ORSZÁGOS
FOGYASZTÓVÉDELMI
Tudnivalók - hírek - események Fáradhatatalanul a fogyasztókért 2. oldal
http://www.akontroll.hu
A napszemüvegrõl 3. oldal
Téves árleszállítások 4. oldal
Párbeszéd Herczog László szociális és munkaügyi miniszterrel a Képviselõi Klubban
Valódi kérdések és válaszok órája A Társadalmi Unió Képviselõi Klubja a tényleges társadalmi párbeszéd színtere. A legutóbbi rendezvényen oly hosszúra sikerült a párbeszéd a kormánytag és a társadalmi szervezetek képviselõi között, hogy arról, külön beszámolóban most adunk számot. Íme, a kérdések és Herczog László szociális és munkaügyi miniszter válaszai.
Dr. Ivanics Éva a Társadalmi Unió jogi szakértõje: - Készültek-e felmérések a bejelentett fõleg a családokkal kapcsolatos - intézkedések teljes társadalmi vetületre gyakorolt hatására és az ehhez szükséges jogszabály módosításokra.
A családi napközik esetén munkajogi szempontból vetett fel kérdéseket: kik látják majd el ezt a feladatot? Továbbá rákérdezett, hogy milyen szakmai képzettség kell más gyerekének neveléséhez? Hányan vannak, akik megfelelnek a
Törvény a szolgáltatásokról Tájékoztatás, panaszkezelés
Közismert, hogy Uniós csatlakozásunk óta már Brüsszelben fogalmazzák meg a tagországok egyes tevékenységi köreinek stratégiáit. Azért fontos ez, az Unión belüli jogszabály alkotási és jogalkalmazási egység, mert míg az eltérések zavart okozhatnak, az egységesítés átláthatóvá teszi a szabályozott területet. Most is ez történt. Több Uniós direktívához (irányadó jogszabályhoz) igazodva az Országgyûlés megalkotta a 2009. évi LXXXVI. törvényt a szolgáltatási tevékenységrõl. Ha már szolgáltatás, akkor szoros az összefüggés a fogyasztóvédelemmel, tehát nézzünk bele a Magyar Közlöny 2009. évi 94. számába. A sok oldalas törvény áttekinthetõen és részletesen szabályozza a szolgáltatói tevékenység minden területét, de ebbõl nekünk elsõsorban a Szolgáltatók tájékoztatási kötelezettsége, panaszkezelés címû fejezet az igazán érdekes, sõt fontos. A teljesség igénye nélkül ismertetjük az idézett fejezet elõírásait. A szolgáltató, legkésõbb a szolgáltatásra vonatkozó szerzõdés megkötése elõtt, de minden esetben a szolgáltatás nyújtásának megkezdése elõtt, kellõ idõben, világos és egyértelmû módon, az igénybe vevõ külön kérése hiányában is közli a szolgáltatás igénybe vevõjével: a szolgáltató nevét, jogi
formáját, székhelyének vagy a szolgáltatás nyújtásában közvetlenül érintett telephelyének címét, ennek hiányában lakcímét, valamint azt, az igénybe vevõkkel való rendszeres kapcsolattartásra szolgáló levelezési címet vagy egyéb elérhetõségét, amelyen keresztül a szolgáltatás igénybe vevõje a szolgáltató szolgáltatási tevékenységével összefüggõ magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát vagy egyéb tájékoztatási igényét közölheti. Ha a szolgáltató létrejötte cég- vagy egyéb közhitelû nyilvántartásban való bejegyzéshez kötött, a vonatkozó nyilvántartás megnevezését és Folytatás a 9. oldalon
szakmai alkalmassági követelményeknek? A 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban kifejtette ellenvéleményét, miszerint többen azt vallják, nem jár a 13. havi nyugdíj, hiszen csak 12 hónapot dolgoztak a mostani nyugdíjasok is
Elmondása szerint korábban hatnapos munkahetek voltak, majd késõbb kéthetes ciklusban 11 napos munkaheteken dolgoztak az emberek, ha ezt felszorozzuk a munkanapok számával, kiderül, hogy nem 13, hanem 14 hónapot dolgoztak az emberek. Herczog László elmondta, hogy készültek hatásvizsgálatok, már a parlamenti meghallgatásakor nyilatkozott arról, hogy pl. a GYES idejének lerövidítése következtében milyen változásokra lehet számítani. A családi napközik esetében humán oldalon meg kell teremteni a munkajogi feltételeket, az elképzelés szerint a leendõ családi nevelõk édesanyák - kötelezõ tanfolyamon vesznek majd részt. Egyetértett azzal, hogy több területen kell jogi szabályozást alkalmazni, változtatni. A 13. havi nyugdíj kapcsán leszögezte: a kormány nem abból indult ki, hogy a nyugdíjasok korábban megdolgoztak ezért vagy nem. Az, hogy milyen volt a munkarend a korábbi években, másodlagos körülmény. Amikor bevezették a 13. havi nyugdíjat, nem ez volt az indok. Folytatás a 5. oldalon
ÚJSÁG
AJÁNLÓ
VI. évfolyam 8. szám 2009. augusztus Bank, biztosító, élelmiszerbolt 11. oldal
Sütõ, fõzõlap, tûzhely 16. oldal
Fogyasztóvédelem a nyári táborban 6. oldal
Balesetveszély a járdán 10. oldal
Szívügye és hivatása: érdekegyeztetés A társadalmi kapcsolatokért felelõs
Jogászként végzett, jelentõs közfeladatokat lát el 1991 óta: Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) kormányzati titkára hat évig, majd hét évre a Munkaügyi Közvetítõi és Döntõbírói Szolgálta igazgatója. Egyházügyi címzetes államtitkár 2003-04 között a MeH-ben, majd két évig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma címzetes államtitkára. Jelenleg társadalmi kapcsolatokért felelõs szakállamtitkári pozíciót tölti be a Szociális és Munkaügyi tárcánál. Megbízatásai általában emberközpontúak, közvetítõi mediációs szerepek, társadalmi feladatok. Új feladatkörérõl, érdekegyeztetésrõl, a belgákról, békéltetésrõl, fogyasztásról, fogyasztóvédelemrõl beszélgettem Dr. Gulyás Kálmán szakállamtitkárral. - Úgy érzi, hogy jelenlegi feladatköre logikus folytatása-e az eddiginek? - Logikusnak is nevezhetõ, de inkább azt mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez, hiszen itt, a munkaügyi tárcánál kezdtem 91-ben. Most hívott a miniszter egy évre, mivel ebben a kormányban mindenkinek egy évre, a következõ választásokig szól a megbízatása. Szívesen jöttem, mert a terület nem ismeretlen számomra, hiszen az egyeztetés, a párbeszéd szerves része az eddigi pályafutásomnak.
- A társadalmi kapcsolatok köre igen tág terület. Mely területek tartoznak közvetlen irányítása alá?
A digitális világ
- Elsõsorban a számomra ismert területek, mint a munka világa, a munkaügyi kapcsolatok, az érdekegyeztetés. Ide tartoznak a makroszintû intézmények: az Országos Érdekegyeztetõ Tanács (OÉT) az Országos Közszolgálati Érdekegyeztetõ Tanács (OKÉT), az Ágazati Párbeszéd Bizottságok (ÁPB), valamint a munkaügyi kapcsolatokkal, és bizonyos értelemben a munkajoggal összefüggõ kérdések sorolhatók még ide. Amivel kibõvült, tágabbá vált a társadalmi párbeszéd lehetõsége, tehát vi-
szonylag új feladatot jelent az a fogyasztóvédelem és a civilkapcsolatok. Hozzá kell tennem, hogy ko-
rábban közel négy évig az állam és az egyház kapcsolatával foglalkoztam, ahol a civil szervezetekhez hasonlóan közfeladatok átvállalásáról van szó a szociális, egészségügyi, oktatási területeken, ott ahol az állam és az egyház, illetve a civilek kapcsolata szorosabbá kell váljon. - Ma több területen szükség van a civilek segítõ szerepére, a társadalmi összefogásra. Szakállamtitkárként milyen eszközökkel tudja támogatni a szervezeteket? - Egy tárcánál mindig a jogalkotás a legfontosabb dolog. A civilek támogatására létrejött, törvényileg szabályozott NCA választások útján, autonóm módon, saját stratégiával mûködik. Idén 5 éves az NCA, ennek alkalmából konferenciát szerveznek, megújul a honlap, folyamatban van egy uniós projekt a civil szervezetek bejegyzésének felgyorsítására, ami 2009. októberben indul és 2011-ig tart.
Ami az én beleszólásomat, rálátásomat illeti a civil ügyekre, az a minisztériumon belül mûködõ civil kapcsolatok fõosztálya. Itt van lehetõségem az államigazgatás eszközeivel hatni.
Folytatás az 7. oldalon
A fiatal (és nem csak a fiatal) fogyasztóknak
Ma már talán az idõsebbek sem kapják fel a fejüket furcsán nézve, ha meghallják a kifejezést: Digitális Világ. Ti, fiatalok a számítógép mellett nõttetek fel, számotokra természetes az együttélés, apró korotoktól fogva ott áll a lakás egy vagy több asztalán a számítógép, amellyel kezdetben játszani lehet, majd a világ megismerésének eszköze lesz, késõbb élet-és munkatárs. És akkor még nem beszéltünk az egyéb telekommunikációs eszközökrõl, amelyek egyre több helyet, idõt és nem mellékesen energiát követelnek tõlünk. Energiát, méghozzá kétféle értelemben is, hiszen egyfelõl az otthonok áramfogyasztásának egyre nagyobb hányadáért felelõsek, másfelõl életünk mind nagyobb részét töltjük a társaságukban, így tehát valóban pénzt és energiát áldozunk rájuk minden értelemben. Ott tartunk, hogy élhetünk pontot az önkormányzat adóvirtuális életet, tarthatunk on- csoportjához, miközben online közgyûlést, politikai pár- line konferencián készülünk a ton belül mûködik már elekt- zárthelyire. Fényképezõgép, ronikus alapszervezet is, mobiltelefon, vezeték nélküli skype-on mutogatjuk cseme- telefon, MP3 lejátszó, videokaténket az ausztrál nagymamá- mera, e-könyv, netbook, lapnak és interneten kérünk idõ- top, internet, ezt jelenti ma a
digitális világ és ki tudja még, hol a vége. Gondoljátok csak végig, mennyi mindenhez is kell ez a digitális anyatejjel szívott második világ. Olvasgatsz, ismerkedsz, vásárolsz, beszélgetsz, szórakozol az interneten, miközben filmeket nézel, zenéket hallgatsz, persze le is töltesz, és míg várakozol, néha rendelsz egy pizzát. Éppen ezért a szó mindkét értelmében érdemes óvatosnak lenni. Tudni kell, hol a határ, hogy éljük valódi életünket is: barátainkkal igazi sörözõben fussunk össze, szerelmünk anyajegyeit ne csak a monitorról ismerjük, hogy ne fecséreljük el minden életenergiánkat a képernyõvel szemközt. Ha
azonban odaültök, akkor érdemes felkészültnek lenni, mert amilyen gyorsnak, könnyednek, egyszerûnek, egy kattintásnyinak látszik ez a csillogó világ, annyi veszélye is. Ezekrõl, a veszélyekrõl tájékozódtunk a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Fogyasztóvédelmi Irodájának vizsgálója, Dr. Basa Andrea segítségével. - 2008. szeptember 1-jén új szabályozás lépett életbe. Szeptember 1-jén hatályba lépett a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelemi gyakorlat tilalmáról szóló törvény (Fttv). Ezzel egyidejûleg megváltozott a reklámtörvény és a versenytörvény is. Fontos kiemelni, hogy az új törvény Folytatás az 8. oldalon
Fogyasztóként ért sérelmeit, panaszait illetõen keresse fel honlapunkat: www.akontroll.hu Kérdéseire szakjogászunk válaszol.
2
http://www.akontroll.hu
Hogyan s miképpen törõdhessek én az emberekkel
Egy csepeli cigány fogyasztóvédõ
Kállai Józsefnek hívnak, 1953. VI. 18-án születtem a Borsod megyei Cigándon. Édesapám, régi családi hagyományokat folytatva, vendéglõi zenészként kereste a kenyerét, és hasonló sorsot szánt, persze nekem is. Egyszer azonban tanúja lettem annak, amint egy megyei nagyúr, hatalmát fitogtatva mindenki szeme láttára maga elé térdepeltette a zenekart, s úgy húzatta velük a kedvenc nótáit. Apámék meg, szegények, a munkát, a keresetet féltve szó nélkül, engedelmesen térdre is estek a gazember elõtt, és úgy bazseváltak neki egész este. Nekem ettõl elegem is lett a muzsikusi hivatásból, s örömmel fogadtam az iskolaigazgatónk segítségét, aki szorgalmamat-akaratomat látva hozzásegített ahhoz, hogy Pestre kerülhessek épületszobrász-tanulónak. Azonban mielõbb pénzt kellett keresnem, ezért egy év után elszegõdtem fuvarosnak a Belkereskedelmi Szállítási Vállalathoz, késõbb, pedig a Fõvárosi Szállítási Vállaltnál dolgoztam tovább. De a megélhetés, majd a család eltartásának gondján túl mindig két nagy hajtóerõ mozgatott engem e közben: a tanulási vágy, és az hogy minél jobban hasznosíthassam magam a közösségben is. Letettem hát például elõbb a gépkocsivezetõi vizsgát-, a késõbbiek során, pedig nem csak leérettségiztem a Dolgozók Gimnáziumában, de egy kereskedelmi iskolát is elvégeztem. Ami pedig a közösségi munkát illeti, második munkahelyemen elõbb (kiváló) brigádvezetõje lettem az általam létrehozott József Attila szocialista brigádnak-, majd KISZ titkárnak, sõt, végül függetlenített párttitkárnak is megválasztottak engem. Nem gondolnám, hogy sok szegénysorból, elmaradott vidékrõl érkezett cigányember jutott volna hasonló feladatokhoz még a múlt rendszerben sem. De ugyanilyen büszke vagyok arra is, hogy a kilencvenes évek elején, a munkahelyem megszûnte után is talpon tudtam maradni, munkát tudtam találni, kenyeret adhattam, sõt-a magam sorsából okulva- még a tanulás lehetõségét is biztosítani tudtam a gyerekeimnek. Mi több, még ebben a magába forduló, magának kaparó világban is sikerült meglelnem annak a lehetõségét, hogyan s miképpen törõdhessek én mégis csak az emberekkel- , már azokkal persze, akik leginkább rá vannak szorulva a segítségre, no meg a reménységre még inkább. Így jutottam el elõször is a Hit Gyülekezetébe, ahol a lelkészségig vittem, sokáig nagyon szegény, nagyon gyámoltalan, még magyarul is alig beszélõ beás cigányok között dolgoztam-, a legutóbbi idõkig pedig a csepeli gyülekezetet vezettem aztán. 2006 óta a Kulturális és Oktatásügyi Minisztérium egyházügyi kapcsolatokért felelõs titkárságán, romaügyi tanácsadóként is - úgy érzem, - hasznos és fontos munkát tudok végezni-, annál is in-
kább, mivel közben megint csak nem álltam meg, hogy ne tanuljak megint valamit, és esélyegyenlõségi szakember képesítést szereztem. No de, akármennyi tennivaló is van - és van, hála a jó Istennek-, mikor hívtak, hát rögtön úgy éreztem, ott a helyem a csepeli fogyasztóvédõk között is. Már kilencedik esztendeje végzem ezt a szép és fontos munkát, úgy, hogy közben minden lehetséges képzésen részt vettem, minden fogadónapon igyekszem itt lenni. Itt örömmel látom mindig, hogy milyen sok emberen tudunk segíteni, útbaigazítani, hasznos tanácsokkal ellátni. Azt pedig egy kicsit a magam sikerének is érzem, hogy míg régebben roma embereknek nemigen volt meg a merszük, az indíttatásuk, de tán még a bizalmuk sem a fogyasztóvédõkhöz fordulni a panaszaikkal, addig mostanában már bátrabban és gyakrabban keresnek meg minket. Legutóbb is, például, egy fiatalember és az édesanyja jöttek el hozzánk, merthogy rossz, mûködésképtelen mobiltelefont adtak el nekik az egyik üzletben. Cifra ügy ez ám, nálunk, Csepelen is: romák, mobiltelefon. és hát tényleg rossz, nyavalyás, semmire se jó készüléket kaptak a pénzükért a csórék. De hál istennek, tudták már, hova kell jönniük, mit kell csinálniuk a bajban- mert nekik ez nagyon nagy kár, nagyon nagy veszteség volt bizony-, mi pedig, szerencsére, tudtunk is segíteni rajtuk, elértük, hogy visszavegyék, jóra kicseréljék a mobiltelefonjukat. És hát nem akármilyen dolog volt az se, amikor társaimmal együtt elõször mentem ki a területre, hogy ott nézzünk utána egy-két fontos dolognak. Az elsõ csudálkozás, értetlenkedés után is még hosszú ideig ujjal mutogatott rám néhány piaci árus: Nézzétek, megint itt van az a cigány, aki fogyasztóvédõ. ! De még a roma kereskedõk se tudták hirtelen, hogy hová tegyenek: hogy kerül ide, mit akar tõlük, jó lesz-e nekik ez a hivatalos cigány? Aztán persze meglátta, megtapasztalta, és szépen tudomásul vette mindenki, hogy a rendes, becsületes, jó kereskedõknek, vállalkozóknak - legyen bármilyen a bõrük színe - én is csak úgy a szövetségesük vagyok, mint minden fogyasztóvédõ-, akire pedig jogos panasz van, aki megkárosítja az embereket, annak közölünk sem nézi senki a származását. Mára hát a cigány fogyasztóvédõbõl szimplán fogyasztóvédõ lettem mindenki szemében, ez pedig olyan becsületes cím, olyan szép titulus, hogy megáll bizony önmagában is...Akár csak a cigányságom, amelyre (remélem hogy a drága édesapám is így látja az egekbõl, immár a Jóisten trónusa elõtt térdepelve ) tán szintén nem hoztam szégyent eddig. Ezt a követhetõ életutat lejegyezte: Donnert Károly
A KONTROLL VI. évf. 8. szám
Fáradhatatlanul a fogyasztókért A Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesületrõl
Egyáltalán nem volt szerencsétlen nap március 13-a péntek Németh László, a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke számára. Ezen a napon ugyanis, egy újonnan alapított kitüntetést vehetett át a Szociális és Munkaügyi Minisztérium ünnepségén. A tavaly alapított, legmagasabb szintû szakmai elismerésnek számító Fogyasztóvédelemért díjat idén elõször adták át. Németh László a Gelka szervizben dolgozott, amikor 1981-ben felkérték, hogy vegyen részt a Fogyasztók Tanácsa fehérvári szervezetének megalapításában, és munkájában. A szolgáltatások terén szerzett tapasztalataival a szervezet titkáraként dolgozott. A rendszerváltás után az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület helyi szervezetének lett vezetõje, ám a kilencvenes évek közepén úgy látta, hogy a hatékonyabb mûködés érdekében önállóan lenne érdemes tovább mûködtetni az egyesületet. A bejegyzés után együttmûködési megállapodást kötött az önkormányzattal, ami azóta is eredményes. Az egyesület elnökét az elmúlt évek során számtalan szakmai szervezetbe hívták, így jelenleg is szakértõ a Városi Szolgáltatások Bizottságában, tagja az Európai Fogyasztóvédelemért Szövetség elnökségének, a Fogyasztók Tanácsának, a Nemzeti Euro Koordinációs Bizottságnak, a Fogyasztóvédelmi Eseti Parlamenti Bizottságnak, valamint alelnöke a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Szövetségének. Mégsem ezekre a legbüszkébb, hanem azokra az esetekre, amikor segíthetett. A legnagyobb kitüntetés, amikor idõs, megfáradt embereknek tudok segíteni - vallja. Ehhez sokszor pszichológusnak is kell lennie, nem elég a törvények ismerete, hiszen sokaknak vigasztalásra is szüksége lehet. A legnagyobb elismerés, ha sikerül megnyugtatni õket, és visszaszerezni a tõlük kicsalt pénzt. Erre a legutóbbi példa azé a látássérült asszonyé volt, akitõl egy ál-vállalkozó foglalóként kicsalt 85 ezer forintot. Az egyesület segítségével hamarosan visszakapta pénzét, a csalót pedig elfogta a
rendõrség. Tavaly egyébként 2996 rendezett panaszügye volt az egyesületnek, 98 százalékos eredményességgel dolgoztak a szervezet munkatársai. Így aztán az elnök nem csak a saját érdemének tekinti a kitüntetést, hanem munkatársaiénak, a városénak, mindazokénak, akik segítik a munkáját. Az egyesület a panaszügyek intézése mellett figyel arra is, hogy a tisztességes kereskedõket, szolgáltatókat elismerje, példaként állítsa mások elé. Ennek jegyében szervezik meg évente a Fogyasztók Napját, tavaly novemberben már 13. alkalommal rendezték meg. Az eseményen adják át a Fogyasztók Kiváló Boltja, és a Fogyasztók Kiváló Vendéglátó Egysége okleveleket, amely a fogyasztók és fogyasztóvédõk együttes elismerését jelzi, valamint garanciát jelent, hogy a díj birtokosa maximálisan tiszteletben tartja a fogyasztók jogait és érdekeit, vállalkozásában a vevõ, a fogyasztó áll elsõ helyen. Annál is inkább, mivel olyan kereskedõ, vendéglátó nem vehet részt a pályázaton, akire a hatóság fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki. Németh László elmondása szerint a kereskedõk komolyan veszik a pályázatot, a korábbiakban akadt olyan pályázó, aki komoly beruházásokat hajtott végre, hogy megfeleljen a követelményeknek. Tavaly 34-en pályáztak a címre, közülük 32 bizonyultak alkalmasnak az elismerésre, amelynek egyre nagyobb rangját jelzi az is, hogy a kisebb üzletek, vállalkozások mellet tavaly elõször egy nagy nemzetközi barkácsáruházlánc fehérvári tagja is pályázott a címre, és el is nyerte azt. De a Fogyasztók Napja nem csak a kereskedõk számára jelentõs, hiszen a fogyasztók az eseményen kedvezményesen juthatnak napi fogyasztási cikkekhez, például tejhez, tojáshoz, illetve az ünnepek közeledtével szaloncukorhoz, vagy más alkalmi termékekhez. Ám mindezzel korántsem ér véget az egyesület tevékenységének felsorolása, hiszen Németh László munkatársaival együtt újabb és újabb tervek
megvalósításán dolgozik. Jelenleg egy egyéves idõtartamra szóló Európai Uniós projekt ad sok munkát a benne résztvevõknek. Összesen negyvenmillió forintot nyert el pályázati úton a fogyasztóvédelem társadalmasításának, a fogyasztók minél hatékonyabb tájékoztatásának eléréséhez a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület és a Székesfehérvári Nyugdíjasok Egyesülete konzorciumi együttmûködés keretében. A tervezett program elsõsorban Fejér megyét érinti, de a régió más térségeit is bevonják. A kormány a 2007-2013as programjában a fogyasztóvédelem társadalmasítását tûzte ki célul. Ennek jegyében nyújtotta be a konzorcium a pályázatát, és nyerte el az Európai Szociális Alap és a magyar állam társfinanszírozásában a negyvenmilliós összeget. A projekt április 1jén indult, és 2010. március 30-án ér véget. Ebben az idõszakban több programot valósít meg a két egyesület az együttmûködõ partnerekkel közösen. Az elnök szerint ez mintaprogram lehet a késõbbiekben mások számára is. A projekt elsõdleges célja, hogy képzési programokat dolgozzanak ki békéltetõ testületi tagok, és pedagógusok számára, s ezeket akkreditálják. Ezzel együtt az elsõ csoport számára már hatvanórás képzést is szerveznek a készülõ anyag alapján. A program keretében két fogyasztóvédelmi konferenciát rendeznek Székesfehérváron és Dunaújvárosban, valamint elkészítenek egy felmérést is, ami a vásárlási szokásokat, fogyasztói igényeket kutatja. A projekthez kapcsolódik még négy kisebb kutatás, és egy helyi televíziós sorozat, valamint különféle kiadványokat is megjelentetnek, a nyugdíjas klubokban pedig havonta tájékoztatókat tartanak. És persze, a fogyasztók sem maradnak ki, számukra is szerveznek különféle ismertetõ programokat. Az egyesület már több mint tíz éve szorosan együttmûködik a fehérvári önkormányzattal. Székesfehérvár polgármestere szerint az önkormányzat szá-
mára is hasznos az egyesület munkája, hiszen Budapest után idén is Székesfehérváron a legmagasabb a vásárlóerõ, sokan vásárolnak, sok szolgáltatást lehet igénybe venni a városban. Mint mondja, ilyen aktív iroda az országban sehol nem mûködik, munkájával kapcsolatban pozitívak a viszszajelzések, ezért is támogatja a város az egyesület munkáját. Végezetül még egy személyes jellegû adalék az egyesület elnökének portréjához. Ha most felteszem a kérdést: mi a karácsony?, valószínûleg száz emberbõl száz azt mondja: a szeretet ünnepe. Igen. De kit szeretünk? Rokonainkat? Családunkat? Barátainkat? Munkatársainkat? Vagy egy kicsit többrõl szól az ünnep? Másokat is kellene szeretni? Ez utóbbiról hajlamosak vagyunk elfelejtkezni. Pedig, akad bõven, aki szeretetre vágyik, de nem jut neki. De szerencsére vannak emberek, akik az õ sorsukra is figyelnek. Németh László azt mondja, hogy egy véletlen folytán került kapcsolatba a polgárditekerespusztai szociális intézettel, ahol találkozott az intézmény lakóival, és anynyira megérintette a sorsuk, hogy azóta is rendszeresen segíti õket, megszervezi a karácsonyi ajándékozást, minden évben gazdagon megpakolva érkezik karácsony elõtt az intézetbe. Olyan szívszorító élményekkel találtam magamat szembe, hogy azt mondtam, valamit tennem kell, azért, hogy évente legalább egyszer valamilyen módon tudjak segíteni ezeken a gyerekeken. Gyûjtést szerveztem, hogy megvehessük mindazt, amire szükségük van. Az elsõ alkalommal többek közt kerékpárokat, szánkókat, szaloncukrot vittem nekik, és olyan szeretettel fogadtak, hogy elhatároztam, hogy amíg megtehetem, minden évben meglátogatom õket mondja Németh László, akivel nem csak a fogyasztóvédelemrõl lehet órákig beszélni, hanem azokról a dolgokról is, amik valóban értéket jelentenek, amik fontosak ahhoz, hogy az ember, ember lehessen. Hock Tamás
Kereskedelmi szemléletváltás Kínában Fogyasztóként érinthet minket
A kínaiak elhitték, hogy országuk nélkülözhetetlenné vált a világ kereskedelmében! Az alacsony költséggel elõállított portéka tömeggyártása az ázsiai országot a törékeny csúcsra repítette! Abban bíztak, kivívják a világ elismerését, s ez által exportóriásokká válhatnak. Az ipari terméseredmény énekszó mellett - 10%-al emelkedett! A villámgyors gazdasági felemelkedés a minõség rovására ment, s mi vásárlók, éreztük ennek nemcsak anyagi hatását - mind a fogkrém, mind a szennyezett állateledelek, mind az élelmiszerek, mind a gyerekjátékok
stb. terén! Nemcsak az USA-t, hanem Európát is beszippantotta a kínai portéka sekélyes ára! Késõbb, a csipkerózsika álomból felriadt földrészek polgárai elpártoltak a China
feliratú, rossz minõségû áruk behozatalától. Szertefoszlott az ázsiai álom? A Pekingi vezetõk nagy horderejû fordulatra szánták el magukat a gazdaságuk élénkítése érdekében. A felemelkedési vázlatrajz, a szegmensek elõretörtek, a termékbiztonsági, környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi stb. területein. Abban egyetértettek, hogy elõnyösebb helyzetbe kell hozni az egyes húzóágazatokat, pl., az elektronikai cikkek gyártását. A kormánynak a cégeket irányváltásra kellett ösztönöznie, ami kedvezményekben mutatkozott meg, (a tizenhét százalékos áfa visszatérítést megszüntette) ez által érdekelté tette a honi technológia fejlesztését, ami a saját márkájuk elõrehaladását eredményezte. Továbbiakban, a fogyasztóvédelmi törvények,
szabályok, betartására késztette a cégeket, mint pl., a ruhacipõ ipart, hogy minõségi termékskála elõállítására válthassanak, - és ne a moderált munkaerõt biztosító délkelet-ázsiai ország legyen a célpont. A cipõiparuk minõségi váltását (goizervarrott) az Itáliából hozatott gyártósor emelte a csúcsra!(persze a színek sem elhanyagolhatók). A fõvárosi kereskedõk a külföldi know how - ba invesztálták a vagyonukat! Miért? Mert a designváltás 18%-os áremelkedést is elbír! Egy Los Angelesi gazdasági szakember rámutatott, hogy Kínában az alacsony színvonalú termékek gyártása, a minõségi ágazatok felé vette az irányt. A gazdaságuk átreformálása tette lehetõvé, hogy az ázsiai ország második Japán legyen, amitõl Amerika nem
boldog! Politikusaikat dühíti a 177 milliárd dolláros Kínai többlet, ami még erõsödni fog a traktor, a WIMAX eszközök, az orvosi gépek, a gyerekjátékok, a ruha, a cipõ, a televíziók bevitelébõl. A mezõgazdasági termékek esetében az európai fogyasztókat részletesebben kell tájékoztatni hangzott el Brüsszelben. E kijelentés mit is jelent? Hogy a megtermelt élelmiszerek melyik országban, melyik megyében, tartományból ered, illetve a földrajzi eredetét is igazolni kellene! - vélekedett Marainn Fischer Boel biztos asszony! A Mezõgazdasági Bizottság elfogadta a biztos aszszony javaslatát. A címkék, a szabványok érthetõbbé tétele megvédené az uniós állampolgárok egészségét. Oláh-István László
A napszemüvegrõl A KONTROLL VI. évf. 8. szám
http://www.akontroll.hu
Az UV sugárzás hatása a szemre
Az UV sugárzás számos szembetegséget okozhat, pl.: a szemhéj bõrén kialakuló pigment foltokat, szürke hályogot, a szaruhártya egy részét elfedõ kúszóhártyát, az ideghártya sejtjeinek károsodását. Egészségünk védelmének érdekében tehát kiemelt jelentõségû, hogy odafigyeljünk, milyen napszemüveggel védekezünk a káros sugárzással szemben. A napszemüvegek, a vonatkozó, kötelezõ szabvány alapján, 5 szûrõkategóriába sorolhatók. Az öt kategóriára vonatkozó követelmények az alábbiak: Napjainkban egyre többen ismerik fel a káros ultraibolya sugárzás elleni védekezés szükségességét. A szem káros UV sugárzás elleni védelmének egyik legfontosabb eszköze a napszemüveg. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatot végzett a kereskedelemben kapható, olcsóbb árkategóriájú napszemüvegek között. A kiválasztásnál arra voltunk kíváncsiak, hogy a vékonyabb pénztárcájú fogyasztók által elérhetõ termékek vajon menynyire biztosítják a számukra is elengedhetetlen védelmet. Ezzel a vizsgálattal segítséget kívántunk nyújtani abban is a fogyasztóknak, hogy a divatigények mellett, a biztonságot is szem elõtt tartva, lehetõség legyen a számukra leginkább megfelelõ termék kiválasztásárai.
Miért fontos a védelem?
A napsugárzás széles spektrumából a látható fény mellett ultraibolya és infravörös fénysugarak is érkeznek. Az infravörös sugárzás (780-5000 nm) szûrése nem indokolt, mivel egészségkárosító hatása bizonyítottan nem jelentõs. Az ultraibolya sugárzás hullámhossz szerint UV C (100-280 nm), UV B (280-315 nm), és UV A (315-380 nm) részre osztható. A földet körülvevõ atmoszféra a káros sugarak jelentõs részét elnyeli. Az ózonpajzs az UV A-t nem, az UV B-t részben és az UV C sugárzást teljes egészében kiszûri. Az ózon pl. a napsugárzás hatására a légkör oxigénjébõl képzõdik, ugyanakkor természetes úton le is bomlik: az emberi beavatkozás elõtt mennyisége nagyjából állandó volt. Az elmúlt években azonban az ózonpajzs a környezetszennyezés, különösen a halogénezett szénhidrogének (freonok, halonok) hatására jelentõsen elvékonyodott. A lecsökkent védelem miatt a földfelszínhez érkezõ UV sugárzás erõssége nõtt, ezért egyre több helyen észlelik az UV fény káros egészségügyi hatásait is. A látható fény (380-780 nm) megfelelõ szûrése azért fontos, mert a túl erõs, ill. gyenge fény nehezíti a látást. Erõs fény hatására csökken a szem kontrasztérzékenysége, nehezebbé válik az érzékelés. Ugyanakkor a látható fény bizonyos mennyiségére szükség van a látáshoz (pl.: azokat a napszemüvegeket, amelyek 8 % alatti látható fényáteresztést valósítanak meg, nem szabad vezetéshez használni a balesetveszély mi-
att). Az eltérõ fogyasztói igényeknek megfelelõen különbözõ színû, különbözõ sötétítettségû lencsék kerülnek forgalomba. Néhány példa: barna: erõs napsütés esetén ideális, ez a szín nyugtatja a szemet, növeli a kontraszt- és mélységlátást (pl.: hegymászás, síelés, horgászás) szürke: legkevésbé torzítja a színeket, a természetes árnyalat elõsegíti a tökéletes látást zöld: jól használható gyengébb fényviszonyok között is sárga: fokozza a kép élességét, jól használható ködben, hóesésben, viszont nem ajánlott erõs fényben Természetesen a különbözõ színeknek rengeteg árnyalata létezik, így a fogyasztó kiválaszthatja a céljának és ízlésének megfelelõ napszemüveget. Egyes szakirodalmak szerint a kék fény (hullámhossza 20490 nm) a tárgyakat homályossá teszi, csökkenti a kontraszt- és mélységlátó-képességet. A túlzott kék fény-sugárzás ideiglenesen csökkentheti a látás élességét, ezért ajánlott lehet a szûrése.
A fényviszonyokhoz alkalmazkodó szûrés
A fotokróm napszemüvegek lencséje a különbözõ fényviszonyok hatására változtatja árnyalatát. Az ultraibolya ill. a rövid hullámhoszszúságú látható fény hatására egy olyan kémiai folyamat megy végbe, melynek eredményeképpen a lencse besötétedik. A fényenergia megszûnésével természetesen a lencse újra kivilágosodik. A polarizált napszemüvegek tulajdonképpen szelektív fénycsökkentést végeznek. A fényhullámok a tér minden irányában terjednek, azonban ha a fény párhuzamosan viszszaverõ felületet ér (pl. vízfelület vagy hó), akkor vízszintesen vibrálni kezd. Mivel a polarizáló szûrõ csak a függõlegesen érkezõ fényhullámokat engedi át, így megszûnik a kellemetlen csillogás. A gradiens (átmeneti) napszemüvegek esetében a szín telítettségében, sötétítettségében fokozatos változás figyelhetõ meg attól függõen, hogy felülrõl lefelé, vagy vízszintes irányt preferáltak a gyártók. Célszerûnek a függõleges irány látszik, hiszen a felsõ látómezõben helyezkedik el az erõsebb fénytartomány. Mégis, mivel a szabványos fogalom meghatározás nem teszi kötelezõvé a gradiens függõlegességét, azt el kell fogadni. A vizsgált kilenc átmenetes napszemüveg közül nyolcnál felülrõl lefelé világosodott a lencse, egynél oldalirányban.
A laboratórium által vizsgált termékek
1/ Általános követelmények: A napszemüvegekre is vonatkozó általános követelményeket a fogyasztóvédelemrõl
szóló 1997. évi CLV. törvény fogalmaz meg, mely szerint: Forgalomba csak biztonságos áru hozható. A gyártó köteles gondoskodni az áru biztonságosságáról. A forgalmazó nem hozhat forgalomba olyan árut, amelyrõl tudja, vagy a rendelkezésére álló adatok, illetve tájékoztatás alapján tudnia kellene, hogy az áru nem biztonságos. A napszemüveg forgalomba hozatalára és ezen belül a termékkörre vonatkozó szabályozás, illetve a részletes követelmények az egyéni védõeszközök követelményeirõl és megfelelõségének tanúsításáról szóló 18/2008. (XII.3.) SzMM rendelet (módosított 89 / 686 / EGK irányelv) és az MSZ EN 1836:2005+A1:2008 számú szabvány alapján: a napszemüvegek olyan kialakításúak és olyan kivitelezésûek legyenek, hogy a használó az elõírásoknak megfelelõen és a tevékenység során elõreláthatóan felmerülõ kockázatok mellett a munkát megfelelõen elvégezhesse, egyidejûleg a lehetõ legmagasabb védelmi szintet, az elvárható komfortérzést biztosítsa. A napszemüvegnek minden olyan részét, mely érintkezik vagy érintkezésbe léphet a fel- használóval a viselés idõtartama alatt, úgy kell kiképezni, hogy érdesség, éles szélek, kiálló pontok, amelyek túlzott irritációt vagy sérülést okozhatnak, ne legyenek rajta. A napszemüveg a lehetõ legkisebb mértékben korlátozhatja a felhasználó látóterét és látását. Azok a napszemüvegek, amelyek látáskorrekciót igénylõ felhasználók számára készültek, legyenek összeegyez-
tethetõk szemüveg vagy kontaktlencse viselésével. Azoknak a napszemüvegeknek, amelyeknek a szemet érõ, nem ionizáló sugárzási források heveny vagy krónikus hatásait kell megelõznie, el kell nyelniük vagy vissza kell verniük az ártalmas hullámhosszokon sugárzott energia túlnyomó részét. Ezt anélkül kell teljesíteniük, hogy e mellett túlzottan megváltoztatnák a látható spektrum nem ártalmas részének továbbítását, a kontrasztok érzékelését és a színek megkülönböztetését, amikor a várható alkalmazási körülmények azt megkívánják. Ebbõl a célból a napszemüvegeket oly módon kell tervezni és gyártani, hogy a felhasználó szemét a szûrõn keresztül érõ sugárzás fényerõssége a lehetõ legkisebb legyen, és egyetlen esetben se haladja meg a megengedhetõ legnagyobb expozíciós határértéket. A gyártónak minden egyes napszemüveg-
példányon jeleznie kell a védõfokozat számát. A gyártó/forgalmazó által szolgáltatott kötelezõ információk részletes felsorolása a 2.1-es szakaszban található.
Vizsgált jellemzõk
1/ Fényáteresztési érték Ez a paraméter (v) a legfontosabb mért biztonsági jellemzõ, hiszen ennek nagyságától függ a szûrés kategóriája és az UV áteresztõképességgel szemben támasztott követelmény. Éppen ezért a szabvány külön követelményt fogalmaz meg, mely szerint a fényáteresztési értékek közötti átfedés nem lehet nagyobb, mint ± 2 % (0, 1, 2, 3) a kategóriák között. A gradiens (átmenetes) termékkel szemben ennek kétszerese a megengedett érték. Nagy jelentõsége van az átengedett fény mennyiségének abból a szempontból is, hogy a láthatóság adott esetben olyan csekély, hogy például autóvezetéshez alkalmatlanná válik a termék. Ezért a 4. szûrõkategóriába sorolt szemüvegre kötelezõ figyelmeztetésként ezt az alkalmatlanságot fel is kell tüntetni.
2/ Az UV szûrés hatékonysága a gyártó által szavatolt jellemzõ alapján A napszemüvegekkel szemben támasztott követelmény, hogy megfelelõ színezettség mellett biztosítsa az UV szûrést. Téves következtetés, hogy a sötét lencse önmagában kiszûri a káros UV sugárzást. Az MSZ EN 1836:2005+A1:2008 számú szabvány definíciója szerint a napszemüveg UV szûrését a 280-380 nm-es (UV A, UV B) tartományban kell megvalósí-
3
tani. Mivel a legtöbb gyártó 400 nm-ig garantálja az UV szûrést, így ezeknél a termékeknél a gyártó tanúsítása alapján történõ UV szûrést tekintettük alapkövetelménynek.
3/ Lencse UV-fényáteresztõképességének egyenletessége Fontos, hogy a napszemüveg-lencse kiszûrje a káros UV-fényt, de az is, hogy ezt egyenletesen tegye a lencsén belül. Normál napszemüveg esetében 5 pont egymáshoz viszonyított eltérését, míg gradiens termék esetében 9 pont közötti különbséget kell mérni és értékelni. 4/ A keret felületének minõsége A kényelmes viselet szempontjából alapvetõ követelmény - az optimális ergonómiai követelmények mellett -, hogy a védõeszköznek minden olyan részét, amely a viselés idõtartama alatt érintkezik vagy érintkezésbe léphet a felhasználóval, úgy kell kiképezni, hogy érdesség, éles szélek, kiálló pontok, amelyek túlzott irritációt vagy sérülést okozhatnak, ne legyenek rajta. Szintén követelmény, hogy azokból a bõrrel közvetlenül érintkezõ fém felületekbõl ne oldódjon ki erõsen allergizáló nikkel.
5/ Lencse anyagának minõsége A kötelezõ szabvány kimondja, hogy a referencia pontok körül 30 mm átmérõjû körben a lencsén nem lehet anyag- vagy megmunkálási hiba, amely károsíthatja a látást, pl. buborék, karcolás, zárvány, homályos folt, kipattogzás, öntési jel, bevágás, megerõsített pont, szemcse, heg, vízfolt, szilánk, repedés vagy egyenetlenség.
Vizsgálati tapasztalatok:
A fogyasztók széles rétege egészségügyi, kényelmi szempontból vagy a divatot követve használ napszemüveget. Az általunk végzett vizsgálat segítséget kíván nyújtani e termékcsoporton belüli választáshoz.
A vizsgálat során azokra a paraméterekre irányítottuk a figyelmünket (pl.: UV-fény áteresztés) amelyek a fogyasztók szempontjából a legfontosabbak a termékek védelmi- és használati funkcióit tekintve. Az eredményeket táblázatban foglaltuk öszsze. Az eredmény változatos képet mutat a kereskedelmi forgalomban lévõ termékekrõl. A megvizsgált 20 különbözõ termékbõl 3 darab bizonyult biztonsági szempontból kifogásolhatónak, helyenként halmozottan fordult elõ hiányosság. - A kategóriába sorolás egy
terméknél nem volt megfelelõ (Unique), két terméknél (EUB Be You és a City Style) esetében nem tüntették fel a szûrõ kategória számát. - A fényáteresztés különbsége Gradiens lencsék esetén a két lencse referencia pontján mért a világosabb szûrõhöz viszonyítva - nem lehet nagyobb 20 %-nál. Ezt a követelményt egy termék ,a City Style nem teljesítette. - A lencsék fényáteresztõ képességének egyöntetûségénél a fényáteresztési értékek különbsége (a magasabb értékhez viszonyítva) nem lehet több 10%-nál egyetlen pontban sem. Ennek alapján egy terméket ítéltünk nem megfelelõnek: a City Style, mivel a bal lencséjén volt legalább két olyan pont, ami ezt a követelményt nem elégítette ki. - Az UV- szûrést a legtöbb mintánál a gyártó 400 nm-ig garantálta, ill. néhány napszemüveg esetén a 100% UVProtection, vagy Max. UV Protection felirat volt látható a tájékoztatón. A szabvány a 380 nm-ig történõ UV- szûrésrõl fogalmaz meg követelményt, így azoknál a mintáknál, ahol a deklarált UV- szûrés meghaladta a 380 nm t, az értékelést a kiterjesztett tartomány alapján is elvégeztük. UV-áteresztés tekintetében két termék bizonyult nem megfelelõnek a Sanfredo és a City Style. - Az anyag- és felületi minõségérõl, általános felépítésérõl. a szabvány, valamit az egyéni védõeszközökrõl szóló rendelet világos követelményt fogalmaz meg. Ezeket a követelményeket egy kivételével mindegyik napszemüveg teljesítette. Az Unique napszemüveget az orr részénél található kiálló, eldolgozatlan mûanyag perem miatt ítéltük nem megfelelõnek. Azokat a mintákat, amelyeknek volt a bõrrel közvetlenül érintkezõ részei között fém felületû, nikkel- kioldódási vizsgálatnak vetettük alá. Mind a négy minta megfelelõ volt. - Magyar nyelvû tájékoztatót két mintához: a East West és a Ground Zero-hoz nem csatoltak A biztonságossági
vizsgálathoz szükséges mértékû jelölés-vizsgálat meglehetõsen rossz eredményt mutatott. Nem találtunk egyetlen terméket sem, mely legalább a szûkített mértékû jelölésvizsgálat vonatkozásában megfelelõ eredményt mutatott volna. A vizsgálat alapján szükségesnek látszik a még nagyobb mintaszámú, és rendszeres ellenõrzés a fogyasztók egészségének védelméhez. Iglóváriné Molnár Mária Schreiberné Molnár Erzsébet Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
4
http://www.akontroll.hu
A KONTROLL VI. évf. 8. szám
Klub vendég: a BRFK munkatársa Nõtt a bolti rablások száma
2009. év elsõ két havában összesen 42 támadás érte a kiskereskedelmi egységek tulajdonosait, alkalmazottait. A rablások nagy részében az elkövetõket lefüleli a rendõrség. A tavalyi évben a felderítési mutató a vizsgált bûncselekmények esetében több kerületben elérte a 60-70 %-ot. A fõvárosban este 20 óra után is nyitva tartó boltokat is beleszámolva, összesen 6 937 ilyen kiskereskedelmi egység üzemel, amelyek helyszíni biztosítása több mint 12 ezer járõr folyamatos munkáját igényelné. A rablók az utóbbi idõben különösen kedvelik a bioboltokat, az ékszerboltokat és a különleges termékek forgalmazásával foglalkozó kereskedelmi egységeket. Ennek legfõbb oka: drága termékeket forgalmaznak, s a természetes és egészséges életmód terjedésének köszönhetõen mind nagyobb bevételre tesznek szert ezek az üzletek. Az elkövetõk módszere pedig a következõ: a zárást közvetlenül megelõzõ, vagy késõ délutáni idõpontban bemegy a rabló a boltba, próbavásárlást csinál, s közben felméri a bent tartózkodók számát, a pénzforgalmat, az üzlet biztonsági felszereltségét, a menekülési lehetõségeket, a bolt belsõ kialakítását, az alkalmazottak számát. Ha kevesen vannak, kedveznek számára a feltételek, már indítja is az akciót. De vannak esetek, mikor a körültekintést követõ napon (vagy 2 nappal késõbb) hajtja végre az elkövetõ a bûncselekményét. A találomra történõ elkövetések viszonylagosan ritkák, hiszen a rablók sem szeretnek kockáztatni. Ha legalább két alkalmazott dolgozik az üzlethelyiségben, s a biztonságukról kamera- és riasztórendszer, kiadó ablak elõtti rács gondoskodik, és a pénzt sem egy helyen tárolják (hanem a bevétel nagy részét széfben, lemezkazettában), akkor az elkövetõ inkább keres egy alkalmasabb kereskedelmi egységet. A rablásokat általában egyedül (maximum ketten) követik el, 80 százalékukban a késõ délutáni (17-18 óra után) vagy az éjszakai órákban (22-04 óra között). Mindezt Topa Zoltántól, a Budapesti Rendõr Fõkapitányság bûnmegelõzési osztályának munkatársától tudhattuk meg a fõvárosi Fogyasztóvédelmi Klub legutóbbi összejövetelén. - Mit tehetünk, ha netán belecsöppenünk egy rablásba? kérdezte Medvegy Magdolna, a BRFK munkatársát. T.Z: - Manapság egyre ritkább a fegyvernek látszó vízi pisztoly használata, annál több esetben alkalmaznak a támadók éles lõfegyvert, flóbertet, gázpisztolyt vagy egyéb veszélyes eszközt, viperát, sokkolót. Nem aján-
lom senkinek, hogy bármi módon szembe szegüljünk velük, mivel az elkövetõk többségét az ellenszegülés már nem zavarja össze, nem készteti a cselekmény megszakítására, hanem agresszív válaszra ösztökéli. A sorozatelkövetés nem volt jellemzõ az elsõ, inkább egyedi esetekrõl beszélhetünk. De kiemelném esetpéldaként a pár hete történt rablásokat, melyben az elkövetõk (két símaszkos férfi) egy sörözõt és két borozót raboltak ki Budapest I., VII. és XIV. kerületében. A módszer: két maszkos elkövetõ gázfegyverrel kényszerítette a pultost a bevétel, a vendégeket pedig az értékeik kipakolására, majd a megszerzett értékeket egy zsákba rakták, és elmenekültek a helyszínrõl. Az egyik vendég ellenszegült, akit gázfegyverrel közelrõl arcon lõttek. Az áldozat akár látáskárosodást is szenvedhet. Ez az eset is jól példázza, hogy az elkövetõk sajnos nagyon agresszívekké és tettlegesekké is váltak napjainkban. Régebben a támadók megfutamításához sokszor elég volt, ha a boltos, vagy a vendéglátó egység vezetõje határozottan fellépett. Ma már bátran használják a fegyverüket. Csak azt tudom tanácsolni, hogy ilyen helyzetben kerülni kell az ellenszegülést. Persze az erõviszonyok feltérképezése határozott fellépésre is sarkalhatnak minket, de erre kistermetû támadó esetén sem bíztatok senkit, mert lehet nála fegyver. Inkább idõhúzásra kell játszani. Lassan kipakolni például a táskából, közben alaposan szemügyre venni az elkövetõ akcentusát, mozdulatait, sajátos viselkedését. Minden bizonnyal pénzt akar szerezni. Általában kisebb összeggel is megelégszik. Ezért tanácsolom, hogy ne tartsuk egy helyen a pénzünket. Mert lehet, hogy az elkövetõ megelégszik egy csekély összeggel, nem várja meg míg az összes bugyrot kiürítjük. Nagyon jól tudja, kevés ideje van. Lehetnek támadásjelzõk a boltban, bármilyen nem várt esemény megzavarhatja, a rendõrség is bármikor meglepheti. Igyekszik minél elõbb kereket oldani. Éppen ezért nem nyújtja az elkövetést feleslegesen. Meg kell még figyelni a menekülésének
az útvonalát, eszközét. Amint távozik, azonnal jelezni kell a rendõrségnek. Amire nyomatékosan felhívom az ott tartózkodók figyelmét az az, hogy a helyszínt a nyomozók kiérkezéséig változatlanul kell hagyni a nyomok, az információk rögzítése végett. Az elkövetõk a helyszínt általában tudatosan és nem ad hoc jelleggel választják ki. A rablást megelõzõen kifigyelik a körülményeket. Van-e kamera, hányan és a nap mely szakaszában látogatják a helyet, milyen a terepen a mozgás, felméri a menekülés lehetséges útvonalát. A rablók általában a kisebb boltokat kedvelik. A tapasztalat szerint a kisstílû elkövetõket riasztja a kamera megléte, ám a merészebbeket nem tántorítja el ez sem. A rendõröknek nem csak az arc jelent információt. Visszanézik a felvételeket, alaposan elemzik a mozdulatokat, hanghordozást, a beszédet, a kommunikációt. A felvétel visszatekintésére meg lehetõségünk van, mivel a kamera által rögzített képeket szükséges ideig megõrizhetjük, tehát akár a 3-4 nappal az elkövetés elõtti idõszakot is van módunk elemezni. Sõt, összehasonlítjuk, elemezzük a hasonló körülmények között elkövetett rablásokat, kiszûrjük a megtörtént esetek jellegzetességeit. Tény, a személyleírást gyakorolni kell, nem születik az emberrel. Az ilyen módszer viszont nemcsak a felderítést, hanem a megelõzést is kitûnõen szolgálja. - Hogyan lehet kivédeni a rablásokat? T.Z: - Az éjszakai boltokban, vendéglátó egységekben a bekamerázás mellett, szükséges lenne a személyzetet is megerõsíteni, alaposan kioktatni a megelõzésre, a helyes fellépésre. Kisebb boltokban a dolgozók körét véleményem szerint a családtagokkal is ki lehetne egészíteni. A kamera telepítése - ami mindenképpen a boltos érdekét szolgálja 60-70 ezer forintba kerül,. A berendezés fenntartása sem eget verõ összeg, mindössze körülbelül 5-6 ezer forint havonta. Meglátásom, hogy a boltosok nem is jártak utána, hogy mennyibe kerül valójában a készülék költsége. S ha tudnák, hogy milyen visszatartó ereje van a kamerának, akkor minden bizonnyal felszereltetnének ilyen berendezéseket. Továbbá a kiadó ablak mûködtetése (esti és éjszakai órákban), a ráccsal elválasztott eladótér, a bejárati ajtón elhelyezett kamerarendszer mûködésére vo-
natkozó figyelmeztetõ felirat, a helyi lakóközösség által finanszírozott polgárõr szervezetek, és hang-fényjelzéssel rendelkezõ riasztórendszer is redukálhatja az elkövetési számadatokat. Továbbá célszerû felírni a helyi körzeti megbízott, vagy kerületi rendõrkapitányság telefonszámát, a gyorsabb segítségkérés reményében. - Bizonyára tapasztalatból beszél. T.Z: - Budapest egyik legsûrûbben lakott kerületére, a III. kerületre vonatkozóan konkrét példát mondhatok. Rengeteg volt itt a bolti rablás. Ideális hely ugyanis a rablók számára a kerület perem jellege, a sokszor kihalt lakótelepi övezet és a kihaltság mellett is számos menekülési útvonal. Mivel Óbudán nagyon elszaporodtak az utóbbi években, a rablások, megelõzésként az éjjeli nyitva tartású kis üzleteket kiadó ablakokkal szerelték fel. Ez már önmagában 0 százalékra csökkentheti az elkövetés esélyét. Hiszen az elkövetõk vagyonszerzési céllal mennek be a boltba, de a kiadóablak, a rács elválasztja a támadót az eladótértõl, tehát magának a fegyverhasználatnak sem lehet értelme. A boltos pedig egy kívülrõl be nem látható helyrõl telefonálhat a rendõrségre, s ezt a rabló nem kockáztatja meg. - Lát-e megoldást az ilyen esetek visszaszorítására? T.Z: - A megszaporodott rablások arra indították a jogalkalmazó szervezeteket, hogy a megfékezésükre megoldást találjanak. Törvényjavaslat született, éppen ezért, az esetek gyorsított eljárásban való letárgyalására. Jelenleg évekig is eltarthat, mire megszületik egyegy ítélet. Ez pedig, az esetleges enyhe ítéletek esetén nem jelent visszatartó erõt az elkövetõk számára. Továbbá március 01-tõl mûködnek azok a régióközpontok, melyekkel egy idõben létrejöttek az ilyen jogsértéseket orvosló gyorsreagálású egységek. A fentieken túl a BRFK központi szervei is kiemelt figyelmet fordítanak a rablás gyors felderítésére. - Tudtommal nemcsak a bolti, de a mobiltelefon rablások is megsûrûsödtek mostanában. T.Z: - Így van. Olyan helyen történnek ezek az esetek, ahol számtalan menekülési útvonal kínálkozik az elkövetõknek. Üzletközpontok, aluljárók, buszmegállók környéke. S nagyon gyakori, hogy az iskolákból hazafelé tartó, védtelen diákoktól veszik el legtöbbször a készüléket. Ismét
hangsúlyozom: ne szegüljenek szembe a rablóval. A legfontosabb, hogy a kirabolt személyek ismerjék készülékük IMEI számát, hogy a rendõrség elkaphassa a tettest. Az IMEI számot megkaphatjuk, ha a készülékünkbe beütjük a csillag, kettõs kereszt, 06, ismét a kettõs kereszt gombokat. Ezt követõen megkapjuk az IMEI számot. Ez a 13 jegyû szám mindig legyen nálunk, mert a rendõrségen elsõként ezt kérik, ha bejelentjük a lopást, a rablást. Az elkövetõ hiába cserél kártyát a készülékben, a telefon bejelentkezik a központban. Ez alapján le lehet kérni a híváslistát, amibõl a rendõrök látják, hogy használják-e a készüléket, sõt, be lehet mérni az elkövetõ tartózkodási helyét. Ez egyrészt bizonyítékul is szolgál, másrészt ez alapján adják ki a körözést és fogják el a rablót. - S mi a helyzet, ha a rabló használt telefon kereskedésben ad rögtön túl a készüléken? T.Z: - Aki lopott dolgot vásárol s azt nem jóhiszemûen teszi az ellen orgazdaság miatt emelünk vádat. Rendszeresen ellenõrizzük az ilyen üzleteket, s a készleten lévõ telefonokat megvizsgáljuk IMEI szám alapján, hogy nem szerepelnek-e a körözötti listán. S ha valamelyik bolti készülék körözés alatt áll, az rögtön kibukik. Szeretnénk, hogy a közeljövõben a mobiltelefon-vásárlások is adásvételi szerzõdéshez kötõdjenek. Az ilyen szerzõdés érvényességi kelléke ugyanis, hogy tartalmazza a személyigazolvány szerinti nevet, az igazolvány számát, a lakcímet. S a boltos jól felfogott érdekében a dokumentumokat fénymásolatban meg is õrzi. Hozzátenném, hogy célszerû a vásárlóknak is inkább telefontársaságoknál készüléket venni, hogy elkerüljék a jogtisztaság bizonyítása körüli kellemetlenségeket. - Vizsgálják-e a rendõri igazoltatások során az érintett személy mobiltelefonját is? Vagyis, hogy a sajátja-e a készülék? T.Z: - Természetesen. Fõként az aluljárókban és az iskolák környékén, mivel ezeken a helyeken nagyon gyakoriak az ilyen jellegû lopások, rablások. Az aluljárók, a rablók szempontjából, sajnos ideális helyszínnek bizonyulnak. Rengeteg ember fordul meg az aluljárórendszerekben, és sok a menekülési útvonal. Az aluljárókban történõ kameratelepítés jelentõsen viszszaszorítaná a rablásokra, lopásokra és egyéb jogsérté-
sekre vonatkozó számadatokat. A felelõs ebben az esetben a fõvárosi és kerületi önkormányzat, amely szerveknek be kell látniuk, hogy a jelentõs kiadás jelentõs megelõzést is jelentene. A megelõzés még mindig olcsóbb, mint bármely felderítési tevékenység. A kiadások amúgy megoszlanának, hiszen az aluljárók többsége több kerület határán fekszik. A fentiek miatt továbbra is napirenden tartjuk a problémák megoldására a javaslatainkat. Továbbá hangsúlyoznám az építészeti megelõzés politikáját. Sokszor egy önkormányzati hatáskörbe tartozó környezetalakítás (parkolók egyirányúsítása, sorompórendszer telepítése, sövények derékmagasságig történõ alakítása, közterületek kivilágítása, kamerarendszer üzemeltetése) láthatóan csökkentik a bûncselekmények elkövetését lehetõvé tevõ körülményeket. Külföldi példát említek a gépkocsi lopások visszaszorítására alkalmazott módszer kapcsán. Londonban például egyirányúsították a parkolókat, amelyeket kártyás rendszerrel mûködtetnek. Nálunk a budai várban, a Margit-szigeten található ilyen rendszer. Így lezárják a tolvajok menekülési útvonalát. Egyirányúsítani kellene a parkolási rendszert a lakótelepeken is. Csekély területrendezési módszerekkel meg lehetne ezt oldani, például lenyírnák a sövényeket mellkas magasságig, megritkítanák a fákat, stb. Így az elkövetõ menekülési útvonala csak egyfelé lenne lehetséges. A parkoló ezen egyetlen kijáratát szemmel tartanák, s könnyebben megcsíphetnék a tolvajt. Az angliai felmérések azt mutatják, hogy 40 százalékkal csökkent a környezeti átalakítások után a kocsilopások száma. Magyarországi példa. Budapesten, a Zöldpardon nevû szórakozóhely közelében egy kis erdõs rész húzódik, a tolvaj nyelv csak Sherwood-i erdõnek hívja. Itt az elkövetõk elrejtõztek, s várták, hogy hazaérjen az ittas fiatal. Az alkoholizált ifjú ugyanis másnap nem emlékszik semmire, s ráadásul túl nagy ellenállást sem tud kifejteni a rablóval szemben. Azt vettük észre, hogy miután elkerítették a területet, világítást szereltek a parkba, már jelentõsen kevesebb rablás történt. Tehát egy kis anyagi ráfordítással, tudatos környezet módosítással már jelentõs eredményeket lehet elérni.
tam a tanácsra és kifogást emeltem a pénztárgép árazása, illetve a tasakon szereplõ ár különbözete ellen. Egyszerû választ kaptam: - A lányok megint rosszul árazták be! Mi lenne, ha egyszer jól áraznák be a termékeket? kérdeztem, majd hozzátettem: - Nem elõször fordul elõ, hogy tévednek. Higgyék el, néhány forint árkülönbözet ellenére is megvennék a vevõk az árut, mivel eleve 50 százalékkal olcsóbban adják. Még annak ellenére is vinnék ha 26 forinttal drágábban adnák! Annyit tehetünk, hogy visz-
szaadjuk a különbözetet! néztek rám egykedvûen, mintha nem is értették volna a célzást a 26 forint többlet költséget illetõen. Három tasakon szerepelt rosszul az ár. A különbözetet visszakaptam, vagyis 3x26 forintot. Úgy éreztem az eset után, hogy nem lehet egyértelmûen kijelenteni, miszerint szándékosan árazták volna rosszul a termékeket. Ám pont ez lehet a kereskedõi trükk az egész ügyletben, hogy a vásárló ne tudja eldönteni, mirõl is van szó: a fogyasztó átverésérõl vagy véletlen pontatlan számolásból. De akármilyen szemszögbõl vizsgáljuk a történetet és miután nem elõször fordult elõ ilyen eset az emlí-
tett hipermarketben, lehetséges, hogy a leárazásban is többlet bevételre akartak szert tenni. A szemfüles vevõk ugyanis kicsit furcsának találják, hogy mondjuk minden második héten az eladók roszszul árazzák be a termékeket és ezt a vezetõk közül sem veszi észre. Bár emberek vagyunk és tévedhetünk, de különösen a kereskedelemben furcsa lehet, ha az eladó nem tud számolni... Egyszerû számtan: ha csak tíz vásárló fizet 26 forinttal többet egy-egy leárazott termékért, akkor már 260 forint többlet bevételre tehet szert az áruház. Nem nagy összeg, mondhatni a mai világban semmiség. De sok embernek
számít. Ráadásul a fogyasztók zöme csak otthon veszi észre a különbözetet vagy nem is foglalkozik a tasakonként 26 forintos tétellel. Mint az általam tapasztalt eset mutatja, 3x26 forint valóban nem a világ és csak 4 kiflit lehet érte kapni a boltban. Viszont a sok kicsi, sokra megy. Nekünk, vásárlóknak is, és az áruháznak? Érdemes észnél lennünk és minden tételt még a pénztártól való távozás elõtt átnéznünk, hogy aztán az ügyfélszolgálatnál nyugodt szívvel reklamálhassunk, ha már csakugyan elkerülhetetlen. A lényeg, hogy sose hagyjuk magunkat átverni! Merjünk mindig szót emelni! Ilonka Mária
Téves árleszállítások A minap az egyik pesterzsébeti szupermarketben vásároltam, amely úgy hirdeti magát, hogy frissesség, minõség és árubõség. Az árubõséggel nem is lenne baj, azonban a számolással igen csak híjával vannak az ott dolgozók. Mivel árleszállítást hirdettek meg az áruházban, örömmel mentem vadászatra, hiszen a különféle (nem lejárat elõtti!) termékekre 25-50 százalék árengedményt mondtak. Ezt a lehetõséget minden kispénzû polgár kihasználja. S valljuk be, a mai világban, egyre többen vagyunk olyanok,
akik örömmel válogatnak az akciós termékek közül. Kiválasztottam néhány tasakos terméket, például zöldséges rizottó alapot, illetve tepsis csirkét zöldségágyon. Mindegyiken 50 százalék árengedmény szerepelt. Amikor a pénztártól távoztam, meglepetten tapasztaltam, hogy a tasakon szereplõ 229 forint helyett 255 forintot olvasott le a pénztárgép, ezért a 115 forint helyett 128 forintot fizettem. Reklamációmra a pénztáros az ügyfélszolgálathoz küldött, mondván ott visszaadják a különbözetet. Nos, hallgat-
Pintér Matild
Valódi kérdések és válaszok órája
A KONTROLL VI. évf. 8. szám
Folytatás az 1. oldalról
Akkoriban egy dinamikusan fejlõdõ gazdaságban gondolkodtak a döntéshozók, ami nem következtek be, és ma egyértelmûen látszik, hogy nem finanszírozható. Ez volt a megszüntetés oka. Hozzátette a rendszernek része, hogy a GDP növekedésétõl függõen egy-kettõ-három vagy akár négyheti kiegészítésre sor kerülhet. Eredmény továbbá, hogy legalább a fogyasztói áremelkedésnek megfelelõen a nyugdíjak reálértékének a megõrzését az új rendszer biztosítja. Oláh-István László újságíró a Dél-alföldi régió fogyasztóvédelmi iroda vezetõje, az Út a munkához program kapcsán tett fel kérdést. Elmondása szerint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által kiadott program célcsoportja az álláskeresõket kétszázezerben határozza meg, míg, akik regisztráltak, és rendszeres segélyben részesülnek 147 ezren vannak. A statisztikai hivatal 2.850.000 munkanélkülit regisztrál. A nem regisztrált munkanélküliek száma a program szerint 60.000 fõ, a KSH szerint 3.500.000. Véleménye szerint a Központi Statisztikai Hivatal és az Út a munkához program közzétett adataiban ellentmondás van. Kérdése, hogy melyik a valós adat? A miniszter a statisztikai adatokkal kapcsolatban elmondta, hogy kétféle munkanélküli statisztika létezik Magyarországon: az egyik a KSHé, a másik a munkaügyi központok által készített. Mindkettõnek más a tartalma. A KSH statisztika az ILO és az EU által elfogadott sztenderd (munkanélküli az, aki egy órát sem dolgozott egy hónapban) alapján készül, ezáltal a magyar munkanélküliségi adatok Európa más országaival összehasonlíthatók. A munkanélküli szervezetek a regisztrált munkanélkülieket veszik számba, tehát, aki bejelentkezik, hogy állást keres. Ha valaki a KSH adatok szerint munka nélkül van, de nem jelentkezik a munkaügyi központban, az önmagában magyarázza, hogy a két adat nem egyezik. Aki nem dolgozik, de nem is keres munkát, az hivatalosan nem számít munkanélkülinek. Határozottan állította, hogy nem 3 3,5 millió a munkanélküliek száma. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az adatoknál három csoportot kell figyelembe venni: 1) az aktív csoportot (foglalkoztatottak) 2) az inaktívakat akik otthon vannak, nem keresnek munkát (diák, nyugdíjas, gyermekgondozási segélyen lévõk, háztartásbeliek) ez az arány Magyarországon nagy 3) a munkanélkülieket Viszonyításképpen ismertette, hogy a foglalkoztatási arány - az aktivitási ráta nálunk alacsonyabb, mint Európában, az inaktívak aránya magasabb. A munkanélküli ráta most az európai átlagon van, korábban alacsonyabb volt. Kovács Melinda az Értelmi Fogyatékossággal Élõk és Segítõik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) képviseletében szólt: Elmondta, hogy Magyarországon 600 ezer fogyatékos ember él, még választójoguk sincs, tehát nem túl gyakran szerepelnek a különféle politikai programok célcsoportjaiként, és közülük, különösen az
http://www.akontroll.hu
5
értelmi fogyatékossággal élõ emberek, mindig kimaradnak az osztogatásokból. Kérdése, hogy a válságkezelés kapcsán a fogyatékos emberek szempontjai kapnak-e kiemelt figyelmet, hiszen jövedelmük az átlag 1/3-a és a válság kapcsán is õk azok, akik leghamarabb elveszítik munkájukat. Figyelemre méltónak tartja, hogy Magyarország élen jár a fogyatékkal élõ emberekkel kapcsolatos jogszabályalkotás-
fogyatékkal, és a különféle rokkantsági fokkal élõk foglalkoztatásának segítését, illetve olyan szociális ellátórendszer kialakítását, ahol önmagukról gondoskodni tudnak. Problémaként vetette fel, hogy megszûnik a rokkantnyugdíja annak, akinek a munkával keresett pénze magasabb a segélynél. Arra kérte a minisztert írásban is, hogy szakbizottsággal nézessék át a törvényt, hogy annak egyértelmû végrehajtási utasítása legyen, és az
kiadások redukálása érdekében az egészségügyhöz, az oktatáshoz vagy a költségvetési intézményekben foglalkoztatottak számának csökkentéséhez nyúlnának hozzá? - Látni kell, hogy a kiadások 90-95%-ban meghatározottak, hiszen mûködõ intézmények, fejlesztések finanszírozására kell fordítani a forrásokat, tehát nincs e területen nagy mozgástér. A munkaerõ-piaci alap kap-
ban, azonban hozzátette, a végrehajtással mindig problémák vannak. A fejlesztésekkel kapcsolatban nincsenek illúzióik, de leszögezte, hogy az a 12 ezer ember, aki család nélkül él, szeretne családias környezetben élni, amihez azonban megfelelõ jogszabályokra van szükség. A miniszter röviden elmondta, hogy a fogyatékkal élõk segítése kiemelt feladat, most kerül az országgyûlés elé a jelbeszédtörvény, ami egy eleme csupán a területnek, éppen ezért meghívta egy személyes beszélgetésre az ÉFOÉSZ képviselõjét, ahol részletesebben lehetõség lesz megbeszélni a felvetett problémákat. Boór Károly a Társadalmi Unió alelnöke a július 1.-én bekövetkezõ 5%-os ÁFA emelkedés negatív következményeit vázolta, ami fõleg az alacsony jövedelmûeknél várható, mivel a napi fogyasztási cikkeket, a létfenntartást is érinti (élelmiszerek, közszolgáltatások, villany, víz, csatorna, gáz, közlekedés) és családonként 1-2 ezer forintos többletkiadásokat jelent. Ennek következtében tovább csökken a fogyasztás, ami komoly kihatással van a GDP-re. A miniszter válaszában kifejtette, hogy a költségvetést 4,5 %-os inflációval tervezték, ami jelenleg alacsonyabb, és a számítások szerint az infláció idén nem fogja meghaladni a 4,5%-ot, még az ÁFA-emelés ellenére sem. Amikor az ez évi bérekrõl, nyugdíjemelésrõl, szociális juttatásokról kellett dönteni, akkor 4,5 %-os inflációval számolt a kormány. Azért vállalkoztak az ÁFAemelésre, mert azon túl, hogy van költségvetési bevételnövelõ hatása a világgazdasági válság következményeként a kereslet csökkenése, az árcsökkenés irányába hatott, tehát nem emelkedtek az árak annyit, és így az infláció még az 5%-os ÁFA-emeléssel sem lesz magasabb a tervezettnél. Széplaki Ferenc Pest Megyei Fogyasztóvédelmi közhasznú Egyesület elnöke arról szólt, hogy szükségesnek tartják a
mindenkinek jó legyen. Herczog László kijelentette, hogy nem másodrendû állampolgárok a fogyatékkal élõk sem, ezért a rehabilitáció egyik formája, hogy megpróbálják bevonni õket is a munka világába. Az informatika fejlõdése, az internet nagyon sok új munkalehetõséget teremt, amiben teljes értékû munkát képesek végezni fogyatékkal élõk, pl. mozgáskorlátozottak. Éppen ezért fontos, hogy idõrõl-idõre felülvizsgálják, hogy a meglévõ fogyatékkal képes-e dolgozni az érintett. A cél az, hogy mindenki a képzettsé-
csán elmondta, hogy idén egy 23 milliárd forintos zárolás történt, ami nehéz helyzetbe hozta az alapot, tehát a szufficit (többlet), sajnos a múlté. Komoly problémák vannak, különféle programok indításán dolgoznak, de ezekhez több esetben forrást kell teremteni, ráadásul a járulékok július 1-tõl csökkennek, ezáltal az alapnak kevesebb lesz a bevétele. Dr. Nemeskéri Gabriella, az Országos Nõi Érdekvédelmi Egyesület elnöke hozzászólásában kifejtette: szervezete sok nyugdíjas, magányos nõvel foglalkozik, akik
võnek. Ez enne az ideális politika, de azt is be kell látni mondta, hogy amikor gyorsan kell cselekedni, gondos hatásvizsgálatra, szociális munkások bevonására, elemzésekre nincs idõ. A kríziskezelõ alap az aktívakra vonatkozik elsõsorban, de nem jelenti azt, hogy a kormány elfeledkezett a nyugdíjasokról. A szolidaritási csomagban van egy olyan elem, amely megnöveli az ún. méltányossági keretet, ezáltal nagyobb lehetõség lesz többlettámogatásra. Merth László a Társadalmi Unió általános alelnöke, a Nemzeti Értelmiségi Klub elnöke ugyancsak költõi kérdésekkel kezdte hozzászólását, és egy javaslattal folytatta
Örömmel hallotta a hírt, miszerint az önkormányzatok megvehetik azokat a lakásokat, amiknek a tulajdonosai ellehetetlenültek. Kérdezi: kitõl vehetik meg ezeket a lakásokat? A tulajdonostól, akinek jelzáloggal, végrehajtási joggal terhelt az ingatlanja? Vagy a banktól, hiszen a mostani törvények szerint õk értékesíthetik? A végrehajtótól? Milyen értéken veheti meg az önkormányzat? Amekkora a teher rajta? És ha nem ér annyit ez gyakran elõfordul akkor érték fölött veszik meg? Mennyiért adják majd bérbe azoknak, akik benne laknak? Tehát jogilag, technikailag aggályosnak véli, kivitelezhetetlennek tartja a kormány törekvését az ellehetetlenült családok kilakoltatásának elkerülése kapcsán
Hozzászólásában rengeteg kihasználatlan kapacitást jelzett, amit kedvezõ feltételekkel lehetne kihasználni fõleg az agráriumban. Némely önkormányzat sikeresen nyúlt ehhez a kérdéshez, át kéne venni megmentve az emberek munkakedvét, és a termelõkapacitásokat. A miniszter válasza: A kérdezõ nyitott kapukat dönget. A vidéki lakosság életfeltételeinek javítására irányuló Kaláka program éppen a tár-
gének, és egészségi állapotának megfelelõ munkához juthasson, és ha ez nem lehetséges, akkor kerül folyósításra a szociális ellátás. Lampert Mihályné a Munkanélküliek és Álláskeresõk Dunaújvárosi Egyesülete képviseletében szólt hozzá. Elmondta, nem érti, miért mindig a szociális kiadásokkal kívánják a központi költségvetés hiányát csökkenteni. Rákérdezett a munkanélküliséggel összefüggésben a munkaerõ piaci alap szufficitjére. A miniszter költõi kérdéssel válaszolt: Vajon mennyivel lenne elfogadhatóbb, ha a
nem 28.000 ezer forintos nyugdíjból élnek, hanem pl. 80 ezerbõl. Ezzel az összeggel mindenhonnan elutasítást kapnak, annak ellenére, hogy pl. ingatlant nyolcvanezres nyugdíjból nem lehet felújítani, sõt még fûteni sem. Javasolta, hogy ne kösse a kormány egy összeghez a támogatási igény benyújtását, hanem vizsgálja ki az illetõ valós élethelyzetét, és azt, hogy mire kéri a segítséget. Herczog László egyet ért azzal, hogy élethelyzethez kellene kötni a támogatást, szakmailag igazat ad a felte-
sadalompolitikai kabinet napirendjén van, õ az elõterjesztõje. Lényege az, hogy a helyi erõforrásokat, a megújuló természeti forrásokat közösségi összefogással, önkormányzati részvétellel hasznosítani lehetne. A helyben élõ munkanélküliek foglalkoztatását irányozza elõ, de ezen túlmutatva inkább egy életszemléletrõl van szó azzal az üzenettel, hogy összefogással az élet minõségét meg lehet változtatni. Orsósné Varga Mária, a Szegényeket és Rászorulókat Segítõ Alapítvány elnöke a segélyezés-
sel kapcsolatban vetette fel, hogy a támadási felület csökkentése érdekében a tervezett segélyt más címszó alatt kellene kommunikálni. Véleménye szerint elterjedt, hogy az ország azért van ilyen rossz helyzetben, mert a cigányok segélybõl élnek
Herczog László: Méltatlan támadások ellen nehéz védekezni hangsúlyozta válaszában. Ha a jogszabályt bárki elolvassa, világosan látható, hogy azok számára készült, akik a válság miatt kerültek rossz helyzetbe. Ez a program, mint elõadásában elmondta, nem a mélyszegénység problémájának megoldására irányul, arra kevés lenne
aki eleve, rossz helyzetben volt, ennek a programnak nem célcsoportja, rájuk a meglévõ eszközök vonatkoznak. Elfogadhatatlan nézet, és senki nem gondolhatja komolyan, hogy a gazdasági válságnak a cigányok lennének az okozói. Hozzátette a romakérdés nagymértékben szemléletbeli kérdés, csak pénzzel nem lehet megoldani. Ebben leginkább a társadalmi szemléletváltás hozhat eredményt. Vida Attila, az Elvált Apák Egyesülete képviseletében a házasság, és család válságára, a kérdés sürgetõ megoldására hívta fel a figyelmet, és ezzel kapcsolatban átadott egy anyagot azokkal a javaslatokkal, igényekkel, ami a jogi feltételeit megteremtheti a válás utáni nevelés feltételeinek. Dr. Dietz Gusztávné, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke hozzászólásában kifejtette, szerinte az a mód, ahogy a válságkezelõ kormány hozzányúlt a sürgõs dolgok megoldásához, szerinte biztos vesztés, mert rövidtávon nem hoz eredményt. Csak arra jó, hogy az ellenzék támadási felületeit megerõsítse. Javasolja, hogy a rendelkezésre álló kevés idõben dolgozzák ki azokat a stratégiai elképzeléseket, amiket a jövõben meg kell oldani, bárki is lesz kormányon. Véleménye szerint újra kell nevelni a társadalmat, mert ma az emberek csak azt hangoztatják, hogy mit adjanak nekik, de azt nem gondolják végig, hogy õk mit tehetnek a kialakult helyzet megoldása érdekében. Amikor ég a ház, akkor nem lehet a tûzoltóság modernizációjának stratégiai kérdésein gondolkozni, akkor oltani kell
kezdte válaszát a miniszter, és felsorolta azokat az intézkedéseket, amelyek rövidtávon is azonnali hatást, eredményt hoztak: a forintárfolyam stabilizálásával elkerülhetõ volt az államcsõd, megerõsödött a befektetõi bizalom. Mindenképpen értékelhetõnek tartja, hogy fizetni lehetett továbbra is a nyugdíjakat, a költségvetési intézményekben a béreket. Bár személy szerint mindig híve volt a hosszú távú stratégiák kidolgozásának, de van olyan helyzet, amikor azonnal kell cselekedni, egyben figyelemmel kell lenni arra, hogy a gyors intézkedések közép vagy hosszú távon is elõnyt jelentsenek, illetve ne okozzanak hátrányokat. Ebbõl a társadalmi párbeszédbõl mindkét fél hasznosíthatott valamennyit: a miniszter pontosabb képet kapott az egyes társadalmi rétegek véleményérõl, elvárásairól, a társadalmi szervezetek vezetõi és szakértõi, pedig a realitásokról, hazánk valós gazdasági, társadalmi lehetõségeirõl. Vajda Márta
Fogyasztóvédelem a nyári táborban 6
http://www.akontroll.hu
Az Esély Budapest Alapítvány tatai gyermek és ifjúsági táborában egyhetes turnusokban több mint ezer szakmunkás, szakközépiskolás, szakiskolás és gimnazista váltja egymást. A táborban képzett pedagógusok felügyeltek a fiatalokra, de szakszervezeti és társadalmi aktivisták is besegítenek, méghozzá ingyen.
A táborvezetõt, Kutassy Györgyöt kérdezem: - Milyen táborban vagyunk pontosan? K.Gy: - Két egyesület, a 2004 óta mûködõ Szakszervezetek Országos Diáksport Szövetsége és a Szakszervezetek Országos Diák Mûvelõdési Szövetsége szervezte ezt a tatai tábort alapvetõen szakközépiskolások, szakiskolások részére. Jelenleg hétszázan nyaralnak velünk. A két hét alatt összesen ezerháromszáz fiatalt táboroztatunk. A tábor ideje alatt tematikus programokat kínálunk számukra, három fõ csoportban: mûvelõdési programok keretén belül foglalkozhatnak költészettel, zenével, tánccal, festészettel, de készíthetnek akár tûzzománcokat vagy anyagozhatnak. Fontos szerepe van a környezetvédelemnek, ezért elvisszük õket az agostyáni arborétumba. De kirándulnak a tatai várba, elvisszük õket sétahajókázásra és megnézik a tatabányai bányamúzeumot is. A fiatalok többsége azonban a sport által kötõdik hozzánk. Van egy helyi, regionális és országos szinten szervezõdõ, feljutásos bajnoksági rendszer mégpedig öt sportágban: labdarúgás, röplabda, kézilabda, kosárlabda és sakk. Ezen belül külön zajlanak a fiú és a lány bajnokságok. A bajnokságokban egy évben 30 ezer fiatal vesz részt. Kezdetben személyesen kerestem fel az iskolákat és lassan kialakultak a selejtezõ bajnokságok, majd a helyi szervezetek. Van olyan hely az országban, ahol a kezdeményezés már egyesületi szinten mûködik. A diák mûvelõdési szövetségek versmondó versenyeket szerveznek vagy klubdélutánjaikon például az operáról beszélgetnek. - Hány éve foglalkoznak táboroztatással? K.Gy: - Négy éve, de nagy létszámú csoportokat, 12001300 fiatalt 2006 óta táboroztatunk Tatán és Csillebércen. - Hogyan kerülnek ide a fiatalok? K.Gy: - Amint a Nemzeti Üdültetési Alapítvány meghirdeti a pályázatát, hiszen a táborok az õ finanszírozásukkal mûködnek, mi azonnal kiküldjük a tájékoztatókat az iskolákba. Jelenleg százhúsz iskolával
állunk kapcsolatban. Egy adott határidõig összegyûjtjük az iskolákból a jelentkezéseket, majd az iskolákkal együtt pályázunk az Alapítványnál. Itt mindenki társadalmi munkában dolgozik, nincsenek fizetett alkalmazottak. Még a tábort üzemeltetõ helyi személyzet is a szabadidejét áldozza a tábor mûködtetésére. De a tanárok hasonlóképpen. A tábor a ma fiataljait várta, ezért talán nem meglepõ, hogy egy forró nyári napon elõadásokkal és játékkal tarkítva a fogyasztóvédelem is fõszereplõ
lett. A fogyasztóvédelmi tábordélután szervezõje: Szakasits György, a Civil Fogyasztóvédõk Országos Egyesültének elnöke. Õt kérdezem: - Hányadik alkalommal rendeznek középiskolai táborban fogyasztóvédelmi délutánt? Sz. Gy: - Ez, idén a második alkalom. Tavaly még más formában tartottunk fogyasztóvédelmi tájékoztatót, hiszen Alexa György az Országgyûlés Fogyasztóvédelmi eseti bizottságának elnöke jött le Tatára és tartott tájékozatót a gyerekeknek. Idén már egy sokkal bõvebb programot sikerült öszszeállítani. - Ki találta ki, hogy egy középiskolai nyári táborban helye volna a fogyasztóvédelemnek? Sz.Gy: - Egyesületünk vezetõsége és tagsága javasolta a munkatervünk összeállításakor. Arról beszélgettünk, hogyan lehetne a fogyasztóvédelmi információkat multiplikálni. Úgy döntöttünk nem akarunk szakmai konferenciákat szervezni, ahol általában
ugyanazok az elõadók ugyanannak a közönségnek tartanak elõadást. Inkább megpróbálunk tematikus közönséget keresni. Nagyon fontos, hogy a fiatalabb korosztály tájékozott legyen, hiszen õk a jövõ fogyasztói. Tekintettel arra, hogy a táborban szakközépiskolások is vannak, ha olyan szakmát választanak, õk kerülnek majd kapcsolatba a fogyasztókkal. Nem árt, ha már most felkészültek. Kutassy Györggyel a tábor fõszervezõjével és vezetõjével megbeszéltük, hogy eljövünk a táborba, felmérjük mennyire tájékozottak a témában és szakemberek segítségével oldott formában pluszinformációkat adunk át nekik. - Vajon ebben a színes, zakatoló világban mennyire lehet õket megszólítani fogyasztóvédelmi témában? Sz.Gy: - Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy próbálkozásaink sikeresek. Talán azért, mert egy nyári tábor keretében sokkal könnyebb õket elcsábítani egy egyórás programra, mint otthoni környezetben. A jövõben is törekszünk arra, hogy minél hatékonyabban tudjuk megszólítani a fiatalokat. - Van-e bármilyen visszajelzés tõlük, hogy mennyire eredményes, mennyire hatékony egy-egy ilyen fogyasztóvédelmi délután? Sz.Gy: - Egy ilyen táborban csak az lehet visszajelzés, hogy tele van a terem, mint most is. Eljönnek, itt vannak, aktívak, kérdeznek és elviszik a kiadványainkat. - Kik alkotják a Civil Fogyasztóvédõk Országos Egyesületét? Sz.Gy: - Igazi civil kezdeményezés, a szó legnemesebb értelmében. Itt mindenki önként, fizetség nélkül dolgozik
a szabadidejében, hiszen mindegyikünknek van fõállásunk. Igyekszünk ötletelni, különféle programokat és rendezvényeket kitalálni, kiadványokat összeállítani. - Dolgoznak-e fiatalok az egyesületben? Sz.Gy: - Természetesen, de nem az a lényeg, hogy felduzzasszuk a tagságot, hanem hogy az információkat minél szélesebb társadalmi rétegek számára sikerüljön eljuttatni. Ebbõl a szempontból fontosak számunkra a fiatalok.
A fogyasztóvédelmi délután:
A tábor hangosbemondóján keresztül terjedt a hír: megérkeztek a vendégek, hamarosan kezdõdik a fogyasztóvédelmi délután. Kellemes meglepetés, hogy egy igazi pihenésre és strandolásra való napon, elsõ szóra körülbelül 200 fiatal áradt a nagyterembe, ahol már várták õket a vendégek, akik a Társadalmi Unió invitálására
A KONTROLL VI. évf. 8. szám
jöttek és tartottak tájékoztatót: Szûcs András, szakmai fõtanácsadó, fõosztályvezetõ, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Danitz Eszter, Gazdasági Versenyhivatal Fogyasztóvédelmi Iroda, vizsgáló Sulecz Aranka, Gazdasági Versenyhivatal Fogyasztóvédelmi Iroda, vizsgáló, valamint Széchenyi László, a Társadalmi Unió fõtitkára.
mi méltánytalanság történt velünk a legfontosabb, hogy határozottan, de udvariasan lépjünk fel. Egy következõ kérdésre válaszolva Szûcs András elmondta: a boltokban szolgálatot teljesítõ õrzõ-védõ szolgálatok munkatársai nem motozhatnak meg bennünket, nem nézhetnek a táskánkba, ám ha 20 ezer forint felett fennáll a lopás gyanúja, akkor feltartóztathat ugyan, de alap-
A szervezõk tizenkét fõs csapatok alakítására kérték a fiatalokat, majd amikor elrendezõdtek a székek, a civil fogyasztóvédõk egy tíz kérdésbõl álló próbatesztet osztottak szét. Azt próbálták felmérni, vajon ez a korosztály mennyire tájékozott fogyasztóvédelmi kérdésekben. A tesztre maximum 12 pontot szerezhettek és végül három hibátlan született a beadott tizenhatból, de a leggyengébbre sikerült is elérte a 8 pontot. A kérdések azt feszegették, például miért kell megõrizni vásárlás után a számlát vagy mit is jelent pontosan egy termék szavatossága és jótállása. Sok fiatal kezében láttam egy kétoldalas szórólapot, amely tömören és érthetõen foglalta össze a leggyakrabban elõforduló szabálytalanságokat, a legfontosabb fogyasztóvédelmi tanácsokat illetve azokat az eszközöket, amelyek segítségével még hatékonyabban mûködtethetõ a fogyasztóvédelem, mint például a Békéltetõ Testületek mûködésének javítása, az egységes szankcióés bírságolási rendszer kialakítása, az internetes fogyasztóvédelmi portálok támogatása vagy talán a legfontosabb, az oktatás. A tesztek kitöltése után következett Szûcs András szakmai fõtanácsadó elõadása, aki az egyik fiatal kérdésére felelve, tudniillik valamelyik bevásárlóközpont élelmiszer áruházában romlott húst vettek, vajon ilyen esetben mit is kell tenni, elmondta: nem kell romlott ételt vásárolni, hiszen mind a lejárat napja, mind a hús állapota pontosan megítélhetõ. Ám reklamálni csak akkor van jogunk, ha megvan a blokkunk. Újabb kérdésre Szûcs András elmondta, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság legvégsõ eszköze indokolt esetben, akár a bolt bezárása is lehet. A jelenlévõk korára való tekintettel a fõtanácsadó elmondta, hogy a 18 éven aluliaknak nem érdemes provokálniuk az eladókat, ha alkoholt vagy cigarettát szeretnének vásárolni, hiszen ezekbõl kizárólag kínos helyzetek kerekedhetnek. Természetesen elhangzott a legfõbb tanács is: a tájékozott fogyasztó a jó fogyasztó, hiszen minél felkészültebb, annál kevesebb esetben érheti kínos meglepetés. Ha azonban úgy érezzük, vala-
vetõen csak kérni van joga. Természetesen alapkövetelmény, folytatta Szûcs András, az árak jól látható feltüntetése, az, hogy egy étteremben legyen étlap és itallap naprakész árakkal. Kevesen tudják, mondta, hogy az eladónak mindig kötelessége jegyzõkönyvet felvenni a panaszunkról, ha azt nem tudja ott helybe, azonnal elintézni és ha egy termék rossz, azt bizony 30 napon belül meg kell tudni javítani. A következõ elõadók, Sulecz Aranka és Danitz Eszter, a Gazdasági Versenyhivatal fogyasztóvédelmi irodájának vizsgálói némileg meglepõdtek, amikor kiderült, hogy a jelen lévõ közel kétszáz fiatal közül mindössze hárman hallottak a GVH-ról. A Gazdasági Versenyhivatal két vizsgálója röviden bemutatta a hivatalt, mint olyan szervezetet, amely a tisztességes verseny felett õrködik, ám csak országos ügyekkel foglalkozik, vagy olyanokkal, amelyek legalább három megyében elõfordulnak. Elmondták, hogy a GVH négy teamben végzi munkáját, amelyek közül az elsõ kereskedelemmel, a második az infokommunikációval, a harmadik a pénzügyekkel, míg az
ban is. Gyakorta megesik például egy adott terméket akciós áron hirdetnek, majd a helyszínen derül ki, hogy a termék már az akció elsõ napján sem kapható. Egy utazási iroda azt állította, hogy a szálloda a tengerpart mellett található, ám az csak a helyszínen derült ki, hogy a mellett szó a konkrét esetben másfél kilométert jelentett. Szóba kerültek a fiatalokat is érdeklõ, az egészségre ható készítmények, amelyekkel nem árt óvatosnak lenni, a vizsgálók beszéltek a fiatalok körében népszerû hûségnyilatkozatokról, amellyel az internet és mobilszolgáltatók megpróbálják magukhoz láncolni az óvatlan fogyasztókat. Ha vásárlás közben, tanácsolták a vizsgálók, bármi probléma akadna, érdemes minden esetben elkérni a Vásárlók Könyvét és bejegyezni a panasz lényegét. Szó eset a bankokról is, hiszen a jelenlegi válságban a pénzintézetek látványos betéti akciókat hirdetnek, ám nem érdemes azonnal beugrani az elsõ ajánlatnak, óvatosnak kell lenni, ráadásul már az óvatosság sem elég, hiszen a bankok még mindig megtehetik, hogy egyoldalúan módosítják a már megkötött szerzõdéseket. A fiatalok számára újdonság volt hallani azt is, hogy a GVH még a tartalomszolgáltatóknál válaszható csengõhangokkal, sõt az interaktív televíziós játékokkal is foglalkozik, ha ez szükséges. A fogyasztóvédelemmel foglalkozó tájékoztatót Széchenyi László oldott beszélgetése zárta, aki bemutatta a Társadalmi Uniót, beszélt a civil társadalomról, annak szerepérõl és jelentõségérõl a fogyasztóvédelemben. Az információ gyors áramlását segíti az Társadalmi Unió klubrendszere, hiszen az egész országban húsz fogyasztóvédelmi klubjuk mûködik, amelybõl csupán kettõ van Budapesten, szerencsére tehát ebben az esetben nem igaz, hogy Budapest lenne túlsúlyban a szervezetben. Elmondta, a civil szervezetek egyfajta kapcsot jelentenek a civil társadalom és törvényalkotók között, akiknek önként vállalt tiszte feltárni a törvénytelenségeket, szabálytalanságokat, de természete-
utolsó olyan dolgokkal foglalkozik, amely az elsõ háromba nem fért bele, így például az utazásokkal, légitársaságokkal vagy a kozmetikai cégekkel. A vizsgálók ezt követõn lényegében felsorolták mindazon területeket, ahol a legtöbb panasz érkezik. A reklámok például szinte kivétel nélkül megbízhatatlanok és a legnagyobb jó szándék mellett is pontatlanok, de állandó panaszok érkeznek a folyamatos akciókkal és leértékelésekkel kapcsolat-
sen javaslatokat is megfogalmazhatnak a törvényhozók számára. A Társadalmi Unió legfõbb feladata a tudatlan vásárlók tájékoztatása, amelynek eszköze A Kontroll címû fogyasztóvédelmi lap, a nemrégen indult honlap (akontroll.hu), de készülnek szórólapok, sõt tévéfilmek is. A beszélgetés végén Széchényi László fõtitkár a többi vendég nevében is további kellemes nyaralást kívánt a fiataloknak. Bóka László
Szívügye és hivatása: érdekegyeztetés A KONTROLL VI. évf. 8. szám
Folytatás az 1. oldalról
- Véleménye szerint helyén való a több tízezer bejegyzett civil szervezet? Lehet, hogy a kevesebb több lenne? - Ezt nem lehet sommásan elintézni! Arról, hogy kell-e ennyi szervezet a kutatók is vitatkoznak. Magam fontosnak tartom a civilséget, a szabadságot jelképezi, nélkülük egy demokratikus társadalom nem igazán tud mûködni. Közfeladatokat vállalnak át, sokan foglalkoztatók is. Sajnos sok civil ügy politikai síkra terelõdik, és néhányan nem átláthatóan mûködnek, ez valóban árt a civil mozgalomnak. Azonban a legtöbb szervezet létét annak függvényében kell vizsgálni kinek, milyen érdeke fûzõdik hozzá, miért és hol jött létre? Mi a szerepe? Milyen eredményeket ért el? A bizalom kialakulásában fontos a nyomonkövethetõség, az átláthatóság. Ha azt nézem, hogy közel 76 ezer bejegyezett civilszervezet van ma, és ebbõl csak mintegy tízezer pályázik rendszeresen, akkor elgondolkodom a többi vajon hogyan, mibõl mûködik? Viszont ezen a ponton nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a civil szervezetek sok esetben több embert is foglalkoztatnak, amibõl következik, ha megszûnne több ezer közülük, akkor annak a munkanélküliek számának alakulására is kihatása lenne. Tehát a kevesebb több elvét differenciáltan érdemes kezelni. Véleményem szerint egy jó monitoring rendszerrel ezek a kérdések kezelhetõk. Pont egy ilyen célú program indul el 2009 õszén, ami transzparenciát biztosít, vizsgálja majd a közpénzek pályázati úton való - elköltésének hasznosságát, ezáltal a civilek mûködésének átláthatóságát is szolgálja majd, valamint lehetõvé teszi az elektronikus bejegyeztetés felgyorsítását is. - Ön több civilszervezet köztük kiemelkedõ a MagyarBelga Baráti Társaság, majd az Országos Mediációs Egyesület elindításában elnöklésében vett részt. - Igen magam kezdeményeztem létrehozásukat, szakmai-emberi alapon mûködõ szervezetekként, elsõsorban közösségépítési, üzleti, baráti kapcsolatok építését tûztük ki célul. A korábbi minisztériumi feladatkörömben kialakult szakmai kapcsolatok, emberi ismeretséggé, késõbb barátságokká mélyültek, amibõl adódott a gondolat: létre kellene hozni egy magyar-belga baráti társaságot. Megkérdeztem a külügyeseket van-e már ilyen, mondták, még nincs, így a Belga nagykövetség segítségével létrehoztuk az egyesületet, és mindvégig tagdíjból tartottuk fenn. Meglepõen nagy volt az érdeklõdés, a tagok örültek annak, hogy van egy hely, ahol közös dolgaikról, üzleti ügyeikrõl, az országok kulturális kapcsolatáról, a belga sörrõl - ami nagyon finom -, és sok más témáról tudnak beszélni. Véleményem szerint a legtöbb civil kezdemé-
http://www.akontroll.hu
nyezésnek ez lenne a feladata, értelme. - Mit tudnak a belgák, amiért egy ilyen baráti társaság hosszú évekig mûködött? - Alapszakmám a konfliktuskezelés, a békéltetés, közvetítés, a mediáció. Ez olyan szakterület, ami Magyarországon ismeretlen volt, viszont Belgiumban - Európában is egyedülállóan - nagy hagyománnyal rendelkezett. Lényege, hogy a vita ott rendezõdjön, ahol keletkezett, azaz egy-egy konfliktus ne kerüljön makroszintre, az érdekegyeztetõ tanács szintjére. Tehát a munkaügyi vitákat, fõleg az érdekvitákat, mint pl. bértárgyalással, kollektív szerzõdéssel, sztrájkkal, vagy nyomásgyakorlással kapcsolatos vitát nem bíróságon kell rendezni, hanem egy tekintélyes közvetítõ bevonásával kell közös megállapodásra jutni. Õ a mediátor, aki gyorsan, diszkréten segít ezekben a vitákban. A Munka Törvénykönyve (MT) hatálybalépésétõl, 1992-tõl lehetõvé vált, hogy a munkaügyi érdekvitákban megjelenjen a békéltetés, közvetítés, döntõbíráskodás, az arbitráció, ami szigorú program szerint mûködik. Ezt tanultuk meg tréningeken, miközben megismertük a belga munkaügyi kapcsolatok rendszerét és magukat a belga embereket is. A mai magyar ágazati párbeszéd bizottság, amirõl a parlament éppen most a tavaszi idõszak végén fogadott el törvényt, tulajdonképpen a belga modellre épül. - Magyarországon ma még sokan nem tudják, mi az a mediáció. Kik végzik? - Az IRM honlapján van egy kb.1700 fõs mediátori lista, akik felkérés alapján kerülnek kapcsolatba a felekkel. A mediációnak nagyon szigorúak az etikai szabályai, mondhatnám némi túlzással, hogy szigorúbbak, mint az ügyvédinek, vagy az orvosinak. ha valaki megsérti ezt a szabályt, az örök életre kiírta magát ebbõl a szakmából. Ma Magyarországon léteznek mediációs állami szolgálatok az oktatás területén, a munkaügy területén, és törvény írja elõ az egészségügyben, de ott nem mûködik igazán jól. Az Országos Mediációs Egyesület januárban indította el a bírósági másfél éves projektünket, három megyei bíróság vállalkozott arra, hogy kísérletképpen alkalmazzák a mediációs eljárást bizonyos polgári peres ügyekben. - Miért eredmény ez? - Szükség van arra, hogy a polgári peres ügyekben lerövidüljön a peres eljárás idõszaka. Tudvalevõ, hogy rengeteg káros következménye van egy több évig elhúzódó pernek. Ma, aki bírósághoz fordul, fizikailag, idegileg, anyagilag tönkre megy. Angliában a 70-es évek közepén alakult meg egy állami munkaügyi mediációs és tanácsadó szolgálat, amely közvetítõi szolgáltatást nyújt hat régióban, több mint 6500 fõállású szakértõvel. Ott a munkaügyi perek kb. 70-80%ban mediátor közremûködésével rendezõdnek, úgy, hogy a peres felek között jön létre
a megállapodás. Hihetetlen hatékonysággal dolgoznak. Itthon is elindult ez a folyamat, mert az igazságügyi minisztérium belátta, hogy a perelkerülés, a bírósági ülések csökkentése nagyon fontos dolog. - A fogyasztóvédelemben is van a felek között hasonló érdekegyeztetés. Véleménye szerint a békéltetõ testületek tevékenysége mennyiben mediációs folyamat? - A békéltetés nem tipikusan mediáció, de sok a hasonlóság benne. A békéltetõ testületek felállítását, mûködtetését, finanszírozását fogyasztóvédelmi törvény szabályozza.
rint mindkét esetben megmarad a bírósághoz való fordulás lehetõsége. Tehát nem automatikusan válik végrehajthatóvá a döntõbírák, vagy a békéltetõk döntése, mivel azt nem lehet kizárni, hogy bárki bírósághoz forduljon. E tekintetben azonban a mediációnál van egy lényeges visszatartó erõ, hogy a törvény bünteti azt, aki a saját megállapodását megszegi. Ezen el kell gondolkodni, ugyanis a magyar ember észjárásában egy igazi döntés van: ez a bírósági döntés, míg az európai kultúrában sokkal nagyobb ereje van a felek megegyezésének, mint
A mediátor feladata, hogy eljuttassa a feleket odáig, hogy mindenki úgy érezze nyert, tehát ott nyertesnyertes viszonyról van szó. A békéltetõ testületeknél viszont általában valaki javára kell a döntést meghozni. A békéltetõ testületek a nevükbõl is adódóan testületi felállásban dolgoznak, ebben is eltérnek, ugyanis a mediátor magányos farkas, õ egy személyben, illetve esetenként szakértõk bevonásával dolgozik. Különbség továbbá, hogy a békéltetésben lehet egyoldalúan, a fogyasztó kérésére is indítani eljárást, míg a mediálás kizárólag mindkét fél írásos beleegyezésével történhet. A békéltetõ testületek határozata bizonyos esetekben - nyilvános, publikus az, hogy ki, mit nem hajtott végre, de a döntésnek nincs kötelezõ ereje, nem lehet végrehajtani. A bíróságon a mediátor nem idézhetõ be tanúként, hiszen neki titoktartási kötelezettsége van. Tehát az elõzmény nem vihetõ oda, mert azzal a szakma alapvetõ szabályait rúgná fel. A békéltetõ testületeknél is valahol itt látom a konfliktusforrást, azaz, hogy a testület döntését alapból nem veszi figyelembe a bíróság. - Mi vehetõ át a mediációból a hatékonyabb vitarendezéshez? - Elsõsorban a kétoldalúság, és a mentalitás. Lényeges egyezõség a mediáció és a békéltetés között - az alkotmányos szabály, misze-
egy harmadik fél által kimondott verdiktnek. Ez többnyire a mediációs ügyeknél megvalósul. Ezt a mentalitást át lehetne venni. - Miként fogadja a jelentõs fogyasztóvédelmi szervezetek azon törekvését, amellyel nagyobb elismertséget adnának a fogyasztóvédelemnek, például a minisztérium nevében is megjelenítenék a fogyasztóvédelmet? - Kell-e, lesz-e névváltoztatás erre az egy évre a tárca életében. én ezt nem tartom most valószínûnek. Azt vallom, nem biztos, hogy attól lesz hangsúlyosabb egy ügy, ha szerepel a minisztérium nevében, bár igaz - nem vitatom -, ezzel is lehet valamit elõtérbe helyezni, prioritását jelezni. Úgy gondolom azonban, hogy ennek a kormánynak bizonyos értelemben fõként idõben korlátozott a mozgása, ezért feltehetõen a miniszterelnök nem tûzi napirendre a kormányzat és a tárcák átstrukturálását. - Lát-e lehetõséget arra, hogy a jelenlegi minisztériumi szerkezetben a fogyasztóvédelmet fõosztályi rangra emeljék? - A minisztérium Fogyasztóvédelmi Osztálya valóban számos, szerteágazó feladatot ellát, így a nemzetközi és európai uniós ügyek mellett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal kapcsolatos kapcsolattartási, felügyeleti jogköröket is gyakorolja, továbbá közremûködik a fogyasztóvédelmi és piac-felügyeleti témájú jogszabályok, szak-
7
mai anyag elõkészítésében vagy például a fogyasztóvédelmi pályázatok lebonyolításában is. Ezért - ha a tárca anyagi keretei ezt lehetõvé tennék valóban indokolt volna visszaállítani az osztály fõosztályi státuszát. Mindezek mellett úgy gondolom a jelenlegi fõosztályvezetõ-helyettesnek is megvan az a szakmai rangja, elismertsége, ami szükséges a hiteles kapcsolattartáshoz, a szakmai feladatok ellátásához. Vitathatatlanul jogos a felvetés karrierkérdés szempontjából, hiszen jó, ha az ember elõrelépése biztosított. a struktúrát így örököltem, de megnézem a lehetõségeket. - Miként viszonyul Ön, vásárlóként a fogyasztóvédelemhez? - Úgy látom, hogy a fogyasztóvédelemnek azt kell elõsegítenie, hogy a gyakorlatban is érvényesüljön az értéket a pénzért elv. Magánemberként is igyekszem ügyelni arra, hogy alapvetõ fogyasztói jogaim ne sérüljenek, és például vásárlásaim során megfelelõ tájékoztatást kapjak a termékekrõl. E mellett a fenntartható fogyasztás kérdését is aktuálisnak tartom, vagyis mint ahogyan az a kormány aktuális, 2007-2010-re szóló fogyasztóvédelmi cselekvési programjában is megfogalmazást nyert szükségesnek látom, hogy a fogyasztást racionális keretek közé szorítsuk, és vásárlásaink során is legyünk környezettudatosak. Tudatos fogyasztó vagyok, célirányosan indulok vásárolni, tehát ebbõl következik, elcsábíthatatlan vagyok. Elõtte informálódom, majd tudva, hogy mit, hol, menynyiért akarok megvenni, megveszem. Azt látom viszont, hogy ma a kereskedelemben bármilyen szakterületet nézek nagyon kevés a szakember. Sajtkedvelõként, nekem pl. fontos, hogy a sajtpultban dolgozó eladó ne csak mérni tudjon, hanem a termékhez is értsen, ismerje a sajtféleségeket, íz-világukat, állagukat. Tudjon javaslatot tenni, és a vevõ kérdésére válaszolni. - Mit tapasztal az Európai Unió elvárásai szerint nálunk is kellõ rangja, érdekérvényesítési lehetõsége van a fogyasztóvédõknek? - Az állam egyre nagyobb mértékben ad át fogyasztóvédelmi feladatokat a társadalmi szervezeteknek. Ebben követi az Európai Unió tagállamainak gyakorlatát, rendszerét. Ez egyébként logikus következménye annak, hogy a jelentõs állami beavatkozásra épülõ fogyasztóvédelmet felváltja a piac nélkülözhetetlen résztvevõjének, a fogyasztónak (ön)tudatosabb fellépése saját ügyében. A fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek felkészültségük, szakértõik, elismertségük okán a fogyasztók önvédelmének kialakításában, a tájékoztatásban nélkülözhetetlenek. Ennek megfelelõen a fogyasztóvédelmi civil szervezetek támogatását a magyar kormányzat is kiemelt kérdésként kezeli, így például fogyasztóvédelmi
jogszabályaink alapján a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz befolyt fogyasztóvédelmi bírságbevételek 30 %-át a fogyasztóvédõk által végzett egyes tevékenységekre kell fordítani. - A hatóságoknak, állami szervezeteknek kellõ jogköre van arra, hogy belátható idõn belül akár az egyéni panaszbejelentéseket is kivizsgálják? - A fogyasztóvédelemrõl szóló 1997. évi CLV. törvény tavaly nyáron elfogadott módosításával elértük, hogy a fogyasztói panaszoknak a vállalkozások általi kezelése egységes, törvényi szabályozást nyerjen. A fogyasztók által a hatósághoz benyújtott panaszok kezelése pedig amennyiben az a hatóság hatáskörébe tartozik a közigazgatási eljárási szabályokban foglaltak szerint történik, tehát hatóságunknak az általános ügyintézési határidõn belül (ez jelenleg 30 nap, amely 30 nappal meghosszabbítható) el kell járnia ezekben, az ügyekben. Ha pedig az adott fogyasztói panasz hatósági eljárás keretében nem orvosolható, a hatóságnak akkor is megfelelõ tájékoztatást kell adnia a fogyasztónak. Hol van szükség, és egyben lehetõség (is) a változtatásra, tekintettel a válságkormányzás idõszakára? A válságkezelés a legszegényebb és kiszolgáltatottabb társadalmi rétegekre gyakorolt hatásainak minimalizálása érdekében a fogyasztóvédelem területén is tehetõk olyan lépések, amelyek közvetve bár, de ezt a célt szolgálják. A fogyasztói döntések tudatossá tételével, az ezt ösztönzõ szabályozás kialakításával például a pénzügyi szolgáltatások területén is sokat lehet tenni, mint ahogyan tett is e téren jelentõs lépéseket a kormányzat. Az interjú során nagyon sok érdekes, tanulságos, modellértékû dologról esett szó. Beszélgettünk ügyekrõl, törvényekrõl, munkavilágáról, érdekegyeztetésrõl, összefogásról, civilekrõl, társadalmi kapcsolatokról. És eközben kirajzolódott a szakállamtitkár emberként is. Szociálisan érzékeny, profi az érdekegyeztetésben. Elhivatottja szakmájának, szívügye az érdekek összehangolása, a konstruktív vitakezelés, a békéltetés. Nagy sajtkedvelõ, szereti a belga sört, és magukat a belgákat is, aminek köszönhetõen meghonosította konfliktuskezelési módszerüket. Tudatos, és fõként célirányos vásárló. Fontosnak tartja a tájékozódást, és a hiteles tájékoztatást, a fogyasztóvédelmet, a civilszervezetek aktív jelenlétét, és a hatósági ellenõrzéseket. Éppen készülõben van valamelyik nyári bevetés helyszínére, ahol pályán kívül, de mégis közelrõl részese lehet, beleláthat, hogyan zajlik egy összehangolt fogyasztóvédelmi akció. Megígérte, hogy az esemény után beszámol az Akontroll.hu weblapnak arról, hogy mit tapasztalt. Kíváncsian várjuk! Vajda Márta
8
A digitális világ
http://www.akontroll.hu
A KONTROLL VI. évf. 8. szám
A fiatal (és nem csak a fiatal) fogyasztóknak
Folytatás az 1. oldalról
értelmében ezen túl fogyasztónak csak természetes személy minõsül. A kereskedelmi gyakorlat megítélése során az olyan fogyasztó magatartása veendõ alapul, aki ésszerûen tájékozottan, az adott helyzetben általában elvárható figyelmességgel és körültekintéssel jár el. Megváltozott a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) is a hatásköre: a megtévesztõ reklámok esetében a reklámtörvény alapján hoz döntést. Egyéb tájékoztatás esetén szintén a GVH jár el a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény (Tpvt.) alapján. Ami új a szabályozásban, - a hatásköri szabályokra tekintettel kiemelendõ, - hogy a verseny érdemi érintettsége a választóvonal. Ez azt jelenti, hogy amennyiben fennáll a verseny érdemi érintettsége, akkor a GVH jár el, amennyiben errõl nincs szó, akkor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A törvény meghatározza az érdemi érintettség kritériumait. Ha egy reklám országos televízióban kerül bemutatásra, akkor minden esetben a GVH jár el. Általános hatóságként a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, míg a pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó ügyekben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete intézkedik. Az Fttv. úgy épül fel, hogy van egy általános generálklauzula, amely a tiltja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, ezt követi a megtévesztõ kereskedelmi gyakorlat, az agresszív kereskedelmi gyakorlat leírása, majd a törvény utolsó részében egy 31 pontból álló feketelista következik, amely a minden körülményre való tekintet nélkül tisztességtelennek minõsülõ esetekrõl szól, s ekkor a jogsértés mérlegelésére az eljáró hatóságoknak nincs módja.
Mobilinternet
Ma Magyarországon közel 12 millió mobil-elõfizetõ, több mint 600 ezer mobilinternetelõfizetõ van, vagyis széles a spektrum. A fogyasztói sajátosságok tehát az érintett piacon rendkívül nehezen megragadhatóak, hiszen kis túlzással fogyasztóként szerepel a legmagasabb és legalacsonyabb státuszú társadalmi réteg is. A piacra alapvetõen az jellemzõ, hogy tõkeerõs vállalatok, erõs márkák, összetett termékek, mûszakilag bonyolult dolgok vannak jelen, amely egy átlagfogyasztó számára nehezen érthetõ. Ráadásul a hírközlési, távközlési piac egy innovatív piac. Itt van például a mobilinternet, amelynek alapos megismerése új kihívás a fogyasztók számára. A fiatalokkal kapcsolatban a legfontosabb, hogy mivel mobil technológiáról beszélünk, amelyet bárhol, bármikor igénybe lehet venni, õk akár célcsoportja is lehetnek a mobilinternet szolgáltatóknak. A GVH többféle tájékoztatási gyakorlatot vizsgált.
Korlátlanság
A Vodafone-nak volt egy olyan ügye, amelynek a végén a GVH Versenytanácsa 5 millió forint bírságot szabott ki, a cég ugyanis úgy hirdette a
szolgáltatását, hogy bárhol, bármikor használható a korlátlan Internet-hozzáférés. Utóbb kiderült, hogy a szolgáltatás nem volt korlátlan, sok esetben nem volt bárhol és bármikor elérhetõ, ráadásul hûségnyilatkozathoz kötött volt a hirdetett konstrukció/ajánlat. Ezekrõl a cég azonban nem minden tekintetben adott teljes körû tájékoztatást. Az említett Internet Szabadon akció keretében kínált Internet Fix csomag példája alapján figyelni kell tehát arra, hogy az adott ár hûségnyilatkozat mellett érvényes-e vagy sem; korlátlanság ígérete esetén érdemes elolvasni az apróbetûs tájékoztatást a meglepetések elkerülése végett. El kell mondani, hogy a GVH mindent megtesz annak érdekében, hogy a hirdetett korlátlanság valóban minden tekintetben korlátok nélkül igénybe vehetõ szolgáltatás legyen a fogyasztók számára, mind az adatforgalom, s mind közvetetten a letöltési sebességtekintetében. Tekintettel arra, hogy mindhárom szolgáltató fejleszti a 3G technológiát, így
szerencsére egyre kiterjedtebb a mobilinternet szolgáltatáshoz szükséges lefedettség. Jelen verseny-felügyeleti eljárásban is a szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó lényeges tulajdonságok ismertetése hiányzott, például, ha 5 GB felett forgalmaznak és fájlcserélõket is alkalmaznak, akkor az internet lassításra kerülhet vagy átkerülnek egy másik csomagba, amely már KBként számol, vagyis a plusz forgalmazásért fizetni kell. Ha a szolgáltató ugyanis extrém használatot észlelt, tértivevényes levélben értesítést küldött az elõfizetõ számára és felszólította az extrém használat megszüntetésére. Ha az elõfizetõ a szerzõdés idõtartama alatt az extrém használatot a szolgáltató írásbeli figyelmeztetése ellenére fenntartotta vagy ismételten elkövette, a Vodafone jogosult volt a tarifacsomagot számlázási ciklusától függetlenül a Vodafone Internet 5G tarifacsomagra további értesítés és figyelmeztetés nélkül haladéktalanul átváltani. A terület újdonsága, hogy mindhárom szolgáltató (Pannon, Vodafone, T-Mobile) kínál már korlátlan Internetszolgáltatást. A T-Mobile-é kicsit más, mint a másik két vállalkozásé, ugyanis a T-Mobile korlátlan adatmennyiséget biztosító adatopciót kínált, amely bármely szolgáltatáshoz igénybe vehetõ volt. Ezt a kampányt jelenleg is vizsgálja a GVH. A másik két szolgáltatónak is
van olyan csomagja, amelyben korlátlan adatmennyiség forgalmazható fix havidíjért. Ezzel a szolgáltatással az a legfõbb probléma, hogy a korlátlan adatmennyiséget nem tudják valóban korlátlanként garantálni, abban az értelemben, ahogyan azt a GVH gondolja, hiszen például túl nagy/extrém, de akár egy-egy videó letöltésének megfelelõ adatforgalom vagy peer-to-peer (fájlcserélõ, fájlmegosztó) alkalmazások használata esetén lassítás következik be, s errõl nem minden esetben nyújtanak tájékoztatást. Az eljárások jelenleg is folyamatban vannak, ezek befejezésérõl, a Versenytanács döntésérõl a GVH a késõbbiekben nyújt részletes tájékoztatást honlapján is.
Sávszélesség
2007 II. félévében a GVH hat eljárást indított az egyes Internet-szolgáltatók ellen a sávszélesség kommunikációjával kapcsolatban. A Magyar Telekom (T-Com, T-Online), a UPC, a FiberNet, az Invitel és az Interware szélessávú Internet-szolgáltatási csomagjait népszerûsítõ kommunikációs tevékenységeire terjedtek ki az egyes versenyfelügyeleti eljárások. A szolgáltatók összefoglalóan általában azt állították, hogy akár 2, 4, 8, 10, 20 Mbit/sec sávszélességgel lehet letölteni, azonban általában nem tudták teljesíteni a legmagasabb csomagjaikat fémjelzõ sávszélességet. Egyedül a UPC kínált 10 Mbit/sec-os, 20 Mbit/sec-os csomagokat, de õk sem tudták ezt a legmagasabb szolgáltatási sebességeket nyújtani. Mire is használják a fiatalok az internetet: film és zeneletöltések, zenehallgatás, filmnézés, ismerkedés, vásárlás. A fiatalok jellemzõen zenéket, videókat töltenek le. A GVH álláspontja szerint az ilyen magatartásoknak bele kellene férnie a korlátlan Internetszolgáltatási csomagokba, még akkor is, ha a korlátot jellemzõen 5 GB körül húzzák meg, ezután már valamilyen korlátozás lép be, illetve lassítják a szolgáltatási sebességét. Érkeztek ugyanis olyan panaszok, hogy a fogyasztó éppen csak letöltött néhány videót a Youtube-ról és ennek hatására már lassításra került a szolgáltatás sebessége.
Hûségnyilatkozat
Vizsgálandó az is, hogy a szolgáltatások milyen feltételek mellett vehetõk igénybe. Az egyik sarokpont már régóta a hûségnyilatkozat. Ebbõl a szempontból nagyon sokat javult a szolgáltatók kommunikációs tevékenysége. Jellemzõn most már az összes akciós ajánlatnál feltüntetik, hogy az adott mobilkészülék milyen feltételekkel, így például.: egy vagy kétéves hûségnyilatkozattal vehetõ igénybe. A félreértések elkerülése végett a hûségnyilatkozattal soha nem az volt a probléma, hogy van, hanem az, hogy
nem, illetve nem megfelelõ módon nyújtottak a szolgáltatók tájékoztatást arról, hogy a meghirdetett áron történõ szerzõdéskötés feltétele a szerzõdés határozott idõre (1 vagy 2 évre) történõ megkötése. A hûségnyilatkozattal aláírt szerzõdések egyfajta lock-in helyzetet (bezártságot, fogvatartottságot) eredményeznek a fogyasztók számára, akik ilyen módon kötnek szerzõdést egy szolgáltatóval. Tehát a fogyasztók csak meghatározott költségek megfizetése mellett tudnak szolgáltatót váltani. Bár a hûségnyilatkozatok jellemzõen 1 vagy 2 éves idõtartamra szólnak, és a váltás költsége jellemzõen alacsonyabb, mint 100 000 Ft, kérdés, hogy egy ilyen korlát nem nehezíti-e meg jelentõsen a váltást a válasz nyilván piacról piacra változik.
Kipróbálás?
Érdemes figyelni egyéb feltételekre is, például, ha van kipróbálási lehetõség annak vajon mik a feltételei. Fontos tudni, hogy a GVH csak a tájékoztatással foglalkozik, mert a már megkötött szerzõdésekkel kapcsolatos jogviták eldöntése a bíróság hatáskörébe tartozik, mint ahogyan egy-egy szerzõdés teljesítésével összefüggõ vitás ügyek is. A GVH csak azt tudja vizsgálni, hogy megfelelõ tájékoztatást nyújtottak-e a szolgáltatók vagy sem.
A fontos apró betû
A GVH-nak az apró betûvel sincs problémája, csak abban az esetben, ha pl. valamit nulla forintért kínálnak és ennek egy lényeges feltételét apróbetûvel írták. Ez már komoly probléma! Bizonyos kommunikációs eszközök megengedik az apróbetû használatát, például egy sajtóhirdetés, ám egy televíziós reklámban, ahol az apróbetûs szöveg mindössze 2-3 másodpercre villan fel - így feltehetõen lehetetlen elolvasni - ezért nem tud az üzenet részévé válni vagyis hiányos tájékoztatásnak minõsül.
Tartalomszolgáltatások
Többféle létezik, van információs, szórakoztató és lehet egyéb szolgáltatás is, mint például az, amikor sms értesítést kap a fogyasztó arról, hogy egy felsõoktatási intézménybe felvették-e vagy sem. Ezekkel a szolgáltatásokkal több probléma is lehet. Ezek mûködhetnek csak mobilhálózaton keresztül, de úgy is, hogy interneten regisztrálni, feliratkozni kell, s adott szolgáltatási szerzõdés létrejöttével érkeznek az emeltdíjas sms-ek. A lehetõ legkörültekintõbben kell eljárni annak vonatkozásában, hogy hogyan jön létre a szerzõdés. Jellemzõen a fiatalok, de más fogyasztók sem szokták megnézni a részletes feltételeket, holott, ha akarnák, akkor lenne lehetõségük elolvasni ezeket. Csak éppen nem mindig elég alapos és körültekintõ a fogyasztó. Hiányzik a megfelelõ körültekintés és a figyelmesség. Érdemes tudni, hogy ezek mögött a szolgáltatások mögött általában külföldi vállalkozások állnak. Ha a szerzõdés létrejött, tudni kell arról is, hogy van-e lehetõség lemondani az érintett szolgáltatást. Hiába tûnik nehézkesnek a dolog, mindig van lehetõség a lemondásra. Ha az egyes tar-
talomszolgáltatókkal bármilyen probléma felmerült a GVH , a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve a bíróság tud segíteni, attól függõen mirõl van szó. A tartalomszolgáltatások igénybevétele esetén tehát megfelelõ körültekintés szükséges.
Társkeresés
Több eljárás is volt ezzel kapcsolatban. Az egyik eset, ahol a Versenytanács maximális, mintegy 64 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Digitánia Kommunikációs Zrt.-t. A GVH megállapította, hogy a szolgáltatás mûködését a Digitánia erõsen manipulálta. A vállalkozás azt sem bizonyította, hogy a létezõ hölgyek valóban hozzájárultak-e ahhoz, hogy saját fotójuk helyett más kép jelenjen meg. Ám ezen esetek igazolása sem változtatott volna azon a helyzeten, hogy sem a hirdetések szövegei, sem a megjelent képek nem valóságosak, így a Digitánia megtévesztette a fogyasztókat. A GVH vizsgálata megállapította, hogy a reklámokban megjelent hölgyek fotói nem minden esetben voltak valósak, azokat gyakran reklámügynökségek készítették. Ugyancsak nem mindig volt valós a hölgyek bemutatkozó üzenete, mert azokat sokszor a szolgáltató a kreatív kampány részeként alakította ki. Ügyfelei számára a Digitánia nem biztosította, hogy minden esetben a fényképen szereplõ hölgyekkel léphessenek kapcsolatba vagy a szöveges ismertetõkben megjelölt személyekkel ismerkedjenek, hiszen a képek illusztrációk, a szövegek pedig a szolgáltató reklámüzenetei voltak. A Digitánia Kommunikációs Zrt. ellen jelenleg egy újabb eljárás van folyamatban.
Televíziós játékok
Körültekintõnek kell lennünk az interaktív televíziós játékokkal is. A GVH több eljárást folytatott le ilyen ügyekben. Minden eljárás kötelezettségvállalással zárult, s egyben megszüntetésre került. Az eljárás alá vont szolgáltatók önmagukra vonatkoztatva kötelezettséget vállaltak a jövõre nézve. A játékkészítõ vállalkozások (IKO New Media Szolgáltató Kft., Telemedia InteractTV Kft., Mobilpress Zrt., melynek jogutódja az M-Factory Zrt., illetve az Eurovision Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.) vállalták, hogy: - a képernyõn minden nehézség nélkül olvasható futószövegben, illetve a játékszabályban megjelenik: a telefonhívás nem garantálja a mûsorba kapcsolást felhívás; - a hívásonként fizetendõ audiofix hívás bruttó díja a fogyasztók által minden nehézség nélkül olvasható betûnagysággal, folyamatosan, legalább 15 pixeles betûméretben megjelenik a képernyõn; - az adás során, illetve a telefonban elhangzott tájékoztatás nem ad olyan információt, amely arról biztosítja a nézõt, hogy újrahívás esetén biztosan adásba kerül; - a mûsor során nem hangzik el olyan, vagy azzal egyenértékû állítás, hogy senki sem hívja a mûsor telefonszámát; amennyiben több módszer, szabály is létezik a telefonálók bekapcsolására, úgy az adott játéknál éppen érvényes szabályról a mûsorvezetõ, vagy
egy grafikai elem folyamatosan, jól érzékelhetõen tájékoztatja a nézõket; - a mûsor során külön kiírásra kerül az alap, illetve a jackpot vagy bónusz nyeremény összege. Az interaktív játékokat sugárzó televíziós csatornák (a TV2, az ATV, a Spektrum és az RTL Klub) vállalták, hogy csak olyan játékot sugároznak, ami a fenti feltételeket maradéktalanul teljesíti, továbbá honlapjukon és a teletexten részletesen ismertetik a játék lényegét, melybõl kiderül, hogy: - a telefonhívás nem garantálja a mûsorba kapcsolást; - a lehetséges játékszabályokat, különösen a játékba kerülés menetének konkrét részleteit, felhívva a figyelmet arra, hogy e szabályok játék közben változhatnak, a mûsorvezetõ, vagy a feliratok azonban mindig egyértelmûvé teszik, hogy adott idõszakban melyik szabály érvényes; - a fizetendõ bruttó hívásdíjat, amit a játékba kerüléstõl függetlenül, hívásonként kell megfizetni.
Szavazzunk!
A Megasztár (TV2) címû mûsor ellen éppen most van folyamatban egy vizsgálat. A Megasztár 4 címû tehetségkutató mûsor élõ adásaiban ugyanis a szavazatok küldésére buzdító felhívás tévesen azt a képzetet kelthette a fogyasztókban, hogy csupán, illetve elsõsorban a szavazataikon múlik a versenyzõk továbbjutása.
Vásárlás az interneten
Ma már nyugodtan lehet vásárolni az interneten keresztül, akár bankkártyánk segítségével is. A bankok mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztonságossá tegyék az online ügyintézést, a netbankolást. Maga az Internet, mint szolgáltatás, mint kommunikációs eszköz vagy felület, gyors, hatékony és olcsó. Azonban rejt bizonyos problémákat, amelyeket a fogyasztó csak úgy tud kivédeni, ha megfelelõ körültekintéssel és óvatossággal jár el. Gondolhatunk itt az interneten keresztüli vásárlásra, egyebekben pedig egyre több olyan kommunikációs forma van akár az interneten, akár a mobiltelefonon keresztül, akár egyéb módon is, ami új formákat teremt, amelyekkel a fogyasztók nem nagyon találkoztak. Ezért mindenképpen fokozott figyelem szükséges ahhoz, hogy ne hozzunk önmagunk számára hátrányos vagy egyenesen káros döntést. Mindenkinek jó szörfözést a világhálón, kellemes szórakozást és tartalmas élményeket kívánunk a digitális világban! Bóka László
***
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és az Európai Szociális Alap pályázati támogatásával három füzet készül a fogyasztók tájékoztatására. A százezer példányban készült füzetek: 1/ Csak a tájékozatlan fogyasztó kiszolgáltatott 2/ Esélyegyenlõséget a fogyasztóvédelemben, 3/ Fiatalok és a digitális világ a Társadalmi Unió fogyasztóvédelmi klubjai augusztus 10-tõl ingyenesen terjesztik.
MIRE ÜGYELJÜNK? Törvény a szolgáltatásokról Az alkoholmentes szomjoltó italokról A KONTROLL VI. évf. 8. szám
Folytatás az 1. oldalról
a szolgáltató nyilvántartási számát vagy egyéb nyilvántartásbeli azonosítóját. Ezt ajánlatos ellenõrizni! Ha a szolgáltató szolgáltatási tevékenysége a letelepedésének helyén engedélyezéshez vagy hatósági nyilvántartásba vételhez kötött, az engedélyezõ vagy nyilvántartást vezetõ, a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság megnevezését és elérhetõségét. Szabályozott szakma esetén annak a szakmai szervezetnek vagy testületnek a megnevezését, amely a szolgáltatásnyújtót nyilvántartásba vette, valamint a szolgáltató szakmai címét, annak az államnak a megnevezésével, amelyben azt megszerezte. Ha a szolgáltató rendelkezik szakmai biztosítékkal, ennek lényeges adatait, ideértve a szakmai biztosítékot megalapozó szerzõdés azonosításához szükséges adatokat, a szakmai biztosíték által fedezett kockázatokat és szakmai biztosíték területi hatályát. A szolgáltató által alkalmazott általános szerzõdési feltételeket, külön kiemelve a szerzõdésre alkalmazandó jogra és a jogvita esetén a joghatóságra vagy az illetékes bíróságra vonatkozó szerzõdési kikötéseket. Azt, hogy a szolgáltató milyen nem jogszabályban elõírt jótállást vállal. A szolgáltatás díját, ha a szolgáltató azt adott szolgáltatástípusra elõre meghatározza. A szolgáltatás egyéb lényeges jellemzõit, ha azok a körülményekbõl egyébként nem következnek. A bekezdésben foglaltakon túl, a szolgáltató legkésõbb a szolgáltatásra vonatkozó szerzõdés megkötése elõtt, de minden esetben a szolgáltatás nyújtásának megkezdése elõtt kellõ idõben, világos és egyértelmû módon, az igénybe vevõ erre irányuló külön kérése esetén közli a szolgáltatást igénybe vevõvel: ha a szolgáltató olyan szolgáltatást nyújt, amelynek díját elõre nem határozta meg, vagy a szolgáltatásért ténylegesen fizetendõ díjat. Továbbá ha a szolgáltatás tényleges díja a szolgáltatás nyújtásának megkezdése elõtt objektív okokból nem határozható meg, a szolgáltatás díja kiszámításának módját oly módon, hogy a ténylegesen fizetendõ díj öszszege ez alapján ellenõrizhetõ legyen, vagy a ténylegesen fizetendõ díj összegére vonatkozó, kellõen részletes és megalapozott feltevéseken alapuló elõzetes becslést az alapjául szolgáló feltételezésekkel együtt. Ha a szolgáltató az adott szolgáltatási tevékenységet szabályozó valamely magatartási kódex hatálya alatt áll, a vonatkozó magatartási kódex elektronikus formában ingyenesen, bárki számára korlátozásmentesen való elérhetõségét, a rendelkezése álló nyelvi változatok megjelölésével együtt. Ha a szolgáltató olyan magatartási kódex hatálya alatt áll, vagy olyan szervezet tagja, amely a szolgáltatók és az igénybe vevõk közötti jogviták nem bírósági úton való rendezésére szolgáló vitarendezési eljárást biztosít, ennek tényét,
http://www.akontroll.hu
valamint az érintett vitarendezési eljárás jellemzõire és igénybevételének feltételeire vonatkozó további részletes tájékoztatás elérhetõségét. A meghatározott információkat a szolgáltató választása szerint - külön kérés nélkül az igénybe vevõnek nyújtott egyedi tájékoztatás, a szerzõdéskötés vagy a szolgáltatásnyújtás helyén az igénybe vevõk számára korlátozás nélkül, könnyen hozzáférhetõ általános tájékoztató dokumentum, a szolgáltató által megadott elérhetõségen (honlapon) folyamatosan és könnyen hozzáférhetõ elektronikus tájékoztató, vagy az igénybe vevõk rendelkezésére bocsátott, az adott szolgáltatást részletesen ismertetõ tájékoztató dokumentumok vagy egyéb kereskedelmi kommunikáció formájában kell az igénybe vevõk rendelkezésére bocsátani. A szolgáltató az általa nyújtott szolgáltatással összefüggésében az igénybe vevõ által közölt panaszt köteles haladéktalanul megvizsgálni és szükség szerint orvosolni, vagy ha a panasszal nem ért egyet, errõl a panaszost tájékoztatni. Ha a panasz kivizsgálása nyomban nem lehetséges, errõl a tényrõl, és a panaszra való válaszadás várható idõpontjáról kell az igénybe vevõt haladéktalanul tájékoztatni. A panaszt a szolgáltató ha törvény vagy az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó kötelezõ jogi aktusa eltérõen nem rendelkezik legkésõbb harminc napon belül köteles írásban megválaszolni, kivéve, ha a szóbeli panaszt nyomban orvosolja. A panasz elutasítása esetén a szolgáltató köteles az igénybe vevõt írásban tájékoztatni ennek indokairól és arról, hogy panaszával annak jellege szerint mely hatóságnál kezdeményezhet eljárást, továbbá milyen egyéb nem hatósági vagy bírósági vitarendezési módokat vehet igénybe, az ilyen eljárás megindításához vagy vitarendezési mód igénybevételéhez szükséges információkkal együtt. A Magyar Köztársaság területén letelepedett szolgáltatókra az e fejezetben foglalt, a szolgáltatás díjáról való tájékoztatásra, valamint a panaszkezelésre vonatkozó rendelkezéseket a fogyasztóvédelemrõl szóló törvény szerinti fogyasztók tekintetében a fogyasztóvédelemrõl szóló törvény szerinti fogyasztók tekintetében a fogyasztóvédelemrõl szóló törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. Az igénybe vevõk panaszainak kezelésére vonatkozóan a 35.§-ba elõírt követelmények megsértése esetén az eljárás lefolytatására a fogyasztóvédelmi hatóság jogosult, ha a jogsértés a fogyasztóvédelemrõl szóló törvény értelmében vett fogyasztót érint. A fogyasztóvédelmi hatóság a fogyasztóvédelemrõl szóló törvényben meghatározott szabályok szerint jár el. Ahogy ígértük, még a nekünk fontos fejezet idézése sem teljes. Tudjunk róla, hogy létezik és 2009. október 1-tõl hatályban lesz ez a törvény, s ha valakinek szüksége lesz rá, már megtalálhatja.
Itt a nyár, a hõségben jobban megszomjazunk, több folyadékot iszunk, az üzletekben bõséges választékot találunk különféle alkoholmentes üdítõitalokból, palackozott vizekbõl, gyümölcslevekbõl, e mellett a dúsított és ízesített vizek kínálata is egyre bõvül. Kedvünk és lehetõségünk szerint válogathatunk. A lényeg az, hogy valóban azt a terméket kapja a vásárló, amit vásárolni szeretett volna. A fogyasztó kellõ tájékoztatása érdekében generálisan kötelezõ az az elõírás, hogy valamennyi élelmiszer címkéjén fel kell tüntetni a termék megnevezését, mégpedig úgy, ahogy a jogszabályok vagy élelmiszerkönyvi elõírások meghatározzák. Ezzel lesz, vagy lenne beazonosítható az adott élelmiszer. Azonban a jogszabály ellenére nem mindig világos elsõ olvasatra, hogy abban a palackban, dobozban, amit a kezünkben tartunk, pontosan mi is van, illetve mit jelentenek a feltüntetett kifejezések. Érdemes tehát kicsit áttekinteni e termékek megnevezését, hogy ne az elsõ korty után érjen meglepetés bennünket.
A vizek
Bár valamennyi palackozott víz egyformának tûnhet pohárba töltve, valójában sokféle víz, sokféle palackban kapható, sokféle megnevezéssel. Nem minden palackozott víz ásványvíz, még ha annak látszik is, illetve nem csak ásványi anyagokban különösen gazdag vizek kaphatók. Nem ritka a csekély, vagy igen kis ásványi anyag tartalmú palackozott víz a boltok polcain. A palackozott vizek egy része egyszerû ivóvíz, másik része kis ásványianyag-tartalmú karsztvíz, vagy ásványi anyagokban ugyancsak szegényebb forrásvíz, mások ásványi anyagok utólagos hozzáadásával dúsított kútvizek. És akkor az ízesített vizekrõl még nem is beszéltünk.
1. Természetes ásványvizek
Magyarországon természetes ásványvíz megnevezéssel csak hivatalosan elismert, palackozott ásványvíz hozható forgalomba. E termékek esetében viszont kötelezõ a természetes ásványvíz megnevezést alkalmazni. Mit jelent ez a kifejezés, hogy természetes ásványvíz? Mi minõsül természetes ásványvíznek? Jogi nyelven a természetes ásványvíz eredeti állapotában emberi fogyasztásra szánt, hivatalosan elismert víz, amely védett, felszín alatti vízadó rétegbõl származik, és eredendõen szennyezõdésmentes és csak a vízkiviteli hely közvetlen környezetében, a kút és a palackozó egybefüggõ zárt rendszerében szabad palackozni. Továbbá ásványi anyag-, és nyomelem-tartalma, valamint egyéb összetevõinek következtében egészségügyi szempontból elõnyös tulajdonságokkal rendelkezik, egyértelmûen megkülönböztethetõ az ivóvíztõl. Összetétele és hõmérséklete közel állandó, vagy a természetes ingadozás határain belül van, továbbá egyes öszszetevõinek mennyisége palackozáskor nem haladja meg a
megengedett határértékeket. Egy víz minõségének szigorú követelményeknek kell tehát megfelelnie ahhoz, hogy természetes ásványvíznek elismerjék. Az elismerést kérelemre, az Országos Tisztifõorvosi Hivatal Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdõügyi Fõigazgatósága (röviden OGYFI) adja meg. Az elismerés arra vonatkozik, hogy az adott víz megfelel az emberi fogyasztásra szánt természetes ásványvízre vonatkozó követelményeknek. Az OGYFI közzéteszi az elismert természetes ásványvizek listáját, megtekinthetõ a http://efrira1. antsz.hu/asvanyviz.jsp weblapon. A természetes ásványvízmegnevezés feltüntetése mellett, kereskedelmi elnevezést és a jogszabályban engedélyezett jelzõket is lehet alkalmazni, de úgy, hogy a termék beazonosítása a fogyasztó számára egyértelmû, világos legyen. Nem lehet sem megtévesztõ, sem más jellegû ásványvízzel összetéveszthetõ a megnevezés miatt az adott termék. Ásványvizek palackjain vagy a kitermelés földrajzi nevét (pl. Balatoni, Visegrádi) vagy a forrás (kút) (pl. Margit-
gokra elõírtak azonosak, de a forrásvizet nem kell elismertetni, nem kell védett vízadó rétegbõl származnia. Itt jegyezzük meg, hogy kaphatók gyógyvizek is, és bár azok is ásványvizek (olyanok, amelyeknek orvosilag bizonyítottan gyógyhatásuk van), de ezeket nem mindennapos szomjoltónak vásároljuk, inkább kezelési célokra isszuk.
szigeti, Vivien, Viktória) nevét is megtalálhatjuk, ami eligazít. A természetes ásványvizekrõl tudni kell még azt is, hogy eredetüknél fogva nem kerülhet bele környezeti szennyezõ anyag, mert a vízadó képzõdmény védett a felszíni szenynyezõdésekkel szemben, valamint a vízadó kutat meghatározott nagyságú védõ terület veszi körül. Több ezer éven keresztül szûrõdött abba a vízadó rétegbe, ahonnan kitermelik. Minden kémiai és mikrobiológiai szennyezõdéstõl eredetileg mentes. Az ásványvizek semmiféle idegen, hozzáadott anyagot nem tartalmaznak. (A szén-dioxid nem tekinthetõ idegen anyagnak, hiszen a legtöbb ásványvíz természetes állapotában is tartalmazza.) Ha tehát azt tüntetik fel a palackon, hogy különösen nagy gondossággal tisztán tartott kútból származik, vagy minõségileg megkülönböztetetten védett helyrõl került az asztalunkra, ne dõljünk be, ezt bármelyik elismert természetes palackozott ásványvízrõl elmondhatjuk.
aromák; színezékek; étkezési savak; egyéb élelmiszeripari adalékanyagok felhasználásával készítenek. Ezeket szén-dioxid hozzáadásával vagy anélkül, megfelelõ tartósítási eljárással készítik, az elõállítás helyén csomagolják, illetve a fogyasztás helyén szörp félkész termékbõl hígítják, és nem taroznak a gyümölcslevek és hasonló termékek elõírásának a hatálya alá. Fantázianév alkalmazása itt is megengedett, de az nem helyettesítheti a termék-megnevezést. A termék pontos megnevezésnek az esetleges fantázianévhez kapcsolódóan kell megjelennie. A megnevezést illetõan az üdítõitalok nem keverendõk és nem keverhetõk össze a gyümölcslevekkel, gyümölcsitalokkal.
2. Forrásvizek
Az ásványvizekre és a forrásvizekre vonatkozó elõírásokat összehasonlítva láthatjuk, hogy mindkettõ természetes, tiszta víz, a mikrobiológiai tisztaságra, a kezelésre, a palackozásra és az adalékanya-
3. Víz alapú italok
A dúsított, ízesített vizek jelölésében fel kell tüntetni az alapanyagaként felhasznált víznek megfelelõen a természetes ásványvíz / forrásvíz / ivóvíz alapú ital megnevezést is. Ezek a vizek tehát már nem nevezhetõk természetes ásványvíznek, sem forrásvíznek, hisz mint tudjuk, azokba nem kerülhet semmilyen ízesítõ, sem adalékanyag.
Az üdítõitalok
Hivatalosan az üdítõitalok olyan alkoholmentes italok, amelyeket ivóvíz, forrásvíz, ásványvíz; cukor, keményítõhidrolizátumok, egyéb édesítõanyagok; gyümölcs alapanyagok, növényi kivonatok;
A gyümölcslevek
Szigorú értelemben gyümölcslé-nek a friss gyümölcsök, mindenféle adaléktól mentes levét tekinthetjük. Köznapi nyelvben azonban a gyümölcslé fogalmát, mindenféle gyümölcstartalmú italokra is alkalmazzák sajnos, elég sok félreértést okozva vele. Hivatalosan a Gyümölcslé (must, fruchtendrank; Süßmost, Fruchtsaft, mosto, succo e polpa 100% gyümölcshányadból, a gyümölcsnektár 25% minimális gyümölcstartalommal (alma és körte esetén 45%) készül.
9
A gyümölcsital kategória használható a megnevezésben, amennyiben a termék gyümölcstartalma a fenti kategóriáknál kevesebb, de legalább 12% gyümölcshányadot tartalmaz. Üdítõitalnak nevezhetõk a 12% kevesebb gyümölcshányad felhasználásával gyártott késztermékek. A még gyümölcstartalmú, illetve gyümölcsalapú ízesített üdítõitalok min. 5% gyümölcslevet tartalmaznak.
Végül is
Most hogy a cikk elolvasása után kicsit avatottabb szemmel néznek a palackokra, láthatják, hogy nem mindig az elõírásoknak, illetve nem a termék tényleges tartalmának megfelelõ címkékkel látják el a termékeket, mondhatni ami nem az, azt annak nevezik, ami meg az, azt nem annak hívják. Észre veszik, ha természetes ásványvíz megnevezést használnak olyan termékre, amit nem annak ismert el az OGYFI, vagyis nem szerepel a hivatalos listában. Hiányolni fogják a természetes ásványvíz megnevezést olyan termékeken, amelyeken láthatják ugyan a forrás/kút megnevezést, tehát felébredhet a gyanú, hogy természetes ásványvízzel nézünk szembe, de a palackon "eredeti alpesi víz", vagy "természetes víz", minõsített víz, harmatvíz, babavíz, tündérvíz stb., vagy csak szûken ásványvíz szerepel. De remélhetõleg felkapják a fejüket, ha jogsértõen gyümölcslé megnevezés díszeleg a kevesebb gyümölcstartalmat feltüntetõ, hígabb gyümölcsitalok dobozán, vagy, ha az egy csepp gyümölcstartalmat mutató italt fantázianevekkel próbálják jobban eladni, és nem (vagy nem úgy) tüntetik fel a kötelezõ megnevezéseket, ahogy kell. Ha úgy ítélik meg, hogy az ásványvizekkel kapcsolatosan észrevételeikkel jogsértést tudnak megakadályozni, és szívesen bejelentenék az ellenõrzõ hatóságoknál, vagy egyéb kérdésük van, megkereshetik az OGYFI-t (Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdõügyi Fõigazgatóságot. Telefonszám: 06-1-489-5100 Fax: 06-1-356-1582 E-mail cím:
[email protected]. hu Cím: 1138 Budapest, Váci út 174. Ha a gyümölcslevekkel kapcsolatosan támad minõségi kifogásuk, akkor a Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának központjához 1024 Budapest, Keleti Károly u. 24, Tel.: 06-1/3369000), vagy az illetékes megyei Intézményéhez fordulhatnak. Ha megtévesztõnek vélik a termék címkéjét, és a jelölési szabálytalanság gyanúja esetén a bejelentést, az NFH központi szervénél tehetik meg. Elérhetõségei: Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Központi telefonszám: +36 1 459 4800, vagy bármelyik, lakóhelyükhöz legközelebb esõ területi felügyelõségnél. NFH Fogyasztóvédelmi Osztály Dienes Katalin
10
http://www.akontroll.hu
A KONTROLL VI. évf. 8. szám
Balesetveszély a járdán! Érettek vagyunk vajon a kerékpározásra?
Új reflex kezd bennem kialakulni: ha kicsi gyermekkel megyek ki az épület kapuján. Elõször én lépek ki rajta, jól körülnézek minden irányban, majd ha nincs veszély, jöhet a gyermek. Ugyanis az utóbbi években a kerékpárosok nagy sebességgel jönnek a keskeny járdán és egy gyanútlan kicsi el sem tudna ugrani elõle. Egy általam látott baleset elgondolkodtatott, vajon a közlekedõ társadalom tisztában van-e a legalapvetõbb kerékpáros elõírásokkal és ez vonatkozik a gyalogosokra, az autósokra és magukra a kerékpározókra egyaránt.
Mi gyalogosok
Általában nem igazán tiszteljük a drótparipán ülõt, egyenrangúnak tartjuk magunkkal. Pedig jelentõs a különbség köztünk, ha közelgünk egymáshoz. A gyalogos megáll egy szemvillantás alatt, a biciklisnek még jó hatásfokú fék esetén is kell vagy 3-5 másodperc a 30 Km/óra sebességnél. Ha nem sikerül a fékezés, akkor mindkét fél kaphat egy 70-80 kg-os ütést (átlagos súlyú kerékpáros esetén), amely még hatványozódhat a jármû sebességével. A gyalogos lábára, derekára kapja az ütést, a biciklis meg általában tovább repül szabályozatlanul, és valahol becsapódik a földbe. Jó esetben sima földre, rossz esetben járdaszegélynek. Hányszor van az, hogy mint gyalogos csak fülünk után tájékozódunk. Ha nincs motorzúgás, akkor szabad a pálya, még az úttesten sem néz körül az ember, csak lelép a járdáról. Van egy bonyolult rendszer a biciklis és a gyalogos viszonylatában, és ilyenre a fõvárosban sok-sok példa akad. Ez a járdára felfestett kerékpárút. A járda általában amúgy sem széles, de ezzel a
megosztott funkcióval mindenki számára szûkös lesz. A gyalogos zavartalanul andalog jobbra-balra, itt sem hallja, jön-e valaki. Még inkább nehéz a helyzet, ha babakocsival vagy kicsi gyerekkel sétál az ember. A babakocsi helyigényes (pláne ha a járdán szabálytalanul ott az autók is parkolnak), a kicsi gyermek meg szeret rohangálni, kevés apró tûri, hogy folyamatosan kézen fogva sétáljon szülõ/nagyszülõjével. Elgondolkodik az ember ilyenkor a h íradásokról, miszerint xy km kerékpárút áll a biciklizõ közönség rendelkezésre. Vajon biztonsági szempontból kielégítõk-e ezek? A minap szemtanúja voltam egy Balaton melletti kerékpárúton történt balesetnek. Ez a kerékpárút egyben nem hivatalosan a gyalogút funkcióját is betöltötte, ahol viháncoló fiatalok labdázni kezdtek útközben. Egy elguruló labda után ugró személy került a kerékpáros elé, aki a vészfékezés következtében elõrerepült, fejjel majd könyökkel találkozott az aszfalttal. Az eredmény több fog elvesztése, agyrázkódás, könyöktörés, nyílt sebek, zúzódások, korházi kezelés és a család számára tönkretett nyaralás, ugyanis egy három-kisgyerekes családapa volt az áldozat. A fiatalok még meg sem nézték, hogy mi történt, jókedvûen továbbmentek.
Mi autósok
A volánnál ülõk általában nem tekintik azonos súlyú közlekedõ partnernek a kerékpárost. Mivel nem is az. Ha egyenlõ rangú keresztezõdésben találkoznak, a jobbkézszabály szerinti áthaladási elõnyt meg nem adják a biciklisnek, de a táblás keresztezõdéseknél sem jelent valóságos
elõny, még a stoptábla sem. Minden KRESz tankönyvben leírják, hogy az országúton haladó kerékpárosokat széles oldalsávot hagyva kell kikerülni, ugyanis a bicikli viszonylag lassan halad, egy-egy váratlan kormánymozdulattól hirtelen, akár egy méterrel beljebb kerülhet a jármû. Ha tehát nincs kellõ távolság, köny-
lelkiismeretre ható figyelmeztetés. Valószínû, nem járok meszszire az igazságtól, ha azt mondom, a kerékpározást nem tiszteljük igazán, nem tekintjük azt veszélyes üzemnek. Tisztában kell azzal lenni, hogy a korábbi vásári jószág-
san tudsz menni vele, hanem, hogy milyen hatásfokkal tudsz fékezni egy esetleges baleset elkerülése érdekében. Márpedig a fékekkel idõnként komoly bajok vannak. Van, hogy a két elõírt fékbõl csak egy mûködik. Az is baj, ha valamelyik fék túlságosan fog, mivel ha az elsõ kerék hirtelen megáll, a tehetetlen-
nyen elsodorhatja az autó. Mégis hányszor látni olyat, hogy a gépkocsi változatlan sebességgel néhány cm-re zúg el a biciklista mellett. Nem lehet pontosan tudni, mi zajlódhat le az autós fejében, amikor körforgalomban elõzni akarja a kerékpárost, de ugyanazon pillanatban ki is akar menni a körforgalomból. Természetesen indexelés nélkül. Magam láttam az esetet, a biciklis lélekjelenlétén és gyors reflexén múlott a baleset elkerülése. Tán nem véletlen, hogy a halálos kerékpáros balesetek helyszínén mementóként egy fehér bicikli található. Autósok, legalább ez legyen a
ból, a veloszipédbõl egy komoly jármû keletkezett. Nem kell rögtön a Tour de France-ra gondolni, ahol elképesztõ 6070 Km/órás átlagsebességgel hajtanak, elérve a 80-90 Km/órás csúcssebességet is. Egy normál városi sebesség is 30 Km/óra feletti lehet. (Gondoljunk csak arra, hogy néhány vasúti szárnyvonalon ez az átlagsebesség.) Ilyen iram mellett elesni, ütközni akár végzetes is lehet. Ki kell mondani, hogy a kerékpár teljes értékû jármû a maga veszélyeivel együtt. E közlekedési eszközre is igaz az a mondás, nem az igazi fokmérõ, hogy milyen gyor-
ség miatt a kerékpáros repülni fog elõre tovább a kormányon át változatlan sebességgel. Sokan még azzal sincsenek tisztában, hogy a fékezést két ütemben kell végrehajtani, elõször a hátsót, majd az elsõ kereket kell fékezni. A kerékpáron száguldó ember komoly veszélynek van kitéve, ugyanis lényegében védtelen egy ütközésnél. A sisak komoly védelmet adhat a fejnek, mégis, általában fedetlen fõvel látjuk a kerékpárosokat. Fontos dolog a látás és a láthatóság, különösen szürkületkor és éjszaka. E területen is elképesztõ dolgokkal találkozhatunk. Alig
használják a kerékpárosok a fényvisszaverõ mellényt, pedig mindössze 100-200 forintba kerül csak a beszerzése. A bicikliken használatos fényszórók nem sok látást biztosítanak, és sokan még a hátsó fénnyel sem látják el a jármûvet, talán esetleg prizma van elhelyezve. Ha egy gépkocsi tompított fényszóróval közeleg, az utat 30-50 méterre világítja csak be. Nagy sebesség esetén végzetes lehet az ilyen találkozás. Van egy megkerülhetetlen kérdés, mégpedig a kerékpározás és az alkoholfogyasztás. A KRESz szerint a kerékpár jármû, ezt ittas állapotban tilos vezetni. Az elfogyasztott alkohol függvényében szabálysértés vagy bûncselekmény lehet az ilyen vezetés. A rendõr jogosult szondázni vagy véralkohol-vizsgálatra elõállítani a biciklistát is. A büntetés akár 50-100 ezer forint is lehet. Na, és a KRESZ? A kerékpáros is köteles a közlekedési szabályokat betartani. Mégis hányszor látni döbbenetes, egyben bosszantó helyzeteket. Ilyen az, amikor a kerékpáros büszkén halad a buszsávban, a busz (benne 150 utassal) döcög utána, majd komoly kockázattal kikerüli, aztán a buszmegállót követõen minden kezdõdik elõröl. A kerékpáros sokszor úgy gondolja, neki szabad bármit megtennie, tilos jelzésen átmenni vasúti fénysorompón, közlekedési lámpánál, szabad körültekintés és karjelzés nélkül sávot váltani, gondolván az autósok majd figyelnek és van hatásos fékük. Tudatosan számolnak azzal, hogy nem lévén rendszámuk, õk megbírságolhatatlanok. A fehér biciklik azt jelzik, ez a dolog nem mûködik mindig. Gönczi Péter
miatt, ezért ezeknél a figyelmeztetések, az óvatossági tanácsok betartása a kockázat minimálisra csökkentése érdekében a legfontosabb. E termékek csomagolásán minden erre szükséges információt fel kell tüntetni. A részletes, magyar nyelvû feliratokat viszont sajnos kevesen olvassák el, vagy esetleg már csak akkor figyelnek fel rá, ha a baj már bekövetkezett, allergia, bõrkiütés, gyulladás, köhögés, vagy egyéb formában. -Ezeknél a szereknél, valamint a kozmetikumoknál is gyakori a hamisítás. Lehet-e védekezni ellene? M.I: -Egyértelmûen lehet: csak üzletben, megbízható helyen szabad vásárolni. Sokan viszont, csak az ár után mennek, és erre gyakran ráfizetnek. Különösen kritikus termék, a parfüm, amit elõszeretettel hamisítanak, árulnak piacokon, vásárokon, utcán. De tisztítószerek, mosószerek is bekerülnek ebbe a körbe. Az elmúlt évben pl. mosópor hamisítást lepleztek le. De a fogyasztóvédelem ellenõrzése kapcsán egyes, kétes eredetû mosóporokról kiderült, hogy 96 százalékuk só. Tehát akármilyen olcsón is kínálták, mo-
sásra végül is alkalmatlan volt. Mind a kozmetikumok, mind a háztartásban használt tisztítószerek, és egyéb termékek, esetében a legfõbb elv az, hogy ésszerû használatuk mellett nem lehetnek az emberi egészségre és a környezetre ártalmasak. Nem véletlenül fejlesztettek, és fejlesztenek ki korcsoportonként használható szereket, csecsemõktõl az idõsekig, a legérzékenyebb fogyasztói csoportok egészségügyi szempontjainak külön figyelmet szentelve. Minden esetben megnyugtatásul annyit mondhatok, hogy a boltokba szabályszerûen kerülõ termékek alapos vizsgálat után kerülnek csak piacra, amelyek kiterjednek a hoszszantartó hatásokra is. Bár a termékek magas biztonsági szintet érnek el, folyamatosan figyelni, tanulmányozni kell, mit, mibõl menynyit tartalmaznak, meddig használhatók fel, és milyen körülmények között. Egy adott veszélyes összetevõ okozta esetleges egészségkárosodás csak akkor képzelhetõ el, ha a fogyasztó a terméket nem rendeltetésszerûen, az utasításokat betartva használja. (leopold)
Mi kerékpárososok
Hol a határ a hasznos és a káros között? Nem csak a szépségünk, az egészségünk is függhet tõle
A szépségápolás kultúrája, a higiénia igénye talán soha nem volt ennyire fontos és fejlett, mint manapság, mikor a magunk és környezetünk, de lakásunk ápolására is igen sok új, és jó, hatékony szert kínál a kozmetikai és háztartásvegyipar. A legfiatalabb korosztálytól a legidõsebbekig, nõktõl a férfiakig mindenki talál neki tetszõ, hasznos, árban és minõségben is éppen megfelelõ árut, az egyre szélesedõ termékpalettán A jól ápoltság ma már egyáltalán nem számít luxusnak, természetes igény, és egyben követelmény is. Hiszen ha megjelenik valaki a ma szokásos állásinterjún, vagy éppen az üzleti, társasági életben, egyáltalán nem közömbös a kedvezõ vagy kedvezõtlen megítélése szempontjából a külleme. Vagyis a csomagolás fontos szempont lett, ahogy mondani szokták: fél siker. Minél nagyobb azonban a választék, a bõség zavarában annál több a lehetõség, hogy mellé nyúlunk, rosszul választunk. Régen, egy-két ismert, és kedvelt kozmetikai márka volt forgalomban, uralta a piacot, manapság viszont a nevek, színek, hatások kaval-
kádjában nem könnyû eligazodni. És a gomba módra szaporodó reklámok sem mindig segítik a fogyasztó választását, fõként, ha hamis illúziót keltve hirdetik, hogy az üde, fiatal arcon bemutatott krém simává teszi az idõs, ráncos arcot, vagyis ha beváltatlan és beválthatatlan csodákat ígér. A csábító reklámok mellett megjelennek elrettentõ adatok is olykor. Egy ember vérébõl állítólag 300 féle vegyszer mutatható ki. Legutóbb például 28 külhonban készült, de nálunk is kapható tusfürdõ és sampon vizsgálatakor derült ki, hogy rákkeltõ anyagot is tartalmaznak. Az EU 2004 óta érvényes kozmetikai rendelete megengedi, hogy bizonyos anyagok a termékben maradjanak, de szigorúan csak a káros egészségügyi határérték alatt. -De hol húzódik ez a határ? Mennyire vagyunk mi, gyanútlan vásárlók kiszolgáltatottak, mennyire kockáztatjuk biztonságunkat, mikor megvesszük a külsõre tetszetõs, hatékonynak hirdetett kozmetikai, vagy egyéb, háztartásban használatos terméket?- errõl kérdezem Murányi Istvánt, a Magyar Kozmetikai és Háztartás-vegyipari
Szövetség fõtitkárát. M.I: -Szerencsére ennyire nem súlyos a helyzet. Az EU részletesen szabályozza ezen termékek forgalmazhatóságának feltételeit. A káros anyagok kiszûrése is többféle módon történik. Elõször is létezik egy tiltólista, ami egyértelmûen azt szabályozza, hogy mi az, ami nem lehet ezekben a termékekben. Rákkeltõ anyag kizárt. Igaz hogy idõnként mégis megjelennek ennek ellentmondó hírek, de ezek nem bizonyítottak, többnyire csak feltételezések, a konkrét esetleírás, és vizsgálati adat mindig hiányzik a kijelentések mögül. Másik fontos EU szabály ezekkel a termékekkel kapcsolatban, hogy bizonyos konzerválószereket, színezékeket csak elõírás szerint, meghatározott feltételekkel lehet alkalmazni bennük. Ha ezek biztonságát valaki vitatja, akkor a kísérleti adatok alapján az EUban mûködõ Kozmetológiai Tudományos Tanács dönt, és a születõ kompromisszum csakis egészségbarát lehet. De ezek mellett nálunk a fogyasztóvédelem, és az ÁNTSZ is ellenõrzi a szóban forgó termékeket. A hagyományos, higiéniával
kapcsolatos termékek, mint a szappan, fogkrém, tusfürdõ nem vehetõk egy kalap alá a szépségipar állandóan, divat szerint változó termékeivel. Az utóbbiak reklámozásánál nem csak a terméket akarják eladni, hanem vele együtt egy bizonyos életérzést is, ez ebben a termékkörben nagyon régen így van. A Gazdasági Versenyhivatal minden esetre ellenõrzi, hogy a reklám állításai valóban igazak-e. Nyílván, hogy a rút kiskacsa a kozmetikumok hatására nem változik szépséges királylánnyá, és az évek szántotta ráncok egy csapásra nem simulnak ki az öregedõ arcokon. A reális, tudományos tényeken, és vizsgálatokon alapuló állításoknak szabad csak hinni, és gyanakodni kell a túlzó ígéreteket hirdetõ termékek esetében. -A kozmetikai és háztartásvegyipari termékek hazaiak, vagy külföldiek? M.I: -A kozmetikumok 85 százalékban importtermékek, a háztartás-vegyipari termékek körében több a hazai gyártás. Az utóbbiaknál a biztonsági kockázat sokkal nagyobb, hiszen akár maró anyagokat is tartalmazhatnak rendeltetésük
A KONTROLL VI. évf. 8. szám
http://www.akontroll.hu
Tabon is tudatos vásárlók lettek az emberek
11
A kisboltos csak olyat árul, amit õ is megvenne
A természet ezer színében pompázó szántóföldek, dombok, lankák között visz az út Tabra, a Somogy megye északkeleti részén megbúvó kisvárosba. A takaros utcák, porták, üzletek mind azt mutatják, a környezetüket szeretõ és azért dolgozni is tudó emberek élnek itt. A csodálatos táj felidézi számunkra Takáts Gyulának, Somogy megye költõjének sorait: A violák szeme könnyes. Térdel a földön a szõlõ./Kútba zuhant a heves nyár s rája az õsz vígan ült föl. A Koppány-völgyében vagyunk, abban a 4802 lelket számláló városkában, amelynek vonzáskörzetéhez huszonöt község tartozik. Itt nincsenek bevásárlóközpontok, a lakosság alapellátását a kisáruházak és a vegyesboltok valósítják meg. Dr. Szûts Dóra, Tab jegyzõje így mutatja be a térség kereskedelmi életét: Tab közigazgatási területén számos kiskereskedelmi egység található, amelyek nemcsak a városban, hanem a vonzáskörzetében élõk számára is biztosítják az alapvetõ és mindennapi élelmiszer-szükségletek beszerzése mellett azt, hogy helyben a lakóhelyükön, hosszú utazás nélkül, a mindennapi élethez szükséges használati cikkekhez is hozzájussanak. Döntõ jelentõsége van annak, hogy a lakosság kisebb idõráfordítással, az utazás költségeinek megtakarításával folyamatosan ki tudja elégíteni szükségleteit a helyi szétszórt bolthálózatban. - Arra a kérdésünkre, hogy elõfordul-e panasz a kisboltok tekintetében, a jegyzõ asszony a következõket mondotta: Dr. Szûts Dóra: A jelen gazdasági helyzetben is kulcsfontosságú a kisboltok életében
az, hogy életképesek maradjanak, ennek érdekében végzik a vásárlói igények kielégítését a lakosság legnagyobb megelégedésére, mivel mûködésük során panasz kereskedelmi hatóságom felé nem érkezett, a lefolytatott ellenõrzések alkalmával a kisboltok tekintetében feltárt hiányosságok száma elenyészõ. - Miként látja a jegyzõ, aki egyúttal vásárló is, a kisboltok jövõjét? Dr. Szûts Dóra: Megfigyelhetõ, hogy a multinacionális vállalatok terjeszkedése a kis-
jegyzõ asszony: Dr. Szûts Dóra: A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, létrehozatalát követõen, a számára megállapított fogyasztóvédelmi feladat- és hatáskörök alapján ellenõrzi mindazon tevékenységekre vonatkozó jogszabályi és hatósági elõírások megtartását, amelyek a fogyasztókat érintik vagy érinthetik. Ilyen jellegû hatáskört a jogalkotó a fenti Hatóság felállításával egyidejûleg, illetve azt követõen nem telepített a települések jegyzõi számára. Természetesen szükség esetén
boltok számára egyre szûkülõ piacot eredményez. Ilyen jellegû vállalatok megjelenése a térségben a kis kereskedelmi egységek számára minden bizonnyal hátrányt jelent majd. Ugyanakkor megfelelõ színvonalú kisboltokra a jövõben is szükség lesz, hiszen a helyi gazdasági életben kiemelkedõ szerepet töltenek be, nemcsak munkahelyet teremtenek, hanem a városkép fenntartásához, javításához is nagymértékben hozzájárulnak. - S hogy Tabon és környékén az önkormányzat tisztségviselõi miként segítik a fogyasztóvédelmet, arról így beszélt a
teljes körû tájékoztatást igyekszünk nyújtani az ügyfelek részére jogérvényesítésük érdekében, megadva a hatáskörrel rendelkezõ szervek elérhetõségeit. Tab fõutcáján takaros kis üzlet hívogatja a vevõket. Itt mindig van valamilyen árkedvezmény, s az eladók nagyon kedvesek, szolgálatkészek a vevõkkel. Az elsõ magyar beszerzési társuláshoz, a CBAüzlethálózathoz tartozó bolt vezetõje, Schmidt Csaba. S amíg az üzletvezetõ a hõségriadó miatt ásványvizet szállít ki a közeli gyáregységbe, édesanyjával, Schmidt Jenõné Széll Margittal
beszélgettünk. Margit asszony: Gyógyszertárban pénztárosként dolgoztam huszonöt évig. Aztán jött a rendszerváltás, bizonytalanná vált a munkahelyem. Férjem, aki akkor Siófokon biztonsági õrként kereste a kenyerét, mindig vágyott vissza eredeti foglalkozásához, a kereskedelembe. Ötvenévesek voltunk, amikor 1996-ban nagy elhatározásra jutottunk. Egy pékség mintaboltját üzemeltettük Tabon, a város központjában. Mindketten beálltunk a pult mögé és dolgoztunk kora reggeltõl késõ estig. Késõbb onnan átköltöztünk ide, a Kossuth Lajos utcai helyiségbe, majd rövidesen megnyitottuk a diszkontüzletünket a piac mellett és Nágocson is kialakítottunk egy kis vegyesboltot. Jelenleg ezen a három helyen dolgozunk, összesen tizenhárman. - Margit asszony és férje megtanultak gazdálkodni a pénzzel, beosztók voltak mindig. De amikorra már a terveiket valóra váltották, akkorra a férj nagyon súlyosan megbetegedett. Margit asszony: Öt évet kapott a férjem még az élettõl. Az utolsó pillanatig dolgozott, beszerezte az árut, kiszolgált a pultnál, feltöltötte az árukészletet, mindent elvégzett. Sajnos, a súlyos kór legyõzte. Ennek már hat esztendeje. Akkor a fiaim, Jenõ és Csaba azt mondták, mindenben mellém állnak, segítenek, de folytassam azt a munkát, amit még az édesapjukkal kezdtünk el. - És az asszony így is tett. A vásárlók nem vették észre a fájdalmát, hiszen ugyanolyan közvetlen és kedves volt mindenkivel, mint azelõtt. De vigaszt már csak a fiai, valamint három unokája, a 16 éves Gréta, a 14 esztendõs Eszter
és a 7 éves Jenõ nyújtanak számára. Meg az, ha minden szombaton kimegy a férje sírjához és ott elmeséli neki, mi történt az elõzõ hét óta. Nagyon hiányzik a családfõ, akivel összesen 39 évet töltöttek együtt. Idõközben megérkezik Schmidt Csaba, aki hat éve vezeti az üzleteiket. A fiatalember foglalkozását tekintve agrármérnök, ám az élet úgy hozta, hogy a kereskedelem adott állandó munkát a számára. Schmidt Csaba: Hajnali négykor kelek és este nyolc óra után végzek. A térségben sok a munkanélküli és az idõs ember, nem mindegy, mennyiért kínáljuk nekik az árucikkeinket. A CBA árai mérsékeltek és a saját márkanévvel jelölt termékeket is kedvelik a vásárlók. A multinacionális kereskedelmi központok áruválasztékával ugyan nem tudjuk felvenni a versenyt, de nálunk is megtalálható legalább négyezerféle árucikk. A vevõk értékelik, hogy mi hosszabb ideig várjuk õket, mint a környékbeli boltok és mi voltunk elõször nyitva vasárnap is. Most is hétfõtõl vasárnapig üzemelünk, de aki még késõ délután is beszalad hozzánk, az is talál mindig friss árut a boltban. - Ahol beszélgetünk, mindössze 35 négyzetméteres eladótér. A vevõk mégis szinte egymásnak adják a kilincset. Az itt dolgozóknak mindenkihez van egy kedves szavuk, s a betérõk többségét névrõl is ismerik. Johann Józsefné tabi lakos. Mint mondja, azért jár naponta a Schmidt-boltba, mert amire szüksége van, itt megtalálja. Szurkos András is Tabon él. Megesik, hogy naponta háromszor is megfordul az üzletben, mert közel van a lakásá-
hoz és a kínálattal tökéletesen elégedett. Somogyi Istvánné is helyi lakos, de Siófokon dolgozik egy rehabilitációs munkahelyen. Ha a munka végeztével, késõ délután tud csak jönni a kenyérért, az sem probléma, mert a boltban elteszik neki. Plavecz Pál a közeli községben, Bábonymegyeren lakik, de mivel naponta utazik errefelé, mert Sérsekszõlõsre jár dolgozni, természetes számára, hogy ebben az üzletben vásárol. Nagy a választék és még estefelé is megkap mindent, amire csak szüksége van. Schmidt Csaba: Vevõkörünkben egyre nõ a tudatos vásárlók száma fejtegeti. Vagyis az olyan vevõké, akik nem elégszenek meg az árucikkek nevének az elolvasásával, hanem arra is kíváncsiak, hogy a fogyasztási javakban vannak-e olyan adalékanyagok, amelyek esetleg veszélyt jelenthetnének az egészségükre. Árukínálatunk összeállításánál természetesen minderre mi is tekintettel vagyunk és csak olyan fogyasztási javakat kínálunk polcainkon a vevõknek, amelyeket mi magunk is szívesen megvásárolnánk. Schmidt Csaba szerint a mai világban csak a versenyképes vállalkozások maradnak meg, de ehhez mindig meg kell újulniuk. Ezért gondolkodnak õk is azon, miként bõvíthetnék a bolt területét. Lehet, hogy sikerül nagyobb helyiségbe költözniük, de ez még a jövõ feladata. Addig is tudásuk legjavával szolgálják a vásárlókat, s az sem mellékes, hogy egy tucatnyi embernek adnak munkát, mert a helybeliek, egy elektronikai cégen kívül másutt aligha tudnának elhelyezkedni. Kép és szöveg: Garamvölgyi Annamária
donos, akkor még érthetetlenebb a dolog - ha nem, akkor meg ki kellene rúgnia a tulajdonosnak. De így is megél, és bizonyára jól. Vettem, ugyancsak a piacon, egy táskás szaküzletben egy nagy és egy kisebb húzós bõröndöt, 14 ezer forintért. Mivel nem nagyon szeretem a fémbõl készültet, textilbõl eszkábáltat szereztem be. Tényleg csak összeeszkábálták: a reptéri fóliázóban, amikor megfogta a fogantyúját egy szakember, azonnal lejött a füle, mire kijött a célállomásnál, már hiányzott több szög belõle. Garanciapapírként és használati utasításként egy gyufacímkénél alig nagyobb papírocskát kaptam, aminek az a lényege, hogy ezért a 14 ezer forintért semmiféle garanciával gyakorlatilag nem tartoznak. Ki kellene írni nagy betûkkel, hogy aki ilyet akar venni, az csak nézegesse otthon, mert bõröndként nem használható. Már vagy a harmadik üzletben nézelõdtünk, és mindegyik helyen az hangzott el az eladók közötti hangos, ricsajos magánbeszélgetés közben hogy senki nem szeret dolgozni, hogy meleg van, hogy mennyi az idõ és már haza kéne menni, és hogy kit hagyott el a fiúja. Külföldön úgy
kirúgnák az ilyen alkalmazottakat, hogy elköszönni se volna ideje. Nálunk minden megtörténhet. Nem a fizetésrõl van szó! Aki így áll hozzá a munkához, az kétszer annyi bérért sem szeret dolgozni és mindig panaszkodni fog! Ugyanis ez a divatos, ez a trendi. Dolgozni, sokat, akár este késõig ez néhány multicég központjában dívik csak Magyarországon. Mûködik egy közért a Lehel térnél, amely afféle állatorvosi magyar ló, fogyasztóvédelmi szempontból. A balkáni állapotok tipikus helye. Hiába írtam-írok errõl a helyrõl gyakran, semmi nem történik, minden csak rosszabb lesz. Ez is tipikus. Én azonban nem lankadok. Kezdjük a biztonsági õrökkel, akik isten bocsássa meg elsõ benyomásra alig különböznek a tapasztalt bûnözõktõl. Estefelé meg együtt söröznek és cigarettáznak az arra tévedõ leggyanúsabb alakokkal. Az aluljáróban lakó hajléktalanokkal is eléggé összebarátkoztak már, ami nem baj, csak éppen nem kéne ezt munkaidõben tenni. A bolt koszos és rendetlen, az árakat nem lehet nyomon követni, igaz van árleolvasó, de az ugye az akciós termékeket nem jelzi, képtelenség tehát kitalálni a forinto-
kat, úgyhogy minden egyes leértékelt árut illetõen hoszszas egyeztetés és alkudozás következik. A kártyával való fizetés tragikomédiába fullad. Az egyik pénztáros átszól a másiknak, kártyázom! kiáltással, aminek az értelmét még senki nem tudta nekem megmagyarázni, de nem is akarta. Amikor megkérdeztem, hogy mikor szokott rá a pókerre, döbbentem nézett rám, nem is értette kíváncsiskodó-ironikus megjegyzésemet. Mindettõl azonban nem járnak kevesebben a boltba, hiszen elég sokáig nyitva tart, a környéken pedig nincs más nagyobb és olcsóbb üzlet. Ezért mindent megtehetnek. A legjobban az idegesít, amikor a pénztáros miközben számolja, mennyit is kell fizetnem átkiabál a kolléganõjének, mintha én egy darab tárgy volnék, egy nem létezõ, levegõnek nézett fölös személy, akivel magánügyeket beszél meg. Amikor felvilágosítottam, hogy ez nem illik, azt mondta, soha nem hallott még ilyen illemszabályról. Mondja már meg valaki, melyik évszázadban és milyen társadalmi rendszerben élünk? Mert a kapitalizmus nem errõl szól, hanem állítólag a piaci versenyrõl
Elek Lenke
Egy magyar fogyasztó kalandjai a mai Magyarországon...
Bank, biztosító, élelmiszerbolt Magyarországon is nap mint nap megsértik, ki tudja hány ezerszer, a fogyasztók jogait, félrevezetik õket és átvágják, és nincsenek konzekvenciák, az emberek nem mennek át másik bankhoz, másik biztosítóhoz, mazochista módon ugyanahhoz a közérteshez járnak évek óta, mert az van közel a lakásukhoz, és mert 4 zsemléért nem mennek el a 20 kilométerre lévõ hipermarketbe. Eladót nem rúgnak ki azért, mert fogalma sincs arról, mi az, hogy kereskedés, bankost, mert nem ért a munkájához, pincért, mert szemtelen. Mindez következmény nélkül marad. Ez megmagyarázhatatlan és értelmetlen dolog fõleg egy külföldi számára. De neki könnyû, õ hazamegy, mi meg itt maradunk. Némi afférom támadt egy bankkal a közelmúltban. A történet dióhéjban annyi, hogy egy nagyon kedves bankos barátnõm, beugratott három évvel ezelõtt bennünket egy biztosításos-befektetésbe, amelyrõl utóbb kiderült, hogy nagyon rossz üzlet volt számunkra. Végre lejárt a befektetés, mondjuk július 21-én. Kértem a hölgyet, hogy legyen másnap a folyószámlámon a pénz, hogy a továbbiakban rendelkezni tudjak vele, mire közölte, hogy
majd két hét múlva lesz ott. Vajon mire használja a bank addig a pénzemet? Majd következett egy elég parázs vita, fenyegetéssel és asztalra csapással, mire kiderült, hogy mégiscsak másnap a számlámon lesz az egyébként elég tetemes összeg
Ennek felét külföldre akartam átutalni. Talán augusztus közepén majd ott lesz a külhoni számlán a pénz! hangzott el. Újabb asztalra csapás és hipp-hopp, 4 nap alatt elintézõdött a dolog, de sürgõs esetben akár már másnap ott lehetett volna, némi felár fejében. Ilyenkor szoktak bankot váltani külföldön bár elõbb feljelentik a céget, amely súlyos büntetést kap az ottani pénzügyi szakmai felügyelettõl. Nos, ez fejlett nyugati országban úgy történik, hogy a konkurens cég felvillantja kedvezõ ajánlatait, megemlítve, hogy az ügyfélnek egy fillérjébe se kerül átjönni hozzájuk, õk állják az elõzõ banknál felmerülõ és a náluk elõforduló, bankváltással kapcsolatos minden költséget. No, igen, ennek van közönségcsalogató értelme, nem a milliárdokat felemésztõ általunk finanszírozott - és halálosan unt tévéreklámoknak
Nos, nézzünk egy biztosítós esetet. Még májusban volt
egy nagy vihar, és sajnos tönkreverte a tetõt a kis régi víkendházon. A szomszédok telefonáltak, kimentünk, jött egy kárszakértõ, aki azt mondta 68 ezer forint, a tetõfedõ mester meg azt mondta, százezer alatt fel sem másznak a tetõre. Végül kifizettem 200.000 forintot, 156 ezerrõl kaptam számlát. Benyújtottam. Erre azt mondták a biztosítónál, hogy nem elég részletes. Aztán készített a mester egy részletes számlát. Arra azt mondták, nem a káresetrõl szól. Ez mit jelent? A pénzt azóta sem kaptam meg. A kis házat 40 éve biztosítjuk és még nem volt káresetünk
Piacon jó vásárolni. Tényleg? Bár vannak nagyon kedves, ismerõs õstermelõk, de ami a ruházati és más cikkek terén történik, az elképesztõ. A Lehel piac felsõ szintjén van egy különféle edényeket és konyhai eszközöket árusító stand. A 4000 forintos teflonos edényt szerettük volna megnézni az eladó ránk se hederített majd visszatettük, mert láttuk, hogy nem akar eladni. Erre hangosan ránk szólt, hogy nem úgy volt odatéve, rakjuk vissza rendesen. Nyilvánvaló, hogy ez a kereskedõ nevezzük így túl sokat keres, hiszen nem érdekli a haszon. Ha õ a tulaj-
12
http://www.akontroll.hu
A KONTROLL VI. évf. 8. szám
A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Irodái és Klubjai
TU-MÚOSZ
Fogyasztóvédelmi Újságíró Klub Közeleg a BNV, a fogyasztási cikkek legnagyobb hazai seregszemléje, ahol idén másodszor rendezünk Tudatos fogyasztók világa bemutatkozást, a tematikus Családi napon szeptember 12.-én, terveink szerint 11.00 14.00 óráig. Klubunk az elmúlt két nyári hónapban a program szervezését végezte, tárgyalásokat folytattunk az együttmûködõ partnerekkel, a MÚOSZ Nonprofit és Fogyasztóvédelmi Szakosztállyal, valamint a Hungexpo Zrt.-vel. Az õszi vásár szervezõje szívesen fogadja a közönségprogramot a családi napon, mert kiegészítõ szolgáltatást nyújt a látogatók számára. A megjelenés jó lehetõséget kínál a Társadalmi Unió budapesti és környékbeli (Pest megye, Fejér megye stb.) klubjainak is a közönséggel való találkozásra, az irodavezetõk személyes kapcsolatainak továbbépítésére. Jó alkalom a BNV-n való megjelenés azért is, mert az ország minden szegletébõl érkezõ látogatók megismerhetik az Akontroll.hu fogyasztóvédelmi weblap kínálta online tanácsadói fórumot, valamint a Társadalmi Unió országos fogyasztóvédelmi klubhálózatának térképét is. A tervezett háromórás programot a vásár látogatói - bízunk benne - idén is kedvezõen fogadják, szívesen veszik, ha az aktuális fogyasztóvédelmi információkról tudomást szerezhetnek, illetve hogy ügyesbajos dolgaikkal, kérdéseikkel-problémáikkal tanácsadók, és fogyasztóvédelemre szakosodott jogász segítségét kérhetik a helyszínen. A program keretében az A Kontroll újság és a Csak a tájékozatlan fogyasztó kiszolgáltatott, az Esélyegyenlõséget a fogyasztóvédelemben, valamint a Fiatalok és a digitális világ c. tájékoztató füzetek, esetleg a szakmai partnerek számára az Értünk való fogyasztóvédelem c. könyv terjesztése, és az érdeklõdõk számára személyes tanácsadás történik majd. dr. Mérõ Éva klubvezetõ
Gyöngyös Július hónapban szokásosan tartottuk a klub találkozókat és az ügyfélszolgálati rendelkezésre állást. Kedden 14-17 óráig klub találkozó, és csütörtökön 14-17 óráig ügyfélszolgálat. A klubok mûködése, valószínûleg a nyár és a nyári munkák, üdülések miatt, most kissé visszaesett, a törzstagokon kívül kevés új jelentkezõ jött. Azok természetesen akiknek valamilyen problémájuk, sérelmük van valamely üzlet, szolgáltató ré-
szérõl. Július hónapban ismét megtartottuk a szokásos körutunkat a helyi bevásárlóközpontokban, ahol szokványos problémákkal találkoztunk, nincsenek árak feltüntetve, más az ár mint amit kifügesztettek, lejárt szavatosságú, vagy kétes minõségû árúkkal van részint megtöltve elsõsorban a tejtermék-polc. A klubösszejövetelek egyik aktuális "örökzöld" témája a gyümölcsfelvásárlás és a közüzemi szolgáltatókkal való problémák, ebbõl már írtunk eleget, de... Nekem személyesen is adódott egy kis afférom a "Tigázzal". A házam egy részét korábban kiadtam bérlõknek, akikkel sok problémám volt és így felmondtam nekik. Többek között nem fizettek, nekem sem, és mint utólag kiderült másoknak sem, köztük a közüzemi szolgáltatóknak sem. Ahogy illik írásban felmondtam, majd amikor végre sikerült kiköltözniük, aláírattam velük a korábban nevükre írt fogyasztásmérõk állását is tartalmazó jegyzõkönyvet. Sejtettem, hogy a mérõk vissza-átíráskor a tartozásukkal fogadnak a szolgáltatók. Az ÉMÁSZnál még könnyen ment a dolog, elmondták, hogy jó sok tartozást halmoztak fel a bérlõim, de más eddig nem történt, a villamos mérõket visszaírták a nevemre. Nem volt ilyen könnyû a helyzet a TIGÁZ-nál, ahol mindjárt a tartozás kifizetését követelték az átírás feltételeként. Közöltem velük, hogy ez nem így mûködik, mert én most, mint új fogyasztó lépek a régiek helyébe, de itt az elismervényük, a fogyasztásukért õk felelnek, engem ezért ne háborgassanak. Az ügyintézõ telefonált pár nap múlva, hogy menjek be, átírja a gázmérõket. Hosszas huzavona következett, de végül átírta, és befizettem a tárgyhavi készenléti díjat, mivel most nincs fogyasztás. Ezt követõen, ezen okból nyugodtan éldegéltem, míg egyik reggel csöngetnek a Tigáz dolgozói, hogy kikapcsolják a gázmérõket. Közöltem velük, hogy nekem nincs tartozásom, nem kapcsolhatják ki. Erre azt mondták ki fogják ásni a vezetéket és elvágják. Mert én az ingatlan tulajdonosa felelõs vagyok a bérlõim tartozásaiért feléjük! Ebben maradtunk, mivel nem engedtem be õket. Felhívtam központunkat, hogy mi a véleményük, közölték õk is velem értenek egyet, ilyen nincs. Felhívtam az Energiahivatalt is, ahol egy segítõkész úriember megígérte beszél a gyöngyösi Tigázzal. Visszahívott még délelõtt, és közölte neki azt mondták, tévedésbõl jöhettek ki, mert biztos régen megírt munkalap alapján, csak így fordulhatott elõ. Hát ez nem semmi, tehát hol is van a tisztesség Tigázéknál? Remélhetõen az
Energiahivatal megkeresése után békén hagynak...
Szoó Sándor a fogyasztóvédelmi klub vezetõje
Dél-alföldi régió Több vásárlótól is kaptunk elismerõ szavakat pl., Szabó Lajos Ópusztaszer, Bárkányi László Szeged, Olaszné Batida, valamint közvetlenül, a Tesco, Cora, illetve a Lidl bevásárló centrumokban vizsgálat közben! A Szegedi Polgármesteri Hivatal képviselõi közül néhányan gratuláltak a fogyasztóvédelmi munkákhoz! Viszont többen kifogásolták, hogy a Dél- alföldi eseményekrõl, pl., Szeged vizsgálatokról, ellenõrzésekrõl, nincs hír az újságban! Viszont, nagyszerû visszhangja van városzszerte Tanácsadó Irodánknak a társszerveknél. (rendõrség) Felismernek bennünket! Érdeklõdnek a munkák iránt. Számunkra ez megbecsülés, pláne, hazai környezetben! Nagy utat tettünk meg ideáig!! - Panasz érkezett Matulay György úrtól, Szeged - hogy a Miskolcon vásárolt laptop többször elromlott garancia közben. A javítások nem hoztak eredményt, s kérte a laptop kicserélését. A kiskereskedõ azt ígérte, visszafizeti a hibás termék árát! Több levélváltás is történt, ám eredmény nélkül! Elkeseredésében Tanácsadó Irodánktól kért tájékoztatást. A számunkra elküldött iratokat mi továbbítottuk az NFH Dél- alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelõségére, intézkedés végett, mivel nekünk nincs jogosítványunk erre! - Meghívást kapott Irodánk a Mórahalmon rendezett VI. Homokháti Sokadalom rendezvényére, mivel városuk most ünnepli a 20 éves fennállását. Elmentünk! Kiváló programot jelentett klubtagjaink számára. A kialakított vásárterületén, a kereskedõk standján, nem leltünk említésre méltó eseményt. Gratulálunk! Késõbb meglátogattuk a termálfürdõjüket! Nagyszerû döntésnek bizonyult! Frissen tértünk vissza Szegedre. A klubban órákat meséltek élményeikrõl - egymás szavába vágva tagjaink, a termálban szerzett tapasztalataikról. - A Tescoban hirdetett áruféleségek pl., élelmiszer, vegyesiparcikk, háztartási termékek, autóápolási cikkek, konyhafelszerelések, bazáráruk
stb. gigantikus tengere árasztotta el a tökéletesített áruszigeteket. A reklámozott vastag fólia 4x5 m, ea: 103 Ft! - pillanatok alatt elfogyott, panaszkodtak a vásárlók. Kimentünk a helyszínre s valójában a nyitást követõen másfél óra múlva már hûlt helye volt a terméknek! Megint rossz felmérés? A fogyasztók egy összehangolt csapdába kerültek. Miért?
Mert a vásárlásra ösztönzõ, emocionális érzelmekre ható státuszt jelzett a reklámújságában! ki nyolcezer forint felett vásárol, annak 1000 forint kedvezmény jár! Ez nem semmi! A fogyasztói magatartás kiszámítatlansága ezer forint - majdnem veszekedésbe fulladt! Bevillant az isteni magyar film, az Állami Áruház, (1950- es) ahol Latabár Kálmán eladta még a törött lábú gólyát is! Ebbõl látszik, nincs új a nap alatt! Oláh- István László, író-újságíró a fogyasztóvédelmi klub vezetõje
Pécs Pécsi Fogyasztóvédelmi Klubunk továbbra is a megszokott helyen üzemel az Origó-Házban, 7629 Pécs, Komlói út 94-98. alatt, az eddigi szolgáltatásokkal: hírlapárusítással, internet-kávézó üzemeltetésével, a Civil Szolgáltató Iroda szolgáltatásaival. Hétköznapokon 8-18 óráig, szombatonként pedig 8-12 óráig várjuk az érdeklõdõket, észrevételeiket, fogyasztóvédelmi panaszaikat az Origó-Házban. Rádiómûsorainkban (OrigóHáz Rádió FM87,8MHz) is rendszeresen foglalkozunk fogyasztóvédelmi panaszokkal. Minden fórumon, személyesen, interneten (
[email protected] ), telefonon (72/238-888) állunk a panaszosok rendelkezésére, segítésére, mint klubunk, mint rádiómûsoraink, valamint újságcikkeink által a nagyobb nyilvánosság elérésének érdekében. - V.L. pécsi lakos cipõvásárlás kapcsán tett bejelentést Fogyasztóvédelmi Klubunkban. Kamasz sportoló gyermekének a Pécs Pláza Nike Outlet üzletében vásárolt egy kifejezetten football cipõt. A fiú aznap délután felvette a cipõt, Nagykozárban volt egy meccs, amin fociztak kb. másfél órát. A cipõ orra ez alatt az elsõ használat alatt szétszakadt. Természetesen visszafogadták a cipõt készségesen azzal, hogy elküldik a KERMI-hez bevizsgáltatni és csak ezután dõl el, mi lesz a sorsa. 3 hétig a KERMI nem válaszolt, az ügyfél hívásaira az üzletben a stílus egyre rosszabbá vált. A drága cipõt így nem lehetett használni, a vevõt meg szinte zaklatóként tartották számon. Azután a KERMIT próbálta hívni, ahol azt az információt kapta, hogy sajnos nem rendeltetésszerû használat miatt történt a cipõ tönkremenetele, így a gyártót és a kereskedõt felelõsség nem terheli, ezt a levelet egy hete kipostázták már az üzletnek. Az üzlet hívása után ott azt mondták, nem érkezett semmiféle szakvélemény, majd ha jön, akkor értesítik.
Ezután újra a KERMI, akkor õk nem tudják, majd utána néznek. Sajnos elég érdekes az ügy kimenetele, mert eddig mi sem tudtunk elõre jutni. Hárítások, mindkét irányban. Nem tudjuk ezek után, hogy mi a rendeltetésszerû használat, hiszen, ha egy cipõre rá van írva: football cipõ, akkor vajon hogy lehet, hogy másfél órai focipályán történõ labdarúgástól a több tízezer forintba kerülõ cipõ elsõ alkalommal tönkremegy? Vascipõt kellene, hogy vegyenek? Ez a nem rendeltetésszerû használat szöveg, tulajdonképpen minden esetre alkalmazható, mert kivédhetetlen. A nyári szünetek és a szabadságolások miatt az ügyintézés jelenleg lassabb, de ha végleges döntés születik, tájékoztatjuk az ügy kimenetelérõl a Tisztelt Olvasókat. Érdekesség csak annyi volt az ügyben, hogy a vevõ a boltnyitás óta hûséges vásárló és a családon belül ez kb. a 10. sportcipõ vásárlása volt. Joggal elvárt volna annyi toleranciát, hogy kulturáltabban és konstruktívabban álljanak az ügyhöz, hiszen ez volt az elsõ reklamációja. Egy biztos: cipõt ebben az üzletben többet nem vásárol! - K.A. pécsi lakos az alábbi bejelentést tette: Leányának rövidnadrágot kívánt vásárolni, és hatalmas számokkal ki volt írva, hogy a TESCO Áruház egyik butikjában 1.000Ft a rövidnadrág, akcióban. A lány megpróbált vagy 12 nadrágot, mire kiválasztottak két darabot. A meglepetés a pénztárnál érte, mert az egyik majdnem 4.000 Ft-ba került! Miután 10-et megnéztek és mindegyik 1.000 Ft-ba került, a többinél nem is nézték már az árat, amit tábla is hirdetett. Miután abban az egyetlen nadrágban valóban magasabb ár szerepelt, elnézést kért, hogy nem vette észre és közölte, hogy azt akkor nem kéri. Azonban az elárusító nem akarta visszavenni, mert már beütötte. Felhívta a tulajdonost, aki szintén nemet mondott. Mivel a hölgy ismerte jogait, ez esetben kérte a Vásárlók könyvét. Akkor az elárusító újra hívta a tulajdonost, mire az megkérdezte a vásárlótól mi a probléma. A vevõ ismét elõadta mi történt és elmondta, akkora különbség nem volt a nadrágok között, hogy egyet háromszoros áron vásároljon meg és a kitáblázás is egyértelmûen az olcsó árra utalt. Miután a Fogyasztóvédelmi Klubra és a fogyasztókat védõ törvényekre, valamint a toleranciakészség hiányára is hivatkozott a panaszos, a tulajdonos megkérte, válasszon másik sortot és ha lehetséges, inkább ne írjon a Vásárlók könyvébe. A vevõ megtette, de a rossz szájíz azért megmaradt a dolog után, mert
miért nem lehetett volna azonnal ezzel kezdeni?
Kis Varga István a Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület elnöke a Fogyasztóvédelmi Klub és Tanácsadó Iroda vezetõje
Nagykanizsa Tanulságképpen szeretném leírni kettõ, következõ esetünket: F. J.-né (cím a klubban) egy bádogos kisiparossal csináltatta meg az esõcsatornáját. Mivel kisnyugdíjas, így számla nélkül készült el a munka, amely nem éppen a célnak megfelelõre sikeredett. Ugyanis az esõvíz a csatorna elejétõl kb. 3m-nyi távolságra, már nemcsak az esõvíz tározója(ciszterna) felé folyik le, hanem visszafelé is, így a nagyobb zivatarok, záporok esetén a csatorna megteltével a falra és a nyitott teraszra ömlik. Mivel a ciszternából oldották meg a fürdõ-wc.-mosogató vizellátását, így a szokásos szürõbetétet használták a falevelek, stb. megfogására a csatorna végén lévõ lefolyó rendszernél. A kisiparos azt mondta, a csatorna nem rendeltetésszerûen van használva, azért folyik ki az esõvíz. Mi ebbõl a tanulság? Pár ezer forinton múlik egy ilyen eset elkerülése! Sz.L. (elérhetõség az irodánkban) érdeklõdõnk a magánnyugdíj pénztári betétjét bontotta fel, mivel jóval többet bukott a 2008-as év gazdasági válságának következtében, mint amennyit befizetett! A tagsága megszüntetésekor derült ki, hogy mibe került neki a 13 évi takarékosság: az APEH felé 380000 Ft., a T.B. felé 48000 Ft.-ot kellett befizetnie, mert az éveket sávhatárokra bontják és az évei után a 60%-os sávba esett.20 év befizetés után lesz csak a magánnyugdíj pénztár megszüntetése ingyenes a befizetõ számára. Ez is egy példa a tanulságos esetekre. Klubfoglalkozásainkon állandó téma az ÁFA emelés miatti áremelkedések miatti boszszankodás. Csak egy aprócska esetet emelnék ki: A Boleró italpor az emelés elõtt 69 Ft., az ÁFA emelése után 85 Ft.-ba kerül! 16 FT. lenne az emelés, vagy esetleg másféle emelést is megfizettetnek a fogyasztóval?! Szeri Ferenc Fogyasztóvédelmi klub és Tanácsadó Iroda vezetõje
Budapest Változatos panaszokkal keresték fel az utóbbi hónapban az ügyfelek az irodát. N.Á.-né bejelentette, hogy a XI. kerületben több helyrõl váratlanul eltûntek
Ô
Fogyasztóként ért sérelmeit, panaszait illetõen keresse fel honlapunkat: www.akontroll.hu Kérdéseire szakjogászunk válaszol.
A KONTROLL VI. évf. 8. szám
http://www.akontroll.hu
A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Irodái és Klubjai
azok a bódék, amelyekben BKV jegyeket és bérleteket lehetett vásárolni. A gondot nemcsak neki, többeknek az okozta, hogy egyik pillanatról a másikra szüntették meg az elárusító helyeket, s aki például bérletet szeretett volna vásárolni, vehetett fél tucat jegyet, hogy aznap közlekedni tudjon, s másnap eljusson egy bérletpénztárhoz. A sarki újságosok tudni vélték, hogy a bódék területfoglalási engedélye nem volt rendben. A BKV-nál azt mondták, nem az õ asztaluk a dolog, alvállalkozók állították fel a bódékat, nekik kell a területfoglalási engedélyrõl gondoskodni. A közlekedési vállalatnak ezek szerint semmi köze ahhoz, hogy hol, ki mikor árul BKV jegyeket, s ezekhez a nagyközönség hogy jut hozzá. Persze nem csoda, hogy nem tudnak ilyen aprócseprõ dolgokkal foglalkozni, éppen elég gondjuk van a felsõ vezetõk óriási végkielégítésének kikalkulálásával, és az emiatti támadások kivédésével. De errõl legalább folyamatosan értesül a tisztelt publikum, nem úgy, mint a bérletek beszerzésének lehetõségérõl. - B.J.-nek az autójára a júniusi viharokban a VII. kerület egyik mellékutcájában rádõlt egy korhadt fa. A kocsiban csaknem félmillió forintnyi kár keletkezett. Casco nem volt a hat éves jármûvön, viszont a kárt nem õ okozta, hanem a Jóisten onnan a magasból. Ki a felelõs ezért? Mint kiderült, az önkormányzatnál az ilyen felelõsség körébe tartozó ügyekkel egy biztosítási alkusz foglalkozik. Megkeresésemre a hölgy közölte, hogy a károsult nála jelentkezzék, s én, mint civil szervezet fogyasztóvédelmi képviselõje legyek szíves kiszállni a dologból. Ezt meg is tettem. A panaszos viszont azóta több ízben elmondta, hogy küldik fûhöz-fához, s ha valamiben nem ismeri ki magát, jön a gúnyos tanács: forduljon a barátnõjéhez. Ez volnék én. Mindenesetre eltelt több mint egy hónap, és gyakorlatilag nem történt semmi. - K.M. keveredett a legkülönösebb ügybe: immár több ízben leveleket és csekket kapott a Parapszichológiai Centenáriumi Központ nevezetû cégtõl, szervezettõl /?/, hogy amennyiben befizet néhány ezer forintot, garantáltan öt és félmillió nyeremény üti a markát. Ha mégsem, a befizetett öszszeget visszaküldik. A panaszos a hibát ott követte el, hogy egy alkalommal valóban feladott egy csekket, természetesen nem nyert semmit, s a befizetett összeget sem küldték vissza. Reklamáló levelére nem válaszoltak, ellenben újabb csekkeket és agitáló tájékoztatókat küldtek. Mint elmondta, azért fordult a fogyasztóvédelemhez, mert talán sikerül megakadályozni, hogy a jövõben a hiszékeny emberek 3-5-8 ezer forintjaiból a szerencsejáték szerve-
zõi könnyû és munka nélküli nagy jövedelemhez jussanak. Bejelentést tettünk a rendõrségen, ahol ígéretet tettek, hogy megpróbálják felszámolni a valószínûleg tiltott szerencsejátékot. Ugyancsak bejelentést tettünk a Szerencsejáték Felügyeletnél, ahol elmondták, hogy hallottak már a szervezetrõl, és szeretnék, ha minél többen jeleznék, ha ilyen ajánlatokat kapnak. Mi, itt az újság hasábjain annyit tudunk tenni, hogy felhívjuk a figyelmet, senki ne dõljön be az ilyen fajta szerencsejáték szervezõknek, ám mielõtt a kukába dobnák a csábító ajánlatokat tartalmazó leveleket, jelezzék a hatóságoknál, kik és mire akarták rávenni õket. Utóirat: szóban már több ízben jeleztem, hogy az újságban tévesen szerepel a Cirmos utcai iroda fogadó órájának ideje. A helyes idõpont: kedd és csütörtök 15-17 óra között. Azonkívül az Etele úti klub irányítószáma nem 1119, hanem 1115. Köszönöm. Medvegy Magdolna A budapesti iroda és klub vezetõje
Sümeg-Csabrendek Julius 12-én klubbunk részt vett a Csabrendek-Sümeg Sport Horgász Egyesület horgászversenyén, ahol a verseny után fogyasztóvédelmi tájékoztatást adtunk a jelenlevõknek. A rendezvényen közel százan vettek részt.A gyermek és ifi horgászoknak összeállítottunk egy fogyasztóvédelemmel kapcsolatos tesztlapot és a legjobban válaszolókat megjutalmaztuk csokoládéval. Minden résztvevõ ebédet kapott a rendezvényen. Õszre tervezzük a környékbeli iskolákban a fogyasztóvédelmi elõadások megtartását. Mivel a nyaralások idõszaka van ,ezért más összejövetelünk juliusban nem volt. Tanai Tamásné Csabrendek-Sümeg Fogyasztóvédelmi klub vezetõje
Törökbálint Budaörs
A nyár közepén, a fõváros környéki településen az utazással és a parkolással kapcsolatos panaszok domináltak. - Ny. P- törökbálinti lakos családjával Görögországba készült utazni, így elõtte szükségesnek látta az európai uniós társadalombiztosítási kártyát kiváltani. Az elfoglalt férfi, mielõtt az OEP szigetszentmiklósi kirendeltségébe utazott volna , felhívta az ügyintézõ höl-
gyet, hogy pontosan milyen okmányokra lesz szükség. Miután a helyszínre érkezett, ugyanaz a hölgy közölte, hogy még egyéb iratok is szükségesek. Az ügyfélnek óriási önuralomra volt szüksége, hogy az ügyintézõ hölgyet finoman kérje meg, hogy legközelebb szíveskedjen korrekt információkat adni. Dr. K. Csaba Törökbálintról kislányát vitte a Péterfy utcai kórházba mandulamûtétre. A mûtét elhúzódott, az édesapának meg kellett hosszabbítani a parkolási engedélyt. Többszöri próbálkozásra sem sikerült a mobilparkolást elintéznie, mire befejezõdött a mûtét, és a család hazatérhetett. A családfõ már otthonában volt, mire az sms-ben elindított parkolási kérelmére megjött a válasz, hogy a parkolása befejezõdött- így a szükségesnél órákkal többet kellett fizetnie, illetve a gyermek mûtéte alatt a mobilparkolással bajlódnia. - A mobilparkolásra a fentien kívül több panasz is érkezett ebben a hónapban. S. M. törökbálinti lakos Budapesten 12.45-kor indított mobilparkolást, melyre az igazoló sms is megérkezett. Az autó szélvédõjén feltûnõ helyen látható volt a mobilparkolás matrica, de ennek ellenére az autóhoz érkezve 4500Ft-os pótdíjfizetésre felszólító csomagot talált. A hölgy egy órán keresztül hívogathatta a büntetésen szereplõ ügyfélszolgálat telefonját, ahol, amikor végre felvették, közölték, hogy másnap ismét telefonáljon az ügyfél, addigra informálódnak az ügyrõl. S. M. kérdésére, hogy ha jogtalanul rónak ki bírságot, legalább õk jelezzenek vissza, az ügyintézõ közölte, hogy ez nem áll módjukban. Vajon miért terheli a kellemetlenség mellett a telefonköltség is ebben az az esetben az ügyfelet? Scmidt Mónika A fogyasztóvédelmi klub vezetõje
Érd Százhalombatta
A TU SzázhalombattaÉrdi irodája 2009 júl. 1-jével az önkormányzattal kötött megállapodás alapján a helyi Polgárok Házában (2440 Százhalombatta, Ifjúság út 7.) önálló helyiséggel rendelkezik. Az iroda a fogyasztóvédelmi klubon kívül az EU-s projekt munkahelyszíne is. Egyre kevésbé, egyre kevesebbeknek a nyár a kikapcsolódás, a vakáció, a szabadság ideje. És ha még a hazai ajánlatot is komolyan vesszük itthon láss csodát könnyen dönthe-
tünk úgy, hogy kirándulást teszünk Magyarország valamelyik nevezetes helyén. Így jutott el Galambos F. és családja Sümegre, vár- és várjáték-nézõbe. Az elsõ meglepetés akkor érte, amikor a közel egyórás út után a vár bejáratánál építési adományra szólították fel, majd ezt követõen szó nélkül fizette ki negyedmagára a 6000 Ftos belépõt (2 felnõtt, 2 gyerek), de a várakozásnak és a csodavárásnak meg is volt az eredménye. A várudvaron 56, reneszánszból idetévedt középiskolás próbált a nagyérdemûvel kapcsolatba kerülni, ami végül is hallgatóság hiányában kudarcot vallott. Ezt követõen legalább 2 szinten összevissza egy teremnyi relikvia volt elszórva kiállítva. Egy vitrinben ismeretlen eredetû csatajelenetet lehetett látni ólomkatonákkal, felirat híján minden a látogató fantáziájára volt bízva. Néhányan kitartóan ácsorogtak a kínzókamrát ígérõ bejáratnál, ahova a gyerekekre való tekintettel (ki tudja mi van bent) különdíjért mégse kívánkoztak bemenni. Ami emlékül maradt, a 10 éves fiúk boldogan emlegették a vár egyik sarkában nappalra vasráccsal elzárt õrzõ-védõ kutyákat. Nagyok voltak és ijesztõek, késõbb is csak ez került szóba. J-né Szabó Éva A fogyasztóvédelmi klub vezetõje
Székesfehérvár A Székesfehérvári Tanácsadó Iroda július hónapban 7-én, és 21-én, keddi napokon rendezte meg fogyasztóvédelmi klubnapjait. A klubnapok biztosította lehetõséget valószínûleg a nyár miatt , kevesebb érdeklõdõ vette igénybe, de a klubnapon résztvevõk kis létszáma ellenére azért a jelenlévõk most sem tartották titokban véleményüket
- A július 7i foglalkozás beszélgetési irányvonala a gazdasági válsághoz és a megszorításokkal kapcsolatban felvetõdött gondolatok köré csoportosultak. L. László szerint az utóbbi fél év során a kereskedelemben mûködõ cégek, vállalkozások is tapasztalták az, hogy a háztartások vásárlási szokásai jelentõsen megváltoztak, azaz elin-
dult a családoknál a spórolás. Ennek azért ellentmond az, hogy L. László valamiért nehezen talál parkolóhelyet péntek délutánonként és szombati napokon a nagyobb bevásárló központok környékén. A média által hangoztatott kispénzû emberek valószínûleg ezen idõpontokat használják a nagyobb bevásárlások lebonyolítására - A jelenlévõ K. Péter fogalmazta meg azon kérdését, miszerint az állam által bevezetett államháztartási szigorítások, megtakarítások vajon milyen irányban befolyásolják a fogyasztóvédelemmel foglalkozó állami és civil szervezetek mûködését? (K. Péter reméli, nem negatív irányba.) Bár a jelenlévõk abban egyetértettek, hogy a felvetett kérdésre a pontos választ valószínûleg csak több év múlva kaphatjuk meg, remélhetõen azért a jelenleg e témával foglalkozó civil- és állami szervezetek a mûködésük biztosításához elég forrásokhoz jutnak
A július 21-i klubnap fõbb témáját a nyáron folyamatosan folytatódó tóparti fogyasztóvédelmi ellenõrzések és azok eredményei szolgáltatták. - M. Melinda örömét és egyetértését fejezte ki a fogyasztóvédelmi hatóság azon gyakorlatával kapcsolatosan, mely szerint a fogyasztóvédelmi ellenõrzések során az ellenõrök a hangsúlyt inkább a tájékoztatásra, a felmerülõ problémák megszüntetésére, és nem a pénz és egyéb büntetések kiszabására helyezik. M. Melinda szerint inkább ez a magatartás, és nem annyira a szigorú büntetés kényszeríti a vízparti kisbüféket, valamint azok vállalkozóit, alkalmazottait a törvény szabályainak betartására. - K. Éva és L. László nem osztotta M. Melinda véleményét, mert õk úgy gondolták, hogy a törvénynek megfelelõ magatartást ki kell kényszeríteni és erre a szigorúbb ellenõrzési magatartás a helyesebb. Elvégre, ha a vállalkozó a zsebén is érzi a büntetés súlyát, jobban odafigyel az elõírások betartására, valamint azok, saját alkalmazottai általi betartatására. A megjelentek abban egyetértettek, hogy ugyanazon probléma többszöri elõfordulásakor már mindenképpen célravezetõbb a
13
pénz- és egyéb büntetések alkalmazása
A székesfehérvári fogyasztóvédelmi klub / tanácsadó iroda július hónapban továbbította a tanácsadó irodákhoz eljuttatott A Kontroll aktuális lapszámait Székesfehérvár önkormányzatának, a megyében és a megyeszékhelyen mûködõ társszervezeteknek, egyesületeknek, vállalkozóknak, valamint az érdeklõdõ magánszemélyeknek. Detki Sándor A fogyasztóvédelmi klub vezetõje
Budakeszi A Budakeszi OTP fiókban rendszeres látogató Vné észrevételeit szeretnénk közzétenni. Az OTP fiók bejáratánál ki van írva, hogy a félfogadás érkezési sorrendben történik, az ügyféltér azonban L alakban helyezkedik el, és két irányban lehet helyezkedni az ügyintézõkhöz így elég nehéz követni a sorrendet. Azután vannak kiemelt ügyfelek, akiket soron kívül fogadnak az ügyintézõk. Miért nincs egy sorszám osztó automata, amely az intézendõ téma szerint és az érkezési sorrendet is figyelembe véve irányítja az ügyfeleket? Budakeszin több, más bankfiók is mûködik, és nyitvatartási idõben folyamatosan fogadja az ügyfeleket, a mi kedves OTP fiókunk pedig ebédidõben bezár! Megfigyelte panaszosunk azt is, hogy azokat az adatrögzítési feladatokat is az ügyféltérben és félfogadási idõben az ügyintézõk látják el, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a félfogadáshoz, azt a háttérben dolgozók is elláthatják. Ezzel lehetne csökkenteni a várakozási idõt és a torlódást. Az észrevételt megköszöntük. Sajnos magunk is tapasztaltuk annak jogosságát, mint régi ügyfelek. Csak megerõsíteni tudjuk azt, hogy Budakeszin több más bankfiók is mûködik, és javasolni tudjuk azoknak a költségeit összehasonlítani az OTP régi ügyfeleinek felszámított számlavezetési díjakkal. Fekete Csaba a fogyasztóvédelmi klub vezetõje
http://www.akontroll.hu
A TU Fogyasztóvédelmi Klubok címei, elérhetõsége a 14. oldalon olvashatók A KONTROLL, országos fogyasztóvédelmi társadalmi újság (Megjelenik minden hó utolsó hétfõjén) Fõszerkesztõ: Szabó Miklós Tördelõszerkesztõ: Jován László Fotórovat-vezetõ: Bud László Szerkesztõségi titkár: Varga Sándorné Lapigazgató: Széchenyi László Kiadja: a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával a Társadalmi Unió. Cím: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 13. I/4. Tel./fax: 215-9130, 215-9132 E-mail:
[email protected] ISSN: 1786-1969
Kedves Olvasónk!
Mi komolyan vesszük az Ön fogyasztóként szerzett tapasztalatait, panaszait és javaslatait. Kérjük, forduljon hozzánk levelével és számíthat az érdemi válaszra. A Kontroll szerkesztõi
14
Le a tûsarkúval!
http://www.akontroll.hu
A KONTROLL VI. évf. 8. szám
A láb dönti el, hogy jó-e a cipõ!
Régóta tudjuk, hogy a nõk többsége sok mindenre képes a divatért, a feltûnésért, népszerûségért, egyszóval a toppra kerülésért. Mindennek ellenére meglepõ volt az edzett idegzetûek számára is, hogy néhány fiatal, a modell, és az egyéb divatos szakmában tevékenykedõ hölgy részvételével futóversenyt rendeztek, kimondottan tûsarkú cipõben. A futóverseny lezajlott, szerencsére senki nem törte nyakát, lábát, annak rendje módja szerint kihirdették a gyõztest is. Arról már nem szól a fáma, hány cipõsarok esett e rendhagyó versengés áldozatául, és arról sem, hogy hány fiatal lába lépett a maradandó károsodás útjára. - Cipõt vásárolni és viselni sem könnyû -, mondja tömören összefoglalva véleményét dr. Mády Ferenc docens, az Ortopéd Klinika orvosa, aki naponta szembesül mûtétek során cipõ okozta kárszenvedett lábak gazdáival. -A lábunkra élethossziglan szükségünk van. De hogyan vásároljunk ennek tudatában lábbelit, errõl nem szólnak a híradások, és a reklámok, az üzleti fogások sem éppen a tartós, kényelmes, hordható cipõket favorizálják? Dr. M.F: - Sajnos, már elöljáróban le kell szögeznem, hogy az orvosi szempontból is jó, egészségügyileg kifogástalan, kényelmi cipõk sem nem olcsók, sem nem az utolsó divattrend szerint készülnek. Ezek ugyanis félig-meddig már gyógycipõnek számítanak. Van néhány bevált, elfogadott márka, ezek hosszú idõ után is tartják magukat, állják az idõ próbáját. Ezekre érdemes áldozni, fõként mindennapi, és munkahelyi viselésre alkalmasak.
Anélkül, hogy márkaneveket népszerûsítenék, sok vásárló ismeri ezeket. A divat azonban mindig gyõz az egészségügyi, és sokszor a jó ízlés szempontjai felett is. A cipõvásárlók nagy része, fõként a fiatalok nem azt nézik, hogy már a vásárlás pillanatában kényelmes, hordható legyen a cipõ, megvesznek akár egy számmal kisebbet is, majd bejáródik alapon, s azt sem bánják, ha dörzsöl az anyaga, ha nyom a lábujjnál, vagy saroknál. Gyakran megdöbbenve nézem, fõként téli jeges, csúszós idõben, mikor egy hölgy nyolc centit is meghaladó tûsarkon lavíroz, és nem gyõzök drukkolni, hogy csak épségben túlélje ezt a fajta cipõviselést. -Az vitathatatlan, hogy a cipõ öltöztet, harmonizálnia kell az öltözékkel, mert hogyan legyen valaki jólöltözött, elegáns, ha a cipõje kitaposott, elhordott darab? Dr. M.F: -Nem lehetetlen megtalálni az arany középutat, meg lehet keresni azt a kedvezõ arányt, mikor a jó, szép, kényelmes és divatos, mutatós egymásra talál. A cipõ olyan fogyasztási cikk, amit csak nagy odafigyeléssel kell, lehet megvásárolni. A kínálat ugyan bõséges, fazonban, anyagban, árban is, de az igazán hordható, egészséges lábbeli nagyon kevés. Az ortopéd orvosok ugyan ajánlásokat adnak a cipõgyáraknak, de a divattal, az aktuális trenddel, az üzleti érdekekkel nem tudunk versenyre kelni. A fiatalok kedvelik a tûsarkú cipõket, mi orvosok, a négy centinél magasabbat semmiképpen nem ajánljuk. Hogy miért? Nem azért, mert ádáz ellenségei vagyunk a szép lábaknak, a formát kiemelõ ki-
TU-MUOSZ Újságírói Fogyasztóvédelmi Klub Iroda és klubvezetõ: Dr. Mérõ Éva Tel: (+36 30) 647-9030 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-1116 Budapest, Fehérvári út 108-112. fsz.2. Tanácsadás: pénteken 9-12 óráig az érdeklõdõ újságírók számára. A hónap utolsó péntekén 11-13 óráig szakmai mûhelymunka.
Tanácsadás: hétfõn és szerdán 9-11 óráig Klubnap: szerdán 18-20 óráig
egészítõnek. Egyszerûen az egészségügyi szempontok miatt. A magas sarok a talpizmok elgyengülését eredményezi. A magas cipõsarok átrendezi a testsúly elhelyezkedését. Vagyis nem a sarokra, vagy a láb középsõ részére esik a testsúly kétharmada, ahogy normális esetben, hanem a láb elülsõ részére, a harántboltozatra, ami viszont nem képes ekkora terhelést elviselni. Ezért az itt lévõ szalagok, izmok meggyengülnek, megnyúlnak, a láb kisizületei a talajhoz nyomódnak, a láb harántíves szerkezete tönkremegy. De visszatérve az említett futóversenyre, én nem csak tûsarkúban ellenzem, mindenképpen, a városi talaj, fõként a beton nem az a hely, ami alkalmas erre, csakis az ízületek rongálására jó. - Akkor tehát járjunk lapos sarkúban? Dr.M.F: -Ezt nem mondom, ez a másik véglet. Ahogy a tûsarok divat, ugyanúgy a teljesen lapos, sarok nélküli, úgynevezett balerinacipõ is. Az ilyen cipõben viszont az Achilles ín feszül túl, a talp nem kapja meg a szükséges ingert az egészséges járáshoz. Vagyis az arany középút a járható itt is, mint általában mindenben. Persze a mezítláb járás más, az rendkívül egészséges, fõként ha természetes talajon történik, és már kisgyermek korban, mikor a lábboltozat még kialakulóban van, és ez jót tesz az izmoknak. Az emberi izomrendszer nem a betonon, aszfalton történõ civilizációs közlekedésre fejlõdött ki. Sokan felismerték, és felismerik, ezért próbálkoznak speciális cipõkkel, melyek utánozzák a mezítlábas járást. Már nálunk is kaphatók ilyen csodacipõk, de eddig még
csak árukról bizonyosodott be különleges voltuk. - Akkor végül is milyen szempontok szerint válasszunk cipõt? Dr.M.F: -Legyünk igényesek. És ez már érvényes a kisgyerek úgynevezett kezdõ cipõjénél, mikor járni tanul. Régen kimondottan erre a célra specializálódott cipészek, cipõgyári profilok voltak, ma már mindenféle alkalmi szandált, papucsot ráadnak az éppen járni tanuló kicsikre, akiknek az izmai éppen fejlõdnek, és a nem megfelelõ cipõben lábboltozatuk már korán deformálódik.
Sokszor hallani, olvasni, hogy egy-egy hölgynek a szekrényében 30-40 pár lábbeli is meghúzódik. Ez a cipõmánia csak az üzleti haszon növelésére alkalmas, de semmiképpen nem célszerû, és ésszerû. Kell egy kényelmi, úgynevezett strapacipõ, ami mindenhova viselhetõ a vásárlástól a napi dolgok intézéséig, munkahelyi cipõ, otthoni, és egy vagy két gálacipõ, amiket alkalmakra viselünk. Ilyen mennyiséget mindenki be tud szerezni, ízlésének, pénztárcájának, egészségének, igényének megfelelõen. Cipõvásárlásnál soha ne felejtsük el: járni, menni fo-
gunk a lábbeliben. Ami a szemünknek tetszik, ami a hajunkhoz jól áll, nem biztos, hogy a lábunknak is megfelel. A láb dönti el végsõ soron, hogy jó-e a cipõ. Az ortopédorvos naponta találkozik a cipõk számlájára írható rendellenességekkel, a tyúkszemtõl a bütyökig, a kalapácsujjtól az Achilles ínszakadásig, a sarkantyúig igen széles a skála. Fájdalmas lábbajok, melyek legtöbbje csak mûtéti úton állítható helyre. Megelõzhetõk, ha szem elõtt tartjuk: a kiegyensúlyozott, egészséges járás, a jó közérzet alapja a helyesen megválasztott cipõ. (leopold)
Sokat hallani az utóbbi idõben a mindennapjainkat mérgezõ vegyszerekrõl, melyek használati tárgyakban, élelmiszerekben, kozmetikumokban egyaránt megtalálhatók. Ám ha bio-élelmiszert keresünk, gyakran elbizonytalanít az elnevezések kavalkádja. Bio, öko, natúr, reform, integrált, vagy éppen átállási termékekkel egyaránt találkozhatunk bevásárló körutunkon. Csak az elõírásoknak megfelelõen elõállított és ellenõrzött termékeket lehet bio-nak, vagy más szóval öko-nak nevezni, az öszszes többi nem bio, nem öko! A natúr a kevésbé feldolgozott termék jelölõje, a reform az egészségre kedvezõ hatású készítményekre vonatkozik, az integrált a környezetkímélõ növényvédelemmel elõállított termékre utal. Átállási élel-
miszer az, amelynél a betakarítás elõtt legalább egy évig, gyümölcsök esetében két évig biotermesztést folytattak. A legtöbb vásárlónak a vegyszermentesség jut eszébe a biotermékekrõl, amelyek egészségesebb talajban teremnek, s ezért ízük, s értékes hatóanyagaik jobban megmaradnak, mint az erõteljes mûtrágyázással elõállított, csábító küllemû, de sokszor vízízû zöldségekben, gyümölcsökben. A bio állattartásban nem használnak növekedést serkentõ hormonokat, hozamfokozó készítményeket, antibiotikumokat és nyugtatókat és jó körülmények között tartják az állatokat A valódi bioterméken mindenképpen szerepelnie kell a biotermék, ellenõrzött ökológiai gazdálkodásból felirat-
nak, az ellenõrzõ szervezet nevének és a szervezet kódjának. Nálunk az ellenõrzést általában a Biokontroll Hungária végzi, import élelmiszereknél garanciát nyújt a gyártás helyszínén ellenõrzést végzõ szervezet neve és kódszáma. Nehezebb a dolgunk, ha biokozmetikumot keresünk, ugyanis sehol a világon nem szabályozzák ennek kritériumait. Ezért aztán a gyártó már akkor is a vevõcsalogató bio, vagy natúr címkét rakhatja termékére, ha a mesterséges vegyi összetevõk mellett egy kis növényi kivonatot is használ, hiszen a biokozmetikum elnevezés törvényileg nem védett! Aki hiteles tájékoztatást szeretne, elsõsorban a fogyasztóvédelmi szervezetek tesztjeibõl kaphatja azt meg. Szádvári Lídia
Tel: (+36 30) 966-8079 Iroda és klub: H-2440 Százhalombatta, Csenterics út 4. Tanácsadás: hétfõn: 10-12 óráig Klubnap: minden második kedden 10-14 óráig.
Ajka Iroda és klubvezetõ: Torma Gyöngyi Tel: (+36 70) 244-6801 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-8400 Ajka, Kandó ltp. 24. Tanácsadás: hétfõtõl-péntekig 17-18 óráig Klubnap: ugyanott, ugyanakkor.
Nem mind bio, ami annak látszik
A TU fogyasztóvédelmi tanácsadó irodák és klubok
Budapest Iroda és klubvezetõ: Medvegy Magdolna Tel: (+36 30) 466-1715 Iroda: H-1112 Budapest, Cirmos u. 8. Tanácsadás: kedden és csütörtökön 17-19 óráig Klub: H-1119 Budapest, Etele út 38/a fsz.4. Klubnap: Páratlan héten, szerdán 17 órától
Debrecen Iroda és klubvezetõ: Dr. Szikora Veronika Tel: (+36 52) 438-033 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-4028 Debrecen, Kassai út 26. hétfõ vagy kedden megbeszélés alapján
Jászberény Iroda és klubvezetõ: Lipták Zoltán Tel: (+36 30) 631-0542 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-5100 Jászberény, Ifjúság út 24.
Nyíregyháza Iroda és klubvezetõ: Pál Istvánné Tel: (+36 20) 824-4052 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-4400 Nyíregyháza, Rezeda u. 79/a. Tanácsadás: hétfõtõl-péntekig 10-14 óráig, de idõpont egyeztetéssel szükség szerint. Klubnap: minden kedden 1719 óráig Pécs-Baranya Iroda és klubvezetõ: Kiss Varga István Tel: (+36 72) 238-888 Tel: (+36 20) 923-8888 Tel: (+36 20) 933-8888 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-7629 Pécs, Komlói út 94-98. (Origó-Ház) Tanácsadás és klubnap: hétfõtõl-péntekig 8-17 óráig Zalaegerszeg Iroda és klubvezetõ: Fekécs Imre Tel: (+36 30) 227-9250 E-mail:
[email protected] E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-8900 Zalaegerszeg, Kert u. 8. Tanácsadás: hétfõn és pénteken 16-19 óráig Klubnap: hétfõtõl-péntekig 9-12 óráig
Csabrendek - Sümeg Iroda és klubvezetõ: Tanai Tamásné Tel: (+36 30) 927-3724 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-8474 Csabrendek, Rákóczi út 14/a Tanácsadás: a hét minden napján Klubnap: minden második csütörtökön 17 órától. Tapolca Iroda és klubvezetõ: Fodor Gyula Tel: (+36 20) 477-2711 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-8300 Tapolca, Fõtér 10. (Könyvesbolt) Tanácsadás: a könyvesboltban kedden és pénteken 14-17 óráig. Klubnap: ugyanott, ugyanakkor.
Budakeszi Iroda és klubvezetõ: Fekete Csaba Tel: (+36 23) 457-026 Fax: (+36 23) 450-798 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-2092 Budakeszi, Fõ u. 258. Tanácsadás: hétfõn, szerdán, pénteken: 14-18 óráig kedden és csütörtökön 9-14 óráig Klubnap: ugyanott, ugyanakkor. Százhalombatta - Érd Kistérségi Fogyasztóvédelmi Klub Iroda és klubvezetõ: J-né Szabó Éva
Székesfehérvár Iroda és klubvezetõ: Detki Sándor Tel: (+36 20) 255-4339 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-8000 Székesfehérvár, Gánts Pál u. 17. Tanácsadás: hétfõn és pénteken 16-18 óráig Klubnap: a páros héten kedden 1730-1930 óráig Szolnok Iroda és klubvezetõ: Lipták Zoltánné Tel: (+36 30) 303-6005 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-5000 Szolnok, Sajtó u. 10.I.3. Tanácsadás: kedden és szerdán 13-15 óráig Klubnap: kéthetenként egyeztetés szerint Tata Iroda és klubvezetõ: Hohl Klára Tel: (+36 30) 387-4732 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-2890 Tata, Kazincbarcika út 4/c Tanácsadás: szerdán 17-18 óráig Klubnap: ugyanott, ugyanakkor.
Gyöngyös Iroda és klubvezetõ: Szoó Sándor Tel: (+36 37) 315-303 Tel: (+36 20) 941-2302 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-3200 Gyöngyös, Jászsági út 3/B Tanácsadás: Kedden és csütörtökön 14-17 óráig Klubnap: ugyanott, ugyanakkor. Törökbálint - Budaörs Kistérségi Iroda és klubvezetõ: Schmidt Mónika Tel: (+36 70) 317-2347 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-2045 Törökbálint, Deák Ferenc u. 51. Tanácsadás: hétfõn 13-15 óráig Klubnap: pénteken 16-17 óráig. Iroda és klub: H-2040 Budaörs, Szabadság út 74. Tanácsadás: páratlan héten kedden 15-16 óráig Klubnap: páros héten kedden 15-17 óráig
Dél-alföldi Regionális Iroda és klubvezetõ: Oláh-István László elnök Iroda és klubvezetõ h. Oláhné Szabó Éva titkár Tel: (+36 62) 269-376 Tel: (+36 70) 424-2882 Tel: (+36 70) 603-4360 E-mail:
[email protected] Levelezési cím: H-6768 Baks, Váradi u. 16. Iroda és klub: H-6722 Szeged, Földvári út 3. Tanácsadás: csötörtökön és pénteken 16-19 óráig Klubnap: a hónap utolsó pénteken 16 órától Nagykanizsa Iroda és klubvezetõ: Szeri Ferenc Tel: (+36 30) 278-2523 Tel: (+36 70) 612-4338 E-mail:
[email protected] Iroda és klub: H-8800 Nagykanizsa, Petõfi u. 5. II. 204. Tanácsadás: hétfõn és csötörtökön 14-16 óráig Klubnap: ugyanott, ugyanakkor.
Cegléd Iroda és klubvezetõ: Kõhalmi Dezsõ Tel: (+36 30) 369-4161 E-mail:
[email protected] Iroda: H-2700 Cegléd, Rákóczi út 37/a Tanácsadás: hétfõn és kedden 17-19 óráig Klub: Kossuth Mûvelõdési Központ és könyvtár H-2700 Cegléd, Kossuth tér 5. Klubnap: a hónap utolsó elötti szombatján 16-18 óráig
A KONTROLL VI. évf. 8. szám
Mindennapi mérgeink
http://www.akontroll.hu
15
Figyelem: önmagunkról van szó!
Methylchloroisothiazolinone. Micsoda? Aztán Imidazolidynyl Urea. És a többi
Nem kémia órán, vagy vegyszergyárban vagyok, hanem a boltban. Miután elhatároztam, hogy alaposabban megnézem, milyen tisztálkodó szereket és kozmetikumokat válasszak a zavarba ejtõen bõséges kínálatból, tanácstalanul bogarászom a flakonok, tubusok, tégelyek apró betûs feliratait: vajon mit jelentenek ezek a latin betûs elnevezések?
Felnõtt vegyszereink
Életünk vegyszerek, vegyületek között telik, amelyek otthonunk, munkahelyünk leghétköznapibb tárgyaiban is megtalálhatók: az ülõgarnitúránkban, a szõnyegünkben, a számítógépben, az irodai eszközökben, a tévékészülékben, a konyhai eszközeinkben, de gyerekeink játékaiban, tisztítószerekben, illatosítókban, és nem utolsósorban tisztálkodó szereinkben és a naponta használt kozmetikumainkban. Ezek között a vegyületek között az egészségünkre ártalmas anyagok is szép számmal megtalálhatók, azonban erre a veszélyre a gyártók nemigen hívják fel a vásárlók figyelmét. Holott a legújabb kutatások szerint sok betegség mindenekelõtt az allergia, asztma, daganatos betegségek, szaporodási problémák okozói lehetnek a különféle vegyszerek. Leginkább a csecsemõkre, a fejlõdésben levõ szervezetre hatnak ezek károsan, de még a babaápoló szerek is tartalmaznak különféle vegyi összetevõket. Ha már környezetünk tárgyaiban elkerülhetetlenül jelen vannak ezek az anyagok, legalább saját testünkre vigyázzunk körültekintõbben! A szappanok, tusfürdõk, samponok, fogkrémek, arc- és testápolók, borotvahabok, dezodorok, hajfestékek és egyéb, naponta magunkhoz vett termékek többségét kémiai úton állítják elõ. Ezek a vegyi termékek kis molekulasúlyú öszszetevõket tartalmaznak, ezért hatóanyagai könnyen és gyorsan felszívódnak a bõrünkbe, s a véráramon keresztül a belsõ szerveinkbe. Arról, hogy hoszszú távon hogyan befolyásolják egészségünket a kozmetikumokkal együtt szervezetünkbe kerülõ vegyszerek, arról csak elképzeléseink lehetnek, de tény, hogy a bõrgyógyászok egyre több allergiás esettel találkoznak, s a rejtélyes okokból eredõ panaszok száma is növekszik. A gyártók, olcsósága miatt szívesen használják a nátrium lauryl szulfát nevû habképzõ, tisztító hatású anyagot, amely nem csak gépi zsírtalanító és autómosó szerekben, hanem fogkrémekben, tusfürdõkben, samponokban is kifejti áldásos hatását. Nem csoda, ha ez az agresszív vegyszer könnyen tönkreteheti fogínyünket, bõrünket, s különféle panaszokat okozhat. Nem tesznek jót szervezetünknek a különféle tartósítószerek sem, amelyek lehetõvé teszik, hogy akár évekig várakozhassanak a termékek a bol-
tok polcain a vásárlókra. A legismertebbek közülük a formaldehid-származékok, amelyek jó esetben csak a nyálkahártyát irritálják, de allergiát, daganatos betegségeket is okozhatnak. A baktériumölõ triklozán számos fogkrémben is elõfordul. Lenyelve különösen veszélyes, mert erõs baktériumés gombaölõ hatása révén elpusztítja az emésztéshez nélkülözhetetlen baktériumokat is! Ráadásul a klóros csapvízzel reakcióba lépve kloroform keletkezik belõle, amely károsítja a májat, a vesét. A különféle parabének a nemi mûködést befolyásolhatják hátrányosan. A kerülendõ anyagok második csoportját az emulgeálószerek alkotják, melyek a kozmetikum megfelelõen kenhetõ állagát biztosítják. Ha PEG, polyglykol, polysorbate nevû összetevõt látunk a csomagoláson, érdemes tudni, hogy ezek, a kozmetikum bõrbe jutását elõsegítõ hatásukkal együtt, a mérgek felszívódásának is szabad utat nyitnak. A kozmetikumok gyakran színükkel, illatukkal csábítanak vásárlásra. A gyümölcs illatú tusfürdõ azonban sosem találkozott névadójával, annál inkább mesterséges színezékekkel. Az állati eredetû anyagok közül a nõstény bíbortetûbõl nyert színezõanyag, amely rúzsokban, körömlakkokban és más kozmetikumokban már E120 néven köszön vissza, sok súlyos allergiás esetért felelõs. A közelmúltban sokan értesülhettek arról, hogy egy hajfesték használója nehézfém-mérgezést kapott annak rendszeres használata során. Még szerencse, hogy megtalálták a gyanútlan vásárlónál a betegség okozóját. Bár a nyolcvanas évek óta több hajfestéket betiltottak, továbbra sem árt az óvatosság. A világos festékek gyakran tartalmaznak maró hatású hidrogén-peroxidot, amely fejfájást, hányingert okozhat, de a sötét színû festékek sem veszélytelenebbek, mert károsíthatják a légzõ- és az immunrendszert.
A babaápolási termékekrõl
Nézzük, mit ajánl a kozmetikai ipar a babaápolásra, már három hónapos kortól? Egy ismert márka, mely címkéje szerint 100 %-osan színezék- és alkoholmentes, ráadásul bõrgyógyászatilag tesztelt, 23 öszszetevõt tartalmaz. A benne lévõ titokzatos Paraffinum Liquidum és a Petrolatum (magyarul vazelin) ásványi
olaj származék. Mi is voltaképp az ásványi olaj? Az üzemanyaggyártás, a benzinkészítés mellékterméke, ezért nagyon nagy mennyiségben, és viszonylag olcsón hozzáférhetõ. Minõsége széles skálán mozog, az egyszerû kenõolajtól kezdve egészen az orvosi tisztaságú ásványi olajig. Az általános használatra szánt kozmetikumokban elõszeretettel használják. Ezek az olcsó vegyi anyagok egy vékony, filmszerû réteget alkotnak a bõr felszínén és elzárják a pórusokat, megakadályozva, hogy a bõr természetes olajokat termeljen, s ezzel gátolják a bõr természetes légzését, a méregtelenítést, a sejtek megújulását. A csecsemõknek szánt terméken ugyancsak olvasható Parfume gyûjtõnév illatanyagokra vonatkozik. Ez is megtalálható a kozmetikumok mintegy felében, de a csomagoláson az összetevõk általában nincsenek megnevezve. Sokszor ki sem derül, miért szenved allergiától a készítmény használója. Ha ennyi veszélyt rejtenek a kozmetikumok, de akár egy fogkrém is, akkor ki szavatol a vásárlók biztonságáért? Mióta beléptünk az Unióba, már nem állami intézmény vizsgálja meg a termékeket még a forgalomba hozataluk elõtt, hanem a gyártók felelnek azért, hogy
termékük hatékony, de egészségre ártalmatlan legyen. Mindössze a készítményre vonatkozó különféle vizsgálatok eredményeit kell dokumentálniuk, s az OÉTI áldásával máris forgalomba hozhatják. Az ellenõrzések csak utólagosak, szúrópróbaszerûek. Azt pedig végképp senki nem firtatja, vajon a feltüntetett összetevõkön kívül tartalmaz-e valami mást is az adott kozmetikum. Bár a fogyasztók panaszai nyomán az OÉTI megtilthatja az ártalmasnak bizonyuló kozmetikumok forgalomba hozatalát, ez már esõ után köpönyeg.
a REACH (Magyarul: Vegyi anyagok bejegyzése, értékelése és engedélyezése) 2007 óta van érvényben, mely lehetõvé teszi, hogy legalább annyit megtudjunk, szerepel-e az adott kozmetikumban a REACH listáján a legveszélyesebbek között nyilvántartott anyagok valamelyike.
Mit tehet a vásárló?
Azt, hogy nincs minden rendben a gyártók háza táján, a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti döntésben kiszabott bírságai is mutatják. A 2009. január 1-május 31 között kiszabott hat legnagyobb bírság közül hármat kozmetikai cégekre szabtak ki, a fogyasztók megtévesztése miatt. Az elsõ helyezett 150 millió forinttal lett szegényebb a bírság kifizetése után
Ez azonban sovány vigasz a kiszolgáltatott, alulinformált fogyasztónak, akinek a terméken feltüntetett vegyi anyagok nevei semmit sem mondanak! Európa új vegyianyag-szabályozása,
Könnyen pórul járhat, ha a reklámokra hagyatkozik. Nem árt tudni, hogy minél tovább tartható el egy kozmetikum, annál több tartósítószerre van ehhez szükség. Minél hoszszabb az összetevõk listája, általában annál több ártalmas anyaggal találkozhatunk a használat során. Olyan terméket keressünk, amely a lehetõ legkevesebb vegyszert tartalmazza. Azt is figyelembe kell venni, hogy a különbözõ kozmetikumok hatásai a napi használat során összeadódhatnak. Jó döntés lehet, ha a kozmetikustól vásároljuk a terméket, mert személyre szabott és több hatóanyagot tartalmazó készítményt kapunk. Érdemes az olcsó kõolajszármazékok paraffin, petrolatum, vazelin, mineral oil, microkristalline wax és társai - helyett értékes növényi olajokat tartalmazó kozmetikumokat keresnünk, de semmi esetre sem azokat,
képtelen kívánságait illetõen konzultáljunk a többi szülõvel és magával a tanárral is. A szülõkön egyébként is sok múlik: egy korszerû gondolkodású, összetartó szülõi munka-
rõl származó tollat, papírt használjon. Ez apró megtakarítás, de nagymértékben erkölcsromboló szokás (azaz lopás). A gyerek szokja meg, hogy tanév elõtt rendet rak a szobá-
közösség képes rávenni a tanárokat és a tanítványokat, hogy amit lehet teremszépítés, osztálypénz megteremtés, kirándulások, más programok oldjanak meg saját erõbõl, kreatív munkával maguk a gyerekek. Kialakult gyakorlat: összeszedetni a pénzt valamire, de manapság ez sok családnál nem mûködik, másrészt nem nevel semmire sem. A gyümölcsszedéstõl a még távolinak tûnõ farsangi büfé megszervezéséig sok lehetõség van a korai vállalkozó kedv és környezetkímélõ módszerek bevezetésére. Ne szoktassuk rá a gyereket arra, hogy a szülõ munkahelyé-
jában, és selejtez. Ha feltétlenül meg kell õrizni a tankönyveket, mondjuk ismétlés céljából, akkor azok legyenek eltéve szép, mutatós, fillérekbe kerülõ, egyforma dobozokban. De lehet találni közértekben ingyen dobozt is, és bevonni szép papírral. Mindegyikre rá kell ragasztani egy apró listát, mit tartalmaz.
Bírságok a fogyasztók védelmében
Iskolaszezon elõtti gondolatok Csináld magad, évnyitó elõtt
Mindjárt vége a vakációnak! Ahogy megjelennek a hipermarketek õszi akciós ajánlatai sok gyerek sóhajt fel így. Ez is afféle hungaricum: a világ egyetlen országában sem szokás ezzel riogatni augusztusban a diákokat. Egyrészt, mert mindig, mindenféle iskolaszer kapható szinte állandó választékban, másrészt, mert nem kell ennyiféle drága holmit venni, harmadrészt pedig, mert egyes fejlett nyugati államokban ingyenesek a taneszközök, negyedrészt, mert van ahol már augusztus 18-án elkezdõdik a tanév. De maradjunk mi csak itthon. Elõször is nézzük át az otthoni készletet, és amit lehet, mentsünk meg. Nincs értelme mindenbõl újat venni és a régit kidobni (vagy tartalékolni, ami csak fölöslegesen foglalja a helyet). Egy ilyen iskolaév-kezdés kiváló alkalom arra, hogy megmagyarázzuk a nagyobbacska gyermeknek: érdemes megvárni, hogy mit kér a tanár néni, és aztán vásároljunk. Vagy próbáljuk átgondolni mi az, amire feltétlenül szükség lesz, és egyelõre csak azt beszerezni. A másik bevezetendõ szokás: legyen a gyerek kreatív és saját maga mondjuk a szülõkkel együtt alkosson, szabjon, varrjon, barkácsoljon tolltartót, tornazsákot, uzsonnás szütyõt, netán reparálja, vagy javíttassa meg a régi hátizsákot, válltáskát.
A tanszerek
A tanszerek közül lehetõleg olyat válasszunk, amelyik nem mûanyag, nem giccses, nem rikító színû, nem méregdrága és két hét múlva nem kell eldobni. Lehetõleg igyekezzünk egyforma jellegû, stílusú taneszközöket beszerezni. Különösen most, a gazdasági válság idején, a tanárok néha meglepõ,
Ruha,- iskolaruha
Az õszre való felkészüléshez hozzá tartozik, hogy kiválogatjuk, együtt a gyerekkel a kinõtt ruháit. Ezeket el lehet ajándékozni, és felhívni családsegítõ szolgálatot, anya- és gyermekmentõ intézményeket vagy a
amelyekbe csupán vevõcsalogatónak kevertek egy kis természetes hatóanyagot a sok mesterséges összetevõ közé. Ügyeljünk a szavatossági idõre, mert hiába természetes az alapanyag, a megavasodott növényi olajt tartalmazó kozmetikum nem tesz jót sem a bõrünknek, sem a pénztárcánknak. Aki nem tudja megfizetni a gyógynövényboltokban kapható, természetes alapanyagokból készült kozmetikumokat, akár a hûtõszekrényébõl is elõszedheti szépségápolása kellékeit, így például a drága szemránckrém helyett használhat uborkát, de a sor folytatható gyümölcsök, tejtermékek egész sorával. Markovics Vera, a Tudatos Vásárlók Egyesülete kozmetikus szakértõje szerint, aki egészségesebb, szebb bõrben szeretne lenni, annak elsõsorban belülrõl kell táplálnia azt. Mindenkinek azt tanácsolja, hogy vizsgálja felül életmódját. Ha megfelelõen táplálkozunk, elegendõ zöldfélét, gyümölcsöt és kevesebb zsírt, sót és édességet fogyasztunk, ezen kívül elegendõ pihenést biztosítunk szervezetünknek, bõrünk meghálálja azt és kevesebb kozmetikumra lesz szükségünk. Legyünk tudatos vásárlók akkor is, ha szépségápolási termékeket veszünk! Szádvári Lídia
Vöröskeresztet. Az csak félmegoldás, ha letesszük a kuka mellé a kimosott ruhákkal teli szatyrokat, mert nem biztos, hogy oda kerülnek, ahova valók vagy megázhatnak. Az új ruhák beszerzése a legtöbbször elkerülhetetlen. Gondoljuk át, a kínai piactól a hipermarketig és a márkaboltig, melyik lenne a megfelelõ beszerzési helyszín, pénztárcánktól, no meg a gyerek korától függõen. Ma már nem divat az egyenköpeny hálIstennek, de a méregdrága magániskolákban nem véletlen a kötelezõ egyenruha viselése
Igaz, ott mindenki tehetõs, nem kell tehát kitûnni vagy éppen szégyenkezni. A hátizsákot illetõen jobb lenne a drágább, de strapabíróbb mellett maradni, mert olcsó húsnak híg a leve, a táska hamar szétmállik, pláne, ha nem hátizsákként hordja a gyerek, ha a vállán viseli, ami a gerincének árt, és ha ötször annyi könyvet szuszakol bele, mint amennyi belefér. Meg kell õrizni a blokkot! Az évnyitók és más iskolai ünnepek ma már nem ünnepek. Kár. A gyerekek még nem tudják, mit vesztenek vele. Van egy közelmúltbeli emlékem egy budai ballagásról. Az érett tanulók ahány, annyiféle drága, csicsás, szexis miniruhában, vagy éppen buggyos-koszos nadrágban vonultak, a szülõk fele sem volt ünneplõben. Ezzel nemcsak az iskolát becsülték le, de a gyerek teljesítményét és azt a négy évet is, amelyet az intézményben töltött
.Nem árt tehát egy normális fehér blúz és egy csinos szoknya vagy sötét nadrág hátha akad még oktatási intézmény és tanár, amely és aki ad arra, hogy a vizsgákon, ünnepeken a gyerekek normálisan öltözzenek, viselkedjenek. Elek Lenke
16
http://www.akontroll.hu
A KONTROLL VI. évf. 8. szám
Sütõ, fõzõhely, tûzhely A vásárlásukkal kapcsolatos tudnivalók
lönbözõ húsokhoz, milyen hõmérsékletet és idõtartamot célszerû beállítani. Sõt, ebben a kategóriában kapható hússzonda is! Ez a remek szerkezet megméri a hús belsõ hõmérsékletét. Egy hosszú tût kell beledugni az adott húsba, és a beépített számítógép kiszámolja, meddig kell sütni, miután beállította az ember, mennyi és milyen húsról is van szó. Praktikus extra még, hogy a gyakran sütött ételek sütési beállításait el lehet menteni, azaz ha sokszor sütünk csirkét, akkor azt rögzíthetjük (pl.: Név: sültcsirke, Hõfok: 200 fok,
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mi a különbség a címben szereplõ három készülék kategória között. A mai konyhák igénye és divatja azonban, már éles határvonalat húz a sütõ, a fõzõhely és a tûzhely között. A sütõ sütésre a fõzõhely fõzésre, míg a tûzhely mindkét funkció teljesítésére alkalmas. A sütõ és a fõzõhely külön-külön is beépíthetõ, nem szükségszerû, hogy a fõzõhely alatt legyen a sütõ, míg a tûzhelynél egy közös egységet alkot a két funkció elvégzésére alkalmas készülék. Mivel a külön-külön beépíthetõ sütõ, illetve fõzõlap a beépítési variációknak köszönhetõen kedvezõbben elhelyezhetõ a konyhában, talán nem meglepõ, hogy az ára is jóval meghaladja a tûzhely árát.
beépítésre. Aki a hagyományos tûzhelyet használja, nem is tudja, hogy milyen kényelmes egy magasabbra beépített sütõ. Nemcsak a sütés folyamata válik áttekinthetõbbé,
Az elektromos készülékek kezelhetõsége számos háziaszszonynak okoz gondot. Nekik az egyszerûbb sütõk közül érdemes választani, mert akinek még egy digitális óra beállítása
Dominó elektromos és gázüzemû fõzõlapok
Indukciós fõzõlap
Milyen energiával mûködnek?
A profi szakácsok véleménye szerint fõzõlapból a gázos a jobb, míg sütõbõl az elektromos. Ez azért van így, mert a gázsütõben kiszárad az étel, mivel az égés során csökken a sütõ belsejének oxigén tartalma. Ezen kívül a gázsütõknél nem lehet precíz hõmérsékletet beállítani a nyomás ingadozása miatt. A fõzõlapnál a gázos melletti voks a gyorsaságnak köszönhetõ és annak, hogy nincs szükség nagy teljesítményû villamos hálózat kiépíttetésére, amelynek költsége a mai szolgáltatási árak miatt vetekszik a készülék árával. Természetesen a gázos kivitelnél feltételezzük, hogy nem kell a gázvezeték konyhába vitelérõl is gondoskodni. Az elektromos fõzõlapnál sok háziasszony nem szereti, hogy hosszabb a felfûtés, mint a gázossal és bonyolultabban szabályozható, mint a gázos társa.
A sütõkrõl
A sütõk beépítendõ készülékek. Bár elvétve gázos sütõ is fellelhetõ, azonban a tényleges kínálat az elektromos sütõk közül van. A mai konyhák kialakításánál már egyre gyakrabban érvényesíthetõ az az igény, hogy a sütõ, a felhasználó számára legkényelmesebb magasságba kerüljön
Hagyományos vasmagos fõzõlap
hanem a tepsik kezelése is lényegesen könnyebb. Egy konyhai felújításnál érdemes jól átgondolni, hogy milyen készülékek és elhelyezések teszik könnyebbé a konyhai munkát. A sütõk az áruk és a szolgáltatásuk alapján három kategóriába (alap, közép- és csúcs) sorolhatók.
Mi a fontos?
Vásárláskor gyõzõdjön meg arról, hogy a gázos készüléket milyen gáznemre (vezetékes, vagy propán-bután) készítették gyárilag. Ha nem egyezik meg a gáznem az Ön lakhelyén lévõvel, akkor szakemberrel kell a fúvóka cserét elvégeztetni, ha arra alkalmas a készülék. Elektromos sütõnél lehetõleg A energiaosztályú készüléket válasszon, mert jelentõs, akár 30%-os energiamegtakarítás is elérhetõ vele a B energiaosztályúhoz képest. Ha valaki egyszerre több szinten is szeretne sütni, akkor a légkeveréses változatot válassza (még ha drágább is), ugyanis a használat során megtérül az ár. Nem mindegy, hogy egyszerre egy, vagy két tepsi étel készül el, közel azonos idõ alatt.
is gondot okoz, az nem tudja kihasználni az idõnként szükségtelenül sok funkciót. A beépítésnél törekedni kell az optimális magasság megválasztására, mert a túl magasra beépített sütõ (amikor a tepsi már a fejmagassághoz közelít) nem kényelmes, hanem veszélyes. Az üzletekben bemutatott kész konyhákból számos ötlet meríthetõ.
A fõzõlapokról
A fõzõlapok széles választéka bizony nem könnyíti meg a döntést. Ezért nem árt tudni néhány fontos dolgot: A gázfõzõlapokról talán nem szükséges külön ismertetés, hiszen azt ismerik a legtöbben a hagyományos gáztûzhelyek alapján. Ennek a fõzõlapnak az a Az elektromos üzemû fõzõlapoknál azonban újdonságnak számít az indukciós kivitel. lényege, hogy az indukciós fõzõzóna felismeri a ráhelyezett edényt és annak méretét, és automatikusan alkalmazkodik hozzá. Ennek köszönhetõen nem fûti feleslegesen a konyhát. Ha figyelembe vesszük, hogy 2 liter 15 °C-os víz 90 °C-ra történõ felfûtéséhez üvegkerámia fõzõlapnál kb. 9,5 perc, gázfõzõlapnál 7 perc, míg az indukciósnál 3,4 perc szükséges, akkor nem kétséges, hogy melyik a leggazdaságosabb. Az indukciós fõzõlap kinézetre olyan, mint az üvegkerámia, azonban a felület alatt nem fûtõszálak, hanem indukciós tekercsek találhatók. Amikor mágnesezhetõ edényt helyeznek a fõzõlapra, a tekercs elektromágneses mezõt hoz létre. Amíg az edény a mágneses mezõben van, addig annak az anyaga felmelegszik, ami felmelegíti az ételt. Fontos tudni, hogy szívritmus-szabályzóval élõk nem használhatják. Az edények alkalmassága egy mágnes segítségével ellenõrizhetõ. Ha az edényhez tapad a mágnes, akkor az alkalmas az indukciós fõzõlaphoz. Fontos tudni azt is, hogy az elektromos üzemû fõzõlapok 6-7 kW-os teljesítménye külön hálózatbõvítést igényelhet. Az utóbbi idõben egyre nagyobb választék található a dominó fõzõlapokból is, így mindenki igénye szerint állíthatja össze a fõzõfelületét.
A tûzhelyekrõl
Üvegkerámia fõzõlap
Aki egy régi tûzhelyét szeretné újra cserélni a konyhai berendezés változtatása nélkül, annak is számos választási lehetõség áll a rendelkezésére.
Mi a kényelmes?
A görgõs sínek megkönnyítik az étel forgatását, keverését, mert a rács, vagy a tepsi a görgõkön kihúzható és nem kell benyúlkálni a forró sütõbe. A legkényelmesebb a kihúzható sütõkocsi, de ezért a kényelemért bizony mélyen bele kell nyúlni a pénztárcába. A külön megvásárolt sütõ tetszés szerinti magasságba építhetõ be a konyhában, ami jóval kényelmesebbé teszi a használatát. A profi minõségû sütõk már komoly LCD kijelzõvel rendelkeznek, érintõgombokkal és magyar menüvel ellátva. Néhány komolyabb gyártó sütõinek menüje recepteket is ajánl, ami jól jöhet, ha az embernek nincs ötlete, hogy mit fõzzön. Sokkal hasznosabb funkció lehet ennél az, hogy meg tudja mondani, kü-
Gázfõzõlap
WOK égõs gázfõzõlap Idõ: 55 perc) és utána mindössze egy gombnyomással indítható a csirkesütési akció. Kár, hogy ezek a tudású készülékek irreálisan magas áron érhetõk el.
Kapható: gázsütõs gázfõzõlapos gázsütõs üvegkerámia fõzõlapos gázsütõs vasmagos elektromos fõzõlapos elektromos sütõs gázfõzõlapos elektromos sütõs üvegkerámia fõzõlapos elektromos sütõs vasmagos kerámia fõzõlapos tûzhely. A szabadonálló tûzhelyek szolgáltatásai a legtöbb esetben szerényebbek, mint
a beépített készülékeké, de az áruk is az. Ha valaki nem rajong a fõzésért, akkor is a gázos készülékek szikragyújtása, vagy kapcsolóba épített gyújtása, valamint a sütõk hagyományos és légkeveréses funkciói biztosítják az alapvetõ igényeket.
FONTOS TUDNIVALÓK!
Akár szabadon álló, akár beépített gázkészüléket használ, a gázhálózati csatlakozást biztosító flexibilis gázbekötõ tömlõt maximum 5 évente ki kell cseréltetni, mert elöregedése miatt gázszivárgás léphet fel. A gyártók elõírják, hogy a készülékeket csak a kijelölt szervizek, vagy arra feljogosított szakemberek helyezhetik üzembe. Ezt minden esetben be kell tartani, hogy a készülékre vonatkozó jótállási igény szükséges esetben érvényesíthetõ legyen. A mai energiaárak mellett érdemes odafigyelni az energiatakarékosságra. Ezért célszerû akár a sütõt, akár a fõzõlapot (a gáz kivételével) már a befejezést megelõzõen lekapcsolni, hogy a maradék-hõ által biztosított energia kihasználható legyen. A készülék elhelyezése során kerülni kell a hûtõkészülék mellé történõ telepítést, hogy a sütés-fõzés során keletkezõ közvetlen hõ miatt ne kényszerítsük a hûtõt többletfogyasztásra. A régi tûzhelyeknél gyakori szokás volt, hogy egy cserép sütõbe helyezésével igyekezett a háziasszony az egyenletesebb sütésrõl gondoskodni. A mai készülékeknél ez szigorúan elkerülendõ. A sütõk hõfokszabályzása gondoskodik az egyenletes sütõtéri hõmérsékletrõl. A sütõtér aljára helyezett cserép, vagy edény miatt viszont a keletkezõ hõtorlódás miatt károsodik a zománcbevonat. Nagyon fontos a készülékek rendszeres tisztítása, mert az állandóan ráégõ szenynyezõdés egy idõ után már szinte nem is lesz eltávolítható. A pirolítikus tisztítási funkcióval rendelkezõ sütõknél egy kapcsolással elvégezhetõ a makacs szennyezõdések eltávolítása, amely magas (300-500 °C-on) hõfokon végzi el a leégetést. Fontos vásárlói döntést befolyásoló tényezõ lehet az is, hogy az eladó mennyi jótállást vállal a termékre. A kötelezõ 1 éves jótállási idõ helyett az eladók akár 3-5 éves jótállást is vállalnak, hogy a nagy piaci versenyben minél több vásárlót tudjanak megnyerni maguknak. A vásárlást megelõzõen célszerû elkérni a készülék használati útmutatóját. A benne szereplõ funkciók és szolgáltatások alapján könynyebben áttekinthetõ, hogy vajon nem túl bonyolult-e a készülék, az egyezik-e az igényünkkel és a türelmünkkel. Érdemes jól átgondolni a választást, hogy új készülékünk ne csak a konyha dísze, hanem hasznos segítõtársunk is legyen. Takács Ferencné
Fogyasztóként ért sérelmeit, panaszait illetõen keresse fel honlapunkat: www.akontroll.hu Kérdéseire szakjogászunk válaszol.