Berkesi András
különös ősz
Berkesi András
Különös ősz Regény
2010
Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail:
[email protected] A könyv az alábbi kiadás alapján készült: Magvető Kiadó 1984 Korrektor: Hoppe Adrienn Borító: Rimanóczy Andrea
1.
Már indulni akartak, amikor váratlanul megszólalt a rádió: „Figyelem, figyelem! Fontos közleményt olvasunk be! A Magyar Népköztársaság kormánya a további vérontás megszüntetése és a békés kibontakozás biztosítása érdekében elrendeli az általános azonnali tűzszünetet. Utasítja a fegyveres erőket, hogy csak akkor tüzeljenek, ha őket megtámadják. Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke.” Ezután a bemondó közölte, hogy Nagy Imre hamarosan fontos, nagy horderejű felhívást fog intézni az ország népéhez. Úgy döntöttek, hogy megvárják Nagy Imre beszédét. Teréz hangja kihallatszott hozzájuk: – Istenem, de jó, hogy nem mentek el. A gyerekek Peti vezetésével kiszaladtak az udvarra, vidám hangoskodásuk hamarosan behallatszott a házba. Márti az alvó Miklóskát óvatosan bevitte Teréz szobájába, lefektette, utána kiment a konyhába Horváthnéhoz, és mosogatni kezdett. Teréz megkérdezte Keserűéktől, hogy ebédeltek-e már? Nem, tegnap este óta még semmit sem ettek, mondta a férfi. Olyan gyorsan kellett elhagyniok a lakásukat, hogy evésre nem is gondolhattak. – Ejnye már – perelt az öregasszony –, üres gyomorral akartak elmenni? Ki hallott már ilyet? – A fiatalasszonyra nézett. – Legalább te szóltál volna, Ilonkám. – Már az is nagy dolog, hogy be tetszett fogadni. Úgy gondoltam, hogy reggel majd vásárolok valamit. De az üzletek zárva voltak. – Ejnye már! – zsörtölődött az öregasszony. – Így gondoltam meg úgy gondoltam. Amíg minékünk egy darabka kenyerünk, egy szem krumplink van, addig ti sem fogtok éhezni. Gyorsan főzök egy kis paprikás krumplit. Jó lesz? – Ne tessék fáradni, Teréz néni. Egy szelet sózott kenyér is jó lesz – mondta Keserű, és leült az asztal mellé, szemközt Gelleyvel, aki kényelmesen végigdőlt a kanapén. – Kapnak azt is, kenyeret is – mondta az öregasszony. – Péter, van ott a szekrényben egy üveg kisüsti pálinka, addig kóstoljátok meg. Kicsit csípős, de nagyon finom. – Azzal kiment a konyhába. Schuszter főhadnagy is leült, és rosszkedvűen nézett maga elé. Péter elővette az üveget, Sára pedig poharakat tett a kerek asztalra. – Maga is iszik, Gelley elvtárs? – kérdezte Péter. 5
– Nem, nem kérek. – Lábát keresztbe rakta, karját a kanapé tám lájára fektette. – Ilonka? – Én sem. Ilonka az öregasszony karosszékében ült az ablaknál, Sára letelepedett melléje a zsámolyra. – Én kérek – mondta a férjének, majd Ilonkát biztatta: – Igyál egy-két kortyot, jót fog tenni. – Telezabáltam magam csillapítóval – súgta vissza az asszony. Sovány és sápadt volt, szeme fényes, mintha lázban égne. A rádióban zene szólt. Sára egy pillanatig a zenére figyelt, aztán cigarettával kínálta Ilonkát. A virágállványra tette a hamutartót, lehunyta a szemét. Az volt az érzése, hogy nem anyósánál van a Szomolnok utcai házban, hanem Buchenwaldban a „B” blokkban, mellette Ilonka kapkodva szedi a levegőt, Rózsi pedig Péterről ábrándozik. A barakk falán kopog a jégeső, valahol távolban veszettül ugat egy kutya… – Elaludtál? – hallotta Péter hangját. – Vedd már el! Átvette a pálinkával teli poharat, halkan megköszönte. – Hát akkor egészségünkre! – mondta Keserű. Sára is fenékig kiitta. Az erős pálinka égette a torkát, nem is esett jól neki. Az üres poharat a virágtartó lapjára tette a cserép mellé. – Csak valami jót közölnének – mondta Ilonka halkan. – Talán István is megnyugodna végre. Nem tudom, mi van velem, de ennyire még a táborban sem féltem. Csütörtökön az a sok holttest a Parlament előtt. Szegény Eszter, még sohasem látott hullákat. Csak állt, és nézett. Alig tudtam elvonszolni onnan. Iszonyú volt. Sára jól látta, hogy Ilonka keze remeg, pedig görcsösen belekapaszkodik a szék karfájába. Hideg csuklójára fonta ujjait, lágyan megszorította. – Ne félj, nem lesz semmi baj. A nehezén már túl vagyunk. – Mondta a vigasztaló szavakat, de maga sem hitt bennük. Aztán, hogy elterelje Ilonka gondolatait, másról kezdett beszélni. – Egyébként mi van most veletek? Ilonka mintha pókhálót szedne le homlokáról, felemelte sovány karját. – Reggel azt mondta, hogy örökre szakítottak. Állítólag férjhez ment. – Te tudtad, hogy Yvette és… Ilonka bólintott. – Sohasem titkolta. – Az ölébe tette a hamutálat, belenyomta a csikket. Sárára nézett. – Mikor találkoztál Yvette-tel? 6
– A harcok előtt. Azt hiszem, huszadikán, a Széchényi Könyvtárban. Ott dolgozik. – Hosszan gondolkodott. – Ha tudtad, miért nem beszéltél vele? – És mit mondtam volna neki? Hogy ne vegye el a férjemet? Te megtennél ilyet? – Nem tudom. Egyébként Yvette is azt mondta, hogy vége. Nem buta lány. Amikor kijött a börtönből, tárgyilagosan mérlegelte a helyzetét, és úgy döntött, hogy nem csinálja tovább. Értelmetlen lenne. Harmincéves. Kapóra jött neki, hogy Rácz Menyhért megkérte a kezét. Gondolkodás nélkül igent mondott. Úgy tudom, legalábbis nekem ezt mondta, hogy jól élnek egymással. – Rácz tényleg ellenforradalmár? – Miért lenne az? – Nem tudom. De István szerint az. Péternek is ez a véleménye. – Ez éppolyan rögeszme, mint az, hogy ellenforradalom van. – Hanem mi van? – kérdezte váratlanul Péter, aki már hosszabb ideje hallgatta a két asszony beszélgetését. – Nem tudom. – Mert nem akarja tudni – mondta Gelley. – Hát én majd megmondom magának, hogy mi van. – Jobban tenné, ha hallgatna – mondta ellenségesen Sára. – Maga nekem ne mondjon semmit! Gelley idegesen felugrott. – Most mi az úristent akar tőlem? – Semmit. Magától, Gelley, én semmit sem akarok. Egyszerűen nem vagyok kíváncsi a véleményére. – Akkor is megmondom. Igenis ellenforradalom van, ha tudni akarja. – Arca már bíborvörös volt az indulattól. – Akkor miért nem fog fegyvert? Miért lapul itt napok óta? – És maguk? – Mi nem mondjuk, hogy ellenforradalom van. – Sára! – Péter indulatosan megragadta az asszony karját. – Hagyj békén! És ne oktass! Akkor is megmondom a véleményemet, ha neked nem tetszik. – Remegett az idegességtől. Gelley kirohant a szobából, bevágta maga mögött az ajtót. – Most boldog vagy? – kérdezte Péter. De Sára nem válaszolt. Kiment az udvarra, hogy kiszellőztesse a fejét. Később, amikor visszament, csendesen leült Ilonka mellé. Keserű
7
éppen akkor mesélt az emberről, akivel negyvenöt elején Debrecenben ismerkedett meg. – Harmincöt-negyven éves lehetett – mondta Keserű. – Akkor jött haza Moszkvából. Tagja volt a fegyverszünetet kérő küldöttségnek mint kommunista-szakértő. Elmondta, valamikor kommunista volt Erdélyben. Milyen kommunista lehetett az az ember, akit Horthy érdemesnek tartott arra, hogy a küldöttség tagja legyen? Hát olyan. Debrecenben ez az ember már a kisgazdapárt képviselőjelöltje volt. Az erdélyi kommunisták azt állították, hogy emberünk a sziguranca provokátora és besúgója volt. Snitt. Negyvenhat végén letartóztatták a Dálnoki-féle összeesküvésben. Kihallgattam én is. Azért lett összeesküvő, mondta, mert kommunistaellenes. A polgári demokrácia híve, nem akarja, hogy Magyarországon szocializmus legyen. Világos beszéd, igaz? Akkor már bebizonyosodott, hogy valóban a sziguranca embere volt. Úgy tudom, kiadták a románoknak. Ötvennégyben szabadult, visszazsuppolták Magyarországra. Emberünk – nem valószínű, hogy a börtönből a szocialista rendszer híveként szabadult volna – jelenleg a Szabad Nép székházában trónol mint a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke, és több száz fegyveresnek parancsol, lapot ad ki, nem hajlandó elismerni a Nagy Imre-kormányt. Újságjaink úgy írnak róla, mint szabadsághősről. Ezt az embert Dudás Józsefnek hívják. Ő irányítja a Széna téri fegyvereseket is. Megszállták a II. kerületi tanácsot, elzavarták a régi adminisztrációt, és saját embereikkel megalakították a forradalmi bizottmányt. – Hangja most színt váltott, mélyebb, komolyabb, határozottabb lett. – Dudás József most Kossuthra, negyvennyolcra hivatkozik, a fegyveresei között olyanok is vannak, akik a szocializmus hívei. De ezek az emberek nem ismerik Dudás múltját. Teréz lépett be. – Sára, teríts meg! Készen van az ebéd. Keserű az utolsó falatot nyelte le, amikor a rádióban meghallották Nagy Imre hangját. Hirtelen csend lett, arcukra kiült a várakozás, kíváncsiság. „Magyarország népe! – kezdte a miniszterelnök. – Az elmúlt héten tragikus gyorsasággal peregtek az események.” Sára bólogatott, feszülten figyelt, egyetlen szót, egyetlen mondatot sem akart elmulasztani. Most minden szónak, de még a hangsúlynak is külön jelentősége van. Magában pedig helyeselt. Lám csak, mégis jól látta ő az események menetét. Huszonnegyedike óta nem volt az utcán, és mégsem tévedett. Rákosiék a bűnösök. 8
