A „Rossz szomszédság, török átok” jeligéjű, Bak Zoltánné pártfogó felügyelő (BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Igazságügyi Hivatal Pártfogó Felügyelői Szolgálata) által irt tanulmány a 2009. évi szakmai pályázati kiíráson „Az év esettanulmánya” kategóriában első helyezést ért el.
Bak Zoltánné: Rossz szomszédság, török átok Büntetőügyi mediáció időkorúakkal
Bevezetés: Tapasztalataim szerint a közvetítői eljárások során az egyik legnehezebb feladat az időskorúakkal való mediálás. Tény, hogy az ember pszichológiai vonásait öröklött és szerzett tulajdonságai határozzák meg. A kezdeti évek behatásai, a szocializáció, majd a tanulás évei után alakul ki a fiatal felnőtt személyiségszerkezete, amely a későbbi élettapasztalatok hatására tovább módosul. Általában a nyugdíjazás, ill. az aktív tevékenységtől való visszavonulás előtti években tudatosul az öregedés gondolata. Ezen élmény feldolgozásának mikéntje meghatározó lehet az egyén pszichéjének alakulására a következő évtizedekben. Senki sem jellemezhető csak pozitív vagy csak negatív személyiségtulajdonságokkal. Mindenkiben vannak olyan vonások, amelyeket a közfelfogás nem tart pozitívnak. Ezeket az egyén többnyire ösztönösen, igyekszik pozitív irányba fordítani, vagy elnyomni magában. Erre idősebb korában egyre kevésbé képes: így lesz a beosztóból fösvény, a rendszeretőből kényszeres, az óvatos körbetekintőből paranoid. Ezzel kell szembesülnie, aztán megküzdenie egy mediátornak, ha két idős ember konfliktusának megoldását próbálja elősegíteni. Esettanulmányommal ezt a munkát szeretném segíteni. A konfliktus (Gyorsan hozzá is tenném: az eljáró ügyészség határozata szerint.) Egy kisközség önkormányzata két éve próbál egy szomszédi vitát megoldani. Beadvány, beadványt követett. Szó, szót követett, aztán pedig vita, vita, vita…. És még több papír, jegyzőkönyv, műszaki rajz, szomszédok nyilatkozata, és végül egy feljelentés a rendőrségen. Csalással vádolják azt az idősebb nőt, aki lebontotta, aztán újra építette a szomszéd kültéri WC-jét. A szomszéd hölgy szerint becsapták, mert az „új” WC nem alkalmas „feladatának” ellátására. A szereplők Erzsike néni, a terhelt 60 év körüli hölgy. Ápolt külsejű, de látszik nem az a legfontosabb időtöltése, hogy miként varázsolja magát fiatalossá. Arcán bosszankodás jelét látom, és mintha azt tükrözné, ez is egy újabb elvesztegetett nap. Viselkedése élénk, határozott, kicsit talán kapkodós, sietős.
1
Marika néni a sértett Szintén 60 körüli hölgy. Nagyon ápoltan, gondosan kiválasztott ruhában, frissen berakott frizurával, sminkkel érkezik. Arcán felsőbb rendűség és az tükröződik, tudom, hogy nekem van igazam. Viselkedése gyakran zavart, úgy tűnik, mintha nem tudná követni az eseményeket. A történet „Megszakítás nélküli idő” Szeretem a megszakítás nélküli időt, amikor a felek elmondják, hogy mi történt, mi az a probléma, ami miatt rászánták magukat a megbeszélésre, ill. beszélnek arról, hogy miként érintette őket a konfliktus. Akkor a legjobb ez a rész, amikor az egyik fél története kiegészíti a másik fél történetét és a közvetítő előtt lepereg egy jó film, és mint minden jó filmmel kapcsolatban felmerülnek benne az első kérdések. Jelen esetben azonban több filmet is láttam egyszerre, ráadásul mindegyiknek csak egy részét. És nem a kérdések sorakoztak az agyamban, hanem egy kérdés piros betűkkel: Istenem! Mi lesz ebből? Marika néni története: „5 éve élek már a faluban, ebben a házban. Ide vonultam vissza, amikor nyugdíjba kerültem. Erre volt pénzem! Nem nagy ház, nem is túl igényes, de nekem megfelel. Van egy szobám, egy konyhám és egy fészerem. Mivel nincs a lakásban víz, így nincs fürdőszobám, azaz a WC kint található az udvaron. Tavalyelőtt a szomszédom megkért, hogy engedjem meg neki, a WC-m átépítését, mert zavarja őt a lakása felújításában. Megbeszéltük, hogy hova helyezik át a WC-t, és ezt meg is tették. A WC-m azonban használhatatlan.” „Tessék, nézze meg, hogy néz ki most ez a WC! Kinek van kedve ebbe egyáltalán bemenni?! És arról még nem is beszéltem, hogy nem ástak elég mélyre és már tisztítani kéne! Szerintem semmiképpen nem nekem, mert hát nem én rontottam el! A régihez hozzá sem kellett nyúlni!” És fényképek tömegét rakja az asztalra Marika néni. Erzsike néni, a terhelt egyre növekvő idegességét csak abból láttam, hogy folyamatosan rázta a fejét és néha a plafon felé emelte a tekintetét, valahogy úgy mintha arra várna, mikor szakad le. Marika azonban könyörtelenül folytatta: „Egyébként is! A WC csak egy dolog! Ott van még a fészer is! Azt is úgy megcsinálta a gyerekeivel, hogy be sem férek az ajtaján! „ Újabb képek kerültek az asztalra, aztán egyre újabb és újabb határozatok a fészerről és a WCről. Persze közben Marika csak mondta, mondta, ….panaszkodott mindenre. (Már én is felnéztem néha lopva a plafonra.) Nehezen, de sikerült megállítanom a panaszáradatot és megkérnem Erzsike nénit, hogy mondja el, szerinte mi a konfliktus oka. Erzsike néni története: „Rögtön megjegyezném, hogy amit Mari mond, annak a fele sem igaz! Azt miért nem mondod el, hogy hányszor jöttél át hozzánk enni, hányszor segítettelek ki pénzzel? Még szép, hogy megengedted, hogy átépítsük a WC-t és a fészert, hiszen a WC-d miatt vizesedett a falam. Arról nem is beszélve, hogy a konyha ablakom a WC-dre néz, ki sem tudtam nyitni!”
2
Itt meg kellett nyugtatnom Erzsike nénit és megkértem, hogy tartsuk be a bevezetőben elhangzott szabályokat és térjünk vissza a lényeghez. (Mi is az? Tettem fel magamnak is a kérdést.) „ 3 éve költöztünk Mari szomszédjába. Velem jött a fiam és családja. Arra gondoltuk, hogy a szoc. polból felújítjuk, kibővítjük a lakást. Mielőtt a terveket elkészíttettük, átmentem, hogy megbeszéljem Marival a WC dolgát, amibe ő rögtön bele is egyezett. Elkezdődött a munka, azt sem tudtam hol álla fejem, mert minden az én nyakamba szakadt! A gyerekek dolgoztak, a munkások jöttek, etetni, itatni kellett őket. Sokszor én is lapátoltam, toltam a talicskát. A nagyságos asszony meg nézelődött, megjegyzéseket tett és állandóan azon jajongott, hogy átmegyünk a kertjén. Csak azt nem tudom mi zavarta, életében sem volt kapa a kezében! Úgy is néz ki a kertje!” Itt újabb kérés Erzsike néni felé: ne menjük át személyeskedésbe, próbáljunk témánál maradni. „Mi megépítettük a WC-t, szerintem ezerszer normálisabban néz ki, mint a régi. A fészerről szó sem volt kezdetben. A fiam azt csak szívességből építette át, mert már teljesen beszakadt.” Mi is a helyzet eddig? Nem történeteket hallottam, hanem panaszáradatokat. Ezekből már annyit ki tudtam következtetni, hogy a legfőbb gond, nem az, hogy milyen az új WC. Az is világossá vált, hogy nagyon nagy az ellentét a két fél között, főleg Erzsike haragszik, sőt dühös. Akkor derítsük ki mi a harag oka! Ha ez sikerül, talán rendezhetjük a konfliktusokat és lesz egy megállapodásunk. Az eszmecsere Mivel Erzsike néni volt a dühösebb, zaklatottabb, úgy gondoltam, kezdjük ezt a részt vele: „Erzsike néni, hogyan ismerkedett meg Marika nénivel? Milyen volt a kapcsolatuk a megismerkedés után?„ Erzsike néni kicsit nyugodtabban elkezdte sorolni, hogy mi történt, amikor Marika néni mellé költöztek. Elmesélte, hogy nagyon jól összebarátkoztak, kávézgattak, beszélgettek a falu eseményeiről, a gyerekekről, egymás betegségeiről. Mivel ő mindennap főzött, így gyakran meghívta Marika nénit is, egyék velük. Tudta, hogy Marika néni kisnyugdíjas, alig van pénze a megélhetésre. „Mikor romlott meg ez a kapcsolata Erzsike néni szerint?” Erzsike néni nem igazán tudta erre a választ megadni. Állítása szerint ő csak arra emlékszik, amikor Marika először kezdett káromkodni a kerítés mellett, szidta a fiát, unokáját. Marika néni eddig bírta és ő is megszólalt: Elmondta, hogy persze, hogy káromkodott, amikor az Erzsike fia elhordta minden féle öreg k..-nak. És aztán újra kezdték a panaszkodást. Nekem, egymásnak és talán az egész világnak. Tehát újabb figyelmeztetés, de már mindkettőjüknek címezve. Térjünk vissza az eredeti tervhez: „Marika néni, milyen volt a kapcsolata korábban Erzsikével?”
3
Kicsit halkabban és visszafogottabban Marika néni is bevallotta, hogy jó volt a kapcsolat. Igaz, hogy gyakran átjártak egymáshoz, kávézgattak, beszélgettek. „Marika néni szerint mikor romlott meg ez a kapcsolat és miért?” A válasz itt is csak latolgatás és vállrándítás. Most Erzsike néni „szólt be”: „Mert neked semmi se jó! Mindenkire hallgatsz, csak ránk nem, pedig jót akarunk!” Itt érkezett el a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy különtárgyalásra kérem őket, mert úgy éreztem olyan a helyzet, mint egy önmagába visszatérő ösvény. Különtárgyalás Marika nénivel Kezdtem sejteni az érzelmi konfliktus okát, ezért a következő kérdéseket tettem fel: „Mire gondolt Marika néni, amikor a szomszédban elkezdődött az építkezés? Milyen gyakorisággal találkoztak az építkezés alatt Erzsikével? Milyen érzés volt ez önnek?” Marika néni elmondta, hogy kezdetben örült az építkezésnek, hiszen ő is azt szeretné, ha boldogulnának a fiatalok. Az építkezés miatt azonban Erzsike néni sosem ért rá. Mindig volt valami dolga, ha pedig megpróbált vele beszélgetést kezdeményezni, mindig idegesen reagált és elutasította. Ezt nagyon a szívére vette, hiszen nem akart ő semmi rosszat, csak azt, ami régen volt. „Marika néni, vett már részt építkezésben? Mit gondol, milyen munkákkal jár ez?” Kiderült, hogy Marika néni soha életében nem építkezett. Panelben lakott, aztán itt, így sejtelme sincs mennyi idegességgel, gonddal jár egy építkezés. Úgy gondolta, hogy jönnek az építők és felépítik, amit kell és kész. „Marika néni szerint joggal idegeskedett Erzsike néni? Ha önnek is ennyi gondja lett volna a saját házával, hogyan reagált volna, ha Erzsike néni kávézni hívja?” Marika néni megtört. Bevallotta, hogy megértőbbnek kellett volna lennie és türelmesebbnek. Különtárgyalás Erzsike nénivel „Erzsike néni, amikor elkezdődött az építkezés, hogyan reagált Marika néni közeledésére, meghívásaira?” Erzsike néni elmondta, hogy nagyon idegesítette, hogy Marika néni nem veszi észre, hogy nincs ideje lelkivilágot ápolni, sőt ő szorulna segítségre és egy kis biztatásra, hiszen esténként úgy érezte testileg-lelkileg kivan. Azt is bevallotta, hogy elég durván reagált és elutasító volt. Hozzátette, talán nem így kellett volna. „Hanem hogyan?” Kis csend következett, majd elismerte, hogy el kellett volna magyaráznia neki, mennyi gondja van. Hiszen Marika sosem építkezett, nincs gyereke. „Megteszi ezt most?” Igen volt a válasz, azaz újra egy asztalhoz ültünk.
4
A folytatás… Erzsike néni kezdte. Elmagyarázta Marikának, hogy szerinte mi is történt. Az építkezésekkel járó problémákat, a pénzügyi nehézségeket, az unoka betegségével tetézve és végül elnézést kért, hogy csúnyán reagált Marika néni meghívásaira. Marika könnyes szemmel fogadta ezt és ő is sűrű elnézésekbe kezdett, amiért olyan figyelmetlen volt és rá akarta erőszakolni magát a családra. Lezárhatjuk az érzelmi témákat? Kérdeztem inkább magamtól, mert az iroda megtelt nagymamás nyugalommal. „Térjünk vissza a WC témájára, azaz a büntetőügyre. Mit gondol Marika, milyen megoldást találhatnának erre?” – kérdeztem most már bátran, bízva abban, hogy nem kerül az asztalra újabb fénykép a WC silány állapotáról. Marika javaslata a megoldásra: „Igazából nekem azzal van gondom, hogy az ülőke nincs megfelelően feltéve. Na és a tisztítás…Erzsikém, te mit gondolsz?” Azért ez már egész jó, a kezdetekhez képest. Erzsike javaslata a megoldásra: „Marikám!(Emlékszünk még a Marira?) Semeddig nem tart azt az ülőkét helyre tenni, csak mutasd meg a fiamnak, hogy képzeled. A tisztításon osztozzunk. Mivel a WC régi helyét is ki kell tisztítani és az újat is, én úgy gondolom – mivel nekünk már van szennyvizünk- hogy vállaljuk a költségesebbet, te pedig az új tisztítását, mert az csak egy szippantás.” Marika néni elfogadta. A megállapodás megírása Tisztáztuk a részleteket, azaz mikor, ki és meddig végzi el a munkálatokat. Mit vállal Marika, mit vállal Erzsike. Mindezt teljes békében, valahogy úgy, ahogy ez idős szomszédasszonyokhoz illő. Az időskori mediáció sajátosságai (Tapasztalatok, következtetések) A történet feldolgozásához, következmények levonásához előnyös, ha van egy-két nagymamánk, idősebb korú szomszéd asszonyunk, és ha beleássuk magunkat a szakirodalomba. Vegyük tehát sorba: Nekem egy olyan fantasztikus nagymamám volt, aki élettapasztalata, vele született jó tulajdonságai révén tudta megoldani a konfliktusait. Bizonyíték erre, hogy hosszú évekig élt jó viszonyban több generációval. A szüleimmel, velünk és dédunokáival. Van egy fantasztikus, 80 éves szomszéd nénim is, aki mivel nehezen közlekedik, telefonon szokott felhívni, hogy megerősítse, még mindig szeret és ugye én is szeretem őt. (Annak ellenére, hogy néha az egész házsor hallja, amikor Bachot hallgat.) Tehát tele vagyok pozitív tapasztalatokkal az idős embereket illetően, ami valószínűleg meghatározza a feléjük való közeledésemet is. Ennyi azonban még nem minden esetben elég ahhoz, hogy megoldást találjunk idős emberek vitáiban, vagy elősegítsük a megoldás megtalálását számukra. Ezért a mediációs ismeretek mellett, az öregkor és a társas érintkezés pszichológiai sajátosságait is jó, ha megvizsgáljuk. 5
A legtöbb idős ember fizikális és mentális képessége nem csökken, sőt élvezik egészségüket, ami megengedi, hogy szociálisan és gazdaságilag hasznos éltet élhessenek. Egészséges egyén idős korában is keresi az aktivitást, a társaságot, és ha ezek megvannak, elégedett, kiegyensúlyozott. Az időseknek, éppen úgy, mint a fiataloknak, szükségük van stimulusra, hogy valamilyen feladatot elvégezzenek, hogy meglévő kapacitásukat használni tudják, és ezt a társadalomnak biztosítania kell. Néha azonban komoly problémák adódnak abból, hogy nagyon sok az egyedül élő idős ember, aki magányossá válhat, izolálódhat. Az öregedés másik fontos jellemzője, az alkalmazkodó képesség csökkenése, ami a fiziológiás változások következménye. Vannak krízishelyzetek, mint pl. az özvegység, nyugdíjazás, amelyek fokozott alkalmazkodást igényelnek. Bizonyos változásokra, eseményekre való reakciójuk igen egyéni. Némelyik időskorú ember nagyon jól tűri, más ugyanakkor a legkisebb változásra is kiborul, és nem tud megbirkózni az új helyzettel. Ilyenkor az időskorú a család, a barátok, és a társadalom segítségét igényli, hogy elkerülje az izolációt. Az előzőekben leírt öregkori sajátosságok és ennek megjelenési formái a mediációs eljárások során is előtérbe kell, hogy kerüljenek. A sajátosságok megfelelő kezelése, az un.”jó” módszer kiválasztása csak akkor sikerülhet, ha a társas érintkezés alapvető szabályait az adott kor sajátosságaihoz igazítjuk. Ezért fokozottan figyelnünk kell arra, hogy képessé tegyük az idős feleket, a másik helyes észlelésére. Ahhoz ugyanis, hogy sikeres legyen az interakciónk, képesnek kell lennünk a másik ember viselkedésének helyes értelmezésére, megértésére és előrelátására. Túl azon a sajátos nehézségen, hogy mások észlelésekor a belső tulajdonságokról kell dönteni, más, komoly problémák is jelentkezhetnek idős korúak esetében. Ha emberekkel kapcsolatos ítéletekről van szó, ritkán vagyunk elfogulatlan megfigyelők. Általában már rendelkezünk érzelmekkel, attitűdökkel és motivációkkal, amelyek kezdettől fogva befolyásolják ítéleteinket. Főleg igaz ez azokra az idős emberekre, akik – mint arra már korábban utaltam - ítéletei „betokosodtak”. A másik nehézség, az érzelmek kezelése, a mediációk során a felfokozódott düh, vagy éppen az elkeseredés, amelyből nagyon nehéz kimozdítani a feleket. Amelyhez társul, az idős korú emberek fokozott érzékenysége és érzelmessége. Sokszor sírdogálják, vagy kiabálják végig az eszmecserét a mediáció során. (Biztos sokan tapasztalták meg azokat az érzelmi reakciókat is, amikor úgy viselkedik egy időskorú, mint egy gyerek, reakciója az „azért sem”, vagy az „engem már nem érdekel”.) Az előzőekkel összefüggésben, ki kell emelni, még az időskorúak empátiás készségét. Az empátia a személyiség olyan beleélő képessége, amely során a másik emberrel kölcsönös kommunikáció során átéljük azokat az érzéseket, élményeket, indulatokat, amelyek megfogalmazódnak a másik emberben és direkt módon közvetítésre kerülnek. Az empátia a személyes kapcsolatok során már az ismerősség állapotában is megkezdi működését. Már akkor is érzékelnie kell a személyiségnek, hogy milyen hatással van a másikra, és milyen érzelmekkel fordul felé. Ha az érzékelés pontos, akkor a személyiség tájékozódni tud a kapcsolatban, és el tudja dönteni, hogy mennyire akarja fejleszteni, megtartani azt. Ha az empátia működik, akkor a kezdeményezések tartalmát és célját a személyiség könnyen megérti és szándékának, érdekeinek megfelelően válaszolhat azokra. Sok ember azonban főleg idősebb korban, képtelen eléggé odafigyelni a másikra ahhoz, hogy bele tudja élni magát annak lelkiállapotába, ami jól megfigyelhető volt az eset kapcsán is. Az érzelmi túltelítettség és befolyásoltság általában az empátia tudatos oldalát befolyásolja, ezzel szemben az én gyengesége a beleélést zavarja meg. 6
Itt kell összekapcsolni az eddigiekben leírt fogalmakat. Ugyanis ahhoz, hogy egy mediáció során elérjük az idős felek részéről az empátiát, el kell érnünk azt, hogy a felek helyesen észleljék, azaz figyeljék egymást, érdeklődjenek a másik iránt (ne csak magukat hallják), és forduljanak a másik felé. Miként érhetjük ezt el a mediáció során? Az odafigyelés azt jelenti, hogy nem a történtekre figyelek, hanem a mögötte lévő helyzetet próbálom átélni, átgondolni, a másik szemszögéből próbálom szemlélni a dolgokat. Azaz olyan információs kérdéseket teszek fel, ami eltereli a figyelmet a pillanatnyi történésről, „kizökkentem” a feleket a megrekedt álláspontokból. Reflexív kérdésekkel próbálom arra késztetni, hogy élje át a másik helyzetét, ne csak a saját „baját” hangsúlyozza. A hagyományos reflexív kérdés azonban nem mindig vezet célhoz, mert az idős felek ezt is arra használják fel, hogy saját problémáikat hangsúlyozzák. Úgy tapasztaltam, ha a reflexív kérdéseket nem a konkrét konfliktusra, hanem valamely más témára vonatkoztatva teszem fel, és inkább különtárgyalás során, ahol lehetőséget adok arra az idős félnek, hogy azt érezze, csak vele foglalkozom, akkor megnyugszik. Ha ez sikerül, következő fokozatként elérhetem, hogy nem csak hallja, amit a másik mond, hanem érti is, azaz elérkeztünk a megértés szintjére.(A másik személy alatt, nem csak a másik fél, hanem a mediátor is értendő.) Közvetítőként figyelnem kell az érzelmi ellentmondásokra, kettősségekre, fel kell fednem, mi okozhatta ennek kialakulását és meg kell értenem az idős emberekben lezajlódó érzelmi folyamatokat. Ezt segíti, ha az empátiához szorosan kötődő kommunikációs csatornákra is koncentrálok. A verbális csatornán bejövő információkban általában nincs hiány, sőt! Itt inkább ki kell szűrni a sok információból a számunkra hasznosat. Tapasztalataim szerint bőven és hosszasan szeretnek beszélni az idős emberek a velük történt eseményekről, főleg a sértetti oldalon. Elbeszéléseikben vagy akár panaszkodásaikban mindig jelen van, ha érzéseket, vágyakat, élményeket akarnak közölni, de jól érzékelhető, ha jellemeznek, értékelnek dolgokat, eseményeket, vagy személyeket. Ezért hagyom, hogy az idős emberek elmondhassák egymásnak történetüket, akkor is, ha ez hosszabb egy átlagos megbeszéléstől és a kapott információ, bőven meghaladja a szükségest. Persze két dologra ügyelek: betartatom az eljárás szabályait és nem engedem, hogy újra és újra elismételjék az elhangzottakat. A nem verbális kommunikáció eszközei is segítséget nyújtanak a megbeszélések során. Az idős emberek arcán, mimikáján, tekintetén vagy kézjelzésein jól tükröződnek a témával kapcsolatos érzelmeik. Sőt, több esetben megtapasztaltam már, hogy a nem verbális jelzések „kiadják” a beszélőt, feltárva olyan érzéseit, érzelmeit, melyeket nem akar kinyilvánítani. Megjegyzem be is csaphatnak, ha nem figyelünk kellően. Az embernek idegen társas interakcióban (mint például egy közvetítői megbeszélésen), az új partnerben ki kell alakítania, a régi partnerben, pedig fel kell tartania azt a képet, amelyet saját magáról őriz. A feladat nagyon nehéz, főleg, ha a régi partnerrel haragban van, és arra számít, hogy a másik nem éppen a legjobb tulajdonságait fogja előtérbe helyezni ebben az új szituációban. Ilyenkor az idős emberek, általában hangtalanul tagadnak. Lehajtják a fejüket, vagy éppen az ég felé néznek, ingatják a fejüket, az arcukon pedig a néma döbbenet, azaz, „hogy mondhat valaki ilyen hazugságot”. Fontos, hogy ezekben a percekben a mediátor arcán viszont ne tükröződjön semmilyen érzelem, ne vonódjon be érzelmileg az eseményekbe.
7
Bár nem minden esetben lényeges, de például esetemben nagy segítség volt, a ruházat, megjelenés, frizura megfigyelése is, mint nem verbális eszköz.(Gondolok itt, a sértett és a terhelt külső megjelenésére és a konfliktus okára.) Befejezésül meg kell említenem azokat a helyzeteket, amikor a terhelt fél nem időskorú. Ezekben az ügyekben az előzőekhez képest annyival változik a helyzet, hogy az idős korú sértett még érzékenyebb. Elvárja, hogy időskorára tekintettel, járjon neki a megkülönböztetett figyelem a másik fél részéről, és ha ezt nem kapja meg, 180 fokos fordulatot is vehet egy közvetítői megbeszélés. (Pl: a sértett fél a megállapodás megírásakor jelenti be, hogy mégis csak kér anyagi jóvátételt, mert személyében sértettnek érzi magát, nem kértek tőle bocsánatot, vagy nem úgy kértek bocsánatot, ahogy szerette volna.) Az ilyen típusú megbeszélések alkalmával arra kell törekedni, hogy ezt az idős kori érzékenységet, a másik fél számára is láthatóvá, érezhetővé tegyük, azaz – visszatérve a leglényegesebb dologhoz- segítsük elő a fiatalabb fél empátiáját. Az időskorúakkal folytatott közvetítői eljárással kapcsolatban még sok egyéb gyakorlati probléma is felvetődik, mint például mit tegyünk, ha az idős fél nem tud bejönni a hivatalba kora miatt? Mit tegyünk, ha idős korához még esetleg egy idegrendszeri leépülés is társul? Ha segítőként, a hasonló korú barátnőjét hozza magával a megbeszélésre? Vagy ha két 65 éves ember verekszik össze? Esettanulmányomban egy sajátos korosztály, sajátos mediációs problémáit és ennek megoldásait próbáltam leírni, azaz inkább a rosszat, mint a jót. Hogy valami módon mégis kifejezzem az e kor iránt érzett tiszteletemet, megbecsülésemet, rövid vers idézettel zárom esettanulmányomat: „ Nagyon szépen kérlek titeket, Szeressétek az öregeket. A reszkető kezű ősz apákat, A hajlott hátú jó anyákat… A ráncos és eres kezeket, Az elszürkült sápadt szemeket… És nagyon kérlek titeket, Szeressétek az öregeket. Simogassátok meg a deres fejeket, Csókoljátok meg a ráncos kezeket. Öleljétek meg az öregeket, Adjatok nekik szeretetet. Szenvedtek ők már eleget. A vigasztalóik ti legyetek. És nagyon kérlek titeket, Szeressétek az öregeket.” (Óbecsei István: Szeressétek az öregeket - részlet)
8
