ÉRTESÍTŐ
Demokratikus Közéletért Alapítvány XV. évf. 11. sz., 2009. november Közhasznú Szervezet megjelenik havonta Internetcím: http://bajnok.hu/ertesito • E-mail:
[email protected]
Mindszenty-szobor Budapesten 2009. október 25-én Rákosszentmihályon szobrot avattak Mindszenty József bíboros, hercegprímás tiszteletére. Aki 1945 után már gondolkodóként élte életét, tudja, hogy a bíboros volt a magyarság és a kereszténység védelmezője abban az időben. Rákosi mindent elkövetett, hogy hatalmát bebiztosítsa, növelje és a szovjet hadsereg védelmében szabad kezet kapott cselekedeteihez. Ide tartozik, hogy Kovács Bélát – mivel képviselő volt és nem tudtak rá semmi vétséget bizonyítani – a szovjetek tartóztatták le és vitték Oroszországba. Rákosi kísérletet tett, hogy Barankovics Istvánt, a Demokrata Néppárt elnökét is felhasználja Mindszenty népszerűségének csökkentésére. Ezt bizonyítja az, hogy a DNP a hatalom kérésére a „keresztény” nevet is levette nevéből, és amikor Rákosinak nem volt rá szüksége (letartóztatta Mindszentyt), akkor Barankovics tudta, hogy most ő következik, ezért külföldre távozott, párttársait magukra hagyva. Ebből is látszik, hogy Rákosi csak felhasználta Barankovicsot és pártját. Az 1945 utáni eseményekből ismert, hogy a kommunista párt egyházellenes (a papokat népbutítóknak tartja). Ez jobban magyarázza a történteket. Sokan úgy vélik, hogy Rákosi az egyházakban az ún. „feudalizmust” üldözte, nem a vallást – Mindszenty „zászlósúr” kijelentése miatt. Ez nem igaz. A perben ez a kérdés szóba sem került. Mindszentyt csak mint főpapot, a magyar katolikus egyház fejét kívánta eltávolítani, mivel nem tudta legyűrni, felhasználni céljaira. Sajnos az utána jövő főpapok némi kedvezményt kaptak (visszaadtak néhány iskolát), ennek fejében nem védhették meg a hivatásukat végző paptestvéreiket a börtöntől, az akasztástól, sőt apróbb szívességeket is kellett tenniük. Mindszenty József gerinces magatartása miatt szenvedett, megérdemli, hogy a magyar történelem 20. századának legjelesebb emberei közé sorolja Őt. Egyesek úgy vélik, hogy Magyarországon ma kevés papi hivatás van, példaként hozzák fel a buddhizmus jelenlegi előretörését. Az összehasonlítás nem reális. Pl.: ma Németországban a magyarokéhoz hasonló az egyház helyzete, és egy német pap barátom azt mondta, ha ma is üldöznék az egyházat, mint Hitler idején, talán ma több papi hivatás lenne – mert az üldözések alatt több papi hivatás volt náluk, mint ma a nagy szabadságban.
Magyarországon radikális változásokra van szükség Nem folytatható az a politika, ami foltozgatásokkal, javítgatásokkal próbálja rendbe tenni az ország bajait! Radikálisan meg kell változtatni a még ma is érvényes diktatórikus rendszerben hozott törvényeket, rendeleteket. Ígérgetésekkel, több-kevesebb, kisebb-nagyobb változtatásokkal nem jutunk sehova. Nem tűrhetjük szó nélkül, ami lassan napfényre kerül, hogy egyesek, kihasználva a régi törvények kiskapuit, hatalmas vagyonokhoz jutottak, miközben a többség még szegényebb lett. A szegények többsége ma minimálbéren él vagy munkanélküli! Nem fogadható el az SZDSZ által hirdetett „megélhetési bűnözés” fogalma a megélhetés biztosítására, mert az állam kötelessége munkahelyeket teremteni a dolgozóknak. Ezzel szemben a magyar munkahelyeket sorra bezárták az elmúlt 20 évben, és a külföldi vállalkozók csak a profitjuk biztosítására, nem a munkahelyek teremtésére törekedtek. A magyar állam a külföldi vállalkozóknak még a profit mértékét is 6-8%-ban garantálta, különböző támogatással, adókedvezménnyel segítette működésüket. Nem kizárt, hogy ezért a megbízó „jutalmat” kapott – amit bizonyít az, hogy sorra kerülnek elő a korrumpáló vezetők ügyei, csalások, hazugságokkal szerzett vagyonok tömege. Az államvezetők rossz munkája, a vezetők erkölcstelen magatartása juttatta az országot mai helyzetébe. Miért van az, hogy Magyarországon 1 km sztráda építése duplájába kerül más országokénál (pl. Horvátország)? Miért kell a Hankooknak, Mercedesnek, Opelnek stb. munkahelyteremtésre milliókat áldozni, amit a hazai vállalkozók nem kaphatnak meg? Ezt a megkülönböztetést törvényileg kell megszüntetni – ez nem demokratikus. Miért kell szédíteni az embereket azzal, hogy „hatalomra kerülésünk esetén” felelősségre vonjuk a politikusokat, mikor tudott dolog, hogy a jelenlegi törvény szerint a politikus tettéért nem felelős. Felelősségre csak akkor vonható, ha köztörvényes bűncselekményt követett el – de ezt is csak bukása után, mivel a mentelmi jog ma még megvédi őt, és még vizsgálni sem szabad, hogy amit tett, bűnös-e vagy sem. Viszont ha új törvényt hoznak, hogy a bűnösöket felelősségre lehessen vonni, annak visszaható hatálya nincs, csak a jövőbeli politikusokra terjed ki hatása! Mindebből igazolódik a radikális változások szükségessége. A parlamenti pártok ódzkodnak a radikális változtatásoktól, sőt szélsőséges elemek (pártok) követelésének minősítik azt. Az Értesítő korábbi számaiból kimutattuk, hogy a radikalizmus és a szélsőségesség nem azonos fogalmak. A radikális változtatásokra szükség van, de ez nem szélsőségesség, ezek változtatása kötelesség. Nem szabad összezavarni a fogalmakat! Mondjuk ki bátran: így nem mehet tovább! Ha meg kell válni a „karvalytőkétől”, minél előbb váljunk meg! A nemzet felemelkedése érdekében dolgozó tőkére van szükség! A multinacionális, profitéhes tőkére nem tartunk igényt. Ha szorít bennünket a pénzte2
DEKA ÉRTESÍTŐ
lenség, akkor rövidítsük meg a választási kampány idejét, korlátozzuk a kampányra fordítható összeget. Ez azért is jó lenne, mert már minden választóban kialakult, hogy kire szavaz, senki se a választási fülke előtt döntse el véletlenszerűen, kire voksol. Befejezésül milyen tanulságot vonhatunk le az említettekből? A következő választásokon csak ismert, az igazságra elkötelezett, nemcsak szavával, hanem tetteivel is bizonyítsa törvénytisztelő, erkölcsös létét a jelölt! Csak aki magyarnak, kereszténynek tartja magát, példamutató életet él és csak az európai-keresztény értékrendet tartja elfogadhatónak – csak arra szavazzunk! Dr. Bajnok István
Nincsen remény. Nincsen remény? Nehéz megállni, hogy bibliai átkot ne szórjunk a világ irányítóira. Semmi sem indokolja az optimizmust, hogy majd jóra fordulnak a dolgok. A tegnapi napon (2009. augusztus 29.) Piliscsabára egy organikus építészeti konferenciára tartva a rádiót hallgattam, ahol egymás utáni hírekben Angela Merkel, Nicholas Sarkozy szinte könyörögve fenyegetőztek országuk és Európa bankárai felé, hogy legyenek már szívesek kevesebbet rabolni. Úgy látszik, nem csak Magyarország került bűnözői csoportok kezébe. Akkor, amikor ezreket lakoltatnak ki a bedőlt hitelek miatt, amikor tízezrek kerülnek az utcára, telnek az árvaházak stb., akkor a válság előidézői, a befektető bankárok és a brókerek azzal törődnek, hogy ugyanúgy megkapják éves prémiumukat és külön jutalmaikat. A bankok rekorderedményeket mutatnak fel, s közben folyamatosan nyirbálják a szociális és egészségügyi kiadásokat. A bűnözőcsoportok – bankárok, iparmágnások – dróton rángatják a politikusokat ezek szerint a legnagyobb európai országokban is. Ugyanezen a napon jelent meg egy interjú a Magyar Nemzetben Joav Blummal a sukorói King’s City beruházásról, amelyben Blum úr ártatlannak vallotta magát az őt ért vádak tekintetében, s teljesen természetesnek vette, hogy játékkaszinó városát a magyar kormány kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánította. Szinte látom magam előtt Blum urat, aki természetesen életvitelszerűen Sukorón lakik, ahogy kisgyerekkorában, hátán az iskolatáskával a sukorói iskola felé baktat. Vagy talán mégsem ott, hiszen az interjúban maga állítja, hogy az első kaszinóhelyszín a Pest megyei Albertirsa lett volna. Ezek szerint ő legalább két magyar faluban élt életvitelszerűen, hiszen ahhoz, hogy az ottani földeket el tudja cserélni, azokat is meg kellett valahogyan szereznie. De sebaj, Joav Blum szerint a világ amúgy is egy nagy falu, s ha valaki ebben a faluban él, mindenütt otthon van. Csakhogy kik vannak otthon minden faluban? A királyok. Ezért is kell számukra a királyok városát létrehozni (King’s City). Elképesztő az ezt előkészítők és támogatók szimbólumérzéketlensége. Magyarországon, ha királyok városát mond az ember, három város jut eszébe: Esztergom, Székesfehérvár és Buda. Mit ad Isten, a tervezett királyok városa egyik sem, de XV. évf. 11. szám
3
éppen abban a háromszögben van, amelyet ezek a térképen kijelölnek. Csakhogy ebben a városban azok a „királyok” fogják elszórni pénzüket, akik mint a válság előidézői, most abból a legnagyobb hasznot húzzák. Nota bene itt szó sincs városról, hanem zártkörű tematikus élményparkról. Az élményparkban azt ígérik a kiváltságosoknak, hogy egyszerre kaszinózhatnak, gyógyfürdőzhetnek, s ha mindkettőt megunták, golfozhatnak. Mindezekért még a lábukat se kell kitenni az élményparkból, és a belépődíjak távol fogják tartani a nemkívánatos elemeket, azaz a környék valódi életvitelszerűen ott lakóit, minket. És a kör körbe ér, politikusaink adófizetői pénzből támogatják a természetromboló, joggal való visszaéléssel megalapozott beruházást, és nem nyílik meg a föld, hogy elnyelje őket. Tehát joggal lehetünk borúlátók. Mindazonáltal a történelem arra figyelmeztet bennünket, hogy a hatalmasok – a világ urai, „királyai” – igen sokszor szemérmetlen gazemberségeket követtek el. Amíg Leonidasz hősiesen küzdött a thermopülai szorosban a perzsák szárazföldi feltartóztatásáért, addig Themisztoklész, a görög hadak főparancsnoka saját zsebére vidáman üzletelt a hajóhadparancsnokával, Eurübiadésszel, akit az Euboia szigetektől kapott 30 talentum egy részével rábírt arra, hogy késve induljon dél felé, készülni a döntő tengeri ütközetre. Jézus Krisztus idejében adták vették a helytartói pozíciókat. Luther idejében a négygyermekes pápa három saját kiskorú unokáját nevezte ki kardinálissá. A magyar urak Mohács előtt saját pecsenyéjüket sütögették ahelyett, hogy Lajos király segítségére siettek volna. Az érzéki csalódás onnan ered, hogy a kapitalizmus világrendszerré válásával a „törvényesített rablás” (ahogy egy kedves idős rokonom nevezte) világrendszerré vált, és mint ilyen a demokrácia és a világrend fenntartójának tünteti fel magát. Hiszen a kapitalizmus éppen abból az egyéni haszonszerzésből csinál megfellebbezhetetlen törvényt, amelynek szabályozására, korlátozására az összes eddigi emberi társadalom jól-rosszul törekedett. Ha a „bűn” a törvény, akkor nagyon nehéz ellene lázadozni. Márpedig most ez a helyzet. A válság tehát nem ökológiai, hanem messzemenően spirituális és etikai, vagy másképpen fogalmazva humán és együttéléstani. A katasztrófa nem a környezetben fog bekövetkezni – ha bekövetkezik –, hanem közöttünk és/vagy bennünk. Szerencsére vannak ellenerők. Nemcsak a civil mozgalmakban, hanem az egyes szakmákban, építészetben, zenében, színházban, iskolában, gazdakörökben, egyszóval a társadalom különböző kis köreiben. Sőt az egyes emberekben a körökön belül. Az egyes ember szíve-agya – pont az, ahonnan a krízis orvosolható. Hívő nyelven a megtérésben, a megfordulásban, világi nyelven az átvilágítottságban, a megszólíthatóságban. Ilyenkor minden ember egy kis szellemi atomreaktorrá válhat, amely a környezetbe kisugárzik. A világrendszerré tett bűnözés ellen ma más orvosság nincs. Dr. Schneller István professzor Legalább az okosak fogjanak össze országunk megmentése érdekében, kiszorítva az ostobákat és gazokat. Az idézet Mándoki Andor írása 4
DEKA ÉRTESÍTŐ
Hitler-Sztálin egy húron pendültek A csömöri Gloria Victis Emlékhelyen augusztus 23-án a Gloria Victis Alapítvány, az Október 23. Bizottság Alapítvány, valamint a Nemzetőrség vezérkara egy-egy márványtáblával emlékezett a hírhedt Molotov–Ribbentrop-paktum 70. évfordulóján a nemzetiszocializmus és a bolsevizmus egymásra találására, illetve a néhány hónappal későbbi katyni vérengzésre. A megemlékezésen Sutarski Konráddal az élen a magyarországi lengyel kisebbség is képviseltette magát. Ünnep szónokai voltak: Vécsei László, a Fidesz Pest megye 4. vk.-i elnöke; Vukics Ferenc, a Magyarok Szövetségének elnöke; Simon-Papp Viktor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom csömöri elnöke. Molotov szovjet és Ribbentrop német külügyminiszterek 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírták a német–szovjet megnemtámadási szerződést. A paktum titkos záradékában pedig rögzítette a szerződő felek között Európa keleti és északkeleti területeinek érdekszférák szerinti felosztását. Németország lemondott Beszarábiáról (a mai Moldáviáról), a balti államokat és Finnországot pedig Litvánia kivételével átengedte a szovjeteknek. Lengyelország esetében a két agresszor a Narew, a Visztula és a San folyókat tekintette a III. Birodalom és a Szovjetunió leendő közös határának. A Wehrmacht ennek szellemében nyugatról, a Vörös Hadsereg két héttel később keletről tört be Lengyelországba. Október első napjaira kb. fele-fele arányban el is foglalta azt. A hódító harcokban a Wehrmachtnak 45 000 katonája esett el, a Vörös Hadseregnek „csak” 2600. Ez a szám azonban elegendő volt Sztálinnak ahhoz, hogy 1939 decemberében kijelentse: a szovjet–német barátság vérrel lett megpecsételve. A barátság megerősítésére Sztálin 200-300, szovjet menedékjogot élvező német kommunistát átadott a németeknek. 1940 márciusában a Szovjetunió belügyi népbiztosa, Berija jegyzékben jelentette, hogy a birtokukban levő lengyel hadifoglyok „a szovjet hatalom elkötelezett ellenségei és a megjavulás reményével nem kecsegtető személyek”, ezért indokoltnak tartja likvidálásukat. A tömeggyilkosságot az SZKP KB Politikai Bizottsága 1940. március 5-én hozott döntése alapján hajtotta végre az NKVD. Az áldozatok száma becslések szerint 15–22 000-re tehető. Valamennyiüket közvetlen közelről, tarkólövéssel lőtték le. A vérengzéseknek magyar áldozata is volt: Korompay Emánuel lengyel tartalékos százados, a Varsói Egyetem magyar lektora. Mind a gyilkosságokat, mind pedig az áldozatok eltüntetését nagy titokban végezték. A németek 1943-ban fedezték fel az első tömegsírokat Szmolenszk melletti Katyn erdeiben, ezért kapta a vérengzés nevét Katynról. Az ezt követő évtizedekben a szovjetek a történteket a hitleristák által elkövetett bűncselekményként igyekeztek beállítani. Csak a Szovjetunió felbomlása tette lehetővé a valós események megállapítását, a történtek dokumentálását, a meggyilkoltak kihantolását, azonosítását, majd újratemetését. XV. évf. 11. szám
5
Milyen tanulságok vonható le ezen tényekből? A politikusok ígéretei, tettei mindenkor, mindenben változhatnak. Bizonyítja ezt a német–szovjet egymásba borulás 1939-ben, nem sokkal rá a német–szovjet háború. A náci és bolsevik rendszer azonos, diktatúra volt. A náci zsidóirtást, a bolsevik tömegmészárlást egyformán el kell ítélni, és kell emlékezni rá. A kommunisták-bolsevikok gyilkosságai és a nácik gyilkosságai nagyságrenddel különböznek egymástól, mégis mindkettő elítélendő. A politikusoknál az érdek a fő tényező a kapcsolatok alakításában. Churchill harcolt a szovjet ellen 1918-ban, később szövetségese lett 1943-ban, majd ismét ellenfele lett a második világháború után. Végül: a világban a magyarokat mint „utolsó csatlóst” szokták emlegetni. A média Magyarországon meg sem emlékezett arról, hogy a menekülő lengyelek ezreit mentették meg a magyarok ebben a háborúban. A politikusok „szelektív” emlékezetét mutatják a 70 évvel ezelőtt történtek. Kötelességünknek tartjuk, hogy legalább mi hívjuk fel a világ figyelmét a bolsevisták gaztettére és a magyarok emberi helytállására!
A Gloria Victis Alapítvány és az Október 23. Bizottság állásfoglalása a náci-bolsevik paktum 70. évfordulóján A kommunizmus 100 000 áldozatának a világon elsőként itt, Csömörön építettek emlékhelyet. Az Emlékmű hátoldalán található az Európai Tanács Parlamenti Közgyűlés határozata, melyben elítélte a jogsértéseket, egyéni vagy kollektív kivégzéseket, a kínzást stb. Magyarországon a gyilkosságokért és jogfosztásokért az MSZMP és utódpártjai felelősek. Kívánatosnak tartják a bűntettek felelőseinek felelősségre vonását. Normáik nem engedik meg, hogy demokratikus vetélytársként kezeljék a bűnözőket, akik 20 évvel ezelőtt a diktatórikus párt főállású apparatcsikjai voltak. Szorgalmazzák kizárásukat a közéletből. Tiltakoznak a kettős mérce alkalmazása ellen. Pl. az állítólag Wehrmacht����������� �������������������� -beli Waldheim nemkívánatos személy Amerikában. Ugyanakkor a pufajkás, szabadságharcosokra vadászó Horn Gyula Amerikába mehetett, sőt Magyarország miniszterelnöke lehetett. 2000-ben az Európai Unió hónapokon keresztül zaklatta Ausztriát a „szélsőséges” Jörg Haider pártjának térnyerése miatt, ugyanakkor a magyar Kovács László ugyanennek a szervezetnek adó- és pénzügyi biztosa lehetett. Kovács Lászlót nem kell a magyaroknak bemutatni (KB-tag, pártelnök, miniszter stb.) Míg a Hitlerjugend vezetőjét, Baldur von Schirachot a nürnbergi perben 20 évi börtönre ítélték, addig a magyar kommunisták ifjúsági vezetője nálunk még kormányfő is lehet. Amíg a német katonák sírjain nem található horogkereszt, addig a hazai temetőink hemzsegnek a kommunista önkényuralmi jelképektől. 6
DEKA ÉRTESÍTŐ
A nemzetiszocialista újságok Németországban eltűntek, Magyarországban pedig a Szabad Nép utódlapjai, pl. a Népszabadság még ma is virul. Követelik a székesfővárosi Szabadság téren éktelenkedő szovjet emlékmű és a rajta levő sértő felirat, a Btk. által is szigorúan tiltott önkényuralmi szimbólum eltávolítását. A kivonatban közölt állásfoglalás aláírói: Mátyás Sándor, a Glória Victis Alapítvány elnöke Dr. Szöőr Anna, az Október 23. Bizottság Alapítvány elnöke
A demokratikus közélet problémái Annak ellenére, hogy lapunk csak a demokratikus problémák felvetésére vállalkozik – megoldásokat az illetékesekre bízza –, sokan felvetették, hogy a problémákról valamivel többet írjunk. Az olvasók kérését teljesítve kísérletképpen egy lehetséges megoldásról is néhány gondolatot közlünk. Az Értesítő októberi számában említést tettünk egy 200 fős parlament igényéről. Ezt egyesek kétszintes parlament megoldásában látják megvalósíthatónak, pl. egyes országokban alsó-felsőház vagy képviselőház-lordok háza létével (Angliában). Magyarországon ma ez megvalósíthatatlan. Kikből állna nálunk a felsőház? A szakszervezetekből, a magas adót fizető polgárokból vagy nagyobb civil szervezetekből? Antall József ezért választotta az egyszintes parlamentet. Ugyanis az egyszintes parlament – német módszer szerint – egyéni és listás választást jelent. Ez személyenként két szavazatot ad a választónak. Ma a képviselőház 50-50%-ban egyénileg és pártlistán választott képviselőkből áll. E rendszer néhány hiányossága: független képviselők alig vannak, egyes jelöltek 2-3 listán is szerepelhetnek (ezek a bebetonozott személyek, akiknek biztosított a parlamentbe kerülésük), és a legnagyobb baj, a frakciófegyelem parlamenti diktatúrához vezet. Előfordulhat, hogy egy képviselő egyénileg nyer, de pártjára igen kevés szavazatot hoz. A mai egyszintes választáson egyéni, megyei és országos lista van. A töredékszavazatok az országos listán lesznek elszámolva. Úgy is mondható, nem veszik el egyetlen szavazat sem. Hátránya: a szavazók két szavazattal rendelkeznek – egyszer mint egyénre és egyszer mint pártra szavazók. Ha az egyén párttag, akkor a párt ezáltal két szavazatot kap. Nem veszik figyelembe a nem szavazók (akik jelentős számban vannak – mintegy 40%‑ot tesznek ki) és a független jelöltre szavazók érdekét – akik pártra csak egy szavazatot adhatnak. Javaslatunk: egyszintes parlamenti választás, szavazóként egy vokssal. Marad az egyéni képviselők száma, a nem megválasztott egyéni képviselők pártállása vagy a függetlenek (ha sokan vannak a független szavazók, akkor ők is külön megyei listát képezhetnek) határozzák meg a megyei jelölteket. Nincs pártlistára adott szavazás. Ennek előnye, az egyéni jelöltek ismertsége döntő jelentőségű, ami párt szempontjából is fontos. Nem fordulhat elő, hogy az országos választásokon csak helyileg ismert – országosan ismeretlen – szeméXV. évf. 11. szám
7
lyek jutnak mandátumhoz. Így a 178 egyéni képviselőn kívül megyénként 1-3 képviselőt számolva mintegy 200-210 főből fog állni a magyar képviselőház. Ez a rendszer egyszerű, teljesíti a választók, sok politikus (Orbán Viktor) kívánságát is a kisebb parlament létesítésére, kevesebb a választási csalás lehetősége, mivel kevesebbet mozgatják a voksokat, és helyileg ellenőrizhető a számolás, nem igényli a választókerületek megváltoztatását.
Eddigi javaslataink a problémák megoldására: • • • • •
• • • •
a parlamenti frakciófegyelem módosítása (demokratikus választás, diktatórikus kötelező szavazás helyett), a választott képviselők visszahívhatósága, ha nem a választók akaratát teljesíti, a kettős párttagság törlése, egy ember csak egy párt tagja lehessen (ne tudjon két urat szolgálni), a parlamenti képviselők mentelmi jogának törlése, a vétkesség kivizsgálására, a parlamenti ügyek titkosságának törlése, ki kell azonnal vizsgálni az ügyeket – 50-100 év elteltével már senkit sem érdekelnek ezek az ügyek, ezáltal ha bűnösök, elkerülik jogos büntetésüket, követeljük az állami hivatalok, rendőrség pártpolitika-mentesítését, az adófizetők pénzéből fenntartott intézményeket ne használhassák pártpolitikai célokra, a média felelősségének vizsgálatát keresztény, magyar szempontból, a közerkölcs védelmére, kisebb létszámú parlament létesítését a fent említettek szerint, az állami és gazdasági vezetők fizetésének (összjövedelmük) maximálását. Dr. Bajnok István
Olvasói levél Az Értesítő októberi számának címoldalán megjelent vers (református áldás Hajdúnánásról) valójában az erdélyi református énekeskönyv 37. énekének második verse, a verset Pósa Lajos írta, dallamát Kecskés Ernő szerezte. Erdélyben nagyon népszerű ez az ének, van olyan gyülekezet, amelyik saját himnuszának tekinti, s minden istentisztelet végén elénekli. Az ének, mely igen egyszerű, de igen megkapó, szinte első hallásra megtanulható, a magyarországi református énekeskönyvben (2001. évi kiadás) nem szerepel. Losonczi Zoltán, Csongrád A Demokratikus Közéletért Alapítvány (DEK A) lapja. Felelős szerkesztő: dr. Bajnok István. Szerkesztőség: 1111 Budapest, Bartók Béla út 18. Tel./fax: 386 4476 8
DEKA ÉRTESÍTŐ
