BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI NEVELÉSI ISMERETEK JEGYZET ALAP- ÉS KÖZÉPFOKÚ KÉPZÉS

BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI NEVELÉSI ISMERETEK JEGYZET ALAP- ÉS KÖZÉPFOKÚ KÉPZÉS

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Központja Budapest

2

Írta: Kántor Gáspár nyá. bv. ezredes (7-11. fejezet) Forgács Judit bv. őrnagy (1-6. fejezet, 12. fejezet)

2006.

3

Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS TÖRTÉNETÉBE .......................... 5 1.1. A szabadságvesztés-büntetés kialakulása .............................................................. 5 1.2. Börtönrendszerek a XIX. században ...................................................................... 5 1.2.1. A magányrendszer (Solitary system) ............................................................. 6 1.2.2. A hallgatási rendszer (Silent system) ............................................................. 6 1.2.3. A vegyes rendszer ............................................................................................ 7 1.2.4. A fokozatos rendszerek .................................................................................... 7 2. A NEVELÉSI ISMERETEK TARTALMI ELEMEI ............................................... 12 2.1. A büntetés-végrehajtási nevelés pedagógiai hagyománya ................................. 13 2.2. A büntetés-végrehajtási nevelés történeti-ideológiai változásai ........................ 14 3. A SZABADSÁGVESZTÉS-BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁSA .................................. 18 3.1. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának célja .......................................... 18 3.2. A szabadságvesztés végrehajtásának feladata .................................................... 20 3.3. A büntetés-végrehajtási nevelés fogalma ............................................................ 20 4. A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI KLASSZIFIKÁCIÓ ........................................... 23 4.1. A klasszifikáció fogalma, célja .............................................................................. 23 4.2. A klasszifikációs folyamat ..................................................................................... 24 4.3. A befogadás ............................................................................................................. 26 4.4. A felkészítő részleg működése ............................................................................... 26 5.A MAGYAR BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSBAN MŰKÖDŐ REZSIMEK ........... 28 5.1. A rezsim fogalma ..................................................................................................... 28 5.2. A magyar büntetés-végrehajtásban működő rezsimek ............................................ 30 6. A SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ALAPELVEI ....................... 30 6.1. Normalizáció elve ................................................................................................... 32 6.2. Nyitottság elve ......................................................................................................... 33 6.3. Felelősség elve ......................................................................................................... 34 6.4. Egyéniesítés elve ..................................................................................................... 34 6.5. Együttműködés elve ............................................................................................... 35 7. REINTEGRÁCIÓS PROGRAMOK........................................................................... 37 7.1. Az elítéltek foglalkozatása .................................................................................... 37 7.1.1. Oktatás és szakképzés ................................................................................... 38 7.1.2. A munkavégzés elvei és szabályai ................................................................. 41 7.1.3. Terápiás foglalkoztatás .................................................................................. 44 7.1.4. Közművelődés, szabadidős tevékenység ...................................................... 44 7.2. Családi-, társadalmi kapcsolatok támogatása .................................................... 47 7.2.1. A levelezés ....................................................................................................... 48 7.2.2. A látogatás ....................................................................................................... 49 7.2.3. A távbeszélő használata ................................................................................. 50 7.2.4. A csomagküldés lehetősége ............................................................................ 51 7.2.5. Vallásgyakorlás, lelkigondozás ...................................................................... 52

4

8. ÖSZTÖNZŐ RENDSZER............................................................................................ 54 8.1. A jutalmazás .......................................................................................................... 55 8.2. Az enyhébb végrehajtási szabályok ..................................................................... 58 8.3. Az átmeneti csoport ................................................................................................ 62 8.4. A végrehajtási fokozat megváltoztatása ............................................................. 65 8.5. A feltételes szabadságra bocsátás ........................................................................ 66 9. AZ ELÍTÉLTEK FEGYELMI FELELŐSSÉGE ..................................................... 68 10. SZABADULÁSRA VALÓ FELKÉSZÍTÉS ............................................................. 72 11. SPECIÁLIS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI FELADATOK ................................ 75 11.1. Fiatalkorú elítéltek speciális kezelése, gondozása ............................................ 75 11.2. A nők büntetés-végrehajtásának sajátos vonásai ............................................ 78 11.3. Az elítéltek kezelése a gyógyító-nevelő csoportban ......................................... 81 11.4. Külföldi elítéltek büntetésének végrehajtása ................................................... 83 12. KOMMUNIKÁCIÓELMÉLET ................................................................................ 87 12.1. A kommunikáció fogalmának meghatározása, elemei ..................................... 89 12.2. A kommunikáció csatornái .................................................................................. 91 Irodalomjegyzék ................................................................................................................ 92 Alapfokú szaktanfolyami képzés Felkészülési kérdések Nevelési ismeretek ............... 94 Középfokú szaktanfolyami képzés Felkészülési kérdések Nevelési ismeretek ............ 95 14 hetes szaktanfolyami képzés Felkészülési kérdések Nevelési ismeretek ................. 96

5

1. BEVEZETÉS A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS TÖRTÉNETÉBE 1.1. A szabadságvesztés-büntetés kialakulása 1.2. Börtönrendszerek a XIX. században 1.2.1. A magányrendszer 1.2.2. A hallgatási rendszer 1.2.3. A vegyes rendszer 1.2.4. Fokozatos rendszerek 1.3. A magyar büntetés-végrehajtás története 1945-ig 1.1. A szabadságvesztés-büntetés kialakulása XVIII. század derekán, a felvilágosodás eszméinek hatására vált egyre nagyobb jelentősséggel bíró büntetési nemmé a szabadságvesztés-büntetés. A polgári felvilágosodás eszméinek hatására a kor gondolkodása elfordult az embertelen és kegyetlen büntetési eszközöktől. A szabadságvesztés vált a legideálisabb büntetési nemmé, mert az egyéni szabadság elvén nyugvó társadalomban a szabadság elvétele olyan szigorú megtorló eszköz, mely mind az elítéltre, mind a társadalom egészére elrettentő, visszatartó hatást gyakorol. E mellett, olyan társadalmi szükségletek is felmerültek, melyek kielégítésére alkalmas volt az elítéltek tömeges és olcsó munkaereje. A társadalom gazdasági szerkezetében és gondolkodásában lezajló folyamattal párhuzamosan jelentek meg a szabadságvesztés végrehajtásának különböző elemei: - társadalomtól történő elszigetelés, - munkakényszer, - az elítéltek erkölcsi nevelése és - a tettesek osztályozása. 1.2. Börtönrendszerek a XIX. században A XIX. század elején Észak-Amerikában és Európa szerte a büntetések rendszerében első helyen már a szabadságvesztés alkalmazása állt. A gyakorlatot a (különböző elméleti alapokból kiinduló) kísérletezés jellemezte, melynek középpontjában az elítéltek megjavítását biztosító börtönrendszer létrehozása állt. Ezek a rendszerek felölelték a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának módjára vonatkozó elveken felül a börtönépítészet, a börtönegészségügy, a rabmunkáltatás és rabnevelés kérdéseit is.

6

1.2.1. A magányrendszer (Solitary system) A magányrendszerű büntetés-végrehajtás lényege az elítélt teljes elkülönítése a szabadságvesztés-büntetés egész tartamára, hogy ily módon teremtsék meg az elítélt „magába szállásának”, vezeklésének, végső soron erkölcsi megjavulásának lehetőségét. Az első magányrendszerű börtönt Amerikában, Philadelphiában 1777-ben létesítették. E kísérleti börtön mintájára építették 1818-ban a Pittsburg-i börtönt, amely már véglegesítette a magányrendszert. Európában is teret hódított: világhírűvé vált Angliában a Millbank-i, Franciaországban a párizsi Mazas, Németországban a berlini Moabit. Hazánkban a márianosztrai, a balassagyarmati és a komáromi börtönökben vezették be ezt a rendszert.

    

A magányrendszerű börtönök jellemzői: Az elítélteket egyedül helyezték el. A zárkákban az elítéltek egyedül dolgoztak (kosárfonás, cipészmunka, asztalosmunka. Közös foglalkozásokon (pl. napi séta az udvaron, vasárnapi misén stb.) álarc viselése volt kötelező. A börtönökben papokat és tanítókat alkalmaztak. A papok a lelki gondozást látták el, a tanítók írni-olvasni tanították a rabokat. Rendszeresítették az egészségügyi gondozást.

E börtönrendszernek kétségkívül voltak pozitívumai: az elítéltek elkülönítésével a káros egymásra hatást kiküszöbölték. A tervszerű foglalkozás megszervezése, az oktatás és a munkáltatás bevezetése szintén pozitív hatású volt az elítéltekre. Negatívumai ennél jóval nagyobbak: a magánelzárásra súlyosan károsította az elítéltek személyiségét, mely nehezítette vagy éppen megakadályozta az elítélt szabadulása utáni beilleszkedését. 1.2.2. A hallgatási rendszer (Silent system) Ezt a börtönrendszert a New York állambeli Auburnban 1816-ban vezették be. A hallgatási rendszer tervezői a magányrendszer hibáit akarták kijavítani. Lényege a következő volt:  Az elítélteket továbbra is egyedül helyezték el.  Az elítéltek munkáltatása közös munkateremben történt.  A munkateremben az elítéltek egymással nem beszélhettek. A hallgatási rendszer nem tudta kijavítani a magányrendszerű végrehajtás hibáit, sőt újabb hibákkal tetézte. Hibás volt az elméleti alapja és a gyakorlati kivitelezése egyaránt: a társas együttléttel járó beszéd tilalma ellenkezik az emberi természettel. Az elítéltek nem tudták megállni, hogy egymással ne beszéljenek, így e rendszert alapvetően a fegyelmi büntetések jellemezték.

7

1.2.3. A vegyes rendszer Svájcban (Genf) alakult ki, azzal a céllal, hogy az előző két rendszer hibáit kijavítsa. E rendszer hívei feloldották az elítéltekre vonatkozó, közösen végzett munka közbeni beszéd és érintkezési tilalmát. A vegyes rendszerű börtönben figyelmet fordítottak az elítéltek csoportosítására:    

előélet, életkor, ítélet időtartama és nemek szerint csoportosítottak.

Ez a rendszer már nemcsak enyhítette az előző két rendszer hibáit, hanem differenciálási1 törekvéseivel pozitív elemeket vitt a büntetés-végrehajtásba. 1.2.4. A fokozatos rendszerek A XIX. század második felében kialakult fokozatos rendszereknek két változata volt ismert: az angol és az ír változat. Az angol rendszer három, az ír négy fokozatból állt. A fokozatos rendszerek lényege, hogy az elítélt a büntetést szigorú végrehajtási körülmények között kezdje, s fokozatosan haladjon mindinkább enyhülő végrehajtáson keresztül a szabad élet felé. Az egyes fokozatokban az elítélt által elnyerhető kedvezmények, az elítélttel szemben kiszabható fegyelmi büntetések és az ellátás (élelmezés) tekintetében alapvető különbségek voltak. Az ír-rendszer fokozatai a következők:  Első fokozat: Az elítéltek magánzárkába kerültek. Szigorú fegyelmi szabályok hatálya alatt álltak, munkát nem végeztek, élelmezésük mérsékelt volt.  Második fokozat: Az elítélteket ebben a fokozatban csak éjjelre helyezték magánzárkába, nappal azonban közös munkában vettek részt. A fegyelmi szabályok szigorúak voltak, de már több lehetőség volt a kedvezmények elérésére. A kedvezmények a szabályok betartásából és az elítéltek munkateljesítményéből következtek. Az élelmezés az előző fokozathoz képest jobb volt. A második fokozat öt osztályból állt, s az elítélteknek ezeken az osztályokon keresztül kellett haladniuk. Az osztályok az alábbiak voltak: "2. osztály": az ún. próbaosztály volt. Az első fokozatból, tehát a magánelzárásból közvetlenül ide kerültek az elítéltek. Itt közvetlen megfigyelés alatt tartották őket, s ennek eredményeképpen juthattak tovább, éspedig két osztályba: a "visszavető" vagy az "előrehaladó" osztályba.

1

Fogvatartottak csoportosítása meghatározott szempontok szerint.

8 "1. osztály": az ún. "visszavető" osztály volt. Ide olyan elítéltek kerültek a "2. osztályból", akik méltatlanok voltak a továbbhaladásra, mert nem tartották be az intézet rendjét és nem volt megfelelő a munkához való viszonyuk. "3. osztály": ez ún. "előrehaladó" osztály volt. Ide a "2. osztályból" az előrehaladásra érdemes elítéltek kerültek. Akik a "2. osztályból" a "3. osztályba" kerültek, tulajdonképpen keresztülugrották az "1. osztályt". "4.-5. osztály": a "4." és az "5." osztály egymással párhuzamosan haladó osztályok voltak. A "3. osztályból" a közepesek a "4. osztályba", a kiválóak az "5. osztályba" kerültek. A kiválóak tehát itt ismét keresztülugorhattak egy osztályt. A "befejező" osztály szerepét a "4." és az "5." osztály egyaránt betöltötte.

 Harmadik fokozat: Az átmeneti (vagy közvetítő) intézetbe helyezést jelentette. Ezután a börtön csak szálláshelyül szolgált, az elítélt őrzését megszüntették, az intézetet elhagyva a polgári életben szabadon végezte munkáját. Megfigyelték azonban az elítéltet, hogy a munkában és általában a szabad életben milyen magatartást tanúsít. Sőt, bűnelkövetési kísértésnek (csapdának) tették ki, s azt vizsgálták: ellen állt-e a kísértésnek? Ha nem, visszakerült a börtönbe. Ha kiállta e fokozat próbáit, a negyedik fokozatba léphetett.

 Negyedik fokozat: A feltételes szabadságra bocsátást jelentette. A feltételes szabadságra bocsátásra az ítélet 3/4 részének letöltése után kerülhetett sor, melynek ideje alatt a szabadult személy rendőri felügyelet alatt állt. Ha újabb bűntettet követett el vagy nem megfelelő magatartást tanúsított (pl. garázda magatartás), visszakerült a börtönbe. A fokozatos büntetés-végrehajtási rendszer célját abban jelölték meg, hogy az elítélteket visszavezessék a társadalomba. E törekvések során e rendszer szakemberei sok értékes kezdeményezést tettek. A munkáltatás ebben a büntetés-végrehajtási rendszerben vált először a szó igazi értelmében jelentőssé. A fokozatos börtönrendszerben létrehozták a munkáltatás szervezeti formáját és feltételeit, biztosították az ipari termelőmunkát. Ehhez párosult az a pozitív törekvés, hogy az elítélteket lehetőleg olyan munkával foglalkoztatják, amelyet szabadulásuk után továbbfolytathatnak. Az oktatást a megjavítás fontos eszközének tekintették. Börtöntanítókat alkalmaztak, akik kiemelt témakörök tematikus oktatást folytattak. Az oktatás ismeretterjesztő jellegű volt, tematikája vallásos, természettudományos, etikai 2 és büntetés-végrehajtási (börtönszabályokkal kapcsolatos) ismereteket egyaránt tartalmazott. A vallás a fokozatos börtönrendszerben nagyobb szerepet játszott, mint az oktatás. Egyes szerzetesrendek feladatul kapták, hogy lelki gondozásban részesítsék az elítélteket. A papok vallásos szertartásokat celebráltak (mise, áldozás, közös ima vagy könyörgés), melyen az elítélteknek részt kellett venniük. Egyénileg is foglalkoztak az elítéltekkel a gyónás és az erkölcsi foglalkozás keretei között. A papok a börtönökben hatásosan tevékenykedtek: a vallásápolás mellett hozzájárultak a börtönfegyelem erősítéséhez is, hiszen a börtönszabályok

2

Erkölcstan, erkölcsi szabályok összessége.

9 megsértése vallásos értelemben ugyancsak bűnnek számított. A börtönigazgatók fegyelmi kérdésekben kikérték a papok véleményét. Ha a pap úgy látta, hogy a vallásos eljárásnak elegendő a hatása, eltekintettek a fenyítéstől.

A nevelésnek - bár még mindig nem beszélhetünk mai értelemben vett nevelésről határozott tendenciái voltak. Kialakult például az elítéltekkel való "egyéni etikai foglalkozás" fogalma, illetőleg ennek gyakorlata. A börtönökben könyvtárakat létesítettek. A börtönkönyvtár könyvkészletét adományokból gyűjtötték össze. A könyvtárak általában vallásos könyveket tartalmaztak, a kor szépirodalma kisebb jelentőséggel bírt. Így a könyvtárak inkább a papok munkáját segítették, a művelődésnek kevésbé voltak előmozdítói. De ennek figyelembevételével is - az oktatómunkát segítve - az olvasás-készség fejlesztésében szerepet játszottak.

1.3. A magyar büntetés-végrehajtás története 1945-ig Amikor a XIX. század elején Európa-szerte a szabadságvesztés-büntetés uralkodó büntetési nemként került a büntető törvénykönyvekbe, Magyarországon a megkésett fejlődés miatt csupán a XIX. század utolsó harmadában jött létre - főleg a fejlettebb nyugati modellek követésével - az egész országra kiterjedő, az európai jegyeket viselő börtönhálózat. Az 1848/49-es szabadságharc leverését követően a térdre kényszerített Magyarország kénytelen volt elfogadni az "osztrák polgárosítás" részeként az 1852-től hatályba léptetett osztrák birodalmi büntető törvénykönyvet. A Habsburg-kormányzatnak ekkor kellett pótlólag létrehozni a magyar fegyintézetek hálózatát. A börtönök létesítésében vezérlő cél volt a gyorsaság és olcsóság. A kormány 1854 és 1858 között fegyintézetté alakította át a régi várakat és más középületeket. Így vált fegyintézetté a korábban katonai erődítményként funkcionáló Nyitra megyei Lipótvár, a Trencsén megyei Illava (Léva), illetve a beregi Munkács vára. A Pest megyei fegyintézetet Vácra telepítették az egykor Mária Terézia által nemes ifjak kollégiumának épített intézet falai közé. 1858-ban adták át nők befogadására szolgáló fegyintézetként Márianosztrán az egykor pálos rendi kolostornak épült, kétemeletre bővített épületet. A fegyintézeti hálózatot az erdélyi területeken 1860-ban az egyetlen, eleve fegyintézeti célokra épített nagyenyedi és a már 1786-ban tartományi börtönné nyilvánított szamosújvári intézetek egészítették ki.

A régi várakban, vagy eredetileg más célra készült épületekben modern börtönrendszer kialakításáról és működtetéséről szó sem lehetett. Az 1867. évi kiegyezést követően a modern polgári igazságszolgáltatás kialakításának igényével fellépő igazságügyi kormányzat európai léptékű törekvéseit jelzi, hogy a korabeli börtönállapotainkat szégyellnivalónak tartván, rendkívüli erőfeszítéseket kezdeményeztek a modern börtönrendszer kiépítésére. Az első magyar büntető törvénykönyv - amelyet a szakirodalom, kodifikátora3 után Csemegi4 - kódexként tart számon - az 1878. évi V. törvénycikkben nyert elfogadást. A 3

Az a személy vagy csoport, mely irányítja az új jogszabályok előkészítését.

10

kódex a börtönügy szabályozását is tartalmazta oly módon, hogy a büntetési rendszerről szóló fejezetébe vette fel a szabadságvesztés-büntetésre és annak végrehajtására vonatkozó legfontosabb rendelkezéseket, míg a részletszabályok kidolgozását az igazságügy-miniszter rendeleti határkörébe utalta. A Csemegi-kódex a szabadságvesztés-büntetés öt különálló nemét határozta meg:  a fegyházat,  az államfogházat,  a börtönt,  a fogházat és  a pénzbüntetést. A kódex az új börtönrendszer működésmódját tekintve magyaros megoldásra vállalkozott: börtönügyünk jelentős lemaradásának csökkentésére az akkor Európában a legkorszerűbbnek tetsző fokozatos rendszert vette át. A fokozatos rendszer végrehajtása azonban a meglévő börtönökkel nem volt lehetséges, újakat kellett építeni. A múlt század utolsó negyedének gazdasági felvirágzása azóta is példátlan méretű börtönépítési programot tett lehetővé. A Csemegi-kódex hatályba lépése utáni időszakban, Wágner Gyula műegyetemi tanár irányításával vette kezdetét a börtönépítési program. 1883-ban létesítették a kishartai (ma Állampuszta) mezőgazdasági jellegű közvetítő intézetet. 1885-ben adták át rendeltetésének a csillagrendszerben (egy centrumba futó négy épületszárny) épített, ezért a köznyelvben "csillagbörtönnek" elnevezett Szegedi Kerületi Börtönt. 1886-ban nyitották meg a Soprontól 6 kilométerre levő, elhagyott cukorgyár helyén a Sopronkőhidai Fegyintézetet. A millennium évében, 1896-ban kezdte meg működését - a főváros által nagyvonalúan ingyen felajánlott telken, az ugyancsak csillagrendszerben épített - Budapesti Gyűjtőfogház, vagy közismert elnevezése szerint a Gyűjtő. Mellette létesítették 1906-ban az Igazságügyi Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet. 1892-ben épült fel a Budapesti Törvényszéki Fogház, mai közismert nevén: a Markó. E nagyobb létesítmények mellett sorban adták át a törvényszéki és járásbírósági fogházakat. (pl. Kecskemét)

A magyar börtönügy jellemzője, hogy jelenlegi épületbázisának közel 70%-a a korabeli, immár évszázados állóképességű, de mára már meglehetősen elavult építményekből áll. Az I. világháború befejezése utáni években, sem az ország gazdasági helyzete, sem pedig az uralkodó kriminálpolitikai szemlélet nem kínált lehetőséget a börtönkörülmények korszerűsítésére. A két világháború között hat országos büntetőintézet folytatta működését: - a budapesti országos gyűjtőfogház, - a váci országos fegyintézet és közvetítőintézet, - a soproni országos fegyintézet és szigorított férfi dologház, - a hartai országos büntetőintézet, - a márianosztrai országos büntetőintézet és szigorított női dologház és 4

Csemegi Károly (1826-1899)

11

- a szegedi kerületi börtön és államfogház. Szegedi Kerületi Börtön (1903)

Az országos büntetőintézetek befogadási képessége megközelítette a négyezret, a Trianon utáni fennmaradó 24 törvényszéki és 90 járásbírósági fogház befogadóképessége a hatezret. A tárgyalt időszakban a fogvatartotti létszám országosan hét- és kilencezer között ingadozott. Az 1930/31. évi kimutatás szerint a főállású börtönügyi tisztviselők (igazgató, titkár, főtiszt, orvos, lelkész, tanító, őrparancsnok, fogalmazó, fogházgondnok stb.) létszáma 94 fő, a tiszteletdíjas alkalmazottak (orvos, lelkész, tanító) létszáma 88 fő volt, az őrszemélyzet 1460 főből állt.

12

2. A NEVELÉSI ISMERETEK TARTALMI ELEMEI 2.1. A büntetés-végrehajtási nevelés pedagógiai hagyománya 2.2. A büntetés-végrehajtási nevelés történeti-ideológiai változásai 2. Nevelési ismeretek tartalmi elemei A nevelési ismeretek tantárgy összetett és szerteágazó ismeretek komplex halmaza, melyre hatott a pedagógia5 tudománya, annak külön ágaként működő kriminálpedagógia eszméi, az emberrel foglalkozó tudományok vizsgálati eredményei, a magyar büntetésvégrehajtás történeti hagyományai és a XX. században végbement, a végrehajtásra vonatkozó történeti-ideológiai változások. Különös jelentőséggel bír a tantárgy vonatkozásában a büntetés-végrehajtási jogszabályok szerepe, alkalmazása és a szabályozók mögött rejlő büntetőtudományok rendszere.

Humán tudományok

Pedagógiai hagyományok

Büntetés-végrehajtási nevelés

A magyar büntetésvégrehajtás történeti-ideológiai változásai

1. Pedagógiai hagyományok - pedagógia - kriminálpedagógia

5

Neveléstudomány

Büntetésvégrehatási jogszabályok

13

2. -

Humán tudományok Pszichológia6 Szociológia7 Kriminológia8

3. Büntetés-végrehajtási jogszabályok - A büntetések és intézkedések végrajtásáról szóló, többször módosított 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet (Bv. tvr.) TÖRVÉNYI SZINT - IM. rendeletek , melyek közül kiemelt jelentőséggel bír a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásáról szóló 6/1996. (VII.12.) IM. rendelet(Bv. Szabályzat) RENDELETI SZINT Meg kell jegyezni, hogy a konkrét szakmai munka terén nagy jelentősége van az országos parancsnoki intézkedéseknek, melyek kibocsátására a Bv. Szabályzat 263.§-a ad felhatalmazást. Ezekben a szabályozókban az egységes végrehajtás és értelmezés előfeltételei jelennek meg, azonban az OP. intézkedés nem minősül jogforrásnak, mert nem jogszabály!

4. -

A büntetés-végrehajtási nevelés történeti-ideológiai változásai Szocialista embertípus formálása (50-es évek) Átnevelés (60-as évek) Nevelés (70-es évek) 80’-as 90’-es évek (normalizáció-, nyitottság-, felelősség elve, garanciális büntetésvégrehajtás)

2.1. A büntetés-végrehajtási nevelés pedagógiai hagyománya A nevelés kérdéseivel foglalkozók figyelmének központjában a XVI. század óta áll a bűn és a büntetés pedagógiai problematikája. A valláserkölcsi alapon álló nevelési, büntetési elképzelések kezdetben nem adtak más lehetőséget a nevelésre, mint a megfélemlítő, elrettentő szigort. Ez a felfogás fokozottabban élt azokban, akik a büntetőjogi büntetést alkalmazták. A középkor kegyetlen büntetési rendszerének megújulását a szabadságvesztésbüntetés fő büntetési nemként való alkalmazása jelentette. A büntetőjogi megújhodást segítették elő a fokozatosan kialakuló büntetés-végrehajtási rendszerek, melyek belső feltételeik miatt már más bánásmódot, újszerű eljárásokat igényeltek . A végrehajtására létrehozott intézetekben a kezdetektől alkalmaztak tanítókat, oktatókat, akik a büntetés-végrehajtási feladatokhoz kapcsolódva, módszeresen dolgozták ki a büntetés céljának elérésére irányuló tevékenység pedagógiai eszközrendszerét.

6

Lélektan A társadalommal, annak fejlődésével, az emberek társas magatartásával stb. foglalkozó tudomány. 8 A bűncselekmények elkövetésének, a bűnözés okait kutató bünügyi tudomány. 7

14

A pedagógia tudomány külön ágaként létrejött kriminálpedagógia kialakulásában jelentős szerepe volt a kor kiemelkedő pedagógiai személyiségeinek. Johann Heinrich Pestalozzi (1746 - 1827) több intézetet hozott létre, ahova otthontalan és bűnöző gyerekeket vett fel. A világon elsőként foglalkozott a bűnözők börtönnevelésének kérdésével. A társadalmi beilleszkedést pedagógiai megközelítésből vizsgálta. Kármán Elemér (1876 - 1927) munkássága elsősorban a kriminálpedagógia önálló tudománnyá fejlesztésében jelentős. Világosan látta, hogy nem a bűncselekményt kell kibogozni, hanem a fiatalkorú elkövető egyéniségét, életviszonyait, környezetét kell megismerni, hogy jövője érdekében hathatós intézkedések szülessenek.

A kriminálpedagógia mint tudomány első máig érvényes tételeit Pestalozzi fogalmazta meg. A bűnözők nevelésének célját a társadalomban való visszavezetésükben jelölte meg. Fogalom meghatározása

„A kriminálpedagógia a neveléstudomány azon ága, amely a hatályos büntetőjog szerint bűncselekményt elkövető, vagy a bűnöző életmódot folytató személyek szaknevelésének elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozik.”

2.2. A büntetés-végrehajtási nevelés történeti-ideológiai változásai A nevelés fogalmának megértéséhez, röviden át kell tekinteni a XX. században végbement történeti-ideológiai változásokat, melynek kiindulópontja az '50-es években gyökeredzik. Hazánkban az 50-es évek elején a totális államhatalom kialakításának időszakában a sztálini típusú büntetőpolitika volt az uralkodó. Ekkor nevelésről, a nevelő jelenlétéről még nem beszélhetünk. A szabadságvesztés célja a szocialista embertípus9 formálása volt. A börtönön belül működő szakágazatok a munkáltatásért és az elítéltek őrzéséért voltak felelősek. 1949-50-ben a börtönök személyi állományának teljes cseréjét végezték el. Az új személyzet nem előképzettség és szakmai rátermettség, hanem főképpen a politikai megbízhatóság kritériumai alapján verbuválódott..

Az '50-es évek végének konszolidáltabb viszonyai között felerősödő törekvések a korábbi évtizedben történt súlyos visszaélések, rosszemlékű törvénytelenségek ellen irányultak. Ennek érdekében - szovjet példát követve - a büntetőpolitika befogadta és alkalmazni kívánta a pedagógia hatásrendszerét. A ’60-as évek elején életbe lépett rendelkezés (8/1959. BM-utasítás)10 megteremtette az elítéltek nevelésének elvi szervezeti feltételeit. A letartóztató intézetekben létrehozták a nevelési szolgálatot, és előírták, hogy minden 100 letartóztatott nevelésével 1 nevelő foglalkozzon.

9

Jellemzői: erkölcsi feddhetetlenség, egyéni érdekek alárendelése a közösségi érdekeknek, önfeláldozó és maximális teljesítményre törekvő munkavégzés. 10 1963-ig a büntetés-végrehajtás a BM. alárendeltségébe tartozott.

15

A nevelési szolgálat elnevezés már magában hordozta a "nevelő" kifejezés alkalmazását a magyar börtönökben. A kifejezés - nem meglepő módon - az orosz "voszpitátyel" (nevelő) magyar fordítása, mely feladatkörét tekintve is a szovjet minta alkalmazását követte. A '60-as évek közepére már jobban körvonalazódott a szabadságvesztés végrehajtásának fő feladata, mely a politikailag és morálisan megtévedt emberek erkölcsi átalakítását vette célba a pedagógia eszközeivel. Az akkori politikai és állami vezetés a '60-as évek közepén szembesült először a magyar börtönügy korszakos elmaradottságával, a századfordulótól halmozódó, az '50-es években tovább súlyosbodó válságtüneteivel: - a börtönállapotok romlásával, - a személyi állomány szakmai felkészületlenségével, - a szükségtelenül elhatalmasodott militáris szellemmel, - a törvényi szintű szabályozottság hiányával.

A végrehajtásra vonatkozó 1966. évi 21. számú törvényerejű rendelet az elítéltek átnevelését tűzte ki célul, mely az elítéltet kétségtelenül a végrehajtás mélyen alávetett tárgyából annak alanyává emelte. A rend és fegyelem fenntartásán kívül az erkölcsi és politikai felvilágosítás, meggyőzés elemei jelentek meg a gyakorlatban. Az új típusú feladatok megvalósításához túl kellett lépni a bv-nél megkövesedett "munkáltatás-őrzés" szemléleten, biztosítani kellet az állomány szakmai felkészítését 11. A valós szakmai szemléletváltás még sokáig váratott magára "a honi börtönügyünk fejlődését - a nyugat-európaitól eltérően nem támogatta számottevő elméleti tevékenység. Ennek oka a szakterület elzártságában és elzárkózásában keresendő, s így az elméleti művelés számára alig hozzáférhető maradt. A pedagógia módszereik egyeduralmát csak fokozatosan egészítették ki a pszichológia módszerei.

A '70-es évek közepére vált nyilvánvalóvá az átnevelés - mint pedagógiai optimizmus - elérhetetlensége. A célok és feladatok átfogalmazása következtében a nevelés erőszakosabb átformáló jellege megenyhült, az átnevelés helyett a fogvatartottak nevelését tűzték ki elsődleges célként. A nemzetközi tudományos eredmények (treatment)12 hatására - bár más ideológiai alapon- " a nyugathoz képest mintegy 10-15 év késéssel, a nevelő mellett megjelent a pszichológus is. A hazai szakirodalomban ekkor megjelenő elemzések rámutattak a szabadságvesztés végrehajtásában mutatkozó káros, kedvezőtlen hatásokra is. Így többek között - figyelmeztettek arra, hogy a szabadságvesztés általában, de különösen ha az hosszan tartó vagy ismételt, gyorsan lazítja, majd megszünteti az elítélt társadalmi kapcsolatait, tehát csökkenti a visszailleszkedés esélyeit. 11

1972-ben kezdődött el a tisztek speciális pedagógiai, jogi, biztonsági képzése a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán és a Rendőrtiszti Főiskolán. 12 A nemzetközi terminológiában meghonosodott "treatment" három alapvető elemet tartalmazott: a.) A határozatlan tartamú szabadságvesztés elve, mely abból az elképzelésből ered, hogy a büntetés célja a beteg gyógyulása, ezért a "zárt intézeti " kezelés gyógyulásig tart, az ítélet hosszát nem a bűncselekmény határozza meg. b.) A klasszifikáció, mely az elitélt problémájának diagnosztizálását, csoportosítását, osztályba sorolását jelentette c.) A programok, melyek a klasszifikációra épülve terápiás, oktatási, képzési programokat jelölnek.

16

Ugyanígy rámutattak a bűntető intézeti élet túlszabályozottságából az elítéltek mérlegelési, döntési képességének, akarati tevékenységének károsodására és a szabaduló elítélttel szembeni erőteljes előítélet beilleszkedést ellehetetlenítő hatására. A tudományosság, valamint a korszerűsítés irányába ható gyakorlati tapasztalatok felhasználásával megszületett a hatályos bv. kódex. Az új jogszabály a végrehajtás feladatává annak elősegítését tette, hogy "az elítélt szabadulás után a társadalomba beilleszkedjék és tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől". A bv. kódex új intézményként vezette be az úgynevezett átmeneti csoportot, amely a hosszú - 5 év feletti - szabadságvesztés személyiségkárosító hatását kívánta csökkenteni. Az új intézmény az önálló életvitelre alkalmasságot egy fokozatos, a szabad élet körülményeihez közelítő enyhébb végrehajtási rendszerbe való tartózkodással segítette elő. Ugyancsak új intézményként került bevezetésre a személyiségzavarban szenvedő, korábban alkoholista életmódot folytató és korlátozott beszámítási képességgel rendelkező elítéltek sajátos kezelése és terápiás munkavégzésére létrehozott gyógyítónevelő csoport. A '80-as években a fokozódó gazdasági nehézségek, a bűnözés alakulása és ezzel összefüggően a börtönnépesség váratlan, nagyarányú megnövekedése megnehezítette a bv. kódexben deklarált korszerű elvek és intézmények gyakorlati megvalósítását. A kialakult helyzet a büntetés-végrehajtási szervezetet a tartós válságkezelés hosszabb távú stratégiájának kialakítására kényszerítette.

Magyarországon a '80-as évek nevelésfelfogásában már nyoma sincs a korábbi időszak derűs optimizmusának, mikor kijelenti, hogy a börtönökön belüli nevelés a társadalomban folyó neveléshez képest minimális programra vállalkozhat. Nem vállalhatja a családi, iskolai nevelés teljes programját, nem tűzheti ki célul a személyiség sokoldalú kibontakoztatását. A lecsökkent hatásrendszer és a börtön sajátos jellemzőinek figyelembevételével született meg a nevelés új fogalma: "A céltudatos, tervszerű fejlesztő és korrigáló hatások olyan összehangolt rendszere, mely jogszabályi keretek, és zárt intézeti viszonyok között az elítélt személyiségéhez igazodó differenciáltsággal segíti a személyiség változását, a társadalmi beilleszkedését és alkalmazkodódási képességének és készségének kialakulását." 13 Az elítéltek nevelésének alapelvei, a nevelői bánásmód megfogalmazása még ekkor sem volt mentes a kor politikai eszméitől, bár a gyakorlatban már egyre kevesebb jelentősége volt a politikai befolyásolásnak.

13

Nevelői szakkönyvtár 86/1.3.p.

17

A '90-es években az Európa Tanácshoz történő csatlakozást követően új fogalmak jelentek meg a magyar börtönügyben: a normalizáció-14, nyitottság-15 és felelősség16 elve. Az új elvekkel összhangban a bv. kódex 1993. évi módosítása bevezette az Enyhébb Végrehajtási Szabályok jogintézményét (EVSz). A szabadságvesztés feladatának az elítélt önbecsülésének fenntartását és felelősségérzetének fejlesztését határozták meg, melyhez fel kell használni a szükséges gyógyító, oktató, erkölcsi és szellemi erőforrásokat és biztosítani kell a rendszeres munkavégzés feltételeit. Az ideológia váltás következményeként az elítélt személyiségi jogai kerültek előtérbe. Megfogalmazódott a garanciális büntetés-végrehajtás gondolata, melynek alapja az, hogy az alapvető jogok gyakorlása mellett, az elítélt kötelességeinek teljesítése fejében plusz jogokat (szabadabb életkörülményeket) élvezhet. Nagyobb hangsúlyt kapott a fogvatartott döntési felelőssége, mind börtönbéli életkörülményeinek alakulásával kapcsolatban, mind a szabadidő eltöltésére vonatkozólag.

14

A végrehajtás körülményeit a lehető legjobban közelíteni kell a szabad élet körülményeihez. A börtönöknek nyitottakká kell válniuk, az teljes elszigeteltségnek csak különleges biztonsági okai lehetnek. 16 A fogvatartottnak éreznie kell, hogy a börtönön belül is felelős az életének alakulásáért. 15

18

3. A SZABADSÁGVESZTÉS-BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁSA 3.1. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának célja 3.2. A szabadságvesztés végrehajtásának a feladata 3.3. A büntetés-végrehajtási nevelés fogalma A Büntető Törvénykönyvről szóló, többször módosított 1978. évi IV. törvény (Btk.) határozza meg a bűncselekmény elkövetőivel szemben alkalmazható büntetéseket és intézkedéseket. A Btk. szankciórendszerének legsúlyosabb főbüntetési neme, a szabadságvesztés-büntetés. 3.1. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának célja A büntetés végrehajtásra vonatkozó szabályozást vizsgálva megállapítható, hogy a szabadságvesztés végrehajtásának célja, illetve feladata összefüggésben van a büntetés lényegéről és céljáról kialakított, a Btk-ban rögzített meghatározással. "A büntetés a bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrány. A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el." A Btk. a büntetés célját a törvényben szabályozott büntetésekre irányadóan határozza meg, kiemelve a társadalom védelme érdekében mind az egyéni, mind az általános megelőzést. A hatályos bv. kódex erre is figyelemmel fogalmazza meg a szabadságvesztés-büntetés végrehajtási célját immáron csak e büntetési nem sajátosságait szem előtt tartva az alábbiak szerint: Fogalom meghatározása

" e törvényben meghatározott joghátrány érvényesítése során elősegítse az elítéltnek a szabadulás után a társadalomba történő beilleszkedését, és azt, hogy tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetéséről"

A célmeghatározás nem emeli ki a társadalom védelmét, mivel mindenféle büntetés végső célja a társadalom védelme, így a szabadságvesztésé is. Továbbá nem utal az általános megelőzés célkitűzésére. A nevelés sem szerepel célként, hanem helyébe jogilag megragadhatóbb, jobban értelmezhető és reálisabb célmeghatározás lép. Ennek következtében a nevelés a végrehajtási cél elérésének hatékony módszere lehet.

19

A "joghátrány érvényesítése" azt juttatja kifejezésre, hogy a szabadságvesztést elsősorban a személyi szabadság elvonásban megnyilvánuló jogintézményként, büntetésként kell végrehajtani. A személyi szabadság jogszabályi keretek között való megvonása, illetve korlátozása a szabadságvesztés-büntetés elengedhetetlen velejárója, amely megtestesíti a büntetés lényegét jelentő joghátrányt. A szabadságvesztés végrehajtásának korszerű felfogása azonban nem elégedhet meg a szabadságelvonással járó hátrányok, a büntetéssel szükségszerűen együtt járó "rossz" elrettentő hatásának egyoldalú érvényesítésével, azaz nem tekintheti megtorlásnak a végrehajtást. A különféle tudományterületek (pl. szociológia, pönológia 17), bevonásával készült felmérések eredményei ugyanis arra intik a szakembereket, hogy az a börtön, amely elvtelenül szigorú, és a fogvatartottak mély alávetésére, megalázására helyezi a hangsúly nem képes eleget tenni a társadalmi elvárásoknak. Ez a követelmény nem más, mint az elítéltnek kiutat kínálni korábbi életvitele megváltozatásához, segítséget nyújtani számára a szabadulás utáni társadalmi beilleszkedéshez. A szabadságvesztés célja megvalósulásának sematikus ábrája

Büntetőjogi felelősségre vonás szervei

Büntetés-végrehajtási szervezet

- büntetőeljárás

Bűnelkövető

- reintegrációs program

Elítélt

Segítő személyek és szervek

- pártfogás, utógondozás

Szabaduló

A szabadságvesztés céljának megvalósulása logikailag magába foglalja azoknak a céloknak az elérését, melyeket a fenti ábra egyes elemeihez lehet rendelni. E szerint a büntetőeljárás célja a büntetőjogi felelősség megállapítása, illetve annak elvetése (a bíróságnak a bűnösség kérdésében kell dönteni, tehát bűnösséget kimondó vagy felmentő ítéletet kell hozni). A reintegrációs program célja: elősegíteni az elítélt intézeti rendbe, majd a társadalomba való beilleszkedését. 17

A büntetéstan tudománya.

20

A segítő személyek és szervek tevékenységének célja, hogy a reintegrációs program eredményére építve, hatékonyan előmozdítsák a társadalomba való legkönnyebb visszailleszkedést. Belátható tehát, hogy valamennyi fent kifejtett cél szorosan és elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz és végső soron a szabadságvesztésbüntetés céljában teljesedik ki. 3.2. A szabadságvesztés végrehajtásának feladata A bv. kódex az elítéltek nevelése címszó alatt alapelvi jelentőséggel határozza meg a szabadságvesztés végrehajtásának feladatát, amely arra irányul, hogy: Fogalom meghatározása

"fenntartsa az elítélt önbecsülését, fejlessze a felelősségérzetét, és ezzel elősegítse, hogy felkészüljön a szabadulás utáni, a társadalmi elvárásoknak megfelelő önálló életre".

A nemzetközi normákból a hazai szabályozásba átvett olyan alapelvi szinten megjelenő elemeket, mint az önbecsülés fenntartása, a felelősségérzet fejlesztése. A korszerű elvek képviselői hangsúlyozzák, hogy a börtönbüntetés - amennyire az lehetséges - ne károsítsa az egyén értékeit, így önértékelését, önálló életvitelre való képességét, tartsa fenn a bekerülés előtti szellemi és fizikai állapotát, mindemellett keltse fel felelősségét saját jövőbeni sorsának alakulásáért. Az elítélt önbecsülésének fenntartását:  megfelelő bánásmóddal,  értelmes tevékenység szervezésével,  a társadalmi hasznosság tudatának kialakításával, illetve erősítésével kell elérni. Az elítélt felelősségérzetének fokozásához pedig:  az önálló tevékenység, az önképzés,  a munkavégzés lehetőségeit,  valamint a családi társadalmi, kapcsolatok támogatását kell felhasználni. 3.3. A büntetés-végrehajtási nevelés fogalma A fentiekben említettük, hogy a szabadságvesztés céljának érvényre juttatásához egyfajta reintegrációs program teljesítése szükséges, melynek

21

megvalósítása elsődlegesen a büntetés-végrehajtási szervezet feladata. Ezen program eszközrendszerének központi eleme a büntetés-végrehajtási nevelés, melynek célja a program hatékony megvalósítása ezért: - egyfelől a bv. nevelésnek szabadságvesztés végrehajtásával

logikailag

együtt

kell

járnia

a

- másfelől az elítéltet lehetőség szerint alkalmassá kell tennie arra, hogy szabadulása után képes legyen a társadalmi elvárásoknak megfelelő önálló életre.

szabadságvesztés-büntetés

cél

feladat

visszailleszkedés elősegítése

Fogalom meghatározása

reintegrációs program végrehajtása

módszer

bv. nevelés

„A büntetés-végrehajtási nevelés fejlesztő és korrigáló hatások olyan összehangolt rendszere, amely jogszabályi keretek mellett és zárt intézeti viszonyok között az elítélt személyiségéhez igazodó differenciáltsággal segíti elő a büntetés-végrehajtási cél elérését, a társadalmi beilleszkedéshez szükséges viselkedés és magatartás kialakulását.”

A fejlesztő és korrigáló hatásúak lehetnek az előre eltervezett és tudatosan irányított események összefüggő sorozata, melyek előkészítik, illetve

22

lehetővé teszik a szabadult elítélt társadalomba való beilleszkedését, jellemzően a reintegrációs programban nyilvánulnak meg. A büntetés-végrehajtási nevelés általában nem tűzheti ki célként a személyiség fejlesztését, lehetőségei a magatartás és tevékenység befolyásolására korlátozódnak, tevékenysége egy későbbi, a szabadulást követő időszakra irányul. A jogszabályi keretek és a zárt intézeti viszonyok lényeges hatást gyakorolnak az alkalmazható nevelési módszerek, eszközök és eljárások kiválasztására. A jogszabályi korlátozások és a büntetés-végrehajtási intézetek belső szabályai, valamint a sajátos környezeti jellemzők eltérő mértékben lényegében szűkítik, illetve befolyásolják a nevelő munka feltételeit. A nevelés során az alkalmazott eljárásokat az elítélt személyiségéhez, egyéni képességeihez, szükségleteihez kell igazítani. A végrehajtáshajtás egyéniesítése nem jelentheti azt, hogy az intézet minden egyes elítéltet egyedi módon kezeljen, de szükségessé teszi az elítéltek meghatározott szempontok alapján történő differenciálást (csoportképzését). Az egyéniesítés további érvényesítése az egyes csoportokon belül kialakított speciális nevelési, kezelési, gondozási módszerek alkalmazásával történhet.

23

4. A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI KLASSZIFIKÁCIÓ 4.1. A klasszifikáció fogalma, célja 4.2. A klasszifikációs folyamat 4.3. A befogadás 4.4. A felkészítő részleg működése A klasszifikáció fogalmának értelmezéséhez ismételten a szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának céljából kell kiindulnunk. A végrehajtás céljának eléréséhez egyfajta reintegrációs program teljesítése szükségeltetik. Ahhoz, hogy a reintegrációs program megfelelő hatékonysággal működjön, meg kell ismerni az elítéltet, a megismerés során megszerzett ismereteket rendszerezni és értékelni kell, ezt követően lehet csak a reintegrációs program működtetésére vonatkozóan megfelelő döntéseket hozni.

szabadságvesztés-büntetés

cél

feladat

visszailleszkedés elősegítése

reintegrációs program végrehajtása

módszer büntetésvégrehajtási nevelés

eszköz Klasszifikáció

4.1. A klasszifikáció fogalma, célja Fogalom meghatározása

    

A klasszifikáció olyan szakmai munkafolyamat, melynek elemei: a fogvatartott megismerése, ezen ismeretek rendszerezése, kiértékelése, differenciálás, rezsimbe sorolási illetve egyéniesített döntések meghozatala, a fogvatartott változásainak utánkövetése, a meghozott döntések rendszeres felülvizsgálata.

24

A klasszifikáció célja:  reintegráció elősegítése és  az intézet rendjére, biztonságára veszélyes magatartás kiszűrése.18 4.2. A klasszifikációs folyamat Klasszifikáció

Speciális csoportok kialakítása

Egyéniesített kezelés

Egyén

Csoport Elítéltek - megismerés - értékelés - döntés - felülvizsgálat

Egyén Egyén

Csoport

A klasszifikációs folyamat kezdeti szakaszára jellemző a megismerés, mely meghatározott eszközökkel (irattanulmányozás, kérdőív, személyes interjú, pszichológiai mérőeszközök, orvosi vizsgálat), különböző szempontok alapján történik. Klasszifikáció szempontjai a) Kriminológiai szempontok - bűncselekmény (jellege, körülményei) - visszaesés foka - ítélet tartama b) Szociológiai szempontok - életkor - nem - szociális háttér c) Kezelési szempontok - iskolai és szakmai előképzettség - társas viselkedés, kapcsolatteremtés, kapcsolattartás - alkohol/drog fogyasztás, függőség - szexuális probléma

- egészségügyi, mentális állapot d) Büntetés-végrehajtási szempontok - biztonsági kockázat - támadás - szökés - társak sanyargatása - szervezkedés - korrupció - kiszabadítás - kereskedelem - együttműködési készség

A klasszifikációs folyamat lényeges eleme a differenciálás.

18

Minden börtönben idõrõl-idõre fellép olyan helyzet, amely nehézségeket jelent az intézet állományának: elítéltek közötti verekedések, tiltott dolgok és eszközök használata, az állomány tagjainak megfenyegetése vagy öngyilkossági kísérletek. Mindezek megelőzését szolgálja a klasszifikáció hatékony működtetése.

25

Fogalom meghatározása

Fogvatratottak csoportosítása szempontok alapján.

meghatározott

A differenciálás során létrejövő csoportok (pl. a kötelező elhelyezés okán, a programok szervezésének megkönnyítése érdekében) együtt is elhelyezhetők, de az együttes elhelyezés nem feltétele a differenciálásnak (pl. alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkezők csoportja külön is elhelyezhető). A klasszifikációs folyamat által feltárt egyéni problémák, szükségletek rendkívül szerteágazók lehetnek. A nemzetközi és a hazai szakirodalom alapján az alábbi „alap” fogvatartotti csoportok kialakítása lehet indokolt: - tényleges életfogytiglanra ítéltek, - kábítószerfüggő vagy alkoholbetegek, - elsőbűntényes, nem erőszakos bűncselekményt elkövetők, - HIV pozitív, AIDS-es és más fertőző betegek, - kisgyermekes nők, - szexuális jellegű bűncselekményt elkövetők, - idegen állampolgárságúak, - csökkent munkaképességűek, - alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkezők, - szakképzetlenek, - szabadulás előtt állók, - fokozott őrzés és felügyelet alatt állók, - magas biztonsági kockázatot jelentők, - sebezhetők, - védelmet igénylők (pl. volt hivatásos állományú tagok). A differenciálásnak kötelező normái a jogszabály által leírt kötelező elkülönítési szabályok, melyek értelmében el kell különíteni:     

az elítélteket végrehajtási fokozat szerint, a nőket a férfiaktól, a fiatalkorúakat a felnőtt korúaktól, az egészségeseket a betegektől, az előzetesen letartóztatottakat a jogerős elítéltektől.

A klasszifikációs folyamat harmadik eleme az egyéniesített kezelés, mely során a megismerést és a rendelkezésünkre álló információk rendszerezését és értékelését követően már megnyílik a lehetőség a személyre szabott reintegrációs program végrehajtására.

26

Fogalom meghatározása

Az egyéniesítésnek (individualizációnak) nevezzük azt az eljárás, mely során az egyéni sajátosságokat és szükségletek figyelembe véve a kezelési eljárásokat a csoport többi tagjától is eltérően határozzák meg.

Az egyéni fejlődés érdekében meghatározandó feladatterv nyomon követésével az állomány elemzéseket végezhet és szükség szerint magasabb szintű programot alakíthat ki, vagy az elítélt viselkedéséhez, szükségleteihez képest változtathat azon. 4.3. A befogadás A befogadás - különösen olyan elítélt esetében, aki először kerül börtönbe - sajátos lélektani helyzetet teremt. Számára nem csupán még ismeretlen körülmények keltenek bizonytalanságot és szorongást, de elszenvedőjévé válik az un. "degradációs rítusnak"19, melyhez ruházatának, személyes tárgyainak, kapcsolatinak elvesztése járulhat. Nemegyszer a kiszolgáltatottság érzését fokozza a társak szóbeli és erőszakos gesztusa, akik, kihasználva az újonnan befogadott tapasztalatlanságát, durva próbatételnek vetik alá. A börtönszemélyzet kötelessége, hogy ismerje és elhárítsa ezeket az eseményeket. A befogadás a büntetés-végrehajtási intézetbe kerülő elítélt pszichés állapota folytán, valamint későbbi, az elítéltcsoportban betölthető szerepe, helyzete megalapozása kapcsán jelent kiemelt feladatot a nevelő és a személyzet számára. Megalapozza a fogvatartott együttműködő magatartását, a személyzethez fűződő viszonyát. 4.4. A felkészítő részleg működése A felkészítő részleg szabályai  Az elítéltet - a megyei (fővárosi) intézetek kivételével - az intézet felkészítő részlegében kell elhelyezni, ha a várható szabadulásig legalább egy év van hátra.  A felkészítő részlegben kell elvégezni az elítélt egészségügyi, pedagógiai, munkaalkalmassági és - beleegyezésével - pszichológiai vizsgálatát. A felkészítő részlegben az elítélt legfeljebb harminc napig tartózkodhat. Ezt az időtartamot a parancsnok további harminc nappal meghosszabbíthatja. 19

Lealacsonyító eljárás.

27

A felkészítő részleg feladata a) Fel kell készíteni az elítéltet a szabadságvesztés büntetés letöltésére, - ki kell oktatni jogaira és kötelezettségeire, - meg kell az elítélttel ismertetni az intézet házirendjét és napirendjét, - tájékoztatni kell a további információk és okmányok beszerzéséről, - ismertetni kell az elítélttel a rendelkezésre álló foglalkoztatási lehetőségeket. b) a rendelkezésre álló módszerekkel elő kell segíteni az elítélt megismerését. Az elítélt megismerése a nevelő feladata. A felkészítő részlegben töltött idő során tanulmányozni kell a fogvatartottat kísérő dokumentumokat. Beszélgetés, megfigyelés útján információt kell szerezni az elítélt előéletéről, életkörülményeiről, családi és társadalmi kapcsolatairól, iskolai és szakmai előképzettségéről. A felkészítő részlegben folytatott megismerés alapozza meg az elítélttel együtt kialakítandó nevelési program összeállítását, az iskoláztatási, önképzési, munkáltatási forma kiválasztását, a kapcsolatrendszer feltárását, a megfelelő csoportba helyezést és az egyéb, a bánásmódot érintő fontosabb teendőket.

28

5.A MAGYAR BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSBAN MŰKÖDŐ REZSIMEK 5.1. A rezsim fogalma 5.2. A magyar büntetés-végrehajtásban működő rezsimek 5.1. A rezsim fogalma A klasszifikáció rezsimek létrehozásán keresztül valósul meg. Ennek keretei között a valamilyen meghatározott szempontból hasonló fogvatartottak csoportjának intézeten belüli életviszonyait (elhelyezési körülmények, napirend, programok) a többi csoporttól eltérően határozzák meg. A rezsimek kialakításával, azonos csoportba rendezhetõk az azonos sajátosságokkal rendelkező fogvatartottak, s ezáltal a biztonsági kockázatuknak és szükségleteiknek megfelelõ elhelyezésben és reintegrációs programokban részesülhetnek a börtönben töltött idejük alatt. Fogalom meghatározása

Rezsimnek nevezzük a rendelkezésre álló elhelyezési formák, reintegrációs programok és napirend kombinációját.

A továbbiakban vizsgáljuk meg azt a három területet, ami befolyásolja a rezsimek hatékonyságát. Elhelyezés A hazai börtönviszonyok jelen körülményei 20 mellett a fogvatartottak számára lehetőség az egyszemélyes elhelyezés21 (kérelem, indoklás, a parancsnok engedélye alapján), mely csekély kivételtől eltekintve nem teljesül. Az intézetben az elítéltek elhelyezése alapvetően zárkában, de a jogszabály által meghatározott esetekben lakóhelyiségben történik.

20

Magyarországon a fogvatartottak elhelyezésére szolgáló intézetek (34 intézet) 11.348 fő befogadására alkalmasak, ennek ellenére intézeteinkben 15.901 fő (2006.06.02.) van elhelyezve. Az intézetek telítettsége átlagosan 140%-os. 21 Az Európa Tanács ajánlása értelmében a fogvatartottakat éjszakára lehetőleg egyedül kell elhelyezni.

29

Elhelyezés Zárka Lakóhelyiség Speciális zárkák: - befogadó- szabadságos- szabaduló- fegyelmi- különleges biztonságú- ön és közveszélyes magatartást tanúsító fogvatartott elkülönítésére szolgáló zárka.  A zárka az elítéltek elhelyezésére szolgáló olyan helyiség, amelynek ajtaja, ablaka (a továbbiakban: nyílászárók) a külön rendelkezésekben meghatározott biztonsági követelményeknek megfelel. A zárkában folyó vízzel ellátott mosdót, illetve - az ön- és közveszélyes magatartást tanúsító elítéltek elhelyezésére kialakított zárka kivételével - elkülönített WC-t kell kialakítani.  A lakóhelyiség az elítéltek elhelyezésére szolgáló olyan lakhatásra alkalmas helyiség, amelynek nyílászáróinál a zárkára meghatározott biztonsági berendezés (felszerelés) mellőzhető. A lakóhelyiségeknél a tisztálkodáshoz szükséges folyóvizet, fürdőt, illetve WC-t körletenként kell biztosítani. Reintegrációs programok A „reintegrációs programok” kifejezés magába foglalja az elítéltek foglalkoztatását, önállóan vállalt tevékenységét és a családi-, társadalmi kapcsolattartás lehetőségeit. „A foglalkoztatás keretében a bv. szervezet biztosítja: a) az alapfokú iskolai oktatást; b.) a szakirányú képzést; c.) a munkáltatást; d.) a terápiás foglalkoztatást; e.) a művelődési, a szabadidős, a sport, továbbá a személyiségfejlesztő és gyógyító, rehabilitációs programokon való részvétel lehetőségét."

30

A fogva tartás során a fogvatartottaknak lehetőséget kell biztosítani az önállóan vállalt tevékenységek szervezésére és lebonyolítására. Az önállóan vállalt és végzett tevékenységek egyéni- és csoportos szervezett formában is megvalósulhatnak pl.: szakköri-, stúdió-, könyvtári- és sporttevékenység. A családi- és társadalmi kapcsolattartás lehetőségeivel a reintegrációs programok részeként a 7. fejezetben foglalkozunk. Napirend A napirendben kell meghatározni minden olyan tevékenységet, amely a bv. intézet napi folyamatos működését biztosítja (így az ébresztő és a takarodó, a nyitás és zárás, a létszámellenőrzés, az étkezés, a szabad levegőn való tartózkodás, munkavégzés, az oktatás, a szabadidő eltöltésének helyét és idejét). 5.2. A magyar büntetés-végrehajtásban működő rezsimek  Jogszabályok által meghatározott rezsimek: fegyház-, börtön-, fogház végrehajtási fokozat, EVSz, átmeneti csoport, gyógyító-nevelő csoport, különleges biztonságú körlet (KBK) stb.  Gyakorlati szempontok által meghatározott rezsimek: a) Napirend szervezésének érdekében létrehozott rezsimek a dolgozó, nem dolgozó fogvatartottak külön elhelyezése, munkahely szerint történő elhelyezés. b) Helyileg fontosnak tartott speciális bánásmódot igénylő fogvatartotti csoportok számára létrehozott rezsimek (pl. pszichoszociális részleg, korrekciós részleg, önkéntes csoport22 stb.) 6. A SZABADSÁGVESZTÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ALAPELVEI 6.1. Normalizáció elve 6.2. Nyitottság elve 6.3. Felelősség elve 6.4. Egyéniesítés elve 6.5. Együttműködés elve

22

Helyileg alkalmazott elnevezések, intézetparancsnok által meghatározott napirenddel, programokkal működő speciális rezsimek.

31

6. A szabadságvesztés végrehajtásának alapelvei Az 1970-es évek elejétől nyugat-európában működő szakemberek 23 figyelme egyre nagyobb mértékben koncentrálódott arra, hogy rögzítsék azokat az alapértékeket, amelyek mentén a szabadságvesztés-büntetés végrehajtását meg kell szervezni. Ezen alapértékek, a tételes jogi szabályozásban való következetes megjelenítése lehetővé tette, hogy alapelvvé erősödjenek és a kapcsolódó szakmai tevékenység valamennyi rendelkezését áthassák. Az Egyesült Nemzetek, majd az Európa Tanács által életben tartott nemzetközi intézményrendszer segítségével kialakított európai börtönmodellnek két alapvető igénynek kell megfelelnie: az egyik a társadalom biztonsághoz való joga, a másik a fogvatartott személy emberi méltóságának tisztelete. A szabadságvesztés-végrehajtására vonatkozó alapelvek fogalma: Olyan vezető humanitárius, erkölcsi és jogpolitikai értékek, melyek a szabadságvesztés végrehajtására vonatkozó valamennyi rendelkezésben megjelennek.

Fogalom meghatározása

Az alapelvek jelentősége kettős, egyrészről utat mutatnak a jogalkotóknak, mert egyértelműen kijelölik azt az irányvonalat, amely mentén fejleszteni kell a jogi szabályozottságot, másrészről segítik a jogalkalmazók munkáját azokban az esetekben, amikor a vonatkozó rendelkezések alapján nem lehet egyértelmű döntést hozni. Ez utóbbi esetben az alapelv szellemiségét szem előtt tartva kell a megfelelő döntést meghozni. Az alapelvek megjelenési formái változatosak, jellemzően a végrehajtásra vonatkozó legmagasabb szintű jogszabályban elkülönült (un. alapelvi részben) tételesen felsorolva jelennek meg, de előfordulnak úgy is, hogy a jogszabály szellemiségéből kell őket levezetni és megjelenhetnek az előző két eset kombinációjaként is. Az általunk tárgyalt alapelvek a következők: 1. 2. 3. 4. 5. 23

Normalizáció elve Nyitottság elve Felelősség elve Egyéniesítés elve Együttműködés elve

Ki kell emelni William Rentzmann nevét, akinek az „Alapillérek a modern ítélkezési filozófiában”c. tanulmánya alapműnek tekintendő.

32

6.1. Normalizáció elve Fogalom meghatározása

A normalizáció elve szerint a szabadságvesztés végrehajtási körülményeit, (elítéltek jogi helyzetét, az elitéltek életmódját, a fogva tartás anyagi, infrastrukturális feltételeit) a lehető legjobban közelíteni kell a szabad élet általános feltételeihez, illetve a civil, állampolgári jogi helyzethez.

A normalizáció elve kifejezésre juttatja, hogy a bebörtönzés, a zárt intézeti elhelyezés a szabadságelvonás ténye miatt már önmagában büntetés, és a büntetésnek egyedül a szabadság elvonásában kell állnia. A hatályos magyar szabályozás is rögzíti azt, hogy az elítélttel szemben csak az ítéletben és a törvényben meghatározott joghátrányok alkalmazhatók. A végrehajtás során az elítélt elveszti ugyan a személyi szabadságát, de az állampolgári kötelességei és jogai csak annyiban szünetelhetnek, illetve korlátozottak, amennyiben erről az ítélet vagy a törvény rendelkezik. Az elítéltet megillető jogok három alaptípusba sorolhatók: semmilyen indokkal nem sérthetők az elítélt alapvető emberi jogai, továbbá a törvényben előírtak szerint módosulnak vagy szünetelnek, illetve változatlanul maradnak az elítélt állampolgári jogai, valamint a szabadságvesztés végrehajtásával összefüggésben új jogok is keletkeznek, amelyek elsősorban az elítélt és a végrehajtó szervezet közötti kapcsolatrendszert jellemzik. Az európai börtönszabályok az elitéltek egyéni elhelyezését tekinti alapvető követelmények (szükség esetén megengedi a közös elhelyezést is). A hazai intézetrendszer az elmúlt évtizedek kollektivista pedagógiai elfogásának örökségeként a közös elhelyezést preferálta, aminek következtében a 80-as évek végén mintegy 3300 zárkában helyezték el a 15 ezer főt meghaladó fogvatartotti állományt. A lakóhelyiség mozgástere tehát korántsem elégítette ki a személyes szükségleteket, de a lakóhelyiségeken kívüli közművelődési, sport- és különböző kezelési programok végrehajtására alkalmas területek hiánya miatt a büntetés-végrehajtás e fontos feladatát is csak szűkös korlátok között tudta teljesíteni.

Ezen elv szerint alapnormaként a börtönök körzeti-területi (regionális) önállóságának megfelelően az elítéltet egyrészt a lakóhelyéhez közeli, másrészt lehetőleg nyitott intézetben kell elhelyezni, ahol a biztonság lényegében az elítélt önfegyelmébe vetett hitre épül, és ha ezzel az elítélt visszaél, ez a zárt intézetbe történő áthelyezést vonja maga után. Vagyis a nyitott intézet csak a zárt intézet mellett, vagy abban, tehát egységes rendszert feltételezve működhet. Sajnálatosan az elkövetett bűncselekmények súlyának, a magyar törvényi szabályozásnak is megfelelően hazánkban a felnőtt elítéltek mindössze 7%-a jut a legenyhébb és így viszonylag a legnyitottabb végrehajtási fokozatba, a fogházba.

33

6.2. Nyitottság elve Fogalom meghatározása

A börtönök - külső társadalomtól - elszigetelő zártságát oldani kell.

A nyitottság elve értelmében szélesíteni kell a fogvatartott kapcsolatát a külvilággal, másfelől növelni kell a börtön és a társadalmi környezet közötti kölcsönhatást a külső erőforrások, szolgáltatások igénybevételével, a közvélemény, a média rendszeres, hiteles tájékoztatásával. A nyitottság megnyilvánulhat: 1. A fogvatartott kapcsolattartása a külvilággal a) Intézet elhagyásával nem járó lehetőségek: - levelezés, - látogató fogadása, - csomag, - távbeszélő használata, - sajtó, könyv rendelés, - rádió-tv. használata. b) Intézet elhagyásával járó lehetőségek: - külső munkavégzés, - intézet ideiglenes elhagyása, - jutalomból (kimaradás, rövidtartamú eltávozás) - eltávozás és látogató intézeten kívüli fogadása az EVSz keretein belül, - eltávozás az Átmeneti csoport keretein belül, - büntetés félbeszakítás, - súlyos beteg hozzátartozó meglátogatása, - hozzátartozó temetésén való részvétel. 2. Intézet kapcsolattartása a külvilággal: - hiteles kép a büntetés-végrehajtás működéséről – média, - állami- és nem állami szervek, magánszemélyek bevonása a reintegrációs és utógondozói feladatokba. A nyitottság elvének jegyében már a rendszerváltás első évében eltűnt a börtönügy korábbi, a pártállami korszak erőszakszerveire jellemző titkossága. A rendszerváltás a médiát is felszabadította a pártállami kontroll alól, jelentős szerephez juttatva a közvélemény formálásában. Ezen időszakban újraéledtek azok a társadalmi- és karitatív szervezetek, melyek gyakorlati segítséget nyújtottak a börtönügy céljának megvalósításában.

34

6.3. Felelősség elve Fogalom meghatározása

Az elítéltek felelősségérzetének, önbecsülésének önállóságának fejlesztését foglalja magában.

és

Elvi alapját a börtönügy emberi jogi koncepciója kínálja, mely tagadja a büntetőhatalom korlátlan beavatkozási lehetőségét az elítélt életébe, mely szerint az elítélt elvonhatatlan (emberi) jogok alanya, aki így önrendelkezési joggal is bír. A felelősség elvének érvényre juttatása egy új típusú bánásmódkultúrát, a börtönszemélyzettől jelentős szemléletváltást követelt meg. Ezen elv érvényesítésével az elítéltnek segítséget kell adni ahhoz, hogy önmagán tudjon segíteni. Az önálló életvitelre előkészítés a mindennapi börtönélet jellemzőjeként megnyilvánuló "hotelfunkciók" visszaszorítását igényli az egyik oldalon, míg az elítélt felelősségének fokozását, önállóbb életvezetésének elősegítését és szorgalmazását a másik oldalon. A felelősséget realizáló formák közé tartozik – egyebek mellett – a fokozatos rendszer érvényesítése, amely egyre nagyobb önállóságot és szabadságot biztosít a szabadulás felé, továbbá az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása, az átmeneti csoportba helyezés. A börtönöknek változatos módszerekkel és reintegrációs programokkal kívánatos elősegíteniük az elítéltek testi és szellemi képességeinek megtartását, illetve fejlesztését, a szabadulók munkaerő-piaci pozícióinak javítását. Mindez széles körű munkáltatást, oktatást, kulturális, sport- és egyéb szabadidős tevékenységeket, lelkipásztori gondoskodást, orvosi, pszichológiai támogatást feltételez. 6.4. Egyéniesítés elve Fogalom meghatározása

A szabadságvesztés végrehajtása során alkalmazott eljárásokat az elítélt személyiségéhez, egyéni képességeihez, szükségleteihez kell igazítani.

A szabadságvesztés végrehajtásának egyéniesítésében az első lépést az ítélkező bíróság végzi.

35 A bíróság mérlegeli az egyén társadalmi veszélyességét és ennek megfelelő differenciáltsággal állapítja meg a büntetés tartalmát és a végrehajtás módját.

Az egyéniesítés elve végig kísérhető a szabadságvesztés büntetés végrehajtása során, alkalmazzuk az elítélt befogadásakor és érvénysül a szabadulásig, sőt az utógondozás differenciált megszervezésével a szabadulást követően is. Az egyéniesítés elve megjelenik a klasszifikációs folyamat kiemelt jelentőséggel bíró elemeként és megnyilvánul az egyéniesített kezelésben, mely során a megismerést és a rendelkezésünkre álló információk rendszerezését és értékelését követően már megnyílik a lehetőség a személyre szabott reintegrációs program végrehajtására. A végrehajtás egyéniesítése nem jelentheti azt, hogy az intézet minden egyes elítéltet egyedi módon kezeljen, de szükségessé teszi az elítéltek nemek-, életkor- és fokozatok szerinti csoportosításán túl a személyiséghez igazodó kriminológiai, biztonsági, nevelési és egészségügyi szempontok szerinti csoportképzését is. Az egyéniesítés további érvényesítése az egyes csoportokon belül kialakított speciális nevelési, kezelési módszerek alkalmazásával történhet. Az egyéniesítés elve köszön vissza az egyéni nevelési terv elkészítésének kötelezettségében is. 6.5. Együttműködés elve A szabadságvesztés végrehajtás céljának érvényre juttatásában megnyilvánul, hogy az elítélt a reintegrációs program végén, illetve a szabaduláskor olyan élethelyzetbe kerüljön, hogy belső meggyőződésből akarjon és célirányos külső segítség (pártfogó felügyelet, utógondozás) igénybevételével képes legyen a társadalom jogkövető tagjává válni. A cél megvalósulásának fontos feltétele, az elítélt szabadságvesztés-büntetés végrehajtás alatti belső meggyőződésből fakadó együttműködése. Fogalom meghatározása

A végrehajtást a leghatékonyabban az segíti elő, ha az elítélt szabadságvesztés alatti életét a vele történő együttműködéssel tervezik és alakítják. Az elítélttel való foglalkozás terén a kényszer elemeket háttérbe kell szorítani.

Az együttműködésen alapuló viszony kialakításában nagy szerepe van a az öntevékenységnek, az önálló döntési, választási, cselekvési lehetőségek biztosításának. Hasonlóan fontos szerep jut az érdekviszonyok alakításának,

36

melyben a fogvatartott felismeri és önállóan vállalja bizonyos feladatok elvégzését, egy számára kedvező lehetőség, szituáció, élethelyzet eléréséért. Ezek az önkéntes vállalások, választások szinte észrevétlenül oldják fel a szembenállást, hozzák létre az együttműködő magatartást. Fontos eszköz ebben a folyamatban az értékelés, különösen a kívánatos magatartási formák jutalmazása. Ezen elvben kifejezésre jut, hogy a börtön személyzete és az elítélt közti viszonyban, az elítélt nem tárgy, hanem alany.

37

7. REINTEGRÁCIÓS PROGRAMOK 7.1. Az elítéltek foglalkozatása 7.1.1. Oktatás és szakképzés 7.1.2. A munkavégzés elvei és szabálya 7.1.3. Terápiás foglalkoztatás 7.1.4. Közművelődés, szabadidős tevékenység 7.2. Családi-, társadalmi kapcsolatok támogatása 7.2.1. A levelezés 7.2.2. A látogatás 7.2.3. A távbeszélő használata 7.2.4. A csomagküldés lehetősége 7.2.5. Vallásgyakorlás, lelkigondozás

Lényegében a szabadságvesztés céljának érvényre juttatásához egyfajta reintegrációs program teljesítése szükséges, melynek megvalósítása elsődlegesen a büntetés-végrehajtási szervezet feladata. Fogalom meghatározása

A reintegrációs program azoknak az előre eltervezett és tudatosan irányított eseményeknek az összefüggő sorozata, amelyek előkészítik, illetve lehetővé teszik a fogvatartott intézeti rendbe, majd a társadalomba való beilleszkedését.

Ki kell emelni azt is hogy a cél eléréséhez a büntetés-végrehajtási szervezet – együttműködési megállapodás alapján - igénybe veheti az arra alkalmas társadalmi, gazdasági és civil szervezetek segítségét is (v.ö. nyitottság elve). A büntetés-végrehajtási szervezet nem tűzheti ki célként a személyiség fejlesztését, számára elegendő a szabaduló elitélt visszailleszkedésének sikeres elősegítése. Másképp fogalmazva a szabadságvesztés célja azt jelenti, hogy: a reintegrációs program végén, illetve a szabaduláskor az elítélt olyan élethelyzetben legyen, hogy belső meggyőződésből akarjon és célirányos külső segítség (pártfogó felügyelet, utógondozás) igénybevételével képes legyen a társadalom jogkövető tagjává válni. 7.1. Az elítéltek foglalkozatása Az elítéltek nevelésének egyik legfontosabb mozzanata az érintettek célszerű foglalkoztatásának, a rendelkezésre álló idő pozitív és hasznos eltöltésének megszervezése, hogy elősegítse az elítéltek szellemi és fizikai

38

erejének fenntartását, olyan alap- és szakműveltség megszerzését, amelynek révén növekszik esélyük a szabadulás utáni visszailleszkedésben. Ilyen tevékenység a büntetés-végrehajtási intézetben szervezett mindazon oktatás és képzés, amely az elítélt munkaerő-piaci esélyeit javítja, ezen kívül a műveltséget, a fizikai képességet fejlesztő szakköri, sport és egyéb tevékenységeket, a betegeket és megváltozott munkaképességűek terápiás, rehabilitációs foglalkoztatása és a társadalmilag hasznos termelőmunka végzése. A szervezet foglalkoztatás bármely formájának alkalmazása egyidejűleg mérsékelheti a börtönbüntetéssel járó káros hatásokat. Az értelmes tevékenység ugyanis hozzátartozik a társadalomban megszokott, normális életvitelhez, míg az elítélteket tétlenségre kényszerítő semmittevés, nyugtalanságot, lehangoltságot, agressziót vált ki. Az egyes országokban a foglalkoztatás különböző formáinak aránya eltérő, általános azonban az elítéltek kötelezettsége valamilyen foglalkozásban többnyire a munkavégzésben - való részvétele. Hazánkban történelmi és gazdasági okokból az elítéltek munkáltatásának aránya lett és várhatóan lesz a foglalkoztatásban a meghatározó. A foglalkoztatásról a 6/1996. IM. rendelete a következőt írja: "A foglalkoztatás keretében a bv. szervezet - a Bv. tvr-ben meghatározottak szerint - biztosítja: a.) b.) c.) d.) e.) és

az alapfokú iskolai oktatást; a szakirányú képzést; a munkáltatást; a terápiás foglalkoztatást; a művelődési, a szabadidős, a sport, továbbá a személyiségfejlesztő gyógyító, rehabilitációs programokon való részvétel lehetőségét."

7.1.1. Oktatás és szakképzés A Bv tvr 36. §-a (1) bekezdésének n). pontja alapján az elítélt jogosult általános iskolai, indokolt esetben középfokú, valamint felsőfokú tanulmányok folytatására, a vizsgákra való felkészüléshez a jogszabályokban meghatározott tanulmányi és vizsgaszabadságra. A 39. §. (3) bekezdése szerint indokolt esetben lehetővé kell tenni, hogy az elítélt középfokú tanulmányokat végezhessen, illetve megkezdett felsőfokú tanulmányokat folytassa.

39

Az elítéltek foglalkoztatásának növekvő súlyú területe az oktatás és képzés. Az idők folyamán nagymértékben megváltozott az oktatás-képzési program jellege és célja. A módosulás iránya a korábbi javító-fegyelmező eljárásról a személyiség és a szociális készség, az egyéni tapasztalatok gazdagítása felé mutat. A fogvatartottak iskolai végzettsége, előképzettsége mindenütt alacsonyabb a társadalmi átlagnál, amely jelzi, hogy a bűnelkövetők többségénél a normál szocializációs folyamatokban zavarok keletkeztek. Kézenfekvőnek tűnik tehát a börtönben e hiányok pótlásával elősegíteni a beilleszkedés műveltségi feltételeinek javítását. Ez azonban nem jelentheti a művelődés ráerőszakolását az elítéltekre, tiszteletben kell tartani szabad választási lehetőségeiket. A nemzetközi ajánlások éppen ezért a "börtönnormalizációs" törekvések mentén az elítélt tanuláshoz, művelődéshez való állampolgári jogának csorbítatlanságára hívják fel az államok figyelmét. Az ajánlások ezen túl olyan erőfeszítésekre serkentik az államokat, hogy tegyék lehetővé az elítéltek számára a választást az oktatásban-képzésben, illetve a munkatevékenységben való részvétel között, illetve mindkét foglalkoztatás mellé ugyanolyan anyagi ösztönzőket rendeljenek (az Európai Tanács miniszteri Bizottsága R/89. számú ajánlásából). A büntetés-végrehajtási intézetekben szervezett alapfokú iskolai oktatás feltételei az 1993-as törvényi módosítással változtak. A nemzetközi ajánlásokkal összhangban a hatályos szabályozás nem teszi kötelezővé (mint korábban a 40. életévüket be nem töltött elítéltek számára) az általános iskola elvégzését, az állampolgárokra vonatkozó tankötelezettség az elítéltekre is a 18. életév betöltéséig terjedhet. E változással jelentősen csökkent az általános iskolai oktatásban részt vevő elítéltek száma. A bv. intézetekben jelenleg 14 helyen folyik általános iskolai oktatás. A beiskolázás alacsony száma mellett különösen kedvezőtlen, hogy csökkent az analfabéták, illetve az alacsony iskolai végzettségűek oktatásban való részvétele. A hazai gyakorlat mindig megkülönböztetett figyelmet fordított az úgynevezett korrekciós oktatásra, a tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy az alapvető írási és számolási készségek elsajátításával jelentősen megkönnyíthető a hétköznapi életben az eligazodás. A büntetés-végrehajtás által kínált lehetőségekhez képest viszonylag csekélynek mondható az elítéltek érdeklődése a középiskolai tanulmányok folytatására, a felsőfokú oktatásban való részvételnek pedig ez idő szerint szinte

40

nincs gyakorlata. Ezért különösen a '93-as törvénymódosítás óta a büntetésvégrehajtás egyik kiemelt feladatává vált azoknak az ösztönzési és támogatási formáknak a kimunkálása, amelyek vonzóvá teszik az elítéltek számára az oktatásban, képzésben való részvételt. A bv. kódex 1995-ös módosításával pedig megteremtődött az oktatásban részt vevő elítéltek anyagi támogatásának jogszabályi háttere, nevezetesen "ha az elítélt munkavégzés helyett tanulmányokat folytat, ennek idejére jogszabályban meghatározott mértékű pénzbeli térítésre jogosult". Az elítéltek oktatásának finanszírozási eszközeit kívánja mozgósítani a legújabb végrehajtási szabályozás, amikor lehetővé teszi egyházi, illetve alapítványi támogatású iskola szervezését és működtetését a bv. intézetekben. Jelenleg az általános és középiskolai oktatásra az intézetek falai között kerül sor, az újabb szabályozás azonban már a külföldön jól bevált gyakorlatot követve bevezeti az úgynevezett externátusi rendszert, azaz meghatározott biztonsági feltételek megléte esetén az elítélt a bv. intézetből kijárva folytathatja tanulmányait. Az oktatás dologi és személyi kiadásait az alapfokú oktatás céljára a büntetés-végrehajtás biztosítja, a közép- illetve felsőfokú képzés esetében az egyéni elbírálás alapján történik. A vizsgákra való felkészüléshez a más jogszabályban meghatározott tanulmányi és vizsgaszabadság jár az elítéltnek. Az oktatási intézmény a szabadságvesztés ideje alatt megszerzett bizonyítványt a bv. intézetre utalás nélkül állítja ki. A Bv. tvr. 39. §-ának (2) bekezdése szerint az elitéltet – büntetésének tartalmához képest – betanított munkás, illetve szakmunkás képzésben kell részesíteni. Az elítéltek szakmai képzésével szemben támasztó elvi követelmény, hogy vegye figyelembe a munkaerő-piaci igényeket. Az elmúlt években kialakult hazai gyakorlatunkban főképpen a rövid tartamú, úgynevezett munkaerő-piaci képzések váltak elterjedtté. A cél itt olyan szakmák kiválasztása, amelyek rövid idő alatt, intenzíven elsajátítható elméleti és gyakorlati ismereteket közvetítenek és államilag elismert végzettséget, adnak (ezek körét az Országos Képzési Jegyzék tartalmazza). Az elítéltek szakmai képzésének szélesítésében feladatok hárulnak a gazdasági társaságokra (kft-k), amelyek szakmailag felkészült munkatársakkal és tanműhelyek, gyakorlóhelyek kialakításának lehetőségével rendelkeznek. A büntetés-végrehajtás az elítéltek szakképzésében különböző szakoktató

41

szervezetek fokozottabb bevonását tervezi, a képzés finanszírozásának támogatását, pedig szakképzési alap létrehozásával kívánja biztosítani. Az elítéltek szakmára felkészítésének feltételei a napjainkban nem váltak könnyebbé. Ennek számos gyakorlati akadálya között megemlíthető a munkaerő-piaci igények gyors változása, az elítéltek a szakképzésnél alapkövetelményként jelentkező általános képzettségbeli hiánya, a büntetés rövid időtartama, valamint a képzés jelentős költségvonzatai. A fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban sem fűznek túlzott illúziókat a szabadultak könnyű elhelyezkedéséhez, ennek ellenére nem mondanak le a szakmai képzés széles skálájának kínálatáról, mert annak nem csupán közvetlen elhelyezkedést elősegítő hasznát, hanem szélesebb műveltséget nyújtó, személyiségfejlesztő hatását is nagyra értékelik. A szabadulók beilleszkedésének és munkába állásának megkönnyítése érdekében a Munkaügyi Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium között együttműködési megállapodás van érvényben, amely megalapozza a bv. intézetek és a helyi munkaügyi szervek kapcsolatfelvételét és a szabadulók könnyebb elhelyezkedését előkészítő adatszolgáltatást. 7.1.2. A munkavégzés elvei és szabályai Az elítéltek munkavégzése a börtönélet nélkülözhetetlen része. A nemzetközi dokumentumok előírásai, a külföldi szakirodalom és a törvényi szabályozás egyaránt kiemelik a munkavégzés nevelő hatását, reintegrációs jellegét. A foglalkoztatás a gyakorlatban azonban sok országban jobbára büntetési és fegyelmezési funkciót tölt be, és nevelési jelentőséges már kevésbé érvényesül. Mindezek előtt a zárt végrehajtási intézetekben dominál az egyszerű munkafolyamatok végeztetése, amely rendszerint a monotónia és a rosszul fizetettség miatt nem motivál, illetve nem a pozitív hozzáállást segíti elő. A '90-es évek elején a börtönügy társadalmi környezetében bekövetkezett gyors változások - a piacgazdaság térnyerése, az elítéltek emberi - állampolgári jogi helyzetének az európai jogrendszerrel való harmonizálása - sürgetővé tették az elítélt- munkáltatást övező konfliktusok áttekintését és újszerű feloldását. Erre tett kísérletet a hazai büntetés-végrehajtási jogalkotás a bv. kódex 1993-as és 1995-ös módosításával, korántsem a végleges megoldás igényével. E szerint a munkáltatás törvényi célja, hogy "elősegítse az elítélt testi és szellemi erejének fenntartását, lehetőséget adjon a szakmai gyakorlottság

42

megszervezésére és fejlesztésére, ezáltal megkönnyítve, hogy a szabadulás után a társadalomba beilleszkedjék". A munka személyiségformáló, fiziológiai, pszichológiai szerepe eléggé közismert, talán kevésbé ismert, hogy az elítélt a szabadságvesztés tartama alatt, ennek természetéből fakadóan mesterséges környezetben él, és a normálistól eltérő életvitelre kényszerül. A rosszul szervezett börtönben gyakori az elítélt testi-lelki sorvadása, szellemi eltompulása, önbecsülésének megrokkanása, öntudatának elsekélyesedése. Ebben a helyzetben a rendszeres munka eredményéből fakadó sikerélmények, valamint elismerések alkalmasak helyreállítani önbizalmát, fokozni emberi méltóságérzetét. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az elítéltmunka személyiségalakító funkciójához fűződő remények illuzórikusak voltak. Ma már naivitás lenne azt hinni, hogy a börtönben, a kényszerkörülmények között, jelentősebb anyagi érdekeltség nélkül, a szűkös választási lehetőségek korlátozása munkavégzés önmagában alkalmas megjavításra. Mégis a szakemberek többsége úgy vélekedik, hogy megfelelő keretek között folyó rendszeres munkavégzés alkalmassá válhat egy rendezettebb, anyagi és létbiztonságot is kínáló életmód előfeltételeinek megteremtésére. Egyébként pedig "bármiféle" munkáltatás kívánatosabb, mint a semmittevés. A szabadságvesztésüket töltő elítéltek munkavégzése - egybehangzóan a nemzetközi szabályokkal - kötelező. Amíg a munkakötelezettség az állampolgárok számára nem jogi, hanem magatartásetikai fogalom, addig az elítéltet jogi norma kötelezi a kijelölt munka végzésére. E felfogás mellett tévesnek kell minősíteni azt a - közvéleményben is gyakran felbukkanó nézetet, hogy a börtönben végzett munka része a joghátránynak vagy valamiféle megtorlásnak. A büntetés-végrehajtás keretében folyó munkavégzés sem súlyában (például nehéz testi munka), sem jellegében (például egyhangú, monoton) nem hordozhatja a társadalom rosszallás jegyeit. Semmiféle, az elítélt sikeres visszailleszkedését elősegítő hatást nem remélhetünk olyan munkavégzéstől, amely értelmetlen vagy haszontalan. Az elítéltek gyötrését, fizikai kimerülésüket szolgáló munka történelmi iskolapéldája a taposómalom, amely 5-6 méter átmérőjű forgatható henger volt, s amelyet az elítéltek - mint a mókusok a mókuskerékben - belső palástján előrehaladva forgattak végkimerülésig. Modernebb változatai közül az öncélú kőtörést, gödrök, árkok ásását majd betemetését, terhek céltalan cipeltetését említhetjük. A nemzetközi követelmények és hazai szabályozásunk

43

egybehangzó igénye olyan, elsősorban ipari vagy mezőgazdasági tevékenység végzése, amely a legjobban megközelíti a szabad társadalomban megszokott munkafeltételeket, mind a gyártási folyamatok, mind a minőségellenőrzés és értékesítés szempontjából. A munkavégzéssel összefüggő jogi szabályokat a munkajog tartalmazza. A büntetés-végrehajtás keretei között folyó munkáltatás szervezeti formái a gazdasági változásokkal összhangban átalakultak. A korábbi bv. ipari vállalatok, illetve bv. mezőgazdasági célgazdaságok helyébe nagyobb gazdálkodási önállósággal rendelkező szervezetek, az igázságügy-miniszter által e célra alapított gazdasági társaságok léptek. Így a büntetés-végrehajtás munkáltatási kötelezettsége két gazdálkodási szervezet - büntetés-végrehajtási intézetek (mint költségvetési szerv) valamint, - a társaságok között oszlik meg. Az elítélt által végzendő munkákat a befogadó intézet határozza meg. A munka kijelölésének figyelembe kell venni az elítélt testi és szellemi képességeit, lehetőség szerint a szakmai képzettségét és érdeklődését, de figyelembe kell venni biztonsági szempontokat is. Ezt a tevékenységet a Befogadási és Foglalkoztatási Bizottság végzi. Az elítélt munkaideje megegyezik a munkajogi rendelkezésekben megállapított munkaidővel. Kiemelésre szorul, hogy az iskolai tanulmányokat folytató elítélt munkaidő-beosztását úgy kell meghatározni, hogy az oktatásban részt tudjon venni, továbbá számára a tanítási napokon egy óra munkaidőkedvezmény jár. Az általános és középfokú iskolarendszerű képzésben részt vevő elítélt a vizsgára (beszámolóra) való felkészüléshez a munkavégzés alól öt munkanapra felmentést kap. A '93-as szabályozás új intézményként vezette be az elítéltek rendszeresen végzett munkája után a fizetett szabadságot. Ennek mértéke megegyezik a Munka Törvénykönyve által meghatározott alapszabadsággal, azaz évenként 20 nap. Az elítéltek munkavégzésének reintegrációs tartalma szempontjából lényeges kérdés a munka díjazása. A bv. kódex elvi fontossággal emeli ki, hogy "elítélt jogosult a munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemre". Az elítélt munkadíjának mértékét számos, a szabad munkavállalótól megkülönböztetett tényező alakítja. Ezért a jelenlegi szabályok

44

az elítéltek minimáldíjának mértékét az előző évi minimálbér egyharmadában állapítják meg. Ez természetesen a munkadíj minimális mértékét tartalmazza, a díjazást az elítélt szakképzettsége és egyéb feltételek befolyásolják. Az elítéltnek mindenféle munkáért jár kompenzáció, a kivételt a bv. kódex a az intézet tisztántartási és ellátási feladatai körében határozza meg, a szabályok azonban itt is szigorú időbeli korlátozást - legfeljebb napi négy, havonta huszonnégy órát - kötnek ki. 7.1.3. Terápiás foglalkoztatás A munkavégzés különleges formája az úgynevezett terápiás foglalkoztatás, amely az elítélt megváltozott munkaképességéhez, vagy egészségi állapotához igazodó munkavégzés (bv. szabályzat 133 §. (1) bek.) Az egészségi állapot romlása bekövetkezhet munkaképességet érintő betegség, foglalkoztatási ártalom vagy baleset következtében, de okozhatja tartós pszichés elváltozás is. A terápiás foglalkoztatás körülményei eltérőek az általánostól, hiszen célja a gyógyítás, a rehabilitáció, az hogy segítse az elítélt munkaképességének javítását vagy helyre állítását. Ilyen foglalkoztatás alkalmazható például a gyógyító-nevelő csoportban, ahol az elítéltek állapotuknak megfelelő, azt kedvezően befolyásoló munkatevékenységeket folytatnak. Az elítéltek terápiás foglalkoztatásáról, munkaidejéről, munkarendjéről az orvos javaslata alapján a befogadási és foglalkoztatási bizottság dönt. (bv. szabályzat 133. § (2) bek.). A szabályzat arról is rendelkezik, hogy a terápiás foglalkoztatáson részt vevő elítéltet is rendszeres pénzbeli juttatásban kell részesíteni, ennek legkisebb összegét a jogszabály az alapmunkadíj egyharmadában állapítja meg. 7.1.4. Közművelődés, szabadidős tevékenység A bv. kódex az elítélt jogaként határozza meg azt, hogy szabadidejében igénybe veheti a bv. intézet művelődési és sportolási lehetőségeit. A művelődési lehetőségeik közé sorolható a könyvtár, a tömegkommunikációs eszközök használata, az ismeretterjesztő előadásokon, szakköri tevékenységben való részvétel. Az elítélt-művelődés hagyományos bázisa a könyvtár. Súlya ugyan a tömegkommunikációs eszközök (különösen a televízió) elterjedésével csökkent, de még mindig számottevő azoknak az elítélteknek az aránya, akik rendszeres olvasói az intézeti könyvtárnak. A bv. intézetekben létesített könyvtárak

45

mintegy 2000m2-en működnek. Általános a szakembereknek az a vélekedése, hogy a fogvatartottak érdeklődése ugyanolyan széles választékát kell nyújtania a börtönkönyvtáraknak, mint ami a közkönyvtárakban megtalálható. A könyvtárhasználóknak két csoportja külön kiemelést érdemel: az olvasási problémákkal küszködők, akiket az egyszerű, gazdagon illusztrált könyvek vonzanak és a növekvő számú külföldi fogvatartottak, akik számára lehetőleg anyanyelvükön írott könyvek beszerzése vált szükségessé. A szabadságvesztésnek nem lehet célja az elítélt megfosztása a társadalomról szóló információktól, ellenkezőleg, a beilleszkedést megkönnyítendő, biztosítani kell, hogy tájékozódhasson az ország társadalmi, gazdasági és kulturális életéről, a világ eseményeiről. Ezt szolgálják a tájékoztatás különböző, alábbiakban érintett eszközei. A tömegkommunikációs programok közül a legnépszerűbbek a televíziós közvetítések és az intézeti videofilm-vetítések. A zárkákban, közös helyiségekben elhelyezett üzemeltetésére az intézeti házirend ad eligazítást. Emellett lehetőség van saját tulajdonú televíziókészülék üzemeltetésére. Számos bv. intézetben a rádió nemzeti programjait az intézet központi stúdiójából közvetített helyi műsorral színesítik. Az elítélteknek saját rádió tartására is lehetőségük van. A fogvatartottak saját költségükön korlátozás nélkül újságokat, folyóiratokat rendelhetnek, vagy ilyeneket a hozzátartozóik útján rendszeresen megkaphatnak. Az elítéltek számára az önképzéssel történő művelődés lehetőségeit is biztosítani kell. Ennek keretében magántanulóként folytathatják tanulmányaikat - újabban távoktatási programba kapcsolódva -, de népszerű az idegen nyelv elsajátítására irányuló magán, illetve tanfolyami felkészülés is. A börtönszemélyzet régi felismerése, hogy a fogvatartottak között számos ki nem bontakozott tehetség van, akiknek korábbi életkörülményei nem tették lehetővé vagy éppen elfojtották a kreativitás kifejlődését. Ezeknek az elítélteknek az önértékelés, az önbizalom erősítéséhez, a tétlen időtöltés hasznos, alkotó aktivitásához segítséget kell nyújtani. Tehetségük főképpen képzőművészetben, zenében, táncban, irodalomban, színjátszásban, kézműipari és barkács-tevékenységekben mutatkozik meg. Az intézetekben szervezett különböző szakkörök célja, hogy lehetőséget biztosítson e speciális érdeklődés

46

kiegészítésére. E szakköröket vezetheti testületi tag, külső szakember vagy erre alkalmas elítélt is. A testnevelés és sport fontos helyet foglal el az elítéltek számára elérhető szabadidő-foglalkozások között. A fogvatartottak többsége számára az egyik legvonzóbb kikapcsolódási forma a testmozgás. A testnevelés és sport zárt intézeti jelentőségét növeli a korlátozott mozgási lehetőségek szélesítésének, az elítéltek egészségi és pszichikai állapotának javítására gyakorolt kedvező hatása. A sport ezen túl alkalmas a szociális tulajdonságok fejlesztésére is, amennyiben az alkalmazott szabályok betartására, vagy a másokkal való együttműködésre késztet. A hazai börtönrendszernek javarésze rendelkezik a kielégítő, a rendszeres sportprogramok lebonyolításához szükséges torna- vagy kondicionálóteremmel és néhány intézet sportpályával is rendelkezik. Az intézetek többsége azonban a közepesen vagy rosszul felszerelt kategóriába tartozik, ahol csak füves terület vagy lebetonozott pálya áll a fogvatartottak rendelkezésére. A legújabb szabályok - az európai, jól bevált gyakorlat alapján lehetőséget nyitnak elítéltcsoportok számára az intézeten kívül szervezett kulturális, vallási vagy sportrendezvény megtekintésére. Az elítéltek ilyen célú csoportos kimaradása kíséret nélkül is engedélyezhető. Ugyancsak lehetőség nyílott két vagy több intézet elítéltjei számára közös kulturális és sportrendezvény szervezésére. A börtönügyek a falakon belüli börtönélet "normalizáció", a szabad élet viszonyaihoz közelítő törekvése az önellátás, az önálló döntési helyzetek, a fokozatosabb felelősségvállalás lehetőségeinek szélesítése. Ennek egyik módszere bizonyos feladatoknak az elítéltek vagy elítélt szervezetek számára való átadása. Eddigi hazai gyakorlatunkban az öntevékenység végrehajtási fokozattól, az intézet adottságaitól függően differenciáltan valósult meg. Az öntevékeny szervezetek főleg a közművelődési és szabadidő - (szakköri, stúdió, könyvtári, sporttevékenységgel kapcsolatos) programok tervezésében és szervezésében, a környezeti rend és tisztaság fenntartásában működtek közre. A korszerűbb szemlélet szerint az elítélteknek nagyobb felelősséget kelleni vállalniuk mindennapi életükért, ehhez azonban nagyobb döntési, önálló választási lehetőséget kell biztosítani számukra. Az öntevékenység új lehetőségeinek - a sikeres régi mellett -, területeinek a hazai börtönfeltételek közötti kiválasztása, az öntevékeny szervezetek szerepének szélesítése feltételezi a személyi állomány fokozottabb támogatását, inspirációját.

47

7.2. Családi-, társadalmi kapcsolatok támogatása Az elítéltek börtöntűrő képességére, a társadalomba visszailleszkedésük szubjektív szándékára és objektív feltételeire egyaránt kiható terület a személyes kapcsolatrendszerük fenntartásának támogatása. Ez elsősorban a meglévő családi kapcsolatok megőrzésére, ápolására irányul. A nevelő fontos feladata, hogy a börtönbüntetéssel krízishelyzetbe sodródott házastársai, szülő gyermek, valamint egyéb hozzátartozói kapcsolatokat lehetőség szerint segítse fenntartani. Ezen túl a nevelő az elítélttel együttműködve támogat minden olyan személyes kapcsolatfelvételt, amely az elszigeteltség oldásával hozzájárul az elítélt jövőbeli életútjának, életvezetésének rendezéséhez, ezen belül maximálisan segíti a lakáshoz és munkahelyhez jutását. Természetesen követelmény, hogy akadálytalan legyen az elítélt kapcsolatfelvétele a börtönben gondját viselő és beilleszkedését hivatásszerűen vagy önként segítő utógondozókkal, pártfogó felügyelőkkel, társadalmi vagy karitatív szervezetek képviselőivel. A külvilággal való kapcsolattartás tehát meghatározó jellegű a fogvatartottak szempontjából. Tekintettel arra, hogy a büntetés-végrehajtás célkitűzése a reintegráció, vagyis az elítélt társadalomba való eredményes visszailleszkedésének az elősegítése, így az erre vonatkozó siker kilátásai nagyobbak, ha minél szélesebb korú és intenzívebb a társadalommal való kapcsolattartás lehetősége. Ennek gyakori alkalmazása azt is jelzi, hogy az elítélt továbbra is a társadalom része. A kapcsolattartási módozatok két fő kategóriába oszthatók:  a végrehajtási intézeten belül történik, mint például levelezés, látogató fogadása, telefonálás, csomag, sajtóhoz jutás;  a végrehajtási intézetből meghatározott időre történő eltávozási, munkavégzési lehetőség - felügyelet nélkül - történik. Hatályos szabályozásunk az elítélt kapcsolattartási jogait abból az általános követelményből vezeti le, hogy a szabadságvesztés ténye ne szakítsa meg az elítélt emberi és társadalmi kapcsolatait. Éppen ezért a jogosultság nem korlátozható sem végrehajtási fokozattól függően, sem fegyelmi büntetés által. A kapcsolattartás formáit az 1979. év 11. sz. törvényerejű rendelet szabályozza.

48

7.2.1. A levelezés 36. §. (1.) Az elítélt jogosult b.) " a hozzátartozóival, valamint az általa megjelölt és a büntetésvégrehajtási intézet által engedélyezett személyekkel való levelezésre, a levelek gyakorisága és terjedelme nem korlátozott;" A törvény az elítélt jogaként teszi lehetővé a hozzátartozókkal való korlátozás nélküli levélváltást, míg a hozzátartozókon kívüli személyekkel e jogát a bv. intézet engedélyével gyakorolhatja. Ez utóbbi előírás arra vonatkozik, hogy nem kívánatos az olyan kapcsolatok engedélyezése, amelyek az elítéltet károsan befolyásolhatják (pl. bűntárssal). A levelezés ellenőrizhető, ennek célja bűncselekmény, a bv. intézet rendjét, biztonságát és a közbiztonságot sértő cselekmény megakadályozása. A bv. intézet nem továbbítja, illetve nem kézbesíti azt a levelet, amelynek tartalma ütközik a fenti érdekekkel, de azt sem, amely az intézet szervezetére, az alkalmazottakra, vagy másik elítéltre vonatkozó személyes adatokat tartalmaz. A bv. intézet az elítélt sajtóhoz írott levelét is csak ilyen biztonsági okból ellenőrizhető, más okból a továbbítását nem tagadhatja meg. A levelezés fentiekben felsorolt követelményeiről és az ellenőrzés lehetőségéről az elítéltet tájékoztatni kell. d.) " a levelezése - a hatósághoz és a nemzetközi szervezetekhez küldött levelek kivételével - a büntetés-végrehajtási intézet biztonsága szempontjából ellenőrizhető, az ellenőrzés lehetőségéről az elítéltet tájékoztatni kell;" A törvény három esetben, még a biztonsági szempontú ellenőrzést sem teszi lehetővé, mint a fentiekből kitűnik, ha levél címzettje hatóság (pl.: bíróság, vagy közigazgatási szerv) illetve nemzetközi szervezet (ilyen az emberi jogok védelmét ellátó szervezet), de nem ellenőrizhető az elítélt a védőjével (118. §. (2) ) való levelezése sem. Az alkalmazás során betartandó legfontosabb szabály: "A levelek ellenőrzését, továbbítását illetve kézbesítését a nevelő vagy elöljárója végezheti" (0116/1998. OP intézkedés)

49

7.2.2. A látogatás 36. §. (1) Az elítélt jogosult c.) legalább havonként jogosult látogató fogadására; ha a büntetésvégrehajtási intézet biztonsága indokolja, az elítélt rácson keresztül beszélhet látogatójával." A törvény szerint minden elítélt "legalább havonként jogosult látogató fogadására". A törvényben alkalmazott "legalább" kifejezés arra utal, hogy a látogatást havonként biztosítani kell, de erre gyakrabban is sor kerülhet. A törvény előírta kereten belül a látogatások gyakorisága és egyéb feltételeinek meghatározása tekintetében az intézet parancsnoka határoz. A látogatók körét az intézet (nevelő) engedélyezi. Általános szabály az, hogy az elítéltet elsősorban hozzátartozói látogatják. Különösen indokolt esetben egy másik bv. intézetben büntetését töltő hozzátartozójával is létrejöhet a személyes találkozás, ha kérelmüket a két illetékes intézet parancsnoka engedélyezi. Mindez engedélyezhető más, az elítélt által megjelölt személynek is, kivéve, ha látogatása - a rendelkezésre álló adatok alapján - az intézet biztonságára veszélyt jelent. Ugyancsak ki kell zárni a látogatásból azt, akit az ügyész vagy a bíróság a folyamatban lévő büntetőeljárás eredményessége érdekében eltiltott. Az elítélt egy időben két 18 éven aluli személyt és két felnőttet fogadhat. A lebonyolítás rendjére vonatkozó szabályokra az intézet a látogató figyelmét az előzetesen kiküldött (10 nappal), az intézetbe belépésre jogosító engedélyen hívja fel. Kizárják a látogatásból azt, aki az intézet rendjét zavarja vagy azt megsérti, és cselekményét figyelmeztetés ellenére sem hagyja abba. Ugyancsak félbeszakítható a látogatás akkor, ha az elítélt szegi meg a szabályokat, így különösen, ha tiltott tárgyat vesz át, vagy magatartásával zavarja a látogatás rendjét. Időtartamát az intézet parancsnoka határozza meg (a házirendben) úgy, hogy az alkalmanként 30 percnél rövidebb nem lehet, de az elítélt, illetve látogatója kérelmére újabb 30 perccel meghosszabbítható. A látogatás asztal mellett, ülve történik. Biztonsági okok azonban indokolhatják, hogy az elítélt látogatójával rácson keresztül, vagy zárt fülkéből, telefonon beszéljen. Többnyire olyan elítéltek esetében kerül sor erre a

50

megoldásra sor, akiknél az elkövetett bűncselekmény jellegéből, az intézetben tanúsított magatartásából arra lehet következtetni, hogy a látogatás során veszélyeztetik az intézet rendjét vagy a látogató személyét. Gyakorlati kérdésként merül fel, hogy a látogató hozhat-e magával élelmiszert, illetve az elfogyasztható-e az együttlét idején. A szabályok lehetővé teszik, hogy az elítélt látogatója által hozott élelmiszert - annak ellenőrzése után - helyben elfogyaszthatja. Az ellenőrzésre nyilvánvalóan azért kerül sor, hogy ezen az úton tiltott tárgyak vagy anyagok ne kerüljenek az elítélt birtokába. A látogató által hozott italok káros tartalmának ellenőrzése már bonyolultabb eljárást igényelne, ezért a biztonsági előírások csak olyan ital átadását teszi lehetővé, amelyet a bv. intézetben vásároltak (p.: büfében, automatából). 7.2.3. A távbeszélő használata 36. §. (5) Az elítélt állampolgári jogai a következőképpen módosulnak: e.) " távbeszélő használatára a büntetés-végrehajtási intézet lehetőségei szerint jogosult, ez ellenőrizhető, az ellenőrzés lehetőségéről az elítéltet tájékoztatni kell;" A kapcsolattartás 1993-tól a telefon használatával egészült ki. A telefonbeszélgetést értelemszerűen a levelezésre vonatkozó szempontok és előírások szerint kell ellenőrizni, indokolt esetben a beszélgetést meg kell szakítani. A telefon használata a technikai feltételektől függően intézetenként eltérő lehet, annak szabályozására az intézeti házirendben kerül sor. A telefonhasználat legfontosabb szabályai: Az intézet parancsnoka jelöli ki azon személyeket, akik jogosultak a távbeszélő használatának ellenőrzésére. A hozzátartozókkal történő beszélgetések ellenőrzésére illetve a megszakítási jog gyakorlására elsősorban olyan beosztásba tartozókat kell megbízni akik a levelezés ellenőrzésére jogosultak. A telefonbeszélgetések nagyszáma és folyamatossága miatt más beosztásba tartozók is kaphatnak ilyen jogosultságot. Amennyiben az elítélt olyan személy hívását kívánja kezdeményezni, aki munkakörénél fogva valamilyen szervezet képviselője, (pl.: volt vagy leendő munkaadó, pártfogó, egyházak képviselője stb.) és arról az elítélt kapcsolattartói között információ nincs, úgy a beszélgetésre csak akkor kerülhet sor, ha azt a nevelő írásban engedélyezte.

51

Ha az elítélt bejelenti, hogy olyan hatósággal, nemzetközi szervezettel vagy védővel kíván telefonon beszélgetést folytatni, akivel a levelezést sem lehet ellenőrizni, akkor az ilyen hívás előtt ellenőrizni kell a telefonszám és a kívánt személy vagy szerv azonosságát, vagy a hívásfogadást követően kell meggyőződni a hívott fél kilétéről. Ha a hívott fél nem azonos a bejelentett személlyel, a beszélgetés nem engedélyezhető. A telefonálás megszakításának okát és idejét a Szolgálati Naplóban rögzíteni kell, a nevelőt pedig tájékoztatni az esemény körülményeiről. A beszélgetés ellenőrzése során az ellenőrző tudomására jutott információk magántitkot képeznek. 7.2.4. A csomagküldés lehetősége A külvilággal való kapcsolattartás erősítését szolgálja a csomagküldés lehetősége. 36. §. (3) "Az elítélt legalább havonként kaphat és küldhet csomagot." A törvény az elítélt végrehajtási fokozattól való megkülönböztetés nélküli jogosultságként rögzíti azt, hogy "legalább havonként kaphat és küldhet csomagot." Az alkalmanként küldhető élelmiszercsomag súlya korlátozott - 5 kg-nál több nem lehet -, nincs ilyen korlátozás a kizárólag ruhaneműt és tisztasági cikkeket tartalmazó csomagra. A csomag mindazokat a tárgyakat, élelmiszereket tartalmazhatja, amelyeket az elítélt engedéllyel magánál tarthat, azaz mindazt, ami az intézeti előírások szerint nem minősül tiltott tárgynak. Az intézetbe érkezett csomag tartalmát az intézet által kijelölt személy csak az elítélt jelenlétében ellenőrizheti. A csomagban talált nem engedélyezett tárgyakat az elítélt letétjében kell elhelyezni, illetve a feladónak visszaküldeni. Az első két lehetőség hiányában a küldeményt megsemmisítheti. Kapcsolat hiányában előfordulhat, hogy az elítélt nem kap csomagot, ebben az esetben az intézet parancsnoka engedélyezheti számára, hogy letéti pénzéből - a személyes szükségletére egyébként fordítható összegen felül meghatározott összeget vásárlásra fordítson. Az egyházi és karitatív szervezetektől kapott csomag kézbesítése nem köthető kötelező csomagszelvényhez. A csomag tartalmának ellenőrzése ebben az esetben sem mellőzhető.

52

7.2.5. Vallásgyakorlás, lelkigondozás A bv. kódex az elítélt alkotmányos jogaként ismeri el vallási és lelkiismereti meggyőződésének szabad megválasztását, annak kinyilvánítását és gyakorlását. Az emberi jogok szempontjából a hazai börtönügy egyik sötét foltja volt évtizedeken keresztül a lelkiismereti szabadság, a vallásgyakorlás szabadságának megsértése. Közismert, hogy börtönügyünkben korábban jelentős hagyományai voltak az elítéltek valláserkölcsi nevelésnek, amely a '90es évek elején - fél évszázad kényszerű szünet után - újra feléledt. Egy 1990-ben életbe lépett IM-rendelet szabályozta hosszú idő után először az elítélt lelkiismereti és vallásszabadsága gyakorlásának börtönbeli feltételeit, ennek törvényi szintű deklarálása pedig a bv. kódex 1995-ös módosításával történt meg. E szabályok már lehetővé teszik az elítélt számára az egyházi házasságkötést, keresztelést, temetést, döntést arról, hogy kiskorú gyermeke vallásos nevelésben részesüljön. A törvény új alapokra helyezi a büntetésvégrehajtási szervezet és az egyházak kapcsolatát, amikor nyomatékosítja, hogy a börtönök nem csupán eltűrni, de elősegíteni is kötelesek az egyház szociális, gondozói (szertartás, hitoktatás, egyéni lelki gondozás) munkáját, erről az elítélteket idejében tájékoztatja, az önként jelentkezők részvételét nem korlátozhatja. A részvétel csak kivételesen, biztonsági okokból tiltható. Így azok az elítéltek nem vehetnek részt közösségi vallási eseményen, akik biztonsági elkülönítésben, különleges biztonságú körleten, vagy fegyelmi büntetésként magánelzárásban vannak elhelyezve, azonban számukra is lehetővé kell tenni az egyéni lelki gondozást. Súlyos, életveszélyes állapotban levő elítélt számára - saját kérésére - soron kívül lehetővé kell tenni az egyház képviselőjével való találkozást a bv. intézetben. Az elítélt vallásgyakorlásához jogosult megvásárolni és magánál tartani könyveket és az intézet rendjét, biztonságát nem veszélyeztető kegytárgyakat. A vallásgyakorlás céljára megfelelő helyiségről a bv. intézet, tárgyi kellékeiről az egyház gondoskodik. Az intézetben egyházi fenntartású könyvtár is működtethető. A börtön személyzete az egyéni lelki gondozást nem ellenőrizheti, és nem kérhet az egyház képviselőjétől felvilágosítást a tudomására jutott információkról. Az elítéltek vallásgyakorlása személyes természetű, ennek okán

53

az elítélt vallási hovatartozásáról nyilvántartás nem készíthető, tájékoztatás, adat nem szolgáltatható ki. Az egyházak közreműködése a bűncselekményt elkövetett, a társadalom perifériájára szorult személyek reszocializálásában többirányú, rendkívül értékes és nélkülözhetetlen támogatást jelent.

54

8. ÖSZTÖNZŐ RENDSZER 8. 8.1. 8.2. 8.3. 8.4. 8.5.

Ösztönző rendszer A jutalmazás Az enyhébb végrehajtási szabályok Az átmeneti csoport A végrehajtási fokozat megváltoztatása A feltételes szabadságra bocsátás

A nemzetközi elvekkel összhangban levő szemlélet a végrehajtás rendjének betartását az elítéltek önkéntességére, a személyzettel való együttműködésre alapozza. E felfogás abból indul ki, hogy nem csupán a végrehajtó szervezetnek, hanem az elítéltnek is érdekében áll a végrehajtás törvényi céljának (a társadalomba beilleszkedésnek) megvalósulása. Ezt az érdekeltséget egy úgynevezett pozitív menedzselés kialakítása teszi lehetővé, melynek logikája az, hogy az elítélteket a követelmények teljesítésére nem a hagyományos büntető intézkedésekkel, hanem a kilátásba helyezett, jelentősen megnövelt kedvezményekkel kívánja ösztönözni. Kedvező tapasztalatok igazolják az elítéltek pozitív ösztönzési rendszerének és a végrehajtás progresszív jellegének összekapcsolását. Azt, hogy az elítélt a szabadulása közeledtével fokozatosan enyhébb, a szabad élet feltételeihez egyre inkább közelítő intézeti életkörülmények közé kerüljön. A végrehajtás ösztönzési rendszerének elemei az elítéltnek adható jutalmak, továbbá a végrehajtás progresszivitásának olyan intézményei, mint: - az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása, - az átmeneti csoport, - a végrehajtási fokozat megváltozása, és - a feltételes szabadságra bocsátás. A legvonzóbb intézményei az intézet időszakos (vagy feltételes) elhagyásával járnak együtt. A szabadságvesztés végrehajtásának ugyanakkor nem lehet célja az, hogy az elítéltek büntetésüket az intézeten kívül töltsék, időleges eltávozásuk csupán egyik eszköze a beilleszkedés elősegítésének. A büntetés-végrehajtás törekvése az, hogy az ösztönzés intézményeinek kivételes jellegét fenntartva, azokat elsősorban az elítéltek érdemességéhez (magaviselet, munkavégzés, beilleszkedési szándék és előkészületek stb.) kösse.

55

A jutalmak és a végrehajtás progresszivitásának felsorolt intézményei nem kikövetelhető jogosultságok, hanem számos körülmény mérlegelése alapján adható kedvezmények. Ebből is következően a magatartási előírások megszegése, vagy a közrend, a biztonság megzavarása esetén a kedvezmények részbeni vagy teljes megvonására kerül sor. 8.1. A jutalmazás A magatartás-szabályozás alapvető módszere a jutalmazás, a kívánatos viselkedés megerősítése. Rendeltetése az, hogy ösztönözzön a végrehajtás célját szolgáló szabályok betartására. A bv. intézetekben hatásosabb, ha a napirend, házirend követelményei, az utasítások, elvárások, mint az együttélés, együttműködés szabályzói vannak jelen az intézet életében, s betartásuk nem cél, hanem a harmonikus együttélés eszköze. Ennek megfelelően a szabályszegők büntetése helyett a sikeres együttműködők jutalmazásával érhetünk el jobb eredményt. Kedvezőbb a helyzet, ha a kedvezmények tág köre áll rendelkezésre és ezek automatikusan csatlakoznak a szabálykövető viselkedéshez. Ez az un. pozitív menedzselés, melynek lényege, hogy az elítélt érdekviszonyát úgy alakítja, hogy az nyilvánvalóan és automatikusan kapcsolódjon az elvárt magatartáshoz. A jutalomban megnyilvánuló elismerés növelheti az elítélt önbizalmát, jobb teljesítmény elérésére sarkallhatja. A tapasztalatok szerint az ilyen sikerélménynek nagy a jelentősége azoknál az elítélteknél, akiknek élete kudarccal teli. De a jutalmak nem jogosultságok, amelyek eleve járnak, hanem a jutalmazásra feljogosított bv. alkalmazott (nevelő, bv. osztályvezető, parancsnok) mérlegelésétől függően adhatók. A jutalmak adásának feltételeit és formáit a bv. kódex határozza meg. A törvény rendelkezése szerint jutalomba részesíthető az elítélt:    

példamutató magatartásáért, a munkában elért eredményéért, tanulásban tanúsított szorgalmáért, a végrehajtás feladatának megvalósításában való eredményes közreműködésért adható (az elítéltek nevelésében való eredményes közreműködéséért) . Az általános feltételek mellett a törvényhozó különös feltételként határozza meg a jutalom adásának olyan eseteit, amikor az elítélt:

56

 élet vagy jelentős anyagi érték megmentésében, vagy  súlyos veszély elhárításában vett részt. Az elítéltnek adható jutalmak:          

dicséret, (dicsérő oklevél is adható fiatalkorúak esetében) annak engedélyezése, hogy soron kívül csomagot kapjon, látogató fogadása soron kívül, a látogatási idő meghosszabbítása, a személyes szükségletre fordítható összeg növelése, tárgyjutalom, pénzjutalom, fenyítés elengedése, a végrehajtott fenyítés nyilvántartásának törlése, rövid tartamú eltávozás, kimaradás.

Az egyes jutalmazási formák közül a dicséret - történhet szóban vagy írásban- a további jutalmak felé mutat. A soron kívüli csomag, látogató fogadása, illetve a látogatási idő hosszabbítása a hozzátartozókkal vagy más személyekkel való kapcsolattartás szélesítését teszi lehetővé. A látogatási idő alkalmanként legfeljebb egy órával hosszabbítható meg. Anyagi jellegű ösztönzési formák a tárgy- és pénzjutalom és a személyes szükségletre fordítható összeg növelése. Ez utóbbi célra fordítható összeget a jutalmazó egy hónapra, legfeljebb a duplájára növelheti. Az előzőeknél jelentősebb súlya lehet a fenyítés elengedése és a végrehajtott fenyítés törlése jutalomnak, hiszen ezen jutalmak arra adnak alkalmat, hogy a már elkövetett fegyelmi vétségek miatti büntetés kedvezőtlen következményeitől mentesítse az elítéltet. A fenyítés elengedése a kiszabott, de még végre nem hajtott fenyítésnek, illetve hátralevő részének elengedését jelenti, a végrehajtott fenyítés törlése esetén pedig a fenyítést nem lehet a nyilvántartásban és az elítéltről készített értékelő véleményben feltüntetni. Ez utóbbinak a különböző kedvezmények (pl.: feltételes szabadság, enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása) megadása szempontjából van jelentősége.

57

Az elítéltek számára a legnagyobb vonzerőt az intézet ideiglenes elhagyását lehetővé tevő rövid tartamú eltávozás és a kimaradás jelenti. A rövid tartamú eltávozás hazai börtönügyünkben az 1966-os törvényi szintű szabályozásban jelent meg első ízben olyan jutalomként, amely az intézetből való rövid eltávozást helyezte kilátásba. Ez a nyitottabb börtön felé tett első lépés a gyakorlatban bevált. A hatályos szabályok szerint a rövid tartamú eltávozás évente fegyházban legfeljebb öt nap, börtönben legfeljebb tíz nap, fogházban és átmeneti csoportban legfeljebb tizenöt nap. a törvényhozó eltérően az alább bemutatásra kerülő jutalomtól, a kimaradástól - nem határozza meg az alkalmazás feltételéül az elítélt alaposabb megismeréséhez szükséges bizonyítási "kivárási" időt. A jogszabály kiemeli azonban, hogy a rövid tartamú eltávozás beszámít a szabadságvesztésbe, és amennyiben az elítélt fizetett szabadságra jogosult, az eltávozását annak terhére kell engedélyezni. Nem alkalmazható azonban korlátlanul. Az általános feltételek meglétének mérlegelésén túl a jutalmazónak azt is vizsgálnia kell, hogy az elítélttel szemben más ügyben van-e folyamatban büntetőeljárás (ez kizáró körülmény), vagy korábbi eltávozási idején nem vált-e érdemtelenné az újabb eltávozásra. Kizárja az újabb rövid tartamú eltávozás lehetőségét, ha az elítélt korábbi távolléte alatt bűncselekményt követett el. Egy évig nem engedélyezhető ez a jutalom annak az elítéltnek, aki korábbi távollétéről önhibájából nem tért vissza, hat hónapig annak, aki késve vagy ittasan visszatérve az intézet rendjét megzavarta. A kimaradást, mint új jutalmazási formát az 1993. évi XXXII. törvény vezette be. A kimaradás sajátos, kettős célt szolgáló jogintézmény, egyfelől a jutalmak között van felsorolva, kiérdemelhetőségének feltételei tehát azonosak más jutaloméval, másfelől azonban a törvényhozó egy újabb, a szabadulás utáni beilleszkedést elősegítő intézményként hozta létre. A törvény ugyanis előírja, hogy a kimaradás elsősorban az elítélt kapcsolatainak fenntartására, munkahelyről és lakásról való gondoskodás elősegítése érdekében engedélyezhető. A kimaradás nem azonnal alkalmazható jutalom. Az elítéltnek a szabadságvesztéséből fegyházban legalább a büntetés tartamának a felét, börtönben legalább hat hónapot, fogházban legalább három hónapot kell töltenie. Az is jogosult lehet a kimaradásra, akit átmeneti csoportban helyeztek. A kimaradás időtartama alkalmanként nem haladhatja meg a huszonnégy órát. Költségeit az elítéltnek kell viselnie, ezért az intézet parancsnoka engedélyezheti, hogy a letétben lévő pénze terhére költőpénzt adjanak ki.

58

Természetesen a költségek viselését a hozzátartozók vagy az elítéltet segítő szervezetek, személyek is vállalhatják. A jutalmazás sajátos, korábban ismeretlen formáját is lehetővé teszi a bv. törvény, ez pedig a kísérővel vagy kísérő nélkül engedélyezhető csoportos kimaradás. Ezt akkor alkalmazzák, ha az elítéltek csoportjai munkájukkal, magatartásukkal olyan előmenetelt tanúsítanak, hogy egy-egy kulturális, sportvagy egyéb rendezvény megtekintésére, látogatására válnak érdemessé. A bv. kódex tartalmaz kizáró feltételeket is. Nem engedélyezhető a kimaradás, ha az elítélt ellen újabb büntetőeljárás van folyamatban, vagy ha a kimaradással kapcsolatos magatartási szabályokat ismételten vagy súlyosan megszegte. A jutalmak tehát változatos formát mutatnak, de kedvező hatásuk csak bizonyos követelmények betartása mellett érvényesül. Legyen arányba a teljesítménnyel, legyen fokozatos, de az elítélt személyiségének, előmenetelének, körülményeinek figyelembevételével kerüljön kiválasztásra, ezen túl megfelelő időben és időközönként történjék. A túl gyakori jutalmazás elveszti ösztönző hatását, sőt hibás önértékeléshez vezethet. 8.2. Az enyhébb végrehajtási szabályok Az 1993. évi XXXII. törvény egy Európában már széles körben elterjedt félszabad intézményt vezetett be, az enyhébb végrehajtási szabályokat. A törvényi rendelkezések szerint: Bv. tvr. 7/A. §. (1)"A fogház, illetőleg a börtön végrehajtásának általános szabályainál enyhébb szabályok alkalmazása, illetőleg alkalmazásuk megszüntetése iránt a büntetés-végrehajtási intézet tesz előterjesztést a büntetésvégrehajtási bírónk. (2)Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását az elítélt vagy védője is kezdeményezheti.” Alkalmazási feltételek: Bv. tvr. 28/A. §.

59

(1) A fogház, illetőleg a börtön végrehajtásának általános szabályainál enyhébb végrehajtási szabályok akkor alkalmazhatók, ha – különösen az elítélt személyiségére, előéletére, életvitelére, családi körülményeire, bűnözői kapcsolataira, a szabadságvesztés során tanúsított magatartására, az elkövetett bűncselekményére, a szabadságvesztés tartamára tekintettel – a szabadságvesztés célja az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásával is elérhető. (2) Az enyhébb végrehajtási szabályok nem alkalmazhatók, ha a) az elítélt a szabadságvesztésből – előzetes fogvatartásban a szabadságvesztés foganatbavételét közvetlenül megelőzően folyamatosan töltött időt is beszámítva – a feltételes szabadságra bocsátásig esedékes időtartam felét nem töltötte le, b) az elítélt szabadságvesztésből fogház fokozatban legalább 3 hónapot, börtön fokozatban legalább 6 hónapot nem töltött le, c) az elítélt a törvény értelmében, (Btk. 47. § (4) bekezdés), vagy a bíróság határozata folytán nem bocsátható feltételes szabadságra, d) az elítélt ellen újabb büntetőeljárás van folyamatban. "Ebben az esetben az elítélt:  a büntetés-végrehajtási intézetből huszonnégy órát, kivételesen negyvennyolc órát meg nem haladó időre, havonta legfeljebb négy alkalommal eltávozhat, azokon a napokon, amelyeken nem végez munkát;  a személyes szükségletre fordítható pénzt készpénzben is megkaphatja, és ezt a büntetés-végrehajtási intézeten kívül költheti el;  a látogatóját a büntetés-végrehajtási intézeten kívül is fogadhatja;  ha a büntetés-végrehajtási intézeten kívül dolgozik, a felügyelete mellőzhető". A törvényi előírások alapján megállapítható, hogy az arra érdemes elítéltek számára vonzó jogintézményről van szó, amely egyfelől jelentősen elősegítheti a differenciált végrehajtást, ösztönzően hat az elítéltek előmenetelére, a személyzettel való együttműködésre, másfelől újabb lehetőség a külvilággal való kapcsolat bővítésére. Az is nyilvánvaló, hogy ez a jogintézmény nem a minden követelményektől mentes, nyitott börtönt jelenti, a kedvezmények csupán enyhítik az elítéltek személyi szabadságának korlátozását. Természetéből az is következik, hogy az enyhébb végrehajtási szabályok hatálya alá kerüléshez előzetes megfigyelési idő és bizalom kialakítása szükséges. Ezért írja elő a törvény a fogházban a rövidebb (3 hónap),

60

börtönben a hosszabb (6 hónap) kivárási időt és zárja ki a fegyház fokozatú elítélteket a kedvezményezettek köréből. Kivételes jellegét jelenti, hogy a szabályozás nem tartalmaz olyan feltételeket, amelyek megléte esetén az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása kötelező lenne. Az elrendelés - az említett kivárási idők eltelte után - mindig bírói mérlegelési körbe tartozik. az elrendelés, illetve a megszüntetés eljárási szabályai a kivételesség további garanciáit tartalmazza. Az enyhébb végrehajtási rezsim kezdeményezésére - előterjesztés formájában - a büntetésvégrehajtási intézet jogosult. E kedvezmény megadása bírói mérlegelésének elsődleges szempontja nyilvánvalóan az, hogy mennyire szolgálja a szabadságvesztés végrehajtásának célját. Így engedélyezése szolgálja-e az elítélt társadalomba való beilleszkedését, elérhető-e nála az újabb bűncselekmény elkövetésétől való tartózkodás. Ennek mérlegelésénél az intézet előterjesztésében, a bíró döntésében;  az elítélt által elkövetett bűncselekményt,  a kiszabott szabadságvesztés tartamát,  az elítélt személyiségét,  előéletét, életvitelét, családi körülményeit,  és a büntetés töltése alatt tanúsított magatartását összességében veszi figyelembe. Az enyhébb végrehajtási szabályoknak az elítéltek szempontjából legjelentősebb súlyú kedvezménye az intézet havonta legfeljebb négy alkalommal történő - rendszeresen huszonnégy, kivételesen negyvennyolc óráig terjedő - elhagyása. Azt, hogy az elítélt havonta hány alkalommal lépheti át e jogcímen az intézet kapuját, attól függ, hogy a vele szemben támasztott követelményeknek mennyiben tett eleget, de attól is, rendelkezik-e a megfelelő, az utazáshoz, önmaga fenntartásához szükséges pénzösszeggel, illetve kap-e hozzátartozóitól támogatás távolléte idejére. Az elítéltnek az eltávozást a kialakult gyakorlat szerint minden alkalommal kérelmeznie kell, és köteles bejelenteni hová tartozik. Eltávozáskor az intézet igazolvánnyal látja el, amelyben személyi adatain kívül eltávozásának helye, az eltávozás, illetve a visszaérkezés ideje szerepel. Nem a megadott helyen való tartózkodás akár a kedvezmény visszavonását is eredményezheti.

61

A személyes szükségletre fordítható összeg felhasználása az intézetben nem készpénzzel, hanem az elítélt keresményéből vagy letéti pénztartalékából való levonással történik. Ez alól kivételt a törvény az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásánál tesz lehetővé, amikor a készpénzt megkapja, azt az intézeten kívül költheti el. Ez egyben arra is ösztönzi az elítéltet, hogy pénzével takarékosan bánjon, úgy ossza be, hogy havonta többszöri eltávozásra maradjon fedezete. A félnyitott végrehajtási mód egyik sajátos eleme a látogató intézeten kívüli fogadása. A hazai szabályozás nem teszi lehetővé a házastársak közötti intim együttlétét az intézetben, viszont jelentősen kiszélesítette az intézeten kívüli találkozás lehetőségét. A látogató fogadásának itt szabályozott módja azért került a törvénybe, mert huszonnégy órát meg nem haladó időre engedélyezett eltávozás rendszerint nem teszi lehetővé, hogy az elítélt a családjához utazzék. Arról természetesen nem az intézet gondoskodik, hogy ebben az esetben a látogató fogadása hol történjék. A büntetés-végrehajtási intézeten kívül, felügyelet mellőzésével végzett munka a gyakorlatban azt jelenti, hogy az intézet és valamely munkaadó szervezet (önkormányzat, kft; magánvallalkozó stb.) között létrejött szerződés alapján az elítélt lényegében a szabad munkavállalókhoz hasonló körülmények között végez munkát. Az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása nem jelent új végrehajtási fokozatot, de eltérő rezsimszabályai miatt indokolt, hogy a hatálya alatt álló elítéltek számára külön elhelyezési körletet vagy lakóhelységet alakítsanak ki. Ez elsősorban az intézmény félnyitott jellege, az elítélteknek a külvilággal való rendszeres érintkezési lehetősége (naponkénti kijárás a munkába, készpénz birtoklása, civil ruhában való tartózkodás) miatt szükséges. A hétvégi eltávozások miatt az elítéltek elhelyezésénél azt is célszerű szem előtt tartani, hogy lehetőleg lakóhelyükhöz közel eső intézet enyhébb végrehajtási szabályok végrehajtására kijelölt körletrészekre vagy lakóhelységbe kerülhessenek. Az enyhébb végrehajtási szabályok rezsimszabályait az intézet parancsnok a házirendben szabályozza. A törvény az elítélt büntetőeljárás-jogi helyzetének változásával, illetve érdemtelenné válásával összefüggően határozza meg az enyhébb végrehajtási szabályok korlátozását, illetve megszüntetését. Nevezetesen, ha az elítélt ellen újabb büntetőeljárás indult - és ezzel megnő elrejtőzésének veszélye - nem távozhat el az intézetből.

62

Bv. tvr. 28./A. §. (3) "Az elítélt nem távozhat el a büntetés-végrehajtási intézetből, ha ellene újabb büntető eljárás van folyamatba." Meg kell szüntetni az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását, ha az elítélt az eltávozással, illetőleg az intézeten kívüli munkavégzéssel kapcsolatos magatartási szabályokat ismételten, vagy súlyosan megszegi, így különösen, ha az eltávozásról nem az előírt időben tér vissza, vagy súlyos fegyelemsértést követ el. Hasonlóképpen válhat érdemtelenné az elítélt, ha az intézetben követ el súlyos, vagy ismételt fegyelemsértést, vagy újabb szabadságvesztés végrehajtásáról érkezik értesítés. Mindezen esetekben az intézet parancsnoka az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását felfüggeszti, és előterjesztést tesz a büntetés-végrehajtási bírónak a megszüntetésre. 8.3. Az átmeneti csoport A Bv. tvr. 29.§. (1). a következőket írja: “ Azt az elítéltet, aki büntetését fegyház vagy börtön fokozatban tölti és szabadságvesztésből legalább öt évet kitöltött, a társadalomba való beilleszkedés elősegítése érdekében, a várható szabadulása előtt legfeljebb két évvel átmeneti csoportba lehet helyezni.” A hosszú szabadságvesztésre ítéltek szabadulásra való felkészítését egy 1978ban létrehozott intézménnyel, átmeneti csoportba helyezéssel oldotta meg a törvényhozás. Az átmeneti csoport célja az, hogy korrigálja a börtönártalmakat, és segítséget nyújtson a szabadulást követő beilleszkedéshez. A szakirodalomban egyaránt bőséggel találunk olyan kutatási eredményeket, amelyek a tartós szabadságelvonásnak az elítélt személyiségére ható káros következményeit mutatja ki. A vizsgálatok igazolják, hogy a hagyományosan zárt rendszerű börtönökben nagyjából öt év eltelte után egy úgynevezett funkcionális pszichoszindróma megjelenésére lehet számítani, ami alapvetően az elszigetelés következménye. Fő tünetei: - érzelmi, önértékelési zavarok, - gondolkodási, kapcsolatteremtési nehézségek - a valóságérzet elvesztése,

63

- fokozott neurotikus hajlamok, - az agresszivitás megnövekedése. A hosszú börtönbüntetésnél az önálló életviteli képesség csökkenése, a személyes kapcsolatok károsodása figyelhető meg. A tapasztalatok azt jelzik, hogy a részletesen szabályozott életrend korlátozza az elítéltet a mérlegelés, a döntés gyakorlásában, így akarati tevékenységében nagyfokú passzivitásra kényszeríti. A csökkenő akarati tevékenységgel fokozódik a döntéstől való félelem, a szabad élet egyre bonyolultabbá válik az elítélt számára, aki úgy érzi, egyre kevésbé tud megfelelni követelményeinek. A hosszabb szabadságvesztés az elítéltet tartósan kiemeli környezetéből, amelyből következően személyi kapcsolatai a legközelebbi hozzátartozók körére szűkülhetnek le. Addig kialakított csaknem minden más személyes kapcsolata megszűnik. Nehezíti a helyzetet, hogy még a legközelebbi hozzátartozókkal sem zökkenőmentesek a kapcsolatok, s ez az elítélt hangulatát alapvetően befolyásolja. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az elítéltek törekvése a kapcsolattartási lehetőségek szélesítésére a szabadulás előtti néhány évben felerősödik. A kutatások azt is kimutatják, hogy a tartós elszigeteltség káros szubjektív és objektív következményei csökkenthetők, ha az életrendjét fokozatosan közelítjük a szabad élet körülményeihez. Az átmeneti csoport, elnevezéséhez hűen átmenetet képez a fegyház és a börtön fokozat, valamint a szabad élet viszonyai között. Az átmeneti csoportba helyezés általános törvényi feltétele tehát az, hogy az elitélt büntetését fegyház, vagy börtön fokozatban töltse, és abból legalább öt évet már kitöltött. A fogház végrehajtási fokozatban a végrehajtás rendje olyan, hogy ebben hosszú tartalmi szabadságvesztés esetén sem érvényesülnek a fenti káros hatások, mert az elitélt nincs a külvilágtól szigorúan elkülönítve, és életrendje sem olyan mértékben meghatározott, hogy ez az önálló életvitelre való készséget jelentősen csökkentené. Az öt év törvénybe foglalása pedig azt, hogy hazai törvényhozásunk is ezt az időtartamot tekinti a károsító hatások szempontjából értékelhetőnek. A fenti feltételek megléte esetén a törvény előírja, hogy az elítéltet a ráható szabadulása előtt legfeljebb két évvel lehet átmeneti csoportba helyezni. A várható szabadulás időpontjának meghatározásához a feltételes szabadságra bocsátás esedékes időpontját is figyelembe lehet venni. Az átmeneti csoportba helyezésről az intézet parancsnoka dönt, miután megvizsgálta az e csoportba helyezés feltételeit. Mivel az átmeneti csoportba

64

helyezés nem az elitéltet megillető jogosultság, hanem lehetőség, a parancsnok azt is mérlegeli, hogy az elitélt áthelyezése az átmeneti csoport félig zárt körülményei közé nem veszélyezteti- e a közbiztonságot, a végrehajtás rendjét. E változás lényege ugyanis az, hogy az elítéltre irányadó eredeti végrehajtási fokozat szabályai enyhíthetők. A jogszabály a végrehajtási mód enyhítésére nem ad tételes felsorolást, hanem azokat emeli ki, amelyek enyhítése különösen alkalmas lehet az átmeneti csoportba helyezés céljának elérésére. Így az elitélt:  eltávozása engedélyezhető huszonnégy órát meg nem haladó időre,  jutalomként évi legfeljebb tizenöt nap rövid tartamú eltávozásra van lehetősége,  részt vehet a büntetés-végrehajtási intézeten kívüli munkában,  csökkenthető az átmeneti csoportban az életrend meghatározottsága,  a bv. intézet kijelölt területén szabadon mozoghat,  pártfogójával rendszeresen érintkezhet,  az elítéltek öntevékeny szervezetének munkájában fokozatosan részt vehet. A csoportokban kialakult belső rend szerint az elitéltek maguk tehetik otthonosabbá lakóhelyiségeiket, a házirend csupán a legszükségesebb kötelmeket tartalmazza. Szabadidejüket maguk szervezhetik, munkáltatásuk jórészt az intézeten kívül, szabad munkavállalók mellett történhet. A csoport a külvilággal való kapcsolatfelvételt fokozatosan, az eltávozási idő növelésével történik, ennek keretében az elitéltnek lehetősége nyílik családi kapcsolatainak erősítésén túl szabadulása utáni elhelyezkedésének és egyéb ügyeinek (pl.: egészségügyi, társadalombiztosítási) intézésére is. Az eltávozásról való pontos visszatérés próbatétele az elitélt visszailleszkedési szándékának. A jogszabály számol azzal is, ha az átmeneti csoportba helyezés nem éri el a célját, az elitélt olyan magatartást tanúsít, amely a végrehajtás rendjét súlyosan sérti. Ilyennek tekinthető, ha az elitélt ismételten olyan fegyelemsértést követ el, amely miatt magánelzárást szabnak ki, vagy ellene újabb büntető eljárás indult. Ebben az esetben lehetőség van az átmeneti csoportba helyezés megszüntetésére. Az átmeneti csoport intézményének a végrehajtás progresszivitásában betöltött szerepe az 1993-as bv. novella hatályba lépése óta megoszlik az akkor létrehozott új intézmény, az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásával. Ez

65

jórészt azokat a börtönfokozatra ítélteket érinti, akiket korábban az átmeneti csoportba helyeztek.

8.4. A végrehajtási fokozat megváltoztatása A bíróság az ítéletben határozza meg a szabadságvesztés fokozatát. Az elítéltnek a büntetés-végrehajtása alatti magatartása azonban azt mutathatja, hogy a büntetés céljának elérésére nem az ítéletben meghatározott fokozat alkalmas. Ezért a törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság megváltoztathassa az ítéletben meghatározott fokozatot. Erről így rendelkezik: “A büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartás esetén a bíróság úgy rendelkezhet, hogy a büntetés hátralevő részét eggyel enyhébb fokozatban kell végrehajtani, ha pedig az elítélt a büntetés-végrehajtás rendjét ismételten és súlyosan megzavarja, a bíróság elrendelheti, hogy a büntetés hátralevő részét eggyel szigorúbb fokozatban hajtsák végre.“ A végrehajtási fokozat megváltoztatásának lehetősége komoly ösztönzője lehet az elítélt kedvező előmenetelének, együttműködési készsége fokozásának. Az utóbbi években különösen megnövekedett az enyhébb fokozatba helyezés gyakorlata, míg a szigorúbb fokozatba helyezés csupán kis számban fordul elő. A gyakorlat azt jelzi, hogy a jogalkalmazók kellő fontosságúnak tekintik az enyhébb fokozatba helyezés intézményét, amely egyben segíti a szabadulás előkészítését is. A szabadságvesztés fokozatának megváltoztatására a bv. kódex a bv. intézet előterjesztésére ad lehetőséget, e mellett az elítélt és védője is kezdeményezheti. A célszerűség ebben az esetben amellett szól, hogy az eljárást ne az ítélő bíró, hanem az intézet helye szerint illetékes bv. bíró folytassa le. Az intézet az enyhébb fokozat kijelölésére tehet előterjesztést, ha az elítélt folyamatosan kifogástalanul teljesíti kötelességeit és a büntetés célja enyhébb fokozatban is elérhető. Az előterjesztésben tájékoztatni kell a bv. bírót a végrehajtott és a végrehajtásra váró szabadságvesztés(ek)ről, valamint arról, ha az elítélt ellen új büntető eljárás van folyamatba. A szigorúbb fokozat kijelölésére akkor lehet előterjesztést tenni, ha a végrehajtás rendjének ismételt és súlyos megzavarása miatt fegyelmi fenyítést szabtak ki.

66

Természetesen arra is van lehetőség - akár enyhébb, akár szigorúbb fokozatba helyezés történt -, hogy az elítélt magatartásának megváltozása a bv. bírót korábbi határozatának hatályon kívül helyezésére indítja, és elrendeli, hogy az elítélt a hátralevő időt az eredeti fokozatban töltse le. A fokozat megváltoztatásának következménye a végrehajtási rend módosulása, de ezen túl érzékenyen érintheti az elítéltet, hogy a feltételes szabadság lehetősége is az új fokozathoz igazodva nyílik meg. 8.5. A feltételes szabadságra bocsátás A feltételes szabadságra bocsátás a XIX. század börtönrendszereiben alakult ki. Lényegében az, hogy az elítéltet a bv. intézetből elbocsátják, annak kilátásba helyezésével, hogy újabb bűncselekmény elkövetése vagy az elrendelt magatartási szabályok megszegése esetén a feltételes szabadság megszüntethető, ami a büntetés végrehajtásának folytatását vonja maga után. A feltételes szabadság a bíróság számára - a büntetéskiszabásához képest korrekciós lehetőség, az elítélt számára pedig perspektívát nyújt, ugyanakkor átmenetet és próbatételt is a társadalomba való beilleszkedéshez. A hazai vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a feltételes szabadság intézménye jobban elősegíti a visszaesés megelőzését, mint a büntetés teljes kitöltése. A gyakorlati tapasztalatok szerint több év átlagában 4-5% között mozog az elrendelt feltételes szabadságra bocsátásokhoz képest a megszüntetések aránya, ami mindenképpen e jogintézmény gyakorlati hatékonysága mellett szól. A feltételes szabadság lehetősége az elítéltet a bv. rendjének betartására is ösztönzi, ezáltal pedig elősegíti a személyzettel való együttműködést. A határozott ideig tartó szabadságvesztésnél a feltételes szabadságra bocsátásnak egyik feltétele a büntetés meghatározott részének a kitöltése, amely a végrehajtási fokozathoz igazodik. E megkülönböztetésnek megfelelően fegyházban a büntetésének legalább négyötöd, börtönben legalább háromnegyed, fogházban pedig kétharmad részét kell kitölteni, minden esetben azonban legalább harminc napot. A feltételes szabadságra bocsátásról a bv. bíró a bv. intézet előterjesztése alapján, a feltételes szabadságra bocsátás lehetséges időpontja előtt, az elítélt meghallgatása után határoz. A feltételes szabadon bocsátás iránti eljárás tehát a bv. intézet előterjesztése alapján indul meg, amelyben az elitélt magatartása alapján véleményt nyilvánít, hogy a büntetés elérte-e a célját. Az előterjesztésben foglalt következtetés az elítélt várható magatartásáról alkotott feltételezés, amely az elitélt szabadságvesztés végrehajtása alatt tanúsított magatartására

67

épít, ezért különös gondot kell fordítani az elítélt értékelésére. Az értékelés az elítélttel kapcsolatos végrehajtás során történt fontosabb eseményekre:  a viselkedésére,  tanulására,  munkavégzésére,  a jutalmazására és  fegyelmi adatokra,  a szabadidő eltöltésének módjára,  a kapcsolattartására,  a szabadulásra való felkészítés érdekében tett intézkedésre terjed ki. Az elitélt feltételes szabadságra bocsátásáról a bv. intézet helye szerint illetékes megyei (fővárosi) bíróságon működő bv. bíró határoz. A bv. bíró az elítéltet meghallgatja és az 1993-as bv. novella új rendelkezése szerint bizonyítás feltétele esetén tárgyalást tart, amelyen az ügyész és a védő is jelen lehet. Ha a büntetés-végrehajtási bíró az elítéltet nem bocsátotta feltételes szabadságra, a feltételes szabadságra bocsátását az elítélt és védője is kezdeményezheti. A feltételes szabadságra bocsátás a szabadságvesztés-büntetés része, emiatt a büntetés csak a feltételes szabadság sikeres elteltével tekinthető “kiállottnak“. A feltételes szabadság akkor telik el sikeresen, ha az elítélt nem követ el bűncselekményt, illetve az előírt magatartási szabályokat megtartja. Az elítélt a feltételes szabadság tartamára, de legkevesebb egy évre pártfogó felügyelet alá helyezhető.

68

9. AZ ELÍTÉLTEK FEGYELMI FELELŐSSÉGE Mindenütt, ahol emberek élnek együtt, különösen a büntetés-végrehajtás kényszerfeltételei között, szükség van bizonyos rendre és a közösségi együttélési szabályok betartására. A fegyelem fenntartás és a fegyelmi büntetések kiszabása a börtönök működésének a leglényegesebb és ezért egyik legfontosabb kérdései közé tartozik. A fegyelmi eljárásoknak a legvégső megoldásaként alkalmazott mechanizmusoknak kell lenniük. A börtönök, természetüknél fogva olyan zárt intézmények, ahol sok, általában ugyanolyan nemű embert akaratuk ellenére tartanak fogva, megszorító feltételek mellett. Elkerülhetetlen, hogy időnként egyes fogvatartottak valamilyen módon meg ne szegjék a büntetés-végrehajtási alapelveket és szabályokat. Tehetik más személy testi támadásával, tárgy ellopásával, megtagadva, hogy alávessék magukat az intézetek belső szabályainak, a törvényes rendhez alkalmazkodásnak, nem engedélyezett tárgyak a börtönbe vételével, vagy bármilyen más módon. Egyértelmű, eljárások sokaságára van szükség az ilyen események kezelésére. Méltányos a hatékony büntetési rendre van szükség az általános alapelvek megvalósulása, a társadalom, a börtönszemélyzet és a fogvatartottak érdekeinek szolgálatában. A megfelelő kontrol és a kellő fegyelem, a személyes viselkedés és a közös tevékenységek vonatkozásában szükséges a börtönökben a fogva tartás elsődleges kezelési céljainak követéséhez is. Ezen túlmenően a társadalom joggal várja el, hogy a börtönök fegyelmezetten működjenek, és a börtönszemélyzet biztonságos és hatékony őrzési és kezelői munkavégzése is ezen áll vagy bukik. A biztonságos a rendezett közösségi élet és az intézet kezelési céljai érdekében rendet és fegyelmet kell tartani. A szabadságvesztést töltő elítéltet fegyelmi és büntetőjogi felelősség terheli. Fegyelmi vétséget követ el az a fogvatartott, aki:  a bv. rendjét vétkesen megszegi,  más fogvatartottat fegyelmi vétség elkövetésére szándékosan rábír,  más fogvatartott részére fegyelmi vétség elkövetéséhez szándékos segítséget nyújt. A fenti esetben fegyelmi eljárást kell indítani és felelősségre kell vonni. Ha a vétkes magatartás bűncselekményt is megvalósít, büntető feljelentést kell tenni az intézet helye szerint illetékes ügyészségnél. A büntetőeljárás a fegyelmit nem akadályozza, tehát helye van fenyítés kiszabásának is. Ha a

69

fegyelemsértés szabálysértést is megvalósít, azt fegyelmi vétségként kell elbírálni. A hazai és nemzetközi szabályok tiltják minden olyan fegyelmező eszköz alkalmazását is, amely sérti az elítélt emberi méltóságát. Az 1993. évi XXXII. törvény az elítéltekkel szemben alkalmazható fenyítések számát szűkítette, így a következők szabhatók ki:  feddés,  a személyes szükségeltre fordítható pénzösszeg csökkentése és  magánelzárás. A korábbi hét fenyítési nemnek háromra csökkentésében a törvényhozónak az a szándéka tükröződik, hogy nem tekinthetők megfelelő eszköznek az olyan büntetések, amelyek csökkentik a szabadulás utáni beilleszkedés esélyeit. Ezért törölte a kapcsolattartási jogot korlátozó és a munkadíj csökkentő fenyítéseket. Kifejeződik az is, hogy a jogalkotó nem a fegyelmezést tartja a rend fenntartásához szükséges alapvető eszköznek, hanem annak elérését elsősorban a fogvatartott önkéntes jogkövetési magatartásától várja. Ezt segíti elő a pozitív ösztönzési rendszer. A fegyelmi fenyítések közül a feddés erkölcsi jellegű, a személyes szükségletre fordítható pénzösszeg (ez az elítélt keresményéből vagy hozzátartozóitól beküldött pénzeszközökből elégíthető ki) csökkentése pedig anyagi- ellátási vonatkozású korlátozás. Ez utóbbi hat hónapig terjedő időre, legfeljebb ötven százalékkal csökkenthető. A felelősségrevonás legsúlyosabb formája, amely a szabadságvesztésen túl még további személyi szabadságot korlátozó elemeket hordoz: a magánelzárás. E fenyítés személyi és egészségügyi korlátait tartalmazó előírás az, hogy nem szabható ki terhes és kisgyermekes nővel szemben és azzal szemben sem, akinél a bv. intézet orvosa egészségügyi jellegű kizáró okot állapított meg. A magánelzárás károsan befolyásolhatja az elítélt egészségügyi állapotát, ezért indokolt annak folyamatos figyelemmel kísérése és szükség esetén - orvosi javaslatra végrehajtásának felfüggesztése. A magánelzárás kiszabhatóságának időtartamát a törvény a szabadságvesztés végrehajtási fokozatától függően differenciáltan határozza meg. Fegyházban harminc, börtönben húsz, fogházban tíz napig terjedhet. Fontos kérdés, hogy a magánelzárás tartama alatt mennyiben korlátozhatók az elítélt jogai. A bv. kódex erről pontosan rendelkezik:

70

 nem küldhet és nem kaphat csomagot,  nem fogadhat látogatót, kivéve a lelkészt, valamint a szabadulás előkészítése érdekében a leendő munkáltatóját, a hivatásos pártfogót és a karitatív szervezet megbízottját,  a személyes szükségleteire nem vásárolhat,  nem veheti igénybe a büntetés-végrehajtási intézet művelődési és sportolási lehetőségeit, sajtóterméket nem olvashat. A jogszabály tehát nem tiltja a levél kézbesítését vagy azt, hogy az elítélt a magánelzárás alatt sajtóterméknek nem minősülő kiadványt (például Biblia, könyv) olvasson. Engedélyezhető továbbá, hogy az elítélt a magánelzárás tartama alatt is dolgozzék vagy iskolai oktatásban részt vegyen. A törvény, garanciális súlyára tekintettel külön is kiemeli, hogy a magánelzárás alatt is biztosítani kell az elítélt számára a védővel való érintkezést, továbbá azt a lehetőséget, hogy a bv. intézet parancsnokának engedélyével, felügyelettel meglátogathassa súlyos beteg hozzátartozóját és részt vehessen hozzátartozója temetésén. A kettős büntetés elkerülése érdekében a magánelzárás folytán elmaradt látogatást, csomagküldeményt és vásárlást e fenyítés kitöltése után pótolni lehet. A fegyelmi fenyítés kiszabása a fegyelmi jogkör gyakorlójától - ez lehet az intézet parancsnoka, a bv. osztály vezetője vagy a nevelő - messzemenő egyéniesítést kíván meg. A fenyítés kiszabásánál figyelemmel kell lenni a fegyelemsértés súlyára és természetesen nem hagyhatók figyelmen kívül az elkövetés körülményei, az intézet általános fegyelmi helyzete sem. A fenyítés mértékének megállapításakor a fokozatosságot is szem előtt kell tartani. A magánelzárás kiszabása alkalmazásának törvényességi biztosítéka, hogy az elítélt e fegyelmi határozat ellen fellebbezéssel élhet a bv. bíróhoz. A hatályos szabályozás tehát megnyitja a bírósági felülvizsgálat útját. A fellebbezéssel nem húzhatja el indokolatlanul a fegyelmi felelősségre vonást, ezért azt a fenyítés közlésekor nyomban be kell jelentenie az elítéltnek. E fellebbezésnek a fenyítés végrehajtására - a bv. bíró döntéséig - halasztó hatálya van. A bv. bírónak az elítélt fellebbezését öt napon belül kell elbírálnia. A fellebbezés elbírálásakor a bv. bíró döntési jogköre nem korlátozott, tehát a megtámadott határozatot megváltoztathatja vagy helybenhagyhatja. A bv. bíró ezen határozata ellen az elítélt, az ügyész és a védő az általános szabályoknak megfelelően további, a területileg illetékes bírósághoz benyújtott fellebbezéssel élhet. Ez azonban már nem halasztó hatályú a fegyelmi büntetés végrehajtására.

71

Az intézeti rend és a fegyelem fenntartása érdekében az állománynak jobban meg kell ismernie a rendbontások okait, s azok hatását az elítéltek magatartására. A fogvatartottak „rossz magaviselete” sokszor a szervezetlenség eredménye, vagy az utasítások meg nem értésének a következménye.

72

10. SZABADULÁSRA VALÓ FELKÉSZÍTÉS A szabadságvesztésből szabadult számára a társadalomba való beilleszkedés rendszerint jelentős nehézségekkel jár. Ennek okait a szakirodalom részben szubjektív eredetűnek tekinti, mint a szabadságvesztés negatív következményeként, az önálló életviteli képesség csökkentését, a társadalmi életszemlélet megerősödését, amelyek az elítélt beilleszkedési készségének fogyatékosságait jelzi. Az okok nyomósabb része azonban objektív eredetű, és az elítélt beilleszkedési szándékától függetlenül érvényesül. Ilyen lehet a megfelelő lakhely, munkahely hiánya, vagy a szabadult elítélt megbélyegezettségéből, a vele szemben érvényesülő ellenérzésből fakadó beilleszkedési nehézség. A bv. intézetnek a lehetőségein belül mindent meg kell tennie a szabaduló visszavezetésének segítése érdekében /nem helyette/. A végrehajtás korszerű felfogása szerint a szabadulásra való felkészítésnek a lehető leghamarabb, már az elítélt intézetbe történő felvételét követően el kell kezdődnie. Az intézetnek az elítélt együttműködésével már akkor erőfeszítéseket kell tennie, hogy az elítélt ne veszítse el azokat a kapcsolatait, amely révén leendő lakóhelyét, állását biztosítani tudja. A szabadításra való felkészítés további fontos alapelve, hogy azt a nevelési program szerves részévé kell tenni, különösen a fogvatartás utolsó hónapjaiban, amikor a külvilági életformába beilleszkedés érdekében célszerű gyakorlatias, felkészítő programokat beiktatni. Visszailleszkedést segítő programok Mind az elítéltek, mind a társadalomnak érdekében áll, hogy az elítéltek olyan kezelési programokba kapcsolódhassanak be, amely a börtönön kívüli életbe történő eredményes beilleszkedésüket tűzi ki célul. Az elítélteknek eltérő igényeik és gondjaik lehetnek személyes körülményüktől függően. Számos elítélt szembesül olyan problémákkal, mint:  hajléktalanság,  munkanélküliség,  társadalmi elszigeteltség,  deviáns szociális kapcsolatok,  aluliskolázottság,  piacképes végzettség hiánya,  egészségi panaszok,  kábítószer- vagy alkohol függőség.

73

Ők mind segítségre, tanácsra, képzésre szorulnak. Az elítéltek elsősorban közvetlen gyakorlati választ igényelnek konkrét problémáikra, méghozzá a lehető leggyorsabban. Az elítéltek egyéni gondjaiknak kezelésén túl általános oktatási és képzési programokra van szükség. Ezek a programok három fő cél köré rendeződnek. 1. Munkára nevelés: Ideértendő a piacképes területeken történő szakképzés, mint pozitív kezelési eszköz, melynek célja az elítélt rehabilitációja, a személyiségkárosodás megakadályozása és az elítélt felkészítése arra, hogy szabadulása után felelős módon legyen képes megélhetését biztosítani. 2. Megfelelő szociális készségek elsajátítása: A nevelés és képzése keretében, az elítélt külvilági életformába történő visszaillesztése és a társadalmi kapcsolatainak megőrzése. 3. Konkrét segítség és szaktanácsadás: Az elítéltek egyéni szükségleteinek biztosítása és személyi problémáinak megoldása érdekében nyújtott támogatás, tanácsadás. A szabadulásra való felkészítés során az alábbira kell tekintettel lenni: - Az elítéltek valamennyi kategóriájának és típusának biztosítani kell a szabadulásra való felkészítés lehetőségét. - A felkészítésnek a lehető leghamarabb el kell kezdődnie, -A szabadulás előkészítését a kezelési program szerves részévé kell tenni ( a szabadságvesztés időbeosztásának megtervezése) - A szabadlábra helyezés előkészítésnek a szabadságvesztés teljes időszakát át kell fognia, - A fogvatartás utolsó hónapjaiban különleges figyelmet kell fordítani a külvilági életformára való felkészítésre. - A lehető legszélesebb körbe kerüljenek bevonásra a különböző szervezetek, szakértők, - A felkészítő programokat rendszeresen és módszeresen ellenőrizni, értékelni kell, s ha szükséges azokat pontosítani és javítani kell. Utógondozás A jogszabály az utógondozás céljaként a szabadságvesztésből szabadultak segítését és az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtését tűzi ki. Az utógondozást maga a szabaduló elítélt kezdeményezheti. A törvény ugyanis rögzíti az elítéltnek azt a jogát, hogy a társadalomba történő beilleszkedéshez segítséget és támogatást kérjen.

74

Ez elsősorban a munkába álláshoz, a letelepedéshez, a szállás biztosításához, a megkezdett tanulmányai folytatásához, valamint a gyógykezeléshez és gyógyító eljáráshoz nyújtandó segítségre irányulhat. Az utógondozást a pártfogó felügyelők végzik, de segíti őket a helyi önkormányzatok, a munkáltatók és közreműködnek a különféle karitatív és missziós szervezetek. Az utógondozást tehát fő feladatként Pártfogó Felügyelő Szolgálat megyei (fővárosi) hivatalok pártfogó felügyelői látják el, e feladat bonyolultsága, tennivalók sokasága miatt azonban az együttműködők minél szélesebb körű bevonásával. A szabadulók segítésében jelentős a helyi önkormányzatok szerepe, amelyek különböző jogszabályi felhatalmazás alapján rendkívüli vagy rendes segélyt, támogatást nyújthatnak, vagy munkát ajánlhatnak. Nem nélkülözhető a különböző munkaügyi központok támogató szerepe sem, ahol a munkalehetőségekre való figyelemfelhívás mellett arról is tájékoztatást nyújtanak, melyik munkáltató tud ideiglenes vagy végleges szálláslehetőséget felajánlani a vele munkaszerződést kötő szabadulónak, illetve felvilágosítják az érdeklődőt a munkanélküliek ellátási rendszeréről és egyéb munkajogi kérdésekről. Az utógondozás a büntetés-végrehajtási intézetben büntetésüket töltő elítéltek vonatkozásában a bv. intézet székhelye szerint illetékes megyei hivatal kijelölt pártfogó felügyelőjének a feladata (börtönpártfogolás). Az elítélt szabadulása után a lakhelye szerint illetékes megyei hivatal végzi az utógondozást. Az utógondozás tehát olyan intézkedéseket jelent, amelyek segítséget, támogatást nyújtanak a szabaduló elítéltnek.

75

11. SPECIÁLIS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI FELADATOK 11.1. 11.2. 11.3. 11.4.

Fiatalkorú elítéltek speciális kezelése, gondozása A nők büntetés-végrehajtásának sajátos vonásai Az elítéltek kezelése a gyógyító-nevelő csoportban Külföldi elítéltek büntetésének végrehajtása

11.1. Fiatalkorú elítéltek speciális kezelése, gondozása A fiatalkorúaknak a felnőttekétől eltérő büntetőjogi megítélését, büntetésvégrehajtási kezelését életkori sajátosságaik indokolják. A fiatal kor a társadalmi követelményekhez való alkalmazkodási készség kialakulásának a szakasza. A még lezárulatlan jellembeli, biológiai és szociális fejlődésük, kialakulóban lévő személyiségük szükségessé teszi a büntetés nevelő jellegének erősítését a represszív elemekkel szemben. Ezt a követelményt tartalmazza a büntető törvénykönyv 108. § (1) bekezdése, amely elvi jelleggel mondja ki: "a fiatalkorúval szemben alkalmazott büntetés vagy intézkedés célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjék és a társadalom hasznos tagjává váljék". A '90-es évek elején a fiatalkorúak igazságszolgáltatásáról a magyar büntető törvényhozás látókörébe került nemzetközi dokumentumok, így különösen az úgynevezett Pekingi Szabályok (1985) és a Gyermek Jogairól szóló egyezmény (1989) szükségessé tették a jogrendszerünkbe való beillesztésére irányuló jogharmonizációs munka megkezdését. A büntetőszabályok módosításáról szóló 1995. évi XLI. törvény már ez utóbbi Egyezmény szellemében rendelkezik arról, hogy a szabadságvesztés-büntetés a fiatalkorúakra csak végső eszközként alkalmazható, és az intézkedések, a büntetések közül azokat kell előnyben részesíteni, amelyek nem eredményeznek szabadságelvonást. A fiatalkorúak szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának a felnőttekétől megkülönböztetett körülményeit, nevelési, kezelési, gondozási feltételeit rögzítik a bv. kódexnek azok az alaprendelkezései, amelyek előírják, hogy "a fiatalkorúak szabadságvesztését külön büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani", illetve, hogy "különös gondot kell fordítani a fiatalkorú nevelésére, oktatására, személyiségének fejlesztésére és testi fejlődésére". A felnőttektől eltérő, számos feloldó szabály közül kiemelendő a fiatalkorúak bv. intézeti rendjére vonatkozó rendelkezés, amely szerint a fiatalkorúak börtön és fogház fokozatán belül a bentlakók személyiségének megfelelően kialakíthatók nevelési csoportok.

76

A fiatalkorú egészségügyi, pszichológiai, munkaalkalmassági vizsgálatát, a nevelési program kialakítását a felkészítő részlegben látják el. Már ebben a szakaszban nagyobb szerep jut a családnak, illetve a lakóhely szerint illetékes gyermekvédelmi szakszolgálatnak, gyámhatóságnak, amelyeket az intézet a fiatalkorú befogadásáról szóló kiértesítésen kívül, a megismeréséhez szükséges információk kérésével kereshet fel. A fiatalkorúak intézetében a '90-es évek elején indultak biztató kísérletek a progresszív szisztéma bevezetésére. Ennek lényege, hogy a megfigyelési időszak után a fiatalkorúnak módot ad arra, hogy a követelmények teljesítésével fokozatosan könnyebb rezsimtulajdonságokkal rendelkező részlegekbe kerüljön. A zárt, a félig zárt és végül a félig nyitott részlegekbe előrehaladás vonzereje az intézet ideiglenes elhagyásának fokozatosan szélesedő lehetőségében van. A kísérlet 1995-ben történt értékelésekor kimutatható volt, hogy a progresszív szisztéma és a működtetésére fordított pedagógiai erőfeszítések jelentősen javítottak az intézet légkörén. A korábbi években nehezen kezelhető intézeti szubkultúra agresszivitását, nemegyszer brutalitását kísérő jelenségeket javarészt sikerült kiküszöbölni, amelynek következményeként a fegyelmi felelősségre vonások száma - ezen belül a magánelzárásé - lényeges csökkenést mutat. A követelmények nem teljesítésének hathatós szankciója a fegyelmi büntetések helyett a kilátásba helyezett előmeneteli kedvezmények elmaradása lett. A fenti csoportképzésen kívül létrehozott korrekciós csoportba az intézeti pszichológus, illetve a nevelő javaslatára azokat a fiatalkorúakat helyezik, akik elesettebbek, kiszolgáltatottabbak, és ezért különös védelemre, gondozásra szorulnak. Rajtuk kívül azokat helyezik külön csoportba, akik agresszivitásuk miatt jelentenek veszélyt társaikra vagy önmagukra. E csoporttal pszichológus, gyógypedagógus foglalkozik. Ezenkívül az intézetben 20-25 fős gyógyítónevelő csoport is működik. A fiatalkorúak intézete nem vállalhatja a családi és az iskolai nevelés minden funkcióját, de ugyanakkor nagyobb eséllyel léphet fel, mint a felnőtt korúaknál. A nemzetközi tendenciákkal egybeesően hazánkban is az intézeti nevelési hatásrendszer középpontjába az elmaradt vagy hiányos szocializáció pótlására irányuló általános és szakműveltséget nyújtó képzés lépett. Ezen belül olyan keretek kialakítása vált célszerűvé, amelyek az elmaradt készségek és képességek fejlesztését, azaz az úgynevezett készségtárgyaknak az oktatásba való bevitelét jelentik. A fiatalkorúak számára élményszerű, érzelmileg is motiváló oktatási program állítható össze a szokványos tanulási helyzet

77

kerülésével, irodalmi-zenei és egyéb művészeti, a kézügyességet próbára tevő, kreativitást, alkotókedvet serkentő tevékenységgel járó élmények nyújtásával. Az ismert adatok szerint a fiatalkorúaknak csaknem 40 százaléka nem fejezte be az általános iskolát, 8 százaléka analfabéta. Az intézet, amely jelentős oktatási hagyományokkal rendelkezik, a bv. kódex 1993-as novellája után a 16 éven felüliek számára tanulásra ösztönző rendszert dolgozott ki. E szerint az általános iskolai, illetve az első szakmai végzettséget adó iskolarendszerű képzésben részt vevő fiatalkorúakat a szükséges képzési idő alatt munkavégzési kötelezettség és a tartására fordított költségekhez való hozzájárulás nem terheli. Az eddigi erőfeszítések ellenére nehézségekkel jár a fiatalkorúak szakmai képzési bázisának kialakítása. Ez a múltban elhanyagolt terület jelentős anyagi ráfordításokat igényel. A fiatalkorúak munkával foglalkoztatása is a megoldandók közé tartozik. A korábbi évtizedekben kialakított vállalati munkáltatása előtérbe került a fiatalkorúak reintegrációs szükségleteivel szemben. Ezért a fiatalkorúak életkori sajátosságaihoz, szellemi és testi képességeihez, valamint a munkaerő-piaci igényekhez egyaránt alkalmazkodó foglalkoztatásiképzési profilok tárgyi és személyi feltételeinek kialakítása még éveket vesz igénybe. A fiatalkorúak várható beilleszkedési nehézségeit a szakmai gyakorlottság hiánya felől különösen jelzi, hogy a bentlakóknak mindössze 3 százaléka rendelkezett szakmunkás végzettséggel, és 20 százalékának volt korábban munkaviszonya. Az életkori sajátosságoknak megfelelő figyelmet fordítanak a közművelődési és szabadidő tevékenység feltételeinek biztosítására. A napi programok egyik legfontosabb elemévé lépett elő a feszültségek csökkentését szolgáló sportfoglalkozás. Az intézet fedett és nyitott sportlétesítményei folyamatos mozgáslehetőséget nyújtanak. A fiatalkorúak intézetében is népszerű a több csatorna vételére és videofilmek vetítésére is alkalmas zártláncú televíziós hálózaton történő műsorközvetítés. A könyvtárhasználaton kívül a fiatalkorúak érdeklődéséhez leginkább igazodó zene-, rajz-, háztartási és biológiai szakkör működését biztosítja az intézet. A legtöbb államban jelentős erőfeszítéseket tesznek a fiatalkorú elítélteknek a felnőttekénél kedvezőbb intézeti elhelyezésére. Ebben a kis létszámú (40-200 fős), familiáris hangulatú intézetek és a beutaltak többnyire egyéni elhelyezése jelenti a követendő modellt. A több kis befogadású intézet egyben elősegíti a fiatalkorúak regionális elhelyezését, a hozzátartozókkal való kapcsolattartás megkönnyítését. A zsufoltságot enyhitheti, hogy megépült

78

Kecskeméten, Pécsett, illetve Szirmabesenyőn a Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézete. A fiatalkorú elítéltek előéletének vizsgálatai egybehangzóan a családi élet valamiféle zavarát mutatják ki. Többségük hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű családokban nevelkedett, kitéve többféle negatív környezeti hatásnak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a korábban mégoly konfliktusos családi kapcsolatok ellenére a fiatalkorú családhoz - szülőkhöz, testvérekhez, stb. - kötődési igénye általában fokozódik a szabadságvesztés ideje alatt. A családtagok részéről is érezhető a felelősségérzet, amit az anyagilag is megterhelő látogatások és más kapcsolati formák (például csomagküldés) sokszor erőn felüli vállalása is jelez. Ez az állapot lehetőséget teremthet az akut, családon belüli konfliktusok feloldására, a szabadulás utáni beilleszkedés érdekében történő kölcsönös együttműködésre. Ezt célozzák az úgynevezett családterápiás foglalkozások, a család intézeti látogatásai alkalmával. A családi kapcsolatok erősítését szolgálják az utóbbi években növekvő számú, különböző jogcímű (kimaradás, rövid tartamú eltávozás, enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazása) eltávozások. Megszorító szabály, hogy a 18. életévét be nem töltött elítélt csak akkor távozhat el, ha őt törvényes képviselője, nagykorú hozzátartozója, pártfogója vagy valamely, a bv. szervezettel együttműködési megállapodást kötött karitatív szervezet képviselője fogadja, és kíséréséről, valamint a visszaszállításáról gondoskodik. A fiatalkorúak utógondozásának, pártfogó felügyeletének előkészítéséhez különösen fontos társadalmi érdek fűződik, ennek megfelelően a felnőttekétől eltérő jogi szabályozás mellett és szervezetben történik. A fiatalkorúak nagyobb támogatásra, ellenőrzésre rászorultsága miatt a kötelező pártfogó felügyelet elrendelését a törvény szélesebb körben határozza meg. A másik különbség, hogy a bíróság feladatait a pártfogó felügyelet során a gyámhatóság látja el, akkor is, ha a pártfogolt az intézkedés tartama alatt betölti a 18. életévét. 11.2. A nők büntetés-végrehajtásának sajátos vonásai Mint az a statisztikai adatokból kitűnik, az elítéltállományon belül a női elítéltek számának és arányának az utóbbi évtizedben tapasztalt csökkenése ellenére nemzetközi összehasonlításban még mindig nagyarányú jelenlétük regisztrálható. A jogszabályok rendelkeznek a női elítélteknek a férfiaktól elkülönített végrehajtásáról, elhelyezésük, egészségügyi ellátásuk, a velük szemben alkalmazható biztonsági intézkedések és munkavégzésük sajátos, fiziológiai, pszichikai adottságaikat figyelembe vevő normáiról.

79

A női elítéltekkel foglalkozó szakemberek tapasztalatai szerint a nők szociálisan, érzelmileg és gazdaságilag is sokkal inkább kötődnek a családhoz, környezetükhöz, mint a férfiak. Ezért - különösen azok, akik először kerülnek zárt intézetbe - a gyermekektől, a házastárstól, a hozzátartozóktól való elszakadást rendkívül nehezen viselik. Ez a beilleszkedési időszakot elnyújtja, és gyakran súlyos érzelmi feszültséggel terheli meg. Ugyancsak nehezen kezelhető a fiatal (18-35 éves) női korosztály. Ők igénylik a leginkább a törődést, az érzelmi kapcsolatok fennmaradását, és ha ez a kapcsolat megsérül, magatartásukban jelentős változások állhatnak be. A valakihez való tartozás igénye számos esetben nyíltan vállalt és újabb konfliktusok forrásává váló homoszexuális viszony létrejöttéhez vezethet. A beilleszkedési nehézségek, a csökkent tolerancia és börtöntűrő képesség a női elítéltek körében gyakoribbá teszi a betegségtudatba menekülést, a pszichoszomatikus eredetű egészségkárosodást. Egy felmérés kimutatta, hogy a női elítéltek orvosi rendelésen való megjelenése a férfiakénak négyszeresét, míg gyógyszerfogyasztásuk a dupláját éri el. Mindez a familiáris kapcsolatok fenntartásának erőteljes támogatását igényli a bv. intézet személyzetétől. A női elítéltek munkával foglalkoztatása hagyományosan elsősorban konfekcióipari jellegű, amely mellett a szakképzésük is megszervezhető. A statisztikai adatok szerint a női fogvatartottak iskolázottsága alacsonyabb a férfiakénál, különösen magas közöttük az analfabéták aránya, ezért általános iskolai oktatásba való bevonásuk folyamatos erőfeszítéseket igényel. Napirendjükben, a szabadidőprogramokban, a háztartási, gyermekgondozási, higiénés, testápolási, egészségügyi, családi élettel kapcsolatos ismeretek elsajátítására, készségek kialakítására meg kell teremteni a feltételeket. A bv. kódex az alkotmánnyal összhangban biztosítja a jogot a nőknek a sajátos védelemre, továbbá kimondja, hogy a terhes és kisgyermekes elítélt nőnek az egészségét védő és a gyermek fejlődését szolgáló jogai nem korlátozhatók a szabadságvesztés végrehajtása alatt sem. A női elítéltekre az alábbi speciális rendelkezések vonatkoznak: A kényszerítő eszközök (testi kényszer, bilincs, elektromos sokkoló eszköz, gumibot, szolgálati kutya) alkalmazásának köréből kizárja a terhes nőket, használatukat megtiltja női fogvatartottal szemben szökés megakadályozására, illetve szökésük esetén a lőfegyver alkalmazását. A törvény különös védelemben részesíti a terhes és kisgyermekes elítélt nőket. Ha ugyanis a bv. intézet orvosa megállapítja, hogy az elítélt nő a

80

terhesség negyedik hónapját elérte, és a szülés várható időpontja megelőzi a szabadulás napját, kérelemre az intézet parancsnoka javaslatot tesz a szabadságvesztés félbeszakítására. Ennek engedélyezése esetén az elítélt nőt a szülés várható időpontja előtt négy héttel szabadítani kell. Abban az esetben, ha az elítélt nő veszélyeztetett terhességét állapítják meg, őt a Bv. Központi Kórházba kell szállítani, és egyidejűleg javaslatot kell tenni a büntetés félbeszakítására. A bv. Kódex arra az esetre is rendelkezik, ha a büntetés-félbeszakítás - az elítélt veszélyessége vagy egyéb körülmények gondos mérlegelése alapján - nem engedélyezhető, vagy ilyen kérelmet nem terjesztettek elő, és a szülésre a szabadságvesztés végrehajtása alatt kerül sor. Ekkor az újszülöttet hat hónapos, kivételesen egyéves koráig az anyjával együtt kell elhelyezni a büntetés-végrehajtási intézetben. Ilyenkor a gyermeknek és anyjának elhelyezéséről és megfelelő egészségvédelemről a Bv. Központi Kórház gondoskodik. Az anya és fogva tartása alatt született gyermek együttes elhelyezésének eljárási szabályairól a 65/2003. OP. Intézkedés az alábbiakról rendelkezik: Az anya-gyermek részlegen biztosítani kell: - az állandó felügyeletet, - a folyamatos csecsemőgondozói szolgálatot, - a rendszeres gyermekorvosi és védőnői ellátást, - pszichológus közreműködését. Anyák és gyermekeik közös elhelyezésére a Bács-Kiskun Megyei Büntetésvégrehajtási intézetet jelölték ki. (75/2005. OP. intézkedés) A gyermeket váró elítélt nő várandóssági pótlékot kaphat szülésig, amelyet sem elvonni, sem fegyelmi úton csökkenteni nem lehet. Ha a törvényi feltételek fennállnak, a szabadságvesztését töltő nő is jogosult tb.-juttatásokra, családi pótlékra vagy egyéb támogatásra. Ugyanazon szabályok alapján jogosult terhessége megszakítására, mint bárki más. Az idevonatkozó 1992. évi LXXIX. törvény értelmében meghatározott időn belül benyújthatja a terhesség-megszakítás iránti kérelmét. Az egyetlen eltérés az általános szabályokhoz képest az, hogy az elítélt nőnél a kívánt beavatkozást csak a Bv. Központi Kórházában végezhetik el. A munkakötelezettség minden elítéltre vonatkozik, azonban a nők nem végezhetnek olyan nehéz fizikai munkát, amelyre testi felépítésük miatt nem alkalmasak. A terhes vagy kisgyermekes nő munkáltatását további korlátok közé szorítja az a szabály, hogy a terhesség megállapításától gyermek 6 hónapos

81

koráig, illetve ha a gyermek a bv. intézetben van elhelyezve, 1 éves koráig sem éjszakai munkára (22 órától 6 óráig), sem túlmunkára nem lehet beosztani. Kizárt a magánelzárás fegyelmi büntetésként alkalmazása terhes és kisgyermekes nővel szemben. Kisgyermekes nőnek azt kell tekinteni, aki gyermekével együtt van a bv. intézetben. A büntetés-végrehajtás jelentős feladata a zárt intézeti körülmények közötti szerepváltozás személyiségkárosító, a nők énképére, női mivoltukra kedvezőtlen következményeknek lehetőség szerinti tompítása. Ezt célozzák a nőknek a férfiakénál nagyobb szabad mozgásteret (3,5 m2) előíró, a női elítéltek formaruhájának polgári jellegét kihangsúlyozó, valamint a nagyobb higiénés, esztétikai szükségletük (gyakoribb tisztálkodási, fokozottabb ruházat- és környezettisztasági igények) kielégítésére irányuló szabályok. 11.3. Az elítéltek kezelése a gyógyító-nevelő csoportban A befogadott elítéltek 5-6 százalékának személyiségzavara, vagy kábító hatású anyagok (alkohol, kábítószer stb.) kóros élvezete miatti leépültsége avagy fejlődési rendellenesség miatt szellemileg visszamaradott állapota teszi szükségessé külön csoportba helyezésüket. Ezek az elítéltek sokkal nehezebben tudnak beilleszkedni a zárt intézet életrendjébe, az általában alkalmazott nevelési, kezelési módszerek kevésbé érvényesíthetők hatékonyan. Számukra ezért 1979-től egyes büntetés-végrehajtási intézetekben külön részleget, az úgynevezett gyógyító-nevelő csoportot hozták létre. A gyógyító-nevelő csoportba helyezés nem érinti az elítélt bíróság által meghatározott szabadságvesztési fokozatát, továbbá az elítéltekre általában vonatkozó, a bv. kódexben rögzített jogokat és kötelezettségeket sem. A hatályos szabályozás meghatározza az elítélteknek azt a személyi körét, amelyiknek e részlegbe helyezéséről gondoskodni kell. E szerint gyógyítónevelő csoportba kell elhelyezni azt az elítéltet, a) akinek a büntető törvénykönyv 24. § (2) bekezdése alapján korlátozott beszámítási képességét állapították meg; b) akinek a büntető törvénykönyv 75. §-a alapján kényszergyógyítás rendelték el; c) akit a szabadságvesztés végrehajtása alatti időben kóros elmeállapota miatt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kezeltek és elmeállapota olyan mértékben javult, hogy az a szabadságvesztés folytatását nem akadályozza;

82

d) akinek a személyiségzavar jellege, vagy annak súlyossága miatt a gyógyító-nevelő csoportban való elhelyezése indokolt. A fenti felsoroláshoz magyarázatul szolgálhat, hogy az a) pontban szereplő korlátozott beszámítási képességgel rendelkező elkövető elmeállapota még nem indokolja a bűnösséget kizáró kóros elmeállapot megállapítását, tehát bűncselekményéért felelősségre vonható, de büntetése a Btk. alapján korlátlanul enyhíthető. Az ilyen elkövető szabadságvesztés-büntetése esetén, a fokozatának megfelelő gyógyító-nevelő csoportba helyezése előtt, kivizsgálásra és a gyógyításához szükséges komplex terápiás program kidolgozása céljából egy hónapra az IMEI-be kerül. A b) pontban feltüntetett kényszergyógyítás a büntető törvénykönyv szankciórendszerében az intézkedések között helyezkedik el. A kényszergyógyítás nem önálló intézkedés, hanem a hat hónapot meghaladó szabadságvesztés-büntetés végrehajtásához kapcsolódik, és azzal szemben rendelheti el a bíróság, akinek bűncselekménye összefügg alkoholista életmódjával. A kényszergyógyításra csak a szabadságvesztés tartama alatt kerülhet sor. Azt az elítéltet, akinek kényszergyógyítását a bíróság elrendelte, befogadása utáni kivizsgálásra - legfeljebb 30 napra - az IMEI-be kell szállítani. Gyógyító-nevelő csoportba helyezése előtt az intézet részletes terápiás tervet tartalmazó kezelési előírást készít az elítéltről. A c) pontban feltüntetett, a szabadságvesztés végrehajtása alatt kóros elmeállapotúvá vált elítélt zárt intézeti elmegyógyításáról fentebb már szóltunk. A kóros elmeállapotra utaló tüneteket először a bv. intézet orvosa állapítja meg, és tesz javaslatot az elítélt IMEI-ben való megfigyelésére. Ha megfigyelésének, illetve gyógykezelésének eredményeképpen megállapítható, hogy az elítélt elmeállapota olyan mértékben javult, hogy az a szabadságvesztés végrehajtását nem akadályozza, gyógyító-nevelő csoportba helyezéséről kell intézkedni. A d) pont szerinti személyiségzavarra utaló tüneteket szintén a bv. intézet orvosa állapítja meg, és javasolja az elítélt beutalását - kivizsgálás és komplex terápiás program kidolgozása céljából - az IMEI-be, ahonnan az elítélt gyógyító-nevelő csoportba helyezése megtörténhet. Kivételesen, abban a bv. intézetben, ahol gyógyító-nevelő csoport működik, az orvos javaslatára a parancsnok - legfeljebb 30 napig - közvetlenül is ide helyezheti a személyiségzavarban szenvedő elítéltet. Az érintett elítélteket tehát általában gyógyító-nevelő csoportba helyezésük előkészítéseként az IMEI-nek erre a célra létesített szakosztályán kivizsgálják, és e vizsgálat alapján készül el az alkalmazandó terápia programja. Ezt az úgynevezett komplex terápiás programot valósítják meg a gyógyítónevelő csoportban, amely nem más, mint a beutaltak egyéni gyógykezelésére, nevelésére, oktatására és foglalkoztatására irányuló kezelési program.

83

A csoport munkáját szakképzett nevelő irányítja, rajta kívül a kezelésben orvos, pszichológus és szükség szerint más szakember is részt vesz. E csoport életének, tevékenységének sajátos feladatára tekintettel házirendje, napirendje is eltér az általánostól. A gyógyító-nevelő csoportok működésének többéves tapasztalatai arra hívják fel a szakemberek figyelmét, hogy az eredményességhez mindenekelőtt elfogadó, megértő, segítő, úgynevezett terápiás légkört kell teremteni. A szakszemélyzet a kezelés első fázisában főképpen a beutaltak problémáinak feltárására, megértésére, a megfelelő személyes kapcsolat megteremtésére, egy második fázisban az alkalmazkodási, a magatartási zavarok redukálására törekszik, míg egy harmadik segítő szemléletmód kialakítására, a családi kapcsolatok megerősítésére, az utógondozás előkészítésére. A csoportban alkalmazott komplex terápia többféle módszer együttes alkalmazásából tevődik össze. Ez állhat egyéni, csoport- és családi terápiából, terápiás jellegű munka, tanulás, esztétikai jellegű foglalkozásokból (például biblioterápia, filmterápia stb.). A kezelésnek módszertani és tartalmi vonatkozásában messzemenően figyelembe kell venni a beutalt egyéni szükségleteit. A terápiás kezelést az orvos által felügyelt gyógyszeres kezelés egészítheti ki. 11.4. Külföldi elítéltek büntetésének végrehajtása A '80-as évek végétől, a határok megnyitásával hazánk a korábbi évtizedekben nem tapasztalt mértékben vált befogadó, illetve tranzitországgá. A zömében gazdasági okokból áttelepült idegen állampolgárságúak egy részének tartósan bizonytalan megélhetési és jogi helyzete számottevően megnövelte az általuk elkövetett bűncselekmények számát. Hasonló okokból növekvő azon elkövetők száma is, akik a nyugati határok átlépésének megszigorítása miatt rekedtek hazánkban. Különös veszélyt jelentenek a határok átjárhatósága miatt Magyarországon megjelenő, külföldön már ismert bűnözők, valamint a nemzetközi szervezett bűnbandák aktivitásának élénkülése. Mindez a '90-es évek elejétől a hazai börtönökben a nem magyar állampolgárságú elítéltek arányának dinamikus emelkedésével járt, és várható, hogy ez a tendencia tovább folytatódik. A nem magyar állampolgárságú elítéltek fokozódó jelenléte a hazai börtönökben szükségessé tette fogva tartásuk szabályozásának a nemzetközi normákkal összhangban történő kidolgozását, a velük szemben alkalmazott bánásmód módszereinek kialakítását. Az elmúlt évek tapasztalatai arra figyelmeztetnek, hogy a külföldi elítélteknek a magyar büntetés-végrehajtási intézetekbe való beilleszkedése a kommunikációs nehézségek, a miénktől

84

gyakran távol eső szokásaikból adódó feszültségek és a külső kapcsolatok megteremthetőségének problémái miatt jelentősen megnehezedik. Ez alkalmanként az elítélt magatartására is kiható súlyos bizonytalanságot idézhet elő, amely veszélyeztetheti az intézet rendjét, biztonságát, a személyzettel való zavartalan együttműködést. Az új keletű szabályozás célja éppen az, hogy az idegen állampolgárságból fentebb érintett hátrányokat megkísérelje csökkenteni. A bv. kódex alapelvi rendelkezései közül itt kiemelendő a hátrányos megkülönböztetés tilalma, amely, összhangban a Európai Börtönszabályokkal, tilalmazza az elítéltek között a nemzetiségi és etnikai hovatartozásuk, vallási vagy politikai meggyőződésük szerinti hátrányos megkülönböztetést. A külföldi elítéltet az általa ismert nyelven tájékoztatni kell arról, ha nemzetközi egyezmény a szabadságvesztés végrehajtásának az átengedését lehetővé teszi. A magyar büntetés-végrehajtási intézetekben fogva tartott külföldi állampolgárokra is a magyar végrehajtási rendelkezéseket kell alkalmazni. Ebből következően az idegen állampolgárságúakra a bv. kódexben szabályozott elítélti jogok és kötelezettségek vonatkoznak. Ezek között a jogszabály külön szól a külföldi állampolgárnak arról a jogáról, hogy államának diplomáciai, illetve konzuli képviseletéhez forduljon, annak képviselőjével érintkezzen. E joga érvényesítéséhez a bv. intézet kötelessége az illetékes külképviseleti szervet értesíteni a külföldi állampolgárságú elítélt befogadásáról. Az értesítés csak akkor mellőzhető, ha az elítélt írásbeli nyilatkozatában kifejezetten kéri. Ez a rendelkezés az elítélt személyiségi jogait védi, nem kényszeríthető arra, hogy a képviselet érdekvédelmi tevékenységét igénybe vegye. A külföldi állampolgárságú elítéltek jogainak érvényesítésében, kötelezettségeik teljesítésében jelentős szereppel bír a külföldiek anyanyelvhasználati joga. A bv. kódex kimondja, hogy az elítélt jogosult az "anyanyelvén vagy az általa ismert más nyelven megismerni a jogaira és a kötelezettségeire vonatkozó rendelkezéseket, a magyar nyelv nem tudása miatt nem érheti hátrány", valamint, hogy jogosult "a büntetés végrehajtása során anyanyelvének használatára". A zavartalan kommunikáció biztosítása a külföldi elítélteknek és nemzetiségűek számának gyors gyarapodása miatt a büntetés-végrehajtástól különös erőfeszítéseket igényel. A börtönszemélyzet idegen nyelvi felkészültsége nem tud lépést tartani a megnövekedett igényekkel, ezért szükség van tolmácsokra. A hivatásos tolmácsok a külföldi elítéltek jogainak és kötelezettségeinek gyakorlásával összefüggő feladatokat látnak el, ezért ennek költségei az intézetet terhelik. A külföldi elítélt téríti meg a tolmács

85

közreműködését akkor, ha igénybevétele nem a szabadságvesztés végrehajtásával van összefüggésben. A hivatásos tolmácsok mellett a mindennapi érintkezésben idegen nyelvekben jártas bv. dolgozók is segítséget nyújtanak, de gondoskodni kell arról, hogy a külföldi elítéltet - lehetőség szerint - az általa beszélt nyelvet ismerő elítélttel együtt helyezzék el. A kommunikáció zavartalan biztosításával szoros összefüggésben jelentkezik az intézet tájékoztatási kötelezettsége. Ennek keretében lehetővé kell tenni, hogy a külföldi elítélt megismerkedjen a bv. intézet rendjének, jogai gyakorlásának, kötelezettségei teljesítésének szabályaival. Az elítéltet továbbá tájékoztatni kell arról, hogy nemzetközi egyezmény lehetővé teszi a szabadságvesztés végrehajtásának átengedését. A külföldi elítéltnek, illetve jogi képviselőjének lehetősége van a szabadságvesztés végrehajtásának más állam részére történő átengedést kérelmezni. A külföldi állampolgárt is megilleti a vallásgyakorláshoz, a lelkiismereti szabadsághoz való jog. Ezért tiszteletben kell tartani az elítélt vallási szokásait (például muzulmán vallásúak esetében a sertéshús fogyasztásának tilalmát). Arra is van mód, hogy a külföldi elítélt kérhesse találkozását a vallása szerinti egyház erre feljogosított papjával vagy képviselőjével. Kapcsolattartási joguk gyakorlásában is számos nehézséggel kell szembenézni. Ezt nem csupán az országhatárokon túl élő hozzátartozókkal való kontaktusfelvétel bonyolultsága, hanem főképpen annak költségterhei okozzák. E fogvatartottak többsége ugyanis szociálisan többszörösen hátrányos helyzetűnek tekinthető, akik nem rendelkeznek megfelelő pénztartalékokkal. Erre tekintettel a legújabb szabályozás alapján a büntetés-végrehajtás a kapcsolattartás minimumához anyagi támogatást nyújt. E lehetőségek közül a levelezéssel élnek a legtöbben. A levelek biztonsági ellenőrzése gyakran ütközik nyelvi akadályokba, és késedelmet okoz a továbbítása vagy kézbesítése. Ezért az intézetet előírás kötelezi arra, hogy ezt négy napon belül kell elvégeznie. Nem ellenőrizhető és azonnal továbbítani kell az illetékes külképviseleti szervhez írott vagy onnan érkező levelezést. A hozzátartozóknak írt havi egy levél költségét az intézet biztosítja, ha az elítélt nem rendelkezik pénzzel. Mint érintettük, a külföldi elítélt és az illetékes külképviselet közötti kapcsolatfelvétel az elítélt beleegyezésével történhet. Ha az elítélt kéri, hogy a külképviselet tagja az intézetben meglátogassa, számára csomagot vagy pénzt küldjön, kérelmét az intézetnek haladéktalanul továbbítania kell. E látogatások, illetve a csomagküldések száma nem

86

korlátozható. Sajátos előírás érvényesül, ha külföldről kapnak csomagot. Annak vám- és postaköltségeit ugyanis az elítéltnek kell viselnie, de e költségeket az illetékes külképviseleti szerv is vállalhatja. Ezek elmaradása esetén az intézet a csomag költségeit megelőlegezheti, ha a tartozás megfizetését a külföldi elítélt vállalja, és annak fedezetét igazolja. A külföldi elítélt szabadítására az általánostól eltérő szabályok vonatkoznak. Ha az elítéltet a bíróság mellékbüntetésként kiutasította, azaz az ország területének elhagyására kötelezte, szabadságvesztésének végrehajtása után a büntetés-végrehajtási szervezet átadja őt a kiutasítást alkalmazó első fokú bíróság székhelye szerint illetékes rendőr-főkapitányságnak, amely a kiutasítást foganatosítja. Hasonlóképpen kell eljárni a szabadságvesztés végrehajtásának más állam részére történő átengedésekor. Abban az esetben, ha a külföldi elítélt szabadítása kiutasítás nélkül történik, közölni kell vele, hogy okmányait, útlevelét melyik rendőri szervnél veheti át.

87

12. KOMMUNIKÁCIÓELMÉLET 12.1. A kommunikáció fogalmának meghatározása, elemei 12.2. A kommunikáció csatornái A folyamat lényege, hogy valamilyen kapcsolatban álló felek egy általuk kialakított jelrendszerrel képesek egymással valamit közölni, s ily módon befolyásolni egymás viselkedését. A kommunikáció főbb ismérvei:  szimbolikus folyamat – alapegysége a jel, ami a beszéd és írás esetén szándékos szimbólum,  társadalmi folyamat – szimbólumok szándékos cseréje emberek között,  létrejöttének alapfeltétele, hogy két ember kölcsönösen tudatában legyen egymás kommunikációs szándékának,  egyéni értelmezést vált ki – minden a kommunikációban résztvevő személy egyéni módon értelmezi a szimbólumokat és fejti meg a jelentést,  a különböző személyek azért képesek egymással kommunikálni, mert egy-egy szónak, kifejezésnek, gesztusnak, írásjelnek stb. azonos vagy hasonló jelentést tulajdonítanak (feltéve, ha azonos nyelvet beszélnek),  kontextusban jön létre – intraperszonális (személyen belül), interperszonális (két személy között), csoportos, szervezeti stb.,  térben és időben zajló információadás,  csere folyamat – az üzenetek küldésének és befogadásának folyamata,  alapvető kritérium a szándékosság,  a folyamat célja, hogy összekössön két egyént olyan üzenetek létrehozása és befogadása révén, amelynek mindkettőjük számára van jelentése,  a folyamat alapvető célja hatás kiváltása a másik félből,  lényeges kritériuma a visszahatás.

88

Kommunikációs alapmodell

forrás

információ

kódolás

jel

dekódolás

adó

csatorna

vevő

visszacsatolás

zaj

információ forrás – belső vagy külső inger hatására kiváltja az üzenetküldés igényét (érzelem, látvány, hallásérzet stb.) információ – az üzenet alapegysége kódolás – az adó az üzenet tartalmát szimbólumokba kódolja jel - a közösen alkalmazott szimbólum (írásjel, beszéd stb.) adó – az üzenet küldője csatorna – közeg, amely az adót és a vevőt összeköti zaj – a kommunikációs folyamatot zavaró akadály . Lehet csatornazaj (átadás zavara), környezeti zaj (csengetés) és szemantikai zaj (helytelen szóhasználat) dekódolás – a vevő veszi a kibocsátott jeleket és értelmezi azokat vevő – az üzenetet kapó visszacsatolás – az üzenet vevőjének válasza

89

12.1. A kommunikáció fogalmának meghatározása, elemei A tudomány fejlődésével a definíció az egyszerűtől a bonyolultig fejlődött, így a szó magyarázatárára többféle megközelítés és meghatározás adható.  tájékoztatás, hírközlés  hírinformációk közlése vagy cseréje valamilyen erre szolgáló eszköz, illetve jelrendszer útján  közlemény  összeköttetés, érintkezés. Mi készteti az embert a kommunikációra? A kommunikációs folyamat akkor kezdődik el, amikor egy ember beszél a másikhoz, mert igénye van rá, valami történik benne. Az ember – bizonyos értelemben – fizikai énje „csapdájában”, „önmagába zárva” éli le az életét. A beszéd kísérlet arra, hogy közöljük a külvilággal, hogy mi történik bennünk. Mindkét ábrán körrel jelezzük a fogvatartottat, akit mondjuk P.Józsefnek, hívunk. P. egy órája szívta el az utolsó szál cigijét (a bal oldali ábra az egy órával ezelőtti állapotát mutatja), tudja, hogy nemsokára a szenvedélye cselekvésre készteti.

Nem szóbeli közlés

Egyensúlyi állapot

Egyensúlyvesztés állapota

90

A következő ábrán már a nagyon „dohányozni akaró” P. Józsefet látjuk, ahogy komolyabb egyensúlyvesztési helyzetbe kerül. Ez arra ösztönzi őt, hogy megszabaduljon az egyensúlyvesztés állapotától, azaz valahogy csillapítsa szenvedélyét. Annak közlésére, hogy mit érzünk belül egy kódot kell választanunk – ezt a kommunikációs szakemberek kódolási folyamatnak hívják. Minden szóbeli közlés tulajdonképpen kód. A cigaretta után áhítozó P. Józsefet erősebb hullámvonalú körrel ábrázoljuk. A kódolási eljárást négyszögként mutatjuk be, és P. által küldhető kódot vagy üzenetet („Cigit akarok”) nyílként ábrázoljuk, amely egy befogadó (hallgató) felé irányul.

K O D O L Á S

Kód vagy üzenet „Cigit akarok”

Néha a kódolt közlések tökéletesen világosak („Cigit akarok”), sajnos azonban az ilyen fajta könnyen érthető közlések igen ritkák. Az emberek a legtöbb üzenetüket egyéni módon kódolják, ami azt jelenti, hogy az üzenet tartalma kapcsolatban van az érzéssel, de maga az érzés nincs világosan kifejtve. Ahelyett, hogy azt mondaná „Cigit akarok”, valószínűbb, hogy megkérdezi zárkatársaitól: „Láttátok, hova tettem le az utolsó szál cigimet?” Ha szó szerint értelmezzük a kódolt közléseket, akkor félrevezetők lehetnek. Ismertetünk néhány olyan fogvatartotti közlést, melyeket nem könnyen érthet meg a felügyelet, mivel kódolásuk egyéni – azaz a kód nem jelzi pontosan, hogy mi megy végbe a fogvatartottban, mi bántja vagy mit is érez.

91

A fogvatartott érzése: 1. Ideges a fegyelmi tárgyalása miatt.

2. Az asszony megcsalta. 3. Megfélemlítették zárkatársai

Kódolt közlése: „Nem érdekel a zárkarend, tehetnek egy szívességet!” „ Nem kérem a telefonálási lehetőséget!” „Egy nemdohányzó zárkába kérem át magam!”

12.2. A kommunikáció csatornái A kommunikáció nemcsak beszélt nyelvünkön keresztül, hanem írásos formában is működhet, ezen kívül - már elvonatkoztatva a személyes kommunikációtól – beszélhetünk egy rendszer (jelesül a büntetés-végrehajtási rendszer) kommunikációjáról, üzenetéről is, melynél mi a tárgyakon keresztül történő kommunikációt vizsgáljuk meg mélyebben. A börtönön belüli kommunikáció alanyai közül, mi kiemelten a fogvatartottak közötti , a személyzet és a fogvatartottak közötti, a rendszer és a fogvatartottak közötti kommunikációval foglalkozunk. Kommunikáció csatornái ( büntetés-végrehajtási szempontból ): - szóbeli - írásbeli - a rendszer kommunikációja a tárgyakon keresztül Kommunikáció alanyai ( büntetés-végrehajtási szempontból ): - fogvatartottak közötti - személyzet és a fogvatartottak közötti - a rendszer és a fogvatartottak közötti

92

Irodalomjegyzék 1. Andorka Rudolf (1990): Bevezetés a szociológiába. Bp. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Aula Kiadó. 1990. 2. Az emberi jogok a büntetés-végrehajtásban, Büntetés-végrehajtási Szakkönyvtár. 1992/2. 3. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R/87/3 ajánlása a tagállamoknak az Európai Börtönszabályokról. Büntetés-végrehajtási Szakkönyvtár. 1990/5.sz. 4. Balogh László-Pál László(1975): Kriminálpedagógia, Tanárképző főiskolai jegyzet. Kézirat 1975. 5. Berne, Eric (1987): Emberi játszmák. Bp. Gondolat. 1987. 6. Boros János – Csetneky László (1996): Kilenc típus. Visszaeső bűnelkövetők komplex vizsgálata. Börtönügyi szemle 1996/4. 7. Boros János – Csetneky László (2000): Börtönpszichológia. Bp. Rejtjel Kiadó. 2000. 8. Boros János (1995): Rab-hierarchia. Erőszak és informális státus összefüggései a visszaeső elítélteknél. Börtönügyi Szemle 1995/2. 9. Csetneky László (1995): Rabnevelés, Budapest, BvOp. Börtönügyi szemle1995/4. 10.Csányi Vilmos (1999): Az emberi természet. Bp. Vince Kiadó. 1999. 11.Csepeli György (1997): Szociálpszichológia. Bp. Osiris Kiadó. 1997. 12.Dr. Pál László (1976): Nevelés a büntetés-végrehajtásban. Bp. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 1976. 13.Fejes Imre (1994): Esély (az eurokompatibilis magyar börtönügy), Budapest, BvOp. Börtönügyi szemle 1994/2-3. 14.Fejes Imre (1994): Foglalkoztatás, Budapest, BvOp. Börtönügyi szemle 1994/4. 15.Fejes Imre-Garami Lajos (1993): Rabok szabadon, Budapest, BvOp. Börtönügyi szemle 1993/4. 16.Forgách József (1993): A társas érintkezés pszichológiája. Bp. Gondolat. 1993. 17.Forgács Judit (2000): Segítő vagy végrehajtó? A börtönnevelő szerepkonfliktusai PTE. Szakdolgozat 2000. 18.Foucault, Michel (1990): Felügyelet és büntetés Bp. Gondolat. 1990. 19.Garami Lajos (1991): A szociális munka helye és szerepe a büntetésvégrehajtásban. Budapest, BvOp. Börtönügyi szemle 1991/1. 20.Giddens, Anthony (1995): Szociológia. Bp. Osiris Kiadó. 1995. 21.Gönczöl Katalin (1991): A bűnös szegények. Bp. KJK. 1991. 22.Huszár László (1995): Alkalmazkodás. Hosszúidős elítéltek börtönadaptációja. Börtönügyi Szemle 1995/2.

93

23.Huszár László (1997): ...és bűnhődés: A magyar börtönlakók szociológiai vizsgálata. MTA. Kandidátusi értekezés. 1997. 24.Huszár László/b. (1997): A treatment/nevelés, mint büntetés-végrehajtási funkció. (történeti áttekintés). Bp. BvOP. Börtönügyi szemle. 1999/4. szám. 25.Kabódi Csaba-Lőrincz József-Mezey Barna (2005): Büntetéstani alapfogalmak. Bp. Rejtjel Kiadó. 2005. 26.Kántor Gáspár (1999): Nevelési ismeretek (a bánásmód alapjai) Oktatási segédanyag a Bv. Szervezet Oktatási Központjának hallgatói számára. 1999. 27.Lőrincz József (1998): A fiatalkorúak büntetés-végrehajtása. Vác. CITOYEN. 1998. 28.Lőrincz József- Nagy F. (1997): Börtönügy Magyarszágon. Bp. BvOP. 1997. 29.Lukács Tibor (1987): Szervezett dilemmánk: a börtön. Bp. Magvető Kiadó. 1978. 30.Matiasovics Mária - Uzonyi Adél (1998): A szolgálati viselkedés lélektana. Oktatási segédanyag a Bv. Szervezet Oktatási Központjának hallgatói számára. 1998. 31.Módos Tamás (1998): Büntetés-végrehajtási nevelés. Bp. Rejtjel Kiadó.1998. 32.Módos Tamás (2003): A reszocializáció módszertana. Nevelés – módszertani tansegédlet. Büntetés-végrehajtási Szakkönyvtár. 2003/3.sz. 33.Perrow, C. (1994): Szervezetszociológia 34.Rentzmann, William (1993): Alappillérek a modern ítélkezési fikozófia fejlődésében: normalizálás, nyitottság, felelősség. Büntetés-végrehajtási Szakkönyvtár. 1993/1.sz. 35.Ruzsonyi Péter (1999): Javíthatalanok? ( A büntetés-végrehajtási korrekciós nevelés fejlődési trendje). Bp. BvOP. Börtönügyi szemle. 1999/4. szám. 36.Szabó Edina (2001): A magyar börtönszleng szótára 37.Tari Ferenc (1995): Szakmai alapon (a büntetés-végrehajtás és a politika kapcsolata). Bp. BvOP. Börtönügyi szemle. 1995/2. szám. 38.Vókó György (2006): Európai büntetés-végrehajtási jog. Bp. Dialog Campus Kiadó.2006. 39.Walker, Nigel (1976): Gondolatok az ésszerű büntetésről. Bp. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.1976. 40.Hatályos törvények, jogszabályok és intézkedések

94

Alapfokú szaktanfolyami képzés Felkészülési kérdések Nevelési ismeretek 1. Beszéljen a börtönrendszerekről! Ismertesse a fokozatos rendszer jellemzőit! 2. Ismertesse a nevelési ismeretek tartalmi elemeit és beszéljen a nevelési cél történeti-ideológiai változásairól! 3. Határozza meg a szabadságvesztés célját és feladatát! 4. Ismertesse a bv. nevelés fogalmát, beszéljen tartalmi elemeiről! 5. Határozza meg a klasszifikáció fogalmát és célját, ismertesse a folyamatát! 6. Milyen szempontok szerint valósulhat meg a klasszifikáció? 7. Beszéljen a differenciálás lehetőségéről, valamint a kötelező elkülönítés szabályairól! 8. Beszéljen a befogadási eljárás sajátos körülményeiről, ismertesse a felkészítő részleg szabályait! 9. Ismertesse a rezsim fogalmát, és a magyar bv. rezsimeket! 10. A szabadságvesztés alapelvei: - Normalizáció elve - Nyitottság elve - Felelősség elve 11. A szabadságvesztés alapelvei - Egyéniesítés elve - Együttműködés elve 12. Ismertesse a reintegrációs programok elemeit! 13. Beszéljen a foglalkoztatás formáiról! 14. Miért fontos a családi-, társadalmi kapcsolatok támogatása, beszéljen az intézeten belüli kapcsolattartás formáiról! 15. Az ösztönző rendszer: - Mi a jutalmazás szerepe az elítéltek nevelésében? - Ismertesse a jutalmazás rendjét, milyen jutalomban részesülhet az elítélt? 16. Az ösztönző rendszer: - Ismertesse az enyhébb végrehajtási szabályok nevelési sajátosságait, valamint a végrehajtás szabályait! 17. Az ösztönző rendszer: - Ismertesse az átmeneti csoport nevelési sajátosságait, valamint a végrehajtás szabályait! 18. Az ösztönző rendszer: - Beszéljen a végrehajtási fokozat megváltoztatásának és a feltételes szabadságra bocsátás pedagógiai előnyeiről és a végrehajtás szabályairól! 19. Mi a fegyelmi felelősségre vonás szerepe a fogvatartottak nevelésében? Ismertesse a felelősségre vonás rendjét és az alkalmazható fenyítéseket! 20. Beszéljen a szabadulásra való felkészítés szükségességéről, a visszailleszkedést segítő programokról, valamint az utógondozásról!

95

Középfokú szaktanfolyami képzés Felkészülési kérdések Nevelési ismeretek Határozza meg a szabadságvesztés célját és feladatát! Ismertesse a bv. nevelés fogalmát, beszéljen tartalmi elemeiről! Határozza meg a klasszifikáció fogalmát és célját, ismertesse a folyamatát! Milyen szempontok szerint valósulhat meg a klasszifikáció? Beszéljen a differenciálás lehetőségéről, valamint a kötelező elkülönítés szabályairól! Ismertesse a rezsim fogalmát, és jellemezze a magyar büntetés-végrehajtásban működő rezsimeket! 7. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának alapelvei: - Normalizáció elve - Nyitottság elve - Felelősség elve 8. A szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának alapelvei: - Egyéniesítés elve - Együttműködés elve 9. Ismertesse a reintegrációs programok elemeit! 10. Beszéljen a foglalkoztatás formáiról! 11. Miért fontos a családi-, társadalmi kapcsolatok támogatása, beszéljen az intézeten belüli kapcsolattartás formáiról! 12. Az ösztönző rendszer: - Mi a jutalmazás szerepe az elítéltek nevelésében? - Ismertesse a jutalmazás rendjét, milyen jutalomban részesülhet az elítélt? 13. Mi a fegyelmi felelősségre vonás szerepe a fogvatartottak nevelésében? Ismertesse a felelősségre vonás rendjét és az alkalmazható fenyítéseket! 14. Az ösztönző rendszer: - Ismertesse az enyhébb végrehajtási szabályok nevelési sajátosságait, valamint a végrehajtás szabályait! 15. Az ösztönző rendszer: - Ismertesse az átmeneti csoport nevelési sajátosságait, valamint a végrehajtás szabályait! 16. Az ösztönző rendszer: - Beszéljen a végrehajtási fokozat megváltoztatásának és a feltételes szabadságra bocsátás pedagógiai előnyeiről és a végrehajtás szabályairól! 17. Beszéljen a fiatalkorú elítéltek speciális kezeléséről, gondozásáról! 18. Milyen sajátos vonásai vannak a nők szabadságvesztés végrehajtásának? 19. Beszéljen az elítéltek gyógyító-nevelő csoportban való kezeléséről! 20. Milyen sajátos vonásai vannak a külföldi elítéltek kezelésének? 21. Ismertesse a büntetés-végrehajtási nevelés jogszabályi kereteit, valamint az intézetek rendjét szabályozó dokumentumokat! 1. 2. 3. 4. 5. 6.

96

14 hetes szaktanfolyami képzés Felkészülési kérdések Nevelési ismeretek 1. Beszéljen a börtönrendszerekről! Ismertesse a fokozatos rendszer jellemzőit! 2. Ismertesse a nevelési ismeretek tartalmi elemeit és beszéljen a nevelési cél történetiideológiai változásairól! 3. Határozza meg a szabadságvesztés célját és feladatát! 4. Ismertesse a bv. nevelés fogalmát, beszéljen tartalmi elemeiről! 5. Határozza meg a klasszifikáció fogalmát és célját, ismertesse a folyamatát! 6. Milyen szempontok szerint valósulhat meg a klasszifikáció? 7. Beszéljen a differenciálás lehetőségéről, valamint a kötelező elkülönítés szabályairól! 8. Beszéljen a befogadási eljárás sajátos körülményeiről, ismertesse a felkészítő részleg szabályait! 9. Ismertesse a rezsim fogalmát, és a magyar bv. rezsimeket! 10. A szabadságvesztés alapelvei: - Normalizáció elve - Nyitottság elve - Felelősség elve 11. A szabadságvesztés alapelvei - Egyéniesítés elve - Együttműködés elve 12. Ismertesse a reintegrációs programok elemeit! 13. Beszéljen a foglalkoztatás formáiról! 14. Miért fontos a családi-, társadalmi kapcsolatok támogatása, beszéljen az intézeten belüli kapcsolattartás formáiról! 15. Az ösztönző rendszer: - Mi a jutalmazás szerepe az elítéltek nevelésében? - Ismertesse a jutalmazás rendjét, milyen jutalomban részesülhet az elítélt? 16. Az ösztönző rendszer: - Ismertesse az enyhébb végrehajtási szabályok nevelési sajátosságait, valamint a végrehajtás szabályait! 17. Az ösztönző rendszer: - Ismertesse az átmeneti csoport nevelési sajátosságait, valamint a végrehajtás szabályait! 18. Az ösztönző rendszer: - Beszéljen a végrehajtási fokozat megváltoztatásának és a feltételes szabadságra bocsátás pedagógiai előnyeiről és a végrehajtás szabályairól! 19. Mi a fegyelmi felelősségre vonás szerepe a fogvatartottak nevelésében? Ismertesse a felelősségre vonás rendjét és az alkalmazható fenyítéseket! 20. Beszéljen a szabadulásra való felkészítés szükségességéről, a visszailleszkedést segítő programokról, valamint az utógondozásról! 21. Határozza meg a kommunikáció fogalmát, beszéljen főbb ismérveiről!