DEBRECEN
Megyei Jogú Város Önkormányzatának
K Ö Z L Ö N Y E
A Polgármesteri Hivatal lapja 2005. évi 14. szám
2005. június 16.
I. kötet
TARTALOMJEGYZÉK
Szám
Tárgy
Oldal
A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI
94/2005. (V. 26.) Kh.
KEMIKÁL Rt. részvények értékesítéséről
95/2005. (V. 26.) Kh.
Szándéknyilatkozat fedett uszoda építésével kapcsolatban 832 készfizető kezességvállalásról
96/2005. (V. 26.) Kh.
Pályázat benyújtásáról és saját forrás biztosításáról Debrecen Megyei Jogú Város belterületén 2005. évben 836 végzendő szúnyoggyérítési munkák támogatására
97/2005. (V. 26.) Kh.
Pályázat benyújtásáról és saját forrás biztosításáról Debrecen Megyei Jogú Város belterületén 2005. évben 836 végzendő parlagfűírtás támogatására
832
98/2005. (V. 26.) Kh.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 837 szolgáltatástervezési koncepciójának elfogadásáról
99/2005. (V. 26.) Kh.
A Hajdú-Bihar Megyei Közoktatási Közalapítvány kuratóriumi tagjának megválasztásáról és alapító 871 okiratának módosításáról
100/2005. (V. 26.) Kh. A VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. felügyelő bizottsága tagjainak választásáról és alapító okiratának 872 módosításáról 101/2005. (V. 26.) Kh. A védőnői ellátórendszer szerkezetének változásáról
876
102/2005. (V. 26.) Kh. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2004. évi gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatai ellátásáról szóló 877 átfogó értékelés elfogadásáról 103/2005. (V. 26.) Kh. A VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. és a VESZ Vagyonkezelő Kft. előtársasági beszámolójának és 2004. évi számviteli törvény szerinti beszámolójának és közhasznúsági jelentésének elfogadásáról 937
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 94/2005. (V. 26. ) Kh. határozata
A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 20. § (2) bekezdés b./ pontja valamint a 23. § (2) bekezdés b.) pontja alapján 1./ értékesíti Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában lévő 94 db A 011159-011252 sorszámú 50.287.-Ft névértékű és 3 db B 008526-008528 sorszámú 5.029.-Ft névértékű összesen 4.742.065 Ft értékű KEMIKÁL Rt-ben meglévő részvénycsomagját. 2./ Az értékesítés módjaként vevőkijelölést határoz meg. Vevőként az ajánlattevő KEMIKAL Rt-t jelöli ki, azzal hogy, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata eladási szándékát 2005. június 30-ig tartja fenn. 3./ Vételárként 10.906.600.-Ft-ot határoz meg, melyet a vevő az adásvételi szerződés aláírását követő 15. napon belül köteles megfizetni. 4./ Felkéri a Vagyonkezelési Osztály vezetőjét az adásvételi szerződés előkészítésére, felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. Határidő: Felelős:
azonnal az adásvételi szerződés előkészítésért: a Vagyonkezelési Osztály vezetője
Hajdúné dr. Csabai Éva sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 95/2005. (V. 26. ) Kh. határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdése, valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 6. § (1) bekezdés alapján, tekintettel a 168/2003. (IX. 11.) Kh. határozatra, 1./ egyetért azzal, hogy a Debreceni Vagyonkezelő Rt. egy projektcége fedett uszodát építsen, a Debreceni Egyetem Kassai úti Campus területén található 10796/15 hrsz-ú ingatlanon.
2./ Kinyilvánítja azon szándékát, hogy a fedett uszoda megépítésével kapcsolatban a Debreceni Vagyonkezelő Rt. projektcége által felveendő hitelre készfizető kezességet vállal. 3./ Felkéri a polgármestert, hogy a projektcég létrehozásáról, a tervezési és kivitelezési pályázat kiírásáról és a szerződéskötésről tájékoztassa a Közgyűlést. 4./ Felhatalmazza a polgármestert, hogy az Egyetemmel tárgyalásokat folytasson a mellékelt táblázatban foglalt ingatlanok adás-vételével, illetve cseréjével kapcsolatban. Határidő: Felelős:
azonnal a polgármester
Hajdúné dr. Csabai Éva sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Ingatlanérték előirányzati tábla
Az ingatlan címe
Hrsz.
Megnevezés
Megjegyzés
Terület
Földterület nettó forgalmi értéke
Felülépítmény nettó forgalmi értéke
Nettó forgalmi érték összesen
Az önkormányzat részéről átadásra kerülő ingatlanok:
Ótemető u. 2-4.
Füredi u. 44.
Dóczy u.- Móricz Zs. körút sarok
5840/1
20209/2
22230
kivett bölcsőde
2842 m2
54.566.000,- Ft (19.200,- Ft/m2)
irodaház
Az ingatlanon egy alápincézetlen, földszint + 2 szintes lapostetős építmény található (504 m2).
1905 m2
90.487.000,- Ft (47.500,- Ft/m2)
közterület
Szabályozási Tervnek megfelelően a DE Sportcentrumához csatolható terülterész (3683 m2).
3683 m2
137.375.900,- Ft (37.300,- Ft/m2)
137.375.900,- Ft
Az ingatlanon egy teljesen alápincézett 147 m2 alapterületű földszintes főépület található.
46.656.000,- Ft (54.000,- Ft/m2)
pártház 7.938.000,-Ft (54.000,- Ft/m2) pince 1.090.800,- Ft 55.684.800,- Ft (10.800,- Ft/m2) összesen: 9.028.800,- Ft
Poroszlay u. 97.
21844/13
pártház
Kossuth u.-Klaipeda u.-Szent Anna u. közötti terület
8882
sporttelep
Egyetem tér
22248
közterület
ÖSSZESEN:
rendelő 74.415.000,-Ft (82.500,- Ft/m2) pince 6.225.000,- Ft 135.206.000,- Ft (37.500,- Ft/m2) összesen: 80.640.000,Ft
Az ingatlanon egy részben alápincézett 902 m2 alapterületű orvosi rendelő található.
864 m2
3676 m2 Az Egyetem főbejárata előtti terület
kb. 6000 m2 1 ha 8970 m2
38.598.000,- Ft (10.500,- Ft/m2) 33.000.000,- Ft (5.500,- Ft/m2) 400.682.900,- Ft
98.532.000,- Ft (195.500,- Ft/m2)
189.019.000,- Ft
38.598.000,- Ft 33.000.000,- Ft 188.200.800,- Ft
588.883.700,- Ft
A Debreceni Egyetem részéről átadásra kerülő ingatlan:
Hadházi u- Zákány u. sarok
10796/15
Hadházi u- Zákány u. sarok
10796/16 kivett saját haszn. út
ÖSSZESEN:
kivett oktatási intézmény
Az ingatlanon található egy részben már 1 ha 1932 m2 visszabontott 935 m2 nagyságú raktár.
460.000.050,- Ft (38.550,- Ft/m2)
4339 m2
80.271.500,- Ft (18.500,- Ft/m2)
1 ha 6271 m2
540.271.550,- Ft
14.000.000,- Ft (14.973,- Ft/m2)
474.000.050,- Ft 80.271.500,- Ft
14.000.000,- Ft
554.271.550,- Ft
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 96/2005. (V. 26. ) Kh. határozata
A Közgyűlés a Városfejlesztési Főosztály vezetőjének előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdése alapján 1./ pályázatot nyújt be az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz „A Régió fejlesztési céljait szolgáló programok, illetve projektek megvalósítása” megnevezésű pályázati jogcím keretében 24.800 EFt összköltségre becsült szúnyoggyérítés céljából, 17.360 EFt összegű támogatás elnyerésére azzal, hogy a pályázathoz szükséges 7.440 EFt összegű saját forrás Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2005. évi költségvetéséről szóló 2/2005. (II. 15.) Kr. rendelet 5/III/1. számú melléklete 6.3. sorában elkülönített „Szúnyogirtás” előirányzat terhére rendelkezésre áll. 2./ Felkéri a Közbeszerzési Osztály vezetőjét a pályázat elkészítésére és benyújtására, felhatalmazza a polgármestert a pályázat aláírására. Határidő: 2005. június 10. Felelős: a pályázat elkészítéséért és benyújtásáért: a Közbeszerzési Osztály vezetője, a pályázat aláírásáért: a polgármester
Hajdúné dr. Csabai Éva sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 97/2005. (V. 26. ) Kh. határozata A Közgyűlés a Városfejlesztési Főosztály vezetőjének előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdése alapján 1./ pályázatot nyújt be az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz „A Régió fejlesztési céljait szolgáló programok, illetve projektek megvalósítása” megnevezésű pályázati jogcím keretében 30 millió forint összköltségre becsült parlagfű irtás céljából 21 millió forint összegű támogatás elnyerésére azzal, hogy a pályázathoz szükséges 9 millió forint összegű saját forrás Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2005. évi költségvetéséről szóló 2/2005. (II. 15.) Kr. rendelet 5/III/1. számú melléklete 5.9. sorában elkülönített „Parlagfüves, gyomos közterületek kezelése” előirányzat terhére rendelkezésre áll.
2./ Felkéri a Közbeszerzési Osztály vezetőjét a pályázat elkészítésére és benyújtására, felhatalmazza a polgármestert a pályázat aláírására. Határidő: 2005. június 10. Felelős: a pályázat elkészítéséért és benyújtásáért: a Közbeszerzési Osztály vezetője, a pályázat aláírásáért: a polgármester
Hajdúné dr. Csabai Éva sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 98/2005. (V. 26. ) Kh. határozata A Közgyűlés a Humán Főosztály vezetőjének előterjesztésére a módosított 1993. évi III. törvény 92. § (3) bekezdése és a 92/B. § (1) bekezdés i) pontja alapján: 1./ elfogadja az előterjesztés mellékletét képező Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat szolgáltatástervezési koncepcióját. 2./ Felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a jóváhagyott szolgáltatástervezési koncepció megküldéséről az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium részére. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester 3./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét, hogy a szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálatára és szükség szerinti aktualizálására tegyen javaslatot. Határidő: Felelős:
2007. március 31. a Humán Főosztály vezetője
4./ Felkéri a Népjóléti Osztály vezetőjét, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat szolgáltatástervezési koncepciójának IV./3. pontjában szereplő „A szociális szolgáltatások fejlesztési iránya” részben szereplő elképzelések megvalósítása érdekében kövesse figyelemmel a szociális ágazatban megjelenő pályázati lehetőségeket a hiányzó szolgáltatások kialakítása végett. Határidő: Felelős:
azonnal, illetve folyamatos a Népjóléti Osztály vezetője
Hajdúné dr. Csabai Éva sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Melléklet
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat szolgáltatástervezési koncepciója
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
1. oldal, összesen: 33
Tartalomjegyzék I.) Demográfiai helyzet .............................................................................................................. 3 II. Jogszabályi háttér .................................................................................................................. 4 III. A személyes gondoskodás körébe tartozó ellátások bemutatása ......................................... 8 1.) Az intézményrendszer történeti előzményei ................................................................... 8 2.) Ellátási szerződéssel ellátott szolgáltatások.................................................................... 10 3. Az Önkormányzat fenntartásában működő intézmények bemutatása.............................. 11 IV. A város által fenntartott szociális intézmények fejlesztésére vonatkozó elképzelések ..... 19 1.) Akadálymentesítés .......................................................................................................... 19 2.) Az intézményi ellátások feltételei, fejlesztési szükségletek ........................................... 19 2.1. Személyi feltételek ................................................................................................... 21 2.2. Az intézmények tárgyi feltételeinek alakulása, az ezzel összefüggő fejlesztési elképzelések ..................................................................................................................... 22 3.) A szociális szolgáltatások fejlesztési iránya ................................................................... 29 V.) Összegzés ........................................................................................................................... 33
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
2. oldal, összesen: 33
I.) Demográfiai helyzet Debrecen város lakónépessége 2004. január 1-jén 211.034 fő volt, Hajdú-Bihar Megye lakóinak megközelítőleg 2/5-e él városunkban. 1970 óta közel 50.000 fővel emelkedett az itt élők száma. A lélekszám emelkedésében alapvető szerepe volt a kedvező foglalkoztatási lehetőségek miatti bevándorlásnak, de a természetes szaporodás is hozzájárult a város kedvező korstruktúrájának kialakulásához. A korösszetételt elemezve elmondhatjuk, hogy az országos átlagnál lassabban öregedő népességet, s magasabb létszámú fiatal generációkat találunk egészen 2000-ig. A gyermekkorúak aránya meghaladta a 60 éven felüli korosztály arányát, de a két korosztály közötti különbség fokozatosan csökkent. Az alábbi adatok alapján megállapítható, hogy az időskorúak aránya 2000. évet követő három évben egyre növekszik, míg a 14 év alattiak aránya csökkenő tendenciát mutat. Az elkövetkezendő években, amennyiben a korösszetétel jelentős mértékben nem változik, az inaktív korú korosztály kétszeresére növekszik az aktív korosztályhoz képest. Ennek következtében a lakosság folyamatosan öregedő korstruktúrát fog mutatni.
A népesség korcsoport szerinti megoszlása Debrecen
0-14 15-39 40-59 60Összesen:
1960 25,3 38,0 23,4 13,3 100
1970 20,6 42,0 22,7 14,7 100
1980 23,2 40,7 22,1 14,0 100
1990 21,8 39,7 23,1 15,4 100
2000 17,6 37,6 27,9 16,9 100
2003 15,5 39,0 27,3 18,2 100
Forrás: KSH
A népesség összevont nem és korcsoport szerinti megoszlása (2004. január 1.) Debrecen
Férfi Nő Összesen
0-14 16912 16519 33431
15-24 19005 19788 38793
25-39 22207 22809 45016
40-54 20933 24599 45532
55-64 9322 11865 21187
65-74 6361 9612 15973
75-84 2987 5727 8714
85670 1718 2388
Forrás: KSH
A statisztikai adatok felhívják a figyelmet arra, hogy a nyugati országokhoz hasonlóan hazánkban is csökken a születések száma, növekszik a születéskor várható életkor, ezáltal a gyermekkorúak aránya fokozatosan csökken, az idős (60 éven felüli) korosztályé emelkedik. A társadalomban elindult öregedési folyamat következtében a demográfusok szerint 2020-ra az öregedéssel összefüggő súlyos társadalmi probléma várható Magyarországon.
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
3. oldal, összesen: 33
A szociális intézményekben a várakozók számának alakulása Debrecenben 2001* 2002* 2003* 2004* 2005** Nincs várakozó 18 19
Étkeztetés (VSZSZ) Házi segítségnyújtás (VSZSZ) Fogyatékos nappali intézménye (VSZSZ) Fogyatékos nappali 3 2 intézménye (KIFONI) Idősek Gondozóháza Nincs Nincs (VSZSZ) adat adat Fogyatékosok Gondozóháza (VSZSZ) Idősek Háza 8 11 Kiskorú Fogyatékosok 8 11 Otthona és Nappali Intézménye Idősek és 7 10 Csökkentlátók Otthona Terápiás Ház 36 28 Összesen
24
24
-
3
3
22
26
29
1
-
-
9 12
5 21
12 23
15
18
21
34
19
21
* adott év december hónap **2005. januári állapot
A lakosság korösszetétele, öregedése, az aktív népesség társadalmon belüli csökkenő aránya, jövedelmi viszonyai meghatározzák a szociális szolgáltatások iránti igényeket Debrecen városában is.
II. Jogszabályi háttér Az állampolgárok alapvető szociális jogait az Alkotmány szabályozza: “A Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik” /17.§/ “A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz. Öregség, betegség, rokkantság, árvaság, özvegység és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.” / 70/E.§ (1) bekezdés / Lényeges garanciának minősíthető az, hogy az Alkotmány kimondja “A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg. “ / 70/E. § (2) bekezdés / A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény biztosította a települések igazgatási önállóságát. A törvény értelmében a települési önkormányzat köteles gondoskodni a szociális alapellátásról. A kötelező feladatokon kívül a helyi önkormányzat önként vállalhatja minden olyan helyi közügy megoldását, amelyet jogszabály nem utal más szerv hatáskörébe. Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
4. oldal, összesen: 33
Az önkormányzat mind a kötelező, mind pedig az önként vállalt feladatait teljesítheti saját maga által alapított intézmény útján, vagy ilyen szolgáltatást nyújtó intézmény támogatásával ellátási szerződés keretében. Saját felelősségére vállalkozási tevékenységet folytathat, valamint alapítványt hozhat létre, továbbá más önkormányzatokkal szabadon társulhat. A szociális területen hosszú ideig nem volt egységes szabályozás, a különböző ellátási formák különböző kormány vagy miniszteri rendeletekben nyertek meghatározást. A rendszerváltást követően a jogi környezet átalakulása, valamint az ország lakosságának szociális helyzetében bekövetkezett változások is egy új egységes törvény megszületését sürgették ezen a területen. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) az ellátórendszer kiépítése során egy abszolút és egy relatív biztonsági szintet fogalmaz meg. Ennek értelmében az ellátórendszer kiépítése során egy olyan minimális szintet jelöl meg, amit biztosítani kell mindenkinek, aki abba a kategóriába tartozik, hogy megkaphassa az Alkotmányban biztosított jogokat. Szociális ellátások rendszere az Szt. alapján: 1.) Pénzbeli és természetbeni ellátások: - időskorúak járadéka, - rendszeres szociális segély, - lakásfenntartási támogatás, - ápolási díj, - átmeneti segély, - temetési segély, - köztemetés, - közgyógyellátás, - egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság, - adósságkezelési szolgáltatás. 2.) Szociális szolgáltatások: Alapszolgáltatás: -
falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás, szociális információs szolgáltatás, étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, közösségi ellátás, támogató szolgáltatás, utcai szociális munka, nappali ellátás.
Szakosított ellátások: -
ápolást, gondozást nyújtó intézmények, átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények, rehabilitációs intézmények, lakóotthonok
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
5. oldal, összesen: 33
Az alapszolgáltatások körébe tartozik: -
-
-
-
-
-
-
-
-
Falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás: a falugondnoki, illetve tanyagondnoki szolgáltatás célja az apró falvak és a külterületi vagy egyéb belterületi, valamint a tanyasi lakott helyek intézmény hiányából eredő hátrányainak enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, továbbá az egyéni, közösségi szintű szükségletek teljesítésének segítése. Szociális információs szolgáltatás: a szociális információs szolgáltatás célja, hogy az Szt-ben meghatározott, illetve egyéb, a szociális biztonság megteremtéséhez kapcsolódó ellátásokat és szolgáltatásokat igénylők megfelelő tájékoztatást kapjanak az ellátások hozzáférhetőségével és az igénybevételükre vonatkozó szabályokkal kapcsolatban. Étkeztetés: napi legalább egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni azoknak a rászorultaknak, akik önmaguk vagy eltartottjaik részére az étkezést nem tudják biztosítani, vagy aki kora illetve egészségi állapota miatt erre képtelen. Házi segítségnyújtás: keretében kell gondoskodni azokról a személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek, és róluk nem gondoskodnak, illetve azokról a gyermekekről, akik részére nappali, vagy bentlakásos intézményben ellátás nem biztosítható és a szülők a gyermek napközbeni ellátását nem, vagy csak részben tudják megoldani. Családsegítés: az életvezetési problémákkal, szociális gondokkal küzdő családok, illetve személyek szociális és mentálhigiénés ellátását jelenti. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. Közösségi ellátások: a közösségi ellátások célja a pszichiátriai vagy a szenvedélybetegek lakókörnyezetében történő gondozása, továbbá gyógyulásuk és rehabilitációjuk elősegítése. Támogató szolgáltatás: a támogató szolgáltatás célja a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén. Utcai szociális munka: az utcai szociális munka keretében biztosítani kell az utcán tartózkodó hajléktalan személy helyzetének, életkörülményeinek figyelemmel kísérését, szükség esetén ellátásának kezdeményezését, illetve az ellátás biztosításához kapcsolódó intézkedés megtételét. Nappali ellátás: elsősorban a saját otthonukban élők részére biztosítanak lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére.
A szakosított ellátási formákon belül több típusú intézmény különböztethető meg: -
ápolást-gondozást nyújtó intézmények: az önmaguk ellátására nem vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek napi legalább háromszori étkeztetéséről, szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátásáról,
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
6. oldal, összesen: 33
mentális gondozásáról, egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásáról gondoskodó intézmény. Ide tartozó intézmény fajták: = az idősek otthona = pszichiátriai betegek otthona = a fogyatékos személyek otthona = szenvedélybetegek otthona = hajléktalanok otthona. -
átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények: ideiglenes jelleggel, legfeljebb 1 év időtartamra, teljes körű ellátást, illetve éjszakai bent tartózkodást biztosítanak.
Az ilyen típusú intézmények különösen: = az időskorúak gondozóháza = a fogyatékosok gondozóháza = pszichiátriai betegek átmeneti otthona = szenvedélybetegek átmeneti otthona = éjjeli menedékhely = a hajléktalanok személyek átmeneti otthona -
rehabilitációs intézmények: a bentlakók önálló életvezetési képességének kialakítását, illetve helyreállítását szolgálják. Ide sorolja a törvény: = a pszichiátriai, = a szenvedélybetegek, = a fogyatékos személyek rehabilitációs intézményeit. = hajléktalan személyek rehabilitációs intézményeit -
lakóotthon: olyan 8-12, illetve 14 pszichiátriai beteget, vagy fogyatékos személyt – ideértve az autista személyeket is –, illetőleg szenvedélybeteget befogadó intézmény, amely az ellátást igénybe vevő részére életkorának, egészségi állapotának és önellátása mértékének megfelelő ellátást biztosít.
Típusai a következők: = pszichiátriai betegek lakóotthona, = fogyatékos személyek lakóotthona, = szenvedélybetegek lakóotthona. A lakóotthoni ellátás formái: - fogyatékos személyek ápoló-gondozó célú lakóotthon, - fogyatékos személyek rehabilitációs célú lakóotthona, - pszichiátriai betegek rehabilitációs célú lakóotthona, - szenvedélybetegek rehabilitációs célú lakóotthona.
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
7. oldal, összesen: 33
III. A személyes gondoskodás körébe tartozó ellátások bemutatása Debrecen város szociális intézmény-hálózatán keresztül az alábbi ellátásokat biztosítja: -
-
a Debrecen Megyei Jogú Város Családsegítő Központja többek között a családsegítés feladatait is ellátja, a Debrecen Megyei Jogú Város Gyermekvédelmi Intézménye a családsegítés feladatait is ellátja, a Városi Szociális Szolgálaton belül az étkeztetést, a házi segítségnyújtást, a nappali ellátást (idősek klubjait, a fogyatékosok nappali intézményét), a fogyatékosok gondozóházát, az időskorúak gondozóházait, az Idősek Háza az Szt. alapján ápolást-gondozást nyújtó intézményen belül idősek otthona, az Idősek és Csökkentlátók Otthona Szávay Gyula utcai telephelyén emelt szintű ellátást és szolgáltatást biztosító idősek otthona működik, a Idősek és Csökkentlátók Otthona székhelye az ápolást-gondozást nyújtó intézményen belül fogyatékosok otthonának minősül, a Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye három típusú ellátást biztosít az Szt. alapján: - fogyatékosok nappali intézménye, - fogyatékosok ápoló-gondozó otthona, - fogyatékos személyek ápoló-gondozó célú lakóotthona, a Terápiás Ház a pszichiátriai betegek otthonának felel meg.
1.) Az intézményrendszer történeti előzményei Az 1950-es évektől viszonylag rövid idő alatt Debrecenben is jelentősen javult a bérből és fizetésből élők életszínvonala. A szegényházakat megszüntették, az 1960-as évek elején pedig létrehozták a családi otthont pótolni igyekvő szociális otthonokat. Debrecenben a Nagyerdőn épült fel az ország egyik legnagyobb időskorúak szociális otthona 464 férőhellyel. Az otthon 1973-ban Egyesített Szociális Intézménnyé (ESZI) alakult, magába foglalva a Kishegyesi úti akkor még 220 ágyas Elme Szociális Otthont, az Öregek Napközi Otthonait és a házi gondozást is. 1986-ban a 112 ágyas Vakok- és Gyengénlátók Szakosított Szociális Otthona is az intézményhez integrálódott. A nyugdíjas korosztály megfelelő, korszerű elhelyezését hivatott segíteni az 1984-ben átadott Nyugdíjasok Háza, melyben 96 lakás található. A Nyugdíjasok Házába az intézmény számára a bérlakásukat, lakásukat átadó debreceni idősek költözhettek be. Az ESZI az 1990-es évek közepére a város legnagyobb intézményévé nőtte ki magát, ugyanakkor egymástól lényegesen eltérő sajátosságú, hagyományokkal és belső struktúrával rendelkező, egyre sokrétűbb feladatokat ellátó konglomerátum lett. Az intézmény keretei között működő egységek a következők voltak: -
Idősek Szociális Otthona (Pallagi út 9.) Vakok- és Csökkentlátók Szociális Otthona (Nagyerdei kt. 100.) Pszichiátriai Betegek Otthona (Kishegyesi út 88.) Területi Gondozás (Központ: Víztorony u. 11.) Hajléktalan Gondozási Központ (Dobozi út 2.)
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
8. oldal, összesen: 33
A Területi Gondozás további belső egységekre tagozódott, ide tartozott a 8 gondozási központ, a józsai gondozási központ és az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona. Az ESZI-hez tartozó intézmények az 1993. évi III. törvény alapján alapvetően kétfajta ellátási típust hordoztak magukban, az ápolást, gondozást nyújtó intézményeket, amelyek bentlakásosak, és a nappali ellátást nyújtókat. Az eltérő hagyományok, sajátosságok, szakmai követelmények és a földrajzi elkülönültség is hozzájárult ahhoz, hogy az intézmény fennállása alatt nem sikerült egységes irányítást kialakítani és megvalósítani. A 80-as években készült szakmai elemzések országosan is negatív példaként említették az intézmény integrációs formáját. A feladatok megnövekedésével párhuzamosan az intézmény ilyen formában történő fenntartása egyre több belső működési zavarral járt, ezért 1995-ben az intézmény 4 egységre történő szétbontásáról döntött a Közgyűlés. Önálló intézmény lett: -
Idősek Háza (Pallagi út 9.) Idősek Nagyerdei Otthona (Nagyerdei kt. 100.) Terápiás Ház (Kishegyesi út 88.) Városi Szociális Szolgálat (Területi Gondozási Központ és a Hajléktalanok Gondozási Központja – Víztorony u. 11.)
Bár az Szt. hatálya alá tartozik a Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye is, ez az intézmény sokáig nem a szociális, hanem az egészségügyi terület felügyelete alatt működött. Az intézményt 1963-ban alapította a Hajdú-Bihar Megyei Tanács, és mint a Hajdú-Bihar Megyei Tanács Egészségügyi Gyermekotthona működött 1988-ig. 1988-ban a megye, illetve Debrecen város között létrejött szerződés alapján került Debrecen Megyei Jogú Város önálló intézményi igazgatása és fenntartása alá. Az intézmény ellátási területe Hajdú-Bihar megyére terjed ki. Az intézményben 20 férőhellyel napközi otthon is működik 1-18 éves korig, melynek működési területe Debrecen város és Hajdú-Bihar Megye. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Családsegítő Központját 1991-ben alapította, önálló gazdálkodási jogkörrel rendelkező önkormányzati intézményként, mely tényleges működését 1993. februárjában kezdte meg. Az 1997. évi XXXI. törvény hatálybalépését követően 1997. november 1. napjával megalakult az intézményen belül a Gyermekjóléti Szolgálat. 2000-től az önálló intézményi egységet a szociális és családügyi miniszter a családsegítő szolgáltatás regionális ellátására jelölte ki. A DMJV Gyermekvédelmi Intézményének jogelőde 1952-ben alakult meg a Simonyi út 6. szám alatt Zrínyi Ilona Gyermekotthon néven. Az otthonban 65 férőhelyen általános iskoláskorú, alsó tagozatos gyermekek nyertek elhelyezést. A férőhelyek száma 1983-ban már 125 volt. 1995-ben az Önkormányzat határozatot hozott a kollégiumi feladat megszüntetéséről, és a Simonyi út 6. szám alatti épület értékesítéséről. A Városi Nevelőotthon ezt követően a Bem téri épületben működött tovább, a férőhelyek száma 50-re csökkent. 1997-től megkezdődött az intézmény szerkezeti átalakítása tervének kimunkálása, a hagyományos nevelőotthon kiváltása, új típusú, családias nevelés körülményeinek és módszereinek kialakítása. Önálló intézményi egységben látta el a családsegítés feladatit 1998tól először csak a Nagyerdőn és környékén, majd 2004. január 1-től a családsegítés és a Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
9. oldal, összesen: 33
gyermekjóléti szolgáltatás jelentős ellátási területét vette át a civil szervezetektől, illetve ugyancsak ebben az évben július 1-től a Csapókerti Közösségi Ház intézményi egysége került beintegrálásra ezen intézménybe. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Széchenyi Terv lakásprogram keretében 128.203.000 forint támogatást nyert emelt szintű férőhelyet és szolgáltatást biztosító idősek otthona építésére. Az Önkormányzat a Szávay Gyula 55/E. szám alatti ingatlan területén alakította ki az idősek otthonát. Az intézmény az átlagot jóval meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket és szolgáltatásokat biztosít az ellátottak részére. Az intézmény 24 fő ellátását biztosítja 2004. november 15-től.
2.) Ellátási szerződéssel ellátott szolgáltatások 1996-ban a Városi Szociális Szolgálatból kivált a hajléktalan ellátórendszer, amelyet az Egy Ház Alapítvány ellátási szerződés keretében vett át. Az ellátási szerződés 1996-ban jött létre az Önkormányzat és az Egy Ház Alapítvány között, amely 5 éves időtartamra szól. Az Alapítvány az alábbi ellátások megszervezését és működését vállalta át az Önkormányzattól: -
-
-
50 férőhelyes Éjjeli Menedékhelyen (Dobozi u. 2.) biztosítják a hajléktalan nők és férfiak számára az éjszakai szálláshelyet és tisztálkodási lehetőséget. 100 férőhelyes Otthonház (Derék u. 22.) olyan átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény, amely otthontalanná vált családoknak és gyermeküket egyedül nevelő anyák, apák számára biztosít elhelyezési lehetőséget. 10 férőhelyes Védett Szállás (Szávay Gy. u. 71.) ahol hajléktalanná vált férfiak számára biztosítanak átmeneti elhelyezést, alkohológiai utógondozást és rehabilitációt. Hajléktalanok Orvosi Rendelőjének üzemeltetése (Budai É. u. 67.) 55 férőhelyes időszakos átmeneti szállást nyújtó intézmény (Vágóhíd u. 13.)
1999-ben módosult az ellátási szerződés, amelyben a Hajléktalanok Orvosi Rendelőjének üzemeltetését hatályon kívül helyezték. Az Egy Ház Alapítvánnyal kötött ellátási szerződés 2001-ben lejárt. A Közgyűlés 260/2001. (XII.20.) Kh. határozatával elfogadta az Önkormányzat és a ReFoMix Rehabilitációs Foglalkoztatási és Szociális Szolgáltató Közhasznú Társaság között létrejött Ellátási Szerződést 2002. január 1-től határozatlan időtartamra. A ReFoMix Kht-t 1998-ban az Egy Ház Alapítvány és a Debreceni Menhely Alapítvány hozta létre - elsősorban - a hajléktalanok foglalkoztatása céljából. Jelenleg a ReFoMix Kht. az alábbi szolgáltatásokat biztosítja: -
-
Nappali ellátás (Debrecen, Dobozi u. 2/D.): hajléktalan személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére. Az intézmény 50 férőhelyes. Utcai szociális munka: keretében biztosítani kell az utcán tartózkodó hajléktalan személy helyzetének, életkörülményeinek figyelemmel kísérését, szükség esetén ellátásának kezdeményezését, illetve az ellátás biztosításához kapcsolódó intézkedés megtételét.
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
10. oldal, összesen: 33
-
-
-
Éjjeli Menedékhely (Debrecen, Wesselényi u. 55.): az önellátásra és a közösségi együttélés szabályainak betartására képes hajléktalan személyek éjszakai pihenését, valamint krízishelyzetben éjszakai szállás biztosítását lehetővé tevő szolgáltatás. Az intézmény 50 férőhelyes. Átmeneti Szállás (Debrecen, Dobozi u. 2/D.; Derék u. 22.): a hajléktalan személyek átmeneti szállása azoknak a hajléktalan személyeknek az elhelyezését biztosítja, akik az életvitelszerű szálláshasználat és szociális munka segítségével képesek az önellátásra. Az intézmény 2 x 35 férőhelyes. Hajléktalanok Rehabilitációs Intézménye (Debrecen, Szávay u. 89, Derék u. 22.): azoknak az aktív korú munkaképes hajléktalan személyeknek az elhelyezését szolgálja, akiknek szociális ellátása ily módon indokolt, és aki önként vállalja a rehabilitációs célú segítőprogramokban való részvételt. Az intézmény 12, illetve 10 férőhelyes.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 1998-ban további ellátási szerződéseket kötött családsegítői feladatok átvállalására a Kortárs Segítő Szolgálat Egyesülettel, a Héra Egyesülettel, a Soft Alapítvánnyal, az Egy Ház Alapítvánnyal. A Nagytemplomi Református Egyházközség Immanuel Otthonával az önkormányzat fogyatékosok nappali intézmény működtetésére szintén ellátási szerződést kötött. A Forrás Lelki Segítők Egyesülete családsegítést és házi segítségnyújtást vállalt át az önkormányzattól. A szerződések időtartama 5 év. 2004. január 1-től az Önkormányzat 232/2003. (XII.4.) Kh. határozatával határozatlan időre a családsegítés feladatainak ellátását önkormányzati intézményeken kívül két civil szervezetnek, a Forrás Lelki Segítők Egyesületnek és a Héra Egyesületnek ellátási szerződéssel átadta. A Forrás Lelki Segítők Egyesülete a családsegítés mellett speciális alapellátási feladatok közül a közösségi pszichiátriai ellátást is végzi. A Nagytemplomi Református Egyházközséggel szintén határozatlan időre fogyatékosok nappali intézménye működtetésére kötött az Önkormányzat ellátási szerződést.
3. Az Önkormányzat fenntartásában működő intézmények bemutatása 3.1. DMJV Családsegítő Központja Az intézmény az Szt. 64.§-a alapján többek között a családsegítés feladatát látja el. A családsegítő szolgáltatás általános és speciális segítő szolgáltatása keretében segítséget nyújt a működési területén élő szociális és mentálhigiénés problémái vagy krízis helyzete miatt segítséget igénylő személyeknek, családoknak az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából. Az intézmény célja tevékenysége során az egyének életminőségének javítása, családi funkciók működésének segítése, a problémák súlyosbodásának megelőzése. Az intézmény kiemelt tevékenységei: -
tartós munkanélküliek, aktív korú nem foglalkoztatottak, munkanélküliek, adósságterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők, ifjúsági korosztály, nehéz helyzetben lévő családok,
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
fiatal
11. oldal, összesen: 33
-
„sérült funkciójú családok”/több problémával küszködő családok külterületen élők.
Személyi feltételek: a családsegítő szolgáltatás területén az intézmény a szakmai jogszabálynak megfelel. Tárgyi feltételek: az intézmény megalakulása után egy teljesen felújított, jól felszerelt, korszerű épületben nyert elhelyezést. A feladatellátásához kapott új telephelyei tekintetében azonban a tárgyi feltételek nem megfelelőek.
3.2. Gyermekvédelmi Intézmény Az intézmény az Szt. 64.§-a alapján a gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatokkal egyidejűleg a családsegítés feladatát is ellátja. A családsegítő szolgáltatás általános és speciális segítő szolgáltatása keretében segítséget nyújt a működési területén élő szociális és mentálhigiénés problémái vagy krízis helyzete miatt segítséget igénylő személyeknek, családoknak az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából. Személyi feltételek: a családsegítő szolgáltatás területén összesen 7,5 fő létszámbővítésre van szükség a szakmai jogszabályokban foglaltak eléréséhez. Tárgyi feltételek: az intézmény az elmúlt években egy felújított, jól felszerelt, korszerű épületben, illetve telephelyen nyert elhelyezést.
3.3. Városi Szociális Szolgálat A Városi Szociális Szolgálat (VSZSZ) az Szt. alapján az alapszolgáltatások közül az étkeztetést, valamint a házi segítségnyújtást, a nappali ellátást, a szakosított ellátások közül pedig átmeneti elhelyezést nyújtó intézményeket működtet. Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguknak, illetve önmaguk és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Házi segítségnyújtás keretében kell gondoskodni azokról a személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak. Nappali ellátást nyújtó intézmények elsősorban a saját otthonukban élők részére biztosítanak lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. Az idősek klubja a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozására szolgál. Az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények ideiglenes jelleggel, teljes körű ellátást biztosítanak. Az idősek gondozóházába azok az időskorúak, valamint azok a 18. életévüket betöltött beteg személyek vehetők fel, akik önmagukról betegségük miatt vagy más okból otthonukban időlegesen nem képesek gondoskodni. A fogyatékosok gondozóházában azok a fogyatékos személyek helyezhetők el, akiknek ellátása családjukban nem biztosított, vagy az átmeneti elhelyezést a család tehermentesítése teszi indokolttá.
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
12. oldal, összesen: 33
Naponta több mint 1.276 idős és értelmileg sérült számára nyújt a Városi Szociális Szolgálat szociális alapszolgáltatást és szakellátást. A szolgáltatások iránti igény folyamatosan nő, ami elsősorban a várakozók számában mutatkozik meg. (Lásd: I. fejezet) Az 1993. évi III. törvény értelmében 2004. december 31-ig a települési önkormányzat a szociálisan rászorultak ellátása érdekében gondozási központot működtet. A Városi Szociális Szolgálat az alábbi kilenc decentralizált szakmai egységén keresztül nyújtja ellátottjai számára a szolgáltatásokat. 2005. január 1-től alapszolgáltatási központ létrehozására van lehetőség.
1. sz. Gondozási Központ (Pósa u. 41.) A gondozási központ alaptevékenysége körében ellátja: házi segítségnyújtás étkeztetés nappali ellátás 1. sz. Idősek Klubja engedélyezett férőhelyek száma: 30 fő gondozóház engedélyezett férőhelyek száma: 5 fő nő Működési területe: 18, 20, 21, 23, 24, 26, 31, 32, 37. számú – háziorvosi körzet területén látja el a rászorulókat. Idősek Klubja és a Gondozóházi ellátás vonatkozásában felvevő területe az egész város. 2. sz. Gondozási Központ (Víztorony u. 13.) A gondozási központ alaptevékenysége körében ellátja: házi segítségnyújtás étkeztetés nappali ellátás 2. sz. Idősek Klubja (Csapó u. 94.) engedélyezett férőhelyek száma: 30 fő 11. sz. Idősek Klubja (Víztorony u. 13.) engedélyezett férőhelyek száma: 20 fő Működési területe: 41, 42, 43, 44, 45, 48, 49, 50, 59, 60. számú – háziorvosi körzet területén látja el a rászorulókat. Idősek Klubja ellátás vonatkozásában felvevő területe az egész város. “Fülöp Ház” Demens Idősek Klubja Telephelye: Engedélyezett férőhelyek száma: Működési terület:
4024 Debrecen, Kandia u. 4/b. 20 fő Debrecen város közigazgatási területe
3. sz. Gondozási Központ (Thomas Mann u. 45.) A gondozási központ alaptevékenysége körében ellátja: Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
13. oldal, összesen: 33
házi segítségnyújtás étkeztetés Működési területe: 22, 29, 30, 33, 36, 38, 39, 62, 63, 64, 65, 66, 68, 69, 78, 79. számú – háziorvosi körzet területén látja el a rászorulókat. 5. sz. Gondozási központ (Vörösmarty u. 21.) A gondozási központ alaptevékenysége körében ellátja: házi segítségnyújtás étkeztetés nappali ellátás 5. sz. Idősek Klubja (Szabó K. u. 33.) engedélyezett férőhelyek száma: 30 fő 6. sz. Idősek Klubja (Vörösmarty u. 21.) engedélyezett férőhelyek száma: 60 fő gondozóház. engedélyezett férőhelyek száma: 6 fő férfi Működési területe: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 13, 14, 15, 16, 17, 77. számú – háziorvosi körzet területén látja el a rászorulókat. Idősek Klubja és a Gondozóházi ellátás vonatkozásában felvevő területe az egész város. 6. sz. Gondozási Központ: (Derék u. 22.) A gondozási központ alaptevékenysége körében ellátja: házi segítségnyújtás étkeztetés nappali ellátás 8. sz. Idősek Klubja (István u. 9.) engedélyezett férőhelyek száma: 20 fő 9. sz. Idősek Klubja (Derék u. 22.) engedélyezett férőhelyek száma: 20 fő Működési területe: 9, 11, 12, 19, 25, 27, 28, 34, 35, 40, 70, 73, 74, 76, 80, 81, 82, 83, 84. számú – háziorvosi körzet területén látja el a rászorulókat. Idősek Klubja ellátás vonatkozásában felvevő területe az egész város. 7. sz. Gondozási Központ (Süveg u. 3.) A gondozási központ alaptevékenysége körében ellátja: házi segítségnyújtás étkeztetés nappali ellátás 4. sz. Idősek Klubja (Faraktár u. 65.) engedélyezett férőhelyek száma: 20 fő 10. sz. Idősek Klubja (Süveg u. 3.) Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
14. oldal, összesen: 33
engedélyezett férőhelyek száma:
30 fő
Működési területe: 46, 47, 52, 53, 54, 55, 56, 57, 58, 61, 67. számú - háziorvosi körzet területén látja el a rászorulókat. Idősek Klubja ellátás vonatkozásában felvevő területe az egész város. 8. sz. Gondozási Központ: (Thomas Mann u. 45.) A gondozási központ alaptevékenysége körében ellátja: házi segítségnyújtás étkeztetés nappali ellátás 3. sz. Idősek Klubja engedélyezett férőhelyek száma: gondozóház. engedélyezett férőhelyek száma:
50 fő 5 fő nő
Működési területe: Nyugdíjasok Háza területén étkezést és házi segítségnyújtást biztosít a rászorulóknak. Idősek Klubja és a Gondozóházi ellátás vonatkozásában felvevő területe az egész város.
9. sz. Gondozási Központ (Józsa, Deák F. u. 7.) A gondozási központ alaptevékenysége körében ellátja: házi segítségnyújtás étkeztetés nappali ellátás 7. sz. Idősek Klubja engedélyezett férőhelyek száma: 25 fő Működési területe: 71, 72, 75. számú – háziorvosi körzet területén látja el a rászorulókat. Idősek Klubja ellátás vonatkozásában felvevő területe az egész város. Fogyatékosok Gondozási Központja: (Ifjúság u. 2.) A gondozási központ alaptevékenysége körében nappali ellátást biztosít. Fogyatékosok Napközi Otthona (Ifjúság u. 2.) engedélyezett férőhelyek száma: 60 fő Fogyatékosok Napközi Otthona (Mester u. 22.) Jelenleg a Békessy Béla úti Általános Iskolában van elhelyezve.) engedélyezett férőhelyek száma: 30 fő A gondozási központ szakosított ellátás keretében átmeneti elhelyezést (gondozóház) nyújt fogyatékos személyek részére:
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
15. oldal, összesen: 33
Fogyatékosok gondozóháza (Ifjúság u. 2.) engedélyezett férőhelyek száma: 10 fő Működési terület: Debrecen város közigazgatási területe Valamennyi gondozási központ feladatához tartozik még: a, Ellátási területen jelentkező igények felmérése, a gondozás megszervezése, más szolgáltatási formákhoz történő hozzáférés segítése, valamint tanácsadás biztosítása. b, Az alap- és nappali ellátást nyújtó intézmények tevékenységének összehangolása. c, Bentlakásos intézmény működtetése A gondozási központ szakosított ellátás keretében átmeneti elhelyezést (gondozóház) nyújt fogyatékos személyek részére. Személyi feltételek: az intézmény szakmai létszáma nem felel meg az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet előírásainak, összesen 196 fő a hiányzó létszám. Tárgyi feltételek: valamennyi telephelyen szükséges a megfelelő felújítás, karbantartás, akadálymentesítés, illetve a szakmai jogszabályban megfogalmazott tárgyi feltételek kialakítása. Problémát jelent az intézmény működése során, hogy a házi segítségnyújtásban a felmerülő igényeket nem tudják teljes mértékben kielégíteni, az elmúlt 1 év tapasztalatai azt mutatják, hogy várakoztatni kell a segítséget kérőket.
3.4. Idősek Háza Az intézmény az Szt. 67.§-a alapján ápolást, gondozást nyújtó intézménynek, azon belül idősek otthonának minősül. Az intézmény az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek napi, legalább háromszori étkeztetéséről, szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátásáról, mentális gondozásáról, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásáról gondoskodik. Az intézmény 380 férőhelyes. Személyi feltételek: a dolgozók szakképzettségi aránya összességében a jogszabályban előírt 80%-ot meghaladja, azonban az ápolási területen dolgozók szakképzettségének arányán javítani szükséges. A szakmai létszám vonatkozásában az intézmény az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet által meghatározott létszámnormának megfelel. Tárgyi feltételek: összességében megállapítható, hogy az intézmény bútorzata, a felszerelési tárgyak nincsenek teljesen összhangban a gondozottak életkorával, egészségi állapotával. A szakmai jogszabályban meghatározott, egy ellátottra előírt legalább 6 m2 terület, a zuhanyzók és WC-k száma sem biztosított teljes körűen. Az Idősek Háza esetében speciális probléma, hogy egyre több a fekvőbeteg, a mozgásfogyatékos beutalt és az otthonban az idősek kénytelenek együtt élni az alkoholista személyekkel is, mely a beilleszkedést, a közösségi szellem kialakulását nagyfokban gátolja. 3.5. Idősek és Csökkentlátók Otthona Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
16. oldal, összesen: 33
Az intézmény az Szt. 67.§-a alapján ápolást, gondozást nyújtó intézménynek, azon belül fogyatékosok otthonának minősül. Az intézmény ellátottjai elsősorban látásfogyatékosok. Az intézmény az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek napi, legalább háromszori étkeztetéséről, szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátásáról, mentális gondozásáról, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásáról gondoskodik. Az intézmény 112 férőhelyes. Személyi feltételek: a dolgozók szakképzettsége, illetve létszáma megfelel 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet előírásainak. Tárgyi feltételek: az intézmény két ágyas szobákkal rendelkezik, az elhelyezési körülmények megfelelnek a jogszabályi előírásoknak, elsősorban az épület állagmegóvására kell gondot fordítani. Emeltszintű idősek otthona (Szávay Gyula u. 55/F.) Az intézmény az Szt. 67. § alapján ápolást-gondozást nyújtó intézmény, azon belül idősek otthonának minősül, ezen túl az átlagot jóval meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket és szolgáltatásokat biztosító tartós bentlakásos intézmény. Az intézmény az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek napi, legalább háromszori étkeztetéséről, szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátásáról, mentális gondozásáról, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásáról gondoskodik. Az intézmény 24 férőhelyes. Személyi feltételek: az intézményben a dolgozók létszáma és szakképzettsége megfelel a jogszabályi feltételeknek. Tárgyi feltételek: az intézmény 2004. szeptember 1-től rendelkezik működési engedéllyel. Az elhelyezési körülmények az átlagot jóval meghaladják. A két ágyas, fürdőszobával, minikonyhával felszerelt bútorozott szobákban TV és telefon is elhelyezésre került. Az épület további helyiségei (társalgó, nappali, foglalkoztató) biztosítják, hogy az ellátottak szabadidős tevékenységeiket otthonos környezetben tudják eltölteni. 3.6. Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye Az intézmény az Szt. 67.§-a alapján ápolást, gondozást nyújtó intézményen belül fogyatékos személyek otthonának minősül. Az intézmény az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek napi, legalább háromszori étkeztetéséről, szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátásáról, mentális gondozásáról, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásáról gondoskodik. Az intézmény 168 férőhelyes. Személyi feltételek: az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet szerint az intézmény szakmai létszáma, és a szakképzettségi arány is megfelel a jogszabályi előírásoknak. Tárgyi feltételek: az intézmény tárgyi feltételei nem teljes mértékben felelnek meg az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet előírásainak. A szobák zsúfoltak, mivel 10-12 fő van elhelyezve egy Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
17. oldal, összesen: 33
szobában, valamint nem biztosított személyenként legalább 6 m2 lakótér. berendezések az ellátottak igényeihez igazodnak. Fontos feladat a gépészeti berendezések és a konyha felújítása. Fogyatékosok nappali intézménye
A belső
A nappali ellátás a 3. életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, továbbá igény szerint megszervezi az ellátottak napközbeni étkeztetését. Személyi feltételek: az intézmény szakmai létszáma megfelel a 1/2000. (I.7.) SzCsM rendeletnek. Tárgyi feltételek: az intézmény tárgyi feltételei nem teljes mértékben felelnek meg az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet előírásainak. Jelenleg 1 szobában tartózkodnak az ellátottak, így nagyon zsúfolt és a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő a fogyatékos gyermekek elhelyezése. Lakóotthon A lakóotthon olyan 8-12, a külön jogszabályban meghatározott esetben 14. pszichiátriai beteget, vagy fogyatékos személyt- ideértve az autista személyeket is- illetőleg szenvedélybeteget befogadó intézmény, amely az ellátást igénybe vevő részére életkorának, egészségi állapotának és önellátása mértékének megfelelő ellátást biztosít. A lakóotthonban 12 fő fogyatékos személy ápoló-gondozó célú ellátását végzik. Személyi feltételek: az intézményben a dolgozók létszáma és szakképzettsége megfelel a jogszabályi feltételeknek. Tárgyi feltételek: az intézmény tárgyi feltételei teljes mértékben felelnek meg az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet előírásainak. Az ellátottak 2-3 ágyas szobában vannak komfortos körülmények között elhelyezve. A lakóotthonban külön közösségi együttlétre alkalmas szoba, és étkező is rendelkezésre áll. 3.7. Terápiás Ház Az intézmény az Szt. 67.§-a alapján ápolást, gondozást nyújtó intézménynek, ezen belül pszichiátriai betegek otthonának minősül. Az intézmény az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes személyek napi, legalább háromszori étkeztetéséről, szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátásáról, mentális gondozásáról, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásáról gondoskodik. A Terápiás Házban azoknak a személyeknek az ápolását, gondozását végzik, akik számottevő pszichiátriai kezelést nem igényelnek, nem veszélyeztető állapotúak, viszont önálló életvitelre nem képesek és állandó intézeti gondoskodást igényelnek. Az intézmény 280 férőhelyes. Személyi feltételek: az intézményben a dolgozók létszáma és szakképzettsége megfelel a jogszabályi feltételeknek.
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
18. oldal, összesen: 33
Tárgyi feltételek: az intézményben 5 osztályon biztosított az ellátottak elhelyezése, nem minden osztály felel meg tárgyi feltételekben a jogszabályi előírásoknak. Az intézmény 1. 3. 4. osztályainak felújítására és komfortosabbá tételére lenne szükség.
IV. A város által fenntartott szociális intézmények fejlesztésére vonatkozó elképzelések 1.) Akadálymentesítés A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján a már meglévő középületek akadálymentessé tételét fokozatosan, de legkésőbb 2010. január 1-jéig kell elvégezni. A törvény kihirdetésekor már működő közlekedési rendszereknek, tömegközlekedési eszközöknek, utasforgalmi létesítményeknek – beleértve a jelző-és tájékoztató berendezéseket – fokozatosan, de legkésőbb 2010. január 1-jéig kell a jogszabályban előírt feltételeknek megfelelniük. DMJV Önkormányzat Közgyűlése 256/2002. (XII.19.) Kh. határozatában áttekintette a fenntartásában lévő intézmények helyzetét és megállapította, hogy a jogszabály által előírt akadálymentesítési feladatokat az előírt határidőre nem tudja teljesíteni, és a forrás oldalról sem tudja a szükséges fedezetet biztosítani. Ugyanakkor minden évben az Önkormányzat a költségvetésében saját forrást különít el akadálymentesítés címén. A város által fenntartott intézményhálózaton belül a szociális intézmények elsőbbséget élveznek. Debrecen város által fenntartott szociális intézmények esetében elmondható, hogy az intézmények többsége akadálymentes. Az alap és a nappali ellátást biztosító intézmények esetében kisebb hiányosságok mutatkoznak, melyeket a következő években is ütemezetten szükséges megszüntetni. A bentlakásos intézményekben a mozgáskorlátozott személyek közlekedése nagy részben már biztosított a lépcsők mellett kialakított feljárók és a folyosón lévő kapaszkodók felszerelésével, illetve liftekkel. Ez utóbbiak azonban felújításra szorulnak. Az elmúlt éveken átadott, vagy felújított intézményeink minden tekintetben megfelelnek a jogszabályi előírásoknak.
2.) Az intézményi ellátások feltételei, fejlesztési szükségletek Az intézmények szakmai feladatait és működésük feltételeit meghatározó 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet a már működő intézményekre is meghatározott teljesítendő feltételeket. Az intézményhálózat új, differenciált ellátást biztosító intézményekkel történő fejlesztésére, illetve a hiányzó személyi, tárgyi feltételek teljesítésére megfelelő központi pénzügyi fedezet nem állt rendelkezésre az elmúlt időszakban, emiatt az előírt határidők több alkalommal is módosultak. A jelenleg hatályos jogszabály szerint az előírt személyi és szakképzettségi feltételeket legkésőbb 2005. december 31-ig, a tárgyi feltételeket legkésőbb 2008. december 31-ig kell teljesíteni. Az alapszolgáltatáson belül meghatározott új szolgáltatások kialakításának határideje pedig 2007. december 31.
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
19. oldal, összesen: 33
Debrecen városában a kötelezően kialakítandó ellátásokat, illetve a fenti jogszabálynak való megfelelőséget az alábbi összefoglaló táblázat mutatja:
Szt.-ben szabályozott ellátási formák Alapszolgáltatás : Szociális információs szolgáltatás Étkeztetés Házi segítségnyújtás Családsegítés Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Közösségi ellátás Támogató szolgáltatás Utcai szociális munka Nappali ellátás: Idősek klubja Fogyatékosok nappali intézménye Szenvedélybetegek nappali intézménye Pszichiátriai betegek nappali intézménye Nappali melegedő Ápolást-gondozást nyújtó intézmények:
Jelenleg működő ellátás
+ + + + + + + -
Jelenleg működő ellátások személyi tárgyi feltételeinek megléte
hiányos hiányos hiányos
nem megfelelő nem megfelelő megfelelő
Ellátási szerződés Ellátási szerződés hiányos megfelelő
nem megfelelő nem megfelelő
+
ellátási szerződés
+
megfelelő
nem megfelelő
+ + +
megfelelő megfelelő megfelelő
megfelelő nem megfelelő nem megfelelő
Időskorúak gondozóháza
+
hiányos
nem megfelelő
Fogyatékosok gondozóháza Hajléktalanok éjjeli menedékhelye Hajléktalanok átmeneti szállása Pszichiátriai betegek átmeneti otthona Szenvedélybetegek átmeneti otthona
+ + + -
megfelelő nem megfelelő ellátási szerződés ellátási szerződés
Fogyatékos személyek otthona: Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye Idősek és Csökkentlátók Otthona Idősek otthona Pszichiátriai betegek otthona Átmeneti elhelyezést nyújtó int.:
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
-
20. oldal, összesen: 33
Azokat az ellátásokat, amelyeket Debrecen városában nem kell kötelezően kialakítani, de már működnek szintén táblázat összegzi: Szt.-ben szabályozott ellátási formák Emelt szintű idősek otthona Rehabilitációs intézmények: Hajléktalan személyek rehabilitációs intézménye Lakóotthon: Fogyatékos személyek lakóotthona
Jelenleg működő ellátások Jelenleg személyi tárgyi működő ellátás feltételeinek megléte +
megfelelő
+
ellátási szerződés
+
megfelelő
megfelelő
megfelelő
2.1. Személyi feltételek Az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet tartalmazza a szociális intézményekben dolgozók szakmai létszám előírását, melyet 2005. december 31-ig valamennyi már működő intézményben a fenntartónak biztosítani kell. Ezek a normák kötelezőek. A rendelet a gazdasági, ügyviteli, valamint a kisegítő dolgozók vonatkozásában csak ajánlásként fogalmaz meg irányszámokat. A szakmai létszámnormák alapvetően a férőhelyek számához igazodnak, vagy a település lakosságszámához. Az Szt. hatályba lépését követően a végrehajtási rendeletekben megfogalmazott szakmai létszámok tekintetében a szociális intézmények feszítő létszámgondokkal küszködnek. A szakminisztérium 1998-ban egy létszámfejlesztési programot indított el, amely az önkormányzati fenntartású bentlakásos intézményekben meglévő létszámhiány felszámolását célozta. E programban Debrecen város bentlakásos intézményei közül többen is részt vettek, így lényegesen javult a létszámhelyzet, és e programnak, illetve az Önkormányzat azóta tett létszámfejlesztéseinek köszönhetően elmondhatjuk, hogy a tartós bentlakásos intézményeink a szakmai létszám és a szakdolgozók szakképzettsége tekintetében megfelelnek a jogszabályi előírásoknak. E fenti program az alap,- nappali,- és átmeneti ellátásokra ugyanakkor nem terjedt ki. Az elmúlt években az egyik legtöbb változás a szakmai létszám irányszámai tekintetében ezeken a területeken volt, melyeket a fenntartóknak éppen ezért nehéz nyomon követni és teljesíteni. Debrecen város által fenntartott alapszolgáltatásokat ellátó intézményei közül a Városi Szociális Szolgálatnak van jelentős hiányossága. Városi Szociális Szolgálat Étkeztetés: Házi segítségnyújtás: Idősek klubja: Összesen:
2,5 174 19,5 196
A fentiekből kitűnik, hogy a legnagyobb hiányosság a házi segítségnyújtás területén van, melynek oka, hogy a jogszabály a szakmai létszámnormákat nem az ellátottak tényleges számára vetítve, hanem a lakosságszám alapján határozza meg. Ugyanakkor ezt a szolgáltatást elsősorban az idősebb korosztály veszi igénybe.
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
21. oldal, összesen: 33
DMJV Gyermekvédelmi Intézménye esetében - családgongozó 7,5 Összesen: 7,5* * A 232/2003. (XII.4.) Kh. és a 6/2005. (I..13.) Kh. határozatban a Közgyűlés kinyilvánította szándékát a létszám megemeléséről. Összességében megállapítható, hogy Debrecen város az általa fenntartott szociális intézményeiben a szakmai létszámnormákat két intézmény kivételével biztosítja. A Városi Szociális Szolgálat esetében véleményünk az, hogy a lakosság részéről a házi segítségnyújtás iránti igények kielégítését jóval kevesebb létszámmal is el lehet végezni. A lakosság arányát, összetételét, illetve a várakozók számát nézve a következő években szükséges a jelenlegi létszám növelése (kb. 10-15 fő).
2.2. Az intézmények tárgyi feltételeinek alakulása, az ezzel összefüggő fejlesztési elképzelések A szociális intézményeknek tömegközlekedési eszközzel jól megközelíthetőnek kell lennie és az akadálymentes közlekedés feltételeinek is meg kell felelnie, továbbá bútorzatának, berendezési tárgyainak az ellátottak életviteléhez, életkori sajátosságaihoz kell igazodnia. A bentlakásos intézmények akkor felelnek meg a jogszabályi feltételeknek, ha a lakószobákban legalább 6 m2 lakóterület jut egy gondozottra, legalább 10 személyre jut nemenként egy fürdőkád, vagy zuhanyzó, WC, biztosított a folyamatos fűtés és melegvízszolgáltatás. A közösségi együttlétre, tevékenységre, valamint mentális gondozásra szolgáló helyiségeket is ki kell alakítani. A lakószobákban legfeljebb 4 személy helyezhető el, csak kivételesen indokolt esetben lehet ettől több, azonban a 6 m2/fő területnek biztosítottnak kell lennie. Debrecenben a 2004. évi statisztikai adatok szerint az összlakosság száma 211.034 fő volt, a 60 év felettiek száma pedig a 38.408 fő. Városunk népességszámából, település-szociológiai helyzetéből, az időskorúak és a rossz szociális körülmények között élők számának évről-évre való növekedéséből adódóan a bentlakásos intézmények iránti igény továbbra is megmarad. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott szociális intézmények az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendeletben megfogalmazott tárgyi követelményeknek teljes körűen nem felelnek meg. Az épületek, felszerelési tárgyak elhasználódtak, javításukra nincs mód, vagy csak nagyon költségesen oldható meg.
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
22. oldal, összesen: 33
2.2.1. DMJV Családsegítő Központja Az intézmény megalakulása után egy teljesen felújított, jól felszerelt, korszerű épületben nyert elhelyezést. A székhelyen és a Víztorony u. 15. szám alatt teljes körűen biztosítottak a tárgyi feltételek, míg a 203/2004. (VII.9.) Kh. határozattal az intézmény használatba adott Monostorpályi út 110. szám alatti ingatlan esetében a jogszabályokban meghatározottak nem biztosítottak. Az épület belső burkolata, a villamoshálózat és berendezések működése nem megfelelő, a bútorzat hiányos, elhasználódott. Nincs az ügyfelek és a munkatársak számára külön wc, mosdó, valamint a fogyatékkal élők számára az akadálymentes bejutás és intézményhasználat nem biztosított. A helyiségek egy részét (ez vonatkozik a wc-re is, valamint az ügyfelek fogadását szolgáló helyiségre is) a Városi Könyvtár fiókkönyvtárával együtt használják. A vagyonvédelem feltételei nem biztosítottak.
2.2.2. DMJV Gyermekvédelmi Intézménye Az intézmény az elmúlt években egy felújított, jól felszerelt, korszerű épületben, illetve telephelyen nyert elhelyezést. Mind a Böszörményi úti, mind az Elek utcai ingatlan belső kialakítása esztétikus, korszerű. 2004-ben további ingatlanok kerültek az intézmény használatába. A Süveg u. 3. szám alatti ingatlan átvételét követően felújítások történtek, így megfelelő körülmények között látják el a családsegítés feladatait. Itt esztétikus, komfortos a közösségi térés berendezés, megfelelő munkaeszközök állnak rendelkezésre. A Csapókerti Közösségi Házzal, mint intézménnyel jó együttműködést alakítottak ki a lakosság megfelelő színvonalú ellátása érdekében, megőrizve a korábbi években kialakított hagyományos tevékenységeket. A Böszörményi u. 68. szám alatt pedig további bővítésre lesz lehetőség a tárgyi feltételek kialakítását követően. Így a jelenleg használt ingatlanrész a családsegítés számára kerül átadásra, míg a további – még kialakítatlan – területen teljes körűen a gyermekjóléti feladatok ellátását javasoljuk kialakítani.
2.2.3. Városi Szociális Szolgálat A Városi Szociális Szolgálatnak 17 ingatlan áll rendelkezésére feladatinak ellátására. Ezek egy része megfelelő, vagy kisebb-nagyobb műszaki átalakítással alkalmassá tehető, míg a másik része részben vagy teljes egészében alkalmatlan a rendeltetésszerű használatra. A gondozási központokban kialakításra került szolgáltatások az elmúlt években folyamatosan követték a jogszabályi változásokat, illetve a lakossági igényeket. E kettős elvárásnak kívánt az Önkormányzat a Városi Szociális Szolgálat ellátásain keresztül eleget tenni. Az intézménynél jelentkező átalakítási, bővítési igényeket a fenntartó az elmúlt években folyamatosan figyelemmel kísérte és lehetőségeihez mérten az éves költségvetési rendeltekben ezen igények kielégítése meg is jelent. A lakossági igényeket figyelembe véve ezen intézmények működtetését annak ellenére is szükségesnek tartjuk megtartani, hogy jelentős hiányosságok mutatkoznak a tárgyi feltételek vonatkozásában. Összességében megállapítható, hogy a Városi Szociális Szolgálat telephelyeinek többsége felújításra szorul, melynek költségeit az elkövetkezendő években folyamatosan ütemezve, a városi költségvetésből, illetve hazai pályázatokból biztosíthatónak látjuk. A Közgyűlés a Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
23. oldal, összesen: 33
245/2004. (X.7.) Kh. határozatában kinyilvánította azt a szándékát, hogy 2005-2008. között ütemezetten a gondozóházak tárgyi feltételeinek megteremtését a férőhelyek bővítésével racionalizálásával megvalósítja. 2.2.4. Idősek Háza Az Idősek Háza 380 férőhelyes “mamutintézmény”. Az elmúlt években több tanulmányterv is készült az intézmény kiváltására, átalakítására. Az intézmény régi, lelakott, a mai jogszabályi előírásoknak semmilyen tekintetben nem felel meg. Az Idősek Házánál a “mamut” jellege mellett komoly problémát okoz az is, hogy igen heterogén a lakók összetétele. Jelentős számú szenvedélybeteg található az intézményben, amely sajnos az idős lakók életét nagyban megnehezíti. További probléma, hogy az utóbbi 2 évben egyre több idősödő, beteg hajléktalan is kéri elhelyezését az Idősek Házába, mivel a városban, és a megyében az ellátásukat más intézmény nem tudja megoldani hosszú távon. Megoldást jelent - rövid távon - több intézménytípus szolgáltatásainak biztosítása részlegek kialakításával. A részlegek esetében az integráció úgy valósul meg, hogy az intézmény fő profilja mellett, az intézményen belül, kisebb létszámban kerül sor egy speciális szolgáltatás nyújtására. A részlegek kialakításának az a célja, hogy az azonos, vagy nagyon hasonló állapotú személyek gondozása egységes szakmai elvek és módszerek mentén szerveződjön, természetesen teljes mértékben építve az egyéni gondozásra, fejlesztésre. DMJV Önkormányzat Közgyűlése 33/2003. (III.20.) Kh. határozatában döntött arról, hogy kezdeményezi a Hadú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatalnál a működési engedélyben szereplő 426 férőhelyszám 400 férőhelyszámra történő csökkentését. Jelenleg - ismételt működési engedély módosítását követően - 380 férőhelyes az intézmény, azonban így is további intézkedések megtétele szükséges ahhoz, hogy a jogszabályi normáknak a tárgyi feltételek tekintetében az intézmény megfeleljen. Az intézmény akadálymentessége megoldott, azonban a liftek régiek és elavultak, több esetben okoznak fennakadást a közlekedésben. A liftek korszerűsítése, illetve cseréje szükséges. A tárgyi feltételek tekintetében hiányosságok tapasztalhatóak a fürdőszobák, illetve a fürdőkádak számában. Az intézmény 1964-65-ben épült, azóta teljes körű felújítás nem történt. A víz- és szennyvízelvezető rendszer elhasználódott, a vizesblokkok, csapok teljes cseréje is szükséges. Jelenleg az intézményben egy 1.500 fős felújított konyha működik, mely a szomszédos Idősek és Csökkentlátók Otthona mellett a területi ellátás igényeit is részben kielégíti. Hosszú távú megoldási lehetőség az intézmény kiváltása 3 db egyenként 150 fős intézménnyel. Ennek megvalósulása az Idősek és Csökkentlátók Otthonát is érintené, hiszen a két intézmény egy helyrajzi számú ingatlanon található. Ebben az esetben tehát 4 db, 150 férőhelyes új, korszerű intézmény kialakítására kerülhetne sor. Amennyiben nincs lehetőség az intézmény kiváltására, úgy a férőhely szám további csökkentése, illetve az épület tetőtér beépítése is lehetséges megoldás, hogy a tárgyi feltételeknek megfeleljen az intézmény.
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
24. oldal, összesen: 33
2.2.5. Idősek és Csökkentlátók Otthona Az Idősek és Csökkentlátók Otthona az egyedüli a bentlakásos intézmények közül, mely a tárgyi feltételek vonatkozásában a jogszabályi előírásoknak megfelel. Ugyanakkor - az épület korára tekintettel - szükséges a gépészeti berendezések és az épület teljes külső felújítása is. 2003-ban az intézmény telephelye lett a Szávay Gyula u. 55/F. szám alatt felépült emelt szintű ellátást biztosító, 24 férőhelyes idősek otthona. Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata a Széchenyi terv lakásprogram keretében nyert támogatást emelt szintű férőhelyet biztosító idősek otthona építésére. Az intézményben 12 db kétágyas lakószoba került kialakításra, melyekhez külön-külön fürdőszoba tartozik, valamint előterükben mini konyhát alakítottak ki. A Szávay Gyula utcai emelt szintű szolgáltatást biztosító intézmény 2004. szeptember 1-től rendelkezik működési engedéllyel, tényleges működését 2004. novemberében kezdte meg.
2.2.6. Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye Megoldást igényel többek között az ellátottak elhelyezése, mivel a jogszabályi normák minimális szintjének nem felel meg az intézmény. A szobák 9-14 ágyasak, a jogszabályban meghatározott 4 helyett, így igen nagy a zsúfoltság, különösen a fekvő osztályokon. Az egy lakóra jutó minimum 6 négyzetméter helyett 2-3 négyzetméter jut egy lakóra. Gyakori, hogy kiskorú, nagykorú egy lakószobában kerül elhelyezésre, ami szintén ellentétes a szakmai jogszabályokkal. A szobák többségében nem valósítható meg, hogy a gondozottak személyes ruhájukat, tárgyaikat saját szekrényben tárolják. Szükséges a főzőkonyha teljes rekonstrukciója, korszerűsítése, a sütő-főző berendezések, felszerelési tárgyak cseréje is. Ez utóbbiak cseréje holland adományból ez évben megvalósul. •
Az intézmény a zsúfoltság csökkentése érdekében lakóotthon kialakítása céljából sikeresen pályázott 2001. évben a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz, mely során 12 fővel csökkent az intézményben lakók száma. Ahhoz, hogy a jogszabályi normákat az intézményben maradéktalanul teljesíteni lehessen, további 40 fő elhelyezésére lenne szükség. Megállapítható, hogy az intézmény területe építési szempontból alkalmas arra, hogy egy 40 férőhelyes részleggel kibővüljön. Ez az intézményben elhelyezett lakók életkörülményeiben nagyfokú javulást eredményezne, az intézmény férőhelyszáma sem növekedne, illetve a szakmai létszámot sem kellene bővíteni.
•
2002. évben az intézmény szintén sikeresen pályázott a Szociális és Családügyi Minisztériumnál, melynek eredményeképpen 14.000 e Ft támogatást kapott lakóotthon vásárlására. DMJV Önkormányzata a Debrecen, Deák F. u. 84. sz. alatti épületet vásárolta meg 8 fő fogyatékos fiatal lakóotthoni ellátása céljából. Az átalakítás munkálataira 6.000 e Ft-ot különített el az önkormányzat a 2005. évi költségvetésében. Az épület átalakítási munkálatai a közel jövőben kezdődnek meg.
•
2004. évben az intézmény a Strukturális alapok forrásai közül a Humán-Operatív Program (HEFOP) 4.2 intézkedésének kertében, a társadalmi befogadást támogató szolgáltatások infrastrukturális fejlesztése című programban a fogyatékossággal élő személyek nappali ellátását biztosító intézmények kialakítására nyújtott be pályázatot. Sikeres pályázat esetén a jelenlegi 20 férőhelyes intézmény helyén egy 40 férőhelyes
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
25. oldal, összesen: 33
nappali intézmény kialakítása valósulhat meg, amely teljes mértékben megfelelne a jogszabályi előírásoknak, és az egyre fokozódó igényeket is ki tudná elégíteni. •
Az 1106/1999. (X.8.) Korm. határozat ( továbbiakban: rekonstrukciós program) fogalmazta meg a tartós bentlakásos intézmények működési feltételeinek javítását célzó feladatokat. Ennek részekét határoztak az elavult, rossz műszaki állapotú bentlakásos szociális intézményekre vonatkozó hosszú távú rekonstrukciós program kidolgozásáról (2001-2009 között), amelynek pénzügyi forrásait 3-3 éves ütemezésekben tervezték biztosítani a költségvetés általános kondícióinak figyelembe vételével. Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzata sikeresen pályázott e program megvalósítására és 2002. évben 3 millió forintot nyert a tervezési munkák elkészítésére. 2003. évben elkészült az intézmény fejlesztésére vonatkozó tervezési munka, melynek során az alábbi az ütemezésben javasoltuk a rekonstrukciós munkálatokat.
I. ütem: meglévő gázfogadó bontása és új gázfogadó létesítése főzőkonyha átalakítása és bővítése új 40 férőhelyes épületegység megépítése „A” jelű földszintes pavilon átépítése tetőtér beépítésével „D” jelű földszintes pavilon átalakítása tetőtér beépítésével mosoda korszerűsítése, bővítése II. ütem: „B” jelű földszintes pavilon átalakítása, korszerűsítése „C” jelű földszintes pavilon átalakítása, korszerűsítése „E” jelű földszintes pavilon átalakítása, korszerűsítése nappali intézmény átalakítása III. ütem: belső útépítés és meglevő út felújítás meglévő kerítés felújítása új földszintes épületszárnyban elhelyezendő tornaterem mozgásfejlesztő gyógymedence funkcióval A rekonstrukciós programra azonban 2004-től a központi költségvetés nem biztosít külön fedezetet, így jelenleg a program további folytatása bizonytalan. 2.2.7. Terápiás Ház A Terápiás Ház épületegyüttes része 1900-ban épült városi szegényház és árvaház céljára. Az elmúlt több mint 100 év alatt többször változott az ingatlan funkciója. A régi épületek között van, ami istálló és gazdasági épület is volt, amely most ellátási egységként működik. Az intézmény zsúfolt, az egy ellátottra előírt legalább 6 m2 lakóterület nem mindenütt biztosított. A gondozottak az egyes egységekben eltérő körülmények között élnek. Az elhelyezettek életkörülményeinek javítása érdekében, illetve azért, hogy a jogszabályi előírásoknak is megfeleljen az intézmény, egy 50 fős részleg kialakításával a probléma Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
26. oldal, összesen: 33
megoldható lenne. A Terápiás Ház területe alkalmas egy külön szárny megépítésére, melyben a tervek szerint 2 ágyas lakószobák kerülnének kialakításra. Ezzel a megoldással az intézményi létszám nem bővülne és itt sem kellene további szakmai létszámot bővíteni, hiszen az intézmény megfelel e tekintetben a jogszabályi előírásoknak. Így amellett, hogy a lakók elhelyezésének komfortosságában nagyfokú javulás következne be, lehetőség nyílna arra is, hogy az intézmény által biztosított szolgáltatások integrált szervezeti formában valósuljanak meg. •
A rekonstrukciós program keretében egy 50 fős részleg kialakítására pályázott az önkormányzat sikeresen, a tervek elkészültek. A 300 fős konyha felszereltsége elavult, ezért teljes rekonstrukció szükséges, melynek megvalósítását szintén a rekonstrukciós program keretében belül tervezzük. A rekonstrukciós programra azonban 2004-től a központi költségvetés nem biztosít külön fedezetet, így jelenleg a program további folytatása bizonytalan.
•
A meglévő 3 régi szárny felújítása is elengedhetetlen, mivel komoly gondot okoz az épület salétromosodása, különösen a vizesblokkokban. A gépészeti berendezések, hálózatok legtöbbje elavult. A kerítés a több mint 6 hektáros terület körül nagy részen hiányzik, vagy teljesen tönkrement. 2004. évben az Önkormányzat saját költségvetéséből biztosította az intézmény II. osztályának (fennjáró női osztály) teljes rekonstrukcióját. A 30.000.000,- Ft-os beruházás eredményeképpen felújításra kerültek a vizesblokkok és a lakószobák. A nővérszobát sikerült egy nővérpulttal kialakítani, így egy újabb 4 ágyas szoba került kialakításra. A II. osztály a felújítást követően teljes mértékben megfelel a jogszabályban meghatározott tárgyi feltételeknek. A következő években célszerű a régi szárnyak felújításának beütemezése.
•
A földterület nagyobb része jelenleg üres, kihasználatlan. Ezen a területen kis létszámú szakosított ellátási formákat lehetne megvalósítani vagy hasonló profilú intézmény számára leválasztani, esetleg hasznosítani az egyébként értékes területet.
Az önkormányzat által fenntartott intézmények esetében összegfoglaló táblázat mutatja a következő évek fejlesztési, beruházási szükségleteit, javaslatait. Természetesen minden beruházás előtt további közgyűlési döntés szükséges a tényleges megvalósításhoz. A felújítások összegei tájékoztató jellegűek!
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
27. oldal, összesen: 33
A tárgyi feltételek fejlesztésére vonatkozó javaslatok az alábbi táblázat összegezi:
Sor szám 1./a.
1/b.
Az intézmény megnevezése
2/a.
2/b.
Terápiás Ház
2/c.
Terápiás Ház
2./d.
Terápiás Ház
1/d.
Igényelt költség e Ft
Kiskorú Fogya146.000 tékosok Otthona és 40 férőhelyes Nappali Intézménye részleg kialakítása Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye Terápiás Ház
1/c.
Megvalósítandó feladatok
90.000 Főzőkonyha felújítása, bővítése 151.000 Régi szárnyak külső-belső felújítása, tetőfelújítás 239.000 40 férőhelyes nappali intézmény kialakítása
Megvalósítás tervezett időpontja
Fedezet
Rekonstrukciós pályázat Rekonstrukciós pályázat Saját költségvetés
HEFOP pályázat
A rekonstrukciós program folytatásának függvénye A rekonstrukciós program folytatásának függvénye
2005-2009.
4.2 2005-2007.
A rekonstrukciós program folytatásának függvénye
50 férőhelyes részleg megépítése Intézményi úthálózat, kazánház felújítása Régi szárnyak ( 3 db) felújítása
171.000
rekonstrukciós pályázat
3.000
Saját költségvetés
35.000/ szárny
Főzőkonyha felújítása
82.500
Saját költség- 2005-2007. vetés/Megyei Területfejlesztési Tanács rekonstrukciós A rekonstrukciós program pályázat folytatásának
2006.
függvénye
3./ a. Idősek Háza
32.600
3./b.
12.000
3./c. 4/a 4/b.
5./
Liftek korszerűsítése Idősek Háza Vizesblokkok, víz- és szennyvízelvezetők felújítása Idősek Háza Nyílászárók felújítása Idősek és Csökkent- Nyílászárók látók Otthona Idősek és Csökkent- Járda felújítás, látók Otthona felvonó gépházfelújítás Városi Szociális 10 telephely Szolgálat felújítása
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
14.000 10.000 2.500
50.000
Saját költségvetés Saját költségvetés
2006.
Saját költségvetés Saját költségvetés Saját költségvetés
2007.
Saját költségvetés
2005- től folyamatos
2006.
2006.-2007. 2005.
28. oldal, összesen: 33
3.) A szociális szolgáltatások fejlesztési iránya A szociális törvény 2001. 2003. 2004. évi módosításai alapjaiban változtatta meg az önkormányzatok feladatellátását. A módosítások az alapszolgáltatások fejlesztésére helyezték a hangsúlyt, a szolgáltatások saját lakókörnyezetben történő biztosításával. A már meglévő alapszolgáltatási formák – étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés – kiegészültek a jelzőrendszeres házi segítségnyújtással, az utcai szociális munkával, szociális információs szolgáltatással, a támogató szolgáltatással, közösségi ellátással, a falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatással és a nappali ellátással. A szociális törvény értelmében minden olyan személynek biztosítani kell a lakókörnyezetben az alapszolgáltatást, aki ezt egészségi állapota, kora, jövedelmi helyzete miatt igényli. Az Önkormányzat feladata az alapszolgáltatások fejlesztésével kapcsolatban: 3.1. Támogató szolgálat kialakítása Ezt az ellátási formát a Városi Szociális Szolgálaton belül célszerű kialakítani. Az intézmény két telephelyen 90 fő befogadására alkalmas fogyatékosok nappali intézményét működtet, és 10 fő értelmileg akadályozott ember részére nyújt szociális ellátást, illetve ideiglenes bentlakásos elhelyezést. A támogató szolgálat célja a sajátos szükségletekkel élő fogyatékos embereknek olyan teljes körű szolgáltatás megvalósítása, mely e szükségletek kielégítése mellett az önálló életvezetést segíti, a társadalmi aktivitást lehetővé teszi, fokozza anélkül, hogy az ellátott saját lakókörnyezetéből kikerülne. A támogató szolgálat az iskolaköteles kort betöltött, debreceni illetékességű, speciális szükségletekkel élő, legfeljebb 100 személy ellátását biztosítaná, akiknek szükségletei fogyatékosságukból eredően jelentkezik (mozgás-, hallás-, látás-, értelmi-, halmozottan sérült). A támogató szolgálat biztosítani kívánja a sajátos szükséglettel élő emberek azon jogait, mely a teljes körű szolgáltatáshoz való jutás, az egyénre szabott gondozás joga. A Városi Szociális Szolgálat a támogató szolgálat működéséhez szükséges szállító gépkocsi beszerzését a HU0105-02-01-0011 Perseus számú pályázat keretében biztosítja. A támogató szolgálat működéséhez állami normatív támogatás biztosított. A támogató szolgálat létesítése rendkívül fontos, annak érdekében, hogy elősegítse a fogyatékos személyek integrációját, a saját lakókörnyezetben történő segítést. A szolgálati forma kialakítását a szakminisztérium hazai pályázati programokkal segíti. 3.2. Jelzőrendszeres házi gondozás bevezetése A jelzőrendszeres házi gondozás a házi segítségnyújtás kiegészítő formája, így szintén a Városi Szociális Szolgálaton belül célszerű kialakítani. A 24 órás felügyelet, az állandó készenlét, a biztonságos életvitel feltételeit, az életminőség javítását teszi lehetővé. Ez az ellátás az igénybevevő saját lakókörnyezetében történik. A szociális otthoni férőhelyre várakozók számát csökkenti, amely komoly költségmegtakarítást jelent. A jelzőrendszeres házi gondozással az idős emberek számára egy olyan új szociális ellátási forma kerülne bevezetésre, amely a bentlakásos intézményi ellátást váltja ki, és preventív szerepet kap az idősek gondozásában. A szolgálati forma kialakítását a szakminisztérium hazai pályázati programokkal segíti.
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
29. oldal, összesen: 33
3.3. A családsegítés feladatának hatékonyabbá tétele A Közgyűlés a 232/2003. (XII.4.) határozatával fogadta el a hatékonyabb feladatellátás érdekében a családsegítést ellátó intézmények átszervezését. A fenti határozatban a személyi és tárgy feltételek kialakítására is kötelezettséget vállalt a Közgyűlés. A végrehajtás feladatai megvalósítás alatt vannak. 2004. márciusától két önkormányzati és két civil szervezet látja el a családsegítés feladatait Debrecenben. Az önkormányzat által fenntartott intézmények esetében a 2004. évben átadott telephelyek tárgyi feltételeinek a kialakítása és így működési engedélyek megkérése 2005. év feladata. 3.4. Az alapszolgáltatási feladatok integrációja Az elmúlt években a szervezeti integrációra vonatkozó folyamatok jelentkeztek a szociális szolgáltatások terén, ezért szükségessé vált a törvényi szabályozás ezen a területen. A szociális törvény 2001. évi és 2004. évi módosítása értelmében az integráció a különböző ellátási formák egy szervezeti keretben történő működtetését jelenti. A törvény csak a szakmai integrációra vonatkozó szabályokat tartalmazza. A szociális törvényben az integráció szabályai ajánlás jellegűek, lehetőséget tartalmaznak. A szociális törvényben előírt alapszolgáltatásokat a szakmai és gazdasági hatékonyság növelése érdekében integrált szervezeti keretben, alapszolgáltatási központ létesítésével is meg lehet szervezni. Ez az intézmény magába foglalja az étkeztetést, házi segítségnyújtást, családsegítést, nappali ellátást és gyermekjóléti szolgáltatást. E szervezeti forma mellett szól, hogy több ellátotti csoport számára biztosít szolgáltatást és a szakmai munkakörökben foglalkoztatottak részt tudnak venni több ellátási forma munkájában is. Javasoljuk az alapszolgáltatási központ kialakításának a megvizsgálását, melyhez szükséges e szolgáltatási forma előnyeit, hátrányait körültekintően kidolgozni, különös tekintettel arra, hogy egy ilyen típusú intézmény működtetéséhez új működési engedély szükséges, amit csak a jogszabályban meghatározott személyi és tárgyi feltételek megléte esetén ad ki az eljáró hatóság. Az Önkormányzat feladata a nappali ellátások fejlesztésével kapcsolatban: 3.5. Idősek klubjai Az idősek klubjai zsúfoltságának csökkentése érdekében új klubok kialakítás szükség, mivel az engedélyezett férőhelyszám fölé nem mehet az ellátotti létszám. Józsán az ingatlanon, vagy ingatlan cseréjével lehetne az ellátás jogszabályi megfelelőségét elérni, egy új gondozási központ építésével. A Faraktár u. 67. sz. alatti, a Járműjavító területén lévő idősek klubja a rendeletben előírt követelményeknek nem felel meg, az épület adottságai sem biztosítják a feladatellátást. Szükséges a város ezen területén az igényeket kielégíteni egy 50 fős idősek klubjának a kialakításával. 2005. év feladata, a Demens Idősek Klubjának a beindítása, mely 20 fő részére biztosítja a családközpontú ellátást. Az épület kialakítása megtörtént. A szakmai létszám biztosított. Az engedélyeztetési eljárás megakadt, mivel használatbavételi engedély hiányában a működési engedélyt nem adja ki az eljáró hatóság. Egyre több a pszichiátriai kórképpel rendelkező, Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
30. oldal, összesen: 33
illetve dementált idős beteg. A család nem tudja az idős beteg nappali ellátását, gondozását felvállalni, ezért szükségszerű egy ilyen új nappali intézményi ellátási forma bevezetése, ami a család tehermentesítését is lehetővé teszi, és nem utolsó sorban a demens beteggel való foglalkozás, meglévő képességeinek szinten tartása, további az állapotromlás késleltetése, megakadályozása is teret kap. 3.6. Szenvedélybetegek nappali intézményének kialakítása Debrecen város kötelezően kialakítandó szociális szolgáltatásai közül a szenvedélybetegek nappali intézménye hiányzik. Ezen feladatot ellátási szerződés megkötésével célszerű teljesíteni. Javasoljuk, hogy kerüljön áttekintésre, hogy mely civil szervezetek látják el a városban e feladatot és 2007-től ellátási szerződés megkötésével lássa el e kötelező feladatát az Önkormányzat. Az Önkormányzat feladata az átmeneti ellátások fejlesztésével kapcsolatban: 3.7 Gondozóházak Az Ifjúság u. 2. sz. alatti fogyatékosok átmeneti ellátása a Mester u. 22. sz. alatti ingatlanon megoldható lenne, az ingatlanon található épületek felszabadításával, átalakításával, és ezzel az Ifjúság u. 2. sz. alatti zsúfoltság is enyhíthető. Az átmeneti ellátás esetében ideális és hatékony megoldás a szolgáltatás egy telephelyre telepítése, melyhez egy megfelelő ingatlant kell biztosítania. Alternatíva a Pósa u. 41. sz. alatti bérlemény felszabadítása, és így az idősek gondozóháza itt lenne bővíthető. Az időskorúak átmeneti ellátását jelenleg 3 telephelyen 16 férőhelyen biztosítja 12 fő szakképzett dolgozóval a Városi Szociális Szolgálat. Az ilyen formában történő működtetés rendkívül gazdaságtalan. A Pósa u. 41. sz. alatt működő 5 férőhelyes gondozóház 5 férőhellyel történő bővítése megoldható lenne a jelenleg bérlő által lakott épületrész átalakításával. A 10 férőhelyes átmeneti részleg működtetése plusz létszámot nem igényel a mostanihoz képest. Az ellátási forma állami normatívából támogatott. Másik megoldás a Thomas Mann 45. sz. alatti Nyugdíjasok Házának lakásai közül néhány bevonása a feladat ellátásába. A lakásokat jelenleg a Cívis Ház Rt. bérleményként értékesíti. Javasoljuk, hogy a Komáromi Csipkés György tér 3. sz. alatt lévő ingatlanon kerüljön kialakításra az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény. Az ingatlan adottságai lehetővé teszik, egy 10 férőhelyes átmeneti elhelyezést nyújtó (időskorúak gondozóháza) intézmény működtetését a Városi Szociális Szolgálat keretein belül. Jelenleg a Városi Szociális Szolgálat 10. számú idősek klubja a Faraktár u. 67. sz. alatt működik, amely a MÁV Járműjavító tulajdonát képezi. A Városi Szociális Szolgálat a Járműjavítóval határozatlan idejű bérleti szerződést kötött, azonban a Járműjavító privatizálásával az ingatlan további bérlése bizonytalanná válhat. A Komáromi Csipkés György téren lévő ingatlan funkcióváltásával az idősek klubja tovább működhetne.
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
31. oldal, összesen: 33
Az Önkormányzat feladata az ápolást, gondozást nyújtó ellátások fejlesztésével kapcsolatban: 3.8. Idősek Háza - részlegek kialakítása Tekintettel az ellátottak heterogén összetételére az intézményben részlegek kialakítását javasoljuk annak érdekében, hogy az ellátottak állapotuknak megfelelő ellátásban részesüljenek. A férőhelyszámok csökkentésével az intézményen belül az alábbi részlegek kialakítására van lehetőség: idős, dementált fekvőbeteg részleg, fennjáró mozgáskorlátozott szenvedélybeteg részleg, fennjáró önellátásra képes idős részleg. Amennyiben a részlegesítés megvalósul, szükséges az engedélyezett férőhely-számon belül a kialakított 3 részlegre is külön-külön működési engedélyt módosítani. Így elkerülhető az, hogy az újonnan beköltözött ellátott nem az állapotának megfelelő részlegen kerül elhelyezésre.
3.9. Hajléktalanok otthona A hajléktalanok otthonának kialakítása megyei önkormányzati feladat, ugyanakkor Debrecenben, mint megyeszékhelyen jelentkezik a legnagyobb igény a hajléktalan ellátás ez irányú fejlesztésére is. Ennek a szolgáltatásnak a kialakítása érdekében egyeztetések szükségesek a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat, a REFOMIX Kht. és Debrecen város Önkormányzata között.
Módszertani feladatok ellátása 3.10. A Családsegítő Központ – regionális módszertani intézmény Az intézmény jelenleg a családsegítés területén regionális módszertani intézmény. A kijelölés határozott időre szól és 2005. év végén lejár. A módszertani feladatok ellátására várhatóan ez év második felében új pályázat kiírására kerül sor a szakminisztérium által. Javasoljuk, hogy a Közgyűlés támogassa a Családsegítő Központ ez irányú pályázatát.
3.11. Városi Szociális Szolgálat - módszertani terepintézmény Az intézmény tereplehetőséget nyújt közép-, felsőfokú szociális képzésből kikerülő hallgatók számára. A Városi Szociális Szolgálat 2003-ban elnyerte a „Módszertani terepintézmény létrehozása” című projektet. a pályázati program két év. Feladatok: a gyakorlati képzések standardjainak, a terepintézmények minősítési szempontjainak és az akkreditációs eljárás folyamatának kidolgozása. A pályázat célja a szociális képzések gyakorlatának megszervezéséhez szakmai segítségnyújtás, információ biztosítása, módszertani terepintézmények létrehozásával. A program két évig tartó sikeres működése után az intézmény módszertani terepintézménnyé válhat. Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
32. oldal, összesen: 33
V.) Összegzés A szolgáltatástervezési koncepció a szolgáltatások jelenét és jövőjét vázolja, tartalmazza a meglévő ellátásokat, azok hiányosságait és azokat az ellátási hiányokat is, melyet az Önkormányzatnak határidőn belül kell megszerveznie. A már működő ellátások személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása mellett, az elkövetkező évek fontos feladata az alapszolgáltatások bővítése. A szociális ellátások közül a legnagyobb fejlesztési és működtetési ráfordítást a bentlakásos intézmények igényelnek. A társadalom és az egyén szempontjából is fontos, hogy erre csak végső esetben, az egyéb ellátások kimerítése után kerüljön sor. Éppen ezért tartjuk fontosnak az alapszolgáltatások fejlesztését, hiszen az ide tartozó ellátások az első lépcsőt jelentik az ellátottak számára. Debrecen város a koncepció elkészítése kapcsán törekedett arra, hogy helyi szinten a szociális ellátórendszer elemei egységes rendszert képezzenek és az egyes ellátások egymásra épülhessenek. Debrecen, 2005.
Szolgaltatastervezesi_koncepcio_melleklet
33. oldal, összesen: 33
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 99/2005. (V. 26. ) Kh. határozata
A Közgyűlés Halász D. János alpolgármester előterjesztésére az 1959. évi IV. törvény 74/B. § (5) bekezdése, a 74/G. § (5) bekezdése, és a 74/G. § (10) bekezdése alapján 1./ megválasztja a Hajdú-Bihar Megyei Közoktatási Közalapítvány kuratóriumi tagjának Kegyes Lászlónét (4060 Balmazújváros, Debreceni u. 41.). 2./ Módosítja a Hajdú-Bihar Megyei Közoktatási Közalapítvány alapító okiratát a következők szerint: Az V. fejezet 4. pontja a következők szerint módosul: „A Kuratórium tagjai: A Kuratórium elnöke: A Kuratórium alelnöke:
Bordi István Czellér András
A Kuratórium tagjai: Bányai Miklós Dr. Borsos Éva Enyedi Eszter Filep Miklós Gellénné dr. Nagy Valéria Halász D. János Kegyes Lászlóné Molnárné Bihari Julianna
4024 Debrecen, Wesselényi u. 39. 4031 Debrecen, Diófa u. 44.
4031 Debrecen, István út. 61. 4027 Debrecen, Dózsa Gy. u. 27. 4286 Bagamér, Rákóczi u. 2. 4034 Debrecen, Magvető u. 25. 4030 Debrecen, Hegyi M. u. 50. 4032 Debrecen, Éden u. 13. 4060 Balmazújváros, Debreceni u. 41. 4150 Püspökladány, Rákóczi u.11-13.”
3./ Felkéri a polgármestert, hogy a Közgyűlés döntéséről a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnökét és a Hajdú-Bihar Megyei Közoktatási Közalapítvány kuratóriumának elnökét értesítse. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester
Hajdúné dr. Csabai Éva sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 100/2005. (V. 26. ) Kh. határozata
A Közgyűlés a Humán Főosztály vezetőjének előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése, az 1997. évi CXLIV. törvény 19. §, 31. §, 36. §, 37. §-ai alapján 1./ megválasztja a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. Felügyelő Bizottságába az alábbi személyeket 2005. május 26-tól 2009. augusztus 23-ig terjedő időszakra: a.) Lukácsné Kovács Editet anyja neve: Rácz Erzsébet lakcím: 4029 Debrecen, Veres u. 16. tetőtér 6. b.) dr. Szabó Editet anyja neve: Rocskó Julianna lakcím: 4028 Debrecen, Apafi u. 57., akik tevékenységüket díjazás nélkül látják el. 2./ Módosítja a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság alapító okiratát a melléklet szerint, felhatalmazza a polgármestert a módosított alapító okirat aláírására. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester 3./ Felkéri a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. ügyvezetőjét, hogy nyújtsa be a módosított alapító okiratot a cégbírósághoz. Határidő: azonnal Felelős: a közhasznú társaság ügyvezetője
Hajdúné dr. Csabai Éva sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (4024 Debrecen, Piac u. 20., képviselője: Kósa Lajos polgármester) a 205/2004. (VII. 8.) Kh. határozatával 2004. július 9. napján kelt Alapító okirattal létrehozta a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaságot (Cg. 09-14000186/5. szám). 1. Az alapító a Társaság alapító okiratának 1.4. pontját módosítja, valamint kiegészíti, ezáltal a régi sorszámozás is megváltozik az 1.4.37. ponttól kezdődően. Az 1.4. pont az alábbi dőlttel, vastagon szedett pontokban módosul, valamint egészül ki (beleértve a sorszámozást is). Az új 1.4. pont egységesen a következőképpen alakul: 1.4. A társaság telephelyei: (ORVOSI RENDELŐK) 1.4.1. 4028 Debrecen, Apafi u. 28. 1.4.2. 4031 Debrecen, Bartók Béla u. 29. 1.4.3. 4002 Debrecen-Bánk, Fácán u. 15. 1.4.4. 4029 Debrecen, Cegléd u.6. 1.4.5. 4026 Debrecen, Darabos u. 20. 1.4.6. 4029 Debrecen, Dobozi u.2. 1.4.7. 4030 Debrecen, Epreskert u. 7. 1.4.8. 4031 Debrecen, Földi J. u.5. 1.4.9. 4032 Debrecen, Füredi u. 42. 1.4.10. 4002 Debrecen-Haláp, Sármány u. 19. 1.4.11. 4028 Debrecen, János u.14. 1.4.12. 4032 Debrecen, Jerikó u.27. 1.4.13. 4225 Debrecen-Józsa, Alsójózsai u.6. 1.4.14. 4033 Debrecen, Kincseshegy u. 46. 1.4.15. 4031 Debrecen, Kishegyesi u. 158. 1.4.16. 4032 Debrecen, Lisznyai u.6. 1.4.17. 4030 Debrecen, Monostorpályi u.64. 1.4.18. 4002 Debrecen-Nagycsere, Traktoros u. 1. 1.4.19. 4002 Debrecen-Pallag, Mezőgazdász u. 4-6. 1.4.20. 4030 Debrecen, Pandúr u. 34. 1.4.21. 4025 Debrecen, Vásáry I. u. 9-11. 1.4.22. 4033 Debrecen, Sámsoni út 81. 1.4.23. 4034 Debrecen, Szenczi Molnár Albert u. 6. 1.4.24. 4030 Debrecen, Tégláskert u. 56. 1.4.25. 4025 Debrecen, Bajcsy-Zs. u. 32. 1.4.26. 4032 Debrecen, Böszörményi út 136. 1.4.27. 4030 Debrecen, Híd u.14. 1.4.28. 4024 Debrecen, Nap u. 10. 1.4.29. 4034 Debrecen, Ruyter u. 27. 1.4.30. 4033 Debrecen, Szabó Pál u. 59. 1.4.31. 4031 Debrecen, Angyalföld tér 1. 1.4.32. 4225 Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u.7. 1.4.33. 4002 Debrecen-Kismacs, Orgona u. 1.
hrsz. Terület tul.hányad 10696/A/1 145 m2 1/1 19096 520 m2 1/1 62068 2054 m2 1/1 6764/A/1 188 m2 1/1 7642/2 687 m2 1/1 5924 996 m2 1/1 13883 877/1230-ad 15441 1303 m2 1/1 20210 1576 m2 1/1 63091 1395 m2 1/1 5269 1115 m2 1/1 21448 1031 m2 1/1 27653/3 1118 m2 1/1 1813/2 632 m2 1/1 17097 1735 m2 1/1 20935/4 1009 m2 1/1 12999 515 m2 1/1 60008 662 m2 1/1 66002. 399 m2 1/1 563/2 630 m2 1/1 9261/A/10 181 m2 1/1 4116 410 m2 1/1 1302 359 m2 1/1 14791/1 619 m2 1/1 8690 616 m2 1/1 19839 510 m2 1/1 13573 733 m2 1/1 6430 918 m2 1/1 1302 1262 m2 1/1 3250/43 1302 m2 1/1 15855/151 2706 m2 1/1 27099 245 m2 1852/3352-ed 65155/2 910 m2 1/1
1.4.34. 4225 Debrecen-Józsa, Felsőjózsai u. 11. 1.4.35. 4002 Debrecen-Ondód, Nyárfás u.2. 1.4.36. 4024 Debrecen, Szent Anna u. 11. 1.4.37. 4028 Debrecen, Kassai u. 117. (SZAKRENDELŐK) 1.4.38. 4026 Debrecen, Füvészkert u. 4. 1.4.39. 4024 Debrecen, Burgundia u. 24. 1.4.40. 4031 Debrecen, Tócóskert tér 5. 1.4.41. 4028 Debrecen, Ótemető u. 4. 1.4.42. 4032 Debrecen, Jerikó u. 21. ed 1.4.43. 4026 Debrecen, Bethlen u.46. 1.4.44. 4027 Debrecen, Ibolya u. 24. 1.4.45. 4026 Debrecen, Bethlen u. 11-17. fszt. 1.4.46. 4024 Debrecen, Varga u. 1.
26678 64006 9717 5097/9/A/16
8318 6842 15855/22/A/89 5840/1 21413
(EGYÉB INGATLAN) 1.4.47. 4029 Debrecen, Dobozi u.2. 1.4.48. 4029 Debrecen, Dobozi u.2/C. 1.4.49. 4027 Debrecen, Ibolya u. 21. 1.4.50. 4027 Debrecen, Ibolya u. 15-17. 1.4.51. 4032 Debrecen, Thomas Mann u.1. 1.4.52. 4029 Debrecen, Víztorony u. 12. A.ép. 4. lph. fszt. 1.4.53. 4029 Debrecen, Csapó u. 98. 1.4.54. 4026 Debrecen, Bethlen u. 40. I/1. 1.4.55. 4024 Debrecen, Sas u. 2. 1.4.56. 4024 Debrecen, Varga u. 1. fszt.24. 1.4.57. 4024 Debrecen, Varga u. 1. I.em. 26. 1.4.58. 4024 Debrecen, Varga u. 1. I.em. 27. 1.4.59. 4028 Debrecen, Kassai út 115. 1.4.60. 4024 Debrecen, Miklós u. 2.
1356 m2 1283 m2 692 m2 74 m2
1/1 1/1 1/1 1/1
2011 m2 1/1 314 m2 1/1 72 m2 1/1 2842 m2 1/1 824m2 4140/5291-
7689/4 20157 8312/A/4 9718/A/25.
460 m2 1381 m2 497m2 284 m2
1/1 1/1 1/1 1/1
5923 5921 20173 20180. 21152/A/7. 6183/A/17. 6938/2/A/31. 7689/7/A/3. 8510/A/1. 9718/A/24. 9718/A/26. 9718/A/27. 5097/9/A/1. 9275/A/42.
1894 m2 1/1 2987 m2-ből 18 m2 294 m2 1/1 492 m2 1/1 118 m2 1/1 367 m2 1/1 140 m2 1/1 242 m2 1/1 135 m2 1/1 95 m2 1/1 215 m2 1/1 275 m2 1/1 90 m2 1/1 99 m2 1/1
2. Az alapító okirat IX. fejezet 9.3. pontja az alábbiak szerint módosul: A Felügyelő Bizottság öt tagból áll. A Felügyelő Bizottság tagjait az Alapító jelöli ki (illetve a taggyűlés választja) legfeljebb 5 éves időtartamra. A Felügyelő Bizottság dolgozói érdekképviseletet reprezentáló tagját – tekintettel arra, hogy a társaság dolgozói létszáma a 200 főt meghaladja – a dolgozói érdekképviseleti szervek véleményének meghallgatása, illetve jelölése után az Alapító kijelölte az első Felügyelő Bizottságba, a későbbiekben a dolgozók érdekképviseletét reprezentáló tagot a szakszervezet véleményének meghallgatása után az üzemi tanács jelöli. A Felügyelő Bizottságba az üzemi tanács által jelölt tagok megbízatása az Alapító által az alapításkor kijelölt Felügyelő Bizottsági tagok megbízatásának időpontjáig szól. A Felügyelő Bizottság tagjai maguk közül elnököt választanak.
3. Az alapító okirat IX. fejezet 9.7. pontja az alábbiakkal egészül ki: A Felügyelő Bizottságba az Üzemi Tanács által jelölt tagokat megválasztja 2009. augusztus 23. napjáig: - Név: Lukácsné Kovács Edit Anyja neve: Rácz Erzsébet Lakcím: 4029 Debrecen, Veres u. 16. tetőtér 6. - Név: Dr. Szabó Edit Anyja neve: Rocskó Julianna Lakcím: 4028 Debrecen, Apafi u. 57. 4. Jelen okiratban foglalt módosítások kivételével az alapító okirat rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. 5. Az alapító jelen okiratot cégszerűen aláírta és egységes szerkezetbe foglalta.
Debrecen, 2005. május 11.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Kósa Lajos polgármester
Az okiratot ellenjegyezte:
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 101/2005. (V. 26. ) Kh. határozata
A Közgyűlés a Humán Főosztály vezetőjének előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdése, az 1997. évi CLIV. törvény 152. § (1) bekezdésének d), e) pontjai, a 217/1997.(XII. 1.) Korm. rendelet 16. § (1)-(3)-(4) bekezdései, valamint a 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése alapján, tekintettel a 26/1997. (IX. 3.) NM rendeletre és a 49/2004. (V. 21.) ESzCsM rendeletre 1./ hozzájárul ahhoz, hogy a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. által működtetett 86 területi védőnői körzet 17 körzettel csökkenjen és a 69 területi védőnői körzetre vonatkozó finanszírozási szerződést a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. ügyvezetője kösse meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral. 2./ Hozzájárul ahhoz, hogy a 34 iskola-védőnői ellátásra vonatkozó finanszírozási szerződést a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. ügyvezetője kösse meg a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárral. 3./ Felkéri a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. ügyvezetőjét, hogy az iskola és ifjúságegészségügyi ellátás biztosítását szolgáló helyiségekre vonatkozó megállapodást kösse meg az Önkormányzat vagyonáról szóló 25/1997. (VI. 20.) Kr. számú rendeletben foglaltak figyelembevételével az 1993. évi LXXIX. törvény hatálya alá tartozó Debrecen illetékességi területén működő alapfokú és középfokú nevelési-oktatási intézményekkel. 4./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét, hogy a közgyűlési hozzájárulásról tájékoztassa a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. ügyvezetőjét és az érintett intézmények vezetőit. Határidő: azonnal Felelős: a Humán Főosztály vezetője
Hajdúné dr. Csabai Éva sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 102/2005. (V. 26. ) Kh. határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1997. évi XXXI. törvény 96. § (6) bekezdés és a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 8. számú mellékletében foglaltak alapján 1./ megtárgyalta és elfogadja a mellékletben szereplő - Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2004. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának átfogó értékelését. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét, hogy az értékelést küldje meg a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal Megyei Gyámhivatala vezetőjének. Határidő: azonnal Felelős: a Humán Főosztály vezetője
Hajdúné dr. Csabai Éva sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Melléklet
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2004. ÉVI GYERMEKJÓLÉTI, GYERMEKVÉDELMI FELADATAI ELLÁTÁSÁRÓL SZÓLÓ ÁTFOGÓ ÉRTÉKELÉS
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 1. oldal, összesen: 59
TARTALOMJEGYZÉK
A TELEPÜLÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A 0-18 ÉVES KOROSZTÁLY ADATAIRA...................................................................................... 3 AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL NYÚJTOTT PÉNZBELI, TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK BIZTOSÍTÁSA............................................................................................... 4 AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL BIZTOSÍTOTT SZEMÉLYES GONDOSKODÁST NYÚJTÓ ELLÁTÁSOK BEMUTATÁSA ............................................................................ 7 JEGYZŐI HATÁSKÖRBEN TETT GYÁMHATÓSÁGI INTÉZKEDÉSEK ................ 26 A VÁROSI GYÁMHIVATAL HATÓSÁGI INTÉZKEDÉSEIRE, FELADATAIRA VONATKOZÓ ADATOK..................................................................................................... 28 A FELÜGYELETI SZERVEK ÁLTAL GYÁMHATÓSÁGI, GYERMEKVÉDELMI TERÜLETEN VÉGZETT SZAKMAI ELLENŐRZÉSEK TAPASZTALATAINAK, TOVÁBBÁ A GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI SZOLGÁLTATÓ TEVÉKENYSÉGET VÉGZŐK MŰKÖDÉSÉT ENGEDÉLYEZŐ HATÓSÁG ELLENŐRZÉSÉNEK ALKALMÁVAL TETT MEGÁLLAPÍTÁSOK BEMUTATÁSA .................................................................................................................................................. 37 JÖVŐRE VONATKOZÓ JAVASLATOK, CÉLOK MEGHATÁROZÁSA A GYVT. ELŐÍRÁSAI ALAPJÁN (MILYEN ELLÁTÁSOKRA ÉS INTÉZMÉNYEKRE LENNE SZÜKSÉG A PROBLÉMÁK HATÉKONYABB KEZELÉSE ÉRDEKÉBEN, GYERMEKVÉDELMI PREVENCIÓS ELKÉPZELÉSEK)............................................ 50 A BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM FŐBB PONTJAINAK BEMUTATÁSA................ 57 A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS A CIVIL SZERVEZETEK KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉS ............................................................................................................ 58
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 2. oldal, összesen: 59
A TELEPÜLÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A 0-18 ÉVES KOROSZTÁLY ADATAIRA A 2003. évi demográfiai elemzéshez viszonyítva lényeges különbségek – az eltelt időre tekintettel - nem mutathatók ki. Azonban figyelemre méltó, hogy míg a város lakóinak száma 2003. január 1-jén 205.881 fő addig 2004. január 1-jén már 211.034 fő volt. Ez 2,5 %-os emelkedés. Debrecen városban él Hajdú-Bihar Megye lakóinak megközelítőleg a 2/5 része. A fenti mutatók részletező elemzését tartalmazza a Közgyűlés 261/2003.(XII.18.) Kh.határozattal első olvasatként elfogadott – jelenleg aktualizálás alatt lévő szolgáltatásszervezési koncepciója, amely szerint: „..1970 óta közel 50.000 fővel emelkedett az itt élők száma. A lélekszám emelkedésében alapvető szerepe volt a kedvező foglalkoztatási lehetőségek miatti bevándorlásnak, de a természetes szaporodás is hozzájárult a város kedvező korstruktúrájának kialakulásához Még a legmélyebb demográfiai hullámvölgy idején is – a természetes szaporodást vizsgálva – folyamatosan pozitív mutatókat találunk, azaz az élve születések száma minden esetben meghaladta a halálozások számát. A korösszetételt elemezve elmondhatjuk, hogy az országos átlagnál lassabban öregedő népességet, s magasabb létszámú fiatal generációkat találunk egészen 2000-ig. A gyermekkorúak aránya meghaladta a 60 éven felüli korosztály arányát, de a két korosztály közötti különbség fokozatosan csökkent. Az alábbi adatok alapján megállapítható, hogy az időskorúak aránya az ezt követő három évben egyre növekszik, míg a 14 év alattiak aránya csökkenő tendenciát mutat. Az elkövetkezendő években, amennyiben a korösszetétel jelentős mértékben nem változik, az aktív korú korosztály kétszeresére növekszik az inaktív korosztályhoz képest. Ennek következtében a lakosság folyamatosan öregedő korstruktúrát fog mutatni. A statisztikai adatok felhívják a figyelmet arra, hogy a nyugati országokhoz hasonlóan hazánkban is csökken a születések száma, növekszik a születéskor várható életkor, ezáltal a gyermekkorúak aránya fokozatosan csökken, az idős (60 éven felüli) korosztályé emelkedik. A társadalomban elindult öregedési folyamat következtében a demográfusok szerint 2020-ra az öregedéssel összefüggő súlyos társadalmi probléma várható Magyarországon. A lakosság korösszetétele, öregedése, az aktív népesség társadalmon belüli csökkenő aránya, jövedelmi viszonyai meghatározzák a szociális szolgáltatások iránti igényeket is.” A népesség korcsoport szerinti megoszlása
Korcsoport(%)/év 0-14. éves(%) 15-39 éves(%) 40-59 éves(%) 60 és a fölött(%) Összesen (%)
1960. 25,3 38,0 23,4 13,3 100
1970. 20,6 42,0 22,7 14,7 100
1980. 23,2 40,7 22,1 14,0 100
1990. 21,8 39,7 23,1 15,4 100
2000. 17,6 37,6 27,9 16,9 100
2003. 15,5 39,0 27,3 18,2 100
Forrás: KSH A népesség összevont nem és korcsoport szerinti megoszlása (2004. január 1-i állapot szerint)
Nem (fő)/Korcsoport Férfi (fő) Nő (fő) Összesen (fő)
014.éves 16912 16519 33431
1524.éves 19005 19788 38793
2539.éves 22207 22809 45016
4054.éves 20933 24599 45532
5564.éves 9322 11865 21187
6574.éves 6361 9612 15973
7584.éves 2987 5727 8714
85 és a fölött 670 1718 2388
Forrás: KSH C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 3. oldal, összesen: 59
AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL NYÚJTOTT PÉNZBELI, TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK BIZTOSÍTÁSA A gyermekvédelmi szolgáltatások a gyermekek érdekeit szolgálják olyan módon, hogy, azok elsősorban a szülői kötelezettségek teljesítését segítik elő, ezáltal a veszélyeztetettség kialakulását megelőzik, illetve a már kialakult veszélyeztetettséget megszüntetik. A rászoruló gyermekek, a gyermekes családok segítése során 2004. évben is a gyermekek családi környezetben történő ellátásának segítése, valamint a gyermekek családból történő kiemelésének megelőzése volt az elsődleges cél. Ennek érdekében az önkormányzat a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban Gyvt.) és annak végrehajtására hozott helyi rendeletében foglaltak szerint nyújtott támogatásokat. A Gyvt. végrehajtásának helyi szabályairól szóló 14/2000. (IV. 19.) Kr. rendelet (továbbiakban: helyi rendelet) alapján pénzbeli és természetbeni ellátásokkal segítette a szociálisan hátrányos helyzetbe került családokat. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása A helyi rendelet alapján a gyermekek családból történő kiemelésének megelőzése érdekében az önkormányzat pénzbeli és természetbeni támogatást nyújt. Az Önkormányzat által nyújtott támogatási formák: - rendszeres gyermekvédelmi támogatás - rendkívüli gyermekvédelmi támogatás - Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj - térítési díjkedvezmény - ingyenes tankönyv Mind a pénzbeli mind a természetben nyújtott támogatásnak az a célja, hogy a szociálisan hátrányos helyzetben lévő családoknak segítséget nyújtson a gyermek családi környezetben történő ellátásához, neveléséhez. Az ellátások megállapítását kezdeményezhetik maguk a családtagok így szülők, nagyszülők, egyéb hozzátartozók, de indulhat az eljárás hivatalból vagy más szerv jelzése alapján is. A pénzbeli támogatások formái: Rendszeres gyermekvédelmi támogatás Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Rendszeres gyermekvédelmi támogatás (továbbiakban: RGyvt.) állapítható meg annak a gyermeknek, akinek a családjában az egy-főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, ( továbbiakban: nyugdíjminimum), ami 2004-ben 23.200.- Ft volt, továbbá az egy főre jutó vagyon értéke nem haladja meg egy-egy vagyontárgy esetében a 580.000.- Ft, együtt számított vagyon esetén az 1.740.000.-Ft-ot. RGyvt. tárgyában 4470 esetben született döntés, ebből 1826 család részére az ellátás megállapításra került. Az előző években történt megállapításokkal együtt havonta átlagosan 4850 család, közel 9846 gyermeke kapott RGyvt.-t. Rendszeresen visszatérő probléma, hogy olyan családok is próbálkoznak a támogatás iránti igény benyújtásával, akik valójában nem szorulnak anyagi segítségre. Ennek kiszűrésére szolgál a környezettanulmány készítése, amely során lényeges információkat lehet szerezni az adott család életkörülményeire vonatkozóan, amely egyik fontos alapját képezi a döntés meghozatalának. C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 4. oldal, összesen: 59
A környezettanulmányokat a Családsegítők és azok a civilszervezetek készítik, amelyekkel az Önkormányzatnak a szociális és gyermekjóléti szolgálati tevékenység ellátására együttműködési megállapodása van, valamint, szükség esetén a Szociális Osztály munkatársai is felkeresik az igénylést benyújtó családokat. Környezettanulmány készül minden esetben a támogatás megállapítása iránti kérelem benyújtása után, továbbá, ha bejelentés érkezik, amely a jogosultságot kétségessé teszi, valamint szúrópróbaszerüen is. Az év folyamán 364 kérelmet kellett elutasítani, s 1974 esetben meg kellett szüntetni az ellátást. 2003. február 15-től kezdődően azok a gyermekek, akik nagykorúvá váltak és nappali tagozaton oktatásban vesznek részt, saját jogon részesülnek támogatásban. A támogatás összege gyermekenként és havonta 5104.- Ft volt. Emelt összegű, azaz 9700.-Ft rendszeres gyermekvédelmi támogatást kapott az a hozzátartozó akit a gyámhivatal a gyermek gyámjául rendelt ki. A támogatás összegének a 10 %-át az Önkormányzat biztosítja saját erőből, míg 90 %-át a központi költségvetés finanszírozza. Az Önkormányzat a 10 %-os önrészre 64.160.000 Ft-ot használt fel, így a tényleges ráfordítás a központi költségvetés 90 %-ával együtt mintegy 641.603.000.- Ft volt. Azok a gyermekek, akik tanulói vagy hallgatói jogviszonyban álltak június hóban, plusz egy havi támogatásban részesült 6995 tanuló. Ennek az összegnek a célja, hogy anyagi segítséget nyújtott a beiskolázással járó költségek viseléséhez. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Célja, hogy könnyítsen azon családok helyzetén, akik időszakosan létfenntartási problémákkal küzdenek, vagy létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe kerültek. Ilyen lehet, pl. gyermek fogadásának előkészítéséhez kapcsolódó kiadások, betegség, beiskolázás, iskoláztatás, születés. A támogatás iránti igényt a szülő vagy más törvényes képviselő kezdeményezheti, illetve indulhat hivatalbóli kezdeményezésre is. A jogosultság feltétele volt, hogy az egy főre jutó jövedelem ne haladja meg a 25.520.-Ft-ot, gyermekét egyedül nevelő igénylő esetén 34.800.-Ft-ot. Az egyszeri támogatás 3000-7000.- Ft közötti összeg. 2003. évben indult új kezdeményezésként az, hogy az év folyamán született hármas ikreket köszönti az Önkormányzat. Ilyen örömteli esemény 2004-ben 2 család esetében következett be. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban 2364 család részesült és 11.583.000.-Ft-ot fordított erre az Önkormányzat. Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Célja, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű felsőoktatásban részesülő hallgatók tanulmányainak folytatásához anyagi segítségben részesüljenek 2004-ben. 165 fő nyert a pályázaton. A már hallgatói jogviszonyban állók 10 hónapon keresztül, a leendő hallgatók 3x10 hónapon keresztül részesülnek havonta 2500-4000.- Ft ösztöndíjban. A korábbi években elnyert ösztöndíjakat is figyelembe véve 732 hallgató részére 8.000.000.-Ft-ot folyósított az Önkormányzat. Természetbeni támogatás A rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás természetbeni támogatásként is nyújtható. Természetbeni ellátás különösen: 1. Gyermekintézmények étkezési térítésének kedvezménye 2. Tankönyv, tanszerellátás 3. Intézményi térítési díj megfizetése. C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 5. oldal, összesen: 59
A természetbeni támogatás is pénzbeli támogatás ugyan, de a szülő, nevelő, gondozó nem készpénzben kapja meg a támogatást, hanem helyette, pl. a gyermeke kedvezményes étkeztetése biztosított, vagy ingyen tankönyv ellátásban részesül. Gyermekintézmények étkezési térítésének kedvezményben részesülhetnek azok a gyerekek, akiknek a családjában az egy főre jutó jövedelme a Gyvt. végrehajtására hozott helyi rendelet szabályaiban leírtaknak megfelelnek. Az Önkormányzat 91.173 millió Ft-ot használt fel e célra és 10000 gyerek részesült kedvezményes étkezésben. A rendszeres gyermekvédelmi támogatást is lehet természetben nyújtani, abban az esetben, ha a gyermek védelembe, vagy átmeneti gondozásba kerül. Ilyenkor határozat alapján nem a szülő kapja meg a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, hanem az abba az intézménybe kerül átutalásra ahová a gyermek elhelyezésre kerül és azt az intézményi térítési díj megfizetéséhez kell beszámítani. 2003-ban 30 gyermek esetében kellett intézkedni erre a támogatási formára. Természetbeni támogatásként év végén az ünnepekre való tekintettel az Önkormányzat 4000.Ft értékben összeállított ajándékcsomaggal kedveskedett 1000 három, vagy többgyermekes családnak. Az Önkormányzat évek óta nyújt anyagi segítséget a Máltai Szeretetszolgáltat által folytatott gyermekek hétvégi érkeztetéséhez. Az étkeztetés két helyen folyt: a Pósa utcán a Városi Szociális Szolgálat Gondozási Központjában, valamint a Szent József Kollégiumban. Átlagban 154 gyermek étkezett szombaton és vasárnap, aminek a lebonyolításához az Önkormányzat 4.409.167.- Ft támogatást adott. A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény alapján a tartósan beteg, sajátos nevelési igényű, három, vagy többgyermekes családban élő, egyedül álló szülő által nevelt, nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult, valamint a rendszeres gyerekvédelmi támogatásban részesülő tanulóknak az Önkormányzat 101.559.926.-Ft. összegű tankönyvtámogatást nyújtott. A gyermekjóléti és a gyermekvédelmi feladatok csak egy részét adják a pénzbeli és természetbeni ellátások. Mint az előzőekben leírtakból megállapítható, az Önkormányzat jelentős összegeket fordított a pénzbeli és természetbeni ellátásokra. Ahhoz, hogy e támogatások elérjék azt a célt, amelyet a Gyvt. megfogalmaz és, hogy eljussanak azokhoz a családokhoz, gyermekekhez a feladatot ellátó szervezeteknek, intézményeknek, hatóságoknak megfelelően együtt kellett működni. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a kapcsolattartás jól működött és az együttműködés eredményes volt. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatását kivéve, amely a Népjóléti Osztályon keresztül történt az előzőekben említett ellátásokhoz kapcsolódó döntés előkészítési és a végrehajtási feladatokat a polgármesteri hivatal Szociális Osztályának munkatársai látják el.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 6. oldal, összesen: 59
AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL BIZTOSÍTOTT SZEMÉLYES GONDOSKODÁST NYÚJTÓ ELLÁTÁSOK BEMUTATÁSA Az alapellátás szervezése a Gyvt. 38. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint a gyermek szükségleteit figyelembe véve történt meg. A gyermekjóléti szolgáltatás Kimutatás 2004. évben működő intézményrendszeréről:
Ellátandó Az ellátást biztosító intézmény gyermekek Ellátás száma ALAPELLÁTÁSBAN DMJV Gyermekvédelmi Intézménye Gyermekjóléti Központ DMJV Családsegítő Központja: Gyermekjóléti Gyermekjóléti szolgáltatás Központ Csapókerti Közösségi Ház Gyermekjóléti Szolgálata* Napközbeni ellátás Bölcsődei ellátás Napközi otthonos, iskolaotthonos, menzai,illetve kollégiumi ellátás
814 férőhely Az igények kielégíthetők voltak
Önkormányzati fenntartású óvodák, általános iskolák, középiskolai kollégiumok
Alapítványok, egyesületek és egyházak által fenntartott nevelésioktatási intézményekben is a rászorulók térítési díjkedvezményének támogatásával
OTTHONT NYÚJTÓ ELLÁTÁSOKBAN: Átmeneti gondozás 3 férőhely DMJV Gyermekvédelmi Intézménye Önálló helyettes szülő Rónai Györgyné önálló helyettes szülő 9 férőhely DMJV Gyermekvédelmi Intézménye Gyermekek átmeneti Gyermekek Átmeneti Otthona otthona 26 férőhely
DMJV Reménysugár Otthona Családok Átmeneti Otthona
80 férőhely
Ellátási szerződéssel a Re-Fo-Mix Kht Családok Átmeneti Otthona
Családok átmeneti otthona
* Fenntartói döntés alapján 2004. július 1-ig
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 7. oldal, összesen: 59
Kimutatás a gyermekjóléti szolgálatok 2004. évi tevékenységéről Eset típusa
Gyermekvédelmi Intézmény +
Gyermekbántalmazási esetek Egyéb esetek Összes esetszám
88 848++ 936
Családsegítő Központ Összesen 367 1723 2090
279875+++ 1154
+, ++, +++ előző évihez képest növekedett a feltárt esetek száma
Gyermekjóléti szolgálatok működési mutatói Esetek száma 2004. év A kezelt probléma Gyermekvédelmi Intézmény* Családsegítő Központ** Anyagi problémák 644 Gyermeknevelési gondok 871 Beilleszkedési nehézség miatt 346 Magatartás zavar 264 Családi konfliktus miatt 930 A szülők, vagy a család 836 életvitelében felmerültek Szülői elhanyagolás 595 Fogyatékosság, retardáció 69 Lakhatási problémák 0 Szenvedélybetegség 215
1725 516 177 493 424 1002
Összesen 2369 1387 523 757 1354 1838
1162 85 1234 212
1757 154 1234 427
Összes eset
7030
11800
4770
* Az elltátott lakosság száma 95. e. **az ellátott lakosság száma 115.e.
A fenti táblázatokban kimutatott számszerű tények indokolják az intézmények szakmai programjának folyamatos felülvizsgálatát, a megelőzést szolgáló megfelelő szakmai koncepcióknak a tervezését. Ugyanakkor indokolt az ellátási területeken jelentkező leggyakoribb krízishelyzetek megelőzése érdekében segítő preventív programok szervezése, valamint a gondozottak személyre szabott segítésének megfelelő módszereit is tartalmazó gondozási terveknek a készítése, és a családgondozók segítő tevékenységének intézményvezetői támogatása a munkafolyamatok során. A gyermekjóléti feladatok ellátása 2004. évben az alábbi saját fenntartású intézményekben történt: DMJV Gyermekvédelmi Intézménye (a továbbiakban: Gyermekvédelmi Intézmény), amely 2004. július 1-étől ellátta a Csapókerti Közösségi Ház (a továbbiakban:CSKH) korábbi gyermekjóléti feladatait is. DMJV Családsegítő Központja (a továbbiakban: Családsegítő)
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 8. oldal, összesen: 59
A gyermekjóléti szolgáltatást biztosító intézmények 2004. évi tevékenységének értékelése A Gyermekvédelmi Intézmény tevékenységének értékelése tartalmazza a Csapókerti Közösségi Ház Gyermekjóléti Szolgálatának 2004. július 1-éig végzett feladatairól szóló értékelést is. A gyermekjóléti szolgálat székhelye a Böszörményi u. 68. szám alatt, míg területi irodája a józsai városrészen, az Elek utcán található. A területi iroda épületében esztétikus, barátságos körülmények között végzik a rászorulók segítését és dolgozhatnak a családgondozók, önálló fogadószoba, udvar áll rendelkezésre. A józsai településrész két általános iskolájával jó szakmai együttműködést alakítottak ki. A gyermekjóléti tevékenység feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében a 26/2004.(II.19.) Kh. határozatba foglalt fenntartói döntés alapján a Csapókerti Közösségi Ház Gyermekjóléti Szolgálatának feladatait 2004. július 1-től a Gyermekvédelmi Intézmény Gyermekjóléti Központja látja el. Az itt elhelyezkedő területi iroda továbbra is az ellátandó területen, a lakókörnyezetben, változatlan helyen, a közösségi házban, a Süveg utca 3.szám alatt található. A gyermekjóléti szolgálat által ellátott 37.000 fő lakosság, akik közül gyermek mintegy 15 ezer fő volt az átadásnak csak az előnyeit érezhette tekintettel arra, hogy az intézményben korábban foglalkoztatott családgondozók, asszisztensek változatlanul az ellátási területen dolgoznak. Önkormányzatunk célja, hogy valamennyi gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményben a szükséges, jogszabályban meghatározott környezetet, tárgyi és személyi feltételeket biztosítsa a megfelelő színvonalú ellátás érdekében, ezért még 2004-ben a Csapókertben a közösségi házban lévő, kizárólag a gyermekjóléti szolgáltatás és a családsegítés feladatinak ellátására rendelkezésre álló telephely és területi iroda felújításra került. Az erősen elhasználódott, légáteresztő, huzatoló nyílászárók kicserélése megtörtént és ezt a helyiségek esztétikus kifestése követte. Új bútorok is beszerzésre kerültek a korábbi elhasználódottak helyett. Így 2004. év végére esztétikusan berendezett, barátságos környezetben várhatták a gyermekeket. Nagy előrelépés az e területen dolgozók és az ellátottak számára – tekintettel arra, hogy a Csapókert mellett a Gáspár György kert, Haláp, Nagycsere, és Kismacs is ellátási területükhöz tartozik - hogy rendkívüli esetek ellátásához, ha korlátozottan is, de a Gyermekvédelmi Intézmény gépjárműve rendelkezésre áll. Tekintettel az itt biztosított kulturális környezetre munkájukban legfőbb cél a preventív gyermekvédelmi tevékenység. Megőrizték a korábbi jó hagyományokat, kulturálisés sportprogramokat, karácsonyi vásárt, rajzversenyeket, vetélkedőket, kiállításokat rendeztek. A helyi adottságokra jól építettek - tekintettel arra, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek számára a szabadidő hasznos eltöltésének megszervezése fontos - ezért kultúrálódási lehetőségeket biztosítottak: a kiállításokon, tárlatokon, a rendszeres szakköri foglalkozásokon, rendezvényeken vehettek részt, ezzel is biztosítva a kulturális felzárkózás lehetőségét a szociálisan hátrányos helyzetben lévőknek. Ezzel csökkentették a gyermekek veszélyeztetettségének lehetőségét, segítették a gyermek - és a fiatalkori bűncselekmények megelőzését. A fejlesztő pedagógus, pszichológus új, megfelelően berendezett kis foglalkoztatóban segítette a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekeket. Míg a Süveg utcai és az Elek utcai területi irodákban ideális körülmények között dolgozhatnak és fogadhatják, foglalkoztathatták az ellátásra rászorulókat, addig a Böszörményi úton az elhelyezési feltételek a jelentősen növekedett ellátási területhez már szűkösnek bizonyultak, ezért a fenntartó a 116/2004. (VII.9.) Kh.határozat szerint a gyermekjóléti szolgáltatás számára további területet biztosított. Az újonnan kialakítandó C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 9. oldal, összesen: 59
területre - a költségvetés függvényében - költözhet át az intézmény önálló szervezeti egysége. Így a családsegítő központ és a gyermekjóléti központ a jogszabály előírásoknak megfelelően elkülönülhet. Megszűnhet a jelenlegi területen a családsegítő és a gyermekjóléti szolgáltatás zsúfoltsága, és biztosíthatóak lesznek az intézmény számára az alábbiak: ügyfélváró, csoportfoglalkozások helye, az esetmegbeszélések helye, a pszichológus szoba, családgondozói munkaszobák. Az intézmény jelzőrendszere elsősorban a mintegy 40 nevelési, oktatási és egészségügyi intézménnyel való kapcsolatra épül. A gyermekek, a családok gondozása során az alapvető problématípusok az ellátási területen belül eltérőek voltak a Nagyerdő környékén és a józsai városrészen. Az intézmény szervezésében rendezett éves jelzőrendszeri konferencia megállapítása szerint a gyermekek gondozása során leggyakrabban előforduló esetek: a munkanélküliség, az érzelmi elhanyagolás, az alkoholizmus, a megélhetési és lakhatási problémák okozta krízisek. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátásokról, azok igénybevétekléről és a fizetendő térítési díjakról szóló 11/2004. (IV.5.) Kr. rendeletben (a továbbiakban: helyi rendelet) foglaltak szerint az intézmény gyermekjóléti központja szervezi és működteti a helyettes szülői feladatok ellátását is. A helyettes szülői tanácsadó koordinálásával 2004-ben is 1fő önálló helyettes szülő végezte a feladatot. A családi házban 3 fő gyermek gondozására lenne lehetőség, azonban az elmúlt évben nem történt elhelyezés.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 10. oldal, összesen: 59
Családsegítő Központ A gyermekjóléti szolgálatban 20 fő látta el a szakmai feladatokat, Ezen túl egy főt módszertani munkatársként foglalkoztattak. Két fő intézményi belső átcsoportosítással vett részt a munkában. A gyermekjóléti módszertani feladatok ellátására a Hajdú.Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal Megyei Gyámhivatala – a tárgyi és személyi feltételek hiány miatt - a fenntartó kezdeményezését elutasította, így a módszertani munkatárs státusza a továbbiakban a családgondozók számát növelte. A tárgyi feltételekre jellemző, hogy önálló interjúszoba és dolgozószoba, közös foglalkoztatásra nagy terem, foglalkoztatók állnak rendelkezésre a valamennyi munkaszobában. Eszközökkel való ellátottságuk magas színvonalon biztosított, mind a Mester utcai székhelyen, mind a Fényes udvari telephelyen. Az elmúlt év során a feladatok növekedtek, bővült az ellátási terület, ezért igény jelentkezett újabb - a lakossághoz közelibb – tócóskerti, illetve József Attila telepi területi irodák iránt. A fenntartó, a 116/2004. (VII.25.) Kh. határozat szerint a gyermekjóléti szolgáltatás számára a Monostorpályi út 110. szám alatt és a Kishegyesi út 42. szám alatt további ingatlanokat biztosított ezen intézménynek is. Mindkét ingatlanban jelentős állagjavítást kell elvégezni, hogy a jogszabályok szerint és az ott dolgozók, valamint az ügyfelek számára is megfelelő körülmények álljanak rendelkezésre. Ennek érdekében megfelelő belső munkálatok: elektromos hálózat felújítása, burkolás, akadálymentesítés, óvó-védő intézkedéseknek megfelelő átalakítások szükségesek. Indokolt a bútorzat, gépek és eszközök beszerzése. Ilyen módon tudna a fenntartó minden egyes intézményében azonos feltételeket biztosítani az ellátottak és az ott dolgozók érdekében. A gyermekveszélyeztetettség megelőzése érdekében jól kiépített az észlelő – jelzőrendszerük. Különösen széleskörű a kapcsolatuk a HBM-i Rendőrkapitánysággal. Az érintett szakemberek között rendszeresek az esetmegbeszélések. Esetkonferenciájukat a jogszabályban meghatározottak szerint megtartották. Táborozásokat forrásaikat.
szerveztek,
pályázati
támogatásokkal
bővítettek
költségvetési
A kapcsolattartási ügyeletet 2004. évben is biztosították. A megyei gyermekjóléti módszertani feladatokat is ellátta az intézmény, ezért a Hajdú – Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal Megyei Gyámhivatalának ellenőrzéseiben részt vettek 2004.októberig.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 11. oldal, összesen: 59
A gyermekek napközbeni ellátása (bölcsődékben, óvodákban, napközi otthonban) A preventív gyermekvédelmi tevékenység fontos része a szociális, valamint a kulturális hátrányok kompenzálása, amelyben a – természetbeni és pénzbeli - juttatások mellett legnagyobb szerepük a napközbeni ellátást biztosító intézményekben dolgozóknak van. Az Önkormányzat a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátása, a megelőzés érdekében a bölcsődékben, az óvodákban és az oktatási intézményekben napközi otthoni, menzai, valamint iskolaotthonos formában - hétköznapokon - biztosítja a gyermekek napközbeni ellátását, felügyeletét, szabadidejének eltöltését, és étkeztetését. A bölcsődékben: A DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye (továbbiakban: bölcsőde) 13 bölcsődei egységében végezték 20 hetes - 3 éves korú gyermekek napközbeni ellátását, amelynek elsődleges célja a szülők munkába állásának segítése, a kisgyermekek szakszerű gondozása, nevelése a veszélyeztetettségének megelőzése érdekében. A gondozók tevékenységükkel a gyermekek testi, érzelmi, értelmi fejlődésének elősegítésével biztosítják a gyermekek családban történő nevelését, illetve a családi nevelést kiegészítve szolgálják a gyermek egészséges fejlődését. Tevékenységüket a vonatkozó gyermeki és szülői jogok, kötelességek figyelembe vételével végzik. A bölcsőde ellátja a sérült gyermekek korai habilitációs és rehabilitációs célú gondozását is a gyermek 6 éves koráig. A fogyatékos gyermekek bölcsődei ellátását teljes-, vagy részleges integrációban történő gondozását, fejlesztését a felmerülő igényeknek megfelelően szükséges biztosítani, amely az ellátás bővítését feltételezi. Jelenleg 2x6 fős csoportban biztosított a korai fejlesztés, gondozás a Honvéd utcai Bölcsődében. Az alapellátáson túl az intézmény időszakos gyermekfelügyelettel, valamint diétás étkeztetés nyújtásával segíti a családokat. Az elmúlt évben 91 fő számára biztosítottak időszakos bölcsődei elhelyezést 1062 alkalommal, míg diétás étkeztetést 34 fő anyagcserezavarban szenvedő gyermek vett igénybe. Az intézmény együttműködik mindazon szervezetekkel, akik a családoknak nyújtott szolgáltatások során a gyermekekkel, illetve a gyermek családjával kapcsolatba kerülhetnek (gyermekjóléti szolgálatok, védőnői szolgálat, házi gyermekorvosi szolgálat, nevelési tanácsadó, nevelési tanácsadó, családsegítő központ, óvoda, képző intézmények, a korai fejlesztés szakemberei, gyermekvédelmi szakellátás, gyámügy). Az intézmény szakemberei számára, 7 tanfolyamon történő részvétel lehetőségével biztosította a továbbképzésben való részvételt, illetve a kötelező kreditek megszerzését. A 2004. évben 258 fő munkatárs vett részt képzéseken, szakmai napokon.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 12. oldal, összesen: 59
Bölcsődékbe 2004. évben is folyamatos volt a felvétel. 2004. évi férőhely feltöltöttség Férőhelyek (felvett gyermekek száma Intézményi egység és a férőhely (működési neve, száma számának arányában engedély kifejezve) szerint) 2. sz. Erzsébet u. 36. 35 118,23+ 3. sz. Varga u. 23. 80 108,81+ 4. sz. Postakert u. 5. 35 110,756. sz. Ősz. U. 1. 44 108,6810. sz. Gáborjáni Sz.K. u. 2. 60 103,0111. sz. Karácsony Gy. u. 6. 60 96,312. sz. Faraktár u. 117. 20 116,9113. sz. Honvéd u. 20-22. 68 111,3514. sz. Speciális csop. 12 108,5816. sz. Károlyi M. u. 4. 120 101,36+ 17. sz. Áchim A. u. 36-38. 40 110,97+ 18. sz. Görgey u. 7. 80 93,3119. sz. Margit tér 7. 40 104,3220. sz. Angyalföld tér 3. 120 98,38+ Összesen: 814 férőhely 104,05 %
Tényleges kihasználtság (%-ban kifejezetve)* 99,7+ 90,14+ 93,25+ 86,75+ 82,5683,32100,91+ 97,9399,47+ 74,69+ 85,53+ 74,5689,9780,37+ 85 % +
*az adatokat az Egyesített Bölcsődei Intézmény szolgáltatta a 2004.évi beszámolójában + ;- az előző évi adtokhoz viszonyítva növekedést, csökkenést mutat
Az intézmény férőhely feltöltöttségének és kihasználtságának felülvizsgálata folyamatosan történik a fenntartó részéről. Éves szinten a bölcsődék kihasználtsága, a „tényleges” megjelenés 80% körüli, ami azt jelenti, hogy az intézménybe felvett gyermekek aránya, azaz a feltöltöttség ~ 100 %-os. (A gyermekek életkorából adódóan a hiányzási arány 20 % körüli.) Megállapítható a több éves mutatószámok alapján, hogy a város keleti és déli részében, a Létai út, Vámospércsi út, Sámsoni út, Acsádi út, Veress Péter úti lakótelep, Diószegi út, Monostorpályi út, továbbá a Kerekes telepen továbbra sincs elegendő férőhely. A Faraktár utcai és a 17. számú Áchim András utcai bölcsőde biztosítja a város ezen területén a szolgáltatást. A Tócóskertben működő Angyalföld téri bölcsőde előző években tapasztalt alacsonyabb kihasználtsága 2004. évben jelentősen (csaknem +10 %-kal) megváltozott. További igény mutatkozik a belvárosban: a Varga utcai és az Erzsébet utcai bölcsődei egységekben. Tovább növekedett az igény a Faraktár utcai bölcsőde körzetében, ezért az ingatlan bővítését igénylő átalakítás a 10 férőhelyszám emelése, 30 fő gyermek ellátására változatlanul indokolt. A bölcsődei férőhelyek megoszlásának az egész városra kiterjedő áttekintése folyamatosan szükséges, amelynek tapasztalatai alapján a városrendezési terveknek megfelelően bővíteni, illetve átcsoportosítani szükséges az egyes egységek között.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 13. oldal, összesen: 59
A nevelési és oktatási intézmények a gyermekek nevelésével, oktatásával és képzésével egyidejűleg a gyermekvédelemben jelzőrendszeri szerepet vállalnak a veszélyeztető tényezők kiszűrésével és a város területén működő intézményhálózatban a veszélyeztetettség lehetőségének megelőzésével. Óvodákban és iskolákban A nevelési és oktatási intézmények biztosítják a gyermekek azon jogát, hogy biztonságos és egészséges környezetben kapjanak nevelést és részesüljenek oktatásban. A tanulmányi munka rendjét a pihenőidő, a szabadidő, testmozgás beépítésével, az étkezési lehetőség biztosításával a gyermekek életkorának és fejlettségének megfelelően alakítják ki, olyan módon, hogy figyelembe veszik a gyermekek képességeit, érdeklődési körét, adottságaikat, a nemzeti és etnikai hovatartozását. A gyermekek a nevelési-oktatási intézményekben a család anyagi helyzetétől függően, a szülő kérelmére tekintettel ingyenes vagy kedvezményes étkezésben, tanszer ellátásban, ingyenes tankönyvellátásban részesülnek. E jogok gyakorlásához szükséges információkat, bármikor megkaphatják a gyermekek az intézményekben. Az iskolai érdekképviselet több szinten is megvalósul: diákönkormányzat, iskolaszék működik az iskolák többségében. Az iskolai élet szabályozásának fontos dokumentuma az iskolai Házirend, amelynek elfogadásakor egyetértési jogával él a diákönkormányzat. Az önkormányzat az általa fenntartott intézményekben az oktató munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtését, a tanuló és gyermekbalesetek megelőzését a gyermekek, tanulók rendszeres egészségügyi vizsgálatát biztosítja. Ennek személyi feltételeit a gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök, szociális munkások, pszichológusok, könyvtárosok, szabadidő szervezők, könyvtárosok alkalmazásával teremti meg a fenntartó. Az intézmények ellenőrzésekor a vizsgált intézményekben kifüggesztve megtalálható volt az ifjúságvédelmi feladatot ellátó személy neve, és fogadó idejének megjelölése, valamint a városi gyermekvédelmi szolgálatot ellátó intézmények neve, címe. Nevelési és pedagógiai programjukban meghatározták intézményi szintű feladataikat: a beilleszkedési, magatartási nehézségekkel összefüggő pedagógiai tevékenységeket, a tehetség- és a képességfejlesztést, a tanulási, kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását segítő programot, a szociális hátrány enyhítését segítő tevékenységet, a szülő, tanuló, a kollégiumi pedagógus együttműködésének formáit és továbbfejlesztésének lehetőségeit, valamint az iskola egészségnevelési és kábítószer-ellenes programját. A gyermekvédelmi tevékenység, mint intézményi kötelezettség teljesítésének fenntartói ellenőrzésének megállapításai a következők voltak: - az iskolák és a kollégiumok kiemelt figyelmet fordítottak a kiskorú tanuló igazolatlan mulasztását követő szülői értesítés eredménytelensége esetén, a gyermekjóléti központokkal való együttműködésre. - amennyiben a tanuló tankötelezettségének magántanulóként tett eleget, az igazgatók beszerezték az illetékes gyermekjóléti központ véleményét. Az iskolákban a pályaválasztási és a továbbtanulási tanácsadás rendszere kielégítően műkött. A kollégiumok és iskolák, felismerve a növekvő gondot egyre több figyelmet fordítottak a szenvedélybetegségek megelőzésére történő tájékoztatásokra, szakemberek előadásainak biztosításával is. Több iskola is dohányzásmentes intézmény. C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 14. oldal, összesen: 59
A Népjóléti Osztályra, az intézmények által megküldött kimutatásokban nyomon követhető, hogy a gyermekek napközbeni ellátása az óvodákban, az oktatási intézmények napközi otthonaiban, és az iskolaotthonos ellátásban évek óta folyamatosan történik. Igénylik a családok a gyermek számára a tanulás tanórán kívüli segítését, a gyermekétkeztetést, a gyermekek felügyeletét, a szakköri foglalkozásokat és az iskolai felzárkóztatás, illetve a tehetséggondozás lehetőségeit, amelyekhez a fenntartó biztosítja a megfelelő tárgyi és személyi feltételeket, valamint az azok finanszírozásához szükséges pénzügyi forrásokat. Kimutatható, hogy a leggyakoribb veszélyeztető tényezők továbbra is a családok elégtelen szociális helyzetéből, a családok széteséséből, a gyermekek valamely képességének hiányából vagy fogyatékosságából következtek. A pedagógusok a veszélyeztető tényezők feltárását követően munka- és nevelési terveket készítettek, szükség esetén a jelzőrendszer más intézményének – nevelési tanácsadónak, valamely egészségügyi intézménynek - a szakmai segítségét vették igénybe. Debrecen Megyei Jogú Városban - annak ellenére, hogy az ágazati jogszabály alapján nem kötelező – az intézményhálózaton belül a prevenciós tevékenységet a gyermek-és ifjúságvédelmi felelősök, logopédusok, pszichológusok, szociális munkások, könyvtárosok, szabadidő-szervezők, informatikusok segítették. A tanulók magas óraszámú igazolatlan hiányzása esetében az osztályfőnökök a gyermek- és ifjúságvédelmi felelőssel családlátogatásokat végeztek, szükség esetén hatósági intézkedéseket is kezdeményeztek a tankötelezettség teljesítése érdekében, amelyek gyakran nem vezettek eredményre, tekintettel arra, hogy a kiszabható bírság nem behajtható vagy annak végrehajtása további anyagi, szociális vagy mentális veszélyeztetést eredményezne a családban. A gyermek-és ifjúságvédelmi felelősök, illetve szükség esetén a pedagógusok esetmegbeszéléseken vettek részt. Az intézmények a napközbeni ellátás biztosításán túl a gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátórendszerben az észlelő-jelző funkciót is ellátták. A gyermekjóléti, gyermekvédelmi jelzőrendszer, az intézményi tevékenységhez kapcsolódó jelző szerep. Az óvodák és az iskolák mellett fontos a nevelési- és oktatási tevékenységet segítő intézmények preventív, illetve gondozási tevékenysége. A testileg, szociálisan, vagy mentálisan sérült, vagy fogyatékos gyermekek ellátása során a hátrányok leküzdésében nyújtanak segítséget a rászorulóknak.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 15. oldal, összesen: 59
A Városi Nevelési Tanácsadó szolgáltatásai A gyermeknek jogainak érvényesítése érdekében elsődleges joga van a családjában való nevelkedéséhez, személyiségének kibontakoztatásához, ezért számára lehetőséget kell biztosítani a testi, érzelmi, és erkölcsi fejlődéshez, a jóléthez. A szakembereknek pedig segíteni kell őket a társadalomba való beilleszkedésben, a fejlődésüket veszélyeztető helyzetek elhárításában, valamint az önálló életvitelének megteremtésében. Az orvosi beavatkozást még nem igénylő problémák esetén nyújt segítséget szakembereivel a nevelési tanácsadó a 3-18 éves, pedagógiai eszközökkel már nem, vagy nehezen kezelhető gyermekek számára. Vizsgálják és gondozzák a gyermekeket, ha kell szüleikkel együtt. Az intézményben tanulási, magatartási, beilleszkedési problémákkal, neurotikus tünetekkel, az érzelmi fejlődés zavaraival küzdő és beszédhibás gyermekeket vizsgálnak, gondoznak. Probléma, hogy a tanév kezdetét követő hónapban már az órakeretek betelnek, ezért csak hosszú várakozási idő után van lehetőség újabb gyermekek ellátására. A megjelentek száma évről-évre nő, ezért nagy a munkatársak leterheltsége, a feladatok egyre sokrétűbbek. Forgalmukhoz viszonyítva kevés a rendelkezésre álló vizsgáló helyiség. A nevelési-oktatási intézmények által készített kimutatásokból az is megállapítható, hogy az intézményekben is egyre növekszik a segítő szakemberek száma. A kislétszámú osztályba, és a magántanulói státuszhoz, valamint az osztályozás alóli mentességhez is készítik a szakvéleményt, ugyanakkor iskolaérettségi vizsgálatokat is végezni kell. A 2004. évben 1440 fő vette igénybe a szolgáltatásaikat, akik közül 674 főt a nevelési és oktatási intézmények irányítottak hozzájuk. Önkéntesen 766-an keresték fel az intézményt. Logopédiai ellátást 188 gyermek számára tudtak biztosítani. Ezek az esetek a legsúlyosabb beszédhibás gyermekek gondozását jelentették. A logopédián 148 óvodást segítettek a helyes beszéd, hangképzés kialakításában. Ugyanakkor az 5 szakemberre további 80 súlyos beszédhibás várakozott. Kezdeményezésükre 2004. szeptemberétől a fenntartó támogatásával a Kazinczy Általános Iskola külön osztályt indított a súlyos beszédhibákkal küzdő gyermekek számára. A fenti tevékenységeken túl gyámhatósági szakvélemények kialakításában, a láthatási konfliktusok megoldásában is részt vettek. A prevencióra helyezik a legnagyobb hangsúlyt, amelyben jelentősnek tartják a magántanulóvá válás területén a gyermekjóléti szolgálatokkal való kapcsolattartást. Jelzőrendszeri és gondozási szerepüket 2004. évben is hatékonyan betöltötték.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 16. oldal, összesen: 59
A Városi Nevelési Tanácsadó forgalmának megoszlása a tünetek szerint Tünet típus Megjelentek száma 2004.év Tanulási nehézség 372+ Magatartási zavar 178Szervi tünet 64+ Komplex 89+ Képesség 181 Egyéb szakvélemény készítése 307+ Egyéb 45+ Iskolaérettségi vizsgálat 204Összesen: 1440+ Az előző évek; 1205, 1227, 1301 fős megjelenéséhez képest: - csökkenés, illetve + növekedés
A Városi Nevelési Tanácsadó Logopédiai Szolgálata által ellátott gyermekek száma Ellátottak száma 2004.év 524 276 168 99 280 1347
Intézmény típus, évfolyam Óvoda Általános iskola 1. évfolyam 2. évfolyam 3-4. évfolyam 5-8. évfolyam Összesen: AAAAA
A Városi Nevelési Tanácsadó Logopédiai Szolgálatának gondozási esetei Óvodások Általános iskolások 1. évfolyam 2. évfolyam 3-4. évfolyam 5-8. évfolyam Középiskolások Összesen
2003. év
2004. év
453
524
225 133 123 281 77 1292
276 168 99 288 88 1435
megnövekedett azon gyermekek száma,
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 17. oldal, összesen: 59
A Városi Egészségügyi Szolgálat Kht. (A továbbiakban: VESZ Kht.) Az ellátási körébe egészségügyi alapellátás és a járóbeteg szakorvosi hálózat munkája tartozik. Az alapellátás körében kötelezően ellátandó feladat a védőnői ellátás. A védőnők alapfeladata az egészség megőrzése. Ismerik a családok, a gyermek szociális helyzetét. A területi védőnő feladata a 0-16 évesek, a várandós anyák és családjuk egészségi állapotának figyelemmel kísérése. A cél a saját családi környezetben történő nevelés. A védőnői hálózat preventív gyermekvédelmi tevékenységet végez, tekintettel arra, hogy nyomon követi a magzati kortól a gyermek felnőtté válásának folyamatát. Gondot okoz számukra, hogy a szociálisan perifériára került családok lakhelyei nem mutatnak egyenletes megoszlást, vagy sok esetben rejtőzködnek a hatóságok elől ( Lásd:Biczó István kert, Bayk András kert, Dombostanya…). Probléma a lakcímek alapján történő keresés, a nagy távolságok. A 20.381 gondozott családból 781 család esetében volt tetten érhető az alkoholfogyasztás, de ennél is több volt az az eset, amikor eltitkolta a család, hogy rendszeresen alkoholt fogyaszt valamelyik családtag. 139 esetben tapasztaltak gyermekelhanyagolást, 26 esetben jeleztek gyermekbántalmazást. Azonban vélhetően maradnak rejtve esetek, mert a külső sérelmi nyomok hiányában vagy a gyermek megfélemlítése esetén nem sikerül felfedni a bántalmazás tényét. A körzetekben élő, védőnő által gondozott fogyatékos gyermekek száma 2004. évben 184 volt. Az egészséghez való jog biztosítása érdekében a tartósan beteg és a fogyatékos gyermekek számára speciális ellátást, rehabilitációt, ideg-, allergia-, vesebeteg-gondozást, kardiológiai és egyéb ellátást biztosít a VESZ Kht. A VESZ Kht. gyermekorvosainak forgalma csekély mértékben növekedett az előző évihez képest 2004. évben: 24.225-ről 24.833-ra emelkedett a rendelésen megjelentek száma. A védőnők a szülészekkel, nőgyógyászokkal együttműködve tájékoztatót, felvilágosító előadásokat tartottak, szűrővizsgálatokat végeztek és védőoltásokat adtak. A gyermekjóléti szolgáltatásban dolgozókkal kapcsolatuk jó. A gyámhatósági tárgyalásokra a környezettanulmányok megkérése késve érkezik, ezért véleményük szerint gyakran csak formális részvételük. Ebben előrelépés szükséges. A családgondozókkal az esetmegbeszéléseken túl is gyakran találkoztak, egyeztették tapasztalataikat, konzultáltak egymással. Kimutatás a környezeti okok miatt veszélyeztetett csoportokról* Gondozási Esetek száma Védőnői jelzés történt (eset) korcsoport 2004. év 2004. év Gravid 100 18 Csecsemő 531 14 12 – 35 hó 998 21 3 – 5 év 1557 17 6 – 16 év 3834 21 Összesen: 7020 91 *A VESZ által szolgáltatott adatok
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 18. oldal, összesen: 59
Kimutatás - a VESZ Kht. által - a gyermekjóléti szolgálatoknak jelzett esetekről Eset típusa/Időszak 2004. év Gyermekbántalmazási 26 esetek Egyéb esetek 91 Összes esetszám 117
A VESZ Kht. Gyermekpszichiátriai Ambulancia és Gondozóintézete A városunkban, de az országban is egyedülállónak mondható - csupán Szegeden és Pécset működik hasonló ez a típusú intézmény ilyen szakmai felépítésű szakembergárdával. Az orvosi és a pszichiátriai vizsgálatok száma 2004. évben is növekedést mutatott az előző évihez képest. A VESZ Kht. Gyer Pszichiátriai Ambulancia és Gondozóintézet forgalma Száma Tanácsadás Beteg 2004. év 2004. év Új beteg 844Gondozott beteg 319Forgalom 2575(gondozott beteg) Összes beteg 15388+ 219forgalom +; növekedés, -; csökkenés az előző évihez képest
A VESZ Kht. Gyermekpszichiátriai Ambulancia és Gondozóintézetben végzett vizsgálatok száma Vizsgálat típusa
Száma 2004. év 10105+
Orvosi vizsgálat Pszichológusi vizsgálat
3942+
Gyógypedagógus által végzett vizsgálat
1341-
Összesen
15388+
A gondozási esetek, a gondnokság alá helyezési esetek, a láthatási, a gyermek elhelyezési ügyekben való közreműködés, a szakértői vélemények száma jelentősen növekedett. 22 esetmegbeszélésen voltak jelen, 43 összefoglaló véleményt készítettek a gyermekjóléti szolgáltatás és a gyámhatóság felé. Gondot jelent számukra, hogy a fentiek finanszírozása nem megoldott a jelenlegi egészségügyi elszámoló rendszerben, valamint, hogy a jelenlegi betegforgalom mellett nagy túrterhelést jelent a dolgozóknak. A Városi Nevelési Tanácsadóval, Kenézy Gyula Kórház Gyermekpszichiátriai Osztályával, gyermekjóléti szolgálatokkal, gyámhatósággal a szakmai kapcsolatuk jól kiépített.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 19. oldal, összesen: 59
.
Menekülteket Befogadó Állomás A gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatokat is ellátnak, tekintettel arra, hogy a Gyvt..hatálya a menekültként elismert gyermekekre is kiterjed. A gyermekek a magyar törvények alapján járnak állami iskolába. A magyar nyelv ismeretét folyamatosan sajátítják el. Ez beilleszkedésük egyik alapvető feltételének biztosítása. Önkormányzatunk feladata volt 2004. évben is ezen gyermekek oktatása és napközbeni ellátásának biztosítása. A gyermekek egészségügyi ellátása biztosított volt. Gyermekorvos hetente kétszer rendelt az állomáson. Védőnő ugyancsak hetente két alkalommal látta el az eseti teendőket. A gyermekek is szűrővizsgálatokban, védőoltásokban részesültek. Az önkormányzati fenntartású Csapókerti Általános Iskola a 2004-2005. tanévben – a nevelési tanácsadó javaslatára - menekültek, menedéket kérők és befogadottak számára „nemzetközi osztályt” indított, amely tantervének keretében tanulták a magyar nyelvet. A fogyatékosok a fogyaték mértékének megfelelően kerültek a város iskoláiban elhelyezésre. A DMJV Gyermekvédelmi Intézmény gyermekjóléti szolgáltatását rendszeresen igénybe veszik, illetve jelzéssel is élnek feléjük, tekintettel arra, hogy a táborból kikerülő családok szociális helyzete további támogatást, családgondozást is kíván sok esetben. A lehetőségekhez mérten az állomáson élők tevékenységét színesítették a szabadidős és a kulturális rendezvényekkel.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 20. oldal, összesen: 59
Debreceni Rendőrkapitányság tájékoztatása a gyermekek védelmével kapcsolatos elvégzett feladataikról, amelyek 2004. évben az alábbiak szerint alakultak. A kiskorúak családból eltűnésével kapcsolatban az alábbiak állapíthatók meg: Összes eltűnés Ebből gyermekkorú eltűnése Ebből fiatalkorú eltűnése
2001. 2002. 2003. 2004. 377 378 418 537 53 65 112 156 105 91 181 298
A táblázat adatai alapján mindhárom kategóriában egyenletes, valamint 2004-es év adatainak a 2003-as évhez viszonyított határozott emelkedése állapítható meg. A Debreceni Rendőrkapitányság által 2004. évben kiskorúak eltűnése miatt indított államigazgatási eljárások adatai: Kiskorúak eltűnése miatt indított államigazgatási eljárások száma: 454 . Családból történő eltűnés miatt indított eljárások száma: 98 Nem és életkor szerinti megoszlás: gyermekkorú* fiú:16 gyk. lány: 16 fiatalkorú.** fiú: 12 fk. lány: 54 ( A továbbiakban: * :gyk; **fk)
A felkutatás ideje a bejelentés kézhezvételétől számítva: 1 napon belül: 46 1 héten belül: 32 1 hónapon belül: 15 90 napon belül: 3 90 napon túl: 2 folyamatban: 0 A felkutatás helye: család: 34 más rokon: 5 barát, ismerős: 21 közterület: 38 egyéb: A felkutatás módja: rendőrség kutatta fel: 48 hozzátartozó kutatta fel: 17 önként visszatért: 33 egyéb: Bűnözéssel való összefüggés: Az eltűnés hátterében családon belüli erőszak áll: 0 Az eltűnés időtartama alatt sérelmükre elkövetett bűncselekmények száma: 1 Az eltűnés időtartama alatt általuk elkövetett bűncselekmények száma: 2 Ugyanazon személyek többszöri eltűnése miatti eljárások adatai: 2-szer tűnt el 2 fő és összesen a távoltöltött napok száma 34 illetve 6 volt 3-szor tűnt el 2 fő és összesen a távoltöltött napok száma 144 illetve 109 volt 4-szer tűnt el 4 fő és összesen a távoltöltött napok száma 88, 24, 23 ill. 4 volt 5-ször tűnt el 1 fő és összesen 217 napot töltött távol a családjától Nevelőotthonból történő eltűnés miatt indított eljárások száma: 356 C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 21. oldal, összesen: 59
Nem és életkor szerinti megoszlás: gyk.fiú: 67 gyk.lány: 57 fk.fiú: 88 fk.lány: 144 A felkutatás ideje a bejelentés kézhezvételétől számítva: 1 napon belül: 134 1 héten belül: 112 1 hónapon belül: 94 90 napon belül: 10 90 napon túl: 5 folyamatban: 1 A felkutatás helye: család: 99 más rokon: 17 barát, ismerős: 33 közterület: 90 egyéb: 116 A felkutatás módja: rendőrség kutatta fel: 226 nevelőotthon kutatta fel: 9 hozzátartozó kutatta fel: 6 önként visszatért: 114 egyéb: 0 Bűnözéssel való összefüggés: Az eltűnés hátterében családon belüli erőszak áll: 0 Az eltűnés időtartama alatt sérelmükre elkövetett bűncselekmények száma: 3 Az eltűnés időtartama alatt általuk elkövetett bűncselekmények száma: 5 Ugyanazon személyek többszöri eltűnése miatti eljárások adatai: 1 fő 21-szer tűnt el és összesen 111 napot töltött távol a nevelőotthontól 1 fő 16-szor tűnt el és összesen 76 napot töltött távol a nevelőotthontól 3 fő 12-szer tűnt el és összesen a távoltöltött napok száma 259, 247 illetve 74 volt 1 fő 11-szer tűnt el és összesen 121 napot töltött távol a nevelőotthontól 1 fő 10-szer tűnt el és összesen 219 napot töltött távol a nevelőotthontól 4 fő 8-szor tűnt el és összesen a távoltöltött napok száma 66, 57, 45, illetve 21 volt 2 fő 7-szer tűnt el és összesen a távoltöltött napok száma 67 illetve 63 volt 6 fő 6-szor tűnt el és összesen a távoltöltött napok száma 386, 187, 112, 76, 75, 17 8 fő 5-ször tűnt el és összesen 101, 94, 92, 78, 61, 47, 35 illetve 6 napot volt távol 5 fő 4-szer tűnt el és összesen 63, 56, 28, 16 illetve 7 napot töltött távol 8 fő 3-szor tűnt el és összesen 223, 80, 51, 34, 25, 21, 4 illetve 3 napot volt távol 21 fő 2-szer tűnt el. Az eljárásokat leginkább hátráltató tényező az, hogy az összes kiskorú eltűnt között egyre nagyobb arányban szerepelnek az „intézetekből” eltűnt személyek. Ennek legfőbb kiváltó oka abban rejlik, hogy a korábbi relatíve zártabb gyermekvédő intézeteket mára már szinte teljesen felváltották a jóval nyitottabb lakásotthonok, amelyek létrehozását az az alapvetően helyes cél vezérelte, hogy a régi nagy létszámú klasszikus intézetek ridegebb környezete helyett kis létszámú, családiasabb hangulatú intézményeket hozzanak létre, ahol a fiatalok jobban érzik magukat és a nevelőknek is több idejük jut egy-egy gyerekre így eredményesebben végezhető a nevelői munka is. Ez az alapjaiban helyesnek nevezhető C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 22. oldal, összesen: 59
módszer azonban nem számolt azokkal a problémásabb környezetből érkező és erősen antiszociális fiatalokkal, akik nem éltek a lakásotthonok által megteremtett újszerű lehetőségekkel, hanem a megváltozott helyzetet arra használták fel, hogy még gyakrabban csavarogjanak el, mint tették azt a korábbi zártabb intézetekben történt elhelyezésük idején. Ezek a fiatalok aztán gyakran szinte teljesen kikerülnek nevelőik látóköréből, mivel amikor a rendőrség visszaszállítja őket a lakásotthonba, akkor gyakran még aznap újra megszöknek onnan, és tovább folytatják csavargó életmódjukat. Ezek a kiskorúak gyakran váltogatják barátaikat is és emiatt felkutatásuk még nehezebbé válik. Ezen fiatalok között egyre nagyobb számban vannak olyanok is, akik eltűnésük ideje alatt bűncselekményeket követnek el. Szerencsére azonban azoknak a száma, akik eltűnésük ideje alatt bűncselekmények sértettjeivé válnak továbbra is elenyésző. Ezen intézeti neveltek helyzetére az jelentene hosszútávon megoldást, ha őket a többi intézeti nevelttől elkülönítve a jelenlegieknél zártabb jellegű intézményekben helyeznék el. (Természetesen ezt nem megtorlás jelleggel alkalmaznák, hanem a fiatalok saját érdekeinek védelme érdekében azért, hogy ily módon akadályozzák meg, hogy rendszeresen bűnelkövetőkké váljanak, és bűnöző életmódra rendezkedjenek be.) Az intézeti neveltekkel kapcsolatosan a fentiekben részletesen leírt és már korábban is többször, több fórumon felvetett problémák vonatkozásában semmilyen előrelépés sem volt tapasztalható. A Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat részéről az illetékesek hozzáállása az elmúlt időszakban nem hogy javult volna, hanem az általuk követett (és a munkatársaiktól pedig általuk megkövetelt) gyakorlat még inkább merevebbé és ésszerűtlenebbé vált. (Ezen például azt a gyakorlatot értjük, amikor olyan kiskorúaknál, akik hetente több alkalommal is engedély nélkül vannak távol a lakásotthontól az „eltűnésük” után több nappal írásban értesítik a rendőrséget arról, hogy a kiskorú este nem érkezett vissza az intézetbe és ezen értesítéssel egyidejűleg küldik meg azt az értesítést is, hogy másnap visszatért a lakásotthonba. Ezek az értesítések semmiféle érdemi intézkedést nem vonnak maguk után, viszont az amúgy is nagy adminisztrációs terheket indokolatlanul tovább növelik.) A kiskorúak eltűnése miatt indult államigazgatási eljárások koordinálásával a Debreceni Rendőrkapitányságon Erdész József r. őrnagy, a Bűnügyi Osztály Elemző-, Értékelő- és Körözési Alosztály csoportvezetője van megbízva, aki 1992. óta végzi ezt a tevékenységet. Az ügyek feldolgozását a Bűnügyi Osztály Elemző-, Értékelő- és Körözési Alosztályán, a Körözési Csoport és a Bűnügyi Osztály Akció Csoportja végzik egymással szorosan együttműködve. A Debreceni Rendőrkapitányság illetékességi területén elkövetett bűncselekmények közül 2001-ben 38, 2002-ben 93, 2003-ban 61, míg 2004-ben 82 esetben szüntettük meg a nyomozást gyermekkor -mint büntethetőséget kizáró ok- miatt. Ezek mindegyikében értesítettük az illetékes települési önkormányzat Jegyzőjét (Gyermekjóléti Szolgálatot, Gyámhivatalt) az eljárást befejező határozatok egy-egy példányának megküldésével. A Debreceni Rendőrkapitányságon 2001-ben az összes gyanúsított (2922 fő) közül 346 fő volt fiatalkorú, további 90 fő gyermekkorú személy került bűncselekmény elkövetőjeként a látókörünkbe. 2002-ben ugyanez az arány az összes gyanúsított (2795 fő) közül 327 fő fiatalkorú, és további 85 fő gyermekkorú személy, 2003-ban az összes gyanúsított (2580 fő) közül 236 fő volt fiatalkorú, és további 90 fő gyermekkorú személy, végül 2004-ben az összes gyanúsított (3113 fő) közül 312 fő volt fiatalkorú, és további 85 fő gyermekkorú személy került bűncselekmény elkövetőjeként a látókörünkbe. Ezen személyek közül többen nem csak egyetlen delictum elkövetésében vettek részt. A családon belül történt, -fiatalkorúak által elkövetett- bűncselekmények megoszlása: Alanyi oldal: Vele egy háztartásban élő sérelmére: 15, Más háztartásban élő hozzátartozója sérelmére: 2, Volt házastárs, élettárs sérelmére: 3. C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 23. oldal, összesen: 59
Tárgyi oldal: Testi sértés: 11, Kényszerítés: 1, Magánlaksértés: 1, Kiskorú elhelyezésének megváltoztatása: 2, Kiskorú veszélyeztetése: 3, Garázdaság: 2. A családon belüli erőszak, bántalmazások előfordulása: 2004-ben összesen 315 db., a családon belüli erőszak fogalomkörébe tartozó jogsértő cselekményt regisztráltunk. Gyermekek érintettsége különböző változatokban 225 fő esetében valósult meg, fiatalkorú személyek érintettsége pedig 129 fő esetében. (Az érintettségen a sérelmükre elkövetett cselekményeken kívül azokat az eseteket is értjük, amikor a jogsértő cselekménynél jelen voltak, vagy az, az értelmi, érzelmi, testi, és erkölcsi fejlődésüket veszélyeztette.) Bántalmazás: 101 db. volt, ebből gyermekeket-fiatalkorúakat érintő bántalmazás 21 esetben valósult meg. A gyermekek, és fiatalkorúak sérelmére elkövetett jogsértő cselekmények: a családon belüli erőszakos cselekmények közül a gyermekek sérelmére elkövetett cselekmények a következőképpen alakultak: Alanyi oldal: Az elkövetővel egy háztartásban élő gyermek sérelmére: 11 esetben, Más háztartásban élő hozzátartozó sérelmére (gyermek): 6, Volt házastárs, élettárs sérelmére: 1, Egyéb, családon belüli erőszak: 2, Összesen: 20. Tárgyi oldal: Testi sértés: 4 esetben, Kényszerítés: 1, Kiskorú elhelyezésének megváltoztatása: 2, Kiskorú veszélyeztetése: 10, Tartás elmulasztása: 3. A családon belüli erőszakos cselekmények közül a fiatalkorúak sérelmére elkövetett cselekmények a következőképpen alakultak: Alanyi oldal: Az elkövetővel egy háztartásban élő sérelmére: 13 esetben, Más háztartásban élő hozzátartozója sérelmére: 1, Volt házastárs, élettárs sérelmére: 3, Összesen: 17. Tárgyi oldal: Testi sértés: 11 esetben, Kényszerítés: 1, Kiskorú veszélyeztetése: 2, Tartás elmulasztása: 1, Garázdaság: 2. A Debreceni Rendőrkapitányság munkakapcsolata a gyermekjóléti és családsegítő szolgálatokkal, a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Gyámügyi Csoportjával, valamint a Debrecen Városi Gyámhivatallal jónak nevezhető. Ezt támasztja alá a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Ellenőrzési Osztálya által végzett ellenőrzés megállapítása is. A Debreceni Rendőrkapitányság az észlelő-, jelzőrendszer tagjaként végzett munkáját 2004-ben pontosabbá tette. A nevelési-, oktatási intézmények C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 24. oldal, összesen: 59
gyermek és ifjúságvédelmi felelőseivel kialakított munkakapcsolatról nincs tudomásuk, de széleskörű az együttműködés a gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményekkel. A gyermekek átmeneti gondozása A helyi rendelet szerint a gyermekek átmeneti otthonában és a helyettes szülőknél - a Gyermekvédelmi Intézményben a Böszörményi u. 68. sz. alatt - és családok átmeneti otthonában Reménysugár Otthonban 2004-ben is biztosította az Önkormányzat a gyermekek, a családok átmeneti gondozásának lehetőségét. A Gyermekvédelmi Intézmény önálló intézményi egysége a Gyermekek Átmeneti Otthona Az otthon modern, esztétikus, megfelelt az otthonos környezet követelményeinek, de a gyermekek gyakori cserélődése eltérő szocializációjuk miatt igen gyorsan: 2-3 év alatt amortizálódtak a bútorok és az eszközök. Az épület fala salétromos, ennek megszüntetését 2003-ban is előírta a működési engedélyt kiadó hatóság az ellenőrzése során, amelynek megszüntetéséről a fenntartó gondoskodott. A gyermekek leggyakrabban a szülők lakhatási problémái vagy a környezetükkel kialakult konfliktus miatt kerültek gondozásba. A gyermekek átmeneti otthona eredményesen működött. Az eredményesség mutatója a tény, hogy általában családjukba kerültek visszagondozásra a gyermekek. A Családok Átmeneti Otthona a DMJV Reménysugár Otthonában biztosította az önkormányzat. Az ott kialakított körülményekben jelentős az a tény, hogy korszerű otthon kialakítása történt meg a Mester utcán, amely 2003. január hónapban nyílt meg a Mester u. 30. szám alatt. Az ellátás 26 fő számára biztosított. Az otthon 2004. évi kihasználtsága 93%-os volt, mely nem tükrözi az intézményben jelentkező igényeket. A kihasználtság a családok nagyságának, illetve létszámának is függvénye. A családok részére 6 személyes lakószobában biztosítják az ellátást, de a szakmai egység által vezetett várakozó-lista szerint több tíz család és anya gyermekével (gyermekeivel) igényelné az átmeneti gondozást.
Ellátási szerződés útján a REFOMIX Kht. ugyancsak a családok számára biztosítja otthont nyújtó ellátásként a családok átmeneti otthonában való elhelyezést. Erről, a beszámoló, az önkormányzat és a civil szervezetek együttműködéséről szóló fejezete tartalmaz tényeket. Az önálló helyettes szülő Az önálló helyettes szülőt a Gyermekvédelmi Intézmény gyermekjóléti szolgálata működteti. 2004. évben mindössze 7 gondozási napot vettek igénybe a rászorulók. A tárgy évben a helyettes szülők száma 2-ről 1 főre csökkent, aki 2003-tól önálló helyettes szülőként kapott működési engedélyt. Gyermekelhelyezés 2004. évben nem történt.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 25. oldal, összesen: 59
JEGYZŐI HATÁSKÖRBEN TETT GYÁMHATÓSÁGI INTÉZKEDÉSEK Beszámoló a Gyámhatóság - DMJV Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályán belül működő gyámügyi csoport 2004. évi munkájáról A Gyvt.-ben meghatározott feladat és hatáskör szerint eljárva a gyámhatóság ügyiratforgalma 2004. január 01. - 2004. december 31. között 6544 iktatott ügyirat volt, 2548 alapszámmal, 3996 alszámmal. 2004. január 01- től október 01- ig 5 fő, október 01- től 4 fő ügyintézővel látta el feladatát. 2004. december 31-én nyilvántartott veszélyeztetett kiskorúak száma (4162) emelkedést mutat 2003. december 31-én nyilvántartott veszélyeztetett kiskorúak számához (3979) képest. A veszélyeztetés okai közül a rossz anyagi és szociális valamint lakáskörülmények emelhetőek ki. A hatósági intézkedések körében a védelembe vétellel és annak megszüntetésével kapcsolatos eljárások és az eljárásban érintett kiskorúak, valamint családok száma csökkent az előző évhez képest. Ellentétben azzal, hogy a védelembe vett kiskorúak száma csökkent, a tárgyévben megszűntetett védelembe vett kiskorúak száma nem növekedett jelentős mértékben, mivel a felülvizsgálatok alkalmával a hatósági intézkedés fenntartásáról döntött a gyámhatóság. Azon családok száma, amelyeket a védelembe vétel előtt a gyermekjóléti szolgálat gondozott 81%-a a családok számának, amelyben a védelembe vett kiskorúak élnek. 2003. év 2004. év December 31-én nyilvántartott,
védelembe vett kiskorúak száma:
222
155
Környezeti Szülőnek felróható magatartási okból Gyermeknek felróható magatartási Családok száma, amelyben a védelembe vett kiskorúak élnek:
24 154 44
27 94 34
117
99
138
107
Tárgyévben nyilvántartásba vett, védelembe vett, kiskorúak száma:
Tárgyévben megszűnt, védelembe vett kiskorúak száma: 60 65 A védelembe vétel okai közül 2003. évhez képest is még mindig a szülőnek felróható magatartási okokat lehet kiemelni. 2004-ben a statisztikai adatok szerint a gyámhatóság által elrendelt ideiglenes hatályú elhelyezések száma 37 volt, mely 63 kiskorút érintett. Az ideiglenes hatályú elhelyezésben részesülő kiskorúak száma a 2003 évhez (69) képest kis mértékű csökkenést mutat, 6 fővel kevesebb gyermeknél került sor ezen intézkedésre. 4 gyermeket harmadik személynél, 14 kiskorút nevelőszülőnél, 5 főt gyermekotthonban, 40 kiskorút más bentlakásos intézményben – lakásotthonban - helyeztünk el. A nevelőszülőnél történő elhelyezések esetében szükség lenne több, testvéreket is fogadni tudó nevelőszülők jelenlétére a gyermekvédelem rendszerében. A gyermekotthoni elhelyezéseknél az előző évekhez hasonlóan továbbra is problémát jelent, hogy Debrecenben C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 26. oldal, összesen: 59
– a Reménysugár Otthonon kívül, mely folyamatosan helyhiánnyal küzd – egyetlen lakásotthon (Debreceni és Nyírségi Lakásotthonok 12-es számú Lakásotthona Debrecen, Tégláskert u. 68.) biztosít kiskorúak részére ideiglenes férőhelyet. Férőhely hiányában berettyóújfalui vagy komádi gyermekotthon vehető számításba, melyek szintén helyhiánnyal küzdenek. Évek óta és továbbra is problémát okoz a speciális gyermekotthon hiánya, az értelmi fogyatékos kiskorúak ideiglenes hatályú elhelyezése folyamatosan akadályokba ütközik a szakellátásban. Az átmeneti gondozás területén is több férőhelyre lenne szükség mind a gyermekek átmeneti otthonának bővítése, mind több helyettes szülő megbízásával, hogy elkerülhető legyen a hatósági gyermekvédelmi intézkedés, a kiskorúak ideiglenes hatályú elhelyezésének elrendelése. A gyámhatósági munka részét képezi eseti és ügygondnok kirendelése, felmentése magyar és külföldi, menekült státuszt kérő állampolgárok esetében egyaránt. A Gyvt.. 17. § (1) bekezdésében meghatározott jelzőrendszer résztvevői közötti szoros kapcsolat, jó együttműködés, megfelelő kommunikáció elengedhetetlen. Ezen követelmények érvényesülnek a gyámhatóság ügyintézői és a gyermekjóléti szolgáltatások családgondozói, valamint a jelzőrendszer tagjai között is. 2004. január 01- ől 2 önkormányzati fenntartásban lévő intézmény látja el a szolgáltatás feladatait. A Gyermekjóléti Központokban mindenképpen fontos lenne a családgondozói létszám növelése a hatékony munkavégzés és családgondozás érdekében, szem előtt tartva ezzel a Gyvt. azon célját, hogy a kiskorúak családban történő nevelkedését és családban tartását kell elősegíteni.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 27. oldal, összesen: 59
A VÁROSI GYÁMHIVATAL HATÓSÁGI INTÉZKEDÉSEIRE, FELADATAIRA VONATKOZÓ ADATOK A Gyvt.által meghatározott feladat és hatáskörét a Debrecen Városi Gyámhivatal 2004-ben Debrecen és Hajdúsámson településekre kiterjedően látta el, mely a lakosság számát tekintve 218.000 fő. 2004. január 1-től, 2004. december 31-ig 21.360 volt a gyámhivatal ügyiratforgalma. Ebből alapszámmal 5.004, alszámmal 16.356 ügyirat érkezett. A hozott határozatok száma 5.943. A fellebbezések száma 43 volt, melyből 32 esetben a II. fokú szerv a határozatot helyben hagyta, 8 esetében megváltoztatta, és 3 esetben pedig új eljárásra utasította gyámhivatalunkat. A 2004. évben az Európai Unióhoz való csatlakozás következtében megjelent több törvénymódosítás, amelyek érintették a gyámhivatali munkát. Ezek közül jelentőségében és következményeiben is kiemelkedik az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. tv. l5.§. /1/ bekezdésének módosítása, amelynek értelmében „Az érdemi határozatot a kérelem előterjesztésétől, illetőleg az eljárás hivatalból történt megindításától számított 30 napon belül – kiskorú ügyfél esetében soron kívül, de legkésőbb 15 napon belül – kell meghozni.” A gondnokság alá helyezési feladatok kivételével valamennyi gyámhivatali ügyet érint a fenti módosítás. Az eljárási határidők drasztikus csökkenése, a jelenleg is túlterhelt belső tartalékokkal már egyáltalán nem rendelkező szervezetre még sokkal kedvezőtlenebb ügyintézési feltételeket kényszerít. Az örökbefogadások engedélyezése területén a 2003. évben hatályba lévő jogszabálymódosítások, egyes jogintézmények nehézkes beindulását követően 2004-ben mind az örökbefogadásra való alkalmasság megállapítása, mind az örökbefogadások engedélyezése zavartalan ütemben folyt. Az engedélyezett örökbefogadások száma 19 volt, jelentős emelkedést mutat az előző évi 11-hez képest. 2004-ben külföldi állampolgár számára jóváhagyott örökbefogadások száma, 3. Az örökbefogásra alkalmasnak nyilvánított szülők száma tárgyév végén 81 fő, amely a 2003as év végi adatokhoz képest (78), kismértékű emelkedést mutat. Felbontott örökbefogadás nem volt. 2004-ben tovább érvényesül az a tendencia, hogy azoknál az átmenti nevelt gyermekeknél, ahol fenn áll az örökbe fogadhatóvá nyilvánításnak jogszabályi lehetősége, az eljáró gyámhivataloknak következetesen alkalmazniuk kell az örökbe fogadhatóvá nyilvánítást, valamint a családból kiemelt gyermeket megillető helyettesítő gondozás során az örökbefogadást amennyiben a gyermekek vér szerinti családjukban nem nevelkedhetnek. Ezt jól támasztja alá az a jogszabályi rendelkezés is, hogy három év alatti átmeneti nevelt gyermekeknél a kötelező felülvizsgálat időpontja félév. 2004-ben örökbe fogadhatónak nyilvánított kiskorúak száma december 31-én 41. 2004-ben a családba fogadott gyermekek száma 103 volt. A tapasztalatok alapján a családba fogadás a családok számára a leginkább elfogadható jogintézmény akkor, ha a szülők a gyermeket nem tudják nevelni. Ebben az esetben ugyanis a gyermek a tágabb családban maradhat, nincs szükség gyermekintézményben történő elhelyezésére. A családba fogadás a szülőt átmenetileg akadályozó tényező megszűnéséig tart. A gyámhivatalok az évente ismétlődő felülvizsgálat során döntenek arról, hogy a vér szerinti családba való visszakerülés lehetséges-e. Ha azonban a gyermek érdeke azt kívánja, hogy helyzete hosszú távra egyéb módon rendeződjön, a gyámhivatal harmadik személynél történő elhelyezése érdekében pert indít a bíróságon. 2004-ben ezen perindítások száma 9 volt, mely 14 gyermeket érintett. C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 28. oldal, összesen: 59
Statisztikai adataink alapján a családba fogadott gyermekek mellett további 184 gyámolt gyermek van gyámhivatalunk nyilvántartásában. Az előző évekhez képest a gyámolt gyermekek száma kismértékű csökkenést mutat. A nagykorúvá vált gyámoltak száma 2004ben meghaladta a gyámság alá kerülések számát. A gyermekvédelmi gondoskodás területén az erőfeszítések, illetve eredmények ellenére 2003. évhez hasonlóan 2004-ben is magas volt az ideiglenes hatályú elhelyezések száma. Az ideiglenes hatályú elhelyezést – a gyermek családjából történő kiemelését – a gyermek súlyos veszélyeztetése, és az azonnali intézkedés szükségessége alapozza meg. A Debrecen Városi Gyámhivatal az elmúlt évben hét gyermek ideiglenes elhelyezéséről döntött, a rendőrség egy gyermeket szállított be. Továbbá az illetékességi területhez tartozó településekről a jegyzői gyámhatóságok ideiglenes elhelyezései alapján a gyámhivatal 48 esetben döntött, mely 54 gyermeket érintett. A kiemelés jellemző indokai a szülők elhanyagoló nevelése, alkoholizmusa, nem megfelelő életvitele. Meg kell említeni a kiskorúak magatartási veszélyeztetését is a csavargást, a bűncselekmények elkövetését, az iskolai mulasztást. Az ideiglenes hatályú elhelyezést követően a gyámhivatal feladata 30 napon belül dönteni a gyermek további sorsáról. 2004ben 3 kiskorú esetében került sor az ideiglenes hatályú elhelyezés megszüntetésére és a vér szerinti családba történő visszahelyezésre, védelembe vételi eljárás, illetve gyermekjóléti alapellátás kezdeményezésével. Sajnos, sokkal inkább jellemző, hogy az ideiglenesen elhelyezett gyermekek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődése családjukban nem biztosított, így átmeneti nevelésbe kerülnek. A gyámhivatal a gyermeket átmeneti nevesébe veszi, ha a gyermek fejlődését a családi környezetet veszélyezteti és veszélyeztetettségét az alapellátás keretében biztosított szolgáltatásokkal, valamint a védelembe vétellel nem lehet megszünteti, illetve attól eredmény nem várható, továbbá, ha a gyermek gondozása a családján belül nem biztosítható. Nyilvántartásunk alapján 2004. december 31-én az átmenti neveltek száma 562 fő. Sajnálattal jegyezzük meg, hogy a fent említett 30 napos határidő tartása az átmeneti nevelésbe vételről való döntésnél– a legfeszítettebb ügyintézés mellett is – szinte lehetetlen feladat, hiszen a gyámhivataloknak a döntéshez szükséges adatok beszerzése, a megyei szakértői bizottság véleménye, az elhelyezési értekezlet eredményének figyelembe vétele szükséges. Gondot okoz a debreceni átmeneti nevelésbe kerülő gyermekek elhelyezése esetében, hogy a debreceni lakásotthoni férőhelyek teljesen telítettek, Debrecenben nevelőszülőséget ugyanakkor kevesebben vállalnak, mint amennyire igény lenne. 2004-ben, mint eddig minden évben a speciális szükségletű nevelésbe vett gyermekek elhelyezése szinte megoldhatatlan nehézségek elé állítja az egész gyermekvédelmi szakmát. Legalább fél évbe telik a speciális szükséglet megállapításához szükséges országos szakértői vizsgálat beszerzése, ezt követően pedig akár két éves várakozás is előfordulhat a férőhely biztosítására. 2004. december 31-én a tartós nevelésbe vettek száma 76 fő volt. A tartós nevelésbe vétel oka 11 fő esetében a szülők halála, 34 fő esetében lemondó nyilatkozat, 30 fő esetében a szülői felügyeletet megszüntető jogerős bírói ítélet, 1 fő esetében pedig ismeretlen szülőtől való származás. Az átmeneti, vagy tartós nevelés megszűnését követően az utógondozói ellátás fontos állomását képezi a fiatal felnőtt életének. Ezt az ellátást akkor veheti igénybe, ha nappali tagozaton tanulmányokat folytat, vagy létfenntartását önállóan biztosítani nem tudja, illetve szociális bentlakásos intézménybe felvételét várja. A nevelésből kikerült fiatalok mögött nem áll támogató családi háttér, biztos anyagi alap. Számukra segítséget jelenthet az utógondozói ellátás igénybevétele. 2004-es évben jellemzően a nappali tagozaton való tanulmányok folytatása , illetve a bentlakásos szociális otthoni férőhelyre történő várakozás az utógondozói ellátások jogcíme. Ebből következően ez az ellátás 24. életéves korukig eltarthat. 2004-ben az utógondozói ellátásban részesültek száma 50 fő volt, mely az előző évhez képest (31 fő) C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 29. oldal, összesen: 59
jelentős emelkedést mutat. Ugyancsak további segítséget jelent az utógondozás jogintézménye, a nevelésből a vér szerinti családjába visszakerült gyermek és a család kapcsolatában, illetve a fiatal felnőtt részére az önálló életének megkezdésekor. Az átmeneti nevelés megszüntetését követően a családjukba visszahelyezett kiskorúaknál nagy figyelmet igényel az utógondozás, hogy elkerülhetővé váljon az ismételt szakellátásba történő visszakerülés. 2004-ben a statisztikai adataink alapján az elrendelt utógondozások száma 46 volt. Az utógondozás, az utógondozói ellátás mellett kiemelten fontos az otthonteremtési támogatás intézménye, Ez a nevelésből kikerült gyermekek pénzbeni támogatása, mely a fiatal felnőttek vagyonától és nevelésben töltött időtartamától függően differenciáltan biztosítja a lakáshoz jutása, a tartós lakhatási megoldást. 2004. évben az otthonteremtési támogatásban részesültek száma 18 fő volt, összesen 15.487.356 Ft. összegben. Az előző évi adatokhoz képest ez (9 fő, mint egy 8.000.000 Ft) igen jelentős a növekedést mutat. Az a jogszabályváltozás, mely szerint az árvaellátás összege nem számítható be a fiatal felnőtt nagykorúságakor a meglévő vagyonába, tapasztalataink szerint kedvező változást hozott. Ugyanakkor továbbra is jelentős nehézséggel néz szembe az a fiatal felnőtt, aki tartós lakhatását az otthonteremtési támogatásból kívánja megoldani. 2004. évben a megítélt otthonteremtési támogatást jellemzően kisebb értékű lakóingatlanra (tanya, zártkert, kistelepülésen ingatlan), illetve lakáscélú megtakarításra fordították. Munkánk során tapasztaltuk, hogy igen sokan érdeklődtek a bérlakás programban való részvétel feltételeiről, sőt néhány esetben pályáztak is, de sikertelenül A gyermekek alapvető érdeke származásának megállapítása. Ennek érdekében a gyámhivatal intézkedik eseti gondnok kirendeléséről, aki pert kezdeményez apaság megállapítása, illetve apaság vélelmének megdöntése iránt. 2004-ben a gyámhivatalnál teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal rendeződött esetek száma 126, apaság bírói megállapítására kezdeményezett perek száma 18 volt. Képzelt személy bejegyzésével történő családi jogállás rendezésére 25 esetben került sor. A kiskorú gyermek tartásra való rászorultsága általában nyilvánvaló. Az érte fennálló nagyobb felelősséget fejezi ki az is, hogy a szülő saját szükséges tartásának rovására is köteles megosztani azt, ami közös eltartásukra rendelkezésre áll. A gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a különélő szülő elsősorban pénzben, gyermektartásdíjként szolgáltatja. A gyermektartásdíj állam általi megelőlegezését, mint szociálpolitikai jellegű támogatást a Gyvt. a gyámhivatal hatáskörébe utalta. 2004. december 31-ig a gyermektartásdíj állam általi megelőlegezésében részesültek száma 278 fő volt. E címen a tárgyi év folyamán kifizetett összeg 24.776.000 Ft volt. Tapasztalataink alapján e támogatási forma széles körben ismert, sokan érdeklődnek felőle a feltételek fennállásának hiányában is. Eljárásunk során részletes tájékoztatást adunk minden érdeklődőnek, hogy kiskorú gyermekük anyagi veszélyeztetésének elkerülése érdekében megtegyék a tőlük elvárható lépéseket. A megelőlegezés kifejezi azt, hogy az állam a kötelezett helyett fizet, de nem veszi át véglegesen a gyermektartás terhét. A megelőlegezett gyermektartásdíjat a kötelezett késedelmi kamataival együtt köteles az államnak megtéríteni. A megelőlegezett gyermektartásdíj visszafizetéséről a kötelezett lakóhelye szerint illetékes jegyző a hátralékos összeg adók módjára történő behajtásával intézkedik. A végrehajtás elmaradásának hiánya ismételt kérelmek elbírálásánál hátrányos helyzetbe hozhatja az ügyfelet. A gyámhivatal feladat- és hatáskörébe tartozik a kapcsolattartási ügyek intézése is. A bíróság által szabályozott kapcsolattartási ügyekben az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 2 éven belül a gyámhivatal feladata a végrehajtás. 2004-ben 387 estben került sor végrehajtási intézkedésre. A gyámhivatal által tárgy évben szabályozott kapcsolattartási ügyek száma 92volt. 2004. évben, ahogyan a korábbi évben is, legnagyobb probléma a gyermekjóléti C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 30. oldal, összesen: 59
szolgálatoknál tartandó hétvégi kapcsolattartási ügyelet hiánya volt. Egyes esetekben csak kontrolált körülmények közötti kapcsolattartás szolgálja a kiskorúak és szüleik érdekét. A kapcsolattartási időpontok mind a gyermekek iskolai, mind a szülők munkahelyi elfoglaltsága miatt hétvégéken esedékes. A gyermekvédelmi szakellátás Évtizedek óta, immár hagyományosan biztosítja Debrecen városa a gyermekvédelmi szakellátást. Jelenleg 2 intézményben: DMJV Önkormányzat Gyermekvédelmi Intézményében, és a DMJV Reménysugár Otthonában működik a szakellátás rendszere, ugyanakkor továbbra is van lehetőség a Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézményében ápolásra szoruló gyermekek gondozására. A Gyermekvédelmi Intézmény 3 lakásotthonában, korszerű körülmények között, míg 2004. évben a Reménysugár Otthonban még a nagy létszámú, a korszerű gyermekvédelem követelményeit kevésbé kielégítő gyermekotthon körülményei között nevelkedtek a gyermekek. A gyermekotthon, annak lakásotthonai szakadatlan munkarenddel üzemelő intézményi egységek. A nevelők és gondozók létszáma megfelel ugyan a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények szakmai feladatairól szóló 15/1998. (IV.30.) Népjóléti Miniszteri rendeletben előírt normatívának azonban a mindennapi munkaszervezés gyakorlata azt bizonyítja évek óta, hogy a gyermekek állandó felügyelete miatt sok gondot okoz műszakbeosztások készítése, mert a dolgozók táppénzes állománya, szabadságának idejére nehéz beállítani helyettesítő munkaerőt. Az 1999. óta eltelt évek nevelési gyakorlata azonban már bizonyított, és megállapítható, hogy a lakásotthonokban élő gyermekek társadalmi, valamint lakó- környezetbe való beilleszkedése érdekében végzett szakmai munka eredményes volt. A város lakói, a szomszéd családok befogadták az állami gondoskodásban részesülő „gyermekeinket”. Kialakult a havi ellátmány felhasználásának hatékony, a családi felhasználáshoz hasonlítható módja, zsebpénzükkel, önállóan gazdálkodtak, takarékoskodtak, rendelkeztek a gyermekek. Az étkezés változatos étrendjének kialakításában lényeges szerepe volt annak, hogy 2 lakásotthon kertjében gyümölcsöket termesztettek. A ház körüli kert, udvari munkák pedig sok valós nevelési helyzet kínáltak. Saját munkájukkal, megtakarított pénzük ésszerű felhasználásával, közös célok megvalósítását érték el: barkácsoltak, festettek a házak körül, közösen kirándultak, nyári táborokban voltak, születésnapokat és névnapi meglepetéseket szerveztek a megtakarításokból. Az önkormányzat támogatásával és a központi pályázaton elnyerhető pénzekből több táborban is voltak. A gyermekek családba történő visszahelyezése érdekében intenzív családgondozást végeztek.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 31. oldal, összesen: 59
A szakellátás működésének mutatói az alábbi táblázatokban kerültek kimutatásra:
DMJV Gyermekvédelmi Intézménye lakásotthonainak működési mutatói
Lakásotthonokban Férőhelyek száma Ellátottak létszáma (tárgyév december 31én) Férőhelyek kihasználtsága Év közben érkezők Év közben távozók Éves gondozási napok száma összesen
Működési mutató 2003. év 28
2004.év 28
28
27
95,6%
99,3%
8
5
4
6
9.775
10.152
A DMJV Gyermekvédelmi Intézményében – szakellátásban gondozottak életkor szerinti megoszlásának mutatói
Mutatószám+ A gyermekek életkora 2003.év
2004. év
7 13 8
6 13 8
1 év alatti 1-3 év közötti 3 – 6 éves 7 – 14 éves 14 – 18 éves Utógondozói ellátott (18 – 24 éves)
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 32. oldal, összesen: 59
Kimutatás a DMJV Gyermekvédelmi Intézménye lakásotthonaiban gondozott, speciális problémákkal küzdő gyermekekről A gyermek speciális problémája Enyhe fokban értelmi sérült Középsúlyos értelmi sérült Hallássérült Magatartási zavarral küzdő Látássérült Ép Összesen + fő
Mutatószám+ 2003.év 11 1 2 1 14 29
2004.év 8 1 0 0 1 17 27
Kimutatás DMJV Gyermekvédelmi Intézményében ellátott fogyatékosokról - 2004. december 31. Létszám+ Fogyatékosság Érzékszervi Testi fogyatékos Értelmi fogyatékos Halmozottan sérült Összesen
Bentlakásos ellátott 2003. 1 11 1 13
2004. 9 9
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 33. oldal, összesen: 59
DMJV Reménysugár Otthona A 0 – 3 éves korú csecsemők és kisgyermekek gondozására épült 1972-ben a Kartács u. 42. sz. alatt. Jelenleg 0 – 18 éves korú gyermekeknek a gondozóhelye. A 18 – 24 éves fiatal felnőtteknek utógondozói ellátást biztosítanak. Az intézmény gyermekotthonának szakellátási férőhelyeinek száma a működési engedély szerint: főre vonatkozik. A kihasználtsága hosszú évek óta folyamatosan 100 % feletti. A gyermekvédelem korszerű követelményeinek való megfelelés érdekében fenntartói döntés vált szükségessé, ezért a Közgyűlése 46/2001. (III.08.) Kh. határozatában döntött arról, a feltételek megteremtése érdekében, hogy átalakítja és átszervezi az intézményi struktúrát. Az intézmény átszervezése 2002-ben kezdődött meg azzal a szándékkal, hogy a kiváltást követően a gyermekek elhelyezése az ellátotti körnek/igényeknek megfelelően a 0-6 éves korcsoport számára egy kisebb férőhelyszámú, különleges ellátást is nyújtó intézményi egységben, a 324 éves korúak számára, max. 12 férőhelyes lakásotthonokban valósuljon meg. Testvérkapcsolat esetén a lakásotthon alkalmas lesz a 0-3 évesek gondozására is. Az intézmény különleges ellátást is nyújtó gyermekotthona (Debrecen, Ibolya u. 22. sz.) 2004. július 1-én kapta meg működési engedélyét. Az intézményi egység 40 férőhelyen, 5 lakóegységben, 8 fős csoportokban látja el a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő gyermekeket. Kihasználtsága - 2004. július 9-től, az átköltözés napjától - 75%-os volt. Igen nagy problémát jelent a beteg, fogyatékos gyerekek magas aránya, illetve a gyámhatóságok által beutalt, illetve a beutalásra várók ellátása, akiknek ápolást, gondozást nyújtó intézményben történő elhelyezése lenne indokolt. Egy esetben az intézmény fellebbezéssel élt a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal Megyei Gyámhivatala felé a kisgyermek Reménysugár Otthonban történő beutalása miatt, tekintettel a gyermek egészségi állapotára. 2004. évben 6 fő várt DMJV Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézményébe történő felvételre, áthelyezésre.
A DMJV Reménysugár Otthonában gondozottak életkor szerinti megoszlásának mutatói
Mutatószám+ 2003. év
A gyermekek életkora 1 év alatti 1-3 év közötti 3 – 6 éves 7 – 14 éves 14 – 18 éves Utógondozói ellátott (18 – 24 éves) Anya gyermekkel* Házaspár gyermekkel* Apa gyermekkel*
15 54 19 48 11 1 3+10 3+5 -
2004. év 11 28 29 41 11 1 2+3 4+10 1+2
* átmeneti gondozásban, a családok átmeneti otthonában
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 34. oldal, összesen: 59
Kimutatás a DMJV Reménysugár Otthonában – lakásotthonban – gondozott, speciális problémákkal küzdő gyermekekről
A gyermek speciális problémája Enyhe fokban értelmi sérült Középsúlyos értelmi sérült Hallássérült Magatartási zavarral küzdő Látássérült Ép Összesen
Mutatószám+ 2003. év 6 2 1 14 23
2004. év 16 2 1 1 13 33
Kimutatás ellátott fogyatékosokról
Létszám Bentlakásos ellátott Fogyatékosság Érzékszervi Testi fogyatékos Értelmi fogyatékos Halmozottan sérült Összesen
2003. év 4 25 8 37
2004. év 2 2 20 6 30
Továbbra is a téli hónapokban a legmagasabb a szakellátásban elhelyezett gyermekek száma. Az elmúlt évben még mindig gond volt több gyermekes családok gyermekeinek elhelyezése. Az ellátottak körében sok a sérült, fogyatékos gyermek. A lakásotthonok megépítésével, a telephelyek átadásával már a családias feltételek megteremtésére is megnyílt a lehetőség, amelynek eredményeként 2005. március-április hónapban megtörtént az ellátottak beköltözése a nyolc ingatlanba. Ez két gyermekotthoni egységet jelent 94 férőhellyel, amely garantálhatja a gondozottak számára a jogszabályban előírt feltételek biztosítását, a társadalomba való beilleszkedésük hatékonyabb elősegítését. A személyi tárgyi feltételek: Az intézmény szakdolgozói létszáma 119,5 fő. A Reménysugár Otthon átszervezése a jogszabályoknak megfelelően történt, mind a személyi, mind a tárgyi feltételek tekintetében. A 15/1998. (IV.30.) NM rendelet alapján fogadta el a 6/2005.(I.13.) Kh. határozatában a Közgyűlés az intézmény foglalkoztatotti létszámát 2005. április 1-i hatállyal. Akkreditált továbbképzéseken, szakmai konferencián, tréningen 2004. évben összesen: 41 fő vehetett részt.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 35. oldal, összesen: 59
DMJV Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye Az intézmény több, mint 40 éves fennállása alatt számtalan átszervezés történt. A jelenleg hatályos jogszabályok alapján ápolást, gondozást nyújtó intézményen belül fogyatékos személyek otthonának minősül, amely a gyermekek életkorából adódó gondozási és nevelési feladatokkal egészül ki. Ugyanakkor a közoktatási törvény értelmében a halmozottan sérült, képzési kötelezettség alá tartozó gyermekek nevelését, meglévő képességeinek fejlesztését is végzik. Az önmaguk ellátására nem, vagy folyamatos segítséggel képes személyek napi, legalább háromszori étkeztetéséről, szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátásáról, mentális gondozásáról, a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásáról gondoskodik. Az intézmény 180 férőhelyes, azonban 182 fő az elhelyezettek száma, elhelyezésre várakozók száma 12 fő. Személyi feltételek: a vonatkozó, a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet (a továbbiakban:SzCsM rendelet) szerint az intézmény szakmai létszáma, és a szakképzettségi arány is megfelel a jogszabályi előírásoknak.”(Szolgáltatászervezési koncepció alapján) A sérült gyermekek integrált nevelését valósította meg a szakellátásban elhelyezett, enyhe- és középsúlyos fogyatékos gyermekek számára a Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye mellett, több önkormányzati intézmény is: a DMJV Gyermekvédelmi Intézménye és DMJV Reménysugár Otthona. Kimutatás a Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézményében gondozott és ellátott fogyatékosokról Létszám Fogyatékosság Bentlakásos ellátott Nappali ellátott Érzékszervi Testi fogyatékos Értelmi fogyatékos Halmozottan sérült Összesen
2003.év 27 119 46 135 181
2004.év 23 89 181 103 181
2003.év 2 24 24 24 24
2004.év 2 5 23 23 23
*Egy – egy ellátott több fogyatékkal él
Kimutatás a DMJV Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézményében gondozott gyermekek életkor szerinti megoszlásáról Mutatószám A gyermek életkora 2003. év 2004. év 3-6 éves 2 2 6-14 éves 46 52 14-18 éves 34 31 Utógondozói ellátott (18-24 éves)
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 36. oldal, összesen: 59
A FELÜGYELETI SZERVEK ÁLTAL GYÁMHATÓSÁGI, GYERMEKVÉDELMI TERÜLETEN VÉGZETT SZAKMAI ELLENŐRZÉSEK TAPASZTALATAINAK, TOVÁBBÁ A GYERMEKJÓLÉTI ÉS GYERMEKVÉDELMI SZOLGÁLTATÓ TEVÉKENYSÉGET VÉGZŐK MŰKÖDÉSÉT ENGEDÉLYEZŐ HATÓSÁG ELLENŐRZÉSÉNEK ALKALMÁVAL TETT MEGÁLLAPÍTÁSOK BEMUTATÁSA 1. A Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal Megyei Gyámhivatala két alkalommal, végzett ellenőrzést a gyermekjóléti, valamint a gyermekvédelmi feladatot ellátó intézményekben. A gyermekjóléti szolgáltatás tevékenységének ellenőrzésére 2004. július második felében került sor, amely – mint az a későbbiek során igazolást nyert - egyben a fenntartó által a gyermekjóléti módszertani kijelölés visszavonásának tárgyában az ágazati minisztériumhoz benyújott, minisztérium által megalapozottnak tartott fellebbezés miatt a minisztérium által elrendelt új eljárást is magában foglalta. Ezen ellenőrzésen egy szakértő, illetve a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet munkatársa is jelen volt, akik a helyszínen lefolytatott interjúk alapján készített szakértői véleményükkel kívánták alátámasztani a gyámhivatal határozatában foglaltakat. Ennek és a gyámhivatal korábbi határozatában foglaltaknak a minisztérium helyt adott és nem támogatta a fenntartó azon kezdeményezését, hogy a további 5 évre is kijelölje a DMJV Családsegítő Központját a gyermekjóléti módszertani feladatok megyei szintű ellátására. 2. A működési engedély ügyében eljáró, kijelölt hatóság -Vámospércs város jegyzője végzett ellenőrzést a gyermekjóléti szolgáltatás - jogszabályban előírt - működési feltételeinek ellenőrzése tárgyában: - DMJV Gyermekvédelmi Intézményében, - DMJV Családsegítő Központjában. Míg a 2003. évi ellenőrzési tapasztalatai alapján a jegyző érdemi kifogásokat a három intézmény működésével kapcsolatban nem tett, addig 2004. évben a megváltozott feltételek miatt számos kifogással élt, amelyek miatt a gyermekjóléti szolgáltatásban nem végezte el a működési engedélyek módosítását, illetve a fenntartó ezirányú kérelmét minden alkalommal elutasította. A jegyző a hatályos jogszabályok és az objektív tények alapján határozataiban kimondta, hogy a működéshez szükséges tárgyi és személyi feltételek hiányosak. A fenntartót kötelezte a feltételek teljesítésére, különös tekintettel a szakmai létszámok biztosítására, és mert a gondozási esetekre tekintettel a családgondozókra jutó gondozási esetszámok meghaladják a jogszabályban előírtakat, amely 45 gyermek/családgondozót ír elő.
3. A DMJV Egyesített Bölcsődei Intézményében 2003. óta nem történt a működési engedélyt kiadó hatóság részéről éves ellenőrzés.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 37. oldal, összesen: 59
A helyi rendelet 17. § (1) bekezdése alapján az önkormányzat DMJV Gyermekvédelmi Intézményének és DMJV Családsegítő Központjának gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményeinek szakmai munkáját 2004. évben is a DMJV Polgármesteri Hivatal Népjóléti Osztálya, valamint a gazdálkodási feladatok tekintetében az Ellenőrzési Osztálya útján ellenőrizte. Az önkormányzat fenntartásában működő gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatot ellátó intézmények fenntartói ellenőrzése 2004. évben is munkafolyamatba építve és esetenként szúrópróba-szerűen történt. Az intézmények adminisztrációs, ügyviteli, dokumentációs, valamint éves munkatervi feladatainak ellenőrzése a munkafolyamatokba építve történt, míg a működésüket meghatározó és szabályzó dokumentumok tételesen felülvizsgálatra kerültek.
A vizsgált időszak intervalluma: a 2003. január 01.- 2004. október 01. közötti tevékenység volt. A vizsgálat elvégzése: 2004. november 02 - 2004. december 20. között történt. A fenntartói ellenőrzések tapasztalatai:
I. A törvényes működést szolgáló dokumentumoknak egyidejű felülvizsgálatára és helyszíni szemlére terjedt ki elsősorban a fenntartó szakmai ellenőrzése. Az intézmények alapító okirata egyebek mellett tartalmazza az ellátandó alap- és szakfeladatokat, az intézmény székhelyére, telephelyére és az intézményvezetők megbízására vonatkozó fenntartói döntéseket. A fentiek végzésének szabályozása: a szervezeti és működési szabályzatok, a szakmai programok, a házirendek tételes átvizsgálása történt meg, amelynek során megállapítást nyert: A DMJV Gyermekvédelmi Intézménye szabályzatai folyamatosan aktualizálásra kerültek, amelyet az intézmény vezetője saját hatáskörében önállóan végzett. A DMJV Családsegítő Központja esetében több alkalommal történt meg az intézményvezető felszólítása a Népjóléti Osztály vezetője által miszerint végezze el saját hatáskörében a működést szabályozó és a szakmai programot tartalmazó dokumentumok felülvizsgálatát és az alapító okirattal szinkronban aktualizálja, illetve nyújtsa be a fenntartónak jóváhagyásra. A magasabb vezető által benyújtott dokumentumok több ízben visszaadásra kerültek, mert az abban foglalt szabályozások nem feleltek meg a hatályos jogszabályoknak, illetve az intézmény belső, valamint irányítási struktúrája jogszabályellenes volt, ugyanakkor a fenntartó számára további anyagi terheket, és az elvégzett feladatokhoz képest aránytalan kiadásokat is jelentett volna jóváhagyás esetén. A vezetői megbízások, az önálló intézményi egységek száma, a két intézményi székhely létrehozása…stb. A belső szabályzatok folyamatos aktualizálását a státuszok és a belső átcsoportosítások miatti létszámmozgások is indokolták. Mindkét intézmény esetében 2003. és 2004. évben is a szervezeti és működési szabályzat felülvizsgálatát követően további módosítások váltak szükségessé a 232/2003. (XII.4.) Kh., valamint a 26/2004.(II. 19.) Kh. határozat és a 203/2004. (VII.8.) Kh .határozatban foglalt tevékenységek törvényes működtetése érdekében. A Szervezeti és Működési Szabályzatot, valamint a szakmai programot a fenntartó mindkét intézmény esetében 100/2004. (V.4.) Sz.B. határozatával fogadta el. A Gyermekvédelmi Intézmény belső szabályzóit a 26/2004. (II.19) Kh. határozatban foglaltak végrehajtása érdekében ismételten módosítani kellett, amelyet a 175/2004. (VII. 27.) határozatával hagyta jóvá a Bizottság. A foglalkoztatottak személyi anyagának, valamint a közalkalmazottak munkaköréhez szükséges végzettségének igazolása, a munkaköri leírásoknak a vizsgálata az új dolgozókra C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 38. oldal, összesen: 59
vonatkozóan történt meg, akik a korábbi ellenőrzési időszakot követően kerültek alkalmazásra a két intézmény különböző szakmai egységeiben. A DMJV Gyermekvédelmi Intézménye esetében valamennyi közalkalmazotti státuszhoz szükséges személyi nyilvántartás, illetve dokumentáció eredeti, illetve hitelesített példányban kerül lefűzésre, tekintettel arra, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója a részben önállóan gazdálkodó intézmény igazgatója. A dokumentáció megfelel a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben (a továbbiakban Kjt.) előírtaknak és a hatályos ágazati jogszabályoknak is. A DMJV Családsegítő Központja esetében a közalkalmazottak munkaköréhez kötődő dokumentációba csak fénymásolt példányban került be a munkaszerződés. Az intézményvezető nyilatkozata alapján a Gazdasági Egységben kerülnek elhelyezésre az eredeti dokumentációk. A fenti személyi anyagok vizsgálata során megállapítást nyert, hogy valamennyi dolgozó esetében tartalmazzák az alábbiakat: a dolgozók szakmai végzettségére vonatkozó bizonyítékokat, fénymásolt, illetve hitelesített formában, a közalkalmazotti nyilvántartást, a munkaszerződést, illetve (a DMJV Gyermekvédelmi Intézménye esetében) azok módosításait, a munkakörhöz kapcsolódóan a munkaköri feladatok meghatározását tartalmazó munkaköri leírásokat, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi területen foglalkoztatottak esetében a Gyvt. 15. §-nak megfelelően tett dolgozói nyilatkozatot. A munkaidő, illetve annak kitöltésének szabályozása a dolgozók munkaköri leírásában megtörtént: a Mt. és a Kjt.-vel összhangban, valamint a vonatkozó 15/1998.( IV.30.) NM rendelet (a továbbiakban 15/1998. NM rendelet) és a 1/2000. SzCsM rendeletek szerint. A családgondozók esetében a munkaidő terepen töltendő részarányának biztosítása (amely minimum a munkaidő fele) megtörténik. A családgondozási feladatot ellátók leterheltsége a 2003. december 31-ét követően (a civil szervezetektől történt ellátási terület és esetek átvételével egyidejűleg) megnövekedett. A 2003. december 31-i állapothoz képest azonban mind a családsegítés, mind gyermekjólét vonatkozásában lényegesen csökkentek az esetszámok, különösen a DMJV Gyermekvédelmi Intézménye önálló szervezeti egységeiben jól nyomon követhető ez a tendencia. Intézmény neve
Intézményi egység neve
Éves ügyfélszám 2004.
Gondozási esetek gyermekek/ családok száma 2004.
Gyermekek esetében védelembevételi eljárást követően gondozott esetek száma 2004.
Gyermekjóléti központja 7307 1103 80 Családsegítő 6116 207 központja 5514 1237 91 DMJV Családsegítő Gyermekjóléti központja Központja Családsegítő 3305* 2640** központja *tartalmazza a rendszeres szociális segélyben részesülőket (1908 fő) és az adósság-kezelési programban részesülőket (393 fő) is. ** ebből családgondozás 1004 fő DMJV Gyermekvédelmi Intézménye
A fentiek ellenére a hivatkozott kormány- és ágazati rendeleteknek megfelelően szükséges biztosítani az azokban meghatározott szakmai létszám-minimumokat, különös tekintettel a gyermekjóléti szolgáltatás feladatainak maradéktalan ellátására. Tekintettel kell lenni arra, hogy a gyermekjóléti központokra vonatkozó kötelezettség szerint 2005. július 1-ig kell C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 39. oldal, összesen: 59
teljesíteni az alábbiakban kimutatott szakmai létszám-minimumot a gyermekjóléti szolgáltatásban: A DMJV Gyermekvédelmi Intézményében további 9,42 státuszt A DMJV Családsegítő Központjában további 10,58 státuszt. A családsegítés területén: A DMJV Gyermekvédelmi Intézményében további 9,85 státuszt. A DMJV Családsegítő Központjában további státusz nem szükséges a családsegítés feladataihoz. Fontos feladat a státuszok szakmai összetételének pontos meghatározása, amely a gyermekjóléti szolgáltatásban elsősorban a családgondozók és azon belül is a speciális szolgáltatásokhoz szükséges szakemberek biztosítását jelenti. II. A feladatellátás személyi feltételeinek ellenőrzése, a munkáltatói jogkör gyakorlásának vizsgálata a) Az intézmények költségvetésében engedélyezett közalkalmazotti létszám A személyi anyagok ellenőrzése során ismét megerősítést nyert az a korábbi években is tapasztalt tény, miszerint évek óta visszatérő probléma a DMJV Családsegítő Központ által alkalmazottak nagyarányú fluktuációja. A vizsgált időszakban összességében 5 státuszról született fenntartói döntés a 2002. december 31-i közalkalmazotti státuszok számához viszonyítva. 2002. évben az intézmény – éves költségvetésében engedélyezett - foglalkoztatási létszáma 42 fő volt. Az adósságkezelési programhoz további 2 fő szakmai státuszt hagyott jóvá a fenntartó 2003. évre (a családsegítő szolgálatban történő foglalkoztatás érdekében). A fentieken túl 2004. március 1-től újabb 3 státusz fejlesztésre volt lehetőség, íly módon a családsegítő költségvetésben engedélyezett foglalkoztatási létszáma 47 főre emelkedett. Ezen túl lehetőséget kapott az intézmény közhasznú és közcélú foglalkoztatás megvalósítására, amely eredményeképpen 2004. évben 6 fő közhasznú, illetve közcélú foglalkoztatása történt meg. A státuszok betöltésének 2004. évi megvalósításának vizsgálata során az alábbiak kerültek megállapításra: Az intézmény 2004. évben rendelkezett a működéshez szükséges szakmai létszámnormatívának több, mint a háromnegyedével. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésükről feltételeiről szóló 15/1998. (IV.30.) NM ( a továbbiakban: 15/1998. NM rendelet) rendelet felsorolja a gyermekjóléti szolgáltatásban szükséges szakmai létszám irányszámokat és létszámminimum normákat. A Rendelet 2. számú melléklete tartalmazza a képesítő előírásokat, amelyek a gyermekjóléti és a gyermekvédelmi személyes gondoskodás egyes formáiban dolgozókra vonatkoznak. A gyermekjóléti szolgáltatásban 4 fő nem rendelkezik szakirányú végzettséggel, azonban a dolgozók vállalták az iskolai végzettség megszerzését, illetve 2 dolgozó esetében a felmentés oka elfogadható. Tekintettel a Gyvt. 39. § (1) bekezdésében foglaltakra a gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermekek érdekeit védő speciális, személyes, szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megőrzését, C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 40. oldal, összesen: 59
a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. Az integrált intézményben, valamint (különös tekintettel a jogszabályi kötelezettségre, a teljesítés határidejére) annak önálló szervezeti egységében a Gyermekjóléti Módszertani Központban a foglalkoztatás az alábbiak szerint valósult meg: A DMJV Családsegítő Központ integrált intézményben a fenntartó által biztosított foglalkoztatási létszám 2003. december 31-én 44 fő volt, amelyből 19 fő volt az önálló szervezeti egységben dolgozó közalkalmazotti státuszban lévő munkatárs. 2004. január 1-jén egy üres álláshely volt, a fenntartó által engedélyezett státuszok száma: 44, ebből 19 volt az önálló szervezeti egységben, a Gyermekjóléti Központban dolgozó közalkalmazott. A fenntartó 2004. március 1- től további 3 státusszal növelte az integrált intézmény foglalkoztatási létszámait, így összességében 47 főt alkalmazhatott az igazgató, akik közül 19 fő volt alkalmazásban az önálló szervezeti egységben, a Gyermekjóléti Központban. Három közalkalmazotti álláshely üresen maradt, nem került feltöltésre. Ugyanakkor 2 családgondozót és 1 családgondozó asszisztenst csoportosított át saját hatáskörében az integrált intézmény igazgatója. E szerint 22 fő közalkalmazottat foglalkoztattak a gyermekjóléti szolgáltatásban, így a fentebb jelzett 3 fő közhasznú illetve közcélú foglalkoztatottal együtt összesen 25 fő látta el a gyermekjóléti szolgáltatás feladatait. Tekintettel az intézményi integritásra, a foglalkoztatásban további belső tartalékok vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy a munka racionális szervezése során munkaerő kapacitások szabaduljanak fel. A munkáltatói, gazdálkodási jogkört csak részben gyakorolja az önálló intézményi egység, a Gyermekjóléti Központ intézményvezetője. Az integrált intézményben foglalkoztatnak még (a jogszabályokban nem kötelezően előírt) gazdasági összekötőt, adminisztrátorokat, gondnokot, gépkocsivezetőt. A fentiek alapján megállapítható, hogy a szakmai munkakörökben alkalmazottak minimum létszáma megfelel a 15/1998.NM, illetve az 1/2000. SzCsM rendeletek mellékleteiben foglaltaknak, abban a vonatkozásban ahogyan azt a működési engedélyek kiadásáról szóló a 188/1999. és a 259/2002. (XII. 18.) Kormányrendeletek előírják. A DMJV Gyermekvédelmi Intézménye esetében a 2003. évi költségvetésében engedélyezett szakmai létszám 37,5 volt, 2004. évre áthúzódó a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központtal együttműködésben 2 közcélú – gyermekgondozó – valamint 3 közhasznú – nevelőtanár, gyermekfelügyelő - további foglalkoztatására kapott lehetőséget az intézmény. 2004. évben a feladatnövekedésre tekintettel márciustól további 10 fő közalkalmazott teljes munkaidőben történő foglalkoztatására nyílott lehetőség. 2004. július 1-től a Csapókerti Közösségi Ház tevékenységének átszervezését követően az ott ellátott gyermekjóléti szolgáltatás és családsegítés feladata a fenntartói döntést követően átkerült a Gyermekvédelmi Intézmény területéhez. Az ott alkalmazott 13,75 fő munkáltatója a továbbiakban a Gyermekvédelmi Intézmény. Ennek megfelelően az ellenőrzés időszakában a közalkalmazotti státuszok száma: 61,25 fő. Üres álláshely nincs. 2003. évben az influenzás megbetegedések miatt jelentős volt a táppénzes állományban töltött idő, amely elsősorban a szakellátásban okozott gondot, tekintettel arra, hogy a jogszabály szerint lakásotthononként biztosítandó 5 fő leterheltsége megnövekedett. A fentiek miatt C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 41. oldal, összesen: 59
gondot okozott a dolgozók pihenőidejének, szabadságának kiadása, valamint jelentős költségvetési többletkiadás is keletkezett a helyettesítésekből adódó túlmunka miatt. A gyermekek átmeneti gondozásában 2003. évben nem sikerült megvalósítani a helyettes szülők számának növelését, amelynek oka elsősorban a feladatot ellátók tevékenységének finanszírozásában keresendő. A fentiek miatt a központi pályázaton nyert pénzösszeg visszafizetésre került a pályáztató SzCsM számára. Mindezek ellenére a gyermekek átmeneti gondozásának további fejlesztése lenne indokolt, különös tekintettel a gyermekek átmeneti otthonára. Jelenleg egy önálló helyettes szülőt foglalkoztat a DMJV Gyermekvédelmi Intézménye. b) A továbbképzési terv megfelel-e a jogszabályi előírásoknak A DMJV Gyermekvédelmi Intézménye esetében megállapítható, hogy a továbbképzési terv a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet (a továbbiakban: 9/2000. SzCsM rendelet), valamint a pedagógus továbbképzésről, a pedagógus szakvizsgáról, valamint a továbbképzésben részt vevők juttatásairól és kedvezményeiről szóló 277/1997. (XII.22.) Kormányrendelet szerint, az Mt. és a Kjt. szabályozásával szinkronban készült, tekintettel arra, hogy a gyermekvédelmi ellátást biztosító intézményi egységben – az otthont nyújtó ellátások esetében – pedagógus munkakörben is foglalkoztatnak közalkalmazottakat. A DMJV Családsegítő Központ továbbképzési terve nem tartalmazza személyekre lebontva a továbbképzés és szakvizsga teljesítésének módját. Ugyanakkor megállapítható az is, hogy a szakvizsgára kötelezettek tekintetében az igazgató saját teljesítésének évét megjelölte 2004. évre. A továbbképzéseken való részvétel szabályozottsága, a továbbképzéseken való részvétel dokumentálása, a teljesítés állapotának áttekintése megtörtént az ellenőrzés során. A Családsegítő Központ esetében a továbbképzési terv alapján nem követhető nyomon, hogy hogyan, milyen módon történik meg a 9/2000. SzCsM rendeletben előírt továbbképzési és szakvizsga kötelezettség teljesítése és a fenti célra felhasználható normatíva felhasználása során milyen fontossági sorrendet követnek, amikor a költségek elszámolásra kerülnek. Megjegyzendő, hogy a rendelet szerint minden esetben elsődlegességet élvez a munkaidő kedvezmény biztosítása, valamint az azon időre eső távolléti díj és a továbbképzés részvételi díjának pénzügyi fedezete. A továbbképzési terv esetében minden esetben kötelező elemként fel kell tüntetni a résztvevők és a szakvizsgára kötelezettek, valamint az önként jelentkezők várható számát a munkakör és a távolléti idő, a helyettesítésre vonatkozó terv, valamint a felkészítő tanfolyamra és szakvizsgára fordítható források felosztása és feltüntetése mellett. Ettől eltérni csak a továbbképzési terv finanszírozási részének módosításával egyidejűleg lehet, tekintettel arra, hogy a terv a tanfolyamra, illetve a szakvizsgára fordítható források megjelölését is tartalmazza, amely a normatíva felhasználására és az intézmény költségvetésére is kihatással van. A Gyermekvédelmi Intézmény esetében a továbbképzési terv mellékletét képezi a 8/2000. (VIII.4.) SzCsM rendelet szerint elkészített nyilvántartás, amely személyenként, név szerint és intézményi összesenben is tartalmazza a szociális továbbképzésben résztvevők továbbképzési kötelezettségének teljesítését, amely naprakészen tartalmazza a kötelezettségek és az önként vállalt teljesítések határidején túl a teljesítés különböző módjait (szakvizsga, konferencia, tanfolyam, személyiség-fejlesztő tréning, illetve szakmai műhely, stb.) C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 42. oldal, összesen: 59
A munkakör beöltéséhez szükséges iskolai végzettségek megszerzésének, azok teljesítésének állapota az ellenőrzött intézmények, dolgozóinak esetében az alábbi: A DMJV Gyermekvédelmi Intézménye esetében 2 dolgozó, míg a DMJV Családsegítő Központja esetében 4 dolgozó nem rendelkezik szakirányú végzettséggel. Azonban a munkakör beöltéséhez elfogadható végzettségek minden esetben igazoltak, illetve a DMJV Családsegítő Központjában 2 dolgozó életkorára és az alkalmazásakor hatályos jogszabályokra tekintettel felmentést kaphat a további beiskolázás alól. c) A módszertani tevékenységet is ellátó intézmények ez irányú tevékenységének a fenntartó és az intézmény vonatkozásában történt szakmai koordinációinak vizsgálata Az ellenőrzés alá eső időszakban módszertani feladatokat a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal Megyei Gyámhivatalának, valamint az Egészségügyi Szociális és Családügyi miniszternek a kijelölő határozata alapján a DMJV Családsegítő Központja látott el. A családsegítő központ önálló szervezeti egysége a családsegítés területén regionális módszertani feladatok ellátását végzi 2001. január 1-től, 5 év időtartamig. A módszertani gyermekjóléti feladatokra történő kijelölés megyei szintű feladat-ellátást jelentett, azonban a Megyei Gyámhivatal a személyi és a tárgyi feltételek hiányosságaira való hivatkozással a fenntartó kijelölés iránti kérelmét a további 5 évre vonatkozóan elutasította, amely határozattal szemben benyújtott fellebbezést 2004. október 4-én az Ifjúsági Szociális és Családügyi Minisztérium elutasította. Az intézmény módszertani feladatellátásának felügyeletét részben a fenti két hatóság, részben a fenntartó látta, illetve látta el. A fenntartó elsősorban a működéshez szükséges feltételeket biztosította, míg a másik két szerv a konkrét módszertani szakmai tevékenység irányítását végzte, amelynek során csak néhány esetben történt részükről a fenntartóval egyeztetés. A fenti célokra juttatott állami normatíva minden esetben felhasználásra került, részben a módszertani munkatárs, valamint a konkrét módszertani feladatok költségeinek anyagi és tárgyi eszközeinek beszerzésére, illetve azok fenntartására és működtetésére fordította az intézmény. A módszertani feladatok megvalósulásának áttekintése A szakmai feladatok ellátásának szakértőkkel történő ellenőrzése a gyermekjóléti módszertani feladatok tekintetében a fenntartó megkeresését követően több ízben is megtörtént. A megküldött hatósági és szakértői vélemény több ponton is hiányos, illetve téves következtetéseket tartalmazott. A fenntartó vizsgálata nem csupán a dokumentációra, hanem egyéb informális területekre is kiterjedt. A módszertani tevékenységet ellátók munkaköri leírásának ellenőrzése a módszertani feladatok végzésére vonatkozóan A gyermekjóléti szolgáltatásban kijelölt intézményi egység vezetőjének és a jogszabályban előírtak szerint alkalmazandó módszertani munkatársnak, a családsegítés területén végzett módszertani munka ellátásának feltételeként alkalmazandó módszertani osztályvezető a – családsegítő, mint - szervezeti egység intézményvezetőjének a munkaköri leírása tartalmazta a módszertani feladatok ellátásával járó munkaköri kötelezettségeket. A gyermekjóléti módszertani feladatok megyei szintű ellátásának megszűnését követően a munkaköri leírások módosítása megtörtént.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 43. oldal, összesen: 59
A módszertani feladatokat ellátó és az intézményi szakmai feladatokat végzők együttműködése Az intézményen belül két önálló szervezeti egység – a családsegítő és a gyermekjólét – tevékenységének igazgatási és szakmai koordinációs feladatait a magasabb vezetőnek kell ellátni, oly módon, hogy az alapfeladatok ellátása a fentiek ellátásával egyidejűleg ne sérüljön. A 2004. évi – az önkormányzati döntést követően történt – feladat-átcsoportosítások, feladatnövekedés miatt a családgondozók és az asszisztensek munkaköri feladatai nagyobb leterheltséget jelentettek, mint a korábbi években. A két intézményi egység közötti együttműködés érzékelhetően nem volt mentes feszültségektől, rivalizálástól. A gyermekjóléti szolgáltatás, a gyermekvédelmi szakellátás és a családsegítés szakmai feladatait ellátók között városi szinten van együttműködés, amely elsősorban a családok és gyermekek gondozási eseteire terjed ki, illetve azzal összefüggő. Az azonos színvonalú intézményi feladatellátás biztosítása érdekében azonban a továbbiakban szükséges, hogy a fenntartóval együttműködve a magasabb vezető és az intézményi egységvezető is vegye figyelembe, hogy felül kell emelkedni a saját intézményi érdekeiken. A módszertani tevékenységek belső szabályozásának, dokumentálásának, jogszerű végrehajtásának vizsgálata megtörtént és mindkét feladat tekintetében többszöri fenntartói koordinációval valósult meg az SzMSz-ben a szabályozás keretjellegének megfelelő szabályzat elkészítése. A későbbiekre vonatkozóan: a magasabb vezetőnek a hatályos jogszabályok figyelembe vételével folyamatosan saját hatáskörében kell elvégeznie a szabályzatok, illetve a szakmai program módosítását és nem csupán a fenntartó felszólítására. A megszűnt feladatok kivezetése az intézményi dokumentumokból: A módszertani feladatok tekintetében a gyermekjóléti szolgáltatásban a megyei feladatellátás a fentiekben leírtak miatt megszűnt és ezzel egyidejűleg az ellenőrzés időszakában az intézményvezető által elkészített és a fenntartó számára benyújtott módosított dokumentum szövege átdolgozásra ismételten visszaküldésre került, mert a szabályozás az alapító okirattal és a működési engedélyekkel nem volt szinkronban. III. A tárgyi és a személyi feltételek vizsgálata A magasabb vezetők megbízására vonatkozó fenntartói döntést az intézmények alapító okirata tartalmazza. A Gyermekvédelmi Intézmény vezetője esetében a megbízás ideje határozott időre (5-10 évre) szól a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII.26.) Korm. rendelet és a 138/1992. (X.8.) Korm. rendelet értelmében, így megfelel a hatályos jogszabályoknak. A DMJV Családsegítő Központja magasabb vezetőjének megbízása határozatlan időre szóló, amely a jelenleg hatályos szabályozásnak már nem felel meg. A fentiek egységes fenntartói ügykezelése érdekében történtek javaslatok és intézkedések a Népjóléti Osztály, illetve a Humán Főosztály ügyintézésében.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 44. oldal, összesen: 59
Az intézmény épületeinek megközelíthetősége. Mind az alapellátásban, mind a szakellátásban az intézmények, illetve az intézményi egységek megközelíthetősége a korszerű feltételeknek megfelelő. Többnyire a belvárosi körzetben, illetve az ahhoz közvetlenül kapcsolódó kertségekben helyezkednek el az alábbiak szerint: A vizsgált intézmények székhelye: Gyermekjóléti szolgáltatás, Gyermekek átmeneti otthona, Gyermekvédelmi szakellátás; gyermekotthon, alapellátást nyújtó szociális szolgáltató tevékenység; a családsegítés, önálló intézményi egységeinek székhelye a DMJV Gyermekvédelmi Intézménye esetében a Debrecen, Böszörményi út 68. szám alatt található. A DMJV Családsegítő Központja esetében a székhely minden intézményi egység vonatkozásában Debrecen, Mester u. 1. szám alatt van. A vizsgált intézmények telephelyeinek címe: • alapellátást nyújtó szociális szolgáltató tevékenység a DMJV Gyermekvédelmi Intézménye esetében a Debrecen, Felsőjózsai u. 7. szám Debrecen, Süveg u. 3. szám alatt. • DMJV Családsegítő Központja esetében a Debrecen, Mester u. 1. szám Debrecen, Víztorony u. 15. szám alatt. Újabb telephely kialakítása van folyamatban: Debrecen, Monostorpályi út 110. szám és a Kishegyesi út 36-42 szám alatt. A vizsgált intézmények területi irodáinak címe: • Gyermekjóléti szolgáltatás a DMJV Gyermekvédelmi Intézménye esetében a Debrecen, Felsőjózsai u. 7. szám Debrecen, Süveg u. 3. szám • DMJV Családsegítő Központja esetében a Debrecen, Mester u. 1. szám Debrecen, Víztorony u. 15. szám alatt működő Újabb területi iroda kialakítása van folyamatban: Debrecen, Monostorpályi út 110. szám és a Kishegyesi út 36-42 szám alatt. Az épületek akadálymentesssége az előző éves ellenőrzési időszakhoz képest nem változott. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben előírt határidőig a fenntartónak a teljesítésre kötelezettséget kell vállalnia, tekintettel arra, hogy ezt követően új intézmény (intézményi egység) működéséhez engedélyt nem kap a fenntartó. A jelenlegi állapot szerint az akadálymentesítés mindössze a gyermekek átmeneti otthonában megfelelő, mert ott az épület műszaki átadásával egyidejűleg a rámpa és a belső térben való közlekedés akadálymentesítése is megtörtént. Az ellenőrzés ideje óta változott a jogszabályban előírt teljesítési határidő: 2010-re, azonban célszerű lesz így is ütemezni ezt a feladatot. A bútorok, a berendezési és a felszerelési tárgyak állapota. A 2003. évi állapothoz képest új bútorok beszerzése történt a lakásotthonokban, illetve a gyermekek átmeneti otthonában. Ugyanakkor az otthont nyújtó ellátások esetében a lakások belső terének kárpitokkal történő kiegészítése esztétikailag is jelentős minőségi változáson ment át. Kellemes, hangulatos, barátságos környezetben nevelkednek a gondozottak.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 45. oldal, összesen: 59
Az iratanyagok tárolásának ellenőrzése A gyermekjóléti és a családsegítő szolgáltatásban, valamint az otthont nyújtó ellátásokban is nagy gondot fordítanak az iratanyagok kezelésére. A jogszabályi előírásoknak megfelelően zárható szekrényekben tartják a gyermekek iratanyagait, valamint a dolgozók személyi anyagát. A gyermekvédelmi intézményi egységekben a gondozásban lévő gyermekekről fényképet is készítenek. Az ágazati jogszabályokban előírt szakmai létszámok ellenőrzése A gyermekjóléti szolgáltatásban további szakmai létszámfejlesztés szükséges az ellátandó terület és lakosságszám növekedése miatt. A korábban már kifejtettek szerint a DMJV Családsegítő Központjában és DMJV Gyermekvédelmi Intézményében összességében 29,85 státusz fejlesztése szükséges a 2005. évi költségvetés terhére, amely még nem tartalmazza a gyermekek átmeneti otthonának bővítésével együtt járó és szükségessé váló további személyi létszámfejlesztést. Az átmeneti otthon bővítése miatt a szakmai egység működéséhez további 5 közalkalmazotti státusz szükséges. Az önkormányzat fenntartásában működő fenti két intézmény ellenőrzése során a Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztályának átirata alapján megtörtént az önkormányzati tulajdonú helyiségek bérbeadásának áttekintése is. A gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények gazdálkodási tevékenységét irányító DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye gazdaságvezetőjének 2004. december 13-án érkezett nyilatkozata azt tartalmazta, hogy „intézményének önkormányzati tulajdonú helyiségek bérbeadásából bevétele nem volt, és várhatóan 2005-ben sem lesz”. Ugyanakkor az ellenőrzés idején a helyszíni szemle során az épület állagának és helyiségének megtekintésekor az ellenőrzést végzők azt tapasztalták, hogy a DMJV Családsegítő Központja egyik nagy termében oktatás volt. Az intézmény vezetőjének és gazdasági összekötőjének nyilatkozata alapján éves szinten mintegy 100.000,Ft bevételt várnak a bérleti díjból. Az ellenőrzési jelentéshez mellékletben csatolt szerződés alapján a gazdasági egységgel ismételt egyeztetést történt, amelyet követően korrigálták korábbi tájékoztatásukat a bérbeadásra vonatkozóak és többek között a Családsegítő Központ esetében a Víztorony utcai ingatlanra 46.900,-Ft bevételt jeleztek. A Mester utcai székhely bérbeadásából bevétel 2004. évben nem származott. A fenti nyilatkozatok ellentmondásai miatt a fenntartó számára indokolt lehet célvizsgálat során megállapítani a valós tényeket. IV. Szakmai munka értékelése szakértő bevonásával A szakmai munka értékelése a gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatásban működő független szakértő bevonásával 2004. évben nem valósulhatott meg, tekintettel arra, hogy e célra pénzügyi fedezet évek óta nem tervezhető, ugyanakkor szükséges lenne a fedezet biztosítása a fenntartó költségvetésében. A szakmai program/ok és az intézmények éves munkatervében foglaltak időarányosan megvalósultak, azonban a 2004. évben átvett többletfeladatok miatt kevesebb szabadidős program, valamint kevesebb klub és egyéb nagyrendezvény volt, mint a korábbi években, mert a családgondozók elsősorban a terepen végzett munkát kellett, hogy maradéktalanul elvégezzék. A 2003-2004. évi ügyfélforgalom és a szakmai tevékenység összehasonlítását tekintve megállapítható, hogy annak dokumentálási módja megfelelő, azonban szembetűnő, hogy a C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 46. oldal, összesen: 59
gyermekjóléti szolgáltatásban és a gyermekvédelmi szakellátásban lényegesen nagyobb a leterheltség, míg más esetekben aránytalanul kevesebb feladatot kell vállaljanak a munkatársak. Az is tény, hogy a külsőségi területeken elszórtan, míg a belvárosi területeken kisebb területeken is tömbösítve jelentkeznek a gondozási esetek. A külsőségek bejárása nehézségekbe ütközik, mert gépjármű csak korlátozottan áll rendelkezésre. A DMJV Családsegítő Központban a családgondozók számára a bérlet-hozzájárulás mellett 1 gépjármű biztosított a 2 intézményi egység számára. A DMJV Gyermekvédelmi Intézményében 1 gépjármű áll rendelkezésre, amely elsősorban az otthont nyújtó ellátásokban, a lakásotthonokban működtetett ellátásokban végzett feladatokat könnyíti meg, ugyanakkor a gyermekjóléti szolgáltatásban és a családsegítésben is használják alkalmanként távol eső területek bejárására. A fentieken túl a Gyermekvédelmi Intézmény családgondozói kerékpárokat is használnak a külsőségek, elsősorban a józsai terület bejárására. További egy-egy gépjármű biztosítása indokolt mindkét intézmény működéséhez, amelyek elsősorban a külsőségek bejárásához szükségesek terepjáró funkcióval. A jogszabályokban előírt kötelező nyilvántartás vezetésének vizsgálata A vonatkozó 15/1998. NM és az 1/2000. SzCsM rendelet szerint a forgalmi, illetve az esetnaplót vezetik az alapellátásban mindkét intézményben és azok telephelyein, illetve területi irodáin. A továbblépés szempontjából fontos, hogy történjen meg a két intézmény közötti szakmai koordináció olyan módon, hogy a számítógépes hálózat fejlesztésével egyidejűleg a forgalom gépi és manuális rögzítésével is legyen lehetőség az adatbázis teljes körű, ugyanakkor egzakt módon történő kezelésére. Figyelembe kell venni az ügyfélforgalom és a gondozások esetszámainak rögzítésekor, hogy egy esetet egy intézményen belül csak egy intézményi egység forgalmához adminisztráljanak. Az intézmény és az intézményvezető szakmai kapcsolatrendszere Mindkét intézmény kialakította saját tevékenységével összefüggésben azokat a kapcsolatokat, amelyek: - az alapellátásban a jelzőrendszer működtetéséhez, - az otthont nyújtó ellátásban, az átmeneti gondozásban részesített, illetve tartós nevelésbe vett gyermekek mielőbbi családba történő visszagondozásához, illetve a hosszú távú családias neveléséhez szükségesek. Ez a kapcsolatrendszer nem csupán a jogszabályban előírt és az azokból következő hatóságokat, illetve hivatalokat, intézményeket, hanem például (amennyiben nincs kifejezetten káros hatással) a korábbi barátot, szomszédokat, családot, családtagokat, valamint a lakásotthonok lakókörnyezetében élő szomszédokat is jelenti.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 47. oldal, összesen: 59
Az intézmények szakmai feladatokat ellátó munkatársai egymással, az integrált intézmény más szakmai egységében más dolgozókkal és intézményekkel, hatóságokkal, külső szervekkel is törekszenek kapcsolatot építeni. Az intézmény jelzőrendszerének működése A gyermekjóléti és a családsegítő szolgáltatásban egyaránt jól működik a jelzőrendszer mindkét intézmény estében. A jelzőrendszer tagjaitól érkező információkat a feladatnövekedés idején is megfelelően továbbították, illetve szükség esetén saját hatáskörükben intézkedtek. A hatóságokkal, valamint a jelzőrendszer tagjaival való kapcsolattartás és annak dokumentálása az intézmények irattárában nyomon követhető. A gyermekek iratanyagainak iktatása külön történik.
V. Ellátottak jogainak, kötelezettségeinek érvényesülése, érdekképviselet biztosítása a két ellenőrzött intézményben DMJV Gyermekvédelmi Intézményében és DMJV Családsegítő Központjában kifüggesztésre került a gyermekjogi képviselők elérhetősége, illetve a fogadóórákra helyet biztosítottak számukra. Érdekképviseleti fórum a fenntartó, az ellátottak és a dolgozók képviseletével működik a szakellátásban. Gyermekönkormányzat nem működik, tekintettel arra, hogy ezt eddig nem igényelték a gondozottak. A dolgozói érdekképviselet területén jellemzően évek óta nem működik szakszervezeti képviselet a Gyermekvédelmi Intézményben, azonban a Családsegítő Központban van szakszervezeti érdekképviselet is. A közalkalmazotti tanácsi választással kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 175/1998. (X. 30.) Kormányrendelet szerint mindkét intézményben megtörtént 2004. évben a közalkalmazotti tanács tagjainak választása., valamint a munkáltató és a közalkalmazottak közötti megállapodás megkötése az ellenőrzés időszakában volt folyamatban. Az intézményekben a fentiek miatt közalkalmazotti megállapodás igen, kollektív szerződés azonban csak a Családsegítő Központban van, amely 03898/00 törzsszámon került regisztrálásra. VI. Egyéb megállapítások az ellenőrzés tapasztalatai alapján Az önkormányzat kötelező feladatának minősülő ellátásokat biztosítják az intézmények azzal a kivétellel, hogy a gyermekjóléti szolgáltatásban a gyermekvédelmi központok speciális szolgáltatásainak teljes körét a szakmai létszámok hiánya miatt nem tudják nyújtani. A további szolgáltatások szervezéséhez a speciális családgondozói és tanácsadói feladatokat ellátó közalkalmazotti státuszok szükségesek. A DMJV Családsegítő Központja igazgatója, mint a megyei gyermekjóléti módszertani intézmény magasabb vezetője, 2003-ban kidolgozott szakmai elképzelésében kezdeményezte az ellátások és a szolgáltatások városi szintű átszervezését, egy gyermekjóléti és egy családsegítő szolgáltatást nyújtó intézmény működtetését, valamint, hogy a feladatokat önkormányzati intézmények lássák el a jövőben. Ezen elképzelés mentén alakította ki a fenntartó a jelenlegi intézményi átszervezés alapjait, amely szerint a gyermekjóléti szolgáltatást csak önkormányzati intézmény látja el, míg a családsegítés feladatait a fenti két intézmény mellett két civil szervezet is ellátja. C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 48. oldal, összesen: 59
A működési területen elő lakosság számára szabadidős programokat, klubokat, táborozásokat, játszótéri programokat és kirándulásokat is szervez mindkét intézmény. A Gyermekvédelmi Intézmény a fentieket túl a csellengő gyermekek számára a Csapókerti Közösségi Házban és a Józsai Területi Irodán is nyári programokat, tevékenységeket szervezett. Az otthont nyújtó ellátásban rendszeresek a kulturális és sport programok szervezései és közös látogatásai. VII. Összegezés és intézkedési javaslat az ellenőrzés tapasztalatai alapján a fenntartói és intézményi oldal számára:
Fenntartói intézkedés szükséges az intézmények szakmai létszámainak biztosítása, az új telephelyek és területi irodák kialakítása érdekében. A szakmai létszám-minimum a gyermekjóléti szolgáltatásban: o a DMJV Gyermekvédelmi Intézményében további; 9,42 státusz, o a DMJV Családsegítő Központjában további; 10,58 státusz, a családsegítés területén: o a DMJV Gyermekvédelmi Intézményében további 9,85 státusz. A magasabb vezetők megbízási idejének egységes (határozott időre szóló) átalakítása indokolt. Az intézmények használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok bérbeadásából származó bevételek ellenőrzését célvizsgálat keretében javasolt. A státuszok betöltésének és az üres álláshelyek ellenőrzésének megfelelő módszerét javasolt kialakítani. Az otthont nyújtó ellátásban (tekintettel a minimálisan biztosított szakmai létszámokra) indokolt lenne állandó helyettes alkalmazása. o A munkaruha-juttatás költségvetési összegének egységesítése szükséges az azonos munkakörben foglalkoztatottak tekintetében. A továbbképzések és a szakvizsga tekintetében célszerű mérlegelni, hogy szándékszik-e kötelezően előírni intézményei számára valamely típusú képzést. Az elkövetkező években a szakmai munka értékeléséhez célszerű független szakértőket bevonni, azonban ehhez pénzügyi fedezetet kell biztosítani a költségvetésben. Az azonos típusú ellátások esetében azonos színvonalú tárgyi és személyi feltételeket kell biztosítani az önkormányzat ellátási területén, ennek érdekében az újonnan kialakítandó telephelyek és területi irodák kivitelezését szükséges megvalósítani 2005. évben. A DMJV Családsegítő Központja és DMJV Gyermekvédelmi Intézménye, valamint azok önálló szervezeti egységei szolgáltatásaival és működésével kapcsolatban a lakosságtól, illetve a különböző hatóságoktól fenntartóhoz sem 2003-ban, sem 2004-ben panasz, bejelentés, észrevétel nem érkezett.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 49. oldal, összesen: 59
JÖVŐRE VONATKOZÓ JAVASLATOK, CÉLOK MEGHATÁROZÁSA A GYVT. ELŐÍRÁSAI ALAPJÁN (MILYEN ELLÁTÁSOKRA ÉS INTÉZMÉNYEKRE LENNE SZÜKSÉG A PROBLÉMÁK HATÉKONYABB KEZELÉSE ÉRDEKÉBEN, GYERMEKVÉDELMI PREVENCIÓS ELKÉPZELÉSEK) Debrecen Megyei Jogú Város - települési önkormányzat - jogszabályokban megfogalmazott ellátási feladatai A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése alapján a települési önkormányzat feladata különösen a szociális ellátásról, valamint a gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodás. A Gyvt. 94. § - ában foglaltak értelmében a települési önkormányzat feladata a gyermekek védelme helyi ellátó rendszerének kiépítése és működtetése, a területén lakó gyermekek ellátásának megszervezése. Az önkormányzat gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatainak kötelezettsége:. Működő
Ellátás
Intézmény
Teljesítés módja
Önkormányzati
Civil szervezet által alapított
Kialakítandó
Alapellátásban Gyermekjóléti szolgáltatás
Gyermekjóléti Központ
Saját alapítású és fenntartású intézményben
DMJV Gyermekvédelmi Intézménye/Gyermekjóléti Központ DMJV Családsegítő Központja/Gyermekjóléti Központ
Gyermekek napközbeni ellátása
Bölcsőde
Saját alapítású és fenntartású intézményben
DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye/ 13 bölcsődei egység
Óvoda
Saját alapítású és fenntartású intézményben
Napközi otthon
Saját alapítású és fenntartású intézményben
Átmeneti gondozás
Saját alapítású és fenntartású intézményben, valamint ellátási szerződés útján
DMJV Gyermekvédelmi Intézménye/Gyermekek Átmeneti Otthona DMJV Reménysugár Otthona/Családok Átmeneti Otthona/Gyermekvédelmi Intézménye DMJV Gyermekvédelmi Intézménye/ Gyermekjóléti Központ: Önálló helyettes szülő
-
A 232/2003. (XII.4.) Kh. Szerint Újabb telephelyek, a meglévők bővítése: Kishegyesi uton, Monostorpályi úton és a Böszörményi úton Az intézményen belüli átcsoportosítás-sal az ellátatlan területeken
-
REFOMIX Kht/Családok Átmeneti Otthona
Módszertani kijelölés kezdeményezése Gyermekek Átmeneti Otthonának Bővítése a Böszörményi út 68. szám alatt
-
Szakellátásban Gyermekotthon
Saját alapítású és fenntartású intézményben
DMJV Gyermekvédelmi Intézménye/Gyermek-otthon: 3 lakásotthon
DMJV Reménysugár OttHona
-
-
Speciális ellátás biztosítása Módszertani kijelölés kezdeményezése A Reménysugár Otthon kiváltása a 267/2003. (XII.18.) Kh. határozat szerint
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 50. oldal, összesen: 59
A fenntartott intézmények ellátási területe a település lakosságára terjed ki. A fenntartó joga kezdeményezni a megyei gyámhivatalnál a gyermekjóléti és gyermekvédelmi személyes gondoskodást nyújtó működési engedéllyel rendelkező gyermekjóléti szolgálatok és lakásotthonok közül a módszertani feladatokat ellátó intézmény kijelölését. A kijelölés ötévi időtartamra szól, amelynek elteltét követően az intézmény ismételten kijelölhető. A gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatokat (is) ellátó önkormányzati fenntartású intézmények 2004-ben érvényes működési engedéllyel rendelkeztek. Hatályos működési engedély 2004. évben Van Határozatlan Határozott időre Eljáró hatóság időre szóló szóló által előírt → kötelezettség megkötésekkel teljesítése Van -
Intézmény neve
Intézményi egység
DMJV Gyermekvédelmi Intézménye
Gyermekjóléti Szolgáltatás Önálló helyettes szülő
-
Van
-
-
Gyermekek Átmeneti Otthona Gyermekotthon/ 3 lakásotthona
-
Van
-
-
-
Van
-
-
Gyermekjóléti Szolgáltatás
-
Van
-
-
Gyermekjóléti Szolgáltatás
-
-
-
-
2004. július 1től a fenntartó kezdeményezés ére visszavonva Van
-
-
-
Van
-
-
-
-
Van
-
-
Van
-
-
-
van
-
-
DMJV Családsegítő Központja
Csapókerti Közösségi Ház*
Nincs
DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye DMJV Reménysugár Otthona
DMJV Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye
Családok Átmeneti Otthona Gyermekotthon (Debrecen Kartács u. 42.sz.) Különleges ellátást is biztosító gyermekotthon (Debrecen Ibolya u.22.)
*A feladatot 2004. július 1-étől a DMJV Gyermekvédelmi Intézménye látja el
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 51. oldal, összesen: 59
A tárgyi, személyi feltételek fejlesztésének ütemezése Az ellátások megfelelő színvonalú biztosítása érdekében 2004. évtől saját fenntartású intézmények működtetésével tesz eleget a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a jogszabályokban foglalt kötelezettségeinek. A 232/2003. (XII.4) Kh. Határozatában a közgyűlés a 2003. évi hatályos Gyvt. 94. § (4) bekezdése alapján kimondta, hogy 2004. január 1 - étől kötelezően létrehozza a gyermekjóléti központokat a DMJV Családsegítő Központjában és DMJV Gyermekvédelmi Intézményében, mert erre a jogszabály 2003. december 31-ig adott határidőt. Ugyanakkor az önkormányzati intézmények ellátási területe az ellátási szerződések lejártát követően a civil szervezetek intézményeitől átvett feladatok miatt növekedett, emelkedett az ellátandó lakosságszám. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. NM rendelet 1. számú mellékletében foglaltak szerint kialakítandó gyermekjóléti központ működéséhez szükséges foglalkozatási létszám és annak munkabér és egyéb juttatás költségének biztosítása érdekében valamint a fenntartói ellenőrzések tapasztalati alapján is intézkedni szükséges: 1. Fenntartói intézkedések szükségesek a szakmai létszámok biztosítása, az új telephelyek és területi irodák kialakítása érdekében. A szakmai létszámminimum a gyermekjóléti szolgáltatás, a gyermekvédelem területére vonatkozóan a 15/1998. NM rendelet mellékletében, míg a családsegítés az 1/2000. SzCsM rendelet 2. sz. mellékletében került szabályozásra. A fenti jogszabályokban előírt szakmai létszámok teljesítése érdekében több fenntartói intézkedés Közgyűlési döntés történt: - 232/2003. (XII.4.) Kh. - 26/2004. (II.19.) Kh. - 116/2004. (V.29.) Kh. - 203 /2004. (VII.8.) Kh. - 6/2005. (I. 13.) Kh. Tekintettel arra, hogy a módosított Gyvt. értelmében 2005. július 1-ig legkésőbb teljesíteni kell a gyermekjóléti központok működtetésére kiírt határidőt, ezért folyamatosan történtek és történnek operatív intézkedések. Továbbra is indokolt, hogy az egyes ágazatokban felszabaduló létszámok és azok bérfedezetére történő intézkedéskor elsőbbséget élvezzenek ezek az intézmények. Javaslat a fedezet mielőbbi biztosítása érdekében: 1. A 2005. évi fenntartói intézkedés, amely a Reménysugár Otthona átszervezésével kapcsolatos volt a fenntartó már kifejezte szándékát arra vonatkozóan, hogy a felszabaduló létszám és bérelőirányzatot a DMJV Gyermekvédelmi Intézménye és DMJV Családsegítő Központja fejlesztésére fordítja. Ennek realizálása a mai napig nem történt meg. A Gazdálkodási Főosztály felé történt a Humán Főosztályvezetője és a területért felelős alpolgármester részéről megkeresés annak érdekében, hogy a minimális szakmai létszám előirányzata kerüljön az intézmények költségvetésébe létszám és ahhoz tartozó bérfedezet tekintetében. 2. A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXXV. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) alapján, az állam, a gyermekjóléti központok speciális szolgáltatásainak fejlesztése érdekében 2.650.000,-Ft-ot normatívaként juttat központonként, ennek terhére lenne mód az utcai, a kórházi szociális munka, valamint a kapcsolattartási ügyelet megszervezésére és a tanácsadók foglalkoztatására. C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 52. oldal, összesen: 59
A két központra tekintettel ez az összeg 5.300.000,-Ft lesz, ha rendelkeznek az intézmények működési engedéllyel. Ez kb. 2 – 2,5 státuszon felsőfokú végzettségű dolgozó alkalmazását és éves bérét jelentené. 2. A státuszok betöltésének és az üres álláshelyek ellenőrzésének megfelelő módszerét javasoljuk kialakítani a fenntartó (azok érintett hivatali, szervezeti egységei) számára. Ennek egyik alapja az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a költségvetési törvény és a fentiek alapján készített és elfogadott 2/2005. (II.15.) Kr. rendelet, amely DMJV Önkormányzata 2005. évi költségvetéséről szól. A költségvetési rendelet VI. fejezetében az Intézményi gazdálkodás szabályai alcím alatt 10. § (4) bekezdésében rendelkezik az üres álláshelyek vonatkozásában. Az üres álláshely tervezett személyi juttatás előirányzatát köteles megtakarításként kimutatni (ez előírt megtakarításon túlmenően) az intézmény. A (12) bekezdés értelmében a költségvetési szerv az átmeneti megtakarítása terhére a következő évekre vonatkozóan kötelezettségeket nem vállalhat, a fenntartó közgyűlés döntésével megvalósuló feladatváltozás miatt megüresedett álláshelyeket nem töltheti be, valamint az ahhoz kapcsolódó megtakarításokat nem használhatja fel jutalmazásra sem. 3. Javaslat arra vonatkozóan, hogy az otthont nyújtó ellátásban (tekintettel a minimálisan biztosított szakmai létszámokra) indokolt lenne állandó helyettes alkalmazása. Ez a nevelő és gyermekfelügyelő, illetve családgondozó munkaköröket érinti. A fentieket az a tény indokolja, hogy a 15/1998. (IV.30.) NM rendelet 1. sz. melléklete, II. alcíme alatt kerülnek felsorolásra a gyermekotthonban szükséges munkakörök és az abban foglalkoztatható szakmai létszámnormatívák, amely szerint az alábbi létszámnormatívát kell biztosítani a szakadatlan munkarend biztosítása érdekében: 1 intézményvezető, 1 nevelő, 1 gyermekvédelmi asszisztens, 3 gyermekfelügyelő és heti 10 órában foglalkoztatható az családgondozó. Ez a szakmai létszám normatíva nem ad lehetőséget arra, hogy az esetlegesen hosszabb ideig ( táppénzes állomány, fizetés nélküli szabadság, felmentési időre, stb.) távol lévő dolgozót a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénnyel összhangban a fennmaradó munkakörökben foglalkoztatottakkal oldja meg az intézményvezető, tekintettel a túlmunka korlátozására és a dolgozók kifáradására, leterheltségére. A szakmai egyeztetések azt mutatják, hogy nehéz megoldani az egymástól távol lévő lakásotthonokban a helyettesítést, valamint a felhalmozódott szabadidő kiadását, ezért 1-2 fő állandó helyettes alkalmazását javasoljuk e munkakörökben, azonban ez jogszabályi kötelezettséggel nem indokolható. 4. Javaslat arra vonatkozóan, hogy a munkaruha juttatás költségvetési összegét egységesíteni szükséges a fenntartó részéről az azonos munkakörben foglalkoztatottak tekintetében. A Kjt. 79. § (1) értelmében, ha a munka, a ruházat nagymértékű szennyeződésével vagy elhasználódásával jár, a munkáltató a közalkalmazottnak munkaruhát, ha pedig a munka jellege megkívánja, formaruhát adhat. A juttatást jogszabály kötelezővé is teheti. A gyermekjóléti, gyermekvédelmi, valamint szociális intézményekben a jogszabály kötelezővé is teszi ezt az ágazati végrehajtási rendeletekben szabályozva: C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 53. oldal, összesen: 59
A 15/1998. NM rendelet 3.§ (6) bekezdése értelmében a munkáltató a személyes gondoskodás körébe tartozó feladatokat ellátó személyek részére - a Kjt.79. §-ának (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint - munkaruhát biztosít. A rendelet korábban hatályban lévő melléklete kiindulási alapot jelenthet a szabályozás elkészítéséhez, azonban ezt a jelenleg hatályos szöveg már nem tartalmazza, de korábban ennek alapján készítették el az intézmények a jelenleg is használt szabályzataikat. A Ktv. szerint a munka- és formaruha juttatásra jogosító munkaköröket, az egyes ruhafajtákat, a juttatási időket, valamint a juttatás egyéb feltételeit a kollektív szerződés, ennek hiányában munkáltató állapítja meg. Azaz – ahol van - a kollektív szerződésben, illetve – ahol nincs kollektív szerződés ott - a munkáltatói intézkedésben is szabályozni kell a juttatás mértékét, mennyiségét és a munkaruha kihordási idejét. A munkaruha-juttatás érdekében tett munkáltatói intézkedések az éves költségvetést befolyásoló tényezők, mert költségvetési kiadás jelentkezik és mert költségvetési fedezet biztosítása szükséges a finanszírozásához. Az azonos típusú feladatot ellátó intézményekben, azonos munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottak számára, legalább a fenntartónak garanciákat kell teremteni az azonos mértékű juttatások, valamint az intézményi költségvetések azonos mértékű megterhelésének érvényesítése, az egységesség, az áttekinthetőség, a nyilvánosság és az ellenőrizhetőség, de az esélyegyenlőség alapelveinek érvénysülése érdekében is. (Lásd még: 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról, 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről) 5. Az ellenőrzést végző a továbbképzések és a szakvizsga tekintetében mérlegelést javasol a fenntartónak a tekintetben, hogy szándékszik-e előírni intézményei számára valamely típusú képzést. A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) valamint a 8/2000. SzCsM és a 9/2000. SzCsM rendeletekben került szabályozásra a továbbképzés és a szakvizsga kötelezettség, amely a gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményekben, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményekben foglalkoztatottakra terjed ki. A fenti jogszabályok, valamint az 1/2000 SzCsM és a 15/1998. NM rendeletek az egyes szakmai feladatok szabályozása során előírják, hogy a fenntartónak kell gondoskodni az ott foglalkoztatottak továbbképzéséről, képzéséről. Tekintettel arra, hogy az elkövetkező időszakban 2008-ig bezárólag több szolgáltatás bevezetésének, több szakmai feladat teljesítésének határideje jár le, több szolgáltatás fejlesztése, kialakítása kell megtörténjen, ezért a szociális továbbképzésre és szakvizsgára, valamint a pedagógusok továbbképzésére és szakvizsgájára lehívható állami normatíva terhére célszerű javaslatot tenni a fenntartónak arra vonatkozóan, hogy az új szolgáltatásokra a szakemberek a bevezetés határidejének megfelelően ütemezetten részesüljenek képzésben. Ennek egyik módja lehet a továbbképzési és a beiskolázási tervek és azok finanszírozási alprogramjának elkészítését megelőzően szakmai egyeztetést szükséges végezni az intézmények vezetőivel és az ott működő érdekképviseleti szervekkel. A feladat teljesülése érdekében együttműködés, koordináció szükséges a szakmai szinteken, a fenntartó és az intézmények, a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet és a fenntartó C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 54. oldal, összesen: 59
között. Célszerű lesz élni azzal a lehetőséggel, hogy a megfelelő szakmai munkát követően saját továbbképzések akkreditálására kerülhessen sor. Ily módon, mint akkreditált képzés kiajánlható, a képzést megszervező intézmény költségvetési bevételre tehet szert. Nem utolsó szempont, hogy saját szakembereink is ezeken az alkalmakon kapják meg az előírt továbbképzést.
6. A Gyvt. és az Szt. alapján végzett szakmai feladatok ellenőrzése érdekében jogszabály született az ágazat tevékenységeit érintően szakmai ellenőrzésre felhatalmazott országos szakértői listára kerülő szakemberek pályáztatása érdekében. Az országos lista él, a pályáztatás folyamatos. A fentieken túl a módszertani feladatokat is ellátó kijelölt intézmények, valamint a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet szakértői is felkérhetők a szakmai munka ellenőrzésére, valamint szakmai koncepciók, szakmai programok véleményezésére (lásd Gyvt.., Szt.). Annak érdekében, hogy független szakértő munkáját igénybe vehesse a fenntartó az éves költségvetésben tervezni szükséges a szakértői feladatok ellátásához szükséges költségeket. Ez 2005. évben sem került beépítésre. 2006-ban célszerű lesz költségvetés-előirányzatot biztosítani az intézmények minőségfejlesztési elveinek, szakmai feladatainak, szakmai programjainak ellenőrzése érdekében, mert évek óta nem került sor erre.
7. Az ellenőrzést végző javasolta, hogy az azonos típusú ellátások esetében azonos színvonalú tárgyi és személyi feltételek legyenek biztosítva az önkormányzat ellátási területén, ennek érdekében az újonnan kialakítandó telephelyek és területi irodák kivitelezését szükséges megvalósítani. A 2005. évi költségvetési év előkészítő munkálatai során a költségvetési rendelet-tervezet tartalmazta a két ellenőrzött intézmény további fejlesztését, valamint az ingatlanok átalakítását, illetve a felújítását követően beszerzendő bútorzat, gépek, eszközök beszerzése is részletezésre került. A finanszírozás költsége kimutatásra került, azonban a végleges előterjesztés sorai és előirányzatai között már nem szerepeltek erre finanszírozási tételek, tekintettel a költségvetés egyensúlyára. Az elkészített költségkalkuláció alapján a Városfejlesztési Főosztály és annak illetékes osztálya is kapott tájékoztatást, amelynek alapján a Kishegyesi út 42. és a Monostorpályi út 110., valamint a Böszörményi u. 68. szám alatti ingatlanok át-, illetve teljes körű kialakítása érdekében tettek intézkedéseket, azonban a pénzügyi fedezet nem került beépítésre a költségvetési rendeletbe. A fentiek miatt az intézmények csak megtakarításaik, illetve bevételeik terhére tudnak apróbb fejlesztéseket megvalósítani.
Az alábbi táblázatban foglaltak a gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények költségvetésben engedélyezett foglalkoztatási létszámát, valamint a 2005. július 1- ig teljesítendő létszámait mutatják:
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 55. oldal, összesen: 59
Ellátás
Intézmény neve
Költségvetésben engedélyezett közalkalmazotti létszám
2004. év DMJV 348,5 fő Egyesített Bölcsődei Intézménye DMJV 47 fő Családsegítő Központja DMJV 47,5 fő Gyermekvédel mi Intézménye 176,5 fő DMJV Reménysugár Otthon (Lásd: * a 232/2003. (XII.4.) Kh., 26/2004.(II.19.) Kh., határozatok)
2005. júl. 1-ig teljesítendő k. létszám
2005. év
Gyermekjóléti, gyermekvédelmi
348,5
357,5 fő
47 fő
64,5 fő*
61 fő*
68,5 fő*
129 fő **
-
**257/2002. (XII.19.) Kh. 6/2005.(I.13.) Kh.
A bölcsődékre vonatkozóan hosszabb távú koncepció megfogalmazását kell elvégezni, az értékelésben megfogalmazott tények alapján annak érdekében, hogy a további fejlesztés, intézményi rendszeren belüli átcsoportosításra sor kerülhessen a lakosság ellátásának teljes körű biztosítása érdekében. Önkormányzatunk 2004. évben pályázatot nyújtott be az Európai Unió által is támogatott bölcsődei ellátás fejlesztésére, a szolgáltatás bővítésére. Sikeres pályázat esetén lehetőség nyílik a munkába álló nők foglalkoztatásának támogatására: hosszított nyitva tartás biztosításával, a fogyatékos gyerekek integrált elhelyezésével, játszócsoport működtetésével. A pályázati cél megvalósulásával egyidejűleg a Faraktár utcai bölcsőde 20 férőhellyel történő bővítése teljesülhet. Jelenleg is folyamatosan történnek egyeztetések a Hivatal érintett főosztályai között, a feladat miatt érintett intézményekkel és a működési engedélyt kiadó eljáró hatóságokkal a feltételek biztosítása érdekében: az ingatlanok vonatkozásában, tekintettel az új területi irodákra, valamint a telephely bővítésekre: a Böszörményi út 68. szám alatti ingatlanrészben a gyermekjóléti feladatok, valamint a gyermekek átmeneti otthonának bővítése érdekében munkálatok, a szakmai létszámok minimális szintjének teljesítése érdekében, tekintettel arra, hogy a 2003. évi CXVI. törvényt (a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről) 103. §-a tartalmazza, hogy a 2003-ban hatályos Gyvt..-ben előírtak bizonyos tekintetben (a gyermekjóléti központok létrehozása vonatkozásában) módosulnak - a teljesítés kötelező határidejét 2005. július 1-i hatályba léptetéssel kitolta - ez a határidő azonban teljesítendő.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 56. oldal, összesen: 59
A BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM FŐBB PONTJAINAK BEMUTATÁSA
A jogalkotási határidők mulasztása miatt a mai napig nem realizálható az önkormányzat, illetve a gyermekvédelem intézményi szintjének feladata, az, hogy a bűnmegelőzési program, koncepció készítése melyik irányból kezdeményezendő: alulról építkező vagy felülről lebontandó a feladat. A program kialakítása érdekében folyamatosak voltak szakmai szintű informálódások azonban 2004. év végén sem állt rendelkezésre a gyermekvédelem számára a jogszabályi körülhatárolás és nem születtek meg a szükséges végrehajtási rendeletek, ezért az intézmények, a jelzőrendszer tagjai továbbra is várakozó álláspontra helyezkedtek. Elsődleges feladatok lennének e feladat megvalósítása érdekében az alábbiak:
adatbázis, amelynek felhasználásával helyzetelemzést lehetne készíteni közös paraméterekkel egységes nyilvántartások, statisztikák összevethetősége központi irányelvek a program kialakításához.
Megjegyzendő, hogy a DMJV Önkormányzat által fenntartott humán szolgáltatásokat működtető intézmények a jogszabályi előírásoknak és a fenntartó által elfogadott szakmai programjuknak megfelelően végezték tevékenységüket, ilyen módon eleget tettek szakmai feladataik végzése során a bűnmegelőzés társadalmi elvárásainak.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 57. oldal, összesen: 59
A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS A CIVIL SZERVEZETEK KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉS DMJV Önkormányzata a REFOMIX Rehabilitációs Foglakoztatási és Szociális Szolgáltató Közhasznú Társasággal (a továbbiakban: Kht.) 2002. január 1-től határozatlan időre ellátási szerződést kötött a hajléktalan ellátórendszer működtetésére, ennek alapján a Kht. 80 fő számára családok átmeneti otthonát működteti a Debrecen, Derék u. 22. szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlanban. Az otthontalanná vált szülő kérelmére a családok átmeneti otthonában együttesen helyezhető el a gyermek és szülője, ha az elhelyezés hiányában lakhatásuk nem lenne biztosított, és a gyermeket emiatt el kellene választani szülőjétől. A Kht. 2004. évi tevékenységéről szóló beszámolóját a Közgyűlés 61/2005.(III.10.) Kh. határozattal elfogadta. A SOFT Alapítvány alapítója többek között a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az alapítvány az Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanban végzi tevékenységét. A Nagytemplomi Református Egyházközséggel 2003-ban szintén határozatlan időre szóló ellátási szerződést kötött az Önkormányzat a fogyatékosok nappali intézménye működtetésére, ahol fogyatékos gyermekek komplex ellátása folyik. A fogyatékosok nappali intézménye működtetését továbbra is a Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona végezte ellátási szerződés szerint. Az önkormányzat a kötelező feladat ellátása érdekében támogatást nyújtott az ellátási szerződéssel rendelkező civil szervezetek programjaik és feladataik ellátásához is. A támogatási összegek minden évben fokozatosan emelkedtek. A támogatás mértéke 2004. évben összesen: 34.500.000,-Ft volt. Évente, a pénzbeli támogatás mellett az Önkormányzat közhasznú és közcélú foglalkoztatással, ingatlanok kedvezményes bérbeadásával nyújtott még segítséget a feladataik ellátásához. Az együttműködő civil szervezetek által végzett munka jó színvonalúnak mondható, a szervezetek 2004. évben is eleget tettek a jogszabályokban és az ellátási, valamint a támogatási szerződésben foglalt kötelezettségeknek, melyeken túl a lakosság igényeihez igazodva egyéb szolgáltatásokat is működtetnek. A megítélt támogatásokat a megjelölt célra, határidő belül használták fel és megfelelő módon elszámoltak a felhasználással. Folyamatosan keresi az Önkormányzat azokat a lehetőségeket, amelyekkel a helyi civil kezdeményezéseket támogatni tudja, ezért a meglévő szerződésekben vállalt feladatokon túl több éve pályázati lehetőség keretében járul hozzá a civil szervezetek és önkormányzati intézmények programjainak megvalósításához is. A civil szervezetek és önkormányzati intézmények szakmai programjainak megvalósításához az Önkormányzat évek óta pályázati lehetőség keretében járul hozzá: 1. A hátrányos helyzetű gyermekek nyári üdültetésére 2004. évben is írt ki támogatásra pályázatot az önkormányzat. Kimutatás a gyermekjóléti, gyermekvédelmi programok 2004. évi támogatásáról: Támogatott intézmény, szervezet száma 15 intézmény 18 civil szervezet 33 szervezet, intézmény összesen
Hány főt támogatott 359 fő 488 fő 847 fő
Támogatási összeg Ft-ban 4.491.940,5.500.100,9.992.040,-
A fenti kimutatás alapján megállapítható, hogy 2004. évben összesen 33 szervezet, intézmény kapott csaknem 10.000.000,-Ft-ot kapott nyári üdültetés megvalósítására. C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 58. oldal, összesen: 59
2. A karácsonyi ünnepkör idején is kaptak 680.000 forintot az intézmények, illetve a civil szervezetek támogatást a rászorulók támogatása érdekében, amelyet főként élelmiszer csomagok készítésére használtak föl. Támogatott intézmény, szervezet neve 5 önkormányzati intézmény Kőrösi Cs. Általános Iskola Tégláskerti Általános Iskola DMJV Családsegítő Központja DMJV Gyermekvédelmi Intézménye DMJV Városi Szociális Szolgálat 2 civil szervezet REFOMIX Kht. „Tékozló Fiút” Segítő Alapítvány 7 szervezet, intézmény összesen
Támogatási összeg Ft-ban 80.000, 50.000,100.000,100.000,100.000,200.000,50.000,680.000,-
3. A 2004. évi programpályázatok támogatásakor is volt lehetőség gyermekvédelmi célok támogatására Támogatott cél Családsegítés, gyermekjólét Gyermekvédelmi szakellátás Összesen
Intézmény 4 6 10
Civil szervezet 5 1 6
Összesen 9 7 16
A felhasznált összeg: 5.747.000 forint. Debrecen, 2005. április 19. Kósa Lajos polgármester
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2005\14szKozlony\KOTET_I\102_2005Kh_melleklete\Gyermekvedelmi_feladat_ertekelese_melleklet.rtf melléklete 59. oldal, összesen: 59
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 103/2005. (V. 26. ) Kh. határozata A Közgyűlés a Vagyonkezelési Osztály vezetőjének előterjesztésére az 1997. évi CXLIV. törvény 150. § (2) bekezdésének a) pontja, 1997. évi CLVI. törvény 19. §-a, és a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján 1./ Elfogadja a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. 2004. évi előtársasági beszámolóját és közhasznúsági jelentését az 1. sz. melléklet szerint 2.963 ezer Ft mérlegfőösszeggel, és mínusz 714 ezer Ft adózott eredménnyel, mely az eredménytartalék terhére kerül elszámolásra. 2./ Elfogadja a VESZ Vagyonkezelő Kft. 2004. évi előtársasági beszámolóját a 2. sz. melléklet szerint 2.450 ezer Ft mérlegfőösszeggel, és mínusz 1269 ezer Ft adózott eredménnyel, mely az eredménytartalék terhére kerül elszámolásra. 3./ Elfogadja a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. 2004. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját és közhasznúsági jelentését a 3. sz. melléklet szerint 171.727 ezer Ft mérlegfőösszeggel, és mínusz 42.165 ezer Ft adózott eredménnyel, mely az eredménytartalék terhére kerül elszámolásra. 4./ Elfogadja a VESZ Vagyonkezelő Kft. 2004. évre vonatkozó számviteli törvény szerinti beszámolóját a 4. sz. melléklet szerint 23.423 ezer Ft mérlegfőösszeggel, és 10.056 ezer Ft adózott eredménnyel, mely az eredménytartalék javára kerül elszámolásra. 5./ Felkéri a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. és a VESZ Egészségügyi Kft. ügyvezetőjét, hogy a számviteli törvény szerinti beszámolót és közhasznúsági jelentést a Cégbírósághoz nyújtsa be. Határidő: 2005. május 31. Felelős: a Kht. és Kft. ügyvezetője
Hajdúné dr. Csabai Éva sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
4.
Qzp
2 1 9 I 2 2 4 6 8 5 1 2 5 7 1 0 I Statisztikaisz6mjel
0 9
1 4
0 0 0 0 8 6
C6gjegyz6k sz6ma
A v6ttatkoz6s megnevez6se
VESZ Eg6szsegUgyiSzolg6ltat6Kozhasznf T6rsas6g
Av6latkozdscime
l+lOlZlOl
D e b r e c e nF, t i 6 s z k e rut. 4 .
2004 Evesbesz6molo
Kelt:
Debrecen, 2004.november16. a v5llalkoz6s vezet6je (k6pvisel6je)
P.H.
q2q
C6gjegyz6k szdma
vEszKht. MERLEGEszk6z6k (aktiv6k) adatok E Ftban
Sor-
El6z66v
A t6tel megnevez6se
El6z6 6v(ek) m6dosit6sal
3rAfr
a
01. 02. 03. 04
r.
(3. ...9.)
TMMATERIAL|S JAVAK
2. Kis€rleti fejleszt€s affiivdlt 6rt6ke
06.
4. Szellemitermdkek
07.
5. Uzleti vagy cdg€rt1k 6. lmmabielis javakn adoft el5legek
0,
7. lmmateriefisjavak 6ft6khelyesbit6se ll. TARGYTESZKOZOK
2
1. lngatlanokes a kapcsol6d6vagyoni6rEkAjogok 2. M0szakiberendez€sek,gepek,jem1vek
3
3. Egy6b berendezdsek, felszerel6sek,jdrmAvek
4
4. TenydszAllatok
A
5. BeruhdzAsok,fel0jitesok
6.
6. Beruhezesokraadoft el5legek
1
e
0
1. Alapi6s-ebzervezds aktivAlt6t16ke 3. Vagyoni6rt€kAjogok
nq
(2.+10.+18.)
A. BEFEKTETETT EszKOzOK
05
08.
a
b
Tdrgy6v 2004.o8.24
(11.... 17.)
0
0
(19....25.)
0
0
c
0 0
0
2 963
(28....33.)
U
c
(35.... 39.)
0
0
U
0
7. TArgyieszkdz5keftekhelyesbircse 8 o
ilr. BEFEKTETETT PENZUGYI ESZKoZoK 1. Taft6s rdszesed6s kapcsoltvAllalkozAsban
20
2. Taft6san adott kdlcs5nkaDcsoftv'llalkozesban
21
3. Egydb tartds rdszesedCs
22
4. Taft6sanadott kdlcsdnegyeb ftsz. visz.6116 v'llalkozesban
ZJ
5. Egydb taft5san adott kdlcsdn
24.
6. Taft6s hitelviszonytmegtestesit56rt€kpapir 7. BefektetettpenzAgyieszkdzdk'ftekhelyesbitese
25. lb.
B. FORGOESZKbZOK
27. 28. 29. 30
r. KESZLETEK
31
4. Keszbrmekek
JZ
5. Aruk
Q7.+34.+40.+45.1
1. Anyagok 2. Befejezetttermel6s6s f6lk6szterm€kek 3. Ndvenddk-,hiz6- 6s egyeb 1ilatok
6. K€szletekreadoft elalegek
34.
II. KOVETELESEK
1- K5vetel€sek1ruszdllitAsb6l6s szolgAltat1sb5l(vev6k) JO.
2. Kdvetel'sek kaDcsoltv'llalkozAssalszemben
JI
3. Kdvetel6sekegy6b r6sz. visz. I6v6 vdllalkozdssa!szemben
38
4. Valt6k5veblesek
39.
5. Egybb kdvetel6sek
40.
lll. ERTEKPAPIROK
41.
7. Rdszeseddskaocsoltvdllalkozdsban
42.
2. Egydb rC,szesedds
43.
3. SajAtr€szv€nyek,saj6t Azletr€szek
44.
45. 46. 47. 48.
4- ForyatAsic€I0 hitelviszonytmegtestesit5€rt€kpapirok IV. PENZESZKOZOK
0
2 96:
2 928
2. Bankbetdtek C. AKTIVIDoBELIELHATAROLASOK 1 . Bevdtelekaktiv iddbeli elhatlrolAsa
50.
2. Kolts€gek,rAforditlsok adfv id6beli elhat1rcldsa
52.
(46.+47,\
1. P6nztdr,csekkek
49. 51.
(41.... 44:,
(49.... 51.)
0
(1.+26.+48.)
0
3. HalasztottrifordltAsok
ESZKoZoK(AKT|VAK)6SSZeSEN Debrecen.2004.november 16.
0
a vallalkozas vezet6je (kepvisel6je)
2 963
54a Statisztikaiszamiel
C6gjegyz6k sz6ma
VESZKht. MERLEGForr6sok(passziv6k) adatok E Ft-ban
Sor-
El6z6 6v
A t6tel megnevez6se
El6z6 6v(ek) m6dosit6sai
szSn a cJ.
D
D. SAJATTOKE
54.
d
(54.+56.... 61.)
0
0
JEGYZETTTOKE
55.
Tirgy6v 2004.08.24 2286
3 000
Ebb6l: visszavdsAtofttulajdonosirdszeseddsn€v6tl6ken
56.
II. JEGYZETT, DE MEG BE NEMFIZETETTTOKE(J
5t.
III. ToKETARTALEK
qa
V. LEKOTOTTTATRALEK
60.
VI. ERTEKELESITARTALEK
61.
VII. MERLEGSZERINTIEREDMENY
oz.
E. CELTARTALEKoK
IV. EREDMENYTARTALEK
63. 64. 65
-7't4
(63....65.)
0
0
0
(67.+71.+80.)
0 n
0 0
677
(68.... 70.)
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1. C€ftaftal6ka vArhat6k5telezefts6qekre 2. C6ftaftal6ka jdvabeni kdftsdgekre 3. Egy6b c6ltartal6k
oo.
F. KoTELEZETTSEGEK
67.
r.
HATRASOROLT KOTELEZETTSEGEK
ot'.
1. Hetrasoroltkdtelezetts6gekkapcsoltveilakozessalszemben
69.
2. Hdtrasoroltk5telezettsegekegy6b rdsz. visz. vAllalkozAssal 3. Hetasorolt k5telezetts6gekegy6b gazddlkod6valszemben
70. 71
ll. Hossz0 LEJARATU KoTELEZETTSEGEK
72.
1. Hossz' lejdratrakapott k5lcsondk
I J
2. Atveftoztathat5kdtuenyek
74.
3. Taftozdsokk6tu6nvkibocsdtAsb6l
(72....79.)
0
4. BeruhAzdsi6s fejlesztesihitelek 76.
5. Egydb hosszi bjentu hitelek 6. Tart6skdtelezeftsegekkapcsoltveilalkozessalszemben
78. 79. 80. 8 1. 82.
7. Taft6skdtelezeftsdgekegyeb ftsz. visz.l6v6 vAllalkozdssal 8. Egydb hossz0 bjent0 kdtelezetts€gek ilr. RovTDLEJARATUKoTELEZETTSEGEK
(81....89.)
Ebb6l: az etveftoztathat6 k6tv6nvek
83.
2. R5vid lejdnt(t hitelek
84.
3. Vev6kt6lkapoft el6legek
85.
4. KOtelezettsegek6rusz^llit'sb6l 6s szolgAltatesb6l(szAllltdk)
86.
5. Vdlt6tartozAsok
87.
6. R6vid lejdntl k5telezeftsegekkapcsoltv5llalkozessalszemben
88.
7. R6vid lejAratl k5telezeftsegekegy6b r6sz. visz. vdllalkoz1ssal 8. Egy€b r5vid bjeratu k5telezeftsegek
90. 91.
92. o?
94.
otI
1. R6vid bjentu k6lcs6ndk
G. PASSZIVIDoBELIELHATAROLASOK 1. Bev6telek passzivid5beli elhatdrol'sa
677 (91.... 93.)
0
2. Kdlts€gek,rdforditdsokpasszivid5beli elhafirolesa 3. Halasztottbev€telek
FoRRASoK{pAsszivAK)osszEsEN (53.+62.+66.+90.) Debrecen,2004.november 16.
a v6llalkoz6svezeloje (kepvisel6je)
2 963
Statisztikaiszamjel
VESZKht. .'A'' EREDMENYKIMUTATAS (tisszk6lts69 e|jeressal) adatok E Ft-ban A t6tel megnevez6se
El6z6 6v
El6z6 6v(ek) m6dositiisai
szam D
01
02 t. 03. 04.
il 1il.
TSrgy6v 2004.08.24
d
Beff5ldi 6tt6kesftes neft6 ^rbevebb
Expottaftekesftesnett6'rbev'tele
(01.+02.)
ERTEKESITES NETTO AnaevErele
0
Sajetbrmel€stikeszlebkeilomenwdltozdsa Sajeterceili6s(reszk1zokaktiveftefteke
AKTIVALTSAJATTELJESITMENYEKERTEKE (03.104.) EGYEBBEVETELEK
0
0
Ebb6l : visszairt 6rt€kvesztds AnyagkAltseg
07.
l96nybeveftszoqeftaftsokatteke Egyebszoveilat'sok afteke
08
Eladott6rukbeszezesiefteke
09.
El adott (kozvetitett) szolgdltatAsok arteke
06
tv. 10.
?7
(05.+06.+07.+08.+09
ANYAGJELLEGU RAFORDITASOK BerkAftseg
11
Szemely i jelbg A egyeb kifizete se k
12
Berjerubkok
vil.
0
JI
616 61
(0.+j1.+12.)
0
(l.ill.+lll.-l\t-v.-vl.-vlt.)
0
0
0
0
rvut.-rx.) (*A*B
0 0 0
0 0 0
0 0 -714
(X.-XI.) (tc*D)
0 0
0 0
-714
(1E.XII,)
0
0
-714
SZEMELYIJELLEGU nAronolrAsor vl,
0
ot I
ERTEKCSOKKENESI LEiRAS EGYEBRAFORDITASOK Ebbdl: 6rt€kveszt6s
A. 13.
UZEMI(UZLETI)TEV. EREDMENYE KapoftAer6)osztaekes reszesedes
-714
Ebb6l: kapcsoft velbkozasbl kapott 14
R6szesed6sek d rteke s iE se nek 6rtoly amnye re s69 e Ebbdl: kapcsolt veilalkozdst6l kapott Befektetett penzugyi eszkdzak kamatai, ertolyamnyeresdge Ebb6l: kapcsolt vdllalkozasbl kapott
16
Egyeb kapaft AA16)kamatok 6s kamatjelbgA bevetelek Eb bOI: kapcsolt veilalkoze st6l kapott
't7 vill 18
Penz1gyi mAvebtek egyab bev6telei
PENZUGYIMUVELETEKBEVETELEI (13.+14.+15+16.+17. penzugyieszk'zokertolyamvesztesege Befektetett
0
Ebb6l : ka pcsolt v6lIalkozesnak adott 't9
Fizetend6 kamatok 6s kamatjelbgA r'fordltAsok
20
R6szesed6sek, 6rt6kpapirok, bankbetAek eftekvesztese
Ebb6l: kapcsolt v6llalkozesnak adott
PenzUgyimAvebtek egyeb reforditesai
tx.
PENZUGYI MUVELETEK RATonoITASnt
B,
PENzUcyTMUvELETEK EREDMENyE szoKAsosvALLALKozAstEREDMENy
c. X XI D.
E. xtl F. 22
(8 +1s.r2o +21.
RENDKIVULI BEVETELEK RENDKIVULI NATONOjTASOX RENDK|VULIEREDMENY ADOZASELoTTI EREDMENY ADOFIZETESI KOTELEZETTSEG ADOZOTTEREDMENY
0
Eredmenyla fta rck ig6nybevetele osztaE kra, resze sedesre J6v 6hagyoft oszta16k, reszesedes
G,
MERLEG SZERINTIEREDMENY
Debrecen.2004.november 16.
GF+22..23.\
0 a vallalkozas vezetoje (kepviseldje)
-7't4
n l J"TJ_
VESZ KHT
KIEGiTSzir6 mpLLEKLET 2004.6vi el6t6rsasf gi beszirmolillnoz 2004.Jrilius 27.-2004.Augusztus24.
avSllalkoz6svezetdie
9qs 2
I. Altalinos r6sz
1. A tfrsasig bemutatilsa A c6g neve:
vESz Eg6szs6giigyi Szolgiltat6 Tfrsasfg
Sz6khelye:
4026Debrecen,Frivdszkertu. 4.
Kiizhasznf
A tev6kenysegkezdete: 2004.jri1ius27. C6gbiros6g bejegyezve:
SltaI 2004. augusztus24.
Mrikod6si forma:
Kozhasznir T5rsas6g
Kdzhasznirs6gi fokozat:
Kiemelten kdzhasznri
Cegegyzlkszfima:
09- 14-000086
A k6pviseletm6dja:
On6l16
Cfgvezeto:
Dr Bedci Zoltln
Yezeto tiszts6gvisel6: Dr Onodi-Sziics Zoltfuniigyvezetoigazgato K6nywizsg5l6:
Balogh Istv6nn6
A fehigyelcibizotts6g Tagjai:
Dr Kiss Sfndor BecskyTibor Dr SzesediIstv6n
A t6rsas6gtelephelyei: 4028Debrecen,Apafi u. 28. 4031 Debrecen,Bart6kBdla u.29. 4002Debrecen-B6nk, F6c6nu.15. 4029Debrecen,Ceglddu. 6. 4026 Debrecen,Darabosv.20. 4029Debrecen,Doboziu. 2. 4030 Debrecen,Epreskertu. 3.
34+ a 1
Fdldi J6nosu. 5. 403I Debrecen, Friredirr.42. 4032Debrecen, S6rm6nyu.19. 4002Debrecen-Ha16p, J6nosiu. 14. 4028Debrecen, Jerik6u.27. 4032Debrecen, Als6j6zsaiu. 6. 4225Debrecen, v.44. Kincseshegy 4033Debrecen, u. 158. Kincseshegy 403I Debrecen, u. 6. 4032Debrecen,Ltsznyai u. 64Monostorphlyi 4030Debrecen, 60008hrsz. 4002Debrecen-Nagycsere 66002tvsz. 4002Debrecen-Pallag Pandirru. 34. 4030Debrecen. V6s6ryI. 9-1l. 4025Debrecen, irt 81. S6msoni 4033Debrecen, 4034Debrecen , SzencziMoln6rAlbert u. 6. u. 56. T6gl6skert 4030Debreecn, BajcsYZs.u32. 4025Debrecen, u. 136. Boszcirm6nyi 4032Debrecen, Hid u. 14. 4030Debrecen, Nap u. 10. 4024Debrecen, RuYteru.27. 4034Debrecen, Szab6P61u. 59. 4033Debrecen, Angyalfoldt6r 1. 4031Debrecen, u. 7. Szentgydrgyfalvi 4225Debrecen-J5zsa Orgonau. 6515512 4002Debrecen-Kismacs, u. 11. Felsdj6zsai 4225Debrecen-J6zsa, NY6rfasu.2. 4002Debrecen-Ond6d, Burgundftu. 24. 4024Debrecen, T6c6skertt6r 5. 4031Debrecen, u. 4. Otemetci 4028Debrecen,
n r l
q q.\ v l v
4 4032Debrecen, Jerik6u.21. 4026Debrecen, Bethlenu.46. 4027Debrecen, Ibolyau.24. 4029Debrecen ,Doboziu. 2. 4029Debrecen, Doboziu.2. C. 6p. 4027Debrecen, Ibolyau.21. 4027Debrecen, Ibolyau. 17. 4032Debrecen,ThomasMann u. 1. 4029Debrecen, Viztoronyu. 12.A 6p.4.lh5zfszt.l. 4029Debrecen, Csap6u. 98. 4026Debrecen, Bethlenu. 40. I em. 1. 4024Debrecen, Sasu. 2. 4024Debrecen, Vargau. l. fszt24. 4024Debrecen ,Yargau. 1. I em.26. 4024Debrecen, Vargau. 1. I em.27. 4028Debrecen, Kassaiu. 115. 4024Debrecen, SzentAnnau.11. Bethlenu.11-17. fszt. 4026Debrecen.
F6bb tulajdonosok6s tulajdoni arfnyuk
Tulajdonosneve Debrecen Megyei Onkorm6nyzata Osszesen:
Jogri
Torzst6ke Tulajdoni (rdszveny)n6v6rt6ke hSnyad'/o eFt-ban r00 V6ros 3 000 3 000
r00
9rre 5
A t6rsasfgtev6kenys6gi kiire:
TEAOR szilm 8512' 03 8514'03 5551' 03 7310'03 8 5 1l 8 51 3 8042'03
g megnevez6se Tev6kenys6 J6r6betee-ell6t6s Egv6bhum6n-eg6szs6gi.igyi ell6tSs Munkahelvi 6tkeztet6s
MriszakikutatSs,fejleszt6s Fekv6beteg-el16t6s Fogorvosiszakell6t6s M6shovanem sorolt feln6tt 6s eev6boktatfs
2. A szilmviteli politika rtivid ismertet6se
a.) Az 6vesbesz{mol6 tisszefllitisfnfl alkalmazott 6rt6kel6sieljirfsok A sz6mvitelr6l sz6l6, tdbbszor m6dositott 2000. 6vi C. torv6nyben (tovdbbiakban: Szt.) foglalt el6ir6soknak megfelel6en a befektetett eszkozoket, valamint a forg6eszkdzciketa torv6ny szerinti bekertil6si (beszerz6si,el66llit6si) 6rt6ken6rt6kelttik.Csdkkentetttikazokata Szt.-ben rogzitett, tov6bb6 tSrsasdgunk SzSmviteli politik6j6ban meghat6rozott 6rt6kcsokken6s,illetve 6rt6kveszt6s6sszeg6vel,ndvelti.ik azt a Szt., valamintt6rsas6gunkSz6mvitelipolitik6ja szerintivisszair6sosszeg6vel.
A t6rsasdgaz elothrsas6giidciszakalatt az rmmateri5lis javak, thrgyr eszkozok, tulajdoni r6szesed6stjelent6 befektetdsek6rt6khelyesbit6s6nek lehetcis6g6vel nem 6lt, - a k6szletekm6rlegdrt6k6nekmeg6llapit6s6hozFIFO eljSr6stalkalmaz, - a ktilfoldi penz1rt6kres2616eszkdzei6s kotelezetts6gei nem voltak.
3k+ 6
a,) Az 6rt6kcsiikken6s elszfmolisinak gyakorisiga
m6dszere, Lz
elszimolis
Tervszerinti 6rt6kcsiikken6selsz{molfsa
Mivel a t6rsas6gaz elotdrsas6giiddszakbanbefektetetteszkdz SIlominnyal nem rendelkezett, 6rt6kcsdkken6sta fenti idciszakbannem sz6moltel. Az ertekcsokken6selsz5mol6saa t6rsasSgsz6mviteli politik6ja alapjhn,a vilrhato haszn|lati id6nek megfelel6en t6rt6nik. Az 6rt6kcsdkken6st a brutt6 6rt6kb61 kiindulva line6ris leir6ssal 6llapitjuk meg havi gyakoris69gal. A 200.000 Ft egyedi beszerzdsiertdkalatti ttrgyi eszkozokbeszerz6siSrht a tSrsasSgk6t 6v alatt idciar6nyosan irja le Az 50.000 Ft egyedi beszerz6si6rt6k alatti (un. kis 6rt6kri) thrgyi eszkdzok beszerez6si 5r5t a hasznillatba v6telkor egy osszegben sz6moljuk el 6rt6kcsokken6sileir6sk6nt. Terven feltili 6rt6kcsiikken6selszfmolfsa A t6rsas6gterven ferltili 6rt6kcsdkken6staz elotfrsas6gi id6szakbannem sz6moltel.
Sls 7
3. A vagyoni, p6nziigyi 6sjOvedelmihelyzetalakulfsinak 6rt6kel6se 3.1
A vagyoni helyzetalukuldsa
Megnevez6s
El6z6 6v
Tfrgy6v
eFt
eFt
A. Befektetett eszkiiziik I. Immateri6lisiavak IL Tarevi eszkozok III. Befektetettp6nztisvi eszkozok B. Fore6eszkiiziik [. K6szletek lI. Kovetel6sek III. Ert6kpapirok IV. P6nzeszkozok C. Aktfv id6beli elhatfrolfsok
2963
ESZK6Z6X 6SSZESEN (A+B+C)
2963 2286
D. Sajit tdke I. Jegyzetttcike
3 000
II. Jegyzett,de m6g be nem frzetett tcike(-) III. Tciketartal6k lV. Eredm6nr,tartal6k V. Lekotott tartal6k VI. Ert6kel6sitartal6k VI. M6rles szerinti eredm6nv E. C6ltartaldkok
-714
F. Ktitelezetts6gek I. H6trasoroltkotelezetts6sek II. Hosszrilei6ratukotelezettsesek III. Rovid lei6ratukotelezettsesek G. Passzivid6beli elhatSrolisok
677
FORRASOKOSSZESEN(D+E+F+G)
2963
Viltozis o/o'a
3 t{g 8
Mutat6
El6z6 6v
Tirgy6v
Forg6eszkcizdkarinya
r00%
_ ForgdeszkDzdk + aktiv iddbeli elhat. xI00 dsszes eszkdz
Mutat6 Tcikeerciss6s
El6z6 6v
Tirgy6v
770h Sajdt tdke
x 100 Mdrlegf60sszege
C6ltartal6kok ar6nya Cdlturtuldkok Mdrleg fddsszege
x 100
BefektetetteszkcizcikfedezeteI. Sajdt tdke Befektetet eszkiiziik
x 100
Befektetett eszkozcik fedezete IL _ Saidtt6ke + Hosszrtlei. kiit. ,rOO Befektetetteszkdzdk
Saj6ttcikenriveked6simutat6 =
760h
Ssidt " tdke xI00 Jegyzett tdke
A t6rsas6gaz elotfirsas5giidciszakbanbefektett eszkdzdkelnem rendelkezett, eszkozeinekteljes51lom6ny6ta forg6eszkozokk6pezik. A m6rlegftiosszeg77o/o-bana saj6t t6kdb6l fil, a fennmarad623% a rdvid lej6rafukotelezetts6gekb6l611. A t6rsas6gsaj6ttcik6jecsokkenta -714 e Ft-os m6rlegszerinti eredm6nnyel. A tSrsas6g c6ltartaldkot semmilyen jogcimen nem k6pzett, befektetett eszkozeinem voltak.
q4)
9 3.2. Pinziigyi helyzetirtdkelise a) Ad6ssigfllominnyal kapcsolatos mutat6k
Mutat6
El6z6 6v
Tirgy6v
Hitelfedezetimutat6 Kdveteldsek R 6vid I ejdr atfi kd telezettsdgek
x 100
Vevci-szf llit66llom5nv cisszem6r6si mutat6 Vev6dllomdnv Sztillitd tillomdnv
x 100
Ad6ss6gfllom6ny arinya Adrissdgtillomdny x 100 Addssdgdllomdn! + Sojdt t6ke
Ad6 ss6gszolg6lati fedezet Mdrleg szerinti eretlmdny + Ecs lefrds Hosszrtkj. kdt. eseddkestbrlesztflrdszlete
A t6rsas6gnakvevcikovetel6se,sz6llit6i tartozasanincs. Kolcsont, hitelt nem vett fel.
b.) Likviditis alakulisa
Mutat6 Likvidit6si gyorsrStamutat6 _
El6z6 6v
Tirgy6v 438"/"
Likvid pdnzeszkdzdk Ri)vi d lej dr ofi kdte lezettsdgek
Likvidit6si mutat6 Forgdeszkdzdk R i) vid lej dr ufi k btelezettsdgek
438o/o x 100
A t6rsas6glikvidit6sa megfelelci,rovid lej6ratri kotelezetts6geirendez6s6re megfelelcipenzigyi fedezettelrendelkezik.
f,r{ l0 3.2. A jdvedelmezfisig alakuldsa
Mutat6
El6z6 6v
Fedezeti h6nyad nyeresig) _ Fed:zetidsszeg(bruttd ,rOO Ertdkesftis n ettd dfi evite le
Saj6t t6kejcivedelmezlstge _ Szoktisos vtillalk.eredm-+Jiz ksmstok *t* Sajdt tdke (m{ikddd tdke)
Alapt6kej
Adtizolt nyeresig "
-lnn
Jegyzett tdke
Arbev6tel-ar6nyos tizleti eredm6ny _ Uzemi(iizteti) tevdkenysdg eredmdnye x 100 E rtd kesftis n ettd dr b evdtele
Arb evdtel-ar6nyosad5z6selcitti eredm6ny Addzds eliltti eredmdnv x 100 Osszesdrbevitel + }sszes bevdtel
j civedelmez6seg Elcimunkar6fordit6s-ar6nyos =
A zemi (ii ztcti) tevdk enyst!"g ered m dny - e rlllll j Szemily i elleg ii r dfo r d{tdsok
EszkiizarSnyos j civedelmezds6g _ Addzds elftti eredmdnJ:*rOO Eszkdziik dsszesen
A t6rsas6gnakaz ellthrsasigi idciszakbanbev6teleinem voltak.
Tirgy6v
u h 1 .
l1 il. A m6rleghez6s eredm6ny-kimutatfshoz
kapcsol6d6kieg6szit6sek
1. M6rleghez kapcsol6d6kieg6szit6sek
Megnevez6s
El5z6 6v eFt
El6z6 6vek Tirgy6v m6dosftisai eFt
A. Befektetett eszkOziik I. Immateri6lisiavak II. T6revi eszkozok III. Befektetettp6nztigyieszkozok B. Fors6eszkiiztik [. K6szletek II. Kovetel6sek III. Ert6kpapirok IV. P6nzeszkozok C. Aktfv id6beli elhatSrolSsok
2963
ESZKoZOT O SSZESEN(A+B+C)
2963 2286
D. Saj6t t6ke I. Jeevzettt6ke
3000
II. Jeevzett.de meg be nem fizetetttoke (-) III. Tciketartal6k IV. Eredm6nvtartal6k V. Lekotott tartal6k VI. Ert6kel6sitartal6k VI. M6rles szerintieredm6nv
-714
q f4-
J r,-/
t2 E. C6ltartal6kok F. Kiitelezetts6gek I. H6trasoroltkotelezetts6sek II. HosszuIeirlratukotelezetts6gek III. ROvidIei6ratukotelezetts6gek G. Passzivid6beli elhatSrolisok
677
FORRASOKOSSZESEN(D+E+F+G)
2963
A Kht az el6t6rsas6gi idoszakot 2 963 e Ft plnzeszkdz-5llominnyal zhrta, melyb6l a penztirk6szlet 35 e Ft, a fennmarad6 2 928 e Ft az elsz6mol6si bet6tsz6mlaegyenlege.
A tdrsasSg677 e Ft 6rt6kti rovid lej6ratri egydb kotelezetts6g511om6ny6ta kdvetkez6t6telekalkotiSk: - munkab6rek: - szem6lyijovedelemad6: - munkab6rekj6ru16kai: Osszesen:
358 e Ft 2lI eFt 108 e Ft 677 eFt.
1. Eredm6ny-kimutatishoz kapcsol6d6kieg6szit6sek
T6tel
A tetel megnevez6se
El6z6 6v
El6z6 6v(ek)
B
C
D
szem a
01. 02.
Belf6ldiertekesitesnettoarbevetele Exportertekesitesnetto1rbevetele ERTEKESITES NETTOARBEVETELE
03.
Sajat termel6sti keszletek 6llomanwaltozdsa Saltif elSallitasu eszkdzdk aktivalt efteke
04. tl ill
05. 06. 07. 08.
AKTIVALTSAJATTELJESiTMENYEK ERTEKE EGYEBBEVETELEK Ebbol: visszai ft 6rlekveszt6s Anvaqk5ltseo Iq6nvbevett szolqaltatdsok e116ke Eqveb szolqdltatlsok efteke
Eladott6ruk beszerz6sierteke
T6rgy6v 2004.08.24. E
0
0
0
0
0
0
37
^4, 14\
4
l3 09.
tv. 10. 11.
12. V.
vt. vtl A.
13. 14.
15.
16.
17.
Eladott (k6zvetftett)szoIgaltatasok erteke ANYAGJELLEGU RAFORDiTASOK Beriarulekok SZEMELYI JELLEGURAFORD|TASOK ERTEKCSOKKEN ESILEIRAS EGYEBRAFORDITASOK Ebbol ertekvesztes UZEMI(UZLETI)TEV.EREDMENYE KapottIaro) osztalek5s rdszesedds
B.
PENZUGYI MUVELETEK EGYEB RAFORDITASAI PENZUGYI MUVELETEK EREDMENYE
C.
SZOKASOS VALLALKOZASI EREDMENY
X.
RENDKIVULI BEVETELEK RENDKIVULI RAFORDITASOK RENDKIVULI EREDMENY ADOZASELOTTIEREDMENY ADOFIZETES I KOTELEZETTSEG ADOZOTTEREDMENY EredmenytartaIek igenybeveteIe oszta16kra. re szesed6sre
xt. D. E.
xtl F.
22. 23. G.
0
0
0
- 714
0
0
0
0
0
0
0 0
0 0
0 - 714
0 0
0 0
- 714
0
0
- 714
0
0
- 714
Ebbol: kapcsolt vallalkozastolkapott Penz]qvi mfiveletek eqv6b bevetelei Befektetett pe nzil gyi eszk1zdk 6rfolvamvesZes6qe Ebbol: kapcsolt vallalkozasnakadott Fizetendo kamatok es kamatjelleg(i rafordftasok Ebbol: kapcsoltvallalkozasnakadott Rdszesed6sek, eft6kpap frok, bankbetetek eft ekv eszfdse Penz]qvi mtiveletek eqvdb rafordftasai
tx.
0
616 61 677
Egyebkapott (jero)kamatok6s kamatieIleqd beveteIek
18.
21.
37
Ebbol: kapcsolt vallalkozastolkapott Rdszeseddsekerlekes ites6nek 6trfolvamnveresdqe Ebbdl: kapcsolt vallalkozasbolkapott Befektetettpe nz} gyi eszk1zdk kamatai, itrfolvamnveres6qe Ebbol: kapcsolt vallalkozdstolkapott
PENZUGYI MUVELETEK BEVETELEI
20.
0
86rk6ltseg Szemelviiellequ eqveb kifizetesek
vill
19.
0
Jov6hagyott osztaIek, rdszesed6s M ER L E GS Z E R IN T IE R E DMENY
0
55u l4 A t6rsas6g az elltirsasilgi tev6kenys6g6t 714 ezer forint vesztes6ggelzilrta, mivel a fenti idciszakbanbev6tellel nem rendelkezett. A -714 ezer forintos m6rleg szerinti eredm6nyt a t6rsas6gbejegyzlslvel kapcsolatos illet6kek 6s nyomtatvSnykdlts6g, valamint az igyvezet6 igazgatomegbizSsidija alkotja 6s annakj6rul6kai alkotj6k.
III. Tfij6koztat6 rflsz A tdrsas6gaz elotSrsas6giidciszakbanimmateri6lisjavakkal, tftrgyteszkozokkel nem rendelkezett. Ert6kcsokkenest. 6rt6kveszt6st. 6rt6khelvesbit6st nem sz6moltel. Lekdtdtt tartal6kot nem k6pzett. Sem aktiv sem passziv idcibeli elhat6rol6s 6llom6nyanincsen.
A,vezet6tiszts6gvisel6k,^z ig zgat6s6g6s a feliigyel6 bizottsfg jirand6sfgao r6sztikre foly6sitott eldlegek6s kiilcstiniik Adatok ezer Ft-ban Megnevez6s Aziizleti 6v j6rand6s|ghnak brutt6 6sszese Foly6sitott elcileeek - folv6sitSsidcipontia
Feliigye16 Yezet6 Igazgat6s6g 6sszesen Bizottsig tiszts6gvis. tasiai
0
- osszege
- fordul6napisvisszafizetettrisszesek - fordul6napon fenn6ll6 tartozds - visszafizet6sihat6rid6 - fizetendcikamat Foly6sitott kcilcsdndk - folv6sit6sidcipontia
0
- cisszegt
-
fordul6napig visszafizetettcisszesek fordul6naponfennfll6 tartozSs visszafizet6si hatfridci fizetenddkamat Nwsdii fi zet6sikdtelezetts6e
0
w 15
Munkavillal6k 6tlagosstatisztikail6tsz6ma,b6rktilts6ge 6s szem6lyijellegii egy6bkifizet6sei Atlagos statisztikai l6tszim (f6)
Megnevez6s
F56ll6sbanteljes munkaidciben alkalmaz6sban6116 F66ll6sbannem teljes munkaid6ben alkalmaz6sban6116
Alkalmazhsban
teljes munkaidcis
fizikai foelalkoz6sfak
0
szellemi foslalkoziisriak fizikai foelalkoz6sriak
0
szellemi foslalkoz6sfak Frzikai foglalkoz6sriak
0
B6rkiilts6g eFt
Szem6lyi jellegii egy6b kifizet6s eFt
0
6116 nyugdijas
nem teljes munkaidcis
szellemi foelalkoz6sfak frzlkai foglalkoz6sriak szellemi foslalkoz6sfak
Tovibbi munkaviszonvban6116k Egy6b :illondnyba nem tartoz6 munkavdllal6k
Foglalkoztatottakiisszesen
0
A Kht-ban az elcit6rsasSgiid6szakban sem teljes munakid6ben, sem r6szmunkaidciben foglalkoztatott alkalmazott nem volt. A bejegyz6sselkapcsolatosteendoket az igyvezetl igazgatomegbiz6sijogviszony keret6benl6tta el.
Debrecen,2004.november 16.
aldirds
n /''7 Ye\ +
t6
CASH FLOW.KIMUTATAS Adatok ezer Ft-ban
Sorsz6m
El6z6 6v
Megnevez6s
I
Ad6zhselcitti eredm6ny
2.
Elsz6molt amortizilcio
T
a J.
Elsz6molt6rt6kveszt6s6s visszair6s
+
4.
C6ltartal6k kepzls 6s felhaszn6l6s kiil onbOzete
=
5.
B efektetetteszkoz6k6rt6kesit6s6nek eredmdnve
=
6.
SzSllit6ikotelezetts6gvSltoz6sa
+
Egy6b rovi d lej 6r atu koteIezetts6gek v Sltozhsa
=
8.
Passzividcibelielhat5rol6sokv6ltozSsa
+
9.
Vev6kovetel6sv6ltoz6sa
f
,7
1 0 . Forg6eszkozok(vevcikovetel6s6s plnzeszkoz
+
ThrgyEv -714
677
:T
n6lkiil) v6ltoz6sa 1l
Aktiv idcibelielhat6rol6sokv6ltoz6sa
+
t 2 . Fizetett, fizetendciad6 (nyeres6gut6n) 1 3 . F izetett, fizetendo osztal6k, r6szesed6s I.
-37
Szokfsos tev6kenys6gb6l szfirmaz6 p6nzeszkiiz-villtozhs (Mfik0d6si cash flow, 1-13.sorok)
1 4 . Befektetetteszkozdkbeszerz6se 1 5 . Befektetetteszkozokelad6sa
T
1 6 . Kapott osztal6k,r6szesed6s
+
II.
Befektetdsi tev6kenys6gb6l szilrmaz6 p6nzeszkiiz-villtozhs (Befektet6si cash flow, 14-16.sorok)
0
t 7 . R6szv6nykibocs6t5s (t6kebevonSs)bev6tele
+
1 8 . Kotv6ny, hitelviszonytmegtestesitci 6rt6kpapir kibocs6t6s6nak bev6tele
+
1 9 . Hitel 6s kolcsonfelv6tele
T
J58 t7 20. Hosszrilejiratra nyujtott kolcsonok 6s elhelyezett
+
bankbet6tekt6rleszt6se.messzi.intetdse. bev6lt6sa
2 1 . V6glegesenkapott plnzeszklz
T
22. R6szv6nybevon6s, t6kekivonds (tcikeleszilllitils) 2 3 . Kdtv6ny 6s hitelviszonyt megtestesitci 6rt6kpapir visszahzet6se
24. Hitel 6s kdlcson tdrleszt6se.visszafizet6se 2 5 . Hosszrilejiratra nyujtott kolcsonok 6s elhelyezett bankbet6tek
26. V6glegesen 6tadott plnzeszkoz 2 7 . Alapit6kkal szembeni,illetve egy6bhosszri
+
3 000
lei 6r atu kotel ezetts6eek v |ltozhsa ilI.
P6nziigyi miiveletekb 6l sz6rmaz6 p6nzeszkiiz-villtozhs (Finanszirozisi cash flow. 17-27, sorok)
IV.
P6nzeszkiiztik v Sltozilsa (tI+II+111.sorok)
3 000
T
2 963
4qa
lJJ
-)
s cAtOI JELENrf fuAcf'ff.Er.lKoNY.\nruZs
A VESZEgdrzsegiigyiSzolg{ttatoKI{T. b$douos'inak: Elv€geztiik a I/ESZ Egeszs€giigyf Szolg*ltatd mT. elk{szltctt ?,Oa4.o7.7*7-O8.24. eldt{rsasdgi nn&leg€n* - nelyben az ffukfizitk *s forr*sok egyezdv€gdssznge: -, valnmint a- ?OA4.D7.37' 2 963-cFt a m{r{egszerinfirrcdn*uy: * ?14-tFt vcszteseg! 2004.08.24. el6tfusas{gi id6szalrravonatkozd eredmsrykimutatisdnak €s kiegdsaitd melyeket a $azd*Ikodd szervezet 20A4-07.27mell€klet€nek viz$g6lat{t oS.Za.iddszalJeldtirsasiglt €vesbesz*tnoldja tartalmaz. Az €l6t'arsasdgi{vcs bazdmotd elk€*zit€se az iigyrezetes f€ladate' A lti feladatunk a etdtArsesfui *ves beszC.uold vdem€nyee**t az elv*gzett kiinyrrvizsgdlat rl spj{n,
a mag[rar Neuzcti Kdnywizsg$lati Staldardok 6s A kiinywizsgalatot Maggrarorszigon a kduyrruizsgdlatoa vonatkozd {rvenyes tiinr{nyek & tgyCb jogszabilyok alapjan hqitothik v*gfe- A fentiek drtdmtben a k$nywizsgilat tew*6sc €s elvegzeserw€n elegenrld es megf,eleld bizonpssigot sztreztiink arrdl, hog;r az A eldtrirsas4gi 6r'es beszihol6 nern filtalmaiz l*rytgm hibds *llit{sokat ktnywizsgalat magiba foglalja zz eldtdnasrigi ives trgss{mold tenyszdmait al{tdmasztd bir,onylatok niutavttdcn alapuld vizsgdlatdt- Emdlett tartalmazra at valamint elkalrnszgtt szdmrritdi alapelvdr er az iigSruezeterl{nycgesebbbecstcseinekn bemutatdsinak cvi Crt€kdes€t €vesbeszdmold Ez eldt{rsasdgi Meggydzdd€sfink,hory az eldzr6ekbenleirhhrak alapj$n munkAnk megftIeld alapot nyfjt a k6nyrrvizsgril6ivelem€ny (z{rad{k} mcgiadisAboz. A kituyysizsgilat sorin a Tri.rsas{g, WSZ Eg*Eigfigyi Sralgdltat$.&tr eldtrlrsas{gi dves beszdmoldjdt, anrak rdszeit €s tdteleit, azok kEnyrcl€si es bizouylati alS.timasTtrisit az tn'{nyes nemzeti kiinyvuizsgalati standardskban foglaltak szerint feliilvizsg6lhrk es ennek alapjan elegendd er megfeleld bizonyoss{got szerezttink arrdl, hogy az eldtdrsas,igrdrresbeszimoldt a szdmviteli tiirvenyben foglaltak es az iltal{nos sz{mvitdi elvek szrrint kdszltett*} d.
36o llEsu velenenytink szerint aa, eldtfusas&gi €ven bese*mold a" Tdrsasrig' penriigSti fo Egeszs{gtigyi Szolgilltatd zoo4. augusatrs 31-etr fenn*l}d vagyoni, jiivedetmi helyzeter6l megbizhators valds kipet d.
Debrecen,?;004,novrsber L7,
E4l-(}cf-r rsTvANnE .. *J:$o** k*.nnvi,xgdif Nyihenrendsisrjr r,; CJ?:,g| $.dcjrt;i;i u. pl.
Batogh bejegyzett rry.sr*m;00?,587
4 ,L'..
5b.l
VESZ KFT
KrEcfrszir6uprrnxrET 2004.6vi el6t6rsasf gi beszhmolShoz 2004.Jrilius 27.-2004.Szeptember20.
a v iilalkoz5s vezetciie
Qf n ,_)p /_
2 I.
Altalinos r6sz
1. A tirsasig bemutatfsa
A c6gneve:
VE SZ Va gyonkezel6 Korl{rtolt Felel6ss6giiT 6rsasig
Sz6khelye:
4026 Debrecen,Friv6szkertu. 4.
A tev6kenys6gkezdete:
2004.jrilius 27.
C6gbir6s6g bejegyezve:
6ltal 2004. szeptember20.
Mrikctd6siforma:
Korl6tolt Felel6ss6griT6rsasSg
Clgtregyzlkszama:
09-09-010891
A k6pviseletm6dja:
On6ll6
Y ezet6tiszts6gviselci:
Dr Onodi-S zics Zoltiln igyvezetl igazgato
Konywizsg6l6:
K6llay-MesterKonyvvizsg|lo 6s Ad6tan6csad6Kft K6llay Ferenc
A feltigyelcibizotts6g
Dr Kiss S6ndor
Tagjai:
BecskyTibor Dr SzesediIstv6n
/j
t/- o
JbJ a J
F6bb tulajdonosok 6s tulajdoni arinyuk
Tulajdonosneve
TcirzstSke(rdszvdny) n6v6rt6ke eFt-ban
DebrecenMegyei Jogri V6ros Onkorm6nyzata 3 000
Osszesen:
3 000
A tirsasig tev6kenys6gikiire:
TEAOR szSm
7020'03 7011' 03 7032'03
Tev6kenys6gmegnevez1se Ineatlanb6rbead6sa. iizemeltet6se -eladSs Ingatlanberuhhzhs, lnsatlankezel6s
Tulajdoni hfinyado/o
t00 100
s6+ 4
2, Aszhmviteli politika riivid ismertet6se
a.) Az 6vesbesz6mol6iisszeillitisinil
alkalmazott 6rt6ket6sieljirisok
A szimvitelrcil sz6l6, tcibbsz
A t6rsas6gaz elotitrsasiigiidciszakalatt az immateri6lis javak, titrgyr eszkcizcik,tulajdoni r6szesed6stjelent6 befektet6sek 6rt6khelyesbit6s6nek lehetcis6g6vel nem 6lt, - a k6szletek m6rleg6rt6k6nekmeg5llapithshhozFIFO elj6rSst alkalmaz, - a ktilfttl dr penzertlkre sz6l6 eszkozei6s kritelezetts6geinem voltak.
b.) Az 6rt6kcsiikken6selszimolisinak m6dszere,^z elszimol6s gyakorisfga
Tervszerinti 6rt6kcs0kken6selszfmolSsa Mivel a t|rsasSg az elcit6rsasfgi idcjszakban befektetett eszkciz fillomitnnyal nem rendelkezett,6rt6kcscikken6st a fenti id6szakbannem sz6moltel. Az 6rtdkcscikken6selsz6molSsaa t6rsashg szfimviteli politikhja alapjfu, a v6rhat6 haszn6latiidcinekmegfelelcientcirt6nik.Az 6rt6kcscikken6st a brutt6 6rtekb6l kiindulva line6risleir6ssal6llapitjuk meg havi gyakoris6ggal. A 200.000Ft egyedibeszerz6si6rt6k alatti t6rgyr eszkcizcik beszerz6siSrLta t6rsas6gk6t 6v alatt idciar6nyosan irja le Az 50.000 Ft egyedi beszerz6si6rt6k alatti (un. kis 6rt6kti) t6rgy eszkdzdkbeszerez6si 6rffi a haszn6latbav6telkor egy cisszegben szAmoljukel ert6kcsdkken6sileir6sk6nt. Terven feliili 6rt6kcsiikken6selsz6mol6sa A t6rsas6sterven ferliili 6rtekcscikken6st idciszakbannem sz6moltel. az elcit6rsas6ei
3os 5
3. A vagyoniop6nziigyi 6s jiivedelmi helyzet alakulfsinak 6rt6kel6se 3.1
A vagyoni helyzet alakuldsa
Megnevez6s
El6z6 6v
Tirgy6v
eFt
eFt
A. Befektetett eszk0ziik I. lmmateri6lisiavak II. T6reyi eszkcizcik ltr. Befektetettp6nzi.igyieszkcizcik B. Fors6eszkbzbk
2450
I. K6szletek II. Krivetel6sek
66
III. Ert6koaoirok lV. P6nzeszklzok C. Aktiv id6beli elhatirolfsok
2384
ESZKOZOK OSSZESEN(A+B+C)
2450
D. Sajft t6ke
r731
I. Jeevzettt6ke
3 000
II. Jegyzett,de m6g be nem ftzetett t6ke (-) III. Triketartal6k IV. Eredm6nvtartal6k V. Lekdtdtt tartal6k VI. Ert6kel6sitartal6k Vl. M6rleeszerintieredm6nv E. C6ltarta16kok
-1269
F. Kiitelezetts6gek
719
I. HStrasoroltkcitelezetts6sek II. Hosszri lei ir atu kcitelezetts6eek IIL Rcivid lei6ratrikcitelezetts6eek G. Passzivid6beli elhatirolisok
719
FORRASOK OSSZESEN (D+E+F+G)
2450
Yhltozhs oh-a
!6e 6
F,l6z66v
Mutat6
Tirgy6v
Forg6eszkozokarhnya
r00%
+ qktiv iddbeli elhst. _ Forgdeszkiizdk _t, Osszeseszkdz
El6z6 6v
Mutat6 T6keerciss6s
Tf rgy6v
7lo Sajdt t6ke Mdrleg f66sszege
x 100
C6ltartal6kokar6nya Cdltartaldkok Mdrleg f66sszege
x l00
BefektetetteszkrizcikfedezeteI. Sajdt t6ke Befektetett eszkdzAk
x 100
Befektetett eszkciztik fedezete II. _ Saidtt6ke + Hosszrtlei. kiit. *rOO Befektetetteszkdziik Saj6t tcike ncjveked6si mutat6 =
58'h
Soidrrdk" "100 Jegyzetttdke
A t6rsas6g az elcit6rsas6gi idcjszakban befektetett eszkcizcikkel nem rendelkezett, k6pezik. eszkcizeinektelj es 6llomfnySt a forg6eszkozcik A m6rlegftidsszeg7l%o-ban a saj6t t6k6bctl 5ll, a fennmarad6 29% a rcivid lej6ratri 6ll. kritelezetts6gekbcil A t6rsas6gsaj6ttcik6jecscikkenta -1269e Ft-os m6rleg szerinti eredm6nnyel. A t6rsas6gc6ltartal6kotsemmilyenjogcimen nem k6pzett,befektetetteszkozeinem voltak.
qR+ r
v v
7 3.2. Pdnziigyi helyzet drtikeldse
a) Ad6ssig6llomfnnyal kapcsolatosmutat6k
Mutat6
F,l6z66v
H itelfedezetimutat6 Kdveteldsek Ri)vid lej dr afi kd telezettsdgek
Tirgy6v 90h
x 100
Vevci-szdllit6Sllom6nvcisszem6r6si mutat6 Vevddllomdny Sztillitd tillomdny
x 100
Ad6ss6g6llom6nyar itnya Addssdgdllomdny x 100 Adrisstigtillomdny + Sajdt tdke
Ad6 ss6gszolg6latifedezet Mdrteg szerinti eredmdny + Ecs lefrtis Hosszfilej. kiit. eseddkestiirlesztdrdszlete
A t6rsas6gnakvevcikcjvetel6se,sz6llit6i tartozhsa nincs. Kd,lcscint,hitelt nem vett fel, nem szfmolt el. 6rt6kcscikken6st
b.) Likviditis alakulSsa
Mutat6
Likvidit6sigyorsr6tamutat6 _
El6z6 6v
Tirgydv 3320h
Likvid pdnzeszkdziik Rbvid lejdratri kbtelezettsdgek
Likvidit6si mutat6 Forgdeszk0ziih R dvid lej dr alrt kd telezettsdgek
34loh x 100
A t6rsas69 likvidit6sa megfelelci, riivid lej6ratri kotelezetts6gei rendez6s6remegfelelci p6nziigyi fedezettelrendelkezik.
AfYt
c/b
d
8 3.3A j iivedelm ez6sig ulakulds a
Mutat6
El6z6 6v
Fedezetih6nyad _ Fed-ezetidsszeg(bruttd nyeresig) x 100 E rtd kesftds n ett 6 drb evite le
Saj6t tcikej cjvedelmezds6ge _ Szoktisos vtillalk. eredm+Jiz ksmotok _ t r,, Sujdt tdke (miikddd tdke)
Alaptcikej dvedelmezcis6ge " - Addzott nyeresdg xl00 Jegtzett tdke
Arbev6tel-arfnyos i.izleti eredm6ny _ Azemi(iizleti) tevikenysdg eredmdnye -r rOO E rtd kes[tis n ettd dr bevdtele
Arbevdtel-arfnyos ad6zis elcitti eredm6ny A dtizris el6tti eredmdnv
x 100 Osszesdrbevdtel+ dsszesbevdtet
Elcimunkar6forditSs-ar6nyo s j
Eszkozar6nyos j civedelmezci s6g _ Addzds elfitti erednftnJ' , , OO Eszkdzdk 6sszesen
A tSrsas6gnak az el6tirsas6giid6szakbanbev6teleinem voltak.
T6rgy6v
ar q
J V J
9
u. A m6rleghez 6s eredm6ny-kimutatishoz kapcso16d6kieg6szit6sek
Megnevez6s A. Befektetett eszkiiziik I. lmmateri6lisiavak II. T6revi eszkcizcik III. Befektetettp6nztievi eszkcizok
II. Kcivetel6sek III. Ert6koaoirok lV. P6nzeszkozok C. Aktfv id6beli elhatirol6sok
ESZKOZOT oSSZNSEN(A+B+ D. Sajit t6ke I. Jeevzettt6ke A. Jegyzett,de m6g be nem fizetett tdke III. Tciketartal6k
V. Lekcitcitttartal6k VL Ert6kel6sitartal6k VI. M6rlee szerinti eredmdn E. C6ltartal6kok F. Kiitelezetts6gek [. H6trasoroltkotel II. Hosszrilei6ratrikcitelezetts6sek III. Rdvid lei6ratirkdtelezet G. Passzivid6beli elhatirolisok FORRASOK OSSZESEN (D+E+F
El6z6 6vek m6dositisai
9?o l0 A Kht az el6t6rsas6gi iddszakot 2 384 e Ft plnzeszkoz-illlom6nnyal zhrta, melyb6l a p6nzt6rk6szlet53 e Ft, a fennmaradS2 2331 e Ft az elszilmol6sibet6tsz6mlaegyenlege.
A t6rsas5g719 e Ft 6rt6kri rrivid lej6ratri egy6bkcitelezetts6g6llomSnySta kcivetkez6t6telek alkod6k: - szem6lyijovedelemad6: - munkab6rekj6rul6kai: - vezetoikdlcscin: Osszesen:
312 eFt 307 e Ft ioo " p, Zfq"ft.
l. Eredm6ny-kimutatfshoz kapcsol6d6kieg6szit6sek
T6tel
A tetel megnevezese
El5z5 6v
El6z5 6v(ek)
B
c
D
szam a
01. 02. I
03. 04. tl ill
05. 06. 07. 08. 09.
Belf1ldi ertekesftesnetto arbevetele Export ertekesites netto arbev6tele
ERTEKESITES NETTOARBEVETELE
11.
12. V.
vt. vll
0
0
0
0
0
0
Sajat termel1sti keszletek allomanwaltozdsa Saiat eloallitasu eszkdzdk aktivalt 1rteke
AKTIVALTSAJATTELJESITMENYEK ERTEKE EGYEBBEVETELEK
0
Ebbol: visszairi 6rtekvesztes Anvaqkdltseq Iq6n vbevett szoIqaltatdsok erteke Eqveb szolqaltatasokefteke
121
Eladott6ruk beszerzesiefteke Eladott (kdzvetitett) szoIgaltatitsok erteke
tv. ANYAGJELLEGURAFORDITASOK 10.
T6rgy6v 2004.09.20. E
0
0
Berkdltseq Szemelviieileqi eqveb kifizetesek Beriarulekok
SZEMELYI JELLEGURAFORDITASOK ERTEKCSOXXEruESI LEiRAS EGYEBRAFORD|TASOK Ebbol erlekvesztds
121 912
238 0
0
1150
J 4 1
1l A. 13.
uzEMr(uzLETt)TEV.EREDMENYE
0
Kapott(i6r6) osztal1k6s rdszesed6s
-1271
0
EbbSl: kapcsolt vdllalkozdstol kapott
14.
R6szesed6sekertekesit6s6nek 6rfolvamnVeresdqe Ebbdl: kapcsoltvallalkozasbolkapott
15.
Befektetettpenzilgyi eszkdzdkkamatai, 6rtolvamnvereseqe
16.
Egyebkapott (jero)kamatok6s kamatjeIIeg0 beveteIek
Ebbol: kapcsolt vallalkozastolkapott
17.
vill 18.
19.
20. 21.
lx. B.
Ebbol: kapcsolt vdllalkozastol kapott Penzuqvi mtiveletek eqvdb bevdtelei
PENZUGYI MUVELETEK BEVETELEI pe Befektetett nzilgyi eszk6z6k 6rfolvamvesztes6qe Ebbol: kapcsoltvallalkozasnakadott
PENZUGYI MUVELETEK EGYEB RAFORDITASAI PENZUGYI MUVELETEK EREDMENYE SZOKASOS VALLALKOZASI ER E D ME N Y
X.
RENDKIVULI BEVETELEK RENDKIVULI RAFORDITASOK RENDKIVULI EREDMENY ADOZASELOTTIEREDMENY ADOFIZETES I KOTELEZETTSEG ADOZOTTEREDMENY EredmenytaftaIek igenybevetele osztalekra, 16szesed6 sre Jov6haq vott osztaIek, rdszesedds MERLEGSZERINTI EREDMENY
D. E.
xil. F.
22. 23. G.
0
0
2
0
0
0
0 0
0 0
-1269
0 0
0 0
-1269
0
0
-1269
0
0
-1269
Fizetenddkamatok es kamatjellegA raforditasok Ebbdl: kapcsolt vallalkozasnak adott R6szesed6sek, ertekpap frok, bankbetetek eft ekv eszfdse Penzuqvi mtiveletek eqveb rafordftasai
c.
xt.
2
2
0
A t6rsas6gaz elStfrsas5gitev6kenys6g6t1269 ezer forint vesztes6ggelz\rta, mivel a fenti idciszakbanbev6tellelnem rendelkezett.A -1269ezer forintos m6rleg szerinti eredmdnyta t6rsas6gbejegyz6s6velkapcsolatosillet6kek 6s nyomtatv6nykdlts6g,valamint az tigyvezet6 rgazgatomegbiz6sidija 6s annakj6rul6kai alkotj6k.
9+2. t2 ilI. Thj6koztat6 r6sz
A t6rsas6gaz elftfir.sas6giid6szakbanimmateri6lis javakkal, tirrgy eszkcizrikkel nem rendelkezett.Ert6kcsrikken6st,lrtlkvesztlst, 6rt6khelyesbft6stnem sz6molt el. Lekcjtcitttartal6kotnem k6pzett.Sem aktiv sempasszivid6beli elhat6rol6s6llom6nyanincsen.
A vezet6 tiszts6gvis el6k, az igazgatflshg 6s a feliigyel6 bizotts6g jSrand6siga, r6sziikre foly6sitott el6legek 6s ktilcsiintik
Adatok ezer Ft-bun Megnevez6s Az izleti 6v j6rand6shghnakbrutt6 6sszese Foly6sitottelcilegek - foly6sit6sidcipontia
Yezet6 lgazgat6shg tiszts6gvis. 912
Feliigyel6 6sszesen Bizotts69 taeiai 9t2 0
- 6sszege
- fordul6napigvisszafizetett
0
- osszege
- fordul6napi g vi sszafizetettcisszesek fordul6napon fenn6ll6 tartozSs - v isszafrzet6sihatSridci - frzetendo kamat Ntuedii fi zet6si kcitelezettsls
148
148
Q+t
13 Munkav6llal6k itlagos statisztikai l6tszima, b6rk0lts6ge 6s szem6lyijellegii egy6b kifizetEsei
Megnevez6s
Atlagos statisztikai l6tszim (f6)
B6rktilts6g eFt
Szem6lyi jetlegiiegy6b kifizet6s eFt
F66llSsbanteljes frzikai 0 munkaid6ben foelalkoz6sriak alkalmaz6sban6116 szellemi 0
foelalkoz6sfak Fci6ll6sbannem frzlkai 0 teljes munkaidciben foslalkoz6sirak alkalmazhsban 5116 szellemi 0 foglalkoz6sfak Alkalmazasba n
frzrkai
teljes foglalkoz6sfiak munkaid6 S
6lt6 nyugdija S
nem teljes munkaid6
szellemi foglalkoz6sfak frzlkai foglalkoz6sriak
S
szellemi foelalkoz6sfak Tov6bbi munkaviszonvban6ll6k Foglalkoztatottak iisszesen
0
A Kft-ben az elcit6rsas6giidcjszakban sem teljes munakid6ben, sem rdszmunkaidciben foglalkoztatott alkalmazott nem volt. A bejegyz6sselkapcsolatosteendoket az igyvezetl i gazgatome gbizitsij ogvi szony keret6ben lStta el. Az 6vesbeszimol6 alttirt,silrajogosultszem6lyneve: Onodi-sztics Zolthn beoszt6sa: igyvezeto igazgato cime: 4032Debrecen,Akad6miau. 18. Debrecen,2004.december16.
ald{rds
Ytry
CASH FLOW-KIMUTATAS
Adatok ezer Ft-bsn Sorszhm
El6z6 6v
Megnevez6s
I
Adozitsel6tti eredm6ny
+
2.
Elsz6molt amortizScro
-r
a J.
Elsz6molt lrtdkv esztls 6s visszairis
-t-
4.
C6ltartal6kk6pz6s6s felhaszn6ldsktilcinbcizete
+
5.
Befektetetteszkcizcik6rt6kesit6s6nek eredm6nve
+
6.
Sz6llit6i k6telezetts6s.v Sltozhsa
+
7.
Eeyeb rcivid lei 6ratf kcitelezetts6eekv illtozhsa
T
8.
Passzividcibelielhat6rol6sokv6ltoz6sa
+
9.
Vevcikcivetel6s viltozasa
T
1 0 . Forg6eszkcizdk(vevcikovetel6s6s p6nzeszkcizn6lkiil)
Tirgy6v -1269
719 -66
T
vfitoz|sa l1
Aktiv idcibelielhat6rol6sokv6ltoz6sa
T
t 2 . Fizetett, fizetendciad6 (nyeres6gut6n) 1 3 . Fizetett,fizetendciosztal6k.r6szesed6s I
Szokisos tev6kenys6gb6l szhrmaz6 p6nzeszkiiz-vfltozhs (Miikiid6si cash flow. 1-13.sorok)
r4.
Befektetetteszkcizcikbeszerz6se
-616
1 5 . Befektetetteszkozcikelad6sa
+
1 6 . Kapott osztal6k,r6szesed6s
-r
il.
Befektet6si tev6kenys6gb6lszhrmaz6 p6nzeszkOz-vflltozhs (Befektet6sicash flow, 14-16.sorok)
(tcikebevon6s) 1 7 . R6szv6nykibocs6t6s bev6tele 1 8 . Kcitv6ny,hitelviszonyt megtestesit66rt6kpapir kibocs6t6s6nak bev6tele 1 9 . Hitel 6s kcilcsrinfelv6tele
0
+ + +
20. Hosszirlejhratranyrijtott kolcscinok6s elhelyezett bankbet6tektcirleszt6se, megsziintet6se, bev6lt6sa
2 t . V6glegesenkapott p 1nzeszkdz 2 2 . Reszv6nybevonAs. tcjkekivon6s(tcikelesz6l IitAs)
T-
+
f):r
2 3 . Kritv6ny6shitelviszonytmegtestesit6 6rt6kpapir visszafizet6se
24. Hitel 6s krilcsrin t
26. V6glegesendtadottp1nzeszkoz 2 7 . Alapit6kkal szembeni,illetve egy6bhosszrilejAratri
+
3 000
kcitelezetts6eek v6ltoz6sa
uI.
P6nzii gyi miiveletekb 6l szhrmaz| p6nzeszkiiz-vSltozhs
3 000
(Finanszirozisi cash flow, 17-27.sorok)
IV.
P6nzeszkii zok v hltozhsa (+I+II+III. sorok)
+
2 384
3
-1+6 2 1 9 8 2 2 4 6 I 5 1 2 5 7
'l
0 9
Statisztikaisz6mjel
0 9
1 4
0 0 0 0 8 6
C6gjegyz6k sz5ma
A vdltatkoz5s megnevez6se
VESZ Eg6szs6gUgyi Szolgdltat6K6zhasznUT6rsas6g
Avdratkoz5scime
l+lOlZlOl
Debrecen,Friv6szkertu.4.
2404 Evesbeszfmolo 2004.Augusztus 25.-2004. December 31.
Kelt:
Debrecen, 2005.5prilis02. vezet6je a v6llalkoz6s (kepvisel6je)
P.H.
g+7 Statisztikai szemjel
C6gjegyz6k sz6ma
VESZ Kht.
MERLEGEszk6z6k(aktiv6k) adatok E Flban SorszAn
El6z66v
A t6tel megnevez6se
El6z6 6v(ek) m6dosit5sal
b
01. 02
IMMATERIALIS JAVAK
03
1. AlapitAs-dtszeNezesaktivAlt6rt6ke
04.
05.
2. Kis€rleti fejlesztds aktivdlt 6rtdke 3. Vagyoni'rtdk1 jogok
ub.
4. Szellemiterm6kek
ut.
5. Jzleti vagy cdgdrt5k 6. lmmatei4lis javakra adott el1legek
08. 09.
10. 11
12.
o
A. BEFEKTETETT eszx6z6r I.
0
(3. ... 9.
0
(1. ... 17.
TARGYT ESZKOZOK
4. Tenyeszallatok
1A
5. Beruhdzdsok.fel0iit1sok
16.
6. Beruhdzdsokraadoft el5leqek
1 587
3 124
2 61f
7. Teryyi eszk5zdkeftekhelyesbitese 1. Taft6srdszeseddskapcsolt vAllalkozdsban
(19....25.)
20.
2. Tart6sanadoft k6lcs6n kaDcsoltv1llalkozAsban
zt.
3. Egy6b taft6s reszesedes
22.
4. Taft6sanadoft kdlcs5n egy6b resz. visz. 6116 v6llalkozdsban
zJ.
5. Egy€b taft6san adott k5lcsdn
24.
6. Taft6s hitelviszonytmegtestesit6 6rt6kpapir 7. Befektetettpenz1gyi eszkAzdk6ftekhelyesbitese
zo.
B. FORGOESZKOZoK
27.
r.
KESZLETEK
28.
1. Anyagok
zJ.
2. Befejezetttemel6s 6s f6lk6sz term€kek
30.
3. N5vendek-,hiz6- ds egy6b Allatok
J t -
4. K€sztermdkek
32.
5. Aruk
Q7.+34.+40.+4s.\ (28.... 33.)
0
2 963
0
1 6 70 1 6
0
8 825 I 825
6. Kdszletekreadott el5leaek
Jl.
(35..,. 39.) 1. Kdvetel€sekerusz1llitesbdl6s szolgdltatAsb6l(vevdk)
JO.
2. KOvetel'sek kapcsolt vallalkoz6ssalszemben
37.
3. Kdvetel€sekegydb rdsz. visz. l6v6 vellalkoz1ssalszemben
38.
4. VAlt6kdvetel6sek
34.
4 711
50€
III. BEFEKTETETTPENZUGYIESZKOZOK
19.
JJ.
0
1. lngatlanok6s a kapcsol6d6vagyoni6ft6kAjogok 2. MAszakiberendezdsek,gepek,jemtvek
14.
za.
0 0
7. lmmatei4lis javak eftekhelyesbitese lf.
3. Egydb berendez6sek,felszerel'sek,jdrmdvek
18.
(2.+10.+18.'
1 587
4a
t I .
T6rgy6v 2004.
II. KOVETELESEK
39.
5. Egy6b k5vetel6sek
40.
llr. ERTEKPAPiROK
42.
2. Egy€b rdszesedCs
43.
3. Sajdtrfszvdnyek, sajdt Azletreszek
0
14588 2 634
11954
(41.... 44.\
0
0
,. RCszeseddskapcsolt veilakozesban
44.
4. ForgatAsicdIi hitelviszonytmegtestesit6 6rI€kpaplrok (46.+47.\
45.
lv. PENZESZKoZoK
46.
1. Pdnztdr.csekkek
47.
2. Bankbetetek
48.
(49.... 51.)
C. AKTIVIOOBELIELHATAROLASOK
50.
2. Kdftsegek,rdforditdsokaWiv id6belielhatArol*sa
0
14360: AE1
2 928
1. Bevdtelekaktiv id6beli elhatArolAsa
52.
0
?5
49. 51.
2 963
143 152
0
3. Halasztottrdfordit'sok
(AKT|VAK) ESZKOZOK osszeseru Debrecen,2005.Sprilis 02.
(1+26.+4B.)
2 963
0
171727
3+( Statisztikaiszdmjel
C6gjegyz6k sz6ma
VESZ Kht.
MERLEGForr6sok(passziv6k) adatokE Ft-ban Sorsz6m
A t6tel megnevez6se
El5z5 6v
E16z66v(ek) m6dosit6sai
o
TSrgy6v 2004.
d
ql
D. SAJATT6KE
54.
I.
JEGYZETTT6KE
56.
II
Ebbd|: visszavdseroft tuIajdonosidszesedCsndv€rt6ken JEGYZETT, DE MEG BE NEMFIZETETTT6KE (-)
57.
III. T6KETARTALEK
3v_
V. LEKOTOTTTATRALEK
(5+.+s6. . . 6,t.,
2 286 3 000
0
-39 879 3 000
IV. EREDMENYTARTALEK 60.
VI. ERTEKELESIRRTNIEX
o l
VII. MERLEGSZERINTIEREDMENY
62.
E. CELTARTALEKoK
63. 64. 65.
-714
-714
(63....65.)
0
3. Egy€b ceftaftal€k F. KdTELEZETTSEGEK
o I .
I.
(67.+71.+80.)
68.
(68.... 70.) HATRASOROLT KOTELEZETTSEGEK 1. Heta sorolt k6telezefts6gek kapcsoltvAllalkozdssal szemben
69.
2. Hdtnsorolt k6telezeftsegekegy1b t€sz.visz. v6llalkozAssal
70.
3. HAtnsorolt kdtelezeftsegekegy6b gazd'lkod6vat szemben
677
I I . H O S S Z U L E J A R A T U K O T E L E Z E T T S E G E K( 7 2 . . . . 7 9 . \ 72.
1. Hosszti bjeratra kapoft kdlcsdndk
73.
2. Atv'ltoztathat6 k'tvenyek 3. Taftoz6sokkdtvdnykibocsdtdsb6l 4. BeruhAzesi6s fejleszt6sihitelek
74
76
5. Egy6b hossz0 lejdratfi hitelek
77
6. Taft6s k'te lezettsegek kapcsoltv6llalkozdssalszemben
78
7. Taft6s kdtelezettsegekegy€b rtsz. visz.l6v6 vdllalkozdssal 8. Egy6b hosszi lejArat0kdtelezeftsegek
T9
80.
ilr. RovTDLEJARATUKoTELEZETTSEGEK
81.
1. R5vid bjeratu kdlcs6n6k
82.
(81....89.)
84.
Ebb6l: az 'tvAftoztathat6 k,tve n vek 2. R6vidlei6rati hitelek 3. Vev6kt6lkapoft el6legek
85.
4. KOtelezettsegek eruszellift sb6l6s szolg1lta6sb6l(sz6ilit6k)
86.
5. Velbbftozesok
87.
6. R6vid bjentl k5telezeftsegekkapcsoltvAllalkozAssalszemben 7. R5vid bjeratt k5telezeftsegekegy€b r6sz.visz. vdllalkozAssal
83.
88. 89. 90. 91. 92. 93. 94.
0
1. C6ltaftal6ka vArhat6k5telezeftseaekrc 2. Celbftalek a jdv5beni k6lts€gekrc
ot)_
74
-42 165
8. Egy€b ftvid lejdratl k5telezeftsegek G. PASSZ'VID6BELIELHATAROLASOK 1. Bev'telek passziv id5beli elhaterchsa
1 4 31 3 6
0
143
ot I
tJo
54 1 1 8
89018
o/ /
(91.... 93.)
0
0
0
68 470 68 470
2. K5ltsegek,rdforditAsokpassziv id5belielhat'rcl^sa 3. Halasztottbevdtelek
(pAsszivAK) FoRRASoK +90) osszESEN (53.+62.+66
2 963
0
Debrecen,2005.iprilis 02.
a v6llalkozasvezeloje (k6pviseloje)
1 7 ' t7 2 7
sv3 Statisztikai szdmjel
vEsz Kht.
"A'' EREDMENYKI MUTATAS (tisszk6lts6g elj6r6ssal) adatok E Ft-ban A t6tel megnevez6se
I etel
El5z6 6v
E16266v(ek) m6dositAsai
e
d
01.
Beffaldieftekesltesneft6erbevetele
02.
Expotl 6ttekeslt6s nett6 arbevdtele
8 061
(01.+02.)
ERTEKESITES NETT6ARBEVETELE 03 04
tl ilt.
T6rgy6v 2004.
0
8 061
0
U
SajetbrmeEsd keszlebkeilomenw^ltozdsa Sajdterceilfhs0eszk1z5kaktiveft6fteke
AKTIVALTSAJATTELJESITMENYEKERTEKE(03.i04.) EGYEBBEVETELEK
548 242
Ebb6l: visszalfteftekveszrcs 05
AnyagkOltseg
60 451 '130247
Igenybe vett szolgdlEasok eftake 07
Egyebszoqeltaqsokafteke
o8
Eladott 6ruk beszerzdsi 6rt6ke
09
Eladott (k6zvetiteft) szoqeftabsok edeke
lv.
ANYAGJELLEG0RAFORDITASOK
10
Berk5lEeg
11
Szem6lyi jelleg A egyeb kifizetesek
2 848
(os.+06.+07.+oB.+os.)
298 314
616
BerjeruEkok
vtl
1 9 35 4 6
J I
7 570
61
(10.+11.+12.)
SZEMELYIJELLEG R0 AfOnoifAsof ERTEKCSOKKEN ESILEiRAS EGYEBRAFORDITASOK
1 0 11 1 9 407 003
6tl
1 042
EbbU: eft'kvesztes A.
Uzemt(Uzlefl)TEv.EREDMENYE(r.+r.+u.-rv.-v.-vr.-vr.)-714
13
KapottAer6)oszbrck6s r6szesed6s
't4
RCszeseddsek 6fte kes ftesenek erfolyamny eres ege
15
Befekteteftpenz1gyi eszk'z5k kamatai, 'rfolyamnyeresege
0
-45 288
Ebb6l: kapcsolt veilalkozesd kapott
Ebb6l. kapcsolt v6IlaIkozesfl kapott
Ebbdl: kapcsolt veilalkoz6st6lkapott 16
Egyeb kapott (jA16)kamabk es kamatjellegl bevetelek
3 123
Ebb5l: ka pcsolt veilalkozesbl kapott 17
vill
PenzAgyi mfi veletek egyeb bev'telei
PENZUGYM I U V E L E T E KB E V E T E L E I
(13.+14,+15,+,I6.+17.)
'18
Befektetett pe nzugyi eszkAz'k 'rfolyamv esztes6ge
'19
Fizetend6 kamabk es kamatjelbgA r'fordit6sok
0
J tzc
0 -714
0 0 0
3 123 42165
Ebb6I: ka pcsolt veIlaIkozesnak adoft
Ebb6l: ka pcsolt v6IlaIkozesnak adot 20 aa
Rdszesed6se& 'ftekpapkok, bankbercbk eftekvesztese Penzugyi mAveletek egyeb refordltAsai
(18+1er2o.+21 )
IX
PENZUcytMUVELETEK nAfOnOlrASnt
B.
PeNzucyrM0vELETEK EREDMENyE
rylr.-rx.)
c.
SZOKASOSVALLALKOZASIEREDMENY RENDKIVULI BEVETELEK RENDKIVULI RAFORD[TASOK
(tA*B)
X
xt.
0
D.
RENDKIVULIEREDMENY
(X.-XI)
E.
(rc1D)
0 -714
0 0
42165
xil
AD6zAs EL6TTI EREDMENY ADOFIZETESI KOTELEZETTSEG
F.
ADOZOTT EREDMENY
(1E.XII,)
-714
0
42165
ftF+22.-23,\
-714
0
42165
22
0
Eredmenyta ft arck ig6nybev 6tele osztal' kra, re szesede sre
J6vehagyottosztarck,reszesed es G.
MERLEG SZERINTIEREDMENY
Debrecen.2005.6prilis 02.
38"
VESZ Eg6szs6giigyiKHT 2004.EVT EVE,SBESZATUOLO
KTEGi;szir6 UpLLEKLE TE
a v tilalko z6s vezetcii e
3st 2
I. Altalinos r6sz
1. A tfrsasfg bemutatfsa A c6g neve:
VESZ Eg6szs6giigyi Szolgiltat6 T6rsasfg
Sz6khelye:
4026 Debrecen,Friv6szkertu. 4.
Kiizhasznri
A tev6kenys6gkezdete: 2004.jrilius27. C6gbirosSg bejegyezve:
Sltal 2004. augusztus24.
Mtikod6si forma:
Klzhasznri T6rsas6g
Kdzhasznris6gi fokozat:
Kiemelten kozhasznri
CegSegyzlkszitma:
09- 14-000086
A kdpviseletmodja:
On6ll6
Cdgvezetii:
Dr Bedc!Zolthn
Yezeto tiszts6gvisel6: Dr 6nodi-Szrics Zoltin igyvezet6 rgazgato Konyvvizsg6l6: Balogh Istv6nn6 A felrigyelo bizottsSg Tagjai:
Dr Kiss S6ndor BecskyTibor Dr SzeqediIstv6n
A t6,rsasdg telephelyei: 4028Debrecen,Apafi u.28. 403l Debrecen,Bart6kB6la u.29. 4002Debrecen-B6nk, F6c5nu.15. 4029Debrecen,Ceglddu. 6. 4026Debrecen.Darabosu.20. 4029Debrecen,Doboziu. 2. 4030 Debrecen,Epreskertu. 3.
q9") \)
(l
(*-
3 4031Debrecen,Fdldi J6nosu. 5. 4032Debrecen,Ftirediu.42. 4002 Debrecen-Halfip,S6rm6nyu. 19. 4028Debrecen,J6nosiu. 14. 4032Debrecen, Jerik6u.27. 4225 Debrecen,Als6j6zsaiu. 6. 4033Debrecen,KincseshegyL 44. 4031 Debrecen, Kincseshegy u. 158. 4032 Debrecen,Lisznyaiu. 6. 4030 Debrecen,Monostorp6lyiu. 64. 4002Debrecen-Nagycsere 60008 hrsz. 4002 Debrecen-Pallag66002Itrsz. 4030 Debrecen, Panditru.34. 4025Debrecen, Vfs6ry I. 9-11. 4033Debrecen,S6msonift 81. 4034Debrecen,SzencziMoln6r Albert u. 6. 4030 Debreecn,T6gl6skertu. 56. 4025Debrecen,BajcsyZs. u 32. 4032Debrecen,Bdszorm6nyiu. 136. 4030 Debrecen, Hid u. 14. 4024 Debrecen,Nap u. 10. 4034Debrecen,Ruyteru.27. 4033Debrecen,Szab6P6l u. 59. 4031 Debrecen,Angyalfcildt6r 1. 4225 Debrecen-J6zsa Szentgyorgyfalviu. 7. 4002Debrecen-Kismacs, Orgonau. 6515512 4225 Debrecen-J6zsa, Felscij6zsai u. I 1. 4002Debrecen-Ondod, Ny6rfasu.2. 4024 Debrecen,Burgundiau. 24. 4031Debrecen.T6c6skertt6r 5. 4028Debrecen,Otemetou. 4.
q v'1
JOJ
4 4032Debrecen, Jerik6u.21. 4026Debrecen, Bethlenu. 46. 4027Debrecen, Ibolyax.24. 4029Debrecen,Doboziu. 2. 4029Debrecen, Doboziu. 2. C. ep. 4027Debrecen, Ibolyau.21. 4027Debrecen, Ibolyau. 17. 4032Debrecen,ThomasMann u. I . 4029Debrecen, Viztoronyu. 12.A 6p.4.lh5zfszt.1 . 4029Debrecen, Csap6u. 98. 4026Debrecen, Bethlenu. 40. I em. l. 4024Debrecen, Sasu. 2. 4024Debrecen ,Yargau. I. fszt24. 4024Debrecen, Vargau. 1. I em.26. 4024Debrecen, Vargau. 1.I em.27. 4028Debrecen, Kassaiu. 115. 4024Debrecen, SzentAnnau.l 1. 4026Debrecen. Bethlenu.I 1-17. fszt.
Fdbb tulajdonosok6s tulajdoni arfnyuk
Tulajdonosneve Debrecen Megyei Onkorm6nyzata Osszesen:
Jogf
Tdrzstcike Tulajdoni (reszvdny)n6v6rt6ke hSnyado/o eFt-ban V6ros 3 000
r00
3 000
100
E8\ 5
A tfrsasfg tev6kenys6gi ktire:
TEAOR sz6m 8512'03 8514'03 5551'03 7310'03 8 5 11 8 51 3 8042'03
Tev6kenys6gmegnevez6se
J6r6beteg-el15t5s Egy6bhum6n-eg6szs6giigyi ellStSs Munkahelyi 6tkeztet6s
MriszakikutatSs,fejleszt6s Fekvcibeteg-e116t6s Fogorvosiszakell6t6s M6shovanem sorolt feln6tt 6s eey6boktat6s
2. A szfmviteli politika rtivid ismertet6se
a) Az 6vesbeszimol6 iisszeillftfsSnfl alkalmazott 6rt6kel6sieljir6sok A sz6mvitelrril sz6l6, tdbbszor m6dositott 2000. 6vi C. torv6nyben (tovdbbiakban: Szt.) foglalt elciir6soknak megfelel6en a befektetett eszkozoket, valamint a forg6eszkozdket a torv6ny szerinti bekeriildsi (beszerz6si,e16611it6si) 6rt6ken6rt6kelttik.Csdkkentettiikazokata Szt.-ben rogzitett, tov6bb6 t6rsas6gunk Szdmviteli politikdjdban meghat6rozott 6rt6kcsokken6s,illetve 6rt6kveszt6sosszeg6vel,noveltiik azt a Szt., valaminttdrsas6gunkSzdmvitelipolitrk6jaszerintivisszair6sosszegdvel.
t6rsas6gabeszSmol6vallezSrtidciszakalatt jelentci az rmmateriSlisjavak, t6rgyi eszkozok,tulajdoni r6szesed6st befektet6sek6rt6khelyesbit6s6nek lehetcis6g6vel nem 611, a k6szletek m6rleg6rt6k6nekmeg6llapitdsithozFIF O elj6r6st alkalmaz, a ktilfoldr penzertekresz6lo eszkozei6s kotelezetts6geinem voltak.
:dJ
6
a) Az 6rt6kcsiikken6s elszfmol{s6nak gyakoris{ga
m6dszere, az
elszfmolSs
Tervszerinti 6rt6kcsiikken6selszimol6sa
Az ertekcsokken6selsz6molSsaa tdrsas6gszdmviteli politik6j a a\apjSn,a vSrhat6 hasznillati idcinek megfel el6en, maradvSny6rt6k me96ll apitdsfival tort6nik. Az lrtekcscikken6sta brutt6 6rt6kb6l kiindulva line6ris leirdssal Sllapitjuk meg havi gyakorisSggal. A 200.000 Ft egyedi beszerzesiertekalatti tfurgyieszkozokbeszerz6si6rit a t6rsasSgk6t 6v alatt id6ar6nyosanirja le Az 50.000 Ft egyedi beszerzesi6rt1kalatti (un. kis 6rt61ai)thrgyi eszkozok beszerez6si irdt a haszn|latba v6telkor egy dsszegben sz6moljuk el 6rt6kcsokken6sileir6sk6nt. Terven feliili 6rt6kcsdkken6selsz{molisa A t6rsas6g terven feliili 6rt6kcsokken6staz 6rintett sz6moltel.
id6szakban nem
Immateriflis j avak illomf nyv illtozhsa a)Brutt6 6rt6k vf'ltozisa Adatok ezer Ft-bun
Megnevez6s Vagyoni 6ft6kri ioeok 0 Uzleti vagy c6g6d6k 0 Szellemi term6kek 0 Kis6rl. fejl.aktiv6lt 0 6rt6ke Alap.-6tszerv. akt.6rt6ke 0
Nvit6
Niiveked6s Csiikken6s Atsorol6s
Zhr6 0 0
l 588
I 588
0 0
58€ 7 b) Halmozott 6rt6kcsdkken6svilltozhsa
Adatok ezer Ft-ban
Megnevez6s
Nvit6
Vasvoni6t6kri iosok Uzleti vaey c6e6rt6k Szellemiterm6kek
0 0 0 Kis6rl.feil. aktiv.6rt6ke 0 Alap.-6tszerv. akt.6rt6ke 0
Niiveked6s Cstikken6s Atsorol6s
Zhr6 0 0
I
I
0 0
c) Tfrgy6vi 6rt6kcsdkken6sileirfs
Adatok ezer Ft-ban
Tervszerinti lefrSs Terven Teljesitm. feliili lefr. Osszesen Line6ris Degresszfv arinyos 0 0
Megnevez6s Vagyoni 6rt6kti ioeok Uzlett vaev c6e6rt6k Szellemiterm6kek Kis6rl. fejl.aktiv6lt 6rt6ke Alapit.-6tszerv. akt.6rt6ke
I
I
0 0
d) Ert6khelyesbit6s
Adatok ezer Ft-bsn
Mesnevez6s Vagvon 6rt6kriiosok Szellem term6kek
Nvit6
Niiveked6s
0 0
A Kht 2004-ben6rt6khelvesbit6st nem sz6moltel.
Zhr6
Csiikken6s 0 0
3tt 8
Tirgyi eszkiiziik 6llominyvilt ozilsa a)Brutt6 6rt6kvfiltozfsa Adutok ezer Ft-ban
Nvit6
Megnevez6s lngatlanok6s a kapcs. 0 vasvoni 6rt6kti iosok Mtiszaki berendez6sek. 0 g6pek,iSrmtivek Egy6bberend., 0 felszerel.,iSrmrivek Teny6sz6llatok 0 Beruh6zSsok 0
Niiveked6s Csiikken6s AtsoroL[s
Zhr6
515
515
36s0
3650
b) Ert6kcsiikken6s v Sltozfsa Adatok ezer Ft-ban
Megnevez6s
Nvit6
Ingatlanok6s a kapcs. 0 vasyoni 6rt6kriioeok Miiszaki berendez6sek. 0 e6pek,i6rmiivek Egy6bberend., 0 felszerel.,i6rmrivek Tenv6sz6llatok 0 Beruh6,z6sok 0
Niiveked6s Csiikken6s Atsorol{s
Zhr6 0
6
6
1035
1035 0 0
c) Tirgy6vi 6rt6kcsiikken6sleir{s Adatok ezer Ft-ban
Megnevezds
Tervszerinti leiris
Linefris lngatlanok6s a kapcs. vasyoni 6rt6kriioeok Mtiszaki berendez., g6pek,i5rmiivek Egy6bberend., felszer.,i6rmrivek Teny6sz6llatok Beruh6zdsok
Terven feliili lefr.
6sszesen
Degressziv Teljesftm. arfnyos
0
0
6
6
1035
I 035
0 0
0 0
E\[' 9
d) Ert6khelyesbit6s Adatok ezer Ft-ban
Megnevez6s
Nvit6
Niiveked6s
Zhr6
Csiikken6s
Ingatlanok6s a kapcsol6d6 0 vagyoni 6rt6kriioeok Mtiszaki berendez6sek, 0 e6pek,i6rmtivek Egyebberendez6sek, 0 felszerel6sek.i 6rmrivek
0 0 0
A T6rsasdg2004-ben6rt6khelyesbit6stnem sz6moltel.
3. A vagyoni, p6nziigyi 6sjiivedelmi helyzetalakulfsfnak 6rt6kel6se 3.1
A vasvont vasvoni helvzetgalakuldsa Megnevez6s
A. Befektetett eszktiztik
Fl6z6 6v
Tirgydv
eFt
eFt
Yhltozils "/"'a
0
47tl
I. Immateri6lisiavak
0
1587
II. TSreyieszkozok
0
3124
III. Befektetett p6nztigyi eszkozok
0
0
0
B. Fors6eszkiiziik [. K6szletek
2963 0
167016
56370h
8825
IL Kovetel6sek
0
14588
III. Ertekpapirok
0
0
0
IV. P6nzeszkozok C. Aktiv id6beli elhatSrolisok
2963 0
143603
4800o/r
ESZKOZOK O SSZESEN(A+B+C)
2963 2286
t71727
57960h -l744Vo
3000
3000
0
-714
D. Saj6t t6ke [. Jegyzetttoke
-39879
II. Jegyzett,de m6g be nem frzetetttcike(-) III. Triketartal6k IV. Eredm6ntartalek V. Lekotott tartal6k
5Eg 10 VI. Ert6kel6sitartal6k VI. M6rleg szerinti eredm6ny E. C6ltartal6kok
-714
-42r65
F. Kiitelezetts6gek
677
143136
211430
III. Rovid lei6ratukdtelezetts6sek G. Passzivid6beli elhatfroldsok
677 0
143136 68470
ztt430h
FORRASOKOSSZESEN(D+E+F+G)
2963
171727
57960
I. HStrasoroltkotelezetts6eek II. Hosszrilei6ratukotelezetts6sek
A Kht befektetett eszkozeinek6llom6nya 2004. 6vben 47ll e Ft-tal, tfrgyi eszkozeinek511om6nya 3 l24e Ft-tal nijtt ez eloz6 idciszakhozk6pest. A T6rsas6g 2004-benbefekt etettplnzrigyi eszkozdkkelnem rendelkezett. A forg6eszkozok6rt6ke 167016eFt-tal n6tt, melybcil 8 825e Ft a k6szletek, 14 588e Ft a k6vetel6sek 6rt6ke, s a fenti novekedds ielentcis r6sze a plnzeszkozokn6veked6seb61ad6dik. A Kht saj6t tcik6je37 593eFt-tal cs6kkent,melyet a -42165e Ft osszegii6ves vesztes6geredm6nyez. A kotelezetts6gek kozott tov6bbrasincs sem h6trasorolt,sem hossz:u-lejfurattt, a 143136e Ft dsszegti ndveked6s a rovid lej6ratu kcitelezetts6g6llom6ny gyarapod6s6bolszfirmazlk.
99r" 1l
Mutat6
El6z6 6v
Tirgy6v
Forg6eszkrizok ar irnya _ Forgdeszkdzdk + akt[v iddbeli elhat. ,rOO Osszeseszkiiz
Mutat6 Tcikeerciss6g
1000
9701o
El6z6 6v
Tirgy6v
770h
-23.,
Sajdt tdke
x 100 MdrlegfdAsszege
C6ltartal6kokar6nya Cdltartaldkok =_ Y100 Mdrleg fddsszege
BefektetetteszkcizcikfedezeteI. Sajdt t(fke Befektetett eszkdzdk
-8470
x 100
BefektetetteszkcizokfedezeteII.
-8470h
_ Sajdt tdke + Hosszti lej. kdt. ,rOO Befektetett eszkdzdk
Saj6ttcikendveked6simutat6
76"
-13290
Suidt tdke _ _-__:_ x 100 Jegyzett tdke
2004-bena t6rsas6geszkoziilom6nySbana forg6eszk6zdkarSnyakism6rt6kben csokkent, ami a 4 7lle Ft 6rt6kti befektetett eszkozok beszerz6sdnek koszonhetci, de m6g mindig jelent6s. A Kht tokeercissege a vizsg6lt idriszakbanjelentcisencsokkent.A csokken6sta 42 l65e Ft 6vesvesztesdg okozza. A T6rsas6g2004-ben c6ltartal6kotsemmilyenjogcimen nem k6pezett.
Q Q I
t2
Pinziigyi helyzetirtikelds e a) Ad6ssfgfllominnyal mannYal kapcsolatos KaDcsolatosmu mutat6k Mutat6
El6z6 6v
Hitelfedezetimutat6
100
Kdveteldsek
x 100
Ri)vid I ej dr atfi kd telezettsig ek
Vevci-sz6llit66llom6nvcisszem6r6si mutat6 Vevddllomdny Szdllitd tillomdny
T6rgy6v
5t/"
x 100
Ad6 ssSg6llom6nyariny a Addssdgtillomdny Addsstigtillomdny + $sjd1 16lts
x 100
Ad6 ss6gszolg6latifedezet Mdrteg szerinti eredmdny + Ecs leirtis Hosszfilej. ki)t. eseddkes tdrlesztdrdszlete
A t6rsas6gnak2004.6vben ad6ss6g6llom6nya nincs. Kolcsont, hitelt nem vett fel.
b.) Likviditfs alakulisa
Mutat6 Likviditfsi gyorsr6tamutat6 _
El6z6 6v
Tirgy6v
4380h
100,,
4380h
tt70
Likvid pinzeszkbzdk R dvid lej drat il kAtulezettsdg ek
Likvidit6si mutat6 Forgdeszkdzdk
x 100
Rdvid lejdratfi kdtelezettsdgek
A t5rsas6glikvidit6sa megfelelci,rovid lej6ratfi kotelezettsdgeirendez6s6re megfelelop6nziigyi fedezettelrendelkezik.
982 13 II. A m6rleghez6s eredm6ny-kimutatfshoz
kapcsol6d6kieg6szit6sek
1. M6rleghez kapcsol6d6kieg6szit6sek
Megnevez6s
El6z6 6v eFt
A. Befektetett eszkiiztik
El5z6 6vek m6dositisai
TSrgy6v eFt
47tl
I. Immateri6lisiavak
1587
II. T5rgyi eszkozok
3124
I II. Befektetettp6nztigyieszkozok B. Forg6eszkiiziik [. Keszletek
8825
lI. Kovetelesek
14588
167016
III. Ert6kpapirok lV. P6nzeszkozok C. Aktfv id6beli elhatirolisok
2963
143603
ESZKOZOK OSSZESEN(A+B+C)
2963 2286
r7t727 -39879
3000
3000
D. Sajft t6ke I. Jegyzetttclke II. Jegyzett,de m6g be nem frzetetttcike(-) III. Tciketartalek
-714
IV. Eredm6nytartal6k V. Lekotott tartal6k VI. Ert6kel6sitartal6k VI. M6rleg szerinti eredm6nv E. C6ltartaldkok
-714
-42r65
q a.\
I4 F. Kiitelezetts6gek
143136
I. H6trasoroltkotelezetts6sek II. Hosszf lei6ratukotelezetts6eek III. Rovid le,i6r atttkotelezetts6gek G. Passzivid6beli elhatirol6sok
677
143136 68470
FORRASOK OSSZESBN(D+E+F+G)
2963
t71727
A Kht a 2004. evet 471 le Ft 6rtdkri befektetett,3 I24e Ft 6rt6kri tdrgyi eszkdz 611om6nny al zhrta. B efektetett p enzigyi eszkozeinem vo ltak. A forg6eszkozdkz6ro fillomSnya 167 016e Ft, melyb6l 8 825e Ft a k6szletek, l4 588eFt a kovetel6sek,6s 143 603eFt apenzeszkozok6rt6ke. A l1 954e Ft osszegrirdvid lejfirati kdvetel6slbol 349e Ft a munkav6llal6kkal szembenikovetel6s (elcilegekutazSsik6lts6gre, beszerzdsekre), 6s 11 606e Ft a dolgoz6knak az utols6 negyeddvben kifizetett csal6di p6tl6k, tttpplnz stb osszege, melyet az OEP-t6l minden negyed6vet kovetri h6napban kapunk vissza. A TdrsasSgsa16ttcik6je-39 879eFt-ra csdkkent.A csdkkendsoka a 42 I65e Ft 6ves vesztes6g,melynek oka, hogy az }nkordnyzat SltaI a 20512004.(VII.8.) Kh. 4. bekezd6s6benszereplci50 000 000Ft, a kozhasznf tev6kenysdgell6t6sa 6rdek6benvSllalt thmogatSstnem utalta a Kht szftmlSjfura6t. A Kht 2004.6vben celtartalekotsemmilyenjogcimen nem k6pzett. 2004-ben a T6rsasSgnaksem h6trasorolt, sem hossz;u-lejhratri kotelezettsegei nincsenek. A 143 l36E Ft dsszegtikdtelezetts6g6llom5nyta rovid lejtratu kotelezetts6gek alkotj6k, melyekbtil 54 ll8e Ft a sz6,llitortartozls 6s 89 018e Ft az egy6brovid lejdratukotelezetts6g,melyrek tetelei a kdvetkezcik: . Szja fizetdsikotelezetts6g: 3 02 7 2e F t . Munkaad6i/munkavSllaloij6rul6k: 4 769eFt . Eglszs6giigyi hozzfijftrulSs: 2 097eFt . T6rsadalombiztosit6sij6rul6k: 44 922eFt . Mag6nnyugdijpenztSntagdij: 5 192eFt . Kamarai 6s szakszervezetitagdij: 365e Ft o A Kht-hoz visszautaltonkormfinvzattkifizet6sek: 1 4 0 1 eF t Osszesen:
8 90 1 8 eF t .
3s+ l5 Aktiv id6beli elhatirolfsok
Megnevez6s
M6rleg Ert6k
Adatok ezer Ft-ban M6rleg ford. K6s6bbi napjft 6vben k0vet6 6vben esed6kes esed6kes
Bev6telekaktiv id6beli elhatirolisa berletidii kcilcsoncikkamata bankbet6tekkamata v6lt6 kamata - n6v6rt6kalatt vSs6roltdiszkont 6rt6kpapirok n6v6rt6ke6s v6tel6rakcizcittikiilonbcizetadott iizleti 6vre,idciar6nyosani516dsszege - a befektetettp6nztigyi eszkcizokkciz6sorolt, n6v6rt6kalatt v6sSroltkamatoz66rt6kpapirok beszerz6si6rt6ke6s n6v6rt6kenyeres6gjellegri - ktilcinbcizetbcil a beszerz6stcil az ijzleti 6v m6rleg-fordul6napj6igterjedci idciszakraidciar6nyosan i ut6 cisszeg
K0lts6eek,r6forditisok aktiv id6beli elhat. b6rletidii biztosit6sidii - elcifizet6si diiak
Halasztott rifordftf sok - v6glegesen6tvillalt 6s p6nztigyilegnem rendezettkdtelezetts6s - kiilfbldi penzertekresz616hiteltartoz6sok m6rleg fordul6napi 6rt6kel6s6bcil ad6d6 6rfolyamvesztes6s lSztv.33. S (2y
Aktfv id6beli elhatirolfs iisszesen
0
A T6rsas6g2004.6vbenaz aktiv idcibelielhat6rol6sok kozdtt sembev6teltsem kolts6get, riforditdst nem hat6roltel.
ss{ I6 Passzividdbeti elhatirolSsok
Megnevez6s
M6rleg Ert6k
Bev6telekpasszivid6beli elhatirol6sa
- b6rletidii - a kiilts6gek (r6fordit6sok) ellentetelezlslre 68470 v isszafrzet6si kotel ezetts6gn6lktil - kapott, p6nztigyileg r endezettegy6b bev6telk6nt elsz6moltdsszegbcilaz izletr 6vbenkcilts6ggel, r6fordit6ssalnem ellent6telezettcisszeset - a ktilfttldi plnz1rtlkre sz6l6 eszkcizdk6s kcitelezetts6gek 6rt6kel6sekorkimutatott, cisszevontannyeres6get mutat6 kti lcinbcizet
Ktilts6eek. riforditfsok nassziv id6beli elhat. hitelek,kolcscincik kamata - a befektetettp6nztigyi eszkdziikkciz6sorolt, n6v6rtekfelett v5s6roltkamatoz66rtdkpapirok bekertil6si6rt6ke6s n6v6rt6kevesztes6gjellegii- ktilcinbcizetbcil a beszerzestSlaz rjzleti 6v m6rleg fordul6napj6ig teried6idciszakraid6ar5nvosaniut5 cisszes hitelek, kolcscincikkamata - k6rt6rit6s k6sedelmikamat birsfe, kcitb6r - iutalom premlum
b6ri6rulekok
Halasztott bev6telek - fejleszt6sic6lra kapott, p6nztigyilegrendezett t5mosat6s - v6glegesen 6tvettp6nzeszkozcik elengedett,valamint a harmadik szemdly6ltal iLtv5,llaltko teIezetts6s - t6rit6s n6lktil 6tvett eszkcizcikirtadon|l kimutatott nvilv6ntart6si6rt6ke - a 6nd6kk6nt,haeyat6kk6ntkapott, tobbletkent
Adatok ezer Ft-ban M6rleg ford. K6s6bbi napjit 6vben kiivet6 6vben esed6kes esed6kes
3s€ I7
kapotteszkcizdkpiaci 6rt6ke - negatfv iizleti vagy c6g6rt6k(c6gv6sfrl6s, illetve 6talakul6seset6n) Passzivid6beli elhatfrolSsok iisszesen
68470
A Kht a passziv idcibeli elhatfurolilsok kdzott szereplci68 470eFt-b6l 735eFt a VESZ Vagyonkezell Kft 6ltal sz6ml6zottkiiltelki hSziorvosi rendel6k 6ram 6s kommun6lis kolts6geire az onkorminyzat Sltal adott 950e Ft 6rt6lai t6mogat6sb6l a sz6ml5kkal le nem fedett, m6g fel nem hasznillt keret. A fennmarad6osszeg a 2004. 6vben 6tutalt, de a 2005. 6vben fizetend,d0. havi b6rre kapott tSmogatdsthat6roltael.
l. Eredmdny-kimutatfshoz kapcsol6d6kieg6szit6sek
T6tel sz6m a
01. 02.
A tetel megnevez6se
El6z6 6v
El5z5 6v(ek)
Targy6v 2004.
C
D
E
B
Belfdldi e rtekesitesnetto drbev1tele Exporl ertekesftesnetto drbev6tele
ERTEKES|TES NETTOARBEVETELE 03. 04. tl
lrl 05. 06. 07. 08. 09.
11.
12. V.
vt. vil.
0
0
0
0
8061
Sajat termel1sti keszletek allomanyvaltozdsa Sajat eloallitasu eszk6z6k aktivalt ert6ke
AKTIVALTSAJATTELJESiTMENYEK ERTEKE EGYEBBEVETELEK Ebbdl: visszairt ertekvesztes Anyagk6ltseg lgenybevett szolqaltatdsokefteke Egveb szolqaltatdsokefteke Eladott 6ruk beszerzdsi erl1ke EIadott (k6zvetitett) szolgaltatdtsok erleke
tv. ANYAGJELLEGU RAFORDITASOK 10.
8061
Berk6ltseg Szemelyijeileq u egveb kifizetesek Bdrjarulekok
SZEMELYI JELLEGURAFORDITASOK ERTEKCSOKKENESI LEiRAS E G Y E BR A F OR D IT A S OK Ebbol 6rt6kvesztes
0 548242 60451
130247 37
37 616 61 677
2848
0
0
193546 298314 7570
1 0 11 9 407003 1042
sg+ l8
A. 13.
UZEMI(UZLETI)TEV.EREDMENYE Kapott (iaro)osztalekds rdszesedds
- 714
0
45288
Ebbol: kapcsolt vallalkozdstol kapott 14.
15.
16.
17.
vill 18.
19.
20. 21
tx. B.
R6szeseddsek 6rtekesitesdnek 6rfolvamnvereseqe Ebbdl: kapcsolt vallalkozdtsbolkapott Befektetett pe nzil gyi eszkdzdk kamatai, 6rfolvamnvereseqe Ebbdl: kapcsolt vallalkozastol kapott
Egyebkapott (jero)kamatok6s kamatielleq0 beveteIek Ebbol: kapcsolt vallalkozdst6l kapott Penzugvi mtiveletek eqveb bevetelei
PENZUGYI MUVELETEK BEVETELEI BefektetettpenzAgyi eszkdz1k 6rfolvamvesZes6ge
X.
RENDKIVULI BEVETELEK RENDKiVULI RAFORDITASOK RENDKIVULI EREDMENY ADOZASELOTTIEREDMENY ADOFIZETESI KOTELEZETTSEG ADOZOTTEREDMENY
xtl F.
22.
0
0
0
0
0
0 0
42165
-7' |4
0 0
42165
- 714
0
42165
- 714
0
42165
PENZUGYI MUVELETEK EGYEB RAFORDITASAI PENZUGYI MUVELETEK EREDMENYE SZOKASOSVALLALKOZASI ER E D ME N Y
D. E.
0
3123
Ebbcil: kapcsolt vallalkozasnak adott Fizetendo kamatok es kamatjellegti raforditasok Ebbdl: ka pcsolt vallalkozasnakadott R6szesedesek, eftekpap i rok, bankbetetek ertekv esZ6se Penzugvi mfiveletek eqv6b raforditasai
C.
xt.
3123
23.
Eredme nyta rtaIek igeny beveteIe osztalekra, 16sze sed6 sre J ovahagyott osztaI6k, r6szesed6s
G.
MERLEGSZERINTI EREDMENY
-714
0
A T6rsas6ga 2004.6vet42 165eFt vesztes6ggel zirta.
3123
0
0 a,n
-)4t)
t9 III. Thj6koztatil rilsz A t6rsas6gabeszfrmol6siidciszakbanimmateriSlisjavakkal, thrgyreszkozokkel rendelkezett.Az 6rt6kcsokken6senkivtil 6rt6kveszt6st,6rt6khelyesbft6stnem sz6moltel. Lekdtott tartal6kotnem k6pzett.Aktiv id6beli elhatSrol6s6llom6nyanincsen.
A vezetf tiszts6gviseldk,az igazgat6sfg 6s a feliigyet6 bizottsfg jfrand6sfga, r6sziikre foly6sitott eldlegek6s ktilcsiiniik
Megnevez6s Azizleti 6v jSrand6sSgttnakbrutt6 6sszese Foly6sitottelcileeek - foly6sit6sid6pontia
Yezet6 IgazgatfisSg tiszts6gvis.
7 532
9 99r
Adatok ezer Ft-ban Feliigyel6 Osszesen Bizottsfg tasiai
0
t7s23 0
- cisszege
- fordul6napig visszafizetettcisszeeek - fordul6napon fenn5ll6 tartozhs - visszafizet6sihat6rid6 - fizetendcikamat Foly6sitottk
0
- cisszegr
- fordul6napig visszafizetettcissze gek - fordul6naponfenn6ll6 tartoz6s - v isszafrzet6sihat6ridci - fizetendcikamat Nlugdi j fi zet6si kiitele zettsl s
0
Gi (q. / .qJ
r
20
Munkav6llal6k ftlagos statisztikail6tsz6ma,b6rkiitts6ge 6sszem6lyijeltegii egy6bkifizet6sei Megnevez6s
Fci6l16sban teljes munkaid6ben
fizikai foglalkoz6stak
alkalmaziisban6116
szellemi foelalkoz6sfak fizikai foelalkoz6sfak szellemi foelalkozdsfak flzikai foglalkoz6sriak
F
Alkalmazisban
teljes munkaid6s
Atlagos statisztikai l6tszim (f6) 75 456
B6rkiilts69 eFt
Szem6lyi jetlegr(iegy6b kifizet6s eFt
5 595
784
24r 984
5 273
2 544
49
0 5
6ll6 nyugdijas
nem teljes munkaid6s
szellemi foelalkoz6sfak fizikai foglalkoz6sriak
74
37 658
850
szellemi foslalkoz6sfak
39
9 923
448
610
0
298 314
7 404
Tov6bbimunkaviszonyban 6l16k
A a
Egy6b 6llom6nyba nem tartoz6 munkavSllal6k
Foglalkoztatottakiisszesen
653
Debrecen,2005.6prilis 02.
Dr Onodi-SzicsZoltttn ugyvezeto rgazgato
,looo
2l
CASH FLOW-KIMUTATAS
Adatok ezer Ft-ban
Sorszim
Megnevez6s
I
Ad6z6sel
=
2.
Elsz6molt amortizhcio
+
3.
Elsz6molt6rt6kveszt6s6s visszair6s
-
4.
Cdltartal6k kepzls 6s felhaszn6l6sktilOnb6zete
+
5.
B efektetetteszkozok6rt6kesit6s6nek eredm6nve
+
6.
Sz6llit6ikotelezetts6s vSltoz6sa
-
Eey6brovid lei 6ratukotelezetts6sekv |ltozisa
t
.|
8. 9.
Passzividcibelielhat6rol6sokv61toz6sa Vevcikovetel6s vSltoz6sa
1 0 . Forg6eszkozok(vevclkovetel6s6s plnzeszkoz
El6z6 6v
Tirgy6v
-714
-42165
t042
5 4 11 8 677
88341
f
68470
-t.
-2634
+
-20779
nelkiil) vfitozilsa ll
Aktiv idcibelielhat6rol6sokv6ltoz6sa
-
12. Fizetett, frzetendoad6 (nyeres6gut6n) 1 3 . Fizetett,frzetendoosztal6k,r6szesed6s I.
-37
SzokSsostev6kenys6gb6lsz6rmaz6 p6nzeszktiz-vSltozhs (Miiktid6si cash flow, 1-13.sorok)
- 5153
1 4 . B efektetett eszkozok b eszerzlse 1 5 . Befektetetteszkozokelad6sa
+
1 6 . Kapottosztal6k,r6szesed6s
+
Befektet6sitev6kenys6gbdlszir mazb p6nzeszkiiz-vflltozhs (Befektet6sicash flow. 14-16.sorok) (tcikebevon6s) 1 7 . Reszv6nvkibocs6t6s bev6tele
0
II.
1 8 . Kotv6ny, hitelviszonyt megtestesitci 6rt6kpapir kibocs6t6s6nak bevetele
r46393
+
+
-5753
loa 4
22 1 9 . Hitel es kolcson felv6tele
+
20. Hosszri lejiratra nyujtott kOlcsdnok6s elhelyezett
+
bankbetetektorleszt6se,megsztintetdse, bev6lt6sa
2l
V6glegesenkapott plnzeszkdz
"1-
22. R6szv6nybevon5s, t6kekivon6s (tcikeleszillliti.s) 23. Kotv6ny 6s hi telvi szonTrtmegtestesit6 6rt6kpapir visszafizet6se
24. Hitel 6s kolcson torleszt6se.visszafrzet6se 2 5 . Hosszrilejfiratranyrijtott kolcson6k 6s elhelyezett bankbet6tek
26. V6glegeseniitadott penzeszkoz 27. Alapit6kkal szembeni,illetve egy6bhosszri
-f
3000
Iei6ratu kotelezetts6eek v iitozilsa III.
P6nztigyi miiveletekb 6l szirmazil p6nzeszkiiz-vSltozils (Finanszirozfsi cash flow, l7 -27. sorok)
IV.
Pr5nzeszkiiziik v flltozhsa (+I+II+III. sorok)
3000
+
2963
140640
/eoz
ffiz \\=l
v
lD-renrcrN
vrsz rc€szsfciicyr szolcAlrRTo KHT.
4O26. Debntctn,Fijviszktnru. 4. TtVFu.: O6lrZ 4t7.gq}, ,irkn*rnqg-bu*"ki]iiilldllkr-
iizrnrr JELENTES VESZ EGESZSfGUCVTKHT 2004.6vi6vesbeszfmol6jfrhoz
Debrecen,2005.iprilis 02.
l.o oi Tartalomj egyzLk
1.
Altal6nosthjlkoztato 1.1. A VESZ Eg6szs6gtigyr Kht bemutat6sa 1.2. Ktildet6s...
............... 3 ....................... 3 ...............5
2.
Eredm6nyek...............
a J.
Az irbevetel6sszet6tel6nek alakul6sa..
..................... 10
4.
2004.eviszakmaitev6kenys6g 6rt6kel6se...............
.................... 10
q:. Altathnos 6rtdkel6s ............. 4.2.YldSnciiszolg6lattev6kenys6ge .............
5. Egy6btijlkoztato inform6ci6k............... 5.1. Kcirnyezetv6delem...... 5 . 2 . E g y 6 bi n f o r m 5 c i 6 k . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . .9. . . .
.......10 ....15
.....19 . . . . . . . . . .1. .9 ....................20
lao Q
1. AltalSnos thjfikoztatil
1.1.
A VESZ Eg6szs6giigyiKht bemutatSsa
A VESZ Eg6szs6giigyi Szolg5ltat6 Kozhasznri Tfrsas6got 2004. jrilius 27-6n alapitotta Debrecen Megyei Jogri V6ros Onkorm6nyzata 100%-os tulajdonosi r6szesed6ssel.A C6gbir6s6g 2004. augusztus 24-en jegyezte be a C6gnyilv6ntart6sba 09-14-000086 cegtregyzlkszSmon. A TSrsas6galapit6s6nakcelja, az 1990. 6vi LXV tv rendelkez6seiszerint a v6ros feladatai k
kcizhasznritev6kenys6g: - 85.1I Fekvcibeteg-ell6t6s - 85.12 Jfrobetegell6t6s - 85.13Fogorvosiell6t6s - 85.14Egy6bhum6n eg6szs6giigyi ellSt6s
*
v6llalkoz6sitev6kenys6g(kozhasznritev6kenys6ghez kapcsol6d6an) -
55.51Munkahelyi6tkeztet6s 73.i0 Term6szettudom6nyi.Mtiszaki kutat6s 80.42Felncitt-6s egy6boktatSs
A TSrsasSgv6llalkoz6si tevdkenys6getcsak akozhasznric6ljainak megval6sit6sa6rdek6ben, azokat nem vesz6lyeztetve folyathat. A c6g gazdilkodhs6b6l sz6rmaz6 eredm6ny nem oszthat6fel, azt az alapitookiratban meghathrozottkcizhasznftev6kenysdgrekell forditani.
A fent megnevezetttev6kenys6geka kcivetkez6szakell6t6sokatfoglalj6k magukba:Fogorvosi szolg6ltat6s:
.
Gyennekfog6szatiszakell6t6s,
/ oaF o
Fogszab|lyoztts,
.
Fogfszati tigyelet,
o
Iskolafoghszat,
.
Fog6szatirdntgen,
.
Sz6jsebtszet.
Anya, gyermek6s if risSgv6delem: o
V6dcincirszolg|lat,
.
Anyatejgyujt6 6llom6smrikcidtet6se,
o
Iskola eg6szs6gtigy.
AlapellSt6s: o
Hajl6ktalanokat ell6t6 h6ziorvosi szolgSlat,
o
Felncitt6s gyermekh6ziorvosi iigyelet.
J6r6betegszakell6t6s: .
Belgy6gy6szat,
.
Seb6szet,proctol6gia,
.
Ncigy6gyhszat,
.
Gyermeknefrol6gia,
o
Tiid6gy6 gyhszal
o
Allergo16gia,
o
Felncitt6s gyermek fiil -, orr-, 6s g6geszakrendel6s,
r
Szem6szetiszakrendel€s,
o
Bcir-, 6s nemibeteggondoz6s,
o
Ideggyogyiszat,
o
Pszichi6tria,addiktol6gia,neur6zisszakrendel6s,
o
Orthop6dia,
.
Urol6gia,
o
Reumatol6gia.
o
Kardiol6gia,
o
Ultrahang,rcintgen,
o
Laborat6rium,
.
Gyermekrehabilit6ci6.
Aoo6 1.2.
Kiildet6s
A Kht l6trehoz6sSval az alapit6k szhndlka, kdzhaszn:u-tev6kenys6g keretein beliil olyan kcizfeladatok ell6t6sa, amelyrdl az 1990. 6vi LXV tv. Rendelkez6si szerint a helyi onkorm6nyzatnakkell gondoskodnia.
A fent megfogalmazott c6lt a Kht a kcivetkez6 tewezett projektekkel akaq'a egyr6szt megval6sitani,m6sr6sztpedig a jelenlegi tev6kenys6gikcir6betartoz6 eg6szs6giigyiell5t6sok szinvonal6t ncivelni, a ell6t6sok fedezetlre kapott forr6sok felhasznSlSs6tracionalizilni, kcilts6geitoptimaliz6lni:
*
A Kcizponti Rendel6int6zet projekt
A tervek szerint 2006-ig meg6pit6sre kertil6 Kcizponti Rendel6intlzetben a kcivetkezci szakfeladatokell6t6s5hoztartoz5 szewezetiegys6gekelhelyezds6ttewezi a c6g: o
Szakrendel6k,feln6tt ellStis: o
Belgy6gy6szat6s t6rsszakm6iszewezetiegys6gei,
o
Seb6szet6s t6rsszakmhiszervezetiegys6gei,
o
Kardiol6giai szewezetiegys6gekegy r6sze,
o
Szi.il6szet- Ncigy6gyhszatszewezetiegys6gei,
o
Fiil-on-g6g6szetszewezetiegys6gei,
o
Szem6szetszervezetiegys6gei,
o
Urol6gia 6s androl6graszelezeti egys6gei,
o
Onkol6gia szewezetregys6ge,
o
Ideggy6gy6szategysegei,
o
Neurol6giaEEG egys6ge,
o
Neur6zis szewezetiegys6ge,
o
Ttidcigy6gyhszat szewezetiegys6ge.
I ocT o
Szakrendel6krgyermek-ellitis:
o
o
GyermekFiil-orr-g6ge,
o
GyermekPulmonol6gia,
o
Gyermek Szem6szet,
o
Gyermek Kardiol6gia,
o
GyermekNcigy6gy6szat,
o
GyermekNephrol6gia.
,,Egynapos Ellitfsok
K6rhhza"
szewezete (mtit6k, anaesthesiol6gia,fektetcj,
megfigyel6 stb.), o
Kiizponti Diagnosztikai Egys6g: o
Rdntgen, Ultrahang, Mammogr6fia, CT egys6g (t6vlati terv), UH 6s CT vez1reltbiopszi6slabor (t6vlati terv),
o
KcizpontiLaborat6rium,
o
Endoszk6poslaborat6rium.
A Kcizponti Rendel6intlzet hatdkony mrikcid6s6hez sziiks6gesa v6roskrizpontielhelyez6s,j6 infrastrukturSlis felt6telek, a kcizleked6siszempontb6l val6 k6nny'ti megkdzelithet6s6g,a korszeni ktilsci 6s bels6 kommunik6ci6s felt6telrendszermegteremt6sekorszeni diszp6cser szolg6lattal,
korszeni
sz6mit6g6pes beteg-elcije gyz6si
6s
betegbehiv6
rendszer
mtikcidtet6s6vel;a stirgciss6gi e1l5t6s szakrendel6i szakmai 6s szewezeti felt6teleinek megteremt6se,amely egyben a kcizponti rendel6int6zetreanim6ci6segys6g6tis biztositani, egy-k6t Sgyas fektetcivel. Ide helyezhetciel a feln6tt, gyermek, fog6szati 6s gy6gyszertSri tigyeletes ahhzi beteg6pol6szervezetis.
{oo8 * Mozg6sszerviCentrum,,projekt"
'
Az eg6szs6gmeglrzo programokhoz v alo csatlakozSst(eg6szs6gp5nztfurak).
'
Min6s6gi kapacit6sok felaj6nl6s6t, szolgiitat6sok eladSs6t (iizleti biztosit6k) biztositan6.
*
Kiizponti Diagnosztikai projekt
A VESZ Kht. szakmaiprogram 6s terv v6grehajt6s6nak alapk6rd6sea radiol5giai diagnosztika feltetelrendszer6nekmegteremt6se.A kialakit6sra keriil6 Kcizponti Diagnosztikai Egys6g elhelyez6s6re a Kcizponti Rendelciint6zetben keriilhet sor. Alapmodell:
A KcizpontiDiagnosztikaiEgys6gegysdgei: .
Atvil6git6s, felv6telezes
'
UH diagnosztika (hasi [IH, ncigy6gyfszatrUH marad anogyogybszatrrendekikben, nyaki 6s perif6ri6serek)
*
.
CT diagnosztika(t6vlati terv)
.
MammogrSphia(sztir6s6s diagnosztika)
.
,,Yez6relt"biopsziSk(hasi tIH 6s CT-vezdreltbiopszi6smintav6telek)
Az,,Egynapos Ellatasok K6rhAza" projekt
A projekt megval6sit6sSvala j6r6beteg-szakell6tfnhoz, szakmailag6,sszewezetilegkapcsolt ,,eglmaposell6t6sok" megszervez6se,a szolg6ltat6sok folyamatos, mincis6gbiztositott,a t6rs6gi betegellSt6ssz6m6ra folyamatosan hozzhflrhetci formSban trirt6nci nyijt6sa a Kht legfcibb celja. Az ell6t6s e szintje egyben jelenti a j6r6beteg- 6s fekvcibeteg-szakell6t6s l6nyeges interdiszciplin6ris tertilet6nek szakmai lefed6s6t, az operativ 6s szemioperativ beavatkozbsokteri.ilet6na lakoss6gkcizeli,kcilts6ghat6kony6s befejezett operativ ell6t6sok
-.T
loog nyrijtis6nak lehetcis6g6tis. A szemdlyi 6s t6rgyi felt6telek kialakit6s6ra teljes kcjnien a Kcizponti Rendel6int 6zet meg1pit6s6vellesz lehet6s6g.
n Min6s6gbiztosit5smin5s6girdnyit6si rendszerki6pit6se VESZ Eg6szs6giigyiSzolg6ltat6 Kht egyrk legftibb c6lja tev6kenys6g6nekmin6s6gi alapri fejleszt6se,a min6s6gir6nlt6si rendszer ki6pit6se, a garant|lt folyamatosan el6rhet6 6s hozz|ferhetci eg6szs6gtigyr szolgSltatitsok mindslggaranciSs biztosit6s 6s szolg6ltatrlsainak mincis6gbiztositottelad6sa. A Kht azzal szhmol, hogy a mincis6gir5nltisi rendszer,,bels6" rendszerelem6nekki6pit6se mfir 2004-2005-ben megkezdcidik 6s 2 6ves felk6szi.il6siidcit6v mellett, megtcirt6nik a mincis6gir6nltSsi rendszerteljes kcini ki6pit6se.Ezt kcivetne ahazai eg6szs6giigyben j6rtas, akkreditrici6val 6s referenci5kkal tcirt6ncic6e audit6lSsamellett az ISO szabv6nv szerinti megfeleltet6s. A T6rsas6ga mincis6gir6nltSsirendszerki6pit6s6ta kcivetkezciszakaszokrabontva tervezi:
o
Mincis6gtigyrSzabv6nykiv6laszt6sa:
o
Elscil6pcsciben,,folyamat" szeml6lettirendszer(ISO szabv6ny),
o
MSsodikl6pcsclben,,folyamat"*"eredm6nyszeml6letti"rendszer.
o
Tan6csad6c6g kivSlasztSsa 6s felk6r6se.
.
Mincis6gir6nlt6sirendszer,mincis6gbiztosit6soktat6sa.
e
Belsci6rdekelts6gkialakit6sa.
o
Mincis6gtigyr K6zikcinyv, min6s6gir6nlt6si dokument5ci6 teljes kdni elk6szit6se,rendszerbe6llit6sa.
o
Belsciauditok.
r
Felk6szi.il6s
o
Kiilsci audit6l6 c6g felk6r6se.
o
Audit5ci6, Mincis6giigyrTanrisitvSnymegszerz6se.
.i. A tcibbcsatorn6sfinanszirozesmegteremt6se A VESZ Egeszs6giigyi Szolg6ltat6 Kht. szitmtra a korszerti, j6l szervezett egeszsegiigyi ell6t6st biztosit6, 6ttekinthetci,krilts6ghat6kony,izemgazdas6giszeml6letti 6s gyakorlatri-
,lclc eredm6nyszemllleti - gazdSlkod6stnyujt6 miikcid6si tartalmi 6s formav6lt5si tcirekv6sek mellett, alapvetcijelentcis6ggelbir a tcibbcsatom6s finansziroz6slehet6s6geinekel6r6seis.
Alapmodell:
Alapkdvetelm6ny a Marketing, a PR 6s Finanszirozhsi Strat6giai Terv elk6szitdse,az Onk6ntesKcilcscjncisBiztosit6 P6nztSrakkalval6 kapcsolatfelv6tel,es szerz6d,6ses kapcsolat kialakit6sa, a hazai 6s kiilfbldi
biztosit6t6rsas6gokeg6szs6gbiztosit6siterm6kcsomag
forgalmazils6raval6 szolg6ltat6i csatlakozis - stabil besz6llit6i pozicio - biztosit6sa, a lakoss6gi szolghltatfrsv6s6rlSsok becsatorn6z6sa.
,(C ,tA 2. Eredm6nyek
A VESZ Eg6szs6giigyi Kht 2004.6vieredm6nye
A Kht. eredm6ny6nekalakulSsa Adatok eFt-bun Megnevez6s
Terv
T6ny
Elt6r6s
Tervtelj.v.sz 6m ,/,
Ert6kesit6s nett66rbev6tele
8061
Egy6bbev6tel
548242
Ebb5I tulaj donosi tdmogat ds AktivSlt saj6tteljesitm6nyek6rt6ke Uzemi r6fordit6sok
6 0 15 91
P6nziigy'rmtiveletek eredm6nye
3123
Rendkiviili eredmdny -42165
M6rleg szerinti eredm6ny
A T6rsas6g saj6t tcik6je -39 879e Ft-ra cscikkent.A cscjkken6soka a 42l65e Ft 6ves vesztes6g, melynek oka, hogy az Onkorm6nyzat 6ltal a 20512004.(VII.8.) Kh. 4. bekezd6s6benszereplct50 000 000Ft, a kdzhasznir tev6kenys6gell6t6sa 6rdek6benv5llalt timogat6st nem utalta a Kht szttml|jhra 5t. Mivel a Kht 2004-benalakult igy nem rendelkezik2004.6vre 6rv6nyestizleti tervvel.
l0
,(Olte'
3. Az irbev6tel iisszet6tel6nekalakul6sa
A nett6 6rbev6tel hgazatonk6nti alakulisa: Adatok eFt-ban
2004.6v Tervtelj.
Megnevez6s
Terv
T6ny
Elt616s
v.sz6m o/ /o
B6rleti dijak
66
Egy6bbev6telek
t414
U zemeglszs6gtigy b ev6teI
83
Vizsg5lati dij bev6tel
It67
FoeSszatibev6tel
849
Anyatej 6rt6kesit6s
3949
KcizvetitettszoleSltat6sok
533
Nett6 6rbev6teliisszesen :
8061
A fenti bev6telekmindegyike akozhasznrieg6szs6giigyr tev6kenys6ggelkapcsolatos, rendelcikb6rbead6s6nak6s az etrheztartoz6 vtitozatlan 6rt6kkel tov6bbsz6mlinottkdzii'zemr dij akat, i Iletve kti lonb626 vi zs96lati dij akat tartalmaznak. 4. 2004.6viszakmai tev6kenys6g6rt6kel6se a.t. Attatenos6rt6kel6s A VESZ Kht Debrecen v6ros k6zigazgat6siteriilet6n biztositja lakossAgfnak 2I0 817 fct (felncitt: 179.261 fci, gyermek: 31.556 ftt ) j6r6beteg szakellSthsht,valamint egyes szaktertiletalapell6t6sifeladatait. A VESZ Kht keret6ben31 szakrendel6s( 1 szakell6t6shoz30 szakell6t6si6r6t biztositunk (Mammogr6fia ECHO,) 6 gondoz6 6s 6 alapellAt6siszolgiltat5;smrikcidik (Iskolafog6szat, Iskola-eg6szsegigy, Hajl6ktalanok h6ziorvosi ell6tfsa, V6dcincii SzolgSlat, Gyermek 6s fog6szatiiigyelet, valamint Felncittorvosi iigyelet a p6NX CiVfS Kft. tizemeltet6s6vel.) 29 telephelyena 3 630-3I 2004. sz6mri ANTSZ Hatirozata alapjfn, Az ellhtand6 lakoss5gszim alapj 6n enged6lyezett6raszim : . . .
Szakorvosi6ra: Gondozisi 6ra: Nem szakorvosi6ra:
3000 398 526
11
lc 43
Jelenlegbetiiltiitt 6raszim : . . r
Szakorvosi6ra: Gondoz6si6ra: Nem szakorvosi6ra:
2739 355 519
A VESZ Eg6szs6gtigyiSzolgfltat6 Kht. 2004.6vi krilts6gvet6sbenengedllyezettlltszitma 661 f6, melynek munkakciricsoportonk6ntimegoszlSsaakcivetkez6:
Munkakiir megnevez6se
Enged6lyezett L6tszim (f6)
Orvos Eey6b diplom6s Ei.i. szakdolsoz6 V6dcincik Ugyviteli, adminisztrativdolgoz6 Technikai dolsoz6 Osszesen:
143
T7 290 103 39 69
66r
T6nylegesen Foglalkoztatott Atlasl6tsz6m (f6)
139 15 298
95 39 67 653
Az enged6lyezett,valamint a t6nylegesenfoglalkoztatottletszfum kdzcitti elt6r6sekindokai a kcivetkezciek: o
.
tcibb olyan hi6nyszakma van ( kardiol6gia, fi.il-orr-g6ge, reumato16gia,allergol6gia,bcirgy6gy6szat,fog Sszat)ahol tcibbszcirihirdet6sellen6re sem orvos, sem szakdolgozojelentkezcinem volt az esetlegesjelentkezciknem rendelkezteka szakmaiminimumfelt6telekbenelciirt v6gzetts6ggel
t2
'lc'{q
A vEsz Eg6szs6giigyi szolgiltat6 Kht. 2004.6vibetegforgalmiadatai:
Szakellitis-gondozis Teljesitettorvosi munka6rik szhma: ;i Osszesgyogykezel6siesetek szhma: Osszesbeavatkoz6soksz6ma: Napi betegforgalom:
152.276 965.s40 5.339.815 3.685
Egy gy6gykezel6sre jut6 idd (perc):
9.5
Teljesitettn6met pont:
1.470.629.496
Pont 6rt6k:
1.457.833.511
Alapell6t6s: Teljesitettorvosi munka6r6k szhma: Osszes gyogykezel6siesetek szilma.. Osszesb eavatkozhsoksz6ma: Napi betegforgalom:
35.736 128.131 194.r72 489
Egy gyogykezel€sre juto id5 (perc):
16.7
Szakelk{tis 6s alapell6tfs iisszesen: Teljesitettorvosi munka6rSkszamaz Osszesgyogykezel6siesetekszima'. Osszesbeavatkozhsoksz6ma: Napi betegforgalom:
188.012 1.093.671 5.533.987 4.174
Egy gyogykezeldsre juto idc5(perc): 13 . 1 Alapellftis betegforgalmi adatai
2004.6vben
Iskolafog6szat: Gy6gykezel6sieseteksz6ma:
46.531
Vizsg6latok sz6ma:
149.325
l3
Io to Fogiszati iigyelet: Gy6 gykezel6siesetek szhma:
3.434
Vizsg6latok szSma
5.735
Haj l6ktalanok h iziorvosi ellStisa: A prax i sba b ejeIentke zett hajllktal anok sz fima
r.f,f,f,
Osszesmegjelentek6s megl6togatottakszdmaz
7.750
Foglalkozfseg6szs6giigyi ell6tr[s: Ell6tott letszitm:
8.421
Y izsgiit esetek szhma'.
3.516
Vizsg6latok sz6ma:
14.064
Ellencirz6seksz6ma
17
gyi szolgflat: Iskolaeg6szs6gii Tanul6k letszima:
36.735
Osszesmegvizsg6lttanu16:
3r.362 s.587
Gondozottakszhma:
V6d6n6i szolgflat: Csal6dl6togatSsokszSma:
.66.863 20.381
Gondozott csalSdokszama: Ossz.gond ozott letszlm (terhes):
2.303
Ossz.gond ozott letszftm(0- I 6 6v) :
29.3r4
Tan6csad6son megjelentek szhma:
43.600 r .876
Sziilet6sekszhma: Anyatejgyiijt6 Ailomis :
5.686.480 gr
Leadott anyatei: Gyermekiigyelet:
11.33s
Megjelenteksz6ma: Hinhoz hiv6s:
1.392 11.842
Mesielenteksz6ma:
t4
l6 11o Hflzhoz hiv6s:
6.525
Ment6szilllit6s:
1.749
lnt6zetiinkbetegforgalma2004.6vben4,6o/o-el tcjbbvolt a2003. 6vhezviszonftva, annak ellen6re,hogy a teljesitettmunka6r6k szfima3,7o/o-al kevesebbvolt. Magyarinhatoez a jobb pozitiv v|ltozits a munkaszervez6ssel, valamint a beavatkozSsok6tgondoltabb elsz6molhat6sfgSval, pontoz6s6val.(FelncittF.O.G, Addiktol6gia, Gyermek szem6szet, Neurozis,Ultrahang, EEG, AmbulSnsmtit6tek) Az egyesszakm6kbetegforgalmicscikken6se elscisorban az tires szakorvosi6r6kb6l ad6dott ( 6lt.seb6szet:-33,8%o,gyermekF.O.G: -4,7o/o,felnSttszem6szet-5o/o,reumatol6gia:-4,8yo, tiiddgy6gyhszat:-lI,7oh, feln6tt pszichi6tria'.-9,3oA,foghszat:- 9.7%) . K6t szakrendel6seset6benaz orvoshozfordul6k szSmhnakcscikken6s6vel illetve a helyelen dokument5ci6b6leredcipontelvonSseredm6nyezteamagasnegativ elcijehicscikken6st ( endokrinol6gia:-21,4o , nefrol6gia:-15,9o).
Az Int6zettink miikod6si adatait vizsgilva pozitiv megdllapit6srajutottunk. Az -VESZ 6talakul6stkcivetcien, elemezve6s cjsszehasonlitvaa (9 h6nap)6s a VESZ Kht. ( 3 h6nap)- szakrendel6seinekmiikcid6siadatait- kitrinik, hogya 3,6Yo-os6vescissz.intlzeti teljesitm6nynciveked6selscisorbanaz utols6 hSromh6nap eredm6nye.
A VESZ 2004ianuir- szeptember: t h6nap Osszesesetszim: Esetszfm/h6.' Napi forgalom Osszesvizsgilatok szf ma: Vizsgflatok sz6mal h6: Napi forgalorn Ossz. n6met pontszim: Ossz.pont6rt6k:
VESZ Kht. okt6ber- december: 3 h6nap
651.s80
232.292
72.397
77.431
3.324
3.s20
3.913.2r7 434.802 19.966
1.432.321 477.834 21.720
1.074.454.163
396.175.333
r.069.638.782
388.194.729
A k6t mtikcid6siforma teljesitm6nyekcizcittaz eltlro id6intervallumotfigyelembevdve elt6r6smutatkozik pozitiv elcijellela Kht.jav6ra.Ez a kedvezcivSltozhsels6sorbanaz Intlzet mincisdgpolitikai celkrtiizesehez rgazodo mincis6gir6nlt6si rendszer fejleszt6si
15
ltct(1 eredm6nyek6nt kcinyvelhetciel, valamint az a t6ny, hogy a fels6 vezet6s tdrekszik a hum6n 6s kdmyezeti erciforr6sokfej leszt6s6re. Diplom6s dolgoz6ink szftmfura Int6zetiink lehet6v6 teszi a kiilcjnbciz6 akkreditSci6s tov6bbk6pz6seken,tudomSnyosiil6seken val6 rdszv6telt 6s azok kciltslgelhez lehet6s6ge szerint anyagi segits6get n),lrjt. Orvosaink 174 hazai 6s 24 kiilfrldi kongresszuson, 145 tov6bbk6pz6senvettek r1szt, 62 elladSsttartottak, 26 publikfci6t jelentettekmeg, 24 alkalommal v6llaltak TV,rijs5g szerepl6st,szakkcinyvben6 kcinyvfejezet ir6dott 6s nem utols6 sorban a Richter GedeonRt.2004-espSlyfnaton els6 dij elnyer6se( Dr. HalmyKl6ra -bcirgondoz6) A VESZ Eg6szs6gtigyrKht. az UNIO-s elv6rdsoknakmegfelel6en - minris6gi betegellSt6s 6rdek6ben-nagy gondot fordit a szakdolgozoik6pz6s6re, tov6bbk6pz6s6re,szem el6tt tartva a szakmai minimumfelt6telekben elcjirt szakir6nyf szakk6pesit6s megszerzlset. Ennek 6rdek6bena200412005.tan6vbenbeiskolaz6srakeriilt 18 fci szakdolgoz6Apol6-HfD-ra, I f6 Gyermek6pol5 HfD-ra, 8 ftt Klinikai elektrofiziol6giai tanfolyamra. Az Eg6szs6giigyi F6iskol6n jelenleg 5 asszisztensiiktanul a Diplomfs Apol6i illetve az lJgyvitelszeweili Szakon. Hum6npolitikai 6s szakmai terv alapj6n circimmeltapasztaljuk,hogy asszisztenseinkszakmai ig6nyess6geegyre nagyobb. Tcirekednek,hogy megfeleljenek a munkakcjri.ik6ltal elvSrt 6s megkovetelt komp etenci6knak, amely alkalmazisuk stabilit6s6t hivatott szolg6lni. Valamennyi szakrendel6stinkrendelkezik E kateg6ri6sOKJ kepzett szakdolgoz6val.Tcibb szakrendel6svezetciasszisztense ftiiskolai v6gzetts6gri. A DMJV Onkorm6nyzatmint tulajdonosa progresszivbetegell6t6s6rdek6ben az illtala lekijtcitt- 6s a VESZ Eg6szs6gtigyiSzolg6ltat6Kht.-n6l mrikcidtetett- j6r6betegszakell6t6si 6rasz6mokkapacitSsb6vit6s6re6s m6dositiisSra az 5012002(TII.26) Korm. rendeletadta lehet6s6ggel6lve tdbb szakteri.iletre vonatkoz6anpSlyhzatokatnyrijtott be a Hajdri-Bihar M egyei E g6szs6gtigy P lnztftrhoz. A p tiy lzatok elbirSl6sa fo lyamatban van.
A kapacitSsbcivit6si p|lyhzatok v6rhat6 eredm6nyemajd az Eg6szs6giigyiKrizlcinybenkertil kihirdet6sre2005 elscif6l6v6ben. Sajn6latost6ny, hogy a VESZ Sltal2004 6vben volumen korl6t viiltozhs n6lkiil elnyert26 szakorvosi 6s 90 nem szakorvosi 6r6k finanszirozhsi szerzodlse aYESZ Kht. megalakulSs6t kdvetcjen2002. okt6ber 1.tcilvisszavon6srakertilt azzal az indokkal, hogy a fenti kapacit5s bcivitds 6raszfimaitcsak az mrikcidtetheti,aki piiyhzatot beadta. Azlntezetink elfogadhatatlannaktartotta ezt a dcint6st6s fellebbez6stnyrijtott be az OEP Fligazgatojilhoz.
. A VESZ Kht. mincis6gtigyrrendszerebevezet6salatt 6ll. A beteg- 6s dolgoz6el6gedetts6gi vizsgA'lathozkeszlJlt k6rddivek feldolgoz6sra kertiltek. A k6rdciivek eredm6ny6nekhatisira folyamatban van a dolgoz6k sz6mit6stechnikaik6pz6se.Az lnt6zet dokumentumkezelci,6s intranetes rendszere fejleszt6s alatt iil. Az int1zm6ny mtikcidlsehez sztiks6ges szabtiyzatok naprak6ssz6 t6tele megtcirt6nt. A mincis6gtigyi rendszer pr6barizeme v6rhat6an 2005. febru6rt6l kezdcjdik, melyet az audittiits kcivet. A mincis6gbiztosit6sirendszerkidolgozSs6t megelozl 6s elcisegitcimunkSlatok alapj6n m5r kcirvonalaz6dik annak j6t6kony hatSsaaz e g6,szintezetre vonatkoz6an.
t6
40,$ 4.2. A v6d6n6i szolgSlattev6kenys6ge
Szakmai feladatok ellStisa: - nciv6delem - v6rand6sany6k gondoz6sa - gyermek6gyasany6k gondoz6sa - 0 - 16 6veskoru gyermekekgondoz6sa - tankcitelesgyermekek gondoz6sa - csal6dgondoz6s A szakmaifeladatjellege prevenci6;az egeszslges6letm6dranevel6s,bizonyos sztircivizsg6latokelv6gz6seaz egyk ftjbb tev6kenys6gekkoz6 tartozik a v6d6nciimunkiban.
Dolgoz6i l6tszfm:
14 telephelyenmrikcidika V6dcin6iSzolg6lat.
2004.IX.30. 86 szewezett,OEP 6ltal finanszirozottkcirzetiv6dcin6ist6tuszvan. Ebb6l a Gyes, Gyed, t h6napon trili tSpp6nz miatt t6voll6vci 13 - T4 f5 folyamatos helyettesit6s6tkell megoldani belsci helyettesit6ssel.A dolgoz6k korosszet6tel6rejellemzd, sok az idcisill. nyugdijaskoru.(10fci)
2004.x.1-xII.31. 86 szervezett st6tuszb6l az 6talakul6skor 6 v6dcinci t|vozfusa miatt tires Sll6shely keletkezett, ebbcil 4-t sikertilt azonnal betcilteni. A t6voll6v6 l3-14 dolgoz6 tertilet6ttov6bbra is belscihelyettesit6ssel oldjuk meg, A nyugdijasoknem mentekel, igy tovAbbrais 10 fci a nyugdij mellett_dolgozov6dcincivan. (5 elcjrehozott,5 ciregs6gi) Forqalmi adatok
2003
2004.IX.30. 2004.x.1-
2004
XII.3I 16716
66863
20381* 2303*
20381 2303
Csal6dl6togat6sok szhma
66.286
Gondozottcsalfdok szdma
20.511 2.246
50r47 20381* 2303*
3 0.301
293r4*
293r4*
293r4
32700
10900 483
43600
V6rand6s any6k szhma 0 -16 6veskoroszt6ly szhma
Tanicsad6sonmegjelenteksz6ma 4 2 , I I I
Sztilet6sekszama/ elvel 1.849 r393 * A fenti adatokegy-egyidciszakbanhasonl6ak,minim6lis elt6r6slehets6gescsak.
r876
Az elSzo evhezviszonftva sajn6latosm6don a gondozottcsal6doksz6mafokozatosan tov6bb cscikken,ami a csalidlStogatfsok6s a tan6csad6son tcirtencimegjelen6seksz6m6ban szerencs6re nem mutat csokken6tendenci6t,scjtnciveked6stapasztalhat6.Ez jo, mert igy tcibb idcijut a gondozottakra.A sziiletdsekszftmaszint6nemelkedett, ez 6,vek6ta nem volt tapasztalhat6.
t7
lcrg A szoci6lisanvesz6lyeztettek sz6ma,ezzel egyitt a gyhmhat6s6g6s gyermekj6l6ti szolg6latok fel6 tcirt6nciv6dcin6ijelz6sek, int6zked6seksz6manem cscikken. A Gyermekj6l6tiSzolg6latok6s a Gy6mhat6s6gnagym6rt6kbent6maszkodnaka V6d6n6i Szolg6latmunk6j6ra,az egyittmrikrid6sj6. A v6ros egyesteriiletei kciztitt a gondozottlltszhm tekintet6benigen nagy elt6r6sek mutatkoznak.Fcilega ki.ilteriiletekensok a gondozott.A tanydkon,kerts6gekbensajnos ftltalilbantobb a szociSlisanperif6ri6ra keriilt csal5d.A fenti t6nyek miatt gyakran kell ezel
Szakmai tovfbbk6pz6sek, el6adisok, stb.: A v6d6n6i k6pesit6smegszerzlsefciiskolai szintti, diplom6t ad6 k6pz6s keret6bentcirt6nik. A diploma az alkalmazils egyk felt6tele. A dolgoz6k rendszeresentov5bbklpzlse folyamatosantrirt6nik . Ezeket a tov6bbk6pz6seket iitalSbanaz ANTSZ, mint szakmai feltigyelet illetve a MAVE, mint a v6dcin6k szakmai egyesi.ilete szewezi. Az elmrilt 6vbena kcivetkez6fdbb t6m6kbantcirt6ntnagyobb6rasz5mban tov6bbkepz6s: Szem6szeti sziir6v izsgSlatok Doh6nyz6sr6lleszoktat6program Min6 s6gbiztosit6s az e glszslgiigyb en 2004.X. I -XII. 3 I Szitmitogepestanfolyam 2004.X. 1-XtI. 3 1 Egy -egy alkalommal tcirt6n6tov6bbk6pz6sek: AnyatejesVilSgnap Fog6szatiprevenci6 Anya-csecsemciv6delm i ertekezlet V6dciolt6sikonferencia Csecsemci6s kisdedt6plSl6sikonferencia2004.X.I -XII. 3 l Gyermekb6ntalmaz6s 2004.X.I -XII.3 1
A V6dcinciiSzolg6latp6,ly6zatokmegval6sitSs6ban is r6szt vesz.2004.I-IX kcjzdttk6t alkalommaltdrt6nt ilyen eset. 1. A terhes-6s szoptat6sany6k doh6nyz6siszok6sai-felm6r6s(Csal6dorvosokp6ly6zata) 2. Gyermekeknappali elhelyez6s6neki g6nyfelm6r6se(Onkorm6nyzat) Baba - Mama Klub mtikcidik rendszeresen h6rom v6d6n6i tanScsad6ban. A v6d6ndk 6ltal tartott eg6szs6gnevel6si alkalmak, elciad5sokszhma852 volt 6vesszinten.Ezekethelyileg az elcizciekben emlitett Klubban, az oktat6si-nevel6siint6zm6nyekben,Csal6dsegitci 6s Gyermekj6l6ti Szolg6latokSltal szewezettrendezv6nyeken tartott6k.
18
lo ln Elcirel6p6sek:A tan6csad6k5llapotdnak,a munkakrirtilm6nyekjavit6sa /fest6s,fiiggciny, mikrohull6mri siitci,irodai britorok, stb./.A tan6csad6kminimum felszerel6s6nek javit6sa. Probl6m6k:- Telefon: a gondozottakig6nylik az elorebejelentettl6togat6st,sokanmobil el6rhet6s6ggel rendelkeznekcsak.A tan6csad6kb6lnem mindeniitt hivhat6 06 -os kapcsol6si sz6milletve ahol van ilyen lehet6s6ga k6sztil6keklek6dol6sanincs megoldva- bSrki haszn6lhatja!A mobiltelefon lehet6s6gefelvetcidcitttdbbszcir.Szfmit6g6p csakn6h6ny tan6csad6ban van, kifogfsolj6k a v6d6ndk. Anyag- 6s gy6gyszerfelhaszn6lSs: A feladatellfthshozsztiks6geskcitszer,gySgyszer, nyomtatvSny,stb. ig6nyeltmennyis6ge,annakfelhaszn6l6sa szakmailagindokolt.
ISKOLA_ EGE,SZSEGAGY SZOLGALAT Szakmai feladatok: A 6 - 18 6veskoroszt6lymegelSzojellegtialapell6t6sa. Dolgoz6i l6tszfm:
2004.IX.30.
17 fti iskolaorvos 5 iskolav6dcinci. 11 asszisztens Az iskolav6dcjnciih|lozat oEP finanszirozhsanemmegoldott,mivel csak v6dcin6ik6pesit6ssellehet ezeketa kapacit6sokatlekdtni./ Az fi frnansziroz5sirendelet lehetcis6getnyujt ennek rendbe tltellrel
2004.x.1-xII.31Az tialakul6skor 2 asszisztenselment, az tires helyeket v6dciniik kirendel6s6veltctltotttikfel. 2005.jrinius 1-re ig6rik a rendelethat6lybal6p6s6t. 17 ft iskolaorvos 8 iskolav6d6n6,9 asszisztens
Forgalmi adatok: Tanul6k letszhma
36735*
Osszesmegvizsg6lttanul6
31362*
Gondozottaksz6ma
5587*
T9
lo2,( *A fenti adatok 200312004.tan6vre vonatkoznak. A k6telez6 adatszolg6ltat6sminden tan6vet kcivet6szeptember10.(Legkcizelebb 2005. szeptember10.)
ANYATEJGYAJTOALLOMAS
Szakmai feladatok: A tertiletenlev6 anyatejetad6 any5kt6laz anyatejbegyrijt6se, utasitisnakmegfelel6 feldolgoz6sa/csir6tlanithsl,t6rol6sa,az arrajogosultak fel6 kijuttat6sa. Dolgoz6i l6tszr[m: (2004. X. h6 ut6n is v6ltozatlan) 2 f6 v6d5n6 2 f6 technlkai dolgoz6
Forgalmiadatok: 2004.IX.30-ig Begyrijtcitt anyatej mennyis6ge
4.112.090gr.
2004.x.1-xII.31 Begytijtcitt anyatej mennyis6ge
1.574.390 gr.
2004.6v
5.686.480gr.
B egyiij tcitt anyatej mennyis6ge
Az elmirlt 6vhezviszonftva cscikkenta leadotttej mennyis6ge,ennekaz oka,hogy 2004. januSrt6lnem vehetik ttt a fagyasztottndi tejet. Havi Stlagban30-35 tejad6 ar.tyitolgyrijtik be a tejet. Minden 6v augusztus6banaz AnyatejesVil6gnap rendezv6nyenazok a v6dcin6kakik a legeredm6nyesebben segitett6ka szewezettanyatejgyrijt6st, jutalomban r6szestilnek.Az elmflt 6vbenez 5 fot 6rintett.
20
Inn,. A w ;L/)
GYERMEKUGYELET
Szakmai feladatok: 0 -16 6veskorosztSly orvosi ellftisa szewezetttigyelet keret6ben / 6jszaka,h6tv6g6n 6s tinnepnapon/.
Dolgoz6i l6tszim: 2 f6 iiland6 6jszak6sasszisztens , 43 vSllalkozoh6zi gyermekorvos6s asszisztensiik. Forgalmi adatok:
2004.IX.30-ig
2004.x.1XII.3I.
2004.6v
Megjelen6seksz6ma
9.331
Htvhoz hivSsok szhma
1380
Megjelen6seksz6ma
2.511
Hhzhozhiv6soksz6ma
369
Megjelen6seksz6ma
r1.842
Htzhoz hiv6soksz6ma
1.749
5. Egy6b thj6koztat6 informici6k
5.1. Kiirnyezetv6delem A V6rosi Eg6szs6giigyi Szolg6lat 2004. szeptember30.-5n jogut6d n6lkiil megsziint 6s megalakulta VESZ Eg6szs6gtigyrSzolg6ltat6KcizhasznriTfrsas6g,melyn6l a munka, t:.jrz6s krirnyezetv6delmiel6ad6Mftis P6ter. A vesz6lyes hullad6kkezellst 6s 6rtalmatlanit6st az fj c6g ugyanirgy a rendeleteknek megfelelcien v egzi,mint e16dje. Az ezzel kapcsolatosfeladatkor n6mileg cscikkentazzal, hogy a Hibaelh6rit6 r6szleg 6s a G6pj6rmti csoport autSjavit6tev6kenys6gemegsziint,igy mtiszaki vonatkoz6sbana vesz6lyes hullad6k mennyis6ge l6nyegesenkevesebblett. Az ij int6zm6ny a hat6s6gi alap-nyilv6ntartSsirendszerbebe lett jelentve 6s a korfbbi gyakorlatnak megfelelcienaz elSirt intlzmenyn hullad6k nyilv6ntart6st folyamatosanvezeti. A torvenyi elciir6soknakmegfelelciena T6rsas6grij Hullad6kgazdSlkodSsi Tervet keszitett,ezt m6r aTIKOFE hathrozatitbanj6v6 is hagyta. A sz6llit6si6s Srtalmatlanit6sifeladatoknaktov6bbrais a Haidukomm Kft tesz eleset.
2l
lo t3 A fertlzo hullad6k hritdtt t6rol5s6t a c6g tovfbbra sem tudta megoldani, a htitdk beszerzlse tetemes kcilts6getjelentene az lnt6zm6n1mek,igy egyel6re a hullad6k gyakori elsz|llitinhval oldja meg ezt a probl6mht, mindamellett hogy - pllyhzati lehet6s6gekelnyer6s6vel- tov6bbi megoldiistkeres. 2004-benokt6ber 1. 6s december31.-ke kdzcitt aYESZ Eg6szs6gtigyiSzolg6ltat6Kcizhasznf TSrsasSgn6l 5.709 kg vesz6lyeshullad6k 6rtalmatlanithshra keriilt sor, ebb6l az eglszslgtigyr hu1lad6k4.248kg volt. A feladatell6t5sa1.152.035.-Ft-t kiad6steredm6nyezett.( Af6val 6rtendcil)
5.2. Egy6b informici6k -
jelentcis A m6rleg fordul6napjautSnnem t
-
A VESZ Eg6szs6gi.igyr Kht kutat6si6s kis6rleti fejlesztdstnem folyat.
-
A T5rsasSga besz6mol6siidciszakalatt aktiv banktigyleteketnem folytatott ( hitel, bankgarancia,kezess6g,stb).
-
A 2004.6vi 6vesbesz6mol6
Debrecen,2005.5prilis 02.
Dr Onodi-Sztics Zoltitn ;i
ugyvezeto lgazgalo
22
l,oeq
KOZHASZIvUSIGI JELEIvTES 2004.
{ or f 1. A szervezetalapadatai
Szolg6ltat6Kht Elnevez6s: VESZ Eg.dszs6giigyi K6pviselci: Dr Onodi-SzricsZolthn 4026 Debrecen,Ftiv6szkert utca 4. Sz6khely: 21982246-2-09 AdoszSm: 142448419 Tb tdrzssz|m: kiemelten kcizhasznu Kozhasznris6gifokozat: 09-14-000086 Nyilv6ntart6sbav6telivegzessztLma'. 09-14-000086 Kozhasznris6givegzesszhma,hatfiya:
A szervezetc6li6nak riivid lefrfsa: A t6rsasSgkiemelten kozhasznirtev6kenys6gesor6nolyan egdszsdgtigyi szerinta kdzfeladatotl6t el, amelyekr6laz 1990.6vi LXV tv. Rendelkez6sei helyi onkorm6nyzatnakkell gondoskodnia,s eg6szs6gmegorz6si,betegs6g gy6gyit6, eglszs6grigyirehabilit6ci6stevdkenys6geketfoglal megeloz6,si, j6r6betegell6t6s, mag6ban. Ezek a feladatok a kovetkezok: fekv6beteg-el16t6s, ell6t6s. fogorvosie116t6s, egy6bhum6neg6szs6giigyi
2. A szfmviteli tiirv6ny szerinti egy6bszervezetek6ves beszimol6ja
Acz6'
3. A vagyon felhasznflfsival kapcsolatoskimutatSs
Bevdtelek: o T6mogatAs: ' Egy6bbev6tel: o kamatbev6tel: Osszesen:
547963eFt 8 340eFt 3 l23eFt 559426eFT
Kiaddsok: Anyagbeszerz6s: T 6rgyieszkozbeszer zes: Posta,telefonkolts6g B6rleti dijak Karbantart6sikolts6g Egy6bkolts6g Hat6s6gidij, illet6kek Bankkolts6g Biztosit6sidij B6rek,jutalmak: Egy6bszemdlyijell. Kifizet6s J6rul6kok Ert6kcsokken6s
60 451eFt 983eFt 9174eFt 3 1 5 7 8 eF t ll 775eFt 79 936eFt 229eFt l 5 1 eF t 2 l 0 1 eF t 298 3 14eFt 7 57leFt 1 0 1I 1 9 eF t | 042eFt
Osszesen:
601 591eFt
/,o24
4. C6l szerintijuttatfsok kimutatdsa: r Alaptev6kenys6gre nyiljtott t6mogat6s: . Alaptev6kenys6gre elnyertp\lyhzat:
5464I7eFt 1 546eFt
Osszesen:
547 963eFt
5. A kiizponti kiilts6gvet6siszervt6l, az elktiliinftett illami p6nzalapt6l, a helyi iinkormfnyzattfll, a kisebbs6gi telepiil6si iinkorminyzlttfil, a telepiil6si iinkormfnyzati tirsul6sft6l, ^z eg6szs6gbiztositfsi iinkorminyz^tt6l 6s mindezek szerveit6l kapott tfmogat{s m6rt6k6nek kimutat{sa: .
kozponti kolts6gvet6st6l:546 417eFt
.
pSlyhzatrriton elnyert:
I 546e Ft.
6. Yezet6tiszts6gviseldinek nyrijtott juttat6sok6rte 2004.6vben7 532eFt volt.
7. A kiizhasznritev6kenys6griivid tartalmi besz6mot6ja
Dr Onodi-Sziics ZoltSn r'i ugr/ezeto rgazgato
ta9& BaloghIstvrinnd Bejegpett k$nlnrvizsgdldl I\4IO/K sz6m:002582 4A25DebrecenSzechenyi u.?1.
rt racrnrNK0rlrruzscArdlJnrEr\ngs
A VESZEg{szs{giigyiSzolg{ltatdKiizhasznri Tdrsasi{g tulajdonosainak:
Elvegeztem, VESZ Eg€szs€giigyiszolgfltat$ KszhasendTirsassg {+oze Debrecen Ffivdszkertu.4. H*B lr4egyeiC€gbfr6sig:09-14-OOoOs6 ), mint gizd{lkodd szervezet 6ltal elk€szitett 2oa4, €vi merlegdnek rnelyben az,eszkdztik6s forr{sok egveud vigiisszege:17l727-eFt a m€rlegszerintieredm€ny:- 42 I65-eFt vesztes€g, ii4At t6ke:*39 B?g-eFta k6telezetts€gek: 143 136-eFtl valaminta ZOO4,{we vonatksz6 eredrn€nykimutatiisdnak,kieg€szitd rnell€klet€nek, valamint a kbzhasznrisigi jelentes€nekvizsgiilatiit,melyeketa gazdiilkoddszervezet2004. €vi 6vesbesz1moloja tartalrnaz.Az iizletijelent{s tartalmit tisszehasonlftottam az dve$besaimoldadataival. A 2004.evi dvesbeszimol6elkeszit€se az iigyvezetds feladata. A ktinywizsgdld feladata a 2ao4. dvi 6ves beszdmolovelem€nyezdse az elvdgzett kiinywizsgdlatalapj6n,valamint az iizletijelent€sis az evesbesz*mokidsszhangi?nak rnegft€lise. Hivatkozvaa 2004. novemberl7-€n kiadaftjelentesemre ktizliim,hogy a 2004 OT.ZT08,24. eldtirsasigi id6szakra vonatkozdkiinyrvizsgrilat alapjdn iorldtozrisn€lkiiti zi{rad€kot adtamki. A ktinywizsgiilatota magyarNemzetiKdnpnrizsgdlati Standardok€s Magyarorsz$gon a kiinywizsgilatra vonatkozd trv€nyes tdrv6nyek is egy€b jogszabdlyok alipjdn hqitottam vigre. A fentiek irtelm€ben a kiinywizsgiilat tervez€sees elv€gzdse r€vdn elegendd€s megfeleldbizonyossigotszereztem arrdl, hogy e 2CIA4. {vi €vesbesziirnold nem tartalmazlenyegeshibis dllitisokat"A ksnywizsgrilatmagdbafoglaljaa 2004,dvi dvesbeszfmol6tinyszdmait atiitimasztdbizonylatokmintavetelenatipuiOvizsgilatit. Emeflett tartalrnazzaaz alkalmazottszimviteli alapelvekds az iigl /ezet€sl6nyegesebb becsliseinek, valaminta 2ao4.ivi €vesbeszdmold bemutatdsdnak €rt€kel€s€t. Megyydz6dtsem, hogy az el6z6ekbenleirtaknakalapjdnmunkiink rnegfeleldalapot nyfjt a krinywizsgrildiv€lem€ny (zaraddk) megadisiihoz.
satodfiiin*nn6 Bqiegyzettk$nywlzsgdl6 Mlfl/K $zdm:002587 4021 DebrecenSz€chenyi u.21. Zdrad€k/V€lem€ny: Szolgfltatd A kiinywizsgilat sonin a gazdiilkoddseeraeaet,a I/ESZ Egeszs€gitigyi K0zhasznri Tdrsasdg 4A2,6Debrecen,Ffiveszkertu,4. ZAO4,€vi €vm besz{mol6jdt,annak r&zeit €s t€teleit, *eok k$nyvelesi€s bizonylatial{t*masztds$taz *ruenyesnemaeti kfinywizsgilati standardokbanfoglaltak szerint feliilvizsgiltqm {s ennek alapjdn szereztem elegendd€srnegfeleldbizonyossdgot arrdl,hosy a 2004. €vi €vesbeszamoldt a szi{mvitelitiinrenybenfoglaltakds az dltaliinosszamvitdielvekszerintkeszitett€kel. Velem€nyem$zerint a 2004. evi {ves beszimol6a gazd{lkodf sz€rvezet,VESZ Szolgiltat6KfizhasznriTdrsasfig4A?,6DebrecenF{v€szkertu"4. 2004. Eg€szs€giigyi december31-6n fennilld vagtyonirp€nziigyiesj6vedelmihelyuet€rdlmegbizhstd€s gdataivaliisszhangban val6sk€petad,Az iizletijelent€saz €vesbesz*mold van. A v€lemenyem korlitoz{san€lktil figyelemfelhivdssal €leka tul4jdonosfel€,miszerinta gazdiilkoddszerrrezet vesz,tes€g{t an okozta,hogy az Onkorrniinyzrta ?;O51?;904[V|I.B.] 5. pon{iiban Kh.HatdrozatZ.szmell€kletinek( Kdzhaszntsdgi megillapodds) 50 000 e Ft timogatds nytjtisirdl diintiitt, de ezt az. ffsszegetnem utalta rit a hivatkozotthatdrozatB.pon{i6ban lefrtaknakmegfelelden" A vesztes€g kdvetkezt{ben a Sazdelkodd szervezet sqjit tfikdjea tirgy6vi gazddlkodist ( 3.000e Ft ) fele ali csiikkent. kfi'vet6en a gazdilkod6szervezet tiirzstdke€rt€k€nek A Ptk 57.S{2) bekezdeseszerint:"A kiizhasznritdrsasigokra &z e ttirv€nyben meghatiirozattelt€resekkela gazdasdgitdrsasdgokrdl sz6ld tiirv€nynek a gazdas{gi t{rsasdgokrairCnyaddktiziis szabflyait,valamint a korlitolt felel6ss€9fitiirsasdgra vonatkozdseabdlyait rnegfelelden kell alkalmazni." a 152,$ (2) pon{ia Ennek€rtelm{benaz 199?.€vi CXLTV tv. a gazdasigitdrsasiigokrdl kirnondja: 6sszekell hlvni a taggyfilesta sziila€gesintdzked€sek rnegtetele vtgett ,Haladdktalanul ha a tirsasig m€rleg€b61, kiinywiteli nyilvdntartfsdbdlkitfinik, hory a sqtdt tdke folytdna ttirzstdkefel€re,illetve a l2+. S (4) bekezd€s€ben veszteseg megieliiltertdk alii csiikkent.o 152. S t3) pontia kimondja, hogy "a (2, bekezd€sben megieliilt esetekbena tagoknak hatirczniuk kell a pdtbefizet€s el6irisrirdl, vasy ha ennek lehetfis€g€t a t{rsasdgi szerzddisnem tartalmazzaa ttir*tdke rnis mddon vald biztositdsirdl vagy a tbrzstdke lesziillitdsdr6l, illetve a tiirsasdgnak kiizkereseti vagy b€t€ti tiirsasiggd ttirt€nd *talakuldsirdl,ezekhiiinyribana tirsasdg megsziintet{s€rdl." Debrecen,2005.dprilis 25.
"li.$ffiil -
b.i.S#;rff,-iil,i;;fiil ny.szdm:O02587
+.
lo34
1 3 3 2 8 3 2 0 7 0 2 0 1 1 3 0 I Statisztikaisz6mjel
0 I
0 9
0 1 0 8 I 1
Cegjegyz6kszdma
A v6llalkoz6s megnevez6se
VESZ Vagyonkezel6Kft
A v6ttatkoz6s cime
L+lOI Z I OI
Debrecen,Ftjv6szkert u. 4.
2004 Eves beszimolo 2004.Szeptember 21-December 31.
Kelt:
Debrecen, 2005.5prilis11. a v6llalkoz:isvezet6je (kepviseldje)
P.H
C6gjegyz6k sz6ma
VESZ Kft.
MERLEGEszk6z6k(aktiv6k) adatok E Ft-ban
Sor-
A t6tel megnevez6se
El5z6 6v
El6z6 6v(ek) m6dosit5sai o
a
01.
A. BEFEKTETETT eszrozOx
02.
I.
1. Alapitds-Atszeruez€s aktiveftefteke
04.
2. Klserleti fejleszrcsaktivelt 'rteke
05.
3. Vagyoni6ft6kljogok
06.
4. Szellemitermdkek
07.
5. Uzleti vagy c6g6rtdk 6. lmmateiAlisjavakra adott el5legek
10
0 0
0
n1. ... 17.
0
n
0
0
7. lmmateiAlisjavak eftekhelyesbircse
il. TARGYT ESZKoZoK
12.
1. lngatlanok 6s a kapcsol6d6 vagyoni 'ftek1 jogok 2. MAszakiberendez6sek,gdpek,jdrmlvek
tJ.
3. Egy6b berendezesek,felszerel9sek,j4rmlvek
14.
4. Tenyeszellatok
11
(3. ...9
IMMATERIALIS JAVAK
03.
08 no
(2.+10.+18.)
TSrgy6v 2004.
5. Beruh4z4sok,fefijitesok b.
8 9
6. BeruhAzesokn adott el6legek 7. Tdrgyieszk6zdk€tt€khelyesbitdse III. BEFEKTETETT PENZUGYIESZKOZOK
(19.... 25.)
20
2. Tad5san adott kdlcsdnkapcsolt veilakozesban
z l
3. Egydb tartds rdszesedds
22.
4. Taft6sanadoft kdlcs5n egy'b r6sz. visz. 6116 vdllalkozdsban 5. Egy6b tart6sanadott k6lcsdn
ZJ
24 z3 zo-
0
0
23 423
1. Taft6srdszeseddskapcsoltvAllalkozdsban
6. Tart6s h itelvi szonyt megte stesit1 6tt6kpap ir 7- Befektetettpenzi.igyieszkdzdk'ttdkhelyesbit'se
B. FoRG6ESzKdzbK t.
e7.+34.+40.+4s.1
KESZLETEK
28,
1- Anyagok
29.
2. Befejezefttermeleses felkeszbmekek
?n
3. Ndvend6k-,hiz6- 6s egyeb elbbk
31.
4. Kesztermekek
32.
5. Aruk
2 450
0
(28.... 33.)
0
0
(35....39.)
66
0
U
6. Kdszletekreadott el6legek 34.
35.
[.
KoVETELESEK
36.
1. K5vete16sek druszAllitdsb6l6s szolgAltatAsb6l (vev6k) 2. K5vebbsek kapcsoltvellalkoz^ssalszemben
JT.
3. K6vetel6sekegyeb resz. visz.l6v6 vdllalkozAssalszemben
J6.
4. V6lt6kdvetel6sek
?o
40. 41
13 046
5. Egy6b k)veb6sek fll. ERTEKPAPIROK
13 046
oo
(41.... 44.\
0
0
2 384
1 03 7 7
t. RdszeseddskapcsoltvdllalkozAsban
42.
2. Egydb r6szesedds
43.
3. Saj6t r6szvdnyek,sajet ilzletftszek 4. ForgatAsic6l0 hitelviszonytmegtestesit6 6rt6kpapIrok
45.
lV. PENZESZKOZOK
46.
1. P6nztAr,csekkek
G6.+47.\
53
2. Bankbefttek 48.
C. AKTIVID6BELIELHATAROLASOK
49.
1. Bevdtelekaktiv iddbeli elhat6rol6sa
50.
2. K6lts€gek,rAforditesokaktiv id6belielhat^rcl'sa
51.
3. Halasztottrdforditdsok
52.
ESZKoZoK(AKTIVAK)OSSZeSEN D e b r e c e n 2, 0 0 5 .6 p r i l i s 1 1 .
120 1 02 5 7
Z J J I
(49.... 51.)
0
(1 +26.+48 )
2 450 a vdllalkoz6svezet6ie
0
0
23 423
I c33 Statisztikai szdmiel
C6gjegyz6k sz6ma
VESZ Kft.
MERLEGForr6sok(passziv6k) adatok E Ft-ban SorszSn
El6z66v
A t6tel megnevez6se
a
b
(54.+56....61.
E?
D. SAJATT6KE
54.
I.
AA
56.
Ebb6I: visszavdsArolt tuIajdo nosi dszesedds n6v6tt6ken II. JEGYZETT,DE MEG BE NEM FIZETETTT6KE (-)
57
III. T6KETARTALEK
1 731
E16z66v(ek) m6dositiisai
Tiirgy6v 2004.
d
e
0
3 00c
JEGYZETTT6KE
tl 786
3 000
58
IV, EREDMENYTARTALEK
-4 384
40
V. LEKOTOTTTATRALEK
311
60.
VI. ERTEKELESITARTALEK
61.
VII. MERLEGSZERINTIEREDMENY
62.
E. CELTARTAL€KOK
63.
1. C€ltartal€ka v'rhatd kdtelezettsegekre
64.
2. C6ltartaleka jdvdbeni k6lts6gekre
65,
F. KOTELEZETTSEGEK
67
I.
AO
70. 71.
10 05€
0
0
719
0 n
3. Egy6b cdltartaldk
66, 68
1 269 (63. ... 65.
(67.+71.+80.
HATRASOROLT KOTELEZETTSEGEK
(68.... 70.
0
tl 637
1. Hdtrasoroltkdtelezeftsegekkapcsolt vellalkozessalszemben 2. Hdtnsorolt k5telezettsegekegydb r6sz. visz. vdllalkozdssal 3. Hdtrasoroltkdtelezeftsegekegydb gazdllkod6val szemben II. HOSSZULEJARATUKOTELEZETTSEGEK O2. ...79.
72.
1. Hossz0lejdratrakapott k5lcs5n6k
I J.
2. Atvdltoztathat, k6tuenyek
74.
3. Taftozdsok k6tvenykibocseft sb6l
0
4. Beruh1zlsi 6s fejleszt6sihitelek 76.
5. Egydb hosszt lejAnti hitelek 6. Tart6sk5telezeftsegekkapcsoltvAllalkozdssalszemben
78 80 81, 6Z-
7- Taft6s k5telezefts6gekegyeb ftsz. visz.l€vd vdllalkozAssal 8. Egy6b hosszt lejenti k6telezeftsegek (81....89.) III. ROVIDLEJARATUKOTELEZETTSEGEK
11 637
1. R6vid lejentt k5lcs6n1k Ebb6l: az etvelbztathat6 k,tvenyek
83.
2. R6vid lejdrat0hitelek
84.
3. Vev6kt6lkapott el5legek
AA
4. Kdtelezeftsegek 6ruszAllitdsb6l6s szolg6ltat6sb6l(szdllit6k)
86.
5. Vdlt6taftozAsok
87
6. R6vid lejdrat0k5telezettsegekkapcsolt vAllalkozAssal szemben
8B
7. R6vid lejAratt k5telezefts6gekegydb r€sz. visz. vAllalkozAssal
89
8. Egyeb rbvid lej'rat0 kdtelezeftsegek
90.
710
G. pASSzivrD6BELr ELHATAROLASOK
9 069
719
(s1.... e3.)
2 568
0
0
0
FoRRASoK(pASSzivAK)osszEsEN(53.+62.+66.+90.) 2 450
0
23 423
ol
1. Bev€telek passzivid6beli elhat1p6sa
92.
2. K6ftsegek,reforditesokpassziv id6beli elhaarchsa
93. 94
3. Halasztottbev6telek
D e b r e c e n2 , 0 0 5 .6 p r i l i s 1 1 .
a v6llalkozas vezetoje (k6pviseldje)
StatisztikaiszAmiel
C6gjegyz6k sz6ma
VESZ Kft.
"A'' EREDMENYKIMUTATAS (6sszk6lts69elj6rissal) adatokE Ft-ban I6tel sz6n
El6z66v
A t6tel megnevez6se
El626 6v(ek) m6dositesai
TSrgy6v 2004.09.20
o 01
Beff6Idi eftakes ftes nett6 6rbevetele
02
ExDo,7 eftekesltesneft6erbevetele
e
44 731
ERTEKESiTES NETTOARBEVETELE 03.
o4 il.
ilt.
(01.+02.)
0
(03.+04 )
0
44
, J
I
Sajet ErmeI6sfrk6szletek6llom6nyveftozesa sajeterceilit6s0eszk6z6kaktivelt6rt6ke
AKTIVALTSAJATTELJESITMENYEK ERTEKE EGYEBBEVETELEK
0 586
Ebb6l : visszalft edekvesztes 05
Anyagkoltseg
06
Eenybe veft szolgdltatdsok 'fteke
07.
Egyebszobeftatesok efteke
08
Eladofterukbeszenesiefteke
09
IV
341 7 206 121
67
Eladott (k'zvetitett) szoqelb6sok 'fteke
ANYAGJELLEGU RAFORDITASoK
18 997 (os.+06.+07.+08.+oe.)
121
26 611
10
E6rkolEeg
912
4 278
11
SzemelyijeilegA egy€b kifizet€sek
238
44
Berjerul6kok
1 299
(o.+11.+12.\
vtl
SZEMELYI JELLEGUnAfono[fASOx ERTEKCSOKKENESI LEiRAS EGYEBRAFORDITASOK
A.
Uzerul(Uzlefl)TEV.EREDMENYE(r.ir.+m.-rv.-v.-vr.-vr.)1 27'l
VI
1150
5 621 17 647
Ebbd: eft€kvesz6s
12 421
Kapott (je16)oszta16kes reszesedds Ebb6l: kapcsolt v6llalkozesb I kapott 14
Reszesedesek 6ft6kesitesenek ertolyamnyere sege
15
Befektetettpenz1gyi eszk'z5k kamatai, 'tfolyamnyere s6ge
16
Egyeb kapoft AA16)kamatok 6s kamatjellegd bevetelek
Ebb6l: kapcsolt vAllalkozesbl kapott
Ebb6l: kapcsolt veilalkoz6st6lkapott
2
Ebb6l: kapcsolt vellalkozesbl kapott 17
vill
PenzAgyi mAvebtek egyeb bevetelei
PENZUGYIMUVELETEKBEVETELEI
(13.+14.+1s.+16.+'17.)
18
Befektetettp6 nz1gy i eszk1z5k eioly amveszb sege
19
Fizetend5 kamabk es kamatjellegArdforditdsok
20
Rdszeseddsek, 6rtekpapirok, bankberctek eftekvesztese
2
0
5I
Ebb6l: kaDcsolt veIh IkozAsnak adott
Ebb6l: kaDcsoft veIlaIkozesnak adott
PenzAgyimAvebtek egyeb reford l6sai
tx.
PENZUGYIMUVELETEKRAFORDITASAI (18.+19.120.+21.)
B.
PENZUGYI MUVELETEK EREDMENYE SZOKASOSVALLALKOZASI EREDMENY RENDKIVULI BEVETELEK RENDKIVULINATONOITNSOT
X.
xt.
37 12 458
0 1 269
0 0
0 12 458
(rE-xll)
-1 269
0
1 00 5 6
GF+22.-23.\
1 269
0
1 00 5 6
RENDKIVULIEREDMENY
(X.-XI.)
ADOZASELOTTIEREDMENY ADOFIZETESI KOTELEZETTSEG ADOZOTTEREDMENY
(ic+D)
22
23
0
0 0
E.
F.
0
2 1 269
D.
xil.
0
(VIII.IX.) (IA*B)
2 402
Eredme nyta ftalek igenybevetele oszb lekra, reszeseddsre J6v eh agyoft oszh rck, reszesed6s
MERLEGSzERtNTtEREDM€Nv D e b r e c e n 2. 0 0 5 .6 p r i l i s 1 1 .
a vallalkozasvezetoje
4035
VESZ Vagyonkezel6KFT
KIEGfr,SZIT6UELLEKLET 2004.6vibeszhmolShoz 2004.Szeptember21.-2004. December31.
a v6llalkozhsvezet6ie
I a n ?
truJb
2 I.
Altal6nos r6sz
l. A tirsasig bemutatisa
A c6gneve:
VESZ Vagyonkezel6Korlitolt Felel6ss6giiTirsasfg
Sz6khelye:
4026 Debrecen,Fiiv6szkert u. 4.
A tev6kenys6gkezdete:
2004.jrilius 27.
C6gbir6s6g bejegyezve:
tital 2004. szeptember20.
Mrikctd6siforma:
Korl6tolt Felelciss6gii T5rsas6rg
C6gjegyz6kszhma'.
09-09-010891
A k6pviseletm6dja:
On6ll6
Yezetotisztsegviselci:
DrOnodi-Sz:iicsZoltdnigyvezetoigazgat6
KcinyvvizsgSl6:
K6llay-MesterKcinywizsg6l6 6s Ad6tan6csad6Kft K6llay Ferenc
A feltgyelci bizotts6g
Dr Kiss S6ndor
Tagjai:
BecskyTibor Dr SzesediIstv6n
2
LO31 a
J
F6bb tulajdonosok 6s tulajdoni arinyuk
Tcjrzst6ke(reszveny) Tulajdoni n6v6rt6ke hhnyado/o eFt-ban DebrecenMegyei Joeri V6ros Onkorm6nvzata 3 000 100 Osszesen: 3 000 100 Tulajdonosneve
A tfrsasig tev6kenys6gikiire:
TEAOR sz6m 7020'03 7 0 11 ' 0 3 7032'03
Tev6kenys6g megnevezese lngatlanb6rbeadSsa, iizemeltet6se -elad6s ln gatlanberuhhzhs, lneatlankezel6s
Aott 4 2. Aszilmviteli politika riivid ismertet6se
L.) Az 6vesbeszfmol6 iisszefllitisin6l alkalmazott 6rt6kel6si eljfrisok A szimvitelr6l sz6l6, tcibbszdrm5dositott 2000. 6vi C. tcirv6nyben(tovdbbiakban:Szt.) foglalt el6ir6soknakmegfelel6ena befektetetteszk<jz
A tfrsasig a besz6mol6siidciszakalatt az immateri6lis javak, tfirgyr eszkcizcik,tulajdoni r6szesed6stjelentcl befektet6sek 6rt6khelyesbit6s6nek lehetcis6g6vel nem 6lt, - a k6szletekm6rleg6rt6k6nekmeg6llapithsfihoz FIFO eljfr6st alkalmaz, - a kiilftildip1nzdrtlkre sz6l6 eszkdzei6s kcitelezetts6gei nem voltak.
b.) Az 6rt6kcsiikken6selszSmolSsinakm6dszerq az elsz6molis gyakorisiga
Tervszerinti 6rt6kcsiikken6selszimol6sa Az 6rt6kcscjkken6selszimol6sa a t6rsas6g szhmviteli politikhja alapj6n, a vlrhato haszn6latiidcinekmegfelelcientcirt6nik.Az 6rt6kcscikken6st a brutt6 €rtekb6l kiindulva linedris leir6ssal6llapitjuk meg havi gyakoris6ggal. A 200.000Ft egyedibeszerzdsi6rt6k alatti t6rgyi eszkcizcjkbeszerzlsi 6rhta t6rsas6gk6t 6v alatt id6ar6nyosanirja le Az 50.000 Ft egyedi beszerzesi6rt6k alatti (un. kis 6rt6kii) thrgy eszkcizcikbeszerez6si 6rhta haszn6latbav6telkor egy cisszegben szSmoljukel 6rtdkcscikken6si leir6sk6nt. A kis6rt6kri eszkdzut6n elsz6molt6rt6kcsdkken6s cisszese:17eFt. Terven feli.ili6rt6kcsiikken6selszfmol6sa A t6rsasigterven ferltili 6rt6kcsokken6st a beszfumolftsi idcjszakbannem sz6moltel.
4
"Lo tS 5
Tf rgyi eszkiiziikillomf nyvilto zhsa a) Brutt6 6rt6k viitozilsa Adatok ezer Ft-ban
Nvit6
Megnevez6s lngatlanok6s a kapcs. vagyoni 6rt6kri ioeok Mriszaki berendez6sek, e6pek.i6rmiivek Egy6bberend., 0 felszerel.,j6rmtivek
Niiveked6s Csiikken6s Atsorol6s
t7
Zhr6
t7
Tenv6sz6llatok Beruh6z6sok
b) Ert6kcsiikken6s v fitozhsa Adatok ezer Ft-ban
Nvit6
Megnevez6s
Niiveked6s Csdkken6s Atsorol6s
Z5r6
Ingatlanok6s a kapcs. vasyoni 6rt6kriioeok Mtiszaki berendez6sek. g6pek,j6rmrivek Egy6bberend., felszerel.,j6rmrivek Teny6sz6llatok Beruhdz5sok
0
t7
I7
c) Tfrgy6vi 6rt6kcstikken6s leirfs Megnevez6s
Tervszerinti lefr6s
Lineiris Ingatlanok6s a kapcs. vagyoni 6rt6kriioeok Miiszaki berendez., g6pek,i6rmtivek Egy6bberend., I7 felszer.,i6rmrivek Teny6szSllatok BeruhAzSsok
Adatok ezer Ft-ban Terven Osszesen feliili leir.
DegresszfvTeljesitm. arinvos
t7
'b4o 6
d) Ert6khelyesbft6s Adatok ezer Ft-ban
Megnevez6s
Nvit6
Ntiveked6s
Csiikken6s
Zfr6
lngatlanok6s a kapcsol6d6 vasyoni 6rt6kriioeok Miiszaki berendez6sek. e6pek.i6rmfivek Egy6bberendez6sek, felszerel6sek.i frmrivek
3. A vagyoni, p6nziigyi 6sjiivedelmi helyzetalakulisinak 6rt6kel6se 3.1
A vagyoni ltelyzet alakuldsa
Megnevez6s
El6z6 6v
TSrgy6v
eFt
eFt
Yilltozhs "h-a
A. Befektetett eszkiiziik I. Immateri6lisiavak II. T6reyr eszkozcik III. Befektetettp6nzilevi eszkcizrik B. Forg6eszkozok I. K6szletek
2450
23423
9560
66
13046
t97670
lV. P6nzeszkozdk C. Aktfv id6beli elhatirolisok
2384
10377
4350
F,SZK6Z6K oSSZESEN (A+B+C)
24s0
23423
D. Sajit t6ke
t731
l 1786
956"/" 68toh
3000
3 000
1000h
II. Kdvetel6sek III. Eft6kpapirok
I. Jegyzetttcike lI. Jegyzett,de m6g be nem frzetetttdke (-) III. Triketartal6k
-4384
IV. Eredm6nytartal6k V. Lekcitcitttartal6k
3tt4
VI. Ert6kelesitartal6k -1269
VI. M6rlee szerintieredm6nv
6
10056
7920
/aQ/ 7 E. C6ltartal6kok F. Kiitelezetts6gek
719
11637
l6l8yo
III. Rcjvid I ej ixati kdtelezetts6gek G. Passzivid6beli elhatirolisok
719
11637
16l8yo
FORRASOKossznsEN (D+E+F+G)
2450
23423
9560h
I. H6trasoroltkdtelezetts6eek Il. Hosszrilejilrati kritelezetts6gek
A Kft 2004 -ben sem rendelkezett b efektetett eszkoz6llom6nnyal. Forg6eszkcizeiaz elcit6rsas6giid6szakhozk6pest 956 %o-kalnrjttek. A kcjvetel6 sek 197670/okal, a penzeszkozdk435 o/o-kalhaladt6k meg M el6z6 id,6szak6rt6keit. A T6rsas6gaktiv6lt idcibeli elhat6roliistsemmilyenjogcimen nem k6pezett. A Kft saj6t tcikdje2004-ben 68Ioh-kal ncitt.A Tarsas6ga2004.6vi eredm6nyeterh6re 3ll4e Ft dsszegtifejleszt6sitartal6kot kiildnitett el a lekcitcitttartal6kokkciz6tt,az eredm1nytartal6k terh6re,melynek dsszegeigy -4384eFt lett. A 2004.6vi m6rleg szerinti eredm6ny 6rt6ke: 10056eFt. A rcivid lejftratukcitelezetts6gek dllom 6nya16lg% -kal ncitt.
Mutat6 Forg6eszkcizokarinya
El6z6 6v 1000
Tfrgy6v 100%
Forgdeszkijzdk + akt{v idfibeli ethat. _ *l0U
Tcikeer6ss6g
7l' Sajdt tfke
x 100 Mdrlegf66ssxege
C6ltartal6kokar6nya Ciltartaldkok =-xl0() Mirleg fddsszege
BefektetetteszkdzcikfedezeteI.
500
AoYz 8 Sajdt tfke Befektetett eszkAzdk
x 100
Befektetett eszkdzdk fedezete [I. _Ssidttdke + Hosszrtlei. kiit. ,t, BefektetetteszkiizAk
Saj6ttrike ndveked6simutat6 =
58.,
3930h
Ssitit - tdke xl00 Jegyzett tdke
A tiirsasig a 2004. 6vi besz6molfsi idciszakbanbefektetetteszkcizcikkelnem rendelkezett. eszkcjzeinek telj es |llomSny 5t a forg,6eszkcizrikk6pezik. A m6rlegftidsszeg5}o/o-bana saj6t t6k6b6l 6ll, a fennmarad6 50% a rcivid lejSratir kcitelezetts6gekb6l 5ll. A t6rsasSg saj6tt6k6je 393o/o-ka1,10055e Ft-tal n6tt 2004-ben. A t6rsas6gc6ltartal6kotsemmilyenjogcimen nem k6pzett,befektetetteszkozeinem voltak.
8
loqt 9 3.2. Pinziigyi helyzetdrtikelise
a) Ad6ssSgillominnyalkapcsolatos mutat6k
Mutat6
El6z6 6v
9y,
Hitelfedezetimutat6 Kiivetelisek Rdv id I ejdr afi kd telezettsdgek
Vevddllomdnv J
llz"h
xI00
Vevci-sz5llit6Sllom6ny
Tfrgy6v
l44o/o
- r ,n n
Szdllitd dllomdnv
Ad6ss6gSllominyar6nya Addssdgrillomdny
x 100
Addssdgdllomdny + Sajdt tdke
Ad6 ss6gszolg6latifedezet Mdrleg szerinti eredmdny + Ecs leirds Hosszfilej. kiit. eseddkestdrlesztdriszlete
A t6rsas5g kcjvetel6s 6s kritelezetts6g Sllom6nya 12% elt6r6ssel megegyezik, vevrikcivetel6seibcil fedezni tudja sz6llitoi tartozlsait.Kdlcsdnt, hitelt nem vett fel. b.) Likviditis alakul6sa
El6z6 6v
Mutat6 Likvidit6si gyorsr6tamutat6 _
Tirgy6v
3320
890h
34lo
201' h
Likvid pdnzeszkdziik Rdvid lej drafi kiitelezetts dgek
Likvidit6si mutat6 ForgdesxkiiT6k Rd vid lej dr afi kdtelezettsig eh
x 100
A t6rsas69 likvidit6sa megfelelci, rcivid lej6ratri k
9
Acqq l0 3.3A j rivedelmez6s69 alakulds a
Mutat6
El6z6 6v
Fedezetih6nyad
Tirgy6v zgoh
_ F edezeti 6sszeg(br uttti ny er esig) x 100 E rtCk esftds n ettd dr bevdtele
Saj6tt6ke jovedelmezdslge
1060h
_ Szoktisos vrillalk. eredm.+Jiz ksmstok x 100 Sajdt tdke (mfikddf tdke)
Alapt6kej dvedelmez6sfge
335o/o
" xt00 - Addzott nyeresig Jegyzett t6ke
Arbev6tel-ar6nyoslizleti eredm6ny -
280
Uzemi(iizleti)tevikenysdgeredmdnye x 100 Ertdkesftdsn ettd drbevitele
Arbev6tel-ar6nyosad6zfs el6tti eredm6ny
27"/r
Addzds elfitti eredmdny x 100 Osszesdrbevdtel + 0sszes bevdtel
j civedelme ElcimunkarSfordit6s-ar6nyos z6seg
22lo/"
_ Uzemi(iizleti) tevdkenysdgeredndnye ,, OO Szem dIy i j eI legii r dfo rdit tisok
Eszkozar6nyos j dvedelmezcis6g
53o/o
_ Addais elftti eredmdny ,rOO Eszkdzdk dsszesen
A tSrsas6g28Yo fedezeti h6nyaddalrendelkezik, sajit tcikejcivedelmez6s6geI06Yo, ad6zott nyeres6ge 335oh-kal nagyobb jegyzett tcik6j6n61.A Kft [zleti eredm6nye 28o/o-kaaz 6rbev6telnek.
10
l,orad t1
u. A m6rleghez 6s eredm6ny-kimutatishoz kapcsol6d6 kieg6szft6sek
Megnevez6s A. Befektetett eszkiiziik I. Immateri6lisiavak II. T6revi eszkcizcik III. Befektetett p6nziievi eszkcizdk B. Forg6eszkbzok
II. Krivetel6sek III. Ert6koaoirok lV. P6nzeszkdzok C. Aktfv id6beli elhat6rol6sok
ESZK6Z6K OSSZESEN(A+B+ D. Sajrit t6ke [. Jeevzettt6ke Il. Jegyzett,de m6g be nem frzetettt6ke III. Tciketartal6k lV. Eredm6nvtartal6k V. Lekdtdtt tartal6k VI. Ert6kel6sitartal6k VI. M6rles szerinti eredm6n E. C6ltartal6kok F. Kiitelezetts6gek I. H6trasoroltkcitelezet II. Hossztilei6ratirkcitelezet III. Rcivid lei6ratirkcitelezetts6 G. Passzivid6beli elhatirolfsok
FORRASOKOSSZESEN(D+E+F+G
ll
,lc\6 t2 A Kft a 2004. 6vi beszfmol6si id6szakot 13046 e Ft kcivetel6s6s 10377e ft plnzeszkoz6llom6nnyal zhrta, melyb6l a plnztSrklszlet 120 e Ft, a fennmarad6 10257 e Ft az elsz6molSsibet6tsz6mlaegyenlege. A T6rsas6gaktiv idcibelielhat6rol6st2004-bennem sz6moltel. A Kft saj6ttcik6je11786eFt, melyb6l 3000 eFt a jegyzett t6k6je, 3ll4e Ft 6rt6kbenkiilonitett el az eredm6nytartal6katerh6re lekdtdtt tartal6kot, mely dsszegetaz ad6zhsel6tti eredm6nye 2 5%-k b6l kepzett fej Ieszt6sitartal6kj elenti. A T6rsas6gnak2004-benhStrasorolt6s hosszirlej6ratrikcitelezetts6gei nem voltak, a 11637e Ft kcitelezetts6g6llomhny5t9069e Ft
470 eFt 690 e Ft 1308e Ft 100 e Ft
Osszesen:
2568 e Ft.
A Kft passzividcibelielhat6rol6stsemmilyenjogcimen nem sz6moltel.
l. Eredm6ny-kimutatishoz kapcsol6d6kieg6szft6sek
T6tel
A tetel megnevezese
El6z6 6v
szam a
01. 02. 03. 04.
B
T6rgy6v 2004.
D
E
Belf1ldi erle kesites netto arbevdtele
Exporl erlekesitesnettoarbev1tele ERTEKESITES NETTOARBEVETELE
44731
0
0
44731
0
0
0
Sajat termel6sti kdszletek allomanwaltozdsa Saiat eloallftasl eszkdz1k aktivalt erteke
ill
AKTIVALTSAJATTELJESiTMENYEK ERTEKE EGYEBBEVETELEK
05. 06. 07.
Ebbol: visszafft ert1kvesztes Anvaqk6ltsdq Iqenvbevett szolqaltatasok eft6ke Eqveb szolqaltatdsok erteke
il
El6z6 6v(ek)
586 341
7206 121
T2
67
{orr+ 13 08. 09.
tv. 10. 11.
12. V.
vt. vil. A.
13.
Eladott6ruk beszerzesierteke Eladott(kdzvetftett)szolgdltat1sok erteke ANYAGJELLEGU RAFORDiTASOK Berkdlts6q Szemelvi ielbq1 eqvdb kifizetesek
86riarulekok SZEMELYI JELLEGURAFORDITASOK ERTEKCSOKKEN ESILEIRAS EGYEBRAFORDITASOK Ebbol 6rt€kvesztds UZEMI(UZLETI)TEV.EREDMENYE Kapott(iaro)osztalek6s rdszesedds
18997
121 912 238 11 5 0
0
26611
4278 44 1299
0
5621 17 647
-1271
0
'12421
EbbSl: kapcsolt vallalkozastol kapott 14.
15.
16.
17.
Rdszesedesek ertekesItesdnek 6rfolvamnvereseqe Ebb6l: kapcsolt vallalkozasbol kapott Befektetett pe nziigyi eszk6z6k kamatai, arfolvamnveres6cre Ebbol: kapcsolt vallalkozastolkapott
Egyebkapott (jaro)kamatok6s kamatieIIeqA bevdteIek
2
Ebbdl: kapcsolt vallalkoziSstolkapott P1nz[iqvi mfiveletek eqveb bevetelei
vill
PENZUGYI MUVELETEK BEVETELEI
18.
B efektetett p enzAgyi eszkdz1k 6rfolvamveszfes6qe Ebbol: kapcsolt vallalkozasnakadott Fizetendokamatok 6s kamatjelleg1 r6forditasok Ebbcil: kapcsolt vallalkozasnak adott Rdszeseddsek, ertekpap i rok, bankbetetek ertekvesZdse Penz]qvi mtiveletek eqvdb raforditasai
19.
20, 21.
tx. B.
PENZUGYI MUVELETEK EGYEB RAFORDITASAI PENZUGYI MUVELETEK EREDMENYE
C.
SZOKASOSVALLALKOZASI EREDMENY
X.
RENDKIVULI BEVETELEK R E ND K IV U L IR A F OR D IT ASOK
D. E.
RENDKIVULI EREDMENY ADOZASELOTTIEREDMENY ADOFIZETES I KOTELEZETTSEG ADOZOTTEREDMENY Eredmenytarta|6k ig6nybeveteIe osztal1kra, r6szesed6sre
F.
22.
2
0
37
0
0
0
2
0 0
12458
- 1269
xt. xil.
37
23.
Jovdhaqvott osztal4k rdszesedds
G.
MERLEGSZERINTI EREDMENY
13
0 - 1269
0 0
37
0
124s8 2402
-1269
0
10056
-1269
0
100s6
{o[( T4 A tarsasSga2004.6vi tev6kenys6g6t10056ezerforint nyeres6ggelzilrta. 44731eFt bev6tele ingatlan b6rbeadSsb6l6s kcizvetitett szolg5ltat6soktov6bbsz6ml6z1shb6l szirmazlk. 586e ft cisszegtiegy6bbev6tel6t371e Ft 6rt6kriviharkir6rt kapott biztosit6sidij 6s 215eFt osszegri
III. Thj6koztat6 rflsz
A t6rsas6ga 204.6vi beszSmol6siidciszakbanimmateri6lisjavakkal, tirgyr eszkcizcikkel nem rendelkezett.Ert6kveszt6st,6rt6khelyesbit6stnem sz6molt el. Lekdtdtt tartal6kot az eredm6ny tartal6k terh6re k6pzett, az ad6zhselcitti eredmlnye 25Yo-kit alkot6 3ll4e ft 6rt6kben fejlesztdsi tartal6kot ki.ikinitett el. Sem aktiv sem passziv idcjbeli elhat6rolSs dllom6nyanincsen.
A. vezet6 tiszts6gvis elilk, az igazgat6shg6s a fetiigyel6 bizottsig jirand6sfga, r6sziikre foly6sftott el6legek6s kiilcsiin0k
Megnevez6s Az ijzleti 6v jirand6shginak brutt5 cisszese Foly6sitottel6legek foly6sit6sidcipontia - osszege fordul6napig visszafizetett
Yezet6 Igazgat6shg tiszts6gvis. 1020
3258
Adatok ezer Ft-ban Feliigyel6 Osszesen Bizottsig tasiai
4278
0
I4
yl 'nv l" (, l( t
l5 MunkavSllal6k itlagos statisztikai l6tsz6ma,b6rktilts6ge 6s szem6lyijellegriiegy6b kifizet6sei
Atlagos statisztikai l6tsz6m (f6)
Megnevez6s
Fci6ll6sbanteljes frzlkai munkaid6ben foglalkoz6sfak alkalmaz6sban6116 szellemi foslalkoz6sfak FS6ll6sbannem frzlkai teljes munkaidciben foslalkoz6sirak alkalmaz6sban6l16 szellemi foelalkozSsriak Itzikar Alkalteljes foglalkozSsriak munkaid6 mazhsba S n
B6rkiilts6g eFt
Szem6lyi jellegii egy6b kifizet6s eFt
I 860
44
1860
44
0 I
0 0
6116 nyugdija S
nem teljes munkaidci
szellemi foslalkoz6sfak frzrkai foglalkoz6sriak
S
szellemi foslalkoz6sfak Tov6bbi munkaviszonyban6ll6k Foglalkoztatottak iisszesen
I
A 2004. 6vi 6ves beszSmol6tregisztr6lt m6rlegk6peskcinyvel6 6llitotta dssze. (Reg. Sz6m: 163019) Az 6vesbesziimol6 alttirSshrajogosultszem6lyneve: 6nodi-Szrics zolthn beoszt6sa: tigyvezetd igazgato cime: 4032Debrecen.Akad6mia u. 18. Debrecen,2005.Sprilis 11.
aldfrds
15
lcSo I6
CASH FLOW.KIMUTATAS
Adatok ezer Ft-ban Sorszhm
El6z6 6v
Megnevez6s
I
Adozhselcitti eredmenv
I
2.
Elsz6molt amortiz|ao
+
J.
Elsz6molt6rt6kveszt6s6s visszair6s
+
4.
C6ltartal6k kepzes 6s felhasznil 6s kiilcinbrizete
+
5.
Befektetetteszkcizcik6rt6kesit6s6nek eredm6nve
+
6.
Sz6llit6i k
+
7.
Eev6brcivid lei6ratrikcitelezetts6eek v6ltoz6sa
+
8.
Passzividcibelielhat6rol6sokvfltozisa
+
9.
Vevcikovetel6sv6ltozasa
+
1 0 . Forg6eszkdzdk (vevcikcivet eI6s 6s penzeszkciz n6lktil)
-1269
Tirgy6v
r3727 t7
9069 719
t849
-66
-r2997
+
v|ltoz|sa ll
+
Aktiv idcibelielhat6rol6sokviiltoz6sa
1 2 . Fizetett, fizetendd ad6 (nyeres6gut6n)
2402
1 3 . Fizetett,fizetend6osztal6k,r6szesed6s I
Szokf sos tev6kenys6gb 6l szirmaz6 p6nzeszkiiz-vhltozils (Miikiid6si cash flow. 1-13.sorok)
t4.
B efektetetteszkcizcik b eszerz1se
1 5 . Befektetetteszkcizcikelad6sa
+
1 6 . Kapott osztal6k,r6szesed6s
+
II.
Befektet6sitev6kenys6gb6lszhrmazfi p6nzeszkiiz-viitozhs (Befektet6sicash flow, 14-16.sorok)
(tcikebevon6s) 1 7 . R6szv6nykibocsSt6s bev6tele
-r
1 8 . Kiitv6ny, hitelviszonyt megtestesitd6rt6kpapir kibocs6tSs6nak bev6tele
+
t9.
+
Hitel 6s kcilcsdnfelv6tele
20. Hosszrilej6;ratranyujtott kcilcsoncjk6s elhelyezett bankbet6tektcirleszt6se, megszi.intet6se, bev6lt6sa
2 t . V6glegesenkapott p5nzeszkoz
-r
+
2 2 . R6szv6nvbevon6s.tcikekivonis (tcikelesz6llit6s)
16
-616
9263
0
0
l.rf'l t7 23. Kdtv6ny6shitelviszonytmegtestesit6 6rt6kpapir visszafizet6se 24. Hitel 6skrilcs
2 5 . Hosszri lejhratra nyirjtott kcjlcscincik6s elhelyezett bankbet6tek
26. V6glegesen6tadott p6nzeszkoz 2 7 . Alapit6kkal szembeni,illetve egylb hosszirlej6ratri
+
3000
-1270
kcitelezetts6eek vSltoz5sa
uI.
P6nzii gyi m{iveletekb 6l szhrmaz6 p6nzeszkiiz-vhltozhs
3000
-1270
2384
7993
(Finanszfrozisi cash flow, 17-27,sorok)
IV.
+
P6nzeszkiiz6k v hltozilsa (+I+II+III.sorok)
t7
I nr'o
Av{
ffiz v \\-
A;
lDEenrcrN4O26 Dtbntcen, Ftiv(szktnru. 4. Ttl.: 06112 412.844,
YESZVACYONKEZET6 KFT. Eax: O6172,r4,r06t
[email protected],wwwdbvrsz.ku
iizrnrr JELENTES A VESZ. VAGYONKEZELO KFT 2004. 6vi 6vesbeszimol6j irhoz
Kelt : 2005.Sprilis11.
J6v6hagyta: Dr Onodi-Sziics Zoltftn ugyvezeto lgazgato
Ao{3 Tartalomj egyz6k
l. Altal6nostfijekoztat6 1.1. aVESZ Vagyonkezelo Kft bemutat6sa 1.2. Killdet6s 2. Eredm6nyek 2.1.4 VESZVagyonkezelo Kft 2004.6vieredm6nye 3. Az 6rbev6tel osszet6teldnek bemutat6sa 4. Egy6bt6lekoztat6informSciok
) n(h
1. Altalinos thj6koztat6
1.1.
A VESZ Vagyonkezelill(It bemutatfsa
A VESZ Vagyonkezel6 Korl6tolt Felelciss6griT6rsasdgot 2004. jrilius 27-6n alapitotta Debrecen Megyei Jogri V6ros Onkormfnyzata 100%-os tulajdonosi r6szesed6ssel.A C6gbir6s6g 2004. szeptember 2l-en
jegyezte be a c6gnyilv6ntartSsba 0909010891
cegtregyzeksz6mon.
A Tfrsas6g alapit6s6nakc6lja, a viros tulajdon6banl6vci,az 1990.6vi LXV tv rendelkez6sei szerint a v6ros feladatai kcir6betartoz6 eglszsegmeg6rzdsi,betegs6gmegel6z6si, gyogyto, egdszs6gi.igyirehabilitdci6s, h6ziorvosi 6s egy6b jSr6beteg szakell6tSsi tev6kenys6g vegzesdhezaz OnkormSnyzat6ltal biztositott ingatlanokkezel6se,karbantart6sa.
A Kft 4026 D ebrecen,Friv6szkerlutca4. sz6khelyenmrikctdik.
A T6rsas6gfcjbbtev6kenys6gikcirei: o
-elad6s (70.11'03TEAOR) Ingatlanberuh6z6s,
.
lngatlanb6rbead6sa, tizemeltet6se (701.20'03TEAOR)
o
Ingatlankezel6s(70.32'03)
A Kft kezel6s6benl6vci ingatlanokbanjfr6beteg ell6t6s,alapell6t6s,fogorvosi ell6t6s,anya-, gyermek-6s ifiris6g v6delemvalamint foglalkoz6seg6szs6gi.igyi ell6t6sfolyik. A fenti ell6t6soka kcjvetkezciszakmaiegys6gekkcizremtikcjd6s6vel tcirt6nnek:
Fogorvosi szolg6ltat6s : .
Gyermek fogSszatiszakellSt6s,
o
Fogszab6Tyozds,
o
Fog6szatiiigyelet,
o
Iskolafoghszat,
o
Fog6szatircintgen,
o
Sz6isebeszet.
(csI Anya, gyermek6s ifiris6gv6delem: o
V6drin6i szolgdlat,
o
Anyatejgyujt6 6llom6s miikcidtet6se,
o
Iskola eg6szs6gtigy.
Alapell6t6s: o
Hajl6ktalanokat ell6t6 h6ziorvosi szolgSlat,
o
Felncitt6s gyermekh6ziorvosi iigyelet.
J6r6betegszakell6t6s : .
Belgy6gyhszat,
o
Seb6szet,prictol6gia,
.
Ncigy6gyhszat,
.
Gyermeknefrol6gia,
o
Tiidcigy6gyhszat,
o
Allergo16gia,
o
Felncitt6s gyermek fiil -, orr-, 6s g6geszakrendel6s,
.
Szem6szetiszakrendel6s,
o
Bcir-,6s nemibeteggondozds,
.
Ideggy6gyhszat,
.
Pszichi6tria,addiktol6gia,neur6zisszakrendel6s,
.
Orthop6dia,
.
Urol6gia,
o
Reumatol6gia,
.
Kardiol6gia,
o
Ultrahang,rcintgen,
o
Laborat6rium,
.
Gyermekrehabilit6ci6.
A fenti szakrendel6sek folytatisithoz a T6rsas6gadjab6rbe az ingatlanokat.
AoG 1.2.
Ktildet6s
A Kft letrehoz|shval az alapit6k szfundlka, s egyben a TfrsasSg legftibb c6lja, a Kft kezel6s6ben levS ingatlanokban foly6 eg6szs6giigyi ell6tSsokhoz szabv6nyainak minden
tekintetben megfelel6,
s
a
M
Eur6pai Uni6
betegell6t6s szempontj6b6l
leghat6konyabbam kihaszn6lhat6,betegkozpontrirendel6kbiztosit6sa.
A fentiekben megfogalmazott c6lt a T6rsasSga mfir megl6v6 fehijitott modem rendelcik karbantart6sfval,egyes rendelcikcisszevon6s6val, valamint tovfbbi ingatlanok fehijit6sSval kiv6nja megoldani.
Fci c6l hogy a jelenlegi 52 ingatlanbanfoly6 eg6szsdgiigyitev6kenys6glehet6s6gszerint 5-re reduk6l6djon. Ezen elk6pzel6st t6mogatja a
Kiizponti Rendel6int6zet, valamint a
Gy6gyfiird6bentervezettMoz g5sszerviCentrum tewezettmegval6sit6sa.
A fent emlitett c6lok megval6sit6s6naktcibb felt6tele van, tcibbekkcizcitta jelenlegi ingatlan portfoli6 apportk6nt tcirt6nci5tv6tele, majd ezen ingatlanok 6rt6kesit6se,ami cinmagiiban biztositan6a proj ektek cinerej6t.
I o{+ 2. Eredm6nyek
2.1. A VESZ Vagyonke zel6 l(ft 2004. 6vi eredm6nye
A Kft. eredm6ny6nek alakulfsa AdatokeFt-ban Megnevez6s
Terv
T6ny
Elt6r6s
Tervtelj.v.szim Yo
Ertdkesitdsnett6 6rbevdtele
Egy6bbev6tel
44 731 586
zbbciI tulai donosi tdmogat ds
Aktiv6lt saj6tteljesitmdnyek 6rt6ke Uzemi r6forditilsok P6nztigyimiiveletek eredmdnye
3 23 t A 3
Rendkivtili eredmdny M6rleg szerinti eredm6ny
100s(
A T6rsas6g12 458e Ft adozSselcitti eredm6nnyelz6rta a 2004.6vet, melybcil a t6rsas6giad6 kcitelezettsegmegfrzet6se ut6n a2004.6vi gazdtikod6snyeres6ge10 056e Ft.
A Kft 2004. 6vi eredm6ny6tjelentdsencsdkkentetteaz a 6.940eFt cisszegtikoz;jzemi dijt6tel, melyet az Onkorm inyzattal szerz6d6sben6116h6ziorvosirendelcikfogyaszt6sautSn fizetett ki a ceg. Mivel az Onkorm lnyzat ezt a nem a T6rsas6g tev6kenys6ge 6rdek6ben felmertilci kciltsegetnem rendezte,ezert a tSrsas6giad6 alapjStmeg kellett ezzel az osszeggelncivelni.
Tekintettel arra hogy a T6rsasSg2004-ben alakult 6s csak az utols6 negyed6vbenvegzett gazdasSgitev6kenys6get, nem rendelkezik2004.6vrevonatkozoan6rv6nyesizleti tervvel.
(osl 3. Az 6rbev6tel iisszet6tel6nekbemutatisa
A nett6 6rbev6tel hgazatonk6ntialakulisa: Adatok eFt-ban
2004.6v Tervtelj.
Megnevezris Terv
T6ny
Elt6r6s
v.szim o/ /o
B6rleti dijak T ov irbbszdml6zottszolg6ltat6sok
Nett6 Srbev6tel tisszesen:
31252 13479
44731
A T5rsas6gnak 6piiletek b6rbead6s6b6l sz6rmaz6 b6rleti diiakb6l 6s tovhbbszhmlLzott kcizi.izemidijakb6l volt 2004-benbev6tele. A T6rsas6ga 2004. 6vi eredm6nyeterh6re osztal6kot nem kfv6n frzetni, osztal6kfizet6si korl6t: a fejleszt6sitartal6kbanelhelyezett3.114e Ft, melyet az elkdvetkezendl n6gy 6vben (2008. december3l-ig) kcjtelezcifelhaszn6lni.A nyeres6geta tov6bbi 6vek kcilts6geinek/ r6fordit6sainakfedezetdrekiv6nia felhaszn6lni.
4. Egy6b thj6koztat6 informici6k
A m6rleg fordul6napjaut6n nem volt lenyegesesem6ny,kiilcindsenjelent6s folyamat. A VESZ vagyonkezelciKft. kutat6si6s kis6rleti fejleszt6stnem folytat. T6rsas6gunknem rendelkeziktelephelyekkel. A kcirnyezetv6delmi fel adatokkal kizir olag a Y ESZ E96szs6grig),r Kht. fo gl alkozik. A VESZ Vagyonkezel6Kft. aktiv bankiigyletetnem folytatott ( hitel, bankgarancia,kezess6g stb. ), befektet6sii.igyletetnem eszkcizcjlt.
Debrecen.2005.6nrilis 11.
Dr Onodi-Szics Zolthn ;i
ugyvezero tgazgato
nAtt"*v-rrlrsrgRK0wyvrrrzscAlo fs nnrlr*lAcsnpd Krr I026.DEBRECEN rc{s E*mt*r 14.ln.
Fii ggc{ktr KEnywtrsgt16l El6r{n{f{El ld
"BrlrAR lrEoffi ninosAccfogia0sAfiA $ENRBfEII
A V H$Z V*groa-kcecldKft'fulrjdonos*tralr Ar lgrirol *airml
Eldgcrtilk, s VE$Z, vasronhcrils Kft" 10d4. strfi{il?rbcr 30. forduldnspn clk{.sd{r[ nr&tc*&rek nclybtn *r **di$tfrlt d* fo,n*$sk agreab vdgdsrcse 2450 sF[ * rn{rl*g rasind crrdn{ny -l*eg cfr rerscs*8-n t'darnlnt r 2filit, *rr* rl*anatlnrd crdnd,sfkimmrfcfrn*k e kie€dstlrS nncflCklet&r* vintg{ladr, m*lycftct a gr:d{ttodd ea*rrttct ?004- et/i dve tre*xflrnolffa rartatmag. A: dv* bcsdtn*ld$st 4* re lLtlsti ieJert**n*h as elkd*altd*c ee [Hnrcast&, frlal6ss$$r. A lnsnyvvizsgdls fttel6*d.ge Er.fu*s l**:dmr$$ vtlem&ty*a**c ae dvdCns k0nywisxs$l*t alagi*n. ralnrnint ar arJ*ti jeJcntd.:dsgr dle.i br:s-?dmqtd ScarJrerrgid$sk m*gftdl*x" A k$nl''*vir*g*lat* u msgyer NcrnzcriK&nywizsgdJariStandardckCsr kf,ny,-via*g*lptrsvsql$lhord. \{ngynrorsr;igr:rtdrr'Cnps - t6r!'dn}.'ckis cgy*.bjogrr-rb{lyok *lnpjtrr hnjtotruk vCgrc- ,t fentick Cnctmdbcna ksnyvviesgilsl tff]l:rd.$e *-: clvdgle.:c rtv&r degend$ &* rncgfcklfr hirnnyftdlal kcll $ffi*,lnlink arrdl, hngy aa Cws b*radmrild ncrn ls.rtdrrsr [d*y**c* hiMr :illfr{soker. Ae *lv4gwrr kfinyvvir*g{lnr rnagdb$ fnghlta sr €n*s bcseimpld tfnysesrntlt rlf,t{ma:idd biaourytatokmintavr$l*l*n rtlap*ldvitsgilofdt. linrcllcn tar$.lms:fissr slknlnrarsn*r{rnvilEli al*pr:lveh*s ar ilgr"vrzerrs}*nyqr**bb Lrccsl{*einck. l'ulirrnintuz d.r'esbcsairnotdtrcmutet{idnekdrtdkcl4*dl. Aa tielrti jdcntCsscl teapes*kl*s munftdnkt fr.ertemtitrtt trr{lletrc knrldroaddond* nenr tsrulfiu!. cgydb.nrm .&$-eddlkndd$?crlre't*t *udltdlt *z&mvitclinyilv{nurtisaibdl let'eactc*infonndcid*dttckintArdtMcggydz$dkt}nhhogynrunkAnlt rn*gfclett t$rqxrtnyirjt a k$npviasgfl*i r,rbuddk {vClcm{ny}mcgadfirdhor.. A k$n;ruvirsgcJtt v*rdn * T*n**{g C,t'c$beseiffio}dj&t,mrruk r*acit Cs tgtelelr" aaok krnlrclCsi d.s bi"r+nylntidStdnts-t$fudrar d*{nycs atg8;\,*rNeinr*i Kdnyrvirsgilnri $tandssdokbon fuglaNtilkszcyinr Itlilhizs${ttttk ds cnnek atr*pj$nclegcnd$ du rnegfcleli bhcliyo*rdgor tscr-@ilil& a*ir$l, hogy ,s C,rer bes*moldt I nrs&wr s?*mvit{:lit{*v&rytrentoglalluft&r e [{agnrumadg{ftreilbgnatntt {lulilnos ie{nll.ir"t: dvek seerintkf$dtett*k cl" Vdl*rn&ry'llnksmri*t u: ivcs brsinrolS s \E$7, Vrgro'nkexl& Kfi..t$0.txacptcmbcr2tr'anfenn#ld vrgl*ni, pftrrrgyl C*jnvcdclrrrihrly*Cndl m€ebiylr&rri d.+va}6sl*6et ad" na llrJrti jclent{l sf, Cvcsbcsr*snc'{'l ndstaiv*lltrr.y.hsngft*F r'{n, Drbrcccn3.004.dcccmbcr I ll-
*qd lr-*t- m rrri rEtrt ti;,r3'r'l'i;:3a i{' c l {d i ianStlsd6
$Fr.
r{r5lio3r}fcs/i:r- ff C*.{rtiSrdid*:da &?, {0Jd l}e6ruc*rt 8*nr tdr l4.lf] .liyhdnfo$rtrfiu rrreiJ r:rjar: 0$r?-f.l-l
ffdII*r fptorrd s,30, rtorurrl ei*sqgt r;*irr: d0Jd.{d
,4i.Yrlts;
lo6o
rEGYZtirowysr
KCsziilti ?005.6prilis 29'Ena VESZ Vagyonkezel6 Kft. hivataloshelyisdgdben Jelenv&nn$l(:a mellekeltjelenldti(v szerint Tdrgy: A VESZVagyonkezelfiKft. EvcsBeszimoldjanak elfogad6sa.
A VESZ VagyonkezeloK{i. 2004. dvi Eves BeszAmoldjivalkapcsolatosan a Feliigyeld Bizottsiigaz aldbbihat6rozatot hozta: A Fetriiryeld Bieottsfg ellendrizte a VESZ Vagl'onkencla' Kft. 2004. dvi Aves Beszfmoldj{t" A beszdmoldt- amelyben az sszktiz6k& forrdsok eryezL vdgiisszcgc23,4?;3eFt, a mdrlegszerinti Gredmdnye10.056eFt nyeres6g- egrhangfilagelfogatlja.
k. m. f.
4&rj,rQ EecskyTibor FEB Eln6k
Tudorniisulvette :
1 , r.' 1 \' t
il
Pr.Ori6ai-szrics Zolr$n iiglvezeto
Kiadja: Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Kiadásért felelős: Lukácsné dr. Pócsi Ildikó Szerkeszti: Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezési és Jogi Főosztálya
Szerkesztésért felelős: Dr. Kiss Viktória Készült: a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátási Osztályának Nyomdájában Felelős: Derzsy Kálmán ISSN 1215-0975 Készült: 310 példányban Ára: 323.- Ft