux, Minéraux, et autres fossiles” (1746) címen publikált.
1. kép: LORENZ JANSCHA: Hofburg és az ásványgyűjtemény helye, az Augustinergang (1797) (Forrás: SCHOLLER 1958)
2. kép: SALOMON KLEINER: Az Augustinergang főbejárata (Forrás: HAMANN 1976)
2
1746-ban a Tátra első leírója, BUCHHOLTZ JAKAB (1696-1758) az udvar számára egy, a Tátra ásványvilágát bemutató kőzetgyűjtemény küldött. Ez olyannyira felkeltette a császár érdeklődését, hogy 1751-ben tudományos bizottságot küldött a Tátrában található kőzetek feltérképezésére. E bizottság tagja volt a matematikus és fizikus JOSEF ANTON NAGEL (1717-1794), aki 1748-ban Steiermarkot és Krajnát9, 1750-ben Franciaországot, Angliát és Hollandiát utazta be azzal a céllal, hogy a kabinet számára ásványokat gyűjtsön.10 FERENC császár legfőbb célja az egyes természettudósok útjainak anyagi támogatásával a kollekció gyarapítása, másrészt a gyűjtemény jövőjének biztosítása volt. Ez utóbbit úgy oldotta meg, hogy a BAILLOU család kapta meg a mindenkori jogot az intézmény igazgatására.11 Az alapító és egyben az első igazgató, BAILLOU halála (1758) után fia, LUDWIG BALTHASAR BAILLOU (1731-1771) irányítása alatt a gyűjtemény igen csekély mértékben gyarapodott. A korábbi beszerző utakról származó ásványoknak 1764-ben kibővítették a gyűjtemény számára fenntartott termet, és annak elrendezéséhez ismét a akkorra már elavult BAILLOU-rendszert használták fel. MÁRIA TERÉZIA férje korai halála után (1765) a felső-kamara állandó felügyeletének kikötése mellett az államnak adományozta a gyűjteményt. Mindehhez gazdasági érdekek is fűzték, hiszen a természettudományok támogatásában férje emlékének tett tiszteletadás mellett a bányászati oktatás elősegítését is látta. A császárnő a kiállítás bővítését, ezen belül is a birodalmon belüli, így magyarországi lelőhelyek és bányák ásványkincseinek bemutatását szorgalmazta. További intézkedésként 1762-ban megkezdődött az 1735-ben létrehozott selmecbányai bányásziskola akadémiai rangra emelése, ahol elsőként a kémiai-ásványtani (!) tanszéket állították fel12 (1763). 1763-ban a prágai egyetemen megalapította az ásványtani és bányászati tanszéket, és ugyanebben az évben a gráci egyetemen előírta az ásványtan német nyelvű oktatását. A magyarországi nemes- és színesfémek bányászata a 17. századig igen jelentős szerepet tölt be európai szinten, melyet csak a 18. századra, leginkább MÁRIA TERÉZIA uralkodása idején nyert vissza. Az ásványtan szélesebb körben való elterjedésének szempontjából és a ritkaságok gyűjtésének úgymond „divattá válását” tekintve rendkívül fontos, hogy 1766-ban a kabinet rendelete alapján a gyűjteményt heti két napon a nyilvánosság számára is megnyitották, melynek az egyik legszebb, ma is megtekinthető darabja az egykor Magyarországhoz tartozó Vörösvágásból (ma: Červenica, Szlovákia) származó nemesopál, mely európai viszonylatban az eddig találtak közül a legnagyobbnak számít (594 gramm)13. Gróf WOLFGANG FRANZ XAVER ORSINI-ROSENBERG (1726-1795) tanácsára MÁRIA TERÉZIA 1776-ban Bécsbe hívatta BORN IGNÁC-ot (1742-1791), aki a kabinet tagjaként a gyűjteményt rendszerezte, leírta és bővítette. BORN 1770-ben felkereste a császári ásványkiállítást, és azt elmaradottsága és rendezetlensége miatt erősen bírálta.14 Rendszerezését az 1764-es besorolással ellentétben NILS WALLERIUS 9
A ma Szlovéniához tartozó terület (Kranjska, Krain) korábban a Habsburg Birodalom része volt. Révai Lexikon. 11 RIEDL-DORN 1998. 12 A tanszék első professzora: NICOLAUS JAQUIN (1727-1817). 13 RIEDL-DORN 1998. 14 LINDNER 1986. 10
3
(1666-1704) és AXEL FREDRIK CRONSTEDT (1722-1765) svéd mineralógus elképzelései alapján végezte.15 1778-ben jelent meg a gyűjtemény egy részét összeíró könyv az „Index rerum naturalium musei caesarei Vindobonensis”, mely a csigákat és a kagylókat ismerteti, amit 1780-ban számos kézzel színezett rézkarccal, latin és német szöveggel „Testacea Musei Caesarei Vindobonensis, quae jussu Mariae Theresiae Augustae disposuit et descripsit Ignatius a Born” címen újból kinyomtattak. Az ebben a műben használt latin kifejezéseket egyes ásványtani szerzők még a 19. század második felében is használták. BORN a kincstári tulajdonban lévő akkor még aerolitok (légkövek, Luftsteine) néven ismert jelentősebb meteoritokkal bővítette a kollekciót, amivel a világ legrégebbi meteoritgyűjtemény magját hozta létre. Itt látható a Zágráb (ma: Zagreb, Horvátország) melletti Hrasinában (ma: Hrašćina, Horvátország) 1751. május 26-i meteoritesőből származó egyik 39 kg-os darab, továbbá az 1770-es utazása során gyűjtött ásványok egy része.
3. kép: BORN IGNÁC KARL SALZER metszete, melyet GIOVANNI CAMPIGLI firenzei festő munkája után készített. (Forrás: LINDNER 1986) Saját ásványkollekcióját az 1772 és 1775-ben megjelent „Lithophilacium Bornianum” című könyvben írta össze. Ez a gyűjtemény 1774-ben Londonba került. A császári ásványgyűjtemény rendszerezése és leírása mellett MÁRIA ANNA (1738-1789) hercegnő tanítása is BORN feladatkörébe tartozott. A segítségével összeállított, mintegy 10000 darabból álló kollekciót 1781-ben gróf ESZTERHÁZY FERENC (1715-1785) vásárolta meg a budai egyetem számára 25000 guldenért16, mely ma az Eötvös Lóránd 15 16
FETTWEIS/HAMANN 1996. Korabeli pénznem.
4
Tudományegyetem gyűjteményének része. A nagyszombati egyetemen17 1774-ben alapított gyűjtemény többek között ennek a „beruházásnak” köszönhetően válhatott a 18. század végére Európa egyik legnagyobb, rendszerezett oktatási gyűjteményévé.18 IRODALOM BLÖCHLINGER VOM BANNHOLZ, C. 1868: Chevalier Jean de Baillou, erster Director des k. k. Hof-Naturalien-Cabinets zu Wien und Oberstlieutenant in der Artillerie. Ein Beitrag zur Geschichte der Gelehrten, der Kunst und der Erfindungen, Wien, E.Schlieper,12 p. LINDNER, D. 1986: Ignaz von Born Meister der Wahren Eintracht, Wien, Österreichischer Bundesverlag, 243 p. FETTWEIS, G./HAMANN, G. (Szerk.) 1996: Über Ignaz von Born und die Societät der Bergbaukunde, Wien, 2. kiadás, Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, 153 p. FITZINGER, L. 1856: Geschichte des kaiserlichen königlichen Hof-Naturalien-Cabinetes zu Wien, Wien, 1. rész, k.k. Staatsdr., pp. 5-21. HAMANN, G. 1976: Das Naturhistorisches Museum in Wien. Die Geschichte der Wiener naturhistorischen Sammlungen bis zum Ende der Monarchie, Wien, Verlag Naturhistorisches Museum, p. 11. RAFFLER, M. 2000: Sammlerinnen im 18. Jahrhundert, In: Wiener Geschichtsblätter, 55. évfolyam, 3. füzet, pp. 225-233. RIEDL-DORN, C. 1998: Das Haus der Wunder. Zur Geschichte des Naturhistorischen Museums in Wien, Wien, Verlag Holzhausen, pp. 15-41. SCHOLLER, H. 1958: Das Naturhistorisches Museum in Wien. Die Geschichte der Wiener naturhistorischen Sammlungen, Wien, Naturhistorisches Museum, 53 p. ZIMMERMANN, H./HANDLIRSCH, A./SMITAL, O. 1920: Die beiden Hofmuseen und die Hofbibliothek der Werdegang der Sammlungen, ihre Eigenart und Bedeutung, Wien und Leipzig, 110 p.
17 18
1777- Buda, 1784- Pest. LINDNER 1986.
5
