AZ ŐSTÖRTÉNET (Ter 1–11. fej.) 1. Az 1. (hatnapos) teremtéstörténet (Ter 1,1– 2,4a) 1. Az ókori világkép Az ókori ember világképe geocentrikus, földközpontú volt. Ez jelenik meg elbeszélésünkben is. Eszerint a korong alakú föld fölé szilárd búraként borul az ég. Az égbolt felett és a föld alatt is víz helyezkedik el. Az égitestek az égboltozaton mozognak. (Ezt a szemléletet fejezik ki olyan nyelvi fordulataink, mint "felkel a nap" ill. "lenyugszik a nap".) A felső vizek felett helyezkedik el Isten birodalma, az alsó vizek alatt pedig az alvilág. A Szentírás sugalmazott volta azt jelenti, hogy egyszerre Isten és az ember műve. Isten nem ruházta fel csodálatos képességekkel azt az embert, akinek írásán keresztül közölni akart velünk valamit. Isten üzenetét ennek az embernek a "szemüvegén" át látjuk. A szentírási könyvek magukon hordozzák, hogy szerzőjük milyen korban, milyen nyelven, melyik országban és milyen történelmi körülmények között írta le művét. Néha egy szentírási szakasz megértéséhez nélkülözhetetlenül fontos pl. a szöveg irodalmi műfajának ismerete. A teremtéstörténeteket enélkül nem érthetjük meg. Igaz Szent Ágoston megállapítása: "Isten a Biblián keresztül nem matematikusokat, hanem keresztényeket akar belőlünk faragni."
2. Az 1. teremtéstörténet keletkezésének ideje és körülményei Az 1. teremtéstörténet az ún. papi szerző tollából került ki, a babiloni fogságot (Kr. e. 587539) követő időszakban. A Babilonba elhurcolt zsidók szembesültek a mezopotámiaiak hitével, és hallhatták a világ teremtéséről szóló mítoszaikat. A fogság végeztével a jeruzsálemi papságban felmerült az igény, hogy maguk is fogalmazzák meg, mit mond az ő hitük Istenről és a világ keletkezéséről. A szerzők a babiloni mítoszokból ismerős képekkel és kifejezésekkel ábrázolták a világ teremtését. Bár a stílus hasonló, a tartalom merőben új: a világ nem az istenek harcának a gyümölcse, hanem az egyetlen Isten alkotása az ember boldogságára. 3. Az 1. teremtéstörténet sajátosságai A hatnapos teremtéselbeszélés egy pontosan megszerkesztett irodalmi alkotás. Istennek nyolc teremtő szavát a szerző hat napba sűríti, méghozzá oly módon, hogy a 3. és a 6. napra két-két teremtő gesztus jut, míg a 7. nap Isten pihenésének a napja. Mindezt keretbe zárja a szöveg tartalmát összefoglaló két kijelentés: Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet, ill. erre rímel az elbeszélés végén: Ez az ég és a föld teremtésének a története. a) Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! A korabeli mítoszok között egyedülálló, és a 400 évvel korábbi 2. teremtéstörténettől is lényegesen eltér azzal, hogy Isten nem kézzel alkot. Szól, és a kimondott dolog létrejön. Isten mindenhatósága sejlik fel. Jézus csodái juthatnak eszünkbe, ő ugyanezzel a hatalommal mondja majd a bénának: Kelj fel és járj! b) És látta Isten, hogy ez jó. A szerző hite és a világról vallott felfogása: Isten a világot jónak alkotta. Hogy honnan van a világban lévő rossz? Erről ez a történet hallgat, és ezzel azt sugallja, hogy nem volt benne Isten tervében. A választ erre a kérdésre a 2. teremtéstörténetet követő bűnbeeséstörténetek próbálják megadni: Ádám, Káin, vízözön, Bábel tornya. c) Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá. Az ember teremtése a történet csúcspontja. Az egész világ miatta készült. Amikor a világ kész van, Isten megteremti az embert is. – Isten képére és hasonlatosságára: Az ember Istenhez hasonlít. Maga is teremtő erővel rendelkezik, és uralkodik a teremtésen, mint Isten. A mai világ egyik nagy problémája: az ember hatalma akkora, hogy el is tudja pusztítani a világot. A teremtéstörténet aktualitása: felelősek vagyunk a világért. Az ember azonban csak hasonlít Istenhez, nem isten. A korabeli társadalmaktól eltérően a zsidókat mindig elkerülte a kísértés, hogy királyaikat istenként tiszteljék. Saul, Dávid és Salamon esendő emberek, akiknek nagysága mellett ott vannak bűneik is. – Férfinak és nőnek: Az ember közösségre teremtetett, legyen ez házasság, család vagy más jellegű közösség. Boldogságát csak a többi emberrel közösségben találhatja meg. 4. A teremtéstörténet mondanivalója számunkra Az 1. teremtéstörténet irodalmi alkotás, amely az ókori ember tudását és elképzelését tükrözi a világ keletkezéséről. A történetet azonban áthatja a hit, és nekünk ezt kell szem előtt tartanunk: Hogyan gazdagítja ez a történet a hitünket? – A világot Isten alkotta. Ha ő alkotta, akkor a világnak és az életnek értelme van. – Isten a világot jónak alkotta. A világban lévő rossz ellenére is hiszünk abban, hogy a jó erősebb, mint a rossz.
– Isten a világot az ember miatt alkotta, hogy otthont adjon neki. A világ az otthonunk, amely miattunk van, felhasználhatjuk, de ne feledjük, hogy ajándékba kaptuk.
2. A 2. teremtéstörténet (Ter 2,5b–25) 1. Keletkezésének helye és ideje A 2. teremtéstörténet nem időrendben követi az elsőt. Annál ősibb. Egybetartozik a rá következő bűnbeeséstörténetekkel, ezért ezt az egységet nem akarták megbontani, hanem a később készült hatnapos történetet elébe helyezték ezeknek a fejezeteknek. A 2. teremtéstörténetnek, illetve a következő fejezeteknek a szerzőjét jahvista szerzőnek hívjuk, mivel Istent Jahve néven említi. Az általa összegyűjtött, addig szájhagyomány útján terjedt történeteket nagy mesélőkedvvel, színes stílusban fogalmazta meg. Dávid vagy Salamon király udvarában dolgozott a Kr. e. X. században. 2. Szerkezet és elemzés 2,4b–5 Negatív képekkel írja le a teremtés kezdetét: nincs növény, nincs eső, nincs ember. A szerző a körülötte lévő világból mintegy kivonja az élethez szükséges dolgokat. Végül már csak a lakhatatlan sivatag marad. Mi azt mondanánk, hogy Isten a semmiből teremtette a világot. Az ókori zsidó ember számára a sivatag jelentette ezt a semmit, ahol az élet lehetetlen. 6–7.v. Isten az embert a föld porából alkotja: ősibb elképzelés, mint amikor szavával teremt. Isten mint egy dolgos fazekas lehajol, és víz segítségével a homokból megformálja az embert. Orrába leheli az élet leheletét: a meghalással ellentétes folyamat játszódik le. Akkor az ember orrából elszáll az utolsó lehelet, lélegzet, a lélek, itt viszont a halott anyag kel életre. 8–14.v. Isten kertet ültet a sivatagban: lakóhely készül az ember számára. Az 1. teremtéstörténetben is lakóhely a világ az ember számára. Itt azonban a sorrend fordított: előbb teremti meg Isten az embert, s miközben az kíváncsian várakozik, elkészíti lakását, a kertet. 15–17.v. Az ember feladata a kert művelése. 18–20.v. Az állatok teremtése: Isten látja, hogy az ember társ nélkül van. Az állatok teremtése mintegy Isten "kísérlete" arra, hogy társat adjon neki. Látjuk, a kísérlet nem sikerül (sem a kutyus, sem a cicus nem enyhíti az ember magányát). Az ember nevet ad az állatoknak: amíg valamilyen ismeretlen jelenséggel, élőlénnyel van dolgunk, félünk tőle. Nem tudjuk, hogy mit kezdjünk vele. Ha azonban néven tudjuk nevezni (pl. a padláson a nagy zajt nem a kísértetek, hanem csak az egerek csapják), máris megszelidítettük, birtokba vettük őket. 21–25.v. Isten újabb "kísérlete", hogy legyőzze az ember magányát, az asszony teremtése. A férfi oldalbordájából teremti. A borda olyan szilárd testrész, amely közel van a szívhez: a nő a férfi szívéhez közel áll. De jelenti azt is, hogy kiegészítik egymást, ketten együtt alkotnak egy egészet, azaz csak együtt lehetnek boldogok. Mezítelenek, de nem szégyenkeznek: ártatlanok mint a gyerekek, nem ismerik a bűnt, nincs egymás elől rejtegetni valójuk: teljes bizalomban élnek egymással. 3. Összefoglalás Isten megteremti az embert, majd lakóhelyet és társat teremt neki: a sorrend fordított, mint az 1. teremtéstörténetben, de érezzük, hogy a mondanivalót ez lényegesen nem befolyásolja: a világot Isten az ember miatt teremtette, és Isten az embert boldogságra szánta
3. Ádám és Éva története (Ter 3. fej.) 1. A bűnbeesés Először nézzünk körül a korabeli mítoszokban. Azt találjuk, hogy a világ egyenrangú erők, egy jó és egy rossz isten harcából jön létre. A mítoszok tehát azzal magyarázzák, hogy a világban egyformán jelen van a jó és a rossz is, mert egy jó és egy rossz isten áll mögötte. A Biblia szerzői ismerték ezeket a mítoszokot, bizonyos elemeket felhasználtak belőlük, de saját fejezték ki általuk. A 2. teremtéstörténet szerzőjének hite szerint szó sincs rossz istenről, hiszen már láttuk, hogy a világot egyetlen Isten teremtette, aki az embert boldogságra szánta. A világban lévő rossz egy kígyó alakját ölti magára. Mivel a kígyó egy a teremtmények között, ezzel a szerző azt sugallja, hogy világunkban a rossz soha nem lehet egyenrangú a jóval, amelynek Isten a forrása. 4–5.v. A kígyó: a zsidó ember számára ravasz és alattomos állat, amely csöndben csúszik elő rejtekhelyéről, és alattomban marja meg az embert. A kígyó ravasz, jóval kecsegtet: olyanok lesztek, mint az Isten, tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz. A bűn látszólagos előnyét hangsúlyozza, a vele járó ártalmat, a halált pedig egyenesen letagadja. Istent rosszindulatúnak és irigynek állítja be, ezzel megbontja az Isten iránti bizalmat. 6–7.v. A bűn következménye, hogy elveszítik ártatlanságukat: észreveszik, hogy mezítelenek. Valóban megtudták, hogy mi a jó és mi a rossz, de az is kiderült, hogy ez a jutalom nincs arányban azzal, hogy meg kell majd halniok. 8. v. Az Úristen sétája felidézi a paradicsomi boldogságot, amelyet elveszítettek: a forró sivatagi nap végén, a hűvös alkonyatban együtt sétálhattak Istennel, mint a legjobb barátok. Elrejtőznek Isten elől, és rádöbbenve mezítelenségükre ágyékkötőket készítenek maguknak. Elrejtőzésük jelzi, hogy félnek Istentől, az ágyékkötők pedig kifejezik, hogy egymás előtt is "rejtegetni valójuk" van, egymás iránt is megszakadt a bizalom. 2. A büntetés Isten a büntetést a bűn elkövetésének sorrendjében szabja ki. Első a kígyó: a porban kell csúszia (a bűn előtt talán volt lába), és az asszony utóda a fején tapos. Már a büntetésben felbukkan a reménysugár, az eljövendő Megváltó ígérete. A büntetés sajátos életterületén éri az embert: az asszony fájdalommal szül, és a férj uralkodik rajta. Ez különösen igaz volt az ókori patriarkális társadalomban, ahol a családot és az asszonyt teljesen a férj tartotta el, és ahol az asszonyoknak ezért nem sok szavuk volt. De ma is bőven hallunk családon belüli erőszakról. A férfi számára a munka fáradsággal jár, és meg kell halnia. Végül a büntetés után alig észrevehetően meghúzódik egy apró kis esemény: az Úristen bőrruhába öltözteti az embert. A vacak fügefa levelek nem lennének képesek megvédeni a paradicsomból kiűzött embert. Isten kiszabja a büntetést, de bőrruhát készít neki: gondoskodik róla. 3. Összefoglalás Ádám és Éva története az első a négy bűnbeesés történet között: bűn Isten és ember között. Fontos a történet végkicsengése: Isten a büntetésben sem hagyja magára az embert, hanem gondját viseli.
4. Káin és Ábel (Ter 4,1–16) 1. Ádozatbemutatás Az áldozatbemutatás általánosan elterjedt szokás volt az ókori keleten. Azt jelentette a gyakorlatban, hogy a saját tulajdonból (termény vagy állat) Istennek adták a legszebbet, ezzel fejezve ki, hogy a föld termése vagy a nyáj szaporulata nemcsak az ember munkájának az eredménye, hanem Isten áldása is. Az áldozat azonban nemcsak hálaáldozat lehetett, hanem könyörgés is a jövőbeni jó termésért vagy szaporulatért, sőt a bűnök megbocsátásáért. 2. Szövegelemzés 2.v. Káin földművelő, Ábel pedig juhpásztor. Ebben az akkori népek közötti kulturális különbség jut kifejezésre, tudniillik a letelepült, földműves kultúra a kánaániakra volt jellemző, a vándorló állattenyésztő kultúra pedig a zsidókra. 3.v. Az Úr szívesen fogadja Ábel áldozatát, Káinét viszont nem. Mivel a Biblia egyetlen szóval sem magyarázza Isten választását, több lehetséges magyarázat is van. A hagyományos szerint Káin áldozata nem volt tiszta, tehát Isten igazságot szolgáltat, amikor az övére nem ad áldást. Ebben az esetben viszont nem értjük Káin irigységét Ábel iránt, hiszen megérdemelte, hogy Isten elfordult tőle. – A másik magyarázat szerint Isten szuverén úrként viselkedik, azt fogadja el, amelyiket ő akarja. Ez később is előfordul a Bibliában, pl. nem kapunk magyarázatot arra, hogy miért Ábrahámot vagy a zsidó népet választotta ki magának. – A harmadik magyarázat szerint Káin a kánaániakat jelképezi, Ábel pedig a zsidókat, és Isten már itt megmutatja szimpátiáját a zsidó nép iránt. – A zsidók nagyon konkrétan gondolták el Isten áldását: akit Isten megáld, az meggazdagszik, sok gyermeke születik. Tehát az, hogy Isten nem tekintett Káin áldozatára valószínűleg rossz termést, szárazságot jelent, Ábel esetében viszont a nyájak jó szaporulatát. Ebben azesetben azt is feltételezhetjük, hogy a történet nem pár pillanat alatt, hanem hosszú idő, akár több év alatt játszódik le. 5-7.v. Káin harca a haraggal. Isten figyelmezteti, ha akar, tud uralkodni rajta. 8.v. Gyilkosság mezőn. Káin az emberi szemektől távol eső helyet választ. Az emberi élet kioltására nincsen hatalmunk. Ez a teremtő Isten joga, aki az életet adta. Sem az élet kezdetének sem a végének befolyásolására nincs jogunk (vö. fogamzásgátlás, abortusz, eutanázia kérdése). 9-13.v. A számonkérés: Isten megátkozza Káint és bújdosóvá teszi a földön, ugyanakkor azonban jelet tesz rá, nehogy megöljék. Ez azt jelenti, hogy Isten vele marad a büntetésben is. 3. Összefoglalás: A második bűnbeeséstörténetben a bűn ember és ember között zajlik le. Az elsőhöz hasonlóan Isten itt is megbünteti az embert bűnéért, de a büntetésben sem hagyja magára.
5. A vízözön (Ter 6,5– 9,17) 1. Keletkezés Vízözön történetekkel nagyon sok ókori kultúrában találkozunk. Megvolt Mezopotámiában, de még Dél-Amerikában is. Ebből arra következtethetünk, hogy az emberiség homályosan őrizte egy mindent elpusztító nagy esőzésnek vagy árvíznek az emlékét, amely valóban megtörtént az emberi történelem hajnalán. A Biblia szövegében megtaláljuk a jahvista és a papi hagyományt is, mégpedig oly módon, hogy egy későbbi szerkesztő mindkét szerzőnek a szövegét meghagyta, és egymás mellé illesztette. Egymást váltják a jahvista és a papi szerzőtől származó bekezdések. Ezt onnan is láthatjuk, hogy fölöslegesnek tűnő ismétlések, illetve ellentmondások vannak a szövegben. Noé először két-két állatot visz a bárkába, majd hét-hét állatról olvasunk. Kiküld egy hollót, majd kiküld egy galambot is. 2. Elemzés A vízözön történet mögött meghúzódik az ókori ember tapasztalata a vízről, amely egyrészt életadó és megtisztító elem, amely nélkül nincs élet, de pusztítóvá is válhat árvíz és viharok formájában. 6,9 Noé igaz ember, feddhetetlen, Istennel jár. Különösen az utóbbi tulajdonság idézi fel a paradicsomi állapotot, amikor Ádám és Éva Istennel sétáltak a paradicsomban. 6,11 A vízözön oka, hogy elhatalmasodott a bűn, az emberek elfeledkeztek Istenről, akitől az életet kapták. 7,11 Megnyílnak az ég csatornái: nemcsak eső esik, hanem az égboltozat felett lévő vizek is lezúdulnak a földre. Éppen ellentétes folyamat történik a világ teremtésével: a világ visszahullik a teremtés előtti káoszba. Istennek, aki megteremtette a világot, joga van ahhoz, hogy el is pusztítsa. 7,17 A vízözön hossza negyven nap. Szent szám a Bibliában (pusztai vándorlás, Jézus böjtje), amely nagyon hosszú időt jelöl. 8,4 Ararát hegye: 5165 m magas hegy ma Törökországban, sokáig Örményországban. 8,8 A kiengedett galamb olajfaággal a csőrében tér vissza. A galamb maga is mint szelíd állat a béke szimboluma lett, az olajfa pedig Isten ajándéka, amely finom olaját adja az embernek: Noé tehát megtudja, hogy Isten haragja után megbékélt az emberrel. – Több jelét is találjuk azonban annak, hogy Isten Noéval, és végső soron őáltala az emberrel van a csapás idején. Felszólítja, hogy építsen bárkát. Van olyan hagyomány, amely szerint a szárazföldön kellett építenie, a többi ember nevetségére. Isten tehát próbára tette Noé hitét és türelmét, és ő kiállta a próbát. A következő egészen apró kis jelenet, hogy Isten becsukja utána az ajtót. Talán elfelejtettek belülre kilincset tenni? Mindenesetre látjuk, hogy Isten milyen éberen őrködött, hogy minden jól menjen. Végül pedig Isten szövetséget köt vele, hogy nem pusztítja el többé a földet. Ennek a szövetségnek a jele a szivárvány. – Végül Noé hálaáldozatot mutat be, amelyet Isten szívesen fogad és megáldja őt. Válaszképpen köti a szövetséget Noéval. 3. Összefoglalás A négy bűnbeeséstörténet között a harmadikban az egész emberiség vétkezik. Isten azonban a teljes büntetésben sem hagyja magára az embert: gondoskodik Noéról és családjáról, sőt még az állatokról is. A vízözön történet mondanivalója: Isten alkotta a világot, ezért joga van elpusztítani, de ezt nem teszi meg többé az ember iránti szeretetből.
6. Bábel tornya (Ter 11,1–9) 1. A torony mint jelkép A torony mindig kiemelt jelentőségű épület volt az emberiség történelmében. Már az ókorban találkozunk a piramisokkal Egyiptomban, a cikkuratokkal Babilonban és Dél-Amerikában, de ma is megcsodáljuk a szép templomtornyokat, az Eiffel tornyot, vagy az Egyesült Államok felhőkarcolóit. (Nem véletlen, hogy a terroristák támadása a Világgazdasági Központ kettős tornya ellen irányult, amelyek Amerika gazdagságát jelképezték.) A torony az erő és a hatalom szimboluma, mert messze látni belőle és védelmet ad annak, aki benne van. Amikor tehát az emberek égig érő torony építésébe fognak – látjuk naív szándékukat –, olyan hatalmasak akarnak lenni, mint az Isten. A Biblia humora, hogy Istennek le kell ereszkednie a felhők közé, hogy egyáltalán meglássa a tornyot. 2. A nyelvek szimboluma A nyelv az emberi kommunikáció egyik legfontosabb eszköze. Gondoljunk a telefonra: nem szükséges látni a társunkat ahhoz, hogy fontos információkat tudjunk vele közölni. Az ókori zsidó ember számára keserves tapasztalat volt a nyelvek különbözősége. Szívesen kereskedtek az idegenekkel, és a nyelvek mássága zavarta az üzletet. Könnyen be is csaphatták őket. Innen származik a gondolat: kezdetben biztosan nem így volt, az embereknek egy nyelve volt, és Isten büntetéseképpen zavarta össze a nyelveket. Az egy nyelv egységet, erőt, közösséget jelent, a nyelvek összezavarása, az egység megbomlását. 3. Elemzés A zsidók torony-élménye feltehetőleg a mezopotámiai cikkuratok voltak, ezért helyezték ezt a történetet is Babilonba. A zsidók a babiloniaiak építészeti bravúrjában istenkísértést láttak. Elképzelésüket, hogy Isten itt zavarta össze a nyelveket, az is megerősítette, hogy a héber "balal" szó azt jelenti: összezavar. A negyedik bűnbeeséstörténetben ismét az egész emberiség vétkezik Isten ellen. Büntetésképpen Isten rádöbbenti az embert saját kicsinységére, amit akkor tapasztalhat meg, ha egyedül marad, kirekesztődik a közösségből. Pünkösdkor ezzel teljesen ellentétes esemény történt. Bár mindenki más népből érkezett, mindnyájan egyformán értették az apostolok beszédét. A Szentlélek a soknyelvű embereket egyetlen népbe, az egyházba gyűjtötte.
IV. ÁBRAHÁM TÖRTÉNETEI 1. Ábrahám meghívása (Ter 11,26– 12,9) 1. Ábrahám személye A Ter első 11 fejezete után, amely az Őstörténetet alkotja, új szakasz kezdődik a Bibliában. Az Őstörténet a világ és az emberiség kezdeteit kutatja. A szereplők jelképes személyek, akik az emberiség őseit jelképezik, sírjukat azonban hiába keresnénk. Ábrahám a három pátriárka – Ábrahám, Izsák és Jákob – közül az első. Ő a zsidó nép ősatyja (pátriárka = ősatya). Az őstörténet szereplőivel ellentétben történelmi személy, akit térben és időben el tudunk helyezni, akinek csontjai talán még ma is fellelhetőek a macpelai barlangban. Amikor azt mondjuk, hogy Ábrahám ősatya, nemcsak azt értjük rajta, hogy a zsidó nép atyja, hanem sokak számára ő a hit atyja. Élete folyamán bejárta a világot Mezopotámiától Kánaánon át Egyiptomig. Ezekre a kultúrákra egyformán jellemző a több istenben való hit. Ábrahám egy többistenhívő világban az első, aki egyetlen Istenben hitt: azt mondhatjuk róla tehát, hogy ő az egyistenhit "feltalálója". Nem véletlen, hogy a három nagy egyistenhívő vallás, a zsidók, a keresztények és muzulmánok is atyjuknak tekintik. Ábrahám azonban nemcsak ezért lett a hit atyja, hanem meg is szenvedett a hitéért: Isten többszörösen is próbára tette (ki kellett vonulnia földjéről, fel kellett áldoznia Izsákot), de ő kiállta a próbát. 2. Ábrahám meghívása (Ter 12,1–9) Ebben a rövid szövegben azt olvassuk, hogy Isten kettős próba elé állítja Ábrahámot, de ezzel párhuzamosan kettős ígéretben is részesíti. Az első próbatátel földjének elhagyása. Ábrahámnak idegen nyelvű emberek közé, idegen országba kell költöznie. Az első próbatételt nehezíti a második: el kell hagynia családját. A nomád pásztorok nagycsaládban éltek a családfő vezetése alatt. Az ilyen nagycsaládok létszáma elérhette a 70–100 főt is a mellékfeleségekkel, gyerekekkel és a szolgákkal együtt. A vándorlás közben a nagy létszám tette lehetővé, hogy megvédjék a nyájakat. A nagycsalád elhagyása tehát a biztonság elhagyását jelentette Ábrahám számára. Ábrahám a kettős próbatétel mellé kettős ígéretet kap. A szülőföld elhagyásáért cserébe Isten neki ígéri Kánaán földjét, a család elhagyásáért pedig nagy nép származik tőle. A próbatétel nehézségéhez mérten ezekben az ígéretekben nem lehetett könnyű hinni: Kánaán a nomád pásztorokénál fejlettebb kultúrával rendelkezett, ahol az emberek erős városállamokban laktak. A fiú ígérete is bizonytalan, hiszen Ábrahám és Sára már idősek, és Sára meddő is. Ábrahám hitét tehát nagy próba alá veti az Isten. 3. Összefoglalás Ábrahám nemcsak azáltal lett a hit atyja, hogy egy többistenhívő világban merte vállani, hogy ő egyetlen Istenben hisz. Ábrahámot Isten nehéz próbatételeknek vetette alá, és ő egy életen át várakozott az ígéretek beteljesülésére, amelyek közül láthatta fiának Izsáknak megszületését, de Kánaán földjét csak sok nemzedékkel utána, az Egyiptomból való kivonulás után vehette birtokba a zsidó nép. Ábrahám ezért mindazok példaképe, akiket Isten valami újra, bizonytalanra hív, és akik hittel és türelemmel várják az ígéretek beteljesülését. 2. Isten szövetséget köt Ábrahámmal
1. Szövetség a Bibliában A szövetségkötés rendkívül gyakori a Bibliában. Olyankor is találkozunk vele, ha mi azt a cselekvést ma már másként hívnánk (pl. esküvő). A szövetség két fél egyezsége egymás támogatására. A két fél lehet két ember (pl. Dávid és Jonatán), de lehet akár két ország is. Szövetséget köthetnek egyenlő felek, vagy egy erősebb a gyengébbel (az Európai Unió és Magyarország): az erősebb támogatja a gyengébbet, cserébe amaz aláveti magát az erősebb akaratának. Szövetségkötésre azért van szükség, hogy a két fél közötti bizalmat ünnepélyes formában is megrősítsék. A Bibliában Isten a szövetségkötés kezdeményezője, és újra meg újra szövetséget ajánl az embereknek: Noé, Ábrahám, Mózes, Dávid, Jézus. Isten gondviseléséről biztosítja az embereket, akik cserében hűséget fogadnak Istennek. A zsidó nép újra meg újra megszegte a szövetséget, Isten azonban ahelyett, hogy felbontotta volna, új szövetségere lépett velük. A Bibliában a szövetségkötésnek mindig sajátos szertartása van: a) ünnepélyes cselekvés pl. lakoma, ajándékozás b) emlékeztető jel, amely arra szolgál, hogy az ember el ne felejtse a szövetséget pl. szivárvány, kőtáblák c) a felek esküvel erősítik meg, hogy hűségesek maradnak 2. Isten szövetsége Ábrahámmal (15,7–21; 17,1–14) Megtaláljuk a Bibliában szokásos szertartás minden elemét: a) Ábrahám kettévágja az állatokat, és Isten átvonul a darabok között b) emlékeztető jel: körülmetélkedés c) eskü: Isten ígéretei Ábrahámnak, hogy nagy néppé teszi, és neki adja Kánaán földjét Az állatok kettévágásának jelentése: Mindkét félnek át kellett volna menni az állatok között, ugyanis ez azt jelenti, hogy aki megszegi az esküjét, az úgy járjon, mint a kettévágott állatok. Ábrahámnak azonban nem kell átmenni a darabok között, ezzel Isten előre jelzi, hogy tudja, a zsidó nép meg fogja szegni a szövetséget, és új szövetséget kell majd velük kötnie. 3. A körülmetélés Az Ábrahámmal kötött szövetség jele a körülmetélkedés, amely a férfi nemi szerv előbőrének orvosi eltávolítását jelenti. Ezt minden zsidó férfin végre kell hajtani. Ennek a napja általában a születés utáni 8. nap, ami a névadás alkalma is egyben. A körülmetélés rendkívül ősi keleti szokás (megvolt az egyiptomiaknál is). Ősiségét mutatja, hogy sokáig kőkéssel kellett végrehajtani, ez azt jelenti, hogy a vas megjelenése előtti időből származik. Eredetileg valószínűleg higiéniai okokból terjedt el a sivatagos vidékeken. 4. Az új szövetség Isten az utolsó szövetséget Jézus által kötötte az emberekkel. Ez az új szövetség már nem a zsidókkal köttetett, hanem minden emberrel. A cselekedet, amely során köttetett az utolsó vacsora lakomája, illetve Jézus kereszthalála és feltámadása. Emlékeztető jele a szentmise kenyere és bora.
3. Isten megjelenik Ábrahámnak Mamre tölgyesében (Ter 18,1–15) 1. Szövegelemzés 1.v. Mamre tölgyese: Mamre kánaáni ember, aki befogadta Ábrahámot, amikor vándorolt 2.v. A három férfi kilétére különböző magyarázatok vannak. Lehet Isten és két angyala, de az egyházatyák úgy értelmezik, hogy a Szentháromság jelenik meg itt. Arról azonban nem szabad elfeldkeznünk, hogy Ábrahám még semmiképpen sem érthette így, hiszen a Szentháromságot csak Jézus nyilatkoztatta ki. 3-5. Ábrahám keleti vendégszeretettel fogadja az idegeneket. Már akkor eléjük fut, amikor távol vannak, amikor pedig odaér hozzájuk leborul előttük, ami igen nagy tisztelet jele. Vizet hozat a lábukra, ami a sivatagban saruban vándorló idegeneknek nagyon jól eshetett. Ezután pedig bőséges lakomát tálal, ahol a főfogás egy fiatal borjú. A szöveg nem mondja, hogy Ábrahám felismerte-e Istent a vendégeiben, illetve mikor ismerte fel. A lakoma azonban nagyon bőkezű, tehát talán már sejtett valamit. 10.v. Az idegenek ígéretet tesznek, hogy egy év múlva Sára fiút szül. Sára nem túl illedelmes módon hallgatózik, és kineveti az idegeneket. Sára nevetése Izsák nevére is utal (jichak = ő nevet). Később azonban letagadja a nevetést. Valószínűleg közben ismerte fel, hogy kik is igazából a vendégek. Ábrahám a fáradt vándorok alakjában Istent látja vendégül, aki vendégszeretetéért egy gyermek ígéretével jutalmazza. A vendégszeretet nagyon fontos volt az első keresztények számára is. Ez a hagyomány folytatódik Szent Benedek Regulájában, ahol azt olvassuk, hogy a vendéget úgy kell fogadni, mint magát Krisztust. Benedek biztos gondolt Ábrahám történetére, amikor a vendégfogadásról szólt, mert előírta azt is, hogy mossák meg a vendég lábát. 2. A Szentháromság-ikon Festője Andrej Rubljov, orosz szerzetes és festő, aki 1422-ben kapta a felkérést apátjától egy Szentháromság ikon elkészítésére. Az ikonok (eikon gör. = kép) az ortodox egyház szentképei. Mindig fára festik őket szigorúan meghatározott szabályok szerint. Andrej Rubljov a Szentháromságot úgy ábrázolja, amint éppen Ábrahám vendégül látja. Az alakok balról jobbra haladva az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ezt leginkább ruhájuk színe jelzi. Mindhármukén van kék, ami az istenség színe, de csak a középső alakén van vöröses barna, ami az emberségé. A háttérben középen látjuk a tölgyet, amely Mamre tölgyesére emlékeztet, balra fent pedig Ábrahám házát. A három alak kezében pálcát tart, ez a vándorok botja. Az asztalon lévő tálban azonban nem a Bibliában leírt borjút látjuk, hanem egy bárányt, amely a kereszthalált halt Jézus szimboluma. A három alak egységet alkot. Testük, fejük hajlása vezeti a tekintetünket. A jobb oldali alaktól indul a mozgás: a Szentlélek a Fiú felé bólint, a Fiú az Atya felé fordul, az Atya viszont határozottan a Lélekre néz, és így zárul a kör. A körkörös mozgás a Szentháromság egységére utal, hogy a három személyben ők egyetlen Isten. Egy valaki hiányzik a képről, mégpedig a vendéglátó Ábrahám. Ő is ott van azonban, ő a negyedik az asztal körül: azaz mi vagyunk Ábrahám, akik a kép előtt ülünk. Miközben a képet nézzük, mi vagyunk azok, akik vendégül látjuk Istent.
4. Izsák föláldozása (Ter 22,1-19) 1. Szövegelemzés 1-2.v. Isten felszólítása az áldozatra. Isten igen nehéz, szinte emberfeletti próbának veti alá Ábrahámot. A felszólításból az is kiderül, hogy Isten pontosan tudatában van kérése nehézségének, hiszen azt mondja: Izsákot, egyetlenedet, akit szeretsz. Hogy Ábrahám mennyire lepődött meg a kérésen, azt nem tudjuk. Mivel a környező népeknél szokás volt az elsőszülött feláldozása, az emberáldozat, hogy ezzel biztosítsák a termékenységet, Ábrahám azt is gondolhatta, hogy Jahve ebben "hasonlóan gondolkodik" a többi népek isteneihez. – A zsidókat jóval később is megkísértette az emberáldozat. Jeremiás próféta könyvében olvassuk, hogy vannak, akik Jeruzsálemben a Gehinnom völgyében áldozták fel gyermekeiket Molochnak. A Gehinnom szóból lett a magyarban a gyehenna = pokol. – Isten az áldozat helyéül Mórija hegyét nevezi meg. Nem tudjuk, hogy hol van, a hagyomány szerint ez Jeruzsálem, a templom-hegy. 3-10.v. Ábrahám szótlanul engedelmeskedik. A történet feszültségét végtelenül növeli, hogy nem beszél arról, mi játszódott le a szívében. Az elbeszélő számára talán nem is volt fontos. Amit ki akart hangsúlyozni, Ábrahám engedelmessége volt. 11-14.v. Az Úr angyala megakadályozza az emberáldozatot, Ábrahámnak egy kost kell feláldoznia. 15-19.v. Végül az Úr megerősíti ígéretét. 2. A próbatétel A próbatétel nehézsége a végtelenségig fokozódik. Ábrahámnak a saját fiát kell feláldoznia. Ráadásul ez a fiú öregségében született, egy egész életen át várta, és akkor született, amikor már nem is remélhette, amikor már ő is, Sára is túl öreg volt. Végül pedig Isten önmagával került ellentmondásba, mert ha végrehajtja az áldozatot, nem lesz többé örököse, akin beteljesedjen Isten ígérete. A próbatételre több magyarázat is létezik. Isten talán arra akarja ráébreszteni Ábrahámot, hogy nem feledkezhet el arról, hogy Isten adta a fiút, tehát el is veheti. A másik szerint Isten ezzel a próbával ad példát arra Ábrahámnak és utódainak, hogy nem kér emberáldozatot. Helyette állatokat kell feláldozni. A történetnek újszövetségi párhuzama is van. Ahogy Izsák maga viszi fel a fát a hegyre, amelyen feláldozzák, úgy viszi majd Jézus a keresztet a Golgotára. A két történet között azonban nagy különbség, hogy végül Ábrahámnak nem kellett feláldozni Izsákot, Jézusnak viszont meg kellett halnia a kereszten. Amit Ábrahámnak nem kellett végül elszenvednie, azt a mennyei Atya végig elszenvedte.
JÁKOB TÖRTÉNETEI (Ter 25–50. fej.) 1. Jákob és Ézsau Jákobról számos történet maradt fenn a Bibliában. Mégis – nemcsak az idő rövidsége miatt –, megpróbáljuk ezeket a történeteket két órában összefoglalni. Jákob történetei ugyanis egyetlen nagy egységet alkotnak, és korai lenne, ha egy-egy történet után máris le akarnánk vonni a tanulságot. 1. Jákob és Ézsau jelleme (Ter 25,19–28) Izsák felesége Rebeka ikreket szül. Az ikrek már a méhében tusakodnak. Ez előrevetíti későbbi sorsukat, a kettőjük közti különbségeket és viszályt. Ézsau az elsőszülött. A Biblia szövege szerint szőrös, aki vadász lesz. Férfias külseje és foglalkozása miatt is talán apja kedvence. Viszont kiderül, hogy kissé lassú felfogású. Jákob csupasz, aki földműveléssel foglalkozik. Otthonülő, anyja kedvence, akiről kiderül, hogy szemfüles: entellektüel típus. 2. Az áldás megszerzése (Ter 25,29–34; 27,1–33) Az atyai és a velejáró isteni áldás megszerzéséről két történet maradt ránk. Valószínű, hogy eredetileg ugyanannak az eseménynek két változata. Jelenleg a Bibliában először azt olvassuk, hogy Jákob megvásárolja az elsőszülöttséget egy tál lencséért a vadászatból hazatérő, éhes Ézsautól. Jákob itt szemfülesnek mutatkozik, aki kihasználja Ézsau butaságát. A második történetben azonban az atyai áldást a vak Izsák megtévesztésével szerzi meg. Itt már Jákob tettét semmi sem menti. Anyjával szövetkezve becsapják az idős és vak Izsákot. Jákob közönséges csaló, aki becsapja vak apját. 3. Jákob álma (Ter 28,10–22) Amikor kiderül a csalás, Ézsau szörnyű haragra gerjed. Izsák Rebeka testvéréhez, Lábánhoz küldi Jákobot, aki menekülni kényszerül Ézsau elől. Az első este álmot látott: Egy létra volt a földre állítva, amelynek tetje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. Isten megerősíti áldását, Jákob pedig hűséget fogad Isten iránt. Talán megdöbbentő a számunkra, hogy Isten a gonosztett ellenére is megerősíti az áldást. Azt mondhatjuk, hogy Isten áldása egyrészt nincs emberi előfeltételhez kötve, másrészt Jákobnak még sok mindenen kell keresztül mennie. A történet még nem ért véget. – Az egyházatyák nagyon szívesen magyarázták ezt a történetet. Szent Benedek azt írja a Regulában, hogy a létra, amelyen át Istenhez juthatunk, az alázatosság, amelynek mint egy létrának tizenkét foka van. Az alázatosság létrája azonban éppen fordott, mint az igazi létra: az alázatosság fokain miközben lefelé haladunk (= egyre alázatosabbak leszünk), akkor jutunk egyre magasabbra, közelebb Istenhez. – Isten többféleképpen szól a Bibliában az emberhez: angyalán vagy prófétáján keresztül, látomásban, és végül de nem utolsó sorban álomban. "Az álom Isten elfeledett nyelve" – mondja Anselm Grün bencés lelki író. Nagyon gyakori Jézus gyermekségtörténeteiben, ahol Szent József álomban értesül arról, hogy Mária a Szentlélektől fogant, vagy hogy Egyiptomba kell menekülniük. A napkeleti bölcsek is álomban kapják a hírt, hogy kerüljék el Heródest, és más úton térjenek vissza hazájukba.
2. Jákob Lábánnál; Jákob öregsége 1. Jákob Lábánnál (Ter 29–31. fej.) Jákob elszegődik Lábánhoz dolgozni, és megszereti fiatalabb lányát, Ráchelt. Lábán azt szabja feltételül Ráchel kezéért, hogy hét évet kell dolgoznia. A hét év leteltével azonban a nászéjszakán Lábán Leát küldi be Jákob sátrába. Jákobnak, aki csalással szerezte meg az áldást, egy nála nagyobb csalóval kell szembenéznie. Lea, az idősebb nővér nem volt olyan szép, mint Ráchel, valamilyen szembetegsége volt. Jákobnak Ráchelért újabb hét évet kell dolgoznia. Ennek leteltével megkapja Ráchelt, aki azonban nem szül: meddő. Vajon Jákobot Isten is elhagyta, megcsalta? Isten áldása azonban nem hagyja el Jákobot. Amihez csak fog, nagy szerencse kíséri: a nyájak rendkívül jól szaporodnak a keze alatt. Szívesen elhagyná Lábánt, de az nem akarja elengedni az arany tojást tojó tyúkot. 2. Megszökik Lábántól és kibékül Ézsauval Végül Jákob úgy dönt, hogy megszökik. Fogja feleségeit, fiait, szolgáit és nyájait, és titokban útra kel. Lábán, ahogy meghallja a hírt, üldözőbe veszi. Haragját növeli, hogy eltűnt a házibálványa. Jákob se tudja, hogy Ráchel lopta el. Ráchel csak hazugsággal tudja magát kivágni: egy teve nyergébe ül, és azt hazudja, hogy nem tud leszállni, mivel asszonyok baja van rajta. Hogy Ráchel miért lopta el a bálványt? A Biblia nem ad rá választ, de biztos, hogy így Jákobot még nehezebb helyzetbe hozta. Hazafelé tartva Jákob felkészül az Ézsauval való találkozásra, és bőséges ajándékot küld neki a nyájából. Ezzel sikerül Ézsaut kiengesztelnie. 3. József története József történetét úgy is tekinthetjük, mint az öreg Jákob utolsó történetét. És valóban így lesz kerek, teljes a Jákobról szól elbeszélés. Jákob ebben a történetben a legfájdalmasabb csalás áldozata lesz, ami egész életében érte. Kedves felesége Ráchel végre fogant, és megszülte Józsefet. Irigy testvérei azonban nem tudják elviselni, hogy Jákob milyen megkülönböztetett figyelemmel van József iránt, és eladják öccsüket Egyiptomba. Jákobnak pedig megmutatják a vérbe mártott köntöst, annak jeleként, hogy egy vadállat széttépte. Jákobot életének alkonyán saját fiai csalják meg rendkívül fájdalmas módon. Jákob azonban Isten áldását is bírja. És Isten éppen ezt a csalást használja fel, és teszi áldásának eszközévé: Isten a rabszolgának eladott József segítségével vezeti el Jákob családját Egyiptomba, hogy túléljék az éhinséget. Összefoglalás Jákob élete a csalás és az áldás története. Isten nem vonta vissza áldását Jákobtól, de a csaló sok megcsalatás közepette részesült az áldásban. Jákob megcsalatását nem kell föltétlenül úgy értelmeznünk mint Isten büntetését. Az áldás Jákobon volt, de Isten nem óvta meg választottját az élet nehézségeitől, éppen azokon keresztül részesült az áldásban.
3. József története (Ter 37–50. fej.) I. I. JÓZSEF ÉS TESTVÉREINEK KONFLIKTUSA 1. József álmai (37,1–11) József története hosszú, sok fejezetet átfogó, novellaszerű elbeszélés a Bibliában. Az első szakaszban Jákob pátriárka családját látjuk a két fő feleséggel Ráchellel és Leával, a mellékfeleségekkel Bilhával és Zilpával, valamint a négy feleségtől született 12 fiútestvérrel. Akik között koránt sincs béke. A békétlenség forrása pedig a 17 éves József: apja kedves feleségétől, Rácheltől született, és ő volt a legkisebb. Érthető tehát, hogy Jákob jobban szerette többi fiánál. Szeretete külső jelekben is megnyilvánult: tarka köntössel kedveskedik neki. Ezenkívül József maga is rászolgál testvérei haragjára, hiszen rossz híreket hord apjának testvéreiről. A Biblia aprónak tűnő megjegyzése: Testvérei úgy meggyűlölték, hogy egy jó szót sem tudtak hozzá szólni, azt jelzi, hogy nagyon elmérgesedett a helyzet. És ekkor József álmokat lát. Később kiderül, hogy az álmok igazak, és be fognak teljesedni, de egy valami miatt mégsem dicsérhetjük meg Józsefet: akkor mondja el azokat, amikor testvérei már szólni se tudtak hozzá, és ez bizony kis híján visszafordíthatatlan tragédiához vezetett. 2. Eladják testvérei (37,12–36) Jákob a távoli helyen legeltető fiai után küldi Józsefet. Addigra a harag úgy elhatalmasodik a testvéreken, hogy egy szó nélkül esnek neki. Attól, hogy agyonüssék Rúben, az elsőszülött menti meg, aki azt javasolja, hogy dobják egy kiszáradt kútba. Ki akarta ugyanis szabadítani a kezük közül. Józsefet tehát bedobják a kútba, és elkezdenek enni. Valószínűleg örömlakomát ülnek: megszabadultak öccsüktől. Ekkor azonban Júda az, akinek mentő ötlete támad: nem kell megölni, elég eladni, így még pénzt is lehet rajta keresni. A testvérek levágnak egy kecskét, bemártják József ruháját a vérbe, és elviszik apjuknak. Úgy csapják be Jákobot, hogy maguknak nem is kell hazudni. Jákob maga mondja ki: Vadállat ette meg. A testvérek pedig hallgatnak. József életútjának első fontos állomása, zuhanás a mélybe: jelképesen a kútba, valóságosan apja kedvencéből a rabszolgaságba egy idegen országban. Az elkényeztetett fiút kemény lecke elé állítja az élet. II. JÓZSEF EGYIPTOMBAN 1. Potifár házában (39. fej.) Egyiptomban József Potifár házába kerül. Potifár a fáraó bizalmi embere, a testőrök parancsnoka. Ez később még fontos lesz, mert József így egyenesen a fáraó börtönébe kerül, ahol a fáraó szolgáival fog együtt raboskodni. Isten áldása Józseffel van. Ezt jelzi, hogy vezető lesz a szolgák között. Ez vezet azonban a próbatételhez is: felfigyel rá Potifár felesége, és megpróbálja elcsábítani. A Biblia azt mondja, hogy nap mint nap ezt mondogatta Józsefnek. A Biblia hallgat arról, hogy mi játszódott le Józsefben az asszony ostromai során. Amit tudunk, hogy kiállta a próbát. Távol maradt az asszonytól mégpedig ura, Potifár miatt, akit nem akart becsapni. Józsefen magán is
változást látunk: aki nemrég még elkényeztetett gyerekként rossz híreket hordott testvéreiről, most gerinces és becsületes emberként viselkedik. Mégis, hiába becsületessége, Potifárné végső elkeseredésében bevádolja férje előtt, aki nem adhat igazat feleségével szemben egy rabszolgának. József becsületessége miatt éli át a második zuhanást: börtönbe jut.
4. József története II. 2. A börtönben (40. fej.) József társadalmilag és emberileg a mélypontra jut. Idegen országban, rabszolgaként börtönben van, ráadásul ezúttal igazságtalanul szenved. A Biblia megint hallgat arról, hogy mi játszódott le a lelke mélyén. Amikor azonban mélyre kerül, megint ott van Isten áldása talán vigasztalásképpen: vezető lesz a börtönben. A börtönben újra szüksége lesz álomlátó képességére: megfejti az udvari emberek álmait. József itt újra egyenességéről tesz tanúságot: a fősütőmester halált jósoló álmát ugyanolyan őszintén fejti meg, mint a főpohárnokét, pedig biztos lehet benne, hogy abból semmi haszna nem származhat. Mennyi ideig volt József a börtönben? Csak az álmok után két év telik még el. 3. József megfejti a fáraó álmait és Egyiptom felügyelője lesz (41. fej.) A fáraó álmokat lát, mégpedig két hasonlót: a hét tehénről és a hét kalászról, melyek közül a soványak felfalják a kövéreket. A főpohárnoknak eszébe jut József, aki így a fáraó elé kerül. József álomfejtését objektív szűkszavúsággal írja le a Biblia. Pedig az álmok nem jósolnak jót: a bőség után szárazságot és nehéz éveket. József akár az életével is játszhat a hirtelen haragú fáraó előtt, ha nem tetszenek neki az álmai. Őszintesége azonban most váratlan gyümölcsöt hoz: József elnyeri a fáraó bizalmát, aki második emberévé teszi Egyiptomban. Két zuhanás után József felemelkedése mesébe illő fordulat. Azt látjuk, hogy amint Józsefet nem törte össze a két zuhanás, nem fogja elkábítani a hatalom sem. III. JÓZSEF PRÓBÁRA TESZI TESTVÉREIT 1. Jákob fiai először Egyiptomban (42. fej.) Eltelik a hét bő esztendő, és elérkezik az éhinség. Jákob fiai Egyiptomba utaznak gabonáért. Amint leborulnak József előtt, beteljesülnek az álmok. József azonban valamit forgat a fejében. Mielőtt felfedné magát, próbára teszi testvéreit. Első próbaként hazaküldi őket Benjaminért, de pénzüket visszateszi a zsákjukba. Annak idején pénzt kaptak Józsefért a kereskedőktől. Most mit csinálnak majd a pénzzel? 2. Jákob fiai másodszor Egyiptomban: a második próba (43–45. fej.) Az éhinség újra Egyiptomba űzi a testvéreket. Most már magukkal kell vinniük Benjamint is. A zsákokban talált pénzt is visszahozzák. József azonban új próbán töri a fejét. Serlegét Benjamin zsákjába rejtik. Megismétlődik József eladásának helyzete: a testvérek nehéz helyzetbe kerülnek a legkisebb, elkényeztetett fiú miatt. A testvérek azonban kiállják a próbát: irigységüknél nagyobb apjuk iránti könyörületük és a testvéri összetartás Benjaminnal. Ismét Júda könyörög. József ezután felfedi magát (45,1–15), és kimondja azt a mondatot, amit ő is csak most érthetett meg, ami értelmet adott a sok szenvedésnek és próbának, de még a testvérek gonoszságának is: Isten akarta, hogy mindez így történjen és megmentse Jákob családját az éhinségtől. 3. Jákob Egyiptomba költözik (46–47. fej.)
ÖSSZEFOGLALÁS: JÓZSEF SORSA (ábra) Sokszor nem látható, hogy Isten milyen nehézségeken és próbákon át vezeti az embert. Csak ha visszapillantunk, mint József a története végén, látjuk meg Isten vezetését az életünkben.
Egyiptom kormányzója otthon rabszolga börtönben
Irodalmi mű Thomas Mann: József és testvérei (regény) Képzőművészeti alkotás Ferenczy Károly: Józsefet eladják testvérei Zene Andrew Lloyd Webber: József és a tarka köntös
IV. AZ EGYIPTOMI KIVONULÁS ÉS A PUSZTAI VÁNDORLÁS 1. Izrael Egyiptomban; Mózes meghívása 1. Az egyiptomi fogság történetisége Jákob családja József vezetésével Egyiptomba költözött, és Gósen földjén telepedett le. József halála után azonban a zsidók fokozatosan rabszolgasorba süllyedtek, mondja a Biblia. Felmerül azonban a kérdés, hogy a Biblia által leírt eseményekre van-e feljegyzés Egyiptomban: van-e Egyiptomban említése a zsidó népnek vagy a kivonulásnak? Az egyiptomi feljegyzések elképzelhetővé teszik-e a kivonulást? Egyiptomban a következő feljegyzésekre akadunk: Kr. e. 1200-ból származik egy papirusz II. Széthi idejéből, amelyen az áll, hogy edomi beduinok költöztek Gósen földjére az éhinség elől. Edom Palesztinától délre helyezkedik el, a beduinok pedig nomád állattartásból élő emberek. Erre az időre a kivonulásnak már meg kellett történnie, tehát ők nem lehettek a zsidók, viszont van példa arra, hogy az egyiptomiak befogadtak az éhinség elől menekülő idegeneket. A Biblia Pitom és Ramszesz raktárvárosok építéséről beszél. II. Ramszesz fáraó ha nem is építtette, de újjáépíttette Ramszeszt. A kivonulás valószínűleg az ő idején történt. Kr. e. 1290-től 1234-ig uralkodott. Másutt arról olvashatunk, hogy a fáraó engedett el rabszolgákat a munkából, ha azok áldozatot bemutatni, vagy sört főzni akartak a főnökükkel. Kr. e. 1210-ben Merneptah fáraó oszlopa már Izrael országát említi. Ez azt jelenti, hogy 1210-re már lejátszódott a kivonulás, a pusztai vándorlás és a honfoglalás. A kivonulásnak tehát legalább 40 évvel hamarabb kellett történnie. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy az egyiptomi feljegyzések nem említik a zsidó nép egyiptomi tartózkodását, viszont elképzelhetővé teszik, hogy héber népcsoportok Egyiptomban élhettek rabszolgaként. A kivonulás feltételezett időpontja: Kr. e. 1250 körül. 2. Mózes meghívása (Kiv 3,1–15) Mózes a Biblia elbeszélése szerint abban az időben született, amikor a héber fiúgyermekeket tilos volt életben hagyni. Szülei egy kosárban a Nílusra tették, és a fáraó lánya találta meg. Így a fáraó udvarában nevelkedett. Felnőttként ébredt rá zsidó voltára, és megölt egy egyiptomit, aki egy zsidó honfitársát kínozta. Ezután Midián pusztájába menekült, ahol elvette Jetrónak, Midián papjának a lányát. Apósának a juhait legeltette, amikor Isten megjelent neki… Szövegelemzés 2.v. égő csipkebokor: Isten ha szólni kíván az emberhez, nem jelenik meg neki szemtől szemben. Vagy álomban, vagy prófétáján keresztül üzen, vagy pedig valamilyen szimbolum mögé rejtőzik. A tűz világosságot, meleget ad, de pusztító elem is. Itt az erő és a lelkesedés szimboluma: Mózesnek erre lesz szüksége küldetéséhez. Pünkösdkor az apostolokra lángnyelvek szállnak le. Az lesz a hivatásuk, hogy a világ minden népének hirdessék az igét. 4.v. Isten nevén szólítja: Ez azt jelenti, hogy ismeri, személyesen rá van szüksége. 5.v. Oldd le a sarudat! Mózesnek mezítláb kellett Isten elé állni. A sivatagi homok valószínűleg égette a talpát. Átérezhette, hogy Isten előtt ő semmi. A kardhauzi szerzetesek mai is, ha a szentáldozáshoz járulnak, előzőleg leveszik a szandáljukat. 6.v. Én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákob Istene: Isten első bemutatkozása. A sokistenhívő egyiptomi világban Mózesnek tudnia kell, hogy ki szól hozzá. Isten először a zsidó nép ősatyáira hivatkozik: ő az az Isten, akit az atyák is imádtak.
10.v. Menj! A jelenés értelme ez a küldetés: ki kell vezetnie népét Egyiptomból. 11.v. Ki vagyok én? Mózes kicsinek, méltatlannak érzi magát. Valljuk be, hogy erre két oka is volt: embert ölt, azonkívül pedig dadogott. Nehéz úgy meggyőzni a fáraót a rabszolgái szabadon engedéséről, ha az ember dadog. (Isten komolyan veszi ezt a kérését, és amikor a fáraó elé kell állnia, testvére Áron viszi a szót.) 12.v. Én veled leszek. Isten a segítségéről biztosítja Mózest. 14.v. Én vagyok, aki vagyok. Isten második bemutatkozása. Ezt a mondatot sokáig a görög fordítása alapján értelmezték: Én vagyok a levő. Azaz aki mindig volt, van és lesz. Valószínűbb az a jelentés, amelyet a héber szöveg tartalmaz: Én vagyok, aki veled vagyok. Mózesnek erre a támogatásra volt szüksége a küldetéséhez. Összefoglalás Mózes meghívása minden hivatás példája: az Istennel való találkozáskor az ember megtapasztalja saját kicsiségét, de Isten gondviselő szeretetét is.
2. Kivonulás Egyiptomból 1. A pászkavacsora (Kiv 12,1–14) Az Egyiptomból való kivonulást megelőző este a pászkabárány elfogyasztásának estéje. A pászka eredetileg tavaszünnep lehetett, amelyen a friss hajtásokból, a nyáj első szaporulatából áldoztak Istennek. Ezt a tavaszünnep jellegét mutatja az időpontja is, az első hónap 14. napján = a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtöltekor. A zsidók tehát ennek az áldozatnak a bemutatására kérnek engedélyt a fáraótól. A pászka tartalma az egyiptomi kivonulás után megváltozik: elsősorban a kivonulás emlékünnepe lesz. Hozzá kapcsolódik a kovásztalan kenyér ünnepe, amely egy egész hétig tart. Ahogy az étkezés leírását olvassuk a 12. fejezetben, abban már ott van a szertartás is, ahogy a későbbiekben meg kellett ülni. A vacsorán minden a sietségről szól, hiszen amikor az angyal lesújt az egyiptomiak elsőszülötteire, és a fáraó elengedi a népet, azonnal indulni kell. Az előírások: az egy éves hibátlan kecskét vagy juhot tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel kellett elfogyasztani keserű füvekkel, felövezve, azaz útrakészen felöltözve. A kovásztalan kenyér is a sietséget jelzi, hiszen nincs idő arra, amíg a kovász megkelesztené a tésztát. A keserű füvek azt jelentik, hogy nem készítettek hozzájuk öntetet, hanem csak magukban ették frissen. Jézus utolsó vacsorája is pászkavacsora volt, amelyet apostolaival együtt fogyasztott el. Jézus azonban új értelmet adott ennek a vacsorának. A kovásztalan kenyérre azt mondta, hogy az ő teste, a borra pedig, hogy az új szövetség vére. A feláldozott pászkabárány pedig maga Jézus, aki másnap a kereszten feláldoztatott. Jézus az utolsó vacsorát számunkra kereszthalálának és feltámadásának emlékünnepévé tette. Ahogy a zsidók pászkavacsorával emélkeznek a kivonulásra, mi a szentmisével emlékezünk Jézus halálára és feltámadására. 2. Átkelés a Vörös-tengeren (Kiv 14,15–31) Először próbáljuk meg kikutatni, hogyan történhetett a kivonulás valójában. Az emlékezet ebben az esetben is nagy csodákkal dúsította fel az eredetileg szerényebb történelmi eseményt, amelynek szerénysége azonban nem csökkenti annak fontosságát: Isten megszabadította népét a rabszolgaságból. Már maga a Biblia is kétféleképpen beszéli el a történetet: Isten kettéválasztotta a tengert, illetve Isten széllel kiszárította a tengert. A történettudomány szerint a zsidók mocsaras vidéken át menekültek, ez volt a Sás-tenger. A Vörös-tenger nem nyúlik fel annyira északra. A menekülő rabszolgák baj nélkül át tudtak kelni a mocsáron, a fáraó harci szekerei viszont csődöt mondtak ezen a talajon, és elmerültek a lápban. A kivonulás Izrael legalapvetőbb élménye: ebben az eseményben ismerte meg Izrael Istenét, "jött rá", hogy Isten szereti népét és kihozta a rabszolgaságból. A Vörös-tengeren való átkelés számunkra, keresztények számára a keresztség előképe: egyrészt alászállunk a vízbe, hogy új életre támadjunk belőle (az ősegyházban, amikor felnőtteket kereszteltek, azokat valóban alámerítették egy nagy medencében), másrészt, a keresztség vize lemossa bűneinket. Az egyiptomi kivonulás Jézus halálára és feltámadására is emlékeztet. Nem véletlen, hogy az ősegyházban a katekumenek (hittanulók) megkeresztelése húsvét éjszakáján volt a vigíliában.
3. A Tízparancsolat (Kiv 20,1–17) 1. Bevezetés A Sínai félsziget déli csücskénél járunk, a Sínai-hegynél. Mózes negyven-napi tartózkodás után kapja Istentől a két kőtáblára vésett parancsokat. A bal oldali táblán az első három, az istenszeretet parancsai, a jobb oldali táblán a többi hét, a felebaráti szeretet parancsai. A Tízparancsolat nemcsak a zsidó nép számára volt fontos, hanem a keresztény erkölcs alapját is képezi. A parancsok szerkezete kétféle: vagy pozitív utasítást tartalmaznak, pl. emlékezzél meg…, tiszteld…, vagy tiltásokat, amelyek a "Ne…" felszólítással kezdődnek, és olyan tévutakról szeretnének eltéríteni, amelyek messze visznek Istentől és a szeretettől. 2. Szövegelemzés 2.v. Mielőtt elkezdődnének a parancsok, Isten emlékeztet rá, hogy ő az, aki kihozta a zsidó népet Egyiptomból. Tehát nem egy önkényúrnak a lélektelen parancsolgatásáról van szó, hanem egy szerető személy akar jót az embereknek. Ezt fejezi ki a héber nyelv, ahol a felszólító mód megegyezik a jövő idővel pl. "Nem fogsz ölni": aki megismerte Isten jóságát, nem is képes arra, hogy őt megbántsa parancsainak a megszegésével. 3.v. Ne legyen más istened rajtam kívül. Jahve az egyetlen Isten. A zsidó nép az ókori kelet világában az egyetlen egyistenhívő nép, ezért újra meg újra el kell téríteni a más népek isteneibe vetett hittől. Ráadásul Jahve láthatatlan és ábrázolása tilos, ezért a zsidók könnyen fordultak a képzeletüket jobban megragadó "bálványok" felé. 4.v. Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot… Isten ábrázolásának tilalma azt fejezi ki, hogy Isten nagyobb, mint az általa alkotott teremtmények, akiknek szobrai előtt a pogányok hódoltak. 7.v. Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét… Isten nem szorítható egy névbe, nem birtokolható, megszelidíthető, mint az állatok, amelyeknek Ádám nevet adott. A Tízparancsolat elhatárolódik a pogányok szokásától is, akik istenük neve mondogatásától várták, hogy az isten segítsen rajtuk. Ezt hangsúlyozza Jézus is, aki arra buzdítja tanítványait, hogy ne a sok szóban keressenek meghallgatást. Ekkor tanítja nekik a Miatyánkot. A zsidók később a parancsot úgy értelmezik, hogy a Jahve nevet nem szabad kimondani. Ha ez áll a Bibliában, helyette Mindenhatót vagy Magasságbelit olvasnak. 8.v. Emlékezz meg a nyugalom napjáról… A szombati pihenés indoklása, hogy Isten is megpihent a hetedik napon. Meg kell jegyeznünk, hogy magának a hétnek a feltalálása a zsidóktól származik. Rómában sem ismerték a hetet, hanem a viszonylag sűrűn, de rendszertelenül egymás után jövő ünnepeken pihentek. A szombati pihenés célja nemcsak a fáradtság kipihenése, hanem hogy az Istennel való foglalkozásra, az imádságra legyen mindenkinek ideje. A kereszténységben a pihenőnap átkerült Jézus feltámadásának napjára, vasárnapra. 12.v. Tiszteld apádat és anyádat… A patriarkális társadalomban fontos helyet kapnak a szülők. Az ő tiszteletük, és a róluk való gondoskodás tartja egybe a nagycsaládot és a patriarkális társadalmat. A parancs ma is aktuális: a megöregedett, keresni nem képes szülők ma is rászorulnak gyermekeik segítségére.
13.v. Ne ölj! Az emberi élet olyan érték, amely fölött csak Isten rendelkezhet. Az emberi élet létrejötte: fogamzás, születés, és a vége: meghalás nem áll az ember rendelkezési jogában, bár mindig nagy a kísértés ennek manipulálására: fogamzásgátlás, abortusz, eutanázia. 14.v. Ne paráználkodj! A szexualitás kezelése nemcsak biológiai kérdés, hanem társadalmi és morális. A szexualitás önmagában pozitív, teremtő, kreatív energia az emberben. Paráználkodássá akkor válik, ha rombolja a szeretet, az emberi kapcsolatokat, sérti az ember méltóságát: pl. házasságtörés, erőszak, pedofília… 15.v. Ne lopj! A magántulajdon védelme. A magántulajdonról való önkéntes lemondás egészen különleges esete a szerzetesség. A magántulajdonról való lemondást rákényszerítették az emberekre a kommunista diktatúrában (a földek közösbe vétele). Ez ellenkezett a Tízparancsolat szellemével. 16.v. Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! Eredetileg a parancs a bíróságon megjelent tanúnak szól, de kiterjeszthetjük az igazság általános védelmére. Ez a parancs különös hangsúlyt kap Jézus perében, ahol a Főtanács hamis tanúk vallomása alapján szeretné halálra ítélni. 17.v. Ne kívánd felebarátod házát!... Az utolsó parancs mintha utólag még finomítani akarna az előzőkön: a bűn nem a tettnél kezdődik, hanem a megkívánásnál. Tehát ahhoz, hogy távol tartsuk magunkat a bűntől, már a megkívánástól is tartózkodnunk kell. Jézusnál: a bűn a szívből ered; aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már paráználkodott vele. 3. Jézus szavai a törvényről Jézus bár óva intett a törvény betű szerinti vagy képmutató, farizeusi betartásától, azért nem törölte el a törvényt. Máté evangéliumában olvassuk, hogy egy "i" sem veszhet el a törvényből. Jézus inkább arra törekedett, hogy a figyelmet a törvények értelmére irányítsa, ami a szeretet megőrzése Istennel és a felebaráttal.
4. A pusztai vándorlás 1. A pusztai vándorlás Mielőtt a zsidók bevonultak volna Kánaánba, negyven évet töltöttek a pusztában. A negyven éves tartózkodást semmiképpen se magyarázza a távolság, amely elválasztotta Egyiptomot Kánaántól. A Biblia szerint a negyven éves vándorlás Isten büntetése a zsidók hitetlensége miatt, akik hamarosan elkezdtek zúgolódni Isten és Mózes ellen, és visszavágyódtak az egyiptomi húsosfazekak mellé. A büntetés az volt, hogy ki kellett halnia annak a nemzedéknek, amelyik kivonult Egyiptomból, és csak a fiaik vonulhattak be Kánaán földjére. A történettudomány kissé másképpen látja az eseményeket. Akik Egyiptomból megszöktek, nem voltak mások mint szegény rabszolgák, akiknek nem lehetett volna esélyük, hogy elfoglaljanak egy jól szervezett, gazdag városállamokkal rendelkező országot. Meg kellett tehát erősödniük, hogy betörhessenek Kánaánba. Akárhogy is volt azonban, a vándorlás és a puszta olyan értelmet nyert a zsidóság körében, amely egész történelmüket elkísérte: a puszta az Istennel való találkozás helye lett. Itt kapták a Tízparancsolatot, itt hullott a manna, itt fakasztott Mózes vizet a sziklából, és itt gyógyította meg a kígyómarta embereket a rézkígyó. Később tehát, aki az Istennel való találkozást kereste, a pusztába vándorolt: így tett Illés, Keresztelő János és Jézus, az őskeresztény időkben pedig az egyiptomi remeték és az első szerzetesek.
