BEN GOLDACRE ROSSZ TUDOMÁNY. Hatástalan szerek, gátlástalan kampányok AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

BEN GOLDACRE

ROSSZ TUDOMÁNY Hatástalan szerek, gátlástalan kampányok

AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

A mű eredeti címe: Ben Goldacre: Bad Science. The Fourth Estate, London, 2009. Fordította: Bori Erzsébet

ISBN 978 963 05 9221 5 ISSN 2062-1477 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akademiaikiado.hu Első magyar nyelvű kiadás: 2012 © Ben Goldacre, 2008, 2009 Hungarian translation © Bori Erzsébet, 2012 © Akadémiai Kiadó, 2012 A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója Felelős szerkesztő: Sisák Gábor A szöveget gondozta: Földes Piroska Termékmenedzser: Egri Róbert Tipográfia, nyomdai előkészítés: Eredeti Bt. Borító: Pintér József A nyomdai munkálatokat az Akadémiai Nyomda végezte Felelős vezető: Ujvárosi Lajos Martonvásár, 2012 Kiadványszám: TK110096 Megjelent 23,25 (A/5) ív terjedelemben Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary

Tartalom

BEVEZETÉS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

11

1. MÉRGEZŐ ÜGYEK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Detox és látványszínház . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fülgyertyák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Méregtelenítő tapaszok és „parasztvakítás” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Ha nem tudomány, akkor mi? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

17 18 21 23 25

2. AGYTORNA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

29

3. A PROGENIUM-XY KOMPLEX . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

37

4. HOMEOPÁTIA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Mi a homeopátia? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A hígítási probléma . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Korrekt vizsgálatot követelek! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Vaktesztek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Randomizáció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Metaelemzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

45 46 49 53 61 64 70

5. A PLACEBOHATÁS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A próbára tett placebo . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Mit mutat a kezelés? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Mit mond az orvos? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . „Placebomagyarázatok” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

79 81 83 88 90

7

Rossz tudomány Több mint molekula? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Etikus placebo? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

94 98

6. A NAP HÜLYESÉGE . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A négy fő hiba . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Léteznek ezek az adatok? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Megfigyelés vagy beavatkozás? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A teszteredményektől a magazinokig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szemezgetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az antioxidánsok kérdése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az antioxidáns-álom szertefoszlik . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

101 102 102 104 108 112 114 119

7. DR. GILLIAN MCKEITH PHD . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Dr. McKeith kioktatja a taxist . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

127 148

8. „PIRULÁK ÖSSZETETT TÁRSADALMI PROBLÉMÁKRA” . . . . . . . . Medikalizálás, avagy zseni lesz-e a gyerekem a halolajpiruláktól? . . . Minek a kontrollcsoport? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Durham védekezik . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A bizonyíték . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A pirulában az erő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A pirulaipari polip . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az idő kereke . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

151 151 153 157 158 165 169 172

9. PATRICK HOLFORD PROFESSZOR . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az AIDS, a rák és a vitaminpirulák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Majdnem szisztematikus áttekintés egy fejezetről . . . . . . . . . . . . . . . . . Professzor? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

175 176 178 184

10. A DOKTOR PERT AKASZT A NYAKADBA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

195

11. GONOSZ-E A HAGYOMÁNYOS ORVOSLÁS? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A gyógyszeripar . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Egy gyógyszer útja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Hogyan lehetséges ez? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A „fiókprobléma” és a negatív eredmények elhallgatása . . . . . . . . . . . Jelentessük meg többször . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az ártalmak elhallgatása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Vioxx . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

211 213 215 224 225 229 229 231

8

Tartalom Az adatok publikálásának megtiltása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Olcsó megoldás a világ összes bajára . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Reklámok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

233 234 235

12. BRIT TUDÓSOK, AVAGY HOGYAN KELTI ROSSZ HÍRÉT A MÉDIA A TUDOMÁNYNAK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Buggyant sztorik, avagy a kidobott pénz esete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . „Minden férfinak nagy hímtagja lesz” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . „Jessica Alba tökéletesen riszál, mondja egy kutatás” . . . . . . . . . . . . . . Statisztikák, csodakúrák, rejtett parák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . „A kutatások feltárták…” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

237 238 241 244 246 250

13. MIÉRT HISZNEK OKOS EMBEREK HÜLYESÉGEKBEN? . . . . . . . . . Véletlenszerűség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Visszatérés az átlaghoz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A megerősítés vágyából fakadó torzítások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az előfeltevésekből fakadó torzítások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Felidézhetőség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Társadalmi hatások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

255 256 258 260 262 263 265

14. ROSSZ STATISZTIKÁK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A legnagyobb számok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Válaszd meg a számaidat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Kokain árasztja el a játszótereket . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Akkor most egy könnyű eset . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Téves riasztás? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Börtönbe vele . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az ökológiai téveszme . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az ügyész téveszméje . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A lottóvesztes . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

269 269 272 276 280 282 285 285 286 287

15. EGÉSZSÉGÜGYI PARÁK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A nagy MRSA-átverés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Epilógus . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

291 291 301

16. AZ MMR-ÁTVERÉS A MÉDIÁBAN . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az oltáspara tágabb összefüggésben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Andrew Wakefield tanulmánya a Lancetben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A tanulmány háttere . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

303 305 307 310

9

Rossz tudomány Az első sajtóhírek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az autizmus . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Leo Blair . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Mit írtak a lapok? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A bizonyíték . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Tudományos „bizonyítékok” a médiában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Amiről nem beszéltek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Régi betegségek visszatérése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

312 314 315 319 324 328 332 335

ÉS MÉG VALAMI . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

345

AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK ÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS . . . . . . . . . .

353

JEGYZETEK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

357

10

Bevezetés

Nézzük meg, honnan jönnek a rossz dolgok. Több ezer brit állami iskolában a tanárok bevett gyakorlata megtanítani a gyerekeknek, hogy a fejük föl-le mozgatása javítja a homloklebeny vérellátását, és segít az összpontosításban; hogy az ujjaik szigorú tudományos módszert követő összedörzsölésével elősegítik a test „energiaáramlását”; hogy a feldolgozott élelmiszerek nem tartalmaznak vizet, és hogy a nyelvünkön tartott víz közvetlenül a szájpadlásunkon át hidratálja az agyunkat – mindezzel egy speciális gyakorlati program, az „agytorna” keretében vértezik fel a tanuló ifjúságot. Szenteljünk némi időt e hiedelmeknek, különös tekintettel az oktatási rendszer efféléket pártoló komikus figuráira. Ám ez a könyv nem a triviális ostobaságok gyűjteménye akar lenni. Természetes ívet követ a sarlatánok blődségeitől – és a nekik hitelt adó tisztes sajtótermékektől – a 30 milliárd fontos étrendkiegészítőüzletág trükkjein, a 300 milliárdos gyógyszeripar ármánykodásain és a kutatási beszámolók tragédiáján át azoknak az embereknek az esetéig, akik börtönbe kerülnek, nevetség tárgyává lesznek vagy meghalnak pusztán azért, mert rosszul értelmezzük a társadalmat elárasztó statisztikákat és bizonyítékokat. C. P. Snow fél évszázaddal ezelőtti híres „két kultúra”- (azaz a természet- és a társadalomtudományok) előadása idején a bölcsé-

11

Rossz tudomány

szek egyszerűen csak nem vettek tudomást rólunk. Manapság a természettudósok és az orvosok egy létszámában és muníciójában egyaránt túlerőben lévő haddal néznek szembe, amelynek katonái feljogosítva érzik magukat, hogy bizonyított tényekről mondjanak ítéletet, méghozzá – csodálatra méltó bátorsággal – anélkül, hogy alapvető ismereteik lennének a témában. Az iskolában tanulunk valamit a vegyi anyagokról, a mozgástörvényekről, talán később még a fotoszintézisről is, de nagy valószínűséggel egy szó sem esik a halálról, a kockázatokról, a statisztikákról és annak a tudományáról, mi az, ami öl, és mi az, ami gyógyít. A kulturális szakadék egyre mélyebb: a bizonyítékon alapuló orvoslás, ami nem más, mint alkalmazott természettudomány, nagyszerű ideákkal állt elő az utóbbi két évszázadban, és milliók életét mentette meg, de még egyetlen kiállítást sem szenteltek neki a londoni Tudományos Múzeumban. Nem az érdeklődés hiányáról van szó. Az egészség megszállottai vagyunk – a sajtó tudományos cikkeinek a fele orvosi tárgyú –, folyamatosan meggyőzőnek tűnő állításokkal és sztorikkal bombáznak minket. De mint látni fogjuk, olyan emberek informálnak bennünket, akik többszörösen alkalmatlannak mutatkoztak a tudományos bizonyítékok értelmezésére, magyarázatára és megbízható közvetítésére. Mielőtt belevágnánk, térképezzük fel a területet. Először áttekintjük, hogyan kell elvégezni egy kísérletet, hogy a saját szemünkkel lássuk az eredményt, és eldönthessük, igazol-e egy adott elméletet, vagy egy másik meggyőzőbbnek tűnik. Az olvasó talán gyermetegnek és kioktatónak találja majd ezeket a kezdő lépéseket – való igaz, a példák üdítően abszurdak lesznek –, de mindezt a vezető sajtótermékek terjesztik és hitelesítik a saját tekintélyükkel alátámasztva. Megnézzük, milyen hatást érnek el, és milyen zavart tudnak kelteni a tudományosan hangzó cikkek. Aztán rátérünk a homeopátiára, nem mintha olyan fontos vagy veszélyes lenne – nem az –, de tökéletesen példázza a bizonyítékon

12

Bevezetés

alapuló orvostudományi módszert: a homeopátiás szerek végül is hatóanyagmentes cukorpirulák, amelyek látszólag hatásosak, és így megtestesítik mindazt, amit egy kezelés elfogadható tesztjéről tudnunk kell, s rajtuk keresztül azt is megérthetjük, hogyan keltenek bennünk tévhitet egy eljárás hatékonyságáról. Minden szükségeset megtudunk a tesztelésről, és azt is, hogyan ismerhető fel a rossz teszt. A háttérben ott lapul a placebohatás, ami alighanem az emberi gyógyulás legizgalmasabb és leginkább félreértett vonatkozása, messze túl a cukorpirulákon: az intuícióval szembemenő, különös dolog, a testi-lelki gyógyítás igaz története, ami sokkal érdekesebb, mint a „terapeutikus kvantumenergia-mintákról” kiötlött bárgyúságok. Bemutatjuk működése bizonyítékait, és az olvasó majd levonja a maga következtetéseit. Aztán nagyvadakat vesszük célba. A táplálkozástudományi szakemberek alternatív terapeuták, akiknek valahogy sikerült tudományként eladniuk a területüket. Az ő tévedéseik izgalmasabbak a homeopatákéinál, mert az igazi tudomány sáncai mögött nemcsak érdekesebb, de veszélyesebb is a működésük. A veszélyük nem abban rejlik, hogy a pácienseik meghalhatnak – előfordulhat ugyan, de ezt erős túlzás lenne az ő rovásukra írni –, hanem abban, hogy módszeresen rombolják a közvélemény képét arról, mit értünk bizonyított tényen. Látni fogjuk egyfelől a retorikai bűvészmutatványokat, másfelől az amatőr hibákat, amelyekkel újra meg újra félrevezetnek bennünket az élelmiszereket és a táplálkozást illetően, és azt is megnézzük, hogyan tereli el ez az új iparág a figyelmünket az életmódban rejlő és az egészséget veszélyeztető valódi rizikófaktorokról. Áttételesebb, de nem kevésbé riasztó az a hatás, amelyet az én- és testképünkre tesz, különös tekintettel arra a széles körben terjedő tendenciára, hogy orvosi esetként láttassunk társadalmi és politikai problémákat, biomedikális kérdéssé egyszerűsítve őket keressünk rájuk jól eladható megoldásokat, lásd tabletták és hangzatos étrendek. Bizonyítani fogom, hogy a táplálkozás valóban tudományos kutatása

13

Rossz tudomány

mellett a romlás előőrsei már a brit egyetemeken is megjelentek. Ugyanebben a fejezetben találkozhatnak az ország kedvenc orvosával, Gillian McKeith PhD-vel. Majd ugyanezeket az eszközöket alkalmazzuk a tényleges orvostudományra, és megvizsgáljuk a gyógyszeripar szemfényvesztő trükkjeit, amelyekkel átverik az orvosokat és a betegeket. Ezután megnézzük, hogyan járul hozzá a média a tudomány össznépi félreértelmezéséhez, miféle egybites szenvedéllyel hajszolja a súlytalan sztorikat, alapjaiban értve félre a statisztikákat és a bizonyítékokat, ami a legjobb példa rá, mire is kell a tudomány: arra, hogy megvédjen minket saját atomizált tapasztalataink és előítéleteink csapdájától. Végezetül (amit a legaggasztóbbnak tartok) azt mutatom be egy fejezetben, hogyan követnek el súlyos következményekkel járó szarvashibákat hatalmi pozícióban lévő emberek, akiktől nem ezt várnánk; majd megnézzük, hogy a bizonyítékok cinikus kiforgatása a médiában hogyan vezetett veszélyes és valóban groteszk túlzásokig két egészségügyi para esetében. Az már az olvasók dolga, hogy felismerjék, mennyire uralkodott el az áltudomány, de azon sem árt elgondolkozni, mit tehetünk ellene. Észérvekkel nem lehet eltántorítani az embereket attól, ami mellé nem észérvek alapján tették le a garast. De a könyv végére érve már lesznek fegyvereik ahhoz, hogy megnyerjenek – vagy legalább megértsenek – egy vitát például a csodakúrákról, az MMR-oltásról,* a gyógyszergyártók vétkeiről, egy zöldség rákmegelőző hatásának valószínűségéről, a kutatási jelentések elhallgatásáról, a fölösleges egészségügyi parákról, az anekdotikus bizonyítás érdemeiről, a test és a lélek kapcsolatáról, az irracionalitás tudományáról, a mindennapi élet medikalizálásáról. Meglátják a tényeket néhány igen népszerű megtévesztés mögött, de mire eljutnak idáig, sok hasznos ismeretre tesznek szert a kutatásról, a bizonyítási szintekről, az elfogultságokról, a statisztikáról (nyugi), a tudomány történetéről, a tu* Háromkomponensű oltás kanyaró (morbilli), mumpsz és rubeola ellen (a szerk.).

14

Bevezetés

dományellenes mozgalmakról és a kuruzslásról, továbbá hallhatnak egy-két elképesztő történetet, amelyet a természettudomány mond el nekünk a világról. Kicsit sem lesz nehéz, mert ez az egyetlen bioszóra, amelyen garantálni tudom, hogy nem az olvasók lesznek azok, akik ostoba hibákat vétenek. És ha lesznek olyanok, akik a végén sem értenek egyet velem, azoknak sem volt hiába: lehet, hogy ragaszkodnak a tévedéseikhez, de immár jóval nagyobb magabiztossággal és felkészültséggel tehetik.

Ben Goldacre 2008. július

15

1. Mérgező ügyek

Sokat beszélgetek olyan emberekkel, akik nem értenek egyet velem – még azt is megkockáztatom, hogy ez a kedvenc szabadidős tevékenységem –, és rendszeresen találkozom olyanokkal is, akik boldogan osztják meg a tudományról vallott nézeteiket, csöppet sem zavartatva magukat attól, hogy még soha nem végeztek el egyetlen kísérletet sem. Soha nem teszteltek egy elképzelést a saját kezükkel; nem látták az eredményeket a saját szemükkel, és még soha nem gondolták végig a saját agyukkal, mit mondanak a kapott eredmények a próbára tett elképzelésről. Ezeknek az embereknek önmagába zárt monolit, rejtély, tekintély a tudomány, nem pedig módszer. A tudomány alapjainak elsajátítására kiváló módszer, ha sorra vensszük kezdeti, elrugaszkodottabb állításainkat, már csak azért is, mert a tudomány részben elméletek megcáfolásából áll, de azért is, mert a csodadoktorok, marketingesek és újságírók tudományos ismereteinek hiánya jó alkalmat ad néhány egyszerű elgondolás tesztelésére. Kezdetleges tudásuk és alapvető logikai hibáik mellett olyan fogalmakkal operálnak, mint a mágnesesség, az oxigén, a víz, az „energia” vagy a toxinok: ez a középiskolai természettudomány szintje, és bőven belefér a konyhai kémia körébe.

17

Rossz tudomány

Detox és látványszínház Közkívánatra valami igazán mocskos dolgot választunk első kísérletünknek, jöjjön hát a detox. Az Aqua Detox méregtelenítő lábfürdő egy a sok hasonló termék közül. A Telegraph, a Mirror, a Sunday Times, a GQ magazin szentelt neki elég kínos cikkeket, és különböző tévéműsorokban is ajánlgatták. Íme, egy kis kedvcsináló a Mirrorból: Elküldtük Alexet az Aqua Detox elnevezésű új kezelésre, amely a szemünk láttára szabadít meg a mérgektől. Halljuk Alexet: Beteszem a lábam egy lavór vízbe, közben a kezelést végző Mirka sócseppeket önt az ionizáló egységbe, amivel beállítja a víz bioenergetikus mezőjét – ez serkenti a szervezetemet a mérgek kiválasztására. Ahogy a toxinok eltávoznak, megváltozik a víz színe. Fél óra múlva már vörös a víz… Mirka ráveszi Karent, a fotósunkat, hogy próbálja ki. Az ő vize barna buborékos lesz. Mirka túlterhelt májat és nyirokrendszert diagnosztizál – Karennek kevesebb alkoholt és több vizet kell innia. De én jó voltam!1

Ezek a cégek egyszerű feltevésből indulnak ki: a szervezetünk tele van „toxinokkal”, bármit jelentsenek is ezek; a lábunk tele van különleges „pórusokkal” (ezt az ókori Kína tudósai fedezték fel, még szép); betesszük a lábunkat a fürdőbe, a mérgek eltávoznak, a víz barna lesz. A toxinok barnítják meg a vizet? Vagy ez csak színház? Az ellenőrzés egyik módja, hogy elmegyünk egy gyógyfürdőbe, szépségszalonba vagy a neten hirdetett több ezer hely egyikébe, kérünk egy Aqua Detox kezelést, és amikor a kezelő kimegy a szobából, kivesszük a lábunkat a fürdőből. Ha a víz így is megbarnul, akkor nem a lábunk vagy a toxinok okozzák a színeváltozást. Ez egy ellenőrzött kísérlet: minden feltétel azonos, annyi a különbség, hogy benne van, vagy nincs benne a lábunk a vízben. Ennek a kísérleti módszernek megvannak a hátulütői (ami jó lecke lehet arra, hogy gyakran mérlegelnünk kell a különböző kutatási

18

1. Mérgező ügyek

formák előnyeit és gyakorlati velejáróit, ami a későbbi fejezetekben kap majd jelentőséget). Gyakorlati szempontból a „ki a lábat” kísérlethez kell némi ármány, és ezt nem mindenki vállalja szívesen. Ráadásul költséges is: egyetlen Aqua Detox kezelés többe kerül, mint az alkatrészek, amelyekből saját méregtelenítő készüléket szerelhetünk össze magunknak, az eredeti pontos mását. Kell hozzá: Egy akkumulátortöltő Két nagy szög Meleg víz Egy Barbie baba Egy felszerelt laboratórium (opcionális)

A kísérlet elektromossággal és vízzel történik. A hurrikánvadászok és vulkanológusok korában el kell fogadnunk, hogy mindenkinek megvan a kockázati tűréshatára. Csúnyán megrázhatja magát, ha otthon elvégzi ezt a kísérletet, és elmehet az áram az egész lakásban. Nem biztonságos, de bizonyos értelemben hasznos az MMR, a homeopátia, a posztmodern tudománykritika és a gyógyszeripari trükkök megértéséhez. Ne építse meg otthon!

19

Rossz tudomány

Amikor bekapcsoljuk a Barbie Detox gépet, látni fogjuk, hogy a víz megbarnul, egy nagyon egyszerű folyamat, az elektrolízis révén: lényegében arról van szó, hogy a vaselektródák rozsdája megfesti a vizet. De történik itt valami más is, ami talán rémlik az iskolai kémiaóráról. A vízben só van. A konyhasó tudományos megnevezése nátrium-klorid: oldott állapotban negatív töltésű kloridionok (és pozitív töltésű nátriumionok) lebegnek a vízben. A gépkocsi akkumulátortöltőjének vörös csatlakozója, a „pozitív elektróda” elvonja a negatív töltésű elektronokat a negatív töltésű kloridionokból, melynek eredményeképpen klórgáz szabadul fel. Tehát a Barbie Detoxban és az Aqua Detox lábfürdőben is klórgáz képződik, és a készülék működtetői ezt a jellegzetes klórszagot is ügyesen beleszövik a történetbe: elmagyarázzák, hogy ezek vegyi anyagok; a klór a testünkből jön ki, ahol az élelmiszerek műanyag csomagolásából és a vegyszerezett uszodákból halmozódott fel az évek során. „Érdekes volt megtapasztalni a víz színének változását és a szervezetemből távozó klór szagát” – meséli el egy hasonló termék, az Emerald Detox egyik használója. Egy weboldalon pedig ezt olvassuk: „Amikor először próbálta ki a Q2-t [Energiafürdő], az üzleti partnere elmondta, hogy csípte a szemét a szervezetéből távozó klór, ami gyerekkora óta gyűlt fel benne.” Az a sok vegyszeres klórgáz, ami az évek során felhalmozódott a testünkben… Belegondolni is rossz. De van még valami, ami ellenőrzésre vár. Vannak-e toxinok a lábvízben? Itt újabb problémával szembesülünk: mit értenek toxin alatt? Újra meg újra feltettem ezt a kérdést a méregtelenítő készülékek gyártóinak, de kitértek előle. Legyintettek, beszéltek a stresszes modern életvitelről, a környezetszennyezésről, a junk foodról, de nem neveztek meg egyetlen vegyi anyagot sem, amelyet megmérhetnék. „Milyen toxinokat von ki a szervezetből az önök kezelése? – kérdeztem. – Mondják meg, mi van a vízben, és én majd ellenőrzöm a laborban.” Soha nem kaptam választ. Addig ötöltek-hatoltak, amíg fogtam magam, és többé-kevésbé hasraütésszerűen választottam két kemikáliát: a kreatinint és a kar-

20

1. Mérgező ügyek

bamidot. Ezek az anyagcsere ismert bomlástermékei, amelyeket a vesék választanak ki a vizeletben. Egy barátomon keresztül elmentem egy eredeti Aqua Detox kezelésre, mintát vettem a barna vízből, és a londoni St Mary Kórház a célhoz képest túlságosan is hightech laborjában vadászni kezdtem erre a két „toxinra”. A vízben nem voltak toxinok. Csak barna vasrozsda. Most ezzel a lelettel felvértezve a tudósok hátrálhatnak egy lépést, hogy revideálják a nézeteiket arról, mi történik a lábfürdőben. A  gyártóktól nem várhatjuk el ugyanezt, de a válaszuk ezekre az eredményekre mégis roppant érdekes, legalábbis számomra, mert jól példázza az áltudomány világában elterjedt reakciót: ahelyett, hogy válaszolnának a bírálatokra, vagy az ismertté vált tények felhasználásával új modellt alkotnának, áthelyezik a céltáblát, és viszszavonulnak, ráadásul ellenőrizhetetlen pozíciókba. Egyesek már tagadják, hogy toxinok távoznak a lábfürdőben (tehát nincs mit mérnem), viszont a szervezet valahogy észleli, hogy ideje megszabadulni a toxinoktól természetes módon – bármi legyen is az, vagy bármilyen toxinokról van is szó. Egyesek immár elismerik, hogy a víz láb nélkül is megbarnul egy kicsit, de „nem annyira”. Még többen hosszú történetekbe bocsátkoznak a „bioenergetikus mezőről”, amelyet állításuk szerint nem lehet mérni, hacsak úgy nem, hogy mennyire jól érezzük magunkat. És valamennyien arról beszélnek, hogy mennyi stresszel jár a modern élet. Ez akár igaz is lehet. Csak semmi köze a lábfürdőjükhöz, ami merő színház: és mint látni fogjuk, a színház minden méregtelenítő termék közös sajátja. De lépjünk ki a barna lábvízből! Fülgyertyák

Azt hihetnénk, hogy a hopi fülgyertya könnyű célpont. De a hatásosságát önként és dalolva hirdette az Independent, az Observer és a BBC, hogy csak a tekintélyes forrásokat nevezzük meg. Mivel az ot-

21

Rossz tudomány

tani újságírók a tudományos információk hiteles közvetítői, halljuk a BBC magyarázatát arról, hogyan méregtelenítik a szervezetet ezek az üreges viaszcsövek: A gyertyák úgy működnek, hogy meggyújtva elpárologtatják öszszetevőiket, a fül első kamrája felé terelve a normál légáramlást. A gyertya enyhe szívóhatást fejt ki, amelynek révén a kipárolgó gőzök gyengéden masszírozzák a dobhártyát és a hallójáratot. Amint a gyertyát a fülbe helyezik, pecsétet formál, lehetővé téve a zsír és más tisztátalanságok távozását a fülből.2

Ennek bizonyítéka, hogy amikor felnyitunk egy gyertyát, az tele van a jól ismert narancssárga ragaccsal, ami minden bizonnyal fülzsír. Ha magunk szeretnénk tesztelni a dolgot, a következőkre lesz szükségünk: egy fül, egy ruhacsipesz, némi gyurmaragasztó (Blue Tack), egy poros padló, egy olló és két fülgyertya. Én az OTOSAN-t ajánlom, mert olyan szép a jelmondata („A fül a lélek kapuja”). Ha meggyújtjuk, és a por fölé tartjuk az egyik gyertyát, nem sok jelét látjuk a szívóhatásnak. De ne rohanjunk publikálni felfedezésünket egy tudományos szaklapban, mert valaki már megelőzött: a Laryngoscope című orvosi folyóiratban megjelent egy tanulmány,3 amely drága timpanometriai műszerrel igazolta ugyanezt, ti. hogy a fülgyertyák nem fejtenek ki szívóhatást. Itt az élő példa, hogy nem igaz az az állítás, miszerint az orvosokat nem érdeklik az alternatív gyógymódok. De mi van akkor, ha – mint gyakran sugallják – valamilyen egyéb, ezoterikusabb úton vonzza magához a gyertya a fülzsírt és a toxinokat? Ennek eldöntéséhez már egy ún. ellenőrzött kísérletre van szükség: itt két független kísérlet (az egyik az „igazi”, a másik a kontroll) eredményeit hasonlítjuk össze, amelyek abban az egyetlen feltételben különböznek egymástól, amire kíváncsiak vagyunk. Ezért kell a két gyertya.

22

1. Mérgező ügyek

Az egyik gyertyát tegyük valakinek a fülébe, követve a gyártó utasításait, és hagyjuk ott, amíg le nem ég.* A másik gyertyát fogjuk be a ruhacsipesszel, és a gyurmaragasztó segítségével állítsuk függőleges helyzetbe: ez lesz a kísérletünk „kontrollcsoportja”. A cél egyszerű: minimalizálni a különbséget a két felállás között, hogy az egyedüli eltérés abban a momentumban legyen, amit vizsgálni akarunk; jelen esetben azt, hogy „tényleg a fülünkből jön-e ki az a narancssárga ragacs”. Fogjuk a két gyertyát, és vágjuk fel. A „füles” gyertyában viaszos narancssárga anyagot fogunk látni. A „kontrollgyertyában” szintén viaszos narancssárga anyag lesz. A fülzsír azonosítására egyetlen nemzetközileg elismert módszer létezik: vegyünk egy darabkát az ujjunk hegyére és érintsük meg a nyelvünkkel. Ha a kísérletük ugyanazt az eredményt hozza, mint az enyém, mindkettőnek nagyjából gyertyaviasz íze lesz. Eltávolítja-e a gyertya a fülzsírt a fülünkből? Nem tudhatjuk, de egy publikált vizsgálat4 végigkövette a pácienseket egy teljes fülgyertyakezelésen, és nem mért csökkenést. Annyi hasznunk mindenesetre volt ebből a kísérletből, hogy megtanulhattunk valami lényegeset a tapasztalati módszerről: költséges, fárasztó és időrabló tesztelni azt a sok légből kapott találmányt, amelyet csodagyógymódként adnak el nekünk. Mert megtehetik, és meg is teszik. Méregtelenítő tapaszok és „parasztvakítás”

A barna trutymós detoxtriptichon utolsó darabjaként jöjjön a méregtelenítő lábtapasz. Kapható a legtöbb főutcai bioboltban vagy személyes „Avon-tanácsadónőjénél” (nem vicc). Úgy néz ki, mint egy teászacskó fóliaháttal, amelyet öntapadós ragasztócsíkkal a lábunk* Vigyázat! Az egyik lap megkérdezett 122 fül-orr-gégészt, akik huszonegy súlyos sérülésről számoltak be, amikor a fülgyertyakezelés közben a forró viasz a dobhártyára cseppent.

23

Rossz tudomány

ra tehetünk lefekvés előtt. Másnap reggel arra ébredünk, hogy fura szagú, ragacsos barna kulimász van a talpunkon és a teászacskóban. Ez a trutymó – figyeljük a visszatérő toposzt – volna a „toxin”. De nem az. Most már valószínűleg eszükbe jut egy gyors kísérlet ennek bizonyítására. Adok rá egy ötletet a lábjegyzetben.* A kísérlet egy módja annak, hogy eldöntsük, vajon egy megfigyelhető hatás – a trutymóképződés – kapcsolatban áll-e egy adott folyamattal. De elméletibb szintre is emelhetjük a dolgot. Ha megvizsgáljuk ezeknek a tapaszoknak az összetevőit, láthatjuk, milyen műgonddal állították össze őket. Az első tétel a listán az „acetum pyrolignosum”, azaz faecet. Ez egy barna por, ami erősen „higroszkopikus”; ez egyszerűen csak annyit tesz, hogy nedvszívó, mint azok a kis kovaföldes zacskók, amelyeket az elektromos készülékek csomagolásába tesznek. Ha a faecet bármilyen nedvességgel érintkezik, magába szívja, így keletkezik az a barna pép, amelyet melegnek érzünk a bőrünkön. Mi lehet a másik fő összetevő, ami a hangzatos „hidrolizált szénhidrát” nevet viseli? A szénhidrát egybekapcsolódó cukormolekulák hosszú lánca. Például a keményítő is szénhidrát, és a szervezetben fokozatosan bontják le cukormolekulákra az emésztőenzimek, hogy fel tudjuk dolgozni. Egy szénhidrát-molekula cukorrá való lebontási folyamatát nevezzük „hidrolízisnek”. Tehát a „hidrolizált szénhidrát”, ahogy már kitalálhatták, hangozzék bármilyen tudományosan, nem jelent többet, mint hogy cukor. Ami nyilván ragacsos lesz az izzadságtól. Kell még tudnunk valamit ezekről a tapaszokról? Igen. Van egy új csodafegyver, amelyet „parasztvakításnak” nevezhetünk; sokszor visszaköszön az ostobaság előrehaladottabb fokozatain, amelyekről később még szó lesz. Rengeteg különböző márka van, és jó néhány* Ha fogunk egy ilyen zacskót, és vizet fröcskölünk rá, majd ráborítunk egy szép, meleg teáscsészét, és várunk tíz percet, látni fogjuk a barna trutymó születését. A porcelánban nincsenek toxinok.

24

16. Az MMR-átverés a médiában

Az MRSA-botrány egyszerű, jól körülírható, kollektív átverés volt. Az MMR-oltás ügye nagyobb léptékű: az egészségügyi parák iskolapéldáját, prototípusát tisztelhetjük benne, amelynek alapján a többi is érthetővé és megítélhetővé válik. Mint az „állatorvosi lovon”, szemléltethető rajta minden bűvésztrükk, minden hírlapi kacsa, a szisztematikus és az egyéni hozzá nem értés, a hisztéria minden vonása. Még ma is reszketve merem csak nevén nevezni, két nagyon egyszerű okból. Az első, hogy a téma leghalkabb megpendítésére aktivisták és újságírók serege pattan elő, még most, 2008-ban is, és a szerkesztőségi asztalokat verve követelnek hosszú, félrevezető és érzelmektől átfűtött választ az „egyensúly” nevében. És a követeléseik kivétel nélkül mindig teljesülnek. De van egy másik szál is, ami kevésbé fontos, mint elsőre hinnénk: Andrew Wakefield, az az orvos, akit sokan a történet főalakjának vélnek, jelenleg az Általános Egészségügyi Tanács (General Medical Council, GMC) előtt áll szakmai etikai vétségek vádjával, és mire önök ezt olvassák, valószínűleg már meghozták az ítéletet. Fogalmam sincs, mi lesz az, és az igazat megvallva – bár általában örülök, ha utánajárnak az ilyen dolgoknak – az övéhez hasonló

303

Rossz tudomány

ügyekből tizenkettő egy tucat a GMC-nél. Nem izgat különösebben, ha egy bizonyos ember munkájával etikai gondok vannak: az MMRparát nem lehet egyetlen személy nyakába varrni, bárhogy is próbálkozik ezzel újabban a média. A felelősség újságírók, kolumnisták, szerkesztők és döntéshozók százait terheli, akik cinikusan, esztelenül és készakarva kilenc teljes éven át tartották címlapon a sztorit. Mint látni fogjuk, a teljes abszurditásig extrapoláltak egyetlen kutatást, miközben kínosan nem vettek tudomást a kedvező adatokról, majd az újabb és újabb cáfolatokról. „Szakértőket” idéztek tekintélyként, ahelyett hogy tudományos magyarázatot adtak volna, nem vették figyelembe a történelmi kontextust, idiótákat küldtek tényfeltárni, érzelmeket mozgósítottak szülőket állítva szembe a közvéleményt nyugtatni próbáló tudósokkal (akiket besároztak), és ami mindennek a teteje: néhány esetben egyszerűen kitaláltak dolgokat. És most azt állítják, hogy az eredeti, 1998-as Wakefield-kutatás „lelepleződött” (nem mintha valaha is meggyőző lett volna), és ez az év [2008] már annak a jegyében telik, hogy megpróbálják egyetlen emberre hárítani a felelősséget. Magam is orvos vagyok, és egy pillanatig sem képzelem, hogy kilenc éven át fenn tudnám tartani a médiahírverést egy kacsa körül. A sajtó elvakultsága – és az, hogy nem hajlandó vállalni a saját felelősségét – oda fog vezetni, hogy a jövőben is újra meg újra elkövetik majd ugyanezt a vétket. Semmit nem tehetünk ellene, ezért most kéne odafigyelnünk. Emlékeztetőül álljon itt az MMR-sztori összefoglalása, ahogy 1998tól kezdődően megjelent a brit médiában:  Egyre gyakoribb az autizmus, de senki nem tudja, miért.  Egy Andrew Wakefield nevű orvos tudományos kutatása kapcsolatot mutatott ki az egy oltásban beadott hármas MMR és az autizmus között.  Azóta további kutatások támasztják alá ezt a kapcsolatot.

304

16. Az MMR-átverés a médiában

 Bizonyíték van rá, hogy az egyenkénti oltásokban beadott MMR biztonságosabb lehet, de az orvosok és a gyógyszeripar haszonélvezői egyszerűen lesöprik ezeket az állításokat.  Tony Blair valószínűleg nem oltatta be a kisfiát.  A kanyaró nem is olyan veszélyes.  Amúgy az oltás nem is véd ellene. Szerintem ez egy korrekt összefoglalás. Valamennyi pont fő állítása vagy félrevezető, vagy egyszerűen nem igaz, ahogy látni fogjuk. Az oltáspara tágabb összefüggésben

Mielőtt belevágunk, érdemes rászánni egy percet, hogy megnézzük az oltásparákat szerte a világon, mivel mindig megdöbbent, mennyire jól körülírható egy ilyen pánik, és mennyire nehezen él meg eltérő környezetben. Az autizmust okozó MMR-től való félelmek gyakorlatilag csak a Brit-szigeteken léteznek, még Európára és Amerikára sem terjedtek át. Viszont az 1990-es években attól paráztak Franciaországban, hogy a hepatitis-B-oltóanyag szklerózis multiplexet okoz (nem volnék meglepve, ha a brit olvasók ezt tőlem hallanák először). Amerikában az oltóanyagokban tartósítószerként jelen lévő thiomersal nevű vegyület körül volt nagy para, ami nem jutott át az óceánon, pedig Európában is ugyanezt a tartósítószert használták. Az 1970-es években – hiszen a múlt is egy idegen ország – egyetlen orvos indította el azt a parát Nagy-Britanniában, hogy a szamárköhögés elleni védőoltás neurológiai károsodást okoz. Még távolabb tekintve az 1930-as években a himlőoltás – amelyet a mai értelemben vett vakcinációtól megkülönböztetendő variolizációnak neveznek – ellen indult mozgalom Leicesterben, holott nyilvánvaló volt az áldásos hatása; a vakcinaellenes érzelmek tulajdonképpen egyidősek a védőoltással. Amikor James Jurin a himlőoltást vizsgálta (azt találva, hogy a természetes betegséggel

305

Rossz tudomány

szemben kisebb a halálozási rátája), erős gyanakvással fogadták új keletű statisztikai módszereit. Franciaországban 1769-ig illegális volt a himlőoltás.* Még Edward Jenner is – aki a 19. század fordulóján bevezette a jóval biztonságosabb himlő elleni vakcinációt – a londoni szakértők erős nemtetszésével találkozott. És a Scientific American 1888-as számában olvashatunk egy cikket, amelyben ugyanarra az érvelésre ismerünk, mint amit napjainkban használnak a modern védőoltás-ellenes aktivisták: A vakcinációellenesek sikere tisztán látható a zürichi eredményekből, ahol éveken át, egészen 1883-ig törvény kötelezett a védőoltásra, megakadályozva a himlőjárványokat – 1882-ben egyetlen eset sem fordult elő. Erre az eredményre hivatkoztak a következő évben az oltás ellenzői, mondván, hogy nincs szükség ilyen törvényekre, és a jelek szerint elég befolyásuk volt a hatályon kívül helyezésére. Az akkori (1883) halálozási statisztika kimutatta, hogy minden 1000 halálesetből kettőt a himlő okozott; 1884-ben már hármat; 1885-ben 17-et; 1886 első negyedében 85-öt.

Időközben a WHO nagy sikerű, globális gyermekbénulás-ellenes programja – amely célul tűzte ki ennek a gyilkos betegségnek az eltüntetését a Föld színéről, ahogy azt a ma már csak néhány kémcsőben létező himlővírussal el is értük – került a célkeresztbe, amikor * Az egészségügyi kutatások terén akkoriban nem volt szokatlan a statisztika elutasítása: Semmelweis Ignác 1847-ben fedezte fel, hogy azon a szülészeti osztályon, ahol orvostanhallgatók dolgoznak, nagyobb a halálozás, mint ott, ahol bábaképzősök (az idő tájt a diákok végezték a kulimunkát a kórházakban). Semmelweis biztos volt benne, hogy a boncteremből hurcolnak be valami csúnyát, ezért bevezette a klórmeszes kézmosást, és a számok mellette szóltak. Esett a halálozási ráta, de az orvostudomány azon korszakában, amikor az „elméletet” felsőbbrendűnek tartották a hétköznapi empirikus bizonyítékoknál, Semmelweis igazát nem ismerték el, amíg nem jött Louis Pasteur, és meg nem erősítette a kórokozó-elméletet. Semmelweis magányosan, elmegyógyintézetben halt meg. Pasteur világhíresen.

306

16. Az MMR-átverés a médiában

az észak-nigériai kis Kano tartomány helyi imámjai azt állították, hogy a vakcina egy amerikai terv része az AIDS és a terméketlenség elterjesztésére az iszlám világban. Bojkottot szerveztek, amit gyorsan felkaptak az ország öt másik államában is. Ezt egy súlyos gyermekbénulás-járvány kitörése követte Nigériában és a szomszédos országokban, de tragikus módon még ott sem állt meg: újabban Jemenben és Indonéziában okoz élethossziglani betegséget, és a genetikai kód laboratóriumi elemzése kimutatta, hogy ezeket a járványokat ugyanaz a gyermekbénulás-vírustörzs okozta, amely Kanóból indult el. Végül is, ahogy azt bármelyik az MMR-oltást visszautasító, trendi, humán végzettségű, középosztálybeli, gyermekes észak-londoni házaspár megmondhatja, csak azért, mert a védőoltás szinte eltüntette a gyermekbénulást – ezt a megnyomorító betegséget, amely még 1988-ban is 125 országban okozott járványt –, még nem kell feltétlenül jó dolognak tartani. Az oltásellenes paráknak ez a változatossága és egymástól való elszigeteltsége jól szemlélteti, hogy nem a kockázatok józan elemzésén alapulnak, inkább helyi politikai és társadalmi aggodalmakat tükröznek: mert ha egyik országban veszélyes a hepatitis-B vagy az MMR vagy a gyermekbénulás elleni védőoltás, akkor a világ más részein ugyanolyan veszélyesnek kellene lennie; és ha az aggodalmak valódi bizonyítékon alapulnának, kivált az információ gyors áramlásának korában, azt várnánk, hogy az újságírók mindenütt hangot adnak a veszélyeknek. De nem. Andrew Wakefield tanulmánya a Lancetben

1998. februárban egy kutatókból és orvosokból álló csoport Andrew Wakefieldnek, a londoni Royal Free Kórház sebészének a vezetésével kutatási beszámolót tett közzé a Lancetben, amely mára a tudománytörténet egyik leginkább félreértett és félreértelmezett tanulmányává vált. Bizonyos értelemben maga kereste magának a

307

Rossz tudomány

bajt: rosszul megírt dolgozat volt, bizonytalanul fogalmazta meg a hipotézisét, sőt a következtetéseit is (szabadon olvasható az interneten). Azóta részben visszavonták. A kutatás128 tizenkét gyermekről szólt, akiknek emésztési problémáik és magatartási problémáik voltak (főként autizmus). Megemlítették, hogy nyolc gyerek szülei vagy orvosai szerint a problémák néhány nappal az MMR-oltás után kezdődtek. Beszámoltak még különböző vértesztekről és szövetmintákról, amelyek esetenként abnormálisak voltak, de gyerekről gyerekre változtak. 12 gyermeket vizsgáltunk, akik egymást követően a gyermekgasztroenterológiára kerültek kiterjedt fejlődési rendellenességekkel, amelyek már elsajátított készségek elvesztésével, valamint gyomor-, béltünetekkel (hasmenés, hasfájás, felfúvódás és ételintolerancia) jártak. […] Nyolc gyermek esetében a magatartási problémák kezdete vagy a szülők, vagy a gyermekorvos szerint, a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni védőoltáshoz köthető. […] Ennek a nyolc gyermeknek az esetében az első magatartási tüneteknek a vakcinációtól számított jelentkezése átlagosan 6,3 nap volt (1–14 nap tartományban).

Mit mond ez a dolgozat két elterjedt dolog, az MMR-oltás és az autizmus kapcsolatáról? Lényegében semmit. Tizenkét beteg nem kontrollált vizsgálati eredményei egy ún. esetleírás formájában, amely jellegéből fakadóan különösebb erőfeszítés nélkül demonstrálja egy szer adása (expozíció) és egy következmény kapcsolatát. Nem vettek bele olyan gyerekeket, akik megkapták és akik nem kapták meg az MMR-t, hogy aztán összevethessék az autizmus arányát a két csoportban (ez az ún. „kohorszvizsgálat”). Nem vettek be autista és nem autista gyerekeket, hogy összevethessék a beoltottak és a nem beoltottak arányát a két csoportban (ezt hívják „eset-kontroll vizsgálat”-nak). Magyarázhatná-e bármi más az MMR, a bélproblémák és az autizmus látszólagos kapcsolatát ennek a nyolc gyermeknek az eseté-

308

16. Az MMR-átverés a médiában

ben? Először is, noha ez a tünetegyüttes ritka lehet, ez egy egyetemi klinika szakrészlege, ahová éppen azért utalták be a gyerekeket, mert gyomor-bél panaszaik és magatartási problémáik voltak (a beutalások körülményeit, mint erről még szó lesz, vizsgálja a GMC). Ha az ország több milliós népességéből néhány gyerek, akinél együtt járnak ezek a meglehetősen elterjedt dolgok (védőoltás, autizmus, emésztési panaszok), összetalálkozik azon a helyen, amely már eleve erre a tünetegyüttesre szakosodott, mint ez a klinika, nem volna szabad meglepődnünk. Emlékezzünk a szerencsétlen holland ápolónő, Lucia de Berk ügyére (vagy akár a lottóvesztesekről szóló sajtóbeszámolók hiányára); rendre előfordul, hogy valószínűtlen események kapcsolódnak össze valahol, valakiknél merő véletlenből. Ha a dolog megtörténte után céltáblát rajzolunk köré, azzal nem mondunk semmit. A kezelési kockázat története mindig valami olyan sejtéssel kezdődik, mint az ehhez a klinikai tünetegyütteshez kötődő gyanú; de egy gyanúnak, amíg nem támasztják alá, általában nincs hírértéke. A tanulmány megjelenésekor sajtótájékoztatót tartottak a Royal Free Kórházban, és számos jelen lévő orvos és tudós látható elképedésére Andrew Wakefield kijelentette: úgy véli, helyesebb volna egyenként beadni a védőoltásokat a tripla MMR-vakcina helyett. Nem kellett volna meglepődni: a kórház addigra már kiadott egy videós sajtóközleményt, amelyben Wakefield elmondta ugyanezt. Mindannyiunknak, egyes emberként jogunk van a megérzéseinkhez, de sem a tizenkét gyerekről készült tanulmányban, sem más publikációban semmi nem utalt arra, hogy a különálló oltások biztonságosabbak lennének. Valójában jobb alapunk van azt gondolni, hogy az egyenkénti oltás lehet a károsabb: hatszor kell felkeresni a gyermekorvost, hatszor átesni a kellemetlen szúráson, amelyből négy menet így elkerülhető. A szülők megbetegedhetnek, elutazhatnak, elköltözhetnek, elfelejthetik, melyiket adták már be, ha fiaik vannak, talán nem látják értelmét a rubeola elleni oltásnak, ha lányaik, akkor a mumpsz elleninek, vagy a gyermekeit egyedül nevelő, dolgozó anyának nincs rá ideje.

309

Rossz tudomány

Továbbá a gyerekek hosszabb időn át vannak kitéve egy fertőzésnek, különösen akkor, ha egy év is eltelik az egyes oltások között, ahogy Wakefield (a hasára ütve) javasolta. A dolgot csak még ironikusabbá teszi, hogy bár az autizmus legtöbb okát nem ismerjük, a néhány jól körülírt ok129 közül az egyik éppenséggel a rubeolafertőzés, ami az anyaméhben éri a magzatot. A tanulmány háttere

Azóta felmerült néhány igen aggasztó kérdés. Nem foglalkozunk velük részletesen, mert nem igazán érdekelnek az ad hominem sztorik, és azt sem szeretném, ha valaki nem a kutatási bizonyíték, hanem a történet e vonatkozása alapján jutna következtetésre az MMR és az autizmus kapcsolatáról. Vannak dolgok, amelyek csak 2004-ben derültek ki, és nem volna helyes figyelmen kívül hagyni őket: köztük többszörös érdekütközésekre tett utalások, nyilvánosságra nem hozott torzító tényezők a kísérleti alanyok kiválasztásában, eltitkolt negatív eredmények és a tesztek etikai tisztaságának problémái. Nagyrészt a Sunday Times fáradhatatlan oknyomozó újságírója, Brian Deer tárta fel őket, és ma már ezek is bekerültek a GMC vizsgálatának130 célkeresztjébe. Vizsgálják például, hogy Wakefield elmulasztotta-e közölni a Lancet szerkesztőjével a részesedését egy új vakcina szabadalmi jogából; ennél is aggasztóbb, hogyan került be 1998-ban az a tizenkét gyermek a Royal Free Kórház kutatásába. Míg a dolgozatban azt állították, hogy egymást követően utalták be őket, valójában Wakefieldnek már 50 000 fontot fizetett egy ügyvédi munkaközösség, hogy vizsgálja meg azokat a gyerekeket, akiknek a szülei perelni készültek az MMR miatt, és a GMC azért vizsgálja, honnan jöttek a kutatásba bevont gyerekek, mert úgy tűnik, hogy több pácienst kifejezetten hozzá utaltak be, mint olyan valakihez, akiről formálisan vagy informálisan tudták, hogy kimutathatja a kapcsolatot az MMR és az autizmus között, valamint egy per előkészítésében dol-

310

16. Az MMR-átverés a médiában

gozik. Megint az eleve ezt keresték problémájához lyukadunk ki, és az a tény, hogy a tizenkét gyerekből csak nyolcnak gondolták úgy a szülei vagy az orvosai, hogy az MMR okozta a gondokat, finoman fogalmazva sem tűnik lehengerlőnek. A vizsgálatban részt vevő tizenkét gyerekből tizenegynek a szülei perelték be a gyógyszercéget (az az egy, aki nem perelt, amerikai volt), és közülük tízen már az 1998-as tanulmány megjelenése előtt ügyvédhez fordultak, hogy jogi úton lépjenek fel az MMR gyártójával szemben. Wakefield végül 435 643 fontot plusz költségtérítést kapott a per fedezésére szolgáló pénzalapból az MMR-ügyben játszott szerepéért. Különböző invazív vizsgálatokat – köztük gerinccsapolást és béltükrözést – végeztek a gyerekeken, ami felveti az etikai felelősség kérdését. Az etikai bizottságot megnyugtatták afelől, hogy ezek orvosilag mind indokoltak voltak, azaz a gyerekek érdekében végezték el őket. A GMC most vizsgálja, hogy vajon nem csak a kutatás érdekeit szolgálták-e szemben a gyerekek érdekeivel. A lumbálásnál egy tűt szúrnak a gerincoszlop közepébe, hogy lecsapoljanak némi folyadékot, a kolonoszkópiát úgy végzik, hogy egy hajlékony kamerát és (hideg) fényforrást vezetnek be az ánuszon át, végig a vastagbélen. Egyik beavatkozás sem kockázatmentes; az MMR kutatási projekt kiterjesztésében részt vevő egyik gyerek súlyos sérülést is szenvedett a béltükrözés során, és azonnal át kellett vinni a Great Ormond utcai Kórház intenzív osztályára, mert tizenkét helyen átlyukasztották a belét. Több szerve is károsodott, köztük a veséje és a mája, neurológiai problémái is lettek, és 482 300 font kártérítést kapott. Ilyen dolgok előfordulnak, senki sem vádolható értük, pusztán azt szerettem volna illusztrálni vele, hogy csínján kell bánni az ilyen beavatkozásokkal. Közben, 1997-ben egy Nick Chadwick nevű fiatal PhD-hallgató megkezdte tudományos munkáját Andrew Wakefield laboratóriumában: PCR-technológiát (a DNS-mintavételi eljárás része) alkalmazva kereste egy kanyarótörzs genetikai anyagának nyoma-

311

Rossz tudomány

it a tizenkét gyerek béltraktusában, mert ez volt a központi magva Wakefield elméletének. 2004-ben Chadwick interjút adott a Channel 4 Dispatches című műsorának, 2007-ben pedig egy amerikai vakcinaperben tanúskodva azt állította, hogy nem talált kanyaró-RNS-t a mintákban. De ezt a fontos eredményt, amely ellentmondott karizmatikus főnöke elméletének, nem publikálták. Még folytathatnám. 1998-ban ezekről még senki sem tudott. De ennek semmi jelentősége, mert a média MMR-átverésének az volt a legnagyobb tragédiája, hogy ezeknek a dolgoknak a nyilvánosságra kerülése vetett véget neki, nem pedig a bizonyítékoknak még idejekorán történő alapos és kiegyensúlyozott értékelése. Újabban azt láthatjuk, hogy milyen ostobaságokat hordanak össze a riporterek – a BBC-ét is beleértve.131 Azt állítják, hogy a Wakefield-kutatás azóta „lelepleződött”. Nem. Ez a kutatás soha nem is igazolta a média hisztérikus túlértelmezését. Ha észnél vannak, el sem kezdődött volna az MMR-para. Az első sajtóhírek

Az MMR-parában az a legmegdöbbentőbb – és ezt gyakran elfelejtik –, hogy valójában nem 1998-ban kezdődött. A Guardian és az Independent a címlapon írt a sajtótájékoztatóról, de a Sun egyáltalán nem vett róla tudomást, míg a Daily Mail, az egészségügyi parák nemzetközi lapja, a belső oldalakra suvasztotta. A sztoriról általában egészségügyi és tudományos szakújságírók számoltak be, és ők többnyire képesek mérlegelni a kockázatokat és a bizonyítékokat. Ez a sztori elég gyenge lábon állt. A para 2001-ben kapott lendületet. Wakefield áttekintő cikket jelentetett meg egy obskúrus folyóiratban, megkérdőjelezve az immunizációs programot, anélkül, hogy új bizonyítékkal állt volna elő. Márciusban japán kutatókkal közösen publikált új laboradatokat (ez volt a „Kawashima-tanulmány”) a PCR-technológiával kimutatott

312

És még valami

Folytathatnám. Miközben ezt írom, 2008 májusában, a média még mindig tolja a celebekkel megtámogatott „csodakúrát” (szó szerinti idézet) a diszlexiára, amelyet egy milliomos festékgyártó talált fel, dacára a bizonyítékok teljes hiányának és annak a veszélynek, hogy a vásárlók csupán kidobják a pénzüket, mivel a cég csődeljárás alatt áll; a lapok tele vannak egy különleges „varázsportól” (ezt is idézem) „visszanőtt” ujj megdöbbentő sztorijával, noha ez az állítás már hároméves, akadémiai folyóiratban nem publikálták, és a levágott ujjbegyek maguktól is visszanőnek; minden hónapban kitör egy „eltitkolt adatokról” szóló botrány valamelyik nagy gyógyszercég körül; kuruzslók és sarlatánok egymásnak adják a kilincset a televízióban, egyetemes jóváhagyással hivatkozva légből kapott kutatásokra; és mindig lesznek új parák, mert nagyon jól eladhatók, és az újságírók elemükben érzik magukat tőlük. Akik úgy gondolják, hogy a könyvem sérti a nézeteiket, vagy feldühítettem őket – például azokat az embereket, akikről írtam  –, megnyugodhatnak: ők nyernek. De tényleg. Csak remélni tudom, hogy lesznek, akik egy esetleges új információ fényében újragondolják a dolgokat (amit jómagam szíves örömest megteszek, ha alkalmam lesz átdolgozni a könyvet egy következő kiadáshoz). De valójában erre semmi szükség, hiszen, ahogy azt mindannyian tudjuk, együt-

345

Rossz tudomány

tesen a teljes spektrumot uralják: bejárásuk van minden brit újságba és magazinba, minden új parának biztosítva van a címlapsztori. A nappali televíziók kanapéin terpeszkedve is képesek hatást gyakorolni. Az ötleteik – legyenek akár a leghajmeresztőbbek – a felszínen értelmesnek tűnnek, röviden kifejthetők, vég nélkül ismételhetők, és elég ember hiszi el őket ahhoz, hogy jól megélhessenek belőlük, és hatalmas kulturális befolyásra tegyenek szert. Nem az érdekes egyéni történetekkel van a baj, mint inkább az ostoba kis mesék napi sulykolásával. Ennek soha nem lesz vége, ezért most visszaélve a helyzetemmel, nagyon röviden és pontosan elmondom, mi nem tetszik, és mit lehetne tenni ellene. A bizonyítékok begyűjtésének és értelmezésének folyamatát nem tanítják az iskolában, ahogy a bizonyításon alapuló orvoslás és epidemiológia alapjait sem, holott nyilvánvalóan ezek azok a tudományos kérdések, amelyek a legjobban foglalkoztatják az embereket. Ez nem üres spekuláció. Emlékezzenek vissza, mivel indítottam a könyvet: a londoni Tudományos Múzeumban még soha nem szenteltek kiállítást a bizonyítékon alapuló orvoslásnak. A háború utáni öt évtized brit tudományos sajtójának felmérése, amelyet a fenti intézmény végzett el – és ezek lesznek az utolsó adatok a könyvben –, azt mutatja, hogy az ötvenes években technikáról és találmányokról szóltak a hírek, de az 1990-es évekre ez megváltozott. A tudományos cikkek többsége az orvoslás világából merít; az lett a főtéma, hogy mi az, ami öl, és mi az, ami megment. Talán narcizmusból, talán félelemből, de az egészség tudománya fontossá vált az embereknek, és pontosan akkor, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá, a témáról való gondolkodásunkat erőteljesen eltorzítják a nagyvállalati lobbik, a média és – mondjuk ki – a futóbolondok. Senki nem figyel fel rá, milyen égető egészségügyi kérdéssé vált a sületlenség, s ennek okai jóval túlmutatnak a közvetlen ártalmak – egy kanyarós halálozás vagy egy, a homeopátia számlájára írható maláriaeset – körüli hisztérián. Az orvosok ma már mindent megtesznek azért, hogy „a beteggel együttműködve keressék az opti-

346

És még valami

mális megoldást a gyógyításban” (ahogy azt az orvosegyetemen tanítják). Megbeszélik a páciensükkel a bizonyítékokat, hogy önálló döntést hozhasson a kezelésről. És nem általánosságban beszélek vagy írok orvosokról – az szenvelgő vagy fárasztó lenne, és nem szeretnék a szószék magasából prédikálni –, de az Országos Egészségügyi Szolgálatnál (National Health Service, NHS) dolgozva a társadalom minden elképzelhető rétegéből találkozom páciensekkel, nagyon nagy számban, és az életüket érintő igen fontos kérdésekről beszélek velük. És egy dolgot megtanultam ezekből a találkozásokból: az emberek nem hülyék. Bárki bármit képes megérteni, ha világosan elmagyarázzák neki – de leginkább akkor, ha kellőképp érdekli a dolog. A nagyközönség megértése nem annyira a tudományos ismereteken múlik, mint inkább a motiváción: és a beteg, akinek fontos döntést kell meghoznia a kezeléséről, nagyon is motivált lehet. De az újságírók és a csodakúrákkal házalók elszabotálják a közös döntéshozásnak ezt a folyamatát, és fáradhatatlanul, lépésről lépésre haladnak előre a szisztematikus áttekintések hosszadalmas és hamis bírálatában (mert nem tetszik nekik az eredmény), a laboratóriumi kémcsőadatok extrapolálásában, a kísérletek értelmének és értékének félremagyarázásában, miközben alaposan és együttes erővel aláássák a nemzetnek a bizonyítékokkal alátámasztott kutatási tevékenységről alkotott képét. Ebben az értelemben – és az én szememben – megbocsáthatatlan bűnt követnek el. Remélem, belátják, hogy engem elsősorban ennek az esztelenségnek a kulturális hatása érdekel – a mindennapi élet medikalizálása, az értelem bomlasztása –, és inkább teszek érte felelőssé rendszereket, mint egyes embereket. Amikor bizonyos személyek hátterével foglalkozom, akkor az a cél vezérel, hogy bemutassam, milyen mértékben informál félre a média, amely mindenáron a fősodorba szeretné emelni kedvenc gurujait. Az nem lep meg, hogy vannak egyéni vállalkozók, de az már elkedvetlenít, hogy a sajtó igazságként tálalja a közléseiket. Az nem lep meg, hogy egyes embereknek fur-

347

Rossz tudomány

csa elképzeléseik vannak az orvoslásról, vagy hogy szeretnék áruba bocsátani ezeket az elképzeléseket. De az látványosan, mód felett dühít, amikor egy egyetem diplomát adó kurzusokat indít belőlük. Nem az egyes újságírókat vádolom (az esetek többségében), hanem az egész szerkesztői szisztémát, és az embereket, akik megvesznek olyan lapokat, amelyeknek az értékrendjét állítólag megvetik. Nem Andrew Wakefieldet vádolom személy szerint az MMR-paráért (noha olyan dolgokat tett, amiket én, remélem, nem tennék), és kivételesen visszataszítónak találom, ahogy a média most, a lebukása után őt egyedül akarja felelőssé tenni a saját bűneiért. Hasonlóképpen, miközben idecitálhatnék eseteket, amikor alternatív gyógyítók páciensei értelmetlenül haltak meg, úgy vélem, a természetgyógyászokhoz (kivéve a táplálkozásterapeutákat, mert ők tényleg mindent megtesznek azért, hogy zavart okozzanak a fejekben, és úgy állítsák be magukat, mint akik hagyományos, bizonyítékon alapuló gyógyítást folytatnak) forduló emberek önként és dalolva – bár nem feltétlenül jól informáltan – döntöttek így. Tehát nem egyszerűsíteném le a helyzetet arra, hogy gátlástalan üzletemberek kihasználják a védteleneket. Szeretjük ezt a toposzt, méghozzá érdekes okokból szeretjük, amelyeket érdemes lenne jobban átgondolnunk és kibeszélnünk. A közgazdászok és az orvosok körében ismert az „alternatívaköltség” fogalma: azt jelenti, hogy egy döntésünkkel hátat fordítunk más, hasznos lehetőségeknek. Én úgy közelíteném meg a mindent elárasztó sületlenség – amelyre számos példát találhatunk a könyvben – legnagyobb kártételét, hogy az nem más, mint „a sületlenség alternatívaköltsége”. Valahogy kollektíve megszállottai lettünk ezeknek a képtelen, alig bizonyított, egyénileg összegányolt étrendeknek, amelyeknek a kedvéért hátat fordítunk az egyszerű, egészséges táplálkozási tanácsoknak; de ennél is súlyosabb, hogy – amint láttuk – hátat fordítunk más fontos, életmódbeli, az egészséget veszélyeztető rizikófaktoroknak, amelyekből nem tudnak eladható árucikket csinálni.

348

És még valami

Az orvosok sem vonhatják ki magukat az alternatív gyógyítók gazdasági sikereinek hatása alól. Tanulhatnának a placebohatásról és az értelmezés gyógyításban játszott szerepéről készült kutatásokból, és alkalmazhatnák őket a napi klinikai gyakorlatukban, fokozva az önmagukban is hatásos kezelések eredményességét: ám ehelyett az orvosok széles körében is divatba jöttek a gyermeteg fantazmagóriák csodapirulákkal, masszázzsal és akupunktúrával. Ez se nem előremutató, se nem nyújt többet, és nem javítja a lepusztult épületekben, zsúfolt rendelőkben folyó terápia minőségét. Ráadásul azzal jár, hogy hazudni kell a pácienseknek. „Egy dolog valódi költsége – írja az Economist – az, amiről lemondunk érte.”149 Nagyobb léptékben sok embert dühít a gyógyszeripar becstelensége, nyugtalanít a profit szerepe az egészségügyben; de ezek csak iránytalan, amorf indulatok, így a felháborodás szülte értékes politikai energiák haszontalanul pocsékolódnak el olyan infantilis ügyekre, mint a vitamintabletták csodás tulajdonságai vagy az MMR-oltás ártalmai. Csak azért, mert a gyógyszeripar tisztességtelenül működik, nem hihetjük el, hogy a cukorpirula jobb, mint a placebo, vagy hogy az MMR autizmust okoz. Bármit próbálnak is beadni nekünk a dúsgazdag pirulaárusok márkaépítő összeesküvés-elméleteikben, a gyógyszeripar nem fél a táplálékkiegészítőpirula-árusoktól: ő maga a táplálékkiegészítőpirula-ipar. Hasonlóképpen a nagy gyógyszercégek nem féltik a profitjukat attól, hogy a közvélemény szembefordult az MMR-oltással: ha van eszük, inkább megnyugtatja őket, hogy a közvélemény az MMR-rel foglalkozik, és ezért nem szentel figyelmet a gyógyszeriparral és az elégtelen szabályozással kapcsolatos, jóval összetettebb és komolyabb kérdéseknek. Ahhoz, hogy értelmes politikai lépéseket tehessünk a gyógyszeripar tisztességtelen magatartása ellen, tudnunk kell egy keveset a bizonyíték mibenlétéről: csak akkor érthetjük meg, miért olyan fontos az átláthatóság, például a gyógyszeriparban, és ez milyen úton-módon érhető el, és ennek tudatában gondolhatunk ki új, előremutató megoldásokat.

349

Rossz tudomány

De a legnagyobb alternatívaköltségek persze a médiában vannak, amely látványos kudarcot vallott a tudománnyal, félreértelmezte és lebutította. Nincs az a képzés, amely jóvátehetné az eszelősen pontatlan sztorikat, hiszen a lapoknak vannak egészségügyi és tudományos szakújságíróik, akik értik a dolgukat. De a szerkesztők mindig is cinikusan félretolják ezeket az embereket, és az általános riporterekkel íratják meg az ostoba történeteket, annál az egyszerű oknál fogva, hogy ostoba sztorikat akarnak a lapba. A természettudomány fölötte áll az intellektuális látóhatáruknak, ezért abból indulnak ki, hogy az olvasókénak is. Egy olyan korszakban, amikor a mainstream sajtó az életéért küzd, azt az állításukat, hogy ők a hatékony és releváns információáramlás letéteményesei, már csak az én rovatom és blogom is cáfolja. A tudósoknak és kutatóknak pedig ezt ajánlom a figyelmükbe: nincs módjuk megakadályozni, hogy az újságok hülyeségeket nyomtassanak ki, de megvan a lehetőségük beleadni a magukét. Írjanak e-mailt a hírszerkesztőnek, az egészségügyi rovatvezetőnek (ott van az impresszumban az elérhetőségük), és kínáljanak fel nekik egy érdekes anyagot a saját szakterületükről. El fogják hajtani őket. Próbálkozzanak újra. De már azzal is sokat tesznek, ha nem adnak ki ostoba sajtóközleményeket (az interneten részletes iránymutatások vannak a médiában történő kommunikációhoz), ha tisztázzák, mi az, ami spekuláció a következtetéseikben, ha „természetes gyakoriságban” adják meg a kockázatokra vonatkozó adatokat, és így tovább. Ha valaki úgy érzi, hogy félreértelmezik a munkáját – vagy akár az egész szakterületét –, tegyen panaszt: írjon a szerkesztőnek, az újságírónak, a levelezési rovatnak, a lapok „olvasói ombudsmanjának”, a média panaszbizottságának; adjon ki sajtónyilatkozatot arról, hogy miért volt téves a sztori, vegye rá a saját intézetének a sajtóirodáját, hogy zaklassa az újságot vagy a tévécsatornát, használja fel a címét, rangját (szinte már kínos, hogy mekkora hatást lehet tenni vele), és ajánlja fel, hogy ír valamit a témában.

350

És még valami

A legnagyobb problémát a lebutításban látom. A média mindenről lehántja a tudományos szempontból lényegeset, hogy elérje azt az általa elképzelt tömeget, amelyet nem érdekel a tudomány. Miért ne érdekelné? Hiszen szép számmal vannak „amatőr tudósok”, akik biokémiával foglalkoznak, miközben mondjuk középvezetők a Woolworthsnél: ezeket az olvasókat teljesen elhanyagolja, magukra hagyja a média. Vannak intelligens emberek, akik ösztönzésre vágynak, szeretnék ébren tartani magukban a kíváncsiságot, a tudásvágyat; az ő semmibe vételükért súlyos árat kell fizetnie a társadalomnak. E téren csődöt mondtak az intézmények. A megengedő és busásan pénzelt „a társadalom bevonása a tudományba” program a haszontalannál is rosszabb, mert az a mániája, hogy mindenkit elérjen, ezért csak ritkán képes megszólítani a valóban érdeklődő embereket. Nincs rájuk szüksége. Indítson blogot. Nem fog felfigyelni rá mindenki, de lesznek, akik igen. A jövő a közvetlen hozzáférés a szakértői véleményekhez, és lássuk be, nem nehéz a tudomány – az egyetemi oktatók világszerte magyaráznak el kivételesen bonyolult elgondolásokat tudatlan tizennyolc éveseknek minden szeptemberben –, ha megvan a motiváció. Megadom a CERN podcastjét, ott vannak a Science in the City mp3-formátumú előadásai, a tudósblogok, a Public Library of Science (PLoS) szabadon elérhető akadémiai folyóiratcikkei, népszerű előadások videoarchívumai az interneten, a Királyi Statisztikai Társaság (Royal Statistical Society) Significance című magazinjának ingyenes kiadásai és még rengeteg minden, ami csak arra vár, hogy valaki rákeressen. Nincs benne pénz, de ezt eleve tudja, aki erre veszi az irányt. És sokan tesznek így, mert a tudomány nagyszerű, és ha csak százan osztoznak a szenvedélyünkben, már megéri.

351