Bevezetés. 1 C. Joerges - G. Brüggemeier: Europäisierung des Vertrags- und Haftungsrecht, in: Gemeinsames

Bevezetés

Egyes klasszikus szerződéstípusok vonatkozásában az ezredforduló korában alapos változásokat figyelhetünk meg. A XX. század második felének gazdasági-társadalmi változásai erőteljes hatással voltak a szerződési jogra. Ez a folyamat más képet mutat a rendszerváltozás utáni Magyarországon, mint Európában. Nálunk a piacgazdaság megteremtése történt az 1990-es években, amikor a jogalkotó kiépítette a vállalkozás szabadságát és a gazdasági versenyt biztosító keretrendszert. Az ezredfordulóra már más területek is hangsúlyossá váltak; előtérbe került a fogyasztóvédelmi szempontú jogalkotás. A gazdasági élet szereplői után a „másik oldal” védelmére, a fogyasztó jogainak biztosítására, helyzetének javítására kell a jogalkotásnak koncentrálnia. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás ugyanis jogharmonizációs kötelezettséggel járt, így Magyarországon is érvényesülniük kell az európai fogyasztóvédelmi előírásoknak. Magyarországon rendkívül rövid idő alatt kellett megvalósítani annak a fogyasztóvédelmi rendszernek a kiépítését, amely Nyugat-Európában több évtizedes fejlődés eredménye. „Készen” kaptunk jogintézményeket, amelyeket jogrendszerünkbe kellett építeni anélkül, hogy a jogi szabályozást megelőző organikus fejlődés lezajlott volna. Egyre karakterisztikusabb vonásokkal rendelkezik, ezáltal elkülönülni látszik a fogyasztóvédelmi szerződési jog, melynek kogens szabályozása korlátozza a szerződési szabadságot és az állami beavatkozás új dimenzióit jelenti. A modern szerződési jog előtt kettős kötelezettség áll: szabadság és korlátozás.1 Az európai jogalkotó célja, hogy a piaci folyamatokra gyakoroljon hatást; növelni próbálja a versenyt, és a szerződési viszonyokban gyengébb pozícióban lévő fogyasztó érdekében szabályozza

az

értékesítési módszereket,

vagy bizonyos

szerződéstípusokat. A

jogharmonizációval szemben elvárásként fogalmazódott meg a tagállamok jogának „egymáshoz közeledése”, a jogalkalmazás egyszerűbbé válása. Napjainkra éppen ellentétes folyamatot figyelhetünk meg: a közösségi jog hatására bonyolultabbá vált nemcsak a jogalkalmazás2, de a jogalkotás is. 1

C. Joerges - G. Brüggemeier: Europäisierung des Vertrags- und Haftungsrecht, in: Gemeinsames Privatrecht in der Europäischen Gemeinschaft, Nomos, Baden-Baden, 1993. 301.o. 2 Kecskés László: EU- jog és jogharmonizáció. Budapest 2005. 717. o.

A fogyasztói szerződések megjelenése minden tagállamban hatással van a nemzeti magánjogra és kodifikációra. A fogyasztó – mint speciális alany – az egyébként klasszikusnak számító szerződéstípusok közül többet „mutánsokkal” gazdagít: megjelent a fogyasztói adásvétel, vagy – témánk szempontjából kiemelten – a fogyasztói hitelszerződés. Az irányelvek átültetése és a „mutánsok” elhelyezése a magánjogi kódexekben, vagy más jogszabályokban jogalkotási és kodifikációs problémákat okoz. Nem csupán arról van szó, hogy egyes szerződéstípusok szabályai megváltoznak, hanem a szerződési jog dogmatikájában, elveiben következnek be változások. A szerződési jog egyik – magyar viszonylatban – keveset vizsgált területe a banki szerződések területe.3 A kölcsönszerződés klasszikus szabályait alapul véve új szerződéstípus látszik kialakulni: a fogyasztói hitelszerződés. Jelen dolgozat célja bemutatni azokat a gazdasági és társadalmi változásokat, melyek a jogi szabályozás megváltozását eredményezték Európában. Fogyasztókat védő szabályozás született ugyanis a hitelezési elemet tartalmazó szerződések területén, ahol egyébként a hitelező védelmének elve uralkodik. A kölcsönszerződés szabályozása, de társadalmi megítélése során is mindig fontos volt, hogy milyen célra nyújtja a hitelező a kölcsönt. Amennyiben az adós fogyasztási javak beszerzésére kapta, már nemcsak a hitelező védelmét kellett szem előtt tartani, hanem – először erkölcsi, etikai, majd szociális megfontolások alapján – az adós érdekeit is. A gyorsan fejlődő gazdaság hatására a kölcsönszerződés fogyasztási célú változata egyre határozottabb szabályozást kapott elsősorban a francia és az angol jogban. Mivel az Európai Unió közös piaca óriási hiteligénnyel bír4, a fogyasztói hitelszerződés európai szintű szabályozása viszonylag korán (1986) szükségessé vált. A Tanács 87/102/EGK irányelve (a továbbiakban a dolgozatban: irányelv) a fogyasztói hitelre vonatkozó

3

Több művet is találunk, amelyek a bankügyletekkel foglalkoznak [Pl: Petrik Ferenc (szerk.): Bankjog a gyakorlatban, Budapest 1990.; Petrik Ferenc (szerk.): Bankjog, Budapest 2003.; Dorkó Katalin: A lakossági bankügyletek, Budapest, 2000.] de a kölcsönszerződésről írt utolsó, átfogó monográfia Zoltán Ödön: „Kölcsönszerződés” című műve, Budapest, 1972.] 4 Az Európai Unió tagállamaiban 2001-ben több, mint 500 milliárd euró értékű volt a hitelállomány, ami évente 7%-os emelkedést mutat. A fogyasztók 50-65%-a rendelkezett ebben az időszakban fogyasztói hitellel, mellyel autót vagy más tartós fogyasztási cikket vásárolt. Forrás: az Európai Közösségek Bizottságának javaslata a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, KOM (2002), 2002. 09. 11.

2

tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről5 nem hozott létre egységes szabályozást a tagállamokban. A fogyasztók védelmének különböző mértéke, más módszerek, jogintézmények érvényesülnek, melyeket érdemes áttekinteni ahhoz, hogy a magyar szabályozást átláthatóbbá és hatékonyabbá lehessen tenni. Jelen pillanatban ugyanis igencsak „kusza” képet mutat a fogyasztói hitel szabályozása, már csak azért is, mert nálunk „fogyasztási kölcsön” elnevezéssel ismert a jogintézmény. A dolgozatban mindkét elnevezés szerepel attól függően, hogy éppen a magyar, vagy az európai szabályozásról van szó. A dolgozat feltárja azokat a gazdasági körülményeket, melyek hatására az ipari tömegcikkek értékesítése új módszerek kialakulásához vezetett. Megfigyelhető így egy rövid

történeti

ív,

amely a

részletfizetési

ügyletek

és

a

kölcsönszerződések

szabályozásának fogyasztási célú vetületére koncentrál. A szerződési jogban ma is alkalmazott fogyasztóvédelmi eszközök többsége ugyanis fokozatosan alakult ki. Az irányelv védelmi rendszerének megértéséhez elengedhetetlen a jogösszehasonlító módszer alkalmazása. A fogyasztói hitelszerződésre vonatkozó francia, angol és német szabályozás, illetve bírói gyakorlat egyes elemei villannak fel a dolgozatban, az adott jogrendszer sajátos megoldásaira koncentráltan. A jogösszehasonlítás így értelemszerűen nem teljes, mint ahogy a kölcsönszerződéssel összefüggő jogintézmények bemutatása sem az. A dolgozatban a fogyasztói hitelszerződésre a kölcsönszerződés „szemüvegén át” tekintek, így csak érintőlegesen foglalkozom a lízingszerződéssel, és nem vizsgálom a kapcsolódó biztosítékok (kezesség, zálogjog, stb.) rendszerét sem. Annyira nagy és szerteágazó jogterületről van szó, hogy szigorúan meg kellett húzni a vizsgálódás határait. A kölcsönszerződéshez gyakran kapcsolódó váltó és csekk szabályaival sem foglalkozom, mint ahogyan azoknak a hatósági szerveknek a tevékenységével sem, amelyek feladata a fogyasztók védelme, a fogyasztói hitelezésre kiterjedően is. A kölcsönszerződés „fogyasztói” jelzővel ellátott változatának bemutatását fel lehet úgy is fogni, mint egy példát. Példát arra, hogy a modern értékesítési módszerekre milyen választ ad a jogalkotás, hogyan fejlődik a szerződési jog. Választ kell találni arra a kérdésre, hogy a már idézett szabadság és korlátozás között hol lehet egyensúlyt találni. A fogyasztóvédelmi célú jogalkotói fellépés korlátként jelenik meg a piacon, befolyásolja a 5

hivatalos lapban: L 42, 1987. 02. 12.

3

piaci szereplők magatartását, hatással van az árakra és a versenyre. Más szempontból viszont éppen a szabad verseny, a kereslet és kínálat hatása szolgálhat fogyasztóvédelmi célokat, amennyiben az egymással versengő piaci szereplők az árak, illetve a szerződési feltételek vonatkozásában is igyekeznek a fogyasztó számára kedvező ajánlatokat tenni. A szabadság és korlátozás kettőssége mellett az is fontos kérdés, hogy a fogyasztóvédelmi igény megvalósítása mennyiben a jogalkotó, illetve a jogalkalmazó bíróság feladata. Nem egyszerű annak eldöntése sem, hogy tagállami, vagy európai szinten történjen-e a szabályozás. A fogyasztók számára nyújtott hitelezés Magyarországon dinamikusan növekszik. A háztartásokkal szembeni követelésállomány volumene 2000. és 2004. szeptembere között ötszörösére emelkedett.6 A fogyasztási célú hiteleknek csak 80%-át teljesítik az adósok szerződésszegés nélkül. Egyre gyakoribb, hogy a fogyasztónak minősülő adós „túlvállalja” magát, vagy megromlik a jövedelmi helyzete. A fogyasztóvédelmi szabályozás kialakítása és hatékony működése elengedhetetlen követelmény a banki szerződések területén is. A fogyasztói hitelszerződés mindeddig kevés nyilvánosságot kapott, de ahogyan a számok is mutatják, egyre növekvő volumene alaposabb vizsgálatát tette szükségessé. A klasszikus magánjogi dogmatika által „kölcsönszerződés”-ként ismert jogintézmény „fogyasztói” jelzővel ellátott változata a kölcsönnél sokkal szélesebb tárgyi hatállyal rendelkezik: szabályozási körébe tartozik a részletfizetési ügylet és a pénzügyi lízingszerződés is. Megfigyelhető, hogy minden olyan, fogyasztóval kötött szerződés, amely hitelezési elemet tartalmaz (hacsak nem tiltja kifejezetten az irányelv) fogyasztói hitelszerződésnek minősülhet. Az irányelv hatására a magánjogi dogmatikában korábban élesen elkülönített kölcsönszerződés, illetve részletfizetési ügylet, valamint a pénzügyi lízingszerződés szabályai közelednek egymáshoz, legalábbis a fogyasztó által kötött ügyletek vonatkozásában. Új jelenségként látszik körvonalazódni az ún. „kapcsolt szerződések” kérdésköre, melyet a dolgozat részletesen, több szempontból is vizsgál. Gazdasági szükségszerűség, hogy valaki finanszírozza a fogyasztási javak megszerzését szolgáló ügyleteket, ez a személy pedig 6

2004. szeptemberében 970 milliárd forint volt a fogyasztói hitelnek minősülő lakossági adósságállomány összege. Az adatokat lásd: Czinege Éva – Dávid Zsuzsanna – Szalay György: A fogyasztási hitelezés tendenciái, a kapcsolódó kockázatok és azok kezelése a magyarországi hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások gyakorlatában, MNB tanulmány, www. mnb. hu (2005. 11. 09.)

4

csak bizonyos határig lehetett az eladó. Előbb-utóbb másnak kellett átvállalni ezt a szerepet, így lépett be a kereskedő és a fogyasztó közötti jogviszonyba a pénzintézet. Hitelezőként tehát a kereskedőtől gyakran független személy is részt vesz az ügyletben, ami a fogyasztó által kötött adásvételi vagy szolgáltatás nyújtására irányuló szerződést összeköti a hitelszerződéssel. A fogyasztó-kereskedő-hitelező jogviszonyban már nem az adásvételi szerződés tartalmaz hitelezési elemet, hanem az adásvételi szerződést a hitelszerződéshez kapcsolja a jogviszony jellege. A fogyasztók által megkötött szerződések ma már nem önállóak, hanem a fogyasztási javakhoz történő mielőbbi hozzájutás érdekében több szerződést köt egymásra tekintettel a fogyasztó. Nyilvánvaló, hogy a finanszírozás szükségessége, mint ismérv a három jogalany között, kapcsolt szerződésként megkötött fogyasztói hitelszerződést a pénzügyi lízingszerződéshez teszi hasonlóvá, vannak azonban jelentős különbségek.

5

A fogyasztási célú hitelezés kialakulásának története

A jogintézmény kialakulásához vezető gazdasági folyamatok vázlata A magánszemélyek számára, fogyasztási célra nyújtott hitelezés kialakulása és elterjedése az ipari forradalom okozta termelésnövekedéssel magyarázható. Hosszú és összetett folyamatról van szó, amely több, egymásra épülő mozzanatból áll. Az ipari forradalom, a technológiai fejlődés ennek a folyamatnak csak a legelső, bár témánk szempontjából jelentős lépése. A gépi technológia elindította ugyan a gazdaság nagyléptékű fejlődését, de ez a folyamat további gazdasági és társadalmi változásokat is okozott. Ezek együttes hatása vezetett új értékesítési módszerek és új jogi megoldások kialakulásához. Az ipari forradalom először az angol városokban változtatta meg a termelés folyamatát. Az ipari termelés növekedése elsősorban az infrasrtuktúrára hatott, így logikus lépés volt, hogy a közlekedést, áruszállítást fejleszteni kell. Az angol ipari területeket össze kellett kötni az ország más részeivel, amit először a hajózási útvonalak kiépítésével, az országon belüli csatornák létrehozásával valósítottak meg. A vízi közlekedés megközelíthetővé tette a termelési központokat és a távoli piacokat is. Infrastruktúra nélkül nincs gazdasági fejlődés, így minden lehetséges és kézenfekvő megoldást megragadtak a fejlesztésre. Először csatornaépítés történt, az első csatornát (Sankey Navigation, 1755-59) gyorsan követték újak, majd a XVIII. század végére hajózható vízi út kötötte össze az északi ipari központokat Közép-Angliával és Londonnal7. A következő jelentős lépés a vasúthálózat kiépítése volt. 1825-ben adták át az első vasútvonalat, majd rendkívül gyors fejlődést figyelhetünk meg. Húsz évvel később 3900, a következő öt évben közel 6000 km-rel nőtt a vonalhálózat hossza8. A vasút elterjedésével az áruszállításban kiküszöbölhető lett a rossz időjárás, így a téli hónapok miatti kiesés. A nyersanyagok és áruk szállítása egyenletessé, tervezhetővé vált, időjárástól független lett. Ezáltal a vasút megoldotta azokat a problémákat, amelyekkel a csatornák használata során nem tudtak megküzdeni (pl: télen a jég miatt nem lehetett azokat használni). A vasút

7

David. S. Landes: Az elszabadult Prométheusz, Technológiai változások és ipari fejlődés NyugatEurópában 1750-től napjainkig, Budapest 1986. 77. o. 8 B. M. A. de Vries és J. Th. Lindblad: Gazdasági fejlődés 1750-től, i.n.: H. A. Dideriks, J. TH. Lindblad, D. J. Noordam, G. C. Quispel, B. M. A. de Vries, P. H. H. Vries: Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet, Budapest, 1995. 207. o.

6

azonban az első időszakban drága volt, jelentős áruforgalom mellett volt csak kifizetődő az alkalmazása. A vasút elősegítette az áru terítését, új piacok nyitását, majd a megnövekvő kereslet nyomán egyre olcsóbbá is vált, így lett a gazdasági fejlődés motorja. Gazdasági hatásán túlmenően a városiasodást is elősegítette, a nyersanyagok városi üzemekbe juttatásával a munkások iránti növekvő keresletet okozta. A vasútnak köszönhetően a verseny kiterjeszthető volt korábban csak nehezen megközelíthető, ezért védett piacokra is. Az itt működő, kevésbé hatékony termelési egységek kiszorultak a versenyből, ami az ipari szerkezet átalakulásával, urbanizációval, migrációval járt. Általánosnak tekinthető a vélekedés, hogy az ipari forradalom előidézte és egyben elő is segítette a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális változások bonyolult rendszerének kialakulását. A munka és az erőforrások a mezőgazdaságból az iparba áramlottak9. Hatással volt a keresletre, a jövedelmek növekedésével ugyanis az ipari cikkek utáni szükséglet jobban növekedett, mint az élelem iránti igény. Mindez az iparban idézett elő keresletet, elősegítette az urbanizációt, majd újraindult a folyamat. Az iparcikkekre fordított kiadások az élelemre fordított összegek sokszorosát tették ki, aminek az az egyszerű oka is volt, hogy a természetes szükségleteken túl nincs értelme élelemre költeni. Vagyis a lakosság inkább ipari termékekre, az egyre olcsóbbá váló fogyasztási javakra költött. Az iparosodás tehát központi eleme lett a modernizációnak. A modernizáció hatására emelkedett az életszínvonal, új vágyak, szükségletek ébredtek, melyek kielégítése a szolgáltatási és pénzügyi szektor kiépülésével járt. Az angol ember „költekező, javakban bővelkedő és szabad életvitelű”, így a brit belső piac fogyasztási szerkezete kedvezett az iparcikk-termelés növekedésének. A jövedelmek eloszlása kiegyensúlyozott volt a társadalomban, nagyfokú volt a mobilitás, és a társadalmi állás, a státus kevésbé szigorúan volt meghatározott10. Az ipari forradalom átrendezte a fogyasztás és a beruházások kapcsolatát is: a fogyasztásnövekedés meghozta az igényt a beruházásokra, az üzemek építéséhez pedig új technikára volt szükség, hogy azok versenyképesen tudjanak működni. A technika fejlődésével a vázolt folyamat újraindította önmagát, a piaci verseny intenzívebbé vált, kialakult a liberálkapitalizmus néven ismertté vált gazdasági jelenség. A piaci verseny a

9

Landes i. m. 18. o. Landes i. m. 79. o.

10

7

lakossági megtakarításokra is hatással volt, „beszippantotta” azokat. A családok fogyasztási szokásai jelentősen átalakultak. A fogyasztási szokások megértéséhez szükséges áttekinteni, milyen tényezők befolyásolják a fogyasztók vásárlásait. Elsődleges az anyagi helyzet, mennyi elkölthető pénz áll a fogyasztó rendelkezésére. Ezt alapvetően bér- és jövedelmi viszonyok befolyásolják. Függ a piaci ártól, a divattól, a kialakult társadalmi szokásoktól, illetve azoktól az információktól (reklám) amihez a fogyasztó az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatban hozzájut.11 Magasabb életszínvonal mellett a fogyasztók választási lehetősége megnő, mert az előző tényezők általában számára kedvezően alakulnak (elsősorban a rendelkezésre álló pénz, illetve az árak). A lakossági fogyasztás növekedését két hatékony eszközzel lehet befolyásolni: hitelnyújtással, vagy árcsökkentéssel12. Témánk szempontjából az előzőnek van jelentősége. Ha a megvásárolt árut nem kell azonnal kifizetni, olyan fogyasztási javakhoz is hozzájut a fogyasztó, amelyeket egyébként nem engedhet meg magának. Vagyis a tényleges életszínvonalánál magasabb szint érzetét lehet kelteni, melynek a fogyasztó anyagi helyzetére gyakorolt hatása esetleg csak később válik nyilvánvalóvá. Nem biztos, hogy később rosszabbnak érzi majd az anyagi helyzetét vagy az életszínvonalát, sokkal valószínűbb, hogy átalakítja fogyasztási szokásait. Egy idő múlva megszokottá válik, hogy a jövedelmi szint a törlesztőrészletek miatt alacsonyabb, ami elsősorban a megtakarítások hiányát eredményezi. A törlesztés felfogható „kényszer-takarékosság”-nak13 is, mivel a megtakarításokat előre elköltik. Nem csupán a megtakarítások csökkennek, hanem más cikkek vásárlása is. Vagyis a hitelezés piaci szempontból keresletcsökkenést idéz elő bizonyos árucikkek piacán, olyan termékekről vagy szolgáltatásokról mond le az adós, amelyekből kevesebb fogyasztásával, vagy takarékossággal is közel azonos életszínvonal érhető el. Mindez nyilván a kínálati oldalt is befolyásolja. Az ipari forradalom okozta változások tehát a gazdasági szereplők magatartására is jelentős hatással voltak. Az egyre olcsóbb és szélesebb kínálat életszínvonal-emelkedéssel, majd keresletnövekedéssel járt. Mindez a fogyasztás és a beruházások egyensúlyát megváltoztatta, az értékesítés új dimenzióit hozta. A gazdasági szereplők olyan értékesítési 11

Forgács Tibor: A vándorkereskedelemtől a marketingig, Budapest, 1969. 38. o. Forgács i. m. 62. o. 13 Forgács i. m. 63. o. 12

8

módozatokat dolgoztak ki, amelyek lehetővé tették a megtakarítások gazdaságba áramlását a lakosság megterhelése nélkül. Ennek megfelelően új szerződéskötési technikák jöttek létre. Nem csupán a szabványszerződések elterjedésének korszaka volt ez, hanem a szerződéses kapcsolatok egyre bonyolultabbá váltak. Az értékesítés és finanszírozás kettős terhétől egymáshoz kapcsolódó szerződések láncolatával igyekeztek megszabadulni a termelők, ami a szerződési jog átalakulását is hozta. A szabványszerződések és a szerződési láncolatok általános elterjedése inkább a XX. században jellemző. Mielőtt a fogyasztási hitelezés kialakulását, szerződési jogra gyakorolt hatását részletesen áttekintenénk, érdemes röviden vázolni, hogyan reagált a jogtudomány a szerződéses láncolatok megjelenésére, és milyen nevesített vagy innominát szerződések adtak erre vizsgálódási alapot.

Az egymáshoz kapcsolt szerződések dogmatikai alapjai A klasszikus szerződési jogban két különböző érdekű személy szerepel a jogviszonyban, a szerződés így tölti be gazdasági szerepét. Semmi sem zárja ki azonban, hogy több alany vegyen részt ugyanabban a jogviszonyban, amennyiben gazdasági érdekeik ezt kívánják. Mindez elsősorban osztott, együttes vagy egyetemleges kötelmeket eredményez14. Ehhez képest további, differenciált viszony is elképzelhető több fél között, amikor több alany különböző pozícióban szerepel a kötelemben15. A klasszikus magánjog szerint ilyenkor az alanyok pozíciója önálló, vagy valamelyik pozíció a másikhoz képest járulékos.16 Keveset vizsgált azonban, hogy az alanyok érdekei mennyiben azonosak. Az önálló alanyi pozíció leggyakrabban társasági szerződésekben fordul elő, ahol a tagok érdeke ugyanaz: a társaság sikeres működéséből minél nagyobb haszon elérése. A járulékos célja pedig nyilvánvalóan annak az alanynak a pozícióját erősíteni, amelyikhez járul (pl: a kezes az adós helyzetét erősíti). Amennyiben három jogalany szerepel ugyanabban a jogviszonyban, különböző pozícióban, az két vagy három, önállónak tűnő részre (önálló szerződésekre) is osztható, de kétségtelen, hogy ezek a szerződések egymásra tekintettel jönnek létre. Tipikus példa erre a bizomány. A megbízó és a bizományos közötti bizományi szerződés indukálja a bizományos és a harmadik személy közötti adásvételi szerződést. Kétségtelen, hogy ebben 14

Szladits K. (szerk.): A magyar magánjog, Budapest, 1942. Második rész, 110. o. Eörsi Gyula: Kötelmi jog, Általános rész, Budapest 1979. 220. o. 16 Eörsi Gyula: Kötelmi jog, Általános rész, 220. o. 15

9

a konstrukcióban a harmadik személy és a megbízó között nem áll fenn jogviszony, mégis a két szerződést – a bizományos személyén keresztül – összekapcsolja gazdasági céljuk. A klasszikus magánjog megoldásai mellett azonban a jogtudománynak előbb-utóbb foglalkozni kellett azokkal a szerződéses viszonyokkal is, amelyek már „nem fértek bele” a fent vázolt struktúrába. Általános vélemény, hogy a piacgazdaságban működő gazdálkodó szervezetek sajátossága, hogy a piaci körülmények hatására a klasszikus magánjogi szabályoktól, bírói gyakorlattól eltérő, annak „koncepcióival szembeni bizalmatlanságukból táplálkozó sajátos szerződési jogukat, saját normarendszerüket”17 hozzák létre. Az üzleti élet „saját jogá”-nak kialakítása a XX. századra általános jelenség18, ami nyilvánvalóan a szerződési rendszer egyes elemeinek átalakulását hozta. A gazdasági kapcsolatok bonyolultsága, egymásra épülése nem csupán az innominát szerződések megjelenését eredményezte, hanem ezzel párhuzamosan a gazdasági cél által indukált többszemélyes szerződési kapcsolatok általános elterjedéséhez vezetetett. Míg a XIX. században egységes álláspont érvényesült atekintetben, hogy a szerződések kétszemélyes jellegűek, harmadik személy behatását igyekeztek kizárni, addig a XX. századra a helyzet megváltozott. A változás okai között megemlíthető a már vázolt robbanásszerű technikai fejlődés, a társadalmi munkamegosztás áruforgalmi kapcsolatok rendszerére gyakorolt hatása, illetve a nagyvárosi életmód.19 Az egymással összefüggő szerződési láncolatok vonatkozásában a magyar jogirodalomban két felfogással találkozhatunk: Eörsi Gyula és Harmathy Attila inkább az egyik szerződés másik

szerződésre

gyakorolt

„áthatás”-át

emeli

ki,

míg

Novotni

Zoltán

az

„alapjogviszony”-t tartja lényegesnek az egymásra tekintettel megkötött szerződések közül. Szerinte ez determinálja a szerződéses kapcsolatokat. A szerződéses kapcsolatok vizsgálatának módszertanát is meghatározza ez a két álláspont: az alapjogviszonyt kiemelve ennek szemszögéből vizsgáljuk a hozzá kapcsolódó többi szerződést. Azt keressük, azok mennyiben segítik elő az alapjogviszonyban megtestesülő gazdasági érdekeket. Eörsi Gyula a vizsgálódás módszereként arra mutatott rá, hogy a kötelmi jogviszonyok relatív jellegéből fakadóan az egymásra épülő szerződések láncolatát vizsgálva adott 17

Novotni Zoltán: A kétszemélyes relatív szerkezet szétbomlásának jelei kötelmi jogunkban, Jogtudományi Közlöny, 1983/11. 688. o. 18 Eörsi Gyula: A skandináv jogról és jogtudományról, Budapest, 1974. 44. o. 19 Harmathy Attila: Felelősség a közreműködőért, Budapest, 1974. 136. o.

10

jogviszonyt el kell szigetelni a jogviszonyok összefüggő rendszerétől és ebben az elszigetelt állapotában kell megvizsgálni. Ezt követően az elszigetelten megvizsgált jogviszonyt vissza kell helyezni a vele összefüggő viszonyrendszerbe, így állapítható meg, hogy milyen hatása van a belső, relatívnak tűnő jogviszonynak más, rajta kívül álló jogviszonyokra. A hatás persze kölcsönös is lehet.20 Elképzelhető tehát, hogy az egyik szerződés hatással van egy másik, gazdasági célját tekintve vele összefüggő szerződésre. A szerződések láncolatának kérdéskörét Harmathy Attila is vizsgálta. Megállapításai szerint a modern termelési és árukapcsolatok rendszerében a szerződések teljesítése szinte kizárólag csak további szerződési kapcsolatok létrehozásával lehet, vagyis az egyik szerződéses kötelezettség másik szerződés területére is áthat.21 Bár a vizsgálódás a gazdálkodó szervezetek egymás közötti kapcsolatrendszerére koncentrált, a fogyasztókkal kötött szerződések területére is kiterjeszthető. A család, mint önálló gazdálkodó egység bevételeivel, kiadásaival és megtakarításaival gazdálkodik, a különböző szolgáltatók kínálata alapján igyekszik gazdaságilag racionális döntést hozni. Ugyanúgy a legjobb megoldásra törekszik, mint egy gazdálkodó szervezet, bár nyilvánvalóan nem rendelkezik hasonlóan professzionális gazdasági és pénzügyi ismeretekkel. Ennek ellenére bátran megköti az egymásra tekintettel kínált szerződéseket, ha úgy látja, hogy ez a döntés racionális megfontolás alapján az indokolható. A legmarkánsabb különbség a gazdálkodó szervezethez képest az, hogy a gazdálkodó szervezet maga dolgozza ki, építi fel szerződéses kapcsolatrendszerét, míg a fogyasztó erre képtelen. Nem rendelkezik a szükséges ismeretekkel, illetve fogyasztói szerződést kötve nincs is olyan helyzetben, hogy valódi alkufolyamatot bonyolíthasson le, el kell fogadnia a vele szerződést kötő gazdálkodó szervezet által kínált megoldásokat. A szerződéses láncolatot létrehozó felek érdekei bizonyos mértékig azonosak: olyan konstrukciókra törekszenek, amikor az egymáshoz kapcsolt szerződések gazdasági előnyt jelentenek, gyorsabb, takarékosabb megoldással járnak. Hogy az előnyök melyik oldalon jelentkeznek inkább, az már más kérdés; nem titok, hogy az általános szerződési feltételek alkalmazójának mindig „maga felé hajlik a keze”. A fenti elméletek inkább a szocialista szervezetek egymás közötti kapcsolatának vizsgálatára épültek. Piacgazdasági körülmények között, vagy gazdálkodó szervezet és magánszemély (fogyasztó) viszonyában az elméletek továbbgondolása szükséges. Ekkor 20 21

Eörsi Gyula: A szocialista polgári jog alapproblémái, Budapest, 1965. 164. és köv. o. Harmathy Attila: Felelősség a közreműködőért, 136. és köv. o.

11

ugyanis a szerződéses láncolatok problémája inkább a finanszírozás kérdését helyezi előtérbe. A finanszírozás szükségessége először a gazdálkodó szervezetek egymás közötti kapcsolatában alakított ki egymáshoz kapcsolódó szerződéseket, elsősorban a lízinget. A lízinghez hasonló ügyletek már a II. világháborút megelőzően is kialakultak. A nagyipari termelő arra a jelentős felismerésre jutott, hogy az értékesítésnek nem szükségszerű velejárója a tulajdonjog azonnali átruházása, de a vételár szerződéskötéskori kiegyenlítése sem. Egyesek szerint22 ilyen gazdaságtörténeti pillanat volt, amikor 1877-ben az Egyesült Államokban a Bell Telefon Társaság lehetővé tette az általa forgalmazott készülékek használatát díj ellenében, a vételár kiegyenlítése nélkül, vagy amikor 1920-ban a Remington cég vezetett be hasonló pénzügyi konstrukciót termékei szélesebb körű forgalmazása érdekében. A tőkehiányos helyzetek hagyományos megoldása a pénzintézet általi finanszírozás volt, amihez megfelelő biztosítékot kért a bank. Logikusan adódott a lehetőség: a beruházás pénzügyi fedezete legyen maga a finanszírozott vagyontárgy. A pénzintézet a hitelnyújtás fejében közvetlenül vevőként lépett fel, és a tulajdonjog fenntartása mellett az ügylet tárgyát képező eszközt a vállalkozó használatába adta.23 Azáltal, hogy a lízing kíméli a saját tőkét, más kiadások is finanszírozhatóvá válnak. A lízing általi hitel egyszerűbben vehető igénybe, mint a kereskedelmi banki hitel, bár a finanszírozó lízingtársaság (vagy pénzintézet) úgyanúgy hitelminősítést végez, mintha hitelt nyújtana. Általános vélekedés, hogy a lízing az eladásra és a termelésre ösztönző hatású. A gyártónak kedvező, ha lízingcégnek értékesít, mert az készpénzzel fizet. Ezáltal azonban az ügylet kockázatai a finanszírozó lízingtársasághoz vagy pénzintézethez kerülnek. A lízing előnye, hogy megoldja a lízingbe vevő likviditási gondjait. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy drága, és a lízingbe vevő viseli a beruházáshoz kapcsolódó kockázatot24. Mindezek inkább a gazdálkodó szervezetek közti kapcsolatok szerződésévé tették a lízinget, mivel elsősorban a beruházásösztönző hatás dominál. A tőkehiányos állapot azonban a lakossági fogyasztásban is megjelent, ahol hasonló megoldás született: a fogyasztói hitel. A „finanszírozási konstrukció” jellegen és a hárompólúsú szerkezeten túlmenően a lízing és a fogyasztási hitel közötti hasonlóság, hogy mindkettő standardizált javak megszerzésének finanszírozására jött létre. Az előzményként vázolt gazdasági aspektusok 22

Csiby Attila – Kiss Gábor – Sárhegyi Zoltán – Tuller András: Lízing, 1995. Budapest, 1995. 9. o. Csiby Attila – Kiss Gábor – Sárhegyi Zoltán – Tuller András i. m. 10. o. 24 Csiby Attila – Kiss Gábor – Sárhegyi Zoltán – Tuller András i. m. 11. o. 23

12

mellett mindezt az egyedi ügyletből származó kockázat is indokolja: ha az adós fizetésképtelenné válik, és a vagyontárgy visszakerül a finanszírozóhoz, csak standardizált dolgokat lehet más személynek továbbértékesíteni, egyedi igények alapján legyártottat nem. A szerződéses láncolatok alkalmazása – akár lízingként, akár fogyasztói hitelként – egyre inkább elterjedt a gazdaságban, ami a jogi megoldásokra is ráirányította a figyelmet. A jelenség jobb megértéséhez vizsgálatra szorul, hogy milyen környezetben, milyen körülmények között jön létre kapcsolat a szerződésben részt vevő felek, illetve harmadik személyek között. Jelentősége lehet a szerződéskötés időpontjának, ami döntően befolyásolhatja a szerződések tartalmi összefüggéseinek megértését.25 Ugyancsak lényeges elem, hogy az egyik szerződés tartalmának kialakításakor figyelembe veszik a másik szerződés tartalmát. Az egymáshoz kapcsolt szerződések gazdasági egységet képező tartalma, illetve a szerződések teljesítése, vagy a teljesítés zavara ugyancsak vizsgálatra szorul. A szerződéses láncolatban szereplők – adott szerződést megkötve és teljesítve – más szerződések teljesítésére is hatással vannak, vagyis a teljesítés több vonatkozásban válik jelentőssé. Az esetleges szerződésszegés jogkövetkezményei is többirányúak lesznek, ami szükségessé teszi annak vizsgálatát, hogy kifejezett szerződési kikötés hiányában az egyik relatív jogviszonyban bekövetkezett zavar mennyiben hat ki a másik jogviszonyra. Ezek a dogmatikai kérdések előrevetítik, hogy a finanszírozási igény által életre hívott szerződéses láncolatok már sokkal bonyolultabb konstrukciók, mint a klasszikus magánjog által ismert „többalanyú kötelemek”.

Házaló kereskedés és fogyasztói hitel Ennyi dogmatikai bevezető után érdemes konkrétan is áttekinteni a fogyasztási hitelezés kialakulásának, szabályozásának egyes állomásait. Vissza kell kanyarodnunk a gazdasághoz, ahhoz az időszakhoz, amikor az ipari tömegcikkek egyre olcsóbbá válása vásárlásra ösztönözte az alacsonyabb jövedelmű lakosságot is. Az értékesítés előtérbe került, ugyanakkor több akadályba is ütközött. Az eladásokat a városoktól távol gyakran ügynökök, házaló kereskedők végezték. Tevékenységükhöz kapcsolódóan megjelentek azok marketingstratégiák (elsősorban a házaló kereskedés), amelyek segítségével a 25

Harmathy Attila: Felelősség a közreműködőért, 143. o.

13

tömegtermékeket gyorsabban és nagyobb volumenben lehetett értékesíteni.26 A kereskedők ügynökei jelentős sikereket értek el a XIX. század végén a fogyasztási cikkek – elsősorban vidéki – fogyasztókhoz való eljuttatásában, kiaknázva a vasút és a fejlődő infrasrtuktúra kínálta előnyöket. A piac kitárult, nemcsak az ügynökök jutottak el távoli vidékekre, hanem a megrendelt áru is. Ugyanakkor a különböző fogyasztói csoportok esélye a termékek megszerzésére nem volt egyenlő, alapvetően azért, mert a megvásárlásukhoz szükséges anyagi feltételek nem álltak rendelkezésükre. A termékek értékesítését ezért

az

eladók kölcsönszerződések

alkalmazásával kötötték össze, így a termék megvásárlásához szükséges készpénz hiánya már nem jelentett akadályt.27 A házaló ügynöktől történő „hitelbe vásárlás” nyomán viszonylag drága árukat is meg tudtak vásárolni egyébként vagyontalan személyek, az áruk értékesítése így egyre könnyebbé vált, ami elősegítette a kereskedelmet és ezáltal jelentős hatást gyakorolt a nemzetgazdaságra.28 A gazdasági szükségszerűség összekötötte a fogyasztók számára nyújtott hitelezést és a házaló kereskedést, melyeket ma már mindenhol elkülönülten szabályoznak, de a XIX. század végén, XX. század elején a két értékesítési módszer egymáshoz szorosan kapcsolódott, egymást feltételezte. A fogyasztóknak nyújtott, és a házaló kereskedéssel összekapcsolt hitelezési elemet tartalmazó szerződések az esetlegesen alacsony iskolázottságú, információkkal nem rendelkező, ezért kiszolgáltatott fogyasztókat érintette. A verseny erősödésével az ügynökök tevékenysége nem volt mindig tisztességes. Az általuk hitelre vásárlással kínált árucikkek ára értelemszerűen magasabb volt, mintha készpénzért vásárolt volna a vevő. Mivel az alacsonyabb jövedelmű rétegek vásároltak drágábban, hitelbe, a jobb helyzetben lévők pedig olcsóbban, készpénzzel, a jelenség szociális színezetet kapott. A fogyasztók védelme érdekében előbb a bírói gyakorlat, majd a jogalkotás is elmozdult a hitelezőt védő „alapállásából” a fogyasztót védő rendelkezések felé. A jelenséggel a XIX. század végén, XX. század elején tudományosan is foglalkozni kezdtek, így két német jogászgyűlés témája is volt29, és szabályozására több javaslat is született. Különösen jelentős problémaként emeli ki a korabeli jogirodalom, hogy az 26

E. A. Kramer: Prinzipienfragen eines österreichischen Konsumentenschutzgesetzes, Konsumentenschutz im Privat- und Wirtschaftsrecht, szerk.: E. A. Kramer – H. Mayrhofer, 1977. 13. o. 27 W. Schuhmacher: Verbraucher und Recht im historischer Sicht, Juristische Schriftenreihe 1981. 71. o. 28 S. Kalls – B. Lurger: Rücktrittsrechte, Wien 2001. 35. o. 29 21. Deutschen Juristentagen 1890, 22. Deutschen Juristentagen 1892.

14

alacsony iskolázottságú néprétegek könnyen „kísértésbe estek”, amit elősegített a szerződéskötéskor fizetett ellenszolgáltatás alacsony volta, valamint az a körülmény, hogy a részletfizetések miatt nehéz volt átlátni, valójában mekkora összegbe kerül a termék, vagy szolgáltatás.30 Az ügynökök magas jutalékot kaptak a megkötött szerződések után, így minden lehetséges eszközt bevetettek a szerződéskötés érdekében. A háziasszonyokat a férj távollétében keresték fel, és gyakran olyan áru megvásárlására beszélték rá őket, amelyre éppen semmi szükség nem volt.31 Mindez összefügg azzal is, hogy az új értékesítési módszerre reagáló jogalkotói lépések – bár szociális színezetűek – nem csak a gyengébb fél helyzetére hatottak, hanem a piaci versenyre is. A gazdaságba történő jogi beavatkozás mindig hatással van a versenyre. A fogyasztót védő előírások drágítják a terméket vagy szolgáltatást, így más előnyökkel kell azt kompenzálni. Erre inkább az erősebb piaci pozícióval rendelkező cégek képesek. Kevesebb szolgáltató marad a piacon, a veseny kevésbé lesz intenzív. Jogi beavatkozás hiányában a verseny szabadon érvényesül, ami akár a fogyasztók védelmét is szolgálhatja, ha az egymás ajánlatai „alá” kínáló szolgáltatók egyre kedvezőbb szerződési feltételeket fogalmaznak meg. Ez azonban ritkán valósul meg, sokkal jellemzőbb az árcsökkentés. A jogi szabályozásnak a két véglet közötti egyensúlyi pontot kell megtalálni, ahol a beavatkozás a szerződési feltételek fogyaztóvédelmi szempontú átalakításával jár. A gyengébb szerződési pozícióban lévő fél helyzetét nem csupán hiányos ismereteinek, hanem az egyre gyakoribbá váló szabványszerződéseknek is köszönhette. Míg a hagyományos szerződéskötés alkufolyamat erdménye, ahol a felek mellérendelt pozícióban, azonos súllyal szerepelnek és az alku eredményeként „elosztják” az ügyletből eredő kockázatot, addig standardizált szerződési körülmények között a kockázatot32 a szerződési feltételeket „diktáló” telepíti, befolyásolva ezzel az árakat és a piacot. A szerződési feltételeket „diktáló” fél nyilvánvalóan arra törekszik, hogy saját kockázatát csökkentse, ezáltal olcsóvá és versenyképessebbé tegye az ügyletet. Ha a szerződés hitelezési elemet is tartalmaz, a kockázat nyilvánvalóan megnő. Új elemek kerülnek tehát a szerződésbe, előtérbe kerülnek a biztosítékok, de a kockázatkezelés és a finanszírozás 30

Hausmann: Veräußerung beweglicher Sachengegen Ratenzahlung, 1891. 92 és köv. o., idézi: Kalls – Lurger i.m. 36. o. 31 H-P. Benöhr: Konsumentenschutz vor 80 Jahren, Zur Entstehung des Abzahlungsgesetzes vom 16. Mai 1894., Zeitschrift für das gesamte Handelsrecht und Wirtschaftsrecht, 1974. 138. szám 495. o. 32 Takáts Péter: Szabványszerződések, Budapest, 1987. 10. o.

15

szükségessége – ahogyan arra már rámutattunk – harmadik személy bevonását is indokolhatja. A jogviszony így három pólúsúvá válik. Ha a részt vevő felek közül az egyik a gyengébb pozícióban lévő fogyasztó, az alábbi hátrányokkal számolhat: •

nem látja át, nem érti meg a szerződést, jogait nem ismeri,

•

általános szerződési feltételek alkalmazásával köt szerződést, nincs alkupozícióban,

•

gyakran nem választhatja meg, ki legyen a harmadik személy a jogviszonyban,

•

az egymáshoz kapcsolódó szerződések láncolatában nem tisztázott a képviselet kérdésköre,

•

gyakran a hibás teljesítésért, vagy más szerződésszeésért való felelősség sem világos, éppen a szerződések egymáshoz kapcsolódása, a jogok és kötelezettségek „áthatása” miatt.

A fogyasztóvédelmi jellegű bírói gyakorlat, illetve jogi szabályozás ugyanakkor csak nehezen „szakadt el” a klasszikus kölcsönszerződés hitelezőt védő gondolkodásmódjától, a fogyasztóknak nyújtott hitelezés pedig dogmatikai problémákat is okozott. Célszerűnek látszik röviden áttekinteni a klasszikus kölcsönszerződéstől a fogyasztói hitel elkülönüléséig tartó folyamatot a jelentősebb európai jogrendszerekben. Egyesült Királyság Az ipari forradalom „bölcsőjében” a klasszikus kölcsönszerződések, illetve a hitelviszonyok 800 évig semmiféle gondot nem okoztak sem a bíróságoknak sem a jogalkotónak vagy más hatóságnak. A „The Chancery mends no man’s bargain” mindenhol elismert alapelv volt, amely kifejezte, hogy a kancellária a szerződéskötést követően nem javít a szerződő fél helyzetén.33 Így az adósnak annyit és úgy kellett visszafizetnie, ahogyan a hitelezővel a kölcsönszerződésben megállapodtak. A jog egyébként is a hitelező érdekeit védte, széleskörűen lehetővé tette a biztosítékok alkalmazását. Adóst védő szabályozás 1854-ben jelent meg az uzsora szabályozásával. Ugyanekkor született a „Bills of Sales Act” is (bár ekkor még nem lépett hatályba), amely az ingó dolgok adásvételét, így a szerződési feltételeket is szabályozta, és a vételről szóló okiratok regisztrálását írta elő. A hitelezési elemet tartalmazó adásvétel és a kölcsönszerződés adóst védő szabályozása tehát már a kezdetektől fogva összefonódott. 33

Maynard v. Moseley (1676) 3 Swan 651. (Lord Nottingham). A szövegben előforduló jogeseteket a vonatkozó, és a lábjegyzetekben hivatkozott angol szakirodalom alapján ismertetem.

16

1882-ben a biztosítékot adó személyek jogait szabályozták; azok a biztosítékok, amelyek formailag nem feleltek meg a „Bills of Sale”-nek nem érvényesültek, illetve megtiltották bizonyos szerződési feltételek alkalmazását is.34 1854 és 1900 között több módosítással a szabályozást

hatályon

kívül

helyezték,

amely

a

szerződési

feltételek

szabad

megállapításához és visszaélésekhez vezetett. Voltak például hitelszerződések, amelyekben az éves kamat mértéke 3000%- tól akár 18 000 000%-ig terjedt (a futamidő rövid volt, ezért az éves szintre kiszámolt kamat összege magas).35 1900-ban hatályba lépett az első „Moneylenders Act”, amely hitelezők nyilvántartásba vételét írta elő és biztosította a bíróságok számára a lehetőséget, hogy beleavatkozhassanak az aggályos szerződésekbe. Problémát jelentett ugyanakkor, hogy a védeni kívánt réteg a bírói utat igénybe venni nem tudta. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a bankok nem tartoztak „Moneylenders Act” személyi hatálya alá, így a védelem a hitelszerződés vonatkozásában alig érvényesült.36 1927-ben szigorodott a hitelezők regisztrálása és az újsághirdetéseket (reklámokat) is szabályozták. A „Moneylenders Act” ugyanakkor nem adott egyértelmű fogalommeghatározásokat, ami a védelem szintjét ugyancsak csökkentette. Ezek a hatások azt eredményezték, hogy a pénzügyi tevékenység jogalkotói kontroll nélkül indult fejlődésnek, mégpedig olyan irányba, hogy a használt szerződési formák ne essenek a „Moneylenders Act” hatálya alá.37 Ilyen volt például a „hire-purchase” jogintézménye (részletvételhez hasonló jogügylet), amely nem esett a „Moneylenders Act” hatálya alá, így az angol jog nem is tekintette hitelnek. A „hire-purchase” nem is volt hitelbiztosíték38, így a „Bills of Sales Act” hatálya alá sem tartozott. A költségeket sem kamatnak hívták, hanem „timeprice differential”-nek, amely a vételárnál magasabb volt, mivel később történt a kifizetés. A jelenség fogyasztói érdekeket is figyelembe vevő szabályozása csak 1932-ben született meg a „Hire-Purchase and Small Debt Act” formájában Skóciában, majd 1938-ban a „Hire-Purchase Act” formájában Angliában.39

34

A. C. Janert: Der sachliche und persönliche Anwendungsbereich des deutschen Verbraucherkreditrechts und des britischen Consumer Credit Act 1974. Peter Lang, Frankfurt 2002. 45. o. 35 A. C. Janert i. m. 45. o. 36 A. C. Janert i. m. 46. o. 37 R. Goode – M. Cremona – P. J. Patrick – J. H. J. Pearson – J. Renton – D. Rosenthal – S. Shute – N. Warriner – D. Worsley – L. Yelland: Consumer Credit Law and Practice, Butterrworths London, March 2000, IA 1.1-1.7/3-6. szám 38 Mcentire v. Crossley Bros Ltd (1895) AC 457. 39 A szabályozás felmondási jogot biztosított a fogyasztónak, amennyiben korlátozva volt a szerződés megszüntetésének lehetősége, vagy a hibás teljesítésért való felelősség, illetve harmadik személy léphetett a kötelembe, amennyiben kifizette az ellenszolgáltatást.

17

Az angol fogyasztóvédelmi szabályozás újdonsága volt az 1964-ben bevezetett „colling-off period”, amely üzlethelyiségen kívül kötött szerződéseknél az elállási jogot jelentette. A hitelezéshez kapcsolódó reklámtevékenységet csak 1957-ben szabályozták, 1964-től a szerződésben meg kellett jelölni az „effective rate”-t. 1968 szeptemberében a Labour-kormányzat felállított egy bizottságot, amelyet elnökéről, Lord Crowtherről „Crowther-Bizottság”-nak neveztek. Feladata a fogyasztói hitelezés vizsgálata volt. A Bizottság jelentését 1971-ben hozták nyilvánosságra, amely két új törvény megalkotását indítványozta (Lending and Security Act, Consumer Sale and Loan Act). A fogyasztóvédelmi jellegű jogalkotásnak a Crowther-Bizottság szerint három célt kell szolgálni: szabályozni kell az üzletkötési módokat; szankcionálni kell, ha a hitelezők visszaélnek erőfölényt biztosító tárgyalási pozíciójukkal; információs kötelezettségeket és előre, a törvény által megszabott kötelező szerződési feltételeket kell bevezetni. A bizottsági jelentés hatására a fogyasztóknak nyújtott hitelezés körében magatartási kódexet vezettek be, amely az új szabályozás hatályba lépéséig megakadályozta a visszaéléseket. Nem fogadta el azonban a kormányzat a Crowther-Bizottság javaslatát, hogy a „hire-purchase” az általános hitelezés körében legyen szabályozva. Ilyen előzmények után született meg a Consumer Credit Act (CCA), amely a fogyasztói hitelezést a mai napig átfogó jelleggel szabályozza. Az 1974. július 31-én kibocsátott törvénynek azonban csak egyes rendelkezései léptek azonnal hatályba. A többi előírás csak lépésenként és ezért csak lassan hatályosult. A törvény jelentős része, így a szerződéskötés formai előírásai, a szerződésszegés jogkövetkezményei csak 1985. május 19-től hatályosak. A törvény második fejezete pontos definíciókat ad, korlátozásokat és kivételeket határoz meg a törvény hatályával kapcsolatban. Minden ismert hitelezési formát a hatálya alá von, a hitelkártyát, a személyi kölcsönt is, de szabályozza a kapcsolódó biztosítékok jogát is. A törvény súlypontja a fogyasztóknak nyújtott teljeskörű információadáson van. A hitelező reklámtevékenysége szigorúan és részletesen szabályozott, ami a fogyasztók számára biztosítja, hogy viszonylag hamar objektív információkhoz jussanak. Ezt a célt szolgálja a szerződési feltételek tartalmának előírása is.

18

A CCA az egész Egyesült Királyságban hatályos, de nem kizárólagos: a nem szabályozott kérdésekben a bírói jog és más törvények érvényesülnek.40 A CCA olyan reformtörvény, amely százéves jogfejlődés eredménye. Megalkotásával elválasztották egymástól a biztosítékokat és hitelügyleteket, mindkettőt a törvényben szabályozva. A CCA ma Európában a legszigorúbban szabályozza a fogyasztói hitelszerződéseket.41 Franciaország Franciaországban is először a részletfizetési ügyletek alakultak ki, majd – a német jogfejlődéshez hasonlóan – az ügynökök tevékenysége során a fogyasztóknak nyújtott hitelezés egyre gyakoribbá vált. A hitelezés fogyasztóvédelmi jellegű szabályozása ugyanakkor csak később alakult ki, valójában az 1966-ban kiadott kölcsönökről szóló törvényben42 jelent meg, amely a felhasználás céljára tekintet nélkül szabályozta a hitelközvetítést és a hitelekkel kapcsolatos reklámokat. Ez a jogszabály azonban ma már nem hatályos. A hitelszerződéseket, így a fogyasztói hitelszerződést átfogóan először 1978-ban szabályozták43, először az ingó dolgok, majd az ingatlanok vonatkozásában.44 Ezt megelőzően a francia jogalkotó csak nagyon alapvető szabályokat (a hitel nagyságát, az eladási árat és a futamidőt határozza meg) alkotott a hitelből vásárlás (részletre vásárlás) vonatkozásában, rendeleti formában.45 A közösségi irányelv nyomán kiadott szabályozást az 1993-as fogyasztóvédelemről szóló törvényben46 (L. 311-1-től L. 311-37-ig és L. 313-1-től L. 313-16-ig) találjuk. A törvény hitelszerződésről szóló része egységesen szabályoz, ugyanakkor a szabályozás nagyjából megfelel az 1978-as törvénynek.47 A törvény a fogyasztói hitelre vonatkozik, ami lehet részletvétel, személyi hitel, illetve más esetek. A hitelszerződések biztosítékait is itt szabályozza a francia jogalkotó.

40

R. Goode – M. Cremona – P. J. Patrick – J. H. J. Pearson – J. Renton – D. Rosenthal – S. Shute – N. Warriner – D. Worsley – L. Yelland: Consumer Credit Law and Practice, Butterrworths London, March 2000, IB 11.2/243. 41 A. C. Janert i. m. 53. o. 42 Loi nº 66-1010 du 28. décembre 1966 relative à l’usure aux prêts d’argent et à certaines opérations de démarche et de publicité 43 Loi nº 78-22 du 10 janvier 1978 relative à l’information et à la protection des consommateurs dans le domaine de certaines opérations de crédit 44 Loi nº 79-596 du 13 juillett 1979 relative à l’information et à la protection des emprunteurs dans le domaine immobilier 45 Dekrete Nr. 55-585, 1955. 05.20, Dekrete Nr. 56-775, 1956. 08. 04. 46 Loi nº 93-949 du 26 juillet 1993 relative au code de la consommation 47 Susanne Hermann: Der Verbraucherkreditvertrag, München, 1996. 6. o.

19

A szabályozás elsődleges elve a fogyasztó teljeskörű és objektív tájékoztatása a szerződéskötést megelőzően. Ennek érdekében szabályozzák a reklámtevékenységet, a hitelező ajánlatát csak meghatározott formában és módon juttathatja el a fogyasztóhoz. A szerződés megkötése után a fogyasztót elállási jog védi. Végül a fogyasztó élhet az általános magánjogi eszközökkel is, amennyiben szerződésszegésre kerül sor. A törvény azt a lehetőséget is biztosítja, hogy a fogyasztó, ha vétlen a fizetési késedelemben, méltányossági alapon halasztást kaphat, adott esetben kamatemelés nélkül, figyelemmel arra, ha visszafizeti a hitelt. Németország A XIX. század végén a házaló kereskedéshez is kapcsolódóan kezd elkülönülni a német jogban a részletfizetési ügylet, amelyet itt is a fogyasztói hitel „előképének” tekinthetünk. A jelenségre reagáló első törvényjavaslatot 1892-ben terjesztették be. A részletfizetésen kívül már széleskörűen szabályozta volna a házaló kereskedést is. Csak két évvel később, 1894-ben született meg a részletfizetésekről szóló törvény, amit heves viták előztek meg. A gazdaság szereplői már jóval korábban javaslatokat tettek a jogi szabályozás kialakítására, az ügynökök tevékenységének szabályozására. A kötelező szerződési tartalom előírását – amely „tartalmi kötöttség modellje”-ként később a fogyasztóvédelmi szerződési jog eszköze lesz – a Német Kárpitosok Központi Szervezete javasolta először48, de nem került bele a törvénybe. Fogyasztókat védő rendelkezésként merült fel, hogy hatóság ellenőrizze a részletfizetési ügyleteket. Ilyen mértékű állami beavatkozás azonban nem volt kívánatos a piac szereplői számára. Az a felvetés, hogy az árakhoz hasonlóan a szerződési feltételeket is függesszék ki az üzletekben, már jóval sikeresebb volt, de az ügynökök tevékenységére nyilvánvalóan nem vonatkozott. Az már a XX. század elejére világossá vált, hogy a jogi szabályozás önmagában nem elegendő. A fogyasztónak minősülő személy gyakran nem tud a jogairól, így azokat nyilvánvalóvá kell tenni számára. Heck javasolta, hogy a részletfizetésről szóló törvény szövegét kötelezően nyomtassák rá a szerződési formula hátoldalára49. Németországban nem, de Ausztriában megvalósult a bíróságok illetékességi szabályainak fogyasztóvédelmi jellegű reformja. A fogyasztónak minősülő vevő saját lakóhelyén perelhetett, és igénybe vehette a szociális alapon juttatott illetékkedvezményt. Az illetékesség fogyasztóvédelmi

48 49

Benöhr i. m. 498. o. Benöhr i. m. 499. o.

20

szabályozása – ahogy később látni fogjuk – több európai államban a XX. század végéig megoldatlan. Németországban 1931-ben új javaslat született a részletfizetési törvényre, amelynek újdonsága a 3.§-ban szereplő, vevőt illető, törvényen alapuló elállási jog. Eredetileg két esetre is vonatkozott volna: az első tulajdonképpen a házaló kereskedés, amikor a vevőt felkeresi az eladó, vagy annak képviselője, hogy meghatározott cél nélküli (éppen ezért a vevő számára általában nem szükséges) üzletre vegye rá.50 A második esetkörben az elállási jog azoknál az ügyleteknél állt volna fenn, ahol a vevő a dolgot az ügylet megkötésekor nem látta, és csak később ismeri fel, hogy az áru nem felel meg az általa megismert feltételeknek. Ezek a kritériumok később a távollévők közötti szerződések közösségi szabályozásának alapját képezték. A fogyasztóvédelmi célú elállási jog „megbánási jog”-ként (Reurecht) kerül szabályozásra, és a jogtudomány különleges formának tartotta. Heck szerint51 „az elállási jog törvény által létrehozott megbánási jogot jelent. Az adóst az elállási jog elismerése feljogosítja arra, hogy az ellenérték visszafizetésével, valamint törvényileg szabályozott 10-20%-os összegű bánatpénz kifizetésével megszabadulhat további kötelezettségeitől, és visszakövetelheti a kifizetett részleteket is.” A bánatpénz nagyságának nem kellett elegendőnek lenni az ügynök jutalékának fedezésére. Az 1931-es javaslatot végül nem fogadták el, csak 1961-ben lépett hatályba a részletfizetést szabályozó törvény.52 Ebben a vevő megkapta a jogot, hogy a kereskedő által tett ajánlat elfogadását visszavonja, vagy a már megkötött szerződéstől „visszalépjen” (elálljon). A részletfizetési ügyletekről szóló német törvényt 1974-ben módosították, amely a fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelv német jogba ültetéséig, 1990. december 17-ig hatályban maradt. 53 A klasszikus részletfizetési ügylet mellett az első és a második világháborút követően új értékesítési formák fejlődtek ki, amelyek a fent ismertetett részletre vásárlást lassan kiszorították. A joggyakorlat feladata volt megoldást találni az új értékesítési formák által

50

Kalls – Lurger i.m. 37. o. Kalls – Lurger i.m. 36. o. 52 BGB1 1961/279., (4.§) 53 BGBl. 1974. május 15. 51

21

okozott problémákra.54 Szakvéleményében Marschall von Bieberstein a fogyasztói hitelek teljesen új szabályozását vetette fel. Eszerint a fogyasztó védelemre érdemes a hitelezővel szemben, függetlenül attól, hogy áru- vagy pénzkölcsönről van szó.55 Ez az elv a későbbi törvény alapgondolata lett. Németországban sokáig a már említett részletfizetési ügyletekről

szóló

törvény

szabályozta

a

fogyasztói

hitelszerződéshez

hasonló

jogviszonyokat, majd a közösségi irányelv átültetése nyomán a VerbraucherkreditGesetz (fogyasztói hitelről szóló törvény) lépett hatályba56. A kötelmi jogi reform után – jelenleg is – a BGB-ben, a kölcsönszerződések körében szabályozott

a

fogyasztói

hitel

(szó

szerinti

német

fordításban:

fogyasztói

kölcsönszerződés) is, amely az irányelvnek megfelelő tartalommal került a kódexbe.

Kölcsönszerződések és szabályozásuk Magyarországon A fogyasztási javak megszerzését szolgáló kölcsönzés vizsgálatakor abból érdemes kiindulni, hogy Magyarországon a XIX. századig nem volt hitelszervezet57, a kölcsönöket magánszemélyek folyósították. A nemesek méltányos feltételekkel adtak egymásnak baráti kölcsönöket. Hasonlóan kedvező feltételekkel adtak pénzt az egyházi személyek saját, illetve alapítványi vagyonukból, valamint a megyei árvapénzekből. Az árvapénzek kölcsönbe adása azért terjedt el, mert más gyümölcsöző befektetésre nem lehetett azokat felhasználni. A kamat 5, de legfeljebb 6% volt. Felmondási időként nemesi baráti kölcsönöknél leggyakrabban egy negyedévet kötöttek ki, míg az árvapénzeknél úgy

54

Scholz: 100 Jahre Abzahlungsgesetz, FLF 1994. 148. o. Marschall, Wolfgang von Bieberstein: Gutachten zum Reform des finanzierten Abzahlungskaufs. Untersuchung von Möglichkeiten einer künftigen Regelung des finanzierten Abzahlungskaufs und anderen Formen des Konsumentenkredits, Köln, 1978. 135-159. o. 56 1991. január 1. 57 A XVIII. század végén a magyarországi kereskedelmet és az ehhez kapcsolódó hitelezést alapvetően gátolta, hogy Magyarországnak nem volt váltójoga, így váltóhitelhez jutni sem lehetett. A nem kereskedők semmiféle hitelt sem kaphattak, nem működtek ugyanis pénzintézetek. Így a kiváltsággal rendelkező kereskedőktől lehetett csak nagyon magas kamatra hitelt kapni. Égetően fontos volt a pénzintézet létrehozása, amely Mária Terézia nevéhez fűződik. 1772. november 15-én hitelpénztár felállítását rendelte el, melynek célja az volt, hogy a magyar tőkések el tudják helyezni tőkéjüket, egyúttal a kincstár hiteligényeit és „amennyiben a pénztár állapota engedi” magánszemélyek kölcsönszükségleteit is kielégítette. A hitelpénztár az ország különböző helyein állított fel fiókokat és 1775-re 7 millió forint, 1819-ben 22 millió forint betéttel rendelkezett. Kölcsönt azonban csak kereskedő kaphatott, vagy olyan valaki, akiért kereskedő jótállt (természetesen nem ingyen). A kölcsönszükségletek kielégítésére Mária Terézia 1773. augusztus 23-án kelt kiváltságlevelében zálogházat alapított. Csak Pozsonyban működött zálogház, tőkéje azonban komoly hiteligények kielégítésére alkalmatlan volt. 55

22

határozták meg, hogy „amikor arra az árváknak szükségük van”. A fentiekből kitűnik, hogy törlesztéses kölcsön gyakorlatilag nem volt.58 A hitelezés alapja köztudottan a bizalom. Ahhoz, hogy a hitelezés a gazdaságban tömegessé váljon, a pénz átadásáról kiállított elismervényeket a későbbiekben is kötelezőnek kellett elismerni, elismertetni. Léteznie kellett olyan igazságszolgáltatásnak is, amely biztosította a tőke gyors visszafizettetését. A gazdaság fejlődéséhez tehát a jog eszközével kellett kialakítani a megfelelő környezetet. Nyilvánvalóan alacsonyabb a kamat ott, ahol nagyobb a biztonság és a bizalom, alacsonyabb kamatok mellett dinamikusabban fejlődik a gazdaság. A hitelélet fejlődéséhez Magyarországon is három feltételre volt szükség: biztos legyen a tőke elhelyezése, kamatot hozzon, és lejáratkor visszakapja azt a hitelező azért, hogy azt újra befektethesse.59 Ezek a feltételek azonban csak a XIX. század második felétől valósultak meg. Széchenyi, aki behatóan foglakozott a hitelezés kérdéskörével, nemcsak a szükséges jogi háttér megteremtését sürgette, hanem a hitelezés gazdasági aspektusaival is foglalkozott. Szerinte a gazdasági életet a belső fogyasztás emelése útján lehet fellendíteni, ami ösztönzi a

termelést,

szélesíti

a

piacot.

Fogyasztásnövekedést

a

jobbágyfelszabadítás

60

munkaerőpiacra gyakorolt hatásával lehet szerinte elérni.

Széchenyi külföldi tapasztalatai alapján hiányolta azt a „középszemély”-t, aki a termelő és a fogyasztó között áll, és aki szerinte a leginkább hiányzik Magyarországról. Ő a kereskedő, az ügynök, a közvetítő. Ezek a személyek vannak abban a helyzetben, hogy felmérik az igényeket, versenyhelyzetet teremtenek, megismertetik a nagyközönséggel az olcsó javakat.61 Ahogyan láttuk: a fogyasztói hitelezés kialakulása az ügynökök, házaló kereskedők tevékenységéhez kapcsolható. Szükséges ugyanakkor az ipari tömegtermelés is, melynek produktumait a lakosság széles körének kínálhatják az ügynökök. Széchenyi elképzelése jó volt, de megvalósítása a XIX. század elején még csak illúzió. A kölcsönszerződés szabályozása Magyarországon 58

(Kelemen Imre) A magyar polgári törvénytudomány vázlata Kelemen Imre, Markovics János ’s többek után, Eger, 1845. 13. o. 59 Wirth, Max: Grundzüge der National-Ökonomie, Köln, 1871., idézi: Lónyay Menyhért: A bankügy, Budapest 1875. 42. o. 60 Széchenyi István: Hitel, Pesten, Petrózai Trattner J. M. és Károlyi István Könyvnyomtató-Intézetében, 1830. 134. és köv. o. 61 Éber A.: Mire tanít Széchenyi? Budapest, 1941., 217. o.

23

A római jogból ismert klasszikus szerződéstípus, a „mutuum” a magyar magánjogban is megtalálható volt. A „kölcsön” kifejezés használata erre a jogviszonyra csak a XIX. században válik általánossá, addig a magyar nyelven kiadott tankönyvek „kölcsön”-nek a mai terminológia szerinti haszonkölcsönt nevezték. A zálogszerződéssel való szoros egybefonódása is indokolta, hogy inkább a „Hitelezés” címszó alatt tárgyalta a korabeli jogirodalom a mutuum szabályait. A fennmaradt források alapján a XVII-XIX. században a kölcsönt – a római joghoz hasonlóan – olyan vagyoni jellegű szerződésnek („vagyoni kötés”) minősítették, mely alapján elhasználható dolgot úgy adtak másnak egy időre ingyen vagy „lekötelezett jutalomért”62, hogy az elhasználhassa, majd törvényes járulékaival együtt időben ugyanolyan fajtájú és mennyiségű dologban visszaadja. A kölcsönszerződés fenti definícióját a XX. század elejéig nem értelmezte kiterjesztően a bírói gyakorlat. A hitelre vásárlás, részletvétel az adásvételhez tartozott, így ezeket a szerződéseket – bár hitelezési elemet tartalmaztak – a jogirodalom nem vonta a kölcsönzés körébe. Ennek okát a kölcsönszerződés reálszerződés-jellegében, a római jogból eredő határozott karakterében, illetve a korabeli gazdasági viszonyokban találjuk. A hitelre vásárlás és a kölcsönszerződés közötti dogmatikai szakadék csak a XIX. század végén kezd megszűnni, amit jól illusztrál az alábbi ítélet: a Besztercebányai Törvényszék előtt indult ügyben az alperesek hitelbe vásároltak csipkét a felperestől, majd ennek árát nem fizették meg. A felperes előbb kölcsönszerződés alapján perelt; az alperesek nem is tagadták, hogy tartoznak a hitelbe kapott áru árával. Ezt követően a felperes az elmaradt vételárat követelte. A Budapesti Ítélőtábla szerint nem lehet megváltoztatni a kereset jogalapját, ezért a keresetet elutasította63. A Kúria felülbírálta a másodfokú ítéletet. Szerinte az ügylet tartalma már a keresetben is világos és egyértelmű volt, ezért pusztán a „kölcsön” elnevezés miatt a keresetet elutasítani nem lehet64. Bár eljárásjogi problémának tűnik a jogeset, mégis rávilágít arra, hogy a kölcsön és a halasztott adásvétel egymástól élesen elválasztott jogügyletek voltak, gazdasági tartalmuk azonban gyakran megegyezett. A századforduló praktikus szemléletű bírói gyakorlata – legalábbis eljárásjogi

62

Szlemencsics Pál: Közönséges törvényszéki polgári törvény, harmadik kötet, Pozsony(?) 1823. 186. o. 1884. márc. 29., 1120, az ítéletek közzétéve: Felsőbíróságaink elvi határozatai, A Kir. Curia, a Kir. Ítélőtáblák és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság döntéseinek rendszeres gyűjteménye, készítette: dr. Márkus Dezső, I. kötet, Budapest 1891, 350. o. 64 1884. nov. 3., 28722., u.o. 63

24

vonatkozásban – a tartalmi azonosság miatt már nem tett éles különbséget a kölcsön és a halasztott adásvétel között. Ingatlanok esetén azonban megmaradt a merev elhatárolás: „A kamat ellenében hitelezett vételár megtartotta továbbra is jogi természetét és arra nézve … nem a kölcsönre, hanem az ingatlanok vételára tekintetében fennálló anyagi jogszabályok alkalmazandóak”65. A magyar jogban a kölcsönszerződés – csakúgy mint a római jogban – a XX. századig reálszerződés volt. Csak akkor volt érvényes, ha a szerződés tárgyát az adósnak átadták, „a puszta papiroson maradt kötelezvény tehát, ha ellene pénz le nem számlálási kifogás nem tétetik, az adósság valóságának igazolására különben nem elég”.66 Reálszerződés jellegét nem római jogi gyökerek táplálták, sokkal inkább praktikus okai voltak. A konszenzuálszerződések kikényszerítéséhez fejlett bírói fórumrendszerre, gyors és kikényszeríthető ítéletekre lett volna szükség, ami Magyarországon a XX. század elejéig hiányzott. Az adósnak általában sürgősen kellett a pénz, így nem elégedett meg annak ígéretével. A XIX. század közepén már találkozni olyan jogirodalmi állásponttal, amely a kölcsönszerződést

nem

reál-,

hanem

konszenzuál-szerződésként

határozza

meg.

Szlemencsics szerint „a hitelező … tartozik … ígért pénzt vagy más jószágot az Egyezés (szerződés)

által

meghatározott

időben

átadni”.67

Szerinte

a

felek

viszonyát

megállapodásuk határozza meg, amit az is bizonyít, hogy ha a megállapodásban rögzített időponthoz képest a hitelező a dolog átadásával vétkesen késedelembe esett, kártérítési felelősséggel is tartozott.68 Szlemencsics álláspontja egyébként nem jellemző. A XIX. század végéről, XX. század elejéről ránk maradt források bizonyítják, hogy az általánosan elterjedt felfogás a kölcsönt reálszerződésnek tartotta, így a magyar bírói gyakorlat is: „A kölcsönszerződés a reális szerződések közé tartozik, amely csak a kölcsön tényleges leolvasásával, illetőleg az adós részére történt átadásával létesül, a kölcsönadásra vonatkozó ígéret pedig, mint ilyen nem érvényesíthető”.69 A kölcsönszerződést konszenzuál-szerződésnek tekintő felfogás csak az 1940-es évek elejére terjed el általánosan. Grosschmid a fizetési ígéretben látta a 65

Kúria, 1925. április 16., P. V. 4859/1924., közzétéve: Magyar Döntvénytár, a Magyar Kir. Curia, Kir. Ítélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb fokú ítélőhatóságok elvi jellegű határozatai, szerk: Grecsák Károly, VIII. kötet, Budapest 1906, 786. és köv. o. 66 Kelemen i. m. 161. o. 67 Szlemencsics i.m. 193. o. 68 Szlemencsics i.m. 193. o. 69 Kúria, 1898. aug. 31. 5124/1897., hasonlóan: Kúria, I. G. 666/1903, közzétéve: Magyar Döntvénytár, a Magyar Kir. Curia, Kir. Ítélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb fokú ítélőhatóságok elvi jellegű határozatai, szerk: Grecsák Károly, VIII. kötet, Budapest 1906, Politzer Kiadó, 786. és köv. o.

25

kölcsönszerződés jellemző szolgáltatását70. A bírói gyakorlat mégis csak nehezen szakadt el a kölcsönt reálszerződésnek valló felfogástól. Szladits Károly híressé vált munkájában71 már bírálat tárgya a kölcsönszerződést reálszerződésnek tekintő bírói gyakorlat: „A reálszerződés elvét legfelsőbb bíróságunk olyan dogmának hiszi, hogy még akkor is, amikor azt érdemben félreteszi és a kölcsönígérőt a kölcsön tényleges folyósítására kötelezi, szükségesnek és elkerülhetetlennek képzeli annak megállapítását, hogy a „kölcsön reálszerződés ugyan”, de ez nem áll útjában az egyébként helyes ítéletnek”.72 A kölcsönszerződés kapcsán felmerülő dogmatikai probléma, hogy kinek a tulajdonában van az adósnak átadott dolog. Kölcsön tárgya lehetett pénz, vagy más ingóság, a felhozott korabeli példák alapján (búza, bor) egyértelműen helyettesíthető dolgok. A hasznok és károk az adósnál jelentkeztek, akit megilletett a használat, illetve a dolog elhasználásának joga, viselte ugyanakkor a kárveszélyt is. Egyes szerzők szerint73 a „nemnek ura a hitelező marad”, vagyis a kölcsönszerződés nem eredményezett tulajdonátruházást. A hitelező lejáratkor a saját dolgát (nem ugyanazt, de ugyanannyit) követelte vissza, amelyet az adós köteles volt lejáratkor átadni. A XIX. század elejétől általános a magyar jogirodalomban, hogy a kölcsönszerződés gazdasági jelentősége a kölcsön tárgyának felhasználásában van, ami feltételezi, hogy az adós tulajdonjogot szerez.74 Ez az álláspont érvényesül a mai napig is, tekintettel a kölcsönszerződés tárgyának elhasználható, helyettesíthető jellegére. A kölcsönszerződés jellege vonatkozásában szót kell ejteni a szerződések általános kötelező erejéről is. Többen hivatkoznak Mátyás és Ulászló törvényeire, melyek szerint a szerződés „törvényt szab az Egyező feleknek”.75 A pacta sunt servanda elve a kölcsönszerződés vonatkozásában is érvényesült. A lejárat időpontja előtt a hitelező nem követelhette vissza a kölcsönt, sőt a mai szóhasználat szerinti előtörlesztés is tilos volt, melyet világosan kifejezésre juttattak: „(az adós) … ha fizetne, a hitelező nem tartozik hamarább fölvenni, mert a kötés a kötőknek törvényt szab”76.

70

Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből, Budapest, 1932-33. 537. o. Szladits Károly: A magyar magánjog, Budapest, 1942. 72 Bátor Viktor által írt fejezet, Szladits i. m. Negyedik kötet 162. o. 73 Szlemencsics i.m. 187. o. 74 A magyar polgári törvény, nyomtattatott Sárospatakon, Nádaskay András által, 1822. 196. o., hasonlóan: Béli Gábor: Magyar jogtörténet, a tradicionális jog, Dialóg-Campus Budapest-Pécs 1999. 107. o. 75 Kelemen – Markovics i.m. 161. o., Szlemencsics i.m. 189. o. 76 Kelemen – Markovics i.m. 161. o., ugyanígy Szlemencsics i.m. 189. o.

71

26

A reálszerződés-jelleg miatt a kölcsön tárgyának átadása is szükséges volt a kölcsönhöz, de nagy jelentősége volt az adóslevélnek (Literae Obligatoriales) is. Ebben fel kellett tüntetni a hitelező és az adós nevét, a hitel összegét, a hitelezés helyét és idejét. Az adóslevelet az adósnak alá kellett írni. Lehetséges volt esküvel is bizonyítani77, de általában a sikeres perléshez elegendő volt annak bizonyítása, hogy a tőke vagy kamat egy részét az adós törlesztette, vagy a hitelező felszólította erre az adóst.78 Amikor az adós fizetett, a hitelezőtől „nyugtató levelet” (Quiretantiat) kapott, a hitelező pedig „ellen-nyugtatót” (Contraquietantia) kért az adóstól, amelyben az elismerte, hogy mennyit fizetett.79 A pénzkölcsönzésről szóló oklevél kiállításának feltétele az adós hitelképessége volt. Ennek vizsgálatakor objektív szempont volt, hogy nagykorú legyen az adós. A „teljes emberkort nem ért személynek” nyújtott kölcsön naturalis obligatiot eredményezett (1802. évi XXI. tc). Szükséges volt, hogy önálló vagyonnal, keresménnyel bírjon az adós. Közjogi szabályok, alapvetően az ősiség törvénye is korlátozta a birtokok elzálogosítását, az elsőszülött nem vehetett fel kölcsönt az ősi birtokra. Az egyházi jószágok birtokosait sem illette meg ez a jog, valamint azt sem, akinek a vagyona zár alatt volt.80 A kölcsönszerződés tárgya tipikusan pénz, vagy más elhasználható dolog volt. (Témánk szempontjából inkább a pénzkölcsönzésnek van jelentősége, ezért kizárólag ezeket a szabályokat ismertetjük.) Problémák adódtak akkor, ha a kölcsön visszafizetésekor más pénz volt forgalomban, mint kölcsönadáskor. A pénznek nem az érctartalmát, hanem „polgári becsé”-t vették figyelembe.81 Ha nem „folyó pénzben”, hanem különleges pénzben (pl: aranyban, tallérban, márjásban) határozták meg a kölcsön összegét, csak ebben a pénznemben lehetett szerződésszerűen visszafizetni. Amennyiben ez lehetetlenné vált, hasonló értékben kellett a hitelezőt kielégíteni.82 A pénzromlás még a XX. században is gondot okozott, szabályozásra szorult. Különösen az első világháborút követő évtizedben fordult elő, hogy visszafizetéskor a pénz 77

A magyar polgári törvény, nyomtattatott Sárospatakon, Nádaskay András által, 1822. 202. o. Szlemencsics i.m. 186. o. 79 A magyar polgári törvény, nyomtattatott Sárospatakon, Nádaskay András által, 1822. 203. o. 80 1567. évi XXXI. tc, 1687. évi IX. és az 1723. évi XLVII. és L. tc. alapján, lásd: Szlemencsics i.m. 190. o. 81 Szlemencsics i.m. 187. o. 82 Kelemen – Markovics i.m. 162. o., ugyanígy Szlemencsics i.m. 188. o. 78

27

kevesebbet ért. Ekkor már az infláció kockázata a hitelezőt terhelte, azt az adósra hárítani csak az adós jogellenes magatartása, különösen annak késedelme esetén lehetett83. A kölcsönszerződés reálszerződés-jellege folytán a kölcsön tárgyának átadásával létrejött. Az adós kötelezettsége volt a kikötött határozott, vagy határozatlan idő eltelte után a dolgot visszaadni. Korabeli források a határozatlan idejű kölcsönt tartották általánosnak, amikor fel kellett mondani a szerződést.84 Kamat csak külön kikötés esetén kapcsolódott a szerződéshez. A kamattilalom miatt keresztényeknek sokáig csak zsidók kölcsönözhettek kamatra. A kamatszedést először az 1647. évi CXLIV. tc. tette mindenki számára lehetővé,85 de a költségek és a perköltségek is perelhetők voltak. Az ügyleti kamat csak akkor volt peresíthető, ha azt az adós kifejezetten elvállalta. A Hármaskönyv nemesek egymás közötti ügyleteinél – a kamattilalommal összhangban – kimondta, hogy a hitelezőnek keresztény szeretetből, ingyen kell segíteni felebarátait (81. cikk). A kamattilalom megszűnte után kialakult a „senki többre nem szoríttathatik mintsem amennyire magát tette által lekötelezte”86 elv, mely szerint kamat csak kikötés alapján járt. (A Ptk-ban a mai napig megtalálható ez a szabály, lásd: 232.§). A kamat mértékéről a felek szabadon állapodtak meg, figyelemmel kellett lenniük azonban a törvényes kamatra. A kamatszedés tilalma ugyan megszűnt, de továbbra sem volt megengedett az uzsorakamat. A törvényes kamat mértékét évi 6%-ban maximálták, az ezen felül fizetett kamat uzsorásnak minősült, amelyet büntettek. Az uzsorakamatot nem lehetett „ajándékba csomagolni”, vagyis tilos volt ajándékként a kamaton felül más dolgot elfogadni. A kamatmaximumot megállapító, és az uzsorát tiltó 1715. LI. tc. és az 1723. CXX. tc. alapján a törvényes kamaton felüli rész az adóst illette, a törvényes kamat a tőkével együtt a Királyi Fiskusra szállt,87 amely „királyi ügyvéd felperessége alatt” folyó eljárásban elkobozta, de 1/3-ad része a feljelentőt illette, amennyiben az elegendő bizonyítékot is szolgáltatott.

83

Kúria, 1925. február 13., P. V. 4333/1924, hasonlóan Kúria, 1925. szept. 25., P. IV. 6747/1924., közzétéve: Magyar Döntvénytár, a Magyar Kir. Curia, Kir. Ítélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb fokú ítélőhatóságok elvi jellegű határozatai, szerk: Grecsák Károly, VIII. kötet, Budapest 1906, 786. és köv. o. 84 Szlemencsics i.m. 189. o. 85 Szlemencsics i.m. 191. o., hasonlóan Béli i.m. 108. o. 86 A Királyi Kúria több ítéletét idézi: Szlemencsics i.m. 190. o. 87 Szlemencsics i.m. 192. o., hasonlóan: A magyar polgári törvény, nyomtattatott Sárospatakon, Nádaskay András által, 1822. 197. o.

28

Gyakran előfordult, hogy kevesebb összeget adtak át, mint amennyi az adóslevélben szerepelt, és így próbálták kikerülni a felek a kamatmaximumot. Ekkor a kamattilalom áthágására kilátásba helyezett szankciókon túl tömlöc vagy pénzbüntetést is sújtotta a feleket.88 Más szabályok vonatkoztak arra, aki az „Adózó Nép”-nek adott kölcsön pénzt olymódon, hogy kamatként szolgálást, termék szolgáltatást, vagy a jobbágyi föld évi termésének átengedését kérte. Ha a megengedett kamatot túllépték, a panasz nyomán a Vármegye a „Földes Urasággal” egyetértően járt el, az ellenszolgáltatást a törvényes mértékre szorította.89 Voltak olyan körülmények, amelyek kizárták a kamatot: ha a hitelező bírói megintés után sem fogadta el az adós szabályos teljesítését és nem volt törvényes oka az átvétel megtagadására, vagy a „homályos adósságok” után sem járt, ahol csak ún. „hitletétel”-lel lehetett bizonyítani.90 Nem vonatkozott a megállapodási kötelezettség a késedelmi kamatra, amely objektív jogkövetkezményként a késedelembe esés időpontjáról akkor is járt, ha egyébként kamatmentes volt a kölcsön. A jogosulti késedelem (ha a hitelező nem fogadta el a felajánlott teljesítést) természetesen nem eredményezett késedelmi kamatot. A kamat maximális mértéke az 1840-es évektől kezdett változni. Nem minősült uzsorának, ha kereskedők egymás közötti ügyleteikben kötöttek ki magasabb kamatot.91 Az 1877. évi VIII. és 1883. évi XXV. törvénycikkek a „követelhető és megítélhető” 92 kamatot 8%-ban állapították meg. Hosszabb lejáratú kölcsönnél a kamaton felül stornó-díjat vagy kamatos kamatot is kiköthettek a felek, de az összes díj együttesen lehetett legfeljebb 8%.

88

1802. XXI tc., elemzi: Szlemencsics i.m. 194. o. Szlemencsics i.m. 193. o. 90 Kelemen – Markovics i.m. 163. o. 91 Kelemen – Markovics i.m. 163. o. 92 Valójában naturalis obligatioit eredményezett a 8%-nál nagyobb kamat kikötése. Ahogyan arra Nagy Ferencz „A Magyar Kereskedelmi és Váltójog kézikönyve” (Budapest, 1901) című munkájában rámutat: „A 8 százaléknál nagyobb kamatkikötés … a peres és nemperes jogsegélytől fosztatott meg; maga a kamatkikötési szabadság azonban nem lett hatályon kívül helyzve. A nagyobb kamatkikötése magában véve érvényes s ha megfizetetett, annak visszafizetése nem követelhető”. Az adós szorult helyzete, mint többlettényállás azonban az uzsora megállapíthatóságához vezetett. Bejegyzett kereskedők váltó- és csekkügyleteire sem vonatkozott a szabályozás. Lásd: II. kötet 68. és köv. o. 89

29

A kölcsönszerződés szabályozása minden korban a hitelezők védelmének biztosítására épül. A hitelezők védelme gyakran áttöri a pacta sunt servanda elvét és „clausula rebus sic stantibus”-ként jelenik meg. Így történt a magyar jogfejlődésben is: a határozott idejű kölcsönt lejárat előtt követelhette a hitelező, amennyiben az adós csődbe jutott, vagyona csökkent, „ha szökni készül”-t, vagy ha az országból végleg kiköltözött.93 Más források94 az adós pazarló életét is azonnali felmondási okként tartják nyilván. Ha az adós ellen a bírói ítélet alapján árverést vezettek, nem csak vagyonával, hanem személyével is helytállni tartozott. Ha a marasztalt személynek nem volt vagyona, „személye ítéltetik meg, s adatik át a nyertesnek”, aki szolgaként tarthatta 15 napig. Ekkor a hitelező elbocsáthatta, amennyiben az adós esküvel ígérte, hogy keresetének egy részét átadja. Ha megszegte esküjét, elfogása után a hitelezőnél szolgált mindaddig, amíg az adósságot le nem dolgozta.95 A kölcsönszerződés tartalmának bírói kontrollja sokáig csak a hitelezőket védte. A kölcsönre szoruló adós általában olyan helyzetben van, hogy nem tudja a szerződési feltételeket befolyásolni. A gyengébb pozícióban lévő adós védelme csak a XX. század elején jelent meg a bírói gyakorlatban: „Kamatozó törlesztéses kölcsönöknél oly megállapodások, amelyek egy és ugyanazon jogviszonyban kizárólag csak az egyik szerződő fél érdekeit védik, ellenben a másik szerződő fél anyagi érdekeinek jogos érvényesíthetését kizárják, jogi hatállyal nem bírnak”96. A határozatlan idejű kölcsönt a hitelező bármikor követelhette. A „felmondás” jogintézményét is alkalmazták: bármelyik fél élhetett vele, de „három, hat vagy több hónappal” korábban tudatni kellett a másik szerződő féllel.97 A bankkölcsön csak a XIX. században jelent meg, amikor már Magyarországon is működtek pénzintézetek. Kereskedelmi ügyleteknél a Kt.98 248. §-a alapján kikötés nélkül is járt a kamat.99 Az adós főszabályként a kölcsön lejártakor volt köteles visszafizetni a

93

Kelemen – Markovics i.m. 162. o. Szlemencsics i.m. 190. o. 95 Kelemen – Markovics i.m. 169. o. 96 Kúria, 1909 március 24., 4090/908., 97 Kelemen – Markovics i.m. 162. o. 98 Kereskedelmi Törvény, 1875. évi XXXVII. tc. 99 Nagy Ferencz idézett művében részletesen elemzi a kereskedelmi ügyleteknél alkalmazható kamat fajtáit, mértékét, az esedékesség időpontját. Lásd: II. kötet 68. és köv. o. 94

30

kölcsönt, de a lejárat előtt is jogosult volt fizetni, meg kellett azonban térítenie azt a kárt, amely az idő előtti visszafizetésből a hitelezőt érte. A felek megegyezhettek előre is a kártalanítás összegében, amelyet stornódíjnak hívtak. Az adós csak a hitelező tényleges kárát volt köteles megtéríteni. A többségi álláspont szerint a kártérítés mértéke a kikötött kamat és a látra szóló betétként elhelyezett összeg után fizetett kamat közötti különbségnek felelt meg100. Hosszabb lejáratú kölcsönöknél, ha a kamaton felül stornódíjat is kikötöttek, járt a kártalanítás, még akkor is, ha így a bírói úton megítélhető legmagasabb kamat mértékét meghaladta.101 Ha a hitelezőnek a dolog természetéből eredően a korábbi visszafizetésből kára nem származhatott (pl: az adós hat havonta váltót is adott, amely viszontleszámításával a hitelező a pénzéhez jutott), kártalanítást sem követelhetett.102 A XIX. századra alakult ki, így ekkortól külön kölcsöntípusnak tekintették az ún. „törlesztéses kölcsönt”. A megkülönböztetés alapja a visszafizetés módja volt, a törlesztéses kölcsönt részletekben is lehetett törleszteni. Amennyiben egy összegű visszafizetésre vállalt az adós kötelezettséget, a kamatokat félévente vagy negyedévente fizette, lejáratkor pedig a tőke teljes összegét visszafizette. Hosszúlejáratú kölcsönöknél tipikusan részletekben törlesztett az adós. A „valódi” törlesztéses kölcsön az volt, amikor az adós a kamatokon felül évente vagy félévente törlesztett, ami változó nagyságú részleteket eredményezett, tekintettel arra, hogy a tőke csökkenésével a kamat is kevesebb lett, vagy állandó összegű törlesztést fizetett, amikor annuitással számították ki a részletek nagyságát.103 A törlesztéseket törlesztési tervvel számították ki, amit a szerződéshez vagy adóslevélhez csatoltak, de jogszabályi kötelezettség erre nézve nem volt. A törlesztéssel kapcsolatban érvényesült a szabály, mely szerint először a költségre, majd a kamatra, végül a tőkére kell fordítani az összeget, ha a késedelembe esett adós fizet.104 A fogyasztási célú kölcsönzés szabályozására Magyarországon a második világháború után került sor. Ahogyan azt már bemutattuk, a fogyasztói hitel, mint elkülönült szerződéstípus csak akkor tud megjelenni adott államban, ha gazdaság tömegtermelést folytat, a

100

Cottely István: A bankügyletek joga, Tébé Kiadóvállalat Budapest 1944., 178. o. Kúria, J. D. 1913. május 26. 1/1913. P. H. T. 103. sz. 102 Kúria, E. H. 1914. november 5. 2503/1914. P. H. T. 474. sz. 103 Cottely i. m. 182. o. 104 Cottely i. m. 183. o. 101

31

munkabérek biztosítják a lakosság megélhetését, és igény keletkezik a fogyasztási javak felhalmozására akkor is, ha egyidejűleg eladósodik a lakosság. A személyi kölcsön, vagy a részletvétel már az 1900-as évek elejétől ismert volt, de a fogyasztói hitelezés kialakulását elősegítő házaló kereskedés, a tömegcikkek gyors – akár hitelezéssel történő – értékesítése nálunk csak a második világháború előtti évtizedben vált jelentős méretűvé. Fogyasztóvédelmi jellegű jogi szabályozás ezen a területen csak a második világháborút követően valósult meg. Az 1950-es évektől a fogyasztóknak nyújtott kölcsönöket már nem a piac befolyásolta, hanem a szocialista ideológiának megfelelően a lakossági kölcsönöknek gazdaságpolitikai jelentősége is volt. Az akkori jogirodalom szerint105 a kölcsönzés kihatott a népgazdaság egyensúlyi helyzetére. A lakossági fogyasztási kölcsönök nyújtása az el nem költött jövedelmeknek a forgalomba való visszaterelésével tulajdonképpen a vásárlóerő átcsoportosítást

is

jelentette

a

fogyasztók

körében.

A

kölcsönfolyósítások

és

kölcsöntörlesztések tervezhetővé váltak, a termelés és a forgalom a központi elképzelésekhez igazodott. A gazdasági szabályozó rendszer a lakossági hitelezéssel szemben azt a követelményt támasztotta, hogy a lakossági hitelforrásokat elsősorban a lakásépítési program megvalósítása érdekében kellett felhasználni. Így a fogyasztási kölcsönök csak másodlagos szerepet játszottak 106. A fogyasztói hitelszerződést először 1958-ban „fogyasztási kölcsön”-ként szabályozta egy, a belkereskedelmi és a pénzügyminiszter által kiadott közös rendelet107. Az áruhiánnyal, de mindenképpen választékhiánnyal küszködő, alapvetően kereslet-túlsúlyú szocialista gazdasági környezetben első pillantásra furcsának, sőt értelmetlennek tűnhet a fogyasztási kölcsön alkalmazása és szabályozása. Ha a fogyasztó nem tud kedve szerint vásárolni, mert választékhiány vagy éppen áruhiány van az üzletben, mi szüksége lehet a kölcsönre? A választ a korszak ideológiáját figyelembe véve találjuk meg: nem akárkinek akármilyen ügyletére vonatkozott a szabályozás, hanem a jogszabályban meghatározott, privilegizált állampolgári csoport a belkereskedelmi miniszter által meghatározott termékeket vásárolhatta meg a kölcsönből. 105

Szentiványi Iván: A lakossági pénzügyi szolgáltatások jogi kérdései. KJK Bp. 1979. 223. o. Szentiványi Iván: Lakossági pénzügyek – pénzintézeti tevékenység. KJK Bp. 1985. 376. o. 107 1/1958. (IX. 3.) P.M. – Bk. M. számú együttes rendelet az áruvásárlási kölcsönről 106

32

A kölcsönben részesülő állampolgárok a jogszabályok alapján elsősorban a bérből és fizetésből élők, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjai voltak. Kevésbé preferálta a jogszabály a kisiparosokat, kiskereskedőket, illetve a magánmunkáltatók alkalmazottait, valamint a szabad foglalkozást folytatókat. A jogi szabályozáson túlmenően az akkoriban kibocsátott hitelezési irányelvek a fogyasztási kölcsönök csoportján belül az egyes kölcsöntípusok tekintetében évente eligazítást adtak a kölcsönt nyújtó pénzintézetek számára. Ezekben a kölcsönkérelmek differenciált elbírálására hívták fel a figyelmet. A megkülönböztetés alapja a kölcsönigénylők szociális helyzete, illetve a kölcsön célja volt. Előnyben kellett részesíteni az alacsony jövedelmű, sokgyermekes és munkáscsaládok szociális szempontból indokolt kölcsönigényeit. A fogyasztási kölcsönök közé tartoztak a vásárlási kölcsönök, a személyi kölcsönök és a szolgáltatási kölcsönök. A legelterjedtebb forma az áruvásárlási kölcsön volt, amelyet a Belkereskedelmi Minisztérium által meghatározott, kizárólag hazai gyártmányú, illetve szocialista

importból

származó

árucikkek

beszerzésére

nyújtották.

A

kölcsönt

összeghatártól függően a vételár 60-70 %-a erejéig, 12-18 havi lejáratra folyósították. Az akkori szabályozás érdekessége, hogy nemcsak ingó dolgok megszerzésére lehetett felhasználni, hanem például hétvégi ház vásárlására is, meghatározott értékhatárig. Az áruvásárlási kölcsön folyósításához nem kapcsolódott kamat, hanem egyszeri kezelési költséget számított fel a pénzintézet. Ezáltal úgy tűnhetett, hogy a szocialista gazdaságban az állam által preferált társadalmi csoportokat nem sújtja a kapitalizmusban megszokott kamat. A kezelési költség mértéke azonban 4-6%-os kamatnak felelt meg. A konstrukcióban a pénzintézet ”hitellevelet” állított ki az adós számára, aki ezt felhasználhatta vásárlása során. A hitellevéllel csak a rendeletben meghatározott termékeket lehetett megvásárolni, azt „eladni”, vagy más módon felhasználni nem lehetett. A visszaélések megakadályozására büntetőjogi szankciókat108 is kilátásba helyeztek. Ismert volt a szolgáltatási kölcsön is, amelyet nagyobb értékű szolgáltatások igénybevételének megkönnyítése érdekében nyújtották. A szolgáltatás értékének 70-80 %át 12-18 hónapos lejárattal lehetett szolgáltatási kölcsönből fedezni. Ebből a szempontból szolgáltatásnak tekintették az utazást, lakásfelújítási munkálatokat, gépkocsi javítást. Az

108

Btk. (1961. évi V. tv.) 229.§ (1) bek.

33

igénybe vehető szolgáltatások körét külön jegyzék tartalmazta, amelyet a pénzintézeteknél lehetett megtekinteni. A személyi kölcsön átmeneti szükségletek, kiadások fedezésére szolgált. Meghatározott személyek igényeit a fent felsorolt privilegizált alanyi körön belül is kiemelten kellett kezelni, és más kölcsönkérelmekkel szemben előnyben kellett részesíteni. Ilyen voltak a takarékbetéttel rendelkező személyek, a kitüntettek, valamint a kisjövedelmű dolgozók, ha szociálisan is indokolt volt a kölcsönkérelem. A személyi kölcsönhöz 8-10%-os ügyleti kamat kapcsolódott. Míg a részletfizetési ügyletek a fogyasztói hitelezés alapját adták szerte Európában, Magyarországon még a második világháború utáni évtizedekben sem volt egyértelmű, hogy a részletvétel fogyasztási kölcsönnek minősül-e. (Ma sem egyértelmű, de erről később.) Bár egyes szerzők109 a fogyasztási kölcsönök között sorolták fel az ún. „árurészlet-akció”-t is, a vonatkozó jogszabályok alapján egyértelműen megállapítható, hogy nem kölcsönszerződést, hanem részletvételt kötöttek a felek. Az ingó részletvétel a külön

jogszabályban

felsorolt110

állami,

vagy

ilyen

tevékenységet

is

folytató

kiskereskedelmi vállalatok ügyleteire terjedt ki. Az akcióban részletvételre jogosult állampolgárok köre nem volt korlátozva. Az akció jelentősége az áruvásárlási konstrukció bevezetése után elhalványult. Ahogyan a részletvétel és a fogyasztási kölcsön közötti dogmatikai elhatárolás, úgy a kölcsön- és hitelszerződés közötti különbség sem volt világos az 1960-ban hatályba lépő magyar Polgári Törvénykönyvben111 (Ptk.). Meznerics Iván az 1963-ban megjelent „Bankügyletek a szocialista gazdálkodásban” című művében felhívta a figyelmet arra, hogy mind az akkor hatályos Ptk, mind a bankhitelezés külön jogszabálya összekeveri a hitelezés és a kölcsönzés fogalmát. Az akkori Ptk. a szóban forgó kérdéssel a „Bank- és hitelviszonyok” címszó alatt foglalkozott. Ugyanakkor a részletes szabályok hitelt nem említettek, csupán kölcsönt.112

109

Szentiványi Iván i. m. 466. o. 5/1956. (II. 21.) M.T. rendelet az állami kiskereskedelmi vállalatok árurészlet ügyleteiről. 111 1959. évi. IV. törvény 112 Meznerics Iván: Bankügyletek a szocialista gazdálkodásban. KJK Bp. 1963. 62. o. 110

34

Meznerics Iván idézett munkájában113 lényegében javaslatot tett a hitel és a kölcsön fogalmának

megkülönböztetésére,

illetőleg

tartalmukat

kifejező

megjelölésükre.

Álláspontja szerint a hitel általában olyan hitelszerződést tételez fel, amelynek lényege elsősorban a hitel megnyitásában, nem pedig a későbbi igénybevételében van. A hitelszerződés tárgya ezért a hitelnyújtás, vagy ha úgy tetszik a kölcsönnyújtás ígérete, nem pedig a hitel igénybevételének konkrét biztosítása. A hitelszerződés és a kölcsönszerződés között, az előbbieknek megfelelő megkülönböztetést először az 1967ben megjelent bankrendelet vezette be, majd ehhez igazodott később a Ptk-beli szabályozás is. A korabeli gazdasági-társadalmi viszonyok között a lakosság számára a hitelezés, a hitelkeret rendelkezésre tartása elképzelhetetlen volt. A politikai célkitűzéseknek megfelelően a lakosságnak csak annyi és csak olyan mértékű pénz állhatott a rendelkezésére, amelyet az állam által elismert célra el is tudott költeni. Így a lakossági kölcsönügyletek meghatározójának tartották114, hogy az állampolgár rendelkezésére bocsátott pénzösszeg kölcsön, és nem hitel volt, mivel nem annak ígéretéről volt szó, és a szerződés, ami a pénzintézet vagy más szerv és az állampolgár között e tárgyban létrejött, kölcsönszerződés és nem hitelszerződés volt. 115 Ilyen előzmények után az Európai Közösség 87/102-es irányelvének átvétele sok gondot okozott a magyar jogalkotónak.

113

Meznerics Iván: Bankügyletek a szocialista gazdálkodásban. KJK Bp. 1963. 62. o. Szentiványi Iván: Lakossági pénzügyek – pénzintézeti tevékenység. KJK Bp. 1985. 376. o. 115 Mielőtt azt hinnénk, hogy a fogyasztási kölcsön „szocialista típusú” szabályozása a rendszerváltozással eltűnt, felhívjuk a figyelmet az áruvásárlási kölcsön vonatkozásában napjainkig (2005. 09. 01-ig) hatályban volt, rendeleti formában kiadott jogszabályra [105/1987. (XII. 31.) PM-KeM együttes rendelet az áruvásárlási kölcsönről], amely meghatározott, valamilyen szempont alapján privilegizált személyi kör számára a piacinál kedvezőbb feltételekkel kínált kölcsönt. A rendelet a lakáscélú megtakarítással rendelkezők, illetve a fiatal házasok részére biztosított 6-8%-os kamatra áruvásárlási kölcsönt, a piaci kamat és a kedvezményes kamat közötti különbséget az állam fizette meg a pénzintézeteknek. A kölcsönösszeg felső határa azonban olyan alacsony, hogy abból ma már egy televíziót sem lehetne vásárolni, mivel a jogszabály 1987-ben született. 114

35

Fogyasztóvédelem és magánjog az Európai Közösségben A fogyasztóvédelmi jellegű jogalkotás vizsgálatát a „fogyasztói társadalom” bemutatásával célszerű kezdeni, felkutatva azokat a társadalmi folyamatokat, melyek eredményeként a fogyasztóvédelem, mint elkülönült jogterület megszületett. A „fogyasztói társadalom” a kapitalista gazdasági fejlődés eredménye. A tömegtermelés kialakulásával a munkavállalók bére is növekedésnek indult, így ők a létfenntartáshoz szükséges javakat is tömegesen meg tudták vásárolni. Az ipari fejlődés eredményeként a tartós fogyasztási cikkek kínálata növekedett, ami lehetővé tette a piac bővülését. A fogyasztási cikkek nagyobb volumenű megvásárlásának lehetősége átalakította a fogyasztói szokásokat, a javak felhalmozása, gyakran a „túlfogyasztás” vagy a „tévfogyasztás”116 is jellemző lett. A fogyasztás – a fogyasztói társadalom kritikusai szerint – mára a létfenntartás eszközéből öncéllá vált, elősegíti a tömegkultúra elterjedését, szétrombolja a (protestáns alapokon felépült) konzervatív értékrendet.117 Az 1970-es évektől kibontakozó fogyasztáskutatói vizsgálatok már arra hívják fel a figyelmet, hogy a fogyasztás a termeléstől független jelenség.118 „Ebben a megvilágításban a fogyasztás társadalmi, politikai és kulturális gyakorlatok együttese, amelyet valamilyen társadalmi étosz, értékrend vagy ideológia legitimál és inspirál.”119 Eörsi Gyula találóan írja 1975-ben megjelent híres művében, hogy a „bőség társadalma” jelszava alatt „manipulációs úton keltett … igényekkel és ezeknek főként függésbe döntő részletvételek útján való kielégítésével” találkozhatunk, melynek kitűnő példája, hogy „a legjobb állapotban levő autókat is évente ki „kell” cserélni, nehogy zuhanjon a társadalmi presztízs és főként az üzleti goodwill”.120

116

Thomas Princen elméletét (Consumption and environment: some conceptual issues; Ecological Economics 31, 341-363. o.) ismerteti és elemzi Kocsis Tamás: Gyökereink, Örömről és gazdagságról egy világméretű fogyasztói társadalomban, Kairosz Kiadó 2002. 42. o. 117 A protestáns etikának megfelelő tőkés vállalkozó „ideáltípusától” idegen a hivalkodás és a fölösleges költekezés. Életvitele inkább aszketikus vonásokat, gyakran hűvös szerénységet mutat. Lásd: Weber i. m. 76. o. 118 Zentai Violetta: A fogyasztás kultúrája és a történelem; „Méltányos” érdeklődés, Replika, 1996/05. 141. o. 119 Zentai i. m. 141. o. 120 Eörsi Gyula: Összehasonlító polgári jog; (jogtípusok, jogcsoportok és a jogfejlődés útjai), Akadémiai Kiadó Budapest, 1975., 220. o.

36

McKendrick és szerzőtársai híres munkája121 mérföldkőnek bizonyult a fogyasztás társadalomtörténeti kutatásában annak ellenére, hogy nagyobb az elégedetlenkedő bírálók száma, mint a lelkes egyetértőké. McKendrick és szerzőtársai azt állítják, hogy a fogyasztói társadalom kialakulása sokkal korábbra, a XVIII. századra tehető, amikor az angol társadalom fogyasztói forradalmat élt át; az egy főre eső fogyasztás ugyanis ugrásszerűen megnőtt az arisztokrácián kívüli társadalmi rétegekben is. A szerzők összekötötték a fogyasztási javakkal kapcsolatos vágyak születését az önmegvalósítás polgári értékeivel, és így a polgári értékek természetes folyományának tekintették a fogyasztás kultúráját. Szerintük az angol társadalom nyitottsága kedvezett annak a társadalmi versengésnek, melynek egyik legfontosabb megnyilvánulása a középosztály fáradhatatlan igyekvése volt az arisztokrácia fogyasztási szokásainak utánzására, átvételére.122 A fogyasztói társadalom kialakulása – függetlenül attól, hogy egyetértünk-e McKendrick és szerzőtársai véleményével – kétségtelenül az iparilag legfejlettebb Egyesült Királyságban kezdődött. A második világháborút követő gazdasági fellendülés korszaka kialakította a „jóléti társadalmakat” Nyugat-Európában, amelyek már egyértelműen, és a mai értelemben vett „fogyasztói társadalmak”-nak tekinthetők. Ezekben a jóléti társadalmakban széleskörű igény merült fel arra, hogy az állam részesítse védelemben a kereskedővel, szolgáltatóval szemben gyengébb, kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztókat. Az állami beavatkozás piacra, és a gazdasági versenyre gyakorolt hatása miatt a fogyasztóvédelem egyre erősödő és önálló jogterületté vált, ami változásokat idézett elő a jogrendszerekben is. A fogyasztóvédelmi jogalkotás annak a társadalmi törekvésnek a kifejeződése, hogy a mai viszonyok között a szabad piacgazdálkodásra alapított gazdasági kapcsolatokat is szilárdabb – állami beavatkozást is jelentő – elvekre kell építeni, a lehetséges társadalmi konfliktusok 123

elkerülésére

megakadályozására,

a

gazdaságilag-társadalmilag

káros

túlkapások

. A fogyasztóvédelmi szabályozásnak versenyjogi hatásai is vannak így a

gazdaságba történő, fogyasztóvédelmi jellegű állami beavatkozás jelentős mértékű. Szoros

121

McKendrick, Niel, John Brewer és J. H. Plumb: The Birth of a Consumer Society: The Commercialization of Eighteenth-Century England. London: Europa Publications, (1982). Idézi: Zentai i. m. 141. és köv. o. 122 Zentai i. m. 141. o. 123 Vékás Lajos: Fogyasztóvédelem a fejlett tőkés országokban, MTA IX. Oszt. Közl. 1-2, 1981. 62. o.

37

összefüggést találhatunk a fogyasztóvédelmi törekvések elterjedése és a „jóléti állam”, a „szociális állam” eszményének és jelszavának térhódítása között.124 A folyamat eredményeként rajzolódik ki a bevezetőben már ismertetett „fogyasztói társadalom” képe, ahol a termelést a fogyasztói szokások által gerjesztett kereslet határozza meg, ugyanakkor az állam megvédi a kereskedő vagy szolgáltató kínálatától esetleg „megszédült”, vagy azt kellő ismeretek hiányában objektíven értékelni nem tudó fogyasztót. A fogyasztóvédelem interdiszciplináris jellege ma már általánosan elfogadott, helyét a hagyományos jogágak „kereszteződésében”, a horizontálisan tagozódó klasszikus jogágak vertikális keresztmetszetében határozzák meg125, vagy ún. „vegyes szakjogágnak” tekintik126. Mások a fogyasztóvédelem kategóriáját általános, szinte „parttalan” fogalomnak tartják, amely sem szociológiailag, sem jogilag nem tekinthető homogén területnek, így a különböző jogterületek funkcionális együttműködésének biztosítását látják

célszerűnek.127

Fogyasztókat

védő

rendelkezéseket

találunk

közjogi

jogszabályokban, a büntető törvénykönyvekben, a polgári jog területén, míg a rendelkezések betartását tipikusan hatóságok ellenőrzik, vagy fogyasztóvédelmi célú társadalmi szervezetek érvényesítik. Ebből az összetett, sokdimenziójú fogalomból témánk szempontjából elsősorban a magánjogi, különösen a szerződési jogi szabályozásnak van jelentősége.128 Természetes, hogy a fogyasztóvédelmi szabályozás iránti igény az Európai Gazdasági Közösségben is felmerült. A Római Szerződésben ugyan még nem szerepeltek fogyasztóvédelmi célkitűzések, de a Preambulum – többek között – tartalmazta a tagállami polgárok életszínvonalának javítását. Az EGK Szerződés alapvetően a közös piac kialakítására irányul, de számos olyan tárgyra is, amely csak periférikusan gazdasági, és jobbára inkább szociális célkitűzéseket mutat.129 Ennek ellenére a szerződés eredeti 124

Vékás Lajos: Fogyasztóvédelem a fejlett tőkés országokban, MTA IX. Oszt. Közl. 1-2, 1981. 62. o. Fazekas Judit: A fogyasztói jog rendszertani és jogdogmatikai kérdései, Sectio Juridica et Politic Tomus XII., Miskolc, 1996. 45. o. 126 Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része, Budapest-Pécs 1997. 24. o. 127 Vékás Lajos: Fogyasztóvédelem a fejlett tőkés országokban, MTA IX. Oszt. Közl. 1-2, 1981. 61. o. 128 Vannak ugyanakkor közjogi szabályok is, amelyek a pénzintézetek tevékenységét határozzák meg fogyasztóvédelmi aspektusból. Témánk szempontjából – a fogyasztóvédelem interdiszciplináris jellegére tekintettel – hatóságok (Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) tevékenysége is releváns lehet, de jelen dolgozat csak magánjogi kérdésekkel foglalkozik. 129 Kecskés László: EU-jog és jogharmonizáció, HVG-ORAC Budapest, 2003. 47. o. 125

38

szövege nem biztosított közvetlen lehetőségét közösségi szinten a fogyasztóvédelmi jogalkotásra. Csak a Római Szerződést módosító Egységes Európai Okmányban jelent meg a „fogyasztóvédelem” kifejezés, valójában azonban a Maastrichti Európai Uniós Szerződés „illesztette” a fogyasztóvédelmet a közösségi politikák közé. Ebben a folyamatban két irányt különböztethetünk meg. Egyfelől a nemzeti jogok harmonizálása indirekt, közösségi szintű fogyasztói politikához vezetett; másfelől az ún. „soft law” kezdeményezések és az ezekkel összefüggésben alkotott irányelvek is hozzájárultak a fogyasztói szemlélet erősödéséhez.130 A fogyasztóvédelem területén az 1970-es évek elején figyelhetünk meg egyfajta „szemléletváltást”. Az állam- és kormányfők 1972-es párizsi csúcsértekezletén vetették fel először

a

nem

közvetlenül

gazdasági

területeken (szociális,

környezetvédelmi,

fogyasztóvédelmi ügyek) a közösségi politikák szükségességét. Az első fogyasztóvédelmi „akcióterv” 1975-ben indult131, melyet számos újabb követett. A harmadik akcióterv ideje alatt készült el a Fehér Könyv, amely feltárta a Közösségen belüli szabadkereskedelem még mindig meglévő akadályait, és azok megszűntetésére pontos időrendet is kidolgozott.132 Az Egységes Európai Okmány, ami a Fehér Könyv politikai átiratának tekinthető kiegészítette a Római Szerződést a 100a cikkel. Ennek megfelelően a belső piac megvalósításához szükséges jogharmonizációs döntésekhez minősített többségű szavazási arányt írt elő a Tanácsban, amellyel a jogharmonizációs folyamat felgyorsítása volt a cél. Ugyanakkor figyelembe kellett venni a tagállamok igényeit is, ami jogrendszerük védelmét jelentette. A fogyasztók biztonsága és egészsége fontos tagállami érdek, melynek magasabb szintű védelmét teremtette meg a 100a. cikk 3. bekezdése: „A Bizottság (az 1. bekezdés alapján tett) javaslataiban az egészségügy, a biztonság, a környezetvédelem és a fogyasztóvédelem területén magas védelmi szintből indul ki.” Mindez azt jelenti, hogy a határokon átmenő forgalom túlzott mérvű könnyítésére irányuló törekvésektől vezettetve nem szabad az említett érdekeket feláldozni. Ez a szabály tehát valójában a harmonizálás egyfajta korlátozását jelenti.133

130

Pecze Dóra – Bércesi Zoltán: Szellemi tulajdonjog és fogyasztóvédelem az Európai Közösségben, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2002. 70. o. 131 „Az Európai gazdasági Közösség előzetes programja a fogyasztók védelmének és informálásának politikájáról”, OJ 1975 C92/1. 132 Kecskés László: EU-jog és jogharmonizáció, 2003. 77. o. 133 Kecskés László: EU-jog és jogharmonizáció, 2003. 420. o.

39

Lényeges változást hozott a Maastrichti Szerződés, mely külön fejezetben (XI. Fejezet) foglalkozott a fogyasztóvédelemmel, amely önálló politikává és jogterületté vált. A szerződés ún. „kettős jogalkotási hatáskört” adott a döntéshozó szervek számára.134 Egyrészt a 129a. cikk 1. bekezdésének a) pontja a Közösség fogyasztóvédelmi tevékenységét hozzárendelte a belső piac programhoz. Ebben a körben a korábbi egyhangú döntés helyett a minősített többség is elegendő a fogyasztóvédelmi intézkedés meghozatalához (100a cikk). A másik jogkör a 129a cikk (1) bekezdés b) pontjában meghatározott egyedi, különleges intézkedés, ami cselekvési programok kidolgozására adott lehetőséget. További jelentős újítás volt a minimum-harmonizáció lehetősége, amelyet a 129a cikk (3) bekezdése tett lehetővé. Ennek megfelelően a tagállamok bizonyos jogterületeken, így a fogyasztóvédelem területén is a közösségi szabályozásnál szigorúbb, tagállami szabályokat alkothatnak és alkalmazhatnak. A minimum-harmonizáció módszerével kidolgozott irányelvekben „felhatalmazást” kapnak a tagállamok, hogy a Római Szerződés szerinti kötelezettségeik megfelelő figyelembe vétele mellett a fogyasztók védelmére szigorúbb intézkedéseket tartsanak fenn vagy vezessenek be. Hatással volt a szubszidiaritás elve is a Közösség fogyasztóvédelmi jellegű jogalkotására. A Maastrichti Szerződés 3b cikke értelmében „a Közösség intézkedései nem léphetik túl a Szerződés célkitűzéseinek eléréséhez szükséges mértéket”. A Közösségnek tehát a fogyasztóvédelem területén a szubszidiaritás elvén nyugvó párhuzamos jogalkotási hatásköre van.135 Ennek megfelelően a Közösség jogalkotása várhatóan visszafogottabb lesz és nagyobb teret enged a tagállamok jogalkotásának is, sőt a tagállamok jogalkotási hatáskörrel rendelkező régiói jogalkotásának is.136 Az

Amszterdami

Szerződés

megerősítette

és

továbbfejlesztette

a

Közösség

fogyasztóvédelmi célkitűzéseit. A korábbi 129a cikk a 153. cikkben lett újraszabályozva. Itt

deklarálták

a

fogyasztók

védelmének

magas

színvonalának

biztosítását,

a

fogyasztóvédelmi politikát pedig „horizontális” politikává tette a 153. cikk (2) bekezdése, mely szerint az Európai Unió más tevékenysége, politikája, sratégiája során figyelembe

134

Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog, Miskolc, 2001. 21. o. Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog, Miskolc, 2001. 22. o. 136 Kecskés Lászó: EU-jog és jogharmonizáció, 2003. 481. o. 135

40

veszi a fogyasztóvédelem követelményeit.137 Továbbra is megmaradt a minimumharmonizáció lehetősége (153. cikk (5) bek.), amelyet egyre inkább kihasználtak a tagállamok. A fogyasztóvédelmi akciótervek, stratégiák napjainkban is egymást követik, újabb és újabb módszereket, elveket alkalmazva. A legújabb stratégia138 kiindulópontja az a felismerés, hogy alapvető szerepet játszik a piacok működésében a fogyasztói bizalom. Az üzleti élet ma már elismeri az európai fogyasztóvédelmi jogi szabályozás értékét a belső piac kialakítása, a fogyasztói bizalom megerősítése és a tisztességtelen vállalkozások kizárása szempontjából. A jelenlegi cél a magas szintű, közös fogyasztóvédelem, a jogszabályok megfelelő hatályosulásának biztosítása és a politikai döntéshozatalban a fogyasztók beleszólási potenciáljának erősítése, valamint az a célkitűzés, hogy a fogyasztói érdekek más szakpolitikai területeken is kellő figyelmet kapjanak. Nyilvánvaló, hogy a piacok integrációja gazdasági előnnyel jár a fogyasztók számára (az áruk és a szolgáltatások nagyobb választéka, minőségi verseny, alacsonyabb árak, magasabb életszínvonal). A belső piac kialakítására és fenntartására irányuló politikáknak és a jogi szabályozásnak gondoskodni kell arról, hogy ezek az előnyök valóban érvényesüljenek, különösen ami az áruk és a szolgáltatások minőségét és a mindenki számára való hozzáférhetőségét illeti. A belső piac nem működik megfelelően a fogyasztók bizalma nélkül. A megfelelő szintű fogyasztóvédelem tehát elengedhetetlen a gazdasági növekedés és a versenyképesség szempontjából. Nem szabad azonban elfeledkezni arról sem, hogy a piaci viszonyokba történő jogalkotói beavatkozás a piaci szereplőket

is

befolyásolja.

A

szabályozás

kialakítására

hatással

van

az

a

lobbytevékenység, amit a gazdasági szereplők fejtenek ki. A közösségi beavatkozás nem pusztán a fogyasztókat védi, hanem megpróbál azonos gazdasági környezetet teremteni a tagállamokban, elősegítve ezáltal a gazdasági versenyt. Ez a cél persze az igénybe vehető jogi eszközök jellegét is meghatározza. A szükséges jogi eszközök közül az egyik újabb fogyasztóvédelmi stratégia a fogyasztóvédelmi irányelvek felülvizsgálatának véghezvitelét 137

Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog, Miskolc, 2001. 24. o. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának - Egészségesebb, nagyobb biztonságban élő, magabiztosabb polgárok Egészségügyi és fogyasztóvédelmi stratégia [EC(2005)425], COM/2005/0115 végleges: COD 2005/0042. 138

41

és az európai szerződési jog közös referenciakeretének kidolgozását emeli ki139. A piaci szereplők érdekei a meglévőnél homogénebb szabályozást sürgetnek. Az irányelvek helyett felmerülhet a rendeletek alkalmazása, de ezen a területen nem lehet rendeletekkel szabályozni, a nemzeti magánjogok különbözősége miatt. Így az irányelvekkel történő jogharmonizáció megváltozását figyelhetjük meg: előtérbe kerül az ún. „teljes harmonizáció”.140 Fogyasztóvédelmi irányelvek és „helyük” a tagállamok jogrendszereiben A közösségi jogban tehát irányelvekkel szabályozzák ezt a jogterületet, célszerű ezért röviden áttekinteni az irányelveket, mint a jogharmonizáció legfontosabb eszközeit, valamint a tagállami szerződési jogra gyakorolt hatásukat. Az irányelv a tagállamokra kötelező közösségi jogforrás, amelyet a Tanács önállóan, vagy a Parlamenttel együttműködve a Római Szerződés 249. cikke alapján bocsát ki. Az irányelvek célokat vagy eredményeket határoznak meg, amelyeket a tagállamnak az irányelvben tűzött átvételi határidőre saját jogrendszerében meg kell valósítani. A megvalósítás (az irányelv „átültetése”) történhet tagállami jogalkotással, meglévő jogszabály módosításával, vagy akár deregulációval is. Az is elképzelhető, hogy a tagállamnak nem kell tennie semmit, mivel a cél vagy eredmény jogrendszerében már megvalósult. Az irányelv tekinthető a jogharmonizáció elsődleges eszközének, mivel alkalmazásával nem egységes, hanem harmonizált jog keletkezik. A „harmonizált jelleg” azt jelenti, hogy a Közösség által megkívánt célt saját jogrendszerükben eltérő jogi eszközökkel valósítják meg a tagállamok, ezáltal lehetőségük van saját jogrendszerük sajátosságainak figyelembe vételére. A tagállami jogalkotónak gyakran kell megbirkózni azokkal a problémákkal, amelyeket a magánjogi – elsősorban szerződési jogi – irányelvek átvétele okoz.

139

A Közös Referenciakeret (CFR) vonatkozásában a Bizottság 2004. 10. 11-én kiadott közleménye (COM(2004) 651) határozza meg a legfontosabb célkitűzéseket, a CFR lehetséges alkalmazási módjait, jogi jellegét. 140 A (COM(2004) 651) Bizottsági Közlemény deklarálja, hogy vannak olyan jogterületek, ahol az irányelvek alkalmazása nem oldja meg a problémákat. Különösen a minimum-harmonizáció piaci versenyre gyakorolt hatását emeli ki a Közlemény, felvetve, hogy azokban az esetekben, amikor mégis irányelv alkalmazására kerül sor, a teljes harmonizáció is szóba jöhet.

42

A „fogyasztói szerződés” A közösség fogyasztóvédelmi irányelvei jól körülhatárolható jogterületet hoztak létre a tagállamok magánjogában, amelyet fogyasztóvédelmi szerződési jognak nevezünk. Ennek a jogterületnek az alapját a „fogyasztói szerződés” adja. Ahogyan Vékás Lajos rámutat, a fogyasztóvédelmi jellegű, kogens normák alkalmazási körének behatárolásához fogyasztódefiníció, illetve erre építve fogyasztói jogviszony-fogalom megalkotása szükséges.141 A fogyasztó ugyanis csak akkor érdemes a védelemre, ha olyan jogviszony alanya, melyben a másik féllel szemben kiszolgáltatottabb helyzetben, gyengébb pozícióban van. Ez a szituáció az általános szerződési feltételek tömeges alkalmazásának eredménye. A fogyasztó választási szabadsága beszűkül, a szerződés tartalmának kialakítására, egyéni érdekeinek előtérbe helyezésére nincs lehetősége, így védelemre szorul. Az irányelvek a magánjognak azokat a részeit „fedik le”, amelyekben ez a speciális helyzet fennáll. A fogyasztóvédelmi magánjog alapkategóriája nem a fogyasztó, hanem a fogyasztói jogviszony.142 A könnyebb szabályozás érdekében ugyanakkor szükséges volt ezeket a jogviszonyokat egységes terminológiával illetni, így a magyar Ptk-ba is (685.§) bekerült a „fogyasztói szerződés” definíciója. Ennek megfelelően fogyasztói szerződés az a szerződés, amely fogyasztó és olyan személy között jön létre, aki (amely) a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében köti.143 A tagállamok saját nemzeti jogrendszerüket figyelembe véve határozzák meg, hová integrálják a fogyasztói szerződésekre vonatkozó szabályokat, a magánjogi kódexbe, vagy esetleg külön jogszabályokba. Nem minden tagállamban van külön fogyasztóvédelmi törvény, és ahol van, a törvény szabályozási tárgya és köre tekintetében eltérő megoldásokat találunk. A klasszikus magánjogi kódexek a fogyasztót – mint speciális alanyt – nem védik, gyakran a fogyasztó kifejezés sem szerepel a törvényben. Az osztrák ABGB-ben például a fogyasztói adásvételről szóló irányelv átültetése is úgy történt, hogy közben a fogyasztó

141

Vékás Lajos: Az európai közösségi magánjog sajátos alanyáról: a „fogyasztó” fogalmáról, Európai Jog 2002/5. 3. o. 142 Vékás Lajos: Az európai közösségi magánjog sajátos alanyáról: a „fogyasztó” fogalmáról, Európai Jog 2002/5. 8. o. 143 A törvény jótállásra és kellékszavatosságra vonatkozó szabályai alkalmazásában az a szerződés minősül fogyasztói szerződésnek, amelynek tárgya ingó dolog, kivéve a villamos energiát, a - tartályban, palackban vagy egyéb módon korlátozott mennyiségben vagy meghatározott űrtartalommal ki nem szerelt - vizet és gázt, továbbá a végrehajtási eljárás vagy más hatósági intézkedés folytán eladott dolgot, valamint az olyan árverésen eladott használt dolgot, amelyen a fogyasztó személyesen részt vehet (fogyasztási cikk).

43

fogalmát meg sem említik144. A magánjogi kódex „klasszikus” jellegét inkább megőrző államokban a fogyasztóvédelmi törvény kerül előtérbe, ugyanakkor a fogyasztóvédelmi tárgyú irányelvek elszaporodásával egyre nehezebben biztosítható ez a kettős rendszer. Az is gyakori, hogy a kódex mellett külön törvényekbe „ülteti át” a nemzeti jogalkotó a szerződési jogi irányelveket. A külön törvényekben szabályozott védelmi előírások áradata felvetette a fogyasztót védő intézkedések rendszerbe foglalásának gondolatát, mivel az irányelvek által előírt információs kötelezettségek és az irányelvek által biztosított elállási jogok sokasága ezt a jogterületet átláthatatlanná tette. Az irányelvek dezintegrációs hatása szabályozási stílusukban, egyéni fogalomvilágukban, különleges érvényességi és értelmezési feltételeikben nyilvánul meg, és a nemzeti magánjog egész rendszerét érinti.145 A dezintegrációs hatás Magyarországon is kimutatható; tipikus példája ennek a tisztességtelennek

minősülő

általános

szerződési

feltételek

Ptk-beli,

illetve

kormányrendeletben történt szabályozása, vagy – témánk szempontjából különösen kiemelve – a fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelv kettős átültetése. Az összehangolatlan szabályozás veszélyeire Magyarországon is többen146 felhívták a figyelmet. A fogyasztóvédelmi irányelvek „kódexbe integrálása” A klasszikus kódexek Európában a XIX. században születtek. Ekkor a jogbiztonság megteremtése érdekében átfogó jellegű, logikailag zárt egészet alkotó törvénykönyv iránt merült fel igény, amit az említett törvénykönyvek maradéktalanul meg is valósítottak. Később a társadalmi-gazdasági változások nyomán egyszerűbb volt külön törvényeket alkotni, mint a kódex rendszeréhez hozzányúlni, azt módosítani. Az irányelvek átültetésének kötelezettsége azonban új helyzetet teremtett: a magánjog már nem a jogintézmények fokozatos, bírói gyakorlatra épülő átalakulásával fejlődött, hanem a nemzeti jogalkotástól függetlenül kialakított szabályozás gyors átvételével. Ebben a 144

ABGB 922-933b §, bővebben: Nagy Éva: A magánjogi irányelvek átültetése és a kodifikáció Ausztriában, Jura, 1/2004. 138-143. o. 145 C. Joerges: Desintegrative Folgen legislativer Harmonisierung: ein komplexes Problem und ein unscheinbares Exempel, (Schulte-Nölke/Schultze): Europäische Rechtsangleichung und nationale Privatrechte, 1999., hasonlóan C. Schmid: Desintegration und Neuordnungsperspektiven im europäichen Privatrecht, Jahrbuch Junger Zivilrechtswissenschafler 1999 (2000). 34. o. 146 Lásd pl.: Harmathy Attila: Jogrendszerünk átalakulása és az Európai Unió joga. Ius Privatum – Ius Commune Europae, Liber Amicorum Studia Ferenc Mádl Dedicata, ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi Tanszék, Budapest 2001., Vékás Lajos: A fogyasztói adásvételről szóló EK-irányelv átültetése a magyar jogba. Magyar Jog, 2000/11, 646-660. o.

44

helyzetben több államban is aktuálissá vált a magánjogi kódex átfogó reformja. (Meghaladja jelen dolgozat kereteit a kodifikáció időszerűségének átfogó vizsgálata, ezért ebből az összetett kérdéskörből csupán néhány, a téma szempontjából fontos aspektust ragadtunk ki.) A kodifikáció időszerűségének kérdése európai síkon a közösségi irányelvek magánjogra, elsősorban szerződési jogra gyakorolt hatása miatt már az 1990-es évek óta tart147. A problémát az okozza, hogy egyesek szerint hiányzik a homogenitás és a megfelelően absztrakt megfogalmazás lehetősége a túl sok érdeket felvonultató irányelvkomform magánjogban. A piac és a társadalom sokkal rugalmasabb, sokszínűbb, a pluralizmust megvalósító jogi szabályozást igényel, mint amit a kódex meg tudna valósítani.148 Ugyanakkor a kódex elősegíti a jog átláthatóságát, jogbiztonságot ad, amelyre napjainkban ugyancsak nagy szükség van. Kötz a kódex előnyeként azt jelölte meg, hogy bizonyos fegyelmet követel a naponta fellépő jogalkotási ötletekkel szemben, a jog egészét kezelhető, áttekinthető rendszerben tartja meg.149 Az irányelvek átültetése és a kodifikáció összekapcsolódásának kérdésköre számos európai állam jogalkotóját megihlette. A holland Polgári Jogi Törvénykönyv az első, ahol – úgy tűnik – a jogalkotó megoldást is talált a problémára. A holland kódexet többen tekintik „mintának”, mivel a fogyasztóvédelmet is magába foglalja, de nem szentel neki saját fejezetet, hanem az általános szerződési jogi szabályok között helyezi el a fogyasztóvédelmi szabályokat.150 A német BGB nem tartalmazott fogyasztóvédelmi szabályokat, azokat először az 1976-ban kiadott „Általános Szerződési Feltételekről” szóló törvényben151 foglalták össze. Fogyasztóvédelmi törvény Németországban nincs, egyes irányelveket külön törvényekben ültetett át a német jogalkotó. A távollevők közötti szerződésről szóló irányelv átültetésekor, csak 2000-ben definiálta a BGB-ben is a német jogalkotó a fogyasztó és vállalkozó fogalmát152, egyidejűleg néhány olyan normát is a BGB-be ültetett, amelyek a

147

H. Hirte: Wege zu einem europäischen Zivilrecht, Suttgart, 1996. 24. o. B. Lurger: Grundfragen der Vereinheitlichung des Vertragsrechts in der Europäschen Union, Wien, 2002. 36. o. 149 H. Kötz: Taking Civil Codes less seriously, The Modern Law Review, 1987. 1. 4. o. 150 Pl.: Az általános szerződési feltételeket az adásvételnél, az utazási szerződésnél, a jótállásnál, a termékfelelősségnél, illetve a megtévesztő reklámnál. 151 Gesetz zur Regelung der allgemeinen Geschäftsbedingungen (AGBG), BGBl. I. S. 3317., 1976. 12. 09. 152 BGB 13-14 §.

148

45

fogyasztókkal kötött szerződésekre vonatkoznak. A 2002 január 1-jén hatályba lépett német kötelmi jogi modernizációs törvény átfogó módon a BGB-be integrálta a legfontosabb szerződési jogi irányelveket. Erről a 3. fejezet első címének 2. alcíme szól, „különös forgalomba hozatal” címmel.153 A fogyasztói adásvételről szóló irányelv átültetése az adásvételi szerződések körében alkalmazott jótállás teljes reformjához vezetett154, és új fejezetet nyitott a törvényben.155 Fogyasztóvédelmi törvénykönyvek Amennyiben a nemzeti jogalkotó nem a magánjogi kódexbe, nem is külön törvényekbe integrálja a fogyasztóvédelmi tárgyú irányelveket, felmerülhet a fogyasztóvédelmi „törvénykönyv” lehetősége is. Ennek előnye, hogy a fogyasztó könnyen megtalálja a rá vonatkozó jogi szabályozást, a fogyasztóvédelmi jellegű magánjog önálló fejlődésnek indulhat. Átfogó fogyasztói törvénykönyv megalkotásának alapkövetelménye azonban, hogy legyen olyan fogyasztó-fogalom, amely az egész törvényben alapfogalomként érvényesül. A tagállami jogalkotó nincs könnyű helyzetben, a különböző irányelvek ugyanis nem pontosan azonos fogyasztó fogalmakkal dolgoznak. A legtöbb irányelv – így például a fogyasztói hitelszerződésről szóló – alapján csak természetes személy lehet fogyasztó. Ebből a szempontból egyedül az utazási szerződésről szóló irányelv tekinthető kivételnek156. Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján is megállapítható: a fogyasztó olyan természetes személy, aki üzleti tevékenysége és önálló foglalkozása körén kívül köt szerződést.157 A tagállamok ugyanakkor éltek a minimum-harmonizáció adta lehetőséggel, és a fogyasztó fogalmát gyakran a nem természetes személyekre is kiterjesztették. Amennyiben a tagállami törvényhozó a fogyasztó fogalmát tágabb személyi körre terjeszti ki, vélelmezhetően a fogyasztóvédelem magasabb szintjét biztosítja. Azért használjuk a „vélelmezhetően” kifejezést, mert előfordulhat, hogy éppen a fogyasztófogalom túlságosan tág meghatározása, gazdálkodó szervezetekre történő kiterjesztése 153

Itt nyert új szabályozást a házaló kereskedelem, a távollevők közötti szerződéskötés, valamint az elektronikus kereskedelem szabályozása. A Time-sharing szerződés fogyasztóvédelmi előírásait is a BGB-be integrálta a német jogalkotó. A hitelszerződésnél és más pénzügyi szerződésnél alkalmazandó fogyasztóvédelmi előírások ugyancsak a BGB-be kerültek. 154 BGB 433-445 §, 633-651. §. 155 BGB 474-479. §. 156 Vékás Lajos: Az európai közösségi magánjog sajátos alanyáról: a "fogyasztó" fogalmáról. Európai Jog 5/2002, 4. o. 157 Ilyen tartalmú pl: az Európai Bíróság a Cape Snc v. Idealservice SRL (C-541/99) és Idealservice MN Sas v. OMAI Srl (C-542/99) ügyekben hozott előzetes döntése (Európai Bírósági Határozatok Tára 2001, oldal: I-09049).

46

gátolja a közösségi irányelv által célzott fogyasztóvédelem elérését. A fogyasztói minőség ugyanis „relációs kategória”158, vagyis az üzleti tevékenységén és önálló kereső foglalkozásán kívül szerződést kötő természetes személy különös magánjogi védelme attól függ, hogy ki áll a szerződéses jogviszony másik oldalán. Nyilvánvalóan olyan személyről lehet szó, aki éppen üzleti tevékenysége, vagy önálló foglalkozása körében jár el. Ha egy gazdálkodó szervezet olyan ügyletet köt, amely nem tartozik gazdasági vagy szakmai tevékenységi körébe, és vele egy természetes személy fogyasztó köt szerződést, az ügyletet nem lehet fogyasztói szerződésnek minősíteni. Rengeteg értelmezési kérdést, jogalkalmazási problémát vet fel a fogyasztó fogalma körüli bizonytalanság. Egyetértünk Vékás Lajossal, aki javasolja a magyar szabályozás átalakítását olymódon, hogy a fogyasztó fogalma csak természetes személyekre vonatkozzon.159 Maga az Európai Közösség is észlelte a közösségi jog eltérő tartalmú fogalomrendszerének problémáját így, az Európai Bizottság 2003. február 12-én kibocsátott közleménye nagyobb koherencia megvalósítását tűzte célul az európai szerződési jog területén.160 A probléma megoldása a közösségi jogalkotóra vár, a belső piac

megfelelő működése érdekében

először közösségi szinten kell egységes

fogalomrendszert kialakítani, amelyet aztán a tagállamok is átvesznek és kialakíthatják fogyasztóvédelmi kódexüket. Ha a fogyasztói szerződéseket külön törvénybe iktatnánk, az megnövelné ugyan a fogyasztók jogbiztonságát, de a szerződési jog megkétszereződéséhez vezetne. A teljes fogyasztóvédelmi szerződési jogot – talán éppen ezért – még egy európai államban sem szabályozták még külön törvényben.

A fogyasztóvédelmi irányelvek átültetésének nehézségei Az irányelvek azon túlmenően, hogy nem könnyű helyet találni nekik a jogrendszerben, a tagállami jogalkotónak más nehézségeket is okoznak. Dezintegrációs hatásukról, eltérő fogalomvilágukról már esett szó, illetve érintettük a szabályozási stílusukat is, amelyet a 158

Vékás Lajos: Az európai közösségi magánjog sajátos alanyáról: a "fogyasztó" fogalmáról. Európai Jog 5/2002, 8.o. 159 Vékás Lajos: Javaslat az általános szerződési feltételek Ptk-beli szabályozásának kijavítására, Jogtudományi Közlöny 2000/12, 485. o. 160 Lásd részletesen: Kovács Bálint – Nemessányi Zoltán: Az Európai Bizottság 2003-as célkitűzése: koherensebb európai szerződési jog, Tanulmányok az európai magánjog köréből, Krónika Kiadó Pécs, 2004. 91 és köv. o.

47

klaudikáló kogencia, de gyakran a kogens szabályozás jellemez. A fogyasztót védő rendelkezésektől a felek nem térhetnek el, illetve a fogyasztó sem mondhat le az őt megillető jogokról. Az irányelvek kötelező tartalmi elemeket állapítanak meg, ami számos esetben feltétlen érvényesülést követel az irányelvet átültető nemzeti szabályok fogyasztót védő rendelkezéseinek a választott, nem tagállami joggal, vagy az egyébként alkalmazandó joggal szemben, feltéve, hogy a szerződés szorosan kapcsolódik a tagállamok területéhez.161 A fogyasztóvédelmi tárgyú irányelveket vizsgálók körében általános vélekedés: ezek az irányelvek pontszerűen ragadják meg a magánjog egy-egy szeletét, viszonylag nagy számuk és a közöttük lévő összefüggések miatt „már nemcsak szigeteket alkotnak a nemzeti jogok áramlatában, hanem inkább szigetvilággá álltak össze”.162 A nemzeti jogrendszerekben így a „rongyszőnyeg-hatás”163 érvényesül: azok a külön törvények, amelyek az irányelvek „átültetését” valósítják meg, részben fedik a kódexet, részben új szabályokat vezetnek be. A nemzeti törvényhozók tevékenységét kritizálók szerint164 az irányelvek átvétele során a legtöbb esetben részletekbe menő és pontszerű mechanizmust követ a jogalkotó, aki próbálja hűen átvenni az irányelvet, de elfelejt további dimenziókban gondolkodni. A közösségi szabályozás „pontszerű” jellege azonban nem véletlen. A piaci viszonyokba a közösségi jog csak ott avatkozik be, ahol az feltétlenül szükséges. Ezt a magatartást nem feltétlenül (csak) a szubszidiaritás elve indokolja. A versenyt torzító tényezőket, így az indokolatlan beavatkozást is igyekszik kerülni a közösségi jogalkotó. A fogyasztói szerződések területén az általános szerződési jogtól részben eltérő, új elvek is megjelennek. A fogyasztóvédelmi szabályozás kogens jellege nyilvánvalóan korlátozza a szerződési szabadságot. A „gyengébb fél védelme” érdekében előtérbe került a „szerződési szolidaritás”165 elve, de a „jóhiszeműség és tisztesség” klasszikus elve is átalakult, egyesek inkább „együttműködés és tisztesség”166 elvéről beszélnek. A német jogirodalomból 161

Király Miklós: Az Európai Közösségek irányelveinek hatása a szerződési jogra a fogyasztóvédelem területén. Magyar Jog 2000. 6. szám. 327. o. 162 Jürgen Basedow-ot idézi: Király Miklós: Az Európai Közösségek irányelveinek hatása a szerződési jogra a fogyasztóvédelem területén. Magyar Jog 2000. 6. szám, 326. o. 163 Rolf Herber híres hasonlatát ismerteti pl.: Kecskés László: EU-jog és jogharmonizáció, HVG-ORAC Budapest 2005. 713. o. 164 B. Lurger előadása „Verbraucherschutzrecht” címmel a „Das ABGB auf dem Weg in das 3. Jahrtausend” című szimpóziumon Bécsben, 2002. november 15-én. 165 Kalls – Lurger i. m. 128. és köv. o. 166 B. Lurger i. m. 376. és köv. o.

48

többen kiemelik, hogy az európai fogyasztói szerződési jog szerződési alapelve már nem a pacta sunt servanda, hanem lehetséges az egyszer már megkötött szerződés „feloldása”, hogy a feltételeket javítva új szerződést lehessen kötni.167 Ez a szemlélet a klasszikus kódexek szerződési jogának elveivel csak úgy egyeztethető össze, ha a fogyasztóvédelmi szerződési jog a kódexen belül saját rendszert, elkülönült szabályozást kap. Általánosan megállapítható sajátosságuk az irányelveknek, hogy gyakran utalnak a tagállami jogra. Lényeges kérdéseket nem szabályoznak, hanem a tagállam magánjogára (így a jogszabályokon túlmenően a bírói gyakorlatra is) utalnak. Ez a sajátosság azzal magyarázható, hogy nem jogegységesítésre, hanem jogharmonizációra törekszik a Közösség, ugyanakkor az eltérő tartalmú fogalmak kihatással lehetnek a közös piac működésére

is.

Az

Európai

Bíróság

Simone

Leitner

ügyében168

találkozott

„legmarkánsabban” ezzel a problémával, amikor a szervezett utazásokról szóló irányelvben169 alkalmazott „kár” fogalmat értelmezte. Ítéletében nyilvánvalóvá tette: az a tény, hogy egyes tagállamokban elismerik a szervezett utazások esetében a nemvagyoni kár megtérítésért fennálló kötelezettséget, másokban viszont nem, érezhetően korlátozza a versenyt. Az ügyben előzetes döntéshozatali eljárásban a linzi Landesgericht azt kérdezte az Európai Bíróságtól, hogy a szervezett utazást közvetítő személy a szerződés nemteljesítése vagy hibás teljesítése esetén felel-e a nyaralás örömének elmaradása miatti nemvagyoni károkért. A közösségi jogi problémát az ügyben az jelentette, hogy a szervezett utazásokról szóló irányelv nem határozza meg a kár fogalmát, hanem általánosságban használja ezt a kifejezést. Az Európai Bíróság szerint az a tény, hogy egyes tagállamokban elismerik szervezett utazások esetében a nemvagyoni kár megtérítéséért fennálló kötelezettséget, másokban viszont nem, érezhetően korlátozza a versenyt, hiszen − amint arra a Bizottság az eljárás során rámutatott − ezen a területen különösen gyakran fordulnak elő nemvagyoni károk. Ezen kívül az Európai Bíróság kiemelte azt is, hogy a szervezett utazásokról szóló irányelv 5. cikke a fogyasztók védelmét célozza. Számukra pedig különösen fontos a nyaralás örömének elmaradása miatti kártérítés lehetősége, vagyis az 5. cikket a fogyasztóvédelmi

167

H. W. Micklitz: Zur Notwendigkeit eines neuen Konzepts für die Fortentwicklung des Verbraucherrechts in der EU. VuR. 2003. 168 C-168/00. Simone Leitner/TUI Deutschland GmbH & Co KG (Európai Bírósági Határozatok Tára, 2002 oldal: I-02631). Az ítélet részletes összefoglalását lásd: Európai Bírósági Ítéletek, 2003. évi 3. szám. 17-19. o., készítette: Nemessányi Zoltán 169 A Tanács 90/314/EGK irányelve a szervezett utazási formákról

49

cél szem előtt tartásával kell értelmezni. Mégha az 5. cikk (2) bekezdés 1. albekezdésében csak általánosságban szerepel is a „kár” fogalma, az irányelv implicit módon elismeri a nem testi károkért, ezek között a nemvagyoni károkért való felelősséget azáltal, hogy az 5. cikk (2) bekezdésének 4. albekezdésében lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy azok megengedjék a nem testi károkért való felelősség szerződéses korlátozását, amennyiben ez a korlátozás nem aránytalan.170 Az ítélet nyomán világossá vált: ha az irányelv nem tartalmaz kifejezett rendelkezést a tagállami jogra, nem könnyű megtalálni a fogalom tartalmát. Ha az irányelv kifejezetten utal a tagállami jogra, az utalással érintett területeken az eltérő, tagállami jog érvényesül, ami adott esetben a közös piac működését hátrányosan befolyásolja. A Leitner-ügy rávilágít egy másik, irányelvekhez kapcsolódó problémára is: az eltérő fogalomrendszerre. Bár a fogyasztó fogalmával kapcsolatban érintettük már ezt a kérdéskört, érdemes részletesebben is megvizsgálni. A terminológia problémakörében felmerülő első kérdés az, hogy egyes irányelvek olyan absztrakt, közösségi szinten még meg nem határozott tartalmú jogi fogalmakat használnak, mint „szerződés” vagy „kár”, más közösségi jogi jogszabályok viszont ennél speciálisabb definíciókat alkalmaznak, így „megfelelő díjazás”, „csalárd felhasználás”, vagy „tartós adathordozó”. Ha ezen fogalmak tartalmát a közösségi jogalkotó nem határozza meg, vagy túlságosan általánosan definiálja, ezzel a nemzeti törvényhozó számára tág mérlegelési lehetőséget biztosít. A fogalmak pontosítása gyakran az Európai Bíróság feladata, melynek ítélkezési gyakorlata nemegyszer arra kényszeríti a tagállamokat, hogy módosítsák jogszabályaikat.171 Amennyiben a nemzeti jogokban eltérő az egyes kifejezések tartalma, a nemzeti jogszabályok alkalmazása hasonló tényállások esetén eltérő eredményre vezethet, amely nyilvánvalóan ellentétes a közös piaci célokkal172. További nehézség, hogy egyes irányelvek tartalmaznak fogalom-meghatározásokat, mások nem. A termékfelelősségről szóló irányelv például rögzíti, hogy az irányelv értelmében mi minősül kárnak. Hasonló definíció azonban mind a kereskedelmi ügynökökről szóló, mind a szervezett utazásokról szóló irányelvből hiányzik. Ugyanilyen kettőség figyelhető meg a 170

Nagy Éva – Nemessányi Zoltán: A Leitner-ügy lehetséges következményei: rendszertani értelmezés vagy teljes harmonizáció? Tanulmányok az Európai magánjog köréből, Krónika Kiadó 2004., 141-154. o. 171 Lásd például a házaló kereskedésről szóló jogi szabályozás változását a Heininger-ügy (C-481/99, Georg und Helga Heininger v. Bayerische Hypo- und Vereinsbank AG, Európai Bírósági Határozatok Tára, 2001, oldal: I-09945) hatására Németországban és Ausztriában. 172 Nagy Éva – Nemessányi Zoltán: A Leitner-ügy lehetséges következményei: rendszertani értelmezés vagy teljes harmonizáció? Tanulmányok az Európai magánjog köréből, Krónika Kiadó 2004., 141-154. o.

50

„tartós adathordozó” fogalma kapcsán: a távollevők közötti pénzügyi szerződésről szóló irányelv meghatározza, hogy mit ért ezalatt, a távollevők közötti szerződésekről szóló általános irányelv viszont nem173. Valamilyen egységes fogalomrendszer bevezetése látszik szükségesnek, ami nem lesz könnyű, tekintve, hogy a tagállamok elutasítják a jogegységesítést a magánjog területén. A terminológiai problémakör a másik oldalról szemlélve is felmerül: ugyanolyan, vagy nagyon hasonló tartalmú jogintézményeket más-más elnevezéssel illetnek az irányelvek. Az eltérő fogalomvilág gyakran csak fordítási nehézség, de az eltérő tartalmú jogintézmények problémája már a közösségi jog normaanyagának megismerésekor felmerül. A Közösség másodlagos jogforrásai gyakran olyan fogalmakat tartalmaznak, amelyek különböző fordításban mást jelentenek, eltérő jogi szakterminológiában eltérő tartalmat, vagy egymást csak részben fedő tartalmat eredményeznek. Különösen a német és osztrák jogi szaknyelvben jelentkezett a probléma; nem lehetett a két különböző, de német hivatalos nyelvvel rendelkező államban ugyanazt a német fordítást alapul venni. Azokat a kifejezéseket, amelyek az osztrák jogi nyelvben a némettől eltérő tartalommal bírtak, a közösségi

szabályokhoz

kellett

(volna)

igazítani,

a

kifejezések

tartalmának

megvilágításával. Jó példa erre a „Kreditvertrag” elnevezés, ami hitelszerződést jelent. A „Kreditvertrag” a fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelvben definiált, de az osztrák Fogyasztóvédelmi Törvény további, ellentétes tartalommal tölti meg anélkül, hogy további magyarázatot adna.174 A „hitelszerződés” fogalma egyébként a magyar jogalkotónak is nehézséget jelentett a fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelv átültetése kapcsán.

173

2003-as közlemény 19-20. pont. W. Posch: Probleme mit der Auslegung von Europäischem Privatrecht in einem neuen Mitgliedstaat - das österreichische Beispiel, in Schulze (Hrsg.) Auslegung europäischen Privatrechts und angeglichenen Rechts, Baden-Baden 1999., 223. o. 174

51

A fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelv megalkotása A hitelezési- és bankszektor már viszonylag korán a Közösséget érdeklő terület volt, tekintettel a közös piac megvalósításának céljára. Már az 1970-es években voltak törekvések a bankszektor egységes közösségi szabályozására, az első koordináló irányelvet 1977-ben adták ki.175 Akkor a harmonizáció megvalósítása hosszútávú célnak látszott, amit csak lépésenként, több évtized alatt lehet megvalósítani. Az első szakaszban csak minimális előírások születtek a tagállamok számára, később aztán egyre dinamikusabban fejlődött ez a terület. Az akkor kitűzött cél, az európai bankszektor egységes szabályozása mára megvalósult. Az ügyfél és a bank közötti szerződések közül először a fogyasztói hitelszerződés harmonizációjára szültetett javaslat, először 1974-ben. A hivatalos javaslat szövegét csak később, 1979-ben tették közzé, az elfogadásra pedig csak 1986-ban került sor. A fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló irányelvet a Bizottság javaslata alapján176, a Közgyűlés177 és a Gazdasági és Szociális Bizottság178 véleményezését követően fogadta el a Tanács. A fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelv szükségességét több tényező indokolta. Önmagában, gazdasági szempontból is indokolt volt a fogyasztói hitelszerződések emelkedő száma miatt. A szerződések számának növekedése ugyanis együtt járt a fogyasztók túladósodásának veszélyével,179 ami szociálpolitikai indokot adott a szabályozáshoz. A hitelszerződés az adóst hosszú időre elkötelezi anélkül, hogy lehetősége lenne személyes vagy gazdasági helyzetéhez igazítani a szerződést. Ezek a tendenciák csak erősödnek akkor, amikor az adósnak szüksége van a pénzre, ezért gyengébb szerződő félként elfogadja a kínált szerződési feltételeket. Az irányelv kibocsátását az is indokolta, hogy jelentős eltérések mutatkoztak a tagállamok jogszabályaiban a fogyasztói hitelek területén, és ez torzította a hitelezők közötti versenyt a közös piacon. A tagállami jogok különbözősége korlátozottá tette a fogyasztók lehetőségeit 175

Az Európai Közösség Tanácsának irányelve (1977/780/EGK) a hitelintézetek tevékenységének kialakításáról és megkezdéséről szóló jogi és közigazgatási rendelkezések közelítéséről 176 HL C 80. szám, 1979.03.27., 4.o. és HL C 183. szám, 1984.07.10., 4.o. 177 HL C 242. szám, 1983.09.12., 10.o. 178 HL C 113. szám, 1980.05.07., 22.o. 179 W. Heusel: Neue europäisches Vertragsrecht und Verbraucherschutz, Köln 1999. 10. o.

52

a hitelek megszerzésében egy másik tagállamban, ami nyilvánvalóan befolyásolta a hitelkereslet mértékét és jellegét, ezáltal a termékek és szolgáltatások megvásárlását. A kereslet és kínálat tagállamonként eltérő jellege befolyásolja a fogyasztók által hitelből megvásárolható áruk és szolgáltatások szabad mozgását, és ezáltal közvetlenül érinti a közös piac működését. A fogyasztói hitelről szóló irányelv megalkotása tehát a hitelezési szektort, a piacot befolyásolta azáltal, hogy előírásait betartva a piaci szereplők a fogyasztók számára előnyös magatartást kénytelenek tanúsítani. Az irányelv preambuluma utalt az Európai Gazdasági Közösség fogyasztóvédelemmel és a fogyasztók tájékoztatásával kapcsolatos politika programjaira180 is, melyek előírják, hogy a fogyasztó védelemben részesüljön a tisztességtelen hitelfeltételekkel szemben, illetve kiemelkedően fontos a fogyasztói hitelek általános feltételeinek összehangolása. Az irányelv elfogadását az is indokolta, hogy az 1980-as évekre a fogyasztók részéről elérhető és igénybe vett hiteltípusokban sok változás következett be, új fogyasztói hitelfajták jöttek létre, és ezek folyamatosan tovább alakultak. Olyan szabályozást kellett kialakítani, amelyet a fogyasztók teljesebb körű védelme érdekében a hitelezés minden formájára alkalmazni kell. Az irányelv lehetővé tette a minimum-harmonizációt, mellyel az átültetés kapcsán több tagállam élt, és a szabályozási területet kibővítette. Ez a fogyasztó és a hitelező fogalmának bővítését jelentette, de gyakran a fogyasztói hitelszerződés fogalmának eltérő meghatározását is. Az irányelv hatására egyes tagállamokban nem csak a hitelszerződés, hanem az adásvétel körében is erősödött a fogyasztóvédelem (tekintettel az ún.: kapcsolt szerződésekre). Ahogyan arra már utaltunk, az Egyesült Királyságban a Consumer Credit Act az irányelv megalkotásakor már több éve hatályba lépett, és szigorú fogyasztóvédelmi szabályokat tartalmazott. Bizonyos szempontból mintaként szolgált az európai szabályozás kialakításához is, ugyanakkor az egyes nemzeti előírásokra történő kifejezett utalást a tagállamok elutasították. Ilyet sem az eredeti javaslat, sem a Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye nem tartalmazott.181 Az irányelv megalkotói és a közreműködő szakértők nyilvánvalóan saját tagállamuk tapasztalatait is „beledolgozták” a javaslatba, 180 181

HL C 92. szám, 1975.04.25., 1.o. és HL C 133. szám, 1981.06.03., 1.o. A. C. Janert i. m. 35. o.

53

ami arra indította Goode-t, hogy megállapítsa: a CCA-nak jelentős hatása volt az irányelvre.182 Az elfogadott irányelv kompromisszumnak tekinthető, a tagállamokban ugyanis különböző védelmi mechanizmusok érvényesülnek.183 Az irányelv az európai fogyasztóvédelmi jog ismert eszközeit használja: a hitelezőt információs kötelezettség terheli, a védelem alapja a fogyasztó tájékoztatása a hitel feltételeiről és költségeiről. Nem biztosít azonban fogyasztóvédelmi jellegű elállási jogot. Az irányelv nem szabályoz minden lényeges kérdést. Így a nemzeti jogalkotóra bízza azt az esetet, amikor a fogyasztó nem fizeti vissza a hitelt, például azért nem, mert körülményei megváltoztak. Az irányelv nem szabályozza a kamat, így a késedelmi kamat mértékét sem, a tagállami jogalkotók azonban szükségesnek tartották ennek szabályozását. Általánosan megállapíthatjuk: az irányelv csak a legszükségesebb kérdések szabályozására szorítkozott, szűkszavú, a nemzeti jogalkotásnak nagy teret enged. Ennek hamarosan meg is lett a „böjtje”: az irányelv alig három év után módosításra szorult. A módosítást184 a belső piac megteremtése és működése, valamint a fogyasztók számára biztosítandó magas szintű védelem kívánta meg: a Közösség egészében egységes számítási módszert dolgoztak ki az éves, százalékban kifejezett hiteldíj számítására. Szükséges volt ehhez egységes matematikai képlet kidolgozása, illetve a számításban használandó hitelköltség tételek meghatározása, megjelölve azokat a költségeket, amelyeket nem kell figyelembe venni. Az 1990-es évek végére a pénzügyi- és bankszektorban felgyorsult a jogharmonizáció, a jogszabályok 80%-a már közösségi jellegű.185 A Bizottság továbbfejlesztette a fogyasztók védelmét célzó politikáját ezen a területen, és 1996 májusában kiadta Zöld Könyvét „Pénzügyi szolgáltatások: a fogyasztók érdekeinek megóvása”186 címmel. Ebben a legfontosabb elérendő célként az egységes piac létrehozását határozták meg, konkrét 182 R. Goode – M. Cremona – P. J. Patrick – J. H. J. Pearson – J. Renton – D. Rosenthal – S. Shute – N. Warriner – D. Worsley – L. Yelland: Consumer Credit Law and Practice, Butterrworths London, February 2001. A1.181 szám. 183 N. Reich – H-W. Micklitz: Verbraucherschutzrecht in den EG-Staaten: Eine vergleichende Analyse: Eine Studie im Auftrag des EG-Kommission, New-York, Cincinnati, Toronto, London, Melbourne, 1980, 174. sz. 184 A Tanács 90/88/EGK irányelve (1990. február 22.) a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 87/102/EGK irányelv módosításáról, L. 61. 1990. 03. 10. 185 J. Heidrich: Verbraucherschutz in der Kreditwirtschaft, Frankfurt am Main, 2000. 26. és köv. o. 186 KOM (1996) 209., 1996. 05. 22.

54

fogyasztóvédelmi szabályokat azonban nem tartalmazott. A belső piac működése tárgyában készített „Tanulmány 1996”187 nyilvánosságra hozatala után, tekintettel a korábbi Zöld Könyvre a Bizottság közleményt adott ki ”Pénzügyi szolgáltatások: a fogyasztók bizalmának erősítése” címmel188. Ez azonban inkább a fogyasztói előnyökről, mintsem védelmükről szólt. Ettől kezdve a pénzügyi szolgáltatások területén a fogyasztói előnyök biztosítása volt a Bizottság célja, a korábbi „fogyasztóvédelem” „fogyasztók számára nyújtható előnyök”-re változott. Újabb irányelv-módosítás vált szükségessé 1998-ban189. Voltak ugyanis tagállamok, amelyek 1990. március 1-jét megelőzően olyan jogszabályokat alkalmaztak, amelyek megengedték a közösségitől eltérő matematikai képlet használatát a fogyasztói hitelek éves, százalékban kifejezett hiteldíjának számítására. Az 1990-es irányelv-módosítással engedélyt kaptak arra, hogy e jogszabályaikat továbbra is alkalmazhassák az 1993. január 1-jével kezdődő 3 éves átmeneti időszak alatt. Az időszak lejártát követően újra előtérbe került, hogy egységes módszert alkalmazzanak a fogyasztói hitel éves, százalékban kifejezett hiteldíja mértékének számítására az egész Közösség területén. Ennek az egységes számítási módnak a bevezetése érdekében kívánatos volt egyetlen közös matematikai képlet meghatározása, valamint azoknak a hitelköltség-elemeknek a megjelölése, melyeket a számítás során figyelembe kell venni, vagy éppen számításon kívül kell hagyni. A Bizottság 1995-re jelentést nyújtott be190 a Tanácsnak, amely szerint a tapasztalatok fényében megvalósítható az egységes matematikai képlet alkalmazása a Közösség területén. A jelentés alapján egyetlen tagállam sem élt a 87/102/EGK irányelv 1a. cikkének (3) bekezdésében adott lehetőséggel, hogy bizonyos tagállamokban egyes költségeket kizárjanak a fogyasztói hitelek éves, százalékban kifejezett hiteldíjának számításából, így lehetővé vált az egységes szabályozás. A teljes hiteldíj-mutató egységes szabályozása a „valódi verseny” biztosítását célozza a pénzügyi szolgáltatások területén is. Az ezredfordulóra ugyanakkor megfigyelhetjük: ezen a területen az újabb irányelvekben már a fogyasztóvédelmi szemlélet klasszikusan nem jelenik meg, nincsenek minimum-szabályok, a minimum-harmonizáció már nem 187

KOM (1996) 520. 1996. 10. 30. KOM (1997) 309. 1997. 06. 26. 189 Az Európai Parlament és a Tanács 98/7/EK irányelve (1998. február 16.) a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 87/102/EGK irányelv módosításáról, L 101. 1998. 04.01. 190 KOM (1995) 117. 1995. 05. 11. 188

55

megengedett. A „Pénzügyi szolgáltatások: a fogyasztók bizalmának erősítése” című közleményében a Bizottság arra a

következtetésre jutott, hogy a fogyasztói

hitelszerződésről szóló irányelvet át kell dolgozni, melynek során figyelemmel kell lenni a témához kapcsolódó jelentésekre, mindenekelőtt a Bizottság által a fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelv átültetéséről szóló jelentésre191. Időközben több tagállam is jelezte, hogy módosítaná nemzeti jogszabályait a fogyasztói hitelszerződés vonatkozásában, így a Bizottság ezeket a tagállami „igényeket” is figyelembe vette a javaslat kidolgozása során.

191

KOM (1997) 465. 1997. 09. 24.

56

Az irányelv átültetése egyes tagállamokban Az irányelv nemzeti jogba ültetése a legtöbb tagállamban192 az 1990-es évek elejére megtörtént. A tagállamok átvételi megoldásai közül az összehasonlításra leginkább érdemes, meghatározó jellegű jogrendszer, a francia, az angol és a német szabályozási megoldását vizsgálva kívánjuk bemutatni, hogy milyen jogviszonyokat szabályoznak az említett jogrendszerek az irányelv alapján, majd a magyar megoldást is áttekintjük. Ahogyan azt már bemutattuk, mindhárom tagállamban – de Magyarországon is – volt már előzménye a fogyasztói hitelnek, főként azok a részletfizetési ügyletek, amelyek a jogintézmény kialakulásához is vezettek. Az irányelv átvétele ezért a bemutatott tagállamokban a már meglévő szabályozási megoldásokhoz igazodott. A fogyasztói hitelszerződés nemzeti szabályozására Németországban hatott leginkább a közösségi irányelv, az angol és francia jogban csak kisebb módosítások voltak szükségesek. A tagállami szabályozás áttekintése során nem szabad elfeledkeznünk a minimumharmonizáció lehetőségéről sem. A tagállami jogalkotók általában éltek ezzel, és azokon a területeken, amelyeket fontosnak tartottak, a védelem magasabb szintjét biztosították. A tagállami szabályok így eltérnek nemcsak egymástól, de az irányelv szövegétől is. A fogyasztói hitel jogi szabályozása a vizsgált jogrendszerekben alapvetően a részletfizetési ügyletekre épül, ezekből kiindulva (az irányelv hatására) a hitel- és kölcsönszerződés fogyasztóvédelmi szabályozása felé fejlődik. Az irányelv által inspirált hatályos szabályozás alapja ma már mindenhol a hitel- vagy kölcsönszerződés. A tagállamok különböző módon közelítik meg a hitelügyleteket; a francia és angol szabályozás a gazdasági tartalom felől közelít, míg a német jogalkotó a kötelmi jogi reformig ragaszkodott a klasszikus magánjogi dogmatikához, a kölcsönszerződés reálszerződés jellegéhez. A nemzeti jogalkotó megközelítési módja meghatározza a szabályozás rugalmasságát, behatárolja a bírói jogfejlesztés lehetőségeit, ezért érdemes áttekinteni részletesen is az egyes tagállamok szabályozását.

192

A részletesen is tárgyalt tagállamokon kívül pl.: Olaszországban: 1992. február 19-én elfogadott 142. törvény, Hollandiában Wet op het consumerkrediet, 1990. július 4.

57

Az irányelv hatálya alá tartozó szerződések Az irányelv arra a hitelszerződésre vonatkozik, amely alapján a hitelező a fogyasztónak hitelt nyújt vagy annak nyújtására ígéretet tesz halasztott fizetés, kölcsön vagy más, ezekhez hasonló pénzügyi megoldás formájában [1 cikk (2) c) pont].193 A tagállamok a Bizottsággal folytatott konzultáció alapján, eltekinthetnek az irányelv alkalmazásától olyan hitelfajták esetén, melyekben az éves hiteldíj kisebb, mint a piacon szokásosan alkalmazott hiteldíj, vagy nem kerültek meghirdetésre a nyilvánosság számára. Az irányelv rendelkezéseinek jó része (4. cikk és a 6-12. cikk194) nem vonatkozik azokra a hitelszerződésekre, amelyek biztosítéka ingatlantulajdon jelzáloggal való megterhelése. A tagállamok a 6-12. cikk előírásai alól kivonhatják a közjegyző vagy bíró előtt aláírt, közokiratba foglalt hitelszerződéseket is. Az irányelv tehát viszonylag széleskörűen határozza meg a fogyasztói hitelszerződés fogalmát, gyakorlatilag minden olyan ügyletet hatálya alá vont, melyek során a fogyasztó hitelezési elemet tartalmazó szerződés keretében valamely dolog tulajdonjogát megszerzi, vagy így vesz igénybe szolgáltatást, vagy egyszerűen csak más pénzét használja. Az irányelv ugyanakkor nem rendelkezett a fogyasztói hitelszerződés biztosítékairól, illetve nem nevesítette a „kapcsolt szerződés” fogalmát sem, annak ellenére, hogy a szerződésszegés vonatkozásában szabályozta. Franciaország Franciaországban a fogyasztói hitel már idézett fogyasztóvédelmi törvényben szabályozott. A törvény tárgyi hatálya a fogyasztói hitelszerződésre terjed ki (L. 311-2, 311-3.), de itt szabályozzák a kapcsolt szerződéseket és a kezesi szerződéseket is.

193

Az irányelv nem vonatkozik az olyan hitelszerződésekre (vagy hitelnyújtásra vonatkozó ígéretekre), amelyek elsődleges célja ingatlanok tulajdonjogának megszerzése vagy megtartása, épület felújítása vagy javítása. Nem vonatkozik bérleti szerződésekre, kivéve azokat, amelyek alapján a bérlemény végül a bérlő tulajdonába kerül (tipikusan a lízingszerződés). Nem vonatkozik az ingyenes hitelre, a folyószámla-hitelekre, amennyiben az nem hitelkártya elszámolás. Összeghatár, illetve futamidő tekintetében is vannak kivételek, így nem vonatkozik azokra a hitelszerződésekre, melyek összege 200 €-nál kisebb vagy 20 000 €-nál nagyobb; azokra a hitelszerződésekre, amelyek alapján a fogyasztónak a hitelt három hónapot meg nem haladó időtartam alatt vagy, tizenkét hónapot meg nem haladó időtartam alatt legfeljebb négy fizetési részletben kell visszafizetnie. 194 4. cikk: írásba foglalás, a szerződés tartalma, 6. cikk: tájékoztatási kötelezettség, 7. cikk: a tulajdonjog megszerzésének szabályai áruhitelnél, 8. cikk: előtörlesztés, 9. cikk: engedményezés szabályai, 10. cikk: váltóval kapcsolatos szabályok, 11. cikk: elállási jog szerződésszegés esetén, 12. cikk: hatósági ellenőrzés szabályai.

58

A törvény tárgyi hatálya alá általánosan a hitelügyletek („toute opération de crédit”) tartoznak, amelyeket a hitelező a szokásos feltételek mellett kínál. A hitelügylet fogalma nincs definiálva, mivel annak ismeretét a jogalkotó feltételezi. A francia jogtudomány és joggyakorlat195 hitelügylet alatt olyan jogügyletet ért, amikor valaki úgy kap meg egy szolgáltatást, hogy azért csak később fizet. Felmerül rögtön a kérdés: hogyan kell akkor elhatárolni a részletfizetési ügyletet a hitelügylettől? A Cour de Cassation (Semmítőszék) első tanácsa 1994. május 26-án hozott döntése alapján196 a részletfizetés az áru szolgáltatása előtt a vételt nem teszi hitellé, hitel csak akkor áll fenn, ha a vételár kifizetésének elhalasztása a szolgáltatás után történik. A hitellé minősítés szempontjából a fogyasztónak nyújtott szolgáltatás jellege közömbös, lehet pénzösszeg (személyi hitel esetén), vagy dolog (lízingszerződés esetén), vagy más szolgáltatás is. A hitelügyletté minősítés nem a jogügyleti minősítéshez igazodik, hanem a francia magánjog a gazdasági tartalmat veszi figyelembe197, attól függ a hitellé minősítés, hogy a megkötött ügylethez kapcsolódik-e fizetési haladék, vagy sem. Két kritérium azonban szinte minden hitelügyletnél fennáll: egyrészt az, hogy a hitelező mindig kamatot kap ellenértékként (az ingyenes hitelre speciális szabályok vonatkoznak), másrészt az adós tipikusan részletekben törleszt. A törvény hatálya kiterjed még a lízingszerződés egyes típusaira is („location-vente”, illetve „location avec promesse de vente”) és a szolgáltatások igénybe vételére használt hitelekre (pl: személyi hitel) is (L. 311-2.). A „location avec promesse de vente” opciós jogot biztosít a futamidő végén, melynek tárgya leggyakrabban valamilyen gép, vagy berendezés, futamideje háromtól öt év. A futamidő végén elképzelhető a bérlet tárgyának megvásárlása, ennek lehetőségét a szerződésben rögzítik. A lízingszerződés két jogalany között is megköthető, ebben az esetben a lízingbe adó hitelez, vagy három jogalany között (hitelintézet közbeiktatásával) is. Alkalmazni kell a szabályozást az ún. „megújítható hitel”-re is, amely az ügyfél részére külön bankszámlán rendelkezésre bocsátott pénzösszeg. A hitelkeret kimerülése után az adósnak vissza kell fizetni a hitelt, majd sor kerülhet a megújításra, vagyis újabb hitel rendelkezésre bocsátására.

195

J. Calais-Auloy: Droit de la consommation, Paris, 1992. 271. o. Rev. contrat, concurrence, consommation 1994, Comm. 211. o., idézi: Hermann i. m. 11. o. 197 J. Calais-Auloy i. m. 271. o. 196

59

A megújítható hitelhez hasonló jogintézmény a folyószámlahitel (L. 311-1), amelyre akkor vonatkozik a francia jogi szabályozás, ha három hónapnál hosszabb a futamidő198. Az irányelvnek megfelelően kizárt a törvény alkalmazása a hivatalos formában (közjegyzői okiratban) kötött szerződésekre, a három hónapnál rövidebb hitelekre, azokra a hitelekre, amelyeket hivatás gyakorlása vagy foglalkozás körében vesznek fel, vagy amit jogi

személy

vesz

fel,

illetve

épületek

tulajdonjogának

megszerzésére,

vagy

ingatlanlízingre vonatkozó szerződésekre. A bírói gyakorlat alapján a nálunk is ismert „diákhitel” nem minősül foglalkozás körében felvett hitelnek, vagyis fogyasztói hitel199. Nem vonatkozik a szabályozás azokra a hitelekre sem, amelyek összege a 21.500 eurót meghaladja200. A francia jogalkotó szabályozza az ingyenes hitelt („crédit gratuit”) is, ami olyan hitel, ahol a rendelkezésre bocsátott összeg visszafizetésére kamat vagy díj nélkül köteles az adós, kötelezettsége tehát csak a tőke visszafizetésére terjed ki.201 Mivel a „hitel” és „ingyenes” kifejezések összekapcsolása jelentősen befolyásolja a fogyasztók magatartását, az 1970-es években a „crédit gratuit”-nak óriási sikere volt Franciaországban, amikor bútorokat, tévét, elektronikus berendezéseket adtak el az akciók keretében.202 1984-ben az új banktörvény203 volt a jogalkotás válasza az ingyenes hitel nemkívánt jelenségére. Az ingyenes hitelnek ugyanis inflációgerjesztő hatása van, további veszélye az is, hogy a fogyasztó nem ismeri fel, ha a díjakat és kamatokat a vételárba illeszti az eladó, így azok mértékéről sincs világos képe. Az új banktörvényt követően a bankok a „crédit gratuit” kifejezést csak korlátozottan használhatják. Ez az értékesítési gyakorlat az utóbbi években Magyarországon is elterjedt, a hirdetésekben szereplő 0%-os THM-ről általában kiderül, hogy mégsem igaz (a magyar gyakorlatot lásd később). A fogyasztót egyébként akkor is védeni kell, ha valóban ingyenes a hitel. A fogyasztó ekkor is tartós jogviszonyban törleszt a hitelezőnek, hosszútávra elkötelezi magát, ebből a szempontból pedig teljesen mindegy, hogy ingyenes a hitel vagy sem. Az általános szabályok mellett ezért a fogyasztóvédelmi törvény különös szabályokat is tartalmaz (L.

198

A bírói gyakorlat pontosította a törvényt: több, mint három hónapig álljon fenn a fedezetlenség a folyószámlán: Cass. Civ. 1994. március 30. n° 92-17.048. 199 Cass. Civ. 1. 17. November 1993 Bulletin civ. I. p.28. 200 Décret nº 2001-96 du 2 février 2001 art. 1 Journal Officiel du 3 février 2001 en vigueur le 1er janvier 2002. 201 J. Calais-Auloy i. m. 275. o. 202 S. Hermann i. m. 14. o. 203 Loi nº 84-46 du 24. janvier 1984 relative á l’activité et au contrôle des établissements de crédit.

60

311-5, 311-7.) a visszaélések elkerülése érdekében. Ezek a szabályok elsősorban az ingyenes hitel reklámozására vonatkoznak. A fogyasztói hitelszerződés mellett szabályozza a francia jogalkotó az ún. „kapcsolt szerződéseket” is, melyek a hitelügylet alapját képező adásvételi, vagy szolgáltatási szerződések. Mivel a „kapcsolt szerződés” fogalma a hitelezés fogyasztóvédelmi célú szabályozásának egyik alapfogalma, érdemes részletesen is áttekinteni. Kapcsolt szerződés akkor áll fenn, amikor harmadik személy, tipikusan pénzintézet finanszírozza az ügyletet. Ekkor a fogyasztói hitelszerződés és az alapügylet összekapcsolódik, egyiket a másikra tekintettel köti meg a fogyasztó. A két szerződés szoros gazdasági egységet alkot: egyiknek sincs értelme a másik nélkül. A kapcsolt szerződések szabályozásánál a francia jogalkotó abból a feltételezésből indult ki, hogy aki hitelért folyamodik, tipikusan nincs abban a helyzetben, hogy készpénzzel fizessen. Éppen ezért a fogyasztó nem kötelezhető arra, hogy ha nem kapja meg a hitelt, készpénzzel fizessen. Ennek az anyagi jogi célnak a megvalósítása érdekében a kapcsolt szerződés fennállása függ a hitelszerződéstől. A kapcsolt szerződés megkötése Franciaországban a magánjog általános szabályai szerint történik, vagyis adásvétel esetén a Code Civil 1582., szolgáltatás igénybe vétele esetén 1142. cikke alapján. Ezeket a rendelkezéseket egészíti ki a fogyasztóvédelemről szóló törvény a fogyasztói hitel vonatkozásában, mely kihatással van a kapcsolt szerződésre is. A legfontosabb „kapcsolódás”, hogy a hitelszerződéssel párhuzamosan a kapcsolt szerződések vonatkozásában is érvényesül az elállási jog (lásd később). A fogyasztónak ismernie kell a kapcsolt szerződés tartalmát annak érdekében, hogy azt a hitelszerződésből ki lehessen egyenlíteni. Az adásvételi, vagy szolgáltatásra irányuló szerződés már megkötött lehet, amikor a hitelszerződést megfogalmazzák. Ez semmilyen problémát nem okozhat, amennyiben az eladó maga közvetíti a szerződést az adós és a hitelező között. Más a helyzet akkor, amikor az adós közvetlenül a pénzintézethez fordul. A törvény kötelezi az eladót annak felmérésére, hogy a vevő hitelből akar-e fizetni. A fogyasztók néha sérelmesnek tartják az ilyenfajta puhatolózást, melynek elmaradása nem jár semmisséggel, pénzbírsággal azonban igen (L. 311-34.). A

fogyasztói

hitelszerződés

megkötése

Franciaországban

az

„előzetes

ajánlat”

jogintézménye által történik (lásd később), amit a hitelező tesz a fogyasztó felé. Amennyiben az adós elfogadja az előzetes ajánlatot, akkor sem lehet biztos abban, hogy a 61

hitelszerződés valóban létrejön204, vagy akár maga a fogyasztó is elállhat a már megkötött szerződéstől. Ebben a bizonytalan helyzetben a fogyasztónak az adásvételi szerződésből nem származnak jogai vagy kötelezettségei. A fogyasztóvédelmi szempontú jogalkotás így előzi meg az eredeti állapot helyreállításának kötelezettségét. Az eladó főszabályként nem vehet át vételárat (ennek egy részét, előleget), erre vonatkozó kötelezettségvállalást vagy ígérvényt a fogyasztótól (L. 311-27.), az egyetlen kivétel a készpénzfizetés esete. 1989-ben módosították a törvényt, mivel a tiltó szabályt a gyakorlat megkerülte. A vételár egy részének készpénzben történő kifizetése bizonyítja a komoly vásárlási szándékot, egyértelművé válik, hogy a fogyasztó valóban érdeklődik az áru iránt. Amennyiben a készpénzfizetést tiltanák, másként próbálná az eladó a vevőt „megfogni”, például az előzetes ajánlat visszadátumozásával, amely a fogyasztót hozná hátrányos helyzetbe. A készpénzfizetés lehetősége azonban fogyasztóvédelmi szempontokkal is magyarázható: a készpénz átvételekor az eladónak átvételi elismervényt kell kiállítani (L. 311-25.), amelyben utalnak arra, hogy az adásvételi szerződés megszűnik, ha attól a fogyasztó eláll, vagy a hitelező a hitelhez nem járul hozzá. A kapcsolt szerződés szabályozása az eladó védelmét sem hagyja figyelmen kívül. A törvény (L. 311-24.) megakadályozza a szolgáltató szükségtelen megterhelését, ennélfogva a szolgáltató kötelezettsége addig nem áll be, amíg a hitelező hozzájárulását meg nem adja, vagy amíg az adós el tud állni. Vagyis a fogyasztó és szolgáltató teljesítési kötelezettsége ugyanattól függ. A szolgáltató ugyanakkor nincs eltiltva az előzetes teljesítéstől, de ha a hitelező döntése előtt mégis teljesít, a törvény (L. 311-24.) alapján ő viseli ennek lehetséges veszélyeit és költségeit. A francia szabályozás sajátossága, hogy a jogalkotó a szerződések gazdasági tartalmát veszi figyelembe, és nem dogmatikai oldalról közelít. A szemléletmód alapja az a felismerés, hogy rendkívül gyorsan változik ez a gazdasági szektor, ami rugalmas szabályozást kíván. A francia jogalkotó ezáltal képes minden hitelügyletnél védeni a fogyasztót, azoknál is, amelyeket valamilyen új, addig ismeretlen formában vagy módon kötnek.205

204

A hitelminősítés ugyanis csak az előzetes ajánlat fogyasztó általi elfogadása után történik és előfordulhat, hogy a fogyasztót a pénzintézet nem találja hitelképesnek. 205 A. Sayag: JurisClasseur Commercial, banque/crédit, Band II, Paris, 1994. 721. o.

62

Egyesült Királyság Az angol szabályozás (CCA) terjedelmesen definiálja és tagolja a törvény a hatálya alá tartozó szerződéseket.206 A francia szabályozással összehasonlítva nem csupán a fogyasztói hitelszerződésre vonatkozik, hanem az ezzel összefüggésben fennálló más szerződésekre is (pl.: biztosítás). A törvény tárgyi hatálya szempontjából legfontosabbak a fogyasztói hitelszerződések, de a fogyasztói bérletet is szabályozza a törvény. A fogyasztói hitelszerződés olyan hitelügylet, amelyben meghatározott összeget meg nem haladó (25.000 £) kölcsönt kap az adós (8. cikk). A törvény hatályba lépése előtt nem volt egységesen elfogadott fogalom a fogyasztói hitelszerződésre. A hatályba lépés óta a fogyasztói hitelügyletet pénzkölcsönzésnek, vagy a „pénzügyi eszköz rendelkezésre bocsátása” („financial accomodation”) más hasonló esetének tekintik. A „pénzügyi eszköz rendelkezésre bocsátása” tekinthető a fogalom „felső tételének”, amely akkor áll fenn, amikor a fogyasztó pénzügyi ellenszolgáltatást kap, azonban ezt nem kell nyomban visszafizetnie.207 A szabályozás szempontjából a törlesztés gyakorisága, vagy a kamat mértéke jelentéktelen tényező. A fogalom nagyon tág, valamennyi hitelezési elemet tartalmazó jogviszony belefér. A CCA 9-15. cikkei szabályozzák a legfontosabb fogyasztói hitelszerződéseket. Ide tartozik a folyószámlahitel („running-account credit”), a fix összegű hitel („fixed-sum credit”), a felhasználáshoz kötöttség szempontjából korlátozott felhasználású, vagy korlátlan felhasználású hitel. A részletvétel és hitelre vásárlás is a törvény hatálya alá tartozik. A tulajdonjog fenntartással történt részletvétel során a vevő birtokba lép a törlesztés ideje alatt, a fizetést későbbi időpontra halasztja, a tulajdonjogot azonban csak a teljes kifizetés után szerzi meg. A hitelre vásárlás szokásos adásvételt jelent azzal a különbséggel, hogy a visszafizetésre csak a vásárolt dolog átadása után kerül sor. A tulajdonjog fenntartással történt vétellel ellentétben itt a tulajdonjogot azonnal megszerzi a vevő, a szerződés megkötésekor. Szabályozza a jogalkotó a részletvételt („hire-purchase”) és a hitelkártya-ügyletet („credittoken agreement”) is.208 206

A CCA hatályát a II. rész szabályozza. J. K. Macleod: Consumer Sales Law, London 1989. 130. o., hasonlóan M. R. Goode: Consumer Credit Law, 1989, London, 106. o. Nr. 8.7, 208 A CCA 16-17. cikke tartalmazza a törvény alóli kivételeket. Nem vonatkozik a szabályozás a kisösszegű (50£ alatti) hitelekre, vagy ingatlanvásárlás finanszírozására. Vonatkozik ugyanakkor a szabályozás a 207

63

A jogviszonyban részt vevő személyek száma alapján is különböztet a törvény; a fogyasztói hitelszerződésnek két- vagy hárompólusú változata ismert. Az „adós-hitelezőszolgáltató” („debtor-creditor-supplier agreement”) viszonyban meghatározott ügylet finanszírozására kötik a felek a szerződést (12. cikk). A szolgáltató és a hitelnyújtó azonos személy is lehet, az a lényeg, hogy együttműködjenek. Együttműködés alatt azt érti a jogalkotó, hogy a hitelszerződés megkötésére a már fennálló, vagy jövőben létrehozandó üzleti viszonyra tekintettel kerül sor. Az „adós-hitelező-szolgáltató” kifejezés tehát nem a résztvevő felek közötti viszonyt emeli ki, inkább azt, hogy a hitelszerződést a másik szerződésre tekintettel kötik. Ennek a 19. cikkben, a kapcsolt ügyleteknél van jelentősége; a törvény hatálya alá tartoznak ugyanis azok az ügyletek is, amelyek szorosan kapcsolódnak a hitelügylethez. Ezáltal nincs jelentősége annak, hogy a szolgáltatást nyújtó személy egyben maga a hitelező, vagy harmadik személy (pénzintézet) is szerepel a jogviszonyban. A fogyasztói hitelhez kapcsolódó (tipikusan adásvételi) szerződések önállóak, de három vonatkozásban összefüggnek a fogyasztói hitelszerződéssel: 1. a fogyasztónak gyakran nincs választási lehetősége atekintetben, hogy akar-e hitelszerződést kötni az ügylethez kapcsolódóan, vagy sem209, 2. tipikusan fogyasztói hitel hárompólusú változatát jelentik, 3. a harmadik személy (szolgáltató) vagy a hitelező ösztönzése alapján kötik meg őket.210 A kapcsolt szerződéseket a törvény [19. cikk (3.) bek.] az alapügylettől teszi függővé, ezért az alapügylettől való elállás automatikusan kihat rájuk is. Az is előfordul, hogy az „adós-hitelező-szolgáltató” viszonyban a hitelező és szolgáltató nem működik együtt. Ilyen esetben szabadon felhasználható kölcsönt nyújt a hitelező, aki tudomással bír arról, hogy a hitelt meghatározott személytől igénybe vett szolgáltatásra használja az adós. Ilyen eset lehet, amikor a szolgáltató a pénzintézethez küldi az ügyfelet,

hitelügyletet biztosító szerződésekre (pl.: zálogjog, kezesség, jótállás). A biztosíték funkciót ellátó szerződéseknél a biztosítékot nyújtó személyt védi a jog: az alapügylet egy példányát át kell neki adni és ugyanolyan tájékoztatást kell nyújtani számára, mint az adósnak. A biztosítékot tartalmazó szerződés csak írásban érvényes és anyagi jogi értelemben az alapügylethez kötődik, amit maga a törvény mond ki (113. cikk). 209 A. Hill-Smith: Consumer Credit: Law and Practice, London, 1985. 47. o. 210 S. Hermann i. m. 41. o.

64

hogy az ott igényeljen hitelt211. Minden más esetben a klasszikus, kétpólusú, adós-hitelező viszony érvényesül. A kapcsolt szerződés fogalma („linked transaction”) az angol jogban szélesebb körben értelmezett, mint a kontinentálisban. A jogalkotó a harmadik személy által finanszírozott ügyletek mellett szabályozza a kapcsolt szerződéseket, méghozzá viszonylag részletesen. A CCA 19. cikke alapján kapcsolt szerződés egy, az adós, illetve annak hozzátartozója által egy másik személlyel („a másik fél”) kötött ügylet, amelyet a tényleges vagy jövőben megkötendő hitelszerződéssel kapcsolatban kötnek. A kapcsolódás alapja, hogy az ügylet (ami lehet adásvétel, vagy szolgáltatás igénybe vétele) a hitelszerződés valamely kikötésének megfelelően kerül megkötésre; vagy a hitelszerződés „adós-szolgáltatóhitelező” megállapodás. Bármilyen más, a hitelszerződéshez kapcsolódó ok miatt kapcsolt szerződésnek lehet minősíteni valamely megállapodást. A CCA 19. cikke alapján a kapcsolt szerződések nem érvényesek, ha nem a hitelszerződés előtt kötötték őket, vagyis a hitelszerződés megkötésére halasztó hatásuk van. A függőség oka, hogy a fogyasztó ne legyen elkötelezve akkor sem, amennyiben a hitelszerződés nem jött létre.212 Nem lehet ugyanis abból kiindulni, hogy ilyen esetekben a fogyasztó rendelkezik a megfelelő készpénzzel, hogy kötelezettségeinek eleget tegyen. Németország A fogyasztói hitelről szóló irányelvet átültető német törvény („VerbraucherkreditGesetz”) alapvetően a kölcsönszerződés jogintézményére alapozott. Fogyasztói hitelszerződés volt minden, a hitelező és a fogyasztó által kötött olyan szerződés, amely alapján a hitelt vissza kellett fizetni kölcsönszerződés formájában. Nem szakadt el ugyanakkor a német jogalkotó a részletfizetés, vagy más, hitelviszonyt tartalmazó ügyletektől sem: fogyasztói hitelnek minősült ugyanis minden olyan szerződés is, amelyben a fogyasztó fizetési haladékot kapott, vagy más módon bocsátottak rendelkezésre pénzügyi eszközt. A kötelmi jogi reformot követő, hatályos német szabályozás is megfelel az irányelvnek, ugyanakkor a fogyasztói hitel fogalomkörébe tartozó tényállások a BGB-ben szétszórtan helyezkednek el.

211

B. Backhaus: Verbraucherkredite - Bestandaufnahme, Möglichkeiten und Zielsetzungen einer Reform in der Bundesrepublik Deutschland im Vergleich mit der in Grossbritannien nach Erlass des CCA 1974 entstandenen Rechtslage, Hamburg, 1983. 175. o. 212 B. W. Harvey – D. L. Parry: The Law of consumer protection and fair trading, London 1992. 269. o.

65

A fogyasztói hitel leggyakoribb megjelenési formája, a fogyasztói kölcsönszerződés („Verbraucherdarlehensvertrag”) – mint kizárólag pénzkötelem – a BGB 491.§-ba került. A fogyasztói kölcsön olyan visszterhes kölcsönszerződés, amely az üzleti tevékenysége körében eljáró hitelező, és a fogyasztó mint adós között jön létre.213 A folyószámla hitel („Überziehungskredit”, 493.§) is a fogyasztói hitel egyik formája, amikor a pénzintézet lehetőséget biztosít az adósnak arra, hogy számláját meghatározott összeg erejéig megterhelje.214 Utaló szabály alkalmazásával a fogyasztói kölcsönszerződés szabályait rendeli alkalmazni a BGB a részletfizetési ügyletekre is („Teilzahlungsgeschäfte”, 501.§), amennyiben azt fogyasztó és az üzleti tevékenysége körében eljáró személy (a továbbiakban a német jogirodalom terminológiáját átvéve: vállalkozó) köti. A BGB a részletfizetési szerződés kötelező tartalmát is meghatározza (502.§), amelyből ki kell emelni, hogy a szerződési feltételeket tartalmazó okiratban szerepelni kell a készpénzfizetési árnak, valamint a részletfizetési árnak is. Ez utóbbi a részletek teljes összegét, valamint minden, a fogyasztó által fizetett kamatot vagy más költséget tartalmaz. Ezzel a fogyasztókat védik az olyan ügyleteknél, ahol „ingyenes hitelt” ígér az eladó, valójában azonban a részletfizetési ár sokkal magasabb, mint a készpénzfizetési, csak erről a fogyasztót esetleg nem tájékoztatják. A készpénzfizetési ár és az éves kamat megadásától csak akkor lehet eltekinteni, amennyiben az eladó (szolgáltató) csak részletfizetéssel értékesít. A részletfizetési ügylet csak írásban érvényes. Az alakiságok megsértésével, vagy a kötelező tartalmi elemek hiányával megkötött szerződés semmis. Az angol és a francia szabályozáshoz hasonlóan a német jogban is védik a fogyasztót a vállalkozóval kötött pénzügyi lízingszerződésekben („Finanzierungsleasingverträge”, 500.§), amelyekre kiterjednek a fogyasztói kölcsönszerződés egyes garanciális szabályai. A fogyasztói kölcsönszerződés szabályait alkalmazni lehet akkor is, ha természetes személyek nem szigorúan vett „fogyasztási célból” veszik fel a kölcsönt, vagy kapnak fizetési haladékot, hanem azt önálló szakmájukhoz vagy foglalkozásukhoz veszik igénybe. 213

Nem tartoznak a törvény hatálya alá a kis összegű ügyletek (a kölcsönösszeg nem haladja meg a 200 eurót), illetve amelyeket a munkáltató nyújt a munkavállalónak a piacon szokásos kamatoktól eltérően, vagy az állam által támogatott lakáshitel. A jelzáloggal biztosított hiteleknél is kizárt a fogyasztói kölcsönszerződés szabályainak alkalmazása. A német jogalkotó élt az irányelv 2. cikk (4) bekezdése által biztosított lehetőséggel, így nem tartoznak a törvény hatálya alá azok a szerződéseknél, ahol jogszabály írja elő a közjegyzői hitelesítést vagy bírósági okiratot. Ha ezek az okiratok tartalmazzák az éves kamatot, a hitel költségeit, valamint a módosítás lehetőségét, a közjegyző kioktatási kötelezettsége megfelelő védelmet nyújt a fogyasztók számára. Azok a fogyasztói kölcsönszerződések sem tartoznak a törvény előírásai alá, amelyek értékpapír, deviza vagy nemesfém tulajdonjogának megszerzését szolgálják. 214 Kivétel: ha a kamatokon kívül más költség nincs, és a kamatok nem három hónapnál rövidebb időszakra vonatkoznak.

66

Ekkor azonban lényeges, hogy a nettó kölcsönösszeg vagy a készpénzfizetési ár meghaladja az 50.000 eurót (507. §). A BGB szabályozása a vállalkozó és magánszemély közötti kölcsönközvetítésre („Darlehensvermittlungsvertrag”, 655a. §) is kiterjed, mely alapján a vállalkozó a fogyasztó

számára

fogyasztói

kölcsönszerződést

közvetít,

vagy

őt

fogyasztói

kölcsönszerződés megkötéséhez hozzásegíti. A kötelmi jogi reformot megelőzően is szabályozta már a német VerbrauchrekreditGesetz [9.§ (1).] a kapcsolt szerződéseket (a jelenség ugyanis a német jogban is már régóta ismert), kötelmi jogi reformot követően a BGB. 358.§. („Verbundene Verträge”) definiálja és szabályozza. Ha az áru megszerzését vagy szolgáltatás igénybe vételét célzó szerződés fogyasztói kölcsönszerződéssel van összekapcsolva, és a kölcsön részben vagy teljesen a másik szerződés finanszírozását szolgálja, és a két szerződés gazdasági egységet alkot. A gazdasági egység ismérve, hogy vagy a vállalkozó maga finanszírozza a fogyasztó által nyújtott ellenszolgáltatást, vagy harmadik személy (hitelező) finanszírozza úgy, hogy a szerződés előkészítésénél vagy megkötésénél a vállalkozóval együttműködött. A kapcsolt szerződés jelentősége a német jogban is az, ha a fogyasztó az általa tett akaratnyilatkozatot az alapszerződés (valamely áru megszerzésére vagy szolgáltatás igénybe vételére irányuló szerződés) vonatkozásában érvényesen visszavonta, úgy nem kötelezi már a visszavont szerződéshez kapcsolódó fogyasztói kölcsönszerződéshez adott akaratnyilatkozata sem. Fordítva is elképzelhető a kapcsolódás: ha a fogyasztó az általa a fogyasztói kölcsönszerződéshez adott akaratnyilatkozatát vonja érvényesen vissza, a továbbiakban nem köti őt a fogyasztói kölcsönszerződéshez kapcsolódó, áru megszerzésére vagy szolgáltatás igénybe vételére irányuló szerződéshez adott akaratnyilatkozata sem. Összefoglaló jelleggel megállapíthatjuk: az irányelv alapján nem részesül védelemben az a szerződés, amelyhez nem kapcsolódik kamatfizetési kötelezettség. Ebből a szempontból annak van jelentősége, hogy mit jelent az „ellenszolgáltatás” az egyes jogrendszerekben. Az angol jog alapján a törvény hatálya alá tartozik az az ügylet is, amelyben nincs ellenszolgáltatás. A francia szabályozás viszont kifejezetten szabályozza az ingyenes hitelt. Németországban inkább versenyjogilag szabályozzák a valóban ingyenes hitelt215, mivel nemkívánatos hatását csak a piaci verseny vonatkozásában látják. A francia jogalkotó 215

Ahogyan azt már kifejtettük, az a részletfizetési ügylet, ahol a részletfizetési ár magasabb, mint a készpénzes, nem tekinthető ingyenes hitelnek.

67

szerint viszont mindegy, hogy ingyenes-e a hitel, ugyanolyan veszélyekkel jár a fogyasztók számára. A német joggyakorlat is hasonló eredményre jut: az ingyenes hitelek esetén a fogyasztók kevésbé vizsgálják a minőséget, mégis elhamarkodott döntéseket hoznak, amelyek hosszú távra kihatnak.216 A túlságosan magas összegű hitelfelvétel egyik államban sem védett. Franciaországban azzal érvelnek, hogy a hitellel való spekulációt előzik meg ezzel a szabállyal217, Németországban a nagy összegekhez nem nyújt a törvény védelmet, így azt valószínűleg nem is veszi fel a fogyasztó (a jogalkotó ezzel is a fogyasztó védelmét hangsúlyozza).218 A problémának szociális aspektusai is vannak. A fogyasztót ugyan társadalmi hovatartozástól függetlenül védi a jogalkotó, de a hitel felső határának meghúzása ezalól kivételt jelent; luxuscikkek vásárlása nem élvez védelmet.

Kapcsolt szerződések – pénzügyi lízing Megállapítható, hogy a klasszikus magánjogi dogmatika által „kölcsönszerződés”-ként ismert jogintézmény „fogyasztói” jelzővel ellátott változata a kölcsönnél sokkal szélesebb tárgyi hatállyal rendelkezik: szabályozási körébe tartozik a részletfizetési ügylet és a pénzügyi

lízingszerződés

is.

Általánosságban

megállapíthatjuk:

minden

olyan,

fogyasztóval kötött szerződés, amely hitelezési elemet tartalmaz (hacsak nem tiltja kifejezetten az irányelv) fogyasztói hitelszerződésnek minősülhet. Az irányelv hatására a magánjogi

dogmatikában

korábban

élesen

elkülönített

kölcsönszerződés,

illetve

részletfizetési ügylet, valamint a pénzügyi lízingszerződés szabályai közelednek egymáshoz, legalábbis a fogyasztó által kötött ügyletek vonatkozásában. Láthattuk, hogy a bemutatott európai jogrendszerek fontosnak tartják a kapcsolt szerződések szabályozását, ami az angol és a francia jogrendszerben az irányelv átültetése előttre nyúlik vissza. Valójában a fogyasztói hitelszerződés kialakulásakor már gazdasági szükségszerűség volt, hogy valaki finanszírozza a részletvételeket, ez a személy pedig csak bizonyos határig lehetett az eladó. Előbb-utóbb az eladó (kereskedő) helyett másnak kellett átvállalni ezt a szerepet, így lépett be a kereskedő és a fogyasztó közötti jogviszonyba a 216

OLG Stuttgart MDR 1995. R 29. J. Calais-Auloy i. m. 273. o. 218 S. Hermann i. m. 58. o. 217

68

pénzintézet. Hitelezőként tehát a kereskedőtől gyakran független személy is részt vesz az ügyletben, ami a fogyasztó által kötött adásvételi vagy szolgáltatás nyújtására irányuló szerződést összeköti a hitelszerződéssel. A fogyasztó-kereskedő-hitelező jogviszonyban már nem az adásvételi szerződés tartalmaz hitelezési elemet, hanem az adásvételi szerződést a hitelszerződéshez kapcsolja a jogviszony jellege. A kapcsolt szerződések vonatkozásában a francia szabályozás inkább a formalitásokra helyezi a hangsúlyt, arra hogy a kapcsolt szerződés fennáll, ha a finanszírozott árut a hitelszerződésben megnevezik (L. 311-20.). Az angol jogalkotó külön nevesíti a hárompólúsú jogviszonyt, de ez a konstrukció csupán egy „szelete” a kapcsolt szerződéseknek. A BGB német alapossággal, külön alcím alatt szabályozza a kérdést, kiemelve egyben a kapcsolt szerződések gazdasági jelentőségét is. Egyre világosabbá válik ugyanis, hogy a fogyasztók által megkötött szerződések ma már nem önállóak, hanem a fogyasztási javakhoz történő mielőbbi hozzájutás érdekében több szerződést köt egymásra tekintettel a fogyasztó. A fogyasztói hitelezés tehát a bevezető részben tárgyalt szerződéses láncolat alkalmazásához vezet. A finanszírozás szükségessége, mint ismérv a három jogalany között, kapcsolt szerződésként megkötött fogyasztói hitelszerződést a pénzügyi lízingszerződéshez is hasonlóvá teszi. Ahogyan arra már utaltunk, a lízingszerződés tipikus esete a szerződéses láncolatoknak. Kérdés, vajon mennyiben közelíti egymáshoz a két konstrukciót, hogy egymásra tekintettel kötött szerződések láncolataként jönnek létre. A bemutatott jogrendszerekben a fogyasztói hitelszerződés szabályai kifejezetten kiterjednek a fogyasztók pénzügyi lízing által finanszírozott ügyleteire, alapvetően azért, mert az irányelv által adott fogalom is kiterjed rá. Egymáshoz kapcsolt szerződések láncolatát jelenti a kapcsolt szerződés és a pénzügyi lízing is, vannak azonban jelentős különbségek. A nemzetközi pénzügyi lízing vonatkozásában 1988. május 28-án UNIDROIT Egyezmény219 (a továbbiakban: Egyezmény) született, amely – bár kifejezetten kizárja, hogy fogyasztói szerződésekre vonatkozzon (1. cikk, 4. pont) – mégis egységes szabályokat határoz meg a pénzügyi lízing jellegzetes, háromoldalú jogviszonyára, így alkalmas arra, hogy általános összehasonlítás alapja legyen. 219

Magyarországon lásd az 1997. évi LXXXVI. törvényt a nemzetközi pénzügyi lízingről szóló, Ottawában, 1988. május 28-án kelt UNIDROIT Egyezmény kihirdetéséről.

69

A pénzügyi lízing ismérvei között az Egyezmény kiemeli, hogy a lízingbevevő választja ki a megfinanszírozni kívánt dolgot, annak szállítóját, a lízingbeadó szakértelmére és véleményére tekintet nélkül. Ezt követően a dolgot a lízingbeadó olyan lízingszerződéssel összefüggésben veszi meg, amelyet a szállító tudomása szerint a lízingbeadó és a lízingbevevő már megkötött, vagy meg fog kötni. A gazdasági egység a szerződések között tehát itt is fennáll, de a lízingszerződés elsősorban a dolog használatát biztosítja, míg a fogyasztói hitelszerződés célja, hogy mielőbb tulajdonosi pozícióba kerülhessen a fogyasztó. A lízingbevevő alapvetően a dolog használatáért fizeti a lízingdíjat, de elképzelhető, hogy a futamidő végén vételi joga van. A dolog tehát a lízingbeadó tulajdonában marad, aki szavatolja annak zavartalan használatát (8. cikk 2. pont), de nem terheli felelősség a dologgal kapcsolatban (8. cikk 1. pont). A használati-kötelem jelleget erősíti az a szabály is, mely szerint a lízingbevevő a berendezést karbantartja, ésszerű módon használja, és azt az átvételkori állapotban megőrzi (9. cikk 1. pont). Bár a lízingbeadó vásárolta meg a dolgot annak szállítójától, mégis a lízingbevevőt illetik meg egyes, az adásvételi jogviszonyban a vevőt megillető jogosultságok; így ugyanúgy hivatkozhat a szállítónak az adásvételi szerződésen alapuló kötelezettségeire, mintha ő maga is részese lenne az adásvételi szerződésnek és a berendezést közvetlenül neki adnák el (nem jogosult azonban arra, hogy a lízingbeadó beleegyezése nélkül felmondja vagy érvénytelenítse az adásvételi szerződést, 10. cikk). Hasonló pozícióban van a lízingbevevő szerződésszegéskor is: jogosult a lízingbeadóval szemben a berendezés átvételét megtagadni, vagy a lízingszerződést felmondani. A lízingbeadó jogosult a hibás teljesítés orvoslására és a szerződésnek megfelelő berendezés felajánlására úgy, mintha a lízingbevevő a berendezést a lízingbeadótól az adásvételi szerződésben foglalt feltételek szerint megvásárolta volna (12. cikk). Az egyes szerződések közötti „áthatás” tehát nyilvánvaló. A gazdasági egység az adásvételi szerződésből és a lízingszerződésből eredő jogosultságokat összemossa: az

ügyletet finanszírozó személyt

(lízingbeadó) a

lízingbevevő szempontjából eladónak, a lízingbevevőt pedig vevőnek kell tekinteni. A futamidő végén elképzelhető, hogy valóban erre az eredményre jutnak a felek, de az egymáshoz kapcsolódó szerződések sajátos konstrukciója már jóval korábban megköveteli mindezt.

70

A fogyasztói hitelszerződés és a kapcsolt szerződések vonatkozásában ugyanez a helyzet áll elő: a hitelező a szállítónak kifizeti a dolog (vagy szolgáltatás) ellenértékét, és vagy tulajdonos lesz (ez gyakran csak onnan derül ki, hogy biztosítékként a tulajdonjogát fenntartja), vagy a dolog az adósé. Ilyenkor a hitelező javára alapított vételi jog lesz az ügylet dologi biztosítéka. A feleknek a szerződésben rendelkezni kell arról, kinek a tulajdonába kerül a dolog. Míg a lízingszerződés használati kötelem, addig a kapcsolt szerződésként megkötött fogyasztói hitelszerződés gazdasági célja, hogy előbb-utóbb tulajdonosi pozícióba kerüljön az adós. Az egymáshoz kapcsolt szerződések „áthatása” a fogyasztói hitelezés körében is megfigyelhető. Ezzel részletesen a szerződés tartalma, illetve a szerződésszegés körében foglalkozunk. A két konstrukció hasonlósága azonban indokolta a fogyasztóvédelmi szabályozás kiterjesztését, így azok a fogyasztói hitelszerződések, amelyekben a hitelező lesz a tulajdonos, pénzügyi lízingszerződésnek minősülnek.220

A szerződés alanyai Az irányelv fogalom-meghatározása alapján [1. cikk (2) a) pont ] a fogyasztó olyan természetes személy, aki az irányelv hatálya alá tartozó ügyletek során olyan célból jár el, amely saját kereskedelmi vagy szakmai tevékenységi körén kívül esik. Hasonló szabályozással találkozhatunk több tagállam szabályozásában is, így a francia jogalkotó is elsődlegesen a fogyasztó fogalmát szabályozza a fogyasztói hitelszerződés személyi hatálya (L. 311-1.) körében. Fogyasztónak minősül mindenki, aki a törvénynek megfelelően hitelügyletet köt. Ehhez képest kizáró rendelkezésekkel szűkíti a fogalmat a jogalkotó: jogi személy nem állhat fogyasztói pozícióban, illetve magánszemély sem minősül annak, ha szakmai tevékenységéhez kapcsolódóan veszi fel a hitelt (L. 311-3.). Ezalól a francia joggyakorlat egy kivételt ismer, amikor a szakmai tevékenységhez

220

Magyarországon a fogyasztási hitelezés körében jelentős a pénzügyi lízing, amely elsősorban gépjárműfinanszírozást jelent. 2004. szeptemberében a banki gépjármű hitelek állománya 81 milliárd forint volt (az összes fogyasztási hitel 6,1%-a), a pénzügyi vállalkozások (lízingcégek) által finanszírozott gépjárműhitelek összege 583 milliárd forint volt, ami a fogyasztási hitelportfólió 43,7%-át tette ki. Forrás: Czinege – Dávid – Szalay i. m.

71

kötődően hitelt felvevő személy nem ismeri ki magát a megkötött szerződés rendelkezései között.221 A CCA alanyt érintő szabályozása [189. cikk (1) bek.] az irányelvnél, de a francia szabályozásnál is tágabb: minden személyre, valamint a jogi személyiség nélküli személyegyesülésekre is vonatkozik. A hitelfelvételt nem köti a jogalkotó az adós magánszférájához, így a törvény azokra az esetekre is kiterjed, amikor szakmai célból vesz fel valaki hitelt. A BGB-ben a kötelmi jogi reformot követően egységessé vált a fogyasztó fogalma, amelyet a kódex elején, a 13. §-ban szabályoznak. Fogyasztó minden természetes személy, aki a jogügyletet olyan célból köti, amely nem áll összefüggésben szakmájával vagy foglalkozásával. A német definíció szinte szó szerint azonos az irányelv szövegével. A személyi hatály szempontjából az irányelv minden természetes személyt véd, függetlenül társadalmi hovatartozásától.222 Ezt követi mindhárom jogrendszer. Korlátozás a hitel célja szerint érvényesül, ami nem lehet szakmai tevékenységhez kapcsolódó cél. A francia és a német szabályozás ennek megfelel, az angol hasonló korlátozást nem tartalmaz. Az irányelv alapján a hitelező olyan természetes vagy jogi személy, vagy ilyen személyek csoportja, aki kereskedelmi, üzleti vagy szakmai tevékenysége gyakorlása során hitelt nyújt. A tagállami szabályozásokban hasonlóan, általánosságban határozzák meg a fogalmat: Franciaországban hitelező az a személy, aki a hitelt nyújtja (L. 311-1 1.). Nem szükséges, hogy pénzintézet legyen a hitelező, lehet maga az eladó is, vagy más személy. Az egyetlen feltétel, amit a törvény megkövetel [L. 311-2. (2) bek.], hogy szokásos módon („á titre habituel”) kell hitelezéssel foglalkoznia. Az alkalmi hitelezés tehát nem tartozik a törvény hatálya alá, ugyanakkor az sem megkövetelt, hogy foglalkozásszerűen hitelezéssel foglalkozó személyről legyen szó. Nem tartozik azonban a törvény hatálya alá az a személy sem, aki magáncélból értékesít részletfizetéssel.

221

Cass. civ. 1er 1987. június 23-án hozott döntése, Bulletin des arrêts des chambres civiles de la Cour de cassation de l’année de la décision I. 154. o. 209. szám 222 W. Hadding – K. J. Hopt: Das neue Verbraucherkreditgesetz – Erste Erfahrungen und Probleme, Frankfurt, 1991. 13. o.

72

Az angol jogban hitelező a fogyasztóhoz képest „minden más személy” lehet (8. cikk ). A törvény külön szabályokat állapít meg arra az esetre, amikor a hitelező nem üzletszerűen végzi tevékenységét (”non-commercial agreement”). Az „üzletszerű tevékenység” kifejezés tartalma nem a tevékenység céljával függ össze, hanem minden olyan üzleti tevékenységet jelent, amely nem tartozik a magántevékenység körébe.223 Tipikusan ilyen, amikor valaki a barátjának ad kölcsön. Ezekre az ügyletekre nem vonatkoznak a törvény fogyasztóvédelmi szabályai. A BGB alapján (14.§.) nem a hitelező, hanem a fogyasztóval szerződött vállalkozó fogalma szabályozott, rögtön a kódex elején, az egész kódexre kiterjedően. Ahogyan a többi bemutatott jogrendszer, a német jogalkotó is „relációs viszonyban” szabályoz: a fogyasztóhoz képest határozza meg a vállalkozó fogalmát, ő az a személy, akivel a fogyasztó szerződést köt. A vállalkozó természetes, vagy jogi személy, vagy jogalanyisággal rendelkező társaság, amely a jogügyletet szakmája vagy foglalkozása körében köti.

223

A. Hill-Smith i. m. 44. o.

73

A fogyasztói hitelről szóló irányelv átültetése a magyar jogba „Kölcsön” és a „hitel” a magyar magánjogban Ahogyan

azt

a

történeti

részben

bemutattuk,

a

fogyasztási

kölcsönszerződés

Magyarországon évtizedek óta ismert és szabályozott. A Ptk. előtti magyar szabályozás különböztetett a magánszemélyek részletfizetési ügyletei224, illetve az áruvásárlási kölcsön225 között. A részletfizetési ügylet szabályai megfeleltek a később hatályba lépő Ptk-beli szabályozásnak. Az eladó érdekeit a tulajdonjog fenntartása védte, elállás esetén a használatot értékcsökkentő tényezőként kellett figyelembe venni. Áruvásárlási kölcsönnél először a pénzintézetet kellett felkeresni, majd az általa kibocsátott hitellevelet lehetett felhasználni a vásárlás során készpénz helyett. A hitellevél kétségtelenül bizonyította a hitel fennállását, azt, hogy a pénzintézet az áru megvásárlásához szükséges összeget az adós rendelkezésére bocsátotta úgy, hogy azt a kereskedő számláján jóváírta. Mindez egyértelműen bizonyítja, hogy nem részletfizetésről, hanem kölcsönszerződésről volt szó. Ahhoz, hogy a fogyasztói hitelről szóló irányelv átültetésének furcsaságait megértsük, először néhány alapfogalmat kell tisztáznunk, így a részletfizetési ügylet, a kölcsön, illetve a hitel fogalmait. A magyar magánjogban karakterisztikusan elkülönül egymástól a részletfizetési ügylet, illetve a kölcsönszerződés. Valójában mindkettő tulajdonátruházási kötelem, mégis a szerződés gazdasági életben betöltött szerepe, célja szerint élesen elkülönülnek. Részletvétel A részletvételt az adásvétel speciális nemeként szabályozza a Ptk. 376.§, egyértelművé téve a szerződés tulajdonátruházásra irányuló jellegét. Az eladó a dolog tulajdonjogának átruházására, míg a vevő a vételár kifizetésére köteles. A részletvétel lényege a halasztott fizetés, vagyis a szolgáltatás és ellenszolgáltatás teljesítése időben elválik egymástól. A szolgáltatások nyújtása közötti időszakban hitelviszony áll fenn a felek között. A szerződés

224 225

5/1956. (II. 21.) M.T. rendelet az állami kiskereskedelmi vállalatok árurészlet ügyleteiről. 1/1958. (IX. 03.) PM-BkM számú együttes rendelet az áruvásárlási kölcsönről.

74

hitelezési elemet tartalmaz226, melynek jellemzője, hogy az egyik szerződő fél a másiknak járó pénzt hosszabb időn keresztül használja. A hitelezési elem fennállása általában használati jellegűvé teszi a jogviszonyokat. A részletvételt – mindezek ellenére – mégsem tekintjük vegyes szerződésnek, hanem – tekintettel a szerződés elsődleges céljára – az adásvételi szerződés speciális nemének. A részletvétel jellegzetes vonása továbbá, hogy két jogalany között áll fenn jogviszony. A hitelezési elem az eladó – vevő viszonyban áll fenn, az eladó „hitelez” a vevőnek, nincs tőlük független harmadik személy (pl.: pénzintézet), aki a hitelezést végezné. A hitelezési elem ugyanakkor a felek kapcsolatát hosszabb távra meghatározza, legalább addig elhúzódik az egyik fél (vevő) teljesítése, amíg a teljes vételárat ki nem fizette. Mivel maga a szerződés elsősorban tulajdonátruházásra irányul, az adásvételi jelleg túlsúlya „elnyomja” a hitelezési elemet. A felek közötti tartós kapcsolat ellenére a magyar bírói gyakorlat nem tekinti tartós jogviszonynak a részletvételt227, így clausula rebus sic stantibusra hivatkozással nincs lehetőség a szerződés bíróság általi módosítására sem. Kölcsönszerződés A kölcsönszerződés a Ptk. bank- és hitelviszonyokról szóló XLIV. fejezetében szabályozott szerződéstípus. Ezek a szerződések azért kerültek külön fejezetbe, mert nehéz lett volna máshová illeszteni őket. Az itt szabályozott szerződések többségénél kizárólag pénzintézet lehet az egyik szerződő fél, így szinte „kínálta magát” a lehetőség, hogy „banki szerződéseknek” hívják ezeket a szerződéseket. Ahogyan arra Bíró György rámutat: a Ptk. „bank- és hitelviszonyokat” szabályozó fejezete nem a szerződés tárgya, hanem alanya szerint tipizál, amikor idesorolja azokat a szerződéseket, amelyeket pénzintézet is, vagy kizárólag pénzintézet köthet meg.228 A kölcsönszerződés kódexen belüli elhelyezését a szerződés jellege is befolyásolhatná, mivel a szerződéseket tartalmuk alapján soroljuk be a nevesített szerződéstípusokba, elősegítve ezzel a jogalkotást és jogalkalmazást. A típusalkotás lényege az azonos ismérvek kiválasztása, majd ezek alapján történő csoportképzés.229 A kölcsönszerződés – a kölcsön összegének rendelkezésre bocsátásával – tulajdonátruházást eredményez, ez nem

226

Lásd: Harmathy Attila szerződéstípusokról szóló írását az Állam- és jogtudományi enciklopédiában, (főszerk: Szabó Imre), Budapest 1980, 1602. o. 227 BH 1997. 242. 228 Bíró György: Szerződéstípusok – a dare alaptípus az új Ptk-ban”, Tanulmányok dr. Bérczi Imre egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára, Szeged, 2000. 40. o. 229 Bíró i. m. 40. o.

75

is vitás a jogirodalomban.230 Ezért Bíró György de lege ferenda javaslatában a „dare szerződések”

típusába 231

szerződésekhez”.

sorolja,

ezen

belül

az

„egyéb

dolog-

és

jogátruházó

Kétségtelen tény, hogy a „banki szerződések” kategóriájába egyedül a

kölcsönszerződés nem illeszkedik maradéktalanul, mivel kölcsönt nem csak pénzintézet nyújthat. Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója azonban megmarad a jelenleg is hatályos megoldásnál: annak ellenére, hogy nem alanyok szerint rendezi a nevesített szerződéseket, figyelembe veszi, hogy a bankok közreműködésével sajátos szerződési viszonyok jönnek létre, így ezeket továbbra is a speciális alanyra tekintettel rendezi csoportba.232 Kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni [Ptk. 523. § (1)]233. A kölcsönszerződés elsődleges célja tehát hitelviszony létrehozása, ami a pénzösszeg átadásával valósul meg. A szerződést az adós akkor teljesíti szerződésszerűen, ha a kikötött későbbi időpontban a pénzösszeget visszaadja, vagyis a hitelviszony a felek között hosszabb távon érvényesül. Ennek megfelelően a kölcsönszerződés tartós jogviszonyt eredményez a felek között. Nem egyszerű ugyanakkor megmagyarázni, hogyan lehet tartós a jogviszony, amikor tulajdonátruházási elem is van benne. Maga a Ptk. is a „rendelkezésre bocsát” kifejezést használja a pénzösszegre nézve, a „tulajdonjogát átruház” kifejezés helyett (ahogyan teszi azt az adásvételnél). Zoltán Ödön szerint234 ennek a fogalmi eltérésnek nincs jelentősége. A Ptk. miniszteri indokolása az eltérő terminológiát azzal magyarázza, hogy ”a kölcsönzés

230

Lásd: Szladits i. m. 158. o., Zoltán i. m. 76. és köv. o. Bíró i. m. 44. o. 232 Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója. A Kormány 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozatával elfogadott szöveg, amely e határozat mellékleteként megjelent a Magyar Közlöny 2003. évi 8. számában, 16. o. 233 Kölcsönszerződés tárgya azonban nem csak pénz, hanem más helyettesíthető dolog is lehet. Bármilyen helyettesíthető, fajlagosan meghatározható dolog kölcsönszerződés tárgya lehet, így például az a liszt, amit a szomszédasszonytól kérünk kölcsön, mert otthon elfogyott. Később ugyanannyi, ugyanolyan, de nem ugyanazt a dolgot vagyunk kötelesek visszadani. Ahogyan ezt a Ptk. kifejezi: a kölcsönre, valamint a kamatra irányadó szabályokat megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a hitelező nem pénzt, hanem más helyettesíthető dolgot ad kölcsön [Ptk. 528. § (1)]. A továbbiakban – a banki szerződésekre fókuszáltan – kizárólag azokkal a kölcsönszerződésekkel foglalkozunk, melyek tárgya pénzösszeg. 234 Zoltán Ö. i. m. 77. o. 231

76

gyakran pusztán egyszámla nyitásával történik”235. Zoltán Ödön rámutat: az indokolás szerint is csak eltérő fogalmazásról van szó, nem tartalmi eltérésről. A szóhasználat vizsgálata azért szükséges, mert valahogy meg kell magyarázni a kölcsönszerződés – mint tulajdonátruházási kötelem – tartós jogviszony jellegét. Zoltán Ödön szerint „kölcsönszerződés kötésekor mindkét fél tudatában az időleges használatba átengedés, illetőleg átvétel áll az előtérben. A cél a felhasználás lehetőségének biztosítása”.236 Kétségtelen, hogy a kölcsön gazdasági célja, hogy az adós a kölcsön összegét használhassa. Valójában jelentősége van annak, hogy nem „tulajdonba adás”-t, hanem „rendelkezésre bocsátás”-t ír elő a Ptk. A kölcsön ugyanis hitelviszony létrehozására irányul, vagyis az adós más pénzét használhatja. A gazdasági életben már nem „kézből kézbe” adással teljesítik a kölcsönszerződést, hanem bankszámlán jóváírással vagy más, készpénzkímélő módon. A kölcsön összegének „rendelkezésre bocsátása” inkább azt jelenti, hogy az adóst olyan helyzetbe kell hozni, amikor a pénzösszeggel valamilyen módon (átutalás, vásárlás lebonyolítása vagy szolgáltatás igénybe vétele adott összeghatárig)

rendelkezhet.

Ez

már

az

1950-es

években

kezdett

elterjedni

Magyarországon is, így logikus magyarázata volt a „rendelkezésre bocsát” kifejezésnek, ami tükrözte, érzékeltette a jogintézmény lényegét: tulajdonosi pozíciót kap az adós, a pénzt úgy használhatja, hogy azzal rendelkezik: elkölti. A „rendelkezésre bocsát” kifejezés használata tehát utal a gazdasági tartalomra, nem azonos a „tulajdonba adással”, ami inkább azt a véglegességet fejezi ki, hogy a vevő tulajdonos lett. A fejlett pénzforgalmi viszonyokkal magyarázva a miniszteri indokolásban kifejtettek tehát a mai napig helytállóak, sőt a pénzforgalmazás technikai fejlődése nyomán jobban érzékelteti az ügylet gazdasági tartalmát a „rendelkezésre bocsát” kifejezés. A kölcsön Ptk-beli fogalmát azonban pontosítani is lehet; a gazdasági tartalmat még inkább kifejezésre lehet juttatni. A kölcsön hitelviszony létrehozására irányuló céljának megfelelően már az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat szövegének237 kritikájaként megfogalmazódott: „kölcsönnél a kölcsönnyujtó hitelezési célból ideiglenesen átengedi a kölcsönvevőnek pénz (vagy más helyettesíthető dolog) használatát oly módon, hogy neki a

235

A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve, az 1959. évi IV. törvény és a törvény javaslatának miniszteri indokolása, továbbá a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. számú törvényerejű rendelet, Budapest 1963. 570. o. 236 Zoltán Ö. i. m. 78. o. 237 „Aki pénzt vagy egyéb helyettesíthető dolgot mástól kölcsön kap (a kölcsönvevő), ennek fejében ugyanolyan fajú és minőségű dolgot ugyanoly mennyiségben köteles a másik félnek (a kölcsönadónak) visszaszolgáltatni.” (1314.§)

77

kölcsön tárgyát tulajdonba adja”.238 Ez a megfogalmazás a mai napig helytálló, az új Polgári Törvénykönyv vonatkozásában is de lege ferenda javasoljuk figyelembe venni. A Ptk. külön nevesíti a bankkölcsönt, amikor a hitelező pénzintézet. Ebben az esetben – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – az adós kamat fizetésére köteles [Ptk. 523. § (2)]. A bankkölcsön szabályai a kölcsönszerződést és a hitelszerződést „közelítik” egymáshoz; a kölcsönszerződésre nincsenek alakszerűségi kikötések, de pénzintézet hitelező esetén azonban a szerződést írásba kell foglalni [Hpt. 210. § (1)]. A hitelszerződés csak írásban érvényes. Hitelszerződés A „hitelezés” kifejezés tartalmának megállapítása sokkal bonyolultabb, mint a kölcsöné. Jelentheti a „hitelviszony”-t a felek között, de jelenthet „hitelszerződést” is, mint önálló szerződéstípust. A XX. század elején a jogirodalomban a hitel meghatározásakor két elmélettel találkozhatunk. Az időelmélet hívei239 a hitel lényegét a teljesítés időbeli kitolásában látták. Az egyik fél teljesít, a másik szerződő fél viszontteljesítése azonban csak bizonyos idő múlva következik be. A bizalomelmélet hívei240 a hangsúlyt a bizalomra helyezték. Szerintük a hitelező azért ad hitelt, mert bízik abban, hogy teljesítésének ellenértékét vissza fogja kapni. Hitelt azonban csak annak ad, akiben megbízik. A bizalomnak ez a légköre a „hitel”.241 A hitelt bizalmi viszonyként felfogva inkább tág értelemben határozzuk meg a hitelt, inkább a hitelképességet értjük alatta. A két elmélet együttesen is megjelent: Kuncz Ödön szerint a hitel lényege mind a teljesítés kitolásában, mind a felek közti bizalomban keresendő. Kuncz szerint a hitelnek objektív és szubjektív oldala van; objektív a teljesítés időbeli kitolása, szubjektív pedig a bizalom.242 Vegyes elméletről van szó tulajdonképpen, amely messzemenően kifejezi a jogintézmény tartalmát. A második világháború előtti magyar jogirodalom szerint a hitel a bank részéről kötelezettségvállalás arra, hogy a vele szerződő félnek pénzösszeget fog rendelkezésre 238

Szadits i. m. 165. o. Lásd: Greco: „Le oparazioni di banca”, Padova, 1931., Baudin: Le crédit, Paris, 1934., Willis and Edwards: Banking and Business, New York 1925., Macleod: Banking and Business, New York 1925., idézi valamennyit: Cottely i. m. 161. o. 240 Cottely i. m. 161. o. 241 Cottely i .m. 161. o. 242 Kuncz Ödön: A magyar kereskedelmi- és váltójog vázlata, Budapest 1920. II. 114. o. 239

78

bocsátani.243 Az adós követelheti a hitel realizálását, vagyis a pénzösszeg átadását akkor, ha a szerződés megkötése óta eltelt idő alatt körülményei nem változtak meg. Elterjedt az a nézet is, hogy a reális teljesítés, vagyis a kölcsön nyújtása helyett kártérítéssel is szabadulhat a hitelező a kötelemből, a Kúria azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a ”kölcsön adására vonatkozó ígéret, amennyiben a magállapodás létrejöttétől kezdve a viszonyok nem változtak, a kölcsön valóságos nyújtására való kötelezésre és nem csupán kártérítés követelésére nyújthat alapot”.244 Az adós jutalék (provízió) fizetésére volt köteles, amely nem a kamatot, hanem a hitel rendelkezésre tartásának ellenértékét jelentette. A hitelt bank nyújtotta, amely az ügyletet kereskedelmi ügyletté tette, vagyis a Kereskedelmi Törvénykönyv 284. §-a szerint a jutalék külön kikötés nélkül is járt. Az adós nem volt köteles a hitelt igénybe is venni, amely a korabeli jogirodalom szerint a hitel és kölcsönszerződés közötti fő különbséget jelentette.245 A jogirodalom a második világháború előtt is leszögezte: hitelszerződést hitelezőként csak pénzintézet

köthet,

csak

pénzintézet

rendelkezett

ugyanis

akkora

tőkével

és

hitelképességgel, ami ilyen ügyletekhez szükséges volt. A szerződés gazdasági rendeletetése a feltétlen hitelképesség rendelkezésre bocsátása volt.246 A hitelkeretet az ügyfelek nem merítik ki minden esetben, így a hitelnyitási szerződés lényege nem a kölcsön nyújtása, hanem a hitel rendelkezésre bocsátása volt. Ezért a hitelnyitási szerződést nem lehetett besorolni egyik klasszikus szerződéstípusba sem, sajátos jogviszonyként kezdték szabályozni a magánjogi kódexek. Magyarországon jogi szabályozás a Ptk. megalkotásáig nem született, így a szokásjog és a bírói gyakorlat alakította ezt a szerződéstípust. A Ptk. alapján a kölcsönszerződéstől el kell különíteni a hitelszerződést. Hitelszerződés Ptk-beli meghatározása „bankhitelszerződés”, mellyel a pénzintézet arra vállal kötelezettséget, hogy jutalék ellenében meghatározott hitelkeretet tart a másik szerződő fél rendelkezésére, és a keret terhére – a szerződésben meghatározott feltételek megléte esetén – kölcsönszerződést köt, vagy egyéb hitelműveletet végez [Ptk. 522. § (1)]. Míg a „kölcsönszerződést köt” kifejezés a magyar jogban egyértelmű: a hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, addig a „hitelműveletet végez” meghatározás a Ptk. rendszerén belül, különösen a fogyasztók által kötött 243

Cottely i. m. 175. o. Kúria, 1936. szeptember 17., P. V. 719/1936. Gr. Ujdvt. 1936-37., XXX. kötet 900. sz. 245 Cottely i. m. 177. o. 246 Cottely i. m. 195. o. 244

79

szerződések tekintetében nehezen értelmezhető. A banki gyakorlat a hitelműveletek végzését a következő változatokra alkalmazza: a hitelező bank- vagy folyószámlahitelszerződést köt, váltóleszámítolást ígér, faktorálásra kötelezi magát, vagy olyan nyilatkozatot tesz, hogy amennyiben az adós váltót bocsát ki, és címzettként a hitelező bankot jelöli meg, úgy azt elfogadói nyilatkozattal látja el, azaz forgalomképessé teszi az adós váltóját, vagy bankgaranciát vállal.247 Amennyiben a „hitelműveletet végez” kifejezést nem szigorúan a banki gyakorlat alapján értelmezzük, hanem tágan fogjuk fel és olyan jogviszonyokat értünk alatta, melyekben hitelezési elem található, valószínűleg a pénzintézetek gyakorlatánál jóval szélesebb lenne az ügyletek köre. A hitelszerződés tartalmának vizsgálatakor ezért kizárólag azokat a szerződéseket célszerű vizsgálni, amelyeket pénzintézetek kötnek. A Ptk. szóhasználata alapján hitelszerződést hitelezői pozícióban csak pénzintézet köthet. Az is nyilvánvaló a definícióból, hogy a hitelszerződés keretszerződést jelent. A hitelszerződés lényege, hogy a hitelező meghatározott összeget (hitelkeret) tart a szerződő fél rendelkezésre, ami praestare jellegű kötelezettséget jelent.248 A hitelkeret terhére a szerződő fél kölcsönszerződéseket köthet a pénzintézettel, vagy más hitelműveleteket végezhet. A szerződésnek – mivel keretszerződés – előszerződési jellege is van: a bank köteles a kölcsönszerződést megkötni.249 A hitelszerződés gyakorlati jelentősége – ebben a felfogásban – az, hogy a hitelszerződés megkötésekor a pénzintézet minősítse az adóst, felmérje hitelképességét. Ha hitelképesnek minősítette, meghatározott összeghatár (hitelkeret) erejéig hitelviszonyba kerül vele, ami gyakorlatilag pénzkölcsön nyújtását, vagy más hitelművelet végzését jelenti. Így nem kell minden egyes kölcsönszerződés előtt megvizsgálnia

az

adós

hitelképességét,

hanem

a

kölcsönszerződéseket

„gördülékenyebben” tudja nyújtani a pénzintézet. A pénzintézet főkötelezettsége hitelszerződés esetén tehát kizárólag a hitelkeret rendelkezésre tartása. „Amikor a bank hitelez, nem ad pénzt” szokták mondani, kifejezve azt, hogy a hitelkeret megnyitása és rendelkezésre tartása nem jár pénzfizetéssel. A kölcsönszerződéshez képest ez a legjelentősebb eltérés. Pénzeszközök kifizetésére csak a hitelszerződés keretében megkötött kölcsönszerződés (vagy más ügylet) teljesítésével kerül sor. Lényeges elem az is, hogy a szerződő fél kötelezettsége a jutalék kifizetése akkor is, 247

Szentiványi Iván: A bankügyletek szabályozásának aktuális kérdései, Gazdaság és Jog 1995/4. 5. o. Eörsi Gyula – Kemenes Béla – Sárándi Imre – Világhy Miklós: Kötelmi jog, Különös rész (Egyes szerződésfajták), Budapest 1979. 206. o. 249 Eörsi – Kemenes – Sárándi – Világhy i.m. 206. o. 248

80

ha a hitelkeret terhére semmilyen szerződést sem kötött, vagyis azt igénybe se vette. Jutalékfizetési kötelezettsége a hitelkeret rendelkezésre tartásáért áll fenn. A történeti részből láttuk, hogy a „hitelszerződés” és a „kölcsönszerződés” Ptk-beli megkülönböztetése Meznerics Iván nevéhez fűződik. Az ő megkülönböztetése nyomán alakult ki a hitelszerződést előszerződésnek valló, fent körvonalazott felfogás. Álláspontja szerint a hitelszerződés szerepe az „új mechanizmus viszonyaiban” az, hogy a vállalatok és a bankok közötti tartós hitelkapcsolat jogi alapja legyen.250 Zoltán Ödön a kölcsönszerződés és hitelszerződés között nem lát jelentős különbséget. Szerinte a hitelszerződés a kölcsönszerződés sajátos fajtáját, vagy vegyes jellegű kölcsönszerződést jelent, de önálló szerződéstípusként szabályozni szükségtelen.251 A két szerződés közötti eltérés – amennyiben pénzintézettel köti meg azokat az adós – valóban minimális, sőt a banki gyakorlat nem egy esetben szinonim kifejezésként használja például a „személyi hitel” és „személyi kölcsön” kifejezéseket. Más a helyzet azokkal a jogviszonyokkal, amelyekben „hitelviszony”, vagy „hitelezési elem” található. Ezeket nem lehet azonosítani a hitelszerződéssel, sokkal tágabban szükséges értelmezni őket. A „hitel” vagy „hitelezés” kifejezések tehát jogi értelemben egyaránt jelenthetik a klasszikus, Ptk-ban szabályozott hitelszerződést, vagy akár azt a hitelviszonyt is, amely minden, hitelezési elemet tartalmazó szerződésnél előfordulhat. Ennek a körülménynek alapvető jelentősége lett a fogyasztói hitelről szóló irányelv átültetése kapcsán.

A fogyasztói hitelről szóló irányelv átültetésének nehézségei Magyarország

számára

jogharmonizációs

az

programról

Európai szóló

Megállapodás 2174/1995.

(VI.

által 15.)

meghatározott, Korm.

átfogó

határozat

a

jogharmonizációs program ötéves periódusának első felére ütemezte a fogyasztóvédelmi tárgyú közösségi jogszabályokkal összhangban álló magyar szabályozás kialakítását. A szabályozás alapjaként egy átfogó jellegű, fogyasztóvédelemről szóló törvényt kellett

250 Meznerics Iván: A bankhitel és a vállalati elszámolások új szabályozása – Jogi Kérdések az új gazdaságirányítás köréből, Budapest, 1967. 328. o. 251 Zoltán Ö. i. m. 97. és köv . o.

81

megteremteni, de a magánjogot érintő irányelvek átültetése már 1993-ban, a Polgári Törvénykönyvön kívüli jogszabályokban megkezdődött252. Jogharmonizációs kötelezettségének eleget téve a magyar jogalkotónak is el kellett dönteni a kérdést: a Közösség fogyasztóvédelmi irányelveit a Polgári Törvénykönyvbe, a fogyasztóvédelmi törvénybe, vagy külön jogszabályokba integrálja. Mivel a szabályozás közösségi síkon is folyamatosan változik, nehéz a nemzeti jogalkotónak előre tervezni. Ahogy Vékás Lajos fogalmaz, a fogyasztóvédelmi gondolat társadalmi és politikai támogatottságától (mondhatni: nyomásától) meglepve a magyar jogalkotó (is) gyors és látványos önálló törvények meghozatalára határozta el magát.253 A fogyasztó és a bank kapcsolatát meghatározó magánjogi jellegű közösségi jogszabályok két új szerződéstípust honosítottak meg a magyar jogban: a bankkártya-szerződést254 és a fogyasztói hitelszerződést. A magánjogi jellegű szabályozás mellett közjogi jellegű jogszabályokat is találunk, sőt a fogyasztói hitelszerződés átültetése vonatkozásában általánosan elmondhatjuk: egy tipikusan magánjogi jogintézményt közjogi jogszabályokba ültetett a jogalkotó. A pénzintézeti tevékenységre vonatkozó más közösségi irányelvek és rendeletek többsége csak közvetetten kapcsolódik a fogyasztóvédelem témaköréhez, közjogi ihletésű szabályokat tartalmaznak, céljuk a pénzintézetek prudens működésének biztosítása. Kétségtelen azonban, hogy azok a szabályok, amelyek a pénzintézetek felügyeletét, likviditását, valamint a betétesek biztonságát írják elő, illetve garantálják, közvetett módon a fogyasztók védelmét is biztosítják. A jogintézmény „helye” A Polgári Törvénykönyv XLIV. fejezete szabályozza a bank- és hitelviszonyokat. Tematikusan ide kívánkozik a fogyasztói hitelszerződés szabályozása is, de a jogalkotó nem ezt a megoldást választotta. Ennek indoka, hogy az irányelvben meghatározott alanyi

252

Termékfelelősségről szóló 1993. évi X. törvény. Vékás Lajos: Fogyasztóvédelmi magánjog és az új Polgári Törvénykönyv Bérczi Imre-jubileum. 2000. 554. o. 254 A nemzetközi átutalásokról szóló 97/5/EK irányelv, valamint a 88/590 EGK ajánlás (a fizetési rendszerekre, és különösen a kártyabirtokos és a kártyakibocsátó közötti viszonyra vonatkozóan), illetve a 97/489/EK ajánlás (az elektronikus fizetési eszközökkel végzett műveletekről, különösen a kibocsátó és a birtokos közötti viszonyról) alapján, a magyar jogszabály a a pénzforgalomról, a pénzforgalmi szolgáltatásokról és az elektronikus fizetési eszközökről szóló 232/2001. (XII. 10.) Korm. rendelet. 253

82

kör, illetve tárgyi hatály nem volt összeegyeztethető a magyar magánjogi struktúrával, illetve terminológiával. Az irányelv tárgyi hatálya arra a hitelszerződésre terjed ki, amely alapján a hitelező a fogyasztónak hitelt nyújt, vagy annak nyújtására ígéretet tesz halasztott fizetés, kölcsön vagy más, ezekhez hasonló pénzügyi megoldás formájában. Ez a gazdasági tartalom által ihletett viszonylag tág fogalom több magyar jogban ismert jogintézményt is felölelhet, így a részletvételt, a kölcsönszerződést, illetve minden olyan jogviszonyt, ahol hitelezési elem áll fenn úgy, hogy az adós fogyasztónak minősül. Beletartozik a fogalomkörbe a lízingszerződés is, ami a magyar jogban a pénzügyi lízing vonatkozásában szabályozott255. Mivel az irányelv hitelszerződés-fogalma a hitelnyújtás ígéretét is fogyasztói hitelszerződésnek minősíti, a

Ptk-beli „hitelszerződés” is tekinthető fogyasztói

hitelszerződésnek, amennyiben előszerződésként (keretszerződésként) fogjuk fel a későbbi kölcsönszerződés vagy más hitelművelet vonatkozásában. Biztosan megállapítható azonban, hogy a Ptk-beli „hitelszerződés” és az irányelvben meghatározott hitelfogalom nem azonos jogviszonyokra vonatkozik. Az irányelv széleskörű fogalom-meghatározása nem volt összeegyeztethető a személycentrikusan kialakított és elkülönített „Bank- és hitelviszonyok” Ptk-beli fejezetével. A magyar jogalkotónak vagy át kellett volna alakítani a kölcsönszerződés, részletvétel és a hitelszerződés terminológiáját, vagy szét kellett szabdalni az irányelvet és különböző jogszabályokba ültetni. A jogalkotó a második megoldást választotta, már csak azért is, mert az alanyi körrel is nehézségei adódtak. Nem lehet minden szerződéstípust a Ptk-ban szabályozni. Ahogy Világhy Miklós rámutat: a kodifikáció során különös sajátosságokkal rendelkezik a kötelmi jog különös része. „Nem szükséges és nem is helyes olyan szerződési formákat kódexben szabályozni, amelyek a gyakorlatban csak ritkábban fordulnak elő, kisebb jelentőségűek, vagy szabályozási elvei nem alakultak ki eléggé, s ennélfogva a kódexben való szabályozás az életviszonyok fejlődését nem segíti elő, hanem inkább gátolja”.256 Jogharmonizációs kötelezettségünkre vetítetten a szabályozás kialakultságának kérdéskörét érdemes kiemelni ebből a

255

Lásd: a a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényt, valamint az 1997. évi LXXXVI. törvényt a nemzetközi pénzügyi lízingről szóló, Ottawában, 1988. május 28-án kelt UNIDROIT Egyezmény kihirdetéséről. 256 Világhy Miklós: Az új szakasz és a törvényalkotás elvi kérdései. MTA Társadalmi-Történeti Tudományos Osztályának Közleményei, 1954. 1-4. 240. o. Idézi: Harmathy Attila: Korunk kodifikációs törekvéseiről, Van és legyen a jogban. Tanulmányok Peschka Vilmos 70. születésnapjára, Budapest 1999., 149. o.

83

gondolatsorból. A magyar jogrendszerben is régóta ismert és szabályozott257 az áruvásárlási kölcsön, a jogalkotó azonban sohasem szabályozta a kódexben. Gazdasági jelentősége, nem túl gyakori előfordulása nem indokolta a Ptk-beli szabályozást. A szabályozás helyének meghatározása körében foglalkozni kell azzal a kérdéssel is, mennyiben sajátos ez a szerződéstípus. Szentiványi Iván szerint a Ptk-n kívüli jogszabályok olyan feltételek alkalmazását is kötelezővé teszik, amelyek a klasszikus polgári jog megkövetelte egyenrangúságot gyengítik, másrészt nem titkolt monetáris célkitűzés, hogy az állam a hitelező bankokon keresztül gyakoroljon monetáris nyomást az adósokra. Mindezekből következően a bank és a bank adósai közötti kapcsolat egyfajta hatalmi jelleget ölt.258 Önmagában a kogens szabályok alkalmazása, vagy valamelyik szerződő fél pozíciójának erősítése nem zár ki egy szerződéstípust sem a Ptk-ból, hiszen a fogyasztóvédelmi szabályozás tipikusan kogens szabályokban ölt testet. A jogintézmény elhelyezésének kérdése a Ptk. újrakodifikációja során is felvetődött már, tekintettel a fogyasztói hitel egyre nagyobb jelentőségére, tömeges előfordulására. Vékás Lajos álláspontja szerint a fogyasztói hitelszerződés Polgári Törvénykönyvbe illesztésének nem lett volna akadálya, két különböző törvényben történt elhelyezése azonban megmagyarázhatatlan.259 A továbbiakban bemutatom, hogy nem egyszerűen az irányelv „szétdarabolása” történt, hanem más alanyok, más jellegű szerződéseit szabályozza az átültetést megvalósító két törvény, amelyek „általános-speciális” viszonyban vannak egymással. A Ptk. bank- és hitelviszonyokat szabályozó fejezetében a kölcsönszerződés részletesen szabályozott. A szabályozás minden kölcsönszerződésre vonatkozik, függetlenül attól, hogy pénzintézet vagy más személy a hitelező. A kódex a hitelszerződést is szabályozza, de hitelszerződés alanya hitelezőként csak pénzintézet lehet. A Ptk-hoz képest az irányelv hatálya szélesebb személyi körre terjed ki: hitelező olyan természetes vagy jogi személy (illetve ezek csoportja) lehet, aki hitelt nyújt a kereskedelmi, üzleti vagy hivatásbeli tevékenysége során. A hitelező személyének irányelvbeli meghatározása nem tette 257

14/1970 (IV. 21.) PM-BkM rendelettel módosított 1/1966 (X. 6.) PM-BkM együttes rendelet az áruvásárlási kölcsönről, 105/1987. (XII. 31.) PM-KeM együttes rendelet az áruvásárlási kölcsönről 258 Szentiványi Iván: A bankügyletek szabályozásának aktuális kérdései, Gazdaság és Jog 1995/4. 3. o. 259 Darázs Lénárd – Faludy Gábor – Kisfaludy András – Payor-Bytomsky Magdalena – Vékás Lajos: Európai Közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban, Budapest, 2001. 30. o.

84

lehetővé a „hitelszerződés” fogalmának használatát az átültetés során. Más körülmények mellett ez indokolta, hogy a jogintézményt az irányelv elnevezése (consumer credit) ellenére nem „hitelszerződés”-nek, hanem „kölcsönszerződés”-nek keresztelte a magyar jogalkotó.

Kettős átültetés I. A Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szabályozása A fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelv magyar jogba implementálása furcsa kettősséget mutat. Első lépésként a jogalkotó – a banki tevékenységekre vonatkozó más közösségi jogszabályokkal együtt – a Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvénybe (Hpt.) ültette (212-214.§), 1997. január 1-jei hatályba lépéssel. A fogyasztói hitelszerződés szabályozása „fogyasztási kölcsönszerződés” elnevezéssel a Hpt. fogyasztóvédelmi előírásai körébe került, ahol kiemelt szerepet kapott. A fogyasztási kölcsönszerződés a Hpt. rendszerében tipikusan három jogalany közötti jogviszonyt szabályoz. Hárompólusú jogviszonyként a fogyasztási kölcsönszerződés leggyakrabban áruvásárlási kölcsönt (banki gyakorlatban áruhitelnek nevezik) jelent, melynek gazdasági jelentősége az, hogy a kereskedővel vagy szolgáltatóval megkötött szerződés alapján járó pénz ellenértéket nem kell a teljesítés után azonnal megfizetni, hanem a fogyasztó jogosult később, részletekben kifizetni az ellenszolgáltatást. A kereskedő vagy szolgáltató viszont a szerződés megkötését követően nyomban, egy összegben megkapja az ellenszolgáltatást a pénzintézettől. Ebben az esetben a pénzfizetésre kötelezett fogyasztó tulajdonképpen a másnak járó pénzt használja, amiért ellenértéket – kamatot és más díjakat – fizet a pénzintézetnek. A banki gyakorlat már összekapcsolja a jogintézményt a bankkártyákkal is, pl. „áruvásárlási kártya” elnevezéssel. A három pólusú jogviszonyban a felek (fogyasztó, kereskedő vagy szolgáltató és a pénzintézet) között fennálló első jogviszony dologszolgáltatásra irányuló, tipikusan adásvételi, vagy adásvétellel vegyes vállalkozási szerződés, amely a fogyasztó és a kereskedő vagy szolgáltató között áll fenn. A szerződés alapján a felek ugyanazon jogokkal rendelkeznek, mintha kölcsönszerződés közbeiktatása nélkül kötötték volna az ügyletet, így a szavatossági jogok, jótállás tekintetében a fogyasztó jogait a kereskedővel 85

szemben érvényesítheti. A kereskedővel kötött adásvételi szerződés megszegéséhez kapcsolódó elállási jog azonban kihatással van a fogyasztási kölcsönszerződésre is: a fogyasztó egyúttal jogosult a fogyasztási kölcsönszerződéstől is elállni [Hpt. 214/A (2).]. Az elállás alapján a hitelező pénzintézet köteles a fogyasztó által addig kifizetett összeg azonnali visszafizetésére. A hitelező az általa folyósított kölcsön visszafizetését csak az értékesítőtől követelheti, kivéve, ha az a vételárat a fogyasztónak visszafizette. A fogyasztótól az elállásra, illetve az eredeti állapot helyreállítására tekintettel kamat, költség, kártérítés nem követelhető. Ahhoz, hogy a kereskedőnél kiválasztott dolog tulajdonjogát a fogyasztó megszerezhesse, újabb szerződést, fogyasztási kölcsönszerződést kell kötnie a pénzintézettel. A fogyasztási kölcsönszerződés alapján a pénzintézet kölcsönt nyújt a fogyasztónak. A kölcsön összegéből a vételárat vagy díjat a fogyasztó helyett a pénzintézet fizeti ki a kereskedőnek vagy szolgáltatónak. A fogyasztási kölcsönszerződés alapján a fogyasztó a pénzintézetnek ellenszolgáltatásként kamatot és egyéb díjakat fizet, illetve meghatározott időközönként (tipikusan havonta) a felvett tőkét törleszti. Attól függően, hogy kinek a tulajdonába kerül a dolog, a pénzintézetek biztosítékként tulajdonjog-fenntartást vagy vételi jogot kötnek ki. A kölcsön folyósításának feltétele az adós fogyasztó megfelelően magas jövedelme. A hárompólusú jogviszony-rendszer utolsó elemeként fennáll egy harmadik jogviszony is, mégpedig a pénzintézet és a kereskedő vagy szolgáltató között. Általában atipikus, innominát ún. „együttműködési megállapodás”-ról van szó, melynek keretében a kereskedő vagy szolgáltató úgy kínálja termékeit vagy szolgáltatásait, hogy azokat a pénzintézettel kötött fogyasztási kölcsönszerződéssel is meg lehet vásárolni. Általában a kölcsönfolyósításához szükséges nyomtatványok kitöltése is a kereskedő üzletében történik. A fogyasztási kölcsönszerződés megkötését követően fizeti ki a pénzintézet a vételárat a kereskedőnek. A fogyasztói hitelszerződés általam „hárompólusú”-nak nevezett fenti változata a már bemutatott tagállami jogokban „kapcsolt szerződés” elnevezéssel ismert. A Hpt. alapján a kizárólag tevékenység kifejtésére irányuló vállalkozási vagy más szerződés,

illetve

bármilyen

szerződés

finanszírozása

is

lehetséges fogyasztási

kölcsönszerződés alapján, de nem áruhitelként, hanem személyi kölcsön formájában. Ebben az esetben a jogviszony kétpólusú, a pénzintézet és az adós között van szerződés, 86

mely alapján az adós szabadon használja fel a pénzösszeget a mindennapi élet fogyasztásai körében. Személyi kölcsönt a pénzintézetek meghatározott jövedelemmel rendelkező személyeknek folyósítanak, rövid távra. Biztosítékként általában kezességvállalásra van szükség. Az igényelhető összeg felső határa nem túl magas, a legtöbb pénzintézet gyakorlatában a minimálbér kétszeresének megfelelő összeg. A személyi kölcsönként nyújtott hitelnél a pénzintézet számára közömbös, hogy mire használja fel az adós a pénzösszeget. Mivel

üzletszerűen

kizárólag

pénzügyi

intézmények

jogosultak

kölcsön-

vagy

hitelszerződést kötni, a jogalkotó célszerűnek látta, hogy a rájuk vonatkozó, közjogi természetű és kogens törvényben szabályozzon olyan tipikusan magánjogi jogintézményt, mint a fogyasztói hitelszerződés. II. A Fogyasztóvédelemről szóló törvény szabályozása A „kettős átültetés” második elemeként a jogalkotó szabályozta a szerződéstípust a Fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényben (Fgy. tv.), amely 1998. március 1jén lépett hatályba. A törvény indokolása alapján az Európai Megállapodás szerint fennálló jogharmonizációs követelményeknek hatékonyabban tudunk megfelelni egy átfogó, az EUban elismert fogyasztói jogokat egységesen szabályozó fogyasztóvédelmi törvény megalkotásával. A Hpt-hez hasonlóan a Fogyasztóvédelemről szóló törvény is alapvetően közjogi, tipikusan közigazgatási normákat tartalmaz, ezek közé „bújtatva”, egyetlen magánjogi jogintézményként – ebben a környezetben „kakukktojás”-ként260 – kapott helyet a fogyasztói hitelszerződés, szintén „fogyasztási kölcsön” elnevezéssel (7.§.). A fogyasztóvédelmi szabályozásban tipikus, hogy a gyengébb fél szempontjából, az ő jogaira tekintettel történik a szabályozás. Míg a Hpt. a hitelező pénzintézet kötelezettségei szempontjából szabályoz, a Fgy. tv. az adós személyét, a fogyasztót emeli ki, és az ő jogait védi. A Fogyasztóvédelemről szóló törvényben a fogyasztási kölcsönt nem három-, hanem kétpólusú jogviszonyként szabályozza a jogalkotó. Arra az esetre vonatkozik a szabályozás, amikor a kereskedő vagy szolgáltató az általa forgalmazott termék, vagy 260

Vékás Lajos: Fogyasztóvédelmi magánjog és az új Polgári Törvénykönyv, Tanulmányok dr. Bérczi Imre egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára, Szeged, 2000. 557. o.

87

nyújtott szolgáltatás igénybe vételéhez nyújt kölcsönt a fogyasztó számára. A fogyasztó és a kereskedő vagy szolgáltató közötti jogviszonyt szabályozza a törvény, köztük áll fenn a fogyasztási kölcsönszerződés, illetve maga az alapügylet is, amelynek finanszírozására a kölcsönszerződést megkötötték. Ebben a konstrukcióban pénzintézet nem szerepel, valójában részletvételhez hasonló konstrukcióról van szó (amennyiben az alapügylet adásvétel). Úgy tűnik, a „kettős átültetés” indoka az a körülmény, hogy hitelt csak pénzintézet nyújthat.261 Kétségtelen tény ugyanis, hogy a Hpt. hitelintézetekre vonatkozik, így a pénzintézetekkel kötött fogyasztási kölcsönszerződésre a Hpt. szabályait kell alkalmazni. A kettős rendszer eltérően szabályozza a fogyasztási kölcsönszerződést, például eltérően állapítja meg a fogyasztási kölcsönszerződés kötelező tartalmi elemeit, de a 2001-es módosításig a kötelező tartalmi elemek hiányának szankciója (semmisség, illetve megtámadhatóság) is eltérő volt. Az elnevezés indoka A fogyasztói hitelszerződés „fogyasztási kölcsön”-ként került tehát a magyar jogba. Az elnevezés egyik, dogmatikailag jelentős indoka, hogy a magyar Ptk. a kölcsön- és hitelszerződést egymástól elhatárolja, külön szabályozza. Az elnevezést másodsorban az is determinálta, hogy az irányelvben meghatározotthoz hasonló jogintézmény a magyar jogban korábban is ismert volt, „fogyasztási kölcsön” elnevezéssel. A „fogyasztói” helyett a „fogyasztási” jelző használata nem a szerződés alanyát, hanem célját emeli ki. A közösségi fogyasztóvédelmi szerződési jog sajátossága, hogy a szerződések speciális alanyából, a fogyasztóból kiindulva szabályoz. A magyar jogalkotó inkább a kölcsön célját emelte ki, vagyis azt, hogy mire használja fel a fogyasztó az összeget. A Hpt. alapján fogyasztási kölcsön a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez – a természetes személy részére – nyújtott kölcsön, valamint a felhasználási célhoz nem kötött kölcsön, ha a kölcsönt a természetes személy nem üzletszerű tevékenysége keretében veszi igénybe.

261

Lásd: Király Miklós: Az Európai Közösségek irányelveinek hatása a szerződési jogra a fogyasztóvédelem területén, Magyar Jog. 2000/6. 330. o.

88

A „fogyasztási kölcsön” kifejezés a magyar jogban már évtizedek óta ismert, ahogyan azt már bemutattuk, az 1960-as évektől a lakossági fogyasztás segítését, illetőleg helyes arányainak előmozdítását célzó jogintézmény volt.262 Az irányelv átültetése során – annak céljából kiindulva – az elsősorban magánszemélyek részre, a mindennapi élethez szükséges fogyasztási javak megvásárlásához nyújtott kölcsönt célszerűnek látszott a már ismert terminológiával „fogyasztási kölcsön”-nek nevezni. A fent kifejtettekkel magyarázható, hogy a magyar jogalkotó a „hitel” helyett miért a „kölcsön”, a „fogyasztói” helyett pedig miért a „fogyasztási” kifejezést választotta. Arra a kérdésre, hogy mi a tartalma a magyar jogban az irányelvben szereplő „kölcsönhöz hasonló ügylet” meghatározásnak, a bírói gyakorlat fogja megadni a választ. Az Európai Bíróság a nemzeti bíróságok előtt jár, a fogyasztói hitelszerződéshez kapcsolódóan már több ítéletében is elemezte az irányelv személyi és tárgyi hatályát.263 A Hpt. és a Fogyasztóvédelemről szóló törvény viszonya Még egyszer kiemelném a tényt: a Hpt. előbb szabályozta a jogintézményt, mint a Fogyasztóvédelemről szóló törvény. Ennek jelentősége van a két jogszabály egymáshoz való viszonyának meghatározásánál is. A Fogyasztóvédelmi törvény szabályozása kiegészítő jellegű, meghatározása szerint „fogyasztási kölcsön a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény hatálya alá nem tartozó minden olyan kölcsön, részletfizetés vagy halasztott fizetés, amelyet gazdálkodó szervezet fogyasztó részére nyújt az általa forgalmazott áru megvásárlásához, illetve az általa nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez.” A kiegészítő jelleg a két törvényben meghatározott alanyi kör vizsgálatakor is szembeötlik. A Hpt. szabályozása alapján a hitel- és pénzkölcsön nyújtása – üzletszerűen végezve – pénzügyi szolgáltatásnak minősül (Hpt. 3.§.), amely kizárólag a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélyével végezhető, és amely tevékenységet kizárólag pénzügyi intézmény végezhet. A Hpt. szabályozása olyan jogviszonyokra vonatkozik, ahol

262

Szentiványi Iván: A lakossági pénzügyi szolgáltatások jogi kérdései, KJK Bp. 1979. 231. o. Pl.: C-481/99 Heininger v. Hypo- und Vereinsbank AG (Európai Bírósági Határozatok Tára 2001, oldal: I-09945), vagy C-45/96. Bayerische Hypotheken- und Wechelbank AG und Edgar Dietzinger (Európai Bírósági Határozatok Tára 1998, oldal: I-01199). 263

89

a termék megvásárlását vagy a szolgáltatás igénybe vételét a pénzintézettel kötött szerződés teszi lehetővé, akár áruvásárlási kölcsönként, akár személyi kölcsönként. A Fgy. tv. alapján hitelezői pozícióban egy vagy több természetes, vagy jogi személy is állhat, aki hitelt nyújt a kereskedelmi, üzleti vagy hivatásbeli tevékenysége során. A Fogyasztóvédelemről szóló törvény – szabályozása alapján – a fogyasztási hitelszerződés olyan „kétpólusú” változatára vonatkozik, amikor a hitelező az általa forgalmazott termékek megvásárlásához, vagy szolgáltatások igénybe vételéhez nyújt kölcsönt. A Fgy. tv. szabályozása tehát szubszidiárius jellegű, azokra az esetekre vonatkozik, amikor nem pénzintézet finanszírozza az ügyletet.

A fogyasztó fogalma és hatása a szabályozásra A szabályozás szempontjából kiemelkedő fontosságú a fogyasztó személyének meghatározása is. A magyar jogban a fogyasztó fogalmát a Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény, továbbiakban: Ptk) 685. § d) pontja határozza meg. Ennek megfelelően fogyasztó a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személy. A „személy” meghatározás a magyar magánjogban valamennyi jogalanyra, így a természetes és jogi személyekre is vonatkozik, és a jogi személyiséggel nem, de jogalanyisággal rendelkező gazdasági társaságokat (betéti társaság, közkereseti társaság) is érteni kell alatta. Fogalmilag kizárható azonban, hogy az állam – bár a Ptk. 28. §-a alapján jogi személy – fogyasztónak minősüljön. A Ptk. fenti meghatározása általános jellegű, egyes speciális jogszabályok részletesebb magyarázattal szolgálnak a fogyasztó személyét illetően. A Fgytv. 2. § e) pontja alapján fogyasztó az a személy, aki – gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül – árut vesz, rendel, kap, használ, illetve akinek a részére a szolgáltatást végzik, továbbá, aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje. A fenti definíció a Ptk. meghatározásánál nem fog át szélesebb személyi kört, csupán pontosítja azt. Vitatott volt a gyakorlatban, elsősorban a fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó szervek tevékenysége során, hogy kit kell fogyasztónak tekinteni. A Fogyasztóvédelmi Felügyelőségek hajlamosak voltak a fogyasztó fogalmát szűken értelmezni, és kizárólag a természetes személyeket érteni alatta. Azzal érveltek, hogy a gazdasági társaság, ha 90

megvásárol egy terméket, azt költségként elszámolja, így nyilvánvalóan gazdasági tevékenysége körében jár el. Nem vizsgálták, hogy az adott termék forgalmazása, vagy szolgáltatás igénybe vétele összefügg-e a társaság által végzett tevékenységgel, önmagában az kizárta a fogyasztóvá minősítést, hogy nem természetes személy volt a vásárló. A Ptk. és az Fgyvt. ennyire megszorító értelmezése ellentétes volt magával a jogszabállyal. A fogyasztóvédelmi szabályozás értelmezésénél ugyanis a jogszabály-értelmezés speciális szabályának kell érvényesülni: a fogyasztónak kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. Amennyiben a jogalkotó csak a természetes személyeket kívánta volna védelemben részesíteni, egyértelművé tette volna szándékát a fogyasztó definíciójában. Szükségessé vált, hogy az egységes jogalkalmazás érdekében a Legfelsőbb Bíróság foglaljon állást a kérdésben: ki a fogyasztó? A BH 2000/554. sz. eseti döntés alapján a Fgyvt. alkalmazása körében – az egyéb törvényi feltételek megvalósulása esetén – nemcsak a természetes személy, hanem adott esetben a gazdasági társaság is fogyasztónak minősül. Indokolásában a Legfelsőbb Bíróság rámutatott: a fogyasztó fogalmát arra tekintettel kell meghatározni, hogy a fogyasztó elsősorban az a természetes személy, aki gazdasági tevékenységi körén kívül árut, illetve szolgáltatást vesz, rendel, kap, használ, továbbá az, aki az áruval, illetve a szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás címzettje. Meg kell azonban vizsgálni, hogy a fogyasztóvédelmi rendelkezések hatályát mely esetekben kell kiterjeszteni a fogyasztókon kívüli személyekre is. A Ptk. második része tartalmaz rendelkezéseket

a

személyekről.

A

bíróság

a

Ptk.

rendszeréből,

illetőleg

a

fogyasztóvédelmi törvény szóhasználatából arra a következtetésre jutott, hogy a fogyasztó nemcsak természetes személy, hanem egyéb feltételek fennállása esetén gazdasági társaság is lehet. Az egyéb feltétel pedig az, hogy a vásárolt áru, illetőleg az igényelt szolgáltatás az adott személy gazdasági vagy szakmai tevékenysége körén kívül essék. Ez mindössze annyit jelent, hogy az adott áru vásárlása, illetőleg az adott szolgáltatatás igénybevétele kapcsán tevékenysége jellegéből adódóan szakmai tapasztalattal, műszaki ismerettel ne rendelkezzék a fogyasztó. Ennek megfelelően a bíróságnak meg kell vizsgálni a jogi személy, vagy gazdasági társaság tevékenységi körét, és ehhez képest kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy az adott áru megvásárlása vagy szolgáltatás igénybe vétele a tevékenységi körhöz kapcsolódik-e. Rámutatott a bíróság arra is, hogy önmagában abból a tényből, hogy a Fgytv. a fogyasztó vonatkozásában a természetes személyhez kapcsolódó lakóhely és tartózkodási hely kifejezést használja, még nem vonható le az a következtetés, hogy az egész törvény alkalmazásában a fogyasztó csak természetes személy lehet. Ha a 91

jogalkotó a fogyasztó fogalmát a természetes személyekre kívánta volna leszűkíteni, akkor az értelmező rendelkezés körében a fogyasztó fogalmának meghatározásakor a „személy” kifejezés helyett „természetes személy” kifejezést használta volna. A magyar szabályozás először – az irányelvvel összhangban – a Hpt.-ben csak természetes személy fogyasztókra vonatkozott, majd a későbbi szabályozás a Fgy. tv.-ben már fogyasztóként határoz meg bármilyen személyt, aki – gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül – árut vesz, rendel, kap, használ, illetve akinek a részére a szolgáltatást végzik, továbbá, aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje. Ugyanazon szerződéstípus vonatkozásában tehát eltérő a két jogszabály fogyasztófogalma. A

fogyasztó

fogalmának

vizsgálatakor

is

szembetűnik,

hogy

a

fogyasztási

kölcsönszerződés „kettős átültetésének” indoka a kiegészítő jelleg biztosítása. A Fogyasztóvédelemről szóló törvénybe iktatott szabályozással azokat a szerződéseket is szabályozta a jogalkotó, amelyek a hitelező vagy a fogyasztó Hpt-ben történt meghatározása alapján egyébként nem kapnának védelmet. Nem szerencsés ugyanakkor adott jogintézmény vonatkozásában különböző jogszabályokban különböző alanyi kört meghatározni, mert bizonytalanságokat okozhat a jogalkalmazásban. Az irányelv átültetésének „második lépcsője” 2001. január 1-jei hatályba lépéssel mind a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényt, mind a fogyasztóvédelmi törvényt módosította a 2000. évi CXXIV. törvény.

A

törvény

indokolása

szerint

a

fogyasztóvédelem

napjainkban

a

legdinamikusabban változó terület, mivel újabb termékek és szolgáltatások, valamint a technikai eszközök folyamatos fejlődésével párhuzamosan a fogyasztók érdekeit és védelmét is figyelembe kell venni. A fogyasztóvédelmi rendelkezések módosulásának célja a fogyasztók (banki ügyfelek) komplexebb védelme volt, amely indokolttá tette, hogy a fogyasztói panaszok kivizsgálását a pénzintézetek által alkalmazott hirdetés, a tiltott hirdetés, az ügyfelek tájékoztatása, és az időszakos tájékoztatás tekintetében a fogyasztóvédelmi felügyelőségek végezzék. A módosítás célja ezen túlmenően az volt, hogy a korábban csak részben harmonizáló szabályozást teljessé tegyék. Az irányelv 11. cikke alapján – hárompólusú jogviszony 92

esetén – a magyar jogban is biztosítani kellett, hogy a fogyasztó érvényesíthesse jogait az áru értékesítőjével, illetve a szolgáltatás nyújtójával szemben, ha ez utóbbi nem szerződésszerűen teljesít, illetve nem teljesít. A Hpt. ennek megfelelően visszatartási, elállás esetén pedig visszakövetelési jogot ír elő a fogyasztó javára a hitelezővel szemben. Ezek a szabályok kísértetiesen hasonlítanak az ottawai lízingegyezmény szabályaihoz: mivel a finanszírozást pénzintézet végzi, szerződési láncolat, kapcsolt szerződés jön létre. A finanszírozó pénzintézet a fogyasztót védő jogosultságok szempontjából az eladó pozíciójába kerül, függetlenül attól, hogy a felek korábban rendelkeztek-e a szerződésben a dolog tulajdonjogáról. A kapcsolt szerződés és a pénzügyi lízing hasonlósága, egymáshoz közeledése tehát a magyar jogban is megfigyelhető. Az irányelv előírja azt is, hogy ha a hitelező a fogyasztói hitelszerződésből eredő követeléseit engedményezi, a fogyasztó az engedményessel szemben is érvényesíthesse azokat a kifogásokat, amelyek őt az eredeti hitelezővel szemben megilletik, ideértve a beszámítási kifogásokat is. Ennek megfelelően mindkét törvény a Ptk. azonos tartalmú, ám diszpozitív szabályának egyoldalú kogenciáját írja elő, tekintettel az irányelv ilyen kogenciát megkövetelő 14. cikkére. Az irányelv a nemzeti jogszabályok számára előírja a fogyasztó védelmének megfelelő biztosítását a fogyasztói hitelszerződéshez kapcsolódó csekk- és váltóhasználattal kapcsolatban is. Az engedményezés, valamint a váltó és csekk elfogadhatósága tekintetében a módosítás eredményeként szó szerint ugyanaz került mindkét törvénybe. A változtatás a Hpt. és a Fgy. tv. előírásai közötti különbségeket csökkentette. A módosítás előtt a szerződés kötelező tartalmi elemeinek hiánya a Hpt. alapján megtámadhatóvá, a Fgy. tv. alapján semmissé tette a szerződést. A változtatás elsősorban a Hpt-t érintette, ennek szabályait igazította a jogalkotó a Fogyasztóvédelemről szóló törvényhez, többek között a megtámadhatóságot itt is a semmisség váltotta fel. A kölcsönből megvásárolt dolgokkal kapcsolatos hibás teljesítés tekintetében csak a Hpt.-be ültették át az irányelvet, mivel hárompólusú jogviszonyként itt szabályozza a jogalkotó a fogyasztói hitelszerződést.

93

Az irányelv átültetése tehát két lépcsőben valósult meg. Ez megfelel a Fehér Könyvben264 megfogalmazott azon ajánlásának, mely szerint a nemzeti jogszabályokat fokozatosan kell közelíteni a Közösség szabályaihoz, tekintettel kell lenni a szabályozni kívánt társadalmigazdasági viszonyok fejlettségére. A fokozatosság követelményének eleget tett a jogalkotó, azonban a Fehér Könyvben a jogharmonizációval szemben megfogalmazott másik két követelményt, az áttekinthetőséget és nyomon követhető jelleget már nem sikerült megvalósítani. A „kettős átültetés” eredményeként a jelenlegi szabályozási rendszer megnehezíti, hogy a fogyasztó megtalálja a rá vonatkozó szabályozást. A fogyasztói hitel jelentősége egyre nő, a fogyasztói szokások megváltozásával a hitelre vásárlás egyre nagyobb volumenű. A „túladósodás” veszélyét a fogyasztók a szerződés megkötésekor gyakran nem ismerik fel, a kamatokon felüli fizetési kötelezettségek nagysága nem ritkán csak később tudatosodik. A magyar szabályozást célszerű lenne egységesíteni. Az elmúlt évek során az irányelv által szabályozott jogintézmény vonatkozásában is meghonosodott a „fogyasztási kölcsön” kifejezés, így az elnevezésen már nem biztos, hogy változtatni kellene.

A jogviszony jellege Az irányelv átültetése nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy adott esetben nem is könnyű eldönteni,

hogy

egy

hitelezési

elemet

is

tartalmazó

jogviszony

fogyasztói

hitelszerződésnek minősül-e. Gyanakodnunk kell, amennyiben az egyik fél fogyasztónak, a vele szerződő másik fél pedig üzletkörében eljáró pénzintézetnek, vagy más, hitelezéssel foglalkozó

személynek

minősül.

Gyanakodnunk

kell

függetlenül

attól,

milyen

szerződéstípusról van szó, mert a hitelezési elem fennállása és a fogyasztói szerződés, mint relációs viszony minden valószínűség szerint fogyasztói hitelszerződést eredményez. A fogyasztói hitelszerződés ilyen tág felfogása elmossa a klasszikus magánjog által kialakított dogmatikai határvonalakat. Tipikusan megfigyelhető mindez a tartós

264

Az Európai Tanács 1995. júniusi, cannesi ülésén jóváhagyott, az Európai Bizottság által a kelet- és középeurópai társult országoknak az Unió belső piacába történő integrációra való felkészüléséről kibocsátott Fehér Könyv, amely része annak a csatlakozásra elkészítő stratégiának, amelyet az Európai Tanács 1994. decemberi, esseni ülésén fogadtak el.

94

jogviszonyok és a nem tartós, egyszeri szolgáltatás-nyújtással teljesíthető jogviszonyok megkülönböztetése körében. A kölcsönszerződés Európa-szerte tartós jogviszonynak tűnik, bár ez a kérdés nem is olyan egyértelmű. A „Zeitschrift für Europäisches Privatrecht” egyik 2004-ben megjelent számában265 összehasonlító jogi elemzést találunk arról, hogy a kölcsönszerződést olyan tartós jogviszonynak tekintik-e egyes európai jogrendszerek, amelyet – fontos okra hivatkozással – fel lehet mondani. A cikkből kiderül, hogy csak az 1970-80-as évekre vált egyértelművé a kölcsönszerződés tartós jogviszony-jellege, a bírói gyakorlatban a szerződés felmondásának lehetősége csak ekkortól egyértelmű. Magyarországon már a Ptk. előtti bírói gyakorlat is tartós jogviszonynak tekintette a kölcsönszerződést, amit a Ptk. is átvett. Nem egyértelmű ugyanakkor, hogy a részletfizetési ügylettel „fűszerezett” fogyasztói hitelszerződés (fogyasztási kölcsön) a magyar jogban vajon tartós jogviszonynak minősül-e? Ahogyan arra már rámutattunk: a részletfizetést a magyar bírói gyakorlat nem tekinti tartós jogviszonynak. A fogyasztói hitelszerződés teljesítése hosszabb folyamat, amely több, ismétlődő mozzanatból

áll

(törlesztés).

Az

irányelv

alapján

nem

tekinthető

fogyasztói

hitelszerződésnek, ha a törlesztőrészletek száma tizenkét hónapot meg nem haladó időtartam alatt legfeljebb négy fizetési részlet [2 cikk (1) g) pont.]. Maga az irányelv követeli meg tehát, hogy hosszabb időtartam alatt ismétlődő teljesítés történjen. Azok a részletfizetési ügyletek, amelyek megfelelnek ennek a kritériumnak, fogyasztói hitelszerződésnek, vagyis a magyar jogban fogyasztási kölcsönnek minősülnek. A törlesztési időszak alatt tehát módosítani lehet a szerződést266. A fogyasztási kölcsön tartós jogviszony-jellegét az is bizonyítja, hogy meghatározott futamidő szükséges ahhoz, hogy a Hpt.-ben biztosított, fogyasztót védő rendelkezéseket alkalmazni lehessen [Hpt. 214/A § (3) b) pont.]. A fogyasztási kölcsönszerződés tehát tartós jogviszonyt eredményez a felek között, függetlenül attól, hogy két- vagy három jogalany között áll fenn a jogviszony. A fentiek alapján az is nyilvánvaló, hogy azokat a részletfizetési ügyleteket, amelyeket fogyasztó köt meg és fogyasztási kölcsönszerződésnek minősülnek, tartós jogviszonynak kell tekinteni, ezért a Ptk. 241.§-a alapján a felek szerződését a bíróság akár módosíthatja is. 265

Lásd: Joachim Gruber cikkét (Kündigung des DSarlehenvertrages) a ZEuP 1/2004 számában, 174. és köv.

o.

266

Ez a magyar jogszabályokból is kiderül: Fgy tv. 7.§ (2) f) pont, illetve Hpt. 213.§ (1) d) pont.

95

Megállapíthatjuk, hogy ezáltal a klasszikus magyar magánjogi dogmatikát is „bomlasztani kezdi” a jogintézmény, amelyre a bírói gyakorlat még nem reagált. Ennek oka lehet, hogy a magyar joggyakorlat hajlamos azokat az elemeket keresni a szerződésekben, melyek segítségével egyértelműen egyik vagy másik szerződéstípusba sorolhatja a szerződést. A gazdasági tartalom vizsgálata gazdálkodó szervezetek egymás közötti ügyleteinél, tipikusan a lízingszerződések vonatkozásában elterjedt. Fogyasztóvédelmi szemszögű vizsgálat azonban a magyar bírói gyakorlatra nem jellemző. A viszonylag gyorsan lezajlott társadalmi-gazdasági változások, és az ezeket szabályozó, gyakran külföldi jogból (közösségi jog) átvett elemek azt eredményezik, hogy a bíróságok bátortalanok a fogyasztóvédelmi szempontok előtérbe állítása területén. Ennek a szemléletmódnak köszönhető, hogy a fogyasztói hitelszerződést átültető magyar jogszabály által meghatározott szerződéstípuson túlmenően (fogyasztási kölcsön) a jogintézmény szabályait nem alkalmazzák. Semmi akadálya nem lenne, ha a fogyasztó által kötött részletfizetési ügyleteknél, pénzügyi lízingszerződésnél a fogyasztási kölcsön szabályai alkalmazásra

kerülnének,

annál

is

inkább,

mert

ezek „beleférnek”

a

Fgytv.

meghatározásába267. A gátló tényezők egyik oka, hogy a magyar fogyasztók még nem „nőttek fel”, nem ismerik jogaikat, és nem tanulták meg azokat érvényesíteni. Magyarország túlságosan gyorsan vett át egy olyan szabályozást, amely NyugatEurópában több évtizedes jogfejlődés eredménye, míg nálunk alig tizenöt éve zajlott le a rendszerváltozás. Az új jogszabályok figyelembe vétele, alkalmazása fokozatosan történik. A „fokozatos megismerés” jó példája, hogy újabban a pénzügyi lízingszerződések vonatkozásában is közzéteszik az ún. THM-et268. A THM közzététele fogyasztási kölcsönszerződések esetén kötelező, de csak az utóbbi néhány évben érezték úgy a gazdaság szereplői, hogy a pénzügyi lízingszerződések is fogyasztási kölcsönnek minősülnek. Ez a folyamat azonban az állam gazdasági szereplőkre gyakorolt hatásának eredménye, és nem a fogyasztói érdekérvényesítés diadala.

267

Fogyasztási kölcsön: a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény hatálya alá nem tartozó minden olyan kölcsön, részletfizetés vagy halasztott fizetés, amelyet gazdálkodó szervezet fogyasztó részére nyújt az általa forgalmazott áru megvásárlásához, illetve az általa nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez. 268 Teljes Hiteldíj Mutató, amelyet a betéti kamat, az értékpapírok hozama és a teljes hiteldíj mutató számításáról és közzétételéről szóló 41/1997. (III. 5.) Korm. rendelet szabályoz, a pénzügyi intézmények által folyósított, három hónapnál hosszabb lejárattal rendelkező fogyasztási kölcsönök esetén kell alkalmazni.

96

A fogyasztói hitelszerződés megkötése Szerződést megelőző szakasz A fogyasztóvédelem egyik legfontosabb eszköze a fogyasztók tájékoztatása. Különösen fontos ez a banki szerződések körében, ahol bonyolult szerződések, laikusok számára nehezen átlátható jogviszonyok fordulnak elő. Egy-egy kölcsönszerződéssel a fogyasztó hosszú évekre elkötelezi magát, ezért pontosan értenie kell, milyen kötelezettségeket vállal. A fogyasztót tehát közérthetően tájékoztatni kell még a szerződés megkötése előtt, így tud csak felelősségteljes döntést hozni. A fogyasztói döntéseket jelentősen befolyásolják a reklámok, illetve a divat. A jogalkotó feladata, hogy olyan körülményeket teremtsen, amelyek felelősségteljes gondolkodásra késztetik az adóst. Ahogyan a XIX. században a házaló kereskedés általi „elcsábulás”-tól, úgy a XX. század végén reklámok, vagy a divat által sugallt meggondolatlan döntésektől kell védeni a fogyasztót. Az áru értékesítőjét, vagy a hitelezőt terhelő információs kötelezettség azonban nemcsak a fogyasztót védi. Az eladó vagy a hitelező érdeke is, hogy „problémamentes” szerződéseket kössön, ne kerüljön sor végrehajtásra, vagy más intézkedésre azért, mert az adós nem fizet. A „problémamentes” szerződések költségmegtakarítást eredményeznek, így nyilvánvalóan hatásuk van a piaci versenyre. Ugyanakkor az óvatosabb fogyasztók miatt kevesebb szerződéskötésre kerülhet sor. Ez a két érdek különböző mértékben befolyásolhatja a szerződések alakulását attól függően, milyen társadalmi-gazdasági viszonyok között kerül sor a szerződéskötésre. Azokban az államokban, ahol évszázados hagyománya van a fogyasztói hitelezésnek, már kialakult az egyensúly a két érdek között. Általánosan elmondhatjuk: a nyugat-európai jogalkotó inkább az óvatosabb döntések felé „terelgeti” a fogyasztót, széleskörű tájékoztatási kötelezettségeket ír elő a fogyasztói hitelezés körében, már a szerződéskötést jóval megelőző időszakra is. Maga az irányelv tartalmazza azt a minimális információs szintet, amit valamennyi tagállamban biztosítania kell a hitelezőnek. A tájékoztatásnak összhangban kell lenni a közösségi reklámszabályokkal is, amit maga az irányelv mond ki a 3. cikkben: „a megtévesztő reklámra vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1984. szeptember 10-i 84/450/EGK tanácsi irányelv, valamint a tisztességtelen reklámra vonatkozó szabályok és alapelvek sérelme 97

nélkül” kell tájékoztatást nyújtani. „Az üzlethelységekben kihelyezett olyan hirdetésnek vagy ajánlatnak, amelyben valaki hitelt vagy a hitelszerződés megkötésében való közreműködést ajánl, és amelyben feltüntetik a hitel kamatát vagy a hitel költségére vonatkozó bármilyen számértéket, tartalmaznia kell az éves hiteldíj mértékét is, szükség szerint egy jelképes példán keresztül bemutatva”. A számok megadása tehát önmagában nem elegendő, példán keresztül kell a fogyasztót tájékoztatni, mivel így jobban megérti az ügylet lényegét, valószínűleg fel tudja mérni, milyen megterheléssel jár számára adott költségek mellett a hitelfelvétel. A tagállamok eltérő megoldásai közül kétféle modellt mutatunk be: a reklámok szabályozására koncentráló angol, illetve az ajánlatra, mint a szerződéskötés mozzanatára fókuszáló francia megoldást.

Az angol jog – reklámra koncentráló – megoldása Az angol jogban a fogyasztó informálásának eszköze ebben a stádiumban az ún. „Truth in Lending”269, ami elsősorban a reklámozásra vonatkozó, rendkívül kiterjedt jogi szabályozásban, illetve bírói gyakorlatban nyilvánul meg. A fogyasztói hitelszerződéshez kapcsolódó reklám alapja a CCA 43-46. cikke, valamint a 2004/1484 Consumer Credit (Advertisements) Regulations. A szabályozásnak megfelelően a reklámra vonatkozó törvényi szabályozás minden hitelszerződésre vonatkozik, tehát az ingatlanokkal kapcsolatos hitelezésre is. A reklámot tág értelemben fogja fel a törvény (CCA 189. cikk ), a reklám minden látható vagy hallható módját felöleli, például a telefonon történt reklámozást is. A 43. cikk mégis szűkítő hatású, a reklámozónak ugyanis foglalkozásszerűen fogyasztási hitelek nyújtásával kell foglalkoznia. A reklámnak nyilvánosnak kell lennie, valamint egyértelművé kell tenni, hogy hitelszerződésre vonatkozik. A joggyakorlat szerint nem elég csupán kimutatni a hitelezési készséget. Az is kevés, ha a fogyasztó a hitelező logóját felismerve hitelügyletre asszociál.270 A hitelezési készségnek mindig kifejezettnek kell lenni, csak az lehet reklámozó, aki valóban hitelt akar nyújtani, az nem, aki csak ilyen benyomást akar kelteni.

269

D. W. Oughton: Consumer Law, Text, Cases & Materials, London 1991. 160. o. Jenkins v. Lombard North Central Plc. (1984) 1 Weekly Law Reports, 307. és köv. o. Ebben az ügyben a bíróság kimondta, hogy abban az esetben, ha a pénzintézet, amely nevét és logóját az autókereskedő ártábláján szerepelteti, nem fejezi ki készségét hitel nyújtására. 270

98

Az angol jogalkotó a reklámtevékenységet kétféle módon korlátozza. Bizonyos módszereket teljesen megtilt, másokat szigorú formai előírásokkal engedélyez. A 45. cikk alapján tilos minden reklám, ami olyan termékre vagy szolgáltatásra vonatkozik, amelyet készpénzért nem lehet egyidejűleg megvásárolni, vagy amelynek készpénzfizetés melletti árát a hirdetésben vagy reklámban nem tüntetik fel. Ezzel próbálja megakadályozni a jogalkotó azokat a hirdetéseket, amelyekben ingyenes vagy nagyon alacsony költségű hitel szerepel.271 A hitelező vétséget követ el, ha megsérti a reklámozási szabályokat, de ennek általános magánjogi jogkövetkezményei nincsenek,272 a fogyasztó kötve marad a szerződéshez. Az angol jogalkotó nem csak a megtévesztő reklámokat szabályozza, hanem a megengedett reklámozással kapcsolatosan is részletesen szabályoz. A szabályozás célja annak biztosítása, hogy a fogyasztó objektív tájékoztatást kapjon a szerződés tartalmáról és várható költségeiről.273 Az erre vonatkozó szabályozás kialakítását a későbbi jogalkotásra bízta a törvény, a CCA 44 cikke csupán azt rögzíti, hogy a szabályozásnak biztosítani kell, hogy a reklám érthető és világosan megfogalmazott legyen, tüntesse fel a jogügylet jellegét, és azt, hogy a hitelező milyen szolgáltatásokat teljesít. A részletes szabályokat a 2004/1484 Consumer Credit (Advertisements) Regulations tartalmazza. Fogyasztói hitelszerződésre ajánlatot tenni házaló kereskedés során nem lehet (49. cikk), kivéve, ha a fogyasztó a látogatásra írásban, sajátkezűleg aláírva kérte a hitelezőt. A bizonyítási teher a hitelezőé. A kiskorú személyek különösen védelemre érdemesek. A jogalkotó tiltja és szankcionálja (CCA 50. cikk ) a kiskorúakkal való kapcsolatfelvételt, a nekik szóló felhívásokat. Fontos azonban, hogy csak olyan felhívásról lehet szó, melyet a hitelező pénzügyi érdekből bocsát ki.274 A hitelező a tilalom alól azzal mentheti ki magát, hogy a kiskorúság tényéről nem tudott.275 Ez azt is jelenti, hogy nem vétség olyan újságban hirdetni, amelyről a hitelező nem tudja, kinek a kezébe kerül.276

271

J. K. Macleod i. m. 233. o. CCA 170. cikk, Brookes v. Retail Credit Cards Ltd. (1986) Crim. L.R. 327 273 A. L. Diamond: Commercial and Consumer Credit: An Introduction, London, 1982. 77. o. 274 Alliance & Leicester Building v. Babbs (1993) 157. Justice of the Peace 706. 275 Tesco Tores Ltd v. Brent London B.C. (1993) Weekly Law Reports 1037. 276 M. R. Goode: Consumer Credit Law, London,1989, 261. o. 272

99

A szerződéskötés előtti tájékoztatás speciális módja – az előzetes ajánlat A francia szabályozás általános előírása, hogy objektív módon kell tájékoztatni a nyilvánosságot. Ennek egyik eszköze Franciaországban is a reklám, amelybe beletartozik minden írásos, szóbeli, vagy vizuális módon megjelenített közlemény, tekintet nélkül arra, hogy a reklámozó bel- vagy külföldi.277 Ez a meghatározás a fogyasztási hitelezésre is kiterjed. A hitelezőnek figyelemmel kell lenni a megtévesztő reklám („publicité fausse”) tilalmára, amit a fogyasztóvédelemről szóló törvény is tartalmaz (L. 121-1.). A fogyasztói hitelszerződés vonatkozásában a törvény alapján (L. 311-4.) a hirdetésekben fel kell tüntetni a hitelező adatait, az ügylet jogi természetét, az ellenértéket és a futamidőt valamint a teljes költséget. „Amennyire lehetséges” („s’il y a lieux”) meg kell adni a tényleges kamatot („taux effectif global”, a továbbiakban: TEG), bár ennek megadása a törvény szövege ellenére nem fakultatív, hanem kötelező.278 A TEG magyar terminológia alapján a teljes hiteldíj-mutatónak (THM) felel meg, amely valamennyi fizetendő díjat, kamatot és költséget magába foglal, %-os arányban kifejezve. Meg kell nevezni továbbá minden átalánydíjat, valamint tájékoztatni kell a visszafizetés módjáról, a törlesztések gyakoriságáról is. Az általános előírásokhoz képest még szigorúbb a törvény az ingyenes hitelek reklámozásánál. Az ingyenes hitel különös veszélyt jelent a fogyasztókra, mivel az átlagosnál kedvezőbbnek tűnik a hitellehetőség. A francia banktörvény 170. cikke szabályozza az ingyenes hitel reklámozását, az általánosnál szigorúbban, pénzbüntetéssel szankcionálva.279 Különösen védelemre érdemes a fogyasztó, ha a reklámot az ingyenes hitel igénybe vételének helyétől távol kapja. A fogyasztóvédelmi törvény (L. 311-5.) alapján csak a fogyasztó figyelmének felkeltésére van lehetőség, további információkat csak személyesen lehet megadni. Ennek jogpolitikai indoka az, hogy ebben az esetben a fogyasztó nem tudja azonnal ellenőrizni, mivel „jár” az ingyenesség, mit is jelent valójában. Az értékesítési helyen azonban minden kérdésére választ kaphat. Az értékesítőhelyen belüli reklámot is szabályozza a törvény (L. 311-6.): az ingyenes hitel vonatkozásában meg kell adni az ún. „skonto” nagyságát is. Az ingyenes hitel ugyanis általában azt jelenti, hogy a hitelből 277

A. Sayag i. m. 721. o. J. Calais-Auloy i. m. 274. o. 279 Art 86 de la loi nº 84-86 du 24. janvier 1984 relative à l’activité et au contrôle des établissements de crédit 278

100

vásárolt termék árát megemelik, majd a magasabb árat osztják be a futamidőre. Így valóban nincs kamat, de a termék ára eleve magasabb, mint a készpénzes vásárlásoknál. A törvény (L. 311-7.) alapján az eladó ingyenes hitelnél nem nevezhet meg magasabb árat, mint amilyen a legalacsonyabb ár volt az előző négy hét alatt a készpénzzel fizető vevők számára. A szabályozás oka nyilvánvalóan az, hogy az eladó a hitel költségét ne tudja az árba építeni. További előírás, hogy az ingyenes hitel hirdetésekor megadott árnál olcsóbban kell értékesíteni a készpénzes vevők számára a dolgot. A szabály indoka annak elkerülése, hogy a készpénzes vevők hátrányt szenvedjenek. Nyilvánvalóan mindez azzal jár, hogy az ingyenes hitel finanszírozása megoszlik a készpénzes és a hitelt igénybe vevő vevők között. Az értékesíteni kívánt szolgáltatás árát tehát általánosan megemelik, készpénz helyett jobban megéri hitelre vásárolni, vagyis végeredményben az ingyenes hitel egyáltalán nem ingyenes. Az általános előírásokon túl a francia jogalkotó az egyes szerződések alanyát is védeni próbálja. Ennek eszköze,

hogy a

hitelező

számára

speciális információ-adási

kötelezettséget ír elő a jogalkotó (L. 311-8.), ez az ún. „előzetes ajánlat” („offre préalable”). Írásban kell megtenni a hitelezőnek az adós felé, és szerződési ajánlatnak minősül. A jogintézmény lényege annak biztosítása, hogy a fogyasztó megkapjon minden szükséges információt a szerződéskötést megelőzően. A szerződéskötésre vonatkozó általános dogmatika alapján a szerződés Franciaországban is a megtett ajánlat elfogadásával jön létre. Az általános szabályok szerint bárki tehet ajánlatot bárkinek, míg a fogyasztói hitelszerződés vonatkozásában csak a hitelező lehet ajánlattevő. Az ajánlatot fogyasztói hitelnél a törvény által meghatározott formában és tartalommal kell megtenni, míg az általános szabályok szerint az bárhogy megtehető. További eltérés, hogy az előzetes ajánlathoz meghatározott ideig kötve van a hitelező, míg az általános szabályok szerint az ajánlat visszavonható, amíg azt át nem veszik.280 Az előzetes ajánlat tartalma szigorúan szabályozott (L. 311-10, 311-11.). Tartalmaznia kell a hitel nagyságát, adott esetben a törlesztés részösszegeit. Tájékoztatni kell az ügylet jogi természetéről, a szerződés tárgyáról és más, a szerződéshez kapcsolódó szolgáltatásokról, valamint a biztosítékokról. Végül meg kell adni a teljes költséget, és amennyire lehetséges, a TEG-et. Az előzetes ajánlat alapja a reklám, azonban annál szélesebb körben kell 280

Cass. com. 1991. március 6., Recueil Dalloz 1991. 317.

101

tájékoztatni. A törvény előírásainak megfelelően281 arról is fel kell világosítani a fogyasztót, milyen következményekkel jár számára az előzetes ajánlat elfogadása, milyen jogai és kötelezettségi lesznek a szerződés megkötése után. Az előzetes ajánlatról szóló rendeletben kilenc modellszerződés szerepelt282, ezek közül kell a hitelezőnek választani. A modell-módszer hátránya, hogy nehéz minden új értékesítési módszerre alkalmazni, korlátozza a felek privátautonómiáját. Előnye, hogy a fogyasztó

közérthetően

kap

meg

valamennyi

szükséges

információt.283

A

modellszerződések csak egyfajta „információ-minimumot” tartalmaznak, a hitelező dönthet úgy is, hogy ennél részletesebben tájékoztatja a fogyasztót. Ugyanakkor az előzetes ajánlat általi információs kötelezettség nem mentesíti a hitelezőt az általános magánjogi szabályok szerinti információs kötelezettség alól.284 Ez a sokféle tájékoztatási kötelezettség azonban nem jelenti azt, hogy a fogyasztót minden lehetséges veszélyről tájékoztatni kell. A joggyakorlat alapján285 nem kell tájékoztatni például arról, hogy a hitelszerződésből eredő kötelezettségek nem szűnnek meg automatikusan azért, mert a dolgot ellopták. Az előzetes ajánlatnak érthetőnek és olvashatónak kell lenni, így azt is előírják (R-311-6), hogy legalább 8-as betűtípussal, vagyis legalább 2 mm-es betűkkel kell írni. Ezek a szigorú kötöttségek az egyébként a francia jogban széles körben érvényesülő szerződési szabadságot erősen korlátozzák. Egyesek szerint286 a hitelező szerződési szabadsága csak arra terjed ki, hogy a szerződési formulába az adatokat beírja. Az előzetes ajánlatot a kölcsönt nyújtó hitelezőnek, vagy a dolgot részletvétellel értékesítő eladónak kell megtenni címzett nyilatkozatként a fogyasztó felé. Kapcsolt szerződés esetén is a hitelező kötelezettsége az előzetes ajánlat nyújtása, a gyakorlatban az általa kitöltött iratot az eladó adja át. Az előzetes ajánlatot két példányban kell átadni, melyből egyet a fogyasztó kitöltve visszaküld. Mivel nem kell nyomban visszaadni, az adós vagy kezes otthon, nyugodt körülmények között „tanulmányozhatja át” és értelmezheti az iratot. A 281

L. 311-15-től 311-17, 311-32, 311-20, 311-37. Decret nº 78-509 du 24. mars 1978 pris en application des articles 5 et 12 de la loi nº 78-22 du 10 janvier 1978., jelenleg a fogyasztóvédelemről szóló törvény mellékletében találhatók, lásd: R311-6. 283 J. Calais-Auloy i. m. 276. o. 284 J. Calais-Auloy i. m. 275. o. 285 Cass. civ. 1er 1989 június 14., Bulletin des arrets des chambers civiles de la Cour de cassation de l’année de la décision 1989 160. o. Nr. 240. 286 D. Martin: La défense du consommateur á crédit (commentaire de la loi nº 78-22 du 10 janvier 1978), Revue trimestrielle du droit commercial 1977. 619. és 629. o., idézi: S. Hermann i.m. 73. o. 282

102

hitelező kötelezettsége, hogy a fogyasztónak átadott irat egy példányát megőrizze (L. 31120.), az ellenőrző szerveknek történő bemutatás287, és esetleges későbbi bizonyítási problémák elkerülése végett. Az előzetes ajánlat előírásával és szabályozásával a fogyasztók tájékoztatása messzemenően megvalósul. A jogintézmény azonban csak akkor nyújt valódi védelmet, ha a későbbi szerződést is ennek megfelelően kötik meg a felek. Ennek előmozdítását szolgálja, hogy az előzetes ajánlathoz 14 napig van kötve a hitelező (L. 311-8.), amely minimális határidőnek tekintendő, a felek ennél hosszabban is megállapodhatnak.288 A joggyakorlat alapján az időtartam alatt bármikor elfogadhatja a fogyasztó az ajánlatot, akár aznap is, amikor azt tették.289 Ezzel áttöri a szabályozás a francia kötelmi jog általános szabályait, mely szerint az ajánlat annak elfogadásáig szabadon visszavonható.290 A törvény szerint (L. 313-16.) a fogyasztóvédelmi szabályok a közrend („ordre public”) körébe tartoznak. Megsértésük az általános magánjogi szabályozás szerint semmisséget eredményez. A francia jogalkotó azonban nem így szabályozott a fogyasztói hitelszerződés körében, mivel az eredeti állapot helyreállítása keretében a fogyasztónak a felvett hitelt azonnal vissza kellene fizetni, amelyre valószínűleg nem lenne képes. A jogalkotó ezért speciális szabályokat állapított meg az előzetes ajánlat előírásainak megsértése esetére. A szabályozás célja elsődlegesen a prevenció.291 Az előírások megsértésével kötött hitelszerződés szankciója, hogy kamatmentessé válik a kölcsön,292 vagyis a megkötött szerződés érvényes marad, de a hitelező elveszíti kamatok iránti igényét, illetve azokat vissza kell fizetnie. A francia szabályozáshoz hasonlóan, „modellek” alkalmazásával történik az információs kötelezettség teljesítése a német jogban is. A kötelmi jogi reformot követően a fogyasztói szerződésekre vonatkozó, információs kötelezettséget előíró hatályos szabályozás 287

„Agents de la direction départementale de la concurrence, de la consommation et de la répression des fraudes” 288 A. Sayag i. m. 1994. 721. o. 289 Versailles 1er 1988. április 22., Gazette du Palais 1989 som. 31., idézi: S. Hermann i.m. 75. o. 290 Aix 4e Ch. civ. 1983. január 13, Juris Classeur Périodique, Semaine Juridique éd. G. 1984 I Nr. 20198, Cass. civ. 1959 január 7., Bulletin des arrets des chambers civiles de la Cour de cassation de l’année de la décision I 15. o. 291 J. Calais-Auloy i. m. 276. o. 292 L. 311-33., Cass. civ. 1er 1993. március 13., Bulletin des arrets des chambers civiles de la Cour de cassation de l’année de la décision I 64. o. Nr. 95.

103

egységes, azonban nem magában a BGB-ben, hanem a 2002. augusztus 5-én kiadott293 „BGB-Informationspflichten-Verordnung”-ban (BGB-InfoV) található. A rendelet külön fejezetekben szabályozza az egyes közösségi irányelvek által szabályozott értékesítési módszereket, illetve szerződéstípusokat, egyben átülteti az irányelvekben meghatározott információs kötelezettségeket is. A rendelet végén mintákat találunk a tájékoztatás különböző formáira, így az elállási jogról történő tájékoztatásra, stb. A rendelet negyedik fejezete kifejezetten a pénzintézetek számára ír elő információs kötelezettségeket. Az információs kötelezettség nemcsak a már meglévő ügyfelek, hanem az esetleges jövőbeni ügyfelek (vagyis az „érdeklődők”) felé is terheli a pénzintézetet. A tájékoztatás jellege vonatkozásában a könnyen érthető információnyújtást és a szöveges formát hangsúlyozza a jogalkotó, a francia szabályozástól eltérően betűméretet vagy más formai előírást nem tartalmaz a rendelet294. Általánosságban elmondhatjuk: a nemzeti jogalkotók elsősorban a szerződéskötés előtt védik a fogyasztót az információadási kötelezettség meghatározásával. Jellemző, hogy az információ-nyújtás részletes szabályait alacsonyabb jogszabályban, tipikusan rendeletben szabályozzák. A tájékoztatás gyakran jogalkotói „minta” alapján történik, úgy tűnik, több európai jogalkotó is csak így látja biztosítottnak a fogyasztók védelmét. A jogszabályok igyekeznek egységessé tenni az előírásokat és a hitelezői ajánlatokat, ami objektív összehasonlítást tesz lehetővé, így a piaci verseny fokozódást idézi elő. A közösségi irányelv arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a hitelért nyújtott ellenszolgáltatásokat

tegyék

átláthatóvá,

amely

során

megvalósítható

azok

összehasonlíthatósága.295 Az összehasonlíthatóság azonban nem elég. Nem kap elegendő védelmet a fogyasztó, ha neki kell „számolgatni”. A THM biztosítja ugyan az összehasonlítás lehetőségét, de olyan adatokat is nyújtani kell, amelyből a fogyasztó azt is megtudja, hogy az általa megkötött szerződés konkrétan milyen terhekkel jár. Ezt a követelményt az irányelv úgy próbálja megvalósítani, hogy példa közzétételére kötelezi a hitelezőt, vagyis le kell vezetni egy példán, hogy adott összegű hitelfelvétel adott futamidő alatt havonta milyen törlesztési kötelezettséggel jár. Érdekes módon a pénzintézetek ezt a 293

BGBl. I S. 3002. Kifejezetten a fogyasztói hitelszerződésre vonatkozó előírás nincsen. A tájékoztatás a banki átutalásokra vonatkozik, így a számlán történő jóváírás időpontját, az ügyfelet terhelő díjak számítási módját, illetve az értéknapot kell az ügyfél tudomására hozni. Tájékoztatni kell továbbá a panasztétel lehetőségéről és módjáról is (BGB-InfoV. 12.§.). A szolgáltatás nyújtása alatt, illetve után arról kell az ügyfelet tájékoztatni, mi alapján történt az átutalás, mekkora összeget, mikor utalt át a pénzintézet és mindez mennyibe került. 295 J. K. Macleod i. m. 229. o. 294

104

kötelezettséget sikeresen fordították a saját javukra: gyakran kiemelkedően magas THMjüket sikerül ügyesen „becsomagolni” a példába. Az egyik magyar szolgáltató296 szórólapján a jogszabályoknak megfelelően szerepel: „THM 227-437%”, amelyről a járatlan fogyasztó első pillantásra azt is gondolhatná, hogy egy telefonszám. A hitel költsége óriási. A közvélemény-kutatás céljából általunk megkérdezett joghallgatók a 100% körüli hitelkamatot már a feltűnő értékaránytalanság kategóriájába sorolták, ami valószínűleg megfelel a lakosság általános véleményének. A szolgáltató ugyanakkor példát is közzétesz a hirdetésben: „amennyiben 90 000 forintot vesz fel 39 hétre, akkor hetente 3 861 forintot kell visszafizetnie 39 héten át”. A törlesztőrészlet viszonylag alacsony, gyakorlatilag bárki által megfizethető. Így a példa alkalmazásával könnyebb meggyőzni a fogyasztót. A THM közzétételére kötelezés tehát nem mindig alkalmas a fogyasztók védelmére. Egy felmérés eredményeként Németországban a megkérdezettek kevesebb, mint 1/3-a választotta döntésének alapjául a THM-et. Hasonló eredményre jutott az angol felmérés is, ahol a megkérdezettek 15%-a tudta, egyáltalán mit jelent a THM.297 Fontos a szankciórendszert is megvizsgálni: milyen következményekkel jár a nem megfelelő reklám, vagy a THM közzétételének elmulasztása? A bemutatott jogrendszerek alapján Európában kétféle szankció ismert: vagy az egyedi szerződésre lesz hatással a szankció (semmisség), vagy a piaci szereplőket, piaci viszonyokat befolyásolja (közjogi eszközök,

pénzbírság).

A

információs

kötelezettség

elmulasztásának

speciális

fogyasztóvédelmi szankciója is kialakult, a fogyasztóvédelmi elállási jog jogintézménye, amellyel később külön is foglalkozunk. A fogyasztóvédelmi elállási jogot a magánjogi, illetve piacot befolyásoló szankciók közé helyezzük, mivel minden egyedi esetben érvényesülhet, ugyanakkor „Damokles kardjaként” érvényesülve minden szerződés felett a piaci szereplők magatartását is nyilvánvalóan befolyásolja. Érdemes elgondolkodni az információs kötelezettségek szabályozásakor azon is, vajon mennyire legyen részletes a reklámszabályozás, illetve mennyi információt célszerű a fogyasztónak először megadni. Első pillantásra talán úgy tűnhet, hogy minél több információval rendelkezik a fogyasztó, annál megalapozottabb döntést tud hozni. Ez azonban korántsem így van. Ha a reklám alkalmával túl sok információt zúdítanak a fogyasztóra, hajlamos lesz azt el sem olvasni. Nem biztos, hogy a fogyasztó a részletesen 296 297

Provident Pénzügyi Rt. által közzétett reklám, 2005. július S. Hermann i. m. 91. o.

105

szabályozott

hirdetéseket

információs

célokra

használja.

A

reklám

csupán

a

„figyelemfelkeltés” eszköze. Részletes információkat már a kialakult hitel-elképzelés alkalmával igényli a fogyasztó, amit mind az angol, mind a francia jogalkotó felismert és ennek megfelelően alakította ki a szabályozást. Az „előzetes ajánlat” valóban hatékony védelmet nyújt, ráadásul az elállási jog alkalmazásával szemben megvan az az előnye is, hogy nem igényli a fogyasztó aktív magatartását, hanem a szolgáltató a jogszabályok előírásai alapján ezen a téren is „kiszolgálja” a fogyasztót. Van azonban hátránya is. Amíg a fogyasztó az „előzetes ajánlaton” gondolkodik, fennáll a piac megváltozásának veszélye. A tartós fogyasztási cikkek piacán gyakoriak az eladási akciók, vagy más, az árat befolyásoló tényezők. A hitelező ajánlatához kötve van, míg a fogyasztó bármikor másik szolgáltatót választhat. Amíg a hitelező ajánlati kötöttség alatt áll, az árunak is rendelkezésre kell állni, azt másnak eladni nem lehet. Ezek a tényezők kedvezőtlenül hatnak a piacra298, a hitelezőnél (eladónál) kiesik az a bevétel, ami ezalatt a forgalomból származna.

Tájékoztatási kötelezettség a magyar jogban Az „előzetes ajánlathoz” hasonló jogintézmény Magyarországon nincsen, a fogyasztók tájékoztatása kizárólag a reklám, illetve az értékesítési helyen nyújtott tájékoztatás alapján történik. A Hpt. valamennyi, fogyasztóval megkötött szerződés tekintetében tartalmaz reklám- és információs szabályokat. A fogyasztóvédelmi szabályok külön fejezetben (XXIX. fejezet) találhatók, melyben a pénzintézetek által közzétehető hirdetések vannak szabályozva. A Hpt. szabályai közjogi jellegű, kogens szabályok, fogyasztóvédelmi hatásuk van, de a magánjog szempontjából csak a tájékoztatási kötelezettség miatt érdekesek. A törvény megszabja a hirdetések helyét, különösen a fiatalkorúak vonatkozásában, akiket a magyar jogalkotó is különleges védelemben részesít. A Hpt. 201. §-a szerint hitelintézet fiatalkorúak körében hitelfelvételre vagy egyéb pénzügyi szolgáltatás igénybevételére felhívó hirdetési tevékenységet csak nyilvános módon, legalább két országos napilap útján folytathat. A hitelintézet által közzétett hirdetésben egyértelműen szerepelnie kell a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír jogszabályban előírt módon számított egy évre 298

S. Hermann i. m. 97. o.

106

vonatkozó kamata, illetőleg hozama mértékének. Pénzügyi intézmény hirdetésében sorsolást – nyereménybetétet kivéve – nem reklámozhat. A pénzügyi intézmény nem küldhet ügyfelének közvetlen postai vagy elektronikus levelezési úton reklámanyagot, ha ezt az ügyfél kifejezett rendelkezéssel kizárta. A hirdetéseken túlmenően is rendelkezik a törvény a tájékoztatásról, melynek megfelelően a pénzügyi intézmény egyértelműen és közérthetően köteles ügyfeleit, illetve jövőbeni ügyfeleit a pénzügyi intézmény által nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeiről, valamint e feltételek módosulásáról tájékoztatni [Hpt. 203. § (1)]. Ezt a tájékoztatást a pénzügyi intézmény köteles az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben könnyen hozzáférhető helyen kifüggeszteni, valamint az ügyfél kívánságára azt ingyenesen az ügyfél rendelkezésére bocsátani, továbbá elektronikus kereskedelmi szolgáltatás nyújtása esetén az ügyfelek számára folyamatosan és könnyen hozzáférhető módon, elektronikus úton is elérhetővé tenni. A törvény csak részben írja elő, hogy milyen információkat köteles a fogyasztónak megadni a pénzintézet, inkább az információnyújtás módját szabályozza. A hirdetményben az általános szerződési feltételeit is tartalmazó üzletszabályzatot, az ügyfelek számára ajánlott pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos szerződési feltételeket, a kamatokat, szolgáltatási díjakat, az ügyfelet terhelő egyéb költségeket, a késedelmi kamatokat, valamint a kamatszámítás módszerét kell megadni. Ezeket az adatokat, valamint az üzletszabályzatot a pénzintézet köteles az ügyfél kívánságára ingyenesen rendelkezésre bocsátani. A közösségi jog hatására a határon átnyúló jellegű ügyletek tekintetében különleges tájékoztatási kötelezettség terheli a pénzintézetet: a szerződés megkötése előtt köteles magyar nyelven az ügyfelet arról tájékoztatni, ha a szerződéssel kapcsolatos jogvita esetén nem a magyar jog alkalmazását, illetve nem a magyar bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki (Hpt. 203.§).

A fogyasztási kölcsönre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség Az általános szabályokon túlmenően a közösségi jog hatására szabályozza a magyar jog a fogyasztási kölcsönszerződésre vonatkozó reklámokat, illetve a hitelező tájékoztatási kötelezettségét. A reklám vonatkozásában a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. 107

évi LVIII. törvény (4) bekezdése szabályoz, mely alapján „tilos közzétenni olyan reklámot, amely nem tartalmazza a fogyasztási kölcsön folyósításával kapcsolatban felmerülő valamennyi költséget”. Az idézett rendelkezés a fogyasztói hitelről szóló irányelv átültetése keretében kapott helyet a törvényben. Az irányelv, illetve módosításai alapján szabályozza a magyar jog a teljes hiteldíj mutatót, vagyis a THM-et299. A teljes hiteldíj mutató az a belső kamatláb, amely mellett az ügyfél által visszafizetendő tőke és hiteldíj egyenlő az ügyfél által a hitel folyósításáig bezárólag a kölcsönnel kapcsolatban fizetett összes költséggel csökkentett hitelösszeggel. A THM számításánál az ügyfél által a pénzügyi intézménynek fizetett költségeket, valamint a harmadik személynek fizetett költségek közül az ügyfél által felajánlott fedezet értékbecslésének díját és lakásépítéseknél a helyszíni szemlék díját kell figyelembe venni. A THM számításánál nem vehető figyelembe a prolongálási költség, a késedelmi kamat, az egyéb olyan fizetési kötelezettség, amely a szerződésben vállalt kötelezettség nem teljesítéséből származik, a biztosítási és garanciadíjak, valamint az átutalási díjak. A jogszabály tartalmazza a THM kiszámítási módját (képletek), és módszerét is (ennek matematikai részleteitől eltekintünk), fontos azonban, hogy a képlet számítása során a szerződésben rögzített feltételeket kell figyelembe venni. A teljes hiteldíj mutató közzététele vonatkozásában a pénzügyi intézménynek biztosítania kell, hogy ügyfele a szerződés aláírása előtt megismerhesse a hitelszerződés tervezetét, a hitelbírálati díjnak a kezelési költségbe való beszámítási módját, a hitelprolongálás várható költségét, az ügyfél nem teljesítése esetén a késedelmi kamat mértékét és a hitelfelmondás feltételeit, a teljes futamidőre kiszámított kamatot, a rövidítés feltüntetésével két tizedesjegy pontossággal a THM-et, a THM számításának módját és a THM számítása során figyelembe nem vett egyéb költségek, különösen a közjegyzői díj és a kölcsön folyósításához megkövetelt biztosítási díj meghatározását és várható összegét, az összes – a pénzügyi intézmény részére fizetendő, a hitel felvételével összefüggő – költséget, valamint a pénzügyi intézmény által a hitel folyósításához megkívánt egyéb feltételeket. A pénzügyi intézmény a tájékoztatásban meghatározott díjakon és költségeken túlmenően az ügylet szerződés szerinti teljesítése esetén az ügyféllel szemben további jogcímen költséget, díjat nem számíthat fel.

299

A betéti kamat, az értékpapírok hozama és a teljes hiteldíj mutató számításáról és közzétételéről szóló 41/1997. (III. 5.) Korm. rendelet.

108

Ezeket az információkat az adós a szerződéskötés előtt kapja meg, általában a még alá nem írt szerződési nyomtatvány (szerződéstervezet) formájában. Amennyiben áruvásárlást kíván kölcsönből finanszírozni, az áruházban kell átolvasnia és mérlegelnie az információkat, vagy haza is viheti a nyomtatványokat, kockáztatva azt, hogy mire visszamegy, nem biztos, hogy megvan még a kiválasztott termék. Nincs a francia szabályozáshoz hasonló, mérlegelésre nyitva álló időszak, amely alatt a terméket megvásárolhatja. Ha a pénzintézetnél találkozik a fogyasztó az információkkal, azokat már a pénztárteremben (ügyfelek számára nyitva álló helyiségben) ki kell függeszteni. Az üzletszabályzatnak, nyilvános tájékoztatójának és ajánlattételének feltűnő módon tartalmaznia kell a THM-et azzal a kiegészítéssel, hogy a THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. Figyelmeztetni kell a fogyasztót arra is, hogy a THM mutató értéke nem tükrözi a hitel árfolyamkockázatát, illetve a hitel kamatkockázatát. Amennyiben a pénzügyi intézmény hirdetésében, illetve a pénzügyi intézmény hitelét közvetítő harmadik személy hirdetésében szerepel a hitel kamata, bármilyen költsége vagy törlesztőrészlete, a THM-et is fel kell tüntetni legalább ugyanakkora méretben és megegyező megjelenítésben. A magyar szabályozás kevésbé szigorú, mint az ismertetett nyugat-európai államok szabályozása, nincsenek modellként alkalmazni rendelt információs minták. Nálunk sok múlik a hitelügyintéző felkészültségén, fogyasztókkal szemben tanúsított magatartásán. Személyes tapasztalataink alapján megállapíthatjuk: a nagyáruházak áruhitellel foglalkozó munkatársai közül többen nem voltak tisztában a „THM” rövidítés tartalmával, így az általuk nyújtott információ nyilvánvalóan nem alkalmas fogyasztóvédelmi célok megvalósítására. Magyarországon még abban a stádiumban van a fogyasztóvédelem, hogy a fogyasztók tájékoztatása leginkább a „fogyasztóvá nevelés”-t jelenti, amely napjainkban az általános iskolákban is megkezdődött, de minden bizonnyal még évtizedekig fog tartani, míg a magyar fogyasztókat az információs kötelezettséggel hatékonyan lehet védeni.

109

Tisztességtelen reklám Ilyen körülmények között érdemes elgondolkodni azon, hogy a részletes szabályozás helyett inkább generálklauzulákat alkalmazzon a jogalkotó (mint például a „Treu und Glauben”) és a tisztességtelen reklámtól védje a fogyasztót. Persze bizonyos mértékig már ez is megvalósult, de inkább közjogi eszközök biztosítják a tisztességtelen verseny szabályozása körében. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény III. fejezete foglalkozik a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmával, melynek alapgondolata, hogy „tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni” [8. § (1).], illetve „tilos a fogyasztó választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzletei módszereket alkalmazni” (10.§.). Mindez természetesen a fogyasztási kölcsönökre is vonatkozik. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa ezen a területen több döntésében is elemezte a fogyasztók megtévesztésének tilalmát. Magyarországon is elterjedt az ún. „ingyenes hitel”, amelyet 0%-os kamatra, vagy THM-re utalással reklámoznak. Korábban már bemutattuk, hogyan védik a fogyasztót ettől Európa több államában. Nálunk a Gazdasági Versenyhivatal próbálja a jóhiszeműség és tisztesség keretei között tartani a jelenséget, amit 65/2003-as határozata alapozott meg. Az eset az egyik nagy kereskedelmi bankhoz kapcsolható, amely „Abszolút Nulla” szlogennel hirdetett áruhiteleket. A Gazdasági Versenyhivatal az eset vizsgálatakor jelentőséget tulajdonított annak a ténynek, hogy az áruhitel jellemző vonása, hogy azt a vásárlás időpontjában és helyszínén veszik igénybe, a fogyasztó itt dönt az ügyintéző vagy eladó tájékoztatása, illetve a reklám alapján. Ilyen körülmények között a fogyasztók tájékoztatása elsősorban reklámhordozókon, a pénzintézet hirdetményein, illetve az alkalmazottak szóbeli tájékoztatásán alapul. A pénzintézet akciójának lényege az volt, hogy mindenféle kamat, kezelési költség vagy más költség nélkül kapott hitelt a fogyasztó azzal, hogy az egyébként szokásos futamidő első törlesztési időpontjáig a teljes kölcsönösszeget vissza kellett fizetnie. Ennek elmaradása esetén a hitel ingyenessége megszűnt, és a szokásos (a pénzintézet hirdetménye alapján éppen hatályos) költségek és feltételek mellett kellett a kölcsönt visszafizetni. A pénzintézet által az akcióban részt vevő kereskedők részére kiküldött Hírlevél azonban nem sorolta fel az egyes konstrukciókat, hanem az „egyes konstrukciók igénylésénél akár 0%-os THM mellett”, illetve „az akció időtartama alatt minden áruhitelre megvásárolható

110

termék akár 0% előleggel is elvihető” tájékoztatást adták a fogyasztóknak. Jelentős volt a rádióreklám is, amely arról tájékoztatott, hogy a hitel kamat, kezelési költség és előleg nélkül vehető igénybe azzal, hogy a fogyasztónak csak a kölcsön összegét kell visszafizetnie. A matricákon, szórólapokon közzétett reklám a 0% THM hirdetése mellett a lap alján apró betűvel tartalmazta, hogy „a Hirdetményben szereplő konstrukcióknál a THM nulla százalék, amennyiben a hitel teljes tőkerészét az első törlesztő részlet befizetésének napjáig visszafizeti. Standard THM: 33,88%-40,10%”. Az akcióban részt vevő vásárlók egy igazoló kupont kaptak, amelyen szerepelt, hogy a fogyasztó élhet az akciós ajánlattal, de ha nem fizeti vissza a kölcsönt az első időpontig, a THM: 33,88%40,10%. Az akció megtévesztő jellegével kapcsolatban 2409 panasz érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (55573 szerződéskötésből). A pénzintézet azzal védekezett, hogy a rádióreklám csak a figyelem felkeltésére irányult és nem tartalmazott valótlan kijelentést. Szerinte a reklámok nem alkalmasak a fogyasztók teljeskörű tájékoztatására, azokat együtt kell értékelni az alkalmazottak által nyújtott szóbeli információkkal. Hivatkozott arra is, hogy az a körülmény, miszerint nem jelölték meg pontosan az egyes konstrukciókat, nem jogellenes, mivel az elnevezések konkrét üzleti tartalma csak azok valamennyi elemét részletesen tartalmazó leírás ismeretében állapítható meg. A panaszok többsége azzal kapcsolatban érkezett, hogy a rádióreklámok nem tartalmazták, hogy az első részletfizetésig vissza kell fizetni a kölcsönt ahhoz, hogy az valóban ingyenes legyen. A Gazdasági Versenyhivatal a pénzintézet rádió-reklámjait, illetve egyes szórólapjait jogsértőnek találta. A reklám általánosított, és a rádió-reklámot a Versenytanács nem tekinti ún. „figyelemfelhívó reklámnak”, tekintettel arra, hogy részletes tájékoztatást adott az akció feltételeiről. Nem tartotta a Versenytanács jogszerűnek, hogy a figyelemfelhívó reklámokra hivatkozva csak egyes, fogyasztókra kedvező lényeges tulajdonságokat ragadnak ki a hirdetésből anélkül, hogy a fogyasztókra kedvezőtlenebb feltételek is feltüntetésre kerülnének. Az ajánlattal kapcsolatban az volt a legnagyobb probléma, hogy az akcióban részt vevő kereskedők nem rendelkeztek megfelelő ismeretekkel, nem voltak abban a helyzetben, hogy más ajánlattal történő tárgyszerű összehasonlításra alkalmas információt

adjanak

a

fogyasztóknak.

A

kereskedőkhöz

eljuttatott

Hírlevelek,

Hirdetmények is hiányosak, vagy egymásnak ellentmondóak voltak.

111

Ebből az esetből is megállapítható, hogy bár Magyarországon is előírások szabályozzák az információnyújtást, a pénzintézetek változatos hitelezési konstrukciói meglepetést tudnak okozni a fogyasztóknak. Nehezen átláthatóak, hosszas magyarázatra szorulnak a konstrukciók, ami nyilvánvalóan összefügg a francia és német jogban megismert „minták” hiányával.

112

A szerződés tartalmának kialakítása

A szerződést megelőző szakaszban a fogyasztók védelmét az információs kötelezettségek jelentették. A szerződéskötés időpontjában már magasabb szintű védelem szükséges, mivel konkrét, egyedi szituációban szorul védelemre az adós. A szerződést megelőző szakasz információs kötelezettsége általános jellegű, a szerződéskötési szakban az általános magánjogi tájékoztatási és együttműködési kötelezettség is érvényesül, amit mindig az adott ügyben kell vizsgálni. Ekkor már helyzetéből adódóan másfajta védelmet igényel a fogyasztó, pénzbírsággal a hitelező magatartása nem befolyásolható.300 A fogyasztót mint szerződő partnert kell védeni, elsősorban a magánjog eszközeivel. Az irányelv a magánjog általános eszközeit is felhasználva alakítja ki védelmi stratégiáját, formai és tartalmi követelményeket fogalmaz meg. A hitelszerződést írásba kell foglalni, melyből a fogyasztó is kap egy példányt. Az írásba foglalt megállapodásnak tartalmaznia kell az éves hiteldíj mértékének meghatározását, valamint azokat a feltételeket, amelyek mellett ez módosítható. Azokban az esetekben, amikor nem lehet megadni a teljes hiteldíj éves mértékét, a fogyasztót megfelelő módon tájékoztatni kell a kamatokról és a költségekről az írásba foglalt szerződésben. Az írásba foglalt szerződésnek továbbá tartalmaznia kell a szerződés egyéb lényeges feltételeit is, amelyeket az irányelv melléklete példálózó jelleggel felsorol (4. cikk.). Folyószámlahitel esetén (amire alapvetően nem vonatkozik az irányelv, de a tagállam a minimum-harmonizáció jegyében szabályozhatja) a szerződés megkötésekor vagy azt megelőzően a fogyasztót tájékoztatni kell a hitel megengedhető legnagyobb mértékéről, az éves kamat mértékéről és azokról a költségekről, amelyek szerződés megkötésétől fogva felszámíthatók, valamint azokról a feltételekről, amelyek mellett ezek módosíthatók, illetve a szerződés megszüntetésének módjáról. Ezeket az információkat írásban meg kell erősíteni. A szerződés fennállása alatt a fogyasztót tájékoztatni kell az éves kamat vagy a díjak minden változásáról annak felmerülésekor. Az ilyen tájékoztatás történhet számlaegyenleg kiállítása formájában, vagy bármilyen más, a tagállamok által elfogadott módon.

300

S. Hermann i. m. 102. o.

113

Azokban a tagállamokban, ahol a hallgatólagosan elfogadott hiteltúllépés megengedett, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a fogyasztó tájékoztatást kapjon a felszámítható éves kamatról és díjakról és ezek minden változásáról, ha a hiteltúllépés időtartama meghaladja a három hónapot (6. cikk.).

A szerződéskötés szabályai egyes tagállamokban Franciaországban a fogyasztói hitelszerződés megkötésére is elsősorban a kötelmi jog általános szabályai vonatkoznak. A Code Civil 1108. cikke határozza meg a szerződéskötéshez szükséges feltételeket: szükséges ügyletkötési képesség („capacité”), egyező akaratnyilvánítás („consentement”), a szerződés tárgyának meghatározása („objekt certain”), illetve a törvény által megengedett jogalap („cause licite”). A fogyasztói hitelt szabályozó törvény ehhez képest a speciális feltételeket határozza meg a hitelszerződés, valamint az ahhoz kapcsolódó ügylet vonatkozásában. A szerződéskötést nem lehet elválasztani a szerződést megelőző szakaszban adott, és általunk már ismertetett előzetes ajánlattól. A kiadott előzetes ajánlathoz képest a szerződéskötéskor további előírásokat, szerződési feltételeket tenni nem lehet. Az előzetes ajánlat – ahogyan arra már rámutattunk – nem a nyilvánosság felé tett általános kijelentés, hanem egy kötelező erejű, vissza nem vonható ajánlat. Az előzetes ajánlat címzett vagy nem címzett is lehet, így a kötöttség kétféle hitelezői magatartást eredményezhet: a hitelezőnek mindegy lehet, ki fogadja el az előzetes ajánlatot, vagy tudni szeretné az elfogadó személyét. Ennek megfelelően a törvény (L. 311-15.) szabályozza a szerződéskötést hitelezői engedélyhez kötötten, illetve enélkül. A különbség az, hogy bizonyos esetekben a hitelező számára fontos az adós személye, hitelképessége. Ennek hiányában az adós kezében olyan előzetes ajánlat van, amelyhez a hitelező kötött, az adósnak azonban megvan a lehetősége a visszautasításra. A törvény 311-15 cikke alapján a szerződés az előzetes ajánlat adós általi elfogadásával jön létre. Ennek formális kritériuma a dátum és az aláírás. Tágan értelmezve a törvényt a formátlan elfogadással is létrejön a szerződés, lehetnek azonban bizonyítási nehézségek.301

301

A. Sayag i. m. 721. o.

114

A formakényszer nélküli elfogadás azonban csak szóbeli nyilatkozatot jelenhet, a francia magánjog szerint ugyanis a hallgatást nem lehet beleegyezésnek tekinteni.302 Az elfogadásra nyitva álló határidő – amennyiben a felek másban nem állapodtak meg – 14 nap. A jogirodalom egy része szerint az elkésett elfogadás érvénytelen. Mások szerint érvényes, amennyiben azzal a hitelező egyetért. Értelmetlen lenne újabb előzetes ajánlatot kiadni, ha a költségek és a futamidő változatlan.303 Másként alakul a helyzet akkor, amikor a hitelező az előzetes ajánlat kibocsátásakor az adós személyéről dönteni akar. Ekkor mindkét fél akaratnyilatkozata szükséges a szerződéshez. A hitelező érdeke ilyenkor, hogy az adós személyét, vagy hitelképességét megismerje. Személyi hitel esetén a hitelező minősíti, vagyis megismeri az adóst. Általában a harmadik személy által finanszírozott ügyleteknél, tipikusan a részletre vásárlásnál fordul elő a kifejezett hitelezői hozzájárulás, amikor az eladó vagy szolgáltató adja ki az előzetes ajánlatot a hitelező nevében, akinek hozzájárulása aztán szükséges az ügylethez. Ebben az esetben a szerződéskötés duplán a fogyasztótól függ; egyrészt az ajánlat elfogadása és az elállási jog miatt, másrészt az ő személyétől függ az is, hogy a hitelező hozzájárul-e a szerződéskötéshez (L. 311-16.). A törvény értelmében a hitelező hallgatása hozzájárulásának minősül (L. 311-16.), ami ellentétes a már ismertetett általános magánjogi szabállyal, hogy a hallgatás nem beleegyezés. Az angol CCA különleges előírásokat tartalmaz mind a hitelszerződés, mind a hozzá kapcsolódó adásvételi vagy szolgáltatásra irányuló szerződések megkötésére. A CCA a két szerződést szigorúan elválasztja egymástól, és egyedi előírásokat tartalmaz rájuk. Az anyagi jogi előírások elsősorban a Common Law általános előírásait jelentik: szükséges egy szerződési ajánlat („offer”), annak elfogadása („acceptance”), amit szóban vagy írásban is meg lehet tenni. A legtöbb esetben az ajánlat a finanszírozó pénzintézet által kitöltött formanyomtatvány, amelyet a fogyasztónak átadnak. Az ajánlatot annak elfogadásáig, és nem annak megérkezéséig lehet visszavonni304. Különösen a fogyasztói

302

Cass. com. 1982 március 9. Bulletin des arrêts des chambers civiles de la Cour de cassation de l’année de la décision IV. 85. o. Nr. 95. 303 S. Hermann i.m. 105. o. 304 Byrne & Co v. Leon van Tienhoven & Co (1880) 5 Law Reports, Common Pleas Division 344, 345. o., Financing Ltd. v. Stimson (1962) 1 Weekly Law Reports. 1184, 1187, Robophone Facilities Ltd. v. Blank (1966) 1 Weekly Law Reports. 1428, 1429.

115

hitelszerződés vonatkozásában van ennek nagy jelentősége, amikor gyakran hosszú időtartam telik el az ajánlat és annak elfogadása között.305 Fogyasztói hitelszerződés esetén nem érvényesül a Common Law azon szabálya, hogy bármilyen formában el lehet fogadni az ajánlatot. A törvény 60-64 cikke sokkal szigorúbb előírásokat tartalmaz. Biztosítja, hogy az adós a szerződés megkötésekor megfelelő módón tájékoztatva legyen kötelezettségeiről, valamint a költségekről.306 A szerződés tartalmát tekintve a CCA 60. cikke alapján kiadott rendelet307 melléklete szerződési formulákat is megad, amelyek közül a megfelelőt kiválasztva és kitöltve a fogyasztó részére kézbesíteni kell. A szerződési formulák tartalmát illetően a CCA 60. cikke részletes szabályokat tartalmaz. Az információadás jellege összefügg a szerződés természetével. Pontosan meg kell határozni a hitelszerződés típusát (a fogyasztói hitel különböző típusait már ismertettük), ezen kívül tartalmaznia kell a felek megnevezését és adatait, valamint a pontos szerződési feltételeket. Az „adós-hitelező-szolgáltató” viszonyban fel kell tüntetni a hitellel megszerezni kívánt dolog vagy szolgáltatás leírását, a készpénzfizetési árat, az előleg összegét, a hitel nagyságát, a THM-et, a hitel összes költségét, az egyszeri visszafizetés díját, valamint a szerződésszegéshez kapcsolódó speciális feltételeket. Végül a fogyasztó védelmére szolgáló információs kötelezettségéket is tartalmaznia kell, így az elállási jogról és az előtörlesztés jogáról szóló tájékoztatást. A szabályozás annyira részletes, hogy alig hagy mozgásteret a felek számára.308 A fenti feltételeket meg kell különböztetni az ún. „prescribed terms”-től és más követelményektől. A „prescribed terms” jelenti azokat az információkat, amelyek magában a jogszabályok által előírt formulában megtalálhatók, és amelyek mellett más dokumentumokra nincs szükség. Ezeket mindenképpen a szerződés részévé kell tenni, mielőtt azt a fogyasztó aláírja.309 A „prescribed terms”-hez tartozik a hitel nagysága vagy limitje, a részletek száma, összege, valamint az, hogy ezeket a hitelező jogosult-e megváltoztatni, a hitel pontos összege és a kamat mértéke. Minden más információ más

305

A. Hill-Smith i. m. 100. o. J. Mickleburgh: Consumer Protection, London 1979. 541. o. 307 The Consumer Credit (Agreements) Regulations 1983, SI 1983/1553., többször módosítva, legutóbb: SI 2004/1482., 2005. május 31-i hatályba lépéssel. 308 J. Mickleburgh i. m. 513. o. 309 A. Hill-Smith i. m. 81. o. 306

116

dokumentumban is lehet, amelyet a szerződéshez csatolnak, ugyanakkor nem biztos, hogy ezek tartalmáról az adósnak tudomása van. A tartalmi előírások mellett formai előírásokat is találunk. A Hire Purchase Act a betűk nagyságát és színét is szabályozza annak érdekében, hogy a feltételek könnyen olvashatóak („easily legible”) legyenek. A rendelet alapján a fogyasztói hitelszerződést csak személyesen lehet aláírni, meghatalmazás nem megengedett. Az aláírás helye (hogy a papír mely részén található) sem mindegy, erre külön bekeretezett részt kell kialakítani, melynek helye a szerződés jellegétől függ. A bekeretezett részen belüli szöveg arra „inti” a felet, hogy csak akkor írja alá a szerződést, ha annak valamennyi pontjával egyetért. Önmagában a formula kiállítsa és aláírása még nem biztosítja, hogy a fogyasztót valóban informált. A törvény alapján (CCA 62-63. cikk ) mindig kell egy, a szerződés tervezetének aktuális állapotát tükröző okiratnak lenni a fogyasztónál. Ennek kiadását a fogyasztó bármikor követelheti. A hitelezői aláírást követően hét napon belül kell az aláírt példányt a fogyasztónak átadni. A fogyasztónak átadott okirat tartalmát a törvény és a rendelet is szabályozza (CCA 64 cikk ). Tartalmának részletesebbnek kell lenni, mint a szerződési formulának, például az elállási jogot részletesebben ki kell fejteni. A kész szerződés másolatával együtt egy olyan formulát is át kell adni a fogyasztónak, amely használatával elállhat a szerződéstől. A formai előírások megszegése korábban semmisséget eredményezett („shall not be entitled to enforce the agreement”). A CCA nem követte ezt a szigorú szabályozást, hanem a bíró számára szélesebb döntési jogosultságot biztosít (a szerződést „improperly executed agreement”-nek nyilvánítja). A CCA 65. cikke alapján a hitelező a szerződésből eredő jogait akkor érvényesítheti, ha a bíróság speciális eljárást („enforcement order”) engedélyez a hitelező kérelme alapján.310 Ebben az esetben a szerződés nem lesz érvénytelen, hanem a bíró döntése állapítja meg az adós kötelezettségeit.311 A bíróság döntése a CCA 127. cikkének megfelelően alakul. Eszerint alapvetően helyt kell adni a hitelező kérelmének (a hitelező védelmének elve azért a fogyasztóvédelmi előírások között is érvényesül), akkor lehet csak megtagadni, amennyiben a jogi érdekek mérlegelésénél a fogyasztónak a szerződésből eredő kára vagy a hitelező hibájának mértéke a szerződésből 310 311

Lásd: North West Securities v. Alexander Breckon Ltd. (1981) R.T.R. 518. A. P. Dobson: Consumer an Commercial Statutes, London, 1989. 310. o.

117

eredő jogokkal nem igazolható. Két esetben olyan mértékűnek ítéli az angol jogalkotó a formai előírások megszegését, hogy a kérelemnek nem lehet helyt adni. Az egyik, amikor a szerződést a fogyasztó nem sajátkezűleg írt alá, a másik, amikor az elállási jog gyakorlásához szükséges nyomtatványt nem adták át. A bíróság az adós kötelezettségeit mérsékelheti, a jogintézmény elsősorban ezt a célt szolgálja.312 A német jogban a BGB. 492.§-ban szabályozott a fogyasztói hitelszerződés megkötése. Ennek megfelelően a szerződést, amennyiben szigorúbb előírás nincsen, írásban kell megkötni. Elektronikus úton a szerződéskötés kizárt. Írásba foglaltnak akkor tekinthető a szerződés, amennyiben az ajánlat, illetve annak elfogadása egyértelműen megállapítható belőle. A hitelező akaratkijelentése akkor is érvényes, ha nincs aláírva, de automatikus berendezés segítségével készült. Az adósnak azonban alá kell írni a nyilatkozatot, melynek tartalmaznia kell a törvényben meghatározott kötelező elemeket. Itt szabályozza a BGB az éves hiteldíjat is, ami a nettó hitelösszegre vetített százalékos költség évente. A hitelező kötelessége, hogy az adós rendelkezésére bocsássa a szerződési feltételek másolatát. Ugyanezek az előírások érvényesülnek akkor is, ha a fogyasztó meghatalmazást ad át a szerződés megkötésénél és képviselet útján történik a szerződéskötés (ez azonban nem vonatkozik az eljárási meghatalmazásra, illetve a közjegyző által kiállított meghatalmazásra). A formai hiányosságok elsődleges jogkövetkezménye, hogy semmis a szerződés, vagy annak megkötésére kiállított meghatalmazás (494.§). A hiányosságok ellenére érvényes lesz a szerződés, amennyiben az adós a hitelt megkapja vagy igénybe veszi, vagyis teljesítéssel orvosolni lehet az érvénytelenségi okot, de leszállítják a szerződésben meghatározott kamatot a törvényes kamat szintjére, amennyiben annak közlése, az éves vagy a kezdő éves kamat közlése, vagy a teljes összeg közlése hiányzik. Az adós nem kötelezhető azoknak a költségeknek a viselésére, amelyeket vele nem közölt a pénzintézet. Ebben az esetben a megállapított törlesztő-részleteket a leszállított kamatok és költségek figyelembe vételével újra ki kell számolni. Amennyiben az a tájékoztatás hiányzik, hogy milyen körülményeket vehet figyelembe a pénzintézet a szerződésmódosításnál, megszűnik a lehetősége, hogy a feltételeket az adós hátrányára változtassa meg. A

312

S. Hermann i. m. 129. o.

118

biztosítékokat a hiányos tájékoztatás esetén nem lehet követelni, kivéve, ha a hitel összege az 50.000 eurót meghaladja. Amennyiben az éves kamatot, vagy a kezdő éves kamatot a valóságosnál alacsonyabban adja meg a pénzintézet, a szerződés alapján megállapított kamat is arra a szintre csökken, amilyen alacsony szinten az éves kamatot vagy kezdő kamatot megadták. Részletfizetési ügyleteknél (502.§) az ismertetett szabályozáshoz képest további előírásokat is találunk: így a fogyasztót az aláírás előtt a készpénzfizetési árról és a részletfizetési árról is tájékoztatni kell. Semmis a részletfizetési ügylet, amennyiben az írásbeli alakot nem tartották be, vagy a kötelező tartalmi elemek hiányoznak. Érvényes lesz azonban szerződés, amennyiben a dolgot a fogyasztó részére átadták, vagy a szolgáltatást teljesítették, de a készpénzfizetési ár legfeljebb a törvényes kamattal kamatozik, amennyiben a részletfizetési ár vagy az éves kamat megadása hiányzik. Amennyiben készpénzfizetési árat nem adtak meg, kétség esetén a piaci árat kell készpénzfizetési árnak tekinteni. A biztosítékok hiányos megadásának hasonló szankciója nincsen. Az éves kamat, vagy a kezdő éves kamat valóságosnál alacsonyabb megadása a részletfizetési árat is leszállítja olyan százalékos mértékben, amilyen mértékben alacsonyabban adták meg az éves kamatot, vagy a kezdő éves kamatot.

A szerződéskötés magyar szabályozása és banki gyakorlata A szerződéskötés vonatkozásában alig találunk kifejezetten a fogyasztási kölcsönre vonatkozó szabályozást. A szerződés megkötése a magyar polgári jog szabályai szerint is az ajánlat jogintézménye által történik, ami az egyik fél által a másikhoz intézett, címzett akaratnyilatkozat, ami ajánlati kötöttséget is eredményez. Ezt a folyamatot a magyar jogalkotó nem szabályozza kifejezetten sem a kölcsönszerződésre, sem a fogyasztási kölcsönre tekintettel. Szabályozás hiányában a banki gyakorlatot ismertetjük, tekintettel arra, hogy a hiányos szabályozást kitöltő gyakorlatból – a bíróságok tevékenysége nyomán, vagy az érintettek kezdeményezései hatására – gyakran születik jogi szabályozás. Általános tendencia, hogy a fogyasztói szerződések megkötésére a fogyasztó tesz ajánlatot. Azokban a jogviszonyokban, ahol üzletszabályzatok, általános szerződési feltételek alapján 119

történik a szerződéskötés, az ezeket alkalmazó fél dönt arról, megfelel-e a felé intézett ajánlat a feltételeknek. Különösen igaz mindez az ún. aktív bankügyletek körében, amikor a pénzintézet pénzének kihelyezéséről dönt és nem mindegy, hogy ki lehet adós. Ezt a folyamatot hitelminősítésnek nevezzük, és nyilvánvalóan nem szabályozzák jogszabályok, tekintettel arra, hogy a pénzintézet szubjektív döntése, hogy kit tart megbízható adósnak. A hitelezés – ahogyan arra már utaltunk – bizalmi viszony a felek között. A fogyasztási kölcsönszerződés esetén a fogyasztó tesz szerződési ajánlatot a pénzintézet által közzétett reklám, vagy az értékesítési helyen kapott információk alapján. Már ezekből is kiderül, ki lehet egyáltalán adós fogyasztási kölcsönszerződésben. Minimális követelmény a cselekvőképesség, érvényes személyi igazolvány, magyar állampolgárság, állandó bejelentett lakóhely. Áruhitel esetén általában 18 éves életkortól lehet kölcsönt felvenni, személyi hitelnél 21-22 éves életkor szükséges313. Az idős kor szintén kizáró tényező314. A pénzintézetek által alkalmazott általános szerződési feltételek alapján egyéni vállalkozó is lehet adós, amennyiben nyilatkozik, hogy a hitel összegét nem üzletszerű tevékenysége keretében veszi fel. A kölcsönszerződés – mint a fogyasztási kölcsön hátterét adó szerződés – alanya az adós és a hitelező. Az általános szabályok szerint mindkét pozícióban bármely személy állhat. Bankkölcsön esetén hitelező csak pénzintézet lehet. Nem kizárt, hogy a kölcsön visszafizetéséért harmadik személy az adóssal egyetemleges kötelezettséget vállaljon315. A kölcsön összegét nem ő jogosult felhasználni, személyes kötelezettségvállalása a kölcsön visszafizetésére a kölcsönszerződés biztosítéka. Ezt a személyt „adóstárs”-nak hívják, és a pénzintézetek hitelezési gyakorlatában általános, hogy vagy kezes, vagy adóstárs szükséges a hitel biztosítása érdekében. Az adóstárs helyzete abban tér el a kezesétől, hogy az adóssal egyetemlegesen kötelezett, nem alkalmazható rá a kezesre vonatkozó szabály, mely szerint helyzete nem válhat terhesebbé. Általában nem támaszthat megtérítési igényt sem, amennyiben az adós helyett fizet, a kezes ugyanakkor ilyen igénnyel is élhet.

313

A CIB Bank Rt-nél áruhitelnél legalább 21. életév, személyi kölcsönnél legalább 22 év betöltése. A Budapest Bank Rt-nél személyi kölcsön esetén legalább 24. életév betöltése. 314 Magyar Cetelem Bank Rt-nél max. 70 éves, CIB Bank Rt-nél, Budapest Bank Rt-nél max. 65 éves életkor. 315 BH1995. 457.

120

Az ügyfél hitelkérelméről a pénzintézet jogosult kizárólagos hatáskörben dönteni, ami általában a pénzintézet által alkalmazott hitelminősítés szerint történik. Igazolni kell, hogy az ügyfél rendelkezik állandó jövedelemmel316, illetve a közüzemi díjak valamelyikét vizsgálva tartozásait rendszeresen fizeti. Szükséges lehet a vezetékes lakóhelyi telefon317 (a mobiltelefon fénykorában nem mindenkinek van!), illetve a vezetékes munkahelyi telefon. Ez utóbbi a munkáltatói igazolás visszaellenőrzéséhez szükséges. Kizáró ok, ha az ügyfél szerepel a Bankközi Adós és Hitelinformációs Rendszerben. Az ügyfél hitelképességét egyébként a teljes futamidő alatt vizsgálhatják a pénzintézetek. Ez a rendelkezés teremti meg a lehetőséget a szerződés azonnali felmondására, amennyiben az ügyfél hitelképtelenné válik. A központi hitelinformációs rendszer az adósnak a hiteladat-szolgáltatóval kötött hitelszerződéseit, valamint az ehhez kapcsolódó adatot tartja nyilván a Hpt. 54.§-nak megfelelően.318 A szerződés megkötésének folyamata más személyi kölcsön és más áruhitel esetén. A személyi kölcsönről a pénzintézet úgy hoz döntést, hogy az adós személyesen keresi fel, a sikeres hitelminősítés feltételeiről ezért azonnali és pontos információkat szerezhet. Az adós így teljeskörű és szakszerű tájékoztatást kap, tekintettel arra, hogy a pénzintézetek – a már ismertetett jogszabályoknak megfelelően – informálják. Az ügyfél a tájékoztatásnak megfelelően kitölti az ajánlatát tartalmazó formanyomtatványt, benyújtja a szükséges dokumentumokat, és akár rögtön tájékoztatja őt a pénzintézet a hitelminősítés eredményéről.

316

min. 30.000 Ft-os havi nettó jövedelem és min. 3 hónapos munkaviszony a Budapest Bank Rt-nél. Legalább 1 év folyamatos munkaviszony határozatlan idejű munkaszerződéssel a CIB Bank Rt-nél, ahol min. 60.000 Ft. nettó jövedelem kell 317 Budapest Bank Rt. 318 A természetes személy hiteladósokra vonatkozóan a hitelszerződés megkötéséhez vagy módosításához szükséges azonosító adatot, valamint az érintett szerződésben vállalt kötelezettség mibenlétére és az attól való eltérésre vonatkozó lényeges adatot lehet nyilvántartani, ha az adós a szerződésben vállalt kötelezettségeinek kilencven napot meghaladóan, összegszerűségében pedig a minimálbért meghaladóan nem tesz eleget. A hiteladat-szolgáltató az adatszolgáltatásról, illetve annak lehetőségéről, az adatközlés céljának, valamint a közlendő adatok körének megjelölésével – a hitel- és hiteljellegű szerződés megkötésével egyidejűleg – köteles a természetes személy hiteladóst írásban tájékoztatni. Már nem ennyire egyértelmű a helyzet atekintetben, hogy kiről és milyen adatok kerülnek konkrétan a rendszerbe, így nem ritka, hogy csak a hiteligényléskor derül ki: a fogyasztót valamiért nyilván tartják, újabb hitelt ezért nem kaphat. A központi hitelinformációs rendszer a természetes személyekre vonatkozó azonosító adatokat az adós késedelmes tartozásának megszűnését követően legfeljebb öt évig tarthatja nyilván és kezelheti, vagyis viszonylag hosszú időn keresztül hitelképtelenné válik az adós, ha egyszer bekerül a nyilvántartásba.

121

Áruhitel esetén sokkal bonyolultabb a szerződéskötés, tekintettel arra, hogy három jogalany közötti viszonyról van szó. A szerződéses láncolat létrehozásához szükséges, hogy az adós kiválassza a terméket, amit meg kíván vásárolni, vagyis a szereződési tartalom kialakítása és a szerződések megkötésének időpntja nyilvánvalóan összefügg. A adósminősítés mint bizonytalansági tényező befolyásolja az egész konstrukciót. Kapcsolt szerződések esetén nincs értelme kizárólag egyik vagy másik szerződést megkötni, vagyis amíg az egyik szerződés nem megkötött, a másik is függőben van. Az egyik szerződés sikeres megkötése tehát „áthat” a másikra: a vele szoros gazdasági egységben lévő másik szerződés is létrejön. Az áruhitel a pénzintézettel szerződésben álló kereskedők üzlethelyiségeiben, nyitvatartási időben igényelhető. A kereskedő vagy más szolgáltató kötelezettsége a fogyasztó tájékoztatása, ami kiterjed a Fgytv-ben [7. § (6).] előírt kötelezettségre is: „a hitelező köteles a fogyasztót a fogyasztási kölcsönszerződés megkötésekor minden olyan szerződési feltételről tájékoztatni, amely jogszabály alapján válik a szerződés részévé.” A hitelező helyett (szerződésközvetítőként) a kereskedő jár el, aki a hitelezés lebonyolítása körében ismerteti az általános szerződési feltételeket, a kondíciós listát vagy a hirdetményt. A kereskedő az általa a pénzintézettel kötött megállapodás értelmében a pénzintézet képviselőjének tekinthető. Érdekes módon képviseleti jogosultságát az adós számára rendszeresített nyomtatványok nem teszik egyértelművé, gyakran meg sem említik. Mégis: az adásvételi szerződés és a fogyasztási kölcsön gazdasági összhangja kétségtelenül erre utal. Ahogyan arra már rámutattunk: a kapcsolt szerződések sajátossága, hogy a szállító (eladó) és a finanszírozó személy pozíciója „összemosódik”, az egyiket terhelő kötelezettséget a másiktól is számonkérheti az adós. Nem kell tehát csodálkozni azon, ha a kereskedő a pénzintézet képviselője. A képviselet kérdése a nagyáruházakban egyértelmű, ahol a pénzintézet által alkalmazott munkatárs foglalkozik az áruhitelek intézésével. Az igényelt összeg nagyságáról egyoldalúan dönt a pénzintézet319, vagyis előfordulhat, hogy az igényelt hitel összegénél kevesebbet kap az ügyfél. Ilyen kikötés esetén maga a hitelszerződés is meghiúsulhat, mivel áruhitel esetén nyilvánvalóan akkora összeget igényel az ügyfél, amennyi a megvásárolni kívánt termék ára. Az igényelt összegnél kevesebb kölcsön nyújtása – a kapcsolt jelleg miatt – gazdaságilag ellehetetleníti a 319

Budapest Bank Rt. AL-08/2004. 05. 13.-as nyomtatvány

122

szerződéseket. Az sem kizárt, hogy az ügyfél ajánlatától eltérő futamidőt állapít meg a bank.320 A pénzintézet számítógépen vagy faxon adott pozitív döntését követően kerül sor a fogyasztási kölcsönszerződés megkötésére, tipikusan általános szerződési feltételek alkalmazásával. A szerződést írásban kell megkötni, de az általános szerződési feltételek elfogadása egyes pénzintézeteknél321 ráutaló magatartással is történhet. Ilyennek tekintik a „bankkal történő üzleti kapcsoltra lépés”-t, melynek akkor van jelentősége, ha az áruházban igényli a hitelt az ügyfél, és az igénylésről számítógépes rendszer segítségével dönt a pénzintézet. Amennyiben a bank a hiteligénylést elfogadja, az ügyfél megvásárolhatja a terméket, ezzel a kölcsönszerződés megkötöttnek tekinthető. A szükséges dokumentumokat (szerződés, stb.) később, postán kapja meg az ügyfél, ezeket aláírja, majd visszaküldi. A pénzintézet által kötött szerződésre a Hpt. írásbeli alakot rendel (210.§ (1).), így a fogyasztási kölcsönszerződés is csak írásban lesz érvényes. A Ptk. szerint a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. Az ügyfél hiteligénylése ajánlatnak tekinthető, melyet a pénzintézet faxon vagy elektronikus úton tett nyilatkozatával elfogad. A fogyasztási kölcsönszerződés tehát a pénzintézet visszaigazolásával megkötött. Szükséges azonban, hogy az adós kézhezkapja a szerződés egy példányát is, tekintettel arra, hogy a szerződés kötelező tartalmát jogszabályok írják elő, de a pénzintézet is ragaszkodik ahhoz, hogy az általános szerződési feltételeket megismerje és aláírja az ügyfél. A gyakorlatban az ügyfél a kereskedő üzlethelyiségében írja alá két tanú előtt a pozitív hitelbírálatnak megfelelő adatokat tartalmazó szerződést, majd a kereskedő három munkanapon belül elpostázza a hiteldokumentációkat, köztük a szerződés mindkét példányát a pénzintézetnek. Amennyiben a pénzintézet a hiteldokumentációkat rendben találja, úgy aláírja a szerződés mindkét példányát. Az aláírt egyik példányt az ügyfél címére kipostázzák, a másikat a bank levéltárában lefűzik, megfelelő sorrend szerint, hogy bármikor előkereshető legyen. A bank csak az eredeti kölcsöndokumentáció kézhezvétele után tudja ellenőrzi, hogy az azokban foglaltak megegyeznek-e az igénylőlapban foglaltakkal. A bank meghamisított, 320 321

CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től

123

hamis, nyilvánvalóan téves adatokat tartalmazó, vagy nem teljes kölcsöndokumentáció alapján az ügyféllel kötött szerződés teljesítését megtagadja, amelyre lehetősége van a Ptk. 524.§-a alapján. A francia jogból megismert „előzetes ajánlat” jogintézményéhez hasonló lehet az előszerződés alkalmazása, bár az előszerződés mindkét felet kötelezi, az „előzetes ajánlat” csak a hitelezőt. A pénzintézetek gyakorlatában működik az előszerződés intézménye, bár további specifikumokat mutat. A két szerződő fél ugyanis nincs együttesen jelen az előszerződés megkötésekor, hanem a kereskedő közvetít közöttük. Ha valaki előszerződést szeretne kötni a bankkal, úgy a kereskedőnek az igénylőlapon fel kell tüntetnie ezt a tényt. A hitelbírálat ezután ugyanúgy működik, mint egy „normál” szerződésnél. Ha a pozitív hitelbírálatot az ügyfél is elfogadja, és továbbra is csak későbbi időpontban kívánja az áruhitelt igénybe venni, a kereskedő az ügyfél kérésére a hitelezés folyamatát felfüggeszti. Abban az esetben, ha a vásárló a hitelt szeretné igénybe venni, akkor aláírásával kell megerősítenie a szerződést, a kereskedőnek a fent említett módon (faxon vagy telefonon keresztül) aktiválnia kell a hitelt. Az előszerződés megkötésével a hitelminősítés megtörténik, így ennek költségeit az adós viseli. A szerződés megkötésére általában azért kerül később sor, mert a terméket meg kell rendelni, vagy akár a fogyasztó ízlésének megfelelően le kell gyártani. Ekkor az előszerződés nyilvánvalóan nem csak az áruhitelre (fogyasztási kölcsönre) hanem arra az adásvételi szerződésre is vonatkozik, amelyet a hitelből finanszíroznak. Az előszerződés alkalmazását tehát nem fogyasztóvédelmi célok motiválják, mint Franciaországban az „előzetes ajánlat”-ét, hanem az a gazdasági egység, ami a fogyasztási kölcsön és a finanszírozni kívánt másik szerződés (pl: adásvétel) között fennáll.

124

Általános szerződési feltételek alkalmazása

Ahogyan azt már kifejtettük, a kölcsönszerződés a magyar jogban konszenzuálszerződés, vagyis a felek megegyezése hozza létre. A szerződés lényeges tartalmi elemeit a feleknek meg kell határozni, így a kölcsön összegét, vagy az idegen pénz használatának díját, a kamatot is. Ennek hiányában a szerződés érvényesen nem jött létre322. Fogyasztási kölcsön esetén ilyen csak ritkán fordulhat elő; a pénzintézetek általános szerződési feltételek alkalmazásával kötik meg a szerződéseket. Általánosan megállapítható, hogy a pénzintézetek gyakran kerülnek különösen előnyös, a szerződési feltételeket „diktáló” pozícióba, tekintettel arra, hogy a kölcsönt kérő adós – anyagi helyzetére is figyelemmel – nincs abban a helyzetben, hogy alkudozzon, vagy más pénzintézethez menjen, amennyiben a feltételekkel nem elégedett. A banki szerződések területe azért is érdemel különös figyelmet, mert az adósok túlnyomó többsége nem csupán jogi ismeretekkel nem rendelkezik, de a pénzügyekben is járatlan. A magyar Ptk. 209. §-a 1977 óta tartalmaz szabályozást az általános szerződési feltételekről. A szabályozás indoka, hogy a jogalkotó védeni kívánta a gyengébb szerződési pozícióban lévő, a szerződés tartalmának kialakításában részt nem vevő felet, és az indokolatlanul egyoldalú előnyt biztosító általános szerződési feltétel szankciójaként megtámadási jogot biztosított számára (valamint az érdekében tevékenykedő egyes állami szerveknek is). A Ptk. 1977-ben még nem határozta meg az általános szerződési feltétel fogalmát, és a védelem mindenkit megilletett, akivel szerződve jogi személy tisztességtelen általános szerződési feltételt alkalmazott. Az akkori viszonyok sajátos „piaci egyensúlyhiányt” eredményeztek, egyes fontos szolgáltatók, így a biztosítók, posta, stb. vonatkozásában. Általános szerződési feltételeiket is tartalmazó üzletszabályzatuk tartalmát gyakran „felsőbb jóváhagyáshoz” kötötte az állam, melynek célja a monopolhelyzetben lévő kibocsátó kontrollja volt. Úgy tűnhet, a jogalkotói cél a monopol helyzettel visszaélés

322

lásd: BH1998. 443. II.

125

megakadályozása volt,323 és a jóváhagyás gyakran jogszabályban történt324. A bíróságok értelemszerűen nem vizsgálhatták felül a tisztességtelenség kérdésében a jogszabályokat, így egyes szolgáltatók privilegizált helyzetbe kerültek325. A gazdasági szereplők azonos módon kezelésének szükségességére többen326 felhívták a figyelmet. A Polgári Törvénykönyvet módosító 1997. évi CXLIX. törvény – az Európai Közösségek Tanácsának a fogyasztóval kötött szerződések tisztességtelen szerződési feltételeiről szóló 93/13/EGK irányelvével összhangban – a Ptk. 209. §-át módosítva jelentősen kiterjesztette a védelem körét. A korábban alkalmazott „egyoldalú előny” helyett bevezette a „tisztességtelen feltétel” fogalmát327, és erre alapítottan nemcsak az általános szerződési feltételek használatakor, de az ún. fogyasztói szerződések tekintetében is feljogosította a sérelmet szenvedett felet a megtámadásra. Általános szerződési feltételek alkalmazása esetén magát a szerződést úgy készítik el, hogy az adatokat, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározását kihagyják (kipontozzák). Ezeknek az adatoknak a kitöltésére csak akkor kerül sor, amikor a szerződést megkötik. Az is elképzelhető, hogy az általános szerződési feltételek külön íven találhatók, ami a személyes adatokat tartalmazó szerződés része. Ugyanez a hatás érvényesül akkor is, ha 323

Fehér Ferenc: Az üzletszabályzatok, általános szerződési feltételek egyes jogi kérdései, Magyar Jog 1982. 621. és köv. o. 324 Pl: Postai Üzletszabályzat: 1/1954 (VIII. 12.) KPM. rendelet. 325 A Ptk-reform előkészítése során ezért a módszer kiterjesztését a jogirodalom nem javasolta (lásd: Harmathy Attila: A vállalatok egyoldalúan kialakított szerződési feltételei, Kézirat, MTA ÁJI, 1976. 29. o. 326 Lásd pl: Kecskés László: A Posta felelősségének kérdéséhez, Polgári Jogi Tanulmányok, Pécs, 1995. 151. és köv. o. 327 A hivatkozott rendelkezést a dolgozat lezárása óta a 2006. évi III. törvény (a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról) ismét megváltoztatta. Az új szabályok részletes elemzése ezért már nem került bele a dolgozatba. A jelenleg hatályos szöveg szerint (209. §) „tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg. A feltétel tisztességtelen voltának megállapításakor vizsgálni kell a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés megkötésére vezetett, továbbá a kikötött szolgáltatás természetét, az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel vagy más szerződésekkel való kapcsolatát. A tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződési kikötésekre. Nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg, vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg.” Maga a Ptk. is utal arra, hogy külön jogszabály is tisztességtelennek minősíthet fogyasztói szerződésben alkalmazott szerződési feltételeket, vagy azokat az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek kell tekinteni [209. § (3)], így biztosítja a törvény a speciális szabályozás lehetőségét is. Ez a lehetőség azonban csak a fogyasztói szerződések (lásd: Ptk. 685. § e) pontját) tekintetében áll fenn a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II. 5.) kormányrendelet alapján, amely az Európai Közösségek Tanácsának a fogyasztóval kötött szerződések tisztességtelen szerződési feltételeiről szóló 93/13/EGK irányelvével összeegyeztethető szabályozást tartalmaz, az irányelv „átültetését” hivatott megvalósítani.

126

fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt feltételről van szó. Ez a technika ugyanakkor lehetővé teszi, hogy előre megszövegezzék a szerződést, a feltételek kialakításában azonban csak az általános szerződési feltételt alkalmazó vesz részt. Az általános szerződési feltételt alkalmazó fél időt és pénzt takarít meg azáltal, hogy nem kell minden egyes ügyletnél külön szerződést írni, hanem valamennyi ügyletet ugyanazon feltételekkel köthet meg. A gyorsaságon túl a szerződési viszonyok egyszerűsödnek, az esetlegesen felmerülő jogi problémák száma és jellege behatárolódik. A pénzintézetek tipikusan üzletszabályzatba foglalják szerződési kikötéseiket. Az üzletszabályzat lehet általános jellegű, vagy egyes specialitással bíró részterületek vonatkozásában – az általános üzletszabályzaton túl – speciális üzletszabályzatok is érvényesülhetnek. Üzletszabályzatok alkalmazásánál a fél által aláírt – blankettaként megfogalmazott – szerződésben utalás történik az üzletszabályzatra, mint háttérszabályra. A fél a szerződés aláírásával az üzletszabályzat feltételeit is elfogadja, illetve általánosan alkalmazott technika, hogy aláírásával azt is igazolja, hogy az üzletszabályzat tartalmát megismerte. A pénzintézeteket a Hpt. kötelezi üzletszabályzat alkalmazására (207. §.). A törvény előírja az üzletszabályzat kötelező tartalmát is, külön a betétügyletek, külön a kölcsön- és hitelszerződések

vonatkozásában.

Ez

utóbbi

tekintetében

az

üzletszabályzatnak

tartalmaznia kell a hitelintézet teljes nevét, a tevékenységi engedély számát és dátumát. Azt, hogy változtatható-e, és ha igen, milyen módon a kamat, a kamatszámítás módját, az egyéb díjakat és költségeket, valamint a szerződést biztosító mellékkötelezettségeket (209.§.). Egyes speciális jogszabályok az üzletszabályok alkalmazását, illetve azok jóváhagyását írják elő, amelyet különböző hatóságok végeznek. Például a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyása szükséges a hitelintézeti elszámolóházak üzletszabályainak hatályba léptetéséhez328. Érdekesség, hogy a Nemzeti Bankról szóló törvény 60.§-a alapján az MNB elnöke a jogalkotásról szóló törvényben meghatározottak szerint rendeletben szabályozza a hitelintézetek üzletszabályzatára és szabályzataira vonatkozó követelményeket. Ilyen rendelet azonban a mai napig nem született.

328

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 27.§.

127

A következőkben megvizsgáljuk a fogyasztási kölcsönszerződések általános szerződési feltételeiben megfogalmazott tipikus tartalmi elemeket. A pénzintézet a fogyasztási kölcsönszerződés feltételeit kizárólag a saját szempontjai előtérbe helyezésével alakítja ki, fogyasztót védő rendelkezést csak akkor találunk, ha ezt a jogalkotó (tipikusan jogharmonizációs kötelezettségnek eleget téve) kifejezetten előírja. Érthető a pénzintézet magatartása, hiszen a kölcsönszerződések tipikusan a hitelezőt védik, a hitelezők védelmének elve hatja át a kölcsönszerződés, mint klasszikus magánjogi szerződéstípus Ptk-beli szabályait is. A fogyasztási kölcsönszerződésnél (fogyasztói hitelnél) azonban a hitelező védelmének követelménye ütközik a fogyasztóvédelmi jellegű szabályozás iránti igénnyel. A bank és ügyfél viszonyában különösen észlelhető a szerződő felek egyensúlyi helyzetének eltolódása. A tisztességtelen általános szerződési feltételekkel szembeni védekezés ezen a jogterületen Magyarországon még teljesen kiforratlan. A közösségi jog alapján a magyar bíróságoktól is elvárható egyfajta „aktív magatartás”. Az Európai Bíróság az Océano grupo ügyben329

hozott

ítéletében

rámutatott:

a

fogyasztóval

kötött

szerződésekben

tisztességtelen szerződési feltételekről szóló irányelv (93/13 EGK) védelmi rendszere abból indul ki, hogy a fogyasztó és a vállalkozás helyzete közötti egyenlőtlenséget csak a szerződő felektől független, harmadik oldalról történő beavatkozás szüntetheti meg. Ennek megfelelően az irányelv (93/13 EGK) által a fogyasztóknak biztosított védelem megköveteli, hogy a nemzeti bíróság hivatalból vizsgálja, hogy az előtte zajló eljárásban szereplő szerződési feltételek tisztességtelennek minősülnek-e. Az Európai Bíróság azóta több ítéletében is (pl.: Cofidis SA v. Jean-Louis Fredout)330 megerősítette álláspontját, gyakorlata egyértelművé teszi: az ilyen ügyekben az eljáró nemzeti bíróságnak hivatalból vizsgálni kell a szerződési feltételeket, adott esetben meg kell állapítania a szerződési feltétel semmisségét. A meglévő helyzeten tehát a tisztességtelen általános szerződési feltételek megtámadására jogosított szervek közérdekű keresetei331, valamint a tisztességtelen feltételt észlelő bíró aktív közreműködése segíthet. 329

Océano grupo Editorial SA v Rocio Murciano Quintero (C-240/98, Európai Bírósági Határozatok Tára 2000, oldal: I-04941), lásd részletesen: Európai Bírósági Ítéletek II. évf. 1. szám 3. és köv. o., fordította: Nemessányi Zoltán. 330 C-473/00 (Európai Bírósági Határozatok Tára 2002, oldal: I-10875), lásd részletesen: Európai Bírósági Ítéletek II. évf. 2. szám 5. és köv. o., fordította: Nemessányi Zoltán. 331 A Ptké. II. 5. §-a alapján ezek a szervek a következők: az ügyész, a miniszter, az országos hatáskörű szerv, továbbá központi hivatal vezetője, a jegyző és a főjegyző, a gazdasági, szakmai kamara, érdekképviseleti szervezet, fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet, valamint az Európai Gazdasági Térség bármely tagállamának joga alapján létrejött azon minősített szervezet - az általa védett

128

Úgy tűnik, a szerződési tartalom mellett annak megjelenése, formája Magyarországon lényegtelen. Az általános szerződési feltételek formájukat tekintve apró betűvel szedettek, van olyan pénzintézet332, amely 6-os betűtípust (1,2 mm) alkalmaz, így csak a valóban kitűnően látók tudják segédeszköz nélkül elolvasni az „apróbetűs részt”. Az általános szerződési feltételekben alkalmazott betűnagyságot sem az irányelv, sem magyar jogszabály nem szabályozza. Ahogyan azt már bemutattuk, a francia jogalkotó előírja a fogyasztói hitelszerződések kötelező formai követelményekeit is ( az „előzetes ajánlatnak” érthetőnek és olvashatónak kell lenni, azt legalább 8-as betűtípussal, vagyis legalább 2 mm-es betűkkel kell írni). Ez az a betűnagyság, amit még aggályok nélkül „olvashatónak” lehet minősíteni. Javasoljuk a magyar pénzintézeteknek is, hogy legalább ekkora legyen az „apróbetűs rész”.

fogyasztói érdekek védelme körében -, amely a fogyasztók védelme céljából a jogsértéstől eltiltó határozatokról szóló 98/27/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikkének (3) bekezdése alapján az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett jegyzéken szerepel, feltéve, hogy az általános szerződési feltétel alkalmazója, nyilvánosságra hozója, illetve alkalmazásra ajánlója a Magyar Köztársaság területén fejti ki tevékenységét. 332 Magyar Cetelem Bank Részvénytársaság DISZHCH03-as nyomtatvány, 2005. június

129

A szerződés jellegzetes tartalmi elemei Az irányelv által szabályozott fogyasztói hitelszerződés – ahogyan azt már bemutattuk – a banki gyakorlatban leginkább áruhitel (más elnevezéssel áruvásárlási kölcsön), vagy személyi kölcsön formájában jelenik meg. Ezeknek a szerződéseknek nyilvánvalóan a Ptkban is szabályozott klasszikus kölcsönszerződés adja a hátterét, melyhez képest a Hpt. és a Fgytv. szabályozása – speciális jellegükre, valamint kogens szabályozási módjukra tekintettel – elsődlegesen érvényesül. Az egyes jogviszonyokban tehát elsősorban az irányelv átültetését megvalósító Hpt.-t és Fgytv-t kell alkalmazni, amennyiben valamely kérdést ezek nem szabályoznak, a Ptk. kölcsönszerződésre vonatkozó szabályai érvényesülnek. Különösen fontos mindez a Ptk. esetleges joghézagait kitöltő bírói gyakorlat tekintetében. A fogyasztási kölcsönszerződés vonatkozásában közzétett BH még nincsen, a kölcsönszerződés bírói gyakorlata viszont kiforrottnak tekinthető. A továbbiakban azokat a jogintézményeket tekintjük át, amelyek elsősorban a kölcsönszerződéshez kapcsolódnak, de a fogyasztási kölcsön háttérszabályozásaként a rájuk vonatkozó szabályok témánk szempontjából relevánsak.

Szolgáltatás - ellenszolgáltatás Kölcsönszerződés alapján a hitelező főkötelessége a szerződésben meghatározott összeget az adós rendelkezésére bocsátani. Bankkölcsön esetén általában meghatározzák a felek, hogy a kölcsönt mire fordíthatja az adós. A szerződés alapján a kölcsönt csak erre a célra lehet felhasználni, a céltól eltérő használat a kölcsönt nyújtó részéről felmondásra adhat okot. Annak azonban nincs polgári jogi szankciója, ha a bank a kölcsön folyósításakor elfogadja: a kölcsön felhasználása a szerződéstől eltérő célra történik333. A fogyasztási kölcsön egyik fő megjelenési formája a személyi hitel vagy személyi kölcsön334. A személyi kölcsön egyik jellegzetessége, hogy bármilyen célra felhasználható, valójában célhoz nem kötött hiteltermék, kivételt jelent a kölcsön célhoz kötött jellege alól. Mivel a magyar piacon nyújtott fogyasztási kölcsönök jelentős része személyi kölcsön,

333

BH2001. 544. A „hitel” és „kölcsön” kifejezéseket a banki hiteltermékek elnevezésére időnként szinonim kifejezésként használja a banki gyakorlat. 334

130

megállapíthatjuk, hogy a fogyasztási kölcsön vonatkozásában kevésbé érvényesül a kölcsön célhoz kötöttsége, mint más kölcsönöknél. A hitelező érdekeit a Ptk. széleskörűen védi. Amennyiben a szerződés megkötése és teljesítése között a körülmények megváltoznak (clausula rebus sic stantibus), a kölcsönösszeg átadását a hitelező megtagadhatja. Ehhez bizonyítania kell, hogy a szerződés megkötése után akár az ő, akár az adós körülményeiben olyan lényeges változás állott be, amely miatt a szerződés teljesítése többé el nem várható [Ptk. 524. § (1)]. Tipikusan ilyen lehet az adós körülményeinek, fizetőképességének megváltozása, vagy más olyan fontos körülmény, amelyről a hitelezőnek a szerződés megkötésekor nem volt tudomása. Amennyiben az adós bizonyítani tudja, hogy a hitelező a szerződés megkötésekor tudomással bírt az utóbb kifogásolt körülményről, a kölcsön összegének átadását követelheti. A hitelező bizonyíthatja azt is, hogy a szerződés megkötése után olyan körülmények következtek be, amelyek miatt azonnali hatályú felmondásnak (525. §) van helye [Ptk. 524. § (1)]. Az adós főkötelezettsége a kölcsön összegének szerződés szerinti visszafizetése. Az adós a kölcsönösszeg átvételére nem köteles, ebben az esetben azonban a hitelezőnek a szerződés megkötéséből eredő kárát meg kell térítenie (negatív interesse), de a hitelező kamatra nem jogosult. Ha a hitelező pénzintézet, kártérítés nem illeti meg, arra az időre azonban, amely alatt a kölcsönösszeget - akár hitelszerződés alapján, akár anélkül - az adós rendelkezésére tartja, az adós jutalék fizetésére köteles [Ptk. 524. § (2)]. Ezt a jutalékot „rendelkezésre tartási jutalék”-nak hívja a banki gyakorlat. A fogyasztási kölcsönszerződés általános szerződési feltételei először a lényeges tartalmi elemekről, a kölcsön folyósításáról, illetve az ellenértékről, vagyis a hiteldíjról rendelkeznek. A mai magyar banki gyakorlatban a fogyasztási kölcsön összege 20.000 Fttól 2.000.000 Ft-ig terjed, a futamidő általában 4-60 hónap, ami a kölcsön összegétől is függ. Az ellenszolgáltatásként fizetett kamat mértéke széles skálán mozog: 30%-tól több, mint 400%-ig terjed. Ez a széles spektrum indokolja a kamat mértékének behatóbb vizsgálatát.

131

A kamat mértéke – lehet-e uzsorás a szerződés? A kölcsönszerződés nem kötelező, de tipikus tartalmi eleme a kamatfizetési kötelezettség. A Ptk. kötelmi jogról szóló részében ugyanis a diszpozitivitás elve érvényesül, vagyis a felek szabadon állapodhatnak meg a kamatról. A kamat az idegen pénz használatáért fizetett ellenérték, amit akkor fizet az adós, ha gazdálkodó szervezet, vagy a természetes személy adós, ha a kamatfizetésről a hitelezővel megállapodott. Magánszemélyek egymás közti viszonyában ugyanis kamat csak külön kikötés esetén jár (Ptk. 232. §). A túlzott mértékű kamatot a bíróság mérsékelheti. A felek az ügyleti kamat megfizetésének módjában és határidejében szabadon állapodnak meg335. Ennek hiányában a Ptk. szabályai érvényesülnek: ha az adós kamat fizetésére köteles, a kamatot negyedévenként utólag, illetőleg akkor kell megfizetni, amikor a kölcsön visszafizetése esedékessé válik [Ptk. 293.§, illetve 527. § (2)]. Egyes pénzintézetek az adóst hiteldíj fizetésére kötelezik336, amely magában foglalja a kamatot, díjakat és költségeket, míg mások külön rendelkeznek az ügyleti kamatról, valamint kiszámítása módjáról.337 A hiteldíj összege a szerződés időtartalma alatt változhat, ami abból derül ki, hogy „a mindenkor fennálló tartozás után a bank hatályos Hirdetményében közzétett mértékű hiteldíjat” számítja fel. Mivel a hiteldíj a kamatot is magában foglalja, kicsit leegyszerűsítve változó kamatozású kölcsönnek is hívják ezeket a szerződéseket. Amennyiben a hiteldíj fix, azt a szerződés kifejezetten tartalmazza.338 A hitelbírálatkor mindig kell hitelbírálati díjat, vagy „egyszeri kezelési költséget” fizetni, az ügyfél ennek összegével csökkentett nagyságú hitelt kap. A szerződéssel járó egyéb költségekről általában nem esik szó a szerződésben, ezek nyilvánvalóan be vannak építve a díjakba. A szokásostól eltérő költségeket (pl: szakértői költség, hatósági, bírósági eljárások költségei) a bank az ügyfélre terheli339, lényeges lenne azonban rögzíteni, hogy erre csak akkor van lehetőség, ha ezek az ügyfél mulasztása vagy szerződésszegése miatt merültek fel.

335

BH1984. 189. Magyar Cetelem Bank Részvénytársaság, DISZHCH03-as nyomtatvány, 2005. június 337 Budapest Bank Rt. AL-08/2004. 05. 13.-as nyomtatvány 338 Magyar Cetelem Bank Részvénytársaság, DISZHCH03-as nyomtatvány, 2005. június 339 CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től 336

132

Ahogyan arra

már utaltunk, kötelező megadni

vagy magában a fogyasztási

kölcsönszerződésben, vagy a szerződés mellékleteként is funkcionáló reklámban a teljes hiteldíj mutatót (THM-et), amely általában 30-40%. Személyi kölcsön esetén azonban akár 227-437% is lehet.340 Ilyen mértékű díjnál felmerülhet a feltűnő értékaránytalanság kérdése is, ami a szerződés érvénytelenségéhez vezető megtámadási ok. Mivel a kamatvagy díjkikötés (ellenszolgáltatás) általános szerződési feltételben van meghatározva, felmerül a kérdés: vajon a tisztességtelen általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel szankcióját, vagy feltűnő értékaránytalanságét lehet alkalmazni? A választás természetesen az adósé, bár figyelemmel kell lennie a 209.§ (4) bekezdésére, meky szerint „a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződési kikötésekre”. Az ügyleti kamat mértékét - pénzintézet által folyósított kölcsön esetén - a pénzintézet maga állapíthatja meg. Felmerülhet a kérdés, hogy a pénzintézet által kikötött kamat minősíthető-e túlzott mértékűnek. A túlzott mértékű kamatot ugyanis a bíróság mérsékelheti (Ptk. 232.§). A bírói gyakorlat alapján önmagában az a körülmény, hogy a pénzintézet köti ki a kamatot, nem zárja ki, hogy azt a bíróság túlzott mértékűnek, vagy aránytalannak minősítse341. Ilyen bírói döntés azonban Magyarországon még nincs közzétéve. Érdemes azonban megvizsgálni: vajon a feltűnő értékkülönbség, vagy az uzsorás jelleg megállapítható-e a piaci versenyben működő pénzintézetek által kínált fogyasztási kölcsönök esetén? Kölcsönszerződésnél az adós által a szerződés szerint fizetendő ügyleti kamat az „ellenszolgáltatás”.

A

bírói

gyakorlat

alapján

a

szerződésnek

a

szolgáltatás-

ellenszolgáltatás feltűnő aránytalansága címén történő megtámadása esetén csak az ügyleti kamat mértéke vehető figyelembe342. A fogyasztási kölcsönszerződésnél – mivel többféle díj és költség kapcsolódhat a szerződéshez – nem az ügyleti kamat, hanem a THM mértékét kell figyelembe venni.

340

Provident Rt., 2005. júniusi reklámkampány BH1999. 176. II. 342 BH1998. 390. 341

133

Feltűnő értékkülönbségről akkor van szó, ha a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné, a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség. Ilyenkor a sérelmet szenvedő fél a szerződést megtámadhatja [Ptk. 201. § (2)]. Annak megállapításához, hogy az értékkülönbség feltűnően nagy-e, a bíróságnak vizsgálnia kell a szerződéskötés körülményeit, a szerződés egész tartalmát, a forgalmi (érték-) viszonyokat, az ügylet jellegéből fakadó sajátosságokat, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározásának módját [PK 267. szám.]. A bírói gyakorlat kimunkálta a feltűnő értékkülönbség vizsgálatának általános szempontrendszerét: a bíróságnak először a szolgáltatások értéket kell megállapítania, majd vizsgálnia kell a kereslet és kínálat alakulását is. Jelentősége lehet annak a ténynek is, ha az adott szolgáltatást kizárólag egy gazdálkodó szervezetnél lehet igénybe venni, vagy a terméket csak egyetlen forgalmazó árusítja. Ilyen esetekben az ár (díj, stb.) nyilvánvalóan magasabb lehet. Figyelemmel kell lenni a szerződő felek bármelyikének esetleges külön igényére, fokozott érdekeltségére a szerződés létrejöttében. Jelentőséggel bírhat a szolgáltatás minősége, korszerűsége, újszerűsége, divatossága, vagy az értékesítési feltétel is. Részletfizetés, vagy más hasonló hitelezési elem alkalmazásakor nyilvánvalóan magasabb lesz a vételár, mint az azonnali fizetéssel kötött ügyleteknél. Lényeges a szerződés megkötésének időpontja is, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányait ugyanis erre az időpontra vetítetten kell és lehet elbírálni343. Pénzintézet és fogyasztó által kötött szerződések körében további szempontok is relevánsak lehetnek. A pénzintézet mindig kockázatot vállal, amikor hitelterméket értékesít. Az értékegyensúly megítélésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni a vállalt kockázat mértékét. Amennyiben fedezet vagy kezes nélküli a hitel, az áruhitelek vagy szokásos személyi hitelek kamatánál jóval magasabb kamat vagy díj is indokolt lehet. A személyi hitelek díja mindig magasabb, a célhoz kötöttség hiánya miatt. Az áruhitelnél az adós meghatározott fogyasztási cikk megvásárlására költheti csak a kölcsönt úgy, hogy valójában nem is kapja kézhez annak összegét, hanem a terméket viheti haza az üzletből. A termék ilyenkor nyilvánvaló fedezetként szolgál. Személyi hitel esetén általában kezest vagy adóstársat követel a pénzintézet. Az adós, adóstárs, illetve a kezes munkabérének engedményezésével a pénzintézet elegendő biztosítékot kap, amelyhez viszonylag könnyen 343

BH1998. 377.

134

hozzájuthat, amíg van engedményezhető munkabér344. Valóban nagy kockázatot akkor vállal a pénzintézet, ha kezes vagy más fedezet hiányában is kölcsönt nyújt. Ekkor már komoly rendszert kell kiépítenie a visszafizetés biztosítása érdekében, ami nyilvánvalóan magas költséggel jár. Ekkor a pénzintézet azzal háríthatja el a feltűnő értékkülönbség miatti megtámadást, hogy bizonyítja a magas kockázatot, illetve a magas költségeket. Vannak pénzintézetek a magyar piacon is, amelyek kifejezetten arra szakosodtak, hogy kezes vagy más biztosíték nélkül, alacsony összegű (max. 100.000 Ft) kölcsönöket nyújtanak tipikusan alacsony jövedelemmel rendelkező, ezért időnként pénzzavarba került személyeknek. Olyan cégekről van szó, amelyek Európa-szerte kínálják hiteltermékeiket, ugyanakkor tevékenységüket a közvélemény345 az uzsorásokéhoz hasonlítja. Mivel az „uzsora” – ahogyan a történeti bevezetőben láttuk – a kölcsönszerződések kapcsán alakult ki, célszerű megvizsgálni: lehet uzsorás a pénzintézettel megkötött fogyasztási kölcsönszerződés? Uzsorás szerződés esetén az egyik fél a szerződés megkötésekor a másik helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt köt ki [Ptk. 202. §] (amely nem csak kölcsönszerződés lehet, hanem bármilyen szerződés, így akár adásvételi szerződés is). Az uzsorás jelleg megállapításához tehát két tartalmi ismérvnek kell megvalósulni: egyrészt a feltűnően aránytalan előnynek (objektív feltétel), másrészt a másik fél helyzete kihasználásának (szubjektív feltétel). Bankkölcsön esetén (az uzsorás jelleg szempontjából) a feltűnő értékkülönbséget a rendszerváltozás előtti jogirodalom egyszerűen megfogalmazta: „ha a kölcsönadó a szerződésben a törvényes mértéket meghaladó kamatot köt ki, ez rendszerint olyan magas, hogy a feltűnő aránytalanság minden további nélkül megállapítható”346.

344

További feltétel, hogy az állam ne korlátozza ezt a lehetőséget, mint ahogyan korlátozza a munkabér elvonás maximális mértékét például a végrehajtási eljárásban, vagy a tartásdíj vonatkozásában. A pénzintézet részére biztosítéki jelleggel történő munkabér engedményezés körében jelen pillanatban korlátozó előírás nincsen, a munkavállaló azt tesz a munkabérével, amit akar. Amennyiben általános szerződési feltétel írja elő mindezt, az adósnak pedig nincs választási lehetősége, mert valamennyi pénzintézet ugyanolyan feltételeket alkalmaz, elgondolkodtató az állami beavatkozás kérdése. 345 Lásd: „Provident: az uzsorás helyett” címmel a Népszabadság cikkét R. Hahn Veronikától, 2005. 06. 13. 346 Zoltán i. m. 398. o.

135

Ma már pénzintézet hitelező esetén a bíróság nyilvánvalóan a pénzintézetek által kínált kamatszintet veszi alapul az értékaránytalanság megítélésénél347. Kompetitív piaci körülmények között a pénzintézet csak olyan kamatot és más díjat alkalmazhat, amit a piaci verseny megenged. Az adóst tulajdonképpen a piaci verseny védi, ami a fogyasztóvédelem általános védelmi eszköze. Fogyasztási kölcsönnél ráadásul kötelező a THM megadása, így a pénzintézet „lelepleződik”, ha az alacsony kamat mellett nagyon magas egyéb költségeket alkalmaz. Mivel az aránytalanságnak a szerződés megkötésekor kell fennállni, nem releváns az sem, ha a szerződéskötéskor a piaci helyzet miatt magas kamatot a pénzintézet később nem szállítja le, így a szolgáltatások aránya megbomlik. A piaci verseny általában nem teszi lehetővé, hogy aránytalannak minősülő kamatot vagy díjat alkalmazzon a pénzintézet. Magánszemélyek egymás közötti ügyleteiben ezek a körülmények természetesen nem érvényesülnek; a bírói gyakorlat348 napjainkban is megállapítja az uzsorás szerződés tényét, amennyiben magánszemélyek egymás közti viszonyában megkötött szerződésben (a szubjektív feltételen túl) az értékaránytalanság fennáll. A „helyzet kihasználása” szándékos magatartást jelent, vagyis a feltűnő aránytalanságot kikötő félnek ismernie kell a másik helyzetét. Vitatott a jogirodalomban és a bírói gyakorlatban, hogy mi minősülhet olyan „helyzetnek”, ami kihasználható.349 Abban általában nincs vita, hogy valamilyen hátrányos helyzetről van szó, de a „hátrányos helyzet” határait már nem egyszerű meghúzni. Ebből a szempontból annak lehet jelentősége, hogy milyen célra kívánja felhasználni a „kihasznált” a kapott szolgáltatást350. Témánk szempontjából különösen jelentős ez a kérdéskör, mivel a fogyasztási kölcsönnek ismert a célhoz nem kötött személyi kölcsön, illetve a meghatározott célra nyújtott áruhitel változata is.

347

A bírói gyakorlat még azt sem kívánja meg, hogy a kamat mértékét a fél bizonyítsa, hanem a bíróság „más perekből szerzett ismeretei szerint” gyakorlatilag hivatlaból veszi figyelembe. Lásd: BH1999. 176. 348 BH2004. 274., értékaránytalanság hiányában a szerződés uzsorás jellegét megállapítani nem lehet: BH1998. 275. 349 A rendszerváltozás előtti jogirodalomból Weiss Emília: „A szerződés érvénytelensége a polgári jogban” című műve (Budapest, 1969.) jelentős, amely átfogóan, minden jogviszonyra nézve mélyreható elemzést tartalmaz. A kölcsönszerződések vonatkozásában Zoltán Ödön: „Kölcsönszerződés” (Budapest 1972.) című műve jelentős. Az utóbbi tíz év jogirodalmából kiemelten Menyhárd Attila tanulmánya („Az uzsorás szerződésről”, Liber amicorum: Studia L. Vékás dedicata, Ünnepi dolgozatok Vékás Lajos hatvanadik születésnapjára és egyetemi oktatói működésének harmincötödik évfordulójára, Budapest, 1999., 221-240. o.) kezd ismét foglalkozni a témával. 350 Weiss E. i.m. 274. o.

136

A rendszerváltozást megelőző bírói gyakorlatban egységesnek látszott az a nézet, hogy a „könnyen nélkülözhető vagyontárgyak” vagy „könnyelmű kiadások” megszerzésére kapott kölcsönt

nem

lehet

uzsorásnak

minősíteni.351

Ennek

megfelelően

az

uzsorás

kölcsönszerződéseket „az állampolgároknak a jogszabályok által nem tiltott s az egészséges társadalmi felfogás szerint is elismert szükségletei kielégítését célzó törekvései” körében kellett keresni. Nyilvánvalóan ilyenek a létszükségletek (ennivaló vásárlása, lakás fűtése, stb.), amelyek kielégítése történhet személyi kölcsönből. A fogyasztói hitelszerződést széles körben alkalmazó pénzpiaccal rendelkező jóléti államokban ugyanakkor a szociális gondoskodás körében ilyen igények nem maradhatnak kielégítetlenül. A rendszerváltozás utáni magyar bírói gyakorlat sem fogadja el azt az érvelést, hogy a pénzintézet kihasználta a fél szorult helyzetét, aki más munkalehetőség hiányában kényszervállalkozó lett, mert el kellett tartania három gyermekét.352 Talán még egyszerűbb a helyzet az áruhiteleknél. Nem létszükséglet a televízió, mosógép vagy bútor vásárlása, ugyanakkor a jóléti államok polgárának társadalmilag elismert igényei közé tartoznak. Ezekben az esetekben sem állapítható meg a szerződés uzsorás jellege, hiányzik ugyanis az a „kényszer”, kilátástalan helyzet, ami arra indítaná az adóst, hogy a termékek megvásárlását uzsorás szerződésből fedezze. Kétségtelenül kényelmetlen mosógép nélkül mosni, de nem kizárt. A helyzetkihasználás aktív magatartása feltételezi az adós helyzetének ismeretét. A pénzintézetek – az adósminősítés során – bizonyos mértékig megismerik az adós helyzetét (van-e ingatlantulajdona, mennyi a jövedelme, hány személyt tart el belőle, stb.). Ezek azonban általános adatok, uzsorás szerződés megkötésére pedig tipikusan valamilyen, az adós általános körülményeitől eltérő, rendellenes helyzetben kerül sor. Ilyen helyzeteket értékelt általában a rendszerváltozást megelőzően a bírói gyakorlat, amikor a „helyzetkihasználást” megállapítva döntött: az alperes menyasszonya gépkocsivásárlásra kapott kiutalást, melynek vételárát sürgősen ki kellett fizetni353, az alpereseknek betegség, esküvői kiadások vagy gépkocsijavítás miatt kellett a pénz354. Ilyen „mélységben” a pénzintézet számára közömbös a kölcsön célja, sőt az adósnak nincs is lehetősége arra, 351

Zoltán Ö. i. m. 406. o., Weiss E. i. m. 277. o. Weiss Emília ugyanakkor túlságosan leegyszerűsítő jellegűnek tartja a nézetet, mely szerint a „nem elsőrendű életszükséglet kielégítésére” adott kölcsön nem lehet uzsorás. 352 BH1999. 176. 353 Zoltán Ö. i. m. 418. o., megjegyzést érdemel azonban, hogy ennek a „helyzetnek” a megértéséhez át kell élni vagy érezni azt az örömöt, ha az 1960-as években valakinek gépkocsit utaltak ki. 354 Zoltán Ö. i. m. 419. o.

137

hogy ezeket a körülményeket a hitelező elé tárja. A pénzintézet nem azért köti meg a fogyasztási kölcsönszerződést, hogy az adós helyzetét kihasználja. Sokkal inkább törekszik jól fizető adóst találni, mint szorult helyzetben lévőt, az adósminősítésre vonatkozó banki előírások csak megfelelő biztosítékok mellett teszik lehetővé a kölcsön nyújtását. Ennek ellenére nem kizárt, hogy pénzintézet kössön uzsorás szerződést, de a bírói gyakorlatban erre nincs példa.355 A rendszerváltozást követő ítélkezési gyakorlatban megszaporodtak azok a perek, amelyekben gazdálkodó szervezetek egymás közötti viszonyában állapította meg a bíróság a szerződés uzsorás jellegét.356 Olyan ítéletet azonban még nem tett közzé a Legfelsőbb Bíróság, amelyben gazdálkodó szervezet hitelezővel szerződő magánszemély adós vonatkozásában találta volna uzsorásnak a szerződést.

Szerződésmódosítás lehetősége Amennyiben pénzintézet köti a szerződést, és általános szerződési feltételeket alkalmaz, ezek módosítására csak abban az esetben jogosult, ha ezt a felek a szerződésben kikötötték. Ennek hiányában csak módosító szerződéssel, vagy bírósági szerződésmódosítással lehet a szerződést módosítani357. A szerződést nem csak a felek, hanem jogszabály is módosíthatja. Ebben az esetben a sérelmet szenvedett fél bírósághoz fordulhat a Ptk. 226.§-a alapján. Kölcsönszerződésben meghatározott kamat mértékének jogszabály általi felemelése miatt a szerződés módosítása iránt benyújtott kereset elbírálásának szempontjait áttekintve megállapíthatjuk: a Ptk. 226. §-ának (2) bekezdése szerint jogszabály a hatálybalépése előtt megkötött szerződések tartalmát csak kivételesen változtathatja meg. Ha a szerződés megváltozott tartalma bármelyik fél lényeges jogos érdekeit sérti, a fél kérheti a bíróságtól a szerződés módosítását vagy - ha jogszabály másképpen nem rendelkezik - a szerződéstől elállhat. A Ptk. 226. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezés első fordulatának az a funkciója, hogy a fennálló szerződések szolgáltatásai egyensúlyának felborulása esetén a jog eszközével 355

Az elvi lehetőséget a Legfelsőbb Bíróság a BH1999. 176. szám alatt közzétett döntésében tette nyilvánvalóvá, a konkrét esetben azonban a szerződés uzsorás jellegét a szükséges feltételek hiányában nem állapította meg. 356 Pl: EBH2001. 436., BH1996. 326. 357 BH1993. 513.

138

lehetővé tegye az állami beavatkozást társadalmi méretekben. Ennek alapján a szerződések társadalmi méretű megváltoztatását a kivételesség jellemzi, amelyhez a (2) bekezdés második fordulatának rendelkezése az egyedi jogviszonyok esetében a bíróság számára megteremti a szerződésmódosítás lehetőségét azokban az esetekben, amikor a megváltozott tartalom bármelyik fél lényeges jogos érdekét sérti. A szerződés megváltozott tartalma, vagyis a felemelt kamat - és ennek a havi törlesztőrészlet emelkedésében megjelenő következménye - az, ami az adott esetben az adós lényegesen jogos érdekeit sérti358. Más a helyzet akkor, ha a kölcsönszerződés feltételeit - annak megkötése után - jogszabály módosítja, és e változott feltételeket a kölcsönbevevő elfogadta. Utóbb a szerződésnek a Ptk. 241. §-a szerinti megváltoztatására csak akkor kerülhet sor, ha a szerződés bírósági úton való módosítására alapot adó változások a szerződésmódosítás időpontjához képest később következtek be359. A kamat vagy a hiteldíj egyoldalú, pénzintézet általi módosítása esetén lényeges, hogy a pénzintézet tegye lehetővé a fogyasztó számára a szerződést azonnali hatállyal történő felmondását. Nem minden bank szerződési feltételei tájékoztatnak erről a lehetőségről360, így a jogi ismeretekkel nem rendelkező fogyasztó erről nem tud. A fogyasztóval kötött szerződésben

tisztességtelennek

minősülő

feltételekről

szóló

18/1999.

(II.

5.)

kormányrendelet 2.§ d) pontja alapján ugyanis „a fogyasztó és a gazdálkodó szervezet közötti szerződésben az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek kell tekinteni különösen azt a szerződési feltételt, amely lehetővé teszi, hogy a gazdálkodó szervezet a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos okkal módosítsa, ha ilyen esetben a fogyasztó nem jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal elállni, vagy azt felmondani”. Fogyasztói szerződésekben elvárható a nagyobb szakértelemmel rendelkező féltől (tipikusan az általános szerződési feltétel alkalmazójától), hogy tájékoztassa a vele szerződő fogyasztót a jogairól akkor is, ha adott esetben jogszabály nem írja ezt elő kötelező tartalmi elemként. A szerződés-módosítás miatti felmondás értelemszerűen a

kölcsön összegének

visszafizetésével jár, amit az adós nem biztos, hogy teljesíteni tud. Valószínű, hogy nem 358

BH1995. 402. BH1999. 129. 360 tájékoztat pl.: Budapest Bank Rt. AL-08/2004. 05. 13.-as nyomtatvány, 359

139

rendelkezik ilyen összegű készpénzzel, ezért is döntött a hitelfelvétel mellett. Mivel a felmondással a kölcsön összegét is azonnal vissza kell fizetni, nem mindegy, milyen körülmények hatására módosíthatja a pénzintézet a hiteldíjat. Az irányelv 4. cikkének (2) bek. b) pontja alapján a szerződésnek tartalmaznia kell azokat a feltételeket, melyek fennállása esetén a hiteldíj módosítható. A Hpt. vonatkozó, 213.§-a csak irányelvkomform értelmezés után nyújtja ugyanezt. A 213.§ (1) bekezdés d) pontjának első fordulata (szükséges „azon feltételeknek, illetőleg körülményeknek a részletes meghatározása, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható”) nagyon precíz, és az irányelvnek megfelel, míg a második rész („vagy ha ez nem lehetséges, az erről szóló tájékoztatás”) nem egyértelmű. Az irányelvnek megfelelő értelmezés után arra a következtetésre juthatunk, hogy a második fordulat arra az esetre vonatkozik, amikor a hiteldíj

megváltoztatása

nem

lehetséges,

vagyis

„fix

kamatozású”

a

kölcsön.

Nyilvánvalóan ellentétes lenne az irányelvvel, ha a második mondatrészt a feltételek megváltoztatására értenénk. A pénzintézetek által alkalmazott általános szerződési feltételek általában tartalmaznak némi útmutatást a hiteldíj megváltoztathatósága körében, de gondosan ügyelnek arra, hogy az előre nem látott körülmények esetén is élhessen a bank az egyoldalú módosítás lehetőségével. Vannak olyan pénzintézetek, amelyek adnak valamiféle támpontot a kamatváltozást illetően, például a bankközi hitelkamatok, jegybanki alapkamat vagy a fogyasztói árindex változását. Ezek konkrét számadatok, amelyek nyilvánosak, és a fogyasztó is figyelemmel kísérheti esetleges változásukat. Vannak olyan tényezők is, mint például a „lakossági hitelkockázati tényezők alakulása” vagy a „bank forrás-, valamint hitelszámla-vezetési költsége változása”, amely külső szemlélő számára követhetetlen, megismerhetetlen tényező, bár kétségtelenül befolyásolja a pénzintézet által nyújtott szolgáltatás díját. Ezek azok a tényezők, amelyre az átlagfogyasztó azt mondja, hogy „úgy emeli a bank a kamatot, ahogyan akarja”. A hiteldíj (kamat) egyoldalú változtatása (szerződésmódosítás) esetén vizsgálatra szorul az is, hogyan tájékoztatják erről az adóst, illetve milyen mozgásteret hagy számára ilyen helyzetben a pénzintézet. A legtöbb bank a Hpt-nek megfelelően (210.§) 15 nappal a hatályba lépés előtt a pénztárteremben (ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiség) hirdetményben függeszti ki az új kondíciós listát. Az ügyfélnek küldött számlakivonaton 140

történő tájékoztatás lehetőségét egyes szerződések tartalmazzák ugyan, de csak mint lehetőséget, a bank erre kötelezettséget nem vállal.361 Van olyan pénzintézet is, amely csak az „ügyfél számára kedvezőtlen” módosításról értesít 15 nappal korábban, hirdetmény útján. A Hpt. is tartalmazza ugyanezt a kifejezést, ami azonban szubjektív lehet, amennyiben a díjemelésen túl más körülményváltozást is értenek alatta. Első pillantásra fel sem tűnik, valójában azonban különösen visszaélésszerű az a szerződési kikötés, mely szerint „a megváltozott kamatra tekintettel az ügyfél jogosult a kölcsönt a (korábbi kamattal számolt) kamatperiódus utolsó napján visszafizetni”. Korábban már kifejtettük, hogy erre az adós nem biztos, hogy képes, de mégis, a pénzintézet arra is ügyel, nehogy a kamatváltozásra hivatkozással előtörlesszen az ügyfél. A kölcsön ilyen visszafizetésére a pénzintézet ezért az előtörlesztés szabályait (az előtörlesztést „szankcionáló” díjakról később) is alkalmazni rendeli362. Fogyasztókat védő rendelkezés tehát csak az lehet, ha a szerződésmódosítás lehetőségét valamilyen objektív módon meghatározott keretek közé szorítja a pénzintézet és ezen belül él az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségével, a fogyasztó számára pedig biztosítja a szerződés felmondásának lehetőségét mindenféle különeljárási díj nélkül. A kölcsönszerződések gyakran tartalmaznak változó kamatot. Ekkor nincs szükség szerződésmódosításra, mert a felek a szerződés megkötésekor úgy rendelkeztek, hogy a kölcsönért fizetett ellenszolgáltatás mértéke időszakonként megváltozhat. Nem mindegy azonban, hogy a kamat mértékének változása „milyen irányban” történhet. Álláspontunk szerint szerződésszegést eredményez, ha a kamatmódosításra csak „felfelé” van lehetőség, vagy a pénzintézet a kedvező pénzpiaci körülmények ellenére sem szállítja le a magas, változó kamatot. Ez a magatartás piaci szempontból is tisztességtelen. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 68/2000. VJ. határozatában azért marasztalt el egy pénzintézetet, mert változó kamatra vonatkozó szerződéses kikötés esetén a kamatot változatlanul

tartotta,

amely

alkalmas

a

fogyasztói

döntések

tisztességtelen

befolyásolására. A pénzintézet 33%-os kamatra kínálta a személyi kölcsönt, majd a piaci változások miatt a kamatot csökkentette. Az új ügyfelek így már csak 29, 95%-os kamatra vehették fel a hitelt, a régi ügyfelek kamatszintje azonban változatlan maradt. Az előtörlesztés 20.500 forintos többletköltséggel járt, így a régi ügyfelek hátrányos helyzetbe 361 362

Budapest Bank Rt. AL-08/2004. 05. 13.-as nyomtatvány CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től

141

kerültek. A változó kamat ígérete így tisztességtelenül befolyásolta fogyasztókat, mivel azok joggal gondolhatták, hogy adott esetben a kamat csökkenni fog. A vizsgálat álláspontja szerint a pénzintézet „fogva tarja” a 33%-os kamatlábbal szerződő adóst, aki csak jelentős anyagi terhet vállalva – előtörlesztés és ahhoz kapcsolódó külön díj – szabadulhat a terhes kötelemből. A Gazdasági Versenyhivatal szerint a „fogyasztó fogva tartása” jellemzően akkor következik be, ha a hosszabb távra elkötelezett fogyasztók száma jelentős, azok a kizsákmányoló típusú megsarcolási kísérletre válaszul más vállalkozáshoz nem, vagy csak számottevő anyagi veszteség mellett fordulhatnak (VJ15/1998, VJ87/1998). A Versenytanács úgy értékelt, hogy a bankszakmában a változó kamat a fix kamat ellentéte, az átlagos, ésszerűen eljáró fogyasztó számára a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint azt jelenti, hogy a szerződésben megjelölt pénzpiaci mutatók mozgásának megfelelően ésszerű határokon belül elvárható annak felfelé – ez a kockázat az ilyen kikötésben a fogyasztó számára – vagy lefelé – ez a kockázat a vállalkozás számára – mozgatása. Kamatozó kölcsön esetén is csak egy szerződés jön létre a felek között, így változó kamat kikötése esetén kockázati tényező jelenik meg a jogviszonyban, az előre nem látató gazdasági és piaci folyamatokra tekintettel. A döntéssel kapcsolatban érdemes arra is kitérni, hogy a Versenytanács nem vizsgálta azt, hogy a személyi kölcsön a fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelv, illetve az átültető valamelyik magyar jogszabály (Hpt., Fgytv.) hatálya alá tartozik-e, vagyis fogyasztói hitelszerződésnek minősül-e. A fogyasztói hitelszerződés vonatkozásában érvényesül ugyanis az előtörlesztés szabadsága.

Törlesztés A kölcsönszerződés alapján az adós kötelezettsége a kölcsön visszafizetése, ami történhet egy összegben, vagy többszöri teljesítéssel, amit törlesztésnek hívunk. A fogyasztási kölcsönszerződésre a törlesztéses visszafizetés jellemző, így a szerződés fontos eleme a kölcsön törlesztésének szabályozása is. A Hpt. alapján (213.§) meg kell határozni magában a szerződésben a törlesztőrészletek számát, összegét, időpontját. A gyakorlatban általában havonta, csekken, postai úton, vagy számláról fizet az ügyfél. Amennyiben átutalással törleszt a fogyasztó, a szerződésben hozzájárul, hogy a törlesztőrészlettel a pénzintézet automatikusan megterhelje a bankszámláját. Ebben az esetben az ügyfelet védő rendelkezéseket is találunk, az azonnali beszedési megbízásban rögzítik az összeghatárt, 142

illetve az utolsó törlesztőrészlet esedékességét. Az ügyfélnek tehát lehetősége van korlátozni az azonnali beszedés lehetőségét.363 Olyan pénzintézet is van, ahol a felvett személyi kölcsönt hetente kell törleszteni, és a pénzintézet ügynöke személyesen megy az összegért364. Más banknál a postai csekkért is díjat kell fizetni.365 A törlesztések összege általában havonta ugyanakkora összeg, így a fogyasztó előre tudja tervezni kiadásait. Tisztességtelen feltétel azonban, amely szerint a bank jogosult kamatperiódusonként új törlesztőrészletet meghatározni366. A törlesztőrészlet a szerződés lényeges eleme. Amennyiben csak a kamatváltozással módosul, úgy változó kamatozású kölcsönnél természetes, hogy megváltozik. Más jellegű módosításnál az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szabályokat kell értelemszerűen alkalmazni. Ennek megfelelően lenne célszerű az említett szerződési kikötést pontosítani.

A kölcsön biztosítékai A szerződésben kötelező meghatározni a szükséges biztosítékokat, illetve a pénzintézet által megkövetelt biztosítást (Hpt. 213.§). Az áruvásárlási kölcsön biztosítéka általában a kölcsönből vásárolt áru tulajdonjogának fenntartása, vagy vételi jog, attól függően, hogy kinek a tulajdonában van a dolog. Nem véletlenül tartalmazza garanciális jelleggel az irányelv (7. cikk), hogy áruhitelnyújtás esetén a tagállamok kötelezettsége azoknak a feltételeknek a meghatározása, amelyek esetén az áruk tulajdonjoga visszaszáll a hitelnyújtóra, különösen abban az esetben, ha a fogyasztó ehhez nem járul hozzá. Biztosítaniuk kell továbbá, hogy amikor a hitelező az áru tulajdonjogát visszaszerzi, a felek közötti elszámolás olymódon történjen, hogy a tulajdonjog visszaszerzése ne eredményezzen jogalap nélküli gazdagodást. A vételi jogot 4367 vagy 5368 évre köti ki a pénzintézet, egy éven belül a termék árának 45%-ért, egy éven túl 20 vagy 25%-ért jogosult a dolgot megvásárolni. A vételárat ekkor 363

Budapest Bank Rt. AL-08/2004. 05. 13.-as nyomtatvány Provident Rt., 2005. júniusi reklámkampány, bár a reklámban csak az szerepel, hogy a kölcsönt házhoz viszik, valójában a törlesztőrészletért is házhoz mennek. 365 CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től 366 CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től 367 Magyar Cetelem Bank Részvénytársaság DISZHCH03-as nyomtatvány, 2005. június 368 Budapest Bank Rt. AL-08/2004. 05. 13.-as nyomtatvány 364

143

attól a naptól számított 8 napon belül fizeti ki a pénzintézet, amikor a dolog a birtokába került. A kifizetésnél a bank az ügyféllel szemben fennálló követeléseit természetesen beszámítja. A vételi jog gyakorlására akkor kerülhet sor, ha az adós a felszólítás ellenére sem törleszt, a szerződést valamilyen ok miatt azonnali hatállyal megszüntetik, vagy a vagyontárgy értéke jelentősen csökken és az adós nem nyújt más biztosítékot. Amennyiben az adós vonakodik a vagyontárgyat a vételi jog gyakorlása során átadni, ezt a bank „fedezetelvonásra irányuló magatartásnak” minősíti, büntető feljelentést is kilátásba helyezve. Ezzel is próbálja nyilvánvalóvá tenni, hogy a vagyontárgy elidegenítésére kötött szerződés vele szemben hatálytalan lesz (Ptk. 203.§). Egyes pénzintézetek369 az adós tulajdonába adják a vagyontárgyat, de elidegenítési tilalommal védik a vételi jog gyakorlását, illetve kötelezővé teszik a vagyonbiztosítást a vagyontárgyra nézve (a kedvezményezett természetesen a pénzintézet). A szerződés ilyenkor előírja, hogy a vagyontárgynak az adós birtokában kell lenni, ami a vételi jog gyakorlását biztosítja, mivel az adásvétel során a dolgot át kell adni a pénzintézetnek. Így a vagyontárgyat nem lehet lízingbe-, bérbe-, használatba-, vagy haszonkölcsönbe adni, vagy zálogtárgyként lekötni. Biztosítékként kötik ki a pénzintézetek a munkabér engedményezését is. Ebben az esetben a munkáltató köteles arra a bankszámlára utalni az összeget, amelyen a pénzintézet és az ügyfél a kölcsönszerződést elszámolja.370

Az adós információs kötelezettsége A szerződő feleket a szerződés teljesítése során is együttműködési és tájékoztatási kötelezettség terheli az általános magánjogi szabályok szerint. Nyilvánvalóan fennáll mindez a hitelezési elemet is tartalmazó szerződéseknél, ahol fontos szempont az adós anyagi helyzetének, hitelképességének folyamatos figyelemmel kísérése. A pénzintézetek általános szerződési feltételei alapján az adóst információs kötelezettségek terhelik, így tájékoztatnia kell a pénzintézetet a kölcsönből finanszírozott vagyontárgy esetleges

369 370

kicseréléséről,

munkahelye

megváltozásáról,

vagy

személyi

adata,

Budapest Bank Rt. AL-08/2004. 05. 13.-as nyomtatvány CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től

144

telefonszáma371 változásáról. A közölni rendelt adatok köre néha furcsa372, de nem ritkán a gyakorlatban egyáltalán nem érvényesülő kötelezettséget eredményez. Ha például a vagyontárggyal kapcsolatban per indul, vagy arra végrehajtást vezetnek, az adós kötelezettsége a pénzintézetet haladéktalanul értesíteni. Gyakran fordul elő házassági vagyonjogi perben a még ki nem fizetett vagyontárgy tulajdonjogáról való döntés. Még nem szereztünk azonban tudomást olyan eljárásról, ahol minderről pénzintézetet értesítették volna, pedig adott esetben a tulajdonjogot fenntartotta. Tájékoztatni kell a pénzintézetet arról is, ha az adós más banknál kíván kölcsönt felvenni. Ez a kötelezettség egyfelől érthető, mivel az új kölcsönfelvétellel megváltozik az ügyfél fizetőképessége, de az új kölcsönfelvételt a hitelező hozzájárulásához kötni373 az adós privátautonómiájának durva korlátozása, ezért nyilvánvalóan tisztességtelen. Amennyiben úgy ítéli meg a pénzintézet, hogy az újabb kölcsön felvételével az adós fizetőképessége hátrányosan változik meg, és ez a már fennálló kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondásához vezethet, inkább a pénzintézet kötelezettsége lenne az adóst tájékoztatni a lehetséges következményekről.

Fizetési haladék A szerződés lényeges eleme lenne, hogy mikor és milyen fizetési haladékot kaphat az adós. A legtöbb általános szerződési feltétel azonban erről mélyen hallgat. A fizetési haladékra irányuló kérelemről a bank dönt, és tipikusan nem engedélyezi a halasztást akkor, ha az adósnak hátraléka áll fenn.374 Az adósnak tehát az előtt kell gondoskodni a haladékról, mielőtt késedelembe esne. Ez nem túl életszerű, mivel ritkán látja előre az adós, hogy adott hónapban nem fog tudni törleszteni, inkább akkor kezdeményezi a haladékot, amikor már késedelembe esett. Ilyenkor a pénzintézet jóindulatán múlik, hogy engedi-e az átütemezést. A halasztást nem ingyen engedi a bank, hanem prolongálási költséget fizet érte az adós, ami általában a prolongált összeg 5%-a.375

371

CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től Nem valószínű, hogy az adósnak eszébe jut értesíteni a bankot a munkahelyi telefonszáma megváltozásáról. 373 CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től 374 Magyar Cetelem Bank Részvénytársaság DISZHCH03-as nyomtatvány, 2005. június 375 Magyar Cetelem Bank Részvénytársaság DISZHCH03-as nyomtatvány, 2005. június 372

145

Az 5%-os fizetési kötelezettség akkor is terheli az adóst, ha nem kért halasztást, ilyenkor a szerződésszegéssel járó költségek általánya.376 Más esetben a késedelmi kamaton túl eljárási költséget (esetenként 2.000 Ft) is felszámol a bank.377 Mivel a fizetési haladék a szerződésszegéshez kapcsolódik, részletesen ott lesz róla szó.

Előtörlesztés Az irányelv egyik legfontosabb, fogyasztót védő rendelkezése az előtörlesztés biztosítása (8. cikk), melyet az irányelv átültetését megvalósító jogszabályok is tartalmaznak378. Ilyenkor a fogyasztó jogosult a tagállam által meghatározott szabályok szerint a hitel teljes költségének arányos csökkentésére. Magyarországon tagállami szabályként a Ptk. rendelkezése érvényesül: „a határnapot megelőzően teljesített pénzszolgáltatásért a teljesítés és a lejárat közötti időre kamat vagy kártalanítás nem jár” [292.§. (2)]. Mielőtt a közösségi jogra vetítenénk ezt a szabályt, először a magyar szerződési jog szempontjából kell megvizsgálnunk. A Ptk-beli szabályozás indoka, hogy a hitelezőnek korábban teljesített pénzösszeget az rögtön fel tudja használni. Ha pénzintézet, más adósnak kölcsön adhatja, így a hitelezőt nem érheti kár. Ez az alapvetés az 1950-es években megállta a helyét: a pénzintézeti kölcsönöket többnyire csak a privilegizált állampolgári réteg kapta, jól körülhatárolható volt a „jó adósok” köre. Előtörlesztésüket értelemszerűen nem szankcionálta a második világháború előtti bírói gyakorlatból ismert „stornódíj”. Megváltozott a helyzet a rendszerváltozás után, amikor többen az Alkotmánybírósághoz fordultak, kérve annak megállapítását, hogy a Ptk. idézett rendelkezése a bankoknak veszteséget okoz. A kölcsön határidő előtt történő visszafizetésével a visszafizetés időpontja és a szerződésben meghatározott teljesítési idő között fennmaradó időszakra az adós nem fizet kamatot, a bank viszont nem tudja a visszafizetett összeget azonnal és azonos kamatfeltétellel másnak kölcsönadni. A beadvány az Alkotmány 9. §-val 376

Magyar Cetelem Bank Részvénytársaság DISZHCH03-as nyomtatvány, 2005. június Budapest Bank Rt. AL-08/2004. 05. 13.-as nyomtatvány 378 Hpt. 214.§, Fgytv 7.§.: „Fogyasztási kölcsönszerződés esetében a fogyasztó minden esetben élhet a lejárat előtti teljesítés jogával. Ebben az esetben a hitelező köteles a hiteldíjat arányosan csökkenteni”. 377

146

ellentétesnek vélte (piacgazdaság, vállalkozás joga és a gazdasági verseny) a Ptk. 292. § (2) bekezdését. Az Alkotmánybíróság határozatában379 rámutatott arra, hogy mind a gazdasági verseny, mind a vállalkozáshoz való jog alkotmányosan korlátozható380, sőt a szerződési szabadság még lényegi tartalmát illetően is korlátozható381. A Ptk. támadott rendelkezése a szerződési szabadság korlátozását jelenti, de ez a szabály önmagában nem jár sem az Alkotmányban meghatározott alapvető jog, sem alkotmányos intézmény sérelmével382. Az egyik indítványozó az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdésével (tulajdonhoz való jog) is ellentétesnek tartotta a támadott szabályt, mert az nem teszi lehetővé, hogy a hitelező követelje a kölcsön összegének a teljesítési határidő előtt történő visszafizetése miatt keletkező kára megtérítését. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság kifejtette: a Ptk. 292.§ (2) bekezdése az adós érdekeit védő szabály. Az esetek egy részében azzal jár, hogy a hitelező nem jut ahhoz a nyereséghez, amit a szerződés alapján egyéb kedvező feltételek fennállta esetén - megszerezhetett volna. Ilyen értelemben el lehet mondani, hogy a támadott szabály miatt a hitelezőt vagyoni sérelem érheti. A szabályozás mégis (az adott esetkörben) arra volt tekintettel, hogy az adósok gyengébb helyzetben vannak a piaci viszonyokban, mint a hitelezők. A jogalkotó a felek gazdasági helyzetének különbözőségét próbálja - egyebek mellett - az adott rendelkezéssel kiegyensúlyozni383. Utalt az Alkotmánybíróság arra is, hogy ez a törekvés a szerződéses viszonyok szabályozásának nemzetközi gyakorlatában ismert, sőt kifejezetten utalt az irányelvre is.384 A (díjmentes) előtörlesztés joga tehát a gyengébb szerződési pozícióban lévő adós érdekeit szolgáló jogintézmény, melynek nyilvánvalóan érvényesülnie kell akkor, ha az adós ráadásul fogyasztónak is minősül. A magyar szabályozást szükséges azért az irányelvvel is összehasonlítani. A Ptk. nem a kamat vagy díj arányos csökkentésről, hanem teljes díjmentességről rendelkezik, mégsem ellentétes a közösségi joggal. Mivel az irányelv lehetővé tette a minimum-harmonizációt, a fogyasztókat jobban védő szabályozásnak nincsen semmi akadálya. Megjegyzést érdemel azonban, hogy a Ptk. 292. § (2) bekezdése nem csupán a fogyasztói szerződésekre, hanem általánosságban érvényesül.

379

423/B/1996. AB határozat, ABH 2003, 935. (897/B/1994. AB határozat, ABH 1995, 722, 726.) 381 [61/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 358, 361.] 382 423/B/1996. AB határozat indokolása, ABH 2003, 935-942. 383 423/B/1996. AB határozat, indokolása, ABH 2003, 935-942. 384 A beadványokat egyébként elutasította. 380

147

Az általános szerződési feltételek igyekeznek az adóst a pénzintézethez „kötni”, így az előtörlesztést – gyakran az irányelvvel, illetve a Ptk-val ellentétesen – megnehezítik vagy ellehetetlenítik. Míg a klasszikus magánjogi szabályok szerint az adós késedelmesen nem teljesíthet, addig napjaink szerződési jogi gyakorlata szerint korábban sem. Általános szerződési feltételeiben minden pénzintézet szankcionálja az előtörlesztést, melynek elintézését is igyekeznek minél inkább „bonyolulttá tenni”. Az előtörlesztési szándékról kizárólag írásban, de gyakran ajánlott levélben385 kell értesíteni a pénzintézetet. Ezt követően a bank értesíti az adóst a fennálló kamatmentes fizetési kötelezettségéről (erre határidőt a szerződés nem tartalmaz). Az is elképzelhető, hogy akár egy hónapot is „elveszít” az adós a levelezgetéssel, vagyis az előtörlesztésből adódó előnyök nem csak a szankcióként megfizetett költségekkel vesznek el, hanem a hosszadalmas ügyintézéssel is. Nemcsak az előtörlesztés módját, de időpontját is gyakran korlátozzák a szerződések. Így előírják, hogy arra csak a törlesztőrészlet esedékességének időpontjában van lehetőség386. Ilyen jellegű korlátozás

ellentétes

az irányelvvel,

illetve

a

hatályos

magyar

jogszabályokkal, amelyeket fogyasztóvédelmi jellegű kogens szabályoknak kell tekinteni. Mind az irányelvvel, mind a Ptk-val ellentétes az a kikötés is, amely szerint csak a teljes fennálló tartozást lehet előtörleszteni387. Nyilvánvaló, hogy valamekkora összeghatárt megszab a pénzintézet, mert nem éri meg bizonyos összeg alatt az előtörlesztést lebonyolítani, de semmilyen jogszabály sem zárja ki, hogy az adós egy vagy két hónapot előtörlesszen, ha éppen van pénze. Az előtörlesztés „szankciójaként” változatos elnevezésű fizetési kötelezettségeket alkalmaznak a pénzintézetek. Lehet „diszkontálási költség”388, „egyszeri 5.000 Ft-os rendkívüli zárlati díj” vagy „egyszeri 10.000 Ft-os rendkívüli szerződésmódosítási díj”389. Ha például az adós 20.000 Ft-os kölcsönt vesz fel évi 40%-os THM mellett 1 évre, és fél év után előtörleszt, a fenti szankciók alkalmazása mellett többet fizethet, mint amennyi a jogszabályoknak megfelelően elengedett díj vagy kamat. Jogszabályba ütközik minden olyan előtörlesztésre vonatkozó szerződési feltétel, mely eredményeként a fogyasztó nem fizet a hitel összegéhez képest arányosan lényegesen kevesebbet. Teljesen mindegy, hogyan nevezi a pénzintézet az előtörlesztés szankcióját, a jogintézmény fogyasztót védő 385

Magyar Cetelem Bank Részvénytársaság DISZHCH03-as nyomtatvány, 2005. június CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től 387 CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től 388 Magyar Cetelem Bank Részvénytársaság DISZHCH03-as nyomtatvány, 2005. június 389 Budapest Bank Rt. AL-08/2004. 05. 13.-as nyomtatvány 386

148

jellegének érvényesülnie kell, amit általános jelleggel egyértelművé tesz a Fgytv.: „a fogyasztási kölcsönszerződésre vonatkozó szabályoktól a fogyasztó hátrányára eltérő szerződési kikötés semmis” [7.§ (4) bek.]. Nem ártana, ha a pénzintézetek végre figyelembe vennék a jogszabályok kötelező, fogyasztókat védő előírásait. Az előtörlesztés nyilvánvalóan többletköltséggel jár, de kiindulhatunk abból a feltevésből, hogy a pénzintézet számítógépes rendszere nyilvántartja az adós által már törlesztett részleteket. A számítógépek korában nincs szükség hosszas keresgélésre vagy számolgatásra, az előtörlesztés viszonylag gyorsan és olcsón is megoldható lenne. Tekintettel arra, hogy az adós csak a jogszabály által biztosított jogával él, ezért külön díjat felszámítani nem lehet. Az irányelv meghatározása egy eredményt tartalmaz: „a fogyasztó jogosult a hitel teljes költségének arányos csökkentésére”, amit a tagállamnak biztosítani kell. Mivel általában néhány ezer forintos nagyságrendű összegről van szó, a sérelmet szenvedett fogyasztók nem fordulnak bírósághoz. A tisztességtelen általános szerződési feltételek kontrollját elvégezni hivatott szervek nagyobb aktivitása, közérdekű keresetek indítása lenne szükséges a jogi szabályozásnak megfelelő szerződési gyakorlat kialakítása érdekében. Érdemes röviden áttekinteni más tagállamok szabályozási megoldását is. A francia szabályozás megengedi, hogy az adós a futamidő lejárta előtt, egy összegben visszafizesse hitelt. A francia jogalkotó is úgy gondolkodott, mint a magyar: a hitelező elvileg nem esik el a kamattól, hiszen máshoz tudja kihelyezni a hitelt.390 Ezért nem engedi meg a törvény (L. 311-29), hogy az előtörlesztést a hitelező pénzfizetési kötelezettséggel szankcionálja. Részösszeg előtörlesztését azonban megtagadhatja, ha a részösszeg, amit visszafizetni akarnak, kevesebb, mint a háromszorosa a szokásos törlesztő-részletnek. Ezzel megspórolhatja a hitelező az ügyintézési költségeket, amelyek adott esetben aránytalanul magasak lehetnek.391 A CCA 94. cikke alapján a fogyasztó előzetes írásbeli bejelentés alapján határidő előtt is fizethet, amennyiben valamennyi fennálló tartozását kifizeti. További feltételek nincsenek, és a fogyasztó erről a jogáról nem mondhat le (CCA 173.). Az előtörlesztést követően a szerződés megszűnik. Előtörlesztéskor a fogyasztónak csak azokat a hiteldíjakat kell kifizetni, amelyek az előtörlesztés időpontjáig esedékesek. A törvényi szabályozás mindkét 390 391

J. Calais-Auloy i. m. 286. o. A. Sayag i. m. 721. o.

149

félnek előnyös, a fogyasztó számára olcsóbbá válik a hitel, a hitelező előtt jut a pénzhez, amit aztán felhasználhat. Az előnyök azonban csak a teljes visszafizetéshez kapcsolódnak, részbeni visszafizetés esetén az adóst a teljes összeg kifizetésére lehet kötelezni.392 Ahhoz, hogy az adós jól átgondolt döntést tudjon hozni az előtörlesztés gazdaságos voltáról, írásbeli kérdésére a hitelezőnek 12 napon belül tájékoztatni kell őt a tartozás összegéről (CCA 97. cikk). Ennek elmulasztását a joggyakorlat a nem megfelelő tájékoztatás jogkövetkezményével sújtja. A tájékoztatás akkor is köti a hitelezőt, ha tévesen alacsony összeget jelölt meg benne. Ekkor az alacsonyabb összeg kifizetésével az adós szabadul kötelezettsége alól, esetleges rosszhiszeműségét azonban a joggyakorlat figyelembe veszi.393

Egyéb, tipikus rendelkezések a fogyasztási kölcsönszerződésekben Érdekes szerződési kikötés, mely szerint azok az adóstársak, akik házastársak vagy élettársak, lemondanak arról, hogy részükre külön-külön is átadásra, vagy postázásra kerüljenek a szerződések vagy más iratok. Úgy tűnik, hogy a hazai pénzintézetek nem kívánnak foglalkozni a válás esetleges hatásaival, oldja meg az adós maga a problémát, amely abból adódik, hogy a különélés miatt nem tudja figyelemmel kísérni fizetési kötelezettsége alakulását. Ez az előírás azért is különösen érdekes, mert minden pénzintézet, az 5., de akár a 3.394 napon minden általa feladott postai küldeményt kézbesítettnek tekint, míg az adóst ugyanez a jog nem illeti meg. A bankhoz érkezett irat ugyanis csak akkor tekinthető kézbesítettnek, amennyiben a bank nyilvántartása alapján megérkezett395. A fogyasztót tehát bizonyítási kötelezettség terheli olyan vonatkozásban, amelyben a pénzintézetet nem. Valamennyi magyar pénzintézet általános szerződési feltételeiben kiköti a Pesti Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét. A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) alapján (29. §.) az általánosan illetékes bíróság helyett vagyonjogi ügyek tekintetében a felek a felmerült jogvitájukra vagy a meghatározott 392

Forward Trust Ltd. v. Whymark (1989) Weekly Law Reports. 1229. Baylis v. Bishop of London (1913) 1 Law Reports, Chancery Division 127, 133., hasonlón Avon Council v. Howlett (1983) 1 Weekly Law Reports. 605, 608. 394 CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től 395 CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től 393

150

jogviszonyból eredő jövőbeli jogvitájuk esetére kiköthetik valamely bíróság illetékességét. A kikötött bíróság ekkor kizárólagosan illetékes. Általános szerződési feltételek alkalmazása esetén tipikus, hogy a szerződési feltételeket alkalmazó fél a saját székhelye szerint illetékes bíróság kizárólagos illetékességét köti ki. Ilyenkor a vele szerződő személy – a szerződés aláírásával – elfogadja a másik fél által „választott” bíróságot. Gyakran csak a későbbi viták esetén válik világossá, hogy lakóhelytől távol kell pereskedni, amely jelentős többletköltséggel jár. Pernyertesség esetén a költségeket a vesztes fél ugyan megfizeti, de a költségek előlegezése adott esetben eltántoríthatja a hátrányosabb helyzetben lévő felet a per megindításától. Felmerül a kérdés, érvelhet-e azzal a fogyasztó (adós), hogy az alávetésre vonatkozó (adott bíróságot kikötő) szerződési rendelkezés tisztességtelen, mert indokolatlanul előnyös helyzetet teremt az általános szerződési feltételt alkalmazó pénzintézet számára? A magyar bírói gyakorlatban ilyen döntés még nem született. A bíróság illetékességének hiányát hivatalból veszi figyelembe (Pp. 43. §.). A kikötött illetékesség kizárólagos illetékességet eredményez, a magyar bíróságok ennek megfelelően döntenek az idézés kibocsátásáról. Az Európai Bíróság a már idézett Océano grupo Editorial SA v. Rocío Muricano Quintero ügyben hozott ítéletében kifejtette: „az az illetékességi kikötést tartalmazó feltétel, amelyet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződésbe anélkül vettek fel, hogy a felek egyedileg megtárgyalták volna, és amely olyan bíróság kizárólagos illetékességébe utalja a szerződésből fakadó jogviták elbírálását, melynek illetékességi területén található a vállalkozás telephelye, az irányelv (93/13) 3. cikke értelmében tisztességtelennek minősül”396. Az ítélet egészét szem előtt tartva – amely a tisztességtelen általános szerződési feltételek hivatalból történő vizsgálatát követeli meg a tagállami bíróságoktól – elvárható a magyar bíróságoktól is, hogy hivatalból elutasítsák az általános szerződési feltételt alkalmazó felperes kereseti kérelmét akkor, ha kikötött illetékesség alapján a fogyasztó lakóhelyétől távol indítja meg a pert. A hatályos perjogi szabályok alapján ez nem valósítható meg. Amennyiben az általános szerződési feltételt alkalmazó felperes az alávetési nyilatkozat alapján pert indít, az idézés kibocsátása előtt a bíró nem vizsgálhatja a szerződési feltétel tisztességtelen voltát. Az sem kizárt, hogy az alperest nem zavarja, hogy esetleg lakóhelyétől távol pereskedik. Ezeket a kérdéseket csak a perben lehet vizsgálni, a bíróság valószínűleg akkor jár el az Európai Bíróság ítéletének megfelelően, ha felhívja az 396

Lásd részletesen: Európai Bírósági Ítéletek II. évf. 1. szám 3. és köv. o., fordította: Nemessányi Zoltán

151

alperes figyelmét arra, hogy lehetőség van a per áttételére az alperes lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes bírósághoz. Időnként az ügyfélre nézve kedvező szerződési feltétel is „akad”, így a bank kinyilvánítja, hogy mindenkor az ügyfél érdekeinek szem előtt tartásával és a tőle elvárható gondossággal jár el. Ahogyan arra a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság VB 98178. számú határozatában rámutatott, ez a rendelkezés nem lehet puszta deklaráció, hanem szerződéses kötelezettség, melynek megsértése szerződésszegést eredményez. Mielőtt azonban az ügyfél még pozitív következtetésre jutna a pénzintézettel kapcsolatban, gyorsan rögzítik, hogy a fenti deklaráció nem jelenti azt, hogy a pénzintézet hamis, vagy hamisított megbízásért felelősséget vállal, vagyis valójában felelősséget korlátozó rendelkezésről van szó. A bank az általa igénybevett közreműködőért is csak annyiban vállal felelősséget, amennyiben ezt jogszabály, üzletszabályzat, nemzetközi szerződés vagy szokvány vagy a közreműködést szabályozó szerződés indokolja.397 Valójában ez a rendelkezés semmis kikötést eredményez, mivel a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II. 5.) kormányrendelet 1.§ h) pontja szerint a gazdálkodó szervezetnek az általa igénybe vett közreműködőért való felelősségét kizárni vagy korlátozni nem lehet.

397

CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től

152

Szerződésszegés A klasszikus magánjog szabályai – így a Ptk. rendelkezései alapján is – a szerződés tipikusan a teljesítéssel, a kölcsön összegének visszafizetésével szűnik meg. A kölcsönszerződést a felek közös megegyezéssel is megszüntethetik a kötelmi jog általános szabályai szerint. A megszüntetés módja attól is függ, hogy határozott, illetve határozatlan időtartamú szerződést kötöttek a felek. A gyakorlatban a kölcsönszerződés (különösen a fogyasztási kölcsön) tipikusan határozott időre szól, ami – a határozott idő eltelte előtt – csak rendkívüli felmondással szüntethető meg. A felmondás joghatása a késedelembe esés, amennyiben az adós nyomban vissza nem fizeti a kölcsön összegét. Hasonló helyzet áll elő akkor is, ha a kölcsönszerződésben a kötelezett teljesítésének időpontja dátumszerűen meg van jelölve. Ilyenkor a határidő lejártát követően a kötelezett késedelme - a jogosult felszólítása nélkül is - beáll. A késedelem beálltával érvényesülnek a késedelem jogkövetkezményei, így a késedelmi kamat fizetésére vonatkozó kötelezettség is.398 A fogyasztónak minősülő adós számára a kamatok gyakran átláthatatlan „dzsungelként” vannak a szerződésben szabályozva. A különböző fizetési kötelezettségek, illetve az utánuk járó kamatok áttekintése és megértése a pénzügyekben átlagos ismeretekkel bíró fogyasztónak nem könnyű feladat. Szükséges ezért áttekinteni, mit is követelhet kamatként a pénzintézet. Ha a szerződés felmondással megszűnik, a megszűnés időpontjában felszámítható mértékű ügyleti kamatot kell az adósnak megfizetnie. Ha e kötelezettségének késedelmesen tesz eleget, a szerződés megszűnésétől kezdődően már nem a szerződésben szereplő ügyleti, hanem késedelmi kamatot tartozik fizetni399. A késedelmi kamat a korábban esedékessé vált, de meg nem fizetett ügyleti kamat után is megilleti a jogosultat400. Kamatos kamat kikötése – gazdálkodó szervezet és magánszemély között létrejött kölcsönszerződésben – nem tilos. Az ügyleti kamat késedelmes fizetése esetére az ügyleti kamat után kamat csak a szerződés kifejezett kikötése esetén jár. A „fennálló kölcsöntartozás” és a „hátralékos tartozás” fogalmait a bírói gyakorlat az alábbiak szerint értelmezi: a kamatos kamat fizetési kötelezettség azt jelenti, hogy az adós a kikötött ügyleti 398

BH2002. 322. BH1996. 215. II. 400 BH1994. 551., BH1997. 594. I. 399

153

kamatok után is további ügyleti kamatot fizet. A kamatos kamatra vonatkozó kikötés erre irányuló szerződés alapján jön létre; ez tehát azt jelenti, hogy a feleknek kifejezetten meg kell állapodniuk abban, hogy az adós a kamatok után is további ügyleti kamatokat tartozik fizetni. A szerződések gyakran különbséget tesznek „fennálló kölcsöntartozás” és „hátralékos tartozás” között. A magyar nyelv általános elfogadott szóhasználata szerint kölcsöntartozás az az összeg, amit az adós a hitelezőtől ténylegesen megkapott, azaz a kölcsöntartozás a felvett összeg a felmerült járulékok nélkül. Ezzel szemben a hátralékos tartozás egy adott időpontban lejárt és esedékessége ellenére ki nem fizetett tartozást jelent, ami magában foglalja a lejárt tőkét és az adott időpontig lejárt ügyleti kamatokat is. A hátralékos tartozás után köti ki a pénzintézet a késedelmi kamatot401. A kölcsönszerződések – így a fogyasztási kölcsönszerződések – megszűnése kapcsán a gyakorlatban a hitelező részéről történt azonnali hatályú felmondásnak van jelentősége. A hitelező a határozott időre megkötött kölcsönszerződést is felmondhatja. Ahogyan minden klasszikus magánjogi kódex, a Ptk. rendelkezései is a hitelezőt védik. A rendkívüli felmondásra ugyanis az adós szerződésszegése miatt kerülhet sor. Biztosítani kell tehát, hogy a hitelező azonnali hatállyal megszüntethesse a jogviszonyt, követelhesse vissza a pénzét. A rendkívüli felmondás esetköreinek Ptk-beli rögzítése tehát a hitelező érdekét szolgálja. A rendkívüli felmondás szabályozásakor a Ptk. különböztet a pénzintézet hitelező, és más hitelező között. Először az általános, minden szerződésre vonatkozó szabályokat, majd a pénzintézet és ügyfele között érvényesülő speciális szabályokat találjuk a Ptk-ban:

A hitelező azonnali hatállyal felmondhatja a kölcsönt, ha •

a kölcsönnek a szerződésben meghatározott célra fordítása lehetetlen. A szerződésben a felek általában meghatározzák, hogy milyen célra nyújtja a hitelező a kölcsönt. A cél lehetetlenülése azonnali felmondási ok.

•

az adós a kölcsönösszeget a szerződésben meghatározott céljától eltérően használja, ami feltételezi azt, hogy a hitelezőnek ellenőrzési joga van a felhasználás tekintetében. Az eltérő használatnak a szerződésszegés jogkövetkezményeinek beállása szempontjából is jelentősége van: Ha az adós a kölcsönösszeget neki felróható módon a szerződésben meghatározott céltól eltérően használja, a

401

BH1998. 495.

154

szerződés megszegéséből eredő jogkövetkezmények e felhasználás időpontjától (és nem a felmondás hatályosulásától) kezdődően állnak be [Ptk. 527. § (1)]. •

a kölcsönre nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökkent, és azt az adós a hitelező felszólítására nem egészíti ki. Ezek a feltételek együttesen állnak fenn, a szerződést felmondani csak az adós felszólítása után lehet.

•

az adós vagyoni helyzetének romlása vagy a fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti a kölcsön visszafizetésének lehetőségét. A felmondás jogszerűségéhez együttes feltételként szükséges, hogy a kölcsön visszafizetése veszélyben legyen.

•

az adós más súlyos szerződésszegést követett el [Ptk. 525. § (1)].

A hitelező pénzintézet az általános felmondási okokon kívül azonnali hatállyal felmondhatja a kölcsönt, ha •

az adós hitelképtelenné válik, ami az adott pénzintézet hitelminősítési feltételeitől függő kategória.

•

az adós a pénzintézetet a kölcsön összegének megállapításánál valótlan tények közlésével, adatok eltitkolásával vagy más módon megtévesztette, amennyiben ez a kölcsön összegének a megállapítását befolyásolta. Ezek szintén együttesen fennálló feltételek, a kölcsön összegének nagysága jelentős körülmény a visszafizetés szempontjából.

•

az adós a kölcsön fedezetével, biztosítékával vagy céljának megvalósulásával kapcsolatos vizsgálatot - figyelmeztetés ellenére - akadályozza, ideértve azt az esetet is, ha a szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségét megszegi. A pénzintézetnek ellenőrzési joga van a kölcsön felhasználásával kapcsolatban, amely elsősorban az adós adatszolgáltatásán alapul. Ennek megakadályozása súlyos szerződésszegés [Ptk. 525. § (2)].

Nem szabad elfeledkezni a diszpozitivitás elvéről sem: a felek szerződésükben más esetköröket is úgy szabályozhatnak, hogy megvalósulásuk azonnali felmondást eredményez. Vagyis a Ptk-beli szabályozás nem tekinthető garanciális jellegűnek az adós számára, nem érezheti biztonságban magát, ha tartózkodik a Ptk-ban meghatározott tényállások megvalósításától. Különösen annak a feltételnek a tartalma lehet érdekes, hogy „az adós más súlyos szerződésszegést követett el”. A súlyos szerződésszegés tartalma –

155

álláspontunk szerint – csak a szerződésben meghatározott fő- vagy mellékkötelezettség megszegése lehet. Ezeket a fent ismertetett szabályozás gyakorlatilag lefedi. A pénzintézetnek általános szerződési feltételeiben tehát konkrétan meg kell jelölni, hogy mit tekint ezeken túl súlyos szerződésszegésnek. Ilyen lehet áruhitel esetén a kölcsönből vásárolt áru elidegenítése akkor, amikor azon a pénzintézet tulajdonjogát fenntartotta, vagy az elidegenítési és terhelési tilalom alatt áll. Garanciális jellegű, ügyfelet védő meghatározásnak tűnik, amikor a pénzintézet felsorolja, hogy milyen „szerződésszegési események” vezetnek azonnali felmondáshoz.402 A felsorolás azonban gyakran olyan általános jellegű meghatározásokat is tartalmaz, mint az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség megszegése, vagy a „bármely olyan körülmény beállása, amely alkalmas arra, hogy a kötelezettség teljesítését veszélyeztesse”. Valójában ez a listaszerű meghatározás is ugyanolyan eredményre vezet, mintha azt tartalmazná a szerződés, hogy azt a bank bármikor felmondhatja. A pénzintézetek általános szerződési feltételeiben a pénzintézettel szemben megvalósított bármilyen szerződésszegés azonnali felmondási ok, amelyet azonban a bankcsoporthoz tartozó más pénzintézetekre is kiterjesztenek403. A „kiterjesztés” gyakran nem áll meg a bankcsoportnál sem; nyilvánvalóan tisztességtelen az a feltétel, mely szerint „azonnali felmondási ok a bankkal, vagy bármely más személlyel szemben fennálló bármely fizetési kötelezettség nem, vagy késedelmes teljesítése”. A bankkal szemben fennálló tartozást természetesen felmondási oknak lehet tekinteni, de nem lehet felmondani egy kölcsönszerződést önmagában azért, mert az adós bárki másnak tartozik. Ez a feltétel túlságosan általánosan van megfogalmazva ahhoz, hogy az adós romló fizetőképességét lehessen érteni alatta. Jelen formájában egyoldalú – és különösen indokolatlan – kikötésnek tűnik. Hasonlóan aggályos kikötés, ha azonnal felmondható a szerződés, ha az ügyfél 10%-ot elérő részesedéssel rendelkezik, vagy vezető tisztségviselő olyan gazdasági társaságban, amely a bank felé esedékes kötelezettségével késedelembe esett. Egy átlagos betéti társaság átlagos kültagja nem kíséri figyelemmel a napi kifizetéseket, ezt tőle nem is lehet elvárni.

402 403

CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től Budapest Bank Rt. AL-08/2004. 05. 13.-as nyomtatvány

156

Egyes

pénzintézetek általános

szerződési feltételeiben további

„érdekességekre”

bukkanhatunk: előírják, hogy a bank jogosult bármikor rendes felmondással, 30 napos határidővel indokolás nélkül felmondani a szerződést.404 Ez a feltétel nyilvánvalóan jogszabályba ütközik, mert a fogyasztási kölcsönszerződéseket határozott időre kötik (a futamidő elengedhetetlen tartalmi kellék), de rendes felmondással csak határozatlan idejű szerződéseket lehet felmondani (lásd Ptk. 526.§). Egyes pénzintézeteknél az ügyfél halála is azonnali hatállyal megszünteti a szerződést, a kölcsönből megvásárolt vagyontárgy további sorsáról, az örököst terhelő kötelezettségről azonban nem esik szó.405 A szerződésre nyilvánvalóan hatással van az adós halála, de mindez nem jelenti azt, hogy a kölcsönt nem kell visszafizetni. A visszafizetési kötelezettség hagyatéki teherként jelentkezik, az örökös felelőssége – a hagyaték tárgyai és értéke tekintetében – a visszafizetésért és a kamatokért fennáll. Az örökös az eredeti kölcsönszerződésben kikötött kamatokkal tartozik késedelem esetén és terhelik az örökhagyó által vállalt egyéb terhek is406. A fent ismertetett jogi szabályozás, illetve gyakorlat nem tartalmaz kifejezetten az adósra, mint fogyasztóra nézve az általánosnál kedvezőbb szabályozást. Az irányelv sem szabályozza azt az esetet, amikor a fogyasztó nem fizeti vissza a hitelt, vagy más szerződésszegést követ el, hanem ennek szabályozását a nemzeti jogrendszerekre bízza. Ahogy láttuk, a magyar jogrendszer ilyen kedvezőbb szabályt nem ismer, a pénzintézetek általános szerződési feltételei azonban lehetővé teszik (mivel ritka az erről szóló rendelkezés, inkább így fogalmaznék: nem zárják ki) a fizetési haladékot. Fizetési haladék nyújtására azonban semmi sem kötelezi a pénzintézeteket, inkább az a józan megfontolás indítja őket erre. Az adós valószínűleg fizetni fog, ha arról nyilatkozik, hogy fizetni akar, amennyiben lehetősége van erre, például a fizetésre haladékot kap, vagy a törlesztő részleteket átütemezik. A fizetési haladék vonatkozásában rugalmasabbak azok a pénzintézetek, amelyek NyugatEurópában is nyújtanak fogyasztói hitelt, így megszokott számukra a jelenség. A jóléti

404

CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től Budapest Bank Rt. AL-08/2004. 05. 13.-as nyomtatvány, ugyanígy CIB Bank Rt., TESCO Áruhitel, érvényben 2004. április 19-től 406 BH2000. 119 405

157

államok némelyikében ugyanis nem lehetőség, hanem kötelezettség a fizetési haladék vagy más, a fogyasztónak kedvező lehetőség biztosítása. A tagállami jogokban az általános magánjogi szabályok mindenhol a hitelező érdekeinek megfelelően, a hitelezőt védő módon szabályoznak. Az „adós fizess” elvnek megfelelően alapvető gazdasági szükséglet, hogy a hitelező minél gyorsabban és biztosan hozzájusson a pénzéhez. A kölcsönszerződések megszegését különböző magánjogi szankciók kilátásba helyezésével próbálja megelőzni a klasszikus magánjog, így késedelmi kamatot, a szerződéses viszony felszámolását, kártérítést írnak elő. A szankciók végrehajtása, a hitelező kintlévőségeinek behajtása már a bíróságok, illetve a bírósági végrehajtás feladata. Egyes tagállamokban szabályok alakultak ki arra nézve, hogy a természetes személy adós – szociális szempontok alapján – milyen kedvezményekben részesül a gazdálkodó szervezetekhez képest. Nyilvánvalóan méltánytalan lenne ugyanis, ha teljes fizetését elvonnák, vagy lakásából kilakoltatnák olyan összegű tartozás miatt, ami a lakás értékének csak apró töredéke. Az adós késedelmét mindenhol késedelmi kamattal szankcionálják. Az irányelv nem szabályozza a késedelmi kamat mértékét, hanem ezt is a tagállami jogalkotóra bízza. A szerződésszegés további tipikus esete a teljesítés megtagadása, amikor a hitelező a szerződést felmondhatja, ezáltal a teljes tartozás esedékessé válik. Az adós tartozását bírósági végrehajtás útján a tagállamokban különböző módokon hajtják be. Fogyasztói szerződések esetén általánosan elfogadott nézet407, hogy nem elég a fogyasztót a szerződéskötés előtti szakaszban, vagy a szerződés megkötése során védeni, hanem a teljesítés vagy esetleges szerződésszegés esetén is megilleti a védelem. Ez a fogyasztóvédelem szociális indíttatásával magyarázható. A fogyasztó szerződésszegéséhez általában olyan ok vezet, amely a fogyasztónak nem felróható. Tipikusan ilyen a betegség, munkanélkülivé válás vagy más hasonló, a szerződés megkötése után beálló körülmény. Amennyiben ezekre a körülményekre hivatkozással a fogyasztó a törlesztés átütemezését, vagy haladékot kér, valójában szerződésmódosításra tesz javaslatot. Ahogyan a fizetési haladékról szóló részben már rámutattunk, erre általában csak akkor kerül sor, amikor már késedelembe esett, vagyis szerződést szegett az adós. A felek érdeke ugyanakkor a szerződés „megmentése”, már csak azért is, mert alacsony összegekről van 407

J. Calais-Auloy i. m. 282. o.

158

szó. A pénzintézet előbb vagy utóbb minden esetben pert indít, de nyilvánvalóan megéri először enélkül rábírni az adóst a fizetésre. A fizetési haladék vagy átütemezés ugyanakkor azzal a pszichikai hatással is jár, hogy az adós, nagyobb hajlandóságot mutat a fizetésre, mivel bizonyos mértékig lekötelezve érzi magát. Ez a hatás azonban csak akkor érhető el, ha a haladék vagy átütemezés nem jár aránytalan megterheléssel. Ezek a szempontok vezették a tagállamok egy részét, amikor törvényben szabályozták a fizetési haladék jogintézményét. Az adós fizetési késedelmének jogkövetkezményeit Franciaországban a Code Civil tartalmazza, a szerződésszegés általános szabályai között. A hitelező ebben az esetben a Code Civil 1184. (részletvételnél 1654.) cikke alapján a szerződés bíróság általi megszüntetését kérheti, amelyhez kártérítési igény kapcsolódik, vagy kérheti, hogy kötelezze a bíróság az adóst a teljesítésre. Utóbbira nincs lehetőség, amennyiben az adós fizetési haladékot kapott. A fizetési haladék vonatkozásában speciális szabályokat tartalmaz a fogyasztói hitelszerződés vonatkozásában a törvény (L. 311-30). A fizetőképességre az általános magánjogban használttól eltérő fogalmat („défaillance”) tartalmaz „inéxecution” helyett. A „défaillance” fogalma jogirodalmi vélemény szerint az átmeneti, hosszantartó vagy tartósan fennálló fizetésmegtagadást jelenti a fogyasztó részéről.408 A 311-30 cikk alapján szerződésszegés esetén háromféle fizetési haladékot lehet engedélyezni. Az egyik azonnali visszafizetéssel jár a hitel összege és a hozzá kapcsolódó díjak vonatkozásában, a többi a kamatokra és kártérítésre terjed ki. Ezen kívül a hitelező további

igényt

nem

támaszthat,

de

az

általános

magánjog

által

biztosított

jogkövetkezmények megilletik. Késedelem esetén az adós köteles késedelmi kamatot fizetni, melynek mértékét a törvényes kamat alapján számolják ki. Ez a kötelezettség csak a hitel alapösszege vonatkozásában áll fenn, vagyis nincs szó kamatos kamat fizetéséről, amelyet általánosan a Code Civil (1154. cikk) sem engedélyez409. Az sem mindegy, hogy a hitelező azonnal behajtja a hitelösszegét, vagy eltekint az azonnali visszafizetéstől. Amennyiben a hitelező haladékot ad, a jogalkotó „honorálja”: azonnali visszafizetést követelve kártérítésként 8%-ot kap, ha nem azonnal követeli, szintén 8% a kártérítés, de a később kifizetett összegekre is jár.

408 409

S. Hermann i. m. 170. o. Kivételek azért vannak.

159

A kártérítés lehetősége egyébként mind a Code Civilben, mind a törvényben korlátozott. A Code Civil (1152. cikk) alapján a bíró mérsékelheti a kártérítést, ha az nyilvánvalóan túlzott mértékű („manifestement excessive”). Ennek feltétele azonban az adós jóhiszeműsége.410 Az adósnak meg kell térítenie továbbá a hitelező valamennyi, a szerződésszegésből adódó költségét. Mindezek mellett a francia jogalkotó lehetőséget biztosít a bírósághoz fordulásra abban az esetben, ha a fogyasztó szorongatott anyagi helyzetbe került. Amennyiben a hitelező ilyen helyzetben lévő fogyasztót perel, a bíró a törvény alapján (L. 313-12) méltányossági határidőt biztosíthat, amely alatt a kötelezettségek „nyugszanak”. Ez a lehetőség megfelel a Code Civil általános előírásainak (1244. cikk), a törvény csupán a fogyasztók számára nyilvánvalóvá tette, amikor a fogyasztóvédelmi szabályok között is megismételte. Azt, hogy mikor lehet élni ezzel a lehetőséggel, csak példálózva sorolja fel a törvény. Ilyen lehet, ha a fogyasztó elveszti munkáját, de az sem kizárt, hogy a fogyasztónak felróható ok esetén is védelmet nyújt a bíróság. A törvény tág teret hagy a bírói mérlegelés számára, melynek körében mérlegelheti a fogyasztó körülményeit és a hitelező szükségleteit.411 A határidő alatt az adós kötelezettségei „nyugszanak”, vagyis a hitelező nem követelheti az összeget, nem kérhet végrehajtást, de a szerződést sem mondhatja fel.412 A bírói döntés alapján erre az időszakra kamat sem jár. A határidő eltelte után vissza kell fizetni a hitelt, melynek módját a bíróság szintén meghatározhatja (egy összegben vagy részletekben kelle fizetni). A törvény csak azt írja elő, hogy az utolsó részlet megfizetése nem lehet később, mint az eredeti időpontot követő két év. Ez a szabályozás a hitelezőt védi, aki legkésőbb két éven belül hozzájut az összeghez. Az angol jogi szabályozást vizsgálva – a fogyasztónak nyújtott fizetési haladék tekintetében – először azt kell áttekintenünk, milyen lehetőségei vannak a fogyasztónak akkor, ha nem ő, hanem a hitelező, vagy az árut vagy szolgáltatást nyújtó személy szegi meg a szerződést. A szolgáltató általi szerződésszegés késedelemben vagy hibás teljesítésben nyilvánulhat meg. Ilyenkor az általános magánjogi szabályok vagy a Sale of Goods Act alapján (árleszállítás) támaszthat a fogyasztó igényeket.

410

Amiens 1er ch. 1976 május 25. 1976., Juris Classeur Périodique, Seminare Juridique éd. G 1978 IV. 69. o. Cass. com. 1972. február 8. Juris Classeur Périodique, Séminare Juridique éd. G 1973 II, Nr. 17386. 412 Limoges 2e 1983. március 18. Recueil Dalloz 1987. som. 458. o. 411

160

A hárompólusú jogügyletek esetén magasabb szintű védelem szükséges, mert az ügyletek egymáshoz kapcsolódnak. Mivel a hitelező ilyenkor mindig érdekelt az üzletben, nyilván hatással lehet a szolgáltatóra. Amennyiben a szolgáltató szerződést szeg, a fogyasztó érvényesítheti igényét akár a szolgáltatóval, akár a hitelezővel szemben is, vagyis egyetemleges felelősség valósul meg a CCA 75. cikke értelmében. Ez a rendelkezés arra a fikcióra épül, hogy a hitelező a szolgáltató képviselője. Talán furcsának tűnik, de a fikció is szolgálhat fogyasztóvédelmi célokat, bár a kontinentális jogban kevésbé terjedt el. A hitelező mint képviselő felelősségét a CCA a Common Law szabályaival köti össze, továbbfejlesztve azokat speciális fogyasztóvédelmi szabályokkal. A Common Law alapján a szerződési partner csak a saját szerződésszegéséért felelős.413 A fogyasztói hitelszerződések esetén azonban azért is felel, mert ő a szolgáltató képviselője. A törvény (CCA 56 cikk) továbbfejleszti ezt a szabályozást azzal, hogy fordítva is igaz; ugyanis a szerződéskötést megelőző tárgyalások során nyújtott információk tekintetében a szolgáltató tekinthető a hitelező képviselőjének. Ellentétes megállapodás a törvény alapján (56. cikk) érvénytelen. Ezek után nyilvánvaló, miért van a hitelezőnek és a szolgáltatónak egyetemleges felelőssége a CCA 75. cikke alapján. Tulajdonképpen a fogyasztó új „kötelezettet kap” igénye érvényesítéséhez,414 ami kivételt jelent a Common Law inter partes-elve alól („privity of contract”), amikor a szerződés nem csupán az azt megkötő feleket kötelezi.415 A szabályozás azt biztosítja a fogyasztó számára, hogy ugyanazon igényekkel élhessen, mintha kétpólusú lenne a jogviszony. A joggyakorlat a törvényt kiterjesztően értelmezi.416 Eszerint nemcsak pénzfizetési, hanem mindenfajta igényt egyetemleges módon érvényesíteni lehet (pl.: elállási jog). Eszerint kellékhiányos szolgáltatás esetén a szolgáltatóval szemben pénzfizetési igénye lehet a fogyasztónak, a hitelszerződéstől pedig elállhat és a már teljesített részleteket visszakövetelheti.417 (Ez a szabályozás egyébként az irányelvnek is megfelel.) A CCA 75. cikkének jogkövetkezménye, hogy a hitelezőnek és a szolgáltatónak egyetemleges a felelőssége („jointly and severally liable”), vagyis az adós bármelyiküket vagy akár mindkettőjüket perelheti, és mindkettővel szemben kifogásként érvényesítheti a

413

A. Hill-Smith: Right of the Consumer Against Finance Company in Case of Defective Goods, New Law Journal 1983. 1012, 1014., idézi: S. Hermann i. m. 181. o. 414 S. Hermann i. m. 182. o. 415 Price v. Easton (1833) 4 B & Ad 433, Tweddle v. Atkinson (1861) 1 B & S 393. 416 United Dominions Trust Ltd. v. Taylor (1980) S.L.T. 28, 31. 417 United Dominions Trust Ltd. v. Taylor (1980) S.L.T. 28, 31.

161

hibás

teljesítést

vagy

nemteljesítést,

amennyiben

őt

bármelyikük

perli418.

A

készpénzfizetési ügyletekkel összehasonlítva tehát kedvezőbb a fogyasztó helyzete.419 Az adós részéről megnyilvánuló fizetési késedelmet a Common Law szerződésszegésnek („breach of contract”) minősíti. Mind a két-, mind a hárompólusú jogviszonyban megilletik a hitelezőt a Common Law által szerződésszegés esetén támasztható igények; kártérítés vagy elállási jog. A Common Law lépcsőzetes viszonyra törekszik a kártérítés és az elállási jog tekintetében, a kártérítés általában elegendő a szerződésszegéssel okozott károk vonatkozásában. Az elállási jog gyakorlásának lehetősége a szerződésszegés mértékétől függ, csak a valóban súlyos szerződésszegéshez kapcsolódik elállási jog.420 Ebből a szempontból jelentősége van annak, hogy mennyire volt fontos a nem teljesített szerződési rész a felek számára, és a szerződésszegésnek milyen következményei lettek.421 A súlyos szerződésszegés a fogyasztói hitelszerződés körében sem minden esetben jelenti a szerződési viszony megszűntét, hanem az a hitelező választásától függ. Amennyiben nem él elállással, kártérítést követelhet.422 A hitelező Common Law által biztosított jogait a CCA némileg korlátozza. Jelentősége van ugyanis a fogyasztóknak adott információnak, valamint a hitelező túlságosan nagy mértékű követeléseinek is. A megfelelő információkat a szerződésszegési szakban is a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani, vagyis a törvény alapján (87. és 88 cikk) a hitelező csak akkor élhet jogaival (elállási jog, visszakövetelési jog), amennyiben a tervezett lépéséről előzőleg írásban tájékoztatja a fogyasztót („default notice”).423 Nincs szükség az információadásra, ha a fogyasztó megtévesztette a hitelezőt, valamint akkor, ha a hitelező olyan jogát gyakorolja, melynek célja az adóst szerződésszerű magatartásra szorítani.424 A tájékoztatásnak formailag a szerződéskötésre irányadó szabályok szerint kell történni (CCA 88. cikk). A szabályozás célja a szerződés teljesítési zavarainak orvoslása. Jogalkotói cél, hogy az egyszeri, rövid ideig tartó szerződésszegés ne vezessen a szerződéses kapcsolat 418

British Anzani (Felixstowe) Ltd. v. International Marine Management (U.K.) Ltd. (1980), Law Reports, Queen’s Bench Division 137, 138, 152., Morgan & Sons Ltd. v. Martin Johnson & Co. Ltd. (1949) 1 K.Q. 107, 110, 111. 419 A. Hill-Smith i. m. 149. o. 420 S. Hermann i. m. 184. o. 421 Mersey Steel and Iron & Co. v. Naylor Benzon & Co. (1884) 9 Law Reports, Appeal Cases 434, 441. 422 Harbutt’s „Plasticine” Ltd. v. Wayne Tank and Pump Co Ltd. (1960) 1 Law Reports, Queen’s Bench Division 465, 466, 467. 423 A joggyakorlat alapján nem szükséges, hogy az írást valóban kézbesítsék is, mivel a jogalkotó szándéka arra terjedt ki, hogy azt a hitelező elküldje. Lásd: Lombard North Central v. Power-Hines, Barnet County Court (1995) Consumer Policy review 28. 424 A. P. Dobson i. m. 341. o.

162

megszüntetéséhez, mivel ez nyilvánvalóan nem szolgálja a fogyasztó érdekeit. A CCA 88 cikke alapján a hitelező által kiadott tájékoztatásnak tartalmaznia kell, hogy milyen időtartam alatt (legkevesebb hét nap) mit vár el a hitelező az adóstól a szerződésszegés orvoslása érdekében. Amennyiben a hitelező a szerződés megmentését nem tartja lehetségesnek, informálni kell az adóst arról, hogy milyen kárpótlási összeget milyen időtartam (legkevesebb hét nap) alatt fizessen meg. A joggyakorlat megkívánja a tájékoztatásra vonatkozó szabályok pontos betartását, ellenkező esetben a tájékoztató joghatásai nem állnak be.425 A tájékoztatóban a jogkövetkezményekre is fel kell hívni a figyelmet. Amennyiben az adós eleget tesz a tájékoztatóban foglaltaknak, úgy kell tekinteni, mintha a szerződésszegés meg sem történt volna. A szerződéses viszony megmentése elsősorban a fogyasztó érdekét szolgálja. Amennyiben az adós csak részben tesz eleget kötelezettségeinek, a szerződésszegés fennmarad.426 Ebben az esetben, illetve ha az adós egyáltalán nem tesz eleget kötelezettségének, a hitelező élhet a tájékoztatóban megjelölt jogi eszközzel. A Common Law alapján az adós súlyos szerződésszegésének következménye a szerződés megszűnése, melynek jogkövetkezménye, hogy valamennyi követelés esedékessé válik. Ez a szabály azonban a fogyasztói hitelszerződés esetén nem érvényesül. A fogyasztó számára biztosított a lehetőség, hogy a hitel díjának mérsékelt összegét fizesse meg (CCA 95. cikk). A hitelező számára fontos, hogy mielőbb a pénzéhez jusson, mivel azt korábban használhatja újabb gazdasági célokra. A Common Law alapján késedelmi kamat csak akkor követelhető, ha ebben a felek kifejezetten megállapodtak, vagy ez szokásos megállapodás az általuk kötött ügyletnél.427 A fogyasztóvédelmi célokra tekintettel a késedelmi kamat mértékét a CCA 93. cikke maximálja. A hitelező nem állapíthatja meg szabadon a késedelmi kamat mértékét, különösen nem a szerződéses kamatot meghaladó mértékben. Amennyiben mégis ilyenben állapodtak meg a felek, az csak a törvény által elfogadott mértékig érvényes. Kamatos kamatot („compound interest”) a Common Law alapján ugyancsak akkor lehet követelni,

425

Lásd: Eshun v. Moorgate Mercantile Co. Ltd. (1971) 2 All England Law Report 402, 405. Ebben az ügyben a határidő nem volt pontosan meghatározva. A Galss v. Kencakes Ltd. (1966) 1 Law Reports, Queen’s Bench Division 611, 629, 630. ügyben elfogadhatónak találta a bíróság a tájékoztatást, mely szerint „amennyiben lehetséges” fizessen az adós. 426 Price v. Romilly (1960) Weekly Law Reports. 1360, 1361, 1362. 427 London Chatman & Dover Railway Compagny v. South Eastern Railway Compagny (1983) Law Reports, Appeal Cases 429, 434., hasonlóan President of India v. La Pintada Compagnis Navegacion S.A (1985) Law Reports, Appeal Cases 104.

163

ha erről a szerződésben megállapodtak a felek.428 Ez a tétel vonatkozik a fogyasztói hitelszerződésekre is. Ezenkívül a jogalkotó biztosítja az adós számára, hogy fizetési nehézségével bírósághoz fordulhat és fizetési haladékot („time order”) kérhet (CCA 129.). A bíróság beleavatkozhat a felek közötti viszonyba, és a visszafizetési kötelezettséget a fogyasztó javára megváltoztathatja. Ez tipikusan fizetési haladékot jelent, melynek feltétele, hogy csak az a szerződést szegő fogyasztó veheti igénybe, aki egyébiránt szerződésszerűen viselkedik. A döntés a bíró mérlegelésén múlik, amelybe a hitelezőt is bevonják. A bíró méltányos érdek-összehasonlítást végez a fogyasztó és a hitelező vonatkozásában.429 A „time order” kezdő időpontját a bíró határozza meg. A CCA 129 cikke alapján a bírónak két konkrét rendelkezési lehetősége van: vagy a részletek nagyságát, vagy/és a törlesztés határidejét szabályozza újra. Amennyiben az adós nem esett fizetési késedelembe, hanem más szerződésszegést követett el, a bíró annak orvoslására törekszik. Az adós helyzetét Németországban a jogszabályok nem teszik olyan mértékben könnyebbé, mint a már bemutatott jogrendszerekben. A kötelmi jogi reform után a BGB inkább csak arra nézve tartalmaz szabályozást, hogy az adós késedelme mikor olyan súlyú, hogy a fogyasztói hitelszerződés felmondható. A 498.§. alapján az adós fizetési késedelme esetén olyan kölcsönszerződést, ahol az adós részletekben törleszt, a hitelező csak akkor mondhatja fel, ha •

az adós legalább két egymást követő részletet teljesen, vagy részben nem fizetett ki, a kölcsön összegének legkevesebb tíz százalékában, öt évnél hosszabb szerződés esetén öt százalékban késedelemben van és

•

a hitelező az adóst a fizetésre kéthetes határidő tűzésével sikertelenül szólította fel úgy, hogy figyelmeztette arra, hogy a határidő eltelte után a teljes összeget követelni fogja.

A hitelező kötelessége az adósnak legkésőbb a határidő tűzésével egyidejűleg lehetőséget biztosítani a közös megegyezés megbeszélésére. Amennyiben a hitelező felmondja a

428

Lásd: Williamson v. Williamson (1869) Law Report, Equity Cases 542, 546. Lásd: First National Bank plc v. Syed (1991)2 All England Law Report 250., a fogyasztó szerződéssel ellentétesen viselkedett, csak szórványosan fizetett, és etekintetben javulásra sem volt kilátás. A bíróság szerint ilyen esetben nem várható el a hitelezőtől a további áldozatvállalás. 429

164

fogyasztói kölcsönszerződést, csökkentenie kell a fennálló adósságot azokkal a kamatokkal és más időtől függő költségekkel, amelyek a hátralévő időre esnének. A német bíró csak korlátozott mértékben tud beleavatkozni a felek által megkötött szerződéses viszonyba, a clausula rebus sic stantibus elve alapján. Az adós fizetési nehézsége általában nem olyan körülmény, ami lehetővé teszi a beavatkozást, inkább jogalkotói lépéseket sürgetnek a német jogtudomány képviselői annak érdekében, hogy egyértelmű legyen, milyen esetekben és hogyan lehet segíteni (pl: fizetési haladékkal) a bajba jutott fogyasztón.430 A német jogirodalom jobban ragaszkodik a pacta sunt servanda elvéhez, ezért többen hangsúlyozzák431, hogy mindenki mérje fel saját teljesítőképességét. A fogyasztó felelős életvezetéséért, szabad akarattal dönt a hitelfelvételről. Fel kell tudni mérni a veszélyeket és kockázatokat, a bíróságnak nem feladata az átgondolatlan döntések következményei alóli mentesítés.

430 431

N. Reich: Reform des Konsumkredites, JZ 1980. 329. o. V. Emmerich: Zum Verzug bei Ratenkreditverträgen, WM 1984. 949. o.

165

Elállási jog A

fogyasztói

szerződésekre

vonatkozó

joganyag

egyes

klasszikus

magánjogi

jogintézményeket eltérő funkcióval ruház fel. Tipikusan ilyen az elállási jog. Asztalos László az elállási jogot a magyar polgári jogban vizsgálva megállapította, hogy „az elállás az a jogi forma, amelyben a jogszabály meghatározott feltételek fennállása mellett lehetőséget nyújt az egyik félnek arra, hogy felszámolja a relatív szerkezetű jogviszonyt”.432 Az elállási jog gyakorlásának – mint klasszikus magánjogi szankciónak – feltétele elsősorban valamelyik fél magatartásának rendellenessége. A szerződésszegés tipikus eseteiben a polgári jog az elállás formájában biztosítja a sérelmet szenvedő félnek azt, hogy a jogviszonyt felszámolja. A Ptk. alapján a jogosult elállhat a szerződéstől a kötelezett késedelme esetén, amennyiben a teljesítés többé nem áll érdekében [300. § (1)]. Hasonló szabályozás található a hibás teljesítésnél is, amikor a jogosultnak a teljesítéshez fűződő érdeke megszűnt [306. §(3)]. Az elállás visszaható hatállyal szünteti meg a jogviszonyt és az esetleges teljesítés restituálása jelenti a jogviszony felszámolását. A már teljesített szolgáltatások restituálhatatlansága azonban bizonyos esetekben kizárttá teheti az elállást.433 Az elállási jog gyakorlásának lehetőségét jogszabály biztosítja az egyén számára, megállapítva azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén az elállás gyakorolható. A konkrét esetben azonban a jogviszonyban részt vevő, sérelmet szenvedett fél dönti el, hogy él-e a számára biztosított joggal, vagyis az elállási jog hatalmasság, amely a szerződést felbontja.

A fogyasztóvédelmi elállási jog Az elállási jog új szerepet kapott a gyengébb fél, elsősorban a fogyasztó védelmét célzó jogi szabályozás kialakítása során. A klasszikus magánjog tipikusan szankció-jelleggel bíró szabályozásához képest az Európai Közösség egyes magánjogi irányelveiben a jogalkotó a szerződő felek egyensúlyi helyzetének javítása érdekében, a fogyasztók védelmét célozva is biztosítja az elállási jogot. A szerződő felek egyensúlyi helyzetének 432 433

Asztalos László: A polgári jogi szankció, Akadémiai Kiadó Bp., 1966. 347. o. Asztalos i.m. 345. o.

166

elállási joggal történő biztosítása azonban csak látszólag kötődik a Közösség irányelveihez, valójában már sokkal korábban kialakult. Az elállási jog mint „megbánási jog” jogintézményét – ahogyan arra történeti bevezetőnkben már utaltam – a házaló kereskedés és a részletvétel összekapcsolása vezette be, és tisztán a szerződő fél helyzetének javítása volt vele a jogalkotó célja. A „megbánási jog” nehezen illeszkedett a klasszikus szerződési jogi dogmatikába, de érdekes módon a jogalkotónak viszonylag sokáig sikerült a klasszikus szerződési jogi dogmatikát, alapvetően a „pacta sunt servanda” elvét megóvni. Ez alapvetően annak köszönhető, hogy a „megbánási jog” a kódextől távol, külön törvényekben szabályozott jogintézmény volt, amely a kódex általános szerződési jogi dogmatikájához képest „különös”-ként és „kivételes”-ként volt szabályozva, így dogmatikai problémákat nem okozott. Megváltozott a helyzet, amikor az Európai Közösség tagállamai jogharmonizációs kötelezettségük folytán több szerződési jogi, elsősorban fogyasztóvédelmi irányelvet is nemzeti

magánjogukba

ültettek.

A

fogyasztóvédelmi

irányelvek

többsége

fogyasztóvédelmi elállási jogot tartalmaz, melyek célja az általában standardizált szerződési feltételekkel kötött fogyasztói szerződésben a felek egyensúlyi helyzetének biztosítása. A közösségi irányelvek az elállási jogok sokaságával gazdagították a tagállamok magánjogát. Nem csak a sokféleséget, hanem azt a tényezőt is ki kell emelni, hogy az érintett jogterületen különleges esetek is kialakulhatnak, mivel átláthatatlan, gyakran egymásnak ellentmondó normák sokaságáról van szó434. Felmerült az igény a jogi szabályozás egyszerűsítésére, átláthatóvá tételére, amelyet elsősorban deregulációval, a szerződési jog pontszerű, töredezett jellegének megszüntetésével, szisztematikus rendszer kialakításával435 lehet megvalósítani. Ahogyan arra már utaltunk, a német jogalkotó a kötelmi jogi reformmal éppen ennek az igénynek próbált meg eleget tenni. A fogyasztóvédelmi funkciókkal bíró elállási jogot célszerű lenne a jogszabályon alapuló, szerződésszegéshez kapcsolódó, vagy a felek által szerződésükben kikötött elállási jogtól eltérő elnevezéssel illetni. A jogintézmény sajátosságait kifejező elnevezés megkönnyíti a jogalkalmazást, könnyebbé válhat ugyanakkor a jogalkotó munkája is, lehetőség nyílik

434 435

Kalls – Lurger i.m. 12. o. Kalls – Lurger i.m. 18. o.

167

ugyanis utaló szabályok alkalmazására. Ezt a megoldást alkalmazta a német törvényhozó is a kötelmi jogi reform során. A német BGB megkülönbözteti a „Rücktrittsrecht”, illetve a „Widerrufsrecht” fogalmait. Az elállási jogot klasszikus értelemben a „Rücktrittsrecht” kifejezés takarja, míg a fogyasztók részére biztosított elállási jogokat a német kötelmi jogi reform nyomán egységesen szabályozza a BGB 355.§-a „Widerrufsrecht” elnevezéssel. Ezáltal a német jogalkotó nemcsak megkülönbözteti egymástól a két jogintézményt, hanem a közösségi irányelvek átvétele során korábban külön törvényekben, elszórtan megtalálható elállási jogokat egységesen is szabályozta, amellyel könnyebbé tette alkalmazásukat. A szabályozási módszer jellegzetessége, hogy a fogyasztóvédelmi elállási jogok tekintetében a BGB 355.§-ra utaló szabállyal egységesen érvényesülő fogyasztóvédelmi eszközt teremtett a német törvényhozó. A BGB 355.§ (1) alapján amennyiben a fogyasztót fogyasztóvédelmi elállási jog (Widerrufsrecht) illeti meg, „ … őt a szerződés megkötéséhez adott akaratnyilatkozata többé nem köti, amennyiben azt a rendelkezésre álló határidő alatt visszavonja. Az elállást nem kell indokolni és szöveges formában, vagy a dolog visszaküldésével két héten belül kell a vállalkozóval közölni”. A BGB rögzíti az elállási jog gyakorlásának lehetséges kezdő időpontját, illetve a jogbiztonság követelményének eleget téve a jogvesztés időpontját is. A szabályozás alapja, hogy a vállalkozóra nézve aránytalan terhet jelentene, ha a fogyasztó bármeddig élhetne az őt megillető jogosultsággal. A német jogi terminológiában tehát önálló elnevezése van a fogyasztóvédelmi irányelvek által meghonosított elállási jogoknak, amelyet leginkább „fogyasztóvédelmi elállási jog”ként lenne célszerű magyarul fordítani, illetve definiálni.

Az irányelvek által meghonosított elállási jogok főbb típusai A hagyományosan rendszerező jellegű, fogalomalkotást előtérbe állító német jogirodalom a fogyasztóvédelmi elállási jogok több típusát különbözteti aszerint, hogy milyen védelmi igény indokolja alkalmazásukat. Az elállási jogok fogyasztóvédelmi célokat szolgáló „új generációja” a magyar polgári jogban is megjelent, érdemes ezért a legfontosabb típusokat röviden áttekinteni.

168

A fogyasztóvédelmi elállási jog jogintézményének kialakulását az a szituáció indokolta, amelybe az otthonában az ügynök által meglepett, ezért objektíven mérlegelni nem tudó fogyasztó került. A „szituációból adódó elállási jog” bevezetése a meglepetési momentum által okozott, elhamarkodott fogyasztói döntés esetében nyújt védelmet.436 Az elállási jog alkalmazását ekkor maga a szituáció indokolja, amely veszélyezteti a szerződéskötés során a szabad akarat-elhatározást.437 A szerződési ajánlat megtételére az eladó (tipikusan annak ügynöke) által megválasztott hely és időpont olyan helyzetben találja a fogyasztót, amikor elszigetelt, otthonában vagy munkahelyén van, így nincsenek információi a kínált termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban. Még nagyobb veszélynek van kitéve a fogyasztó, ha agresszív eladási módszerek alkalmazásával, vagy tisztességtelen, előre megszövegezett szerződési feltételekkel kínálják neki a szolgáltatást. Egyesek kiemelik azt a pszichológiailag jelentős hatást is, mely a munkahelyén vagy az otthonában szerződési ajánlattal zaklatott fogyasztót éri, aki ezeken a helyeken nem számít zavarásra.438 A szituációból adódó elállási jog a házaló kereskedéssel összefüggésben fejlődött ki, de minden hasonló szituációban szükséges lehet, amikor a veszély a szerződéskötés körülményeihez kapcsolódik. Az adott szituációban elállási jogot biztosító jogalkotói megoldás

bizonyos

mértékig

paternalista

módon

avatkozik

bele

a

felek

privátautonómiájába, de alkalmazása tekintetében egyetértés van az Európai Közösség tagállamaiban439. A „távolléten alapuló elállási jog” azoktól a megalapozatlan szerződéskötésektől próbálja védeni a fogyasztókat, amikor a szerződés megkötésekor a vevő nem tudja megtekinteni a dolgot.440 A távolléten alapuló elállási jog szükségességét – a meglepetési momentumhoz kötődő elállási jog mellett – már korán felismerték. Gyakran előfordult ugyanis, hogy az ügynöknél, aki a vevőt felkereste, nem volt ott maga az eladni kívánt dolog, hanem csak 436

P. Bülow: Der Grundsatz pacta sunt servanda im europäischen Sekunderrecht, Söllner Festschrift Europas universale rechtsordnungspolitische Aufgabe im Recht des dritten Jahrtausends, 2000., 193. o., hasonlóan CW. Canaris: Wandlungen des Schuldvertragsrechts, AcP. 2000. 346 és köv. o. 437 C-W. Canaris i. m. 347-348. o. 438 Kalls – Lurger i.m. 39. o. 439 A házaló kereskedést a magyar jogban a az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről és az üzleten kívüli kereskedés folytatásának egyes feltételeiről szóló 370/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet szabályozza, amely megfelel az Európai Közösség Tanácsa által kibocsátott, az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló 1985. december 20-i 85/577/EGK irányelvnek. Az irányelv 5. cikke alapján legalább hét napos időszak áll a fogyasztó rendelkezésére, hogy üzlethelyiségen kívül kötött szerződés esetén visszavonja kötelezettségvállalása következményeit. Az irányelvet átültető magyar jogszabály 4.§-a nyolc munkanap alatt teszi lehetővé az elállást. 440 Bülow i.m. 196. o., hasonlóan Kalls – Lurger i.m. 43. o.

169

egy minta vagy kép. A vevő úgy döntött a szerződés megkötéséről, hogy annak tárgyát közelebbről nem ismerte. (Bár az idézett német szerzők441 nem emelik ki, de fontos megemlíteni, hogy nem csak a fogyasztói szerződéseknél okozhat problémát a szerződés tárgyának távolléte, hanem más szerződéseknél is.) A távolléten alapuló elállási jog bizonyos tekintetben hasonlít a szituáción alapuló elállási joghoz. A telekommunikációs eszközök által tett ajánlat esetén is fennáll a meglepetési momentum, mivel az ajánlatra ebben az esetben is gyorsan kell reagálni (pl.: az ún. „teleshopping” esetén). Mivel a fogyasztónak az adott helyzetben rendelkezésre álló információk alapján kell meghoznia döntését, indokolt számára időt biztosítani a szerződés megkötése után, hogy nyilatkozatát újra átgondolhassa. A szituációból eredő és a távolléten alapuló elállási jog közös sajátossága, hogy „információs veszélyen” alapulnak, de míg a szituációból eredőnél az összehasonlításhoz szükséges információ hiányzik, addig a távolléten alapulónál a személyes tapasztalat (megtekintés, kipróbálás).442 Az Európai Közösségben a szabályozás alapja, hogy az áru a szerződés megkötésekor a fogyasztótól távol van.443 Az elállási jog ebben az esetben megadja a lehetőséget, hogy a szerződés megkötéséhez szükséges információról a szerződéskötés után lehessen gondoskodni. Ezt azonban tipikusan csak az áruk tekintetében lehet elérni, ezért szolgáltatások esetén a jogintézmény nem alkalmazható444. Nem a jogintézmény által nyújtott védelem célja alapján, hanem a fogyasztóvédelmi eszközök között betöltött szerepe alapján különböztethetjük meg az ún. „információs kötelezettségen alapuló elállási jogot”. Ebben a relációban az elállási jog a fogyasztóval szerződést kötő vállalkozó információs kötelezettségeinek kikényszerítését szolgálja. Ezek az információs kötelezettségek az elállási jogok egyre bővülő körét határozzák meg. Ilyen elállási jogot biztosítanak például egyes államok biztosítási, tőkebefektetési törvényei. Az információs kötelezettségen alapuló elállási jog szabályozása általában beható és terjedelmes. A jogszabályok felsorolják azokat a „legfontosabb” információkat, amelyeket 441

Bülow i.m. 196. o., Kalls – Lurger i.m. 43. o. S. Grundmann: Europäisches Schuldvertragsrecht – Das europäische Recht der Unternehmensgeschäfte, Berlin, 1999. 233 o. 443 Kalls – Lurger i.m. 73. o. 444 Ez az elállási lehetőség a magyar jogban a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendeletben jelenik meg, ebben vettük át a távollévők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, az Európai Parlament és a Tanács által 1997. május 20-án kiadott 97/7/EK irányelvet. Az irányelv 6. cikke alapján a fogyasztónak legalább hét munkanapot kell biztosítani, hogy szankcióktól mentesen (kivéve az áru visszaküldésének költségei) és indokolás nélkül elálljon a szerződéstől. A magyar jogszabály alapján a fogyasztó nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől [4.§], de ő viseli az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatos költségeket. 442

170

a szerződés megkötése előtt meg kell adni a fogyasztóknak. A típus jellemzője, hogy az előírt

információk

megadásának

hiánya

keletkezteti

az

elállási

jogot,

amely

fogyasztóvédelmi célját szankcióként tölti be. Az információs kötelezettségen alapuló elállási jog lehetőséget biztosít a fogyasztó számára, hogy a szerződéskötést követően (a rendelkezésre álló határidő alatt) a beszerzett információk alapján a korábbi rossz döntést problémamentesen visszavonhassa. A megalapozott szerződéskötés hiánya az a momentum, amely szorosan összeköti az információs kötelezettségen alapuló elállási jogot és az általános fogyasztóvédelmi elállási jogot, a két típus közötti határ összemosódik.445 Az általános elállási jog megilleti a jogszabály védelmét élvező szerződő felet akkor is, ha időben hozzájut a szükséges információkhoz, és mérlegelni tudja a körülményeket. Az információs kötelezettségen alapuló elállási jognál ez csak akkor igaz, ha a megkövetelt információkat késve, vagy egyáltalán nem adják meg.

Elállási jogok a fogyasztói hitelszerződés körében Az „általános fogyasztóvédelmi elállási jog” jellegzetessége, hogy nem a szerződéskötés körülményei miatt áll fenn, hanem meghatározott szerződéstípusokhoz kapcsolódik, így alkalmazásának oka a szerződés tárgya.446 Olyan szerződések esetén alkalmazzák, amelyek bonyolultak, hosszú időtartamig állnak fenn, és amelyek a fogyasztó számára jelentős pénzügyi megterheléssel járnak.447 Ilyen elállási jogot biztosítanak például egyes államok biztosítási törvényei, vagy az ingatlanok időben megosztott használatára vonatkozó közösségi irányelv. Az elállási jog ezekben a jogszabályokban olyan tényen alapul, amely az elállásra jogosult számára csak később válik ismertté448. A fogyasztói hitelről szóló irányelv nem biztosít általános elállási jogot a fogyasztó számára. Ennek ellenére több tagállam, például Németország az irányelv átültetése során 445

Kalls – Lurger i.m. 54. o. C-W. Canaris i. m. 348. o. 447 Kalls – Lurger i.m. 49. o. 448 Az általános fogyasztóvédelmi elállási jog a magyar jogba az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződésekről szóló 20/1999. (II. 5.) Korm. rendelettel került, melyben az Európai Parlament és a Tanács 1994. október 26-án kiadott 94/47/EK irányelvét vettük át. Az irányelv 5. cikke tíz naptári napot biztosít a fogyasztók számára, hogy indokolás nélkül elállhassanak a szerződéstől. A magyar jogharmonizáció során a jogalkotó élt a minimum-harmonizáció lehetőségével és tizenöt napos határidőt biztosít a fogyasztónak az indokolás nélküli elállásra [8.§]. 446

171

általános fogyasztóvédelmi elállási jogot biztosított, míg más tagállamokban ugyanez már az irányelv kibocsátása előtt megillette a fogyasztót. A szabályozás indoka, hogy a pénzintézetek felismerték: aki él az elállás jogával, abból valószínűleg nem lesz pontosan törlesztő, „jó ügyfél”, így a szerződési viszony korai stádiumában kiszűrhetők a „problémás esetek”. A jogirodalom449 szerint ezeknél az ügyleteknél – figyelemmel a több alanyra kiterjedő szerződési viszonyokra, a kamatok számításának bonyolultságára, stb. – nemcsak a gazdasági vagy szakmai tevékenységi körén kívül szerződést kötő személy, hanem a pénzügyekben járatlan vállalkozó is védelemre szorulhat. Azokban az államokban, ahol a fogyasztói hitelszerződés az irányelv előtt is széleskörűen szabályozott volt – így elsősorban Franciaországban és az Egyesült Királyságban – a nemzeti jogalkotó már az irányelv átültetése előtt is elállási joggal védte a fogyasztót. Franciaországban az (általános) elállási jog (L. 311-25.) a szerződés egyoldalú felbontását biztosítja annak megkötése után, amit a magánjog (Code Civil) egyébként nem ismer.450 Az elállási jogot alapvetően a hitelezővel szemben kell gyakorolni, de az eladóval szemben is gyakorolható, amennyiben kapcsolt szerződésről van szó.451 Az elállást indokolni nem kell, azonban írásban kell megtenni. Hogy az elállási jog gyakorlását megkönnyítsék, az előzetes ajánlatra vonatkozó formanyomtatvány az elállási jog gyakorlásához is tartalmaz formulát. A formai követelmények megsértését a jogalkotó pénzbírsággal sújtja. Mivel az elállási jog a fogyasztó védelmére szolgáló jogosultság, a bírói gyakorlat szerint formula nélkül is gyakorolható, azonban csak írásban.452 A formula jelentősége az, hogy felhívja a fogyasztó figyelmét az elállási jogra, illetve annak gyakorlását megkönnyíti. Az elállási jog gyakorlásával a fogyasztói hitelszerződés megszűnik, ezzel egyidőben megszűnik a kapcsolt szerződés is. Nem lehet nyilvántartást vezetni arról, kik gyakorolták már az elállási jogot (L. 311-16.), a fogyasztó döntése nem befolyásolható „fekete lista” vezetésével. A CCA 57. cikke alapján az angol jogban az elállási jog széles körben gyakorolható. A hitelező személyén túl az elállást közölni lehet a szolgáltatóval, hitelközvetítővel, valamint

449

C-W. Canaris i. m. 350. o. S. Hermann i. m. 17. o. 451 Cass. civ. 1er 1991. február 12., Bulletin des arrêts des chambres civiles de la Cour de cassation de l’année de la décision I. 39. o. Nr. 62. 452 Cass. civ. 1er 1991. február 12., Bulletin des arrêts des chambres civiles de la Cour de cassation de l’année de la décision I. 39. o. Nr. 62. 450

172

minden más érdekelttel is. Ezzel az angol jogalkotó a fogyasztó helyzetét rendkívül erőssé tette. A CCA 67. cikke tartalmazza a fogyasztó speciális elállási jogát, amely a szerződéskötéshez kapcsolódó általános elállási jog mellett megilleti. Az elállási jog elsősorban azokat a fogyasztókat védi, akik könnyelműen, vagy pszichikai ráhatás következtében kötötték meg a szerződést.453 Az elállási jog elsősorban a hitelszerződéshez és nem a kapcsolt szerződéshez kötődik. A két szerződés függőségére tekintettel azonban az elállási jognak kihatása van a kapcsolt szerződésre is. Az elállási jog gyakorlásával kapcsolatos követelmény, hogy írásban történjen, és kitűnjön belőle, hogy a fogyasztó a szerződéstől eláll.454 További feltételek nincsenek. Ugyanakkor a hitelező kötelezettsége, hogy az elállási jog gyakorlásához szükséges nyomtatványt a fogyasztónak átadja, de ez önmagában nem jelenti az elállási jogról való tájékoztatást.455 Az elállási jog gyakorlásáról szóló iratot a hitelezőnek vagy a képviselőjének kell átvenni, ugyanakkor a törvény alapján (CCA 69. cikk ) küldhető a közvetítőnek vagy szolgáltatónak is, amennyiben ezek közreműködtek az ügylet során, illetve a kört kiterjesztették minden olyan személyre, aki az adós oldalán közreműködött (pl.: az adós ügyvédje).

„Kapcsolt szerződésen alapuló elállási jog” Kapcsolt szerződések esetén a gazdasági egység miatt az egyik szerződéstől való elállás nyilvánvalóan hatással van a másik szerződésre is. Értelmetlen lenne fenntartani az összekapcsolódó szerződések közül az egyiket, a másik nélkül. Az elállás történhet szerződésszegés miatt (ezt az esetet szabályozza az irányelv), illetve akkor, ha a nemzeti jogalkotó általános fogyasztóvédelmi elállási jogot biztosított a fogyasztói hitelek tekintetében. Az irányelv a szerződésszegés vonatkozásában – ha nem is kifejezetten – de szabályozza a kapcsolt szerződéseket az elállási jog vonatkozásában. A 11. cikk alapján „amikor a fogyasztó áruvásárlás vagy szolgáltatásban való részesülés céljából olyan személlyel köt hitelszerződést, aki nem azonos azok szállítójával és a hitelező és az áruszállító vagy a szolgáltatást nyújtó között előzetes megállapodás létezik arról, hogy a fogyasztó részére kizárólag az adott hitelező nyújthat hitelt ettől a szállítótól történő áru- vagy szolgáltatás vásárlására, és a fogyasztó hitelét ennek az előzetesen megkötött megállapodásnak a 453

A. Hill-Smith i. m. 106. o. A. L. Diamond i. m. 150. o. 455 S. Hermann i. m. 134. o. 454

173

létrejöttét követően kapja, de a hitelszerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nem, vagy csak részben kerül leszállításra, vagy az nem felel meg a szállítási szerződésnek és a fogyasztó jogorvoslata a szállítóval szemben nem vezetett eredményre, a fogyasztót jogorvoslati jog illeti meg a hitelezővel szemben”. A jogorvoslat a legtöbb tagállamban elállási jogot eredményez. A hitelből vásárolt termék kisebb hiányosságai kijavítással orvosolhatók, ez a hitelszerződésre nincs kihatással. Olyan mértékű szerződésszegés esetén azonban, ami kijavítással nem orvosolható, a fogyasztó érdekeit csak az elállás védheti meg eredményesen. Az irányelv szabályozása csak a termék vagy szolgáltatás megszerzésére irányuló szerződés megszegése miatti elállásra vonatkozik. A tagállamok szabályozásában – ahol az általános elállási jog is ismert – az általános elállási jog is kihat a hitelszerződésre. A kapcsolt szerződések vonatkozásában tehát, ha a fogyasztó valamelyik szerződéstől (akár az adásvételtől, akár a fogyasztói hiteltől) eláll, nyilatkozata kihat a másik szerződésre is. Két megoldás lehetséges: vagy jogosult lesz a másik szerződés tekintetben is az elállásra, vagy az egyik szerződéstől való elállás automatikusan felbontja a másik szerződést is. A BGB alapján [BGB 358. § (2)] bármelyik szerződéstől történő elállás automatikusan a kapcsolt szerződéstől való elállást is jelenti. Franciaországban a két szerződés közötti viszonyról a jogirodalom egyrészt azt állítja, hogy összefüggnek egymással456 (a kapcsolódó szerződés teljesítési zavara kihatással van a hitelszerződésre is), a francia joggyakorlat ugyanakkor élesen kettéválasztja a kettőt457, csak abban az esetben van egymásra hatással a két szerződés, ha a hitelező rosszhiszemű volt.458 Az angol jogban a fogyasztói hitelszerződéstől történt elállás (a CCA általános elállási jogot biztosít) kihat az ahhoz kapcsolt szerződésre is (CCA 69-70 cikk). A magyar jogban a kapcsolt szerződések kérdése akkor merül fel, ha a fogyasztó által igénybe venni kívánt áruhitelt nem az eladó, hanem pénzintézet finanszírozza. Az 456

J. Calais-Auloy: Les cinq réformes qui rendraient le crédit moins dangereux pour les consommateurs, Recueil Dalloz 1975, 19-22 o., hasonlóan J. P. Pizzio: Juris Classeur Périodique, Seminare Juridique 1978. Nr. 13399., idézi őket: S. Hermann i. m. 23. o. 457 Cass. com. 1965 január 6. Bulletin des arrêts des chambers civiles de la Cour de cassation de l’année de la décision IV 14. o. Nr. 15, Cass. com. 1970 november 18., Bulletin des arrêts des chambres civiles de la Cour de cassation de l’année de la décision IV 271. o. Nr. 309. 458 Cass. com. 1973 december 3, Bulletin des arrêts des chambers civiles de la Cour de cassation de l’année de la décision IV. 312. o. Nr. 349, Cass. com. 1972 május 2., Bulletin des arrêts des chambres civiles de la Cour de cassation de l’année de la décision IV. 132. o. Nr. 10.

174

adásvételi és a fogyasztási kölcsönszerződés közötti gazdasági egység tehát a magyar jogban sem vitás, így indokoltnak látszott az elállási jog kérdéskörét is szabályozni. Általános elállási joga nálunk nincs a fogyasztóknak, a gazdasági egységre tekintettel csak a szerződésszegésnek van jelentősége. Ha a kölcsönszerződéshez kapcsolódó adásvételi vagy más szerződéstől szerződésszegés miatt a fogyasztó elállni jogosult, elállhat a fogyasztási kölcsönszerződéstől is [Hpt. 214/A§. (2)]. A közösségi irányelvek egyes szerződéstípusok, vagy értékesítési formák vonatkozásában is biztosítják a lehetőséget, hogy a megszerezni kívánt javakat a fogyasztó hitelből finanszírozza. Különösen az ingatlanok időben megosztott használatára irányuló szerződésnél gyakori, hogy a fogyasztó kölcsönből finanszírozza az ügyletet. Ekkor a hitelmegállapodásra automatikusan kihat a timeshare szerződéstől történt elállás459, ennek biztosításáról a nemzeti jogalkotónak gondoskodni kell. A magyar jogszabály alapján a kölcsönszerződés felbontását eredményezi, ha a fogyasztó az ingatlan használatának megszerzésére irányuló szerződéstől eláll. Nincs szükség tehát aktív magatartásra a fogyasztó részéről, hanem az egyik szerződéstől elállás automatikusan felbontja a másikat. A távollévők közötti szerződésekről szóló irányelv460 szerint a fogyasztó aktív magatartása, a hitel-megállapodás felmondása szükséges a távollévők között megkötött szerződéstől elállás esetén. Az irányelvet átvevő magyar jogszabály szerint azonban az elállási jog gyakorlása a fogyasztási kölcsönszerződést automatikusan felbontja [6.§. (1).]. Megállapíthatjuk, hogy kapcsolt szerződések esetén a magyar jogi szabályozás nem egységes. A fogyasztási kölcsönt szabályozva a jogalkotó (a Hpt-ben, illetve a Fgytv-ben) a fogyasztó aktív magatartását (elállás) kívánja meg. A fogyasztási kölcsönből finanszírozott ügylet szabályozásakor az ügylettől elállás a kapcsolódó kölcsönszerződést (automatikusan) felbontja. A különbség valószínűleg abból ered, hogy a magyar jogban nem illeti meg általános elállási jog a fogyasztót fogyasztási kölcsönszerződés esetén, szemben több tagállam szabályozásával.

459 460

Az Európai Parlament és a Tanács 1994. október 26-án kiadott 94/47/EK irányelve, 7. cikk. Az Európai Parlament és a Tanács 1997. május 20-án kiadott 97/7/EK irányelve, 6. cikk.

175

A fogyasztóvédelmi elállási jog működése és funkciói Az elállási jog mint hatalmasság lehetőséget biztosít a fogyasztónak, hogy egyoldalú nyilatkozatával felbontsa a szerződést. Erre nyilvánvalóan csak a szerződés megkötése után kerülhet sor, amely több kérdést is felvet. Teljesíthetnek-e a felek az elállásra nyitva álló határidő alatt, ha igen, mi lesz a már teljesített szolgáltatások sorsa az elállás után? Mikortól és meddig illeti meg a fogyasztót az elállási jog? A teljesítés kérdése Az elállási jog gyakorlásához kapcsolódó kérdések szorosan összefüggnek egymással. Mivel a jogintézményt elsősorban a közösségi irányelvek szabályozzák, a jog gyakorlásával összefüggő legfontosabb kérdéseket is ezek határozzák meg. Az irányelvek egy része megengedi, hogy a felek az elállásra nyitva álló határidő eltelte előtt is teljesítsenek. A fogyasztói hitelről szóló irányelv – mivel nem alkalmazza az általános elállási jog intézményét – értelemszerűen nem is szabályozza. Azokban a tagállamokban, ahol az elállás lehetősége biztosított, különböző megoldásokkal találkozunk. Franciaországban az elállási jog a fogyasztóvédelem eszköze, bizonyos esetekben mégis a fogyasztó hátrányára is válhat. A francia szabályozás szerint ugyanis amíg az elállási jog időtartama nem telt le, az eladó (áruhitelnél) nem köteles a teljesítésre. A francia jogalkotó ezért lehetőséget biztosít (L. 311-24.) az elállási jog legfeljebb három napra történő lerövidítésére. Ekkor az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő vége az a nap, amikor az áru szolgáltatása megtörténik. Feltétel azonban, hogy ezt a fogyasztó írásban (saját kezűleg aláírva és dátummal ellátva) indítványozza. A joggyakorlat szerint minden más módon tett nyilatkozat megengedhetetlen.461 Az angol jogalkotónak is az célja, hogy ne kapjon a fogyasztó szolgáltatást az elállási határidő letelte előtt. Amennyiben a fogyasztó a szerződés tárgyát az elállás előtt megkapta, azt vissza kell szolgáltatnia (CCA 72. cikk). Nem köteles azonban lakóhelyétől távolra szállítani, ekkor csak biztosítania kell az elszállíthatóságot. A fogyasztó azonban felelős a szolgáltatás tárgyáért (a felelős őrzéshez hasonló módon), azt a szokásos gondossággal kell kezelnie. Gondossági kötelezettsége azonban megszűnik, ha az elállást követő 21 napon belül a hitelező a dolgot nem szállítja el. Nem áll fenn visszaszolgáltatási 461

Cass. civ. 1er 1988. május 31., Bulletin des arrêts des chambres civiles de la Cour de cassation de l’année de la décision I. 1988. 115. o. Nr. 166.

176

kötelezettség a gyorsan romló dolgok esetén, vagy olyan dolgoknál, amelyek visszaszolgáltatás után természetüknél fogva használtnak számítanak (pl.: amit valahová beillesztettek, beépítettek és onnan el kellett távolítani). Ezekhez ingyenesen jut hozzá a fogyasztó, amennyiben az eladó az elállásra nyitva álló határidő alatt átadja azokat, ezzel próbálja „szankcionálni” a jogalkotó a túl korai teljesítést. A jog gyakorlásának időtartama Ahogyan az elállási jogok egyes típusainál már utaltunk rá, az irányelvek különböző időtartamokat határoznak meg, amely alatt el lehet állni a szerződéstől. Valamennyi tárgyalt irányelv rendelkezik arról, hogy a fogyasztót írásban tájékoztatni kell az elállás lehetőségéről, megjelölve azt a személyt, akihez címzett nyilatkozattal élhet jogával a fogyasztó. A jog gyakorolhatóságának határideje éppen ezért összefügg az elállási lehetőségről történt tájékoztatás időpontjával is. Ahogyan az Európai Bíróság a Heiningerügyben462 hozott ítéletében rámutatott: a fogyasztó mindaddig nem tudja gyakorolni elállási jogát, amíg arról nincs tudomása, vagyis amíg arról tájékoztatást nem kapott. Az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő tipikusan a jogszabályoknak megfelelő tájékoztatás megadásával kezdődik, így Franciaországban a tájékoztatást megvalósító előzetes ajánlathoz kötődik. Az elállási jogot az előzetes ajánlat elfogadásától számított egy hét alatt lehet gyakorolni. Amennyiben az utolsó nap munkaszüneti nap, a határidő a következő munkanapon jár le (L. 311-19.). Azoknál a kapcsolt ügyleteknél, ahol hitelezői hozzájárulásra is szükség van (mert a hitelező minősíteni kívánja az adóst), az elállásra nyitva álló határidő összekapcsolódik a hitelezői döntésre nyitva álló határidővel. Mindkét fél számra hét nap áll rendelkezésre, a fogyasztó ezalatt elállhat, és a hitelezőnek is egy hete van, hogy az adós hitelképességét megvizsgálja és döntését közölje.463 Az egy hetes határidő elmulasztása esetén a hitelszerződés létrejön, amennyiben azt az adós továbbra is kívánja.464 Az angol jogban a CCA 68 cikke tartalmazza az elállási jog gyakorlásának határidejét. A határidő a szerződés aláírásakor kezdődik, és az elállási jogról tájékoztató szerződési másolat kézhezvételétől számított ötödik napig tart. Annak bizonyítása, hogy a fogyasztó a

462

C-481/99, Georg und Helga Heininger v. Bayerische Hypo- und Vereinsbank AG, (Európai Bírósági Határozatok Tára 2001, oldal: I-09945) 463 L. 311-16. „ … et que prêteur ait fait connaître à l’emprunteur sa décision d’accorder le crédit” 464 S. Hermann i. m. 111. o.

177

másolatot megkapta, a hitelezőt terheli. Amennyiben másolat adására nincs szükség, az elállás lehetőségéről való tájékoztatáskor kezdődik a határidő. A német BGB 355.§-a alapján az elállásra nyitva álló határidő két hét. A határidő akkor kezdődik, amikor a fogyasztó érthető módon megszövegezett tájékoztatót kap saját elállási jogáról, amely őt – a törvény által megkövetelt kommunikációs eszköznek megfelelően – jogairól szöveges formában érthetően tájékoztatja, annak a személynek a nevével és aláírásával, akivel szemben az elállási jogot gyakorolhatja, valamint a tájékoztató utalást tartalmaz a határidő kezdetére és a törvény erre vonatkozó szabályozására. Amennyiben a tájékoztatót a szerződés megkötése után kapja meg a fogyasztó, a határidő egy hónap. Amennyiben a szerződést a felek írásban kötötték, a határidő nem kezdődik el, amíg a fogyasztó a szerződési okiratot meg nem kapja. Amennyiben a határidő kezdete vitás, úgy azt a vállalkozónak kell bizonyítani. Az elállási jog legkésőbb a szerződés megkötését követő hatodik hónappal megszűnik. Nem szűnik meg az elállási jog, amennyiben a fogyasztót nem tájékoztatták megfelelően az elállás lehetőségéről. A német jogban az elállási jogról történő kitanítási kötelezettség mint speciális információs kötelezettség jelenik meg, ami az utóbbi években a német jogászok érdeklődésének középpontjába került. Az Európai Bíróság egyik ítélete korbácsolta fel a kedélyeket, amely kínos helyzetbe hozta a német jogalkotót: az éppen hatályba lépett kötelmi jogi reform után ismét módosítani kényszerült a BGB fogyasztói szerződésekkel foglalkozó részét.

A „Heininger-ügy” Az Európai Közösségek Bírósága több ítéletében foglalkozott már a fogyasztóvédelmi szerződési jogi irányelvek egymáshoz való viszonyával. A 2001. december 13-án meghozott nagy jelentőségű ítélete465 szintén ehhez a problémakörhöz kapcsolódik, de a fogyasztói hitelezés szabályozásának és gyakorlatának jelentős átalakulását is okozta. A német jogtudomány képviselői és a gyakorló jogászok sokat foglalkoztak az ítélettel, amelyet többen „az Európai Bíróság fogyasztóknak adott karácsonyi ajándéka”-ként466 emlegettek. A nagyszámú cikkből és hozzászólásból látható: az Európai Bíróság ítélete 465

C-481/99, Georg und Helga Heininger v. Bayerische Hypo- und Vereinsbank AG, (Európai Bírósági Határozatok Tára 2001, oldal: I-09945) 466 J. F. Reiter – O. Menther: Anwendbarkeit des Haustürwiderrufsgeschäfts auf Kreditvertäge – Stärkung des Verbraucherschutzes oder Rechtstheorie? Verbraucher und Recht, 2002/3. 90. o.

178

ugyanúgy irritálja a német magánjogi tudományt, mint a többi fogyasztóvédelmi irányelvvel kapcsolatos döntés467. A tényállás szerint a felperesek (Georg és Helga Heininger) az alperes Bayerische Hypound Vereinsbank AG-t az általuk kötött hitelszerződés felbontása miatt perelték. Kérték a kifizetett kamat és a felmerült költségeik megtérítését, összesen 118.443,81 márkát, valamint annak megállapítását, hogy az alperesnek a hitelszerződésből adódóan semmilyen igénye velük szemben nem áll fenn. 1993. márciusában egy lakás vételárának finanszírozásához vettek fel a felperesek az alperestől hitelt 150.000 márka értekben, amelyet ennek megfelelő mértékben jelzáloggal biztosítottak. Az ügylettől való elállás lehetőségéről a felpereseket a házaló kereskedésről szóló (német) törvénynek megfelelően nem tájékoztatták. 1998. januárjában benyújtott keresetükben a felperesek a házaló kereskedésről szóló törvénynek

megfelelően

a

hitelszerződés

megkötéséhez

szükséges

szerződési

akaratnyilatkozatukat visszavonták. Azt állították, hogy egy általuk ismert, egyéni vállalkozóként az alperesnek dolgozó ingatlanügynök őket több ízben meghívás nélkül otthonukban felkereste, és rábeszélte őket a lakás megvásárlására és a hitel felvételére. Később derült ki, hogy a lakás értéke csak 50.000 márka, és az ügynök az ügyletből jelentős mértékű jutalékot kapott. A Müncheni Tartományi Bíróság468 a keresetet, a másodfokú Müncheni Fellebbviteli Bíróság469 a fellebbezést is elutasította. A felülvizsgálati kérelem tárgyalását a felperesek számára a német Legfelsőbb Bíróság lehetővé tette. Az eljáró tanács az Európai Közösségek Bíróságához fordult és előzetes véleményt kért470. A házaló kereskedésről szóló 85/577 számú közösségi irányelv 1. cikk (1) bekezdése alapján „az irányelv hatálya azokra a szerződésekre terjed ki, amelyek alapján a kereskedő árut szállít vagy szolgáltatást nyújt a fogyasztó számára, és a szerződés megkötése a kereskedő általi felkeresés alkalmával történik a fogyasztó otthonában ... ha a felkeresés nem a fogyasztó kifejezett kívánságára történt”. A 3. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján az irányelv nem alkalmazható ingatlan eladására, valamint ingatlanra vonatkozó 467

N. Reich –U. Rörig: EuGH: Der Fall „Heininger”, Europäische Zeitschrift für Wirtschaftsrecht, 3/2002, 87. o. 468 WM 1998, 1723. szám 469 WM 1999, 728. szám 470 WM 2000, 26. szám. Az Európai Közösségek Bíróságának 2001. december 13-án meghozott döntését a Német Szövetségi Köztársaságban WM 2001, 2434 szám alatt adták ki.

179

egyéb joggal kapcsolatos szerződésre. A 4. cikk alapján a kereskedőnek az 5. cikkben meghatározott időszakon belül elállási jogáról írásbeli tájékoztatót kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátania, annak a személynek a nevével és címével, akivel szemben ez a jog gyakorolható. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy saját nemzeti törvényhozásuk megfelelő fogyasztóvédelemi intézkedéseket hozzon, ha az ebben a cikkben előírt tájékoztató nem áll rendelkezésre. Az 5. cikk (1) bekezdése alapján a fogyasztó számára biztosítani kell a jogot, hogy a nemzeti jogban meghatározott eljárás szerint értesítés küldésével

visszavonja

kötelezettségvállalásának

következményeit

a

4.

cikkben

meghatározott tájékoztató kézhezvételének napjától számított 7 napnál nem rövidebb időszakon belül. Az irányelv 8. cikke alapján a tagállami jogharmonizáció a minimumharmonizáció jegyében történik, vagyis a tagállamok a fogyasztók védelme szempontjából kedvezőbb tagállami szabályokat hozhatnak. A német jogalkotó az irányelveket átültette, 1986. január 16-án törvényt alkotott „A házaló kereskedésről és hasonló ügyletekről”. A törvény (HwiG) 1. §-a az elállási jogot úgy szabályozza, hogy a szerződés hatályos, ha a vállalkozóval üzlethelyiségen kívül megkötött ügylethez a fogyasztó az adott akaratnyilatkozatát egy héten belül írásban nem vonja vissza. A határidő a 2. § (1) bekezdése alapján akkor kezdődik, amikor a fogyasztó olyan írásbeli tájékoztatást kap, amelyik megfelel a törvényben előírt követelményeknek. Ha ilyen tájékoztatást részére nem kézbesítenek, akkor a fogyasztó elállási joga csak akkor szűnik meg, ha mindkét oldalról teljeskörűen megtörtént a teljesítés. Az 5.§ (2) bekezdése kivételt tartalmaz a törvény hatálya alól, mégpedig azt az esetet, amikor az ügylet az 1.§ (1) bekezdése értelmében egyúttal az 1990. december 17-én meghozott „Fogyasztói Hitelről szóló törvény” (VerbrKrG) hatálya alá is tartozik, előírja, hogy ekkor csak az utóbbi törvény előírásait kell alkalmazni. Az esetre a fogyasztói hitelről szóló irányelv is vonatkozott, az „átültetett” német szabályozás ekkor még az 1990. december 17-én megalkotott „Fogyasztói Hitelről szóló törvény” (VerbrKrG) volt. A törvény 7.§-ban találjuk a fogyasztó elállási jogát a következők szerint: „(1) A hitelszerződés megkötéséhez szükséges akaratnyilatkozat a fogyasztó részéről csak akkor hatályos, ha a fogyasztó egy hét alatt írásban nem vonja vissza. (2) Ennek figyelembe vételéhez elegendő az időben elküldött elállási nyilatkozat. A határidő akkor kezdődik, amikor a fogyasztó visszaküldi a nyomtatott formában érthetően megfogalmazott és az általa elkülönített és aláírt tájékoztatót az elállási jogáról (az első mondat értelmében), amelyből a (3) bekezdés alapján az elállási jog címzettjének neve és 180

aláírása kitűnik. Ha a fogyasztó a 2. mondat alapján nem volt kitanítva, az elállási jog csak a mindkét részről történt teljeskörű teljesítést követően veszti hatályát, legkésőbb azonban a hitelszerződés megkötéséhez szükséges fogyasztói akaratnyilvánítástól számított egy évet követően.” A német Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a felperest nem illeti meg az elállási jog a fogyasztói hitelről szóló törvény 7.§-a alapján, mert reálhitel-szerződésre471 a törvényt nem lehet alkalmazni (3.§ 2. bek.). Másrészt az elállási jog a házaló kereskedésről szóló törvény 1.§-a alapján sem áll fenn, mert a házaló kereskedésről szóló törvény 5.§ (2) bekezdése azt kizárja (ha az ügylet a fogyasztói kölcsönről szóló törvény alá is tartozik). Ugyanakkor a német Legfelsőbb Bíróság észlelte a problémát: amennyiben a házaló kereskedésről szóló törvény alapján az elállási jog megilleti a felperest, a per eldöntése arra vezetne, hogy az elállási jog a fogyasztói hitelről szóló törvény 7.§ (2) bekezdés harmadik mondata alapján a hozzájáruló nyilatkozat megadásától számított egy év eltelte után megszűnik. A házaló kereskedésről szóló irányelv 5. cikk (1) bekezdése alapján azonban, vagyis ha a szükséges tájékoztatást nem adták meg, az elállási jog határideje nincs korlátozva. Szükséges volt tehát a két irányelv viszonyának rendezése, valamint egyértelmű állásfoglalás abban a kérdésben, hogy helyesen ültette-e át a német jogalkotó a házaló kereskedésről szóló irányelvet472. Ilyen előzmények után a német Legfelsőbb Bíróság a következő két kérdést terjesztette előzetes döntéshozatali eljárásban az Európai Bíróság elé: 1. Felöleli-e a Tanács 1985. december 20-án meghozott 85/577 számú irányelve a fogyasztóvédelemnek azt az esetét is, amikor az üzlethelyiségen kívül megkötött szerződés egyben reálhitel-szerződés is, és ezen irányelv 5. cikke vonatkozásában az előírt elállási jog előnyben van-e a Tanács által 1986. december 22-én meghozott fogyasztói hitelszerződésről szóló 87/102 számú irányelvvel szemben? 2. Abban az esetben, ha a Bíróság az első kérdésre igennel válaszol: Megakadályozza-e a nemzeti jogalkotót a házaló kereskedelemről szóló irányelv abban, hogy azokban az esetekben is alkalmazza az elállási jog határidejét, amikor a fogyasztói hitelről szóló 471

ingatlant terhelő jelzáloggal biztosított hitel Ez utóbbiaval kapcsolatban megjegyezzük, hogy az Európai Bíróság nem foglalkozik olyan előzetes döntés iránti kérelmekkel, amelyek tárgya kizárólag annak kiderítése, hogy a nemzeti jogalkotó helyesen ültette-e át az irányelvet. 472

181

törvény 3.§ (2) 2. pontja értelmében a házaló kereskedelem tárgya reálhitel-szerződés, és az irányelv 4. cikke által előírt tájékoztatás elmaradt? Az Európai Bíróság válaszában a következőket fejtette ki: Az első probléma abból adódott, hogy nem volt világos: a megkötött szerződés házaló kereskedés körében kötött szerződésnek minősül-e. A kérdés vizsgálatánál az Európai Bíróság arra mutatott rá, hogy a házaló kereskedésről szóló irányelv – 1. cikke alapján – minden szerződésre vonatkozik, amelyet ebben a cikkben meghatározott esetekben, vagyis a vállalkozó fogyasztónál tett látogatása során kötöttek meg. Az irányelv indokolásának 4. és 5. pontját is relevánsnak találta, vagyis azok a szerződések, amelyeket a vállalkozó üzlethelyiségén kívül kötöttek, arról felismerhetők, hogy a szerződési tárgyalások kezdeményezése a vállalkozó szabályai szerint történik, annak előkészítésében a fogyasztó nem vesz részt. Legtöbb esetben nincs lehetőség az ajánlott minőséget vagy árat összehasonlítani. Ez a „meglepetési momentum” nem csak a házaló kereskedésnél, hanem más

szerződéseknél

is

fennáll,

amelyeket

a

vállalkozó

kezdeményezésére

az

üzlethelyiségen kívül kötnek. Az irányelv arra irányul, hogy megadja a fogyasztónak a lehetőséget a szerződéses kötelezettségek újbóli átgondolására, biztosítja a jogot, hogy a fogyasztó 7 napon belül a szerződéstől elálljon. Lényeges körülménynek találta az Európai Bíróság azt is, hogy az irányelv 3. cikke kimerítő jelleggel felsorolja azokat a szerződéstípusokat, amelyekre az irányelv nem vonatkozik. Az alapeljárásban vizsgált szerződés ún. „reálhitel-szerződés”. A kérdés az, hogy ez a szerződés az irányelv 3. cikk (2) bekezdés a) pontja alá tartozik-e (építési szerződések, ingatlan eladására és bérletére vonatkozó szerződések, valamint ingatlanra vonatkozó egyéb joggal kapcsolatos szerződések), amely szerződések vonatkozásában az irányelv alkalmazása kizárt. A felperesek véleménye megegyezett a francia, olasz és osztrák kormány, valamint a Bizottság álláspontjával, mely szerint az irányelvben megfogalmazott kivételek [3. cikk (2) bekezdés a) pont] a reálhitel-szerződésekre nem vonatkoznak. Az alperes – hasonlóan a német és a spanyol kormányhoz – lényegében azt az álláspontot képviselte, hogy a reálhitel-szerződés ingatlanhoz kapcsolódó jog, mert a dologi jog (a hitelt biztosító jelzálogjog) az ingatlanhoz kapcsolódóan keletkezik. A kérdés eldöntésében az Európai Bíróság elsőként azt állapította meg, hogy saját, a közösségi jog fogyasztóvédelmi előírásait vizsgáló joggyakorlata alapján csak szűk körben

182

állnak fenn kivételek a fogyasztóvédelmi előírások alól473. Azt is megállapította, hogy ha egy reálhitel-szerződés valamely jogot ingatlanhoz kapcsol (mert a nyújtott hitelt jelzáloggal kellett biztosítani), ez a tény önmagában még nem elég ahhoz, hogy ezt a szerződést a házaló kereskedésről szóló irányelv 3. cikkének (2) bekezdése a) pontja alapján ingatlanra vonatkozó joggal kapcsolatos szerződésnek tekintsük. A Bíróság ítéletében leszögezte: a fogyasztót a házaló kereskedésről szóló irányelvvel védeni kell. A védelem, amelyet a fogyasztónak nyújtanak a vállalkozó üzlethelyiségén kívül kötött szerződéseknél, azáltal nem lehet nélkülözhető, hogy a hitelszerződést jelzáloggal biztosítják. Ebből következően megállapította a Bíróság, hogy az a hitelszerződés, amely az alapeljárás tárgya, egyúttal a házaló kereskedésről szóló irányelv hatálya alá is tartozik. Végül a Bíróság azt a kérdést vizsgálta, hogy a házaló kereskedésről szóló irányelv hatálya a később kibocsátott fogyasztói hitelről szóló irányelv vonatkozásában a reálhitelszerződésekre korlátozott-e. A német kormány álláspontja szerint a házaló kereskedelemről szóló irányelv és a fogyasztói hitelről szóló irányelv a „lex speciális derogat legi generali” alapelvének megfelelő viszonyban van egymással, vagyis a fogyasztói hitelről szóló irányelv a reálhitel-szerződések vonatkozásában speciális közösségi jog a házaló kereskedelemhez képest. Az Európai Bíróság ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a házaló kereskedésről szóló irányelv funkciója megvédeni a fogyasztót attól a veszélytől, amely a szerződésnek a vállalkozó üzlethelyiségen kívül történő megkötéséből adódik. A fogyasztóvédelem ebben az irányelvben éppen az elállási jog bevezetésében valósul meg. Sem a fogyasztói hitelről szóló irányelv preambuluma, sem az irányelv normatív része nem tartalmaz támpontot ahhoz, hogy a közösségi jogalkotó ennek az irányelvnek a kibocsátásával a házaló kereskedésről szóló irányelv alkalmazási területet korlátozni kívánta volna azzal, hogy a reálhitel-szerződésekre a speciális védelem nem érvényes. Ezért az első kérdésre az Európai Bíróság azt a választ adta, hogy a házaló kereskedésről szóló irányelvet akképpen kell értelmezni, hogy az alapján reálhitel-szerződések vonatkozásában – mint ahogyan az az alapeljárásban kérdéses volt – a fogyasztó rendelkezik az 5. cikkben előírt elállási joggal.

473

C-203/99 Veedfald v. Lrhus Amtskommune, (Európai Bírósági Határozatok Tára 2001, oldal: I-03569)

183

A második kérdés tekintetében a felperes – hasonlóan a francia kormányhoz és a Bizottsághoz – azt az álláspontot képviselte, hogy a házaló kereskedésről szóló irányelv az elállási jogot hiányzó tájékoztatás esetén nem korlátozza. Ez alapján az irányelv 5. cikke ellentétes azzal a német jogalkotói lépéssel, amely a fogyasztó elállási jogát – kitanítás elmulasztása esetén - a szerződés megkötésétől számított egy évre korlátozza. Ebben az értelmezésében az elállásra nyitva álló legkevesebb 7 napos határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor a fogyasztót elállási jogáról írásban tájékoztatták. Az alperes álláspontja szerint – hasonlóan a német, olasz és osztrák kormányhoz – a nemzeti jogalkotó az elállási jogot a házaló kereskedésről szóló irányelv 5. cikke értelmében egy évre korlátozhatja a tájékoztató elmaradása esetén, ha a tagállam az irányelv 4. cikke alapján gondoskodott arról, hogy a nemzeti jogban előírtak alapján a fogyasztó védelmére alkalmas intézkedések álljanak rendelkezésre. Álláspontjuk szerint a házaló kereskedésről szóló irányelv az elállási jog korlátozását nem szabályozza kifejezetten, mégis az időbeli korlátozásnak a jogbiztonság alapelvét kell szolgálnia. Az Európai Bíróság szerint a házaló kereskedésről szóló irányelv kifejezetten rendelkezik arról, hogy az elállási jogra rendelkezésre álló legrövidebb 7 napos határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor a fogyasztó részére a vállalkozó az előírt formában a tájékoztatást megadta. Ez a rendelkezés abban is megnyilvánul, hogy a fogyasztó az elállási jogot nyilvánvalóan nem tudja gyakorolni, ha arról nem is tud. A Bíróság tekintettel volt a házaló kereskedésről szóló irányelv 5. cikkének szóhasználatára és céljaira amikor kimondta: az irányelv 4. cikkét nem lehet úgy értelmezni, hogy a nemzeti jogalkotó számolhat azzal, hogy a fogyasztó elállási joga minden esetben egy éven belül gyakorlásra kerül, ha ezen jogáról nincs tájékoztatva. Arra a felvetésre, hogy az elállási jog korlátozása a jogbiztonság alapelvével összeegyeztethetetlen, a Bíróság megjegyezte, hogy ennek az alapelvnek háttérbe kell szorulni, ameddig olyan jog korlátozását foglalja magában, amelyet a fogyasztó a házaló kereskedésről szóló irányelv alapján kifejezetten megkapott. Az elállási jog annak a veszélynek az elhárítására szolgál, amely abból adódik, hogy a pénzintézet által ismert reálhitel-szerződést annak üzletén kívül köti. Ha a pénzintézet ugyanis üzlethelyiségén kívül, házaló kereskedés formájában köt szerződést, a fogyasztói érdekeket minden nehézség nélkül számításba tudja venni úgy, hogy a fogyasztót érintő tájékoztatási kötelezettségének eleget tesz. Ezért a második kérdésre az Európai Bíróság azt a választ adta, hogy a nemzeti jogalkotó a házaló kereskedésről szóló irányelv 5. cikkében

184

megfogalmazott elállási jogot nem korlátozhatja abban az esetben, ha a fogyasztót az irányelv 4. cikke alapján nem tanítják ki. Az alperes előadásában arra is rámutatott, hogy a Bíróságnak az ítélet hatályát időben korlátozni kell, ha azon a véleményen van, hogy az alapeljárásban érintett német szabályozás a közösségi joggal ellentétes. Ezzel összefüggésben különösen arra hivatkozott, hogy a házaló kereskedésről szóló irányelvben előírt elállási jog alkalmazása a reálhitel-szerződésekre jelentős pénzügyi kockázat a pénzintézetek számára, amennyiben az ítélet nyomán az ügyfelek tömegesen állnának el a szerződésektől. Álláspontja szerint az Európai Bíróság a közösségi jog előírásának magyarázatát korlátozhatja, tekintettel az előírás jelentésére és horderejére474. A Bíróság azonban ítéletében rámutatott arra, hogy az időbeli hatály korlátozásának két feltétele – nevezetesen a felek jóhiszeműsége és bizonyos nehézségek létrejöttének veszélye – nem biztos, hogy fennáll. A joggyakorlat alapján, amelyet a Bíróság a közösségi jogszabályok alkalmazásánál immanens módon a jogbiztonság általános alapelvére tekintettel követ, figyelemmel van arra a zavarra, amelyhez az ítélet a jóhiszeműen szerzett múltbeli jogviszonyoknál vezetne475. A „Heininger” ügyben azonban a Bíróság utalt arra, hogy az alperes semmilyen konkrét szempontot nem nevezett meg, ami az általa előadottakat alátámasztotta volna, vagyis hogy az ítélet, ha annak hatályát időben nem korlátozzák, jelentős pénzügyi következmények előidézésével fenyegeti a pénzintézetet. Ezért a Bíróság nem látott megfelelő indokot arra, hogy az ítélet időbeli hatályát korlátozza. Az ítélet alapja – a házaló kereskedésről szóló irányelv kiterjed-e a reálhitelszerződésekre? A „Heininger” ügyben – mint ahogyan az a „Dietzinger”476 ügyben is történt – a német hitelezők megpróbálták a fogyasztót az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés megkötésénél kihasználni. Az Európai Bíróság az ügy vizsgálatakor alapvetően ebből indult ki. Az ítéletet vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az Európai Bíróság a francia főügyész, Léger precíz kérelmére támaszkodott, célirányosan és pontosan az általa feltett értelmezési 474

35/97 Kommission der Europäischen Gemeinschaften v. Französische Republik (Európai Bírósági Határozatok Tára 1998, oldal: I-05325) 475 C-128/93, Geertrudia Catharina Fisscher v. Voorhuis Hengelo BV v. Stichting Bedrijfspensioenfonds voor de Detailhandel (Európai Bírósági Határozatok Tára 1994, oldal: I-04583) 476 C-45/96, Bayerische Hypotheken und Wechselbank AG v. Edgar Dietzinger (Európai Bírósági Határozatok Tára 1998, oldal: I-01199)

185

kérdéseket követte. A főügyész és az Európai Bíróság is megszorítóan értelmezte a házaló kereskedésre vonatkozó irányelv 3. cikkének (2) bekezdését, melynek szó szerinti értelmezése alapján („ez az irányelv nem vonatkozik ... ingatlan eladására ... valamint ingatlanra vonatkozó egyéb joggal kapcsolatos szerződésekre”) az irányelvet nem lehetett volna alkalmazni. Ez az álláspont egyébként nem volt ismeretlen, a német jogtudós, Micklitz fogalmazta meg egyik korábbi munkájában477. Ahogy Micklitz írja, és ahogyan azt Léger főügyész átvette, az irányelv azokra az esetekre vonatkozik, amelyek rendelkező jellegű jogügyletek, de nem tulajdonjogot szabályoznak. Ezek az ügyletek lehetnek pénzügyi ügyletek, és semmi nem zárja ki azt az esetet, amikor a biztosíték jelzálogjog. A házaló kereskedésről szóló irányelv és a fogyasztói hitelről szóló irányelv viszonya Miután egyértelművé vált, hogy a házaló kereskedésről szóló irányelvet alkalmazni lehet, már „csak” azt a kérdést kellett eldönteni, hogy milyen viszonyban van a fogyasztói hitelről szóló irányelv a házaló kereskedésről szóló irányelvvel. Az ítéletet elemző Reich véleménye szerint az ebből adódó jogkérdés megvitatásába az Európai Bíróságnak valójában nem kellett belebocsátkozni. Reich azt is kiemeli, hogy az Európai Bíróság a „Dietzinger” ügyben hozott döntést sem tartotta az esetre vonatkozónak, amelyben a hitelszerződés harmadik ügylet által volt biztosítva, és a hitelszerződést nem a „házajtóban” meglepett adós kötötte.478 A két irányelv közötti viszony a főügyész és az Európai Bíróság szerint nem a specialitásban vagy elsőbbségben van, hanem – ahogyan azt már a „Travel Vac”479 ügyben hozott döntésből sejteni lehetett – a jogi védelem kumulációjának értelmezésében.480 A közösségi jog szempontjából, annak alapvetően fogyasztóvédelmi céljából kiindulva értelmetlen lenne, ha a fogyasztó alacsonyabb szintű védelemben részesülne, mivel kizárólag egyik vagy másik irányelvet lehetne az általa kötött szerződésre alkalmazni. A „Heininger” ügyben hozott döntés nyomán általános jelleggel megállapítható: ha a fogyasztót több irányelv is védi, valamennyit alkalmazni kell annak érdekében, hogy a védelem minél szélesebb körben megvalósuljon.

477

H. W. Micklitz: Das Recht der Europäischen Union, IV., in Grabitz/Hilf, München, 1999. 41. sz. N. Reich - U. Rörig i. m. 87. o. 479 C-423/97 Travel Vac SL v. Manuel José Antelm Sanchis (Európai Bírósági Határozatok Tára 1999, oldal: I-02195). Az a tétel, hogy a fogyasztási hitelről szóló irányelvnek nincs elsőbbsége, mint speciális szabályozásnak a házaló kereskedelemmel szemben, már az Európai Bíróság „Travel Vac” ügyben hozott ítéletéből is kiderült, amelyben a házaló kereskedelemről szóló irányelv, valamint az ingatlanok időben megosztott használatáról szóló irányelv (94/47) viszonyát vizsgálták. 480 N. Reich - U. Rörig i. m. 87. o. 478

186

A szerződéskötés helye Az ítéletet vizsgálva szembeötlik egy nagyon érdekes probléma: az ominózus szerződést valójában nem is a fogyasztó – a Heininger házaspár – lakásán kötötték, hanem az alperes bank épületében (bár ez az ítéletből kifejezetten nem derül ki, de általános gyakorlat, hogy a nagyobb összegű, jelzálogjoggal biztosított hitelszerződéseket a bankban, esetleg közjegyző előtt írják alá, de semmiképpen sem az adós lakásán). Joggal merül fel a kérdés: miért nem foglalkozott ezzel a Bíróság? Az Európai Bíróság fel sem vetette ezt a kérdést, jóllehet a házaló kereskedésről szóló irányelv – 1. cikkének (1) bekezdése alapján – csak az üzlethelyiségen kívül megkötött szerződésekre vonatkozik. A Bíróság ebben a kérdésben is Micklitz álláspontját vette át, aki szerint nem az a lényeges, hogy a szerződés megkötésére hol kerül sor, hanem a „meglepetés-momentum”-hoz elegendő, ha a „szerződés szempontjából lényeges tárgyalások házaló jellegűnek minősíthetők”

481

.

Ahogyan Micklitz, úgy az Európai Bíróság is figyelemmel volt az irányelv magyarázatára, és a fogyasztóvédelem minél teljesebb megvalósítását tartotta szem előtt az értelmezés során. Az ítélettel az Európai Bíróság a nemzeti bíróságoknak is irányt mutatott: az irányelvnek ezt az értelmezését kell majd figyelembe venniük, amikor a házaló kereskedésről szóló nemzeti jogszabályt alkalmazzák. Az ítélet hatálya Az ítélet hatályával kapcsolatban azt a kérdés került elő ismét, hogy abban az esetben, ha a közösségi jog nehezen érthető, a jogbiztonság szempontjából – figyelembe véve a döntés horderejét is – az ítélet ex nunc hatályú megfogalmazása általános az Európai Bíróság gyakorlatában. Hasonlóan döntött már a „Defrenne”482 ügyben, majd később a „Barber”483 ügyben is. Ezekben az ügyekben az ítélet a munkavállalók nagy számát érintette. Ha valamennyien éltek volna azokkal a jogokkal, amelyeket a visszamenőleges hatályú ítélet biztosít, veszélyeztették volna a perelt munkáltató, illetve nyugdíjalap pénzügyi helyzetét. Az Európai Bíróság csak a pert indító munkavállalóknak engedélyezte, hogy igényüket

481

H. W. Micklitz: Das Recht der Europäischen Union, IV., in Grabitz/Hilf, München, 1999. 32. sz. C-43/75, Gabrielle Defrenne v. Société Anonyme Belge de Navigation Aérienne Sabena (Európai Bírósági Határozatok Tára 1976, oldal: 00455) 483 C-262/88, Douglas Harvey Barber v. Guardian Royal Exchange Assurance Corp. (Európai Bírósági Határozatok Tára 1999, oldal: I-01889) 482

187

visszamenőleges hatállyal érvényesítsék.484 Hogy a „Heininger” ügyben a hitelezési üzletág számára hasonlóan pusztító hatású lett volna a visszamenőleges hatály alkalmazása, az legalábbis kétséges. Állami kárfelelősség? Az ítélet azt a kérdést is felveti, hogy az irányelv hiányos átültetése miatt az érintett hitelintézetek indíthatnak-e kártérítési pert a Német Szövetségi Köztársaság ellen. Ebből a szempontból annak van jelentősége, hogy a házaló kereskedésről szóló irányelv a fogyasztókra, és nem a vállalkozásokra ruház jogokat, márpedig az állami kárfelelősség megállapíthatósága az Európai Bíróság „Francovich”485 és ún. „post-Francovich” ítéletei nyomán486 függ attól, hogy „a megsértett közösségi jogszabály alanyi jogokat szándékozott a törvényhozási aktus által károsodó egyénekre ruházni”487. Ahogyan azt Reich összefoglaló

jelleggel

megállapítja,

„a

német

fogyasztói

hitelezés

számára

a

következmények jelentősek és a közösségi jog közvetlen hatályának alapkérdéseit vetik fel, valamint az irányelvnek megfelelő értelmezés kérdését, az állami kárfelelősséget (még) nem”488. Az ítélet hatása a hitelszerződésekre Az Európai Bíróság ítélete azonban csak megnehezíti a hasonló szerződések megkötését, meg nem szünteti azokat. Ügynökök, közvetítők továbbra is ajánlanak majd hitellehetőségeket, hasonló szerződések megkötésére – akár a tájékoztatási kötelezettség megszegésével is – valamilyen formában ezután is sor kerül. A bank valószínűleg arra fog törekedni, hogy a fogyasztó meghívja otthonába a képviselőjét vagy ügynökét. Ezt el lehet érni egy telefonhívással, amelyben rövid tájékoztatást ad a szolgáltatásról és „meghívatja” magát a fogyasztóhoz. Ezt követően a szerződésre a házaló kereskedésről szóló irányelv nem alkalmazható, mivel az ügynök a fogyasztó kifejezett kívánságára érkezik.

484

P. Rott: „Heininger“ und die Folgen für das Widerrufsrecht, Verbraucher und Recht, 2002/2. 51. o. C-6/90 és C-9/90, Andrea Francovich and Danila Bonifaci and other v Republic Italy (Európai Bírósági Határozatok Tára 1991, oldal: I-05357), lásd az ítéletet és annak magyarázatát részletesen: Kecskés L.: EUjog és jogharmonizáció, Budapest 2005. 646. és köv. o. 486 Lásd részletesen: Kecskés L.: A post-Francovich jelenség kialakulása. Európai Jog 2001/2., 3-11. o., Kecskés L.: Tíz év múlva. Az Európai Bíróság legújabb post-Francovich ítéletei: a felelősségi kritériumok differenciálódása. Európai Jog 4/2001., 8-12.o. 487 Az Európai Bíróság ítélete az egyesített „Brasserie” és „Factortame III” ügyekben, Kecskés László fordítása (C-46/93 és C-48/93, Európai Bírósági Határozatok Tára 1996, oldal: I-1029) 488 N. Reich –U. Rörig i.m. 88. o. 485

188

A francia és az olasz jog a fogyasztót minden látogatás esetén védi, függetlenül attól, hogy azt ki kezdeményezte. Dániában és az Egyesült Királyságban is kifejezetten szabályozzák ezt a kérdést, az angol jogszabály szerint például az első (hívatlan) megkereséssel kiprovokált további látogatást nem lehet a fogyasztó kifejezett kérésére tett látogatásnak tekinteni.489 A „Di Pinto”490 ügyben Mischo főügyész képviselte azt az álláspontot, mely szerint a házaló kereskedésről szóló irányelv 1. cikk (1) bekezdésének megfelelő látogatás esetét nem zárja ki az a körülmény, hogy arra telefonon egyeztetett időpontban kerül sor (kiprovokált látogatás).491 Egyes szerzők szerint492 az ítélet hatására a fogyasztó otthonában előkészített szerződést közjegyző előtt fogja a bank aláíratni, ami reálhitel-szerződésnél egyébként is elterjedt. Véleményünk szerint az Európai Bíróság ítélete alapján nem az a lényeg, hogy hol írják alá a szerződést, hanem az, hogy hol és hogyan alakul ki a fogyasztóban az akarat a szerződés megkötésére. Ebből a szempontból a közjegyző kioktatási kötelezettsége a szerződés megkötésénél védi a fogyasztót, de a szándék kialakítása – a legtöbb esetben - már korábban, az ügynök látogatásakor megtörténik. Ha a „szerződés szempontjából lényeges tárgyalások házaló jellegűnek minősíthetők”, a bank épületében, vagy a közjegyző előtt aláírt szerződések esetében is biztosítani kell a fogyasztónak az elállási jogot. Az ítélet hatása a német jogi szabályozásra Az Európai Bíróság ítélete nyomán világossá vált, hogy a fogyasztói hitelszerződés német szabályozása nem felel meg az irányelvnek. Az Európai Bíróság ítélete nyomán módosították

az

elállási

jogot

szabályozó

rendelkezést

a

házaló

kereskedés

vonatkozásában, ennek megfelelően „nem szűnik meg az elállási jog, amennyiben a fogyasztót nem tájékoztatták megfelelően az elállás lehetőségéről”. A német jogirodalom hevesen támadja ezt a szabályozási megoldást: elsősorban azzal érvelnek, hogy sérti a jogbiztonságot és nem felel meg az arányosság követelményének. A módosított szabályozás eredményeképpen akár az elévülési határidőig lehetséges a szerződéstől való elállás, amely a már lezárt, teljesített szerződések vonatkozásában jelentős gyakorlati problémákat okoz.493 A jogirodalomban korábban is többen érveltek a fogyasztóvédelmi 489

Rott i. m. 54. o. C-361/98, Italian Republic v Commission of the European Communities (Európai Bírósági Határozatok Tára 2001, oldal: I-00385) 491 Mischo főügyész záróbeszéde Patrice Di Pinto ügyében 492 Rott i. m. 53. o. 493 Az Európai Bíróság egyik újabb ítélete (C-350/03, Elisabeth Schulte, Wolfgang Schulte v. Deutsche Bausparkasse AG, Európai Bírósági Határozatok Tára 2005, oldal: I-09215) egy német bíróságnak ad 490

189

jellegű szabályozás kapcsán amellett, hogy a fogyasztói irányelvek átvétele nyomán a pacta sunt servanda elve erősen meggyengült.494 Az elállás lehetőségének időbeli kiterjesztése nyilvánvalóan ezt a tendenciát erősíti. Két védelemre érdemes érdek összeütközéséről van tulajdonképpen szó: védeni kell a laikus fogyasztót az egymáshoz kapcsolódó, bonyolult pénzügyi tranzakciók során, közben azonban a jogbiztonság elvét és az európai magánjogi kódexek alapját képező pacta sunt servanda elvet is érvényesíteni kellene. A fentiek alapján megállapítható, hogy a fogyasztóvédelmi szemléletű szabályozás célja alapvetően nem a szerződés felbontása és az eredeti állapot helyreállítása, hanem a jogszabály szerinti tájékoztatás kikényszerítésével próbálja a jogalkotó a felek helyzetét kiegyenlíteni. Egyes szerzők „triász”-ként emlegetik az irányelveknek az „elállási jog – kitanítás – szankció” szabályozási mechanizmusát, amely csak akkor működőképes, ha a kitanítás megfelelő tartósságot ad.495 Ebből a szempontból a szabályozás konzekvens, mivel a kitanítás elmaradása meghosszabbítja az elállási jog gyakorlásának határidejét. A Heininger-ügy előtt a jogirodalom nem tartotta helyesnek az elállási jog gyakorlásának határidejét határtalanul hagyni, mivel ez a szerződések hosszantartó instabilitását eredményezi, és a szerződő partnert aránytalanul nagy teherrel sújtja.496 A kitanítási kötelezettség elmulasztása azonban nem csupán az elállási joggal szankcionált, hanem egyéb jogkövetkezménnyel, kártérítési kötelezettséggel is járhat, az általános szerződési jogi szabályok alapján. Az elállási jogok ütközése A Heininger-ügy arra a jelenségre is jó példa, hogy az egyes irányelvek által biztosított elállási jogok gyakran együttesen érvényesülnek. Az ítéletet megelőző jogirodalom előzetes döntést arról, hogy a kölcsönből finanszírozott ingatlan-adásvételi szerződés tekintetében – amennyiben a szerződéseket házaló kereskedés során kötötték – hogyan alakul az elállási jog, illetve annak jogkövetkezményei. Az adós házaspárt itt sem tájékoztatta az ügynök az elállási jogról, így amikor nem fizették a törlesztést és a bank végrehajtást kezdeményezett, elálltak a szerződéstől, hivatkozva a Heiningerítéletre. Méltánytalannak tartották, hogy az eredeti állapot helyreállítása körében piaci kamatot fizessenek, hivatkoztak az általuk megkötött szerződések kapcsolt jellegére, gazdasági egységére. Az Európai Bíróság a piaci kamat előírását nem tartotta ellentétesnek a közösségi joggal, de szerinte elkerülhető lett volna a házaspár kamatokkal való megterhelése, ha az elállási jogról tudva a szerződéstől korábban elállnak. A tájékoztatás elmaradásának következményeit tehát a banknak kell viselni. Részletesen lásd: Európai Bírósági ítéletek III. évfolyam 4. szám, 23. és köv. o., fordította: Nemessányi Zoltán. 494 Lásd pl.: C-W. Canaris i. m. 344. o., Kalls – Lurger i. m. 72. o. 495 P. Hommelhoff: Die Rolle der nationalen Gerichte bei der Europäisierung des Privatrechts, Festschrift 50 Jahre Bundesgerichtshof, 2000. 909. o. 496 Kalls – Lurger i.m. 94. o.

190

álláspontja szerint, ha mindkét ütköző elállási jog ugyanazt a célt szolgálta, például meghatározott szituációban védte a fogyasztót, elég volt csak az egyiket alkalmazni, a határidő vagy más szempont szerint terjedelmesebb elállási jog felemésztette a másikat.497 Az ítélet óta inkább az az álláspont látszik helyesnek, hogy mindkét elállási jog határideje párhuzamosan telik. Amennyiben valamelyik elállási jog egyik feltétele hiányzik, automatikusan a másik érvényesül. Ha különböző célt szolgáló elállási jogok ütköznek, és mindegyik vonatkozásában megtörtént a kitanítás, kérdés, hogy összeadódnak-e az időtartamok?

Jogirodalmi

álláspont

szerint

nem,498

egymástól

függetlenül

érvényesülhetnek. Amennyiben különböző célú elállási jogok ütköznek, és valamelyik vonatkozásában nem történt meg a kitanítás, a nem informált elállási jog vonatkozásában a határidő csak akkortól telik, amikor a kitanítás megtörtént.499 A különböző időtartamú elállási jogok megnehezítik a jogalkalmazást, bizonytalanságokat okoznak a közös piac működése során. Erre reagálva a Bizottság felvetette a gondolatot: szükséges lenne egyes fogyasztóvédelmi célú elállási jogok időtartamának és feltételrendszerének teljes harmonizációja.500 Költségviselés Ha a fogyasztónak tudomása van az elállási jogról és él is vele, jogkövetkezményként az eredeti állapotot kell helyreállítani. Amennyiben a fogyasztók nagyobb számban élnek az elállás jogával, kérdés az is, hogy ki és hogyan viseli ennek költségeit. A piacra gyakorolt hatást vizsgálva megállapítható, hogy a szerződéses viszonyt teljesítés nélkül megszüntetni gazdasági következményekkel is jár, amennyiben az költségeket okoz. A fogyasztó számára is költségekkel járhat az elállási jog gyakorlása, ami nyilvánvalóan fékező hatású, gazdasági jelentőségűvé válik, mivel piacszabályozó szerepe is van. A magánjog szempontjából ezeket a terheket úgy kell meghatározni, hogy a fogyasztó számára se legyenek túlzott mértékűek, de a vállalkozó terheit se növeljék jelentős mértékben.501 Vagyis a jogszabálynak olyan „szelepet” kell tartalmazni, amelyik biztosítja a költségek méltányos elosztását. Tipikusan a szerződés megkötéséből eredő költségeket kell a fogyasztónak megfizetni, illetve a távollévők közti szerződéseknél az áru visszaküldésének 497

Kalls – Lurger i.m. 96. o. Kalls – Lurger i.m. 97. o. 499 Kalls – Lurger i.m. 99. o. 500 COM(2004) 651. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai szerződési jog és a közösségi vívmányok felülvizsgálata tekintetében a követendő útról, 2004. 10. 11. 501 Kalls – Lurger i.m. 101. o. 498

191

közvetlen költségeit. Mivel az elállási jog általában függő jogi helyzetet eredményez, így megtakaríthatók vele az érvénytelenséghez kapcsolódó problémák,502 valamint az ezzel járó költségek.

A jogintézmény hatása a szerződési jogi dogmatikára Magyarországon az elállási jog általános szabályozása a Ptk. 320. § (1)-ben található, mely alapján „aki szerződésnél vagy jogszabálynál fogva elállásra jogosult, e jogát a másik félhez intézett nyilatkozattal gyakorolja. Az elállás a szerződést felbontja.” Az elállás ex tunc hatállyal, vagyis visszaható hatállyal szünteti meg a szerződést, így csak azoknál a szerződéstípusoknál alkalmazható, amelyeknél lehetőség van az eredeti állapot helyreállítására. Így tipikus a tulajdonátruházási kötelmeknél, kizárt a használati kötelmeknél. Ha elfogadjuk, hogy a kölcsönszerződés „dare” típusú, tulajdonátruházást eredményező szerződés, egyoldalú megszüntetése elállással lehetséges. Az is nyilvánvaló, hogy a kölcsönszerződés gazdasági célja tartós viszonyt feltételez, vagyis a kölcsönszerződés tartós jogviszony. Ennek megfelelően a magyar jogban is a kölcsönszerződés, illetve a fogyasztási kölcsön felmondása lehetséges (lásd: Ptk. 525.§). Az ellentmondás ténye kétségtelen. Mivel a magyar jogban nincs általános fogyasztóvédelmi elállási jog a fogyasztási kölcsönszerződés körében, jelen pillanatban a kérdés dogmatikai problémát nem okoz. A kapcsolt szerződésen alapuló elállási jog a kölcsönszerződéshez kapcsolódó adásvételi vagy szolgáltatásra irányuló szerződés teljesítési zavarának jogkövetkezménye, így dogmatikai szempontból is helyes az elállási jog alkalmazása. A fogyasztóvédelmi elállási jog alkalmazása mélyebb problémákat is felvet. A fogyasztói szerződésekben biztosított elállási jog ugyanis a korábbi szerződési jogi dogmatikában nem szereplő, új, 7-15 nap időtartamú szerződési létszakaszt jelent, amellyel a jogalkotó a szerződéskötés után további mérlegelési határidőt, az angol jogból átvett kifejezéssel élve „cooling-off”503 periódust biztosít a jogosult részére. 502

H. Krämer: Der Verzicht auf das verbraucherschützende Widerrufsrecht und die Rückbeziehung der vertraglichen Pflichten, ZIP 1997. 93. és köv. o. 503 A kifejezést a CCA 68. cikke használja, de a német jogirodalomban is elterjedt. Lásd pl.: C. MellerHannich: Vertragslösungsrechte des Verbrauchers aus dem BGB-Geschichte und Gegenwart, Jura 6/2003. 374. o.

192

Vizsgálni kell, mennyiben gyengíti ez a szakasz a szerződés kötőerejét. Elsődlegesen abban a kérdésben kell állást foglalni, hogy ezalatt az idő alatt van-e érvényes, illetőleg hatályos szerződés a felek között. A szerződés alapvető feltétele, a joghatás kiváltására irányuló, egybehangzó akaratnyilatkozat általában megvan, azonban a gazdálkodó szervezet által kialakított általános szerződési feltételek tartalmazhatnak olyan kikötéseket, amelyek lehetővé teszik a kikötés megtámadását, vagy semmisséget eredményeznek. A fogyasztók védelmét ezekben az esetekben a szerződések tartalmi kontrollját megvalósító, tartalmi kötöttség modelljét alkalmazó szabályozási technika védi, az érvénytelenséget alkalmazva szankcióként. A szerződés hatályosságát vizsgálva abból célszerű kiindulni, hogy az általános szerződési jogi dogmatika alapján a szerződés hatályosságát csak érvényes szerződés esetén érdemes vizsgálni. A szerződéshez fűződő joghatások beálltát vagy azok megszűnését a jogszabály, illetve a felek felfüggesztő, vagy bontó feltételhez köthetik. Amíg a feltétel nem következik be, a szerződéshez kapcsolódó joghatások bizonytalanok, függő jogi helyzet áll elő. A feltétel bekövetkezése esetén azonban a joghatások a felek cselekménye vagy nyilatkozata nélkül állnak be. Az elállási jog – fogyasztóvédelmi elállási jog esetén is – hatalmasság, vagyis a jogosult aktív magatartása szükséges a joghatások beállásához. A „cooling-off” periódus alatt a szerződés annak megkötésétől kezdve érvényes, hatályos és kötelezettségeket keletkeztet,504 amit az is bizonyít, hogy az esetek többségében lehetséges ezalatt a teljesítés is. Kétségtelen azonban, hogy a fogyasztói szerződéseknek ez a szakasza – a fogyasztó részére biztosított alakító jogot figyelembe véve – gyengébb kötőerővel rendelkezik, így a jogintézmény a „pacta sunt servanda” elvének gyengítését eredményezi.505 A szerződési kötöttségek lazítása nemcsak a gyengébb fel pozícióját erősíti, hanem a piaci versenyt is intenzívebbé teszi, amely a szerződéskötésekre is kiterjed.506 Ez befolyással lehet a piaci árakra, de a termékek vagy szolgáltatások minőségére is. A vállalkozók számára előnyös ugyanis, ha szolgáltatásaikkal a vevők elégedettek, és nem élnek az elállási jog jogintézményével. Az elállási jogok tehát nem feltétlenül csak a fogyasztók védelmét, hanem további terjedelemben a verseny védelmét is szolgálják.507

504

A német jogi dogmatikát vizsgálva hasonló megállapításra jut: C. Meller-Hannich i. m. 371. o. C-W. Canaris i. m. 344. o. 506 H-W. Micklitz: Ein einheitliches Kaufrecht für Verbraucher in der EG? EuZW 1997, 236. o. 507 Kalls – Lurger i.m. 84. o. 505

193

A fogyasztóvédelmi irányelvek által meghatározott elállási jogok ugyanakkor nehézkesen kapcsolódnak a klasszikus szerződési jogi dogmatikához, a fogyasztót – mint szerződő felet – „kiskorúsítják” azáltal, hogy az általa megkötött szerződésbe erősen beleavatkozva próbálják

megvédeni.

A

fogyasztóvédelmi

elállási

jogok

tartalmukat,

jogkövetkezményeiket tekintve nem azonosak, a magánjogi kódexekhez képest általában külön jogszabályokban meghatározott „idegen test”-ként vannak jelen a tagállamok jogában. Bydlinski rámutat, hogy a fogyasztóvédelmi jog fejlődésének leírt stádiuma a fogyasztói irányelvek „széttöredezett jellegéből”, részbeni ellentmondásosságukból, valamint abból származik, hogy egyre szükségesebb (és nehezebb) összekötni a jogintézményt a magánjog – valamint a szerződési jog – általános tanaival.508 A fogyasztóvédelmi elállási jogot ma már nem lehet „megbánási jogként” (Reurecht) alkalmazni, nem lenne célszerű, ha a fogyasztó számára biztosítaná, hogy elállhasson a szerződéstől, ha annak megkötése után kedvezőbb ajánlatot kap.509 Az információs társadalom ugyanis a magánjogra is hatást gyakorol; a gyors információáramlás (pl.: internet) újabb és újabb kedvező ajánlatokról tájékoztatja a fogyasztókat. A pacta sunt servanda elvének teljes mellőzését jelentené, ezáltal a teljes gazdasági forgalmat veszélyeztetné, ha csupán a kedvezőbb ajánlat kedvéért a már megkötött szerződést fel lehetne bontani. A jogirodalom510 ezért egységes atekintetben, hogy a fogyasztóvédelmi elállási jog alkalmazásához elegendő oknak kell fennállni, jól körülhatárolt védelmi igénnyel kell rendelkezni. Csak akkor szabad alkalmazni, amikor más lehetőség, például a szerződési tartalom meghatározása nem vezet eredményre, vagy az információadási kötelezettség csak így kényszeríthető ki. Elállási jogot – a szerződő felek egyensúlyi helyzetének javítása érdekében – csak ott van értelme alkalmazni, ahol összehasonlítva más lehetséges megoldásokkal az elállási jog alkalmazása lehet csak hatékony.

508

F. Bydlinski: Das bewegliche System und die Notwendigkeit einer Makrodogmatik, Juristische Blätter 1996. 683. o. 509 Kalls – Lurger i.m. 21. o. 510 Lásd pl.: G. Graf: Vertragstypischer Verbraucherschutz, Aicher – Holoubek (szerk.): Der Schutz von Verbraucherinteressen, Wien, 2000. 162. o., hasonlóan Kalls – Lurger i.m. 21. o., vagy C-W. Canaris i. m. 344. o.

194

Rendhagyó összefoglalás – javaslat a fogyasztói hitelről szóló irányelv megújítására Az Európai Bizottság 2001-ben az interneten is vitát nyitott az irányelv módosításával kapcsolatban. Tagállamok, fogyasztói szervezetek és pénzintézetek képviselői szóltak hozzá az irányelv módosításának előkészítéséhez. A vitaanyag segítségével a Bizottság meghatározta az átdolgozni kívánt részeket, és megoldási javaslatot dolgozott ki. Megállapította, hogy az irányelv „többé már nem felel meg a több, mint 500 milliárd eurós piac feltételeinek”, és így sem a fogyasztó, sem a vállalkozó nem élvezheti általa a közös piac előnyeit.511 Alaptételként rögzíti a Bizottság, hogy „a határokon átnyúló európai hitelezési piac csak gyengén fejlődött tovább”. Ezt arra vezeti vissza, hogy technikai jellegű nehézségek adódnak, ha más piacokra kell betörni, amit a nemzeti előírások elégtelen harmonizációja és a hitelezési technikák területének nem kielégítő fejlettsége okoz. A fogyasztók a legtöbb tagállamban elégedetlenek azzal a védelemmel, amit a pénzügyi szolgáltatások területén kapnak, ugyanakkor a védelem szintje tagállamonként is eltérő. 1997-ben közvélemény kutatást végeztek a témában, ami lesújtó eredményt mutatott. A fogyasztók több, mint 40% szerint nem kellően átláthatóak a pénzügyi szolgáltatások, így a hitelügyletek sem. 40% gondolja úgy, hogy a pénzintézetekkel szemben nincsenek hatékony jogi eszközök. Több, mint 35% szerint a meglévő jogi eszközök nem védik eléggé a fogyasztói igényeket. Összességében megállapítható, hogy a megkérdezett fogyasztók 70%-a erőteljesebb jogi szabályozást tart szükségesnek európai szinten a pénzügyi szolgáltatások területén512. A Bizottság ezért teljeskörű védelmet kíván nyújtani a fogyasztók számára, amit többek között a fogyasztói hitelről szóló új irányelvvel valósít meg. Az irányelv tervezete hat területen javasol változtatást: 1. Szükséges az irányelv hatályának újbóli meghatározása. 2. Új rendelkezések szükségesek nemcsak a hitelezők, hanem a hitelközvetítők tevékenységének szabályozása érdekében. 511 512

KOM (2002) 443. 2002. 09. 11. KOM (2002) 443. 2002. 09. 11.

195

3. Az információs kötelezettséget újra kell szabályozni annak érdekében, hogy átláthatóbb legyen a vállalt kockázat. 4. Szabályozni kell a fogyasztók oktatását, az esetleges biztosítéknyújtók körére is kiterjesztve. 5. Ki kell egyensúlyozni a fogyasztó és a vele szerződést kötő fél szerződéses kötelezettségeit. 6. Javítani kell az adós szerződésszegésének kezelésére kialakított gyakorlaton, eszköztáron olymódon, hogy az mind a fogyasztó, mind a pénzintézet érdekét szolgálja. Ahogyan az az irányelv hatályáról szóló részből is világosan látszott, a tagállami jogok közötti eltérés leginkább a 87/102-es irányelv hatálya vonatkozásában jelentkezett; egyes tagállamokban a lízingszerződés (vételi opcióval) is az irányelv hatálya alá tartozott, vagy egyes, tisztán bérleti jogviszonyok is. Különböző eljárásokkal számították ki a tagállamokban a kamatokat és a költségeket, ami szintén eltérésekhez vezetett. Hiába módosította a Közösség a 87/102-es irányelvet, már attól eltérések adódtak, hogy más-más költségek jelentek meg a tagállamok pénzintézeti gyakorlatában. Ezeket a problémákat a minimum-harmonizáció lehetősége okozta, amellyel éltek is a tagállamok. Ugyancsak a minimum-harmonizáció biztosította a lehetőséget olyan védelmi intézmények alkalmazására, mint a fogyasztóvédelmi jellegű elállási jog. A tagállamok némelyike alkalmazta ezt a jogintézményt, mások nem. Amelyek alkalmazták, különböző időtartamokat szabtak az elállásra, így versenyjogi szempontból kifejezetten hátrányos helyzet alakult ki. Luxemburgban például három, Belgiumban azonban hét nap az elállásra nyitva álló határidő, de akár fél óra alatt át lehet jutni egyik államból a másikba szerződést kötni. Problémákat okozott a házaló kereskedés és a fogyasztói hitelszerződés viszonya is. Egyes tagállamokban kifejezetten tilos házaló kereskedés formájában fogyasztói hitelszerződést kötni, míg máshol ugyanezt semmi sem tiltja. A szerződésszegés jogkövetkezményei is eltérőek, ami nemcsak a magánjogi szabályozás különbözőségét jelenti, de a végrehajtási eljárás eltérő jellegét, illetve határidejét is. Ezek a bizonytalanságok arra ösztönzik a hitelezőt, hogy nagyobb költségekkel számoljon, ha más 196

tagállam pénzpiacára próbál belépni, ami megdrágítja a hitelezést, és nyilvánvalóan versenyjogi hatásokkal jár. A fenti problémákra megoldást a teljes harmonizáció kínál. A Bizottság már a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról szóló 2002/65/EK irányelv javaslatában visszatért a teljes harmonizációhoz, ezt a szabályozási módszert követi a fogyasztói hitelről szóló új irányelv-javaslatban is. Úgy tűnik, a Bizottság a magánjogi irányelvekben szakított az elmúlt évtizedek gyakorlatával és már a teljes harmonizációt preferálja. A tagállami jogrendszerek közötti eltérések kiküszöbölése érdekében az igénybe vehető jogi eszközök áttekintetésekor a rendeleti szabályozás is felmerült, a Bizottság azonban ezt a lehetőséget elvetette. Meg kellett találni azt a kényes egyensúlyi pontot, ami a viszonylag egységes védelmi koncepció, illetve a tagállami jogba illesztéshez szükséges rugalmasság között található. Ezt a Bizottság a fogyasztóvédelmi irányelvek területén (relatíve)513 új jogharmonizációs technikában, a teljes harmonizációban találta meg. Az új szabályozástól a Bizottság a határon átnyúló jellegű szerződések nagyobb számát, ezáltal a verseny erősödését várja. Nagyobb stabilitást biztosít majd az információs kötelezettség kiterjesztése, különösen az adósnyilvántartás egységes bevezetése. A fogyasztót anélkül próbálják megvédeni a túladósodástól, hogy a tagállamokat jelentős mértékű szociális kiadások terhelnék. Az irányelv hatálya Új irányelv-javaslatában514 a Bizottság abból indult ki, hogy a „fogyasztói hitelszerződés” fogalma jelentős átalakuláson esett át az utóbbi évtizedekben. Az új irányelv kibocsátását többek között az indokolta, hogy az utóbbi években a fogyasztók részéről elérhető és igénybe vett hiteltípusokban sok változás következett be. A fogyasztói hitelek új típusai jöttek létre, általánossá vált a háztartások eladósodása. Az egyre gyorsuló ipari fejlődés eredményeként a tartós fogyasztási cikkeket NyugatEurópában tíz éven belül „lecserélik” a háztartások. A biztos jövedelemmel rendelkezők racionális gazdasági döntése, hogy nem halmozzák fel megtakarításaikat a javak 513

A legkorábbi magánjogi tárgyú irányelv, a Tanács 1985. július 25-i 85/374/EGK irányelve a tagállamok hibás termékért való vagyoni felelősségre vonatkozó jogi és igazgatási előírásainak összehangolásáról szintén teljes harmonizációval készült. 514 KOM (2002) 443. 2002. 09. 11.

197

megszerzéséhez szükséges mértékben, hanem előre elköltik azt, amennyiben ehhez viszonylag alacsony kamat kapcsolódik. Az eladósodás az 1990-es évekre óriási mérteket öltött Európában, így ismét előtérbe került a fogyasztói hitel szabályozása. A régi irányelv a természetes személy fogyasztó által felvett hitelre (kölcsön, részletfizetés, halasztott fizetés vagy más, ezekhez hasonló pénzügyi megoldás) vonatkozott. Az új irányelv is ugyanígy határozza meg a fogyasztói hitel fogalmát, de a teljes harmonizáció miatt nem lehet kiterjeszteni sem a személyi, sem a tárgyi hatályát. Ennek megfelelően a magyar szabályozás is pontosításra szorul majd: ebben a jogviszonyban fogyasztó csak természetes személy lehet. Meg kell bontani tehát a Ptk. egységes fogyasztó-fogalmát. A magyar jogalkotónak is meg kell küzdeni a problémával: az új irányelv hatására külön törvényben szabályozva az általánostól eltérő tartalmú fogalmak fognak érvényesülni. Ez nyilvánvalóan kisebb hatékonyságot, jogalkalmazási bizonytalanságot eredményez majd. A régi irányelv nem tért ki a kezességre, zálogjogra vagy más biztosítékra. Az irányelvet csak azokra a hitelszerződésekre kellett alkalmazni, amelyek jellemző ismérve volt, hogy az adós a hitelezőtől valamit elfogad. A bírói gyakorlatban nehézségeket okozott, hogy alkalmazni lehet-e az irányelvet a fogyasztói hitelt biztosító kezességre, vagy más biztosítékra.515 Az Európai Bíróság a „Berliner Kindl” néven ismertté vált ügyben elemezte a fogyasztói hitelszerződéshez kapcsolódó kezesség kérdéskörét. Ebben az ügyben a Potsdami Landesgericht fordult előzetes döntéshozatalért az Európai Bírósághoz az alábbi tényállással: az alperes 90.000 DM értékig kezességet vállalt felperessel szemben egy kölcsön visszafizetésére, amelyet felperes egy harmadik személynek nyújtott egy vendéglő

létrehozása

érdekében.

Alperes

által

vállalt

kötelezettség

nem

állt

összefüggésben alperes szakmai vagy gazdasági tevékenységével. Az ügyben eljáró bíróság megállapította, hogy alperest nem tájékoztatták a fogyasztói hitelről szóló német törvény 7. §-a alapján elállási jogáról, ő azonban 1994 júniusában felperes egyik munkavállalójával történt megbeszélés során közölte felperessel, hogy kezességi nyilatkozatát visszavonja.

515

C-208/98 2000. 03. 23-án hozott ítélete a Berliner Kindl Brauerei AG v Andreas Siepert ügyben (Európai Bírósági Határozatok Tára 2000, oldal: I-01741), részletesen lásd: Nemessányi Zoltán feldolgozásában, Európai Bírósági Ítéletek 2004/6. 3 és köv. o.

198

A tagállami bíróság kérdése arra irányult, hogy a fogyasztói hitelről szóló irányelv (87/102) hatálya alá tartozik-e a hitel visszafizetésére irányuló kezességi szerződés, ha sem a kezes sem a hitelfelvevő nem szakmai tevékenységi körében járt el. Az Európai Bíróság szerint az irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazható kezességi szerződésekre, tekintettel az irányelv céljára, amely szinte kizárólag a főadós kötelezettségének terjedelmére vonatkozó tájékoztatási kötelezettségre korlátozott, és figyelemmel arra a körülményre, hogy az irányelv alig tartalmaz rendelkezéseket, amelyek a kezest védeni tudnák. A kezesnek elsősorban a hitelfelvevő fizetőképességére vonatkozóan van szüksége információra, hogy meg tudja becsülni helytállási kötelezettsége beállásának valószínűségét. Ezen kívül az Európai Bíróság szerint a kezességi szerződést nem lehet pusztán a kezesség járulékos jellege miatt az irányelv hatálya alá vonni, miután az ilyen értelmezés nem támasztható alá sem az irányelv szövegével, sem rendszerével, sem céljával516. Az új irányelv tervezete tehát kifejezetten rendelkezik a biztosítékként szolgáló jogintézményekről, amely lehet kezesség, zálogjog, tartozásátvállalás. Lényeges azonban, hogy a biztosítékot ne üzletszerűen nyújtsa a biztosítékadásra szerződő fél, vagyis ő is „fogyasztónak” minősüljön. Az új irányelv azokat a szerződéseket is figyelembe veszi, amelyek a fogyasztói hitelszerződés biztosítékának tekinthetők. Ilyen elsősorban a kölcsönszerződéshez kapcsolódó

kezesség,

de

az

irányelv

megfogalmazása

alapján

bármilyen

„garanciavállalásra irányuló szerződés” biztosítéknak minősül. A biztosítékok terjedelmét időben korlátozza az irányelv 23. cikke. Így a kezesi szerződés tartama legfeljebb három év lehet. A kezesi szerződést a futamidő alatt csak a kezes hozzájárulásával lehet meghosszabbítani, ami csak az eredeti szerződés alapján fennálló, még ki nem egyenlített tartozásra vonatkozhat, de semmiképpen sem az esetleges kártérítésre vagy a szerződésszegés következményeire. A korábbi irányelv minimum 200, maximum 20 000 € értékhatárt is tartalmazott. A Bizottság sajtóközleménye alapján a továbbiakban sem alsó, sem felső határt nem kívánnak megszabni. Ehhez képest a Parlament által elfogadott módosítások nyomán kikerültek az alkalmazási körből a 100.000 € feletti kölcsönök, a zálogházakkal kötött 516

Nemessányi Zoltán fordítása, Európai Bírósági Ítéletek 2004/6. 3 és köv. o.

199

hitelszerződések, valamint az olyan hitelszerződések, amelyekben a fogyasztó három hónapon belül, díjmentesen köteles törleszteni517. A Parlament általi módosítást követő bizottsági javaslat (a továbbiakban: módosított javaslat) rendelkezik a kapcsolt szerződésekről is, tekintettel arra, hogy több tagállam magánjogában ismert és használt fogalomról van szó, amit európai szinten is szabályozni célszerű. A Bizottság a „kapcsolt hitelszerződés” fogalmát javasolja bevezetni, ami olyan megállapodás, melyben „a hitel kizárólagosan áruk szállítására vagy szolgáltatás nyújtására

vonatkozó

megállapodás

(a

továbbiakban:

beszerzési

megállapodás)

finanszírozását szolgálja, és a két megállapodás tárgyi szempontból egy kereskedelmi egységet alkot.” A „kereskedelmi egységet” akkor kell feltételezni, amikor a szállító, vagy szolgáltatást nyújtó fél saját maga finanszírozza a fogyasztói hitelt, vagy harmadik személy finanszírozza a szállító vagy szolgáltatást nyújtó személy szolgáltatásait, illetve ha a hitelszerződés említést tesz a hitellel finanszírozandó meghatározott áruról vagy szolgáltatásról. A „kapcsolt szerződés” jelentősége, hogy a beszerzési megállapodástól történő elállás lehetőséget biztosít a hitelszerződéstől elállásra is. Ennek megfelelően a magyar jogalkotónak is szabályozni kell a kapcsolt szerződéseket, ami minden valószínűség szerint a Hpt-ben valósul majd meg. Ezzel még inkább erősödik a már most is érzékelhető jelenség: a fogyasztási kölcsön magánjogi jogintézménye idegen test a közjogi jellegű Hpt-ben. Felmerül a kérdés: nem volna-e célszerűbb önálló jogszabályban szabályozni, vagy a Ptk-ba illeszteni? A fogyasztói

hitelszerződésnek mára

több formája

ismert, mint az irányelv

megalkotásakor, így jelentőssé vált a (folyó)számlahitel, ami az 1970-es években még nem minősült

fogyasztói

hitelnek.

Ma

már

a

fogyasztók

30%-a

rendelkezik

(folyó)számlahitellel518, ami feltétlenül indokolja a szabályozást, és jól demonstrálja a tagállamok igényét az irányelv megújítására. A folyószámlahitel szabályozása (elsősorban az információs kötelezettség vonatkozásában) az új irányelv 21. cikkében történt, a „Különleges hitelszerződések”-ről szóló VIII. fejezetben. Ugyanitt találjuk azt a speciális esetet is, amikor a hitelt nem meglévő tartozásának kiegyenlítésére kapja az adós, hanem tőkeképzésre. Ebben az esetben kiegészítő szerződést kell kötni a tőkeképzésről a feleknek (20. cikk). 517 518

COM(2004)747, 2004. 10. 28. KOM (2002) 443. 2002. 09. 11.

200

Különleges hitelszerződésnek tartja az irányelv a határozatlan időre kötött hitelszerződést is (22. cikk), amelyre 3 hónapos felmondási időt, és a felmondás írásba foglalását írja elő. Hitelközvetítési szerződés Az irányelv hatályának kiterjesztése a hitelközvetítési szerződés szabályozását is jelenti, amely nem szerepelt az irányelv eredeti szövegében, és a módosítások sem érintették. A „hitelközvetítő”

fogalmát

a

lehető

legtágabban

határozza

meg

az

irányelv,

hitelközvetítőnek minősít mindenkit, aki a szerződés megkötésekor a hitelező érdekében közreműködik. Hitelközvetítő lehet az ügynök, banki alkalmazott, vagy a hitelből megvásárolni kívánt árut vagy szolgáltatást nyújtó személy is. A hitelezőtől független személyekre, ügyvédre, közjegyzőre természetesen nem vonatkozik a szabályozás, akkor sem, ha tanácsot adnak, vagy közreműködnek a szerződés megkötésében. A hitelközvetítők tevékenységének szabályozása, nyilvántartásba vétele a tagállamok feladata, biztosítaniuk kell, hogy mind a hitelezőket, mind a hitelközvetítőket pénzügyi intézményektől független szerv vagy hatóság felügyelje, szabályozza. A hitelközvetítők kötelezettségeit is megszabja az új irányelv (29. cikk). Ezek általában tájékoztatási kötelezettségek. A fogyasztókat arról kell tájékoztatniuk a közzétett reklámban, hivatalos iratokban, hogy közvetítőként járnak el. A hitelezőket az utolsó két hónapban a fogyasztókkal megkötött hitelszerződések hitelösszegeiről kell tájékoztatni. A közvetített ügyletek szerződéseiben meg kell adniuk a közvetítési díj összegét, de a hitelezőktől nem jár nekik díj. Gondoskodni kell a tagállamoknak arról is, hogy a hitelközvetítő által megkötött szerződés érvényesnek minősüljön. A hitelközvetítési tevékenység szabályozása nyilvánvalóan a Hpt-be illeszkedne. Ebben a kérdésben az új irányelv is inkább a közjogi elemekre helyezi a hangsúlyt. „Szabvány információk” Az irányelv módosított javaslata bevezette a „szabvány információk” fogalmát. Az intézkedést az indokolta, hogy a hitelezésre vonatkozó hirdetések különböző információkat tartalmaznak, ugyanakkor apró betűvel tipikusan arra hívják fel a fogyasztók figyelmét, hogy nem minősül ajánlatnak a hirdetés, a részletekről érdeklődjön a pénzintézetnél. Megfelelő szabályozás hiányában így a hitelezőnek lehetősége volt azoknak az információknak a reklámozására, amelyekkel a hitel „könnyen eladható” volt, ezt a tevékenységüket legfeljebb a reklám- vagy versenyjogi szabályok korlátozták, amennyiben fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásáról volt szó. Az új irányelv alapján (4. 201

cikk) érthetően és világosan egy példán keresztül kell bemutatni a szerződés tartalmát, a hiteldíjat, költségeket, a szerződés feltételeit. Ha a szerződéses viszony kezdetén alacsonyabb a kamat, akkor is ismertetni kell, hogy a teljes időtartamra kifejezve mekkora a

hiteldíj.

A

„szabvány

információk”

lehetőséget

biztosítanak

a

hirdetések

összehasonlítására, ami nyilvánvalóan a fogyasztók érdekeit szolgálja. A „szabvány információk” – amennyiben a szerződés tartalmára vonatkoznak – inkább magánjogi jogszabályba, a fogyasztási kölcsönt általában és (lehetőleg) egységesen szabályozó jogszabályba kívánkoznak. Az ajánlatok összahsonlíthatósága éredekében történő szabályozás ugyanakkor felveti, hogy a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvényben (1997. évi LVIII. törvény) is helyet kapjon. Házaló kereskedés Az új irányelv 5. cikke kifejezetten foglalkozik a házaló kereskedéssel, kinyilvánítva, hogy sem a fogyasztói hitelszerződés, sem annak biztosítékaként megkötött szerződés nem köthető meg házaló kereskedés körében. Az új szabályozás indoka minden valószínűség szerint az Európai Bíróság Heininger-ügyben hozott, már bemutatott ítélete. Az Európai Bíróság fogyasztóvédelmi szerződési jogot értelmező ítéletei jelentős hatással bírnak a közösségi szabályozás kialakítására. A fogyasztóvédelmi szerződési jog körében megteremtettek egyfajta „kényes egyensúly”-t, melynek kialakításában a Bíróság messzemenően figyelembe vette azokat a hatásokat, amelyek az értékesítési módszerek megváltozásával zavarba ejtett, az információk között „bóklászó” fogyasztót érik. A „Treu und Glauben” elvének, illetve a szerződő partnerek egyensúlyi helyzetének figyelembe vétele inspirálta valószínűleg az Európai Bíróságot a kiterjesztő értelmezés alkalmazásakor a Heininger-ügyhöz hasonló ügyekben, amikor az egyes értékesítési módszerek hatásait próbálta kiegyensúlyozni, és inkább a fogyasztóvédelmi érdeket preferálta a Bíróság. Más esetekben – mint például a már említett Berliner Kindl – a Bíróság inkább a jogbiztonságra helyezte a hangsúlyt. A Berliner Kindl-ítélet alapján megállapíthatjuk, hogy a kezesség jogintézményét – mint az összes tagállam magánjogában megtalálható, a fogyasztók által is jól ismert és értelmezhető jogintézményt – nem vonta az irányelv hatálya alá a Bíróság. Ennek oka is nyilvánvaló: sérült volna a jogbiztonság követelménye, ha

meghatározott

szerződéstípust

szabályozó

irányelvet

más

jogintézményekre

kiterjesztően értelmeztek volna. Általános szerződéskötési körülményeket (pl.: házaló

202

kereskedés) szabályozó irányelvek esetén erre, az Európai Bíróság gyakorlata alapján lehetőség nyílhat519, de adott szerződéstípust szabályozó irányelvek esetén nem. A „Heininger” ügy tanulsága volt, hogy közösségi szinten is át kellett gondolni a szabályozás, elsősorban az irányelvek egymásra gyakorolt hatását. Az azonos jogterülethez tartozó

irányelvek

Közleményében520

összehangolása is,

vagyis

a

célként

jelent

Heininger-ügy

az

meg

a

Bizottság

irányelvek

2003-as

rendszerezésének

előmozdítója lett. Hasonló problémák elkerülése érdekében az új irányelv kifejezetten kizárja a házaló kereskedést, mint értékesítési módszert. „Felelősségteljes hitelnyújtás” Új fogalomként jelenik meg a „felelősségteljes hitelnyújtás” fogalma is. A szerződéskötést megelőző információs kötelezettségekhez kapcsolható a fogalom, mely azt a követelményt jelenti, hogy a hitelező „jóval a szerződéskötés előtt” a fogyasztó tudomására hozza a szerződéskötéshez szükséges információkat, melyek a korábbi irányelvnél pontosabban meghatározottak (6. cikk), gyakorlatilag a szerződés minden lényeges körülményére (biztosítékok, díjak, költségek, előtörlesztés, elállás, késedelem, stb.) kiterjednek. Az információs kötelezettség a szerződés tervezetének átadásával is teljesíthető. A jogintézmény tehát leginkább a francia jogból ismert „előzetes ajánlat”-hoz hasonlít, valószínűleg a francia megoldás ihlette a közösségi jogalkotót. A „felelősségteljes hitelnyújtás” azt is jelenti, hogy a hitelezőnek kötelező az adósokat nyilvántartó adatbázisból „lekérni” az adós adatait, megvizsgálva hitelképességét. A Bizottság azt is javasolja, hogy az „adósnyilvántartásokat” a tagállamok tegyék hozzáférhetővé más tagállam pénzintézetei számára is, elősegítve ezáltal hitelezési piac határon átnyúló lehetőségeit. Az adatbázisról egyébként az új irányelv 8. cikke rendelkezik, utalva az Európai Parlament és Tanács 95/46/EK irányelvére a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról. A legtöbb tagállamban a „rossz adósokat” tartják nyilván, vagyis aki az adóslistán szerepel, általában nem kaphat hitelt. Az új irányelv indokolása rámutat: 519

Lásd: C-45/96. Bayerische Hypotheken- und Wechelbank AG und Edgar Dietzinger (Európai Bírósági Határozatok Tára 1998, oldal: I-01199) 520 Európai Bizottság 2003. március 12-én kibocsátott, az európai szerződési jog nagyobb koherenciáját célul tűző cselekvési terve, COM (2003) 68 , 2003. 03. 15. 1- 44.

203

amennyiben a „jó adósokat” tartják nyilván a tagállamok, és figyelemmel kísérhető, hogy adott fogyasztó milyen hitelállománnyal rendelkezik, a „felelősségteljes hitelnyújtó” megvédheti akár saját magától is a fogyasztót azáltal, hogy megakadályozza túladósodását. A „jó adósok” (pozitív lista) nyilvántartását egyébként a Magyar Nemzeti Bank is javasolja. Ezáltal a pénzintézet megbízhatóbb információkkal rendelkezne az ügyfél hiteltörténetéről (más pénzintézetnél milyen összegű hiteleket és hogyan törlesztett), már meglévő fizetési kötelezettségeiről, ami jelentősen csökkentené az adósminősítés kockázatait.521 A tagállamokban létrehozott adatbankban magukat a hitelszerződéseket, illetve a kapcsolódó biztosítékokról kötött szerződéseket is nyilvántarthatják a tagállamok. A pénzintézetnek a fogyasztót és a kezest – amennyiben úgy kívánják – azonnali hatállyal és díjmentesen tájékoztatni kell az adatbázisból lekért adatokról. A „felelősségteljes hitelnyújtás” keretében a hitelezőnek törekednie kell arra is, hogy „az általa szokásosan nyújtott hitelszerződések között legyen olyan, amely a fogyasztó pénzügyi helyzetét, a kínált termék előnyeit és hátrányait, valamint a hitel célját figyelembe véve a lehető legmegfelelőbb típusú, és teljes összegű”. Ez a szabályozási cél nagyon „fogyasztóbarát”, de nem látszik pontosan, hogyan szankcionálja majd a tagállam, amennyiben az elvárt hitelezői magatartás elmarad. A szerződés tartalma A hitelszerződésben az információs kötelezettség a meghatározó, minden lényeges körülményt bele kell foglalni a szerződésbe. Ennek megfelelően a módosított javaslat az egyszerűség kedvéért felsorolja az összes tartalmi elemet, amit kötelező alkalmazni (10. cikk). Magát a szerződést világosan és tömören kell megfogalmazni, amivel elkerülhető, hogy a bonyolult, több oldalas hitelszerződéstől „megrettenő” fogyasztó egyszerűen csak átolvasás nélkül aláírja azt. A túl sok információ megadása ugyanis azzal a nem kívánt hatással is járhat, hogy túlságosan hosszú, vagy bonyolult lesz a szerződés. A szerződés tartalma körében kötelezően nyújtott információk köre gyakorlatilag megegyezik az előzetes információkkal.

521

Czinege Éva – Dávid Zsuzsanna – Szalay György i. m. www. mnb.hu

204

A szerződésben tájékoztatni kell a fogyasztót arról, hol tehet panaszt, milyen lehetőségei vannak a vita rendezésére a bírói út mellett. Arról is tájékoztatni kell, hogy a hitelező – adott esetben – milyen bíróságon kívüli szervezetekhez kíván fordulni. Az esetleges békéltetés, a mediáció az utóbbi évtizedben Magyarországon is meghonosodott, több törvényi megoldást is találunk rá522. A bíróságon kívüli vitarendezés gyorsabbá és olcsóbbá teszi az eljárásokat. Kivédhető lehet vele az az általunk már vizsgált jelenség is, hogy Magyarországon a fogyasztónak gyakran lakóhelyétől távol kell pereskednie. Nyilvánvalóan csak akkor érhető el a kívánt hatás, ha a bíróságon kívüli szervezet szolgáltatását lakóhelyén veheti igénybe a fogyasztó. A hitelszerződés jelentős tartalmi eleme a fogyasztó által fizetett ellenszolgáltatás. Az új irányelv megalkotásának egyik fontos célja volt a teljes hiteldíj mutató azonossá tétele a tagállamokban, elősegítve ezzel a szolgáltatások tagállamok közötti összehasonlítását, ezáltal a piaci verseny fokozódását. A Bizottság arra törekedett, hogy valamennyi tagállamban egységes tartalmú fogalom jöjjön létre, valójában inkább a jogegységesítés, mintsem a jogharmonizáció volt a célja. Egységessé tették a teljes hiteldíj kiszámításának módját, illetve alapját is. A „fogyasztónak nyújtott hitel teljes költsége” az új szabályozásnak megfelelően magában foglal minden költséget, kamatot, jutalékot és minden olyan illetéket, melynek kifizetése a hitelszerződéssel összefüggésben a fogyasztót terheli és amelyekről a hitelezőnek tudomása van. Beletartoznak a hitelszerződéssel kapcsolatos kiegészítő szolgáltatásokból fakadó költségek – különösen a biztosítási díjak – amennyiben a szolgáltatás igénybe vétele kötelező a hitel, vagy a kihirdetett kamatláb odaítélése érdekében és ezt a szolgáltatási szerződést a hitelezővel kötötték, vagy harmadik személlyel kötötték ugyan, de az ő szolgáltatását a hitelező közvetítette, vagy változatlan tartalommal közölte. Nem tartoznak a költségek közé a hitelezőn vagy hitelközvetítőn kívüli személyeknek fizetett költségek (közjegyző, adóhatóság, jelzálog-nyilvántartás) és általában minden olyan költség, amelyet a nyilvántartásba vételért és a kezességért felelős hatóság számít fel. Új védelmi intézmények megjelenése: elállási jog Az új irányelv leghatásosabb védelmi intézkedése a fogyasztóvédelmi elállási jog biztosítása. A 87/102-es (régi) irányelv átültetésekor – a minimum-harmonizáció adta 522

Lásd a Fgytv. rendelkezéseit (18.§-37.§) a békéltető testületekről, illetve a 2002. évi LV. törvényt a közvetítői tevékenységről.

205

lehetőségként – több tagállam is biztosította a fogyasztó számára, hogy a szerződéstől meghatározott időn belül indokolás nélkül elálljon (általános fogyasztóvédelmi elállási jog). Az egységesebb szabályozás iránti igény szükségessé tette az elállási jog közösségi szintű szabályozását.523 A javaslat alapján a fogyasztót megilleti a jog, hogy a szerződéstől az okok feltárása nélkül 14 naptári napon belül elállhat (11. cikk). A határidő azon a napon kezdődik, amikor a szerződés egy példányát a fogyasztó kézhez kapja. Az elállási jog részletes szabályait a nemzeti sajátosságokhoz kell igazítani az irányelv „átültetésekor”. Az elállás jogkövetkezménye, hogy helyreállítják az eredeti állapotot, mely során a fogyasztó visszakap minden általa kifizetett összeget, a kamatokat is beleértve. A módosított javaslat arra hívta fel a figyelmet, hogy az időtartamot összhangba kellett hozni a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéséről szóló irányelvvel524, a következetlenségek elkerülése érdekében, tekintettel arra, hogy fogyasztói hitelt távértékesítéssel is lehet nyújtani. Megjegyzést érdemel azonban, hogy a 14 napos határidő hosszabb, mint a többi fogyasztóvédelmi irányelvben alkalmazott, általában 7 napos határidő. A fogyasztó hitelezés napi gyakorlatában (pl: televízió, mosógép hitelre vásárlásakor) problémákat fog okozni a túl hosszú határidő, a fogyasztó valószínűleg használt terméket fog visszaadni, amennyiben az árut megkapja, türelmetlen lesz azonban akkor, ha a tagállami jogszabály alapján a „cooling off” periódus alatt nem juthat hozzá a termékhez. A részletszabályok kialakítása körében a tagállami jogalkotó nem lesz egyszerű helyzetben. Magyarországon a fogyasztóvédelem által ihletett elállási jogok az adott irányelv átültetését megvalósító a kormányrendeletekben találhatók. A Ptk. rendszerét még nem „érintette meg” a jogintézmény, így az általa okozott, már vázolt dogmatikai problémákat is sikerült „távol tartani” a Ptk-tól. Mivel a fogyasztási kölcsön kapcsolt szerződésként is gyakori, a hozzá kapcsolódó adásvételi vagy más szerződésre is hatással lesz az általános elállási jog. A jelenség magánjogi szabályozása tehát elkerülhetetlen, amit nyilvánvalóan nem a Hpt-ben kellene megvalósítani. Tisztességtelen szerződési feltételek Korábban nem tartalmazott rendelkezést az irányelv a fogyasztói hitelezés körében előforduló tisztességtelen általános szerződési feltételekről. A pénzintézetek gyakorlata 523

Lásd a már idézett COM(2004) 651. számú bizottsági közleményt. Az Európai parlament és a Tanács 2002. szeptember 13-i 2002/65/EK irányelve a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról. 524

206

alapján azonban megállapítható: általános szerződési feltételeik nem mindig korrektek. A pénzintézet saját, hitelezői pozícióját védi, amihez a klasszikus magánjog által biztosított teljes eszköztárat beveti. A pénzügyekben, jogi ismeretekben járatlan fogyasztó így nemegyszer hátrányos, kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Bár vannak lehetőségei a jogvédelemre (tipikusan a perindítás), mégis a közösségi fogyasztóvédelmi politika inkább a sérelmes helyzetek megelőzésére koncentrál, így indokoltnak látszott az általános jellegű szabályozáson (a Tanács 1993. április 5-i 93/13/EGK irányelve a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről) túlmenően speciális, kizárólag a fogyasztói hitelszerződésre vonatkozó szabályozást is alkotni. Fontos azonban, hogy az új irányelv szabályai a 93/13/EGK irányelvet érintetlenül hagyják, annak mellékletét kell csupán kiegészíteni. Az itt található, tisztességtelennek minősülő feltételek közé további két feltételt iktat az új irányelv. Tisztességtelen annak előírása, hogy a fogyasztó – a hitelfelvétel feltételeként – a kölcsönként kapott egészét vagy egy részét biztosítékként helyezze letétbe, kivéve, ha ezért legalább a megállapodott hitel éves hiteldíjának megfelelő kamatot kapja. Tisztességtelen továbbá a hitelszerződés megkötésekor a fogyasztót a hitelezővel, a hitelközvetítővel, vagy az általuk kijelölt más személlyel hitelszerződés megkötésére kötelezni, kivéve, ha ennek költségeit a hitel teljes összege tartalmazza. Ezeknek az új feltételeknek az átültetése nyilvánvalóan a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II. 5.) kormányrendeletben valósul majd meg, így problémát valószínűleg nem okoz. Az új irányelv önálló fejezetben (VI. fejezet) is tisztességtelennek minősít bizonyos feltételeket, így azokat, melyek változtatni engedik a kamaton túl a fogyasztó által fizetett díjakat (pl: szerződésmódosítási díj, vagy más, adminisztratív jellegű kiadás). Amennyiben ezek változtatását a pénzintézet szükségesnek látja, új szerződést kell kötnie a fogyasztóval. A szerződésmódosítás kérdéskörét próbálja szabályozni az új irányelv, így megtiltja (tisztességtelennek minősíti), ha a szerződés-módosítással (kamatváltoztatással) a fogyasztót aránytalanul megterhelik. Kifejezetten rendelkezik arról az esetről, ha a változó kamatozásról olyan feltételt tartalmaz a szerződés, amely kizárja, hogy a kamatot a kedvező körülmények ellenére leszállítsák, vagy más előnyhöz juttassák a fogyasztót. Tisztességtelen tehát, ha a változó kamat csak „felfelé” változhat. Ugyancsak tisztességtelenek az ún. „lufi-szerződések”, amelyek elsősorban a gépjárműfinanszírozásban terjedtek el. A részletre vásárolt gépjármű utolsó törlesztő részlete 207

rendkívül magas, a fogyasztó ugyanis elkötelezi magát újabb, ugyanolyan márkájú gépjármű részletre vásárlására. Ezeknek a feltételeknek az átültetését már a fogyasztási kölcsönre vonatkozó jogszabályban lenne célszerű megvalósítani. Mivel ezek a rendelkezések is elsősorban magánjogi jellegűek, a Hpt-ben történő harmonizáció ellen hatnak. Előtörlesztés Az új irányelvben pontosították az előtörlesztés szabályait is. Már a korábbi irányelv is lehetővé tette az előtörlesztést, ilyenkor a fogyasztó a tagállamok által meghatározott szabályok szerint jogosult a hitel teljes költségének arányos csökkentésére. Ez a fogyasztónak biztosított előny hátrányos a hitelezőre, akinek a pénze nem kamatozik tovább a „jól fizető adósnál”. A pénzintézetek ezért szankcionálták az előtörlesztést, különböző jogcímeken szedtek díjakat az előtörlesztő adóstól. Több tagállam korlátozó előírásokat alkalmazott ennek megakadályozására, de – ahogy láttuk, Franciaországban, vagy akár Magyarországon is – tilos bármilyen díjat kérni az előtörlesztéskor. Szükségessé vált tehát pontosítani a közösségi szabályozást, melynek kialakításakor a Közösség törekedett mindkét szerződő fél érdekeit figyelembe venni. Az új irányelv szerint a hitelező „igazságos és tárgyilagos” kártalanítást igényelhet, ami a hitelezőnek az idő előtti visszafizetéshez közvetlenül kapcsolódó költségei fejében járó kompenzáció. Ez akkor igazságos, ha mindkét szerződő fél érdekeit figyelembe veszi. Bizonyos hiteltípusokra (pl: egy évnél rövidebb futamidő) azonban nem vonatkozik a szabályozás. Amennyiben az új irányelv a teljes harmonizáció jegyében szabályoz, a Ptk. előtörlesztést megengedő rendelkezése nem érvényesülhet. Helyette az „igazságos és tárgyilagos” kártalanítást megengedő, az átültetés nyomán valószínűleg a Ptk-n kívüli, külön törvényben szabályozott előírást kell majd alkalmazni. Furcsa lesz, ha a nem fogyasztói szerződések körében a Ptk. megengedi majd a „díjmentes” előtörlesztést, a teljes harmonizáció miatt azonban fogyasztóval kötött szerződésben ez nem lehetséges. A helyzet furcsaságát a cél magyarázza: a kártalanítás mellőzésének előírásával az állami beavatkozás szociális aspektusa került előtérbe, míg az „igazságos és tárgyilagos” kártalanítás bevezetésével a piacszabályozó funkció. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy megváltozott a közösségi jogalkotó fogyasztóvédelmi szerződési joghoz való hozzáállása: míg a minimum-harmonizáció inkább szociális indíttatással volt magyarázható, addig a teljes harmonizáció inkább piacszabályozó funkcióval bír.

208

Egyetemleges felelősség Az új irányelvben olyan jogintézményt is alkalmaz a közösségi jogalkotó, mely korábban inkább az angolszász jogrendszerre volt jellemző. A CCA 75. cikkében szabályozott egyetemleges felelősség („joint and several liability”) „csírája” már a régi irányelv 11. cikkében is megvolt: „Amikor a fogyasztó áruvásárlás vagy szolgáltatásban való részesülés céljából olyan személlyel köt hitelszerződést, aki nem azonos azok szállítójával és a hitelező és az áruszállító vagy a szolgáltatást nyújtó között előzetes megállapodás létezik arról, hogy a fogyasztó részére kizárólag az adott hitelező nyújthat hitelt ettől a szállítótól történő áru- vagy szolgáltatás vásárlására, és a fogyasztó hitelét ennek az előzetesen megkötött megállapodásnak a létrejöttét követően kapja, de a hitelszerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nem, vagy csak részben kerül leszállításra, vagy az nem felel meg a szállítási szerződésnek és a fogyasztó jogorvoslata a szállítóval szemben nem vezetett eredményre, a fogyasztót jogorvoslati jog illeti meg a hitelezővel szemben”. A tagállamok kötelezettsége volt meghatározni, hogy e jogok milyen mértékben és milyen feltételek mellett gyakorolhatók. A rendelkezés tagállami megvalósítása különböző eredményekre vezetett, így szükséges volt a pontosítás. Az új irányelv 19. cikke alapján az áruszolgáltató vagy szolgáltatást nyújtó – amennyiben hitelközvetítő is – a hitelezővel egyetemlegesen felel az áru (szolgáltatás) hiányos szolgáltatása esetén. A rendelkezés a kapcsolt szerződésekre vonatkozik, ahol a fogyasztóval szemben álló felek (a hitelező és a szállító) – ahogyan arra korábban már rámutattunk – egymás képviselőinek tekinthetők. Az egyetemleges felelősség közösségi szintű megállapítása ennek a gazdasági szükségszerűségnek a felismeréséből fakad. Azáltal, hogy a jogalkotó fogyasztókat védő módon szabályozza a finanszírozó és az eladó (szállító) együttműködését és egyetemleges felelősséget állapít meg ahelyett, hogy csak a képviseletről rendelkezne, a piaci verseny fokozása érdekében szabályoz: a szállító és a hitelező szorosabb együttműködése, hatékonyabb, a fogyasztókat jobban kiszolgáló piaci magatartása várható. Szerződésszegés Külön fejezetben (X. fejezet) rendelkezik az irányelv a szerződésszegés szabályiról. Az adóstól vagy a kezestől nem lehet előzetes felszólítás nélkül a teljes hitelösszeg azonnali visszafizetését követelni. Szükséges megfelelő időtartamot biztosítani a visszafizetésre, vagy új törlesztési tervet kell kidolgozni. 209

Ha a fogyasztó túllépi a hitelkeretet (pl: folyószámlahitelnél), a hitelező kötelezettsége erre írásban figyelmeztetni. A túllépés legfeljebb három hónapig állhat fenn, ezt követően új szerződést kell kötni, magasabb hitelösszeggel. A rendelkezés attól védi a fogyasztót, hogy a hiteltúllépés extra költségei tartósan terheljék, esetleg úgy, hogy arról nem is tud. Szabályozza az irányelv a fogyasztó szerződésszegése miatt indult végrehajtást is (27. cikk), arra kötelezve a tagállamokat, hogy azok megtiltsanak egyes eljárásokat. Így például tilos bírói végrehajtó szerv látszatát kelteni, amennyiben nem bírósági adósságbehajtó cég jár el, tilos olyan költségeket behajtani, amelyek a hitelszerződésben nem voltak rögzítve. Tilos az adós szomszédjától, hozzátartozóitól, munkáltatójától információt gyűjteni az adós vagy a kezes anyagi helyzetéről. Tilos fizikai vagy pszichikai ráhatást gyakorolni az adósra vagy a kezesre a végrehajtás érdekében, tilos elévült követelést behajtani. A fizetési haladék vonatkozásában nincs közösségi szintű előírás, valószínűleg azért nem, mert egyedi esetekre vetítetten lehet csak állást foglalni ebben a kérdésben, ami inkább a tagállami bíróságok feladata. Záró rendelkezések A javaslat záró rendelkezései (XII. fejezet) a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéséről hozott irányelvéhez hasonlóak. Az új irányelv teljes harmonizációt követel a tagállamoktól, ami nem terjed ki a tagállami adatbankban a hitelszerződések, illetve a kapcsolódó biztosítékokról kötött szerződések nyilvántartására, illetve a bizonyítási teherre vonatkozó (33. cikk) rendelkezésekre. Az új irányelv ugyanis a hitelezőkre és a hitelközvetítőkre hárítja a bizonyítási terhet, különösen a fogyasztók tájékoztatása körében. Tisztességtelenek azok a szerződési rendelkezések, amelyek ettől eltérnek (lásd a 93/13/EGK irányelv vonatkozó rendelkezéseit). Mivel ezen a területen nincs teljes harmonizáció, a tagállamok a fogyasztók védelmét magasabb szinten is biztosíthatják. Az irányelv ún. „pre-emption” klauzulát is tartalmaz, mely szerint a tagállamoknak tartózkodniuk kell olyan tagállami intézkedések meghozatalától, amelyek a fogyasztókra nézve hátrányosak. A tagállamok a teljes harmonizáció miatt a fogyasztókra nézve előnyösebb szabályozást sem hozhatnak, az említett klauzula gyakorlatilag arra kötelezi a 210

tagállamokat, hogy az irányelv átültetésén túl nem hozhatnak intézkedéseket a fogyasztói hitelszerződések

szabályozása

körében.

Mindez

nyilvánvalóan

túlmutat

a

fogyasztóvédelmi szemléleten és inkább a piaci verseny biztosítása volt vele a jogalkotó célja.

A

fogyasztóvédelem

köntösében

ugyanis

egyre

gyakrabban

inkább

versenyszabályozó jellegű jogszabályok is megjelennek. A tagállamoknak meg kell tenni minden szükséges jogalkotói lépést az irányelv megvalósulása érdekében (31. cikk), illetve hatékony tagállami szankciórendszert kell alkalmazniuk. Azt is biztosítaniuk kell, hogy hatékonyan és eredményesen intézzék a tagállami hatóságok a felmerülő panaszügyeket, és biztosított legyen a bírói úton kívüli vitarendezés is (32. cikk). Amennyiben a javaslatot elfogadják, az új irányelv hatályba lépésével a régi (87/102 EGK irányelv) hatályát veszti (36. cikk). A gyakorlat számára a 34. cikknek van jelentősége, amely szerint az új irányelvnek – a nemzeti jogba ültetés után – jóllehet nincs visszaható hatálya a már megkötött hitel- és biztosítéki szerződésekre, mégis bizonyos előírásait alkalmazni kell. Például akkor, ha a hitel vagy fedezet összegének felemelésére az új irányelv átültetése után kerül sor, de a már megkötött hitelszerződéseknél a fogyasztónak haladéktalanul törlesztési tervet kell készíteni, a 10. cikk alapján, ha felmond, vagy a fizetéssel késedelembe esik. A magyar jogalkotó számára az új irányelv lehetővé teszi, hogy átgondolja a jogintézmény helyét, megszüntesse a kettős átültetést. A fogyasztási kölcsön magánjogi jogintézmény, ezért átfogó jellegű szabályozását lenne célszerű megvalósítani, egy jogszabályban. Az eltérő fogyasztó-fogalom, a tartalmi kötöttségek, az előtörlesztés szabályai, illetve az általános elállási jog miatt célszerűbb lenne inkább külön jogszabályban, mintsem a Ptkban szabályozni. Magyarországon is egyre jobban érvényesülő tendencia, hogy a fogyasztóvédelmi szerződési jog által életre hívott védelmi eszközök nehezen illeszthetők a kódexbe. A fogyasztói szerződések általánostól eltérő, kogens szabályai a szerződési jog egyes részeinek megkettőződéséhez vezetnek. Külön jogszabályban ezek a specialitások jobban áttekinthetők, a jogintézmény karakterisztikusabban jelenik meg. A Ptk. megoldásaitól eltérő szabályozás ugyanakkor nehezíti a jogalkalmazást. A bírói gyakorlat nagyobb rugalmassága, a fogyasztóvédelmi szemlélet erősödése is szükséges lenne ahhoz, hogy a közösségi szabályozás valóban olyan hatékonysággal működjön nálunk is, mint ahogyan az Európa-szerte már tapasztalható.

211

Fejlődési irányok A fogyasztói hitelszerződés szabályainak kialakítása a fogyasztóvédelmi szerződési jog által használt védelmi rendszert tükrözi. A német jogirodalomban kimunkált „információs modell” – „tartalmi kötöttség modellje” – „elállási jog”, mint a fogyasztóvédelmi szerződési jog védelmi rendszerének „triásza” valójában a fogyasztói hitelszerződés vonatkozásában jelent meg először a „Crowther-Bizottság” munkájának eredményeként. A több lépcsős jogi eszköztár alkalmazásával a fogyasztó minél szélesebb körű védelmét igyekszik megvalósítani a jogalkotó. A hitelezési elemet tartalmazó jogviszonyok bonyolult jellege, az egymáshoz kapcsolódó szerződések szövevénye azonban további eszközök megjelenését indukálja, ugyanakkor ellentétes irányú folyamatként hat a hitelező védelmének elve, amit továbbra is érvényre juttat a jogalkotó. Első lépcsőben a fogyasztó védelmét tájékoztatása biztosítja, amelyet a tájékoztatási kötelezettség minimális szintjének előírásával valósítanak meg az irányelvek, így a fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelv is egyre kiterjedtebben szabályozza a kötelező információk körét. Az információs kötelezettség, mint fogyasztóvédelmi eszköz ma már kiterjedt a kötelmi jog egészére, és a legfontosabb, egyben legalapvetőbb védelmi intézménynek tekinthető. A „szabvány információk” kategóriájának megalkotásával a Közösség csökkenti a fogyasztói hitelezés területén a reklámozással kapcsolatos eltéréseket, a hiteltermékek vagy szolgáltatások összehasonlíthatóságának követelménye egységesíti a szabályozást. Az információs kötelezettség nemcsak a szerződéskötés előtt terheli a fogyasztóval szerződést kötő felet, hanem kiterjed a teljesítési szakaszra is. Az információnyújtás célja, hogy a fogyasztó átlássa és megértse a teljes szerződést. A „felelősségteljes hitelnyújtás” kategóriájának megalkotásával a fogyasztói hitelszerződés vonatkozásában az információs kötelezettség szempontjából jól elkülöníthető, körülhatárolható és szankcionálható „kötelezettség-csomag” terheli a hitelezőt. A hitelezési elemet is tartalmazó szerződések sajátossága, hogy a fogyasztót is tájékoztatási kötelezettség terheli, a hitelező védelmének elve ugyanis megköveteli a fogyasztó mint adós vagyoni helyzetének figyelemmel kísérését. Az információs kötelezettség tehát kétirányúvá válik.

212

A tájékoztatáson túlmenően, magasabb védelmi szintet biztosítva az irányelvek a fogyasztói szerződések kötelező tartalmi elemeit is meghatározzák, a „tartalmi kötöttség modellje” alapján. Azokban az esetekben, amikor a fogyasztó nem tud eligazodni az információkon – a laikus fogyasztó általában így jár a pénzintézetek által közzétett információk vonatkozásában – a szerződési tartalom befolyásolása szükséges. Kötelező tartalmi elemek előírásával az a fogyasztó is védhető, aki nem „aktív, nagykorú, értelmes”, mert a kötelező szerződési tartalom előírása mindenképpen védelmet nyújt számára. Az általános, fogyasztóvédelmi elállási jog alkalmazása „végső eszköz” volt eddig a fogyasztóvédelem eszköztárában. Megjelenése egyértelműen a fogyasztói hitelezéshez kapcsolható (igaz, a házaló kereskedéssel összekötött változathoz), majd védelmi eszközként kezdte alkalmazni a jogalkotó alapvetően az értékesítési formák, ritkábban egyes szerződéstípusok kapcsán. Azokban az esetcsoportokban releváns, amikor a tartalom kötelező meghatározása sem elegendő a védelmi igény megvalósulásához. A tagállami jogokban a fogyasztóvédelmi elállási jog alkalmazása már az irányelv megalkotása előtt is elterjedt, közösségi szintre emelése így csak az újonnan csatlakozott tagállamokban okozhat meglepetést. A fogyasztóknak történő hitelezés további védelmi eszköze az egyetemleges felelősség megjelenése, ami nemcsak a hitelközvetítők tevékenységére irányítja a figyelmet, hanem a kapcsolt szerződések kérdéskörére is. Míg a kölcsönszerződés két jogalany közötti jogviszony, addig a fogyasztói hitelszerződés az esetek több, mint felében525 három jogalany közötti, kapcsolt szerződés. Ha a fogyasztóval szemben a jogviszony másik két alanya egyetemlegesen kötelezett, a fogyasztónak minősülő adós helyzete jelentősen javul. Első pillantásra úgy tűnhet, a klasszikus kölcsönszerződés „fogyasztói” jelzővel ellátott változata új szerződéstípust eredményez, „fogyasztói hitelszerződés” elnevezéssel. A személyi kölcsönök vonatkozásában valóban erről van szó, a pénzintézet által fogyasztóknak nyújtott, célhoz nem kötött kölcsönügyletek a fogyasztói adásvételhez hasonlóan egy klasszikus szerződéstípus új formáját jelentik.

525

2004. szeptemberében a bankrendszer és pénzügyi vállalkozások fogyasztási hitelportfóliójának termékösszetételében a gépjárműfinanszírozás aránya 49,8%, az áruhiteleké 5,5%. Forrás: www.mnb.hu

213

Más a helyzet azonban, ha áru vagy szolgáltatás finanszírozásáról van szó. Amennyiben kapcsolt szerződést köt a fogyasztó, a szabályok már nem tisztán a kölcsönszerződésre vonatkoznak.

Valójában

csak

részben

beszélhetünk

önálló,

új

szerződéstípus

elkülönüléséről, a kapcsolt szerződések vonatkozásában inkább értékesítési módszer a fogyasztói hitel. Az ügyletek gazdasági tartalmát figyelembe véve megállapítható, hogy a fogyasztói hitelszerződés más szerződések megkötését segíti elő azáltal, hogy hitelviszonyt hoz létre a felek között. Az irányelv tárgyi hatályának tág megvonása is arra enged következtetni, hogy minden olyan jogviszonyt le akart fedni a jogalkotó, amelyben a fogyasztónak nyújtott szolgáltatáshoz

hitelezési

elem

kapcsolódik,

ami

nyilvánvalóan

túlmutat

a

kölcsönszerződés keretein. Különösen igaz mindez akkor, amikor az eladó vagy szolgáltató hitelez, vagyis az adásvételi, vagy szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tartalmaz hitelezési elemet. Ezeket a szerződéseket már semmi sem köti a kölcsönszerződéshez, a hitelviszony fennállása ugyanis sokkal tágabb körben érinti az egyes szerződéseket. Az önállóvá váló, „fogyasztói” szerződéstípusok a Ptk. rendszerébe illeszthetők, ahogyan arra jó példa volt a fogyasztói adásvétel szabályainak beintegrálása, ha nem is az adásvétel, hanem a kötelmi jog általános szabályai körébe. Az értékesítési módszereket szabályozó irányelveket – így a házaló kereskedést, vagy a távollevők közötti szerződések szabályait – nem a kódexbe, hanem külön jogszabályba „ültette át” a magyar jogalkotó. A fogyasztói hitelszerződés jogrendszeren belüli elhelyezése azért is okoz már most nehézségeket, azért szétdarabolt, és szétszórtan szabályozott, mert a szerződéstípusok körülhatárolható jellegzetességein túlmutat, fejlődését a gazdasági szempontok mellett szociális szempontok is befolyásolják. A kölcsönszerződések kapcsán a gazdasági folyamatokba történő állami beavatkozás először szociális szempontok alapján történt, majd egyre inkább a piaci verseny befolyásolása lett a jogalkotó célja. A fogyasztói hitelszerződés kialakulása Magyarországon – a gazdasági fejlődéssel együtt – megkésett. A jelenség szabályozására először szocialista gazdasági körülmények között került sor, amikor nem tudott értékesítési formává fejlődni. Szabályozása alig volt hatással a gazdasági folyamatokra, kínálati piac hiányában.

214

A közösségi irányelv „készületlenül” érte a magyar jogalkotót. Jogharmonizációs kötelezettségünk nyomán a fogyasztónak minősülő adóst védő szabályozást tovább kell fejleszteni, most már valóban a kialakult piacgazdaság szabályozása érdekében. A magyar jogalkotó is választhat: vagy a Ptk-ban történik a szabályozás a kölcsönszerződés, mint szerződéstípus alapul vételével, vagy külön jogszabályba kerül. A fogyasztóvédelem szociális szempontjainak a magyar szabályozásban is érvényesülni kell. A Ptk. kötelmi jog általános részében is engedményeket kell biztosítani a fogyasztó-adós számára, például fizetési haladékot, és pontosan és effektív módon szabályozott az előtörlesztési jogot kell kapnia (különösen igaz ez akkor, ha a teljes harmonizáció miatt az előtörlesztés meglévő szabályozása nem tartható fenn). A kapcsolt szerződések Ptk-beli szabályozását azonban nem lesz könnyű megvalósítani. Külön jogszabályban – akár a Fgytv-ben, vagy a Hpt-ben is – elsősorban értékesítési módszerként lenne célszerű szabályozni. Ebben az esetben hangsúlyt kaphatnának a kapcsolt szerződések, a hitelközvetítés, az egyetemleges felelősség is. Az elállási jog szabályozása is jobban megvalósítható külön jogszabályban, ahogyan az más értékesítési formáknál már sikeresen megvalósult. A jogi szabályozás kialakítása ma már csak korlátozott mértékben lehetséges tagállami szinten, azt a közösségi jog egyre nagyobb mértékben befolyásolja. Az Európai Bíróság joggyakorlata (Leitner-ügy), valamint az erre reagáló Bizottsági Közlemények526 hatására a minimum-harmonizáció lehetősége visszaszorul, a fogyasztói hitelezés szabályozásának kialakítása már a teljes harmonizáció jegyében történik. Két érdek összehangolását kell megvalósítani: a fogyasztók minél magasabb szintű védelmét és a belső piac korlátozásmentes működését. Ha a nemzeti jogalkotások a fogyasztók minél magasabb szintű védelme érdekében hatályban tarthatják szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályaikat, nem valósul meg a harmonizáció alapvető célja, a Közösségen belüli verseny korlátozásmentes biztosítása, hiszen az eltérő nemzeti szabályozások szükségszerűen eltérő versenyhelyzetet eredményeznek az egyes tagállamokban. A teljes harmonizációval a nemzeti jogalkotó mozgástere szűkül, még nehezebb lesz a nemzeti magánjog rendszerébe – elsősorban a kódexbe – építeni az irányelveket. A teljes harmonizáció nyomán „felértékelődik” a bírói gyakorlat szerepe; ha a jogalkotó keze meg 526

A Bizottság 2003. 02. 12-én kiadott közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak „Egységesebb európai szerődési jogért: cselekvési terv”, COM (2003) 68., A Bizottság 2004. 10. 11-én kiadott közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai szerződési jog és a közösségi vívmányok felülvizsgálata tekintetében a követendő útról, COM(2004) 651.

215

van kötve, a bíróságok feladata olyan ítélkezési gyakorlat kialakítása, amely a magyar társadalmi és gazdasági viszonyokra „tükrözi” az európai elvárásokat. A bíró aktívabb magatartását várja el nemcsak a fogyasztóvédelmi szempontokat előtérbe állító Európai Bíróság, hanem az a körülmény is, hogy a fogyasztói hitelszerződés alkalmazása során a hitelező védelmének elvét összhangba kell hozni a fogyasztó védelmével. Mivel ez az esetek jó részében egyedi elbírálást tesz szükségessé, a bírói gyakorlatnak jelentős szerephez kell jutni.

216

Irodalomjegyzék A magyar polgári törvény, nyomtattatott Sárospatakon, Nádaskay András által, 1822. A magyar polgári törvénytudomány vázlata Kelemen Imre, Markovics János ’s többek után, Eger, 1845. Asztalos L.: A polgári jogi szankció, Akadémiai Kiadó Bp., 1966. Backhaus, B.: Verbraucherkredite - Bestandaufnahme, Möglichkeiten und Zielsetzungen einer Reform in der Bundesrepublik Deutschland im Vergleich mit der in Grossbritannien nach Erlass des CCA 1974 entstandenen Rechtslage, Hamburg, 1983. Béli Gábor: Magyar jogtörténet, a tradicionális jog, Budapest-Pécs, 1999. Benöhr, H-P.: Konsumentenschutz vor 80 Jahren, Zur Entstehung des Abzahlungsgesetzes vom 16. Mai 1894., Zeitschrift für das gesamte Handelsrecht und Wirtschaftsrecht, 1974. 138. szám, 492-503. o. Bíró Gy.: Szerződéstípusok – a dare alaptípus az új Ptk-ban”, Tanulmányok dr. Bérczi Imre egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára, Szeged, 2000. Bülow, P.: Der Grundsatz pacta sunt servanda im europäischen Sekunderrecht, Söllner Festschrift Europas universale rechtsordnungspolitische Aufgabe im Recht des dritten Jahrtausends, 2000. Bydlinski, F.: Das bewegliche System und die Notwendigkeit einer Makrodogmatik, Juristische Blätter 1996. 683. és köv. o. Calais-Auloy, J.: Droit de la consommation, Paris, 1992. Canaris, C-W.: Wandlungen des Schuldvertragsrechts, AcP. 2000. 273-365. o. Cottely I.: A bankügyletek joga, Tébé Kiadóvállalat Budapest 1944. Czinege É. – Dávid Zs. – Szalay Gy.: A fogyasztási hitelezés tendenciái, a kapcsolódó kockázatok és azok kezelése a magyarországi hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások gyakorlatában, MNB tanulmány, www. mnb. hu Csiby A. – Kiss G. – Sárhegyi Z. – Tuller A.: Lízing, 1995. Budapest, 1995. Darázs L. – Faludy G. – Kisfaludy A. – Payor-Bytomsky M. – Vékás L.: Európai Közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban, Budapest, 2001. Diamond, A. L.: Commercial and Consumer Credit: An Introduction, London, 1982. Dideriks, H. A., - Lindblad, J. TH., - Noordam, D. J., - Quispel, G. C., - de Vries, B. M. A., - Vries, P. H. H.: Nyugat-európai gazdaság- és társadalomtörténet, Budapest, 1995. Dobson, A. P.: Consumer an Commercial Statutes, London, 1989.

217

Éber A.: Mire tanít Széchenyi? Budapest, 1941. Emmerich, V.: Zum Verzug bei Ratenkreditverträgen, WM 1984., 949-957. o. Eörsi Gy.: Összehasonlító polgári jog; (jogtípusok, jogcsoportok és a jogfejlődés útjai), Budapest, 1975. Eörsi Gy.: A szocialista polgári jog alapproblémái, Budapest, 1965. Eörsi Gy.: Kötelmi jog, Általános rész, Budapest 1979. Eörsi Gy. – Kemenes B. – Sárándi I. – Világhy M.: Kötelmi jog, Különös rész (Egyes szerződésfajták), Budapest 1979. Eörsi Gy.: A skandináv jogról és jogtudományról, Budapest, 1974. Fazekas J.: A fogyasztói jog rendszertani és jogdogmatikai kérdései, Sectio Juridica et Politic Tomus XII., Miskolc, 1996. Fazekas J.: Fogyasztóvédelmi jog, Miskolc, 2001 Fehér F.: Az üzletszabályzatok, általános szerződési feltételek egyes jogi kérdései, Magyar Jog 1982., 616-626. o. Forgács T.: A vándorkereskedelemtől a marketingig, Budapest, 1969. Goode, R. – Cremona, M. – Patrick, P. J. – Pearson, J. H. J. – Renton, J. – Rosenthal, D. – Shute, S. – Warriner, N. – Worsley, D. – Yelland, L.: Consumer Credit Law and Practice, Butterrworths London, March 2000. Goode, R. – Cremona, M. – Patrick, P. J. – Pearson, J. H. J. – Renton, J. – Rosenthal, D. – Shute, S. – Warriner, N. – Worsley, D. – Yelland, L.: Consumer Credit Law and Practice, Butterrworths London, February 2001. A1.181 szám. Goode, M. R.: Consumer Credit Law, London, 1989. Graf, G.: Vertragstypischer Verbraucherschutz, Aicher – Holoubek (szerk.): Der Schutz von Verbraucherinteressen, Wien, 2000. Grosschmid B.: Fejezetek kötelmi jogunk köréből, Budapest, 1932-33. Gruber, J.: Kündigung des Darlehenvertrages, ZEuP 1/2004., 174-183. o. Grundmann, S.: Europäisches Schuldvertragsrecht – Das europäische Recht der Unternehmensgeschäfte, Berlin, 1999. Harvey, B. W. – Parry, D. L.: The Law of consumer protection and fair trading, London 1992. Hadding, W. – Hopt, K. J.: Das neue Verbraucherkreditgesetz – Erste Erfahrungen und Probleme, Frankfurt, 1991. Halla A. – Dobrovics K.: Magyarország története különös tekintettel az iparra és kereskedelemre, Budapest, 1936. 218

Harmathy A.: A vállalatok egyoldalúan kialakított szerződési feltételei, Kézirat, MTA ÁJI. Harmathy A.: Jogrendszerünk átalakulása és az Európai Unió joga. Ius Privatum – Ius Commune Europae, Liber Amicorum Studia Ferenc Mádl Dedicata, ELTE ÁJK Nemzetközi Magánjogi Tanszék, Budapest 2001. Harmathy A.: „Szerződéstípusok”, Állam- és jogtudományi enciklopédiában, (főszerk: Szabó Imre), Budapest 1980., 1589-1602. o. Harmathy A.: Felelősség a közreműködőért, Budapest, 1974. Harmathy A.: Korunk kodifikációs törekvéseiről, Van és legyen a jogban. Tanulmányok Peschka Vilmos 70. születésnapjára, Budapest, 1999. 143-153. o. Heidrich, J.: Verbraucherschutz in der Kreditwirtschaft, Frankfurt am Main, 2000. Hermann, S.: Der Verbraucherkreditvertrag, München, 1996. Heusel, W.: Neuse europäisches Vertragsrecht und Verbraucherschutz, Köln 1999. Hill-Smith, A.: Consumer Credit: Law and Practice, London, 1985. Hirte, H.: Wege zu einem europäischen Zivilrecht, Stuttgart, 1996. Hommelhoff, P.: Die Rolle der nationalen Gerichte bei der Europäisierung des Privatrechts, Festschrift 50 Jahre Bundesgerichtshof, 2000. Janert, A. C.: Der sachliche und persönliche Anwendungsbereich des deutschen Verbraucherkreditrechts und des britischen Consumer Credit Act 1974. Joerges, C. – Brüggemeier, G.: Europäisierung des Vertrags- und Haftungsrecht, in: Gemeinsames Privatrecht in der Europäischen Gemeinschaft, Nomos, Baden-Baden, 1993. Joerges, C.: Desintegrative Folgen legislativer Harmonisierung: ein komplexes Problem und

ein

unscheinbares

Exempel,

(Schulte-Nölke/Schultze):

Europäische

Rechtsangleichung und nationale Privatrechte, 1999. Kalls, S. –Lurger, B.: Rücktrittsrechte, Wien 2001. Kecskés L.: EU-jog és jogharmonizáció, Budapest, 2003. Kecskés L.: EU- jog és jogharmonizáció, Budapest 2005. Kecskés L.: Polgári jogi tanulmányok, Pécs 1995. Király M.: Az Európai Közösségek irányelveinek hatása a szerződési jogra a fogyasztóvédelem területén. Magyar Jog 6/2000., 325-338. o. Kocsis T.: Gyökereink, Örömről és gazdagságról egy világméretű fogyasztói társadalomban, Budapest, 2002. Kovács B. – Nemessányi Z.: Az Európai Bizottság 2003-as célkitűzése: koherensebb európai szerződési jog, Tanulmányok az európai magánjog köréből, Pécs, 2004. 219

Kötz, H.: Taking Civil Codes, Less seriously: Modern Law Review, 1987. 1. szám, 1-15. o. Krämer, H.: Der Verzicht auf das verbraucherschützende Widerrufsrecht und die Rückbeziehung der vertraglichen Pflichten, ZIP 1997., 93-100. o. Kramer, E. A.: Prinzipienfragen eines österreichischen Konsumentenschutzgesetzes, Konsumentenschutz im Privat- und Wirtschaftsrecht, szerk.: E. A. Kramer – H. Mayrhofer, 1977. Kuncz Ö.: A magyar kereskedelmi- és váltójog vázlata, Budapest 1920. Lábady T.: A magyar magánjog (polgári jog) általános része, Budapest-Pécs 1997. Landes, D. S.: Az elszabadult Prométheusz, Technológiai változások és ipari fejlődés Nyugat-Európában 1750-től napjainkig, Budapest 1986. Lónyay M.: A bankügy, Budapest 1875. Lurger, B.: Grundfragen der Vereinheitlichung des Vertragsrechts in der Europäschen Union, Wien, 2002. Macleod, J. K.: Consumer Sales Law, London 1989. Marschall, Wolfgang von Bieberstein: Gutachten zum Reform des finanzierten Abzahlungskaufs. Untersuchung von Möglichkeiten einer künftigen Regelung des finanzierten Abzahlungskaufs und anderen Formen des Konsumentenkredits, Köln, 1978. Meller-Hannich, C.: Vertragslösungsrechte des Verbrauchers aus dem BGB-Geschichte und Gegenwart, Jura 6/2003., 369-375. o. Meznerics I.: Bankügyletek a szocialista gazdálkodásban. KJK, Budapest, 1963. Meznerics I.: A bankhitel és a vállalati elszámolások új szabályozása – Jogi Kérdések az új gazdaságirányítás köréből, Budapest, 1967. Mickleburgh, J.: Consumer Protection, London 1979. Micklitz, H. W.: Ein einheitliches Kaufrecht für Verbraucher in der EG? EuZW 1997, 229237. o. Micklitz, H. W.: Zur Notwendigkeit eines neuen Konzepts für die Fortentwicklung des Verbraucherrechts in der EU. VuR. 2003., 2-11. o. Micklitz, H. W.: Das Recht der Europäischen Union, IV., in Grabitz/Hilf, C.H. Beck Verlag, München, 1999. Nagy É.: A magánjogi irányelvek átültetése és a kodifikáció Ausztriában, Jura, 1/2004., 138-143. o.

220

Nagy É. – Nemessányi Z.: A Leitner-ügy lehetséges következményei: rendszertani értelmezés vagy teljes harmonizáció? Tanulmányok az Európai magánjog köréből, Krónika Kiadó 2004. Nagy F.: A Magyar Kereskedelmi és Váltójog kézikönyve, Budapest, 1901. Novotni Z.: A kétszemélyes relatív szerkezet szétbomlásának jelei kötelmi jogunkban, Jogtudományi Közlöny, 1983/11. 688-698. o. Oughton, D. W.: Consumer Law, Text, Cases & Materials, London 1991. Pecze D. – Bércesi Z.: Szellemi tulajdonjog és fogyasztóvédelem az Európai Közösségben, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs, 2002. Posch, W.: Probleme mit der Auslegung von Europäischem Privatrecht in einem neuen Mitgliedstaat - das österreichische Beispiel, in Schulze (Hrsg.) Auslegung europäischen Privatrechts und angeglichenen Rechts ,Nomos, Baden-Baden 1999. R. Hahn V.: Provident: az uzsorás helyett, Népszabadság, 2005. 06. 13. Reich, N.: Reform des Konsumkredites, JZ 1980. Reich, N. – Rörig, U.: EuGH: Der Fall „Heininger”, Europäische Zeitschrift für Wirtschaftsrecht, 3/2002, Reich, N. – Micklitz, H. W.: Verbraucherschutzrecht in den EG-Staaten: Eine vergleichende Analyse: Eine Studie im Auftrag des EG-Kommission, New-York, Cincinnati, Toronto, London, Melbourne, 1980. Reiter, J. F. – Menther, O.: Anwendbarkeit des Haustürwiderrufsgeschäfts auf Kreditvertäge – Stärkung des Verbraucherschutzes oder Rechtstheorie? Verbraucher und Recht, 2002/3. Rott, P.: „Heininger“ und die Folgen für das Widerrufsrecht, Verbraucher und Recht, 2002/2. Sayag, A.: JurisClasseur Commercial, banque/crédit, Band II, Paris, 1994. Schmid, C.: Desintegration und Neuordnungsperspektiven im europäichen Privatrecht, Jahrbuch Junger Zivilrechtswissenschafler 1999 (2000). Scholz, F. J.: 100 Jahre Abzahlungsgesetz, FLF 1994. 148. és köv. o. Schuhmacher, W.: Verbraucher und Recht im historischer Sicht, Juristische Schriftenreihe, Wien, 1981. Széchenyi I.: Hitel, Pesten, Petrózai Trattner J. M. és Károlyi István KönyvnyomtatóIntézetében, 1830. Szentiványi I.: A lakossági pénzügyi szolgáltatások jogi kérdései. KJK, Budapest, 1979. Szentiványi I.: Lakossági pénzügyek – pénzintézeti tevékenység. KJK, Budapest, 1985. 221

Szentiványi I.: A bankügyletek szabályozásának aktuális kérdései, Gazdaság és Jog 1995/4., 3-8. o. Szladits K. (szerk.): A magyar magánjog, Budapest, 1942. Szlemencsics P.: Közönséges törvényszéki polgári törvény, harmadik kötet, Pozsony(?) 1823. Takáts P.: Szabványszerződések, Budapest, 1987. Vékás L.: Fogyasztóvédelem a fejlett tőkés országokban, MTA IX. Oszt. Közl. 1-2, 1981. 58-84. o. Vékás L.: A fogyasztói adásvételről szóló EK-irányelv átültetése a magyar jogba. Magyar Jog, 2000/11., 646-660. o. Vékás L.: Az európai közösségi magánjog sajátos alanyáról: a "fogyasztó" fogalmáról. Európai Jog 5/2002, 3-13. o. Vékás L.: Javaslat az általános szerződési feltételek Ptk-beli szabályozásának kijavítására, Jogtudományi Közlöny 2000/12, 485-492. o. Vékás L.: Fogyasztóvédelmi magánjog és az új Polgári Törvénykönyv, Tanulmányok dr. Bérczi Imre egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára, Szeged, 2000., 553-562. o. Weber, M.: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme, Budapest, 1982. Weiss E.: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban, Budapest, 1969. Zentai V.: A fogyasztás kultúrája és a történelem; „Méltányos” érdeklődés, Replika, 1996/05. 139-159. o. Zoltán Ö.: Kölcsönszerződés, KJK Budapest, 1972.

222

Tartalomjegyzék Bevezetés ....................................................................................................................................... 1 A fogyasztási célú hitelezés kialakulásának története .............................................................. 6 A jogintézmény kialakulásához vezető gazdasági folyamatok vázlata .................................................... 6 Az egymáshoz kapcsolt szerződések dogmatikai alapjai ......................................................................... 9 Házaló kereskedés és fogyasztói hitel .................................................................................................... 13 Kölcsönszerződések és szabályozásuk Magyarországon ....................................................................... 22

Fogyasztóvédelem és magánjog az Európai Közösségben...................................................... 36 A fogyasztóvédelmi irányelvek átültetésének nehézségei ..................................................................... 47

A fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelv megalkotása .................................................... 52 Az irányelv átültetése egyes tagállamokban ............................................................................ 57 Az irányelv hatálya alá tartozó szerződések .......................................................................................... 58 Kapcsolt szerződések – pénzügyi lízing ................................................................................................ 68 A szerződés alanyai................................................................................................................................ 71

A fogyasztói hitelről szóló irányelv átültetése a magyar jogba .............................................. 74 „Kölcsön” és a „hitel” a magyar magánjogban ...................................................................................... 74 A fogyasztói hitelről szóló irányelv átültetésének nehézségei ............................................................... 81 Kettős átültetés ....................................................................................................................................... 85 A fogyasztó fogalma és hatása a szabályozásra ..................................................................................... 90 A jogviszony jellege .............................................................................................................................. 94

A fogyasztói hitelszerződés megkötése ..................................................................................... 97 Szerződést megelőző szakasz................................................................................................................. 97 Az angol jog – reklámra koncentráló – megoldása ................................................................................ 98 A szerződéskötés előtti tájékoztatás speciális módja – az előzetes ajánlat .......................................... 100 Tájékoztatási kötelezettség a magyar jogban ....................................................................................... 106 A fogyasztási kölcsönre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség ........................................................... 107 Tisztességtelen reklám ......................................................................................................................... 110

A szerződés tartalmának kialakítása ..................................................................................... 113 A szerződéskötés szabályai egyes tagállamokban ............................................................................... 114 A szerződéskötés magyar szabályozása és banki gyakorlata ............................................................... 119

Általános szerződési feltételek alkalmazása .......................................................................... 125 A szerződés jellegzetes tartalmi elemei .................................................................................. 130 Szolgáltatás - ellenszolgáltatás............................................................................................................. 130 A kamat mértéke – lehet-e uzsorás a szerződés? ................................................................................. 132 Szerződésmódosítás lehetősége ........................................................................................................... 138 Törlesztés ............................................................................................................................................. 142 A kölcsön biztosítékai .......................................................................................................................... 143 Az adós információs kötelezettsége ..................................................................................................... 144 Fizetési haladék.................................................................................................................................... 145 Előtörlesztés ......................................................................................................................................... 146 Egyéb, tipikus rendelkezések a fogyasztási kölcsönszerződésekben ................................................... 150

Szerződésszegés ........................................................................................................................ 153 Elállási jog ................................................................................................................................ 166 A fogyasztóvédelmi elállási jog ........................................................................................................... 166 Az irányelvek által meghonosított elállási jogok főbb típusai ............................................................. 168 Elállási jogok a fogyasztói hitelszerződés körében .............................................................................. 171 A fogyasztóvédelmi elállási jog működése és funkciói ....................................................................... 176 A „Heininger-ügy” ............................................................................................................................... 178 A jogintézmény hatása a szerződési jogi dogmatikára......................................................................... 192

223

Rendhagyó összefoglalás – javaslat a fogyasztói hitelről szóló irányelv megújítására ...... 195 Fejlődési irányok ...................................................................................................................... 212 Irodalomjegyzék....................................................................................................................... 217 Tartalomjegyzék ...................................................................................................................... 223

224