AZ IKARUS VÁLTOZÁSA A RENDSZER VÁLTOZÁSA?

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Levelező tagozat Külkereskedelmi irányítás szakirány

AZ IKARUS VÁLTOZÁSA A RENDSZER VÁLTOZÁSA?

Készítette: Harmath R. Natália

Budapest, 2003.

3

TARTALOMJEGYZÉK

I.

ELŐSZÓ

4

II.

BEVEZETÉS

5

II.1. Fejér Megyei Hírlap szemelvények az IKARUS-ról II.2. Az elemzés szűkítési szempontjai

6 7

III. A TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK III.1. AKGST III.1.1. III.1.2. III.1.3. III.1.4. III.1.5. III.1.6. III.1.7.

AKGST megalakulása A KGST fejlődése Szakosítás és kooperáció A külkereskedelmi megállapodások rendszere A KGST-országok külkereskedelmi árrendszere A KGST-tagállamok valutáris pénzügyi rendszere Világgazdasági nyitás

III.2. A KGST felbomlása és Oroszország szerepe kelet-európában III.2.1. A Varsói szerződés és a KGST felbomlása III.2.2. Oroszország öröksége III.2.3. Nemfizetési válság, csődmenedzselés III.2.4. A bankrendszer és az orosz bankok a világ pénzpiacán 25 III.2.5. A valutarendszer és az árfolyammozgások III.2.6. Az orosz külkereskedelem helyzete és perspektívái III.2.7. A magyar-orosz gazdasági kapcsolatok alakulása IV.

10 10 10 10 12 15 16 17 17 21 21 23 24 26 27 29

A MAGYAR AUTÓBUSZGYÁRTÁS SZEMSZÖGÉBŐL

37

IV.1. A nehézségek kezdete 37 IV.2. A szanálás IV.3. A „Széles” időszak IV.4. Az IRISBUS-ban

38 41 44

V.

ÖSSZEGZÉS

46

VI.

IRODALOMJEGYZÉK

48

VII.

MELLÉKLETEK JEGYZÉKE

49

4

I.

ELŐSZÓ

Polgárdi-Ipartelepeken születtem és itt éltem meg a nagykorúvá válásomat is. A település Székesfehérvár vonzáskörzetébe tartozik. Szomszédaink, ismerőseink vagy a helyi kőbányában, vagy Székesfehérváron találtak maguknak munkahelyet. Elég korán megismertem a "világhírű" és "márka" fogalmakat, ami gyerekfejjel az IKARUS és a VIDEOTON cégekhez kötve került a fogalomtáramba. Nyugodt, boldog évek teltek úgy, hogy - bár szüleim helyben dolgoztak - rengeteg IKARUS-os brigádkiránduláson vettünk részt, IKARUS buszon ülve, az IKARUS-t dicsérve. Fejlesztés, új típusok, bővülő piacok, a szovjet piac elnyelő-képessége, biztonság, megelégedettség, bizalom a jövőben... Mire nagykorú lettem, megtörtént a rendszerváltás. Valódi tapasztalataimat innen kezdve gyűjtögetem. 1995-ben rátaláltam, rám-talált az IKARUS. Felidéztem régi élményeimet és keresni kezdtem ezek hollétét. Hiába. Ez az IKARUS nem az az IKARUS. Szeretném megérteni, hogy mi és miért történt így. Ezért kellett ezt a témát választanom diplomamunkaként. Higgyék el, nagyon igyekeztem. Ha mégsem találtam meg minden okot, kérem, nézzék el nekem egy ideig, azért a szándékért cserébe, hogy folytatni fogom. Köszönöm, hogy elmondhattam.

5

II.

BEVEZETÉS "Volt egyszer egy zenekar, Szólni többé nem akar. Ha elfelejted, az sem baj, Mert volt egyszer egy zenekar." LGT

Az Ikarus a köztudatban ma is a magyar buszgyártást jelenti. A százéves céget az elmúlt évtized viharai majdnem teljesen elsöpörték, mégis megmaradt valamennyi a buszgyártásból Székesfehérváron, jórészt olasz tulajdonban. A magyar buszgyártás volt már • állami vállalat (IKARUS Karosszéria- és Járműgyár) • részvénytársaság (IKARUS Rt) • Kft (IKARUS Alba Járműgyártó Kft) • vegyes tulajdonú Rt (IKARUSBUS Rt), s a jövő a 100 % IVECO tulajdoné. (2002 végéig a Renault kivonul az IKARUSBUS-ból, meghagyva, megörökítve a francia felső-vezetést - a magyar tulajdon-részt pedig fel kívánja vásárolni az IVECO.) A magyar buszgyártás fénykora a 80-as évek közepére tehető. Éves viszonylatban elérte a 12.000 darabos gyártást, melynek 70-80 %-a exportra készült. E tényhez viszonyítva tűnik elkeserítőnek a 2002-ben várható 274 db autóbusz gyártása. A 2003. évi termelési terv már tartalmazza 1 db cseh, és 1 db francia tervezésű autóbusz honosító gyártását is. Megszűnik az IKARUS típusok gyártása, megszűnik a magyar buszgyártás? Hiszem, hogy a magyar gazdaságnak ma is szüksége lenne egy olyan húzóerőre, mint amit a magyar ipar számára 40 éven keresztül jelentett a magyar buszgyártás. Hiszem, hogy - napjaink

6

számára is fontosan - elemezhető és megérthető e nagy térvesztés. Hiszem, hogy nem csak a mai

IKARUSBUS dolgozóinak fontos egy újabb térnyerés. Hiszem, hogy a XXI. század sem szégyellne írni ilyeneket:

II.1. Fejér Megyei Hírlap szemelvényei az IKARUS-ról 1947 Elkészül az első TR 5-ös autóbusz 1951 Bemutatkozik az Ikarus 30-as típus. Elkészül az 1 000. Ikarus autóbusz 1971 Az Ikarus 250 típusú szuper luxus távolsági autóbusz három díjjal tér haza a monacói vásárról Az 50 000. autóbusz átadása 1972 Befejeződik az Ikarus 55 és az Ikarus 311 típus gyártása 1973 A nizzai vásáron kiállított 107 autóbusz közül a négy Ikarus járműből kettő: ezüst serleget nyer Átadják az NDK részére gyártott 15 000. autóbuszt A Lipcsei Nemzetközi Vásáron az Ikarus 256 típus aranyérmet kapott 1975 Az Ikarus 212 BNV díjat nyert A Lipcsei Őszi Vásáron aranyérmes az Ikarus 211 autóbusz Plovdív - Ikarus 256 - aranyérem 1977 A 100 000. autóbusz átadása Átadják a Szovjetunió számára készített 20 000. autóbuszt 1980 A 150 000. Ikarus autóbusz átadása 1984 Elkészül a 200 000. Ikarus autóbusz 1986 A napi termelés eléri a 32 darabot. Az éves termelés 64%-ára a Szovjetunió tart igényt 1990-1997 Az Ikarusról közel tíz év alatt ritkán jelent meg jó hír a sajtóban. A kilencvenes évek

elején az akkor divatos szóhasználattal a „piszkos tizenkettő” között emlegették, vagyis egyike volt a piacát vesztett, eladósodott, de nagy hagyományú és sok embert foglalkoztató nagyvállalatoknak. A több, mint száz éve alapított buszgyár valaha tízezres sorozatban termelt az egykori KGST és főleg a szovjet piac számára, de ez már

7

fényévnyi

távolságra van a mai realitásoktól. A cég vegetált, a sorozatos sikertelen

privatizációs kísérletek és vezetési válságok, s legfőképpen piac- és tőkehiány miatt állandóan a

felszámolás és a csőd közelében imbolygott.

1998 A döntő változások. Az orosz válság súlyosan megrendítette a nehézségekből éppen csak

kikecmergő Ikarust. Az export állami leállítása miatt buszok százai, sokmilliárdos érték ragadt bent az országban hosszú időre, és a társaság újra a csőd közelébe került.

1999 A buszgyártásról az Ikarus Rt. stratégiai szerződést írt alá az IRISBUS-szal, amely az olasz Iveco és a francia Renault közös buszgyártó vállalata. Az 1999-es szerződéssel létrejött az IkarusBus Rt., amelyben továbbra is 75 százalékos tulajdonos az IRISBUS, 25 százalék pedig az Ikarus Rt. tulajdonában van. Megmaradt az Ikarus márkanév is, és az IRISBUS által fizetett 45 millió dollár készpénzből a hazai cég ki tudta fizetni köztartozásait, banki hiteleit és beszállítóinak egy részét is.

II.2. Az elemzés szűkítési szempontjai A magyar sajtó folyamatosan és kellő alapossággal foglalkozott az IKARUS mindenkori helyzetével. Egyedüli hiányosságként azt tudom megemlíteni, hogy kevés adatot használt a tények alátámasztására. Ilyen adatok előásása cégen belül is nehézségekbe ütközik. A különböző időszakok adatai más- más tulajdonában vannak. Az átjárhatóság és áttekintés nem biztosított a teljes vertikumra (budapesti gyár, székesfehérvári gyár, leányvállalatok), ezért döntöttem úgy, hogy kérdéseimet a székesfehérvári gyárról fellelhető adatok alapján próbálom megválaszolni. Döntésem indoklásához még a következő érveket tudom elmondani: • Az IRISBUS a két gyár közül a székesfehérvári gyárat vette meg • Az IKARUS telephelyei közül a mennyiségi gyártás a 70-es évektől a székesfehérvári gyárban zajlott. Az 1. ábra bemutatja a székesfehérvári gyár termelését 1972-től napjainkig.

8

Autóbusz átadás 1972-2003 10000 9000 8000 7000 6000 5000 4000 3000

1. ábra

Autóbusz átadás 1972-2003

A görbe három határozottan elkülönülő részre osztható: • a felfutás időszaka 1972-1987 • a kétség időszaka 1988-1992 • az újrakezdés időszaka 1993Elemzéseim időtagolódása tehát fentiek szerint várható. A cég belső elemzései szerint a meghatározó értékesítési szegmensek (1997-2001 adatai alapján): •

Szovjet, FÁK, orosz piaci szegmens (51,8 %)

•

Belföldi szegmens (30,9 %)

•

Egyéb összetevők (17,3 %).

2002

2000

1998

1996

1994

1992

1990

1988

1986

1984

1982

1980

1978

1976

1974

1972

2000 1000 0

9

Részletesebb adatok láthatók a 2. ábrán, mely 1972-től tartalmazza az orosz piac részarányát. (Számszerű adatok a III. mellékletben találhatóak.)

Orosz piac részesedése 1972-2002

2. ábra

Az orosz piac részesedése

Összefoglalva: • a székesfehérvári gyár adataira támaszkodva • az orosz piacra • a meghatározott időszakokra koncentrálva kívánok válaszolni a címben foglalt kérdésre.

02

20

00

20

98

19

96

19

94

92

19

19

90

19

88

19

86

19

84

19

82

80

19

78

19

19

76

19

74

19

19

72

80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0%

10

III.

A TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK

Nem vagyok politikus alkat. Nem szeretem a politikát. Mégis foglalkoznom kell vele, hiszen létezik gazdaságpolitika is, amely nagymértékben hat (hathat) egy francia vezetők vezette, olasz tulajdonban levő, magyar dolgozókat érintő cég (és magyar beszállítói) mindennapjaira is.

III.1. A KGST III.1.1.

A KGST megalakulása

Az alapokmány szerint a KGST célkitűzése, hogy „a tagállamok erőfeszítéseinek összefogása és egybehangolása útján elősegítse ezekben az államokban a népgazdaság tervszerű fejlesztését, a gazdasági és műszaki fejlődés meggyorsítását, a kevésbé fejlett iparral rendelkező államok iparosítási szintjének emelését, a munka termelékenységének szakadatlan emelkedését és a népek jólétének állandó növekedését.” [ 1 ] A KGST-országok népgazdaságainak fejlesztése szempontjából a nyersanyag-, az energia-, és a gépszállítások mellett nem kis jelentősége van a Szovjetunió nagy felvevőképességének. Magyarország ebből indulhatott ki például a gyógyszeripar, a közúti járműgyártás, a műszeripar, a híradástechnikai ipar fejlesztésénél. III.1.2.

A KGST fejlődése

A KGST fejlődésének első szakasza megalakulásától (1949) a hatvanas évek elejéig tartott. E periódus kezdetén az együttműködésnek két fontos feladata volt: az egyik a szocialista iparosítás előmozdítása, a tagállamok szocialista gazdaságának kiépítése, a másik az imperialista hatalmaktól való gazdasági függőség felszámolása, a tőkés országok diszkriminációs politikájának kivédése. Ebben az időszakban az együttműködés fő formája az

11

egymás közti külkereskedelmi áruforgalom fejlesztése, a tudományos-műszaki segítségnyújtás és a szakemberképzés volt. A hosszúlejáratú külkereskedelmi megállapodásokban vállalt kormányszintű kötelezettségekhez kapcsolódva a KGST-országok közösen kialakították azokat az elveket, amelyek alapján megállapították az egymás közti forgalomba kerülő termékek árait. Ezeket az elveket a KGST IX. ülésszaka (1958. Bukarest) foglalta határozatba. A bukaresti árelvként ismert határozat lényege, hogy az egymás közti forgalomba kerülő termékek árainak megállapításánál a tőkés világpiaci árakból kell kiindulni, megtisztítva azonban őket a tőkés piac konjunkturális áringadozásaitól. A KGST- országokban az elszámolások rendszere ebben az időszakban a kétoldalú klíring volt, ami azt jelenti , hogy a gazdasági kapcsolatok során keletkezett követelést csak abban az országban lehetett felhasználni, ahol az létrejött. A hatvanas évek elejétől beszélhetünk a KGST fejlődésének új, második szakaszáról. Az ötvenes évek végére , a hatvanas évek elejére létrejöttek az együttműködés továbbfejlesztésének feltételei, és egyben jelentkezett a továbbfejlesztés igénye. Gyors ütemben nőtt a termelés. Jelentős strukturális változás a gépgyártás és a fémfeldolgozó ipar igen gyors ütemű fejlődése. Erősödött az igény a hosszabb távra (10-15 évre )szóló tervek kidolgozására és az együttműködés hosszú távú szervezésére. Az egymással lebonyolított külkereskedelmi forgalom megnövelte a gazdasági kötelezettségvállalással járó felelősséget. Ez szükségessé tette az együttműködési módszerek és formák továbbfejlesztését. A KGST-országok elszámolási rendszere is változott ebben az időben.1963-ban elhatározták, hogy a kétoldalú klíringről áttérnek a sokoldalú elszámolásra. Ez elvben azt jelenti , hogy a gazdasági kapcsolatok során keletkezett követelést nemcsak abban az országban lehet felhasználni, ahol az létrejött, hanem az elszámolási rendszerben részt vevő bármelyik országban is. Az elszámolásokat 1964. január elsejétől transzferábilis rubelban, a tagállamok kollektív valutájában végzik. 1964. január elseje óta működik a Nemzeti Gazdasági

12

Együttműködési Bank, amelynek egyik funkciója az elszámolások vezetése. Az együttműködés feltételei azonban nem tették lehetővé a sokoldalú elszámolás megvalósítását.

A szocialista gazdasági integráció -mint a KGST-országok gazdasági együttműködésének harmadik szakasza - szükségszerű következménye a KGST-tagállamok felszabadulás utáni negyedszázadban elért gazdasági eredményeinek. Elodázhatatlan feladattá vált az extenzív gazdasági fejlesztésről az intenzív fejlesztésre való áttérés. III.1.3.

Szakosítás és kooperáció Az 1962-ben jóváhagyott "A szocialista nemzetközi munkamegosztás alapelvei" című

dokumentum leszögezi:" Az államok közti szakosítás azt jelenti, hogy az egynemű termékfajták termelését egy vagy néhány szocialista országban összpontosítják az érdekelt országok szükségleteinek kielégítésére, ezzel kapcsolatban emelik a termelés technikájának és szervezetének színvonalát és kialakítják a szilárd gazdasági kapcsolatokat, valamint a termelési kooperációt az országok között". [ 1 ] A termelés szakosítása (specializációja) során az egynemű termékfajták termelését tartósan egy vagy néhány országban összpontosítják, és ezek az országok elégítik ki az együttműködésben résztvevő többi ország szükségletét is. A szakosítás elsősorban a kormányközi kapcsolatokra épült. A szakosításnak ez a módszere nehézkessé tette az együttműködést, minimálisra csökkentette a szakosításban és kooperációban érdekelt szakosodó vállalatok szerepét. Emellett a szakosításnak ez a módja a szakosítás meghatározásakor nem vett figyelembe olyan fontos kérdéseket, mint a műszaki feltételek, az árak, a kötelezettségek nem teljesítése esetén a szankciók. A szakosítás eme módszerének középpontjában a késztermék, illetve annak típusméretek szerinti szakosítása állt. Az alkatrészek, fő- és részegységek szakosítása, a tervezői-konstruktőri munkák megosztása, ezek kooperáción alapuló cseréje háttérbe szorult. A késztermék-szemléletű szakosítás - bár bizonyos fokú termelési koncentrációt eredményezett -

13

valójában a már létező, kialakult gyártást szentesítette. Ez szétforgácsolta a szellemi kapacitásokat, a késztermék-fejlesztéssel kapcsolatos kutatásokat minden gyártó országban elvégezték, ami fékezte a műszaki fejlődést, az indokoltnál kisebb mértékben növelte a sorozatnagyságot és csökkentette a termelési költségeket. Mindez oda vezetett, hogy a hatvanas évekig nem használták ki azokat a lehetőségeket, amelyeket az együttműködésnek ez a formája nyújtott. Később több száz a kétoldalú szakosítási és kooperációs szerződések száma. A Magyarország által kötött megállapodások közül példaként a következőt említhetjük:

Közútijármű-együttműködés. Az együttműködés a közútijármű-gyártásban az 1960-as évek végén bontakozott ki erőteljesebben. Sajátossága egyrészt az, hogy Magyarország e téren valamennyi európai KGSTországgal együttműködik, másrészt a szakosítás jelentős kölcsönös részegység- és alkatrészkooperációval párosul. Az autóbuszgyártás fejlesztésének koncepcióját a hatvanas évek elején alakították ki abból kiindulva, hogy e téren bizonyos hagyományokkal rendelkezünk és a KGST együttműködésben is az autóbuszok gyártására szakosodtunk. Ennek megfelelően az NDK szükségleteit főként magyar autóbuszok elégítik ki, a Szovjetunióval is jelentős autóbuszszállításokra kötöttünk megállapodást. Az autóbuszgyártás fejlesztési koncepciójának megvalósítása 1966-ban kezdődött. 1961-1965 években mintegy 2500 db autóbuszt gyártottunk és 1700-at exportáltunk, ennek csaknem kétharmadát az NDK-ba. 1970-ben a közútijárműgyártás fejlesztési programja első szakaszának végén az autóbusz termelés valamivel meghaladta a 6000 db-ot, ebből körülbelül 4600-at a szocialista országokba, ezen belül is 3600at már a Szovjetunióba szállítottunk. Ettől a periódustól kezdve a Szovjetunió vált legjelentősebb partnerünkké. Az ötödik ötéves tervben, 1976 és 1980 között mintegy 62-65 ezer autóbuszt gyártunk, és ebből 32-34 ezret szállítunk a Szovjetuniónak. Járműiparunk eredményes fejlesztését a nagy szovjet megrendelések tették lehetővé. Így válhatott az Ikarus Európa egyik legnagyobb autóbuszgyárává. A nyugat-európai cégek közül a legnagyobb, az NSZK-beli Mercedes évi 6000 db-ot gyárt azokban a kategóriákban, amely az Ikarusz profilja.

14

Az autóbuszgyártás szakosítására alapozva széles körű kooperáció is kibontakozott. Különösen jelentős a hátsó futómű gyártása. A magyarországi termelés - a gyártott pótalkatrész mennyiséget is vezértípusra számolva - az 1975.évi 60 ezer darabbal szemben 1980-ban eléri az évi 100 ezer darabot.( Európában a 8-13 tonnás hátsó futóművek kategóriájában egyetlen gyár sem állit elő évi 20-30 ezer darabnál többet.)

A közútijármű-gyártásban jelentős kooperációt folytatunk elsősorban a Szovjetunióval, Lengyelországgal és az NDK-val, de kooperálunk Csehszlovákiával, Romániával és Bulgáriával, valamint Jugoszláviával is. A Szovjetunióba hátsó futóműveket szállítunk jelentős mennyiségben, 1971 és 1975 között több mint 100 ezer, 1976 és 1980 között pedig 154 ezer darabot és onnan a magyar járművekhez mellső futóműveket ( 1976 és 1980 között 70 ezer darabot), lengéscsillapítókat, szervokormány-szivattyúkat ( 1976 és 1980 között 50 ezer darabot) importálunk. Külön együttműködési téma a háromfokozatú hidromechanikus autóbuszsebességváltó gyártása. Műszaki-tudományos együttműködés keretében dolgoztuk ki a Szovjetunióval a konstrukciót. A Csepel Autógyár mintegy 30 fajta alkatrészt szállít komplett sebességváltó ellenében, amelyből a Szovjetunió kielégíti az Ikarusz-gyár igényeit. Lengyelországba szintén hátsó futóműveket és szervokormányt, valamint autóvillamossági cikkeket, dugattyúkat és alumínium motorházöntvényeket szállítunk. Ennek ellentételeként adagoló-szivattyút, motorcsapágyat, autóbusz-ablaktörlőt kapunk. Az NDK-ba irányuló exportunk fő tételei a dugattyú, mezőgazdasági kardántengely, autóvillamossági cikkek, importunkban vezetőülés ( 1976-1980-ban 60 ezer darab), kardántengely (34 ezer darab), fűtőberendezés ( 56 ezer darab ), kormányrudazatok, gömbcsuklók a fő cikkek. Csehszlovákiába hátsó futóművet szállítunk és hidraulikus sebességváltókat kapunk. Romániába RÁBA-MAN motorokat szállítunk öntvények ellenében. Bulgáriába hátsó futóműveket exportálunk, és az önhordó autóbuszok részegységeinek kooperációs szállítását végezzük. Az autóbuszgyártás szakosításának talaján a KGST- országokkal kibontakozott főegység-és alkatrész kooperáció tette lehetővé, hogy korszerű autóbuszokat, hátsó futóművet és motorokat gazdaságos sorozatnagyságban termeljünk, magas színvonalú technikát és üzemszervezést alkalmazzunk. A magyar vállalatok az autóbuszgyártás igényeinek megfelelő, korszerű gyártást

15

biztosító licenceket (ajtómozgató berendezés, lengéscsillapító, autóbuszpadló, festékanyagok, hang-és hőszigetelő anyagok stb.) természetesen vásároltak nyugati cégektől is. Gyártmányaink versenyképesek nemcsak a szocialista, hanem a tőkés piacon is. Egyre nagyobb az érdeklődés az együttműködés iránt a fejlett tőkés-országok részéről is ( pl. Volvo, a hátsóhíd gyártásban az Egyesült Államok gyárai). Az autóbuszgyártásban kibontakozott szakosítás és kooperáció - amely a magyar népgazdaság szempontjából talán a legsikeresebbnek mondható - jó példája annak is, hogy a szocialista együttműködés szolgál szilárd bázisul, alapozza meg a gazdaságos tőkés export-növelési lehetőségét is.

III.1.4.

A külkereskedelmi megállapodások rendszere A külkereskedelmi kötelezettségek jogi megfogalmazása kereskedelmi

megállapodásokban történik, amelyeket a külkereskedelmi minisztériumok kötnek . A felszabadulás utáni első években éves megállapodásokat kötöttek. A KGST II.(1949), majd III. ülésszaka (1950) ajánlotta az országoknak, hogy az éves megállapodások mellett hosszú lejáratú megállapodásokat is kössenek. A kölcsönös áruforgalom fejlesztésében nagy szerepet játszott az 1958-1960-as időszakra kötött hároméves megállapodás. 1961 óta ötéves hosszú lejáratú külkereskedelmi megállapodást kötnek az országok. Az 1960-as évek elejétől az ötéves külkereskedelmi megállapodások és a tervkoordináció között egyre szorosabb kapcsolat alakult ki. A hosszú lejáratú megállapodásokat a tervkoordináció eredményei alapján kötik meg , ugyanis bennük tükröződnek a szakosítási és kooperációs megállapodások, valamint azok a kötelezettségek, amelyek egyéb két- és sokoldalú megállapodásokból, illetve a gazdálkodó szervek közötti szerződésekből adódnak. Hosszúlejáratú megállapodások mellett az országok külkereskedelmi minisztériumai jegyzőkönyveket is aláírnak, amelyekben rögzítik az éves állami kötelezettségeket. Az éves jegyzőkönyvek a hosszú lejáratú megállapodások adott évre szóló előirányzataiból indulnak ki, az igények és a teljesítőképesség időközben bekövetkező változása azonban módosításokat tehet szükségessé. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az éves jegyzőkönyvek általában

16

magasabb előirányzatokat tartalmaznak, mint a hosszú lejáratú megállapodások. Így rendszeres gyakorlat a hosszú lejáratú megállapodások túlteljesítése. A forgalmat lebonyolító külkereskedelmi vagy külkereskedelmi joggal rendelkező termelővállalatok magánjogi szerződéseket is kötnek, amelyek már konkrétan tartalmazzák a szállítási határidőket, az átadási , a szerelési, az elszámolási, a fizetési stb. feltételeket és a nemteljesítés esetén a kötelezettségszegővel szemben alkalmazott szankciókat. Mind a hosszú lejáratú megállapodások, mind az éves jegyzőkönyvek a kormányok által vállalt kötelezettségeket tartalmazzák, amelyek a megállapodásban, illetve jegyzőkönyvben felsorolt, mennyiségben vagy értékben meghatározott termékek szállítására vagy átvételére vonatkoznak. A mennyiségben (naturális mértékegységben) meghatározott kötelezettségeket fix mennyiségi kontingenseknek, az értékben (transzferábilis rubel) meghatározott kötelezettségeket értékkontingenseknek nevezzük. A kontingensrendszerhez szervesen kapcsolódnak a szerződéses ármegállapodások. III.1.5.

A KGST-országok külkereskedelmi árrendszere Az ötvenes évek második felében szükségessé vált a szocialista országok árképzési

elveinek tanulmányozása és a KGST-országok közötti kapcsolatokban érvényesülő árelv kidolgozása. A KGST-országok egymás közti kereskedelmében érvényes árak kialakításának elveit és módszereit a KGST IX. ülésszaka (1958, Bukarest) hagyta jóvá. A bukaresti árelv szerint a KGST-országok egymás közti külkereskedelmi forgalmában alkalmazott árak kialakításánál az alábbi követelményekből kell kiindulni: -

A KGST-országok szerződéses árainak egy hosszú lejáratú külkereskedelmi megállapodás időszakára stabilnak kell lenni.

-

A világpiaci árak alkalmazásánál a fő piaci árakból kell kiindulni (fő piac valamely adott áru külkereskedelmi forgalmában vezető szerepet játszik) A fő piaci árakat dokumentációk alapján kell megállapítani. Ezek lehetnek: tőzsdei jegyzések, aukciós árak, tényleges szállításokra vonatkozó szerződések és számlák, komoly cégek árajánlatai, katalógusai stb.

-

A KGST-országok egymás közti kereskedelmében alkalmazott áraknak egységesnek kell lenniük ( a külkereskedelmi vállalatoknak folyamatosan tájékoztatniuk kell egymást a szocialista piacon elért áraikról). Az egységes árak

17

megállapítását úgy érik el , hogy a szerződéses árak kialakításánál a fő piaci árakat veszik alapul, és sajátos módszert alkalmaznak a szállítási költségek figyelembevételére az árak meghatározásánál . A bukaresti árelv alapján kialakított első árak 1965 végéig voltak érvényben. 1966-1970-es időszakra új árakat alakítottak ki. Az árak felülvizsgálata minden árucsoportra kiterjedt. Ezzel közelebb került a KGST - országok árszintje a világpiaci árszinthez. A hetvenes évek elején bekövetkezett nagyméretű ármozgások hatására határozta el a KGST Végrehajtó Bizottsága, hogy a KGST-ben érvényes árakat 1975-ben, valamint 19761980-as tervidőszakban évente hozzáigazítják a világpiaci árakhoz. Ezt az árképzési módszert "csúszó árképzésnek" nevezzük. III.1.6.

A KGST-tagállamok valutáris pénzügyi rendszere A KGST-országok valutáris pénzügyi kapcsolatait a kezdeti szakaszban a

kétoldalú klíringkapcsolatok jellemezték. ( Két ország egymás között számolta el az egymással szemben keletkezett követeléseket és tartozásokat. Így mindkét ország nemcsak az export növelésében érdekelt, hanem az importéban is. A számlán keletkezett követelést ugyanis nem lehet más országgal szemben fennálló tartozás kiegyenlítésére fordítani. Ez kedvezően hatott a KGST-országok gazdasági kapcsolatára. A kétoldalú klíring körülményei között az állam jobban kézben tudta tartani a kapcsolatokat, közvetlenebb hatást tudott gyakorolni az egyensúlyra.) A sokoldalú klíringelszámolásról 1957-ben kötöttek megállapodást. Ez a rendszer 1963 végéig volt érvényben. Az 1960-as évek elején kezdték meg a nemzetközi elszámolások továbbfejlesztését, a korszerűbb sokoldalú elszámolások megvalósításához szükséges szervezeti és pénzügyi feltételek kidolgozását. A sokoldalú elszámolások lebonyolítását a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankra bízták (NGEB). A transzferábilis (átváltható) rubel lett a KGST-országok közös valutája.

18

(A transzferábilis rubel kizárólag a nemzetközi forgalomban funkcionál, ahol az árak megállapítására, a nemzetközi kereskedelmi elszámolásokra, és a hitelszférában használják fel. Az elszámolások készpénz nélkül bonyolódnak le, a transzferábilis rubel nem jelenik meg bankjegy formájában.) III.1.7.

Világgazdasági nyitás A szovjet politikai és gazdaságpolitikai szemléletet a Gorbacsov-időszakban is az

jellemzi, hogy csak korlátozott jellegű és mértékű, mindenfajta függést kizáró részvételt tartanak maguk és más KGST-országok számára ajánlottnak a világméretű munkamegosztásban. Ahol a Kelet és a Nyugat közötti politikai és katonai határvonal húzódik, ott e szemlélet szerint egy gazdasági választóvonal is van, amelyet túllépve a pusztán közgazdasági gondolkodásmód veszélyes és kockázatos. A KGST-kapcsolatokban ez szovjet részről abban a törekvésben fejeződik ki, hogy a többi KGST-ország gazdasága elsősorban a mindenkori szovjet fejlesztési koncepcióhoz, gazdaságpolitikai prioritásokhoz alkalmazkodva fejlődjék. Egy ilyen fejlesztési stratégia mellett a KGST-együttműködés - amelynek központi résztvevője a Szovjetunió - sem mechanizmusát, sem az áruszállítások szerkezetét, korszerűségét, követelményrendszerét stb. tekintve továbbra sem válhat az egyes országok szempontjából a világgazdaság felé történő nyitás elősegítőjévé, ellenkezőleg, azt hátra fogja mozdítani. A KGST-beli zártság legspecifikusabb vonása, hogy a kisebb KGST-országokban a regionális (KGST-szintű) importhelyettesítő fejlesztés az elmúlt 40 évben olyan gazdasági szerkezetet hozott létre, amelyben a nagymértékben nyugati inputokkal működő gazdaság jelentős része csak a belföldi és a KGST-piac számára képes termelni. Hangsúlyozni kell: nem egyszerűen arról van szó, hogy valamikor az ötvenes és hatvanas években egy ilyen struktúra kialakult és máig az akkori helytelen fejlesztéspolitika következményeit viseljük, hanem arról, hogy ez a struktúra azóta is, mindmáig folyamatosan újra-és újratermelődik, mert a gazdaságpolitika ennek a fejlesztésstratégiának maradt az elkötelezettje, és máig sem képes és1vagy nem akar világosan és hitelt érdemlő módon meghirdetni egy másfajta politikát.

19

A nyolcvanas években a gazdasági struktúra a korábbinál is inkább eltolódott a fent jellemzett irányba: összes exportunkban a Szovjetunió aránya soha nem látott nagyságot ért el , mivel a szovjet viszonylatban 1975 és 1986 között bekövetkezett cserearány romlásra ( az import volumenének stagnálása ellenére) dinamikus exportnöveléssel reagáltunk. Ezt a fejlesztéspolitikát, illetve annak legfontosabb, a magyar exportteljesítményt meghatározó következményét - azt tehát, hogy a magyar gazdaság kiemelten fejlesztett, legkorszerűbbnek tekintett része tőkés exportra lényegében képtelen ( a magyar gépexport 80%-át rubelrelációban értékesítjük, s a maradék jelentős hányada sem hoz effektív konvertibilisdeviza-bevételt) nemcsak azzal volt szokás mentegetni, hogy ez a politika a népgazdaság számára szükséges energiahordozók és nyersanyagok leghatékonyabb beszerzését teszi lehetővé, hanem azzal is, hogy a negatívumokat hosszú ideig ellensúlyozta a Szovjetunióból importált nyersanyagok feldolgozásával előállított termékek tőkés viszonylatú exportja. Mindazok a magyar törekvések, amelyek 1968-tól a KGST-együttműködés olyan irányú átalakítását célozták, hogy a világgazdaság felé nyitottá váljék, megfeneklettek a tagországok ellenállásán. A KGST-nek mint intézménynek az egésze bizonyult sikertelennek: világgazdasági térvesztéshez, súlyos belső egyensúlyi problémákhoz és eladósodáshoz vezetett minden egyes tagországban. A KGST-viszonylat magában foglalja ugyanis a csaknem negyven éve követett extenzív gazdaságfejlesztési stratégiáról való tudatos, végleges és központilag vezérelt lemondást. A Szovjetunió kül- és belbiztonsági érdekei mindenekelőtt a nyugati határain elhelyezkedő szocialista rendszerek stabilitásához fűződnek. A szovjet vezetés nyilván tisztában van azzal a ténnyel, hogy gazdaságilag - eltérően az 50-es és a 60-as évektől - nem tudja elősegíteni e rezsimek konszolidálását, illetve biztosítani stabilitásukat ( erre utal Lengyelország példája is). Ugyancsak nemigen folyamodhat - nemzetközi és belső okokból a vesztett afganisztáni háború után - katonai "rendcsináláshoz" ezen országok bármelyikében, mint ezt korábban nemegyszer megtette ( 1953,1956,1968). Számára tehát elfogadható kompromisszumot jelent, ha a radikális belső gazdasági és társadalmi reformokat végrehajtó ország tagja marad a Varsói Szerződésnek, meg tudja őrizni a belső társadalmi stabilitást és rendet, nemzetközi politikai téren baráti külpolitikát folytat és folyamatosan tekintettel van a Szovjetunió érdekeire.

20

A KGST-együttműködés gondjai azonban a nyolcvanas évek végére súlyosbodtak és további éleződéssel fenyegetnek. A beszerzési lehetőségek szűkülnek, az együttműködés feltételei nehezednek, legfontosabb partnerünk - a Szovjetunió - erőforrás-bevonási törekvései fokozódnak. Mindez elsősorban a szovjet gazdasági helyzet romlásával és a társadalmi feszültségek fokozódásával függ össze. A szovjet gazdaság műszaki színvonalát, keresleti-kínálati struktúráját, mindenekelőtt azonban működési módját tekintve elmaradott gazdaság, amelynek növekedése a hetvenes évek vége felé meg is állt. A gazdaság működési rendszere a reformhatározatok ellenére vajmi keveset változott, a tervutasításos rendszer meghaladása óriási akadályokba ütközik, a gyors ütemű modernizációra vonatkozó elhatározások csak papíron valósulnak meg, a gazdaság működési zavarai a nyolcvanas évek közepétől kezdve fokozódnak, a védelmi terhek továbbra is óriásiak, a lakossági ellátás tovább romlik, az inflációs nyomás erősödése közepette pedig a nyílt infláció kirobbanása is elképzelhető. A Szovjetunió exportszerkezete - elsősorban tőkés relációban - változatlanul monokultúrás jellegű. És még csak nem is beszéltünk azokról a belpolitikai - elsősorban nemzeti - feszültségekről, illetve az egyes szovjet köztársaságok önállósodási- például a "gazdasági függetlenséget" célzó- követeléseiről, amelyek kezelése a peresztrojka legnehezebb próbájának bizonyult. A magyar - szovjet kereskedelem viszonylati cserearányainak 1987-ben megkezdődött javulása következtében - és mert az általunk megfelelőnek tartott összetételben és feltételek mellett nincs mód a szovjet szállítások növelésére - a bilaterális kereskedelem eddigi volumentrendjeinek változatlanul hagyása néhány év alatt több milliárd rubeles magyar aktívum felhalmozódásához vezetne. Egy ilyen helyzetet elkerülendő, a Szovjetunióba irányuló exportunk mennyiségét csökkentettük. Az egyoldalú külgazdasági orientáció miatt- vagyis mert a szovjet exportból kieső termékek legnagyobb részét más piacon nem, vagy csak jelentős pótlólagos költségekkel és erőfeszítések árán tudjuk elhelyezni - ez a feladat a magyar gazdaság rövid távú alkalmazkodási-struktúraváltási gondjait szaporította ugyan, de a korábbi cserearány-romlással összefüggő exportkényszer enyhülése meg is könnyíti az elengedhetetlen struktúraváltást.

21

A Szovjetunió által Magyarországnak szállított áruknak van egy meghatározott - igen széles- köre (lényegében a nyersanyagok és energiahordozók teljes skálája és néhány egyéb árufajta), amelyet létfontosságú érdekünk a legnagyobb mennyiségben a Szovjetuniótól beszerezni. A Szovjetunió azonban ezeket a cikkeket - általunk elfogadható mennyiségben csak akkor hajlandó exportlistájára felvenni, ha mi is kötelezettséget vállalunk az általa megvásárolni kívánt termékek szállítására. Az erre vonatkozó alkut pedig végső soron csak az állami irányítószervek köthetik meg. Ha a magyar kormány nem volna hajlandó az exportszállításokért tételes kötelezettséget vállalni, akkor nem juthatnánk hozzá a szükséges importhoz, ami igen gyorsan akár ellehetetlenüléshez is vezethetne a magyar gazdaságban. Azok az árucikkek, amelyeket magyar részről stratégiai jelentőségűeknek tekintünk, a szovjetek számára is azok - abban az értelemben, hogy csak ezek az áruk értékesíthetők mind a KGST-, mind a tőkés relációban. Exportjuk azonban egyre inkább az árualapok hiányába ütközik bele. Egyes termékeknél (olaj) középtávon a szovjet hazai termelés visszaesése sem kizárt, miközben a belföldi szovjet szükségletek sem csökkennek. A világpiaci árak esése okozta árbevétel-kiesést pedig csak a tőkés export mennyiségi növelésével lehet(ne) elkerülni. Ehhez azonban csökkenteni kellene a belföldi fogyasztást és 1vagy a KGST-viszonylatú exportot. Ezek az összefüggések már a hetvenes-nyolcvanas évek fordulója óta nyilvánvalóak, s fontosságuk tovább nőhet- egyszerűen a Szovjetunió elkerülhetetlenül növekvő tőkés fizetésimérleg-gondjai miatt.

III.2. AKGST felbomlása és Oroszország szerepe kelet-európában III.2.1.

A Varsói Szerződés és a KGST felbomlása Európa két felében ellentétes folyamatok játszódnak le 1990 óta. Nyugat-és Dél- Európát

az integráció, Kelet-és Közép-Európát a dezintegráció jellemzi. A Szovjetunió és a szocialista rendszer felbomlása, új regionális, gazdasági helyzetet teremtett nemcsak Kelet-KözépEurópában, hanem az egész európai kontinensen is. Megváltoztak a gazdasági kapcsolatok irányultságai.

22

Európát 1989-ig a két szuperhatalom katonai versengése és bizonyos mértékű együttműködése határozta meg. A gazdasági integrálódás, a gazdasági együttműködés, szakosítás ellenére alárendelve Nyugat-Európában a NATO-hoz (a Közös Piac), illetve a Varsói Szerződéshez ( a KGST) tartozott. A Varsói Szerződés 1991 elején történő szétesése nemcsak a kelet-európai volt szocialista országokat szabadította meg a volt Szovjetuniótól való függéstől, hanem egyúttal gyengítette az Európai Közösségnek a szovjet fenyegetés hatására önként vállalt belső fegyelmét is. A Varsói Szerződés felbomlásával szétesett a korábbi kapcsolatrendszer s így az erre épülő gazdasági és jogügyi dokumentumok rendszere is. Megszűnt a transzferábilis rubelre épülő elszámolási rendszer is és helyette a szabaddevizás elszámolás kapott általános helyet. Soros György már-már prófétai előrelátással ezt írta: "A mostani terv, hogy a KGST kereskedelmét átállítják kemény valutára. Biztos, hogy ez lényegében a kereskedelem összeomlását fogja okozni. A Szovjetunió le fogja csökkenteni kelet-európai behozatalát, mert nincs kemény valutája, és amennyi van, azért Nyugatról fog vásárolni. A kelet-európai országok kénytelenek lesznek továbbra is vásárolni az olajat és a nyersanyagokat, ha nem a Szovjetuniótól, akkor mástól, de ugyancsak kemény valutáért, ami jelentősen le fogja rontani fizetési mérlegüket. Kelet-Európa el fogja veszíteni exportpiacait, a Szovjetunió pedig még a KeletEurópából jövő silány árut is kénytelen lesz nélkülözni. Így esnek szét a világgazdasági kapcsolatok." A KGST összeomlása után felmerült a kérdés, hogy Oroszország vámmal védje külkereskedelmét. Így tehát világpiaci árak és versenyképesség létezett, de a szovjet piac valójában a kelet-európai és ezek között a magyar árukra is valutaszegény volt. A keleti piacmegtartás lehetséges formáinak kialakításában, pl. a szabadkereskedelmi övezetek és árkonstrukciók létrehozásában a magyar fél nem volt aktív. Felszámolták a közös vagon-és konténerparkot, ugyanakkor azonban megmaradtak az idegenforgalom, a környezetvédelem és a közlekedés korábbi gondjai. A gyors ütemű re-orientáció nemcsak a volt kisebb KGST-országoknak okozott károkat, hanem magának Oroszországnak is. Rendkívül sok, az orosznál jobb minőségű árut veszített el, amelyek természetesen nem voltak világpiaci minőségűek, de nehéz volt őket pótolni. Ilyen pl. a magyar autóbusz, gyógyszerek, a csehszlovák iparcikkek, szerszámgépek, a lengyel és német

23

szállítóeszközök, a román élelmiszer-ipari berendezések, a bolgár vegyipari berendezések, stb. A legnagyobb veszteséget éppen az ipari szakosítások és kooperációk, a tudományos-és műszaki együttműködési kapcsolatok megszakadása okozta. Itt is az mutatkozik, hogy szétvertük a régi kapcsolatokat, még mielőtt létrejöhetett volna az új piac. Ennek korrigálása is feltehetően több időt vesz igénybe. Teljes mértékben egyet lehet érteni Richard Parker professzorral, aki egy tanulmányában felvetette, hogy "az érintett kormányoknak el kell ismerniük a régi KGST-tömbhöz kötődő kereskedelmi kapcsolataik minél nagyobb mértékű helyreállításának szükségességét. A kereskedelem nyugati csatornákba való átirányítása - még ott is, ahol a folyamatok viszonylag kedvezően alakulnak , mint pl. Magyarországon - nem pótolhatja jó pár évig a volt KGST-partnerek kiesésével elveszített exportkereslet teljes egészét".

III.2.2.

Oroszország öröksége A Szovjetunió felbomlása után kétség-kívül Oroszország a legjelentősebb gazdasági,

társadalmi potenciállal rendelkező utódállam. Oroszország vette át a Szovjetunió helyét az összes nemzetközi szervezetben, és vette át a volt Szovjetunió tartozásait, de ugyanakkor követeléseit is. Ezzel gyakorlatilag teljesen új helyzet jött létre Európában. Európa egyetlen gazdasági térré vált. Ebben a gazdasági térben a nemzetközi piacgazdaság, a világpiac integráló ereje érvényesül, s attól függetlenül, hogy melyik volt szovjet köztársaság vagy volt KGST-ország mikor válik az Európai Közösség tagjává, megindult a tőkeáramlás nyugatról kelet felé. A Szovjetunió örökségéből Oroszország gazdasági szempontból legalábbis két fő tekintetben részesedett. Az egyik a SZU makrogazdasági helyzete 1991-ben, a másik pedig a gazdasági és termelési potenciál a fogalom széles értelmében véve.

24

Oroszország részesedése a Szovjetunió főbb gazdasági mutatóiban 1990-ben Népesség (150 millió fő) Terület (17 075 ezer km2 ) Bruttó társadalmi termék (1990) Állótőke ((1990) Ipari termelés (1990) Mezőgazdasági termelés (1990) Export (kiskereskedelmi áron 1987-1989) Import (külkereskedelmi áron 1987-1989)

%-ban

51 77 61 60 66 46 79 70

Forrás: Kopint-Datorg Műhelytanulmányok. 1993.11.sz. Munkácsy Gyula: Az orosz gazdaság kilátásai, 9. old. Megállapíthatjuk , hogy a volt Szovjetunió főbb makrogazdasági tényezőiből Oroszország bőkezűen részesült és a világgazdasági nyitás záloga, a külkereskedelmi potenciál döntő része is- az exportnál 79%, az importnál pedig 70%- Oroszország kezében maradt. A birodalom felbomlásával egyidejűleg felszínre kerültek azok a mély gazdasági fejlettségi színvonalbeli különbségek amelyek korábban a Szovjetunió fennállásának idején az egyes tagköztársaságok között megvoltak, de rejtettek maradtak. A FÁK létrejötte és az orosz önálló államiság a kereskedelmen túl ( a nem fizetés tényei stb.) még sok más gazdasági vonatkozásban is gondot okoz Oroszországnak. Gyakorlatilag elszakadt a legfontosabb tengerektől, kikötőktől, elszakadt a Dunától, és ezen keresztül a DunaRajna vízi úttól is.

III.2.3.

Nemfizetési válság, csődmenedzselés A nemfizetési válság az orosz gazdaság első számú közellensége 1994-ben. A vállalatok egymással szembeni tartozásai és nemfizetései jelentősen nőttek. Ez

lehetetlenné teszi, hogy a költségvetésnek fizessenek. A Statisztika Hivatal szerint 1994. január 1-re az ipari vállalatok, mezőgazdasági és közlekedési üzemek szállítóiknak 29 trillió rubelt nem fizettek ki.

25

Oroszországban a költségvetési deficit 1993-ban 17 trillió rubelt tett ki. Ahány elemző centrum foglalkozik az okokkal, annyi álláspontot rögzít. Ezeket összegezve: a nemfizetési válság legáltalánosabb okai közé tartozik az, hogy a kormány erejét meghaladó fizetési kötelezettséget vállalt, és ezt teljesíteni csak a költségvetési emisszió terhére tudja, amivel gyakorlatilag hiperinfláció kialakulását segíti elő. A vállaltok saját eszközeiket és az általuk kapott hiteleket betétügyletekre, vagy részvénytársasági papírokba fektetik, igen sok vállalat devizaaktívát szerez pénzéért. Oroszországban hiányzik a vállalatvezetők felelőssége a szállítókkal szembeni fizetési kötelezettségek teljesítését illetően. Nem működik a vállalatok likvidálásáról és szanálásáról szóló törvény. Oroszországban gyakorlatilag nincs törvényes védelem a nem fizetőkkel szemben. A törvény szerint lefoglalást csak vállalati folyószámlán lévő összegek erejéig szabad foganatosítani. A vállalati betéteket, a valutaszámlákat nem lehet érinteni. Hiányzik a jelzálog intézménye, nem lehet a vállalati követelést a vállalati vagyonra fordítani. Emiatt igen pikáns szituációk keletkeznek, a vállalat úszik az adósságtengerben, de nagy összeggel rendelkezik a valutaszámláján, szociális és jóléti létesítményeket bérel, eldugják a pénzt a leányvállalatokban, melyek bevételei bizonyos fizikai személyek zsebébe vándorolnak.

III.2.4.

A bankrendszer és az orosz bankok a világ pénzpiacán 1994-ben a bankrendszer - bár eléggé kiterjedt - belföldi és külföldi megfigyelők szerint

még nem tudja kielégíteni a vállalatok igényeit, főleg a kis-és középvállalkozókét. A külföldi bankok még csekély mértékben szerepelnek az orosz bankpiacon. A külföldi bankok orosz pénzpiacra való beeresztése a központi bank hatásköre. 1994 elején határozatot hoztak arról, hogy a külföldi bankok tőke-részaránya nem haladhatja meg az orosz bankok össztőkéjének 12-15%-át. A központi bank abba is beleszól, hogy mely külföldi bankokat engedik be a piacra. Természetesen csak az I. osztályú bankok léphetnek be, és azok, amelyeknek klientúrája az orosz gazdaságba befektetéseket kíván eszközölni.

26

1994-re kialakult az orosz bankrendszer. Megnőtt Moszkva jelentősége: a mennyiségi koncentráció mellett egy regionális bankkoncentráció is megvalósult, s ennek központja Moszkva. A bankrendszer jogügyi szabályozása és törvényes alapokon való működése nem kelégitő.1994-ben csak két törvény szabályozza a bankok működését. "A bankokról és a banktevékenységről", és a "Központi bankról" szóló. Mindkettőt még 1991-ben fogadták el, amikor a bankmonopólium megszüntetése és a banktevékenység, valamint a pénzpiac piaci útra történő átállítása még csak a kezdet kezdetén volt. Ily módon a központi bank és a kereskedelmi bankok közötti kapcsolatok igen sok súrlódást, ellentétet szültek és ezáltal természetesen banki veszteségeket is foglaltak magukban. Ilyen körülmények között az orosz bankok mégis jelentős nyereséget tudtak produkálni. Nyereségeik gyakorlatilag a dollárhoz viszonyított árfolyam-ingadozásokból, a magas inflációból és a központi bank olcsó hiteleiből származtak. A központi bank természetesen korlátozni akarja a kisebb kereskedelmi bankok gyors növekedési ütemét. 1995 januárjától 20-szorosára emelték a bankoktól megkívánt minimális alaptőke összegét. A bankrendszerre nehezedő legnagyobb potenciális veszélyt azonban a nagybankok jelentik, amelyek jelentős összegeket kölcsönöznek ki a rosszul menő vállalatok részére, mert ezek a vállalatok korábban az ő részvényeseivé váltak, majd a csődtörvény életbeléptetésével csőddel fenyegetik megbízó bankjukat. A bankrendszer veszélyei közé kell sorolni természetesen a szervezett bűnözés megjelenését a bankszférában, amely egyre jelentősebb összegeket koncentrál, és mint a maffiastruktúráról szóló fejezetben láttuk, a közgazdasági kérdéseket erőszakkal oldja meg. A bankok 1994-ben általában nem adnak hosszú lejáratú hiteleket.

III.2.5.

A valutarendszer és az árfolyammozgások 1991 végén a külkereskedelem állami monopóliumának leépítésével egyidejűleg

megkezdődött az orosz nemzeti valuta, a rubel tényleges leértékelődésének folyamata. Ez

27

különféleképpen érintette a központi valutaszerveket, a lakossági megtakarításokat és a vállalati magatartásokat. A rubeltől való menekülés a dollár iránti kereslet rendkívüli növekedését hozta magával. A konvertibilis valuta az értékmegőrzés legfőbb eszközévé vált. Megindult a gazdaság dollarizációja. Különösen 1992-93 fordulópontján nőtt meg a dollár iránti kereslet. Ez a helyzet közgazdasági szempontból ahhoz vezetett, hogy nőtt az export hatékonysága, és csökkent az importé. 1993 júniusára , amikor már elég központi valutatartalékot gyűjtöttek össze, Fedorov, az akkori pénzügyminiszter megkezdte a dollár árfolyamának leszorítását. A központi bank ebben az időben felvásárolta a dollárt, hogy ne tegye lehetővé a dollár jelentős árfolyamcsökkenését. 1994 januárjára a dollár az 1250 rubeles szinten állt. Tehát 1993 júniusától szilárd árfolyama volt. 1994-től egy sor intézkedést hoztak a valutáris gazdálkodás szabályozását illetően. A központi bank 1994 január 1-től elkezdte a tőzsdei intervenciót, de a kereskedelmi bankokkal tőzsdén kívül is valutáris ügyleteket kötött.1994 elejére a tőzsde forgalma az egész orosz piac valutaforgalmának kb.80%-át tette ki.1994 közepén nőtt a tőzsdén kívüli valutakereskedelem is, s a központi bank a tőzsdén kívüli forgalomban is szerepet kezd játszani.

III.2.6.

Az orosz külkereskedelem helyzete és perspektívái A külkereskedelem a népgazdasági ágazatok között a legnagyobb változási igényeknek

kitett gazdasági tevékenység. A liberalizációt itt kellett legelőször és valóban végrehajtani: az addig, hosszú évtizedeken keresztül belföldi kereskedelemként kezelt volt tagköztársasági kereskedelmet egy csapásra külföldként kellett kezelni, s az ehhez szükséges technikai eszközöket - vám, elszámolások, árak, kereskedelmi feltételek stb. - létre kellett hozni, s azokat egy nem éppen baráti környezetben működtetni kellett, egyszerre és drasztikusan megszűnt a KGST, és az annak működésével kapcsolatos termelési kooperációs megállapodások rendszere, valamint a vele járó többé-kevésbé biztonságos ellátási rendszer, stb.

28

Az említetteken felül a külkereskedelmi tevékenység minőségi kérdéseit maga az élet tűzte napirendre. Ezek közül a legfontosabbak: az orosz gazdaság integrálása a világgazdaságba, a külkereskedelem torz, félgyarmati egyoldalúan nyersanyagexportra szakosodott struktúrájának megváltoztatása, a hatékonyság és a verseny elvének bevezetése az export-import ügyletek központi és helyi szintű menetébe, a külföldi beruházások elősegítése, valamint Oroszország külső adósságainak áruoldalról történő menedzselése. A minőségi jellemzők közé tartozik, hogy mennyire sikerült adminisztratív irányításának szabályozóit lebontani, a deregulációt megvalósítani és a szabályozásban a piaci módszereket előtérbe helyezni. Fentiek tükrében - annak ellenére, hogy a kereskedelem feltételei jelentősen romlottak 1993-ban az orosz export értékének stabilizálódása következett be és az export 43,7 milliárd dollárt tett ki. Az orosz export fő cikkei: nyersolaj 8,4 milliárd, olajtermékek 3,5 milliárd, földgáz 7,5 milliárd, arany 1,3 milliárd dollár volt. Ehhez 2,3 milliárd dolláros fegyverexport is járult. Az áruimport 27 milliárd dollárt tett ki. Ebből a legfontosabb cikkek: babona 1,4 milliárd, egyéb élelmiszer 4 milliárd, gépek és berendezések 9,4 milliárd, humanitárius segítség 1 milliárd. Jelentős változások történtek az export földrajzi struktúrájában is. Oroszország exportjában a vezető helyet 1993-ban Németország, Kína, Anglia, Franciaország, az USA, Magyarország és Finnország foglalta el. Gyors ütemben fejlődött az export a délkelet-ázsiai országokba.

Az orosz export alakulása 1993

1992

1975

Iparilag fejlett országok

60%

58%

25,5%

Fejlődő országok

14%

11%

13,8%

A volt szocialista országok

17%

19%

55,6%

29

1993-ban a volt szocialista országok részesedése tovább csökkent, míg a fejlett és fejlődő országok részaránya tovább nőtt. A történelmi jelentőségű átorientálódást azonban a korábbi évekhez viszonyítva érzékelhetjük a maga teljességében. A fejlődő országok részaránya tehát változatlan maradt, a fejlettek pedig teljes mértékben cseréltek a KGST-vel. A külkereskedelem volumenére és az export növekedési ütemére az orosz külkereskedelmi miniszter, Oleg Davidov szerint mindenekelőtt az oroszországi ipari termelés csökkenése, a világpiaci konjunktúra rosszabbodása, az export finanszírozásának csökkenése, az orosz exporttal szembeni diszkriminációs intézkedések, végül az exportőrök érdekeltségének jelentős csökkenése hatottak. Az orosz import 1993-ban 1992-höz viszonyítva kb. 30%-kal csökkent és 27 milliárd dollárt tett ki. Ez elsősorban az állami költségek csökkentési politikájával, ezen belül a központi importköltségek kb. 2-szeres csökkenésével, a külföldi hitelforrások korlátozásával, az import költségvetési támogatásának fokozatos megszüntetésével, és a bevezetett ÁFÁ-val függ össze.

Az orosz import alakulása 1993

1992

1975

Iparilag fejlett országok

54%

62%

36,4%

Fejlődő országok

14%

18%

11,2%

volt KGST-országok

11%

15%

48,3%

Az importban tehát a külgazdasági orientációváltás simábban ment, mint az exportban. Ennek oka legfőképpen az, hogy már megközelítőleg húsz évvel azelőtt sem tudták az akkori szocialista országok az orosz igényeket kielégíteni. Az adatoknál, úgy az exportnál, mint az importnál feltétlenül figyelembe kell venni, hogy azok az 1994-es Oroszországra, míg az 1975ös adatok az akkori Szovjetunióra vonatkoznak A legnagyobb import-részarányt Németország, Kína, az USA, Franciaország, Olaszország, Anglia, Japán és Magyarország mutatta fel.

30

1994-ben az orosz külkereskedelem számára a normatív jogi bázis tökéletesítése és kialakítása a legfontosabb. Jelentősen csökkenteni kell az adminisztratív metodikát, és tökéletesíteni a külkereskedelem szabályozásának módszereit. E célkitűzés ellenére 1993. november 2-án és 11-én a Pénzügyminisztérium exportadók kivetését jelentette be, amely jelentős mértékben csökkenti az export hatékonyságát. Árucsoportonkénti szóródása jelentős eltéréseket mutat, de elsősorban a másodlagos nyersanyagok, valamint a hadiipari, gépipari cikkek és minden vegyipari nyersanyag, faipari nyersanyag és feldolgozott termék, valamint élelmiszer-ipari termék jelentős veszteséget szenved. Még nagyobb felháborodást váltott ki az importadók bevezetése 1994 március 15-én. Ezzel gyakorlatilag az országba beérkező élelmiszer-ipari, gépipari termékeket sújtották. A három nagyváros - Moszkva, Jekatyerinburg, Szent-Pétervár - polgármestere tiltakozást jelentett be, mivel az élelmiszerimport vámtarifája a közellátást veszélyeztette. A külkereskedelmi szakértők szerint az új importadók kivetése az orosz fogyasztóra kivetett kiegészítő adó. Ez ellen fellépett a külkereskedelmi miniszter is. Mivel valóban nincs belső konkurencia, az importadó miatt az élelmiszer-ipari, valamint a mindennapi fogyasztási termékek árai azonnal emelkedni kezdtek, mint ahogy ezt az 1994. őszi belföldi áralakulás is mutatja. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az importvámok az Oroszországgal kapcsolatban álló partnerországokban hasonló intézkedéseket hívnak életre. III.2.7.

A magyar-orosz gazdasági kapcsolatok alakulása A magyar-szovjet gazdasági kapcsolatok alakulása korábban a kapcsolatok távlati

fejlesztésének súlyát hordozta magán. A magyar gazdaság számos termelési ágát az akkori szovjet népgazdaság akkori igényeivel bővítettük. Az akkori gazdasági kapcsolatok növekedésének további fenntartása új, hatékony módszereket kívánt volna az együttműködésben még akkor is, ha a rendszerváltás nem következett volna be. A rendszerváltás a már meglévő problémákat elmélyítette, és a kapcsolatok áruformáinak megszakítása útján részben meg is oldotta. A keleti és az orosz kereskedelem mélypontja 1991-re és 1992-re tehető.

31

A következő táblázat tájékoztatást ad a volt Szovjetunió külkereskedelmi részarányáról Magyarország export-import forgalmában, forintbázison számolva. A Szovjetunió, illetve utódállamainak részaránya Magyarország export-import forgalmából (forintbázison számítva)1 %-ban Export 1960 1970 1980 1990 1991 1992 1993 Szovjetunió és utódállamok

30,2

34,6

29,4

20,2

13,4

13,2

15,3

A többi átalakuló ország

41,2

31,0

25,7

17,4

10,2

10,2

11,1

Piacgazdálkodó országok

21,9

28,0

33,9

54,1

67,9

71,3

73,0

Fejlődő egyéb országok

6,7

6,4

11,0

8,3

8,5

5,4

5,4

Országok összesen

100

100

100

100

100

100

100

Import Szovjetunió és utódállamok

31,6

33,8

28,2

19,1

15,3

16,9

22,2

A többi átalakuló ország

39,3

31,2

19,9

17,8

8,8

8,4

7,8

Piacgazdálkodó országok

24,7

28,8

39,4

53,1

66,6

69,7

69,3

Fejlődő egyéb országok

4,4

6,2

9,5

10,0

9,3

5,0

4,4

Országok összesen

100

100

100

100

100

100

100

1

1960,1970. évek devizaforintban számolva.

Forrás:

Magyar Statisztikai Évkönyv, 1960.,1970.,1980., Külkereskedelmi Statisztikai Évkönyv, 1983.,1985-1987.,1988-1990.,1991-1993.

Mit látunk a táblázatból? Exportoldalon azt, hogy míg 1960-70-80-ban (tulajdonképpen 1987-88-ig) a Szovjetunió és jelenlegi utódállamai kb. 1/3-át tették ki az összes külkereskedelmi exportunknak, addig ez 1990-re 20, 1991-92-re további jelentős csökkenés után 1993-ra 15,3%-ra csökkent. Az 1994. első félévi adatok a trendet változatlanul megtartották.

32

Importoldalon ugyanezt látjuk, mert míg 1960-70-80-ban (tulajdonképpen 1987-88-ig) importunknak szintén kb. 1/3-a származott innen, addig 1991-re 15,3%-ra, 1992-ben 16,9%-ra csökkent. Az 1993. évi növekedés, amely a részarányt importban 22,2%-ra vitte fel, gyakorlatilag a normális külkereskedelmi forgalmon felüli importtevékenység, mert az akkor lebonyolódó fegyverimport játszik benne meghatározó szerepet. 1991-ben és 1992-ben nemcsak Magyarország, hanem 1992-től egyre határozott mértékben Oroszország is a nyugat felé nyitás politikáját követte, amely, mint korábban láttuk nemcsak szuverén elhatározás, de valós gazdasági kötődés miatt jött létre. Magyarország külkereskedelmében Németország után Olaszország - Ausztriával együtt hol a második, hol a harmadik helyet foglalja el. Magyarország az orosz külkereskedelemben 1993-ban ez exportban Németország, Kína, Nagy-Britannia, Japán, az USA, Franciaország után a hetedik helyet foglalta el. Az orosz importban viszont Magyarország a nyolcadik helyen volt. Fentiek azt jelentik, hogy a magyar-orosz kapcsolatok változatlanul mindkét ország számára jelentős tételt képeznek, de a korábban fennállt relatív aszimmetria ma is létezik, s különösen az energiahordozók importstratégiájának jelentősége miatt Magyarország számára e kapcsolatok fontosabbak, mint fordítva. 1994-ben Magyarország teljes gáz-és nyersolaj importja Oroszországból származik. Az Adria-vezeték nem üzemképes, a Dunán délről, hajókon való szállítás nem lehetséges. Napi szükségletünk ekkor kb.15 000 tonna nyersolaj, ezt a mennyiséget kellene vasúti tartálykocsikban, vagy üzemanyag-szállító teherautókban s esetleg talán a Dunán északnyugatról tankbárkákkal behozni. De ehhez ki kellene építeni a szükséges átbocsátóképességet, vasúti, hajózási, olajkezelői, lefejtői stb. kapacitásokat. Az akkori magyar kormány nemzetbiztonsági, stratégia hibát követett el, amikor 1990 után csatlakozott a nyugati olajvezeték-rendszerekbe (transzalpin vezeték) és nem teremtette elő az ahhoz szükséges kb. százmillió dollár körüli összeget. De ettől függetlenül is, az orosz viszonylat külkereskedelmünk egyötödét jelenti, több tízezer embernek ad munkát és megélhetést. Nyomós gazdasági, politikai és stratégiai érdekeink azt diktálják, hogy a térségünk sorsára stratégiai hatást gyakorló három hatalom - Amerika, Németország és Oroszország - mint külgazdasági partnerek is, összességében kiegyensúlyozó, stabilizáló hatást gyakoroljanak ránk

Külkereskedelmi forgalmunk alakulása a szovjet

33

utódállamokkal Mrd Ft-ban

Import

1989

1990

1992

1993

115,4

104,3

148,1

257,9

ebből Oroszország

227,9

Ukrajna Export

13,3 142,2

120,0

110,9

ebből Oroszország

87,7

Ukrajna Egyenleg

125,2 14,7

27,0

15,7

ebből Oroszország Ukrajna

-132,5 -169,3 1,4

Forrás: Magyar Statisztikai Évkönyv, 36-37.-15.old. és NGKM Külkereskedelmi forgalmunk az európai volt szocialista országokkal. Világgazdaság, 1994.április 7. Az adatok azt mutatják, hogy míg 1989-hez viszonyítva az export volumene jelentősen csökkent, addig az import volumene az 1990. évi nagymértékű csökkenés után jelentős növekedésnek indult és 1993-ra már meghatározó jelentőségűvé vált. Felhívjuk a figyelmet, hogy az 1993.évi importszámokban a MIG 29-esek importja is benne foglaltatik, kb. 800 millió dolláros értékben. Ezt azért fontos tudni, mert feltehetőleg a repülőgépimport csak egyszeri eseti jelentőségű és a hosszú távú volumen-és struktúra- összehasonlításokat zavarja. Fentiek miatt meg kell néznünk az egyenleg dollárban kifejezett alakulását is. Eszerint a forintban kifejezett 132,5 Mrd forintos egyenleg 1Mrd 378 millió dollár összeget tett ki 1993ban.Az össz-külkereskedelmi mérleg passzívuma pedig 1993-ban 3Mrd 623 millió forintot tett ki. Gyakorlatilag az utódállamok, s ezen belül döntő részben az Oroszország felé fennálló passzívumunk az összpasszívum 38%-át tette ki. Az eladósodás 1994-ben már stratégia kérdés és ennek 1993-ban jelentős részét a magyar-orosz kereskedelem hiánya okozta. A gondok forrása valójában az, hogy az orosz energiahordozókért készpénzzel fizetünk. Visszautalva az 1990-es váltásra, ez egy modern fizetési mód, csak éppen az a baj - mint az

34

adatokból láttuk - hogy nem tudjuk ellentételezni exportoldalon. Tehát olyan helyzetet teremtettek, hogy az orosz energiahordozó-importunkért a valutát a legkeményebb nyugati piacokon kellett kitermelnünk. A volumen csökkenés legáltalánosabb oka , hogy 1991.január 1-én tértünk át Oroszországgal is a szabaddevizás elszámolásra, s a világkereskedelemben alkalmazott szokásos feltételekre. Ez azt jelentette, hogy a világpiaci versenyfeltételek mellett kellett megmérettetnie magát minden résztvevőnek. Világos volt minden résztvevő számára, hogy igen sok termék nem állja ki a versenyfeltételeket, s a KGST-időkben mesterségesen, több esetben politikai motívumoktól is vezérelve felduzzasztott kölcsönös áruforgalom gyorsan visszaesik. E folyamatot súlyosbította az Oroszországban kibontakozott gazdasági válság is. A statisztikai adatok azonban azt is megmutatják, hogy az Oroszországgal bonyolított forgalomcsökkenés csak kb.40%-ot tett ki 1990 és 1991 között, míg a többi volt szocialista partnerrel kb. 60, vagy több százalékot tett ki. A kétoldalú kereskedelem fejlesztési gondjait csak növeli a forgalom struktúrájának alakulása. A magyar exportban 1993-ra a nyersanyag-késztermék arány 51,7-48,3%-ra alakult, ami rendkívül rossz aránynak tekinthető a kereskedelem KGST-és korszakához képest. Ami a magyar importot illeti a megközelítőleg 90%-os energiahordozó-és nyersanyag-részarány rövid távon kedvező, de nyilvánvalóan hosszú távon Oroszország is arra fog törekedni, hogy nyersanyag exportját egyre inkább feldolgozottabb formába öntve valósítsa meg. Az említett tényezők strukturális oldalról fogják zavarni hosszú távon a kölcsönös forgalom fejlesztését. A téma befejezésénél néhány, még ma is felmerülő, de egyes esetekben vitatott kérdést is érinteni kell. Az egyik ilyen álláspont, hogy Magyarország a híd szerepét tölti be Oroszország és a nyugati országok között. Nemcsak elméleti, de gyakorlati tapasztalatok alapján is úgy tűnik, hogy e szerep 1994-ben már nem érvényes. Ez 1991-ig, a KGST-fizetési rendszer felbomlásáig volt igaz, sőt még 1992-ben is a nagyobb hozzáértés, s az orosz piac ismerete bizonyos mértékig helyzeti előnyt biztosított. Gyakorlati tapasztalatok is alátámasztják azonban, hogy 1992 közepétől a hídszerep megszűnt, A nyugati tőkeinvázió - elsősorban az oktatás és átképzés vonatkozásában - olyan masszív és intenzív volt, ami lehetővé tette az orosz szakemberek gyors ütemű átképzését. 1994 végére ez a helyzeti előny gyakorlatilag megszűnt. Az orosz szakemberek elsősorban nyugati , amerikai, francia, angol, német segítséggel és egy agresszív

35

orosz exportpolitikával nagyobb lépést tettek előre, mint mi. Ez különösen az importpolitikára érvényes. Az orosz importpiac minőségi szempontból rendkívül igényessé vált. Ugyanakkor a volt szovjet-magyar és a mai orosz-magyar kapcsolatokban olyan speciális tapasztalattömeg halmozódott fel, amelyet részünkről veszni hagyni megengedhetetlen luxus lenne. Stratégiai tisztánlátásunkat ne zavarják meg az 1994 évi gazdasági és politikai átmenet miatt sokszor zűrzavaros oroszországi állapotok. Észszerű körültekintő hozzáállással biztosítani lehet e kockázatok összhangját. Foglalkozni kell azzal a kérdéssel is, hogy az orosz viszonylat távlati perspektívája mit nyújthat Magyarországnak. A Népszabadság 1994.augusztus 10-i számában ismerteti Csaba László tudományos kutató „Az összeomlás forgatókönyve” című művét. Az újságíró kiemeli, hogy a szerző álláspontja szerint a történelem bebizonyította, hogy a KGST összeomlását olyan helyes politikai döntésnek kell tekinteni, amelyről világosan lehet tudni, hogy megfelelő időben történt, és az idő igazolta. A KGST megszüntetésének kérdése ezek közé sorolható tehát. Az igazi kérdés az, hogy valóban a KGST lerombolása és ezzel a térség gazdasági együttműködő szervezetének megszüntetése volt-e az érdekünk, vagy a meglévő kapcsolatok piacgazdasági irányba történő eltolása? Úgy tűnik, hogy a Varsói Szerződés megszűnte után annak gazdasági tükörképét meg kellett szüntetni. De az ott lévő termelési, szakosításkooperációs kapcsolatokat és az azt kiszolgáló pénzügyi- valutáris felépítményt, legalábbis annak piacvédelmi hatását meg kellett volna őrizni. A kérdés lényege az , hogy milyen mértékben és milyen ütemben engedtük a világpiaci versenyhatások érvényesülését a korábban túlzottan védett piacra. Még pusztítóbb hatással ugyanaz következett be, mint az olyan országok belgazdaságánál , amelyek túl gyorsan, mintegy azonnal valósították meg a liberalizációt. Ez pedig a nemzeti termelés gyors süllyedése, az ipar egyre fokozódó leépülése stb. A struktúraváltás hatékonysági irányba történő elmozdulása helyett a korábbi konzerválódása, sőt Oroszország, de sok tekintetben Magyarország esetében is a struktúra további romlása jött létre.

Az államközi kapcsolatokon kívül az orosz piac visszahódítására törekszik több magyar kereskedelmi struktúra is. Ezek egyike a Társaság a Keleti Piacokért Egyesület, mely a kereskedelemfejlesztésen túl hosszú távú beruházási projektekkel igyekszik megalapozni a kölcsönösen előnyös kereskedelmet.

36

A szervezet, melynek 1994-ben már csaknem száz kis-nagyvállalkozás tagja, programot dolgozott ki magyar cégek részvételére oroszországi és FÁK-beli projektekben való működésre. Ennek egyik szegmense az Oroszországgal még fennálló kb.900 millió dollár magyar követelés egy részének oroszországi felhasználása az orosz privatizáció keretében. Az ily módon működőképessé tett oroszországi magyar tulajdon többek között magyar-orosz vasút, egyéb vállalkozások létrehozásában működhetne, de lehetővé teszi a magyar részvételt a Kanszk melletti barnaszénmezők privatizációjában, valamint az Ikarus összeszerelő üzem felépítésében a FÁK területén, stb. Több más magyar kereskedelmi-pénzügyi struktúra is hasonló nagyvonalú tervekkel foglalkozik. A fent vázolt elképzelés természetesen 1994-ben még bonyolult. Oroszországban - mint korábban láttuk - hiányoznak a külföldi tulajdonszerzéshez a megfelelő jogszabályok. A dolog tehát kettős, mert egyrészről szükséges a megfelelő szintű orosz vagyonkínálat, másrészről pedig, hogy az érdeklődő magyar cégek felhatalmazást kapjanak a tulajdonrész vásárlására, s ezen felül segítséget a magyar állami követelés mobilizálásához. Sok jel mutat arra, hogy egy új ipari ágazati együttműködésnek is megjelent a csirája. Több értekezlet, konferencia foglalkozik azzal a kérdéssel , hogy milyen alapon, és hogyan lehetne a megszakadt kapcsolatok életképes maradványait továbbfejleszteni. 1994 októberében a Magyar Közgazdasági Társaság által szervezett nemzetközi konferencia foglalkozott a problémák tudományos felvetésével és gyakorlati megoldások lehetőségeivel. Több projektum látott napvilágot a fizetési problémák megoldására, illetve az itt keletkező problémák csökkentésére. Felvetődött olyan elszámolási formák lehetősége, mint a biztosítási üzletek, elsősorban a factoring bevezetése az orosz-magyar gazdasági kapcsolatokban. Ide tartozik az üzleti morál kérdése, a maffiák kereskedelemromboló hatása, amelyek mind az orosz, mind a magyar gazdasági, külgazdasági szektorban megoldandó problémát képeznek.

1994 végén úgy tűnt, hogy a magyar-orosz kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése mind kormány-, mind kereskedelmi-pénzügyi, mind tudományos körökben előtérbe kerülőben van. Az egyoldalú nyugati kereskedelempolitikai orientáció s annak várható előnyei és költségei a figyelmet az alternatív piacok felé terelik.

37

A magyar export szemszögéből nézve Oroszország hatalmas piac. Miután kiszorítottuk magunkat az orosz piacról, hatalmas erőfeszítésre lesz szükség előnyös visszatérésünkhöz. Tudomásul kell venni, hogy a magyar áruk iránti igény Oroszországban sokkal nagyobb a fizetőképes keresletnél. Ennek áthidalására is keresik a lehetőséget. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium adatai szerint 36 vegyes vállalat működik Oroszországban és ennél több Magyarországon. Ezek megerősödése is segítheti a fejlődést.

IV.

A MAGYAR AUTÓBUSZGYÁRTÁS SZEMSZÖGÉBŐL „Volt egyszer egy IKARUS, Nem gyárt most már soha buszt?”

38 A kedvesem

Az előző fejezetben megkíséreltem összefoglalni egy történelmi változás időszakának történéseit a gazdaság – s ha lehetett, ezen belül a magyar autóbuszgyártás – szempontjából. Az elkövetkezendőkben azt próbálom bemutatni, amit belülről láthatott egy Ikarus-os .

IV.1. A nehézségek kezdete

1985-tel kezdődően az állam kezdte megszüntetni az „exportfejlesztő támogatásokat”. A gyár, melyet államérdekből fejlesztettek fel évi tízezres gyártókapacitássá, s mely termelésének 80 %-át adta szocialista relációba ettől 1987.-ben már veszélybe került. Fejér Megyei Hírlap – 1987. november 14. (Zsiday Csaba): „Az év közepén hihetetlennek tűnt a hír: a magyar gépipar legdinamikusabb vállalata, az Ikarus alaphiányos lesz. Mindez azért következik be, mert az állam megszűntette az exportfejlesztő támogatás – évente mintegy 700 milliós összeg – folyósítását.” Megváltozottnak érzik az akkori vezetők az addig élvezett prioritásokat is. 1987. az első év amikor a beszállítók 1,3 milliárd forintra tehető áremelését – az államközi szerződésekben rögzített árak miatt – nem tudják továbbhárítani. Ezt a helyzetet az év eleje óta az Ikarus többször jelezte az Ipari Minisztériumnak és a Kereskedelmi Minisztériumnak azzal, hogy miközben a kormányegyezményben rögzített szállítások fejében a kész autóbuszokért az Ikarus az alaptípusért 3, a luxuskivitelű buszokért pedig 6 százalékos áremelést realizál, addig a beszállítók gyakorlatilag korlátlanul érvényesíthetik ráfordításaikat. A patthelyzetet végül a Csepel Autógyár idézte elő azzal, hogy a fenékvázakat csak drágábban volt hajlandó szállítani. Eredmény: 1989. április 7.-én – először – leállítják az autóbusz összeszerelést. Az Ikarus és a Csepel Autógyár árvitájával kapcsolatban egyeztető megbeszélést tartottak. A résztvevők jelezték, hogy sajnálatos módon a két vállalat helyzete tovább romlott, ezért nem tűr halasztást a kormányzat intézkedése. Elutasítanak minden olyan magatartást, amely a témát csak két vállalat ügyének tekinti.

39

Az autóbuszgyártásban visszatérő árviták a gazdaságirányítás tehetetlenségét tükrözik. Tűrhetetlen az az állapot, hogy míg az autóbuszexport és annak ellentételezése a népgazdaság számára extraprofitot eredményez, addig az autóbuszgyártásban részt vevő vállalatok működésképtelen helyzetbe kerülnek. A járműgyártásban érintett vállalatok igénylik, hogy az extraprofitból a kormányzat a vállalatok működéséhez szükséges részt jutassa vissza. A képtelen helyzet korrigálására az Ikarus barter ügyletek megkötésével tett kísérletet. Az üzletek megkötése többnyire szovjet-magyar vegyes-vállalattal történt, melyekről időnként kiderült, hogy nincs rá fedezet. Fejér Megyei Hírlap, 1989. október 12.: „A fehérvári gyárra a megkötött ügyletekből hatszáz autóbusz elkészítése jutott, s ebből 310 járművet dollárért, egy szovjet-magyar vegyes-vállalat rendelt. Az később, augusztusban derült ki, hogy a tervezett hatszáz kocsiból csak négyszáz értékére van fedezet.”

IV.2. A szanálás 1990. szeptember 17-én Budapesten bejelentették hogy a kormány döntése alapján szeptember 12-től államigazgatási felügyelet alá vonták az Ikarus vállalatot, valamint a Csepel Autógyárat, s a Pénzügyminisztérium bevonásával megkezdték szanálásukat. A Szanáló Szervezet első feladatai között szerepelt annak megállapítása, hogy mik azok a vagyontárgyak, amelyek nem feltétlenül szükségesek a termeléshez, s ezektől igyekeznek megválni. Nem titkolják azt sem, hogy az érintett vállalatoknál jelentős karcsúsítást terveznek. Alapvető célul tűzték ki, hogy munkahelyteremtő-és megtartó, jól fizető vállalatokat hozzanak létre. A vállalatok rendbehozatala akár egy évig is elhúzódhat, jelenleg semmi konkrét tervük nincs erre vonatkozólag. A Szanáló Szervezet képviselői azt sem titkolták el, hogy ha kell, kis egységenként értékesítik a vállalatokat. A privatizációra nemzetközi pályázatot írtak ki, melyre november 20ig lehet jelentkezni, s december 20-ig történik meg elbírálásuk. Az elbírálás meghatározott szempontjai: •

pénzügyi helyzet rendezése, stabilizálás,

40

•

a vállalat átalakítása,

•

piacok megszerzése, stabilizálása,

•

a fejlesztésre, beruházások megvalósítására vonatkozó elképzelések,

•

a dolgozók foglalkoztatása, anyagi, erkölcsi megbecsülése,

•

a dolgozói tulajdon megteremtésének lehetősége. A négy pályázó ( Pénzügykutató Rt. és Technoimpex, Rába Vagon-és Gépgyár, CEIC

Holding Ltd. és szovjet konzorcium, valamint az AMF Industrial Inc. Associates) közül az akkori hírek szerint volt olyan, amelyik mind az öt szempontnak megfelelt. A pályázatokban figyelembe vehették az érdeklődők, hogy a vállalatnak már vannak szovjet megrendelései a következő évre, tehát a foglalkoztatás biztosított az Ikarusnál. A Fejér Megyei Hírlap reagálása 1991. május 3.-án: „Szemlátomást mindenki a nagy szovjet felvevőpiac felé kacsingat, ahová évtizedekig pótalkatrészeket is szállíthatnak és nagy minőségi követelményeket sem fontos teljesíteni az új járművekkel. Ott is, a fejlődő országokban is kiépült az Ikarus szervizhálózat és ez nagy érték. Elég nagy ahhoz, sőt túl nagy, hogy elkótyavetyéljék. A privatizációs várakozás nagy huszárvágása volt a fehérvári gyár részéről, hogy szinte az összes kooperációs munkát „hazahozták”, és viszonylag kis beruházással a teljes gyártási vertikumra alkalmas, az eddigieknél is jobb minőséget garantáló technológiával rendezkedtek be. Várakozásaikról így nyilatkoztak 1992. március 17.-én: „A Független Államok Közösségének úgy kellenének járműveink, mint a falat kenyér: ha nincs elég autóbusz ott szó szerint megbénulhat az élet. Piaci igény tehát van, meg szándéknyilatkozatok is, a baj csak az, hogy a pénzre nincs garancia. Az Ikarus Részvénytársaság volt szovjet érdekeltség, tehát a részvényesek nyilvánvalóan ki fogják használni, hogy belül vannak a piacon. Német és osztrák cégek is jelentkeztek, hogy esetleg magyar busszal ellentételeznék FÁK-béli vásárlásaikat. Már csak azért

41

sem lehet közömbös, szárnyal-e még az Ikarus, mert a kapcsolódó háttériparban 80-100 ezer ember sorsa dől el az autóbuszgyártás jövőjén.” Népszabadság, 1993. december 15.: ...A „nagy cég", az Ikarus Rt. még állami

tulajdonban lévő részének sem sokáig halasztható a privatizációja. Jó ideje mégsem sikerül előrelépni. Tisztázatlan ugyanis, hogy pontosan ki és milyen módon rendelkezik e fölött a 60%-nyi részesedés fölött. Konkrétumot azonban nemigen lehet tudni, a tárgyalások a nagynevű cégekkel a legnagyobb titokban folynak, nem is a cég vagy az ÁVÜ, illetve az ÁV Rt., hanem az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium megbízásából.” 1995 júniusában újra leáll a termelés, mivel a megrendelések nem teszik lehetővé a gazdaságos gyártást. Angyal Ádám az ÁV Rt. részéről kiszemelt vezetőjelölt elmondta, hogy a szakirodalom szerint a hasonló helyzetben lévő vállalkozások 90 százaléka tönkremegy. Az elkövetkező nem túl hosszú időszak tehát arról szól, miként lehetne a túlélést nyújtó 10 százalékos esély feltételeit megteremteni. A legfontosabb feladat a rövid távú finanszírozási gondok orvoslása. Ez nem képzelhető el állami szerepvállalás nélkül. Ugyanakkor az ÁV Rt. vezérigazgatója szerint sürgősen friss tőkét hozó befektető után kell néznie az Ikarusnak. Ám az új tulajdonosnak is fenn kell tartania a magyarországi buszgyártást. Angyal Ádám abban bízott, hogy nagyon sok ember számára fontos az Ikarus. Nem csupán a közvetlen alkalmazottak számára, hanem a gazdaságban komoly szerepet játszó politikai és kormányzati tényezők számára is. A válságmenedzselést Angyal Ádám a PHARE- program keretében kidolgozott szakértői tanulmány alapján képzeli. Ennek egyik sarkalatos pontja, hogy a gyár kapacitását jelentősen, évi 1500 autóbuszra csökkenteni kell. Ám ez sem elég, szükség volna azonnali 30 millió dolláros tőkejuttatásra is. Ez a feladat legegyszerűbben privatizációval teljesíthető. Az Ikarus azonban a kiszemelt válságmenedzser szerint már felszámolási eljárással fenyegető, súlyos fizetési gondokkal küzd. Éppen ezért elképzelhető az a megoldás is, amely a vállalat rendbetételét az akut finanszírozási problémák orvoslásával, „fogyókúrával kombinált reorganizációval” és az ezt követő privatizációval éri el.

42

IV.3

A „Széles” időszak Az Ikarus hivatalosan soha nem tartozott a nehéz helyzetben levő társaságok, az

úgynevezett "piszkos tizenkettő" közé. Ez azt is jelentette, hogy reorganizációs támogatást sem kapott. Az Rt. megalakulásakor óriási adóssággal kezdett és a magyar állam az Atex ötvenmillió dollárját is kivette a cégből. 1995-ben ugyan megszavazott a kormány hárommilliárd forintot, de ezt is hitel formájában. Az Ikarus-osok szerint ez kevés volt a boldogsághoz. Időközben elmérgesedett a viszony az orosz tulajdonos és az államot képviselő ÁPV Rt. között. Az oroszok kitartottak amellett, hogy a márkanevet meg kell tartani, az állami vagyonkezelő azonban a sikeres privatizáció érdekében akár olyan külföldi szakmai befektetőt is elfogadott volna, amelyik nem vállalja a márkanév megtartását. Az oroszok hajlandóak lettek volna ugyan megválni 32 százalékos részvénycsomagjuktól, ám ezért a teljes vételárat szerették volna visszakapni. Ebben a hangulatban az 1996-os privatizációs tender sikertelenül zárult, és már-már úgy tűnt, hogy csak részenként lehet értékesíteni a nagy múltú gyárat. Angyal Ádám, az akkori elnök teljes mellszélességben kiállt e koncepció mellett. Ez bukását okozta, a vállalat csődje sem volt kizárható. Ekkor lépett színre Széles Gábor, aki a Videotonnál már tapasztalatokat szerzett egy nagyvállalat holdinggá szervezésében. Széles - aki beismerte, hogy voltak kételyei az Ikarus megmentését illetően - nem ígért sokat, de abban a helyzetben messiásnak látszott. Az akkor éves 4 milliárd forint veszteséget felhalmozó gyárnak szerény nyereséget ígért már 1997-re, és az akkori 800 busz helyett 2500 gyártását vállalta. Ezt az ígéretét közelítőleg be is váltotta, ám a viharfelhők nem vonultak el teljesen az Ikarus fölül. Újabb fordulatra 1997 nyaráig kellett várni. Ekkor jelentette ki Gantner János, a részvénytársaság vezérigazgatója: „… az Rt. napi gazdálkodásában fordulatot hozott az a

43

kormánydöntés, miszerint az ÁPV Rt. augusztus végéig kiírja az Ikarus Rt. állami kézben lévő részvényeinek értékesítésére szóló privatizációs tendert. Ennek köszönhetően a bankok részéről is megnőtt a társaság iránt a bizalom, és már hajlandók forgóeszköz-hitelt nyújtani. Korábban csak olyan kölcsönt adtak, amely közvetlen rendelésállományhoz kapcsolódott, tehát - úgymond - egyedi üzletfinanszírozás volt.” 1997. novemberében bebizonyosodott, hogy az Ikarus privatizációjára legutóbb kiírt pályázat is sikertelen. Az egyik érdeklődő, a svéd Volvo pedig - amelynek puhatolózásait hisztérikus reakciók (tiltakozások, sztrájk-hangulat) kisérték - visszalépését közleményben hozta nyilvánosságra, nem felejtve el megemlíteni, hogy a portéka értéktelen. Az eredménytelen tender után csak a Széles Gábor által már többször sejtelmesen megemlített magyar és nemzetközi vállalatokból álló befektetői csoport jöhetett szóba. Két sikertelen pályázat után az utolsó körben talpon maradottak közül az ÁPV Rt. 1998. márciusában a Széles Gábor által szervezett konzorcium mellett tette le a voksát. Az MT Liz Lízing Kft, 500 millió forint jegyzett tőkéjű társaság, fő tulajdonosa a Széles Gábor többségi tulajdonában lévő Műszertechnika Rt.. Öt magyarországi hitelintézet összesen 16 millió dollárnyi szindikált hitelt nyújtott az Ikarus privatizációjához. A hitelt a Széles Gábor nevével fémjelzett Kft. az Ikarus Járműgyártó Rt. állami tulajdonban lévő részének megvásárlására fordította, ezzel részesedése a társaságban 63,9 százalékos lett. A Kft. 10 millió forintot fizet ki a részvényekért, s átvállalja a Pénzügyminisztérium, valamint az ABM-Amro Bank több milliárdos követeléseit. A vételárat a vevő 50 százalékban készpénzben, a másik felét kárpótlási jegyekben egyenlíti ki. Széles Gábor így elnökből fő tulajdonossá vált az Ikarusban, és meghirdetett stratégiáját a következőkben foglalhatjuk össze: •

A tervezett darabszám mintegy 60 százaléka kerül a FÁK-országokba, 20-20 százalék pedig nyugatra megy, illetve a hazai igényeket elégít ki.

•

A tulajdonviszonyok tisztázódását követően felgyorsulnak azok az egyeztetések, amelyek arról szólnak, miként lehetne buszt gyártani nyugati márkanévvel, azaz "bedolgozni",

44

•

Meglelik annak lehetőségét is, hogyan tudna az Ikarus bekapcsolódni a teherautó-és személygépkocsi-gyártásba.

Az Ikarus pedig továbbra is az orosz piac felé kacsingatott. Az üzlet perspektivikus, hiszen a buszok iránti igény „kielégíthetetlen a Szovjetunióban”. A fizetési képességen azonban csak az változtatott előnyösen, hogy a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) Rt. biztosította az összegek 80-90 százalékát. Széles Gábor így nyilatkozik erről a Fejér Megyei Hírlapnak: „az Exim-Mehib páros vezetése már abban is sokat segített, hogy észrevehettük, az orosz piacon lényeges és pozitiv előjelű változások várhatóak. S aki ilyen információkra hagyatkozva először lép, nagy előnyhöz juthat. Azt is tudtuk, hogy Oroszországban megjelent néhány, gondosan kitisztított profilú, nemzetközileg auditált, tehát biztonságos együttműködésre alkalmas bank. S mert az Ikarusnak hagyományos terepe az orosz piac, s nekünk oda mindenképpen vissza kell térnünk, akkor mire várjunk? Arra, hogy a lehetséges és ugrásra kész versenytársak megelőzzenek? Lépnünk kellett, bekapcsolva egy kínálkozó hitelkonstrukció működtetését is, a kikerülhetetlen és nagy biztonságot nyújtó bankgarancia-rendszerrel együtt. Az ügylethez egyébként nem a magyar állam adja a pénzt, hanem - és főleg - a Dresdner Bank, Credit Lyonnaise, bekapcsolódott az Unic Bank, a CIB, sőt az OTP és az Exim is. Nem mellesleg a magyar kereskedelmi bankok ma már versenyeznek az Ikarus orosz piacszerzésének finanszírozásáért.” Vasárnapi hírek, 1998. október 4.: PERRE MEGY AZ IKARUS?

„Már lassan három hete tart a huzavona : 181 Ikarus busz ott áll a székesfehérvári gyárban, mert a magyar Exporthitel Biztosító Rt.( Mehib) túl kockázatosnak ítélte meg az oroszországi üzletet, és nem adta ki a szállítási engedélyt. A várható fejleményekről nyilatkozott lapunknak dr. Gantner János, az Ikarus Rt. vezérigazgatója. „Hosszabb távon az orosz válság valamint a magyar engedélyező szervek álláspontja miatt hirtelen csökkenteni kell kapacitásunkat. Székesfehérvárott a tervek szerint jövőre 1400-1500 autóbuszt gyártottunk volna, ezek után már nem lehet szó 600-nál többről. Ezzel összefüggésben megkezdődtek az áthelyezések és az elbocsátások, csaknem 1000 fővel csökkentik a gyár létszámát. A 181 busz esetében rendelkezünk a kiszállításhoz szükséges akkreditívvel és a Mehib által kibocsátott biztosítási kötvénnyel. Ám minden kötvényben van egy klauzula,

45

amely kimondja, hogy ha a biztosító veszélyesnek ítéli az exportot, akkor 5 nappal korábban leállíthatja. Ez történt most.” ... Egyébként a biztosítónak nem az adófizetők pénzéből, hanem döntően biztosítási díjakból kell a kockázatot fedeznie. Az Ikarus az elmúlt időszakban már csaknem egymilliárd forint biztosítási díjat fizetett be.” Ha semmi nem változik jó irányba, még mindig ott marad a klasszikus lehetőség: oszd meg és uralkodj. Így ír erről a Fejér Megyei Hírlap 1998. november 6.-i száma: „…Folyik az Ikarus Rt. teljes átszervezése - erősítette meg információnkat Gantner János vezérigazgató, aki szerint a szervezet átalakítását már az 1996-os stratégiai tervben is rögzítették, de a privatizációs ügylet miatt csak most láthattak hozzá. Ebben az orosz export körüli bonyodalmak s az ebből fakadó pénzügyi gondok is szerepet játszanak. Az elbocsátások az Ikarusnak több százmillió forintjába kerülhetnek. Gantner ugyanakkor cáfolta azt az értesülést, hogy az ÁPV Rt. a privatizációs szerződés megsértése miatt megbírságolná az Ikarust. A szerződésben ugyanis az Ikarus vállalta, hogy a tavalyi statisztikai létszám szintjén tartja a foglalkoztatást. Gantner úgy véli: mivel "vis major" helyzet állt elő, kompromisszumot köthetnek az ÁPV Rt.-vel, hiszen méltánytalan lenne, ha a külső körülmények miatt nehéz helyzetbe került buszgyárat birsággal is sújtanák.”

IV.4. Az IRISBUS-ban A buszgyártásról az Ikarus Rt. stratégiai szerződést írt alá az IRISBUS-szal, amely az olasz Iveco és a francia Renault közös buszgyártó vállalata. Az 1999-es szerződéssel létrejött az IkarusBus Rt., amelyben 75 százalékos tulajdonos az IRISBUS, 25 százalék pedig az Ikarus Rt. tulajdonában marad. Átkerült az Ikarus márkanév is, és az IRISBUS által fizetett 45 millió dollár készpénzből a hazai cég ki tudta fizetni köztartozásait, banki hiteleit és beszállítóinak egy részét is. Székesfehérváron továbbra is készülnek az Ikarus buszok. A nagy szerelőcsarnokban nem szabad fényképezni, és az új tulajdonosok nem szívesen veszik, ha saját közleményeiken kívül más is megjelenik a gyárról a sajtóban. Az a 400-500 ember, aki még buszokat gyárt Fehérváron, évek óta bizonytalanságban él.

46

Elios Pascual, az Irisbus elnöke budapesti látogatásakor – 2002. január 30.-án elmondta: A magyarországi Ikarusbus sorsdöntő éve lesz 2002. Az elnök hangsúlyozta: a márka nem eladó, de cége nem fog veszteséges termelést támogatni, ezért két éven belül nyereségessé kell tenni a leányvállalatot, amelynek helyzetét többek között az előnytelen versenyfeltételek és a magas beszállítói árak is rontják: a cég cseh márkája, a Karosa 20-30 százalékkal olcsóbban szerzi be az alkatrészeket. Az elnök szerint a gyorsabb talpra álláshoz a nagyobb belföldi piacon kívül még az szükséges, hogy a kormányzat nagyobb figyelmet szánjon a tömegközlekedés fejlesztésére és biztosítson jelentősebb költségvetési forrást új járművek beszerzésére. Meghirdetett stratégiája nincs a cégnek. Ami kikövetkeztethető: •

Olyan gyártóbázisra szerettek volna szert tenni, amelyik Oroszország piacain jó kapcsolatokkal rendelkezik

•

Ezen a gyártóbázison elindulva, fokozatosan leváltani a saját tervezésű termékeket a cégcsoport egyéb termékeire

•

A leváltás első lépcsőjeként a bevált Ikarus termékek főegységeit kihelyettesíteni saját – elsősorban – Renault főegységekkel. A 2002-es év Oroszországba irányuló kiajánlása a C83.40P1 névre keresztelt Renault

főegységeket tartalmazó autóbusz volt. A tervezett 300 darabos gyártás az orosz fél tiltakozása miatt nem valósult meg. NAPI Gazdaság 2002. december 11.: „Az évtized közepére prognosztizált fellendülésben bízva nem vonul ki az Ikarusbus többségi tulajdonosa, a francia Irisbus Magyarországról, jóllehet 2003-ra egyetlen megrendelésük sincs, s a jelenleg még 520 főt foglalkoztató gyárban áll a termelés. Félő, hogy ezek után már nincs más teendő, mint villany leolt, műhely bezár.

47

V.

ÖSSZEGZÉS Az Ikarus mélyrepülésének kezdete 1985-re vezethető vissza. A termelési görbe (1.ábra)

által sugallt kép tehát megtévesztő. Igaz, hogy a rendszerváltás minden negatív hatása kimutatható az Ikarus történetében, de kimondhatjuk, hogy a „tönkremenetel” nem köthető kizárólagosan a rendszerváltáshoz. A tragédia az utolsó fejezet, az Ikarusbus helytelen stratégiájának köszönhető. Megengedhetetlen, hogy a rendelkezésre álló óriási mértékű tudást, tapasztalatot, kapcsolatokat teljesen felrúgva, a hazai beszállítókat teljesen kizárva, végül a teljes magyar termékskálát megszűntetve képzeljük el a jövőt. Egészen más a helyzet, ha csak az orosz piacvesztésre koncentrálunk. Nagyon jól működő gazdasági kapcsolatok tűntek el a politikai szálak elszakadásával. Oroszország nélkül nincs Ikarus. Oroszország akkora piac a magyar járműgyártás számára, amit bűn volt elveszteni. Hogy van-e esély e rendkívül fontos piacra való visszatérésre?

Dr. Jávorszky Imre, a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség vezetője szerint „… a tervgazdaság mesterségesen alakított áruforgalmának szintjét utolérni irreális cél lenne a piaci viszonyok között. Magyarországnak azonban törekednie kell arra, hogy teljesítse a vele nagyjából azonos népességű és területű Ausztria oroszországi kivitelének volumenét, azaz az évi 1,2 milliárd dollárt. Összehasonlításul: 2001-ben az Oroszországba irányuló magyar kivitel értéke mintegy 500 millió dollár volt, tehát a 1998-as orosz pénzügyi válság sokkja után még mindig nem sikerült elérni az 1997-es szintet. A kereskedelmi főtanácsos optimista, szerinte az idén akár 700 millió dollárra is nőhet a magyar export értéke. Orosz vélemények szerint sokat segíthetne, ha szívélyesebbek lennének a két ország politikai kapcsolatai. Oroszország ugyan piacgazdaság, de aki itt üzletet akar csinálni, annak nem árt jó viszonyt ápolnia a mindenkori hatalommal. Ami egyelőre nem megy a nagypolitika szintjén, azt megpróbálhatjuk aktívabb gazdaságpolitikával és a helyi kapcsolatok fejlesztésével ledolgozni. Fontos lépés az is, hogy átalakul az eddigi támogatási rendszer. A szubvenciók önmagukban már nem elegendőek, a piaci terjeszkedéshez komplex megközelítés szükséges

48

Számos magyar céget elriasztott az orosz terjeszkedéstől az itteni meglehetősen kiszámíthatatlan jogi környezet. Vlagyimir Putyin elnökké választása óta azonban érezhető előrelépés történt ezen a területen is. A magyar gazdaságdiplomácia nagy reményeket fűz Oroszország jövő év végére várható WTO-csatlakozásához is. Amit a kétoldalú tárgyalásokon nem sikerült elérni, azt a Világkereskedelmi Szervezet képes kiharcolni.” Úgy legyen.

49

VI.

IRODALOMJEGYZÉK

[ 1 ] Meisel Sándor: A KGST 30 éve, Kossuth Könyvkiadó, 1979 [ 2 ] Dr. Pécsi Kálmán: Változóban az orosz gazdaság (1991-1994), Európai Integrációs Tudományos Társaság, 1994 [ 3 ] Munkácsy Gyula: Az orosz gazdaság kilátásai, KOPINT-DATORG, 1993. [ 4 ] Átalakítás, piacgazdaság, stabilizáció sorozat, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1989 [ 5 ] A Szocialista gazdálkodás fekete könyve, Elvesztegetett évtizedek , Budapest Business Klub , 2002 [ 6 ] A Fejér Megyei Könyvtár hírlaparchívuma:

Fejér Megyei Hírlap, Napi Gazdaság Népszabadság

50

VII.

MELLÉKLETEK JEGYZÉKE

1. melléklet: 2. melléklet:

Autóbusz átadás 1972-2003 Az orosz piac részesedése 1972-2003

3. melléklet:

A termelés és az orosz piac számokban

4. melléklet:

Az Ikarusbus termelési terve 2000

5. melléklet:

Az Ikarusbus termelési terve 2001

6. melléklet:

Az Ikarusbus termelési terve 2002

7. melléklet:

Az Ikarusbus termelési terve 2003