www.ozdikorkep.hu
2010. december 17.
a város lapja – II. évfolyam, 23. szám
Békés ünnepeket!
A focipálya hozadéka
Továbbtanulóknak
Bódis Kriszta szerint a Hétesben zajló folyamat akár példaértékű is lehet más hazai romatelepen élők számára. Kell azonban egy katalizátor.
A város négy középfokú oktatási intézménye mutatja be képzési szerkezetét és mindazt, amit a továbbtanulni szándékozóknak kínál.
Az ötgyermekes tanácsnok
Hiányzott egy igazi vezér
Dr. Kósné Dargai Ritának nem volt elég a nagycsalád, a munka, a közéletben is részt kívánt venni. A gyerekeknek így sem jut kevesebb az édesanyjukból.
Kieső helyről várja a tavaszi folytatást az Ózdi FC NB III-as futballcsapata. Az edző és a szurkolók számára is csalódás volt a gárda őszi szereplése.
5. oldal
14-15. oldal
10-13. oldal
19. oldal
2
2010. december 17.
Januártól havonta
Befejeződött szervezetfejlesztés
Az Ózdi Körkép legközelebb január 28-án, pénteken jelenik meg. Jövő évtől több változást is tapasztalhatnak Olvasóink. A város havilapja új formátumú, teljesen színes lesz, 15 ezer példányban készül és valamennyi ózdi családhoz eljuttatjuk majd.
Lezárult november 30-án „Az ózdi polgármesteri hivatal szervezetfejlesztése” projekt. Ózd Város Önkormányzata az Államreform Operatív Program keretében 17,1 millió forintos pályázati támogatásban részesült. Az ÁROP1.A.2/A-2008-0192 program két fő részből tevődik össze: szervezetfejlesztésből és szoftverbeszerzésből. Az önkormányzat közbeszerzési eljárás eredményeként kiválasztotta a projekt végrehajtásáért felelős tanácsadó céget. A projekt célja az Ózd Városi Polgármesteri Hivatal részére közigazgatási szervezetfejlesztési javaslatok kidolgozása, tanácsadói szolgáltatás nyújtása. A szándék elsősorban a stratégiai menedzsment, az eredményességi szemlélet, a felügyelt intézmények felé a jó gazda hozzáállás és a költséghatékonyság megerősítése, a döntési mechanizmus korszerűsítése, a költségvetési gazdálkodás eredményességének javítása, a partnerség erősítése. A megvalósítás során első lépésként ez év július 15-i határidővel
Régen volt karácsonyok
Szenteste volt. A hó sűrű pelyhekben hul-
lott, a lámpák fényénél jól látszott. Egyedül járkáltam az utcán, de nem céltalanul, ahogy oly sokszor. Oda indultam.
A stratégiai célokhoz illeszkedő, az e-közigazgatás fejlesztését szolgáló szoftvereket is beszereztek
a pályázatban vállalt célkitűzések szempontjából lényeges folyamatok számbavételére, valamint a kulcsfolyamatok azonosítására került sor. Ezt követően megtörténtek a szervezeti egységenkénti, osztályonkénti folyamatfelmérések is, amelyeket a Kulcsfolyamatok azonosítása című anyag tartalmaz. A
visszajött, és bámult a nagy barna szemeivel. Aztán lekapcsolták a villanyt.
négy kulcsfolyamat tanácsadói azonosítására – városfejlesztés, közbeszerzés, képviselő-testületi és bizottsági döntéshozatal, kommunikáció – a pályázati célrendszert szem előtt tartva került sor. Az elemzést augusztus 31-ig befejezték, következett a javaslattételi szakasz. L. O. E.
nének; de még ezt is írjuk föl a listára, apuci, ugye, még választhatok egyet, és én is, mondta rögtön a másik.
Egyszer be akartam kopogni, két doboz is A kamera által rögzített film nem tudja volt a kezemben. Halk kacaj szűrődött ki
visszaadni azt a pillanatot, amikor fölcsillan két szempár, majd versikét szaval a két óvodás, és következik az órák hosszat tartó játék a babaszobában, a százezredik barbival, ár hosszú évek óta így telik minden karáboldogan, békében. Pedig akkor már nem csony. Nem mondtam el ezt eddig senkinek, volt harmónia, de ezt vagy nem érezték, titok tehát, mázsás súly, amit még mindig vagy nem fogták föl a jelentését, de az is cipelek. Minden egyebet pontosan ismert már z első év volt a legrosszabb. Akkor fát sem lehet, hogy még bíztak valami csodában. mindenki, sokak szemében sajnálatot láttam, mások csak úgy tettek, mintha együtt érezné- állítottam, egy gyertya jelezte csak, hogy lyan szertartásszerűen soha nem tudtam más ez a nap, mint a többi. Anyám hívott nek. Nem érdekelt a véleményük. megszervezni a szentestét, mint az apám, haza, hogy töltsem ott az ünnepeket, főzött aki a főzésben is részt vett mindig, aztán a töltött káposztát meg kocsonyát, várnak. z ajtóig sosem jutottam el, álltam csak fát öltöztette, végül meggyújtotta a gyertyát magányosan egy ház előtt, amely hidegnek Nem mentem. Ültem a tévé előtt, amelyben az asztalon. Sosem volt nagy fenyőfánk, és ridegnek tűnt, mintha csak azt kérdezné, idióta filmeket vetítettek, mint minden évsosem kaptunk ennyi ajándékot, mint ma ben ilyenkor. Műmosolyú amerikai apukák szokás, mégis a szeretet emlékképe lobog föl mit keresek ott. ölelgetik hamburgeren fölnövő gyerekeiket, a szemeim előtt, valahányszor régen volt sillagszóró fénye szűrődött ki az ablaminden csupa giccs, a boldogság is megjátkarácsonyokra gondolok. kon, majd narancssárgás-pirosas lobogás. szott, hiszen csak mozi az egész. inézek az ablakon. Tiszta az idő, messzire Odalopóztam, hátha látok valamit. Két iskook-sok évvel ezelőtt minden más volt. Ebéd ellátni. Egy középkorú férfi kóborol a házak lás korú lány tépte a csomagolópapírt nagy után nekiálltam belefaragni a fenyőt a talpba, között, majd az egyik előtt megáll. Hosszasan dobozokról, melyekben babák várakoztak. ami elég komikus lehetett, még szerencse, hogy időz egy fa mögé rejtőzve. Egy ablakot bámul, Tudom. Az arcuk gyönyörű volt, a szemük senki nem látta, hisz majd csak a Jézuska hoz- ahonnan narancssárgás fény szűrődik ki. Gyeragyogott, de mégis ott bujkált valami szoza a fát, az ajándékokról már nem is beszélve. rekek játszanak benn. Egy könnycsepp gördül morúság is. Vagy csak úgy éreztem. le az arcán. De lehet, hogy csak egy hópehely, Nagyon szerettem ajándékot venni. Átélni melyen megcsillan a lámpafény. Lassan elindul alamelyik évben az egyik lányka kinézett azt a folyamatot, hogy először csak kinézi az hazafelé. Sűrűn hull a hó, ami ugyan megszéaz ablakon. Megláthatott a sötétben, vagy ember egy üzletben, lesi, hátha akció is lesz, píti a tájat, de a nyomunkat is elmossa, egyre talán csak a szíve súgta neki, hogy figyeli va- persze félve, nehogy valaki pont azt a babát gyorsabban és felismerhetetlenebbül... laki. Integetett is. Azt kérdezték tőle, hogy ki vigye el. A lányokat is elvittem a boltokba, Farkas N. volt az. A Jézuska, mondta. Fél perc múlva hogy mutassák meg a Jézuskának, mit szeret-
M
az ajtón, evőeszközök csörgése és egy idegen hang. A küszöb elé tettem az ajándékokat, aztán kiosontam a kapun, olyan észrevétlenül, ahogy bementem. Abban az évben nem volt hó karácsonykor, de hideg volt, átjárta az egész testemet.
A
O
A C
S
V
K
3
2010. december 17.
A félelmeket váltsa fel a bizakodás!
Kedves Ózdi Lakosok! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a helyi lap idei utolsó
számában köszönthetem Önöket. Hamarosan ismét lezárul egy időszak, és kezdődik egy új. Az ünnepek után feltöltődve, friss élményekkel, vidámsággal, talán mindenki optimistább, bizakodóbb a szokásosnál. Ennek oka, hogy valamennyien reménykedünk abban, hogy egy jobb és boldogabb időszak kezdődik mind a saját, mind az ország, a város életében.
I
lyenkor sokan tesznek különféle fogadalmakat, amelyeket ki több, ki kevesebb sikerrel tart be. Ennek kapcsán szeretném Önöktől kérni, törekedjenek arra, hogy megóvják a becsületesség, az igaz szó, az erkölcsi tartás és az őszinte szeretet rangját. A jövőnk szempontjából ezen emberi értékek megléte nagyon fontos, mondhatni kikerülhetetlen. Igazán sikeresek csak akkor lehetünk, ha ezek a dolgok jelen vannak a mindennapjainkban. Széleskörű, hatékony összefogás ezen értékek megléte nélkül nem valósítható meg, összefogás hiányában pedig nem lehetünk igazán eredményesek.
így Ózdon is, a politikában és a közügyekben való megújulásra. A pénzügyi helyzet azonban nagyon nehéz, de úgy gondolom, nem reménytelen.. Önkormányzatunk költségvetése feszesebb lesz minden eddiginél, és talán nem jut minden területre annyi pénz, amennyit szeretnénk adni, vagy amennyit megérdemelne. A lehetőségek sokszor felülírják a szándékot. Éppen ezért talán icsit visszatekintve elmondhatjuk, nehéz évet hagytunk masokan borúsan, aggodalommal telve tekintenek az elkövetkező gunk mögött. Az ország, a megye, és Ózd városa is megküzdött esztendőre, hiszen saját életükben is hasonló gondokkal talála természeti csapásokkal a 2010-es esztendőben. Szerencsére városunkban az árvíz nem okozott igazán komoly károkat. A koznak. Én azonban azt tanácsolom, hogy a félelmeket váltsa természet azonban bebizonyította erejét, és megint figyelmeztefel mindenkiben a bizakodás. A városvezetésnek vannak céljai, tett minket arra, hogy mennyire kiszolgáltatottak, törékenyek is tervei, amelyek hitem szerint előmozdítják Ózd fejlődését, és kövagyunk vele szemben. Az árvizek, a vörösiszap katasztrófa azon- zös munkánkkal városunk idővel leküzdi a fojtogató gondokat. ban azt is megmutatták, hogy mennyire szolidárisak is tudunk Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy ez nem fog menni egyik lenni bajba került társainkkal szemben. Köszönet illeti ezért Ózd napról a másikra, valamint nem lehet csak a politikától várni, lakosait is, akik munkájukkal, felajánlásokkal segítettek lehetősé- hogy megoldja az összes problémát. geikhez mérten, a nagy szükség idején. indezek tükrében kívánok szeretetteljes karácsonyi ünneisztában kell azonban lenni azzal is, hogy a következő peket, boldog, békés és sikerekben gazdag új esztendőt magam esztendő sem ígérkezik könnyűnek. Tudom, hogy nagy váraés az egész képviselő-testület nevében Ózd város valamennyi kozással vannak mind az új kormány, mind az új városvezetés polgárának! felé, és biztosíthatom Önöket, minden erőnkkel azon vagyunk, és leszünk, hogy megfeleljünk az elvárásaiknak. A 2010-es Fürjes Pál polgármester választások eredménye lehetőséget teremtett Magyarországon,
K
M
T
Határidő nincs, de kötelező
Ötven éve. A közelmúltban ünnepelte aranylakodalmát Bálint József és felesége. A férj virágcsokorral és tortával lepte meg párját.
A 14 éven aluli gyermeknek vagy útlevéllel, vagy személyazonosító igazolvánnyal kell rendelkeznie – jelentette ki az Ózdi Városi Televízió december 10-i Háttér című műsorában Hajdu Istvánné, az okmányiroda vezetője. Újszülött számára a születést anyakönyvező anyakönyvvezetőnél lehet kezdeményezni a személyazonosító igazolvány kiállítását. Erre a jogszabály életbe lépése óta (2009. június 28.) Ózdon egyetlen alkalommal sem volt példa, a szülők a babával az okmányiro-
dát keresik fel, ahol lehetőség van fotózásra is. Az igazolvány hatéves korig 3 évre, majd 6-tól 14 éves korig, 14 és 20 év között 8 évre, 20 és 70 év között tíz évre, 70 éven felül pedig korhatár nélkül adható ki. A 14 éven aluliak személyazonosító igazolványa illetékmentes, ám az irodavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a 14. születésnap után már csak illetékkel tudják kiállítani az okmányt. A számítások szerint Ózdon és az okmányiroda illetékességi
területéhez tartozó 16 településen mintegy 14 ezer 14 év alatti gyermek él, mint Hajdu Istvánné mondta, eddig közel ezer gyermeket láttak el igazolvánnyal. A jogszabály határidőt nem határozott meg, elvárás viszont, hogy minél nagyobb számban legyenek ellátva a gyermekek útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal. A szülők egy kis türelmi időt kapnak, így a szociális ellátások megállapításánál egyelőre nem ragaszkodnak az igazolvány meglétéhez.
ÓZDI KÖRKÉP – a város lapja | kiadó és szerkesztőség: 3600 Ózd, Brassói út 2. | Tel.: 48/572-114, 476-438, 20/903-0270, fax: 48/472-347 | e-mail:
[email protected] | ISSN: 2060-6729 | kiadja az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. | felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója | főszerkesztő: Bukovinszky Zsolt (
[email protected]) | felelős szerkesztő: L. Ország Erzsébet (
[email protected]) | tördelő: Dolezsár Zoltán | nyomda: Litoplan Kft. 3700 Kazincbarcika, Egressy út 1. , tel.: 48/512-234, felelős vezető: Tóth Zoltán ügyvezető igazgató | terjesztés: ABC-k, üzletek, posták , újságárusok.
4 Domaháza ékszerdoboza Az emlékezés nem más, mint időbeli eltávolodás a valóság egy pontjától. Ez az alapja annak, hogy átlássuk az életünket és ha szükséges, akkor változassunk rajta, megőrizzük kultúránkat, vagy új értékeket hozzunk létre – fogalmaz Baranyák Béla címzetes plébános a domaházi Szent Erzsébet templom fennállásának 250. évfordulójára írt könyv előszavában. Elek Menyhért nyugalmazott iskolaigazgató nem először jelentetett meg kötetet, a falu szülötte 1997-ben Az a híres domaházi menyecske címmel 180 népdalt tartalmazó gyűjteményt szerkesztett. A Kiváló Népművelő címmel is kitüntetett író a Domaháza ékszerdobozában a község rövid történetének ismertetése után egészen az első, XIII. század végén, deszkából épült templomtól tekinti át az egyházközség életét. Majd ír a harangokról és a temetőkről is. Külön fejezetet szentel Feszty Masa domaházi munkásságának, felsorolja a képeken látható helybéli modellek nevét. A könyv számtalan archív fotót, illetve a templombelsőről készített színes képet tartalmaz.
APRÓHIRDETÉS Garázs kiadó! A Brassói úti garázssoron, a Profi parkoló mellett. Érdeklődni: 06-30/580-4714. Eladó Ózdon, a Lehel vezér úton 1 szobás, 1. emeleti, 39 m2-es lakás. Bibó úti 2 szobás, 1. emeleti csere is érdekel. Tel.: 30/240-7967. Garázs eladó! A Munkás úton, a nagypostával szemben. Tel.: 0648/471-133.
2010. december 17.
Az állatok „száguldó” doktora Még soha senkit nem hallottam ekkora szeretettel beszélni az állatokról, mint dr. Ádám Antal állatorvost, aki világ életében erre a pályára készült. Talán nincs is olyan polgár, aki ne ismerné őt Ózdon, de nem feltétlenül csak a hivatása miatt. Gyakran szerepel a helyi médiában, leginkább akkor, amikor rally versenyeket rendeznek a városban és a környező településeken. – Az egyik gyerekkori barátom állatorvos szeretett volna lenni, amit sosem értettem, hisz emeletes házban laktunk. Önt mi vonzotta erre a pályára? – Úgy gondolom, hogy az esetemben is már gyermekkorban eldőlt, hogy ezt a pályát választom. Édesanyám biológia szakos tanár volt, édesapám – jóllehet gyógypedagógusként dolgozott – nagy természetbarát és vadász. A családnak nagyon jó barátja volt dr. Kovács József, gyakorlatilag az ő istápolása mellett szerettem meg ezt a hivatást. – Egy állatorvos munkája nagyban különbözik egy körzeti orvosétól? – Ahogy a vicc is mondja, a mi pácienseink nem igazán panaszkodnak, viszont elmondani sem tudják, hogy mi a bajuk. Ilyen szempontból intuitívabb, mint egy humán orvosi szakma, őket viszont sosem irigyeltem, hisz történetesen egy ember élete sokkal nagyobb teher. – Ön a Bolyky iskola tőszomszédságában rendel délutánonként. – Igen, és szögezzük le, hogy ez egy magánpraxis, hisz az állam régóta kiszállt a finanszírozásból. Mindent magunknak kell intézni, s nagyon sok az adminisztráció is. A rendelés négytől hatig tart, ám sokszor még az éjszakai órák is itt találnak. – Nem ma kezdte a pályát, érdekelne, hogy ennyi idő után is fölkavarja-e egy-egy elvesztett állat? – Igen. Sosem szégyelltem, hogy néha megsiratom az állatokat, főleg a régi pácienseimet. Tizennyolc éve dolgozom Ózdon állatorvosként, gyakorlatilag most hal ki az a generáció, amely tagjai kölyökkutyaként jártak nálam a gazdájukkal. Indokolatlanul sosem altatok el állatot, emiatt nagyon sok tulajdonossal vesztem már össze. – A híradások a törvények szigorításáról szólnak, ma már az állatoknak is vannak jogai? – Az a baj, hogy a gyakorlatban nem ezt látjuk. Minden törvény
annyit ér, amennyit betartatnak belőle. Sok embernél csak az lenne a visszatartó erő, ha tudnák, hogy súlyosan megbüntetik őket. – Arról mi a véleménye, hogy lassan már minden második panellakásban kutyát tartanak? – Nem lenne ezzel semmi gond, ha ez együtt járna a felelős állattartással. Tudni kell, hogy mely fajtákat lehet egyedül otthon hagyni, így nem zavarja a szomszédokat. Sokan arra unnak rá, hogy naponta többször ki kell vinni a kutyát a szabadba, s nem csak arra az öt percre, ami alatt a dolgát elvégzi. – Mi volt ennek a majd’ két évtizednek a legemlékezetesebb pillanata? – Nem hiszem, hogy egy-egy esetet ki tudnék emelni. Nagyon sok sikerélményem van a mai napig, én mindig hálát adok a jó Istennek, amiért olyan szakmát választottam, amelyet nagyon szeretek. A pácienseim nagy részét névről ismerem, azt szeretem, ha látom, hogy egészségesek. Nagy részük vidáman jön be a rendelőbe, és úgy is távozik. – Nagyon meglepődnék, ha az otthonában nem tartózkodnának állatok. – Van egy kutyánk, egy tizenegy éves golden retriever, emellett négy cica is velünk él, szinte mindegyik befogadott állat. A rendelőnél is találhatók olyan macskák, akik már-már asszisztensként segítik a munkát, annyit vannak ott, minden este „terített asztal” várja őket, nagyon sajnálom valamen�nyit. Pár éve egy pákosztoskodó róka is megfordult a tálak körül, őket nem igazán szeretném oda szoktatni. – Míg az átlag polgár otthon, a tévé előtt ülve tölti a délutánjait a családja körében, ön pont ezekben az órákban van távol. Mit szólnak ehhez a szerettei?
– Nyugodt családi háttér nélkül nem tudnám jól végezni a munkámat, mind a szüleim, mind a feleségem és a gyermekünk nagy lelki támaszt nyújtanak. Sokszor van úgy, hogy csak este érek haza, ilyenkor bánt is egy kicsit, hogy nem tudok velük több időt tölteni. – Nyilván rengetegen ismerik önt állatorvosként. A helyi médiában viszont leginkább autóversenyek kapcsán szerepel. Ez a szenvedély honnan ered? – Igazából nem is tudom. Mindig is vonzott a sebesség és a technikai sportok világa. Moldova írta, hogy „akit a mozdony füstje megcsapott”. Ha ezt az ember egyszer megszereti, nem tud eltávolodni tőle. – Nemcsak versenyzőként, hanem versenyek szervezőjeként is hallat magáról. – Van egy olyan baráti köröm, akiket gyerekkorom óta ismerek, velük határoztuk el mindezt. Az idők folyamán kialakult az a véleményünk, hogy jobban tudnánk csinálni, mint amit látunk. Belevágtunk, és egyre nagyobb sikerrel szervezzük a különböző versenyeket. – Mi lesz a következő megmérettetés? – A jövő évi versenynaptár még nem alakult ki, sok konkrétumot nem tudok mondani, bár úgy tűnik, hogy május közepe táján lesz a mi versenyünk. – A másik szenvedélye a vadászat, talán most többen fölkapják a fejüket. – Tudom, hogy sok állattartó ezt összeegyeztethetetlennek tartja a hivatásommal, ám ahogy az autóversenyzés, ez is teljesen ki tud kapcsolni. Kikerülök a napi stresszből, a hajtásból, lelkileg és fizikailag megújulva jobban el tudom látni a munkámat is. Farkas Nándor
5
2010. december 17.
A focipálya hozadéka Csináld magad mozgalom Hétesben Augusztusban saját futballpályát építettek, ezekben a hetekben pedig rossz állapotú lakásaikat hozzák rendbe Ózd egyik romatelepének lakói. A közel 500 fős Hétesben a késő őszi időszakban kalákában vakolnak és festenek a férfiak, hogy a közelgő hideg jobb körülmények között találja a mélyszegénységben élő családokat. Bódis Kriszta író-rendező visszatérő látogatója a romatelepnek, és van köze a mostanában zajló eseményekhez. Tizenkét évvel ezelőtt érkezett oda egy forgatásra, amelyből az Isten adóssága – kitörési kísérlet az ózdi Hétes telepről című film született. A pszichológus végzettséggel is rendelkező Bódis egy idő után úgy érezte: nem elég bemutatni a munka- és jövedelem nélkül tengődő családok sorsát, hiszen nem szereplésre, hanem segítségre várnak. Csakhogy ezt az igényt ők képtelenek megfogalmazni, miközben arra panaszkodnak, hogy 15-20 éve nincs munkahelyük, a fiatalabb korosztály legtöbbjének pedig még életében nem volt bejelentett állása. Tudta viszont, hogy a lehetőségei korlátozottak, ezért támogatókat keresett a minisztériumokban, a vállalkozói és a civil szférában.
célja a közösség összekovácsolása, azon keresztül pedig a lakókörnyezet élhetőbbé tétele volt. A következő évi táborban már megjelentek a felnőttek is, akik bekapcsolódtak a tematikusan felépített műsorokba. Szendvicsre, üdítőre, kis ajándékokra mindig sikerült pénzt kunyerálni a szponzoroktól, amelyek megvásárlására a hétesi gyerekeknek csak ritkán adódik lehetősége. A kapcsolat viszont egyre szorosabb lett a rendezőnő és a romatelepen élők között. Történt azonban 2009-ben egy döbbenetes, brutális bűncselekmény Hétesben: két cigánygyerek súlyosan bántalmazta és kirabolta a telep egyetlen magyar lakóját, Solymosi nénit, aki később belehalt sérüléseibe. Bódisban ekkor egy világ omlott össze és úgy érezte: addigi munkája kárba veszett, nevelési tematikája csődöt mondott, pedig nem is hétesiek voltak az elkövetők. De nem adta fel.
A nyáron Hétes apraja és nagyja dolgozott, hogy a szeméttelep helyett focipályájuk legyen
munkát és szívesen dolgoznak az ácsok, kőművesek mellett. Hétesben mintegy ötven önkormányzati lakás található, többségük lelakott állapotú. Az önkormányzat 2009-ben 20 millió forint értékben javíttatott tetőket és nyílászárókat, ám a belső felújításokra nem futotta. Mivel a környezet tisztasága kívánnivalókat hagy maga után, így nem volt meglepő, hogy a lakóházakat ellepte a csóVan eredmény tány, a környéket a patkány, ezért – Idén úgy éreztem, eljött az ide- ezek irtása elsődleges feladat volt. je egy nagyobb volumenű közös munka megszervezésének, ezért Rovartalanítás, féregtelenítés azt javasoltam, hogy építsünk egy futballpályát. Egy szeméttelepet Bódis ekkorra már projektmenekellett eltakarítani a kijelölt helyről, dzserként kapott feladatot a Soros és legnagyobb örömömre ekkor György által alapított Nyílt Társamegmozdult a Hétes telep. A kol- dalom Intézete (OSI) Tutor Alapítlektív munka eredményeként elké- ványnál. Ennek előzménye, hogy szült a füves pálya, amit a helyiek a magyar származású üzletember magukénak éreznek és vigyáznak 1,6 millió USA dollár támogatást nyújtott két sajókazai romatelep, is rá – nyilatkozta Bódis Kriszta. Összekovácsolt közösség Ekkor derült ki számára, hogy az ózdi Hétes telep, a veszprémi Az első adományokból programo- a befektetett munkának van ered- Pokoli torony és a monori Tabán kat szervezett gyermekek számára, ménye. Következő ózdi látogatá- lakóinak lakóhelyük élhetőbbé téteméghozzá saját környezetükben. A sakor négy asszony kereste meg, lére. Soros feltétele az volt, hogy az telep lakói a kezdeti távolságtartás akik elmondták: őket bízták meg összegből a meglévő lakásokat kell után egyre jobban megkedvelték a hétesiek a közvetítéssel, misze- lakhatóbb állapotba hozni. Az alaKrisztát, ezért 2007 nyarán már rint szeretnének segítséget kérni pítvány kuratóriuma ebből a kerettíznapos nyári tábort szervezett ré- lakásaik felújításához. Egyben azt ből biztosította a hétesi futballpálya szükre. Kidolgozott programjának is felajánlották, vállalják a fizikai építéséhez szükséges kiadásokat, majd vakolóanyagot és meszet vásároltak a lakások belső tatarozásához és a fertőtlenítéshez. Mielőtt munkához láttak volna, szakemberekkel elvégeztették a telep teljes rovartalanítását és a féregirtást. Ezután az alapítvány önkéntesei szakmai végzettség szerinti felmérést készítettek, amiből kiderült: néhány kőműves és festő szakmunkás él Hétesben, így nem kell külső szakembereket alkalmazni. November vége felé is zajlott a munka, és már a tizedik otthon tatarozását végezték. A telep utolsó házában Pókos Rudolf az általa lakott helyiséget meszelte, miközNovember 20-án a Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi orvos cso- ben tőle mintegy száz méterre a Máltai Szeretetszolgálat nemportja végzett vizsgálatokat a telep lakóin
zetközi orvos csoportja végzett vizsgálatokat a telep lakóin. Vezetőjük Szalai László szemorvos volt, akit gyermekorvos, belgyógyász, bőrgyógyász és ortopédus is elkísért. A szűrésen mintegy hatvan gyermek és felnőtt vett részt, és többen ott szereztek tudomást betegségükről. A tízgyermekes Pókos Arzénné ekkor tudta meg, hogy magas a vérnyomása és a cukorszintje, kivizsgálásra szorul. Szalai doktor elmondta: az egészségtelen táplálkozás miatt gyakori a hasonló lakótelepeken a cukorbetegség és a magas vérnyomás, ezért akinél ilyet észleltek, a háziorvoshoz küldték tüzetesebb vizsgálatra. Sikertörténet lehet Bódis Kriszta szerint a Hétesben zajló folyamat akár példaértékű is lehet más hazai romatelepen élők számára. Kell azonban egy katalizátor – jelen esetben éppen ő –, aki képes közösséget formálni és munkára fogni a mélyszegénységben élőket. Önkéntes alapon, segítő szándékkal bekapcsolódott az oktatási szférába is, rendszeresen tarja a kapcsolatot Kocska Ágnessel, a Bem Úti Általános Iskola igazgatójával. Először ő értesül arról, ha valamelyik hétesi gyerek nem megy be az iskolába, és azonnal intézkedni küldi valamelyik segítőjét, a program egyik önkéntes dolgozóját. Az igazgatónő szerint kapcsolatuknak köszönhetően csak elvétve fordul elő, hogy hétesi tanuló hiányzik valamelyik óráról. A rendező állítja: a kialakult helyzet mindenkinek jó. A városnak azért, mert ezután nem Ózd szégyenfoltjaként emlegetik majd Hétes telepet, hanem olyan sikertörténetként, ahol a cigánycsaládok kétkezi munkával élhető környezetet teremtettek a maguk számára. Kovács István
6
2010. december 17.
Ismét a Bolyky nyert Már másodszor nyerte meg a Bolyky Tamás Általános Iskola csapata azt a vetélkedőt, amelyet a Bolyok-Vasvár Polgári Kör Egyesület azzal a céllal indított, hogy a diákok jobban megismerjék szűkebb pátriájuk, ezen belül is elsősorban Bolyok múltját. December 3-án hat ózdi általános iskola ötfős csapata mérette meg magát a Bolyky Tamás iskolában. A felkészüléshez az egyesület vezetősége kutatási anyagokat bocsátott a tanulók rendelkezésére, amelyek elsősorban Kovács Veres Sándor és fia, Tamás munkái. A legjobbnak a házigazdák bizonyultak (Antal Márton, Gajnut Fatime, Hornyák Szabolcs, Nyircsák Márk, Dernei Lúcia, felkészítő: Lukácsné Zimán Katalin és Hák Sándorné), így már másodszor hódították el a serleget. A feladatok között
népdalokkal, néptáncokkal szórakoztatták a résztvevőket. – Harmadik éve szervezzük a vetélkedőt, és nagyon bízunk benne, hogy a résztvevő gyerekek már tudják, hogy van mire büszkének lennünk – fogalmazott Bolyky Gábor, az egyesület elnöke. – Egyéb rendezvényeken is igyekszünk a bolykiakat összefogni, a lokálpatriotizmust erősíteni. Ilyen a Bolyki Búcsú, ennek keretében idén népdalversenyt is rendeztünk. Minden második évben részt veszünk a Bolyky nevűek találkozóján, vagy közreműködőként, vagy egyszerűen vendégként. Számunkra fontos megtudni, hogy az ország több területén élő Bolykyak kötődnek-e, és ha igen, akkor hogyan Ózdhoz, hiszen itt voltak az első ilyen nevűek. Mint az elnök elmondta, a Várhegyen befejeződött a munka,
A feladatok között műsor is volt, a képen a Holló Hilda vezette Vadszilvák Gyermek Néptánccsoport ropja
várják az utolsó jelentést a Heves megyei régészektől. A vár fizikai nyomát nem sikerült megtalálni, ráutaló jelek, illetve írásos dokumentumok viszont vannak. A tervek szerint az önkormányzattal együttműködve kialakítanak egy emlékhelyet, ahol jelzik, hogy itt valamikor vár állt.
A kulturális szervezetnek már van székhelye is, az Árpád vezér út 22. szám alatti épületben. Itt helytörténeti könyvtárat is berendeztek, az állományban páratlan kötetek is megtalálhatók. Az érdeklődők keddenként délután 3 és 5 óra között keresheti meg a Bolyok-Vasvár Polgári Kör Egyesületet.
Árverési hirdetmény Az Ózd Városi Önkormányzat (3600 Ózd, Városház tér 1.) az 53/KH/2008. (III.21.) és a 25/KH/2010.(II.25.) számú határozat alapján közjegyző jelenlétében lefolytatandó nyilvános árverés keretében értékesíti az önkormányzat tulajdonában lévő alábbi nem lakáscélú, üres ingatlanokat a kiírásban megjelölt felújítási kötelezettséggel: Sorszám
Ingatlan címe
Művelési ág
1.
Ózd, Baranyai u. 4.
Beépítetlen terület
Hrsz. szám
Térmér- Tulajték doni (m2) hányad
10/100
Árverési előleg összege: 465.000,- Ft Ózd, 2. Csépány u. Beépítetlen trület 19644/1 33. Árverési előleg összege: 239.000,- Ft Ózd, Beépítetlen 2623/2 3. Gálvölgye terület utca 78/2 Árverési előleg összege: 35.550,-Ft
4.
Ózd, Búzásvölgy 1/3. és 1/4
Kikiáltási ár Ft-ban (ÁFA-val)
Megjegyzés
974
1/1
3.100.000,-
Közüzemi ivóvíz- szennyvíz, elektromos- és gázhálózat
796
1/1
1.592.000,-
Ivóvíz, elektromos és gázhálózat
592
1/1
237.000,-
Ivóvíz és elektromos hálózatra csatlakoztatott
Kivett lakóház, udvar
6/13
430
1/1
Kivett lakóház, udvar
6/14
568
1/1
Egyéb épület
6/14/A
81
1/1
Kivett beépítetlen terület
10/37
81
81/2275
4.461.000,-
összközműves
Árverési előleg összege: 446.100,- Ft 6/13 és 6/14 hrsz.-ú ingatlanokra bontási kötelezettség áll fent Az ingatlanok per-, teher és igénymentesek, de a vevőnek a 4. pontban megjelölt ingatlanok esetében bontási kötelezettsége áll fenn. Az árverés időpontja: 2011. január 12. (szerda) 10.00 Az árverés helye: Ózd, Városház tér 1. Ózd Városi Polgármesteri Hivatal 2. emelet, 3. számú terem Az árverés kiírója – Ózd Város Önkormányzata – helyi rendelete értelmében az értékesítésre meghirdetett ingatlanok
legalacsonyabb vételárának összege az árverési hirdetményben megjelölt kikiáltási ár. Az árverés közjegyző jelenlétében történik, melyen az önkormányzat képviseletét ellátó személy az árverés megkezdésekor ismerteti a részletes feltételeket. Az árverezőnek személyesen vagy képviselője útján, az árverés helyén, az árverés napján legkésőbb 9.30 óráig lehet jelentkeznie az árverésen való részvételre.
Az árverésen való részvétel feltételei:
!!személyazonosság
igazolása, képviselet esetén okiratba foglalt meghatalmazás bemutatása, illetve átadása, !! gazdasági társaság nevében történő részvétel esetén 30 napnál nem régebbi cégkivonat, vagy a bejegyeztetésről a cégeljárási igazolás átadása, !! az árverési előleg befizetése a polgármesteri hivatal által kiadott készpénz-befizetési csekk felhasználásával, legkésőbb az árverés megkezdésének időpontjáig, !! minden árverési tételre külön kell jelentkezni és az árverési előleget befizetni. Az árverés sikertelen azon árverési tételek esetében, !! melyekre nem tettek vételi ajánlatot, !! melyekre az árverési vevő az árverési hirdetményben előírt határidőn belül fizetési kötelezettséget nem teljesítette, vagy visszalépett. Az árverési tételek nyerteseivel az önkormányzat az adásvételi szerződést az árverést követő 15 napon belül megköti. Az árverési előleg a vételárba beszámításra kerül. Az árverés nyertesének felróható okból történő szerződéskötés meghiúsulása esetén az árverési előleg az árverés kiíróját illeti. Az eredménytelenül licitálók által befizetett árverési előleg az árverés napján visszafizetésre kerül. További felvilágosítás kérhető: Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály, Juhászné dr. Soltész Edit ügyintézőnél. Telefon: 48/574-139.
2010. december 17. Központi gyermekés felnőtt ügyelet
Ózd, Október 23. tér 1., I. emelet; tel.: 569-272, 569-273, 569-274, 569-275
Ügyeletes gyógyszertár december 20-27.
Almási Balogh Pál Gyógyszertár Ózd, Béke út 1., tel.: 574-402 december 27-január 3.
Alma Gyógyszertár Ózd, Tesco Áruház, tel.: 569-246 Hérvégén is nyitva: szombat 9.00-20.00-ig, vasárnap 9.00-19.00-ig
Alma Gyógyszertár, Ózd, Tesco Áruház, tel.: 569-246
Közterület-felügyelet, Városőrség: 48/471-142
Városőrség
szolgálatvezetők:
06-30/521-3009, 06-30/307-4581
Látványos volt és finom A Hangony-völgy településein – Domaházán, Kissikátorban és Hangonyban – Téli Fesztivált rendeztek. A Leader program „Négy Évszak Kulturális Fesztiválok” keretében meghirdetett pályázatán nyert támogatásból sikerült megvalósítani Advent négy hétvégéjén a színvonalas, hagyományőrző programot, melyet hagyományteremtő céllal indítottak útjára. December 4-én Kissikátorban hagyományos disznóvágásra várták a vendégeket. Reggel nyolc órakor összegyűlt a falu apraja nagyja, s a leszúrt, közel két mázsás állat mellett megkóstolták a „fogópálinkát”, majd Kiss László mesterszakács vezetésével elindult a sertés feldolgozása. A pörzsölést hagyományosan, szalmával végezték, majd a feldarabolás után négy csapat részvételével megkezdődött a böllérverseny. A résztvevők azt bizonyíthatták, ki készíti a legfinomabb hurkát és kolbászt a frissen feldolgozott állatból. Egy óra után asztalhoz is ülhetett minden vendég, akik nemcsak a disznótor hagyományos étkeit, hanem régi falusi sütemé-
7
A 200 kiloós disznót Kiss lászló mesterszakács vezésével dolgozták fel Fotó: Kajdi Szabolcs
nyeket – herőcét, hájast, túrós lepényt, pampuszkát, mákosfentőt – is kóstolhattak. A szervezők – Kissikátor Község Önkormányzata és a Kissikátor Fejlesztéséért Közalapítvány – a szellemi táplálékról is gondoskodtak. A kulturális műsorban fellépett a Vadszilvák Gyermek Néptáncegyüttes, a Domaházi Hagyományőrző Együttes és a Hangonyi Naprafor-
gó Táncegyüttes. Az érdeklődők az iskola épületében régi képeken végigkövethették a kendertermesztés, feldolgozás, fonás, szövés munkafolyamatait. Jó néhány eszközt is kiállítottak, és egy hagyományos parasztszobát is berendeztek. A program a hatalmas adventi koszorú mellett zárult, ahol Kocsik László polgármester meggyújtotta a második adventi gyertyát.
december 26., vasárnap 07:00 Ózdi Krónika heti válogatás (ism.), 08:15 Képújság, 09:00 Hálózat, 12:00 Képújság, 15:00 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Együtt határok nélkül 19:00 És új világba érkeztek (ism.), 19:40 Háttér (keddi ism.), 20:00 Karácsonyi mese
18:10 „Szemem a hegyekre vetem” (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Aréna (válogatás), 19:40 Más-kép(p), 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 Aréna (ism.)
Az ÓVTV műsora 2010. december 20–31-ig december 20., hétfő 00:15 Képújság, 07:00 Háttér (keddi ism.), 07:20 Háttér (pénteki ism.), 07:40 EpizÓzd (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Sportközvetítés I. 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Sportközvetítés II., 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.) 23:20 Sportközvetítés (ism.) december 21., kedd 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 Háttér (ism.), 07:25 Harangszó (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Érzékenyítés (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Háttér, 19:40 Madárpark, 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 Háttér (ism.) december 22., szerda 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 Háttér (ism.), 07:45 Madárpark (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Háttér (ism.), 18:35 Madárpark (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 Aréna, 19:45 Embermesék: Korényi Lajos, 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 Aréna (ism.)
december 23., csütörtök 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 Aréna (ism.), 7:50 Embermesék (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Aréna (ism.), 18:35 Embermesék (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 És új világba érkeztek, 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 És új világba érkeztek (ism.)
december 27., hétfő 00:15 Képújság, 07:00 Háttér (keddi ism.), 07:20 A péntek esti műsorok ismétlése 08:15 Képújdecember 24., péntek ság, 13:30 Hálózat, 17:30 Sport 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Kró- I. (válogatás) 19:00 Ózdi Krónika, nika (ism.), 07:15 És új világba 19:20 Sport II. (válogatás), 20:10 érkeztek (ism.), 08:15 Képújság, Ózdi Krónika, 20:30 Hálózat, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 És új világba érkeztek (ism.), december 28., kedd 19:00 Az utolsó mécs lángja, 00:15 Képújság, 07:30 Harangszó 19:30 Harangszó, 20:00 „Áldást (ism.), 08:00 Képújság, 13:30 Hányer a Föld minden nemzetsége” lózat, 17:30 Képújság, 18:10 Moz(ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Esti gósítás (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 „Szemem a hegyekre veműsorunk ismétlése tem” (válogatás), 20:10 Ózdi Kródecember 25., szombat nika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 00:15 Képújság, 07:00 A péntek Ózdi Krónika (ism.), 23:20 „Szeesti műsorok ismétlése 08:15 mem a hegyekre vetem” (ism.) Képújság, 09:00 Hálózat, 12:00 Képújság, 15:00 Hálózat, 17:30 december 29., szerda Képújság, 18:10 Háttér (ism.), 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Króni18:30 Ózdi Krónika (heti váloga- ka (ism.), 07:15 „Szemem a hegyektás) ism., 20:00 Ím eljöttünk bet- re vetem” (ism.) 08:15 Képújság, lehemmel 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság,
december 30., csütörtök 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 Aréna (ism.), 07:45 Más-kép(p) (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Aréna (ism.), 18:30 Máskép(p) (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:20 „Dolgoztak verejtékkel éjt egybetéve nappal”, 20:10 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:20 Esti műsor ismétlése december 31., péntek 00:15 Képújság, 07:00 Ózdi Krónika (ism.), 07:15 „Dolgoztak verejtékkel éjt egybetéve nappal” (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 „Dolgoztak verejtékkel éjt egybetéve nappal” (ism.), 19:00 Györkőc fesztivál I., 19:20 „Jégtáblán úszó virágoskert” 20:10 Györkőc fesztivál II., 20:30 Hálózat, 23:00 (ism.), 23:20 Esti műsor ismétlése Az ÓVTV a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
8
2010. december 17.
Dr. Kaposvári István 42 éve Ózdon Városunk közismert egyénisége dr. Kaposvári István ideggyógyász főorvos, aki jóval túl a nyugdíjkorhatáron is ugyanazt a munkát végzi, mint az aktívkorú orvosok. Ózdon közel 42 éve gyógyít, amiért a város vezetése október 23-án az „Ózd Városért” kitüntető díjban részesítette. Gyermekkorának egy részét Diósgyőrben, az akkori Lenin Kohászati Művek közelében töltötte, így a vaskohászat illata hamar beleivódott. Mivel Ózdon is hasonló volt a környezet, 1968-ban úgy döntött, hogy miskolci munkahelyét felcseréli egy másik kohászváros szakrendelőjére. – Jobb feltételeket kínáltak akkoriban Ózdon, hiszen lakást ajánlottak és magasabb fizetést – mondta el a változtatás okát dr. Kaposvári István, aki a Debreceni Orvostudományi Egyetemen 1963-ban szerzett ideggyógyász szakorvosi diplomát, öt évvel később pedig szervi ideggyógyászatból vizsgázott jelesre. Pályája jelentős részében ideggyógyász orvosként ellátta a pszichiátriai feladatokat is, rendelőjében pedig a betegforgalom a ’80es évek közepéig elérte a napi 40-45 főt. Amikor az egészségügy vezetői úgy döntöttek, hogy a szakmán belül két szakterületet alakítanak ki, nem vállalta a szakvizsga megszerzését. Ennek oka elsősorban az volt, hogy fel kellett volna adnia addigi egzisztenciáját és tanulóként folytatni a munkát valamelyik kórház pszichiátriáján, ráadásul kezdő orvosi fizetésért. A szakvizsga hiánya a ’90-es évektől okoz számára problémát, amikor változások történtek a gyógyszerfelírásban és egyes nagyobb hatékonyságú patikaszerekhez megkövetelik a pszichiáter végzettség igazolását. Az Almási Balogh Pál Kórházban található rendelőjébe mostanában napi 23-28 beteget fogad, reggel 8 órától délután háromig. Azt mondja, így 70 fölött sem fárasztó számára a munka, mert azt csinálja, amit szeret. Betegei a tanúk rá, hogy Kaposvári főorvos úr mindig alapos munkát végez, nem szórja ki futószalagon az
egészségügyi problémával hozzá forduló embereket. Tüzetes vizsgálatai során sok esetben rejtett betegségek is felszínre kerülnek, amivel aztán továbbküldi őket más szakterületekre. Ehhez viszont már jókora szaktudásra, felkészültségre van szükség. Az ózdi emberek a korábbi években főként szorongásos, depres�sziós tünetekkel fordultak ideggyógyászhoz, mostanában viszont megnőtt az agy-érrendszeri tünetek száma és egyre gyakoribb az agyi érelmeszesedés és az agysorvadás. Nagyon sokan jelentkeznek nála fejfájásos tünetekkel, csakhogy a fejfájásnak mintegy 120 fajtája van, amelyek között tudni kell eligazodni és ki kell szűrni a kiváltó okot előidéző problémát. Konkrétumok nélkül ugyanis csak megtippelni lehet a felírandó gyógyszereket, márpedig így nem gyógyul meg a beteg. Korosztályokra elosztva főként az 50 év fölöttiek jelentik a delikvensek zömét, de egyre több munkát adnak a szakorvosnak a fiatal fejfájós hölgyek. Nem érzi dr. Kaposvári István, hogy a mindennapi folyamatos
munka valamiféle stressz hatást váltana ki nála. Úgy fogalmaz: a kivizsgálás egy oknyomozó munka, ahol az elméleti ismereteket ötvözni kell az emberi test fizikai vizsgálatával. Hiába van 48 éve ebben a szakmában, még mindig élvezi az anatómiai részt, és erre fekteti a legnagyobb hangsúlyt. Betegeit nem szereti sokáig váratni, ezért az ebédet 5-10 perc alatt letudja, hogy minél előbb folytathassa a rendelést. Ideges-e néha az ideggyógyász? – kérdeztük, amire szakmai okfejtés volt a válasz. Az idegesség a szakember véleménye szerint nem betegség, hanem egy állapot. Mondott rá példát is, miszerint valaki akkor lesz ideges, ha elveszíti a pénztárcáját, vagy egy vitából vesztesen tud kilépni, illetve egy erősebb megalázza és ő tehetetlen, de még számtalan hasonló példa van. Akkor van baj, amikor ezeknek a tüneteknek hosszan tartó fejfájás, szorongás lesz a következménye, aminek a kezelése már orvosi segítséget igényel. Dr. Kaposvári István több évtizeden át versenyszerűen sportolt, igazolt játékosa volt az Ózdi Spar-
tacus és az Ózdi Kohász asztalitenisz-csapatának. Az utóbbi másfél évben viszont úgy alakultak a körülményei, hogy nem tudott ütőt venni a kezébe. Hiányzik számára a rendszeres mozgás, de ezt a helyzetet is tudja kezelni. Sport helyett viszont megmaradt a sportfogadás, amit több-kevesebb sikerrel évtizedek óta űz. Legnagyobb nyereménye 1993-ban volt, amikor nyári totókupa meccseket talált telibe, amivel több mint 800 ezer forintot nyert. Azóta inkább csak kisebb összegekért állhatott sorba, mint az elmúlt héten is, amikor 11-es találata mellé néhány 10-es is becsúszott és így 3400 forint nyereményt vehetett fel. Két gyermeke közül fia ügyvédként dolgozik Miskolcon és három gyermeke van. Lánya járványügyi kutatóként évekig az Amerikai Egyesült Államokban élt és dolgozott, mostanában pedig szintén a saját szakterületén végzett munkája révén járja a világot. Az utazás mindig a kedvenc elfoglaltságai között szerepelt, különösen a tengerben való fürdést kedveli. Volt egy időszak, amikor a nagy gyógyszercégek kirándulásokat szerveztek orvosok számára, rajtuk keresztül jutott el Egyiptomba, Tunéziába, Barcelonába, Kis-Ázsiába és a világ számos csodálatos helyére. Öt éve azt a lehetőséget államilag lehatárolták, így mostanában feleségével inkább hazai kirándulásokat szerveznek. Terveiről kifejtette: hatalmas tapasztalatokkal rendelkezik a gyógyítás területén és 72 éves kora ellenére szellemileg teljesen friss, még a feledékenység legkisebb jelét sem tapasztalja. Ezt a szellemi tőkét szeretné még hosszú évekig kamatoztatni az ózdi és a térségbeli emberek gyógyításában. Kovács István
2010. december 17. Mindössze öt év alatt lett olimpikon, ma már nehéz megjósolni, mire vitte volna, ha nem 14 évesen ismerkedik meg a sportok királynőjével, az atlétikával. Kakas Lajosné Kiss Mária rövid pályafutása során 15-ször volt válogatott, 15 országos csúcsot futott, első magyar női versenyzőként 13,6 másodperc alatt teljesítette a 100 méteres gátat. A 80 méteres gátfutás örökös magyar bajnoka, eredményeit a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója kitüntetéssel ismerték el, október 23-án pedig szűkebb pátriájában a második legnagyobb kitüntetést, az Ózd Városért díjat vehette át. – Nem szokványos, hogy az az ember, aki sportolni szeretne, csak a középiskolában kap lehetőséget. Honnan és hogyan indult? – A várkonyi általános iskolába jártam, és amikor a gimnáziumba kerültem, akkor Molnár István volt a testnevelő, aki utána a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola tanára lett, és ő látta meg bennem a tehetséget. Tulajdonképpen későn kezdtem, de hamar értem el eredményt, mert harmadikos gimnazistaként már magyar bajnok voltam. Amikor érettségiztem, ifjúsági korúként magyar bajnoki címet nyertem, 19 évesen pedig kikerültem az olimpiára. Hihetetlen, hogy mindössze öt év alatt ez sikerült. – Kell egy ember, aki a tehetséget felfedezi, utána viszont ott a kemény munka, a körülményekről már nem is beszélve. Hogy emlékszik a kezdetekre? – Akkor még tornateremről álmodni sem lehetett, most viszont itt van a sportcsarnok, ami nagyon sokat jelent. Télen is csak kint tudtam edzeni, ám a fedettpályás bajnokságokon elindultam, és mindenki azt várta, hogy én legyek az első, szöges cipőben, rekordánon. Szerénytelenség nélkül állítom, hogy szorgalmas voltam, és mindent feláldoztam annak érdekében, hogy eredményeket érjek el. Így volt a sportban, a pályám során és az élet más területén. Például számítógépes pályázatot nyertem tanárként, előtte egyáltalán nem értettem a számítógéphez, de az ECDL tanfolyamot elvégeztem és négy modulból levizsgáztam. Eszembe sem jutott, hogy ez nekem nem sikerül. Utána Miskolcra jártam virágkötő tanfolyamra, mert érdekelt, nemzetközi edzői képesítést szereztem Fit-Ball-ból, pedig már nem voltam húszéves. – A kangoot se hagyjuk ki, hiszen a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola diákjai az ön irányításával tanulták meg ezt a különleges cipőt használni, majd remek gyakorlatokkal szórakoztatták a közönséget. – A Testnevelési Egyetemen sportnap volt, ahol életemben
először láttam a kangoo cipőt, természetesen azonnal kipróbáltam, majd a szobámban megtanultam gyakorlatokat és úgy tanítottam meg a gyerekekkel. – Tavaly nyugalomba vonult, és talán nem is meglepő, hogy nem tud megülni a babérjain, keresi a lehetőségeket, hogyan tudja magát hasznosan elfoglalni. Adódik a kérdés: az atlétika tanította meg a kitartásra, vagy ezt már a génjeiben hordozta? – A szüleimtől azt láttam, hogy soha semmit nem adnak fel. Édesanyámtól és édesapámtól mindig azt hallottam: azt kell csinálni, amit a tanár mond. Először nem tudtam hogyan lehet a gimnáziumi tanulmányok mellett edzésre járni, ezért nem is mentem el, elképzelhetetlen volt, hogy este hat után végezni tudok a rengeteg tananyaggal. Ám amikor a testnevelőm szólt a szüleimnek, hogy kihagyom az edzéseket, apukám kérdőre vont: hogy gondolom én azt, hogy amikor a tanár úr szól, nem megyek edzésre? Tehát a szüleim számára szent volt, amit a tanár mondott, és én ebbe belenőttem. – Kiss Mari a korombeli atléták számára példa volt, alig vártuk, hogy a stadionban lássuk edzeni. Mennyire volt ismert a városban? – Mindössze a főiskolás évek alatt voltam távol a várostól, de úgy gondolom, a sportberkeken kívül nem nagyon tudták, hogy
„Maximálisan megelégedett ember vagyok”
milyen eredményeket érek el. Pedig akkor még rengeteg versenyt közvetített a televízió is, legyen az nemzetközi, országos vagy vidékbajnokság. – Mindössze 24 éves volt, hogy visszavonult, mondhatjuk, abban az időben még Ózdon is pezsgő atlétikai élet volt, aztán elkezdődött a hanyatlás. Testnevelőként hogy érzékelte, csak a biztos hátteret adó cégek megszűnése okozta ezt? – Nem. A szülők és a gyerekek hozzáállása is hozzájárult. Amit akkor megcsináltak a középiskolások, ma már elképzelhetetlen. Például az a Dekrava Mariann, aki a Bródyban igazgatóhelyettes, a gimnáziumból huszonöt társával érkezett hozzám a stadionba edzésre, és utána indultak haza Farkaslyukba busszal, este hat óra volt, hogy megérkeztek. Ráadásul orosz tagozaton, nagyon erős osztályba jártak, mégis négyes, ötös tanulók voltak, és akadt közöttük ifjúsági válogatott is. – Közben két gyermeke is született. Hogy tudta megoldani az edzéseket? – Az első gyerekkel körülbelül két hónapig voltam otthon, mert nem hagyhattam a versenyzőimet már csak azért sem, mert nem mentek át máshoz. Később két aprósággal mentem naponta a stadionba, és előfordult, hogy a bemelegítés alatt szoptattam. De megérte, mert azok is eredményt akartak elérni, akik nem
9
voltak annyira tehetségesek. Ahogy teltek az évek, és jöttek a gimnáziumba a nyolcadikosok, ahol 14 évig tanítottam, mindig kényelmesebbek lettek. Amikor átjöttem a SZIKSZI-be, jobbak voltak a körülmények, ennek ellenére kevesebben választották a versenysportot. – Közel négy évtized a katedrán, és nagyjából ennyi év edzősködés, tagja a városi atlétikai szövetségnek, számtalan verseny rendezésénél közreműködött. Volt magánélete is? – Mindig azt csináltam, amit nagyon szerettem, viszont soha nem a pénzért dolgoztam, nekem óriási elismerés volt, ha egy rendezvény után az igazgató nő azt mondta, ez szép volt, Marika. A sportcsarnokban egyszerre százhúsz gyerek végezte a gyakorlatot a hatvanéves évfordulón, ehhez rengeteg energia és türelem kellett. Ezek engem feltöltöttek és otthon is mindent el tudtam intézni. A lányom, Krisztina négyszer volt ifjúsági válogatott, testnevelőként dolgozik. A fiam is sportol, de nem versenyszerűen, ő közgazdász. – Teljesült a vágya, még taníthatott a SZIKSZI új épületében, aztán jött az elismerés. Hogy fogadta? – Nagyon örültem a kitüntetésnek, mert úgy érzem, ez méltó befejezése a pályafutásomnak. Élsportolóként megkaptam a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója kitüntetést, tanárként miniszteri dicséretet vehettem át, most pedig a város ismerte el nemcsak a sportolói, hanem a tanári pályámat, és azt, hogy mindössze négy évig nem voltam Ózdon. Elmondhatom, hogy maximálisan megelégedett ember vagyok. L. Ország E. Kiváló befektetés, ÁFA visszaigényléssel!
Ózd legfrekventáltabb részén, a Tesco és az Avanti benzinkút szomszédságában, 2200 m2, tehermentes építési telek eladó! Ára most 16 millió forint helyett, csak 9,99 millió forint + ÁFA! A vételárba gépkocsit beszámítok! Tel.: 06-30/9490605
10
Továbbtanulóknak
2010. december 17.
ÁRPÁD Árpád Vezér Művelődési Központ 3600 Ózd, Árpád vezér út 13. ,Telefon: 48/472-962 Honlap: www.arpadvezer-ozd.hu, E-mail:
[email protected]
Intézményünk a város egyik legösszetettebb intézménye. Dinamikusan fejlődő, kiterjedt intézményrendszere révén 2008. szeptember 1-jétől Általános Művelődési Központtá alakult. 2009-től tagja a Sajó-menti Szakképzés-szervezési Társulásnak is.
MIÉRT JÓ ÁRPÁDOSNAK LENNI?
Iskolánk oktatási szerkezetét tekintve két nagy egységből áll: !! az 1-8. évfolyammal működő általános iskola, !!a 9-13. évfolyamot magába foglaló szakiskola. Az Árpád Fejlesztő Központ optimális feltételeket biztosít a tanórán kívüli, szabadidős és szakirányú foglalkoztatáshoz valamennyi korosztály számára. Célunk a tehetséggondozás és felzárkóztatás hatékony megvalósítása. A mai stabil, korszerű feltételekkel rendelkező képzési struktúra létrehozását számottevő fejlesztés és folyamatos innováció tette lehetővé. Az iskola szakmai programjának, a képzés irányultságámak köszönhető-
en az iskola beiskolázási körzete mára kibővült, így lehetőség van a körzeten kívül történő iskoláztatás megvalósulására. Külön felvételi eljárást nem tartunk, így a tanulók tanulmányi eredményük alapján kerülhetnek iskolánk szakiskolai tagozataira.
Az iskolában működő cukrászüzem, tankonyha és tanétterem mellett az intézményhez kapcsolódó külső egységünk, az Árpád Vendéglátó Egység, amely a gyakorlati oktatás szerves része. Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban: !!01 tagozati kóddal 2+2 éves képzés, 10. osztályra épülő szakács, cukrász vagy pincér oktatással Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban: !!ÚJ, ELŐREHOZOTT SZAKISKOLAI KÉPZÉS 3 ÉVES IDŐTARTAM ALATT! 02 tagozati kód cukrász 03 tagozati kód pincér 04 tagozati kód szakács
Elmondja Farkas Adrienn 13. osztályos pincér tanuló: „Az iskola komoly elméleti képzésünk mellett nagy figyelmet fordít szakmai fejlődésünkre is. Jól felszerelt, megújult gyakorlóegységeinkben korszerű gépek, berendezések segítik a gyakorlati munkánkat. A tanulmányutak, szakmai kirándulások mellett rendszeresen találkozunk a külföldi partneriskoláink diákjaival, oktatóival is. Hazánk gasztronómiai kultúrája mellett folyamatosan ismerkedünk más népek hagyományaival. Voltunk már Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában is. Több tanulótársam 2008 nyarán Stockholmban töltötte nyári gyakorlatát. A szabadidőnk egy részét is hasznosan tölthetjük el az iskola falai között. Internet klub, sportkör és számos szakkör várja az érdeklődő diákokat. Minden tanév kiemelt rendezvénye az Árpád-napok, ahol a közel egy hét alatt rengeteg színes programon vehetnek részt az iskola tanulói.”
Iskolánk külön felvételi vizsgát nem tart. Hilovszkyné Lukács Mária igazgató
Ha cukrász, pincér vagy szakács szeretnél lenni, gyere hozzánk! Nálunk – ha Te is akarod – megtanítják Neked az általad választott szakmák fortélyait.
2010. december 17.
11
Továbbtanulóknak
Bolyai Farkas
Szakképző Iskola Székhely: 3600 Ózd, Petőfi út 20., telephely: 3600 Ózd, Bolyki főút 2. Telefon: 48/471-796, 473-211, E-mail:
[email protected],
[email protected] Honlap: www.bolyai-ozd.sulinet.hu, igazgató neve: Tóth Béla Bemutatkozás Napjainkban a Bolyai Farkas Szakképző Iskola közel 1000 fős tanulólétszámával Ózd város és térsége közoktatásában és szakképzésében meghatározó szerepet tölt be. Jogelőd intézményei – a Bródy Imre Szakközépiskola és a Gábor Áron Szakképző Iskola – hosszú évtizedekre visszatekintő oktatási tradíciókkal rendelkeztek. Bár az intézmény új arculatának kialakításában őrzi a múlt hagyományait, az iskola képzési szerkezetét folyamatosan igyekszik a gazdaság elvárásaihoz igazítani. Az intézményben folyó oktató-nevelő munka alapvető célja olyan széleskörű általános műveltséggel rendelkező diákok oktatása, nevelése, akik a tanulmányaik befejezése végére elsajátítják a záró-, illetve érettségi vizsga tantárgyi követelményeit; s akik képesek a szakképzést követően a megszerzett tudást önállóan alkalmazni, majd jól konvertálható ismereteiket a tanulmányaikat lezáró vizsgák után felsőoktatási intézményekben tovább mélyíteni, vagy a munkaerőpiacon kamatoztatni. Az iskola arra törekszik, hogy tanulóiban kialakítsa az élethosszig tartó tanulás iránti igényt, melyet később tovább- és átképzés keretein belül valósíthatnak meg, s mely hozzájárulhat egy sikeres életpálya kialakításához.
Az iskola képzési szerkezete Az iskolában az oktatás két helyszínen – Ózd, Petőfi út 20. és Bolyki főút 2. – történik. Nappali tagozaton szakközépiskolai és szakiskolai oktatás folyik. Szakközépiskolai képzés az iskola székhelyén: elektrotechnika-elektronika és informatika szakmacsoportos, az iskola telephelyén: gépészet és vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos oktatás . A képzés jellemzői !! A diákok egységes középiskolai képzésben részesülnek, mely a 12. évfolyamon érettségi vizsgával zárul – a tanuló igénye szerint közép vagy emelt szinten. !! A 9-12. évfolyamon a választott szakmacsoportnak megfelelő szakmai orientáció – alapozás folyik. !! A sikeres érettségi után a tanulóknak lehetőségük van továbbtanulásra, illetve intézményünkben érettségihez kötött alábbi szakképzések megszerzésére:
elektronikai technikus műszaki informatikus ipari informatikai technikus mechatronikai műszerész gépgyártás-technológiai technikus vendéglős A technikus képzések időtartama két év, amelyre minden érettségizett fiatal jelentkezhet szakmai előképzettségtől függetlenül. A 2008-as tanévtől kezdődően szakmunkások szakközépiskolája nappali tagozatos képzés is folyik az iskolában olyan tanulók számára, akik a szakképző évfolyamokon már szakképzettséget szereztek, de érettségivel még nem rendelkeznek, azonban ennek megszerzésével nagyobb sikerrel helyezkedhetnek el a munkaerő-piacon. Szakiskolai képzés az iskola telephelyén: gépészet, elektrotechnika-elektronika, építészet, faipar, informatika, kereskedelemmarketing, üzleti adminisztráció és vendéglátás-idegenforgalom szakterületeken. A képzés jellemzői !! 9-10. évfolyamon a közismereti tárgyak oktatása mellett szakmai alapozó képzés folyik az egyes szakmacsoportoknak megfelelően. !! Nagy hangsúlyt kap ezekben az osztályokban az alapkészségek, képességek fejlesztése. !! A 10. évfolyam lezárását követően a tanulók továbbtanulhatnak, s két év alatt az alábbi szakképesítéseket szerezhetik meg: hegesztő gépi forgácsoló karosszérialakatos épületasztalos kőműves festő, mázoló és tapétázó élelmiszer- és vegyi áru-eladó ruházati eladó pincér villanyszerelő számítógép-szerelő, -karbantartó A 2010/2011-es tanévtől az iskola előrehozott szakképzést is indít, melynek során az általános iskolából az intézménybe került diákok már a 9. évfolyamon megkezdhetik a szakképzést, mely a 11. évfolyamon szakmai vizsgával zárul. A fiatalok három év alatt kőműves, festő, mázoló és tapétázó, villanyszerelő szakképesítéseket szerezhetik meg: A 2010. februárjától a hiányszakmákban tanulók rendszeres havi ösztöndíjban részesülnek, melynek összege 10-30 ezer Ft között mozog a tanulmányi eredmény és hiányzások függvényében.
Felnőttoktatás, felnőttképzés Az intézményben a felnőttoktatás is nagy hagyományokra tekint vissza. Esti tagozaton érettségire felkészítő szakközépiskolai képzést folytat. Az oktatást és a vizsgáztatást jól képzett, vizsgáztatói jogosultsággal és több éves felnőttoktatási tapasztalattal rendelkező tanárok végzik. Akkreditált felnőttképzési központként a gazdasági igények széleskörű kielégítésére törekszik. Többek között hegesztő, minősített hegesztő, CNC-forgácsoló, számítástechnikai szoftverüzemeltető képzéseket tart rendszeresen, melyek többsége a Munkaügyi Központ által támogatott.
Az iskola előnyei: !! Többcélú iskola, így az átjárhatóság biztosított az egyes iskolatípusok között. !! Gyakorlatorientált szakmai képzések !! Korszerűen felszerelt mérőlaborok, szaktantermek, műhelyek. !! Jó kapcsolattartás külső képzési helyszínekkel (cégek, vállalkozások). !! Informatika, számítástechnika oktatás emelt óraszámban. !! Akkreditált nemzetközi ECDL vizsgaközpont, ahol az EU-ban is elfogadott ECDL bizonyítvány megszerzése a saját diákok számára ingyenes. !! Részvétel a CISCO Hálózati Akadémia programjában, informatikai hálózattelepítő és –üzemeltető szakok kedvezményes megszerzésének lehetősége. !! A könyvtárak, sportlétesítmények gazdag szabadidős programokkal várják az érdeklődőket.
Fejlesztések a TISZK-ben Sokszínű képzési kínálatával az iskola elsődleges célja, hogy diákjaiknak jól használható tudást nyújtson, s ezáltal elhelyezkedési esélyeiket növelje. Az intézmény tagja a Sajó-menti TISZK-nek, mely jelentős beruházásokkal, az eszközpark korszerűsítésével segítette az oktatási feltételek megújítá-
sát, s így biztosítható lesz a csúcstechnológiával folytatott szakmai képzés. Ennek keretében felújításra került az iskola Zrínyi úti tanműhelye, ahol a műhelycsarnok felújítása és az akadálymentesítés után a diákok sokkal kellemesebb környezetben tanulhatnak. Egyes szakmai területeken jelentős beruházások javították az oktatás feltételeit. Az informatika oktatás modernizálását 36 új számítógép üzembe helyezése segíti az iskola székhelyén. A telephelyen kialakításra került egy CNC labor, mely eleget tesz a gépészoktatással szemben támasztott legmodernebb technikai követelményeknek. A laborba egy-egy CNC-esztergagépet – marógépet –, megmunkáló központot és 3D-s mérőgépet telepítettek. A gyakorlaton résztvevő 12 fős csoport részére pedig egy-egy tanulói munkaállomás áll rendelkezésre, ahol a diákok elsajátíthatják a CNC programozás alapjait, s az itt megírt programokat a gépeken kipróbálhatják, tesztelhetik. A hegesztés területén a négy alapeljárás elsajátítását korszerű berendezések és hegesztőgépek biztosítják. Az oktatás feltételeit javítják az újonnan beszerzett virtuális hegesztőgépek (CS-WAVE), melyek alkalmasak a hegesztéshez szükséges érző-mozgató képességek megtanítására. Az eszközök virtuális környezetet teremtenek, amelyben a felhasználók számára biztosítva van az interaktivitás, és a folyamatos felügyelet. A koncentráció és a virtuális munkaasztalon megszerzett mozgástani tudás elsajátítása után már csak kis nehézségeket jelent a valós környezetben történő hegesztés. Mindezek mellett fontos szerepet kap az intézményben a humán erőforrás fejlesztése, a kor kívánalmainak megfelelő szakmai, pedagógiai, ill. módszertani ismeretek elsajátítása, módszertani és pedagógiai innovációk elősegítése, az elektronikus tananyagfejlesztés. További részletes információ az iskola honlapján: www.bolyai-ozd.sulinet.hu.
12
Továbbtanulóknak
2010. december 17.
65 éve a tehetséggondozás szolgálatában www.jozsefa-ozd.sulinet.hu
Hatvanöt esztendővel ezelőtt, 1945 őszén kezdődött meg a tanítás az ózdi József Attila Gimnáziumban. Az intézmény rövid idő alatt a térség meghatározó, mértékadó oktatási intézményévé vált, és az iskolában végzett tanulók többsége sikeres életpályát futott be. Közülük sokan országos hírnévre tettek szert, de vannak olyanok is, akik nemzetközi elismertséget szereztek. Hosszú idő telt el az alapítás óta, de ma is büszkén vállaljuk az alapításnál megfogalmazott célokat: a gimnáziumi képzés legfontosabb feladata az egyetemi, főiskolai tanulmányok megalapozása. Olyan korszerű, a kor követelményeinek megfelelő tudás átadása tanulóinknak, amelynek birtokában sikeres életpályát futhatnak be. Ennek érdekében alakítottuk ki képzési szerkezetünket is, hiszen a hatosztályos gimnáziumi diákok számára a tehetséggondozás már a 7. évfolyamon elkezdődik, a 8. évfolyamot végzett diákok pedig az érdeklődésüknek megfelelő, emelt szintű képzést nyújtó osztályainkban folytathatják tanulmányaikat, fejleszthetik képességeiket. Nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy diákjaink használható nyelvtudás birtokában hagyják el intézményünket, ezért emelt óraszámban tanítjuk az általuk választott első idegen nyelvet, és ezzel párhuzamosan tanulniuk kell egy második idegen nyelvet is. Ennek köszönhető, hogy az emelt szintű képzést nyújtó osztályainkba járó diákok többsége nyelvvizsgát szerez tanulmányai végére. A nyelvi órák mellett a nyelvgyakorlást, a nyelvi tudás fejlesztését szolgáló programokat is működtetünk: 2002 óta vehetnek részt tanulóink a GE Foundation Nyíló Világ Középiskolai Tehetséggondozó Prog-
szülnek az érettségi vizsgára, a lentkezhetnek. A tanulók magas továbbtanulásra. A közoktatási óraszámban sajátítják el az angol törvény tervezett módosítása vagy a német nyelvet, és e meltovább erősíti a képzési forma lett magas óraszámban tanulnak matematikát és informatikát. tehetséggondozó jellegét. Második éve indítjuk az A most 8. évfolyamos diákok közül az emelt szintű nyelvi- emelt szintű biológia és az humán osztályunkba várjuk emelt szintű testnevelés oszazokat, akik a humán tárgyakat tályunkat, ahová azokat a fiaszeretik, és szeretnének hasz- talokat várjuk, akiket a terménálható nyelvtudás birtokába szet titkai, illetve a sportolás jutni. Az osztályhoz kapcsolódó érdekelnek. Magas óraszámok nyelvi előkészítő évfolyamon biztosítják, hogy megalapozott a diákok heti 12 órában angol tudás birtokába jussanak, illetvagy német nyelvet tanulnak, ve a sport területén érjenek el és a 10. évfolyamtól kezdődő- sikereket. Az 1968 óta működő egészen a választott nyelvet tovább tanulják heti 5, illetve 6 órában. ségügyi szakközépiskolai képA nyelvtanulás mellett magas zésre azoknak a diákoknak a óraszámban tanulnak informa- jelentkezését várjuk, akik az tikát, és olyan képességfejlesztő érettségi vizsga megszerzése foglalkozásokon vesznek részt, után egészségügyi szakképzésamelyek megalapozzák a kö- ben szeretnének részt venni, tovetkező évek sikeres teljesítését. vábbtanulni. Nagyon fontos, hogy megfeleA 10. évfolyamtól kezdődően a diákok emelt óraszámban ta- lő nyelvtudás esetén az itt végzett nulják a történelmet, és a meg- diákok a szakma megszerzése szerezett ismeretek birtokában után biztos munkahelyre száeredményes érettségi vizsgát míthatnak itthon és külföldön egyaránt. tesznek. Bízom abban, hogy minél Azok a diákok, akik a nyelvek A tanulni vágyó fiatalok több végzős diák választja iskomellett a „reál tárgyak” iránt jelentkezését az alábbi lánkat, eddigi tevékenységünk érdeklődnek, az emelt szintű osztályainkba várjuk: nyelvi matematika és az emelt is bizonyítja, Ózdról indulva is A hatosztályos gimnáziumi szintű informatika osztályba je- lehet sikeres az ember. osztály alapítása óta az egyik legsikeresebb képzési forma A felvételi követelményekről, a felvételi vizsgák iskolánkban. Azok a diákok, akik a 6. évfolyam elvégzése rendjéről az iskola honlapján tájékozódhatnak: után érkeznek hozzánk, hamar beilleszkednek az iskolaközöswww.jozsefa-ozd.sulinet.hu. ségbe, s a 7. évfolyamtól ké-
ram (www.jozsef-ozd.sulinet. hu) munkájában, nemzetközi programokba kapcsolódhatnak be, határon túli kirándulásokon vehetnek részt. A nyelvtudás mellett hangsúlyt helyezünk az informatikai tudás fejlesztésére is. Tanulóink ECDL bizonyítványt szerezhetnek. A kétszintű érettségi vizsga bevezetése óta tanulóink kiemelkedő teljesítményt nyújtnak az emelt szintű érettségi vizsgán, nagy számban jutnak be az általuk választott felsőoktatási intézménybe. Eredményeinkről, az elmúlt tíz esztendő történéseiről részletesen olvashatnak új évkönyvünkben, amelyet az évfordulóra jelentettünk meg. Volt tanulóink visszaemlékezéseit lapozgatva kiderül, miért érdemes JAG-os diáknak lenni. A hatvanöt esztendővel ezelőtt elkezdett tevékenységünket tovább folytatjuk, várjuk a tanulni vágyó fiatalok jelentkezését.
2010. december 17.
Továbbtanulóknak
SZÉCHENYI ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA Tel./fax: 48/479-153, 48/469-371, 48/469-372 E-mail:
[email protected] honlap: www.szikszi.sulinet.hu
13
14 2010. december 17. Nem terveztek, ahogy fogantak, úgy fogadták őket Dr. Kósné Dargai Rita a család, a munka mellett a közéletben is részt kívánt venni Büszke lenne édesanyja, ha megérhette volna, hogy a lánya ötgyermekes dolgozó- és politikusnőként milyen szeretettel gondoskodik a családjáról. Dr. Kósné Dargai Rita 20 évesen veszítette el anyukáját, aki azt mondta neki: vagy egyetlen gyermeke sem lesz, vagy sok. Utóbbi teljesült, a Kós család legnagyobb boldogságára karácsony szent estéjén heten ülhetnék körül az asztalt, ám náluk nem a vacsora az ünnep fénypontja. Az istentisztelet, a meghitt családi légkör, az együttlét. – Anya – vágta rá Rita már gyermekként a mi szeretnél lenni kérdésre. Nem tudta megérteni, hogy ez nem foglalkozás, végül olyan hivatást választott, amelynek a család, a gyermek áll a középpontjában. Beszélgetésünk elején hamar kiderül, gyermekgyógyász férjével nem tervezték a gyerekeket, ahogy fogantak, úgy fogadták őket. Csanád volt az első a sorban, aki ma már 15 éves, aztán következett Tekla (13), Csenge (11), Csongor (9), és végül a legkisebb, Kende (7). Édesanyjuk 12 évet töltött velük otthon, három éve azonban már dolgozik. Az édesanya – Lényegében tíz év alatt született az öt gyerek, kicsi a korkülönbség köztük – magyarázza az édesanya. – 1993-ban szereztem diplomát, ezt követően orvoslátogatóként dolgoztam, tehát a védőnői munkából csak an�nyit ismertem, amennyit a főiskolán
Anyának való hivatás
Készül a mézeskalács házikó (balról: Kende, Csanád, Csongor, dr. Kósné Dargai Rita, Csenge, Tekla) megtapasztaltam. Így én is, akárcsak a legtöbb kismama, szorongó voltam, féltem az apróbb jelektől. Szerencsére ott volt a férjem, és egy volt évfolyamtársam, aki hat hónappal azelőtt hozta világra a kislányát. Elhatároztam, hogy fél évig én is kizárólag szoptatok, aztán addig, ameddig a gyerek akarja. Ám voltak elbizonytalanító tényezők, amikről tudtam, hogy szakmailag teljesen alaptalanok, de mégis nagyon jól jött, hogy voltak, akik biztattak. – Nem túl sok diplomás anyuka vállal ma öt gyermeket még akkor sem, ha megvan a biztos anyagi háttér. Nem gondolta a másodiknál: itt most megállunk? – Csanád 16 hónapos volt, amikor megszületett a kislányom, Tekla. Az ózdi kórházban akkor ketten dolgoztak a gyermekosztályon, tehát a férjem minden második napon ügyeletes volt, ami azt jelentette, hogy elment reggel otthonról és másnap délután hatkor jött haza. Ez ment másfél évig, én pedig ott voltam a két picivel, lényegében segítség nélkül, mivel az én szüleim már nem éltek, a férjem szülei pedig elég idősek voltak. Ennek ellenére a harmadik gyerekre vágytam a legjobban, valószínűleg azért is, mert az elsővel egy egész napig vajúdtam, a lányom viszont roppant rövid idő alatt megszületett. A terhességet és a szülést szerettem volna még egyszer átélni. Hozzátartozik a történethez, hogy a terhességeim idején voltam a legaktívabb, hegyeket tudtam volna megmozgatni. – Előfordult féltékenység a testvérek között? – Igen. Amikor Csanád után megérkezett Tekla, a fiamnak nagyon
nem tetszett, hogy a kicsi ölben van, és bizony megpróbálta feszegetni a határokat. Ráadásul mindig akkor kellett neki valami, amikor leültem szoptatni. Az elején elkövettem egy nagy hibát: azt mondtam, nem tudok menni, látod, hogy el vagyok foglalva a kistestvéreddel, és bizony nagyon agresszív lett az elsőszülött. Egy idő után váltottunk, ha inni kért, a mellemen Teklával inni adtam neki. Pár hét alatt rájött, hogy bármit kitalál, azonnal teljesül, és leszokott erről a viselkedésről. A többieknek pedig már voltak játszótársaik, így fel sem merült ilyesmi. – Hogy tudta ellátni a kicsiket és a háztartást is segítség nélkül? – Volt egy biztos pont a háttérben: a gyermekgyógyász férjem, ami önmagában is megnyugtató. Szerencsére az éjszakáink nyugalmasak voltak, igaz, mi is úgy alakítottuk az életünket, hogy így legyen. Ha kellett, magunk közé vettük a nyugtalant, vagy épp a kiságyba, illetve a másik szobában fektettük le. Ahogy a helyzet hozta. Tizenkét évet lényegében a négy fal között töltöttem, de soha nem éreztem tehernek, nem tudom milyen a szülés utáni depresszió, az úgynevezett GYES-betegség. Játszottunk, főztem minden nap, ám nem volt elég az anyaság, a háztartás, mindig kerestem elfoglaltságot. Amikor lefeküdtek a kicsik, varrtam. Kis felsőket, nadrágokat, ruhákat, mindent, és boldoggá tett az alkotás. – Elmondhatjuk tehát, hogy minden percét igyekezett kihasználni és ki is élvezni az otthon töltött időnek? – Így van, viszont olyan nem volt, hogy a férjemmel kettesben elme-
hettünk volna valahová, mindig vittük a gyerekeket még bevásárolni is. Sokszor mondják az anyukák a tanácsadóban, hogy két kicsivel nem tudnak elmenni a boltba. Én öttel is meg tudtam oldani, mert nem volt más választásom. Ennek az lett a pozitívuma, hogy beleszülettek ebbe az egészbe és megvolt mindenkinek a feladata. Egyszer nem fordult elő, hogy bárki is pakolt vagy hisztizett volna. Mi egyébként nagyon jól éreztük magunkat együtt. – Nem is vágyott soha arra, hogy egy kicsit egyedül legyen? – De. Elterveztem, milyen jó lesz nekem, ha elmennek apával szánkózni a gyerekek. Tíz percen belül már figyeltem, hogy mikor érkeznek, tétován keringtem a lakásban, nem találtam a helyem. Mozgalmas karácsony – Jön a szeretet ünnepe. Milyen Kóséknál a karácsony? – Borzasztóan mozgalmas. Amíg kisebbek voltak a gyerekek, jártunk a nagymamához, ott volt a nagy családi ebéd. Ahogy megszületett az ötödik gyerekünk is, és a nagymama is idősödött, nehéz lett volna neki húsz embert vendégül látni, áttevődött a karácsony hozzánk. A szentestét mindenki maga tölti, második napon szokott eljönni a család. A vendéglátók, akik már mi vagyunk, mindig műsorral készülnek, de az érkezők is kapnak benne egy kis szerepet. Tavaly Jókai Mór Melyiket a kilenc közül című meséjét olvasta fel a sógornőm, amit időnként megszakítottunk egy kis furulyázással,
15
2010. december 17. verssel, amit az iskolában, illetve a templomi fellépésre tanultak. A műsor végén nagyapa imádkozik a családért, utána ülünk le a vacsorához. Nagymama ragaszkodik a saját készítésű húsleveséhez, így ő azt Miskolcról szállítja, de a többiek is hoznak süteményt. – Van tradicionális menü? – Nincs, mindig változik és próbálunk kreatívak lenni. Most például narancsot vájtunk ki, készült belőle beültetett virággal asztaldísz, a gyerekek kitalálták, hogy ezekben tálaljuk fel a desszertet, tehát most a tányérkákon dolgozunk. – A szenteste hogy zajlik? – Hozzánk a karácsonyfa december 23-án éjszaka érkezik. A kisebbek próbálkoznak, hogy kifigyelik a Jézuskát, a nagyobbak viszont megnyugtatták őket: nincs értelme várni, mert ha látja, hogy ébren vannak, nem jön be. Nálunk mindenki hinni akar, és önmagában a feldíszített fában való gyönyörködést is nagyon jó nézni. Sikerült megtanítani a gyerekeket vágyakozni, és arra is, hogy mindenért meg kell küzdeni. Amikor kinéznek ajándékot, sokszor azt mondom, hogy nem, közben lehet, hogy már rég megvan. A mobiltelefont viszont hiába kéri a 9 éves fiam, nem vesszük meg, nincs rá szüksége. Reggel elviszem iskolába, a napköziben biztos helyen van, este pedig érte megyek. Hiába szinte csak neki nincs mobilja a harmadik osztályban, fölöslegesnek tartom. Vannak életkorok, amikor muszáj ellentmondani, de bízom abban, hogy azok az értékek, gyökerek, amelyeket tőlünk kapnak meg, illetve az a légkör, amiben felnőnek, előjön majd az emlékeikből. – A szavaiból úgy tűnik, a vallásnak fontos szerepe van az életükben. – Igen, református templomba járunk. A gyerekeket kicsi koruktól vittük magunkkal. A két nagyobb az idén konfirmált, Kende, a legkisebb nagyon szépen imádkozik. Nem minden héten megyünk mind a heten istentiszteletre, de szenteste ott vagyunk, a gyerekek adnak egy kis műsort, és van ajándék is. Amikor hazaérkezünk, az a szabály, hogy mindenki leveszi a cipőjét és megvárja a többit, egyszerre lépünk be a fához. Nálunk ilyenkor a menü szinte semmi, mert úgy belefeledkezünk a játékba és a másik ajándékának megnézésébe, hogy teljesen eltörpül az evés. Odakucorodunk a fa alá és élvezzük az együttlétet. A védőnő – Azt már tudom, hogy anyának készült. És védőnőnek? – Orvosi egyetemre jelentkeztem, a gyermekgyógyászat volt a cél. Nagyon sokan le akartak beszélni róla, mert szerintük ez nem nőnek való.
Édesanyám már akkor látta, hogy a karrierért a családot soha nem áldoznám fel. Érdekes felidézni ezt az időt: húszéves voltam, amikor egy infarktus 51 évesen elvitte, és a halálos ágyán azt mondta: két dolgot érez velem kapcsolatban, vagy nem lesz gyermekem, vagy pedig többet szülök. A kettőt egy hajszál választja el. Visszatérve a kérdésre: nem vettek fel orvostanhallgatónak, ráadásul abban az időben az egyetem kizárólagosan az egészségügyi főiskola védőnő szakára irányított át. Nagyon nehezen tudtam feldolgozni a történteket. Végül azt láttam, hogy ez egy anyának való munkahely, életszerű a hivatás. – Pályakezdőként mégis mást választott. – Akkoriban indult az orvoslátogatás, ami nagyon jól jövedelmező állás volt. A férjem osztályvezető főorvosként a harmadát kereste, mint én. Autóhasználat, korlátlan benzinköltség... Akkor gondoltam bele igazán az anyukám által mondottakba. Látom a családokat, ha belekerülnek egy örvénybe, ha jól lehet keresni, ha minden nagyon pozitív, lehet, hogy lemondanak a gyerekről, illetve úgy dönt a nő, hogy ebben az élethelyzetben nem fog szülni, nem áldozza fel a karrierjét. Nagyon büszke vagyok arra, hogy én gondtalanul ki tudtam szállni, abba tudtam hagyni. – Több mint egy évtized otthon, vágyott arra, hogy a szakmájában is kipróbálja magát? – Négyéves volt a legkisebb gyerek, amikor adódott a lehetőség az Újváros téren. Abban biztos voltam, hogy a három megyés orvoslátogatást már nem tudom vállalni, ezért gyorsan döntöttem. Így most is meg tudom tenni, hogy reggel mindenkit elviszek, este meleg vacsorával várok, és mindig elérhető vagyok. Tehát a megszokott életet élhetjük. Nagyon szorongtam, de soha nem gondoltam arra, hogy mi lesz, ha. Sokszor a körzetben is felvetődik a kérdés, hogy fogja majd megoldani az anyuka az újszülött mellett a nagyobbik testvér óvodába vitelét. Ha az évek során folyton ilyesmin gondolkodtam volna, biztos megőrülök. A helyzet hozza a megoldást. – Az Újváros tér már a múlté, hiszen az Alkotmány úton beszélgetünk. – Megürült ez a körzet, most a lakóhelyem, vagyis a Mogyorósvölgy, a Pázmány út, a gimnázium fölötti terület és Karu tartozik hozzám. – Elvárja a kismamáktól, hogy csak és kizárólag a szakemberek véleményére hallgassanak? – Nem várom el, hogy csak a szakszemélyzettől fogadjanak el segítséget, abban viszont nagyon határozott és szigorú vagyok, hogy
A tanácsnok asszony mielőtt bármilyen nagyobb horderejű változtatást véghezvisz az anyuka, mint például anyatejes babának tápszert akar adni, akkor szóljon. Ezt megteheti akár hétvégén is. Ugyanez vonatkozik a cumira, tehát amikor a baba hathónapos kora után elkezdik a hozzátáplálást. Jöjjön, beszéljük meg, hogy mit adjon és mit ne. Mindig tanácsolom, hogy keressenek egy olyan embert, akinek az élete, a gyermeknevelési tapasztalata példa számukra, akivel nyugodtan meg lehet vitatni a problémásabb kérdéseket. – Mennyire érzékelik az anyukák, hogy Ön ötgyermekes családanya tapasztalatával ad tanácsot? – Az elején elcsodálkoztak, amikor mondtam, hogy én így csináltam, vagy úgy, aztán megdöbbentek, hogy öt gyermekem van. Mindenkit arra ösztönzök, hogy minimum három gyermeket szüljön, mert akkor előáll az a helyzet, hogy egyik az anyával megy, a másik az apával és ott a harmadik, tehát egy felnőttön osztozkodni kell, és ez már teljesen más helyzet.
A tanácsnok Ritának nem volt elég a nagycsalád, a munka, a közéletben is részt kívánt venni. Mint mondja, 2003-ban úgy gondolta: valamit tennie kell. Nagyon méltánytalannak érezte ugyanis, hogy két gyerekkel semmire nem jogosultak a szülők. Belépett a FIDESZbe, 2006-ban mérette meg magát először képviselőjelöltként, a férje pedig egy kicsit radikálisabb irányba indult, Cipóban a MIÉP-Jobbik színeiben próbált mandátumot szerezni. Ez akkor egyikőjüknek sem sikerült, dr. Kós Csaba más elfoglaltságot talált magának, a felesége viszont egyre jobban belemelegedett a politizálásba, és az idén sikeresen szerepelt. Képviselő, majd tanácsnok lett, a városimázsért és a nemzetközi kapcsolatokért felel. Pénz nélkül viszont nagyon nehéz bármit is tenni.
Túl van az első megrázkódtatáson, amikor úgy érezte, ez nem fog menni. Átszervezték a család életét, berendezkedtek a váratlan helyzetekre, a gyerekeknek pedig nem jut kevesebb az anyukából, mint előtte. Arra viszont nagyon ügyel, hogy ne a nagyobb testvérek vigyázzanak a kisebbekre, mindig legyen felnőtt felügyelet. A tanácsnok asszony bízik benne, hogy az ereje még kitart legalább negyven-ötven évre. Azt ígérte, hogy nőként és anyaként a családok és a gyerekek érdekeit maximálisan képviseli. A területén is elsőként a játszóterek felújítását tűzte célul. Ha minden igaz, januárban vagy februárban a József Attila úton tönkre tett játszótérből megmaradt eszközöket Mogyorósvölgybe telepítik. Ahogy mondta, ennek a számítógépes világban különleges jelentősége van, ugyanis a virtuális kapcsolatot nagyon ellenzi. Dr. Kósné Dargai Rita áldott karácsonyi ünnepeket kíván, és türelmet, hitet a városlakóknak ahhoz, hogy az elképzelések meg tudjanak valósulni. Nagyon bízik benne, hogy sikerül Ózdnak munkahelyeket teremteni, mert szerinte ez a legfontosabb feladat. L. Ország Erzsébet
Mézeskalács házikó Hozzávalók: 0,5 kg finomliszt, 15 dkg porcukor, 1 pici, késhegynyi szódabikarbóna, 3 tk. mézeskalács fűszer, 10 dkg méz, 7,5 dkg margarin, 2 ek. meleg víz, 2 tojás. Elkészítés: a száraz anyagokat összekeverem, a mézet a margarinnal megolvasztom, belekeverem a vizet is. A liszthez teszem a tojásokat és a már nem forró mézes keveréket, gyorsan összedolgozom a robotgép gyúrópálcájával, majd egy cipót formálok belőle. Folpackba teszem és hűvös helyen, de nem a hűtőben(!) pihentetem. (Lehet egy éjszakát is, de elég 3 óra is.) A tésztát lisztezett deszkán kb. 3 mm vékonyra nyújtom és a sablonok alapján kivágom a darabokat belőle. Sütőpapíros tepsire teszem, a tojás sárgájával megkenem és magokkal díszítem. 175 fokon kb. 12-14 percig sül. Keményre kell sülni, mert csak így tartja a formáját. Kihűlés után lehet a darabokat összeragasztani. Nagyobb teflonserpenyőben kevés cukrot olvasztok, majd ezt takaréklángon tartom. Ebbe mártom bele az élét a daraboknak és ragasztom egymáshoz őket. Ahol nem lehet mártani, oda hurkapálcával kenem rá az olvadt cukrot, gyorsan kell vele dogozni. Ebből a tésztából készülhet karácsonyfadísz is, sütés előtt kilyukasztva, hogy fel lehessen fűzni.
16
Hitélet – Rejtvény
Szent karácsony éjjel... Azon az éjszakán történt, mikor a Kisjézus megszületett. Csúnya, sötét, szegényes, nedves istállóban született a Kisjézus, s az istállóban minden olyan hideg és rideg volt körülötte, hogy még a barmok sem érezték jól magukat benne. Azután apró, pici angyalkák, akik még nem értettek semmiféle hangszerhez, még énekelni sem tudtak, ezek a pici angyalkák gyémánt- és rubincsengőkkel csengettek, s a csengők csilingelése lágy volt és betöltötte az egész földet és eget. (...) S történt, hogy két pici angyal, szintén lerepült a földre, de nekik már nem jutott sem hangszer, sem csengő, ők üres kézzel jöttek, és énekelni sem tudtak. De amint megpillantották az édes pici Jézust, olyan meleg lett a szívük, hogy a szemükből két könnycsepp hullt alá nagy boldogságukban, s ezek a könnycseppek rácsöppentek a Kisjézus pólyácskájára, s úgy ragyogtak azon, úgy világítottak, mint az opálcsillagok. Ez a két pici angyalka – az egyiket úgy hívták, hogy Csillagszem, a másikat, Rózsásajk – mikor vissza kellett volna repülniük a mennyországba, nem repültek vissza csapatukkal, hanem észrevétlenül és nagy kíváncsian kilopakodtak a barlang elé. Szerették volna látni, hogy milyen ez a föld, ahova a Kisjézus eljött.
Úgy belejöttek a szomorúságba, a szomorú beszédbe, hogy észre sem vették. De észrevették ám a többiek! (...) Volt egy hirtelen haragú kis angyal, úgy hívták, hogy Viharocska, hát ez bizony egy kicsit – de nem nagyon – megmérgesedett, és odakiáltott nekik: – Legyetek már csendben, mert nem tudok aludni! – Hagyj nekünk békét, mert mi nagyon szomorúak vagyunk – felelte a két kis angyal, és csak suttogták egymásnak nagy bánatukat tovább. Viharocska sem volt rest. Felállott ágyában, megfogta párnáját és hozzájuk hajította. Kezükben ottmaradt az elszakadt párnahuzat két darabja s a sok-sok ezer pihe hulldogált, hulldogált szerteszét... Bizony, hogy megijedtek erre mind a hárman. Rémülten látták, hogy a sok-sok ezer pihe nem marad a mennyország padlóján a felhőkön, hanem azokon is túlesik..,. szálldogál..., hulldogál lefelé ... Leguggoltak most mindhárman a felhő szélére, és sírásra görbült szájjal nézték a hulldogáló pelyheket: – Jajajaj, mi lesz ebből! – Ha megtudja Uriel arkangyal... – Mit csináljunk? Mit csináljunk? Viharocska hamar határozott: – Szálljunk a pelyhek után, szedjük össze egyenkint, azután majd összevarrjuk a párnát! (...) S amint leértek, mit vettek észre?! Azt, hogy a párna
S amint kikukucskáltak a barlang szája előtt, nagyon elszomorodtak. – Jaj, de csúnya ez a föld – mondta Csillagszem. – Milyen sötét – felelte Rózsásajk. – Nincs egy szál virág sem sehol – folytatta Csillagszem. – És a fákon nincs egyetlen levél sem – toldotta meg Rózsásajk. Már nagyon késő volt, mire felértek a mennybe, s bizony a kis és a nagy ágyak már mind meg voltak vetve. Az angyalok elénekelték gyönyörű esti imájukat, s aztán siettek lefeküdni. Már mind feküdtek s szenderegtek ágyaikban, csak Csillagszem és Rózsásajk nem tudtak aludni. Csak forgolódtak, forgolódtak ágyukon. (...) – Csillagszem, te sem alszol? – kérdezte egy sírós, remegő hang. És Csillagszem rögtön megismerte Rózsásajk hangját. – Nem – felelte pityeregve Csillagszem, s azzal máris mászott ki ágyacskájából és odaült Rózsásajk ágya szélére. – Te is arra gondolsz... – kérdezte Csillagszem. – Arra – hüppögött Rózsásajk. – Úgy fáj a szívem... – kezdte a beszédet Csillagszem. – Milyen szép itt minden. Csak úgy ragyog... Milyen jó nekünk... – Bezzeg szegény Jézuskának... – folytatta Rózsásajk – Milyen más mindene... Minek is fog örülni a földön?
Rejtvény Czuczor Gergely költő és nyelvész, bencés tanár, akadémikus 1800.12.17-én született. Emlékkönyvbe című verséből idézünk. „... ..., Férfi szívek olvadozva S vágyva vágynak birtokára.” Vízszintes: 1. A vers első sora. 13. Szilvási Lajos műve. 14. Himfy névjele. 15. Belga város. 16. Világos angol sör. 17. Értelmi képesség. 19. Vita közepe! 20. Printer Control Language rövidítve. 22. ... Di Meola, gitárművész. 23. Mozgékony, lendületes. 26. A szamárium vegyjele. 28. Amerikai nyomozóiroda. 29. Kilowatt röv. 30. Tudományos tétel. 32. Nagyobb rész, többség. 34. Pere ...; a francia Télapó. 36. ... Fair Lady, Oscar-díjas amerikai musical. 37. Gárdonyi Géza műve. Függőleges: 1. Air France, röv. 2. Nyomdász, az első magyarországi nyomtatott könyv készítője, András. 3. Délkelet. 4. Agyvizsgáló orvosi műszer. 5. Az Érik a gyümölcs szerzője, John. 6. Vajdasági város lakója. 7. Londonban eszik! 8. Hazai pezsgő márka. 9. Angol diplomata az 1800–as években, Joseph Andrew. 10. Pára! 11. Zenei stílus. 12. Francia író, Émile. 14. A vers második sora. 18. A végén kezd! 20. Sörből két deci. 21. A lutécium vegyjele. 24. Várának börtönében raboskodott Monte Cristo. 25. USA-beli város .... Louis. 27. Nem elé. 31. Hsziamen, más né-
2010. december 17.
ven. 33. Maróni azonos hangzói. 34. Nikkel és bór vegyjele. 35. Fektet angolul (LAY). 38. Időszámítás előtti, röv. 39. Igen olaszul. 40. Libahang.
Készítette: Derencsényi Béla Beküldendő a szerkesztőség címére (3600 Ózd, Brassói út 2., e-mail: ozdikorkep@ ozdimedia.hu), vagy bedobható az épület bejáratánál elhelyezett postaládába a vízszin1
2
3
4
5
6
7
összes pihécskéi mind a betlehemi barlangistálló környékére estek. Ott fehéredtek a földön, ott díszítették gyönyörű pihéikkel a fák ágait... – Ne szedjük őket össze! – kiáltott fel Csillagszem – Nézd, nézd Rózsásajk, milyen szép minden, ahova a pihék estek. Versengve szaladtak párnájukért, szaggatták, tépdesték és boldogan szórogatták, rázogatták lefelé a pihéket. Felébredt a nagy zajra a többi angyal is. – Mi az? Mit csináltok? – kérdezték csodálkozva. – Szépítjük a csúnya földet, hogy a Kisjézus örüljön! – kiáltották hárman is, s néhány szóval elmondták a történteket. Nosza, erre kiugrott a többi angyal, s mind kezdték szaggatni párnájukat, dunyhájukat. – Kemény lesz a fejetek alja, mert másik párnát az idén már nem kaptok – óvta őket Uriel arkangyal. – Nem baj! Csak szép legyen a föld! – visszhangozták kórusban az angyalok. Uriel arkangyal mosolygott és megsimogatta aranyos, puha angyalkezével Csillagszem kicsit kócos pihés haját: – Hát csak rázogassátok, szakítsátok, de azt megmondom előre: ez a dísz nem fog sokáig tartani. Minden évben újra el kell szakítani párnáitokat, dunyháitokat, ha szépíteni akarjátok a földet! Salkaházi Sára, 1937
tes 1. és a függőleges 14. sorok megfejtése. Beküldési határidő: december 23., csütörtök, 24 óra. A borítékra vagy levelezőlapra kérjük ráírni: keresztrejtvény. A helyes megfejtést beküldők egyike 3000 forint értékű könyvutalványt kap, melyet a Brassói út 2. sz. alatt vehet át, munkanapokon 8-16 óráig. Az előző rejtvény megfejtése: „Minden gyermek várva vár, vidám ének hangja száll.;” Nyertes: Tóth János, Bolyki főút. 8
9
10
11
12
Ő
13 14
15
17
18 23
K 26 32 37
M
27
16
A 19
20
21
24
25
28 33
29 34
E 38
22
39
30 35
Á 31 36
40
17 Kapunk előtt áll karácsony, kopogtat a kapufán... Gyerkőc
2010. december 17.
Kedves Gyerkőcök!
Péter Erika
– Ünnep csillog
Elérkeztünk az év utolsó, szerintem legizgalmasabb hónapjához. Ebben az időszakban teli vagyunk várakozással, készülődéssel. Rejtély lengi körül a Mikulást, aztán faluhelyen jöttek a fehér ruhába burkolózott Luca-alakoskodók (december 13-án), majd a titokzatos karácsonyi manók és angyalkák, a kis Jézus születése. Körbepillantunk egy kicsit az ünnepváró hangulatban, hol hogyan ünnepelnek az emberek. Tartsatok velem ebben a karácsonyi jövés-menésben.
Karácsonyi körutazás A karácsonyt a világ minden pontján megünneplik az emberek. Nálunk szerencsés esetben szép fehér hóban, de valahol kánikulában, és minden országban egy kicsit másképpen, saját karácsonyi dalokkal, ételekkel, ajándékozással. Nézzünk körül most együtt, hogyan ünnepelnek más országokban.
Angliai karácsony
A karácsonyfa-állítás német eredetű szokás, amely világszerte, így a szigetországban is meghonosodott. Korábban az angoloknál a fagyöngy volt elterjedt. A karácsonyfát a legtöbb család már az adventi időszakban feldíszíti, egész decemberben gyönyörködnek benne. A gyerekeknek nagy türelemre van szükségük, mert ők nem szentese, hanem csak másnap reggel kapnak ajándékot a Télapótól! Nagyon csalafinta módon, a kéményen kersztül jut be a házakba, és a kandallóból bukkan elő. Az ajándékokat pedig nem a fa
Kerek földön mindenfelé ez a nap a szereteté. Kicsi, színes gyertyák gyúlnak, külső zajok elhalkulnak.
alá, hanem a kandallóra akasz- Olaszországban tott piros zoknikba rejti. az a szokás, hogy a karácsonyi ajándékot egy „La Befana” nevű jó boszorkány hozza, január 6-án. Karácsony Finnországban A Télapó Finnországban, azon Söprűjén házról házra szállva a belül is Lappföldön lakik. A kéményeken keresztül jut be a lafinnek által Joulupukkinak kásokba és tömi tele édességgel a nevezett nagyszakállú, piros gyerekek kiakasztott zokniait. köpenyes bácsi az Északi-sarkkör közelében, a Fül-hegyen A spanyol karácsony (Korvatunturi) éldegél. Az aján- hasonló a miénkhez. December dékokat ő szállítja ki rénszarvas- 24-én karácsonyfát állítanak, valaszánon. A kisgyerekes házakba melyik családtagnál gyűlik össze a tényleg bekopog a Télapó, és család apraja-nagyja, elfogyasztják hasonlóan a mi Mikulásunkhoz, az ünnepi ebédet, és éjszaka misére az ajándékok átadása előtt meg- mennek. Az erkélyen át bemászó kérdezi, hogy jók voltak-e? A Télapó hozza az ajándékot. A gyehagyományok szerint az ottani rekek azonban a karácsonynál is emberek 24-én reggel, gyönyö- jobban várják január 6-át, amikor a rűen megterített asztalnál ülve háromkirályok (Los Reyes Magos) fahéjas tejberizst fogyasztanak, ajándékot hoznak nekik. Valami apmajd az ünnepélyes békehirde- róságot karácsonyra is kapnak, de az tést követően kezdetét veszi az igazán nagy dolgokat a három király ünnep. A karácsonyi vacsora hozza. A gyerekek kiscsizmáikon után nem szedik le az asztalt, kívül, amelyekbe az ajándékot várhanem a maradékot éjszakára ják, a királyoknak, a szolgáknak és a otthagyják, hogy ha a karácso- tevéknek egy kis harapnivalót készínyi manók arra járnak, akkor tenek a küszöbre viszonzásul. A háők is jóllakhassanak. Karácsony romkirályok érkezése a karácsony napján a finnek a háziállatokat igazi csúcspontja, az utcákat feldíis „megvendégelik”, akárcsak a szítik, és a tömeg tolongva követi a környezetükben élő madarakat. három király díszes karavánját.
Hiányos karácsony A karácsony legfontosabb alakjairól, jelképeiről szólnak a következő népköltések, versek. A „főszereplők” neveit tőletek várjuk megfejtésként! A kis ***** megszületett, örvendjünk! Elküldötte ő szent fiát Istenünk! Betlehemben fekszik rongyos jászolban, azért van oly fényesség a városban. Eleibe térdepelünk mindnyájan, örvendezve éneklünk vígságban! Dicséretet mondunk édesanyjának, ajándékot hozunk a kis *****nak. Szálljatok le, szálljatok le karácsonyi *******,
Karácsony a legszebb ünnep, fenyőfákon díszek függnek, kisjászolban széna, szalma, asztalon a dió, alma.
zörgessetek máma este minden piciny ablakot. Palotába és kunyhóba nagy örömöt vigyetek: boldogságos ünnepet! Nemsokára karácsony lesz Ezüst hó hullt már a fákra: Szél-borzolta erdő szélen didergett egy fenyőfácska. Arra gondolt, ha jönnének és kivágnák karácsonyra, szép szobában, jó melegben állhatna, mint *********... Lobogtak a színes gyertyák, csillagszórók gyúltak sorra: így lett a kis fenyőfából örömhozó *********. (Végh György verse)
Csingilingi! Csengő csendül, karácsonyi dallam zendül, ünnepel ma gyermek, felnőtt, szent Karácsony végre eljött. Csillag csillog fenn az égen, tündöklőbb, mint egész évben. Egyik épp a földre röpült, karácsonyfánk csúcsára ült. Nyugalmat és békét áraszt, beragyogja a szobánkat, megáld minden kisgyermeket, ünnepli a szeretetet.
Megfejtésként küldjétek be: a Hiányos karácsony szereplőinek neveit! Beküldési határidő: 2011. január 6. Megfejtéseiteket az ÓMI Városi Könyvtár Árpád vezér úti Fiókkönyvtárában, 3600 Ózd, Árpád vezér út 22/A.(e-mail: vkarpad@ freemail.hu), vagy a szerkesztőségben adhatjátok le. 3600 Ózd, Brassói út 2. (e-mail: ozdikorkep@ ozdimedia.hu). Az előző havi kukoricás-rejtvény hiányzó rímpárjai: cica, Katica, Ica, Feri, fogó. A Találósok válaszai: pattogatott kukorica és a kukorica. A keresztrejtvény fősorában a puliszka szót kapta, aki jól válaszolgatott. A hibátlan megfejtést beküldők közül Petróczy Tifani nyert ajándékkönyvet. Jutalmát a szerkesztőségben veheti át. Gratulálunk! Az oldalt összeállította:
Császár Éva
18
Jegyzőkönyv Kézilabda Férfi NB I/B, 12. forduló
Csömör KSK – Ózdi KC 29-28 (18-15) Csömör, 100 néző. V.: Bacs, Bán. Ózdi KC: Losonczi – Lezák (-), HARKÓ (8), Papp (5), Mészáros (3), Szilágyi (5), Lázár (3). Csere: Nyitrai (k), Kocsis R. (4), Panyi (-), Koscsó (-), Bidlek (-). Edző: Zákányi Zoltán. Zákányi Zoltán: – A mérkőzés végén is megvolt a lehetőség akár a két pont megszerzésére is, de a legfontosabb helyzetekben mindig becsúszott egy hiba. Férfi kézilabda NB I/B., 13. forduló
Ózdi KC – FTC-Persecutor II. 30-27 (19-12) Ózd, 300 néző. V.: Medve, Nagy L. Ózdi KC: LOSONCZI – Lezák (-), HARKÓ (7), PAPP (6), Panyi (2), Zele (4), MÉSZÁROS (8). Csere: Nyitrai (k), Lázár (-), Szilágyi (-), SCITOVSZKY R. (2), Kocsis R. (1), Bidlek (-), Koscsó (-). Edző: Zákányi Zoltán. FTC-Persecutor II.: Tamási – SZŐLLŐSI (6), Gazdag (1), Szabados (5), Kovács Á. (1), Dax, HÓDI (7). Csere: Szabó Cs. (-), GRUJIC (7), Csébi (-), Hargithai (-), Szabó N. Edző: Molnár József. Zákányi Zoltán: - Ezzel a győzelemmel szeretnénk kellemes ünnepeket és boldog új esztendőt kívánni minden szurkolónknak. Sajnálom, hogy egy „agyonnyert” mérkőzést a hajrában szorossá tudtunk tenni. Női kézilabda NB II., Északkeleti csoport, 12. forduló
Mátészalka – Ózd VSE 37-20 (17-7)
Sport
2010. december 17.
Téli tavaszkezdet
Mátészalka, 200 néző. V.: Sándor, Szendi. Ózd VSE: Tóth M. – Jacsó Cs. (1), Jakab (3), Holló (5), Gyirászi I. (1), Szilágyi (7), Bárdos (3). Csere: Gátsik (k). Edző: Ivády Csaba. Ivády Csaba: – Levelezőn ezt a játékot nem lehet játszani. Teke Férfi Szuperliga, 11. forduló
Ózd VFTC - Szegedi TE 2-6 (3392-3490) Ózd VFTC: Stréer 591, Rendes/ Bartók 533, Juhász 588, Orosz 587, Bóta 549, Bialaszek 574. Bialaszek György elnök: – Újra nemes küzdelemre késztettük a világ egyik legjobbját, csak most nem mi nyertünk.
A férfi teke Szuperligában már a tavaszi idény mérkőzéseit bonyolítják le. Az országos szövetség ugyanis három forduló találkozóit előrehozta idén novemberre és decemberre. Az ősszel lejátszott kilenc összecsapásból az Ózd VFTC kettőt megnyert, hétszer pedig vesztesen hagyta el a pályát. Nehézséget jelentett, hogy a tekecsarnok átalakítása miatt valamennyi találkozót idegenben vívták meg Bialaszekék. A megszerzett négy pont ugyan elmaradt a várakozástól, de hazai körülmények között a csapat megkezdheti a felzárkózást. – Nem volt egyszerű időszak, amit a hátunk mögött hagytunk – fogalmazott Bialaszek György, az Ózd VFTC elnöke. – Csak október elején tudtunk a saját panelpályánkon először edzeni és a nemzetközi NBC-kupán is helyt kellett állnunk. Eközben idegenben elúszott néhány olyan bajnoki találkozó, amelyen nyernünk kellett volna. Előzetesen a hatodik hely környékére vártam az együttest, de sajnos gödörben voltunk, és csapatszinten jócskán elmaradtunk attól, amit valójában tudunk.
A kieső pozícióból már elmozdult az ÓVFTC, hiszen rögtön az első „tavaszi” fordulóban sikerült legyőzni a BKV Előrét. Ezután a korábbi Világkupa-győztes Szegedtől papírforma vereséget szenvedtek az ózdiak, de most szombaton a Ferencvárost kötelező hazai pályán legyőzni. Az idei esztendő utolsó tekemeccse délután két órakor kezdődik a stadionban. – Nagyon bízom benne, hogy egyfajta megnyugvást ad a fiúknak, hogy letudták valamennyi idegenbeli fellépésüket – reménykedett Kovács Imre, az Ózd VFTC társadalmi elnöke. – Nekünk is meg kell még szokni a panelpályát, de az ellenfeleknek is újdonságot jelent ez a borítás. Fölényes győzelmekre nem számíthatunk, de a középmezőnyig a tavasz végére föl tudunk zárkózni. Ehhez szükség van a Fradi elleni két pontra is. Remélem, hogy szombaton a szokásos jó hangulat fogadja majd a csapatokat, és a szurkolók segítségével sikerül legyőzni a zöld-fehéreket. Marosréti Ervin
Futsal Futsal NB I., 10. forduló
Üllő FC Cső-Montage – Ózd Városi SE 14-5 (8-1) Üllő, 200 néző. V.: Berta (Varga L., Moldován) Ózd VSE: Konyha Sz. – Szögedi, Monyók, Juhász, Oltyán. Csere: Sápi, Odrobéna, Füleki, Lázár, Horváth. Technikai vezető: Kohári Tibor. G.: Simon (4), Krizbai (3), Szalay (2), Rajnay (2), Magyar, Póta, Sápi (öngól), ill. Monyók, Oltyán, Füleki, Odrobéna, Juhász. Féder József edző: – Rajtunk kívülálló okok miatt kicsit későn érkeztünk meg a mérkőzésre, így a bemelegítésre nem tudtunk elég időt fordítani. Adtunk néhány gól előnyt a jól szervezett ellenfélnek, akik utána nem hagytak lehetőséget a felzárkózásra. A második félidőben csak kozmetikázni tudtunk az eredményen. Köszönöm szépen a játékosaim kitartását.
A nemzetközi NBC-kupán is helyt kellett állniuk a tekézőknek HIRDETÉS
2010. december 17.
Hiányzott egy igazi vezér Ózdon Kieső helyről várja a tavaszi folytatást az Ózdi FC NB III-as futballcsapata. Egyértelműen csalódás volt a gárda szereplése a bajnokságban. A feketefehérek a Mátra-csoportban a 14. helyen várják a tavaszi folytatást, csupán 14 pontot gyűjtöttek az ősszel lejátszott találkozók során. Visszagondolva a bajnokság első felére, számos olyan mérkőzése volt az ózdiaknak, ahol egy figyelmetlenség, egy védelmi hiba, vagy a balszerencse fosztotta meg őket a pontszerzéstől. Rögtön az elején, az észak-borsodi rangadón is győzelmi esélyt szalasztottak el. – Valóban rosszul indult számunkra a szezon – erősítette meg kérdésünkre Máriási Zsolt, az Ózdi FC vezetőedzője. – A látottak alapján azt a meccset több góllal meg kellett volna nyernünk, mégis kikaptunk 1-0-ra. Monoron a hajrában úszott el két pont, és Tiszaújvárosban is vezettünk egy félidőn keresztül. Nyilván a mérkőzéseknek a lefújás pillanatában van vége, de az őszi fellépéseink közül csak elvétve tudok egy-két alkalmat kiemelni, amikor szerencsénk lett volna. Máriási Zsolt a bajnokság előtt azt ígérte, hogy a mezőny első feléhez tartozó, látványos futballal szórakoztató ózdi csapat fut ki a pályára. Ez egyáltalán nem valósult meg. Igaz, az ősz egy az egyben ráment a csapatépítésre. Az idény előtt öt olyan futballista került az Ózdi FC-hez, akik korábban a DVTK tartalék együttesét erősítették. A szurkolókat megosztotta a miskolci kontingens, de a vezetőedző szerint egyértelműen hasznára voltak a csapatnak. – Kapusposzton mindenképpen erősödtünk Jakab Norberttel – reagált a felvetésre Máriási HIRDETÉS
19
Sport
Zsolt. – A mezőnyjátékosok közül Kovács Szilárd nyújtotta a legjobb teljesítményt, de a többiekkel is elégedett voltam. A nagy problémát az jelentette, hogy nem volt a pályán egy igazi vezéregyéniség, aki a kritikus helyzetekben belülről rendezte volna a sorokat. Néhányszor magamat is beküldtem, de 43 évesen a futás már többször nem esett jól. Nyilván nem ez jelenti a jövőt, de az ősz felénél nagyon mélyen voltunk, és megpróbáltam kitalálni valamit. A Vasas tartalék ellen Máriási a régi időket idéző szabadrúgásgólt szerzett, ez a momentum biztos, hogy megmaradt az ózdi szurkolókban. Az elhullatott pontok miatt viszont sokat bosszankodtak a klub szimpatizánsai. Többen a bennmaradást is veszélyben érzik, viszont rendkívül sűrű a mezőny, ezért egy jó tavaszi rajttal hamar föl lehet zárkózni a középmezőnybe. – A tudásunk alapján egyértelműen oda tartozunk – folytatta az edző. – A jelenlegi helyzet viszont nem ezt mutatja. Ezért is mondtam, hogy hadilábon áll-
tunk a szerencsével. Ha Fortuna egy-két meccsen mellénk állt volna, akkor más szájízzel beszélgetnénk. Számomra is egyértelműen csalódás az őszi szereplésünk, és bosszús is vagyok emiatt. Elsősorban a mutatott játékban vártam többet. Elkészítettem a statisztikát is, amelyből kitűnik, hogy a legtöbb gólunkat súlyos egyéni hiba előzte meg, amit a legnehezebb kivédeni. Ettől függetlenül az ÓFC szakvezetője nem kongatja a vészharangot, bár a jövővel kapcsolatban nem tudott mit mondani. Még ebben az esztendőben tisztújító közgyűlés lesz a klubnál, ami meghatározhatja a jövő irányvonalát. Most még nem tudni, hogyan tovább, de az eredményes utánpótlásra is figyelni kell Ózdon. Az U19-es csapat vezeti a bajnokságot, és a többi korosztályban is sok tehetséges fiú kergeti a labdát. Éppen ezért kellene egy olyan felnőtt csapat, amely jövőképet nyújthat a fiataloknak. Marosréti E. Az Ózdi FC őszi eredményei: Ózdi FC – Putnok 0-1 Monor – Ózdi FC 1-1 Tiszaújváros – Ózdi FC 6-1 Ózdi FC – Balmazújváros 2-1 RAFC – Ózdi FC 2-0 Ózdi FC – Tura 2-2 Salgótarján – Ózdi FC 4-2 Ózdi FC – Felsőtárkány 2-2 Heves – Ózdi FC 3-1 Ózdi FC – Vasas Tartalék 1-1 Dunakeszi – Ózdi FC 3-3 Ózdi FC – Balassagyarmat 3-0 Rákosmenti KSK – Ózdi FC 3-0 Ózdi FC – Gyöngyös 1-0 Eger – Ózdi FC 4-2 Az Ózdi FC gólszerzői: AlMohamed (7), Kovács Sz. (5), Füleki (4), Csatlós (2), Máriási, Badalik, Harnócz.
Nyílt maradt Egygólos vereséget szenvedett az Ózd VSE a Colorspectrum Aramis vendégeként a futsal Magyar-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A párharc így továbbra is nyitott, a visszavágót január 12-én Ózdon bonyolítják le. Az élvonalban jelenleg kilencedik helyen álló ÓVSE az elmúlt évben a legjobb nyolcig jutott, a helyi futsal történetében újabb fontos állomáshoz érkezne a csapat az elődöntős szerepléssel. Colorspectrum Aramis – Ózd VSE 6-5 (2-2) Budaörs, 200 néző. V.: Farkas B. (Rózsa, Szőts) Ózd VSE: Konyha Sz. – Gál, Monyók, Juhász, Oltyán. Csere: Szögedi, Sápi, Odrobéna, Füleki, Lázár, Tóth K. Szakosztályvezető: Kohári Tibor. G.: Sivák (3), Kiss T. (2), Birinyi, ill. Odrobéna, Monyók, Lázár, Füleki, Oltyán. Kohári Tibor, szakosztályvezető: – A célunkat elértük, nyílt maradt a párharc. Nagyszerűen játszott a csapat, kis szerencsével fordított eredmény is születhetett volna. Remélem, a közönségünk biztatása mellett januárban kiharcoljuk a legjobb négy közé jutást.
20
Programajánló
Könyvtárak ünnepi nyitva tartása
Olvasó
ÓMI Városi Könyvtár (Ózd, Petőfi tér 1., tel.: 472-765, fax: 569-230, e-mail: libra@ozdvk. hu, web:www.vkozd.hu) December 20-23. 8.00-16.00 December 24-26. zárva December 27-30. 8.00-16.00 December 31. 8.00-12.00 Január 1-3. zárva
Mosolyvár karácsonya – karácsonyi játszóház
Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtár (Árpád vezér út 22/A., tel: 472732, e-mail:
[email protected]) December 20-21. 10.00-16.00 December 22. zárva December 23. 10.00-16.00 December 24-26. zárva December 27-28. 10.00-16.00 December 29. zárva December 30. 10.00-16.00 December 31., január 1-3. zárva Mind a két könytvár január 4-én, kedden 10 órakor nyit.
Civil Ház – Pinceklub december 25., 19.00
Metálkarácsony – a Remorse Zenekar szervezésében Közreműködnek: Bódi Rockband, TÚL, Magnetica, Dekadencia, ROYAL kutyák, Remorse A koncert bevételét a vörösiszap károsultjai javára ajánlják fel. HIRDETÉS
2010. december 17.
december 18., 9-12.
december 20., 17.00
Karácsonyi koncert A műsor első részében a Városi Tűzoltózenekar, a Városi Vegyeskar és az ÓMI Zenés Színházának tagjai lépnek fel. A koncert második részében a Szentegyházi Gyermekfilharmónia kórusa és zenekara lesz látható, hallható. Vezényel: Haáz Sándor, Magyar Örökség-díjas karnagy. A 130 tagú kórus és zenekar 2009 nyarán már szerepelt Ózdon – nagy sikerrel. Idén decemberben egyhetes magyarországi vendégszereplésre érkeznek a szentegyháziak. Miskolc és Kassa mellett Ózdon lépnek közönség elé.
december 22., 14.00-18.00 december 29., 14.00-18.00
Helpdesk – ingyenes pszichológiai tanácsadás kismamáknak, Tokaji Ágnessel, négyszemközt. Előzetes bejelentkezés és információ: 570-473, 570-471, info@ ozdolvaso.hu, www.ozdolvaso. hu/ozdinok
december 27., 19.00 Fábry Sándor önálló estje
december 28., 17.00 Évzáró táncház Októberben és novemberben 8 alkalommal rendezett táncházat az Olvasó. A sorozat zárását jelentő alkalommal már százan ropták a táncot a Szöktető Zenekar muzsikájára. Az évzárón a Szöktető Zenekar ad koncertet, műsoruk befejezése után ismét élő zenés táncházban szórakozhatnak a néptáncot kedvelők. A belépés ingyenes.
Kiállítás Krobot Sándor festményei láthatók 2011. január 16-ig az Olvasóban. A tárlat munkanapokon délelőtt 9-től délután 6 óráig látogatható.