BAROSS GÁBOR NEMZETI GAZDASÁGPÁRTOLÓ TÁRSASÁG

BAROSS GÁBOR NEMZETI GAZDASÁGPÁRTOLÓ TÁRSASÁG 2003-2008

BAROSS GÁBOR NEMZETI GAZDASÁGPÁRTOLÓ TÁRSASÁG Összeállítás a Társaság 5 éves mûködésérõl, tevékenységérõl

A Z DA S TI G ÁG

PÁ

M

RT SÁ

RO

O L Ó T ÁR S A

ÁB OR SS G NE

ZE

G

BA

Budapest 2008. február 18.

Összeállítás a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság 5 éves működéséről, tevékenységéről

Szerkesztette: Dr. Pakucs János Lektorálta: Dr. Papanek Gábor

A kötet mejelenését támogatták: a társaság tagjai, kiemelten: Benczúr László, építész Dr. Éhn József, mérnök Janitsáry Iván, mérnök továbbá: DBH Group GRP Plasticorr Kft. HÉROSZ Építőipari Zrt. Kemikál Építőanyagipari Zrt. MÉLYÉPTERV Komplex Zrt. Unitef-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. Visualia Design Stúdió

ISBN 978-963-06-4352-8

© Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság, 2008 www.baross.org

TARTALOM Előszó

6

Köszöntő

8

I. Társaságunk névadója: Baross Gábor, a vasminiszter II. Nemzetstratégiai ügyeinkről …

10 16

III. Összefoglalás a BGT öt éves tevékenységéről

22

IV. A Baross Gábor Társaság megalakulása

28

A Baross Gábor Társaság díja

33

V. Állásfoglalások

34 10. A nemzeti tudásvagyonról

71

39

11. A nemzeti vízgazdálkodásról

75

3. Az önkormányzati vagyonról

43

12. Az állam eladósodásáról

79

4. Az energetikai vagyongazdálkodásról

13. A médiáról

83

47

5. A felgyorsult privatizációval kapcsolatban

51

1. A privatizációs döntésekről

35

2. A vállalkozói vagyonról

Születésnap hármasban

87

14. A kormányzati negyedről

89

15. A műemlékekről

93

6. Az egészségügyi vagyonról

55

16. A sportvagyonról

97

7. A kulturális vagyonról

59

8. Budapest helyzetéről

17. A nemzeti vagyon kérdéséről

101

63 18. A külföldi tulajdonról

105

19. Az egyházakról

109

9. A közlekedési infrastruktúráról

67

VI. A Baross Gábor Társaság tagsága 1. Alapító tagok névsora

VII. Sajtóvisszhang

114

113 2. Alapítás után belépett tagok

118

123

ELÕSZÓ

6

A privatizáció kérdése és a nemzeti vagyon helyzete hazánkban a rendszerváltozás kezdetétől, 1990 óta folyamatosan a figyelem középpontjában áll. Máig nem csillapodott a nemzeti tulajdon sorsa körüli vita, az Európai Unióhoz való csatlakozás pedig még jobban előtérbe hozta a nemzeti vagyon, az állami tulajdon, a hazai vállalkozások sorsának ügyét. Öt évvel ezelőtt néhányan – barátok, kollégák – úgy gondoltuk, hogy ezzel a kérdéskörrel érdemes szakszerűen és szisztematikusan foglalkozni. A spontán összejöveteleket követően döntöttünk, hogy szervezettebb formában, egy egyesület keretei között folytatjuk a folyamatos eszmecserét. Dr. Závodszky Géza történész barátunk, akivel – többek között – erről beszélgettünk, javasolta: „a társaság névadója legyen Baross Gábor”; aki miniszterként a XIX. század második felében a korszerű magyar ipar és gazdaság egyik megteremtője volt. Célunk volt, hogy a társaság szélsőségektől mentesen, mind a túlzottan leegyszerűsítő liberális nézetektől, mind az államtól demagóg módon mindent elváró illúzióktól függetlenül, ezekkel – ha kell – vitázva igyekszik választ adni a sokunkat foglalkoztató kérdésekre. Olyan látszólag egyszerű problémákra kerestük a választ, mint például az, hogy: Mi képezi a nemzeti vagyont? Mi ennek a valós összetétele? Mi az, hogy nemzeti vállalat? Mi tartozik vagy tartozhat ebbe a körbe (különös tekintettel az elkerülhetetlen globalizációra és a közeledő EU belépésre)? A nemzeti vagyonnak milyen részére, milyen hányadára van szükség ahhoz, hogy az Európai Uniós tagságunk során is meg tudjuk őrizni viszonylagos gazdasági önállóságunkat? Vitathatatlanul szükséges a külföldi tőke és a magántőke részvétele a

Elõszó gazdaságban, ám kell-e ezt szabályozni, illetve lehet-e a mértékét meghatározni? Szükség van-e magyar tulajdonú vállalatokra, és ha szükség van, akkor jelenleg miért vannak hátrányban a magyar tulajdonú cégek a külföldi vállalatokkal, befektetőkkel szemben? > Mivel hosszabb idő óta napirenden van az oktatási intézmények,

egészségügyi intézmények esetleges privatizációja, joggal merült fel az a kérdés is, hogy milyen mértékkel és milyen feltételekkel vegyen részt a külföldi vagy a magyar magántőke az oktatási és az egészségügyi intézményekben? Az elmúlt öt évben – egyre növekvő létszámban – ezekről és hasonló kérdésekről beszélgettünk, gondolkoztunk közösen vitaestjeinken, klubösszejöveteleinken. A vitaindító beszélgetések, korreferátumok, tanulmányok, valamint egy nyílt internetes fórum (www.baross.org) – mind-mind ezt a közös gondolkodást segítették. Számos rendezvényünkön, szakmai vitákon igyekeztünk mértékadó véleményt kialakítani és azt hatékonyan képviselni. Az egyes összejöveteleket, vitákat követően állásfoglalás formájában fogalmaztuk meg a közösen kialakított véleményünket. Az elmúlt öt évben 19 esetben – minden alkalommal a nemzeti vagyonnal kapcsolatos egyes területeket érintő kérdéskörben – adtuk közre a sajtónak, a politikusoknak, valamint a vonzáskörünkbe tartozó több száz értelmiséginek állásfoglalásainkat. Ez a kötet a társasági élet bemutatása mellett a hivatalosan kiadott állásfoglalásainkat tartalmazza azzal a céllal, hogy azt a szellemiséget, gondolkodást, amit a 150 főt meghaladó tagdíjfizető tagunk és több mint 200 pártoló tagunk képvisel, ebben a formában is megörökítsük, és még szélesebb körben tegyük hozzáférhetővé. Budapest, 2008. január 25. Dr. Pakucs János ügyvezető elnök

7

KÖSZÖNTÕ A BAROSS GÁBOR NEMZETI GAZDASÁGPÁRTOLÓ TÁRSASÁG LÉTREJÖTTÉNEK 5. ÉVFORDULÓJÁRA

8

Magyarország újkori történelmében a gazdaság kérdése nem úgy jelent meg, mint a szervesebb fejlődésű országok életében. Máshol a gazdaság erejének gyarapodása lett a nemzetek fejlődésének mozgatója, és készítette elő a társadalom egészének fölemelkedését, a közélet, a kultúra virágzását. A magyar történelemben ez nem egészen és nem mindig így alakult. A reformkorban a szellem emberei a másutt látott példákat követve, erkölcsi és szellemi indíttatásuktól hajtva fogalmazták meg a gazdaság fejlesztésének feladatát. Jól látták, hogy ezen a területen dőlhet el a nemzet jövője: a materiális értelemben vett megerősödés nélkül a kultúra, a közélet, az identitás, végeredményben maga a magyarság kerül veszélybe. Ezért a gazdaság fejlődésének sürgetése politikai programmá vált, amelynek kidolgozásában a szellem embereinek, a társadalmi mozgalmaknak megkülönböztetett szerep jutott. Baross Gábor egyike volt azoknak a felelősen gondolkodó hazafiaknak, akik egy kor ideáinak világában született meggyőződésüket a nemzetgazdaság gyakorlatába is át tudták ültetni. Legnagyobb teljesítménye a magyarországi vasútépítés felgyorsítása, a vasúti díjak csökkentése, s ezáltal a gazdaság versenyképessé tétele volt. Az a magyar történelemben páratlan fellendülés, amely a 19. század végén, a 20. század elején mutatkozott, az ő munkássága, tehetsége és akarata nélkül nem bontakozhatott volna ki. Ezért kell nemcsak a történeti vívmányt, hanem a példát is látnunk abban, hogy az akkori vasútépítés egyidejű-

Köszöntõ leg szolgálta a hazai tájak egymással való összekötését és Magyarországnak Európához közelítését. A fő- és a mellékvonalak nem egymás rovására, hanem egymást kiegészítve épültek, a nemzeti program egy átfogó európai integrációs törekvéssel együtt bontakozott ki: ettől vált a kor nagy gazdasági sikerévé a magyar vasútépítés. Azt hiszem, hogy amikor a nemzeti gazdaság pártolásakor egy nagyszerű korszak példájára figyelő mai szakemberek Baross Gábort választották társaságuk névadójának, szándékosan vagy tudat alatt erre a jelképesen is értelmezhető törekvésre gondolhattak. Példája ma is eleven lehet, mert a gazdaság működéséhez ugyanúgy hozzátartozik a világra nyitottság, mint a nemzeti gazdaság szövetének erősítése. Ehhez azonban felelősen gondolkodó, a közérdekre, a nemzetre is figyelő, széles látókörű szakemberekre elengedhetetlenül szükség van. Olyanokra, akik képesek arra, hogy nyilvánosan is képviseljék azokat az értékeket, amelyek tisztelete nélkül egy közösség, egy nemzet elveszti életképességét. Működésének első öt éve után láthatjuk, hogy a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság a maga eszközeivel ezt a célt szolgálja. Egyebek közt a társaság állásfoglalásai is azt bizonyítják, hogy ezt a vállalt feladatát elmélyülten, nagy körültekintéssel és rátermettséggel végzi. Ehhez a munkához kívánok a jövőben is eltökéltséget, kedvet – és sok olyan eredményt, amely nemcsak a szellemet, hanem magát a mindennapi életet is gazdagabbá teszi. Budapest, 2008. január 18. Dr. Mádl Ferenc

9

I. TÁRSASÁGUNK NÉVADÓJA: BAROSS GÁBOR, A VASMINISZTER

10

Baross Gábor 1848. június 6-án született a Trencsén megyei Pruzsinán. Egyetemi tanulmányai után Trencsén megyében köztisztviselői pályára lépett. Megalapította és szerkesztette a Vágvölgyi Lapot. 27 éves korában, 1875-ben országgyűlési képviselővé választották. A tehetséges, nagy munkabírású fiatalember általános figyelmet keltett a képviselőházban. 35 éves korában a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium államtitkárának nevezték ki, majd 1886-tól 1889-ig a tárca minisztere volt. 1889-ben elgondolásai alapján létrehozták a Kereskedelemügyi Minisztériumot, melynek szintén az élére került. 1892-ben az al-dunai folyamszabályozási munkálatok megtekintése közben tüdőgyulladást kapott, ágynak dőlt, s pár nap múlva, 1892. május 9-én meghalt. Még csak 44 éves volt. Emlékének az egész ország mély és őszinte gyásszal adózott. Tisztelték és szerették. A képviselőház felfüggesztette ülését, országszerte meghúzták a harangokat. A századvég Európájához gyors ütemben felzárkózó magyarországi polgárság kiemelkedő alakját veszítette el hirtelen bekövetkezett halálával. Mit tett ez az ember? Mivel szerezte meg a nemzet általános megbecsülését? Miért állított a polgárság már halála után 6 évvel szobrot Baross Gábornak? Miért választottuk Társaságunk névadójának? Baross Gábor, ez a rendkívül tehetséges és ambiciózus politikus felismerte, hogy az infrastruktúra: a posta, a telefon, az utak, a vasút, a víziutak és a tágabb értelemben vett pénzügyi és bank-rendszer, valamint a szakoktatás nemzeti tulajdonba tartozásától és fejlesztésétől, minőségétől függ az ország haladása. Ezért Baross kiharcolta, hogy az évtizedek óta súlyos költségvetési hiánnyal küszködő államháztartás egyre többet fektessen az infrastruktúra kiépítésébe.

I. Társaságunk névadója: Baross Gábor, a vasminiszter

11

Kapcsolóhivatal a fővárosban

A kor gazdasági húzóágazata a vasút volt. Az állami gazdaságfejlesztés is a vasút felé fordult. Baross vasútpolitikájának lényege a vasút államosítása és a díjszabási reform. Az 1880-as években a magánvasutak magas árufuvarozási díjai különösen kedvezőtlenül érintették a magyar mezőgazdaságot. Értékesítési válság alakult ki, mert a magas szállítási díjak miatt csökkent a magyar termékek versenyképessége. A magánvasutak szembekerültek az ország gazdasági érdekeivel. Baross 1889-től gyors ütemben 6 magánvasút államosítását hajtotta végre. Az Első Magyar Gácsországi, a Magyar Nyugati, a BudapestPécsi, az Arad-Temesvári, a Magyar Észak-keleti Vasút állami megváltása mellett a legnagyobb sikert az Osztrák-Magyar Államvasút-társaság államosítása (1891) jelentette. A vasút megváltásával az állam megszerezte a rendkívül fontos, Pozsonytól Báziásig és Orsováig terjedő vasútvonalat. Ez tette lehetővé, hogy a kormány kézbentartsa, díjszabási politikájával a nemzet számára kedvezően befolyásolja az összes beviteli és kiviteli forgalmat. 1886-1891 között összesen 3158 km-rel nőtt az államvasúti hálózat. 1889 előtt a magyarországi vasutakon igen kevés ember utazott, kevés volt a személykocsi, magasak a díjak. Az emberek rövidebb távolságra a lassúbb,

I. Társaságunk névadója: Baross Gábor, a vasminiszter de nagyságrendekkel olcsóbb szekereket vették igénybe. A vasutak részére a személyszállítás vesztes üzletág volt. A személyszállításban keletkező veszteségeket a jegyárak emelésével próbálta a MÁV – sikertelenül – csökkenteni. Az 1880-as évtized különféle próbálkozásai után az áttörést Barossnak sikerült elérnie az un. Zónatarifa 1889-es bevezetésével. A reform lényege: a személyszállítási díjak nagyarányú csökkentése.

12

Az új díjszabás-politika haszna gyorsan megmutatkozott. A Budapestre irányuló belső idegenforgalom megélénkült. Sokan nagy távolságokból is feljöttek Pestre bevásárolni. „Azt akarom, hogy a brassói ténsasszony is Budapestre jöjjön kalapot venni!” – hangzott a vasminiszternek azóta híressé vált mondása. A zóna nemcsak a fővárosnak kedvezett. A bevezetését követő 11 hónap alatt 7 millióval nőtt az utazók száma. A munkaerőpiac megélénkült, nőtt a mobilitás. Fellendült az üzleti élet, mert a kereskedők, házalók többet tudtak utazni. A személyszállítás nyereséges üzletág lett. Föllendült a vasúti járművek gyártása is, mert egyre több vasúti kocsira és gőzmozdonyra volt szükség. 1890-ben Baross Gábor lényegesen új alapokra fektette a magyarországi közúti közlekedés ügyét. Megváltoztatta a közutak addigi osztályozását, a Telefonkábel behúzása a fővárosban

I. Társaságunk névadója: Baross Gábor, a vasminiszter

13

A Ferenc József híd Pozsonyban

közteherviselést, rendet teremtett az út- és hídvámok évszázados káoszában. Az utak közigazgatását és műszaki szolgálatát egységesen szabályozta és rendezte. Magyarország közútjainak lényegi fejlődése az 1890. I. törvénycikk elfogadásával vette kezdetét.

Baross Gábor a postai szolgáltatások korszerűsítésében is jelentős szerepet játszott. Legfontosabb postai intézkedése: 1887-ben egyesítette a postát a távírdával. A kormány 1888-ban Baross javaslatának megfelelően elhatározta, hogy a közhasználatú távbeszélő-hálózatot az állam saját kezelésében építi meg. A távbeszélő, távíró és villamos jelzők államosításáról szóló rendelkezés a korszerű hírközlési infrastruktúra megteremtését célozta. 1889-től kezdve az állam 10 éven át a vidéki városokban fokozatosan megváltotta a magántulajdonú telefonhálózatokat. 1890-ben a magyar állam több telefonvonal építését is elkezdte. 1886-ban megkezdte működését a Baross kezdeményezésére létrejött postatakarékpénztár. A postatakarékpénztár célja a kis tőkék összegyűjtése, a „takarékossági hajlam általános felélesztése”. Ezt a célt a Postatakarékpénztár nagy sikerrel hajtotta végre; bevezették a csekk- és klíring forgalmat is. 1893-ban már az összes hazai csekkszámlák 49,65 %-át a postatakarékpénztárakban vezették.

I. Társaságunk névadója: Baross Gábor, a vasminiszter

14

Áruszállító hajók a fiumei kikötőben, 1900-as évek eleje

A postai szolgáltatások is széleskörűen bővültek. Baross 1885-ben elrendelte a csomagok házhoz szállítását Budapesten. Nyilvános távbeszélő állomásokat állítottak fel, a postahivatalokban vasúti zónajegyeket is árusítottak, délben közölték a pontos időt. Egyébként a közép-európai zónaidő használatát is Baross Gábor minisztersége idején, 1891-ben vezették be. A Duna leghatalmasabb hajózási vállalata az osztrák Duna-gőzhajózási Társaság volt. A DGT magas tarifái, a magyar érdekeket figyelmen kívül hagyó politikája a közvéleményt évtizedek óta foglalkoztatta. Baross megpróbálta rávenni a társaságot kereskedelmi politikájának módosítására, de kudarcot vallott. Ekkor megalapította a MÁV Hajózási Vállalatot (1888). A MÁV Hajózási Vállalat sikeresen teljesítette feladatát, a szerb szilva- és sertésexport elhódítását a DGT-től. Ennek hatására a DGT kénytelen volt csökkenteni fuvardíjait. Baross Gábor világosan látta, hogy Magyarország tengeri forgalmát függetleníteni kell a külföldi hajózási vállalatok érdekeitől. Ezért Baross felbontotta a Lloyddal kötött szerződést. A továbbiakban az általa kezdeményezett Adria Tengerhajózási Részvénytársaságot támogatta a magyar állam. 1888-ban kezdődtek meg azok a nagyszabású építkezések, amelyek célja,

I. Társaságunk névadója: Baross Gábor, a vasminiszter hogy a fiumei kikötő versenyképessége a szabad kikötői kiváltság megszűnése után is megmaradjon. Hajójavításra szolgáló úszódokkot és darukat szereztek be, raktárakat és javítóműhelyeket építettek, a kikötőt és pályaudvart villanyvilágítással szerelték fel és lehetővé tették a hajók éjszakai rakodását is. A hátrányos német vámpolitika kiküszöbölésére a vasminiszter felgyorsította a kikötőépítés ütemét és a Fiuméig szóló vasúti fuvardíjakat példátlanul alacsony mértékre szorította le. Baross Gábor élete nagy sikerének tartotta a Vaskapu szabályozásának megszervezését. Az al-dunai zuhatagokon és a Vaskapun végrehajtott szabályozási munkálatokhoz hasonló kiterjedésű és nagyszabású munkát addig még senki sem végzett. A Grében hegyorom 1890. szeptember 15-i ünnepélyes robbantásával megkezdődött al-dunai folyamszabályozást hosszú tárgyalások előzték meg. Mivel a szabályozási munkák nagy része a szerb királyság területére esett, széles körű együttműködést kellett kialakítani a szerb kormánnyal is. Az előmunkálatok 1889-ben indultak el. Az Al-Duna szabályozásában résztvevő szakemberek visszaemlékezése szerint Baross keményen kezébe vette az ügyeket. A Vaskapu szabályozás nemzetközi jelentősége, a végrehajtással járó páratlan technikai nehézségek minden részletre kiterjedő, alapos szervezést igényeltek. Hajójelző állomások felállítása, új kőbányák nyitása, kőszállító vasutak építése és üzembe helyezése, a munkások elhelyezésére szolgáló épületek, továbbá gépjavító műhelyek, kórházak, vendéglők építése, sziklazúzó gépek beszerzése, fúróhajók vásárlása mellett Baross versenytárgyaláson választotta ki az építési vállalkozókat. Korai halála miatt sajnos már nem lehetett szemtanuja élete egyik legjelentősebb alkotásának. Készült: Dr. Frisnyák Zsuzsa tanulmánya alapján

15

II. NEMZETSTRATÉGIAI ÜGYEINKRÕL… Öt év nem nagy idő egy civil szakmai szervezet életében; bármilyen tartalmas munkálkodáshoz sikerül keretül szolgálnia, társadalmi hatása csakis korlátos lehet. A tényleges társadalmi hasznosságról úgyis csupán az utókor ítélhet.

16

De nem akármilyen öt esztendőről van itt szó. Igen különös fél évtized volt ez a magyar társadalom és gazdaság életében, mégpedig éppen olyan vonatkozásokban, melyek szorosan kötődnek a Társaság vállalt küldetéséhez, és nem különben névadónk életéhez és munkásságához. Szenteljük ezért az alábbi sorokat azoknak a nemzetstratégiai kérdéseknek, amelyeket az új évezred első évei állítottak hazánk elé – s amelyekhez hasonlókkal Baross Gábor kora, az 1867-es kiegyezést követő magyar modernizációs korszak tette próbára az akkori döntéshozókat. Tudjuk: a történelmi párhuzamokkal mindig óvatosan és körültekintően kell bánni. Társaságunk Baross Gábor nevének felvételét kezdettől fogva inkább értékválasztási jelzésnek tekintette, semmint a névadó akkori munkásságát aktualizáló szolgálatnak. Mégsem volt véletlen, hogy 2003-ban Magyarországon a nemzetgazdaság, nemzeti tulajdon tartalmi kérdéseiben elmélyülni kívánó szakmai vitakör a magyar progresszió történetéből éppen Barosst választotta névadónak, visszanyúlva a XIX. század utolsó harmadához. Történelmi párhuzamok ugyanis valóban léteznek, noha kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba. De a folyómeder tartósan fennmarad, és a későbbi kor vándorát az elődökhöz hasonlóan próbatétel elé állíthatja az átkelés feladata. Nos, 2003-ban, amikor már csak hónapokra voltunk attól, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Uniónak mint integrációs szervezetnek teljes jogú tagjává váljon, nagyon is

II. Nemzetstratégiai ügyeinkrõl kézenfekvő volt, hogy az új helyzetre és viszonyokra reflektálni szándékozó szakmai kör a kiegyezés utáni időszakból választ névadót. Magyarország 1848-49-es véráldozatával végül is kivívta azt a súlyt és pozíciót, ami a 67-es kiegyezéshez elvezethetett. A történelmi Magyarország gazdasági fejlődéséhez ugyan nem a kor legfejlettebb gazdasága szolgált integrációs keretként, mivel az osztrák birodalom a korszak centrumától fejlettségben egy fokkal el volt maradva, de a dualizmus korában gyorsan modernizálódott az ország: az addigi magyar viszonyokhoz képest a legtöbb téren sokat javultak az intézményi keretek, megnőtt a potenciális piacméret, könnyebb lett a tőkéhez való hozzáférés. És persze hamar kiderült, hogy a nagyobb piacon nagyobb a verseny, a külföldi tőke pedig volatilis természetű, s a potenciális integrációs előnyökhöz a magyar gazdaság szereplői számára nagyon is gyakorlatias versenyhátrányok társultak. A Monarchián belül a császárváros vonakodva engedett át gazdasági döntési pozíciókat Pestnek; a monetáris ügyekben az osztrákok ragaszkodtak a befolyásuk fenntartáshoz (a Nemzeti Bank – az 1848-as márciusi követelések közül a kilencedik – csak egészen más viszonyok között, Trianon után valósul meg), a nagy üzletekhez a magyar cégek nehezen fértek hozzá. Ám sok múlott azon, hogy a megszerzett, kialkudott magyar állami hatáskörökkel miként élt az ország vezetése. A magyar ügyet jó és kevésbé jó politikusok, sikeres és kevésbé sikeres kormányok szolgálták; Baross munkássága kiemelkedik a vonatkozásban, hogy a kormányzati eszközöket hatásosan és ügyesen használta fel a magyar gazdasági érdekek előmozdítására. Az Olvasó érzi, hogy nem erőltetett párhuzamokról van szó. Amikor 2002 végén lezárultak az EU-val a felvételi tárgyalások, kialakultak (elég kicsinyes alkukban) a kompromisszumok az Unió és a tagjelöltek között, már előre lehetett látni, hogy hazánk olyan új helyzetbe kerül, amelyben egy sor fontos ügy a korábbitól eltérő hangsúlyt kap, sőt új ügyek sorozata keletkezik. Ebben az új helyzetben különösen kritikus a tagállami kormány értékrendje, tehetsége, munkabírása, érdekérvényesítő készsé-

17

II. Nemzetstratégiai ügyeinkrõl ge és képessége. Fontos az érintett társadalom megújulási és önmegtartó képessége; igen, e két képesség együtt szükséges a sikerhez.

18

Társaságunk alapító tagjai és első rendezvényeink látogatói megérezték, hogy noha az uniós tagság régen várt elnyerése elégedettséggel és büszkeséggel tölti el szívünket, de a teendők garmadát állítja a magyar társadalom elé az új helyzet. A vámhatárok végleges megszűnése az Unión belül: egyszerre jelenti a korábbinál sokkal nagyobb piac esélyét – és azt, hogy kiéleződik a piac verseny, melyben a magyar versenyzők könnyen lemaradhatnak. Lehetett tudni, hogy az integrációs szervezeten belül a tagországi kormányok már nem alkalmazhatnak jogszerűen korábban létező piacvédő vagy nemzeti ipart támogató eszközöket. De azt is láttuk, hogy máshol megvannak a patrióta gazdaságpolitika finom módszerei, jogi formát már nem is öltő eszközei, legyen szó állami és helyi közbeszerzésről, gazdasági diplomáciáról, fogyasztói tudatosságról. Kétségünk volt, hogy a magyar kormányzati emberek, a közpénzek felett rendelkezők, és általában a magyar társadalom meghatározó körei vajon akarják-e és tudják-e érvényesíteni azt a befolyást, amit máshol bizony nagyon is tudatosan igénybe vesznek. 2003-ben, a Társaság indulásakor még nem mutatkozott meg a mai brutális egyértelműséggel az, hogy a befolyásolható választói körök megnyerésére – vagy inkább: lekenyerezésére – a magyar kormány éveken át végiggondolatlanul és felelőtlenül költekezik, eltorzítva a közkiadások és adók rendjét; hamarosan ismét eljuttatva a magyar állampénzügyeket az eladósodás súlyos következményekkel járó zsákutcájába. A jelenlegi kényszerű kiigazítás és megszorítás keményen visszaveti a magyar gazdasági növekedést éppen olyan időszakban, amikor az összes többi sorstárs ország (és egyben – ne kerteljünk versenytársunk) kivétel nélkül sokkal jobb növekedési eredményt mutathat fel. A megnövekvő adóterhek miatt a magyar gazdasági szereplők tartós versenyhátrányba kerültek. A kormány működése által létrehozott bevételi kényszer miatt a megmaradt állami vagyon kapkodó, koncepció nélküli privatizációja fenyeget, miközben túlontúl is

II. Nemzetstratégiai ügyeinkrõl sok esetet ismerünk a kényszerhelyzetre hivatkozó magánosítás miatti vagyonvesztésekről, előnytelen privatizációs ügyletekről. A tulajdonjogok megoszlása, a hazai és a külföldi tulajdon szektoronkénti aránya, a megmaradt állami és önkormányzati vagyon állapota – mind olyan ügy, amelyről a politikai rendszerváltozást követően másfél évtizeddel immár kellő alapossággal és bizonyos távlattal lehetett szólnunk. Az európai közösségbe sok vonatkozásban problematikus tulajdoni szerkezettel lépett be Magyarország, ezért különösen fontos az a kérdés, hogy milyen eszközök maradtak a honi gazdaság fejlesztésére és védelmére, és a lehetséges eszközökkel miként él a kormányzat. A privatizáció menete – és egészében a rendszerváltoztatás folyamata – erősen megosztja a magyar társadalmat; Társaságunkat is sokféle felfogású, nézetrendszerű tagok alkotják. A tapasztaltabbaknak élő emlékeik vannak a szerződéses szabadságot és egyéni kezdeményezést háttérbe szorító tervgazdaságról, nekik a piacgazdasági rendszerben rejlő előnyöket nem kell ecsetelni; a legfiatalabbak pedig már a piacgazdaságban nőttek fel. A nemzeti vagyonnal, az állami és egyéb közösségi tulajdonnal való törődésünket ezért nem a kollektivista rezsim iránti nosztalgia vagy valami antikapitalista érzelem motiválja, hanem annak ismerete, hogy a tulajdonviszonyok alakulása és az állam tulajdont védő szerepe nemzetstratégiai fontosságú ügy volt és marad, és különösen érzékeny témakörről van szó a szemünk előtt tovább formálódó globális korszakban, az európai integráció mai fejlődési szakaszában. Sajnos kevés jót regisztrálhattunk ezen öt esztendő alatt, és számos aggodalmunk vált valóra. Aki áttanulmányozza a Társaság közzétett állásfoglalásait, láthatja: sok fontos kérdésben emeltük fel a hangunk, óvtunk és figyelmeztettünk, meg tanácsoltunk is. Szakmai viták során kiérlelt javaslatainkat annak ismeretében tettük közzé, hogy a nemzeti vagyon ügyét és a nemzetgazdaság pártolását lehet megfelelően szolgálni; erre láttunk példákat a magyar rendszerváltozás menetében,

19

II. Nemzetstratégiai ügyeinkrõl és láttunk jó, valamint elriasztó eseteket más országok gyakorlatában. Éppen ebben a körülményben rejlik minden egyes kormányzat, valamennyi generáció felelőssége: nem igazak azok a gyakori önfelmentő vagy tudatlanságból fakadó állítások, hogy „eleve nem lehet jól privatizálni”, vagy „az állam csak rossz gazda tud lenni”. A rendszerváltoztató országok valóban bőséges példatárát produkálták a felelőtlen társadalmi kísérletezésnek, a nemzeti vagyon elherdálásának, elég csak az orosz vad-privatizáció éveire gondolni, míg a szlovén példa arra mutat rá, hogy kellő körültekintéssel és a nemzeti célokhoz való ragaszkodással gyorsan javítható az ország jóléte, teljesülhetnek a stratégiai alapcélok.

20 A magyar gazdaság átalakulása az 1990-es évek elején a nemzetközi megítélés szerint (nem valami ideálhoz, hanem az adott körülményekhez mérve) meglehetően sikeresen indult. Az Antall-kormány által 1990-ben meghatározott alapelvek és a folyamatosan megalkotott jogi keretek, intézmények a későbbi visszatekintésben, valamint a más sorstárs országokban választott utak (és zsákutcák) ismeretében, egészükben jól szolgálták a piacgazdaságra való áttérés borzasztóan nehéz ügyét. Az ellenőrzött privatizáció kétségkívül jobb formának bizonyult, mint a társadalmi kontrol nélküli (melyre tőlük délre és keletre annyi példát hozott az élet), és versenyképességi hatásait tekintve hasznosabb lett, mint a kuponos vagy egyéb szétosztogatásos kísérlet. Az akkori nehéz helyzet miatt a szükségesnél szerényebb hatóerővel, de mégis megszülettek a hazai vállalkozói kezdeményezéseket segítő formák (E-hitel, Start-hitel, munkavállalói tulajdonlást segítő eszközök), melyek következtében ma is tízezrek folytathatnak független egzisztenciát. A középrétegek azonban nem tudtak kellően megerősödni, és idővel a gazdaság differenciálódása felgyorsult. Az 1995-ös stabilizációhoz választott eszközök nemcsak a családok anyagi alapjait rázták meg, de a magyar tulajdonú vállalkozások helyzetét is megrendítették. Költségvetési bevételi okokból gyorsan és sokszor szakmailag megalapozatlanul kerültek kulcsvállalatok külföldi tulajdonba; az 1995-ös év

II. Nemzetstratégiai ügyeinkrõl magyar közműeladásait nem elsősorban maga a privatizáció ténye, mint inkább formái és körülményei teszik igen problematikussá. Korrekcióra azonban mindig nyílik mód. Így például sikeresnek ítélhető a későbbi Széchenyi-program, amely egyébként is magabiztos, múltjára büszke, a jövő kihívásai elé óvatos derűvel néző korszakként él emlékünkben – különösen a mai kontraszt miatt. Hiszen mára a magyar gazdaság sokat veszített korábban kiharcolt versenyképességi előnyéből, növekedési teljesítménye kiábrándító, elillant a közös európai valutára való áttérés időpontja, ismét gondot okoz az infláció, sőt a megszorítások ellenére még mindig igen nagy az államadósság és annak kamatterhe. Az ország közvéleménye az alapkérdésekben megosztott, a nemzetközi felmérésekben a sor élén állunk pesszimizmusban, csalódottságban. Mindezen körülmények miatt látszik ma még időszerűbbnek az, hogy visszatekintsünk a magyar társadalmi és gazdasági fejlődés sikeresebb időszakaira, és biztatást nyerjünk a nagy elődök munkásságából. A gazdasági és társadalmi fejlődésünk ütemvesztésébe nem szabad belenyugodnunk, és – ismerve a Társaság tagjainak világ-felfogását – mi nem is fogunk. Kritikánkat és szakmai javaslatainkat továbbra is megfogalmazzuk, mert hinnünk kell abban, hogy a civil mozgalmak különféle utakon és módokon képesek hatni a társadalom életére. Lesz munkája a Társaságnak a következő öt évben is. Budapest, 2008. január 16. Dr. Bod Péter Ákos elnök

21

III. ÖSSZEFOGLALÁS A BAROSS GÁBOR TÁRSASÁG TEVÉKENYSÉGÉRÕL

22

A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság az elmúlt öt évben – az Alapszabályában rögzítettek értelmében – folyamatosan figyelemmel kísérte az állami tulajdonban lévő vagyontárgyak és intézmények helyzetét, sorsát, és rendszeresen tájékoztatta a közvéleményt a nemzeti vagyont érintő eseményekről, a tartós állami tulajdon esetleges megszüntetéséről, vagy korlátozásáról. A Társaság (átlagosan 90-100 fő részvételével) vitaesteket szervezett, és az ott elhangozottak nyomán 19 Állásfoglalást adott közre, ill. hozott nyilvánosságra. A nemzeti vagyonnal való gazdálkodás általános elveire vonatkozó főbb megállapításaink a következőkben összegezhetők: 1.

A Társaság megítélése szerint a nemzeti vagyonnal való gazdálkodásnak elemi előfeltétele, hogy a vagyonról legyen nyilvántartás, ennek hiánya csak a zavarosban halászók törekvéseit segíti. Magyarországon azonban – a nemzetközi gyakorlattól és az 1930-as évek hazai eredményeitől eltérően – nincs ilyen, ún. vagyon-mérleg. A Társaság ezért javasolta, hogy az Országgyűlés kötelezze a KSH-t ennek rendszeres elkészítésére. A mérlegben célszerű lenne feltüntetni, hogy milyen típusúak az ország területén lévő vagyontárgyak, kik a tulajdonosok és hogy mekkora külföldön levő tulajdontárgy állomány van a birtokukban.

2.

A Társaság nyomatékosan figyelmeztetett arra, hogy a nemzeti örökségünket képviselő kincstári vagyontárgyak feletti tulajdonosi joggyakorlás – egységes koncepció híján – esetlegesen oszlik meg számos szervezet (Kincstári Vagyoni Igazgatóság, Műemlékek Állami Gondnoksága, Nemzeti Földalapkezelő Szervezet stb.) között. Ráadásul a KVI belső – a műemléki, kincstári vagyonnal való gazdálkodás igényét figyelmen kívül hagyó – átszervezése következtében teljesen eltűnt a korábban kiépült, sajátos műemléki szaktudást és elkötelezettséget hordozó szakmai apparátus is.

3.

Több állásfoglalásban is kiemeltük, hogy a nemzeti vagyonra vonatkozó döntéseket alá kell támasztani (hatásvizsgálatokkal, szak-

III. Összefoglalás a BGT tevékenységérõl mai megfontolásokkal, gazdaságossági számításokkal, nemzeti stratégiával - és társadalmi vitával), mivel az elhamarkodott, szakmai alapok és társadalmi támogatás nélküli intézkedések kedvezőtlen hatást gyakorolnak a gazdaságra. Antidemokratikus például, hogy az Országgyűlés (a koalíció többségi döntésével) 2007. június 25-én az állami vagyonról szóló olyan törvényt fogadott el, amely szerint a jövőben az e vagyon feletti tulajdonosi jogokat – a nemzetközi gyakorlatban meglehetősen szokatlan módon – a kormány direkt irányításával egy zártkörű részvénytársaság gyakorolja. Emellett kifogásolható, hogy a törvény túlzottan bővíti az ún. üzleti, azaz értékesíthető vagyontárgyak körét. Véleményünk helyességét többek között a 2007-ben megkísérelt „ellenséges” MOL kivásárlás veszélyei is igazolták. 4.

A Társasság ismételten hívta fel a figyelmet a magyar államadósság kezelésének, kiemelten a privatizációnak a hibáira. A kialakult közös álláspont szerint az állami költségvetés aktuális állapota nem lehet ok az átgondolatlan privatizációra, ez ugyanis nem jelent mást, mint az előző generációk által a következő nemzedékekre hagyott, még meglévő nemzeti vagyon felélését. A magyar kormányzatnak saját magán kell kezdenie az eladósodás elleni küzdelmet, a takarékosságot, az ügyek áttekinthetőbbé tételét. Nem várható azonban érdemi változás a látványos, de jelentéktelen megtakarítást eredményező minisztériumi átszervezésektől; jelentős tételek inkább a – sokat kritizált – bürokratikus ügyintézés és a közbeszerzések környékén találhatók.

Társaságunk számos állásfoglalást fogalmazott meg és adott közre egy-egy jelentős állami tulajdonnal gazdálkodó ágazat vagyongazdálkodásával kapcsolatban is. 5.

Az állami tulajdonú vállalatok hatásfoka, gazdasági teljesítménye nagyban növelhető lenne, ha az állam világos szabályokat alkot e vállalatok számára, és felhagy az igazgatóságok, felügyelő bizottságok politikai alapú kinevezésének gyakorlatával, s a vállalati vezetést mentesíti a napi pártpolitikától.

6.

A magyar energetikai vagyongazdálkodás helyzetéről és teendői-

23

III. Összefoglalás a BGT tevékenységérõl ről készített dokumentum a tárgykörre vonatkozó, 15-20 évre szóló stratégia összeállítását sürgette. A szektorban felhalmozott meglévő nemzeti vagyon védelme érdekében szükségesnek ítélte, hogy az új energetika-politikai program a lehető legszélesebb szakmai konszenzusra támaszkodjon, és hogy a főbb kérdésekben a politikai erők is értsenek egyet. 7.

A jelentős magyar vízügyi vagyonnal kapcsolatosan a Társaság annak megállapítására kényszerült, hogy az ágazat intézményrendszere a véget nem érő átszervezések során fellazult, az ár- és a belvízvédelmi művek karbantartására, fejlesztésére nem jut elegendő pénz, számos önkormányzat szegény és felkészületlen a korszerű vízgazdálkodáshoz, ugyanakkor az állami védekezési szervezet ütőképességével szemben egyre több a kétely. Megoldás lehet a vízgazdálkodási létesítmények helyi-közösségi, a vízi közművek önkormányzati tulajdonlása, s a fejlesztésükhöz szükséges beruházások hathatós állami támogatása.

8.

A közlekedés terén a szocialista korszakból származó technikai elmaradások és szerkezeti gondok nagy része tovább fokozódott. Az utóbbi néhány évben az állami vasúttársaságot és a városi tömegközlekedési cégeket (mivel súlyosan veszteségesek) az elmaradt állami támogatás pótlása miatt hitelfelvételre késztették. Így papíron csökkent a költségvetés hiánya, de előbb-utóbb ezen adósságokat is (kamatjaival együtt) az adófizetők pénzéből kell majd megfizetni. A Társaság ezért nem a Nyugat-Európában korábban divatos privatizációs formák hazai másolásában látja a megoldás irányát, mivel éppen e nyugati példák utalnak arra, hogy az állami és önkormányzati pénzügyi juttatások továbbra sem nélkülözhetők a tömegközlekedés fenntartásában.

9.

A Baross Gábor Társaság álláspontja szerint a nemzet jólétének és biztonságának alapvető kérdése, hogy a társadalom miként gazdálkodik a tudásvagyonnal, a polgárok egyéni tudásával és a tudást létrehozó, továbbadó és alkalmazó nemzeti intézményrendszerrel. Magyarországon azonban nem kielégítő a kutatási-oktatási-innovációs terület irányításának, koordinációjának szakszerűsége és kellő erejű kormány szintű képviselete. Ezért a Társaság ismételten javasolja

24

III. Összefoglalás a BGT tevékenységérõl a terület miniszteri szintű képviseletének a helyreállítását. Úgy látja továbbá: minden közösségnek – a nemzet-tudatában és identitásérzésében meggyengült magyarságnak pedig különösen – szüksége van nemzeti kulturális stratégiára a szellemi élet, mind az oktatás, mind a tudomány, a művészetek, a nyelvművelés, mind az örökségvédelem és a sport területén. A nemzeti kutatási és fejlesztési intézmények esetleges megszüntetése, a „tudásipar” teljes piacosítása ma Magyarországon nagyobb veszélyt képvisel, mint az állami „beavatkozás”. Fokozza e veszélyeket a média területén mára kialakult, aggályos tulajdoni- és vélemény-koncentráció, illetve elégtelen társadalmi ellenőrzés. Ezért a Társaság fontosnak és időszerűnek ítéli a közszolgálati jelleg fogalmának, tartalmának újragondolását és egy új sajtótörvény elfogadását. 10. Az egészségügy rendszerében a nem nyereségelvű (non-profit) és az önfoglalkoztató privatizáció formáit a társadalom zöme sikeresnek ítéli meg. Jó példái: a háziorvosi, a fogorvosi és a patikai privatizáció. A kórházak és egyes szolgáltatások (CT/MR, művese, labor) pénzügyi befektetők szerepvállalásával történő nyereségérdekelt privatizációját azonban a Társaság – a szakma és a közvélemény nagyobb részével egyetértve – aggályosnak tartja, s nem támogatja, mert a profit forrása csak az egyébként is alulfinanszírozott egészségügyi ellátásra szánt közpénz lehet. Fontosnak tartja továbbá, hogy az egészségügyön belüli magánkezdeményezések különféle formáiról, azok előnyeiről és veszélyeiről az érdekeltek között az eddigi magyar tapasztalatok kritikus elemzése és az európai egészségügyi rendszerek ismerete alapján széleskörű párbeszéd folyjék. Mulasztásos törvénysértésnek véli, hogy az Országgyűlés úgy hoz a tárgykörben döntéseket, hogy nem készülnek, és nem kerülnek a nyilvánosság elé a határozatoknak a törvényekben előírt – és az államfő által is hiányolt – hatástanulmányai. Ide tartozó megállapítás, hogy az egészséges életmód feltételeinek, a „nép-egészségügy” szempontjából fontos sportnak az infrastruktúrája nálunk ma már európai viszonylatban is meglehetősen szerény és romló tendenciát mutat. Társaságunk esetenként foglalkozott a nemzeti vagyonnak az állami tulajdonon túlmenő elemeivel is.

25

III. Összefoglalás a BGT tevékenységérõl

26

11. Az elhangzott szakértői állásfoglalások kiemelték, hogy a magyar tulajdonban lévő vállalatok rendszerint a külföldi tulajdonúaknál nagyobb arányban foglalkoztatnak hazai beszállítókat, valamint vesznek igénybe magyar szellemi erőforrásokat, és sokszor meghatározóak a helyi közösségek kulturális értékeink megőrzésében. Nyereségüket is döntően országon belül fektetik be. Ugyanakkor a rendszerváltás óta a gazdaságban – részben a privatizáció, részben a vállalatalapítások s megszűnések, utóbbi időben pedig a cégfelvásárlások és összeolvadások nyomán – gyorsan nőtt, s ma már európai szinten magas a külföldi tulajdonú cégek aránya. A tőkeimport, valamint az ezt kísérő technológia-transzfer jelentősen segítette a gazdaság korszerűsödését. A Társaság álláspontja mégis az, hogy az itt keletkező profit nem hazai tulajdon, s ez a vagyonhányad nem tekinthető a nemzeti vagyon részének. Mindenképp felszámolandónak ítéli ezért a gazdaságpolitikának (a szabályozásnak) sokszor egyedi alkuk nyomán kialakított, a nagy külföldi cégeket preferáló elemeit. 12. Sajátos problémákat vet fel a történelmi egyházak tulajdonában lévő történelmi örökségünkkel való gazdálkodás is. Az e célt szolgáló állami ráfordításokat gyakran sorolják (az adott feladatokkal kapcsolatos társadalmi felelősséget elmosva, s ennek ürügyén „megtakarításokat” elérve) az egyháztámogatás körébe. A műemlékek védelmére és fenntartására fordított összeg – nem egyháztámogatás! 13. Megállapítást nyert, hogy az önkormányzati vagyon ugyancsak a nemzeti vagyon jelentős, nagyságát tekintve a központi kormányzat és az ÁPV Rt. birtokában található vagyontömeget is meghaladó részét képezi. Az önkormányzatok azonban pénzügyi helyzetük rendezetlensége, gyors romlása miatt kénytelenek a rájuk bízott közvagyon számottevő hányadát értékesíteni, és a vagyontárgyak eladásából befolyt összegeket a fejlesztések helyett a működési költségek fedezetére fordítani. Ugyanakkor a meglevő vagyonnal való gazdálkodás hatékonyságát a jogrend számos hibája miatt nem biztosítja. A polgármester, az önkormányzati testületek, a jegyzők és a helyi önkormányzat vállalatai közötti felelősségi rendszer elavult és ellentmondásos – a törvények felülvizsgálatára és szakszerűbb vagyon-

III. Összefoglalás a BGT tevékenységérõl gazdálkodást biztosító irányítási megoldásokra van szükség. Budapest esetében a kerületek és a főváros közötti koordináció hiánya különösen szembetűnő. Fővárosunk, illetve „versenytársai” (Bécs, Prága) fejlődése között egyre élesebb a kontraszt. A városvezetésnek ezért alapvető feladata, hogy dolgozzon ki a tendenciák megfordítását célzó stratégiát, s mind ebben, mind a megvalósításában intenzíven támaszkodjon a város polgárainak segítségére, közreműködésére. Összességében a Társaság nemzeti vagyonnal kapcsolatban kialakított állásfoglalásainak, következtetéseinek társadalmi visszhangja, a közvéleményt befolyásoló hatása egyre erősödik. Törekvésünk a jövőben is ennek a felelősséggel történő közös gondolkodásnak a folytatása. Budapest, 2008. január 21. A Baross Gábor Társaság Vezető Testülete: dr. Bod Péter Ákos, dr. Halzl József, dr. Pakucs János, dr. Papanek Gábor, dr. Závodszky Péter

27

IV. A BAROSS GÁBOR TÁRSASÁG MEGALAKULÁSA A Társaság 2003. június 5.-én alakult meg a kötet végén felsorolt 81 alapító tag jelenlétében. Az alakuló ülésen a jelenlévők öt szakmai előadást hallgattak meg. Sorrendben: Dr. Závodszky Géza történészt, Dr. Mellár Tamást, a KSH elnökét, Dr. Bod Péter Ákos tsz. vez. egyetemi tanárt,

28

Dr. Parragh Lászlót, az MKIK elnökét, Dr. Bogár László egyetemi tanárt. Ezt követően Dr. Töröcskei László ügyvéd részletesen tájékoztatta a jelenlévőket a már előzetesen írásban is kiküldött egyesületként létrejövő Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság Alapszabályáról. A jelenlévők a vita után egyhangúan elfogadták az új egyesület Alapszabályát. Levezető elnökként Dr. Pakucs János ezek után bejelentette, hogy – az alakuló közgyűlésen – hivatalosan is megalakult egyesületi formában a Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság. Dr. Töröcskei László – az Alapszabályban rögzítettek szerint – az egyesület tisztségviselőire tett javaslata után a jelenlévők egyhangúan megválasztották: az egyesület elnökének Dr. Bod Péter Ákos tanszékvezető egyetemi tanárt (Corvinus Egyetem), az egyesület ügyvezető elnökének Dr. Pakucs János ügyvezető igazgatót (Olajterv Holding), az egyesület társelnökeinek Dr. Závodszky Péter akadémikust, Dr. Halzl Józsefet, a Rákóczi Szövetség elnökét, valamint Dr. Papanek Gábor egyetemi tanárt (Egri Főiskola).

IV. Baross Gábor Társaság megalakulása

Dr. Závodszky Péter társelnök

Dr. Halzl József társelnök

Dr. Papanek Gábor társelnök

Az egyesületi tagok 2.000,- Ft/évben határozták meg a kötelező tagdíj mértékét. A Társaságnak – a megalakulást követő belépések után – 2007. december 31-i állapot szerint 151 hivatalosan regisztrált tagja van. A jelenleg is érvényes Alapszabály a Társaság célját az alábbiak szerint tartalmazza: „Baross Gábor 120 évvel ezelőtt, 1883-ban lett a közmunka és közlekedésügy államtitkára, majd három évvel később, 1886-tól miniszter. Munkássága, életútja a nemzeti gazdaság stratégiai ágazatainak nemzeti tulajdonba szervezéséhez és tartásához kapcsolódik. Felfogásának, eszmeiségének ápolására, gondolkodásának a jelenlegi körülmények közötti továbbvitelére jött létre a Baross Gábor Társaság. Baross Gábor hitvallása, hogy a nemzeti gazdaság érdekeinek védelme megköveteli az országos stratégiai ágazatok, ill. intézmények nemzeti tulajdonban maradását, ill. némelyik állami tulajdonban tartását. Ennek érdekében a Társaság célja, hogy: folyamatosan kísérje figyelemmel az állami tulajdonban lévő vállalatok, intézmények és egyéb vagyontárgyak helyzetét, sorsát, rendszeresen tájékoztassa a hazai közvéleményt a nemzeti vagyont érintő eseményekről, a tartós állami tulajdon esetleges megszüntetéséről vagy korlátozásáról, és kísérje figyelemmel az állami tulajdonból esetleg kikerülő vagyontárgyak sorsát.”

29

IV. Baross Gábor Társaság megalakulása A Társaság konkrét tevékenységét és feladatait az Alapszabály így fogalmazta meg: „A Társaság a céljainak megfelelő alábbi tevékenységeket folytatja: 1.

A Társaság folyamatosan és módszeresen figyelemmel kíséri és elemzi a tartósan állami tulajdonban lévő vagyontárgyak helyzetét, értékének alakulását.

2.

Kapcsolatot tart minden olyan szervezettel, amely elősegíti a Társaság céljainak megvalósítását.

3.

Konferenciák, rendezvények szervezésével elősegíti a nemzeti vagyon kérdésével foglalkozó szervezetekkel, kutatókkal, szakemberekkel, érdeklődőkkel való találkozásokat, a rendszeres kapcsolattartást és tapasztalatcserét.

4.

Időszakonként tájékoztatja a közvéleményt, szükség esetén a nyilvánossághoz fordul, amennyiben az a nemzeti vagyon érdekében szükségessé válik.”

30

A Társaság az elmúlt időszakban tizenkilenc állásfoglalást hozott nyilvánosságra, a társasági üléseken megfogalmazott kritikákkal, ill. javaslatokkal. Az ezen kötetben közreadott állásfoglalásaink korábban a sajtóban megjelentek, a közélet képviselői nem csak megismerték, hanem egyre gyakrabban hivatkoznak a Társaságunk által kifejtett gondolatokra. Szerénytelenség nélkül állítható, hogy az elmúlt időszakban a nemzeti tulajdon kérdésében közvéleményt befolyásoló, mértékadó tevékenységet folytattunk. Dr. Pakucs János ügyvezető elnök

A Baross Gábor Társaság vitaestjein, klub összejövetelein minden alkalommal borkóstolót is szerveztünk. A jó bor „okos gondolatokat szül” jegyében az ország legjobb borászainak voltunk vendégei és a legjobb borokat kóstoltuk. Dúzsi Tamás – Szekszárd Tiffan Zsolt – Villány Facsar Botond – Dörgicse Gere Attila – Villány

29

Kőfalvy Magdaléna – Hajós bajai borvidék Tiffan Ede – Villány Szöllősi Mihály – Neszmély dr. Molnár Péter – Patrícius borház Maul Zsolt – Villány Laposa József – Balaton felvidék Takler Ferenc – Szekszárd Molnár József, Gál Helga – Vínum Primatis Ez úton is köszönjük közreműködésüket.

A Baross Gábor Társaság díja A Baross Gábor Társaság Vezetősége 2003. augusztusában létrehozta a „Baross Gábor Társaság Díjat”. A díjat minden évben az a magyar vállalat/vállalkozás kapja, amelyik nemzetközi és hazai viszonylatban is versenyképes magyar terméket állít elő. 2003. szeptember 3-án a Hotel Stadionban Dr. Bod Péter Ákos elnök először adta át a Baross Gábor Társaság Vezető Testülete által adományozott Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság 2003. évi díját a Hollóházi Porcelán Rt.-nek a „Centenáriumi Kollekció” terméke alapján. A Hollóházi Porcelán Rt. jelenleg 99,25 %-ban nemzeti tulajdonban van, bemutatott terméke egyaránt ötvözi a nemzeti hagyományokat és a modern techni kát, ill. technológiát. A Magyar Termék Nagydíj átadási ünnepség ke re t é b e n D r. Bod Péter Ákos, a Társaság elnöke kiemelte a nemzeti tulajdon jelentőségét, és felhívta a figyelmet, hogy a magyar termékek versenyképessége az elmúlt években jelentősen növekedett. Fontosnak ítélte a magyar vállalatok, ill. a magyar termékek támogatását, és annak a lehetőségnek a kihasználását, amelyet az EU a nemzeti termékek részére biztosít. 2004. szeptember 1-én a Parlamentben a Magyar Termék Nagydíj átadás ünnepség keretében Bod Péter Ákos elnök ünnepélyes keretek között másodszor adta át a Baross Gábor Társaság 2004. évi díját a győri Pannon Flax Rt. vezérigazgatójának. A Pannon Flax Rt. 100 %-os magyar tulajdonú vállalat, folyamatos növekedés mellett termékeivel a belföldi és a külföldi piacokon is jelentős elismerést szerzett.

V. ÁLLÁSFOGLALÁSOK 1. A kormányzat privatizációs döntéseirõl Budapest, 2003. június 27.

2. A magyar vállalkozói és állami tulajdont érintõ döntésekrõl

11. A nemzeti vízgazdálkodásról Budapest, 2006. március 8.

12. Az állam eladósodásáról Budapest, 2006. június 13.

Budapest, 2004. február 4.

34

3. Az önkormányzatok vagyongazdálkodási kérdésérõl

13. A média, mint a nemzeti vagyon része Budapest, 2006. október 30.

Budapest, 2004. május 19.

4. Az energetikai vagyongazdálkodásról Budapest, 2004. június 21.

5. A felgyorsult privatizációval kapcsolatban Budapest, 2004. augusztus 2.

6. A privatizáció hatása a hazai egészségügyi szolgáltatásokra Budapest, 2004. november 15.

7. Gazdálkodás a nemzet kulturális vagyonával kapcsolatos kérdésrõl Budapest, 2005. február 9.

8. Budapest jelen helyzetérõl és fejlesztésének tennivalóiról Budapest, 2005. május 19.

9. Az állam és az önkormányzatok szerepérõl a közlekedésben

Születésnap hármasban Budapest, 2006. december 3.

14. A kormányzati negyed létesítésérõl Budapest, 2007. január 31.

15. Az állami tulajdonban álló mûemlékekrõl Budapest, 2007. április 5.

16. A sportvagyon is a nemzet tulajdona Budapest, 2007. május 17.

17. A nemzeti vagyon kérdésérõl Budapest, 2007. július 3.

18. A külföldi tulajdon – magyar vagyon kérdésérõl Budapest, 2007. október 9.

Budapest, 2005. október 27.

10. A nemzeti tudásvagyonról Budapest, 2005. december 5.

19. Az egyházak anyagi és szellemi vagyonáról Budapest, 2007. november 26.

1

2003

A privatizációs döntésekrõl Budapest, 2003. június 27.

2004

2005

2006

2007

2008

1. A kormányzat privatizációs döntéseirõl Társaságunkat olyan jelentős és ismert gazdasági, műszaki szakemberek, közéleti személyiségek hozták létre, akik a névadó, Baross Gábor volt közmunka- és közlekedésügyi miniszter gazdaságfejlesztő munkásságára emlékezve maguk is felelősséget éreznek a magyar nemzetgazdaság fejlődéséért, gyarapodásáért. A Társaság célja, hogy figyelemmel kísérje a nemzetgazdaság értékeinek alakulását, ezen belül az állami tulajdon sorsát, és e kérdések kapcsán civil szervezetként véleményét, álláspontját közreadja.

36 A Társaság most súlyos aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a kórházak privatizációja előtt utat nyitó törvényt a Köztársasági Elnök aggályai ellenére a kormányzó pártok a magyar országgyűlésben minden további érdemi megfontolás nélkül, az indoklásban és az érintett szakmai szervezetek állásfoglalásában felsorakoztatott kérdések megtárgyalását mellőzve, formális szavazással, változatlan formában elfogadták. A Köztársasági Elnök úr alkotmányos jogával élve azért utalta vissza a törvényhozás elé újabb megvitatásra a törvényt, mert annak következményei lényegében minden magyar polgárt érinthetnek, ám a lehetséges következményekről a törvény előterjesztői mindeddig nem tájékoztatták a szakmai és a tágabb országos közvéleményt, illetve az ország közvéleménye nem kapott kellő időt arra, hogy a törvény valamennyiünket érintő gyakorlati következményeiről tájékozódhasson. Úgy látjuk, hogy a szakmai szervezetek ellenérveit és fenntartásait sem oszlatták el a szavazást megelőző időszakban. Az is súlyosan aggályos, hogy a kórházak, mint az egészséggondozás és gyógyítás intézményei a törvényjavaslat mostani szövege értelmében olyan befektetők befolyása alá kerülhetnek, amelyek saját termékeik értékesítésének rendelhetik alá a kórházi gyógyítás folyamatát. A szóban forgó törvény nem olyan kis horderejű technikai kérdés, amely

1. A privatizációs döntésekrõl esetében a törvényhozók nyári szabadságolása indok lehetne a parlamenti vita elkerülésére. Az egészségügy stratégiai ágazat; mai állapotában nagyon is rászorul a megreformálásra, de éppen a társadalom egészét érintő hatásai miatt csakis alapos vitát, társadalmi konszenzust követően szabad törvényhozással beavatkozni a gyógyítás világába. Társaságunk elvárja, hogy a kórházak privatizációját megnyitó államigazgatási eljárásokat ne léptesse életbe a Kormány mindaddig, amíg nem készülnek – és nem kerülnek a nyilvánosság elé azok a hatástanulmányok, amelyeket az államfő is hiányolt.

38

Hallani lehet továbbá a kormányzat további privatizációs terveiről is többek között az energetika területén. A mostani kórház-privatizációs törvény intézésének példája arra késztet minket, hogy igényeljük a magyar energetikára vonatkozó, valamint az egyéb napirendre kerülő privatizációs kérdésekben a kormányzati stratégia bemutatását. Megengedhetetlennek tartanánk, ha a költségvetés súlyos hiányára való hivatkozással a kormányzat ismét társadalmi egyetértés nélkül hozna döntést a nagy fontosságú, stratégiai jellegű ágazatok ügyében. Budapest, 2003. június 27. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

2

A vállalkozói vagyonról

2004

Budapest, 2004. február 4.

2005

2006

2007

2008

2. A magyar vállalkozói és állami tulajdont érintõ döntésekrõl A Baross Gábor Társaság 2004. februári vitaestjére meghívta dr. Mészáros Tamást, az ÁPV Rt. elnökét, dr. Székely Pétert, a Transelektro elnökét, a magyar tulajdonú cégek vezetőiből alakult klub elnökét és a jelenlegi ellenzék gazdasági munkacsoportjának vezetőjét, dr. Fónagy Jánost.

40

A Társaság jelen lévő, a magyar gazdaságért felelősséget érző – és a gazdaságban, valamint a szellemi életben jelentős szerepet játszó – 70 tagja a meghívott vendégeket meghallgatva megvitatta a magyar tulajdonban levő vállalkozások fejlődési esélyeit és a kormányzat privatizációs elképzeléseit. A vita alapján a Társaság a következő állásfoglalást fogalmazta meg. Ma már a magántulajdon túlnyomó többségben van gazdaságunkban, ezért sem gazdasági, sem politikai okok nem indokolják a további erőltetett magánosítást. Az állami költségvetés aktuális állapota nem lehet ok az átgondolatlan privatizációra. A még nemzeti vagyon részét képző vagyontárgyak, vállalkozások esetleges további értékesítését mindig meg kell előznie a konkrét indokok, a körülmények és a társadalmi hatások együttes mérlegelésének. A nagy múltú ágazatokban (Bábolna, Herend, Mezőhegyes stb.) az állami tulajdon esetleges eladásánál a kormányzatnak ügyelnie kell arra, hogy a közhasznú tevékenységeket és a nemzet kulturális örökségének részét képező tárgyi és szellemi értékeket, a nemzeti tulajdonban történő megőrzés céljából az üzleti tevékenységektől leválasszák. Az önkormányzatoknál a pénzügyi viszonyok romlása miatt tömegesen értékesítik a – volumenében az állami vagyonnal összemérhető – közvagyon részeit, igen gyakran kétséges szakmai szinten, elégtelen politikai nyilvánosság és ellenőrzés mellett. Az indokolatlan vagyonfelélés mindannyiunk kárára van, és ugyanúgy elfogadhatatlan, mintha az a kormányza-

2. A vállalkozói vagyonról ti körben történne. Az önkormányzatok gazdálkodását ebből a szempontból is figyelemmel kell kísérni.

42

A mai gazdaságpolitikai útkeresés idején érdemes tudatosítani, hogy az állam káros következmények nélkül nem térhet ki a kellő minőségű – sok esetben állampolgári jogon is járó – közszolgáltatások felelőssége alól. A sikeres európai nemzetek példái bizonyítják, hogy a jól szervezett és menedzselt infrastrukturális szolgáltatások a nemzetgazdaságot és az egész társadalmat hatékonyan szolgálják. A nemzetközi példák áttekintése óvatosságra int, ezért a közlekedés, az energetika, az egészségügy esetleges privatizációját csak a demográfiai, a szociális és a regionális szempontok alapos átgondolásával, hatásvizsgálatok elkészítése és kiértékelése után lehet kezdeményezni. A rögtönzések és ötletszerű megoldások nagy veszélyt rejtenek magukban. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hazai tulajdonban lévő vállalkozások a külföldi tulajdonú cégeknél rendszerint nagyobb arányban foglalkoztatnak hazai beszállítókat, valamint vesznek igénybe magyar szellemi erőforrásokat, és sokszor meghatározóak a helyi közösségeink, kulturális értékeink megőrzésében. A magyar tulajdonú vállalkozások a foglalkoztatás stabilizálása mellett nyereségüket is döntően országon belül fektetik be. Különösen fontos a magyar kötődésű regionális multik (MOL, Richter, OTP stb.) esetében mérlegelni a közép- és hosszú távú gazdaságpolitikai (kutatás-fejlesztés, kultúra stb.) hatásokat. Az állami vállalkozás-fejlesztés terén a nemzeti érdekeket képviselni és érvényesíteni kell, tanulva az Európai Uniót alkotó és az oda igyekvő nemzetektől, amelyek saját érdekeik védelmében nálunk jobban alkalmazzák a gazdasági patriotizmus különféle eszközeit. Budapest, 2004. február 4. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

3

2004

Az önkormányzati vagyonról Budapest, 2004. május 19.

2005

2006

2007

2008

3. Az önkormányzatok vagyongazdálkodási kérdésérõl A nemzetgazdaság, ill. a nemzeti vagyon megőrzése iránt felelősséget érző, a gazdaságban, valamint a szellemi életben jelentős szerepet játszó személyekből álló Baross Gábor Társaság az önkormányzatok vagyoni helyzetéről és vagyongazdálkodásáról 2004. május 4-én vitaestet szervezett (www.baross.org).

44

Vitaindító előadást tartott Tarlós István, Budapest III. kerületének polgármestere, Gegesy Ferenc, a IX. kerület polgármestere, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, hozzászólt Mitnyán György, a XII. kerület polgármestere, a vitát összefoglalta Bod Péter Ákos, a Társaság elnöke. A Baross Gábor Társasság a vitaest tanulságaként az alábbi véleményét fogalmazta meg: 1.

A helyi önkormányzatok – feladataiknak megfelelően – az állam nevében fontos és alapvető társadalmi feladatokat látnak el, többek között az oktatás, az egészségügy, az úthálózat fenntartása terén. Az alaptevékenység állami finanszírozását az elmúlt tizenöt évben nem sikerült biztosítani, sőt a folyamatosan romló helyzetet követően ez évben a feladatok növelése mellett további, több mint 100 milliárd Ft-tal kevesebb összeget juttat a központi költségvetés az önkormányzatoknak. A közalkalmazotti bérek fedezet nélküli emelése pld. számottevően rontotta az önkormányzatok helyzetét.

2.

Az önkormányzatok vagyona a nemzeti vagyon jelentős részét képezi, nagyságát tekintve meghaladja a központi kormányzat és az ÁPV Rt. birtokában található vagyontömeget is. Az önkormányzatok pénzügyi helyzetük sajnálatos gyors romlása miatt kénytelenek a rájuk bízott közvagyon számottevő hányadát értékesíteni és a vagyontárgyak eladásából befolyt összegeket a fejlesztések helyett a működési költségek fedezetére fordítani. A folyamat rendkívül káros, a vagyon felélése a nemzeti vagyon folyamatos csökkenéséhez, a nemzet elszegényedéséhez vezethet. A kényszerhelyzetben elkótyavetyélt vagy szakszerűtlenül eladott vagyon nemcsak a helyi demokrácia letéteményeseit, azaz az önkormányzatokat szegényíti el, de ezen keresztül gyengíti az állampolgár amúgy is fejletlen gazda-tudatát,

3. Az önkormányzati vagyonról miközben a vagyonmozgás táptalaja lehet a korrupciónak is. 3.

Az önkormányzati vagyon nagyobb fele kisszámú önkormányzatnál található, ahol elengedhetetlen a jelentős vagyongazdálkodási feladatot vezérlő stratégiai menedzsment kialakítása. A többi, közel 3000 helyi önkormányzatnak alig van vagyona, ezért inkább csak elosztó funkciójuk van. Nagyon eltérő az önkormányzatok szakmai felkészültsége is, és ritka az alaposan átgondolt vagyongazdálkodási program. Az állami ellenőrzés sajnos csak a jogszerűségre ügyel és nem vizsgál ésszerűségi és szakmai kérdéseket.

4.

Az önkormányzati vagyon nyilvántartásának és értékelésének bizonytalanságai és a vagyonkezelési, vagyonértékesítési képességek gyakori hiánya következtében a mostani kényszerű vagyoneladás olyan időszakban csökkenti a községek, városok vagyonát, amikor az EU-csatlakozás miatt a vagyoningatlanok jelentős értéknövekedése várható.

5.

A meglevő vagyonnal való gazdálkodás hatékonyságát a jogrend számos hibája is rontja. A polgármester, az önkormányzati testületek, a jegyzők és a helyi önkormányzat vállalkozásai közötti felelősségi rendszer elavult és ellentmondásos, – a törvények felülvizsgálatára és a szakszerűbb vagyongazdálkodást biztosító irányítási megoldásokra van szükség.

6.

Budapest esetében különösen szembetűnő a kerületek és a főváros közötti koordináció hiánya, amely fölösleges párhuzamosságot és pazarlást eredményez. Ezt a szakemberek értetlenséggel, a közvélemény megütközéssel szemléli.

46

Összességében a nemzeti vagyon megőrzése, a nemzet jövőjének biztosítása igényli az önkormányzati működés, a jogi szabályozottság, a döntési jogkörök és a felelősség összhangjának felülvizsgálatát és megoldását. Egyidejűleg tovább nem halasztható az önkormányzatok részére a feladatuk elvégzéséhez szükséges finanszírozás megnyugtató, hosszú távú rendezése. Budapest, 2004. május 19. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

4

2004

Az energetikai vagyongazdálkodásról Budapest, 2004. június 21.

2005

2006

2007

2008

4. Az energetikai vagyongazdálkodásról A nemzeti vagyon megőrzéséért felelősséget érző, a gazdaságban és a szellemi életben jelentős szerepet játszó csaknem 100 személyből álló Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság az „Energetikai vagyongazdálkodás” témakörében 2004. június 15.-én vitaestet rendezett.

48

Vitaindító előadást tartott: Hatvani György, a GKM helyettes államtitkára, Hernádi Zsolt, MOL elnök-vezérigazgató és Varga Mihály, volt pénzügyminiszter, a FIDESZ Gazdasági Bizottságának elnöke. A megjelentek közül számos jelenlegi és volt vállalati vezető, energetikai és gazdasági szakember szólt hozzá a témához, és a vitát Bod Péter Ákos, a Társaság elnöke foglalta össze. A vitaesten elhangzottak alapján a Társaság az alábbi állásfoglalást adja közre: 1.

Nem halogatható tovább, hogy hazánk energetikai helyzetéről és a teendőkről, ennek keretében az energetikai vagyongazdálkodásról hosszú távra szóló új stratégiai program szülessen. Az 1993-ban az Országgyűlés által elfogadott energiastratégiai dokumentum ugyan érvényben van, de azóta igen sok területen vadonatúj körülmények alakultak ki. Így a korábbi – több esetben vitatható – privatizációk következtében szűk körre szorult az állam tulajdonosi szerepe, és az uniós csatlakozás után a kormányzat még további liberalizációs lépésekre készül. A korábbi évek csökkenését követően ma már ismét nő az energiaigény. Ezért a stratégiában a szükségletek kielégítésének – és az energiapiac további esetleges liberalizációjának – olyan útját kell kijelölni, úgy kell követni, hogy a nemzeti vagyon gyarapodjon, a mindenkori kormány felelősségi körébe tartozó ellátás biztonsága növekedjen, a környezetvédelmi szempontok érvényesüljenek. Az állami tulajdonú vállalatoknak is helye lehet a liberalizált piacon, működésük nem törvényszerűen rosszabb a privatizált vállalatoknál.

2.

A szektorban felhalmozott még meglévő nemzeti vagyon védelme érdekében szükségesnek tartjuk, hogy az új – 15-20 évre szóló – energetikapolitikai program a lehető legszélesebb szakmai konszenzusra támaszkodjon, és a politikai erők is értsenek egyet a főbb kérdésekben. Az ener-

4. Az energetikai vagyongazdálkodásról giagazdálkodás a társadalmi élet minden területét érinti, ezért a szakmai közösségek, civil szervezetek jelentőségére a konszenzus-keresési folyamatban nagyobb figyelemmel kell lenni. Fontos, hogy a kidolgozandó stratégiában a hatékonysági, az ellátás-biztonsági és a gazdaságossági szempontok mellett a fogyasztói érdekek, a tiszta és biztonságos környezethez fűződő értékek is megjelenjenek. 3.

50

Az energetika terén világszerte jelentősen változó viszonyok között sem lehet lemondani az állam szerepvállalásáról, új helyzetet teremt azonban, hogy az energiához kötődő állami vállalatok nagy részét mára magánkézbe adták. Az energetikai privatizáció magyarországi gyakorlata megosztotta ugyan a szakértőket, és senki nem vitatja, hogy az állam tulajdonosként a korábbi tulajdonosi szerepének sajnos már csak töredékét tölti be. Ugyanakkor a magánvállalatok vezetői úgy érzik, hogy a szektorváltás következtében sokat javult az érintett cégek hatékonysága – s ez a nemzeti vagyon gyarapítása szempontjából is igen kedvező. A sikeres és kevésbé sikeres nemzetközi törekvések tapasztalatai, valamint az utóbbi években szerzett hazai tudásunk alapján elmondható, hogy az állami tulajdonú vállalatok hatásfoka, gazdasági hatékonysága teljesítménye is nagyban növelhető. Ehhez azonban szükséges, hogy az állam világos szabályokat alkosson e vállalatok számára, a vállalati vezetést mentesítse a napi pártpolitikától, hagyjanak fel az igazgatóságok, felügyelő bizottságok politikai alapú kinevezésének gyakorlatával.

4.

A Társaság egyetértéssel fogadta azt a kormányzati tájékoztatást, mely szerint nincs szándék a Paksi Atomerőmű magánkézbe adására. Álláspontunk szerint hazánk jelenlegi viszonyai között az atomerőmű, valamint az alaphálózat és a rendszer irányítási infrastruktúra állami tulajdonban tartása mellett erős szakmai és stratégiai (köztük vagyonvédelmi) érdekek szólnak. Az energetika egyéb területén történő esetleges privatizációra pedig csak a konszenzussal elfogadott energia-stratégia alapján kerüljön sor.

Budapest, 2004. június 21. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

5

2004

A felgyorsult privatizációval kapcsolatban Budapest, 2004. augusztus 2. 2005

2006

2007

2008

5. A felgyorsult privatizációval kapcsolatban A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaságnak a magyar gazdaságért felelősséget érző, a gazdaságban, valamint a szellemi életben jelentős szerepet játszó közel 100 tagja aggodalommal tekint a kormány gyors és hirtelen privatizálási szándékára.

52

A Társaság álláspontja, hogy ma már a magántulajdon túlnyomó többségben van gazdaságunkban, ezért sem gazdasági, sem politikai, sem egyéb általános szakmai okok nem indokolják a további erőltetett magánosítást. Az állami költségvetés aktuális állapota nem lehet ok az átgondolatlan privatizációra. Ez ugyanis nem jelentene mást, mint a még meglévő nemzeti vagyon felélését. Az állami tulajdonú vállalatoknak is helyük lehet a liberalizált piacon, működésük számos országban nem rosszabb a privatizált vállalatokénál. A hazai állami vállalatok hatásfoka, gazdasági teljesítménye természetesen növelhető, ehhez azonban az szükséges, hogy az állam a vállalati vezetést mentesítve a napi pártpolitikától, hagyjon fel az igazgatóságok, felügyelő bizottságok politikai alapú kinevezésének gyakorlatával. A még nemzeti vagyon részét képző vagyontárgyak, vállalkozások esetleges további eladását mindig meg kell előznie a konkrét indokok, a körülmények és a társadalmi hatások együttes mérlegelésének. A rögtönzések és ötletszerű megoldások nagy veszélyt rejtenek magukban. A nagy múltú ágazatokban (Bábolna, Hollóháza, Mezőhegyes stb.) az állami tulajdon esetleges eladásánál a kormányzatnak ügyelnie kell arra, hogy a közhasznú tevékenységeket és a nemzet kulturális örökségének részét képező tárgyi és szellemi értékeket – a nemzeti tulajdonban történő megőrzés céljából – az üzleti tevékenységektől leválasszák. Tudomásul kellene venni, hogy az állam káros következmények nélkül nem térhet ki a kellő minőségű – sok esetben állampolgári jogon is járó – közszolgáltatások felelőssége alól. A sikeres európai nemzetek példái azt bi-

5. A felgyorsult privatizációval kapcsolatban zonyítják, hogy a jól szervezett és menedzselt infrastrukturális szolgáltatások a nemzetgazdaságot és az egész társadalmat hatékonyan szolgálják. A nemzetközi példák áttekintése óvatosságra int, ezért a közlekedés, az energetika, az egészségügy területén az esetleges további privatizációs terveket alapos szakmai vitáknak kell megelőznie. Mindezekre nem került sor, ezért az értékesítés semmilyen szempontból nem lehet indokolt.

54

A privatizációs döntéseknél azt is figyelembe kell venni, hogy a hazai tulajdonban lévő vállalkozások a külföldi tulajdonú cégeknél rendszerint nagyobb arányban foglalkoztatnak hazai beszállítókat, valamint vesznek igénybe magyar szellemi erőforrásokat, és sokszor meghatározóak a helyi közösségeink, kulturális értékeink megőrzésében. A magyar tulajdonú vállalkozások a foglalkoztatás stabilizálása mellett nyereségüket is döntően országon belül fektetik be. A magyar kötődésű nagyvállalatok (MOL, Richter, OTP, MVM stb.) esetében kiemelkedő fontosságú a középés hosszú távú gazdaságpolitikai (kutatás-fejlesztési, kultúra stb.) hatások mérlegelése is. Más esetekben (pl. Szerencsejáték Rt.) azt kell megfontolni, szabad-e eladni a várhatóan a jövőben is jelentős jövedelmet termelő vagyont, s vállalni, hogy a bevételeket majd az adók emelésével leszünk kénytelenek pótolni. Budapest, 2004. augusztus 2. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

6

2004

Az egészségügyi vagyonról Budapest, 2004. november 15.

2005

2006

2007

2008

6. A privatizáció hatása a hazai egészségügyi szolgáltatásokra A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság az egészségügyi privatizáció témakörében 2004. november 4-én megtartott vitaestjén meghallgatta dr. Kapócs Gábor, egészségügyi helyettes államtitkár, dr. Szilvási István, az Orvosi Kamara alelnöke, dr. Mikola István, volt egészségügyi miniszter vitaindító előadásait, és az azt követő vita alapján az alábbi állásfoglalást teszi közzé:

56

1.

A hazai egészségügyi szolgáltató rendszer finanszírozása elégtelen, elmarad a magyar gazdaság teljesítménye alapján elvárható mértéktől. A nemzeti jövedelemnek az egészségügyre fordított hányada kisebb, mint a hozzánk hasonló helyzetű és adottságú országokban, és különösen csekély a fejlett világhoz képest. A magyar egészségügy vagyoni állapota, infrastruktúrája, eszközállománya szegényes, és ez a legfőbb hivatkozási alap a magántőke bevonását szorgalmazók számára.

2.

A magántulajdon már huzamosabb ideje jelen van hazánk egészségügyi rendszerében. A nem nyereségelvű (non-profit) és az önfoglalkoztató privatizáció formáit a társadalom zöme sikeresnek ítéli meg. Jó példái: a háziorvosi, a fogorvosi és a patikai privatizáció. A kórházak és egyes szolgáltatások (CT/MR, művese, labor), pénzügyi befektetők szerepvállalásával történő nyereségérdekelt privatizációját azonban a közvélemény nagyobb része és a szakma zöme aggályosnak tartja, Társaságunk sem támogatja, mert a profit forrása csak az egyébként is alulfinanszírozott egészségügyi ellátásra szánt közpénz lehet. Az úgynevezett működtetési privatizáció pedig sokakat a régi „gebines” módszerre emlékeztet, annak minden anyagi és erkölcsi visszásságával.

3.

Társaságunk úgy látja, hogy az emberek közötti szolidaritásra alapozott egységes Társadalombiztosítás finanszírozása mellett a magyar egészségügy egész rendszere – biztosítás, szolgáltató rendszer, finanszírozás – megújításra szorul. A nemzeti vagyon részét képező egészségügyi vagyont, valamint az intézmények működési (vállalkozási) formáit érintő döntések előtt közmegegyezésre van szükség arról, hogy meddig terjed az

6. Az egészségügyi vagyonról állam alkotmányból fakadó felelőssége a polgárok egészségügyi ellátásáért, továbbá mely szolgáltatások területén, milyen mértékben és milyen formában van helye az üzleti vállalkozásoknak, a magánfinanszírozásnak, a privatizációnak. 4.

Az egészségügyi pénzalapok felett rendelkező hatóságok működését transzparensebbé és szakszerűbbé kell tenni, mivel most néhány szakterületen a magánvállalkozások nagyvonalú finanszírozást élveznek, amíg más területeken a minimálisan szükséges forrásokat sem kapják meg az intézmények. A közpénzek elköltésének ellenőrzését – szakmai szabályok alapján – szigorítani kell.

5.

Az állam nem vonulhat ki az egészségügyből. Meggyőződésünk szerint nem kerülhető el a nemzeti jövedelemből az egészségmegőrzésre és a gyógyításra jutó hányad növelése. A nyereségelvű egészségügyi vállalkozások helyett a magánosítás kézenfekvő módozatai (MRP, non-profit) részesítendők előnyben, átgondolt állami támogatással és az amortizáció beépítésével a finanszírozás rendszerébe.

6.

A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság fontosnak tartja, hogy az egészségügyön belüli magánkezdeményezések különféle formáiról, azok előnyeiről és veszélyeiről mind a népszavazásig, mind azt követően, az eddigi magyar tapasztalatok kritikai elemzése és az európai egészségügyi rendszerek ismerete alapján az érdekeltek között széleskörű párbeszéd folyjék.

58

Budapest, 2004. november 15. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

2004

7

A kulturális vagyonról

2005

Budapest, 2005. február 9.

2006

2007

2008

7. Gazdálkodás a nemzet kulturális vagyonával kapcsolatos kérdésrõl A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság 2005. február 9-i vitaestjén a nemzet kulturális vagyonával való gazdálkodás kérdéseit tárgyalta. A Társaság több mint 100 tagja megvitatta a meghívott vendégek: Dr. Pálinkás József, volt oktatási miniszter, Dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke bevezető előadásait.

60

Dr. Pálinkás József kiemelte: a tudás- és műveltségvagyon a társadalmi haladás fontos hajtóereje, de egy nemzet műveltségvagyona egyben az együvé tartozás és a nemzeti identitás biztosítéka is. Bár ma vitatják – tette hozzá –, mégis érdemes leszögezni, hogy a közös műveltség-eszmény és közös tudásanyag (amit az oktatásban a Nemzeti Alaptanterv is megtestesít) megőrzendő, sőt kormányzati eszközökkel támogatandó. Arra a kérdésre pedig, hogy a magánszektorban vagy az államnál van-e jó helyen a tudásvagyon, a helyes választ az adja meg, hogy hol, kinél gyarapodik a legjobban ez a szellemi és spirituális vagyon. Dr. Bendzsel Miklós a szellemi vagyon létrehozásának, oltalmának és felhasználásának a gazdaságra gyakorolt jelentős hatása miatt az állam szerepvállalásának fontosságát emelte ki, változatos eszköztár bemutatásával. A vita keretében hozzászólásában Orbán Viktor kiemelte: a kultúra művelői azon kívül, hogy saját művészi, szellemi, tudományos területüket gazdagítják, egyben segíthetnek megerősíteni azt a nemzeti identitást, amelynek zavarai elvezethetnek a társadalom egészségi zavaraihoz és így áttételesen a gazdasági versenyképesség gyengüléséhez is. A kulturális vagyon megoszlásáról, annak újratermelődéséről nincs világos képünk, holott a sikeres kormányzati működéshez nagy szükség lenne egy „forrástérképre”. Orbán Viktor méltatta az Európai Unió azon törekvését, hogy támogassa a tagországokat nemzeti kultúrájuk, nyelvük, szellemi sokféleségük megőrzésében, sőt mint említette, ez egyúttal kötelezettségünk is. Kézdi-Kovács Zsolt filmrendező hozzászólásában szintén fontosnak tartotta, hogy az Európai Unióban ne veszélyt, hanem a nemzeti kultúránk megőrzésének hatékony szövetségesét lássuk.

7. A kulturális vagyonról

Kósa Ferenc, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke azt a reményét osztotta meg a résztvevőkkel, hogy nem lehetetlen a kultúra alapkérdéseiben még a mai polarizált politikai helyzetben is olyan egyetértést elérni, mint amilyen előállt a filmtörvény konszenzusos elfogadásakor. A vita során még az is megfogalmazódott: a magyar kulturális vagyon társadalmi hatása, hasznosulása meglehetősen kicsi, bár ez nem sajátosan magyar, hanem inkább európai jelenség, Európa jelentős szellemi, tudományos produktuma ellenére továbbra is az amerikai gazdaság növekszik lendületesen.

62

Összességében Társaságunk úgy véli, hogy minden közösségnek – a nemzettudatában és identitásérzésében meggyengült magyarságnak pedig különösen – szüksége van aktív programra, nemzeti kulturális stratégiára, a szellemi élet, az oktatás, a tudomány, a művészetek, a nyelvművelés, az örökségvédelem és a sport területén egyaránt. Magyarországon egy ilyen programot az elmúlt évszázadokban létrehozott szellemi vagyonra és kulturális intézményrendszerre kell alapozni. E jelentős, részben közpénzen létrehozott és fenntartott materiális és szellemi vagyon – iskolák, kutatóintézetek, színházak, könyvkiadók, közgyűjtemények, filmes műhelyek, zenekarok sportpályák – teszi lehetővé, hogy a nemzet polgárai különbségtétel nélkül, a piaci viszonyoktól vagy az anyagi helyzetüktől függetlenül részesei lehessenek a nemzeti kultúrának. Jó életminőség csak a közösséggel azonosuló, identitására büszke és ennek értékeit védő nemzet esetében lehetséges. A nemzet kulturális hagyományait, emlékezetét, lelki és fizikai állapotát nem szabad és nem lehet átengedni az üzleti szemléletnek. A közös kulturális vagyon ápolásában, őrzésében és gyarapításában felelősség terheli a közösség felhatalmazásából működő mindenkori kormányzatot. Budapest, 2005. február 9. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

2004

8

2005

Budapest helyzetérõl Budapest, 2005. május 19.

2006

2007

2008

8. Budapest jelen helyzetérõl és fejlesztésének tennivalóiról A Társaság a 2005. május 5.-én tartott közgyűlésén Cselovszki Zoltán, az Új Budapest Központ vezetője, dr. Szegvári Péter, a Magyar Terület és Regionális Fejlesztési Hivatal elnöke és Finta József, akadémikus építész tartott vitaindító előadást Budapest helyzetéről. Az ezt követő vita nyomán a Társaság a következő állásfoglalást teszi közzé: 1.

Budapest jelen helyzete számos ponton kedvezőtlen, fejlesztésének iránya és tempója alapos vizsgálatra szorul. Fővárosunk nehezen töltheti be társadalmi, gazdasági, kulturális szerepét, ha az egyre szaporodó kátyúk miatt a fő utakon se lehet gépkocsival végighajtani, ha az utcán lépten-nyomon kutyapiszokba lép az ember, ha az egész várost falfirkák éktelenítik, ha a Belvárosban és a Nagykörúton bedeszkázott ablakú üzlethelyiségek és agresszív „koldusok” fogadnak, ha este félve megyünk fel a Citadellához – s a budai Palota helyén egy málló homlokzatú szocreál kultúrház áll.

2.

Egyre élesebb a kontraszt Budapest, illetve „versenytársai”, így Bécs, Prága között. Városunk életlehetőségei széles körben romlanak, a legújabb városkutatások a pesti oldalon, a Hungária körúton belül 15 olyan, városnegyed méretű területet mutattak ki, ahol megindult a szociális gettósodás, a slamok kialakulása. A lakosok a lábukkal (is) szavaznak. Budapestről az elmúlt 15 évben átlagosan óránként három személy költözött el az agglomerációba – míg például Londonba hatan költöznek be. A mi volt lakosaink fele másod-, harmadíziglen tősgyökeres budapesti volt, ott a beköltözők többsége nem is rendelkezik városi gyökerekkel.

3.

Budapestet nem a budapestiek, legfeljebb a tőke fejleszti. A közigazgatási rendszer megosztott, a lakosok közösségi terei – és együttműködése – hiányoznak. A most épülő lakások kicsik. Az infrastruktúra egyre nagyobb része vagy elsorvad, vagy idegen kézbe kerül. Hogy

64

8. Budapest helyzetérõl városunk évente hány bevásárlóközponttal, vagy lakóparkkal gazdagodik, azt az elhagyott gyárak és kikötők, a MÁV, a BKV kiürült üzemi területei, a néptelen Ügető megszerzéséért folyó kisszerű alkuk döntik el. 4.

66

A városvezetés régi adóssága egy általánosan elfogadott fejlesztési koncepció kimunkálása. Egyetértésre kellene jutni abban, hogy milyen értékeket, a város mely funkcióit tekintsük fontosaknak, miben kívánjuk a várost regionális központtá fejleszteni (megőrizni), mit nyújtunk az agglomerációnak, illetve miként fogjuk az eddigieknél szélesebb körben kielégíteni a lakosok igényeit. Tisztáznunk kell azt is, kire milyen feladat hárul, s meg kell teremtenünk a feladatok, a hatáskörök és a fejlesztési források összhangját. A mindezeket összefoglaló program kidolgozásában a városvezetés támaszkodjon a város polgárainak segítségére, közreműködésére.

Budapest, 2005. május 19. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

2004

9

2005

A közlekedési infrastruktúráról Budapest, 2005. október 27. 2006

2007

2008

9. Az állam és az önkormányzatok szerepérõl a közlekedésben A közlekedés ügye ma élénken foglalkoztatja a közvéleményt. A közlekedési ágazat teljesítménye számos vonatkozásban messze elmarad az elvárhatótól, ugyanakkor veszteségekről és finanszírozási zavarokról adnak számot az állami és önkormányzati vállalatok, politikai viták övezik a nemzeti légitársaság és a repülőtér privatizációját.

68

A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság 2005. október 12.-i vitaestjén arra kereste a választ, milyen eszközökkel érhető el, hogy a nemzeti vagyonnak nagy részét kitevő közlekedési infrastruktúra megújuljon, segítse nemzetközi versenyképességünket, kímélje a természeti környezetet. A vitaesten neves előadók, meghívott szakemberek elsősorban azt elemezték, hogy mi a szerepe a mai viszonyaik között az államnak és az önkormányzatoknak. A rendszerváltozással járó átrendeződés következtében a szállítási és közlekedési igények nagyot változtak, a közösségi szektor terjedelme szűkült, új piaci szereplők tűntek fel; ám a szocialista korszakból származó technikai elmaradások és szerkezeti gondok nagy része velünk maradt. Elvileg új perspektívákat nyithat előttünk a kontinenst átfogó hálózatokhoz való csatlakozás és az uniós finanszírozás esélye, de ma az államháztartás krónikus hiánya azzal jár, hogy a fejlesztésre, és ezen belül a közszolgáltatást ellátó szervezetek modernizálására nem jut elég pénz. Az utóbbi néhány évben az a káros gyakorlat terjedt el, hogy az állami vasúttársaságot és a városi tömegközlekedési cégeket az elmaradt állami támogatás pótlására - hitelfelvételre – késztették. Papíron ezzel ugyan csökken a költségvetés hiánya, miközben a MÁV, a BKV súlyosan veszteséges, és hiányukat előbb-utóbb újra az adófizetők pénzéből kell majd finanszírozni. A mai ösztönzési és irányítási rendszer mellett nem állíthatjuk, hogy ha több pénz jutna a közlekedési szolgáltatóknak, akkor azt hatékonyan használnák fel. Sokan gondolják, hogy a nagy állami és önkormányzati cégek

9. A közlekedési infrastruktúráról

feneketlen zsákként nyelik el az állami támogatást. A Baross Gábor Társaság nem a Nyugat-Európában egykor divatos privatizációs formák hazai másolásában látja a megoldás irányát, mivel éppen a nyugati példák utalnak arra, hogy az állami és önkormányzati pénzügyi juttatásoknak továbbra is döntő szerepük van a tömegközlekedés fenntartásában, ugyanis csak így használhatók ki a környezetet kímélő, a társadalmilag hatékony és szociális ráutaltságot is figyelembe vevő közlekedési nagyrendszerek előnyei.

70

A hatékonyság javítását és a korszerűbb szervezeti, irányítási formák bevezetését azonban nem kerülhetik meg nagyvállalataink, amelyeket az utóbbi időben egyre inkább a napi politikai befolyásolásoknak tettek ki. Társaságunk roppant károsnak tartja az állami társaságoknál a klientúraépítést csakúgy, mint a privatizációnak a költségvetési hiányok betömésére való felhasználását. Álláspontunk, hogy hosszabb távra is irányt mutató közlekedéspolitikai stratégiára lenne szükség, hiszen a szükséges fejlesztések ezermilliárdos nagyságra rúgnak, és a közlekedési infrastruktúra csakis a települések fejlődési irányaival és a gazdasági szerkezet változásaival együtt tervezhető meg. Az államnak e vonatkozásokban közérdekű feladatai vannak, amelyek messze túlmutatnak a napi pártpolitikán, sőt a kormányzati ciklusukon is. Társaságunk ezért sürgeti a koncepcionális munka megkezdését a hazai szakemberek legjobbjainak bevonásával, s az elgondolások széles körű vitájának szervezésében szívesen részt vállal. Budapest, 2005. október 27. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

2004

10

2005

A nemzeti tudásvagyonról Budapest, 2005. december 5.

2006

2007

2008

10. A nemzeti tudásvagyonról 2005. november 30-án a Baross Gábor Nemzeti Gazdaság Pártoló Társaság több mint 100 fő részvételével a nemzeti tudásvagyonról rendezett összejövetelt. Vitaindító előadást tartott Dr. Boda Miklós, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke, Fodor István, az Ericsson elnöke és Dr. Pálinkás József akadémikus, volt oktatási miniszter.

72

Társaságunk a vitaesten megerősítette: a nemzet jólétének és biztonságának alapvető kérdése, hogy miként gazdálkodik a tudásvagyonnal, a polgárok egyéni tudásával és a tudást létrehozó, továbbadó és alkalmazó nemzeti intézményrendszerrel. Az Európai Unió támogatja a tudást és a tudományt, de nem törekszik a nemzeti kutatási, fejlesztési és innovációs politikák egységesítésére, sőt minden dokumentumban a sokszínűséget, mint értéket hangsúlyozza, ugyanakkor erőfeszítéseket tesz a nemzeti programok összehangolására, elsősorban a felsőoktatás területén. Társaságunk fontosnak tartja az igazodást az EU progresszív oktatási és tudománypolitikájához, ugyanakkor komoly veszélyt lát abban, hogy a „bolognai folyamat” jelszavával a kormányzat sietősen és a következmények mérlegelése nélkül, átgondolatlanul kényszeríti ki a felsőfokú képzés szerkezetének átalakítását. A bolognai típusú képzés bevezetése ugyanis felgyorsítja a színvonalcsökkenést, amelyet a hallgatói létszám növelése és a normatív finanszírozás már elindított. A felsőoktatási reform részeként elengedhetetlen az „elit képzés” helyzetének szakmai és pénzügyi rendezése. Gazdasági fejlődésünk mind komolyabb gátja a létszámában és színvonalában elégtelen műszaki és természettudományos képzés. A felsőoktatás átalakítása során különös figyelmet igényel ez a terület. Az Innovációs Alap létrejötte lényeges eleme az innováció támogatásának. Az Alaphoz történő állami hozzájárulás 2006. évre történt „megnyirbálása” rossz üzenetet hordoz, és súlyos veszélyt jelent a „tudásalapú társadalom” fontosságát verbálisan hangoztató politika hitelére. Innovatív gazdaság színvonalas alapkutatás nélkül elképzelhetetlen. Az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) csekély forrásának rendszeres megkurtítása nagyban veszélyezteti a jövőt és gyorsítja a kutatók el-

10. A nemzeti tudásvagyonról

vándorlását, csökkentve ezzel gazdasági versenyképességünket. A kutatóhelyek ki vannak téve a „pályázati biznisz” szeszélyeinek. A kormányzat képviselőjének értékelése szerint nem az állami támogatás kevés, hanem az a baj, hogy a vállalati kör fordít aránytalanul keveset kutatásra, fejlesztésre, innovációra. Egy közepesen fejlett országban, bizonytalan adózási, támogatási rendszer mellett ez nehezen kérhető számon a vállalkozási szférán.

74

A Társaság álláspontja szerint a kutatási-oktatási-innovációs terület irányításával, koordinációjának szakszerűségével és kellő erejű képviseletével is baj van, ezért ismételten megfogalmazódott a terület miniszteri szintű képviseletének a szüksége. Hazánknak olyan oktatás- és tudománypolitikára van szüksége, mely az elmúlt évszázadokban létrehozott tudásvagyonra és intézményrendszerre alapoz, de nyitva áll az új igények előtt. Sokan azt sugallják, hogy a köztulajdonban maradt kutatási intézmények rosszul működnek, ezért az állami tulajdont minél előbb teljesen le kell építeni, mások éppen a tudományos igényességet és a szellemi szabadságot féltik a piac korlátlan uralmától. A szabályok körültekintő formálásával azonban e veszélyek csökkenthetők. Társaságunk úgy látja: a nemzeti kutatási és fejlesztési intézmények esetleges megszüntetése, a „tudásipar” teljes piacosítása ma Magyarországon nagyobb veszély, mint az állami „tehetetlenség és beavatkozás”. Összességében a Baross Gábor Társaságnak az a véleménye, hogy a tudásalapú gazdasággal kapcsolatos kijelentésekkel, ígérgetésekkel szemben a valóságban ezzel ellentétes folyamatok zajlanak, a K+F ráfordítások csökkennek, a találmányok száma a mélyponton, az innovációs teljesítmény csökken. Az ország felzárkózása a fejlett európai országokhoz csak a tudomány, a műszaki és természettudományi felsőoktatás, ill. az innováció feltételeinek gyors, ugrásszerű javításával, ill. növelésével érhető el, s ebben a mindenkori kormányzatnak meghatározó szerepet kell vállalnia. Budapest, 2005. december 5. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

2004

2005

11

A nemzeti vízgazdálkodásról

2006

Budapest, 2006. március 8.

2007

2008

11. A nemzeti vízgazdálkodásról

76

A Baross Gábor Társaság 2006. február 20.-án, a vízgazdálkodással kapcsolatos vitaestjén – több mint nyolcvan vezető értelmiségi jelenlétében – azt vizsgálta meg, hogy mi az állam, az önkormányzatok, a vállalkozások és a civil közösségek feladata, ill. felelőssége a megfelelő vízállapotok megteremtésében, összességében a vízvagyonnal való gazdálkodásban. Ezek bemutatására kérte fel a Társaság Dr. Váradi Józsefet, az Ár- és Belvízvédelmi Készenléti Szervezet igazgatóját, Prof. Somlyódy Lászlót, a Víz Világszövetség elnökét és Katona Kálmán, volt közlekedési és vízügyi minisztert, hogy Dr. Bod Péter Ákos vitavezetésével tárgyalják meg e kérdéseket. A magyar vízgazdálkodás erős szakmai és igazgatási hagyományokra támaszkodhat, de az utóbbi időben számos kedvezőtlen folyamat is kibontakozott. A vízügy intézményrendszere a véget nem érő átszervezések során fellazult, az ár- és a belvízvédelmi művek karbantartására, fejlesztésére nem jut elég pénz, számos önkormányzat szegény és felkészületlen a korszerű vízgazdálkodáshoz, az állami védekezési szervezet ütőképességével szemben egyre több a kétely. A felkért szakemberek és az ülésen hozzászólók többsége megkérdőjelezte a vízgazdálkodás ügyének mai kormányzati elhelyezését. A hazai vízgazdálkodás nagyszámú specifikus vonása okán komoly érvek hangzottak el egy középirányító szervezet létrehozása, ill. helyreállítása mellett. Ésszerűbb helyet is lehetne találni a vizek és vízi létesítmények kezelésének, akár közvetlen kormány-alárendeltségben, akár egy infrastruktúra minisztériumban, miközben a mennyiségi és minőségi szempontok integrálása az EU jogszabályoknak megfelelően kulcsfontosságú szempontként kell hogy érvényesüljön. Fontos, hogy a vízügyi szakma visszaszerezze a magyar társadalom, különösen az értelmiség bizalmát, amely a korábbi vízlépcsőtervek miatt megcsappant. A vízhez ugyanis a társadalmi és a gazdasági élet szorosan kapcsolódik, csak a legfontosabbakat említve: a közlekedés, a mezőgazdaság, az egészségügy, az energetika, a környezet- és természetvédelem. Kárpát-medencei helyzetünk a vízgazdálkodási kérdések nagy részében (pl. árvíz- és vízminőségvédelem) határon túli közreműködést is feltételez.

11. A nemzeti vízgazdálkodásról A közelmúlt egyik jelentős kezdeményezése a Vásárhelyi-terv. Annak kereteibe viszont nem oda illő elemek is beépültek, valamint – együttműködési és irányítási okok miatt is – a terv eredeti logikai tisztasága, ellenőrizhetősége sérült, implementációja nem valósult meg. A Társaság a vízgazdálkodási létesítmények helyi-közösségi, különösen a vízi közművek önkormányzati tulajdonlását támogatja. A működtetési gondok abban gyökereznek, hogy a magyar önkormányzatok nagy része kicsi, tőkehiányos, szellemi és szakmai erejük gyakran nem elégséges ahhoz, hogy a rájuk helyezett, korábban állami feladatokat, köztük a vízgazdálkodási teendőket jól lássák el.

78

A vízgazdálkodás fejlesztéséhez szükséges anyagi erő megszerzésében jelentős szerepe lehet a magántőke bevonásának, de a vállalkozói nyereségérdek miatt erőteljes önkormányzati/tulajdonosi és állami/szabályozási kontrollt kell működtetni. Hatékony reguláció azonban csak szakemberekkel kellően ellátott, megfelelő méretű és korrupciótól mentes önkormányzatoktól, ill. állami intézményektől várható el, aminek az újragondolása nem halasztható. A Kárpát- és Duna-medence vízkincse összeköti hazánkat a szomszédos országokkal; ezért hatékony kormányzati fellépésre és diplomáciai aktivitásra is szükség van nemzeti érdekeink védelmében, különös tekintettel a határainkon túli veszélyforrásokra (pl. bányanyitások), amelyek továbbra is aggodalmat váltanak ki a magyar közvéleményben. A vízvagyon védelme, mint minden természeti örökség megóvása nem elsősorban pénz, hanem főként kultúra kérdése. Annak a társadalomnak a tagjai tudnak a vízzel jól gazdálkodni, amelyik tisztában van az érdekeivel, tájékozott a kor lehetőségei és veszélyei felől, gazdának érzi magát szűkebb és tágabb nemzeti környezetében, azaz erős civil közösséget alkot. Nemzetünk vízvagyonának hatékony működtetéséhez ezért ökológiailag tudatos, viselkedési szokásaiban polgárosodott, esetenként egészséges önkorlátozásra is kész társadalomra van szükség – elengedhetetlen a jövő nemzedékének ilyen irányú nevelése! Budapest, 2006. március 8. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

2004

2005

12

2006

Az állam eladósodásáról Budapest, 2006. június 13.

2007

2008

12. Az állam eladósodásáról A rendszerváltozás kezdetén az előző rendszerből örökölt államadósság súlyosbította gondjainkat; ma, másfél évtizeddel később, ismét foglalkoznunk kell az adósság ügyével. Államadósságunknak a nemzeti össztermékhez (GDP-hez) viszonyított aránya az államháztartás nagy deficitjének következtében – az utolsó négy-öt évben – megint növekvőben van. Az euró-zónához való csatlakozásunkat veszélyezteti az állandósult költségvetési hiány és az államadósság túlzott mértéke.

80

A Baross Gábor Társaság 2006. május 30-i összejövetelén közel száz értelmiségi Auth Henrik, az MNB alelnöke, Dr. Bod Péter Ákos egyetemi tanár és Dr. Csaba László egyetemi tanár nyitó előadása után megvitatta az állam adósságának kérdéseit, és a következő állásfoglalást hozta. 1.

A kormányzat évek óta tartósan és nagymértékben deficites, mint ahogy rendszeresen hiánnyal zárnak a társadalombiztosítás alapjai, és növekszik a helyi önkormányzatok és néhány állami vállalat (MÁV, BKV) tartozása is. Mindezek, valamint az elterjedőben levő PPP-projektek olyan mértékben és úgy növelik meg az államháztartás adósságát, hogy annak tényleges mértékéről szakmai körökben is vita van, sőt a nemzetközi szervezetek is tisztánlátást sürgetnek. Bizonyossággal kimondhatjuk, hogy e fontos kérdéskörben a magyar közvélemény máig nem kapott valós képet. Igényeljük ezért az állami adósság-elemek áttekinthető bemutatását, az állami vállalatokkal és a magáncégekkel szembeni állami elkötelezettségek nyilvánosságra hozatalát.

2.

Az államháztartás krónikus hiányának oka egyrészt az adóbevételek elmaradása, ami részben az elterjedt adóelkerülésre, közterhek alóli kibújásra vezethető vissza, másrészt a magyar állam számos területen túl költségesen, sőt pazarlóan működik. Jellemző a gyakori hivatali korrupció és a nemtörődömség. A magyar kormányzatnak ezért elsősorban saját magán kell kezdenie a változtatást, a takarékosságot, az ügyek áttekinthetőbbé tételét. Nem várható azonban érdemi változás a látványos, de jelentéktelen megtakarítást ered-

12. Az állam eladósodásáról ményező minisztériumi átszervezésektől; komoly tételek a rengeteg jogos kritika tárgyául szolgáló közbeszerzések környékén találhatók. 3.

A magyar adósságot egyelőre finanszírozzák a bel- és külföldi pénztulajdonosok, de már csak egyre növekvő kamatszint mellett. Ráadásul napjainkban a kamatok általános világméretű emelkedése is tapasztalható. Mindezek miatt szembe kell nézni a reális helyzettel, és be kell ismerni az utóbbi években folytatott gazdaságpolitika kudarcát. Ma az elkerülhetetlen kiigazítástól hangos a közélet; azt azonban fontos kijelenteni, hogy ne olyan költségvetési megszorításokat készítsenek elő, amelyek gyengítik a gazdaság, a hazai vállalkozások értéktermelő képességét. Az adóemelések helyett elsősorban az állami kiadásokat kell mérsékelni, mert a nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe véve így sérül kevésbé a gazdasági fejlődés.

82

4.

Az állami költségvetés gyakorlatát rengeteg jogos kritika érte a vállalkozók, gazdák és az állami intézményekkel kapcsolatban állók részéről. Erősen megromlott hazánk külső megítélése is a kormányzat könyvelési ügyeskedései miatt. Igényeljük, és szükségesnek tartjuk ezért a költségvetési szabályok, valamint a közpénzekkel való gazdálkodásban az európai normák következetes betartását. Vissza kell állítani a közpénzek feletti parlamenti kontrollt; elfogadhatatlan, hogy bár évek óta hatalmas mértékben eltér a tényleges állami kiadás az elfogadott költségvetési tervtől, a kormány nem látja szükségét pótköltségvetés benyújtásának, inkább belső átcsoportosításokkal és elvonásokkal operál.

Meggyőződésünk, hogy ilyen eszközökkel még rövidtávon sem, hosszabb távon pedig egyáltalán nem lehet segíteni hazánk államháztartási bajain. Budapest, 2006. június 13. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

2004

2005

13

2006

A médiáról

Budapest, 2006. október 30. 2007

2008

13. A média, mint a nemzeti vagyon része A Társaság 2006. október 24.-i összejövetelén Szalai Annamária médiapolitikus, Tolvaly Ferenc író, filmrendező és Csák János kiadó tulajdonos vitaindító előadásai után – a több mint 80 résztvevő aktív részvételével – megvitatta a magyarországi média helyzetét, különös tekintettel a tulajdonosi szerkezetre. A vita alapján a Társaság a következő állásfoglalást teszi közzé: 1.

A híreket, véleményeket generáló és közvetítő média nagy jelentőségű „iparág”, amely anyagi és szellemi erőforrásaival fontos részét alkotja a nemzetgazdaságnak. A média vagyon a nemzeti vagyon része, egyben közvéleményt meghatározó módon befolyásoló erő, amely kiterjedt társadalmi hatása révén közvetve – sokszor közvetlenül is – politikai szerepet tölt be.

2.

A magyarországi média tulajdoni szerkezetének elemzése azt mutatja, hogy a formailag nagyszámú újság, elektronikus műsorszolgáltató és más média-szereplő létezése ellenére erős piaci koncentráció jött létre. A koncentráció és a helyenkénti monopóliumok kétségtelen tényét lehet a magyar médiapiac kis méretével indokolni, de ennek létrejöttében a Társaság véleménye szerint legalább ennyire fontos tényező a rendszerváltozás előtt kialakított pozíciók átmentése, majd a külföldi tulajdonú cégek fellépése, ill. a szabályzás erőtlensége.

84

A médián belül kialakult jelentős koncentrációk, valamint a hirdetési piac aránytalanságai és az állami szabályozás gyengéi számottevően rontják a véleményszabadság megvalósulásának esélyeit. 3. Társaságunk aggályosnak tartja a mára kialakult tulajdoni- és véleménykoncentrációt, és elégtelennek a média feletti társadalmi kontrollt. Befolyása és jelentős hatalma ellenére a médiára nem vonatkoznak olyan szakmai normák, amelyek a társadalmi élet más területein természetesek.

13. A médiáról A kereskedelmi körben a tulajdonostól, a közszolgálatban pedig a politikai hatalomtól való függés gátolja a kívánatos színvonal és véleményegyensúly érvényre jutását. Az újságírói szakma felkészültségét is jogos kritikák érik, a véleményegyensúlytól pedig sajnos nagyon messze vagyunk annak ellenére, hogy az állami tulajdonú közszolgálati szereplők mellett az egyházak, az önkormányzatok és mások is ellátnak, ill. elláthatnának közszolgálati teendőket.

86

4.

A kiegyensúlyozatlanság – a mára kialakult tulajdoni szerkezet miatt – a polgári értékrendet megjelenítő orgánumok, műhelyek összességében szinte behozhatatlan hátrányban van, bár léteznek sikeres kezdeményezések. A politikai életben egyre elmélyülő erkölcsi krízishez hasonlóan súlyos hitelességi gondok terhelik a magyar médiát is.

5.

A közszolgálatiság fogalmának, tartalmának újragondolására és egy új sajtótörvény elfogadására van szükség.

Az új információs, kommunikációs eljárások és a további műszaki megoldások csak akkor javíthatják a társadalom tájékozódási képességét, ha világosabb és egyértelmű szabályok érvényesülnek az állam és a média között, a média önszabályozó testületeiben, valamint ha a média által közvetített tartalom nem összpontosul csupán néhány nagyhatalmú szereplő kezében. Budapest, 2006. október 30. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

Születésnap hármasban A Társaság 2006. december 3-án „rendkívüli” összejövetelt szervezett. A „Születésnap hármasban” címmel meghirdetett program keretében – több mint 180 fő jelenlétében – köszöntöttük a két 75 éves Kossuth díjas írót: Gyurkovics Tibort és Szakonyi Károlyt.

A program első részében Dr. Bod Péter Ákos beszélgetett, ill. kérdezte a két írót: a pénz szerepéről, a gazdaságról, a művészet finanszírozási kérdéseiről.

A szellemes beszélgetést követően Szakonyi Károly Gyurkovics Tibor szerelmes verseiből írt egyfelvonásos darabját Incze Ildikó színművésznő (Társaságunk alapító tagja) adta elő különleges átéléssel. A vers és próza összefonódásából létrejött drámai feszültségű darab címe: A szeretők (Vallomás a szerelemről).

2003

2004

2005

14

2006

A kormányzati negyedrõl 2007

Budapest, 2007. január 31.

2008

14. A kormányzati negyed létesítésérõl A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság 2007. január 31-én a tervezett kormányzati negyed kialakításáról városépítészeti, történeti, jogi és közgazdasági szakértők bevonásával – több mint 80 értelmiségi jelenlétében – tartott vitaestet. A vitaesten elhangzottak és a megküldött írásos vélemények alapján Társaságunk álláspontját a következőkben foglalja össze: 1.

Bár a jelenlegi kormányzati ingatlanok nagy része eredetileg más célra épült és nem mindegyik épület felel meg a mai követelményeknek, számos kormányhivatali épület azonban a főváros látképének részévé és műemléki épületként belvárosi környezetének szerves alkotójává vált, a társadalom szemében pedig szimbolizálja a magyar államot. Ezért bármilyen nagymértékű ingatlan-eladási, hivatal-költöztetési tervnek alaposan számolnia kell a mai épületek műemléki védettségével, ill. műemléki környezetével és szimbolikus jellegével, a belváros életében betöltött szerepével.

2.

A kormányzat által kiválasztott új helyszín nem tűnik szerencsés választásnak. Modern irodakomplexumként félő, hogy sokáig sziget maradna a főváros adott kerületében; az idegenforgalmi tájékozódási, imázsalakító funkciókat valószínűleg nem tudná úgy betölteni, mint sok mai műemléki épületünk.

3.

A kormányhatározatban célul kitűzött határidő átgondolatlan, műszakilag betarthatatlan, nem elégséges a munkálatok felelősségteljes elvégzésére; ennél jóval kisebb horderejű feladatokhoz is sokkal több előkészítési, környezetelemzési, tervpályázati, ill. tervezői munkaidő szükséges.

4.

A kormányzati negyed kialakításának eddig megismert költségszámításai nem elégségesek, ill. nem meggyőzőek egy körültekintő hatékonysági elemzés elvégzéséhez. Aggasztóan kevés adat látott napvilágot azok közérdekű jellege ellenére. Joggal vélelmezhető, hogy a meglévő – igen eltérő adottságú, fekvésű, méretű és állagú – ingatlanok egy időben való eladása nem lenne egyszerű, sőt bizonyosan összekuszálná az ingatlanpiacot. Az esetleges értékesítés előtt a leendő új funkciót is meg kell

90

14. A kormányzati negyedrõl határozni. Ezért az eladásból várt bevételek elmaradhatnak, és ha a központi fekvésű épületek sokáig kihasználatlanul állnak, az komoly anyagi kárral és városműködési bajokkal járhat. 5.

A mai kormányzati ingatlanok tervezett eladása és új épületek bérlése az állami (kincstári), egyben nemzeti vagyon nagymértékű csökkenését idézné elő. E tervezett vagyonvesztés indoklásához nem elégséges a bizonytalan vagy hiányos gazdaságossági és megtérülési számításokra hivatkozni. Sikeres nemzetközi példák mutatják, hogy lehetséges a nemzeti vagyon újrateremtése világos stratégia keretben; esetünkben azonban félő, hogy a költségvetés mai rövid távú szempontjai és az üzleti érdekek uralják a tervezett döntést.

6.

Hiányos a szándékolt vagyonmozgatás jogi háttere, és eleve kérdéses, hogy előzetes országgyűlési határozat nélkül egyáltalán folyhatnak-e a mai előkészítő, versenyeztető munkálatok.

7.

Végül az is súlyosan esik a latba az új kormányzati negyed tervének megítélésénél, hogy milyen gazdasági állapotban van a társadalom, az államháztartás, és melyek a következő évek kilátásai, sürgető nemzeti feladatai. Ezen szempontok alapján kimondható, hogy a magyar gazdaság növekedési ütemcsökkenésének éveiben, amikor a társadalom jelentős része az anyagi körülményeinek romlását tapasztalja és a kormány az állami költségvetési megszigorítások fájdalmas következményeinek elviselését kéri a társadalomtól, egyszerűen nincs itt az ideje egy új negyed felépítésének.

92

Mindezek alapján Társaságunk a kormányzati negyed létrehozására és a meglévő állami ingatlanvagyon eladására vonatkozó tervek felfüggesztését javasolja. Budapest, 2007. január 31. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

2004

2005

2006

15

2007

A mûemlékekrõl Budapest, 2007. április 5.

2008

15. Az állami tulajdonban álló mûemlékekrõl A Baross Gábor Társaság (www.baross.org) a 2007. áprilisi vitaestjén az állami tulajdonban lévő műemlékek és kastélyok kérdésével foglalkozott. A műemlék védelemben érdekelt és közreműködő szakemberek vitaindító előadásaiból és a vitából nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzeti vagyon ezen fontos részét képező műemlék-vagyon megőrzése és kezelése terén sürgős változásokra van szükség.

94

A műemlékek (várak, kastélyok), a muzeális értékek és a védett természeti területek tulajdonosaként az államra kettős feladat vár, >

egyfelől morális kötelessége, hogy – gondos gazdaként kezelve – megőrizze és a következő generációknak átadja a múltból megmaradt értékeket,

>

másrészt – amint azt sikeresen külföldi példák mutatják – a nemzeti örökségbe tartozó vagyon átgondolt felhasználásával növelje az ország turisztikai vonzerejét.

Kis számban ugyan, de Magyarországon is találni példákat arra, hogy magánvállalkozók, helyi önkormányzatok vagy közhasznú társaságok sikerrel oldják meg e kettős feladatot. Sajnálatos módon a kincstári vagyoni körbe tartozó vagyontárgyakról (százat meghaladó számú kastélyról, nagyszámú várról van szó) az állapítható meg, hogy ezen ingatlanok zömét nem lehet látogatni, felújításukra és a lehetőség szerinti idegenforgalmi hasznosításukra nincs kidolgozott program, de még koncepció sem készült. A szóba jöhető kincstári vagyontárgyak feletti tulajdonosi joggyakorlás – egységes koncepció híján – esetlegesen oszlik meg számos szervezet között (Kincstári Vagyoni Igazgatóság, Műemlékek Állami Gondnoksága, Nemzeti Földalapkezelő Szervezet stb.), ráadásul a KVI belső – a műemléki, kincstári vagyonnal való gazdálkodás igényét figyelmen kívül hagyó – átszervezése következtében teljesen eltűnt az a korábban

15. A mûemlékekrõl

kiépült, sajátos műemléki szaktudást és elkötelezettséget hordozó szakmai apparátus is, amelyre az állam műemlékekkel kapcsolatos törvényi feladatai miatt nagy szükség lenne.

96

A Társaság úgy látja, hogy ma nincs gazdája a nemzeti vagyon ezen részének, és elhalt az a korábbi több irányú fejlesztési munka, amelyet „kastélyprogram” vagy „várprogram” néven ismerhettünk meg. Hiányzik az az átfogó koncepció, amely megfelelő költségvetési források, illetve egyéb gazdasági ösztönzők hozzárendelésével hosszú távra meghatározná nemzeti értékeink megőrzésének, felújításának és működtetésének szakmai alapokon nyugvó programját. Az összehangolt program hiánya következtében eltérő használati szabályozás vonatkozik a kastélyokra, a kúriákra és a velük valaha szerves egységet képező parkokra, erdőkre. Megyénként és hatóságonként eltérő a gyakorlat a kulturális örökséget képező vagyon hasznosítása terén. A Társaság ezért felszólítja a nemzeti örökségért felelős kormányzati intézményeket, szervezeteket, hogy szakértők bevonásával és a szakmai nyilvánosság előtt újítsák fel a nemzeti vagyon kiemelkedő részét képező kastélyokkal, várakkal és más muzeális örökségünkkel kapcsolatos programalkotási munkálatokat! Budapest, 2007. április 5. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

2004

2005

2006

16

2007

A sportvagyonról Budapest, 2007. május 17.

2008

16. A sportvagyon is a nemzet tulajdona A Baross Gábor Társaság 2007. május 17-én nyilvános vitát rendezett a sportvagyon kérdéskörében. A vitaindító előadásokat Elbert Gábor, sport-szakállamtitkár, Dénes Ferenc, sport-közgazda és Schmitt Pál, a MOB elnöke tartotta. A Társaság közel száz résztvevője élénk érdeklődést tanúsítva alakította ki véleményét. A társaság álláspontja, hogy a nemzeti vagyonnak fontos része a sportvagyon, amely nemcsak a több ezer állami, önkormányzati és magántulajdonban álló sportlétesítményből áll, hanem a felhalmozott edzői, sportvezetői és egyéb tudás is részét képezi.

98

A rendszerváltozás óta ezek körében – míg a magánvállalkozások és civil szerveződések sport-célú létesítményeinek száma jelentősen nőtt – nagymértékű vagyonvesztés ment végbe. A gondos és tehetősebb önkormányzatok ugyan igyekeznek fejleszteni a sportlétesítményeket, ám számos esetben került és kerül ma is sor a sportpályák megszüntetésére. Összességében a kialakult mai állapot már egyaránt fékezi a szabadidős sport fejlődését és veszélyezteti a nemzetközi szintű teljesítményt nyújtó sportolóink felkészülését. Az állami sportfejlesztési programok minden hangzatosságuk mellett kétes értékűek, a megvalósuló projektek pedig gyakran túl költségesek. Az önkormányzati körben több sikeres és reményt keltő fejlesztés indult, de a létesítmény-fenntartás már akkora terheket jelent, hogy a források mai beszűkülése sok helyen a sportpályák eladásához, bezárásához vezetett. A közvetlen sport-ingatlanvagyon mellett a magyar sport megmaradt hírneve is nagy érték. A lehetséges goodwill mértékét azonban rontja az egyenetlen sportmenedzseri színvonal és a valóban világszínvonalú professzionális sportteljesítmények hiánya. A legfontosabb nemzeti érték pedig a társadalom egészségvagyona. A rendszeres sportolás, mozgás eredményeként egészségesebb a társadalom, amely így kevesebb egészségügyi szolgáltatást igényel, javul az életminőség és nő az életkor. Megállapítható, hogy ezen a téren a legnagyobb a lemaradásunk az európai normákhoz és viszonyokhoz képest. Különösen aggasztó a fiatal korosztály állapota; mivel a fiatalok zöme kizárólag az iskolai keretek között, az alacsony szintű testnevelési órákon „sportol”, és már ez a heti 2-3 óraszámú iskolai testnevelés is visszaszo-

16. A sportvagyonról rulóban van. Sajnálatos az is, hogy a sportszakemberek, sportpedagógusok között egyre gyakoribb a pályaelhagyás. Orvoslandó az is, hogy a mai oktatáspolitikai felfogásban a megkövetelt kompetenciák között nincs ott a sportolás, a mozgás iránti igény fejlesztése. Jó hír, hogy az Országgyűlés elé beterjesztett állami sportstratégia öt-párti támogatást élvez. Azonban a még megmaradt állami sportvagyon kritikus állapota és főként a társadalom biológiai-fiziológiai állapota azonnali fordulatot követel: > elsősorban a sporttal kapcsolatos állami politikában, kiemelten az ok-

100

tatáspolitikában, > a média sporttal és az egészséges életmóddal kapcsolatos megnyil-

vánulásaiban, > az állami sportvagyon működtetésében, a sportlétesítmények számá-

nak növelése terén. Nem tartható fenn, hogy a sportra, az egészséges életmód feltételeinek támogatására fordított állami támogatás aránya nálunk ma már európai viszonylatban is meglehetősen szerény. Érthetetlenül lassú a tulajdoni viták rendezése is. Ha az állam nem képes fenntartani egy intézményt, akkor jobban kellene az önkormányzatokra és a civil szférára támaszkodni. A látványos új kezdeményezések mellett vagy helyett több forrást kell biztosítani a meglevő sportinfrastruktúra fenntartására, mert ellenkező esetben megakadályozhatatlan lesz a nem kellően működtetett sportvagyon további drasztikus csökkenése és a társadalom „egészségvagyonának” jelentős értékvesztése, ill. romlása. A Társaság megállapítása szerint a sport kérdését a társadalomnak és a politikának is újra kell értékelnie. A napokban elfogadott sportstratégia végrehajtásában a kormány mutasson szigorú következetességet, biztosítsa a szervezeti, infrastrukturális és közoktatási kereteket, a civil szervezeteknek pedig adjon meg minden támogatást az egészséges életmódra való nevelés ügyében. Budapest, 2007. május 17. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

2004

2005

2006

17

2007

A nemzeti vagyon kérdésérõl Budapest, 2007. július 3.

2008

17. A nemzeti vagyon kérdésérõl A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság (www.baross.org) folyamatosan figyelemmel kíséri az állami tulajdonban lévő vagyontárgyak, vállalatok helyzetét, sorsát, mivel a nemzet gazdasági érdeke bizonyos stratégiai vagyonelemek, intézmények nemzeti tulajdonban tartása és közösségi hasznosítása.

102

A Társaság a 2003. júniusi megalakulása óta vitaestjein számos alkalommal, a sajtó által is figyelemmel kísért állásfoglalásaiban fogalmazta meg véleményét, gyakran kritikáját a nemzeti vagyonnal történő állami gazdálkodással, döntésekkel összefüggésben. Többször hívta fel az illetékes állami szervek figyelmét arra, hogy a – szakmai megfontolásokkal, gazdaságossági számításokkal, nemzeti stratégiával – nem kellően alátámasztott döntések mennyire károsak a nemzeti vagyonra, illetve a magyar gazdaságra gyakorolt negatív hatásuk, következményeik miatt. (Egyik korábbi vélemény helyességét a MOL esete épp most igazolja.) Mindezek ellenére az Országgyűlés (a koalíció többségi döntésével) június 25-én az állami vagyonról szóló olyan törvényt fogadott el, amely az eddigieknél is tágabb körre bővíti a megalapozatlan döntések lehetőségeit. Az új vagyontörvény szerint az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlás – meglehetősen egyedülálló módon – a jövőben a kormány direkt irányitásával megy végbe, egy zártkörű részvénytársaság kereteiben. A társaságban a részvényesi, azaz a tulajdonosi jogokat a pénzügyminiszter, mint a központi végrehajtó hatalom egy tagja – s nem a népképviselet – gyakorolja. Mivel az Alkotmány indokolása szerint a nemzet vagyonával csak olyan szervezetek rendelkezhetnek, amelyek az egész népet képviselik, ez a jogintézmény és a jogállam, a képviseleti demokrácia és a népfelség alapelvének teljes megcsúfolása. A törvény jelentősen szűkíti az ún. kincstári, azaz a kifejezetten védendő, és túlzottan bővíti az ún. üzleti, azaz értékesíthető vagyontárgyak körét. Szabadon értékesíthetővé váltak a forgalomképtelennek nem nyilvánított műemlékeink, kastélyaink, a minisztériumok, egyetemek, kórházak épületei. Üzleti, tehát szabadon értékesíthető vagyonná vált az állami tulaj-

17. A nemzeti vagyon kérdésérõl donban álló erdő és termőföld, tehát az állam teljes földvagyona. Több mint 30, eddig tartósan állami tulajdonban álló gazdasági társaság állami tulajdonú részesedése vált értékesíthetővé, olyan cégeké, mint pl. a Herendi Porcelánmanufaktúra, vagy a Nemzeti Színház Rt, illetve a regionális vízi közmű társaságok, szinte minden, amit az előző nemzedékek felhalmoztak.

104

A költségvetési szervezetek (állami szervek, egyetemek, eü. intézmények stb.) ezentúl csak fizetés, azaz bérleti díj ellenében kaphatják használatba saját államuktól az épületeket. Ez a tény minden bizonnyal növeli majd a különböző állami szolgáltatások díjainak nagyságát, áthárítva a fizetési kényszert az állampolgárokra. Az állami vagyon feletti értékesítési döntéseket 500 millió Ft értékhatár alatt egyetlen személy, a részvénytársaság vezérigazgatója hozza meg. Az állami vagyon ingyenes tulajdonba adásának a lehetőségét – később meghatározandó összeghatár alatt – a törvény a Kormány hatásköréből az rt. „ügyvezető tanácsának” hatáskörébe utalja. A kritikus kérdések (értékesítés, ellenőrzés, vagyonnyilvántartás stb.) rendezését pedig a későbbiekben meghatározandó nyolc kormányrendelet, ill. egyéb jogszabály fogja szabályozni. Mindez olyan bizonytalanságokat jelent, amelyek a nemzeti vagyonnal való gazdálkodást teljesen ellehetetlenítik, és a nemzet tulajdonában lévő vagyon felszámolásához vezethetnek. Összességében a Társaság sajnálattal értesült a törvény elfogadásáról, és felszólítja a Kormányt, hogy még az új szervezet megalakítása, ill. a törvény életbe léptetése előtt vizsgálja felül álláspontját, és törvénymódosítással tegyen megfelelő lépéseket a nemzeti vagyon végleges felélésének megakadályozására és a jövő generáció számára történő megőrzésre. Budapest, 2007. július 3. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

2004

2005

2006

18

2007

A külföldi tulajdonról Budapest, 2007. október 9.

2008

18. A külföldi tulajdon – magyar vagyon kérdésérõl A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság 2007. október 9-i vitaestjén – ahol közel 100 résztvevő jelent meg – Lázár János, országgyűlési képviselő, Mészáros Tamás, közgazdászprofesszor és Monszpart Zsolt, az Ericsson vezérigazgató-helyettese tartott vitaindító előadást. A vitaesten arra kerestünk választ, hogy a külföldi tulajdonú vállalkozások részét képezik-e a magyar vagyonnak. Az elhangzottak alapján a Baross Gábor Társaság a következőkben foglalja össze álláspontját:

106

A magyar gazdaságban a külföldi tulajdonú cégek, szervezetek aránya a rendszerváltozás kezdete óta gyorsan nőtt részben a privatizáció, részben a vállalatalapítások, utóbbi időben pedig a cégfelvásárlások és összeolvadások révén. A történelmileg rövid idő alatt kialakult külföldi tulajdon részaránya európai szinten nagynak számít. A külföldi tőke gyors aránynövekedésében hazánk tőkevonzó képessége is közrejátszott, de a döntő ok a hazai vállalkozások alulfinanszírozottsága, a tőkehiány és a gyenge versenyképesség volt. Egyes időszakokban a túlhajtott kormányzati privatizációs kampányok is növelték a külföldi tulajdoni hányadot, mint például az 1990-es évek közepén a közművállalatok nemzetgazdaságilag indokolatlan eladása, vagy éppen a MOL részvények – alacsony áron történő – értékesítése. Az ezekből adódó nemzeti érdekeket sértő problémák megoldására most kapkodva és megkésve utólag igyekeznek megoldást találni. A külföldi tulajdonú vállalkozások eltérő módon és felfogásban működnek hazánkban; jelentős az állami kedvezményeket besöprő és a profitot gyorsan kivonó cégek aránya, bár jó néhány példa található arra is, amikor a vállalat irányításában a magyar vezetőké a meghatározó szerep, és a cég hosszú távra tervez, támaszkodva a magyar szaktudásra és helyi értékekre. A külföldi tulajdonú cégek és különösen a komoly gazdasági erőt és értékalkotó tevékenységet végző néhány nagyvállalat jellemzően igyekszik eleget tenni a helyi szabályoknak és normáknak, miközben természetükből adódóan határozottan élnek a nekik felkínált ösztönzőkkel, állami kedvezményekkel. A gazdaságunkra évek óta jellemző egyensúlyhiányt, növekedésünk mostani elakadását és a vagyoni különbségek növekedését azonban elsősorban nem az okozza, hogy túl sok nálunk a külföldi tulajdonos, hanem sokkal

18. A külföldi tulajdonról inkább az, hogy a hazai kis- és közepes vállalkozások – elsősorban a “patrióta gazdaságpolitika” hiánya miatt – nem tudtak kellően megerősödni, nem tudtak meghatározó arányban beszállítókká válni. Az Unió, bár több ponton korlátozza a hazai tulajdonosok állami támogatásának eszközeit, de az utóbbi évek kormánypolitikája még a megmaradt lehetséges eszközöket sem használta ki kellően. A hazai gazdaságban kialakult tulajdonviszonyokban – néhány pozitív példa ellenére – érdemi változás nem várható. A nemzeti érdek érvényesítésére elsősorban – az EU részéről sem korlátozott – hatékonyabb és erőteljesebb állami szabályozásra és ellenőrzésre volna szükség.

108

A Baross Gábor Társaság álláspontja, hogy a külföldieknek adott kedvezmények feletti egyedi alkuk korszakának véget kell vetni, és a magyar társadalmi normákat – döntően a munkaügyi kapcsolatok, a beszállítókkal való bánásmód, a környezetvédelmi és szociális követelmények terén – a külföldiekkel is pontosan be kell tartatni. A külföldi cégek többsége jellemzően teljesíti a helyi szabályokból adódó kötelezettségeket; de az ún. társadalmi felelősségvállalásuk kevés kivételtől eltekintve alacsony. Határozott, de kiszámítható állami politikát kell velük szemben folytatni. Összességében, a Magyarországon működő külföldi tulajdonban lévő vállalatokból, külföldi tulajdonú ingatlanokból származó haszon (a vagyonból származó hozadék) nem hazánkban realizálódik, ezért ez a vagyonhányad nem is tekinthető a nemzeti vagyon részének. Nemzeti érdek, hogy a külföldi tulajdonú cégeknek adott közvetlen támogatások leépüljenek, és helyettük az állam a magyar tulajdonban lévő vállalkozásokat, kutatóhelyeket ösztönözze, mert a befektetések megtérülése, a nyereségnek a tulajdonost megillető hányada, valamint a kutatás-fejlesztési eredmények alkalmazásából származó többlet eredmény ebben az esetben hazánkban realizálódik, azaz növeli a nemzeti vagyont. Budapest, 2007. október 9. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

2003

2004

2005

2006

19

2007

Az egyházakról Budapest, 2007. november 26.

2008

19. Az egyházak anyagi és szellemi vagyonáról A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság 2007. november 26.-i összejövetelén több mint 110 résztvevő előtt Dr. Fedor Tibor, az Egyházügyi Kapcsolatok Titkárság helyettes vezetője (az egyházi ingatlan rendezéséről), Dr. Szabó István, ref. püspök, Hortobágyi T. Cirill, pannonhalmi perjel és Dr. Németh László, a Püspöki Kar titkára (az egyházak működéséről) tartottak vitaindító előadást. A klubesten a történelmi egyházak vagyoni helyzetét, ill. az egyházak gazdálkodását, működését vitatták meg a jelenlévők.

110

A Társaság az elhangzottak alapján a következőkben foglalta össze álláspontját: A nemzeti intézményrendszerünk alapvető részét képező történelmi egyházaink autonóm életébe az elmúlt évtizedekben sokszor és durván beleszólt a politika, a nyers erő, az anyagi kényszer. A rendszerváltozás lényegéhez tartozó gondolati és vallásszabadság kinyilvánítása és az anyagi kárpótlás útjára bocsátása 1990 után fontos és ígéretes szakasza volt a magyar társadalom magára találásának. Ma azonban jól látszik, hogy az eleve részleges és feltételekhez kapcsolt egyházi ingatlanrendezés túl hosszú időre nyúlt, a pénzszűke miatt és a politikai akarat időközbeni gyengülése következtében a szükségesnél és méltányosnál részlegesebb lett. Mindemellett az utóbbi időkben sokasodnak a feszültségek az egyházak állami finanszírozásában is. Társaságunk aggodalommal tekint a történelmi egyházakkal kapcsolatos állami finanszírozás gyakorlatának mostani folyamatára. A magyar társadalom mai állapotában roppant nagy szükség lenne az erkölcsi tartás erősítésére, a jövőért érzett felelősségérzésének felkeltésére. Az egyházak, a civil szervezetek, a személyek közötti társas és szellemi kötelékek állapota a gazdasági élet fejlődésére, az életminőség színvonalára is kihat. Viszonyainkat sajnos jól jelzi a kormányzati megszólalásokban a gyakori fogalmi zavar, általában egyházak támogatása kifejezéssel illetik azt is, ami nem támogatás. Gyakran az egyház-finanszírozáshoz sorolják a jogtala-

19. Az egyházakról nul elvett értékekért adott részleges kárpótlást, a közösséget szolgáló oktatási vagy egészségügyi, jóléti tevékenységek után járó alapnormatívákat, és mindezzel erősítik a magyar társadalomban fellelhető téves képzetet az egyházak vagyoni állapotáról. Az is tény, hogy az egyházak kényszerűen olyan funkciókat is ellátnak, amelyekre nem lenne szükség a mainál hatékonyabb nemzeti örökségvédelem esetén: elsősorban a történelmi értékű épületek, ingó- és ingatlan vagyontárgyak fenntartása, karbantartása terén.

112

Aggasztó esetek fordulnak elő a személyi jövedelemadó 1 százalékáról való rendelkezés kapcsán is. Az adószabályok és az adóapparátus nehézkessége miatt sokak szerint sérül az egyházak támogatását szolgáló állampolgári szándék megvalósulása. Az adminisztratív akadályokat el kell távolítani az állampolgárok rendelkezési jogának érvényesülése elől. Civil szervezetként, Társaságunk határozottan fellép az ellen, hogy a médiában vagy különösen kormányzati szinten szembeállítsák a civil szférát és az egyházakat az állami finanszírozás és a személyi jövedelemadónk 1-1 százalékáról való rendelkezést illetően. A magyar társadalomnak ma a korábbinál is nagyobb szüksége van arra, hogy egyházaink méltó anyagi körülmények között végezzék hitéleti, jóléti és szellemi tevékenységüket. Budapest, 2007. november 26. a Baross Gábor Társaság nevében az elnökség

VI. A BGT TAGSÁGA „Minden ember annyit ér, amennyit a köz javára tesz.” (Baross Gábor)

113

Alapító tagok névsora (81 fõ)

114

Aldobolyi Nagy György

költő, zeneszerző

Árva László dr.

közgazda

Bakó Lajos

ügyvezető igazgató, Klastrom Hotel Kft.

Balog Ádám dr.

professzor, Szegedi Sebészeti Klinika

Benczúr László

építész

Betegh Sándor

ny. vezérigazgató

Blaskó Balázs

színművész, Egri Színház

Bod Péter Ákos dr.

tszvez. egyetemi tanár, Corvinus Egyetem

Bogár László dr.

egyetemi tanár, Miskolci Egyetem

Bognár Nándor

újságíró

Bolyky János Antal

vezérigazgató, COVENT Tőke Befektető Rt.

Borókai Gábor

főszerkesztő, Heti Válasz

Borostyánkői Mátyás dr.

vezérigazgató, IPARTERV Rt.

Botka Sarolta dr.

orvos

Botos Balázs dr.

közgazda

Bretscher Lívia dr.

ügyvéd

Bretz Gyula

vezérigazgató, UVATERV Rt.

Buda Dóra

közgazda

Csegezi László

ny. vezérigazgató h.

Alapító tagok névsora Cseke Péter

színművész

Cselovszki Zoltán

elnök, Belvárosi Vagyonkezelő Rt.

Csík Melinda

szerkesztő, HÍR TV

Czinege Imre dr.

professzor, Győr SZIE

Dalmy Dénes dr.

mérnök, ügyvezető

Elter Tamás dr.

ügyvéd

Erdős Judit dr.

orvos

Fodor István dr.

elnök, ERICSSON

Garay Tóth János

elnök, NOVOFER Alapítvány

Gazsó L. Ferenc dr.

újságíró

Giday András dr.

közgazda

Greiner István dr.

kut. igazgatóh., Richter Gedeon Nyrt.

Györgyi János

ügyv. igazgató, Onlineprint Kft.

Gyulai József dr.

fizikus, akadémikus

Halzl József

elnök, Rákóczi Szövetség

Hámori József dr.

biofizikus, akadémikus

Incze Ildikó

színművésznő

Iványi Károly dr.

főiskolai tanár, BGSZ Külkereskedelmi Főiskola

Kertész Béla

ügyvez. igazgató, KERT-ÉSZ Kft.

Keszthelyi Lajos dr.

biofizikus, akadémikus

Kézdi-Kovács Zsolt

filmrendező

115

Alapító tagok névsora

116

Kovácsi Aladár dr.

öttusa olimpiai bajnok

Kozma Imre

rendfőnök, Irgalmas Rend

Könye Szabolcs

ny, gazdasági igazgató, KFKI

Kun Tibor dr.

ügyvéd

Maracskó Tibor

öttusa világbajnok

Mátis András

ügyvezető

Medvegy Iván

főtanácsadó, MOB

Mellár Tamás dr.

egyetemi tanár, IGYFK

Mészáros György dr.

egyetemi tanár, SOTE

Mitnyan György dr.

jogász

Molnár Pál

újságíró

Nagy Levente

vállalkozó

Nyíri Csaba

polgármester

Pakucs János dr.

ügyvezető igazgató, OLAJTERV-Holding

Pap Géza dr.

igazgató, OTF Zrt.

Pap Géza II.

ügyvezető igazgató, Impala Kft.

Papanek Gábor dr.

egyetemi tanár, Eszterházy Főiskola

Parragh László dr.

elnök, MKIK

† Pethes György dr.

tanácsadó, Országos Atomenergiai Hivatal

Pomezanski György

alelnök, Duna Televízió Zrt.

Pongrácz Tibor dr.

szakértő

Alapító tagok névsora Rónaky József

elnök, Országos Atomenergiai Hivatal

Rubovszky András

idegenforgalmi tanácsadó

Scharle Péter dr.

egyetemi tanár, Győr SZIE

Simon Attila dr.

főosztályv., Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt.

Solymosi Frigyes dr.

biológus, akadémikus

Stadler János dr.

ny. elnökhelyettes, OAÁH

Subai József

ny. elnök-vig., MOL Rt.

Szirtes Gábor

ügyvezető igazgató, HUNINVEST

Tallósy Imréné dr.

kulturális vezető

Tarlós István

főpolgármester jelölt

Tihanyi Károly dr.

főosztályvezető, Richter Gedeon Nyrt.

Tomcsányi János dr.

oszt.vet. főorvos, Budai Irgalmasrendi Kórház

Tóth László dr.

vezérigazgató, MÉLYÉPTERV

Töröcskei István

elnök, Pro-Aurum Zrt.

Töröcskei László dr.

ügyvéd

Vízkelety Marianna dr.

titkárságvezető

Vonderviszt Ferenc dr.

egyetemi tanár, Veszprémi Egyetem

Zarándy Pál

ny. vig., ERŐTERV

Závodszky Géza dr.

főiskolai tanár, ELTE

Závodszky Péter dr.

biofizikus, akadémikus

117

Alapítás után belépett tagok (2007. december 31-i állapot)

118

Garab Kinga

ny. igazgató, INNOSTART

Gereben Zoltán

ny. vezérigazgató, ÉMI Kft.

Hegedűs Tamás

közgazdász, MATÁV Rt.

Kovács József

ny. vezérig., Herendi Porcelán Manufaktúra Rt.

Lengyel László dr.

igazgató, WESTLB Hungária Bank Rt.

Lóránt Károly dr.

gazdaságkutató, EU Bizottság

Pekár István

ny. elnök, DUNA TV

† Pungor Ernő prof.

akadémikus, Bay Zoltán Alapítvány

Loványi Róbert dr.

ügyvéd

Kocsis András dr.

közgazdász-mérnök, ügyvezető

Várady Zoltán dr.

közgazda

Karsai Béla

elnök-vezérigazgató

Dénes Ferenc dr.

sport-közgazda

Bendzsel Miklós dr.

elnök, Magyar Szabadalmi Hivatal

Árpási Miklós dr.

elnök, Magyar Geotermális Egyesület

Frischmann Gábor

ügyvezető

Gegesy Ferenc dr.

polgármester, IX. ker. Polgármesteri Hivatal

Janitsáry Iván

ügyvezető

Kajtár Vilmos

ügyvezető igazgató, GRP Plasticorr Kft.

Alapítás után belépett tagok Kovács Antal Ferenc dr.

mérnök-közgazdász, EETEK Hungary Kft.

Rieger Tibor

szobrászművész

Wágnerné Sady Sára

főosztályvezető, Olajterv Rt.

Weichinger András

szabadalmi ügyvivő, Danubia Kft.

Ács Margit

író, szerkesztő

Balogh János

közlekedésgazd. mérnök

Kondor Katalin

újságíró

Kővári Péter

főszerkesztő

Krassó László

újságíró

Lengyel Zoltán László

ny. aranyokl. vegyészmérnök

Lengyel Zoltánné

ny. könyvtáros

Madarassy István

szobrász

Nemes Gyula

műkereskedő

Reich Gyula

mérnök

Szabó József

igazgató, RÁBA Zrt.

Barcza Miklós

villamosmérnök, mérnök-közgazdász

Kőrösi Mária dr.

egyetemi docens

Werner István

főiskolai tanár

Gál András Levente dr.

ügyvéd

Jeszenszky Géza

ny. miniszter

Meggyes Gábor

egyetemi hallgató

119

Alapítás után belépett tagok

120

Kurucz Gyula

író

Szakonyi Károly

író

Dürr János

kommunikációs tanácsadó

Szomráky Béla

újságíró, tanár

Zalka Katalin

főszerkesztő, Képmás Családmagazin

Borbély Julianna

igazgatóhelyettes

Lővey György dr.

ny. főorvos

Jókay Károly dr.

közgazda, cégvezető

Szilvássy Mihályné

vezérigazgató, Kemikál Zrt.

Pörzse Gábor dr.

igazgató, SOTE

Soltész Bence

pü. menedzser

Erdei Sándor dr.

vezérigazgató, DBH Group

Bukta Béla Szabolcs

ügyvezető igazgató

Ivánka Gábor

ügyvezető igazgató, Visualia Design Stúdió

Kacskovics Imre dr.

egyetemi docens, ELTE

Lacza Zsombor dr.

kutatóorvos, SOTE

Baross Pál

ingatlan fejlesztő

Pál László Balázs

közgazda

Szőnyi Léda

közgazda

Monszpart Zsolt

vezérigazgató h., ERICSSON

Sütő-Nagy Réka

építőmérnök

Alapítás után belépett tagok Thaisz Miklós

tanár, Szt. Margit Gimnázium

Petendi Rudolf dr.

közgazda

Domokos Ádám

v.m.k. szakértő

Weinzierl Tamás dr.

ügyvéd

Udvarhelyi Zsuzsanna

tanár, közgazda

Udvarhelyi Ágnes dr.

okl. gyógyszerész, ügyvezető

Takács Imre dr.

művészettörténész, Iparművészeti Múzeum

Gerencsér László

elnök, HÉROSZ Zrt.

Némethy Judit

menedzser

Kampós Bence

ok. villamosmérnök

121

VII. SAJTÓVISSZHANG A Társaságról ill. állásfoglalásairól a médiában 74 alkalommal jelent meg hiradás ezenkivül még számos esetben történt hivatkozás.

123

VII. Sajtóvisszhang

Üzleti 7 2003. június 2.

Üzleti 7 2003. június 10.

124 Heti Válasz 2003. június 6.

Budapesti Nap 2003. június 3.

Magyar Nemzet 2003. június 6.

VII. Sajtóvisszhang

Heti Válasz 2003. június 13.

Heti Válasz 2003. július 4.

Budapesti Nap 2003. július 8.

125

Magyar Nemzet 2003. július 8.

KISALFÖLD 2003. június 6.

VII. Sajtóvisszhang

Üzleti 7 2004. február 9.

126

Magyar Hírlap 2007. február 2.

Magyar Hírlap 2007. július 4.

Magyar Hírlap 2007. július 4.

VII. Sajtóvisszhang

Magyar Hírlap 2007. július 16.

Magyar Hírlap 2007. július 16.

127

Magyar Hírlap 2007. július 16.

Magyar Fórum 2007. július 19.

Felelős kiadó: Dr. Pakucs János Kiadta: Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság

Grafikai tervezés, nyomdai előkészítés:

design stúdió

www.visualia.hu

Nyomdai kivitel:

www.onlineprint.hu

Budapest, 2008