293. Arvisura - A Budavári beavatott központ Tarhos beavatott rovás A pusztaszeri vérszerződés egyik pontja, mely egyrészről az uruki-mani-féle keresztények, másrészről a táltosok híveinek 51:49 arányú szavazata alapján született meg, úgy szólt, hogy az összes papi méltóságot a táltos névvel illették. Ez a helyzet volt irányadó akkor is, amikor a táltos hagyományok gondos őrzője, Tarhos beavatott ifjú fejedelem Avar-Bástya Budavár alagútrendszerébe kö1tözött és ott összegyűjtötte a Keszthely-Pentele-Zebegény-Pásztó-uruki keresztény szerzetesrend titkos Arvisuráit is. Amikor pedig a honfoglalás tizedik évfordulójára elkészült Kurtánvára alagútrendszere, Gyula táltos a beavatott sámánközpontot Jula-besenyő lovasok kíséretével Jászvásárrol (ma Románia és Moldávia határán) Kurtánvárába irányította, és így a három féle Arvisurák biztos alagútrendszerekbe költöztek. Amikor Gyula legnagyobbik fia, Szabolcs Tétény vezér egyetlen leányát, Ibolyát feleségül vette, Ibolyát két évre Aranyasszonnyá választották, Ibolya nagy buzgalommal fogott hozzá a rimalányok képzéséhez. Tétény vezér örömmel látta Ibolya lelkesedését és ennek jutalmazására saját rimalányaival segítette Tarhos munkáját. Árpád már a második tárkány-kalandozáson Kr.u. 881-ben megkapta Pásztón az elrabolt avar kincsek részletes kimutatását. Nyomban rajtaütött Bécs városán és az avar kincseknek ott visszaszerzett részét Lebed vezérhez szállíttatta. Kr.u. 884-ben az alsó Marót tartományban szedte össze az avar kincseket.
Avar kincsek Kr.u. 888-ban Lóbérc tartományában jelent meg tárkányaival hasonló céllal. Verecke kabar fejedelem nyilvántartása szerint ugyanis oda kerültek a kabaroktól még az avar törzsszövetség ideje alatt ellopott kincsek. A most visszaszerzett kincseket annak idején a kabar származású uruki keresztényektől rabolta el Bős tudun veje, Erik herceg, s a salzburgi érsek rendelkezésére a Göröc-Lóbérc (Graz-Leoben) tartományban osztották szét. A Pozsegében és Kalágéban összeszedett avar kincseket Árpád Jászvásárra (ma Románia és Moldávia határán) szállíttatta.
Kr.u. 892-ben Nyitra és Pozsony környékén szedték össze az elrabolt arany kincseket. Ezeket Árpád a Kassán tartott második esküvője alkalmával új feleségének, Eperjesnek ajándékozta. Kr.u. 894-ben a Pannon-földön szedték össze a Kocel, Braszláv és Pribina kezére került kincseket. Ezeket Asszórügyekre vitték. A honfoglalás utáni nagy árvíz idején az Encs (Az Enns folyó a Duna egyik mellékfolyója, Alsó-Ausztriában találhatjuk meg és a mai neve Enns. Linz-től dél-keletre) és az Ibos (a Duna egyik mellékfolyója, Alsó-Ausztriában találhatjuk meg és a mai neve Ybbs. Encs-től dél-keletre) határfolyó táján szedték össze azokat a kincseket, melyeket az idegen nyelvű papok az avaroktól vittek el. Árpád ezeket visszajuttatta az avaroknak. Az avarok az Arvisurák szerint padlófűtésű templomokat építettek.
Árpád-kori templomok Elmondják az Arvisurák azt is, hogy a Pozsony, Encs, Ibos, Lóbérc és Göröc nemzetségnek a Béla törzs védelme alatt 29 uruki egyházközsége működött: Bor, Dara, Keve, Kelár, Bellér, Kádár, Otamár, Farkas, Bondofárd, Beken, Csanád, Buduli, Besatur, Mike, Miske, Omapud, Kulisa, Levente, Lehel, Zadul, Zambur, Balog, Bulcsu, Zulta, Berend, Kadisa, Opus, Etehei és Kámo. Valamennyi uruki-mani egyistenhivő keresztény egyház-község volt. Ezeket a kis befogadóképességű templomokat, amikor a bajorok túlsúlyba kerültek, újra kellett építeni. Urkán főtáltos ezeket az egyházközségeket újjászervezte és a Béla törzs uruki püspökévé Jula öspöröst nevezte ki a Kevevárán (Kiev, ma Ukrajna) székelő Nitragula egyházfejedelem. Ő a régi avarkori, uruki határvédő egyház-községeket fogta össze. A római katolikus hittérítőkkel bajor lovagok is jöttek a kereszténnyé lett Avariába, akik Kr.u. 825-ben Jámbor Lajos irányítása mellett Győr, Rákos, Kunágota, Szöged, Oszora, Keszthely, Moson, Diósgyőr, Szolgagyőr és Hunivár kincseit rabolták el. Amit nem sikerült a földbe elásni, az mind a nyugati kincstárakba került. Amikor aztán már nem voltak aranykincsek és kinaj-selymek, II. Jenő pápa megengedte az adószedést az uruki egyház híveitől, bár Keszt aranyasszony az adót száz évre előre kifizette a pápai udvarnak. Kr.u. 824-től Kr.u. 885-ig az avar lakta területen mégis adót szedtek. Ennek Árpád a tárkány kalandozásokkal véget vetett. Urkán után Csák lett a főtáltos. Árpád fiainak szállásterületét a Duna két oldalán jelölte ki. Szabolcs tárkányfejedelem pedig ezt a területet északról, keletről, nyugatról és délről megerősítette. Zoltán ifjú fejedelem a Csörsz vonalán kiképzett lovasokkal folytatta az avar kincsek visszaszerzése érdekében indított hadjáratokat. Ebben nagy segítségére voltak a Szavárdi-aranyasszonyok, akiknek Keleten is, Nyugaton is nagy befolyásuk volt a Béla törzsre. Ha a vezetők változtak is a budavári beavatott központban, a szavárdiakat ez nem érintette: ők benn maradtak és mindig biztosítékai voltak a besenyő támogatásnak. Így Budavár beavatott
központnak sikerült Encstől (Az Enns folyó a Duna egyik mellékfolyója, Alsó-Ausztriában találhatjuk meg és a mai neve Enns. Linz-től dél-keletre) Magyarkáig (ma Tbiliszi, Grúzia) megszervezni a védelmet az esetleges nyugati támadások ellen.
Kr.u. 825 sertéstor havának 10 napján, amikor a bajor lovagok a pápai rendelkezésre hivatkozva adószedés címén Diósgyőrt kirabolták, a Csörsz árokrendszerben kiképzett zsadányi vitézek megjelentek Kál kiképzőhelyen és Salló tábor harcosainak csatlakozása után együttes erővel döntő csapást mértek a bajor rablókra. Valamennyit lekaszabolták. Sajnos, a kincsek javarészét akkorra már elszállították, de jegyzék készült róluk, és azt Pásztóra vitték az uruki kolostorba.
Ott teljes nyilvántartás volt Amrik püspöknél, s Tarhos így minden elrabolt kincsről tudott. Nagy Károly magyar származású anyja is elküldte Judit hercegnővel az avar kincsek szétosztásának jegyzékét, Vojnomir avar kagán jelentésével együtt Keszt aranyasszonynak. Nagy Károly végrendeletének fogalmazványát Kajd kagán fia elhozta Kassára Pelsőc fejedelemnek. Tarhos tehát erről is tudott. Gizzó kagán, Kalán kagán és Zabar kán fiai szintén jelentést tettek az avar kincsek hollétéről. Sallek és Csák püspökké szentelése Rómában történt. Ők szervezték meg az uruki avar egyházat. Később ők is rovásba foglalták, amit az avar kincsek sorsáról megtudtak. Unnó avar író Ungumeri avar költővel együtt sorra járta a nyugati keresztény püspökségeket és pontos jegyzéket készítettek az ott lévő avar kincsekről. Mindezeket a Csörsz vonalán átjőve elhozták Pelsőcnek. Alcuin 15 szekér aranyról írt Fekete Arnő salzburgi püspöknek. A szekereket 44 ökör vontatta. Az átalakításra összehordott avar kincsek gyűjtőhelye Kr.u. 825-877 között a Szent Denis apátság volt.
Szent Denis apátság (Franciaország) Kopasz László a táblákba öntött aranyakból készíttette el Szent Dionysius főoltárát. A prédikációkban ezt átnemesítésnek nevezték. A szerencsés királyságok, apátságok évekig az aranytárgyak átalakításával foglalkoztak. De az aranyműves avar legények minden olyan átalakításról tárkány-bár feljegyzéseket készítettek, melyekről vándorlásaik során tudomást szereztek. Följegyzéseiket eljuttatták Keszt aranyasszonyhoz. Nyugaton az avar kincseket obor kincseknek, meg Harun al Rasid, vagy Nagy Konstantin kincseinek nevezték. Nagy Károly Kr.u. 811 tavaszán kelt végrendelete értelmében 21 érseki székhely és 15 udvari részesedett az avar kincsekből. Smaragd udvari káplán írása szerint Kopasz László és Jámbor Lajos részesedése, továbbá Hunteros comesnek, Hunt-Passzaunak, a későbbi I. Berengár császár nagyapjának a részesedése volt a legnagyobb. Bat-Baján fővezér Kandics, Targit, Solák és Kunimund határügyi hunok révén, 57 éven keresztül béke-adót fogadott el Bizánctól, hogy annak fejében az avar vezetők lemondjanak a kétoldalú támadásról. Ezalatt csupán Győrben 15 gönc (kb. 18 mázsa, mert 1 gönc = kb. 1,2 mázsa) arany gyűlt össze 10 avar-gyűrű kirablása tehát körülbelül 150 gönc (kb.180 mázsa) aranyat jelentett Nyugatnak. Velem őrparancsnokság, Alsóőr, Felsőőr, Szörényőr, valamint külső őrségeink: Boroszló Igló, Bécs, Göröc, Bihács és Ráma, úgy szintén Encs, Kalágé, Albán, Gorabán, a Barancsi, Czorai, Macsói, és a Szörényi bánság avar gyűrűi 5-5 gönc (Kb. 6-6 mázsa), összesen tehát 90 gönc (kb.108 mázsa) arannyal rendelkeztek. A Tarhosnál összegyűjtött följegyzések szerint Nagy Károly 240 gönc (kb.288 mázsa) aranyat raboltatott el az avarok Égi birodalmából. Összesen 28 kurgánt (Halomsír, síremlék, sírdomb) raboltak ki. Pelsőc avar birodalmában 5 kurgán, (Halomsír, síremlék, sírdomb) az őrségek közül a székely, marúz, kazahun, kabar és palóc őrségek, valamint maga a Pelsőc fejedelemség is egyenként 1010 gönc (Kb. 12-12 mázsa) arannyal rendelkezett. A Csörsz védelmi árokrendszer is 2 gönc (kb.2,4 mázsa) arannyal. Ehhez járult még a 24 szekérnyi arany ékszer és 120 szekér kínai és perzsa selyemáru. Joli-Tórem aranyasszony szobra és 5 gönc (Kb. 6 mázsa) arany a baszkföldre került. Ezeket nem volt szabad visszakövetelni, mert Bakos és Kosut hadnagy baszkir népe ennyit megérdemelt. A nagy csatában ugyanis eljutottak a Nagyvízig (Atlanti-óceán), de ott magukra maradottságukban, csak elnyomás lett az osztályrészük. Az 5 gönc (Kb. 6 mázsa) aranyat és ékszereket Isten dicsőségére használták fel.
Kr.u. 899-ben, amikor Árpád és Apor megnyerte a brentai csatát, Berengár lombardiai (Itáliai) király elismerte az avar kincsek visszakövetelésére való jogot és Kr.u. 900-950 között évenként 10 véka ezüstöt fizetett.
Kr.u. 899. Szeptember 24. A Brentai csata a Brenta folyó mellett az Appennini-félsziget (ma Spanyolország) északi felénél. A Longobárd (itáliai) király ellen. Árpád-Apor fölényes győzelme. Ugyanígy elismerték a szászok ezt a jogot és a bajorok is. Kr.u. 938-ig megfizették az aránylagosan rájuk eső évi adót. A bajor hercegek azonban megpróbáltak hadat indítani a magyar törzsszövetség ellen, csakhogy Pozsonynál csúfos vereséget szenvedtek.
Kr.u. 907 Pozsonyi csata A Bajor hercegek csúfos vereséget szenvedtek A Kr.u. 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyagát, stratégiáját az Egyesült Államok összhaderőnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on tanítják. Kr.u. 934-ben Tormás fejedelemfi is az avar kincsek visszaszerzése érdekében jelent meg Bizáncban. Ott is, ugyanúgy, mint Berengár Arnulf, a pápaság, a csehek és a szászok szintén elismerték az adószedő hadjáratok igazságosságát. Amíg az adószedést csupán a Béla határvédő törzs látta el, olykor, mint például Kr.u. 913-ban az Inn (a Duna mellékfolyója Svájcban, Ausztriában, és Németországban folyik, de Svájcban ered) mellett egy kisebb csoport vereséget is szenvedett. Ekkor besenyő segítséget kértek. A segítség meg is jött, de bonyodalmakra vezetett. Szászországban a szokásos adón felül még több véka aranyat is követeltek. Erre az elkeseredett szász vezető réteg összefogott és Merseburgnál vereséget mért egy besenyő csoportra.
Kr. u. 933. Március 15. A merseburgi csatát Merseburg mellett vívták. Az osztrák-német oldalon I. Madarász Henrik ellen Lehel és Bulcsú magyar hadvezérek seregei álltak fel. A portyázó magyarok vereséget szenvedtek. Tarhos nyilvántartása szerint Kr.u. 915-ben Brémában, Kr.u. 934-ben Kölnben, Kr.u. 919-934 között Galliában, Kr.u. 935-954 között Akvitániában, Kr.u. 917-959-ben Lotaringiában, Kr.u. 909-927-ben a Svábföldön, Kr.u. 911-954-ben Burgundiában, Kr.u. 924-ben Gótiában, Kr.u. 914-ben Andalúziában, Kr.u. 944-ben pedig a Baszkorföldön jelentek meg. A rokon népeket azonban békén hagyták. Kr.u. 928-942-ben Rómában is jártak, Kr.u. 937-ben Kápuánál visszafordultak. Kr.u. 922-947-között Apuliában kerestek avar kincseket. Karintiában Kr.u. 901-937 között szedték össze az elrablott kincseket, Kr.u. 934-970-ig Bolgárországban, Albán- és Gorabánban, Görögországban, valamint Bizánc környékén szedték be az aranyadót.
Magyar kincs visszaszerző kalandozások a IX. és a X. században Abacil után Tarhos lett a beavatott központ fejedelme. Kuma-Magyarország fejedelmének a lányát, Szavárdit vette feleségül. Első felesége Kr.u. 898-ban halt meg. Kurtánvárban lakó Kusály-Kurszán-Kurtán fejedelem Érd alatt, a Duna átúsztatásakor megfázott. Hiába próbálkozott gyógyításával Szavárdi beavatott leányserege és a csepeli tartu-suomák gyógyító csoportja. Kr.u. 899-ben, amikor a futárok jó hírrel lepték meg, örömében Szavárdi karjai közt
meghalt. Az özvegy Tarhos kötelességének tartotta, hogy Kurtán özvegyét, a volt felesége húgát feleségül vegye. Ennek az emlékére fogadtak el egy új törvényt. Eszerint az Encs (Az Enns folyó a Duna egyik mellékfolyója, Alsó-Ausztriában találhatjuk meg és a mai neve Enns. Linz-től dél-keletre) vidéki Béla törzstől a Magyarka (ma Tbiliszi, Grúzia) vidéki Béla törzsig mód nyílt kettős névadásra. Először is minden lánygyermeket, aki a nyári piros alma ünnepen (szeptember 1) született, Szavárdinak keresztelték az uruki-mani keresztények. (Ezt a táltoshitűek is átvették.) De a lányoknak még egy másik nevet is választottak a névadó ünnepségen. A Szavárdi lányok a medvetor ünnepén mentek férjhez. Ha a piros alma ünnepére lányuk született, azt is Szavárdinak keresztelték. Tarhos és Szavárdi Jula házasságából egy Szavárdi nevű beavatott leányka született. Ez a leány Szem-Szöcsi mongol vezér fiának, Karcsunak lett a felesége. Karcsu a Hunor tótól jött ide, beavatott sámánképzésre. Ebből a házasságból született első lányuk, Subad Szavárdi. Az ősi törvény szerint az elődök által megkezdett Arvisurát beavatott gyermekük tovább folytathatta. Ez a jog megillette Subad Szavárdit is. Tarhos a Bizánc felé való békefenntartás híve volt, ezért dél felé nem tett lépéseket az avar kincsek visszaszerzése érdekében. Subad Szavárdi a Kapgán besenyők törzsébe tartozó Tar vitézhez ment feleségül. Ennek a házasságnak a következménye képpen a Hunor tótól (Észak-kelet Kína, régebben Mongólia) Bolgárország határáig a tömények sora állott a magyar törzsszövetség mögött. Tarhos után Árpádnak és a beavatott Eperjesnek a fia, Zsolt Zoltán vette át az avar kincsek visszaszerzésének irányítását. Legtöbbször egy fejedelmi ifjút is küldtek az adószedő és kincskereső kalandozókkal. De a Béla és a Kapgán törzs fejedelmi rendelkezés nélkül is küldött adószedőket. A bajorok és a szászok erre persze rájöttek, jól felkészülve várták őket és egy ilyen alkalommal, még Tarhos idejében az Inn (a Duna mellékfolyója Svájcban, Ausztriában, és Németországban folyik, de Svájcban ered) mellett, a vízvári (wasserburgi) hunok árulásától támogatva, nagy csapást mértek az önkényeskedőkre.
A vízvári (wasserburg) Németország Egy másik alkalommal a boroszlói avarok tájékoztatták a szászokat a helyzetről, sőt maguk is a szászok mellé álltak. Az avarokkal kevert szász és lengyel csoportok Merseburgnál súlyos csapást mértek a Jula besenyőkkel kevert szavárd magyarokra. A hun törzsszövetségi kisebb csoportok arról is értesülve voltak, hogy a pápai udvar is számon tartja az 52 évi időre megállapított adószedés lejártát.
De ugyanebből az okból a Kr.u. 936-ban uralomra jutott I. Ottó is elkezdte a védelem céljait szolgáló várak építését. Subad Szavárdi férje a Van tó környéki Tar sem helyeselte az 52 év lejárta utáni kalandozást és ebben a kérdésben a beavatott budai központban is megoszlottak a vélemények. A Kr.u. 952. évben a fejedelmi ifjaknak meg is tiltották a kalandozásban való részvételt. Viszont elkezdődött a segélykérő hadműveletekben való részvétel. Kr.u. 954-ben például Ottó ellen fellázadtak a saját fiai, és Konrád herceg sok más főúrral együtt magyar fejedelmi segítséget kért. Taksony, aki bizánci beállítottságú volt, Béla törzsbeli, Kapgán besenyőkkel kevert Bulcsu, Lehel-Lél és Sur vezette töményt küldött segítségül. Konrádék a Rajnán túlra irányították őket. I. Ottó fiai és Konrád hívei kibékültek a császárral és Augsburgnál döntő vereséget mértek a hazai segítségtől megfosztott magyar haderőre. A vereséget még az is fokozta, hogy a Régensburgba vendégként érkező fejedelmi ifjakat is elfogták. Henrik herceg, a vendéglátójuk bitófára húzatta őket és még pápai átkot is mondatott rájuk. A budai beavatott központban Bulcsút, Lehel-Lélt és társaikat úgy tekintették, hogy a túlvilágon a németek szolgái maradtak. Ez a továbbiakban sok zavart okozott. Zsolt teljesen megbénult és fiára, Taksonyra ruházta a hatalmat. Taksony Söpte-Ibolyát vette feleségül, a Kapgán besenyő törzsből. Söpte-Ibolya apja megszervezte a besenyő társadalmat. Taksony a Nyugattal való megegyezés és a Bizánc felé való terjeszkedés híve volt. VazulSzavárdi, Subad-Szavárdi ikertestvére is a déli orientáció mellé állott. Ezért Kr.u. 948-ban a magyar törzsszövetség 48. évének határán Vazul-Szavárdi irányításával Bizáncba mentek. Itt Bulcsú és Tormás fölvette a bizánci keresztény hitet. A császár viszont elismerte az avar kincsek miatti adószedés jogát. Zombor Kr.u. 953-ban a megállapodást megerősítette és annak alapján Szirmiumban (Szávaszentdemeter, az ókori Sirmium, város Szerbiában, a Vajdaságban), az egykori római városban felállították a görög katolikus püspökséget.
A II. Augsburgi csata Kr.u. 955. Augusztus 10. Feltételezett helyszíne a Német Lech folyó melletti Lech-mező. A Magyar csapatokkal szemben, I. Ottó a szászokkal, a frankokkal, a svábokkal, a bajorokkal, és a csehekkel szövetkezve Német győzelmet ért el.
Lehel Kürtje I Ottó fia Konrád császár halálát okozta
Taksony is, Pajsz is erősen pártolta a görög hittérítést. Kr.u. 960-ban, amikor a Béla törzs a Kapgán besenyőkkel Macedóniában szedte az adót. II. Nikéforosz császár azt javasolta nekik, hogy próbálják meg bevételeiket kipróbált vámosok alkalmazásával növelni. Küldött is nekik erre a célra alkalmas izmaelita, zsidó és türk kereskedőket. Ezek a vámosok a bizánci császárság besúgói lettek. Kr.u. 957-ben Olga hercegnő is fölvette Bizánc hitét. Kr.u. 958-ban a bizánciak már vonakodtak megfizetni az adót. Ekkor ütötte be buzogányával Botond Bizánc kapuját.
Botond buzogányával beüti a Bizánci kaput Amikor a kievi orosz fejedelemség is fölvette a bizánci kereszténységet, Budavár beavatott központja is kapcsolatot keresett Rómával. XII. János pápa Zacheus püspököt küldte a római kereszténység ügyében. Ez új helyzet teremtett. Az uruki kereszténység nem szedett tizedet Róma és Bizánc bevétele azonban a tized és az adományok voltak. Tarhos és Taksony éppen olyan szigorú rendet tartott hitbeli és egyházi kérdésekben, mint a katonai dolgokban. Az uruki egyház megszokott gazdálkodása kegyhelyek fenntartásában és az adományok érdektelen felhasználásában állott. A hitterjesztés nyugati módszerei ismeretlenek voltak. A világi dolgok pedig úgy festettek, amíg a nyolc törzs otthon gazdálkodott, addig a Béla és a kabar törzs adóbeszedő kalandozásban vett részt (a Csörsz vonalán, Pozsonykeszitől Kevekesziig kiképzett lovassággal, valamint a segédtörzsek csatlakozásával). A vezetéssel mindig a harkát bízták meg.
A békés életben a 72-es osztószám érvényesült. Még Buda fősámán osztotta fel annak idején az Encs (Az Enns folyó a Duna egyik mellékfolyója, Alsó-Ausztriában találhatjuk meg és a mai neve Enns. Linz-től dél-keletre) vidéktől Jászvásárig (ma Románia) terjedő hun törzsszövetségi legeltetési területet 3x24, tehát 72 részre. Ebből a számból a Budavári beavatott központ sem engedett. Így aztán a beszedett adópénzt a harka is háromfelé osztotta, de azt már 24 részre a kende osztotta. Az adószedő hadjáratra induló csapatoktól a szövetséges Lombardia, Bajorország, Csehország és Bulgária nem egyszer kért segítséget, s országukon készséggel átengedték a magyar nagyfejedelem csapatait. A csapatok pénzt láttak a csellengők felkutatásából, és a megváltási pénzt a csellengő gazdája fizette, de azt a csellengővel ledolgoztatta. Kr.u. 960 után Olga hercegnő is felkérte Albéla és Jula besenyő vezéreket a neki járó prémadók beszedésére I. Romanosz is igénybe vette a kabar és Kapgán törzset adószedésre. Bizánccal szemben nem volt érvényben az 52 évi adófizetésre vonatkozó megállapodás, de az avar birodalombeli szlávoktól délen is szedtek pénz és prémadót. Ehhez II. Nikéforosz és II. Bazileosz császár is hozzájárult. 948-ban Bulcsú, mint patricius, Tormás pedig mint barát megkeresztelkedett. Tormás az uruki kereszténység feje, ezek szerint Bizánchoz húzott Kr.u. 953-ban Zombor, az új uruki püspök is megkeresztelkedett patrícius jelleggel. Ők ketten jártak el Kievben (Ukrajna) és Szirmiumba (Szávaszentdemeter, az ókori Sirmium, város Szerbiában, a Vajdaságban) hozták Hierotheosz püspököt. Ő alapította a Szent Demeterféle püspökséget, melynek működése a Duna vonalától keletre terjedt.
Ibolya bátyja, Tonuzaba még Kr.u. 960 után is kalandozott Görögországban a Kapgán besenyőkkel, áthaladva Bolgárországon, Trákián és Macedónián. Kr.u. 968-ban Olga orosz fejedelemnő I. Ottóhoz fordult püspökért és Ottó Jordánt küldte Gnézába. Nikéforosz császár, a Kazáriát meghódító Szvjatoszlávot hívta segítségül Bolgárország ellen. Szvjatoszláv el is foglalta ezt, de a maga számára. Ekkor fordultak segítségért Tonuzabához, mert Szvjatoszláv adófizetésre akarta kényszeríteni a görög császárt is. Taksony a Nyék törzset küldte az egyesült besenyő-orosz-magyar seregbe.
Bizánc serege azonban Kr.u. 970-ben Arkadiopolisznál döntő vereséget mért az adószedő seregre. Tonuzaba ekkor Magyarországra költözött. Szvjatoszláv seregét a doroskátai besenyő vezér, Kurja támadta meg. Vitézeit levágatta. Szvjatoszláv koponyájából pedig kupát készíttetett. Abból itták a győzelmi bort a toron, Albéla városában. Budavár beavatott központja úgy határozott, hogy a további kalandozásról le kell mondani, s a nyolc törzs helyett mind a tíz törzset be kell fogni a mezőgazdasági termelőmunkába és a Csörsz árokrendszer, és a határvidék lovasságát a tartalék adópénzből kell fizetni. Taksony, halála előtt nem sokkal Csantavér aranyasszonyt, a rimalányok parancsnokát vette feleségül. Csantavér a leggazdagabb Jula besenyő vezér leánya, Kurja albélai besenyő vezér unokája volt. Gejza, az ifjú fejedelem a beavatott központ és Taksony irányvonalának megfelelően Nyugat felé igyekezett jó kapcsolatokat teremteni, de felesége révén a háta mögött álltak a besenyők, akiknek Kr.u. 955-ös riadóztatásakor megdermedt Nyugat Európa és Magyarország megtámadásáról lemondott. Gejza a Szent-Demeter bazilikájában megkeresztelkedett István névre. Fenntartva a 72 tartományú felosztást és utódaira is kötelezővé tette Szekszárd törvényét. Eszerint a 24 ogúz nemzetséget 24 állatjel különböztette meg. Ezzel magát is, népét is a 24 hun törzsből álló ősi szövetség részesévé tette. Az Arkadiopolisznál elszenvedett Kr.u. 970. évi vereség a beavatottak nagytanácsában a Nyékiek törzsét is engedékenyebbé tette és a nyugatiakkal való megegyezés felé vezette. A mainzi érsekség által meghirdetett békét csaléteknek tekintették ugyan, de mégis hajlandók voltak egy korosztálynyi időszaknak megfelelő 20-25 éves békességre. A budavári beavatott központ a Kr.u. 972. uruki évre összehívta a Nagytanácsot. Ezen 100 szavazat közül 58 a nyugati, 36 a keleti közeledés mellett döntött, hatan tartózkodtak a szavazástól. A Budán tartózkodó Zaheus pöspök vitte hát a hírt, hogy az uruki keresztény egyházak szövetsége elfogadta a mainzi érsekség ajánlatát. Az Avar-Curia Kr.u. 973 medvetorán meghatározta a quedlinburgi értekezleten résztvevők által követendő irányvonalat. Nem akarták, hogy megismétlődjék a Kr.u. 800. évi avarvész. A békés egymás mellett élést a római pápa ígéretével is biztosítottnak látták. A kievi (Ukrajna) uruki egyház is érintkezésbe lépett a Van tói püspökséggel, s onnan az a válasz érkezett, hogy legyen egy akol, egy pásztor. A küldöttek ilyen szándékkal indultak tárgyalni.
