DEBRECEN
Megyei Jogú Város Önkormányzatának
K Ö Z L Ö N Y E
2007. évi 19. szám
2007. október 24. TARTALOMJEGYZÉK
Szám
Tárgy
Oldal
A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI A DEHUSZ Debreceni Humán Szolgáltató Kht. alapító okiratának módosításáról
2550
Tájékoztató DMJV Önkormányzata gazdálkodásának I. félévi helyzetéről
2552
Önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások értékesítésre történő kijelöléséről szóló 170/2007. (VII. 5.) határozat módosításáról
2662
Pályázat benyújtásáról létszámcsökkentésre vonatkozó egyszeri költségvetési támogatás igénylésére
2670
212/2007. (IX. 27.) Ö.h.
Rendbírság kiszabására tett javaslat elutasításáról
2671
213/2007. (IX. 27.) Ö.h.
A Csokonai Színház magasabb vezetői beosztásának ellátására vonatkozó pályázat kiírásáról
2672
Határozott időre történő vezetői megbízásról, valamint a magasabb vezetői beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírásáról a Hunyadi János Általános Iskolában
2675
208/2007. (IX. 27.) Ö.h. 209/2007. (IX. 27.) Ö.h. 210/2007. (IX. 27.) Ö.h.
211/2007. (IX. 27.) Ö.h.
214/2007. (IX. 27.) Ö.h.
215/2007. (IX. 27.) Ö.h.
216/2007. (IX. 27.) Ö.h.
217/2007. (IX. 27.) Ö.h.
218/2007. (IX. 27.) Ö.h.
219/2007. (IX. 27.) Ö.h.
220/2007. (IX. 27.) Ö.h.
221/2007. (IX. 27.) Ö.h.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott közoktatási intézményekben a 2007/2008. tanév során megvalósuló törvényességi ellenőrzés ütemtervéről
2677
Két tanítási nyelvű oktatás beindításáról a 2008/2009. tanévben a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola egy gimnáziumi osztályában, valamint idegen nyelvű szakképzés beindításáról
2678
Fenntartói engedélyezésről maximális- és átlag létszámtól való csoport-, illetve osztálylétszám eltérésre, továbbá a 131/2007. (VI. 21.) Ö.h. módosításáról
2680
Szándéknyilatkozat a 9345 hrsz-ú, Debrecen, Vörösmarty u. 13. sz. alatti ingatlan használati jogának biztosításáról a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara részére, a Debreceni Kereskedelmi Központ épülete megvalósításához
2695
Szándéknyilatkozat a debreceni DESZKA-fesztivál évenkénti megrendezéséről a Csokonai Színházban, valamint pályázat benyújtásáról az Európai Bizottsághoz a fesztivál nemzetközivé tétele céljából
2696
DMJV Önkormányzata tulajdonát képező 11 db szakrendelő értékesítése tárgyú zártkörű pályázat értékeléséről
2696
Lemondás az Egészséges Szövetségének tagságáról
2710
Városok
Magyarországi
A 9. számú fogorvosi körzet működtetésére vonatkozó megállapodás módosításáról
2710
223/2007. (IX. 27.) Ö.h.
Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
2712
224/2007. (IX. 27.) Ö.h.
Debrecen Megyei Jogú Város Fogyatékosokat Ellátó Intézménye magasabb vezetőjének megbízásáról (kivonat)
2713
A Csokonai-, adományozásáról
2714
222/2007. (IX. 27.) Ö.h.
225/2007. (IX. 27.) Ö.h. 226/2007. (X. 15.) Ö.h.
Hatvani-,
Hajós
Alfréd
díjak
Pályázat benyújtásáról a 2010. évi I. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok megrendezésére
2715
KÖZLEMÉNY A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által nyújtott támogatásokról és vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő szerződésekről 2716
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 208/2007. (IX. 27.) határozata
A Közgyűlés a Humán Főosztály vezetőjének előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 9. § (4) bekezdése és 80. § (1) bekezdése, a 2006. évi IV. törvény 141. § (2) bekezdés r) pontja, valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pont ar) alpontja alapján 1./ módosítja a DEHUSZ Debreceni Humán Szolgáltató Közhasznú Társaság alapító okiratának szövegét a melléklet szerint. 2./ Felhatalmazza a polgármestert az alapító okirat módosításának aláírására. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester 3./ Felkéri a DEHUSZ Debreceni Humán Szolgáltató Közhasznú Társaság ügyvezetőjét, hogy az alapító okirat módosítását a cégbírósághoz nyújtsa be. Határidő: azonnal Felelős: a DEHUSZ Debreceni Humán Szolgáltató Közhasznú Társaság ügyvezetője
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Melléklet 4 /2007. SZÁMÚ ALAPÍTÓI HATÁROZAT a DEHUSZ Kht. alapító okiratának módosításáról Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely: 4024 Debrecen, Piac u. 20.sz.; képviselője: Kósa Lajos polgármester; a továbbiakban: alapító), mint a DEHUSZ Debreceni Humán Szolgáltató Közhasznú Társaság (Cg.: 09-14-000002, székhelye: 4025 Debrecen, Arany J. u. 60.) egyedüli tagja az alábbi alapítói határozatot hozza: 1.) A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 11/2007.(II.15.) számú határozatával – amelynek mellékletét képezte a 3/2007. számú alapítói határozat és az egységes szerkezetű alapító okirat – a DEHUSZ Kht. alapító okiratát módosította. A fenti módosítással kapcsolatos változásbejegyzési eljárás a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság, mint Cégbíróság előtt folyamatban van, amely eljárásban a Cégbíróság a Cg. 09-14000002/92. sorszámú végzésével felhívta a DEHUSZ Kht.-t, hogy a társaság alapító okiratát a közhasznú szervezetet létesítő okirat tartalmáról szóló 4/2006. Közigazgatási jogegységi határozat 2. pontjában foglaltaknak megfelelően módosítsa, a módosítást és az egységes szerkezetű alapító okiratot csatolja be. 2.) Az alapító – a Cégbíróság fent részletezett végzésében foglalt felhívás teljesítése érdekében – a DEHUSZ Kht. alapító okiratának 4.) pontját kiegészíti az alábbi, ch.) alponttal: „ch.) A társaság, az általa nyújtott szolgáltatások kívülállók részéről való igénybevételét kifejezetten megengedi, a jelen alapító okiratban és a DMJV Önkormányzatával, mint a társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelős szervvel, 2000. szeptember hó 7. napján megkötött közhasznúsági megállapodásban foglaltak szerint.” 3.) Az alapító rögzíti, hogy a társaság alapító okirata egyebekben nem módosul. Az alapító, a jelen alapítói határozatban rögzített változással az alapító okiratot a mai napon egységes szerkezetű alapító okiratba foglalja. 4.) Az alapító Kósa Lajos polgármester urat hatalmazza fel jelen okirat és a társaság egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata aláírására. 5.) Az alapító megbízást ad a Dr. Léka Ügyvédi Irodának és Dr. Léka Andor ügyvédnek (4026 Debrecen, Bem tér 7. sz.) jelen okirat és az egységes szerkezetű alapító okirat elkészítésére, azok ellenjegyzésére, valamint a Cégbíróság előtti képviselet ellátásra. Jelen okiratot elolvasás és értelmezés után, mint akaratommal minden tekintetben megegyezőt helybenhagyólag aláírtam. Kelt: Debrecen, 2007. szeptember hó 27. napján Készítette és ellenjegyezte: 2007. szeptember hó 27. napján
DMJV Önkormányzata alapító képviseletében: Kósa Lajos polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 209/2007. (IX. 27.) határozata
A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1992. évi XXXVIII. törvény 79. § (1) bekezdése alapján 1./ tudomásul veszi az Önkormányzat költségvetési szerveinek első félévben végrehajtott saját hatáskörű előirányzat módosítását a 3/B. számú melléklet szerint. 2./ Tudomásul veszi az Önkormányzat központi kezelésű feladatain az első félévben végrehajtott saját hatáskörű előirányzat módosításokat az 5/A. számú melléklet szerint. 3./ Az 1./ és 2./ pontban foglaltakat is figyelembe véve elfogadja Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata gazdálkodásának I. félévi helyzetéről szóló tájékoztatót a csatolt 1, 1/A, 1/B, 2., 2/A, 2/B, 2/C, 2/D, 2/D/1., 2/E, 3, 3/1., 3/A, 4., 4/1., 5., 5/I., 5/II.2.1., 5/III., 5/III.1., 5/IV.4.1., 5/IV.4.2., 5/IV.4.3., 5/V.5.1., 5/V.5.2., 5/V.5.3., 5/V.5.4., 5/VIII., 5/IX.9.4., 5/X.10.3., 5/X.11.5., 5/XII., 5/XIV.14.2., 6., 7., 8., 9., 9/A, 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16. számú mellékletek szerint. 4./ Felhívja a költségvetési szervek (intézmények) vezetőinek figyelmét a 2007. évi költségvetési előirányzatok szigorú betartására. 5./ Részvényesként tudomásul veszi a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. I. félévi beszámolóját, valamint a 2007. évre vonatkozó üzleti terv módosítást a 17. és 17/1. számú melléklet szerint.
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
.
Debrecen Megyei Jogú Város 2007. évi mérlege Ezer Ft-ban Bevételek I.
Saját bevételek
II.
Átengedett bevételek
III. Önkormányzat költségvetési támogatása IV. Külső forrás V.
Eredeti előirányzat
Módosított előőirányzat
Teljesítés
Teljesítés %-a
22 091 187
8 951 830
40,52 I. Költségvetési intézmények kiadásai
7 449 874
7 992 922
4 707 293
58,89
12 066 929
13 110 966
7 711 787
58,82 II. Önkormányzat központi kezelésű feladatai
4 500 000
4 500 000
Határozat-1-Mérleg
45 860 194
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés %a
25 536 997
26 770 309
14 165 112
52,910
20 323 197
25 253 583
9 719 336
38,49
45 860 194
52 023 892
23 884 448
45,91
0
Kötvény
Bevételek összesen:
Kiadások
21 843 391
VI. Nyitó pénzmaradvány
Eredeti előirányzat
4 328 817
4 328 817
100,00
52 023 892
25 699 727
49,40
- Általános tartalék
400 000
521 308
- Céltartalék
466 468
467 944
Kiadások összesen:
1/1
1/A számú melléklet
Tájékoztató tábla Működési célú önkormányzati bevételek és kiadások Eredeti előirányzat
Bevételek
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés %a
I. Működési bevételek
9 030 500 1 200 000 1 375 000 38 000
9 077 269 1 200 000 1 375 000 38 000
3 916 198 605 016 683 016 16 384
3 745 589 3 701 285 3 000
3 750 949 4 238 973 3 000
2 100 532 2 606 021 740
36 634
36 634
22 040
43 743 100 000 118 574 3 300 295 060
129 080 107 664 118 574 3 300 297 118 66 544
43 454 97 704 57 272 830 68 208 82 954
Működési bevételi támogatás - Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel - Kiszámlázott termékek és szolgáltatások Áfa-ja - Kamatbevételek - Szolgáltatások ellenértéke - Alkalmazottak térítése (üdülő) - Egyéb bevételek -Működési támogatások -Szellemi és anyagi infrastruktúra megáncélú igénybevétele miatti térítés (telefon) -Szociális Osztály átvett pénzeszköz Állami hozzájárulások - Normatív állami hozzájárulás Normatív kötött felhasználású támogatások - Kieg. támogatás egyes közoktatási feladatok ellátásához - Kieg. támogatás egyes szociális feladatok ellátásához - Színházi tevékenység támogatása Központosított állami támogatás Egyéb központi támogatás Nyitó pénzmaradvány
Működési bevételek összesen Külső forrás Bevételek mindösszesen
Htározat-1A-Működési mérleg
Ezer Ft-ban Teljesítés %a
Teljesítés
I. Működési kiadások
Intézményi tevékenység bevételei Önkormányzat saját bevételei - Helyi adók - Illetékek - Gépjárműadó - Önkormányzat sajátos működési bevételei Önkormányzat átengedett bevételei - Személyi jövedelemadó - SZJA normatív módon elosztott része - Termőföld bérbeadásából származó jöv. adó
Eredeti Módosított előirányzat
Kiadások
2 508 314
2 589 351
1 704 880
65,84
11 643 500
11 690 269
5 220 614
44,66
7 449 874
7 992 922
4 707 293
58,89
597 311
789 691
405 716
11 409 242 92 852 49 735 515 100
33 055
11 430 798
6 323 015
92 852 297 051 516 100
Önkormányzat központi kezelésű szakfeladatai ( 5 sz. melléklet) 1. Városüzemeltetés - Dologi kiadás - Támogatás 2. Társ.szoc.pol. és egyéb TB juttatás 3. Szakfeladatok - Személyi juttatás - Munkaadót terhelő járulék
11 409 242
11 430 798
6 323 015
55,32
657 687
906 003
614 607
67,84
0 0 0
712 701 0 1 600 997
712 701 0 1 600 997
100,00 0,00 100,00
51 997 273 154 289 456
34 265 928 1 590 541 35 856 469
37 712 732 1 457 788 39 170 520
14 362 189 4 698 899 6 458 761 13 148 0
14 772 978 4 781 337 6 919 706 25 779 0
7 894 858 2 554 916 3 544 443 12 821 12 088
1 898 437 622 278 573 120 1 000
1 964 246 643 602 759 080 1 000
948 080 290 812 282 631 1 000
25 532 997
26 499 800
14 019 126
52,90
3 094 835
3 367 928
1 522 523
45,21
6 389 669
8 341 040
3 324 315
39,85
838 968
961 752
0
0,00
35 856 469
39 170 520
18 865 964
48,16
35 856 469
39 170 520
18 865 964
48,16
51,38
199 30 777
Intézmények működési célú kiadásai (4. sz. melléklet részletezése) - Személyi juttatás - Munkaadót terhelő járulékok - Dologi kiadás - Ellátottak pénzbeni juttatása - Támogatás Polgármesteri Hivatal ( 5. sz. melléklet) - Személyi juttatás - Munkaadót terhelő járulékok - Dologi kiadások - Támogatás
- Dologi kiadások - Támogatás 4. Támogatások - Kht-k támogatása - Kft-k támogatása - Sportszervezetek támogatása - Közlekedési támogatás - Lakossági szennyvízszipp. támogatása - Egyéb támogatások, tagdíjak - Kisebbségi önkormányzatok
21 289 823
56,45
Tartalékok - Általános tartalék - Céltartalék Működési kiadások összesen
21 289 823
54,35
Kiadások mindösszesen
1/1
1 618 132 81 472 817 049
1 787 494 83 472 1 599 083
574 184 50 235 1 062 390
21 889
27 818
6 373
52 216
87 235
54 522
864 361 653 016
1 177 315 832 001
369 577 302 538
1 452 680 165 000 120 000 302 000 152 000 83 854 6 000
1 485 280 165 000 140 000 679 500 167 308 109 234 300
723 241 89 700 52 500 0 15 308 23 747 0
400 000 438 968
521 308 440 444
1/B számú melléklet
Tájékoztató tábla Felhalmozási célú önkormányzati bevételek és kiadások Eredeti előirányzat
Bevételek II. Felhalmozási bevételek Önkormányzati felhalmozási és tőkejellegű bevételek - Ingatlanok értékesítése - Földterület értékesítése - Privatizációból származó bevétel - Osztalék, hozam bevétel - Önkormányzati vagyon bérbeadásából származó bevételek - Ingatlan kiváltás (egyházak) - Részvények, részesedések értékesítése - Államkötvény és egyéb értékpapír értékesítése -Járművek értékesítése Felhalmozási támogatások - Felhalmozási támogatás államháztartáson belüli - Felhalmozási támogatás államháztartáson kívüli -Lakossági hozzájárulás útépítéshez - Felhalmozási támogatás EU-tól - Fiatal házasok lakástámogatás törlesztése - Ért. tárgyi eszköz Áfa - Áfa visszatérítés - Dolgozók lakásépítési támogatása Központosított állami támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Nyitó pénzmaradvány Felhalmozási bevételek összesen Külső forrás Bevételek mindösszesen
Határozat-1B-Felhalmozási mérleg
4 138 861 1 662 000 1 300 000 0 531 300 425 561 0 220 000 0
1 667 948 1 300 000 0 531 300 425 561
174 678 43 971 584 335 119 940
220 000
234 442
Módosított előirányzat 4 144 809
Teljesítés 573 952
Teljesítés %-a 13,85
2 2 955 405 1 205 188 63 128
1 167 708 69 774
338 835 100 000 658 933 569 321 20 000
376 443 100 000 573 821 569 321 20 000
2 877 067
1 046 668
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
Kiadások II. Felhalmozási kiadások Intézményi felhalmozási kiadás Polgármesteri Hivatal Önkorm. központi kezelésű feladatai - Beruházási kiadás - Közművelődési feladatok - Felújítási kiadások - Ért. tárgyi eszköz. immateriális javak utáni Áfa - Felhalmozási támogatás - Vagyongazdálkodási kiadás - Városüzemeltetési kiadások
3 021 942 567 318 855 702 676 541 800 2 690 005
4 872 292 787 574 624 702 676 733 448 2 948 926 4 773
Teljesítés
Ezer Ft-ban Teljesítés %-a
4 000 20 000 7 275 845
270 509 25 026 9 837 526
145 986 3 716 2 816 665
53,97 14,85 28,63
2 676 380 27 500
2 692 811 27 500
2 052 117 0
76,21 0,00
1 995 051 220 19 220 64 108 257 777 475 516 4 773
36,38
785 252 61 616 2 632 109 016 41 883 37 890 449 7 930
Adósságszolgálat Tartalékok - Általános tartalék - Céltartalék
0 27 500
0 27 500
0 0
61 464 0 2 727 820
61 464 0 2 727 820
0,00 0,00 100,00
7 094 266 2 909 459 10 003 725
9 811 160 3 042 212 12 853 372
4 409 904
44,95
Felhalmozási kiadások összesen
10 003 725
12 853 372
5 018 484
39,04
4 409 904
34,31
Kiadások mindösszesen
10 003 725
12 853 372
5 018 484
39,04
1/1
2. számú melléklet .
A költségvetés bevételei Ezer Ft-ban Eredeti előirányzat
MEGNEVEZÉS
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés %-a
I. Saját bevételek 1.1. Helyi adók
9 030 500
9 077 269
3 916 198
43,14
1.2. Gépjármű adó
1 375 000
1 375 000
683 016
49,67
1.3. Illetékek
1 200 000
1 200 000
605 016
50,42
1.4. Intézményi tevékenység bevételei
2 508 314
2 589 351
1 704 880
65,84
1.5. Felhalmozási- és tőkejellegű bevételek
4 138 861
4 144 809
573 952
13,85
1.6. Működési bevételek, támogatások Önkormányzatok sajátos működési bevételei (környezetvédelmi, műemlékvédelmi, építésügyi bírság, 1.7. helysz.b. ) SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
3 552 716
3 666 758
1 452 384
39,61
38 000
16 384
43,12
21 843 391
22 091 187
8 951 830
40,52
2.1. Személyi jövedelemadó (átengedett)
2 361 467
2 361 467
1 322 422
56,00
2.2. Személyi jövedelemadó kiegészítés
1 384 122
1 389 482
778 110
56,00
284 606
284 606
159 379
56,00
50 137
50 137
28 077
56,00
1 124 399
1 124 399
629 663
56,00
2.6. Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés
374 355
374 355
209 639
56,00
2.7. Lakáshoz jutás feladatai
277 592
277 592
155 451
56,00
2.8. Körzeti igazgatás
236 258
236 258
132 305
56,00
40 972
40 972
22 944
56,00
92 000
92 000
51 520
56,00
2.11. Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai
131 229
131 229
73 488
56,00
2.12. Gyermekek napközbeni ellátása
154 413
154 413
86 471
56,00
2.13. Helyi közművelődési feladatok
234 078
234 078
131 084
56,00
2.14. Tűzoltóság támogatása
593 141
593 141
332 159
56,00
2.15. Kiegészitő támogatás szociális feladatokhoz
108 105
645 793
593 841
91,96
3 000
3 000
740
24,67
7 449 874
7 992 922
4 707 293
58,89
38 000
II. Átengedett bevételek
2.3. Település-üzemeltetési, igazgatási és sportfeladatok 2.4. Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok 2.5. Pénzbeli szociális juttatások
2.9. Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása 2.10. Üdülőhelyi feladatok
2.16. Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó ÁTENGEDETT KÖZPONTI ADÓK ÖSSZESEN: III. Állami hozzájárulás 3.1. Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés
496 239
496 239
277 894
56,00
3.2. Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai
180 404
180 404
101 026
56,00
3.3. Gyermekek napközbeni ellátása
204 687
204 687
114 625
56,00
10 549 468
5 829 470
55,26
3.4. Közoktatási célú állami támogatás
10 527 912
3.5. Pénzbeli szociális juttatások 3.6. Hajléktalanok átmeneti intézményei IV. Normatív kötött felhasználású támogatások 4.1. Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatok ellátásához
92 852
92 852
51 997
56,00
4.2. Kiegészítő támogatás egyes szociális feladatok ellátásához
49 735
297 051
273 154
91,96
515 100
516 100
289 456
56,09
774 165
774 165
100,00
0
0
0,00
12 066 929
13 110 966
7 711 787
58,82
4 500 000
4 500 000
0
0,00
4.3. Színházi tevékenység támogatása V. Címzett támogatás VI. Céltámogatás VII. Céljellegű decentralizált támogatás VIII. Központosított támogatás IX. Jövedelempótló támogatás X. Vis maior tartalékból támogatás ÖNKORMÁNYZAT KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSA ÖSSZESEN: XI. Külső forrás XII. Kötvény
0
XIII. Nyitó pénzmaradvány BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
Határozat-2-Költségvetés bevételei
1/10
0
0
4 328 817
4 328 817
100,00
45 860 194
52 023 892
25 699 727
49,40
2/A. számú melléklet
A helyi adó bevételek Ezer Ft-ban Eredeti előirányzat
MEGNEVEZÉS
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés %-a
1. Vagyoni típusú adók a.) Építményadó
1 550 000
1 550 000
824 196
53,17
130 000
130 000
66 007
50,77
3. Helyi iparűzési adó
7 300 000
7 300 000
2 956 560
40,50
4. Idegenforgalmi adó
50 000
50 000
21 700
43,40
500
500
966
193,20
46 769
46 769
100,00
9 077 269
3 916 198
43,14
b.) Telekadó 2. Vállalkozók kommunális adója
5. Luxusadó 6. Pótlék, bírság Összesen:
Határozat-2A-Helyi adó bevételek
9 030 500
2/10
2/B. számú melléklet
A felhalmozási és tőkejellegű bevételek Ezer Ft-ban Eredeti előirányzat
Megnevezés
Módosított előirányzat
Teljesítés %-a
Teljesítés
1. Ingatlanok értékesítése
1 662 000
1 667 948
174 678
10,47
2. Földterület értékesítése
1 300 000
1 300 000
43 971
3,38
3. Gépek berendezések és felszerelések értékesítése
2
4. Járművek értékesítése 5. Immateriális javak értékesítése 6. Privatizációból származó bevétel
584
7. Egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bevételek 8. Önkormányzati vagyon bérbeadásából származó bevételek
425 561
425 561
119 940
28,18
9. Osztalék és hozam bevételek
531 300
531 300
335
0,06
10. Részvények, részesedések, üzletrészek értékesítése
220 000
220 000
234 442
106,56
4 138 861
4 144 809
573 952
13,85
a.) önkormányzati helyiségek, és ingatlanok bérbeadása
326 093
326 093
98 540
98 540
c.) földterület bérbeadása
800
800
904
d.) gépek, berendezések bérbeadása
128
128
84
b.) parkoló bérleti díj
118 952
11. Államkötvények és egyéb értékpapírok értékesítése 12. Ingatlan kiváltás (egyházak) Összesen
Határozat-2B-Felhalm. és tőke. bev.
3/10
2/C. számú melléklet
A működési bevételek, támogatások Ezer Ft-ban Eredeti előirányzat
Megnevezés 1. Működési támogatások 2. Felhalmozási támogatások
1 607 151
a.) kormányzati beruházási támogatás (útburkolat felújitás, panelprogram, GVOP, BM- EU önerő alaptámogatás, HEFOP Bölcsőde fejlesztés, villamoshálózat fejlesztés, 2. számú villamosvonal tervezés, Fejlesztési Pólus, Bölcsődég felújítása, repülőtér infrastruktúra)
632 255
594 775
b.) lakossági hozzájárulás útépítéshez
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés %-a
66 544
82 954
124,66
1 613 925
958 516
59,39
212 319
2 632
c.) lakossági hozzájárulás gázvezeték építéshez d.) beruházási támogatások államháztartáson kívüli (állami erdészeti szolgálat, 2006. évi palnel lakossági önerő)
63 128
69 774
61 616
f.) beruházási támogatás más szervezetektől (ISPA szennyvíz, Lakás Alapból)
572 933
572 933
572 933
g.) beruházási támogatások az EU-tól (GVOP, HEFOP Bölcsőde, CIVITAS II., ". Számú villamos vonal)tervezése)
338 835
376 443
109 016
e.) lakossági hozzájárulás csatornaépítéshez
3. Alkalmazottak térítése (üdülők igénybevétele) 4. Igazgatási szolgáltatások díjbevétele a.) Telepengedély b.) Okmány kiadás bevétele c.) Marhalevél
455
455
210
33 805
33 805
20 280
10
10
1
340
340
349
2 024
2 024
1 200
111 000
111 000
54 499
0
0
139
b.) házasságkötés
5 365
5 365
1 821
c.) adatszolgáltatás
1 700
1 700
611
509
509
202
d.) Termőföldek értékesítés hírdetési díj 5. Bírság bevételek a.) Végrehajtási bírság 6. Egyéb alaptevékenységi bevételek a.) Közterület foglalási díj
3 300
3 300
830
25,15
34 610
34 610
20 840
60,21
2 024
2 024
1 200
59,29
111 000
111 000
54 499
49,10
7 574
7 574
2 773
36,61
b.) Út eltérő használa 7. Alaptevékenység körében végzett szolgáltatás ellenértéke a.) mikrofilm szolgtáltatás
d.) nyomdai szolgáltatás 8.
Szellemi és anyagi infrastruktúra magáncélú igénybevétele miatti térítés (telefon)
199
9. Elhasználódott, feleslegessé vált készletek értékesítése 10. Általános forgalmi adó visszatérülése 11. Kiszámlázott termékek és szolgáltatások ÁFA-ja
569 321
569 321
449
0,08
43 743
129 080
43 454
33,66
12. Értékesített tárgyi eszközök és immateriális javak ÁFA-ja
658 933
573 821
37 890
6,60
13. Kamatbevételek
100 000
107 664
97 704
90,75
14. Fiatal házasok lakáshitelének törlesztése
100 000
100 000
41 883
41,88
15. Egyéb bevételek
295 060
297 118
68 208
22,96
30 777
33 055
107,40
16. Szociális Osztály átvett pénzeszköz 17. Munkanélküliek jövedelempótló támogatása 18. Dolgozók lakásépítési támogatása Összesen:
Határozat-2C-Műk.bev.Tám.Átv.pénz.
4/10
20 000
20 000
7 930
39,65
3 552 716
3 666 758
1 452 384
39,61
2/D számú melléklet Átengedett bevételek, állami hozzájárulások, működési támogatások 2007. Ezer Ft-ban Jogcím (Kvt. tv. melléklete alapján)
Normatíva megnevezése
Települési önkormányzatok feladatai Körzeti igazgatás Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása Üdülőhelyi feladatok Pénzbeli szociális juttatások Lakáshoz jutás feladatai Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés Gyermekek napközbeni ellátása Alap-hozzájárulás az óvodai neveléshez, az iskolai 3.m.15.1. oktatáshoz,a szakképzés elméleti képzéséhez 2007. január 1.-től 2007. augusztus 31.-ig Alap-hozzájárulás az óvodai neveléshez, az iskolai 3.m.15.2. oktatáshoz,a szakképzés elméleti képzéséhez 2007. szeptember 1.-től 2007. december 31.-ig 3.m.16.1. Iskolai gyakorlati oktatás, szakképzés 3.m.16.2. Alapfokú művészetoktatás 3.m.16.3. Kollégiumok közoktatási feladatai 3.m.16.4. Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók nevelése, oktatása 3.m.16.5. Általános iskolai napközi foglalkozás 3.m.16.6. Különleges helyzetben lévő gyermekek, tanulók támogatása 3.m.16.7. Nem magyar nyelven folyó nevelés és oktatás, roma kisebb. okt. 3.m.16.8. Nemzetiségi nyelvű,két tanítási nyelvű oktatás,nyelvi előkész.okt. 3.m.16.9. Hozzájárulás ped. szakmai szolgáltatások igénybevételéhez 3.m.16.10. Egyes pedagógiai programok támogatása Hozzájárulások egyes közoktatási intézményeket 3.m.16.11. fenntartó önkormányzatok feladatellátásához Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő 3.m.17. szociális juttatások, szolgáltatások Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok 3.m.18. Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz 8.m.I. Kiegészítő támogatás egyes szociális feladatokhoz 8.m.II. Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása 8.m.III. Normatív módon elosztott összesen 3. sz. melléklet szerint 8. sz. melléklet szerint kötött felhasználású SZJA helyben maradó része SzJA kiegészítés Központosított támogatás FORRÁSOK ÖSSZESEN 7. melléklet Színházi támogatás: épület működtetési hozzájár. Vojtina Bábszínház Alternatív színházak támogatása Színház támogatás összesen MINDÖSSZESEN 3.m.1. 3.m.2. 3.m.5. 3.m.6. 3.m.8. 3.m.9. 3.m.10. 3.m.11. 3.m.12. 3.m.14.
Határozat-2D-Áteng.bev.,áll.hozzájár.
Számított támogatás (eFt) Eredeti előirányzat 284 606 236 258 50 137 40 972 92 000 1 124 399 277 592 311 633 870 594 359 100
Módosított előirányzat 284 606 236 258 50 137 40 972 92 000 1 124 399 277 592 311 633 870 594 359 100
5 344 673
Állami támogatás (eFt)
159 379 132 305 28 077 22 944 51 520 629 663 155 451 174 514 487 533 201 096
0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 57,89 57,00 57,00
0 0 0 0 0 0 0 180 404 496 239 204 687
0 0 0 0 0 0 0 180 404 496 239 204 687
0 0 0 0 0 0 0 101 026 277 894 114 625
100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 42,11 43,00 43,00
5 343 480
2 992 349
100,00
5 344 673
5 343 480
2 992 349
0,00
0
0
0
2 617 234
2 617 234
1 465 651
100,00
2 617 234
2 617 234
1 465 651
0,00
0
0
0
251 716 122 105 902 153 323 789 174 676 5 576 11 235 97 455 17 184 24 560
253 094 122 773 907 093 325 562 175 633 5 607 11 297 97 989 17 278 24 695
141 734 68 753 507 972 182 315 98 354 3 140 6 326 54 874 9 676 13 829
100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00
251 716 122 105 902 153 323 789 174 676 5 576 11 235 97 455 17 184 24 560
253 095 122 773 907 093 325 562 175 633 5 607 11 297 97 989 17 278 24 695
141 734 68 753 507 972 182 315 98 354 3 140 6 326 54 874 9 676 13 829
0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
85 165
85 631
47 953
100,00
85 165
85 631
47 953
0,00
0
0
0
550 391
562 101
236 544
100,00
550 391
562 101
236 544
0,00
0
0
0
234 078 92 852 157 840 593 141 15 253 114 14 409 281 843 833 2 361 467 1 384 122 0 18 998 703 460 100 55 000 0 515 100 19 513 803
234 078 92 852 942 845 593 141 16 059 674 14 430 836 1 628 838 2 361 467 1 389 482 774 165 20 584 788 460 100 55 000 1 000 516 100 21 100 888
131 084 51 997 866 995 332 159 9 254 187 8 003 036 1 251 151 1 322 422 778 110 774 165 12 128 884 258 047 30 848 561 289 456 12 418 340
0,00 100,00 31,51 0,00
0 92 852 49 735 0 11 551 829 11 409 242 142 587 0 0 0 11 551 829 460 100 55 000 0 515 100 12 066 929
0 92 852 297 051 0 11 820 701 11 430 798 389 903 0 0 774 165 12 594 866 460 100 55 000 1 000 516 100 13 110 966
0 51 997 273 154 0 6 648 166 6 323 015 325 151 0 0 774 165 7 422 331 258 047 30 848 561 289 456 7 711 787
100,00 0,00 68,49 100,00
234 078 0 108 105 593 141 3 701 285 3 000 039 701 246 2 361 467 1 384 122 0 7 446 874 0 0 0 0 7 446 874
234 078 0 645 794 593 141 4 238 973 3 000 038 1 238 935 2 361 467 1 389 482 0 7 989 922 0 0 0 0 7 989 922
131 084 0 593 841 332 159 2 606 021 1 680 021 926 000 1 322 422 778 110 0 4 706 553 0 0 0 0 4 706 553
5/10
%
0,00 0,00 100,00 100,00 100,00 100,00
Módosított előirányzat
Módosított előirányzat 284 606 236 258 50 137 40 972 92 000 1 124 399 277 592 131 228 374 355 154 413
Eredeti előirányzat 284 606 236 258 50 137 40 972 92 000 1 124 399 277 592 131 229 374 355 154 413
Teljesítés
Eredeti előirányzat
SzJA (eFt) Teljesítés
%
100,00 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00
Teljesítés 159 379 132 305 28 077 22 944 51 520 629 663 155 451 73 488 209 639 86 471
2/D/1. számú melléklet Tájékoztató tábla a 2/D sz. melléklethez Ezer Ft-ban Jogcím (Kvt. tv. melléklete alapján) 3m.15.1.1.
Óvodai nevelés 8 hónap Legfeljebb napi 8 óra
3m.15.2.
Fajlagos összeg Ft
Normatíva megnevezése
Óvodai nevelés 4 hónap Napi 8 óránál több
1. nevelési év 2-3. nevelési év 1. nevelési év 2-3. nevelési év
3m.15.1.2.1. Iskolai oktatás 1-4.évf. 8 hónap 3m.15.2.
Iskolai oktatás 1-4.évf. 4 hónap
1. évfolyam 2-3. évfolyam 4. évfolyam
3m.15.1.2.2. Iskolai oktatás 5-8.évf. 8 hónap 3m.15.2.
Iskolai oktatás 5-8.évf. 4 hónap
5. évfolyam 6. évfolyam 7-8. évfolyam
3m.15.1.2.3. Iskolai oktatás 9-13.évf. 8 hónap 9. évfolyam 10. évfolyam 11-13. évfolyam 3.m.15.1.2.3.b1 Művészeti szakmai vizsgára felkészítő párh. okt. 9-13. évf. 3.m.15.1.2.3.b2 Szervezett felzérkóztató oktatás 9. évf.-on 3.m.15.1.2.3.b3 Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Progr. keretében tanulók 9-13. 3.m.15.1.2.3.b4 Iskolai szakképzés (szakmai elméleti képzés) 9. évfolyamon felzárkóztató oktatás 1/11. évfolyamon szakiskolába 3m.15.2. Iskolai szakképzés, elméleti képzés 4 hónap 1/12. évfolyamon szakiskolában 1/13. évfolyamon szakközépiskolában 1/14. évfolyamon szakközépiskolában 3m.16.1.1. Iskolai gyakorlati oktatás a szakiskola és a szkakközépiskola 9-10. évfolyamán 3m.16.1.2.a Egyévf. képz.,valamint többévf. képz.második szakképz, és a speciális szakisk. évf.-ra 3m.16.1.2.b Az első évfolyamos képzéshez, ha a képzési idő meghaladja az egy évet 3m.16.1.2.c A záró évf. képz., h a a képzési idő meghaladja az egy évet 3m.16.1.2.d A tanulószerződéssel nem önkormányzati tanműhelyben történő képzéshez 3m.16.2.1. Zeneművészeti ágon egyéni foglalkoztatás keretében 8 hónap eredeti felmérés szerint Zeneművészeti ágon egyéni foglalkoztatás 3m.16.2.1.2 előminősített intézményben keretében 4 hónap nem előminősített intézményben Képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti ág, zeneműv. ág csoportos 3m.16.2.2. oktatás 6 hónap Képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- eredeti felmérés szerint 3m.16.2.2.2 és bábművészeti ág, zeneműv. ág csoportos előminősített intézményben nem előminősített intézményben oktatás 6 hónap 3m.16.3.1. Kollégiumi, externátusi nevelés, ellátás Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Progr.-ban részt vevő 3m.16.3.2. kollégiumi tanulók nevelése, oktatása 3m.16.3.4.1 SNI gyermekek,tanulók koll. nevelése,okt.(Közokt.tv.121.§ (1) 29.a-b.pontja) 8 hónap 3m.16.3.4.2 SNI gyermekek,tanulók koll nevelése,okt.(Közokt.tv.121.§ (1) 29.a.pontja) 4 hónap 3m.16.4.1.a.1 SNI általános iskola 1-4. évf. tanulók gyógyped., konduktív nevelése, okt. 8 hónap 3m.16.4.1.a.2 SNI általános iskola 5-8. évf. tanulók gyógyped, konduktív nevelése, okt 8 hónap 3m.16.4.1.a.4 SNI szakisk. 9-10. évf. tanulók gyógyped, konduktív nevelése, okt 8 hónap 3m.15.2.
Iskolai oktatás 9-13.évf. 4 hónap
Határozat-2D1-tájékoztató tábla
199 000 2 550 000 2 550 000 2 550 000 2 550 000 204 000 2 550 000 2 550 000 2 550 000 212 000 2 550 000 2 550 000 2 550 000 262 000 2 550 000 2 550 000 2 550 000 524 000 524 000 524 000 210 000 2 550 000 2 550 000 2 550 000 2 550 000 2 550 000 40 000 112 000 156 800 67 200 22 400 105 000 105 000 105 000 52 500
Mutató
Eredeti ei. 5 880 0,4 1,1 105,1 429,2 5 925 88,9 213,6 135,3 7 297 109,6 146,7 338,6 12 382 302,6 320,6 610,2 138 12 163 3 253 1,2 53,1 63,9 78,9 80,1 112 535 781 549 1 245 933 692 0 0
Számított támogatás (eFt)
Módosított ei. 5 871 0 1 105 429 5 925 89 214 135 7 297 110 147 339 12 382 303 321 610 138 12 163 3 253 1 53 64 79 80 112 535 781 549 1 245 933 0 940 12
Eredeti ei. 780 080 340 935 89 335 364 820 805 800 75 565 181 560 115 005 1 031 309 93 160 124 695 287 810 2 162 723 257 210 272 510 518 670 48 208 4 192 56 941 455 420 1 020 45 135 54 315 67 065 68 085 4 480 59 920 122 565 36 870 27 881 65 310 24 220 0 0
Módosított ei.
Állami támogatás (eFt) %
Eredeti ei.
Módosított ei.
780 080 340 935 89 335 364 820 805 800 75 565 181 560 115 005 1 031 309 93 160 124 695 287 810 2 162 723 257 210 272 510 518 670 48 208 4 192 56 941 455 420 1 020 45 135 54 315 67 065 68 085 4 480 59 920 122 565 36 870 27 881 65 310 24 220 0 0
778 886 340 935 89 335 364 820 805 800 75 565 181 560 115 005 1 031 309 93 160 124 695 287 810 2 162 723 257 210 272 510 518 670 48 208 4 192 56 941 455 420 1 020 45 135 54 315 67 065 68 085 4 480 59 920 122 565 36 870 27 881 65 310 0 32 900 210
18 975 100,00
778 886 340 935 89 335 364 820 805 800 75 565 181 560 115 005 1 031 309 93 160 124 695 287 810 2 162 723 257 210 272 510 518 670 48 208 4 192 56 941 455 420 1 020 45 135 54 315 67 065 68 085 4 480 59 920 122 565 36 870 27 881 65 310 0 32 900 210
100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00
SzJA (eFt) % 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
Módosított ei.
Eredeti ei. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
50 000
759
759
18 975
18 975
18 975
0,00
0
0
40 000 40 000 20 000 318 000
680 0 0 2 063
822 719 103 2 063
13 600 0 0 655 928
5 480 9 586 687 655 928
100,00 100,00 100,00 100,00
13 600 0 0 655 928
5 480 9 586 687 655 928
0,00 0,00 0,00 0,00
0 0 0 0
0 0 0 0
730 000
165
165
120 450
120 450 100,00
120 450
120 450
0,00
0
0
645 000 645 000 464 000 464 000 464 000
195 195 1 23 8
195 195 1 23 8
83 850 41 925 309 7 115 2 475
100,00 100,00 100,00 100,00 100,00
83 850 41 925 309 7 115 2 475
83 850 41 925 309 7 115 2 475
0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
6/10
83 850 41 925 309 7 115 2 475
Jogcím (Kvt. tv. melléklete alapján)
Normatíva megnevezése
3m.16.4.1.c.1 3m.16.4.1.c.2 3m.16.4.1.c.3 3m.16.4.1.c.4 3m.16.4.1.c.5 3m.16.4.1.c.6 3m.16.4.1.d.1 3m.16.4.1.d.2 3m.16.4.1.d.4 3m.16.4.1.e.1 3m.16.4.1.e.2 3m.16.4.1.e.3 3m.16.4.1.e.5 3m.16.4.1.e.6 3m.16.4.1.a.6 3m.16.4.1.a.7 3m.16.4.1.a.9 3m.16.4.1.c.8 3m.16.4.1.c.9 3m.16.4.1.c.10 3m.16.4.1.c.11 3m.16.4.1.c.12 3m.16.4.1.c.13 3m.16.4.1.d.7 3m.16.4.1.d.10 3m.16.4.1.e.8 3m.16.4.1.e.9 3m.16.4.1.e.11 3m.16.4.1.e.12 3m.16.4.2. 3m.16.4.3. 3m.16.5.a. 3m.16.5.b. 3m.16.6.a3 3m.16.6.b 3m.16.7. a2 3m.16.8.2. 3m.16.8.3. 3m.16.9. 3m.16.10.a. 3m.16.10.b.1 3m.16.11.1.a.1 3m.16.11.1.a.2 3m.16.11.1.b.1 3m.16.11.1.b.2 3m.16.11.1.b.3 3m.17.1. 3m.17.2.a 3m.17.2.b 3m.15. - 17.
Óvodások testi, érz.szervi és köz. súly. fogy., valamint autista gyermekek 8 hónap Ált. isk. 1-4. évf. testi, érz.szervi és köz. súly. fogy., valamint autista gyermekek 8 hónap Ált. isk. 5-8. évf. testi, érz.szervi és köz. súly. fogy., valamint autista gyermekek 8 hónap Középisk. 9-13. évf. testi, érz.szervi és köz. súly. fogy., valamint autista gyermekek 8 Szakisk. 9-10. évf. testi, érz.szervi és köz. súly. fogy., valamint autista gyermekek 8 hónap Szakképzési évf. testi, érz.szervi és köz. súly. fogy., valamint autista gyermekek 8 hónap Óvodások beszéd- és enyhe ért.fogy. integráltan 8 hónap Ált. isk. 1-4. évf. beszéd- és enyhe ért.fogy. integráltan 8 hónap Középisk. 9-13. évf. beszéd- és enyhe ért.fogy. integráltan 8 hónap Óvodások beszéd- és enyhe ért.fogy. külön 8 hónap Ált. isk. 1-4. évf. beszéd- és enyhe ért.fogy. külön 8 hónap Ált. isk. 5-8. évf. beszéd- és enyhe ért.fogy. külön 8 hónap Szakisk. 9-10. évf. beszéd- és enyhe ért.fogy. külön 8 hónap Szakképzési évf. beszéd- és enyhe ért.fogy. külön 8 hónap SNI általános iskola 1-4. évf. tanulók gyógyped., konduktív nevelése, okt. 4 hónap SNI általános iskola 5-8. évf. tanulók gyógyped, konduktív nevelése, okt 4 hónap SNI szakisk. 9-10. évf. tanulók gyógyped, konduktív nevelése, okt 4 hónap Óvodások testi, érz.szervi és köz. súly. fogy., valamint autista gyermekek 4 hónap Ált. isk. 1-4. évf. testi, érz.szervi és köz. súly. fogy., valamint autista gyermekek 4 hónap Ált. isk. 5-8. évf. testi, érz.szervi és köz. súly. fogy., valamint autista gyermekek 4 hónap Középisk. 9-13. évf. testi, érz.szervi és köz. súly. fogy., valamint autista gyermekek 4 Szakisk. 9-10. évf. testi, érz.szervi és köz. súly. fogy., valamint autista gyermekek 4 hónap Szakképzési évf. testi, érz.szervi és köz. súly. fogy., valamint autista gyermekek 4 hónap Óvodások beszéd- és enyhe ért.fogy. integráltan 4 hónap Középisk. 9-13. évf. beszéd- és enyhe ért.fogy. integráltan 4 hónap Ált. isk. 1-4. évf. beszéd- és enyhe ért.fogy. külön 4 hónap Ált. isk. 5-8. évf. beszéd- és enyhe ért.fogy. külön 4 hónap Szakisk. 9-10. évf. beszéd- és enyhe ért.fogy. külön 4 hónap Szakképzési évf. beszéd- és enyhe ért.fogy. külön 4 hónap Korai fejlesztés, gondozás Fejlesztő felkészítés Napközis, vagy tanulószobai foglalkozás Iskolaotthonos oktatás az ált. isk 1-4. évf. 2003/2004. tanévben indított fejlesztő, felzárkóztató oktatás Integrációs felkészítés Kizárólag magyar nyelven folyó roma kisebbségi nevelés és oktatás Két tanítási nyelven folyó oktatás Nyelvi felkészítő évfolyamokon folyó oktatás Pedagógiai szakmai szolgáltatás 8 hónap Hozzájárulás párhuzamos műv. okt. a szak. és szakközép 5-13. évf.-án 4 hónap Hátrányos Helyzetű Tanulók AJTP részt vevő tanulók 4 hónap Középisk. 9-13. évf, szakiskola 9-10. évf. bejáró tanulók Szakképzési évf. bejáró tanulók Óvodába bejáró tanulók Ált. isk. 1-4. évf. bejáró tanulók Ált. isk. 5-8. évf. bejáró tanulók Óvodában, iskolában, kollégiumban szervezett kedvezményes étkezés Tanulók ingyenes tankönyvellátása Általános hozzájárulás a nappali tanulók tankönyvellátásához Közoktatási alapnormatíva összesen
Határozat-2D1-tájékoztató tábla
Fajlagos összeg Ft 603 200 603 200 603 200 603 200 603 200 603 200 417 600 417 600 417 600 371 200 371 200 371 200 371 200 371 200 240 000 240 000 240 000 384 000 384 000 384 000 384 000 384 000 384 000 192 000 192 000 192 000 192 000 192 000 192 000 240 000 325 000 23 000 32 200 20 500 61 500 45 000 71 500 71 500 720 240 000 240 000 15 000 15 000 15 000 15 000 15 000 55 000 10 000 1 000
Mutató
Eredeti ei. 24 86 79 3 23 19 6 1 10 2 93 166 132 74 1 15 8 23 89 70 3 23 15 5 5 106 213 189 74 16 84 4 397 2 284 264 48 250 1 060 303 35 800 138 169 3 723 1 480 193 206 313 7 680 9 835 29 641
Módosított ei. 24 86 79 3 23 19 6 1 10 2 93 166 132 74 1 15 8 23 89 70 3 23 15 5 5 106 213 189 74 16 84 4 397 2 284 264 48 250 1 060 303 35 791 138 169 3 723 1 480 193 206 313 7 680 11 006 29 641
7/10
Számított támogatás (eFt) Eredeti ei. 9 651 34 583 31 769 1 206 9 249 7 641 1 670 278 2 784 495 23 014 41 079 32 666 18 313 80 1 200 640 2 944 11 392 8 960 384 2 944 1 920 320 320 6 784 13 632 12 096 4 736 3 840 27 300 101 131 73 545 3 608 1 968 11 235 75 790 21 665 17 184 11 040 13 520 55 845 22 200 1 930 2 060 3 130 422 400 98 350 29 641 10 527 913
Módosított ei. 9 651 34 583 31 769 1 206 9 249 7 641 1 670 278 2 784 495 23 014 41 079 32 666 18 313 80 1 200 640 2 944 11 392 8 960 384 2 944 1 920 320 320 6 784 13 632 12 096 4 736 3 840 27 300 101 131 73 545 3 608 1 968 11 235 75 790 21 665 17 180 11 040 13 520 55 845 22 200 1 930 2 060 3 130 422 400 110 060 29 641 10 549 468
Állami támogatás (eFt) % 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00
Eredeti ei. 9 651 34 583 31 769 1 206 9 249 7 641 1 670 278 2 784 495 23 014 41 079 32 666 18 313 80 1 200 640 2 944 11 392 8 960 384 2 944 1 920 320 320 6 784 13 632 12 096 4 736 3 840 27 300 101 131 73 545 3 608 1 968 11 235 75 790 21 665 17 184 11 040 13 520 55 845 22 200 1 930 2 060 3 130 422 400 98 350 29 641 10 527 913
SzJA (eFt)
Módosított ei. 9 651 34 583 31 769 1 206 9 249 7 641 1 670 278 2 784 495 23 014 41 079 32 666 18 313 80 1 200 640 2 944 11 392 8 960 384 2 944 1 920 320 320 6 784 13 632 12 096 4 736 3 840 27 300 101 131 73 545 3 608 1 968 11 235 75 790 21 665 17 180 11 040 13 520 55 845 22 200 1 930 2 060 3 130 422 400 110 060 29 641 10 549 468
% 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00
Eredeti ei.
Módosított ei. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Jogcím (Kvt. tv. melléklete alapján) 8m.I.1. 8m.I.3 8m.I 3m.1. a 3m.5. 3m.2.aa 3m.2.ab 3m.2.ac 3m. 2. b 3m.2 3m 6. 3.m 8. 3.m. 14. a 3.m. 14. c 3m.9. 3m.10. 3m.11.ad1 3m.11.ad2 3m.11.b 3m.11.c 3m.11.d.1 3m.11.d.2 3m.11.j 3m.11.l 3m.12. aa.1 3m.12. aa.2 3m.12. aba.1 3m.12. aba.2 3m.12. aba.3 3m.12. aca 3m.12. ba 3m.12. bb 3.m.12. bc 3.m.12. bd 3.m.12. cac 3m.9 - 13
3m.18 8m.II.1 8m.II.2 8m.II.3 8m.II 8m.III.1a 8m.III.2a 8m.III.2b 8m.III.2c 8m.III
Normatíva megnevezése
Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, felkészülés támogatása Pedagógiai szakszolgálat Közoktatási kötött felh. összesen Település-üzemeltetési, igazgatási és sportfeladatok Lakott külterülettel kapcs. feladatok Körzeti igazgatás-körzetközpont Körzeti igazgatás-okmányiroda Körzeti igazgatás-gyámügy Építésügyi igazgatási feladatok Körzeti igazgatási feladatok összesen Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása Üdülőhelyi feladatok Bölcsödei ellátás Ingyenes intézményi étkeztetés Pénzbeli szociális juttatások Lakáshoz jutás feladatai Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladatok Családsegítés Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladatok Gyermekjóléti szolgáltatás Gyermekjóléti központ Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás
2006. dec-ben is részesült hozzájár.-ban új ellátás
Időskorúak nappali intézményi ellátása Fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátása Gyermekvédelmi különleges ellátás Gyermekvédelmi speciális ellátás Fogyatékos személyek intézményi ellátása Pszichiátriai és szenvedélybetegek intézményi ellátása Fogyatékos szem., pszichiátriai és szenvedélybetegek lakóotthoni ellát.(2006.-ban is) Demens betegek bentlakásos intézményi ellátása (2006.-ban is) Otthont nyújtó ellátás Utógondozó ellátás Átlagos szintű ápolást,gond.nyújtó ellát.benntlak.és átmeneti elhelyezést nyújtó szoc. Int.Családok átmeneti otthonában elhelyezett szülők ellátása Emelt színvonalú benntlakásos ellátás Szoc. és gyermekjóléti szolg. összesen Önkormányzati Szociális Intézmények Lakosságszám alapján Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése Önk. által szervezett közfoglalkoztatás támogatása Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása Egyes szoc. feladatok kiegészítő tám. Készenléti szolg. Önk. tűzoltóság személyi juttatásai Tűzoltó laktanyák üzemeltetéséhez és felújításához és intézményi kiadásaihoz Tűzoltó járművek és egyéb tűzoltó-technikai eszközök üzemeltetéséhez, karbantartásához, Különleges tűzoltó járművek és szerek kötelező évi rendszeres műszaki felülvizsgálatához Hiv. tűzoltóság tám. összesen
Határozat-2D1-tájékoztató tábla
Fajlagos összeg Ft 11 700 1 020 000
Számított támogatás (eFt)
Mutató Módosított ei. 3 519 3 519 51 51
Eredeti ei.
1 380 3 800 3 300 000 513 280
206 236 13 194 1 269 969 217 991 206 236
206 236 13 194 1 269 969 217 991 206 236
100 2 547 000 50 000
409 718 46 000 000 650 71
2 340 000 81 200 111 500 111 500 150 000 465 100 950 000 950 000 800 000 800 000 800 000 800 000 820 000 680 000 700 000 700 000 559 300
206 236 206 236 24 691 164 103 329 119 63 2 253 280 12 101 71 12 296 8 23
409 718 46 000 000 650 71 0 0 206 236 206 236 24 691 164 103 329 119 63 2 253 280 12 101 71 12 296 8 23
1 135
206 236
206 236
9 400
904
904
3 920 172 4 717 115 500 000
140 4 370 158 292 11
140 4 370 158 292 11
8/10
Eredeti ei. 41 172 51 680 92 852 284 606 50 137 3 300 138 494 61 037 33 427 236 258 40 972 92 000 355 550 3 550 1 124 399 277 592 58 188 58 188 4 680 56 109 18 286 11 484 49 350 55 347 59 850 1 900 202 400 224 000 9 600 80 800 58 220 8 160 207 200 5 600 12 864 2 584 217 1 065 850 1 518 367 234 078 0 149 342 8 498 157 840 548 824 20 613 18 204 5 500 593 141
Módosított ei.
Állami támogatás (eFt) %
41 172 100,00 51 680 100,00 92 852 0,00 284 606 0,00 50 137 0,00 3 300 0,00 138 494 0,00 61 037 0,00 33 427 236 258 0,00 40 972 0,00 92 000 355 550 57,00 3 550 57,00 0,00 1 124 399 0,00 277 592 58 188 57,89 58 188 57,89 4 680 57,89 56 109 57,89 18 286 57,89 11 484 57,89 49 350 57,89 55 347 57,89 59 850 57,00 1 900 57,00 202 400 57,00 224 000 57,00 9 600 57,00 80 800 57,00 58 220 57,00 8 160 57,00 207 200 57,00 5 600 57,00 12 864 57,00 2 584 217 1 065 850 1 518 367 0,00 234 078 785 005 31,51 149 342 31,51 8 498 31,51 942 845 0,00 548 824 0,00 20 613 0,00 18 204 0,00 5 500 593 141
Eredeti ei. 41 172 51 680 92 852 0 0 0 0 0 0 0 0 0 202 664 2 023 0 0 33 685 33 685 2 709 32 481 10 586 6 648 28 569 32 040 34 115 1 083 115 368 127 680 5 472 46 056 33 185 4 651 118 104 3 192 7 333 676 642 609 272 67 370 0 0 47 058 2 677 49 735 0 0 0 0 0
SzJA (eFt)
Módosított ei. 41 172 51 680 92 852 0 0 0 0 0 0 0 0 0 202 664 2 024 0 0 33 685 33 685 2 709 32 482 10 586 6 648 28 569 32 040 34 115 1 083 115 368 127 680 5 472 46 056 33 185 4 651 118 104 3 192 7 332 676 642 609 272 67 370 0 247 322 47 051 2 678 297 051 0 0 0 0 0
% 0,00 0,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 100,00 43,00 43,00 100,00 100,00 42,11 42,11 42,11 42,11 42,11 42,11 42,11 42,11 43,00 43,00 43,00 43,00 43,00 43,00 43,00 43,00 43,00 43,00 43,00
100,00 68,49 68,49 68,49 100,00 100,00 100,00 100,00
Eredeti ei. 0 0 0 284 606 50 137 3 300 138 494 61 037 33 427 236 258 40 972 92 000 152 886 1 527 1 124 399 277 592 24 503 24 503 1 971 23 628 7 700 4 836 20 781 23 307 25 735 817 87 032 96 320 4 128 34 744 25 035 3 509 89 096 2 408 5 531 1 907 575 456 578 1 450 997 234 078 0 102 284 5 821 108 105 548 824 20 613 18 204 5 500 593 141
Módosított ei. 0 0 0 284 606 50 137 3 300 138 494 61 037 33 427 236 258 40 972 92 000 152 886 1 527 1 124 399 277 592 24 503 24 503 1 971 23 627 7 700 4 836 20 781 23 307 25 735 817 87 032 96 320 4 128 34 744 25 035 3 509 89 096 2 408 5 531 1 907 574 456 577 1 450 997 234 078 537 683 102 291 5 820 645 794 548 824 20 613 18 204 5 500 593 141
Jogcím (Kvt. tv. melléklete alapján)
Normatíva megnevezése
Fajlagos összeg Ft
Mutató
Eredeti ei.
Módosított ei.
Normatív módon elosztott összesen: 3. sz. melléklet szerint 8. sz. melléklet szerint kötött felhasználású SZJA helyben maradó része SzJA kiegészítés Központosított támogatás FORRÁSOK ÖSSZESEN 7. melléklet Színházi támogatás: épület működtetési hozzájár. Vojtina Bábszínház Alternatív színházak támogatása Színházi támogatás összesen:
MINDÖSSZESEN
Határozat-2D1-tájékoztató tábla
9/10
Számított támogatás (eFt) Eredeti ei.
Módosított ei.
15 253 114 14 409 281 843 833 2 361 467 1 384 122 0 18 998 703 460 100 55 000 0 515 100
16 059 674 14 430 836 1 628 838 2 361 467 1 389 482 774 165 20 584 788 460 100 55 000 1 000 516 100
19 513 803
21 100 888
Állami támogatás (eFt) %
0,00 0,00 100,00 100,00 100,00 100,00
Eredeti ei. 11 551 829 11 409 242 142 587 0 0 0 11 551 829 460 100 55 000 0 515 100
12 066 929
SzJA (eFt)
Módosított ei.
%
11 820 701 11 430 798 389 903 0 100,00 0 100,00 774 165 0,00 12 594 866 460 100 0,00 55 000 0,00 1 000 0,00 516 100
13 110 966
Eredeti ei.
Módosított ei.
3 701 285 3 000 039 701 246 2 361 467 1 384 122 0 7 446 874 0 0 0 0
4 238 973 3 000 038 1 238 935 2 361 467 1 389 482 0 7 989 922 0 0 0 0
7 446 874
7 989 922
2/E. számú melléklet
Önkormányzat bevételeinek forrásonkénti előirányzata pénzügyminisztériumi előírás szerint
Eredeti előirányzat
Megnevezés
Módosított előirányzat
Teljesítés %-a
Teljesítés
I. Működési bevételek 1.
Intézményi működési bevételek (07. űrlap 31. sor)
2.
Önkormányzatok sajátos működési bevételei 2.1.
Illetékek (16. űrlap 01. sor)
1 200 000
1 200 000
605 016
2.2.
Helyi adók (16. űrlap 11. sor)
9 030 500
9 030 000
3 868 463
2.3.
Átengedett központi adók (16. űrlap 20. sor)
8 824 874
9 368 422
5 391 276
2.4.
Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek (16. űrlap 12., 21-26. sorok)
38 000
84 769
63 153
11 409 242
11 430 798
6 323 015
4 333 879
4 962 503
2 525 579
50,89
19 093 374
19 683 191
9 927 908
50,44
12 066 929
13 110 966
7 711 787
58,82
4 201 989
4 594 325
775 249
16,87
1 544 023
724 090
380 573
52,56
120 000
120 000
49 814
41,51
4 500 000
4 500 000
0
0
II. Támogatások 1.
Önkormányzatok költségvetési támogatása (09. űrlap 6. sor) 1.1.
Normatív támogatások (16. űrlap 39. sor)
1.2.
Központosított előirányzatok (16. űrlap 40. sor)
1.3.
Helyi önkormányzatok színházi támogatása (16. űrlap 45. sor)
1.4.
Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatok ellátásához (16. űrlap 46. sor)
92 852
92 852
51 997
1.5.
Egyes szociális feladatok kiegészítő támogatása (16. űrlap 47. sor)
49 735
297 051
273 154
1.6.
Fejlesztési célú támogatások (16. űrlap 48-50. sor)
0
0
0
1.7.
Egyéb központi támogatás
0
0
0
0
774 165
774 165
515 100
516 100
289 456
III. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 1.
Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése (08. űrlap 09. sor)
2.
Pénzügyi befektetések bevételei (08. űrlap 15. sor)
3.
Felhalmozási célra átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről (08. űrlap 21. sor)
4.
Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei (16. űrlap 28-35. sor)
2 962 000
2 967 948
219 071
751 300
751 300
234 777
63 128
449 516
200 877
425 561
425 561
120 524
IV. Támogatás értékű bevételek
V.
1.
Működéi célú támogatás (09. űrlap 14.sor)
2.
Felhalmozási célú támogatás (09. űrlap 21. sor)
0
129 211
161 297
1 544 023
594 879
219 276
Támogatási kölcsönök visszatérülése, értékpapírok értékesítésének, kibocsátásának bevétele (10. űrlap 07. sor)
VI. Hitelek (10. űrlap 22., 27. sorok) 1.
Működési célú hitel, kötvénykibocsátás
1 579 541
1 579 541
0
2.
Felhalmozási célú hitel, kötvénykibocsátás
2 920 459
2 920 459
0
VII. Pénzforgalom nélküli bevételek (10. űrlap 31. sor) 1.
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele (10. űrlap 28. sor)
0
4 328 817
4 328 817
100,00
2.
Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele (10. űrlap 29. sor)
0
0
0
0
45 860 194
52 023 892
25 699 727
49,40
BEVÉTELI FORRÁSOK MINDÖSSZESEN
Határozat-2E-Önkorm.bev.pm.előir.sz.
10/10
3. számú melléklet
. Önállóan és részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek működési, fenntartási kiadások (intézményi felhalmozási kiadásokkal együtt), támogatások, éves létszámkeret
Ezer Ft-ban
Intézmény megnevezése
1. 2. 3. 4. 5.
DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye Idősek Háza Terápiás Ház Idősek és Csökkentlátók Otthona Városi Szociális Szolgálat DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye összesen 6. DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye 7. DMJV Gyermekvédelmi Intézménye 8. DMJV Reménysugár Otthona 9. DMJV Családsegítő Központja DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye összesen 10. Ifjúság utcai Óvoda 11. Bartók - Babits utcai Óvoda 12. Görgey utcai Óvoda 13. Lehel utcai Óvoda 14. Ősz utcai Óvoda 15. Sinai Miklós utcai Óvoda 16. Ispotály utcai Óvoda 17. Áchim András utcai Óvoda 18. Bajcsy Zsilinszky-Szoboszlói utcai Óvoda 19. Holló János utcai Óvoda 20. Közép utcai Óvoda 21. Szivárvány Óvoda 22. Szabó Kálmán utcai Óvoda 23. Százszorszép Óvoda 24. Bányai Júlia utcai-Angyalkert Óvoda 25. Karácsony György utcai Óvoda 26. Sámsoni-Jánosi utcai Óvoda 27. Szabadságtelepi Óvoda 28. Faragó utcai Óvoda 29. Kemény Zsigmond utcai Óvoda 30. Táncsics Mihály utcai Óvoda 31. Sípos utcai Óvoda 32. Thaly Kálmán utcai Óvoda 33. Simonyi úti Óvoda 34. Pósa utcai Óvoda 35. Hajó utcai Óvoda 36. Nagyerdei Óvoda 37. Gönczy Pál utcai Óvoda 38. Alsójózsai utcai Óvoda Ifjúság utcai Óvoda összesen Újkerti Nevelési Oktatási Központ, Általános Iskola 39. Diákotthon és Óvoda Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú 40. Művészetoktatási Intézmény 41. Dózsa György Általános Iskola 42. Gönczy Pál Általános Iskola 43. Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola 44. Ibolya utcai Általános Iskola 45. Városi Pedagógiai Szakszolgálat 46. Fazekas Mihály Általános Iskola 47. Epreskerti Általános Iskola 48. Hatvani István Általános Iskola 49. Hunyadi János Általános Iskola 50. Eötvös utcai Általános Iskola 51. Körősi Csoma Sándor Általános Iskola és Óvoda 52. Árpád Vezér Általános Iskola Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú 53. Művészetoktatási Intézmény Simonffy Emil Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási 54. Intézmény Újkerti Nevelési Oktatási Központ, Általános Iskola Diákotthon Kazinczy Ferenc Általános Iskola és 55. AlapfokúMűvészetoktatási Intézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú 56. Művészetoktatási Intézmény 57. Margit téri Óvoda 58. Napsugár Óvoda 59. Tócóskerti Óvoda 60. Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda
Határozat-3-intézményi
Létszámkeret
236,000 200,000 156,400 88,600 182,000 863,000 348,600 63,250 129,000 53,500 594,350 47,000 24,000 29,000 29,875 20,750 28,500 29,500 30,000 28,250 22,750 30,000 28,000 17,000 34,000 34,500 22,500 29,000 33,000 33,000 33,000 33,500 39,000 29,000 28,000 27,000 30,500 30,000 31,000 25,000 856,625
Eredeti előirányzat Működési, fenntartási Működési kiadások Támogatás Létszámkeret bevételek (intézményi felhalmozási kiadások) 649 643 69 814 579 829 242,000 586 696 158 642 428 054 216,000 476 257 115 500 360 757 156,400 265 513 63 717 201 796 88,600 485 198 94 324 390 874 158,000 2 463 307 501 997 1 961 310 861,000 770 297 62 970 707 327 348,600 190 333 2 108 188 225 63,250 378 947 4 958 373 989 129,000 143 387 792 142 595 53,500 1 482 964 70 828 1 412 136 594,350 134 420 11 562 122 858 47,000 75 008 7 477 67 531 24,000 92 410 8 705 83 705 29,000 95 166 9 804 85 362 29,875 68 496 7 084 61 412 20,750 87 263 9 396 77 867 28,500 92 806 7 773 85 033 29,500 103 065 11 683 91 382 30,000 88 238 6 656 81 582 28,250 72 628 7 025 65 603 22,750 95 892 9 172 86 720 30,000 84 970 5 841 79 129 28,000 51 610 4 858 46 752 17,000 103 653 8 889 94 764 34,000 107 903 10 404 97 499 34,500 74 179 6 626 67 553 22,500 85 410 7 481 77 929 29,000 101 398 10 090 91 308 33,000 97 241 6 879 90 362 33,000 105 533 7 698 97 835 33,000 101 246 9 455 91 791 33,500 120 132 11 357 108 775 39,000 94 821 7 778 87 043 29,000 82 213 8 423 73 790 28,000 79 460 4 957 74 503 27,000 97 313 8 608 88 705 30,500 102 480 11 332 91 148 30,000 89 853 8 481 81 372 31,000 72 519 5 277 67 242 25,000 2 657 326 240 771 2 416 555 856,625
151,000
513 237
36 227
477 010
151,000
100,500
391 245
38 682
352 563
100,500
45,000 61,000 33,000 53,000 38,500 71,500 42,000 64,000 47,000 47,000 33,000 72,000
171 641 212 214 116 284 197 850 128 308 247 192 140 420 219 332 167 553 161 611 96 031 270 098
17 828 18 206 8 484 23 423 386 12 798 10 293 24 391 14 979 8 465 4 550 31 248
153 813 194 008 107 800 174 427 127 922 234 394 130 127 194 941 152 574 153 146 91 481 238 850
45,000 61,000 33,000 53,000 38,500 71,500 42,000 64,000 47,000 47,000 33,000 72,000
120,000
412 168
36 466
375 702
120,000
74,000
237 696
12 692
225 004
74,000
1 052,500
3 682 880
299 118
3 383 762
1 052,500
168,000
584 890
56 908
527 982
168,000
112,500
362 062
29 715
332 347
112,500
28,000 23,000 26,000 96,500
88 428 65 701 86 715 351 370
9 148 5 166 7 309 41 403
79 280 60 535 79 406 309 967
28,000 23,000 26,000 96,500
Teljesítés
Módosított előirányzat Működési, fenntartási kiadások (intézményi felhalmozási kiadások) 672 971 608 965 498 094 279 469 497 310 2 556 809 794 931 198 551 393 299 153 219 1 540 000 135 307 75 697 92 951 95 959 68 850 87 733 93 337 103 636 88 737 73 184 96 695 86 056 52 663 104 252 108 800 74 702 86 436 102 127 98 186 106 186 102 114 121 568 95 308 83 657 80 244 97 896 102 967 90 604 73 542 2 679 394 518 577 400 484 173 008 215 675 117 614 200 075 166 444 254 221 144 464 221 130 169 686 165 862 98 611 272 634 416 043 248 033 3 782 561 602 727 367 173 89 012 66 818 87 355 357 081
Működési bevételek
Egyéb bevétel
Bevételek mindösszesen
Pénzforgalom nélküli bevétel (pm)
Támogatás Létszámkeret
69 814 158 642 115 500 63 717 94 324 501 997 63 738 2 108 4 958 792 71 596 11 562 7 477 8 705 9 804 7 084 9 396 7 773 11 683 6 656 7 025 9 172 5 841 4 858 8 889 10 404 6 626 7 481 10 090 6 879 7 698 9 455 11 357 7 778 8 423 4 957 8 608 11 332 8 481 5 277 240 771
117 1 175 1 000 6 952 455 9 699 276 341 2 897 2 742 6 256 89 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 38 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 127
69 931 159 817 116 500 70 669 94 779 511 696 64 014 2 449 7 855 3 534 77 852 11 651 7 477 8 705 9 804 7 084 9 396 7 773 11 683 6 656 7 025 9 172 5 841 4 858 8 889 10 404 6 626 7 481 10 090 6 917 7 698 9 455 11 357 7 778 8 423 4 957 8 608 11 332 8 481 5 277 240 898
1 630 8 055 506 0 1 324 11 515 4 119 2 459 4 616 437 11 631 0 0 0 12 0 0 8 8 0 0 0 8 0 8 14 0 10 0 40 0 119 0 0 0 0 48 0 0 19 294
601 410 441 093 381 088 208 800 401 207 2 033 598 726 798 193 643 380 828 149 248 1 450 517 123 656 68 220 84 246 86 143 61 766 78 337 85 556 91 945 82 081 66 159 87 523 80 207 47 805 95 355 98 382 68 076 78 945 92 037 91 229 98 488 92 540 110 211 87 530 75 234 75 287 89 240 91 635 82 123 68 246 2 438 202
242,000 216,000 156,400 88,600 158,000 861,000 348,600 63,250 129,000 53,500 594,350 47,000 24,000 29,000 29,875 20,750 28,500 29,500 30,000 28,250 22,750 30,000 28,000 17,000 34,000 34,500 22,500 29,000 33,000 33,000 33,000 33,500 39,000 29,000 28,000 27,000 30,500 30,000 31,000 25,000 856,625
36 227
999
37 226
195
481 156
151,000
38 682
55
361 747
100,500
17 828 18 594 8 484 24 086 1 329 13 991 11 170 24 391 15 039 9 317 5 469 31 548
5 1 052 23 107 105 573 618 134 38 907 132 267
155 175 196 029 109 107 175 882 165 010 239 657 132 676 196 605 154 609 155 638 93 010 240 819
45,000 61,000 33,000 53,000 38,500 71,500 42,000 64,000 47,000 47,000 33,000 72,000
38 682 17 828 18 206 8 484 23 423 386 12 798 10 293 24 391 14 979 8 465 4 550 31 248
388 663 943 1 193 877 60 852 919 300
36 466
36 466
83
379 494
120,000
12 692
12 692
3 687
231 654
74,000
299 118
7 194
306 312
7 981
3 468 268
1 052,500
56 908
2 872
59 780
9 120
533 827
168,000
29 715
680
30 395
1 496
335 282
112,500
374
9 148 5 166 7 309 41 777
92 646 204 2 265
79 772 61 006 79 842 313 039
28,000 23,000 26,000 96,500
9 148 5 166 7 309 41 403
1/11
Működési, fenntartási kiadások (intézményi felhalmozási kiadások) 351 430 325 575 258 626 150 410 218 387 1 304 428 418 836 104 891 208 785 82 874 815 386 70 761 39 063 51 738 51 899 35 801 47 345 48 491 55 254 46 549 39 044 52 045 47 447 27 844 56 523 56 399 39 019 46 194 52 801 51 923 56 442 55 437 62 306 48 101 45 701 39 587 52 073 54 256 49 305 38 059 1 417 407
Pénzforgalom Működési Bevételek Egyéb bevétel nélküli bevétel Támogatás bevételek mindösszesen (pm) 37 629 81 722 59 012 34 760 38 542 251 665 37 006 1 003 3 317 938 42 264 6 439 4 530 5 780 5 857 3 975 5 653 4 267 6 880 3 389 4 022 5 727 3 166 2 812 5 302 5 974 3 231 4 388 5 421 3 452 4 756 5 537 6 498 4 614 5 088 2 467 4 979 7 090 5 063 3 504 139 861
117 13 263 1 000 6 952 455 21 787 276 341 2 897 2 742 6 256 89 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 38 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 127
37 746 94 985 60 012 41 712 38 997 273 452 37 282 1 344 6 214 3 680 48 520 6 528 4 530 5 780 5 857 3 975 5 653 4 267 6 880 3 389 4 022 5 727 3 166 2 812 5 302 5 974 3 231 4 388 5 421 3 490 4 756 5 537 6 498 4 614 5 088 2 467 4 979 7 090 5 063 3 504 139 988
1 630 8 055 506 0 1 324 11 515 4 119 2 459 4 616 437 11 631 0 0 0 12 0 0 8 8 0 0 0 8 0 8 14 0 10 0 40 0 119 0 0 0 0 48 0 0 19 294
312 054 222 535 198 108 108 698 178 066 1 019 461 377 435 101 088 197 955 78 757 755 235 64 233 34 533 45 958 46 030 31 826 41 692 44 216 48 366 43 160 35 022 46 318 44 273 25 032 51 213 50 411 35 788 41 796 47 380 48 393 51 686 49 781 55 808 43 487 40 613 37 120 47 046 47 166 44 242 34 536 1 277 125
278 944
26 020
999
27 019
195
251 730
217 239 93 020 122 646 66 235 111 658 80 623 134 733 79 189 132 299 95 914 87 018 53 247 145 303
34 174 14 094 15 152 6 125 17 763 309 8 519 7 607 18 682 11 908 6 168 3 684 25 402
312 388 400 663 943 2 386 877 300 240 852 1 009 300
34 486 14 094 15 540 6 525 18 426 1 252 10 905 8 484 18 982 12 148 7 020 4 693 25 702
55 5 1 052 23 107 105 573 618 134 38 907 132 267
182 698 78 921 106 054 59 687 93 125 79 266 123 255 70 087 113 183 83 728 79 091 48 422 119 334
224 075
24 075
548
24 623
83
199 369
126 765 2 048 908
8 053 227 735
10 217
8 053 237 952
3 687 7 981
115 025 1 802 975
317 885
36 070
2 873
38 943
9 120
269 822
193 857 47 184 37 863 47 599 197 000
22 563 6 353 4 048 5 628 25 056
680
23 243 6 353 4 048 5 628 25 745
1 496 92 646 204 2 265
169 118 40 739 33 169 41 767 168 990
689
Intézmény megnevezése
61. 62.
Tégláskerti Általános Iskola és Óvoda József Attila Általános Iskola Nagysándor József Általános Iskola és Előkészítő 63. Szakiskola 64. Lilla téri Általános Iskola 65. Hétszínvirág Óvoda 66. Kinizsi Pál Általános Iskola 67. Csapókerti Általános Iskola 68. Műhelytelepi Általános Iskola 69. Karácsony Sándor Általános Iskola 70. Kurucz utcai Óvoda 71. Bocskai István Általános Iskola Bányai Júlia Általános Iskola és Alapfokú 72. Művészetoktatási Intézmény 73. Benedek Elek Általános Iskola 74. Szoboszlói úti Általános Iskola Hallássérültek Egységes Gyógypedagógia Módszertani 75. Intézménye Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógia 76. Módszertani Intézménye 77. Rakovszky Dániel Általános Iskola Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AlapfokúMűvészetoktatási 78. Tóth Árpád Gimnázium 79. Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium 80. Fazekas Mihály Gimnázium 81. Ady Endre Gimnázium Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti 82. Szakközépiskola Dienes László Gimnázium és Egészségügyi 83. Szakközépiskola 84. Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium 85. Gulyás Pál Középiskolai Kollégium 86. Váci Mihály Középiskolai Kollégium 87. Deák Ferenc Középiskolai Kollégium 88. Középiskolai Sportkollégium 89. Hatvani István Középiskolai Kollégium Tóth Árpád Gimnázium összesen 90. Povolny Ferenc Szakképző Iskola 91. Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium 92. Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki 93. Szakközépiskola Erdey-Grúz Tibor Vegyipari és Környezetvédelmi 94. Szakközépiskola Mechwart András Gépipari és Informatikai 95. Szakközépiskola Balásházy János Mezőgazdasági és Közgazdasági 96. Szakközépiskola és Kollégium Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és 97. Kollégium 98. Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és 99. Szakiskola 100. Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és 101. Kollégium 102. Könnyűipari Szakközép- és Szakiskola Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és 103. Szakiskola Povolny Ferenc Szakképző Iskola összesen Debreceni Filharharmonikus Zenekar összesen 104. ebből:Debreceni Filharmonikus Zenekar Debreceni Kodály Kórus 105. Debreceni Városi Könyvtár 106 Mezon Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda 107. Tourinform Idegenforgalmi Információs Iroda 108. Csapókerti Közösségi Ház 109. Debreceni Művelődési Központ Debreceni Filharmonikus Zenekar összesen 110. Csokonai Színház 111. Vojtina Bábszínház Csokonai Színház összesen 112. Debreceni Közterületfelügyelet 113. Debreceni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság MINDÖSSZESEN
Határozat-3-intézményi
Létszámkeret
31,750 52,000
Működési, fenntartási Működési kiadások Támogatás Létszámkeret bevételek (intézményi felhalmozási kiadások) 102 325 7 650 94 675 31,750 172 249 8 924 163 325 52,000
84,500
249 417
7 288
242 129
84,500
44,500 32,000 51,000 56,000 34,500 68,250 24,000 68,000
149 214 104 154 175 096 192 849 116 472 221 604 75 914 270 137
11 083 8 804 16 678 12 915 8 076 13 987 9 159 22 629
138 131 95 350 158 418 179 934 108 396 207 617 66 755 247 508
44,500 32,000 51,000 56,000 34,500 68,250 24,000 68,000
48,000
177 400
16 732
160 668
48,000
51,000 52,000
192 416 191 801
14 857 18 590
177 559 173 211
51,000 52,000
95,000
270 642
7 120
263 522
95,000
154,000
454 354
11 520
442 834
154,000
23,000 1 423,500 127,500 100,500 81,125 72,500
72 145 4 727 355 478 490 331 662 283 200 262 823
150 345 811 34 238 11 516 14 018 7 241
71 995 4 381 544 444 252 320 146 269 182 255 582
23,000 1 423,500 127,500 100,500 81,125 72,500
64,500
253 232
8 683
244 549
64,500
63,000
265 747
15 372
250 375
63,000
28,000 41,275 32,000 28,000 22,000 20,000 680,400 125,900 154,000 76,000
135 274 251 806 148 827 147 727 109 430 102 454 2 770 672 399 812 551 145 285 860
20 770 65 239 25 342 30 142 18 874 13 739 265 174 9 755 34 096 2 749
114 504 186 567 123 485 117 585 90 556 88 715 2 505 498 390 057 517 049 283 111
28,000 41,275 32,000 28,000 22,000 20,000 680,400 125,900 154,000 76,000
91,000
286 902
7 222
279 680
91,000
90,000
327 626
11 047
316 579
90,000
81,000
333 077
15 865
317 212
81,000
90,000
327 156
24 391
302 765
90,000
73,500
266 747
13 767
252 980
73,500
115,000
329 621
3 390
326 231
115,000
109,000
377 649
7 027
370 622
109,000
66,500
248 922
3 426
245 496
66,500
61,000
243 806
24 463
219 343
61,000
114,000
381 393
11 170
370 223
114,000
102,000
348 627
11 659
336 968
102,000
1 348,900 145,000 93,000 52,000 64,250 11,250 7,000 9,000 34,000 270,500 256,000 24,500 280,500 117,000 140,000 7 627,275
4 708 343 339 578 219 138 120 440 195 397 33 348 30 862 36 317 124 144 759 646 1 026 894 148 216 1 175 110 480 057 629 337 25 536 997
180 027 31 599 24 041 7 558 11 218 2 601 9 644 6 596 20 806 82 464 161 300 35 929 197 229 288 700 36 195 2 508 314
4 528 316 307 979 195 097 112 882 184 179 30 747 21 218 29 721 103 338 677 182 865 594 112 287 977 881 191 357 593 142 23 028 683
1 348,900 145,000 93,000 52,000 64,250 11,250 7,000 9,000 34,000 270,500 256,000 24,500 280,500 117,000 140,000 7 625,275
Működési, fenntartási kiadások (intézményi felhalmozási kiadások) 104 556 176 571 256 268 152 342 105 932 177 602 199 868 122 565 232 934 76 411 275 208 183 834 195 079 199 767 276 545 472 966 74 696 4 853 310 524 796 342 194 287 494 273 410 265 967 285 741 138 535 305 587 151 559 152 222 116 079 111 756 2 955 340 406 540 579 841 302 040 300 788 353 088 386 400 349 989 278 607 370 817 405 014 274 911 253 005 393 428 366 535 5 021 003 519 957 336 148 183 809 196 574 36 949 32 523 36 736 126 117 948 856 1 113 502 162 617 1 276 119 495 722 661 195 26 770 309
Működési bevételek
Egyéb bevétel
7 650 8 924
854 1 025
7 288 11 083 8 804 16 678 12 915 8 076 13 987 9 159 22 629
Bevételek mindösszesen
Pénzforgalom nélküli bevétel (pm)
Támogatás Létszámkeret
8 504 9 949
36 307
96 016 166 315
31,750 52,000
1 899
9 187
1 580
245 501
84,500
531 24 360 1 021 1 109 5 360 0 165
11 614 8 828 17 038 13 936 9 185 19 347 9 159 22 794
346 52 25 2 650 18 2 381 16 2 173
140 382 97 052 160 539 183 282 113 362 211 206 67 236 250 241
44,500 32,000 51,000 56,000 34,500 68,250 24,000 68,000
16 732
16 732
862
166 240
48,000
14 857 18 590
300
14 857 18 890
353 1 052
179 869 179 825
51,000 52,000
7 120
1 214
268 211
95,000
11 520
161
11 681
6 063
455 222
154,000
150 345 811 34 238 11 516 14 018 7 241
1 254 17 989 11 367 2 312 436 533
1 404 363 800 45 605 13 828 14 454 7 774
291 33 242 11 772 6 201 1 035 7 947
73 001 4 456 268 467 419 322 165 272 005 257 689
23,000 1 423,500 127,500 100,500 81,125 72,500
8 683
2 343
11 026
8 634
246 307
64,500
18 502
3 858
22 360
11 290
252 091
63,000
20 770 65 749 25 342 30 142 18 874 13 739 289 663 9 760 34 106 2 754
2 915 18 741 2 386 4 167 6 476 8 859 90 423 4 625 22 820 14 361
114 850 221 097 123 831 117 913 90 729 89 158 2 575 254 392 155 522 915 284 925
28,000 41,275 32,000 28,000 22,000 20,000 680,400 125,900 154,000 76,000
7 120
20 770 65 239 25 342 30 142 18 874 13 739 268 304 9 755 34 096 2 749
510
21 359 5 10 5
7 222
21
7 243
10 563
282 982
91,000
11 047
1 246
12 293
22 454
318 341
90,000
15 865
137
16 002
51 319
319 079
81,000
24 391
705
25 096
20 502
304 391
90,000
13 767
495
14 262
9 898
254 447
73,500
3 390
177
3 567
38 788
328 462
115,000
7 027
146
7 173
23 724
374 117
109,000
3 426
2
3 428
23 910
247 573
66,500
24 463
2
24 465
7 935
220 605
61,000
11 170
120
11 290
8 567
373 571
114,000
11 659
118
11 777
15 488
339 270
102,000
180 027 31 599 24 041 7 558 11 218 2 601 9 644 6 596 20 806 82 464 161 300 35 929 197 229 288 700 36 195 2 512 212
3 189 300 300 0 289 207
183 216 31 899 24 341 7 558 11 507 2 808 9 644 6 696 21 906 84 460 169 205 36 568 205 773 288 700 36 981 2 589 351
274 954 18 079 9 710 8 369 888 394 1 400 205 681 21 647 28 703 13 762 42 465 12 555 31 072 537 779
4 562 833 469 979 302 097 167 882 184 179 33 747 21 479 29 835 103 530 842 749 915 594 112 287 1 027 881 194 467 593 142 23 643 179
1 348,900 145,000 93,000 52,000 64,250 11,250 7,000 9,000 34,000 270,500 256,000 24,500 280,500 117,000 140,000 7 625,275
2/11
100 1 100 1 996 7 905 639 8 544 0 786 77 139
Működési, fenntartási kiadások (intézményi felhalmozási kiadások) 57 689 96 293
Pénzforgalom Bevételek Működési Egyéb bevétel nélküli bevétel Támogatás bevételek mindösszesen (pm) 5 396 6 832
854 1 325
6 250 8 157
36 307
51 403 87 829
127 979 84 494 55 116 94 017 111 635 70 255 136 637 42 007 150 859
5 318 8 693 5 495 11 099 8 550 6 235 11 126 6 104 14 813
2 145 946 24 700 1 022 1 109 5 860 0 585
7 463 9 639 5 519 11 799 9 572 7 344 16 986 6 104 15 398
1 580 346 52 25 2 650 18 2 381 16 2 173
118 936 74 509 49 545 82 193 99 413 62 893 117 270 35 887 133 288
105 697 106 893 110 634
10 727 9 445 14 804
1 775 398 866
12 502 9 843 15 670
862 353 1 052
92 333 96 697 93 912
152 607
4 462
60
4 522
1 214
146 871
256 723 38 548 2 639 471 290 862 172 424 154 470 155 726
10 361 82 239 260 25 912 8 040 8 692 4 066
1 147 1 254 24 312 11 367 2 312 436 533
11 508 1 336 263 572 37 279 10 352 9 128 4 599
6 063 291 33 242 11 772 6 201 1 035 7 947
239 152 36 921 2 342 657 241 811 155 871 144 307 143 180
146 863
7 150
2 343
9 493
8 634
128 736
144 880 65 817 186 696 78 088 83 297 61 275 60 271 1 600 669 219 443 295 649 151 200
13 026 11 570 39 845 13 753 18 194 12 429 10 870 173 547 8 606 25 835 2 732
3 858
21 359 1 275 5 779 2 858
16 884 11 570 40 355 13 753 18 194 12 429 10 870 194 906 9 881 31 614 5 590
11 290 2 915 18 741 2 386 4 167 6 476 8 859 90 423 4 625 22 820 14 361
116 706 51 332 127 600 61 949 60 936 42 370 40 542 1 315 340 204 937 241 215 131 249
164 137
7 445
3 732
11 177
10 563
142 397
178 130
6 935
4 542
11 477
22 454
144 199
198 609
27 402
11 236
38 638
51 319
108 652
188 292
14 865
4 895
19 760
20 502
148 030
139 538 192 344
9 373 2 811
786 2 016
10 159 4 827
9 898 38 788
119 481 148 729
203 942 144 137
4 744 3 227
1 971 5 294
6 715 8 521
23 724 23 910
173 503 111 706
131 021 214 681
14 971 5 935
2 133 2 284
17 104 8 219
7 935 8 567
105 982 197 895
195 471 2 616 594 226 021 148 029 77 992 108 784 18 869 14 307 20 115 59 625 447 721 622 594 84 752 707 346 247 832 319 350 14 165 112
7 166 142 047 29 812 24 078 5 734 6 221 837 5 014 4 100 10 442 56 426 91 302 11 012 102 314 159 274 21 870 1 556 263
4 013 52 814 300 300
11 179 194 861 30 112 24 378 5 734 6 510 1 044 5 014 4 200 11 542 58 422 99 207 12 070 111 277 159 274 22 656 1 704 880
15 488 274 954 18 079 9 710 8 369 888 394 1 400 205 681 21 647 28 703 13 762 42 465 12 555 31 072 537 779
168 804 2 146 779 177 830 113 941 63 889 101 386 17 431 7 893 15 710 47 402 367 652 494 684 58 920 553 604 76 003 265 622 11 922 453
510 0
289 207 100 1 100 1 996 7 905 1 058 8 963 0 786 148 617
3/1. számú melléklet Az Önkormányzat és hozzá tartozó költségvetési intézmények engedélyezett létszámkerete (álláshely) Fő Eredeti létszámkeret Szociális és Gyermekvédelmi ágazat
Oktatási ágazat
Intézmény megnevezése Szakmai tevékenységet ellátó
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54.
DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye Idősek Háza Terápiás Ház Idősek és Csökkentlátók Otthona Városi Szociális Szolgálat DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye összesen DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye DMJV Gyermekvédelmi Intézménye DMJV Reménysugár Otthona DMJV Családsegítő Központja DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye összesen Ifjúság utcai Óvoda Bartók - Babits utcai Óvoda Görgey utcai Óvoda Lehel utcai Óvoda Ősz utcai Óvoda Sinai Miklós utcai Óvoda Ispotály utcai Óvoda Áchim András utcai Óvoda Bajcsy Zsilinszky-Szoboszlói utcai Óvoda Holló János utcai Óvoda Közép utcai Óvoda Szivárvány Óvoda Szabó Kálmán utcai Óvoda Százszorszép Óvoda Bányai Júlia utcai-Angyalkert Óvoda Karácsony György utcai Óvoda Sámsoni-Jánosi utcai Óvoda Szabadságtelepi Óvoda Faragó utcai Óvoda Kemény Zsigmond utcai Óvoda Táncsics Mihály utcai Óvoda Sípos utcai Óvoda Thaly Kálmán utcai Óvoda Simonyi úti Óvoda Pósa utcai Óvoda Hajó utcai Óvoda Nagyerdei Óvoda Gönczy Pál utcai Óvoda Alsójózsai utcai Óvoda Ifjúság utcai Óvoda összesen Újkerti Nevelési Oktatási Központ, Általános Iskola Diákotthon és Óvoda Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Dózsa György Általános Iskola Gönczy Pál Általános Iskola Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola Ibolya utcai Általános Iskola Városi Pedagógiai Szakszolgálat Fazekas Mihály Általános Iskola Epreskerti Általános Iskola Hatvani István Általános Iskola Hunyadi János Általános Iskola Eötvös utcai Általános Iskola Körősi Csoma Sándor Általános Iskola és Óvoda Árpád Vezér Általános Iskola Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Simonffy Emil Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Újkerti Nevelési Oktatási Központ, Általános Iskola Diákotthon és Óvoda összesen
Határozat-3_1-Létszám
Kulturális ágazat
Módosított létszámkeret Egyéb ágazat
Közigazgatás
Oktatási ágazat
MunkatörSajátos Közszolgál Intézmény vénykönyv Intézmény Intézmény szolgálati Intézmény Prémium évet Szakmai ati Szakmai Szakmai üzemeltetéshez üzemelteté üzemelteté üzemelteté jogviszony hatálya alá igénybe vevő tevékenysé jogviszony tevékenysé tevékenysé kapcsolódó shez shez shez (polgármes tartozó munkavállaló get ellátó ba get ellátó get ellátó létszám kapcsolódó kapcsolódó kapcsolódó teri létszámker tartozók vezetés) et
139,000 97,000 120,000 80,000 90,400 66,000 61,600 27,000 169,000 13,000 580,000 283,000 197,100 151,500 58,750 4,500 104,000 25,000 48,500 5,000 408,350 186,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000 15,000 13,000 17,000 17,000 11,000 15,000 17,000 17,000 15,000 13,000 18,000 15,000 9,000 17,000 19,000 13,000 15,000 17,000 18,000 18,000 19,000 21,000 16,000 15,000 15,000 17,000 17,000 17,000 13,000 459,000 67,000 75,000 36,000 44,000 23,000 41,000 35,500 51,000 33,500 50,000 36,000 37,000 20,000 54,000 83,000 67,000
0,000 32,000 11,000 12,000 12,875 9,750 13,500 12,500 13,000 13,250 9,750 12,000 13,000 8,000 16,000 15,500 9,500 14,000 16,000 15,000 15,000 14,500 18,000 13,000 13,000 12,000 13,500 13,000 14,000 12,000 396,625 84,000 25,500 9,000 17,000 10,000 12,000 3,000 20,500 8,500 14,000 11,000 10,000 13,000 18,000 37,000 7,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
1,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
753,000
299,500
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
1,000
3/11
Szociális és Gyermekvédelmi ágazat
Létszámkeret összesen
Kulturális ágazat
Egyéb ágazat
Közigazgatás
Prémium MunkatörSajátos Intézmény Létszámkere Intézmény szolgálati Közszolgál vénykönyv Intézmény Intézmény évet Szakmai Szakmai Szakmai üzemeltetésh Szakmai t összesen üzemeltetés üzemeltetés igénybe ati üzemeltetés jogviszony hatálya alá tevékenysé tevékenysé tevékenysé ez tevékenységet hez hez vevő hez (polgármes jogviszony tartozó get ellátó get ellátó get ellátó kapcsolódó ellátó kapcsolódó kapcsolódó munkaváll ba tartozók létszámker kapcsolódó teri létszám aló vezetés) et
163,000 118,000 90,400 61,600 145,000 578,000 197,100 58,750 104,000 48,500 408,350
79,000 98,000 66,000 27,000 13,000 283,000 151,500 4,500 25,000 5,000 186,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
1,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
236,000 200,000 156,400 88,600 182,000 863,000 348,600 63,250 129,000 53,500 594,350 47,000 24,000 29,000 29,875 20,750 28,500 29,500 30,000 28,250 22,750 30,000 28,000 17,000 34,000 34,500 22,500 29,000 33,000 33,000 33,000 33,500 39,000 29,000 28,000 27,000 30,500 30,000 31,000 25,000 856,625 151,000 100,500 45,000 61,000 33,000 53,000 38,500 71,500 42,000 64,000 47,000 47,000 33,000 72,000 120,000 74,000
0,000
0,000
0,000
0,000 15,000 13,000 17,000 17,000 11,000 15,000 17,000 17,000 15,000 13,000 18,000 15,000 9,000 17,000 19,000 13,000 15,000 17,000 18,000 18,000 19,000 21,000 16,000 15,000 15,000 17,000 17,000 17,000 13,000 459,000 67,000 75,000 36,000 44,000 23,000 41,000 35,500 51,000 33,500 50,000 36,000 37,000 20,000 54,000 83,000 67,000
0,000 32,000 11,000 12,000 12,875 9,750 13,500 12,500 13,000 13,250 9,750 12,000 13,000 8,000 16,000 15,500 9,500 14,000 16,000 15,000 15,000 14,500 18,000 13,000 13,000 12,000 13,500 13,000 14,000 12,000 396,625 84,000 25,500 9,000 17,000 10,000 12,000 3,000 20,500 8,500 14,000 11,000 10,000 13,000 18,000 37,000 7,000
0,000
1052,500
753,000
299,500
1,000
242,000 216,000 156,400 88,600 158,000 861,000 348,600 63,250 129,000 53,500 594,350 47,000 24,000 29,000 29,875 20,750 28,500 29,500 30,000 28,250 22,750 30,000 28,000 17,000 34,000 34,500 22,500 29,000 33,000 33,000 33,000 33,500 39,000 29,000 28,000 27,000 30,500 30,000 31,000 25,000 856,625 151,000 100,500 45,000 61,000 33,000 53,000 38,500 71,500 42,000 64,000 47,000 47,000 33,000 72,000 120,000 74,000 1052,500
Eredeti létszámkeret Szociális és Gyermekvédelmi ágazat
Oktatási ágazat
Intézmény megnevezése Szakmai tevékenységet ellátó
55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77.
Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Margit téri Óvoda Napsugár Óvoda Tócóskerti Óvoda Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda Tégláskerti Általános Iskola és Óvoda József Attila Általános Iskola Nagysándor József Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Lilla téri Általános Iskola Hétszínvirág Óvoda Kinizsi Pál Általános Iskola Csapókerti Általános Iskola Műhelytelepi Általános Iskola Karácsony Sándor Általános Iskola Kurucz utcai Óvoda Bocskai István Általános Iskola Bányai Júlia Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Benedek Elek Általános Iskola Szoboszlói úti Általános Iskola Hallássérültek Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézménye Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézménye Rakovszky Dániel Általános Iskola
Kazinczy Ferenc Általános Iskola ésAlapfokú Művészetoktatási Intézmény összesen 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95.
Tóth Árpád Gimnázium Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Fazekas Mihály Gimnázium Ady Endre Gimnázium Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium Gulyás Pál Középiskolai Kollégium Váci Mihály Középiskolai Kollégium Deák Ferenc Középiskolai Kollégium Középiskolai Sportkollégium Hatvani István Középiskolai Kollégium Tóth Árpád Gimnázium összesen Povolny Ferenc Szakképző Iskola Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola Erdey-Grúz Tibor Vegyipari és Környezetvédelmi Szakközépiskola Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola
96.
Balásházy János Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium
97. 98. 99. 100. 101. 102. 103.
Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégium Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium Könnyűipari Szakközép- és Szakiskola Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Povolny Ferenc Szakképző Iskola összesen
Határozat-3_1-Létszám
Kulturális ágazat
Módosított létszámkeret Egyéb ágazat
Közigazgatás
MunkatörSajátos Közszolgál Intézmény vénykönyv Intézmény Intézmény szolgálati Intézmény Prémium évet Szakmai ati Szakmai Szakmai üzemeltetéshez üzemelteté üzemelteté üzemelteté jogviszony hatálya alá igénybe vevő tevékenysé jogviszony tevékenysé tevékenysé kapcsolódó shez shez shez (polgármes tartozó munkavállaló get ellátó ba get ellátó get ellátó létszám kapcsolódó kapcsolódó kapcsolódó teri létszámker tartozók vezetés) et
90,000 68,000 15,000 12,000 14,000 70,000 21,500 35,000 61,500 36,500 18,000 38,000 43,000 26,000 53,000 13,000 52,000 38,000 38,000 41,000 57,000 96,000 18,000
78,000 44,500 13,000 11,000 12,000 26,500 10,250 17,000 23,000 8,000 14,000 13,000 13,000 8,500 15,250 11,000 16,000 10,000 13,000 11,000 38,000 58,000 5,000
954,500
469,000
77,500 75,000 65,000 58,500 45,000 45,000 12,000 21,500 14,000 12,000 7,000 8,000 440,500 64,000 99,000 58,000 61,000 71,000 53,000
50,000 25,500 16,125 14,000 19,500 18,000 16,000 19,775 18,000 16,000 15,000 12,000 239,900 61,900 55,000 18,000 30,000 19,000 28,000
53,000 55,000 85,000 85,000 47,000 41,000 74,000 78,000 924,000
37,000 18,500 30,000 24,000 19,500 20,000 40,000 24,000 424,900
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
Létszámkeret összesen
90,000 68,000 15,000 12,000 14,000 70,000 21,500 35,000 61,500 36,500 18,000 38,000 43,000 26,000 53,000 13,000 52,000 38,000 38,000 41,000 57,000 96,000 18,000
78,000 44,500 13,000 11,000 12,000 26,500 10,250 17,000 23,000 8,000 14,000 13,000 13,000 8,500 15,250 11,000 16,000 10,000 13,000 11,000 38,000 58,000 5,000
1423,500
954,500
469,000
127,500 100,500 81,125 72,500 64,500 63,000 28,000 41,275 32,000 28,000 22,000 20,000 680,400 125,900 154,000 76,000 91,000 90,000 81,000
77,500 75,000 65,000 58,500 45,000 45,000 12,000 21,500 14,000 12,000 7,000 8,000 440,500 64,000 99,000 58,000 61,000 71,000 53,000
50,000 25,500 16,125 14,000 19,500 18,000 16,000 19,775 18,000 16,000 15,000 12,000 239,900 61,900 55,000 18,000 30,000 19,000 28,000
53,000 55,000 85,000 85,000 47,000 41,000 74,000 78,000 924,000
37,000 18,500 30,000 24,000 19,500 20,000 40,000 24,000 424,900
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
4/11
0,000
0,000
73,500 115,000 109,000 66,500 61,000 114,000 102,000 1348,900
Kulturális ágazat
Egyéb ágazat
Közigazgatás
Prémium MunkatörSajátos Intézmény Létszámkere Intézmény szolgálati Közszolgál vénykönyv Intézmény Intézmény évet Szakmai Szakmai Szakmai üzemeltetésh Szakmai t összesen üzemeltetés üzemeltetés igénybe ati üzemeltetés jogviszony hatálya alá tevékenysé tevékenysé tevékenysé ez tevékenységet hez hez vevő hez (polgármes jogviszony tartozó get ellátó get ellátó get ellátó kapcsolódó ellátó kapcsolódó kapcsolódó munkaváll ba tartozók létszámker kapcsolódó teri létszám aló vezetés) et
168,000 112,500 28,000 23,000 26,000 96,500 31,750 52,000 84,500 44,500 32,000 51,000 56,000 34,500 68,250 24,000 68,000 48,000 51,000 52,000 95,000 154,000 23,000
90,000
0,000
Szociális és Gyermekvédelmi ágazat
Oktatási ágazat
168,000 112,500 28,000 23,000 26,000 96,500 31,750 52,000 84,500 44,500 32,000 51,000 56,000 34,500 68,250 24,000 68,000 48,000 51,000 52,000 95,000 154,000 23,000 0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
1423,500 127,500 100,500 81,125 72,500 64,500 63,000 28,000 41,275 32,000 28,000 22,000 20,000 680,400 125,900 154,000 76,000 91,000 90,000 81,000 90,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
73,500 115,000 109,000 66,500 61,000 114,000 102,000 1348,900
Eredeti létszámkeret Szociális és Gyermekvédelmi ágazat
Oktatási ágazat
Intézmény megnevezése Szakmai tevékenységet ellátó
104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113.
Határozat-3_1-Létszám
Módosított létszámkeret Egyéb ágazat
Közigazgatás
129,000
Szociális és Gyermekvédelmi ágazat
Oktatási ágazat
MunkatörSajátos Közszolgál Intézmény vénykönyv Intézmény Intézmény szolgálati Intézmény Prémium évet Szakmai ati Szakmai Szakmai üzemeltetéshez üzemelteté üzemelteté üzemelteté jogviszony hatálya alá igénybe vevő tevékenysé jogviszony tevékenysé tevékenysé kapcsolódó shez shez shez (polgármes tartozó munkavállaló get ellátó ba get ellátó get ellátó létszám kapcsolódó kapcsolódó kapcsolódó teri létszámker tartozók vezetés) et
Debreceni Filharmónikus Zenekar és Kodály Kórus összesen ebből: Debreceni Filharmonikus Zenekar Debreceni Kodály Kórus
Debreceni Városi Könyvtár Mezon Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Tourinform Idegenforgalmi Információs Iroda Csapókerti Közösségi Ház Debreceni Művelődési Központ Debreceni Filharmónikus Zenekar és Kodály Kórus összesen Csokonai Színház Vojtina Bábszínház Csokonai Színház összesen Debreceni Közterületfelügyelet Debreceni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Közalkalmazottak össszesen: Polgármesteri Hivatal MINDÖSSZESEN:
Kulturális ágazat
Létszámkeret összesen
Kulturális ágazat
Egyéb ágazat
Közigazgatás
Prémium MunkatörSajátos Intézmény Létszámkere Intézmény szolgálati Közszolgál vénykönyv Intézmény Intézmény évet Szakmai Szakmai Szakmai üzemeltetésh Szakmai t összesen üzemeltetés üzemeltetés igénybe ati üzemeltetés jogviszony hatálya alá tevékenysé tevékenysé tevékenysé ez tevékenységet hez hez vevő hez (polgármes jogviszony tartozó get ellátó get ellátó get ellátó kapcsolódó ellátó kapcsolódó kapcsolódó munkaváll ba tartozók létszámker kapcsolódó teri létszám aló vezetés) et
16,000
145,000
129,000
16,000
145,000
80,000 13,000 49,000 3,000 51,250 13,000 7,000 4,250 6,000 1,000 3,000 6,000 16,000 18,000 212,250 58,250 110,000 146,000 14,000 10,500 124,000 156,500
93,000 52,000 64,250 11,250 7,000 9,000 34,000 270,500 256,000 24,500 280,500 117,000 140,000 7627,275 631,000 8258,275
13,000 3,000 13,000 4,250 1,000 6,000 18,000 58,250 146,000 10,500 156,500
93,000 52,000 64,250 11,250 7,000 9,000 34,000 270,500 256,000 24,500 280,500 117,000 140,000 7625,275 604,000 8229,275
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
3531,000
1829,925
1,000
988,350
469,000
336,250
3531,000
1829,925
1,000
988,350
469,000
336,250
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000 40,000
0,000
0,000 31,000
0,000
214,750
0,000 46,000 140,000 186,000
40,000
214,750
186,000
40,000
0,000 4,000 4,000
31,000 585,000 616,000
0,000 42,000 42,000
5/11
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
80,000 49,000 51,250 7,000 6,000 3,000 16,000 212,250 110,000 14,000 124,000
3531,000
1829,925
1,000
986,350
469,000
336,250
3531,000
1829,925
1,000
986,350
469,000
336,250
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000
0,000 40,000
0,000
0,000 31,000
0,000
214,750
0,000 46,000 140,000 186,000
40,000
214,750
186,000
40,000
0,000 4,000 4,000
31,000 559,000 590,000
0,000 41,000 41,000
3/A. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ TÁBLÁZAT A költségvetési intézmények bevételei Ezer Ft-ban Módosított előirányzat
Eredeti előirányzat Intézmény megnevezése
1. 2. 3. 4. 5.
DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye Idősek Háza Terápiás Ház Idősek és Csökkentlátók Otthona Városi Szociális Szolgálat DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye összesen 6. DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye 7. DMJV Gyermekvédelmi Intézménye 8. DMJV Reménysugár Otthona 9. DMJV Családsegítő Központja DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye összesen 10. Ifjúság utcai Óvoda 11. Bartók - Babits utcai Óvoda 12. Görgey utcai Óvoda 13. Lehel utcai Óvoda 14. Ősz utcai Óvoda 15. Sinai Miklós utcai Óvoda 16. Ispotály utcai Óvoda 17. Áchim András utcai Óvoda 18. Bajcsy Zsilinszky-Szoboszlói utcai Óvoda 19. Holló János utcai Óvoda 20. Közép utcai Óvoda 21. Szivárvány Óvoda 22. Szabó Kálmán utcai Óvoda 23. Százszorszép Óvoda 24. Bányai Júlia utcai-Angyalkert Óvoda 25. Karácsony György utcai Óvoda 26. Sámsoni-Jánosi utcai Óvoda 27. Szabadságtelepi Óvoda 28. Faragó utcai Óvoda 29. Kemény Zsigmond utcai Óvoda 30. Táncsics Mihály utcai Óvoda 31. Sípos utcai Óvoda 32. Thaly Kálmán utcai Óvoda Határozat-3A-intézményi bevételek
Működési bevételek 69 814 158 642 115 500 63 717 94 324 501 997 62 970 2 108 4 958 792 70 828 11 562 7 477 8 705 9 804 7 084 9 396 7 773 11 683 6 656 7 025 9 172 5 841 4 858 8 889 10 404 6 626 7 481 10 090 6 879 7 698 9 455 11 357 7 778
Egyéb bevétel
Összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
69 814 158 642 115 500 63 717 94 324 501 997 62 970 2 108 4 958 792 70 828 11 562 7 477 8 705 9 804 7 084 9 396 7 773 11 683 6 656 7 025 9 172 5 841 4 858 8 889 10 404 6 626 7 481 10 090 6 879 7 698 9 455 11 357 7 778 6/11
Működési bevételek 69 814 158 642 115 500 63 717 94 324 501 997 63 738 2 108 4 958 792 71 596 11 562 7 477 8 705 9 804 7 084 9 396 7 773 11 683 6 656 7 025 9 172 5 841 4 858 8 889 10 404 6 626 7 481 10 090 6 879 7 698 9 455 11 357 7 778
Egyéb bevétel 117 1 175 1 000 6 952 455 9 699 276 341 2 897 2 742 6 256 89 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 38 0 0 0 0
Összesen 69 931 159 817 116 500 70 669 94 779 511 696 64 014 2 449 7 855 3 534 77 852 11 651 7 477 8 705 9 804 7 084 9 396 7 773 11 683 6 656 7 025 9 172 5 841 4 858 8 889 10 404 6 626 7 481 10 090 6 917 7 698 9 455 11 357 7 778
Teljesítés Működési bevételek 37 629 81 722 59 012 34 760 38 542 251 665 37 006 1 003 3 317 938 42 264 6 439 4 530 5 780 5 857 3 975 5 653 4 267 6 880 3 389 4 022 5 727 3 166 2 812 5 302 5 974 3 231 4 388 5 421 3 452 4 756 5 537 6 498 4 614
Egyéb bevétel 117 13 263 1 000 6 952 455 21 787 276 341 2 897 2 742 6 256 89 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 38 0 0 0 0
Összesen 37 746 94 985 60 012 41 712 38 997 273 452 37 282 1 344 6 214 3 680 48 520 6 528 4 530 5 780 5 857 3 975 5 653 4 267 6 880 3 389 4 022 5 727 3 166 2 812 5 302 5 974 3 231 4 388 5 421 3 490 4 756 5 537 6 498 4 614
Teljesítés %a 53,98 59,43 51,51 59,02 41,15 53,44 58,24 54,88 79,11 104,13 62,32 56,03 60,59 66,40 59,74 56,11 60,16 54,90 58,89 50,92 57,25 62,44 54,20 57,88 59,65 57,42 48,76 58,66 53,73 50,46 61,78 58,56 57,22 59,32
Eredeti előirányzat Intézmény megnevezése
33. 34. 35. 36. 37. 38.
Simonyi úti Óvoda Pósa utcai Óvoda Hajó utcai Óvoda Nagyerdei Óvoda Gönczy Pál utcai Óvoda Alsójózsai utcai Óvoda Ifjúság utcai Óvoda összesen Újkerti Nevelési Oktatási Központ, Általános Iskola 39. Diákotthon és Óvoda Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási 40. Intézmény 41. Dózsa György Általános Iskola 42. Gönczy Pál Általános Iskola 43. Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola 44. Ibolya utcai Általános Iskola 45. Városi Pedagógiai Szakszolgálat 46. Fazekas Mihály Általános Iskola 47. Epreskerti Általános Iskola 48. Hatvani István Általános Iskola 49. Hunyadi János Általános Iskola 50. Eötvös utcai Általános Iskola 51. Körősi Csoma Sándor Általános Iskola és Óvoda 52. Árpád Vezér Általános Iskola Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú 53. Művészetoktatási Intézmény Simonffy Emil Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási 54. Intézmény Újkerti Nevelési Oktatási Központ, Általános Iskola Diákotthon és Óvoda összesen Kazinczy Ferenc Általános Iskola és 55. AlapfokúMűvészetoktatási Intézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú 56. Művészetoktatási Intézmény 57. Margit téri Óvoda 58. Napsugár Óvoda 59. Tócóskerti Óvoda 60. Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda 61. Tégláskerti Általános Iskola és Óvoda 62. József Attila Általános Iskola Határozat-3A-intézményi bevételek
Működési bevételek 8 423 4 957 8 608 11 332 8 481 5 277 240 771 36 227 38 682 17 828 18 206 8 484 23 423 386 12 798 10 293 24 391 14 979 8 465 4 550 31 248 36 466 12 692 299 118 56 908 29 715 9 148 5 166 7 309 41 403 7 650 8 924
Egyéb bevétel
Módosított előirányzat
Összesen 0 0 0 0 0 0 0
8 423 4 957 8 608 11 332 8 481 5 277 240 771
0
36 227
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
38 682 17 828 18 206 8 484 23 423 386 12 798 10 293 24 391 14 979 8 465 4 550 31 248
0
36 466
0
12 692
0
299 118
0
56 908
0 0 0 0 0 0 0
29 715 9 148 5 166 7 309 41 403 7 650 8 924 7/11
Működési bevételek
Egyéb bevétel
8 423 4 957 8 608 11 332 8 481 5 277 240 771
0 0 0 0 0 0 127
36 227
999
38 682 17 828 18 206 8 484 23 423 386 12 798 10 293 24 391 14 979 8 465 4 550 31 248
388 663 943 1 193 877 60 852 919 300
36 466 12 692 299 118
7 194
56 908
2 872
29 715
680
9 148 5 166 7 309 41 403 7 650 8 924
374 854 1 025
Teljesítés
Összesen
Működési bevételek
Egyéb bevétel
Összesen
Teljesítés %a
8 423 4 957 8 608 11 332 8 481 5 277 240 898
5 088 2 467 4 979 7 090 5 063 3 504 139 861
0 0 0 0 0 0 127
5 088 2 467 4 979 7 090 5 063 3 504 139 988
60,41 49,77 57,84 62,57 59,70 66,40 58,11
37 226
26 020
999
27 019
72,58
38 682 17 828 18 594 8 484 24 086 1 329 13 991 11 170 24 391 15 039 9 317 5 469 31 548
34 174 14 094 15 152 6 125 17 763 309 8 519 7 607 18 682 11 908 6 168 3 684 25 402
312 388 400 663 943 2 386 877 300 240 852 1 009 300
34 486 14 094 15 540 6 525 18 426 1 252 10 905 8 484 18 982 12 148 7 020 4 693 25 702
89,15 79,06 83,58 76,91 76,50 94,21 77,94 75,95 77,82 80,78 75,35 85,81 81,47
36 466
24 075
548
24 623
67,52
12 692
8 053
8 053
63,45
227 735
10 217
237 952
59 780
36 070
2 873
38 943
65,14
30 395 9 148 5 166 7 309 41 777 8 504 9 949
22 563 6 353 4 048 5 628 25 056 5 396 6 832
680
23 243 6 353 4 048 5 628 25 745 6 250 8 157
76,47 69,45 78,36 77,00 61,62 73,49 81,99
306 312
689 854 1 325
77,68
Eredeti előirányzat Intézmény megnevezése
Nagysándor József Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 64. Lilla téri Általános Iskola 65. Hétszínvirág Óvoda 66. Kinizsi Pál Általános Iskola 67. Csapókerti Általános Iskola 68. Műhelytelepi Általános Iskola 69. Karácsony Sándor Általános Iskola 70. Kurucz utcai Óvoda 71. Bocskai István Általános Iskola Bányai Júlia Általános Iskola és Alapfokú 72. Művészetoktatási Intézmény 73. Benedek Elek Általános Iskola 74. Szoboszlói úti Általános Iskola Hallássérültek Egységes Gyógypedagógia Módszertani 75. Intézménye Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógia Módszertani 76. Intézménye 77. Rakovszky Dániel Általános Iskola Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AlapfokúMűvészetoktatási Intézmény összesen 78. Tóth Árpád Gimnázium 79. Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium 80. Fazekas Mihály Gimnázium 81. Ady Endre Gimnázium Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti 82. Szakközépiskola Dienes László Gimnázium és Egészségügyi 83. Szakközépiskola 84. Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium 85. Gulyás Pál Középiskolai Kollégium 86. Váci Mihály Középiskolai Kollégium 87. Deák Ferenc Középiskolai Kollégium 88. Középiskolai Sportkollégium 89. Hatvani István Középiskolai Kollégium Tóth Árpád Gimnázium összesen 90. Povolny Ferenc Szakképző Iskola 91. Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium 92. Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola 63.
Határozat-3A-intézményi bevételek
Működési bevételek 7 288
Egyéb bevétel
Módosított előirányzat
Összesen
0 0 0 0 0 0 0 0 0
7 288 11 083 8 804 16 678 12 915 8 076 13 987 9 159 22 629
0 0 0
16 732 14 857 18 590
0
7 120
150
0 0
11 520 150
345 811
0
34 238 11 516 14 018 7 241
11 083 8 804 16 678 12 915 8 076 13 987 9 159 22 629 16 732 14 857 18 590 7 120 11 520
8 683 15 372 20 770 65 239 25 342 30 142 18 874 13 739 265 174 9 755 34 096 2 749
Működési bevételek
Egyéb bevétel
Összesen
Működési bevételek
Egyéb bevétel
Összesen
Teljesítés %a
7 288
1 899
11 083 8 804 16 678 12 915 8 076 13 987 9 159 22 629
531 24 360 1 021 1 109 5 360 0 165
9 187 11 614 8 828 17 038 13 936 9 185 19 347 9 159 22 794
5 318 8 693 5 495 11 099 8 550 6 235 11 126 6 104 14 813
2 145 946 24 700 1 022 1 109 5 860 0 585
7 463 9 639 5 519 11 799 9 572 7 344 16 986 6 104 15 398
81,23 82,99 62,52 69,25 68,69 79,96 87,80 66,64 67,55
300
16 732 14 857 18 890
10 727 9 445 14 804
1 775 398 866
12 502 9 843 15 670
74,72 66,25 82,95
7 120
4 462
60
4 522
63,51
11 681 1 404
10 361 82
1 147 1 254
11 508 1 336
98,52 95,16
239 260
24 312
263 572
25 912 8 040 8 692 4 066
11 367 2 312 436 533
37 279 10 352 9 128 4 599
72,45 81,74 74,86 63,15 59,16
11 026
7 150
2 343
9 493
86,10
22 360 20 770 65 749 25 342 30 142 18 874 13 739 289 663 9 760 34 106 2 754
13 026 11 570 39 845 13 753 18 194 12 429 10 870 173 547 8 606 25 835 2 732
3 858
16 884 11 570 40 355 13 753 18 194 12 429 10 870 194 906 9 881 31 614 5 590
75,51 55,71 61,38 54,27 60,36 65,85 79,12 67,29 101,24 92,69 202,98
16 732 14 857 18 590 7 120 11 520
161
150
1 254
345 811
345 811
17 989
0 0 0 0
34 238 11 516 14 018 7 241
34 238 11 516 14 018 7 241
11 367 2 312 436 533
0
8 683
8 683
2 343
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 372 20 770 65 239 25 342 30 142 18 874 13 739 265 174 9 755 34 096 2 749
18 502
3 858
8/11
Teljesítés
20 770 65 239 25 342 30 142 18 874 13 739 268 304 9 755 34 096 2 749
510
21 359 5 10 5
363 800 45 605 13 828 14 454 7 774
510 0
21 359 1 275 5 779 2 858
Eredeti előirányzat Intézmény megnevezése
93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103.
104. 105. 106 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113.
Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola Erdey-Grúz Tibor Vegyipari és Környezetvédelmi Szakközépiskola Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola Balásházy János Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégium Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium Könnyűipari Szakközép- és Szakiskola Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Povolny Ferenc Szakképző Iskola összesen Debreceni Filharharmonikus Zenekar összesen ebből:Debreceni Filharmonikus Zenekar Debreceni Kodály Kórus Debreceni Városi Könyvtár Mezon Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Tourinform Idegenforgalmi Információs Iroda Csapókerti Közösségi Ház Debreceni Művelődési Központ Debreceni Filharmonikus Zenekar összesen Csokonai Színház Vojtina Bábszínház Csokonai Színház összesen Debreceni Közterületfelügyelet Debreceni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság MINDÖSSZESEN
Határozat-3A-intézményi bevételek
Működési bevételek 7 222 11 047 15 865 24 391 13 767 3 390 7 027 3 426 24 463 11 170 11 659 180 027 31 599 24 041 7 558 11 218 2 601 9 644 6 596 20 806 82 464 161 300 35 929 197 229 288 700 36 195 2 508 314
Egyéb bevétel
Módosított előirányzat
Összesen
0
7 222
0
11 047
0
15 865
0
24 391
0 0
13 767 3 390
0 0
7 027 3 426
0 0
24 463 11 170
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
11 659 180 027 31 599 24 041 7 558 11 218 2 601 9 644 6 596 20 806 82 464 161 300 35 929 197 229 288 700 36 195 2 508 314
9/11
Működési bevételek
Egyéb bevétel
Teljesítés
Összesen
7 222
21
11 047
1 246
15 865
137
24 391
705
13 767
495
3 390
177
7 027
146
3 426
2
24 463
2
11 170
120
11 659
118
180 027 31 599 24 041 7 558 11 218 2 601 9 644 6 596 20 806 82 464 161 300 35 929 197 229 288 700 36 195 2 512 212
3 189 300 300 0 289 207 100 1 100 1 996 7 905 639 8 544 0 786 77 139
Működési bevételek
Egyéb bevétel
Összesen
Teljesítés %a
7 243
7 445
3 732
11 177
154,31
12 293
6 935
4 542
11 477
93,36
16 002
27 402
11 236
38 638
241,46
25 096
14 865
4 895
19 760
78,74
14 262 3 567
9 373 2 811
786 2 016
10 159 4 827
71,23 135,32
7 173 3 428
4 744 3 227
1 971 5 294
6 715 8 521
93,61 248,57
24 465 11 290
14 971 5 935
2 133 2 284
17 104 8 219
69,91 72,80
11 777 183 216 31 899 24 341 7 558 11 507 2 808 9 644 6 696 21 906 84 460 169 205 36 568 205 773 288 700 36 981 2 589 351
7 166 142 047 29 812 24 078 5 734 6 221 837 5 014 4 100 10 442 56 426 91 302 11 012 102 314 159 274 21 870 1 556 263
4 013 52 814 300 300
11 179 194 861 30 112 24 378 5 734 6 510 1 044 5 014 4 200 11 542 58 422 99 207 12 070 111 277 159 274 22 656 1 704 880
94,92 106,36 94,40 100,15 75,87 56,57 37,18 51,99 62,72 52,69 69,17 58,63 33,01 54,08 55,17 61,26 65,84
289 207 100 1 100 1 996 7 905 1 058 8 963 0 786 148 617
3/B. számú melléklet KIMUTATÁS az intézmények saját hatáskörű előirányzat alakulásáról Ezer Ft-ban Intézmény megnevezése
Működési bevétel
1. 2. 3. 4. 5.
DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye Idősek Háza Terápiás Ház Idősek és Csökkentlátók Otthona Városi Szociális Szolgálat DMJV Idősek Háza összesen 6. DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye 7. DMJV Gyermekvédelmi Intézménye 8. DMJV Reménysugár Otthona 9. DMJV Családsegítő Központja DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye összesen 10. Ifjúság utcai Óvoda 11. Bartók - Babits utcai Óvoda 12. Görgey utcai Óvoda 13. Lehel utcai Óvoda 14. Ősz utcai Óvoda 15. Sinai Miklós utcai Óvoda 16. Ispotály utcai Óvoda 17. Áchim András utcai Óvoda 18. Bajcsy Zsilinszky-Szoboszlói utcai Óvoda 19. Holló János utcai Óvoda 20. Közép utcai Óvoda 21. Szivárvány Óvoda 22. Szabó Kálmán utcai Óvoda 23. Százszorszép Óvoda 24. Bányai Júlia utcai-Angyalkert Óvoda 25. Karácsony György utcai Óvoda 26. Sámsoni-Jánosi utcai Óvoda 27. Szabadságtelepi Óvoda 28. Faragó utcai Óvoda 29. Kemény Zsigmond utcai Óvoda 30. Táncsics Mihály utcai Óvoda 31. Sípos utcai Óvoda 32. Thaly Kálmán utcai Óvoda 33. Simonyi úti Óvoda 34. Pósa utcai Óvoda 35. Hajó utcai Óvoda 36. Nagyerdei Óvoda 37. Gönczy Pál utcai Óvoda 38. Alsójózsai utcai Óvoda Ifjúság utcai Óvoda összesen 39. Újkerti Nevelési Oktatási Központ, Általános Iskola Diákotthon és Óvoda 40. Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 41. Dózsa György Általános Iskola 42. Gönczy Pál Általános Iskola 43. Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola 44. Ibolya utcai Általános Iskola 45. Városi Pedagógiai Szakszolgálat 46. Fazekas Mihály Általános Iskola 47. Epreskerti Általános Iskola 48. Hatvani István Általános Iskola 49. Hunyadi János Általános Iskola 50. Eötvös utcai Általános Iskola 51. Körősi Csoma Sándor Általános Iskola és Óvoda 52. Árpád Vezér Általános Iskola 53. Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 54. Simonffy Emil Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Újkerti Nevelési Oktatási Központ, Általános Iskola Diákotthon és Óvoda összesen 55. Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AlapfokúMűvészetoktatási Intézmény 56. Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 57. Margit téri Óvoda 58. Napsugár Óvoda 59. Tócóskerti Óvoda 60. Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda 61. Tégláskerti Általános Iskola és Óvoda 62. József Attila Általános Iskola 63. Nagysándor József Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola
Határozat-3B-int.saját.hatkör.előir.mód.
10/11
0 0 0 0 0 0 768 0 0 0 768 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Bevétel Egyéb bevétel 117 1 175 1 000 6 952 455 9 699 276 341 2 897 2 742 6 256 89 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 38 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 127 999 0 0 388 0 663 943 1 193 877 0 60 852 919 300 0 0 7 194 2 872 680 0 0 0 374 854 1 025 1 899
Bevétel összesen 117 1 175 1 000 6 952 455 9 699 1 044 341 2 897 2 742 7 024 89 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 38 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 127 999 0 0 388 0 663 943 1 193 877 0 60 852 919 300 0 0 7 194 2 872 680 0 0 0 374 854 1 025 1 899
Kiadás 117 1 175 1 000 6 952 455 9 699 1 044 341 2 897 2 742 7 024 89 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 38 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 127 999 0 0 388 0 663 943 1 193 877 0 60 852 919 300 0 0 7 194 2 872 680 0 0 0 374 854 1 025 1 899
Ezer Ft-ban Intézmény megnevezése
104. ebből:Debreceni Filharmonikus Zenekar
110. 111. 112. 113.
Debreceni Kodály Kórus Debreceni Városi Könyvtár Mezon Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Tourinform Idegenforgalmi Információs Iroda Csapókerti Közösségi Ház Debreceni Művelődési Központ Debreceni Filharmónikus Zenekar és Kodály Kórus összesen Csokonai Színház Vojtina Bábszínház Csokonai Színház összesen Debreceni Közterületfelügyelet Debreceni Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság MINDÖSSZESEN
Határozat-3B-int.saját.hatkör.előir.mód.
Bevétel összesen 531 24 360 1 021 1 109 5 360 0 165 0 0 300 0 161 1 254 17 989 11 367 2 312 436 533 2 343 6 988 0 510 0 0 0 0 24 489 5 10 5 21 1 246 137 705 495 177 146 2 2 120 118 3 189 300
0
300
300
300
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 898
0 289 207 0 100 1 100 1 996 7 905 639 8 544 0 786 77 139
0 289 207 0 100 1 100 1 996 7 905 639 8 544 0 786 81 037
0 289 207 0 100 1 100 1 996 7 905 639 8 544 0 786 81 037
Működési bevétel
64. Lilla téri Általános Iskola 65. Hétszínvirág Óvoda 66. Kinizsi Pál Általános Iskola 67. Csapókerti Általános Iskola 68. Műhelytelepi Általános Iskola 69. Karácsony Sándor Általános Iskola 70. Kurucz utcai Óvoda 71. Bocskai István Általános Iskola 72. Bányai Júlia Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 73. Benedek Elek Általános Iskola 74. Szoboszlói úti Általános Iskola 75. Hallássérültek Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézménye 76. Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézménye 77. Rakovszky Dániel Általános Iskola Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 78. Tóth Árpád Gimnázium 79. Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium 80. Fazekas Mihály Gimnázium 81. Ady Endre Gimnázium 82. Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 83. Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 84. Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium 85. Gulyás Pál Középiskolai Kollégium 86. Váci Mihály Középiskolai Kollégium 87. Deák Ferenc Középiskolai Kollégium 88. Középiskolai Sportkollégium 89. Hatvani István Középiskolai Kollégium Tóth Árpád Gimnázium összesen 90. Povolny Ferenc Szakképző Iskola 91. Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium 92. Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola 93. Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola 94. Erdey-Grúz Tibor Vegyipari és Környezetvédelmi Szakközépiskola 95. Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola 96. Balásházy János Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 97. Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégium 98. Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola 99. Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 100. Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola 101. Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium 102. Könnyűipari Szakközép- és Szakiskola 103. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Povolny Ferenc Szakképző Iskola összesen Debreceni Filharharmonikus Zenekar összesen
105. 106. 107. 108. 109.
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 130 0 0 0 0 0 0 3 130 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Bevétel Egyéb bevétel 531 24 360 1 021 1 109 5 360 0 165 0 0 300 0 161 1 254 17 989 11 367 2 312 436 533 2 343 3 858 0 510 0 0 0 0 21 359 5 10 5 21 1 246 137 705 495 177 146 2 2 120 118 3 189 300
11/11
Kiadás 531 24 360 1 021 1 109 5 360 0 165 0 0 300 0 161 1 254 17 989 11 367 2 312 436 533 2 343 6 988 0 510 0 0 0 0 24 489 5 10 5 21 1 246 137 705 495 177 146 2 2 120 118 3 189 300
4.számú melléklet Önállóan és részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek működési, fenntartási kiadásai, kiemelt előirányzatonkénti részletezésben Ezer Ft-ban Intézmény megnevezése DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye 2. Idősek Háza 3. Terápiás Ház 4. Idősek és Csökkentlátók Otthona 5. Városi Szociális Szolgálat DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye összesen DMJV Egyesített Bölcsődei 6. Intézménye 7. DMJV Gyermekvédelmi Intézménye 8. DMJV Reménysugár Otthona 9. DMJV Családsegítő Központja DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye összesen 10. Ifjúság utcai Óvoda 11. Bartók - Babits utcai Óvoda 12. Görgey utcai Óvoda 13. Lehel utcai Óvoda 14. Ősz utcai Óvoda 15. Sinai Miklós utcai Óvoda 16. Ispotály utcai Óvoda 17. Áchim András utcai Óvoda Bajcsy Zsilinszky-Szoboszlói utcai 18. Óvoda 19. Holló János utcai Óvoda 20. Közép utcai Óvoda 21. Szivárvány Óvoda 22. Szabó Kálmán utcai Óvoda 23. Százszorszép Óvoda 24. Bányai Júlia utcai-Angyalkert Óvoda 25. Karácsony György utcai Óvoda 26. Sámsoni-Jánosi utcai Óvoda 27. Szabadságtelepi Óvoda 28. Faragó utcai Óvoda 29. Kemény Zsigmond utcai Óvoda 30. Táncsics Mihály utcai Óvoda 31. Sípos utcai Óvoda 32. Thaly Kálmán utcai Óvoda 33. Simonyi úti Óvoda 34. Pósa utcai Óvoda 35. Hajó utcai Óvoda 36. Nagyerdei Óvoda 37. Gönczy Pál utcai Óvoda 38. Alsójózsai utcai Óvoda Ifjúság utcai Óvoda összesen 1.
39.
Újkerti Nevelési Oktatási Központ, Általános Iskola Diákotthon és Óvoda
Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 41. Dózsa György Általános Iskola 42. Gönczy Pál Általános Iskola 43. Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola 44. Ibolya utcai Általános Iskola 45. Városi Pedagógiai Szakszolgálat 46. Fazekas Mihály Általános Iskola 47. Epreskerti Általános Iskola 48. Hatvani István Általános Iskola 49. Hunyadi János Általános Iskola 50. Eötvös utcai Általános Iskola Körősi Csoma Sándor Általános 51. Iskola és Óvoda 52. Árpád Vezér Általános Iskola Bolyai János Általános Iskola, Óvoda 53. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Simonffy Emil Zeneiskola Alapfokú 54. Művészetoktatási Intézmény Újkerti Nevelési Oktatási Központ, Általános Iskola Diákotthon és Óvoda összesen 40.
Személyi összesen
Munkaadó járulék összesen
Eredeti előirányzat Ellátottak Felhalmozás Dologi pénzbeli Támogatás i kiadás összesen juttatása
Kiadás összesen
Személyi összesen
Munkaadó járulék összesen
Módosított előirányzat Ellátottak Dologi pénzbeli Támogatás összesen juttatása
380 092 298 015 236 888 140 704 250 332
124 387 96 628 77 620 45 912 80 614
145 164 192 053 161 749 78 897 154 252
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
649 643 586 696 476 257 265 513 485 198
394 953 306 963 243 240 144 966 259 088
128 786 99 162 79 409 47 096 82 646
148 646 202 840 163 255 80 455 155 576
1 306 031
425 161
732 115
0
0
0
2 463 307
1 349 210
437 099
750 772
433 394 118 744 210 465 95 662
146 082 38 958 69 737 31 596
190 821 30 825 95 655 16 129
0 1 806 3 090 0
0 0 0 0
0 0 0 0
770 297 190 333 378 947 143 387
448 035 123 329 216 788 99 631
149 590 40 080 71 009 32 608
196 759 33 336 102 232 20 980
1 806 3 090
858 265 77 352 43 897 51 768 51 941 39 083 45 924 53 811 57 002
286 373 25 794 14 502 17 119 17 224 12 985 15 377 17 841 18 816
333 430 31 274 16 609 23 523 26 001 16 428 25 962 21 154 27 247
4 896 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
1 482 964 134 420 75 008 92 410 95 166 68 496 87 263 92 806 103 065
887 783 77 738 44 226 52 191 52 364 39 366 46 295 54 248 57 439
293 287 25 883 14 502 17 119 17 224 12 985 15 377 17 841 18 816
353 307 31 640 16 969 23 641 26 206 16 499 26 061 21 248 27 381
4 896 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
51 891 40 399 54 771 48 880 29 012 59 964 61 017 40 323 49 021 55 485 56 297 58 941 55 966 65 339 53 769 45 738 45 880 53 509 54 989 51 560 43 475 1 497 004
17 240 13 396 18 184 16 282 9 655 19 947 20 291 13 398 16 252 18 420 18 714 19 576 18 514 21 797 17 873 15 295 15 153 17 815 18 214 17 195 14 430 497 299
19 107 18 833 22 937 19 808 12 943 23 742 26 595 20 458 20 137 27 493 22 230 27 016 26 766 32 996 23 179 21 180 18 427 25 989 29 277 21 098 14 614 663 023
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
88 238 72 628 95 892 84 970 51 610 103 653 107 903 74 179 85 410 101 398 97 241 105 533 101 246 120 132 94 821 82 213 79 460 97 313 102 480 89 853 72 519 2 657 326
52 276 40 719 55 234 49 266 29 243 60 413 61 488 40 657 49 407 55 922 56 790 59 413 56 454 65 853 54 173 46 116 46 223 53 946 55 426 52 009 43 795 1 508 690
17 240 13 396 18 184 16 282 9 655 19 947 20 291 13 398 16 252 18 420 18 723 19 576 18 514 21 797 17 873 15 295 15 153 17 815 18 214 17 195 14 430 497 397
19 221 19 069 23 091 20 508 13 084 23 892 27 021 20 647 20 777 27 785 22 673 27 197 27 146 33 305 23 262 21 298 18 868 26 135 29 327 21 400 14 781 670 132
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
265 334
88 281
159 622
0
0
0
513 237
267 301
88 340
193 759 93 358 115 178 64 935 110 052 92 543 135 359 79 149 121 807 92 197 93 397
64 252 30 935 38 025 21 542 36 317 30 293 44 829 26 233 40 455 30 602 30 778
133 234 47 348 59 011 29 807 51 481 5 472 67 004 35 038 57 070 44 754 37 436
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
391 245 171 641 212 214 116 284 197 850 128 308 247 192 140 420 219 332 167 553 161 611
195 636 94 239 116 718 65 544 111 583 112 865 137 926 80 675 123 072 93 163 94 981
64 252 30 935 38 033 21 543 36 317 36 213 45 090 26 457 40 455 30 602 31 016
55 149 142 566
18 265 47 266
22 617 80 266
0 0
0 0
0 0
96 031 270 098
56 409 143 930
18 513 47 266
23 253 81 438
227 459
75 478
109 231
0
0
0
412 168
229 516
75 478
111 049
161 428
52 912
23 356
0
0
0
237 696
163 078
52 912
29 715
2 043 670
676 463
962 747
0
0
0
3 682 880
2 086 636
683 422
1 001 841
Határozat-4-int.műk.,fenntart. kiadások
Felhalmozási kiadás
Kiadás összesen
67 442 57 495 42 129 25 500 39 388
2 556 809
698 605
231 954
342 060
794 931 198 551 393 299 153 219
236 090 66 493 117 238 53 799
79 767 22 008 39 498 17 971
102 432 15 535 50 038 11 104
855 1 831
727 46 0 0 165 0 0 0 0
1 540 000 135 307 75 697 92 951 95 959 68 850 87 733 93 337 103 636
473 620 41 600 22 913 28 890 28 683 20 889 25 402 29 010 30 746
159 244 13 808 7 662 9 495 9 418 6 855 8 391 9 482 10 077
179 109 15 307 8 488 13 353 13 633 8 057 13 552 9 999 14 431
2 686 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 186 0 681 0 0 0 0 0 0 0 0 613 0 948 0 0 0 0 536 3 175
88 737 73 184 96 695 86 056 52 663 104 252 108 800 74 702 86 436 102 127 98 186 106 186 102 114 121 568 95 308 83 657 80 244 97 896 102 967 90 604 73 542 2 679 394
28 293 21 812 29 779 27 429 15 847 33 198 32 898 21 656 27 179 29 737 30 719 31 596 30 423 34 226 27 859 25 874 22 932 29 084 30 284 28 626 22 529 810 113
9 285 7 329 9 744 9 013 5 258 11 058 10 878 7 254 8 989 9 969 10 314 10 387 9 962 11 417 9 186 8 565 7 651 9 579 10 007 9 714 7 528 268 275
8 971 9 903 12 336 11 005 6 058 12 267 12 623 10 109 10 026 13 095 10 890 14 459 15 052 16 050 11 056 10 314 9 004 13 410 13 965 10 965 7 466 335 844
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
162 779
157
518 577
145 014
47 794
134 820 47 834 60 924 30 527 52 175 15 965 71 205 36 768 57 603 45 921 39 865
5 776
400 484 173 008 215 675 117 614 200 075 166 444 254 221 144 464 221 130 169 686 165 862
106 016 49 292 65 177 36 438 59 475 56 992 74 555 43 389 69 976 51 053 49 605
34 825 16 229 21 961 11 947 19 417 18 574 24 325 14 357 23 110 16 732 16 179
98 611 272 634
30 558 76 728
10 001 25 204
12 252 43 371
1/6
0
672 971 608 965 498 094 279 469 497 310
19 728 547
Dologi összesen
Teljesítés Ellátottak Támogatás pénzbeli juttatása
201 230 174 396 126 962 76 769 119 248
0
586 0 12 190 6 952
Személyi összesen
Munkaadó járulék összesen
180
1 401 564
436
0
0
70 091 93 684 77 345 41 189 59 751
Felhalmozási kiadás
Kiadás összesen
Teljesítés %-a
12 088
579 0 12 190 6 952
351 430 325 575 258 626 150 410 218 387
12 088
19 721
1 304 428
51,02
547
418 836 104 891 208 785 82 874
52,69 52,83 53,09 54,09
727 46 0 0 165 0 0 0 0
815 386 70 761 39 063 51 738 51 899 35 801 47 345 48 491 55 254
52,95 52,30 51,60 55,66 54,08 52,00 53,96 51,95 53,32
0 0 186 0 681 0 0 0 0 0 0 0 0 613 0 948 0 0 0 0 536 3 175
46 549 39 044 52 045 47 447 27 844 56 523 56 399 39 019 46 194 52 801 51 923 56 442 55 437 62 306 48 101 45 701 39 587 52 073 54 256 49 305 38 059 1 417 407
52,46 53,35 53,82 55,14 52,87 54,22 51,84 52,23 53,44 51,70 52,88 53,15 54,29 51,25 50,47 54,63 49,33 53,19 52,69 54,42 51,75 52,90
85 979
157
278 944
53,79
70 622 27 499 35 508 17 850 32 766 4 059 35 853 20 879 37 113 28 129 21 234
5 776
217 239 93 020 122 646 66 235 111 658 80 623 134 733 79 189 132 299 95 914 87 018
54,24 53,77 56,87 56,32 55,81 48,44 53,00 54,82 59,83 56,52 52,46
53 247 145 303
54,00 53,30
0
180
0
998 564 2 100
436
52,22 53,46 51,92 53,82 43,91
416 043
124 669
41 131
58 275
224 075
53,86
2 328
248 033
86 477
28 067
12 221
126 765
51,11
10 662
3 782 561
1 125 414
369 853
543 610
2 048 908
54,17
0
0
10 031
Intézmény megnevezése
55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72.
Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AlapfokúMűvészetoktatási Intézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Margit téri Óvoda Napsugár Óvoda Tócóskerti Óvoda Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda Tégláskerti Általános Iskola és Óvoda József Attila Általános Iskola Nagysándor József Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Lilla téri Általános Iskola Hétszínvirág Óvoda Kinizsi Pál Általános Iskola Csapókerti Általános Iskola Műhelytelepi Általános Iskola Karácsony Sándor Általános Iskola Kurucz utcai Óvoda Bocskai István Általános Iskola Bányai Júlia Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
73. Benedek Elek Általános Iskola 74. Szoboszlói úti Általános Iskola Hallássérültek Egységes 75. Gyógypedagógia Módszertani Intézménye Bárczi Gusztáv Egységes 76. Gyógypedagógia Módszertani Intézménye 77. Rakovszky Dániel Általános Iskola Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AlapfokúMűvészetoktatási Intézmény összesen 78. 79. 80. 81.
Tóth Árpád Gimnázium Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Fazekas Mihály Gimnázium Ady Endre Gimnázium Medgyessy Ferenc Gimnázium és 82. Művészeti Szakközépiskola Dienes László Gimnázium és 83. Egészségügyi Szakközépiskola Móricz Zsigmond Középiskolai 84. Kollégium 85. Gulyás Pál Középiskolai Kollégium 86. Váci Mihály Középiskolai Kollégium 87. Deák Ferenc Középiskolai Kollégium 88. Középiskolai Sportkollégium Hatvani István Középiskolai 89. Kollégium Tóth Árpád Gimnázium összesen 90. Povolny Ferenc Szakképző Iskola Baross Gábor Szakképző Iskola és 91. Kollégium Beregszászi Pál Szakközépiskola és 92. Szakiskola Brassai Sámuel Gimnázium és 93. Műszaki Szakközépiskola Erdey-Grúz Tibor Vegyipari és 94. Környezetvédelmi Szakközépiskola Mechwart András Gépipari és 95. Informatikai Szakközépiskola Balásházy János Mezőgazdasági és 96. Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Kodály Zoltán Zeneművészeti 97. Szakközépiskola és Kollégium Irinyi János Gimnázium, Szakközép98. és Szakiskola Bethlen Gábor Közgazdasági 99. Szakközépiskola és Szakiskola Péchy Mihály Építőipari 100. Szakközépiskola
Személyi összesen
Munkaadó járulék összesen
Eredeti előirányzat Ellátottak Felhalmozás pénzbeli Támogatás i kiadás juttatása
Dologi összesen
Kiadás összesen
Személyi összesen
Munkaadó járulék összesen
Módosított előirányzat Ellátottak pénzbeli Támogatás juttatása
Dologi összesen
305 795
101 747
177 348
0
0
0
584 890
310 294
102 112
183 711
196 743 48 770 39 396 48 409
65 534 16 264 13 113 15 989
99 785 23 394 13 192 22 317
0 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
362 062 88 428 65 701 86 715
198 733 49 201 39 714 48 797
65 544 16 264 13 113 15 989
102 634 23 547 13 991 22 569
184 411 55 825 99 349
61 192 18 601 32 915
105 767 27 899 39 985
0 0 0
0 0 0
0 0 0
351 370 102 325 172 249
187 398 57 137 101 034
61 524 18 848 33 154
107 991 28 571 42 278
152 496 89 121 57 722 99 081 109 251 64 456 128 226 41 275 138 982
50 548 29 581 19 125 32 852 36 278 21 421 42 305 13 779 45 952
46 373 30 512 27 307 43 163 47 320 30 595 51 073 20 860 85 203
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
249 417 149 214 104 154 175 096 192 849 116 472 221 604 75 914 270 137
156 123 90 290 58 196 100 187 111 898 65 870 130 748 41 609 141 315
51 144 29 608 19 125 32 852 36 703 21 655 42 555 13 779 46 274
48 593 32 311 28 611 44 395 50 668 31 776 56 025 21 023 87 491
95 255 100 856 106 095
31 522 33 502 34 983
50 623 58 058 50 723
0 0 0
0 0 0
0 0 0
177 400 192 416 191 801
99 036 101 830 108 087
32 351 33 502 35 301
176 437
58 322
35 883
0
0
0
270 642
178 517
287 696 49 726
95 374 16 283
71 284 6 136
0 0
0 0
0 0
454 354 72 145
2 675 373 270 659 207 752 174 857 168 516
887 182 89 034 68 718 57 719 55 271
1 164 800 118 797 55 192 50 624 39 036
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
149 235
48 947
55 050
0
0
159 688
51 847
54 212
0
0
57 344 83 622 57 787 57 111 44 961
18 802 27 548 19 112 18 848 14 809
58 928 140 416 71 928 71 608 49 660
200 220 0 160 0
38 120 1 469 652 245 347
12 300 482 955 80 536
52 034 817 485 72 954
0 580 975
Felhalmozási kiadás 6 610
Kiadás összesen
Személyi összesen
Munkaadó járulék összesen
Dologi összesen
602 727
164 338
53 615
91 102
262
367 173 89 012 66 818 87 355
108 156 25 800 22 096 26 335
35 891 8 589 7 298 8 613
49 548 12 795 8 469 12 651
168
357 081 104 556 176 571
103 213 32 036 55 422
34 043 10 679 18 115
100
256 268 152 342 105 932 177 602 199 868 122 565 232 934 76 411 275 208
79 008 48 880 30 767 52 127 63 442 36 697 73 640 23 112 77 698
52 447 59 747 53 483
2 896
183 834 195 079 199 767
58 518
36 501
3 009
293 338 51 068
95 854 16 545
79 698 6 547
50 77
4 727 355 478 490 331 662 283 200 262 823
2 720 420 289 322 212 666 177 417 170 546
892 314 93 361 69 445 57 824 55 291
1 214 608 135 298 57 536 51 984 45 806
1 793 2 493 747 126 441
0
253 232
150 742
48 950
62 852
0
265 747
164 217
52 411
65 373
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
135 274 251 806 148 827 147 727 109 430
57 638 92 179 58 144 58 105 46 244
18 802 29 989 19 113 19 072 15 164
61 895 175 995 74 302 74 885 54 671
200 5 424
0 0 0
0 0 0
102 454 2 770 672 399 812
39 148 1 516 368 248 642
12 572 491 994 80 741
59 771 920 368 73 941
Teljesítés Ellátottak Támogatás pénzbeli juttatása
Felhalmozási kiadás
Teljesítés %-a
317 885
52,74
262
193 857 47 184 37 863 47 599
52,80 53,01 56,67 54,49
59 576 14 974 22 651
168
197 000 57 689 96 293
55,17 55,18 54,54
25 972 15 788 10 259 17 021 20 752 11 998 24 111 7 701 25 519
22 591 19 693 14 090 24 701 27 098 18 296 35 280 11 194 47 614
266 133
127 979 84 494 55 116 94 017 111 635 70 255 136 637 42 007 150 859
49,94 55,46 52,03 52,94 55,85 57,32 58,66 54,98 54,82
56 533 56 975 58 400
18 717 18 737 19 348
30 447 31 181 30 890
0 1 996
105 697 106 893 110 634
57,50 54,79 55,38
276 545
97 732
32 558
20 088
60
2 169
152 607
55,18
4 026 459
472 966 74 696
156 629 26 834
51 960 8 634
44 058 2 544
50 77
4 026 459
256 723 38 548
54,28 51,61
24 175 4 322 1 800 143 1 326
4 853 310 524 796 342 194 287 494 273 410
1 475 870 158 816 113 895 97 946 97 006
485 918 51 606 37 043 31 866 31 506
651 531 75 499 21 225 24 389 23 501
1 709 1 038 261 126 171
24 443 3 903 143 3 542
2 639 471 290 862 172 424 154 470 155 726
54,38 55,42 50,39 53,73 56,96
324
3 099
265 967
82 838
26 953
35 540
108
1 424
146 863
55,22
1 503
2 237
285 741
86 476
27 624
28 934
585
1 261
144 880
50,70
138 535 305 587 151 559 152 222 116 079
29 026 51 214 32 617 29 010 23 871
9 539 16 580 10 722 9 563 7 842
27 252 114 194 34 749 44 724 29 562
65 817 186 696 78 088 83 297 61 275
47,51 61,09 51,52 54,72 52,79
111 756 2 955 340 406 540
18 533 821 248 136 173
6 045 266 889 44 403
35 428 494 997 37 809
60 271 1 600 669 219 443
53,93 54,16 53,98
105 266 133
142
168 487 49
112 3 215 3 606
28
0
2 000
160
11 418 975
0 0
265 15 192 2 241
8 830
Kiadás összesen
105 142
168 343 49
3 215 3 606
28
0
4 128
6 417 318
580
0 0
265 11 118 740
324 203
106 696
120 049
197
0
0
551 145
332 024
107 829
125 634
197
0
14 157
579 841
173 590
56 075
62 437
1
0
3 546
295 649
50,99
191 977
62 081
31 702
100
0
0
285 860
195 089
62 428
34 508
100
0
9 915
302 040
102 648
33 014
15 509
29
0
0
151 200
50,06
181 151
59 476
45 043
1 232
0
0
286 902
183 294
59 692
47 434
1 232
0
9 136
300 788
100 996
32 728
25 008
90
0
5 315
164 137
54,57
213 443
69 916
43 267
1 000
0
0
327 626
220 788
71 176
46 303
1 000
0
13 821
353 088
114 748
36 997
22 753
398
0
3 234
178 130
50,45
201 496
65 007
66 574
0
0
0
333 077
214 572
67 956
76 450
0
0
27 422
386 400
114 647
36 118
38 420
136
0
9 288
198 609
51,40
185 111
61 236
80 641
168
0
0
327 156
188 569
61 813
88 807
168
0
10 632
349 989
101 204
33 078
49 056
37
0
4 917
188 292
53,80
162 909
52 932
50 906
0
0
0
266 747
167 457
53 584
52 934
0
0
4 632
278 607
87 381
27 999
23 438
0
0
720
139 538
50,08
223 864
73 554
32 003
200
0
0
329 621
227 462
73 871
38 125
200
0
31 159
370 817
125 083
40 707
17 457
161
0
8 936
192 344
51,87
249 974
81 607
45 468
600
0
0
377 649
258 465
83 241
50 185
600
0
12 523
405 014
131 007
42 482
22 673
30
0
7 750
203 942
50,35
151 757
49 554
46 911
700
0
0
248 922
154 815
49 907
52 150
700
0
17 339
274 911
80 409
26 031
28 411
87
0
9 199
144 137
52,43
Határozat-4-int.műk.,fenntart. kiadások
2/6
Intézmény megnevezése Gábor Dénes Elektronikai Műszaki 101. Szakközépiskola és Kollégium 102. Könnyűipari Szakközép- és Kereskedelmi és Vendéglátóipari 103. Szakközépiskola és Szakiskola Povolny Ferenc Szakképző Iskola Debreceni Filharharmonikus Zenekar összesen 104. ebből:Debreceni Filharmonikus Zenekar Debreceni Kodály Kórus 105. Debreceni Városi Könyvtár Mezon Ifjúsági Információs és 106 Tanácsadó Iroda Tourinform Idegenforgalmi 107. Információs Iroda 108. Csapókerti Közösségi Ház 109. Debreceni Művelődési Központ Debreceni Filharmonikus Zenekar összesen 110. Csokonai Színház 111. Vojtina Bábszínház Csokonai Színház összesen 112. Debreceni Közterületfelügyelet Debreceni Hivatásos 113. Önkormányzati Tűzoltóság MINDÖSSZESEN
Személyi összesen
Munkaadó járulék összesen
Eredeti előirányzat Ellátottak Felhalmozás pénzbeli Támogatás i kiadás juttatása
Dologi összesen
Kiadás összesen
Személyi összesen
Munkaadó járulék összesen
Módosított előirányzat Ellátottak pénzbeli Támogatás juttatása
Dologi összesen
Felhalmozási kiadás
Kiadás összesen
Személyi összesen
Munkaadó járulék összesen
Dologi összesen
Teljesítés Ellátottak Támogatás pénzbeli juttatása
Felhalmozási kiadás
Kiadás összesen
Teljesítés %-a
127 318 253 069
41 916 82 628
74 572 44 596
0 1 100
0 0
0 0
243 806 381 393
129 037 255 724
42 086 82 735
77 126 46 267
0 1 100
0 0
4 756 7 602
253 005 393 428
68 827 145 291
22 335 46 812
37 420 21 091
0 384
0 0
2 439 1 103
131 021 214 681
51,79 54,57
225 895 2 937 514
73 763 960 902
47 569 802 255
1 400 7 672
0 0
0 0
348 627 4 708 343
231 208 3 007 146
74 302 971 361
50 102 859 966
1 400 7 672
0 0
9 523 174 858
366 535 5 021 003
126 653 1 608 657
41 159 519 938
23 715 425 197
338 2 009
0 0
3 606 60 793
195 471 2 616 594
53,33 52,11
240 183
78 658
20 737
0
0
0
339 578
327 778
102 037
81 142
0
0
9 000
519 957
149 873
37 709
32 793
0
0
5 646
226 021
43,47
153 647 86 536 119 383
50 316 28 342 39 315
15 175 5 562 36 699
0 0 0
0 0 0
0 0 0
219 138 120 440 195 397
214 675 113 103 119 413
65 813 36 224 39 324
46 660 34 482 37 837
9 000
336 148 183 809 196 574
97 068 52 805 68 356
25 196 12 513 22 493
20 119 12 674 17 935
5 646
148 029 77 992 108 784
44,04 42,43 55,34
18 052
5 716
9 580
0
0
0
33 348
18 097
5 728
13 124
36 949
9 199
3 005
6 665
18 869
51,07
15 799 17 503 59 512
5 032 5 606 19 441
10 031 13 208 45 191
0 0 0
0 0 0
0 0 0
30 862 36 317 124 144
15 799 17 503 59 512
5 032 5 606 19 441
11 692 13 411 46 834
32 523 36 736 126 117
7 023 9 644 30 476
2 252 3 106 10 087
5 032 7 149 19 062
14 307 20 115 59 625
43,99 54,76 47,28
470 432 469 080 50 050 519 130 160 995
153 768 137 183 15 359 152 542 51 552
135 446 416 631 82 807 499 438 267 510
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 4 000 0 4 000 0
759 646 1 026 894 148 216 1 175 110 480 057
558 102 469 080 50 846 519 926 173 763
177 168 137 183 15 902 153 085 54 449
204 040 496 089 94 869 590 958 267 510
948 856 1 113 502 162 617 1 276 119 495 722
274 571 275 824 26 185 302 009 83 351
78 652 73 225 8 341 81 566 26 564
88 636 264 326 49 625 313 951 137 917
447 721 622 594 84 752 707 346 247 832
47,19 55,91 52,12 55,43 49,99
424 123 14 362 189
124 702 4 698 899
80 512 6 458 761
0 13 148
0 0
0 4 000
629 337 25 536 997
444 934 14 772 978
129 761 4 781 337
86 204 6 919 706
661 195 26 770 309
221 400 7 894 858
66 063 2 554 916
31 591 3 544 443
319 350 14 165 112
48,30 52,91
Határozat-4-int.műk.,fenntart. kiadások
3/6
216 330 0
0
0
0
9 546 11 150 1 000 12 150
0 25 779
0 0
296 270 509
216
0
0
0
0
5 862 9 219 601 9 820
0 12 821
0 12 088
296 145 986
4/1. számú melléklet Kötött kiadások előirányzata (a dologi kiadásokból kötelezően visszatervezendő kiadási előirányzatok) Ezer Ft-ban Módosított előirányzat
Eredeti előirányzat Intézmény megnevezése
1. 2. 3. 4. 5.
DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye Idősek Háza Terápiás Ház Idősek és Csökkentlátók Otthona Városi Szociális Szolgálat
DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye összesen DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye 7. DMJV Gyermekvédelmi Intézménye 8. DMJV Reménysugár Otthona 9. DMJV Családsegítő Központja DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye összesen 10. Ifjúság utcai Óvoda 11. Bartók - Babits utcai Óvoda 12. Görgey utcai Óvoda 13. Lehel utcai Óvoda 14. Ősz utcai Óvoda 15. Sinai Miklós utcai Óvoda 16. Ispotály utcai Óvoda 17. Áchim András utcai Óvoda Bajcsy Zsilinszky-Szoboszlói utcai 18. Óvoda 19. Holló János utcai Óvoda 20. Közép utcai Óvoda 21. Szivárvány Óvoda 22. Szabó Kálmán utcai Óvoda 23. Százszorszép Óvoda 24. Bányai Júlia utcai-Angyalkert Óvoda 25. Karácsony György utcai Óvoda 26. Sámsoni-Jánosi utcai Óvoda 27. Szabadságtelepi Óvoda 28. Faragó utcai Óvoda 29. Kemény Zsigmond utcai Óvoda 30. Táncsics Mihály utcai Óvoda 31. Sípos utcai Óvoda 32. Thaly Kálmán utcai Óvoda 33. Simonyi úti Óvoda 34. Pósa utcai Óvoda 35. Hajó utcai Óvoda 36. Nagyerdei Óvoda 37. Gönczy Pál utcai Óvoda 38. Alsójózsai utcai Óvoda Ifjúság utcai Óvoda összesen 6.
39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54.
Újkerti Nevelési Oktatási Központ, Általános Iskola Diákotthon és Óvoda Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Dózsa György Általános Iskola Gönczy Pál Általános Iskola Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola Ibolya utcai Általános Iskola Városi Pedagógiai Szakszolgálat Fazekas Mihály Általános Iskola Epreskerti Általános Iskola Hatvani István Általános Iskola Hunyadi János Általános Iskola Eötvös utcai Általános Iskola Körősi Csoma Sándor Általános Iskola és Óvoda Árpád Vezér Általános Iskola Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Simonffy Emil Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Újkerti Nevelési Oktatási Központ, Általános Iskola Diákotthon és Óvoda összesen
Dologi kiadás Gyógyszer Élelmezés Vásárolt összesen vegyszer nyersanyaga élelmezés
145 164 192 053 161 749 78 897 154 252
3 800 14 650 12 200 10 250 750
40 788 75 622 52 283
600 0 200 27 891 70 020
Távhő és Villamos Víz-, és Kötött Gázenergia Dologi kiadás Gyógyszer Élelmezés melegvíz energia csatorna kiadások szolgáltatás összesen vegyszer nyersanyaga szolgáltatás szolgáltatás díjak összesen díja díja díja 14 825 14 000 7 750 2 970 7 760
6 065 9 700 5 570 3 620 4 370
14 011 13 600 30 650 5 900 5 164
8 573 11 500 10 002 2 150 1 250
88 662 139 072 118 655 52 781 89 314
148 646 202 840 163 255 80 455 155 576
3 800 14 650 12 200 10 250 750
40 788 75 622 52 283
Teljesítés
Távhő és Villamos Víz-, és Gázenergia melegvíz energia csatorna szolgáltatás szolgáltatás szolgáltatás díjak díja díja díja
Vásárolt élelmezés
1 080
Kötött kiadások összesen
Dologi kiadás Gyógyszer Élelmezés összesen vegyszer nyersanyaga
Gázenergia szolgáltatás díja
Vásárolt élelmezés
Villamos energia szolgáltatás díja
Távhő és melegvíz Víz-, és szolgáltatás csatornadíjak díja
Kötött kiadások összesen
200 27 891 70 020
14 825 14 000 7 750 2 970 7 833
6 065 9 700 5 570 3 620 4 370
14 011 13 600 30 650 5 900 5 164
8 573 11 500 10 002 2 150 1 250
89 142 139 072 118 655 52 781 89 387
70 091 93 684 77 345 41 189 59 751
974 6 598 8 891 4 522 6
16 534 20 108 22 669
2 339 54 100 14 652 28 886
7 495 5 952 3 094 1 115 2 190
3 347 4 248 2 992 2 317 1 489
6 559 13 588 15 169 3 429 2 591
4 304 6 418 4 449 1 088 441
41 552 56 966 57 364 27 123 35 603
99 191
47 378
29 325
69 325
33 475
489 037
342 060
20 991
59 311
46 031
19 846
14 393
41 336
16 700
218 608
423 4 676 18
10 708 1 601 5 489 331
9 528 979 5 626 799
47 956 2 932 5 213 3 062
4 786 562 2 573 152
124 306 13 374 52 593 4 382
102 432 15 535 50 038 11 104
8 71 634 1
25 589 2 413 10 592
0 270 2 596 956
3 874 801 2 778 91
4 178 462 1 828 374
29 904 1 205 3 211 1 471
2 066 446 1 201 56
65 619 5 668 22 840 2 949
732 115
41 650
168 693
98 711
47 305
29 325
69 325
33 475
488 484
750 772
41 650
168 693
190 821 30 825 95 655 16 129
20 132 975 10
50 808 6 745 27 354 0
0 423 4 588 0
10 552 1 563 5 489 0
8 954 976 5 607 565
47 956 2 620 5 213 3 062
4 549 534 2 573 103
122 839 12 993 51 799 3 740
196 759 33 336 102 232 20 980
20 132 1 107 20
51 308 6 745 27 909
333 430 31 274 16 609 23 523 26 001 16 428 25 962 21 154 27 247
1 137 0 0 0 0 0 0 0 0
84 907
5 011 13 485 10 878 12 368 14 231 9 389 13 732 12 682 13 797
17 604 5 015 871 5 6 0 33 2 523 6 114
16 102 798 461 536 445 366 493 542 696
58 851 0 0 4 854 4 606 2 340 5 309 0 0
7 759 472 149 239 412 525 393 284 443
191 371 19 770 12 359 18 002 19 700 12 620 19 960 16 031 21 050
353 307 31 640 16 969 23 641 26 206 16 499 26 061 21 248 27 381
1 279 0 0 0 0 0 0 0 0
85 962 0 0 0 0 0 0 0 0
5 117 13 583 10 921 12 441 14 392 9 401 13 766 12 706 13 854
18 129 5 015 871 5 6 0 33 2 523 6 114
16 932 798 461 536 445 366 493 542 696
59 163 0 0 4 854 4 606 2 340 5 309 0 0
8 073 472 149 239 412 525 393 284 443
194 655 19 868 12 402 18 075 19 861 12 632 19 994 16 055 21 107
179 109 15 307 8 488 13 353 13 633 8 057 13 552 9 999 14 431
714 0 0 0 0 0 0 0 0
38 594 0 0 0 0 0 0 0 0
3 822 6 908 5 859 7 522 7 764 4 650 7 531 6 541 7 525
7 544 3 240 532 2 3 0 13 970 3 399
6 842 363 209 227 230 204 266 229 393
35 791 0 0 2 685 2 516 1 229 2 862 0 0
3 769 235 92 152 312 287 171 147 270
97 076 10 746 6 692 10 588 10 825 6 370 10 843 7 887 11 587
19 107 18 833 22 937 19 808 12 943 23 742 26 595 20 458 20 137 27 493 22 230 27 016 26 766 32 996 23 179 21 180 18 427 25 989 29 277 21 098 14 614 663 023
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
11 324 9 879 12 762 10 497 7 572 12 686 16 346 11 429 12 442 16 744 12 161 12 082 14 007 17 943 11 708 11 423 10 171 13 974 15 080 13 500 8 058 362 350
1 761 6 3 846 3 665 1 364 4 247 2 674 16 1 552 3 177 3 583 7 122 4 679 6 120 12 3 292 1 844 11 5 2 272 1 557 67 372
824 316 620 480 365 544 627 510 769 798 878 1 237 526 879 518 691 996 493 583 626 616 18 233
0 3 574 0 0 0 0 0 3 552 0 0 0 0 0 0 5 390 0 0 5 185 6 702 0 0 41 512
215 473 311 423 531 550 571 162 351 397 379 413 430 752 160 439 423 297 549 0 623 11 366
14 124 14 248 17 539 15 065 9 832 18 027 20 218 15 669 15 114 21 116 17 001 20 854 19 642 25 694 17 788 15 845 13 434 19 960 22 919 16 398 10 854 500 833
19 221 19 069 23 091 20 508 13 084 23 892 27 021 20 647 20 777 27 785 22 673 27 197 27 146 33 305 23 262 21 298 18 868 26 135 29 327 21 400 14 781 670 132
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
11 370 10 028 12 826 11 026 7 641 12 723 16 641 11 538 12 919 16 987 12 449 12 185 14 176 18 152 11 729 11 473 10 490 14 023 15 121 13 704 8 134 366 399
1 761 6 3 846 3 665 1 364 4 247 2 674 16 1 552 3 177 3 583 7 122 4 679 6 120 12 3 292 1 844 11 5 2 272 1 573 67 388
824 316 620 480 365 544 627 510 769 798 878 1 237 526 879 518 691 996 493 583 626 616 18 233
0 3 574 0 0 0 0 0 3 552 0 0 0 0 0 0 5 390 0 0 5 185 6 702 0 0 41 512
215 473 311 423 531 550 571 162 351 397 379 413 430 752 160 439 423 297 549 0 623 11 366
14 170 14 397 17 603 15 594 9 901 18 064 20 513 15 778 15 591 21 359 17 289 20 957 19 811 25 903 17 809 15 895 13 753 20 009 22 960 16 602 10 946 504 898
8 971 9 903 12 336 11 005 6 058 12 267 12 623 10 109 10 026 13 095 10 890 14 459 15 052 16 050 11 056 10 314 9 004 13 410 13 965 10 965 7 466 335 844
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
5 759 5 199 7 090 6 249 3 755 7 166 8 003 5 486 6 454 8 131 6 240 6 435 7 361 8 823 5 592 5 702 5 391 7 046 7 310 6 965 4 436 188 893
746 3 2 161 2 083 746 2 062 1 423 7 908 1 671 1 815 4 282 3 721 3 365 5 1 873 941 5 3 1 311 987 38 277
327 138 445 268 162 296 249 238 387 298 424 586 268 310 214 357 563 248 276 447 259 8 881
0 2 115 0 0 0 0 0 2 168 0 0 0 0 0 0 2 939 0 0 3 189 3 343 0 0 23 046
126 445 179 198 122 276 283 105 162 199 192 192 219 315 62 252 212 222 289 0 232 5 948
6 958 7 900 9 875 8 798 4 785 9 800 9 958 8 004 7 911 10 299 8 671 11 495 11 569 12 813 8 812 8 184 7 107 10 710 11 221 8 723 5 914 265 045
0
159 622
560
49 360
5
12 266
48 933
4 407
115 531
162 779
560
50 780
5
12 266
48 933
4 407
116 951
85 979
97
27 035
21
6 355
24 602
2 476
60 586
133 234 47 348 59 011 29 807 51 481 5 472 67 004 35 038 57 070 44 754 37 436
250 35 35 40 17 10 160 35 20 20 60
43 168 23 975 25 615 12 923 29 701 0 26 959 18 539 33 204 23 573 16 229
0 14 9 231 3 371 624 814 11 288 4 938 8 276 0 4 352
3 920 1 464 3 200 1 665 1 248 677 2 418 1 528 1 608 2 393 1 587
42 039 10 097 0 0 6 338 0 0 0 0 5 735 0
5 320 541 1 230 397 578 57 998 406 632 1 078 754
94 697 36 126 39 311 18 396 38 506 1 558 41 823 25 446 43 740 32 799 22 982
134 820 47 834 60 924 30 527 52 175 15 965 71 205 36 768 57 603 45 921 39 865
250 35 35 40 17 10 160 35 20 20 60
44 444 24 201 26 218 13 430 29 867 0 29 927 19 121 33 478 24 514 17 472
14 10 004 3 390 683 814 11 288 5 446 8 276 0 4 881
3 920 1 464 3 200 1 665 1 248 677 2 563 1 528 1 608 2 393 1 815
42 039 10 097 0 6 338 0 0 0 0 5 735 0
5 320 541 1 230 397 578 57 998 406 632 1 078 754
95 973 36 352 40 687 18 922 38 731 1 558 44 936 26 536 44 014 33 740 24 982
70 622 27 499 35 508 17 850 32 766 4 059 35 853 20 879 37 113 28 129 21 234
89 6 0 25 2 4 0 0 0 17 0
24 027 14 353 15 500 7 940 18 279 0 15 544 11 041 19 132 14 356 10 502
0 2 6 329 2 685 377 450 6 911 2 630 5 153 0 3 338
1 990 638 1 149 933 458 300 1 274 716 773 1 156 747
21 430 4 641 0 0 3 057 0 0 0 0 3 768 0
2 135 337 695 280 305 12 576 264 306 888 377
49 671 19 977 23 673 11 863 22 478 766 24 305 14 651 25 364 20 185 14 964
22 617 80 266
8 65
8 499 40 253
3 759 0
1 048 5 818
0 8 550
484 1 430
13 798 56 116
23 253 81 438
8 65
8 852 40 690
3 843 0
1 048 5 818
8 550
484 1 430
14 235 56 553
12 252 43 371
0 5
5 164 23 460
1 729 0
357 2 241
0 3 950
313 514
7 563 30 170
109 231
118
51 522
21
3 375
19 990
1 628
76 654
111 049
118
52 901
21
3 423
19 990
1 628
78 081
58 275
26
29 584
12
1 632
9 912
605
41 771
23 356
60
0
0
3 749
6 555
93
10 457
29 715
60
0
0
3 749
6 555
93
10 457
12 221
0
0
0
501
2 209
49
2 759
962 747
1 493
403 520
46 693
47 964
148 237
20 033
667 940
1 001 841
1 493
415 895
48 665
48 385
148 237
20 033
682 708
543 610
271
235 917
29 637
21 220
73 569
10 132
370 746
Határozat-4_1-int.kötött kiadások
0
0
4/6
0
Eredeti előirányzat Intézmény megnevezése
55.
Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AlapfokúMűvészetoktatási Intézmény
56.
Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
57. Margit téri Óvoda 58. Napsugár Óvoda 59. Tócóskerti Óvoda Petőfi Sándor Általános Iskola és 60. Óvoda 61. Tégláskerti Általános Iskola és Óvoda 62. József Attila Általános Iskola Nagysándor József Általános Iskola és 63. Előkészítő Szakiskola 64. Lilla téri Általános Iskola 65. Hétszínvirág Óvoda 66. Kinizsi Pál Általános Iskola 67. Csapókerti Általános Iskola 68. Műhelytelepi Általános Iskola 69. Karácsony Sándor Általános Iskola 70. Kurucz utcai Óvoda 71. Bocskai István Általános Iskola 72.
Bányai Júlia Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
73. Benedek Elek Általános Iskola 74. Szoboszlói úti Általános Iskola Hallássérültek Egységes 75. Gyógypedagógia Módszertani Intézménye Bárczi Gusztáv Egységes 76. Gyógypedagógia Módszertani Intézménye 77. Rakovszky Dániel Általános Iskola Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AlapfokúMűvészetoktatási Intézmény összesen 78. Tóth Árpád Gimnázium 79. Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium 80. Fazekas Mihály Gimnázium 81. Ady Endre Gimnázium Medgyessy Ferenc Gimnázium és 82. Művészeti Szakközépiskola Dienes László Gimnázium és 83. Egészségügyi Szakközépiskola Móricz Zsigmond Középiskolai 84. Kollégium 85. Gulyás Pál Középiskolai Kollégium 86. Váci Mihály Középiskolai Kollégium 87. Deák Ferenc Középiskolai Kollégium 88. Középiskolai Sportkollégium 89. Hatvani István Középiskolai Kollégium Tóth Árpád Gimnázium összesen 90. Povolny Ferenc Szakképző Iskola Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Beregszászi Pál Szakközépiskola és 92. Szakiskola Brassai Sámuel Gimnázium és 93. Műszaki Szakközépiskola Erdey-Grúz Tibor Vegyipari és 94. Környezetvédelmi Szakközépiskola Mechwart András Gépipari és 95. Informatikai Szakközépiskola Balásházy János Mezőgazdasági és 96. Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Kodály Zoltán Zeneművészeti 97. Szakközépiskola és Kollégium Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és 98. Szakiskola Bethlen Gábor Közgazdasági 99. Szakközépiskola és Szakiskola Péchy Mihály Építőipari 100. Szakközépiskola Gábor Dénes Elektronikai Műszaki 101. Szakközépiskola és Kollégium 102. Könnyűipari Szakközép- és Szakiskola Kereskedelmi és Vendéglátóipari 103. Szakközépiskola és Szakiskola Povolny Ferenc Szakképző Iskola összesen 91.
Dologi kiadás Gyógyszer Élelmezés Vásárolt összesen vegyszer nyersanyaga élelmezés
Módosított előirányzat
Távhő és Villamos Víz-, és Kötött Gázenergia Dologi kiadás Gyógyszer Élelmezés melegvíz energia csatorna kiadások szolgáltatás összesen vegyszer nyersanyaga szolgáltatás szolgáltatás díjak összesen díja díja díja
Vásárolt élelmezés
Teljesítés
Távhő és Villamos Víz-, és Gázenergia melegvíz energia csatorna szolgáltatás szolgáltatás szolgáltatás díjak díja díja díja
Kötött kiadások összesen
Dologi kiadás Gyógyszer Élelmezés összesen vegyszer nyersanyaga
Vásárolt élelmezés
Gázenergia szolgáltatás díja
Villamos energia szolgáltatás díja
Távhő és melegvíz Víz-, és szolgáltatás csatornadíjak díja
Kötött kiadások összesen
177 348
200
61 605
436
13 421
28 175
5 486
109 323
183 711
200
63 135
436
13 442
28 175
5 486
110 874
91 102
7
35 230
171
6 408
13 394
1 747
56 957
99 785 23 394 13 192 22 317
220 29 30 20
34 791 13 608 8 511 11 726
10 13 0 5
6 481 0 0 0
24 507 3 788 0 4 135
921 226 0 168
66 930 17 664 8 541 16 054
102 634 23 547 13 991 22 569
220 29 30 20
35 758 13 680 8 634 11 756
10 13
7 480
24 507 3 788
921 226
21 459 7 516 5 685 7 011
4 4
3 241
12 068 1 940
468 137
168
49 548 12 795 8 469 12 651
3
4 135
68 896 17 736 8 664 16 084
2
105 767 27 899 39 985
20 11 50
54 077 14 367 16 992
4 627 3 364 6 678
5 142 1 312 1 131
15 895 0 0
1 958 712 1 357
81 719 19 766 26 208
107 991 28 571 42 278
20 11 50
55 172 14 753 18 550
4 797 3 364 6 678
5 256 1 312 1 131
15 895
1 958 712 1 357
83 098 20 152 27 766
59 576 14 974 22 651
10
29 569 8 287 11 477
2 619 1 887 3 665
2 614 674 352
46 373 30 512 27 307 43 163 47 320 30 595 51 073 20 860 85 203
42 0 30 28 40 16 10 21 70
17 348 18 501 15 775 24 600 22 104 15 724 25 099 13 551 34 828
6 995 2 941 0 5 395 6 167 4 966 5 747 1 522 9
1 879 1 110 663 2 512 2 070 1 087 2 114 455 2 893
0 0 3 537 0 0 0 0 0 25 890
675 377 305 720 720 148 934 320 1 742
26 939 22 929 20 310 33 255 31 101 21 941 33 904 15 869 65 432
48 593 32 311 28 611 44 395 50 668 31 776 56 025 21 023 87 491
42
18 645 19 404 15 963 25 418 23 947 16 496 26 670 13 674 35 631
6 995 2 941
675 377 305 720 720 148 934 320 1 742
28 236 23 832 20 498 34 073 33 082 22 713 35 893 15 992 66 235
22 591 19 693 14 090 24 701 27 098 18 296 35 280 11 194 47 614
34
11 755 12 091 8 360 13 921 13 785 10 472 18 130 7 255 19 731
3 576 1 615
5 395 6 167 4 966 5 747 1 522 9
1 879 1 110 663 2 512 2 208 1 087 2 532 455 2 893
2
30 28 40 16 10 21 70
2 981 3 432 2 863 3 051 841 17
842 502 301 1 263 1 233 703 1 279 194 1 512
50 623 58 058 50 723
90 51 47
22 370 22 963 26 078
1 350 548 7 572
1 296 2 403 1 715
7 688 15 563 0
532 951 761
33 326 42 479 36 173
52 447 59 747 53 483
90 51 47
22 761 24 018 26 171
1 350 548 7 572
1 327 2 558 1 918
7 688 15 563
532 951 761
33 748 43 689 36 469
30 447 31 181 30 890
18 5 9
13 885 13 623 16 032
979 233 4 311
807 1 245 1 133
35 883
50
14 653
5 576
2 544
0
1 426
24 249
36 501
50
14 659
5 576
2 544
0
1 426
24 255
20 088
1
8 450
2 668
71 284 6 136
80 30
34 447 0
11 823 1 323
2 477 459
0 0
2 189 62
51 016 1 874
79 698 6 547
80 30
35 274 0
11 823 1 323
2 477 459
0 0
2 189 62
51 843 1 874
44 058 2 544
64 4
20 178 0
1 164 800 118 797 55 192 50 624 39 036
1 185 1 006 30 20 60
523 718 25 170 10 499 16 479 7 899
77 067 78 0 11 000 13
53 164 9 399 4 464 3 122 2 645
129 178 32 500 15 066 328 11 321
22 690 3 554 1 688 1 113 594
807 002 71 707 31 747 32 062 22 532
1 214 608 135 298 57 536 51 984 45 806
1 185 1 006 30 20 60
540 169 25 281 10 928 16 586 8 314
77 237 84 0 11 000 17
55 243 10 955 4 714 3 345 3 298
129 178 32 500 15 066 328 13 017
22 690 3 856 1 848 1 213 734
825 702 73 682 32 586 32 492 25 440
651 531 75 499 21 225 24 389 23 501
169 224 5 0 27
55 050
100
9 000
0
4 576
14 000
393
28 069
62 852
100
9 624
0
4 792
14 847
413
29 776
35 540
54 212
325
8 444
9
1 918
14 975
858
26 529
65 373
325
9 198
10
2 076
16 498
918
29 025
28 934
58 928 140 416 71 928 71 608 49 660
65 108 100 30 30
29 833 74 832 37 857 39 099 22 548
7 500 0 11 500 14 8 133
1 674 3 808 2 900 2 149 2 136
0 19 490 0 10 500 0
1 667 7 947 2 496 3 154 1 674
40 739 106 185 54 853 54 946 34 521
61 895 175 995 74 302 74 885 54 671
65 108 100 30 30
29 860 80 521 37 857 41 291 23 658
8 322 0 12 882 16 9 080
1 806 4 555 3 101 2 341 2 719
0 22 306 0 10 500 0
1 810 9 373 2 683 3 433 1 798
41 863 116 863 56 623 57 611 37 285
27 252 114 194 34 749 44 724 29 562
0 101 24 4 0
0
52 034
20
817 485 72 954
1 894 80
26 941
7
1 608
9 691
1 682
39 949
59 771
20
308 601 7 019
38 254 1 600
40 399 6 030
127 871 17 723
26 820 1 054
543 839 33 506
920 368 73 941
1 894 80
120 049
200
36 242
31 702
20
1 428
0
7 000
33 726
6 836
84 004
125 634
1 949
3 091
7 512
283
14 283
34 508
45 043
80
9 019
10
2 735
15 260
590
27 694
43 267
650
66 574
60
4 845
853
3 512
14 020
895
3 473
26 705
7 023
0
2 375
80 641 50 906
30
28 910
21 171
4 414
0
2 113
56 638
88 807
30
40
15 942
2 978
2 022
10 227
694
31 903
52 934
40
32 003
85
950
9 934
3 694
0
890
15 553
38 125
85
45 468
0
3 454
18
3 823
20 818
747
28 860
50 185
46 911
40
1 837
21
2 944
19 758
660
25 260
74 572 44 596
56 65
30 168 2 558
0 0
2 991 6 740
15 375 12 396
2 427 425
51 017 22 184
47 569
50
802 255
1 456
Határozat-4_1-int.kötött kiadások
0
0
0
5
3 537 0 0 0 0 0 25 890
2 159
78
37 243 9 597 5 685 9 250
8 185
870 243 393
43 867 11 091 15 887
265 143 99 251 236 44 339 86 772
16 440 14 351 10 640 18 416 18 689 14 082 22 808 8 376 34 953
4 040 7 735
334 507 306
20 063 23 348 21 791
1 456
0
540
13 115
8 051 829
119 165
0 0
924 26
29 336 1 024
43 799 0
0 0
313 902 13 602 4 639 7 766 3 311
4 714 6
26 043 5 677 1 383 1 650 1 911
64 288 21 029 5 617 143 7 333
8 808 1 654 675 528 356
457 009 42 186 12 319 14 801 12 944
46
0
5 298
0
1 666
8 507
251
15 768
246
0
4 168
2
844
9 282
345
14 887
14 687 46 706 16 466 26 846 13 697
3 178 0 6 234 3 4 445
909 2 194 1 783 853 1 685
0 12 986 0 5 198 0
827 4 325 1 039 1 467 709
19 601 66 312 25 546 34 371 20 536
3 9
0
1 880 0 0 0 0 0 12 887
31 779
9
1 608
10 451
1 785
45 652
35 428
0
19 430
3
838
5 440
974
26 685
0 0
324 897 7 504
41 420 1 600
45 310 6 030
135 513 17 723
29 864 1 140
578 898 34 077
494 997 37 809
677 0
0 0
176 616 4 278
18 585 876
21 393 3 180
75 535 8 602
13 150 541
305 956 17 477
200
0
36 384
0
7 348
33 726
7 211
84 869
62 437
48
0
16 827
334
4 313
16 682
2 483
40 687
20
0
1 646
2 249
3 253
7 512
304
14 984
15 509
0
0
825
1 067
1 446
4 183
119
7 640
47 434
80
0
9 402
11
2 782
15 260
590
28 125
25 008
0
0
5 672
5
1 402
8 551
409
16 039
24 775
46 303
650
0
4 938
940
3 512
14 020
958
25 018
22 753
96
0
2 832
435
1 825
8 194
345
13 727
39 636
76 450
60
0
3 565
27 692
7 458
0
2 466
41 241
38 420
0
0
1 903
13 769
3 474
0
677
19 823
0
29 117
23 393
4 414
0
2 288
59 242
49 056
5
0
14 484
11 865
2 375
0
989
29 718
0
15 984
3 434
2 070
10 227
811
32 566
23 438
18
0
8 294
1 813
911
3 119
552
14 707
0
1 090
9 934
3 694
0
890
15 693
17 457
15
0
589
4 800
2 247
0
462
8 113
0
0
3 809
20
4 095
20 818
801
29 543
22 673
0
0
1 896
-12
1 296
7 619
261
11 060
52 150
40
0
1 883
21
2 944
19 758
711
25 357
28 411
0
0
1 377
2
1 798
9 891
311
13 379
77 126 46 267
56 65
0 0
30 242 2 877
0 0
3 312 6 740
15 375 12 396
2 624 425
51 609 22 503
37 420 21 091
0 4
0 0
15 340 1 585
0 0
1 236 2 131
6 406 6 395
1 289 234
24 271 10 349
592
55
3 863
19 868
998
25 426
50 102
50
0
679
59
3 863
19 868
1 076
25 595
23 715
6
0
299
24
2 207
8 464
501
11 501
146 437
65 294
59 882
186 683
20 987
480 739
859 966
1 456
0
149 120
69 353
61 515
186 683
22 295
490 422
425 197
192
0
76 201
34 978
29 841
88 106
9 173
238 491
5/6
Eredeti előirányzat Intézmény megnevezése
Debreceni Filharharmonikus Zenekar összesen 104. ebből:Debreceni Filharmonikus Zenekar Debreceni Kodály Kórus 105. Debreceni Városi Könyvtár Mezon Ifjúsági Információs és 106 Tanácsadó Iroda Tourinform Idegenforgalmi 107. Információs Iroda 108. Csapókerti Közösségi Ház 109. Debreceni Művelődési Központ Debreceni Filharmonikus Zenekar 110. Csokonai Színház 111. Vojtina Bábszínház Csokonai Színház összesen 112. Debreceni Közterületfelügyelet Debreceni Hivatásos Önkormányzati 113. Tűzoltóság MINDÖSSZESEN
Dologi kiadás Gyógyszer Élelmezés Vásárolt összesen vegyszer nyersanyaga élelmezés
0
Módosított előirányzat
Távhő és Villamos Víz-, és Kötött Gázenergia Dologi kiadás Gyógyszer Élelmezés melegvíz energia csatorna kiadások szolgáltatás összesen vegyszer nyersanyaga szolgáltatás szolgáltatás díjak összesen díja díja díja
Kötött kiadások összesen
Dologi kiadás Gyógyszer Élelmezés összesen vegyszer nyersanyaga
20 737
0
0
1 882
1 188
0
352
3 422
81 142
0
0
1 960
1 188
0
352
3 500
32 793
15 175 5 562 36 699
0 0 0
0 0 12
1 106 776 2 362
934 254 2 581
0 0 5 040
84 268 136
2 124 1 298 10 131
46 660 34 482 37 837
0
0
0
12
1 106 854 2 362
934 254 2 581
0 0 5 040
84 268 136
2 124 1 376 10 131
20 119 12 674 17 935
114
454
422
9 580
0
114
454
422
0
210
1 200
13 124
10 031 13 208 45 191 135 446 416 631 82 807 499 438 267 510
0 0 0 0 50 0 50 0
0 0
0 0 0 126 0 0 0 740
0 2 997 1 774 9 469 3 120 168 3 288 433
0 1 175 3 145 8 511 12 500 1 896 14 396 8 670
187 0 3 949 9 176 17 568 5 275 22 843 1 834
0 132 347 1 177 1 457 241 1 698 1 098
187 4 304 9 215 28 459 34 695 7 580 42 275 12 775
11 692 13 411 46 834 204 040 496 089 94 869 590 958 267 510
0 50 0 50 115
80 512 6 458 761
15 48 880
0 253 600
40 1 849 254
10 165 382 944
3 640 300 286
0 1 288 15 148 795 510 148 391 3 778 865
86 204 6 919 706
15 49 137
Határozat-4_1-int.kötött kiadások
0
0
Teljesítés
Távhő és Villamos Víz-, és Gázenergia melegvíz energia csatorna szolgáltatás szolgáltatás szolgáltatás díjak díja díja díja
Vásárolt élelmezés
0
126
0
0 740
2 997 1 774 9 547 3 120 168 3 288 433
0 254 655
40 1 901 694
10 701 393 539
6/6
1 175 3 214 8 580 12 500 2 277 14 777 8 670
187 0 3 949 9 176 17 568 5 275 22 843 1 834
3 977 310 947
0 803 464
0
210
1 200
6 665
132 347 1 177 1 457 241 1 698 1 098
187 4 304 9 284 28 606 34 695 7 961 42 656 12 890
5 032 7 149 19 062 88 636 264 326 49 625 313 951 137 917
72 88 24 0 24 109
1 351 153 120
16 084 3 866 556
31 591 3 544 443
0 23 235
0
16
Gázenergia szolgáltatás díja
Vásárolt élelmezés
Villamos energia szolgáltatás díja
Távhő és melegvíz Víz-, és szolgáltatás csatornadíjak díja
Kötött kiadások összesen
0
1 235
523
0
160
1 918
384 139 1 183
0
12
726 509 1 398
2 653
41 119 93
1 151 767 5 339
61
136
159
0
33
405
612 1 938 4 415 7 379 1 270 8 649 4 269
95 0 1 423 4 171 9 396 2 745 12 141 1 177
62 185 533 606 104 710 942
95 2 156 4 801 14 714 19 401 4 180 23 581 6 996
1 926 147 872
0 419 160
462 70 327
6 653 2 004 875
0
73
0
0 306
1 482 1 183 5 434 1 996 61 2 057 193
0 97 905
9 1 041 770
4 256 204 606
5. számú melléklet
Az önkormányzat központi kezelésű feladatai, a Polgármesteri Hivatal kiadásai Ezer Ft-ban Eredeti előirányzat
Támogatás Társadalomszoc.pol. és Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás egyéb TB célú célú juttatások
Támogatás Megnevezés
Eredeti előirányzat
Személyi juttatás
Munkaadót terhelő járulék
Társadalomszoc.pol. és egyéb TB juttatások
Dologi
I.
Adósságszolgálat
3 034 180
II.
Polgármesteri Hivatal
3 114 835
1 898 437
622 278
573 120
2.1
Igazgatás
2 812 803
1 782 321
593 367
436 115
2.2
Képviselők
148 032
116 116
28 911
2.3
Üdültetés
2.4
Informatikai jellegű kiadások
2.5
Közigazgatási gép-, eszköz- és informatikai beszerzés
2.6.
Időközi választás
493 953
3 005
148 376
116 309
28 939
9 000
9 000
125 000
125 000 20 000
0
3 121 942
4.2
Felújítási kiadások
4.3
Városrendezési tervek készítés
49 220
.
15 000
3 320
1 500
1 618 132
1 000
81 472
44 400
0
0
115 000
3 021 942
100 000
3 021 942
318 855 3 320
1 500
44 400
9 345
1 825
34 090
4 320
1 382
3 450
Egészségügyi feladatok
90 819
Népjóléti feladatok
75 600
5.4
303 072
27 600
5 025
443
3 240
435 334
0
3 040
1 000
0
0
0
Munkaadót terhelő járulék
2 194 177
Támogatás TársadalomTeljesítés szoc.pol. és Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás %-a egyéb TB célú célú juttatások
Dologi
2 052 117
110
1 526 239
948 080
290 812
282 631
4 241
110
1 407 358
900 474
277 129
225 652
3 128
62 108
47 586
13 677
845
9 164
9 164
1 467
1 467
236 640
236 027
613
54 649
54 036
36 035
15 973
20 062
0
1 000
657
4 860
2 460
1 565
835
0
0
1 787 494
1 000
83 472
0
4 566
207
629 777
5 766 792
3 700
1 607
89 826
0
0
306 648
4 790 387
574 624
2 053 889
1 175
5 270 210
660
172
38 883
291 648
4 784 627
154 220
2 036 605
420 404
0
420 404 3 040
1 435
50 943
5 760
8 334
15 000
142 060 0
1 000
0
1 000
71,93 3 606
110
44,98
2 993
110
47,58 41,86 16,01
613
23,09 0,00
1 876 739
15 000
5 191 3 240
357 800 0
Személyi juttatás
Teljesítés
24 916
61 178 15 000
14 343
Sportfeladatok és kiemelt sportrendezvények
318 855
318 855
483 834
5.3
20
6
631
13,52
574 184
585
50 235
281
38 658
0
0
660
172
36 708
515
109
1 950
4 566
207
33,56
81 217
1 913 338
19 220
35,62
72 267
1 907 578
19 220
38,64 0,00
5 760
8 950
13,62
8 950
59,67
606 247
11 465
2 196
55 708
3 240
451 924
0
81 714
0
213 304
2 757
170
34 776
948
92 940
0
81 713
0
35,18
68 853
4 320
1 382
16 956
0
2 056
0
44 139
0
58 709
100
0
14 471
0
0
0
44 138
0
85,27
980
1
27 599
3 240
60 229
0
0
0
14 743
980
1
12 450
948
364
0
0
0
59 979
92 049
75 600
78 629
294 564
366 716
78 629 6 165
813
11 153
0
311 010
29 772 0
37 575
0
110 080
29 772 1 677
169
7 855
0
62 804
16,02 37,86
0
37 575
0
30,02
Önkormányzat által folyósított ellátások
912 626
0
45 817
54 000
812 809
0
0
0
0
1 718 325
0
79 434
44 048
1 594 843
0
0
0
0
1 114 021
0
53 116
48
1 060 857
0
0
0
0
64,83
Rászorultságtól függő pénzbeli szociális ellátás összesen
676 867
0
45 817
54 000
577 050
0
0
0
0
1 449 565
0
79 434
44 048
1 326 083
0
0
0
0
974 207
0
53 116
48
921 043
0
0
0
0
67,21
Tartósan munkanélküliek rendszeres szociális segélye
100 000
100 000
518 693
518 693
391 918
391 918
75,56
6.1.2 Rendszeres szociális segély
3 348
3 348
23 301
23 301
18 915
18 915
81,18
6.1.3 Időskorúak járadéka
3 914
3 914
24 419
24 419
19 172
19 172
78,51
6.1.4 Normatív lakásfenntartási támogatás
22 800
22 800
137 192
137 192
109 428
109 428
79,76
6.1.5 Helyi lakásfenntartási támogatás
78 506
78 506
78 506
78 506
35 489
35 489
45,21
2 824
2 824
14 277
14 277
11 489
11 489
80,47
6.1.1
6.1.6 Adósságcsökkentési támogatás
37 631
6 531
31 100
235 886
40 148
195 738
189 289
31 954
157 335
80,25
6.1.8 Helyi ápolási díj
226 361
39 286
187 075
226 361
39 286
187 075
124 157
21 162
102 995
54,85
6.1.9 Átmeneti segély
36 750
36 750
36 750
36 702
19 500
19 452
53,06
6.1.10 Temetési segély
19 033
19 033
19 033
19 033
9 981
9 981
52,44
0
0
1 755
1 755
1 578
1 578
89,91
6.1.7 Normatív ápolási díj
6.1.11
Normatív rendszeres gyermekvédelmi támogatás
6.1.12 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 6.1.13
Egyéb az önkormányzat rendeletében megállapítható juttatás
6.1.14. Közösségi ünnepi rendezvények 6.2 6.2.1
9 700 136 000
235 759
Természetben nyújtott lakásfenntartási támogatás
102 459
6.2.3. Átmeneti segély 6.2.4. Köztemetés 6.2.5. Közgyógyellátás VII. Önkormányzat által szervezett közfoglalkoztatás támogatása Közművelődési feladatok
Határozat-5-központi kiadások
9 700
9 700
54 000
82 000
113 692
0
235 759
0
Természetben nyújtott szociális ellátások összesen
Adósságkezelési szolgáltatás keretében gáz6.2.2. vagy áram fogyasztást mérő készülék biztosítása
VIII.
0
1 000
20 000
Beruházási kiadások
6.1
20 000
2 692 811
613 098
4.1
VI.
3 050 611
1 845 477
3 505 017
5.2
0
Dologi
2 957 879
Városépítési, városfejlesztési és felújítási kiadások
Egyéb, oktatási feladatokhoz kapcsolódó kiadások
357 800 1 000
Munkaadót terhelő járulék
Személyi juttatás
759 080
IV.
5.1
Módosított előirányzat
Felújítás
643 602
1 700 604
V.
Beruházás
1 964 246
Városüzemeltetési kiadások
Oktatási, egészségügyi, népjóléti és sportkiadások
Felhalmozási célú
3 392 954
III.
4.4
Működési célú
2 676 380 0
Teljesítés
Módosított előirányzat
48
9 700
5 185
5 185
53,45
44 000
69 692
38 106
38 106
33,52
0
268 760
10 000 0
0
0
0
0
0
102 459
268 760
10 000 0
0
48
126 843
0 0
0
0
0
126 843
139 814
0 0
0
0
90 594
139 814
0,00 0
0
0
0
90 594
52,02 71,42
5 000
5 000
5 000
5 000
0
0
0,00
43 300
43 300
51 917
51 917
21 707
21 707
41,81 43,60
5 000
5 000
5 000
5 000
2 180
2 180
80 000
80 000
80 000
80 000
25 333
25 333
149 342 14 297
149 342 1 209
525
5 186
0
6 810
149 209 0
567
0
22 255
149 209 1 209
1/24
525
12 924
0
6 810
40 573 0
787
0
7 165
31,67 40 573
50
6
6 889
0
0
27,19 0
220
0
32,19
Eredeti előirányzat
IX. 9.1
Eredeti előirányzat
Személyi juttatás
Munkaadót terhelő járulék
Társadalomszoc.pol. és egyéb TB juttatások
Dologi
Teljesítés Támogatás TársadalomTeljesítés szoc.pol. és Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás %-a egyéb TB célú célú juttatások
Módosított előirányzat Támogatás Társadalomszoc.pol. és Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás egyéb TB célú célú juttatások
Támogatás Megnevezés
Működési célú
Felhalmozási célú
Beruházás
Módosított előirányzat
Felújítás
Munkaadót terhelő járulék
Személyi juttatás
Dologi
Személyi juttatás
Teljesítés
Munkaadót terhelő járulék
Dologi
Támogatások
1 965 010
0
0
74 476
0
1 821 534
69 000
0
0
2 146 194
0
0
177 680
0 1 899 514
69 000
0
0
972 560
0
0
48 872
0
889 188
34 500
0
0
45,32
Önkormányzati, illetve többségi tulajdonban lévő vállalkozások támogatása összesen
1 621 680
0
0
0
0
1 552 680
69 000
0
0
1 654 280
0
0
0
0 1 585 280
69 000
0
0
817 441
0
0
0
0
782 941
34 500
0
0
49,41
9.1.1 DEHUSZ Kht. működési támogatása
70 227
70 227
70 227
70 227
39 015
39 015
55,56
9.1.2
Euro-Régió Ház Kht. működési támogatása
8 775
8 775
8 775
8 775
4 387
4 387
49,99
9.1.3
Nagyerdei Kultúrpark Kht. működési támogatása
130 000
130 000
130 000
130 000
58 000
58 000
9.1.4
Nagyerdei Kultúrpark Kht. beruházási támogatása
9.1.5
Db-i Sportcentrum Kht. működési támogatása
Db-i Sportcentrum Kht. beruházási 9.1.6 támogatása 9.1.7
Db-i Sport Szolgáltató Kft.müködési támogatása
9.1.8 Főnix Rendezvényszervező Kht 9.1.9
Debrecen Jégcsarnok Kft. működési támogatás
9.1.10 Galéria müködési költsége 9.1.11 TISZK Kht. önrész és működési kiadás 9.2
Sportszervezetek támogatásai összesen
9.2.1 DVSC Kézilabda Kft.
49 000
49 000
321 878
49 000
321 878
20 000
49 000
331 678 20 000
24 500
331 678
20 000
160 939 20 000
44,62 24 500
50,00
160 939
10 000
48,52 10 000
50,00
50 000
50 000
50 000
50 000
22 200
22 200
710 000
710 000
710 000
710 000
355 000
355 000
50,00
50 000
50 000
50 000
50 000
37 500
37 500
75,00
200 600
200 600
200 600
200 600
100 300
100 300
50,00
11 200
11 200
34 000
34 000
5 600
5 600
185 000
0
0
0
0
55 000
185 000
0
0
0
55 000
205 000
0
0
0
0
55 000
205 000
0
0
0
55 000
82 500
0
0
0
0
27 500
82 500
44,40
16,47 0
0
0
27 500
9.2.2 DVSC Futballszervező Rt.
70 000
70 000
70 000
70 000
9.2.3 DVSC Utánpótlásnevelő Kft.
10 000
10 000
10 000
10 000
2 500
2 500
25,00
9.2.4 Debreceni Kézilabda Sportegyesület
50 000
50 000
50 000
50 000
25 000
25 000
50,00
9.2.5 DEKE Kosárlabda támogatás 9.3
Vállalkozások támogatása összesen
9.3.1 DB AIRPORT Kft.
X. 10.1 10.2
0
70 000 70 000
Egyéb támogatások és tagdíjak
88 330
4 476
Alapok és alapszerűen kezelt kiadások
56 500
Kulturális "Alap"
38 000
Ifjúságpolitikai "Alap"
0
0
0
0
0
0
7 200
83 854 0
Környezetvédelmi "Alap"
9 000
Civil "Alap"
5 000
11.1
Postaköltség
11.2
OTP elszámolási számla kezelési költsége
11.3
Áfa befizetés
11.4
Egyéb kiadások
1 559 918
49 300
0
0
0
38 000
4 500
10.3
Egyéb kiadások
0
0
10.4 XI.
20 000 0
70 000
9.3.2 Debrecen Városi Televízió Kft. 9.4
0 70 000
7 200 8 015
2 549
30 000
1 083 124
0
29 000 25 341
4 000
1 280
250
100
0
0
40 037
0
40 037 18 000 22 037
118 910
9 676
32 582
8 835
59 950
0
0
10 200
109 234 0
4 550
2 227 356
49 750
0
0
0
38 200 10 200 8 215
2 686
1 197 839
4 550
50
1 800
1 500
5 200
200
0 1 018 616
29 000
29 000 702 676
20 061
27 451
4 000
1 280
174 172
450
220
0
0
0
0
0
406 629
29 000
1 163
433
162 059
11 443
0
227 600
27,54 0
4 400
27,40 0
0
0
0
8,34 8,51
50
1,10
900
12,50
200
3,85
177 433
0
0
0
18,26 35,81
14 345
49,47 9,12
95
529
3 150
13,75
220
30 929
3 590
20,12
11.5
Gazdaságfejlesztési feladatok
123 111
11.6
Új városháza bérleti díja
186 000
11.7
Helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatása
302 000
302 000
679 500
679 500
0
11.8
Lakossági szennyvízszippantás kiegyenlítése
152 000
152 000
167 308
167 308
15 308
15 308
9,15
155 185
155 185
155 185
100,00
200
24,62
186 000
192 500
46 321
24,06 0,00
11.9
Lakossági ivóvíz szolgáltatás támogatása Kölcsey Ferenc Ösztöndíj
2 000
1 515
485
11.11
Elismerő címek, díjak és kitüntetések
7 790
2 250
684
11.12
Emlékév
0
222
92,89
11.13
Ünnepi rendezvények
0
30
30
30
30
100,00
11.14
Normatív állami támogatások elszámolása
0
59 947
59 947
59 747
59 747
XIII.
Vagyongazdálkodási feladatok Kisebbségi önkormányzatok
155 185
46 321
11.10
XII.
0
192 500
297
23,83 20,45
64 108
3 774 35 036
0
10 744
64 108 4 150
50,00 0
23 747
600
14 345
702 676
0
3 250
10 744
18 021
600
0
3 250
30 000
702 676
5 000
25,00
10 000 0
22 037
5 200
10 700
0
18 000
12 000 0
0
80 004
4 500
0
10 000 0
88 000
1 800 0
0
80 004
30 000
112 061
168 004
17 500
88 000
5 000 466 230
20 000 0
38 200
30 000
702 676
168 004
17 500
40,24 50,00
1 530
1 515
485
7 348
2 250
684
239
2 954 566 6 000
3 326
2 000
264 561 0
0
0
2 690 005 0
6 000
0
0
17
3 235 931 0
11 768
3 229
0 3 384
1 030
1 809
222
9
284 496
778
7 270
0,00 866
118
222
2 500 0
300
2 948 926 0
191
549 830 0
6 172
1 228
625
9
71 805
507
4 437
99,67 2 500 0
0
475 516 0
0
16,99 0
52,45
13.1
Bolgár Kisebbségi Önkormányzat
1 000
1 000
1 699
231
29
1 399
40
1 117
10
29
1 078
13.2
Cigány Kisebbségi Önkormányzat
3 000
3 000
5 128
1 897
505
2 575
151
3 668
1 159
413
2 096
71,53
13.3
Örmény Kisebbségi Önkormányzat
1 000
1 000
2 546
471
164
1 611
621
16
58
547
24,39
13.4
Német Kisebbségi Önkormányzat
1 161
480
50
615
43
7
565
1 234
150
30
1 054
989 252
0
0
989 252
0
0
13.5 XIV.
Román Kisebbségi Önkormányzat
500 866 468
14.1
Általános tartalék
400 000
14.2
Céltartalék MINDÖSSZESEN
Határozat-5-központi kiadások
500
500
Tartalékok
500 0
0
0
0
0
0
0
400 000
466 468 20 323 197
866 468
521 308
466 468 1 920 326
674 494
7 301 137
3 017 022
541 800
5 732 514
318 855
25 253 583
631
151 0
0
0
0
0
521 308
467 944 817 049
300
2/24
730 837
8 108 628
52,97
151 0
12,24 0
0
0
0
0
0
467 944 1 992 064
0
65,74
0 1 599 083 3 663 095
733 448
7 851 487
574 941
9 719 336
0,00 0,00 0,00
954 453
345 334
3 342 617
1 062 390 1 258 269
257 777
2 478 959
19 537
38,49
5/I.számú melléklet
Az önkormányzat felhalmozási célú hiteleinek és felhalmozási célú kötvénykibocsátásának alakulása ezer Ft-ban
Eredeti előirányzat Sorsz ám
1. 2. 3. 4. 5.
Hitelszerződés számlaszáma
11738008-1546100980330006 11738008-1546100980340005 11738008-1546100980350004 ÖÉP-05-0010/1 sz. szerződés ÖÉP-05-0205-OHB/1 sz. szerződés
6. 16240. számú szerződés
Hitelező, kibocsátó neve
Lejárat
Eredeti összege
Állomány (a hitelező bankok által leigazolt árfolyamon) 2006. XII. 31.
Módosított előirányzat
Tőketörlesztés 2007. évben
I. n.év
II. n. év
III.n. év
Teljesítés Tőketörlesztés 2007. évben
Tőketörlesztés 2007. évben Kamatfizetés
I-IV.n.év összesen
IV.n.év
Összesen (tőketörlesztés+ kamatfizetés + egyéb költség)
Egyéb költségek
I. n.év
II. n. év
III.n. év
Kamatfizetés
I-IV.n.év összesen
IV.n.év
Összesen (tőketörlesztés+k amatfizetés + egyéb költség)
Egyéb költségek
I. n.év
II. n. év
III.n. év
IV.n.év
Összesen Állomány (tőketörlesztés+k 2007.06.30-án Egyéb Kamatfizetés amatfizetés + költségek egyéb költség)
I-IV.n.év összesen
OTP Bank Rt.
2007.XII.28.
710 000
145 672
36 418
36 418
36 418
36 418
145 672
5 500
151 172
36 418
36 418
36 418
36 418
145 672
5 500
151 172
35 609
35 811
71 420
3 003
74 423
74 252
OTP Bank Rt.
2008.XII.28.
800 000
335 143
41 893
41 893
41 893
41 893
167 572
12 600
180 172
41 893
41 893
41 893
41 893
167 572
12 600
180 172
40 963
41 193
82 156
7 460
89 616
252 987
OTP Bank Rt.
2009.XII.28.
900 000
529 919
44 160
44 160
44 160
44 160
176 640
19 900
196 540
44 160
44 160
44 160
44 160
176 640
19 900
196 540
43 180
43 423
86 603
12 087
98 690
443 316
Kereskedelmi és 2010.XII.30. Hitelbank Rt. Kereskedelmi és 2010.XII.30 Hitelbank Rt. HVB Bank Hungary Zrt.
Hosszú lejáratú összesen: Folyószámla hitel Adósságszolgálat összesen
Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. Raiffeisen Kötvénykibocsátás II. ütem Értékpapír és Befektetési Rt. Kötvénykibocsátás I. ütem
650 000
546 974
32 500
32 500
32 500
32 500
130 000
11 740
141 740
32 500
32 500
32 500
32 500
130 000
11 740
141 740
130 000
130 000
5 286
135 286
416 974
1 606 000
1 364 210
80 300
80 300
80 300
80 300
321 200
29 270
350 470
80 300
80 300
80 300
80 300
321 200
29 270
350 470
160 600
160 600
12 323
172 923
1 203 610
2016.XII.31. (türelmi idő: 2008.XII.31)
4 600 000
4 146 498
0
0
0
0
0
88 980
88 980
0
0
0
0
0
88 980
88 980
0
45 324
45 324
4 146 498
9 266 000 1 500 000 10 766 000
7 068 416
235 271
235 271
235 271
235 271
235 271
235 271
235 271
235 271
0
235 271
235 271
235 271
235 271
941 084 0 941 084
167 990 15 000 182 990
0
235 271
1 109 074 15 000 1 124 074
235 271
235 271
167 990 15 000 182 990
235 271
7 068 416
941 084 0 941 084
0
2007.XII.30.
0
1 109 074 15 000 1 124 074
1 315 920
1 315 920
1 315 920
101 984
13 200
1 431 104
1 315 920
101 984
29 631
1 447 535
I. ütem 2007.VI.12. II. ütem 2009. XI.24.
Összesen Készfizető kezesség vállalása 149/2003. (IX.11.) 2014.III.01
1 184 000
1 184 000
13 265 920
9 568 336
1 315 920
235 271 40 000
1 551 191
235 271
235 271
2015.X.01. Készfizető kezességvállalás (Sportuszoda Kft.) (türelmi idő: 2007.XII.31) Készfizető kezességvállalás (Sportcentrum Kht., műfüves pálya) Készfizető kezességvállalás 284/2006. (XII.14.) Kh. (Db. Jégcsarnok Kht.) Mindösszesen:
Határozat-5.I.Adósságszolg.
20 000 2017.I.31 13 265 920
9 568 336
0
109 402
11 800
121 202
2 257 004 40 000
394 376
25 000
2 676 380 40 000
0
225 000
225 000
1 315 920
235 271 41 185
1 551 191
235 271
235 271
0
109 402
11 800
121 202
2 257 004 41 185
394 376
41 431
2 692 811 41 185
0
223 815
223 815
410 352
120 427
0
0
530 779
120 427
0
0
530 779
85 483 56 85 539
0
410 352
1 315 920
101 984
17 295
1 846 699
187 523
17 895
1 315 920
600 410 352 41 185
1 436 347
20 000
5 000
25 000
20 000
20 000
5 000
25 000
10 700
10 700
10 700
42 800
25 000
67 800
10 700
10 700
10 700
10 700
42 800
25 000
67 800
10 728
10 409
305 971
1 561 891
245 971
245 971
2 359 804
649 376
3 034 180
307 156
1 561 891
245 971
245 971
2 360 989
648 191
3 050 611
462 265
1 446 756
3/24
41 431
0
0
62 091
10 700
25 000
0
0
0
1 846 699
616 262 6 537 637 56 616 318 6 537 637 1 435 199
0
600
1 184 000
2 052 117 7 721 637 41 185 62 091
859
859
16 788
37 925
267 261
17 895
2 194 177 7 721 637
5/II.2.1. számú melléklet Igazgatás feladatok dologi előirányzatai Ezer Ft-ban Eredeti előirányzat
MEGNEVEZÉS Dologi és egyéb folyó kiadások 1. Készletbeszerzések 1.1.1 Gyógyszer beszerzés 1.1.2 Vegyszer beszerzés 1.2. Irodaszer, nyomtatvány 1.3.1 Könyv beszerzés 1.3.2 Folyóirat beszerzés 1.3.3 Egyéb információhordozó beszerzés 1.4. Hajtó-és kenőanyag 1.5. Szakmai anyag 1.6. Kisértékű tárgyi eszközök 1.7. Munkaruha, védőruha 1.8. Egyéb készletbeszerzés Összesen: 2. Szolgáltatások 2.1. Kommunikációs szolgáltatások 2.1.1. nem adatátviteli 2.1.2. egyéb kommunikáció 2.2. Különféle szolgáltatási kiadások 2.2.1. Vásárolt élelmiszer 2.2.2. Bérleti és lízingdíjak 2.2.3 Szállítási szolgáltatások 2.2.4 Gázenergia-szolgáltatási díja 2.2.5. Villamosenergia-szolgáltatási díja 2.2.6. Távhő és melegvízszolgáltatás díja 2.2.7. Víz és csatornadíjak 2.2.8. Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások 2.2.9. Egyéb üzemeltetési fenntartási szolgáltatás Összesen: 3. Kiküldetés, reprezentáció, reklám kiadások 3.1. Belföldi kiküldetés 3.2. Külföldi kiküldetés 3.3. Reprezentáció 3.4. Reklám és propaganda kiadások 3.5. Egyéb dologi kiadások Összesen: 4. Egyéb Folyó kiadások 4.1. Egyéb befizetési kötelezettség 4.2. Munkáltató által fizetett SZJA 4.3. Adók, díjak egyéb befizetések 4.4. Nemzetközi tagsági díjak Összesen: Mindösszesen:
Határozat-5.II.2.1.igazgatás
4/24
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés %a
5 0 34 950 1 200 10 850 0 18 860 0 2 350 0 10 350 78 565
5 0 43 539 1 233 11 308 110 19 394 46 3 927 0 10 836 90 398
0 0 19251 291 1546 61 7673 46 1568 0 3784 34 220
0,00 0,00 44,22 23,60 13,67 55,45 39,56 100,00 39,93 0,00 34,92 37,85
51 050 661
58 679 1 073
25365 104
43,23 9,69
0 200 150 2 770 25 010 38 912 3 000 27 595 147 124 296 472
0 247 150 3 498 28 226 43 866 3 530 29 577 169 385 338 231
0 247 0 1912 12191 21263 1445 9544 94667 166 738
0,00 100,00 0,00 54,66 43,19 48,47 40,93 32,27 55,89 49,30
2 000 9 720 16 964 5 092 10 350 44 126
2 110 11 124 17 804 5 715 11 478 48 231
446 6278 5735 2930 913 16 302
21,14 56,44 32,21 51,27 7,95 33,80
4 712 9 208 2 662 370 16 952 436 115
4 712 9 333 2 678 370 17 093 493 953
2295 5017 1080 0 8 392 225 652
48,71 53,76 40,33 0,00 49,10 45,68
5/III. számú melléklet Városüzemeltetési kiadások Ezer Ft-ban Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
MEGNEVEZÉS
1.
Eredeti Személyi előirányzat juttatás
Utcanévtáblázás, emlékmű fenntartás
Munkaadót terhelő járulék
Dologi
Társadalo m- szoc.pol. Működési Felhalmozási Beruházás és egyéb TB célú célú juttatások
Teljesítés Támogatás
Támogatás
Támogatás
Módosított előirányzat
Felújítás
Személyi juttatás
Munkaadót terhelő járulék
Dologi
Társadalomszoc.pol. és Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás egyéb TB célú célú juttatások
Személyi juttatás
Teljesítés
Munkaadót terhelő járulék
Dologi
TársadalomTeljesítés szoc.pol. és %-a Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás egyéb TB célú célú juttatások
6 500
6 500
6 830
6 830
1 025
1 025
15,01
63 000
63 000
73 573
73 573
12 128
12 128
16,48
3 000
3 000
3 260
3 260
137
137
4,20
4. Közvilágítás
458 800
458 800
516 139
516 139
253 485
253 485
49,11
5. Parkfenntartás
440 632
407 732
489 534
453 947
118 150
92 531
6. Köztisztaság fenntartása
333 500
333 500
344 375
344 375
116 751
116 751
33,90
1 950
1 950
3 126
3 126
215
215
6,88
319 250
319 250
359 492
358 382
89 625
89 015
2 000
2 000
2 576
1 100
20 000
19 000
25 362
24 362
2. Belvízelvezetés
3. Települési vízellátás
7. Temetők fenntartása
8 Helyi utak fenntartása
9. Tervezési feladatok
10.
Kártérítések, megbízások, ügyvédi díjak és hirdetések
11. Erdei kisvasút támogatása
7 000
12. Közműnyilvántartás
1 000
1 000
2 000
1 400
13.
Egyéb kommunális szolgáltatás
Lakossági települési 14. folyékony hulladék ártalmatlanítása
15.
Állati eredetű hulladékok elszállítása
Összesen:
Határozat-5.III.városüzemeltetés
32 900
1 000
7 000
40 972
1 700 604
0
0
1 618 132
1 000
1 000
600
2 500
400
40 972
40 972
81 472
0
0
0
1 876 739
403
207
1476
1 000
0
1 787 494
5/24
2687
403
24,14
207
1476
8 706
9 291
36,63
1 750
25,00
0,00
0
2 100
1 167
40 972
24 553
167
83 472
0
4 566
207
629 777
1 000
46,68
24 553
59,93
24
24
1 000
24,93
57,30
585
1 750
1 000
0
22 932
1 476
7 000
1 000
1 000
2687
500
7 000
1 000
1 000
32 900
0
0
574 184
2,40
585
50 235
0
4 566
207
33,56
5/III/1. számú melléklet Városüzemeltetési kiadások részletezése Eredeti előirányzat
Megnevezés
Módosított előirányzat
Ezer Ft-ban Teljesítés Teljesítés %-a
1.
Utcanévtáblázás, emlékmű fenntartás
6 500
6 830
1 025
15,01
1.1
Utcanévtáblázás
4 000
4 000
16
0,40
1.2
Emlékmű fenntartás
2 500
2 830
1 009
35,65
2.
Belvízelvezetés
63 000
73 573
12 128
16,48
2.1
Nyílt árokrendszer meder kotrása
10 000
10 000
2.2
Zárt csatornahálózat mosatása
15 000
15 000
1 168
7,79
2.3
Csapadékvíz-elvezető hálózaton hibaelhárítási munkák
9 000
19 573
9 537
48,73
2.4
Tócó élővízfolyás karbantartása
10 000
10 000
0,00
1 500
1 500
0,00
6 000
6 000
10 000
10 000
2.5 2.6
Szennyvízrákötések felderítése csapadékvízhálózaton ITV technológiával Sérült, eltulajdonított aknafedlapok víznyelőrácsok pótlása
0,00
1 394
23,23
2.7
Átereszek átépítése, kialakítása
2.8
Csapadékvíz átemelők üzemeltetése
1 500
1 500
29
1,93
3.
Települési vízellátás
3 000
3 260
137
4,20
3.1
Ejektoros közkutak le- és felszerelése
1 000
1 000
3.2
Kertségi kutak karbantartása
1 000
1 260
3.3
Tüzivíztározók karbantartása
1 000
1 000
4.
Közvilágítás
458 800
516 139
253 485
49,11
4.1
Közvilágítás üzemeltetése
448 000
504 408
251 883
49,94
4.2
Köztéri órák karbantartása
6 300
6 300
366
5,81
4.3
Díszvilágítás üzemeltetése
2 700
3 502
802
22,90
4.4
Térfigyelő rendszer üzemeltetése
1 800
1 929
434
22,50
5.
Parkfenntartás
440 632
489 534
118 150
24,14
5.1
Közhasznú zöldterület fenntartása
324 632
334 769
82 222
24,56
5.2
Növényvédelem
12 000
12 000
4 234
35,28
5.3
Erdőterületek fenntartása
10 500
14 100
3 570
25,32
5.4
Köztéri utcabútorok javítása
5 000
5 000
5.5
Játszóterek karbantartása, játszótér üzemeltetés
37 000
37 000
17 182
46,44
5.6
Szökőkutak üzemeltetése
12 000
12 384
335
2,71
5.7
Parlagfüves, gyomos közterületek kezelése
10 000
23 717
6 288
26,51
5.8
Gallyazás
10 000
10 000
5.9
Játszóterek parkrekonstrukciós és tervezési munkái
2 500
5 455
2 687
49,26
5.10 Előre nem tervezett parkfenntartási feladatok
3 000
5 906
1 505
25,48
5.11 Rendezvények miatti előre nem tervezett költségek
2 000
2 203
127
5,76
10 000
10 000
0,00
2 000
2 000
0,00
5.12 Tiszta Virágos Debrecenért 5.13 Tiszta Udvar Rendes Ház
Határozat-5.III.1. városüz. részletes
6/24
0,00
0,00 137
10,87 0,00
0,00
0,00
Eredeti előirányzat
Megnevezés 5.14. Növénytelepítés
Határozat-5.III.1. városüz. részletes
Módosított előirányzat 15 000
7/24
Ezer Ft-ban Teljesítés Teljesítés %-a 0,00
Eredeti előirányzat
Megnevezés
Módosított előirányzat
Ezer Ft-ban Teljesítés Teljesítés %-a
6.
Köztisztaság fenntartása
333 500
344 375
116 751
33,90
6.1
Gépi-, kézi úttisztítás és utcai szemétszállítás
254 000
250 616
85 571
34,14
6.2
Téli munka (I. és IV. negyedév)
20 000
25 500
17 777
69,71
6.3
Szúnyogirtás
17 000
17 000
6.4
Közüzemi díjak
10 000
11 759
4 056
34,49
6.5
Illegális szemétlerakók megszüntetése
25 000
32 000
9 347
29,21
6.6
Patkánymentesítés
7 500
7 500
7.
Temetők fenntartása
1 950
3 126
215
6,88
8
Helyi utak fenntartása
319 250
359 492
89 625
24,93
Útfenntartás, karbantartás
220 950
257 288
59 117
22,98
8.1.1 Útburkolat karbantartás, javítás
110 000
110 000
24 056
21,87
8.1.2 Stabilizált földút fenntartása
10 000
10 000
0,00
8.1.3 Járdaburkolat javítása
20 000
20 000
0,00
8.1.4 Jelzőtáblák pótlása, kihelyezése
25 000
31 338
8.1.5 Útburkolati jelek felfestése
35 000
43 000
0,00
8.1.6 Műtárgyak javítása, fenntartása
4 500
6 500
0,00
8.1.7 Felszólítások eljárási díja
2 000
2 000
610
30,50
12 000
32 000
22 212
69,41
2 450
2 450
52 300
53 822
14 380
26,72
8.2.1 Közúti jelzőlámpa üzemeltetése, karbantartása
39 000
36 850
12 055
32,71
8.2.2 Közös üzemeltetési díj (KHT-önk-i. csomópont)
6 500
6 500
1 965
30,23
Jelzőlámpák szinkronizálását biztosító programok 8.2.3 módosítása
1 800
1 800
360
20,00
8.2.4 Közös VFK üzemeltetési díja
5 000
8 672
44 000
46 382
8.3.1 Autóbusz megállóhely balesetveszély elhárítás
4 000
4 000
0,00
8.3.2 Fedett utasvárók javítása
4 000
4 000
0,00
8.3.3 Autóbuszöböl javítása
4 000
4 000
0,00
32 000
34 382
8.1
8.1.8 Téli fagykár elháratás 8.1.9 Közlekedési adatok nyilvántartása 8.2
8.3
Forgalomszervezés
Tömegközlekedéssel összefüggő feladatok
8.3.4 Lakott külterületek közlekedési költségei
0,00
0,00
12 239
39,05
0,00
0,00 16 128
16 128
34,77
46,91
8.4
Fizető várakozóhelyek bevétel kiesésének kompenzálása
2 000
2 000
9.
Tervezési feladatok
2 000
2 576
1 476
57,30
10.
Kártérítések, megbízások, ügyvédi díjak és hirdetések
20 000
25 362
9 291
36,63
11.
Erdei kisvasút támogatása
7 000
7 000
1 750
25,00
12.
Közműnyilvántartás
1 000
1 000
13.
Egyéb kommunális szolgáltatás
2 000
2 500
1 167
46,68
14.
Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása
40 972
40 972
24 553
59,93
15.
Állati eredetű hulladékok elszállítása
1 000
1 000
24
2,40
Határozat-5.III.1. városüz. részletes
8/24
0,00
0,00
Eredeti előirányzat
Megnevezés Városüzemeltetés összesen:
Határozat-5.III.1. városüz. részletes
1 700 604
9/24
Módosított előirányzat 1 876 739
Ezer Ft-ban Teljesítés Teljesítés %-a 629 777
33,56
5/IV.4.1. számú melléklet KIMUTATÁS a beruházási kiadásokról Ezer Ft-ban
1
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
Megnevezés
Sorszám
233 433
12 000
12 000
937 968
937 968
937 968
100,00
104 288
117 332
103 908
88,56
3 4
HEFOP 4.2.1. Debreceni bölcsődék felújítása
5
Monostorpályi út korszerűsítése
6
Bartók B.út rekonstrukció (ROP támogatással)
7 8
1 000
1 000
10 11 12 13 14
Debreceni Repülőtér (KIOP támogatással) Tervezési és szakértési feladatok Sumen u. szervízút mellett várakozóhelyek kialakítása CIVITAS II. program Közbeszerzési eljárások közzétételi díja Szennyvízhálózat fejlesztés, ISPA HBM-i hulladékkezelő rendszer, ISPA 2. számú villamosvonal tervezése
15 863 5 000 572 933 32 367 29 073
15
Debrecen városi villamos hálózat fejlesztése
9
47 48 49
Multimodális közösségi közlekedési logisztikai központ tervezése Debrecen Fejlesztési Pólus tervezése 2006.évi panelprogram, lakossági visszafizetések 2006.évi 2007. évben megvalósuló panelprogramok összesen (19-41. sorok) Hajó u.2-4. Bethlen u.42-44. Görgey u.4. Menyhárt tér 1-6. Böszörményi út 39-53. Károlyi M.út 5. Piac u.7-9. Borbíró tér 1-4. Batthyány u.5-7-9. Vargakert u.1-3. Szoboszlói út 18-20. Kardos u.17/A. Kardos u. 21/A. Kardos u. 25/A. Kardos u. 29/A. Krónikás u.3-5-7. Mikszáth K.67-69-71. Vincellér u.2. Damjanich u.3. Vasvári P.u.3-5. Sinai M.u.17-21. Szigligeti u. 4-10. Derék u.18. Hadházi út építésének folytatása (Zákány és Vas G.utcák között) - TRFC támogatással Intézmények akadálymentesítése Terápiás Ház III.ápolási egység (TRFC támogatással) Csapadékvíz elvezető csatornák, műtárgyak építése, meglévő Csapadékvíz-elvezető csatornák kapacitás bővítése Józsa közösségi létesítmény (első beszerzés) Új piac berendezési tárgyai (első beszerzés) Pályázati önrész
50
Lakossági hozzájárulással megvalósuló útépítés
16 17 18
19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46
I. Tervezett fejlesztések összesen Határozat-5.IV.4.1.Beruházási kiadások
Teljesítés %a
I. Tervezett fejlesztések 233 433
Kölcsey Központ egyéb munkák Kölcsey Központ környezet, park + közvilágítás MODEM vásárlás 1. részlet
2
Teljesítés
10/24
125 885
53,93 0,00
9 136
9 920
5 086
51,27
386 323
842 132
40 964
4,86
1 000 50 000
1 000 57 874
77 6 006
7,70 10,38
38 249 5 000 708 886 34 215 30 093
13 301 2 105 42 761 28 468
34,77 42,10 6,03 0,00 94,60
99 756
108 864
1 470
1,35
43 000
49 000
80 000
88 858
73 544
82,77
11 802
11 802
11 400
96,59
100 000
100 000
50 000
50 000
14 928
29,86
0,00
0,00
20 000
20 000
0,00
40 000
40 000
0,00
30 000
30 000
0,00
20 000
20 000
0,00
30 000 27 000 100 000
30 000 27 000 102 700
2 069
0,00 0,00 2,01
80 000
274 134
192 260
70,13
3 121 942
3 981 460
1 602 200
40,24
Ezer Ft-ban Sorszám
Megnevezés
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
II. Folyamatban lévő fejlesztések Kölcsey Központ parkolóvásárlás részlete 515 391 Repülőtér infrastruktúra tervezése 44 980 Lakossági hozzájárulással megvalósuló 53 604 közműépítés, 25%-os állami támogatás 2006. évi áthúzódó panelprogramok Menyhárt J. tér 9 sz. alatti épület 54 1 135 energiatakarékos felújítása Menyhárt J. tér 8 sz. alatti épület 55 1 127 energiatakarékos felújítása Jerikó u. 8-10. sz. alatti épület energiatakarékos 56 1 555 felújítása Bethlen u. 36-38. sz alatti épület 57 17 884 energiatakarékos felújítása Mester u 3-5. sz. alatti épület energiatakarékos 58 17 914 felújítása Vas Gereben u. 14-16. sz. alatti épület 59 17 467 energiatakarékos felújítása Jerikó u. 32. sz. alatti épület energiatakarékos 60 1 170 felújítása Civis u. 10. sz. alatti épület energiatakarékos 61 1 164 felújítása Civis u. 14. sz. alatti épület energiatakarékos 62 1 173 felújítása Hajó u. 6-8.sz. alatti épület energiatakarékos 63 1 072 felújítása Kishegyesi u. 50. sz. alatti épület 61 672 64 energiatakarékos felújítása Kurta u. 4-6. sz. alatti épület energiatakarékos 37 480 65 felújítása Teleki u. 17-21, Haláp u. 11. sz. alatti épület 28 810 66 energiatakarékos felújítása 67 Külső kertségek infrastruktúra-fejlesztése 76 952 68 Apolló Mozi fejlesztése (légkondícionálás) 6 200 69 Városháza tetőfelújítás önrész 60 000 70 Veres Péter utca burkolat-felújítás, önrész 25 000 71 Gázvezeték utca burkolat-felújítás, önrész 25 000 72 Kertvárosi utcák burkolat-felújítása, önrész 25 000 73 Rákóczi-Hunyadi közútcsatlakozás átépítése 200 000 74 Kerékpárút építése 50 000 75 Kiskörút előkészítése (Hatvan-Széchenyi út) 30 000 76 Alkotmány út első ütem 40 000 II. Folyamatban lévő fejlesztések összesen 0 1 288 750 MINDÖSSZESEN 3 121 942 5 270 210 51 52
Határozat-5.IV.4.1.Beruházási kiadások
11/24
Teljesítés %a
Teljesítés
257 695 25 500
0,50 0,57
603
1,00
962
84,76
961
85,27
1 298
83,47 0,00 0,00 0,00
985
84,19
985
84,62
985
83,97
901
84,05
61 194
99,22
3
0,01 0,00
75 961 6 200
172
434 405 2 036 605
98,71 100,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,09 0,00 0,00 0,00 33,71 38,64
5/IV.4.2. számú melléklet Felújítási kiadások Ezer Ft-ban Eredeti előirányzat Megnevezés
I. Életveszély elhárítás
Eredeti Személyi előirányzat juttatás
Módosított előirányzat
Támogatás TársadalomMunkaadót szoc.pol. és terhelő Dologi Működési Felhalmozási egyéb TB járulék célú célú juttatások
Beruházás Felújítás
Módosított előirányzat
Személyi juttatás
Teljesítés
Támogatás Támogatás TársadalomTársadalomMunkaadót Munkaadót szoc.pol. és szoc.pol. és Személyi terhelő Dologi terhelő Dologi Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Teljesítés Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás egyéb TB egyéb TB juttatás járulék járulék célú célú célú célú juttatások juttatások
72 160
72 160
99 250
99 250
0
Súlyos állagromlást megelőző felújítás
65 800
65 800
96 800
96 800
0
III.
Üzemeltetést gátló műszaki hiba elhárítás
39 664
39 664
51 070
51 070
0
IV.
Energia racionalizáló, költségmegtakarító felújítás
54 500
54 500
67 784
67 784
0
36 800
36 800
47 100
47 100
0
5 000
5 000
5 000
5 000
0
6 000
6 000
6 000
6 000
0
3 000
3 000
10 000
10 000
0
35 931
35 931
19 875
19 875
0
0
0
7 525
7 525
0
0
0
10 000
10 000
0
318 855
420 404
420 404
0
II.
V. Szakhatóság által előírt kötelezettség
VI. Riasztóhálózat kiépítése
VII.
Érintésvédelmi, technológiai rendszer felújítás, fenntartás
VIII. Gépfelújítás
Tartalékkeret összesen/Azonnali beavatkozás (mely tartalmazza a IX. sorokban nem szereplő intézmények Közoktatási Közalapítvány pályázat összesen 9000 eFt költségét)
X. 2006. évről áthúzódó feladatok
XI.
VESZ használatba átadott ingatlanok felújítása
Összesen:
Határozat-5.IV.4.2. Felújítás
318 855
0
0
0
0
0
0
0
0
0
12/24
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
5/IV.4.3. számú melléklet Városrendezési tervek kiadásai Ezer Ft-ban Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat Támogatás
MEGNEVEZÉS
1. Városrendezési tervek
2.
Önkormányzati Tervtanács működtetése
3. Technikai költségek
Eredeti Személyi előirányzat juttatás
40 000
8 220
3 320
1 000
Paneles épületek 4. homlokzatrekonstr.terveinek elkészítése
Összesen:
TársadalomMunkaadót szoc.pol. és terhelő Dologi Működési egyéb TB járulék célú juttatások
1 500
Felhalmozási Beruházás Felújítás célú
Határozat-5.IV.4.3. városrendezés
3 320
Módosított előirányzat
40 000
47 303
3 400
7 875
1 000
0
49 220
1 500 44 400
0
0
Teljesítés Támogatás
0
0
0
Személyi juttatás
Munkaadót terhelő Dologi járulék
Támogatás
TársadalomTársadalomTeljesítés %Munkaadót szoc.pol. és Személyi szoc.pol. és a Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Teljesítés terhelő Dologi Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás egyéb TB juttatás egyéb TB célú célú járulék célú célú juttatások juttatások
41 543
1 870
1 000
0
0,00
5 000
5 000
0
0,00
13/24
0
0
0
5 760
0
8 334
515
109
16,13
1 000
1 435 50 943
515
5760
704
3 040
1 435
7 630
3 400
61 178
3 040
5760
109
80
1 950
8,94
0
0
0
5 760
0
13,62
5/V.5.1. számú melléklet Egyéb oktatási feladatokhoz kapcsolódó kiadások Ezer Ft-ban
MEGNEVEZÉS
Eredeti Személyi előirányzat juttatás
Munkaadót terhelő Dologi járulék
Teljesítés
Módosított előirányzat
Eredeti előirányzat
Támogatás Támogatás Támogatás TársadalomTársadalomTársadalomMunkaadót Munkaadót Módosított Személyi szoc.pol. és Személyi szoc.pol. és szoc.pol. és terhelő Dologi terhelő Dologi Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Teljesítés Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás előirányzat juttatás egyéb TB juttatás egyéb TB egyéb TB járulék járulék célú célú célú célú célú célú juttatások juttatások juttatások
Teljesítés %-a
1.
Tanköteles korú gyermekek magántanulói felkészítése
2 138
1 620
518
2 138
1 620
518
0
0,00
2.
Felkészítő pedagógusok városi szintű elismerése
3 564
2 700
864
3 564
2 700
864
0
0,00
642
0
0,00
300
52
Intézményi névváltozás, 3. évfordulók, jubileumi események támogatása
752
642
600
960
2 907
2 907
642
642
0
0,00
Szakmai napok, kiállítások, 6. rendezvények szervezési költségének támogatása
302
302
22
22
0
0,00
Intézményvezetők szervezett 7. továbbképzése, országos konferencián való részvétel
540
540
360
360
0
0,00
8. Várostörténet, Civitas vetélkedő
810
810
310
310
Pedagógiai szakmai szolgáltatás igénybevétele
1 080
1 080
1 080
1 080
10. Előre nem tervezhető kiadások
900
900
900
900
Arany János tehetséggondozó 11. programban résztvevő tanulók támogatása
90
752
Városi, oktatási kiadványok, információs anyagok (beiskolázási 4. tájékoztatók, pályaválasztási kiadvány, beiratási plakát, évkönyvek)
1 260
Nemzetközi, országos, regionális, városi iskolai tantárgyi versenyek, városi koordinációs feladatok, városi szervezésű óvodai, iskolai, kollégiumi nevelési/műveltségi vetélkedők
5.
9.
660
90
660
50 245
6 106
13. Szakértői munka igénybevétele
0
7 900
7 900
Határozat-5.V.5.1. oktatás
4 320
1 382
3 450
0
5 191
0
0
0
68 853
4 320
1 382 16 956
14/24
0,00
45,89
413
0,00
0
44 139
2 056
32,26
100
413
0
5,42
0
90
0
14 343
0
90
12. Szakmai, informatikai fejlesztés
Összesen:
100
52
0
44 139
0
50 244
6 106
7 900
7 900
58 709
100
0 14 471
44 138
100,00
100,00
0
0
0
44 138
0
85,27
5/V.5.2. számú melléklet Egészségügyi feladatok Ezer Ft-ban
MEGNEVEZÉS
1.
Munkaadót Eredeti Személyi terhelő Dologi előirányzat juttatás járulék
Kismama és Menopausa Klub
Magyar Vöröskereszt 2. Debrecen Városi Szervezete
Eredeti előirányzat Támogatás TársadalomMódosított szoc.pol. és Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás előirányzat egyéb TB célú célú juttatások
Személyi juttatás
Módosított előirányzat Támogatás TársadalomMunkaadót szoc.pol. és Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Teljesítés Dologi terhelő egyéb TB célú célú járulék juttatások
Személyi juttatás
Teljesítés Támogatás TársadalomMunkaadót szoc.pol. és Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás terhelő Dologi egyéb TB célú célú járulék juttatások
Teljesítés %-a
200
200
0
0
0
0,00
52
52
52
52
0
0,00
360
360
360
360
360
3.
Debreceni Szív Egyesület
4.
Egészségfejlesztés megvalósítása
2 700
5. Prevenciós pályázatok
2 700
2 700
1
2 700
2 700
3 930
2 699
360
1
1
980
2 950
984
100,00
0,04
980
4
25,04
Bírósági végzés alapján kártérítési járadék
3 240
VESZ Kht. foglalkozásegészségügyi 7. alapszolgáltatás biztosítása
24 900
Háziorvosi rendelők 8. bérleti díjának támogatása
13 667
13 667
13 667
13 667
0
0,00
Háziorvosi rendelők 9. üzemeltetési költségének támogatása
32 500
32 500
32 500
32 500
0
0,00
10. Anyatejgyűjtő Állomás
10 500
10 500
10 500
10 500
0
0,00
200
200
0
0,00
6.
VESZ Ultrahang 11. készülék vásárlás támogat. Összesen :
Határozat-5.V.5.2. Egészségügy
3 240
24 900
0
0 27 600
3 240
59 979
0
0
0
92 049
980
1 27 599
15/24
948
948
24 900
24 900
0
90 819
3 240
3 240
12 450
12 450
3 240
60 229
0
0
0
14 743
29,26
980
1 12 450
50,00
948
364
0
0
0
16,02
5/V.5.3. számú melléklet Népjóléti feladatok
MEGNEVEZÉS
Ezer Ft-ban Módosított előirányzat Eredeti előirányzat Teljesítés Támogatás Támogatás Támogatás TársadalomTársadalomTársadalomTeljesítés Munkaadót Munkaadót Munkaadót Eredeti Személyi szoc.pol. és szoc.pol. és Módosított Személyi Személyi szoc.pol. és Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Teljesítés Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás %-a Dologi terhelő Dologi terhelő terhelő Dologi előirányzat juttatás egyéb TB egyéb TB előirányzat juttatás juttatás egyéb TB célú célú célú célú célú célú járulék járulék járulék juttatások juttatások juttatások
1. Ellátási szerződések
40 000
40 000
40 000
40 000
19 994
2. Támogatási szerződések
12 100
12 100
12 100
12 100
0
Segélyezés kiváltása foglalkoztatással
14 895
14 895
14 895
14 895
7 278
4. Támogatott program önrésze
3 605
3 605
6 634
6 634
0
Hátrányos helyzetű gyermekek hétvégi étkeztetésének 5. megvalósítása a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Debreceni Csoportja által
5 000
5 000
5 000
5 000
2 500
Összesen:
75 600
3.
Határozat-5.V.5.3. népjólét
0
0
0
0
75 600
0
0
0
78 629
0
0
0
16/24
0
78 629
0
0
0
29 772
19 994
49,99
0,00
7 278
48,86
0,00
2 500
0
0
0
0
29 772
50,00
0
0
0
37,86
5/V.5.4. számú melléklet Sportfeladatok és kiemelt sportrendezvények
MEGNEVEZÉS
Munkaadót Eredeti Személyi terhelő Dologi előirányzat juttatás járulék
Ezer Ft-ban Teljesítés Módosított előirányzat Eredeti előirányzat Támogatás Támogatás Támogatás TársadalomTársadalomTársadalomTeljesítés %Munkaadót Munkaadót Személyi Módosított Személyi szoc.pol. és Működési Felhalmozási szoc.pol. és Működési Felhalmozási szoc.pol. és Működési Felhalmozási a Dologi Beruházás Felújítás Beruházás Felújítás Beruházás Felújítás Teljesítés terhelő Dologi terhelő juttatás előirányzat juttatás egyéb TB egyéb TB egyéb TB célú célú célú célú célú célú járulék járulék juttatások juttatások juttatások
1. Diáksport
16 200
16 200
9 703
9 703
4 204
2. Versenysport
19 570
19 570
19 570
19 570
0
3. Szabadidősport
17 100
17 100
17 945
303
17 642
403
1 620
11 076
1 950
570
6 936
1 620
7 165
1 340
3 780
1 215
243
2 322
741
337
4.
Diáksport versenyek támogatása
Szakszövetségi versenyek 5. támogatása Futóverseny és egyéb 6. sportrendezvényre
4 698
810
200
2 068
2 430
1 215
243
972
774
774
774
774
43,33
0,00
303
100
2,25
148
5 577
100
64,69
21
383
19,60
0,00
0
7.
Úszó EB (REB) megrendezés költségei
80 000
80 000
142 500
104 925
8.
U 23 Atlétikai EB megrendezés költségei
70 000
70 000
70 000
70 000
35 000
Diákolimpiák támogatása 9. (atlétika, kosárlabda, röplabda)
2 300
2 300
1 683
91
1 592
1 592
4 204
37 575
37 575
37 575
26,37
35 000
50,00
1 592
94,59
10.
2007. évi kiemelt rendezvények
7 000
7 000
7 000
7 000
0
11.
MOL Kupa Hőlégballon verseny
6 000
6 000
6 000
6 000
4 500
4 500
75,00
3 000
3 000
3 000
3 000
3 000
3 000
100,00
21 000
23 685
20 685
0
50 000
50 000
50 000
15 900
12. IV. Debrecen Maraton
13. "Jégidő" vásárlás
24 000
14. Uszoda használat
50 000
Összesen:
Határozat-5.V.5.4. sportfeladatok
303 072
3 000
5 025
443
3 040
0
294 564
0
0
0
366 716
3 000
6 165
813 11 153
17/24
0
311 010
0
37 575
0
110 080
0,00
0,00
15 900
1 677
169
7 855
0
62 804
31,80
0
37 575
0
30,02
5/VIII. számú melléklet
Közművelődési feladatok
MEGNEVEZÉS
Eredeti előirányzat Támogatás TársadalomMunkaadót Munkaadót Módosított Személyi szoc.pol. és Eredeti Személyi Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás terhelő terhelő Dologi előirányzat juttatás egyéb TB előirányzat juttatás célú célú járulék járulék juttatások
1. Városi szintű rendezvény
3 240
2. Műsorfüzet megjelentetés
1 080
Szakértők, művészek eseti megbízási díja
1 296
3.
4. Képzőművészeti alkotás
567
5. Kollektív műterem
122
6. Tiszteletdíjak
567
7. Kiadványok támogatása
8.
Gyermek, Ifjúsági és KEF pályázatok
Összesen:
Határozat-5.VIII. közművelődés
315
648
135
207
1 980
810
3 449
1 080
1 080
441
1 502
567
246
183
132
138
1 067
6 000
0
14 297
1 209
525
5 186
0
6 810
0
567
648
135
207
2 189
810
1 646
0
183
647
320
320
21,30
0
0,00
132
0
0,00
638
70
70
881
661
3 798
3 798
6 000
6 613
6 613
0
525
47,71
41,67
1 625
1 209
1 590
450
7 845
22 255
6
450
567
246
50
1 080
567
122
1 425
7 425
315
Ezer Ft-ban Teljesítés Módosított előirányzat Támogatás Támogatás TársadalomTársadalomTeljesítés Munkaadót szoc.pol. és Személyi szoc.pol. és Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Teljesítés Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás %-a terhelő Dologi Dologi egyéb TB juttatás egyéb TB célú célú célú célú járulék juttatások juttatások
12 924
18/24
0
6 810
220
0
787
0
7 165
50
6
6 889
6,56
220
11,23
57,43
0
0
0
220
0
32,19
5/IX.9.4. számú melléklet Egyéb támogatások és tagdíjak Ezer Ft-ban
MEGNEVEZÉS
Eredeti Személyi előirányzat juttatás
Eredeti előirányzat Módosított előirányzat TársadalomTársadalomTámogatás Támogatás Munkaadót Munkaadót Módosított Személyi szoc.pol. és szoc.pol. és Dologi terhelő Dologi terhelő Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Teljesítés előirányzat juttatás egyéb TB egyéb TB járulék járulék célú célú célú célú juttatások juttatások
Munkaadót Személyi terhelő Dologi juttatás járulék
Teljesítés TársadalomTámogatás szoc.pol. és Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás egyéb TB célú célú juttatások
1.
Alföld Alapítvány
8 000
8 000
8 000
8 000
4 000
2.
Debreceni Szemle Alapítvány
3 000
3 000
3 000
3 000
0
0,00
3.
Ady Akadémia
1 000
1 000
1 000
1 000
0
0,00
4.
Debreceni Nyári Egyetem Kht.
700
700
700
700
350
350
50,00
5.
Józsa Fejlődéséért Alapítvány (Józsai kulturális és sportfeladatok)
500
500
500
500
250
250
50,00
6.
Lyra Szimfonikus Zenekar
400
400
400
400
400
400
100,00
7.
Debreceni Egyetem
5 000
5 000
5 000
5 000
0
8.
Közművelődési támogatás
5 000
5 000
5 000
5 000
450
450
9,00
9.
Debrecen Kultúrájáért Alapítvány
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
100,00
10.
Debrecen Közbiztonságáért Alapítvány
500
500
500
500
0
0,00
11.
Közlekedés Biztonságáért Alapítvány
500
500
500
500
0
0,00
12.
Hajdú-Bihar Megyei Közoktatási Közalapítvány
3 000
3 000
3 000
3 000
0
0,00
13. Városi Polgárőr Szövetség
2 000
2 000
2 000
2 000
0
0,00
14. Kertségi Polgárőr Szövetség
900
900
900
900
300
15. Józsai Polgárőr Szövetség
600
600
600
600
0
0,00
Haláp és Nagycsere Polgárőrség
16.
4 000
Teljesítés %-a
50,00
0,00
300
33,33
600
600
600
600
0
0,00
HBm-i Rendőrfőkapitányság 17. (posztos rendőrök, lovasrendőrök támogatása)
5 000
5 000
5 000
5 000
0
0,00
Őrváros Alapítvány működési támogatása
2 000
2 000
2 000
2 000
0
0,00
19. Egyházak támogatása
3 000
3 000
33 000
33 000
170
18.
Határozat-5.IX.9.4. egyéb támogatás
19/24
170
0,52
MEGNEVEZÉS
Eredeti előirányzat Módosított előirányzat TársadalomTársadalomTámogatás Támogatás Munkaadót Munkaadót Módosított Személyi szoc.pol. és szoc.pol. és terhelő Dologi Dologi terhelő Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Teljesítés Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás előirányzat juttatás egyéb TB egyéb TB járulék járulék célú célú célú célú juttatások juttatások
Eredeti Személyi előirányzat juttatás
Személyi juttatás
Munkaadót terhelő Dologi járulék
Teljesítés TársadalomTámogatás szoc.pol. és Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás egyéb TB célú célú juttatások
Teljesítés %-a
20. Óvodák támogatása
20.1
Martonfalvi Lurkók Alapítványi Óvoda (I. félév)
8 219
8 219
8 219
8 219
4 001
4 001
48,68
20.2
Gyermekkert Alapítványi Óvoda (I. félév)
2 175
2 175
2 175
2 175
1 087
1 087
49,98
20.3
MÁV Alapítványi Óvoda (I. félév)
6 099
6 099
6 099
6 099
0
20.4
Napfény Alapítványi Óvoda (I. félév)
2 566
2 566
2 566
2 566
1 261
1 261
49,14
Tiszántúli Ref.Egyh. Tímár 20.5 u. óvodás gyermek nev. (I. félév)
1 595
1 595
2 175
2 175
1 145
1 145
52,64
21. Debreceni Speciális Mentők
1 000
1 000
1 000
1 000
333
333
33,30
Külföldi képviseletek (amerikai és német)
1 800
1 800
1 800
1 800
0
23. Városok-Falvak Szövetsége
5 200
5 200
5 200
7 000
7 000
7 000
22.
24.
Debrecen Határok Nélkül Közalapítvány
5 200
0,00
0,00
5 125
5 125
7 000
98,56
3 500
3 500
50,00
25. Tagdíjak:
25.1
Egészséges Városok Szöv. csatlakozás
25.2 OIR Klub
150
150
150
150
0
0,00
96
96
96
96
0
0,00
4 000
4 000
4 000
3 480
25.3
Megyei Jogú Városok Szövetsége
4 000
25.4
Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács
5 500
25.5
Debrecen Turizmusáért Egyesület
Összesen:
Határozat-5.IX.9.4. egyéb támogatás
5 500
230
230
88 330
0
0
4 476
5 500
5 500
0
83 854
0
0
0
118 910
0
0
9 676
20/24
5 500
109 234
0
0
0
32 582
100,00
230
230
0
87,00
5 500
230
230
3 480
0
0
8 835
100,00
0
23 747
0
0
0
27,40
5/X.10.3. számú melléklet Környezetvédelmi "Alap" Ezer Ft-ban Eredeti előirányzat MEGNEVEZÉS
Eredeti Személyi előirányzat juttatás
Környezet- és 1. Természetvédelmi Oktatóközpont Működtetése
Munkaadót Dologi terhelő járulék
3 000
1200
2. Egységes talajvíz-monitoring
700
3. Környezet-állapotértékelés
4.
Lakossági veszélyes hulladékgyűjtés
Szakági feladatok (szakértői 5. tevékenységek, kiadványok, rendezvények)
6.
Biomonitoring vizsgálatok végzése (ózón monitoring)
7. Környezetvédelmi Porgram
Összesen:
Határozat-5.X.10.3. Környvéd. Alap
Módosított előirányzat Támogatás TársadalomMunkaadót Módosított Személyi szoc.pol. és Személyi Felhalmozási Beruházás Felújítás Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Teljesítés terhelő Dologi előirányzat juttatás egyéb TB juttatás célú célú célú járulék juttatások
Támogatás
Társadalomszoc.pol. és egyéb TB juttatások
Működési célú
1200
700
700
700
0
0,00
700
700
700
700
0
0,00
3 000
3000
3 000
3000
0
0,00
600
600
600
600
0
0,00
1 000
1000
1 000
1000
0
0,00
0
0
3 000
3000
0
0,00
0
0
7 200
0
1 800
0
0
0
12 000
0
0 10 200
21/24
1800
0
1 800
600
1 500
0
0
0
1 500
0
0
600
900
Teljesítés %-a
3 000
9 000
1800
Teljesítés Támogatás TársadalomMunkaadót szoc.pol. és Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Dologi terhelő járulék egyéb TB célú célú juttatások
0
900
50,00
0
0
0
12,50
5/XI.11.5. számú melléklet Gazdaságfejlesztési feladatok Ezer Ft-ban
MEGNEVEZÉS
Eredeti Személyi előirányzat juttatás
Munkaadót Dologi terhelő járulék
Kiadványok (nyomtatott és 1. elektronikus sajtóban való megjelenés)
20 000
20 000
Kiemelkedő tevékenységek támogatása
12 000
3 000
2.
3. Konferenciák támogatása
4.
Promóciós egyéb tevékenységek
Teljesítés
Módosított előirányzat
Eredeti előirányzat
Támogatás
Támogatás
Támogatás
TársadalomTársadalomTársadalomTeljesítés Munkaadót Munkaadót Személyi Módosított Személyi szoc.pol. és szoc.pol. és szoc.pol. és %-a Dologi terhelő Dologi terhelő Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Teljesítés juttatás előirányzat juttatás egyéb TB egyéb TB egyéb TB járulék járulék célú célú célú célú célú célú juttatások juttatások juttatások
1 700
30 817
30 817
9 000
12 000
3 000
1 700
1 700
3 321
3 321
9 000
3 250
1 700
0
10,78
3 250
27,08
0,00
11 000
11 000
12 350
12 350
4 812
300
300
300
300
0
6 161
6 161
13 321
13 321
582
582
4,37
300
300
300
300
5
5
1,67
8 100
8 100
10 938
10 683
1 416
1 161
12,95
650
650
1 194
1 194
0
Db-i Főnix Csarnok és Kölcsey 10. Központ bérleti díjainak költségeire
18 000
18 000
23 870
23 870
6 967
6 967
29,19
Gazdaságszervezési feladatok 11. (megbízások, szakértői díjak, pályázatok, portál korszerűsítés, stb.)
10 300
10 300
10 444
10 444
234
234
2,24
12. Piac- és közvélemény-kutatás
7 000
7 000
7 000
7 000
0
0,00
13. 2007. évi virágkarnevál
2 500
2 500
2 500
2 500
0
0,00
EU- és külkapcsolatok költségei
9 100
9 100
10 259
15. Idegenforgalmi feladatok
5 000
5 000
4 827
10 150
11 852
500
5. Zöld szám karbantartása
6.
Médiában Debrecen népszerűsítése
7. Reklámajándékok beszerzése
8.
Debrecen ünnepi díszkivilágítása
9. Év Üzlete bonyolítása
14.
16.
Bocskai Ökölvívó Emlékverseny
17.
Város Napja rendezési költségei
18. EU-s pályázatok menedzselése
Összesen:
Határozat-5.XI.11.5. gazdaságfejlesztés
10 500
250
500
100
0
123 111
250
100 112 061
0
10 700
0
0
0
200
55
1
9 515
743
4 475
11 438
9 192
500
500
425
20 000
20 000
0
174 172
450
164
220 162 059
22/24
0
11 443
0
0
0
35 036
38,96
0,00
200
55
0,00
1
357
4 827
250
4 812
97
164
16
340
3,48
4 475
92,71
8 931
77,56
425
85,00
0,00
297
220 30 929
0
3 590
0
0
0
20,12
5/XII. számú melléklet Vagyongazdálkodási feladatok
MEGNEVEZÉS
Munkaadót Eredeti Személyi terhelő előirányzat juttatás járulék
Eredeti előirányzat Támogatás TársadalomMunkaadót szoc.pol. és Módosított Személyi terhelő Dologi Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás egyéb TB előirányzat juttatás járulék célú célú juttatások
1.
Üzemeltetési ktg. (energia ktg., őrzés, kaszálás)
36 000
33 000
3 000
41 532
2.
Ingatlanértékesítés előkészítése (értékbecslés, megosztás, költöztetés, cserelakás felújítás)
38 861
30 861
8 000
42 424
60 200
60 200
60 200
900
900
900
Egyéb vagyonkezelési költség (ügyvédi, közjegyzői 6. díj, perköltség, Cívis Ház vagyonkezelési ktg, vagyonbiztosítás stb.) Térítési díjak értékesítés előkészítéséhez
Önkormányzattal szembeni 3. követelések, kártérítések (kötbér, késedelmi kamat)
4.
Vagyonkataszter karbantartás
5. Értékpapír őrzési költség
7.
8. Privatizációs megbízási díj
9.
Cívis Ház vagyonkezelésében lévő lakások bérleti jogának megszüntetése
10. Stratégiai vagyonalap
Ezer Ft-ban Teljesítés Módosított előirányzat Támogatás Támogatás TársadalomTársadalomTeljesítés Munkaadót Személyi szoc.pol. és szoc.pol. és %-a terhelő Dologi Dologi Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Teljesítés Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás juttatás egyéb TB egyéb TB járulék célú célú célú célú juttatások juttatások 32 148
6 884
16 079
12 509
8 000
15 228
9 10 668
60 200
30
30
900
900
0
900
923
923
155
155
16,79
67 600
67 600
76 535
76 535
30 977
30 977
40,47
25 920
25 920
33 958
33 958
12 336
12 336
36,33
180
180
180
180
0
45 000
45 000
45 000
45 000
4 957
9
2 500
34 415
2 241 405
2 241 405
2 494 863
63
2 494 800
452 367
Rendezési tervi 11. korlátozásból eredő ingatlan vásárlás, kisajátítás
374 000
374 000
391 816
174
391 642
17 701
Új vásárcsarnokkal kapcsolatos beszerzések
63 600
63 600
47 600
47 600
0
12.
Összesen
Határozat-5.XII. vagyon
2 954 566
0
0 264 561
0
0
0
2 690 005
0
3 235 931
0
9 284 496
23/24
0
2 500
0
2 948 926
0
549 830
2 500
1 070
38,71
4 551
35,89
0,05
0,00
0,00
4 957
11,02
173
452 367
18,13
17 528
4,52
0,00
0
9 71 805
0
2 500
0
475 516
0
16,99
5/XIV.14.2. számú melléklet Kimutatás a céltartalékról Ezer Ft-ban
MEGNEVEZÉS
Munkaadót Személyi Eredeti terhelő előirányzat juttatás járulék
Eredeti előirányzat Támogatás Társadalomszoc.pol. és Működési Felhalmozási Beruházás Felújítás Dologi egyéb TB célú célú juttatások
Módosított előirányzat
Személyi juttatás
Munkaadót terhelő járulék
Módosított előirányzat Támogatás Társadalomszoc.pol. és Felhalmozási Dologi Működési célú egyéb TB célú juttatások
Beruházás
Személyi juttatás
Teljesítés
Felújítás
Munkaadót terhelő járulék
Teljesítés Társadalomszoc.pol. és egyéb TB juttatások
Dologi
1.
Pedagógiai szakszolgálat
51 680
51 680
374
374
0
0
2.
2007. évi nyári napközis tábor
10 000
10 000
10 000
10 000
0
0
3.
Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, felkészülés támogatása
41 172
41 172
0
0
0
0
4.
Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása
8 498
8 498
0
0
0
0
5.
Arany János tehetséggondozó program
190 911
190 911
135 926
135 926
0
0
6.
Tanulók ingyenes tankönyvellátása
98 350
98 350
98 350
98 350
0
0
7.
Második Esély Roma Képző Központ létrehozása pályázat
27 500
27 500
27 500
27 500
0
0
8.
Bolognai Folyamat és munkaerő piac
5 000
5 000
5 000
5 000
0
0
9.
Józsa művelődési központ működési költsége
10 000
10 000
10 000
10 000
0
0
10.
Óvodák támogatása:
0
0
0
10.1 Mártonfalvi Lurkók Alapítványi Óvoda (II. félév)
8 219
8 219
8 219
8 219
0
0
10.2 Gyermekkert Alapítványi Óvoda (II.félév)
2 174
2 174
2 174
2 174
0
0
10.3 MÁV Alapítványi Óvoda (II.félév)
6 099
6 099
6 099
6 099
0
0
10.4 Napfény Alapítványi Óvoda (II.félév)
2 565
2 565
2 565
2 565
0
0
10.5 Tiszántúli Ref.Egyh. Tímár u. óvodás gyermek nev. (II.félév)
1 594
1 594
1 594
1 594
0
0
11.
Diákújság
2 706
2 706
706
706
0
0
12.
Intézményvezetők keresetkiegészítése (3 havi bruttó)
0
0
15 000
15 000
0
0 0
13.
Pedagógus szakkönyv vásárlás
0
0
2 924
2 924
0
14.
Bányai Júlia Ált. Isk. és Szoboszlói u. Ált. Isk.: bírósági végzés, kártérítések kifizetése
0
0
656
656
0
0
15.
Érettségi és szakmai vizsga költségeinek kiegészítése
0
0
55 000
55 000
0
0
16.
Simonffy Emil Zeneiskola hangversenytermének berendezése
0
0
0
0
0
0
17.
Közalkalmazotti 2 %-os bérkiegészítés fedezete
0
0
1 348
1 348
0
0
18.
Szociális továbbképzésre jutalom kifizetése
0
0
5
5
0
0
19.
Szociális ágazat jogi szolgáltatás fedezete
0
0
0
0
0
0
20.
Bölcsődei orvosok megbízási díja
0
0
0
0
0
0
21.
Családsegítő Paci Iroda fenntartási költsége
0
0
0
0
0
0
22.
Ifjúság Utcai Óvoda internet bekötés költsége (29 óvoda)
0
0
0
0
0
0
23.
Közterület Felügyelet étkezési utalvány fedezete (kiegészítés)
0
0
0
0
0
0
24.
Szakmai, informatikai fejlesztés áthúzódó
0
0
0
0
0
0
25.
Előre nem tervezhető intézményi kiadások
0
0
48 046
48 046
0
0
26.
Csokonai Színház fedezet nélküli kötelezettség-vállalásának rendezése
0
0
0
0
0
0
27.
Intézményi munkaviszonyok megszüntetéseinek költségei
0
0
26 458
26 458
0
0
28.
Kosárlabda sport támogatása Összesen:
Határozat-5.XIV.14.2. céltartalék
0
0 466 468
0
0
466 468
10 000
10 000 0
0
0
0
0
467 944
0
0
24/24
467 944
0
0
0
0
0
Működési célú
Felhalmozási célú
Beruházás Felújítás
0
0 0
Támogatás
0
0
0
0
0
0
0
0
5/A. számú melléklet
Kimutatás Az Önkormányzat központi kezelésű feladatok saját hatáskörű előirányzat módosításairól Ezer Ft-ban Sorsz. 1.
2.
3.
Megnevezés Helyi adók Pótlékok, bírságok - Érdekeltségi alap képzése Összesen: Felhalmozási és tőkejellegű bevételek - DMJV Önkormányzat-Sápi Levente Máté közötti csereszerződés Összesen: Működési bevételek, támogatások, átvett pénzeszközök 1. Működési célra átvett pénzeszközök - Európai Bizottság EACEA pályázaton nyert támogatás (lengyel művészek bemutatkozása Debrecenben, tükörprojekt) - E.ON Zrt. támogatása a karácsonyi díszkivilágításra - Területi Választási Iroda támogatása a területi és országos kisebbségi választással kapcsolatban felmerülő kiadásokra - Területi Választási Iroda támogatása az időközi képviselő választással kapcsolatban felmerülő kiadásokra - HBM-i Munkaügyi Központ támogatása a Cigány Kisebbségi Önk. részére közhasznú foglalkoztatásra - A 2006. évi beszámoló alapján DMJV Önkormányzatának visszajáró összeg - Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának támogatása kulturális rendezvényekre - Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatása konferencia rendezésére - Magyar Diáksport Szövetség támogatása a Diákolimpia országos döntőjére - FVM közérdekű növényvédelmi védekezés - ICsSzE Minisztérium támogatása Kábítószerügyi Egyeztető Fórum - Nemzeti Sporthivatal támogatása sportfeladatok ellátására - Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala támogatása ügyfélkapú regisztrációkra Összesen: 2. Felhalmozási célra átvett pénzeszközök - ISPA (szennyvízhálózat fejlesztése) EU és Kormányzati társfinanszírozás - CIVITAS II. program támogatása, EU-tól - ROP támogatás, Bartók B. út rekonstrukciója, EU és Kormányzati társfinanszírozás - HBM Kereskedelmi és Iparkamara önrésze a Debreceni Fejlesztési Pólus programban - Hajdú Volán Zrt. támogatása a Multimodáslis Közösségi Közlekedési Logisztikai Központhoz - Szécsenyi kerti utak és a Fényesudvari utak betervezett burkolatfelújításra nyert összegének átcsoportosítása Összesen: 11. Kiszámlázott termékek és szolg. ÁFÁ-ja - Keviép Kft., DH Szerviz Kft. és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. támogatása az 51. Bocskai I. Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyre Összesen: 12. Értékesített tárgyi eszközök és immat. Javak ÁFÁ-ja Összesen: 13. Kamatbevételek - Kisebbségi Önkormányzatok számláinak kamatai - Beruházási alszámlák kamatai Összesen: 15. Egyéb bevételek - VESZ dolgozók keresetkiegészítése - Keviép Kft., DH Szerviz Kft. és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. támogatása az 51. Bocskai I. Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyre - Állami Számvevőszék 2005. évi ellenőrzése alapján megállapított kamat túlfizetés visszautalása Összesen:
3.
16. Szociális Osztály átvett pénzeszközei - Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása - Gyermektartásdíj megelőlegezés - Otthonteremtési támogatás Összesen: Működési bevételek, támogatások, átvett pénzeszközök mindösszesen BEVÉTEL/KIADÁS NÖVELÉS ÖSSZESEN:
Határozat-5A-Önkorm.saját.hakör.előir.mód
Bevétel növeléscsökkenés
Központi kezelésű feladatok megjelölése
46 769 5/II.2.1 Igazgatás 46 769
5 948 5/XII. Vagyongazdálkodási feladatok 5 948
443 5/XI.11.5 Gazdaságfejlesztési feladatok 630 5/XI.11.5 Gazdaságfejlesztési feladatok 25 5/II.2.6 Időközi választás 835 5/II.2.6 Időközi választás 1 073 5/XIII.13.2 Cigány Kisebbségi Önkormányzat 5/XI.11.4 Normatív állami támogatások 51 286 elszámolása 100 5/XIII.13.5 Román Kisebbségi Önkormányzat 150 5/XIII.13.5 Román Kisebbségi Önkormányzat 5/V.5.4 Sportfeladatok és kiemelt 3 021 sportrendezvények 1 538 5/III. Városüzemeltetési kiadások 1 250 5/VIII. Közművelődési feladatok 5/V.5.4 Sportfeladatok és kiemelt 2 400 sportrendezvények 3 793 5/II.2.1 Igazgatás 66 544
37 945 5/IV.4.1 Beruházási kiadások 7 757 5/IV.4.1 Beruházási kiadások 8 426 5/IV.4.1 Beruházási kiadások 646 5/IV.4.1 Beruházási kiadások 6 000 5/IV.4.1 Beruházási kiadások -54 000 VIII. Központosított támogatás 6 774
225 5/XI.11.5 Gazdaságfejlesztési feladatok 225
0
49 5/XIII. Kisebbségi Önkormányzatok 7 615 5/IV.4.1 Beruházási kiadások 7 664
704 5/II.2.1 Igazgatás 1 127 5/XI.11.5 Gazdaságfejlesztési feladatok 5/XI.11.4 Normatív állami támogatások 227 elszámolása 2 058
9 524 5/VI. Önkormányzat által folyósított ellátások 11 287 5/VI. Önkormányzat által folyósított ellátások 9 966 5/VI. Önkormányzat által folyósított ellátások 30 777 114 042 166 759
Kiadások Ezer Ft-ban Sorsz.
4.
Megnevezés Intézmények részére központi kezelésű feladatokból lebontott kiadási előirányzat - Debreceni Filharmónikus Zenekar és Kodály Kórus támogatása a Kismama és Menopausa Klub 2007. évi programjaira - Povolny F. SZKI versmondó verseny támogatása - Kazinczy F. Ált. Iskola vetélkedő támogatása - Povolny F. SZKI "Tavaszi Pedagógiai Napok" rendezvény lebonyolításának támogatása - Intézményeknek nyújtott támogatás - UNOK (Simonfy E. Zeneiskola ) hangversenyterem berendezéseinek fedezet - Csokonai Színház fedezet nélküli kötelezettségvállalás rendezése - DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye orvosainak megbízási díja - DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye (DMJV Családsegítő Kp.) pacikert u. 1. szám alatti területi irodájának 2007. évi kiadásainak fedezete - Intézményeknek közalkalmazotti 2%-os bérkiegészítés - Intézményeknek a szociális továbbképzést sikeresen befejező dolgozók jutalma - Intézményeknek jogi szolgáltatás 2007. évi fedezete - Kazinczy F. Ált. Iskola bírósági végzés alapján kártérítés kifizetése - Közteület Felügyelet közalkalmazottainak étkezési hozzájárulás kiegészítésének fedezete - Intézményeknek pedagógus szakkönyv vásárlás fedezete - Intézményeknek rászorultsági térítési díj
4.
- DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézmény létszámfejlesztés fedezete - Intézményi felújítások - Intézményeknek diáksport támogatás - Intézményeknek jégidő vásárlás támogatása - Ifjúság utcai Óvoda intézményeibe való Internet bekötés fedezete - Debreceni Filharónikus Zenekar és Kodály Kórus (MEZON) támogatása - Intézmények közhasznú foglalkoztatás támogatása - Intézményeknek pedagógiai szakszolgálatra - Tóth Árpád Gimnázium, Arany János tehetséggondozó program - Intézményeknek pedagógus szakvizsga, továbbképzés, felkészülés támogatása - Intézményeknek szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása - Debreceni Filharónikus Zenekar és Kodály Kórus támogatás visszautalása, az Országos Széchényi Könyvtár pályázatának elszámolása kapcsán - Intézmények részére "Db. Város Kiválló Pedagógusa" és "Db. Város Közoktatásáért" kitüntető díjak - Db-i Filharmónikus Zenekar és Kodály Kórus (Tourinform Iroda) pavilon bérleti díja KIADÁS CSÖKKENÉS ÖSSZESEN:
Határozat-5A-Önkorm.saját.hakör.előir.mód
Központi kezelésű kiadási előirányzat csökkenés
Központi kezelésű feladatok megjelölése
-200 5/V.5.2 Egészségügyi feladatok 5/V.5.1 Egyéb, oktatási feladatokhoz -100 kapcsolódó kiadások 5/V.5.1 Egyéb, oktatási feladatokhoz -70 kapcsolódó kiadások 5/V.5.1 Egyéb, oktatási feladatokhoz -500 kapcsolódó kiadások 5/V.5.1 Egyéb, oktatási feladatokhoz -2 965 kapcsolódó kiadások -5 000 5/XIV.14.2 Céltartalék -50 000 5/XIV.14.2 Céltartalék -2 684 5/XIV.14.2 Céltartalék
-2 903 5/XIV.14.2 Céltartalék -55 552 5/XIV.14.2 Céltartalék -18 095 5/XIV.14.2 Céltartalék -5 823 5/XIV.14.2 Céltartalék -4 127 5/XIV.14.2 Céltartalék -824 5/XIV.14.2 Céltartalék -46 930 5/XIV.14.2 Céltartalék -43 084 5/VI. Önkormányzat által folyósított ellátások -5 880 -38 864 -6 497 -315 -1 500
5/XIV.14.2 Céltartalék 5/IV.4.2 Felújítási kiadások 5/V.5.4 Sportfeladatok 5/V.5.4 Sportfeladatok 5/XIV.14.2 Céltartalék
-3 000 -971 -51 306 -54 985
5/VIII. Közművelődési feladatok 5/V.5.3 Népjóléti feladatok 5/XIV.14.2 Céltartalék 5/XIV.14.2 Céltartalék
-41 172 5/XIV.14.2 Céltartalék -8 498 5/XIV.14.2 Céltartalék
110 5/XI.11.4 Egyéb kiadások -500 5/XI.11.4 Egyéb kiadások -261 5/XI.11.5 Gazdaságfejlesztési feladatok -452 496
6. számú melléklet
A működési és fejlesztési célú bevételek és kiadások 2007-2008-2009. évi alakulását külön bemutató mérleg Ezer Ft-ban sorszám
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51
Megnevezés
2007. évre
I. Működési bevételek és kiadások Intézményi működési bevételek (levonva a felhalmozási áfa visszatérülések, értékesített tárgyi eszközök és immateriális javak áfa-ja, működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről) Önkormányzatok sajátos működési bevételei Önkormányzatok költségvetési támogatása és átengedett személyi jövedelemadó bevétele Működési célú pénzeszközátvétel államháztartásom kívülről Támogatásértékű működési bevétel Továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel Működési célú kölcsönök visszatérülése,igénybevétele Rövid lejáratú hitel Rövid lejáratú értékpapírok értékesítése, kibocsátása Működési célú előző évi pénzmaradvány igénybevétele Működési célú bevételek összesen (01+…+10) Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások (levonva az értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak utáni áfa befizetés és kamatkifizetés) Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre, egyéb támogatás Támogatásértékű működési kiadás Továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Ellátottak pénzbeli juttatása Működési célú kölcsönök nyújtása és törlesztése Rövid lejáratú hitel visszafizetés Rövid lejáratú hitel kamata Rövid lejáratú értékpapírok beváltása, vásárlása Tartalékok Működési célú kiadások összesen (12+…+23) II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások Önkormányzatok felhalmozási és tőkejellegű bevételei (levonva a felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről) Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőke bevételei Fejlesztési célú támogatások Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Támogatásértékű felhalmozási bevétel Továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel Felhalmozási áfa visszatérülése Értékesített tárgyi eszközök és immateriális javak áfa-ja Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Hosszú lejáratú hitel Hosszú lejáratú értékpapírok kibocsátása Felhalmozási célú előző évi pénzmaradvány igénybevétele Felhalmozási célú bevétele összesen (25+…+36) Felhalmozási kiadások (áfa-val együtt) Felújítási kiadások (áfa-val együtt) Értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak utáni áfa befizetés Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre Támogatásértékű felhalmozási kiadás Továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása és törlesztése Hosszú lejáratú hitel visszafizetése Hosszú lejáratú hitel kamata Hosszú lejáratú értékpapírok beváltása Tartalékok Felhalmozási kiadás összesen (38+…+48) Önkormányzat bevételei ÖSSZESEN (11+37) Önkormányzati kiadásai ÖSSZESEN (24+49)
Határozat-6-Műk.,fejl.célú bev.és kiad.
1/1
2008. évre
2009.évre
3 105 625 11 643 500
3 208 110 12 027 736
3 304 354 12 388 568
19 516 803
20 160 856 0 0 0 0 0 0 0 35 396 702 16 816 739 5 550 715
20 765 682 0 0 0 0 0 0 0 36 458 604 17 321 241 5 717 236
10 672 360 3 108 320 0 0 13 582 0 0 0 0 866 654 37 028 370
10 992 531 3 201 570 0 0 13 989 0 0 0 0 892 654 38 139 221
3 835 839 439 605 0 65 211 1 594 976 0 588 109 680 678 123 960 3 289 155 1 359 345 0 11 976 878 5 899 876 515 317 725 864 559 679 0 0 123 960 972 140 189 029 1 359 345 0 10 345 210 47 373 580 47 373 580
3 950 914 452 793 0 67 167 1 642 825 0 605 752 701 098 127 679 3 387 830 1 400 125 0 12 336 183 6 076 872 530 777 747 640 576 469 0 0 127 679 1 001 304 194 700 1 400 125 0 10 655 566 48 794 787 48 794 787
34 265 928 16 279 515 5 373 393 10 331 423 3 009 022
13 148
838 968 35 845 469
3 713 300 425 561 63 128 1 544 023 569 321 658 933 120 000 3 184 080 1 315 920 11 594 266 5 711 400 498 855 702 676 541 800
120 000 941 084 182 990 1 315 920 10 014 725 45 860 194 45 860 194
.
7. számú melléklet
Finanszírozási terv Ezer Ft-ban 2007. évi eredeti előirányzat Nyitó egyenleg
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
Bevételek Helyi adók Illetékek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Működési bevételek, támogatások Önkormányzat sajátos működési bevételei Személyi jövedelemadó Gépjárműadó Termőföld bérbeadásából származó jöv. adó Normatív támogatás Címzett és céltámogatás Külső forrás (hitel) Kötvény Bevételek összesen (1.+…+12.) Pénzmaradvány Finanszírozási műveletek Bevétel mindösszesen (13.+…+16.)
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
5 349 812
Kiadások Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások Társ. Szocpol és egyéb TB Támogatások Intézmények finanszírozása Működési kiadások (1.+…+6.) Beruházás Felújítás Felhalmozási kiadások (8.+9.) Összes kiadás (7.+10.)
9 030 500 1 200 000 4 138 861 3 552 716 38 000 3 745 589 1 375 000 3 000 15 768 214 0 4 500 000 0 43 351 880 0 0 43 351 880 0 0 1 917 326 674 494 7 301 137 817 049 3 550 822 23 028 683 37 289 511 5 563 514 498 855 6 062 369 43 351 880
Záró egyenleg:
5 349 812
Határozat-7-Finansz.terv
Január
5 349 812
Február
3 695 555
Március
2 041 298
Április
387 041
344 905 296 059 3 167
344 905 296 059 3 167
344 905 296 059 3 167
344 905 296 059 3 167
250 1 314 018
250 1 314 018
250 1 314 018
250 1 314 018
Május
-1 267 216
4 515 250 600 000 344 905 296 059 3 167 1 872 794 687 500 250 1 314 018
Június
4 754 071
Július
3 099 814
Augusztus
1 445 557
Szeptember
-208 701
344 905 296 059 3 167
344 905 296 059 3 167
344 905 296 059 3 167
344 905 296 059 3 167
250 1 314 018
250 1 314 018
250 1 314 018
250 1 314 018
Október
2 637 041
November
December
8 658 327
7 004 072
4 515 250 600 000 344 905 296 059 3 167 1 872 795 687 500 250 1 314 018
344 905 296 063 3 167
344 906 296 063 3 163
250 1 314 018
250 1 314 016
4 500 000 1 958 399
1 958 399
1 958 399
1 958 399
9 633 943
1 958 399
1 958 399
1 958 399
6 458 399
9 633 944
1 958 403
1 958 398
1 958 399
1 958 399
1 958 399
1 958 399
9 633 943
1 958 399
1 958 399
1 958 399
6 458 399
9 633 944
1 958 403
1 958 398
159 777 56 208 608 428 68 087 295 902 1 919 057 3 107 459 463 626 41 571 505 197 3 612 656
159 777 56 208 608 428 68 087 295 902 1 919 057 3 107 459 463 626 41 571 505 197 3 612 656
159 777 56 208 608 428 68 087 295 902 1 919 057 3 107 459 463 626 41 571 505 197 3 612 656
159 777 56 208 608 428 68 087 295 902 1 919 057 3 107 459 463 626 41 571 505 197 3 612 656
159 777 56 208 608 428 68 087 295 902 1 919 057 3 107 459 463 626 41 571 505 197 3 612 656
159 777 56 208 608 428 68 087 295 902 1 919 057 3 107 459 463 626 41 571 505 197 3 612 656
159 777 56 208 608 428 68 087 295 902 1 919 057 3 107 459 463 626 41 571 505 197 3 612 656
159 777 56 208 608 428 68 088 295 902 1 919 057 3 107 460 463 626 41 571 505 197 3 612 657
159 777 56 208 608 428 68 088 295 902 1 919 057 3 107 460 463 626 41 571 505 197 3 612 657
159 777 56 208 608 428 68 088 295 902 1 919 057 3 107 460 463 626 41 572 505 198 3 612 658
159 778 56 207 608 428 68 088 295 901 1 919 057 3 107 459 463 627 41 572 505 199 3 612 658
159 778 56 207 608 429 68 088 295 901 1 919 056 3 107 459 463 627 41 572 505 199 3 612 658
3 695 555
2 041 298
387 041
-1 267 216
4 754 071
3 099 814
1 445 557
-208 701
2 637 041
8 658 327
7 004 072
5 349 812
1/2
Ezer Ft-ban 2007. évi módosított előirányzat Nyitó egyenleg
Tény Január
Február
Március
5 349 812
5 349 812
6 216 815
7 083 815
Terv Április
Május
Június
7 950 812
7 632 634
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
Teljesítés 2007.06.30-ig
5 418 605
2 747 880
1 747 844
747 810
4 247 776
3 247 743
2 247 708
5 349 812
Bevételek 1.
Helyi adók
9 077 269
1 108 741
1 108 741
1 108 742
140 215
302 714
147 045
860 178
860 178
860 178
860 179
860 179
860 179
3 916 198
2.
Illetékek
1 200 000
71 480
71 480
71 480
117 650
98 449
174 477
99 164
99 164
99 164
99 164
99 164
99 164
605 016
3.
Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
4 144 809
74 778
74 778
74 777
6 831
279 151
63 637
595 143
595 143
595 143
595 143
595 143
595 142
573 952
4.
Működési bevételek, támogatások
3 666 758
147 495
147 495
147 494
638 178
112 715
263 740
369 062
369 062
369 062
369 062
369 062
369 064
1 457 117
5.
Önkormányzat sajátos működési bevételei
38 000
2 086
2 086
2 085
3 149
3 651
3 327
3 601
3 603
3 603
3 603
3 603
3 603
16 384
6.
Személyi jövedelemadó
3 750 949
414 512
414 512
414 512
286 851
285 072
285 073
275 069
275 069
275 069
275 070
275 070
275 070
2 100 532
7.
Gépjárműadó
1 375 000
65 276
65 276
65 277
374 026
79 495
33 666
115 331
115 331
115 331
115 331
115 331
115 329
683 016
8.
Termőföld bérbeadásából származó jöv. adó
3 000
218
218
218
86
0
0
377
377
377
377
377
375
740
9.
Normatív támogatás
17 349 939
1 881 297
1 881 297
1 881 296
1 307 434
1 858 928
1 507 556
1 172 022
1 172 022
1 172 022
1 172 022
1 172 022
1 172 021
10 317 808
10.
Címzett és céltámogatás
11.
Külső forrás (hitel)
12.
Kötvény
13.
Bevételek összesen (1.+…+12.)
14.
Pénzmaradvány
15.
Finanszírozási műveletek
0
0
16.
Függő bevételek
0
-1 240 200
17.
Bevétel mindösszesen (13.+…+16.)
0
0
4 500 000
4 500 000
0
0 45 105 724
0 3 765 883
3 765 883
3 765 881
3 791 038
48 896 762
2 874 420
3 020 175
2 478 521
3 489 947
3 489 949
7 989 949
3 489 951
3 489 951
3 489 947
4 120 314
3 765 883
3 765 883
3 765 881
6 994 734
19 670 763 4 120 314
3 020 175
2 478 521
3 489 947
3 489 949
7 989 949
3 489 951
3 489 951
3 489 947
22 550 877 0
Kiadások
0
1.
Személyi juttatások
2.
Munkaadót terhelő járulékok
730 837
43 767
3.
Dologi kiadások
8 108 628
338 562
4.
Társ. Szocpol és egyéb TB
1 599 083
166 199
5.
Támogatások
4 396 543
94 523
6.
Intézmények finanszírozása
23 643 179
7.
Működési kiadások (1.+…+6.)
8.
Beruházás
9.
Felújítás
10.
Felhalmozási kiadások (8.+9.)
11.
Pénzforgalom nélküli kiadás
0
12.
Függő kiadások
0
13.
Összes kiadás (7.+10.)
Záró egyenleg:
Határozat-7-Finansz.terv.mód.
1 992 064
178 234
178 234
178 234
122 878
170 377
126 496
172 935
172 935
172 935
172 935
172 935
172 936
43 768
43 768
100 702
63 638
49 691
64 250
64 250
64 250
64 251
64 251
64 251
345 334
338 563
338 563
229 578
222 407
1 874 944
794 335
794 335
794 335
794 335
794 335
794 336
3 342 617
166 199
166 200
181 151
181 399
201 242
89 449
89 449
89 449
89 449
89 449
89 448
1 062 390
94 523
94 523
379 867
250 184
607 159
480 083
480 083
480 083
480 083
480 083
480 082
1 520 779
2 039 587
2 039 587
2 039 587
2 039 587
2 359 755
2 039 586
1 900 943
1 900 943
1 900 943
1 900 943
1 900 943
1 900 943
12 557 689
40 470 334
2 860 872
2 860 874
2 860 875
3 053 763
3 247 760
4 899 118
3 501 995
3 501 995
3 501 995
3 501 996
3 501 996
3 501 996
19 783 262
7 851 487
37 839
37 839
37 839
146 655
1 983 948
234 839
895 421
895 421
895 421
895 421
895 422
895 422
2 478 959
574 941
169
170
170
1 243
2 496
15 289
92 567
92 567
92 567
92 567
92 568
92 568
19 537
8 426 428
38 008
38 009
38 009
147 898
1 986 444
250 128
987 988
987 988
987 988
987 988
987 990
987 990
2 498 496
4 111 251
954 453
4 111 251 33 806
48 896 762
2 898 880
2 898 883
2 898 884
7 312 912
5 234 204
5 149 246
4 489 983
4 489 983
4 489 983
4 489 984
4 489 986
4 489 986
26 426 815
5 349 812
6 216 815
7 083 815
7 950 812
7 632 634
5 418 605
2 747 880
1 747 844
747 810
4 247 776
3 247 743
2 247 708
1 247 669
1 473 874
2/2
.
Európai Uniós támogatással megvalósuló programok bevételei és kiadásai
8. sz. melléklet 1. sz. táblázat
H-B-m-i Hulladékgazdálkodási program (Debrecen) - ISPA
Az alprojekt
Az alprojekt tevékenység neve
Terv szerinti összegek ( nettó) Euróban
Tendereztetés szerinti összegek (nettó) Euróban
2005. év végéig összes kifizetés (nettó) Euróban
Tendereztetés és kifizetés maradványa (nettó) Euróban
ISPA támogatás
Saját forrás EURO
Ezer Ft-ban (nettó)
nettó áfája
Ezer Ft-ban (bruttó
EURO
Ezer Ft
Összesen
KVVM társfinansz. EURO
Ezer Ft-ban (nettó)
nettó áfája
Ezer Ft-ban (bruttó)
EURO
Ezer Ft (bruttó)
1. 2.
Építés Beszerzés
2 861 619,00 2 441 895,00
3 033 362,00 2 269 024,00
3 040 901,40 2 032 070,25
236 953,75
18 956,30
4 833,86
966,77
5 800,63
177 715,31
45 317,40
40 282,14
10 271,95
2 054,39
12 326,33
236 953,75
63 444,37
3.
Rekultiváció (még nincs tendereztetési összeg, ezért csak tervvel lehet számolni)
1 433 962,00
1 433 962,00
0,00
1 433 962,00
114 716,96
29 252,82
5 850,56
35 103,39
1 075 471,50
274 245,23
243 773,54
62 162,25
12 432,45
74 594,70
1 433 962,00
383 943,33
148 358,00 64 166,00 6 950 000,00
146 134,00 64 097,60 6 946 579,60
128 474,99 59 219,40 5 260 666,04
17 659,01 4 878,20 1 685 913,56
1 412,72 390,26 135 476,24 67 476,00 202 952,24
360,24 99,52 34 546,44 17 206,38 51 752,82
72,05 19,90 6 909,29 3 441,28 10 350,57
432,29 119,42 41 455,73 20 647,66 62 103,39
13 244,26 3 658,65 1 270 089,72
3 377,29 932,96 323 872,88
3 002,03 829,29 287 887,00
765,52 211,47 73 411,19
153,10 42,29 14 682,24
918,62 253,76 88 093,42
1 270 089,72
323 872,88
287 887,00
73 411,19
14 682,24
88 093,42
17 659,01 4 878,20 1 693 452,96 67 476,00 1 760 928,96
4 728,20 1 306,14 453 422,03 20 647,66 474 069,69
88 235,28
22 500,00
4 500,00
27 000,00
194 618,22
49 627,65
44 113,46
11 248,93
2 249,79
13 498,72
326 966,96
90 126,36
4. 5. 6.
Mérnök tender Publikáció (PR) Építési munkák összesen: Tervezés Összesen:
Rekultivációval csökkenetett összesen: 255 Ft/EURO árfolyamon számolva
H-B-m-i Hulladékgazdálkodási program - Rekultiváció(Debrecen) - ISPA 2007. évre
Az alprojekt
1. 2.
Az alprojekt tevékenység neve
Tender
Rekultiváció (még nincs tendereztetési összeg, ezért csak tervvel lehet LOT1(Debrecen) számolni) Mérnök költség LOT1(Debrecen) Mindösszesen
253 Ft/EURO árfolyamon számolva
Határozat-8 EU-s progr. Hulladék
2008. év végéig összes kifizetés (nettó) Euróban
Saját forrás 8% EURO
Ezer Ft-ban (nettó)
nettó áfája
Ezer Ft-ban (bruttó
ISPA támogatás 75%
KVVM társfinansz. 17%
EURO
Ezer Ft-ban (nettó)
Ezer Ft
EURO
nettó áfája
Összesen Ezer Ft (bruttó)
EURO
Ezer Ft (bruttó)
1 433 962,00
114 716,96
29 023,39
5 804,68
34 828,07
1 075 471,50
272 094,29
243 773,54
62 162,25
12 432,45
74 594,70
1 433 962,00 381 517,06
14 000,00 1 447 962,00
1 120,00 115 836,96
283,36 29 306,75
56,67 5 861,35
340,03 35 168,10
10 500,00 1 085 971,50
2 656,50 274 750,79
2 380,00 246 153,54
606,90 62 769,15
121,38 12 553,83
728,28 75 322,98
14 000,00 3 724,81 1 447 962,00 385 241,87
2. sz. táblázat
Debrecen és környéke szennyvízkezelési programja(Debrecen) - ISPA 2007. évre
Ezer Ft S A J Á T 10 % MEGNEVEZÉS Építés Iszennyvíztelep (LOT5) Építés II.csatorna(LOT1-4) Pénzmaradvány (LOT6) Tehnical Mérnök PR Összesen
Víziközmű Társulat 0,00
Bm Önerő
Önkorm.
Össz. 49 435,50
K v v M 32 % KVvM Áfa (LOT1-3)
18 743,12
30 692,38
0,00
230 338,00 215 353,14
122 308,86
568 000,00 272 751,36
Mindössz 49 435,50
Nettó 131 806,91
ÁFA(20%) 26 386,69
494 355,00
840 751,36 1 514 424,32
303 175,68 1 817 600,00 3 294 400,00
5 680 000,00 2 141 281,00
81 185,14
132 942,96
214 128,10
0,00
214 128,10
570 916,91
114 293,01
0,00 0,00 0,00
1 132,88 1 764,30 301,42
1 855,12 2 889,10 493,58
2 988,00 4 653,40 795,00
0,00 0,00 0,00
2 988,00 4 653,40 795,00
7 966,73 12 407,08 2 119,66
1 594,87 2 483,80 424,34
230 338,00 318 480,00
291 182,00
0,38 230 338,00 ######## 0,00 ########
1 112 751,36 2 239 641,60
253 Ft/EURO árfolyamon számolva
Határozat-8 EU-s prog. szennyvíz
291 182,00
840 000,00
1 112 751,36
158 193,60
ÖSSZESEN Mindösszesen (Bruttó)
286 725,90
0,00
840 000,00 272 751,36
Bruttó
I S P A 58 %
685 209,92 1 241 942,98 9 561,60 14 890,88 2 544,00
17 330,40 26 989,72 4 611,00
29 880,00 46 534,00 7 950,00
448 358,40 2 688 000,00 4 872 000,00
8 400 000,00
##########
8 400 000,00
9. számú melléklet
.
Kimutatás a Közgyűlés által vállalt kötelezettségekről, aktualizálva 2007.január 1-jével Ezer Ft-ban
Kgy. Hat. Száma
Megnevezés
2006. év
2007. év
2008. év
2009. év
2010. év
2011. év
2012. év
2013.év
2014.év
Megjegyzés
2004. évben vállalt kötelezettségek 100/2004. (V.6.) Kongresszusi Központ épületrész parkoló garázs területére eső hányada illetve 150 db parkoló visszavásárlása
257 696
130/2004. (VI.30.) HBM Levéltár Bem téri építkezéséhez beruh. támogatás
2007.évre a fedezet betervezésre került.
100 000
2004. éviek összesen:
100 000
0
257 696
0
650 000
650 000
650 000
0
0
0
7 600
7 600
7 600
7 600
7 600
7 600
0
0
2005. évben vállalt kötelezettségek 205/2005. (IX.15.) 2-es számú villamosvonal kiépítése támogatásához önerő ** 199/2005. (IX.15.) Tűzoltóság technikai eszközök korszerűsítése támogatásához önerő biztosítása
37 655
177/2005. (VI.30.) Eötvös utcai Általános Iskola feladat ellátását szolgáló ingatlan (Eötvös u. 52. sz.) felújítása 2006. évben
A saját forrás összege nem ismert
167/2005. (VI.30.) Debreceni Repülőtér kármentesítésére vonatkozó KIOP pályázat el nem számolható költségeinek és utómonitoring költségeinek fedezet
14 267
53/2005. (III.10.) 3000-5000 m2 múzeum és művészeti galéria besz. Költségének 2007. évtől költségvetési kötelezettsége, esetleg külső forrás bevonása 2005. éviek összesen:
0
650 000
7 600
960 000
960 000
1 661 922
1 617 600
0
0
2006. évben vállalt kötelezettségek A pénzügyi fedezet a későbbiekben a megkötött állapodás szerint DMJV Önkormányzata és a Magyar Kormány együtt biztosítja
255/2006.(XI.23.) Ö.h. A 2012.évi labdarúgó világbajnokság megrendezéséhez szükséges labdarúgó stadion kivitelezése
239/2006.(X.26.) Ö.h.
Az erre vonatkozó összeg a 177/2006.(VI.29.) Ö.h. és a 100/2004.(V.6.) Ö.h. határozatban van feltüntetve
Az önkormányzat megvásárolja a Kölcsey Központ mélygarázsában lévő 150 db parkolót és a Kölcsey Központ pince szintjén lévő 120 db várakozóhelyet
220/2006. (IX.14.) Ö.h. Szándéknyilatkozat a 2012. évi Labdarugú Európa-bajnokság Debrecenben történő előkészítésében, sikeres pályázat esetén megrendezésben. 211/2006.(VIII.10.) Ö.h.
Kölcsey Ferenc ösztöndíj alapítása debreceni amatőr és hivatásos alkotó művészek, művészeti együttesek részére ösztönzés céljából, 2007. évtől visszavonásig
198/2006.(VIII.10.) Ö.h. BURSA HUNGARICA ösztöndíjpályázat önerő biztosítása "B" típusú "Térségi Integrált Szakképző Központ infrastrukturális feltételeinek javítása Debrecenben" pályázat EU Önerő Alap által nem finanszírozott 197/2006. (VIII.10.) Ö.h. forrás biztosítása, Debrecen hozzájárulása 14 913 904 Ft (2006. évre) és 296 771 Ft (2007. évre), a konzorciumi önk. saját forrás pedig a 47 533 343 Ft.( 2006 évre 46 606 E Ft, 2007. évre 927 E Ft) 177/2006. (VI.29.) Ö.h.
2 000
2 000
2 000
1 600
1 600
800
72
72
72
2 000
2 000
2007.évre a fedezet betervezésre került. 2007.évre a fedezet betervezésre került.
47 533
Kölcsey Központ pinceszintjén lévő további 120 db. parkolóhely megvásárlása 480 M Ft+ Áfa összegben 8 év alatti szakaszos fizetéssel, melynek fedezete a fizető várakozóhelyek üzemeltetési díjából származó bevétel (beszerzési engedélyokirat 2008-tól kezdődik)
175/2006. (VI.29.) Ö.h. Magyarországi Történeti Városok és Térségek Szövetsége szervezet létrehozása, tagdíj biztosítása a Közművelődési feladatok terhére
72
72
72
72 2015.évre további 72 M Ft fedezet szükséges.
150
Vörösmarty u. 13 sz. alatti 9345 hrszt-ú ingatlanra, 99 évre, illetve az épület fennállásáig földhasználati jog biztosítása a HB megyei 161/2006. (VI.29.) Ö.h. Kereskedelmi Kamara részére, amennyiben a Debreceni Kereskedelmi Központ létesítés céljára szükséges pályázati összeget egy éven belül, de legkésőbb 2007. június 30-ig megnyeri. 60/2006. (IV.11.) Ö.h. Terápiás Ház bővítésének, átépítésének megvalósításához igényelt címzett támogatáshoz saját forrás biztosítása "A" változat
Határozat-9 Közgy.által váll. kötez.
43 776
1/3
A 2007.évi költségvetési tervezet benyújtásáig értesítés nem érkezett.
Kgy. Hat. Száma
Megnevezés
2006. év
2007. év
2008. év
2009. év
2010. év
2011. év
2012. év
2013.év
2014.év
Megjegyzés
60/2006. (IV.11.) Ö.h. Terápiás Ház bővítésének, átépítésének megvalósításához igényelt címzett támogatáshoz saját forrás biztosítása "B" változat
43 632
A 2007.évi költségvetési tervezet benyújtásáig értesítés nem érkezett.
Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye bővítésének, korszerűsítésének megvalósításához igényelt címzett támogatáshoz saját 60/2006. (IV.11.) Ö.h. forrás biztosítása "A" változat
74 880
A 2007.évi költségvetési tervezet benyújtásáig értesítés nem érkezett.
60/2006. (IV.11.) Ö.h.
Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye bővítésének, korszerűsítésének megvalósításához igényelt címzett támogatáshoz saját forrás biztosítása "B" változat
76 147
A 2007.évi költségvetési tervezet benyújtásáig értesítés nem érkezett.
60/2006. (IV.11.) Ö.h.
Fazekas Mihály Általános Iskola épületének közművelődési házzá történő átalakításához igényelt címzett támogatáshoz saját forrás biztosítása "A" változat
79 935
A 2007.évi költségvetési tervezet benyújtásáig értesítés nem érkezett.
60/2006. (IV.11.) Ö.h.
Fazekas Mihály Általános Iskola épületének közművelődési házzá történő átalakításához igényelt címzett támogatáshoz saját forrás biztosítása "B" változat
71 841
A 2007.évi költségvetési tervezet benyújtásáig értesítés nem érkezett.
60/2006. (IV.11.) Ö.h. Csokonai Színház fejlesztésének, korszerűsítésének megvalósítására igényelt címzett támogatáshoz saját forrás biztosítása "A" változat
637 200
212 400
A 2007.évi költségvetési tervezet benyújtásáig értesítés nem érkezett.
60/2006. (IV.11.) Ö.h. Csokonai Színház fejlesztésének, korszerűsítésének megvalósítására igényelt címzett támogatáshoz saját forrás biztosítása "B" változat
687 828
229 276
A 2007.évi költségvetési tervezet benyújtásáig értesítés nem érkezett.
60/2006. (IV.11.) Ö.h. Gönczy Pál Általános Iskola 4 tanteremmel, tornateremmel való bővítésére igényelt címzett támogatáshoz saját forrás biztosítása "A" változat
108 432
A 2007.évi költségvetési tervezet benyújtásáig értesítés nem érkezett.
60/2006. (IV.11.) Ö.h. Gönczy Pál Általános Iskola 4 tanteremmel, tornateremmel való bővítésére igényelt címzett támogatáshoz saját forrás biztosítása "B" változat
119 376
A 2007.évi költségvetési tervezet benyújtásáig értesítés nem érkezett.
38/2006. (II.16.) Ö.h. Színház funkcióra alkalmas ingatlan (építmény) beszerzésének fedezete 20/2006. (II.9.) Ö.h.
767 760
A Polgármesteri Hivatal Debrecen, Piac u. 20. sz. alatti épülete tetőfelújítása I. ütemének megvalósítására beadott pályázathoz saját forrás biztosítása
767 760
Fedezet összege a 2008-2012. évi költségvetést terheli
767 760
Nyert, támogatási megállapodás még nincs
0
154 683
1 715 655
983 832
770 632
769 832
769 832
72
72
100 000
804 683
3 635 273
2 601 432
778 232
777 432
777 432
72
72
A címzett támogatások esetében az "A" változattal számoltunk ** Nem elbírált pályázat.
Határozat-9 Közgy.által váll. kötez.
767 760
107 000
2006. éviek összesen:
Mindösszesen
767 760
2/3
9/A számú melléklet
KIMUTATÁS A Közgyűlés által vállalt készfizető kezességvállalásokról
Kgy. Hat. Száma
Megnevezés
2006. év
24/2006. (II.16.) Ö.h., [95/2005. Debreceni Vagyonkezelő Rt. projektcége által felveendő hitelre készfizető kezességvállalás (fedett (V.26.) és 242/2005. uszoda építése) (X.6.) K.h. módosítása] 153/2005. (VI.30.), Debrecen Sportcentrum Szolgáltató Kht. Készfizető kezességvállalás (műfüves pályák létesítése) 206/2005. (IX.15.) 149/2003. (IX.11.) Db-i Sportcentrum Sz. Kht. 400M beruházási hiteléhez készfizető kezességvállalás 105/2001.(VI.07.)
Db-i Gyógyfürdő Kft. készfizető kezességvállalás (élményfürdő építés) * Db-i Gyógyfürdő Kft. készfizető kezességvállalás (Termál Hotel) * Db-i Gyógyfürdő Kft. készfizető kezességvállalás (hévízkút építés) *
* Nem került eddig érvényesítésre
Határozat-9A Közgy.által váll. kezes.váll
2008. év
2009. év
2010. év
2011. év
225 000
650 000
650 000
650 000
650 000
2012. év
2013-2025. évek
650 000
1 950 000
40 000
80 000
25 000
52 500
52 500
52 500
52 500
40 000
40 000
40 000
40 000
40 000
40 000
104 800
118 988
111 269
80 000
123 525
114 450
105 275
67 800
67 800
67 800
67 800
67 800
67 800
271 200
610 228
1 036 019
915 575
810 300
810 300
757 800
2 301 200
8 396
284/2006. (XII.14.) Debrecen Jégcsarnok Kft. beruházási hiteléhez készfizető kezességvállalás Kezességvállalás összesen:
2007. év
233 196
9 915
DMJV Önkormányzat által fizetendő érvényesített kezességek 2004. év 2005. év 2006. év
103 285
0
0
0
0
37 026
40 886
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
37 026
144 171
10. számú melléklet
Több éves kihatással járó beruházási feladatok előirányzatai éves bontásban
adatok ezer Ft-ban Megnevezés
2008. évi előirányzat
1.
Kölcsey Központ parkolóvásárlás
257 696
2.
MODEM vásárlás
960 000
3.
Bartók Béla út rekonstrukciója (igényelt támogatás 990 000 E Ft) I. ütem
4.
Szennyvízhálózat fejlesztése, ISPA
300 000
5.
HBM Hulladékgazdálkodási program, ISPA
13 633
6.
CIVITAS II. program
8 000
Mindösszesen:
Határozat-10 Több éves kihat.járó beruh.
2009. évi előirányzat
960 000
366
1 539 695
300 000
1 260 000
11. számú melléklet
Tájékoztató a 2007. évre tervezett közvetett támogatásokról Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 118.§ (1) bekezdés c.) alpontja és az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30) Kormányrendelet 29.§ (13) bekezdésének megfelelően, tájékoztató jelleggel az alábbi közvetett támogatásokat mutatja be, a 2006. évi adatok alapján 2007. évre tervezve.
3.
Közvetett támogatás megnevezése a 217/1998. (XII. 30.) 2007. évre tervezett összeg Kormányrendelet 29.§ (13) bekezdése alapján (Ft-ban) Helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, 795 400 000 mentesség összege Ellátottak térítési díjának, illetve kártérítésének 604 770 méltányossági alapon történő elengedésének összege Lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott 0 kölcsönök elengedésének összege
4.
Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege (nettó)
39 135 008
5.
Egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege
0
1. 2.
Összesen (Ft-ban):
835 139 778
Magyarázatok, jogszabályi hivatkozások: 1) HELYI ADÓNÁL, GÉPJÁRMŰADÓNÁL BIZTOSÍTOTT KEDVEZMÉNY, MENTESSÉG ÖSSZEGE Adónem Építményadó
Adókedvezmények tervezett összegei 2007. évben Hivatkozás
Helyi iparűzési adó
35/1999. (XII.10.) Kr. rendelet 2.§ (2) bek. a.) pontja 35/1999. (XII.10.) Kr. rendelet 4.§ 35/1999. (XII.10.) Kr. rendelet 15.§ (1) bek. 35/1999. (XII.10.) Kr. rendelet 15.§ (2) bek.
Összesen:
Összeg (Ft-ban) 21 600 000 5 800 000 723 000 000 45 000 000 795 400 000
Megjegyzések: A fenti táblázat szerint a tervezésénél figyelembe lett véve az építményadó mértékének kb. 1,07%-os emelése. Az iparűzési adó kizárólag becsült adatokat tartalmaz!
2) ELLÁTOTTAK
TÉRÍTÉSI DÍJÁNAK, ILLETVE KÁRTÉRÍTÉSÉNEK MÉLTÁNYOSSÁGI ALAPON TÖRTÉNŐ ELENGEDÉSÉNEK ÖSSZEGE
a.) Szociális ellátásokat érintően az Önkormányzat fenntartásában működő 5 szociális intézmény esetében az ellátottak az 1993. évi III. törvény 115.§ (3) bekezdése, valamint a 7/2004. (III. 10.) Kr. rendelet 13.§ (1)-(3) bekezdései alapján kérhetik a személyi térítési díj összegének csökkentését vagy elengedését. A kérelmekről a Szociális Bizottság dönt határozatban. 2006. évben méltányosságot csak a Városi Szociális Szolgálat 12 ellátottja esetében alapszolgáltatásra Határozat-11 Közvetett támogatások
vonatkozóan gyakorolt a Szociális Bizottság. Négy ellátott házi segítségnyújtást és étkeztetést is igénybe vesz és mindkét ellátási forma esetében méltányosságot kapott a térítési díj fizetésére. Átlagot számolva 2006-ban éves szinten: - házi segítségnyújtás esetén: 240.000 Ft - étkeztetés esetében: 328.320 Ft volt az elengedett térítési díj összege (Összesen: 568.320 Ft) Megjegyzés: ellátottak esetében 2007. évre a térítési díjak méltányossági alapon történő elengedésének összegét nem lehet tervezni, mivel az ellátottak köre folyamatosan változik, vagyis nem látható előre, hogy hányan fordulnak a Szociális Bizottsághoz ilyen jellegű kérelemmel. 2007. évre vonatkozóan további módosító tényező lehet a térítési díjak megállapításának új szabályai, amelyek jelentősen befolyásolhatják az eddig kialakult rendszert.
b.) Családvédelmi feladatokkal kapcsolatban, 2006. évben gyermekvédelmi intézmény ellátottjai térítési díjának csökkentéséről egy esetben (két gyermeket érintően) hozott döntést a Szociális Bizottság, a fizetésre kötelezett kérelme alapján. Az intézmény által megállapított térítési díj 475 Ft / fő / nap volt, amely a Szociális Bizottság határozata szerint 250 Ft / fő / nap összegre csökkent. Összesen 2006-ban a fenti határozat alapján az elengedett térítési díj 36.450 Ft volt (jogszabályi hivatkozások: 1997. évi XXXI. törvény 147.§ (3) bekezdés; 11/2004. (IV. 5.) Kr. rendelet 16.§ (3)-(4) bekezdései) Megjegyzés: A Családvédelmi Osztály 2007. évre nem tervez méltányossági alapon történő térítési díj elengedését, azonban a fizetésre kötelezett személy – a fenti jogszabályok szerint – nyújthat be ez irányú kérelmet, amelyről a Szociális bizottság határozatban dönt.
RÉSZÉRE LAKÁSÉPÍTÉSHEZ, ELENGEDÉSÉNEK ÖSSZEGE
3) LAKOSSÁG
LAKÁSFELÚJÍTÁSHOZ
NYÚJTOTT
KÖLCSÖNÖK
2007. évre nincs tervezve. 4) HELYISÉGEK,
ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSÁBÓL KEDVEZMÉNY, MENTESSÉG ÖSSZEGE
SZÁRMAZÓ
BEVÉTELBŐL
NYÚJTOTT
a.) A Közterület Felügyelet nyilvántartása alapján 2006. évben összesen nettó 38 039 E Ft értékben biztosított díjmentesen közterület-használatot városi rendezvényekhez kapcsolódóan. A közterület használat módja hirdetési felület vagy rendezvény helyszínének biztosítása volt. 2007. évben hasonló nagyságrendben várható bevételkiesés. b.) Debrecenben működő kisebbségi önkormányzatok részére 2006. évben történt kedvezményes ingatlanhasználat biztosítása: Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény összege Cigány Kisebbségi Önkormányzat Román Kisebbségi Önkormányzat Kedvezményes bérleti díj: 15.000,- Ft/hó+áfa
Piaci bérleti díj: 59.100,-Ft/hó+áfa
Különbség: 44.100,-Ft/hó+áfa
Kedvezményes bérleti díj: 0,-Ft
Piaci bérleti díj: 12.608,-Ft/hó+áfa
Különbség: 12.608,-Ft/hó+áfa
Összesen: 56.708,-Ft/hó+áfa c.) Debrecenben működő kisebbségi önkormányzatok részére 2006. évben történt kedvezményes eszközhasználat biztosítása:
Határozat-11 Közvetett támogatások
Eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény összege Német Kisebbségi Önkormányzat
Román Kisebbségi Önkormányzat
Kedvezményes Piaci alapon történő hasznosítási díj: hasznosítás ellenértéke: 0,-Ft 4.600,-Ft/hó+áfa Különbség: 4.600,-Ft/hó+áfa
Bolgár Kisebbségi Önkormányzat
Piaci alapon történő Kedvezményes hasznosítás ellenértéke: hasznosítási díj: 4.600,-Ft/hó+áfa 0,-Ft Különbség: 4.600,-Ft/hó+áfa
Örmény Kisebbségi Önkormányzat
Kedvezményes Piaci alapon történő hasznosítási díj: hasznosítás ellenértéke: 0,-Ft 2.300 ,-Ft/hó+áfa Különbség: 2.300,-Ft/hó+áfa
Kedvezményes Piaci alapon történő hasznosítási díj: hasznosítás ellenértéke: 0,-Ft 5.500,-Ft/hó+áfa Különbség: 5.500,-Ft/hó+áfa
Cigány Kisebbségi Önkormányzat Kedvezményes hasznosítási díj: Piaci alapon történő hasznosítás ellenértéke: 0,-Ft 6.200,-Ft/hó+áfa Különbség: 6.200,-Ft/hó+áfa
Összesen: 23.200,-Ft/hó+áfa d.) Nem önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok kisebbségi önkormányzatok részére történő kedvezményes hasznosításával kapcsolatban felmerült további kiadások: Lehel u. 14. (Bolgár) Batthyány u. 20. (Örmény) Böszörményi út 68. (Német) Csapó u. 58. (Cigány) Derék u. 22. (Román) Összesen:
51 m2 42 m2 73 m2
394,-Ft/m2/hó+áfa 394,-Ft/ m2/hó+áfa 394,-Ft/ m2/hó+áfa
20.094,-Ft+4.019,-Ft áfa 16.548,-Ft+3.310,-Ft áfa 28.762,-Ft+5.752,-Ft áfa
150 m2 32 m2
394,-Ft m2/hó+áfa 394,-Ft/ m2/hó+áfa
59.100,-Ft+11.820,-Ft áfa 12.608,-Ft+2.522,-Ft áfa 137.112,-Ft + 27.423,-Ft áfa/hó
Magyaráztok, megjegyzések: Tekintettel arra, hogy a Cívis Ház Zrt. nem tartozik az Áfa törvény 9. § (3) bekezdése a.) pontjának hatálya alá, így az Önkormányzatot terheli a kisebbségi önkormányzatok részére biztosított ingatlanok ingyenes hasznosításából fakadóan a Cívis Ház Zrt.-re háruló áfa fizetési kötelezettség azon ingatlanok esetében, amelyek a Cívis Ház Zrt. apportjában vannak, és ilyen célra kerültek hasznosításra. A bérbeadás fajlagos bekerülési értékét alapul véve a bérbe adott helyiségek után 27.423,-Ft/hó összeget kell a feladatellátás kapcsán kifizetni az Önkormányzatnak. Továbbá a Cívis Ház Zrt-t a társasági és osztalékadóról szóló 1996. év LXXXI. törvény 8.§ (1) bekezdésének n.) pontja alapján társasági adófizetési kötelezettség is terheli – tekintettel arra, hogy az adózás előtti eredményt növelni kell az adóévben térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értékével – így ezen többletteher összegét is figyelembe kell venni a kiadások tervezésekor.
5) EGYÉB NYÚJTOTT KEDVEZMÉNY VAGY KÖLCSÖN ELENGEDÉSÉNEK ÖSSZEGE 2007. évre nincs tervezve.
Határozat-11 Közvetett támogatások
12. számú melléklet
Debrecen Megyei Jogú Város Bolgár Kisebbségi Önkormányzat
Ezer Ft-ban Bevételek
Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat előirányzat
Teljesítés %-a
Kiadások
500
504
4
0,79%
I.
Személyi kiadások
0
320
320
100,00%
II.
Munkaadót terhelő járulékok
III. Önkormányzati támogatás
1 000
1 000
500
50,00%
III.
Működési kiadások
IV. 2006. évi pénzmaradvány
0
375
375
100,00%
IV.
Felhalmozási kiadások
V.
I.
Saját bevételek
II.
Állami hozzájárulás
Bevételek összesen:
Határozat-12 Bolgár KÖ
1 500
2 199
1 199
54,52%
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
Teljesítés %-a
Teljesítés
240
231
10
4,33%
20
29
29
100,00%
1230
1899
1078
56,77%
10
40
0
0,00%
Pénzeszköz átadás
0
0
0
0,00%
Kiadások összesen:
1 500
2 199
1 117
50,80%
Bolgár Kisebbségi Önkormányzat 2007. II. negyedévi beszámoló eFt-ban Eredeti előirányzat BEVÉTELEK: Intézményi működési bevételek DMJV Közgyűlésétől Állami támogatás HBM-i Önkormányzat támogatása 2006. évi pénzmaradvány Egyéb bevételek (Pályázatok) Kamatbevétel BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
Módosított előirányzat
Teljesítés
500 1 000 0 0 0 0 0 1 500
500 1 000 320 0 375 0 4 2 199
0 500 320 0 375 0 4 1 199
KIADÁSOK: 1.) Személyi juttatások: Képviselők helyi közlekedési költsége Megbízási díj Személyi juttatások összesen: Egészségügyi hozzájárulás Munkadót terhelő járulékok összesen:
100 140 240 20 20
100 131 231 29 29
10 0 10 29 29
2.) Dologi kiadások: Készletbeszerzések: Könyv, folyóirat, egyéb információhordozó Irodaszer, nyomtatvány Szakmai anyag és kisértékű tárgyi eszköz Egyéb készlet beszerzés Készletbeszerzések összesen:
20 30 20 130 200
46 82 35 130 293
0 13 0 8 21
b.) Intézmény üzemeltetés szolgáltatás díjai: Nem adatátviteli célú távközlési díja Egyéb kommunikációs szolgáltatás Bérleti és lízing díjak Szállítási szolgáltatások Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás Távhő-és melegvíz szolgáltatás Víz- és csatornadíj Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolg. (posta) Vásárolt közszolgáltatás Szolgáltatások összesen:
200 0 84 0 35 156 10 55 40 580
108 16 84 9 37 92 25 479 47 897
72 5 10 0 0 49 0 479 0 615
c.) Különféle dologi kiadások: Vásárolt termékek és szolg. ÁFA Belföldi kiküldetés Külföldi kiküldetés Reprezentáció Reklám, és propaganda kiadások Egyéb különféle dologi kiadások Különféle dologi kiadások összesen:
0 260 80 50 40 0 430
160 260 53 63 43 2 581
102 194 0 16 0 2 314
d.) Egyéb folyó kiadások Munkáltató által fizetett SZJA Különféle adók, díjak, egyéb kifizetések Egyéb folyó kiadások összesen: Dologi kiadások összesen:
20 0 20 1 230
121 7 128 1 899
121 7 128 1 078
3.) Felhalmozási kiadások Pénzeszköz átadás KIADÁSOK ÖSSZESEN:
10 0 1 500
40 0 2 199
0 0 1 117
Debrecen, 2007. augusztus 8.
Határozat-12 Bolgár KÖ.
13. számú melléklet
Debrecen Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Ezer Ft-ban Bevételek I.
Saját bevételek
II.
Állami hozzájárulás
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
Teljesítés
Teljesítés %-a
Kiadások
2000
3 215
1215
37,79%
I.
Személyi kiadások
0
320
320
100,00%
II.
Munkaadót terhelő járulékok
III. Önkormányzati támogatás
3 000
3 000
1 500
50,00%
III.
Működési kiadások
IV. 2006. évi pénzmaradvány
0
593
593
100,00%
IV. V.
Bevételek összesen:
Határozat-13 Cigány KÖ
5 000
7 128
3 628
50,90%
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
Teljesítés %-a
Teljesítés
1 384
2 397
1158
48,31%
652
1 005
413
41,09%
2 964
3 575
2 097
58,66%
Felhalmozási kiadások
0
151
0
0,00%
Pénzeszköz átadás
0
0
0
0,00%
Kiadások összesen:
5 000
7 128
3 668
51,46%
Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2007. II. negyedévi beszámoló eFt-ban Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Teljesítés
BEVÉTELEK: Intézményi működési bevételek DMJV Közgyűlésétől DMJV Közcélú foglalkoztatás Állami támogatás HBM-i Önkormányzat támogatása 2006. évi pénzmaradvány Egyéb bevételek (Pályázatok) Kamatbevétel BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
2 000 3 000 0 0 0 0 0 0 5 000
2 000 3 000 133 320 0 593 1 073 9 7 128
0 1 500 133 320 0 593 1 073 9 3 628
KIADÁSOK: 1.) Személyi juttatások: Egyéb bérrendszer hatálya alá tartozók munkabére Részm. foglalk. egyéb bérrend. tart. rendsz. szem. jutt. Képviselők tiszteletdíja Megbízási díj Állományba nem tartozók egyéb juttatásai Személyi juttatások összesen: Társadalombiztosítási járulék Munkaadói járulék Egészségügyi hozzájárulás Munkadót terhelő járulékok összesen:
0 0 1 000 384 0 1 384 560 42 50 652
968 133 1 000 204 92 2 397 911 42 52 1 005
968 98 0 0 92 1 158 328 33 52 413
150 250 0 0 400
150 220 21 9 400
4 39 21 9 73
800 200 0 500 150 100 140 217 257 0 0 2 364
347 82 8 500 160 163 529 217 524 0 79 2 609
262 29 8 379 60 13 529 154 9 0 79 1 522
c.) Különféle dologi kiadások: Vásárolt termékek és szolg. ÁFA Belföldi kiküldetés Külföldi kiküldetés Reprezentáció Reklám, és propaganda kiadások Különféle dologi kiadások összesen:
0 0 0 200 0 200
346 0 0 0 0 346
346 0 0 0 0 346
d.) Egyéb folyó kiadások Munkáltató által fizetett SZJA Különféle adók, díjak, egyéb kifizetések Egyéb folyó kiadások összesen: Dologi kiadások összesen:
0 0 0 2 964
155 65 220 3 575
155 1 156 2 097
3.) Beruházás Nagyértékű tárgyi eszköz beszerzése Pénzeszköz átadás KIADÁSOK ÖSSZESEN:
0 0 5 000
151 0 7 128
0 0 3 668
2.) Dologi kiadások: Készletbeszerzések: Könyv, folyóirat, egyéb információhordozó Irodaszer, nyomtatvány Szakmai anyag és kisértékű tárgyi eszköz Egyéb készlet beszerzés Készletbeszerzések összesen: b.) Intézmény üzemeltetés szolgáltatás díjai: Nem adatátviteli célú távközlési díja Bérleti és lízing díjak Szállítási szolgáltatások Gázenergia-szolgáltatás díjak Villamosenergia-szolgáltatás díjak Víz- és csatornadíj Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolg. (posta) Vásárolt közszolgáltatás Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás Vásárolt élelmezés Egyéb kommunikációs szolgáltatás Szolgáltatások összesen:
Debrecen, 2007. augusztus 8.
Határozat-13 Cigány KÖ.
1
2
3
4
5
6
7
14. számú melléklet
Debrecen Megyei Jogú Város Örmény Kisebbségi Önkormányzat
Ezer Ft-ban Bevételek I.
Saját bevételek
II.
Állami hozzájárulás
Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat előirányzat
Teljesítés %-a
Kiadások
500
530
30
5,66%
I.
Személyi kiadások
0
320
320
100,00%
II.
Munkaadót terhelő járulékok
III. Önkormányzati támogatás
1 000
1 000
500
50,00%
III.
Működési kiadások
IV. 2006. évi pénzmaradvány
0
1196
1196
100,00%
IV.
Felhalmozási kiadások
V. Bevételek összesen:
Határozat-14 Örmény KÖ
1 500
3 046
2 046
67,17%
Eredeti Módosított Teljesítés előirányzat előirányzat
Teljesítés %-a
315
471
16
3,40%
65
164
58
35,37%
1 020
2 111
547
25,91%
0
0
0
0,00%
Pénzeszköz átadás
100
300
0
0,00%
Kiadások összesen:
1 500
3 046
621
20,39%
Örmény Kisebbségi Önkormányzat 2007. II. negyedévi beszámoló e Ft-ban Eredeti előirányzat BEVÉTELEK: Intézményi működési bevételek DMJV Közgyűlésétől Állami támogatás HBM-i Önkormányzat támogatása 2006. évi pénzmaradvány Egyéb bevételek (Pályázatok) Kamatbevétel BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
Módosított előirányzat
Teljesítés
500 1 000 0 0 0 0 0 1 500
500 1 000 320 0 1 196 0 30 3 046
0 500 320 0 1 196 0 30 2 046
KIADÁSOK: 1.) Személyi juttatások: Egyéb közlekedési költségtérítés Megbízási díj Személyi juttatások összesen: Nyugdíjbizosítási járulék teljesítése Egészségügyi hozzájárulás Munkadót terhelő járulékok összesen:
215 100 315 0 65 65
337 134 471 36 128 164
16 0 16 0 58 58
2.) Dologi kiadások: Készletbeszerzések: Könyv, folyóirat, egyéb információhordozó Irodaszer, nyomtatvány Szakmai anyag és kisértékű tárgyi eszköz Egyéb készlet beszerzés Készletbeszerzések összesen:
20 10 20 30 80
24 13 33 65 135
7 0 3 0 10
b.) Intézmény üzemeltetés szolgáltatás díjai: Nem adatátviteli célú távközlési díja Vásárolt élelmezés Bérleti és lízing díjak Szállítási szolgáltatások Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás Gázenergia-szolgáltatás díjak Villamosenergia-szolgáltatás díj Víz- és csatornadíj Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolg. (posta) Vásárolt közszolgáltatás Szolgáltatások összesen:
150 0 40 0 20 0 0 5 50 50 315
240 10 40 29 54 45 63 16 260 50 807
27 0 0 0 0 7 22 0 17 0 73
c.) Különféle dologi kiadások: Belföldi kiküldetés Külföldi kiküldetés Reprezentáció Reklám, és propaganda kiadások Vásárolt termékek és szolgáltatások áfája Különféle dologi kiadások összesen:
150 100 100 50 0 400
150 100 100 135 120 605
109 0 9 5 34 157
d.) Egyéb folyó kiadások Munkáltató által fizetett SZJA Különféle adók, díjak, egyéb kifizetések Egyéb folyó kiadások összesen: Dologi kiadások összesen:
170 55 225 1 020
372 192 564 2 111
248 59 307 547
3.) Felhalmozási kiadások Pénzeszköz átadás KIADÁSOK ÖSSZESEN:
100 1 500
300 3 046
0 621
Debrecen, 2007. augusztus 8.
Határozat-14 Örmény KÖ.
15. számú melléklet
Debrecen Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzat
Ezer Ft-ban Bevételek I.
Saját bevételek
II.
Állami hozzájárulás
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
Teljesítés %-a
Teljesítés
Kiadások
1000
1 001
1
0,10%
I.
Személyi kiadások
0
320
320
100,00%
II.
Munkaadót terhelő járulékok
III. Önkormányzati támogatás
500
650
250
38,46%
III.
Működési kiadások
IV. 2006. évi pénzmaradvány
0
190
190
100,00%
IV. V.
Bevételek összesen:
Határozat-15 Német KÖ
1 500
2 161
761
35,22%
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
Teljesítés %-a
Teljesítés
320
480
44
9,17%
50
50
7
14,00%
1130
1 631
564
34,58%
Felhalmozási kiadások
0
0
0
0,00%
Pénzeszköz átadás
0
0
Kiadások összesen:
1 500
2 161
0 615
0,00% 28,46%
Német Kisebbségi Önkormányzat 2007. II. negyedévi beszámoló eFt-ban Eredeti előirányzat BEVÉTELEK: Intézményi működési bevételek DMJV Közgyűlésétől Állami támogatás HBM-i Önkormányzat támogatása 2006. évi pénzmaradvány Egyéb bevételek (Pályázatok) Kamatbevétel BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
Módosított előirányzat
Teljesítés
1 000 500 0 0 0 0 0 1 500
1 000 650 320 0 190 0 1 2 161
0 250 320 0 190 0 1 761
KIADÁSOK: 1.) Személyi juttatások: Egyéb közlekedési költségtérítés Megbízási díja Állományba nem tartozók egyéb juttatásai Személyi juttatások összesen: Társadalombiztosítási járulék Egészségügyi hozzájárulás Munkadót terhelő járulékok összesen:
300 20 0 320 0 50 50
300 20 160 480 0 50 50
16 0 28 44 0 7 7
2.) Dologi kiadások: Készletbeszerzések: Könyv, folyóirat, egyéb információhordozó Irodaszer, nyomtatvány Szakmai anyag és kisértékű tárgyi eszköz Egyéb készlet beszerzés Készletbeszerzések összesen:
10 30 20 0 60
10 30 30 0 70
4 0 12 0 16
b.) Intézmény üzemeltetés szolgáltatás díjai: Nem adatátviteli célú távközlési díja Vásárolt élelmezés Bérleti és lízing díjak Szállítási szolgáltatások Távhő-és melegvíz szolgáltatás Villamosenergia-szolgáltatás díjak Víz- és csatornadíj Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolg. (posta) Vásárolt közszolgáltatás Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás Szolgáltatások összesen:
150 0 140 0 120 0 20 100 80 20 630
150 0 140 0 220 100 20 291 80 20 1 021
12 0 0 0 211 63 9 65 8 0 368
c.) Különféle dologi kiadások: Vásárolt termékek és szolg. ÁFA Belföldi kiküldetés Külföldi kiküldetés Reprezentáció Reklám, és propaganda kiadások Különféle dologi kiadások összesen:
0 150 50 90 0 290
100 150 50 90 0 390
92 7 0 45 0 144
d.) Egyéb folyó kiadások Munkáltató által fizetett SZJA Különféle adók, díjak, egyéb kifizetések Egyéb folyó kiadások összesen: Dologi kiadások összesen:
120 30 150 1 130
120 30 150 1 631
36 0 36 564
3.) Felhalmozási kiadások Pénzeszköz átadás KIADÁSOK ÖSSZESEN:
0 0 1 500
0 0 2 161
0 0 615
Debrecen, 2007. augusztus 8.
Határozat-15 Német KÖ.
16. számú melléklet
Debrecen Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzat
Ezer Ft-ban Bevételek I.
Saját bevételek
II.
Állami hozzájárulás
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
Teljesítés %-a
Teljesítés
Kiadások
1000
1 254
254
20,26%
I.
Személyi kiadások
0
320
320
100,00%
II.
Munkaadót terhelő járulékok
III. Önkormányzati támogatás
500
500
250
50,00%
III.
Működési kiadások
IV. 2006. évi pénzmaradvány
0
160
160
0,00%
IV.
0,00%
V.
0 Bevételek összesen:
Határozat-16 Román KÖ
1 500
2 234
984
44,05%
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
Teljesítés %-a
Teljesítés
150
150
0
0,00%
30
30
0
0,00%
1320
2 054
151
7,35%
Felhalmozási kiadások
0
0
0
0,00%
Pénzeszköz átadás
0
0
Kiadások összesen:
1 500
2 234
0 151
0,00% 6,76%
Román Kisebbségi Önkormányzat 2007. II. negyedévi beszámoló eFt-ban Eredeti előirányzat BEVÉTELEK: Intézményi működési bevételek DMJV Közgyűlésétől Állami támogatás HBM-i Önkormányzat támogatása 2006. évi pénzmaradvány Egyéb bevételek (Pályázatok) Kamatbevétel BEVÉTELEK ÖSSZESEN:
Módosított előirányzat
Teljesítés
1 000 500 0 0 0 0 0 1 500
1 000 500 320 0 160 250 4 2 234
0 250 320 0 160 250 4 984
KIADÁSOK: 1.) Személyi juttatások: Egyéb közlekedési költségtérítés Megbízási díja Személyi juttatások összesen: Társadalombiztosítási járulék Egészségügyi hozzájárulás Munkadót terhelő járulékok összesen:
100 50 150 0 30 30
100 50 150 0 30 30
0 0 0 0 0 0
2.) Dologi kiadások: Készletbeszerzések: Könyv, folyóirat, egyéb információhordozó Irodaszer, nyomtatvány Szakmai anyag és kisértékű tárgyi eszköz Egyéb készlet beszerzés Készletbeszerzések összesen:
20 10 20 30 80
20 10 180 30 240
0 1 12 0 13
Víz- és csatornadíj Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolg. (posta) Vásárolt közszolgáltatás Karbantartási, kisjavítási szolgáltatás Szolgáltatások összesen:
80 0 100 0 80 0 40 100 60 20 480
80 0 100 0 80 0 40 514 60 20 894
4 0 0 0 0 0 0 7 0 0 11
c.) Különféle dologi kiadások: Vásárolt termékek és szolg. ÁFA Belföldi kiküldetés Külföldi kiküldetés Reprezentáció Reklám, és propaganda kiadások Különféle dologi kiadások összesen:
0 300 100 150 0 550
160 300 100 150 0 710
31 95 0 0 0 126
d.) Egyéb folyó kiadások Munkáltató által fizetett SZJA Különféle adók, díjak, egyéb kifizetések Egyéb folyó kiadások összesen: Dologi kiadások összesen:
170 40 210 1 320
170 40 210 2 054
1 0 1 151
3.) Felhalmozási kiadások Pénzeszköz átadás KIADÁSOK ÖSSZESEN:
0 1 500
0 2 234
0 151
b.) Intézmény üzemeltetés szolgáltatás díjai: Nem adatátviteli célú távközlési díja Vásárolt élelmezés Bérleti és lízing díjak Szállítási szolgáltatások Távhő és melegvíz szolgáltatás
Villamosenergia-szolgáltatás díjak
Debrecen, 2007. augusztus 8.
Határozat-16 Román KÖ.
17. számú melléklet
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2007. évi I. féléves beszámolója az ügyvezetésről, a vagyoni helyzetről és az üzletpolitikáról A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai 2007. évi I. féléves eredménytervüket túlteljesítették. Adózás előtti eredmény 295 M Ft-tal haladja meg a tervezett 124 M Ft-ot. A terv jelentős túlteljesítése eredményező okok: -
Az energiaköltségek – döntően az enyhe téli időjárás miatt – 53 M Ft-tal kevesebb a tervezettől. A reklám és marketing területen 47 M Ft-os megtakarítás volt az I. félévben. A pénzügyi műveletek eredménye a tervezettől 104 M Ft-tal jobb az árfolyamnyereség és a kisebb kamatkiadás miatt.
A tagvállalatok az eltelt időszak tényszámai és a rendelkezésükre álló információk alapján elkészítették az év végén várható adózás előtti eredményüket is. A jelenlegi információk alapján a vállalatcsoport 2007. évi eredménytervét várhatóan 236 M Ft-tal fogja túlteljesíteni. Ez az előrejelzés jelentős bizonytalanságot tartalmaz a hátralévő idő hossza és az üzleti folyamatok kiszámíthatatlansága miatt. A vállalatcsoport I. féléves árbevétele meghaladja a 10 milliárd forintot (10 228 M Ft), azonban a tervtől 384 M Ft lemaradás mutatkozik. Az elmaradás meghatározó oka, hogy a Cívis Ház Zrt. által I. félévre tervezett ingatlaneladásokra (Gambrinusz köz) várhatóan csak a II. félévben kerül sor. A ráfordítások 95 %-át adó három legnagyobb költségnem vonatkozásában a tényszámok a tervezetthez közel alakulnak, ahhoz csekély megtakarítást mutatnak az alábbiak szerint: Megnevezés Anyagjellegű ráfordítás Személyi jellegű ráfordítás Értékcsökkenés
Terv 7.699
Tény 7.098
Eltérés -601
% -7,81
2.164
2.128
-36
-1,66
1.174
1.151
-23
-1,96
A vállalatcsoportban a foglalkoztatottak száma a tervezett 1284 fővel szemben 1247 fő az I. félévben. A vállalatcsoport egyes tagvállalatainak teljesítményét vizsgálva megállapítható, hogy döntő többségükben eredménytervüket teljesítették – 15 tagvállalatból 10 –, míg a tervüket első félévben nem teljesítő társaságok elmaradása volumenében nem számottevő. A tervtől való elmaradás a Cívis Ház Zrt. kivételével a viszonylag kis létszámot foglalkozató és kevés árbevételt produkáló cégek körében következett be. (DIIP Kft., Friss Rádió Kft., Airport Invest Kft., DTV Kft.)
Határozat-17 Debreceni Vagyonkezelő Zrt. I. félévi beszámolója
1
Az egyes tagvállalatok eredményének alakulása és legfőbb oka: Az I. félévben az egyes tagvállalatok tevékenységében kiemelésre érdemes főbb folyamatok: Debreceni Hőszolgáltató Zrt.: Árbevétele kissé elmaradt a tervezettől. Terven felüli eredménye döntően költségmegtakarításból származik. Lejárt kintlévősége a tervezettől 12 M Ft-tal kedvezőbb, mértéke 313 M Ft. Az I. félévben több piacbővítő beruházásról született döntés. Debreceni Vízmű Zrt.: Alaptevékenységének árbevétele tervszintű. Ezen belül az ivóvízágazat terv felett, a szennyvízágazat alatta teljesít. Lejárt kintlévősége mindössze 95 M Ft, amely 6 M Ft-tal rosszabb a tervezettől. Az I. félévben piacbővítő tevékenységének eredményeképpen Nyírlugoson és Biharkeresztesen végzett víziközmű szolgáltatást. Cívis Ház Zrt.: A lakásgazdálkodás és a helyiség bérbeadás árbevétele tervszintű, míg az ezzel kapcsolatos költségek terv alattiak. A városrehabilitációs célú ingatlanhasznosítási tevékenység tervhez viszonyított eredmény elmaradása 157 MFt . Ez okozza a Zrt tervhez viszonyított eredményelmaradását, amely az év végére megszűntethető. Lejárt kintlévősége tervezett alatti, összege: 144 M Ft. DKV Debreceni Közlekedési Zrt.: Személyszállítás és a hozzá kapcsolódó árkiegészítés a tervezettől 36 M Ft-tal kevesebb, amelyet részben kompenzál a parkolási tevékenység árbevétel többlete. A pótdíj behajtás eredményes, ebből származó bevétel a tervezettet 28 M Ft-tal haladja meg. Költségei a tervezettől kedvezőbben alakultak. Debreceni Gyógyfürdő Kft.: A kft-nek árbevételi tervét csak a Hotel Lycium és az Élményfürdő divizió teljesítette, amelyek képesek voltak kompenzálni I. félévben a többi tevékenység kieső bevételét. Az eredménytöbblet döntően költségmegtakarításból származik. Jelentős az energia megtakarítás mértéke. Debrecen Városi Televízió Kft.: Az árbevétel a tervezett alatt alakul a csökkenő MTV-s megrendelések miatt. A kft-nek külön intézkedési tervet kell kidolgozni a várható veszteség megszüntetésére, illetve minimalizálására.
Határozat-17 Debreceni Vagyonkezelő Zrt. I. félévi beszámolója
2
DV Info Kft.: A külső megrendelések, üzleti partnerek száma folyamatosan nő, elsősorban az optikai hálózat hasznosítása révén, de bevételeinek döntő hányada a vállalatcsoporton belüli szolgáltatásokból származik. Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Park Kft.: Az Ipari Park Kft. fő feladata a Határ úti ipari park bővítése és a déli iparterület hasznosítása, míg a vállalkozók házának üzemeltetése megszűnő tevékenység. A beruházás bonyolításból származó árbevétel elmarad a tervezettől. Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft.: A kft. reklámpiaci lehetőségei a pályázat útján elnyert megyei kiadással javultak, ebből származó bevételei kis mértékben meghaladják a tervezettet, míg költségei (terjesztés, nyomda) tervezett költségen belül maradtak. AIRPORT-DEBRECEN Kft.: I. féléves működése során árbevétele a tervezett alatti (egyel kevesebb charterjárat, nincs menetrendszerinti járat, kevesebb bérleti díj), másrészt költségei is a tervezett szint alatt maradtak (energia, biztosítás, karbantartás). Mindezek eredményeként eredménye tervezett feletti. Friss Rádió Kft.: A költségmegtakarításnál nagyobb mértékű az árbevétel és a pályázati pénzek csökkenése, amelynek eredményeképpen az eredmény terv alatti. Debreceni Sportuszoda Kft.: A sportuszoda kft. jegyárbevétele az I. félévben meghaladta a 26 M Ft-ot, míg a sportszervezetek igénybevétele 17 M Ft volt. A bevételek a tervezettet 2 M Ft-tal haladták meg. Az üzemeltetés költségei – különösen az enegrigaköltség a tervezett alatt alakult, amelynek következtében az I. félévi veszteség kevesebb a tervezettől. Airport Invest Kft.: A kft-ben tevékenység nem folyik. Ráfordítása nagyobb részt a vállalatcsoport felé fennálló hitelének a kamatából adódik. Szeptember végén a Cívis Ház Zrt-be olvad be. Cívis Ingatlan Kft.: A kft. beruházásában valósul meg a Széchenyi u. 31. sz. alatt épülő irodaház, amely az Apolló tömb értékesítésének az ellenértékeként készül el. A társaság ezen kívül több értékesítésre szánt ingatlannal rendelkezik, amelynek a hasznosítása a szeptember végén bekövetkező Cívis Ház Zrt-be történő beolvadás miatt már a Zrt. keretei között valósul meg.
Határozat-17 Debreceni Vagyonkezelő Zrt. I. félévi beszámolója
3
Debreceni Vagyonkezelő Zrt. Az árbevétel 10 M Ft-tal kevesebb a tervezettől a reklámfelület értékesítés alacsonyabb jutalékbevétele, valamint az A.K.S.D. Kft. felé nyújtott szolgáltatás alacsonyabb összege miatt. A költségmegtakarítások közül a hirdetés-reklámköltség személyi jellegű ráfordítások és az utazás kiküldetési költségek megtakarítása a legnagyobb volumenű. A pénzügyi műveletek az árfolyamnyereség realizálásának köszönhetően 50 M Ft-os eredményt produkáltak. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. az I. félévben a Gyermekklinikának és a Tűzvédelmi Alapítvány számára juttatott jelentősebb pénzadományt. A Debreceni Vagyonkezelő zrt és tagvállalatai I féléves adatait a mellékletként csatolt adattáblák és grafikonok tartalmazzák.
Debrecen, 2007. szeptember 14.
Dr. Sásdi András Igazgatóság elnöke
Mellékletek
Határozat-17 Debreceni Vagyonkezelő Zrt. I. félévi beszámolója
4
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és leányvállalatai Üzemi eredménye 1 000 000
800 000
600 000
e Ft
400 000
200 000
0
-200 000
-400 000
-600 000
Hőszolg.
Vízmű
Cívis
CívisIng.
DKV
Fürdő
DTV
DV Info
DIIP
Lapkiad.
Airport
Friss
Invest
Uszoda
DV Rt.
Összes
2007. II. n.év Terv
203 495
-23 134
568 573
21 958
-159 074
-111 534
-7 550
-19 513
-1 622
-106 462
-247 113
-19 707
-1 965
-121 494
11 221
-13 921
2007. II. n.év Tény
268 664
-12 108
495 779
24 891
-137 313
-346
-46 392
-9 711
-6 026
-89 535
-232 681
-22 497
-2 450
-60 378
10 996
180 894
2007. év Terv
395 210
586 318
793 842
28 710
-103 882
-153 597
5 273
-30 264
-17 538
-179 772
-472 454
-40 216
-3 297
-262 183
19 774
568 210
2007. év Várható
415 300
576 168
853 744
23 057
-96 430
-103 294
-43 081
-12 882
-25 520
-170 418
-468 029
-44 434
-3 363
-182 491
12 719
731 046
.
1 / 12
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és leányvállalatai Adózás előtti eredménye 1 200 000 1 000 000 800 000 600 000
e Ft
400 000 200 000 0 -200 000 -400 000 -600 000
Hőszolg.
Vízmű
Cívis
CívisIng.
DKV
Fürdő
DTV
DV Info
DIIP
Lapkiad.
Airport
Friss
Invest
Uszoda
DV Rt.
Összes
2007. II. n.év Terv
184 925
61 590
602 025
-13 774
-112 578
-77 849
-6 650
-470
-47 108
-107 602
-181 808
-19 145
-1 965
-148 284
-7 266
124 041
2007. II. n.év Tény
255 534
77 671
545 090
-7 616
-87 979
38 872
-47 028
9 003
-55 052
-90 102
-137 995
-21 539
-18 922
-79 437
38 352
418 852
2007. év Terv
405 840
734 703
808 612
-42 137
-4 592
-84 404
8 123
7 687
-149 546
-182 057
-343 127
-39 744
-3 297
-342 020
11 976
788 303
2007. év Várható
421 060
735 501
898 648
-32 798
-6 630
-22 156
-44 469
23 429
-207 665
-172 138
-302 537
-43 742
-28 871
-254 597
61 168
1 024 203
2 / 12
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és leányvállalatai Előzetesen konszolidált adózás előtti eredménye 700 000 600 000 500 000 400 000 300 000
e Ft
200 000 100 000 0 -100 000 -200 000 -300 000 -400 000
Hőszolg.
Vízmű
Cívis
DKV
Fürdő
DTV
DV Info
DIIP
Lapkiad.
Airport
Friss
Invest
Uszoda
DV ZRt.
2007. II. n.év Terv
193 475
61 590
602 025
-112 578
-90 635
-9 700
-19 885
-47 108
-107 602
-257 713
-19 145
-1 965
-148 284
-16 537
25 937
2007. II. n.év Tény
258 156
77 671
545 090
-87 979
26 552
-50 078
-10 411
-55 052
-90 102
-199 140
-21 539
-18 922
-79 437
29 081
323 890
3 / 12
Összes
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és leányvállalatai Értékesítés nettó árbevétele 25 000 000
20 000 000
e Ft
15 000 000
10 000 000
5 000 000
0
Hőszolg.
Vízmű
Cívis
CívisIng.
DKV
Fürdő
DTV
DV Info
DIIP
Lapkiad.
Airport
Friss
Invest
Uszoda
DV Rt.
Összes
2007. II. n.év Terv
3 809 070
2 116 248
1 537 356
700 855
777 514
1 018 665
161 800
109 964
17 450
54 600
94 958
8 702
0
39 945
165 358
10 612 485
2007. II. n.év Tény
3 784 753
2 155 801
1 251 736
658 151
761 587
1 041 556
138 083
96 320
12 761
58 302
67 477
4 179
0
42 596
154 803
10 228 105
2007. év Terv
7 714 380
4 983 750
2 860 597
846 035
1 463 596
2 194 232
347 575
225 301
31 000
149 984
269 900
16 450
0
83 770
333 139
21 525 970
2007. év Várható
7 690 400
5 041 492
2 993 997
664 662
1 438 596
2 139 795
317 775
229 920
22 642
154 984
241 486
13 604
0
86 421
320 865
21 356 639
4 / 12
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és leányvállalatai Egyéb bevételek 1 800 000 1 600 000 1 400 000 1 200 000
e Ft
1 000 000 800 000 600 000 400 000 200 000 0
Hőszolg.
Vízmű
Cívis
CívisIng.
DKV
Fürdő
DTV
DV Info
DIIP
Lapkiad.
Airport
Friss
Invest
Uszoda
DV Rt.
Összes
71 900
231 772
288 810
431 800
47 394
2 311
9 100
0
15 250
0
0
4 400
0
0
0
1 102 737
2007. II. n.év Tény
78 838
240 102
12 098
0
73 150
4 884
10 548
8
13 196
113
406
410
698
81
4 224
438 756
2007. év Terv
116 610
259 468
295 500
431 800
396 829
3 815
25 800
24
29 750
0
7 640
8 000
0
0
1 280
1 576 515
2007. év Várható
123 000
307 024
521 922
12
464 829
6 486
25 850
8
27 696
113
7 806
2 510
698
81
5 623
1 493 658
2007. II. n.év Terv
5 / 12
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és leányvállalatai Anyagjellegű ráfordítások 16 000 000
14 000 000
12 000 000
e Ft
10 000 000
8 000 000
6 000 000
4 000 000
2 000 000
0
Hőszolg.
Vízmű
Cívis
CívisIng.
DKV
Fürdő
DTV
DV Info
DIIP
Lapkiad.
Airport
Friss
Invest
Uszoda
DV Rt.
Összes
2007. II. n.év Terv
3 197 975
1 364 200
754 017
670 291
405 380
662 505
93 970
58 229
12 835
128 970
147 044
15 841
1 501
147 758
38 683
7 699 200
2007. II. n.év Tény
3 128 262
1 413 746
398 785
623 863
384 710
603 355
111 788
47 270
10 415
116 448
115 564
10 040
1 905
98 501
33 984
7 098 636
2007. év Terv
6 315 280
2 410 831
1 470 552
804 423
752 772
1 339 444
189 350
115 127
25 286
258 329
320 687
28 824
2 833
288 768
79 818
14 404 085
2007. év Várható
6 278 600
2 480 430
1 435 338
626 938
757 942
1 236 161
219 060
111 365
22 433
254 338
297 088
24 409
2 594
220 935
75 266
14 042 897
6 / 12
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és leányvállalatai Személyi jellegű ráfordítások 5 000 000 4 500 000 4 000 000 3 500 000
e Ft
3 000 000 2 500 000 2 000 000 1 500 000 1 000 000 500 000 0
Hőszolg.
Vízmű
Cívis
CívisIng.
DKV
Fürdő
DTV
DV Info
DIIP
Lapkiad.
Airport
Friss
Invest
Uszoda
DV Rt.
Összes
2007. II. n.év Terv
239 600
607 669
216 431
1 025
393 868
329 242
57 870
27 111
18 837
30 424
116 985
15 591
464
4 023
105 169
2 164 309
2007. II. n.év Tény
236 374
608 492
209 375
942
396 788
312 693
56 341
27 610
18 642
30 033
109 522
15 622
861
4 027
101 187
2 128 509
2007. év Terv
510 200
1 410 490
416 914
2 025
849 682
726 582
124 362
59 674
33 740
65 176
251 567
33 207
464
8 285
206 864
4 701 320
2007. év Várható
510 200
1 419 090
412 631
1 414
860 743
729 956
113 416
60 421
33 865
64 966
246 696
33 215
1 060
8 289
206 864
4 702 826
7 / 12
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és leányvállalatai Értékcsökkenési leírás 2 500 000
2 000 000
e Ft
1 500 000
1 000 000
500 000
0
Hőszolg.
Vízmű
Cívis
CívisIng.
DKV
Fürdő
DTV
DV Info
DIIP
Lapkiad.
Airport
Friss
Invest
Uszoda
DV Rt.
Összes
2007. II. n.év Terv
206 400
358 397
100 466
6 516
180 676
122 888
25 410
42 127
2 482
1 668
77 942
1 227
0
40 270
7 699
1 174 168
2007. II. n.év Tény
205 540
366 420
103 305
7 021
184 095
110 998
25 668
30 476
2 653
1 465
73 640
1 334
58
31 062
7 692
1 151 427
2007. év Terv
425 200
739 458
202 391
9 076
359 958
238 515
49 790
76 378
5 102
3 211
165 100
2 335
0
78 420
18 619
2 373 553
2007. év Várható
424 500
743 134
211 010
11 701
376 245
232 150
49 790
66 604
5 302
3 167
160 857
2 694
83
69 212
18 612
2 375 061
8 / 12
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és leányvállalatai Egyéb ráfordítások 1 200 000
1 000 000
e Ft
800 000
600 000
400 000
200 000
0 2007. II. n.év Terv
Hőszolg.
Vízmű
Cívis
CívisIng.
DKV
Fürdő
DTV
DV Info
DIIP
Lapkiad.
Airport
Friss
Invest
Uszoda
DV Rt.
Összes
34 000
51 033
184 149
432 865
5 058
17 875
1 200
2 010
168
0
100
150
0
0
2 585
731 193
2007. II. n.év Tény
25 885
60 991
61 728
1 434
8 170
19 740
1 226
683
273
4
1 838
90
324
77
5 168
187 631
2007. év Terv
186 100
121 121
272 398
433 601
9 895
47 104
4 600
4 410
14 160
3 040
12 640
300
0
1 092
9 343
1 119 929
2007. év Várható
186 000
146 940
600 196
1 564
12 925
51 308
4 440
4 420
14 258
3 044
12 680
230
324
1 169
13 027
1 052 525
9 / 12
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és leányvállalatai Pénzügyi műveletek eredménye 100 000
0
-100 000
e Ft
-200 000
-300 000
-400 000
-500 000
-600 000
Hőszolg.
Vízmű
Cívis
CívisIng.
DKV
Fürdő
DTV
DV Info
DIIP
Lapkiad.
Airport
Friss
Invest
Uszoda
DV Rt.
Összes
2007. II. n.év Terv
-13 430
8 184
-4 417
-35 732
-4 910
-31 839
-2 150
-372
-33 280
-1 140
-10 600
-51
0
-26 790
-18 287
-174 814
2007. II. n.év Tény
-6 119
12 908
10 715
-32 507
-7 359
-26 696
-3 686
-700
-36 980
-567
24 764
-19
-16 472
-19 059
31 709
-70 068
2007. év Terv
-47 030
-233
-60 471
-70 847
-12 330
-61 876
-3 250
-744
-128 720
-2 285
-26 000
-791
0
-79 837
10 652
-483 762
2007. év Várható
-43 900
13 905
-24 696
-55 855
-21 820
-50 725
-7 488
-2 384
-178 767
-1 720
15 492
-708
-25 508
-72 106
53 547
-402 733
10 / 12
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és leányvállalatai Rendkívüli eredmény 800 000 700 000 600 000 500 000
e Ft
400 000 300 000 200 000 100 000 0 -100 000
Hőszolg.
Vízmű
Cívis
CívisIng.
DKV
Fürdő
DTV
DV Info
DIIP
Lapkiad.
Airport
Friss
Invest
Uszoda
DV Rt.
Összes
2007. II. n.év Terv
-5 140
76 540
37 869
0
51 406
65 524
3 050
19 415
-12 206
0
75 905
613
0
0
-200
312 776
2007. II. n.év Tény
-7 011
76 870
38 596
0
56 693
65 914
3 050
19 414
-12 046
0
69 922
977
0
0
-4 353
308 026
2007. év Terv
57 660
148 618
75 241
0
111 620
131 069
6 100
38 695
-3 288
0
155 327
1 263
0
0
-18 450
703 855
2007. év Várható
49 660
145 428
69 600
0
111 620
131 863
6 100
38 695
-3 378
0
150 000
1 400
0
0
-5 098
695 890
11 / 12
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és leányvállalatai Átlagos statisztikai létszáma 1 400
1 200
1 000
Fő
800
600
400
200
0
Hőszolg.
Vízmű
Cívis
CívisIng.
DKV
Fürdő
DTV
DV Info
DIIP
Lapkiad.
Airport
Friss
Invest
Uszoda
DV Rt.
Összes
2007. II. n.év Terv
98
346
69
1
302
286
43
10
5
15
78
10
0
1
21
1 284
2007. II. n.év Tény
97
336
71
1
291
274
41
10
5
15
73
10
1
1
21
1 247
2007. év Terv
97
346
70
1
301
289
43
10
5
15
82
10
0
1
22
1 291
2007. év Várható
97
340
70
1
300
284
41
11
5
15
82
10
1
1
22
1 280
12 / 12
17/1. számú melléklet
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2007. évi tervmódosítása A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2007. évi eredménytervét az alábbi sorokon, a következő okokból tartjuk szükségesnek módosítani: 1)
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. Igazgatósága a 248/2007. (06.22.) sz. Igazgatósági határozatával elfogadta a DEHIR Debreceni Hirdetési és Produkciós Kft. 2007. évre vonatkozó üzleti tervét. Ezzel összefüggésben a DV Zrt. eredménytervében • Csökkentettük az árbevételt a tagvállalatok felé 2007. VII-XII. hónapokra tervezett hirdetési jutalék 6.029 e Ft összegével, mely már megjelenik a DEHIR Kft. tervében. • Növeltük az árbevételt a DEHIR Kft. felé 2007. VII-XII. hónapokra tervezett havi 30 e Ft üzletviteli tanácsadás díjával és a havi 9 e Ft irodabérleti díjjal. • Csökkentettük a Helyi Iparűzési adót az árbevétel összesített csökkenése arányában. • Csökkentettük a személyi jellegű ráfordításokat 1 fő értékesítési munkatárs bérével, egyéb személyi jellegű kifizetésével és járulékaival.
2)
Módosítottuk a személyi ráfordítási tervünket az elnök igazgató távozásakor történt kifizetéssel és azt követő tervhez viszonyított bér és személyi jellegű ráfordítások megtakarításával. Ugyancsak a személyi jellegű ráfordításokat csökkentettük a távozott vagyongazdálkodási főmunkatárs tervezett kifizetéseivel.
3)
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. Igazgatósága a 255/2007. (06.22.) sz. Igazgatósági határozatával fogadta el a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2007. évi beruházási és fejlesztési tervének módosítását. Ezzel összefüggésben pontosítottuk a Zrt. értékcsökkenési leírásának a tervét, valamint beállítottuk a tervbe a cserélendő személygépkocsi értékesítésének egyéb bevételét és ráfordítását.
A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. beruházási tervének módosítása elsősorban a tulajdonában lévő optikai hálózat továbbfejlesztését szolgálja, amely egyrészt a hozzá tartozó tagvállalati telephelyek hálózatba történő bekötését, valamint a hálózaton történő külső szervezetek számára történő szolgáltatás megteremtését teszi lehetővé. A terv tartalmazza egy közel 6 éves gépkocsi cseréjét is. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt Igazgatóság által megtárgyalt és elfogadásra javasolt üzleti tervét és módosított beruházási tervét mellékelten csatoljuk. Az Igazgatóság a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. üzleti tervének módosítása során saját döntési hatáskörén belül döntött az egyes tagvállalatok üzleti tervének módosításáról, amelynek okáról és az eredményre gyakorolt hatását tájékoztatásul a T. Közgyűlés elé terjesztjük.
Határozat-17/1. Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tervmódosítása
1
Tervmódosítás: Debreceni Vízmű Zrt.: -
Személyi jellegű ráfordítások aktualizálása
Cívis Ház Zrt.: -
Airport Invest Kft. és a Cívis Ház Ingatlan Kft. beolvadása a Cívis Ház Zrt-be szeptember 30-i időponttal. Vezérigazgató váltás és műszaki osztályvezetői poszt létrehozásával kapcsolatos változás átvezetése
DKV Zrt.: -
Normatív támogatás csökkenése miatt az egyéb bevételek módosítása, Személygépkocsi értékesítés. Értékcsökkenés módosítása a gépjárműbeszerzések. Kamatkiadások a járműbeszerzések elhúzódása miatt csökken.
Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Park Kft. -
PM állásfoglalás alapján a készletként nyilvántartott déli iparterület megvásárlására igénybe vett hitel kamatának költségként történő elszámolása. A déli iparterület megvásárlására felvett hitel konverziójából keletkezett árfolyamnyereség elszámolása. Bérterv módosítása az ügyvezető jutalma miatt. Értékcsökkenés aktualizálása. Személygépkocsi értékesítés.
Debreceni Hőszolgáltató Zrt. -
Az enyhe tél miatti árbevétel elmaradás (933 millió forint) és ezzel összefüggésben az eredményterv módosítása. Vásárolt energia költség csökkenése. Pénzügyi helyzet változása miatti módosítás. Értékcsökkenés aktualizálása a beruházási terv változása miatt. Egyéb bevétel és ráfordítás, valamint a rendkívüli ráfordítás aktualizálása az eszközértékesítés az eszközök térítésmentes átadása miatt.
DV Info Kft. -
Az Igazgatóság által hozott korábbi döntések átvezetése az üzleti terven. MS Office licencek megvásárlása és továbbszámlázása a felhasználók felé, valamint ezzel összefüggésben az értékcsökkenés aktualizálása. Alkalmazotti létszám 1 fővel történő növelése, ezzel összefüggésben az igénybe vett szolgáltatás csökkentése.
Határozat-17/1. Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tervmódosítása
2
Airport-Debrecen Kft. -
Az épületek bontására és terület bérbeadására vonatkozó szerződés hatásának átvezetése üzleti terven Új bekötőút létesítése miatti használati díj, valamint a tervek értékesítése
Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. -
Árbevétel pontosítása a megkötött szerződések ismeretében
Debreceni Sportuszoda Kft. -
A Debreceni Sportuszoda Kft. tárgyi eszközeinek aktiválása 2007.04.20-án megtörtént. Az aktiválásig felmerült bevételek és az üzemi költségek egyenlegét, mint a próbaüzem veszteségét a Sportuszoda tárgyi eszközére kell aktiválni. A Kft. eredeti tervében nem számolt a beruházás elhúzódó aktiválásával, ezért a terv egész évre vonatkozóan tartalmazta a működés költségeit és bevételeit. A próbaüzem vesztesége mint aktivált saját teljesítmény - jelen módosítással kerül bele a tervbe eredményjavító tételként.
A tervmódosításnak az adózás előtti eredményre gyakorolt hatása:
Debreceni Hőszolgáltató Zrt. Debreceni Vízmű Zrt. Cívis Ház Zrt. DKV Zrt. DV Info Kft. DIIP Kft. Debrecen Lapkiadó Kft. AIRPORT-DEBRECEN Kft. Debreceni Sportuszoda Kft. Debreceni Vagyonkezelő Zrt. Összesen:
Eredeti terv Módosított terv 457.900 405.840 743.434 734.703 835.567 808.612 -4.592 -4.592 7.183 7.687 31.035 -149.546 -184.802 -182.057 -332.104 -343.127 -372.632 -342.020 5.476 11.976 -
Adatok: e Ft Változás -52.060 -8.731 -26.954 0 504 -180.581 2.745 -11.023 30.612 6.500 -238.988
Debrecen, 2007. szeptember 14.
Dr. Sásdi András Igazgatóság elnöke Mellékletek
Határozat-17/1. Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tervmódosítása
3
DV Zrt. 2007 Tervmódosítás táblái / Eredménykimutatás Adatok: e Ft Változás Eredeti Terv Módosított Terv 2007. Év 2007. Év Módos.-Ered. Eltérés % 338 935 333 139 -5 796 -1,71% 338 935 333 139 -5 796 -1,71% 625 625 0 0,00% 338 310 332 514 -5 796 -1,71% 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 280 1 280 0 1 280 1 280 79 908 79 818 -90 -0,11% 6 072 6 072 0 0,00% 5 015 5 015 0 0,00% 720 720 0 0,00% 242 242 0 0,00% 95 95 0 0,00% 68 544 68 400 -144 -0,21% 4 080 4 080 0 0,00% 1 080 1 080 0 0,00% 3 000 3 000 0 0,00% 1 905 1 905 0 0,00% 1 905 1 905 0 0,00% 228 228 0 0,00% 4 950 4 860 -90 -1,82% 770 770 0 0,00% 4 180 4 090 -90 -2,15% 1 950 1 950 0 0,00% 1 484 1 484 0 0,00% 438 438 0 0,00% 28 28 0 0,00% 9 852 9 798 -54 -0,55% 9 852 9 798 -54 -0,55% 378 378 0 0,00% 2 860 2 860 0 0,00% 6 000 6 000 0 0,00% 120 120 0 0,00% 225 225 0 0,00% 343 343 0 0,00% 10 560 10 560 0 0,00% 10 900 10 900 0 0,00% 500 500 0 0,00% 480 480 0 0,00% 13 213 13 213 0 0,00% 11 055 11 055 0 0,00% 1 672 1 672 0 0,00% 486 486 0 0,00% 1 545 1 545 0 0,00% 360 360 0 0,00% 1 185 1 185 0 0,00% 1 712 1 712 0 0,00% 2 035 2 089 54 2,65% 219 528 206 864 -12 664 -5,77% 148 424 139 747 -8 677 -5,85% 128 024 119 347 -8 677 -6,78% 128 024 119 347 -8 677 -6,78% 128 024 119 347 -8 677 -6,78% 76 879 72 736 -4 143 -5,39% 51 145 46 611 -4 534 -8,86% 20 400 20 400 0 0,00% 19 323 18 295 -1 028 -5,32% 288 288 0 0,00% 4 016 3 521 -495 -12,33% 360 360 0 0,00% 1 476 1 476 0 0,00% 1 317 1 221 -96 -7,29% 2 700 2 430 -270 -10,00% 1 200 1 200 0 0,00% 1 738 1 571 -167 -9,61% 3 000 3 000 0 0,00% 2 628 2 628 0 0,00%
Debreceni Vagyonkezelő Zrt. I. Értékesítés nettó árbevétele (01+02) 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele Vállalatcsoporton kívül realizált árbevétel Vállalatcsoporton belül realizált árbevétel 02. Exportértékesítés nettó árbevétele II. Aktivált saját teljesítmények értéke (+03+04) 03. Saját termelésű készletek állományváltozása 04. Saját előállítású eszközök aktivált értéke III. Egyéb bevételek Immateriális jószág, tárgyi eszköz értékesítéséből IV. Anyagjellegű ráfordítások (05+06+07+08+09) 05. Anyagköltség Üzemanyag felhasználás Papír, nyomtatvány, irodaszer Számítástechnikai kellékanyag Egyéb, ki nem emelt anyagfelhasználás 06. Igénybe vett szolgáltatások értéke Utazás, kiküldetés költségei Belföldi utazás, kiküldetés költségei Külföldi utazás, kiküldetés költségei Karbantartás, javítás költségei Gépjármű javítás, karbantartás Posta költségek Távközlés költségei Vezetékes telefon Mobil telefon Egyéb anyagjellegű szolgáltatás költsége Nyomtatás Szakkönyvek, újságok Egyéb Bérleti és lízingdíj Ingatlanok bérleti díja Könyvviteli szolgáltatás díja Könyvvizsgálói szolgáltatás díja Ügyvédi díjak Közjegyzői díjak Takarítás, rovar- és rágcsálóírtás Minőségvizsgálati díjak Egyéb szakértői díjak Hirdetés, reklám, szponzorálás, közvéleménykutatás Oktatás, továbbképzés Szociális ráfordítások Egyéb nem anyagjellegű szolgáltatás DV Info szolgáltatása Apolló, TM1 Szoftver követés Tagdíjak, Sodexo, stb. 07. Egyéb szolgáltatások értéke Bankköltségek Biztosítási díjak 08. Eladott áruk beszerzési értéke 09. Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke V. Személyi jellegű ráfordítások (10+11+12) 10. Bérköltség Bér Teljes munkaidős összesen Szellemi teljes munkaidős dolgozó vezető ügyintéző, előadó, egyéb Tiszteletdíjak 11. Személyi jellegű egyéb kifizetések Társaságot terhelő betegszabadság és táppénz Nyugdíjpénztári befizetések Egészségpénztári befizetések Biztosítások Saját gépkocsi használat költsége Étkezési hozzájárulás Napidíjak Dolgozóhoz kapcsolódó egyéb személyi jellegű kifiz. Reprezentációs költség Munkáltatót terhelő SZJA 1/3
DV Zrt. 2007 Tervmódosítás táblái / Eredménykimutatás Adatok: e Ft Debreceni Vagyonkezelő Zrt.
Eredeti Terv Módosított Terv Változás 2007. Év 2007. Év Módos.-Ered. Eltérés % 600 600 0 0,00% 51 782 48 823 -2 959 -5,71% 44 520 42 004 -2 516 -5,65% 1 010 957 -53 -5,25% 3 993 3 733 -260 -6,51% 2 226 2 096 -130 -5,84% 32 32 0 0,00% 17 966 18 619 653 3,63% 17 416 18 069 653 3,75% 4 016 4 016 0 0,00% 13 400 14 053 653 4,87% 550 550 0 0,00% 550 550 0 0,00% 8 258 9 343 1 085 13,14% 0 1 200 1 200 8 258 8 143 -115 -1,39% 13 274 19 774 6 500 48,97% 78 652 78 652 0 0,00% 0 0 0 0 0 0 0 0 0 78 652 78 652 0 0,00% 31 150 31 150 0 0,00% 31 150 31 150 0 0,00% 47 502 47 502 0 0,00% 0 0 0 68 000 68 000 0 0,00% 0 0 0 68 000 68 000 0 0,00% 68 000 68 000 0 0,00% 0 0 0 0 0 0 10 652 10 652 0 0,00% 23 926 30 426 6 500 27,17% 0 0 0 18 450 18 450 0 0,00% 18 450 18 450 0 0,00% -18 450 -18 450 0 5 476 11 976 6 500 118,69%
Egyéb személyi jellegű kifizetések 12. Bérjárulékok Nyugdíj és egészségbiztosítási járulék Egészségügyi hozzájárulás Munkaadói járulék Szakképzési hozzájárulás Egyéb bérjárulék VI. Értékcsökkenési leírás Terv szerint elszámolt ÉCS Immateriális javak terv szerinti ÉCS Tárgyi eszközök terv szerinti ÉCS Egyösszegben elszámolt ÉCS Tárgyi eszközök egyösszegű ÉCS VII. Egyéb ráfordítások Értékesített immateriális jószág, tárgyi eszköz könyvsz. értéke Költégek között el nem számolt helyi adók, illetékek stb. A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye (I+II+III-IV-V-VI-VII) VIII. Pénzügyi műveletek bevételei (13+14+15+16+17) 13. Kapott (járó) osztalék és részesedés 14. Részesedések értékesítésének árfolyamnyeresége 15. Befektetett pénzügyi eszközök kamatai, árfolyamnyeresége 16. Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek Cash-poolon belül realizálódó kamat bevételek Belső Cash-pool kamatbevétel Cash-poolon kívül realizálódó kamatbevételek 17. Pénzügyi műveletek egyéb bevételei IX. Pénzügyi műveletek ráfordításai (18+19+20+21) 18. Befektetett pénzügyi eszközök árfolyamvesztesége 19. Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások Cash-poolon kívüli kamatráfordítások 20. Részesedések, értékpapírok, bankbetétek értékvesztése 21. Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai B. Pénzügyi műveletek eredménye (VIII-IX) C. Szokásos vállalkozási eredmény (+A+B) X. Rendkívüli bevételek XI. Rendkívüli ráfordítások Átvállalt, elengedett, elévült követelés, pénzeszközátadás D. Rendkívüli eredmény (X-XI) E. Adózás előtti eredmény (+C+D)
2/3
DV Zrt. Tervmódosítás táblái / Beruházás Adatok: e Ft Debreceni Vagyonkezelő Zrt. Projektek I I_01 I_02 I_03 I_04 I_05 I_06 I_07 I_08 I_09 I_10 I_11 II II_01 III III_01 IV IV_01 IV_02 V V_01
Optikai hálózat bővítése Dohánygyár bekötése Malompark bekötése DTV igényelte bekötések Nagyerdei út 1. Hotel beköt. Fényes udvar ltp. opt. alép. Vásárcsarnok, Fórum beköt. Bethlen u. alépítmény 2008. hálózatbővítés tervezési munkái VESZ hálózat bővítése Vízmű II. telep optikai bekötés Atommagkutató Intézet optikai bekötése Kölcsey Közp. NODE akt.e. Aktív eszközök telepítése Gépkocsi beszerzés 2 db Személygépkocsi beszerzés Szofverbeszerzés Terc. ktg.vetés készítő program TM1 3 db jogosultság Kis értékű tárgyi e. Telefon, stb. pótlása
Beruházási ráfordítások Eredeti Módosított Eltérés 42 620 71 521 28 901 27 500 49 401 21 901 3 800 0 -3 800 3 000 3 000 0 11 000 9 196 -1 804 1 500 1 500 0 3 700 3 700 0 2 000 2 000 0 2 000 2 000 0 500 500 0 0 19 500 19 500 0 3 505 3 505 0 4 500 4 500 4 500 4 500 0 4 500 4 500 0 7 000 14 000 7 000 7 000 14 000 7 000 3 100 3 100 0 100 100 0 3 000 3 000 0 520 520 0 520 520 0
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 210/2007. (IX. 27.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdése, valamint a 3/2007. (II. 1.) Ö. r. 9. § (2)-(4) bekezdése alapján, az 1993. évi LXXVIII. törvényre figyelemmel 1./ kiegészíti az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások értékesítésre történő kijelöléséről szóló 170/2007. (VII. 5.) Ö.h. (a továbbiakban: Határozat) a.) b.) c.) d.)
1. számú mellékletét az e határozat 1. számú, 2. számú mellékletét az e határozat 2. számú, 3. számú mellékletét az e határozat 3. számú, 4. számú mellékletét az e határozat 4. számú
mellékleteiben felsorolt önkormányzati tulajdonú lakásokkal. 2./ Kiegészíti továbbá a Határozat 5. számú mellékletét az e határozat 5. számú mellékletével. Határidő: folyamatos Felelős: a polgármester a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
1. számú melléklet
Értékesíthető paneles lakások címjegyzéke Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Helyrajzi szám 14142/26 14142/26 14142/26 14142/26 9543/1 20335/A 20335/A 20335/A 20335/A 20335/A
Törzsszám
Tulajdonforma
42221001 42221003 42222003 42252016 40011028 31101021 31101002 31101026 31101023 31101024
Onkormany Onkormany Onkormany Onkormany Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas
Tulajdoni hányad (%) Lakáscím Önkorm. Cívis Ház Önk+CH 100 0 100 Epreskert u. 74/A. Foldszint/1 100 0 100 Epreskert u. 74/A. Foldszint/3 100 0 100 Epreskert u. 74/B. Foldszint/3 100 0 100 Epreskert u. 76/B. 3/16 46 2 48 Petőfi tér 10. 4/28 7 0 7 Honvéd u. 23. 7/21. 7 0 7 Honvéd u. 23. Foldszint/2 7 0 7 Honvéd u. 25. 2/12 7 0 7 Honvéd u. 25. 5/32 7 0 7 Honvéd u. 25. Foldszint/3
1/1
Építési mód
Alapterület (m2)
Komfortfokozat
Szobaszám
Paneles Paneles Paneles Paneles Paneles Paneles Paneles Paneles Paneles Paneles
62 35 35 55 30 56 52 48 56 48
összkomfortos összkomfortos összkomfortos összkomfortos összkomfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos
1+2 1+0 1+0 1+2 1+0 1+1 1+1 1+1 1+1 1+1
2. számú melléklet
Értékesíthető blokkos technológiával épített lakások Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Helyrajzi szám 10978/5 10978/5 10978/5 10978/5 10978/5 10978/5 10978/5 10978/5 10978/5 10978/5 10978/5 10978/5 14142 14142
Törzsszám
Tulajdonforma
20051006 20051007 20051008 20051011 20051014 20051015 20051016 20051019 20051020 20051001 20051003 20051004 42233003 42232009
Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Onkormany Onkormany
Tulajdoni hányad (%) Önkorm. Cívis Ház 60 0 60 0 60 0 60 0 60 0 60 0 60 0 60 0 60 0 60 0 60 0 60 0 100 0 100 0
Önk+CH 60 60 60 60 60 60 60 60 60 60 60 60 100 100
Lakáscím Hadházi út 141. 1/2 Hadházi út 141. 1/3 Hadházi út 141. 1/4 Hadházi út 141. 2/3 Hadházi út 141. 3/2 Hadházi út 141. 3/3 Hadházi út 141. 3/4 Hadházi út 141. 4/3 Hadházi út 141. 4/4 Hadházi út 141. Foldszint/1 Hadházi út 141. Foldszint/3 Hadházi út 141. Foldszint/4 Mikepércsi út 49/C. 1/3 Mikepércsi út 49/B. 2/9
1/1
Építési mód
Alapterület (m2)
Komfortfokozat
Szobaszám
Blokkos Blokkos Blokkos Blokkos Blokkos Blokkos Blokkos Blokkos Blokkos Blokkos Blokkos Blokkos Blokkos Blokkos
27 27 54 27 27 27 57 28 57 56 27 57 50 42
komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos összkomfortos összkomfortos
1+0 1+0 2+0 1+0 1+0 1+0 2+0 1+0 2+0 2+1 1+0 2+0 1+1 1+1
3. számú melléklet
Értékesíthető telepszerűen épített többlakásos épületekben lévő lakások címjegyzéke (Hagyományos technológiával épített lakások) Sorszám 1. 2.
Helyrajzi szám 19897/2 19897/2
Törzsszám
Tulajdonforma
35311043 35311012
Tarsas Tarsas
Tulajdoni hányad (%) Önkorm. Cívis Ház 66 34 66 34
Lakáscím Önk+CH 100 Böszörményi út 68. 2/216. 100 Böszörményi út 68. 1/107.
1/1
Építési mód
Alapterület (m2)
Komfortfokozat
Szobaszám
Korszerű szilárd födém Korszerű szilárd födém
57 52
összkomfortos összkomfortos
2+0 2+0
4. számú melléklet
Hagyományos technológiával, nem telepszerűen épített, értékesíthető lakások címjegyzéke
Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50.
Helyrajzi szám 10691/40 9056 9056 9056 9056 20561/A 20561/A 20561/A 6534 8501 8501 8501 8501 8501 8501 8501 6620/A 6620/A 5835/2/A 5835/2/A 5835/2/A 5835/2/A 158/A 158/A 5749 7548/A 7548/A 6396/A 6396/A 5145 5145 5145 5145 5145 5145 5145 5050 5050 5050 5050 5050 5050 5050 5050 9012 9010 9009 9008 6834 6834
Törzsszám
Tulajdonforma
20221001 17141036 17141038 17141938 17141051 19322002 19322001 19324001 10283001 18081012 18081025 18082002 18082010 18082012 18083028 18083031 10251005 10251003 21891007 21891001 21891002 21891003 42391003 42393001 20872001 19821001 19822001 10431001 10431002 20661006 20661007 20661001 20661004 20662005 20662001 20662023 22025001 22026001 22025002 22025003 22021002 22024001 22025004 22025006 17411008 17431010 17441008 17451004 17961005 17961002
Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Vegyes Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Vegyes Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas
Tulajdoni hányad (%) Önkorm. Cívis Ház 25 0 10 7 10 7 10 7 10 7 59 0 59 0 59 0 60 0 12 0 12 0 12 0 12 0 12 0 12 0 12 0 87 0 87 0 51 0 51 0 51 0 51 0 32 0 32 0 10 0 84 0 84 0 56 0 56 0 15 0 15 0 15 0 15 0 15 0 15 0 15 0 66 0 66 0 66 0 66 0 66 0 66 0 66 0 66 0 4 52 14 26 16 24 13 11 12 0 12 0
Önk+CH 25 17 17 17 17 59 59 59 60 12 12 12 12 12 12 12 87 87 51 51 51 51 32 32 10 84 84 56 56 15 15 15 15 15 15 15 66 66 66 66 66 66 66 66 56 40 40 24 12 12
Lakáscím Apafi u. 12. Foldszint/1 Battyhány u. 11/B. 1/4 Battyhány u. 11/B. 1/5 Battyhány u. 11/B. 1/5 A Battyhány u. 11/C. 4/1 Bem tér 26. Foldszint/1 Bem tér 26. Foldszint/2 Bem tér 26. Foldszint/3 Bercsényi u. 23. Foldszint/4 Csapó u. 5. 3/12 Csapó u. 7. 3/10 Csapó u. 9. 1/2 Csapó u. 9. 3/10 Csapó u. 9. 3/12 Csapó u. 15. 1/4 Csapó u. 15. 2/7 Csillag u. 26. Foldszint/1 Csillag u. 26. Foldszint/3 Dessewffy u. 21. 1/7 Dessewffy u. 21. Foldszint/1 Dessewffy u. 21. Foldszint/2 Dessewffy u. 21. Foldszint/3 Diószegi út 8. Foldszint/3 Diószegi út 8. Foldszint/6 Dobó u. 9. Foldszint/1 Egymalom u. 6. Foldszint/1 Egymalom u. 6. Foldszint/2 Hajnal u. 5. Foldszint/1 Hajnal u. 5. Foldszint/2 Kassai út 65. 1/6 Kassai út 65. 1/7 Kassai út 65. Foldszint/1 Kassai út 65. Foldszint/4. Kassai út 67. 1/5 Kassai út 67. Foldszint/1 Kassai út 71. 1/7 Kinizsi u. 75. Foldszint/10 Kinizsi u. 75. Foldszint/11 Kinizsi u. 75. Foldszint/2 Kinizsi u. 75. Foldszint/4 Kinizsi u. 75. Foldszint/5 Kinizsi u. 75. Foldszint/6 Kinizsi u. 75. Foldszint/7 Kinizsi u. 75. Foldszint/8 Kossuth u. 3. 2/8 Kossuth u. 7. 1/3 Kossuth u. 9. 1/7 Kossuth u. 11. 1/1 Kossuth u. 46. Foldszint/2 Kossuth u. 46. Szuteren/2
1/3
Építési mód
Alapterület (m2)
Komfortfokozat
Szobaszám
Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém
35 80 56 40 64 26 41 80 24 28 48 39 39 36 27 26 33 44 37 35 37 37 45 47 29 45 103 35 24 36 36 33 36 36 33 36 29 28 20 25 30 14 33 30 45 105 38 51 32 58
komfortos összkomfortos komfortos komfortos összkomfortos komfort nélküli félkomfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfort nélküli komfort nélküli komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfort nélküli komfort nélküli komfort nélküli szükséglakás komfort nélküli komfort nélküli összkomfortos összkomfortos összkomfortos összkomfortos komfortos komfort nélküli
1+0 2+0 2+0 1+1 2+0 1+0 1+1 2+1 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+1 1+0 1+0 2+0 1+1 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 3+0 1+1 2+0 1+0 2+0
4. számú melléklet
Hagyományos technológiával, nem telepszerűen épített, értékesíthető lakások címjegyzéke
Sorszám 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100.
Helyrajzi szám 6832 8501 8507 8509 8509 8509 8509 8509 6825/A 8818 8818 8818 8818 7552 7552 7623/A 7623/A 7623/A 7623/A 8511 8511 8739/A 8739/A 8737/A 8770/A 8702/A 8702/A 8771/A 8771/A 8771/A 8775/A 8775/A 8775/A 8707/A 8707/A 8707/A 8707/A 8707/A 8707/A 8711/A 8711/A 8757 15341 15342 8881 8881 8881 8881 8881 9407/A
Törzsszám
Tulajdonforma
17614003 18631004 18651006 18661024 18661025 18661030 18661033 18661035 10311001 17881004 17881005 17881006 17882002 19081002 19082001 19171007 19171010 19173001 19172003 18051013 18051003 13141013 13141015 13151001 13971001 13241002 13241004 13251001 13251002 13252001 13281001 13282001 13283002 13292001 13293001 13291002 13293003 13291001 13291003 13302001 13301001 12131010 40221016 40221030 17172001 17174001 17174002 17171003 17174003 11743001
Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Onkormany Onkormany Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas
Tulajdoni hányad (%) Önkorm. Cívis Ház 23 0 12 0 6 0 15 0 15 0 15 0 15 0 15 0 46 0 66 0 66 0 66 0 66 0 33 0 33 0 21 0 21 0 21 0 21 0 5 28 5 28 18 0 18 0 6 0 20 0 76 0 76 0 67 0 67 0 67 0 65 0 65 0 65 0 90 0 90 0 90 0 90 0 90 0 90 0 63 0 63 0 7 0 6 0 5 0 26 0 26 0 26 0 26 0 26 0 53 0
Önk+CH 23 12 6 15 15 15 15 15 46 66 66 66 66 33 33 21 21 21 21 33 33 18 18 6 20 76 76 67 67 67 65 65 65 90 90 90 90 90 90 63 63 7 6 5 26 26 26 26 26 53
Lakáscím Kossuth u. 58. Foldszint/2 Liszt Ferenc u. 1. Foldszint/4 Liszt Ferenc u. 5. 1/2 Liszt Ferenc u. 9. 2/5 Liszt Ferenc u. 9. 2/6 Liszt Ferenc u. 9. 3/1 Liszt Ferenc u. 9. 3/4 Liszt Ferenc u. 9. 3/6 Méliusz tér 11. Foldszint/1 Nap u. 1. Foldszint/2 Nap u. 1. Foldszint/3 Nap u. 1. Foldszint/4 Nap u. 1. Foldszint/6 Péterfia u. 29. Foldszint/2 Péterfia u. 29. Foldszint/7 Péterfia u. 42. 1/1 Péterfia u. 42. 1/10 Péterfia u. 42-44. Foldszint/5 Péterfia u. 44. 1/13 Sas u. 4. 1/12. Sas u. 4. 1/2 Simonffy u. 7. 2/3 Simonffy u. 7. 2/5 Simonffy u. 11. Foldszint/5 Simonffy u. 40. Foldszint/3 Simonffy u. 41. Foldszint/2 Simonffy u. 41. Foldszint/4 Simonffy u. 42. Foldszint/1 Simonffy u. 42. Foldszint/2 Simonffy u. 42. Foldszint/3 Simonffy u. 50. Foldszint/1 Simonffy u. 50. Foldszint/4 Simonffy u. 50. Foldszint/4 Simonffy u. 51. Foldszint/2 Simonffy u. 51. Foldszint/4 Simonffy u. 51. Foldszint/5 Simonffy u. 51. Foldszint/6 Simonffy u. 51. Foldszint/7 Simonffy u. 51. Pince/1 Simonffy u. 59. Foldszint/2 Simonffy u. 59. Foldszint/3 Széchenyi u. 19. 1/9 Széchenyi u. 81. 3/16 Széchenyi u. 81/B. 3/14 Szent Anna u. 18. Foldszint/1 Szent Anna u. 18. Foldszint/2 Szent Anna u. 18. Foldszint/2 Szent Anna u. 18. Foldszint/3 Szent Anna u. 18. Foldszint/3 Szív u. 14. Foldszint/1
2/3
Építési mód
Alapterület (m2)
Komfortfokozat
Szobaszám
Hagyományos fa födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos fa födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos fa födém Hagyományos fa födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos fa födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos fa födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Korszerű szilárd födém Korszerű szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos fa födém
30 40 47 33 33 40 33 33 42 62 28 37 40 44 59 114 34 24 54 51 54 43 47 29 41 68 42 31 33 39 79 63 36 48 37 48 34 92 26 56 65 44 56 49 39 27 36 50 59 28
komfort nélküli komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfort nélküli komfort nélküli komfortos komfortos komfortos komfortos komfort nélküli komfort nélküli komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfort nélküli komfort nélküli komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfort nélküli komfortos komfortos szükséglakás komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos félkomfortos komfortos
1+0 1+1 2+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+0 1+1 1+0 1+0 1+0 1+1 1+0 2+0 3+1 1+0 1+0 2+0 1+0 1+1 1+0 1+0 1+0 1+0 2+0 1+0 1+0 1+0 1+0 2+1 2+0 1+0 2+0 1+0 1+0 1+0 2+1 1+0 2+0 2+0 1+1 1+1 1+1 1+0 1+0 1+0 1+0 2+0 1+0
4. számú melléklet
Hagyományos technológiával, nem telepszerűen épített, értékesíthető lakások címjegyzéke
Sorszám 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109.
Helyrajzi szám 9407/A 15059 15059 9398/A 9398/A 8491/A 9284/A 9284/A 9284/A
Törzsszám
Tulajdonforma
11742001 40311001 40311002 11521003 11521001 18721010 11421014 11421015 11421005
Tarsas Vegyes Vegyes Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas Tarsas
Tulajdoni hányad (%) Önkorm. Cívis Ház 53 0 6 0 6 0 25 0 25 0 7 0 18 0 18 0 18 0
Önk+CH 53 6 6 25 25 7 18 18 18
Lakáscím Szív u. 14. Foldszint/7 Szoboszlói út 8. 1/1 Szoboszlói út 8. 1/2 Török Bálint u. 18. Foldszint/6 Török Bálint u. 18. Foldszint/8 Újházi Ede u. 5. Foldszint/2 Vásáry István u. 5. 1/14 Vásáry István u. 5. 2/12 Vásáry István u. 5. Foldszint/3
3/3
Építési mód
Alapterület (m2)
Komfortfokozat
Szobaszám
Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém Hagyományos szilárd födém
52 44 66 74 28 48 96 67 25
komfort nélküli komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos komfortos
1+0 1+0 2+0 2+0 1+0 1+1 3+1 2+0 1+0
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 211/2007. (IX. 27.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére a 2006. évi CXXVII. törvény 5. sz. mellékletének 9. pontja és a 4/2007. (II. 20.) ÖTM. rendelet alapján, figyelemmel a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 60. § (1) bekezdés a) és b) pontjára: 1./ megállapítja, hogy 2006. szeptember 30. után valósult meg a) a 175/2005. (VI. 30.) Kh. határozatban foglaltak alapján a Gönczy Pál Általános Iskolában 1 fő közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetése; b) a 104/2006. (V. 25.) Ö.h-ban foglaltak alapján a Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben 1 fő közalkalmazott, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben 1 fő közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetése; c)
a 14/2007. (II. 15.) Ö.h-ban foglaltak alapján Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 19 fő köztisztviselő és 2 fő ügykezelő közszolgálati jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetése és 1 fő munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése;
d) a 130/2007. (VI. 21.) Ö.h-ban foglaltak alapján az Árpád Vezér Általános Iskolában 1 fő közalkalmazott, a Bányai Júlia Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben 1 fő közalkalmazott, a Benedek Elek Általános Iskolában 2 fő közalkalmazott, a Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben 6 fő közalkalmazott, a Csapókerti Általános Iskolában 4 fő közalkalmazott, a Dózsa György Általános Iskolában 1 fő közalkalmazott, az Epreskerti Általános Iskolában 1 fő közalkalmazott, a Fazekas Mihály Általános Iskolában 6 fő közalkalmazott, a Gönczy Pál Általános Iskolában 1 fő közalkalmazott, a Hatvani István Általános Iskolában 1 fő közalkalmazott, a Hunyadi János Általános Iskolában 1 fő közalkalmazott, az Ibolya Utcai Általános Iskolában 1 fő közalkalmazott, a József Attila Általános Iskolában 1 fő közalkalmazott, a Karácsony Sándor Általános Iskolában 6 fő közalkalmazott, a Kazinczy Ferenc Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben 4 fő közalkalmazott, a Kinizsi Pál Általános Iskolában 3 fő közalkalmazott, a Lilla Téri Általános Iskolában 1 fő közalkalmazott, a Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskolában 1 fő közalkalmazott, a Nagysándor József Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolában 2 fő közalkalmazott, az Újkerti Nevelési-Oktatási Központ Általános Iskola, Diákotthon és Óvodában 6 fő közalkalmazott, a Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben 4 fő közalkalmazott, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben 9 fő közalkalmazott, a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskolában 1 fő közalkalmazott, a Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban 1 fő közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetése.
2./ Pályázatot nyújt be az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumhoz a helyi önkormányzatok létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénybevételére az 1./ pontban meghatározott létszámcsökkentési intézkedések kötelezettségének teljesítéséhez 209.461.310.-Ft. összegben. 3./ Kinyilatkozza, hogy az önkormányzat költségvetési intézményeinél a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatottak – munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli – foglalkoztatására nincs lehetőség. 4./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a pályázati anyag elkészítésére, benyújtására és felhatalmazza a polgármestert a pályázat aláírására. Határidő: 2007. október 1. Felelős: az elkészítésért és a benyújtásért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 212/2007. (IX. 27.) határozata A Közgyűlés a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 17/2000. (V. 1.) Kr. rendelet 25. § (2) bekezdése alapján Gadus István János Kozlok László képviselő rendbírsággal sújtására tett javaslatát elutasítja.
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 213/2007. (IX. 27.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 9. § (4) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva, az 1992. évi XXXIII. törvény 23. § (2) bekezdése és a 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 6-7. §-ai alapján 1./ pályázatot ír ki a Csokonai Színház magasabb vezetői beosztásának ellátására a melléklet szerint. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a pályázati felhívás Kulturális Közlönyben történő közzétételére, valamint a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: a Humán Főosztály vezetője 3./ -
Felkéri a szakmai bizottság tagjának a pályázatok véleményezésére: Somogyi Bélát, a Kulturális Bizottság elnökét, Iglódi Istvánt, a Pesti Magyar Színház igazgató-főrendezőjét, Csóti Józsefet, a Magyar Színházi Társaság képviselőjét, Vidnyánszky Attilát, a Csokonai Színház művészeti vezetőjét, Vranyec Arturt, a Közalkalmazotti Tanács delegáltját, Bakota Árpádot, a Szakszervezeti Bizottság titkárát.
4./ Felkéri a polgármestert, hogy a 3./ pontban foglalt döntésről az érintetteket értesítse. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Melléklet Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése pályázatot hirdet a Csokonai Színház magasabb vezetői beosztásának ellátására 5 évig terjedő határozott időre A Csokonai Színház (4024 Debrecen, Kossuth u. 10.) hagyományosan olyan klasszikus és kortárs szerzők műveit bemutató repertoárszínház, amely prózai és zenés darabokat, valamint táncműveket egyaránt műsorára tűz. Teret nyújt a művészi önmegvalósításnak, műsortervében igazodik a város iskola jellegéhez, kielégíti a város polgárai részéről jelentkező igényeket. Elvárható, hogy helyet kapjanak falai között az egyetemes magyar irodalom kincsei, és műhelye legyen a színjátékírásnak. A műsortervi elképzelések megvalósítása a főépület nagyszínpadán, a kamaraszínpadon (Víg mozi) és a stúdiószínpadon (Horváth Árpád Stúdiószínház – főépület) történik. A magasabb vezetői megbízás időszakában új színházi épület átadása várható. Számítani lehet a főépület belső rekonstrukciójára. A művészeti intézmény önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, amely a gazdaságilag hozzárendelt, részjogkörrel rendelkező, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv meghatározott előirányzatai felett is rendelkezni jogosult. A magasabb vezető elsőrendű feladata lesz az ésszerű és takarékos gazdálkodás, valamint a jogszabályoknak megfelelő működtetés megszervezése, irányítása és ellenőrzése a már meglévő művészeti koncepció megvalósítása és folyamatossága érdekében. A magasabb vezetői megbízás a közgyűlési döntést követő naptól számított 5 év határozott időtartamra szól. A pályázóval szembeni követelmények: - Fejtse ki a színház elért eredményei megőrzésének, illetve megújításának programját. - Terjesszen elő – a művészeti program tartalmával és a javasolt működési struktúrával adekvát – részletes gazdasági megvalósíthatósági tervet. A megbízás feltételei: - szakirányú felsőfokú végzettség és - legalább ötéves szakmai gyakorlat. A pályázatnak tartalmaznia kell: -
a pályázóval szemben megfogalmazott követelmények alapján az általános irányításra, ésszerű működtetésre és menedzselésre vonatkozó konkrét vezetői elképzeléseket, a közönségkapcsolati programot, a gazdasági megvalósítási tervet, a mindezen elképzelések rövid összefoglalását, mely csak a pályázó beleegyezésével közölhető a megbízón és a szakmai bizottság tagjain kívül más személlyel,
Csatolni kell továbbá: a szakmai önéletrajzot, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, a végzettséget igazoló okiratok hiteles másolatát, valamint nyilatkozatot arról, hogy a pályázatot véleményező és elbíráló testületi üléseken a pályázó hozzájárul-e a nyilvános ülés tartásához. Pályázati cím és információ: - a pályázat benyújtásának helye Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Főosztálya (4026 Debrecen, Kálvin tér 11.), - a pályázatot zárt borítékban "Pályázat a Csokonai Színház magasabb vezetői beosztásának ellátására" megjelöléssel 3 példányban kérjük benyújtani, - a pályázattal kapcsolatos tájékoztatás és az intézményt bemutató alapdokumentumok Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályán kérhetők, illetve átvehetők (4026 Debrecen, Kálvin tér 11., telefon: 517701). A pályázat benyújtásának határideje: a Kulturális Közlönyben való megjelenéstől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtási határidőt követően 30 napon belül. Az illetmény és illetménypótlék megállapítása a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően történik. A munkáltatói jogkör gyakorlójának döntésétől függően kereset-kiegészítés adható. A pályázatokat szakmai bizottság és a Kulturális Bizottság véleményének kikérésével Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése bírálja el.
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 214/2007. (IX. 27.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 9. § (4) bekezdése, továbbá az 1993. évi LXXIX. törvény 17-18. §-ai, az 1992. évi XXXIII. törvény 61-66. §-ai és 69-70. §-ai, a 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 5. §-a, 14/A. § (1) bekezdése, 14/C. § (2) bekezdésének d/ pontja, továbbá a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 12-14. §-ai alapján, figyelemmel a 222/2000. (IX. 7.) Kh. határozatra 1./ megbízza Vasali Lászlónét (4025 Debrecen, Postakert utca 14/D. I/5.), a Hunyadi János Általános Iskola határozatlan időre kinevezett tanárát 2007. október 1. napjától a magasabb vezető megbízásáig, de legkésőbb 2008. július 31. napjáig az intézmény vezetői beosztásának ellátásával. Alapilletményét az „I” fizetési osztály 8. fizetési fokozatában 195.250.-Ft-ban, további szakképesítésért járó illetménynövekedését 13.668.-Ft-ban, összesen kerekítve 208.900.-Ft-ban, vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 200%-ában, azaz 39.200.-Ft-ban, havi illetményét összesen 248.100.-Ft-ban állapítja meg. 2./ Vasali Lászlóné, a Hunyadi János Általános Iskola vezetője részére differenciált keresetkiegészítést állapít meg, melynek mértékét 2007. október 1-jétől a vezetői megbízás lejártának napjáig 20.000.-Ft/hó összegben határozza meg. 3./ Pályázatot ír ki a Hunyadi János Általános Iskola magasabb vezetői beosztásának ellátására a melléklet szerint. 4./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét az 1-2./ pontban foglalt döntésnek megfelelően a vezetői megbízás előkészítésére, a 3./ pontban foglaltaknak megfelelően a pályázati kiírás Oktatási Közlönyben történő megjelentetésére és a magasabb vezetői megbízással kapcsolatos előkészítő intézkedések megtételére, felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedések aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése (4024 Debrecen, Piac u. 20.) pályázatot ír ki a Hunyadi János Általános Iskola (4028 Debrecen, Zákány u. 5.) magasabb vezetői beosztásának ellátására. Képesítési és egyéb feltételek: -
a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 17. § (1)-(2) bekezdései és 18. §-a szerinti végzettség és szakképzettség a felsőfokú iskolai végzettségnek és szakképzettségnek megfelelő legalább 5 év, pedagógus munkakörben eltöltött szakmai gyakorlat.
Azonos feltétellel rendelkező pályázók esetén előnyben kell részesíteni azt, aki rendelkezik pedagógus szakvizsgával. A pályáztató minősíti a pályázó: - szakmai koncepcióját, - vezetői képességeit, rátermettségét, - pályázatának Debrecen város intézkedési tervéhez és az Önkormányzat Minőségirányítási Programjához való illeszkedését. A pályázatnak az alábbiakat kell tartalmaznia: - részletes szakmai életrajzot; - az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseket is részletező programot, különös figyelemmel Debrecen város közoktatási, feladat-ellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési tervében, valamint az intézmény elfogadott pedagógiai programjában és az Önkormányzat Minőségirányítási Programjában foglaltakra; - iskolai végzettséget és szakképzettséget, amennyiben van: tudományos fokozatot, állami nyelvvizsgát igazoló okiratok másolatait, - három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt, - nyilatkozatot arról, hozzájárul-e ahhoz, hogy a pályázatot elbíráló testület a személyét érintő ügy tárgyalásakor nyilvános ülést tartson. A pályázat benyújtásának helye és formája: a pályázatot Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Humán Főosztály vezetőjének címére (4026 Debrecen, Kálvin tér 11.) kell benyújtani 5 példányban (1 példány valamennyi tartalmi elemet, 4 példány csak az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseket is részletező programot tartalmazza). A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás DMJV Polgármesteri Hivatala Humán Főosztályán kérhető. (4026 Debrecen, Kálvin tér 11. I/106. iroda, tel: 517-601 és 517-607.)
Pályázat beadásának határideje: az Oktatási Közlönyben való megjelenéstől számított 30. nap. Pályázat elbírálásának határideje: a véleményezési határidő lejártát követő 30. napot követő első testületi ülés. Megbízás időtartama: a Közgyűlés döntését követő naptól 2013. július 31. napjáig. Illetmény és illetménypótlék: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény előírásainak figyelembevételével. A munkáltatói jogkör gyakorlójának döntésétől függően kereset-kiegészítés adható.
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 215/2007. (IX. 27.) határozata A Közgyűlés az Oktatási Osztály vezetőjének előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése, valamint az 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés d) pontja alapján 1./ elfogadja a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott közoktatási intézmények 2007/2008. tanévre szóló törvényességi ellenőrzésének ütemtervét a melléklet szerint. 2./ Felkéri az Oktatási Osztály vezetőjét az ellenőrzési ütemtervben foglaltak végrehajtására. Határidő: ütemterv szerint Felelős: az Oktatási Osztály vezetője
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Melléklet
A közoktatási intézmények 2007/2008. tanévre szóló törvényességi ellenőrzésének ütemterve
Sorszám
Az intézményvezető neve
Az intézmény neve Brassai Sámuel Gimn. és Műszaki Szakközépiskola
Időpont
1.
Alföldi Ferenc Antal
2007. 11. 05. - 11. 09.
2.
Aradi Lajos
Váci Mihály Közéiskolai Kollégium
2007. 11. 26. - 11. 30.
3.
Asztalos Imréné
Alsójózsai Utcai Óvoda
2007. 10. 24. - 10. 27.
4.
Dr. Lévainé Vasvári Anikó
Tócóskerti Óvoda
2007. 11. 12. - 11. 16.
5.
Duróné Mónus Róza Lívia
Simonyi Úti Óvoda
2007. 11. 26. - 11. 30.
6.
Farkas Ferenc
Könnyűipari Szakközép- és Szakiskola
2008. 01. 28. - 02. 01.
7.
Hegedűsné Tenkely Judit
Faragó Utcai Óvoda
2007. 12. 10. - 12. 14.
8.
Illés Jánosné
Bartók-Babits Utcai Óvoda
2008. 01. 14. - 01. 18.
9.
Kovács Tiborné
Csapókerti Ált. Iskola
2007. 11. 26. - 11. 30.
10.
Kozmáné Császi Éva
Rakovszky Dániel Ált. Isk.
2007. 12. 03. - 12. 07.
11.
Kriveczkyné Molnár Katalin
Karácsony Sándor Ált. Isk.
2007. 10. 15. - 10. 19.
12.
Vasali Lászlóné
Hunyadi János Ált. Isk.
2008. 01. 21. - 01. 25.
13.
Nyilas Zoltánné
Margit Téri Óvoda
2008. 01. 28. - 02. 01.
14.
Orbánné Beranek Mária
Hétszínvirág Óvoda
2008. 02. 11. - 02. 15.
15.
Perecsényiné Csötönyi Anikó
Karácsony György Úti Óvoda
2008. 02. 25. - 02. 29.
16.
Pinczés Katalin Klára
Szivárvány Óvoda
2008. 03. 05. - 03. 09.
17.
Szántó Sándor
Ibolya Utcai Általános Isk.
2007. 10. 29. - 10. 31.
18.
Szentesiné Kiss Piroska
Hatvani István Ált. Isk.
2007. 10. 08. - 10. 12.
19.
Takácsné Bujdosó Erika
Thaly Kálmán Utcai Óvoda
2008. 03. 19. - 03. 23.
20.
Tokajiné Somlyai Melinda
Ősz Utcai Óvoda
2008. 03. 26. - 03. 31.
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 216/2007. (IX. 27.) határozata A Közgyűlés az Oktatási Osztály vezetőjének előterjesztésére az 1993. évi LXXIX. törvény 52. § (7) bekezdése a 121. § (1) bekezdés 15. pontja, a 37. § (5) bekezdésének b./ pontja és a 118. § (6) bekezdése alapján, figyelemmel a 26/1997. (VII. 10.) MKM rendeletre 1./ kinyilvánítja azon szándékát, hogy támogatja a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola két tanítási nyelvű iskolai oktatását egy gimnáziumi osztályban, illetve az idegen nyelvi szakképzést a 2008/2009-es tanévtől folyamatosan.
2./ Egyetért azzal, hogy a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola a 2008/2009. tanévtől a két tanítási nyelvű iskolai oktatásban évfolyamonként heti 20 órával megnövelje a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján rendelkezésre álló intézményi időkeretet. Határidő: a 2008/2009. tanévtől folyamatos Felelős: az érintett intézmény vezetője 3./ Felkéri a Gazdálkodási Főosztály vezetőjét, hogy az intézmény költségvetésébe az órakeret növekedésének pénzügyi fedezetét tervezze be. Határidő: 2008. évi költségvetéstől folyamatosan Felelős: a Gazdálkodási Főosztály vezetője 4./ Felkéri a Városfejlesztési Főosztály vezetőjét, hogy az intézmény fenntartásában lévő raktárépület tanteremmé történő átalakításának költségeit tervezze be a 2008. évi intézményi felújítási keret terhére. Határidő: 2008. évi költségvetés készítése Felelős: a Városfejlesztési Főosztály vezetője 5./ Felkéri az Oktatási Osztály vezetőjét, hogy a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola alapító okiratának módosítását terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: a Közgyűlés 2008. júniusi ülése Felelős: az Oktatási Osztály vezetője 6./ Felkéri a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola igazgatóját, hogy a fenti képzési formák 2008/2009. tanévtől való indítására vonatkozóan a pedagógiai program módosítását terjessze az Oktatási Bizottság elé. Határidő: 2007. december 20. Felelős: az Intézmény vezetője 7./ Felkéri az Oktatási Osztály vezetőjét, hogy az érintett intézmény vezetőjét tájékoztassa a Közgyűlés döntéséről. Határidő: 2007. október 1. Felelős: az Oktatási Osztály vezetője
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 217/2007. (IX. 27.) határozata A Közgyűlés az Oktatási Osztály vezetőjének előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése, az 1993. évi LXXIX. törvény 95/A. § (11) bekezdése, a 102. § (2) bekezdésének c) pontja, a 3. számú melléklet II. 7. pontja alapján 1./ engedélyezi a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában levő nevelésioktatási intézményekben a 2007/2008. nevelési/tanítási évben működő csoportok, osztályok esetében a maximális csoport- illetve osztálylétszám túllépését az 1. számú és a 2. számú mellékletek szerint. 2./ Módosítja a 131/2007. (VI. 21.) Ö.h-t az alábbiak szerint: - a határozat 4. számú melléklete helyébe e határozat 3. számú melléklete, - a határozat 5. számú melléklete helyébe e határozat 4. számú melléklete, - a határozat 7. számú melléklete helyébe e határozat 5. számú melléklete, - a határozat 8. számú melléklete helyébe e határozat 6. számú melléklete lép. 3./ Felkéri az Oktatási Osztály vezetőjét, hogy a közgyűlési döntésről értesítse az érintett intézmények vezetőit. Határidő: azonnal Felelős: az Oktatási Osztály vezetője
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
1. sz. melléklet
Óvodai adatlap a 2007-2008. nevelési évre szóló működő csoportok maximális csoportlétszám átlépésének fenntartói engedélyezéséhez
1. Ssz.
3. Az SNI gyermekek száma, szorzószámuk
Óvoda megnevezése a./ Csoport megnevezése
1
2
3 4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
4.
2. Az intézményben működő csoportok, tényleges létszámuk
Bajcsy-Zsilinszky Endre u. - Szoboszlói u. Óvoda
Bányai Júlia Utcai - Angyalkert Óvoda
Bartók-Babits Óvoda Bolyai János Ált. Isk. és Óvoda
Faragó Utcai Óvoda
Gönczy Pál Utcai Óvoda
Görgey utcai Óvoda
Hétszínvirág Óvoda
Ifjúság Utcai Óvoda
Kemény Zs. Utcai Óvoda
Kurucz Utcai Óvoda
Margit Téri Óvoda
Nagyerdei Óvoda
Napsugár Óvoda
b./ fő
a./ 2-es szorzóval számítandó, fő
A 3. oszlop 5.Engedély kérése szorzószámain a fenntartótól a ak figyelembemaximális vételével csoportlétszám számított átlépéséhez létszám (fő)
b./ 3-as szorzóval számítandó, fő
(fő)
Hétszínvirág
26
0
0
0
1
Süni
27
0
0
0
2
Nyuszi
26
0
0
0
1
Vuk
26
0
0
0
1
Maci
28
0
0
0
3
Katica
28
0
0
0
3
2
30
0
0
0
5
3
30
0
0
0
5
alma csop.
26
0
0
0
1
Mókus
27
0
0
0
2
Maci
27
0
0
0
2
Nyuszi
27
0
0
0
2
Margaréta
24
1
1
27
2
Pillangó
25
1
0
27
2
Pipacs
26
0
0
0
1
Gyöngyvirág
27
0
0
0
2
Ibolya
27
0
0
0
2
Napraforgó
27
0
0
0
2
Gyöngyvirág
28
0
0
0
3
Tulipán
26
0
0
0
1
Mókus
27
0
0
0
2
Katica
27
0
0
0
2
3.cs
27
0
0
0
2
6.cs
27
0
0
0
2
7.cs
26
0
0
0
1
2
30
0
0
0
5
4
30
0
0
0
5
tulipán
26
0
0
0
1 2
százszorszép
27
0
0
0
7
30
0
0
0
5
1-es középső csoport
28
0
0
0
3 3
3-as nagycsoprt
28
0
0
0
5-ös kis-középső
27
0
0
0
2
6-os csoport
26
0
0
0
1 3
7-es nagycsoport
28
0
0
0
1.
30
0
0
0
5
2.
29
0
0
0
4
3.
29
0
0
0
4
4.
29
0
0
0
4
5.
29
0
0
0
4
1-es(ibolya) nagycsoport
30
0
0
0
5
7-es nefelejcs
30
0
0
0
5
A1
27
0
0
0
2
A2
27
0
0
0
2
A3
27
0
0
0
2
A4
26
0
0
0
1
B1
27
0
0
0
2
B3
28
0
0
0
3
B4
28
0
0
0
3
középső
28
0
0
0
3
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\19szKozlony\217_2007_ 1. oldal melleklet\1. számú melléklet
15.
16.
17.
18.
19.
20.
21.
22.
23.
Sámsoni - Jánosi U. Óvoda
Simonyi Úti Óvoda
Sinai Miklós Utcai Óvoda
Sípos Utcai Óvoda
Szabadság-telepi Óvoda
Szabó Kálmán U. Óvoda
Százszorszép Óvoda
Táncsics M. Utcai Óvoda
Tócóskerti Óvoda
Összesen
Sámsoni középső
27
0
0
0
2
Sámsoni nagy
26
0
0
0
1
Jánosi középső
28
0
0
0
3
Jánosi nagy
28
0
0
0
3
Süni
30
0
0
0
5
Katica
27
0
0
0
2
Pillangó
27
0
0
0
2
Csiribiri
27
0
0
0
2
Bóbita
26
0
0
0
1
Gézengúz
26
0
0
0
1
Szivárvány
27
0
0
0
2
Napsugár
26
0
0
0
1
2
28
0
0
0
3
3
28
0
0
0
3
4
29
0
0
0
4
5
28
0
0
0
3
6
28
0
0
0
3
8
28
0
0
0
3
10
28
0
0
0
3
Cica
27
0
0
0
2
Delfin
30
0
0
0
5
Kutyus
30
0
0
0
5
Pillangó
30
0
0
0
5
Mókus
30
0
0
0
5
Cinege
30
0
0
0
5
Maci
30
0
0
0
5
Mókus
26
0
0
0
1
Nyuszi
26
0
0
0
1
napocska
26
0
0
0
1
napraforgó
26
0
0
0
1
micimackó
26
0
0
0
1
Margaréta
26
0
0
0
1
Katica
30
0
0
0
5
Pillangó
30
0
0
0
5
Micimackó
30
0
0
0
5
Süni
30
0
0
0
5
Csiga
30
0
0
0
5
Ficánka
30
0
0
0
5
Búzavirág
27
0
0
0
4
Margaréta
29
0
0
0
2
Ibolya
28
0
0
0
5
Hóvirág
28
0
0
0
2
Gyöngyvirág
27
0
0
0
3
2580
2
1
54
262
93
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\19szKozlony\217_2007_ 2. oldal melleklet\1. számú melléklet
2.sz. melléklet
A 2007/2008. tanévben működő maximális csoport-, osztálylétszám átlépésének fenntartói engedélyezéséhez Általános,- és középiskolák
3.
4.
2.
Ssz.
1. Intézmény megnevezése
Az intézményben működő osztályok, tényleges létszámuk
a./ Osztály megnevezés e Árpád Vezér Általános Iskola 1.
2.
Bányai Júlia Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Bárczi Gusztáv E.Gy.M.I.
3. 4.
BenedekElek Ált. Isk. Bocskai István Általános Iskola
5. 6.
Bolyai János Ált. Isk.
Csapókerti Általános Iskola
7.
Eötvös Utcai Általános Iskola 8.
b./ fő
Az SNI tanulók száma, szorzószámuk (és szakiskola esetén az FO tanulók száma)
b./ a./ 3-as 2-es szorzóval szorzóval számítandó, számítandó, (fő) (fő)
6. Adott osztályban 5. fenntartói engedélyt A 3. oszlop kér szorzószáma Magántanuló inak k (külföldön figyelembevé tanulók) telével száma számított (fő) létszám (fő)
fő
2.a
27
0
0
0
0
1
2.c
27
0
0
0
0
1
2.b
27
0
0
0
0
1
4.a
27
0
0
0
0
1
7.b
31
0
0
0
0
1
8.b
33
0
0
0
0
3
4.c
9
0
9
27
0
1
6.c
14
0
14
42
3
4
7.a
16
16
0
32
0
1
9.d
14
0
14
42
0
3
10.d
15
0
15
45
5
5
4.b
27
0
0
0
0
1
2.a
30
0
0
0
0
4
2.b
30
0
0
0
0
4
3.b
30
0
0
0
0
4
2.a
27
0
0
0
0
1
2.a
27
1
0
28
0
2
4.a
29
0
0
0
0
3
4.b
29
0
0
0
0
3
7.a
32
0
0
0
0
2
7.b
31
0
0
0
0
1
3.c
9
0
9
27
0
1
2.a
14
14
0
28
0
1
5.a
25
3
2
32
0
2
9.
Fazekas Mihály Általános
4.a
27
3
0
30
0
2
10.
Gönczy Pál Ált. Isk.
6.a
29
0
1
31
0
1
Hunyadi János Ált. Isk.
4.a
27
0
0
0
0
1
7.a
31
0
0
0
0
1
5.a
32
0
0
0
0
2
7.a
33
0
0
0
0
3
7.b
34
0
0
0
0
4
2.a
31
0
0
0
1
5
2.b
32
0
0
0
0
6
3.a
29
0
0
0
0
3
3.b
29
0
0
0
0
3
4.a
30
0
0
0
0
4
4.b
28
0
0
0
1
2
4.b
25
4
0
29
0
3
11. Hatvani István Általános Iskola 11.
Ibolya Utcai Általános Iskola
12. József Attila Ált Isk
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\19szKozlony\217_2007_ melleklet\2. számú melléklet
1
József Attila Ált. Isk.. 13.
Kazinczy Ferenc Ált. Isk.és AMI 14. Kinizsi Pál Ált. Isk. 15. 16.
Lilla Téri Általános Iskola
Műhelytelepi Általános Iskola 17. Nagysándor József Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 18.
Petőfi Sándor Általános Iskola 19. Szoboszlói Úti Általános Iskola 20. 21.
Tégláskerti Ált Isk
ÚNOK
22.
Vénkerti Általános Iskola és AMI 23. Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI Zeneművészeti ág 24.
Ady Endre Gimnázium
25.
Balásházy János Mezőg. SZKI.
26. 27.
BarossGábor Szakképző Iskola
6.b
33
1
0
34
0
4
3.b
28
0
0
0
0
2
3.c
28
0
0
0
0
2
3.d
28
0
0
0
0
2
5.d
35
0
0
0
0
5
6.a
33
0
0
0
0
3
6.b
33
1
0
34
0
4
2.b
27
0
0
0
0
1
2.a
28
0
0
0
0
2
4.a
28
0
0
0
0
2
3.a
29
0
0
0
0
3
7.a
31
0
0
0
0
1
3.
25
5
0
30
0
4
6.
27
8
0
0
35
5
9.b
20
20
40
0
0
3
2.a
27
0
0
0
0
1
3.b
28
0
0
0
0
2
4.a
27
0
0
0
0
1
4.b
28
0
0
0
0
1
2.a
27
0
0
0
0
1
2.b
27
0
0
0
0
1
6.a
31
0
0
0
1
1
2.a
30
0
0
0
0
4
4.a
28
0
0
0
0
2
4.b
30
0
0
0
0
4
5.a
33
0
0
0
0
3
5.b
34
0
0
0
0
4
2.a
28
0
0
0
0
2
2.b
28
0
0
0
0
2
2.c
28
0
0
0
0
2
2.t
27
0
0
0
0
1
3.a
27
0
0
0
0
1
AI/B
19
0
0
0
0
4
AI/A
16
1
0
17
0
2
8.a
35
0
0
0
0
5
10.a
37
0
0
0
0
2
10.b
38
0
0
0
0
3
10.d
41
0
0
0
0
6
11.a
40
0
0
0
2
5
11.b
40
0
0
0
0
5
11.c
39
0
0
0
0
4
11.d
36
0
0
0
0
1
12.d
37
0
0
0
0
2
12.c
36
0
0
0
0
1
13.c
36
0
0
0
0
1
10.c
37
0
0
0
0
2
11.b
37
0
0
0
0
2
10.c
37
0
0
0
0
2
11.b
37
0
0
0
0
2
10.c
36
0
0
0
0
1
10.d
36
0
0
0
0
1
12.a
36
0
0
0
0
1
10.1
37
0
0
0
0
2
10.2
36
0
0
0
0
1
10.3
36
0
0
0
0
1
1.11.1.
39
0
0
0
0
4
1.11.2.
37
0
0
0
0
2
1.11.3.
39
0
0
0
0
4
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\19szKozlony\217_2007_ melleklet\2. számú melléklet
2
28.
Beregszászi Pál Szakközépiskola
Bethlen Gábor Közgazdasági SZKI
29.
Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium 30. 31.
Dienes László Gimn. és Eü.SZKI.
Fazekas Mihály Gimnázium
32.
33.
Erdey Grúz Tibor Vegyipari SZKI
Irinyi János Gimnázium és SZKI 34.
Kereskedelmi és Vendéglátóipari SZKI
35.
Mechwart András Gépipari és Informatikai SZKI 36. 37.
Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti SZKI
10.c
36
0
0
0
0
1
10.1
37
0
0
0
0
2
10.a
37
0
0
0
0
2
10.b
37
0
0
0
0
2
10.c
37
0
0
0
0
2
10d
37
0
0
0
0
2
11.c
40
0
0
0
0
5
11.d
39
0
0
0
0
4
12.b
39
0
0
0
0
4
12.c
38
0
0
0
0
3
12.d
40
0
0
0
0
5
10.a
40
0
0
0
0
5
10.e
36
0
0
0
0
1
11.c
36
0
0
0
0
1
11.f
36
0
0
0
0
1
10.b
36
0
0
0
0
1
8.a
31
0
0
0
0
1
10.b
41
0
0
0
0
6
10.d
37
0
0
0
0
2
10.e
36
0
0
0
0
1
11.a
39
0
0
0
0
4
11.b
37
0
0
0
0
2
11.c
37
0
0
0
0
2
11.d
36
0
0
0
0
1
11.e
36
0
0
0
0
1
11.f
37
0
0
0
0
2
12.d
37
0
0
0
0
2
12.e
37
0
0
0
0
2
10.a
39
0
0
0
0
4
10.a
40
0
0
0
0
5
10.b
40
0
0
0
0
5
10.d
40
0
0
0
0
5
10.e
42
0
0
0
0
7
11.e
38
0
0
0
0
3
10.a
38
0
0
0
0
3
10.b
37
0
0
0
0
2
10.d
38
0
0
0
0
3
11.a
36
0
0
0
0
1
2/12/1
40
0
0
0
0
5
2/12/2
40
0
0
0
0
5
2/12/3
36
0
0
0
0
1
2/12/4
36
0
0
0
0
1
10.b
36
0
0
0
0
1
11.d
37
0
0
0
0
2
12.d
39
0
0
0
0
4
12.n
36
0
0
0
0
1
10.a
38
0
0
0
0
3
10.b
40
0
0
0
0
5
10.c
40
0
0
0
0
5
10.d
40
0
0
0
0
5
11.b
40
0
0
0
0
5
11.c
38
0
0
0
0
3
11.d
39
0
0
0
0
4
12.a
40
0
0
0
0
5
12.b
39
0
0
0
0
4
12.c
36
0
0
0
0
1
12.d
36
0
0
0
0
1
14.k
42
0
0
0
0
7
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\19szKozlony\217_2007_ melleklet\2. számú melléklet
3
Péchy Mihály Építőipari SZKI
38.
Povolny Ferenc SZKI 39.
Tóth Árpád Gimnázium
40.
Gulyás Pál Középiskolai Kollégium
41. Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium 42. Összesen:
10.a
36
0
0
0
0
1
10.b
36
0
0
0
0
1
10.c
36
0
0
0
0
1
10.d
38
0
0
0
0
3
11.a
37
0
0
0
0
2
11.b
37
0
0
0
0
2
11.c
37
0
0
0
0
2
12.a
37
0
0
0
0
2
12.b
36
0
0
0
0
1
12.c
36
0
0
0
0
1
11.c
38
0
0
0
0
3
12.c
40
0
0
0
0
5
12.e
38
0
0
0
0
3
12.s
20
20
0
40
0
2
10.a
34
0
1
36
0
1
10.b
38
0
0
0
0
2
10.c
38
0
0
0
0
3
10.e
37
0
0
0
0
2
10.g
36
0
0
0
0
1
11.a
37
0
0
0
0
2
11.b
40
0
0
0
0
5
11.c
37
1
0
38
0
3
11.d
36
2
0
38
0
3
11.e
36
0
1
38
0
3
11.f
36
0
1
38
0
3
11.g
35
0
1
37
0
2
11.h
34
0
1
36
0
1
12.a
36
0
0
0
0
1
12.b
39
0
0
0
0
4
12.c
38
0
0
0
0
3
12.d
38
0
0
0
0
3
12.f
37
0
3
39
0
4
12.h
35
1
0
36
0
1
1.sz
28
0
0
0
0
1
2.sz
28
0
0
0
0
1
4.sz
28
0
0
0
0
1
5.sz
28
0
0
0
0
1
7.sz
28
0
0
0
0
1
8.sz
28
0
0
0
0
1
9.sz
29
0
0
0
0
2
10.sz
28
0
0
0
0
1
11.sz
28
0
0
0
0
1
12.sz
29
0
0
0
0
2
13.sz
28
0
0
0
0
1
14.sz
28
0
0
0
0
1
15.sz
29
0
0
0
0
2
16.sz
28
0
0
0
0
1
17.sz
28
0
0
0
0
1
18.sz
29
0
0
0
0
2
1.cs
32
0
0
0
0
5
2.cs
32
0
0
0
0
5
205
6761
101
112
884
48
512
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\19szKozlony\217_2007_ melleklet\2. számú melléklet
4
3.sz. melléklet
A 2007/2008. tanévben működő maximális csoportlétszám átlépésének Oktatási Hivatal engedélyezéséhez (ÓVODA) 2.
Ssz.
1.
4.
6. Adott osztályban 5. A 3. oszlop Az intézményben működő Oktatási Az SNI gyermekek szorzószáma osztályok, tényleges Fenntartó Hivataltól száma, szorzószámuk 1. Intézmény inak létszámuk engedélyt kér által megnevezése figyelembev engedélye ételével a./ b./ zett számított 2-es 3-as (fő) létszám a./ szorzóval szorzóval (fő) Osztály/csoport b./ számítandó, számítandó, megnevezése fő fő fő fő Kurucz Utcai 6-os csoport 31 0 0 0 5 1 Óvoda Összesen 1 31 0 0 0 5 1 3.
4.sz. melléklet
A 2007/2008. tanévben működő maximális csoport-, osztálylétszám átlépésének Oktatási Hivatal engedélyezéséhez Általános,- és középiskolák
3.
4.
2.
Ssz.
1. Intézmény megnevezése
Az intézményben működő osztályok, tényleges létszámuk
a./ Osztály/csopo rt megnevezés e Balásházy János Mezőg. SZKI.
b./ fő
Az SNI tanulók száma, szorzószámuk (és szakiskola esetén az FO tanulók száma)
a./ b./ 2-es 3-as szorzóval szorzóval számítandó, számítandó, fő fő
5. A 3. oszlop szorzószáma Fenntartó inak által figyelembevé engedélyez telével ett számított (fő) létszám (fő)
6. Adott osztályban Oktatási Hivatal engedélyét kéri
fő
2/14/1.
15
0
0
0
2/14/2.
15
0
0
0
2
1
8.d
13
0
13
39
1
1
9.d
14
0
14
42
2
2
3.
Bethlen Gábor Közg. SZKI.
11.b
43
0
0
0
7
1
4.
Lorántffy Zsuzsanna Ált. Isk.
4.o.
30
5
0
35
2
2
7
130
5
27
116
16
8
1.
Bárczi Gusztáv E.Gy.M.I. 2.
Összesen:
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\19szKozlony\217_2007_ melleklet\4. számú melléklet
2
1
1
5.sz. melléklet
Óvodai adatlap a 2007/2008. nevelési évben működő csoport átlaglétszámtól való lefelé történő eltérés fenntartói engedélyezéséhez engedélyezése
Ssz.
1
2.
Óvoda megnevezése
2.
3.
4.
Az intézményben működő csoportok, tényleges a./ lét á k b./
Az SNI gyermekek száma, szorzószámuk
engedélyezett lefelé történő eltérés a csoportokban (fő)
a./ 2-es szorzóval számítandó, fő
b./ 3-as szorzóval számítandó, fő
A 3. oszlop szorzószámain ak figyelembevételével számított létszám (fő)
16
0
0
0
6
16
0
0
0
6
17 49
0 0
0 0
0 0
5 17
Csoport megnevezése
fő
Katica 1. sz. vegyes csop. Vénkerti Ált. Isk., Óvoda és AMI 2. sz. vegyescsoport Összesen: 3 Pósa Utcai Óvoda
5.Fenntartó által
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\19szKozlony\217_2007_ melleklet\5. számú melléklet
6.sz. melléklet Iskolai adatlap a 2007/2008. tanévben működő osztálylétszám átlagtól "lefelé" történő eltérés fenntartói engedélyezéséhez
3. 2.Az intézményben működő
Ssz.
1.
1.Intézmény megnevezése
Árpád Vezér Ált. Isk. Bocskai István Ált. Isk.
2. Csapókerti Ált. Isk. 3. Epreskerti Ált. Isk. 4. Fazekas Mihály Általános Iskola 5. Gönczy Pál Ált. Isk. 6. Hallássérültek E.Gy.M.I.
7. Hunyadi János Ált. Isk. 8. Kazinczy Ferenc Ált. Isk. és AMI
9. Karácsony Sándor Ált. Isk.
10.
4.
Az SNI tanulók száma, szorzószámuk (és szakiskola esetén az FO tanulók száma)
b./ a./ 3-as 2-es szorzóval szorzóval számítandó, számítandó, fő fő (+ x fő FO) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 10 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 5 0 6 0 5 0 4 0 5 0 5 0 4 0 0 0 0 10 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
a./ Osztály megnevezése 7.c 5.c 7.a 3.a 3.b 2.a 4.b 7.b 6.c 7.b 8.b 7.a 7.b 7.c 2.a 3.a 3.b 4.a 4.b 6.a 7.a 8.a 6.a 6.b 2.e 7.a 7.c 8.e 3.c 4.c 5.a 6.a 8.a 8.b 8.c
b./ fő 21 22 22 18 20 16 17 19 12 14 16 22 22 21 6 5 6 5 4 5 5 4 16 18 10 22 19 21 20 20 21 21 21 20 19
3.b 5.a 6.b 6.c 7.a
20 20 21 20 21
0 0 0 0 0
7.o. 8.a 8.b 3.o (Bánk) 4.o(Bánk) 2.b 5.a 8.c 6.a 6.b 7.a 2.c 4.c 7.a 7.c 7.z
10 17 20 9 8 20 21 20 11 11 20 12 13 20 21 21
10 0 0 0 0 0 0 0 11 11 1 3 3 0 0 0
6. A fenntartó által engedélyezett, lefelé A 3. oszlop történő eltérés az szorzószámai osztályokban Magántanuló nak k (külföldön figyelembevé tanulók) telével száma számított (fő) létszám (fő) 5.
0 0 0 0 0 0 0 0 22 18 16 0 0 0 18 15 18 15 12 15 15 12 0 0 20 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
fő 2 1 1 3 1 5 4 4 1 5 7 1 1 2 1 2 1 2 3 3 3 4 4 4 2 1 4 2 1 1 2 2 2 3 4
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
1 3 2 3 2
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
20 0 0 0 0 0 0 0 22 22 21 15 16 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
2 6 3 12 13 3 2 3 1 1 2 6 5 3 2 2
Kinizsi Pál Általános Iskola
11. 12.
Nagysándor József Ált. Isk.és Előkészítő Szakiskola Lorántffy Zsuzsanna Ált. Isk.
13. Petőfi Sándor Ált. Isk.
14. Rakovszky Dániel Ált. Isk. 15. 16. 17.
Szoboszlói Úti Ált. Isk. Vörösmarty Mihály Általános Iskola
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\19szKozlony\217_2007_ melleklet\6. számú melléklet
1
Balásházy János Mezőg. és Közg. SZKI.
18. Baross Gábor Szakképző Iskola
19. Bethlen Gábor Közgazd. SZKI.Móricz Tagintézmény 20. Beregszászi Pál SZKI
21. 22.
Brassai S.Gimn.és SZKI Csokonai Vitéz Mihály Gimn.
23. Dienes László Gimnázium és Eü. SZKI
24. Gábor Dénes Elektronikai SZKI
25. 26.
Kereskedelmi és Vendéglátóipari SZKI. Kodály Zoltán Zeneművészeti SZKI.
27. Könnyűipari Szk.
28. 29. 30. 31.
Mechwart A. Gépipari SZKI Medgyessy Ferenc Gimn. Péchy Mihály SZKI Povolny F. Szk.
32. Összesen:
8.d 8.z 11.c 11.d 12.a 14.b 14.c 11.b 11.d 12.d 2.12.2 2.12.3 II.14.A 10.a 1/11. 2/12. 1/13 10.f 10.1 11.b 11.f 12.a 12.d 2/14.a 2/14.1 2/14.2 3/15.1 2./14.c 11.d 13.d 11.a 12.c 14 A/1. 14 A/2. 14.G. 15.A/2. 12.b 2/14.b 11.a 12.a 12.b 2/14.a 2/15.b
20 22 25 21 27 22 19 26 26 27 24 23 18 25 20 23 22 26 27 27 23 27 25 22 16 24 15 20 25 24 26 27 19 19 16 25 25 24 25 27 26 20 20
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
3 1 3 7 1 6 9 2 2 1 4 5 10 3 8 5 6 2 1 1 5 1 3 6 12 4 13 8 3 4 2 1 9 9 8 3 3 4 3 1 2 8 8
2/14.d 10.a 10.b 11.b 13. 1/13. 2/14. 3/15. 10.a 10.b 11.b 12.d 10.1 10.2 10.3 11.1 11.2 12.2 12.3 13.2 2/14.d 14.T 14.a 10.a 11.a 11.b 11.SNI 14.a 14. SNI 128
22 17 18 13 20 7 9 6 25 26 26 27 21 22 23 24 25 23 26 25 20 23 19 22 19 24 8 12 7 2455
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 63
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8 0 7 55
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 16 0 14 342
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
6 11 10 15 8 8 6 9 3 2 2 1 7 6 5 4 3 5 2 3 8 3 9 6 9 4 7 16 8 552
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\19szKozlony\217_2007_ melleklet\6. számú melléklet
2
KOLLÉGIUMI CSOPORTOK Baross Gábor SZKI
1. 2.
3. 4.
Deák Ferenc Kollégium Gábor Dénes Elektronikai SZKI
Hatvani István Kollégium Móricz Zs. Középiskolai Kollégium
5. Összesen:
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 1.csop. 1. csop. 2. csop. 3. csop. F.1.csop 10./1. csop. 11./1 11./2. 12./1. csop. 17
21 22 21 23 23 18 20 23 23 17 24 19 16 23 13 22 22 350
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\19szKozlony\217_2007_ melleklet\6. számú melléklet
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
4 3 4 2 2 7 5 2 2 8 1 6 9 2 12 3 3 75
3
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 218/2007. (IX. 27.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 11. § (1) bekezdés b./ pontja, valamint a 13. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 1./ hatályon kívül helyezi a „Szándéknyilatkozat a Debrecen, Vörösmarty u. 13. sz. alatti 9345 hrsz-ú 534 m2 nagyságú ingatlan használati jogának biztosításáról a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara részére, a Debreceni Kereskedelmi Központ épülete megvalósításához” tárgyú 161/2006. (VI. 29.) határozatot. 2./ Kinyilvánítja azon szándékát, hogy a 9345 hrsz-ú, Debrecen, Vörösmarty u. 13. sz. alatti ingatlanra 99 évre, illetve az épület fennállásáig földhasználati jogot biztosít a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara részére, amennyiben a Debreceni Kereskedelmi Központ létesítése céljára szükséges pályázati összeget egy éven belül, de legkésőbb 2008. augusztus 31-ig megnyeri. 3./ Felkéri a polgármestert, hogy folytasson egyeztető tárgyalásokat a 2./ pontban megjelölt ingatlanhoz kapcsolódó földhasználati jog feltételeiről, az ingatlan térítésmentes, vagy kedvezményes használatáról, értékesítéséről, vagy csereingatlannal történő ellentételezésről, és a tárgyalások eredményét terjessze a Közgyűlés elé. 4./ Javasolja a polgármesternek, hogy adjon tulajdonosi hozzájárulást a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által a Debreceni Kereskedelmi Központ megvalósítása tárgyában benyújtandó pályázathoz. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester 5./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét, hogy a 2./ pontban foglalt feltételre figyelemmel, a földhasználati joggal kapcsolatos előszerződést készítse elő, valamint felhatalmazza a polgármestert az előszerződés aláírására. Határidő: 2007. október 15. Felelős: az előszerződés előkészítéséért: a Vagyonkezelési Osztály vezetője az előszerződés aláírásáért: a polgármester
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 219/2007. (IX. 27.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdése alapján 1./ támogatja a Csokonai Színház azon szándékát, hogy a debreceni DESZKA-fesztivált minden évben megrendezze, és ehhez 2008-ban 10 millió Ft támogatást biztosít a 2008. évi költségvetés terhére. 2./ Támogatja a Csokonai Színház azon szándékát, hogy pályázatot nyújtson be az Európai Bizottság Kultúra 2007-2013 elnevezésű keretprogramja részeként a többéves kulturális együttműködések támogatására kiírt pályázati felhívásra – Franciaország (Orleans-i Nemzeti Játékszín), Olaszország (Kortárs Dráma Központ), Portugália (Lisszaboni Művészszínház), Szlovákia (Pozsonyi Színházi Intézet), Románia (Temesvári Nemzeti Színház) és Magyarország (debreceni Csokonai Színház) részvételével - a kortárs színház és a drámai művek európai közvetítése, ezen belül a debreceni DESZKA-fesztivál nemzetközivé tétele céljából 225.000 € (57.231.225.-Ft) elnyerésére azzal, hogy a pályázati cél megvalósítása önkormányzati többlet támogatást nem igényel. Határidő: 2007. október 31. Felelős: a Csokonai Színház vezetője 3./ Felkéri a Gazdálkodási Főosztály vezetőjét, hogy a debreceni DESZKA-fesztivál rendezésének 1./ pontban foglalt költségeit a 2008. évi költségvetésbe tervezze be. Határidő: az Önkormányzat 2008. évi költségvetés előterjesztésének időpontja Felelős: a Gazdálkodási Főosztály vezetője 4./ Felkéri a Kulturális Osztály vezetőjét, hogy működjön közre az 1./ pontban meghatározott rendezvény és a 2./ pontban foglalt pályázat előkészítésében. Határidő: folyamatos Felelős: a Kulturális Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 220/2007. (IX. 27.) határozata A Közgyűlés a Vagyonkezelési Osztály vezetőjének előterjesztésére az 1991. évi XXXIII törvény 3. § (4) bekezdése, 39. § (1), (3) bekezdései, valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 16. §, 24. § (3) bekezdés c./pontja és a 25-26. §-ai alapján
1./ DMJV Önkormányzata tulajdonát képező 11 db szakrendelő értékesítésére kiírt zártkörű pályázatot eredményesnek nyilvánítja. 2./ A pályázat nyertesének a VESZ Vagyonkezelő Kft-t (4026 Debrecen, Füvészkert u. 4. sz.) hirdeti ki, tekintettel arra, hogy a melléklet szerint benyújtott pályázata megfelel a pályázati felhívásban megfogalmazott elvárásoknak, továbbá a pályázat koncepciójában megjelölt céloknak. 3./ Együttesen értékesíti a VESZ Vagyonkezelő Kft. részére DMJV Önkormányzata tulajdonát képező, az alábbiakban felsorolt 11 db szakrendelőt azt követően, hogy a 9717 hrsz-ú, Debrecen, Szent Anna u. 11. szám alatti épület értékesítése vonatkozásában előzetesen beszerzi az oktatási és kulturális miniszter hozzájárulását, valamint a Magyar Állam és a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, mint elővásárlásra jogosultak nyilatkozatait. Telek, társas albetét ter. (m2)
Tul.h.
Szintek nettó területe (m2)
Piaci alapú forgalmi értékek (e Ft)
Debrecen, Bethlen u. 40
242
1/1
242
27.850
Szakosított rendelő
Debrecen, Bethlen u. 46.
460
1/1
403
44.550
6842
Szakosított rendelő
Debrecen, Burgundia u. 24.
314
1/1
190
29.250
4
9718/A/24
Szakosított rend.
Debrecen, Varga u.1.
95
1/1
95
14.650
5
9718/A/26
Szakosított rend.
Debrecen, Varga u.1.
215
1/1
215
32.150
6
9718/A/27
Szakosított rend.
Debrecen, Varga u. 1.
275
1/1
275
41.250
7
8312/A/4
Városi Rend. Int.
Debrecen, Bethlen u. 11-17.
497
1/1
497
61.150
8
9717
Szakosított rendelő
Debrecen, Szent Anna u . 11.
697
1/1
714
98.150
9
9275/A/42
Anyatej Begyűjtő Áll.
Debrecen, Miklós u. 2.
99
1/1
99
18.200
10
9718/A/25
Neurozis Szakorvosi r.
Debrecen, Varga u. 1.
284
1/1
284
48.400
11
20157
Szakosított rend.
Debrecen, Ibolya u. 24.
4798
1/1
1381
209.700
S. sz
Hrsz.
Ingatlan jelleg
1
7689/7/A/3
Szakosított rendelő
2
7689/4
3
Cím
MINDÖSSZESEN (NETTÓ): MINDÖSSZESEN (BRUTTÓ):
625.300
(ÁFA 20 %)
750.360
4./ A 3./pontban meghatározott 11 db szakrendelő együttes vételárát 625.300.000.-Ft + Áfa összesen bruttó 750.360.000.-Ft összegben határozza meg azzal, hogy a vevő a vételárat az adásvételi szerződés aláírását követő 30 napon belül egyösszegben köteles megfizetni eladó részére. 5./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét az adásvételi szerződés előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az adásvételi szerződés előkészítéséért: a Vagyonkezelési Osztály vezetője az adásvételi szerződés aláírásáért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 221/2007. (IX. 27.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 1. § (6) bekezdés c) pontja alapján 1./ lemond az Egészséges Városok Magyarországi Szövetségében meglévő tagságáról 2007. október 1. napjával. 2./ Felkéri a polgármestert, hogy az Egészséges Városok Magyarországi Szövetségének képviselőjét a Közgyűlés döntéséről értesítse. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 222/2007. (IX. 27.) határozata A Közgyűlés a Családvédelmi Osztály vezetőjének előterjesztésére, az 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdése és az 1997. évi CLIV. törvény 88. § (1) bekezdése alapján 1./ módosítja a 9. számú területi ellátási kötelezettséggel működő vegyes fogászati körzet működtetésére a SANIS-MED Betéti Társasággal (székhely: 4033 Debrecen, Mátyás király utca 56/3.) 2004. július 14-én kötött Megállapodás 18. pontjának 1. mondatát 2007. október 1-jétől az alábbiak szerint : „Az Egészségügyi szolgáltató a jelen szerződésben foglalt fogorvosi alapellátást a bérleti jogviszony alapján bérelt 4028 Debrecen, Ótemető u. 14. sz. alatti helyiségben köteles biztosítani, saját tulajdonú kezelőegységeivel.” 2./ Felkéri a Családvédelmi Osztály vezetőjét a módosítás előkészítésére, felhatalmazza a polgármestert a melléklet szerinti Megállapodás módosítás aláírására. Határidő: azonnal Felelős : az előkészítésért : a Családvédelmi Osztály vezetője az aláírásért : a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Melléklet
MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSA Fogorvosi feladatok ellátására
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli: Kósa Lajos polgármester, 4024 Debrecen, Piac u. 20. szám), mint egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv (a továbbiakban: Önkormányzat), és a SANIS-MED Betéti Társaság (székhely: 4033 Debrecen, Mátyás király utca 56/3., képviseli: dr. Székely Attila András), mint egészségügyi szolgáltató (a továbbiakban: Egészségügyi szolgáltató) között 2004. július 14-én létrejött fogorvosi feladatok ellátására vonatkozó Megállapodást a felek 2007. október 1-jei hatállyal az alábbiak szerint módosítják: 1.) A Megállapodás 18. pontjának 1. mondata az alábbiak szerint módosul: „Az Egészségügyi szolgáltató a jelen szerződésben foglalt fogorvosi alapellátást a bérleti jogviszony alapján bérelt 4028 Debrecen, Ótemető u. 14 sz. alatti helyiségben köteles biztosítani, saját tulajdonú kezelőegységeivel.” A Megállapodás egyéb pontjai változatlanul hatályban maradnak. A szerződő felek a jelen módosítást elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írják alá. D e b r e c e n, 2007. …………………..
………………………………… DMJV Önkormányzata Egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv képviseli: Kósa Lajos polgármester
………………………………… SANIS-MED Betéti Társaság Egészségügyi szolgáltató képviseli: Dr. Székely Attila András fogszakorvos
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 223/2007. (IX. 27.) határozata A Közgyűlés a jegyző előterjesztésére a 17/2000. (V. 1.) Kr. rendelet 22. § (1) bekezdése alapján 1./ a 177/2005. (VI. 30.) Kh. határozat 9./ pontja, 199/2005. (IX. 15.) Kh. határozat 4./ pontja, 20/2006. (II. 9.) Ö.h. 3./ pontja, 60/2006. (IV. 11.) Ö.h. 3./ pontja, 152/2006. (VI. 29.) Ö.h. 2./ pontja, 153/2006. (VI. 29.) Ö.h. 3./ pontja, 154/2006. (VI. 29.) Ö.h. 2./ pontja, 155/2006. (VI. 29.) Ö.h. 2./ pontja, 187/2006. (VIII. 10.) Ö.h. 3./ pontja, 189/2006. (VIII. 10.) Ö.h. 2./ pontja, 207/2006. (VIII. 10.) Ö.h. 2./ pontja, 239/2006. (X. 26.) Ö.h. 3./ és 4./ pontja, 255/2006. (XI. 23.) Ö.h. 3./ pontja, 268/2006. (XII. 14.) Ö.h. I/10./ pontja, 15/2007. (II. 15.) Ö.h. 6./ és 7./ pontja, 23/2007. (II. 15.) Ö.h. 3./ pontja, 36/2007. (III. 29.) Ö.h. 2./ pontja, 39/2007. (III. 29.) Ö.h. 4./ pontja, 40/2007. (III. 29.) Ö.h. 4./ pontja, 41/2007. (III. 29.) Ö.h. 3./ pontja, 42/2007. (III. 29.) Ö.h. 4./ pontja, 45/2007. (III. 29.) Ö.h. 2./ pontja, 61/2007. (IV. 19.) Ö.h. 2./ pontja, 120/2007. (VI. 21.) Ö.h. 3./ pontja, 134/2007. (VI. 21.) Ö.h. 5./ pontja végrehajtásáról szóló beszámolót e l f o g a d j a. 2./ Hatályon kívül helyezi a 130/2004. (VI. 30.) Kh. határozatot, a 221/2006. (IX. 14.) Ö.h-ot és a 255/2006. (XI. 23.) Ö.h-ot, tekintettel arra, hogy a határozatokban megjelölt feladatok okafogyottá váltak.
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 224/2007. (IX. 27.) határozatának kivonata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 9. § (4) bekezdése, az 1992. évi XXXIII. törvény 23. § (1)-(2) bekezdései, 61-66. §-ai és 69-70. §-ai, a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet, valamint az 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet 6. § (5) bekezdése alapján, figyelemmel a 222/2000. (IX. 7.) Kh. határozatra és a 205/2007. (IX. 6.) Ö.h-ra 1./ megbízza Varga Csabát (…*), Debrecen Megyei Jogú Város Fogyatékosokat Ellátó Intézménye határozatlan időre kinevezett fejlesztő pedagógus munkakörű közalkalmazottját 2007. október 1. napjától 2012. szeptember 30. napjáig az intézmény magasabb vezetői beosztásának ellátásával, egyidejűleg munkakörét közös megegyezéssel a magasabb vezetői beosztás ellátásának időtartamára intézményvezető munkakörre módosítja azzal, hogy a munkakör betöltéséhez szükséges képesítési előírások alól felmenti, és előírja számára a képesítés öt éven belül történő megszerzését, továbbá, hogy a 2008/2009-es tanévben megkezdi tanulmányait a szakképzettség megszerzése érdekében. *
2./ * 3./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét a magasabb vezetői megbízás előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
*
Kósa Lajos sk. polgármester
A Közgyűlés 2007. szeptember 27-ei rendes, zárt ülésén hozott 224/2007. (IX. 27.) határozata 1./ pontjának megjelölt része és 2./ pontja személyes adatot tartalmaz.
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 225/2007. (IX. 27.) határozata
A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 53/1997. (XII. 20.) Kr. számú rendelet 6. § és 7. §, valamint a 9/2007. (II. 26.) Kr. rendelet 11. § (8) bekezdése alapján 1./ A)
„Debrecen Város Csokonai-díja” elismerést adományoz Gulyás Györgyné Mánya Éva, Kóti Árpád és Dr. S. Varga Pál részére,
B)
„Debrecen Város Hatvani-díja” elismerést adományoz Dr. Brücher Ernő részére,
C)
„Debrecen Város Hajós Alfréd díja” elismerést adományoz Dr. Fésüs László és Szabó Elemér részére.
2./ Felkéri a Titkárság vezetőjét, valamint a Kulturális Osztály vezetőjét, hogy a 2007. október 23-a alkalmából tartandó ünnepi közgyűlésen történő átadás előkészületeit tegye meg. Határidő: azonnal Felelős: a Titkárság vezetője, a Kulturális Osztály vezetője
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 226/2007. (X. 15.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése alapján, figyelemmel a 197/2007. (IX. 6.) Öh-ban foglaltakra 1./ pályázatot nyújt be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által kiírt 2010. évi I. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok megrendezésére. 2./ Kötelezettséget vállal arra, hogy az „Ifjúsági Olimpiai Játékok Rendező Város Szerződése” elnevezésű dokumentumot fenntartás vagy kiegészítés nélkül aláírja, valamint vállalja a pályázathoz kapcsolódó és rá vonatkozó kötelezettségek és garanciák teljesítését. 3./ Megbízza a Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Közhasznú Társaságot, mint Kandidációs Bizottságot a pályázati dokumentáció elkészítésével, amelyből eredő valamennyi jog és kötelezettség a közhasznú társaságot illeti, illetve terheli. Határidő: azonnal Felelős: a Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Kht. ügyvezetője 4./ Felkéri a polgármestert, hogy képviselje Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Kandidációs Bizottságban és egyben felhatalmazza a pályázat valamennyi dokumentumának, valamint kötelezettség- és garanciavállalásainak aláírására. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester 5./ Felkéri a polgármestert, hogy a pályázat II. fordulójának elbírálása előtt a Magyar Köztársaság Kormányával a 2010. évi I. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok költségeinek finanszírozására kötendő megállapodást és az egyéb kapcsolódó kötelezettségeket terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: 2008. január 31. Felelős: a polgármester 6./ Felkéri a polgármestert és a Kandidációs Bizottság vezetőjét, hogy a Magyar Köztársaság Kormányával és a Magyar Olimpiai Bizottsággal működjön szorosan együtt annak érdekében, hogy a pályázat és a rendezvény eredményes, sikeres legyen. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
(OZLIMt{y
(tr{d r 0r ii 6rhbr D4r! d6)
rtrl&ini
iDryh
Kiadja: Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Kiadásért felelős: Lukácsné dr. Pócsi Ildikó Szerkeszti: Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezési és Jogi Főosztálya
Szerkesztésért felelős: Lukácsné dr. Kiss Viktória Készült: a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátási Osztályának Nyomdájában Felelős: Derzsy Kálmán ISSN 1215-0975 Készült: 260 példányban Ára: 323.- Ft