CSAPÓ ORSOLYA: Állami önkormányzati tulajdon helyzete különös tekintettel az elbirtoklásra

TARTALOM A Kozma Sándor Pályázat díjazott tanulmányaiból C SAPÓ O RSOLYA : Állami önkormányzati tulajdon helyzete különös tekintettel az elbirtoklásra

Szakmai tanulmányok D R . K ISS A NNA : A sértett hátrányos helyzete a büntetıeljárásban Dr.Szendrei Géza: Egy hírhedt ember, régi ügyész: Németh János Beszámoló az IAP 2002.évi londoni konferenciáján történt részvételrıl

Nekrolog Dr. Steffler Sándor halálára

C SAPÓ O RSOLYA

AZ ÁLLAMI ÉS ÖNKORMÁNYZATI INGATLANTULAJDON HELYZETE KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ ELBIRTOKLÁSRA

I. Bevezetés "A magántulajdon joga elképzelhetetlen a köz javával összefüggı kötelességek nélkül." (II. János Pál) A tulajdon, és annak megszerzése örökzöld téma, hiszen minden társadalomban létezı és központi szerepet betöltı jogintézményrıl van szó. A rendszerváltás óta alapjaiban változott meg a tulajdoni rend Magyarországon, ami a legalapvetıbben meghatározza a gazdaság és politika kérdéseit. A tulajdon azonban nemcsak hatalmi kérdés, hanem egyre hangsúlyosabb szociális funkciókat is hordoz; ebben ideológiáktól függetlenül teljes az egyetértés a politikusok között is A privatizáció, azaz az állami tulajdon magánkézbe adása valós társadalmi és gazdasági átrendezıdést indukált. Mindez a jogi szabályozás megváltozásával pedig korábban nem létezı problémákat is kitermelt. Dolgozatom az egyik, még be nem következett, de fenyegetı közelségben lévı problémát, az állami és önkormányzati tulajdon elbirtoklását kívánja körüljárni. A téma aktualitását jelzi, hogy a vonatkozó törvény módosítása a közelmúlt egyik átpolitizálódott vitatémája volt. Véleményem szerint az elbirtoklás idejének módosításával a kérdés korántsem került nyugvópontra, lévén hogy a probléma milyen nagyságrendő - több tízezer ingatlanról van szó - és az ügyben a felelısség kérdése sem tisztázódott. Hanyagság vagy szándékos kötelességmulasztás idézte-e elı a még most is fenyegetı állami vagyonvesztést? Amennyiben az elkövetkezı években nem történik lényegi változtatás az ingatlanok nyilvántartása és kezelése terén, valóban bekövetkezhet olyan mértékő állami vagyonvesztés, ami akár a vagyon elleni bőncselekmények legsúlyosabban értékelendı, különösen jelentıs kategóriáját is többszörösen meghaladja. Dolgozatom célja egyrészt a figyelemfelhívás, a fenyegetı veszély pontos körülírása, másrészt pedig háttéranyag biztosítása annak megítéléséhez, hogy ki, mikor, és hogyan tehet a történtekrıl, illetıleg ki és mennyiben felel a remélhetıleg be nem következı kárról. Azt gondolom, hogy a felelıs jogászság feladatához hozzátartozik a szankcionáláson túl a megelızés és az ellenırzés is. A téma jobb megértés érdekében elıször egy hosszabb történeti bevezetésben a tulajdon megszerzésének problémáját tárgyalom, rámutatván annak koronként változó voltára. Ezután a hatályos jogszabályokat ismertetem - általában a tulajdonszerzési módokat, és részletesen, esetekkel alátámasztva az elbirtoklást. A következı fejezet az elbirtoklás tudományos megítélésének változásait kívánja összefoglalni. Ezután részletesebben foglalkozom az állami és önkormányzati ingatlantulajdon jelenlegi helyzetével, végül rövid áttekintéssel szolgálok az elbirtoklás szabályozásának helyzetérıl Németországban és Ausztriában.

II. 1. Történeti rész "A történelem az egyedüli útja annak, hogy saját álláspontunkról valódi ismereteket nyerhessünk." (Savigny) 1. Római jog "A magáéban mindenki mindazt zavar másokat." (Ulpianus)

megtehet,

amivel

nem

A római társadalom legalapvetıbb intézménye - mint ahogy ma is - a tulajdon. Kialakulása idején a tulajdon a dolog feletti tényleges uralmat jelentette. Az ingatlanok kezdetben valószínőleg a nemzetségek tulajdonába lehettek. A monda szerint Romulus volt az, aki ezzel elıször szembehelyezkedett, ı volt az, aki a közös tulajdonban álló földekbıl kismérető telkeket osztott ki a családoknak. Az idıvel ebbıl kialakuló családi, házközösségi tulajdont sokáig a családtagok közös tulajdonának tekintették, bár a vele járó tényleges hatalmat a családfı gyakorolta. Így alakulhatott ki a családfıi tulajdon intézménye, aminek értelmében a vagyon egyedüli, kizárólagos ura a pater familias lett. A római magánjogban egyetlen tulajdoni forma létezett: a civiljogi tulajdon. Ezzel kizárólag önjogú római polgár (vagy vagyonjogi jogképességgel rendelkezı Latinus) rendelkezhetett, megfelelı tárgyon kellett fennállnia, és megfelelı módon kellett hozzájutnia. A preklasszikus kortól azonban a római jog elismer bizonyos tulajdonszerő helyzeteket is: a nem megfelelı módon szerzett tulajdont (bonitártulajdon), a tartományi telkek feletti kvázi-tulajdont, és a peregrinusok tulajdonát is. Mint már fentebb említettem, a római jogban nagyon fontos a tulajdon megszerzésének módja. Ez alapvetıen kétféle lehet: civiljogi (ius civile szerinti) vagy a 'népek jogán' alapuló (ius gentium szerinti). A ius gentiumon alapuló tulajdonszerzési módok röviden a következık. Átadás (traditio): a leggyakoribb és legfontosabb tulajdonszerzési mód, ami peregrinusokkal szemben is alkalmazható. Megfelelı dolog lehetett csak a tárgya, valamilyen forgalomképes testi tárgy, az átadás megfelelı jogcímet igényelt, és azt, hogy az átadó maga tulajdonos legyen - ezen feltételek megléte esetén a traditio rögtön átviszi a tulajdont. Foglalás (occupatio): uratlan dolog birtokbavétele tulajdonszerzési szándékkal. A rómaiak az uratlan dolognak többféle fajtáját különböztetik meg, ennek megfelelıen a foglalás is többféle lehetett, például vadon élı állat elfogása, tengerpart elfoglalása, elhagyott dolog elfoglalása stb. Kincstalálás (thesauri inventio): valamely régen ingatlan dologban (földben) elrejtett, értékes dolognak a föllelése, megtalálása. Kezdetben a telek tulajdonosát illeti, Hadrianustól egészben vagy félig a megtalálóé a kincs. Dologegyesülés: Különbözı személyek tulajdonában álló dolgok valamilyen okból olyan szoros fizikai kapcsolatba kerülnek egymással, hogy ezáltal egyetlen dologgá válnak. Gyenge egyesülésrıl akkor beszélünk, ha a dolgok szétválaszthatók - ilyenkor az egyesülést megelızı tulajdon feléled. Erıs egyesülésnél a szétválasztás kizárt, ilyenkor fıszabály szerint a járulékos

dolog osztja a fıdolog sorsát, a járulék 'tulajdonosát' kártérítés illeti. Fontos esetei a dologegyesülésnek a be- és ráépítési szabályok, valamint az ezekhez kapcsolódó kártérítési szabályok. Gyümölcsszerzés (fructum perceptio): Puszta elválással, beszedéssel vagy 'mintegy átadással' megvalósuló tulajdonszerzési mód, amely valamely szaporulat, egy 'termı' anyadologból idıszakonként, természetes úton, az anyadolog sérelme nélkül keletkezı másik dolog felett jön létre. Feldolgozás (specificatio): Más tulajdonában álló ingó dolog emberi munkával való olyan mérvő átalakítása, amelynek révén új dolog jön létre. A civiljog szerinti tulajdonszerzési módok közül kettı igen ısi, ünnepélyes ügylet: a mancipatio és az in iure cessio. Az elsıt Iustinianus törölte el, a második még hamarabb kikopott a gyakorlatból. Ennek oka formális, nehézkes jellegük, s absztrakt, kauzálatlan voltuk, ami miatt a felek valóságos ügyleti akaratától eltérı következményeket is elıidézhettek, a tulajdon átvitelére pedig csakis tulajdonostól voltak képesek. A harmadik civiljogi tulajdonszerzési mód az elbirtoklás. Elbirtoklás, ha valaki egy dolgot a törvény által meghatározott ideig folyamatosan birtokol, s így tulajdonossá válik. Gaius szerint az elbirtoklás közérdek, " hogy ti. bizonyos dolgok tulajdona ne legyen sokáig vagy esetleg örökre bizonytalan". 1 Az elbirtoklás oka, hogy a tulajdonszerzés valamilyen okból hibásan ment végbe: nem tulajdonostól szerzett (tartalmi hiba), vagy nem megfelelı szerzésmóddal (formahiba). Ezeket a hibákat orvosolta az idımúlással együtt a birtoklás.(Marton Géza szerint 2emiatt az elbirtoklás nem is önálló szerzésmód, hanem csak más szerzésmódok kiegészítésére szolgál, Benedek Ferenc 3pedig a származékos szerzésmódok kiegészítésére szolgáló általános szabálynak nevezi.) A XII táblás törvény usus néven ismeri az elbirtoklást, s csak római polgár általi, megfelelı idın át tartó birtoklást vár el. (Bessenyı András szerint 4emiatt vált bizonyos esetekben - pl. halottégetésre szolgáló helyre - kizárttá az elbirtoklás.) Ez ingatlanok esetén két év, egyéb dolgokon egy év. Megszakítja a birtokból való kiesés, de a tulajdonos fellépése nem. A klasszikus jog egész sor újabb feltételt támaszt a sikeres elbirtokláshoz. Csakis alkalmas dolgon, megfelelı idın át tartó, megfelelı jogcím alapján zajló és jóhiszemően megkezdett birtoklás esetén beszélhetünk elbirtoklásról. (Res habilis, titulus, fides, possessio, tempus.) Alkalmatlan dolog (inhabilis) a lopott, erıszakkal szerzett dolgok mindenkire nézve (nem csak a tolvajra, megszerzıre), az elidegenítési tilalom alatt álló dolgok, a mezei telek 5 lábnyi széles határmezsgyéje, s ilyenek a császárkorban a fiscus dolgai. A dolog alkalmas voltát vélelmezik. Az idı ekkor is a XII táblás törvény szerinti 1-2 év volt. A birtoklásnak tényleges, folyamatos, elbirtokláshoz vezetı birtoknak kellett lennie, azonban csak a birtokba lépés tényét kell bizonyítani, a tartós birtoklást vélelmezik, illetıleg a megszakadást a dolog elızı tulajdonosának kell 1 2 3 4

Digesta 41, 3, 1 Marton: A római magánjog elemeinek tankönyve. 152. oldal Benedek: Római magánjog 61. oldal Bessenyı: Római magánjog II. 61. oldal

bizonyítani. Megszakítja az elbirtoklást a dolog elvesztése, forgalmon kívülivé válása, azonban perbe vonása nem. 5 Az elbirtoklás egyik legfontosabb momentuma a jóhiszemőség: jóhiszemő, "aki azt hiszi, hogy az átruházó tulajdonos volt", 6vagy aki azt hiszi, hogy az átruházó elidegenítési hatalommal volt felruházva. A jóhiszem folyamatosan válik szükségessé, egészen Hadrianusig ismertek olyan esetek, ahol nem kell, például hagyatéki tárgyak, az örökösi minıség elbirtoklásához. 7A jóhiszemet késıbb is csak az elbirtoklás kezdetén, a birtokbavétel pillanatában kívánja meg a jog - Marton szerint 8vételi causánál az adásvétel megkötésekor is -, s csak a középkorban vált az elbirtoklás befejezéséig szükségessé. A jóhiszemet a törvény vélelmezi, az ellenkezıjét az ellenfél köteles bizonyítani. Említést érdemel még a fides örökíthetısége: jóhiszemő elbirtoklófélben lévı halála esetén jogutóda folytathatja az elbirtoklást, rosszhiszemő örökhagyó esetén a birtoklás folytatása szintúgy nem vezethet elbirtoklásra, mint ahogy a jogelıdnél sem vezethetett volna. Élık közötti jogutódlásnál viszont a jogutódot önállóan kell elbírálni, ıt csupán annyi kedvezmény illeti, hogy jóhiszemősége esetén jóhiszemő jogelıdjének elbirtoklási idejét a magáéhoz számíthatja. A megfelelı jogcím vagy jogalap megléte az elbirtoklás objektív feltétele, ezeket a jog tételesen felsorolja, ettıl eltérést nem enged. Ilyen lehet például a tulajdonátruházó szerzıdés, elveszett vagy elhagyott dolog elfoglalása, vagy az örökösi minıség, tehát minden olyan jogcím, amelynek alapján az átvevı nyomban tulajdont szerezne, ha valóban tulajdonostól szerezne. A megfelelı jogcímet az elbirtokló köteles bizonyítani, ez eleinte csak érvényes jogügylet lehetett, a klasszikus kor joga vélt titulus esetén nem enged elbirtoklást, ezzel szemben a iustiniánusi jogban ez már lehetséges. A Kr. e. I-II. századra a fellendülı gazdasági helyzet megélénkítette a forgalmat is, s mivel ekkorra a traditió vált a legáltalánosabb szerzésmóddá ami nem keletkeztet civiljogi tulajdont - egyre jelentısebbé vált az elbirtoklás szerepe. Csakhogy az elbirtoklás ideje alatt függı jogi helyzet állt elı, s amennyiben az elbirtokló ezalatt vesztette el dolgát, azt többé vissza nem szerezhette. Erre jelentett megoldást az actio Publiciana bevezetése, ami egy fikció alkalmazásával olyan helyzetbe hozta az elbirtoklófélben lévıt, mintha elbirtoklási ideje már eltelt volna - a többi feltétel megléte azonban ekkor is bizonyítandó. Ez a tulajdonszerő védelem azonban ideiglenes és relatív, hiszen az erısebb jogosultság alapján, s csupán az elbirtoklási idı leteltéig rendezte a dolog sorsát. A iustiniánusi jog szerint a jogosultságok erısorrendje a következı: fıszabály szerint a civiljogi tulajdonostól szerzı joga erısebb a nem civiljogi tulajdonostól szerzıjénél. Amennyiben ugyanattól a nemtulajdonostól szereztek, a korábban szerzı joga erısebb, amennyiben pedig különbözı nem-tulajdonostól szereztek, a ténylegesen birtokban lévı joga erısebb. Civiljogi tulajdonossal szemben fel sem merülhet az erısebb jogosultság kérdése, tehát abban az esetben, ha az elbirtokló harmadik személytıl szerzett, de a dolog visszakerül eredeti civiljogi tulajdonosához, hiába vette ı akár a tulajdonos tudtával és beleegyezésével is a dolgot, tıle vissza nem szerezhette A tartományi telkekre - lévén, hogy azon civiljogi tulajdon nem állhatott fenn az elbirtoklás egyáltalán nem alkalmazható. Idıvel azonban szükségessé vált 5 6 7 8

Benedek: Római magánjog 62. oldal Gaius Brósz - Pólay: Római jog. 245. oldal. Marton: A római magánjog elemeinek tankönyve. 153. oldal

elıször egy ehhez hasonlatos elévülési kifogás (praescriptio longi temporis), ami késıbb a vulgárjogban elbirtoklássá erısödött. Tárgya csak tartományi telek lehet, ideje pedig a felek lakóhelyétıl függött: egyazon tartományban lakók között tíz év, különbözı tartományban lakók között húsz év. Az elbirtoklás idejének effajta szabályozása napjainkba a francia Code Civilben található meg. (lásd II. 5.) A iustinianusi jog ismét igyekezett elválasztani a posztklasszikus korban összemosódott tulajdon- és birtokfogalmakat, mint ahogy az ugyanezen korszakban egymásba olvadt elévülést és elbirtoklást: Ingó dolgok elbirtoklási idejét három évre emelte, az ingatlanokét pedig a fentebb leírt jogintézményhez közelítve, s a tartományi telkekre is kiterjesztve 10-20 évben állapította meg a felek lakóhelyétıl függıen: egyazon tartományban lakók között tíz év, különbözı tartományban lakók között húsz év. Megnıtt az alkalmatlan dolgok köre: templomok, kegyes alapítványok ingatlanai, valamennyi hozományi dolog elbirtokolhatatlanná vált. Bevezetett ezen kívül egy speciális elbirtoklási formát is. A praescriptio longissimi temporis értelmében azzal szemben, aki jóhiszemően szerzett dolgot 30 ill. 40 évig háborítatlanul birtokol, elévülnek a keresetek, és ezzel egyidejőleg tulajdont is szerez. Ez a szabály vonatkozik lopott dolgokra is (de maga a tolvaj sosem birtokolt el), nem szükséges hozzá jogcím, elég a jóhiszemőség. Ideje általában 30 év, de például egyházi javak tekintetében 40 év. Láthatjuk, hogy a tulajdonszerzés - fontossága miatt - már igen korán alaposan kidolgozott jogintézménnyé nıtte ki magát. A római jog alapjaiban kidolgozta az elbirtoklás valamennyi máig is érvényes elvét. Érdekes megemlíteni, hogy a római jog története során többek között a rabszolgaság (servitus), a férji hatalom (manus), és az örökösi minıség is elbirtokolható volt, szolgalmi jog elbirtoklása pedig napjainkig megmaradt. A klasszikus kor kifinomult jogrendje azonban csak villanásszerően jutott újra szerephez Iustinianus idején, az ıt követı uralkodók, gazdasági és hatalmi viszonyok számára ez a rendszer nem használható. A nyugatrómai birodalom gyors barbarizálódása során az egyház vált a római hagyomány folytatójává, juriszdikciós jogkörében az egyetlen folyamatos és állandó tényezı a társadalomban.

2. Kánonjog "a tulajdon Tamás)

isten

kezébıl

nyert

hőbér"(Aquinoi

Szent

A Krisztus születése utáni elsı évezred során az egyház valódi missziós tevékenységet folytatott. Keresztelt, s a megtérteket a maga erkölcsi rendjére szoktatta; a római jog az egyház tanításában így vált a közös keresztény tanítás, az isteni törvény ésszerő alkalmazásává. 9A fejedelmi udvarokban, kancelláriákon, hiteles helyeken mindenhol egyházi nevelést kapott klerikusok ültek, akik ugyanazon könyvekbıl ugyanazt a római alapokon nyugvó jogot alkalmazták egész Európában (ius commune). A születés, rokonság, házasság, tehát nagy vonalakban a személyi és családjog egyházi törvénykezési jogkörbe tartozott. A hőbéri viszonyokra vonatkozó törvénykezést és törvényhozást azonban az uralkodók igyekeztek már igen korán magukhoz vonni. A dologi jog rendje alapjaiban alakult át a különbözı megkötések miatt. Az ingatlantulajdon az uralkodó személyes, illetıleg pozíciójához kötött tulajdona, kvázi közvagyon, amibıl csak birtokként adott hőbéreseinek, akik ezt továbbadományozhatták (adományrendszer). A feudális kettıs, vagy osztott tulajdon - azaz a hőbérúr és vazallusa között megosztott tulajdonosi jogosítványok - a rendelkezési jog oly nagymértékő korlátozását jelentik, hogy annak már igen kevés köze maradt a római jogi szabad tulajdonhoz, inkább a birtokhoz hasonlítható. Az invesztitúraharc következtében válik ketté egymástól a közös jog: római jogot tanult laikusokra, és egyházi jogot tanult klerikusokra, bár általánossá vált a párhuzamos képzés is. Az elválás eredményezte viszont az egyházi törvényhozás a fentebb már említett területekre való teljes visszaszorítását. A gazdasági élet fejlıdése újabb, eddig nem alkalmazott szabályok felújítását követelte a jogtudóktól. A tulajdonszerzési módok közt is új formák jelentkeznek. Ilyen például az investitura, ami eredetileg az egyházi birtok formális "beöltöztetés" (vestis=ruha) útján való átruházását jelentette. Idıvel vesztett egyházias tartalmából, s a feudum, azaz az átörökíthetı hőbérbirtok formális átadásának, átruházásának eszközévé vált. Késıbb ide sorolták azt a fajta tulajdonszerzést is, amikor a földesúr bejárással, tanúk jelenlétében, jelképek átadásával ruházza át a földet. Használatos még a római jogból ismert, a tulajdonnak puszta megegyezéssel való megszerzése, amihez a dolog átadása sem szükséges immár. Az elbirtoklás tekintetében igen lényeges változás állt be: 1215-ben a IV. lateráni zsinaton III. Ince pápa módosítja az elbirtoklás római jogi szabályait. Az egyház szerint erkölcsileg elfogadhatatlan és a lelkek üdvössége szempontjából veszélyes annak a szabálynak a fenntartása, miszerint az elbirtoklónak elég a birtokba lépéskor jóhiszemőnek lennie. Ettıl az idıtıl kezdve az elbirtoklás egész idıtartalmára megkívánták a jóhiszemőséget. A tulajdonjog fejlıdése valójában csak a polgári forradalmakkal tér vissza római jogi gyökereihez. A Code Civiltıl számíthatjuk újra egységesnek és korlátlannak a magántulajdont. A tulajdon megszerzésének módjait tekintve két rendszer él - napjainkig. Egyrészt a posztklasszikus római jogi hagyományokon alapuló kauzális rendszer, ami szerint a tulajdon-átruházási ügylettel, magával a szerzıdéskötéssel átszáll a tulajdon a megszerzıre. Ilyen felfogású a Code 9

Zlinszki: Ius privatum 141. oldal

Civil is. Ezzel szemben a klasszikus hagyományokig nyúlik vissza az osztrák, svájci, magyar felfogás, ami szerint a tulajdonszerzési jogcím mellett mindig szükséges a megfelelı szerzésmód. A kánonjog jelentısége alapvetıen nem vitatható, ám a középkorban az leginkább az egyházi ügyekre, egyházi személyeket érintı ügyekre, s világiak személyi jogi, öröklési, házassági ügyeire terjed ki. Egyebekben az egyház, mint a tudás hordozója és mővelıje képviselıi útján vállalt szerepet a jog alakításában és alkalmazásában, s nem, mint önálló entitás. Napjainkban az egyházi törvénykönyvek nincs tulajdonjogra vonatkozó része, az egyház ezirányú tanításait pápai enciklikák tartalmazzák. Közülük az elsı, kifejezetten szociális témájú a XIII. Leó nevéhez kapcsolható Rerum Novarum, ami a társadalom megújulását célozta. Ebben kifejtette, hogy a tulajdon egyetemes rendeltetéső, szociális funkciókat is hordoz, bizonyos kötelezettségek viselésével jár, s ez nemcsak elmélet, hanem a cselekvések megalapozására szolgál. A tulajdonnak tehát a magánembereknek hajtott hasznán túlmenıen van egy egyetemes rendeltetése, amely szerint a köz javának szolgálatában kell álljon. A Rerum Novarum megjelenésével váltak ismertté a szociális katolicizmus tézisei, s bár legnagyobb hatóerıvel a katolikus közegben érvényesültek, ugyanakkor minden politikai irányzat felkarolta benne azt az ötletet, ami saját céljai megvalósításához szükséges volt. A XX. század továbbviszi a katolikus szociális tanítás és tulajdonfelfogás fonalát, II. János Pál több enciklikában is megemlékezik errıl. A Laborem exercens kezdetőben az alábbiakat mondja: "Az egyház szerint a magántulajdon alá van vetve a javak egyetemes használati jogának.". A tulajdonjog, a tulajdonszerzés, az elbirtoklás szabályai napjainkban az egyház vonatkozásában nem térnek el az egyéb jogi, és magánszemélyekre vonatkozó szabályoktól. Az egyházi vagyon ugyanúgy 15 év alatt birtokolható el, mint ahogy az egyháztól is ugyanennyi idın át tartó szakadatlan sajátkénti birtoklást vár el a törvényhozó, sıt, a régi jog gyakorlata szerint az egyház az örökhagyótól hagyományosként szerzett dolgon folytathatta is a megkezdett elbirtoklást. 10Az egyház és a tulajdon kapcsolatát taglalva felmerülhet az egyházi ingatlanok visszaadásának, megváltásának problematikája, erre azonban jelen dolgozatban nem térek ki bıvebben.

10

Szladits - Fürst: A magyar bírói gyakorlat. 398. oldal

3. Magyar jog "A magyar királyságban a peres ügyeket nem a civil vagy a kánoni jog szerint tárgyalják, hanem az ország szokása és helyi szabályai szerint. Ezért nincs is sok ügyvéd a királyságban." 3. 1. A feudális jog (1000-1848) A magyar jogtörténet kezdetei a források elégtelensége miatt nehezen megismerhetı, de az államalapítást követı századok jogélete is homályos. Maradtak ugyan fenn törvénykönyv - töredékek, privilégiumok, de a szokásjog meghatározó volta miatt, amire csak késıbbi korszakok emlékeibıl következtethetünk, ezek sem mondhatnak sokat. A feudális tulajdon felosztása a rómaival megegyezı: ingó és ingatlan. Ingó dolog mindaz, ami önmagától mozog, vagy amely állagának sérelme nélkül elmozdítható. Ingó dolog a záloggal terhelt ingatlan, és az 50 lónál kevesebbıl álló ménes - az ennél nagyobb értelemszerően ingatlan, mint ahogy az újabb jogban mindazon ingó is ingatlan, ami az ingatlan rendes mőveléséhez szükséges és az ingatlanhoz tartozik. 11 Az ingatlantulajdon alapvetıen kétféle: ısi, vagy szerzett. İsi javaknak mind a nemesi, mind a polgári és paraszti jogban azokat tekintették, amelyek az elıdöktıl öröklés útján szálltak az utódokra. Ezen javak mindig a legkötöttebbek, a felettük való rendelkezést gátolta a nemeseknél az uralkodó fıhőbéri joga, s mindıjüknél gát a nemzetség többi tagjának az ingatlanra vonatkozó ısi joga. Az ısiség (aviticitas) valószínőleg egészen a honfoglaló nemzetségekig visszanyúló jogintézmény, s a nemzetség bármely tagjának azt a jogosultságát jelenti, hogy a közös ıs által szerzett elzálogosított, vagy eladott birtokot visszaválthatta illetıleg visszaperelhette. Ezzel szemben a szerzett vagyonnal szabadon rendelkezhetett a tulajdonosa. Az ısiség intézménye csak az 1848. évi törvényhozással, illetve az 1852. évi ısiségi pátenssel szőnt meg. A feudális földtulajdon kialakulása Magyarországon csak a XIII. századra ment végbe. Addig roppant sok tulajdoni formával találkozhatunk, a XIII. század végére azonban az egységes jobbágyosztály kialakulásával megszilárdult a földesúr-jobbágy viszony is. A nemesi réteg lett a föld kizárólagos tulajdonosa, az alávetett osztály csak a föld örökhasználatának jogát kapta munkája fejében. "Paraszt ember egy szemil lévén, holta után semmi örököst, avagy törvin szerint való következendıt nem hagyván, az ı ingó marhájáról szabadon testamentomot tehet, de maga az öröksigek ha ıstıl marattak lesznek, mind az földes urára szállanak." 12 " A jobbágy állományának nem feltétel nélküli tulajdonosa, hanem csak törvény által biztosított haszonvevıje." 13 A nemesség földtulajdonát tovább korlátozta a királyi fıtulajdonjog (fiscalitas); az uralkodó adományával nem mond le egészen az adományozott birtokról, a föld fejében katonai szolgálattal, hőséggel tartozik annak birtokosa. Ha 11 12 13

Hármaskönyv Hármaskönyv III. rész XXX. Titulus Sárváry: Földesúr és jobbágy kézikönyve törvényi tekintetben. 80. oldal

képtelennek mutatkoznék ennek teljesítésére (magszakadás), vagy nem akarná megtenni azt (hőtlenség) a föld visszaszáll a királyra. A király háramlási jogából következik az is, hogy az adományok eladása, elajándékozása, róluk való végrendelkezés is csak királyi jóváhagyással érvényes. Ennek hiányában az ügylet a királlyal szemben érvénytelen: a birtok az eredeti adományos család magvaszakadtával mindenképpen a koronára száll, bárki bármilyen címen birtokolta is azt. Itt érdemel említést a királyi jog (ius regium) intézménye: ez az a jogcím, amely a királyt az idegen kézen lévı, de jogilag reá háramlott birtokra illeti. A királyi jog száz év alatt évült el, tehát csak ezidın belül perelhetı a hibásan birtokló, a száz év elteltével a királyi jog nem érvényesülhetett, a birtokot már perelni nem lehet. Az adományozási rendszer és fıtulajdonjog 1848-ig, illetve az 1853. évi úrbéri pátensig fennállt. A városi polgárság tulajdonjogára különleges szabályok vonatkoztak, hisz a városi privilégiumlevelek szerint ık kollektíve nemeseknek tekinthetık, így ingatlantulajdonnal is rendelkezhettek. Egyes városokban a polgárjog megszerzésének elıfeltétele volt az ingatlantulajdon, míg máshol pont fordítva, csak a már polgárjoggal bíró személy szerezhetett ingatlant. A városi ingatlanokra zömében a szabad rendelkezési jog érvényes, tehát a szabad terhelés, átruházás és végrendelkezés. Sehol nem érvényesül viszont a királyi fıtulajdonjog, a háramlás. Ha egy polgár örökös és végrendelet nélkül hunyt el, ingatlana a város közösségére szállt. A jobbágyok tulajdonszerzési képessége kezdetben korlátlan, sıt még a Hármaskönyv is ismer a nemesek mellett más ingatlantulajdonosokat. Egészen a XVII. századig nincs emlékünk a jobbágyok tulajdonszerzési képességének korlátozására, ekkor azonban a Kúria kimondta a nem nemes tulajdonszerzési képtelenségét (de incapacitate possessorii). Ezt az állapotot számolta fel az 1844:4. tc., amely kimondta minden Magyarországon bevett felekezethez tartozó személy ingatlanszerzési képességét. A rendi korban alkalmazott eredeti szerzésmódok a következık: foglalás - ami leginkább az ellenség dolgaira, és elhagyott dologra vonatkozik -, dologegyesítés, termelés vagy tenyésztés, növekmény, feldolgozás. Ezzel szemben származékos tulajdonszerzési mód az átadás (zömmel ingó dologé), az öröklés és a hagyomány. Az elbirtoklás - elévülésként - ekkor még nem, mint tulajdonszerzési mód ismert, a birtokos a dolgon mindössze jogszerzési alapot, megóvásához 'perbeli kifogást' 14szerzett. Mindössze az idımúlás - 100 év az állammal szemben, 40 év az egyházzal, 32 év nemesi birtokra, 12 év városi ingatlanra, 1 év és 1 nap paraszti földre - és békés birtoklás kívántatik hozzá meg, jóhiszemőség, jogcím nem szükséges. (Érdekes felfigyelni arra, hogy az elbirtoklás ideje az elbirtoklást szenvedıhöz igazodik.) Amennyiben az elbirtokló bizonyítja a birtoklás kezdetét, úgy a megszakítás nélküli birtoklást a tulajdonos ellenbizonyításáig vélelmezik. A perbeli kifogás érvényesítésére alperesként a tulajdonossal szemben van lehetıség, ezzel szemben a birtokból kiesve - az elıírt idı letelte után sem - semmilyen formában nem léphetett fel a birtok visszaszerzéséért, ekkor a tulajdonos joga éledt fel. Az elbirtokló az idımúlással csak a dolog további birtoklására nyert jogot, tulajdonjoga biztosítására azonban a királyhoz fordulhatott, és új adományként kérhette birtokát. Szünetel, azaz nyugszik az elbirtoklás: 14

Béli: Magyar jogtörténet. 65. oldal

Külsı vagy belsı háborúk idején, mindig utólag hozott törvények értelmében, így nem kell bizonyítani (például 1526. aug. 29-1542. márc. 1. (1542:22 tc.), 1703. ápr. 25-1711. ápr. 25. (1715:70 tc.)) Ha a családfı számőzetésben vagy hadifogságban van, s így nincs a jog megóvására alkalmas személy Míg az árva el nem érte a 16. évet A személyes akadályt, nyugvási okot az tartozik bizonyítani, aki hivatkozik rá. Ha az elbirtoklást megszakították, azt az elbirtoklónak újra kellett kezdeni. Megszakította az elbirtoklást: 15 A tulajdonos (protestatio)

vagy

örököse

által

hiteles

helyen

bemondott

tiltakozás

Perindítás, s az erre következı bírói megintés (admonitio) Ha a tulajdonos erıhatalommal kiveti a birtoklót. A tiltakozás eszköze talán a legegyszerőbb: az elbirtoklási idı letelte elıtt megtett tiltakozás negligálta az elbirtokló addigi idejét, akár a nélkül is, hogy errıl tudott volna. A tiltakozás többszöri, megfelelı idıben való megismétlése pedig azt eredményezte, hogy a tulajdonos, illetıleg leszármazói fenntartották jogukat mindaddig, míg lehetıségük nem nyílt pert indítani a dolog visszaszerzéséért. A jogutód folytatta a jogelıd elbirtoklását, a fiú az apáét, azonban a fiskus nem követheti a rászállt birtok elbirtoklásában elıdjét. A elbirtoklás szabályainak viszonylagos egyszerősége és megtörténtének könnyedsége miatt bizonyos dolgokra kizárt az elévülés: osztályos atyafiak között az ısi jószág tekintetében hitbér és leánynegyed megfizetésének kötelezettségében szomszédok közti határjelekre zálogba adott ingatlantulajdonra. 3. 2. A polgári magánjog 1918-ig Az 1848-as szabadságharc polgári fordulata megteremtette a modern magánjog kialakulásának feltételeit, megjelenhettek a klasszikus alapelvek: a tulajdon szentsége, a szerzıdési szabadság elve, és a jogegyenlıség igénye. Az 1984:3 tc. 32.§-a szerint a miniszter felel minden "tettért vagy rendeletért, amely a tulajdonjog szentségét sérti". Az 1848:9. tc. megszünteti az úrbériséget, ezzel a földtulajdon és a földhasználat is árutulajdonná válik, megszabadul feudális kötöttségeitıl. Az 1848:15. tc. az ısiséget törölte el, megszüntetvén a földtulajdont megkötı másik legnagyobb terhet. Az 1852. évi ısiségi nyílt parancs pedig rendelkezik az adományrendszer megszüntetésérıl, eltörölvén a királyi háramlási jogot, de a jobbágyföldek földesúrra háramlását is.

15

Eckhart: Magyar alkotmány- és jogtörténet 282. oldal

Ezzel egy idıben került kihirdetésre Magyarországon az Osztrák Polgári Törvénykönyv, ami 1853. május 1-én lépett hatályba. Ez, bár az osztrák elnyomást volt hivatva szolgálni, valójában a polgárosodást segítette elı: a javak szabad forgalmáról szólt, ez pedig igényelte az ingatlanforgalom biztonságához szükséges telekkönyv bevezetését. Az 1855. dec. 15-i telekkönyvi rendtartással került bevezetésre Magyarországon az általános telekkönyv. Ezen túl minden ingatlan (néhány kivételtıl eltekintve) telekkönyvezésre került, s az ingatlanra vonatkozó minden változás csak telekkönyvi bejegyzéssel mehetett végbe (konstitutív rendszer). Az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok létrejöttükkel tulajdonképpen hatályon kívül helyezték az Optk-t - hiszen a korabeli bíróságok hatályos jogként alkalmazták rendelkezéseit - de hatályban tartja az ingatlanokkal kapcsolatos rendelkezéseit és a telekkönyvi rendtartást a forgalom biztonsága érdekében. Az ısiség megszüntetésével keletkezı őrt részben örökjogi, részben családjogi szabályokkal tölti ki, így például leszármazók hiányában megkülönbözteti a szerzeményi- és az ági vagyonban történı öröklést, ezzel biztosítva az "ısi" javak családban maradását. A kiegyezésre visszás helyzet áll elı: ingatlanjogunk, a földbirtokrendszert érintı szabályozásunk írott, ezzel szemben a forgalmi élet igényei kielégítı szabályozás alig létezik. Tulajdonképpen a bírói gyakorlat tölti be a szükség diktálta jogalakító, jogfejlesztı tevékenységet. Megkezdıdik a Polgári Törvénykönyv elıkészítése, s bár a kodifikációs kísérletek sikertelenek, mégis nagyban hozzájárul a tudományos munka fellendüléséhez. A kapitalista rend kialakulásával egyre jelentısebbé válik az ingó tulajdonjog, a pénz- és a hitelviszonyok, de a döntı még mindig az ingatlantulajdon, azon belül is elsısorban a mezıgazdasági nagy- és középbirtokok. Formálisan megszőnt a nemesi és jobbágyi földtulajdon és földhasználat közötti különbség, de a valóságban a szabályozás ellentmondásai miatt még kimutathatók különbségek. A tulajdonjog elvileg a dolgon fennálló korlátlan jog, ami idılegesen és elviekben korlátozható. A századforduló táján megszaporodnak ezek a korlátozások, elıírt magatartások (például a mezıgazdasági tulajdonra mővelési kötelezettség), a közérdek és az okszerő gazdálkodás okán. A tulajdonost megilleti a birtoklás, a használat, a hasznok szedésének és a rendelkezésnek a joga. A rendelkezési jog az a nóvum, ami ekkortól viszonylag korlátozásoktól mentesen jelenik meg, ami a kívülállók felé biztosítja a tulajdonos számára a dolog jövıbeli sorsának rendezését. A tulajdonjog megszerzése is nehezedik. Az eddigi szerzıdésen túlmenıen már egyéb jogcselekmény is szükséges a tulajdonjog megszerzéséhez: ingók esetén az átruházás, az ingatlanokra a telekkönyvi bejegyzés. (Bár a telekkönyvezés viszonylag lassan halad.) Telekkönyvi bejegyzés nélkül is bekövetkezhet a tulajdonváltozás: öröklés és elbirtoklás esetén. Elbirtoklással tulajdonjogot szerzett az, aki az ingatlant sajátul, békésen 32 évig birtokolta. Ez az idı az államkincstárral szemben 100 évre, az egyházzal szemben 40 évre nyúlik. Az ingatlan-elbirtoklás szabályait a szokásjog kiterjesztette az ingók tulajdonjogára is. A dualizmus válsága idején a gazdasági fejlıdés bizonyos mértékő átalakulásával járt, a súlypont az ingatlan tulajdonjogról az ingó tulajdonra helyezıdik át, ekkor válik jelentıssé a korlátolt dologi jogok kialakulása is. A

bírói gyakorlat jogfejlesztı tevékenysége tovább nıtt. Az ingatlanforgalomban jobb híján a régi, hagyományos magyar jogszabályok szokásjogi úton történı továbbfejlesztése volt az indokolt. 1918. november 16-án a forradalom kikiáltotta a népköztársaságot. Jelentısebb új jogszabály nem született ez idı alatt, kivéve az 1919:XVIII. néptörvény "a földmívelı nép földhöz juttatásáról". Ez a törvény kisajátítási jogot biztosított volna az állam részére a világi közép- és nagybirtokok 500, ill. 200 holdon felüli területére, méghozzá a valós forgalmi ár alig egynegyedéért. Az így kisajátított földekbıl azután 5-20 hold nagyságú családi birtokokat kellett volna kialakítani, s felosztani a mezıgazdaságból élık között. Az új birtokosok a földet örökhaszonbérletül kapták volna, amely azonban megváltható akár egy összegben, akár 50 év alatt törlesztendı részletekben, mikor is a föld a juttatott gazda tulajdonába megy át. S bár a földreformtörvény végrehajtása kezdetét vette, be nem fejezıdhetett. 3. 3. A Tanácsköztársaság A szocialista jogrendszerben néhány hét alatt lezajlott a termelıeszközök legnagyobb részének köztulajdonba vétele az ipar, kereskedelem, bányászat, oktatási intézmények, kórházak, gyógyszertárak stb. területén. A városi lakóházak államosítása Budapestet és az ország legnagyobb városait érintette. A Tanácsköztársaság tulajdonába ment át minden lakóház, a hozzá tartozó beltelekkel, valamint a ház tartozékaival egyetemben. A munkások és tisztviselık saját házaira, valamint a falusi lakóházakra az államosítás nem vonatkozott. Vonatkozott viszont a földre: a Forradalmi Kormányzótanács XXXVIII. sz. rendelete szerint "Magyarország földje a dolgozók társadalmáé, s aki nem dolgozik, annak tulajdonában föld nem maradhat." Megváltás nélkül állami tulajdonba megy át minden közép- és nagybirtok, felszerelésével, valamint mezıgazdasági ipari üzemeivel együtt. Ezzel párhuzamosan a rendelet megtiltotta a földosztást, mindet szövetkezeti kezelésre, mővelésre rendelte átadni. A kis- és törpebirtokok, a hozzá tartozó épületekkel együtt továbbra is magántulajdonban maradhatott, amit a birtokos parasztság csak idıleges állapotnak gondolt. Ezt a vélekedést alátámasztotta az is, hogy rendelet született a telekkönyvezés szüneteltetésérıl, ami tiltotta a tulajdonjogi bejegyzések iránti kérelmek elintézését. S bár a kormány igyekezett a kisbirtokosok aggályait eloszlatni a magántulajdonban maradt birtokok utáni közadók és hátralékaik elengedésével, ez a próbálkozása is kudarcot vallott. Az érintettek ebbıl pont az ellenkezıjére, a kisbirtok közeli államosítására következtettek. 3. 4. A Horthy-korszak A Horthy-korszak jogrendje mind a törvényeket, mind a szokásjogot vizsgálva az 1918-ast megelızı rendbıl merít, annak folytatásaként kezelendı. Több ízben is kísérlet történik a mezıgazdasági földtulajdon rendezésére, nem sok sikerrel, bár a juttatást kiterjesztik nem csak mezıgazdasági munkával foglalkozókra is, például közszolgálati alkalmazottakra. (Példa erre az 1920:35 tc., ami szerint az állam teljes kárpótlás ellenében megválthatta a földet - nem kisajátítja). Majdnem egymillió hold földet váltott meg az állam, amit több mint 400 ezer család kapott meg. Ez a reform is kudarcra volt azonban ítélve a kivitelezés módja miatt, hiszen a föld nem alanyi jogon, hanem szubjektív döntéssel került a juttatottakhoz. Új tulajdonformák is megjelennek, például a vitézi telek, amit a rendszerhez hő elemek - a magyar állam védelmében kitőnt feddhetetlen honfiak - az elsıszülöttségi öröklés, valamint terhelési és

elidegenítési tilalom megkötésével kaphattak. Feudális jellegét igazolja az is, hogy magszakadás vagy hazaárulás esetén a telek visszaszáll az államra. Az 1936:27. tc.-ben megfogalmazott telepítési rendelkezés az ún. földreform politikáját kívánta folytatni, amikor a kisajátításhoz hasonló átengedési kötelezettséggel birtokszerzést irányzott elı. A háborús elıkészületek más állami beavatkozásokat is indukáltak, így: a mezıgazdasági ingatlanok kényszerhaszonbérlete, s az 1939:4. tc. és az 1942:16. tc. alapján a zsidó birtokok elıször nyilvántartásba, majd állami tulajdonba kerültek. 3. 5. A kommunista éra A szocialista tervgazdaság rendszere alapjaiban változtatta meg a megelızı tulajdoni rendet. Hatalmas mérető államosítás, az áruviszonyok háttérbe szorítása, a föld árujellegének megszőnése, a polgári magántulajdon felszámolása, egyes javak feletti uralom drasztikus korlátozása - csak néhány jelzı az 'új rendszer' jellemzıibıl. A szocialista jog tagadja a közjog és magánjog különbözıségét, elutasítja az egyesek uralmát a dolog felett. Ennek egyik következménye, hogy a civiljogi dologi jog elveszti létalapját, vele szemben a tulajdonjog értékelıdik fel. A közösségi eszme elıtte áll az egyéni érdeknek, az állami és szövetkezeti tulajdonformák privilegizált helyzetbe, az állampolgári személyi és magántulajdonának alárendelt szerepbe kényszerülnek ebben a korszakban. "A szocialista polgári jog a társadalmi tulajdonra és a szükségletek egyre teljesebb kielégítését megvalósító gazdasági rendszerre épül, azt szolgálja." (Világhy Miklós) 16 Az áruviszonyok háttérbe szorulásával, a polgári magántulajdon felszámolásával a szabályozandó terület is lecsökken, a magánjog egyre jobban visszaszorul. Az 1945 elıtti törvényeket már miniszteri rendelet is módosíthatja, a Legfelsıbb Bíróság pedig 1949-tıl a Ptk. hatálybalépéséig felhatalmazást kap arra, hogy rendkívüli perorvoslati eljárásban kimondhatja: egy jogszabály a szocializmus építésére tekintettel tovább nem alkalmazható. Kodifikációs hullám indul el a közép-európai térségben, így Magyarországon is. 1953-54 között kidolgozzák a Ptk. tervezetét, 1957-re már kész törvényjavaslat. A Polgári Törvénykönyv 1960. január elsejei hatálybalépéséig a törvények, a bírói gyakorlat és a szokásjog együtt határozták meg a polgári jogviszonyokat. A szocialista rendszer azonban az életviszonyok átfogó újraszabályozásával alapjaiban változtatta meg a civil társadalom felépítését és mőködését. A szocialista jogtudomány a gyakorlati jogszabályalkotáshoz hasonló változásokon ment keresztül. Új polgári jogi elméletek születnek, a szociológiai alapú struktúraelmélet (Eörsi Gyula), és az áruviszony-elmélet (Világhy Miklós). A tulajdon tárgya szerint mesterséges csoportokat kreál a jog: fogyasztási javakra (megközelítıleg az ingók) és termelési eszközökre osztja a dolgokat. A tulajdon alanya szerint hierarchikus sorrendet állít: privilegizált az állami, szövetkezeti tulajdon, amihez képest a személyi és magántulajdon háttérbe szorul. Az állami tulajdon kiemelt, magasabb rendő, fokozottabb védelemben részesül a többihez képest, vele a párt és állami vezetık, azaz a szocialista elit rendelkezik. 16

Mezey: Magyar jogtörténet. 192. oldal

A személyi tulajdon a munkán alapul, mértéke családonként korlátozott, aminek túllépése retorziókat von maga után. A termıföld - az államosítás, kollektivizálás után - gyakorlatilag forgalomképtelenné válik. A magántulajdont a rendszer átmenetinek, kivételesnek ismerte csak el: a kiskereskedelem, mezıgazdasági termelés, kisipar csak abban az esetben lehetséges, amennyiben a termelési eszközöket saját munkával mőködtetik. A szerzési szabadság és a tulajdon szabadsága nem jellemzi a rendszert. 3. 6. A rendszerváltás A '80-as évekre a szocialista rendszer a csıd közelébe került gazdaságtalan, pazarló gazdálkodása miatt. A magántulajdon felszámolása, a szerzési szabadság korlátozása az egyes ember motiváltságát alapjaiban ingatta meg. A közös tulajdon = gazdátlan tulajdon felfogás az egész társadalomban uralkodóvá vált. A kiélezett viszonyok politikai feszültségének feloldása és közvetlen következménye lett a rendszerváltás. A politikai fordulat ismertetése jelen dolgozatnak nem tárgya, ennek megfelelıen csak a fordulat következményeinek jogi vonatkozásaival foglalkoznék itt röviden. A szocialista rend felszámolása gyakorlatilag egyet jelentett a polgári modellhez való közvetlen visszatéréssel. A tulajdonviszonyok újrarendezésének azonban több útja is felmerült. Az elsı a reprivatizáció, azaz a sérelmet szenvedett korábbi tulajdonos visszahelyezése korábbi jogaiba amit a jogalkotó hazánkban elvetett. A másik a privatizációs-kárpótlásos modell, ahol is az állam által igazságtalanul okozott károk fejébe meghatározott értékő kárpótlási jegy jár a károsultaknak, amivel a tıkeerıs jelentkezıkkel párhuzamos értékesítések során megvásárolhatták a volt állami tulajdon - köztük saját korábbi tulajdonuk - egyes elemeit. Az állami tulajdonban maradó vagyonról részletesebben a II. 4. Az állami és önkormányzati vagyon helyzete címő fejezetben szólok. A privatizáció mára a végéhez közeledik, gazdaságunk újra a kapitalista viszonyoknak megfelelıen mőködik, a magántulajdon ismét a társadalom fundamentumává vált. Immár újra igaz az a száz évvel ezelıtt igaz volt mondás: "A tulajdonjog a legfıbb jogi hatalom a dolgon." 17Azonban a jog még nem rekreálódott teljesen, hiszen több mint negyven év "máskéntgondolkodást" kell meg nem történté tenni. Sok még a munka, s csak sokasítja az Európai Unióhoz való közeledésünk, remélt csatlakozásunk, de ez a gondolat már túl messze vezetne, vizsgáljuk meg inkább alaposabban a hatályos szabályozás egyik szegmensét. II. 2. a Hatályos szabályozás "rendkívüli körülmények múltával a magánjog visszanyeri eredeti tisztaságát" (Szladits Károly) A tulajdon a legfontosabb és legteljesebb saját dolgon fennálló dologi jog, s immár újra a társadalom egyik alappillére. Fontosságát jelzi, hogy az Alkotmány is külön megemlékezik róla: "A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot." (A. 13.§ (1)) "Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlı védelemben részesül." (A. 9.§ (1)) 17

Szladits: A magyar magánjog tankönyve. Dologi jog. 47. oldal

Az jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény sorolja fel a kizárólagos törvényhozási tárgyakat. Ez a zártkörő felsorolás azokat a kérdéseket foglalja össze, amit kizárólag az Országgyőlés, törvénnyel szabályozhat lévén az ország számára stratégiai fontosságú témák. A törvényhozó ezek közé sorolja a gazdasági rend alapnormáit is. "2. § Az Országgyőlés törvényben állapítja meg a) a társadalmi rendre, valamint a társadalom meghatározó jelentıségő intézményeire, az állam szervezetére, mőködésére, és az állami szervek hatáskörére vonatkozó alapvetı rendelkezéseket, b) a gazdasági rendre, a gazdaság mőködésére és jogintézményeire vonatkozó alapvetı szabályokat, c) az állampolgárok alapvetı jogait és kötelességeit, ezek feltételeit és korlátait, valamint érvényre juttatásuk eljárási szabályait." Ennek szellemében szól a következı paragrafus arról, hogy mi is a gazdasági rend meghatározása: "4. § A gazdasági rendre vonatkozóan törvényben kell szabályozni különösen a) a tulajdonviszonyokat, a magánszemélyek és a jogi személyek vagyoni viszonyait, b) az állam kizárólagos gazdasági tevékenységét, a gazdálkodó szervezetek jogállását és állami irányításuk alapvetı rendjét, c) az állami pénzügyeket, az adókat és az adójellegő kötelességeket, d) a központi költségvetést, e) a munkaviszony és a munkavédelem alapvetı kérdéseit." Ennek értelmében megállapíthatjuk, hogy Magyarországon a tulajdonviszonyokat és a vagyoni viszonyokat csakis törvénnyel lehet szabályozni. Ezt átfogóan a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény) harmadik része, a tulajdonjog címő fejezet teszi, de már a Ptk. alapelvei közt is szerepel a tulajdon: "A törvény védi a tulajdonnak az Alkotmányban elismert valamennyi formáját." (Ptk. 3.§) A tulajdonjog jelenti egyrészt a dolog feletti kizárólagos uralmat, másrészt pedig az azt biztosító, védelmi és kirekesztı jellegő hatalmat. "A tulajdonjog az a jog, amelynél fogva valaki valamely dologgal mint sajátjával kizárólag és szabadon rendelkezhetik." 18 A tulajdonjog alanya bármely személy lehet - magánszemély, jogi személy, vagy az állam - egyetlen kritériuma a jogképesség. A jogképesség ma hatályos jogunk szerint magánszemélyek vonatkozásában általános, egyenlı és feltétlen, a jogi személy vonatkozásában pedig abszolút. A jogképesség a polgári jogviszony alanyakénti elismertséget jelenti, ami magába foglalja a tulajdonosi képességet 18

Szladits: A magyar magánjog vázlata, a bánya- csıd- kereskedelmi és váltójog alapelveivel. 35. oldal

is, viszont nem jelent általános szerzıképességet. A szerzıképesség meghatározott jogalany egy bizonyos tárgyra vetített képessége, ami a jogképesség egy speciális megnyilvánulása. 19 A tulajdonjog alanya szerint megkülönböztetünk köz- és magántulajdont. Az állam, egyes szervei, és az önkormányzatok tulajdona - azaz a köztulajdon - kétféle lehet: célhoz kötött, valamely szerv mőködésének fedezetéül szolgáló (kincstári vagyon), vagy szabadon, a piaci verseny szabályainak megfelelıen mőködı (vállalkozói vagyon). Ez a gondolatkör felveti azt az elméleti problémát, amit a magánjog közjogiasodásának nevezünk, vagyis a magán- és közjog határainak összemosódását. (Ezt a problémát korábban, a II. 1. 3. 5. fejezetben már érintettem.) Ezt példázza az állami vagyon szabályozásának kérdése: a privatizációs törvénycsomag részeként rendelkezett az állam az azóta már hatályon kívül helyezett 1992. évi LIII. és LIV. törvényben, majd az ezt kiegészítı 126/1992. sz. kormányrendeletben a tartósan, illetve ideiglenesen állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyonáról. (Közjogi szabályokon keresztül gyakorolja tulajdonosi jogait.) A tulajdonjog tárgya közvetve a dolog - jelen dolgozatban mindössze csak az ingatlanokra koncentrálva -, közvetlen tárgya az emberi magatartás. A tulajdonjog tartalmát törvény szabályozza: "Ptk. 112. § (1) A tulajdonost megilleti az a jog, hogy a dolog birtokát, használatát vagy hasznai szedésének jogát másnak átengedje, a dolgot biztosítékul adja vagy más módon megterhelje, továbbá hogy tulajdonjogát másra átruházza vagy azzal felhagyjon. (2) Az ingatlan tulajdonjogával felhagyni nem lehet. " A törvény szóhasználatában az ingatlan jelenti egyrészt a földet, földrészletet, másrészt az épületet együttesen, de külön-külön is. A földrészlet a föld felületének körülhatárolt, a földmérésrıl és térképészeti tevékenységrıl szóló 1996. évi LXXVI. törvénynek megfelelıen alaptérképen ábrázolt, külön helyrajzi számmal megjelölt része. A földrészlet legfontosabb alkotórésze az épület. Fıszabály szerint az épület tulajdonjoga az épület tulajdonosát illeti meg (Ptk. 97.§ (1)), ez alól azonban léteznek kivételek: "Ptk. 97.§ (2) Az építkezıt illeti meg az épület tulajdonjoga, ha törvény vagy a földtulajdonossal kötött írásbeli megállapodás így rendelkezik." "Ptk. 137.§ (2) A ráépítı szerzi meg a földnek, illetıleg a föld megfelelı részének tulajdonjogát, ha az épület értéke a földnek, illetıleg a föld megfelelı részének értékét lényegesen meghaladja. A bíróság a földtulajdonos kérelmére azt is megállapíthatja, hogy a ráépítı csak az épület tulajdonjogát szerezte meg; ebben az esetben a ráépítıt a földön használati jog illeti meg." A tulajdon megszerzése, tulajdonszerzés alatt azt értjük, mikor egy dologra nézve tulajdoni jogviszony jön létre, mikor valamely személy ezen jogosítványok birtokába jut. Ez a tulajdonszerzés lehet eredeti, vagy származékos, attól függıen, hogy a megszerzett dolgon fennállott-e már korábban tulajdon. Eredeti tulajdonszerzésrıl beszélünk, ha a dolgon korábbi tulajdon nem állott fenn, vagy ha fennállt is, a dolgot most megszerzı arra tekintet nélkül, attól 19

Jobbágyi: Személyi jog 14.,113. oldal

függetlenül szerez tulajdont. Származékos a szerzés, ha az új jogosult tulajdonjoga az elızın alapszik, abból származik. Az ügyletegység elvét követve a magyar jogban a tulajdon-átruházás szigorúan jogcímes jelenség. Jogcím alatt a felek által elérni kívánt joghatást, a célt értjük, amiért a tulajdon megszerzése végbement. A jogcím megválasztásában a felek csaknem teljesen szabadok, egyetlen kritérium, hogy az átruházás pillanatában a jogcím fennálló és érvényes legyen. Ezzel szoros összefüggésben áll a szerzésmód, a tulajdon-átruházást közvetlenül megvalósító jogi tény. Tulajdonjogot megszerezni kizárólag azokon a módokon lehet, amelyeket a törvény elismer és szabályoz. Ez a szabályozás taxatív és kógens, tehát a felek akarata új szerzésmódot nem hozhat létre. Ezt a rendszert jogcímes, vagy kauzális rendszernek nevezzük, ahol tehát a szerzésmód önmagában még nem, csak érvényes jogcímen alapulva eredményezi a tulajdon átszállását. Rendszerezés szempontjából különbséget tehetünk még ingók és ingatlanok szerzésmódjai között. Az ingatlanok tulajdonának megszerzése általában kötöttebb, az ingatlan-nyilvántartás segítségével bonyolódik. Az ingatlannyilvántartás szabályait az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény és az 1972. évi 31. törvényerejő rendelet tartalmazza. Dolgozatomnak az ingatlan-nyilvántartás és az említett törvények nem tartoznak a tárgyához, úgyhogy a továbbiakban csak az ingatlanok tulajdonszerzési módjaival foglalkozom. Ingatlanok tulajdonjogának SZÁRMAZÉKOS szerzésmódjai átruházás, növedék, beépítés, ráépítés, öröklés.

a

következık:

Átruházás esetén erre irányuló szerzıdésre, vagy más jogcímre, ezen felül a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére van szükség. (Ptk. 117.§ (2),(3)) Ebben az esetben az ingatlan átadása nem feltétlen kelléke a tulajdon-átruházásnak. A növedék egy állandóan meglevı fıdologhoz utólag kapcsolódó dolog, tulajdonjoga - más jogviszony híján - a föld (fıdolog) tulajdonosát illeti. (Ptk. 126.§) Beépítés alatt azt értjük, ha valaki idegen anyaggal saját, vagy használatában álló földre épít. Ilyenkor a beépített anyag tulajdonjogát megszerzi, de köteles értékét megtéríteni. (Ptk. 136.§) Ráépítésrıl akkor beszélünk, ha valaki, anélkül hogy erre jogosult lenne, idegen földre épít. Ilyenkor fıszabály szerint az épület tulajdonjoga a földtulajdonost illeti, gazdagodását azonban köteles a ráépítınek megfizetni, avagy kérheti a bíróságot, hogy kötelezze a ráépítıt a föld, ill. annak egy részének megvásárlására. (Ptk. 137.§(1)) Emellett él az a szabály, hogy ha az épület értéke lényegesen meghaladja a föld értékét, úgy utóbbi - a föld forgalmi értékének megtérítése mellett - a ráépítı tulajdonába kerül. (Ptk. 137.§ (2), 138.§(1)) Közös tulajdon keletkezik, ha a ráépítı más tulajdonában lévı épületet bıvít, ahhoz hozzáépít, vagy azt átépíti, emellett akkor is, ha a földön, amelyre épít már korábban épület állt. (Ptk. 137.§(3)) Az örökös az örökhagyó halála pillanatában ipso iure megszerzi a hagyaték, mint egész tulajdonjogát, tehát az örökölt ingatlan ingatlan-nyilvántartási

bejegyzés nélkül száll rá, ez utóbbit a hagyatéki eljárás során pótolják. Az örökös örökli az ingatlannal kapcsolatos terheket és jogosultságokat egyaránt. Az ingatlanok tulajdonának EREDETI szerzésmódjai a hatósági határozat és hatósági árverés útján való tulajdonszerzés, a kisajátítás és az elbirtoklás. A kisajátítás egy eredeti tulajdonszerzési mód az állam oldalán, s egyben a magántulajdon legerısebb korlátja, s mint ilyet, az Alkotmányban szabályozza a törvényalkotó. "Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekbıl, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet." (A. 13.§ (2)) A hatósági határozat vagy árverés útján jóhiszemően szerzı fél csak akkor szerez az ingatlanon tulajdonjogot, ha az eredeti tulajdonos volt az, aki ellen a végrehajtás ezen módjára sor került. Nem tulajdonostól tehát árverésen nem lehet érvényesen tulajdonjogot szerezni. (Ptk. 120.§ (1)) Elbirtoklás alatt a hosszú idın át való tényleges birtoklás jogkeletkeztetı és jogszüntetı hatását értjük: az idımúlás és a birtoklás tulajdonjogot keletkeztet a birtokló oldalán, s ezzel egyidejőleg a volt tulajdonos jogát megszünteti. Az elbirtoklás szabályait taglalva elıször a hatályos, alkalmazandó jogot kell meghatároznunk: "21. § (1) A dolog fekvésének helyén irányadó jogot kell alkalmazni - ha ez a törvényerejő rendelet másként nem rendelkezik - a tulajdonjogra és más dologi jogra, továbbá a zálogjogra és a birtokra. (2) A dolog fekvésének helyén irányadó jog annak az államnak a joga, amelynek területén a dolog a jogi hatást kiváltó tény létrejöttének pillanatában van.” (1979. évi 13. tvr. a nemzetközi magánjogról) Elvileg elképzelhetı - mintahogy Magyarország esetében elı is fordult - a dolog fekvési helyének, azaz az államterületnek a megváltozása. Ebben az esetben - mivel az elbirtoklás egy folyamatos jogviszonyon alapuló tényállás -, ha a tényállás utolsó elemének beállta elıtt megváltozik az irányadó jog, akkor a dologi jogi hatást az új fekvési hely joga szerint kell elbírálni. Minthogy azonban ez az eset ingatlanok esetén ez nem jellemzı - ti. a fekvési hely jogának megváltozása - a törvény hallgat errıl. Ennek értelmében tekintsük át az elbirtoklás hatályos magyar szabályait a Polgári törvényköny gondolatmenete mentén: "Elbirtoklás útján megszerzi a dolog tulajdonjogát, aki a dolgot sajátjaként tíz éven át szakadatlanul birtokolja." (Ptk. 121.§ (1)) Elbirtoklással ingó és ingatlan tulajdonjoga egyaránt megszerezhetı, amely tulajdonjog tárgya lehet (Ptk. 94.§), a törvény mégis kivételeket tesz a dolog megszerzésének módjára, illetıleg a birtok tárgyára vonatkozóan. a) Szerzésmód A szerzésmódra vonatkozó korlátozást maga a Ptk. mondja ki: "Aki bőncselekménnyel vagy egyébként erıszakos vagy alattomos úton jutott a dolog birtokához, elbirtoklás útján nem szerez tulajdonjogot." (Ptk. 121.§(2))

Ez a tiltás a törvény miniszteri indoklása szerint kiterjed a bőncselekménnyel, erıszakosan vagy alattomosan szerzı jogutódaira is, ezzel szemben a Polgári Törvénykönyv Magyarázata 20vitatja ezt az álláspontot. Eszerint a dolog a jogutód (például örökös) birtokába jutva már elbirtokolható, hiszen hozzá nem fenti, tiltott módokon került. A bírói gyakorlat az elbirtoklás megállapításakor emellett jelentıséget tulajdonít a jogutód jó- vagy rosszhiszemőségének. Ha a jogutód birtokos tudta, vagy a körülmények folytán tudnia kellett volna, hogy jogelıdje törvényben tiltott módon jutott a dolog birtokához, úgy valóban a jogutód sem szerezhet tulajdont. Amennyiben azonban a jogutód jóhiszemősége bebizonyosodik, a jelenlegi bírói gyakorlat szerint ı elbirtoklással tulajdont szerez. Mindezek mellett meg kell jegyeznünk, hogy az elbirtokláshoz nem kifejezett törvényi követelmény sem a birtoklás jogos volta, sem az elbirtokló jóhiszemősége.(vö. római jog II. 1. 1.) Ez a bírói gyakorlat számára jelenthet elhatárolási problémákat az alattomosság és a rosszhiszemőség megítélésében. b) A birtok tárgya Azt a birtok tárgyára vonatkozó korábbi korlátozást, ami a Ptk. 1959-ben elkészült, és 1960. január elsején hatályba lépett szövegében még szerepelt (Ptk. 121. § (3) "Nem lehet elbirtoklás útján tulajdonjogot szerezni olyan dolgon, amely társadalmi tulajdonban van, vagy az állam, illetıleg szövetkezet birtokából jogtalanul került ki. Ez a rendelkezés nem vonatkozik azokra az ingó dolgokra, amelyek a személyi tulajdon szokásos tárgyai.") az 1991-es törvénymódosítás hatályon kívül helyezte. Ezzel szemben hatályban maradt, ha módosítva is az állami tulajdon kizárólagos tárgyait felsoroló Ptk. 172. §, s az e tárgyak forgalomképtelenségét kimondó 173. §, ami értelemszerően akadálya az elbirtoklással való tulajdonszerzésnek. Magától értetıdıen nem birtokolhatók el a birtokba nem vehetı dolgok (Ptk. 94.§(1)). "...ha az elbirtoklás feltételei csak a föld egy részére vonatkozólag állnak fenn, és a föld nem osztható meg" (Ptk. 121.§(4)) az elbirtoklás szintén kizárt; a bírói gyakorlat eljárását törvényi szabállyá az 1977. évi IV. törvény - a Ptk. novellája - emelte. Eszerint a földrészletet elbirtoklónak elvi telekalakítási engedélyt kell kérnie az illetékes önkormányzat jegyzıjétıl, ami alapján telekalakítási tervet kell készíttetnie. Ennek, s egyéb csatolt okiratoknak a benyújtásával terjesztheti elı telekalakítási kérelmét az építésügyi szakhatóságnál, aki ennek alapján hozza meg telekalakítást engedélyezı határozatát. (Belterületi ingatlanok esetén a földrészlet alakjának és terjedelmének bármilyen megváltoztatásához hatósági engedély szükséges, külterületen csak ha a változás következtében 3000m 2 -nél kisebb földrészlet keletkezik) E határozat a jogerıre emelkedéstıl számítva mindössze két évig érvényes, ha addig az érintett nem kérte az ingatlan-nyilvántartási átvezetést. A föld vagy más ingatlan egy részére vonatkozó elbirtoklás perbeli érvényesítéséhez tehát jogerıs és érvényes telekalakítási engedély szükséges. (A kritériumokat - a jobb megértés elısegítése végett - célszerőnek tőnik közvetlenül leírásuk után a joggyakorlatból vett példákkal alátámasztani.) 1. Példa: Az elbirtoklás utján történt tulajdonszerzést nem akadályozzák az ingatlanszerzést korlátozó rendelkezések, ha ezek hatályba lépése elıtt az elbirtoklás már megtörtént. 21 20

PTKM 328. oldal

21

BH 1979/65.

2. Példa: Ha a beszerzett építésügyi hatósági elvi engedély nem alkalmas az alperesek elbirtoklási igényének megfelelı telekalakításra, mivel az olyan felperesi földrészletnek az elvonásán alapul, amely nem tárgya az elbirtoklásnak, akkor nem lehet megszerezni elbirtoklás utján az ingatlan tulajdonjogát. Érdemi döntésénél a bíróság figyelembe vette, hogy az építésügyi szakigazgatási szerv elutasította az alperesek telekhatár-módosítás iránti kérelmét, tehát az alperesek elbirtoklása törvényes akadályba ütközött. A telekrendezés különleges államigazgatási eljárás, amelyben - a hivatalból elrendelt telekrendezésbıl eredı kártalanítási vitákat kivéve - a bíróságnak nincs hatásköre érdemi döntésre. Telekhatár-rendezést indokolhat pl. az egymással közvetlenül szomszédos földrészletek közös határvonalának a megváltoztatása abból a célból, hogy a fölrészletek között kialakult szabálytalan (pl. ferde, tört vonalú) határvonal szabályossá váljék Az elbirtoklás ingatlan-nyilvántartási feltétele az elbirtokolt ingatlan megoszthatósága. Az elvi telekrendezési engedélybıl viszont kétséget kizáróan kitőnik, hogy az alperes által elbirtokolt földrészletnek az elbirtokló ingatlanához csatolása tört vonalú telekhatár létrejöttéhez vezetne, amelynek kialakításához az építésügyi hatóság nem adott engedélyt. Az elsı fokú bíróság - erre tekintettel - helytállóan észlelte az alperes elbirtoklásának törvényes akadályát. 22 Ezzel párhuzamosan a bírói gyakorlat alakította ki azt a szabályt, hogy egy ingatlan eszmei hányada - kivéve tulajdonostársak között - nem szerezhetı meg elbirtoklással, azaz nem keletkezhet közös tulajdon, az elbirtokló nem válhat társtulajdonossá. c) Az elbirtokló személye Az elbirtokló személyét nem korlátozza a Ptk., elbirtoklással bárki szerezhet tulajdont, aki jogképes, tehát jogi személy vagy állami szerv is, képviselıi útján. 3. Példa: Az ingatlan-nyilvántartásban az illetékes földhivatal a magyar állam tulajdonjogát tényleges birtoklás jogcímén bejegyezte az S.-i Községi Közös Tanács V. B. kezelıi jogának feltüntetésével. Értelemszerő, hogy a Magyar Állam csak az ingatlant kezelı szerve útján tud birtokolni, s így elbirtokolni is. Ebbıl következik, hogy a kezelıszerv birtoklása alapján - egyébként a törvényes feltételek fennállása esetén - a magyar állam tulajdonszerzése elbirtoklás jogcímén megállapítható. 23 Ezzel szemben az 1994. évi LV. törvény értelmében tulajdonjogának megszerzése az alábbiakban korlátozott:

a

termıföld

"6. § (1) Belföldi jogi személy és jogi személyiség nélküli más szervezet termıföld tulajdonjogát - a Magyar Állam, az önkormányzat, az erdıbirtokossági és legelıbirtokossági társulat és a közalapítvány kivételével nem szerezheti meg. (2) Egyházi jogi személy végintézkedés, illetıleg ajándékozási, tartási vagy gondozási szerzıdés alapján termıföldre tulajdonjogot szerezhet.

22 23

BH 1979/412. BH 1997/21.

(3) Jelzálog-hitelintézet a jelzálog-hitelintézetrıl és a jelzáloglevélrıl szóló 1997. évi XXX. törvényben foglalt korlátozásokkal és idıtartamra termıföldet szerezhet. 7. § (1) A külföldi magánszemély és jogi személy termıföld és védett természeti terület tulajdonjogát nem szerezheti meg." A szerzıképességet korlátozó, ill. a tulajdonszerzés mértékét korlátozó, korábban hatályban volt rendelkezéseknek abból a szempontból van jelentısége, hogy mikor következett be az elbirtoklás. Ha ugyanis a sajátkénti birtoklás megkezdésétıl számított tizenötödik év elteltének napján hatályos jogszabály a tulajdonszerzést kizárta, akkor ebben az esetben a dolog tulajdonjoga elbirtoklással sem szerezhetı meg. Így tehát az 1994. július 24tıl hatályos 1994. évi LV. törvény 5.§-a szerint elbirtoklással sem szerezhetı termıföld tulajdon egy bizonyos mértéken felül: "(1) Belföldi magánszemély termıföld tulajdonjogát csak olyan mértékben szerezheti meg, hogy a tulajdonában legfeljebb 300 hektár nagyságú vagy 6000 aranykorona (a továbbiakban: AK) értékő termıföld legyen." Ezen kívül az 1971. október 5-tıl 1987. augusztus 31-ig terjedı idıszakra kormányrendelet (31/1971. (X. 5.) és 32/1971. (X. 5.)) írta elı az egy személy, illetıleg egy család lakás, üdülı és telektulajdonának maximális mértékét. Ezidı alatt a többletnek minısülı ingatlan elbirtoklására csak felmentés birtokában kerülhetett sor. E rendeletek 1987. szeptember 1-tıl hatályon kívül kerültek, helyettük ugyanezen idıtıl 1989. július 1-ig más, magánszemélyekre vonatkozó lakás-, üdülı- és telekmaximum lépett érvénybe (1987. évi I. törvény), de a törvény 25.§-a kimondta, hogy a tulajdonszerzési korlátozás az elbirtoklással történı tulajdonszerzésre nem vonatkozik. 1989. július 1-jétıl magánszemély korlátozás nélkül szerezhet lakás, üdülı és telektulajdont. (1989. évi XIX. törvény 6. §) Itt ejthetnénk néhány szót az Európai Uniós csatlakozásunkat követı várható változásokról, a külföldiek néhány éven belül bekövetkezı ingatlanszerzési képességérıl, azonban a tárgyalások eleddig ideiglenes megállapodással zárultak, a kérdést pedig éles viták kísérik, így a pillanatnyi helyzet ismertetésétıl eltekintek, mindössze annyit szögeznék le: változások várhatók. Abban az esetben, ha a dolgot az elbirtoklás ideje alatt a törvényi feltételeknek mindannyian eleget téve többen birtokolják, úgy az elbirtoklási idı leteltével köztük egyenlı arányú közös tulajdon keletkezik. Házastársak esetében azonban a családjogi törvény 27.§ (1) szerinti rendelkezés lép érvénybe: "A házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelıen a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik." Eszerint a házastársak közös vagyonába tartozik az elbirtoklással szerzett tulajdon is, nem szükséges az elbirtoklás ideje alatti közös birtoklás; közös tulajdon keletkezik abban az esetben is, ha egyikük által megkezdett elbirtoklás ideje az életközösség fennállása alatt letelik. 4. Példa: A felperes keresetlevelében elıadta, hogy az 1934. év óta ismeretlen helyen tartózkodó, magáról életjelt nem adó, a közös tulajdonban álló

ingatlanrészével nem törıdı, annak karbantartásáról sem gondoskodó alperes tulajdoni illetıségét ı és az 1972. évben meghalt férj évtizedeken át sajátjukként szakadatlanul birtokolták, kérte ezért annak megállapítását, hogy az alperes tulajdonában álló 1/8 részilletıség tulajdonjogát elbirtoklás útján megszerezte. A bíróság ítéletének indokolásában kiemelte, hogy a felperes az 1936. évtıl kezdıdıen férjével közösen és jelenleg önállóan is állandó jelleggel sajátjaként használta és birtokolta a teljes ingatlant. Csakhogy felperes keresete az 1/8 rész tulajdonjogának egyedüli megszerzésére irányult, ami nem indokolt. Az adott tények mellett a felperes elbirtoklással az alperes 1/8 tulajdoni illetıségének csak a fele részére szerzett tulajdonjogot, míg a másik fele részével kapcsolatos tulajdonjogi igényt az elhalt férjének örököse vagy örökösei érvényesíthették volna. 24 d) Az elbirtoklás ideje A tulajdonszerzés a törvényi feltételeknek megfelelı birtoklás megkezdésétıl számított, a 2001. május 31-tıl hatályos módosítás szerint a tizenötödik év elteltével a törvény erejénél fogva bekövetkezik. Ezt megelızıen azonban a Ptk. 1960. május elsejei hatálybalépésétıl tízéves elbirtoklási idıt lehetett alkalmazni, azt megelızıen pedig 32 év volt az elbirtoklási idı. A két megelızı intervallum közötti átmenet szabályozásár, az azidı alatt folyamatban elbirtoklások idıtartamára a Ptk. hatálybalépésérıl és végrehajtásáról rendelkezı 1960. évi 11. törvényerejő rendelet (Ptké.) 80. §-a szabályozta: "A Ptk. hatálybalépésekor folyamatban levı elbirtoklás esetében a jogszerzéshez további tíz év szükséges, kivéve, ha az elbirtoklási idıbıl ennél kevesebb van hátra. Az elbirtoklásnak a Ptk. hatálybalépését megelızıen bekövetkezett nyugvására és megszakadására a korábbi jogot kell alkalmazni." Ez a rendelkezés a jogszabály idıbeli hatályát van hivatva tisztázni, megakadályozandó a régi és az új jog összeütközését, hiszen a fıszabály nem ad eligazítást a folyamatban lévı határidıkre. Ennek értelmében a folyamatban levı elbirtoklások idıtartama maximum tíz év, attól függıen, hogy korábban mennyi telt el a megelızı szabályozás szerint elıírtból; amennyiben 22 évnél kevesebb, úgy az elbirtoklás az 'új' törvény szerinti tíz év elteltével következik be, amennyiben azonban 22 évnél több telt már el az elbirtoklás megkezdése óta, úgy ez az idıtartam annyira csökken, amennyi a 32 évhez még szükséges. (Tehát egy 25 éve sajátként birtokló esetén 7 év van hátra) 25 5. Példa: A bíróság ebben az ügyben döntı súllyal értékelte azt a tanúvallomást, hogy a perbeli ingatlan a korábbi években szemétgyőjtı volt, körülbelül három éve szőnt meg ez az állapot. Így tehát, amellett hogy igaz az az állítás, hogy a kérdéses telek egy részét építıanyaggal birtokban tartotta is a felperes, további részét gaztalanította, az egész ingatlant nem tartotta kizárólag birtokában tíz éven át. A közterhek viselése a tulajdonosi jogosítvány gyakorlását önmagában nem bizonyítja, így az elbirtoklással való tulajdonszerzés törvényi feltétele sem valósult meg. 26 Az elbirtoklási határidı módosításáról szóló 2001. évi XIX. törvény indokolása szerint a módosítás azért indokolt (szükséges?), mivel az ingatlan tulajdonosa mára hatékonyabb jogvédelemre tarthat igényt, mint amilyenben a Ptk. 1959-es szabályozása részesítette. A tulajdonhoz való jog ma már az Alkotmánybíróság gyakorlata által is megerısített olyan alkotmányos jogelv, amely mindenekelıtt 24 25 26

BH 1978/19 Ptké miniszteri indoklása. 34. oldal BH 1994/309.

a megszerzett, a fennálló tulajdonra vonatkozik, ezt részesíti kitüntetett védelemben. Bár a tulajdonjog tényleges gyakorlásához főzıdı érdekek méltányolhatóak, a más tulajdonát huzamos idın keresztül sajátjaként békésen birtokló személy jogszerzése elismerhetı, mégis e jogszerzés feltételeinek megállapítása során nyilvánvalóan nagyobb hangsúlyt kell helyezni a már fennálló tulajdon védelmére irányuló alkotmányos követelmények kielégítésére. Érvként hozza fel az indoklás az Európai Unió egyes tagállamaiban - német, osztrák és svájci jogban - folytatott gyakorlatot, valamint nemzeti hagyományainkat, amik tradicionálisan eltérı elbirtoklási idıt írnak elı ingók és ingatlanok tekintetében. Ez, bár kétség kívül méltányolható érv, mégsem tőnik elégségesnek a határidı módosításhoz. Végül, de nem utolsó sorban hozakodik elı a jogalkotó a módosítás valódi indokával. Eszerint a Ptk már említett 1991-es módosításának eredményeként az állami tulajdonban lévı dolgokra korábban fennállott elbirtoklási tilalom megszőnése folytán az állami tulajdon is elbirtokolhatóvá vált. Az állammal szembeni elbirtoklás legkorábban 2001. június 9-én következhetett volna be. Az 1991-98 közötti idıszakban az állami vagyon teljes körő felleltározása megkezdıdött ugyan, de az állammal szembeni elbirtoklás megszakadását eredményezı intézkedések megtételére - számos esetben objektív okból - a szükséges mértékben nem kerülhetett sor. A Ptk. 1991-es módosítása óta eltelt idı a társadalmi tulajdon lebontásának körülményei között - az ingatlannyilvántartás közismert állapotára is figyelemmel - nem volt elegendı arra, hogy az állam tulajdonában maradó dolgok tulajdoni és használati viszonyainak rendezése teljes mértékben megvalósulhasson. A jogalkotó számára ekkorra vált megállapíthatóvá, hogy a rendezett társadalmi és gazdasági viszonyok - ide értve a stabil tulajdoni viszonyokat is - kialakítása a korábban valószínősítettnél hosszabb idıt vesz igénybe. Ennek megfelelıen tulajdonképpen tőzoltómunkaként, a szükséges intézkedések megtételének idıtartamára - az elbirtoklás idejét 5 évvel meghosszabbította. S hogy mi lesz 2006-ban? e) Szakadatlan birtoklás A szakadatlan birtoklás a megszabott idı alatti megszakítás nélküli birtoklást jelenti, elsısorban a tulajdonos és az elbirtokló viszonyában. Ez a terminológia váltotta fel az 1960-as szabályozást megelızı 'békés birtoklás' kívánalmát. Az elbirtoklás szakadatlanságát csak a Ptk. 124. § (1) bekezdésében felsorolt tények vagy körülmények szakítják meg. Nem érinti tehát a birtoklás szakadatlanságát, ha a birtokos legfeljebb egy évre - nem a tulajdonos javára kiesik a dolog birtokából, feltéve, hogy azt egy éven belül visszaszerzi, vagy az újabb birtokossal szemben a dolog kiadása iránt pert indít. A szakadatlan birtoklásnak - a sajátkéntihez hasonlóan - nem feltétele, hogy az elbirtokló saját személyében ténylegesen birtokoljon, hanem a dolgot más birtokába is adhatja (például bérbe, zálogba), aki azt az ı nevében birtokolja és használja. Ez a megoldás azonban - a más nevében birtoklás - könnyen visszaélések forrása lehet. f) Sajátjakénti birtoklás Sajátkénti a birtoklás akkor, ha a birtokló birtoklását véglegesnek tekinti: aki úgy véli, hogy a sajátját birtokolja, de az is, aki tudja ugyan, hogy a dolog másé, de saját helyzetét véglegesnek tekinti. Ennek a véglegességnek objektív, külsı megnyilvánulásokban látszania kell, például beruházásokban,

megnyilatkozásokban, a dologgal járó terhek viselésében, hatóság elıtti fellépésben. Emellett jelentısége van a birtokló szubjektív tudatának, vagyis annak, hogy a birtokló maga is alapos okkal feltételezhesse, hogy sajátjaként birtokol. Ennek ellenére a sajátkénti birtoklást nem zárja ki az, ha a birtokló tudja, hogy a dolog valaki másé, elegendı az, hogy az elbirtoklás kifejezett szándékával birtokol. 27 Legteljesebb a sajátkénti birtoklás abban az esetben, ha a birtoklónak van tulajdonszerzési jogcíme, de a jogcím érvénytelensége (például ha az ingatlan adásvételi szerzıdést nem foglalták írásba) vagy fogyatékossága (például a létezı szerzıdést nem nyújtják be földhivatali bejegyzésre) miatt elbirtoklásra szorul. A Polgári Törvénykönyv Magyarázata szerint a birtokosnak abban a tudatban kell lennie, hogy birtoklását jogszerően senki sem szakíthatja meg. Nem sajátjaként birtokol az, aki a tulajdonos akaratából birtokol, aki tudja, hogy a dolgot bérlıként, haszonélvezıként, szívességi használóként, vagy más hasonló jogcímen tartja birtokában, mint ahogy az sem, aki visszavonásig engedett jogát gyakorolja. Nyilvánvalóan nem sajátkénti a birtoklás, ha a birtokos olyan magatartást tanúsít, amibıl arra lehet következtetni, hogy birtoklását maga sem tekinti véglegesnek. Ilyen lehet az az eset, ha ajánlatot tesz a tulajdonosnak a dolog megvásárlására, a dolog használatáért ellentételezést ígér, a tulajdonos rendelkezései szerint jár el stb. Nem érinti ellenben a sajátkénti birtoklást az - ahogy azt már az elıbbiekben említettem -, ha a birtokló a dolog használatát idılegesen másnak átengedi, feltéve, hogy ez a kívülálló személy az elbirtoklótól származtatja e jogosultságát. 6. Példa: Férj és feleség életközössége alatt épített házat kezdettıl fogva egyedül a feleség lakta férjével közös kiskorú gyermekeivel, mivel a férj az akkori jogszabályok szerint jogellenesen külföldre távozott Az ingatlant terhelı kölcsöntartozást és egyéb terheket kezdettıl fogva egyedül az asszony viselte. Férjétıl idıközben elvált. A férfi jóval ezután kérte a közös tulajdon megszüntetését, amivel szemben az asszony elbirtoklásra hivatkozott. A bíróság a tulajdonostársak közti elbirtoklás megítélésekor fokozott szigorúsággal vizsgálja a sajátkénti birtoklás meglétét: nemcsak a birtoklás külsı megnyilvánulásai, hanem a birtokló tudomása, megítélése is a vizsgálat tárgyát képezi. Adott esetben az asszony nem volt abban a helyzetben, hogy birtoklását alapos okkal feltételezhette véglegesen sajátkéntinek, hiszen tudomása volt a férfit birtoklásában objektíve akadályozó tényezıkrıl, sıt, végig levelezésben is álltak. 28 g) Közös tulajdon Közös tulajdon fennállása esetén az egyik tulajdonostárs elbirtoklással is szerezhet sajátján felüli részt a közös ingatlanból, amennyiben birtoklása megfelel az elbirtoklás általános törvényi feltételeinek. "Elbirtoklás útján a tulajdonostárs is megszerezheti a másik (többi) tulajdonostárs illetıségének a tulajdonjogát, de ilyenkor fokozott szigorúsággal kell vizsgálni az elbirtoklás törvényes kellékeinek a fennállását, és ennek körében azt is, hogy az elbirtoklásra hivatkozó tulajdonostárs magatartása összeegyeztethetı-e a tulajdonostársak jogaira és a dologhoz főzıdı törvényes érdekeire vonatkozó, a Ptk. 140. §-ában foglalt jogszabállyal." 29 27 28 29

Lenkovics: Dologi jog 139. oldal LB Pfv. II. 22. 122/1998. szám PK 4. szám

A Ptk. 140. § (1) bekezdése értelmében tehát a tulajdonostársak jogaik gyakorlása során kötelesek a többi tulajdonostárs érdekeire figyelemmel lenni: "A tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára; e jogot azonban az egyik tulajdonostárs sem gyakorolhatja a többiek jogainak és a dologhoz főzıdı törvényes érdekeinek sérelmére." Közös tulajdon esetén a birtoklás valamennyi tulajdonostársat az egész dolog tekintetében megilleti, és a hasznok a Ptk. 141. §-a értelmében tulajdoni hányaduk arányában illeti ıket. Az ingatlanoknál gyakori ténylegesen megosztott joggyakorlás estén is közös marad a tulajdon a 'közös tulajdon megszüntetéséig', tehát a tulajdonostársaknak a valós helyzettıl függetlenül a jogi helyzetre tekintettel kell viselkedniük. Az ezzel ellentétes magatartást tanúsító rendszerint erıszakosan vagy alattomosan birtokol, s ez nem vezethet az elbirtoklás útján való tulajdonszerzésre. E szigorúan megkövetelt szabályok ellenére is elıfordul társtulajdonosok közötti elbirtoklás: amikor az ingatlan megosztását véglegesnek, a közösség teljes megszüntetésének szánták, és csak hanyagságból vagy hozzá nem értésbıl vagy rosszul felfogott költségkímélésbıl maradt el a törvényes szabályoknak megfelelı végleges rendezés. Ebben az esetben, ha a birtoklás minden törvényi kritériumnak megfelel, az elbirtoklás megállapítható akkor is, ha a megosztás eltér a jogilag fennálló tulajdoni arányoktól. Ezekben az esetekben a bírói gyakorlat azonban megállapítja, hogy nem a tulajdoni hányad, hanem a természetben megosztott ingatlan elbirtoklásáról lehet csak szó. Elıfordulhat olyan eset is, hogy valamely tulajdonostárs az elbirtoklási idıt meghaladó idıre külföldre, vagy ismeretlen helyre távozik, az ingatlannal nem törıdik, s a birtoklást, a terhek viselését, karbantartást csak a birtokló tulajdonostárs végzi. Ha ilyenkor nincs olyan menthetı ok, ami az elbirtoklás nyugvását eredményezné, úgy az - a törvényi feltételek megléte esetén bekövetkezik. Ezeken a leggyakoribb eseteken kívül is elıfordulhat társtulajdonosok közötti elbirtoklás, meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ilyen igényeknél a tényállásnak fokozott szigorúsággal történı vizsgálata indokolt. 7. Példa: A tulajdoni aránytól eltérı használat - a PK 4. számú állásfoglalásban kifejtett szempontokra is figyelemmel - nem vezethet elbirtokláshoz. Ha a használat a felek megállapodásán, a tulajdonostársak hozzájárulásán, illetve azon alapult, hogy az alperesek többlethasználata ellen ténylegesen nem tiltakoztak elbirtoklás nem következik be. Az alperesek az elbirtoklással szerzett tulajdoni igényüket egyrészt a jogelıdök által kötött szerzıdés 3. és 5. pontjában foglaltakra alapították azt állítva, hogy birtoklásuk e megállapodáson alapul. Az alperesek elıtt ismert volt, hogy az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetettek szerint milyen tulajdoni hányad illeti meg ıket. Elbirtoklásnak helye lehet abban az esetben, ha a tulajdonostársaknak a megállapodásban foglalt akarata a tulajdonjog tekintetében is végleges rendezésre irányult, és a tulajdonostársak ebben a tudatban birtokolták az ingatlan természetben meghatározott részét. Ilyenkor azonban a bizonyítás azt terheli, aki a megállapodásra hivatkozva kívánja elérni az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezett állapottól eltérı rendezést. Az alpereseknek a tulajdoni hányadtól eltérı - akár hosszú idın át fennálló használata önmagában nem vezethet elbirtokláshoz, függetlenül attól, hogy az

megállapodáson, a másik fél hozzájárulásán vagy a tiltakozás hiányán alapul. Közös tulajdonban álló ingatlan esetében a tulajdoni hányadtól eltérı használatot élesen el kell határolni a tulajdonostársak általi elbirtoklás bekövetkezésétıl: közös tulajdon esetén önmagában a tulajdoni aránytól eltérı használat nem vezethet a többletterület elbirtoklásához. 30 h) Nyugvás Az elbirtoklás nyugvásának és megszakadásának szabályai az elévülés szabályaihoz hasonlóak: "Ptk. 123. § Ha a tulajdonos menthetı okból nincs abban a helyzetben, hogy tulajdonosi jogait gyakorolhassa, az akadály megszőnésétıl számított egy évig az elbirtoklás akkor sem következik be, ha egyébként az elbirtoklási idı már eltelt, vagy abból egy évnél kevesebb volna hátra." A nyugvás intézménye a tulajdonos jogvédelmét szolgálja: amennyiben menthetı okból nincs abban a helyzetben, hogy jogait gyakorolhassa, az elbirtoklás nem következik be, függetlenül a tizenöt év elteltéének tényétıl illetve attól, hogy abból egy évnél kevesebb van hátra. A nyugvást elıidézı menthetı ok fogalmát a törvény nem szabályozza, azt a bíróság mérlegeli: lehet a tulajdonos személyében rejlı ok, például kiskorúsága, betegsége, de lehet rajta kívülálló ok is, például tartós külszolgálat vagy hadifogság. Az elbirtoklási idı mindaddig nyugszik, amíg ez az akadály fennáll; megszőnésétıl számított további egy éve van a tulajdonosnak az elbirtokló elleni fellépésre abban az esetben is, ha az elbirtoklási idı már letelt volna. Tehát ha a tizenöt éves elbirtoklás úgy telt el, hogy ezalatt a tulajdonos jogait menthetı okból nem tudta gyakorolni, de a tizenötödik év végén ez az akadályoztatása megszőnt, az elbirtokló csak még egy, immár a 16. év elteltével szerez csak tulajdonjogot - hacsak a tulajdonos meg nem akadályozza. A Ptk.-t megelızı szabályozás sokkal jobban körülhatárolta a nyugvás eseteit (pl. cselekvıképtelen tulajdonos esetén nyugszik az elbirtoklás, amíg nincs törvényes képviselıje), a ma hatályos törvény sokkal szélesebb körő és általánosabb feltételt határoz meg, ennek ellenére a bírói gyakorlatban ez a kérdés alig fordul elı. 8. Példa: Ilyen eset az, ha a másik tulajdonostárs az elbírálási idıt jóval meghaladó idı óta távol van, életjelet sem ad, s a közös tulajdonban álló dologgal senki más nem törıdik, mint az azt birtokló tulajdonostárs, aki a dolgot karban tartja, a terheket is viseli és a körülményekbıl megállapítható jóhiszemőséggel a tulajdonostársa illetıségét is magáénak tekinti. Ha ilyenkor nincs olyan menthetı ok, amely a Ptk. 123. §-ának megfelelıen az elbirtoklási idı nyugvását eredményezné, akkor az elbirtoklás útján való tulajdonszerzésnek nincs akadálya. Az adott esetben az alperes nem is tudott arról, hogy az ingatlannak ı is a tulajdonosa, azt hitte, hogy az ingatlant régen államosították, és az ingatlannal egyáltalán nem törıdött. Ugyanakkor az ingatlant több mint 25 éven át kizárólag a felperes használta, és viselte annak terheit, és miután az alperes semmiféle jelét nem adta annak, hogy az ingatlant számon tartja, és magát tulajdonosnak tekinti, a felperes az ingatlant joggal birtokolhatta sajátjaként. Az elbirtoklás nyugvását a Ptk. 123. §-ához képest nem lehet megállapítani, mert 30

BH 1996/142.

az alperest semmi gyakorolhassa. 31

sem

akadályozta

abban,

hogy

tulajdonosi

jogait

i) Megszakadás Az elbirtoklás megszakadását - azaz az addig eltelt idı elvesztését, és újrakezdését - eredményezheti a tulajdonos magatartása, vagy a birtoklás megszőnése. A tulajdonos magatartása akkor megszakítást eredményezı, ha: "a tulajdonos a birtokost a dolog kiadására írásban felszólítja vagy eziránt bírósághoz fordul," (Ptk. 124. § (1) a)). A törvény szerint csakis írásbeli felszólítással érhetı el a kívánt eredmény, a szóbeli felhívás nem elegendı. Ingatlan esetén annak birtokba adására történı felszólítás, a birtoklás megszüntetésére, abbahagyására vonatkozó felhívás vagy keresetindítás is megszakítja az elbirtoklást. S bár a szöveg csak a perindítást tekinti megszakító hatásúnak, a bírói gyakorlat ugyanilyennek ismeri el, ha a tulajdonos a Ptk. 191. § (1) bekezdése szerint birtokvédelemért, az eredeti birtokállapot visszaállításáért, vagy a zavarás megszüntetéséért jegyzıhöz fordult. ("191. § (1) Akit birtokától megfosztanak vagy birtoklásában zavarnak, a jegyzıtıl egy éven belül kérheti az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését.") Megszakad az elbirtoklás, ha a "tulajdonos a dologgal rendelkezik (112. §)," (Ptk. 124. § (1) b)) Ilyen rendelkezés tehát az, "hogy a dolog birtokát, használatát vagy hasznai szedésének jogát másnak átengedje, a dolgot biztosítékul adja vagy más módon megterhelje, továbbá hogy tulajdonjogát másra átruházza ..." (Ptk.112.§ (1)). Az ingatlan egy részére kiterjedı elbirtoklást azonban az ingatlan átruházása csak akkor szakítja meg, ha az átruházás felismerhetıen kiterjed az elbirtoklás alatt álló részre. Nem tekinthetı ilyen rendelkezésnek önmagában az, hogy a szerzıdésben írt megjelölés formailag az egész ingatlanra vonatkozik. 32 A tulajdonos halála önmagában nem szakítja meg az elbirtoklást, mint ahogy az utána való törvényes öröklés sem; ha azonban végrendeletében rendelkezik ingatlana sorsáról, ez már megszakító hatályú tulajdonosi rendelkezésnek minısül. Ha a tulajdonos idıszakonként maga használja a dolgot (például nyaralójában tölt évente egy-egy hetet), vagy hasznait szedi (például gyümölcsösét kizárólag szüret idején keresi fel), ez is tulajdonosi rendelkezésnek minısül, hiszen a dolog idıszakos használatával kizárja az elbirtokló szakadatlan birtoklását. Az adó vagy közterhek viselése ezzel szemben nem minısül tulajdonosi rendelkezésnek. Nem jelent rendelkezést a bírói gyakorlat szerint a tulajdon puszta megemlítése, sem osztatlan közös tulajdon fennállása esetén a tulajdonostársak belsı ügyeiben tett olyan nyilatkozat, ami sem tulajdoni, sem birtoklási kérdést nem érint. Az elbirtoklás megszakadását eredményezi, ha "a birtokos a birtokot akaratán kívül elveszti, és azt egy éven belül nem szerzi vissza, illetıleg egy éven belül nem kéri a bíróságnál, hogy a dolog újabb birtokosa a dolgot adja vissza." (Ptk. 124. § (1) c)) Az egy év alatt nem szükséges a dolog birtokába ténylegesen visszajutnia, elég, ha a bíróságtól kérte a dolog kiadását. Az elbirtoklófélben lévı birtokából kiesett a dolog visszaszerzéséhez bármilyen jogszerő birtokvédelmi eszközt felhasználhat. Amennyiben nem igyekszik a dolog birtokába visszajutni, úgy ezt komolytalan tulajdonszerzési akaratának jeleként veszi figyelembe a gyakorlat. 31 32

BH 1988/76. Kovács: Az ingatlan tulajdonjogának megszerzése. 70. oldal

"Ha az elbirtoklás megszakad, a birtoklásnak addig eltelt ideje nem vehetı figyelembe, és az elbirtoklás a megszakadást okozó körülmény elmúltával újból kezdıdik." (Ptk. 124. § (2)) A megszakadást eredményezı körülmény bekövetkezéséig eltelt idı elenyészik, többé nem vehetı figyelembe még akkor sem, ha a megszakadás oka utóbb megszőnt, és az elbirtoklást megalapozó birtoklás a megelızı idıvel megegyezı módon, a törvényi feltételeknek megfelelıen tovább folytatódik. A megszakadást okozó körülmény lehet egy hosszabb ideig tartó cselekmény is, például ha a tulajdonos rendelkezési jogát gyakorolva bérbe adja az ingatlant. Ebben az esetben az elbirtoklás nem a rendelkezési jog gyakorlása után kezdıdik újra, hanem csak akkor, ha ez, azaz a bérlet minden körülményével együtt megszőnik, s az elbirtokló újra a törvényi feltételeknek megfelelı birtokló helyzetbe kerül. Meg kell még emlékeznünk egy ingatlanra nem igazán jellemzı, bıvebb magyarázatot nem igénylı szabályról: "Az elbirtoklást a dolog fekvési helyének megváltozása önmagában nem szakítja meg." (1979. évi 13. tvr. 22. §(2)) 9. Példa: A Ptk. 124. §-a sorolja fel az elbirtoklás megszakadásának eseteit. Az (1) bekezdésének b) pontja szerint az elbirtoklás megszakad, ha a tulajdonos a dologgal rendelkezik. A rendelkezési jog tartalmát a Ptk. 112. §ának (1) bekezdése adja meg. E jogszabályban foglaltak szerint a dologgal való rendelkezésnek minısül - egyebek mellett -, ha a tulajdonos a dolgot biztosítékul adja, vagy más módon megterheli. A követett ítélkezési gyakorlat szerint az ingatlan jelzálogjoggal való megterhelése a tulajdonos rendelkezési joga körébe tartozó tevékenység, amely egyébként a törvény szövegébıl is következik. Amennyiben tehát a tulajdonos bár birtokban hagyja ingatlanát, de jelzáloggal terheli meg, megszakítja az ellene folyó elbirtoklást. 33 10. Példa: Az elbirtoklás megszakadása, illetıleg tovább folyása szempontjából a tulajdonostársak belsı közösségébe tartozó rendezetlen helyzet tisztázása érdekében tett nyilatkozat, illetve tevékenység, ha az a tulajdonostárs tulajdoni illetıségének érintetlenül hagyása mellett történik, nem tartozik a rendelkezési jog gyakorlása körébe. 34 j) Az elbirtoklási idı számítása Az elbirtoklási idı számításának szabálya arra az esetre vonatkozik, mikor az adott dolgot nem végig ugyanaz a személy birtokolja: "Ptk. 122. § Az új birtokos saját elbirtoklásának idejéhez hozzászámíthatja azt az idıt, amely elıdjének birtoklása idején már elbirtoklási idınek minısült." Ehhez a hozzászámításhoz szükséges, hogy az új birtokos a megelızı birtokossal elıd-utód kapcsolatban álljon (például örököse legyen az elbirtoklást megkezdınek), saját birtoklása megfeleljen az elbirtoklás általános törvényi feltételeinek, azaz sajátjaként, szakadatlanul birtokolja a dolgot. Ezen feltételek megléte esetén is csak az az idı számítható a jogutód birtoklási idejéhez hozzá, ami a megelızı birtokosnál elbirtoklási idınek minısül. azaz megszakadás esetén például csak az újrakezdéstıl számított idı. Amennyiben a jogelıd valamely tiltott módon - bőncselekmény vagy egyéb erıszakos vagy alattomos úton - jutott a dolog birtokába, úgy birtoklási ideje egyáltalán nem minısülhet elbirtoklási idınek, az elbirtoklás a bírói gyakorlat szerint csak a jóhiszemő jogutód birtokosnál kezdıdhet meg. 33 34

BH 1997/20. BH 1996/251.

"Az új birtokos a saját elbirtoklásának idejéhez a Ptk. 122. §-a alapján csak akkor számíthatja hozzá azt az idıt, amely elıdjének birtoklása idején már elbirtoklási idınek minısült, ha az elıdje elbirtoklás útján még nem szerezte meg a tulajdonjogot." 35 Ennek a Polgári Kollégiumi állásfoglalásnak a jelentısége a jogcím megítélése tekintetében nagy. Amennyiben az elbirtoklási idı már az elıdnél eltelt, ez esetben az elıd javára a tulajdonszerzés is bekövetkezett, abban az esetben is, ha tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését nem kérte. Az új birtokos ilyenkor a tulajdonjogot öröklés címén vagy más jogcímen szerezheti meg, tulajdonjoga tehát nem eredetinek, hanem származékosnak minısül. Elbirtoklás címén csak akkor szerezhetne tulajdont, ha az elbirtoklási idın át szakadatlanul maga birtokolta a dolgot sajátjaként, tehát ha önálló elbirtoklónak minısül (például jóhiszemően jut örökségként erıszakkal szerzett dolog birtokába). 11. Példa: Az új birtokos a saját elbirtoklásának idejéhez csak akkor számíthatja hozzá azt az idıt, amely elıdjének birtoklásának idején már elbirtoklási idınek minısült, ha az elıdje elbirtoklás utján még nem szerezte meg a tulajdonjogot. A kérdéses 47 n-öl területő ingatlant évtizedek óta nem használta bejegyzett tulajdonosa, csak a szomszéd telek tulajdonosa. Ezt a szomszédos 185 n-öl telket 1956-ban megvásárolta H. J. és felesége. Az ingatlant 1962-ben H-ék 12 000 Ft-ért eladták két nıvérnek, F. J-nének és F. L-nének, akiktıl azt 1965-ben vásárolta meg a felperesek jogelıdje, a perben tanúként kihallgatott Z. S. és felesége. A felperesek Z-tıl vették meg az ingatlant 1973-ban. Valamennyi adásvételi szerzıdés szerint az eladók a 185 n-öl területő ház és udvar tulajdonosai voltak, s valamennyi adásvételi szerzıdésnek is ez a 185 nöles ingatlan volt a tárgya. Ugyanakkor megállapíthatónak látszik az is, hogy az alperes telekkönyvi tulajdonában álló 47 n-öl területő ingatlant 1948 óta sem a tulajdonos, sem a haszonélvezı nem használta. A felperesek az alperes telekkönyvi tulajdonában álló 47 n-öl területő ingatlanra elbirtoklás jogcímén a Ptk. 121-122. §-a értelmében tulajdonjogot nem szerezhettek. A szóban levı földterületre vonatkozóan az elbirtoklási idı a Ptké. 80. §-a értelmében 1970. május 1-én eltelt. Ehhez képest a vitás területet 1970-ben már Z. S. és neje elbirtokolta, minthogy ık 1965-tıl 1973-ig, a felperes birtokba lépéséig e területet sajátjukként használták, s az ı jogelıdjeik elbirtoklási ideje volt csak hozzászámítható elbirtoklási idıként Z. S. és felesége elbirtoklási idejéhez. (A PK 412. számú állásfoglalással módosított PK 6. sz. állásfoglalás). Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Z. és felesége 185 n-öl területő ingatlant (házat és udvart) adtak el a felpereseknek, a 47 n-öl tehát az adásvételi szerzıdésben nem szerepelt. Z. S. - tanúvallomásából kitőnıen annak idején a területet fel sem mérette, s így arról sem volt az ingatlan eladásakor tudomása, hogy 1965-óta nem 185, hanem 232 n-öl területő ingatlant használ. Z. S és felesége a perbeli ingatlant elbirtokolták. Kérdéses azonban, hogy a felperesekkel kötött adásvételi szerzıdéssel az elbirtokolt terület tulajdonjogát is átruházták-e a felperesekre. 36 35

PK 6. szám

36

BH 1979/150

k) Bejegyzés Az elbirtoklás a törvényben szabályozott jogi tények alapján a törvény erejénél fogva (ex lege) tulajdonjogot keletkeztet. Ebben az esetben - az örökléshez hasonlóan - az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés nem jogkeletkeztetı (konstitutív) hatású, hanem mindössze megállapító (deklaratív). Ennek ellenére a bejegyzés elmulasztása hátrányt jelenthet a friss tulajdonos számára. "Ptk. 121. § (5) Ha az elbirtokló a tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyezteti be, a tulajdonszerzésre nem hivatkozhat azzal szemben, aki az ingatlanon az ingatlan-nyilvántartásban bízva ellenérték fejében jogot szerzett." Az elbirtoklás dologi hatályú jogcím, tehát az elbirtokló érvényesen rendelkezhet tulajdonával bejegyzés nélkül is, egyedül a jóhiszemő harmadikkal szemben nem hivatkozhat erre. A bírói gyakorlat a törvényi feltételeket kiegészítve - az ingatlan-nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében szerezve - a visszterhesen szerzı jóhiszemőségét is megkívánja a védelemhez. Amennyiben a korábbi tulajdonos az elbirtoklás idejének letelte után terheli meg volt ingatlanát - ha korábban terhelte volna, az tulajdonosi rendelkezésnek minısül, és az elbirtoklást félbeszakítja -, úgy az ingatlannal az elbirtokló is köteles helytállni, ha az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést elmulasztotta. Sajátosan érvényesül fenti szabály akkor, ha az elbirtoklás csupán az ingatlan egy részét érinti. Az ingatlan egy részének az ingatlannyilvántartásba be nem jegyzett elbirtoklása esetén az ingatlan el nem birtokolt részének vevıje nem hivatkozhat arra, hogy az elbirtokolt rész tulajdonjogát is megszerezte, ha az ingatlant a vétel elıtt megtekintette, és a vételkor tudta, hogy a földrészlet tényleges terjedelme a nyilvántartásban feltüntetettıl eltér. (tkp. rosszhiszemő vevı) Ennek megfelelıen az elbirtoklónak érdeke újonnan keletkezett tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzése. "Ha az ingatlantulajdonos a tulajdonjogot ingatlan-nyilvántartáson kívül szerezte, igényt tarthat arra, hogy tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás feltüntesse." (Ptk. 116. § (1)) A bejegyzéshez szükséges: 37 az elbirtokló egyoldalú nyilatkozata arról, hogy az elbirtoklás útján történı jogszerzésnek a törvényi feltételei fennállnak jogszabály által elıírt engedélyek és igazolások megléte: az ingatlan fekvése szerint illetékes önkormányzat jegyzıje által kiállított hatósági bizonyítvány, ami tanúsítja a tényleges birtoklás tényét és idıtartamát a gyámhatóság és építésügyi hatóság engedélye budapesti ingatlan esetén a forgalmi érték igazolása ha szükséges devizahatósági engedély Ehhez az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett volt tulajdonostól (áltulajdonostól) kérhet elbirtoklása igazolásáról bejegyzésre alkalmas okiratot, vagy bírósághoz fordulhat elbirtoklását megállapító ítéletért. A bejegyzés 37

Matúz: Ingatlan ABC

megtörténtétıl az új tulajdonos immár teljes jogú tulajdonosként rendelkezhet ingatlanával. 12. Példa: Egy ingatlanra vonatkozó adásvételi szerzıdés érvényességét nem érinti az, ha az eladó tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba szerzıdéskötéskor még nem jegyeztette be, de az ingatlan tulajdonjogának megszerzésére kötelmi szerzıdés alapján érvényes jogcíme van. A kötelmi jogot szerzett tulajdoni várományos harmadik személyek irányában quasi tulajdonosi védelemben részesül, valamint a tulajdonosi jogokat is gyakorolhatja. Ennek megfelelıen a tıle szerzı vevı jogszerzését sem érinti a bejegyzés hiánya, az eladóhoz hasonlóan a megkötött, érvényes adásvételi szerzıdéssel kötelmi jogot szerez az ingatlanra. 38 A tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése tárgyában hozott földhivatali határozat nem tulajdonba vételt elrendelı (a Ptk 120. §-a szerinti), hanem a tényleges birtokos ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzését megállapító határozat, mert a tulajdonszerzés az elbirtoklás tényével és nem annak bejegyzésével keletkezett. 39 Meg kell még emlékeznünk arról is, hogy a hatályos magyar szabályozás szerint a telki szolgalom és a szolgalommentesség is elbirtokolható annak megfelelı idın át tartó zavartalan gyakorlásával (Ptk. 165.§(2), 168.§(2)). II.3. Tudományos vélekedések a múlt századtól napjainkig "Csak az emberi az igaz és valóságos; mert csak az emberi az ésszerő, az ember az ész mértéke." (Ludwig Feuerbach) 40

SÁRVÁRY FERENC reformkorban írott munkája a jogszabályi változásokra

tekintettel rendszerezte a jobbágytelkekrıl való tudnivalókat. Eszerint a jobbágy telkét csak földesúri engedéllyel oszthatta fel - s csak egy bizonyos nagyságig -, cserélhette, zálogosíthatta el, ezzel szemben szabadon elidegeníthette, ti. a földesura bizonyos kivételektıl eltekintve köteles volt beleegyezni az eladásba. A jobbágy telkét törvényben megszabott feltételek és idıpont betartásával szabadon elhagyhatta és elköltözhetett, ezzel szemben földesura ıt csak "szigorú kötöttségek" megtartásával mozdíthatta el telkérıl: "A földesúr az úrbéri teleknek mindenkor (törvény által korlátolt) tulajdonosa marad; ezért arról a jobbágyot elmozdíthatja, de csupán törvényes ok miatt, s csupán törvényes úton." Ilyen törvényes ok a múlhatatlan szükség - a földesúr halálával utódai osztozkodásakor nem jut mindegyiknek nemesi udvartelek -, ha a jobbágy a közterheket nem viseli, ha az illetı veszedelmes kicsapongó, "ha a jobbágy úri tartozásaira nézve a földesúr kárára több ízbeli nyilvános makacsságban vétkesnek találtatott", vagy a jobbágy gyakori szándékos károkozásban vétkes. Ez a felsorolás, ill. leírás jól példázza, hogy a föld tulajdonjoga még a reformkorban is milyen feudális kötöttségek alatt állt.

38 39 40

Csongrád Megyei Bíróság 1. Gf. 40 006/1999/5. BH 1987/238. Sárváry: Földesúr és jobbágy kézikönyve törvényi tekintetben.

41

ZLINSZKY IMRE 1899-ben megjelent mővében a tulajdon megszerzésének régi

törvények szerinti módjait a következıkben látja: adomány (donatio), örökös érdemdíjazás, örökvallás, csere és peregyezség. İ a 'mai törvények' szerinti szerzésmódnak tekinti az elbirtoklást, az élık közti önkéntes átruházás, az öröklés, az árverés és a növedék mellet. Szoros kapcsolatot tételez az elbirtoklás és az elévülés között. Elévülés: "valamely jognak, mely a törvényben meghatározott idı alatt nem gyakoroltatott, elvesztése". "És ha az elévült jog a törvényben meghatározott idı és feltételek alatt más által birtokoltatik, tulajdonná válik." ZLINSZKY szerint az elbirtoklás tehát a két 'ıs' joghatás, a jogvesztés és a jogszerzés egyszerre való megtörténte. Az elbirtokláshoz megkívánja az elbirtokló személyi képességét, a dolog magánjogi szerzésre alkalmas voltát, a sajátkénti valós birtoklást, aminek szakadatlanul, a törvényben meghatározott ideig kell tartania: a koronával szemben 100 év, az egyházakkal szemben 40 év, s egyéb esetekben 32 év). Ezzel szemben nem kívánja meg sem a birtok jogszerőségét, sem a jóhiszemet, mindkettıt pótolja a hosszú idı. Félbeszakította az elbirtoklást a birtok elvesztése, és a jogosult perindítása. Nyugodott az elbirtoklás akkor, ha az iskoláskorú, távollevı jogosultnak nincs törvényes vagy megbízáson alapuló képviselete. ZLINSZKY szerint a megbízásos képviselet megjelenésétıl értelmetlenné vált fenntartani az ezt megelızı idıszak nyugvást elıidézı okait, azaz az árvák 16. életévének betöltését, fogságban lévık szabadulását, számőzött atyjukat követı fiúk távollétét, hiszen a megbízott megfelelıen helyettesíthette megbízóját annak tulajdonjogának gyakorlásában is. Szükségesnek tartja azonban megjegyezni, hogy a képviselı nem birtokolhat el képviseltjével szemben. ZLINSZKY röviden megemlékezik a telekkönyvi elbirtoklásról is: véleménye

szerint ez csak a jóhiszemő harmadikra érvényes, tényleges birtoklást nem igényel, ideje 3 év, a kincstár, az állam, köztestületek, és az egyház vonatkozásában 6 év; ennek elteltével, ha a jogosult hallgat, a jóhiszemő szerzı joga megtámadhatatlanná válik. 42

GROSSCHMID BÉNI a Hármaskönyvre hivatkozva állítja, hogy az elbirtoklást

már régi jogunk is jogszerzı hatásúnak ismerte: "idımúlás azon idınek betelése, mely a jószág mind megtartására (a birtokos), mind visszaszerzésére (a tulajdonos részérıl) törvény által kiszabva vagyon." (HK. I. 78. 1.) GROSSCHMID értelmezésében ez annak az idınek az eltelését jelenti, mely ahhoz szükséges, hogy a bírt javakat megtarthassuk (elévülés), azonképpen vissza is szerezhessük (elbirtoklás). Példaként említi vélekedése alátámasztására, hogy a régi jog szerint bizonyos jogok (kilenced, tized) hosszas gyakorlás által megszerezhetık voltak. Az elbirtoklás jogszerzı voltát a mővéhez írt glosszák 43szerint GROSSCHMID szögezi le a magyar jogirodalomban elıször. Az elbirtoklással tiszta dologi igény keletkezik, a per mindössze az átírásra irányul, megállapító jellegő, nincs igazi dologi jogváltoztató hatása. Az osztrák polgári törvénykönyv szövegével is vitába száll. "Ha az elévült jog a törvényes birtoklásnál fogva egyszersmind más valakire átruháztatik, akkor az elbirtokolt jognak, s a szerzés e módja elbirtoklásának neveztetik" (Optk. 1452.§) GROSSCHMID szerint ez a felfogás téves, nem átruházásról van 41

Zlinszky Imre: A Magyar Magánjog mai érvényében, különös tekintettel a gyakorlat igényeire. 391. oldal

42 43

Grosschmid: Fejezetek kötelmi jogunk körébıl 412. oldal Glossza Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk körébıl címő mővéhez 43. oldal

tudniillik szó. Az elbirtoklás nem származékos szerzésmód, nem puszta alanycserét jelent, mivel az elbirtokló nem jogutóda az elızı tulajdonosnak 44

SZLADITS KÁROLY az ingatlan tulajdonának megszerzésérıl írva kiemeli a

jogcím és a szerzésmód fontosságát. Az elbirtoklásról szólva elıször annak történetével foglalkozik, a régi magyar jog elévülésével (praescriptio) állítja ı is párhuzamba: elévülésrıl akkor beszélhetünk, ha a tulajdonos jogait hosszú idın át nem gyakorolta, úgy ezeket idıvel a birtoklóval szemben már nem is érvényesítheti, viszont másokkal szemben, kifelé tulajdonjoga változatlan. Eszerint a birtokló mindaddig, amíg birtokban van megingathatatlan, azonban amint kiesik birtokából a tulajdonos eredeti jogai felélednek, s immár tulajdonjogát csorbítatlanul érvényesítheti mindenkivel szemben. Az Osztrák Polgári Törvénykönyv kétfajta elévülést ismer: igényszüntetı és jogszerzı elévülést. Ez utóbbi jelenti a hosszas birtoklással (az Optk. szerint 30 év) beálló jogszerzést. Az Optk. hatálya idején került be tehát jogrendszerünkbe ez a jogintézmény, azonban az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok hamarosan módosítanak rajta. Az ITSZ a telekkönyvezett ingatlanok jogszerzı elévülésének elıfeltételeiként az ezt megelızı régi magyar jog elévülésének feltételeiben állapítja meg, beleértve annak idejét (32 év) is. A bírói gyakorlat, a szokásjog átviszi ezeket a szabályokat az ingókra és a nem telekkönyvezett ingatlanokra is. SZLADITS KÁROLY szerint tehát elbirtokláshoz a 32 éven át (ez a már fent

említettek szerint változik az állammal és az egyházzal szemben) sajátkénti békés birtoklás vezet. Békés birtoklás az, ha a telekkönyvi tulajdonos nem ad be keresetet az ingatlan kiadásáért. Szladits szerint a kereset csak akkor éri el a kívánt hatást, ha azt a tulajdonos végig folytatja és megnyeri azt; amennyiben a pert a birtokos nyeri, folytathatja az elbirtoklást. 45 A birtok mellett a jogszerőség és jóhiszemőség vélelme szól, bizonyítani az ellenkezıjét kell. A befejezett háborítatlan békés birtoklás a birtokos (immár tulajdonos) jóhiszemőségére és jogalapjára tekintet nélkül elbirtoklás. Félbeszakítja az elbirtoklást, ha a tulajdonos idıközben eladja az ingatlant, kivéve, ha a vevı nem jóhiszemő. Azaz ha a vevı tud az ingatlan ellen folyó elbirtoklásról, illetıleg saját súlyos gondatlansága miatt nem tud, abban az esetben az elbirtoklás az új tulajdonos ellen tovább folyik. Természetesen az új tulajdonos felléphet az elbirtoklófélben lévıvel szemben, perben követelheti az ingatlan kiadását. Szünetel az elbirtoklás a tulajdonos akadályoztatása esetén, például ha a jogszolgáltatás szünetel, vagy egy személyes perképességgel nem rendelkezı személy esetén, amíg nincs törvényes képviselıje (pl. árva kiskorú gyám nélkül). A birtokelıd ideje származékos birtokutódnál az elbirtoklási idıbe beszámít, így öröklésnél és átruházásnál a jogutód mintegy folytatja elıdje elbirtoklását. Rosszhiszemő szerzı - aki a birtoklás kezdetén tudta, hogy jogtalanul jutott a birtokhoz - semmiképpen nem birtokolhat el. Az elbirtoklási idı leteltével az elbirtokló a tulajdonjog minden elemét bírja. Ahhoz, hogy jogait gyakorolhassa, telekkönyvi helyesbítést kell kérnie; ehhez a volt tulajdonostól követelhet bejegyzésre alkalmas okiratot. A volt tulajdonos immár áltulajdonos - ezt vagy megadja, vagy perben kényszeríthetı ki az ingatlan átírása. Az átírási per bejegyezhetı a telekkönyvbe, így kizárható az áltulajdonos által jóhiszemő harmadiknak való eladás. Amennyiben az 44

Szladits: A magyar magánjog tankönyve. Dologi jog. 177. oldal

45

Szladits - Fürst: A magyar bírói gyakorlat. Magánjog I-II. I. kötet 398. oldal

elbirtokló az elbirtoklás után kiesik birtokából, azt bárkitıl, így az áltulajdonostól is visszakövetelheti. Azonban ha az áltulajdonos efféle birtoklása alatt ruházza át az ingatlant, úgy az új szerzı jóhiszemősége vélelmezendı. 46

SZLADITS KÁROLY a telekkönyvi elbirtoklásról is ír : ezalatt azt érti, hogy

érvénytelenül bejegyzett (ál)tulajdonos bejegyzésétıl számított 32 év eltelt a törlési per megindítása nélkül, s ezáltal a bejegyzés megtámadhatatlanná vált. Tulajdonképpen az történik, hogy az érvénytelen bejegyzés alaki jogerıre emelkedik annak ellenére, hogy nincs érvényes szerzési jogalap, sem a jogszerzés egyéb feltételei nem állnak fenn. Telekkönyvi elbirtoklással rosszhiszemő telekkönyvi birtokos is tulajdonossá válik. Ez a 32 év az úgynevezett jogszüntetı határidı idıtartama; nem szakad félbe és nem szünetel, kizárólag a törlési per megindítása szakíthatja meg. EÖRSI GYULA a tulajdonjog fejlıdésérıl írott könyvében a nem tulajdonostól

való tulajdonszerzésként említi az elbirtoklást: a jogalkotó a gazdasági élet fejlıdésétıl hajtva az egyik tulajdonos rovására, és egy másik tulajdonos javára rendezi így a jogviszonyokat. 47A birtok korábbi - hőbéri - uralmi funkciója helyébe látszatfunkciója kerül, az tudniillik, hogy a birtoklás a jogosultság felismerhetı jegye. "A birtokkérdés nem a birtokos akarata felıli ténykérdés, hanem a törvény rendelete felıli jogkérdés." 48Ennek megfelelıen a fejlıdés következı lépcsıjén már nem a birtok - látszat -, hanem a telekkönyv a döntı, az ugyanis pontos információkkal szolgál. Azonban ezzel egy újabb probléma keletkezik, a telekkönyvi jelbirtok. A telekkönyvi jelbirtok az az állapot, mikor az ingatlan birtokosa a valóságban más, mint a telekkönyvbe bejegyzett személy, azaz a 'törvényes tulajdonos'. Ennek a helyzetnek a következménye is elbirtoklás, azonban nem a törvényi feltételeknek megfelelıen, hiszen tényleges birtoklás nélkül hogyan beszélhetnénk háborítatlan uralomról. A telekkönyve bejegyzett személy csak látszattulajdonos az elbirtoklás bekövetkeztéig, ami EÖRSI szerint abban az esetben is bekövetkezik, ha jelbirtokát nem-tulajdonostól szerezte. 49

VILÁGHY MIKLÓS sal közösen írt könyvében az elbirtoklás és az elévülés igen

világos megkülönböztetése emelhetı ki. Az elévülés nem anyagi értelmő jogvesztés, csupán az állami kényszereszközök nem vehetık igénybe idıvel a létezı alanyi jog érvényesítéséhez. Ezzel szemben az elbirtoklás valós anyagi értelmő jogváltozást jelent: a korábbi tulajdon megszőnik, s a dolgot az elbirtokló szerzi meg. 50

PETRIK FERENC 1981-ben írt cikkében úgy fogalmaz, hogy az elbirtoklás jogi

hatása nem az, hogy jogcímet ad, hanem már ténye tulajdonjogot létesít. A jóhiszemőség a Ptk. szövegében nem szerepel, a törvény indoklása azonban utal rá - ez azonban PETRIK szerint nem következik a törvényszövegbıl, csak a megelızı bírói gyakorlatból. A sajátkénti birtoklás megállapításához az elbirtokló objektív külsı megnyilvánulásai vizsgálandók, ezzel szemben Petrik csak abban az esetben tartaná megállapíthatónak a sajátkénti birtoklást, ha a birtokló maga is alapos okkal feltételezheti azt, hogy sajátjaként birtokol. Az ítélkezési gyakorlat is ezt a felfogást követi.

46 47 48 49 50

Szladits: A magyar magánjog tankönyve. Dologi jog. 182. oldal Eörsi: A tulajdonjog fejlıdése. 269. oldal Szászy - Schwarz Gusztáv Világhy - Eörsi: Magyar polgári jog. I. 319. oldal Petrik: Tulajdonjogunk ma (IV.)

visszásságokra mutat rá az elbirtoklás személyi feltételeinek meghatározásában is. Bármely jogképes jogi vagy természetes személy elbirtokolhat, akinek tulajdonszerzési képessége nincs korlátozva. Ennek megfelelıen az állam is kerülhet elbirtokló helyzetbe. Csakhogy: "Állami ingatlan kezelésével megbízott szerv önállóan tulajdonjogot nem szerezhet, elbirtoklás esetén a tulajdonjogot a Magyar Állam szerzi meg." 51Eszerint nem a birtokban tartó szerv, hanem az állam - illetıleg az ıt képviselı Pénzügyminiszter - terjeszthet elı igényt az elbirtokolt dologra. PETRIK szerint ez a gyakorlat nem helyes, ehelyett az állam képviseletére fel kellene hatalmazni az elbirtokló szervet, hogy az léphessen fel az állam nevében.

PETRIK

52

megjelent tankönyvében az elbirtoklást az elévüléssel, azt pedig szovjet joggal rokonítja; aszerint tudniillik a tulajdonjog is elévül. Az addigi tulajdonos elveszti tulajdonjogát, a birtokos azonban nem szerzi azt meg, a dolog gazdátlanná válik. CSANÁDI szerint az elévülés és az elbirtoklás ugyanazt a célt szolgáló kétféle jogi megoldás, amik kizárják egymást. Ennek értelmében a Magyarországon alkalmazott elbirtoklás eleve kizárja a tulajdonjog elévülésének lehetıségét.

CSANÁDI

GYÖRGY 1984-ben

53

ÉBER KÁLMÁN 1987-ben az elbirtoklás kapcsán még a társadalmi tulajdon

kiemelten fontos szerepérıl ír, s a törvény ekkori szabályozásával összhangban nem tartja azt elbirtokolhatónak. Nem tartja szükségesnek a birtoklás jogszerőségét sem jóhiszemőségét, csak a törvény által meghatározott esetekben - bőncselekmény, vagy egyéb erıszakos vagy alattomos úton való birtokba jutás esetén. Az elbirtoklás idejének számítását, hozzászámítását meglehetısen szokatlanul értelmezi: ha "valaki öt évig sajátjaként használt egy elbirtokolható telket, utána azonban felhagyott vele, a következı hasonló birtokos már öt év elteltével tulajdonjogot szerez". Ennek értelmében ÉBER KÁLMÁN nem tartja szükségesnek az elbirtoklási idı hozzászámításához a jogutódlást, ami meglehetısen vitatható álláspont. Megemlékezik még a bejegyzett és be nem jegyzett elbirtoklását befejezett jogi helyzetérıl és az elbirtoklás nyugvásáról, megszakadásáról a törvény szövegét felidézve. 54

SÁRÁNDI IMRE 1988-ban megjelent tankönyvében az elbirtoklás általános

feltételének a tíz év leteltét és a dolog sajátkénti birtoklását tekinti. Szól az elbirtoklási idı számításáról, a nyugvás és megszakadás okairól, ennek kapcsán - a többi szerzıvel egyetértve - ı is a perindításhoz hasonló megszakító körülményként értékeli, ha 'a tulajdonos a tanács szakigazgatási szervéhez (azaz jegyzıhöz) fordul'. Az elbirtoklást, dologi hatályú tulajdonszerzési jogcím lévén, bejegyzés nélkül is érvényesnek tartja, azonban kiemeli, hogy az elbirtokló a tulajdonjogot az ingatlan-nyilvántartásba bízva ellenérték fejében jogot szerzıvel szemben nem gyakorolhatja. 55

SÓLYOM LÁSZLÓ 1994-ben megjelent cikkében kiemeli a tulajdon szociális

kötöttségeit, s azok egyre határozottabb érvényesülését. Felidézi a tulajdoni rend átalakulása során végzett Alkotmánybírósági munka tulajdonjogi vonatkozásait: Mindenfajta tulajdon alkotmányos védelem alatt áll - mondta ki az AB elsı kárpótlási határozata. 56 Szükséges az állami és szövetkezeti tulajdon privilégiumainak lebontása - ennek értelmében helyezte az AB 51 52 53 54 55 56

BH 1975/3., 118. Csanádi: Polgári jog Éber - Kenyeres - Németh - Vékás: Polgári jog. Családjog. Polgári eljárásjog. 162. oldal Sárándi: Polgári jog III. Tulajdonjog. Sólyom: Polgári jogi kérdések az Alkotmánybíróság gyakorlatában AB 81/1990. határozata

hatályon kívül a Ptk. bizonyos szakaszait, például a ráépítésre vonatkozóak közül a 138.§ (2) bekezdését. 57Alkotmányellenesnek találta a testület a társadalmi tulajdon büntetıjogi védelmét, amennyiben kizárólag a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett hanyag kezelés és rongálás büntetendı. 58Az Alkotmány 9.§ (1) bekezdésének értelmezése során a testület a gyakorlati munka során nem a tulajdon felosztásaként, hanem tulajdonképpen a diszkrimináció tilalmaként fogta fel a magán- és köztulajdon egyenjogúságát kimondó szabályt. Az egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése kérdésében is a diszkrimináció problémája vetıdött fel. Az AB határozata értelmében 59az egyház olyan közcélt szolgáló szervezet, amelyet a feladatai ellátásához szükséges vagyonnal az állam lát el. Ez pedig nem diszkrimináció más, nem közcélú jogi személyek kárára. 60

LÁBADY TAMÁS könyvében az alanyi jogok keletkezése kapcsán említi meg az

elbirtoklást. Az eredeti (originárius) jogszerzés beállhat úgy, hogy a megszerzett jog a szerzést megelızıen nem volt senkié, de beállhat egy már korábban fennálló, jelen esetben tulajdonjog kiszorításával. Elbirtoklás esetén az elbirtokló jogát nem az addigi jogosulttól származtatja, épp ellenkezıleg: az addigi jogosult tulajdonjoga a maga egészében elenyészik, helyébe az elbirtokló alanyi joga lép. Az eredeti jogszerzés jelentısége abban áll, hogy ez az új jog nincs tekintettel a korábbi jog terjedelmére sem tartalmára, mentes tehát az abban esetleg korábban fennálló fogyatkozásoktól. Ebbıl következik, hogy egy eredetileg haszonélvezettel terhelt ingatlant elbirtokló, ha sajátkénti birtoklása a haszonélvezıvel szemben is fennállt, a dolgot a törvényi feltételek megléte estén haszonélvezettıl mentesen szerzi meg. Egy másik helyen a jogalkalmazás nehézségeit taglalva a jogszabályi fogalmak elvontságáról így ír: ha a jogszabály szövege a köznapi értelem számára felfoghatóság határait meghaladja, azaz túlzottan elvont, akkor a norma közvetlenül, kiegészítés nélkül nem alkalmazható. Ilyen jogalkalmazási hézag 61 LÁBADY TAMÁS szerint az elbirtoklás esetében a sajátkénti birtoklás kifejezés, ami mind a tényállásbeli hiányosságot tartalmazó normák körébe, mind pedig a metajurisztika, azaz a jogon kívüli társadalmi szabályokra (vallás, erkölcs, illem, konvenció, szokás) utaló normák körébe besorolható. A fogalom konkretizálásához a jogalkalmazó az általános élettapasztalatra, mőveltségére, a jogtudomány eredményeire, a jogösszehasonlításban megismert megoldásokra, s legfıképp a kialakult, széles körben érvényesülı és ismétlıdı jogalkalmazási gyakorlatra hagyatkozhat. SÁRKÖZY TAMÁS a tulajdonjog megszerzésérıl a Ptk. kommentárban ír

bıvebben. 62Az elbirtoklás feltételeinek a tíz éven át sajátkénti, szakadatlan birtoklást és a dolog birtokához jutás legális - azaz nem bőncselekmény, alattomos vagy erıszakos - útját tartja. Sajátkénti birtoklásnak azt nevezi, ha valaki nem dologi vagy kötelmi jogcímen birtokol; s azt is, ha valaki birtoklásával tulajdont kíván szerezni. Kritikával illeti a törvény miniszteri indoklását abban a tekintetben, hogy a bőncselekmény, alattomos vagy erıszakos úton szerzı jogutódját is kizárja az elbirtoklásból. Az elbirtoklás ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésének szükségességét elismeri, azonban azt nem tartja helyesnek, hogy a gyakorlat a be nem jegyzett új tulajdonossal szemben a régi tulajdonostól jóhiszemően szerzı minden követelését elismeri. 57

AB 29/1992. határozata AB 40/1992. határozata 59 AB 34/1993. 35/1993 határozata. 60 Lábady: A magánjog (polgári jog) általános része 262. oldal 61 ugyanott 226. oldal 62 Polgári jog. Kommentár a gyakorlat számára. 272. oldal 58

Véleménye szerint, ha a tulajdonos az elbirtoklás alatt köti le vagy terheli meg ingatlanát - az megszakítja az elbirtoklást, amennyiben azonban az elbirtoklási idı letelte után teszi ugyanezt, már nem tulajdonos, tehát meg sem teheti, intézkedése érvénytelen. SÁRKÖZY szerint hiába a törvény a korábbinál szélesebb nyugvást elismerı rendelkezése, nincs kialakult bírói gyakorlat alkalmazására. Emellett ı már megemlékezik az államtól való elbirtoklásról, és annak számításáról is. VÉKÁS LAJOS a dologi és a kötelmi hatály problematikáját a tulajdon-átruházás kapcsán boncolgatja GROSSCHMID BÉNI gondolatmenetét követve. 63 GROSSCHMID a klasszikus szerzıkkel egybehangzóan a tradíciós rendszer

mellett áll, ami szerint két különálló ügylet kell a tulajdonszerzéshez. A Polgári Törvénykönyv azonban a modernkori szerzıkkel egyetemben nem szólnak errıl, összemossák a tradíciós rendszert az ügyletegység elvével. Most, a rendszerváltás után Vékás szerint ideje újragondolnunk ezt. Véleménye szerint helyesebb volna a tradíció kauzális, dologi jogi jellegének hangsúlyozása. A jogcímes megoldás mellett szól az, hogy jobban szolgálja az érvénytelen jogcímmel szerzı érdekét, a tulajdonszerzés és a forgalom biztonságát. 1999-ben megjelent tanulmányában 64a tulajdonjog felfogásairól értekezik. Történetiségében vizsgálva az osztott tulajdon egészen a XIX. század elsı feléig egyeduralkodónak tekinthetı Európában, Magyarországot is beleértve, a tulajdonjog kizárólagos felfogása pedig még napjainkban sem egységes. Az áruforgalom, a hitel, a gazdasági elem jelentıségének megnövekedtével vált egyre fontosabbá a tulajdonjog tartalmának mind pontosabb definiálása. A mezıgazdaság tıkeigényének kielégítéséhez elengedhetetlen a földtulajdon rendezése. Kiépül az ingatlannyilvántartás rendszere, ami HARMATHY szerint a forgalombiztonság középpontba kerülését jelzi, amivel párhuzamosan kerül háttérbe a tulajdonjog védelme. Ezalatt ezt érti, hogy a törvények idıvel nem a tulajdonost védik, hanem a nem-tulajdonostól szerzı személyt. (lásd Ptk. 117-118.§) HARMATHY

ATTILA

egy 1998-ban megjelent tanulmányában 65a polgári jog változásairól és kérdéseirıl szól. A magyar Ptk. kodifikáció kapcsán egy Európai Polgári Törvénykönyv vízióját tárja elénk, s azt vizsgálja, reális alternatíva-e ez. Az Európai Unió jogegységesítı hatása megkérdıjelezhetetlen, és az európajog már napjainkban is számos kereskedelmi és polgári jogi jogintézményt tartalmaz. Véleménye szerint egy olyan polgári törvénykönyv létrehozása, amely európai szinten egységesen szabályozná a polgári jog alapelveit, a szerzıdések jogát, a szerzıdésen kívüli felelısség és a tulajdonjog kérdéseit egy megvalósítható távlati terv. Mindehhez persze elengedhetetlenül szükséges elıbb a jogi gondolkodás 'reeuropaizációja', s csak ezután foglalkozhatunk a részletekkel. MÁDL szerint Magyarországnak gyorsítani kell tehát a felzárkózást, hogy ezekben a kodifikációs munkálatokban már teljes jogú tagként részt vehessünk.

MÁDL

FERENC

Ezév januárjában jelent meg az ÚJ POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV KONCEPCIÓJA. A KONCEPCIÓ szerint az ingatlan tulajdonszerzés szabályozása a Ptk. eddigi rendszerének lényege szerint - finomításokkal ugyan, de - fenntartandó. A ÚJ POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV tartalmazza a tulajdonszerzés általános szabályait egyes külön törvények további szerzésmódokat határozhatnak meg. Az eredeti és a származékos szerzésmódok közti különbségtétel jellegzetesen tankönyvi kérdés, az új Ptk.-ban sem lehet tehát normatív formában kifejezni a két 63 64 65

Vékás: Grosschmid "Fejezetek.." címő mővének centenáriuma Harmathy: Dologi jog - kötelmi jog Mádl: Egy Európai Polgári Törvénykönyv felé

kategória közötti eltéréseket. Az egyes szerzésmódok szabályozását az új körülményekhez kell igazítani. A KONCEPCIÓ szerint az elbirtoklás tekintetében szilárd és helyes bírói gyakorlat alakult ki. A 10 éves elbirtoklási idı a KONCEPCIÓ szerzıinek véleménye szerint bevált és nincs ok arra, hogy akár a köztulajdonból való tulajdonszerzésnél, akár a jogi személyek elbirtoklás útján való tulajdonszerzésnél az általános szabályon változtassanak. Ennek megfelelıen a KONCEPCIÓ a tízéves elbirtoklási idı visszaállítását tartaná helyesnek. A KONCEPCIÓ megfontolásra ajánlja a jogcímes elbirtoklásnak az ÚJ POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV ben való megjelenítését - 10 évnél rövidebb határidıvel. II. 4. Az állami és önkormányzati vagyon helyzete "Minthogy a tulajdon társadalmi eredető, sem forrását nem ismerjük félre, sem lényegét nem hamisítjuk meg, ha kiterjesztjük a közösségre, s rábízzuk az államra, amelytıl szükségképpen függnie kell." (Anatole France) Magyarország az 1989-es politikai fordulattal új korszakba lépett. Megváltozott az államforma, a hatalmi struktúra, a gazdasági- és társadalmi rend, beleértve a tulajdoni rendet is. Az állami tulajdon magánkézbe adásával, a kárpótlás végrehajtásával, egyes állami vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásával új tulajdonosi szerkezet alakult ki, s ezzel párhuzamosan megszőnik az állami vagyon privilegizált szerepe. Ezen változásoknak megfelelıen az 1987. évi XI. törvény elıírja: "17. § Jogszabályt akkor kell alkotni, ha a társadalmi-gazdasági viszonyok változása, az állampolgári jogok és kötelességek rendezése, az érdekösszeütközések feloldása azt szükségessé teszi." A változásokat elıidézı - követı - siettetı szabályok közül az 1990. évi XL. törvény 4.§-a - június 25-i kezdettel - hatályon kívül helyezi az alábbi szakaszt az Alkotmányból: "9.§ (1) Magyarország gazdasága a tervezés elınyeit is felhasználó piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlı védelemben részesül." Ez a paragrafus már egyenlıként kezelte a köz- és magántulajdont, mégsem egyszerő piacgazdaságként definiálja Magyarországot, hanem a megelızı tervgazdálkodó struktúrát próbálja átcsempészni fogalmazásával. Ennek ellenére határozott elırelépést jelent a tulajdon egyenjogúsítása és a szabad piaci verseny felé vezetı úton az ezt megelızı alkotmányszövegekhez képest. Íme néhány példa: "6. § (1) A Magyar Népköztársaságban a kizsákmányoló osztályok megszüntetésével uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok. A gazdasági rend alapja a termelési eszközök társadalmi tulajdona. (2) A Magyar Népköztársaság fejleszti és védi a társadalmi tulajdon minden formáját." "8. § (1) Az állami tulajdon az egész nép vagyona."

1991. évi XIV. törvény harmonizálja a megváltozott viszonyokkal a polgári törvénykönyvet; 15.§ (3)-e hatályon kívül helyezi a Ptk. alábbi szakaszait: " 3. § (2) A társadalmi tulajdon a törvény fokozott oltalma alatt áll. Tervszerő felhasználása és gyarapítása, gondos kezelése és védelme alkotmányos kötelesség. A társadalmi tulajdon megkárosításáért mindenki fokozott felelısséggel tartozik. (3) A törvény elımozdítja a munkával szerzett tulajdon gyarapítását." Fenti alapelvek felszámolása természetszerő folyománya volt az alkotmányszöveg megváltozásának, noha csaknem egy évet váratott magára. Ezzel a változással egyidıs és egy gondolati körhöz tartozó, viszont már gyakorlati jelentıséggel bíró változás az elbirtoklás szabályainak megváltozása, az alábbi paragrafus hatályon kívül helyezése: "Ptk. 121. § (3) Nem lehet elbirtoklás útján tulajdonjogot szerezni olyan dolgon, amely társadalmi tulajdonban van, vagy az állam, illetıleg szövetkezet birtokából jogtalanul került ki. Ez a rendelkezés nem vonatkozik azokra az ingó dolgokra, amelyek a személyi tulajdon szokásos tárgyai." A hatálytalanságot kimondó 1991. évi XIV. törvény következı paragrafusa is az elbirtoklásról szól, ami jelzi, hogy a jogalkotó tisztában van a módosítás jelentıségével: "16.§(2) Az állam, illetıleg a szövetkezet tulajdonában álló, vagy ezek birtokából jogtalanul kikerült dolognak a törvény hatálybalépésekor folyamatban levı birtoklása esetén az elbirtokláshoz szükséges idı e törvény hatálybalépésének napján kezdıdik." Ezzel a törvénymódosítással valóságos lavina indult el, ami csak napjainkra vált láthatóvá. Az Állami Számvevıszék 'az állami tulajdonú földterületek nyilvántartásának ellenırzésérı' címet viselı 2000. október 11-én kelt jelentése mutat rá a veszély nagyságára és közelségére. A jelentés az államkincstári és vállalkozói vagyonát képezı földterületek pontos számbavételét célozta, s annak megállapítását, van-e megfelelı, naprakész és pontos nyilvántartása ingatlanairól, amely biztosítja tulajdonosi érdekeinek érvényesülését. Ez akkor volna lehetséges, ha a földhivatali ingatlan- nyilvántartás és az állam tulajdonosi jogait gyakorló szervezeteknél vezetett nyilvántartások adatai megegyeznének. Ezzel szemben a valóság más, a jelentés megállapításai lesújtóak. Az Állami Számvevıszék megállapította, 66hogy a földhivatalok 2000. március 31-i állapota szerint az állami tulajdonba bejegyzett földterületek több mint felénél a tulajdonosi jogok gyakorlása lehetetlen. 285 685 db ingatlan tulajdoni lapján szerepel a Magyar Állam mint tulajdonos. Ebbıl 150 097 db (53%) nem található meg a tulajdonosi jogok gyakorlására kijelölt szervezet nyilvántartásában. Budapesten különösen súlyos a helyzet, itt 18 444 db ingatlan csak a földhivatali nyilvántartásban szerepel, ami a fıvárosban található állami ingatlanok 91%-a. Az ingatlanokról vezetett nyilvántartások adatai a valóságos helyzettıl annyira eltérıek, hogy az állami vagyonvesztés lehetısége reális és igen közeli veszély, különösen azokban az esetekben, ahol a bejegyzett vagyonkezelı 66

Jelentés az állami tulajdonú földterületek nyilvántartásának ellenırzésérıl.

státusza (létezı, megszőnt, átalakult stb.) tisztázatlan. A probléma oka, hogy a földhivatali bejegyzések nem követték a gazdasági élet változásait. A Magyar Állam tulajdonába bejegyzett és csak a földhivatali nyilvántartásban szereplı ingatlanok közül 5 864 db sem vagyonkezelıvel, sem használóval nem rendelkezik - ezek az elbirtoklással leginkább fenyegetettek. Az állam kincstári vagyonába tartozó ingatlanokat a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) kezeli. Az állam kincstári vagyonát, annak feladatát, összetételét az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény határozza meg. "109/A. § (1) Kincstári vagyon az állami feladat ellátását szolgáló vagyon, amely a társadalom mőködését, a nemzetgazdaság céljai megvalósítását segíti elı." "109/B. § A kincstári vagyonba tartozik: a) az a vagyon, amelyet törvény kizárólagos állami tulajdonnak minısít; b) az a vagyon és vagyoni értékő jog, amelynek hasznosítására vonatkozóan külön törvény rendelkezései alapján koncessziós szerzıdést lehet kötni; c) az állam közhatalmi, központi költségvetési szervei, illetve közhasznú szervezetei közérdekő, továbbá egyes gazdasági célú feladatai ellátásához szükséges ingatlanok, berendezések, felszerelések, jármővek, készletek és egyéb anyagi és immateriális javak és követelések, illetıleg állami tulajdonban lévı, közcélokat szolgáló vagy nemzeti kincsnek minısülı létesítmény, alkotás, védett természeti terület, illetve védett természeti érték, amely törvény alapján nem került a helyi és szakmai önkormányzatok, a köztestületek, az egyházak és felekezetek, a pártok, a társadalmi szervezetek tulajdonába, továbbá a védelmi és egyéb céllal létesített állami tartalékok; d) kincstári vagyon továbbá az állami tulajdonban levı 1. mőemlékingatlan, 2. védett természeti terület, 3. termıföld, ha törvény másként nem rendelkezik, 4. erdı, 5. történeti (régészeti) emlékek és földterületek, 6. a be nem hajtható állami követelések (pl. adó, vám) ellenében elfogadott vagyon; e) az állam tulajdonába egyéb jogcímen került vagyon." A kincstári vagyonról a KVI nyilvántartást köteles vezetni. A kincstári vagyon feletti felügyeletrıl is e törvény rendelkezik: "106. § (1) A kincstári vagyon tekintetében a tulajdonosi jogokat a kincstári vagyonért felelıs miniszter gyakorolja."

A kincstári vagyon kezelésérıl és értékesítésérıl, az e vagyonnal kapcsolatos egyéb kötelezettségekrıl a 183/1996. (XII. 11.) kormányrendelet szól. A kincstári vagyont kezelheti a KVI, vagy vele megállapodást kötı központi költségvetési szerv, természetes vagy jogi személy; értékesíteni, zálogjogot, haszonélvezeti jogot alapítani azonban kizárólag a KVI jogosult. A kincstári vagyon értékesítésére kizárólag akkor van lehetıség, ha annak a kincstári vagyonkörbıl történı kikerülését a KVI javaslata alapján a kincstári vagyonért felelı miniszter jóváhagyta. A kincstári vagyon értékesítésére vonatkozó jogszabályok megsértésével kötött szerzıdés semmis. A Kormány a privatizációs ügyek felügyeletével a Miniszterelnöki Hivatalt vezetı minisztert bízta meg. Az összehangolt állami tulajdonpolitika érvényesítése szükségessé teszi, hogy az állami tulajdon funkció szerint elkülönült vagyoncsoportja, a kincstári vagyon tekintetében is egységes szemlélető tulajdonosi joggyakorlás valósuljon meg. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság feletti felügyeletre ugyancsak a Miniszterelnöki Hivatalt vezetı minisztert jelölte ki az 1998. évi XL. törvényben. Az államháztartásról és az állami vagyongazdálkodásról szóló törvények az elmúlt években gyakran változtak, így leszögezhetjük, hogy a rendszer máig kiforratlan. A KVI kezeli a legtöbb, szám szerint 126 887 db ingatlant. Ebbıl 15 551 db (12%) a földhivatali nyilvántartás szerint nem állami tulajdon, ezzel szemben 16 788 db (13%) olyan ingatlan viszont államiként szerepel, aminek a KVI vagyonkezelésébe kéne tartoznia. Az állam vállalkozói vagyona feletti tulajdonosi jogokat az Állami Privatizációs és Vagyonkezelı Rt. (ÁPV Rt.) gyakorolja. ÁPV Rt. létrehozásáról, felépítésérıl és mőködésérıl az állam tulajdonában lévı vállalkozói vagyon értékesítésérıl szóló 1995. évi XXXIX. törvény rendelkezik. Az ÁPV Rt. egyszemélyes részvénytársaság, azaz gazdasági társaság, a részvényesi (tulajdonképpen tulajdonosi) jogokat - a Kormánynak fenntartott jogok kivételével - a privatizációért felelıs miniszter a Magyar Állam nevében gyakorolja. Az ÁPV Rt. a privatizáció befejezéséig átmeneti jelleggel mőködik csak, feladata az állam vállalkozói vagyonának mielıbbi értékesítése. Emellett kezelıi joga van az idılegesen állami tulajdon felett annak privatizációjáig, valamint a tartós állami tulajdon jelentıs része felett. "7. § (1) Az 5. §-ban meghatározott vagyon, illetve annak meghatározott hányada tartósan állami tulajdonban maradhat, ha a vagyon, illetve az azt mőködtetı társaság a) országos közüzemi szolgáltató; b) nemzetgazdasági szempontból stratégiai jelentıségőnek minısül; c) honvédelmi vagy más különleges feladatot valósít meg, illetve célt szolgál. (2) Tartós állami tulajdonba tartozik az a társasági részesedés, amely a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény 2. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott állami tulajdon, illetve szavazati jog biztosításához szükséges." (1995. évi XXXIX. törvény) Az ÁPV Rt. a kezelésében lévı vagyont hasznosítja, vele rendeltetésszerően gazdálkodik, és megteszi a privatizáció elıkészítéséhez szükséges

intézkedéseket. Vezetıségének tagjait részvénytársaság tevékenységéért.

személyes

felelısség

terheli

a

"16. § (1) Az igazgatóság tagjai, a felügyelı bizottság tagjai és a könyvvizsgáló az ilyen tisztséget betöltı személyektıl általában elvárható gondossággal kötelesek eljárni. Kötelezettségeik megszegésével az ÁPV Rt.-nek okozott kárért a polgári és büntetıjog szabályai szerint felelısek akkor is, ha a gazdasági társasággal munkaviszonyban állnak. (2) Az igazgatóság tagját, a felügyelı bizottság tagját és a könyvvizsgálót az e tisztséghez tartozó tevékenysége körében munkáltatója, illetve az ıt jelölı szerv nem utasíthatja." Az ÁPV Rt. nyilvántartásában 33 571 db ingatlan szerepel, ebbıl a földhivatali nyilvántartásban 13 938 db (42%) nem állami tulajdonként van nyilvántartva, ott viszont szerepel 22 209 db (66%) olyan ingatlan, aminek az ÁPV Rt. vagyonkezelésébe kéne tartoznia. 144 233 db olyan ingatlan van földhivatali nyilvántartásba véve rendezetlen tulajdoni bejegyzéssel, ami sem a KVI sem az ÁPV Rt. nyilvántartásaiban nem szerepel, de bejegyzett kezelıvel, vagyonkezelıvel rendelkezik, s amelyek tulajdonosa vagy megszőnt, vagy átalakult. Jelentıs még a Honvédelmi Minisztérium (HM) nyilvántartásának hiányossága. A HM 6 073 db ingatlant tart nyilván, ebbıl a földhivatal szerint 1 295 db (21%) nem állami, viszont 3 285 db (54%) államiként nyilvántartott ingatlan kezelıje a HM kellene, hogy legyen. Végül az önkormányzati tulajdonnal összefüggésben meg kell emlékeznünk 32 097 db olyan ingatlanról, ami állami tulajdonú, de vagyonkezelıjeként önkormányzat vagy annak elıdje szerepel. Ezeket az ingatlanokat már korábban önkormányzati tulajdonba kellett volna adnia helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény és az egyes állami tulajdonban lévı vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény alapján, vagy ha az önkormányzat lemondott róluk, a KVI vagyonkezelésébe kellett volna kerülniük. Fenti törvények közül az elsı már 1990. szeptember 30-ai hatálybalépésével önkormányzati tulajdonba adott egykori tanácsi vagyonkezelésben lévı ingatlanokat, ezekre az elbirtoklás elviekben már befejezıdhetett. Ez okból láttak szorgos vagyonmentı akcióba a közelmúltban a polgármesteri hivatalok; a fıvárosban tavaly több mint száz telekre tőztek ki az ingatlan tulajdoni státusát hírül adó táblát, sok településen pedig levélben szólították fel a birtoklókat ingatlanaik vagyonjogi jogállásának rendezésére. Mindezek az intézkedések elbirtoklási idı fenyegetıen közeli lejáratának megszakítását célozták. A kormány váratlan - és mondhatjuk, saját korábbi véleményével szögesen ellentétes - törvénymódosítása átmenetileg megóvta a veszélynek kitett vagyont, azonban pusztán idıt nyertek így az érintettek, csatát nem. Az ötévnyi rendkívüli haladék ellenére, a volt állami ingatlanok nagy száma, s a nyilvántartások súlyos hiányosságai miatt hamarosan elbirtoklási perek megindítása várható. Az önkormányzatok ugyanis vagyonuk legnagyobb részarányát kitevı ingatlanvagyonuk nyilvántartására vonatkozó szabályokat igen lazán kezelik. 67 Az elıírt ingatlan-nyilvántartás (ingatlan-kataszter) és a számviteli nyilvántartás ingatlanokra is kiterjedı adatai között jelentıs az eltérés. Az önkormányzatok egy része egyáltalán nem tesz eleget telkek és földterületek tekintetében is elıírt egyedi érték-megállapítási és ezen adatok nyilvántartási kötelezettségének, sem a törzsvagyon elkülönített 67

Jelentés a helyi önkormányzatok vagyonszerkezetének, nyilvántartási tevékenységének vizsgálatáról.

vagyonhasznosítási

és

nyilvántartásának. Ahol szerepelnek értékadatok, ott viszont átlagosan 26,2%al alacsonyabb az ingatlan-nyilvántartásban szereplı értékadat a számviteli nyilvántartási értéknél. Ennek következménye aztán, hogy sem azt nem tudják egyes önkormányzatok, hogy a valóságban milyen ingatlanállománnyal rendelkeznek, sem annak értékével nincsenek tisztában. A számvevıszék jelentései végén javaslatokat fogalmazott meg az anomáliák felszámolására: állami vagyonkezelési koncepció kialakítása, egy egységes állami vagyontörvény lehetısége, egységes ingatlan-nyilvántartási rendszer felállítása, egységesített nyilvántartási adatok, az állami szervezetek nyilvántartásainak harmonizálása, a jogilag rendezetlen tulajdonú föld és ingatlanállomány helyzetének tisztázása, a földhivatalok munkájának segítése, eljárásrendjük, szakmai irányításuk egységesítése. Az állami vagyon köztulajdon, megóvása, gazdaságos mőködtetése valamennyiünk számára fontos. Ennek ellenére most hatalmas mérető vagyonvesztés fenyeget. Hanyagságból történhet meg, vagy célzatosságot kell mögötte keresnünk? A jogalkotó már a '91-es törvénymódosításkor gondolt a tényleges elbirtoklás lehetıségére, hiszen szabályozta az idı számítását is (lásd 49. oldal) - miért nem figyeltek akkor oda az illetékes szervek a kérdésre? A jogalkotó pedig, mivel tisztában volt a helyzettel miért nem építette ki az elbirtoklás megakadályozásához a szükséges intézményeket, miért nem nevezett meg külön illetékeseket az ügyben, miért nem erısítette a már meglévı szerveinek mőködési, szervezeti garanciáit megfelelıen meg, miért nem adott nagyobb költségvetési támogatást a munkához? Számtalan kérdés merülhet fel ezügyben. Vajon mindössze mulasztás történt, egymásba érı gondatlanság, avagy jogsértésrıl is beszélhetünk? Megvalósult a Büntetı törvénykönyv 319. § (3) d) pontja szerinti különösen jelentıs vagyoni hátrányt okozó hőtlen kezelés bőntette, avagy a pártállami idıkbıl ittmaradt nemtörıdöm magatartással állunk csak szemben? Mi motiválhatta a nemtörıdömséget? Felfedezhetı netalán érdekütközés az állam, és az állami szervek dolgozóinak céljai, magánérdekei között? Miféle, mibıl származó célok akadályozhatják a 'kármentést', ha valóban léteznek ellenérdekelt felek. Vajon gazdasági, vagy más ágazati érdekek ütköznek ebben a kérdésben, netán lobbyzó érdekcsoportokra is bukkanhatnánk egy alaposabb kutatással? S ugyanígy a másik oldal, az elbirtoklás haszonélvezıi is megérdemelnek néhány szót. Bár a magyar jog nem kíván jóhiszemő jogcímszerzést az elbirtoklótól, azonban azt leszögezhetjük, hogy a rosszhiszemő birtokba jutást egy hajszál választja el az alattomos szerzéstıl, de számos, a Büntetı Törvénykönyvbe ütközı cselekmény - csalás, sikkasztás, hanyag, ill. hőtlen kezelés stb. gyanúja is felmerülhet. Érdemes tehát már most figyelemmel kísérni az eseményeket, hogy ne kerülhessen sor semmilyen, a közösség számára hátrányos eseményre. II. 5. Nemzetközi kitekintés "Minden politikai társulás célja az ember természetes és elévülhetetlen jogainak megırzése. E jogok: a szabadság, a tulajdon, a biztonság és az elnyomással szemben való ellenállás." (A francia polgári forradalom deklarációja II. cikkely)

A tulajdon, annak megszerzése, az elbirtoklás szabályozása nemcsak koronként, hanem területenként, országonként is változó. Vizsgáljuk most meg a magyar jogrendhez legközelebb álló német és osztrák szabályozást. Mint azt már a II. fejezet 1. 3. 2. A polgári magánjog 1918-ig címő pontjában kifejtettem az osztrák polgári törvénykönyv meghatározó volt a magyar jogfejlıdésre - különös tekintettel az elbirtoklásra. Az Optk. hatálybalépésétıl minısül az elbirtoklás tulajdonkeletkeztetı hatásúnak, szemben az addigi kifogás-jelleggel. Az osztrák jog közvetlen magyar vonatkozásait és jelentıségét már ismertettem, térjünk át tehát a jelenlegi osztrák szabályozásra. A jogalkotó az elbirtoklást az elévüléssel párhuzamosan tárgyalja, jóllehet fogalmi összefüggés nincs köztük. Pusztán annyi hasonlóság fedezhetı fel, hogy mindkét jogintézmény idımúlás miatt beálló változás; az elbirtoklás azonban az osztrák jog szerint is eredeti szerzésmódnak minısül. Az ABGB két fajtáját ismeri az elbirtoklásnak: A rendes elbirtoklást (1460. §), melynek feltétele a birtok, annak jogszerősége, valódisága, jóhiszemőség, és a törvényes idı letelte. Másodszor pedig a rendkívüli elbirtoklást (1477. §), melyhez mindössze birtok, jóhiszem, és a törvény szabta idı letelte szükséges. Az ABGB 1452. § az elbirtoklás törvényi definíciója. Eszerint az elbirtoklás az elévüléshez hasonló jogintézmény, egy tulajdonszerzési mód, ami képes egyidejőleg a tulajdon közvetítésére is. "Mint jogot tekintve, a tulajdon azon szabadság, miszerint valaki a dolog állagával s annak hasznaival kénye szerint bánhat, s abból mindenki mást kizárhat." (AGBG 354. §) Az 1453. § az alanyi kört határozza meg: elbirtoklás vagy elévülés alanya lehet bárki, aki szerzıképességgel rendelkezik, jogot szerezhet tehát minden olyan természetes és jogi személy - képviselet útján, amelyre kivétel nem vonatkozik. A szerzıképesség fogalma a magyar jogból is ismert: adott személy adott vagyontárgyra vonatkozó azon képessége, hogy a tárgyat megszerezze. Fenti paragrafusnak megfelelıen a szerzıképességgel rendelkezı tulajdont, vagy más jogot szerezhet elbirtoklás útján - megfelelı, elbirtokolható tárgy esetén. Az elbirtoklás, illetve az elévülés bármely olyan magánszeméllyel szemben beállhat, aki jogai személyes gyakorlására képes. Ennek megfelelıen korlátozottan cselekvıképes, vagy cselekvıképtelen személlyel szemben azaz a törvényszöveg szerint gyámság, vagy gondnokság alatt álló személlyel szemben - csak megszorításokkal van helye elbirtoklásnak. Egyházakkal, egyháztestületekkel és más morális testületekkel szemben, a közvagyon kezelıjével, valamint mindazokkal szemben, akik önhibájukon kívül vannak távol ugyanezek a megszorítások érvényesek. Ezek a megszorítások, kivételek a magyar jogban nem ismert jogintézmény, a rendkívüli elbirtoklás szabályai, amit a rendes elbirtoklás szabályait követıen külön tárgyal a jogalkotó. A rendkívüli elbirtoklás szabályainak ismertetésére a megfelelı helyen még külön visszatérek.

Az elbirtoklás tárgya fıszabály szerint bármi lehet. "Ami megszerezhetı, azt el is lehet birtokolni;" (ABGB 1455. §) Rögtön ezután sorolja a törvény a kivételeket: nem elbirtokolhatók azok a dolgok, amelyek lényeges tulajdonságuk folytán, vagy a törvénybıl kifolyólag nem lehet elbirtokolni, valamint azok a dolgok és jogok, amelyek egyáltalán nem idegeníthetık el. Az 1456. § külön kimondja, hogy ezen okból kifolyólag az államnak fenntartott jogok, mint például a vámszedés, adókivetés és egyéb felségjogok nem szerezhetık meg elbirtoklás útján, még ha az ezekre a jogokra vonatkozó kötelezettség el is évül. Más, az államnak nem kifejezetten fenntartott jog alól, mint például az erdıgazdálkodás, halászat, vadászat és az ezekhez hasonló jogok elbirtokolhatók ugyan más állampolgárok által, de csak a szokásosnál hosszabb idıtartam alatt. Az 1458. § a személyes jogok el nem birtokolhatóságát mondja ki; a férji, szülıi, gyermeki és egyéb személyes jogok nem lehetnek elbirtoklás tárgyai. Ez a magyar szabályozásnak megfelelı, azonban az osztrák jog ebben a tekintetben megengedıbb: lehetnek olyanok, akik jogaikat becsületes úton gyakorolják, akik nem felróható tudatlanságuk miatt vélik jogukat valósnak. Ezen személyeket vélt joguk ideiglenes állítása és gyakorlása alapján megilleti az "elbirtoklás". A kommentárok 68azonban megjegyzik, hogy ennek a paragrafusnak gyakorlati jelentısége nincsen: egy családi viszonyhoz hasonló helyzet - például élettársi kapcsolat - bármilyen soká tartson is, akár a legjobb hiszemben, jogi viszonnyá (törvényes, érvényes házassággá) soha nem válhat. A kereskedelmi és tulajdonjogok, mint például egy áru adott helyen és idıben való megvétele, egy földterület, vagy víz használata nem évülnek el, kivéve azokat az eseteket, amikor a törvény egy adott idıtartamon belüli joggyakorlás szünetelését kifejezetten jogvesztéshez köti. Amennyiben valakit ilyen jogainak gyakorlásától eltiltanak, vagy abban akadályoznak, ezzel egyidıben megkezdıdik az "eltiltási jog elbirtoklása", amely egy másik személy szabadsága ellen irányul, és ez, mint tiltás, vagy akadály jelentkezik. Amikor az elbirtoklás többi feltétele is beáll, bekövetkezik az elbirtoklás. Ez a szabály a személyes szabadság védelmére született: habár a tulajdonjog nem évül el, jogvesztés mégis beállhat harmadik személy elbirtoklással való jogszerzése esetén. Az elbirtoklás feltételei: a birtoklás, a jogszerőség, a jóhiszem, valós birtoklás, és megfelelı idı. Az elbirtoklás feltétele a személy képessége és a tárgy alkalmas voltán túl az, hogy az elbirtokló a dolgot vagy jogot ilyen módon megszerezhesse, ténylegesen birtokolja. Feltétel a 1460. § szerint, hogy a birtoklás törvényes, becsületes és valós legyen, tartalma pedig a törvényben meghatározott idı legyen. Törvényes minden olyan birtoklás, amely olyan jogcímen alapul, amely a tulajdon átszállásához vezethet. Ilyen például a hagyomány, az adomány, vétel, eladás, kölcsön, csere, kifizetés stb. (ABGB 1461. §) Ebben az esetben a jogcímként szolgáló jogügylet azért nem származtatja át a tulajdonjogot, mert az ügyletkötı erre nem jogosult - azaz például lopott dolgot ad el. Ebben az esetben a tudatlan vevı nem jogot, csak birtokot szerez. Aki érvényes jogcím nélkül, puszta átadással jut a dolog feletti uralomhoz, annak birtoka nem jogszerő - például, ha a bérlı a bérleti szerzıdés lejáratával nem szolgáltatja vissza a dolgot. Külön kiemeli a törvény, hogy az elzálogosított, haszonkölcsönbe adott stb. dolgok törvényes jogcím hiánya miatt soha el nem birtokolhatóak. Abban az esetben, ha ilyen dolgot örököl valaki, örökösként is az örökhagyót képviseli, ennek megfelelıen az örökösök sem bírnak az elbirtokláshoz szükséges jogcímmel. Fenti dolgok csak 68

Rummel: ABGB kommentar 2835. oldal

harmadik jogszerő birtokosnál - az egyéb törvényi feltételek fennállta esetén keletkeztethetnek elbirtoklással tulajdont. Legfeltőnıbb különbség a magyar jog és az osztrák jog szerinti elbirtoklás között, hogy utóbbi megköveteli a birtoklás jóhiszemőségét. Az 1463. § értelmében a birtoklásnak jóhiszemőnek, "becsületesnek" kell lennie: "Aki azt a dolgot, melyet birtokol, valószínő okoknál fogva magáénak tartja, az jóhiszemő birtokos." Rosszhiszemő birtokos az, aki tudja, vagy a körülményekbıl vélelmeznie kell, hogy a birtokában levı dolog másé. Az elızı birtokos rosszhiszemősége azonban nem akadályozza a jóhiszemő utód, örökös jogszerzését. Ebben az esetben az elbirtoklás a jóhiszemő utód birtokba kerülésével kezdıdik értelemszerően nem számít az elbirtoklás idejéhez hozzá elıdjének birtoklása. Jóhiszemő a birtok, ha az elbirtoklófélben lévı birtokos alapos okkal hiszi magát tulajdonosnak. Ténybeli tévedés, vagy a törvény nemtudása miatt lehet a birtoklás jogszerőtlen, de a birtokos jóhiszemő. A jóhiszemő birtoklás mellett nem szól vélelem, azt az arra hivatkozó köteles bizonyítani. A jóhiszem nem abszolút kritérium, csak relatív; az elbirtokló tudomásának csak a saját szerzésének körülményeire kell kiterjednie, az elıdjére nem. Az elbirtokláshoz azonban annak egész idejére megkívánt a jóhiszem: a birtokba lépés pillanatától egészen az elbirtoklás befejezéséig. A befejezett elbirtoklás utáni hiszemváltás azonban már nem releváns. Érdekes viszont, hogy egyes esetekben visszamenılegesen is megváltozhat a hiszem megítélése. Abban az esetben például, ha valaki egy hajléktalantól vásárol ékszert, a körülményekbıl következıen okkal feltételezheti, hogy az eladó nem törvényes úton jutott a tárgy birtokához; magára vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy tudja, vagy tudnia kellene, hogy ne tulajdonhoz, hanem csak birtokhoz jutott, ami nem vezethet elbirtoklásra, tekintve, hogy már a szerzéskor tisztában volt nem-tulajdonosi minıségével (azaz az elbirtoklás szempontjából rosszhiszemő). Ha azonban utóbb kiderül, hogy az ékszer teszem azt örökség címén, azaz törvényes úton jutott az eladóhoz, s errıl a vevı tudomást szerez, hiszeme az ügylet megkötésére visszamenıleges hatállyal megváltozik - más kérdés, hogy ekkor nem szorul elbirtoklásra, hisz tulajdonostól vett, tehát maga is egybıl tulajdonjogot szerzett. Érdekes kérdéseket vethet fel a képviselı útján történı elbirtoklás. Ebben az esetben kinek a hiszeme számít? Ha a képviselt rászorul a képviseletre, azaz cselekvıképtelen, vagy korlátozottan cselekvıképes, úgy a képviselı hiszeme a döntı. Abban az esetben viszont, ha a megbízó maga is szerzıképes, úgy minkettıjük - azaz a megbízó és a képviselı - hiszeme is egyaránt számít. Egyértelmő az eset, ha mindketten jóhiszemőek, s abban az esetben is, ha mindketten rosszhiszemőek. Akkor viszont, ha hiszemük eltérı, a szabály a döntı: bármelyikük is rosszhiszemő, az negligálja a másik jóhiszemőségét. Az 1464. § szerint a birtoklásnak valósnak kell lennie. Aki a dolgot erıszakkal vagy csellel keríti hatalmába, vagy a birtokba titokban jutott, avagy a dolgot csak kérelembıl birtokolja, azt sem ı, sem örökösei el nem évíthetik. Ez a megfogalmazás tulajdonképpen a megfelelı szerzésmódot követeli, s egy negatív definícióval "nem valódinak", azaz meg nem engedett módon való szerzésnek tekinti fentieket. Nem vezet tehát elbirtoklásra - a magyar joghoz hasonlóan - sem az erıszakos, sem az alattomos szerzés, sem pedig a szívességi használat.

Az elbirtoklás gyakorlati megfogalmazás szerint az idımúlás jogkeletkeztetı hatása. Mind az elbirtokláshoz, mind az elévüléshez szükséges a törvényben meghatározott idı eltelte. Fıszabály szerint ingó dolog háromévnyi törvényes birtoklással birtokolható el. (ABGB 1466. §) Ingatlanokra - ahol még nincs hivatalos nyilvántartás, de az ingatlanok elbirtoklását bírósági iratok és más okiratok bizonyítják -, vagy amikor a birtokban tartó neve nincs az iratokba bevezetve, az elbirtoklás harminc évig tart. Az 1470. § értelmében ahol még nincs hivatalos nyilvántartás, vagy azokat egy törvény nem "kebelezte be", a jóhiszemő birtokos harminc év alatt tud elbirtokolni. Azon jogok, melyek ritkán gyakorolhatók, mint például egy javadalom elajándékozása, az elbirtoklásra hivatkozó az általános feltételek bizonyítása mellett azt is köteles igazolni, hogy a harminc év alatt a jog gyakorlására legalább háromszor alkalom nyílt, és ı ezen jogát mindannyiszor gyakorolta. (ABGB 1471. §) A rendkívüli elbirtoklás szabályai. Az 1472. § értelmében a kincstárral, közjavak és a közvagyon kezelıjével szemben, amennyiben az elévülés beállt, továbbá egyházi javak kezelıi, egyesületek és egyéb megengedett testületek ellen nem elégséges a rendes elbirtoklási idı. Ingó dolgokat, ingatlanokat, vagy azokon alapított szolgalmakat, vagy más jogokat - ha a birtokló neve a nyilvántartásba be van vezetve - hat évig kell folyamatosan birtokolni. Azon jogok, amelyek birtoklóját nyilvántartásba vették, és az összes többi a kincstárral szemben, vagy az 1454. §-ban felsorolt kedvezményezett személyekkel szemben csak negyvenévnyi birtoklás után lehet elbirtoklással tulajdont szerezni. Aki a törvény erejénél fogva kedvezményezett személlyel áll közösségben, azt ugyanolyan kedvezmények illetik az elévülési idıre vonatkozóan. (ABGB 1473. §) Kedvezményben részesülık egymás közötti elévülése esetén is érvényesíthetık a kedvezmények, azaz kedvezményben részesülı jogát érvényesítheti mindenki mással - más rendkívüli elbánású személlyel szemben is. Az 1474. § külön kiemeli az örökhaszonbérletet. Eszerint örökhaszonbérletet, vagy örökhaszonbérlettel terhelt ingatlan ezen minıségét, illetıleg korlátlan tulajdonjogát csak negyven évi szabad tulajdonosi birtoklással lehet elveszteni, illetıleg megszerezni. Az elbirtoklási idı számításának külön szabályai vannak a tulajdonos tartózkodási helyére tekintettel. Amennyiben a dolog tulajdonosa azon a tartományon kívül tartózkodik, ahol a dolog van, úgy az elbirtoklás és az elévülés szembekerül egymással. Ekkor a szándékos, illetve a vétlen távollét ideje csak a felének, azaz egy év csak hat hónapnak számít. Azonban olyan rövid távollétek, melyek nem tartanak megszakítás nélkül legalább egy évig, nem vehetık figyelembe. Emellett a számításba vehetı idı összességében nem haladhatja meg a harminc évet. Vétkes távollét nem lehet a rendes elévülési idı alól kivétel. (ABGB 1475. §) Ez a szabály az elbirtoklás Iustiniánusi reformja utáni rendre hasonlít, amikor is eltérı idı szükségeltetett egyazon és különbözı tartományban lakók közötti elbirtoklásra. (lásd II. 1. 1. fejezet) Az elbirtoklás idejének szabályozása a francia Code Civilben is ehhez hasonlóan található meg: jogcímet és jóhiszemet feltételezve az elbirtoklás ideje tíz vagy húsz év attól függıen, hogy egyazon bírósági kerületben lakik-e a tulajdonos, ahol a birtoka van, vagy nem. (Code Civil 2265. § prescription par dix et vingt ans)

A rendes elévülési idı dupláját - azaz hat évet - kell kivárniuk azoknak is, akik ingó dolgukat nem közvetlenül az igazi tulajdonostól szerezték, vagy rosszhiszemő birtokostól szereztek, s elıdjüket megnevezni nem tudják, azonban birtokuk jogszerő, valódi és jóhiszemő. (ABGB 1476. §) Aki a harminc, vagy negyven évig tartó elbirtoklást hitelesen bizonyítani tudja, annak nincs szüksége a jogcím törvényes voltának igazolására. Akivel szemben viszont bizonyítani tudják a rosszhiszemőséget, annak bármilyen hosszú birtoklása esetén is kizárt az elbirtoklás. (ABGB 1477. §) Az elbirtoklás szünetelésének - azaz amikor az elbirtoklás nem folyik, ami az elbirtoklási idıbe nem számít be - három esete lehetséges: Az elbirtoklás kezdete tolódik el Az elbirtoklás tovább folytatódik Az elbirtoklás befejezése nyúlik ki Ennek oka a tulajdonos, a tulajdonos és az elbirtokló közti viszony, vagy valamely általános körülmény lehet. Az elsı eset, amikor a feltételek fennállása ellenére az elbirtoklás megkezdése tolódik el szintén több okból lehetséges. a) Nem kezdıdik el az elbirtoklás olyan személyek ellen, akik lelki tehetségük cselekvıképességük - hiánya, vagy fogyatékossága miatt jogaik igazgatására maguk nem képesek, árvák, ırültek, és törvényes képviselıvel sem rendelkeznek. b) Nem kezdıdik meg az elbirtoklás házastársak között, gyermekek, gyámság alatt állók és szüleik, vagy gyermekeik között, míg a házasság, szülıi, gyámi hatalom fennáll. c) Nem veszi kezdetét az elbirtoklás polgári, vagy hadi szolgálat miatt távollévıvel szemben, valamint az igazságszolgáltatás teljes megszőnése esetén (tőzvész, háború). Megszakad az elbirtoklás a fentebb említett b) és c) esetben. Meghosszabbodik az elbirtoklás ideje az a) esetben akkor, ha az elbirtoklást szenvedı utóbb, az elbirtoklás megkezdése után kerül cselekvıképtelen állapotba. Ekkor a már megkezdett elbirtoklás folyik tovább, azonban amíg ez az állapot fennáll, nem fejezhetı be. Az akadály megszőntével az elbirtoklás csak újabb két év elteltével fejezhetı be. Az elbirtoklás sikeres befejezéséhez szükséges a birtoklás folytonossága. Az elbirtoklás félbeszakadása esetén az addig eltelt idı elenyészik. Félbeszakítja az elbirtoklást: ● Ha az, aki az elbirtoklásra hivatkozni akar, az elbirtoklás alatt elismeri a másik jogát. Ilyen például az, ha felhagy a birtokkal, vagy egyszerően csak nem jogosultként viselkedik - azaz például nem fizeti a közterheket. ● Ha a birtokost a tulajdonos beperli, s a kereset kellıképpen folytatódik - azaz a per zajlik -, az is megszakítja az elbirtoklást. Ebben az esetben a

félbeszakadás csak akkor áll fenn, ha az igényt a bíróság jogosnak ítéli. Ellenkezı esetben, vagyis a kereset elutasítása esetén ugyanis egyértelmő, hogy a per megindítója nem formálhat jogot a dologra. A keresetindítás tehát csakis jogot megállapító ítélet esetén szakítja félbe az elbirtoklást, az azonban a kereset benyújtására visszamenı hatállyal. A félbeszakítás hatása azonban viszonylagos: csakis a mindenkori felperes javára szól - utóbb erre harmadik személy tehát nem hivatkozhat.

A NÉMET BGB szabályozása lényegesen rövidebb az osztrákhoz képest, ahhoz

nagyon hasonló, ezért a párhuzamosságok elkerülése végett utóbbit röviden összefoglalom. A BGB mellızi a fogalom-meghatározást, a 937. § egybıl a dolgok közepébe vág: "Aki egy ingó dolgot tíz éven át birtokol, megszerzi a tulajdonjogát." Az elbirtoklás nem következhet be abban az esetben, ha a birtokos nem jóhiszemő, vagy késıbb tudomására jut, hogy a tulajdon nem illeti meg. Ennek megfelelıen a jóhiszem a német jog szerint is a birtokba kerülı azon alapos okon alapuló feltételezését jelenti, hogy ı a tulajdonos. Ebben a tekintetben mind az osztrák, mind a német jog a középkori, kánonjogias felfogás folytatásaként értelmezhetı - szemben a magyar Polgári Törvénykönyv szövegével, ami a magyar jog szerves fejlıdését illusztrálja e tekintetben. A 938. § felállítja az elbirtoklás vélelmét: aki a dolgot az idıtartam kezdetén és végén birtokolta, annak birtoklását a köztes idıre vélelmezzük. Ez a szabály a magyar jog szakadatlan birtoklás-kritériumának megfelelıje. Az elbirtoklás nem kezdıdhet el, illetve ha már elkezdıdött nem folytatódhat mindaddig, amíg a tulajdonjogi igény elévülése nyugszik, vagy az elévülés akadályai meg nem szőntek. (BGB 939. §) Ez az utaló szabály az elbirtoklás nyugvását az elévülés szabályaihoz utalja. Félbeszakad az elbirtoklás, ha az elbirtokló kiesik a dolog birtokából. A birtoklás folyamatossága, mint fentebb már említettem, vélelmezett, ennek megfelelıen a félbeszakadást bizonyítani kell. Az elbirtoklás nem vezet eredményre, ha az elbirtokló a birtokból akaratán kívül kiesik, és azt egy éven belül nem szerzi vissza, vagy a határidın belül keresetet nem indít a dolog visszaszerzésére. (BGB 940. §) A szabályozás a hazaihoz igen hasonló, bıvebb kifejtésétıl érthetısége miatt épp ezért eltekintek. Az elbirtoklás megszakad, ha a tulajdonos, vagy a közvetett sajátképpeni birtokos - aki birtokát a sajátképpeni birtokostól származtatja - igényét a birtokló ellen bírósági úton érvényesíti. A keresetindítás joga eszerint nemcsak a birtokból kiesett tulajdonost, hanem a birtoktól elesett közvetett sajátképpeni birtokost is megilleti. Az elbirtoklás megszakadása annak a javára áll be, aki azt keresetindításával elıidézte. Erre az esetre ismét az elévülés szabályainak - megfelelı - alkalmazását hívja segítségül a jogalkotó. (BGB 941. §) Ha az elbirtoklás megszakad, a megszakadásig eltelt idı többé nem vehetı figyelembe. A megszakadást követıen az elbirtoklás újrakezdıdhet.

Az elbirtoklási idı számítása abban is a magyar szabályokra emlékeztet, hogy a 943. § értelmében harmadik személy jogutódlása esetén elbirtoklási idejük összeszámítható: a jogutód "megörökli" elıdje addigi elbirtoklási idınek minısülı idejét. Ennek megfelelıen a hagyatéki birtokos javára eltelt elbirtoklási idı az örökösök javára is beszámít. A 945. § kimondja, hogy az elbirtoklás általi tulajdonszerzéssel megszőnik harmadik személyek tulajdonszerzés elıtti megalapozott joga a dolgon. Történik mindez azért, mert a sajátképpeni birtokos a tulajdonszerzést illetıen szükségképpen rosszhiszemő, vagy késıbb szükségképpen válik azzá. Kimondja emellett a törvény, hogy az elbirtoklási idınek a harmadik személy jogára való tekintettel is el kell telnie.

III. Befejezés "Nincs jog harc nélkül, miként nélkül." (Rudolf Jhering)

tulajdon

sincs

munka

Jelen dolgozatomban az ingatlan tulajdonjogának megszerzésérıl írtam, kiemelve ezek közül az elbirtoklást. Kapitalizálódó társadalmunkban az ingatlantulajdon visszanyerte jelentıségét, ezzel párhuzamosan a szerzési szabályok hordereje is megnıtt. Ezek közül az elbirtoklás napjainkban különösen fontos témává nıtte ki magát az államot fenyegetı veszélye miatt. Az állam vagyona mindannyiunké, az állam polgárainak céljait van hivatva szolgálni, közérdek tehát az állami vagyon elbirtoklásának megakadályozása. Ennek érdekében minél gyorsabb szervezeti és szabályozásbeli változtatásokra van szükség, a nyilvántartások aktualizálására, a vagyonkezelés kérdéseinek rendezésére, az illetékesség, hatáskör elosztására, és gyors gyakorlati fellépésre az elbirtoklási idı megszakítása végett. A feladat hatalmas, egész apparátusokon és kormányokon átívelı, azonban megkerülhetetlen az állami vagyon megóvása szempontjából. Dolgozatommal a kérdés tisztázásához igyekeztem hozzájárulni, a probléma idıbeli és térbeli körüljárásával pedig a megoldási lehetıségek számbavételében próbáltam közremőködni, remélem, nem hiába.

Felhasznált irodalom 1949. évi XX. törvény. A Magyar Köztársaság Alkotmánya Baur, Fritz: Lehrbuch des Sachenrechts. C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1989. Béli Gábor: Magyar jogtörténet. A tradicionális jog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest - Pécs, 1999. Benedek Ferenc: Római magánjog. Dologi és kötelmi jog. Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 1995. Bessenyı András: Római magánjog II. A római magánjog az európai gondolkodás történetében. Dialóg Campus Kiadó, Budapest - Pécs, 1999. Brósz Róbert - Pólay Elemér: Római jog. Tankönyvkiadó, Budapest, 1976. Civilisztikai Döntvénytár. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 1996. Csanádi György: Polgári jog. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. Cserháti József - Fábián Árpád: A II. vatikáni zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai. Szent István Társulat, Budapest, 1992. Csizmadia Andor - Kovács Kálmán - Asztalos László: Magyar állam- és jogtörténet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998. Éber Kálmán - Kenyeres János - Németh János - Vékás Lajos: Polgári jog. Családjog. Polgári eljárásjog. Tankönyvkiadó, Budapest, 1987. Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. (szerk. Mezey Barna) Osiris, Budapest, 2000. Eörsi Gyula: A tulajdonjog fejlıdése. A kapitalizmus tulajdonjoga. Jog- és Államigazgatási Könyv- és Folyóiratkiadó, Budapest, 1951. Frank Ignác: A közigazság törvénye magyarhonban. Pest, 1847. Földi András - Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996. Glossza Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk körébıl címő mővéhez. III. Grill, Budapest, 1932. Grosschmid Béni /Zsögöd Benı/: Fejezetek kötelmi jogunk körébıl I-II. Wigand F. K. Könyvnyomdája, Budapest, 1901 Harmathy Attila: Dologi jog - kötelmi jog. in: Liber amicorum. Studia L. Vékás dedicata. ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, Budapest, 1999. Horeczky Károly - Szilágyi Dénes - Zanathy János (szerk.): Polgári jog 19701995. A személyek, személyiségvédelem, szellemi alkotások joga, tulajdonjog. Ingatlan ABC 1997. Bole Kiadói, Kereskedelmi és Tanácsadó Kft., Budapest, 1997. Jelentés az állami tulajdonú földterületek nyilvántartásának ellenırzésérıl. Állami Számvevıszék. Jelentés a helyi önkormányzatok vagyonszerkezetének, vagyonhasznosítási és nyilvántartási tevékenységének vizsgálatáról. Állami Számvevıszék. Jobbágyi Gábor: Magyar polgári jog. Személyi jog. Novotni Kiadó, Miskolc, 1999. Kovács László: Módszertani útmutató a bírói munkához 1. Az ingatlan tulajdonjogának megszerzése. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1980. Kecskés László: Polgári jogi tanulmányok. Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 1995. Knorr Alajos: A magyar magánjog. Különös tekintettel a gyakorlati élet igényeire is. Eggenberger-féle Akad. Könyvkereskedés, Pest, 1873. Kırös András: Az elbirtoklás. /Bírói szemmel/ in: Közjegyzık Közlönye 12/1999. sz. Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialóg Campus Kiadó, Budapest - Pécs, 1997.

Lenkovics Barnabás: Magyar polgári jog. A dologi jog vázlata. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 1999. Lırincz Lajos (szerk.): Tanulmányok a kincstári vagyonról és kezelésérıl. Államigazgatási Fıiskola, Budapest, 1992. A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl szóló 1959. évi IV. törvény Mádl Ferenc: Állam és gazdaság. Forradalom a jog útján a Közép- és KeletEurópai országokban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1997. Mádl Ferenc: Egy Európai Polgári Törvénykönyv felé. in: Iustum, aequum, salutare. Emlékkönyv Zlinszky János tiszteletére. PPKE Jog- és Államtudományi Karának könyvei, Budapest, 1998. Marton Géza: A római magánjog elemeinek tankönyve. Institúciók. Tankönyvkiadó, Budapest, 1960. Matúz György: Ingatlan: adás, vétel, csere, bérlet. Novorg, Budapest, 1995. Matúz György: Ingatlanjog a gyakorlatban. Perfekt Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt., Budapest, 1998. Menyhárth Gáspár: Az elbirtoklás az osztrák általános polgári törvénykönyv alapján, Kolozsvár, Lepage Lajos egyetemi könyv kereskedése, 1910. Mezey Barna (szerk.): A magyar jogtörténet forrásai. Szemelvénygyőjtemény. Osiris, Budapest, 2000. Mezei Barna (szerk.): Magyar jogtörténet. Osiris, Budapest, 1997. Petrik Ferenc: Az ön ügyvédje. Kultúrtrade Kiadó, Budapest, 1994. Petrik Ferenc: Tulajdonjogunk ma (IV: rész) in: Magyar Jog 1981/10. Polgári jogi kodifikáció és jogharmonizáció. Tanulmánykötet. Novotni Kiadó, Miskolc, 1999. A Polgári Törvénykönyv Magyarázata (PTKM) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1999. A Polgári Törvénykönyv hatálybalépésérıl és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. számú törvényerejő rendelet és miniszteri indoklása. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1960. Rummel, Peter: Kommentar zum Allgemeinen Bürgerlichen Gesetzbuch. Manzsche Verlags- und Universitätsbuchhandlung, Wien, 1984. Ruszoly József: Európa jogtörténete. Az "újabb magánjogtörténet" Közép- és Nyugat- Európában. Püski, Budapest, 1996. Sárándi Imre: Polgári jog III. Tulajdonjog. Tankönyvkiadó, Budapest, 1988. Sárközy Tamás: A tulajdonjog megszerzése. in: Polgári jog. Kommentárok a gyakorlat számára. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 1998. Sárközy Tamás: Rendszerváltozás és privatizáció joga. A tulajdonváltozás joga a volt szocialista országokban. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1997. Sárváry Ferenc: Földesúr és jobbágy kézikönyve törvényi tekintetben. Tóth Lajos, Debrecen, 1842. Schlechtriem, Peter: A jóhiszemőség a német jogban és az egységes nemzetközi szabályozásban. Magyar Jog 1/1998. Sz. Sólyom László: Polgári jogi kérdések az Alkotmánybíróság gyakorlatában. in: Jogtudományi Közlöny 3/1994. sz. Szekrényesy Endre: A magyar magános polgári törvény. Trattner - Károlyi, Pest, 1837. Szilágyi Sándor: Magyar polgári jog. Az agrárjog alapjai. Novotni Alapítvány, Miskolc, 1997. Szladits Károly: A magyar magánjog tankönyve. Dologi jog. Grill Károly könyvkiadóvállalata, Budapest, 1930. Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata I-II. Grill Károly könyvkiadóvállalata, Budapest, 1933.

Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. A bánya-, csıd-, kereskedelmi és váltójog alapelveivel. Grill Károly könyvkiadóvállalata, Budapest, 1909. Szladits Károly - Fürst László: A magyar bírói gyakorlat. Magánjog I-II. Grill Károly könyvkiadóvállalata, Budapest, 1935. Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog I-VI. Grill Károly könyvkiadóvállalata, Budapest, 1939-1942. Váradi Gábor: Az eredeti és a származékos szerzésmódról. Magyar Jog 12/1994. sz. Váradi Gábor: A jóhiszemő szerzés minısítésérıl. Jura 1/1994. Vékás Lajos: Grosschmid "Fejezetek kötelmi jogunk körébıl" címő mővének centenáriuma. Jogtudományi Közlöny 1999/9. Világhy Miklós - Eörsi Gyula: Magyar polgári jog I-II. Tankönyvkiadó, Budapest, 1965. Weres Balázs: Magyar decretum /Werbıczy István Tripartitumának magyar fordítása/ Raphael Hoffhalter, Debrecen, 1565. Hasonmás kiadás. Zivilrecht, Wirtschaftsrecht. Nomos Verlagsgesellschaft, Baden-Baden, 1995. Zlinszky Imre: A Magyar Magánjog mai érvényében, különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Franklin Társulat, Budapest, 1899. Zlinszky János: Ius privatum. A római magánjog története. Osiris Kiadó, Budapest, 1998.

Szakmai tanulmányok D R . K ISS A NNA :

A SÉRTETT HÁTRÁNYOS HELYZETE A BÜNTETİELJÁRÁSBAN A konfliktusok során elszenvedett sérelem megtorlása kezdetben az egyénre hárult, aki képességei szerint a saját erejére támaszkodva érvényesíthette érdekeit. Ennek legfontosabb módja a magánharc volt, amit a szemben álló felek ereje, ügyessége döntött el. Késıbb az állam korlátozta a magánbosszút, majd a III. században született meg az a gondolat, hogy a bőncselekmények megtorlásának terhét magára vállalja. Ettıl kezdve a közhatalom hivatalból üldözte a bőncselekmények elkövetıit. Részben azért, hogy ne a sértettnek vagy hozzátartozóinak kelljen az elkövetıt elfognia, részben pedig azért, mert voltak olyan magatartások, amelyek az államra és az egész társadalmi rendre nézve súlyos veszélyt jelentettek. A büntetıjogi felelısség alapja az egyéni sérelem helyett a közösségi lett. A történelem és a büntetıjog fejlıdése folyamán így a sértett elveszítette az eljárásban korábban ráosztott fıszerepet, és ma már elmondható, hogy érdemtelenül tengıdik az igazságszolgáltatás perifériáján. Bárd Károly szerint "a sértett rég trónfosztott szereplıje a büntetıjognak és az igazságszolgáltatás rendjének. Az eljárás hivatásos résztvevıi végérvényesen eltulajdonították a közvetlenül érintettek konfliktusait. A per egykori ura, a vádfunkcióval korlátlanul rendelkezı sértett a modern eljárási rendszerekben alig több, mint a tanúk egyike. A büntetıjogi szankció elsıdleges célja már rég nem a sértett kompenzációja, sem anyagilag, sem pedig lélektanilag." 69 A hétköznapok gyakorlata igazolja, hogy a jogszabályok által meghagyott lehetıségek a jogalkalmazás folyamán tovább szőkülnek, és a sértett kívülállóként, kiközösítettként tengıdik az eljárásban, vagy ami még ennél is rosszabb, újabb viktimizációjának lehetünk tanúi. Ma már egyre többen sürgetik, hogy a sértett nyerje vissza méltó helyét és szerepét a büntetıeljárásnak nevezett drámában. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha jogosítványai bıvülnek, s emellett olyan garanciák épülnek az eljárás rendjébe, amelyek lehetetlenné teszik jogainak korlátozását. Ezt sugallják az európai jogi dokumentumok is.

Nemzetközi kötelezettségvállalásainknak megfelelıen a nyolcvanas és a kilencvenes években a büntetı anyagi és eljárási jogszabályokat többször is módosították: az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi ajánlások és a hazai jogszokások közötti összhang megteremtésén fáradoztak a jogalkotók. A cél a "törvényes és emberséges" büntetıeljárás létrehozása volt. Olyan garanciákkal bıvítették a jogszabályt, amelyek elsısorban a terhelt védelmét szolgálták. A sértettrıl ugyanakkor elfeledkeztek, pedig a "törvényes és emberséges" büntetıeljárás nemcsak a vádlottak és az elítéltek alapjogait rögzítı okmányok figyelembevételét jelenti. A jogállamisághoz főzıdı alapelvek ugyanis az eljárásban érintett valamennyi személy emberi jogainak betartását ígérik. 69

Bárd K.: „Alkalmazott” viktimológia Észak-Amerikában, Magyar Jog, 1984/1. 21. p.

A sértett szerepének tanulmányozása ma már számos kutatás tárgya. A jogtudósok egy része rájött arra, hogy a bőncselekmények áldozatai méltatlanul tengıdnek az igazságszolgáltatás perifériáján. Eljárásbeli részvételüket, valamint a jóvátétel érvényesítésével kapcsolatos lehetıségeiket tekintve hátrányos helyzetben vannak. Ezért hívják fel a figyelmet a bőncselekmények áldozataira. Hangsúlyozzák az állam felelısségvállalásának kötelezettségét is, hiszen az állam egyik fı feladata az állampolgárok védelme. Az "objektív felelısség" elmélete szerint az állam és az állampolgár között létrejött szerzıdésben az állampolgár önmagát korlátozza, adókat fizet, kötelezettségeket vállal. Mindezekért cserébe az állam kötelessége a közbiztonság zavartalanságának, a nyugodt életnek és a polgárok jogérvényesítésének a biztosítása. Amennyiben bőncselekmény történik, akkor ez azt jelenti, hogy az állam a vállalt kötelezettségeinek nem tett eleget. Az "egyenlı védelem" teóriája szerint az emberek a bőncselekmények gyakorisága szempontjából különbözı területen élnek. Így az állam feladata lenne az egyenlıség megteremtése. Ez pedig az áldozatok kompenzálásával érhetı el. A jogalkalmazás hatékonysága is megköveteli, hogy a bőnmegelızés ne azonos intenzitással történjen. A "társadalmi kötelezettség" tana azt vallja, hogy a sértett háttérbe szorulásáért az állam a felelıs. Ennek oka nagyon is érthetı: az állami költségvetés mindinkább magába szívja azokat a pénzbüntetéseket, amelyeket korábban az áldozat kapott meg. Eljött tehát az idı, hogy megszőnjön a sértett kihasználása. Ezért az állam feladata, hogy gondoskodjék a nehéz helyzetbe került sértett támogatásáról. A társadalmi jólét elmélete szerint az állam feladata a sértett kompenzálása. Ez a jogosultság viszont csak azokat illetheti meg, akik valójában rászorulnak. A jóléti állam ezzel kapcsolatos kötelezettsége tehát nem minden áldozat szempontjából áll fenn. A bőnmegelızési teória képviselıi azt vallják, hogy az állami kártalanítás elısegíti a jogérvényesítést, mert a sértettek annak reményében, hogy káruk majd megtérül, nagyobb kedvvel tesznek feljelentést, és nagyobb mértékben nyújtanak segítséget az igazságszolgáltatás részére. A politikai motívumok elmélete a kompenzáció nyújtásából származó különféle politikai elınyök megjelenésében látja a lényeget. "A közvélemény erısen támogatja az ilyen terveket, s ezért jó politikai stratégia megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Lehet, hogy valaki soha nem válik áldozattá és ezért nincs szüksége kártalanításra, a politikusok azonban profitálhatnak abból a jó hírbıl, amit az emberekben - a büntetı igazságszolgáltatással, a kormánnyal és magukkal a politikusokkal kapcsolatban -kialakítottak. Ilyen módon a kompenzáció szimbolikus, pszichikai segítséget nyújthat az embereknek, még akkor is, ha soha nincs rá szükségük vagy soha nem is kapnak segítséget. S természetesen az ilyen viszonyulások - a büntetıeljárás hiányossága miatti elidegenedés megfékezésével - segítenek megırizni a rendszer politikai stabilitását." 70

70

Görgényi I.: A viktimológiai ismeretek érvényesülésének fı irányai a kriminológiában és a büntetıjogban. Kandidátusi értekezés, Miskolc, 1994. 196.p.

Ma már egyre többen hangoztatják, hogy - a vádlotti alapjogok mintájára - a sértettet megilletı alapvetı jogosítványokat is jogszabályban kellene az államnak deklarálnia. "Ilyen alapjogként említik pl. a félelem nélküli, biztonságos élethez való jogot, amellyel szemben ott áll az állam azon kötelezettsége, hogy a bőncselekmények elkövetését meggátolja, hogy polgárainak a bőnözıkkel szemben hatékony védelmet nyújtson. Az alapvetı jogosítványok közé sorolják a bőncselekmény okozta károk megtérítéséhez, az elszenvedett sérülés és fájdalom orvoslásához való jogot, valamint a sértetteknek azon jogát, hogy az igazságszolgáltatás szervei tisztelettel, megértéssel foglalkozzanak velük és döntéseik kialakításánál vegyék számba érdekeiket." 71 "Mindez azt jelzi, hogy a 70-es években lényeges fordulat állott be a viktimológia tudományában. Korábban nem nélkülözött minden alapot a viktimológiát ért szemrehányás, miszerint az nem más, mint olyan bővészkedés, amelynek a célja annak kimutatása, hogy a bőncselekmény bekövetkeztéért végül is az áldozat felelıs. Ma már nem divatos téma a sértett közrehatása és változott a kriminológusok viszonyulása az áldozatokhoz: a kioktatása, a hibáztatás helyébe a megértés és a segítı szándék lépett. A viktimológia támadásának célpontját a sértettrıl áthelyezte a szociálpolitika és az igazságszolgáltatás rendszerére, amelyek - így mondják - képtelenek az áldozatok jogos igényeinek eleget tenni." 72 A megváltozott kriminálpolitika hatásaként a nyolcvanas évek elejétıl az Európa Tanács és az ENSZ határozataiban, illetve ajánlásaiban is tükrözıdnek ezek a gondolatok. Az ENSZ közgyőlés ajánlásai nem kötelezıek a tagországokra nézve, de iránymutató szerepük következtében befolyásolják a kriminálpolitika alakulását. Az Európa Tanács ajánlásai nagyobb hatással vannak a tagországok igazságszolgáltatására, hiszen "egyrészt kevesebb, a nemzeti sajátosságokat könnyebben egyeztetı ország képviselıi alakítják ki az állásfoglalásokat, másrészt a tagországokat sok olyan más, gazdasági és kulturális szál köti össze, amelyek a kriminálpolitikai ajánlások végrehajtását is megkönnyítik. A legújabb nemzetközi beszámoló jelentések is azt bizonyítják, hogy az európai országok nagy része elindult a kijelölt úton: kedvezıen változtak a jogszabályok, új intézmények alakultak a sértettek támogatására, létrejöttek a sértettek kártalanítására szolgáló alapok." 73 A sértettre vonatkozó nemzetközi és hazai ajánlások több témakört érintenek. Az ezzel kapcsolatos kérdések általában három nagy csoportra oszthatóak: a sértett eljárásjogi helyzetével kapcsolatos problémák, a kártérítés és a jóvátétel kérdése, valamint az áldozatok megsegítése és az áldozattá válás megelızése. Az Európa Tanács 1983. évi konvenciója az erıszakos bőncselekmények áldozatainak kártérítésére vonatkozik. Eszerint az államnak akkor kell közremőködnie a jóvátételben, amikor a kártérítés más forrásokból nem áll teljes egészében rendelkezésre. A kártérítés további feltétele, hogy az erıszakos bőncselekmény következtében a sértett súlyos testi sértést vagy egészségromlást szenvedjen. Ez a kártérítés az elhalt sértett hozzátartozóját is megilleti. A jóvátétel független attól, hogy az elkövetı büntethetı-e. A kártérítést mindig annak az államnak kell fizetnie, amelyiknek a területén a 71

Bárd K.: “Alkamazott” viktimológia Észak-Amerikában, Magyar Jog, 1984/1. 20.p. Bárd (1984) i.m. 20.p. 73 Kratochwill F.: A betöréses lopás sértettje. In: A közrend és a közbiztonság aktuális kérdései, a betöréses lopás sértettje, egy empirikus vizsgálat tanulságai. Kriminológiai Közlemények 38-39. szám, Budapest, 1991, 66.p. 72

bőncselekményt elkövették. A kártérítésnek fedeznie kell a jövedelem kiesését, az egészségügyi, az orvosi és a kórházi költségeket, a temetés kiadásait, valamint a kiesett tartást. A kártérítés megítélésekor a hatóságnak figyelembe kell vennie a sértett anyagi helyzetét, illetve a bőncselekménnyel kapcsolatos közreható magatartását. A kétszeres kártérítés elkerülése érdekében az illetékes hatóság levonhatja a megítélt kártérítésbıl azt az összeget, amelyet a sértett, illetve hozzátartozója az elkövetıtıl, a biztosítótól vagy más forrásból kapott. Az államra vagy az illetékes hatóságra átruházódnak a kártérített személynek a kártérítés követelésére vonatkozó jogai. Bár a magyar büntetıeljárási törvény ismeri a polgári jogi igény 74intézményét, a sértettek kára az esetek túlnyomó többségében mégsem térül meg. Az állam felelıssége mindenképpen abban van, ha már egyszer nem tudta megakadályozni a bőncselekmény elkövetését, legalább kárenyhítésben részesítse azokat, akiket sérelem ért. Hazánknak nincs olyan törvénye, amely a bőncselekmények következtében sérelmet szenvedettek állam általi kárenyhítését szabályozza. Bár a törvény tervezete a kilencvenes évek végén elkészült, érvényessé mégsem vált. Napjainkban „csupán” egy kormány határozat – 1074/1999. – szabályozza ezeket a kérdéseket. Az évekkel ezelıtt Lisszabonban megfogalmazott sértetti jogokat és elveket a résztvevı 15 ország közül egyedül Magyarország nem tartja be. Jelenleg nincs hazánkban olyan elkülönített állami költségvetési alap, amelybıl a kártalanítás összegét finanszírozhatnák. Véleményem szerint a sértett kártalanításának szabályai mindenképpen törvényben kell, hogy megjelenjenek. S ez nem csak jogi, hanem politikai kérdés is. A bőnözés növekedésével ugyanis párhuzamosan nı az áldozatok száma. Az elkövetések erıszakosabbá válása és az igazságszolgáltatás elégtelensége pedig az állampolgárok bizalmának elvesztéséhez vezet(het). Egy másik nemzetközi jogi dokumentum is a sértett jogaiért harcol. Az Egyesült Nemzetek közgyőlése 1985-ben fogadta el "A bőncselekmények és a hatalommal való visszaélés áldozatai számára nyújtandó igazságszolgáltatás alapvetı elveirıl" szóló deklarációját. A nyilatkozat a hatalommal való visszaélés áldozataival kapcsolatos kérdések mellett számos olyan problémát is érint, amely a bőnmegelızéssel, a bőncselekmények felderítésében való nemzetközi együttmőködéssel, a kiadatással, valamint a sértett kárigényének kielégítésével kapcsolatos. Ennek értelmében a kormányoknak felül kell vizsgálniuk gyakorlatukat és jogszabályaikat annak érdekében, hogy a kártérítést mint büntetési lehetıséget vegyék figyelembe az egyéb büntetési szankciók mellett. E célból el kell törölniük minden olyan korlátozást, amely megakadályozza e lehetıség általános alkalmazását. Az állam további feladata, hogy nemzeti alapok létrehozásával anyagi kompenzációt nyújtson, amennyiben a sértett kára az elkövetıtıl vagy más forrásból nem térül meg. A deklaráció felhívja a tagországok figyelmét, tegyék lehetıvé a sértettek számára, hogy megfelelı információhoz juthassanak. Szintén 1985-bıl való a sértett büntetı- és eljárásjogi helyével, illetve szerepével kapcsolatos Európa Tanácsi Ajánlás. Az argumentum értelmében az igazságszolgáltatás alapvetı funkciójának találkoznia kell a sértett szükségleteivel és érdekeinek védelmével. A tagországok hatóságainak az eddiginél nagyobb mértékben kell figyelembe venniük a sértett igényeit. Bár az eljárás tárgya elsısorban az állam és az elkövetı kapcsolata, emellett fontos a 74

A sértettnek a büntetıeljáráson belüli olyan kártérítési igénye, amely a bőncselekmény által okozott kárral kapcsolatos

sértett bizalmának megszerzése és tanúként való együttmőködésének elısegítése. Az ajánlás hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az állam jobban vegye tekintetbe az áldozat által elszenvedett pszichikai, pszichológiai, materiális és szociális károsodást, és e hátrányok csökkentése érdekében dolgozza ki azokat a lépéseket, amelyek a sértett helyzetének javításához vezethetnek. Ennek megfelelıen a tagállamok - az ajánlásban meghatározott alapelvek szerint - vizsgálják felül jogszabályaikat és joggyakorlatukat. A dokumentum irányító eszméi a büntetıeljárás különbözı szakaszaira vonatkoznak. Az ajánlás elıírja, hogy a nyomozás folyamán olyan szakemberek foglalkozzanak a bőncselekmények áldozataival, akik megértıbbek velük szemben, akik felvilágosítást tudnak adni a jogi és a gyakorlati lehetıségekrıl és fıleg a kártérítésrıl. Az eljárás minden szakaszában a hatóságnak úgy kell a sértettet kihallgatnia, hogy méltósága ne sérüljön. Amennyire lehetséges és szükséges, gyerekkorúakat, rokkantakat és elmebetegeket szüleik, gondozójuk vagy más, nekik segítı személy jelenlétében kell meghallgatniuk. A sértett magánéletével kapcsolatos információkat bizalmasan kell a hatóságnak kezelnie. Az áldozat érdekeinek védelmében az állam feladata, hogy megóvja ıt minden olyan nyilvánosságtól, amely a méltóságát sértheti. A sértettnek joga van arra, hogy a nyomozás eredményét megismerhesse. A rendırség kötelessége, hogy a bőncselekményrıl készített jelentésében vagy határozatában tiszta tényállást írjon le a sértett által elszenvedett sérülésrıl és kárról. Az ügyész feladata pedig - amennyiben a jogalkotó által ráruházott diszkrécionális hatalmánál fogva eltekinthet a vádemeléstıl -, hogy a határozat meghozatalánál vegye figyelembe az áldozat kártérítésének a kérdését, valamint a váddal kapcsolatos döntésérıl tájékoztassa a sértettet. Az ajánlás fontos alapelvnek tartja, hogy a vádemelés mellızése esetén a sértettnek lehetısége legyen jogorvoslatra vagy pótmagánvádra. A bíróságnak kell tájékoztatnia a sértettet a tárgyalás kitőzésének pontos idıpontjáról és helyérıl, a kártérítés követelésének lehetıségeirıl, az ügy kimenetelérıl, valamint jogi képviselı választásával kapcsolatos jogairól. Az ajánlás értelmében lehetıvé kell tennie a hatóságnak az elkövetı részérıl a sértettnek nyújtandó kártérítés büntetı bíróság elıtti megítélését. Az ezzel kapcsolatban létezı korlátozásokat, tiltásokat vagy technikai problémákat, akadályokat az államnak el kell törölnie. A jogalkotónak biztosítania kell, hogy a kártérítés a büntetést kiegészítse, vagy akár azt helyettesítse. A bíróságnak a büntetés kiszabásakor mindig figyelembe kell vennie azokat az erıfeszítéseket, amelyeket a vádlott a kár megtérítése érdekében tesz. Amennyiben a kártérítés büntetı szankcióként kerül alkalmazásra, ugyanolyan módon kell behajtani azt, mint a pénzbüntetést. Ennek alkalmazása folyamán a sértett érdekében a kártérítés behajtását elınyben kell részesíteni az elkövetıvel szemben megállapított minden egyéb anyagi jellegő büntetı szankcióval szemben. Minden más esetben, amennyire ez csak lehetséges, az áldozatnak segítséget kell nyújtani a pénzhez való hozzájutásban. A hatóság feladata, hogy bizonyos bőncselekmények esetén a sértettet és családját megvédje a megszégyenítés és a megtorlás veszélyével szemben. Amennyiben a biztonság speciális védelmet tesz szükségessé, a bíróságnak zárt tárgyalást kell elrendelnie, és a sértett személyére vonatkozó információkat úgy kell kezelnie, hogy az ne legyen hozzáférhetı. Napról-napra egyre több ember válik bőncselekmény áldozatává, amely gyakran súlyos pszichikai, pszichológiai, szociális és anyagi következményekkel jár. Sok esetben az igazságszolgáltatás önmagában nem elégséges arra, hogy helyrehozza azt a kárt, amelyet a bőncselekmény okozott. Ezért az áldozatok részére a segítségnyújtás más formáit is meg kell

szerveznie az államnak. Ehhez nyújt segítséget az Európa Tanács 1987. évi ajánlása, amely az áldozatok megsegítésérıl és az áldozattá válás megelızésérıl szól. Az ajánlás értelmében az állam fontos feladata felmérések és kutatások folytatása a célból, hogy a legfontosabb és legaktuálisabb kérdések napvilágra kerüljenek, valamint a szükséges adatok rendelkezésre álljanak. Ez a feltétele annak, hogy az áldozatokat segítı konkrét programokat és szervezeti formákat kidolgozhassák. Az államnak biztosítania kell, hogy a legsürgısebb esetekben a sértettek soron kívül kapjanak segítséget, illetve a hatóságok azonnal szervezzék meg az áldozatok és családtagjaik védelmét az elkövetı részérıl történı megtorlással szemben. A segítségnyújtás különbözı formákban jelentkezhet: lehet egészségügyi, pszichológiai, szociális és anyagi jellegő támogatás, lehet a sértett eljárási jogairól történı felvilágosítás és a képviselıválasztással kapcsolatos segítség, valamint a további áldozattá válás megelızéséhez nyújtandó tanácsadás. Az ajánlás értelmében a szolgáltatások más-más irányúak lehetnek. Az általános segítségnyújtás mellett az áldozatok speciális csoportjai - gyermekkorúak, az erıszakos közösülés és a családon belüli erıszak áldozatai, a szervezett bőnözéssel kapcsolatos sértettek, tanúk, stb. - is szerepet kapnak a szolgáltatások megszervezésekor. Az ajánlás szerint az államnak támogatnia és bátorítania kell azokat az önkéntes szervezeteket is, amelyek az áldozatok megsegítésére jöttek létre. Természetesen elı kell segítenie az együttmőködést az igazságszolgáltatás keretében mőködı más szervezetekkel is. Minden erıfeszítést meg kell tenniük a hatóságoknak a bőnözés és az áldozattá válás megelızése érdekében. Bátorítaniuk kell azokat a kísérleteket, amelyek az elkövetı és a sértett kiegyezésére, a „mediáció”-ra vonatkoznak. A tettes-áldozat egyezség mint a jóvátétel egyik speciális formája, ma már a restoratív igazságszolgáltatás leglényegesebb megvalósulási módja. A mediáció esetében az egyezség tárgya mindig a bőncselekmény által okozott kár jóvátétele. Emellett célja ugyanakkor az is, hogy a felek közötti közvetlen kapcsolat elısegítésével a bőncselekmény okozta feszültség feloldódjon. A terhelt az általa nyújtott jóvátétel jutalmaként részben vagy egészben mentesül a szokásos felelıségre vonás következményei alól. A tettes-áldozat egyezség a szakirodalomban a diverzió egyik fajtájaként jelenik meg. Barabás Tünde szerint ez a megállapítás csak részben felel meg a valóságnak, ugyanis a tettes-áldozat egyezség alkalmazása ma már a diverzióhoz képest szélesebb körő. Az egyezségnek napjainkban vannak olyan megoldási módozatai, amelyeknél a megegyezés a bíróság ítélethozatala elıtt is lehetséges. Speciálisnak annyiban tekinthetı, hogy bár az egyezség tárgya a bőncselekmény által okozott kár jóvátétele, célja egyben a felek közötti közvetlen kapcsolat elısegítésével a cselekmény okozta feszültség feloldása, vagyis a megbékélés, a “kiengesztelıdés”. Frehsee szerint a felek között a tiszta, különösen a materiális kárról való megegyezésen túl a mediációnak szociálpszichológiai dimenziója is van, ami a konfliktus-elsimító megbékélésben nyilvánul meg. Azaz a jóvátétel és a tettes-áldozat egyezség egymást átfedı kategóriáját az a kiegyezés különbözteti meg, ami a tett által okozott szociális zavar megszüntetését feltételezi, hiszen a tettes tud valamit tenni azért, hogy az áldozatot kártalanítsa. 75 A tettes-áldozat egyezség gyakorlati megvalósításakor a legkülönfélébb megoldásokkal találkozhatunk. Mivel a tettes-áldozat egyezség Kanadában és az USA-ban indult hódító útjára, és onnan került át elsıként Nagy-Britanniába, 75

Frehsee, D.: Schadenwiedergutmachung als Instrument strafrechtlicher Sozialkontrolle. Duncker und Humbolt, Berlin, 1987, 11-18. pp.

majd a 80-as évektıl a kontinens más országaiba, természetesen az alkalmazók lehetıségeinek és igényeinek megfelelıen alakult és változott. A mediáció lényege viszont mindenhol azonos. A hagyományos és hosszú büntetıeljárással szemben gyorsabb. Mind a felek, mind az állam számára kedvezıbb, mert hatékonyabb és olcsóbb megoldást kínál. Az áldozatot az ügy tisztázása érdekében és a jóvátételi megállapodás kialakításában tevékeny részvételre sarkallja. Másrészrıl pedig az egyezségben foglaltak teljesítésével az elkövetı elkerülheti a börtönbüntetést. Király Tibor szerint az eszményi büntetıeljárás két érdek összehangolásának, egyensúlyban tartásának mővészi megalkotásával érhetı el. A törvénynek „biztosítania kell egyfelıl a társadalmat arról, hogy felelısségre vonják azokat, akik a büntetı törvénybe ütközı módon szegték meg a társadalom normáit, másfelıl biztosítania kell a polgárokat, hogy a bőnözık elleni fellépés során a hatalom nem fogja ıket lépten-nyomon zaklatni”. Amennyiben mégis szüksége van bizonyos személyek – pl. tanúk – közremőködésére, kötelezettséget kell vállalnia, hogy a büntetıeljárásban fellépıket emiatt hátrány nem éri. A tanúk védelmét a jogalkotónak mindenképpen törvényben kell szabályoznia. A hatályos törvény ma már tartalmaz tanúvédelmi szabályokat. Az Európa Tanács bőnügyi problémákkal foglalkozó állandó szakbizottsága még 1993 júniusában létrehozott egy olyan szakértıi csoportot, amelynek feladata a védelem jogai mellett a tanúk megfélemlítésével kapcsolatos kérdések tanulmányozása volt. Az Európa Tanács mellett korábban már más fórumok - pl. az Európai Unió és az ENSZ – is foglalkoztak tanúvédelemmel, de ez volt az elsı eset, hogy a vizsgálódás fı tárgya a tanú megfélemlítése volt. A bizottság mőködésének eredményeként részletes ajánlás tervezetet állított össze, amelynek eredményeként a tanúvédelmi szabályok 1999-tıl hatályosak hazánkban. A tanúk elhallgattatása régóta ismeretes, de rendszeres és módszeres megfélemlítésük a szervezet bőnözés megjelenésével kapcsolatos. Már nem csupán a védtelen tanú megvásárlása vagy megsemmisítése a cél, hanem az igazságszolgáltatás mőködését is igyekeznek megbénítani. A szervezett bőnözés államhatárokon túli, nemzetközi méreteket öltı jelenség. Az ellene való fellépés is csak együttes összefogással érhetı el. A bizottság az elemzés folyamán arra a megállapításra jutott, hogy a tanú nehéz helyzetben van, mert ellentmondásos helyzet szereplıjeként vergıdik az igazságszolgáltatás hálójában. Innen pedig nincs menekvés, hiszen a háló mellett éhes ragadozók lesik, hogy mikor kaphatják el a kiszabadult, ám védtelen áldozatot. A tanúnak ugyanis állampolgári kötelessége, hogy az idézésre megjelenjen, és vallomást tegyen. Emellett igazmondási kötelezettség is terheli. E feladatok véghezvitelekor viszont sérülhetnek azok az emberi jogai, amelyek minden állampolgárt megilletnek. Nevezetesen a személyes biztonsága, amelyet a tanúskodási kötelezettségének teljesítése közben kockáztat. A bizottság megállapítása szerint a tanúskodási kötelezettség nem járhat a polgár számára szükségtelen kockázattal, ezeknek a kizárása - de legalábbis minimalizálása - állami kötelezettség. A hangsúly tehát áttevıdött; az állam feladata, sıt kötelessége az igazságszolgáltatás olyan megszervezése, amelynek eredményeként a tanú életének, testi épségének, szabadságának, valamint a hozzá közelálló személyek biztonságának veszélyeztetése nélkül tehet ıszinte és valósághő vallomást.

A védelemmel kapcsolatos intézkedések a bőncselekmény elkövetésétıl kezdıdıen illetik meg a tanút. A vallomás megtétele után sem szabad sorsára hagyni, hiszen a cél nem az, hogy a tanú vallomását megtehesse, hanem az, hogy meg is tegye. A bosszútól való félelem elnyom(hat)ja a polgár erkölcsi kötelességtudatát, s ennek következtében a tárgyaláson megtagadja a vallomást. A tanút ezért a tárgyalás elıtt, alatt és azt követıen is meg kell az államnak védenie. A bizottság megfogalmazta a tanú védelmét szolgáló állami intézkedések lényegét. A cél a tanút fenyegetı veszély minimumra szorítása. A védelem lehet fizikai és a tanúk egyes, különösen sebezhetı csoportjait illetıen pedig a pszichikai. A tanú védelmét szolgáló állami eszközök tárháza igen széles. Az anyagi jogi eszközök közül a tanú fenyegetéssel való befolyásolásának büntetıjogi tilalma említhetı. Ez a hazai jogszabályban a "hamis tanúzásra felhívás" bőntetteként közel száz éve jelen van. A tanúk számára nyújtandó folyamatos fizikai védelemnek viszont sokáig – 1999-ig – nem volt jogilag szabályozott rendszere. Emellett a technikai jellegő lehetıségek még ma sem teljesek. Más országokban - fıleg Nyugat-Európában - léteznek olyan riasztó felszerelések, amelyek segítségével a megfenyegetett polgár azonnal riaszthatja a rendırséget. (L. Svédország) A hatályban lévı rendelkezések értelmében a védett tanú személyi adatait a hatóságnak és a bíróságnak bizalmasan kell kezelnie. A jogszabály szerint a tanúként fellépı veszélyeztetett személy címét, gépkocsijának rendszámát titokban kell a jogalkalmazónak tartania. Amennyiben szükséges, akkor a tanú új nevet, rendszámot kaphat, és a lakhely ideiglenes vagy végleges cseréjére is lehetıség van. Mindezeket adott esetben az állam részérıl nyújtandó anyagi támogatás is kísérheti. A tanúvédelem egyik fontos intézménye a jogi tanácsadás: az érintett polgár a hatóság tagjaitól gyakorlati és jogi tanácsokat kérhet. A bizottság által javasolt intézkedések következı csoportjába az eljárás szervezésével kapcsolatos feladatok tartoztak. A javaslatok között olyan technikai megoldások szerepeltek, amelyek a bírósági épületek megfelelı kialakításával lehetıvé tennék, hogy a sértett és a terhelt, illetve ezek hozzátartozói külön várakozhassanak a bírósági folyosón. Angliában új bírósági épületeket már csak úgy építenek, s a régieket is úgy alakítják át, hogy a vád és a védelem tanúi külön helyiségekben várják a kihallgatásukat, s ezeket külön útvonalakon közelíthetik meg. A zártláncú televíziós berendezések széles körő alkalmazása révén technikai szemszögbıl nincs akadálya annak, hogy a tanú ne a tárgyalóteremben, a vádlott fizikai jelenlétében tegyen vallomást. Ennek a módszernek a széles körő alkalmazását ajánlatosnak tartotta a bizottság. A javaslatok további csoportjába azok az intézkedések tartoztak, amelyek a tanú általános helyzetén kívántak javítani. Itt fıleg azokra a sértettekre gondoltak, akik a családon belül elkövetett erıszakos vagy egyéb bőncselekmények áldozataivá váltak. Ezeknek a személyeknek a kiszolgáltatottsága fıleg abból fakad, hogy továbbra is együtt kell élniük azokkal a hozzátartozóikkal, akik ellenük bőncselekményt követtek el. A legtöbb esetben további zaklatásnak vannak kitéve, ezért a megoldás új lakás

biztosítása lehet. Más esetekben pedig szociális és pszichológiai támogatás révén csökkenthetı az a megrázkódtatás, amely ıket érte. A másodlagos traumatizálódás elkerülése érdekében a bizottság azt a javaslatot tette, hogy lehetıleg már az elsı kihallgatáskor kellıen kiképzett szakemberek legyenek jelen, és a sértettnek a tanúvallomást ne kelljen újra és újra megismételnie. A bizottság az eljárásjogi rendszabályok vonatkozásában is tett néhány módosító indítványt. Ezek alkalmazási lehetıségeit illetıen a vélemények erıteljesen megoszlottak a 'common law' és a kontinentális jogrendszerő országok szerint. Az utóbb említettek bizonyos körülmények között elfogadhatónak tartják a tárgyalást megelızı eljárási szakaszban tett nyilatkozatok - fıként bírói hatóság elıtt tett és/vagy videotechnikával rögzített vallomások - tárgyalási felhasználását akár a tanú tárgyalási kihallgatása nélkül is, sıt szők körben kivételesen még anonimitást is engedélyeznének engedélyeznek - a tanúknak. Ez az angolszász eljárási rendet követı országok számára ez idı szerint szinte elképzelhetetlen, a keresztkérdezéshez való jog ugyanis az uralkodó (hagyományos) felfogás szerint magában foglalja a tanú életkörülményeinek, életútjának, múltjának ('background') megismeréséhez való jogot. Már pedig ha a tanú a vádlott (és a védelem) számára névtelen, ezek a jogok gyakorolhatatlanok. Az angolszász jogrendszerben így elképzelhetetlen a tárgyaláson kívüli meghallgatásokról készült jegyzıkönyvek, illetve videofelvételek felhasználása anélkül, hogy a sértettet (tanút) a bíróság elıtt is kihallgatnák. Az anonim tanú kérdése tehát ma még vita tárgya, annak ellenére, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága egyik döntésében, 1996 márciusában érintette ezt a problémát. (Doorson v/s The Netherlands) A határozat szerint a tanú anonimitásának engedélyezése kivételes esetekben megoldható. Ennek feltétele viszont, hogy a védelemnek legyen lehetısége a tanú névtelenségére vonatkozó igény indokoltságát, továbbá a tanú szavahihetıségét és tudomásának eredetét ellenıriznie. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése ellenére a "common law" országok számára leginkább azon út járható, amely esetében a tanú a vallomástétel után változtat személyazonosságot és esetleg külsıt. A kis országok ugyanakkor nehezen tudnák megoldani a tanú végleges elrejtését. Nálunk gyakorlatilag ez a megoldás elképzelhetetlen, de Európa más országai is hasonló nehézséggel küzdenek. A tanú anonimitásának kérdésekor további problémát jelent, hogy az ügyek többségében a sértetteket a vádlottak ismerik, ezért a védelmüket megszervezni nem könnyő feladat. Sok esetben családtagjaiktól, illetve a velük egy háztartásban élıktıl kellene a hatóságnak megóvnia ıket. Ebben a helyzetben viszont a tanú nevének eltitkolásával, illetve személyazonosságának megváltoztatásával a védelem kérdése nem oldható meg. Az Európa-tanács ajánlása szilárd alapot adott a büntetıeljárási kodifikáció számára a jogi keretek meghatározásához. A keretek további kitöltése azonban kétségtelenül hosszú távú feladat. A javaslatok egy része bekerült a hatályos eljárási törvénybe. A normák megfogalmazásakor a jogalkotó tekintettel volt az európai normákra. Így többek között két, az Európai Unió Tanácsától eredı

állásfoglalásra és egy Európa Tanácsi ajánlásra. (A tanúk védelmérıl a nemzetközi szervezett bőnözés elleni küzdelemben, A nemzetközi szervezett bőnözéssel szemben folytatott küzdelemben a bírósági eljárás során együttmőködı egyénekrıl, A tanúk megfélemlítésérıl és a védelem jogáról.) A hatályos magyar szabályozás végeredményben a tanú jogi védelmét kétféleképpen rendezi. Részben speciális iratkezelési, részben pedig az anonimitást biztosító szabályokat fogalmaz meg. A tanúvédelem hatályos rendszere természetesen jóval szegényesebb az amerikai megoldáshoz képest. Nálunk ugyanis nehezen megoldható, hogy a tanú új személyazonosságot kapjon, illetve plasztikai mőtétet végezzenek el rajta. A helyes elképzelések csak akkor érnek valamit, ha meg is tudják valósítani azokat. S ez nem csak anyagi kérdés. Európa közepén élünk, földrajzi viszonyaink nem engedik meg, hogy bárkit is eredményesen elrejthessünk. Ugyanakkor pedig nem feledkezhetünk el a büntetıeljárás alapelveirıl sem! A közvetlenség elvére, a védekezéshez való jogra és a fair eljáráshoz főzıdı garanciákra gondolok itt elsısorban. Olyan irányító eszméi és tartópillérei ezek a pernek, amelyeket nem a politikai akarat hozott létre, hanem amelyeket a történelem nehéz vajúdásában szült. A tanúvédelem ezért sohasem történhet a vádlotti jogok sérelmére! A tanúvédelmi szabályok és a terhelti jogosítványok között mindig ésszerő egyensúlynak kell fennállnia. Pl. a védekezési jog egyik igen fontos biztosítéka a szembesítés folyamán valósulhat meg. Ez pedig a tanú aktuális nyilatkozatának meghallgatását igényli, és nem elégszik meg a korábbi vallomás tárgyiasult formájával, a jegyzıkönyvi kivonattal. Mert csak így biztosítható, hogy a terheltnek a vallomás ellen kelljen védekeznie. Az elhangzottakkal, ne a jegyzıkönyvben írtakkal kapcsolatban tehesse meg észrevételeit, fejthesse ki ellenérveit. Ennek feltétele, hogy mindkét személy egyidejőleg jelen legyen, s közvetlenül reflektálhasson a szóban elhangzottakra. Így érvényesül a szóbeliség és a közvetlenség elve. A tanú védelme az alapelvek betartása mellett úgy valósulhat meg, ha a kölcsönös jelenlét során a vádlott nem látja a tanú arcát. Hiszen nem a személyét, hanem csak a vallomását kell azonosítania. Az 1998-ban megszavazott – jelenleg még nem hatályos - új Be. bıvíti a sértett meglévı jogosítványait és lehetıséget ad neki arra, hogy bizonyos esetekben ı alakíthassa az eljárás menetét. Ügyészi tétlenség, illetve „tárgyszerőtlen” eljárás esetén az új törvény lehetıvé teszi, hogy a sértett pótmagánvádlóként felléphessen. E jog érvényesítését viszont szigorú korlátok közé szorítja. A feljelentés elutasításának és a nyomozás megszüntetésének bizonyos eseteiben a sértett önálló vádlóként léphet fel a bírósági eljárásban. A bírósághoz benyújtott vádindítványban a pótmagánvádlónak meg kell jelölnie azokat az okokat, amelyek értelmében az eljárást tovább kell folytatni. A törvény további feltételként ügyvédi képviseletet ír elı. A kérdés már csak az, vajon jogainak szélesítésével tényleg könnyítünk-e a helyzetén. Gondoljunk csak arra, hogy az általános szabályok szerint a terhelttel szemben mindig ott áll a közvádló, aki - mint az állam képviselıje feladatainak teljesítéséhez igénybe veheti azokat az erıforrásokat, illetve eszközöket, amelyekkel a sértett sohasem rendelkezhet. Milyen esélye van neki akkor, amikor az ügyész is arra következtetésre jutott, hogy nem tudja bizonyítani a bőncselekmény elkövetését. Ahhoz, hogy a fenti kérdésre vizsgálnunk a jogintézményt.

válaszolhassunk,

részletesen

meg

kell

A jogintézmény a közvádra üldözendı bőncselekményeknél ügyészi tétlenség esetén felhatalmazza a sértettet, hogy a vádat mint pótmagánvádló a bíróság elıtt képviselje. A sértett pótmagánvádlóként három esetben léphet fel: a./ ha az ügyész a vádat elejtette, b./ ha az ügyész vagy a nyomozó hatóság a feljelentést elutasította, c./ ha az ügyész vagy a nyomozó hatóság a nyomozást megszüntette. A pótmagánvádlók köre: a./ a sértett b./ a sértett halála esetén egyenesági rokona, házastársa, élettársa vagy törvényes képviselıje. A pótmagánvád jogintézményének gyökerei a XIX. század végére nyúlnak vissza. Az 1896. évi Bp. Lehetıséget adott a sértettnek, hogy közvádlói tétlenség esetén a vádat tovább vigye, és pótmagánvádlói minıségben eljárjon a büntetıperben. A Bp. a pótmagánvádat mint szubszidiárius vádat a magánvád egyik nemeként határozza meg. Akkor engedi meg a törvény a pótmagánvádat, amikor a kir. ügyész a vád képviseletét megtagadta, vagy a vádat elejtette. Ennek megfelelıen a sértett közvádas ügyekben is - mint pótmagánvádló - képviselheti a vádat. Pótmagánvádlóként tehát két esetben léphet fel a sértett: akkor, ha az ügyész megtagadta a feljelentést, illetve a vádindítványt elutasította, vagy abban az esetben is, ha a folyamatban lévı per közben elejtette a vádat. A Bp. fıszabályként kimondja, hogy pótmagánvád emelésére általában minden sértett jogosult. "Sértett" alatt a "magánindítványra jogosult"-at is érti, feltéve, ha a magánindítványra jogosult fımagánvádra is jogosult. Ez utóbbi esetben ugyanis a magánindítványt tévı egyenértékő a magánvádlóval. Más esetben a magánindítvány, habár az eljárás alapjául szolgál, éppen nem egyenértékő a magánvádra jelentkezéssel. Amennyiben a bőncselekmény több személy jogait sérti vagy veszélyezteti, ezek mindegyike önállóan jogosult ugyan a pótmagánvád emelésére, de tekintettel "az eljárás oeconomiájára", a törvény kimondja, hogy "mihelyt egy sértett átvette a magánvádat, az eljárás azonnal továbbfolytatandó", s a többi sértettet "csak" a csatlakozás joga illeti.

A Bp. szerint a pótmagánvádló perbeli jogállása csaknem azonos a fımagánvádlóéval. Mindössze két különbség figyelhetı meg. A fımagánvádló egyben magánindítványra is jogosult, a másik különbség pedig, hogy míg a fımagánvádló a kir. ügyészhez hasonlóan ugyanolyan feltételek mellett kérhet perújítást, addig a pótmagánvádló nem jogosult arra. Amikor a kir. ügyész nem emel vádat, a sértettet "kettıs" jogorvoslat illeti. A törvény felhatalmazza a sértettet, hogy amennyiben nem történik vádemelés, akkor eldönthesse, hogy az elutasító határozat ellen jogorvoslatot jelent-e be a felettes ügyészhez, vagy pedig pótmagánvádlóként tovább viszi az ügyet. A Bp. szerint az egyik joggal való élés nem zárja ki a másikat. Az alternatív választás joga csak abban az esetben illeti meg a sértettet, ha az ügyész nem emelt vádat. Amennyiben a kir. ügyészség a per alatt elejtette a vádat, a törvény nem ruházza fel a sértettet a közvádló felettes hatóságához való folyamodás jogával.

Amennyiben a sértett a fıügyészhez "folyamodik", az elutasító határozat kézbesítésétıl új határidı nyílik a sértett számára a pótmagánvád elıterjesztése érdekében. Ebben az esetben a sértett egy másik alternatívával is élhet: a fıügyész határozata ellen kérvényt adhat be az igazságügyi miniszterhez, aki a szervezet alá-fölérendeltsége következtében utasíthatja az ügyészt a vádemelésre. Minthogy azonban a pótmagánvádnak a fıügyészi elutasító határozat után való emelését a törvény határidıhöz köti, a sértett a miniszter rendelkezésének megtételéig elveszítheti a jogát a pótmagánvád emelésére. (lejár a nyitva álló határidı) A felhatalmazás vagy kívánat alapján üldözhetı bőncselekmények esetén a kir. ügyészség vádmonopóliumának kizárólagossága érvényesül. Amennyiben a sértett feljelentését elutasították, pótmagánvádnak nincs helye. Az új Be. szerint a sértett nem léphet fel pótmagánvádlóként, ha a bíróság a vádlottat felmentette, vagy az eljárást megszüntette, de az ügyész nem fellebbezett. A Bp. ebben az esetben is lehetıvé tette a pótmagánvádat. (Bp. 383. §) Ennek az az oka, ha már a bíróság dönthetett a vádról a pótmagánvádló belépése felesleges. Az új Be. 199. § (2) bek. értelmében a Bp. által megengedett ún. "kettıs" jogorvoslat alternatív módon, azaz a sértett szabad választásából következıen nem megengedett. Az 1998. évi törvény szerint ugyanis pótmagánvádló a sértettbıl akkor lehet, ha a feljelentés elutasítását, a nyomozás megszüntetését követıen a sértett ez ellen panasszal élt, azt elutasították, és csak ezután emelhet vádat, illetve ha az ügyész a vádat elejtette, és a törvényes határidın belül a sértett vádindítványt nyújtott be. (267. § (2) bek., 312.§) A Bp.-hez képest további különbség még, hogy a sértett az igazságügyi miniszterhez nem fordulhat. Ennek olyan indokai vannak, amelyek az ügyészség alkotmányjogi helyzetével kapcsolatosak. A feljelentés elutasítása és a nyomozás megszüntetése esetében a pótmagánvádlóként fellépı sértett ügyféli minıségében jár el, és nem veszi át sem a nyomozó hatóság, sem az ügyész nyomozásbeli szerepét. Amennyiben viszont a sértett fellépése az ügyész vádelejtése miatt következik be, akkor a pótmagánvádló a bírósági eljárásban az ügyész jogait gyakorolja. (236. §) Nincs helye pótmagánvádnak, ha a sértett feljelentését azért utasították el, mert a gyanúsított gyermekkorú vagy kóros elmeállapotú volt. Nem emelhetı pótmagánvád akkor sem, ha hiányzik a gyanú, a bőncselekmény elévült, a gyanúsított meghalt, nincs magánindítvány. A nyomozás megszüntetése esetén a fenti bekezdésben foglalt okok esetén szintén nincs helye pótmagánvádnak. Összegezés helyett: Amikor a büntetıeljárás jövıben elképzelt rendjérıl és új jogintézmények bevezetésérıl kívánunk dönteni, elsı lépésként az eljárásra vonatkozó alapelveket illik meghatározunk. El kell döntenünk, kitartunk-e a jelenlegi

legalitás mellett vagy - a célszerőségi szempontok elsıdlegességére hivatkozva - eljárási rendszerünket az opportunitás elvére építjük. Amennyiben ugyanis megtartjuk a legalitás elvét, és csak kivételként engedjük meg az opportunus szempontok érvényesülését, akkor kiderül, nem is állunk olyan rosszul a sértett jogosítványait illetıen. Ha viszont az opportunitás elvének megfelelıen tág teret engedünk a jogalkalmazói diszkréciónak, úgy kénytelenek leszünk a sértett jogosítványait bıvíteni és a pótmagánvádlói fellépését megengedni. A pótmagánvád jogintézményének ismételt bevezetésekor azt is végig kell gondolnunk, hogy milyen lesz az eljárási szakaszok egymáshoz való viszonya. A hatályos konstrukció fenntartása esetén nem sok értelmét látom a pótmagánvádlói intézmény létének. A tárgyalás szerepének tényleges növelése esetén pedig alapos elemzésnek kell alávetnünk ezt az új jogintézményt. Reprezentatív mintára épülı interjúk alapján dönthetjük csak el, hogy lesz-e a jogrendszerünkben helye, illetve mőködıképes lehet-e a pótmagánvád intézménye. Bevezetése esetén azt is figyelembe kell vennünk, hogy a sértetti jogok ilyen irányú bıvítése nem történhet az elkövetı kárára. A sértetti és a terhelti jogosítványok között mindig ésszerő egyensúlynak kell fennállnia. Másrészrıl pedig, amikor azt kívánjuk, hogy a sértett a büntetıeljárás folyamán szélesebb körben alakíthassa az eljárás kimenetelét, sohase feledkezzünk el a közvádlóról, aki általában nem "tétlen".

D R . S ZENDREI G ÉZA

E GY HÍRHEDT EMBER , RÉGI ÜGYÉSZ : N ÉMETH J ÁNOS A felszíntıl mérhetı a mélység és a magasság. E két utóbbi nélkül egysíkú lenne a történelem, benne a mi ügyész-jogtörténelmünk. Sajátos jogirodalmunkban nyéki Németh János a mélység egyik pontja. A híres ügyészek után a hírhedtet is meg kell írni. Németh János (1748-1807) hivatali kibontakozása II. József reformkorszakára esik. 1788-ban személynöki ítélımester. A fellebbviteli bíróság tagjaként elébe kerültek a személynöki városok megfellebbezett ítéletei. A királyi tábla egyik bírája volt. Személye az 1790/1791-es - korszerő büntetı-törvénykönyv megalkotását is sürgetı - országgyőlésen vált ismertté. Buzgó támogatója az országgyőlési ellenzéknek, a magyarság érdekeit védı nagyuraknak. Az országgyőlés számos felterjesztését a reformgondolkodású II. Lipót király az ı fogalmazásában olvashatta. Otthonosan mozgott a 700 éve felhalmozódott magyar törvénytárban és a jogszabály-magyarázatok honi világában. De még az országgyőlés vége elıtt ráérzett arra, hogy a Habsburg-ház elleni fellépéseknek nincs esélye, és átállt az udvari érdekek képviselıi közé. 1792ben Ferenc király kinevezte jogügyi igazgatónak, a szentkorona ügyészének. Az is maradt 1798-ig. II. József 1780 és 1790 között pártfogolta a felvilágosodás eszméit, így a korszerő állam létrehozását is. Azok a papok, írók, jogászok, akik a Martinovics név alatt ismert büntetıperben felelısségre vonattak, lényegében a felvilágosodás igehirdetıi, azaz a II. József által pártfogolt szellemiség megtestesítıi. Csakhogy 1792-tıl már jól láthatóan másmilyen gondolkodású uralkodó ült a trónon, II. József követıi Ferenc király uralkodása kezdetén feleslegessé, majd üldözöttekké váltak. Itt a gyökeres oka nyéki Németh János pálfordulásának. A Martinovics összeesküvés az értelmiség szellemi mozgalma volt, amely nem hatott ki a nemességre és a jobbágyságra. Azok meg sem értették volna az összeesküvés célját. A nagy francia forradalom által keltett félelem váltotta ki a megtorlást. Ennek lett az egyik fıszereplıje Németh János jogügyi igazgató. Két jelentıs magyar író élte túl ezt a pert, bár Németh mindegyiket halálra szánta. Nem azért, hogy "képíró" ne maradjon életben, hanem azért, mert feltupírozta az államra leselkedı vészt, hogy annak letörésében neki minél nagyobb érdeme legyen. Ezt tükrözi Martinovics, Hajnóczy, Laczkovics, Szentmarjay, Sigray, Szolártsik és Batsányi ellen benyújtott vádirata. "Tekintetes Királyi Tábla! Tisztembıl folyó kötelességem szerint elıadom, miszerint Martinovics Ignác József szászvári fölszentelt apát és királyi tanácsos magáévá tette az elvetemült, minden jól berendezett, kimővelt társadalom felforgatására kieszelt francia demokratikus elveket, amelyek keletkezésükkor még magát az oly virágzó francia királyságot is feldúlták, sıt mint vezetı az itt, Magyarországon szítandó forradalom tervét is irányította. Ugyanakkor Hajnóczy József, a nagyméltóságú m. kir. udvari kamara titkára, Laczkovics János, az egykori Gräven-ezred nyugalmazott kapitánya, Szentmarjay Ferenc, Sigray Jakab gróf,

a dunántúli kerületi tábla számfölötti ülnöke, Szolártsik Sándor és Batsányi János, megfeledkezve nemcsak Istennek, a királynak és a hazának tartozó hitrıl és hőségrıl, hanem az İfelségétıl nyert kegyekrıl és jótéteményekrıl is, félretéve az Istentıl és embertıl való félelmet és a törvények szigorát, folyó évben a fent említett Martinoviccsal együtt átkos és forradalomra vezetı társaságba tömörültek. Hogy ezt megalapítsák és elterjesztve még jobban megerısítsék, azok között, akiket társaságuk kötelékébe vontak, két kátét (melyek közül egyik a Szabadság és Egyenlıség Társasága, a másik pedig az úgynevezett Reformátorok Társasága számára készült) terjesztettek, szabályzattal, szervezeti utasításokkal és jelvényekkel ellátva. Továbbá attól sem rettentek vissza, hogy mindenféle pusztító nyavalyával fertızött, lázadásra uszító és még İfelsége méltóságára és személyére is súlyosan sértı iratokat terjesszenek, és így egységes terv alapján nemcsak a királyi felség, a törvényes és kegyes király épsége és méltósága ellen, hanem az egész ország megrontására, az alkotmány, a kormányforma és a királyi trón megdöntésére esküdjenek össze, és hogy a közjónak, ami a legfıbb törvény, elıre megfontolt felforgatásával és minden alkotmánynak és törvénynek, amelynek oltalma alatt biztonságban éltek, félrelökésével megzavarják az ország békéjét és nyugalmát, s ezzel a felségsértés és lázadás szörnyő bőnébe essenek. Mivel pedig azokat, akik ilyen módon összeesküsznek a király, az ı épsége és méltósága és az ország ellen, az összeesküvésre bármit megkísérelnek, a megkísértınek tudatosan engednek, vagy akik ilyesmirıl tudnak és nem jelentik, Szent István törvénykönyvének 2. könyve 51. fejezete, az 1705:7., az 1781:56. törvénycikk és más, az üggyel kapcsolatban idézhetı hazai törvények szerint fıvesztéssel és minden vagyonuk elıre történı összeírásával és elkobzásával kell büntetni, azért tisztem szerint kérem a tekintetes Királyi Táblát, hogy az említett felségsértési ügyben vétkeseket, akiket az idézett törvény értelmében már elızetesen bilincsbe vertek, a per felvételére és hogy védelmüket elıadják, egy közeli határozott idıpontra megidézni, továbbá a hitetlenek vakmerıségének letörésére és az elvetemült és bőnös emberek gonosztevı kedvének elfojtására az említett apátnak a Hármaskönyv 2. rész 44. címe alapján elızetesen végrehajtott lefokozása után a köteles igazságot és a hatályos ítéletet kiszolgáltatni ne terheltessék. Maradok a tekintetes Király Tábla 1794. november 28.

alázatos szolgája Dr. Németh János a Szent Korona ügyésze" 76

Batsányi János a per kezdetén a fıvádlottakra kiadott elsı vádiratban szerepel, bár Martinovics terhelı vallomásán kívül ellene nem volt bizonyíték. Talán ennek személyes oka is lehetett. Batsányi 1787-tıl a Kassai Kamara joggyakornoka, késıbb írnoka. A jogügyi igazgató pedig a Pozsonyi Kamara keretében mőködött. Mint kamarai tisztviselık - a feltőnı rangkülönbség ellenére is - ismerhették egymást. A kamarák kevés létszámmal (20-30 fıvel) dolgoztak. Batsányinak munkahelye és lapszerkesztıi helyzeténél fogva széles körő országos ismeretsége volt. A perben benyújtott védıiratában maga írja, hogy magas állású bírái egy részét személyesen ismeri. Alacsony hivatali beosztása ismertségét, elismertségét nem akadályozta. Mindenesetre Németh János 1795. április 17-én vádkiterjesztést nyújtott be Batsányi ellen, amely terjedelmesebb az öt hónappal korábban kelt vádlevélnél. 76

Benda Kálmán-Elek Judit: Vizsgálat Martinovics Ignác szászvári apát és társai ügyében. Bp. 1983 év 342-344 oldalak

Részletek a vádkiterjesztésbıl. "Avégbıl, hogy tudni lehessen: minı utakon-módokon, mely segédeszközökkel vett részt a bebörtönzött vádlott ama Titkos Társaságban, amely királyunk és országunk romlására, s az egész monarchia felforgatásra esküdött össze, elıre kell bocsátani néhány kéziratát; ezek átvizsgálása után, mint valami tükörbıl, elı fog tőnni: milyen az ı szelleme és jelleme - milyen az érzülete és megszokott gondolkodásmódja." "...Költészetének elsı terméke azonban valami balsors folytán eljutván a Magyar Museumhoz, napvilágot látott az említett 1789. esztendıben, amidın a már akkor lángban álló Francia Királyság példájából bıséges és roppant alkalmat nyervén a verselésre, költıi gyakorlatai során több verset tett közzé ı, mégpedig a 9. lapon a lelkek általános elkeserítésére - az 56. lapon az alattvalók lelkületének felizgatására, a földesurak elleni győlölet szítására, arra izgatva, hogy a nép rázza le mindkét hatalom igáját, - az 58. lapon a nép lelkének felizgatására és a Királyi Udvartól való elidegenítésére (mindez 3. szám alatt mellékelve) - s így oly elveket hintett szét, melyek a békére és köznyugalomra veszélyesek, és a bajoknak szerencsétlen láncolatát vonták maguk után. A másik a szintén itt bebörtönzött Szabó Lászlóhoz írott költıi levele, 1793-ból (mellékelve 4. szám alatt). Ennek elsı részében leginkább arra törekszik, hogy ellenszenvet keltsen a Papság, mint minden felvilágosodás ellensége iránt, és győlöletet szítson azon férfiak ellen, akik munkásságukkal szolgálják a könyvek cenzúrája tárgyában kibocsátott üdvös királyi rendeleket; - a második részben pedig a Haza képzelet szülte bajaitól s a fölöttük érzett fájdalomtól gyötört szerzı azt kérdi társától: mit vár ezekben a válságos idıkben, mint vélekedik? Mit várnak a jövıtıl a budai Királyi Vár lakói, és mire készülnek?" "... Mindezek alapján, bár e megnyilatkozások különbözı minıségőek, ugyan ki az, aki ne venné észre a hamu alatt parázsló tüzet, és ne látná meg a lappangó összeesküvést?" "... S hogy mindezeket kifejtse és közönségessé ∗ tegye, nekifogott az állam felforgatásáról szóló értekezés írásának, amint azt az 5. szám alatti melléklet mutatja. Ebben azt állítja, hogy más a békés, a Felvilágosodás által elısegített és ismét más az erıszakos Forradalom: nem gondolva arra, hogy a nemzetnek ilyen nyughatatlan és izgató Szolonjai és felforgatói közepette, amilyen a bebörtönzött vádlott is, békés Forradalom éppoly kevéssé lehetséges, mint a Szabadság Chimaerája vagy a Természetben az egyenlıség." "...Mindezek ismeretesek voltak a forradalmi társaságok alapítója: Martinovits apát elıtt - így tehát a vádlottat, aki természeténél fogva hajlamos volt a forradalomra, nem kellett külön rábeszéléssel az összeesküvés közösségébe bevonni. Ezt tanúsítja még bıvebben Martinovits apát 6. szám alatt csatolt hiteles vallomása, amely szerint a bebörtönzött vádlott, miután tudomást szerzett az összeesküvés tervérıl, legott hozzájárult ahhoz, és miután felajánlották neki a felsı-magyarországi országrész igazgatóságát, a szervezetnek vagy a fölvételnek szabályait Martinovits tollbamondása után leírta: minthogy a katekizmust magát, mivel ez éppen nem volt Martinovits kezeügyében, vele közölni nem lehetett." ∗

mai szóval: közismertté

"... Íme, ezekben elıttünk áll az összeesküvés lényege, amelyet ugyan a vádlott nevetséges egérkének tart, ám a közvádra vonatkozó törvények felségsértés és hazaárulás bőnének minısítenek. Ennek megtorolását hangosan követeli a Nép Szava - Isten Szava! - és kéri, hogy tegyenek eleget kívánságának a Vádirat értelmében." 77 Lényegében a jogügyi igazgató vádbeli álláspontja az volt, hogy, aki a Társaság kátéját látta, olvasta, lemásolta, már ezzel a hőtlenség bőnébe esett. Ha nem is látta (mint Batsányi) akkor forradalmi természete is elég a vádemeléshez. A jogügyi igazgató tıle telhetı mindent megtett a saját sikere érdekében. Ígérgetett, fenyegetett, általános börtönkedvezményeket megvont. Gondoskodott a rabok "fogyókúrás" ételérıl, bilincseirıl, celláik átkutatásáról, szállításukról, az ügyvédeikkel való érintkezés ellenırzésérıl, még a kivégzések sorrendjérıl is. Egyet azonban nem tett, nem engedett megtenni: a foglyokat senki sem bántalmazta. Rá is hatottak a felvilágosodás eszméi. Németh János jogügyi igazgató feljegyzése Martinovicsékról a nádornak. Buda. 1794. november 12. Részletek: „Éppen elegendı kegy lesz az, ha vasárnapokon, valamint keddi és csütörtöki napokon kapnak egy kis meleg levest és valamicske zöldfélét, magukba szállásuk többi napjait pedig kenyéren és vízen töltik el. Aláztassék és töressék meg ezen az úton az a dölyf, az a nagyravágyás, az a mindent megvetés, ami e vádlottak minden gondolatát, minden írását sajátlagosan áthatja. Hadd fogyjon bennük az eleven szellem, mert minél jobban kevesbedik az bennük, annál inkább növekszik az igazság kiszedését megkönnyítı készségük, és így meggyorsítható a per folyamata és végkifejlete. A katonai prefektúra általános parancsot már kapott arra, hogy: a/ mindennap reggel és este katonai ırség támogatásával végigvizsgálják a börtöncellákat; b/ hogy két ırszem álljon a folyosón, és négy a ház négy sarkán, c/ hogy a foglyok a királyi jogügyi igazgató tudta nélkül se tintát, se papirost ne kaphassanak; d/ hogy amikor a vizsgálatra kerül sor, a vádlottat kettızött katonai ırség vezesse fel a bíróság színe elé; e/ minden egyes fogolyszobát, vagyis fogdát külön-külön számmal kell megjelölni, hogy így, amennyiben szükségessé válik egyik vagy másik fogoly szólítása, csak a fogdaszoba számát kelljen bemondani: fontos ugyanis, hogy a nyilvánosság elıtt titokban maradjon az, hogy melyik zárkában ki van közülük..." 78 Németh János az ítélet meghozatala elıtt azon töprengett, hogyan akadályozhatná meg a felmentéseket, illetve az enyhe ítéleteket. Három hét elteltével ismét a nádorhoz (a király öccséhez) fordult. Részletek a Pesten 1794. december 1-én kelt elıterjesztésébıl. 77 78

Batsányi János: Hazámnak akartam szolgálni. Budapest 1960. év. 43-47. oldalak -4 Benda –Elek i.m.326-327. és 344-345.

"Az ismert dolog, hogy királyi fenséged rendelkezésére a gyanúsítottak minıségét, letartóztatásuk módját és formáját illetıen kikértem a tárnokmester, a királyi személynök, valamint a királyi tábla több tagjának tanácsát, már ez alkalommal is mind pro, mind pedig kontra különbözı nehézségek merültek fel. Olyan idıket élünk ugyanis, amikor esetleg azok, akik a felségsértés szörnyő bőntettében vádlottak, olyan személyek erıs palástja alatt találják meg oltalmukat és védelmezıiket, akik magas méltóságok székeiben ülnek, jóllehet maguk is bele vannak bonyolódva romlott elveikbe; ugyanakkor azok, akik helyesen gondolkoznak, és a király s az ország javáért egyébként lángolnak, tétlenek és messzire állanak minden energiától, elnyomja ıket az ellenséges pártütés ereje; és ezek ilyenkor még azt sem merik bátran kimondani, ami a törvény szerint való. E két tábor között állva bátorkodtam én királyi fenségednek bemutatni - a még Bécsben készült jegyzék alapján, melyet a vádlottak vallomása nyomán egészítettem ki - azoknak a névjegyzékét, akik ebbe a gyalázatos felforgató társaságba beléptek, vagy akik tudtak róla; tettem ezt annak érdekében, hogy kegyeskedjék elrendelni letartóztatásukat..." 79 A gyenge minıségő élelmezés ellenére a foglyok többsége bátran védekezett. A fennmaradt iratok szerint Batsányi igen határozottan, keményen és a jogügyi igazgatót szinte törpévé téve fejtette ki álláspontját. Védekezı iratát Madách Imre nagyapjának, Madách Sándornak adta át, aki az 1700-as évek végén Nógrád Vármegye tiszti fıügyésze volt, de a Martinovics perben Batsányi János védıjeként járt el. ∗ Ez az irat Madách Sándortól Németh Jánoshoz ∗∗ került, aki ezt az iratot is felhasználta a felmentett Batsányi elítéltetése érdekében. A felségsértéssel és hazaárulással vádolt Batsányi János a maga ügyében (1795). „Íme énrólam, állítják azt, hogy összeesküdtem nemcsak törvényes királyom jóléte és méltósága ellen, hanem az egész ország elpusztítására, alkotmányának és törvényeinek felforgatására, amelyeknek oltalma alatt biztonságban éltem; felségsértéssel és hazaárulással vádolnak; halálbüntetést és becsületemtıl való megfosztást kívánnak fejemre kimondani. Természetesen, miután már elızıleg elvettek tılem mindent, amit az ember javainak szoktak nevezni: a biztonságot, tisztséget, szabadságot, s már csak ez a puszta és múlandó életem maradt - ha ugyan életnek lehet nevezni azt, ami azon javak nélkül az embernek már csak terhére van. Mondom, ez maradt meg pusztán nekem, ámde láthattok: oda jutottam, hogy még ez is válságba került. De közeleg már végre az én napom is! Közeleg az idı, amikor lehetıség lesz rá, hogy engem is meghallgassanak, és kell hogy meghallgassanak: amikor megadatik nékem is, hogy védekezhessem, megismerhessem és megcáfolhassam ama hamis vádakat, melyekkel tudtom nélkül behálóztak; tehát megadatik, hogy ismét visszanyerhessem nevem jóhírét. De hogyan fogom én ezt a sok bajt, igazságtalanságot, amelyet már évek óta eltőrtem, hogyan fogom annyi szenvedésem sorozatát, amely nélkül ügyem természetét megismerni nem lehet - hogyan fogom én mindezeket elbeszélni, ∗

Az akkori jogszabályok lehetıvé tették, hogy az ügyész ügyvédként is felléphessen a perben.

anélkül, hogy most új utakat ne keressenek elpusztításomra azon hatalmas ellenségeim ∗ , akiknek eddig is szabadságukban állt, hogy engem büntetlenül üldözzenek, attól való féltükben, hogy én támadom meg és teszem ki ıket a nyilvánosság ítéletének?" "...használni szeretnék - és kijelentem: Szerencsétlenek azok az uralkodók, szerencsétlenek azok a miniszterek, akik a természetnek és az emberi dolgoknak egymást kölcsönösen visszahúzó, de elıre is hajtó minémőségét által nem látva, s meg nem értve az okoknak az okozatokkal s ezeknek amazokkal való kölcsönös összefüggését, hatását és visszahatását: a vélemények végzetszerő árját gyönge és vakmerı kézzel inkább szeretnék és akarnák visszafelé terelni, mint megfelelı csatornákon és korlátokon belül levezetni. Egyébként: az 1789. évi francia forradalmat minden nemzet legkiválóbb férfiai helyeselték; közönségessé tett mőveikben beszéltek róla és ünnepelték. És, tudomásom szerint, mégsem fogták egyiküket sem perbe, mégkevésbé büntették meg! Hárítsák el a mi fejünkrıl is a felsıbb hatalmak az ilyen nyomozásokat, melyek természetüktıl fogva arra törekszenek, hogy elvegyék az emberektıl még az eszmecsere lehetıségét is” "...Ezek a vádaskodások mindenben figyelemre méltók, mivel, ha maguk a törvényszékek tüstént vissza nem utasítják ıket, rövidesen új korszakot vezetnek be Magyarországon ∗∗ ; hiszen, ha egyszer megvetik az ily vádaskodások alapját, s elterjednek az ilyenfajta bizonyítékok és érvelések, kell hogy a gondolatoknak, sıt, a dolgoknak is új rendje következzék el. Így hát e hamis vádaskodások igazi bajokat vonhatnak maguk után, s netán az én hibám és nemtörıdömségem folytán is káros például szolgálhatnak idıvel. Annál elszántabban állok hát talpra ellenük; és amennyire helyzetem s az idı rövidsége engedi, tollat ragadok az ügyész törekvései ellen, hogy ezzel is teljesítsem a jó polgár, a hő és igazságos fejedelmével szemben kötelességtudó alattvaló feladatát. Ellenem, magyar író ellen, hat év elteltével nyolc verssorocskát hoznak fel, ami az egész tárgyról még annak idején, mégpedig a cenzor jóváhagyásával jelent meg; ellenem, magyar polgár ellen, a filozófia századának 95-ik évében, a törvényszék elıtt e nyolc verssorocskát hozzák fel vádul, hogy a hazaárulás vádját rám bizonyítsák! Tehát ennek a költınek költeményei, akit én jobban ismerek, mint a vádló, nem a lelkek felháborítása végett vannak írva. Sıt: ki nem látja, hogy ilyen módon a királyi ügyész az egész nemzet ellen indít pert? Ki ne látná, hogy ezáltal azt, amit mindenki érzett, mondott, írt és cselekedett, most egy ember ellen vádként hozzák fel, vagy legalábbis egynek vetik bőn gyanánt szemére? Ilyet az ügyésznek sem szabad tennie. Kell, hogy szent és sérthetetlen legyen elıtte a nemzet joga és becsülete, akárcsak a saját joga, hiszen ez amattól alig különbözik, sıt, ugyanazon forrásból ered; úgyhogy ez amazok nélkül érvényben sem maradhat, egyenesen semmis. De elég errıl ennyi." "...Egyébként, hogy ne adjak alkalmat rosszindulatú félremagyarázásokra ∗ , kijelentem: noha fenntartom és erısen meg vagyok gyızıdve arról, hogy az uralkodóknak még jót tenni sincs joguk erıszakkal, népük akarata és ∗

nyílt utalás a szentkorona ügyészére és annak hivatalára bátorságra vall: a vádlevelet vádaskodásnak, a jövıt pedig a hamis vádak új korszakának nevezi ∗ mármint az ügyésznek ∗∗

ellenszegülése ellenére - mégis hálás lélekkel tisztelem II. József emlékezetét, aki pedig gyakran vétett az elv ellen, és tudatában vagyok annak a számtalan sok jónak, amit a rosszak mellett cselekedett." „...Ha egyszer az Igazság elhatározta, hogy bevonul egy országba, el tudja végezni, hogy elıtte a kapuk feltáruljanak: minden eszköz jó neki e célra. Amikor éppen akar, áthatol tengereken, folyókon és hegyeken; ezek nem olyan akadályok, hogy meggátolhatnák bevonulását. Oltsatok be iránta a lelkekbe ellenszenvet: ı legyızi majd ezt az ellenszenvet; tegyétek rendszeressé a szokásokat, formáljátok meg a modort, tegyetek közzé rendeleteket, alkossatok törvényeket; ı diadalmaskodni fog az éghajlaton, a törvényeken, melyek ebbıl származnak, s a törvényhozókon, kik ezeket alkották. (Montesquieu.)" „A felvilágosodás - éppen a jótékony felvilágosodás, mely a néppel emberi jogait, az uralkodókkal atyai kötelességeiket ismerteti meg: a felvilágosodás, mely az éj fekete sötétségét előzi és szétszórja: világít, de nem kelt tőzvészt. Ez a felvilágosodás idézte elı, hogy a lutheránusokat ma már nem égetik meg; - s végül, hogy többé nem áldoznak fel annyi ezer ártatlan lelket az igazságszolgáltatás fórumai az úgynevezett mágia bőne miatt. Továbbá: hogy nem hurcolnak bennünket Caraffa-féle törvényszékek elé, hanem magyar vádlottakat magyar bírák ítélnek meg. Az ilyen felvilágosodást, vagy ami ugyanaz: a lassú forradalmat minden becsületes ember kívánni, óhajtani, akarni tartozik - ..." "... Nos, ez az a lassú forradalom, melyrıl a vádlónak fogalma sincs - vagy nem akar róla fogalmat nyerni, mert vádra van szüksége -, de amely idıvel nyilván nálunk is el fogja érni, hogy nem indítanak többé a jelenlegihez hasonló bőnpereket Magyarország legfıbb törvényszékei elıtt." "...Pusztán a törvényekkel - még ha érvényben vannak is - nem lehet mindig és mindenütt minden bajjal szembeszállni; és pusztán a törvényekkel nem lehet minden jó ügyön mindig segíteni. "... Nem, nem védekezem tovább; de mielıtt abbahagynám, kijelentem, hogy inkább akarok, bár meg nem érdemeltem, inkább akarok a hóhér véres bárdja alatt elveszni, semmint századom és nemzetem ekkora meggyalázását átélni! Vesszek hát! miként ezek, akik most körülöttem sóhajtoznak, akik a fenyegetı haláltól borzadnak, de várják is mint keserveiknek végét. Néked, ó, Utókor, te megvesztegethetetlen büntetıbíró! kit annyiszor tisztelhettelek, amint lelkem elıtt megjelentél, tenéked adom át magam ítéletre. Senkit nem neveztem meg azokon kívül, akik közismertek, vagy kell, hogy ilyenek legyenek - ahol gonosz emberekrıl kellett szólnom, megelégedtem vele, hogy az emberek e fajtáját jelöltem meg.” "... Végül a boldog halandók közé fogom számítani magam, ha a rajtam esett sérelmekbıl legalább valami hasznot húz annak az elvnek tagadhatatlan, örök igazsága (s ezt ha valaha, most kell belátni): hogy sehol sincs biztonság, ha gyönge a törvények segítsége: enélkül nem élhet lelki egység, szeretet, bizalom; hogy az államnak inkább érdeke megelızni a bajokat, mint büntetni a vétket, és végül: hogy a félelem s a rettegés vajmi gyönge kötelékei a szeretetnek, és csalóka eszközei a hatalom gyakorlásának és megtartásának." "...Tehát, ó, Bírák, nem lehet kárára célomnak és ügyemnek, hogy védıiratomba alkalmilag oly elmélkedéseket szıttem bele, amelyek ennek

céljától tán nem idegenek. De ember vagyok és tévedhettem... Szándékom nyilván nem volt rossz... Aki rosszhiszemőséget tulajdonít nekem, igazságtalan, és nincs helye köztetek ∗ . Egyébként tudjátok meg, hogy jó híremet nem akarom túlélni... Mit ér az élet számomra azok nélkül, amik az életet életté teszik? A nap még néhányszor elvégzi keringését, és Ti is bevégzitek pályafutástokat. Ti is, én is csak éltünk! Ám az igazságosság, az erény s az igazság örökké él!" 80 A jogtudományi egyetemet végzett és jogalkalmazási (kamarai) gyakorlattal bíró Batsányi védıirata legalább annyira jogászi, mint irodalmi mő. Tanítani kellene. Batsányi kihallgatásai során is nagy szellemi fölénnyel védekezett. Kihallgatói bizonyára úgy érezték, hogy leckét kapnak a közállapotok figyelembe vételének szükségességérıl, a kétes törvények ártalmasságáról, az államot fenyegetı veszélyek okainak kutatásáról. "...Nyíltan be kell ismernem, hogy amennyire a magyarországi kedélyállapotokat ismerem, erıszakos forradalmakra senki sem hajlamos, de a tanult emberek - ezekbıl pedig sok ezer van - az államrend fokozatos megjavítását kívánják. Mindenekelıtt azt kívánják, hogy a kétes törvényeket vegyék pontosan figyelembe." 81 "...A veszélyek, melyek az államot fenyegetik, nem egyes emberektıl indulnak ki, és néhány tag amputálása a beteg, legyengült államtestnek talán többet ártana, mint használna. De egyébként is a szívem nem hajlik rá, hogy személyes besúgásokra vetemedjem, és ezzel önmagam elıtt lealacsonyítsam magam, noha egyébként éppúgy, mint bárki más, talán tudnék a jó és alattvalóinak mindig szívesen segíteni akaró királynak ıszinte és hasznos tanácsokat adni. A baj forrásai mélyen vannak, mélyebben, mint bárki sejtené. Elıször is ezeket kellene kinyomozni, és oly gyorsan, ahogy csak lehet, eldugaszolni. Elmúlt, rég elmúlt már az az idı, amikor még palliatív (tüneti) eszközökkel lehetett volna segíteni. Az embereket most nem aszerint kell megítélni, amilyenek évtizedekkel ezelıtt voltak. És nem is kell úgy venni ıket, amilyenek két, sıt egyetlenegy évvel ezelıtt voltak. Figyelni, tanulmányozni kell a kedélyállapotokat, az emberek minden osztályának érzületét. Nem szabad hagyni, hogy a nép közt a becsületesek hiába sóhajtozzanak, nem szabad a tömeg hangját elfojtani. Ha emberemlékezet óta érvényes volt a mondás, akkor most is érvényes: vox populi, vox Dei (A nép szava Isten szava)." 82 Németh János jogügyi igazgató 1795. II. 17-én kelt vádlevelében Kazinczy Ferencet is felségsértéssel és hőtlenséggel terhelte. 1795. februárjában (mai szóhasználattal) az elızetes letartóztatásban lévı Kazinczy arra következtetett, hogy a családjából még egy Kazinczy van fogva. Most ıt idézem, általa pedig Németh János arcképét. "... Kínos volt nekem az a bizonytalanság, hogy itt József öcsém van-e fogva, vagy Miklós, s feltevém, hogy mindent elkövetek, hogy megtudhassam. ∗

az ügyészre tett célzás, akit hamisan vádaskodónak, a nemzet ellen pert indítónak nevezett Az utolsó szó jogán. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975. 17-49. 81 Benda -Elek i.m. 296. oldal 82 Benda -Elek i.m.298-299. 80

Február 25. - Megkéretém kapitány Novák által a fenevad Németh János direktort, jıne hozzám. Azt hitte a gyalázatos ember, hogy vallani fogok valakire, s örömmel jött. Szépen köszönt, de feltette kalapját; szükségesnek látá éreztetni, hogy alatta vagyok. Ugyanezt tette felvigyázó tisztjeinkkel is, kik ıtet úgy győlölték, mint mi. Reszkete Budán és Pesten akkor tıle minden, s még a palatinus fıherceg is kicsiny vala mellette. A királyi rezidenciában lakott, nagy diurnumokkal, s a császár rovására szabadon adá a legfényesebb ebédeket, vacsorákat. - Domine magnifice - mondám neki, - agens Nizsnyanszky nekem ily cédula mellett külde egy butélia bort, s ez engem azon gondolatra hoz, hogy itt még egy Kazinczy van. Megerısíte gyanúmban, amit comparatiómkor nekem consiliárius Bay monda. Melyik Kazinczy az, József-e, István-e (az András fia), vagy Miklós? Németh gondolkozék, hogy feleljen-e. Végre mondá: a Miklós! – Elbıdültem: Immortales Dii! tamen ille puer est! (Halhatatlan istenek! hiszen ı még gyerek!) Megszánt a gonosz, s kevélyen ezt kiáltá: Ille non morietur. Iste malitiosus Szlavy János illum seduxit. (İ nem hal meg. Az az átkozott Szlávy félrevezette.) Szép szánás, gondolám; mert az az ı szava: ille non morietur! ezt tevé, sicut tu. (İ nem hal meg...miként te.) De láttam én, ki kezében vagyok, s elkészülve valék mindenre. Március 31. - Prókátoromat Szabó-Sárói Sámuel urat tegnap hozák hozzám, nem tudom minek, mert meg nem engedék, hogy vele tanú nélkül szóljak, s vigyáztak minden mozdulásainkra.” „A gonosz ember szerette volna bajba süllyeszteni a nemzet felét, mert a sok többet adhat, mint kevés s a sokak elfogattatása inkább bizonyíthatta volna, hogy rá szükség van, és hogy ı a hív.” Ez a Németh egy kisded, hasas emberke volt, orcáját gyönyörően pirosra festette a bor és a szerelem a maga rozsda vagy szederj színével. Minden szava, tekintete, mozdulása festette a semmibıl érdem nélkül felment bitangot." A Martinovics per 46 vádlottját négy ügyvéd védhette. Ezeket is a királyhőek közül jelölte ki a bíróság. Az ötödik védı, Horváth Jakab a védelem szabadságát illetı aggodalmai miatt a kirendeléstıl visszalépett. A Martinovics per eljárását külön szabályozó 1794. évi X. 30-i és XI. 24-i udvari kancelláriai leiratok lényegesen korlátozták a védık hagyományos jogait. Ez sem volt elég. A jogügyi igazgató az egyik ügyvéddel szemben fenyegetıen lépett fel. Kazinczy Ferenc a védıjét, Szabó-Sárói Sámuelt is idézi emlékiratában. " - Szabó-Sárói nekem 1803. azt beszélé, hogy direktor Németh neki ezt mondotta: Fejével játszik, ha tovább is ilymódon meri védelmezni a vádlottakat. Szabó-Sárói mint Madách, és Tóth-Pápay, így le akarák tenni a magok szolgálatjaikat körülettünk, de az nekik meg nem engedtetett. - Horváth Jakab okosabb volt; ı mindjárt kineveztetésekor tudakozá meg, ha szabad lesz-e mindent mondania, amit akarand; s hallván, hogy nem lesz, egyszerre visszavoná magát."

Az iratok alapján - különösen abból, hogy a vádlottak által a védıknek átadott iratok a jogügyi igazgatóhoz kerültek - egyes szerzık arra a következtetésre jutottak, hogy az ügyvédek megszegték kötelességüket. A nádor által vezetett feljegyzések is tartalmaznak ilyen adatot. A védık kidolgozott irataira Németh János jogügyi igazgató gıg-magabiztos szőkszavúsággal válaszolt. Feleseléseibıl (ahogy ma mondjuk: viszontválaszaiból) íme néhány. Hirgeist Ferenc negyedéves joghallgató perében: "Gonoszsága meghazudtolja korát. Aki a szerecsent akarja fehérre mosni, Isten ellen küzd és hiábavaló munkát végez." Szilla Miklós 22 éves, harmadéves joghallgató perében: "Bilincsben mindenki ártatlanságát kiabálja." A védık eljárása rövid ismertetését Tóth Pápay Sámuellel zárom, mint a legrámenısebbel a jogügyi igazgatóval szemben. Tóth Pápay megérdemli az utókor tiszteletét. Túrós Péter református prédikátor perében benyújtott védıirat (részletek): "..Túrós teljesen ártatlan. Nem jogászember, nem ismeri a törvényeket. Egészséges ösztöne, becsületessége visszatartotta attól, hogy csatlakozzék az összeesküvıkhöz, de nem tudta, hogy kötelessége lett volna följelentenie azokat, akik az állam rendje és a Szent Korona ellen kovácsolnak terveket. Corpus Jurisunk latinul íródott és vastag kötetekbıl áll. Akinek ez nem hivatása, bizony alig igazodik el benne.” Azután a szegény adózó nép nyomorára került a szó, meg az uradalmi intézık kegyetlenségére, s Szlávy azt mondta a társaságról, hogy ennek megszüntetésére törekszik. Az ügyész úgy véli, Túrós gyanúja itt felébredhetett volna. De miért? Hiszen a jobbányok sanyargatása az 1715: 101. és az 1723: 18. tc.-be ütközı vétek, s azt Túrós is tudta, hogy a föld népének súlyos helyzete az országgyőlésen is szóbakerült, és hallotta, hogy éppen ıfelsége a szegény adózó nép legnagyobb pártfogója.” Mert az, amit Szlávy mondott, hogy az egyházi vagyont államosítani akarják, már régi gondolat, és nem is forradalmi. Azzal, hogy valaki ezt helyesli, még nem lesz szükségszerően felségsértı, s nem nevezhetı az alkotmány és a törvény ellenségének.” „Hogy elsı kihallgatásakor rosszul lett, ebbıl nem rossz lelkiismeretére kell következtetni; a törvény elıtt még sohasem állt, ártatlanul, gonosztevıként fegyverek közt kísért ember ijedtségébıl következett ez. Meg azután eszébe juthatott, hiszen olvasta a históriákban, hogyan ítélték el protestáns lelkésztársait száz évvel korábban koholt felségsértési vádak alapján. - Az ügyész vádjai tehát - végezte írását az ügyvéd - semmibe foszlanak.” Kéri a vádlott fölmentését. A jogügyi igazgató szokott fölényességével válaszolt anélkül, hogy a lényegrıl szólt volna: A védı üres szavakat szegez szembe a vádlott és Szlávy vallomásában olvasható tényekkel. Fenntartja a vádat." 83 83

Benda Kálmán: Magyar jakobinusok elleni felségsértési és hőtlenségi per iratai. Budapest, 1952. év. 632-633, 657-658, 662-663, 680-681, 996-997.

A jogügyi igazgató a bíróságra is nyomást gyakorolt, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ugyanis a királyi tábla a negyvenhat vádlott közül tizennyolcat ítélt halálra, amelybıl hetet végeztek ki, tizenhatot ítélt szabadságvesztésre, nyolcan a vizsgálati fogság leszámításával szabadultak, további négy fıt felmentett a bíróság. A felmentettek között volt a bátor, éles esző, szókimondó Batsányi János. Védekezı iratában azonban pontos jósnak bizonyult. Saját védekezése hangvételét, tartalmát fordította ellene a fellebbezéssel élı jogügyi igazgató. A Hétszemélyes Tábla Batsányit 1 év börtönbüntetésre ítélte. Kazinczy Ferenc halálos ítéletet kapott. Az eseménysort tıle idézem. "... Május 8. - Jön a tiszt, s jelenti, hogy bíráim elébe kell állanom. Protonotarius Somogyi János olvasá fel a hosszú halálos ítéletet. Németh kevélyen pislog rám, hátra vetvén balját széke karján. Nyugalommal hallom, hogy megölnek, s míg az ítélımester azt olvassa, én azon négy processus titulusát olvasám, mely elıtte az asztalon feküdt, a betők fonákul állván felém. Egyike a Szulyovszkyé vala, a másika Szent-Jóbi Szabó Lászlóé, a harmadik címjét el nem olvashatám, mert eltakará a rávetett Szulyovszky pere. - Appellatne? - kérdé a direktor. - Appello. (Fellebbezek.) Május 16. - A septemviralis tábla helybenhagyja halálos ítéletemet.” A másodfokú ítélet kihirdetéséhez való kísérését, az ítélet felolvasását, a nehéz perceket Kazinczy megdöbbentıen érzékelteti. "Végigmenvén a folyosón, s a #-hez érvén ∗ megláttam két felcsert a refektórium ajtaja elıtt, kezekben vala az érvágó és a veres posztó; hogyha valamelyikünk elájulna, eret nyithassanak. - Ez a rossz Németh még a jót is kegyetlenül tette. Mert minek hát azt láttatni? Midın XVI. Lajost a guillottinhez vitték, ı, ki mindeddig úgy hitte, hogy csak ijesztik, de ott neki, a királynak megkegyelmeznek, felkiálta: Je suis perdu! Megpillantván én is itt a két felcsert, felkiálték: Je suis perdu! Bizonyosnak nézém vesztemet, nem reménylék többé semmit." "A tábla mellett csak ketten ültek, Somogyi protonotarius, a nemeslelkő, és a mi vérszomjúzó Caraffánk; Somogyi bús képpel, szemeit papirosára süllyesztve, Németh a maga dicsıségében, hideg kegyetlenséggel legeltetvén szemeit Szentjóbi Szabó Lászlónak és Verseghynek látásokon, s lesvén, hogy azok mit gondolhatnak. A derék Somogyi a parancsolatot még egyszer felolvasta, quia dnationes vestrae in hac sui perplexitate sensum forsan non intellexerunt (mivel uraságtok nagy zavarukban talán nem értették). Vrchovszky egyet lépe elıre, meghajtá magát, s egy elkészült rigmusban köszönte meg a királyi kegyelmet.” Elcsendesedvén Vrchovszky, Németh szólal ∗

a keresztfolyosó fordulója

meg, kinyújtván fenyegetı jobbját reám. Caveat sibi! Caveat sibi! prope fuit ad mortem.(Vigyázzon, vigyázzon magára! közel volt a halálhoz.) 84 Németh János jogügyi igazgató emberi magatartását Batsányi János is megrajzolta a per után 21 évvel késıbb igen fenyegetett körülmények között. Röviden az elızményeket: Napóleon francia császár 1809. májusában bevonult Bécsbe. Innen intézte híres kiáltványát a magyar nemzethez. Napóleon 1815. júniusában végleg megbukott. A gyıztesek között helyet foglaló I. Ferenc rendırsége 1816-ban annak gyanújával vetette fogságba Batsányit, hogy ı fordította magyarra Napóleon proklamációját. "..1816-ban spielbergi fogságában, a vizsgálóbizottság kérdésére Batsányi részletesen ismertette 1794-es perét is. Ebben a vallomásában a Kir. Táblán történt kihallgatásáról és fıleg Németh jogügyi igazgatóról így emlékezett meg (az eredeti iratok elégtek az osztrák belügyminisztérium levéltárában; magyar fordításban közli Horánszky Lajos, Bacsányi János és kora. Bp. 1907, 9697.l.): "Egész Magyarországon hírhedt volt ebben az idıben jellemtelenségérıl és aljaslelkő rosszakaratáról Nyéki Németh János kir. ügyész... Nevezett már az elızetes vizsgálat alkalmával oly tisztességtelen ellenszenvvel viseltetett irántam, s oly alávaló brutális fenyegetésekkel illetett, hogy az Almássy Pál ı Excellenciája elnöklete alatt mőködı vizsgáló-bizottság egy tagja, és pedig a valószínőleg még ma is élı Bay Ferenc, ki különben mint igen szigorú bíró volt ismeretes, tiltakozott ezen embernek jogtalan eljárása és gyalázatos magaviselete ellen. Emiatt a két úr között olyan heves összeütközés keletkezett, hogy az elnöknek kellett közbelépni és tekintélyével a jelenetnek véget vetni. - Ez az akkori királyi ügyész, Németh János, gyakran eljött magános fogságomba, s ott egyfelıl súlyos fenyegetésekkel, másfelıl csábító ígéretekkel akart kényszeríteni arra, hogy hallgassak azokról a körülményekrıl, melyek ügyem felderítésére, s a bíróság elıtt való védelmemre szolgálnak. Ezen alkalmakkor nemcsak állásának tekintélyérıl és kötelességeirıl feledkezett meg, hanem még azt sem átallotta, hogy a nádor ı Fensége, sıt még İ Felsége személyével is visszaéljen. Elıttem elismerte teljes ártatlanságomat, mégis oly alávaló módon sértegetett és bánt velem, hogy erre nem is találok kifejezést. S megvallom, hogy lélektani szempontból egy ember ily alávalóságának nem vagyok képes magyarázatát adni. Ezen beszélgetések után mindig ezek voltak végszavai, amit különben beszéd közben is gyakran használt: Tamen scimus quod sit innocens, sed non de hoc agitur ∗ Ígéretei abban állottak, hogy én különösen ki leszek tüntetve, magas állásban és tisztségben fogok részesülni, s donációban öt-hat falut kapok ı Felségétıl, aki mint jól tudom, a kegyeknek forrása. Az én feleletem azonban mindig az volt, hogy vallomásom és igazolásom olyan lesz, mint aminı a vád, mellyel illetnek." 85 Fogságban ezek hallatlanul bátor szavak. Az "állami füleknek" bizonyára bántóak lehettek, hiszen egy magas közjogi méltóságra vonatkoztak. Igaz, hogy ekkor is egy Németh János volt a jogügyi igazgató, de az dömötöri elınévre és - amint még utalni fogok rá - a magyar érzelmeire hallgatott. Batsányi János Németh János jogügyi igazgató alávalóságát illetıen lélektani okokra gyanakodott. Közel járhatott az igazsághoz, vagy éppen eltalálta azt. A társadalmilag rangos ember gonoszságához olykor elég az, hogy ı most valaki, de a hozzá képest senki fejében több van. Olyan többlet, amely 84

Kazinczy Ferenc: Válogatott mővei. Budapest, 1960., Fogságom naplója 228-243. Tudjuk, hogy ez nem ártalmas, de nem errıl van szó. 85 Benda Kálmán: i.m. 332. ∗

évszázadok múlva is érték. Ilyenkor a ma valaki fél a ma senkitıl. Ezért a valaki megmagyarázhatatlanul aktív a beosztása, társadalmi helye szerinti kis ember ellen. Ésszerőleg megmagyarázhatatlan a győlölete, mert pályájuk nem keresztezi egymást. Pozícióféltés szóba sem jöhet. Ilyen esetekben a más szellemiség iránti irigység, az "én gyıztem" beteges diadalérzete lehet a motiváció. Annak a kornak a legmagasabb rangú ügyésze nem értette meg: ki volt Batsányi János. Németh János kétszáz év távlatából is a megdermeszti figyelmünket. Jogügyi igazgatói munkásságát Finkey Ferenc akként értékelte. "Csak felháborodással olvashatjuk a királyi tábla elıtti eljárás botrányos egyoldalúságát, a vádlottakkal való kíméletlen bánásmódot... az állandóan borgızös állapotban lévı, bető szerinti értelemben a vádlottak vérét szomjazó királyi ügyigazgató otromba kifakadásait, a vádlottak gúnyolását s örökké a kivégzésre emlékeztetı mozdulatait". 86 A pozitív vagy negatív, avagy mindkét elıjellel bíró jelentıs emberek sorsa a megmérettetés. Elıbb vagy utóbb mindenkire sor kerül. Néha a szakma is visszatekint. Az idık múlásával mára eltakart arckép letörlésekor a Martinovics per két szereplıjére és ügyész fıszereplıjére koncentráltam. Az igazi fıvádlottak: Martinovics Ignác, Hajnóczy József nem élték túl a pert, ık nem írhatták le, milyen volt a jogügyi igazgató. Így az iratok alapján Batsányira, Kazinczyra és Némethre figyeltem. Batsányi és Kazinczy eszmeiségük rokonvonásai ellenére taszították egymást. De a fogságukban nem vallottak egymásra, szabadulásuk után sem kisebbítették a másikat, ık a felvilágosodás fiai. Nyéki Németh János érdemek nélkül lett közjogi méltóság. Goromba, törtetı, környezetétıl meghunyászkodást váró ember. A nádori feljegyzések szerint sikerhajhászását, mások iránti megvetését már-már a nádor is megsokallta. Meggyızıdése, szellemi célja nincs, a mindenkori hatalom feltétlen kiszolgálója. A Martinovics per bírái is megvetették. Németh János viszonzásul a Királyi Tábla bíráit vádolta be a nádornál langyos perbeli magatartásukért. A Martinovics per után az egyetemi tanárok ellen akart, de már nem tudott újabb hőtlenségi pert indítani. Az öt tanárt - biztos, ami biztos alapon - nyugdíjba helyezik, de akkorra már az udvar is inkább tehertételnek kezdi tekinteti Némethet. Jogügyi igazgatói kinevezése megszőnésével (1798) beszürkült a bécsi kamara politikai publicisztikai igazgatóságába, onnan a magyar kancelláriába helyezik át. Végül a hétszemélyes tábla bírájaként került nyugdíjba. A történelem véletlene folytán Ferenc császár- és királynak két Németh János nevő jogügyi igazgatója volt. A Martinovics per ügyésze neve elé ezért szokás kitenni a nyéki elınevet. A dömötöri Németh János 1806-tól 1824-ig volt jogügyi igazgató. Emiatt még nem kellene rá emlékeznünk. De kiemelendı, hogy a dömötöri Németh János jogügyi igazgatóként szóvá tette azt a törvénysértést, hogy Ferenc király 1812 – 1825 között nem tartott országgyőlést. Erre az uralkodó figyelmét már 1823-ban felhívta. Tettével a késıbbi reformországgyőlések létrejöttének útját egyengette. Aki a reformkori 86

Kötölöcz József: Finkey Ferenc élete és munkássága. Miskolc-Sárospatak. 1995. 104.

vívmányokat ismeri, az méltányolni tudja a jogügyi igazgató nemes és jó törekvését. Dömötöri Németh Jánosról a lexikon a következıket tartalmazza: "Királyi ügyigazgató, szül. Kisunyomban (Vas vm.) 1750. jun. 24. megh. 1829ben. 1820, királyi táblai ülnök, kamarai tanácsos s királyi ügyigazgató volt. 1823-ban a meg nem tartott országgyőlések s törvénytelen adó- és újonckivetés és e miatt kitört országos felháborodás idején a fejedelem, Ferenc császár tanácsadásra szólítván föl: hóna alatt a Corpus Jurisszal jelent meg elıtte, s mint királyi ügyigazgató s a törvények hivatalos ıre, ezekre hivatkozva, protestált a törvénysértések ellen. Késıbb a hétszemélyes tábla bírájává s királyi tanácsossá neveztetett ki. 87 Ki, hogyan tölti be hivatalát, embere válogatja. Amit nyéki Németh János nem vett figyelembe: a perbefogott író helyzete sajátos. Ha túléli a perét, emlékiratában önmagának oszt igazságot. Vádlójára és bírájára emel vádat és a felett az utókor ítél. A hivataluk elvesztésével erıtlenné váló kis lelkek ilyen ítéletre nem is gondolnak. İk csak a mának élnek. Ha a feledésbıl mégis az utókor Justitiája serpenyıjébe emeltetnek, könnyőnek találtatnak.

87

Révai Nagylexikon XIV. kötet Budapest. 1910. 364.

N EKROLOG D R . S TEFFLER S ÁNDOR HALÁLÁRA Az ügyészi szervezet gyászol. 2002. október 12. napján elhunyt dr. Steffler Sándor legfıbb ügyészségi fıtanácsos, nyugalmazott ügyészségi osztályvezetı kollégánk, az ügyészi szervezet ismert és megbecsült munkatársa. Halála miatt érzett megrendültségünket magyarázza, hogy személyében olyan kollégánkat veszítettük el, aki hosszú ügyészi pályája során generációknak adott példát kötelességtudatból és szorgalomból, szakmai igényességbıl és az ügyészi hivatás szeretetébıl. Megtisztelı kötelességünk, hogy felidézzük életútját. Dr. Steffler Sándor 1919. december 5-én született Szombathelyen, egy hétgyermekes család legkisebb gyermekeként. Édesapja - akit korán, már tíz éves korában elveszített - gazdatiszt volt. Tanulmányait a család nehéz anyagi körülményei között, édesanyja testvérének támogatásával kezdhette meg. Középiskolai tanulmányokat Kıszegen, 1930 és 1938 között a Szent Benedek Rendi Reálgimnáziumban folytatott. Kiváló érettségi eredményét követıen elıbb a szegedi, majd a kolozsvári egyetemen folytatta tanulmányait; kiemelkedı tanulmányi elımenetelének köszönhetıen tandíjmentes jurátusként. Jogi és államtudományi alapvizsgáit kitőnı eredménnyel tette Ie. Egyetemi évei alatt bekapcsolódott a falukutatói munkába, és társaival Bálványosváralján falukutatást végzett. Az Emericana tagjaként, majd rövid ideig conseniori tisztséget viselve részt vett a katolikus ifjúsági mozgalomban. Az Egyetemi Diákszövetségnek elnökségi tagja volt. 1942. októberében avatták államtudományi doktorrá, miután államvizsgáit és záró szigorlatait a bizottságok egyhangú döntésével kitőnı érdemjeggyel abszolválta. Dr. Steffler Sándor az igazságszolgáltatást választotta élethivatásul. A magyar királyi igazságügy-miniszter 1942. december 31-én nevezte ki a Kolozsvári Ítélıtáblához joggyakornoknak. Igazságügyi szolgálatát a Besztercei Járásbíróságon kezdte meg, de rövidesen már a Kolozsvári Királyi Törvényszéken folytatta. A világháború befejezését követıen a Zalaegerszegi Törvényszéken jegyzı, majd 1947-tıl a Budapesti Büntetıtörvényszékhez helyezték át. Kitüntetéssel tette Ie az egységes ügyvédi-bírói szakvizsgáját, majd 1948. augusztus 16. napjától - több mint fél évszázada - államügyészi kinevezést kapott. Hosszú ügyészi pályafutása során - kiemelkedı szakmai munkája mellett - dr. Steffler Sándor önzetlenül segítette fiatalabb kollegái szakmai elırehaladását.

Fontos feladatának tekintette a fiatalabb ügyészek szakmai fejlıdésének segítését. Tıle azt Iehetett megtanulni, amire még az alma mater sem nevelhetett: az ügyszeretet. A tananyag mellett ezt is oktatta a Bírói és Ügyészi Akadémián. Itt elıbb, mint szeminárium-vezetı dolgozott, majd éveken keresztül volt az Akadémia igazgatóhelyettese. Az Akadémia megszüntetése után a Legfıbb Ügyészség tanulmányi ügyekkel foglalkozó osztályvezetıje lett. Dr. Steffler Sándor 1967. januárjától a Legfıbb Ügyészség Büntetıjogi Felügyeleti Fıosztályán teljesített szolgálatot, ahol a Büntetıbírói Osztályt vezette nyugállományba vonulásáig. Pályája eme szakaszában tanfolyamok és továbbképzések szervezıje és elıadója maradt. Szívesen és többször publikált. Az Ügyészségi Közlöny egyik szerkesztıje volt, valamint egyik összeállítója a "Hatályos büntetı tárgyú legfıbb ügyészi utasítások és állásfoglalások győjteményé"-nek, továbbá az Ügyészi Iratmintatárnak. Példa volt elıttünk jogi intelligenciája. Szakmai és érdekképviseleti tevékenységét számos formában ismerték el. Elnöke volt a Legfıbb Ügyészség Szakszervezeti Bizottságának, tagja a Közalkalmazottak Budapesti Elnökségének. Szakmai tudására és felkészültségére igényt tartott a Jogászszövetség. 1978-tól részese volt több büntetıjogi tárgyú kodifikációnak is. E sikeres pályát kormánykitüntetésekkel - kétszer arany, egyszer ezüst fokozattal - ismerték el. Elsık között részesült az ügyészi szervezet legrangosabb elismerésében, amikor 1994. évben Kozma Sándor Díjat vehetett át. Dr Steffler Sándor húsz éve vonult nyugállományba, de szakterületi tevékenységét a nyugdíj mellett tovább folytatta. Kiemelkedı munkát végzett a törvénysértı elítélések felülvizsgálatában, és - amíg egészsége ezt engedte - a koncepciós ügyek felülvizsgálatát végezte. Talán ez nem közismert, de felülvizsgálati mőködése során a korabeli népbírósági ítéletek százai fordultak meg kezén. Több mint félezer ügyben készített elı törvényességi óvásokat vagy rendkívüli perorvoslatokra nyilatkozatokat, illetve kezdeményezett semmisségi eljárásokat. Legfıbb ügyész úr jelölése alapján részt vehetett az Igazságügyi Minisztérium Tényfeltáró Bizottságának munkájában, illetve a semmisségi törvények kodifikációjában. Felülvizsgálatai és indítványai nyomán Iehetett igazságot szolgáltatni az egyszerő Volksbund tagoknak éppúgy, mint a népbíróság prominens vádlottjainak, a politikai okokból, koholt vádak alapján szervezkedésért, összeesküvésért ártatlanul elítélteknek. Lelkiismeretes ténykedése nyomán szolgáltatott igazságot a Legfelsıbb Bíróság dr. Zsitvay Leó egykori igazságügyi miniszternek éppúgy, mint a kényszersorozott páncélgránátosoknak, vagy a nyugatra elhurcolt leventéknek. Büszkék vagyunk rá. Többünknek megadatott, hogy ügyészi pályája különbözı szakaszaiban dr. Steffler Sándornak munkatársai lehettünk.

Ügyészi magatartása tudatosította bennünk, hogy az ügyésznek eminens kötelessége a tények tisztelete, a perrend szabályainak maradéktalan betartása és az igazság részrehajlás nélküli szolgálata. Dr. Steffler Sándor személyes példájával azt tanította, hogy ezek az ügyész legfontosabb kötelességei, ezek a hivatás megkerülhetetlen parancsai. Dr. Steffler Sándort példamutató ügyészi tevékenysége az ügyészi szervezet panteonjába emelte. Nevét a legnagyobbak között tarthatjuk számon. Számunkra ı példa volt, szakterületünk kimagasló személyisége. Emlékét az ıt megilletı kiemelt tisztelettel ırizzük.

S ÜMEGINÉ DR . T ÓTH P IROSKA

V ÁLOGATÁS A SZAKIRODALOMBÓL Gazdasági jog Gadó Gábor – Gál Judit – Komáromi Gábor – Makai Katalin – Sándor Tamás – Sárközy Tamás – T. Nagy Erzsébet – Vezekényi Ursula – Wellmann György: A társasági és a cégtörvény kommentárja I-II. Lezárva: 2002. nov.1. HVG–ORAC Lap- és Könyvkiadó, Bp., 2002. Közigazgatási jog Kahulits Andrea: Nonprofit szervezetek pénzügyeinek intézése. Lezárva: 2002. júl.31. Nonprofit segédkönyvek 3. KJK-KERSZÖV Kiadó, Bp.,2002. Munkajog Bándi Gyula (szerk.): Hulladékgazdálkodási kézikönyv. KJK-KERSZÖV Kiadó, Bp.,2002. Dr. Takács György: Elbocsátás – felmondás – végkielégítés. Fórum Média Kiadó Kft. Bp., 2002. Polgári jog Lenkovics Barnabás: Polgári jogi alapok. Rejtjel Kiadó, Bp., 2002. Általános téma Dr. Benisné dr. Györffy Ilona (szerk.): Jogásznapló 2003. Lezárva: 2002. jún.25. Magyar Jogász Egylet HVG–ORAC Lap- és Könyvkiadó, Bp., 2002. Kondorosi Ferenc: Bevezetés a közjog világába. AULA Kiadó, Bp., 2002. Leonard, Dick: Európai Unió. Történet, szervezet, mőködés. Geomédiai Kiadói Rt. Bp., 2002. Magyar Nagylexikon. 15.k. (Pon-Sek) Magyar Nagylexikon Kiadó. Bp., 2002. Open Society Institute: Az EU csatlakozási folyamat nyomonkövetése: kisebbségvédelem. Értékelés a tagjelölt államok válogatott elveirıl és eljárásairól. Q.E.D.K. Bp., 2002.

E számunk szerzıi Csapó Orsolya joghallgató D R .K ISS A NNA munkatárs OKKrI S ÜMEGINÉ DR . T ÓTH P IROSKA KÖNYVTÁRVEZETİ

Legfelsõbb Bíróság D R .S ZENDREI G ÉZA ÜGYÉSZ

V.-XIII; Ker.Ügyészség

Közlési feltételek A Szerkesztıség szándékai és lehetıségei szerint vállalja olyan írások közlését, amelynek témája kapcsolatos az Ügyészek Országos Egyesületével, az ügyészséggel, az ügyészekkel vagy azok munkájával, fıleg jogalkalmazói tevékenységével. Az elméleti és a gyakorlati tanulmányoknak tükröznie kell az adott téma széleskörő ismeretét, az abban foglaltak szakmai megalapozottságát. Ezen túlmenıen az írás tartalma, gondolatisága nem állhat ellentétben az Ügyészek Országos Egyesületének Alapszabálya preambulumában megfogalmazott célokkal. A kéziratot, amelynek tartalmaznia kell a szerzı nevét, beosztását és szolgálati helyét, floppylemezen kell a Szerkesztıséghez eljuttatni. A cikkek terjedelme maximum 15 gépelt oldal lehet. A Szerzı hozzájárul ahhoz, nyilvánosságra kerüljön.

hogy

írásmőve

az

Internet

hálózaton

is

A Szerkesztıség fenntartja a jogot a kéziratok stilizálására és korrigálására. El nem fogadott kéziratot csak abban az esetben küldünk vissza, ha erre való igényét a Szerzı a kézirat leadásakor bejelenti.

Ügyészek Lapja alapítva 1993-ban (© Ügyészek Országos Egyesülete) Szakmai Érdekképviseleti folyóirat Kiadja az Ügyészek Országos Egyesülete ISSN 1217-7059 A kiadásért felel: Dr. Hajdú Mária ÜOE elnöke A szerkesztıség címe: 1881 Budapest, Markó u. 27.

Fıszerkesztı: Dr. Virág Mária, Legfıbb Ügyészség A szerkesztıség elnöke: Dr. Tamási Pál Budapesti V.-VIII.-XIII. Ker. Ügyészség A szerkesztıség tagjai: Dr. Auer László, Legfıbb Ügyészség Dr. Bíró Kornélia, Legfıbb Ügyészség Dr. Ettig Antal Katonai Fıügyészség Dr. Nánási László, Bács-Kiskun Megyei Fıügyészség Dr. Szabolcsi László, Legfıbb Ügyészség Munkatársak: Bárd Johanna – tipográfia Gárdonyi Kolos – tördelés Merkl Zsuzsa – leírás