Berkesi András
Szélcsend 1. rész
2009
Impresszum Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail:
[email protected] megjelent A/5 oldalméretben New Baskerville betűtípusból szedve A könyv az alábbi kiadás alapján készült: Magvető 1987 Korrektor: Pálinkás Krisztina Borító: Rimanóczy Andrea ISBN 978-963-299-538-0
1. Forgách Bálint 1985. január 5-én múlt 50 éves. Tíz évvel azelőtt nevezték ki a Vegyi Üzemeket Tervező és Kivitelező Vállalat vezérigazgatójának, azóta háromszor nyerték el a Minisztertanács és a SZOT vörös zászlóját. Forgách joggal érezte úgy, hogy a vállalat sikereiben az ő munkája, szaktudása, irányító tevékenysége is jelentősen közrejátszott. Nemcsak az elnyert kitüntetésekre és címekre volt büszke, hanem arra is, hogy a vállalat nyereségéből minden évben négy-öt százalékkal többet fordíthattak bérfejlesztésre az országos átlagnál. Ennek a kiemelt bérezési politikának az lett az eredménye, hogy az iparág legképzettebb szakemberei ajánlották fel titokban vagy nyíltan munkájukat a vállalatnak. Forgách Bálint nagyszerű menedzsernek is bizonyult, szűkebb vezérkarával gondosan kidolgozta azt a taktikai irányvonalat, amelyet a külföldi versenytárgyalásokon a vállalat megbízottainak követniök kellett. Néhány alapvető dologra rendkívül kényes, érzékeny volt, mint például a megalapozott szakértelemre, a pontosságra, a gyors, de kellően megfontolt döntésekre, a határidők betartására. Nem tűrte el a lazaságot, a hányavetiséget, a hazai vagy külföldi tárgyalásokon részt vevő munkatársaitól megkövetelte a kulturált viselkedést, amely magába foglalta a tárgyalásokon ismertetett, szakmailag megalapozott véleményt éppúgy, mint a korszerű, ízléses öltözködést. – Önök – mondta a külföldre utazó munkatársainak – nemcsak a vállalatunkat képviselik, hanem hazánkat is, a magyar népet. Ezt egyetlen pillanatig se felejtsék el. Forgách középtermetű, szikár, barázdált arcú férfi volt, sűrű, barna haját télen-nyáron rövidre nyíratta, világoskék szemével gyanakvás nélkül, őszinte bizalommal nézett az emberekre, tekintete ilyenkor felhőtlen, barátságos volt, de szikrázott, és vihar tombolt benne, ha észrevette, hogy munkatársa vagy valamelyik üzletfele ostobának nézi, vagy be akarja csapni őt. Titkárnője, a szőke hajú Wágner Adél istenítette főnökét, és évek óta abban reménykedett, hogy Forgách közelebbi kapcsolatba kerül vele, végül is – és ezt Adél nagyon jól tudta – rosszul élt feleségével, Klárival, a Hazafias Népfront függetlenített kerületi titkárával. Adél azt is nagyon jól tudta, hogy főnökének nincsenek 3
sem tartós, sem futó nőügyei, szabadidejében a szénhidrogének izomerizációs tulajdonságaival foglalkozik, különösen érdeklik őt az aromás szénből és hidrogénből álló vegyületek – mint például benzolok, munkaidejének lejárta után képes órákat eltölteni a laborban, ahol kísérletezik és bonyolult számításokat végez. Adél harmincöt éves, elvált asszony volt. Munkáját most is, mint minden reggel azzal kezdte, hogy felbontotta a postát – 1985. március 20-a volt, szerda. Jól beszélt franciául, s amikor elolvasta Abdel Abu Ahmar vezérigazgató Szumbatrából, az Olajipari Kombinátból küldött udvariasan, de mégis határozottan fogalmazott levelét, nem volt kétsége afelől, hogy szeretett főnökének, ha elolvassa Ahmar levelét, fel fog emelkedni a vérnyomása. Arra gondolt, hogy néhány napra elfekteti a levelet, ám amikor azt olvasta, hogy Ahmar úr a levél másolatát megküldte tudomásulvétel végett a TESCO-nak is, lemondott tervéről, mert biztosra vette, hogy Krupa doktor perceken belül keresni fogja főnökét. Adél nemcsak Forgáchot féltette, hanem Szabolcsi András mérnököt is, mert a levélből világosan kiderült, hogy a játék most Szabolcsi kapuja előtt folyik, és Krupa doktor nem hagyja ki a váratlan helyzetet, hanem gyilkos erővel belövi a labdát Szabolcsi kapujába. Pedig szegény mérnök úrnak van most baja éppen elég. De hát ő tervezte a szumbatrai kombinátot, ő készítette el a számítógépes gyártási programot, az építkezés során ő utazott Észak-Afrikába (irigyelték is ezért őt sokan), ő ellenőrizte a műszaki, főleg elektronikus berendezések szerelését, kipróbálását. Adél azt is tudta, hogy Krupa doktor miért szeretné elgáncsolni Szabolcsi Andrást. Az elmúlt évben arra kérte őt, hogy kislányát, Krupa Anikót az egyetemi felvételi vizsgán segítse, s ha nem sikerülne teljesítenie a felvételihez szükséges pontszámokat, szóljon a kislány érdekében. Adél „véletlenül” végighallgatta a telefonbeszélgetésüket. – Mégis, hogy gondolod? – kérdezte Szabolcsi. – Jaj, András – mondta Krupa –, ne játszd meg a naiv kisfiút. Neked egyetlen szavadba kerül. – Egyetlen szavamba? – Igen. Egyetlen szavadba. Mégiscsak te vagy az egyetemi docens, az Akadémia levelező tagja, a vizsgabizottság elnöke, a hadiipari… – Kérlek, hagyd abba – vágta el a szóáradatot Szabolcsi, majd azt mondta: – Figyelj rám, Pali, ha a lányod megfelel, felvesszük, 4
ha nem sikerül a felvételije, nem segíthetek. Ezt ne kívánd tőlem. Szervusz. – Szabolcsi letette a kagylót. Adél újból átolvasta a levelet. Igen, ez Szabolcsi ellen szól, és ezt a ziccert Krupa doktor nem fogja kihagyni, nem, mert a lányát nem vették fel az egyetemre, Krupa pedig nem felejt, az első alkalommal visszaüt, és ezt a visszaütést kedvesen, mosolyogva csinálja, de aki közelebbről ismeri őt, az tudja, hogy a szegletes, csontos arcára feszülő megtévesztő mosolyt a féktelen düh, az elvakult bosszú szülte. Adél mélyet sóhajtott, aztán becsukta a postakönyvet, megigazította szőke haját, felállt, és izgalmát leplezve bement Forgách Bálinthoz. Hangtalanul csukta be maga mögött a párnázott ajtót és az asztalhoz ment. – A posta, Forgách elvtárs – mondta, és az igazgató elé tette a sötétbordó könyvet. – Köszönöm, Adél – bólintott a vezérigazgató. – Parancsol kávét? – Majd később. – Cigarettára gyújtott, nézte a csinos fiatalas�szonyt. – Édesanyja hogy van? – Nem jól, de hallani sem akar a műtétről. – A szövettani vizsgálat eredményét már közölték? – Sajnos rosszindulatú a daganat. De anya… – Megmondták neki az eredményt? Adél bólintott. – Nem lehetett eltitkolni. Bárány professzor megmagyarázta neki, hogy ha most leveszik a bal mellét, megakadályozhatják a nagyobb bajt. De anyával nem lehet beszélni. Nem engedem, hogy levegyék a mellem és kész, mondta. Tessék megmondani, most mit csináljak? – Beszéljek vele? – Nagyon kedves, igazgató elvtárs, de mit mondana neki? – Fogalmam sincs. – Forgách megnyomkodta széles homlokát. – Tulajdonképpen igaza van, Adél. Bárány után én mit mondhatnék neki? – A postakönyvre bökött az állával. – Van benne valami érdekes? – Ahmar úr írt Szumbatrából. – Nafene! Mit akar a jó öreg olajos efendi? – Reklamál. Szerinte valami baj van a gyártási programmal, a vezérlőteremben percenként kigyulladnak a hibákat jelző lámpák, 5
megakad a termelési folyamat, nagyok a veszteségek. A levelet legfelülre tettem. – Köszönöm. – Intett Adélnak, hogy elmehet. A titkárnő könnyű léptekkel elhagyta a szobát. Amikor becsukta az ajtót és egy pillantást vetett Forgáchra, látta, hogy az igazgató már a levelet olvassa. Alighogy leült az asztalához, megszólalt a telefon. Adél felvette a kagylót. – Vegyiműveket… – kezdte, de Krupa erélyes hangja félbeszakította a megkezdett bemutatkozást: – Maga az, Adél? – Én vagyok. – Kézcsókom, Krupa vagyok. Kapcsolja, kedves, Forgách elvtársat. – Kapcsolom. – Beszólt az igazgatónak. – Krupa doktort kapcsolom. – Szervusz, Forgách elvtárs. – Parancsolj. – Megkaptad már Ahmarék levelét? – Most olvastam el. – Eredetiben vagy magyar fordításban? – Miután jól beszélek franciául, természetesen eredetiben olvastam el a levelet. – Persze, elnézést. Akkor, gondolom, érted, hogy miről van szó. Forgách nagy önuralommal tartotta féken indulatát. Nem szerette Krupát, beképzelt, felfújt hólyagnak, bulistának tartotta őt. – Miután franciául beszélek, és hülye sem vagyok, pontosan értem és tudom is, hogy miről van szó. Abban viszont csak reménykedem, hogy hamarosan megtudom, hogy hova akarsz kilyukadni. Ámbár vannak némi sejtéseim. Hallgatlak. – Nem értem, miért vagy ennyire sértődékeny. Elvégre a mi jó hírünk forog kockán. –Legfeljebb némiképp az is. De tudtommal a szumbatrai kombinátot mi terveztük, a versenytárgyaláson, mint fővállalkozó, mi nyertük meg a pályázatot és így a kombinátot – viszonylag tisztességes nyereséget elérve – mi építettük fel, és kulcsra készen adtuk át Abdel Ahmar úrnak és az igazhívők csapatának. – Nézd, Forgách elvtárs, én értem a gúnyt, a tréfát is. De szeretnélek figyelmeztetni, hogy én már annak idején megmondtam, hogy a Szabolcsi-féle koncepció… 6
– Megmondtad. És akkor mi van? Én bízom Szabolcsiban, felelősséget vállalok érte. A kombinát két éve már, hogy hibátlanul működik, most gyártási zűrök vannak, de az okait nem ismerjük. – Bocsáss meg, most mit szándékoztok tenni? – Elküldöm Szabolcsit Szumbatrába. – Éppen őt? – Igen, őt. Ő készítette el a gyártási programot, ő irányította a tervezést, az építkezés műszaki vezetője is ő volt. Nyugodtan értesítheted az ottani embereidet, hogy Szabolcsi András hamarosan Szumbatrába utazik. –Te tudod. De ne feledd, te vagy mindenért a felelős. Az egyszemélyi felelős. Én mindenesetre a beszélgetésünkről készítek egy „Emlékeztetőt”. – Azt hiszem, az helyes lesz. Hát akkor a jó ég áldjon. – Legszívesebben úgy fejezte volna be a mondatot, hogy a jó ég szakadjon rád. Letette a hallgatót, aztán az ajtóhoz sétált, majd vissza az ablakhoz, kétszer-háromszor, hogy némiképpen megnyugodjon. Kis idő múlva kiszólt Adélnak: – Telefonáljon Szabolcsinak, hogy jöjjön át hozzám. Néhány perc múlva magas, karcsú, erősen őszülő hajú, negyvenöt éves férfi lépett be Forgách irodájába. Fehér köpenye alatt világoskék inget viselt, nyakkendője sötétkék volt, vékony fehér harántcsíkozással. – Hívattál – mondta Szabolcsi. Forgách bólintott. Felvette az asztalról Ahmar levelét és átadta a mérnöknek. – Tessék, olvasd el. Szabolcsi elolvasta a levelet kétszer egymás után, aztán visszaadta. – Fogalmam sincs, hogy mi történhetett. – Lehet, hogy rossz a program. – Két évig jó volt? A programot számítógép vezérli. A gép nem téved. Lehet, hogy megváltoztatták. – Miért tették volna? – A karosszékre mutatott. – Ülj le. Szabolcsi leült, hosszú lábát a karosszék alá húzta. – Miért tették volna? – ismételte meg a kérdést. – Te is tudod, hogy mi a teljesen automatizált gyártási eljárást korszerűsítettük és továbbfejlesztettük a nyugatnémet Hauseréktól vásárolt licencek módosításával. Ahmarék olyan termékeket is előállíthatnak sivata7
gi körülmények között, amelyek alkalmasak hadiipari felhasználásra. Mindannyian tudjuk, hogy a kombinátban nemcsak a kőolaj finomítása folyik, hanem a szénhidrogének elemi részecskéinek manipulálása is. De barátaink mással is foglalkoznak. Persze ez az ő dolguk. Sajnos én Budapestről nem tudom megtalálni a hibát. Küldjék el a gyártási dokumentációt, a jelenlegi programot, az adatokat rávisszük a gépre… – Nem, nem – tiltakozott Forgách. – Az adatokat nem fogják Budapestre küldeni, de a hibákért felelősek vagyunk. Ezért úgy döntöttem, hogy te fogsz elutazni Szumbatrába, mégpedig néhány napon belül. Szabolcsi elsápadt, ideges mozdulatokkal cigarettára gyújtott. – Bálint – mondta és kapkodva kifújta a füstöt –, én nem mehetek. Most nem. – Hogyhogy nem mehetsz? – Nem hagyhatom itt Andreát. Forgách hirtelen maga előtt látta a szép arcú, tizenöt éves Andreát a tolókocsiban. Jól emlékezett arra a tavaly novemberi versenyre, melyet az új színes televízióján nézett végig. Andrea felemás korláton a döntőbe jutott és esélyes volt az ezüst- vagy bronzéremre. A két és félszeres csavart szaltó leugrassál akarta meglepni versenytársait és a nézőket, de nem volt elég a lendülete az ugráshoz, olyan rosszul esett a hátára, hogy eltört a gerince, a rohammentő szállította be az Idegsebészeti Klinikára, ahol az első orvosi vizsgálat quadroplaegiát állapított meg. Szabolcsira nézett. – Semmi változás nincs az állapotában? – Csak annyi, hogy kapott egy könnyebb, esztétikusabb tolókocsit. Forgách cigarettára gyújtott. – És nem lehet segíteni azon a gyereken? – A mi idegsebészeink szerint nem. Bárdos szerint viszont… – Bárdos a háziorvosotok… – Igen. – Halljuk, Bárdos mit mond? – Tegnap este a tévét néztük – emlékezett vissza Szabolcsi az este történtekre –, egyszer csak egy szerelmi jelenetnél Andi felsikoltott és sírógörcsöt kapott. Bárdos azonnal egy nyugtató injekciót adott neki. Letérdeltem mellé, nyugtattam, Andi, kislányom, sem8
