Az Arvisura szellemisége

Az Arvisura szellemisége

Vég Csaba


http://vegcsaba.hu/arvisura

2



© Vég Csaba, 2007., 2009., 2011., 2012.

Tartalom http://vegcsaba.hu/arvisura

Minden jog fenntartva. A kiadó elızetes írásbeli engedélye nélkül jelen könyvet vagy annak részleteit más nyelvre lefordítani, valamint bármilyen formátumban vagy eszközzel reprodukálni, tárolni és közölni tilos.

Az Arvisura szellemisége I. Ismerkedés az Arvisurával .................................... 12 Mit adhatnak nekünk az Arvisura regéi? ............... 14

A következıkben Paál Zoltán „Arvisura” és „Vérrel pecsételve” címő mőveivel kapcsolatos rövid cikkeket győjtöttem össze három részben. Minden cikk egy, az arvisurákkal kapcsolatos kérdést próbál megközelíteni. Eredeti terv szerint ezek 1-2 hetes rendszerességgel jelentek volna meg, így a cikkekben ismétlések elıfordulnak. A külön nem jelölt dıltbetős idézetek Paál Zoltán írásaiból vagy levelezésébıl származnak. Bár gondolkodtam egy objektívebb megközelítésen, érdekesebbnek és igazabbnak éreztem, ha a saját véleményeimet, ötleteimet és tapasztalataimat is leírom. A cikkeket a „Szellemi úton – A szellemiség képviselete” c. írás zárja.

Az Arvisurák útja Magyarországra ........................ 16 Medvetor és az Arvisurák átadása ......................... 18 Arvisurák, a Manysi és az Úz kérdés ..................... 20 „Énekelj új Arvisurát!” .......................................... 22 Gilgames és a rovásmásolatok .............................. 24 Rovások és az Arvisura ......................................... 26 Kapcsolat a szellemvilággal .................................. 28

Ezek után található mellékletként „A Szellemiség észlelése” címő 2007-es írásom, valamint a 2009-ben készült „Az arvisurák szellemisége” összefoglalóm, ami eredetileg az „ANA – A korona” kalandfilm-vázlat melléklete.

Ősök szellemei ...................................................... 30 A szellemiség közvetítői ........................................ 32 Az egyénen túl ...................................................... 34

Köszönet mindenért Barasits Zsuzsannának. A szellemiséggel kapcsolatos szemlélet, különösen az utolsó cikk összefoglalója az ı tudásán alapszik. Budapest, 2012.02.15.

„Ifjúság” ............................................................... 36 A rejtett világ ........................................................ 38 Arvisura, Igazság .................................................. 40


4

5




Közlők és szellemi közlések .................................. 42

Arvisura és tárgyi emlékek.................................... 80

Az igazi szándék és az Igaz szándék ..................... 44

Arvisura és tudomány ........................................... 82

Nyitottság és elfogadás ........................................ 46

Fent, Északon ........................................................ 84

Káosz vagy igaz összefogás .................................. 48

Schmidt Éva az Arvisuráról ................................... 86

Csillagjóslás az Arvisurában ................................. 50

Arvisura és ezotéria .............................................. 88

Legyen a Földön béke… béke… béke… .................. 52

Káltesiek – a legnagyobb érték ............................. 90

Emma néni – „a csillagokból kapom a meséket” ... 54

Sámánok, táltosok ................................................ 92

Az Élet szolgálatában ............................................ 56

Beavatottak az Arvisurában .................................. 94

Hétmérföldes lépésekkel....................................... 58

Karéj ..................................................................... 96 „Üvöltő Sárkánykígyó” .......................................... 98

Az Arvisura szellemisége II.

Életfa-hit és Uruki-mani vallás ............................ 100

Egyetlen Isten ...................................................... 62

Szellemiség – Beavatottak .................................. 102

Ata-Isis – Ráten – Isten – Ősten ........................... 64

Szellemiség – Teljesség ...................................... 104

Életfa és a Sámán-lélek ......................................... 66

Szellemiség – Hagyomány, Szertartás ................ 106

Életfa, Iz és Turu .................................................. 68

Arvisura mint beavatás ....................................... 108

Turul és Oroszlán .................................................. 70 „Nótás kedvű” fejedelem ...................................... 72

Az Arvisura szellemisége III.

Nevek – Ardvisura Anyahita .................................. 74

A Tét ................................................................... 116

Nevek – Nazír, Armogur és Magyar ....................... 76

„Hideg ország varázslói” – a hanti sámán ........... 118

Arvisura és történelem ......................................... 78

Áldozat és áldás .................................................. 120


6

7




Rovásjelek .......................................................... 122

Az Arvisura tanításai ........................................... 160

„A hosszú élet titka” ........................................... 124

A látható és a láthatón túli világ ......................... 162

Féran .................................................................. 126 360 ..................................................................... 128

Szellemi úton – A szellemiség képviselete

(2012)

165

Enlitt ................................................................... 132

A Szellemiség észleléséről (2007)

189

Arn, a templomos lovag ...................................... 134

Az arvisurák szellemisége

199

„Háromszor nyolcas istenség” ............................ 130

(2009)

„Indítottak” ........................................................ 136 „Északi nyelvrokonaink” ..................................... 138

Könyvek, filmek .............................................. 21211

Az Arvisura történelmi szemlélete ...................... 140 Szervezet – nyíltság ............................................ 142 Jó és rossz .......................................................... 144 „Szent porok” ..................................................... 146 „Vándorlélek” ..................................................... 148 Barasits Zsuzsanna Paál Zoltánról ...................... 150 A „Hetedik érzék” ............................................... 152 „Óm-jel” ............................................................. 154 Szerencse ........................................................... 156 Az Arvisura igazsága ........................................... 158


8

9





I. (Régi tervem szerint, készítek néhány rövid összefoglalót az Arvisurákkal kapcsolatos kérdésekbıl és témákból, esetenként a saját elképzeléseimmel és élményeimmel kiegészítve. És mert ezt-azt elnézve könnyen hibázhatok, bíztatok mindenkit a szövegek sokkal alaposabb megismerésére. Remélem, egyszer a téma egy nálam avatottabb ismerıje részletesebb és pontosabb gondolatokat fogalmaz meg.)


10

11



Ismerkedés az Arvisurával „Megpróbáltam, de nem tudtam elolvasni, olyan szövevényes. Hogyan kellett volna neki kezdenem?” Ha belelapozunk az Arvisurába, adatok, évszámok, nevek és események tömegével találkozhatunk. A tartalomjegyzék alapján láthatjuk, hogy az Arvisurák az i.e. 4040-es elsıtıl kezdve a 24 hun törzs szövetségének húszévenkénti feljegyzései, egészen az 1700-as évekig, esetenként több száz év kihagyással. De mégis, mintha ez egy párhuzamos történelem lenne, amely nagyjából követi a tankönyveinkbıl ismert, a hivatalos történetírás által elfogadott fıbb vonalakat, sokszor azonban igen jelentıs és néha igen megdöbbentı részletekben tér el. Támadói gyakran pontosan ezeket az eltéréseket hozzák fel. Történelmi tényekre és évszámokra hivatkoznak, holott legtöbbször ezek a „tények” krónikákból származnak, azaz egyének szubjektív megfogalmazásaiból, amelyek esetenként nagyon is célzatos torzításokat tartalmaznak. Saját élményem ezzel kapcsolatban az, hogy amikor alaposabban megkíséreltem utána keresni az Arvisura és a hivatalos történetírás egy-egy eltérésének, vagy amikor újabb ismeretek kerültek elı, azok túlnyomórészt az Arvisurát igazolták. Az Arvisurából tehát kikereshetjük a minket érdeklı történeti korszakot és ebbıl a nézıpontból újabb információkat kaphatunk. Persze, csak akkor, ha általában véve nyitottak vagyunk az újdonságokra. Ha például megfellebbezhetetlen forrásként fogadjuk el Asterix meséjét, akkor különös lesz számunkra, hogy Julius Caesar az Arvisurában egy pozitív szereplı – persze, ezt csak szélsıséges esetként mondtam. Ha valakibe berögzıdött a korábbi szemlélet, amely a római plebejusokról festett elınyösebb képet az arisztokráciával szemben, akkor számára érthetetlen lesz, hogy itt a patríciusok próbálták az értékeket megtartani. De, sokan még emlékeznek,


12


hogy miért is emelhette ki elızı korszakunk történetírása a plebejusokat… Az Arvisura történetként való olvasását megnehezíti, hogy a megjelent, utolsó változat a korábbiaknak az évtizedeken keresztül történt kibıvítése. Ez már nem elemekként, hanem teljességében kezeli a történéseket. Így, amikor egy adott eseményrıl ír, az ahhoz kapcsolódó továbbiakat is megemlíti. (Csak megjegyzésképpen: ez a teljességében való megragadás, szinte „holografikus” rendszer általában a szellemiségnek a megközelítése, szemben a ma uralkodó, a teljességet elemi részeire darabolni kívánó szemlélettel. Ugyanígy jellemzı a helyszínek, idıpontok, és az azonos nevőek közötti hirtelen váltás, „ugrálás”.) A második arvisurában találkozunk Buda nevével, akit elsı pillantásra Atilla testvérének gondolnánk, viszont ez többezer évvel korábbi történés. Megjelenik az apja, Armogur fejedelem neve is, és csak oldalakkal késıbb olvashatjuk, hogy ı már a 12. fejedelem ezen a néven… A megjelent „nagy” Arvisura tehát alapvetıen olyanoknak készült, akik eléggé tájékozottak az egész történetben és a fıbb szereplıkben. Elsı olvasásra könnyebb a helyzetünk, ha az elsı, 1972-re elkészült változatot sikerül megszereznünk. Ez sajnos még nem jelent meg, bár már tervbe van véve (Interneten néha itt-ott felbukkan). Ennek a 273 gépelt oldalán a súlyponti történések szerepelnek, amely így áttekintésre is alkalmas. Ugyancsak érdemes elolvasni elıször a Vérrel pecsételve c. kötetet, a 348-ik Arvisurát, amelyben Paál Zoltán leírja, hogyan került kapcsolatba ezzel a szellemiséggel. És van még egy lehetséges ismerkedési mód. Bodnár István matematikus a „nagy” Arvisura kiadásból összegyőjtötte és sorrendbe állította a történeti eseményeket. Könyvébıl, amely „A Hun törzsszövetség története” címet kapta (Püski, 2008), a teljes történet ívét megismerhetjük, így azután már könnyen tájékozódhatunk a teljes Arvisurában.

13



Mit adhatnak nekünk az Arvisura regéi? „Mi is az az Arvisura? Érdemes-e azt elolvasnunk, azzal foglalkoznunk?” Az Arvisura a Hun törzsszövetség összefoglalói, feljegyzései. Az Arvisurát tehát olvashatjuk úgy, mint a történeti események leírását a 24 hun törzs szövetsége nézıpontjából. Az Arvisura hangsúlyozza, hogy ezeket az összefoglalókat mindig egy-egy „beavatott” is ellenırizte, aki igazlátóként képes volt megállapítani a leírtak igazságtartalmát. Mivel ez a képesség jelenleg nem áll „csak úgy” a rendelkezésünkre, így bárki ezt az ellenırzést sajnos nem tudja elvégezni a „hivatalos” történelmen. Aki pedig elképzelni sem tudja ezt a képességet, az kapva-kap ezen egy újabb ellenérvként. Az Arvisura tekinthetı úgy, mint a történelmi adatok megdöbbentı részletességő tárháza. Van azonban egy különös tapasztalatom, amit már másoktól is hallottam. Ha egy bizonyos idı után újra elolvassuk a szöveget, néha olyan, mintha egy teljesen új könyvet tartanánk a kezünkben. A már ismert mondatok között mintha a semmibıl bukkannának fel újak, és csak hitetlenkedünk, hogy azokat hogy nem vettük észre korábban, hogyan lehet, hogy azok fölött elsiklottunk? Mi történhetett? Korábbi olvasásunkkor például csak a történeti adatokra figyeltünk, most azonban rájöhetünk arra, hogy az elejtett, elsıre csak kiegészítésnek, közbevetéseknek tőnı megjegyzések, vagy akár csak egyes kifejezések, mind, nagyon is lényeges részletek. Az Arvisurának valójában egyre mélyebb és mélyebb rétegei vannak, amelyek lassan, sorra feltárulkoznak a megfelelı nyitottság esetén. Úgy is tekinthetjük, mintha egy piramis lépcsıjén haladnánk felfelé. Minden lépcsıfok megmászása egy kis elszántságot igényel, azért tenni kell. Nem is biztos, hogy sikerül, mert talán nem találjuk azt az utat, amin feljebb kapaszkodhatnánk. Lehet, hogy nem is akarunk tovább menni, megelégszünk már azzal a látvánnyal is, http://vegcsaba.hu/arvisura

14


amely az elért magasságból tárul elénk. Ha viszont feljebb jutottunk – és ez önmagunk meghaladását, önmagunkon való felülemelkedést is jelent –, akkor egy magasabb nézıpontot nyerünk. És mit látunk ott? Elıttünk a következı lépcsıfok… A történetiség és az adatok csupán az Arvisura legkülsı rétege. Ez a fajta olvasási mód azonban egy különös hozzáálláshoz kapcsolódik. Mindig akarunk valamit a történettıl: vagy valamit bebizonyítani a segítségével, vagy esetleg valaki épp olyan részt keres, amibe beleköthet. Így azonban az elıfeltételezéseink szőrıjét teszszük a szemünk elé. Hogyan lehet valamit úgy olvasni, hogy ne akarjuk elolvasni? A könyv alcíme pontosan megadja a kulcsot: ha regeként tekintjük, akkor meg is engedjük, hogy hasson ránk a történet varázsa. És a következı réteg kulcsa? Talán az pont egy ezzel ellentétes hozzáállás… És mit mutathat meg ez a teljességet és egységet ábrázoló, elsı pillantásra szövevényesnek tőnı cselekmény, ha ráérzünk az egymásba kapcsolódó gondolatok örvénylı mintázatára? Az Arvisurában a történetek és adatok mögött egy szellemiség mőködését és mőködtetését fedezhetjük fel, amely rendszert kíván vinni a szertelenségbe, és így a fejlıdést fenntarthatóvá, az életet pedig élhetıvé, sıt, széppé teszi. Az Arvisura utalásai szerint létezik egy, a mindennapjaink fölött álló szellemi erı, amely a világ jobbítására, a teljességre és harmóniára törekszik. Ezért a történetekben nem csak az a fontos, hogy mikor és mi történt, hanem a „miért” is. A felmerült problémákat és helyzeteket hogyan oldották meg, az mennyiben felelt meg ennek a szellemiségnek és mi lett mindennek végül az eredménye. Ez a „réteg” tehát tanítás, mint egy-egy tanmese – „mese”. Vagy – mint egy „regevilág”. Ahogy egyre értıbben tudjuk olvasni az Arvisurát, és engedjük, hogy hasson ránk a történetek varázsa (!), megismerhetjük és az életünkbe építhetjük ennek a világjobbító szellemiségnek a törvényeit, hogy a világunkban – itt lent is úgy legyen, ahogy fent.

15



Az Arvisurák útja Magyarországra „Egy manysi partizán hozott el rovásokat? İ honnan tudott magyarul?” Paál Zoltán a háború vége felé, 1945 elején került kapcsolatba az Arvisurával. A történetet ı maga részletesen elmeséli a Vérrel pecsételve c. kötetben. A menekülı németek leszereltették az Ózdi gyár fıbb elemeit (amely hadianyagot gyártott) és Németország felé elszállították. A munkásokat, közöttük Paál Zoltánt is munkaszolgálatosként besorozták és Szlovákián keresztül gyalogosan indították útnak. Paál Zoltán 1913. márc. 3-án született, azaz ekkor a 32-ik születésnapja közeledett. Otthon a felesége és 3 éves kislánya várta. Február 2-án Sztrecsnó (Sztrecsény) közelében jártak, amikor a gyengébben ırzött munkaszolgálatosok közül a partizánok segítettek Paál Zoltánnak megszökni. A partizáncsoport vezetıje a félig finn-karjalai, félig mordvin származású Yrjö Szalminen – orosz nevén Igor Szalmi – volt, aki eredetileg a Leningrádi egyetemen, a finnugor tanszéken végzett, majd késıbb egy fıiskolán oktatott. És a partizánok között volt Szalaváré Tura, a 22 éves manysi fiú is. (Nem tudom, a Szalaváré manysi nyelven jelent-e valamit; finnül a „Sala vaari” szó szerint „titok hegy”. A partizánok között, illetve mordvin szokás szerint mindenkinek csak az álnevét használták, bár Tura partizán neve Szolevasov volt, Paál Zoltánnak pedig Baraca). Tura elmondta, hogy már régóta figyelte Paál Zoltánt, mert Zoltánnak „három lelke” van. A manysik szerint az embereknek a nappali „lélegzés-” vagy „élet-lelkük” mellett van egy másik, egy „szabad” „vándor” vagy „árnyék-” lelkük, amely éjjelente vándorútra kel és más lelkekkel találkozik. És néhány embernek van egy harmadik, „sámán” lelke is, amely az égiekkel való kapcsolatot teszi lehetıvé. Paál Zoltán mindezt hitetlenkedve fogadta. http://vegcsaba.hu/arvisura

16


Tura egy különös történettel állt elı. İt a nagyapja nevelte fel, aki manysi föld szent helyének a sámánja volt. A nagyapa Turát még gyermekként megkérte, hogy másoljon át papírra rovásírásos szövegeket, és majd, ha felnı, vigye el ezeket Magyarországra. Nagyapja halála után Tura elindult, hogy teljesítse a végakaratot, majd a sors Penzába sodorta, ahol az I. világháború volt magyar hadifoglyaival találkozott, akik ott, a mordvinok között családot alapítottak. Tura közöttük tanult meg magyarul, így üdvözölhette 1945. februárjában a kunyhó bejáratánál Paál Zoltánt: „No itt vagyol kicsi halacska?” (…) „Most pedig bujjá be, lásson meg az én kapitánom”. A Szovjetunióban több csoport azt tervezte, hogy a magyaroknak javasolni fogják a háborúból való kiugrást és a nácikkal való szembefordulást, így Magyarország a gyıztesek között fejezhette volna be a háborút. (Magyarország nem tette meg ezt a lépést, Románia viszont igen, így késıbb több területre is igényt tarthatott.) Kijevben összeállítottak egy ötvenfıs partizánosztagot Igor Szalmi vezetésével, amelybe Tura is bekerült, hogy teljesíthesse ígéretét. Szalmi gyermekként Penzában élt és így több nyelvet is megtanult – magyarul is folyékonyan beszélt. A csoport bevetése sajnos rendkívül szerencsétlen körülmények között történt, a többségüket elfogták vagy meghaltak. Késıbb Paál Zoltánt és Turát foglyul is ejtették, vonaton Drezdába deportálták, és ott, csodával határos körülmények között túlélték a Drezdai bombázásként ismert tömegmészárlást. (Drezdában semmilyen katonai célpont nem volt; a többnapos támadássorozat a lakosság ellen irányult.) A partizánegység ismét újraszervezıdött. Késıbb, Szombathely közelében a kormány egy tagjával szerveztek megbeszélést. Az akcióra önként vállalkozó Turát a kormánytag árulása miatt elfogták, majd bombatalálat áldozata lett. Halálával „vérrel pecsételte meg” nagyapjának tett fogadalmát, hogy átadja az Arvisurákat, így hozzásegítse népeinket, hogy a múltunk ne merüljön feledésbe.

17



Medvetor és az Arvisurák átadása „Miért egy medvetoron adták át az Arvisura-rovás jogát? És akkor, télen, miért nem aludt az a medve?” A II. világháború vége felé Tura, a 22 éves manysi fiú találkozott Paál Zoltánnal, az ózdi kohásszal. Tura szerint Zoltánnak három lelke volt, így alkalmas volt arra, hogy a szellemvilággal felvegye a kapcsolatot, ezért átvehette az Arvisura-rovások jogát. A „Vérrel pecsételve” c. kötetben Paál Zoltán részletesen elmeséli ezt a történetet. Én a szövegbıl úgy érzem, hogy Paál Zoltánt megragadta az ıt megszöktetı „távoli rokon” partizánok minısége, akik szavaikkal és tetteikkel mutatták meg emberségüket. A kapitány, az egyetemi tanár Igor Szalmi felnézett az oroszul is alig tudó Turára és mindenben segítette. Majd, amikor egy közös barátjuk bajba került, együttesen beszélték rá Paál Zoltánt, hogy hitetlensége ellenére segítsen a képességével. Ahogy Tura mondta: „Mert az Arvisura-tanok szerint a tengerek mélyébe küldi atyjafiát az a kegyetlen ember, aki erejének birtokában, a láthatatlan sugárzású égi tudásával nem segíti a gyengébb embert”. Ilyen emberek közé került tehát Paál Zoltán. A sztrecsnói hegyek között folyamatosan dörögtek az ágyúk, felriasztva a medvéket. Egyiküket a véletlen éppen a csoport menedékéül szolgáló házhoz vezette. Éhsége csillapítására a mackó betört a karámba. A zajra Tura az idısebb Paál Zoltán kezébe nyomta a gépfegyvert, és ı, aki még soha nem vadászott, meglátva a tetten ért bundást karmaiban a csengıs báránnyal, jó pillanatban meghúzta a ravaszt és egy sorozattal nyakon lıtte a medvét. Tura határtalanul boldog volt, mert az Arvisura-rovások jogát csak egy medvetoron adhatta át, amelynek mindig pontos szertartásrend szerint, több tucat szabályt követve kell lezajlania. A két lábbal a földön álló ózdi munkásember kezdetben egyáltalán nem hitt ezekben. Tura ezt is megértette: „A tudósvilágnak is ugyanilyen a megnyilvánulása. Amit mondottál, az a könyörtelen valóság. Az http://vegcsaba.hu/arvisura

18


igazság azonban több ennél. Nem szorítható be minden a tiszta ész világába. Például az áldozatkészség a legszebb emberi erény a gyengébbek megsegítésére.” Paál Zoltán késıbb személyesen is megtapasztalhatta a szellemvilág mőködését. Amikor Tura bíztatására segített, megjelent elıtte, ahogy a barátjuk elkeseredésében végezni próbál majd magával, így a helyszínre sietve és lesben állva megmenthették ıt. Az ötnapos medvetoron megtörtént az átadás. Közben (febr. 8.) Tura beavatta Paál Zoltánt – „elborított bennünket a látó-emberek ezüst-köde”. Tura elıször azt akarta megtudni, hogy „hány sámános látóember lakozik” Zoltánban. Míg Turának 6, addig Zoltánnak azonnal 12 szellem jelent meg, hogy segítsen majd a vállalásában. „Az átélt álmokat, amely az idegrendszeredbe vésıdött, csak húsz év után kell leírnod, mert az Arvisura rovás törvényei így kívánják” – mondta Tura. Egy újabb szertartás megnyitotta Zoltán elıtt a múlt tárát. Ekkor „Agaba fısámán nyitotta meg a beszédet”. Amíg Szalminak 3, a többieknek 5-7, Turának pedig 9 fısámán Arvisurája jelent meg, addig Zoltánnál 21 után leállították a mőveletet. A szertartáshoz egy (teába csöppentett, annak főszeres bor ízét adó) szert is igénybevettek. Egy beszámoló szerint, aki a tajgában kapott valami ilyesmit, ez alapvetıen ellazít és melegségérzetet okoz. Úgy tőnik, hogy ez az elmében „kapunyitóként” mőködött (a szertartás adja meg, hogy milyen világba; nem megfelelı mód nagyon „máshova” vezetne), másrészt pedig „gyorsítóként”. Tura ismerte (!) a veszélyes szer használatának módját, másrészt, azt csak a hagyomány felé tiszteletet érzı társainál alkalmazta, illetve Zoltánnál, akit sámánlelkőként azonosított. A táltos-hagyomány és más közlések szerint azonban nem szükséges semmilyen szer a beavatáshoz. A szellemvilág „elhívja” azokat, akiket alkalmasnak tart egy-egy feladatra. Kisebb-nagyobb mértékben mindannyian megélhettünk már ilyen elhívást. Ezek azok a sejtelmes gondolatok, melyeket túlnyomórészt az ember visszautasít, mivel hatalmas és kilátástalannak tőnı munkával járnak, mely eredménye az emberekbıl csak furcsálló értetlenkedést vált ki. Mint például az Arvisurákat írni, évek hosszú során és oldalak ezrein át… 19



Arvisurák, a Manysi és az Úz kérdés „Mit jelent az Arvisura szó? Hogyan íródott le? Miért vannak benne ismétlıdések?” Az Arvisura Paál Zoltán szerint „a mai mordvinok nyelvén is azt jelenti: „Igazat mondott Szó”. Minden fısámán életérıl írtak egy Arvisurát”. A szót általában Igazszólásnak fordítja. (A Korán is használja a fejezeteire a Sura megnevezést.) Szőkebb értelemben Arvisura az, amikor a fısámán halálakor a tanítványa elmondja elıdjének az életét és legfontosabb tetteit. Ilyenkor a halottról csak jót szabad mondani, nehogy az önvizsgálat purgatóriumán keresztül haladó lélek kétségbeessen és így azt a gonosz szellemek magukhoz ragadhassák. Csak jót szabad mondani, de csak igazat – Arvisurát. Elsı Arvisuráját Paál Zoltán így Tura halálakor mondta el. Ezután tíz évig hallgatnia kellett az Arvisura szabályok szerint, és csak ezután írhatta le és közölhette azt. Az elıdök 347 Arvisurája után ez a 348-ik, amely a „Vérrel pecsételve” címet kapta. Paál Zoltán ebben tárgyalhatta a „manysi kérdést”, a manysi nép szenvedését, az erıszakos keresztelést és népirtást, valamint azt, hogy Tura hogyan hozta el és adta át a rovások jogát. A mő '56 ıszére készült el. Még '45-ben meghatározták a további feladatokat is. 20 évvel késıbb foglalkozhatott Paál Zoltán azzal a 17 Arvisurával, amely az Úz nép történetének fordulópontjaira vonatkozik. (Paál Zoltán palóc, ami az Arvisura szerint „felsı úz” jelentéső.) 30 évvel késıbb pedig az összes, mind a 347 korábbi Arvisurát tárgyalhatta. Paál Zoltán azt várta, hogy 30 év múlva meg fog kapni további titkos szövegeket is. Ehelyett egészen más történt. '75 után írja, hogy „gondolat vibrációs eljárással”, azaz telepatikus úton kap meg Arvisurákat, illetve, egyes kérdéseire így kap válaszokat. Ekkor – ha ugyan jól érzékeltem – a fogalmazási stílusa is nagyon megváltozik. Korábban sokkal inkább történetközpontúan, egyenes vonal menhttp://vegcsaba.hu/arvisura

20


tén tárgyalja az eseményeket. '75 környékén és különösen ezután azonban megjelenik az a „holografikus”, az egészet egyben megragadni kívánó megfogalmazás, amely csapongónak tőnhet annak, aki nem érti, milyen kapcsolatban is vannak egymással az elsı pillantásra különbözıknek látszó témák. Paál Zoltán a „Vérrel pecsételve” kötetet többször is megírta, bıvítette és stílusában átfogalmazta. Lakatos Zoltán – aki Paál Zoltánt személyesen is ismerte – győjtötte össze a változatokat és szerkesztette egybe a szövegeket. Egy változatból néhány részletet a kétkötetes Arvisura kiadás végén is találunk. Elkészült tehát többek között egy szöveg '56 ıszére, de '69 ıszére is – amely már az Úz Arvisurákból is tartalmaz részleteket. Az utolsó változat lezárása 1980. jan. 1., amely már az összes és titkos Arvisurákból is ismertet. A bajtársak '55-ben, Tura halálának évfordulóján összegyőltek, majd '65-ben is, és ekkor elhatározták a 17 Úz Arvisura közlését. '69 júniusában már 12 kész volt és '72 körül összeállt a 272 oldalas kötet. Idıközben elkezdıdött ezek kiegészítése, '75 után már a titkos Arvisurákkal is. A már nyugdíjas Paál Zoltán köré győlt egy kis csapat, akik '77-ben egy 600 oldalas szamizdat kiadványt készítettek. Paál Zoltán 1982. szept. 29-én meghalt. Több év után a család Bolyki Úr Jánosnak adta át a kb. 12 ezer oldalnyi kéziratot, aki ezeket az Arvisurák száma szerint összerendezte, azokban csak kisebb stilisztikai hibákat javított, majd a Püski kiadó adta ki a két kötetet, elıször 1998-ban. Tehát a könyv formában megjelent Arvisura és Vérrel pecsételve több idıszakból származó szövegeket is tartalmaz – akár egymás mellett. Ez olyan, mintha azonnal a magas matematikát tárgyalnánk, és csak késıbb beszélnénk az összeadás-kivonásról. A logikus ismerkedési sorrend így a korai Vérrel pecsételve, a '72-es Úz Arvisura és a '77-es szamizdat lenne – remélhetıleg, ezek is elérhetık lesznek majd egyszer. A kiadott Vérrel pecsételve és Arvisura kötetek már a teljes, több évtizedes életmő összefoglalói.

21



„Énekelj új Arvisurát!” „Tura rovásmásolatokat adott át Paál Zoltánnak. İ miért nem ezeket írta le és hol vannak ezek?” Paál Zoltánnak az Arvisura történeteinél alapvetıen négy „forrása” volt. Leírása szerint egy szertartás alatt 21 teljes Arvisura megjelent neki és az „beleégett” az agyába. (A 21-ik után leállították a folyamatot, nehogy megsérüljön.) Másrészt, amikor csak lehetett, Tura folyamatosan mesélte az Arvisurákat. Esetenként, a mesék elıtt Tura eltőnt a kamrában. Késıbb bevallotta, hogy másolt rovásokból frissíti fel a tudását. Ezeket a lapokat a már meggyengült látású sámán nagyapja kérésére másolta át gyermekként, tíz éven keresztül. Egy lista szerint ezek a másolatok 34 Arvisurára vonatkoztak és összesen 315 oldalt tettek ki, de láthatjuk, ezek csak az úzokkal kapcsolatos Arvisurák; más helyen pedig 600 oldalról olvashatunk. Paál Zoltán mindezt újra lemásolta, és megfogadta, hogy amikor majd 20 év múlva ezeket újraírja, akkor elégeti a másolatait. A Vérrel pecsételve így idézi Szalmit: „amint a mai írásotok szerint megírod a tartalmát, égesd el, mert akkor a hetedik ég mennyköve sújt le rád!” (idegenül hangzik, de valóban, a finnben nincs kettıs tagadás). Az elégetés okát a medvetoron, részben pedig az Arvisurában kereshetjük. A medvetoron elhangzó énekeket esetenként papír segédletrıl énekelték, az ének befejeztével viszont azokat elégették. Az Arvisura utal arra, hogy az elégetéssel az írás tartalma, „szellemisége” közvetlenül a szellemvilágba kerül. (Szalmi szavait akár fenyegetésként is olvashatnánk, de egy mai hasonló példa lenne: „ha megfordulsz az autópályán, halálos veszélynek fogod kitenni magad!”. Ez tényleg komoly „fenyegetés” lehet, mert úgy tőnik, mindenki betartja, sıt, egy külsı szemlélı el is képzelheti, ahogy a sofır remeg a félelemtıl, nehogy megforduljon. Nem „fenyegetésrıl” van tehát szó, hanem arról, hogy ha egy adott világba belépünk, akkor elfogadjuk-e annak a szabályait. http://vegcsaba.hu/arvisura

22


Senkinek nem kötelezı autópályán menni. A normál úton is mehetünk – bár sokkal lassabban –, és akármikor meg is fordulhatunk, hogy az eddigiekkel homlokegyenest ellenkezı irányba menjünk.) Milyenek lehettek ezek a rovások? Manapság egy szöveg egy olyan embernek készül, aki nem ismeri a leírandókat. A régi idıkben azonban az írások csak emlékeztetık voltak. A mester szóban adta át az ismereteket a tanítványának, így a feljegyzések tartalmát mindketten ismerték. Pontosan ez történt itt is, amikor Tura a medvetorral és az Arvisurák elmondásával „beavatta” Paál Zoltánt ebbe a világba, így egyben ezek a rövid feljegyzések is érthetıvé váltak. Az emlékeztetıknek elsısorban a neveket, az évszámokat, egyéb adatokat és a történet fıbb vonalait kellett csak tartalmazni. Tura elmesélte, hogy nagyapja halálakor is csak egy emlékeztetıt állított össze, hogy majd 10 évvel késıbb azt pontosan megfogalmazhassa. És mi a helyzet a nagyon régi idıkrıl szóló, részben már elfelejtett feljegyzésekkel? Az Arvisura szerint egy „háromlelkő”, egy „igazlátó ember” a szellemvilág segítségével megismerheti a régen történteket. Tura eredeti célja a másolatok átadása volt. Idıközben Paál Zoltánban azonban egy különlegességet, egy „háromlelkő”, rendkívül erıs szellemi képességő embert talált. Paál Zoltán így lett egyrészt „rovó”, aki leróhatta a 20 évre vonatkozó 348-ik Arvisurát, és különleges képességei miatt így lett a „Vízöntı világkorszak” „beszélıje”, aki újrafogalmazhatta a korábbi Arvisurákat is. A lista szerint egy eredeti rovásos Arvisura általában 4-8 oldalt tett ki. Paál Zoltán ezt a '72-es munkájában 4-8 gépelt oldallá bıvítette ki, így leginkább ebbıl a változatból ismerhetjük meg, hogy mit tartalmazhattak az eredeti jegyzetek. 30 év elteltével, '75 után pedig Paál Zoltánnak megnyílt egy újabb forrása: „gondolatvibrációs eljárással” kapott meg újabb Arvisurákat. A haldokló Tura kérése szerint Szalmi visszavitte az eredeti feljegyzéseket: „Szalmi vigye vissza… a csomagot manysi földre!... De te énekeld el a magyar ifjúságnak… az új Arvisurát!”. 23



Gilgames és a rovásmásolatok „Lehetséges, hogy nem is léteztek eredeti rovásmásolatok?” Paál Zoltán újrafogalmazta az Arvisurákat, hogy azok a mai korunk emberének érthetık legyenek. Az eredeti rovások létezésére azonban több közvetett bizonyíték is van, pontosabban arra, hogy Paál Zoltán nem kitalálta a történeteket, valamint, hogy ezek esetleg több forrásból (több sámán által leírt Arvisurából) is származnak, illetve arra, ahogy ezek az információk idıvel kiegészülnek. (A kiadott könyv több, különbözı idıben elkészült írást is tartalmaz, akár közvetlenül egymás mellett. Így a pontosodást csak a korábbi változatok ismeretében láthatjuk; a könyvben a változatok esetleg ellentmondásként jelennek meg.) Az Arvisurában többször is megemlítésre kerül Gilgames életkora, mint 126 év. Ezt a számot a sumer királylistában is megtaláljuk a 112-ik sortól: „dgilgameš3 ab-ba-ni lil2-la2 en kul-ab-ba-ke4 mu 126 i3-ak”, azaz „Gilgames / akinek apja(abba) szellem/lélek(lil2) volt / Kulaba(Uruk központi részének) ura(en) / 126 évet(mu) csinált(ak)” (Az „ak” – „csinál” igét a sumer királylista fordítói általában „uralkodott” módon fordítják. Így az is elképzelhetı, hogy ez a számérték nem Gilgames korára, hanem uralkodásának éveire vonatkozott.) Az Arvisura szerint az „év” szavunk az „evés” szóból származik. A medvetoros évek számításának bevezetése óta minden egyes éves ünnepi „medveevés” egyben egy új évet is jelentett. Az Arvisura az evések számával magyarázza a 126 évet: Gilgames a „Feljegyzések szerint 126 évig – napi kétszeri evés mellett – valójában 63 évig élt. Ugyanis egy ételmelegítést hívtak egy evésnek, azaz évnek, tehát ha ötször étkezett volna, az Égi-tőz melegítése mellett 315 évig élt volna.” Másutt: „Uruk népe holdhónap evést, aztán napi egyszeri, kétszeri, háromszori, majd ötszöri evést számított. Gilgames pl. 126 úrnapi evéssel, napi http://vegcsaba.hu/arvisura

24


háromszori étkezés mellett csak 42 évig élt. Umma népe szerint csak kétszer volt ünnepi étkezésen, s így 63 évig élt.” Megint másutt: „egyes királyok az evéseiket számolták éveknek, sıt volt olyan király, aki az egyes fogásokat nevezte egy evésnek. A szolidabbak a napi háromszori étkezés számolásával is beérték. Így, aki, mint például Gilgames, 126 évesnek mondta magát, lényegében csak 42 évet élt a 24 Hun Törzsszövetség medvetoros évének számítása szerint.” A fentiek ellentmondásosak, sıt értelmetlenek. mivel, ha Gilgames naponta két vagy három evést számolt volna, akkor az a szám kb. 15-23 ezer „evés” lenne. A megoldásra egy másik részlet utal, amelyet Paál Zoltán valószínőleg a legkésıbben írt le (egy levélrészlet alapján): „Az Égi származású Arpach a rajcsúrban a Jób nevet vette fel, majd hısi mivoltában elnyerte a Gilgames nevet. Rá ezért a szavárdiak évi tőzszerzési idıszámítása volt érvényes, tehát 3 névnapi evést tartott. Ezért 3x42 névnap mellett csak 126 évet, azaz evést élt.” Korábban olvashatjuk, hogy az újszülötteknek a születésük napja alapján választottak nevet, így a „névnapjuk” egybeesett a „születésnapjukkal”. Tehát, ahány névnapi ünnepi „evést” ettek, annyi évesek voltak. Másrészt, ha valaki egy nagy tettet végrehajtott, például egy versenyt megnyert, akkor újabb nevet vehetett fel, ahogy az elızı leírás alapján Gilgames is tette. Ha tehát Gilgamesnek három neve volt, akkor évente három névnapi evést számolhatott, így fejthetjük meg a 126 „évnek” az életkorával való kapcsolatát. Az elızı részletekbıl azonban a legérdekesebb az, hogy kezdetben valószínőleg Paál Zoltán sem értette meg ezt az összefüggést, és ez azért történhetett, mert valóban másolta és feldolgozta a történeteket (!), sıt, Gilgames esetén már kezdetben is kettı szövegváltozatból, mivel a nippúri szöveg 63, míg az ummai szöveg 42 évet ad meg. Csak 30 év leteltével, azaz '75 után jutott hozzá ahhoz a (Gisgali által leírt) titkos Arvisurához, amely már a megfejtésre utal. És hogy magyarázzuk azt, hogy sumer nyelven a „mu” „év” és „név” jelentéső is, illetve ahhoz közel esik a („gu7”) „evés” szó? 25



Rovások és az Arvisura „Mi szerepelhetett a Tura által hozott rovásmásolatokban? És miért kellett azokat újraírni?” Paál Zoltán vállalása 10 év után a „Mansy kérdés”, azaz a 348-ik Arvisura megírása volt, másrészt pedig az Arvisurák újraírása. 20 év elteltével, azaz '65-tıl kezdhette el a rovásmásolatok feldolgozását, amelyeket ezután – a fogadalmát megtartva – el kellett égetnie. Elıször a célja az „Úz kérdés”, azaz 17, az Úz néphez kapcsolódó történet átfogalmazása volt, de utal arra, hogy késıbb Szalmitól újabb, ehhez kapcsolódó Arvisurákat kapott, amelyeket együtt is próbáltak megfejteni. Például, egy ideig egy ismerısének próbálta meghatározni Atilla sírját (de néhány Arvisura helynév nem volt azonosítható a jelenkorral), majd csak késıbb került a kezébe az az Arvisura, amely Atilla koporsójának elszállítását írja le. Tura eredeti célja a másolatok átadása volt, de idıközben ezt újragondolhatták. Csak találgathatjuk, hogy mi lehetett ennek az oka. Valószínőleg érthetetlennek tartották azokat a szóbeli kiegészítı ismeretek nélkül. A „tudományos élet” reakciót talán elıre látva azt gondolhatták, hogy azok eredetiségét úgyis megkérdıjelezik. Turáék szerencséjére – és a miénkre – Paál Zoltán képességei lehetıvé tették az Arvisurák újraírását és kiegészítését. Újra kellett írni bizonyos neveket, különösen egyes helységneveket, hogy felismerhetık legyenek a történetek szereplıi és helyszínei. Így is bıven maradtak olyan megnevezések, amelyek meglepetést okoznak. Peking neve eredetileg Parajd volt, Hangun vagy Hangony a Sárga-folyóé (Huang-ho). Még meglepıbb, hogy Ordosz („farkasverem”) elnevezés ma egyaránt létezik Belsı-Mongóliában (ma Kína) és Ózd mellett. Attila nevét ebben a formában találjuk az elsı Arvisurában. Egy említés alapján a név eredetileg kb. „Atilo” lehetett, mivel a jelentése „Isten atya ménje” (At+Il+Lo). Paál Zoltán a késıbbi változatokhttp://vegcsaba.hu/arvisura

26


ban a nevekbıl egy, a maihoz közeli formát választott, pl. Atilla, Csaba (Csoba helyett). Paál Zoltán egy barátja kérésére a krónikákból ismert „Szár Lászlót” hiába kereste az Arvisurákban. Csak, miután elolvasta a rá vonatkozó krónika-részletet, akkor azonosította a feljegyzéseiben már szereplı „Kopasz Lászlóval”, akit így neveztek, mivel „világéletében mindig kopasz volt”. A kétkötetes könyvben már mindkét névvel találkozhatunk. Az állandó nyelvi bizonykodások, magyarázkodások helyett Paál Zoltán a történet elmondására helyezte a hangsúlyt. A nevek már így is olyan kérdéstömeget vethetnének fel, amelyek bizonyítása akár több életet is igényelne. Az „Alma-Ata” „almák atyja” jelentéső – a kazahok is hagyományosan így tartják, de ez nem illeszkedik a mai kazah nyelvhez, ezért is Almaty névre változtatták (a város fölött magasodik a Kök-Töbe, azaz a „Kék hegy”). A Balhastó jelentése „Bolhás” – hasonlóan a Salgótarján melletti „Bolhád” hegyhez. Asszur nevét az Arvisura Asszóur módon adja meg, és „Lóváros” módon fordítja. (Az uru/iri „város” jelentéső a sumerben. Lehetséges, hogy elıtte „v” is volt, mivel a kiejtések akkád átírásokból maradtak fent, az akkád nyelv pedig ezt a hangot nem ismerte; a „v”-hez az „u” kiejtése közel van, és talán erre utal az „uru” forma.) Paál Zoltán szerint az úz sámánok írásai „Tura meséivel” jól megérthetık. A rovásmásolatok hasonlóak lehettek a Bél Mátyáshoz kapcsolt Vinland térképhez (a könyvben láthatjuk – egy feltételezhetı eredetijéhez képest már ebben is a régi szavak és nevek át lettek írva), vagy a Vérrel pecsételve végén lévı, Marosra vonatkozó (Paál Zoltán által példaként elkészített) sorokhoz. Vállalásának megfelelıen Paál Zoltán a kiegészített és így már értelmezhetı Arvisurákat közölte. Azt várta, hogy 30 év elteltével megkapja az összes forrást. Ehelyett '75 után megnyílt egy újabb „tár”, amelybıl a korábbinál tízszer (!) több adatot és történetet tudott írni és az addig hiányzó részleteket ki tudta egészíteni.

27



Kapcsolat a szellemvilággal „Az Arvisurák történetei részben a szellemvilágból származnak? Hihetünk-e ebben a modern korunkban?” Az Arvisurák a maitól eltérı, teljesen más szemléletmódban fogalmazódtak meg. Ez a világnézet hisz egy összetett és szerves módon mőködı szellemvilágban. Hisz abban, hogy a szellemvilág folyamatosan keresi a kapcsolatot az emberekkel és, hogy elvileg bárki kapcsolódhat is a szellemvilághoz. A kapcsolódás több problémát is felvet, ugyanis ez az egyénen, a szubjektumon keresztül történik – az egyén itt közvetítı szerepő. Ezt a medialitást azonban kisebb vagy nagyobb mértékben torzíthatják az egyén saját élményei, korábbi tapasztalatai és saját rejtett, akár önmaga számára meg sem fogalmazott céljai, szándékai. Az eredeti üzenet így akár a felismerhetetlenségig is torzulhat a személyiség, az „ego” átszínezése során. A szellemvilághoz való kapcsolódás a régi korokban lehetségesnek tekintett, sıt, elfogadott volt, így akkoriban kialakulhatott annak egy rendszere és módszere. Ebben a rendszerben mindenki ugyanazt „látta”, csak legfeljebb kisebb vagy nagyobb részletezettséggel és módosításokkal, így azt is be lehetett határolni, hogy egy közlést mennyire torzított a közlı személyisége. Kialakulhatott a szellemvilágról, annak minıségeirıl és törvényeirıl egy tisztább kép, amely alapján már a „hangszín” alapján is szét lehetett választani az igazságot a személy képzelgéseitıl. Hova tőnt mindez a mai világból? A modernitás alapvetıen a tudományban és a tudományos módszerben hisz. Látszólag ez „demokratikus”, mivel egy felfedezés igazát bárki azonos módon ellenırizhetné. A valóságban viszont ez nem mőködik, mivel a többségnek egyszerően nincs meg az ellenırzésre a képessége (hanem más képességekkel rendelkezik). Szélsıséges helyzetben ez úgy jelenik meg, hogy a többség azt hiszi el, amit jobban, hihetıbben http://vegcsaba.hu/arvisura

28


meg tudnak magyarázni – annak az igazságtartalma már szinte nem is lényeges. Meglepı, de egyes egyházak megközelítése pontosan ehhez hasonlítható (nem vallásról, fıleg nem hitrıl beszélek). Megnyilatkozásaik szerint Isten a teremtés során meghatározta a valóság törvényeit és abba többet nem avatkozik be. És ez a beavatkozás különösen az embereknek tiltott, beleértve a szellemvilággal való kapcsolatot is. Ez a szemlélet valójában közeli rokon a szélsıséges materializmussal (egyben az áldemokratizmussal). A tudományos szemlélet egy öngerjesztı körként megteremtette a tudósok világát, akik önmagukat az igazság kizárólagos birtokosaiként ismernek és másokkal ismertetnek el. Aki nem tudós, aki nem megy át a képzés fokozatain, az eszerint nem fogalmazhat meg igazságot. Hasonlóan, csak az egyház vezetıi jogosultak a helyes szemlélet megfogalmazására – kinyilatkoztató véleményük megfellebbezhetetlen. Valójában mindkét rendszer szervezetei belsı politikai szabályok alapján választják ki a vezetıiket, a szervezetek elsıdleges célja pedig saját túlélésük biztosítása. Ez még nem lenne baj, de ehhez többnyire saját létezésük és véleményük jogosságát teszik megkérdıjelezhetetlenné. Rendkívül különös éppen a hittel és vallással, a megfoghatatlannal és transzcendenssel foglalkozó egyházak esetén, hogy nem a szellemvilággal való közvetlen kapcsolat alapján, hanem a korábban összeállt vélekedéshalmaz – önmaga számára elfogadhatóvá szelídített tudásanyagából ítél. A tudományos módszer a valóság teljességét a „legkisebb közös többszörössé” egyszerősítette. Az „új-dogmatikus” egyházak pedig a transzcendenssel való kapcsolatot saját monopóliumuknak tekintik. Megérthetjük tehát, hogy miért kelt mindkét terület szélsıséges (!) képviselıi körében ellenérzést az Arvisura, miért tiltakoznak a szellemiséggel való közvetlen kapcsolatnak még csak a lehetısége ellen is.

29



Ősök szellemei „Az Arvisurában megjelennek az İsök szellemei. Mit jelenthet ez? Az Arvisura szerint mire törekednek?” Az Arvisurák olyan szemléletben íródtak, amely lehetınek tartja a szellemi síkba való kapcsolódást. Ez a valóságunkon túli, transzcendens sík egy magasabb, átfogóbb nézıpontból – minıségükben (!) tudja tekinteni a helyzeteket, eseményeket, egységben a régmúlt idık és jövıbeli lehetıségek történetláncával. A szellemvilág folyamatosan keresi a kapcsolatot az emberekkel – hogy a céljait megvalósítsa. Mivel az Égiek világa mellett léteznek pusztításra törekvı szellemek, egyáltalán nem veszélytelen a kapcsolódás. A szemlélet szerint az ember minısége és tényleges, tudatosan akár fel sem ismert törekvései, vágyai esetén megjelennek hasonló minıségő szellemi energiák, hogy segítsék beteljesíteni azokat. Nem mindegy tehát, hogy mire és merre felé irányulnak vágyaink. A régi korok szemlélete szerint halálakor az embert alkotó szellemi energia széthullik. A személyiségét alkotó elemek, például a szokásai a szellemeként jelennek meg. Bizonyos törekvéseinek esszenciája pedig a személyiségen túllépve szellemi energiává válhat – nevezzük ezt a szellemiségének, amely nagyjából egy feladatként, célként és az azzal kapcsolatban eddig összegyőlt tudásként fogalmazható meg. A halott lelke „minden esetben 3 évig tovább vándorol” és ezután „már elmosódik”. Némely emberi lélek esetén ez több, legfeljebb 24 évig vándorolhat, „utána a kép folyton csökken”, „de vannak olyan erıs szellemő emberek, hogy a lelkük hangja örökké fennmarad”. Ha valaki nagy szellemi energiával munkálkodott egy feladaton vagy akár csak tervezte azt, akkor ez az energia túlélheti. Ha késıbb valaki más újra el kezd foglalkozni azzal a feladattal, és a személyisége is megfelelı minıségő (így nem torzít lényegesen a célon), illetve, a képességei is illeszkednek, akkor ez a szellemiség nála http://vegcsaba.hu/arvisura

30


segítı sugallatokként, többlettudásként, és képességekként megjelenhet. De, azonnal el is távozik, ha a képviselı személyisége eltérül. Negatív szellemi minıségek is léteznek, amelyek „segítségként” „szívesen” kapcsolódnak a disszonáns, zavaros lélekenergiákhoz hogy azokon keresztül önmagukat megvalósíthassák. Ha az ember túl tud lépni ezeken a disszonanciákon, ha valóban túl tud lépni önmagán (mert még megmaradt a lehetıség a visszafordulásra), akkor ezek is eltávoznak. A régiek szemlélete szerint tehát azok a törekvéseink, amelyekbe nagy energiát táplálunk, túlélhetnek minket. Viszont, ha megszabadulunk vágyainktól, akkor nyomtalanul eltőnhetünk a Földrıl, mintha sosem léteztünk volna, mintha az életünkben sem rosszra, és soha jóra sem törekedtünk volna. Ha a saját vagy más hibájából a halálakor egy ember rendezetlen körülményeket hagy maga után, „háborgó lelke” tovább itt maradhat és helyre szeretné állítani a harmóniát. Paál Zoltánnak a korán meghalt, Gardiz nevő „erıs szellemő” ıse az utódok ırszellemévé vált, így Paál Zoltánnak is segítségére volt. Az Arvisurában olvashatjuk Csatári aranyasszony történetét, akit lázadás címén börtönbe vetettek és ott is halt meg. Az Alföldön született és szerette volna, ha fia, Jazig és a róla elnevezett népe, a jászok, betelepednek az ott élı rokonaikhoz. Csatári háborgó lelkét Atilla örökölte, de ı sem tudta beteljesíteni a feladatot. „Mint minden nagy Lélek, a 24. évben a dicsıséges, tündöklı képet elvesztette, de a dörgı hangja megmaradt”, segített a csatákban, és lelke nem is nyugodott meg, míg „népe Budavár birodalmába”, a hun-féle népek eredeti otthonába vissza nem tért. Az Arvisura szemlélete szerint ıseink, nemzettségünk és nemzetünk „erıs szellemei” segítı szándékkal körülvesznek minket. Az İsök szellemei az utódok lelki békéjén és fejlıdésén munkálkodnak – ha hallgatni tudunk tanácsaikra –, és Égbe vezetı ívként közvetítenek a magasabb szellemiségek felé.

31



A szellemiség közvetítői „Utal valami arra, hogy Paál Zoltán valódi értékeket közvetített és nem a saját képzeletvilágát írta le?” Ahogy kevésbé lett tiltott a korai történetünk, ısi hitünk és általában, a szellemi sík témáival való foglalkozás, ez mind nagyobb érdeklıdést keltett. Hiszen így vissza lehetne állítani azt a régi alapot és szemléletet, amelyen stabilan megállhatunk, és amelyet tovább építhetünk. Vissza lehetne növeszteni azt a régi gyökeret, amely nélkül most életünket egy kisebb szélroham is elsodorná. A mai szemlélet, világkép nem, hogy fenntartható, hanem inkább összeomlani látszik, sıt, talán már magát az élet fennmaradását is veszélyezteti – ezt egyre több ember látja. Sokan elkezdtek a korai történetünkkel, ıseredeti hitvilágunkkal, szemléletünkkel, vagy esetleg csak annak nevezett témákkal foglalkozni – többségük valódi szellemi indításból, jószándéktól vezérelve. Ahogy azonban a figyelem feléjük fordult, és kiemelıdtek környezetükbıl, egyeseknél teret kaphatott a hiúság. Egyre fontosabbnak, egyre „nagyobb embernek” vélhették önmagukat, sıt, fontosabbnak már magánál a témánál is, annak kérdéseiben megkérdıjelezhetetlen döntıbírónak tartva magukat, vagy akár jogosnak, hogy elhajlítsák, saját elképzeléseikkel egészítsék ki azt. A még bizonytalan és bizonyítatlan lehetıségeket egy idı után megdönthetetlen tényekként kezdték közölni. A történet ekkor már a szellemiség közvetítése helyett egyre inkább önmagukról szól, a téma helyett egyre inkább önmagukat helyezik elıtérbe, sıt, a téma címén már önmagukról, saját képzelgéseikrıl beszélnek. Esetleg már olyan dolgot, vagy képességet is sejtetve vagy akár állítva önmagukról, amely nem igaz. A jobbítás, a többet tudás szándéka az emberi gyengeség miatt, az egyénnek és saját érdekeinek elıtérbe helyezésével így fordulhat át fontoskodássá.


32


És ennél még nehezebb is lehet a helyzet. Egyesek saját munkahelyi vagy magánéleti sikertelenségük, belsı lelki feszültségük miatt, félrement vagy csak nem elég érdekesnek tartott életüktıl menekülve kezdenek el „foglalkozni” a bizonyos szinten már divatossá is vált témákkal, hogy most itt próbálják megvalósítani önmagukat. A lelki instabilitásba könnyen belekapaszkodhatnak az arra rezonáló rossz szándékú szellemek, „jelenéseket”, „szellemi üzeneteket” juttatva közvetítıjüknek, aki így figyelmet kaphat, és rajta keresztül a szellemek is megszerzik mások figyelmének lelki energiáit. Nem valódi, hanem tetszetıs dolgokat állítanak a közvetítırıl és a köréje győlı emberekrıl, akik így kivételezettnek érezhetik magukat és valódi problémáik elıl elmenekülhetnek képzelgéseiknek ebbe a fantáziavilágába. Megjelentek tehát a szellemiség közvetítıi, de a „mitikus-történelmet” mondók, „szellemi üzeneteket” közvetítı „médiumok”, „sámánok” is. Az alaptalan állítások egy idı után mindenképpen szembesülnek a valósággal. Az igazság egy idı után a felszínre kerül. Addig is: mi hogyan tehetünk különbséget valóság és képzelgés között? Talán a következı módon: megmondhatjuk-e valakinek, hogy amit mond, az nem igaz? Sıt: amit élete nagy részében eddig tett, az esetleg értéktelen? Ha erre érzelmi és nem szellemi módon reagál, akkor az általa képviseltek valószínőleg a személyiségéhez kötıdnek, így azok róla szólnak, nem pedig a valóságról. Paál Zoltán még a legnagyobb megkérdıjelezésekre, akár támadásokra is nyugodtan reagált, sıt, sokszor humorral, úgy, hogy a teljes érvrendszerét szerénységbıl el sem mondta – legfeljebb csak sejthetjük. És stabil személyiség volt-e? Környezete rendíthetetlen nyugalmú embernek írta le. Békés családi környezetben és szerény, de biztos anyagi körülmények között élt. Hatalmas munkáját pedig úgy végezte, töretlen elhivatottsággal, hogy abból anyagi haszna soha nem származott.

33



Az egyénen túl „Nagyon sokszor szerepel az Arvisurában az „érdekes” szó. Érdekes, nem?” İsi történetünk, ısi hitvilágunk témái évszázadokig szinte tiltottak voltak. Csak az utóbbi évtizedekben lett, ha nem is támogatott, de már nem tiltott az ezekkel való foglalkozás – részben a korábbi szemléletek kudarcai miatt, mert láthatóan nem tudták megteremteni a fejlıdéshez szükséges alapokat és irányokat. Lassan újra megnyílt ez a világ és megjelenhettek a szellemiség elsı kutatói és képviselıi. A téma iránti rendkívüli érdeklıdés miatt sok ilyen kutató és képviselı a figyelem középpontjába került és ez egy különös dologhoz vezetett. A témával foglalkozó ezt az eredményt és figyelmet természetesen önmaga sikereként élhette meg, hiszen áldozatos munkája végre gyümölcsöt hozott, így kitartásával valami értékkel jelenhetett meg a világ szeme elıtt. Ez azonban megkísérti az emberi gyengeséget. Az ember alaptulajdonsága, hogy szereti fontosnak érezni magát (különben nem érezné értelmét az életének). A szellemiség világával kapcsolatban elért sikereket egyes emberek esetenként egyre nagyobb mértékben már önmaguknak tulajdonították és nem magának a „témának”. Esetleg, már fontosabbnak tartották magukat a képviselt dolognál is. Az „indításból”, képviseletbıl és közlésbıl így lesz önmaguk elıtérbe helyezése, a tiszta szándékból így lesz fontoskodás, így tetszelegnek a téma megkérdıjelezhetetlen tudoraiként, a kérdésekben kizárólagos jogosultságú bírákként. Közben a bizonyításra váró ötleteket, intuíciókat tényekként, törvényekként kezdik el közölni (amelyek igazságát szerintük csak a vak nem látja), rosszabb esetben egyéni vélekedéseket és lelki problémákat vetítenek ki úgy, mintha azok a szellemiség világának sajátjai lennének. Önmaguk elıtérbe helyezésével így viszont már egyre kevésbé a szellemiség világát képviselik, hanem – egyre inkább önmagukat. http://vegcsaba.hu/arvisura

34


Mindez egy emberi tulajdonság, így az eltérés veszélye és a fontoskodás minden képviselıt kísért, a házmestertıl a politikusokig. Ha azonban valaki egy valóban tiszta világ értékeit szeretné képviselni, akkor sokkal nagyobb lesz a kontraszt. Csak folyamatos önvizsgálattal, önmagán való túllépéssel, és a képviselt dolog tiszta értékének maga elé helyezésével lehet ezen túljutni. Így az ember át tudja magát vágni hibáinak a szövevényén, abban nem veszik el, hanem a kutatott és képviselni vágyott dolog, mint egy iránymutató jelzıfény átvezetheti a nehézségeken – tulajdonságait lassan nemesítve túl tud lépni önmagán. A szellemiség képviselıjénél a torzítatlan közléshez így fontos, hogy vagy ne legyen személyes érintettsége a témában, vagy pedig önmagánál sokkal magasabb rendőnek tartsa a képviselt világot. A hun-féle népek ıshazája a Kárpát-medence az Arvisurában. De a szöveg „hangszíne” szerint ez Paál Zoltántól lehetett volna Afrika, vagy akár a Hold is – bármely változatot ugyanolyan módon írta volna le. (Szerintem, Afrika a többség által sokkal könnyebben elfogadható lett volna, egyeseknek talán még a Hold is, mert az, hogy épp a Kárpát-medence – nos, ez túl sok egyéb kérdést is felvet. Paál Zoltán mégsem írhatott mást.) A szövegen látszik, hogy azt sok helyen tetszetıs és divatos formává hajlíthatta volna, és az máris könnyebben „emészthetı” és elfogadhatóbb lenne – mégsem tette, mert nem tehetett ilyet. Mert az már nem lenne igaz. És még egy dolog fontos, ha egy adott témával foglalkozunk: annak tisztelete és az alaposságra törekvı érdeklıdés. Hogy valóban felderítsük annak titkait, ahhoz érdekesnek és értékesnek kell tartsuk azt. Van ennek nyoma az Arvisurában? Nos, szinte egy állandó szófordulat a szövegben az „érdekes”, pl. „külön érdekessége volt ezen csoportnak”…, „érdekessé vált a birodalmakban”…, „az volt a legérdekesebb”…

35



„Ifjúság” „Az Arvisura valóban a közösség mőködésének alaptörvényeit fogalmazná meg?” Az Arvisura történeteit érdemes olyan szemmel is olvasnunk, hogy a történetek szereplıi adott helyzetekre milyen döntéssel válaszoltak és annak milyen jövıbeli következményei lettek. Ha az azonnali hasznot és egyéni vagy csak kisebb csoportnak kedvezı, tetszetıs célt keresték, akkor az ilyen tettek egy idı után egyre pusztítóbb hatásúvá váltak, tízezrek-százezrek halálához, akár népcsoportok kipusztulásához is vezethettek. Az Arvisurában azonban a „tudó emberek” („sámánok”) és a „mesterek” („tárkányok”) alapvetıen más szemléletet képviselnek. Lapozzunk csak bele! Amikor „a fısámán” (…) „erısen érezte elöregedését, lovasokat küldött szerte, hogy a 24 hun törzs szövetsége legrátermettebb ifjait küldje el Ordoszba a sámántudományok elsajátítására. Az 5 esztendı folytonos tanulásban s a legkülönfélébb vitézi és más szükséges tennivalók gyakorlásában telt el”. Nem azért hívta el ıket, hogy még egyszer érezze, hogy „milyen hihetetlenül nagy ember”, hanem hogy az életében felhalmozott tudását ne vigye magával a sírba, hanem abból minél többet adhasson át, kiegészítve a többiek tapasztalataival is. Nem önmagára – a jövıre gondolt. A hunok bevonulásakor a sámánközpont Budára történı áthelyezését a fısámán Jákó (Atilla nagybátyja) vezette. „Amikor az Etil folyón átúsztattak, vezérük, Jákó olyan szerencsétlenül esett a lova alá, hogy gerincsérülése folytán a lábaira megbénult. Visszavitték Ordoszba, s maga helyett egyetlen leányát, Deédest, az ordoszi aranyhajú lányt küldte el, hogy dicsıséget hozzon” (…) „népére”. A fiatal Deédes „aki fiús természető volt” már bizonyított, mert korábban, „430 lova közül kiválasztotta a legvadabbat és 15. születése napján megnyerte a Hun Törzsszövetség ifjúságának hagyományos lovasversenyét, a Nagy-Süánt, melyen unoka-bátyja, Atilla a cél elıtt elbukott”. Sokkal késıbb pedig ı a Kárpát-medencében, Atilla lassan széthullani készülı birodalmában békét és egységet teremhttp://vegcsaba.hu/arvisura

36


tett. Közben „Jákó a visszamaradottaknak beindította az ötéves sámánképzést”, majd ennek végeztével „önkéntes tőzhalált halt”, hogy az áthelyezett sámánközpontot az égbıl segíthesse. Az Arvisura szellemisége nem az egyéni érdekérvényesítés útját írja le, hanem a közösség, illetve általában véve a teljes Élet gazdagításának a módját próbálja követni. Az Élet gazdagításához – sıt, már a fenntartásához is – pedig az kell, hogy ne csak a mában és egyéni hasznokban gondolkodjunk, hanem a jövıt is építsük. Sıt, az Arvisurában egy-egy (közösségi) sikernél vissza is lehet keresni, hogy annak milyen egyéni önfeláldozó tettek voltak a forrásai. A „beavatottak” (…) „azt vallják: minden embernek 2 lelke van: az egyikkel él és gondolkozik, a másikkal” – és ennek talán köze van a pszichológiából ismert „felettes tudathoz” – „álmában eldönti, mit fog másnap dolgozni, hogy az emberiségnek és családjának hasznára váljon”. A közösség fenntartásához nem az önmaguk egyéni nimbuszát teremtı, magukat már az „egekbe” képzelı nevekre van szükség, hanem igazi értékekre és együttes munkára. Az egyéni hıstetteknek is csak akkor van értelmük, ha azok beilleszkednek az egységbe. Haram, a tízéves látó kisfiú jóslatot mondott az avar birodalom jövıjére, mire a fejedelem azonnal magához rendelte és késıbb is kikérte tanácsait. Melyik vezetı tenné ezt most meg? És hogy reagálna erre a „mindentudó” média? És az Akadémia? Hát, most ilyen felszínes korban élünk, amely a tévedhetetlenség látszatát (!) követeli ki… Az élet fenntartásához és esetleges gazdagításához nem csak a lábunk elé, hanem elıre is kell tekintenünk. A folyamatossághoz a jövı folytonos újrateremtése szükséges. Ez pedig csak a felnövekvı nemzedék, az Arvisura szavaival, az „ifjúság” kiemelt figyelemmel kísérésével, folyamatos képzésével, képességeinek versenyen való megméretésével és a bizonyítók azonnali („ifjúsági fejedelemként” való) beintegrálásával történhet meg. Hogy túlnıhessenek mestereiken és egy jobb kort hozhassanak el. És ık is, majd saját utódaik jövıjének gazdagításán dolgozhassanak. Melyek voltak Tura utolsó szavai? „te énekeld el a magyar ifjúságnak... az új Arvisurát!” 37



A rejtett világ „Regölés, rejtezés? Mi köze ennek az Igazszóláshoz?” Az Arvisura egyik legfontosabb rétege, hogy egy hagyományos szellemiség mőködését közvetíti. Nem is vesszük észre, de jelenleg szinte hipnózis alatt vagyunk, amelyet a média, a filmek, a reklámok sugároznak. Hogy hogyan lehetünk „valakik”, hogyan lehetünk „sikeresek” ebben az anyagi értékeket hangsúlyozó világunkban. Az Arvisurában ezzel szemben az igaz értékeket és a másokért való szolgálatot, önfeláldozó életet látjuk. Az Égi szellemi sík képviselete feladatokat jelent. Ha a feladat egy olyan lehetıség és tevékenység, amely az egyén számára elınyt hoz, azt nem kell különösebben motiválni, azt bárki szívesen megcsinálja. Az elınyt közvetve is érthetjük, így az lehet akár egy rejtett belsı lelki feszültség enyhítése is. Egy ilyen tevékenység még akár a jótettek, és a harmónia irányába is hathatnak – egy ideig. A szellemiségben nincs áldemokrácia, mert mindenkinek megvan a helye. A tiszta szellemiségben fontos mindenki és mindenkinek a tiszta szándéka! Mivel ez a világ személyen túli, itt nem az a kérdés, hogy én jobb vagyok-e a másiknál és így fölébe kerülhetek (ahogy ezt sok nyugati filmben látjuk), hanem, hogy ki az, aki nálam jobban tudja csinálni azt, amit eddig tettem, és ıt én milyen módon emelhetem magam fölé. És hogyan tanulhatok tıle, hogyan lehetek így én is több. És aki valóban jobb – „hát eddig nem volt elég baja?” – arra nagyobb szolgálat terhelıdik és még inkább kénytelen lemondani a személyes életérıl. Vajon ki hogyan reagálna, ha elmondanánk neki, hogy tudunk valakit, aki nála valóban jobban csinálja, amit eddig ı tett? A magasabb szellemiséghez való kapcsolódás az embertıl is magasabb minıséget vár. A személyiség, az „ego” tele van rejtett indítékokkal, motivációkkal, amelyeket elsısorban önmaga zár el. http://vegcsaba.hu/arvisura

38


Szellemi síkon viszont az igazság nyilvánvaló. Ez a „rejtett világ”, amelyet mi magunk fedünk el. Vajon be merünk-e oda kopogtatni? Szembesülni tudunk-e saját valódi belsı tulajdonságainkkal, túl tudunk-e lépni azon a megszépített képen, amit magunkról összeállítottunk? Kibírja ezt az ember, anélkül, hogy megrendülne az énképe? Általában nem. És marad a jótékony homály, amely azonban az igazságot is elfedi. Kibírnánk-e, ha a magunk köré épített látszatvilág tükre helyett színrıl színre látnánk hibáinkat, melyeket fıleg önmagunk elıl titkolunk el, valódi motivációinkat? De ez általában nem is szükséges. Csak akkor, ha számunkra a valódi igazság és igazi valóság általunk is elrejtett világa a fontos. Amikor a szellemi síkba való kapcsolódás képessége természetes, hagyománnyal, rendszerrel és módszerekkel rendelkezı volt, valószínőleg könnyen meg lehetett állapítani egyes kijelentések igazságtartalmát. De most mi segíthet az ítéletünkben? Ha valakinek túlságosan erıs érzelmi kötıdése van a témához, így túlérzékenyen reagál arra, ha megkérdıjelezzük az állításait, akkor valószínőleg az, amit mond, az „róla szól” – és nem a témáról. A nagy érzelmi kötıdés, a személyesség eltorzíthatja az információkat. Mindannyian emberek vagyunk, saját személyes indítékokkal, a kérdés „csak” az, hogy önmagunk tévedhetetlenségének látszata a fontosabb a számunkra, vagy az igazság? A magas szintő szellemiségek az egészében vett Élet szeretetéhez és minıségének emeléséhez kapcsolódnak. Az Arvisura írja: „okos ember” (…) „talpát a földre, tenyerét a főre teszi, mert sorsunkat az Égiek intézik!” (Ne modern nyírt pázsitra, hanem kaszálható, embermagasságú főre gondoljunk, illetve általában növényekre és az Életre.) Azaz két lábon a földön állva (nem „elszállva”), az Égieket tisztelve az Életet kell szolgálni, annak mind igazibb minıségére törekedve, másokat elfogadó jóakarattal és szeretettel.

39



Arvisura, Igazság „Igaz-e az Arvisura? Hihetünk-e a leírtaknak? Hiszen Paál Zoltán is regéknek nevezte ıket.” Az a kérdés, hogy igaz-e az Arvisura, azaz egy olyan alkotás, amelynek „igazszólás”, „igazat mondott szó” a jelentése, már önmagában paradoxon. Arvisurát, egyik értelmében, hagyományosan a sámán halálakor az utódja mondta el. Ilyenkor csak jót, de csak igazat volt szabad mondani. Olyan történetet, amely meg sem történt, vagy amely teljesen másképp történt, viszont semmiképp sem. Majd 10 év múlva, amikor csillapodtak a személyes indulatok és vélemények, fogalmazhatta és írhatta meg a végleges formát az új sámán. Mivel a 348-ik Arvisura Szalaváré Tura tettét és halálát meséli el, kizárható, hogy a hagyományt éppen, hogy elfogadó és követı Paál Zoltán ezt megtörte volna. Valójában a többi Arvisura is pontosan ezt a mintát követi, azok a fısámán tetteit és életében történteket foglalják össze. Mivel a sámánok tettei szorosan összefonódtak népének életével, így kapjuk meg a hun-féle népek történetét, esetenként akár a nép- és állatállomány számlálási adatok részletezettségéig. Ezeket az Arvisurákat részben Tura mondta el, részben pedig ezzel kapcsolatos rovásokat adott át. A Vérrel pecsételve utal arra, hogy beavatásakor Paál Zoltánnak 21 Arvisura „vésıdött az idegrendszerébe” – ennek pontos módját nem ismerjük, de az ilyen ismeretek alapvetıen nem racionális megfogalmazáson át jelennek meg, hanem minıségükben. Az Arvisurák igazságáról Paál Zoltánt kezdetben Turáék emberi minısége gyızte meg. A Vérrel pecsételve egyik bevezetıjében, még '69-ben így ír: „Tura elbeszéléseit meséknek nevezem. A mesék valóságát igazoló eredeti iratok ugyanis nincsenek a kezemben. De, ha vállalt kötelezettségemet harminc éven át híven teljesítem, megkapom ezeket a régiséhttp://vegcsaba.hu/arvisura

40


geket, s akkor a mesék valósággá válnak.” A 30 év '75 elején telt le, ekkor azonban az eredeti iratok helyett „gondolat vibrációs eljárással” kapott meg a korábbinál legalább tízszer nagyobb adattömeget, benne a titkos Arvisurákat is. Ebben már hinnie kellett, hiszen így egyrészt megtapasztalhatta egy magasabb szellemi szint mőködését, másrészt pedig ez a hatalmas adatmennyiség egy teljesen konzisztens, kikezdhetetlen rendszerré állt össze. Vannak ugyan olyan eltérések, hogy mit pontosan kirıl is neveztek el, de ez a korok vélekedésébe belefér, így azok viszont hően rögzítettek (és emiatt a különbözı idıben leírt szövegek is kicsit eltérhetnek). Paál Zoltán azonban maga is regéknek nevezte ezeket a történeteket. Ennek az Arvisura-írás egyik törvénye az oka, ugyanis „sokat számított az egyénnek az ellenkezı nemhez főzıdött viszonya. Egy legényember csak egyrímes verseléssel írhatott. Egy nıs gyermektelen harcos prózai hısi éneket, de egy fiú gyermekkel bíró nıs ember csak regényes alakban róhatta le elıdjét és korát.” Tura így versben akarta nagyapja tetteit leróni – a halála ebben megakadályozta. Paál Zoltán a 348-ik Arvisura lejegyzésekor már apa volt, így azt regényes formában írhatta meg. Ezután azonban unokája is született. „Viszont egy hozzám hasonló nagyapa már kezdet-kezdetétıl csak mesélhetett” – írta '69-ben. Azt, hogy mindezeket meséknek, pontosabban regéknek nevezte, megvédte ıt és a környezetében ezzel foglalkozó néhány embert a támadásoktól. Hiszen, ha ı nem követeli ezek igazságként való elfogadását, akkor az Arvisura szemléletével ellentétesen gondolkodók többsége egyszerően átnéz rajta. Nem is követelte – „csupán” a címében. Az Arvisurában az igazlátók „vallási kérdésekbe nem szólnak bele, mert azokat az okosabbak” – azaz, akik bármit meg tudnak magyarázni a népnek – „a divat és érdekek szerint hasznosítják”. Nevezzük csak az Arvisurákat regéknek, hiszen akik tudják, mirıl van szó, azt is tudják, hogy itt a „rege” és „regölés” mit jelent. Milyen egyszerő varázslat, hogy a mesebeli Égigérı fa mindenki szeme elıtt ott lehet, karnyújtásnyira, így aki nekiveselkedik, felmászhat rajta és betekinthet a felsı világba…

41



Közlők és szellemi közlések „Módosított-e Paál Zoltán a kapott történeteken és adatokon?” Paál Zoltán írásain az látszik, hogy teljes mértékben elfogadta a Tura által képviselt hagyományt, így az Arvisurák törvényeit is. Paál Zoltán a medvetoron megesküdött a medvére, hogy betartja ezeket a törvényeket. Ez nem olyan, mint – sajnos – mostanában egyeseknél egy eskü. A hagyományban ezt ık úgy tekintették, hogy aki hamisan esküszik, azt a medve – jogosan, és az alany által is jogosnak tartott módon – széttépheti, akár „kesztyő mérető darabokra”. Azaz, aki megsérti az esküjét, azt a szellemvilág elpusztíthatja. A medve a régi szemléletben a szellemvilág legnagyobb erejő képviselıje az anyagi világban. Tura apját a medve tépte szét, és hamisan esküdı menyasszonyát is – elképzelhetjük, hogy ık ezt mennyire valóságosnak tekintették. A beavatás valójában azt jelenti, hogy belépünk egy világba. Ott egy adott szemlélet, egyben adott szabályok, adott törvények az érvényesek. Nem kell betartani a törvényeket, akkor, ha abba a világba sem lépünk be. A magas szellemi szintek világa pedig az igazsághoz kapcsolódik. A kimagyarázás, a tényeknek a valaki érdekeit szolgáló eltorzítása pedig az azzal ellentétes világhoz. Az Arvisura törvényei az igazmondást teszik kötelezıvé, így amikor Paál Zoltán a többiekkel vérszerzıdést kötött, megeskették, – hogy „hosszú élető legyen” –, így megesküdött, hogy „Soha nem hazudom”, „Soha nem politizálom”, és eleget tesz az Arvisura törvényeknek, hogy az Arvisurákat a „magyar ifjúságnak” átadhassa a Hun törzsszövetség összefogásának érdekében. A hagyományok szerint a szellemi síkokon a legkülönbözıbb entitások léteznek. Bizonyos alacsonyabb minıségő entitások pedig „szórakozhatnak” egyes emberekkel, tetszetıs, de hamis információkkal félrevezetve ıket, egyben az ilyen közléseknek a hallgatósáhttp://vegcsaba.hu/arvisura

42


gát is. Az ilyen tetszetıs közlések egyszerőek, könnyen megérthetık, így azok sokak által azonnal befogadhatók. Ugyanakkor valami különlegesség, „izgi” is kell, hogy legyen abban, ami kiemeli a közlıt és hallgatóságát. Nos, az Arvisura egyszerő szövegnek semmiképpen sem mondható. És milyen képet fest a hun-féle népek történetérıl? Ez semmiképpen sem egy diadalmenet. Inkább az önfejő törzsek, mint egy zsák bolha (!) összetartásának a kétségbeesett kísérlete, akikben a hagyományaik és világlátásuk alapján annyi, de annyi lehetıség lenne, de még összefogni sem képesek, így szinte a kiirtásuk ellen kell küzdeni, mert a szomszédos hatalmak sokkal célratörıbbek, sokszor agresszívabbak, és már azt jó, ha sikerül elérni, hogy a rokon népek ne rontsanak egymásra. Az igazi szellemiség ilyen: mérleget von, a jó tulajdonságokra próbál építeni, de a rosszakat sem elhallgatva. Az igazság szövevényét mutatja meg, hogy annak gubancait kibogozva, s a fontos szálakat megkeresve szıhessük tovább az Élet mintázatát. Az Arvisurák sem Paál Zoltánnak, sem az azzal igazán foglalkozóknak semmilyen anyagi vagy személyes elınyt nem juttattak, sıt. A segítı szellemi erık nem is tehetnek ilyet, mert az nem az ı szintjük. A személyeket, egókat jutalmazó „közlések” pontosan az érdekek miatti torzítások következményeként ellentmondásba keverednek. A „tiszta” közlésnek így már a hangszíne és „szellemi ereje” is más. És vajon Paál Zoltán módosított-e valamit a szövegeken, akár tudattalanul? A tiszta közléshez az kell, hogy vagy teljesen mindegy legyen a közlı számára az üzenet, vagy maga fölött állónak tekintse annak forrását, így azt elfogadja. Az Arvisura egyik különlegessége, hogy nincs benne szándékos elıre megtervezettség, és nem fedezhetı fel benne semmilyen érdek és manipuláció – sem szellemi, sem emberi – megnyilvánulása. Az Arvisura szerint 4122-ig (tehát egyeseknek már az elıtt is) a „gondolat-rezgések” minden ember számára elérhetıvé válnak. Így bárki ellenırizheti majd a regék igazságtartalmát… 43



Az igazi szándék és az Igaz szándék „Hogyan is tudhatnánk meg, hogy az Arvisurák valójában mit is képviselnek?” Az a szemléletmód, ami a Vérrel pecsételve kötetet és az Arvisura történeteit áthatja, a szellemvilágot mőködınek és adott törvényeket követınek tekinti. A segítı szellemi erıknek nagyobb rálátásuk van világunkra, egységként tekintik a résztörténéseket, azoknak a jövıbeli – számunkra általában váratlan – eredményeivel együtt, és ami a legfontosabb: a tényleges folyamatokat látják, magát az Igazságot, amelyet a szemünk elıl általában (!) elfednek vélekedéseink, személyes képzeteink, valamint környezetünknek a ránk szinte szuggesztióként ható elvárásai – ráadásul ez utóbbiak mások érdekeit képviselik. A segítı erık az adott képességekkel és szándékkal rendelkezı, valamint megfelelı lelki szinten lévı vagy oda emelkedni tudónak azonnal megjelennek, sugallatokként, meglepı ötletekként. Sokszor az ilyen „elhívott”, „elhivatott”, „indított” embert „helyzetbe is hozhatják”, azaz lehetıvé teszik számára annak a tevékenységnek a végzését. A siker azonban belekaphat az emberi gyengeségbe, így az eredményeket egyre inkább csak saját magának tulajdoníthatja. Mindenkinek a saját egyéniségével, képességeivel, ötleteivel kell „kiszínezni” a „feladatát”, de ha az eredményt már kizárólag magának tulajdonítja, akkor a szándék „elhajlik” – ilyenkor az „eredmények” már magáról az emberrıl szólnak, sokszor az ı személyes problémáinak a visszatükrözıdései lesznek. Az ilyen ember zár, mivel mások a világa megkérdıjelezésének veszélyét is rejtik. Az érvrendszerét általában nem tények, hanem érzelmi motivációk alapján állítja össze. A legfontosabb pedig, hogy az ilyen minıség képviselıje a szemléletével kapcsolatos kérdésekre és kritikákra hogyan reagál. Ha azt támadásnak veszi, akkor az általa mondottak a saját személyére, nem pedig a tényleges igazságra vonatkoznak. Ha http://vegcsaba.hu/arvisura

44


viszont tényeket hoz elı, az már elgondolkodtató, különösen, ha meggyızni sem akar, a kérdezı hitét nem kívánja megrengetni, viszont a saját világát sem rejti el, így a kérdésekre szívesen válaszol. A segítı szándékú szellemi erık nem egy-egy személy vagy zárt csoport érdekeit képviselik, hanem az egészében vett Élet gazdagítása a céljuk. A képviselıitıl éppen ezért a személyességükön, önmaguk korlátain való túllépést követelik meg, épp úgy, mint az igazsággal való, esetenként fájdalmas szembesítést. A tiszta útról letérı „indítottról” lekapcsolódik a segítı szellemi erı – mivel az magasabb minıséghez, „rezgéshez” tartozik –, és majd máskor, máshoz vagy másokhoz kapcsolódik újra. Ha a személyiség képes szembesülni a hibáival, átlépni önmagán és visszakerülni az igaz útra, akkor természetesen újra hozzá kapcsolódhat. Úgy tőnik, hogy ami leginkább számít, az a legbelsıbb motiváció, a „szándék-mag”, amely többnyire még maga a személy elıtt is rejtett. Miért is kezd valaki egy tevékenységbe? Valóban az igazság keresése a célja? Valóban jobbító szándék vezérli? Vagy esetleg csak egy belsı feszültségét akarja enyhíteni, más területen megélt sikertelenségét kompenzálni, mások áhított figyelmét akarja megszerezni, vagy mások fölötti (látszólagos) hatalmát akarja éreztetni? A segítı szándékú szellemiség képviselete – így az Arvisurában említett sámánság és táltosok is – nem a mai értelemben vett „karrier”. Az Égiek világa a személyiségeken túli, ezért csak stabil élethez és lelkülethez kapcsolódhat, az alap életforma szinte független kiegészítéseként, amely bármely pillanatban meg is szakadhat – ha a személy méltatlanná válik – és amely elsısorban a jótétel, ma már a többség számára ködösnek tőnı örömét adja. Az igazi szándék végül mindig felszínre kerül. Ha egy megnyilatkozásnak belsı diszharmónia a forrása, akkor az egyre torzabb lesz. Ha viszont a belsı forrás az Igaz szándék, akkor a tettek a kisebb tévedések mellett is egyre Igazabbá válnak.

45



Nyitottság és elfogadás „Hogyan állapíthatnánk meg, hogy egy közlés, egy vélemény személyes érdeket vagy valóban az igazságot képviseli?” A segítı szellemi erık a megfelelı szándékú és képességő emberhez kapcsolódhatnak, annak szinte új, addig nem tapasztalt, „felfedezetlen” képességeket adva, egyben „helyzetbe hozhatják”. Sokszor ez a „helyzet” nem a „modern sikertörténetek” forgatókönyveit követi, így „csak” a tevékenység végzését teszik lehetıvé – ami a legnagyobb ajándék az „indítottnak”, hiszen egy értéket hozhat a világra. Ne csak „nagy” dolgokra, országirányító, tudományos vagy mővészeti tevékenységekre gondoljunk, mert a szellemiség a teljes képet alkotja meg, fogja át, így a korunk által jelentéktelennek, „nem trendinek” gondolt tevékenység is fontos. Egy utcaseprıt megszállhat az ihlet, és csodálatos tisztasággal ajándékozhatja meg környezetét – akár csak néhány napra, de annak varázsa sejtelmes emlékeinkbe, sıt az Öröklét könyvtárába, Arvisurájába is beíródik. És megajándékozza önmagát is a jól végzett munka örömével, s hogy a tette a lelkét is egy magasabb minıségre emelte. „Modern” korunk szuggesztiói miatt az érték létrehozása mellett folyamatos a nyomás, hogy azt napi „sikerre” is lehessen váltani. Másrészt, bár a tettekben az egyén lényeges szerepő, de ha az eredményeket már inkább magának tulajdonítja, akkor eltér a képviselt minıségtıl, és a történet már egyre inkább róla fog szólni. Ekkor megjelenik a ködösítés, mivel önmagáról, illetve környezetérıl egy, a valóságnál kedvezıbb képet kell, hogy adjon, hogy az emberi gyengeségeit elfedje. A ködösítés esetenként akár azonnal észrevehetı, de a valósággal való ütközés elıbb-utóbb mindenképpen felfedi ezt a hamis képet. Az ilyen minıség képviseletének a „hangszíne” is sajátos. http://vegcsaba.hu/arvisura

46


Rosszabb esetben az ilyen ember a hasonló pszichikai problémákkal küzdıket is magához vonzza. Odavonz külsı érdeklıdıket is, de akik képesek a „hirdetett” elvek mögött megismerni a tényleges zavaros minıséget, azonnal tovább is állnak. A kialakuló „belsı kör” viszont a „többieket”, esetleg adott embercsoportokat elutasító, kizáró jellegő lesz. Az Arvisurában milyen szemléletet találunk? Például, az ég felé kapcsolódással rendelkezı „beavatottak” az Egy igaz Istenben hittek, de „az a vélemény alakult ki, hogy az Istenek az emberek agyából pattannak ki. Tehát ahány ember, annyi Isten lehetséges, vagyis az emberek hitét nem szabad elnyomni.” És „hitében nem szabad meggátolni senkit, mert az emberi gondolkozás és Istenekben való hitvilág az Égiektıl ered”. Kizárólagosságra törekszik ez a megközelítés? Erıszakos térítı szándékú? Az „indított”, „elhivatott”, de késıbb sajnos eltérült és a saját személyiségét egyre inkább elıtérbe helyezı ember mások felé alapjában véve érdektelen és zár, azoktól elfordul – mivel mások a világa megkérdıjelezésének veszélyét is rejtik. A köréje győlı és ott maradó „belsı kör” is zár, önmagukat a többiek fölött állóknak tekintve. Csak a pozitív szellemiség indítása teremt valódi, nyitott, befogadó és elfogadó közösséget – és ez sokkal nehezebb, mert mindenkitıl józanságot és türelmet vár el. A nyitottság az érvelési módokban is megfigyelhetı, hogy az az igazságot keresı józanságot képviseli-e, vagy az emberi lelki problémákba kapaszkodik és az ösztönvilágot próbálja felerısíteni, akár az ırület szélsıségei felé. A szemléletek, világlátások és így a képviselıik, ahhoz kapcsolódó csoportjaik esetén is egy fontos jelzı, hogy kizáró jellegő-e, vagy nyitott – az újdonságokra, más nézıpontokra, még szemléletének megkérdıjelezésére is. Mert a nyitottsággal nyerhet olyat, amellyel önmaga is több lesz. Mit is olvashatunk az Arvisurában? „Az a szó, hogy magyar, nem törzset, népet vagy népfajt jelent, hanem a békességre törekvı embereknek a gyülekezetét” Ennél kevésbé zárt csoportot meg lehet-e fogalmazni?

47



Káosz vagy igaz összefogás „Miért hangsúlyosak a szövetségek, az összefogás az Arvisurában?” Az Arvisura leginkább abban tér el a ma uralkodó szemlélettıl, hogy amíg modern korunk a személyes sikerre törekvést hangsúlyozza, addig itt az egész közösség és általában véve az emberiség javát keresik. A mai egyéni siker, az egyénnek a gazdagságra, hírnévre törekvése azt is jelenti, hogy így mások fölé emelkedünk, és így megtehetünk olyat, amit a többiek nem. Az Arvisurában éppen a közösség életminıségének a javítása, illetve, általában véve a teljes Élet gazdagítása a cél. Azaz, itt azért munkálkodnak, hogy mindenki minıségi élethez jusson, sıt, sokszor azért, hogy mások, a többiek tehessék meg azt, amit én már nem tehetek, majd ık élvezhessék a küzdelmes tettek gyümölcsét. Ez semmiképp sem egyéni karrier a mai értelemben, hanem – szolgálat. Az egyének ugyanúgy fontosak, hitük is tiszteletben van tartva, szándékaikban és tetteikben a legnagyobb szabadságuk van – amíg a közösség ellen nem fordulnak. Ez a szabadság ugyanis felszínre hozhat, megteremthet valami jót, különlegeset, újat – olyat, ami még sohasem volt. A kizárólag az egyéni sikerekre való törekvések különbözı, mind más és más irányba mutató célokat és tetteket eredményeznek, így végsı soron káoszhoz vezetnek. Az egyéni igazságok mellett, pontosabban az fölött azonban csak egyetlen isteni Igazság van, vagy a magyarok ısi hite szerint úgy is mondhatjuk, hogy csak „Egy igaz Isten” minısége van mindenek felett, amely „érdeknélküli szeretettel” az Élet teljességét szolgálja. Ha ennek a minıségét kívánjuk megvalósítani, akkor viszont össze kell fogni. Az egyéni útkeresések ekkor is fontosak, hiszen azok esetleg egy még igazabb és tisztább szemlélethez vezethetnek el bennünket – ha az eredeti legbelsıbb szándék valóban tiszta, illetve sikerül azt megtisztítani. http://vegcsaba.hu/arvisura

48


Az Élet teljességének szolgálata már személyeken, egyéneken túli. Azt csak együttes, a személyes érdekeket meghaladó összefogással lehet megvalósítani. Itt feladatok és szerepkörök vannak, amit a személy a saját egyéni minıségének színeivel gazdagíthat. És a betöltıje számára fontos, hogy ha bárki azt a feladatot jobban el tudja végezni, akkor átadja neki a szerepét. A valódi, tényleges képességeket „nemes versengésekben” mérték össze. Béke és versengés, „viesaka”, „viadal” – „Ez a fejlıdés a béke és versengés lesz a Békességes élet törvénye!” Azért, hogy „az emberi versengést a tudásban fejleszthessük, nem pedig az egymás lemészárlásában”. A nyertes lett az „ifjúsági” fıvezér, a szellemi vetélkedés gyıztese pedig az „ifjúsági” fısámán, akik azonnal be lettek vonva a közösség életébe. A vezetık mindig alá voltak rendelve a Vének tanácsának, amely 24 tagja esetenként a szellemvilágba betekinteni tudó „beavatottal” egészült ki. Képességei ellenére a vitás kérdésekben mégsem ı volt a bíró. A tanács szavazással döntött és csak egyenlı arány esetén határozott a beavatott szava. Az egységben, együttesen végzett munka egy teljesen más szemléleten alapul. Az összefogásban az egyéni siker nem azt jelentette, hogy ı lesz a vezetı a többiek felett, hanem, hogy mindenki megtalálja az igazi helyét a nagy képben és együttesen azon dolgoznak, hogy a többség, a nép tagjai tehessenek meg többet. Modern világunk az egyénektıl a tévedhetetlenség nimbuszát követeli meg, vélemények helyett szinte kinyilatkoztatásokat. Az így kiemelt egyének a tévedéseik és egyéni hibáik elrejtésére, ködösítésre kényszerülnek. Régen viszont nem a hibák, hanem a tényleges tulajdonságok megismerése volt a fontos, nem a tévedések, hanem az Igaz szándék és az Igazság. Az Arvisura szellemiségében nem a hatalom és vagyon jelenti az értéket, hanem az, hogy ki hogyan járult hozzá jelene és a jövı gazdagításához, saját egyéniségével hogyan tudta – akár a legnehezebb életkörülmények között is – kiszínezni a „Nagy egész” azon részletét, ahova a sorsa elvezette. Szellemiségével önmaga milyen határait tudta átlépni, önmagát mivé tudta nemesíteni… 49



Csillagjóslás az Arvisurában „Érdekes, hogy az Arvisurában megjelenik a „Vízöntı korszak” fogalma…” Az Arvisura történetei szerint már az ısidıkben nagy szerepe volt az „Öreg-Isten jóspapjainak, akik a napi jelentésekbıl és az éjszakák Szél-asszonyainak megfigyelése után kagylókkal és egyéb eszközökkel meg tudták jósolni a jövıt”. A szelek mellett „éjszakánként megfigyelték a csillagok járását” is, amit a tőzırzı és „csillagrovó lányok” feljegyeztek. A csillagok lyukak a „nagy Teremburán”, az „ég sátorlepedıjén”, „amelyen át a Jó-Öreg-Lelkek figyelik az utódaik harcát az Élettel”. És „a csillagok okozta réseken minden elköltözött lélek napokig, hetekig, vagy évekig figyelhette és segíthette a tıle származott lelkek életét. Agyuk rezgésének segítségével a lelkek érintkezésbe léphetnek szeretteikkel” és tanácsokat adhattak ügyes-bajos dolgaikban. A jóspapok az éjszakák megfigyelésébıl, de a csillagok állásából is jósoltak. Késıbb, a mongol udvarban „az idıjárást és a várható gazdasági eredményeket megjósolják egyes vidékekre vonatkozólag”. Atilla kudarcát annak is tulajdonították, hogy a „Nyúl-évében” indította meg a Catalaunumi csatához vezetı hadjáratot, amely végül, a kitörı „csoma betegség” (pestis) miatt döntetlen maradt. A II. századi Magyar tanítása szerint „A bolygók uralma alatt, a csillagokban van megírva az újszülöttek jövıje, s a Végzet hatalma halálukig tart”. Az Arvisura törvények alapján ezt annyira egyértelmőnek vették, hogy egy újszülöttnek a születésnapja alapján adtak nevet. A sámánok számon tartották az idıt és a népességet is. Minden naphoz és mindkét nemhez tartozott (törzsenként) néhány név, abból történhetett a választás. Így a születésnapi ünnep a névnapi „evés” is volt (érdekes, hogy csak néhány nép tart névnapot). Ez a nevek tára, a Féran- (azaz „férfi-nı”) naptár. Paál Zoltán az egyik legfontosabb dolgának tartotta, hogy a korunkban alkalmazható névadó naptárat le tudja írni. http://vegcsaba.hu/arvisura

50


A névbıl így meg lehetett tudni a születés napját, és – az utalások szerint – az alapvetı tulajdonságait. A „Kos-jegyében születettek”, a „bátrak” csapatai a csatákban kilátástalannak látszó helyzetekben is gyıztek. Amikor valakinek az élete jelentıs fordulatot vett, megtanult valamit, gyızött egy versengésben, vagy éppen megházasodott, akkor megváltoztathatta a nevét. Az Arvisura ugyanakkor a 2160 éves Világhónapok rendszerét is mőködınek fogadja el. „A csillagjósok az évezredek során az égbolt helyzetébıl néha meg tudták állapítani valakinek a szerencsés helyzetképeit, de gyakran tévedtek. Egy azonban bizonyos, hogy” (…) „a nagy Mindenségbıl származó emberiség a minden 2160. évben bekövetkezı új Világhónapban változtatott jó vagy rossz sorsán, s ilyenkor mindig gyökeres változások következtek be”. A Bika-korszakban már be kellett fejezni az „emberáldozatos temetkezéseket” (amikor az elhunyt temetésekor megöltek másokat is, kísérıként a túlvilágra), mert az Ikrek-korszaka lejárt, amikor az „ikergyermekek egyikét” feláldozták. „Gilgames tanításából tudták meg, hogy az Égi-Bikának Világhónapja” idıszámításunk „elıtti 4518. évtıl a 2358-ig tarthatott”. A Bika- és a földrengésekkel beköszöntı Kos-világhónapokban dúltak a háborúk, ugyanígy a Halak-korszakban, amikor „a nagyhalak felfalják a kishalakat”. Az évezredes feljegyzések szerint a „Vízöntı Világhónap kezdetén a beavatottak hatására ráeszmél” az emberiség, „hogy háborúval nem lehet megoldani semmit. Fokozatosan abba kell hagyni a fölösleges öldökléseket”. Az Arvisura a Vízöntı világhónap bekövetkeztét pontosan 1962-re teszi, valószínőleg részben az elızı hagyomány és a „Nagy Vízöntı-együttállás” asztrológiai eseménye alapján, amikor mind a hét látható bolygó a Vízöntı környékén csoportosult. Ez a világhónap így „4122-ig tart”. A Vízöntı világhónap tétje, hogy az emberiség elér-e egy „magasabb tudást” és hogy vajon „fokozatosan át fognak térni a békés viszonyok megteremtésére”?

51



Legyen a Földön béke… béke… béke… „Béke? Már béke van a Földön, nem?” Az Arvisura szerint 1962-ben beköszöntött a Vízöntı világhónap, amely itt az emberiség egy döntési pontjaként jelenik meg. Az évezredes jóslatok alapján ez az a korszak, amelyben valóban bekövetkezhet a világbéke. Ennek a korszaknak az „energiái” (az „energia” egy tipikus Vízöntı-idıszakbeli fogalom, régebben mást, pl. „erıt” vagy „minıséget” mondtak volna), azaz a most elıtérbe kerülı minıségek felhasználhatók egy szellemi ugrásra, a bekövesedett szemléletek megbontására, megnyitására, sıt, szétrobbantására, a ködössé vált vélekedésekbıl út nyitására az Igazság felé. Olvashatjuk: a segítı szellemi minıségek erejével a korszak végéig, azaz „4122-ig” a „gondolat-rezgések” mindenki számára elérhetık lesznek, „és akkor minden ember békeszeretı beavatottá válik”. Az Arvisura szerint a Vízöntı-korban a szellemiekben ugrásszerő fejlıdés következhet be. Vagy, bekövetkezhet a globális pusztítás, amely felperzseli a Földet és évmilliókra (!) lehetetlenné teszi az életet. A kérdést így olvashatjuk: „ha a Vízöntı világhónapban” az emberek „megszerzik a fény-halál” – azaz az atombomba – „titkát, annak az erejét az emberiség javára fogják-e felhasználni”? Azt gondolhatnánk, hogy ennek a veszélye már a hidegháború befejezıdésével elmúlt, de valójában ez egyáltalán nincs így. Sıt, inkább, ha lassan is, de az egyre valóságosabbá válik. El kell tudnunk képzelnünk az Arvisurák átadásának az idıszakát, a pusztító háború utolsó napjait. A katonák szemében ezt a háborút az uralkodó osztályok indították, akik az egyszerő embereket küldték a frontra, míg ık maguk biztos menedékükbıl figyelhették az eseményeket és terepasztalukon egyetlen mozdulattal emberek újabb ezreit küldhették a halálba. Ez a háború a hétköznapi embereknek csak pusztítást hozott, letarolta az országokat, életeket, fényesnek ígérkezı vagy csak csendes boldogságra törekvı életpályáhttp://vegcsaba.hu/arvisura

52


kat tört ketté. Ha béke van, bármilyen béke, akkor még mindig meg van az esély, hogy bármit, valami jót, talán az eddigieknél sokkal jobbat teremtsünk. De ha háború van, ott csak a halál arat. Nem véletlen, hogy ilyen körülmények között az Arvisura és különösen a 348-ik, a Vérrel pecsételve szerint az új Világkorszak „új éneke” az, hogy „Legyen a földön béke… béke… béke…” – háromszor mondva, azaz örökkön örökké. Az Arvisura szerint azonban ez a korszak egy lehetıség is a szellemi megújulásra. Mi ehhez a kulcs? „Nagyon sok idınek kell még eltelnie ahhoz, hogy a kisebb vérengzések megszőnjenek, hogy felismerjék, miszerint minden embernek munkálkodnia kell, nemcsak mások keserves munkájának gyümölcsébıl élısködni. A munkának nagyhangú hirdetése és a munka végzése között óriási különbség van. Eleinte a munka hirdetését gondtalan bıséges életnek, míg a munka végzését büntetésnek fogják elképzelni.” Hát igen, a jobb élet nem fog az ölünkbe pottyanni, sem mások nem fogják nekünk ezt megteremteni. Ezért dolgozni kell. „Ne legyenek a mi Földünkön az örök gyızık és az örök legyızöttek közötti ellentétek!” Illetve: „Ne legyenek többé gyızık és legyızöttek, mert mindenkinek joga van az emberséges élethez”. És „ne legyenek örökös jóllakottak és örökös nyomorgók!” Hogyan lehet túllépni az egyéni érdekeken és a közösségnek, sıt, mindenkinek a javát keresni? Egy szertartás során, amikor Agaba fısámán szelleme megjelent, „röviden elmondotta” a „24 hun törzsszövetség megalakulását az örök szeretet nevében” (!), majd „felsorolta vétkeinket, amennyiben vétettünk a szeretet parancsa ellen”. Majd „felsorolta az ítéleteket” (…) „mely felelet volt az emberi gyarlóságainkra”. Ha a Vízöntı-korban lehetséges egy szellemi ugrás, akkor ehhez vajon hol találunk segítséget? Van esetleg ilyen szemlélető könyv? Az utolsó Arvisurák között ezt olvashatjuk: „Arvisuránk nem magántulajdon. Ez lesz az éltetı erınk az újabb Vízöntı Világhónapban, amelyik 4122-ig tart. Igazszólásunkat az a cél hatja át, hogy a mi Földünkön ne legyen többé háború.” „A gondolkozóvá fejlıdött új emberiség bizonyára le tudja gyızni a gyilkos hajlamokkal született emberiséget. Legyen a Földön Béke!” 53



Emma néni – „a csillagokból kapom a meséket” „Bárcsak találkoznék egy beavatottal…” Az Arvisura történeteit olvasva a sámánokról, tárkányokról, beavatottakról könnyen egy romantikus elképzelés alakulhat ki bennünk. Ez természetes, mert egy történet fıhıse felé rokonszenv alakul ki az olvasóban – a hısnek szinte bármilyen tulajdonságai is legyenek. Az Arvisura történeteiben pedig legtöbbször a „beavatottak” vannak a középpontban, így úgy tőnik, mintha kiemelt szerepőek lennének, több lehetıséggel rendelkeznének, esetleg hatalommal is bírnak a többiek felett – ha mással nem, hát a tudás hatalmával. Mindez vonzónak tőnhet. A valóság viszont az, hogy itt a „többiek” bírnak hatalommal a sámán, a „tudó” felett, mivel ıket szolgálja, míg neki saját egyéni életérıl, sokszor az egyéni boldogságáról kell lemondania a közösség javára. Nem élhet úgy, ahogy akar, néha nem választhat párt magának. Elküldik ıt hosszú utakra, akár egész életét vándorlásban töltve el. A „furmányos” úz sámánok általában vigyáztak, hogy a középmezınyben végezzenek, a fertızı betegekhez küldött sámánok ugyanis korán meghaltak. Nem véletlen, hogy a közösségbıl „kiválasztottak” többnyire élesen tiltakoztak a képzés ellen, csak egy-két tudásszomjas ifjú volt, aki könnyebben hagyta magát erre rábeszélni. És ezután mi következett? Tanulás és tanulás, munka és munka és munka, szolgálat és szolgálat… Ugyancsak romantikus elképzelés, hogyha jönne egy igazlátó, a segítı szellemek felé kapcsolattal rendelkezı valaki, egy „beavatott” ember és „megmondaná” – na, akkor… Valójában az „akkor” helyett a következı történne: 1. nem értenénk, amit mond, 2. nem értenénk, hogy az miért vonatkozik a kérdezett problémára, 3. ha megértenénk a mondottakat, nem hinnénk el, 4. és ha megsejtenénk az igazságát, hiteltelennek kiáltanánk ki az igazlátót. Miért is? Egyrészt a szellemiség alapvetıen nem méricskélı-racionális, hanem mindent minıségében és egységében tekintı transzcendens http://vegcsaba.hu/arvisura

54


(azaz a racionalitás szemléleténél tovább lépı), így már a megfogalmazás módját is nehéz megérteni a hagyományainktól és a szimbolikus ábrázolásoktól elszakadt elménknek. Másrészt, az ember önmagáról egy kedvezıbb képet alkot, jó tulajdonságait felnagyítva, a rosszakat pedig észre sem véve. Önmagáról a jókat tudni véli – és ezeket szeretné visszahallani. Hibáit viszont többnyire meg sem hallja, vagy ha mégis, akkor azt másra hárítja, hogy védje saját tökéletességének látszatát, különben megrendülhetne a személyisége. Ha racionálisan és a jó tulajdonságokat hangsúlyozva lehetne egy problémát megoldani, akkor azt bárki felismerné. De ki bírná ki, ha azt mondanák neki, hogy át kellene adnia a helyét valaki másnak a közösség érdekében? És ki tenné meg? Ki indítana el gyökeres változást? Ki hallgatná meg azt, hogy „amit képviselsz, az valójában nem igaz, és lehet, hogy neked most tetszik, de egészen mást kellene csinálnod az életeddel”? Jelen korunkban így egyszerően otthontalan a segítı szellemi sík transzcendens minısége, a nagyobb áttekintést nyújtó Igazság. Saját véleményem szerint van most olyan Magyarországon, aki a transzcendens hiteles közvetítıje. Pápai Istvánné Páhi Emma, azaz Emma néni – a Karcsai mesemondó –, aki egész családját elvesztette és neki szinte már csak a mesélés maradt. Ha valakit bánt valami és elmondja Emma néninek, vagy sokszor csak egy adott helyzetben is – hirtelen elkezdi: „Hát egyszer volt, hol nem volt…” Emma néni, aki az elmondása szerint „a csillagokból” kapja a meséket, „életmesét” is szokott mondani, akár olyannak, akirıl az égvilágon semmit sem tud! Megdöbbenéssel vettem észre, hogy a mesék tökéletesen fedik a helyzetet, azt egy egészen más szintre emelve, és ott a megoldást is megadják. De! A mesét kapó vagy nem érti a mesét, vagy az elmondottakat önmaga jó tulajdonságaivá kanyarítja át, vagy nem érti, hogy mindaz milyen kapcsolatban van vele, vagy a problémájával, „hiszen ı nem is errıl beszélt”… A kezébe adott kulcsról nem érti, hogy mire jó, és eldobja… A látszat-fátylat, ami mögött nehéz az igazságot meglátni, mi magunk rakjuk a szemünk elé… 55



Az Élet szolgálatában „Meg lehet fogalmazni az Arvisura fı vezérelvét?” Ha egy nemzettséget, nemzetet kipusztítanak, a megsemmisülés helyrehozhatatlan. De, ha az emberek tovább élnek, bármilyen módon, és akkor a lehetıségek még mindig nyitva maradnak, onnan még bármit vissza lehet építeni. Így érthetjük meg, hogy az Arvisura miért ragaszkodik az életnek a mindenáron való fenntartásához. Így érthetjük meg az elsı pillantásra különösnek tőnı Arvisura törvényeket. Mindenkor „az erısebb hadsereg mellé állni”, és így folyton csak erısödni lehet. A szomszédoktól „a kisebb kalandozásokat viszszaverik, de a nagy hódítók ellen mindig alkalmazzák az ıslakók régi törvényeit, a meghódolást” – így ugyanis, ha a vezetı réteg el is veszti hatalmát, a nép még mindig életben marad. Egy alapvetıen befogadó szemlélet csak így maradhat meg egy agresszív környezetben. „Minden száz medvetoros évben hallani fogjuk, hogy az újabb ifjúsági rajok hogyan emelkednek ki a dicsıség örök honából, s hogyan fognak elpusztulni. Nekünk soha többé nem szabad másokat meghódítani, mert akkor eljönnek és bennünket is meghódítanak! Mi a melegforrásoktól” – azaz a Kárpát-medencébıl – „mentünk el” a jégkorszak idején „és ide kellett visszajönnünk, mert ez a mi hazánk!” – mondta Biked sámán már 6000 évvel ezelıtt. A szomszédos népekkel való jó viszonyt pedig a rokoni kapcsolatok erısítésével érték el, házasságokkal, sokszor, ma már extrémnek tőnı önfeláldozó módon. Barcika és a férje „Vadna várát védelmezték a vandálok hódításaival szemben”. A férje „hısi halált halt. A várat ostromló vandálok közül sokan fogságba kerültek”. „Köztük volt” (…) „Cöngölén vezér fia, akiért a vandál elıkelıség minden váltságdíjat megadott volna. Barcika inkább férjéül választotta Dóna vitézt, hogy a rokoni kapcsolatokkal az ellenségeskedést megszüntesse. Csak akkor engedték Dónát látogatóba édesapjához, Cöngölén vezérhez, amikor három fiukkal: Ladány, Gál és Pázmány nevő unokáikkal köszöntötték a gyengélkedı Cönhttp://vegcsaba.hu/arvisura

56


gölént.” Cöngölén ezután mit tehetett – „engedélyezte unokáinak, hogy a Bolhás hegység (a Bükk és Mátra között) 3 folyóvölgyében telepedjenek le, ahol irányították a vandál kézmővesek vasszerszám és cserépedény készítését”. Az élet fenntartásának szempontja minden mást felülbírált. Ezért fontos a szaporodási elv, és senki sem lehetett vezetı, ha nem volt elegendı számú utódja, hiszen akkor hogyan gondolkodhatna felelısségteljesen a jövırıl? Az élet tiszteletét a legparányibb formájában is értsük. Szıregék hajóikkal hazafelé tartottak, amikor észrevették, hogy „egy kismadár az áldozati üstbe fészkelt és addig nem háborgatták, amíg a fiókák ki nem repültek a fészekbıl”. Útközben megint meg kellett állniuk, és akkor sem „indulhattak mindjárt, mert elıbb meg kellett várniuk 2 kisgyermek születését, mivel a kismamák nem bírták a hajók ringását. Majd amikor az elsı holdtöltekor nevet adtak a kicsinyeknek, gondolhattak az indulásra”. Így csak több éves késéssel „értek Tennó birodalmába. Éppen jókor…” Nocsak. Az élet egészének képviselete pedig csak akkor lehetséges, ha az egyén nem azt keresi, hogyan tud a többiek kárán föléjük emelkedni, hanem hogyan tudja a többség érdekeit képviselni, és keresni, ki az, aki esetleg nála többet tud, és akivel – egymást fejlesztve – közösen tudnak munkálkodni. Ez mindenkitıl tetteket követel, mert „minden élı személynek, életének során dolgoznia, alkotnia kell”. És nyitottságot, annak folytonos keresését, hogy kiben lehet meg az az („Életfából kipattant”) „isteni szikra”, amelyet kitartó munkával talán fel lehet lobbantani, hogy majd az is az élet ırtüzévé válhasson. A sok kis láng pedig egységben talán összeolvad egy izzó, ragyogó fénynyalábbá. A folyamatosság fenntartása a fiatalok bevonását is jelenti, nekik egyre több feladatot és felelısséget adva. Mert, „ahogyan minden kiscsikót is befognak munkába, az új nemzedéknek is magának kell új életet teremtenie”. Mert az Élet tüzének mindig égnie kell.

57



Hétmérföldes lépésekkel Az Arvisura alaptörvényei az élet mindenáron való fenntartását írják elı. És, ha az már biztosított, a következı lépés az egészében vett Élet gazdagítása. Ez viszont csak a megfelelı szellemiséggel lehetséges. Tehát a szellemi háttér az, amirıl nem szabad lemondani és ragaszkodni kell hozzá, bármi áron. A szellemiség a hagyományokban ırzıdik, így azok megtartása elsıdleges, de ez semmiképp sem jelenti az újdonságok elutasítását, hiszen azokból is születhetnek értékek, akár hagyományteremtıek. Olvashatjuk: „Legokosabb azon ember, aki okulva hallgatja az okosabbak vitatkozását!” Az élet gazdagításához gazdag szellemi élet is szükséges – „az élet harcaihoz nemcsak a testet kell táplálni, hanem a lelket is folyton erısíteni kell”. Bármilyen nehéz helyzet, akár hódítás következett is be, ha a szellemiség képviselıi – akár rejtızve is – megmaradhattak és a véleményüket a hatalom birtokosai fontolásukba vették, akkor még a rosszul alakuló sors is jobb irányba fordulhatott. Ha azonban a szellemiség képviselıit, sıt, magát a hagyományt is irtani kezdték, az a szétforgácsolódást és romlást hozta el. Ez különösen az „idegen hitek áramlatait” képviselı egyes, „új-dogmatikus” egyházak térnyerésével indulhatott el, mivel ezek idegen érdekeket szolgáltak, nem a nép hasznát keresték, azok nem befogadóak, hanem kizárólagosságra törekednek, és nem fejlıdést hozó versengés, hanem kiirtásra törekvı harc az eszközük. Modern korunk „divatja” és hite a tudomány, pontosabban a „tudománykodás”, azaz a tudományosság látszatának keltése. A tudományon túli, transzcendens szint azonban egészen más szempontot képvisel. A tudomány a részleteket méricskéli, a transzcendens viszont a lényeget – az egészt egységében tekintve. Így a tudomány araszolgat, míg a transzcendens egybıl a látóhatáron túl terem. Megfigyelhetı Paál Zoltán '75 utáni szövegeinél, hogy egyik történetbıl vagy ténybıl a másikra „ugrik”. Elsı látásra nincs kapcsolat, de az – esetenként csak hosszas gondolkodással – felfedezhttp://vegcsaba.hu/arvisura

58


hetı. Paál Zoltán feltételezte, hogy a támpontok megadásával a lényeg már felismerhetı – hasonlóan az ısi szövegekhez. A tudomány alapvetıen a mennyiségeket méricskéli, míg a transzcendens az együttes minıséget tekinti. A tudomány csak kis lépésekben halad, éppen ezért, módszerének utánzásával (!) nagyon könnyő bármirıl „bizonyítani”, hogy nem igaz. „Ja, hogy alaposabban kellett volna megnézni? Hát arról csak nem én tehetek, hogy ilyen nehéz.” Alapos munka nélkül, a tudományosság látszatát keltve pedig könnyő bármirıl negatívan nyilatkozni. Ne felejtsük el, hogy a tudomány (éppen a bıvülı, de még hiányos tudásánál és módszereinél fogva) gyakorlatilag semminek sem tudja a jövıbeli eredményét megjósolni. Mindig történhet olyan váratlan esemény, amely a vártat az ellentétébe fordíthatja (errıl szól a Káosz-elmélet). A transzcendens viszont az egészt és a minıségeket (azaz a tényleges erıket) tekinti. A teljes kép természetesen a két módszer egyesítése lenne, az intuitív eredmények alapos (!) munkával, és igazi tudományossággal való bizonyítása. Az Arvisura a szellemvilágot mőködınek tekinti. Az „erıs lelkek” és az ısök szellemei nagyobb rálátásukkal segíteni kívánnak utódaikon. A segítı szellemi erık a szinte már transzcendens harmónia (az „Égi birodalom”) megteremtése és a jövı gazdagítása irányában hatnak, intuitív sugallatokkal, sejtelmes megérzésekkel „üzenve”. Az ezzel ellentétes erık pusztítók, szétforgácsolók, soha nem nyitott közösséget teremtık, hanem egyéneket vagy önmagukat kitüntetettnek vélı csoportokat emelnek ki. Nem kell „igazlátónak”, „beavatottnak” lennünk, hogy helyesen cselekedjünk. Az Arvisura elmondja, hogy mi lehet az irányfényünk: ez az „érdeknélküli” (azaz egyéni érdekeken túli) „szeretet”, az egészében vett Élet szeretete. Paál Zoltán ennek a szeretetnek a nevében alkotta meg hatalmas munkáját. Már '45-ben azt a célt tőzték ki, hogy az újraírt arvisurákat a második évezredre, 2000-re az „ifjúságnak” elérhetıvé kell tenni. Ez '98-ra meg is valósult. Így aki eléggé érdeklıdı és elszánt, bepillanthat egy másik, jelenkorunknál sokkal emberibb értékeket hordozó, valósabb és igazabb világba. 59



Nem tudom, Emma néni most milyen mesét mondana… Megpróbálok valami hasonlót kitalálni, annak, aki még nem ismeri ıt. Persze, az ı meséje egészen más lenne… (Emma néni sajnos 2012. jan. 3-án éjjel álmában meghalt. Elıtte, dec. 29-én, éppen egy csoportnak mesélt, egy mese utáni szünetben lett rosszul és vitték kórházba.) „Hát egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legény, aki vándorútra kelt. Eljutott egy hatalmas fához. Na, ı abba a nagy fába vágta a fejszéjét. De abból se kirántani, de még megmoccantani se tudta. Kerülgette a fát, jobbról, meg balról… Nézegette, hogy itt is egy ág, meg ott is egy hosszú, ágas-bogas, szép leveles… Azt gondolta: „Feljebb lehetne lépni, talán egy lépést, talán kettıt is. Többet semmiképp sem.” Na de az a Fa, az felnyúlt a felhık fölé, a csúcsa végtelenbe ért, sıt, azon is túl. Gondolta a legény: „Egy lépés – az szinte semminek sem látszik, de mégis, mekkorát lehet onnan esni”. Kerülgette, kerülgette a Fát… Na, akkor végre odarepült egy madár és azt mondotta, azt csivitelte: „Te, te, te! Nem kerülgetni kéne, hanem elindulni rajta felfelé. És addig, amíg nem vagy képes rá, jobb, ha visszamész szépen disznópásztornak! Hátha ott megtanulsz majd valamit. De gyorsan, amíg itt végleg el nem kanászodsz!”



I I. Lépjünk hát egyet azzal a mérföldeket lépı mérföldes csizmával…

A mese folytatásának titkát pedig még a jövı fedi…


60

61



Egyetlen Isten Az egyetlen Isten elnevezésére hol Ata-Isis, hol Ráten nevét találjuk az Arvisurában. Ha az Arvisura nem egy szándékkal megtervezett mő, hanem valóságos dolgokra épül – bármilyen módon szerezte is meg arról Paál Zoltán a tudását –, akkor a benne leírtak mögött többszörös összefüggéshalmaznak kell lennie, ami nincs megemlítve, legfeljebb jelezve. Másrészt, ha a leírtak valóságosak, akkor a – látszólagos! – ellentmondások feloldhatók, ha alaposabban utánanézünk az öszszefüggéseknek. Ezek mind jellemzık az Arvisurára. Például egyszer megkérdezték Paál Zoltántól, hogyan történhetett egy adott évben egy házasság, amikor a feleség még gyerek volt. Válaszában elmondta, hogy akkoriban, különösen a vezetık körében gyakori volt a gyerekházasság. Az Arvisurában sokszor csak egy-két odavetett szót találunk, jelzésként (így is hatalmas mérető az írás), mivel, különösen a késıbbi idıpontban Paál Zoltán feltételezte, hogy elég lesz csak támpontokat adnia, a teljes szemlélet ismeretével kibogozhatók a történet részletei és jelentése. A képzelet által alkotott kitalált összefüggéseket pont az erıszakolt magyarázkodással lehet tetten érni. Ha pedig ezek az „öszszefüggések” teljesen elrugaszkodnak a valóságtól, a magyarázat egyre kényszeredettebb lesz, egyre jobban ellentmond más tényeknek, a valóság egy idı után „ledobja magáról” az ilyen képzeteket. Egy tényleges összefüggés viszont egyetlen szál a valóság szövetébıl, melyeket fejtegetve minták sokaságát találhatjuk. Az Arvisurában Ata-Isis (amit általában „Ata-Ízisz”-ként ejtenek) a „legfıbb istenség” („aki a mai értelemben dédapának felelne meg az istenségek között”), ı a „legfelsıbb Égi-Atya”, aki sokszor a Nappal kapcsolatban van megemlítve, pl.: „áldozatot mutattak be Ata-Isisnek, a Nap-urának a kegyhelyén”. A Napisten viszont többnyire Ráten néven jelenik meg (Egyiptomban pedig egyszer On néven). Egy hehttp://vegcsaba.hu/arvisura

62


lyen azt olvashatjuk, hogy Ata-Isis teremtette meg a Napot és a Holdat, más helyen pedig Ráten jelenik meg „egyedüli Égi Istenség” módon. Hogy egyetlen vagy legfıbb isten-e Ata-Isis, ill. Ráten, az csak látszólag ellentmondás. Teremtı isten csak egyetlen van, a többi istenségek különbözı minıségekhez tartoznak, azoknak az ırei és gondozói. Az isteni hierarchia alsóbb szintjén pedig az ırszellemek és az „erıs lelkő” ısök szellemei jelennek meg. Ha a közbülsı szintek szellemi minıségeit nemlétezıknek tekintjük és csak egyetlen absztrakt istenképet hagyunk meg, akkor pontosan az isteni minıséggel való kapcsolat gyengül, mivel nehezebb a minıségekben felfedezni a szellemiség megjelenését, másrészt a hagyományban létezıként érzékelt (!) ısök és magas szellemek közvetítıként és segítıként jelentek meg (amely szerepet csak részben és sokkal absztraktabb módon vettek át a szentek és az angyalok). Viszont „Egy az Isten”, tehát csak egyetlen forrású és csak egyetlen és egységes szellemi erıtér létezik. Ata-Isis és Ráten kettısége csak látszólagos. A beavatottak csak egyetlen Istenben hittek. Ennek, az általuk valószínőleg érzékelt egyetlen és egységes szellemi erıtérnek a valóságosan is megjelenı képe, illetve emanációja viszont a Nap volt. A Nap így mediátori szerepő is lett, a Nappal, illetve a Napon keresztül elérhetıvé és érthetıvé vált Isten. De hát ez benne is van az Arvisurában! Az emberek „a Napistent tisztelték, míg a magasabb tudású beavatottak meghagyták ıket a hitükben”. Az elérhetetlen magasságokban vándorló Nap mint „Égi tőz” a földön pedig Tőzként jelenhetett meg. Így érthetjük meg a „tőzimádó” ısöket. A tőz maga is mediátorként, közvetítıként jelenik meg, az ugyancsak Isten emanációja. A tőzszertartás így segítheti, hogy az anyagi realitásba kiesett emberek újra megéljék a szellemi erıtér teljességét. Az „Isisek szentélyében, hatalmas olajüstben állandóan égett a tőz, s az ottlévı szentélető csillagrovó lányoknak volt a feladata a tőz vigyázása, hogy az soha ki ne aludjon”.

63



Ata-Isis – Ráten – Isten – Ősten Mit jelenthettek az Ata-Isis, Ráten, Isten megnevezések? A Ráten név „Napisten” értelemben van megadva az Arvisurában. A „Rá” ismerıs lehet az ókori Egyiptomból, amit általában „Ré” módon olvasunk ki. Valójában a magánhangzót itt egy torokhangként azonosítják, amit általában „é”-nek vagy „á”-nak ejtenek. A „Ra” (Ré Napisten) átírású szót „ra” vagy „re” módon, a „ra” (Nap) átírású szót pedig „ra” módon hangzósítják (ez utóbbi: „r” alatt az „a”, mellette pedig a Nap jele, ami egy kör, benne közepén egy kisebb körrel). Ez alapján a Ráten szóból a „ten” rész „istent”, „istenséget” jelentene. A kínai nyelvben a „tien” „ég” jelentéső. Az Arvisurában találunk is erre utaló megfogalmazást: „Ráten, az egyedüli Égi istenség”. Ugyancsak különös, hogy az egyiptomi „Ra” jele valójában a „Nap” összetett jele mögé rajzolt istenalak. Az óegyiptomi „ten” „égi”, „mennyei”, „végtelen”, „isten” jelentésében talán kapcsolódik a legalább tízféleképpen kiejtett „torem”, „tárem”, „torum”, „tarim”, stb. szóval. Kállay írja, hogy az „etruriai Tina aegyiptomi Tanis vagy Aten isten nevek az ég látható urát a napot illetik”, ill. „Aten-ra a ragyogó nap isten, a ra ragyog szinte közös ıs szók”. Ata-Isis az Arvisurában a „legfelsıbb Égi-Atya”, ill. „Atyaisten, vagy İsisten” módon van magyarázva. Az „Ata” – „atya” megfelelést talán Agaba nevében is tetten érhetjük, az ugyan „vén medve” jelentésként van megadva, de az „aba” lehetett „atya, atyácska” értelemben a medve totemneve is. Érdekes, hogy a sumerben „ab-ba”, „ad-da” vagy csak egyetlen „a” ékjellel írják le az „apa” jelentéső szót, amit általában „aya” módon hangzósítanak – ez talán lehetett „adgya” vagy „atya” kiejtéshez közeli is. Közbe kell vetnünk, hogy a nyelvészek az „isten” szó etimológiájának vizsgálatát nagy ívben elkerülik, és általában éles kritikákhttp://vegcsaba.hu/arvisura

64


kal illetnek bármely, még szakember által felvetett kísérletet is. Pl. Voigt Miklós errıl így ír: „Az utóbbi generációkig még a nyelvtudományunkon belül is itt megengedett volt a merész és ellenırizetlen fantázia. Az utóbbi kézikönyvek viszont rendszerint visszautasítják e tarthatatlan elmeszüleményeket, és egyre inkább belsı fejlıdéssel magyarázzák vallástörténetünk legkorábbról ismert, és ennek következtében sem könnyen értelmezhetı fogalmait.” Talán ez arra a hatalmas és arrogáns támadássorozatra vezethetı vissza, amelyet Vámbéry kapott a finnugristáktól, amikor felvetette a magyar és a török nyelv rokonságát. Kezdetben (Cornides Dániel, 1732-1787) felmerült a „kaldeus esta” – azaz „tőz” szóból való származás is – de hát lehet-e köze a tőznek istenhez? Ugyancsak Cornides említi a párszi „jisdan” istenséget jelentı szót, amit a nyelvészek azonnal elvetettek, hiszen az Urali-ıshazában élı ısök hogyan érintkezhettek volna a perzsákkal? Késıbb azonban felvetıdött (Róna-Tas András), hogy ez a szó kaukázusi vagy kazár közvetítéssel eljuthatott hozzánk, bár ezt a nyelvészek (Rédei) „adhoc” ötletnek minısítették. Érdekes azonban a finnugristák rokonítása is. Hunfalvy az „atya” jelentéső finn „isá”-ból indult ki, Reguly pedig a „teremtı” jelentéső cseremisz (mari) „está”-ból. Az Isis így lehetett „ıs” jelentéső, esetleg „legısibb”, ugyanis pl. a sumer a felsıfokot ismétléssel képzi. Az „Isisek” így talán a legısibb, a teremtésben részt vevı istenségek. A „Legısibb-Atya” (vagyis az Eredet, a Teremtı) így „İsatya”, a magyarban „öreg Isten”, vagy ahogy Paál Zoltán is írja: „İsisten”, ill. „Atyaisten”, késıbb „İsten”, vagy mai formában „Isten”. Ugyancsak érdekes, hogy az akkád (és nem a sumer) számok így kezdıdnek: 1: „isten”, 2: „sina”, 3: „salas”… – magyar „s” hanggal. (Sumer nyelven az „egy” az „as”, ill. „dis”.) Az akkád vagy fıleg a sumer nyelvvel való kapcsolatot a nyelvtudomány (természetesen) elutasítja, az Arvisura viszont ennek a történeti módját is pontosan megadja. Ata-Isis vagy İsisten vagy Isten tehát a teremtı. „A legfelsı égben lakozik Ata-Isis (Atyaisten, vagy İsisten), aki a tértıl és idıtıl függetlenül öröktıl fogva van.” 65



Életfa és a Sámán-lélek Az egyetlen Istenre használt Ata-Isis és Ráten elnevezések nagyon különbözıeknek látszanak… A Ráten tehát „Nap-isten” jelentéső. Az Ata-Isis nevet általában „Ata-Ízisz” módon ejtik ki. A sumér szótárban megdöbbenve találhatjuk meg az „i-ši” „ragyogás/sugárzás” jelentéső szót. (A sumérok a szóvégi mássalhangzót elhagyták, így ott bármi lehetett.) Természetesen ez lehet véletlen egyezés, de érdekes, hogy a „Ragyogó Atya” mennyire alkalmazható a Napra, ill., hogy a „ragyogás” elsı szótagja a Rá-ten elnevezésben is megjelenik, és, hogy az „i-ši” milyen közel van a jelentéskörbe tartozó „izzik” kiejtéséhez. Paál Zoltán ('68-ban) írta, hogy neki rendelkezésére áll a „réület” eszköze is (bár addig azzal csak egyszer élt). Ezt az elsı pillanatban elírásnak véltem, utána viszont visszaemlékeztem, hogy ugyanezt az írásmódot néprajzosok, pl. Diószegi is említi. A „réület/révület” fogalma kapcsolódna Ré- vagy Rátenhez? Paál Zoltánnak a Vérrel pecsételvéhez írt egyik jegyzete alapján „A manysik szerint minden embernek két lelke van: Lélegzés vagy Élet-lélek és Szabad-lélek vagy Vándor-lélek. Amikor valaki alszik, a másik lélek elhagyja a testet és más lelkekkel találkozik. Árnyéklélek vagy Sámánlélek csak kivételes embereknek van. Ez az Is-lélek, amely Égi eredető, és csak a sámánok látják azokat, akikben ilyen égi erı mutatkozik.” Lehet-e kapcsolatban az Is-lélek az Isisekkel, a „réüléssel”, ill. Ata-Isis-szel? A finnugristáknak ezektıl a szófejtésektıl égnek állhat a hajuk, így hát vegyük elı az Északi-manysi (észak-vogul) szótárat (Fejes). Itt az „is” (kiejtve: „isz”) jelentései: „árnyék”, „árnyékszellem”, „kísértet”, „kor”, „régi/ısi/öreg”, ill. „is-χor” „árnyék, árnyéklélek”. De ugyanott: „iseltaχtili” – „felmelegszik”, „iselti naηχ-” – „felmelegít”, „iselti” – „melegít, forral”, „isem” – „forró, izzó”, „iserti” – http://vegcsaba.hu/arvisura

66


„gyöngyöz, bugyborékol”, „isili” – „forr, melegszik”, „isselti” – „melegít, forral”, „istaχti” – „melegszik”, „isti” –„melegít, éget”, stb. (Az átírások nem teljesen pontosak, egyes kiegészítı hangjeleket nem sikerült megjelenítenem.) Ugyanebben a környezetben még ezeket találjuk: „isapi” – „leszáll”, „isi” – „leszáll (madár, szárnyas rovar), madárleszállóhely”, „isih, isilali, issili” – „többször leszáll”. Az „isz” tehát a manysiban az árnyékkal, (árnyék)lélekkel, hıvel, ill. leszállással kapcsolatos. A beszámolók pontosan így írják le az egyik fajta „réülést”, egy fentrıl leereszkedı, „rászálló” hıérzetként. „A manysik ezért a révülés tényét így írják körül: „isten heve, bálvány heve szállja meg”, „a bálványnak nagy heve, istennek nagy heve jött reája”, „a bálvány vagy isten hıt bocsátott (helyezett) reá”” – válogat Diószegi Vilmos Munkácsi Bernát győjtésébıl. A néprajz leírja a hanti-manysi lélekfogalmat, ami azonban kicsit különbözik a Paál Zoltántól idézettıl. A „lil” az „életlélek” vagy „lélegzet-lélek”, az „isz” pedig a „szabadlélek” vagy „árnyéklélek”. A „lil” a halállal elszáll, a „madár-jellegő” „isz” azonban szellemi energiaként itt maradhat, ill. álomban útra kelhet, a sámán pedig ezzel a lelkével „utazhat”. A magyaroknál is megtalálták a másik lélek fogalmát az „íz” szóban, pl. az „ízekre szedlek” kifejezésben. Különös, de mindez hasonló a sumérok felfogásához, még a használt szavak is hasonlítanak, de más értelmet hordoznak. Ott az életerı a „zi” (akkádul „napistu” – „s” hanggal), míg a „lil” jelölte a lélegzet-lelket, valamint volt még a „gidim” (akkád „etemmu”), amely kísérthet a halál után. Paál Zoltán azonban hármas lélek-részt említ. Az ıseredeti vallás szerint az égbe felnyúlik az Életfa (amelyen a Turu(j)-sas madár jár). Az Iz-lélekkel lehet „felemelkedni” az Égbe, lehet elhozni az égiek üzenetét, vagy kérni az égiek segítségét. „Minden ember agyában 1-1 Életfa keletkezett, amelyekben megszületnek az isteni gondolatok. Így mindegyik megszületett ember hasznára lehet a közösségnek, mert minden ember tud értékeset alkotni a békességes élet érdekében, csupán a gonoszt kell legyıznünk a gondolkodásban.” 67



Életfa, Iz és Turu A hagyomány szerint Is vagy Iz, azaz „árnyék-lélek” vagy más néven „szabad-lélek” az, ami álomban útra kelhet, a sámán pedig ezzel a lelkével „utazhat”. Az Életfa földi világunkból felnyúlik az Égbe; ezen az Életfán száll a Turu(j) madár. A Turu-madarat az Arvisura sasként írja le, de sólyomként is ábrázolják. Az Életfa az emberek elméjében is megjelent, így mindenkiben „megszülethetnek az isteni gondolatok”. Az Iz-lélekkel kapcsolatos szavakat, illetve gondolatkört megtaláltuk a manysik nyelvében, illetve hasonló szemléletet és szavakat találtunk a sumereknél is. Ez utóbbit elutasítja a nyelvtudomány, mivel túlságosan nagynak tartja az idı- és térbeli távolságot a két jelenség között (de pl. a kulturális antropológia vizsgálhatja). Keressünk hát másik példát! Hoppál Mihály (Nemzet és hagyomány, 2011. márc. 31.) a jakutoknál és burjátoknál talált egy, az elsı sámán születésérıl szóló mítoszt: „az elsı sámán egy asszonytól születik, akit megtermékenyített egy sas. Több népnél a sas és a sámán neve etimológiailag összefügg, gyakran azonos.” Az ısanya neve pedig „Isen-mama”, akirıl egy szobor-ábrázolást is látott Mandzsúriában: „egy sasfejő asszony volt, aki szoptatja a gyermekét”. „A sastól való születésrıl hallva az embernek azonnal beugrik az Emese álma motívum.” (De, ezek a nyelvtudomány szerint nem rokon népek, mivel hatalmas távolság választja el a mandzsu-tungúzokat a magyaroktól és manysiktól egyaránt.) A manysi nyelvben a turuj/tur-uj jelentése „(egy sasfajta)”, ill. turuj-pun „sastoll”. „Ujguriában – szintén a mandzsuknál – a sámánmesterség elsajátításának utolsó lépése, hogy meg kell mászni az „égig érı” sámánlétrát, hogy a sámán találkozhasson a legfıbb istenséggel, Isanju-Mamával.” – olvashatjuk a cikkben. (Finn „jumala” – „isten”.) A sámán-fa neve „turu” (!) és az az Életfa-Világfa jelképe.


68


Az Arvisurában „az üvöltı Vízisárkány” – azaz egy meteor – „valamelyik ismeretlen leszármazottja valamilyen formában igyekszik majd a Nagy-Mindenséget ısállapotába taszítani.” „Napunk hőséges szolgája a Turu-sas, aki folytonos küzdelemben áll az üvöltı Vízisárkánnyal, akit Földünk közelébıl sokszor magával ragad. Magasan a Nap fölé viszi az Üvöltı Vízisárkányt és a nap tüzére ráejti. A minden jót adó Nap a bennünket elpusztítani akaró kígyót elnyeli. A Nap éltetı ereje diadalmaskodik az üvöltı Vízisárkány felett.” Érdekes, hogy az „üstökös sárkánykígyók” a „boszorkányságra hajlamos” Hárpia-Tóremmel kapcsolatosak, akinek szintén sas a jele. Neki Ata-Isis rendelése szerint „Rossz-Asszony mivoltát az Égiekkel szemben örökre korlátoznia kell. Boszorkányságát az Égiekre át nem ruházhatja! A Világ-Hónapok rendjét és azok fejlıdését ellenırizheti! A beavatottak homlokán az Égiek óm jelzését szabályozhatja, de Ata-Isisnek az Égi-Békességre való igyekezetét meg nem akadályozhatja!”, azaz kapcsolatban van a beavatotti képességekkel. Az Arvisurában a „turu-sas” „turuj” és „turul” formában is megjelenik. Egyszer pedig: „tut-sas, azaz turu-sas”. Ez utóbbi rendkívül érdekes, ugyanis Barasits Zsuzsanna szellemi üzeneteinek szótára szerint a „tat” jelentése „ó”, azaz bizonyos mértékig azonos az Iz/isz/ıs szavakkal. Magyarban hasonló a „tata”, ami „apa/nagyapa/keresztapa” jelentéső, (Ipolyi) „tatta” – „ısatya”, ill. (Budenz) finn: taata/ taato „atya”, észt: taat, lív: tât/tâti-. (Talán csak véletlen, hogy a „kis Vajk” „gyermekkorában Turut” – azaz Turu Domonkost – „csak Tatának becézte”.) Ha a tat/tát/tut kapcsolatos az „Iz”zel, akkor megérthetjük, hogy hogyan kapcsolódhat a tátos, az Életfán repülı turu-sas és az égbe emelkedı, gondolat sebességével szálló tátos-paripa, valamint a „tudó”-ember (= „sámán”). A tátogatás ez alapján az ıslélek megnyitásának felelne meg. A tat Brahma egyik mellékneve, amit „az” módon fordítanak; így találjuk meg a „Tat Tvam Asi” („te – az”) szankszrit mondásban is, amit általában úgy interpretálnak, hogy az egyén részben vagy egészben a végsı teljességgel azonos. A szanszkrit „taat” jelentését: „kiterjed/szétnyúlik/szétterjed/lefed/szertartást tart” (!). A szanszkrit „taru/ taruu” jelentése pedig: „fa”. 69



Turul és Oroszlán Az Égbe nyúló Életfán repül a Turu-sas, ami az Arvisurában Gilgames születésekor is megjelenik. A beavatottaknak sokszor problémás volt a megszületése. „Sajnos a beavatottak szülésénél az édesanyák többé-kevésbé megsérülnek. Ez így volt a kis Zseliz” – Árpád és Abacil gyermekének – „világrajövetelénél is. Abacilt végtelen öröm töltötte el, amikor a 8. gyermeke óm jellel született, viszont azt is tudta”, (…) „teste hamarosan megpihenhet.” „Abacil lelke a felkelı nappal együtt bekalandozta az akkor ismert beavatott társadalom minden rejtekét, hogy a Magyar Törzsszövetség részére az Arnók lándzsa hegyétıl kezdve Tengelizig minden fontos hírt elhozzon”. Problémás volt Gilgames születése is. „Gisgali aranyasszonynak Uruk városában” (…) „ANU istentıl fia származott”. „Éa ısanya csípetett a Turujsassal Gilgames háta közepére egy serkentı jelet, mivel erıs baba lévén, nehezen akart a világra jönni. Ennek a csípésnek hatására a világra pottyant és a Turujsas szellemi ereje folytán sebezhetetlenné vált. Eredetileg ezen jelzés egy négylevelő lóhere volt.” (Érdekes, hogy a gišgal egyik fordítása „Nagy Fa”, ill Gilgames nevének elsı ékjele is GIŠ.) A megszületett fiú, Nimród utódja az Arpach nevet kapta. Késıbb az íróiskolában a „Jób nevet vette fel, majd hısi mivoltában elnyerte a Gilgames nevet”. Gilgames utódainak, illetve népének így a Turul, illetve a „szelíd királyoroszlán” volt a „védı-állata”. Gilgames egyes utódai a (hunok Van-istenérıl elnevezett) Vantóhoz húzódtak fel, amelynek legnagyobb városa Tuspa volt, amit az asszírok „Turuspa” néven ejtettek. („Turuspát” név Kr.e. 1040ben megjelenik az Arvisurában.) Mások tovább is mentek „a Kaukázusi Magyarka környékén át Káma, vagy Béla körzetébe, a Marinába”. Késıbb a történet szinte megismétlıdött. Ügyek vezér és felesége volt Emese „Onedbeila kazár kagán leánya”; gyermekeik „azonban eleinte halva születtek vagy lányok voltak”. Emese „két gyermekét nem bírta kihordani, már aggódtak, hogy magvuk szakad, végül 3. gyermekként 820. medvetorán kikönyörögték az Égiektıl egy fiú gyermek születését”. „Már úgy http://vegcsaba.hu/arvisura

70


látszott, Ügyeknek magva szakad, de végül megszületett Álmos, akit az anyja megálmodott, hogy Turuj-sas termékenyítette meg.” „Ügyeknek Emesétıl, sas által történt álombeli megtermékenyítése után végül megszületett Álmos, szintén nehezen akart a világra jönni. Erre a Rimaszécsek bábája erıt kért az Égiek Urától. Az ısi Turujsas megcsipkedte az újszülött hátát, aki ettıl a serkentéstıl megfordult Emese méhében és fejjel kifelé fordultan ordítva tört utat magának a világra.” „Sajnos Emese a gyermekszülés után meghalt, de Álmos életben maradt.” Az Arvisura szerint Álmos Attila utóda, Attila pedig Gilgames leszármazottja – errıl részletes leszármazási táblázatot találunk. „Miként került bele az Oroszlános címer a magyar királyok pajzsába? Elıdeink Gilgames leszármazottainak vallották magukat” – írja az Arvisura. Ügyek apja, Edemen „a Magyar Törzsszövetség fısámánja” volt; törzsük, a Megyer-törzs, amely már 825-ben kiszakadt a Kazár-birodalomból. Ügyekhez 850-ben a Van-tó környékérıl származó Nyék-törzs csatlakozott, 864-ben pedig Lebéd vezér, a vezetése alatt álló déli, „keleti” törzsekkel. Árpád késıbb „Nyék vezér leányát vette feleségül, a szépséges Abacilt”. Az „Álmos-ház a Turuj-sas, míg az Urukkal kapcsolatos Lebéd-ház az oroszlános címereket alkalmazta”. A Honfoglalás után a két ház együtt vezette az országot. Meséinkben a griff az a csodás madár, amely a világok között képes közlekedni. Hasonló az iráni szimurg, amely a Tudás fáján fészkel, sárkányokkal viaskodik, elhozza az életfa hajtását, tollával pedig jósolni és varázsolni lehet. A griff madár formájú, de oroszlán alsótestő. Kézai szerint Szkítia az otthona. „Ezen csodás kincsır” „bölcs és jós” madár (Ipolyi) több, a sámánokhoz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. Priscos leírta, hogy Atilla hunjai a griffek miatt voltak „kénytelenek ısi székeiket elhagyva, egy más honba költözni”. Itt, a Kárpátokban pedig „grifek ırzik az aranyat s drágakı kincset”. A griff az alsóvilágból is képes felhozni a hıst, akkor is, ha már minden remény veszni látszik, de csak akkor, ha az a bizonyos hıs nem retten vissza, hogy önmagából áldozzon; azt az áldozatot pedig csak azon a másik, fentebbi világon kapja vissza. 71



„Nótás kedvű” fejedelem Az Arvisurában sokszor a legmeglepıbb és elsıre (!) teljesen következetlennek tőnı állításokkal és összefüggésekkel találkozhatunk. Paál Zoltán egyik levelében például ezt találjuk: Árpád halála után Zsoltot megválasztották „Zoltán, azaz nótás kedvő fejedelmi elnevezéssel” – mintha teljesen magától értetıdı lenne ez a névmagyarázat. (Az Arvisurából már kimaradt ez a mondat). A lexikon szerint a Zoltán „régi magyar személynév, az ótörök sultan, soltan szóból származik (a szultán szó is összefügg ezzel), eredetileg sz-szel ejtették. Jelentése: uralkodó, fejedelem”. A „fejedelemi” tehát még érthetı, de, hogy a „nótás kedvő” milyen módon hozható a névvel kapcsolatba – ez napokon keresztül nem hagyott nyugodni. Egyáltalán létezhet-e bármilyen, akár „népi-etimologizálás” szintő szófejtés? Végül az egyik hajnalon azt álmodtam :), hogy a név az „ifjú”, ill. „ifjúsági fejedelem” kifejezésekkel van kapcsolatban és Šulgi király, valamint Dul-Alán fejedelem nevei (?) adhatják a megoldást. Šulgi (magyar „s”-sel ejtik) Kr.e. 2029-1982 között uralkodott és az Ur-III-ik dinasztia leghíresebb királya volt. A Šul-gi név jelentése „igaz ifjú”. A „gi” – „igaz” (a sumérok magukat en-gi, azaz „igaz urak” módon nevezték meg). A šul – „ifjú”, „férfias”, de ugyanezt az ékjelet átírják sul (magyar betőkkel „szul”), dun, ill. šah2 („disznó”) és šahan3 („felmelegít”) módon is. A sumér ékjelek pontos kiejtését nem ismerjük. Pl. az IGI („szem/arc”) ékjelet szótagoláskor általában ši módon hangzósítják. Talán (!) lehetséges, hogy az IGI kiejtése egy „idzsi” vagy „idzi”, „itzi” módon történt, amelyet a kevesebb hangot használó akkádok igi/ši betőkkel írtak át. Hasonlóan, talán (!) lehetséges, hogy a šul eredetileg a „dul/ dzul” ejtéshez volt közeli. Ha a szul/sul/zul/dzul/dul változatok „ifjú” („életerıs férfi”) jelentésőek, a tán/dan már közel van a „dana” és „danol” szavainkhoz. Természetesen nem állíthatom, hogy ez a szófejtés igaz


72


(különösen nem egy álom és sumer szavak alapján), mindössze egy lehetséges kapcsolatot, megoldási módot szerettem volna találni. Tételezzük fel, hogy a szul/sul/zul/dzul/dul „ifjú”, illetve „fejedelem” (Arvisurában: „ifjúsági fejedelem”) jelentéső. A Dul-Alán név („alán fejedelmi ifjú”) így szinte a Šulgi megfelelıje. Ugyancsak kapcsolatba hozható ezzel a Gyula, bár ez az Arvisurában eredetileg „szerzıdési-pap” értelemben van leírva. Mégis, 400 körül találkozunk a „Gyula/Duló” névvel. A „dalacs” jelentése az Arvisurában „katona-pap”, azaz a „vitézi nevelések sámánja”. Így végül eljutottunk a „dalia/dali/deli” szavakhoz, amely „hıs”, „vitéz” „délceg férfi” jelentéső, illetve a „Gyilyó”-hoz, amit az Arvisura „daliaként” fordít. Talán (vagy talán nem) ehhez a körhöz tartozik „Szulde hadisten” is, akit több néven is neveztek. „A hadisten kultuszt Etur mindegyik telepes törzse átvette és Szulde hadisten nevét mindegyik a saját elképzelése szerint változtatta. Volt olyan közösség, amelyik Mars istennek hívta.” „Amikor a lórakapott ifjúságot a hadászatra oktatták, mindegyik kiképzı tábor kegyhelyet emelt Szulde-hadistennek. Ezen szokás aztán odafajult, hogy lassan a tengernek, folyóvíznek, a mennydörgésnek és az éjszakának és az élet minden mozzanatának istenei lettek.” Késıbb „Etur népének a nem beavatott része is hitt az elképzelt istenekben, mert a tiszteletük lelki megnyugvással járt”. „Pedig minden kiképzett pateszi, pap és sámán tudta: csak egy Isten van”… A Hadúr sokféle elnevezéséhez talán kapcsolódik Etur népe utódainak, az etruszkoknak a „zil/zilac/zilaχ” szavai, amelyeket „államhivatalnok, méltóság” módon fordítanak. A latinban pedig megtaláljuk a consul szót, amely Róma legfıbb tisztviselıit jelentette a köztársasági idıkben. A lexikon szerint a szó „feltehetıen a con és sul latin szavakból jöhetett létre”, bár „a consuli intézmény nem latin eredető”. A con „együtt” jelentéső, a sul-t pedig a salio „menni” szóból származtatják (?). Kezdetben ugyanis „a fıhatalmon mindig két consul osztozott”. Nem állítom a „szul/sul/zul/dzul/dul” szónak ezeket a kapcsolatait. Mindössze csak azt akartam megmutatni, hogy lehetségesek ilyen kapcsolatok. 73



Nevek – Ardvisura Anyahita Az Arvisurában sokszor nagyon különös elnevezéseket találunk. Ilyen maga az „Arvisura” szó is, amely Paál Zoltán szerint a mordvinoknál ma is „Igazat mondott Szó”, „Igazszólás” jelentéső. Yrjö Salminen félig mordvin, félig finn származású volt, és úgy tőnik, mintha a magyarázat a finn „sana” („szó/üzenet/hír”), ill. sanoma („üzenet/hír/küldetés”) szó jelentéseit követné (A „-ma” egy fınévképzı, mint pl. „szó” -> „szólás”). Arvisura elnevezést azonban csak Paál Zoltánnal kapcsolatban találunk, másutt nem. Az egyik történetben olvashatjuk, hogy az eredeti forma „Ardvisura” volt, csak egy „úz származású beavatott, nyelvjárásuk folytán Arvisurának rótta le az ataiszi Ardvisura agyag- és kıoszlop nevét, mivel a hun nyelvben minden ilyen szót átváltoztattak. Mivel a tanulásra küldött Tiba sámán volt a hun törzsek szövetségébıl az egyedüli beavatott, sok száz éven keresztül az Igazszólások oszlopát Arvisurának nevezték és a hun törzsek ezen elnevezést mindenüvé magukkal vitték”. Ardvisura, illetve Aredvisura névvel az óperzsa vallásban találkozunk, mint „Anahita” jelzıje. „Ardvi/Aredvi Sura Anahita/ Anahit/Anahid” a vizek istensége, folyóistennı. Indiai megfelelıjének Saraswati istennıt (saras – „áramlás”, wati – „ı, akié…”, azaz „a vizek úrnıje”) tartják, akihez a „tudás, tudomány, technika, mővészetek és a zene” tartozik. Szerepében Istárral, ill. a korábbi sumer Inanával (jelentése: „Ég úrnıje”) rokonítják. Szanszkritban a „su” „jó” jelentéső, a „sura” már „isten”. Az óperzsában a Sura „fenséges/tiszta” jelentéső. Érdekes azonban, hogy a Korán részeit is „Szura” módon nevezik. A lexikonok segítségével eddig juthatunk… Egy idıben sokat gondolkodtam ezeken a neveken, hogy egyáltalán létezhet-e valami olyan mód, amellyel meg lehet magyarázni ezek jelentését. Ebben az idıben hajnalonként néha olyan álmaim voltak, amelyek ilyen magyarázatokat adtak, de természetesen fogalmam sincs ezeknek a valóságtartalmáról, a legvalószínőbb, hogy mindössze az elmém http://vegcsaba.hu/arvisura

74


próbált összekombinálni valamit. Az érdekesség kedvéért – kicsit naplószerően – mégis, leírom ezeket. Akit ez zavar, lapozzon egyszerően tovább. „Anyahita” név estén azt „láttam”, hogy azt „ani-a-hi-ta” módon kellene felbontani, ahol „an” „nı”, de „ani/anü” „lány/fiatal nı”, „a” „víz”, „hi” „föld”, de „távoli föld” értelemben, a „-ta” pedig a „-rıl” jelentéső, azaz „víz és föld leánya”, ill. „távoli földrıl víz leánya” lenne. (Az „an” „nı” jelentéső az Arvisurában, pl. féran – „férfi-nı”. Késıbb láttam: manysi „aγi” „lány”. A sumerben „a” „víz”, „ki” (de nem „hi”) föld, a „-ta” „-bıl/-rıl”. Anyahitáék az Arvisura szerint a sumerhez közeli nyelven beszéltek.) A legérdekesebb az volt, hogy álmomban a szavaknak más „jelentés-bokra” volt, mint a mai magyarban. Az „Arvisura” szó felbontása „ar-vi-sura” volt. Ahol „ar” – „ó/arany/öreg/szent/ igaz”, „vi” – „fi(a)/származék”, sura – „írás/rovás/jel/szó/szólás”. Az „ar”-t alapvetıen az „arannyal” éreztem kapcsolatban, amely egyszerre „igaz” és „szent”, egyben „ó/öreg” jelentéssel is bírt, azonban úgy éreztem, hogy ehhez még tartozik egy képzı, mint pl. az „arany” –> „aranyos”. Csak felébredés után emlékeztem vissza az „Ardvisura” írásmódra, s úgy éreztem a „d” jelzi a keresett képzıt. Az „ar” szótaggal kezdıdik „arany” szavunk, viszont késıbb meglepve olvastam, hogy azt Paál Zoltán a hasonló szótaggal kezdıdı „öreg” módon fordítja (Agaba – „vén medve”, Araba – „öreg medve”, Arló – „öreg ló”). (Az „arany”, a szentség és az idı – pl. „aranykor” – kapcsolatát is lehetne fejtegetni…) A „vi” arra utalt, hogy mindez csak vonatkozik valamire, az „igaz dologra”, így az „ardvi” „arany(os) lemez/lap/kép(zés)” jelentéső is. A „sura” egyszerre „rovás”, „jel” és „szó” jelentéső volt (sumer sar-ra – „írt”), hasonlóan, mint a késıbb megismert finn „sana” szóban. Tekinthetjük mindezt csak az elme játékának. De talán mégis érdekes, hogy az „Igazat mondott Szó” kifejezés hogy függhet össze a történeti feljegyzésekkel. És talán „aranylemez”, „arany lap” mindaz, amire Arvisura, azaz „Igazszólás” van írva. 75



Nevek – Nazír, Armogur és Magyar Akinek még van kedve követni a „népi-etimologizálásaimat” (mármint abban az értelemben, hogy az álmomban látott szófejtéseket teljes mértékben nem tudom megmagyarázni, bizonyítani meg végképp nem), az tartson velem, akinek meg nincs, az nyugodtan lapozzon… Nos, az egyik hajnalon arra ébredtem, hogy álmomban a nazír szó eredetét valaki a na-zír felbontással magyarázza (pedig erre nem voltam különösebben kíváncsi). Paál Zoltán az „an” szót „nı” jelentéssel adta meg, pl. a „féran” jelentése „férfi-nı”, a „Féran-naptár” így a férfi és nıi nevek jegyzéke. A „na” jelentésére Paál Zoltán pedig „beavatottat” mond. Így „Mari AN” – „mari(más néven cseremisz) nı”, míg „Mari NA” – „mari/cseremisz beavatott”. Meglepetésemre a nazír szót a vallási lexikonok is ismerik, így a „nazír (héber „elkülönített, fölszentelt”) „Istennek szentelt ember”. Eredetileg Isten választottja, akinek küldetése teljesítése érdekében bizonyos dolgoktól, pl. bortól, hajvágástól tartózkodnia kellett”. Késıbb ez „nazireátussá” vált, amely adott ideig bizonyos fogadalmak betartását jelentette. Elképzelhetınek tartják, hogy a nazír szó kapcsolatban van a nazarénusok megnevezésével, akik Jézus legkorábbi követıi voltak. Tehát, az egyik hajnalon arra ébredtem, hogy a nazír szót valaki na-zír felbontással magyarázza, ahol „na” „beavatott”, a „zír” pedig a sumer šir3 „ének, énekel, sirat” szónak felel meg. Ennek elıször nem láttam különösebb értelmét, mivel az Arvisurában a nazír jelentése „istenidézı-pap” módon van megadva (ugyanakkor a pateszi: „öregistenidı-pap”). Késıbb azonban megtaláltam azt a részletet, mely szerint „a sikeres halászat után” a sámánok „istenidézést és a füstöléses, dicséretes énekléseket” tartottak. Az „istenidézés” tehát énekléssel, illetve prédikációval történhetett, amit egy sámán, esetleg egy „beavatott” vezetett.


76


Még különösebb volt, amikor egy korábbi hajnalon a „magyar” jelentését magyarázta valaki – talán „csak” a tudattalanom –, mégpedig azt, hogy az kapcsolatos a „mog-ur” szóval. (Tudnunk kell, hogy a „magyar” szó etimológiája is igen veszélyes terület.) A szó a középkorban „magyer/mogyer” módon jelent meg. A „hajnali” magyarázat során a „mog/magy/mág/madzs” szó értelmezése kb. „nagy/fény(es)/fenn/fenséges/oroszlán” volt (a „mag”-hoz viszont nem volt köze) – ebbıl különösen az oroszlánt nem értettem, hogy keveredett ide. Végül rájöttem, hogy a mog-ur esetleg „nagyúr” jelentéső lehetett, ahol az „ur” alapvetıen „embert”, pontosabban „férfit” jelentett, ill. ez jelenhetett meg a Batour név végén is. Késıbb láttam, hogy a „magyar” szó egyik „hivatalos” etimológiájánál is az „er” részt a török „férfi” szóra vezették vissza. Armogur tehát esetleg „arany/igaz/vén nagyúr” jelentéső lehetett. Anyahita fiai közül Van rendelkezett a legerısebb képességekkel, aki 20 éves korában „szellemi és ügyességi viaskodáson is elsı lett” felvette az Aton nevet és feleségül kérte Armogur fogadott lányát, Emıkét. Elsı kisfiuk „Magyar”, „akinek az utódait magyaroknak nevezték”, azaz „Anyahita tanítása szerint egyisten hívı jó emberek”, „akikhez más törzsek ifjúsága is csatlakozott és a jó és rossz szomszédi viszonyt az Égiek törvényei szerint rendezték. Ezek nem képeztek külön törzset, hanem mindannyian a jó-emberek İs-magyar Egyházának követıi lettek.” „Ezen közösségnek a tagjai nem veszekedtek és nem háborúskodtak.” A „mog/magy” tehát esetleg „nagy” jelentéső volt, a magyarok így eredetileg a „fenti”, égi hitet követı emberek. A „fenn” és a „nagy” így összekapcsolhatóvá vált; magyar nyelven a „fenn” és a „fényesség” is. Végül rájöttem, hogy a „fenséges” és az „oroszlán” a sumer mah („fenséges”) szóval kapcsolható össze (ami azonos lehet a „mogur” és „magyar” szavak elıtagjával), az oroszlán sok megnevezése közül ugyanis az egyik az ur-mah, vagy röviden mah. Egy idı után észrevettem, hogy azon kezdtem törni a fejem, hogy mire is lehet használni ezeket az álmokat, ki az, aki akár csak meghallgatná ezeket… Talán ezért múltak el egy idı után… 77



Arvisura és történelem Az Arvisurát legtöbbször azért kezdik el olvasni, hogy a régi, sıt, a különösen régi idıkrıl kapjanak egy áttekintı képet. Az Arvisurában megjelenı kép azonban rendkívül különös és nem igazán látszik illeszkedni a „hivatalos” történelem által megalkototthoz, sem ahhoz, ahogy jelenleg a világunkat látjuk. Az Arvisura nem történelem. Ugyanis a jelenlegi történelmi szemlélet az igazságot egyfajta távolságtartással próbálja kezelni. Például ilyen mondatot nem találunk történelem-könyvekben: „Álmos egy nagycsontú, magas ember volt, aki messze kimagaslott a többi vezérek közül és hangjával túlharsogta a vitázó társai hangját.” Vagy: „A dalos kedvő és igen kemény-öklő Árpádot mindenki nagyon szerette. Törzsének gazdagsága azzal csábította a harcosokat, hogy az új fejedelem vezetése alatt az összes harcosok gyarapodni fognak.” Az Arvisura leírásai olyanok, mintha éppen jelen lennénk abban a korban. A jelenlét azonban valakinek, azaz egy szubjektumnak a jelenléte, ami a távolságtartó objektivitást látszik megsérteni. A történészeknek egy külsı, „hideg” szempontot kell képviselni, semmiképp sem egyéni látásmódot. Az Arvisurában megjelennek különbözı vélekedések is (pl. a német népnév eredete, stb.). Mivel abban az idıben ezt így tarthatták, igaznak fogadták el, ezért ezek lejegyzésre kerültek. A mai történettudomány másik jellemzıje a partikularitás. Az egységes folyamatokból egy-egy, számára még éppen vizsgálható részletet ragad meg. Két-három részletet így még talán össze tud illeszteni, de néhány százat már nem. Ennek egy jellemzıje a jelenségeknek a jelenlegi névadási módja. Pl. a nevek alapján milyen kapcsolatot láthatunk az Andronovói-, Afanaszevoi-, Cserkaszkuli(és mondjuk a Szintasta-, Petrovka-, Alakul-, Fjodorovó-, Mezsovka-, Alekszejevka–Szargari-, stb.) kultúrák között? Az Arvisurát ezzel a látásmóddal szemben úgy jellemezhetnénk, mint ami éppen az


78


egységességet mutatja. A történelem itt egy hatalmas folyamként jelenik meg, nem pedig egy-egy elkülönített vízcseppként. A részletekre épülı tudományos megközelítés egyik szélsıpontja a nyelvtörténeti, nyelvrokonsággal kapcsolatos vizsgálatok, fıleg, ha abból ıstörténeti következtetéseket vonnak le. A nyelvtörténet kb. olyan szintig tud eljutni, hogy egy közös nyelvő embercsoport valahol valahogy megteremtıdött, egyszer szétvált, átment valahova, útközben meg érintkezett ezzel vagy azzal a más nyelvő népcsoporttal. Olyan szövevényes folyamattal, mint amit az Arvisura leír, azzal nem tud mit kezdeni. Pl. hogy jelenik meg az, amikor a kabar férfiak északra húzódva a manysi nıkkel házasodtak, azaz, ha a gyerekek 8-10 éves korukig alapvetıen az anya nyelvét tanulják, utána viszont a férfiak szavait veszik át? Vagy a Magyar Törzsszövetség háromnyelvő népeinek és a nyelveknek a keveredése hogyan érhetı tetten? A nyelvtörténet alapvetıen a hangmegfelelések, ill. struktúra oldaláról közelítenek (amely módszerét ráadásul alapvetıen az indogermán nyelvek rokonságának a bizonyítására találtak ki). Ez nem alkalmas pl. egy nyelvkeveredés, ill. nyelvcsere megragadására, pedig az is vizsgálható lenne, ekkor ugyanis az új szó a másik nyelv szavával kb. azonos jelentés-bokorral fog rendelkezni. Paál Zoltán pl. leírja, hogy rokonnépeinknél az „év”, „evés”, ill. „név” szavaknak hasonlóaknak kell lenni (sumer: „mu”, „gu7” és „mu”). Ma már egyre többen ismerik fel, hogy az ıstörténet sokkal inkább a néphit, illetve, a nyelvben és cselekedetekben is megjelenı hitvilág és szemlélet alapján ragadható meg. Az uráli-finnugor rokonság egyértelmő, de éppígy rokon több közép-ázsiai nép is. Az Arvisura a magyarságot három népnek nevezi, ami kb. a hun-avar (türk-jellegő), jász-szkíta (indo-iráni) és ugor-ogur-„suméros” (!) népeknek felel meg. Az Arvisura tehát nem történelem – a történettudomány jelenlegi módszerei szerint –, mivel nem részletekben és nem külsı szempontból, hanem egységében és a megéltségek alapján próbálja megragadni az eseményeket. 79



Arvisura és tárgyi emlékek Az Arvisurával való találkozás elsı élménye legtöbbször egy különös furcsállás, idegenkedés, amit sokszor úgy fogalmaznak meg, hogy ık valahogy egészen másképp képzelték ezeket a dolgokat, azaz az Arvisurának egészen másképp kellene megírva lennie (?), esetleg – ık, ha ilyesmit írnának (??), egészen másképp írták volna meg. És, általában félre is rakják, hogy most az éppen nem passzol az érdeklıdésükhöz vagy a lelkivilágukhoz. Számon kérik, hogy nem elég mővészi a megfogalmazása egy regényhez képest (?), történelmi áttekintéshez képest nem tőnik elég objektívnak (??), vagy, hogy nem olyan képet ad adott személyekrıl és eseményekrıl, amilyet az idegenkedését megfogalmazó önmagában már öszszeállított (???). Ez az elutasító viselkedés azt jelzi, hogy az olvasó nem érti az Arvisura minıségét, esetleg meg sem akarja érteni, mert az összegyőlt ismereteivel és az azokból alkotott világképével ütköznek az ott leírtak. Az Arvisura nem regény, mert itt a szereplık alapvetıen nem dramatizálva, azaz csak bizonyos alaptulajdonságaikra lecsupaszított archetipikus mesehısökként jelennek meg. Az olvasó idealizálását folyton megzavarják különös jellemzések. Itt a szereplık túlságosan összetettek és következetlenül cselekednek – épp, mint a valóságos emberek. Az Arvisura nem történelem, pontosabban nem a jelenleg uralkodó történettudományi, távolságtartó és részleteket elemzı szemléletet használja. Nem történelem abban az értelemben sem, hogy pl. az, hogy 20 ember összeült valahol, megbeszélt valamit, aminek esetleg csak 100 év múlva lesz hatása, vagy 50-60 ember néhány év alatt bejár egy utat – az a legritkább esetben jelenik meg a történelemben, ami inkább a tömegeket vizsgálja. Az Arvisura nem mennyiségi, hanem minıségi oldalról közelít. De az Arvisura nem is mitikus történelem, így akik ilyen szemmel próbálják olvasni, azok is csalódnak. Itt a szereplık nem mitihttp://vegcsaba.hu/arvisura

80


kus alakok. Atilla nagy hadvezér, de ugyanakkor lelkiismeret furdalástól gyötört ember, aki a lakomákat és a nıket sem veti meg. Nem mesehısöket látunk. Sokkal inkább – valódi embereket… Ugyancsak idegenkedésre ad okot, hogy ha mindez így történt, akkor hol vannak a nyomok? Ha az írásbeliség ilyen régi, hol vannak ilyen feliratok hol vannak az aranylemezek? Ha ekkora szervezettség volt, hova tőnt mindez? Ezeknek a különös történeteknek miért nincsenek meg másutt a nyoma? Miért nem jelennek meg másutt például az aranyasszonyok? Fıleg, hogy, a mai ázsiai hagyományokban a nık sokkal visszafogottabb szerepet kapnak. Az Arvisurától sokan tárgyi bizonyítékokat várnak, pedig az alapvetıen egy eszmetörténetet (!) ír le. Pl. a nemzedékenként leégetett és újraépített házaknak nem marad sok nyoma, hasonlóan, az elégetett holttesteknek sem. Az Arvisura alapvetıen nem anyagiszemlélető, hanem egy szellemiség mőködését írja le. A történelem által megrajzolt kép sokban más, mint amit az Arvisura leírt. Szerintem azért, mert az emberek tömegei számára valóban más volt, sokkal egyszerőbb és sokkal anyagibb. Valaki lehet, hogy csak egy fejformájú fadarabot lát, míg másnak az JoliTórem szobra. És mit láthattak mindebbıl a kívülállók, más népek? Emlékezzünk, a táltos lovat mindenki más számára gebe, csak az a legkisebb fiú ismeri fel, hogy azt nem szénával, hanem parázzsal kell etetni; de azzal olyan gyorsan lehet repülni, mint a gondolat, olyan helyekre, amit más csak a mesékben tud elképzelni. Az Arvisura a személyekre és eseményekre más szemmel tekint. Mindezeknek természetesen a „hagyományos” történelemben is megvannak a nyomai. Az aranyasszonyok? Pl. a kora-aláni temetıkben különösen díszes nıi sírok is találhatók – de egyes történészek ebbıl mindössze egy esetleges matriarchátus jelenlétére következtetnek. Az elhamvasztott Deédes aranyasszony sírját hiába is keresnénk, de a lelke ott lebeg az „Aranyasszony-kert” fölött és ırzi az Ózd környéki dombokat, völgyeket.

81



Arvisura és tudomány Az Arvisurában adatok, nevek, helyek, dátumok és események tömegével találkozunk. Feltehetjük a kérdést, hogy a tudomány miért nem vizsgálja mindezt (pontosabban: Magyarországon miért nem vizsgálja), vagy legalább – miért nem alkalmazza ötletadó, intuitív kiindulási pontként? Az egyik ok, hogy az egyetemen az egyik elsı dolog, amit a diákok „fejébe vernek” az a „forrás-kritika”. Ha valami nem tekinthetı hiteles forrásnak, akkor az már nem nézne ki túl jól a cikk végén a „felhasznált irodalom” hivatkozott forrásai között. Így, ha a tudomány egy embere elkezdi olvasni az Arvisurát, néhány oldal után rájön, hogy az nem egyezik a jelenlegi, történelemrıl kialakított közmegegyezéssel és rögtön félrerakja, hiszen, ha egy írásában hivatkozna rá, akkor kockáztatná, hogy az állításait azonnal megkérdıjelezik a nem megfelelı „forrás-kritika” miatt. A tudomány jelenlegi módszere alapvetıen adott tételnek a mások által is megérthetı és megismételhetı módon történı bizonyítására épül, ill. más tételének a megdöntésére, cáfolására. A módszer következménye, hogy alapvetıen (de nem kizáróan) csak kis részletek vizsgálatára alkalmas, nagy és átfogó összefüggéseket már igen nehéz ilyen módon megtalálni, megérteni, sıt, bizonyítani. A módszer korlátozottságát pontosan a predikciós, azaz a „jövıt megjósló” képessége mutatja, amire a tudomány gyakorlatilag képtelen, ugyanis szinte mindig megjelenik olyan váratlan tényezı, amit korábban lényegtelennek gondoltunk, de mégis, a várttól eltérı, gyökeresen más irányba fordítja az eseményeket. Ha tehát a tudomány embere beleolvas az Arvisurába, akkor általában vagy valaminek a bizonyítása, vagy a tagadása céljából teszi, mégpedig az ı aktuális szemlélete alapján. Így azonnal elesik attól a lehetıségtıl, hogy az Arvisurának a gyökeresen más (!) szemléletét egyáltalán megismerje. Az Arvisura egyes tételeinek a cáfolásához pedig nem kell mást tennie, mint felépíteni egy olyan érv-sorozatot, http://vegcsaba.hu/arvisura

82


ami másnak hihetınek látszik (további adatok hiába cáfolnák az ilyen cáfolatot). Amikor a tudomány tipikus képviselıje elkezdi olvasni az Arvisurát, azonnal azon kezd el gondolkozni, hogy ı hogyan írhatta volna meg ezt – a tudományos módszernek, a megismételhetıségnek ez a következménye. Egyrészt, így a Paál Zoltánéhoz hasonló, rendkívüli elmebeli rendszerezı-képességet kellene feltételeznie magáról. Másrészt, mivel a történések „leolvasásának”, a „réülésnek”, „gondolatvibrációnak” a képessége nem áll a rendelkezésére, ill. azt nem tartja hihetınek, „hiteles forrásnak”, ezért azonnal forrásmunkák után kezd el nyomozni, hogy adott részletet Paál Zoltán milyen könyvek és írások alapján állíthatott össze. Természetesen itt is önmagát veszi mintának, aki egész napját eltöltheti a könyvtárakban. Paál Zoltán három mőszakban dolgozott a kohóban, az Ózdi könyvtárban pedig nem valószínő, hogy nagy győjtemény lett volna történeti, uralisztikai és etnográfiai munkákból. A tudományos módszer alapvetıen részletek vizsgálatát teszi lehetıvé. Az Arvisura viszont egy olyan hatalmas rendszer, amely ezen a módon nem vizsgálható, legalábbis nem egy ember által. Minimum kiemelkedı képességő és nyitott szemlélető emberek csoportjára lenne szükség. Amíg ez nincs, addig a tudományt „el lehet felejteni”. Sajnos, jelenleg tudományos vizsgálatra nincs is lehetıség, a megjelent Arvisurában ugyanis össze vannak keverve a különbözı idıszakból származó írások. Egy érdemi vizsgálathoz az összes eredeti írás és levél fakszimile elérhetısége lenne a kiindulópont. Tehát az Arvisura most valójában nem is kutatható, mivel jelenleg nem érhetık el a korábbi változatok, vázlatok, levelezések. De, a tudomány képviselıi sem vállalkoznak alapos munkára. Harmadrészt, nem tudunk most legalább néhány (5-10) olyan emberrıl, akik rendelkeznek azzal a képességgel, ami Paál Zoltánnak megvolt, így az ı „révüléses” ismeretszerzési módja sem ellenırizhetı.

83



Fent, Északon A Vérrel pecsételve részletes leírása alapján Paál Zoltán az Arvisurákat egy Vezsakoriból származó, Szalaváré Tura nevő manysi fiútól kapta meg, aki a rovás jogát egy medvetoron adta át. (A Szalaváré valószínőleg mordvin szokás szerinti becenév volt, mivel az finnül „titok-hegy” jelentéső, ahol vaari – „hegy”; Vezsakori jelentése „Szent-város”. A Tura nevet a nagyapa a sámán-beavatáskor adta.) Maga a történet, illetve az egész „Arvisura-jelenség” annyira különös, hogy azt sokan kitalációnak tekintik – ez az elutasítás ugyanis sokkal könnyebb, mint megvizsgálni és megismerni magát a kérdést. A Vérrel pecsételvében, illetve az Arvisurákban a hanti-manysi népre, ill. általában az uráli népekre vonatkozólag olyan mennyiségő információ van, amely az ezzel foglalkozó szakembereket is megdöbbenti, ugyanis ezekkel az adatokkal ık is, esetleg csak több évi tanulmányok után, vagy csak a helyszínen szembesülnek. Vezsakori például a hanti-manysi medvekultusz központja volt. Az, hogy az Arvisurák hanti-manysi földrıl származnak, egy különös, szimbolikus jelentéssel is bír. Szinte a teljes emberiségre elmondható, hogy a mai gondolkodást a világvallások uralják (a materializmust is egy világmérető hitvallásnak tekintve), az ıseredeti hit pedig szinte már csak nyomokban a néphitben, szokásokban, mondákban, töredezett „hiedelmekben” érhetık tetten. A világvallások kisebb vagy nagyobb mértékben mind városi „konstrukciók”, az ıseredeti hit viszont a természettel, az univerzummal közös. Ezért is nevezhették a „városiak” azt vidékinek, azaz pogánynak (a latin paganus eredetileg „vidéken lakó” jelentéső). Az ıseredeti hit viszonylag nagyobb rendszerében az egész földön csak egy-két helyen maradhatott meg, így a manysiknál és még inkább a hantiknál. A manysik elsısorban az Urál nyugati részén élnek, tılük keletre és északra pedig a hantik. Épp ezért a manysik sajnos sokkal http://vegcsaba.hu/arvisura

84


nagyobb számban estek áldozatul az orosz hittérítési kedvnek – részben errıl, a manysi népirtásról szól a Vérrel pecsételve, a „manysi kérdés”. A még délebbre és nyugatabbra élı udmurt (votják) népnél a régi hagyományoknak már csak a töredékei maradtak meg. A távolabbi hantikhoz viszont a hittérítık nehezebben jutottak el (vagy nem nagyon jutottak vissza), így a hantik a régi hitvilág egyedülálló forrásai. A rendkívül kemény feltételek, természeti körülmények között élı népek (fél év tél) életben maradásának egyik feltétele, hogy a mindenséggel összhangban, azt tisztelve gondolkozzanak és cselekedjenek. A természethez közeli életmód a szellemi erıtér közvetlen észlelését is lehetıvé tette. A segítı erık meghívása és a mindenség tisztelete itt a túlélés feltétele volt. A sterilizált körülmények között élı városi emberek és világvallásaik szempontjából ezek már csak hiedelmek, hiszen már elvesztették a mindenség érzékelésének közvetlen módját; maradtak a könyvek, mások írásai és élményei, meg a féloldalas racionalitás, vagy a talaját vesztett képzeletvilág – itt csak ezekbıl alkotódik meg egy-egy világkép. A természetben élés viszont azonnal megmutatja, hogy mi igaz és mi nem, mi mőködik és mi nem – ott nem engedhetı meg sem az okoskodás, sem a képzelgés. (Schmidt Éva:) „Amikor a hajdani, lándzsás-íjas vadász szemben állt az ágaskodó medvével (…) alterált tudatállapotban volt”. „Erıi egyszerően elsöprik az Ego tudatát és ha nem optimális csatornarendszeren, összehangoltan törnek fel, a legkisebb diszharmónia miatti reflexlassulás végzetes lehet.” A harmónia itt nem filozofálgatás és elméletek, hanem élet-halál kérdése. A hanti-manysi szokások és hitvilág megismerése segíthet közelebb kerülni a szellemiség valódi mőködéséhez, bármely nép számára. Nekünk még elınyünk is van, mert az Arvisura szerint a honfoglalás utáni magyarságot alkotó egyik nép rokon a manysival, ill. a magyar nyelv legközelebbi rokonának a manysit és hantit tartják. Ugyancsak fontos, hogy a magyarság legalább az államalapításig még rendelkezett a mindenségben élés tudásával; az azóta eltelt idı viszonylag (szellemtörténeti szempontból) nem sok, így ez a tudás valószínőleg még vissza is éleszthetı. 85



Schmidt Éva az Arvisuráról Véleményem szerint az Arvisurával kapcsolatos idegenkedésnek az a legfıbb oka, hogy az Arvisura egy, a jelenlegitıl (sajnos) nagyon eltérı szemléletben íródott, ill. ezt a szemléletet közvetíti. A tudomány objektív-távolságtartó, részletezı és mennyiségi képet kísérel megalkotni. Az Arvisura viszont a teljességet és a minıségeket hangsúlyozza, és a megéltség szempontjából ír. A tudomány jelenlegi hozzáállása tehát nagyon megnehezíti az Arvisura vizsgálatát. Egyetlen kivételrıl azonban tudok, Schmidt Éváról, aki a tudomány emberei közül is kiemelkedik. Schmidt Éva (1948-2002) az ELTÉ-n angol-néprajz-finnugor szakokon végzett, majd kijutott az akkoriban szinte megközelíthetetlen hantikhoz. „A néprajzkutatás és a nyelvészet olyan mennyiségő és minıségő adatot, anyagot és ismeretet köszönhet neki” – olvashatjuk a Wikin –„amely kiemelkedı helyre emeli Schmidt Évát a tudományos életben.” Schmidt Éva nem csak tudós szemmel elemezni tudta az ismereteket, hanem meg is élni, így szinte hantivá is vált. Ki hivatkozna a tudaton keresztül mőködı hatodik érzékre? (A Függı keletkezés tanáról írja:) „a tudat a kialakult kettıs lét tapasztalására létrehozza azt a 6 aspektust vagy csatornát, melyek által érzékelhet (az 5 külsı érzékszervet és belsı, gondolati érzékelését)”. Schmidt Éva Halmy Györgyön keresztül került kapcsolatba az Arvisurával. Az Arvisura – írja 1995-ös munka-összefoglalójának mellékletében Schmidt Éva – „látomások és szakolvasmányok keveréke, mely számomra sem értelmezhetı. A látomások valódisága azonban kétségtelen. A szövegben vannak olyan kulcsszavak és ısképek, melyekre a kellıen nyílt ember tudattalanjában felemelkedik egy ısi, keleti, sámánisztikus réteg, komoly átrendezıdést indítva meg a személyiségben. Ez nem kevés problémát okozhat a jelenkori valóság megélésében, viszont az elidegenítı tendenciák ellen tökéletes védelmet nyújt. Az ısi keleti titkok és hordozásának kihttp://vegcsaba.hu/arvisura

86


választottság-érzése egyre több embert vonz Magyarországon. Ez az „Arvisura-jelenség”, amin saját elnyomott kollektív tudattalanunk teljesen jogos aktivizálódása értendı. Az Arvisura, bár szövegei történeti etnikus formát öltenek, távol áll a nacionalizmustól vagy egyéb veszélyes irányzatoktól. A belıle kiinduló mozgalom azonban értı vezetést igényel, mivel a megmozduló energiák mélyebbek és kiszámíthatatlanabbak, semhogy azt kultúránk és átlagos hordozói kezelni tudnák. Pál Zoltán története 1992 óta Halmy György filmrendezı és munkacsoportja révén visszacsatolódott kiindulási helyére, a vogul Vezsakori falu környékére.” Mi Schmidt Éva szerint a jelenkor egyik alapproblémája? „A keresztény kultúra nem modellálja bele az embert a természeti létbe, mint azt a vogulok és osztjákok” (manysik és hantik) „a medvekultusz segítségével teszik. Így állandó civilizáló kényszerében a természetet egyre inkább vissza-, az embert pedig belıle kiszorítja.” (…) „A szellemi kezdethez való visszatérésben nem használja a felsı parancsnak engedelmeskedı harcos alakját. Helyette a szelíd isten útját követı, meghaladott fázisként ölve meg a lélekben lakozó vadászt és hıst.” Sajnos, Schmidt Évát kollégái és a tudományos élet is idegenkedve, értetlenül kezelte. A szertartások, ünnepek és a hagyományok megélése visszavezethet a „szellemi kezdethez” a világnak a teljességben való érzékeléséhez. „Az elejtett valódi medve formáktól üres, de mérhetetlen formaalkotó erejő (…) közvetítı szellemi entitássá válik. Ez a medveünnep alapja.” „Miután a halott medve szellemébe „beleprogramozták” a világ/Ego modellt, az visszajut az Ég-istenhez. Az isten, mivel szubjektív (lunáris) visszajelzıje révén ilyennek ismerte meg a világot, ilyennek alkotja tovább teremtıerejével. Ezzel (…) a lélek egy mélypontról visszaemelkedik az abszolút energiához és tudatra ébred létesülése útjának, Egón túli végtelenségének, a természet, a termékenység megújul, a védıszellemek áldása hatni kezd”.

87



Arvisura és ezotéria Felületes beleolvasásra az Arvisurát könnyen a ma divatos ezotéria áramlataihoz sorolhatnánk. De mi is valójában a mai ezotéria? A legtöbb ilyen témához sorolt könyv, elıadás, tanfolyam általában valami könnyen elérhetı és tetszetıs megoldást kínál. „Csak jól kell kívánnunk valamit és az majd megteremtıdik.” „Nem baj, ha az életünk éppen problémás, elızı életeinkben már milyen komoly dolgokat csináltunk, és majd a következı életünk milyen jó lesz.” Vagy: „éljünk a pillanatnak, kit érdekel a jövı…” Vagy: „bármit tettél eddig vagy fogsz tenni ezután, az csak jó lehet a számodra valamikor, valamilyen módon, dönthetsz hát bárhogyan”. Vagy: „nem baj, ha unalmasnak, vagy sikertelennek találod az életed, téged ez ne érdekeljen, hiszen te szellemi úton jársz.” „És itt van egy nagy rejtély, amit a többség fel sem fedezett”, vagy „épp van egy hihetetlen mérető összeesküvés a háttérben”, vagy „közeleg a világvége, legalábbis a tudatlan többieknek, mi a megfelelı meditációval majd túlélünk”… Így, aki akar, könnyen talál olyan izgalmat, ami elvonja a figyelmét napi problémáiról. Mert, ugye ez a „szellemi út” és a világproblémákkal foglalkozás sokkal fontosabb, mint saját életünk rendbetétele… És mindez az „ezotéria” olyan módon van tálalva, hogy az a legkönnyebben fogyasztható legyen. A ma „ezotériának” nevezett dolgok tehát sokkal inkább figyelemelterelések, valós tartalom helyett tetszetıs burokba csomagolva a – szinte semmi. (Mindenben van azért valamennyi igazság, általában a legfurcsább állítás-rendszernek is van kb. 5-10% alapja, különben senki nem fogadná el; csak ez a valóságmag általában egészen másképp igaz.) A mai divatos „ezotéria” gyakorlatilag olyan eszköz, hogy az életünk problémáiról elvonódhasson a figyelem. Pedig a szellemiség egyik alaptörvénye, hogy csak rendezett és stabil körülmények között élınél tud megjelenni, mert különben a belsı (és kivetülı külsı) problémák egy idı után elkezdenének mindent torzítani, a személyiséget pedig eltéríteni. http://vegcsaba.hu/arvisura

88


Az Arvisura mindennek éppen az ellenkezıje. Egyáltalán nem könnyő olvasmány, még a Paál Zoltán életében kiadott változatok sem. Egyáltalán nem tetszetıs; a mitikus történelmet keresık éppen ezért fordulnak tıle. Alapvetıen a szellemi értékeket helyezi elıtérbe, míg manapság inkább az anyagilag megfogható dolgokat keresik. Maga az Arvisura inkább zavaró a divatos „ezotéria” képviselıinek. Ha ugyanis ebben le van írva a szellemiség igaz mőködése (és a hagyományokból is hasonló kép látszik), még ha csak körvonalaiban is, akkor már sokkal nehezebb a tetszetıs „ezoterikus” „kitalációkat” megmagyarázni. Persze, az Arvisura is felhasználható tetszetıs elméletek kitalálására, de csak akkor, ha abból részleteket ragadnak ki; az ilyen magyarázatoknak ugyanis az egész, azaz a történet más helyei már ellentmondanak. Ezért is mindenkit szeretnék bíztatni az egész Arvisura elolvasására. Itt is vannak kiemelt szereplık, elsısorban az úzok, illetve a hunok, szkíták és magyarok, de hát ez minden leírásnak (sıt, történeti munkának is!) a jellemzıje, hogy az az író nézıpontját képviseli. Könnyen fel tudunk sorolni olyan könyveket, ahol a történéseket adott nép szempontjából tekintik… Az Arvisura ugyancsak probléma a teljes fantasy és sci-fi mőfaj szempontjából is. „A Győrők Ura” kalandjai, benne a „tündér-rúnákkal” szinte fajsúlytalannak látszanak, ahogy a „Dőne” „vérvonala” és „különleges” képességő szereplıi is. Vámpírkönyvek… Tőzgömböket dobáló varázslók… Az Arvisurában sokkal valóságosabbak, igazibbak a szereplık. Itt nem látványos bővészkedés folyik – itt a „varázslat” is valóságosabb. A leginkább zavarba ejtı az Arvisurával kapcsolatban az, hogyha mindez alapvetıen igaz (és a lényege annak látszik), akkor nem kell tovább az igazságot keresni – pontosabban a további keresésünkben egy biztos alapra támaszkodhatunk. Vége a mitizált történelmeknek, a rejtélyes-mágikus titkoknak, épp úgy, ahogy a fantáziadús kitalációknak és a tetszetıs hétköznapi „mágiáknak” is.

89



Káltesiek – a legnagyobb érték „Káltes-asszony szekere” és a Szíriusziak sci-fi elemnek látszanak az Arvisurában. Bizonyos szempontból nekem ez az egyik kedvenc elemem a történetben, mert ez egy határ, hogy az olvasó felhúzza-e a szemöldökét, de mégis továbbolvas, vagy pedig „kicsapja nála a biztosítékot”. Ha ez nem lenne, ki kellene találni egy ilyen szőrıt, hogy valóban elég nyitott-e az olvasó, és azt is fontolásába venné, ha más bolygóról jöttek Anyahitáék, vagy épp a szomszéd utcából. Az eredeti iratok nem hivatkozhattak őrhajóra, ill. látszik, hogy Illés-szekerét, ill. Ezékielnek az Eufrátesznél történt látomását követi a szóhasználat. Ne felejtsük el, hogy az elsı Arvisurák írása, azaz a '60-as és '70-es évek az Őrkorszak rohamos fejlıdésével esett egybe, amikor a tudatos lények fejlıdésének természetes lépéseként tekintették az őrhajózást, a közeli jövıben már mindenki számára elérhetınek gondolták az őrutazást, egyben feltételezték, hogy „odakint” léteznek más, értelmes lények, esetleg több millió idegen faj. Ehhez képest az Arvisura rendkívül visszafogott és csak egyetlen népet ír, amelyet a Szíriuszról eredeztet. A Szíriusz (egyiptomi: Szopdet, görög: Szóthisz, Arvisurában: Ibos) elsı hajnali megjelenése az ókori Egyiptomban egybeesett a Nílus áradásával, így ott ez volt a legfontosabb csillag. Bármit is olvasott Paál Zoltán, ill. bármit is látott a révülése során, azt az akkori gondolkodásban mindennapos őrhajókkal és idegen lényekkel azonosította. Ami lényeges, hogy jelenések közepette magasan fejlett, Égi tudást magukkal hozó „Égi eredető lelkek” érkeztek az emberek közé. Akkoriban a csillagokat az Éghez kapcsolódó kapuknak tekintették, s az égbolton a legfényesebb csillag a Szíriusz. Az „Ég” legfényesebb csillagaként, az Ég legragyogóbb lelkeiként érkeztek „Kaltesasszony bolygójáról” a „káltesieknek” nevezett lények. Tudásuk alapján ık, az Égi származásúak lettek az elsı vezetık, ahogy a sumer királylista elsı sora írja, kezdetben „a királyság leszállt az égbıl” ([nam]-lugal an-ta ed3-de3-a-ba). http://vegcsaba.hu/arvisura

90


Káltes-asszony a hanti-manysi hitvilágban az Élet istenasszonya, akihez a születés és a halál is tartozik; születéskor már meghatározza az élet legutolsó napját. Érdekes, hogy ehhez hasonlít az ókori Van-tó környéki Urartu-birodalomban Khaldi(s) isten neve. Az oroszlánon álló szárnyas Khaldi itt a legfıbb istenség (férfi, felesége Arubani), aki még két istenséggel, Theiszpasszal (az idı, a vihar és villámlás istene), és Sivinivel (más néven Artinisszel, „felkelı nap”, ill. „ébredés” jelentéső napistennel) alkotja a vezetı istenhármast. Ugyanakkor az istenek egy (legalább 79 tagú) csoportját khaldiszi isteneknek nevezik, ill. olvashatunk a khaldisziek népérıl is. Egy Van-tói sziklafeliraton ezt találjuk: „Khaldisznak, az adakozó, a khaldisziaknak. A legnagyobb adakozók, hatalmas Khaldisz gyermekei”… Ugyancsak érdekes a hasonlóság a Káldeus, illetve Káldor népnévvel (ez utóbbi az Arvisurában a Kelták neve). Talán csak véletlen, hogy a sumer Kal-dis jelentése „egyetlen érték”, ahol a Kal „érték”, a diš/aš „egy/egyetlen” jelentéső. Paál Zoltán egyszer Kaltes-asszonyt „Kaltas” módon írta, de ez lehet elírás is. Ha magasan fejlett, „Égi eredető” lények voltak itt egyszer a Földön, akkor – kérdezhetné valaki – miért „csak” itt tartunk, ahol most, illetve, miért nem látszik valami nagyobb technikai fejlıdésnek a nyoma? Ez a mai szemlélet, amely értéknek alapvetıen valami technikai-technológiai vívmányt gondol. Minden eszköz azonban éppúgy pusztításra is alkalmazható, ha nem követi szellemi fejlıdés. Az Arvisura szerint a káltesiek legalapvetıbb célja az akkori emberevés megszüntetése volt: az öntözéses földmőveléssel és állattartással az élelembıség megteremtése. Részben ez lehetett a kaltesi „egyetlen érték”, a legnagyobb ajándék, amit adhattak, maga az emberhez méltó élet. A másik ajándék pedig a minıségre törekvı élet kulcsa, maga az Élet, azaz az „Egyetlen isten” és az „érdeknélküli szeretet” „Égi eredető” hite, amely „a beavatottságot megütı mértékő” szemléletet képes adni az embereknek.

91



Sámánok, táltosok Sokan furcsállják az Arvisurában a sámán szó megjelenését, azzal az indokkal, hogy ez egyáltalán nem magyar eredető, ill., hogy a magyar „tátos/tátus”, ill. „táltos” egy sokkal fennköltebb funkció volt, mint az ázsiai „bőbájoskodó”, „színészkedı” és „rángatózó” sámánok. A „sámán” ugyanis egy mandzsu-tunguz szó, ami „tudót” jelent (a „sa” a „tudni” ige, bár vitatják, hogy ez egy belsı keletkezéső szó lenne). A burjátoknál bı, ill. nı esetén udugan elnevezést használnak, ez a mongoloknál böge, a jakutoknál ojum, az altáji törököknél pedig kám. (Diószegi:) „a tudomány azonban ezt” – azaz a sámán – „elnevezést kapta föl, így ez vált közismertté.” Paál Zoltán pedig így ír a bevezetıjében: „Ha ma egy magyar ember elıtt kiejtik a sámán nevet: maskarának öltözött, bővölı-bájoló varázslóra gondol. A mi sámánjaink nem ilyenek voltak. Ötéves sámán-iskolát végeztek, s ezekbe minden törzs a legkiválóbb fiait küldte. A legjobb mesterek széles látókörő, mővelt emberekké nevelték ott ıket. Érteniök kellett az orvostudományokhoz és az állatgyógyászathoz is, hiszen százezer számra voltak állatjaik. Az ötéves iskola után vetélkedıt tartottak, s aki ezen elsı lett: elnyerte a fısámáni-fejedelmi méltóságot.” A sámán, ill. kám tehát alapvetıen „tudó” jelentéső volt. Az Arvisura szerint az avarok Égi-Birodalmában „három helyen folyt a sámánképzés. A Kolozsváron tanulókat táltosoknak nevezték, a budaváriakat sámánoknak, s a Baktivárott képzetteket a fiatal ogúz fısámánok elnevezése szerint bátoknak. A bátok neveltjei az ujgur-rovás használatát tanulták.” Egy korai elnevezés a patiszuk, ill. pateszi(k). Az Arvisura szerint „Samasna-Pisti” volt „Uruk-óm birodalmának elsı királya”. Samasna-Pisti, azaz a „Samasna-törzs Pistije” nevet ugyan az Arvisurán kívül nem találunk, „Utnapisti”-t viszont már igen; az akkád Samas pedig pontosan a sumer Ut/Utu-nak, a Napistennek felel meg. A sumer PA.TE.SI jeleket ensi2 módon szokták hangzósítani, amit kormányzónak fordítanak, de a hasonló szó álomfejtıt is jelent. „A 24 Hun Törzsszövetség sámánjainak patiszuk elnevezése ebbıl a korból http://vegcsaba.hu/arvisura

92


származik. Az agabák patiszukjait már Ataiszban is sámánoknak hívták.” – az Arvisura szerint így kerülhetett át az úzokhoz, majd a tungúzokhoz. Érdekes, hogy a papokra vonatkozó sok sumer elnevezés között találunk a-tu5/a-tu5-a, és pa4-šeš szavakat is. Az utóbbi esetén, mely „elöljárót” is jelent, a šeš „testvér”, a pa4, amit PAP jellel írnak (a szóvégi mássalhangzót általában elhagyják) pedig „elöljáró/kiemelkedı/apa/férfi/ fiútestvér” jelentéső. Úgy tőnik, hogy táltosoknak a magasabb képességőeket nevezték (akik az „egyszerőbb” sámánképességeket is természetesen birtokolták, hiszen versenyen mérték össze a képességeiket): „Hittek az élet-lélekben és a szabaddá lett lélekben.” (…) „Alsórendő papságként a sámánvilág volt az összekötı kapocs az Égiek és a földi lelkek között. Sámánjaik révületbe esve esetleg kevés légyölı-galóca segítségével igazságot hirdettek az Égiek nevében.” (…) „A sámánok éjjel a tőz világánál jövendıt mondottak a révület segítségével, amelyen megközelítették az Égieket. A táltosok viszont nappal hirdették az Égiek szeretetét az áldozati tőz mellızésével.” Késıbb keremeteket alkottak „közösségi, lelki-élet fejlesztésére”. „A papok és táltosok szerzetekbe tömörültek és a szerzetesek képezték ki a papságot és a táltosokat. Arbagjaik betegeket gyógyítottak, csonttöréseket és koponyalékelést is végeztek. Természetes gyógyfüvekkel csodaszereket készítettek.” Az Álmos és Árpád vezette hazatelepülés után rendelkeztek arról, „hogy a lelki világ embereit egységesen nevezzék el. A szavazáson a bevonuló 8 törzs, meg Eszék és Alpár törzse 42 szavazattal a táltos név mellett, a pannon és hun szövetség törzsei 31 szavazattal a sámán elnevezés, az avarok törzsei 18 szavazattal a bát, a nyék, kasszu és szavárdi beavatottak pedig kilencen a pateszi, azaz pap elnevezés mellett voltak. Mivel a beavatottak a táltosokkal megegyeztek, a sámánok azonban a bátokkal nem: végül 51-49 arányban a táltos név mellett döntöttek. Ez egyúttal azt jelentette, hogy szellemi dolgokban a 9 beavatotté lett a döntı szó.” Azaz a megegyezés gyızött.

93



Beavatottak az Arvisurában Az Arvisurában az ún. „beavatottak” a legfontosabb szereplık, sıt, azt lehet mondani, hogy az Arvisura valójában bizonyos történeti eseményeknek az ezen beavatottak szempontjából történı leírása. Mégis, csak néhány utalást találunk arra, hogy valójában kiket is nevez az Arvisura beavatottaknak. Egyes beavatottak „gondolatátviteli képességgel bírtak”, így néhányan „gondolat-rezgés tudományuk alapján állandó összeköttetésben állottak egymással”. A beavatottsághoz, úgy tőnik, egy nemek, fajok és hitek fölött álló szemlélet tartozik: „a beavatottak társadalmában nincsen nemi és faji hovatartozás kérdés”; „egyházi hovatartozás és nemzetségi származástól” az független. Ugyanezt képviselte késıbb a Magyar Törzsszövetségben a Nyék törzs, amelyik „beavatottjainak a vezetése mellett a Magyar Törzsszövetség fennmaradását elısegítette”. İk „az uruki-mani és az Életfán alapuló gondolat-rezgéseket érzékelı sámánvilág papjai, akik addig minden honfoglaló törzsszövetséget összefogtak”. „Nyék papjai váltig hirdették, hogy a magyarság nem népet jelent, hanem vallást, az Egyistent hívı ısmagyar vallást”. A Törzsszövetség „amennyire lehetett, mellızte a háborúskodást”. „Minden beavatott agyában megfogamzik az Égiek hite.” İk „kevés eltéréssel”, mégis „mind másként tájékoztatták az emberiséget. A beavatottaknak és papi fejedelmeknek nem szabad az embereket hitükben megakadályozni, mivel az Égi eredető gondolatok újból születnek”. A hitek közül azonban kiemelkedik az Egyisten hit, amely „a beavatottságot megütı mértékő” és ehhez kapcsolódik „az érdeknélküli szeretet vallása”. Ez a hit ezek szerint közel van a beavatotti megéltséghez. „Ha csupa egyisten hívı ember lenne a földön, soha nem lenne háborúskodás”. Késıbb, a Budavári Beavatott Központ is „azt vallotta, hogy az egyisten hit emberfeletti világ, az ısök igazi Isten világa”. „A beavatott társadalom egyisten hívı népe, a sámánhit természetébıl eredı gyógyító arbagok ereje, a bátok tőzzel újakat alkotó és a táltosok jövıbe látó reménysége” együtt munkálkodott. http://vegcsaba.hu/arvisura

94


Találunk még álomfejtést, beavatotti „meglátásokat”, „elırelátásokat”. „A Beavatott Központ látta, hogy a nyitrai szavazás az öldöklés árnyékát vetíti elıre.” Az elırelátási képesség miatt a katasztrófákat többnyire (de nem kizárólag) a beavatottak élték túl, „az egész emberiségbıl csak az Égbıl jöttek voltak életképesek, akik az agyuk életfájának nagysága miatt tudtak gondolkozni. A Sárkánykígyók égi harcát okosan fel tudták fogni és az üstökösök csapkodása elıl a beavatottakat idıben elmenekítették”. A beavatotti meglátásoknak és tervezésnek az egyik részleges sikere a Hunok hadjáratai, amely sajnos Atilla személyisége miatt elbukott. Teljes siker azonban a Magyar Törzsszövetség viszszatérése a Kárpát-medencébe, amely szinte csak Álmos – késıbb megbánt – önfejősége miatt követelt áldozatokat. A beavatottság sokszor már születéskor meglátszott, azonban szükséges volt a „képzés” is, hogy az idısebbek az eddig összegyőlt tapasztalatokat, a szellemiségnek a gyakorlati életben való mőködtetésének módját átadhassák. A képzés „harci elıkészítést” is jelentett. A magasfokú beavatottak érzékelték a még magzat Jézus megmozdulását, így érkezett meg a három bölcs és Mazarehi aranyaszszony, aki késıbb kimentette az újszülöttet a gyermekmészárlás elıl. A beavatottak ismerték és talán érzékelték is a csillagok hatalmát, így ismerték „azon csillagvizsgálati tudomány meghatározást, hogy a beavatottak szerint a Vízöntı Világhónapjában megszőnnek az embertelen tömegmészárlások és a Világbéke az Égiekhez hasonlóan valóra válik”. „A „jézusi titkos tanítás” szerint: „A Vízöntı Világhónapjában fog csak a Békesség és a Szeretet megvalósulni!” „Az Égiek hatására eljön majd egy olyan korszak a Vízöntı Világhónapjában, hogy az emberek” (…) „békességben fognak élni”. A beavatottakat tehát a békességre törekvı élet, mindenekelıtt a szinte rendíthetetlennek látszó belsı béke jellemzi, a nemek, fajok és hitek fölötti teljesség, összhang és az Isteni igazság keresése. Honnan ismerhetjük meg a beavatottak által észlelt Égi törvényeket? „A mesevilágnak is megvannak a maga történelmi igazságai, mi beavatottak ismerjük minden mese rejtett értelmét. Regevilágunkban pedig meghagyjuk azt, s a nép így tudja meg.” 95



Karéj Az Éggel, a szellemvilággal kapcsolatot tartók, a „beavatottak” ismert képességekkel rendelkeztek, és ugyan a szubjektumon (a belsı Életfán) keresztül történı érzékeléssel, de a szubjektumtól függetlenül, objektivitásában létezı világot érzékeltek. Éppen ezért az észleléseknek meg lehetett állapítani az igazságtartalmát, illetve, hogy az észlelı szubjektuma mennyire téríthette el az információt. A láthatón túli világ olyan jellemzıkkel bír, hogy valakinek már a beszédébıl, a viselkedésébıl is megállapítható, hogy rendelkezik-e annak az észlelésével. Az idısebb – a „mester” – „kiszúrja”, kiválasztja a lehetséges tanítványokat. Így történt Paál Zoltán esetén is, aki Turának a figyelmét már jóval korábban felkeltette. Az Égiek világa a harmóniára és az igazságra épül. Aki ezt a világot tiszteli, az nem véthet ezek ellen, csak igazat mondhat (és a cél sem szentesíthet soha egy rossz eszközt), hiszen akkor kivetetne, kikerülne onnan azok ellentétébe, a káoszba. A „beavatottaknak” volt egy számszerő „erısségük” is, amit az Arvisura karátnak vagy karéjnak nevez (helyenként: „karély”). A karéj a magyarban „ív” jelentéső. A karát pedig egyrészt az arany súlyának, másrészt pedig a tisztaságának a mértéke, így 24 karátos a tiszta, 100%-os arany, 16 karátos a 2/3 aranytartalmú ötvözet, stb. „Akibıl az Égi lakók vére kiütközött: 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23 és ritkán 24 karátos beavatottakká váltak.” „Ez az ısmagyar vallás alapja, az igaz szeretet, amelynek 24 fokozata van a világosság és sötétség harcában.” 25 karéjos beavatott csak világkorszakonként, azaz 2160 évenként egy születhet. Ilyen volt az Arvisura szerint Jézus, korábban pedig Etana, illetve Anyahita. Az erıs lelkek, azaz „a beavatottak a lelkükkel még haláluk után is vándorolnak és a népüket harcukban támogatják. Ezért vannak 3, 5, 7, 9, 11, 13, 15, 17, 19, 20, 21, 22, 23, 24 és 25 karéjos lelkek, akik haláluk után beavatott erejükkel hatni tudnak népük többi beavatottjára.”


96


„A 12 karéjosnál kisebb erısségő beavatottak csak a keremetekben hirdették az İsTEN létezését, míg a 12 karéjosnál erısebb beavatottak részére a tárkányok tetı-szereléses keremetet készítettek, ahol hálát adhattak az ÉgiAtyának és dicsérhették a TEN világteremtését. A legalacsonyabb fokú kiképzettek a sámánok voltak, akik a Világfánál és a körülötte lévı keremetnél hirdették a jóságos Tórem felajánlott segítségét, aki segített az erdei vadak megszelídítésében, hogy azok tejjel, hússal lássák el a Tórem legtökéletesebb teremtményét, az embert, s egyben áldozatok révén vadászszerencsét biztosítson nekik.” A keremet, más néven „lud” megtalálható az udmurt hagyományban. „Minden keremetnél az Élet-fa összekötı kapocs volt. A sámánok születési rátermettségük folytán gyógyítottak és a sámánképzés során különbözı rátermettségi fokot értek el”, azaz a képzéssel növekedhetett az erısségük. Gilgames „csak” „16 karélyos beavatott volt”, „de hısiessége és helytállása 24 karélyos beavatottá változtatta”. Úgy tőnik, hogy a karéjok a segítı szellemekkel lehetnek kapcsolatban, ugyanis a Vérrel pecsételvében ez alapján Tura 6, Paál Zoltán pedig 12 karéjosként van említve. Az Arvisurában létezik még egy beavatotti „kivételes képesség”, az „om-jel”, ami már születéskor meglátszott. Anyahita gyermekei beavatottak voltak, de „fénylı óm-jel” „csak egyik fiánál volt látható”. Az óm-jel „ezredíziglen” való áldást jelent. („om” szankszkrit jelentése: „világlélek”-„egyetemes teremtı lélek”) Az óm-jelet állítólag a homlokon egy ibolyás-színő egyenlıszárú keresztként látták a beavatottak, ezért is kereszt a beavatottak jele. A Honfoglalás elıkészítésekor „egy önhibáján kívül nyomorékká lett Uruk városából való pateszit nagy jövedelemmel toronyırként fizettek, hogy az Uruk, Dabósa és Paripa városok felıl érkezı, még a leghalványabb óm jelzéssel rendelkezı beavatottakat is a Nyék törzsbe vezényeljék.” Az Arvisura szerint a beavatottság ereje fokozatosan csökken: ma már átlagosan tízmillió emberbıl csak 1 óm-jelő születik (nem egyenletesen szétszórva), viszont a Vízöntı-korszakban a „beavatotti” „magasabb tudás” lassan elérhetıvé válik. Addig azonban az a veszély is fennáll, hogy az emberiség kipusztítja magát. Az embereknek pedig dönteniük kell, hogy milyen utat is akarnak választani. 97



„Üvöltő Sárkánykígyó” Az Arvisura szemléletének az egyik alaptétele az adott törvényekkel rendelkezı, láthatón-túli világ létezése; pontosabban: a világ láthatón túli aspektusának a megismerhetısége. Mindez, a szellemi-erıtérre vonatkozó tudás csak puszta érdekesség lenne, ha nem volna alapvetı hatással életünkre. Az „Égiek” világa a jó, az összhang minıségeit képviseli, az azzal kapcsolatban lévı ember a „jó útra terelıdik”, tettei hatékonyabbak lesznek – mintha szerencsésebben alakulnának a dolgok (szellemi és nem feltétlenül anyagi értelemben). A teljességbıl kiesett emberek viszont véletlenszerően, kaotikusan cselekednek, rosszabb esetben pedig „eltérülnek”, tetteik öncélúvá válnak. A belsı káosz a környezetre is kivetül, feltöredezi világukat és kisebb problémákat – majd tömegesebb méretben katasztrófákat, végül kataklizmákat vált ki. A Föld így védi magát, hogy a romboló minıség magát az életteret el ne pusztítsa. A külsı káoszban, katasztrófában a teljességbıl kiesett embereknek „nem lesz szerencséjük”, nem találják meg a jó utat – a többieknek viszont így megmarad a lehetıségük az újrakezdésre. A teljességtıl eltérés szinte azonnal, „jeleken” keresztül érzékelhetı lenne. A katasztrófák viszont már olyan mértékő jelzések, amelyek nem hagyhatók figyelmen kívül, így azok visszaterelhetik a mindenséggel való összhang útjára az arra még érzékeny embert. Közvetlenebb kapcsolata miatt a természeti ember számára a teljesség harmóniájából való kiesés azonnal érzékelhetı volt. Ami azt is jelenti, hogy a szellemiséghez való visszatérés a megfelelı szándékkal, tettekkel és a jelek figyelésével bármikor visszaéleszthetı. A „civilizált” világban a legtöbb „jel” alig észrevehetı. A természeti embernél viszont az eltérülés akár az életébe is kerülhetett. Az Arvisurában igen különös módon jelennek meg a katasztrófák. Azok egyik „szereplıi” az „Üvöltı Sárkánykígyók”. Kezdetben a „szárazföld egy és oszthatatlan volt. Az Üvöltı sárkánykígyóknak az Égi


98


harca folytán azonban megmozdult az ısvíz alatti lávafolyam, és Joli-Tórem szárazföldjét szétválasztotta”. Az elsı részletesen leírt kataklizma „Atlantic” pusztulása; itt csak utalásokat és mitologizált történeteket olvashatunk, hogy ez emberi hibák következménye volt. Ekkor (Kr.e 11652. vagy 11442.) Hárpia-Tórem „felbérelte az Égi Sárkány-Kígyót, hogy a Holdat a Föld felé térítse el, aki farkával megcsapta a Holdat, s az a Földet megremegtette. Újabb hideg porvihar zúdult végig a Földön, amely recsegett és a hegytetık tüzet röptettek szét. A Nagyvizek hulláma vízbe fulladó emberekkel volt tele”. „Hárpia-Tórem a Holdat Joli-Tórem Földjének irányította. Azonban Kaltes-asszony ezen gonosztettet úgy hárította el, hogy a Holdat haladási irányából kitérítette. Azonban Atlantic ezen súrlódás miatt elkezdett sülylyedni és borzalmas kı és hópor zúdult a Földünkre.” „Majdnem minden eljegesedett”. Mindez fantasztikusnak hangzik, azonban a tudomány megtalálta egy Kr.e. 11000 körüli katasztrófa nyomait, amit üstökösnek vagy hatalmas tőznek tartanak, amely egy „mini”-jégkorszakot és a mamutok pusztulását is okozta. Az „egész emberiségbıl csak az Égbıl jöttek voltak életképesek, akik az agyuk életfájának nagysága miatt tudtak gondolkozni. A Sárkánykígyók égi harcát okosan fel tudták fogni és az üstökösök csapkodása elıl a beavatottakat idıben elmenekítették.” „A Nap, amely az életet adja, mindig diadalmaskodik az Üvöltı Vízisárkány fölött és Földanyánk birodalmát mindig úgy fordítja meg, hogy a jók életben maradjanak és a rosszak pedig ínségesebb vidékre kerüljenek.” A következı nagy kataklizma Ataisz pusztulása. Ataisz kezdetben a „boldogság földje” volt, késıbb azonban a fejlıdés gátjává vált (olajbogyók titkolása, emberáldozatos temetkezések, valószínőleg a csecsemık vízbefojtása, napévek elutasítása…). Ataisz néhány évtizedes lassú süllyedés után egyetlen nap alatt darabjaira robbant. Elpusztultak „a hitetlenek, de a jók” megmenekültek. Napjainkban egyre több a katasztrófa, a rendkívüli idıjárás. Paál Zoltán utalt arra is, hogy az „Üvöltı sárkánykígyó” visszatérhet. (A Nibiru egy tévedés, csak néhány százalék igazságtartalma van.) Kérdés, hogy „szerencséje” lesz-e akkor az emberiségnek?

99



Életfa-hit és Uruki-mani vallás Az Arvsiura szerint az eredeti hit az „Életfa elmélet”. Eszerint az Égbe felnyúlik a világokat összekötı Életfa vagy Világfa. Ez minden ember elméjében is megjelenik. „Minden ember agyában 1-1 Életfa keletkezett, amelyekben megszületnek az isteni gondolatok. Így mindegyik megszületett ember hasznára lehet a közösségnek, mert minden ember tud értékeset alkotni a békességes élet érdekében, csupán a gonoszt kell legyıznünk a gondolkodásában.” Az ember fejlıdése során „az Életfa-tudás megemelkedett az agyvelı megnagyobbodásával.” Az Életfájával minden ember bekapcsolódhat a teljességbe, azaz az Ég, annak minıségei és törvényei közvetlen tapasztalás útján érzékelhetık. Az Életfa „visszatükrözi a végtelen idıkbıl való kifejlıdés minden pillanatát”, abból „pattan ki” az „Isteni szikra”. A nagyobb Életfával rendelkezıket nevezi az Arvisura beavatottaknak, de „az Életfás származás az Élet fájának minden porcikájában megnyilvánulhat”. Az Arvisura szerint ez a világszemléleti alap. Világkorszakonként azonban kell egy „kiegészítés”, amely arra az idıszakra vonatkozik, hogy mire érdemes jobban figyelmet fordítani, hogyan lehet a legjobban megélni annak a korszaknak a minıségét. Természetesen, ez nem mond ellent az „alap” Életfa-szemléletnek, hanem kiegészíti azt. Világkorszakonként ezért megszületik egy különleges tudású („25 karéjos”) személy, akinek ez – az idıminıség megélési módjának a megfogalmazása a feladata. Az Arvisura szerint ilyen volt Anyahita, aki az egyisten-hitet képviselte. „Isten teremtette a Világmindenséget. A legtökéletesebb teremtménye az ember lett, amelynek az Életfája a Sötétség elleni harcot a Világosság javára eldöntötte. Az Egyigaz Isten az Ördög, azaz a rosszaság ellen mindig diadalmaskodott.” „A Mindenség Világfája gyızött az Isten lelke által, amelyet Isten a tökéletesre megteremtett emberbe lehelt.” Anyahita fia, „Van fejedelemfi” „megfogadta, hogy az igazak agyát-életfáját a kisfiával”, Magyarral „megtisztíttatja, és az Égiek gondolatait terjesztik az egész föl-


100


dön”. Magyar „minden törzs üldözötteit befogadta a béke megvalósítása érdekében és megalapította a róla elnevezett İsmagyar-Egyházat”. Az Arvisura a következı, különleges képességő személynek a (Kr.e. 3770-ben született) folyamközi Etanát nevezi meg, akinek az életérıl sajnos nem sokat tudunk. A Halak világkorszakában ilyen volt Jézus, akinek szintén jelek kísérték a megszületését, és akirıl a beavatottak azt jósolták, hogy a „tanításai meg fogják mozgatni az emberek Életfáit, azaz tudatát, hogy a különbözı beavatott központok atyai áldásával ne öljék egymást tovább”. Az Arvisura szerint Jézust Urukban (és nem Jeruzsálemben) fejedelemmé koronázták. Jézust sajnos fiatalon meggyilkolták, így megakadályozták feladata kiteljesítésében. A 216-ban született Mani (a „békességes magyar egyház tanítását” képviselı „Mani öspörös” fia), a „Fény apostola” tette meg a Jézusi, a Magyar és az Életfa-hit összeegyeztetését, így született meg az „Uruki-mani vallás”, amely egyik alapja a jó Fényvilága és a rossz ördögi világa közti harc. A hatalomra törı Róma eretneknek nyilvánította és üldözte a manicheizmust, de az pl. az ujguroknál egy ideig államvallás volt. Az eredeti Jézusi-tanok, illetve a Manicheizmus így nem mond ellent sem az Életfa, sem a Magyar-„İsmagyar” vallásnak. Így „a Nyék-törzsbeliek voltak a beavatottak, az uruki-mani és az Életfán alapuló gondolat-rezgéseket érzékelı sámánvilág papjai”. A „pusztaszeri egyezmény értelmében” az uralkodó mindig „az uruki-mani érdeknélküli szeretet vallását követi, de figyelembe veszi az ısi Életfa egyházainak tanításait is”. A szellemiség érzékelésének csökkenésével megerısödtek a könyveken alapuló „városi” hitek, így a „hivatalos” kereszténység, majd „késıbb Buddha beavatott tanai a lélekvándorlástól a teljes megigazulásig, majd Mohamed beavatott tanai a Nazír tanítását módosították és hatalmas erıvel változtatták meg a hitvilágot. Ezért Ordosz Beavatott Központját elıször Buda-várába, majd Bugátba menekítették” a fenyegetés elıl. A „fehér, zöld és sárga” „idegen-hitek áramlatai” nem az elfogadásra, a változatosság egységére, hanem kizárólagosságra törekedtek és hatalmi célokat kezdtek el szolgálni.

101



Szellemiség – Beavatottak Aki bármilyen tudást megszerez, az „beavatottnak” nevezhetı – abba a tudásba. Ezt akár a legkisebb ismeret megszerzésére is vonatkoztathatjuk. Valódi „beavatottságot” viszont az a tudás jelent, mely után a „beavatottnak” az élete minıségében is gyökeresen megváltozik. Minıségi fordulat is több, különbözı szintő van az ember életében. De vajon mi lehet a legnagyobb tudás, mi lehet a lehetséges legnagyobb fordulat az ember életében? Vajon mi lehet az Arvisura által említett beavatottság? Az Arvisura erre alapvetıen csak utal egyes közbevetett mondatokban, viszont maga az egész mő a beavatottak szemléletét közvetíti, így abból megérezhetı és átélhetı ez a szemlélet. Az Arvisurában a beavatottság csak közvetetten van említve, ezért most egy beszámolót próbálok meg leírni (talán ez az Arvisurában leírt minıség, talán csak egy lépcsıje, talán egészen más – reméljük, egyszer majd kiderül): Nos, jelenleg a világot alapvetıen a racionalitáson, a logikán, „mennyiségeken” keresztül ragadjuk meg, ez mellett azonban létezik egy logika melletti, analógiás, „minıségekben” észlelhetı aspektusa is. A logikus, „bal agyféltekés” észlelés mértékekben gondolkodik, a dolgok alapvetı jellemzıje, hogy a világból milyen területet foglalnak el, hol a határuk. Az analógiás észlelésben viszont a dolgok „rezgésükben” léteznek, „erıtérként”, melyek a fizikai határaikon túlnyúlnak és összetartoznak a hasonló minıségekkel – azokkal valójában egyek. Mivel minden (a logika szerint) különbözınek látszó minıség valójában Egyetlen minıség megjelenése, ezért a teljes világ Egyetlen Egységes minıségében jelenik meg. Logikus gondolkodás esetén az ember önmagát is elsısorban a fizikai határaival azonosítja. Amikor a minıségben való érzékelésre „ráérez”, amikor már megéli azt, hogy önmagát is egy határtalan minıségként észleli, amely szerves része az egységes szellemi erıtérnek, ezért ez az élmény a világ és önmaga egységének, egyben http://vegcsaba.hu/arvisura

102


önmaga végtelenségének a megérzésének, ugyanakkor önmaga bizonyos szintő eltőnésének, a világba való „beszövıdésének” az élményével írható le. A racionális, logikai szemlélet az egyént emeli a központba, minden más dolgot önmagához viszonyít. Az egységben észlelésnél az egyén a teljességnek egy részlete, annak egységességében adott helyen és adott célból van, de nem csak ı, hanem minden és mindenki más is. Egészen más minıségileg (!) az, amikor valaki „érti” ezt az egységet, vagy ha meg is éli azt, azaz, ha abban az egységben él. Az egység megélésének pillanata történhet egy hirtelen megértés és átélés-sorozaton keresztül, ami a tudatot egyre nagyobb és nagyobb fokozatra kapcsolja, és ekkor, mint egy határon, átbukhat a tudat a (saját maga által berögzített) korlátain és – szinte átlökıdhet – ebbe a másik minıségbe, az egységtudatba. Az egység érzékelése hol erısebb, hol sejtelmesebb, illetve egyénrıl egyénre is természetesen változik. Az öt érzékszerv alapvetıen a logikához, a kiterjedéshez kapcsolódik, a tudatban lévı hatodik érzék viszont a végtelenséghez – s ez az érzékszerv kinél jobban, kinél kevésbé érzékeny, illetve az élete során mindenki finomíthatja vagy ronthatja azt. Az analógia, a minıségek világa nem mond ellent a logikai szemléletnek, hanem azzal egységben van, ahhoz egy plusz, egy minıségi, egyben minıségileg magasabb szinten lévı „látást” ad hozzá. A féloldalas mennyiségi szemléletet csak ez teljesítheti ki egésszé; a mindent szétdaraboló, minden egyes dolgot önállóságában kezelı logikai szemlélethez csak ez adhat egységes, mindent összefüggéseiben tekintı látásmódot. Az egység megélése, a racionalitás határán való átlökıdés, „túllépés” egy határozott testi élményhez is kapcsolódhat. A test határai eltőnni érzıdnek, ahogy a minıségi, „erıtér”-jelleg is elıtérbe kerül, a koponya meg mintha kettényílna, feltárulna, talán ahogy a belsı hatodik érzékszerv megnyílik. Vélhetjük, hogy mi mindezt az egységet már régóta érezzük, mondhatjuk is, hogy „nekünk már régóta megvan”, de belül gondolkozzunk el azon, hogy valóban igaz-e ez. Vajon mi lehet a legnagyobb Tudás? 103



Szellemiség – Teljesség A látható világot átszövi egy láthatón túli egységes szellemi erıtér teljessége. Ennek a mindent átfogó Szellemi szövetnek a látható világ valójában csak a vetülete: a minıségében létezı, azaz képletesen „színekkel és formákkal” bíró alakzatoknak csak a falra vetülı árnyéka. Ismerıs ez a kép? Hát persze, Platón ezt már réges-rég leírta… A világ teljessége a tudaton belüli hatodik érzékszerven keresztül érzékelhetı. A szellemi, lelki nyitottság mellett egyfajta ráhangolódás, egyben megidézés képessége az, amellyel megérezhetı az egyéneknek és minden dolognak ez a kiterjedése, végtelensége és összefonódása. Az elme azonban képzeteknek a tömegeit is elıállítja, amelyek „bezavarnak”, kisebb vagy nagyobb mértékben torzítják a tiszta forrású észlelést. Éppen ezért ehhez az érzékhez kritika, fıleg önkritika, és az igazság keresésének szándéka szükséges. A világ teljessége egyetlen és egységes, önálló, személyeken túli törvényekkel és összefüggésekkel rendelkezik. Éppen ezért megállapítható az egyes észlelések a pontossága. Már néhány mondatból vagy tettbıl azonnal megállapítható, hogy valaki tud-e errıl a világról, esetleg meg is éli azt – és, hogy milyen mértékben. A teljesség mindent átszı, így nem véletlen, hogy a sámánok, a „látó emberek” egyik képességének az elveszett tárgyak megtalálását, távoli, általa nem ismert helyek vagy régen megtörtént események leírását adják meg. Ugyanez a jövıbelátás képességét is adja, mivel – úgy tőnik – a legtöbb esemény kb. 3 héttel korábban már fixálódik az idıben, a nagyobb ívő történések lehetıségei és azoknak egyre valószerőbbé válása pedig már évtizedekkel korábban észlelhetı. A teljesség tere arra is alkalmas, hogy az Arvisura megnevezése szerinti „gondolatrezgésekkel”, „gondolatvibrációs eljárással”, a tibetiek szóhasználatában „a szelek szárnyán küldött gondolatokkal” üzenjenek az egymásra ráhangolódni képes „beavatottak”. Mindezek igazsága és pontossága könnyen ellenırizhetı. http://vegcsaba.hu/arvisura

104


A teljesség nézıpontjából jobban áttekinthetık, mennyiségek helyett minıségükben, képzetek és vélemények helyett az igazság szempontjából írhatók le egyes helyzetek és – sokszor meglepı – megoldási lehetıségeik, beleértve mind a személyek, mind csoportok, nemzetek, mind az egész emberiség problémáit. Ez gyógyítást is jelent, személyes, de akár nemzet szinten is. És mi van mindezeken túl? A magasabb képességőek érzékelik a teljességben mőködı szellemi erıket, az „erıs lelkő” ısök szellemeit, a segítı szándékú ırszellemeket… A tudomány a korábbi képességeket még besorolhatta egy tudatalatti közös mezı érzékelésébe, itt viszont már képzeteket vagy pszichikai problémákat kénytelen feltételezni. Csak éppen Occam elvérıl feledkezik meg, miszerint minden összefüggésre a legegyszerőbb magyarázat a legvalószínőbb… Nem mi teremtjük a szellemi erıteret, hanem annak részei, sıt, annak teremtményei vagyunk. A szellemi erıtér egyik világa (mert létezik egy másik világ is) a pozitív, segítı szellemi erıket jelenti. Ez a világ a teljességgel, a harmóniával kapcsolatos, az egyéneket magában foglaló, de azokon túli teljességet és jobbító szándékot képviseli. Éppen ezért csak a belsı összhangra való törekvéssel és a szándékok letisztításával lehet ennek irányába haladni, a belsı káosz és a mások kárára történı önérvényesítés pedig eltérít ettıl és elzárja a hatodik érzék belsı pontját. A teljességrıl tudó így többé-kevésbé meg tudja ítélni, hogy mi az igaz és mi a helyes, a teljességet megélı viszont már érzékeli, hogy mi és hogyan mőködik, így tetteiben is csak jóra törekedhet, csak Igazat mondhat – nem tehet mást, különben elzárná magát a teljességtıl, kivetné magát annak világából. Paál Zoltán egyszer azt írta, hogy véleménye szerint bárki beavatottá válhat. És hogyan? Az Arvisurában ezt olvashatjuk: „Az igazaknak kitisztul az agya és az égiek gondolkozása az egész földön elterjed”. Illetve: „a jó embereket megjutalmazza az Úristen harmad- és negyedíziglen, sıt a beavatottság jelével ellátott Om jelzéssel akár ezredíziglen is az Életfából kipattant Isten-szikrával”.

105



Szellemiség – Hagyomány, Szertartás A világ egységes szellemi erıterén keresztül összefüggésekben, nagyobb áttekintést kaphatunk világunkról, egyes problémáknak, helyzeteknek olyan intuitív megoldásaihoz juthatunk, amelyekre a mennyiségi alapú, racionális gondolkodás képtelen – bár, ezek az intuitív eredmények utólag racionális módon is megindokolhatók. Csak egyetlen Igaz Isteni minıség létezik, csak a vélemények és az emberek által kreált saját képzetek különbözhetnek, így az észlelés szintjei is megállapíthatók. A pozitív, segítı szellemi erık a harmóniára törekednek, alapvetıen egy rendet, egy rendszert jelentenek – a lehetıségek kibontakoztatását, teremtést, alkotást. A jóra törekvı és tiszta szándékú emberekhez így hozzá tudnak kapcsolódni, plusz képességeket adhatnak, intuitív ötletekhez segíthetnek. A szakadékok között vezetı, szinte nem is látható ösvényen felvezethetnek, akár a hegycsúcsra is. Szabad akarata miatt az egyén viszont letérhet a tiszta útról, belsı „szándék-kötegében” túlsúlyba kerülhet az önérvényesítés, az önzés, a belsı, feldolgozatlan lelki problémák miatti kaotikus cselekedetek. Az Igazság keresése helyett így egyre inkább a saját képzeteit kezdi el valóságosnak tekinteni. Mi történhet, ha valameddig már feljutott a szakadékok között és akkor tér le az ösvényrıl? Csak az egyéni problémákon túli, tiszta és igaz minıség keresése segíthet. A világ szellemi szövete átfogóbb képet ad valóságunkról. A pozitív szellemi erıtér „megsúghatja”, hogy mit lenne célszerő tennünk és attól segítı erıt kap a jóra törekvı szándék. Az ezt az erıteret megélı, vagy legalább arról tudó így közvetítı lehet az Égi és a földi világ között. Közölheti a harmóniát megteremteni és fenntartani kívánó Égi akaratot – amelytıl eltérhet az ember a szabad akarata miatt és mehet a saját feje után egy sokkal tetszetısebbnek látszó ösvényen elindulva. Másrészt, ezt az erıteret megélı közvetítheti az Ég felé az emberek szándékait, ahhoz segítı erıt kérve. http://vegcsaba.hu/arvisura

106


Az Ég világa a jelzıfény, amely tetteink irányát mutatja. Milyen módon lehet tehát az éggel való kapcsolatot megteremteni és fenntartani? Ennek az eszköze az erık megidézése, alapvetıen szertartás közben, ill. „szertartásos” körülmények között. Mivel ez a világ minıségekre, illetve analógiákra épül, a megidézés a hasonlóságokon keresztül történhet. Több különbözı, de hasonló dolog is megidézheti ugyanazt az erıt, de egyáltalán nem mindegy, hogy mi. A szellemiséget megélı közvetlenül érzi, hogy mi mőködik és mi nem. Ha már a megéltség elveszett, az (nem élı) hagyománnyá merevedik, ami a mélyben még mindig fenntarthatja a kapcsolatot, illetve abból még visszaéleszthetı a megéltség. Ha pedig már végképp, nem is értjük, nem is érezzük annak az erejét, azt már „hiedelemvilágként” aposztrofáljuk. Egyetlen kitalált hit, tudatosan, racionálisan megkreált módszer sem rendelkezhet azzal az erıvel, amivel a megélésekbıl létrejött hagyományok bírnak. Fontos, hogy a minıségek és hasonlóságok szabályai miatt a szertartás nem azt idézi meg, amit mi akarunk, hanem amire a legbelsıbb szándékaink irányulnak. Így, ha azok nem teljesen tiszták, a káosz és a zavar nem éppen segítı szándékú szellemei jelennek meg. A szertartás egy formája az áldozat. Gondolhatjuk bármily szépnek a szándékainkat, csak a tettek lépik át az erısségnek egy határát. Az áldozat jelzi, hogy az embereknek az égiek világa fontos, az megtartja és visszaépíti a kapcsolatot, az ember szellemi energiáit juttatva ebbe a csatornába. Alapvetıen ne valami nagy dologra gondoljunk. „A sikeres halászat után” – olvashatjuk az Arvisurában – a papok „istenidézést” és „füstöléses, dicséretes énekléseket” tartottak. Manapság Húsvétkor sonka és tojás „áldozatot”, Márton-napon „libaáldozatot” tartunk. Persze, ezek már legfeljebb hagyományok. Ahogy a régi disznótor mára disznóvágássá vált… A hagyomány, a szertartások, a szertartásos cselekedetek azok, amelyek visszaépíthetik és fenntarthatják a szellemiség erıterének megértését, esetleg megélését. Az áldozati szertartás pedig az emberek szellemi energiáival szélesíti az Ég és a föld közötti kapcsolatot, szerencsés esetben az embereket is átformálva. 107



Arvisura mint beavatás Hajnalban néha úgy ébredtem, hogy „tabula rasa”-ként („üres táblaként”) nem tudtam, ki vagyok. Ezután elıször egy megfogalmazhatatlan (archetipikus?) alapminıség-együttesként érzékeltem magam, majd bizonyos jellemzıkbıl összeállt személyiségként, ezután egy élet-vonalként (személyiséget is alakító absztrakt tapasztalás-sorozatként), majd kibontakoztak ennek háttereként a személyes, majd mögötte a korszak történései, és csak végül tudtam magam elhelyezni, hogy hol is járok ezen az életvonalon, hogy pontosan „ki”, és éppen „mikor” és „hol” vagyok. Részben ezért is volt egy, korábban inkább elvi kérdésem, hogy a világlátásunkat mennyire a környezetünk és emberi viszonyulási módunk, ill. jelenlegi „modern” korszellemünk határozza meg. Késıbb megpróbáltam visszaemlékezni az álmaimra, mivel észrevettem, hogy azok alapvetıen egy másik (szintetizáló) világlátásra épülnek. Esetenként pedig bizonyos egyéni, ill. mások tapasztalatából észrevettem egy különleges kiterjesztett-tudati mőködést, a racionálist transzcendentáló, azaz a „mennyiségit” „minıséggel” kiteljesítı „látást”. Felmerül a kérdés, hogy jelenlegi világlátásunk mennyire „igaz”, mennyire korlátozza azt a tanult, másoktól átvett, „becsontosodott” szemlélet. Nem csak egy adott aspektusból szemléljük-e a világot? Létezhet-e egy teljesebb látásmód, amely több ismeretet adhat, így az életet minıségibbé, teljesebbé teheti? Meglepetésemre késıbb az Arvisurában pontosan egy ilyen teljesebb látásmód nyomait találtam meg. Meggyızıdésem szerint az Arvisura nem csak, hogy igaz (még ha egyes részleteiben találunk is hibákat, esetenként elírásokat), hanem majdnem „egyetlen igaz”, mivel a valóságnak egy, a teljességben való megragadásának szemlélete alapján ír, amely ezek szerint a régmúltban legalább bizonyos embereknek a sajátja volt. Az Arvisura különlegességét így számomra az adja, hogy utalásokban leírja a világ teljességében való megragadásának a módját, http://vegcsaba.hu/arvisura

108


egyben a teljességében létezı világ alaptörvényeit. Segítségével így minden alapot megtudhatunk az ember „mágikus” képességeirıl és a világ egységes szellemi erıterének mőködésérıl. A képességek ebben az erıtérben mőködnek, mely alapjai az „egységbe helyezkedés”, a tudat megnyitása, idıben-térben távoli dolgok látása, jóslás, jelek értelmezése, álomfejtés, ráhangolódás („megidézés”), és ami fontos: a jó irány, az igazságtartalom és az összhang érzékelése. Az Arvisura nem a képzeletvilág terméke; épp ellenkezıleg, a jelenlegi képzetek helyett ad pontos, nagyon valós alapokon nyugvó ismereteket, amelyek a hagyományhoz is illeszkednek. Az Arvisura így szinte az egyedüli komplex és teljes, biztos iránytő a látásmód kiterjesztéséhez, egyben az élet minıségének javításához. Olyan szemléletet ad át arról, hogy mi igaz és mi nem, mi mőködik és mi csak képzet, amelyet más könyvekbıl szinte csak hosszú évtizedek és teljes életek tapasztalatai során lehetne felhalmozni. Mivel az Arvisura a teljesség szemléletébıl íródott, azt képviseli, így a megfelelıen érzékeny emberbe beépülhet az, átalakíthatja, kiterjesztheti a látásmódját. Schmidt Évát újra idézve: „A szövegben vannak olyan kulcsszavak és ısképek, melyekre a kellıen nyílt ember tudattalanjában felemelkedik egy ısi, keleti, sámánisztikus réteg, komoly átrendezıdést indítva meg a személyiségben”. Az Arvisurában az ismeretek rétegekben vannak „elrejtve”, elregölve, így csak többszöri olvasásra tárulnak fel. Mivel átrendezheti, kiterjesztheti a személyiséget, így beavatásként is tekinthetı. (Ereje miatt azonban a gyenge, problémás személyiséget el is térítheti.) Egyszer, úgy 6 hétig este elalvás elıtt 1-2 órát az Arvisurát olvastam. Egy idı után nem tudtam tévét nézni, zavartak a reklámok, a „hírek”, a legtöbb („nyugati”) film alapfeltevéseit pedig értelmetlennek tartottam. Késıbb észrevettem, hogy a tudatom egy másik „rezgésre” állt át, bizonyos dolgokról alkotott képem egy átfogó „minıségi” aspektussal is kiegészült. (Sajnos, ez nagyrészt elmúlt.) A „regıs” az Arvisura szerint „tanító-pap”. Az Arvisura „regéi” tanítások, amelyekkel megtehetjük kezdı lépéseinket, hogy a világ „igazi”, „teljességében létezı” arcát megismerjük. 109




A LEGHOSSZABB ÉJ

(2011. nov. 19. hajnalban) álmomban hanti-manysi földön éppen egy nagy, tömeges medveünnep elıkészületeinél voltam (elıtte Schmidt Éva írását olvastam a Vezsakori nagy ünneprıl) és egy épület mellett egy néprajzossal beszélgettem. Azt hiszem, Schmidt Éva volt, de amikor arra gondoltam, hogy Éva már meghalt, akkor „átalakult” egy, ıt, a munkáját és a szemléletét tisztelı nıvé, majd idıvel megint megerısödött az az érzés, hogy ez Éva. A medveünnep hármas megjelenését próbáltam elmondani, mely alapján szerintem a résztvevık három szintre oszthatók, hogy 1. akik elfogadják annak a mőködését (többnyire a nézık), 2. akik értik (jobb esetben a szereplık) és 3. akik valóban megélik azt (jobb esetben: a szertartást vezetı). Valami olyasmit is próbáltam ezzel mondani, hogy a hitelesen elvégzett szertartások az azokat már csak elfogadó nagyobb tömeg számára is segítı erıt teremthetnek, nem kell feltétlenül megélniük és talán meg sem kell érteniük annak mőködését. A nı, akivel beszélgettem, megemlítette, hogy vannak egyszerő kíváncsiskodók is, akik nem feltétlen fogadják el mindennek a mőködését. Én pedig még valami olyasmit fejtegettem, hogy az ünnep célja éppen az, hogy ezen törvények mőködésének elfogadásból közben megértés és esetleg megélés váljon. Illetve: ez lehet általában is a szertartások célja. Közben pedig rákérdeztem arra, hogy ıszerinte hogyan lehetne a szereplıktıl és fıleg a vezetıtıl a valódi (és nem csak vélt) megértést és megélést megállapítani? Mire ı szinte furcsállva nézett rám és rávágta, hogy a tekintéllyel bíró öregek, akik régen is tartottak ilyen ünnepet, ezt azonnal látják valakin. Erre én eléggé elbizonytalanodtam, hogy vajon „otthon”, Magyarországon, ki az, aki a hitelességet meg tudja ítélni, és vajon annak a véleményét kik fogadnák el és kik nem. Ahogy ezt a kérdést próbáltam átgondolni, fel is ébredtem.


110

végtelen rétek fölött álló házból dombos vidékek fölött álló házból ormos hegycsúcsok fölött álló házból széles világra ki-kitekintek emberes világra le-lepillantok házam ajtaja nyáron kitárva házam ajtaja sarkig kitárva emberek öröme bent visszahangozik emberek sóhaja bent visszahangozik nevetés hangjai csendülve hangzanak könnycseppek kövekként padlómra koppannak fák levelei már földre hulltak bokrok ágai megkopaszodtak ágaik dárdákként merednek az égbe álomba zuhantak a közelgı télre halomba győlnek a száradó levelek levélhalmokat fagyos szél görget szürke felhık borítják az eget szürke felhık takarják a Napot zuhogó esı áztatja a földet kavargó hó takarja a földet folyók vizei már mind befagytak tavak vizei jéggé meredtek nevetés hangjai messze eltőntek öröm hangjai messze eltőntek asszonyok panaszuk így sóhajtják emberek panaszuk az égre mondják 111




"mennyi napja már, hogy Napot nem láttunk mennyi éje már, hogy Holdat nem láttunk egünkön csillagok sem mutatják az utat gomolygó ködök a világot elnyelik hogyan éljünk fényes Napunk nélkül hogyan éljünk Nap melege nélkül"

jeges tó partján kicsiny kis fény fagyott tó partján apró kis fény kicsiny fénynek közelébe megyek apró fénynek közelébe lépek látom a Napot ott jégbe fagyva látom a Napot majdnem kihunyva

szívnek panaszát én mindig meghallom tiszta szív kérését mindig meghallgatom fekhelyemrıl rögvest én felkelek meleg ágyamból most felpattanok lábamat meleg csizmába bújtatom hosszú útra szırmés kabátom veszem

jégnek szélén nagyot dobbantok jégnek peremén lábbal dobbantok jégbörtöne fogja még a Napot jégbörtöne tartja még a Napot mind halványabb a Napnak fénye sötétség ereszkedik le a földre

tőzhelyemen tüzemet felszítom lángjai közül parazsat felveszek parazsat markomba összeszorítom parazsat markomban szorosan fogom hosszú útnak így neki indulok hosszú úton már lépteim vezetem

erıs öklömmel a jégre vágok erıs kezemmel jeget hasítok jégbörtöne fogja még a Napot jégbörtöne tartja még a Napot mind halványabb a Napnak fénye sötétség ereszkedik le a földre

hosszú utamon erdıkön átvágok hosszú utamon hegyeket átlépem hóförgetegben szırmémbe bújok hideg szél elıl arcom takarom hóbuckákra sítalpon felmegyek hóbuckákról sítalpon suhanok

parazsat tartó tenyerem szorítom markomban parazsat szívemre helyezem Égi Atyámnak nevét kimondom Égi Atyámnak nevét zengem Égi Atyámnak nevét kiáltom parazsat jégnek széléhez vágom

hosszú ideig menı úton rövid ideig haladó úton messze ahol állat sem jár messze ahol madár sem száll fagyott tó jeges partjára érek végtelen tó kies partjára érek

pendül a jég forró parázstól roppan a jég izzó parázstól hasadva törik a fagyott világ hasadva törik jégbörtön fala megrezzen a Nap fagyott fénye megmozdul annak kicsiny korongja


112

113




Nap korongjába fényesség költözik Nap korongja lassan megfényesedik végtelen tónak végtelen partjáról végtelen jégnek fagyos börtönébıl kicsiny Nap égre felemelkedik szálló Nap fénye megfényesedik szürke felhık tengerét szétvágja felhık tengerét kettéhasítja nyugtában meghívja ırként a Holdat fényes Hold köré mind a csillagokat keltében fényt terít emberes világra emberek arcát megmelengeti emberek szívébe meleget hoz


(2011. dec. 24.)

I II. „Tudósaink idegen bölcsek elképzeléseinek a hatása alatt állnak. Kutatásaik során még nem érték el azt a fokot, hogy le tudnák rázni magukról elıítéleteiket” „Amikor a legnagyobb a veszély, akkor legjobb, ha ısei mesevilágához menekül az ember.” „Eddig minden erımmel azon voltam, hogy a népünk múltját megismerjed, mert igaz az Égiek azon mondása: Aki egy nemzetségnek a múltját ismeri, kezében tartja népe minden fiának a sorsát.” (Tura, a Vérrel pecsételvében)


114

115



A Tét Az Arvisura létezıként és mőködıként ír le egy egységes szellemi erıteret. Mindez csak puszta érdekesség lenne, ha nem lenne közvetlen hatással életünkre. Az Ég világa a világjobbító, az élet minıségén javító, teremtı, alkotó, alapvetıen a személyiségen túli minıségekkel kapcsolatos. Ha valaki kisebb vagy nagyobb mértékben rá tud hangolódni erre a teremtı világlélekre, akkor beilleszkedik ebbe az egységbe. Az egyén hitvilága alapvetıen mindegy, ha azt magas szinten meg tudja élni, bár ez a szint nem jelenthet kirekesztést. Ha az ember összhangra törekedik önmagával és környezetével, akkor (adott mértékben) beilleszkedik a teljességbe, s ez az illeszkedés szerencseként, áldásként jelenik meg a sorsában. A szerencse valójában annyit jelent, hogy a teljesség (racionális szemnek esetleg ismeretlen és véletlenszerő) törvényeit követtük. Mindenki tapasztalhatta, hogy egy tevékenységét szerencsés körülmények segítették, szinte a „keze alá” kerültek elérhetetlennek tőnı dolgok, váratlanul „megteremtıdtek” kedvezı helyzetek és így megvalósulhatott az, ami kezdetben szinte lehetetlennek tőnt – bár ez a szerencse alapvetıen a feladatra vonatkozik és nem anyagi vagy mai „siker” értelmő. A szerencsés eseménysorozatot gyakran sajnos elbizakodottság követi, önmaga kiemelése, s ez eltávolít a teljességtıl, és a szerencse is megszőnik. A szerencse hiánya nem feltétlenül rossz jel. (Kérdés az is, hogy milyen területen nem látszik, és hogy mit okozna, ha mégis lenne.) Úgy tőnik, mintha a „szerencse” a világunkban egy adott szintre lenne beállítva, ugyanis, ha az nagyobb lenne, akkor figyelmetlenné válnánk. A nehézségek sokszor „tesztet”, „tanítást” jelentenek. A teljesség világa így az eseményekben érzékelhetı, az „súg”, pl. különbözı jelekkel. De az is igaz, hogy valódi jelek (szerencsésen) csak a teljességhez közeli ember köré szervezıdnek; nagyon könynyő hamis, tetszetıs jeleket látni. A hagyomány úgy tartja, hogy a http://vegcsaba.hu/arvisura

116


szellemiség erıtere aktív, azaz valódi segítı erıként, például hirtelen megjelenı plusz képességekként vagy a környezetet szerencsésen elrendezve támogathat egyes tevékenységeket, illetve jelezéseket küldhet a jó irányáról. Az egyén letérhet a sugallt irányról, jobb esetben kerülı útra, rosszabb esetben nagyon más irányba tévedhet. Az eltérés általában az egyént kiemelı, tetszetısebb, modern értelemben „sikeresebb” irány, mert a „jó” sokszor több munkával jár és csak sokkal sejtelmesebb, de teljesebb megelégedettséget hozhat. Ha eltérünk a teljességtıl, akkor a szerencsét csak figyelemmel és, szinte elvakult akarattal pótolhatjuk – egy ideig, mert a teljesség végül visszarendezıdik. Ha nagy léptékben történik az eltérés, így az akkor már az életet, sıt, a földi életlehetıséget veszélyezteti. A teljességbe való „becsatolódás” (Schmidt Éva szóhasználata) így „egyszerő” hatékonysági, szélsıséges esetben pedig túlélési kérdés. Az eltérést bizonyos képzetek, tetszetısnek tőnı ötletek okozzák: nem azt kell tehát tudni, hogy én hogy valósíthatom meg magam, hanem, hogy az Ég mit akar – s ez egybeesik a felettes énünk szándékaival. A „recept” tehát egyszerő: jóra kell törekedni, amely jó irányt sokszor nem látjuk, de az Ég teljessége azt közvetíti. Egy mindent átszövı egységes szellemi erıtér, illetve az abban mőködı szellemi minıségek létezését régebben nem csak ismerték, hanem tapasztalták, érzékelték is – megélték. (Azt csak egy szők fókuszú, egyén(ek)re összpontosító szemlélet nem veszi észre.) „Kezdetben az ember magában érzette az isteni szellemet, érzelmei ıt összecsatlák a teremtıvel” – írja Kállay –, de késıbb „az egyetemességet egyediség váltá fel”. Az Ofelas c. film közepén ezt hallhatjuk: „Emlékezz rá… Mindannyian a mindenség részei vagyunk.” „Nem vagy a magad ura. Eltéphetetlen kötelékek főznek hozzánk.” „Nem láthatod, de a létezésed függ tıle. Ezen a módon kapcsolódik össze minden. Egybefonódik. A nagy egésztıl senki nem szakadhat el. De az megtörténhet, hogy elveszíti az egység látásának képességét.” (…) „Emberek, akik letévedtek az ösvényrıl. Vakon botladoznak az önpusztítás felé.” 117



„Hideg ország varázslói” – a hanti sámán A sámánok tevékenységérıl szinte csak külsı, formai leírásokat találunk. Ezért is különleges Kerezsi Ágnes néprajzkutató „Hideg ország varázslói. Magyar nık a szibériai sámánok között.” c. könyve (Budapest, Néprajzi Múzeum, 1996.), amely egy hanti családnál történt látogatását írja le. (A háziasszony neve: Rima.) A családfı, az öreg Iván Szopocsin volt, akit a környék legerısebb sámánjának tartottak. A meglepetések már szinte a megérkezésükkor kezdıdtek: „megkérdeztem vendéglátóimtól, hogy miért fogadtak olyan természetességgel”. Mondták, hogy „érkezésünk elıtt nem sokkal rénszarvasáldozatot tartottak” és a sámán a jelekbıl azt látta, hogy „hamarosan messze földrıl vendégek érkeznek. Találgatták, hogy ugyan kik jöhetnek”. (34.o) Iván Szopocsin „10 éves kora körül árván maradt” (57.o), nem sokkal késıbb pedig a nagybátyja is magára hagyta. Iván Szopocsin „elmesélte, hogy már akkor is nagy szerencséje volt, mert annyi halat sikerült fognia és annyi állatot ejtett el, hogy a hébe-hóba látogatóba jövı nagybácsi alig akart hinni a szemének”. „Ennek természetesen híre ment a környéken és a babonás hantik ebben egyértelmően annak a jelét látták, hogy a gyerek különleges adottságokkal rendelkezik, nagy tettekre lesz majd képes felnıtt korában”. 16 éves korában a bátyjával vidravadászatra indult és „ı valamiért lemaradt a testvére mögött”. „Elıször valamilyen láthatatlan erı megállította ıt, meg sem tudott mozdulni, mintha a földhöz szögezték volna. Ennek az erınek a nyomását fölülrıl, az égbıl érezte, s valamilyen belsı kényszer hatására a Holdra kellett néznie.” „Egyszercsak az erdıben egy nagy fényességet pillantott meg”. „Nem sokkal késıbb a fényhez hang is párosult.” „Ez a hang adta tudtára, hogy a szellemek, az égi erık ıt választották ki arra, hogy közvetítı legyen az emberek és az istenek között, tehát sámán”. „A hang azt is elmondta neki, hogyan veheti fel a kapcsolatot a természetfölötti erıkkel, milyen szavak elmondása, milyen énekek eléneklése segítségével fordulhat hozzájuk” és „hogy mit kell tennie, ha betegséget gyógyít, ha elveszett dolgot akar megkeresni, ha jósolni szándékozik”. Ezután „hosszú éveken át látomásai hallucinációi voltak, amelyek ébren és álmában egyaránt gyötörték. http://vegcsaba.hu/arvisura

118


Ezeken keresztül kapta meg azokat a részleteket, minden apróságra kiterjedı, amelyekkel azután már valóban elkezdhetett sámánkodni. Megtudta, hogy hány és milyen alakokban megjelenı segítıszellemei lesznek, hogyan hívhatja ıket segítségül, ha valamilyen fontos feladattal nélkülük nem boldogul” (…) „s a testét elhagyó lelke egyedül nem képes ezeknek a feladatoknak az elvégzésére.” A sámán fia mesélte, hogy (62.o) „a sámánok lelke térben és idıben egyaránt tud utazni, tehát vissza a múltba, elıre a jövıbe, s más tájak, más emberek közé. Ezért tudja megmondani a sámán, hogy hol hagyta el valaki pár napja valamilyen tulajdonát, érdemes-e elmenni vadászni, vagy jobb várni pár napot, elindulhat-e valaki hosszabb útra vagy sem.” „Régi tudósítások is beszámolnak arról, hogy a sámánok több száz kilométerrel odább elveszett tárgyak pontos helyét meg tudják mondani.” „A sámán azt is meg tudta mondani, hogy mi történik tılük távol, esetleg több száz kilométerre.” A képességeket öröklı fiú leírását olvashatjuk is egy ilyen „utazásról”: „elmondta, hogy a három lelke közül az, amelyik térben képes repülni, egy több országhatáron túli városban járt”, egy „rész felıl melegebbet érzett, oda repült, s abban a házban állt meg, ahol a legmelegebb volt a kisugárzás”… A könyvben olvashatunk „áldozati szertartást” (ez egy rénszarvas levágása volt), rejtélyes betegség „megnézését”, illetve jóslást az „emelgetéses módszerrel”, amit Iván Szopocsin a szkeptikus, de a hagyományokat tisztelı hanti tolmács-lánynak is elvégzett (66.o): „az elsı egy-két kérdés után a vödröt könnyen megemelte a lány, majd egyszercsak hiába próbálta felemelni, remegett a keze az erılködéstıl, izzadt a homloka, majd csóválta a fejét, hogy nem megy.” Késıbb a tolmács „hasonló érzéseket írt le, mint a sámán arról a pillanatról, amikor kiválasztották az istenek. Tehát egy erıs, ránehezedı erıt érzett felülrıl, s az eszével tudta, hogy a vödör könnyő, a karját mégsem tudta megmozdítani. Amikor nagy nehezen megfogta a vödröt, ólomsúlyúnak érezte, s nem bírta megemelni.” Iván Szopocsint és a „ládaemelgetésbıl” néhány másodpercet „A hanti sámán hagyatéka” (r.: Kocsis Tibor, 1999) c. filmben láthatjuk néhány pillanatra a Kerezsi Ágnes által forgatott „Archív felvételek” között. 119



Áldozat és áldás Korábban említettem, hogy maga az Ar(d)visura szó esetleg egyszerre lehetett „igaz/szent/arany/vén szó/szólás/rovás/hír/ feljegyzés/lap”, azaz akár önmagában is lehetett az „igazszólás” mellett „aranylemez” jelentéső is. (Nem állítom, hogy a szavaknak ez a jelentése, így elfogadtatni sem akarom senkivel ezeket a „megfejtéseket”, hiszen bizonyítani nem tudom – csupán lehetıségként és érdekességként jegyeztem le.) Paál Zoltán az „ar” szót megemlíti „öreg” jelentésében is. Máshol viszont Árpád egyik nagybátyja „Szıke Árpád” volt, „aki agglegény lévén sámán nevének választotta az Árpád nevet, mivel olyan szıke volt, mint egy finom-homokos napozásra alkalmas folyó-padka” – vagyis aranyszínő, mint az „árpa”, az „aranyos fejő” ısgabona. Harmadrészt Kállay idézi, hogy „persa nyelven” „Artades = az igazságosokat jelenti”, „s az örmény nyelvben is arder = jámbor, igazságos”. A régebbi nyelvben sokkal nagyobb, általánosabb jelentésköre lehetett egy-egy szónak. Talán nem gondolnánk, de a „hold/halott/hó/tiszta/tisztulás/hóka”, sıt a „holnap” szavaink szorosan kapcsolódnak. Hasonlóan, lehet, hogy a „mag/mah/magy/mogy” jelentése „nagy/fenti(magas)/fényes/fenséges” és kapcsolatban lehetett az „oroszlán” szóval, de a csúcsos süveget viselı „mágussal” (Arvisurában: „magóc”) is. A tátos ki tudja tárni, meg tudja nyitni, ki tudja terjeszteni a tudatát és a Turu(j) Életfán az („izzó”, „madár-jellegő”, „ıs-”) Iz-lelkével az Égbe „emelkedik”. A tátos talán kapcsolatba hozható az „atya/ó/ıs” szavakkal (tata, tatus). „Buddhának még ma is fenn maradt a Tát neve, Deva-Tat” – írja Kállay, ill.: „A lapp nyelvben a táltosnak a táldos szó felel meg” – ez viszont már közel visz a szellemi erıtérhez, azaz az Élethez, így Kaltes-asszonyhoz. A kurdoknál az elnevezés viszont „dedes” (!), amire Kállay a legkülönbözıbb nyelvekbıl hoz példát, hogy az szintén idıs jelentéső, magyarul pl. déd/dada/dadus/eldıd(=elıd), de „Veranz szótárában did http://vegcsaba.hu/arvisura

120


dalmát szó magyarul oseum (ısöm) mi a dedıs szót felvilágosítja.” Majd a „ded” szóra „nagy atya” értelmet ír. Deédes nevére nem találtam az Arvisurában szófejtést, hihetetlen tetteit viszont mintha pontosan a „Nagy Atya” törvényei alapján cselekedte volna. A név emlékeztet az „idıs”, ill. „idves” és „édes” szavakra is. Az „üdvözülés” jelentése „megmentett, megvédett”, az „üdvösség” – „oltalmazás, biztonság, állandóság, jólét, boldogság” – úgy is mondhatnánk, boldog és „édes” élet – a jó értelemben. Régebben az „idıs” kort viszont csak az érhette meg, akit a sors (vagy más) oltalmazott és megvédett. Megérthetjük, mit jelent, ha valakit üdvözlünk, ha neki üdvöt kívánunk. (A tudomány mindezt darabjaira robbantja, ami nem baj, mivel úgy racionálisan vizsgálható. A baj csak az, ha egyben ki is zár más lehetıségeket.) Nem tőnik úgy, hogy a Deédes és Ata-Isis szavak kapcsolatban állnának, vagy akár csak az „édes” az „Ízzel” (mert a déd még lehet „nagy atya”), mégis, mit olvashatunk? Az édes: „magyar származék az ízes melléknév (lásd íz) régi ézes formájából (lásd ézes mézől, azaz ‘édes mézként’, Ómagyar Mária-siralom), annak jelentés szerint is elkülönült alakváltozata.” És: Jézus (Jesua) nevének jelentése: „az Úr, az üdvözítı”. Perzsául „jezdan” – isten, akit „izden” és „izid” néven is neveznek. Az Újszövetség a görögös „Iészusz” alakot használja. Az áldozást régen áldomásnak is nevezték. Az áldozat általában egy ünnepélyes alkalom volt, amikor állatot vágtak és (friss) húst is ettek, mégpedig szertartásos körülmények között. Az áldozat, azaz a szertartásosan az Égieknek is felajánlott és elfogyasztott állat vagy ital, vagy akár csak a felajánlott tettek mutatták, hogy a felajánló számára milyen fontos az esemény vagy kérés. Az áldozattal pedig végsı soron áldást kértek az emberekre vagy a tettekre, eseményekre. Mit jelenthet az áldás, a megáldás? Az áldás szót ismeretlen eredetőnek tartják; próbaképpen tegyünk elé egy „k” betőt. Egyszer Paál Zoltál „Kaltas”-nak írta az Élet-istenasszony nevét (lehet, csak véletlenül). Talán nem tévedünk sokat, ha az áldáson éltetést, élettel való „megtöltést”, azaz – szerencsés Élet kérését értjük. 121



Rovásjelek Az Arvisura szerint a jelenlegi „székely-magyar” rovásíráshoz is hasonló rovásjeleket Kr.e. 4040-ben, a Hun-törzsszövetség megalakulásakor Agaba állította össze. Agaba a több mint 1000 évvel korábbi „Armogur-féle képjeleket” használta fel, amelyek az írás legelsı említései az Arvisurában. Armogur felesége, Ardvisura Anyahita az „Égi eredető Isten-hitet az ısi képrovásokban megörökíttette” – ezek voltak „a róla elnevezett „Arvisura” feljegyzések”. Anyahita táblákra rótta az „egy igaz Isten hitét, a Világ teremtését és az ott lakók magasabb termelési szokásait”. Aton nevő fia pedig „felállította az Igazmondó Emlékoszlopot, amelyikre lerótta az Édesanyjától hallott Igazszólásokat”. „Ezen Aranyoszlopot késıbb a szavárdok magukkal együtt a Zagrosz hegységbe menekítették”. Az Arvisura szerint az elsı írás képírás volt. Akkoriban a tudás átadása hagyományosan, mesterrıl tanítványra történt; a mester ismerte az írás tartalmát, így elegendı volt csak egy vázlatot feljegyezni. (Késıbb is így történt. Lakatos Zoltán elmondása szerint Paál Zoltán a megkapott Arvisura-lapokat „tömörítvényeknek” nevezte, amit Tura meséivel, illetve késıbb a „révülésekkel” tudott kiegészíteni.) Manapság egy szöveg már „valaki másnak” szól, olyannak, aki nem ismeri annak a tartalmát. Tömör leírásokra a képírás sokkal alkalmasabb, ugyancsak soknyelvő vagy nyelvjárásos-környezetben, ill., ha nem zárt mondatokat fogalmazunk meg, a szavaknak pedig több jelentése is lehet (mint pl. a magyarban (meg)„terem”, „terem”(szoba) vagy „(meg)vár”, „vár”(építmény), stb.). A képírás Mezopotámiába került át, valószínőleg annak egyes képjeleit ismerik ósumer jelekként. Ott késıbb a rajzolt képek helyett náddal agyagba rajzolták az ékjeleket. „Eleinte 2000 írásjelet használtak, de a Pintori tanács az írásjelek számát egyharmadára szőkítette le. Az így elfogadott 665 írásjelet még a szőkebb agyúak is elsajátították.” Ez az „agytorna” állításuk szerint hozzájárult a folyóközi kultúra fölényéhez. http://vegcsaba.hu/arvisura

122


Agaba, aki „ismerte a hunok nyelvjárásait”, a Hun-Törzsszövetség létrejöttét és „az elsı ordoszi medvetornak a történetét a régi írásjegyeikkel lerótta. Ennek a képjelekkel ellátott rovásnak az alapján a hun törzsek beszéde szerint megszerkesztette a 24 Hun Törzsszövetség rovását”. Ezeket elıször agyaglapokra rótták és „kiégették, amit ordosz-keve-nek, vagy palócosan ordoszi kınek neveztek”, késıbb pedig aranylapokra karcolták. „A sorokat felülrıl lefelé rótták, és a rovást baloldalon kezdték” – ez megegyezik a kínai írásmóddal is. Az Agaba-féle rovások szinte azonosak a ma ismert rovásírással. Az Arvisurákat késıbb mégsem ezekkel rótták, hanem az „úz-tárkányrovásokkal”. Ugyanis idıközben a tárkányok, azaz a „mesterek” 216 féle változatot alakítottak ki. Mivel az úzok ırizték a sámánközpontot, így az ı nyelvük és írásuk a sámánok közös nyelvévé is vált. Ezt a rovásfajtát az Arvisura könyv elején megtaláljuk – Paál Zoltán szerint az Arvisurák többségét ezzel rótták (fentrıl lefelé), ez volt a beavatottak által használt rovás. (A Vérrel pecsételve végén találunk is egy ilyen, valószínőleg Paál Zoltán által írt példa-oldalt Nekesérıl, amelynek balról jobbra kell olvasni az oszlopait.) Idıközben Agadében Agadi szabír nagykereskedı lánya, Mari „a fejedelmi lány Ardvisura-Anyahita rovásaiból megszerkesztette a maga rovásjeleit, a szabír kereskedık ezeket alkalmazták”, amely kevesebb, 22 jelet alkalmazott; „Jézus és Judás tudott írni agadei rovással”. Valószínőleg ez a fıníciai írás, amibıl „Eturia rovás-mestersége”, így az etruszk írás, azaz a „rasna rovás”, illetve késıbb a latin betőkészlet is kialakult. Az Agaba-féle jelek még tartalmazták a „24 fıistenség”, „Tórem”, „Isis” jelét, amelyet Kr.e. 490. körül a székihun Maros elhagyott, a jeleket módosította, és engedélyezte, „hogy a rovást ne csak a sámánok, hanem a kereskedık is használhassák”. Ebbıl lett a „köznépi székely rovás”. (A Tórem-jelek közül a könyvben látjuk Ata-Isis, azaz Isten jelét, ami egy T, a tetején egy csigavonal-kampóval.) Mani az „agadei és ordoszi rovásokkal is írt és új írásrendszert fejlesztett ki”. Az ogúz Ujgur 600. körül „új rovást szerkesztett”, amelyet az avarok is használtak. Késıbb pedig kialakultak a türk és mongol rovások. 123



„A hosszú élet titka” Az Arvisura szerint az életkor megnövelése a régi idık egyik nagy problémája volt. Az emberek kezdetben nagyon rövid ideig éltek, így egyszerően a népességszámuk miatt kiszolgáltatottá váltak a környezı és a vándor-népeknek. A hosszú élet titkaként a „mértékletes és változatos életmódot és étkezést” találták meg. „A tőz használata elıtt a nyershússal való táplálkozás miatt egy ember csak 400 alkalommal pillanthatta meg a teleholdat. Ruda-Tórem üstjeiben minden rosszat kifızve a húsból 500-600 holdévig is gyönyörködhettek a telehold szépségében. Az ataiszi Öthegyen szedett bogyók és gyógyító füvek vízben való felforralása után mindenki ihatott az Élet-vizébıl és az Égiektıl kapott életét meghosszabbíthatta. Az öreg bölcsek rájöttek, hogy ha az állatok zsírja helyett a Bálvány-hegy” olaj-„bogyóiból kisajtolt folyadékkal készítik ételeiket, nem olyan könnyen betegednek meg. Ezért nem engedték ezen cserjék más helyeken való szaporítását. Élam népe ezért azzal vádolta Ataisz bölcseit, hogy ezen önzı cselekedeteik miatt kellett Ataisznak elpusztulnia.” „A vadászat és nagyállat-tartás mellett az emberek átlagos életkora 2535” év volt. A „növényi eredető ételek fogyasztása mellett az életkor már 3550” év. „Az ehetı gyökérfélék és a mesterségesen ültetett gyümölcsök fogyasztása mellett az életkor 40-55 tőzszerzési évre nıtt. Elkezdıdött a gyógynövények győjtése”, majd a „szitás és kádas fürdık és a mértékletes életmód alkalmazása az életkort 45-60 tőzszerzési évre emelte fel.” Különleges példa Pepi fáraó, „aki 102 évig élt és 96 évig uralkodott”; ı „napjában 5-ször evett, de igen keveset, hús táplálékot csak nagyon ritkán és akkor is csak galamb, házinyúl és csirkeféleségeket”. „Pepi fáraó udvartartása ha lehetett, került mindenféle húskészítményt. Csak a leveseket ették meg, a levesben fıtt húsokat a szolgákkal etették. Az ünnepélyeken azonban roskadásig telítették az asztalokat pecsenyékkel, de Pepi fáraó csak csipegetett az ételekbıl. Utána sok gyümölcsöt (fıként aszalt, vagy fızött állapotban) fogyasztottak.” Pepi „minden nehéz eset elıtt azt mondta: Aludjunk rá egy jó nagyot, hátha az Élet-anya mindent elrendez!” Azt is tartotta,


124


hogy a születési helynél 24 öllel sem magasabbra, sem mélyebbre nem szabad menni. Káros volt, amikor az emberek „a bıséges nagyállattartás miatt szinte holtra zabálták magukat”. Viszont nem volt cél a húsmentes étkezés (Pepi is fogyasztott könnyő húsokat); nem is lehetett, hiszen az állatok is a fenntartási rendszer részei voltak, a felesleget velük megetetve természetes ételtárolók voltak, a vetésforgóban fontos szerepük volt, másrészt az ember nem eszi meg, nem hasznosítja sem a gyomnövényeket, sem a szénát. A harcokban és a nagy testi erıt igénylı feladatoknál viszont kiemelt szerepet kapott a tápláló ételek biztosítása. Paál Zoltán maga is nyulakat tenyésztett, amit heti egyszer ettek (mellette gyógynövények teáit itta). „Anyahita elgondolása az Életfáról, vagyis az emberek agya és gondolkodása körüli vitában az volt, hogy az Életfát minden növényi és állati étkek táplálják.” „Az Égi eredető Anyahita azt tanította: „Soha nem bőn az, ami a szájon bemegy, hanem inkább az, ami a rosszakaratú emberek száján kijön!”” Mani rendkívül önmegtartóztató életet élt, a húsmentes étkezés mellett nıtlenségi fogadalommal és sok egyéb korlátozással. Az „uruki hiten lévık a mérsékelt táplálkozás mellett még a 75. életévüket is elérték. Aki a Budavár Beavatott Központ által elıírt módon élt, még a 85-95 évet is el tudta érni. Sıt a Mani bibliások, akik dorbézolás helyett olvastak és annak szabályai szerint éltek Pepi fáraó étrendjét követve, elég gyakran eléltek 100 évig is. Az ilyeneket aztán az vitte a sírba, hogy maguk is megunták már a hosszú életet és egyívású társaikat gyászolva a társtalanságban haltak meg.” „Bat-Baján beavatott fejedelem Pepi fáraóhoz hasonlóan nagyon mértékletes életet élt” és „szellemi világának 95 évig volt az eszmei vezetıje. Nem csak a kortársai, hanem már maga is megelégelte, hogy oly sokáig élt.” Az életerıt különbözı gyógyfüvekkel, pl. több hegyrıl szedett csipkebogyó levével tartották fenn. A ritka, ünnepi (de ünnep minden héten volt a nagycsaládok miatt) könnyő húsok („galamb, házinyúl és csirkeféleségek”) evése mellett fontos a „szolid életmód, csekély bor fogyasztása mellett”. Törtelen szerint, „aki a megrázkódtatások és az erıs szellemi munka mellett is 74 éves korig élt”: „az emberek ne rágják egymást fölöslegesen, ellenséges rosszakaratból, mert az életüket ezzel megrövidítik!” 125



Féran Az Arvisura egy különlegessége a Féran, azaz a „Férfi-nı Névadó naptár”, mely szerint minden naphoz tartozott néhány név és az újszülöttnek ezekbıl a nevekbıl választhattak. Ez kötelezı volt, bár a sámánok egy nap eltérésnél „szemet hunytak”, a szökınapok miatt. Ez egyrészt azt jelentette, hogy mindenkinek a neve alapján tudni lehetett a születésnapját is. Mivel az elsı Férant a „csillagok járása” szerint állították össze (a régi hónap-beosztás, ill. a Hold járása is fontos lehetett), így a név utalhatott az ember minıségére is; gyakran valakit egy adott feladatra a neve alapján választottak. A születésnap megünneplése pedig a „névnapi evés” volt: ahány „névnapi evése” volt valakinek, annyi éves volt. Érdekes, hogy névnapot a Kárpát-medence és a környezı országok mellett az oroszok és a balti népek is ünneplik, sıt, a lengyeleknél a névnap ugyanolyan fontos, mint a születésnap. Az Arvisura szerint az elsı Férant még Anyahita és gyermekei szerkesztették meg. Anyahita Van nevő fiával és annak második feleségével Katikával „megszerkesztette az elsı Féran névadó-rovást, amely az Égitestek járása alapján készült el. Ezt a bizonyos Férant aztán népcsoportonként továbbfejlesztették”. Másutt olvashatjuk, hogy „Úr, Él és Van az édesanyjuk irányítása mellett” megszerkesztették „a 3x8 személyes Nagy-Férant, vagyis az Égi szokások szerinti Névadást. Ezek közül az Úr által lejegyzett 8-as Féran most is látható Surupak titkos feljegyzéseiben. Az Él által lejegyzett Féran Agadi városának templomában látható. A Van fejedelemfi által lerótt harmadik 8-as Féran most Hun-Ómban látható a beavatottak Kegyhelyén, amelyet aztán törzsekre bontottak fel.” A 8 név a „8as szaporodási elven” alapult. A névadásnak további szabályai is voltak, így az újszülött neve annyi szótagból állt, ahány nagyszülıje élt (régebben az átlagéletkor sokkal rövidebb volt), ill. egyszótagút, ha már nem volt élı nagyszülıje. Ugyanis azt tartották, hogy ennyi „lelkes” a gyermek, azaz ennyi lélek tanítja és segíti a fejlıdését. De azt is „szokásban volt meghttp://vegcsaba.hu/arvisura

126


jelölni, ha valamelyik gyermeknek, mielıtt megtanult volna beszélni, meghalt nagyszülıje, úgy pl. Boton helyett Botond névvel illették”, azaz egy „d” betővel egészítették ki a nevet. Régebben több volt az ikerszülés is; azonos nemőeknél a másodszülött „-ka” végzıdést kapott („ka ikrek”), pl. Kati és Katika. Anyahita, mivel „gondolat-átvitellel állandó kapcsolatban állott Kaltesasszony Földjének Életfa-központjával”, „gyermekeinek nevét a Kaltesen élı nagyszülıinek életben levése szerint adta meg. Így, mikor az apai nagyapa után már a nagymama is meghalt, Armogur (Aton) és Piroska születése után a következı gyermekeit Uruk és Saka névre keresztelte.” Majd „az édesanyai nagyapja halála után, még Úr, Él és Van nevő fia született.” Illetve: „gondolat-rezgések alapján értesült Anyahita arról, hogy édes nagyapja meghalt, ezért a legkisebb fia, Van fejedelemfa névadójára azt rótták le: „Arvisura-Anyahitától származott”. Mivel még nem tudott beszélni, az Arvisura helyett Ardvisurával illették meg a névadás kiigazításaként.” Egy találkozón Paál Zoltánnak „átadták a hatezer éves Féran Névadó-Naptár fogalmazványát, amelyet el kell készítenem ebben az évben Ilona napjától Ilona napig bezárólag, de akkor a karnaki papírt el kell égetnem a szertartás értelmében. Az ataiszi 24 neves Féran Úristen, Élisten és Vanisten hite szerint készült el annak idején, amelyben világunk összes nevei bennfoglaltatnak. Hozzánk, a 24 Hun Törzsszövetséghez csupán a Vanisten névadása tartozik, és annak is csak a nyolcszöglető csillag Szemir-virágos Féranja, mivel mi, palócok Gilgames Umma-népéhez tartozunk. Ehhez jöhet még a 4 neves uruki-mani Névadó, amelyik már nem a csillagok járása szerint szól. Így az egykori Melegvizek Birodalmában, a Havaruti-Nagyszalában az egykori elırelátás szerint 12 férfi és 12 nıi nevet irányoztak elı.” Ennek alapja a Pilis-Tardos Féran. „A 24 Hun Törzsszövetség Vanisten Féranját Ordoszból hozta el Sikila. A változtatható uruki Féran felét Tardos fejedelmi ifjú jegyezte le a tardosi Féranban, amely nem a csillagok járása szerint lett leróva és az Úristen hívıknek csupán a Melegvizek Birodalmára vonatkozó neveit tartalmazta.” „Így mind Tardoson, mind Pilisen a beavatottak Kegyhelyén volt egy 8-as és egy 4-es változtatható Féran, amelyet gyakran kiegészítettek. Így alkották meg a Pilis-Férant emlékeztetıül.” 127



360 Az Arvisura a történelmi idık kezdetén egy magasan fejlett civilizációt ír le. De hol vannak ennek a nyomai? Magas technológiai szintő tárgyi emlékeket nem nagyon találunk, bár csak a modern világunk az, ami alapvetıen anyagi szemlélető – korábban nem feltétlenül ez lehetett az érték. Van-e akkor nyoma egy magasabb szellemi kultúrának? Fordítsuk meg a kérdést: ha esetleg lett volna egy magasabb szellemi kultúra, az milyen nyomokban maradhatott volna fenn? A magasabb szintet például elképzelhetjük nagyobb intelligenciaként; amíg egy „alap” intelligencia csak részletek vizsgálatára és apró logikai lépések követésére alkalmas, addig egy magasabb szint már jóval bonyolultabb összefüggés-halmazt képes kezelni. Ha a korábbi szemléletben volt ilyen, több elemet átszövıösszekapcsoló összefüggés, akkor annak nyomai fennmaradhattak. Jelenleg a 10-es számrendszert használjuk a számolásra, ez azonban a közelítésekre az egyik legalkalmatlanabb, pl. a harmad, a hatod sem fejezhetı ki pontosan. A közelítésre alkalmasabb számrendszereket úgy kapjuk, ha 3-tól kezdve összeszorozzuk a számokat, így a következıket kapjuk: 12, 60, 360, 2520… A 12-es (vagy kétszerese, a 24-es) számrendszerben már valaminek a fele, harmada, negyede, hatoda (a 24-esben a nyolcada) pontosan kifejezhetı, a 60-asban az ötöde és tizede is, amely pontosság nem lényegtelen pl. csillagászati számítások esetén. A 360-as számrendszer még jobb, de az már túl nagynak látszik (legalábbis a jelenlegi alap intelligenciához képest), viszont az elıáll a 12*30 eredményeként. Azaz, ha készítünk egy olyan beosztást, amely váltogatja a 12 és 30 értékeket, akkor bármely két lépés között 360 egységet kapunk. Eredetileg a sumérok a napot 12 kettısórára („dana” – az Arvisurában: „pergı”) osztották fel, amit 30 „geš”-re (4 perc) bontottak – a Nap ennyi idı alatt megy 1 fokot az égen. (A 4 perc kapcsolatos lehet a figyelemmel is, ugyanis ma átlagban kb. ilyen hosszú egy zeneszám.) A további osztás 20 mp-es és 2/3 mp-es egység lenne http://vegcsaba.hu/arvisura

128


(utóbbi a normál számolás üteme; a másodperchez lassan kell számolni). A sumérok 30 napos hónapokat, illetve 12 hónapos éveket (19 évenként korrekciós hónapokkal) számoltak. Azaz: egy évben 360 nap volt, egy hónapban 360 dana, egy napban 360 „geš”, stb. A dana azonban távolságmérték is volt: az 1 dana alatt gyalogosan bejárható távolság (10,8 km; azaz 5,4 km/óra sebességet vettek). Így 1 geš (4 perc) alatt 360 métert lehet megtenni, ami az uš („kötél”) egységük, 20 mp alatt 30 métert (ami fél eše2), 2/3 mp alatt pedig pontosan 1 métert (!), ami a ĝiri3 „lépés” egységük volt – azaz pontosan 1 „lépést” kellett 2/3 mp alatt (normál számolás) lépni. Egy dana távolság tehát 30*12*30 = 10800 lépés volt. Ha 24 órán keresztül folyamatosan mennénk, akkor 129,6 km távolságot tennénk meg, ami közel van 1 hosszúsági fok távolsághoz (ez 111km), 30 napos hónap alatt több mint 30 fokot haladnánk így 12 hónap alatt (pontosabban 10,2) ilyen sebességgel meg lehet kerülni a Földet. Innen már minden megközelíthetı arányokkal. Ha azt mondjuk, hogy ténylegesen csak 6 órát (3 danát) megyünk, akkor 1/4-es aránnyal 32,4km-t haladunk, amit kb. egy napi járóföldnek tartanak (a „járások” innen erednek). Hajóval viszont kb. 3/4-es aránnyal lehetett haladni, kb. ez a hosszú távú futás sebessége is; a ló pedig 4/3 aránnyal lép és a gyaloglásnál kb. kétszer gyorsabban üget, négyszer gyorsabban vágtat (egy „lófutást”, kb. 1km-t így 1 „geš”, 4 perc alatt meg lehet tenni). A delelıpont így kb. 360-szor gyorsabb a gyalogló embernél. A távolság és egy becsült sebességarány ismeretében azonnal meg tudjuk mondani, hogy annak megtételéhez mennyi idı szükséges, ill. fordítva: aránylag milyen gyors. Azaz a távolság-idı-sebesség fogalmai egységben voltak, összefüggtek. Késıbb az egyszerőbb 60-as és 12-es, illetve 24-es beosztások maradtak meg, majd a kézzel számolható 10-es számrendszer (a 12-es beosztáshoz 6 ujj kellene, de az csak néhány sámánnak van). Talán így volt, talán nem. A legnagyobb titok mégsem ez lehetett, hanem – talán – a tudat kiterjesztésének, a teljesség és harmónia megismerésének a képessége. 129



„Háromszor nyolcas istenség” Az Arvisurában sokszor elıfordul a 24, mint a teljesség száma. Már maga az elsı Arvisura a 24 Hun Törzs Szövetségének a megalakulását írja le. A rokon-népek és a csatlakozó törzsek néha többen, néha kevesebben voltak, de az elnevezést akkor is megtartották. Volt, amikor „osztódás révén 216-ra emelkedett a hun törzsek száma”. A 24 a teljes kört, a minıségek változatainak a teljességét jelentette. Minden törzseknek megvolt a maga Tóreme, így 24 fıistenséget tartottak számon, amelyeknek kezdetben még külön rovásos képjele is volt. „Az ısmagyar vallás alapja, az igaz szeretet, amelynek 24 fokozata van a világosság és sötétség harcában”; a szellemi erı fokozatai a karéjok, amely legfeljebb 24 lehet – csak világkorszakonként születhet meg egy isteni többlettel rendelkezı 25 karéjos lélek. Alapként azonban sokszor megjelenik a nyolcas szám, illetve beosztás is. Korábban „a Nílus mentén nyolcas Istenség van az emberek gondolkodásában uralmon, ezért mind a 8 Istenségnek templomokat építenek, hogy az Égieket dicsıíthessék”. A korábbi „háromszor nyolcas hun Istenség” népe Atilla fiainak megbékéltetésével újra egységbe állt. Nyugaton a szövetséges hun-féle népek „isteneivel lett meg Csaba nyugati nyolcas-istensége.” Dengezik népe „a Ten-Tenisur folyó” vonalán telepedett le, és ugyancsak ide menekültek a „Van-tó melléki urukimani hívık az üldöztetés elıl”, de „az itt élı Dengezik-féle nyolcas istenség vitáiba nem szóltak bele”. Harmadrészt, „Aladár népe az istenfélı magyari néphez csatlakozott.” „A magyarok törzsszövetségét Aladár eleinte győjtınéven csak ugoroknak hívta. Mellettük” a csatlakozott „törzsekkel alkotta meg Aladár a harmadik nyolcas istenség és segédnépeinek új birodalmát.” Úgy tőnik, hogy a 8 a teljességgel, a 3 a stabilitással kapcsolatos (a háromlábú szék a legstabilabb), a kettı szorzata pedig 24. Újabb hármas szorzat pedig a 72 számhoz vezet el. „Az egyik érdekesség a 72-es osztószám volt. Ugyanis Buda fısámán annak idején az Encs vidéktıl Jászvásárig a 24 Hun Törzsszövetség legeltetési területét 3x24, azaz 72 részre osztotta szét, hogy földmővelı lakosságuk nyugodt munkája mellett zahttp://vegcsaba.hu/arvisura

130


vartalan legyen az avar kincsekbıl származó pénz forgalma.” Késıbb „Gelyza” ezt, azaz „Budavár 72 tartományi beosztását fenntartotta”. A nyolcas számot a „szaporodási elvben” is viszontláthatjuk. Ez volt a jövı záloga: „a Káma és Mirina szerelmébıl kialakult, nyolcas szaporodási elven naggyá lett Magyar Törzsszövetség további életrevalósága.” (Ez ma 3-4 gyereknek felelne meg, mivel korábban „az aranyasszonyok feljegyzései szerint a nyolcas szaporodási elvet betartva 5-6 gyermek megmaradt családonként és a felnıtt lakosság 26-46 év között halt meg átlagosan”.) Épp emiatt „a nyolcas szaporodási elv alapján a 8-as Névadó Naptár szerepelt”, azaz a névadóban is 8-8 név volt törzsenként, Az úzokhoz „a Vanisten névadása tartozik és annak is csak a nyolcszöglető csillag Szemir-virágos Féranja, mivel mi, palócok Gilgames Umma népéhez tartozunk. Ehhez jöhet még a 4 neves uruki-mani névadó, amelyik már nem a csillagok járása szerint szól.” Ugyanakkor a káltesiek „9 ismeretlen hatalommal” számoltak, „amely az emberi faj kipusztítását akaró Égi-Hatalom szövetségében résztvevık számát adja. Arvisura Anyahita ezen 9 ismeretlen hatalom ellen harcolt”. Más helyen viszont ezek nem vagy nem csak negatív erık: „A Kaltes-asszony bolygóján lévı 9 ismeretlen hatalmat úgy magyarázta” a kaltesi „Oánész, hogy ez Kaltes-asszony 9 csodája, ami a 9 Égi Mester létezését bizonyítja. A 9 Égi Mester volt Kaltes-asszony bolygójának a mozgatója.” A 9 az talán 8+1, ahogy a nyolcas „Szemir-virágos” csillagnak is bejelölik a közepét (és 24+1=25). Mindenesetre a 72 = 8*9, amibıl eljutunk a Világkorszakok 2160 évéhez, annak kétszereséhez a 4320-hoz és többszöröseihez. „Minden evést 1 évnek számoltak, sıt késıbb minden fogást 1 évnek róttak. Így számolva 10 ıs király 432 000 evésig uralkodott. Falánkságuk miatt azonban az Égiek újabb özönvizet bocsátottak rájuk, amelybıl az Égi eredető Urgani és társai megmenekültek.” A „432” a „9 ismeretlen hatalom száma”; „ezen számok sorozatán alapulva a 432 000. évben indult meg az özönvíz, s a Nipparban uralkodó királyok hatalma megszőnt”; de a számok „ismeretében a Szavárdokat az Ég Bölcsei által kiadott késıbbi utasítások alapján idejében útba indították”. Így végül eljuthatunk a „titokzatos 4 320 000-es életforgási” számhoz, amely a „káltesiek” földjén is lejárt. 131



Enlitt Az Arvisurában egy rendkívül különös istenség Enlitt Tórem; legalábbis én ilyen névnek egyetlen más helyen sem találtam nyomát. Az Arvisurában „Ata-Isisnek két fia volt. Az egyik Sis-Tórem, míg a másik Murduk-Tórem”, aki „a kasszu és a szumír-kurd törzsnek volt a védelmezıje”, a feleségével, „Enlitt-asszonnyal együtt”. Murduk, vagy sumer nevén „Enlil a szelek s villámok ura, aki a sötétség ellensége és az embereknek jóságos segítıje” „elkíséri ezüstös hajú feleségét és közösen terjesztik a tudást. Megtanítják az embereket építeni, rovásokat vésni és kiszámítani a végtelen idıket a Nap-Isis tiszteletére emelt kegyhelyeken. Ezért minden idıben számolták a Nap-Isis fogyását, majd teljes tőzkoronggá való kiteljesedését. Ugyancsak áldozatot mutattak be minden alkalommal Hold-Anyának, amikor a maga teljességében tündökölt a nagy Teremburán.” Enlitt-asszony egyben „a tenger Tórem-asszonya”, „aki a bátorságot, szeretetet és tudást önti a kiválasztottak fejébe”. De hogyan kapcsolódhat a tudás és a tenger? (Összességében Enlitt jelentése „messzi/távoli (pl. hely)”, „nyílt/nyitott (pl. tér)”, ill. „mindenségi ár” lehet, ill. kapcsolatban van Déllel és a Déli-széllel, a Holddal és az ezüst fénnyel, de ezt hosszú lenne kifejteni.) A Vérrel pecsételvében Enlitt és Káltes-asszony az „égi eredető tudással” és a révüléssel kapcsolatban van megemlítve. Például Tura mondja egy szertartáskor: „Enlitt és Káltes asszony! Akik földre hoztátok az Égiek rovástudományát, értesítsétek Földünket!” Káltes-asszony szerepe érthetı, mint akihez az élet és az Élet tartozik. Enlitt aszszony – meséli máshol Tura – „neveli tudósokká az úgynevezett látó-embereket. İ ugyanis az égiek írástudója, aki Káltes asszony segítségével a földre hozta az írásbeliséget, az égiek rovását, a Viesakát. A gondolatátvitel képessége is tıle függ.” Másutt pedig Tura megköszöni Paál Zoltánnak „az égi eredető Enlittıl kapott” tudását, ami az, „hogy a vizek istene a három lelkő embereket látókká, tudókká neveli”. Az Arvisurában Enlitt szinte (Bihar titkos menyasszonyával kapcsolatos történeten kívül) csak egyetlen helyen van még említve: http://vegcsaba.hu/arvisura

132


A Nap és a Hold „néha találkoznak és erejükhöz mérten összeölelkeznek” és „ilyenkor földre száll a Hold-leánya, Enlitt, aki még a tengereket is meg tudja mozgatni”. Ezzel talán közelebb kerülünk Enlitt rejtélyéhez. Ugyanis, aki már látott napfogyatkozást, tudja, hogy ilyenkor olyan, mintha az alkonyi-hajnali szürkület hatalmas leple terülne rá a földre, és érezni lehet annak hideg suhanását. Az állatok elnémulnak, a világ elrejtezik (!) az élet és halál, a nap és éj, a Nap és a Hold találkozásánál. Nem ismerıs ez? Az Arvisurában néha említve van, hogy a nagy titkokat vagy döntéseket „fekete lepel” alatt mondták. És a révülésnél a „látóemberek ezüst köde”? Ha létezik egy, a tudaton keresztül érzékelı hatodik érzék, akkor az milyen módon mőködtethetı? A legegyszerőbbnek az látszik, ha az öt érzék és a racionális tudat aktivitása csökken, a világ „ködbe burkolózik”, vagy másik oldalról nézve: az érzékelı „elrejtezik” a világból, azaz csökkenti a határozott körvonalú fizikai jelenlétének érzékelését és megnyitja a teljesség, a mindenséggel való egység áramló-végtelen („tengeri”) érzését. (Egy másik „látásnál” a látható valóságra húzódik rá a teljesség érzékelésének a rétege.) A racionalitás aktivitása csökken álomban, meditáció során is valamennyire (mivel az egyén ilyenkor meditálni akar, ezért általában az ego részben jelen marad), vagy álmodozáskor, esetleg pszichoaktív szer hatására is. Ilyenkor el lehet indulni „befelé”. De mi van ott belül? Alapvetıen a saját képzetek, képzelgések. (Ezért egyetlen szer sem fog valakibıl sámánt csinálni, sıt, az alapvetıen a belsı képzelgéseket erısíti fel, így véglegesen el is téríthet valakit. A harmonikus személyiségnek viszont magától megnyílik ez a kapu, az Ég „elhívja”.) A kérdés így az, hogy az egyén elveszik-e az élete során felépített (alapvetıen tetszetıs) fantáziavilágába, amely még sokszor maga elıl is rejtett, vagy túl tud-e azon lépni, feljebb? Az asztrológia tud errıl a világról és a Neptunuszhoz, ill. a Halak jegyhez sorolja a transzcendens érzékelését (de a fantáziálást is), ahogy a humán tudományokat, és az írást és zenét is. Vajon utal valami arra, hogy Paál Zoltánban mőködött a Halak-minıség? Nos, a születési dátuma: 1913. márc. 3. 133



Arn, a templomos lovag A szellemiség mőködése sarkítva, ezért jól megfigyelhetı módon jelenik meg az „Arn, a templomos-lovag” (r. Peter Flinth, 2007) címő filmben, amelyet történelmi személyek és események alapján készítettek. A történet röviden a következı: Az 1100-as években a svéd kisfiú, Arn leesik egy emelvényrıl és haldoklik. Anyja megfogadja, hogy ha a fiú életen marad, akkor ıt Istennek ajánlja fel. A meggyógyult fiút szerzetesek közé küldik, ahol egy volt keresztes lovag felfedezi a fiú képességeit és megtanítja a kard és az íj mesteri használatára. A felnıtt fiút hazaengedik, ahol Ceciliával kölcsönösen szerelembe esnek. Arn segít régi barátjának, hogy apja gyilkosát, az északi terület királyát megölje és trónját elfoglalja. Cecilia gyermeket vár; Ceciliát zárdára, Arnt pedig templomos lovagként való szolgálatra kötelezik. A nemes szívő Arn a Szentföldön még az ellenségei elıtt is tiszteletet vív ki. 20 év múlva találkozik a két szerelmes. Arn a trónra jutott kegyetlen király ellen összegyőjti a seregét, és egy véres csatában legyızi. Arn halálos sebet kap, a csata viszont hosszú idıre megteremti a békét, ami végül az egységes Svédország létrejöttéhez vezet majd. A filmben láthatjuk, hogy Arn szinte erre, a békét elhozó harcra született. Egyrészt a képességei alkalmassá tették a feladatra – Arn kiváló lövı volt és mindkét kezével tudott vívni. Másrészt látszik a szellemi „indítás”, a „sors” „vezetése”. Felmerülhet a kérdés, hogy a szellemiség ennyire az egyén feláldozását követeli? Arn szinte gyermek sem volt, mert szerzetesként kellett élnie. A kedvesével alig volt együtt, utána 20 évre elszakították ıket egymástól, miközben Arn a Szentföldön folyamatos életveszélyben élt. És végül, amikor már hazaért, a békét is sikerült kivívnia és együtt lehetne a párjával, akkor halálos sebet kap és meghal. Valóban ennyire a lemondást követeli a szellemiség? Nagyon alaposan kell végignézni a filmet, hogy észrevegyük, a problémák mindig akkor történnek, amikor vagy Arn vagy a hozzá http://vegcsaba.hu/arvisura

134


tartozók valami nem helyes dolgot tesznek. Szellemiség oldalról tekintve a történet így a következı lehetett: Arn – a Svédország megmentıjének született kisfiú – leesik az emelvényrıl, de a „szerencse” megmenti / Anyja Istennek ajánlja fel. Ez helytelen, hiszen nem Isten kezébe tette a döntést, sem nem a maga számára tett fogadalmat / „Szerencsére” Arn a kolostorban találkozik egy templomos-lovaggal, így a kisiklott terv folytatódhat / Arn még a házasság elıtt együtt van Ceciliával, amit nem lett volna szabad megtenniük / „Szerencsére” a kisfiú, így a vérvonal megmentıdik: egy rokonuk neveli majd fel / Arn beleegyezik a király eltávolításába, pedig figyelmeztetik, hogy ez korai; sıt, Arn ezt a szerelme miatt teszi / Következményként elindul ellenük a boszszú, de „szerencsére” Arn a Szentföldre kerül, ahol gyakorolhatja a képességeit / Arn nemes cselekedetei miatt, „szerencsével” több halálos veszélybıl is megmenekül, végül hazakerül / „Szerencsére” még az elıtt érkezik meg haza, mielıtt Cecilia újra letenné az apáca-fogadalmat (ıt akarták zárda-fınöknınek). Eddig még megvolt a boldog befejezés lehetısége, de miért kellett Arnnak meghalni, és Ceciliának a boldogságnak már a reménye nélkül is tovább élni? Cecilia esetén egyértelmő az utalás. Az ıt kínzó korábbi fınöknınek még annak a halálos ágyán sem tud megbocsájtani. Arn esetén csak egy pillanatra látunk utalást (mégiscsak ı a fıhıs). Amikor a csatában megpillantja a kegyetlen királyt, valószínőleg elragadja az indulat – mindenesetre figyelmetlen lesz, így kaphatja meg a halálos sebet. „Szerencséjére” nem hal meg azonnal, még a király csatlósával végezni tud és a királyt is legyızi, sıt, még „szerencséjére” haza is ér, láthatja feleségét és ıt ölelve halhat meg. Az Arn esetén nem a teljes személy feláldozását láthattuk tehát. Tiszta helyzetben a „feladat” beleilleszkedett volna az élettörténetébe. Minden kitérést az egyén vagy a hozzá közel állók helytelen tettei eredményeztek. A feladat fontossága azonban megmentette és fenntartotta az életüket, újabb és újabb korrekciókat hozva a sorsukba. 135



„Indítottak” A láthatón, közvetlenül megtapasztalhatón túli világ mőködésérıl valójában rendkívül részletes ismereteink vannak. Ugyanis a mőalkotásokban, amelyek nem logikára, racionalitásra és mennyiségekre, hanem analógiákra és minıségekre épülnek, a valóságnak egy rendkívül egységes képe jelenik meg, de ugyancsak rejtett módon, illetve a hasonlóságok-analógiák módján megfogalmazva. A mőalkotások valójában egy részletes képet adnak arról, hogy az ember a háttérben lévı analógiás tudatrészében milyen képet alkot a világról – ugyanis, ha egy alkotásban hamis szabály kezd el mőködni, akkor az nem fog tetszeni, illetve fordítva, egy történet a látszólagos logikai bukfencek ellenére is végül (esetleg csak hosszabb idı múlva) megnyeri a tetszésünket, ha abban a rejtett törvények illeszkednek a valóságra. Így pusztán a mőalkotások elemzéseivel, lényegi világképük feltárásával megismerhetı a világ teljessége – a jobb agyféltekére jellemzı analógiás pontosságig, azaz, amikor a hasonló minıségő dolgokat azonosnak tekintjük. Gondolhatnánk azt is, hogy mindezek csak az emberi tudatban lecsapódott képek, amelyek torzíthatnak az eredeti összefüggéseken (mely törvényeket így csak a tudomány lecsupaszított és egyszerősített eszközeivel ismerhetnénk meg), azonban, ha megtaláljuk egy-egy ábrázolás kulcsát, azt, hogy az mire is vonatkozik, akkor a valóságunkban is tetten érhetı, mőködı, sıt, mőködtethetı (!) törvényeket találunk. A korábban vázlatosan elemzett „Arn, a templomos-lovag” c. film például az „indítottakkal” (ez Barasits Zsuzsanna szellemi üzeneteinek szóhasználata) kapcsolatos törvényeket mutatja meg. Az „Ég világa” a jó megteremtésére, a harmóniára törekszik, ill. alapvetıen egón túli. Földi közegben ez gyakran egy-egy feladatként jelenik meg (ami egy alkotási lehetıség is), amit „jó lenne megcsinálni”, és annak az eredménye a lényeges; az, hogy pontosan ki csinálja, az kevésbé fontos. Az egyén a saját világával „kiszínezi” a megoldást: a személyiség a feladat dísze (nem pedig fordítva). http://vegcsaba.hu/arvisura

136


A „szellemi feladatra” való „indítás” egyik követelménye, hogy az egyén képesség-együttese (Barasits: „képesség-tára”) alkalmas legyen a feladat megoldására – Arn harcra született, kiváló lövı volt és mindkét kezével tudott vívni. Egy magas szellemi-szintő feladaton viszont csak akkor tevékenykedhet a személy, ha ahhoz a személyisége is fel tud emelkedni. Ha a negatív tulajdonságok kezdenek el felgyőlni benne, akkor a feladat „leválik” róla, és esetleg más, vagy mások fogják majd folytatni. Ha valaki alkalmas egy feladat megoldására, az egy bizonyos védelmet is élvez; Arn többször a halál közelében volt. De csak addig tart ez a védelem, amíg a személyisége is magas szinten van; ha negatívvá válik, például bízni kezd a szerencséjében, elbízza magát, akkor a védelem elhagyja. A „szellemi indítás” alapvetıen olyan, amit az ember elsıre vissza szeretne utasítani, az ugyanis egy feladat. Ugyanakkor az embernek megvan a saját feladata. Az indítás így egy pluszként jelenik meg, tehát nem az egyéné, úgy tőnik, valaki másnak kellene megcsinálni, sıt, úgy tőnik, más sokkal jobban be tudná illeszteni a világba. Ráadásul ez olyan feladat, ami egótlan, tehát a személynek alapvetıen munkát jelent és többnyire nincs külsı értéke, alapvetıen senki más nem tartja azt értéknek (talán csak évtizedek múlva és talán csak néhány ember), így maga az ego sem tudja magát ezzel a többiek elıtt értékesebbnek láttatni. Egyetlen érték az a belsı öröm, hogy valamit sikerült jól megcsinálni. Ha tehát egy feladat olyan, amit szeretnénk, ill. amit, ha megoldunk, akkor sokan felnéznek ránk, vagy akár sarkítva: jól mutat majd az önéletrajzunkban – akkor az karrier- és ego-építés, de nem feltétlenül szellemi indítás. Ha olyan, amit nem nekünk kellene megtenni, de megtehetnénk, csak azért, hogy a világ jobb legyen – na, az már gyanús… (Az eddigieket célszerő összevetni a „Vérrel pecsételve” mondataival, és a szerencsés eseményekkel, amelyek Tura életét többször is megmentették és Paál Zoltánnal való találkozását lehetıvé tették.)

137



„Északi nyelvrokonaink” Ha finnugor nyelvészek véletlenül beleolvasnak az Arvisurába vagy a Vérrel pecsételvébe, sokszor megdöbbennek azon, hogy Paál Zoltán milyen hihetetlen mennyiségő uralisztikai ismerettel (is) bírt. Ilyen maga a medvetor leírása is, amely elsı napján itt a gyász miatt ének nem hangozhatott el (!), illetve az a helyzetre, a magyar és székely résztvevıkhöz volt alakítva (!). De ilyen – többek között – a „torev” szó (Tura elıször így nevezte a medvét) és a „Kaja juj” felkiáltás is. Mindkettıt megtaláljuk az Északi-manysi szótárban (Fejes), ahol a „kaja-juj (ind.) (felkiáltás a medveénekek kezdetén és végén)”. A nyelvészek ezután általában azzal folytatják, hogy ık milyen forrásokból és milyen ravasz módon állították volna össze képzeletük hasonló (?) termékét, elhitetve másokkal (?), hogy mindaz meg is történt. Kedvenceim, amikor olyan forrást „találnak”, ami késıbb jelent meg, pl. az 1977-es Uralisztikai olvasókönyvet, míg Paál Zoltán 1956-ra befejezte a Vérrel pecsételvét, sıt azt le is adta, épp a Finnugor intézetben. Ráadásul, ezekben a forrásokban sokkal töredékesebben és semmiképp sem az aktuális helyzetre alkalmazva jelennek meg ezek az információk. A leírtak persze sokkal kevésbé hihetık a számukra, azaz, hogy Paál Zoltán valóban részt vett medvetoron, a magyarul tökéletesen beszélı és szovjet diplomata útlevéllel rendelkezı, eredetileg finnugor-szakos oktató, Yrjö Szalminen pedig késıbb többször is találkozott Paál Zoltánnal, együtt felidézhették a medvetor eseményeit és Tura történeteit, illetve ı ellenırizte is a Vérrel pecsételve szövegét. Ugyancsak különös, hogy az Arvisurát sokan épp a magyar „mitikus történelmet” képviselık közül támadják. Valami hihetetlen finnugor és kommunista összeesküvést sejtenek a háttérben. Az ok valószínőleg az, hogy az Arvisura teljessége ellentétben áll az általuk kitalált tetszetıs „ıstörténettel”; valaminek a rosszhírét kelteni pedig sokkal könnyebb, mint az ilyen téves állításokat utána tételesen megcáfolni. Ráadásul, Paál Zoltán, aki a legjobb barátainak http://vegcsaba.hu/arvisura

138


tartotta a manysi Turát, a karjalai-mordvin Szalminent, a magyarmordvin Rigót, a hanti Szurguti testvéreket, épp ı maga utasította el sokszor a finnugristák egyoldalú megközelítését. Magunk is olvashatjuk a „nagyok”, Budenz, Munkácsi és a többiek arrogáns „kritikáit”, amikor pl. azzal érvelnek, hogy értelmetlen más nyelvvel összevetni egy-egy szavunkat, amikor nincs bizonyítva azzal a rokonságunk, az uráli nyelvekkel viszont van, hát milyen ostobaság is ezen a körön kívül próbálkozni… A finnugor nyelvrokonság bizonyított tény, azonban az is, hogy a genetikai rokonság Belsı- és Kis-Ázsiába, ill. a Kaukázushoz vezet. A nyelvcsere könnyen megtörténhet – ezt láthatjuk pl. a francia vagy bolgár nyelvek esetén. Ami sokkal állandóbb, az a (népi, nem városi) kultúra, ebbıl a szempontból viszont tagadhatatlanok a szkíta és hun gyökerek, de az ugor is. A hagyományok és a néphit feltárása és vizsgálata adhatná meg így ıstörténetünk vonalait. A finnugor eredmények alapján ki lehet-e zárni pl. a szkíta-hun rokonságot, különösen úgy, hogy nincs is hosszabb szövegő, hitelesnek ítélt szkíta-hun nyelvi emlékek? Tudomásom szerint a nyelvészek is csak a nyelvek (adott jellegő) rokonságának a bizonyítására rendelkeznek eszközökkel, a cáfolatára viszont nem. Ez viszont így a nyitottság problémájához visz el… Másrészt, feltehetjük a kérdést: a „nép”, a Magyarság nagyobb részét kitevı emberek, a hagyomány és a korai történetírás rokonnak érzi-e a szkítákat és a hunokat is? Sıt, a környezı népek a megjelenésük, tetteik és hitviláguk alapján ide sorolta-e a magyarokat? Tegyük fel a kérdést: lehetıségeket nyitna meg, ha nem zárnánk ki, hogy a szkíta-hun örökséghez tartozók vagyunk, sıt akár a sumérokhoz (úgy tartják, a sumérral valamennyire szinte minden Eurázsiai nyelv rokon, ill. Paál Zoltán egyes ugor népeket „északi suméroknak” nevezett), az Észak-Indiai szkítákhoz, akár az indiánokhoz, vagy a kulturális „univerzálék” alapján – minden néphez? Hova vezetne, ha a népek nagy részét nem idegeneknek, hanem közelebbi vagy távolabbi rokonunknak tekinthetnénk? Szegényítené vagy gazdagítaná anyagi és szellemi életünket? 139



Az Arvisura történelmi szemlélete Az Arvisurában beleolvasó legtöbbször igen különösnek találja az eseményeket és a szereplıket, és leggyakrabban elıször azt a véleményt alkotja meg, hogy ı nem így képzelte el, korábban nem így tudta ezeket az eseményeket. Saját véleményem szerint ennek a különösnek tőnı történeti képnek az az oka, hogy a hivatalos történetírás is egy adott szempontból írja le az eseményeket, de az Arvisura is. Így tehát két „szempontnyi távolságot” kell átlépnünk, hogy megértsük az Arvisura világképét. Magában a történetben is vannak furcsaságok. Ilyenek már maguk az Arvisurák, vagyis az, hogy már i.e. 4040-tıl 20 évenkénti írásos feljegyzések tömegeinek kellene lenni. Ezeknek a titkos voltáról, áthelyezéseirıl, kimentésérıl részletesen olvashatunk, ahogy a hasonló aranylemezek beolvasztásáról és a rovásírásos emlékek megsemmisítésérıl is. Vagy egy másik érdekesség: Az Arvisura szerint a Dunának volt egy ága az Isztriai-félsziget felé. Pl. Kr.e. 800 után a pannóniai szkíták az etruszkokkal Felsinában „terménycsere-egyezményt kötöttek, mivel ekkor még az Eszterföldi Duna-ág hajózható volt”. Ill. másutt: „Ekkor még Dunna asszony folyamában kettıs torkolatöböl volt. Eszterföldre síkvidéken lehetett lovagolni” – azonban egy földrengés felemelte a mostani Horvát-tengerpartot és megszőntette ezt az ágat. Mindez meglehetısen hihetetlen. Egy geológus elmondta, hogy ha lett volna ilyen ág, annak a nyomait lehetne látni, pl. légifelvételeken, ı viszont ilyenrıl nem tud. Majd késıbb egy másik véletlenül megemlítette, hogy látott nyugatra induló régi Duna-ágnak a nyomát. Már maga az ötlet is különös? Szabó Miklós „A kelták Magyarországon” írásában ezt írja: „az antik geográfusok és történetírók információi töredékesek, gyakran homályosak és ellentmondásosak. Jellemzı példa: a Kr. e. IV. századtól Augustus koráig tartotta magát a Duna bifurkációjának elképzelése. Eszerint a folyó két ágra oszlik, az egyik az Adriába, a másik a Fekete-tengerbe ömlik”, és http://vegcsaba.hu/arvisura

140


„Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a Duna-Száva vonaltól északra fekvı vidék gyakorlatilag terra incognita volt az ókori görögség számára”. (?) A hasonló eseteknél elgondolkozhatunk, hogy megkérdıjelezhetetlennek tekintjük-e eddigi tudásunkat, vagy elképzelhetınek tartjuk, hogy bizonyos dolgok másképp is lehettek. Legtöbbször azonban az eltérés jellege a „hivatalos” és az Arvisura szemlélete között pontosan meghatározható. Itt sokszor a történések más hangsúlyokkal jelentek meg, pl. a mongolok vagy a törökök szövetségkeresése – de ezeknél felfedezhetı, hogy a mai szemléletünk más, itt a római megítélés utóda, és semmiképp sem objektív kép. Ezt próbálja ellensúlyozni a Mongol Birodalom leírása, pl. „minden birodalmi állampolgár köteles minden évben fát ültetni” vagy elemi csapások esetén „Kubiláj adóelengedést rendel el 12 hivatala által. Amennyiben valahol száj- és körömfájás lép fel az állatállománynál, néha az egész állományt kicserélteti”. Batu kán többször kereste a kapcsolatot Bélával. Fennmaradt a Juliánusszal küldött levele, de ne felejtsük el, hogy ı katolikus volt, akik nem néztek volna jó szemmel egy egyezséget. Ugyancsak fennmaradt Rusztem, a török nagyvezér, és Zay Ferenc követ beszélgetése. Rusztem ezt mondja: «Látjátok-e ti magyarok mit cselekszik a ti királyotok? Csalást csalásra halmoz (…) Ti magyarok azalatt pusztúltok, vesztek; a németek keveset gondolnak veletek sıt győlölnek, jobban üldöznek titeket, mint a törököt» Majd: «Jobban tennétek ti magyarok (…) ha tanácsomat bevennétek, minek elıtte még végleg elvesznétek. Nem látjátok mennyire harczolnak ellenetek császárunk seregei? Menynyire fogyasztanak benneteket napról napra? Jobb volna, ha azokat az említett német d…t, (ez a kifejezés igen sokszor fordúlt elı, nem lévén jelen német) egyfelıl ti vágnátok, más felıl meg mi. Így aztán gyorsabban végöket vehetnénk. Ti az ı mezeikben faraghatnátok, szılıikben szüretelhetnétek, aranyuk, ezüstjük, földeik, házaik mind a ti birtokaitokba kerülnétek és császárunk árnyékában békében élvezhetnétek örökre feleségeitekkel és gyermekeitekkel.» Az Arvisura alapvetı szempontja az egységre, a jóra és az élet minıségének javítására való törekvés volt. 141



Szervezet – nyíltság Ha az Arvisurában megjelenı szervezeti módokat megfigyeljük, észrevehetjük, hogy az Arvisura egyáltalán nem liberális szemlélető, pontosabban "kettıs mércét" használ. A liberalizmus ugyanis az egyenrangúnak feltételezett különbözı irányú szándékok és tettek miatt alapvetıen káoszhoz vezet. („A liberálisok alapvetıen nihilisták, akik nem hisznek semmiben” – Roger Scruton.) A céltudatossághoz viszont egység kell. A liberalizmus alapvetıen azt jelenti, hogy vagy nincs elvi jó, vagy mi azt nem tudjuk megismerni, így a próbálkozásokra kell hagyni, hogy egyszer csak majd valami véletlenül jól sikerül. A harmóniára és a minıségek gazdagítására törekvı valódi szellemiségtıl így messze áll. A liberalizmus mondása szerint „mindent szabad, ami nem árt másnak” – ez azonban úgy jelenik meg, hogy megtehetünk bármit, amit meg tudunk magyarázni, el tudjuk fogadtatni, hogy az másnak nem árt. Hogy az jó-e a közösségnek, az már másodlagos; azt pedig már nehéz bizonyítani, hogy 100 vagy 300 év múlva is jó lesz-e, vagy éppen árt. Érdemes megfigyelni, hogy ez az érvelés az egyénbıl indul ki. Hasonlítsuk ezt a konfuciusi „amit nem akarsz, hogy veled megtegyenek, azt te se tedd mással” szempontjához, ami már a másikat is bevonja mértékként, de azt korlátozásként teszi (mást ugyanis tehetünk). És a jézusi mondás: „amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük” – ez már engedı, ill. kicsit átcserélve a hangsúlyokat: „tedd azt másokkal, amit szeretnél, hogy ık tegyenek veled (ha a helyükben lennél)” – ez már tevékenységre szólít fel, és a fókuszt az egyénrıl a közösségre és a valódi együttérzésre helyezi át. A liberalizmus végsı soron az érvelést retorikává degradálja, ahogy a „demokrácia” is, ami arra összpontosít, hogy hogyan lehet a „néppel” elhitetni valamit, és megnyerve a támogatását hatalomra jutni. Az ún. „demokráciában” tehát a hangerı, a hitegetés és az elhitetés dönt, és már a kezdetekben így lehetett egy érdekcsoportnak a Szalamiszi gyıztes Themisztoklészt számőzni vagy Szókrahttp://vegcsaba.hu/arvisura

142


tészt kivégeztetni. És sajnos ezek nem csak „gyerekbetegségek” voltak. Ironikus tehát „népuralomnak” nevezni azt, ami valójában politokrácia és plutokrácia. Nem véletlen tehát, hogy az Arvisura nem „demokratikus”, hanem itt a cél az, hogy mindennek meg legyen a helye, mindenki megtalálhassa a megfelelı helyét, ami a számára is a legnagyobb (valódi) kibontakozási lehetıséget jelenti és így a közösségnek is a legnagyobb hasznára lehet. De az Arvisura nem jelent zárt hierarchiát, egyetlen, hatalomra jutott csoport parancsuralmát sem (ha megtörtént, annak sorban olvashatjuk a kárait: Góbé-sivatag, kabar-vész, avar-vész, magyar-vész). A nyitottság annak a folyamatos keresését is jelenti, hogy velem vagy akár helyettem (!) ki teljesíthetné be jobban a szerepem feladatát. A vezetık, különösen a szellemi vezetık az egységre törekedtek (pl. még politikai- és gyerekházasságok árán is, az ellenségeskedés megszőntetése érdekében), ugyanis csak egységes fellépéssel lehet egy adott irányba haladni. Ugyanakkor mások, illetve kifelé meghagyták a többszínőséget. A beavatottak tudták, hogy „Egy Isten” van, de meghagytak mindenkit, hogy higgyen akármennyi istenben. Az embereknek ırizték a szabadságát, mivel „minden ember agyában születhetnek okos gondolatok, hiszen az isteneket is az emberek gondolatai teremtették meg”. A sokszínőség és engedékenység felhozhatott jelentıs értékeket, amelyeket késıbb az egységes fellépésben is képviseltek. A „szent porok” hite szerint „kicsiny kunyhóban is nagy hısök, nagy dalnokok és nagy tudósok születnek”. A liberalizmus az igazságot egyenrangúakként feltételezett véleményekkel próbálja helyettesíteni. Az Arvisurában a jó és a rossz ismerete viszont központi, hiszen hogyan törekedhetnénk a jó felé, ha fogalmunk sincs annak minıségérıl? Az Arvisurában olyan együttes mőködést láthatunk, ami valóban a közösségért, a „népért” tevékenykedik, akár önfeláldozó módon: a „nép” érdekének „uralmát” – az azt képviselı egyének érdekei felett. Ugyanakkor nyílt, a valódi (és nem vélt) értékeket keresı és felszínre hozó szervezetekként, amelyek egységben, de önállóságukban mőködı decentralizált részekként jelentek meg. 143



Jó és rossz Az Arvisura által is képviselt „életért” (és életminıségért) „folyó küzdelemben” alapvetı kérdés, hogy mit tekintünk jónak és az hogyan ismerhetı meg. Ennek hiányában ugyanis nincs „cél-függvény”, nincs meg az az irány, az a jelzıfény, ami felé a tetteinket irányíthatnánk; szerencsés irány nélkül a véletlenszerő bolyongás jobb esetben kerülıutakhoz vezet, rosszabb esetben pedig végleges az eltérés. Több modern szemlélet relatívként próbálja tekinteni az igazságot, mintha különbözı nézıpontokból más és más lehetne igaz. Ha így lenne, ez a valóság objektivitását sértené, elfogadása végsı soron pedig oda vezetne, hogy elveszítjük a közös viszonyításként használható kereteket. Valójában nem az igazság, hanem a vélekedéseink különbözhetnek; ami azt is jelenti, hogy ítéleteinkben folyamatosan keresnünk kell az igazabb és teljesebb nézıpontot. Az Arvisura szerint határozottan létezik jó és rossz, ahol a jót a pozitív szellemi minıségek, az Ég birodalma képviseli, azaz a jó a mindenséggel való összhangot jelenti. A teljesség szabályait ismerı meg tudja érteni, a teljességben élı ember pedig közvetlenül érzi, hogy mi a jó, mi van összhangban a mindenséggel. És: „egyetlen Isten”, egyetlen isteni igazság van. A jót, az igazságot az ember az agyában lévı, az Égbe emelkedı „Életfával” ismerheti fel. „Minden ember agyában 1-1 Életfa keletkezett, amelyekben megszületnek az isteni gondolatok. Így mindegyik megszületett ember hasznára lehet a közösségnek, mert minden ember tud értékeset alkotni a békességes élet érdekében, csupán a gonoszt kell legyıznünk a gondolkodásában.” Úgy tartották, hogy „Minden embert a sírig elkíséri a jó és a gonosz harca és sok emberben gyız a gonosz. Ezt keservesen megbánja, ha végül is a jó gyızedelmeskedik a rossz énje felett”, azaz, ha a magasabb szintő belátásra jut, és meglátja, hogy az egyenes út helyett kerülıutakra tévedt, vagy esetleg végleg eltérült. Mani „vallotta a jó és rossz örökös http://vegcsaba.hu/arvisura

144


harcát”. „Vallotta a jó és rossz örökös harcát egy emberen belül is. De bízott az isteni jóság gyızelmében.” Jézust a „manda-mada-magva szokás szerint, ezen hitnek szertartásaként Keresztelı János a kérdéseire adott válaszok alapján, akit arra méltónak talált, beavatott jellel megkeresztelt.” Az Arvisura szerint ugyanis az eredeti magyar vallás három ágazatát, az Úristen hívıket mandáknak, az Élistent hívıket madáknak, a Van-Isten követıit pedig magyáknak nevezték. „A görögök és rómaiak elnevezése szerint ezen mandeus szokásban csupán az részesülhet, aki a jelképes megtisztulásnak egy bizonyos fokozatán már túljutott. A názáreti Jézus ekkor ért az Isten „Nagy fényességébe”. Utána legyızte az İsgonoszt, majd a halászokhoz ment tanítani, ahonnan: Péter, András, Jakab és János tanítványaivá szegıdtek, hogy jó gyümölcsöket teremjenek és a ragyogó égbolt alatt a nagy fényesség, a Szent-lélek tanítványaivá lehessenek. Céljuk az volt, hogy hitükkel az ısgonosz Sötétség királyát, a Fekete vizek istenét, a világ kegyetlen urait a Mester irányítása szerint legyızzék. Ádám-Ada-Aton utódai a Sötétség urának hatalma alá kerültek, ezért a csillagokban megírt végzet akaratának vannak alávetve.” „A csillagok és végzet uralma alól az ember a mandák jelképes megtisztulási szertartásaival menekülhet meg. A mandeus Keresztelı János tanításait sokkal magasabb fokú beavatottságnak tartja, mint minden más tanítást. Minden embernek a haláláig többször meg kell kívül-belül keresztelkednie, hogy a testükben fogságban lévı lelkük, a test és lélek szennyétıl megtisztuljon. Hiszen bőnben születtünk, mert a bolygónkkal rokon Sötétség urának szolgái lettünk, belegyömöszölve az emberi test börtönébe.” Azaz az emberi test, pontosabban az elszabadult ösztönvilág vezethet rossz irányba (ugyanakkor az ösztönök pozitív figyelmeztetést is küldhetnek). „Az emberi lélek még akkor is jajveszékel, amikor a világra megszületik. A bolygók uralma alatt, a csillagokban van megírva az újszülöttek jövıje, s a Végzet hatalma halálukig tart. A legutolsó tisztító szetartás után az elhunyt lelke 45 napos vándorlás után ér el az Égiek „Fényhonába” és a 48. napon az Égbe.” Az Arvisura szerint létezik, megismerhetı és felismerhetı a békességes élet, a mindenség, a harmónia, az Ég világát képviselı jó, az emberek agyában megjelent Életfával. 145



„Szent porok” Az Arvisura hagyománya szerint a halottak lelkei a legalsó, elsı égbe kerülnek fel: „Az elsı égben egy nagy tó közepén volt egy kis sziget, amelybıl kihajtott a Tóremek világfája, amelyen át a Jó és Rossz szellemek feljuthattak a középsı és a felsı egekbe, a Tóremek parancsára.” Az égboltot, azaz „a Teremburát, a kék színő sátorlepedıt nagyon erısnek alkotta meg a Világfelügyelı Aranyfejedelem, hogy az Égi-Lelkek az alsó világot és annak megerısített csillag-ablakait el bírják tartani. Ezeken a csillag-ablakokon figyelik az ısök az utódaikat, hogy mennyire érvényesülnek erkölcseik a földi szinteken. Amelyik gyermek tiszteli a szüleit és ıseit, akkor az ısök szelleme megkéri a Jó-Szellemeket: segítsék utódaikat az Élet harcaiban.” Az Életfa-hit így azonos az ısök tiszteletével. A Budavári „beavatott intézmény azt vallotta, hogy az egyisten hit emberfeletti világ, az ısök igazi Isten világa”. Az ısök a szellemi erık közvetítıjeként jelennek meg, ahogy az eredeti „İsmagyar” hitben is az: „ısök tiszteleteképpen a mindig jelenlévı ısök lelkei itt vannak közöttünk”, „az İsten egyházát fenntartó lelkek örökké itt vannak közöttünk. Az ısök lelke soha senkit nem bánt, de szülıi jóságukkal vigyáznak minden lépésünkre, utódaiknak csak a javát akarják.” Az ısök azonban csak a bennük való hit, tiszteletük, emlékük ápolása esetén segíthetnek. Az etruszkoknál is: „az elhunyt ısök tisztelete virágzott, hiszen az istenek irányítják még a gyermekek lépéseit is”. Az uruki-mani vallás is az ısi hittel egységben mőködött: „a többi hegyek között élı csak az ısi hitrıl tudott, de inkább az urukiakhoz tartozott, hiszen ez az egyház nem ellenezte az ısök hitének tiszteletét”. A gyökereink, mint segítı erı miatt is fontos a múlt ismerete, az Arvisura. „Esténként a fejedelmi családokban Gilgames szent tüzét gondozgatták a harcosok a tőzırzı leányok segítségével. A lobogó szent tőz mellett az ısök szent mondáit-regéit énekelték. Énekeltek az Égiek segítségérıl, amellyel hıseiket segítették. A tábori védıırségek tüzeinél pedig folyt a meserege-mondás reggelig, hogy el ne aludjék senki”. 600-ban „Pécs fejedelmi ifjú felvetette” az Arvisurák közzétételét, de akkor még leszavazták. „Pécs szomorúan azt mondta: „Meggyilkoltátok a Jó Szellemek ébredését!” http://vegcsaba.hu/arvisura

146


Hiába hirdette” Pécs „Agaba örök igazságát: “Amelyik nép megtagadja múltját, elbukik!" Ezért javasolta, hogy lépten-nyomon hirdetniök kell elıdeik dicsıséges és küzdelmes múltját, mind regölésben, mind rovásokban.” Mert „ajánlatos lenne a rovások tudományát közreadni, hogy a vallási fanatikusokat ellensúlyozni tudják az Arvisura örök törvényeinek igazságaival”. A nagy tetteket végrehajtó „erıs-lelkek” a környezetüket is megnemesítik: „Deédes Aranyasszony porait szertevitte a szél és azokból új hısök, új tudós bölcsek születtek”. A szent porok segítı erıként jelenhetnek meg: „A mindentudó Szampó porait csak ritkán hozta feléjük a szél, pedig sokszor szükségük lett volna az éhezés idején Szampó tanácsaira. Arnótot már sokszor megsegítette Szampó szelleme” „Szampó malmában még az ellenségek is megdarálódnak, ha azt az Égiek megindítják, sıt, láthatatlan hısöket is ont magából, ha Ata-Isis megparancsolja azt.” Tura pedig ezt mondja a Vérrel pecsételvében: „azt tartották az ısök, hogy az elporladt sámánok hamvaiból új táltosok és új hısök születnek, így örökké ifjú marad a nép. Az ellenség nem pusztíthatja el, a betegség nem irthatja ki, sem a halál nem lesz úrrá rajtuk, mert a sámán szent porából, amelyet széthord a szél, új sámánok születnek. Ezért lehet hallani, amikor nagy vihar van, – sivít az erdı, bömböl az orkán, erre mondjuk ilyenkor –, hogy szól a szajáni citera. A sámánok szent porától megtermékenyülnek az asszonyok, és gyermekeikbıl új harcosok, új hısök, új dalnokok lesznek, akik örök ifjúvá teszik a mi népeinket. Az életadó szellı egyre csak fúj” (Ázsiától) „nyugat felé, sodorja magával a szent porokat. Megtelepednek a síkságon a hegyeken a mocsarakon. Benne élnek a köles magjában, a rétek selymes füvében, az erdei tisztások málnabogyójában. A szent porok tovább hatolnak az utódok testébe, agyába. Sámánok ezrei születnek, mert Numi-Tórem, a legmagasabb Égi-Atya így akarja, nem tőri, hogy népe elpusztuljon. Ti magyarok a tengernyi szenvedés között is mindig élni fogtok a szent porok ereje által, a szél felétek sodorja az életadó szent porokat, amelyben olyan erı van, hogy megacélozza népetek testét, és szárnyalóvá teszi elméteket. A szent porok hatalmát nem tudja elvenni senki. Behatol a szívetekbe és lelketekbe. Kicsiny kunyhókban is nagy hısök, nagy dalnokok és nagy tudósok születnek.” 147



„Vándorlélek” Az Arvisura szerint az ısök lelkei a legalsó, Elsı égbıl figyelik utódaikat és sugallataikkal segíteni próbálnak utódaiknak az „élet harcaiban”. Ez a segítség alapvetıen közvetett, azonban olvashatjuk, hogy bizonyos lelkek közvetlenül hatással vannak az emberekre. Az egyik elképzelés szerint „a gyerekekben a szülık újjászületnek”. Ez közel van a „manysik vándor-lélek elméletéhez”; az asszonyok egy szertartással meg is állapítják, hogy a gyermekbe melyik korábbi családtag lelke került második, „vándor-lélekként”. Esetenként egy „erıslélek” több rokonban, illetve, akár már életében is inkarnálódhat. Ha valaki az életében nem tudja a feladatát sikeresen befejezni, akkor a lelke itt ragadhat „háborgó-lélekként”. Paál Zoltán ıse, a meggyilkolt Gardiz „háborgó lelke” vigyázta és segítette utódait. A börtönbe vetett Csatári aranyasszonyt megakadályozták abban, hogy a népét az Alföldre, a „Jász-síkságra” vezesse. „A visszamaradt jászok szeretett aranyasszonyuk emlékére még három alkalommal: 182-ben, 255-265 között és 332-ben szedték a sátorfájukat és Csatári aranyasszony vándorló lelkének biztosítására a Jász-síkságnak még szabadon hagyott térségébe vándoroltak.” „Csatári aranyasszony háborgó lelkét Bagaméron keresztül Atilla örökölte”. A „halottak agyából kipattanó lélek minden esetben 3 évig továbbvándorol. Ezért tudnak a halottlátók 3 évig igazat mondani. Ez a rokonlelkek tolmácsolásában 3 év után már elmosódik. A némely ember agyából kipattanó vándorlélek 6, 9, 12, 15, 18 vagy 24 évig vándorol. Utána a kép folyton csökken, de vannak olyan erıs szellemő emberek, hogy a lelkük hangja örökké fennmarad.” Atilla vándorlelke „a 24. évben a dicsıséges, tündöklı képét elvesztette, de a dörgı hangja megmaradt. 469-ben Pusztaszer ırségében Atilla dörgı lelke riasztotta Babajt és a gótokat legyızték. Sajnos, Babaj a csata után elvérzett, de Atilla háborgó lelke a bosszúálló csapatokat tovább vezette és” „a gyilkos gót vezért megölték.” Atilla vándor lelke csak az (ötödik) Honfoglalás sikere után nyugodott meg. Az Arvisurában megjelenı vándor-lélek szemlélet gyökeresen más, mint a ma divatos „ezotéria” reinkarnációs szemlélete, amely http://vegcsaba.hu/arvisura

148


a személyiség újraszületését véli: „én” születek újra, most ugyan nem alakulnak jól a dolgok, de „én” ez és ez voltam már korábban, és majd az „én” következı életem milyen jó lesz. Ez a képzet valójában a személyiséghez kapcsolódik és elodázó, problémákat megkerülı jellegő – idegen a szellemiség világától. Az Arvisurában megjelenı szemlélet szerint a vándor-lélek inkább egy személyiségen túli feladatként, ill. teremtési lehetıségként jelenik meg. Ha valaki nagy erıvel munkálkodott egy feladaton, az túlélheti ıt. Ha pedig késıbb valaki felvállalja azt a feladatot (a feladat megvalósítása és nem önmaga elıtérbe helyezése érdekében), akkor ez az erı segítségként hozzá kapcsolódhat, hirtelen többlettudás, új képességek jelenhetnek meg, a környezet pedig szerencsésen a jóra törekvı szándék köré rendezıdhet. De ha a személyiség eltér a feladat kívánta minıségtıl, ez a „plusz lélek” leválik és esetleg máshoz fog kapcsolódni. A Mongol Szövetségben is „a lélek halhatatlanságát vallják. A jó ember lelke a jókba, míg a rossz ember lelke a rosszakba vándorol, a hısök lelke még nagyobb hısökbe vándorol. Ezért lett naggyá az Égiek vezette Mongol Törzsszövetség Birodalma.” Az Arvisura szerint a személyiséghez kapcsolódó élet-lélek és a személyiségen túli vándor-lélek törvényeirıl régen pontos ismeretek lehettek. Olvassuk csak: „a Magasságos Ég magához szólította” az Avar-birodalom egységén munkálkodó szellemi vezetıt, „Oguz-Bát rovósámánt a 4615. medvetoros év bölénytorán. Ugyanebben a pillanatban Gyırnek és Bátikának kisfia született, akinek a neve csak Bát lehetett. Én, Boza-Györke nyomorék voltomban örököltem a rovóbát és a rovósámán Tóremeknek oly kedves foglalatoskodását”. „Mivel Ogúz-Bát életében mindig csak a 9 törzső avar Új Égi-Birodalom érdekeit szolgálta – de Baján fıvezéri személyiség mellett csak Csát lehetett a fısámán – rajtam keresztül lehelte ki lelkét az újszülöttbe és nagyon a lelkemre kötötte, hogy hozzá hasonlóan ırködjem” az újszülött „Avar-Báton és új Birodalmunk egységén.” A vándor-lélekkel nem a személyiség születik tehát újjá, hanem egy személyiségen túli erı. A jóra törekvı szellemi munka szinte önálló életre kell, túlélheti a személyiséget és a hasonló törekvések segítı erejévé válhat. 149



Barasits Zsuzsanna Paál Zoltánról Paál Zoltán az ismereteit olyan módszerrel is szerezte, amelyhez a szükséges képesség nem áll bárki rendelkezésére. Ezért is különlegeség, hogy egy hasonló képességő, de Paál Zoltánt nem ismerı, ıt milyen módon „látja”. Már a nyolcvanas években Halmy György elkezdett Paál Zoltánnal, az Arvisurával és Paál Zoltán sámán-képességével kapcsolatos dokumentumfilmet forgatni, ami késıbb az „İsök ösvényén” címet kapta. 1992 ıszén kereste meg Barasits Zsuzsanna látót, aki akkor már évek óta a hivatásaként foglalkozott jóslással, és a tudását neki ismeretlen emberek személyes élettörténetének és problémáinak elmondásával már bizonyította. „Nem árultuk el neki, hogy készülı filmünk kirıl vagy mirıl szól. Szavainak tehát az ad különleges érdekességet, hogy anélkül beszél Paál Zoltánról, hogy akár csak a nevét is hallotta volna” – hallhatjuk a narrátort. A több órás „nézésbıl” a filmben két részt láthatunk, kb. 2, majd 1,5 percben. Néhány részlet a beszélgetésbıl: „Ennek az embernek van mozgása. Léte…” „Tehát van tevékenysége.” „Tevékenykedik. Van léte, mozgása.” De hát minden embernek van léte, mozgása… „Na, de hát egy halott embernek nincs tevékenysége! Tehát ennek az embernek van most is élete.” „Magyarul: téged egy olyan személy mozgatott erre a dologra, aki tulajdonképpen nem szabadna, hogy éljen.” / „Történt vele valami dolog.” Próbáld megtudni, micsoda… „Természetellenes dolog történt vele.” Természetellenes? Ezt hogy értsem? „Hát ez egy olyan… Mit tudom én… Hogy magyarázzam meg neked… Ez egy olyan dolog, ami nem fogadható el emberésszel.” / „Valaki meghalt.” „Az váltotta ki neki azt, hogy változott az életformája.” / „Nem kell több” – mármint kártyalap, a kérdés megválaszolásához –, „biztos, nincs tovább. Egy halotthoz kötött a váltása.” A második részlet szerint, amirıl a film szól, annak „ellene vannak”, „vita van körülötte”. „Igenis, hogy tudsz nyitni… tudsz segíteni, mert örömet hozna… örömet hozna, tehát egy lehetıséget adna ahhoz, hogy ami elhalt tudomány, elhalt tevékenység, elhalt szólás… Szólás, magyarul beszéd, http://vegcsaba.hu/arvisura

150


elhalt beszéd, hivatalosan, törvényesen elfogadott legyen.” „Utat nyit egy teljesen új tevékenységhez, egy új…” / „Ez valahogy messze utat nyit.” „Ez nagyon messze van. Ezt nem tudom meghatározni.” Földön van? „Szerintem ez nincs a Földön, nem látom. Nem országhoz kötött”. / „Volt ilyen út.” Ami felé most utat ad, az az út régen is megvolt? „Igen. Ez az út megvolt régen.” Honnan hova vezetett ez az út? „Ennek nincsen… Ez olyan út, ami visszatérı út…” „Hogy mondjam? Ez az út – már egyszer járt út volt!” Barasits Zsuzsanna személyes beszámolójából tudom, hogy ezután Halmy rákérdezett arra, hogy ma írja-e valaki az Arvisurákat. Ugyanis 1975-ben Paál Zoltán át akarta adni a rovások jogát a mordvinoknál egy medvetoron, de ez meghiúsult; halála után pedig már a kapcsolatai sem voltak kideríthetık. Meglepetésükre, Zsuzsanna azt látta, hogy Magyarország nyugati határánál, Szombathely környékén egy nı írja az Arvisurákat. Csak valamikor késıbb, amikor a filmet nézte, akkor jött rá a leírt körülményekbıl (pl. egy magyar származású külföldi meglátogatja majd, stb.), hogy a látásában önmaga szerepelt (pl. a látogatója Szombathelyen lakott). Zsuzsanna ekkor már több éve „automatikus írással”, illetve „pohárral” írta a szellemi üzeneteket, amelyekbıl az 1999-es szövegek „Q” címmel könyv formában is megjelentek, ahol a „Q” jelentése szellemi nyelven: „igaz”. Ezek a szellemi üzenetek nagyon sokban rokoníthatók az Arvisurával. A legfontosabb, hogy a szövegek szemlélete teljesen ugyanaz. Illetve: 1. a könyv címe ugyancsak „igaz”, 2. szellemi úton érkezett, 3. írásakor senki nem ismeri fel a jelentıségüket, 4. a (jövı) története mellett alapvetıen egy tanítás, „beavatás”, 5. ezek rendkívül nehéz szövegek, még az Arvisuránál is sokkal nehezebbek. És, a szövegek sokszor utalnak az Arvisurára, például: „úz minta”(minta=ember, emberi forma) „/ írta mi lemenı tanítás / patak jelenítı szála / pellengérzi nagy látszat”, másutt: „valóságos magyar Pál / megjeleníti néked már / Q ó néptıl mentı szavak / magyar lelket megnagyítanak / rengeteg embernek / náluk ontódik / rezidens szándék” (=„akkor is maradunk és itt csinálunk valamit”). Másutt: „jelenben / Pál égi írása / álmot szent / ıs szellem íratta”. 151



A „Hetedik érzék” Az elnevezések alapján a sámánság valahogy úgy képzelhetı el, hogy az Égbe emelkedı Életfa (a „turu”) létezik minden ember elméjében is, így mindenkiben „megszülethetnek az isteni gondolatok”, amely Életfa az „isz/íz” ıslélekhez kapcsolódik, és azon keresztül az elme megnyitásával, azaz a „tát”-tal érzékelhetı a szellemi erıtér, a Világlélek, az Om. „Az óm jelzéső” ember a „nagy Világfa ágain fel tud emelkedni a szellemi élet legmagasabb csúcsára”. Turunak hívják a sámánfát, a Világfa megjelenítıjét is; Diószegi így idézi Sternberget: „a turura (vagyis sámánfára) vonatkozó kérdezısködéseimkor mindig azt válaszolták, hogy ez „utat” jelent; azt akarták ezzel kifejezni, hogy ez az az út, amelyen a sámán vagy imádsága az égbe megy.” Zavaró lehet, hogy a sámánizmussal kapcsolatos lélek-elképzelések és Paál Zoltán megjegyzése a harmadik lélekrıl nem pontosan egyeztek meg. A sámánizmus korai kutatói (Diószegi, Dienes) kettıs lélekrıl beszélnek, ahol az élet- vagy lélegzetlélek mellett az árnyék- vagy szabadlélek elhagyhatja a testet. De (Diószegi idézi Csernyecovot:) „alváson kívül csak a sámánok válhatnak el a második lélektıl anélkül, hogy az a maguk számára káros lenne, sámánkodás idején hagyja el ıket az isz”. Paál Zoltán viszont ezt a jegyzetet írta: „A manysik szerint minden embernek két lelke van: Lélegzés vagy Élet-lélek és Szabad-lélek vagy Vándor-lélek. Amikor valaki alszik, a másik lélek elhagyja a testet és más lelkekkel találkozik. Árnyéklélek vagy Sámánlélek csak kivételes embereknek van. Ez az Is-lélek, amely Égi eredető, és csak a sámánok látják azokat, akikben ilyen égi erı mutatkozik.” A két megközelítés ellentmondani látszik. Érdekes azonban, hogy Kerezsi Ágnes könyvében („Hideg ország varázslói”) Leonyid Szopocsin hivatkozik „a három lelke közül” arra, „amelyik térben képes repülni”. Kerezsi Ágnesnek a „Sámánok, varázslók, látók – különleges képességő emberek az obi-ugoroknál” c. cikkében további részleteket is olvashatunk: „A sámánnak viszont, mondta Leonyid, három lelke van. Az elsı, mint a többi emberé. „A másodikkal sáhttp://vegcsaba.hu/arvisura

152


mánkodsz, ha kell, a föld alá, ha kell, az égbe mégy. A lelked elrepül, mint a szél, száll az égen. Ott jár ahol a felhık vannak. Onnan mindent látok. A szemeim élessé válnak, mindent látok, mindent észreveszek, pedig be van csukva a szemem. Mindent jobban látok, mert az égbıl nézem. Ezt a lelkemet az alvilágba is le tudom küldeni, megnézni, hogy élnek ott az emberek… A harmadik lelked pedig az, amivel mindent látsz. Ránézel valakire és mindent tudsz róla. Becsukhatod a szemed és messze ellátsz. A lelked megy el oda. Látod, hogy hogyan él ott a távolban az illetı, minden rendben van körülötte, vagy sem. Ahogy most titeket látlak, úgy látom ıket is. Csak el kell mélyülni magamban és elküldeni a lelkemet.” (Szopocsin, L. M. – Jinkujagun folyó, 1993. június)”. Paál Zoltán a három-lelkőeket „látó-embereknek” nevezte. Barasits Zsuzsanna közlése szerint „az elsı lélek, az Élet- vagy Lélegzet-lélek a sors-lemez”, ami az egyénnek végrehajtandó néhány alapvetı feladatot felügyeli, „ami nem hagyhatja el a testet”, de kapcsolata van „felfelé”, „felülrıl irányított”. Az Iz a „Szabad- vagy Árnyék-lélek, ami álomban útra kelhet; körbejár, hogy a többiekkel hogyan kellene megcsinálni a tervet” és „figyelmeztet, ha valaki más eltérül”, ill. „jelez dolgokat, veszélyeket”. Ez „árnyékként követi az embert”. Ez a „hatodik-érzék”, „melyre mindenkinek figyelnie kellene”. „Ez is Égi minıség” – vagyis az Ég világát mi „fent” képzeljük el, de „valójában ez a mindenséget átszövi”. Néhány embernek van egy plusz „Vándor-, Sámán- vagy Égi-lelke”, „ami már nem az egyénrıl szól, hanem egyetemes feladatokat jelent – a saját sorsán kívüli dolgokat, amelyek a közösséghez tartoznak”. Ez a „hetedik érzék” (!), „ez a lelke képes szállni”, így „a különbözı hagyományokban ezt jelképezik madárral vagy állattal”, és „ezen keresztül kaphat igaz információkat”. Az egyén „elkezdhet mászni felfelé” az Égbe az „Életfán”, viszont, „ha a szellemi minıségek nem nyúlnak érte, nem hívják el, akkor abból zuhanás lesz”. „Aki kap plusz sámán-lelket az sokkal jobban felügyelt, annak tettei, cselekedetei nagyobb mércén vannak. Itt nincs tévedési lehetıség. Aki kiválasztott, az nem írhat, nem tehet megrendelésre dolgokat”, mert egyszer csak össze fog omlani a világa. Annak az igazságban kell élni, az igazságot kell képviselnie. 153



„Óm-jel” Az Arvisurában létezik egy kivételes képesség, az „óm-jel”. Anyahita gyermekei beavatottak voltak, de „fénylı óm-jel” „csak egyik fiánál volt látható”, amely óm-jel „ezredíziglen” való áldást jelent. Az „óm” szóról annyit tudunk, hogy szankszkrit jelentése: „világlélek”-„egyetemes teremtı lélek”. Az Arvisurában óm-jelet állítólag a homlokon egy ibolyás-színő egyenlıszárú keresztként látták a beavatottak, ezért is lett a kereszt a beavatottak jele. Érdekes, hogy ez az indiai „Bindi” jel helye, ami gyakran egy vörös pont, de elıfordul, hogy (pl. buddhistáknál) keresztet, vagy forgókeresztet („szvasztikát”) rajzolnak oda. A Bindi misztikus jelentését úgy magyarázzák, hogy itt az (indiai) szentek egy ragyogó lángot (Jyoti) látnak akár csukott, akár nyitott szemmel, ezért ık „látók”. Itt helyezkedik el az Ajna („adzsna”) csakra, ami „parancsoló/idézı/igézı” jelentéső. Ez a „harmadik szem”, a „belsı Guru” helye. Az intuícióval hozzák kapcsolatba; színe ibolyakék, szent szótagja pedig az „om”(aum). A jelet az ego feladásának is tekintik (a megházasodott nık is ezért viselik) a „belsı Guruval” szemben, önfeláldozást a család vagy a közösség érdekében, ezért az oda rajzolt jelet „jó szerencseként” is értelmezik. Az Arvisurában az „óm-jelzéső beavatottak” látták egymáson ezt a jelet, s az már az újszülötteken is megjelent, bár a képességek kiteljesítéséhez képzésre is szükség volt. Az óm-képességőek aránya mindinkább csökken: „Ezer tőzfutási évenként elıbb 10 tömény évenkénti szaporulatnál, majd a harmadik ezer tőzfutási évenként csak minden 100 tömény szaporulatnál, 1-1 gyermeknél jelentkezett az Om-jel”. Amikor Ataisz „elsüllyedt, ezen 100 töményenkénti, 1 beavatott az óm-jelzéső születési arány állandósult”, majd késıbb „minden 1.000 tömény megszületett gyermekbıl akadt egy óm-jelzéső újszülött”. És „jelenleg minden tízmillió ember között születik egy-egy beavatott”; Paál Zoltán ez alapján adta meg egy levelében az akkori Szovjetunióban valószínőleg élı óm-jelzéső beavatottak számát. http://vegcsaba.hu/arvisura

154


Fontos, hogy „minden nép élni akarásához óm-jelzéső beavatottakra van szükség”. Egy levélrészletbıl tudjuk meg, hogy részben a beavatottaknak tulajdonították a II. Világháború kimenetelét is. „Sztálin a háborút nemcsak géppisztollyal, hanem az Ottó Kuusinen által irányított beavatottak segítségével nyerte meg, mivel nemcsak az ellenségei gondolatát, hanem még Churchill és Roosevelt haditerveit is elıre tudta”. „Tudott dolog, hogy Hitler 12 beavatottat kivégeztetett, mert nem akarták a Kaukázus felé irányított hadmőveletet. Amíg a háború megkezdésekor 50:48 ellenében a németek fölényben voltak, minden rendben ment, de amikor 48:38-al Otto Kuusinen fölénybe került, minden megváltozott. Ezért OM jelőeket kerestek. Így került Szınyi Márton, majd 1944. december 22-én jómagam is a beavatottak közé.” (Ekkor figyelték meg Turáék elıször Paál Zoltánt; de csak febr. 2-án sikerült megszöktetniük.) „Sztálin, aki Grúziában, még papnövendék korában megismerkedett a beavatás lényegével, amikor Moszkvát körülvették Hitler fasiszta seregei, Otto Kuusinen beavatott csoportját igénybe vette”. „Ezért vett magához Yrjı Szalminen egysége, hogy létszámban ıket erısítsem.” Az élni akaráshoz, az életminıség javításához, az áldáshoz, a szerencséhez, különösen a nehéz helyzetekben tehát létfontosságú, hogy legyenek, akik az „óm” világlélekre, az Égre ráhangolódni képesek és meg tudják találni a bajból kivezetı szerencsés utat. Az Arvisura szerint Mohács azért is volt nagy csapás a Magyarságra, mert „ettıl az idıtıl kezdve a magyar beavatott gyermekeket hol a török, hol a német vitte el magával” és talán a történelmünkben is észrevehetı, hogy azóta nem mindig szerencsés döntést hoztunk. A beavatottak viszont nem egyenletesen helyezkednek el a világban. Paál Zoltán szerint „a Szent Korona területén 3 fiatalkorú beavatott született, tehát 30 millió ember vezetésére alkalmas ifjú” így „1514-tıl kezdve most van alkalmunk kihasználni a beavatottakban való bıvelkedésünket”. Bár az arány csökken, „4122-ig a gondolat-rezgéseket minden embernek elérhetıen kifejleszthetjük, és akkor minden ember békeszeretı beavatottá válik. A gondolkozóvá fejlıdött új emberiség bizonyára le tudja gyızni a gyilkos hajlamokkal született emberiséget. Legyen a Földön Béke!” 155



Szerencse A sámán szó szerint „tudót” jelent. Rögtön az Arvisura elején meg is találjuk a 24+1 különbözı sámáni szerepet, így: pateszi (öregisten idı), harsány (kispap), regıs(tanító), bacsa(ellátó), bıd(bıségpap), boksa/baksa(tudóspap), arbag(gyógyító), kács(vándorló), dalacs(katonapap), ulcsák(nemzetiségi), duru(szövetségi), jaku (összekötı), barus(jövendımondó), magóc(varázslópap), nazír (istenidézı), bán(ırségpap), kende(napisten pap), tárkány(kovácspap), vajda(kalandozópap), gyula(szerzıdési), horka/harka(bírópap), szécs (aranyasszonypap), igric-sámán(éneklı), abakán(ırség-, öregtanácspap), rimolán(gondozó papnı). (Így, aki „sámánnak” mondja magát, meg is nevezheti, hogy milyen képessége van ;) ) Tiszta formájában minden szerepkör egy, a közösségért végzett munkát jelent, amely végzésekor a sámán tudatának „át kell kapcsolni” egy másik, egón túli minıségre és ekkor a szellemvilág – gyakran névtelen – képviselıjeként jelenik meg. A mindent átfogó szellemi erıtér létezése lehetne pusztán érdekesség is, ha nem lenne közvetlen hatással az életünkre. Képzeljük el, hogy kimegyünk a megállóba és azonnal jön a busz. Ez szerencse? A busz valójában a menetrendet követte, így véletlenül annak „magasabb rendjéhez” igazodtak a tetteink. Ez a „szerencse” tehát még megvalósítható lenne a háttérben létezı szabályok ismeretével. De mi van, ha csúszott a buszindulás, és mégis éppen elértük a buszt? Szerencse? A racionális ismeretek tehát csak egy adott (de semmiképp sem elhanyagolható) szintig képesek modellezni a valóságot, amely azonban olyan bonyolult, hogy nagyobb léptékben gyakorlatilag lehetetlen megjósolni az eseményeket, hacsak intuitív módon nem „érzünk rá” azok „magasabb rendjére”. A hantiknál (Kerezsi Ágnes: Sámánok, varázslók, látók…) a sámáni „kiválasztottság egyik külsı jele a vadászatban, ill. halászatban való szerencse.” „Pl. Iván Szopocsin, amikor – az ô szóhasználatával élve – éleslátóvá lett, álmában látta meg, hogy milyen irányban érdemes vadásznia.” http://vegcsaba.hu/arvisura

156


Az Éghez, a pozitív szellemi minıségekhez való igazodás jele a szerencse. Így, ha ezt a világot figyelmen kívül hagyjuk, akkor kaotikussá fog válni a környezetünk, illetve pontosan, a káosz figyelmeztet arra, hogy letértünk a jó útról. Az „Ég akarata” az egókon túli, teljes Élet minıségének emelése, a „gondolkodás” és a „békére törekvés”. Ebbe az irányba való haladás – egyenes út, míg más, tetszetıs ötletek irányai jobb esetben is csak tévelygések. Ezért fontos tehát, hogy „rá tudjunk hangolódni” a mindenségre. (A pozitív szvasztika jelentése is egón túli „szerencse”.) A jószándékú tettek köré pedig egy szellemi védıtér szervezıdik. Ez szerencsét jelent, alapvetıen „csak” a feladatra vonatkozóan, de ott, akár elsıre lehetetlennek tőnı problémákat is megoldhat. Sokan számolnak be arról, hogy egy tevékenységük során szinte maguktól oldódtak meg helyzetek, mintha ott külön szabályok érvényesültek volna. A teljességet megélınek, ill. azt valóban és tisztán megélni vágyónak a környezete is a magasabb szándékok szerint „rendezıdik”, így a jelek figyelésébıl következtethet az Ég akaratára. A szerencsét és a jeleket viszont sem túl- sem pedig alul értékelni nem szabad, ahogy az intuíció is csak a racionalitással együtt mőködhet. Van a szerencsére utalás az Arvisurában? Nos, „a titkos Arvisurák szerint az Égiek megbízásából Jádé volt minden terület megmővelésének az Istene. Feladata volt a legbensıségesebb harmóniát megteremteni az égi hatalmasságok és az emberek között. Amelyik földi halandó ezt felismeri, az bölcs ember.” Az „Ég és Föld a tízezernyi lény apja és anyja. Az elemekkel való harcnak azért tízezer, azaz 1 tyumen az alapja, mert tízezer lélek, ha akar, mindent el tud érni.” „Azonban az Ég uralkodik az emberek felett. Aki jót cselekszik, arra százszoros szerencsét áraszt, aki rosszat követ el, azt haragja aszállyal, rossz terméssel és zőrzavarral sújtja, de irgalmas is lehet. Az Égiek a beavatottaknak bepillantást engednek a lét titokzatos öszszefüggéseibe.” „Az Ataiszról elszármazott nemeseknek soha nem szabad egyéni érdekek miatt egymás ellen fordulniuk, mert akkor az Égiek vívmányai megsemmisülnek.” „1 tömény harcos élni akarását, alkotni vágyását és szellemvilágát ne akadályozza senki”. 157



Az Arvisura igazsága Az Arvisurában valóban lehet találni néhány kisebb nyilvánvaló hibát, illetve elírást vagy következetlenséget (ez utóbbiakat a kéziratok alapján lehetne csak pontosabban értelmezni). Például régen valószínőleg (nem biztosan!) a hónapok nem teleholdkor, hanem újholddal („újhold, új király”) kezdıdtek; az uralkodóknál külön ember figyelte is, hogy mikor jelenik meg a keskeny sarló és jelentette az új hónap kezdetét, illetve hagyományosan is az újholdat tartják annak az idıpontnak, amikor valami újba kell kezdeni. (Másrészt, a sumér nyelvben a gibil egyszerre „ég(ige)” és „új” jelentéső is – így egy hasonló félreolvasás is okozhatna ilyen félreértést.) Viszont (!), Vezsakoriban a többhónapos medveünnepet teleholdkor kezdték. Vagy máshol: „a rómaiak által számított 452. év az Arvisura titkos rendelkezései szerint a tigris éve, tehát gyıztes harcosok esztendeje, de a múlt év a meggondolatlan nyúl éve volt, amely csak eldöntetlen csaták esztendeje lehetett”, de a Nyúl (Szőz) után nem a Tigris (Oroszlán), hanem a Sárkány (Mérleg) következik. Az elírást egyrészt a precesszió korábbi említése okozhatta (a Világkorszakok sorrendje fordított), másrészt pedig elképzelhetı egy jel félreolvasása is; Nimrudék legendásan a sárkánykígyótól származtatták magukat (sumer „nim” – zúg/repül/magas/fenti/felemelt/korai/keleti; ill. „nin” – úr/úrnı), ugyanakkor a vadászatai miatt Nimrudnak és utódainak az oroszlán lett a jelképe). Mégis, a kisebb elírások ellenére úgy gondolom, hogy az Arvisura összességében és minıségében Igaz. Adatainak rendszere olyan mérető, sokrétő, szerteágazó és mégis összefüggı, hogy hasonlóan konzisztens rendszert lehetetlen tervszerő módon összeállítani – különösen nem egy három mőszakban fizikai munkát végzı embernek. (Én nem tudnám összeállítani, pedig a még kamaszként velem megcsináltatott intelligenciateszt csak 160-ig mért :), amivel csak arra akarok utalni, hogy ha az Arvisura mesterségesen elıállított lenne, az akkor is egy különleges szellemi teljesítmény volna. http://vegcsaba.hu/arvisura

158


De nem elıállított, és ezt a szövegben lévı „ısképek” is mutatják. Maga az élet és maga a történelem ilyen.) Akik az Arvisura kitalált voltára hivatkoznak, azok legfeljebb egy-egy részletet ragadnak ki. Az Arvisura nem résztörténések mozaikja, hanem egy hatalmas és ezer szállal összefüggı történet-folyam. Ilyet hatalmas rendszert kitalálni és összeállítani, különösen az akkori technikákkal, számítógép nélkül, cetlikkel, az Internet által elérhetıvé vált hatalmas ismeretanyag és a modern kutatási eredmények, vagy akár a lexikonok tömege nélkül… Szerintem lehetetlen. Az Arvisura kitalált voltára hivatkozók azt is elfelejtik, hogy a már önmagában is szövevényes szöveg egy sokkal hatalmasabb és sokkal szövevényesebb háttérre vonatkozik, amely háttér valószínőleg – a történeti valóság. Csak egy példa: „A Nap, amely az életet adja, mindig diadalmaskodik az Üvöltı Vízisárkány fölött és Földanyánk birodalmát mindig úgy fordítja meg, hogy a jók életben maradjanak és a rosszak pedig ínségesebb vidékre kerüljenek. Ez a vízisárkány lassan növı fiókáinak örökös harca az életet adó Nappal. Egyik fiókája, a Kun-kun sárkány, aki az Özönvizeket csinálja.” Nos, a kun jelentése „farok”, és az ékjel formája () is az üstökösre és csóvájára utal; ez a jelentés azonban nincs megemlítve az Arvisurában, ahogy sok-sok egyéb kiegészítı információ sincs. Hasonló összeállításhoz rendkívüli manipuláció lenne szükséges, hogy bizonyos részeket ne írjunk le – úgy tőnik, a „kitaláltság” képviselıi sokkal inkább önmagukról mondanak véleményt és nem az Arvisuráról. Az Arvisurán látszanak bizonyos „szakolvasmányok” hatásai is (Schmidt Éva szóhasználata), de ezek alapvetıen nem jelentısek a teljes szöveghez képest. Paál Zoltán könyvtárakban biztosan nem töltött hosszabb idıt, illetve munkája és az írás mellett nem is lehetett ideje sokat olvasni; a lánya sem emlékszik erre, csak arra, hogy az apja minden szabadidejében az írógép elıtt ült és csak írt és írt, folyamatosan. Az Arvisura rejtélyének a legvalószínőbb és legegyszerőbb megoldása az, hogy lényegében és minıségében Igaz. 159



Az Arvisura tanításai Talán úgy tőnhetett: én az Olvasóval el szeretném fogadtatni, hogy az Arvisura igaz. Ez távolról sem állt szándékomban. Amit viszont szerettem volna, az az, hogy felhívjam a figyelmet Paál Zoltán írásaira, amelyekbıl – úgy érzem – nagyon sokat lehet tanulni. Mindenki döntse el maga, hogy igaznak tartja-e az Arvisurát; én csak néhány szempontot szerettem volna körüljárni, hogy az ítéletünkben megfelelıen nyíltak lehessünk. „Minden nép a saját szája íze szerint beszél a másik néprıl, és mindenki a saját igazát hangoztatja” – mondja Tura. Le kell-e mondanunk a saját igazunkról és feltétel nélkül elfogadnunk mások véleményét? Mivel én már láttam hasonlót, régi személyek és történések „megidézését”, ezért én elképzelhetınek tartom a Paál Zoltán által leírt ismeretszerzési módot, a „gondolatvibrációs eljárást” is. Másrészt, mivel az egységében tekintett írás utal az író emberi minıségére, ezért valószínőtlennek tartom, hogy Paál Zoltán nem olyat írt le, amit igaznak tartott. Az ı emberi minısége és a történet jellege miatt teljesen hihetınek tartom az Arvisurák átadásának körülményeit is, és azt is, hogy rendelkezett többszáz oldalnyi rovásos feljegyzésekkel. (Ne feltétlen folyamatos szöveget képzeljünk el, hanem Tura „meséi” alapján értelmezhetı jegyzeteket, valahol félúton a mai szövegek és pl. egyes lapp („számi”) rajzok között.) A „források” hihetısége miatt számomra maga a történet is hihetı. De, ha a történetek nem is így zajlottak volna le (de egy szempontból, ill. lényegében szerintem így voltak), az Arvisura akkor is egy kiemelkedı mő. Különlegességét az adja, hogy kimagaslóan tiszta képet ad egy szemléleti módról, ami a modern világunkban már nagyrészt elfeledett. A modern „ezotéria” ködös és képzetekre alapuló, többnyire a tetszetısség eszközével, a fontoskodással és az egyéni problémák megkerülésével „jutalmazó” „ötleteivel” szemben itt egy tiszta képet kapunk, amely a munkára, a tudásra és a felelısségre helyezi a hangsúlyt. http://vegcsaba.hu/arvisura

160


Az Arvisura szinte egyedi, ahogy a szellemi minıségek mőködésének és mőködtetési lehetıségének a módját és egységes rendszerét megadja, mégpedig – eddigi ismereteim és tapasztalataim szerint – más szemléletekhez képest a valósághoz a legjobban illeszkedı módon. Az Arvisura a szellemiséggel és a magyarsággal kapcsolatos összes (!) alapkérdésre egy tiszta választ ad. Néhány fontosabb: – a hit (és a szertartások, az ısök és a múlt tiszteletének, ill. a hagyományoknak) a szerepe a mai világban – a hitvilágoknak (beleértve a materializmust) a nyitottságuk alapján történı megítélése, vagy, hogy hatalomra és kizárólagosságra törekednek-e – fajok, népek és hitvilágok feletti szemlélet (minden hit magas fokon megélhetı, s azok lényegében ugyanoda vezetnek) – a halál utáni „divatos” reinkarnációs képzetek helyett a „vándor-lelkek” és „szent-porok” szemlélete – az erıszakmentesség és az önvédelem egyensúlya („beavatottak harci kiképzése”) – társadalmi berendezkedés („nyitott szervezet”, „vének”, stb.) – a közösségért való szolgálat szükséges minısége – az ifjúság folyamatos beillesztése a társadalomba – oktatások és kultúra kiemelt szerepe – kíméletes életmód és étkezés – környezet védelme; a termelés teljes rendszerként elképzelése – mitizált történelem helyett egy reálisabb, életszerőbb kép – a Magyarság származásának hármas, szkíta-jász-indoiráni, hun-székely-úz-kabar-avar és szavárd-ugor-sumér (!) eredetének kérdése, rokonnak tekintve más ısnépeket is – a szellemiség képviseletének módja, és a „tudók” („sámánok”, „mágusok”) képességeinek és feladatainak megadása Az Arvisura tehát alapvetıen a szellemiség világának teljességérıl egy tanítás, vagyis az Arvisura szóhasználatában: Rege. 161




A látható és a láthatón túli világ Barasits Zsuzsanna szellemi üzenetei alapján

nunk ezt fogadni, hogy a láthatón túli igazság felé továbbléphessünk.

A szellemvilág létezı és élı, körülölel minket. Minden dolog és tett szelleme, a természeti erık, a növények és állatok szellemei kiterjednek fizikai valójukon túl. İseink, a régi „erıs lelkek”, a tiszta égi minıségek és magas istenségek óvóan figyelik tetteinket – a tiszta és igaz szándékot erejükkel és világokat átívelı tudás adásával segítik.

A gyökértelen fát a legkisebb szél is kidöntheti. A hagyományosabb, a természethez és az univerzumhoz közelebbi életmód tisztább képet ad a láthatón túli világról. Ezért a szellemi minıségek világa az eredeti hagyományból megismerhetı. A teljesség rendjébe illeszkedni csak az ıseredeti hit megélésével lehet. Azzal egyetlen új csinálmány sem összemérhetı erejő.

A láthatón túli szellemvilág közvetlenül észlelhetı, annak minıségei és törvényei megismerhetık. A szellemi erıkkel felvehetı a kapcsolat, azoknak kérhetı a segítı támogatása.

A segítı szellemi erık a harmonikus és szerves teljesség világát jelentik. A világ látható és láthatón túli teljességét és szervességét érzékelı, de nem csak megértı, hanem valóban meg is élı (és nem csak megélni vélı) gondolkodás a tetteit csak a tiszta és igaz (és nem csak annak vélt) értékek felé irányíthatja. Nem tehet mást, nem sértheti meg a valóság szövetét.

A láthatón túli megismerése a tudaton és tudattalanon keresztül, azok együttes és egyre tisztuló, harmonikus mőködésével lehetséges. Ez csak együtt történhet a rejtett lelki problémákon, feszültségeken való túllépéssel és az ösztöni erık feletti irányítás megszerzésével. A tudat módosíthatja és torzíthatja a láthatón túli világ észlelését, a tiszta igazságot képzetté átszínezheti. Az átszőrıdött felismeréseket, észleléseket így csak kritikus szemmel lehet tekinteni, és azokat ellenırizni kell. Azok pedig ellenırizhetık, összevetve a tiszta hagyománnyal, a tapasztalattal, illetve más, független észlelésekkel. Csak a tiszta és igaz mőködik; a képzetek és kitalált hitek tetszetıs, de hamis, és erı nélküli saját, egyéni fantáziavilágot teremtenek. El kell tudni fogadni, hogy sok terjedı “ismeret” csak képzet, annak talán csak a magja igaz, és az is, talán egészen más értelemben. Amit eddig véltünk és amire idınket áldoztuk, az esetleg csak a saját magunk vagy mások által alkotott képzet – el kell tudhttp://vegcsaba.hu/arvisura

162

A szellemi erıktıl és a tiszta értékektıl elfordult emberiség káoszt hoz a világába és pusztítja azt. Önmaga életterét rombolja, így végsı soron saját fennmaradását veszélyezteti. A harmonikus személyiségek, közösségek, nemzetek körül a szellemi védıtér megerısödik, „szerencsésebben” alakulnak a dolgok. Ráterelıdhetnek a jó útra. A káosz „szerencsétlenségeket”, váratlan katasztrófákat, pusztulást eredményez. Sıt, a „szerencse” is elbizakodottá tehet, ami szintén káoszhoz vezet. A káoszból, katasztrófákból általában (de nem mindig) „szerencsével” a tisztább személyiségek menekülnek meg – a világ így tisztítja önmagát. Létünk fennmaradásához és életünk minıségének javításához a természethez és az univerzumhoz közelebbi lét útjára kell lépnünk. Vissza kell térnünk a segítı szellemvilághoz kapcsolódó ıseredeti hagyományainkhoz.

163



„Az Arvisurát nem lehet szakérteni, csak érteni, érezni, mégpedig nem a szokásos értelemben, hanem szükség van arra a bizonyos „hetedik” érzékszervre ahhoz, hogy teljes mértékben értsük és érezzük a rótt üzeneteket (mert az Arvisura nem írott, hanem rovott sorok). Engem azért zavar, fıleg azoknak a negatív bírálata, akik magukat íróknak, tudósoknak tartják, és mások is azt vallják róluk, mert elvileg ık annak a képességnek, ami Zoli bácsi birtokában volt, egy szeletét magukénak tudhatnák, ha valóban írók, tudósok lennének. A valódi mővészek, tudósok, rendelkeznek azzal a szellemi adománnyal, ami az Arvisura szerint a karéjt megadja, és elıfordul a „harmadik” lélek jelenléte is ritka esetben. Az ember, én legalábbis, leginkább tılük várnám el, hogy kiálljanak az Arvisura mellett és hogy értsék. Az Arvisurát nem szőrın keresztül kell olvasni, hanem úgy ahogy az eredetileg leírt, lerótt. A mai ember, akinek elveszett az a képessége, hogy az ısi hitvilág lelkületi állapotában felélessze magában azt a tudást, ami azt a tudati állapotot hozza létre, ami a megfoghatatlan világ nyelvét, rezgéseit fogja, az nem is tudja elképzelni az Arvisura hitelességét. Vannak dolgok, amik nem megfoghatók, és mégis léteznek, amelyek elfogadása nélkül a tudomány nem tudott volna fejlıdni.” (Barasits Zsuzsanna)


164



Szellemi úton A szellemiség képviselete

Vég Csaba Szellemi úton A szellemiség képviselete ( 20 1 2)

165


Rögtön az elején értelmeznem is kell a címet, ugyanis nincs olyan, hogy kizárólag szellemi, vagy más néven spirituális út, mivel az életünk nem választható el a szellemiségtıl, a szellemi erıtér világától. Életünk minden pillanata a szellemiségben is történik. Jelen korunkban „mindössze” a szellemi erıtér közvetlen észlelése szakadt meg, és már az arra vonatkozó ismeretek is elhalványodtak, így különbözı spekulációk kezdtek terjedni, amelyek végsı esetben magának az erıtérnek a létezését is kétségbe vonják. A közvetlen érzékelés hiányában és a tudást ırzı hagyomány fellazulásának következtében gyakorlatilag bárki azt mond, amit akar, akár a legfurcsább elképzelés-halmazt is összevegyítheti magának. Ezek a képzetek azonban általában elszakadnak a szellemi erıtér tényleges mőködésétıl, elsısorban tetszetısek, megalkotóik és követıik bizonyos pszichológiai problémáit és rejtett motivációit szolgálják, így igazságtartalmuk és tényleges erejük is minimális. Azonban attól, hogy egy létezı dolgot nem látunk, és figyelembe sem vesszük, az természetesen hathat ránk. A szellemiség világa tehát nem különül el a mi „valódi”, megfogható világunktól, így pontosabb lenne arra a „láthatón túli” világ megfogalmazás. A világ egy teljességként, egységes és szerves erıtérként létezik, amelynek csak egy szők aspektusa az öt érzékszervvel érzékelhetı „látható” és „megfogható” valóságunk, amit a racionalitás közvetlenül tud modellezni. Korunkra igen jellemzı a „hit” szó jelentésének deformálódása. Ma ezt a szót kb. arra az esetre használjuk, amikor valaki egy téves képzetet alkot, amely idegen a valóságtól, tehát a szó ma a „hiedelem” jelentéséhez közeli. A „hit” szónak ez az értelmezése viszont

167



régebben éppen, hogy a nem hívık kételkedésére és tévedésére utalt. Az ıseredeti hit a szellemi erıtérnek a közvetlen megtapasztalására épült, így annak jellegzetességeirıl és mőködésének természetérıl a megéltségen keresztül tiszta és mély ismeretei voltak. Akinek ilyen megéltsége nincs, az következetes szellemi munkával, az igazságnak minden látszaton túli keresésével még a hatásaiban felfedezheti és megközelítheti, megértheti ezt a világot. Aki viszont ettıl is elfordul, annak számára a mások megéltségen vagy tudáson alapuló hitét ı vagy elhiszi, vagy sem. A nem értık számára mások hite így egy olyan modellalkotás, amelynek a valóságát ık bizonytalannak érzik, esetleg megkérdıjelezik. A megélık vagy megértık számára viszont a hit a világnak egy létezı és mőködı teljessége, amely átfogó volta miatt túlmutat a racionalitás ismeret-darabok részlegességén. Mit jelenthet tehát a „spirituális”, szellemi út? Pontosabban: az életünk tettei alapvetıen milyen módon jelennek meg a szellemiségben? Rögtön az elején tegyünk egy kis kitérıt, ugyanis a ma divatos elképzelés szerint a „spirituális élmények” útján könnyen elindulhatunk – egyszerően bizonyos szerek fogyasztásával. Pszichedelikumok A „pszichedelikus sámánizmus”, illetve a pszichedelikus szerekkel történı „spirituális” élmények szerzése már önmagában egy ellentmondásos megközelítés, mivel egyrészt feltételezi, hogy van egy egyénen túli, magasabb rendő világ, másrészt viszont fel kell tételeznie, hogy ennek megközelítéséhez az egyénnek saját magának kell lépnie, mégpedig szerek használatával, azaz, ez a világ képtelen elérni ıt, tehát mégsem magasabb rendő. Ennek egy deriváltabb változata, amikor tudatmódosító szerek segítségével már nem is a szellemi síkkal (szellemi erıtérrel) próbálják felvenni a http://vegcsaba.hu/arvisura

168


kapcsolatot, hanem „csak” „extra-érzékelések” (távolbalátás – clairvoyance, jövıbelátás – predictio, igazlátás – verdictio, stb.), esetleg mágia kierıltetésének a céljából. A szer használata így valójában az ego-kiterjesztésnek a módja, ami a nyugati fogyasztói szemléletre épül. A szer, illetve annak segítségével látszólag a „spirituális élmény” megvehetınek, megszerezhetınek látszik: „majd én” lépek, „majd én elindulok” azon az úton. A nyugati populáris filmek pedig azt sugallják, hogy bármit megtehetünk, az utolsó másodpercben úgyis éppen a megfelelı drótot fogjuk majd elvágni, és végül élve, sıt, amit értékként sugallnak: gyıztesen és fıleg – sikeresen fogunk kikerülni a helyzetbıl. Ezekben a filmekben nincs olyan, hogy a fıhıs rajtaveszt, s ha ki is derül, hogy valamire teljesen alkalmatlan, csak azért, hogy késıbb az akaratát, az egóját tőzön-vízen, mindenki máson keresztülvíve végül ı gyızzön. Ez alapján a sugallat alapján bármit bármilyen felelıtlenül is megtehetünk, végül úgyis gyızedelmeskedünk. Látszik, hogy az ún. „pszichedelikus sámánizmus” egy egocentrikus megközelítés, mely kb. úgy szemléltethetı, hogy ha nem nyílik az ajtó, akkor megpróbáljuk berúgni azt, mivel „nekem kell az a spirituális élmény”, „én megérdemlem”, mert „én egy nagyon spirituális személyiség vagyok”. Az ellentmondásos megközelítést fokozva, így a pszichedelikumot használó személy egyenrangúnak képzeli önmagát a szellemi síkkal, mintha az csak egy másik ország lenne, ahova turistautakra lehet befizetni, ha éppen olyan kedvünk van. A szer valószínősíthetıen olyan módon mőködik, hogy lekapcsolja a külsı világ erısségét, a belsı világra pedig hatványozottan ráerısít. Megjelennek látomások, de ezeknek a képeknek az alapvetı forrása maga az egyén. „Spirituális élmények” helyett így személyes kábító gyönyört vagy horrort kap – tehát ugyanazt, mintha beült volna egy szórakoztató filmre, csak éppen ez olyan fokozaton történik, amely elviselésére nem tervezték az agyat. (Persze, lehet ezeket az élményeket univerzális ismeretekként tálalni, de attól még nem feltétlenül lesznek azok.) 169



Úgy tőnik, hogy léteznek a szerek mögött olyan entitások, amelyek nyújtanak bizonyos ismereteket, a beszámolók alapján viszont mind az ismeretek, mind ezeknek az entitásoknak a szándékai erısen megkérdıjelezhetık. A beszámolók alapján úgy tőnik, hogy ezek túlnyomórészt személyre szabott képeket mutatnak, a szert használót mintegy csábítva a további használatra, így az entitás éltetésére. Én egyetlen olyan emberrıl sem tudok, aki valódi mély, teljes és tiszta szellemi tudást szerzett volna ezen az úton (azt, hogy eddig nem hitt a szellemi entitások és szellemi aspektusok létezésében és na, most megtapasztalta – ezt nem sorolom ide). Ehelyett, a szerek használata jelentısen deformálhatja a személyiséget, valósággal vakká, süketté és érzéketlenné válhat – akár viszszafordíthatatlanul. Az élmények irreális erıssége miatt lecsökken a valódi külsı világ fontossága, a szert használó abban egyre kevésbé talál boldogságot, örömforrást, az egyre kevésbé tőnik igazinak. Emlékezetvesztés, akaratvesztés, fiziológiai vagy “csak” lelki addikció… Egyre gyengül az élethez való kapcsolódás. Valóban, így tervezték volna az embert? Felvethetjük, hogy a pszichedelikumok Paál Zoltán Arvisurájában, illetve a Vérrel pecsételvében is megjelennek. Tura ugyanis megitatta egy speciális teával Paál Zoltánt, illetve Paál Zoltán leírja, hogy a sámánképzés elején a jelöltekkel megitattak egy szert. (Paál Zoltán volt barátjának, Lakatos Zoltánnak a közlése szerint Paál Zoltán nem ismerte ennek a szernek az összetételét.) Rendkívül fontos azonban, hogy sem Paál Zoltán, sem a jelöltek nem akarták a szert meginni (ami ráadásul az esetek néhány százalékában paralízist, bénulást okozott). Paál Zoltán egy, a földön két lábbal álló, racionális munkásember volt, aki eredetileg sem a szellemvilágban, sem különleges képességekben nem hitt. A fiatal sámán-jelöltek otthoni élete is valószínőleg igen messze volt a spiritualitástól – az ı ifjú gondolataik valami egészen más körül foroghattak. Mindkét esetben egy évezredes (!) hagyomány rendszerébe kerültek be, http://vegcsaba.hu/arvisura

170


amelynek pontos ismeretei és megéltsége (!) volt a szellemvilágról. A pszichedelikum csak egy apró elem volt ebben a rendszerben, amely használata egyáltalán nem volt veszélytelen. Persze, gondolhatjuk a nyugati közönségfilmek által sugárzott hiedelmek mintájára, hogy mi kísérletezhetünk, majd mi úgyis megússzuk, sıt, végül gyızünk… – nos, a valós esélyeket mindenki kipróbálhatja pl. egy a Lottó-szelvénnyel. Úgy tőnik, hogy ezek a szerek egyfajta „gyorsítóként” mőködtek, az idı-kényszer miatt „átlökték” a kapun a jelölteket. Ha viszont lehunyt szemmel gázt adunk, nem árt, ha valaki „látó” megmondja, hogy nem téglafal van-e elıttünk. Persze, „bízhatunk” a szerencsékben is, hiszen a filmekben is mindig megússza a fıhıs – azok pedig csak igazat mondanak, nem? Az a valószínőbb, hogy ha valaki akarja a szer használatát, illetve türelmetlenségében gyorsan és minél kevesebb munkával a spiritualitás világába akar kerülni, akkor „ab ovo” alkalmatlan a valódi szellemi síkhoz való kapcsolódásra. A sámán-hagyomány pontosan ismeri az „elhívás” tényét, amikor az arra alkalmasnak tőnıt maga a szellem-világ keresi meg és elvégzi a tudat módosítását és a tanítást. (És, ha valaki hiányolja, hogy ez vele miért nem történt még meg, abban így nem valószínő, hogy a szellemvilág a hibás.) Milyen lehet tehát a „tudás”, a tényleges spiritualitás útja? A személyiség alsó, felső és középső világa A személyiségstruktúrát nagyjából úgy képzelhetjük el (különbözı pszichológiai modellek és a hagyományokból leszőrıdı képek alapján), hogy van egy tudatos „középsı világunk”, amely mellett létezik az ösztöni erıknek a sőrő „alsó világa” és a felettes tudat finom energiájú „felsı világa”. Az ösztönvilág önmagában nem jó vagy rossz, alapvetı fontosságú a létfenntartásunk szempontjából, így jelezhet veszélyeket, kö171



zölhet igényeket és minısítéseket. Sőrő erıminısége miatt a szándékok érvényesítésének alapvetı eszköze. Probléma akkor szokott lenni, amikor elszabadul és átveszi az irányítást a személyiség felett, akinek a tettei így egyre értelmetlenebbé, kaotikusabbá válnak. Az ösztön-én energiáit így adott mederbe kell terelni (de nem elfojtani), azt kontrollálni kell. A felettes tudat „felsı világát” a pszichológia valamilyen követendıként meghatározott mintaként határozza meg, a spirituális szemléletek pedig azt a szellemvilágba helyezik, ahol ez az „Égi én” (Barasits Zsuzsanna alapján) akár önálló, az éntıl bizonyos szintig független karakterrel is rendelkezik. A „felettes tudatnak” rálátása van az egyénre és világára, így sugallhatja, hogy merre felé kellene elindulni a labirintusból kifelé vezetı legrövidebb úton, még akkor is, ha az egyénnek ránézésre az az irány nem nagyon tőnik vonzónak. Finom energiái miatt ezeket a sugallatokat könnyen elnyomhatják az ösztöni erık zajai vagy az egyén elsıre jónak látszó ötletei. A személyiség „középsı világát” éber állapotban elsısorban a mennyiségi jellegő racionalitása uralja, mivel ez a szemlélet alapvetı az egyén túlélése szempontjából. Az, hogy pontosan mi mekkora, hol helyezkedik el, merre halad, milyen súlyú, ezek lényegesek abból a szempontból, hogy az a dolog jelent-e veszélyt rám. A racionalitáson túli, vagy úgyis mondhatnák, a látható és közvetlenül megfogható-leírható világon túli minıségi, transzcendens szemlélet háttérbe kerül, azt alapvetıen az álmainkban és pl. a mővészetekben érhetjük tetten. Úgy tőnik, hogy a valóságban sokkal lényegesebb a minıségi, mint a mennyiségi aspektus, a teljesség, beleértve mind a személyiség felsı és alsó világát, mind pedig a szellemvilág teljességét. A világ teljessége így elsısorban minıségében jelenik meg, pontosabban: az eddigi mennyiségében és különállóságukban tekintett részletek minıségi aspektussal bıvülnek egységgé és teljességgé. A személyiségnek és a világnak is a teljessége így a racionalitáson túllépve (szó szerint: transzcendentálva) – de annak nem elhttp://vegcsaba.hu/arvisura

172


lentmondva (!) – ismerhetı meg. Másrészt, a személyiség harmonikus, az ı szempontjából végsı soron a legjobbnak tekinthetı, sıt, úgyis mondhatjuk a leghatékonyabb állapota és cselekedete a három rész – azaz az én, a felettes én és az ösztön én – együttes összhangjával teremthetı meg. Az öt érzékszervünk alapvetıen (de nem kizárólag) a mennyiségekhez, a racionalitáshoz kapcsolódik, amely a bal agyfélteke funkciója. Az ezen túli világ elsısorban minıségekre, részletek helyett egységre és teljességre épül, amely egy belsı, „hatodik érzéken” keresztül érhetı el. Ezzel ismerhetı és érthetı meg az ösztön-világ is, és ezzel hallhatók meg a felettes én sugallatai. És ezen keresztül érhetı el a szellemiség világa is, pontosabban: a világunknak a szellemi minısége, erıtere, amely a racionalitás által csak nehezen felfedezhetı. A belsı érzék „megnyitásához”, érzékelésének fogadásához, észleléséhez elsısorban magának a személyiségnek kell összhangban lenni, különben a belsı örvények, feldolgozatlan problémák eltérítik az észleléseket. Másrészt, itt a hangsúly a részletek és a pontos kiterjedések (dimenziók) helyett az egységen, a teljességen és minıségen (a ma divatos szavakkal: az energián, erın, rezgésen) van. Valójában ezt a világot képviselik a mővészetek, de éjjelente álmainkban is ide látogatunk el. A szellemvilág A tapasztalatok és a legkülönbözıbb beszámolók alapján úgy tőnik, hogy a láthatón túli, transzendentálisnak nevezhetı világ alapvetıen minıségi jellegő és a hasonlóságokra épül, szemben a racionalitásnak a mennyiségeket hangsúlyozó szemléletével. A láthatón túli világban pedig létezik két alapvetı minıségi különbség, két alapvetı irány. A felsınek nevezhetı világ egy általános és együttes jó és harmónia irányába törekszik. A másik irány pedig az 173



„akarattal” és „erıvel” jellemezhetı, de ide tartozik az ezek által megszerezhetı „elıny” és „hatalom” is. Ha tehát a saját céljaink szolgálatába állítjuk az erıt és akaratot, mégpedig mások rovására, akkor hatalmat nyerhetünk mások felett. Onnan tudhatjuk, hogy nem valamilyen saját, esetleg rejtett célunk van valamivel kapcsolatban, hogy azt a dolgot alapvetıen nem akarjuk megtenni – pontosan úgy, ahogy a szellemvilág által kiválasztott sámánok tiltakoznak az elhívás ellen. Az erı „alsó” világa úgy tud emberi „szövetségeseket”, világát éltetıket és a céljaihoz támogatókat megnyerni, hogy nekik elınyt és hatalmat ígér, ıket a többi ember közül kiemelve, mégpedig a többi ember kárára; néhány egyén elınyét a többség rovására ugyanis csak erıvel és hatalommal lehet fenntartani. Amikor tehát valaki elindul a „szellemvilág”, vagyis a világunk szellemi erıtere felé, akkor az két irányba történhet. Az általános jó „felsı világának” iránya egyrészt egy rálátást jelent a teljességre, annak a harmóniájára törekszik az egyenetlenségeket kisimítva, a kaotikus örvényeket feloldva. A teljesség egyénen túli, így az egyéneknek sokszor szolgálatként jelenik meg. Az erı és a hatalom világa viszont az egyén vagy kisebb csoport kiemelését jelenti a többiek fölé és azok kárára. Ez a kiemelkedés mindenképpen idıleges, csak pillanatnyi elınyöket hozhat. Ismereteink szerint minden ember, ha máskor nem, de legkésıbb a halálakor szembesül a tetteivel. Ekkor a lelkiismerete szinte elviselhetetlen mértékig felfokozódik. Megbánja mindazt, amit jobb lett volna, ha nem tesz meg, de megtette, és mindazt, amit jobb lett volna megtennie, de mégsem cselekedett – és mindezek nyomai elviselhetetlen izzásként égetik a lelkét. Az Ég nem fogadja be a szennyezett részeket, azokat kiveti, és azok önkínzásukban égnek, örökkévalóságnak tőnı ideig.


174


Szándék-fonat A szellemvilág teljessége számára az ember átlátható, ugyanakkor fordítva ez nem igaz. Amikor valaki elindul a szellemiség világa felé, esetleg az általa „spirituálisnak” tartott úton, akkor az embernek nem a vélt, hanem a tényleges motivációi válnak döntıvé. Számos, heroikusnak és magasztosnak tőnı szándékot valójában egészen más belsı célok, esetleg rejtett problémák és feszültségek okoznak, és ezekbe könnyen bele tudnak kapaszkodni bizonyos elınyöket és izgalmakat ígérve az „alsó világ” éltetésre vágyó erıi. Mivel az emberek által a szellemvilág nem látható egyszerően át, ezek az erık elrejthetik tényleges szándékukat. Néha ez a szándék nem is több, mint hogy foglalkozzanak velük és így éltessék ıket, és ezért a világukba merészkedı számára tetszetıs dolgokat állítanak vagy tesznek. Az emberek motivációi valójában összetettek, általában több, alacsonyabb és magasabb szintő elemnek az együtteseként jelennek meg. A szándéknak ebben a fonatában az alacsonyabb szintő motivációk a csábítás céltáblájává teszik az embert, és ha ezek erısödnek meg, akkor a tettek tiszta irányához képest egyre több torzítást eredményeznek, és az embert is mind jobban „eltéríthetik”. A vegyes, a sőrőbb és tisztább elemeket is keverten tartalmazó szándékfonat esetén vagy egy meglepıen csábító lehetıség jelenik meg, vagy éppen a kezdeti sikerek után különös nehézségek, amelyek szinte azt akarják tisztázni, hogy pontosan mi is az ember célja a tetteivel. A kihívás tesztjére adott válaszával indul meg az egyik vagy másik irányba. A döntések így alapvetıen arra vonatkoznak, hogy saját magunkat szeretnénk-e elınybe hozni, vagy egy önmagunkon túli, a teljességhez kapcsolódó összhang irányába szeretnénk lépni. Minden elemi minıséget meg lehet magas vagy alacsony szinten élni, így a szándékok együttes fonatát és így magát a személyiséget is lehet tisztítani.

175



Túlzásnak tőnik mindez? Az Arvisurában olvashatjuk: „Minden embert a sírig elkíséri a jó és a gonosz harca és sok emberben gyız a gonosz. Ezt keservesen megbánja, ha végül is a jó gyızedelmeskedik a rossz énje felett”. Szerencse Ha az embernek bizonyos tettei vagy akár csak szándékai (mégpedig nem a vélt, hanem az igazi belsı szándékai) egybeesnek a szellemvilág bizonyos minıségének a céljaival, akkor segítséget, támogatást fog kapni, amely szinte varázslatként valósul meg. Ne tőzgömbök dobálására vagy hasonló cirkuszi attrakciókra gondoljunk. Legtöbbször ez úgy jelenik meg, hogy ami akár meg is történhetett volna, az megtörténik. Tehát: ez az általában finom beavatkozás, a „varázslat”, a valószínőségek módosulásával, azaz a szerencse enyhe kedvezésével vagy éppen hiányával érhetı tetten. Valószínőleg mindenki élt már át olyan idıszakot, amikor bizonyos segítı körülmények szinte maguktól megjelentek, és szinte „magától” történtek bizonyos események, amelyek egy bizonyos irányba vezettek. A szellemvilág képviselete és segítsége A szellemvilág tehát segítheti azokat, akiknek a szándékai és tettei a szellemi erıtér céljaival azonos irányba vezethetnek. Ezzel az egyén valójában a szellemvilág adott minıségét, adott minıségeit képviseli – ami tartozhat a teljesség „fenti” vagy az erı és hatalom sőrő „lenti” irányához is. A szellemvilág képviseletének én a következı változatait, fokozatait találtam:

Támogatottak esetén az egyén vagy a csoport szándékainak és tetteinek az iránya egybeesik a szellemvilág adott minıségeinek a céljával, így bizonyos támogatást kapnak. A szándékok szolgálhathttp://vegcsaba.hu/arvisura

176


nak akár egyéni érdekeket is, vagy az egyén teljes személyisége akár megmaradhat egy zavaros formában is. Ez a vegyesség kívülrıl igen különös, mivel az egyén vagy csoport tettei például eredményezhetnek valami jót, adhatnak valami értékeset a világnak, ugyanakkor maguk a cselekvık zavaros, akár problémás személyiségek is lehetnek. Ezzel, mintha a szellemvilág adna egy esélyt a szereplıknek, hogy vajon sikerül-e kitisztítani a szándékaikat és magasabb szintő képviseletet kialakítaniuk. Ha mégsem, a tettek eredménye akkor is megmarad. Nem csak teremtı tettek, hanem fordított irány is elképzelhetı, így egy romboló szándékú erı is megtalálhatja a képviselıit. A támogatottak esetén megfigyelhetı egy kettısség. Az egyén(ek) karaktere és az adott tettek minısége léptékében is más. Ha megmarad a belsı káosz, akkor a lassan, de egyre nagyobb mértékben megjelenı nehézségek figyelmeztetnek arra, hogy valamit tenni kell. Ha a képviselıknek nem sikerül a belsı zavarokat megtisztítani, akkor a támogatást elvesztik. A korábbi teremtı (vagy romboló) tettek eredményeként szinte hihetetlen, valószínőtlen alkotások jelennek meg, amelyek már-már megismételhetetlennek látszanak. Ha viszont az egyéneknek sikerül túllépni a belsı zavarokon és tisztábbá, egyben elemibb erejővé tenni a szándékaikat, akkor a képviseletnek egy újabb fokozatára léphetnek.

Közvetítınek az az ember nevezhetı, aki az élete során valamikor olyan tettet hajt végre, amely alapvetıen tıle független. Egy megfelelı személyiségő munkásember egyszer csak tehet olyat vagy megnyilatkozhat olyan módon, amely tıle többnyire független – rajta keresztül valami egyetemesség nyilvánul meg. (Egy munkás alkalmasabb is lehet erre, mint pl. egy érdekhálóba keveredett, ill. a saját érdekeibe kapaszkodó politikus vagy akár egy belénevelt elképzelés-halmazzal küzdı tudós.) Jegyezzük meg, hogy ugyanez negatív irányban sokkal gyakrabban elıfordul, mivel az „alsó” erıknek sokkal könnyebb belekapaszkodni a sőrő ösztöni energi177



ákba. Ez a közvetítés rövidebb-hosszabb ideig történhet, de jellemzıje, hogy ilyenkor olyan, mintha a személyiségben az én, az ego teljesen a háttérbe húzódna, esetleg el is tőnne. A személyiség eszköz lesz, valami másnak a képviselıje, azonban fontos kérdés, hogy ez a „más” a teljességet vagy a hatalmat képviseli-e, pl. az utóbbi esetén valami nagyon is konkrét és személyes elınyt ígérve. Sokszor elıfordul az, hogy látszólag az egyénen túli egy tett vagy egy közlés, azonban az valójában nem önmagán, csak a racionalitásán kívül fekszik, és valamely rejtett, tudatalatti problémák és vágyak nyilvánulnak meg ilyen módon. Ez a fajta megnyílás nagyon veszélyes, mivel az ilyen motivációiról az egyénnek nincs tudomása, ezeket elfojtja. Tudás hiányában így védtelenné válik, és a belsı disszonanciákba belekapaszkodhatnak nem tiszta minıségek, pl. hamis “üzeneteket” közölve és a legkülönbözıbb, a legáttételesebb elınnyel kecsegtetve. Általában véve is igaz, hogy a közlések átszínezıdhetnek a közvetítı minıségével, azokat rosszabb esetben akár jelentıs mértékben eltorzítva. Az ilyen torzítások azonban a közvetítı lelkivilágának ismeretében azonosíthatók, ill. ezeknek több olyan jellegzetességei is vannak, amelyek alapján felismerhetık. Fontos tehát, hogy kritikusak legyünk, különösen a saját tetteinkkel és motivációinkkal szemben.

Elhivatottnak (vagy elhívottnak, más néven: mesternek) olyan ember nevezhetı, aki valamely tevékenységét rendszeresen vagy ismétlıdıen végezve annak tartamára gyakorlatilag háttérbe húzódik a személyisége és ennek a tevékenységnek a túlnyomórészt tiszta közvetítıjévé válik. Ekkor ı az önmagán túli archetipikus minta megvalósítója, képviselıje, a személyisége pedig ennek a realizációnak, mint célnak az eszköze. Egy kiváló orvos vagy kertész vagy takarító a tevékenységének az idejére magává a tevékenységgé válik. A tevékenység befejezésével viszont „visszajön” az alapszemélyiség. A személyiség háttérbe húzódásának „megváltozott tudatállapota” meg is figyelhetı; pl. az egyes döntésekben nem az egyéni http://vegcsaba.hu/arvisura

178


preferenciák, különösen nem az egyéni érdekek jelennek meg tényezıként, hanem a képviselt, az egyénen túli minıség. Így az egyén akár a saját érdekei ellen (pontosabban: a látszólagos érdekei ellen), vagy a saját preferenciái ellenére is dönthet egy-egy helyzetben. Sajátérzetként ez úgy jelenik meg, hogy az ember számára szinte mindegy, hogy mit mond és tesz – nem módosítják azt saját motivációi és érzelmei –, „csak” a mondott vagy tett dolog igaz és jó legyen, azaz az archetipikus mintát teljesítse. Itt is olyan tehát, mintha valaki más helyettesítıdne a személyiség helyére a (rendszeres) tevékenység idıtartamára, mintha az egyén helyére egy nagyságrenddel erısebb archetipikus minta kerülne. A „közvetítı” és az „elhivatott” esetén olyan, mintha egy másik személyiség helyettesítıdne az alap „hétköznapi” személyiség helyére. Azt gondolhatnánk, hogy ez a személyiség elvesztését jelenti, pedig pont ellenkezıleg, ez a személyiség kiteljesedése, transzcendenssé válása egy tisztább és így sokkal nagyobb energiákkal és tudással rendelkezı formává. A karaktert alkotó alaptulajdonságok és belsı motivációk ugyanis megjelenhetnek alacsonyabb vagy magasabb szinten is, a váltás esetén pedig az történik, hogy az alacsonyabb belsı minıségeknek a helyére idılegesen egy magasabb szintő és tisztább változat kerül. Nem a személyiség veszik el, hanem a személyesség, azaz az én-központúság helyett egy önmagán, azaz az önérdekein túli minıséget fog képviselni. Minden hasonló képviselet csak bizonyos szintig valósul meg tisztán, mivel azt a belsı világ többé-kevésbé módosíthatja. Az a kérdés, hogy az egyén a saját teremtıerejét hozzáadva színezi-e az általa megnyilvánított, közvetített minıséget vagy abba belezavarnak alacsonyabb szintő érdekei és problémái, így a személyességével eltorzítja-e azt. Az ösztönvilág energiái is a hétköznapi énen és a racionalitáson túliak és nagyságrendekkel erısebbek. Tehát tőnhet úgy, hogy „valaki más” helyettesítıdött a személyiség helyére, ez azonban rá179



épülhet az elfojtott belsı világára, problémáira, agressziójára, eltitkolt vágyaira, stb. Ennek a jelei felismerhetık. Sajnos, a problémákkal küszködık is kapnak a zavaros céljaikhoz (látszólagos) „támogatást” így vele akár „spirituális élmények” is történhetnek, és meglepı, akár „médiumi” közvetítéseket is kaphatunk. Ha a háttérben lévı szellemi minıség zavaros – és a hasonlóságok szabálya alapján a kaotikus személyiséghez ilyen kapcsolódhat –, akkor ezek is felismerhetık a zavarosságukról. Fontos tehát, hogy kritikával legyünk mind mások, mind pedig a saját dolgainkkal kapcsolatban. A szándékok folyamatos tisztítása vezethet csak a fejlıdés felé.

Tudó szóval jellemezhetı az, akinek a korábbi ismeretei és tapasztalatai alapján a szellemiség mőködésérıl egy átfogó képe alakult ki. (Rá a tunguzok a „saman”, azaz „tudó ember” kifejezést használnák.) Ennek a mőködésnek a nyomait a valóságban lecsapódva közvetlenül is tapasztalja, ezért alapvetı törekvése, hogy annak megfelelıen vezesse szándékait és tetteit. A törekvés itt alapvetı fontosságú, ugyanis, ha pl. a tettekben vagy véleményekben ennek a nyoma sem látszik, akkor biztos, hogy nincs ezek mögött valós, mély és átfogó tudás. A törekvés azt is jelenti, hogy az ilyen ember ezt a világnézet jellegő tudást nem csak adathalmazként tekinti – ez ugyanis egy egyenrangú kapcsolatot jelentene –, hanem egy önmagán túli értékként, amelyhez a valódisága és minısége miatt igazodni érdemes. A „tudó” így arra törekszik, hogy a tettei ne mondjanak ellent ennek a világnak. Általában véve az ilyen ember a többiek számára különösnek tőnhet, mivel esetenként a (közvetlen látszólagos) érdekei ellenére cselekszik és különös szabályokat követ az életében. A különös szabályok persze utalhatnának pszichikai problémákra is, itt azonban a hétköznapi normalitástól való eltérés nem elfojtásokat táplál, hanem valamely közvetettebb célt szolgál. Már magának a tudásnak az összegyőjtése és a jelenségek mögötti valódi mozgatórugók felismerése is hatalmas feladat. Paál http://vegcsaba.hu/arvisura

180


Zoltán szóhasználatát követve: a „szellemi terhelést” – amely messze túl van az egyetemi anyagokon és kutatásokon – csak nagyon kevesen bírják. Ilyen irányú képességeinket magunk is gyakorolhatjuk az Arvisurák elolvasásával. Nevezzük beavatottnak vagy „látó-embernek” az Arvisura alapján azt, aki nem csak tudja és ismeri, hanem közvetlenül érzékeli és meg is éli a szellemi erıtér mőködését. A látható világnak a racionalitás által részekként érzékelt elemeit a szellemi erıtér láthatón túli, egységes és teljes szövete szövi át, amely nem mennyiségi, hanem minıségi alapú, és ahol a hasonlóságok miatt minden egy. A szellemi erıtér érzékelésével a dolgoknak közvetlenül érzékelhetı a minısége. A „látó-ember” már egyetlen tettével sem sértheti meg a mindenségnek a szövetét, a személyiségének kiterjesztésével elveszti személyességét és a teljességhez tartozik, a lelke a Világlélekhez kapcsolódik. Nem azért írtam le mindezt, hogy elégedetten megállapíthassuk, hogy milyen kiválóan is haladunk a szellemi úton (bár ez az ego természetes reakciója), hanem, hogy a saját vagy mások megnyilatkozásait és tetteit kritikával fogadjuk, vessük össze a személyiségével, elemezzük, hogy miben módosíthatott a belsı világa és így mi lehetett az eredeti információ és szándék. A minıségek világának egy különös szabálya szerint a legképtelenebbnek látszó és biztosan nem igaz közlésben is van néhány százalék igazság, de az lehet, hogy csak valami hasonló minıségre vonatkozik és lehet, hogy éppen fordított elıjelő. Jelzések Életünkben minden gondolatnak, minden kimondott szónak, tettnek, minden pillanatnak a láthatón túli világgal is van kapcsolata. A döntések és tettek vezethetnek „felfelé” – saját minıségeink 181



tisztulásának irányába, amely önmagunk egyre nagyobb meghaladását, teremtıerınknek egy mind átfogóbb jó szolgálatába állítását jelenti. A „lefelé” irány az egyre nagyobb önérvényesítésnek (vagy szők csoport érdekérvényesítésének) az útja, elıny szerzése másokhoz képest, illetve általában mások kárára. Ez az út a legjobb esetben is csak kerülıút, mivel egy idı után az ember ráébred az önérvényesítés hiábavalóságára és romboló voltára. Az egyén folyamatos segítséget kap a szellemvilágból, ahhoz, hogy mit kellene tennie, hogyan kellene döntenie. Ezek lehetnek belsı finom sugallatok, de ezeket sajnos könnyen elnyomják a külvilág és az ösztönvilág zajai. De érkeznek csábító „javaslatok” a sőrőbb, „alsó” szellemi erık világából is. Folyamatosan kapunk külsı jelzéseket is: ezek környezetünk történései vagy a velünk kapcsolatba került emberek tettei, véleményei. Fontos, hogy se alul, se túl ne értékeljük ezeket a jeleket, mivel az egyén itt is gyorsan alkot tetszetıs magyarázatokat, a hibáira történı figyelmeztetések fölött viszont gyorsan elsiklik. A belsı szándék alapján a szellemvilág az álmainkban is üzenhet, mivel alvás közben lecsökken a racionalitás aktivitása, így a segíteni kívánó erık a belsı énnel közvetlenül tudnak kommunikálni. Vajon az elsı gondolat, az elsı érzet a helyes? Ehhez tudnunk kellene az érzet, a sejtelem forrását. Lehet az egyszerően egy régi negatív, vagy éppen pozitív emlék maradványa, amely így becsap minket, mivel nem feltétlenül alkalmazható erre a helyzetre. Vagy lehet egy rendkívül csábítónak tőnı ajánlat. Vagy lehet egy, a felettes énünkbıl, a felsı világból származó sugallat, amely nagyobb rálátásánál fogva valóban a hosszú távú érdekeinket szolgálja, még akkor is, ha egy-egy konkrét esetben éppen az a jelen érdekeinkkel ellentétesnek látszik. Hogyan állapíthatjuk meg egy sugallat, egy érzet forrását, hogy az valóban a jó irányt képviseli-e? Csak a józanság és a jóra törekvés szándéka segíthet; bár némi önismeret megkönnyítheti a dolgunk. http://vegcsaba.hu/arvisura

182


Hagyományok Különös, de a régi korok embereinek alapvetıen nem volt szüksége nagyobb önismeretre. Az önvizsgálat ugyanis azt jelenti, hogy a szándékainkat és tetteinket egy meghatározott (esetleg csak kitalált), eszményinek tekintett „jó” irány felé szeretnénk terelni. Régebben azonban a hit világa és a hagyomány pontos képet adott az eszményekrıl, mégpedig azoknak nem idealizált, hanem valóságba beépült formáiról: azok segítségképpen mindig megadták a tájékozódás jelzıfényét, így a tudható volt, hogy adott tettek abba az irányba, vagy attól távolodva vezetnek. Vajon végleg elveszett ez az irányjelzınk? Az ıseredeti hit a világ teljességének, szabályainak és mőködésének érzékelése, így önmagunkra és környezetünkre való figyeléssel az újra „magától” kialakul, különösen, ha a mesterkéltség helyett a természetesség és a „Nagy természethez” közelebbi életmódot keresünk, illetve, a „modernség” érték és siker szemlélete helyett az igazi értékeket próbáljuk megtalálni. A valós értékek, a régi szemlélet keresésében több segítségünk is lehet, ezek pedig a hagyományok, különösen azok, amelyek a természeti népeknél még viszonylag érintetlenebb formájukban fennmaradtak (csak Reguly és Munkácsi manysi győjtése 4000 oldalt tesz ki). A hagyományok ismeretén túl – azoknak és ezzel a szellemi világnak is az éltetése pedig szertartásokkal történhet meg. Manapság a szó kicsit kenetteljes és nem tőnik úgy, hogy a „valós világunkhoz” sok köze lenne. Az ünnepeknek a valódi megemlékezésként való megtartása szertartás, ahogy a felmenıinkre való emlékezés is, akár csak egy róluk szóló történet elmesélése erejéig. Aki arra képes figyelni, néha észlelheti egy, már eltávozott szerettünk segítı szándékát, ahogy népünk nagy elıdei és az azok feletti szellemi erık is támogathatják jóra törekvı szándékainkat. Természetes tehát, hogy a közösség 183



javára irányuló tetteink elıtt a támogatásukat kérjük, és talán még a materialisták is maguknak megmagyarázhatják, hogy ez a régmúlt nagyjainak a szellemiségével való azonosulást segíti, még ha nem is érzik azok élı és ható erejét. Akik pedig értik a természeti erık mögött mőködı szellemiségek természetét, azoknak nem furcsa a négy égtáj és a négy elemi minıség megidézése és támogatásának kérése sem. A hagyomány ismerete és éltetése visszaépítheti az ıseredeti hitet, segíthet a szellemi erıtér minıségeinek és mőködésének megérzésében, megértésében és megélésében – és ezt csak a szellemi szemellenzıt felrakó, a „szellemi terhelést” követni nem bíró, tudatát bezáró ember tekinti babonának, valóságtól elszakadt „hiedelemnek”. Ha nem zárkózunk el, hanem képesek vagyunk segítséget fogadni, akkor annak hatása nyilvánvaló lesz a valóságban is – persze, még mindig van lehetıségünk azt puszta „szerencsének” tartani. Hogyan lehetne beépíteni az ısi hagyományokat az életünkbe? Valójában ezeknek a nyomai sosem vesztek el, sıt, a legmeglepıbb pillanatokban jelennek meg. A „My week with Marilyn” (2012) filmben Laurence Olivier a filmkészítés elsı pillanata elıtt „nemes és nagyra becsült” mesterek áldását kéri. Vagy keressünk modernebb példát? A „How I Met Your Mother” sorozat egyik (7e13) epizódjában egy szereplı az egy éve meghalt apja sírjánál húst süt, megbeszéli vele a történteket és kezdésként egy sört nyit neki – nyomokban emlékeztetve arra, ahogy azt a hanti-manysik teszik; és a rész végén – valóban meg is idézıdik apja emléke. Tucatjával sorolhatnánk példákat… Hogyan mőködtették a szellemiséget a régmúlt idıkben? A hagyományok mellett az Arvisurából erre kiolvasható a válasz. De például egy hagyományos tor hogyan jelenhetne meg a modern világunkban? Ez pedig a „Vérrel pecsételve” c. könyvben található meg, ahogyan az is, hogy a hagyományos szemlélet, az ıseredeti hit hogyan illeszthetı be mai életünkbe, tetteinkbe. http://vegcsaba.hu/arvisura

184


Különleges képességek Olvassuk el, mit írt Camille Flammarion csillagász „Az ismeretlen és a lelki problémák” címő 1900-ban megjelent könyvében (ford.: Szabó László): „Még igen sok megmagyarázhatatlan tény van, mely az ismeretlen birodalmába tartozik. Ezek közül valók azok a tünemények is, amelyekrıl értekezni fogunk. A telepathia, vagy a távolba érzés, a haldoklók megjelenése vagy jeladásai, a gondolat átszármaztatása, – vidékeknek, városoknak vagy épületeknek félálomban vagy alvajárás közben, a szemek igénybevétele nélkül való látása, valamely közeli eseménynek elıre való tudása vagy elıre való értesülés ez eseményrıl, a jövı elıre látása, a híradások, az elıérzetek, némely rendkívüli delejes esetek, némely öntudatlan diktálások az asztal kopogtatása által, bizonyos megmagyarázhatatlan zajok, kísértetes lakások, a nehézkedés törvényeivel ellenkezı emelkedések vagy emelések, a tárgyaknak érintés nélkül való megmozdítása vagy szállítása, olyan hatások, amelyek hasonlítanak az erık meganyagiasodásához, ami képtelenségnek látszott, a testetlen lelkek vagy bárminı szellemek látszólagos vagy valódi megnyilatkozásai – és sok más bizarr és ez idı szerint megmagyarázhatatlan tünemény méltán kelti föl kíváncsiságunkat s megérdemli, hogy tudományos figyelemmel kísérjük ıket. Különben legyünk róla egészen meggyızıdve, hogy minden, amit megfigyelhetünk és tanulmányozhatunk, természetes dolog s hogy minden tényt nyugodtan, tudományosan, titokzatos elıítélet zavar és mysticizmus nélkül kell vizsgálnunk, éppen úgy, mintha például csillagászatról, természettanról vagy physiológiáról volna szó. Minden a természetben van az ismeretes dolgok éppen úgy, mint az ismeretlenek s természetfölötti dolog nincs is. Ez csak üres, értelmetlen szó.” A „misztikus” képességekrıl tehát már elég régóta pontos ismereteink vannak. Ha ezeket nem is kell természetfölöttieknek tekintenünk, mindegyik a szellemi erıtérrel, a világ teljességével van kapcsolatban. Nincs tehát olyan, hogy mi csak pl. távoli helyeket szeretnénk látni („clairvoyance”); minden hasonló kísérlet már bemerészkedést jelent a szellemi síkba. Itt pedig a legfontosabb, hogy a valódi belsı (és nem csak a vélt) szándékainkkal legyünk tisztában 185



– különben védtelenek és kiszolgáltatottak leszünk az ott biztonsággal tájékozódó erıkkel szemben. Másrészt, bárki bármit hisz, ha valaki képes lenne látni valamit, attól nem is zárkózik el végletesen, és valóban szükséges, hogy meglássa, akkor azt és akkor látni fogja. A természethez közelebbi életmódot folytató népeknél „természetes”, hogy pl. egy haldokló szelleme eljön elbúcsúzni a szeretteitıl vagy a halála után tanáccsal segítheti ıket. Természetes, hogy ha valaki erısen gondol a másikra, az megérezheti ezt, ahogy a közeli jövı egyes eseményeinek megsejtése is, vagy a szellemi erık megidézésének a módja és a velük való párbeszéd is. A szellemi út A világ együttes mőködése olyan bonyolult, hogy azt átlátnunk képtelenség, ahogy nem láthatjuk át a szellemi erık „nagy tervét” sem. A jónak látszó út hirtelen rosszba fordulhat, majd a szerencsétlennek tőnı helyzetrıl késıbb kiderülhet, hogy az késıbb éppen a javunkra válhat. Egyetlen egyszerő vezérfonalunk lehet csak: bármi is történik, törekednünk kell a helyzet mind jobb, mind magasabb szintő megoldására. A „szellemi út”, vagyis az egyén személyiségének a fokozatos tisztítása így „mindössze” azt jelenti, hogy tisztáznia kell a törekvéseit, ki kell tisztítania a belsı szándékait, keresve és meghatározva a valódi értékeket, amelyekért folyamatosan tennie is kell: környezetében és önmagában (mert ez együtt jár) folyamatosan az egyre nagyobb harmóniára, összhangra kell törekednie, a diszharmonikus elemeket és problémákat meg kell oldania. Ehhez folyamatosan segítséget is kap: belsı sugallatok jelzéseit, külsı jeleket, álomban történı, nem is tudatosuló tanításokat, amely utóbbiakat csak késıbb, a gondolkodásának és ismereteinek megváltozásával vehet észre. A segítség másik formája a külvilág eseményeiben érhetı tetten, kisebb szerencsés fordulatok segítségeként (amelyeket nem http://vegcsaba.hu/arvisura

186


szabad túlértékelni), vagy éppen különös akadályokként, amely próbatételei sokszor épp a szándékok azonosítását és tisztítását segítik, a nehéz helyzetek megoldásai pedig erısítheti a képességeket. Ha az egyénnek adottak bizonyos lelki és fizikai képességei, és szükség van a világban ilyen képességeket igénylı cselekedetekre, akkor szerencsés, vagy éppen szerencsétlennek tőnı események sorozata végül odavezet, hogy az egyén használni tudja ezt a képességét. Ez az egyénnek nem feltétlenül fog a mai értelemben sikert eredményezni, mert sokszor a szerencse „csak” arra vonatkozik, hogy az adott cselekvést megtehesse, és esetenként csak évtizedek, vagy akár évszázadok múlva, akár a nevét sem ismerve lesz a tetteinek az eredménye a világ sorsának egy fontos eleme. Ha az egyén vállalja ezt a tevékenységet és azt képes, alapvetıen önmagán túli minıségében éveken, évtizedeken keresztül végezni, akkor a szellemiség folyamatosan támogatni fogja. A szellemiség a támogatása során fokozatosan egyre több információt ad át (megnyit „tárakat” – Barasits Zs.) és beépít újabb képességeket. Mindezt a személyiség lassú tanításával (álmok, jelek, sugallatok) és formálásával, a tudat átalakításával végzi, de lehetnek hirtelen ugrások, „megvilágosodások” is – ezeknek azonban sokszor csak idıleges a hatásuk. A tiszta szellemi úton ezért csak kitartó munkával lehet haladni; a türelem az egyik legfontosabb erény; az vezethet tartós változáshoz. A szellemi minıségek segítsége tehát folyamatos, jelzik a nagyobb rálátásuk által jobbnak tőnı utat. Az ember a saját minıségének megfelelı erıket vonz magához, ezért is fontos a szándékainak és életének a megtisztítása. Az adott képességekkel és szándékkal rendelkezıt, tehát az adott úton elindulót a szellemiség pártolni fogja (akkor is, ha az egyén ebben nem hisz, csak akkor nehezebben). Megjelenhetnek bizonyos szerencsésebb, támogató események, esetleg éppen szerencsétlenek, amelyek a szándékokat igyekeznek tisztázni vagy a képességeket erısíteni. Idıvel (hosszú, hosszú idıvel) az egyénnek megnyílnak új, eddig ismeretlen információs csatornák, intuíciók és megkap olyan 187



képességeket, amelyekkel eddig nem rendelkezett. Ha a képességei, tudata és minısége alkalmassá teszik arra, akkor hozzá fog kapcsolódni a cselekvésének, mint „feladatnak”, „témának” az archetípusa, annak a szellemi ıre, a téma legmagasabb szintő képviselıje. Ez tartalmazza a „téma” eddigi összes letisztult tudását és ahhoz szükséges képességeket. De ez az archetípus azonnal lekapcsolódik az egyénrıl, ha ı eltérült, már nem a „téma”, a „feladat” a legfontosabb a számára, hanem például önmagát szeretné elıtérbe tolni. A plusz tudás és plusz képességek miatt olyan, mintha az egyénben egy plusz személyiség, egy újabb „lélek” is megjelenne. Tiszta és archetipikus jellege miatt ez az emberi képességeken túlinak látszik. A „szellemi úton” tehát nem kell elindulni, azon minden élı ember halad. És a fejlıdés is mindenki elıtt nyitva áll: ahhoz egyedül „csak” egyetlen dolog szükséges: a törekvéseink és tetteink megtisztítása, így önmagunkban és környezetünkben egyrészt az összhang megteremtése, másrészt annak eldöntése, hogy milyen módon is szeretnénk felhasználni a teremtıerınket. Ha egy jó úton józanul és kitartóan tudunk haladni, akkor fogunk segítséget kapni. Aki nem hiszi – járjon utána…


188



A szellemiség észleléséről

Vég Csaba A Szellemiség észleléséről (2007)

Egy kis szellemi kalandra, együttgondolkodásra szeretném meghívni az Olvasót. Merengésre a szépségrıl, a jóság rejtélyes fogalmáról, a harmóniáról, életünk minıségérıl – arról, ami van, és ami lehet… Tételezzünk fel tehát egy világot, amely túl van közvetlen (!) érzékelésünk határain, amely törvényei azonban érvényesek mind ránk, mind a valóságunkra. Idegsejtek és –pályák. Az észlelés alapeszközének az agyat tekintjük, amely sok-sok idegsejtbıl áll. Az idegsejteket most képzeljük el olyan pontok halmazaként, amelyek között nagyon gyorsan, idılegesen kialakulnak és megszőnnek a kapcsolódások. Az idegsejtek sokaságában állandóan létrejön és eltőnik egy-egy kapcsolódás, miközben hasonlóan létrejöhetnek továbbiak is, amelyek máshova is kötıdhetnek. Adott idıpontban bizonyos pontok kapcsolódásainak egymás utáni sorozata együttesen egy utat alkot. A gyakorta kialakuló (de idılegesen szétesı) utat nevezzük most idegpályának, amely alkalmas az agy egy pontjától valamely másik pontig az információ átvitelére. A valóság észlelése. Maga az érzékelés, mint folyamat úgy képzelhetı el, hogy ki kell alakulnia olyan pályáknak, amelyek az érzékelés szerveitıl a világról modellt alkotó központi agyterületre viszik el az érzékelt adatokat. Egy stilizált fejet felrajzolva például a szembıl, a látóidegektıl alapvetıen egy vízszintes pályának kell kialakulnia, hogy a – most központi helyre helyezett – modellt alkotó területekre eljussanak az ingerek. Ezek a pályák alapvetıen vízszintesek, azaz többnyire a vízszintestıl kissé eltérı vonalak együttes útjaként állnak elı. Az idegsejtek kapcsolatai állandóan változnak, a konkrét utak így az idıben mindig kicsit eltérnek, esetleg idılegesen meg is szakadhatnak.

189


191



Valóság és túlélés. A látás, hallás és a többi érzékszerv vízszintes, „horizontális” pályáinak kialakulása az élet alapvetı feltétele. Ha ezek nem jönnek létre, akkor az élılény nem észleli környezetét, nem tud annak változásaira reagálni, s így könnyen elpusztulhat. Ki kell alakulnia tehát a viszonylagosságukban stabilan mőködı horizontális pályáknak, amelyek az érzékektıl a világ modelljét felépítı központig eljuttatják az információkat. A vertikum világa. A túléléshez feltétlenül szükséges a horizontális észlelés, amely így többé-kevésbé berögzıdött. Hogyan lehetséges azonban egy alapvetıen másik iránynak, a „fentnek”, a függıleges, vertikális világnak az észlelése? A „horizontális” és „vertikális” irányok elnevezése természetesen csak képletes. Nem fizikai irányokat, hanem minıségeket jelentenek. A „fent” vertikumán így olyan észlelési forrást értünk, amely alapvetıen más, merıleges („ortogonális”) a közvetlen érzékelés világára. Kreativitás. Más irányok érzékelésének egyik módja a kreativitás, amelyet most egyszerően nagyobb valószínőségi szórásként, azaz nagyobb változatosságként értelmezünk. Az idegsejtek esetén ez azt jelenti, hogy azok között változatosabb és így egyben változékonyabb kapcsolatok alakulhatnak ki, mint a normálisnak tekintett esetekben. Az – akár mővészi, akár tudományos, akár más jellegő – kreativitás így bepillantást nyerhet más világokba, a szellemiség „fentjének” vertikális világába is. A kreativitás azonban alapvetıen a nagyobb változatosságot, nagyobb szórást jelenti, így ekkor hamis észlelések is éppolyan könnyen kialakulhatnak. Másrészt, a gyors „össze-vissza” kapcsolódásokból kialakuló utakba bekeveredhetnek más forrásokból származó, egyszerően oda nem tartozó jelek. A „fenti” forrásba belezavarhat más észlelés, más információ vagy más szándék. Továbbá, a kreativitással kialakuló észlelés, pontosan a változékonysága miatt meg is szőnhet, vagy el is térülhet, akár egy teljesen más irányba. http://vegcsaba.hu/arvisura

192


Idegfeszültség. A fokozott idegállapot egy változata a mánia, amely magas idegfeszültséggel jár. Ez történhet valamely vészreakció hatására, de kiváltódhat valamely izgalmat okozó esemény következtében is. A nagy idegfeszültség miatt felgyorsulnak a kapcsolódások az agyban, így a szellemiség észlelései is bejuthatnak – ezek a hirtelen megvilágosodások. Ekkor a tudat kaotikussá válik, és így az észlelések szennyezıdnek oda nem illı elemekkel, hamis asszociációkkal, az egyén saját véleményeivel és képzeteivel. Ez a tudatállapot tehát adhat észleléseket, de sajnos rendkívül bizonytalan és szennyezett módon – „össze-vissza beszél, de mégis valamiben igazat”. A magas idegfeszültség jellemzıje, hogy a belsı káosz miatt a valósághoz való viszony is irreálissá válik. Az irreális nem azonos a „nem szokványos” véleménnyel és viselkedéssel; az irrealitás olyan dolgokat tételez fel a világról vagy esetleg önmagáról, amelyek nem a sajátjai. Meditáció. Hogyan lehetséges tehát egy stabil és szennyezıdés-mentes, tiszta utat kialakítani a szellemiség „fentjének” érzékeléséhez? Ennek egyik eszköze, ha csökkentjük a horizontális érzékelés aktivitását. Ez a módszer közismert, amikor a világtól elfordulva „lecsendesítjük” érzékeinket és befelé figyelünk. A környezettıl, a külvilág zajától elfordulva nagyobb az esély, hogy kialakulhat a „fent” észlelésének tisztább útja, így az esetleges észlelések is kevésbé módosulhatnak a külvilághoz, vagy máshova tartozó szennyezıdésektıl. Az érzékek lecsendesítése a meditáció, amely egy köztes állapotba, azaz közvetítıvé változtatja a tudatot. Ez lehetı teszi, hogy ne csak a közvetlen érzékelés kapuin keresztül észleljünk, hanem a teljes, akár szellemi környezetünknek is a tudatában legyünk. Vegyük észre, hogy az érzékelés és a tudat zajának lecsendesítése még csak a lehetıségét teremti meg a szellemiség észlelésének!

193



Meditatív jelenlét. A horizontális érzékelés pályáit az agyunkba égette a túlélés. Másrészt, az élet egyszerő, hétköznapi továbbviteléhez szükséges is ez a fajta érzékelés – nem tölthetjük életünk minden percét meditációban… A „más irányokba” való figyelés azonban akkor is lehetséges, ha az érzékelés mentessé válik a zavaró turbulenciáktól. Ekkor az érzékelés pályái hullámszerő ritmusban mozognak. Az idegsejtek saját természete az ide-oda kapcsolódás, illetve az utak megszőnése. Lehetséges azonban, hogy a kapcsolódások ritmusa egységes és harmonikus legyen. A sok kis hullámzó út helyett, ekkor nagy és egységes hullámok jönnek létre. Mivel sokkal kevesebb a belsı örvény, összevisszaság, ezért ekkor a más irányokból érkezı észlelések is lehetségessé válnak, sıt, azok kevésbé térhetnek el, kevésbé szennyezıdhetnek oda nem illı elemekkel. Ennek a tudatállapotnak az a különlegessége, hogy, miközben a szellemiség észlelését is lehetıvé teszi, élesebb és teljesebb képet ad magáról a környezı világról is! Ezt a tudatállapotot meditatív jelenlétnek, vagy más néven kontemplációnak (szó szerint: „szemlélıdés”, „gondolkozás”) is nevezhetjük. Szinkronizálódó idegtevékenység. Hogyan hozható tehát létre a harmonikus észlelés? Ha a tudat közel van egy meditatív-jellegő állapothoz (alfa-agyhullámok), akkor a belsı idegtevékenységek szinkronizálódnak. Sok aszinkron mőködés együttesen gyenge és gyors (ún. béta-jellegő) rezgésként jelenik meg – mintha egy ide-oda ugráló cikk-cakkos vonalat rajzolnánk. A szinkronizálódás során a rezgések lassabb ütemőnek tőnnek és sokkal nagyobb erejőek – itt a rajzolat egy széles ívő és nagy kitéréső hullámvonal. A szinkron változás valószínőleg azt is jelenti, hogy ekkor a mőködések egymást segítik (mivel az erısödés és gyengülés azonos ütemében változnak), és ekkor az agy is egy „magasabb fokozatba” (!) kapcsol.


194


Harmónia és a jó. A szinkron idegtevékenységnek részben feltétele, részben pedig a megteremtıdési lehetısége, hogy a belsı gondolati folyamatok is egységesek legyenek. A zavaroktól, apróbb-nagyobb turbulenciáktól mentes, harmonikus gondolkodás szinkron agytevékenységet eredményez. A harmonikus gondolkodás harmonikus tetteket is jelent, amelyek együttesen egy harmonikus életmódot, illetve életet alkothatnak. A más tudati minıségbe léptetı belsı harmónia kialakulását segíti a közvetlen vagy nagyobb léptékő környezet harmóniája, éppúgy, ahogy a közvetlenül körülvevı család és társaság minısége, illetve a társadalom, az emberiség, sıt, az egész élı és élettelen világ harmóniája. A harmónia segítségével megközelíthetjük a jó, nagyon is szubjektívnak tőnı fogalmát. Jobbnak nevezhetjük azt a tettet, történést vagy akár gondolatot, amely kevesebb zavart, örvényt, turbulenciát okoz mind szőkebb, mind tágabb környezetében, sıt, a harmónia egységének megteremtését segíti elı. Arvisura. Paál Zoltán Arvisurájának (Püski, 2005) egy érdekes epizódja (118. o.), amikor egy kisfiú azt kérdezi, hogy hogyan is lehet az embernek sámán/táltos képességekkel bíró, azaz a szellemiség világával kapcsolatot tartó (a megnevezésük szerint „harmadik”, esetleg „negyedik” stb., ún. „árnyék”-) lelke. (Az „élet-lélek” mellett a második lélek az álomban útra kelı „vándor lélek”). Nıvére, a beavatott Sikila válasza: „a jó embereket megjutalmazza az Úristen harmad- és negyedíziglen, sıt a beavatottság jelével (…) akár ezredíziglen is az Életfából kipattant Isten-szikrával”. A külsı és belsı harmóniára törekvı és azt megteremtı jóság más minıségbe léphet át. „Zoli bácsi” Arvisurájának egy másik érdekessége a Boglár, a beszélı kı, amely – a szellemiségbe vivı kapuként – a „megfelelı személynek” válaszolt a kérdésére. (Lehetségesnek tartom, hogy a boglár – azaz: „fémveretes, ékköves, gyöngyös, zománcos, gomb alakú ékítmény” – jelentése eredetileg „ki-bog-ozó”, „titokfejtı” volt.) Az Arvisura szerint bizonyos alapképesség szükséges volt, hiszen versenyeztek, 195



hogy a Boglár kinek mond el többet. De a mőködésének egyik eleme talán az, hogy erısítette az agy harmonikus rezgéseit. (Érdekes, hogy ugyanilyen kıvel találkozhatunk Marlo Morgan „Vidd hírét az Örökkévalónak” címő, ausztrál benszülöttekrıl szóló könyvében: „A hang a zuhatag alól szólt, mélységes mélyrıl. Egy kristály kérte, hozzam fel”.) Szellemi észlelés. A valóság érzékelése mindenki számára létkérdés; ezek a pályák tehát mindenkinél kialakultak és nagyjából hasonló észlelést eredményeznek. Azon, hogy a fekete fehér-e vagy sem, nem nagyon lehet vitatkozni (vagyis… – na jó, legyünk komolyak). A hasonló kérdések empirikus módon, illetve a közmegegyezésnek megfelelıen megválaszolhatók. A szellemiség észlelését azonban (a modellünk szerint) elsısorban a tudat adott állapota teszi lehetıvé. Ez az állapot meglehetısen kényes, és könnyen belezavarhatnak a valóság érzék-szennyezıdései, hamis asszociációk vagy az észlelı egyéni véleményei. Egy utólag bizonyított észlelés után is megbillenhet az eredetileg tiszta tudatállapot. Ha a vertikumnak ezek a pályái hasonlóan, mindenki számára mőködık és bejáratottak lennének, akkor hasonló közmegegyezés dönthetné el azok igazságtartalmát; ehhez mindenki tudatának ugyanúgy nyitottnak kellene lenni a szellemiség felé.


lemzı, hogy az üzenet általában a harmónia irányára vonatkozik, de sosem kényszerítı módon, mivel tiszteli a szabad akaratot. A szellemiség világa. Kell ez nekünk? Kit érdekelhet a szellemiség világa, hiszen a valóság fizikai keretei között kell megteremtenünk és élnünk életünket? Ha valaki egy labirintusban eltévedve bolyong – ki ne szeretné felülrıl látni, hogy hol is van, s hogy merre kellene mennie? Vajon nem minden egyes nap egy labirintus? Ehhez a „felülrıl látáshoz” pedig semmi más nem kell, csak hogy harmóniára törekedjünk magunkban, szőkebb és tágabb környezetünkben. A szellemiség üzenetei általában önmagukban is a harmónia megteremtését segítik. Így a szellemiség talán a harmonikus rezgések világa, és a harmonikus tudatállapot „csak” kelyhet ad, amellyel befogadhatja az onnan vendégként érkezı észleléseket. Így emelkedhet fel, s így hozhatja le a tudat a szellemiséget a földre, s teremtheti meg itt az ég mását, hogy lent is úgy legyen, ahogy fent.

Szellemi üzenet. Hogyan állapíthatjuk meg egy észlelés, egy üzenet igazságtartalmát? A példák szerint egy tiszta üzenetre teljesül néhány jellemzı. Egyrészt triviális, azaz valamely alapvetı igazságtartalmat közöl. Másrészt: nem triviális (!), ami azt is jelenti, hogy ez az igazságtartalom mégis elfedett volt (az egy rejtély, azaz misztérium), de azt is jelenti, hogy az észlelésnek különös és sajátos, önálló egyénisége van, amely független az észlelıtıl (nem az ı véleménye; ı csak közvetítı). A trivialitás és a nem-trivialitás együttese megdöbbentı erıt ad az élménynek. A harmadik jel-


196

197




Vég Csaba Az arvisurák szellemisége (2009)

199


Mi ez a rejtélyes írás, amely eredetileg a „palócok regevilága” alcímmel jelent meg, és a Hun és a Magyar Törzsszövetségek történetérıl mesél? Mintha egy párhuzamos történelmet olvasnánk; a nevek és a helyszínek ismerısek, a fıbb történések is. De, itt minden más, mint a hivatalos változat, amelyet a történelem tudósai „egyetlen hihetıként” a fejünkbe véstek. Nevek, dátumok, helyszínek tömege, alig felfogható mennyiségben, amelyek mégis itt tökéletes, teljes és hibátlanul illeszkedı rendbe állnak össze. Történeteket olvashatunk a hun és a velük rokon népek életérıl, küzdelmüket a fennmaradásért. Olvashatunk az „égi eredető” „érdeknélküli szeretet” vallásáról. Megdöbbentı adatok a régmúltról, Sumérról, Nimródról, Gilgamesrıl, Egyiptomról, az etruszkokról, Jézusról, a hun népek ıshazájáról – a Melegvizek Birodalmáról (azaz a Kárpát-medencérıl). Történetek abból az idıbıl, amikor még nem nyílt meg a Gibraltári-szoros, amikor a Dunának még volt egy torkolata az Adriai-tenger felé, vagy még korábbról, amikor még létezett az Atlanti-óceánban egy hatalmas szigetcsoport, Atlantisz, a Csendes óceánban pedig Ataisz szigete, mely a hun-féle népek menedéke volt a jégkorszak idején. És további megdöbbentı történetek más lényekrıl, a „káltesiekrıl”, akik kisebb csoportokban a Szíriusz egyik bolygójáról érkeztek, és a fiatalabb testvérüknek tartott földi emberiség segítése volt a céljuk. És mindezt egy ózdi kohász jegyezte le, aki három mőszakban dolgozott, otthon pedig elıször kézzel, majd géppel oldalak ezreit írta tele! Elhiggyük vagy sem a történeteket, valójában mindegy. Az arvisurák igazi értéke a sorok között megbújó szellemisége, amely célja az élet fenntarthatóvá és élhetıvé tétele, a tiszta értékek elismerésével, keresésével és megteremtésével.

201



Arvisurák Az Arvisurák történetének egyik fontos idıpontja Kr.e. 4040. Ebben az idıben Ázsia keleti végén, a Sárga folyó torkolatától délre élt egy nép, amely szenvedett az észak felé terjeszkedı kínaiak folyamatos támadásaitól és nagyobb részük már vagy elpusztult, vagy behódolt. Egy csoport a folyó mentén nyugatra tartott Agaba (azaz „Öreg medve”) fısámán vezetésével, így értek el a folyó nagy kanyarulatához, ahol éppen a köles aratásának ünnepére nagyvásárt és hálaadást tartottak az ott élı népek. Agaba és népe megdöbbenve vette észre, hogy az itt élı hun népek nyelvét megérti, s hogy valójában rokonok, akiktıl ezer éve szakadtak el, s akiknek keresésére még ıseik fogadalmat tettek. A találkozás örömére meghívta magukhoz a hun Úz törzs vezetıjét, Uzont, aki hamarosan egybekelt Agaba lányával. A házasságot további tervek követték, hogy egyesítsék erıiket. Ebben az idıben nagy éhínség volt, miközben a hunok által szentnek tartott medvék pusztították a termést és az embereket egyaránt. Az éhezı agabák egyszer elejtettek és megettek egy medvét, ami elıször nagy megrökönyödést keltett, de Agaba elmagyarázta a medvék bőnbeesését, hogy kegyetlenkedéseikkel hogyan éltek vissza az Égi atyácska jóságával. A medvéket ezért meg lehet ölni, de csak medvetor idején, s a torral ki is kell engesztelni a lelkét. A bölcs Agaba nagy tiszteletet kapott, mivel megszőntette az éhínséget. Kr. e. 4040-ben a holdtöltétıl holdtöltéig tartó medvetoron létrehozták a 24 törzs Hun Törzsszövetségét. Minden nép elmondta, hogy miben hisz, majd egyeztették a hit- és mondavilágukat. A régi, holdév alapú idıszámítás helyett bevezették a medvetoros-évek, a medve-evések, vagy röviden medve-évek számlálását. Agaba a régi bonyolult, képjeleket alkalmazó rovás helyett a hun törzsek beszéde szerint új rovásjeleket szerkesztett. Elindították a kalandozásokat, vagy más néven rokonlátogatásokat, melyek során tájékozódtak a többi törzs életérıl, tovább keresték a szétszóródott rokon népeket, kutattak megtelepedésre alkalmas területek után és http://vegcsaba.hu/arvisura

202


egyben fenntartották a népek közötti információcserét. Az egyik elsı kalandozás célja Kr.e. 4020-ban Kerka vezetésével a Melegvizek Birodalma (azaz a Kárpát-medence) volt, ami a hunok feljegyzések szerinti ısi otthona az utolsó jégkorszak elıtt. Itt még találtak rokon népek maradékait, majd a látogatást követıen megkezdıdött a lassú visszatelepítés. A Hun Törzsszövetség központja a Sárga folyó (a „Hangun”) nagy kanyarulatában lévı Ordosz („Farkasverem”) város lett. Megalapították az Öregek Tanácsát. A Törzsszövetség bevezette az 5 éves sámán- és a 4 éves tárkány-képzést, akiket az Ordosz feletti Bálvány-hegyen, az egykori vásár helyszínén tanítottak. A sámánképzés a mai orvosi-, agrár-, jog- és tudományegyetemek szerepét töltötte be, a tárkány-képzés pedig a mai mőszaki-mérnöki jellegő oktatásnak megfelelıen mestereket képzett. Agaba felesége Rima volt (lásd pl. Rimaszombat), aki a lányoknak elindította a rimalány (rimolán), azaz gondozó-papnı képzést, akik elsısorban a mai ápolónıi, bábai, gyógyfüveket ismerı természetgyógyász feladatokat láttak el. A sámánok (szószerinti fordításban: „tudók”) gyógyítottak, segítették a gazdálkodást, követték az idı múlását, általában véve a szellemi vezetıi voltak az általuk szolgált közösségnek, egyben egymással és Ordosz központtal is kapcsolatot tartottak. Feljegyzéseket készítettek a történésekrıl, amelyeket 10 évente, 20 évente, esetleg 30 évente, amikor már lecsillapodtak a kedélyek és indulatok, összefoglaltak egy-egy nagyobb arvisurába. Minden 20 évben, amikor összeért a sámán- és a tárkány-képzés, ügyességi versenyeket („Nagy Süánokat”) rendeztek. Többnyire ekkor tartották a szövetségi megbeszéléseket, tanácsot (a „Nagy Szalát”), és sokszor ez volt a feljegyzések arvisurába foglalásának ideje is. A Hun Törzsszövetség a következı évszázadokban, évezredekben a „béke és rokonság” elve alapján rendezte a kínaiakkal való viszonyát, a rokonlátogatások révén felvette a kapcsolatot a világ legkülönbözıbb tájaira szakadt hun népekkel, megkezdte a visszatelepítést a Melegvizek Birodalmába, a sámán- és tárkányképzéssel pedig a szellemiség fényét vitte a közösségekbe. 203



A hun népek szétszóródása Az arvisurák valójában körülbelül húszévenkénti összefoglalók a Hun Törzsszövetség történetébıl, nagyjából az 1700-as évekig, Mária Terézia koráig. Képzeljük el! Többezeréves történelem, húszévenkénti pontossággal! Például a Honfoglalás idıpontokra, helyszínekre és emberszámra pontosan meg van adva (a sámánok feladata volt a népszámlálás is). De mi történt korábban, Kr.e. 4040. elıtt? Az arvisurákban több visszautalás van, amelybıl megismerhetjük ezt az idıszakot is. Kr.e. 11600. környékén egy hatalmas égitest közeledett a Föld felé, s úgy tőnt, hogy becsapódik és minden élet megsemmisül. Végül „csak” súrolta a Földet, Atlantisz nyugati részét, mely ennek hatására nagyon lassan süllyedni kezdett. A légkörbe kerülı por miatt évezredekig nem lehetett látni a Napot, és egy új jégkorszak következett be. Hihetetlennek hangzik? Nos, nemrégen fedeztek fel Észak-Amerika keleti partvidékén olyan nanogyémántokat, amelyek kozmikus becsapódás közben keletkeztek; ennek idejét Kr.e. 11000. környékére becsülik. A becsapódás felolvasztotta a sarki jeget, amely özönvizet és az óceánok hirtelen lehőlését okozta, ezerháromszáz éves hideget hozott a Földre; ennek következtében haltak ki a mamutok is – írják. A közeledı égitestrıl a 11 évvel korábban a Nílus mellé érkezı „kaltesiek” hoztak hírt; az elızı ezer évben már tíz csoportjuk leszállt a Földön, és elkeveredtek az emberekkel. Azt javasolták, hogy a katasztrófa elıl a Nílus forrásvidéke felé meneküljenek. A becsapódást követıen megtudták, hogy az Atlantisszal nagyjából átellenes, a Csendes-óceánban fekvı Ataisz szigete az ütközés hatására jobban kiemelkedett, így oda vándoroltak. Itt, az egyenlítı mentén mediterrán jellegő volt az éghajlat, és több ezer évig békében élhettek. A légkör tisztulásával már néha látni lehetett a Napot, és a jéghegyek olvadni kezdtek. Ataiszról több gyarmatot hoztak létre, ilyen volt az azóta elsüllyedt Amu és Marja szigetcsoportokon (talán ez Mu és Lemúria), Kelet-Ázsiában, Délhttp://vegcsaba.hu/arvisura

204


Amerikában, Indiában és a Folyóközben, Sumérban és a szomszédos Zagrosz hegységben is. Ataisz Kr.e. 5038-ban elsüllyedt, egyetlen nap alatt. A menekülık szétszóródtak, majd többnyire a gyarmatokra kerültek, elszakadva egymástól. A Mezopotámiába került több csoport északra húzódott, átkeltek a Kaukázuson, majd Kelet-felé tartottak újabb legelıket keresve. Ezer évnek kellett eltelni, hogy létrejöjjön az új szövetség. A magyarok Kik a magyarok az arvisurák szerint? Ehhez vissza kell mennünk Ataiszra, a káltesiek egyik utolsó látogatására. A 8 fıs csoport egyik tagja egy Anyahita nevő lány, aki az egyistenhívı „érdeknélküli szeretet” vallásban hitt; elmondása szerint ez a vallás szőntette meg bolygójukon a háborúskodást. Késıbb Anyahitának szülés közben megbénult a lába. Ezután tanítani kezdett és képjelekkel aranylemezekre lerótta az érdeknélküli szeretet vallását és a népek történetét; ezek voltak az arvisurák, azaz igazszólások. Ataisz pusztulását követıen Úr városában Anyahita egy késıi utódja, Magya fejedelem élt. Kiderült, hogy egy fejedelem-asszony temetése során feláldoztak három szolgálót. A felháborodott Magya fejedelem egyistenhívı követıivel átkelt a Kaukázuson, majd ott várost alapított, amit egy földrengés után az egyik unokája, Magyarka épített újra. A magyarok házasságok révén elvegyültek a rokon szavárdokkal. A „magyar” az arvisurák szerint tehát elsısorban egy hit, az „égi eredető”, egyistenhívı, érdeknélküli szeretet vallásúak hite. Ezért sem csatlakoztak késıbb az alapvetıen hódító szándékú Atillához. Magyarka környéke nyitott volt mindenféle, a vallást elfogadó nép számára. Magyarka késıbb szent város lett, mert itt született Kr.e. 3770-ben Etana, a jézusi minıségő beavatott, aki késıbb a sumér és zagroszi városok királya lett.

205



A 170-ik év környékén a Van-tó melletti vallási központban, Tuspában élt egy Magyor nevő gyógyító, az ısi „mada-mandamagya” vallás hívıje, aki késıbb a Magyar nevet kapta (ez volt házasságának napja a névadó naptárban). Tanítása szerint: „Az a szó, hogy magyar, nem törzset, népet vagy népfajt jelent, hanem a békességre törekvı embereknek a gyülekezetét.” Késıbb Urukban Mani tanította az ısi hitet, könyvekbe is foglalta, így azt késıbb uruki-mani vallásnak is nevezték. A csillagok járását már Ataiszon is figyelték és hittek a csillagjóslásban is. Késıbb, Kubiláj mongol udvarában a csillagjósok és jövendımondók elırejelzései „a csillagjóslás szerint mindig valóra válnak a járványokat, árulásokat is figyelembe véve. Az Isteni akarat szerint az összefoglaló jelentéseikben minden holdhónapban az idıjárást és a várható gazdasági eredményeket megjósolják egyes vidékekre vonatkozólag.” Magyar tanítása szerint „A bolygók uralma alatt, a csillagokban van megírva az újszülöttek jövıje, s a Végzet hatalma halálukig tart.” Ez alól azonban a mandák ısi „jelképes megtisztulási szertartásaival”, amit a mandeus Keresztelı János is végzett, megmenekülhetünk. „Minden embernek a haláláig többször meg kell kívül-belül keresztelkednie, hogy a testükben fogságban lévı lelkük, a test és lélek szennyétıl megtisztuljon.” Az ısi hit szertartásain ezt hirdették: „csak a szeretet gyógyíthatja meg ezt a bőnös világot”. Magyar egyik társa és barátja volt Berény, a kabarok ifjú fejedelme is, aki a Káma és a Béla folyók vidékére hazatérve elterjesztette az ısi hitet, s ott egy új nép jött létre, amit Magyarinak neveztek. Késıbb ez a nép egyesült a kaukázusi szavárd-magyarokkal, és több nép szövetségében együtt indult meg a Honfoglalás. Az arvisurák rovója Ki volt valójában az arvisurák „rovója”, lejegyzıje? Ki volt ez az ózdi kohász, a palóc, azaz „felsı-úz” Paál Zoltán, a rendkívül szerény körülmények között élı és dolgozó ember, aki minden szabadidejében csak öntötte magából a sorokat? Honnan származhttp://vegcsaba.hu/arvisura

206


nak ezek a történetek? Paál Zoltán leírta mindezt a 348. arvisurában, aminek a Vérrel pecsételve címet adta. Ez a történet a második világháború idején játszódik és az Urálon túl kezdıdik, ahol egy mansy fiú, Tura élt. Turát apja halála után a nagyapja vette magához és nevelte fel. A fiút tanítgatta, majd megkérte, hogy másoljon át rovásokat papírra, amiket majd egyszer vigyen el Magyarországra, és egy „úz” embernek adja át a rovás jogát. Nagyapja a manysi fısámán volt, akinek a halála után Tura elindult, majd több év múlva a sors a Volga környékére vezette, ahol az elsı világháború volt magyar foglyai éltek. Tura közöttük megtanult magyarul, majd egy ott szervezett partizáncsapattal elindultak Magyarországra. 1944-ben a 31 éves fiatalember, Paál Zoltán, az ózdi kohóban dolgozott. A menekülı németek leszerelték a kohót és nyugatra menekítették, a munkásokat pedig munkaszolgálatosként elindították a Felvidéken át. Sztrecsnó környékén jártak, amikor a partizáncsapat „kiemelte”, megszöktette Paál Zoltánt, akin Tura meglátta, hogy „három lelkő” (s hogy mit is jelent ez, azt akkor Paál Zoltán sem értette), és úgy döntött, neki adja át az arvisura-rovások jogát. De ez csak egy medvetoron lehetséges. A véletlen úgy hozta, hogy ekkor a környéken garázdálkodott egy medve, amit a sors Paál Zoltán fegyvere elé vezetett, a lövések eldördültek, s így megülhették a medvetort, ahol Tura a sámán-ital megitatásával elvégezte a „beavatást”. A szertartás során megtörtént az, amit Paál Zoltán sem hitt volna korábban el, kapcsolatba lépett a szellemekkel. Tura meghalt egy akció közben, vérrel pecsételte meg nagyapjának tett fogadalmát. Paál Zoltán az Arvisura törvények szerint 10 év múlva, majd 20 év múlva elkezdte írni az arvisurákat. Azt hiszem, nem kell ecsetelni ennek a vállalkozásnak a nehézségét, különösen az akkori idıkben. Kénytelen volt hát csak a könnyebben befogadható történeteket közölni (nos, lehet, hogy túl lettünk becsülve), s azt is csak „regevilágként” megjelölni. Élete végéig, 1982. szeptember 29-ig küzdött azért, hogy az Arvisurák kincsét megis207



merje a világ. „Arvisuránk nem magántulajdon. Ez lesz az éltetı erınk az újabb Vízöntı Világhónapban, amelyik 4122-ig tart. Igazszólásunkat az a cél hatja át, hogy Kaltes-asszony Földjéhez hasonlóan a mi Földünkön se legyen többé háború.” Egy stencilezett szamizdat kiadvány után 1998ban Bolyki Úr János szerkesztésében jelenhetett meg az Arvisura. Hihetünk az arvisuráknak? Hihetünk-e Paál Zoltán történetének? Elmondása szerint (Dr. Lakatos Zoltán közlése alapján) ı a régi arvisura-rovó sámánok szellemével tudta felvenni a kapcsolatot. Ha már a szellemiség világába „tévedtünk”, tekintsünk meg egy különös bizonyítékot! Halmy György egy dokumentumfilmet készített Paál Zoltánról Sámán ösvényen címmel, s ennek során 1992-ben megkérte a látó-jövendımondó Barasits Zsuzsannát, hogy „mondja meg, kirıl fog filmet készíteni”. Zsuzsanna elmondta, hogy ez az ember már meghalt. Mindez valami „szólással” van kapcsolatban, ami valahova „utat nyit”, egy „teljesen új tevékenységhez”, egyben egy „távolsághoz” is, ami „nagyon messze van” (nem másik országban, hanem, mintha nem is a Földön lenne ez a hely). „Volt ilyen út”, „ez megvolt régen”, „ez már járt út volt”. Kell-e ennél többet mondani? Az Élet szolgálatában Milyen is volt a régmúlt világa, hogyan éltek a hun-féle népek? Semmiképp sem nevezhetık barbárnak vagy primitívnek. Magasfokú írásbeliség, kultúra és hitvilág jellemezte ıket. Az arvisura egyik üzenete az, hogy a Magyarság nincs egyedül. Milliárdnyi (!) ember a rokonunk a világ közelebbi és távolabbi tájain, akikkel az ısi fogadalom és az évezredek alatt elfogadott közös értékrendszer alapján testvérekként egyek vagyunk, akik számíthatnak ránk, s akikkel egymást kell segítenünk. Az arvisura történeteibıl megérezhetı az ataiszi népeket, a Hun, majd a Magyar Törzsszövetséget vezérlı cél: olyan rendszert vinni a szertelenségbe, amely a fejlıdést fenntarthatóvá, az életet http://vegcsaba.hu/arvisura

208


pedig élhetıvé, sıt, széppé teszi. A sámánok és a vezetık ezt a szellemiséget képviselték. A régi idıkben kiemelt fontosságú volt a szellemiség mővelése és mőködtetése. A kisebb-nagyobb közösségek szellemi vezetıi, ugyanakkor szolgálói a sámánok („tudók”) voltak, akik 5 éves képzésen vettek részt. Fontos szerepet kaptak a három- vagy többlelkő emberek, azaz a beavatottak, akik a „nappali” és az „álmodólelkük” mellett (mellyel mindenki „álmában eldönti, mit fog másnap dolgozni, hogy az emberiségnek és családjának hasznára váljon”) még további képességekkel, „az Életfából kipattant Isten-szikrával” is rendelkeztek. A beavatottság nagyritkán 24 fokú („karélyos”) lehetett, ilyen volt például Mani vagy Mohamed; róluk „az Égieknek tudomásuk volt és haláluk után ezeket az Égbe ragadták”. Csak világhónaponként egy ember születhet 24+1 lélekkel – ilyen volt a régmúltban Anyahita, Etana, és ilyen volt Jézus. A magasfokú beavatottak nyelveken túli „gondolatrezgésekkel” tudtak kommunikálni, a különleges „Ómjelzéső” beavatottak pedig látták egymáson az Óm-jelet (a homlokon egy keresztet). A magasfokon és szervezetten mővelt szellemiségnek megvoltak a valódi (!) értékek felismerésére, közvetítésére és átadására a módszerei. Sajnos ez a lánc megszakadt, legutoljára Paál Zoltán halálával. Ennek a szellemiségnek egyetlen célja az Élet szolgálata, s nem elvont ideák alapján, hanem nagyon is kézzelfogható módon. A legfıbb érték a jóság volt. A bölcsek szerint „a jó embereket megjutalmazza az Úristen” további lélekkel, azaz képességekkel „harmad- és negyedíziglen, sıt a beavatottság jelével ellátott Óm jelzéssel akár ezredíziglen is”. Gilgames „csak 16 karélyos beavatott volt”, „de hısiessége és helytállása 24 karélyos beavatottá változtatta”. Az erıvel párosult jóság olyan harmonikus energiákat sugároz, amely „rendezi” környezetét, világát. Az arvisurák üzenete szerint „az Ég uralkodik az emberek felett. Aki jót cselekszik, arra százszoros szerencsét áraszt”. Az élet élhetı, az élet szép. S az igazi érték a jóság és a szeretet.

209




Az arvisurák üzenete Az arvisurák szellemiségének üzenete, vagy legalábbis annak néhány fontosabb eleme így foglalható össze jelen korunkra aktualizálva: • A „magyar” elsısorban egy szemlélet, a világ egy látásmódja. • Magyar az, aki magyarnak vallja magát, úgy érez, és úgy tesz. Mindegy, valaki honnan jött – az a fontos, hogy merre tart. • Minden nép és minden hit értékes, és törekedhet a jó, a harmónia felé. • Szeretni és tisztelni mindent és mindenkit; segíteni, érdek nélkül, de nem kihasználtan. • A túlzások között vezet egy arany út. Hallgass meg másokat is! Védd a sokszínőséget. • İrizd meg, tanuld és népszerősítsd az ısi hit- és mondavilágot, a történelmet és a szokásokat. • Ember és a világ egy. Óvd az embereket, óvd világunkat, óvd életünk alappilléreit. • Tiszteld a múltat, éld a jelent, teremtsd meg és gazdagítsd a jövıt. • Ismerd fel és ismerd el az értékeket, a kiválóságot, keresd és fejleszd magadban. A kiválóság mások szemén át is látja a világot, és, bár nem tévedhetetlen, az életet szolgálja – annak minıséget ad. • Sosem vagy, sosem voltál és sosem leszel egyedül. Paál Zoltán: Arvisura (igazszólás) I.-II. Regék a hun és magyar törzsszövetség rovásírásos krónikájából. (Püski, 2005.) Paál Zoltán: Vérrel pecsételve. 348. Arvisura. (Püski, 2007.) Bodnár István: A hun törzsszövetség története. Az arvisurák szerint (Püski, 2008.)

Könyvek, filmek Arvisura Paál Zoltán: Arvisura (igazszólás) I.-II. Regék a hun és magyar törzsszövetség rovásírásos krónikájából. (2005) Paál Zoltán: Vérrel pecsételve. 348. Arvisura. (2007) Bodnár István: A hun törzsszövetség története. Az arvisurák szerint (2008.) Molnár Gábor, Hegyi Margit: Négy hágó sziklavadonában (1970) Barasits Zsuzsanna: Q (2002) „Magyar Mythologia” Kállay Ferencz (1790–1861): A pogány magyarok vallása Ipolyi Arnold (1823-1886): Magyar Mythologia Ethnographia folyóirat (1890-2007) Kandra Kabos: Magyar Mythologia (1897) Nagy Géza: A Skythák (1905/1909) Várkonyi Nándor (1896-1975): Sziriat oszlopai Götz László (1934-1992): Keleten kél a nap Diószegi Vilmos (szerk): Az ısi magyar hitvilág – Válogatás a magyar mitológiával foglalkozó XVIII-XIX. századi mővekbıl (1978) Sámánság Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága (1978) Diószegi Vilmos: Samanizmus (1962)


210

211



Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén (1960) Kerezsi Ágnes: Hideg ország varázslói. Magyar nık a szibériai sámánok között (1996)


Vértes Edit (szerk.): Hadmenet, nászmenet – Irtisi osztják mesék és mondák (1975) Gulya János (szerk.): Tórem-isten népe – osztják népmesék (1960)

Kerezsi Ágnes: Sámánok, varázslók, látók – különleges képességő emberek az obi-ugoroknál (in. Studia Caroliensia, 2006.3-4)

Ifj. Kodolányi János (szerk): A finnugor ıshaza nyomában – A magyar néprajz klasszikusai (1973)

Hoppál Mihály (szerk): A Tejút fiai – Tanulmányok a finnugor népek hitvilágáról (1980)

Németh Imre: Az ısi szó nyomában (1956)

Hoppál Mihály: Sámánok – Lelkek és jelképek (1994)

Kozmács István (szerk.): Megvalósult gyermekálom – Munkácsi Bernát udmurtföldi útja (2008)

Fehér M. Jenı: Képek a magyar sámán-inkvizíciók történetébıl (1967)

Derera Mihály: Szárnyas istenkék, földi bálványkák (1982)

P. Vitebsky: A sámán (1996)

Domokos Péter (szerk.): Uralisztikai olvasókönyv (1981)

Csáji László Koppány: Tündérek kihalófélben – Hunoktól a hunzakutokig. Kutatóút Belsı-Ázsiában (2005)

Domokos Péter (szerk.): Finnugor-szamojéd (uráli) regék és mondák I-II. (1984) Képes Géza: Napfél és éjfél (1972)

„Schmidt Éva könyvtár” (MTA Nyelvtudományi Int.) Schmidt Éva: Jelentések Szibériából

Bereczki Gábor (szerk.): Hozott isten, holdacska! – Finnugor varázsigék, imádságok, siratók (1979)

Schmidt Éva: Nyelv, nyelvjárás, írásbeliség, irodalom

Bereczky Gábor (szerk): Földisten lánykérıben – Finnugor mitológiai és történeti énekek (1982)

Schmidt Éva: Serkáli osztják chrestomathia

Nagy Katalin (szerk): „Hét határon hallik húros daru hangja” (1994)

Schmidt Éva: Anna Liszkova énekei

Csepregi Márta: Szurguti osztják chrestomathia (1998/2011)

Schmidt Éva: Medvekultusz

Fejes László: Északi-manysi–magyar szótár. Munkácsi Bernát győjtésébıl és Kálmán Béla szótárából. v. 0.1 (alfa) (2009.03.05.)

„Fent, Északon”

Nagy Kálmán (ford.): Kalevala – A Finn nemzeti hısköltemény (1980)

Munkácsi Bernát (1860-1937): Vogul népköltési győjtemény (I-IV)

Hunfalvy Pál (1810-1891): Magyarország ethnographiája

Munkácsi Bernát: Votják népköltészeti hagyományok (1887) Reguly-Munkácsi-Kálmán: Leszállt a medve az égbıl – vogul népköltészet (1980) Hajdú Péter (szerk): Uráli népek – Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai (1975) http://vegcsaba.hu/arvisura

212

Sumer nyelv és írás A. H. Jagersma: A Descriptive Grammar of Sumerian (Internet, 2010) Vég Csaba: Sumer nyelv és írás rövid áttekintése (2012) 213




Dietz Otto Edzard: Sumerian Grammar (2003.) (A sumer nyelvtan részletes leírása.)

Vojtech Zamarovsky: Kezdetben volt Sumer (1966)

Daniel A. Foxvog: „Introduction to Sumerian Grammar” (A Kaliforniai Egyetem (Berkeley) nyugalmazott asszirológus professzorának Interneten elérhetı összefoglalói.)

Stephen Bertram: Élet az ókori Mezopotámiában (2006)

ETCSL: Black, J.A., Cunningham, G., Ebeling, J., FlückigerHawker, E., Robson, E., Taylor, J., and Zólyomi, G., The Electronic Text Corpus of Sumerian Literature ( http://etcsl.orinst.ox.ac.uk/ ), Oxford 1998-2006. (Az Oxfordi egyetem több száz szöveg hangzósítását és fordítását tartalmazó győjteménye.) ePSD: http://psd.museum.upenn.edu Pennsylvania Sumerian Dictionary Project (PSD). (Internetes sumer-angol szótár, és jeltár.)

Gwendolyn Leick: Mezopotámia – A városok evolúciója (2001) Joan Oates: Babilon (2008) Helen Keiser: A nagy istennı városa (1973) Bermant, Weitzman: Ebla – Egy ismeretlen ókori civilizáció (1986) Filmek Nils Gaup: Nyomkeresı (Ofelas) (1987) Peter Flinth: Arn, a templomos lovag (2007)

Konrad Volk: A Sumerian Reader (1999). (Sumer ékírásos szöveggyőjtemény, pl. Gudea feliratokkal, ill. adminisztratív szövegekkel.)

Halmy György: İsök ösvényén (1992)

http://etana.org Electronic Tools and Ancient Near Eastern Archives. (Több könyv elektronikus facsimile változatával.)

Székely Orsolya és t.: Lélek, el ne hibázd – Szibériai sámánizmus – osztjákok – Schmidt Éva gondolatai

The Cuneiform Digital Library Initiative ( http://cdli.ucla.edu ) (Többek között itt fényképezett agyagtáblákat is találunk.)

Xantus János: Ki volt Schmidt Éva? (2005)

Steve Tinney: Unicode 5.0 szabványos Ur-III ékírás-betőkészlet ( http://cdl.museum.upenn.edu/cuneifonts.html )

Erdélyi Péter: Halottak szigete (2001)

Halmy György: Kezdıdik a medvetor (2006)

Füredi Zoltán: A hagyaték (Schmidt Éva portré) (2002) Erdélyi Péter: Élı rokonaink Szibériában (Schmidt Éva riport) Kocsis Tibor: A hanti sámán hagyatéka (1999)

Mezopotámia

Michael Oppitz: Shamans of the Blind Country (1981)

Gavin White: Babylonian Star-lore. An Illustrated Guide to the Star-lore and Constellations of Ancient Babylonia (2008)

Hoppál Mihály: Burját áldozati ünnep

Francesca Rochberg: The Heavenly Writing: Divination, Horoscopy, and Astronomy in Mesopotamian Culture (2007)

Hoppál Mihály: Út a felsı világba

Erica Reiner: Astral Magic in Babylonia (Transactions of the American Philosophical Society - 1995)

Hoppál Mihály: Négy nemzet sámánjai (2007) Hoppál Mihály: Körkép a magyar ısvallásról

Lipin, Belov: Az ékírás regénye (1955) http://vegcsaba.hu/arvisura

214

215


Az Arvisura szellemisége

Recommend Documents