Az ukrán erõszakszervezetek civil kontrollja

GG-05

KR-3

2005. 11. 05.

bs

KARD ÉS TOLL 2005/3

Az ukrán erõszakszervezetek civil kontrollja Gelsei András – Dr. Oleksij Poltorakov* ezredes A civil kontrollt olyan rendszerként definiálhatjuk, amely – a törvényhozásnak tartozva felelõsséggel – az állam adminisztrációs hatalmi szerveire épül, valamint a nem állami struktúrákra, tömegtájékoztatási eszközökre. A szerzõk – a téma eddigi ismeretrendszerére és a rendszerváltás elõtti gyakorlatra is utalva – a függetlenné vált Ukrajnában kialakuló demokratikus civil kontroll strukturális elemeit, az ellenõrzés rendszerét és folymatát tekintik át. Civil control can be defined as an organization, which is (while being responsible to the law) based on the state’s administrative power organs, besides the non-governmental structures and means of mass-media. The authors, referring to the existing knowledge and the practice before the change of regime, revise the structural elements of the just developed democratic civil control, the organization and process of supervision in the independent Ukraine.

A demokratikus (vagy a demokráciára aspiráló) állam politikai és jogi gépezete egyrészt az államapparátust és az államhatalmi szerveket foglalja magába, másrészt a független társadalmi szervezeteket, melyek saját céljaikat és elképzeléseiket követik. Az állami és a nem állami (társadalmi, civilszervezõdés) szervezetek közötti kapcsolat az együttmûködésen és az egymás kiegészítésének elvén alapul. Az állambiztonságot veszélyeztetõ egyik faktorának tekinthetjük azokat az állami adminisztrációs hivatalokat, amelyek kikerülnek minden fajta ellenõrzés és felügyelet alól. Különösen azok az államhatalmi szervek érdemelnek kiemelt figyelmet, amelyeket hagyományosan csak erõszakszervezeteknek hívunk. Ezek rendszerint magukba foglalják a fegyveres erõket, a határõrséget és a speciális biztonság erõket. Ukrajna esetében az erõszakszervezetek magukba foglalják a fegyveres erõket, a Belügyminisztériumot (MIA), a rendõrséget, az Állambiztonsági Szolgálatot (SSS) és a Határõrséget. Mindezek együttesen az állam fegyveres erõinek gerincét képezik. Más strukturális elemek és szervezetek is részei még az állam fegyveres erõinek,

* Dr. Oleksij Poltorakov a Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács alárendeltségében müködõ nemzetközi biztonsági problámákkal foglalkozó Nemzeti Hivatalának vezetõ tanácsadója, Gelsei András ezredes a NATO Nemzetközi Katonai Törzs, kijevi NATO katonai összekötõirodájának vezetõje.

96

GG-05

KR-3

2005. 11. 05.

bs

GELSEI – DR. POLTORAKOV: Az ukrán erõszakszervezetek civil kontrollja

azonban a jelen tanulmány csupán a fent említett hatalmi struktúráknak a civil társadalom általi – amit csak harmadik szektorként emlegetünk – ellenõrzésére vonatkozó kihívások áttekintésére vállalkozik. Az erõszakszervezetek fölötti civil kontroll kiemelkedõ szerepe az, hogy megelõzze „a rendõrtípusú” állam kialakulását, hozzájáruljon az egyes elemek demokratikus folyamatának erõsítéséhez. Az egyik legnagyobb probléma ezen a területen az, hogy a társadalom és képviselõinek (nem állami szervek, újságírók) ismeretei hiányosak az elõbb felsorolt erõszakszervezetekben fellelhetõ folyamatokat illetõen. Tudnunk kell, hogy a nemzetbiztonsági szervezetek fölötti civil kontroll többirányú vektor. Ez jóval tágabb fogalom, mint a fegyveres erõk civil kontrollja, mert nemcsak a haderõ kontrollját, hanem a törvény kikényszerítõ struktúrák felügyeletét is egyetemlegesen magába foglalja, mint a nemzetbiztonsági rendszer politikai lényegét. A független Ukrajna ellenõrzõ rendszerének átalakulása A Szovjetunióban a fegyveres erõk fölötti kontroll duplán valósult meg: egyrészt a párt (a Szovjet Kommunista Párt és a Komszomol ), másrészt az elhárító szervek, a KGB kontrollja volt. Roman Kolkowicz, amerikai szakértõ megjegyezte, hogy a Szovjetunió civil és katonai vezetése közötti konfliktus természetes velejárója volt a szovjet politikai rendszernek, amely megalapozta a teljes átfogó felügyelet szükségességét a fegyveres erõk felett. Konfliktus adódott a marxista egyenlõséget hirdetõ antimilitarista ideológia és annak civil vezetése, valamint a realista álláspontot képviselõ katonai vezetés közötti gondolkodásmód különbözõségébõl.1 Mindezeket szem elõtt tartva láthatjuk, hogy különbözõ speciális ügynökségek szerteágazó hálózata volt felelõs a hadsereg fölötti kontrollért. A legfontosabb a Szovjetunió Kommunista Pártja alatt mûködõ Politikai Fõcsoportfõnökség, valamint a KGB alatt mûködõ harmadik fõcsoportfõnökség, azaz a katonai elhárítás volt. A felderítés (a Vezérkar Felderítõ Fõnöksége) feletti KGB kontroll hiányát ellensúlyozta a Politikai Fõcsoportfõnökség fölötti, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának úgynevezett Katonai Szekciója által gyakorolt kiterjedt felügyelet. A Szovjetunió erõszakszervezetei fölötti párt- és politikai ellenõrzést úgynevezett belsõ kontroll egészítette ki (Belbiztonsági Szolgálat), valamint részlegesen az ügyészség általi ellenõrzés. Ugyanakkor a lakosság döntõ többsége, valamint az ország szervezetei részére az erõszakszervezetek többsége és a kapcsolódó hadigazdaság szinte teljes egészében zárt, titkos területnek minõsült. Ez az oka annak, hogy az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején a civil kontroll szükségességét csupán divatos szlogenként emlegették. Késõbb az úgynevezett „peresztrojka” és az új típusú gondolkodás folyamatai libbentették fel a fátylat a fegyveres erõk, a hatalom és a speciális biztonsági szolgála-

1 Lásd: Soldiers, Peasants and Bureaucrats / ed. Roman Volkowicz and Andrzej Korbonski – London: Allen and Unwin, l982.

97

GG-05

KR-3

2005. 11. 05.

bs


tok közötti kapcsolatok problémáiról. Nem sok cikkre emlékezhetünk ebbõl az idõszakból, amelyek például tisztázták volna, hogy Mihail Gorbacsov adott-e parancsot katonai beavatkozásra Tbilisziben, Vilniusban, esetleg Bakuban, vagy sem. A Szovjetunió széthullását követõ, a haderõt politikamentessé tételét célzó folyamatok (amelyek párhuzamosan folytak a balti államok megkérdõjelezhetõ KGB mentesítésével2) a volt szovjet köztársaságokban nem kímélték a hadsereget és a speciális biztonsági erõket. Ebbe a folyamatba illeszthetõ a Szovjetunió azon (1991. augusztus 24-én kelt, elnöki dekrétuma, amely megtiltotta a fegyveres erõkön belüli politikai és párttevékenységet. Ennek eredményeként bonyolult helyzet keletkezett abban az értelemben, hogy a speciális biztonsági erõk elvesztették befolyásukat és ellenõrzésüket a hadsereg berkein belül. Ukrajnában a haderõvel kapcsolatos helyzet enyhén szólva is bonyolult volt, mert törvény szerint a parlamentnek volt alárendelve minden olyan katonai alakulat, amely ukrán területen diszlokált. Ez a továbbiakban már nem volt tartható. Ezzel párhuzamosan a haderõ és a speciális biztonsági erõk fölötti hatékony parlamentáris kontroll létrehozásának szüksége jelentkezett. A parlamentnek az a kísérlete hogy kinevezze a kulcsfontossági erõszakszervezetek vezetõit, 1991–92-ben megbukott, mivel a parlamenti bizottságok az összes jelöltet átvilágították, és az eredmény enyhén szólva is kiábrándító volt. Ez a folyamat egy sajátos bûnözési hullámot is elindított, nem azért mintha azt az erõszakszervek vezetõi indikálták volna, hanem azért, mert az egész folyamat szervezetlenséget és erkölcsi romlást hozott. A rendõrség illetve a néhai KGB (napjainkban: SBU vagy SSS) látszólagos lojalitása a független ukrán hatalomhoz, könnyû és nyugodt utat biztosított, (a szervezet specifikumából, regionális strukturájából kiindulva, valamint a funkciói jogi és politikai háttere hiányosságai miatt, amely akkortájt nem került a figyelem középpontjába) azonban a szolgálat nem mûködött aktívan a függetlenség elsõ három vagy négy évében, csupán “szemlélõdtek”, mivel nem volt törvényi keret amelyben tevékenykedtek volna3. Akkoriban a fegyveres erõk helyzete jelentõsen meg volt terhelve a nukleáris fegyverek problémájával, valamint a fekete tengeri flotta kérdésével. Az olyan érzékeny kérdést, mint a civil kontroll, Ukrajnában a haderõ–társadalom kapcsolatának prizmáján keresztül vizsgálták, a kontrollt pedig a korábbi tapasztalatokból kiindulva olyan struktúrákra bízták, amelyek szintén az erõszakszervezetek részei voltak. Az ilyen struktúrák nevének elhallgatása mellett mindenképpen meg kell jegyezni, hogy további tevékenységük ellenõrzésének lehetetlenné tétele a legnagyobb akadály jelenti a demokráciához vezetõ úton.4

2 Lásd: Krupnikov Renounces Ministership for a KGB Card // Business & Baltia (Riga) – # 202 (2§85) – 17.10. 2002 3 Hutsal A. A demokratikus kontroll nem gyógyír mindenre // Dzerkalo Tyzhnia – 2004. – #23. – 12 – 18 június 4 Demokratikus civil kontroll a haderõ fölött Ukrajnában: The Path From To Substance. UCEPS Analytical Report // National Security and Defense. – 2000. – # 1 l.

98

GG-05

KR-3

2005. 11. 05.

bs


A demokratikus kontroll mechanizmusai Ukrajnában Az is el kell mondanunk, hogy az Ukrán Parlament sem használt ki minden eszközt az erõszakszervezetek ellenõrzésére. Néhány speciális ellenõrzõ testületet létrehoztak ugyan, azonban a katonai költségvetés parlamentáris ellenõrzése továbbra is kihasználatlan maradt. Ezzel párhuzamosan megfigyelhetjük a törvényesség betartásának felügyeletét ellenõrzõ hatalom koncentrálását is. Ezt kizárólagosan Ukrajna elnökének adminisztrációja gyakorolja, az a szervezet, melynek hatásköre sem az alkotmányban, sem a törvényekben nincs lefektetve, és mindennapos tevékenységét nem ellenõrizhetik sem az Ukrajna polgárai, sem az általuk megválasztott szervezetek.5 Mindezeken túl a hatalom törvényhozó testülete, és végrehajtó szervezetei is csupán korlátozott információkat kapnak az erõszakszervezetek helyzeteirõl, így nem képesek gyakorolni ellenõrzõ funkciójukat és befolyásolási lehetõségüket. Az a gyakorlat, hogy a parlamentnek csupán egyetértési joga van a fõügyész kinevezésekor, nem kellõ hatékonysággal mûködik. Amint a helyzet mutatja, a parlament általi elnökjelölés megbukott, a fõügyészi beosztás ugyan aktív hatalmi szerepet kapott, viszont nincs abban a helyzetben, hogy a parlament elõtt jelentést tegyen. Az elnöki és a parlamenti hatalom egyensúlyának hiánya jelentõs veszélyt jelent a nemzetbiztonságra és a politikai stabilitásra, ezzel megteremtve az elõfeltételeket ahhoz, hogy Ukrajna visszatérhessen az úgynevezett „rendõrtípusú” vagy „pretóriai” államhoz. Azt reméljük, hogy alkotmányreform gyors gyakorlati végrehajtása kiküszöböli ezt az egyensúlyhiányt. Az Ukrán haderõ (a Védelmi Minisztérium) felé irányuló nagyfokú érdeklõdés a társadalom, a média és a tömeg részérõl nem magyarázható csupán a haderõ csapatainak nagy számával. Amennyiben azon katonai egységek számát tekintjük, amelyek nem tartoznak a fegyveres erõkhöz, (a Határõrség, a Belügyminisztérium belügyi csapatai, a biztonsági erõk) jelentõs mennyiséget találunk. Természetesen a hangsúly az Ukrán Fegyveres Erõkön van, melynek reformja, fejlõdése továbbra is a NATO–Ukrajna párbeszéd kulcskérdése maradt. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a „megkülönböztetett partnerség” kapcsán Ukrajnával szemben állított követelmények (demokrácia, véleménynyilvánítási szabadság biztosítása, szabad tömegtájékoztatási eszközök – különösen ezek politikai aspektusai) vonatkoznak a Nemzetbiztonsági Erõk alkalmazásának elveire is. A demokratikus kontroll nemzetközi vonatkozásai „A NATO és az EU napjainkban fokozott figyelmet fordít a demokratikus kontroll és a korrupció elleni harcra a nem katonai biztonsági szektorban.”6 Meg kell jegyeznünk, hogy az együttmûködés alapdokumentuma a Partnerség a békéért program (1994 január) kiemeli a fegyveres erõk demokratikus kontrolljának alkalmazását, miközben nem

5 Hrytsenko A. Control over Law-enforcement Bodies in Ukraine – Civil but not Democratic // Dzerkalo Tyzhnia – 12 – 18 június 2004 – # 23. 6 James Greene NATO and EU Expansion: Consequences for the Non-Military Security Sector Reform in Ukraine // Dzerkalo Tyzhnia – 2004. – #23. – 12 – 18 June

99

GG-05

KR-3

2005. 11. 05.

bs


utal a többi biztonsági struktúrára. Azonban számos demokratikus állam rendelkezik csendõrséggel, militarizált állambiztonsági szervezettel, amelyek idegenek a liberális demokratikus tradícióktól. Mindez az 1997-es madridi csúcstalálkozó után szembeötlõ, amikor is a NATO figyelme az aspiráló államok nem katonai biztonsági szektora felé irányult. Ukrajna nem katonai erõszakszervezetei – kivéve a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumát – 2000 végén csatlakoztak a NATO–Ukrajna együttmûködés folyamathoz. A NATO-val szembeni hosszú ideig tartó távolságtartás után a Belügyminisztérium képviselõi intenzíven érdeklõdni kezdtek a NATO „átláthatóság elvének” alkalmazásáról, amely a képességekre, a hiányosságokra és a költséghatékonyságra irányuló ukrán védelmi felülvizsgálat alapelve.7 Mindez olyan elõzetes következetések levonását teszi lehetõvé, hogy a NATO–Ukrajna valamint az EU–Ukrajna együttmûködés folyamata önmaga is effektív mechanizmust biztosít az erõszakszervezetek civil kontrolljához. Köztudott, hogy a Védelmi Minisztérium a személyi állomány folyamatos csökkentésén dolgozik, miközben a Belügyminisztérium és a biztonsági szolgálatok, valamint más erõszakszervezetek állományában változatlan létszám figyelhetõ meg. Még ha a csökkentés meg is történik, az láthatatlan marad a társadalom és a tömegtájékoztatás számára, ami természetesen problémát okoz a civil társadalomban. Nagy különbség figyelhetõ meg a társadalom és a tömegmédia érdeklõdésének irányultságában, amely elsõsorban a hadseregre koncentrálódik8, miközben a rendõrség lényegesen kisebb hangsúlyt kap, a biztonsági szervezetekrõl nem is beszélve. A leghihetõbb magyarázata ennek a jelenségnek az, hogy a haderõ (amely jelentõsen meg van terhelve a leszerelt tisztek illetményköveteléssel kapcsolatos bírósági kereseteivel) nem rendelkezik nagyobb befolyással a tömegtájékoztatási eszközökre, ugyanakkor a rendõrség, a biztonsági szolgálatok rendszeresen bíróság elé citálják az újságírókat, esetleg nem hivatalosan megfigyelik õket. A végrehajtói hatalom nem kellõ kontrolja az erõszakszervezetek fölött olyan paradox helyzetben valósult meg, amikor a nyugati szakemberek egyértelmûen kinyilvánították, hogy az ukrán állambiztonsági szervek 1991-ig a legkevésbé korrupt szervezeteknek bizonyultak. Ráadásul 1990-ben az Elhárító Fõcsoportfõnökség pártszervezete vette a bátorságot, hogy ellenszegüljön a Szovjet Kommunista Párt Kijev Városi Bizottsága akaratának. A cselekmény természetesen a fõcsoportfõnökség vezetõjének támogatásával történt. Ezzel szemben manapság azzal vádolhatják a biztonsági szervezeteket, hogy a legkorruptabb szolgálatokká váltak.9 A rendõrségi korrupció széles körû elterjedésének kiinduló pontja 1965, amikor a Kommunista Párt új fõtitkára kezdeményezte a rendõrök fizetésének emelését, amire a válasz röviden csak a következõ volt: „nincs rá szükség, õk úgyis szedik a baksist”10.

7 James Sherr: A biztonsági ágazat átalakítása // Dzerkalo Tyzhnia – 2004. – #23. – 12 – 18 június. 8 A Védelmi Minisztérium 2004. december 16-án kelt közleménye szintén ezt sugallja: „a Védelmi Minisztérium sajtószolgálata kéri a tömegtájékoztatási eszközöket, hogy az olyan információk közzététele elõtt, amelyek negatív hatást válthatnak ki a közvéleményben, destabilizálhatják a társadalmat, kérjék a sajtószolgálatot a tények megerõsítésére. (http://WWW.mil.gov.ua/index.php?lang=ua&part= news&sub=read&id=4630. 9 Hutsal A. A demokratikus kontrol nem gyógyír mindenre // Dzerkalo Tyzhnia – 2004. -#23. – 12– 18 június. 10 Bilas I. A törvény kikényszerítõ szervezeteknek egyértelmû mûködési utasítások szükségesek // Dzerkalo Tyzhnia – 2004. – #23. –12 – 18 junius.

100

GG-05

KR-3

2005. 11. 05.

bs


A civil kontroll strukturális elemérõl, a médiáról és az egyházról A tömegtájékoztatási eszközöknek az állam és a civil társadalom kapcsolatában elfoglalt helyét és szerepét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy hiányzik a média hatékony ellenõrzõ szerepe a törvényt érvényesítõ testületek tevékenysége felett. A szakértõk véleménye szerint leginkább ellenkezõ irányú folyamat figyelhetõ meg. Az 1990-es évek közepétõl felerõsödött a tömegtájékoztatás szabadságának korlátozása azon szervezetek által, akiknek a tevékenységét a médiának kellett volna kontroll alatt tartani, gondolunk itt elsõdlegesen a rendõrség, a biztonsági szolgálatok, az adórendõrség, a Fõügyészi Hivatal törekvéseire. A törvényt érvényesítõ testületek médiára irányuló magatartását a tömegtájékoztatási intézet által publikált következõ tények demonstrálják: 2003 folyamán több mint 80 konfliktushelyzetet regisztráltak Ukrajnában a tömegtájékoztató eszközök és a végrehajtó hatóságok között, a rendõrséggel 14, a Fõügyészi Hivatallal 12 esetben. Ezekben az ügyekben a törvényt érvényesítõ testületek egyszer sem álltak az újságírók oldalára.11 Az egyház és a törvényt érvényesítõ testületek kapcsolatát vizsgálva a következõ fõ problémával találjuk szemben magunkat. A vezetõ egyházak nem mindig követik a konstruktív kontroll és a kölcsönös elõnyöket biztosító párbeszéd szabályait. Mutatja ezt az a tény is, hogy a Moszkvai Patriarchátus alá tartozó Ukrán Ortodox Egyház „Együttmûködési Szerzõdést” írt alá az Ukrán Szárazföldi Haderõvel, a Haditengerészet parti õrségével és a Belügyminisztérium belügyi csapataival anélkül, hogy a többi ukrán egyházat bevonta volna. 1999 áprilisában az Orosz Ortodox Egyház nyíltan elismeréssel adózott az ukrán hatalom vezetõinek, amikor húsvétkor Volodymyr Sabodan az Ukrán Ortodox Egyház Metropolitája, az Orosz Ortodox Egyházi Zsinat tagja az „Egyház Szolgálatáért” vallási kitüntetést adományozott Alexandr Kuzmuknak a védelmi miniszternek, Y. Kravcsenkónak a belügyminiszternek, B. Banjuknak, a Határõrizeti Bizottság elnökének. Szakértõk értelmezése szerint ez az aktus II. Alekszij Pátriárka által az 1997. február 18–23-ig tartó érseki naggyûlésen elmodottakat erõsíti meg, miszerint: „Azon kell gondolkodnunk, hogy hogyan tudnánk minél szorosabb kapcsolatot kiépíteni a volt Szovjetunió függetlenné vált tagállamainak hadseregeivel, a törvényt érvényesítõ testületekkel”.12 Természetesen ez nem egyedi esetként történt, pl. 2005 ortodox húsvétja éjszakáján (május elsején) a moszkvai pátriárka – miután hosszan megemlékezett a gyõzelem 60. évfordulójáról – kitüntette Putyint és Moszkva város vezetõségét. A fenti tények olyan következtetések levonására adnak lehetõséget, hogy az „egyház katonapolitikájában” a prioritást nem a fegyveres szervezetek kontrollja, inkább a befolyásolás lehetõsége jelenti.

11 Leonyid Polyakov, Shangina L.: A törvény kikényszerítõ szervezetek Ukrajnában: Felügyelni az ellenõrizhetetlent // Dzerkalo Tyzhnia – 2004. – #23. –12 – 18 junius 12 Syomin S.: Az Egyház és a Hadsereg: Partnerség a felmorzsolódás útján? // National Security and Defense. – 2000. – #10.

101

GG-05

KR-3

2005. 11. 05.

bs


Következtetések és javaslatok Az államtól független civil társadalom kialakulása, valamint az átalakulás mélysége, a posztkommunista állam modernizációja és európaivá válásának foka azzal mérhetõ, hogy a civil társadalmi szervezõdések – beleértve a nem állami szervezõdéseket és a független elemzõ központokat is – milyen eredményességel gyakorolnak hatást a fennálló állam müködésére. Az európai standardok szerint az állami és nem állami szervezetek, a független elemzõ központok együttmûködése a demokratikus politikai kultúra integráns elemét képezik. A hatalom és a „harmadik szektor” közötti szilárd kommunikációs csatorna megléte garanciát biztosít az állam politikájának nyitottságára, a társadalom általi ellenõrizhetõségre. Mindenek elõtt ez a stratégiai folyamat nemzeti érdekeket szolgál. A nem állami szervezetek tapasztalatai a hatalommal történõ együttmûködésben – amely a demokratikus civil kontrollra irányul – túlnyomóan azonos problémák jelenlétére mutatnak rá. Ilyen a hatalom és a civil szektor kapcsolata; az államapparátus hagyományos hallgatagsága; az állami politika nyilvánosságának hiánya; a kölcsönös bizalmatlanság; „a harmadik szektor” pozíciói megerõsítéséért folytatott lobbizás alacsony hatékonysága. A nem állami szervezetek tevékenységének értékelése megmutatja, hogy kevés közülük az – Razumkov központ, Központ a hadseregért, „Conversion-központ”, Leszerelési kutatóközpont, a Civil társadalmi problémákat kutató központ, és néhány más – amely figyelmet fordít a haderõre és az azzal kapcsolatos problémákra is. Napjainkban a nem állami szervezetek aktivistái, (fõként a kutató központokból) a hatalom képviselõivel közösen sikereket értek el a kölcsönösen gyümölcsözõ együttmûködés lehetõségeinek kiszélesítésében. Ezzel összefüggésben csupán üdvözölni lehet a Védelmi Minisztérium jelenlegi vezetõinek kezdeményezésére létesített úgynevezett „hotline”-t (amely segít megismerni az Ukrán Fegyveres Erõkben fellelhetõ folyamatokat), valamint azt a kísérletet, hogy a minisztérium mellett mûködõ úgynevezett „Civil Council”-t hoztak létre, amely egy állandó tanácsadó testület szerepét töltené be. Több mint kívánatos lenne, hogy más civil szervezetek is hasonló tapasztalatokat szerezzenek az erõszakszervezetek mûködésével kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a hadsereg, a rendõrség, a biztonsági szolgálatok és a határõrség számos problémája igen érzékeny területet érint, a civil kontroll rendszerének megerõsítése több mint fontos. Mindez lényegében arra is motivál, hogy átfogóan felkészüljünk az erõszakszervezetek korrupció szintjének objektív megismerésére, ezzel lehetõvé téve a hatékony és eredményes korrupció és megvesztegetés elleni programok kidolgozását. A demokratikus kontroll rendszerének kiépítése olyan hozammal is jár, hogy a belpolitikai folyamatok tökéletesednek, átláthatóbbá válnak, végsõ soron a hatalom és a társadalom együttmûködése új kultúrájának kialakulásához vezet, különösen a legszélesebb értelemben vett nemzetbiztonság területén.

102

GG-05

KR-3

2005. 11. 05.

bs


FELHASZNÁLT IRODALOM 1. Soldiers, Peasants and Bureaucrats / ed. Roman Volkowicz and Andrzej Korbonski – London: Allen and Unwin, l982. 2. Krupnikov Renounces Ministership for a KGB Card // Business & Baltia (Riga) 202 (2§85) – 17.10. 2002. 3. Hutsal A. A demokratikus kontroll nem gyógyír mindenre Dzerkalo Tyzhnia – 2004. 23. – 12 – 18 június 4. Demokratic civilian control over the Military in Ukrain: The path from form to substance. UCEPS Analytical Report National Security and Defense. – 2000. 1 l. 5. Grytsenko A. Control over Law-enforcement Bodies in Ukraine – Civil but not Democratic // Dzerkalo Tyzhnia – 12 – 18 június 2004 23. 6. James Greene NATO and EU Expansion: Consequences for the Non-Military Security Sector Reform in Ukraine Dzerkalo Tyzhnia – 2004. – 23. – 12 – 18 June. 7. James Sherr: A biztonsági szektor átalakítása Dzerkalo Tyzhnia – 2004. –23. – 12 – 18 június. 8. Bilas I. A törvény kikényszerítõ szervezeteknek egyértelmû mûködési utasítások szükségesek Dzerkalo Tyzhnia – 2004. 23. –12 – 18 junius. 9. Leonyid Polyakov, Shangina L.: A törvény kikényszerítõ szervezetek Ukrajnában: Felügyelni az ellenõrizhetetlent Dzerkalo Tyzhnia – 2004. – 23. –12 – 18 junius. 10. Syomin S.: Az egyház és a hadsereg: Partnerség a felmorzsolódás útján? National Security and Defense. – 2000. 10.

103

Az ukrán erõszakszervezetek civil kontrollja

Recommend Documents