Bevezető Könyvből még: senki sem tanulta meg a könyvkötés mesterségét, ez a szakmunka sem arra szolgál, hogy gyakorlati ismeretek elsajátításához elméleti alapot adjon. Kifejezetten és elsősorban könyvkötőmunkások számára készült, olyanok részére tehát, akik a szakma gyakorlati részét ismerik, de úgy érzik, hogy mesterségük kézműipari részében vannak még ismeretek, amelyeket bármi oknál fogva nem sajátíthattak el, vagy amelyekben nem eléggé járatosak. Bizonyos továbbá az is, hogy a könyvkötőszakmának lehanyatlása következtében sok kézműipari technika teljesen kiszorult a gyakorlatból és ezekről főleg a fiatalabb munkásgenerációnak egyáltalában nincsen tudomása. A teljes szakmai intelligencia nem merülhet ki azzal az ismeretkörrel, melyet a munkásság ma a magáénak vall, a teljes szakmai tudás az egész szakma ismeretét követeli. Ha azonban a viszonyok nem engedik meg a teljes, szakmai tudás gyakorlati kifejtését és konzerválását, úgy a szakirodalom kötelessége, hogy ezeket az ismereteket a teljes elporladástól megóvja. Ez a szándék vezette e könyv megírását és ez a szándék bocsátja azt útnak. Budapesten, 1921. esztendő, március havában. 5
6
A könyvkötés munkamenete és a könyvdíszítő eljárások
I. Fejezet (A könyv fűzését előkészítő eljárások. – Ívek hajtogatása. – Széjjelszedés. – Számbavevés. – Előigazítás. – Javítás. Mosás. Foltozás. – Előzékpapírosok készítése és beillesztése. – Fűzetlen könyvek körülvágása és bepréselése.) A könyvkötészet akkor lett a mai értelemben vett világi iparrá, amikor a könyvnyomtatásnak, helyesebben: a betűszedés technikájának föltalálása lehetővé tette a könyvéknek sajtó útján történő sokszorosítását. Eszerint a könyvkötőipar körülbelül négyszázegynéhány éves múltra tekinthet vissza, ami elég tekintélyes idő, ha meggondoljuk, hogy például a gőzgép föltalálása óta mindössze 218 év telt el s az első gőzhajó 114 évvel az első vasúti mozdony pedig 111 évvel ezelőtt indult el első útjára. Mégis, bármennyire különösnek látszik is, a könyvkötés technikájának módszere alig változott valamit e négy évszázadon keresztül és lényegében ma 7
is, ugyanolyan, mint amilyen az a XVI. században volt. Egyes megmunkáló eljárások kivesztek ugyan a gyakorlatból, másokat viszont a gép-technikai fejlődés és a szerszámkészítés tökéletesedése tett gyorsabbakká, de azért a komoly kézműipari könyvkötészet ma is a régi, kipróbált és bevált eljárásokhoz folyamodik, ha igazán megbízható eredményt akar elérni. Az ilyen kiveszett eljárások közé tartozik például a régi könyvkötőiparnak egyik legfáradságosabb és leghosszadalmasabb előkészítő művelete: az enyvezés és a sulykolás. A régi nyomdák ugyanis enyvezetlen vagy gyöngén enyvezett papírra nyomtattak, mivel nyomdafestékük összetételében sokkal több volt a híg kötőanyag, mint a mai festékkészítményekben s az enyvezetten papíron kön�nyebben kötődött a nyomdafesték, mint az enyvezett és simított papírfelületen. Az enyvezést a könyvkötőmesternek kellett elvégeznie. Ezenkívül a régi, kézzel merített papír meglehetősen érdes és annyira egyenetlen vastagságú készítmény volt, hogy abból olyan könyvet fűzni, melyben a lapok egész felületükkel egymáson feküdjenek, nem lehetett. Az ilyen nyers papírból fűzött könyv hullámos lett volna s a táblái nem zárták volna le a könyvtestet. E célból fűzes előtt egyenletesre kellett sulykolnia a könyvkötőnek a bekötendő íveket. Amit ma a meleg acélhengerek gyors mechanikai munkája játszva elvégez, azt még a múlt század könyvkötőinek is saját kezűleg kellett megmunkálniuk. Ők is, éppen úgy, ahogyan az ma is szokás, nyomtatott ívekben kapták a bekötendő könyvet, nekik azonban ezeket az íveket előbb alkalmasakká kellett tenniük a bekötés számá8
ra. Első teendőjük az enyvezés volt. Ez a művelet forró enyves vízzel, lapos fém- vagy fateknőkben történt. (A tölgyfateknő azonban, mivel a víz behatása alatt belőle kiváló savtartalom megsárgította a papírt, erre a célra nem volt alkalmas.) Az enyves víz elkészítéséhez világos, (úgynevezett kölni) enyvet használtak, négy liter vízre körülbelül % kilogrammot, azt 24 órára beáztatták, majd felfőzték. Felfőzés után zsákszöveten vagy szőrszitán átszűrték, hogy a főzet a tisztátalan alkatrészektől megszabaduljon és az így átszűrt enyves vizet újra felfőzték, miközben 1/8 kilogramm timsót oldották föl benne. A timsó arra való volt, hogy az enyvet megszappanosítsa és az íveknek egymáshoz ragadását ezzel megakadályozza. A másodszor felfőzött oldattal azután a nyomtatott íveket egyenként és jó vastagon (körülbelül 5 ívnyi vastagságban) bevonták, esetleg azokat az oldatba beáztatták és mindaddig fürösztötték, míg azok az enyves vízzel teleszívódtak. Ezután az ívek kipréselése következett, ami a vízfelesleg eltávolítására szolgált, majd a fölaggatás, a szárítás és végül az ismételt bepréselés. A kipréselő eljáráshoz enyveződeszkát, továbbá kéziprést vagy talpasprést használtak. Az eny veződeszka 40/60 cm nagyságban kemény fától készült és négy oldalán kiemelkedő keretléccel volt körülszegélyezve, egyfelől, hogy a deszka átnedvesedésével járó vetődést megakadályozza, másfelől, hogy az ívekből kisajtolt vízfölöslegnek mintegy gyűjtőmedencéül szolgáljon. Ez a víz egy kis csatornanyíláson csorgott el, mely a keretlécbe volt fúrva.
9
10
Az íveket oszlopba rakva, ívenként selejtes papírral megközölve tették rá az enyveződeszkára, az oszlopot egy (megfelelő nagyságú présdeszkával lefödték s az egészet beállították a présbe. A kéziprés és a talpasprés szerkezetileg ugyanolyan volt, mint amilyeneket ma is használunk. Ha az enyvezés vízfölöslegének kisajtolására a talpasprést használták, akkor az enyveződeszkára állított ívoszlopot egyszerűen a préstalpra ráhelyezték, prés deszkával befödték s a nyomófelületet teljes erővel lecsavarták. A kipréselt íveket ívakasztók segítségével kifeszített lószőrkötelekre fölaggatták és száradás után, ismét selejtes papírral megközölve, bepréselték. Ezután következett a sulykolás, az ívek egyenletessé kalapálása, melyhez 6–7 kilógramm súlyú vaskalapácsokat használtak, melyekkel a simított kőlapra vagy fakeretbe foglalt fémlapra fektetett íveket, középről a szélek felé haladó irányban, erős ütésekkel végigkalapálták. A könyvkötészeti eljárások egyik legfontosabbja a préselés. Tudták ezt már a régi könyvkötőmesterek is igen jól s ez az oka annak, hogy a prés-szerszámok tökéletesítésére, valamint a préskellékek megválogatására és a présdeszkák jóságára olyan nagy gondot fordítottak. Miután ezek a deszkák arra valók, hogy a bepréselendő könyvnek vagy ívanyagnak simaságát és egyenletességét biztosítsák, gondosan és egyenletesen gyalult felületeknek kell lenniük. A jó présdeszkák csakis keményfából, körte-, tisza- vagy bükkfából készülhetnek, még pedig ugyanolyan nagyságokban, mint amilyenek a használatos nyomtatványok és kiadványok rétnagyságai. Vannak tehát ívrétű 11
(nagy és kis), negyedrétű, nyolcadrétű, tizenketted- és tizenhatodrétű présdeszkák, melyek azután, az erezet iránya szerint ismét kétfélék, u. m. száldeszkák és végdeszkák. Rendkívül fontos, hogy mindig az illető rétnagyságnak megfelelő présdeszkákat használjuk, és kézben történő préselésnél szigorúan ügyeljünk arra is, hogy a présdeszkák erezetének iránya a felső présgerenda szálirányát keresztezze, mert ellenkező esetben a deszkák könnyen meghasadnak vagy széjjelpattannak. A mai könyvkötőiparban az enyvezés egyáltalában nem szerepel s a sulykolás is csak elvétve fordul elő. Egyéb tekintetben a fűzést megelőző eljárások egymásutánja ugyanaz, mint régente volt. Az első lépés az íveknek könyvvé hajtogatása. Ez a művelet vezeti be a fűzést, tekintet nélkül arra, vajon a bekötendő könyvanyagot ívekben vagy már fűzve, esetleg kötve kapta kézhez a könyvkötő. Ha nyomtatott ívekből kell könyvet fűznie, úgy a munkát azzal kezdi meg, hogy az egyes íveket, melyeknek egymásutánja számokkal vagy betűkkel van megjelölve, megfelelő sorrendbe rakja, megállapítja, megvannak-e mind, nincsenek-e közöttük elpiszkolt vagy elnyomott lapok, a tartalomjegyzék alapján figyelemmel kíséri, hogy nem hiányzanak-e az esetleges mellékletek (műlapok, térképek stb.), hogy az ívek s az oldalak helyesen vannak-e számozva, egyszóval már a bekötési anyagnak átvételekor gondoskodik a leendő könyv használhatóságának biztosításáról. A hajtogatás igen nagy figyelmet és pontos munkát kíván. Ha az ívek nincsenek gondosan és szabályszerűen hajtogatva, akkor vagy a lapok egymásutánjában áll be 12
