Boldogasszonyunk – Arvisura Anyahita A római katolikus felekezet minden év augusztus 15-én fényes külsőségek között ünnepli meg hazánkban a Nagyboldogasszonyt, de külön ünnepe van a Gyertyaszentelő Boldogasszonynak (február 2.), a Gyümölcsoltó Boldogasszonynak (március 25.), a Sarlós Boldog-asszonynak (július 2.) a Havas Boldogasszonynak (augusztus 5.), a Kisboldogasszonynak (szeptember 8.) is. Közülük a Nagyboldogasszony, a Kisboldogasszony és a Sarlós Boldogasszony ünnepe egészen 1948-ig egyben hivatalos állami ünnepnap is volt. Ezen elnevezések alatt mindig Mária tisztelete folyik. Ezzel szemben a beható vizsgálatok egészen más eredményt mutatnak. Egyértelműen megállapítható, hogy a Mária-kultusz esetében nem Jézus anyjának a felfokozott tiszteletével állunk szemben, hiszen e nagyfokú vallásos tiszteletben részesített Mária ismertetőjegyei, tulajdonságai döntő többségükben nemcsak nem egyeznek, hanem kifejezetten ellentétesek a Bibliában szereplő Máriáéval. Mária neve alatt lényegében ősi pogány istennők kultusza folytatódik tovább. Ezek többségét még az erőszakos térítéssel katolikussá tett, de régi isteneikhez továbbra is szívósan ragaszkodó európai népek a klérussal kialakult kompromisszum nyomán menekítették be a hivatalos egyházba Mária neve alatt.
Ki is volt ő valójában? Paál Zoltán Arvisura-gyűjteménye szerint Arvisura-Anyahitát nevezték így, míg leányát Éát hívták – férjhezmenetelét követően Kisboldogasszonynak. Őseink rovásaiból a következőket tudhatjuk meg róluk:
Arvisura-Anyahita csoportja Kaltes-asszony bolygójáról, azaz a Szíriusz rendszerből érkezett. A nagy köd miatt űrhajójuk a Kékleny-hegységben balesetet szenvedett. A fedélzeten tartózkodó utasoknak ugyan nem esett bajuk, ám már nem tudtak visszamenni a bolygójukra. Így Ataiszban maradtak, és a környezetükben élő régi kaltesi eredetű népek mellett találtak új otthonra. Fő feladatuknak tekintették, hogy a barlangokban és a fákra épített indalakásokban élő őslakók között megszüntessék az emberevést. Több gyermekéről is említést tesznek: Armogur, Piroska, Agaba, Iréne, Uruk, Saka, Magóg, Mitra, Tünde, Éa (Éva), Úr (Úz), Él és Van (Aton). Ez a népes család volt az, aki Ataisz birodalmában megszervezte az államot, bevezette a földművelést, állattenyésztést, és megszervezte az egyes törzsek közötti kereskedelmet. Anyahita mindegyik gyermekét megtanította az Égiek jeleivel történő írásra, így ők fokozatosan lerótták az édesanyjuk és a többi Égi jövevény minden tudását. Anyahita magával hozta a Kaltes-asszony földjéről származó Egyistenhitet is. Ennek minden tanítását szintén lerótta az Arvisurákban. Be akarta bizonyítani utódainak, hogy az Égből eredő hitvilág lesz az, amelyik az ataiszi őslakók és menekültek között megteremti majd a jólétet. Anyahitát a legkisebb fia születésénél gyermekágyi bénulás érte. Legkisebb fiát magánál tartotta és tárkánnyá képeztette ki. Amikor Van fejedelemfi 20 éves lett, a szellemi és ügyességi viaskodásokon elsőként végzett, így kiérdemelte, hogy új nevet vegyen fel. Ekkortól Atonnak hívják. Elsőszülött fia, Magyar a kaltesi gondolatok tanítása mellett megalapította a róla elnevezett Ősmagyar-Egyházat. Utódait magyaroknak nevezték, és soha nem felejtették el az igazságot, hogy a TEN létezését Kaltes-asszony földjéről hozták magukkal a beavatottak. Külön érdekessége a történetnek, hogy a jelenleg a Szent Koronánkban lévő 12 beszélő kő is Anyahita hozományaként került Ataiszba. Mindez Kr. e. 8508-ban történt.
E történetet ismervén cseppet sem meglepő, hogy Anyahitának, a Nagyboldogasszonynak ekkora kultusza keletkezett. Nevét számos nép emlékezete és mitológiája a mai napig is megőrizte.
Őseink szentnek tartották a vizet és ezt gyakran az anyaisten vagy a teremtő nőies felével hozták kapcsolatba, azaz a Boldogasszony alakjával. A Magyar néphitben ő volt a szülés védelmezője és a vizek védője. Kedden, Boldogasszony napján ezért tilos volt mosni. Már a sumérek és akkádok is tisztelték az ég királynőjét (Baudug istennő). Különösen erős volt a kultusza Babilónban, de számos kultuszhelye volt Mezopotámiaszerte. Imádták az uruki, agadei, assuri, ninivei Istárt, erőteljes hasonlóságot mutatva a későbbi Máriakegyhelyek gyakorlatával. Ardvi Sura Anahita az ősi perzsa víz, termékenység istennője, a nők védelmezője, valamint a háború istennője is. Nevének jelentése: "a szeplőtlen." Szűzként ábrázolták, arany színű palástban, és gyémánt fejdíszt viselve, néha vizeskancsóval a kezében. Szent állatai a galamb és a páva voltak. Anahita nagyon népszerű volt, aki sok ősi keleti vallásban megjelenik. Ugyanezt az istennőt Szíriában, Föníciában és Kánaán területén Anath, illetve Astarot néven tisztelték. Anahitát néha Mithra házastársának is tartják. Amikor Perzsia leigázta Babilóniát (az i. e. 6. században), Anahitát Ishtar istennővel kezdték azonosítani. Artaxerxes király uralkodása alatt (i. e. 436-358) sok templomot is felállítottak a tiszteletére (Susa, Ecbatana, Babilon). Templomai Iránon kivül Örményországban, Kappadóciában és Pontusban is voltak.
Ez az épület Anahita templomaként ismert. Kangavarban található és II. Artaxerxes idején épült.
Az elámiak Szala, vagy Anakhita néven tisztelik a vízforrások és termékenység istennőjét. Etimológiailag és szimbólikusan a perzsa víz és termékenység istenségéhez, Anahitához kapcsolják Anahid/Anahith személyét is, aki a legfőbb istennő a krisztus előtti örményeknél. Elsősorban mint az anya figuráját imádták, Anahidát "Élet-adónak", "Arany Anyának" és "Az emberiség jótevőjének" is nevezték. Anahid ünnepségeit tavasszal és ősszel tartották. A legfontosabb tiszteletére rendezett ceremóniát Navasard 19. napján tartották, ami az ősi örmény naptár első hónapja volt. A perzsa mitológiában egy a Mount Haraból fakadó folyó, Aredvi is őrzi kultuszát (Irán). A parszi mitológiában Anahid vagy Náhid a női szellem, Ardiuzur a vizek szelleme. Tőle függ az emberiség jóléte s csaknem isteni hatalommal felruházott nőnemű mesés lény. A görögöknél Anaitis a vizek és a termékenység főistennője. Eredetileg a tisztaság jelképe volt és szép fiatal, fényes ruhájú leánynak képzelték, aki harminc hódnak bőréből készült öltözékben, pompás négyes fogaton jár. Később, mint a női termékenység istennőjét buja szertartásokkal ünnepelték. Az ír mitológiában is meg lehet őt találni, mint Anu vagy Aine, valójában Anaea-nak is nevezték. Sokak szerint Anu a legelső, ősi kozmikus istennővel Danu-val azonos, és Anahitát Tanais-nak is hívták. Valószínűleg ő volt a házastársa az ősi kozmikus istennek, habár a Zoroaszter vallásban Ahura Mazda leányaként említik. Ardvi istennőt a csillagok anyjának hitték. Neve és szerepe hasonlóságot mutat a kelta kozmikus istennővel, Arduinna-val, a "legfenségesebbel" is. A Zoroaszterek könyve, az Avesta szerint Aredvi Sura Anahita egy magas, csinos és gyönyörű szűz. Csodálatos fehér karjai egy kanca mellső lábaihoz hasonlatosak. Olyan arany koronát visel, melyet nyolcszögletű formában száz csillag ragyog körbe, mintha csak szalagok folynának, repülnének rajta körül.
Négyszögletű arany fülbevalót visel. Szép nyakát aranylánc ékesíti. Mellkasát kiemeli szoros, díszítésektől ragyogó öve. Drága arany hímzéses, sűrűn ráncolt talárt visel. A száz nőstény hód prémjéből készült bundája úgy ragyog, mintha aranyból és ezüstből szőtték volna. Így beöltözve, gyeplővel a kezében ül egy harci szekéren. Szekerét négy egyforma fehér ló húzza. Ezek a Szél, az Eső, a Felhő és a Jégeső. Gyógyítónak nevezik; az emberiség, az otthon, a haza és a világ segítőjének; a férfiak magja és a nők méhe tisztítójának; a gyerekszülések vezetőjének; szoptató mellek tejgyarapítójának; és mindenek előtt a Vizek Őrzőjének. Ami a legkülönösebb, hogy ő az, aki megtiltja az asszonyoknak, hogy tiszteletből áldozathozatalban vegyenek részt.
