AZ ÉLETEM ARRA MENT EL, HOGY KIMONDJAM AZ IGAZAT. Beszélgetések Simonyi Imrével (1987)

AZ ÉLETEM ARRA MENT EL, HOGY KIMONDJAM AZ IGAZAT Beszélgetések Simonyi Imrével (1987) Ennek az interjú-sorozatnak különös és hosszú a története. A rendszerváltás előtt három évvel, 1987 januárjában kötetlen beszélgetésre ültem le Simonyi Imrével. Abban a reményben, hogy többszöri találkozásunk anyagából idővel a pályaképet is összefoglaló interjúkötet állhat össze. Tudni kell, hogy a Mestert életút-interjúra soha nem lehetett rávenni, interjúra is ritkán, ha pillanatnyi érdeke épp megkívánta. Ezért örültem annak, hogy ha nehezen és szigorú feltételekkel is, de vállalta a beszélgetést. A szigorú feltételek egyike abból állt, hogy a magnetofon nem lehet látható helyen, mert zavarja. A másik feltétel: kötetlenül beszél mindenről, amiről kérdezem, vagy amiről neki van kedve beszélni. Ebből szerkesztettem volna össze a nagy interjút. Azért a feltételes mód, mert a beszélgetések sora néhány találkozás után megszakadt. Kapcsolatunk elhidegült, később ugyan újra közel kerültünk egymáshoz, de csak átmenetileg, 1989 után pedig már csak ritkán találkoztunk, és nyomós okkal. Az egykori kötetlen beszélgetések, a Simonyi-stúdiumok sora is befejeződött. Már nem volt mire építkezni. A folytatás közöttünk többet nem került szóba. A Mester alighanem túllépett a történeten, én pedig attól tartottam – okkal –, hogy az addigi beszélgetéseink kazettáit is visszakéri, mint tette később egyik újságíró kollégámmal. Az interjú szövege részben még hangszalagon, részben magnetofonról levett kézirat formájában húsz évig hevert az íróasztalom fiókjában. A két évtized alatt többször nekiveselkedtem a szöveg feldolgozásának, és ugyanannyiszor abbahagytam a munkát. Csak 2006 őszén jutottam el oda, hogy szembenézzek a valósággal: feldolgozom az interjút, vagy örökre a feledés homálya borítja be. Végül az előbbi mellett döntöttem, mert úgy gondoltam és gondolom ma is, hogy a torzóban maradt beszélgetés árnyalhatja vagy kiegészítheti az eddig ismert Simonyi-képet. A munkát nehezítette, hogy Simonyi legtöbbször fejből, emlékezetből idézett, általában pontatlanul. Ezek ellenőrzésére általában nem volt mód, mivel csak 1990 után jelentek meg, illetve váltak hozzáférhetővé a rajongott Márai művei, adták ki Szabó Dezső írásait, s mindössze pár éve olvashatjuk Simonyi levelezését Máraival. Így az idézetek megkeresése, ellenőrzése sem volt egyszerű feladat, bár az elszaladt húsz év az imént említett okok miatt segítségemre volt. A jegyzetekből kiderül, hogy ezek többségét sikerült megtalálni és ,,beazonosítani”. 1

Tisztában vagyok azzal, hogy interjút nem szokás lábjegyzetekkel ellátni, ezúttal mégis kénytelen voltam megtenni. Részben a fenti okok miatt, részben pedig azért, mert közben felnőtt egy korosztály, amelyik számára bizonyos kifejezések, nevek és történések ismeretlenek lehetnek, miután nem találkoztak velük az egyre szűkülő középiskolai tananyagban. Az itt közölt interjú szerkesztett. Mivel Simonyi Imre találkozásaink során meglehetősen gyakran csapongott, ezért – a jobb olvashatóság és a gördülékenység érdekében – az elhangzott szöveget időrendi vagy logikai rendbe szedve, négy beszélgetésbe sűrítve közlöm. Eközben természetesen nem változtattam a magnetofon szalagon máig őrzött szöveg tartalmán. Végül: az olvasó számára bizonyára feltűnik az interjú tegező stílusa. Mint újságíró mindig idegenkedtem a bizalmaskodó, az interjúalany és az olvasó közé tolakodó kérdezőtől. Ezért a beszélgetés jelentős részét áttettem magázó stílusba, de ettől a szöveg helyenként nehézkessé vált. Emiatt visszaállítottam az eredeti állapotot, amiért az olvasó szíves megértését kérem.

2

MÁRAI VONZÁSÁBAN – Hadd kérjem, hogy ezúttal Márairól beszélgessünk! A kapcsolatotokról, amiről korábbi találkozásainkon többször említést tettél. A mi nemzedékünk az ismert okok miatt nem sokat tud róla, a fiatalabbak még kevesebbet. Köszönöm a két könyvet, Nagy szellemi élményt nyújtanak. – Ha végeztél velük, hozd el, az egyikre máris szükségem lenne. – A szegények iskoláját holnap hozom. – El tudtad olvasni? – A szegények iskoláját igen, az Egy polgár vallomásait még nem. – Lehet, hogy neked szokatlan a könyv és nem azt mondja, amit nekem, de A szegények iskoláját olvasva fetrengtem a röhögéstől. Az több mint paródiája, vagy nem is tudom megmondani mije a szegénységnek. A cifra az egészben, hogy egy minden, csak nem szegény embernek, Márainak van képe ironizálni a szegénység fölött. Miközben pontosan tudja, hogy mi az. Nagyon tudja. Kérlek szépen, a múltkor cifrán megjártam. Lehet, hogy említettem, lehet, hogy nem, a Kis Ottó nevű fiatal költő (1) nálam járt. Nagyon tehetséges, de egy kicsit most visszaesett. Gyengécske dolgokat csinál, nem is meri kiadni a kezéből. Két éve odaadtam neki A szegények iskoláját. Amikor visszahozta, nem szólt egy szót sem. Vártam, még mindig nem szólt. – Végül mit mondott? Csak kibökött valamit. – Semmit. Aztán kis idő után rám nézett és halkan megszólalt. Egy kicsit félszeg a gyerek. ,,Imre bácsi! Egyrészt a közepén már halálra untam magam, és egy szót nem értettem belőle. Ha nem restelltem volna, abbahagyom.” Majd a következő mondat jött ki a száján: ,,Mi az Isten fasza ez a szegénység? Már Móriczot is azért unom, mert mindig erről ír.” Láttam, hogy a gyerek nem viccel. Tehát egy 24 éves mai fiatalember, aki életében mindig megkapta a reggelijét, ebédjét, vacsoráját jó szüleitől, sem mint társadalmi kategóriát, sem mint társadalmi helyezettséget, sem mint a szó elsődleges fogalmi velejáróját tekintve nem tudja, mi az, hogy szegény. Nem akartam hinni a fülemnek, hogy ilyen létezik. Sőt, már Móriczot is azért unja, mert a szegénységről ír. Azt még értettem volna, hogy újdonság neki Márai, és mondjuk nem tud ráhangolódni. Kiderült azonban, hogy a szegénység nem ismerős a gyereknek. Ezzel kapcsolatban van egy nagy elméletem (egy új Marxot látsz magad előtt): buta ember pedig ne lakhassék jól, mert ha éhes, akkor gondolkodni kényszerül a kurva anyjába. Legyen rongyos, ne legyen kifizetve a lakbére, és akkor kínjában elkezdi járatni az agyát. Tudniillik ez a buta ellátottság, illetve az ellátottságnak ez a szintje butít. Nem akarok hülye tanoknak a hirdetője lenni, de kínomban már nem tudok mit mondani. – Sok igazság van ebben. Köztudott, hogy a világ legbutább embere az amerikai. 3

– Így van! Fiatal ország, kétszáz éves, és már elhülyült, már dekadens. De ők legalább jól érzik magukat abban a jólétben, ami már repülőgépes jólét. A mi viszonylagos jobb létünk '56 után keletkezett. Az előző 8-10 év borzasztó kemény volt. Aztán 25 év elég lett ahhoz, hogy az emberek megszokják a jólétet. Körülbelül a te diákkorodra esik, úgy hatvantól, tehát 25 éve, egy negyedszázada kezdtek házak épülni az országban. Jó két évtized alatt lett az, amit ma ismerünk, és ami most egy kicsit romlani fog. Ez a 25 év elég volt a komplett elhülyüléshez. Nézd meg, a nemzedékek generációról generációra butábbak lettek. Ennek valamilyen társadalmi, társadalompolitikai oka kell legyen. Nem vagyok hivatott néven nevezni, hogy mi, mert nem vagyok kutató. De nagyon látványos. Gondolj bele, egy olyan tehetséges gyerek, mint Kiss Ottó, szinte magából kikelve kikéri magának, hogy neki a szegénység nem ismert. Nincs benne részvét a szegények iránt, mert nem ismeri a kategóriát, s hogy sajnálni kell valakit azért, mert szegény. Nem kell feltétlenül szeretni őt, mert a szegény emberről kiderült – egyszer meg is írtam –, ha meghízik, akkor pontosan olyan szemét lesz, mint a jóllakott ember volt vele szemben korábban. Vagyis a gazdája. De amikor a szegény sovány és éhes, akkor csak sajnáltam, mert ilyen voltam. Más kérdés, hogy erre tulajdonképpen nem szolgált rá. Van egy óriási szatírám a szegény emberről. A címe: Szegény ember. Szembe találkozom a meghízott szegény emberemmel, és kiderül, hogy ő már nem azonos egykori önmagával – ő most már kövér ember. – Ami óriási csalódást okozhatott. – Igen, negyvenöt után ez volt az én másik nagyon nagy csalódásom. Horthyék alatt nekem ezekért a szegény emberekért dobogott a szívem. Aztán a háború után bekerültek a hatalomba a Csiszérek, a Hollósik – a nevek neked már nem mondanak semmit, gyulai prolik – és rossz emberek lettek a pozícióban. Jézus Mária, 47-48-ra én teljesen kiábrándultam a szegény embereimből! Maga a hatalom lenne az, ami rosszá teszi az embert? Nem tudom. Ezek nagyon rossz emberek lettek. Ugyanis a hatalom, ami a korábbi úri osztály zömének természetes volt, az rájuk az újdonság erejével hatott. Az úri osztály tagjainak már a dédapja is hatalmon volt, ezért beteltek vele. Ők inkább már tékozoltak, nem harácsoltak. Ilyenformán az én időmben az Árpád utcaiak lényegében már tékozlók, elszegényedett egykori urak voltak. – Gyulán az Árpád utcán laktak az urak? – Mi, kékmacskások (2) Árpád utcának neveztünk mindent, ami a megye, ami... Az Árpád utca nekünk szimbólum volt. Tehát nem feltétlenül az Árpád utcát értettük alatta, inkább az úri utcákat. Az Árpád utcát és az abba benyúló utcákat: a Kálvin utca elejét és a többit. Az Árpád utcával fémjeleztük a gyulai úriságot. Amiben volt szép, és amiben volt ronda.

4

Mint mondtam, az úri osztály már leszegényedett, vagyon nélküli volt. Pláne a dzsentri rétege, amelynek földjét az ősök eltékozolták. Már a nagytata elbaszta a földet, a dzsentri unoka pedig bekerült a vármegyéhez tisztviselőnek. Abban a pozícióban kellett még egy kis flancot vinni, ezért a házat megterhelték banki hitellel. Valamennyien el voltak adósodva. A Horthy-időkben mi ezt hívtuk cifra nyomorúságnak. Lehet, hogy Ferenc Jóska idejében ez másként nézett ki, de a Horthy-korszakban a mi középosztályunk tulajdonképpen – ki lehet mondani – már nem volt igazi középosztály. A fizetések sem voltak igazán jók, a polgármesteré igen, de a középrétegű tisztviselőké nem. Ugyanakkor rangkórságban szenvedtek, szakácsnőt, cselédlányt tartottak, vacsoravendégeket hívtak... – …fogadásokat adtak. – Igen, miközben állandó adósságban éltek, örökös gondok közepette. Ennek ellenére persze jobban álltak, mint a Galbács-kerti prolik, de nem annyival jobban. Móricz Zsigmond írja valamelyik társadalmi regényében, hogy a miniszteri osztályfőtanácsosék vendégségbe mennek. Éjszaka jönnek haza őnagyságával, aki lefekszik a hálószobában, a főtanácsos úr pedig a konyhába megy, kiveszi a lerniből a tepsit, amiben három nappal azelőtt hús sült. A főtanácsos úr hajnalban bicskaheggyel lekaparja a zsírt, kenyeret szel, és – mint egy kubikos – zsíros kenyeret eszik. Közben azon töri a fejét, hogyan tudja majd visszahívni a vendéglátókat. Mert vissza kell őket hívni. Ezen spekulál. Móricz Zsigmond persze ironizál. – Erre az epizódra nem emlékszem, de hasonlóról ír Móricz a Rokonokban. A Zsarátnok város főügyészévé megválasztott Kopjáss István felesége, Lina a főügyészavató vacsorán végig attól retteg, hogy egyszer vissza kell adni a vizitet, meg kell hívni a társaságot magukhoz. Miközben se helyük, se pénzük rá. – Gyulán teljesen ismeretlen volt a sima polgár, a bankfiúk, meg a bánya alkalmazottak. Itt a bérből élő tisztviselők és a dzsentri ükapától véletlenül megmaradt 20-30-50 hold földből élők – mert az a föld is ki volt adva felesbe – jelentették a polgárságot. – Hány gróf volt Gyulán? – Gyulán csak az Almásyak voltak grófok. Az én időmben még az öregúr, sőt még az öregasszony is élt. Ja, Váriban lakott Pongrácz gróf, de ő szegény volt. – Viszont ez a Pongrácz Jenő, Gömbös Gyula miniszterelnök harctéri barátja 1931-ben országgyűlési képviselő lett. – Az Almásyak is szegények voltak, kevés hitbizománnyal rendelkeztek. Tulajdonképpen nem túl régi, Ferenc Jóskás grófok voltak. Igazi hazájuk a kétegyházi kúria, az ősi birtok. Négy öreglány volt, az egyik Pongráczné lett, annál született egy filmsztár küllemű gyönyörű unoka. Az Almásyak a gyulai kastélyt a Wenckheimektől vették.

5

– Inkább örökölték. A gyulai tiszti fegyverletétel idején, 1849-ben még a Wenckheimek lakták. Négy évtizeddel később, 1888-ban lett Almásy-kastély. Ekkor örökölte Wenckheim József unokája, gróf Almásy Dénes ifjú hitvesével, Károlyi Ella grófnővel. – Valóban, eredetileg ez nem Almásy-kastély volt, ez csak Almásy-kastély lett, hitbizomány formájában. Amikor a népi írók már nagyon piszkálták az arisztokráciát, állítólag Almásy Alajos, a legidősebb fiú megjegyezte, vagy igaz, vagy nem: ,,Nincs mit kiabálni ránk, hiszen rokonok vagyunk: mi csináljuk a béreseinket, a béreseink meg csinálnak minket”. A szóbeszéd szerint megesett, hogy a daliás parádés kocsis kúrta a grófkisasszonyt. Állítólag volt ilyen. A fordítottja – hogy a kis cselédet kúrta a gróf – biztosan megtörtént. Ez nem kérdéses, de az előbbit sem tartom elképzelhetetlennek. Miért ne? Ugyanakkor ki merem jelenteni – nem hallomásból, hanem praxisból –, hogy nem az uraság volt a legrosszabb. A mi vidékünkön – a falunkat értem a mi vidékünk alatt –, nem volt nagybirtok. – A Trianonban Romániához csatolt Simonyifalván. (3) – Igen, telepes falu volt kis földekkel, és nagyon ügyes emberekkel. Mindenki jól élt a kevés földjén, tíz holddal már olyan jól, hogy nem igaz. Minden faluban volt uraság, és mindegyik uraságot ismertem. A náluk szolgáló urasági cseléd hasonlíthatatlanul jobban élt, mint a Galbács-kerti napszámos. Hasonlíthatatlanul jobban. Az biztonságban, ez pedig örökös bizonytalanságban. Jaj, mondok egy nagyon jót! Vagy 15 éve Keresztury Dezsővel, Sinkovits Imrével és Gombos Katival (4) Geszten jártunk. Akkor rendezte be Dezső az Aranyemlékházat, (5) azt a kis kunyhót. Nem tudom, a falu párttitkára volt az illető vagy tanácselnöke, de amikor mindent megmutattak, külön vonultunk. Kiderült, hogy ifjan szobainas volt a Tiszáknál. Mondom neki: meséljen egy kicsit. Nagyon szellemes volt a pali. Tudtam, hogyan folyt az uradalmi cselédek élete, de eljátszottam a hülyét. Tudniillik évre pontosan ismertem mi járt a cselédeknek. Szinte mindenütt ugyanaz: a 24 kiló szalonnán, a 12 mázsa búzán át a kocatartásig, a tehéntartásig, a 20 kiló sóig és az 50 liter petróleumig mindent tudtam. A pasas ugyanazt mondta, amit én is tudtam. Akkor jött az én híres mondatom: ,,Ugye nagyon hajszolták magukat, és a munkairam pokoli volt?” Rám néz, és azt mondja: ,,Látott az úr már ökröt eke elé fogva?” ,,Láttam!” – válaszoltam. Erre tudod mit felelt? ,,Na, olyan volt az iram. Az ökör rendkívül lassú járású.” Ez volt a válasza. Ilyen gúnyos. Nem tudott hova tegyen, nem tudta, hogy én már rég játszom vele. Olyan iramban dolgoztak, amilyet az ökörrel lehet diktálni. El tudom képzelni. – Honnan ismerted ilyen jól a geszti múltat? – Sok gesztivel beszélgettem. Négy éve jártam kinn Görgényi Nöcével. (6) Összebarátkoztunk egy buszsofőrrel, geszti parasztgyerek volt, meghívott 6

magához, sőt összehozott bennünket egy 84 éves emberrel, Sújtó Sándorral is. Így kerültünk Gesztre. Nagyon jól éreztem ott magam, az én fajtám volt, mintha a szülőfalum népe lett volna. Azt mondja utána nekem Nöce: ,,Imre bácsi! Ilyennek még soha nem láttalak!” Mondom neki: ,,Itt az én anyanyelvemet beszélik, baszd meg! A városi álértelmiségiekkel nem tudok ilyen jót beszélgetni, mint ezzel a 84 éves Sújtó Sándorral. Ha úgy hívnak valakit, hogy Sújtó Sándor, az gyönyörű. Olyan, mintha az öregapám lenne. Vele tudok beszélgetni.” Ilyen emberek között éltem falun. És kérlek szépen, gondold el, egy rossz szót nem voltak hajlandók a Tiszákról ejteni. Egy rossz szót, és véletlenül sem mulasztották el a ,,gróf úr" titulust. Itthon volt Kanadából Jolán grófnő. Minden család elvárta, hogy ha másfél percre is, de menjen be hozzájuk, és ez alól a tanácselnök és a párttitkár sem volt kivétel. – Ez nem lehetett véletlen, és ez már nem Tisza Istvánnak, a miniszterelnöknek szólt. – Elmondok erre egy történetet. A negyvenöt előtti utolsó Tisza grófot Kálmánnak hívták. Fiatal, nem egyenes ági leszármazottja volt a nagy Tisza Istvánnak. Sújtó Sándor felidézett egy esetet a gazdasági krízis iszonyatos éveiből, 1929-33-ból, abból a bizonyos ínségkonyhás időszakból, amikor a pórnépnek levest osztottak. Béres vagy fogathajtó volt akkor náluk, nem tudom, de a Tiszáknál szolgált. Kálmán gróf összehívatta a falusi képviselő-testületet, és a következőt mondta: ,,Amíg engem Tisza Kálmán grófnak hívnak, Geszten nem lesz népkonyha. Holnaptól valamennyi 16. évét betöltött geszti, aki nem dolgozik nálam, bejön minden második nap. Egyik nap a lányok, a másik nap a fiúk, és napi egy pengőt kapnak.” Ezt négy évvel ezelőtt szóról szóra idézte nekem az akkor már 84 éves Sújtó Sándor. Megkérdeztem az öreget, mit csináltak az emberek az egy pengőért? ,,Hát lógatták a töküket!” – válaszolta. Vagyis kifizette az egy pengő napszámot minden második nap, mintha dolgoznának. A humanitása, meg az úri gőgje nem engedte, hogy a falujában koldusnak érezzék magukat az emberek. Maga a gesztus volt óriási és a mód, ahogy hatvan év távlatában Sújtó Sándor erre emlékezett. Kegyeletem és minden elismerésem Tisza Kálmánnak, mert egy nagy úr nagy gesztusáról van szó. Sőt több, mint gesztusról, szociális tettről, hogy a magyar paraszt a falujában nem fog tányér levesért állni az utcán, mert az tényleg megalázó és szörnyű. – Közben másutt az országban úriasszonyok felkeresték, és anyáskodva megsimogatták az ínségkonyhánál sorban álló gyerekek fejét. – Az apjuk faszát, ők csinálták, hogy így legyen! Ke-gyes-ked-tek ilyenné tenni. Jóllehet a tányér leves jól jött annak, aki éhes volt, de semmire nem volt megoldás. Sajnos mi mindenről lekéstünk. Mert elmulasztottuk végrehajtani azt a kurva földreformot, ami Magyarországon mindennek az alfája és ómegája volt. Tűrhetetlen, hogy a grófok, az egyházak és a nagybankok maguknak tartották meg 7

a földet. Ez volt a baj! Ezért ők gonosz emberek lettek volna? Hát nem, mert ez volt a házirend, az ország házirendje, egy elhibázott házirend. Ötszáz évet elkéstünk vagy száz évet, teljesen mindegy, hogy mennyit. Ezek az urak nem úgy voltak rossz emberek, hogy nyúzták a népet, ez marhaság, amit a bolsik agyaltak ki. Én tudom. Mondanám, ha igaz lenne, de nem igaz. Nem bántották a szegény embert. Majdnem rosszabb: basztak rá. Ez majdnem rosszabb, mintha bántották volna. Hidd el, én az igazságra törekszem. Néha tévedhetek, de egyben sose kételkedj: egész életem arra ment el, hogy kimondjam az igazat. Én nem közülük származom, de nem vagyok hajlandó vörös csúnyát mondani rájuk, olyat ami nem igaz. Nem nyúzták a népet! Illyés (7) egyszer nagyon szellemeset mondott, amikor már mert. Mint tudod, egy grófi pusztán nőtt fel. – Igen, Rácegrespusztán, a Puszták népében ír erről a világról. – Ők nem voltak szegények, uradalmi gépész volt az apja. Jóval ötvenhat után azt mondta, hogy unja már azt a sok népnyúzó grófot, akik a szocreál regényeinkben szerepelnek, mert nem egészen olyanok voltak. Meg unja azt a sok meggyalázott kis cselédlányt, akiket a gróf úr letepert az ágyba. Mint Darvas Jóskánál és Dobozynál. (8) Rossz írók. Majd Illyés azzal folytatja, hogy elsősorban két dolgot ne hagyjanak ezek az írók figyelmen kívül. Az egyik: a kislányokat nem kellett leteperni az ágyba. Mert tetszik vagy nem tetszik, meg voltak hatódva, ha az úrfi... A másik: még a meghatódás sem nagyon jellemző. Ugyanis ezeknek az uraknak szagos nőik voltak a Riviérán. Nem voltak rászorulva a kis cselédlányra. Ami teperés Darvas Jóskánál meg Dobozynál és a többi budai írónál olvasható, az kitalálás. Illyés az ő fölényes cinizmusával, amikor már ki merte mondani, akkor kimondta. Én még a teperést is elhiszem, csak nem volt jellemző. X. elvtárs itt a városban tepert, a kurva anyját bassza meg. Az tepert! Az visszaélt a hatalommal! Ezek a patkányok. – A fia tepert. – Nem! Ő tepert! A fia kislányokat gyalázott meg. Neki ,,jól jött" a fia esete, mert így legalább nem a saját ügye miatt kellett mennie. A fia volt az ürügy. Ez gazember. Ilyenek lettek a szegények, amikor meghíztak. De nem általánosítok, mert voltak nagyon tisztességes prolik is a hatalomban. Azt hiszem a hatalom nagyon csúnya dolog. Nem szép. Sosem volt hatalmam, nem is kellene, magam fölött se engedtem senkit sose hatalmaskodni. Engem agyon lehetett verni, de nem lehetett fölöttem a hatalmat gyakorolni. Érzéketlen vagyok a hatalom iránt. Sőt viszolygok tőle. Annyiban vagyok érzékeny iránta, hogy viszolygok tőle. – Meglehetősen elkalandoztunk, térjünk vissza Máraihoz és a kapcsolatotokhoz! – Igen. Márai most San Diegóban él, Kalifornia déli részén. Amikor 1948-ban kiment, Svájcban telepedett le, aztán Olaszországba, a Nápoly melletti Posilippóba ment, majd 1952-ben New Yorkba, ahol tíz év után amerikai állampolgár lett. 8

– Hamarabb, 1957-ben vette fel az amerikai állampolgárságot. – Ötvenhatot New Yorkban élte meg, ez biztos. – Onnan az itthoni események hírére Európába utazott. (9) – Valamikor a hatvanas évek végén települt vissza Olaszországba, s Nápolytól délre, egy Salerno nevű kisvárosban laktak. – Egészen pontosan 1967-ben települtek át Európába. – Salernóban éltek egészen 1980 májusáig. Közben nagyon megöregedtek, ezért visszamentek az Egyesült Államokba, a fiukhoz. Amikor írt nekem, azt írta, végleg ott marad (10). Nem, azt nem írta, hogy végleg, hanem azt, hogy onnan már nem jön vissza. Olaszországban már nem tudtak magukkal mit kezdeni. Az asszony meg is halt tavaly. – Immár egy éve, 1986 januárjában. – Ő is nagyon megöregedett. Borzalmas az a látvány, ami a magáról küldött fotóról lerí. Úgy néz ki, mint egy vak sarki koldus. Ha láttad volna, milyen volt fiatalon! Márai beteg ember. Egy életen át kínosan ügyelt arra, nehogy valaki azt higgye, hogy szereti, és nehogy valaki is azt remélje, hogy ő rászorul bárkinek a szeretetére. Ebben a kettős védőpáncélban hazudta végig a nagyon becsületes életét, miközben majd meghalt egy jó szóért. Tudom, hogy ő legalább úgy várja az én leveleimet, mint én az övét, ami nagyon nagy szó. Valami kora ifjúkori, gyerekkori sértődöttség ez nála, ez a bizonyos, ,,jaj csak nehogy azt higgye bárki is, hogy rá vagyok szorulva”. Két híres esetet mondok el, mind a kettőről New Yorkból értesültem. Volt egy Megyery Sári (11) nevű színésznő, aki aztán odakinn, Párizsban halt meg. Neki volt egy története Sándor úrról, akit első New York-i korszakában meglátogatott, mivel már ismerték egymást. Ha jól emlékszem, akkoriban, immár 25 éve, a Szabad Európának adott interjújában mondta ezt el Megyery Sári. Tehát az ötvenes évek legvégén, a hatvanas évek elején hangozhatott el. Fenn van Máraiéknál a lakásban, majd az író lekíséri a földalattihoz vagy a buszhoz. Kezet fognak, Márai szinte már elmenőben odaszól: ,,– Sári kérem, megkérem magát, többet ne látogasson meg. – Sándor! Hát valami hibát követtem el? – Nem, semmit, de többet ne látogasson meg! – De hát az Isten áldja meg, miért? – Csak. – Sándor! Ne is írjak? – Nem, kérem, ne is írjon! – De Sándor, karácsonykor se? – Sári! Karácsonykor pláne ne!” Óriási történet! A másik Radványi Gézával (12) esett meg, aki neki öccse. Márai már kinn van, 1948 után vagyunk. Radványi is kinn él. Nincsenek beszélő 9

viszonyban már húsz éve, mert mit tudom én, siheder korukban gombfocizás közben megsértették egymást, és a béke nem tudott helyreállni köztük. A lapok hozzák, hogy Radványi Géza megvakult, Németországban él. Egy szemműtétben vesztette el a látását. Négy nap múlva Radványi ajtaján csengetnek. Megy ajtót nyitni. Sándor úr áll előtte. Felkiált: ,,– Sándor, te itt? – Géza, te látsz? – azzal megfordult és elment. (13) Vagyis ha lát, akkor nincs beszélni valójuk egymással. Hát ilyen Márai. Ha adatik még valami jó nekem az életben, akkor holnap nekiállok és megírom ezeket. Egy vágyam van, szeretném megcsókolni a kezét. – Valójában mi késztette arra, hogy elhagyja az országot? – Tőle idézek, mert a legpontosabb akkor vagyok, ha az okot ő maga mondja meg. Az 1972-ben megjelent Föld, föld!... című önéletrajzi munkájában írja meg azt a négy évet, amit '44 és '48 között itt átélt. Ott olvashatsz erről. Két momentum van benne, ebből mindent tudni fogsz. Az egyik, hogy őt itt senki nem bántotta, sőt előbb-utóbb nem is festett volna rosszul a kirakatban, de nem óhajtott oda kerülni. Támadások érték ugyanúgy, mint másokat, minősíthetetlen, útszéli hangon – a moszkoviták (14) meg a pesti lecsatlakozók – főleg Horváth Márton és Révai (15) részéről. – Mindketten a Szabad Népnél dolgoztak ebben az időben, Révai József főszerkesztőként, Horváth Márton pedig felelős szerkesztőként. – Horváth Márton egyik förmedvényében – talán 1945-ben – nem átallotta azt írni Márairól, hogy a háború alatt habzó szájjal uszított Hitlerék mellett. (16) Pofátlanul és arcátlanul ezt merészelte állítani, minden tárgyi és írásos bizonyíték nélkül. Márai soha nem volt habzó szájú, inkább metsző, pengeéles eszű. Hogy ezt a rágalmat miért kellett ráfogni, nem tudom. Márai nagy félelme az volt, hogy egy nap ellustul benne az undor, és kezet talál fogni egy kommunistával. Kettő: utolsó pillanat, utolsó este, már zsebében az útlevél, a feleségéé és a gyereké is, a vagyontárgyak is összepakolva, mert elvihette azokat. Egy barátjával – a szövegből, illetve a körülményekből kivehető, hogy Szent-Györgyi Albertről (17) van szó – ülnek egy budai vendéglőben, és még egyszer meghányják-vetik: menni vagy maradni. Mint mondtam, neki zsebében volt már az útlevél, amannak nem. Az utcasarkon kezet fognak, és elhangzik a világirodalom szerintem legtragikusabb mondata: ,,Búcsúra bocsánatot kértünk egymástól: ő azért, mert otthon maradt és én azért, mert elutaztam". (18) Ember ennél borzalmasabbat még nem írt le. Amikor csak két irtózat között van választás – mert mind a kettő irtózat –, akkor történik a kölcsönös bocsánatkérés. Az elhatározás és az utolsó este között történt még valami: beszélgetés Nagy Lajossal. (19) Nagy Lajosról ma azt tanítják, hogy kommunista író volt. Én el tudom képzelni róla, hogy elhitte magáról, lévén, hogy mit se tudott arról, hogy mi 10

az, mert akkor még senki nem tudta. Valójában – származását nézve – ő polgár volt. Egyébként jogi végzettséggel bírt. Szolgabíró is volt egy időben, Ferenc Jóska alatt. – Ha nem tévedek, akkor Abaújszántón, a század elején. – Zabi gyereknek született, és akkor a zabi gyerekek kivetettek voltak. Szóval ő úgy tudta magáról, hogy kommunista. Azt írja Márai: ,,…1946 egyik őszi reggelén szemközt jött a Körúton. Neurotikus, kopasz ember volt. Írásaiból, soha nem tudott megélni, keserű humora inkább elmarta, mint vonzotta az olvasókat. Öreg fejjel könyvkereskedést nyitott a Körúton, annak hozadékából tengődött. Most úgy tetszett, számára is ütött az elégtétel és kárpótlás órája. Ezért meglepett, amikor komoran mondta: – Baj van. Nem voltunk barátok. De mindig becsültem, mert szókimondó, becsületes ember volt. Érdeklődtem, mi a ,,baj”? Aggályosan nézett körül és rekedten suttogta: – Hazajött a Főnök. Most rovancsolnak. Megkérdik, ki mit csinált, amíg ők, a Főnök és alkalmazottai, a moszkvaiak… távol voltak. Nézze – mondta bizalmasan, keserű őszinteséggel –, magának semmi gondja. Maga polgár. Ha akarja, kirakatba teszik, mint egy műemléket. De én kommunista voltam. És huszonöt éven át nem csináltam semmit…Ültem a Bucsinszky kávéházban a Körúton és néha, bizalmas társaságban, súgva azt mondottam, nem jól van ez így, ahogy van! Most el kell számolni. Nagyon veszélyes dolog kommunistának lenni… – mondta gondterhelten és sóhajtott” (20) Szóval Nagy Lajos ült a Bucsinszky kávéházban és kommunistáskodott. Két év sem telt el, és megvolt a baj vele, meg Tersánszkyval is. (21) El kell olvasni az akkori lapokat, hogy miket írtak Nagy Lajosról meg Tersánszkyról. Pokoli volt az a négy év, amint Márai leírja. Semmi szitok, átok, de kegyetlen, kérlelhetetlen iróniával jegyez fel mindent. Többek között például leírja, nem igaz, hogy az oroszok nem mosakodtak, igenis mosakodtak, Leányfalun látta a mosogatóvízben megmosakodni őket. (22) Itt van a Sértődöttek című munkája. Itthon soha nem jelent meg, odakinn adta ki. Második kötete a Jelvény és jelentés, a harmadik pedig a Művészet és szerelem. (23) A Jelvény és jelentésben az egyik Garren fiú, tehát a Máraiak egyike beáll a nácik közé. Garren Péter, a főhős még nem tudja, mi történt, csak a jelvényt látja. Egy Garren gomblyukában jelvény? Igen, jelvény! Ez gusztustalan. Péter az ábráját nem látja pontosan, mert kissé rövidlátó. Egyébként Albertről – az író Gábor öccséről (24) van szó –, kegyetlenül ír, Radványit pedig Tamásként linknek, stricinek ábrázolja. Aranyos stricinek, de stricinek. Péter azt mondja: ,,Némán, éles és szúrós pillantással, komoran és makacson bámultam az apró zománcjelvényt…”. (25) Tulajdonképpen, ha visszatekintünk az albertségre, a gyerekkorra – látva ezt a 11

gusztustalan jelvényt, ami nyilván képvisel valamit – előbb-utóbb várni lehetett Alberttől, hogy egyszer jelvénye lesz. Ez benne volt ebben az egész albertségben. Egyébként Albert – mondja Garren Péter – már jelvény nélkül is olyan volt, mintha tömeg lenne, harmincezer ember a sportcsarnokban. (26) Albert már olyan. Igen. És abban a harmadik kötetben hangzik el a híres mondat, ami minden diktatúra arcul köpése. Most következik a nihil, a nácizmus és vidéke. Azt mondja a német költő Garren Péternek: csak egy dolgot ne feledj el, a nihil nem annyi, hogy semmi sincs, a nihil annyi, hogy a semmi van! (27) És ez a bolsikra is érvényes. Ma a semmi van. Ez borzasztó. Én lényegében ebben a semmiben éltem. És ez a semmi nagyon rossz. Nos ez elől a semmi elől ment ő el. Ez az ember mindent tudott. – Tulajdonképpen másodszor emigrált, mert 1919-ben is elhagyta az országot. Ha jól tudom, akkor más okok miatt. – Nézd, 1919-ben, amikor 19 éves úrifiú volt, a család és a rokonság úgy döntött, hogy Sándor pedig kissé menjen el, mert kompromittálta őket. Ki az a felvidéki öreg zsidó író, aki 8-10 éve halt meg? Márai korosztálya, pontosabban nála is idősebb, de nagyon jól ismerte őt. Az egyik Márairól írott tanulmányában – ami nagyon szép –, van egy cifra mondat: 1923-ban Párizsban, vagy Berlinben azt mondta neki Márai, hogy márpedig ő szocialista. A pali ezt le merte írni. – Komlós Aladárról lehet szó. (28) – Hogy elhangzott-e Márai szájából vagy sem, nem tudom. Sokkal becsületesebb zsidó volt annál, mintsem, hogy ilyen rágalmat merészeljen terjeszteni. Nem tudom, hogy ez magántársaságban vagy milyen relációban hangzott el Márai szájából. Azért kétlem egy kicsit, mert ő semmilyen -ista nem volt soha. Ezt ő nagyon komolyan vette. Valamilyen flekk azért lehetett rajta, különben nem hangzott volna el az a bizonyos mondat: Sándor, menj el egy kicsit Európába! – Mármint a család részéről. – A család részéről, ami miatt végül tíz évig kinn maradt. Ott a Frankfurter Zeitung belső munkatársa lett, kiküldték Damaszkuszba, csodálatos őrjáratot tett, amiről esszészerű útirajzokat közölt a lap. (29) Huszonnyolc évesen jött vissza Magyarországra, érett íróként. Még odakinn két nagyon gyenge írása jelent meg könyv alakban. Az egyik A mészáros című regénykéje, ami furcsa rémregény, nem is sejteti a későbbi Márait. Ezt huszonnégyben adták ki. A másik egy gyenge novelláskötet, Párizsban jelent meg, huszonötben. Állítólag volt egy franciául írt novelláskötete is. (30) Művei listáját a Bébi vagy az első szerelem című regényével szokta kezdeni. A két korai könyvét mindig letagadja, a franciáról pedig hallani sem akar.

12

Nyugatra kerülése mögött nyilvánvalóan az állt, hogy a család valamiért szabadulni akart tőle. Valamit csinálhatott az őszirózsás forradalom vagy Kun Béláék alatt, ami az úri családra nem vetett jó fényt. (31) Ez biztos. Egy kicsi adalékom, és talán egy nagyobb is van ahhoz – de azért az elsőt mondom –, hogy mennyire becsületes. Hogy később vállalta vagy sem a szocialista múltat, nehéz megmondani, de tény, hogy hatvan évvel később felvette a kötetébe azt a verset, ami abban az időben, első emigrációja alatt, 1919-ben a Kassai Munkásban megjelent. (32) – Amely szociáldemokrata, később kommunista újság volt. – Igen, és a verset hivalkodóan a kötet elejére tette. Válogatott verseskötetének nyitódarabja az Amerika. Az 1980-ban New Yorkban megjelent A delfin visszanézett című kötetben találod meg. Tehát nem tagadja meg magát. Nagyon jó vers! Jaj de jó költőnek is! De jó! Volt egy verses drámája is, Egy úr Velencéből, aminél jobb a földkerekségen nincs. Az nem igaz! – Ez önálló mű vagy átirat? – A Vendégjáték Bolzanoban című regényének az adaptációja. Lúdbőrzik tőle az ember háta. Briliáns verstechnikával írta. Ebből is látszik, hogy költőnek is kitűnő. – Sok verset írt? – Egy elég vastag kötetet. – Amit A delfin visszanézett címmel adott ki? – Igen, A delfin visszanézett. Itt van, olvass bele. Nagyon jó a Halotti beszéd. – Látom, 1950-ben írta. – Egész Pest tele lett vele. Akkor már túl voltak azon, hogy nem jön haza. Elkéstek. Mindenki sokszorosította a verset. Ennél fájdalmasabb haza-verset ember még nem írt. Az emigráció borzalmai jönnek ki belőle. A vers elterjedt Pesten, ezért 1954ban a hatalom úgy döntött, le kell hozni a Művelt Nép című hetilapban (33) Tamási Áronnak (34) Márai Sándorhoz írt nyílt levelével együtt. ,,Sándor, igen, igen, te most messze vagy, sok minden úgy van, ahogy mondod, de sok mindent nem tudsz.” (35) – lényegében erről szólt az írás. Nekem akkor már közel két éve megvolt a vers. Ennél hátborzongatóbb verset! – Felolvasnád? – Na, figyelj! Márai Sándor: Halotti beszéd Látjátok feleim szem'tekkel, mik vagyunk. Por és hamu vagyunk. Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. Össze tudod még rakni a Margit-szigetet?... Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat. A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat. Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak 13

Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt. A ,,pillangó", a ,,gyöngy", a ,,szív" -- már nem az, ami volt, Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt És megértették, ahogy a dajkaéneket A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg. Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké, A gyereknek Toldi-t olvasod és azt feleli: oké. A pap már spanyolul morogja koporsónk felett: ,,A halál gyötrelmei körülvettek engemet!"... Az ohioi bányában megbicsaklik kezed, A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet. A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát, Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát. Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon, A tested is emlékezik, mint távoli rokon. Még felkiáltasz: ,,Az nem lehet, hogy oly szent akarat..." De már tudod! Igen, lehet... És fejted a vasat Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már. Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár. A konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét, Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét. -Havi ezret kap és kocsit. A mistress s a baby Fényképe áll az asztalán. Ki volt neki Ady? Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene? Arany szava?... Rippli színei? Bartók vad szelleme? ,,Az nem lehet, hogy annyi szív..." Maradj nyugodt. Lehet. Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú üzenetet. Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál, Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál. Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek. Még azt hiszed, élsz?... Valahol?... És ha máshol nem is, Testvéreid szívében élsz?... Nem, rossz álom ez is. Még hallod a hörgő panaszt: ,,Testvért testvér elad..." Egy hang aléltan közbeszól: ,,Ne szóljon ajakad..." Egy másik nyög: ,,Nehogy, ki távol sír e nemzeten..." Még egy hörög: ,,Megutálni is kénytelen legyen." Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől: miért? Vagy: ,,Rosszabb voltam, mint ezek?..." Magyar voltál, ezért. És észt voltál, litván, román... Most hallgass és fizess. 14

Elmúltak az aztétkok is. Majd csak lesz, ami lesz. Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet, A rádióaktív hamu mindent betemet. Tűrd, hogy már nem vagy ember ott, csak osztályidegen, Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten, Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség. Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet, Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet. Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat, Ne mukkanj, amikor a boss megszámolja fogad. Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -Mert ez maradt. Zsugorian még számbaveheted A Mikó utca gesztenyefáit, mind a hetet, És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet, És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet, És elszáradnak idegeink, elapad vérünk, agyunk, Látjátok feleim szem'tekkel, mik vagyunk? Íme, por és hamu vagyunk. – Ezt is hallgasd meg! Márai Sándor: Mennyből az angyal menj sietve Az üszkös-fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol nem csillog a karácsony, Nincsen aranydió a fákon, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. Szólj hangosan az éjszakából: Angyal, vigyél hírt a csodáról. Csattogtasd szaporán a szárnyad, Repülj, suhogj, mert nagyon várnak. Ne beszélj nekik a világról, Ahol most gyertyafény világol, Meleg házakban terül asztal, 15

A pap ékes szóval vigasztal, Selyempapír zizeg, ajándék, Bölcs szó fontolgat, okos szándék. Csillagszóró villog a fákról: Angyal, te beszélj a csodáról. Mondd el, mert ez világ csodája, Egy szegény nép karácsonyfája A Csendes Éjben égni kezdett -És sokan vetnek most keresztet. Földrészek népe nézi, nézi, Egyik érti, másik nem érti. Fejük csóválják, sok ez, soknak. Imádkoznak vagy iszonyodnak, Mert más lóg a fán, nem cukorkák: Népek Krisztusa, Magyarország. És elmegy sok ember előtte: A Katona, ki szíven döfte, A Farizeus, ki eladta, Aki háromszor megtagadta. Vele mártott kezet a tálba, Harminc ezüstpénzért kínálta S amíg gyalázta, verte, szidta: Testét ette és vérét itta -Most áll és bámul a sok ember, De szólni Hozzá senki nem mer. Mert Ő sem szól már, nem is vádol, Néz, mint Krisztus a keresztfáról. Különös ez a karácsonyfa, Ördög hozta, vagy Angyal hozta -Kik köntösére kockát vetnek, Nem tudják, mit is cselekesznek, Csak orrontják, nyínak, gyanítják Ennek az éjszakának titkát, Mert ez nagyon furcsa karácsony: A magyar nép lóg most a fákon. És a világ beszél csodáról, 16

Papok papolnak bátorságról. Az államférfi parentálja, Megáldja a szentséges pápa. És minden rendű népek, rendek Kérdik, hogy ez mivégre kellett? Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: ,,Elég volt." Nem érti ezt az a sok ember, Mi áradt itt meg, mint a tenger? Miért remegtek világrendek? Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik: mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt? És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik -Ők, akik örökségbe kapták --: Ilyen nagy dolog a Szabadság?... Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből. Találkoztak ők már néhányszor -- a gyermek, a szamár, a pásztor -Az alomban, a jászol mellett, Ha az Élet elevent ellett, A Csodát most is ők vigyázzák, Leheletükkel állnak strázsát, Mert Csillag ég, hasad a hajnal, Mondd meg nekik - mennyből az angyal. – Óriási! – Most megint nagy versnek érzem. A múltkoriban egyszer elolvastam, és azt mondtam, ez sláger. Nagyon-nagy vers. A Halotti beszéd egyértelműen az. – Az imént említetted Leányfalut. Hogyan kerültek oda? – A háború alatt mentek ki. Ha Pesten maradnak meghalnak, mert a házat, ahol laktak, a Mikó utca 2-ben, a Várhegy első elegáns utcájában, bombatalálat érte. A szomszéd házat is, a Logodi utca 1. számút, ahol Kosztolányi lakott haláláig. Semmijük nem maradt. Amikor márciusban visszajött, semmit nem talált. Ami 17

maradék lett volna, azt is elvitték, kirabolták. Talán egy Goethe-kötetre bukkant a romok között, de nem is nagyon kereste. (36) – Mikor és hogyan ismerkedtél meg Máraival? – A háború alatt, talán ’43-ban. Vass Laci (37) mutatott be neki, egy felvidéki újságíró, akivel ifjúkori barátok voltak, s akit elég régóta ismertem én is. Sokat jártam akkor Pestre, volt olyan hónap, amikor minden hétvégét ott töltöttem. A háború után még többet mentem, mert minden fontos Újpest meccsen megjelentem, azon kívül kéthetente sajtós értekezletet tartottak a kisgazdapártnál. Szóval annak idején, a negyvenes években, ha fenn jártam Pesten, bementem a mostani Déryné – akkor Auguszta – cukrászdába. A kora délutánjaimat ott töltöttem és leülhettem az asztalához. Megtűrt maga mellett, de az is nagyon nagy szó volt, mert senkit nem tűrt meg maga körül. Fogadta a köszönésemet, kezét nyújtotta, és legfeljebb indifferens mondatokat mondott. Ilyeneket: időnk ma tűrhető, a töltőtollam megint nem fog... De maga a tény, hogy ott lehettem! Később olyan is volt, hogy megszorította a kezemet, és olyan is, hogy az utca túloldalán jött Oláhval, Bajor Gizivel, Hernádival (38), és a szokottnál mélyebbre emelte le a kalapját. – Amikor bemutattak neki, már ismerted a munkáit? – Tizenhét éves koromban kezdtem Márait olvasni. Mire bemutattak neki, addigra már minden megjelent írását olvastam. Nekem volt egy sajátos befogadóképességem. Ezt sokan nem értették, de főleg azt nem értették bennem, hogyan lehet egyszerre szabódezsőistának, máraistának és sinkapistásnak lenni. Egyik kizárta a másikat. Látszólag. Esztétikailag még majdnem ki is zárta. De morálisan nem. Sőt Szabó Dezsőt (39) és Krúdyt egyidejűleg olvasni, azt hiszem erre magyar állampolgár – rajtam kívül – nem volt képes. Pedig mind a kettőt szerették. Szóval volt egy ilyen befogadóképességem. – Az idő tájt nem lehetett jellemző, hogy 16–17 éves gyerekek Márait olvasnak. – Olyan is előfordult – tudniillik az úri házaknál sikk volt Márai –, hogy mondjuk Gyulán az Árpád utcai lányok 16–18 éves korukban szinte kötelezőként olvasták Márait. Hogy aztán mit értettek belőle, az egészen más kérdés. Márai egyszer keserűen jegyezte meg: a siker félreértés. Szinte Jókai és Mikszáth óta nem volt olyan nagy író, aki életében is sikeres lett volna. Ilyen csak Márai volt. Miközben – erre bizonyítékom van – egy életen át Sinka Pista (40) 300 olvasóját irigyelte. Sikerei teljében körül dongták, de undorodott ettől, mert érezte, pépes ez az egész úri világ. Benne a szép, nyalka úriembert látták, miközben tudta, hogy nem tudnak róla semmit. Az egyik glosszájában leírja, hogy benn ül a szerkesztőségben a 200 ezres olvasójú Pesti Hírlapnál. Furcsa módon semmi szüksége nem volt erre, nem tudott ő senkivel sem együtt lenni. Ennek ellenére egész életében újságíró is volt. Naponta bejárt 1944-ig, mert utána már nem ment be. Azt írja: ,,Egyik nap levelet 18

hozott a posta. Egy bátortalan, félénk, feltehetően fiatalember írja, hogy most indítja be a folyóiratot, és ahhoz tőlem – ha nem veszem tolakodásnak – kéziratot kér. Ha elindul, egy számot meg fog érni. Annyi pénze biztos van, hogy az első nyomdát kifizesse. Egy számot megér. Kétszáz-háromszáz olvasója lesz a lapnak. Istenem, két-háromszáz olvasó. Végre nyilvánossághoz jutok. Nem az a 200 ezer, aki körüldong, hanem az a 200-300, aki számít.” (41) Szóval óriási ember volt. Én csak úgy meg voltam tűrve a környezetében, be voltam fogadva, de az is nagyon nagy szó volt. Később a levelezésben kezdtünk igazán beszélgetni. – Mikor kerültél végleg Márai hatása alá? – Sokáig Németh László felé billent a mérleg, de meghasonlottam, amikor rádöbbentem arra, hogy tulajdonképpen engem ő nem szeret. Az nekem olyan volt, mint egy szerelmi csalódás. És aki engem nem szeret, annak lófasz a seggibe. Az valószínű hülye. Emellett Németh László csinált néhány hülyeséget. Többek között megírta az Utazás című darabot, amit nem lett volna szabad megírnia. (42) De legalább a lezárása zseniális. A bemutatón a második felvonás után ott akartam hagyni az előadást, nem akartam visszamenni a harmadik és a negyedik felvonásra. Be akartam ülni egy étterembe. Árulásnak tekintettem, ha visszamegyek, de a barátaim visszacsaltak, és valóban, a darab lezárása zseniális. Az állásából elmozdított, muzeológussá lett öreg vidéki földrajz tanárt kiküldték Moszkvába. A darabban két tábor viaskodik egymással, akik egyetértenek a moszkvai úttal, és akik szégyenteljesnek tartják a moszkvai utat. Ők hadakoznak egymással a színpadon. A darabot vígjátéknak jelezték, nem tudom mitől volt az, mert nevetni sehol se tudtam. De a helyes vagy nem helyes kérdése végig húzódik a darabon. Tulajdonképpen Németh Lászlót is gyötörte ez a dilemma, és van olyan érzésem, hogy amikor nagyon egyedül volt, akkor nagyon szégyellte magát amiatt, hogy belement ebbe a moszkvai útba. Egy nemzet kiirtása után a hóhérokhoz utazni... Mint mondtam, zseniális a darab lezárása. A mester visszaérkezett Moszkvából, s beszámol. A két tábor – az utat pártolók és az utat ellenzők – a színen, elég jól megoldott figurákkal. Folyik köztük a csata meglehetősen magas hőfokon izzik a vita, pattanásig feszült a helyzet. Én is feszült voltam, na mondom, ebből a szarból hogyan vágod ki magad, László? A mester nyilvános élménybeszámolót tart, elkezdi mesélni a Szovjetunióbeli élményeit, ám hirtelen rosszul lesz, agyvérzést kap. A két táborban néma a csend, a kés megáll a levegőben. László azzal a fordulattal, hogy megbetegítette a főhőst, sokat mentett – nincs moszkvai beszámoló. – Igen, a beszámoló elmarad, de a negyedik felvonásban, immár a kórházi ágyon jön az eszmei mondanivaló: kell-e szégyenkeznie bárkinek is amiatt, hogy elfogad 19

egy moszkvai utat? A hamar felépülő tanár, Kardos József mintegy zárszóként annak a reményének ad hangot, hogy fél évig még nem üti meg a guta. Legalább addig, ,,amíg nem látom, hogy a visszatért jókedv, ami most van bennem, át tudja-e sütni a ködöt, melybe ez az utazás vitt”. – Akkor nap nem vertem össze a tenyerem, jóllehet óriási tapsvihar tört ki a színházban. – Mi volt a tartózkodásod oka? – Az előadás közben sajnos olyan dolgok történtek a színpadon… Hogy mondjam, hogy érezzed. Elhangozhat valami, például hogy baszd meg a kurva anyádat, és mégsem sértő, máskor meg egy puszta tekintet vérig sértő. Németh László furcsa ember volt, később kiderült. Írónak nagyon bátor volt, de férfinek gyáva. És ez valahol megbosszulja magát. Embernek gyáva volt. Nem bírta volna vállalni a börtönt, nem bírt volna vállalni két pofont, nem bírt volna vállalni semmit. Fodor Andrisok (43) voltak körülötte, meg Püski Sándorok, (44) meg Pilinszkyk, (45) meg senkik, akiket nem szerettem. Ez még a vásárhelyi korszakában volt. Megjelent egy verseskötet (46) az ő válogatásában. Huszonegy korosztályombeli költőt tartalmaz, olyanokat, akiket számottevőnek tart és én nem vagyok köztük. Akkor megértettem, ha nem velem kezdi a huszonegyet, akkor én a kétszázban sem vagyok benne, sőt, a kétezerszázban sem. Vagyis neki én nem vagyok számottevő. Neki nem. Ez csak egy személyes sérelem volt, de nagyon fájt. Hónapokig nem tudtam napirendre térni fölötte. Volt úgy, hogy levelet írok neki, s volt úgy, hogy nem tudtam, mit csináljak. Akkor Pesten éltem. Aztán lassan lelappadt bennem a személyes sérelem. Menet közben kezdtem észrevenni olyan dolgokat vele kapcsolatban, amik nekem nem tetszettek. Ifjan ezeket nem vettem észre. Nem is vehettem, mert a hibákat tulajdonképpen később követte el. Ötvenhat után meg volt ijedve, a környezetében pedig egy csomó félkész, ugyancsak riadozó lebzselt, mint Fjodorovics, akit ki nem állhatok. – Gondolom Fodor Andrásról van szó. – Igen, most meg mint hős, mint nagy ellenálló jelentkezik. Hogy meddig lehet hősnek lenni, nem tudom? Csak épp azt felejtették el, hogy Németh Lászlónak ki kellett bírnia, hogy üljön itthon a fenekén. Aztán mégis hajlandó volt elmenni Moszkvába és ott megrendülni. A vérfürdő után három évvel egy Németh László ne utazzon Moszkvába! Ne utazzon el, a kurva életbe! Ne adja a nevét ehhez. A legjobban az fájt nekem, amikor E. Fehér (47) Németh László érdemeinek egyikeként ezt a moszkvai utat említi. Számon tartja, hogyan és mivel lehet lejáratni Lászlót.

20

A Sajkódi esték című kötetben olvasható tanulmányában, amelyet élete végén írt, s ami a Ha én most lennék fiatal című kötetben is megjelent, olyanokat mond, hogy ha most lenne fiatal, ő is szocialista lenne, de már nem elég fiatal hozzá. (48) Egy Németh László ne mondjon ilyet! Elvileg sem. Ha kisbaba volna, akkor se legyen az! Én nyolcezer éves koromban se lennék az! Ilyet én nem mondok. Tudod, az a döbbenetes, hogy Németh László túl tisztességes volt ahhoz, hogy jó taktikus legyen. A taktikai hibáiba bukott bele. Taktikázni Illyés tudott, makulátlan, tiszta ember ne próbáljon taktikázni, mert belebukik. Öngólt lő! Illyés tudott taktikázni. Nem is tudtam szeretni. De Illyés nem fájt, Németh László hibái fájnak. Mert őt szerettem. – Miben gyökerezik a Márai iránti tiszteleted? – Krúdy óta ő volt a legnagyobb magyar író. Rajta soha egy folt nem esett. Mint említettem Németh László kapott flekkeket politikai ballépés, taktikázni nem tudás miatt. Németh Lászlóban találok olyat, amit nem bánnék, ha nem lenne benne. Márai az egyetlen kívülem, akinek a képessége vitán felüli és a jellemében egyetlen olyan hajszálrepedés nem volt soha, egyetlen pillanatra sem, ami nincs összhangban az én ízlésemmel és becsületérzetemmel. Ugyanezt érzi ő bennem. – A kapcsolat máig nem szakadt meg köztetek. Van ebben valami felfoghatatlan: a kitagadott, a művei magyarországi bemutatását megtiltó Márai egy magyar – pontosabban fogalmazok: egy vidéken élő – költővel levelez. Aki mellesleg nyíltan, verseiben is vállalja őt. – Ma én vagyok az egyetlen élő magyar állampolgár, akivel levelez (49), ami nagy szó, mert még a testvérével sem levelezett. Ő még a hazaküldendő levelet is árulásnak tartja. Ezt le is írta – ebben már kóros volt. Egyszer úgy fogalmazott: ,,Egy nemzet soha nem kezdhet exodusba". (50) Közben elvárta volna, hogy mindenki vonuljon a Lajtán túlra, és a tekintetét szegezze ide. Mivel ő elszánta magát erre, szánja el magát más is – tulajdonképpen mindenki. – Márait néhány évvel ezelőtt hívták haza. – Már korábban, de akkor nagyon eltolták. Ezt pontosan tudom. Tehát 1948-ban ment el, s valamikor 1952 tájékán összeszorult a gyomra, szabályosan elkapta a kóros honvágy, és benyújtott egy kérelmet a hazatérésre. Révaiék nyolc hónapig ültek a kérelmén, mire végre kimondták az igent. De akkor már nem akart hazajönni. Ha azonnal választ kap, hazajön. Persze jobb így, mert különben 48 órán belül megmérgezte volna magát. Tudniillik ő csak kinn lehetett Márai. Mert hangfogóval ő nem lehetett volna az, aki. Mint ahogy, amit én megcsináltam, azt rajtam kívül magyar író nem csinálta meg. Hogy ezt miként sikerült kimódolnom? Ennyivel lennék ügyesebb, mint mindenki? Vagy az erkölcs mégis túl nagy úr? Amit csináltam, annak persze van most egy nagy-nagy hátulütője: versben több mindent lehet, mint prózában. A hatalom is valahogy úgy van, mint az átlagolvasó: 21

hát vers... Ha ugyanezt, bármelyik epigrammámat prózára lefordítom, nincs lap, amelyik közölje. A versnek van egy tüllfüggöny rétege, ami mögé el lehet bújni. Ezt ő nem tudta volna megcsinálni, mert nem volt nagy verselő. Csak a verseivel nem lehetett volna Márai. Kinn én is lehettem volna énebb, mint itthon, mert az az igazság, hogy jó néhányszor bele kellett egy-egy 4–6–8 soromba néznem: az istenit, maradjon ez, nem sok ez? Ilyen öncenzúra bennem is volt, amikor brutálisabban, nyersen, direktebben mondtam ki valamit. Ez a fajta cenzúra – versről lévén szó – speciál nem is volt káros, mert fojtottabbá tette, nem olyan egyértelmű, lármás szókimondóvá. Szakmailag feltétlenül nem volt káros. De rengeteg energiát pocsékoltam el és pocsékolódott el bennem, ami egy szabad világban nem történt volna meg. Mert ha egyszer dührohamom van, akkor Thatcher asszonyt elküldöm a jó édesanyjába, amit a The Times vezéroldalon lehoz. Thatcher ugyan nem megy el a jó édesanyjába, de én megkönnyebbülök és kész. Hát egyszer majd vedd a fáradságot, hogy a válogatott kötetemet el is olvasod. – A Különvéleményt? – Igen, aztán érezd, hogy mibe léptetek bele azzal, hogy kiadni kényszerültetek. Normális időkben ilyen után le kell mondanotok. – Csak van itt demokrácia, Mester! – Nem! Úgy látszik, a csodánál kevesebbet nem érdemes akarni. Én valahol a bölcsőben eldöntöttem, más, mint becsületes nem leszek, félni pedig nem vagyok hajlandó. Most félek valamitől. Attól, hogy meg kell halni. Ettől félek! – Motoszkál bennem a kérdés: Márai elment, mert nem tudott itt élni, te itt maradtál! Hogy tudta neked ezt megbocsátani? – Azt hiszem ez az, amit a képességem oldott fel, mert hallatlanul jó szeme van az erkölcsre. Ő tud valamit, mégpedig azt, hogy írásban nem lehet hazudni. Hiába üvöltöd édes hazám, drága pártom, az első mondatnál rá lehet jönni, hogy hazudsz gazember. Ő ismerte az én politikai álláspontomat 1948-ig, és miután az írásaimat folyamatosan küldtem neki, sőt még folyóiratokat, Élet és Irodalmat és más lapokat, tisztában volt velem. Egy időben ugyan a New York-i címét nem tudtam, mert elköltözött, én meg a régi New York-i lakására küldtem a leveleimet. Egyszerűen nyoma veszett. Aztán amikor 1967-ben Salernóba költözött, újra levelezni kezdtünk. Azóta folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. (51) Nem tudom hogyan, de a salernói címét azonnal megkaptam. Egy bécsi ismerősöm révén. Akkor már 4-5 éve elveszettük egymást. Ő nem írt, én meg nem tudtam hova írni. Egy papnövendék barátommal (52), aki Rómában járt pápai egyetemre, ővele küldtem levelet azzal, hogy adja postára Salernóban, ne vigye el személyesen, mert ha nem fogadja, a kapcsolatunk végleg megszakad. Nos, erre a levélre aztán nyolc napon belül választ kaptam.

22

Neki persze gyanús mindenki, aki itthon maradt. Radványi Gézával például már majdnem kibékült. Mielőtt Radványi hazajött, majdnem összebékítették őket. Radványi csinált itthon egy végtelenül rossz filmet. – A Circus Maximust. – Márai ezt teljes árulásnak tekintette, hallani sem akart arról, hogy kibéküljenek. Radványinak azért volt egy nagyon jó filmje is, a Valahol Európában. Ez nagy siker volt. Kint is rendezett, a németeknél meg az olaszoknál is csinált jó filmet, de itthon csak ez az egy volt kiugró. Nem tudom, mit mond ma ez a film, de akkoriban, 1947-ben döbbenetes hatású volt. Nagyon kemény film. Abban tűnt fel először Bárdy György (53), aki egy fasiszta vallatótisztet alakított Somlay (54) mellett. Nagyon jók a filmben a kölyökszínészek. – Radványi Géza gondolkodásban, stílusban mennyire hasonlított Máraira, és mennyiben volt más? – Nagyon eszes pali volt. Ugyanazzal az iróniával rendelkezett, mint Márai, csak közlékenyebb volt. Társalgó, lezser. Nagyon édes történetet mesélek el vele kapcsolatban. Tíz vagy tizenvalahány éve rádióinterjút készítettek Radványival, amikor itthon járt valamilyen ügyben. Az interjú elején a rádiós megkérdezte tőle: ,,Ugye mester, Ön Kassáról származik?” Azt válaszolta erre Radványi: ,,Persze, Kassáról, de álljunk meg itt egy pillanatra! Kérem, nehogy valami tévedésbe essünk, Kassa nem egy település, Kassa nem egy város, Kassa világnézet. Kérem, képzelje el, 18 éves voltam, amikor először jártam Párizsban. Leszállok a vonatról és körülnézek. Ejnye, mondom, ez a Párizs milyen jó kis fővárosa lehetne Kassának.” Tehát Párizs úgy, ahogy van, jó kis fővárosa lehetne Kassának, mert Kassa világnézet, nem pedig egy település. Egy másik történet. Azt mondja Radványi: ,,Ülünk egy római lokálban hárman: Visconti, Vittorio de Sica meg én. Akkor volt divatban a neorealizmus – a lapok állandóan arról cikkeztek, hogy mi neorealisták vagyunk.” Egyszer csak megszólal Vittorio: ,,Te, Géza, mi a fene ez a neorealizmus? Mindig azt írják rólunk a lapunk. Mi a fenétől vagyunk mi neorealisták?” Erre azt mondja Radványi: ,,Nézd, ezt én se tudom, de van egy hipotézisem: feltűnően kevés pénzből feltűnően jó filmeket csinálunk, nyilván ez a neorealizmus.” Ekkora humort! Nagyon jó humorú pali volt. Gyönyörű felesége volt, Tasnádi Fekete Mária színésznő. Fénykorában gyönyörű volt. Mint színésznő nem sokat számított, de nagyon szép nő volt. – Úgy tudom szépségkirálynő is volt. – Igen. Radványi oldott volt, közlékeny, jópofa. – Azt hiszem ugyanez nem mondható el Máraira, akit mélabús, savanyú embernek képzelek el.

23

– Aki őt nevetni hallotta, elmondhatta, hogy megérte a csodát. El se tudod képzelni, milyen, amikor nevet. Néha egy-egy mosoly valamilyen formában megjelent az arcán. Gyilkos humora volt, de az a humor öngyilkos is volt, szóval kegyetlen. – Közben aforizmaszerű mondatokat írt. – A kassai polgárok című drámájában például azt mondja az egyik szereplő: ,,Férfi csak az, aki nem cselekszik a jelleme ellenére!” (55) – János mester. – Égbekiáltó mondat. Ha a jellemed a tömeggyilkos jelleme, akkor menj, legyél tömeggyilkos, ne cselekedj a jellemed ellenére. De ha nem vagy tömeggyilkos, de tapsikolsz a tömeggyilkossághoz, akkor egy jellemtelen gazember vagy. Így fordítottam le magamnak ezt a mondatot. Szóval az én jellememmel ő teljesen egyenesbe jött. – Elküldted neki a Különvéleményt? Visszajelzett valamit a kötetről? – Igen, olyat írt rólam, ami már sok is. Előkeresem majd a levelet. Először is: nagyon nehezen mond valakiről jót. Egyértelműen csak Krúdyról, s olyankor mindig mély lélegzetet vesz. Aztán Bartókot említi, de azt csak azért, mert érzi, hogy jó. A zenét ugyanis ő se érti, én se értem, halvány gőzöm nincs róla, de tudom, hogy Bartókot mondani kell. Meg is írtam a legnagyobb Bartók-verset. Az operettet viszont élvezem, a nagy zenét nem. Márai aztán időnként nagyon szépeket tud mondani József Attiláról. Ehhez tudni kell, hogy van egy glosszasorozata. Olyan szépet József Attiláról ember még nem mondott, ahogy ebben ír róla. Hogy is kezdi? Nem vagyok pontos: Sorai úgy nyüszítenek, mint az erdő mélyén a meglőtt őzsuta. (56) A kortársak közül csak József Attiláról ír egyértelműen jót. A korábbi kortársat, Kosztolányit is értékelte, szerintem jobban, mint kellett volna. Később, ahogy öregedett, egyre több fontosat mondott, s a naplójában József Attilára mindig vissza-visszatért. Arany egyértelmű volt nála, Petőfi nem. Tehát Arany, Krúdy, József Attila, aztán lehúzta a rolót. De József Attila nem olyan súllyal szerepel nála, mint az előző kettő. Akkor inkább Kosztolányi. Szóval nemigen tud jót mondani magyar írókról. – Ennek ellenére a Föld, föld!...-ben szépen ír a magyar írók és költők egész soráról. Petőfit miért nem szerette? – Kettős véleménye volt róla, ebben osztozom vele. Két nagyon fontos írása van Petőfiről. Mind a kettőt tudom idézni. Látszólag ellentmondás, de valójában nem az. Az egyik, amikor épp olyan napja volt, hogy szereti Petőfit, akkor ezt mondja: ,,Petőfi, aki huszonhat éves korában táblabíró, őrnagy, a nemzet bálványa és Petőfi volt, elment meghalni a hazáért a segesvári csatatérre…” (57) Pang. Ennél többet nem lehet Petőfiről mondani. Ez zseniális. A másik meg így hangzik: ,,Petőfi nem volt nagy költő, Petőfi egyszerűen a legnagyobb magyar költő volt, ami viszont nem értékítélet, hanem végleges.” (58) Ez kegyetlen. Petőfit én igazából soha nem 24

szerettem. Lehet, hogy vén fejjel még tudnám olvasni, és azt hiszem, pont ott kereshető a jó költő Petőfi, ahol nem szokás őt keresni. Nem a zengzetes versei, nem a harsány szövegű Talpra magyar, hanem a Kutyakaparó, a Puszta télen teszik őt naggyá. Ezekből egy nagyon nagy költő arca bontakozik ki már ifjan. Egy irdatlan tehetség; ne felejtsük el, hogy 26 évesen már halott. Nagyon valószínű tehát, hogy nem ott kell keresni Petőfit, ahol ezen a tájon teszik, a gőzös, tüdős fiatalember lihegésében, üvöltésében. Petőfivel nehéz igazságosnak lenni. A levelében ilyen neveket sorol fel: Goethe, Arany, József Attila. De ahogy ezt adagolja, amilyen nehezen tér rá! A szöveg így hangzik: Sorait vettem – hűvös, ahogy ő szokta –, majd nem lesz a könyvről szó(!); szó lesz a könyvről, tehát elolvasta – talált egy-egy sort, itt-ott egy-egy strófát, aztán van az öt szonett. Hogy melyik öt szonett, azt nem tudom, mert van olyan is, hogy Öt szonett. Hogy erre utal-e vagy sem, azt nem tudom. Tehát vannak sorok, vannak strófák, van az öt szonett és még számos, számos minden. De amíg ide eljut!? És József Attila nagy torzói. Mit ért ő torzók alatt? Az életművet érzi torzónak? Vagy a befejezetlen verseket? Azok meg nem nagyok. Ez is furcsa. József Attilának is adagolja a dicséretet: József Attila nagy torzóira emlékeztetem, Arany nagy perceire, Goethe legjobb korszakára. (59) Most tartok ott, hogy visszaírok neki – nem tudom, a humoránál van-e még – hogy kit hiányolok a névsorból. El merjem-e sütni neki, mert mégiscsak nyolcvannyolc éves. Ha rosszul sül el a dolog, akkor baj van. Valakit hiányolok, lehet, hogy Goethét, mert lehet, hogy nincs is a névsorban, és őt fogom hiányolni. Vagy Arany nincs benne, az egyik nagy nincs benne, csak úgy kifelejtődött. Amikor sorolja, hogy vannak strófák, van az öt szonett és még számos, számos minden, és József Attila meg Radnóti nagy torzói. Nem csak József Attiláé, hanem Radnótié is. Hogy mit ért ő torzók alatt? Ha az életművet érzi torzónak, akkor az kemény ítélet. Ne örüljön József Attila olyan nagyon! Én se örüljek olyan nagyon. Rettenetes pali. Hónapokkal ezelőtt, márciusban ízekre szedtem a tőle kapott levelet. Hogy mi van abban! A teljes fásultság. Jaj Istenem. Hogy mit gyötrődött az életben! Egyszerűen nem bírta elviselni az igazságtalanságot, és nagyon szenvedett. Az életben a legborzalmasabb volt számára viselni a sorsát, miközben majd megőrült Kassáért. Ember a szülőfalujáért nem döglött meg úgy, mint ő Kassáért. Amikor aztán visszakaptuk Kassát, tudta, hogy ez nem jó. Nem jó, mert nem lehet igaz, mert ez így nem maradhat. A város visszacsatolása miatt nagyon boldogtalan a Garrenek harmadik kötete. Szívfacsaró, ahogy nem lehet örülni, pedig húsz éve várt a város erre a pillanatra. Nagyon jól tudta, hogy Hitlertől kaptuk vissza, s ha a háború véget ér, amit Hitlertől kaptunk, azt újra elveszik. Ezt már Szabó Dezső megmondta 1939-ben. – Ráadásul Erdélynek például csak a felét, Észak-Erdélyt adta vissza, mert a románok is fontosak voltak neki. 25

– A Szabad Európában folyik most egy sorozat, 1942-nél tartanak, s arról a bizonyos Kállay-féle hintapolitikáról van szó. Hogy mit lehetett tenni, vagy mit nem lehetett tenni? Semmit se lehetett tenni. Ez az igazság. Megmondom azt is, hogy miért? Ebben Kállaynak volt igaza. Ha kilépünk, 24 órán belül megszállnak bennünket, s az orosz fronton egymillió 200 ezer halottunk van, továbbá a zsidókat 1941-ben deportálják és nem 1944-ben. A rádió mostani dumájából egyértelműen ez derül ki. Kivédhetetlen helyzetbe kerültünk, azzal együtt, hogy Kállayék megkezdték az alkudozást a Nyugattal. Hogy ügyetlenül, kétbalkezesen? Ez igaz, mert a rendi, úri világ hallani sem akart arról, hogy akár csak tájékozódjunk is a komcsiknál. Amikor aztán Szent-Györgyi hazaérkezett Ankarából, akkor jött a nagy döbbenet. Ott ugyanis azt javallották neki: forduljunk az oroszokhoz. Csakhogy Horthyék nem voltak hajlandók az oroszokkal tárgyalni, még mindig azzal áltatták magukat, hogy a nyugat Olaszország felől hamarabb eléri Ausztriát, mint az oroszok. De nem érték el. A többit tudjuk. – Márai nyilván jól érzékelte a folyamatot, a reménytelen helyzetet. Mit tett, hallgatott vagy megszólalt? – Nem szólalt meg. – És a megszálláshoz mit szólt? – Erre megvannak a naplójegyzetei. A megszállás napján épp névnap volt náluk. (60) Mikor is van Sándor nap? – Március 18-án. – Szóval a társaságban az egyik rokon – nem tudom, érzelmileg, vagy valójában is –, de nyilas. Az ő alakjának a megrajzolása hátborzongató. (61) Márai egyértelműen antináci volt, lévén, hogy a jelvényeket nem szerette. Nem tűzte volna ki. De a Jelvény és jelentés című kötetében Albert kitűzte, mert Albert olyan volt. Márai szerint aki jelvénnyel jár, annak nincs személyisége. Ő nem volt direkt politizáló író. Van egy írása – még a háború alatt írta –, Röpirat a nemzetnevelés ügyében címmel jelent meg. – Negyvenkettő nyarán. – Sokáig nem tudtam, hogy ő írta, azt hittem Németh László. Ez az egyetlen direkt politikai írása. Makulátlan, tiszta. Ideológia mentes, politikai értelemben nincs koncepciója, lévén, hogy irtózott a dogmáktól, tehát ő sem alkotott dogmákat. Ezt egyszer valamelyik könyvtárból kiveheted, itthoni könyvei még hozzáférhetők a könyvtárakban. A Röpirat a nemzetnevelés ügyében nekem nincs meg, de olvastam kétszer is és olyan, mintha egy Németh László-tanulmány lenne, de a stílusa Máraié. Nem az a Németh László-i békítős, hanem száraz, tárgyszerű. Az meg egyszerűen rágalom, amit a már említett Horváth Márton írt róla, hogy habzó pofával ünnepelte a háborút, vagy mi a lótúró?

26

Nem is tudom, hogy merészelt ilyet írni ez az állat? Tudd már meg, hogy Horváth Márton: 1. zsidó volt-e?, 2. moszkovita volt-e? Horváth Márton nevét én '44-ig nem is hallottam. (62) – Ebben a már említett, negyvenötös írásában? – Igen, az 1945-ösben, valamikor régen egy könyvtáros rábukkant, és elküldte nekem stencilen, hogy örüljek is valaminek. Emlékszem az eredeti cikkre, s hogy döbbenten álltunk előtte. Abban az időben röpködtek a rágalmak. Márainak azonban sose habzott a szája, nem volt üvöltő típus. Szabó Dezsőre ráillett, hogy habzik a pofája, mert mindig üvöltött. Márai ezzel szemben mindig mértéktartó volt, és kegyetlenül ironikus. A nácizmussal pontosan úgy állt, mint a bolsevizmussal. Teljesen háttal. Sőt, ő tulajdonképpen a horthyzmusnak is háttal állt. Egy jó szava nem volt Horthyékról sem előtte, sem közben, sem utána. Ha tudnék most idézni kapásból, hogy mi volt a nézete... Egy mondatával tudom jellemezni és kategorizálni a felfogását. Bőven a Horthy idők alatt íródott le a híres mondata: ,,A méltóságos urakat nem szívelhetem, de a méltóságos embereket nagyon.” (63) Az egész világszemlélete benne van ebben az egyetlen mondatban. Akinek füle van rá az tudja, hogy egy bihari pásztor is lehet méltóságos ember. Márainak ez a nézete. – Ez több, mint meglepő egy pesti polgártól. – Nagyon unhatta Pestet. Húsz évet élt ott, s egyszer leírta azt a híres mondatot: ,,Nehezen viselem ezt a pesti kávéházi jólértesültséget. Miből áll ez a jólértesültség? Délutánonként, három s négy óra között három európai képeslap felületes átlapozásából áll a kávéházi jólértesültség. Valamit ne feledjenek a pestiek: Pesten a nagykörút helyén még pákászok ladikoztak, amikor Kassán már irodalmi szalonok voltak." (64) Szóval, menjenek a picsába a pesti okosok! A nagykörút helyén még pákászok ladikoztak, amikor Kassán már irodalmi szalonok működtek. Nem szerette ezeket a vigéc jólértesülteket. Az úriember fogalma furcsa kettős kategória volt nála, ezt egyszer még asztal mellett is hajlandó volt kifejteni. Pontosabban kifejtődött inkább. Vass Lacival beszélgettek. A szó valahogy kihozta: igenis számított nála, hogy úri osztálybeli születésű az illető vagy sem, de ha elkezdett uradzani akkor nagyon lenézte. Hitt abban, hogy a születettség és a velejáró neveltetés igenis meghatározó. Én persze csak lapítottam, hallgattam. Korábban többször meséltem neked arról, hogy a gyulai Árpád utcát elég jól ismertem, s hogy megvolt a véleményem Horthyékról, és a legkevésbé volt rossz tapasztalatom a legmagasabb gyulai rétegről. Mint említettem, az Árpád utca nekünk jelkép volt. Részben valóban itt laktak a megyei féldzsentrik, dzsentrik, megyei magastisztviselők, dzsentroid származású ügyvédek, bírók, jogászok, de akik nem itt laktak, azokat is valamilyen rejtélyes okból Árpád utcaiaknak hívtuk. Furcsa módon a Horthy világban legalábbis gyulai relációban, – mert ezt a dicső Gyulát jobban ismertem, mint az országot – ők a 27

legkevésbé voltak rosszak. A született úriság egybeesett a valódi úrisággal. A paprikajancsi kistisztviselők, középtisztviselők voltak elviselhetetlenek, akik rázták a rongyot és attól voltak úriemberek, hogy ültek az íróasztalnál. Az édesapjuk fasza. Én ezt bármikor, bárki előtt ki mertem régen is mondani. A háború után még a DISZ-ben (65) is tartottam előadásokat, ahol ilyeneket mondtam az akkori fiataloknak. Szívták is sokan a fogukat, akkor balról. Elmondtam, hogy bizony a legkevesebb baj ezekkel volt. A senkikkel volt igazán bajom, akik álurak voltak és visszaéltek azzal a kis hatalmacskájukkal, ami éppen adódott nekik. – Márai sem szerette ezeket az urakat… – Mélységesen lenézte őket. Én se tudtam emberszámba venni ezeket az álintelligens... Jaj, ez a brancs szerette magát úgy nevezni, hogy a művelt középosztály. Lehet, hogy középosztály volt, de hogy művelt nem, azt merem állítani. – Miért nem nevezte magát rangot jelentő polgárnak? – Azért nem hívhatta magát polgárnak, mert vidéken a szó klasszikus értelmében vett polgárság nem volt, kispolgárság igen. Az a polgárság, amit Márai a patrícius polgársághoz sorolt az Pesten, az erdélyi és felvidéki városokban élt. Errefelé ismeretlen volt. Polgárnak lenni vagyoni helyezettséggel is járt és műveltséggel. Ha Márai valakiről azt írta, hogy polgár, akkor azzal a legmagasabb rangra emelte. Az őrgróf például neki kutyafasza a polgárhoz képest. A polgárnál nincs nagyobb úr, és ebben van is valami. Gyulán is élt néhány polgárcsalád, közéjük tartozott például Major Aranka, aki zsidó asszony volt, és akire azt mondtam: ő Londonban is Major Aranka lenne, Párizsban is Major Aranka lenne és Bostonban is Major Aranka lenne. Óriási kisugárzása és európai műveltsége volt. Élt néhány ilyen család Gyulán. – Ki volt Major Aranka? – Nagyon módos zsidó család lánya, apai nagybátyja Major Henrik (66), a híres grafikus, aki világnagyság volt Párizsban. Az apja Major Arnold, rangos gyulai ügyvéd, a férje pedig Weisz bor és sör nagykereskedő. Később Vámosra magyarosította a nevét, a hídnál lévő italdepónak volt a résztulajdonosa. Gazdag volt, gyulai relációban gazdag. – A mostani Béke sugárúti híd mellett? – Igen. – Márainál tehát a polgár tartást is jelentett. – Mindenképpen, a legnagyobb méltóságot. – Nem feltétlenül származást, bár azt is... – Azt is, de a Márai-féle polgár-értelmezéshez a műveltség mindenképp hozzátartozott. A polgár e nélkül nem tudott létezni. De közülük is a parvenű neofitákat, a báró zsidó gyerekeket a Hatvanyaktól (67) Lukács úrig… (68) – … Lukács Györgyről van szó…(?) 28

– …igen, aki miután illusztris bolsi lett nem viselte a báróságot, szóval ezeket semmibe vette. Lenézte őket. Mert ha zsidók, akkor nem egyenrangúak, ha milliomosok, akkor sem egyenrangúak. Egy zsidó patrícius az senki. – Ha belegondolok abba, hogy Lukács és Márai egy időben éltek… – Egy időben, de nagyon utálták egymást. – Más tartás, más mentalitás, és bár Lukácsnak nagy műveltsége volt... – Igen, csak nem tudom, mire volt jó az a nagy műveltség? Aki végül is Balázs Bélában (69) találja meg a nagy költőt, az hülye. Nem igaz! Lukács nagyobb terheket vállalt magára, mint amennyit a szellemi képessége elbírt. Aztán Márait imádta támadni. Útszéli modorban. – Amikor még idehaza volt, vagy utána? – Még itthon. Már említettem, ilyen rágalom volt ellene a csúcs: habzó szájjal uszított a hitleri háború mellett. Emlékeztem erre a mondatra, de most visszaolvasva is megborzongok tőle. Ekkora gaztettet hogy mer valaki vállalni? Hol találja azt az újságot, vagy könyvet, ahol ez bizonyítható? Ez a gyűlölet bizony előre vetette árnyékát, hogy fékevesztetté válhat, s hatalmi eszközökkel úgy nyerhet polgárjogot, hogy aztán már hetet-havat összehordhat és azt mondhatja, így volt. Ha kell, az akasztásokkal bezárólag. – Egyes pesti zsidó értelmiségiek miért nem szeretik Márait? – Csak. Azért mert ami magyar érték, azt gyűlölik. Szóval csak. Nem tudok mást mondani: csak. Miért gyűlölnek engem? Csak. Én tudom, hogy miért undorodom tőlük. Kétségtelen, Márait nehéz volt szeretni, mert nem engedte magát szeretni. Sebzett, majdnem kóros alkat volt. A zárkózottság eszeveszett formáját testesítette meg, vagy egyszerűen kitalálta – gyönyörűen hangzik –, hogy tulajdonképpen nem lett hazátlan, mert egyetlen haza van, az anyanyelv, az pedig belül van. S ő, aki hat nyelven tud írni, nem hajlandó másképp, csak magyarul. Igen, a haza az anyanyelv. Ez a mondás igaz is, meg nem is. Pillanatnyi megnyugtatásra esetleg jó, de nem tudom... Valamit akartam még mondani. Mit is akartam ebből kihozni, hogy egyetlen haza van, az anyanyelv? Mi is van e mögött? Ja, igen. Márainak akkora az igényessége önmagával és a világgal szemben, hogy nem szeretne itt megjelenni, ezért megtiltotta, hogy hazai kiadó bármit is megjelentessen tőle. De kinti magyar antológiákban sem hajlandó szerepelni senkivel, tehát csak önállóan ad ki köteteket. – Nem is történt itthon kísérlet Márai-írások kiadására? – Négy vagy öt éve, amikor Illés Endre (70) még élt, és tudtam, hogy készül a kint élő magyar írók antológiája, szóltam neki, hogy ne hagyja ki Márait. Azt mondta: ha nélküle jelenne meg, letiltja a kötetet. Amikor megjelent, láttam, hogy nincs benne. Megkérdeztem tőle, miért nem léptek? Azt mondta, tudom milyen. Végül kiderült, hogy írt vagy íratott valakivel egy levelet, miszerint szó nem lehet róla, 29

hogy tőle bármi is megjelenjék. A lényeg, hogy valami módon mégis írásban jelentkezett. Életében egyszer vett annyi fáradságot, hogy letiltotta vagy jogi képviselőjével letiltatta. Volt egy cifrább dolog is, lehet, hogy erről nem is tudsz. Immár lassan tíz éve, hogy 1978-ban illegálisan be akartuk mutatni a Várszínházban A kassai polgárok című drámáját. Most figyelj! Telefonáltam ezeknek az ökröknek, természetesen nem tudták, miről van szó. – Gondolom, a Várszínház vezetőiről van szó. – Két, vagy három nyáron át magyaráztam Sík Feriéknek, (71) ki ez, mi ez, meg hogy milyen dráma ez. Már el is felejtettem az egészet, amikor a hetvenes évek közepén egy éjszaka megint a drámáról kezdtem beszélni. Valamelyik lánynak akartam brillírozni, de Síkre hatottam nagyon. Nem tudtam, hol tart az ügy – novemberben szokták a nyári tervet beadni –, később kiderült, hogy benyújtották a vonatkozó szervnek, azt hiszem Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes (72) kapta meg. Valamikor áprilisban hozta nekem Krasznahorkai Géza (73) a Népszabadságot, hogy nézzem meg a nyári műsortervet. Néztem, és kis híján megállt a szívverésem: Márai Sándor, A kassai polgárok. Mondom: ,,Gyerekek, idáig jó! Hogy csináltátok?” Szóltam Síknak: ,,Ne idegesítsen téged, ismerem az álláspontodat, hogy mitől tartasz. Keresztül vittük, de ezért még nagyon drága árat fogok fizetni." Na, mindegy. Fönntartottam magamnak a jogot, hogy másfél órás bevezető beszédet mondjak a színpadon, a többi meg majd lesz valahogy. Márai el fog küldeni a jó kurva anyámba s megszakítja velem a kapcsolatot, de ezt akkor is megcsináljuk. Lázba jöttem, kezdtem írni a bevezető előadást – most figyelj –, április valahanyadikán. Egy hónappal később, május valahanyadikán nagyon ugat a kutya a Dob utcában, ahol laktam. Sík, Havasi (74) és Krasznahorkai Géza dermedt pofával beállítanak: – Imre, beszélni akarunk veled! – Beszéljetek! – Fel vagyunk rendelve Tóth Dezsőhöz. Újra megjelent, hogy Márai-premier lesz, s akkor esett le a tantusz Aczéléknál, hogy mi fog történni. Berendelték őket a minisztériumba, ahol Tóth Dezső nem emlékezett arra, hogy aláírta a műsortervet. Letagadta. Iszonyatos letolás Síkéknak. Így menekültem meg attól, hogy Márai szóba se álljon velem. Képzeld el, ha ez akkor nem történik meg, következő a folytatás: a bemutató után Márai pert indít, amit megnyer és súlyos dollár-százezreket ítélnek neki szerzői jogbitorlásért. Beláthatatlan, hogy mi lett volna. Szakítása velem sokadrangú kérdés. – Nem szerettem volna a helyedben lenni! – Üvöltve állították le az előadást. A kurva anyjukat, hát áprilisban nem tűnt fel nekik? Csak a májusi cikk tűnt fel Aczélnak. Mi ez? Ma már tudom, hogy Aczélban nem Márai-ellenesség működött, hanem a pertől rémült meg, emiatt 30

csinálta a cirkuszt. Tudta, hogy Márai hajthatatlan. És a nemzetközi jog teljes egészében Márainak ad igazat, és dollár százezreket ítél neki. – Mit tudott mindebből Márai? – Amikor leállították az előadást, tíz oldal már meg volt írva a beszédemből. Most mit csináljak? A hajó elment, én megmenekültem, de úgy döntöttem, írok a Mesternek egy levelet. Megírtam az egész történetet egy nagyon hosszú, gépelt levélben tíz vagy tizenöt oldalon. (75) – Mit válaszolt erre? – Három mondatot a húszoldalas levelemre: ,,Tisztelt Uram! Megkérném, a jövőben ne ártakozzék bele abba, amibe most beleártakozott, s ne kényszerítsen engem arra, amit máris kedvem szerint cselekednék, hogy megszakítsam örökre Önnel a kapcsolatot. Üdvözli híve: Márai Sándor." (76) Tehát ne kényszerítsem arra! Most már fogd be a pofádat Öcsi és kész. Írtam erre egy kiokító és fölrázó levelet, hogy térjünk észhez. Többek között ezt: ,,Mester! Én mindenben igazat adok a Mesternek, amiben igaza van, de azt ne várja el tőlem, hogy ott is igazat adjak, ahol pedig igaza nincs. Igaza pedig ott nincs, hogy A kassai polgárok attól nem vált volna bolsi drámává, ha Gyulán bemutatjuk.” Aztán leírtam a riadalmukat, hogy rájöttek, s hogy vállaltam volna a legális bemutatót, aztán megláttuk volna, hogy a Mester mit csinál. Majd így folytattam: ,,Mindenesetre szeretném egy valamire felhívni a figyelmét: nem a bolsi rendszerrel baszik ki a letiltással, hanem tízmillió magyarral. A bolsi rendszer úgyis marad, vagy úgyis megrohad.” (77) Tehát megúsztuk a balhét, a hatalom valamiért közbeszólt, de azt hiszem nekem volt igazam. Ennek ellenére tudomásul kellett vennem, hogy Márai nem enged semmit megjelenni, mert a végrendelete úgyanúgy hangzik, mint Bartóké: amíg Hitlerről és Mussoliniről Pesten utca van elnevezve, addig nem lehet róla utcát elnevezni. Így végrendelkezett Bartók. Márainál ugyanez a szöveg szerepel azzal a módosítással, hogy egyetlen sora sem adható ki addig, amíg a szovjet csapatok itt vannak. Mivel a bolsevizmus elég sokáig tart, félek attól, hogy Márai-mű nagyon sokáig nem jelenik meg. Tudniillik ezt kötelesek betartani. Nincs mese. Tehát ebben hajthatatlan. Szóval nem gyengült bele, nem hajlandó a kezét kinyújtani, szóba állni velük. – Értem, de ahogy hallgatlak, megerősödik bennem a korábbi ismeretem: polgár volt, tudott nagyvonalú lenni, visszafogni magát attól, hogy végletes dolgokba bonyolódjon. – Ez igaz, de ebben az esetben árulásnak tekintené, ha feladná az elveit. Ezen a ponton képtelen vagyok megmondani, hogy ez kóros vagy sem? Egyszerűen nem tudok állást foglalni, mert megértem. Miközben azt is tudom, hogy a betűin nem esne csorba, ha itthon megjelennének. Miután maga is tapasztalja, hogy külföldön kiadott könyvei itthon is nagyon kapósak, még az értelmesebb pártmukik körében 31

is, nem látom mivel tudná igazából indokolni az elzárkózását. Azt sem tudom, érzie – ezt ugye csak szóban lehetne megbeszélni vele –, miben követne el árulást azzal, ha engedélyezné a könyvei hazai megjelentetését. Lett légyen akár bolsi uralom az országban. Érzem, hogy mit akar ezzel. Szinte kórossá nőtt benne a becsületérzetnek nevezhető valami. – Értem, de továbbra sem fogom fel, hogy miközben személyekkel, emberekkel szemben világ életében nagyvonalú volt... – ... egész életében... – ... egy nagyhatalmak által legitimált rendszerrel szemben – gondoljunk Jaltára – nem tud az lenni. Mert mondom az ellenpéldát, a te magatartásod és a rendszerhez való viszonyulásod talpig tisztességes és becsületes. Itt maradtál, de nem alkudsz meg. Ellenállsz. – Na jó, ezt ő is tudja, meg én is tudom. De továbbra is mondom, nem tudom, mivel indokolná azt, hogy becstelenné válna, ha azt mondaná: ámen, a könyvem megjelenhet Magyarországon. Próbáltam ezt magamnak megmagyarázni, de más, elfogadható magyarázatot nem találtam annál, hogy becsületérzése kórossá vált. Mert egyszerűen nem értem, milyen engedményt tett volna azzal, ha a Gyulai Várszínházban az én nagyon kemény bevezetőmmel – ami gyilkos lett volna, egy vádbeszéd, amit nemzetközi botrány és felelősségre vonás nélkül nem lehetett volna megúszni – megnézik a darabját azok, akik végül is ebből az országból őt kiüldözték. Én soha nem tudnék innen elmenni, de aki elment, azokkal mind egyetértettem. – Soha nem fordult meg a fejedben, hogy kalap-kabát? – Soha, hogy mennyire nem tudtam volna elmenni, arra mondok egy példát. Egyszer, amikor benn ültem a sitten, (78) valamilyen rejtélyes okból a betegszobára kerültem; jó akart lenni hozzám a börtönorvos. Négyen feküdtünk a betegszobában és beszélgettünk. Még nem tudtam mi vár ránk, de azt mondtam: ,,Gyerekek, van egy érzetem, hogy kötél, de ha annak, hogy megússzam, az az ára, hogy elmegyek, akkor jöjjön a kötél.” És tudom, hogy megtettem volna. Valahol ez is kóros, és ahogy ismerem magamat, inkább megdöglöttem voltam. Én tudtam, hogy valamiért nem tudok elmenni. Hogy milyen komponensek játszanak ebben közre? Néha egészen triviálisak. Például: Márai nagyon szeretett utazni, én nagyon nem. Triviális faktor, de nekem a legnagyobb távolság a Megyeri út 13., egy parádés Újpest-meccs. Erre hajlandó voltam, tovább egy centit se. Most pedig Békéscsaba, Pásztor Józsi. (79) De amikor Józsi abbahagyja, én is abbahagyom.

32

Megjegyzés: (1) Kiss Ottó (1963-) Gyulán élő író, költő. (2) Kék Macska – kávéház Gyulán. Simonyi Imre a rendszeresen itt találkozó baráti társaságát nevezte kékmacskásoknak. (3) Simonyifalva – Simonyi Imre szülőfaluja. (4) Gombos Katalin (1929-) színművész, érdemes művész. Sinkovits Imre (1928-2001) színművész, Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze. Keresztury Dezső (1904-1996) irodalomtörténész, író, költő, akadémikus. (5) A Tisza kastély parkjában álló nyári lakban lakott Arany János, amikor 1851-ben Tisza Domokos házitanítójaként Geszten élt. Az épület ma emlékház. (6) Görgényi Ernő (1949-) pártfogó felügyelő, Görgényi Ferenc (1942-1978) gyulai születésű filozófus (1972-től az MTA Filozófiai Intézetének ügyvezető igazgatója) öccse. Valójában hárman utaztak Gesztre Görgényi Ernő Trabantján. Az említettek mellett dr. Szabó János, Görgényi apósa, aki rendkívüli helytörténeti ismeretanyagával a segítségükre volt. (7) Illyés Gyula (1902-1983) író, költő, Kossuth-díjas. A népi írók csoportjának tagja. (8) Darvas József (1912-1974) író, politikus, Kossuth-díjas, a népi írók csoportjának tagja. Dobozy Imre (1917-1982) író, Kossuth-díjas. (9) 1956. november 6-án Thassy Jenővel, a Szabad Európa Rádió munkatársával Európába repülnek azzal szándékkal, hogy hazatérnek, de hamar be kellett látniuk, erre semmi remény. (10) Márai Sándor Simonyi Imrének írt leveleiben nem találtunk erre való utalást. (Rajongás vagy szereptévesztés. Simonyi Imre és Márai Sándor kapcsolatáról, Szerkesztette: Békés Ferenc, Budapest, 2005.) (11) Megyery Sári (1897-1983) színésznő. (12) Radványi Géza (1907-1986) filmrendező, Márai Sándor testvére. (13) A jelenetnek más verziója is ismert. E szerint 1943-ban Radványi Géza egy olaszországi filmezés alatti vacsora után megbetegedett és látását átmenetileg elveszítette. Itthon kezelték, ekkor kereste fel Márai. A párbeszéd valamennyi emlékező szerint így zajlott le. (14) Moszkovita – a második világháború után Moszkvából hazatért kommunisták közkeletű elnevezése. A két világháború között rövidebbhosszabb ideig a Szovjetunióban éltek. Hazatérésük után többségük felelős pozícióba került a Magyar Kommunista Pártban. (15) Révai József (1898-1959) politikus, újságíró. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Újság munkatársa volt, a proletárállam bukása után Bécsbe emigrált. Illegális pártmunkára többször hazatért, letartóztatták, elítélték. Kiszabadulása után, 1934-ben Prágába majd a Szovjetunióba emigrált, de 33

néhány év múlva visszajött Magyarországra. 1939-től újra Moszkvába ment, ahonnan 1944-ben tért haza. 1945-1950 között a Szabad Nép főszerkesztője, 1949-től 1956 októberéig a legfelső párt-, illetve állami vezetés tagja volt. Horváth (eredeti neve: Schiller) Márton (1906-1987), politikus, újságíró. A II. világháború előtt illegális munkát végzett a Kommunista Pártban, 1941től az illegális Szabad Nép munkatársa és egyik szerkesztője. Több alkalommal börtönbüntetésre ítélték. A háború után pártmunkás, 1948-56 között Révai Józseffel együtt vezető szerepet játszott a voluntarista kultúrpolitika kialakításában. 1950-54 között a Szabad Nép szerkesztő bizottságának tagja, 1954-56 októbere között a lap felelős szerkesztője, 1956 után a Magyar Munkásmozgalmi Intézet munkatársa, 1957-60, majd 196366 között az Irodalmi Múzeum, 1960-63 között a Hunnia Filmstúdió igazgatója. 1966-ban nyugdíjba vonult. (16) A Szabad Nép 1945. decemberében ,,Márai naplója” címmel közölte Horváth Márton írását. Ebben lényegében lefasisztázta az írót. Többek között ezt írta: ,,… a tömegek megütköztek a fasiszta hadakkal. Az acélsisakosokat elnyelte a pokol – s ma ismét találkozunk a finom íróval, akiről most bizonyosodik be, hogy inkább szövetségese, mint ellensége a hadaknak, amelyektől, úgylátszik, csak a művészi forma választotta el, de nem maga a gondolat.” (Horváth Márton: Márai naplója, Szabad Nép, 1945. december. In.: Horváth Márton: Lobogónk, Petőfi, Budapest, 1950. 85. o.) (17) Szent-Györgyi Albert (1893-1986) biokémikus, Nobel-díjas. (18) Márai Sándor: Föld, Föld!..., Budapest, 1991. 335. o. (19) Nagy Lajos (1883-1954) író, Kossuth-díjas. (20) Márai Sándor: Föld, Föld!..., Budapest, 1991. 177. o. (21) Tersánszky Józsi Jenő (1888-1969) író, Kossuth-díjas. (22) A történetet sem a Naplóban, sem a Föld, Föld!… című kötetben nem találtuk. (23) A regényciklus valójában Zendülők, A féltékenyek I-II. és Sértődöttek I-II. (A hang, Jelvény és jelentés) címmel öt kötetben jelent meg 1934 és 1947 között Budapesten, a Révai Testvérek Irodalmi Intézetének kiadásában. A hatodik, befejező kötet Művészet és szerelem, címmel ugyan 1948-ban elkészült és nyomdába is került, de onnan már nem jött ki. A Helikon Kiadó a regényt az 1988-as torontói Vörösváry-Weller kiadás alapján 1995-96-ban A Garrenek műve összefoglaló cím alatt három kötetben (Zendülők, Féltékenyek; Az idegenek, Sértődöttek. A hang; Jelvény és jelentés, Utóhang. Sereghajtók) jelentette meg. (24) Márai idősebbik öccse – ügyvéd volt. (25) Márai Sándor: Jelvény és jelentés. Utóhang. Sereghajtók., Budapest, 1996. 33. o. 34

(26) Márai Sándor: Jelvény és jelentés. Utóhang. Sereghajtók., Budapest, 1996. 186. o. (27) A mondatot nem találtuk a kötetben, de tartalmilag összefoglalja a nihilről írottakat. (Márai Sándor: Jelvény és jelentés. Utóhang. Sereghajtók., Budapest, 1996. 148-150. és 299-303. o.) (28) Komlós Aladár (1892-1980) irodalomtörténész, író, költő. Az I. világháború után felvidéki lapokban jelentek meg versei, cikkei. A Nyugat második nemzedékének tagja. A II. világháború idején koncentrációs táborba hurcolták. Irodalomtörténeti munkásságáért 1973-ban Kossuth-díjat kapott. Ifjú korában kapcsolatban állt Máraival, a Nyugatban több kritikát írt a regényeiről. (29) Az írások az Istenek nyomában címmel megjelent kötetben olvashatók. (Márai Sándor: Istenek nyomában, Budapest, 1995.) (30) Sem a Párizsban kiadott, sem a francia nyelven megjelent novelláskötetre vonatkozó adatot nem találtunk. Márai Simonyi Imre által említett másik gyenge írása az 1924-ben, Kassán álnéven (Godwin, Catharina) megjelent A Brendor R-t című regénye lehet. (Mészáros Tibor: Képek és tények Márai Sándor életéről, Budapest, 2006. 163. o.) (31) Márai a Tanácsköztársaság alatt rendszeresen publikált a Budapesten megjelenő Vörös Lobogóban és a II. hadtest sajtóosztályának a munkatársa volt. (32) A vers 1919 novemberében jelent meg a Kassai Munkásban. (A delfin visszanézett, Budapest, 1994. 5. o.) (33) A levelet Tamási Áronnal a Kossuth Rádióban is felolvastatták, amire Márai a Szabad Európa Rádióban válaszolt. (Furkó Zoltán: Magyar író Amerikában, In.: ,,Este nyolckor születtem…” Hommage á Márai Sándor, Szombathely, 2002. 305. o.) (34) Tamási Áron (1897-1966) író, Kossuth-díjas. A népi írók csoportjának tagja. (35) A pontos szöveg : ,,Hatásos ugyan a szó, és megvesztegető az írói mód, de az itthoni földről felemeljük a fejünket, és elsirató igéid ellen szólunk.” (Tamási Áron: Kedves Márai Sándor. In.: Haza a magasban. Olvasókönyv a huszadik századi magyar irodalomból, Dunaszerdahely, 2000. 140-141. o.) (36) Naplója szerint ennél többet talált: ,,Szekérrel hozom ki falura, ami könyveimből, s ruhaféléből megmaradt. L.-el a szekér tetején ülünk, Goethekötetek és enyhén pörkölt lepedőbugyrok hegyében; így utazunk Óbudán át, békés kocogással, szelíd tavaszi napsütésben. (…) Két könyvespolcot viszek a romok közül, s ami könyvben reáfér. Most valóságos életmentés kezdődik. Green könyörög, ne hagyjam ittpusztulni a szemétben. Isten neki, 35

könyörüljünk Greenen!... És Wilder? Nem, Wilder sem maradhat. De mit kezdjek Montherlant-nal, a fenegyerekkel? Megérdemelné, hogy sorsára hagyjam; az élet fontosabb volt számára, mint az írás... Igaz, ezt a frivol elvet írásban hirdette. Végül ő is helyet kap az életmentő csónakban. De most már roskadozik, merül a csónak, nincs több hely. S az öreg Hauptmannt, nyolcvan évével és hat gyűjteményes kötetével, hagyjam az örvényben? Menekülök mindazokkal, akiket megmentettem, de aztán nem akarok többé könyveket látni.” (Márai Sándor: A teljes napló 1945, Budapest, 2006. 185. és 192-193. o.) (37) Vass László (1905-1950) író, kritikus, újságíró, 1938-tól a Magyarország című lap munkatársa Budapesten. (38) Oláh Gusztávról és Hevesi Sándorról lehet szó, utóbbival kapcsolatban Simonyi Imre tévedhetett, amikor Hernádit említ. Bajor Gizi (1893-1951) színésznő, Kossuth-díjas, Oláh Gusztáv (1901-56) rendező, díszlet- és jelmeztervező, az Operaház főrendezője, vezető főrendezője, de Hevesi Sándor hívására a Nemzetinek is tervezett díszleteket, 1927-ben az állami színházak szcenikai főfelügyelőjévé nevezték ki. Kossuth-díjas. Hevesi Sándor (1873-1939) rendező színházigazgató, kritikus, író, 1922-32 között a Nemzeti Színház igazgatója. (39) Szabó Dezső (1879-1945) író, újságíró, 1945 után antiszemitizmussal és sovinizmussal vádolták, ezért agyonhallgatták. (40) Sinka István (1897-1969) költő, író. A népi írók csoportjának tagja. (41) Az idézett történet: ,,A kis, lelkes és nemes szellemű folyóirat szerkesztője megkért, hogy lenyomtathassa lapjában egy cikkemet, mely a nagy napilap ünnepi példányában jelent meg. A nagy napilap ünnepi számát százhúszezer példányban nyomtatták; a folyóiratot összesen háromszáz példányban. A szerkesztő, okosan és igazságosan, el akarja juttatni cikkem a nyilvánossághoz; ezért kért engedélyt a közlésre. Ez az igény nem túlzott. Az igazi nyilvánosságot mindig az a háromszáz ember jelenti. A többi nem számít. Írásaim legtöbbje évtizedek óta több millió példányban jelent meg, a nyilvánosság teljes kizárásával.” (Márai Sándor: Ég és föld, Budapest, 2001. 70. o.) (42) A darabot 1962-ben mutatták be Budapesten. Németh László 1959-ben a Szovjet Írószövetség meghívására nagyobb utat tett a Szovjetunióban. A vígjáték témáját ebből merítette. (43) Fodor András (1929-1997) költő, író, Kossuth-díjas. (44) Püski Sándor (1911-) könyvkiadó, 1939-ben alapított Magyar Élet Könyvkiadója főleg a népi írók műveit jelentette meg. (45) Pilinszky János (1921-1981) költő, író, Kossuth-díjas.

36

(46) A Németh László-bibliográfiákban nem találtunk erre vonatkozó adatot. (47) E. Fehér Pál (1936-) újságíró, kritikus, évtizedeken keresztül a Népszabadság munkatársa. (48) A Simonyi Imre által idézett gondolat alapja a következő szöveg lehet: ,,De ha ma lennék fiatal, inkább az élettel, az életben útjukat kereső nagy emberi érdekekkel próbálnám azonosítani magam. Úgy tekinteném, mint szívós gyökereivel kemény kövek közt tapogatózó növényt, s magam is vele csinálnám fényt nyomozó, sziklát őrlő, szívós és tétova munkáját. Az adott szocializmus fölött például nem egy tökéletes szocializmus platóni eszméjét próbálnám megcsillogtatni, hanem lentről, a szívemben hordott Jóügy felől próbálnám úgy átjárni, hogy minél jobban hasonlítson rá.” (Ha én most lennék fiatal, Budapest, 1970. 247. o.) (49) Márai Sándor másokkal is kapcsolatban állt, amiről Simonyi Imrének feltehetően nem volt tudomása. (50) Márai Sándor: Föld, föld!... Budapest, 1991. 301. o. (51) Nincs nyoma annak, hogy Simonyi Imre 1971-et megelőzően, már az író New York-i tartózkodása idején is levelezett volna Márai Sándorral. Ezt erősíti meg a Máraival közelebbi kapcsolatban álló Szőnyi Zsuzsa is. (Szőnyi Zsuzsa: Vándor és idegen. Márai-levelek, emlékek. Budapest, 2000. 88. o.) (52) Az említett levelet 1971-ben a Rómában tanuló papnövendék barát, Winkler Lajos továbbította Szőnyi Zsuzsa közvetítésével Márai Sándornak. Winkler Lajos apjának Gyulán híres patikája volt, fia Rómából hazatérve Szegeden püspöki titkár volt, a kézirat lezárásakor pedig Székesfehérváron élt. Szőnyi Zsuzsa az említett könyvében egy Winkler László nevű szegedi tanárról és festőművészről is említést tesz, de ő nem azonos a levél továbbítójával. (Rajongás vagy szereptévesztés. Simonyi Imre és Márai Sándor kapcsolatáról, Szerkesztette: Békés Ferenc, Budapest, 2005. 45. o., illetve Szőnyi Zsuzsa: Vándor és idegen. Márai-levelek, emlékek. Budapest, 2000. 80-81. o.) (53) Bárdy György (1921-) színművész. (54) Somlay Artúr (1883-1951) színművész, Kossuth-díjas. (55) A pontos szöveg: ,,… csak az hős, aki jelleme szerint cselekszik, akkor is, ha sorsa mást követel tőle.” (Márai Sándor: A kassai polgárok, Budapest, 1990. 97. o.) (56) A pontos szöveg: ,,Versei hangjában van valamilyen gyöngéd és remegő dünnyögés, mintha egy őz dideregne és vinnyogna a holdfénytől hideg és veszélyes világban.” (Márai Sándor: A négy évszak, Budapest, 2000. 31. o.) 37

Márai Sándor: Egy költő, akinek sikerült. In: Ihlet és nemzedék, Budapest, 1992. 127. o. (58) Az idézetet nem találtuk Márai eddig megjelent műveiben. Simonyi Imre nagy valószínűséggel a következő idézetek valamelyikére gondolhatott: ,,De a legenda Petőfijének művét finom szűrőkön szűrte át az idő. Néha már-már egészen szobor volt; csak szobor és csak olvasmány. (…) …nem utolsósorban zseni volt, Petőfi volt és halott volt: nincs példája a világirodalomban.” (Márai Sándor: A márciusi ifjú. In: Ihlet és nemzedék, Budapest, 1992. 185-186. o.), illetve: ,,Szertelen volt és gyöngéd… (…) S a legfiatalabb volt, a nemzet Benjáminja, a kedves, a dédelgetett. Csendesen beszélünk róla, bizalmasan. »Ilyen csak egy volt!« ” (Márai Sándor: Ég és föld, Budapest, 2001. 117-118. o.) (59) Az idézett Márai levél teljes szövege: ,,Kedves Uram, levelét nyugtalansággal olvastam. Jómagam sem vagyok egészséges és tudom, hogy ilyen lelkiállapotban hajlamosak vagyunk a borúlátásra. De Ön még viszonylag fiatal ember, és vannak csodálatos, rejtett erőtartalékok az emberi természetben. Akarjon gyógyulni. A »válogatott verseket« megkaptam, ismétlődő olvasással figyelem a költői pálya fejlődését, változásait. Szép verseket írni nem nehéz, de »igazi« verset rögzíteni mindennél nehezebb. (Ady utolsó, halottas versei, Babits Jónás könyve, József Attila és Radnóti nagy torzói – milyen ritka ez. A Különvéleményben akadnak ilyen sorok, néha strófák. Az Öt szonett elkíséri az olvasót, de sok más is.) Köszönöm a beírt sorokat. Nem tudok többet írni, nem vagyok egészséges, a melléklet is bizonyság erről (egy Márai-fénykép – Á. Z.). Lelkierőt, bizodalmat kívánok. Jó üdvözletekkel Márai Sándor” (Rajongás vagy szereptévesztés. Simonyi Imre és Márai Sándor kapcsolatáról, Szerkesztette: Békés Ferenc, Budapest, 2005. 82. o.) (60) Márai Sándor: A teljes napló 1945., Budapest, 2006. 134. o. (61) A történet valójában a Garrenek műve harmadik, Jelvény és jelentés, Utóhang. Sereghajtók című kötetében olvasható. Simonyi Imre emlékezetében valószínű összecsúsztak a Naplóban és a Garrenekben olvasottak. (62) Amint Horváth Márton fenti életrajzából kitűnik, nem volt moszkovita. (63) A pontos szöveg: ,,Én a méltóságos embereket szerettem. Ezek lassan kivesznek. Mindenfelé, amerre nézek, méltóságos urak maradnak csak helyökben.” (Márai Sándor: A négy évszak, Budapest, 2000. 237. o.) (64) A pontos szöveg: ,,Mennyire utálom ezt a gyanús ügynökfajtát, aki egy körúti kávéház üvegablaka mögül, három külföldi újság fölületes beavatottságából, s abból a tudatból, hogy az embereknek pénzt is kell keresni és nemi életük is van, mely általában nem különösen derűs, (57)

38

»fővárosinak« hiszi magát; s lenézően emlegeti a vidéket, a vidéki stílust, a

vidéki embereket. S nem tudja, hogy Kassán, háromszáz év előtt, mikor a körúti kávéház helyén még a pákászok jártak az ingoványban, már szalonban ültek az emberek, s irodalomról beszéltek. Mintha nem a vidék adott volna mindent, ami ebben az országban szellem, szemlélet, ami igazán »fővárosi«! Mennyire megvetem ezt a pimasz és vacak »fővárosiasságot«, mely obskurus dobogóiról hozzá mer szólni az élet és a lélek dolgaihoz, s műveltsége messze elmarad egy vidéki templom sekrestyésének átlagos és természetes műveltsége mögött! Mennyire lenézem ezt a nyelvelő álurbanitást, ezt a törzsasztalos otthontalanságot, milyen szánalmas ez a fölény, milyen nevetséges ez az álértesültség! Egyre tudatosabban vagyok és maradok vidéki.” (Márai Sándor: A négy évszak, Budapest, 2000. 167. o.) (65) DISZ - Dolgozó Ifjúság Szövetsége, az 1948-ban alakult kommunista párt, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) ifjúsági szervezete, a KISZ elődje. (66) Major Henrik (1889-1948) grafikus, karikaturista, festőművész, a Tanácsköztársaság bukása után emigrált. (67) A Hatvany család legismertebb tagja Hatvany Lajos báró (1880-1961), író, irodalomtörténész. Ady barátja és mecénása, a legteljesebb Petőfi monográfia szerzője. Kossuth-díjas. (68) Lukács György (1885-1971) marxista filozófus, esztéta, 1930-1945 között Moszkvában élt. A második, 1956-os Nagy Imre-kormány minisztere. Kossuth-díjas. (69) Balázs Béla (1884-1949) költő, író, filmesztéta, 1931-1945 között Moszkvában élt. Kossuth-díjas. (70) Illés Endre (1902-1986) író, műfordító, Kossuth-díjas. 1957-től haláláig a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója. (71) Sík Ferenc (1931-1995) rendező, 1991-től haláláig a Nemzeti Színház főrendezője, 1973-1995 között a Gyulai Várszínház művészeti vezetője. Kossuth-díjas. (72) Tóth Dezső (1925-1985) irodalomtörténész, kultúrpolitikus, 19641977 között az MSZMP KB munkatársa, 1977-től haláláig művelődési miniszterhelyettes (73) Krasznahorkai Géza (1948-) művelődésszervező, 1991 óta a gyulai könyvtár igazgatója. A tervezett Márai-bemutató idején a Békés Megyei Tanács művelődési osztályán dolgozott. (74) Havasi István (1936-1993) művelődésszervező, 1978-1993 között a Gyulai Várszínház igazgatója. (75) A levelet Simonyi valójában egy évvel később, 1979. szeptember 7-én írta, és mintegy három oldal terjedelmű volt. Ebben tájékoztatta a történtekről, és azt firtatta, Márai tudott-e az előadás tervéről, ő tiltatta-e le, 39

és mi a véleménye az elképzelésről? (Rajongás vagy szereptévesztés. Simonyi Imre és Márai Sándor kapcsolatáról, Szerkesztette: Békés Ferenc, Budapest, 2005. 61-63. o.) (76) Márai valójában nem volt ennyire kategorikus. Megírta, hogy a bemutató tervéről semmit nem tudott, és megismételte ismert álláspontját: ,,amíg Magyarországon kommunizmus van, nem egyezem bele abba, hogy bármely írásom bármilyen formában (színpad, könyvkiadás) ott közzéadják.” (Rajongás vagy szereptévesztés. Simonyi Imre és Márai Sándor kapcsolatáról, Szerkesztette: Békés Ferenc, Budapest, 2005. 64. o.) (77) Az idézet nem szó szerinti, tartalmilag azonban lényegében megfelel a levélben írtaknak. (Rajongás vagy szereptévesztés. Simonyi Imre és Márai Sándor kapcsolatáról, Szerkesztette: Békés Ferenc, Budapest, 2005. 65-67. o.) (78) Simonyi Imrét az ’56-os eseményekben való részvételéért 1956 decemberében letartóztatták, akkor ült börtönben. (79) Pásztor József (1954-) labdarúgó, az NB I-es Békéscsabai Előre egykori játékosa, kilencszeres magyar válogatott.

40

A FELJELENTETT ÉRTELEM – Hosszú ideje foglalkoztat a kérdés, miért maradtál Gyulán? Pontosabban miért jöttél vissza Gyulára, miért osztoztál a vidéki írók-költők sorsában, akiket a huszadik századi fővárosi literátorok köztudottan lenéznek. A helyzeted annyiban még különlegesebb, hogy miközben szereted és megverseled a várost – hasonlóról nem is tudok a magyar költészetben –, néhány értelmiségitől eltekintve ez a polisz nem fogad be. Idegennek tart. Ezekre a kérdésekre csak tőled kaphatunk választ. – Azt mondtam egyszer – ezt nem írtam meg, csak barátaim közt terjesztettem kocsmai hangulatban –, ha a Kossuth téren fölállítanának egy akasztófát, és a helyi mukikat megszavaztatnák, hogy Hitlert akasszák vagy engem, az én életemért egy buznyákot ne adjanak. Ez közel negyven éve hangzott el, egészen pontosan 38 éve, és ez ma is érvényes. Talán nem tudod, hogy – most figyelj, s jól kapaszkodj meg –, egy B. nevű szuper barom keresztbe feküdt nekem, mert felajánlkoztam, hogy szerzői estet tartanék Gyulán. Egyike azoknak, akiket a jó kurva anyjukba küldtem el 1963-ban. Az utolsó pillanatban bérbe adták, s lefoglalták a termet – amiből persze semmi nem volt igaz –, hogy ne tudjam megtartani az estet. Nemrégiben valaki megsúgta nekem, hogy B. állt a háttérben. Ne is kérdezd ki súgott, mert nem mondok nevet. Ettől olyan paff lettem, hogy nem bírtam megszólalni. Tehát ez a B. – kételkedem, hogy olvasta volna a kötetemet –, rábukkant valamire. Az informátorom nem a levegőbe beszélt! A következő sornál B. nem értette, hogy ez a fasiszta – életemben akkor hallottam először, hogy fasiszta vagyok, soha korábban – hogy mer a népi demokrácia kellős közepén Hitlert dicsőítő verset írni. – Márhogy te lennél fasiszta, Mester? – Igen, én vagyok a fasiszta, és idézte a Hitlert dicsőítő versemet. Itt a sor, de hol a sor? Megtalált egy sort, amit önállóan idézett, de nem önálló, kétszáz másik sor között áll. Hol a picsában van? Nagyon fontos, hogy megtaláljam. Két hete történt a dolog, hogy meghallottam, azt mondtam, ez nem igaz. Nem tudtam megszólalni. Igen. Ezt a sort önállóan kiemelte A ,,Kék Macska" meghal című versből: ,,s koccintsunk a Führerre mi pogányok keresztények." És itt megállt. Szöveg összefüggésben ez így hangzik: ,,S imígyen szólott ekkor Fáry Pista az okos: / (egyébként az USÁ-ban ma vezető matematikus) / pontos számításaim kapcsán közölhetem az urakkal: / – s közölte!– / HOLTPONT! CSŐD! / Minek utána képtelen voltam kiszámítani / hogy mi ITT és MA az erény és mi ITT és MA a fertelem? / ,,Éhes?" ,,Milliomos?" ,,Éhes-milliomos?" / Ám felsejlett egy félkész ,,képletem" / s egy félkész ,,behelyettesítést" sug az értelem: / bocsássuk meg Néki urak (és S. D.-re nézett) / s koccintsunk a Führerre mi pogányok keresztények / mert ha igaz: ,,Hajnal előtt van a legsetétebb!" / hát akkor E SETÉT világítá meg 41

elménket" (1) – mármint Hitler. Amikor éhes-milliomost mond, valójában a gazdag zsidógyerekről van szó. – Tejesen világos. – Ebből a szövegből emelte ki azt a sort, és nem értette, hogy nem Hitlert dicsőítem. Hát itt már védtelen vagyok. A butaság és a gazság ily mértékével szemben bedobom a törölközőt. Meséltem neked, hogy hetvenben a Népszabadságot és engem, így együtt feljelentettek a pártközpontnál, és nem tudták, hogy azt a meccset csak elveszíteni lehet? Először úgy értettem, hogy engem jelentettek fel a Népszabadságnál. Később kiderült, hogy nem, mi vagyunk feljelentve a pártközpontban: a Népszabadság és én. – A Népszabadsággal együtt? Hihetetlen! Mellesleg szép párosítás! – Ahány kultúros vagy álkultúros volt Gyulán a kirendeltségekben, a kihelyezettségekben, a fiókkönyvtárakban és egyebekben, összesen 35 palival íratta alá Jámbor (2) a feljelentést, amit aztán felterjesztett a pártközpontba. – Mint a városi pártbizottság első titkára. – Igen, s a feljelentés után indult el egy bizonyos ávós úr (3), aki végül megjelent nálam. Hetvenegy januárjában kopogtak, s egy rendkívül jó küllemű pali jelent meg. Abban a pillanatban megéreztem, hogy hekus. Nem tudom miért, de a hekusszagot mindig megéreztem. Valószínű azért, mert 16 éves korom óta ismerem őket. Mondott egy nevet, s újságíróként mutatkozott be. Hellyel se kínáltam. Azt mondja: ,,Bocsánat, már délben kerestem.” Mondom, engem szokás keresni, és nagyon ránéztem. ,,Igen, szokás” – válaszolta. A harmadik mondata ez volt: ,,Bocsánat mielőtt elkezdem, hogy miért is zaklatom, Ön még él?” ,,Látja élek, de miért kérdezi?” ,,Hát uram, nem tudja, mi folyik maga körül?” ,,Nem. Illetve vannak sejtéseim, de mire utal most?” A következőt mondta. Ő vitte a nyomozást – nem így mondta, hiszen mint említettem, újságíróként mutatkozott be –, szóval hat hónapig tartott a nyomozás. Én nem vettem észre, hogy öt hónapja nem jelenek meg a Népszabadságban, mert akkor még nem hozták olyan sűrűn a verseimet. Ennek ellenére amikor erre is rákérdezett, ilyesmit mondtam: ,,Észrevettem, de kit érdekel?” A záró megbeszélésre jött Gyulára. Gosztonyi volt akkor a főszerkesztő, de mire az ügy befejeződött, miniszterhelyettes lett. – Igen, 1965 és 1970 között volt a Népszabadság főszerkesztője. (4) – A Népszabadságnál a felállás nagyjából ugyanaz volt, mint most. Azt mondja a pasas, ők fönt lenyomoztak. Még azt is kiértettem az általa elmondottakból, hogy Debrecenig jutottak, az egykori híradós zászlóaljig, s mintha még a hadbíróságig is elmentek volna. A ’44-es hadbírósági ügyemre gondolok, (5) amit ejtettek, illetve a vizsgálóbíró nem engedte végig vinni a dolgokat, mert becsületes volt. A pasas sejtetni engedte, hogy mindent tud rólam. Azonban mint újságíró, ezt nem tudhatta, csak mint ávós. Ezt viszont tagadta. 42

Mint említettem, már délben keresett. Kérdeztem miért, mi volt annyira fontos? Délután ötkor jöttem haza, bent voltam közben anyunál a szeretetházban, ott feküdt szerencsétlen lebénulva. Azt mondja, nem tudott úgy elutazni, hogy velem ne beszéljen. Ezek után úgy a huszadik mondatnál azt mondtam neki, üljön le. Leült. Akkor kibökte, hogy amit most elmond, azt nem szabadna elmondania, de nem tudja megállni. Még veszprémi diák volt, amikor kezdett engem olvasni. Előadta, hogy beérkezett egy szitok-átok irat, miszerint politikailag ilyen meg olyan vagyok, és itt nagyon cifrát mondott a pasas: a feljelentést olvasva volt egy pillanat, amikor nagyon féltett engem. Ennél a mondatnál: ,,...és gyermeklányokat vonszol a lakására." Azt mondta, mindegyik állításról tudta, hogy nem igaz, de ennél az egynél megijedt, hogy Simonyi nagyon berúgott, és letepert egy 13 éves kislányt, oszt megbaszta. Előadódhat. Akár Shakespeare Vilmossal, akár Beethoven Ludwiggal, akár Simonyival. Erre már kezdtem nagyon figyelni. Unszoltam: ,,Mondja csak!” Elmesélte a záró megbeszélést. Megérkeztek, ő külön autóval, Gosztonyi pedig a stábjával, a nagy fekete kocsijukkal. A pártbizottságon zajlott a dolog. – Gondolom, nagy örömmel fogadták őket, győzelmük biztos tudatában. – Pontosan, fülig érő szájjal, vigyorral. Azt hitték, megérkezett Pestről a kivégzőosztag. Gosztonyi – kezében az átirattal – megkérdezte: ,,A megyei főügyészség mikor indított eljárást Simonyi ellen?” ,,N-e-m, nem indított.” ,,Minden egyebet hagyjunk, csak ennél az egy pontnál álljunk meg: gyermeklányokat vonszol a lakására.” ,,H-á-t, hát nem vonszol, hanem járnak hozzá.” ,,Micsoda? Itt az áll, hogy vonszol. Járnak? Simonyi független állampolgár, ki nem látogathatja, mikor és miért nem? Megtudná mondani Jámbor elvtárs?” ,,Há-á-t, nem lehet...” No, többről többre, a dolog idáig fajult. A nóta vége az lett, hogy Gosztonyi üvöltött, ezek meg látták, hogy elvesztették a meccset. A pasas persze végig jelen volt. Elköszönéskor volt még egy kínos jelenet. – A pártbizottsági megbeszélésen? – Igen, el tudom képzelni Jámbor képét, ahogy mindenben igazat adott Gosztonyinak, de megjegyezte: ,,Csak legalább Simonyi ne élne itt a városban!” Na, itt tört aztán a pohár darabokra Gosztonyinál. Üvöltözni kezdett: ,,Mi az, hogy...” Ja, előtte még volt valami: a Simonyi bűnei. Ezek úgy jöttek elő, hogy miután a leányvonszolással befürödtek, a politikai vádakat sem merték megismételni. Tehát a bűneim: úgy megyek végig az utcán, mintha a város a tulajdonomban a lenne. Való igaz, szokásom volt a Karácsonyi János utcán az úttesten menni, nem tudom miért, ez grófi allűr volt, amitől ezek megőrültek. Kettő: naphosszat ülök a presszóban. Ez valóban igaz volt, de mint cselekmény sovány dolognak számított. Gosztonyi erre nagyon szellemesen azt mondta: csak az tudhatja igazán, hogy Simonyi naphosszat a presszóban ül, aki maga is naphosszat 43

ott ül. Egyébként nem. És ha igen, akkor mi van? Valóban nagyon sokat ültem presszóban, nagyon tudtam nyilvános helyen dolgozni. Nem zavart a zaj, nem is volt különösebb zaj abban a sarki presszóban, a híd mellett. (6) Nos, ezek voltak az én nagyon súlyos bűneim. De hogy az ávós ezt elmondta nekem! – Mit szóltak a feljelentéshez azok a népszabadságos kollégák, akikkel kapcsolatban álltál? – Néhány hét múlva mentem fel Pestre. Még akkor is azt gondoltam – mert úgy értettem –, hogy én vagyok följelentve a Népszabadságnál. A lapnál vigyorogva fogadtak. Ott volt Tamás Pista (7), E. Fehér (8), szóval mindenki. Amikor rátértem a feljelentésre, Tamás Pista odaszólt: ,,Hohó, rossz vágányon jársz. Nem te vagy följelentve, mi vagyunk följelentve.” ,,Kicsoda?” ,,Mi! A Népszabadság, a pártközpontnál.” ,,Én az ávós szájából úgy értettem, hogy én vagyok följelentve a Népszabadságnál.” ,,Lófaszt! Mi ketten, a pártközpontnál.” Amikor egy párttitkár ilyet bead, a pártközpontban nyilvánvalóan úgy döntenek: na, induljunk, nézzük meg, mi a helyzet. De én semmiről nem tudtam. Csak amikor vége lett az ügynek és megjelent nálam a pasas. Kora ősszel, szeptemberben kezdte el a mozgolódást, ami közel fél évig tartott. Na akkor most mondd el te, mit jelentett, kit jelentett Jámbor? Téged? – Igen, hogy hoztuk a verseidet, s épp akkor, amikor a munkásőrség évfordulója volt. Mintha te lennél hatalmon, és nem a munkásőrség. Meglehetősen különös Jámbor Pista bácsi gondolatmenete, hiszen Kohánra emlékező költeményeid 1985. február 23-án jelentek meg, ami sehogy sem mondható kerek évfordulónak. (9) – Akkor a Tamás Pistáékat kell neki elsősorban följelenteni. Amikor a múltkor említetted, nem vettem komolyan, mert nem gondoltam, hogy ilyen még létezik. Azt hittem marhulsz. Szóval hívattak? – Nem, egy beszélgetés során került szóba. A megyei pártbizottságon az apparátus tagjaival beszélgetve tette a megjegyzést. Az egyik pártmunkás mondta vissza, hogy képzeljem el, milyen kijelentést tett. Nem foglalkoznak vele, én sem, rá kell hagyni. – Nem igaz! Az egyik legerősebb antináci versemből kiszúrják azt az egy mondatot... Amikor ezt elmondta nekem valaki, azt válaszoltam az illetőnek: ,,Ne hülyéskedj!” Azt felelte: ,,Nem mondanám, ha nem lenne igaz.” Ha B. egy kicsit is végiggondolná a dolgot, rájöhetett volna arra, hogyha igaza van, akkor a verset közlő kötet kiadóját, meg a szerkesztőjét is a lábánál fogva fölakasztják. Feltéve, ha B. végig tudna bármit is gondolni, s a gyűlölet nem homályosítaná el az agyát. Mellesleg nem tudom, hogy a kötetnek nem A ,,Kék Macska” meghal a legerősebb antináci verse? Nem tudom. Megadom magam, nincs mit tenni a butaság ellen! – Valamennyien védtelenek vagyunk ellene. – Képzeld el, próbáld elképzelni, amikor annak idején ezek élet-halál urai voltak. Persze 63-ban, amikor B. feljelentett, már messze túl voltunk mindenen. Azon 44

kívül, hogy ötvenhatos ügyekben feddhetetlen voltam abban az értelemben, hogy azon kevesek egyike vagyok, akinek papírja van arról: nem voltam ,,ellenforradalmár”, mert az ügyészség engem elbocsátott. Eljárás megszüntetéssel. Papírt kaptam erről. – Ennek ellenére megbélyegzett ember voltál. Hét évvel ötvenhat után hogy sikerült elérned, hogy szerzői estet tartsál, amit – ahogy említetted – a terem ,,bérbeadása” miatt végül töröltek. – Bementem az akkori tanácselnökhöz, Enyedi Gáborhoz, (10) s ő lépett ezek felé. Azt mondta, menjünk a pártbizottságra, s én a meggyőződésem ellenére bementem. Sumákolva, fogukat szíva, de belementek. Szerződtettem négy színészt, a bevezetőt pedig Zoltai Dénes (11) tartotta volna. Kiplakátoltattam az előadók neveit: Básti Lajos, Kohut Magda, Sütő Irén, Bodor Tibor. (12) Sajnos egyetlen plakátom se maradt. A kurva istenit, a nyomdák nem kötelesek félretenni a nyomtatványaikból? – Nem, a Széchényi Könyvtárnak kötelesek küldeni néhány példányt. – Volt nekem vagy húsz, de ma már egy sincs. Jó lenne, ha lenne belőle a Széchényi könyvtárban. – Ez mikor történt? – Hatvanhárom augusztus 31-ére hirdették meg az estet. A napra is emlékszem. Havasi István (13) szervezte, akkoriban ő volt a kultúrház igazgatója. Az intézmény az idő tájt a mostani Kohán-képtár épületében működött, amit pavilonnak hívtunk. – Akkor még állt a faszínház vagy már lebontották? – Már régen lebontották, hatvanban, ez pedig ’63-ban történt. – Semmi gyanúsat nem érzékeltem, jóllehet láttam a pártbizottságon a kénytelenkedésüket. Nem hangzott el egyetlen szívélyes hang, igaz, én se békejobbot nyújtani mentem oda. Az est helyszínére én tettem az ajánlatot, mire a tanácselnök azt mondta, akkor legyen a rendező a Népfront és a városi tanács. Ezt így is plakatírozták ki. Havasitól egyszer még meg akarom kérdezni, hogy emlékszik-e a történetre, de biztosan emlékszik. A déli vonathoz indultam, hogy felutazzam Pestre, s együtt jöjjek le autóval Bástiékkal. Ez négy nappal az előadás előtt lehetett, 27-én vagy 28-án. Közben beugrottam Havasihoz, hogy mondjak neki valamit, tőle mentem volna az állomásra. Láttam, hogy zavarban van, de ezek mindig zavarban voltak, amikor engem láttak. Már menni készültem, le is kezeltünk, hogy indul a vonatom, amikor Havasi megszólal: ,,Imre nézd, hát...” És elkezd nyögdécselni. ,,Megyek, indul a vonatom.” – mordultam rá. ,,Imre, ne menj el!” – makogja. ,,Mi az isten fasza van itt, megy a vonatom, indulok.” – üvöltöttem. ,,Akkor se menj el!” – és elkezdte a földet nézni. Közben bejött egy Sütő nevű százados vagy főhadnagy, aki végül őrnagyként ment nyugdíjba. (14) Nagyjából korombeli vagy fiatalabb mint én, dundi pasas, aki hallván a beszélgetést, közbe szólt: ,,Igen, Imre az a helyzet, hogy regruta bál lesz 31-én”. Azonnal láttam, hogy manipulatív gengszterség áll az 45

egész mögött. Lefagytam, és odaszóltam Havasi Pistának: ,,Akkor mondd csak el, hogy van ez?” ,,Közölték, hogy regruta bál...” ,,... és velem miért nem közöltétek? Ha nem jövök be hozzád, fölszállok a vonatra, és megérkezünk Bástiékkal?” Havasi ekkor csendesen megszólalt: ,,Mert nem mertem megmondani.” Nem merte megmondani, pedig akkor már egy hete tudta, hogy nem lesz szerzői est. Egy hónappal korábban egyeztünk meg a pártbizottságon az est időpontjáról és helyszínéről, s azóta az egész állandóan fortyogott bennük, a végén tudathasadásossá váltak. Végül kitalálták a regruta bálat. Havasi pedig akit megbíztak, hogy közölje velem, nem mert szólni. Ja, majd elfelejtettem: amikor Sütő másodszor is kiejtette a száján, hogy ez van, a pali kapott tőlem. Akkor még lelki és fizikai erőm teljében voltam, lestriciztem, legazembereztem, s közöltem vele, ha meglát az utcán, fordítsa el a fejét, mert ha én fordítom meg, akkor a gerincoszlopa eltörik. Ezzel bevágtam rájuk az ajtót. – Ezek szerint a pártbizottsági emberek voltak a hunyók, nem Havasi és Sütő. – A pártnál a megbeszélésen jelen volt egy Balogh (15) nevű pasas, szintén dundi ember, valami agit-propos, amiről nem tudom, hogy mi az. Állandóan belekotyogott a beszélgetésbe. Itt lakik az utcában, nem tudja hova nézzen, ha találkozunk. Sütő is évekig nem tudta, hogy kerülje el a tekintetemet. Havasi se mert hosszú ideig a szemembe nézni. Ja, a pártbizottságon ott volt Vidó (16) elvtárs is, azt hiszem mint... – … a városi tanács vb-titkára. – Úgy van, tulajdonképpen ő vitte a szót, végig fanyar és szivélytelen volt. Szóval nem volt őszinte. Viselkedése előrevetítette a harminc nappal későbbi dolgok árnyékát, de akkor ezt még nem láttam. Csak azt érzékeltem, hogy nem örülnek ennek a dolognak különösebben. Hát ne örüljenek, én se örülök nekik! Velük vagyok kénytelen megcsinálni, pont, kész. Ők meg a végére ezt agyalták ki, ezt a regrutabálat. – Hogyan értesítetted a színészeket, és miként fogadták a hírt? – Ahogy eljöttem Havasitól, abban a pillanatban táviratoztam Magdának, Irénnek és Tibinek, hogy ne jöjjenek. Básti pedig azonnal indítson pert, követeljék a gázsijukat, ne vegyék tudomásul az előadás lemondását. Mi van, ha akkor nem megyek be Havasihoz, ha nem akarok neki épp valamit mondani, ha elutazok, és gyanútlanul megérkezünk a négy színésszel, közben pedig nincs terem? Básti hihetetlenül nagy balhét csapott volna, mert rettenetes pali volt. Így is cirkuszolt, de végül azt mondtam: gyerekek, nincs mit csinálni. Hat évvel voltunk ötvenhat után. – Azért érdekelne, hogy végül megtartották-e a regruta bálat vagy blöff volt az egész?

46

– Dehogy tartották. Végeredményben bizonyított volt, hogy nem tartottak regrutabálat, mert aznap este itthon voltam. Felmentünk, megnéztük, tök sötét volt a pavilon, se regrutabál, se semmi. Jaj, és milyen aljasak voltak! Amikor Havasi és Sütő közölte velem, hogy nem lesz előadás, valami ilyesmi jött ki a számon: hát akkor nem lesz. Most figyelj! A csabai lapban az én nevemmel megjelentették, hogy elmarad az előadás, mintha én mondtam volna le. (17) A közlésnek természetesen nem volt gazdája, gondolkodtam a pereskedésen. A lapban már szó sem esett a regrutabálról. A vonatkozó csabai újságot elő lehet keríteni, nem tudom mi volt akkor a címe, és meg lehet nézni. – Békés Megyei Népújság, a lap kedden és pénteken a városban Gyulai Hírlap néven jelent meg, helyi oldalakkal. – Egyik nap mutatja nekem valaki az újságot, hogy lemondtam az előadást. Amikor megláttam, felüvöltöttem és azonnal átutaztam Csabára. A szerkesztőségben egy Kollárik (18) nevű pali fogadott. Követeltem tőle, hogy adja ide azt a papírt, amelynek alapján közölték a hírt, hogy én mondtam le az estet. Az istenért se tudtam elérni, hogy mutasson egy gépelvényt vagy kézírást, teljesen mindegy mit, de hadd szembesüljek vele. Akkoriban, hatvanháromban még azt a kockázatot sem vállalhatta az ember, hogy pert indít. Pedig három okom is lett volna rá. Egy: a színészek gázsija miatt, mert felkészültek, és senki nem értesítette őket, hogy elmarad az előadás. Kettő: a regrutabál nem volt igaz. Három: én nem adtam le a szerkesztőségnek semmilyen kéziratot. Összedugtuk a fejünket. Azon tanakodtunk, megéri-e az idegesség, ami a perrel jár? Bástiék megkapják a pénzüket, de aztán mi lesz? Hatvanháromban még nem lehetett tudni, nem koholnak-e ellenem valamit. Előállítanak húsz tanút, akik bizonyítják, hogy azt mondtam: ,,Lenin rakja beléjük a faszát.” Nos, ezzel az indokkal hagytam magam lebeszélni, nem is túl sokára. A legnehezebb azt volt megállni, hogy ne verjem agyon Sütőt. Hogy ne üljek miatta húsz évet. Ezt volt nehéz megállni. A szerkesztőségben pedig – mint mondtam –, ez a Kollárik nevű pasas feküdt nekem keresztbe. Nem tudom mit csinált a lapnál. Az atya úristennek se akarta megérteni, hogy mutassa meg nekem a kéziratot. Adja a kezembe. Ki volt a főszerkesztő hatvanháromban? – Cserei Pál. (19) – Igen, ő is mellébeszélt. Már nem emlékszem rá, de lehet, hogy pont a 31-ei számba időzítették, hogy elállok az esttől. A valóság ezzel szemben – mint mondtam –, az volt, hogy teljesen véletlenül ugrottam be Havasihoz. Pontosabban nem véletlenül, mert valamit akartam neki mondani. Akkor derült ki minden. Ami gaztettet ebben a városban elkövettek ellenem, az nem igaz! (20)

47

Na most, térjünk csak vissza a te feljelentésedre! Ez a Jámbor beadvány formájában fogalmazta meg a panaszt ellened? – Nem, mint említettem, szóban egy pártbizottsági beszélgetésen. – Mert nagyon jó volna, ha lenne papír. Az üdvös lenne. Ő csak panasz formájában tette szóvá? – Igen, de érdekes módon nem nekem mondta, pedig jó viszonyban vagyok vele. – Nem igaz, baszd meg! Így telt el az életem, és még ígyebbül. Tudniillik mai relációban ez valójában nevetséges, ha nem sírnivaló. De képzeld el, amikor ilyesminek olyan következményei voltak, hogy Novoszibirszk-Alsón kötöttél ki. Egy ilyen miatt. Azért nincs kedvem most röhögni rajta, mert éltem olyan időket, amikor ezen nem lehetett röhögni. Amikor egy huszonöt éven keresztüli, de húsz éven át biztosan kommunistát – aki valóban az volt negyvenöt előtt –, el lehetett hurcolni a Gulágra tíz évre! Fölmentette a bíróság, ennek ellenére elvitték. Ismeretem szerint az övé volt az első koncepciós per Magyarországon, ’45 júniusát írtuk. – Erdődi Lajosról (21) a szegények ügyvédjéről van szó? – Igen, megvan az a lapszámom, amelyikben megírták a felmentését. (22) A vád többek között egy hamisított levélen alapult, miszerint Barna Gyula néven a debreceni horthysta elhárítás besúgója volt. (23) Négy írásszakértő vizsgálta a dokumentumokat, amelyek alapján perbe fogták. Sokáig nem tudtam az ügyéről, csak amikor az igazoló bizottság elé került. A jegyzőkönyv-vezető átszólt a szerkesztőségbe: ,,Imre, gyere át, mert most folyik Erdődi Lajos igazoltatása.” (24) Azt hittem marhul. ,,Menj a picsába – mondtam neki – mit igazolnak rajta?” Kiderült a következő, amit én sem tudtam: Lajos nem volt párttag, pedig úgy tudtam ő alapította Gyulán a kommunista pártot. Az első perctől nem lépett be. Amikor a muszkák bejöttek, két emberről tudta mindenki, hogy kommunista: Blanárról (25) és Erdődi Lajosról. – A ,,kis Blanárról”, a szegények orvosáról? – Igen. Erdődi nagyon nagy szervező volt, Blanár meg se közelítette. Gyulaváriból, – odavaló gyerek volt –, Dobozból és Tótkomlósból ő csinált kommunista falut. A 45-ös választáson aztán Tótkomlóson és Váriban abszolút többséget szereztek a kommunisták. A költözésnél a korabeli újágnak az a száma elveszett, amelyikben a 45-ös választás teljes tablója megjelent. (26) A múltkoriban kerestem, de nem találtam, lehet, hogy a Széchényiben megvan. Országosan 17 százalékot értek el a kommunisták, de ebben a két faluban – mint említettem – abszolút többséget. Azt hiszem Magyarországnak mindössze ez a két faluja volt ilyen. – Mivel magyarázható, hogy egy ilyen polgári város tövében, mint Gyula, elsöprő győzelmet aratott a kommunista párt? – Szerintem csak Lajossal magyarázható, és az uradalommal. Vári is grófi hely volt. A legjobb magyarázat azért Lajos, és az ő húsz éves kommunistasága. Talán 48

25 év nem fér bele, mert azt hiszem 1902-ben született. Mondjuk 19-ben még süvölvény volt. Szóval, megszerezte az ügyvédséget, de 27-28-ban elvették a diplomáját, így csak ,,gépírókisasszony” lehetett ügyvédeknél. – Azért mert kommunistának tartották? – Igen, és közben többször internálták. Miután nem lépett be a pártba, ma már tudom, ő volt a világtörténelem első eurokommunistája. (27) Akkor még nem tudtuk, ma már tudjuk, hogy ilyen is van. Negyvenötben közölte Blanárékkal, hogy nem lép be a Magyar Kommunista Pártba, mert az orosz kommunista párt fiókszervezete. A tárgyaláson ezt nem használták fel ellene, mert ’46-ban ez még nem volt érv. – Pedig önmagában véve ez a kijelentése elegendő lehetett volna a Gulághoz. – Nagyon csúnyán bántak vele, és nagyon szégyellem magam, de rettenetesen, amiért a gyulai értelmiség ellene vallott. Mahó (28) meg Hraskó (29) ügyvédek, és mások, összesen hatan vagy heten mocskos vallomást tettek ellene. Ugyanakkor a vádirat felolvasásakor úgy nézett ki, hogy a tömeg meglincseli a bíróságot. Háromezer vári bejött, a bíróság úgy megrettent, hogy nem igaz. Ezt követően – a játékszabályok ellenére – írtam egy kiáltványt Lajos mellett, és az első napi tárgyalásról szóló tudósítás alatt lehoztam a lapban. (30) Az akkori sajtóetika szerint politikai per bírói végzéseit nem illett kommentálni. Én pedig a régi normákhoz tartottam magam, és csillag alatt, kurzívval elmondtam a magánvéleményemet Lajosról, a viselkedéséről, a tárgyalás menetéről és a hamis tanúkról. (31) Erdődi nagy politikushoz illő méltósággal viselte a koholt vádakat. Aztán a felmentése után megállt a háza előtt egy orosz autó, és kivitték Oroszországba. (32) Kilenc évet töltött ott. Amikor hazatért, azt mondta nekem – hiszed vagy sem –, hogy fegyveres őr volt, oroszokat őrzött valahol Szibériában. – Szívesen kételkednék benne, de kénytelen vagyok elhinni. – Lajos soha nem hazudott. Mit nem lehetett Sztálin alatt elképzelni? Hogy őr lesz belőle? Miért ne? Kérdeztem tőle, hogy telt odakinn az idő? Azt mondta, az első év szörnyű volt, aztán a többi is szörnyű volt, de idővel belefásult az ember, a végén pedig őr lett. ,,Menj a picsába!” – hitetlenkedtem. ,,Bizonyisten, őr voltam” – mondta. ,,Hogy a picsában?” Bár amióta elolvastam Markovits Rodion (33) Szibériai garnizon című könyvét, azóta semmin nem lepődök meg, cári idők, plusz amíg a forradalom tartott. – Tavaly újra kiadták, jó könyv, ahogy a szerző nevezi: kollektív riportregény. – Meg kell veszni rajta, olyan jó. Egy szatmári ügyvéd vitriolos humorral megírt könyve. Nem volt író, de azt hiszem magyar könyvvel a legnagyobb sikert ő aratta. Talán nyolcvan nyelvre fordították le. Bődületes stílusa van, Rejtő Jenő-i humorral. Később próbált még írni, talán egy könyve még viszonylag sikerült, aztán semmi sem ment neki, (34) végül Temesváron, a szegények házában halt meg. Iszonyatos 49

összeget keresett a Szibériai garnizonnal. Vagy 35 éve olvastam, jajveszékeltem a röhögéstől. Például azon, ahogy a magyar kuplerájt leírta. Miután a láger a kínai határ mellett volt, szurkos hordókban lányokat hoztak át onnan a hülye oroszoknak. Megmosdatták őket, és szabályos kuplerájt nyitottak. Ja! Leírja, hogy megszökött az orosz őrség, a fehér őrség. Aztán orosz ruhába öltözve ők állítottak őröket. – Mint Erdődi Lajosék, csak valószínű ők nem öltöztek be. – Igen, mint láttuk, ez Sztálin alatt is megtörtént. Leírja, hogyan állították fel az őrséget, hogy érkeztek hol a fehérek, hol a vörösök és kérdezték: sör van, akkor rendben. Oroszul válaszoltak, mert néhány évi fogság után jól beszélték a nyelvet. Annyi humorral van megírva a Szibériai garnizon, hogy nem igaz. Meg kell dögleni rajta, olyan jó. Egy nem író könyve, de kitűnő. Mondom, Rejtő Jenőt képzeld el. Isteni! Már csak erre a két motívumra emlékszem, hogy kuplerájt nyitnak a foglyok, meg hogy őrzik önmagukat. Ha olvasnám, bizonyára sok-sok minden újra beugrana. Horthy alatt jelent meg a könyv először, a húszas évek végén. – Markovits Rodion volt az eredeti neve? – Nem, ez csinált név, mert se Markovits, se Rodion nem volt. Zsidó neve volt, azt hiszem Madsteiner. (35) Hát, baszd meg, a Jámbor elvtárs. A sors fintora, hogy az idő valahogy sehogy se ezeknek dolgozik. Igaz, nekem se. Hogy a pofátlanságnak ilyen mértéke legyen! Nem igaz. Évekkel ezelőtt Kiss (36) úr, a könyvtáros mesélt egy csodálatos történetet. Talán hét éve. Nagyjából hét éve, mert a Gyulai krétarajzok nyolc éve jött ki. Nemes Nagy Ágnes (37) itt járt, s előadott valamit. Ági féltett engem, kíváncsi volt rá, hogy vagyok. Akkoriban még jól voltam. Azt mondja Kiss Lacinak: ,,Öszintén megmondom magának, én nem értem a Krétarajzok előszavát. Megőrült az Imre? Vagy mi baja van?” (38) Most jön a dolog pikantériája. Azt mondja Kiss: ,,Egyáltalán nem őrült meg, csak bebaszott ezeknek.” Erre megjegyzi Ági, hogy érez valami ilyet, de nem tudja miért teszem? S akkor Kiss leadta neki az én történetemet! Ági nem tudta elképzelni, hogy engem lehet nem szeretni. Azt mondta: ,,Imrét nem szeretik Gyulán?” Mire Kiss Laci: ,,Szeretik, nem szeretik, csak belé vágták a kést.” Erre azt mondja Ági: ,,Most már kezdem érteni az előszót. Tízszer elolvastam, és nem értettem, hogy Imre megőrült, vagy mi van vele?” Ép ésszel nem is lehet megérteni. Ha mondjuk Karcagnak vagy Hajdúszoboszlónak ekkora formátumú írója lenne, a tanácselnök a seggén csúszna. Mondjuk ma már nem érzem a gyűlöletnek ezt a sistergését, mert oda se figyelek az emberekre. Nekem már elegem van belőlük. De 15 évvel ezelőtt ezt bőven lehetett érezni. Velem kapcsolatban sok mindenben lehet egyet nem érteni, de egyet nem lehet: a

50

politikai tisztességemben kételkedni. Ezen kívül nagyon sok mindent lehet rám mondani. – Amint mondanak is. – Aki nem ért egyet velem, azzal – nagyon egyszerű – én se értek egyet, ilyenformán nagyon jól megvagyunk. De értsük mind a két mondatot: én nem értek egyet magával, s maga nem ért egyet velem. Nem bánom uram, ha elég értelmes, akkor három érvet mondjon például vagy tizenhármat. Én odafigyelek, aztán majd elmondok két érvet. Az egyiket Szabó Dezsőtől lopom. Szabó Dezső egyszer pregnánsan azt írta: ,,a jobboldali világnézetnél csak a baloldali világnézettől undorodj jobban s a baloldali világnézetnél csak a jobboldali világnézetet kerüld el messzebbre”. (39) Ez a világnézetem, ez az igazság. Ez a Szabó Dezső-i aranyköpés a világnézetem. Nem szerettem az oldalakat soha. Én nem voltam oldali. Én én voltam. Most írt egy Esztergomban élő nagyon okos orvos egy csodálatos Szabó Dezső-kötetet. Ebben bukkantam rá egy fantasztikus Szabó Dezső-mondatra. Így hangzik: ,,Ingyért ennyire buta nem lehet valaki." (40) – Nagyon jó szöveg! – Óriási! Tipikus Szabó Dezső-i mondat: ingyért ennyire buta nem lehet valaki. Hogy milyen kontextusban, szövegösszefüggésben van ez és hol? Nem írta. Most majd írok neki, hogy méltóztasson megírni, hogy utánanézzek. ,,Ingyért ennyire buta nem lehet valaki” – ezt mondja. Örökké Herczeg Ferenccel (41) szórakozott, lehet, hogy pont Herczegnek tett be vagy Szekfűnek. (42) Kettőjüket nem bírta. – Gyuláról, a gyulaiságodtól indultunk, és most Szabó Dezsőnél tartunk. Verseid szerint nagy szerepe volt a jellemed alakulásában. Hogyan találtál Szabó Dezsőre? – Szabó Dezsőnek volt egy havonta megjelenő füzete, a Ludas Mátyás Füzetek. Száz-százhúsz oldalas kiadvány volt, amit egymaga töltött meg. – Ami valójában Szabó Dezső Füzetek néven jelent meg, de mivel a címlapján Ludas Mátyás kiadás szerepelt, ez lett a közkeletű neve. – Igen, és az ebben közölt írások jelentős része aztán Az egész látóhatár című háromkötetes esszékötetében megjelent. Ez csúcsteljesítmény volt nekem, amivel teljesen megfőzött. Tizenhat éves koromban kezdtem el olvasni, és 18 éves koromra már mindent tudtam. Az esszékötetben írja, hogy levelet kapott öt egyetemistától (szerintem kitalált levélről van szó), akik megkérdezték tőle, hová csatlakozzon a magyar ifjúság? A levél írói 18 és 20 év közöttiek, de még egyszer mondom, szerintem ő írta, hogy a válasz egy szó lehessen: ,,Hova csatlakozzatok? Sehova." (43) Menet közben aztán rájöttem, hogy Szabó Dezső írónak nagyon rossz, de ehhez sok év kellett, mert politikailag nagyon elbűvölt. Sőt, azt kell mondjam, az én politikai alapállásomat máig ez az elmebeteg ember határozza meg.

51

– No, itt álljunk meg egy pillanatra! Fiatalemberként, majdnem gyereket mondtam, Márait és Szabó Dezsőt olvastál. Akik finoman szólva úgy viszonyultak egymáshoz, mint tűz a vízhez. – Utálták egymást. Olyannyira, hogy Márai megvetette Szabó Dezsőt, mint írástudatlan hőzöngőt, Szabó Dezső pedig nyafka nagypolgárnak tekintette Márait. Hogy ezt miként tudtam feldolgozni, miként rendeződött el bennem, nem találok rá magyarázatot. Mást mondok, annak idején ha volt két egymást kizáró ok, akkor Sinka Pista mélyparaszti világa és az ő nagypolgári világuk az volt. De bennem ezek soha nem zárták ki egymást Ami Szabó Dezsőnél furcsa volt – kommunista szemmel ezért is támadható –, hogy a nácikat, ha kicsit szigorú akarok vele lenni, akkor nem annyira világnézeti, mint faji alapon ítélte meg. Nem büdös náciknak, hanem büdös svábnak tekintette őket. Ez volt a sorrend nála. Ezen a ponton tehát őt nagyon könnyen tudják támadni, ha akarják. Néha akarják, néha nem. Szabó Dezső emellett kórosan magyar fajvédő volt. Neki szent volt a magyar paraszt, és büdös a sváb. Nála ebből állt a világnézet, mert a paraszt az ő számára rögeszme volt. Ebben nem követte őt Németh László sem, meg más népi írók sem. Így nem. Én is a parasztsághoz álltam a legközelebb, de nem voltam úgy egyértelmű mint Szabó Dezső. Én nem láttam a parasztban a nagy kivezető utat – hiszen ez a paraszt száz éve még jobbágy volt –, amit ő gyönyörűen glorifikálva, misztifikálva fölvázolt. Azt, hogy a paraszt egyenlő a kivezető úttal, és a megváltással, Szabó Dezső még meg is hirdette. – Ha jól tudom, politikailag hol ide-, hol odacsapódott. – Azt hiszem a két forradalom, tehát a ’18-’19-es forradalmak mellett kiállt egy rövid ideig. Károlyi mellett mindenképp, a másikban már nem vagyok annyira biztos, de mintha a mellett is. Ugyanis Az elsodort falu Kun Béla idejében jött ki. Kun Béla vagy szemet hunyt, vagy nem tudom mi történt. Valaki egyszer – már ebben a világban – nagyon a védelmébe vette Dezsőt, és okosan védte, mert néha meg kellett az Öreget védeni. Azt mondta – hogy ki volt, már nem tudom –, sokan állítják, hogy tulajdonképpen nagy politikai szélkakas volt. Hiszen Ferenc Jóskáig visszamenőleg nem volt olyan politikai áramlat, aminek – ha időlegesen is – de mellé ne szegődött volna. Ehhez tudni kell, hogy ezek a messianisztikus alkatú emberek mániákusan messiások… – … mármint Szabó Dezső és a hozzá hasonlók? – Igen, és nagyon könnyen odaszegődnek valakihez. Az illető, aki megvédte, nagyon jó elme. Azt mondta: egyvalamire figyeljünk, mindig hatalma teljében volt az illető, amikor Dezső ellépett mellőle. Ez viszont hallatlanul nagy érdeme. Nem a bukás után, hanem még a hatalma alatt. Kun Béláék időszakát valóban nem tudom megítélni, mert nagyon rövid ideig voltak hatalmon, mindössze négy hónapig. De Károlyi alatt például Krúdy is ott volt, ő írta A kápolnai földosztás című dolgozatot. 52

Akkor annak a habsburgiánus, fél-habsburgiánus világnak az összeomlását tulajdonképpen az egész ország várta. Az ország értelmesebb része meg egyértelműen. A négyéves háború mindenkit annyira megviselt, hogy ez természetes volt. Károlyi mellett nem merek állást foglalni, mert szerencsétlen helyzetben volt. – Teljesen reménytelen volt a helyzete. – Az ország megcsonkítás előtt állt, amibe nem ment bele. Hogy mi lett volna, ha uralmon marad? A szellemessége rokonszenves, de hogy valójában milyen képességű ember volt, számomra soha nem derült ki. – Nem is tudta igazából megmutatni. – Valóban, nem tudta megmutatni. Ha valakinek nem volt irigylésre méltó a helyzete, az övé bizonyosan nem. Ha miniszterelnök marad, akkor neki kellett volna aláírnia Trianont, amit nem fogadott el. Máig nem tudom, mi történt, önként adta át a hatalmat vagy lemondatták? Ti hogy tanultátok? Kun Béláék hogy vették át a hatalmat? Semmi hiteleset nem tudok. – Hivatalosan átadta nekik a hatalmat, de olyan politikai nyomás nehezedett rá, hogy nem volt más választása. – Így érzem én is. – Károlyi Mihályt alapvetően becsületes embernek tartom, aki nem tudta vállalni az akkori helyzet megoldását. Nagy tömegnyomás nehezedett rá, forradalmi nyomás, hogy ,,mi majd megoldjuk a helyzetet”, aztán még jobban összekuszálódtak a dolgok. Az orosz példa nagyon lelkesítette az itteni bolsevikokat, azt gondolták, majd összekötik Leninnel a magyar tanácshatalmat. Hál' Istennek, nem sikerült. – Szabó Dezsőnek van egy óriási mondása a két forradalomról. Mint említettem, időlegesen Károlyi mellett állt. Hiszen amikor elérkezett a pillanat, akkor nem bírt nem ott állni. Később írt egy nagyon szellemes dolgozatot, ebben olvasható az a bizonyos mondat: ,,Az őszirózsás megmutatta, hogyan nem lehet, Kun Béla megmutatta, hogyan nem szabad forradalmat csinálni." (44) Nagyon szellemes, az egész cikk nagyon jó. Egyáltalán nem Horthy szájíze szerint beszélt. Azt hiszem A magyar szociáldemokrácia (45) című, 1923-ban megjelent írásában olvasható, amelyet Az egész látóhatár három kötetének valamelyike közli. Nagyon megfogott. De hogy emlékszem a dátumra? Szabó Dezsőt nem kell megvédeni. Azt, hogy mi nem lettünk fasiszták, ennek az embernek köszönhetjük. A fene tudja mi lett volna, ha nem ilyen iskolát járunk ki. Te nem tudod, milyen szólamok voltak akkoriban: földosztás, a nagybankok államosítása – mind gyönyörűen hangzott. Egy 17 éves gyereknek nagyon szép volt, amiket ők mondtak. Szálasi ugyanezeket szajkózta. Egyvalamit ne felejts el! Nem árt, ha a mai fiatalok tudják: hihetetlenül zengzetes, hangzatos szociális szólamok voltak a nyilasok tárházában. – A nemzetiszocializmus szó ezt sejtetni engedi. 53

– Így van, ha nincs egy olyan nagy figyelmeztető egyéniség, mint Szabó Dezső, hogy be nem ugrani, mit tudom én, hogy hová ugrottunk volna be. Épp azért, mert szociális töltetűek voltunk, fájt a szívünk a szegényekért. Nem volt nekünk filozófiai ismeretünk, csak láttuk, hogy a galbácskerti gyerek télen nem tud iskolába menni, mert nincs cipője. És ez nekem fájt. Ehhez kellett Szabó Dezső, akinek olvastam irdatlan írását, a Szálasiékat ’38-ban leleplező Hungarizmus és halál-t. (46) Sokszor adok hálát az istennek, hogy ennek a szent őrültnek a szavára figyeltünk. – Az imént egy nagyon fontos dolgot említettél, nevezetesen, hogy mindegyik hatalom még a teljében volt, amikor ellene fordult. – Igen, egyszer mutatok neked valamit: a háromkötetes zöld-arany könyvét, Az egész látóhatár a címe. Majd kikeresem A magyar paraszt című dolgozatát. Huszonhármas keltezésű a cikk, még erre is emlékszem. Tehát négy éves a Horthy kurzus, négy éve van hatalmon, s Dezső, az ,,első fasiszta, a világtörténelem első fasisztája” görénykurzusnak nevezi. Lábjegyzetben indokolja a görénykurzus kifejezés használatát: ,,Sokáig kerestem a megfelelő történelmi terminust az utolsó négy évi mocsárlázra. Végre ezt találtam aránylag legkifejezőbbnek, mert három jellemző sajátságban egyeznek: a görény sunyi, lop és büdös.” (47) Amikor érett fejjel most újra olvastam, azt mondtam, nem igaz! Huszonháromban Horthyék pofájába vágni: görénykurzus! Magyarul, ha legörényezünk valakit, annál tovább már nem lehet menni. Horthy négy éves uralmáról ez a véleménye – egy nyilvános dolgozatban. A ,,világtörténelem első fasisztájának”. Menjenek a picsába. Korábban valóban antiszemita volt, mocskosul az. Nagyon csúnyán az volt a századforduló idején, meg a tízes években. Volt egy kávéházi szólás-mondás, nem tudom ki mondta, Deák vagy Mikszáth: ,,Ki az antiszemita? Antiszemita az, aki a kelleténél jobban utálja a zsidókat.” (48) Ez nagyon szellemes kávéházi meghatározás. Dezső a kelleténél jobban utálta a zsidókat, de a hitleráj idején, amikor ez intézményes lett, akkor a picsába küldte azokat, akik a zsidókat üldözték. Keményen letette a garast a zsidók mellett. Hitlerékről pedig… – a veszett kutyáról különbet írt. – Szabó Dezső, aki utálta Hitlert, mit szólt az első és a második bécsi döntéshez, amelynek következtében a Führer kezéből visszakaptuk a Trianonban elszakított területek egy részét. – Szabó Dezsőnek 1939-ben megjelent egy hatvan oldalas kiáltványszerű dolgozata, amelynek nyitó mondatát pontosan tudom idézni. Az egyik Ludas Mátyás Füzetben jelenhetett meg, nincs benne Az egész látóhatár című kötetben, mert az nekem megvan. Ez a bizonyos mondat így hangzik: ,,Ha húsz esztendeig tudtunk várni, akkor várjunk azzal a tavaszi visszaszerző hadjárattal, mert azt a visszaszerző hadjáratot csak Hitler segítségével tudjuk végigcsinálni.” (49) Ez a 54

háború előestéjén, '39 februárjában jelent meg. Akkor már érezhető volt, hogy Hitler törvényszerűen háborúba bonyolódik, s elterjedt a híre egy tavaszi hadjáratnak. Azt írja, hogy várjunk, mert a Führer törvényszerűen elveszíti a háborút és amit ő ad, azt törvényszerűen visszaveszik. Ez hihetetlen politikai tisztánlátásra vall! Tudom, akkor megrökönyödtem ezen, és tüzet okádtam: hát neki nem fáj a szíve az én falumért? – Simonyifalváért? – Igen, de nem csak az én falumról volt szó. Tudom, akkor nagyon megrendültem. Mégiscsak 18 és fél éves gyerek voltam. Aztán rájöttem, ez az őrült ember megint nagyon tisztán lát: Hitler kezéből semmit el nem fogadni! Viszont az a valami, amit Magyar történelmünk vagy valami ilyesmi sorozatcím alatt a Szabad Európa nagyon-nagyon élesre töltve és ízekre boncolgatva sugároz, abban most jutottunk el a második világháború nyitányához. Pontosabban '42-nél tartunk, tehát Kállay (50) már átvette Bárdossytól (51) a hatalmat. Ebben nem lehetett okosnak lenni. Bármit csinálunk, egyik sem lett volna jó. Mármost a csinálunk alatt a kormányt értem. Nem tudtak mit csinálni. – Szabó Dezső mennyire tudott hatni a közvéleményre? Mennyire figyeltek rá? – Igazán hatni csak ő tudott. Mert írni csak ő tudott! Persze, tudott írni Bálint György (52) is, de nem mindig nyitotta ki a száját. Egy zsidó nem mert írni, Bajcsy-Zsilinszky (53) ellenben nem tudott írni, így nem is tudott hatni. Szabó Dezső – így jellemeztem egyszer – egyszemélyes antinácizmus volt. Mert nem tartozott csoporthoz soha, ő mindig magányos volt. Harmincnyolcban Darányi Kálmánhoz (54), az akkori miniszterelnökhöz írt egy nyílt levelet. Parádés mondatokat írt le ebben: ,,Megtörténhetett a magyar országgyűlés házában nyílt ülésen, hogy a magyar nép egyik képviselője felkiálthatott: – Inkább uralkodjék Németország Magyarországon, mint a zsidók! – És ez a fráter még máig is beléphet a magyar biztonság legszentebb várába!” (55) Majd Szabó Dezső azzal folytatta, hogy az illető azért gazember, mert eszébe sem jut, hogy esetleg meg lehetne kísérelni, hogy magyar legyen valaki, ha épp nem zsidó vagy nem sváb. – Mindezt akkor, amikor egyesek a Magyarországot bekebelezni készülő Németországot éltették. – Aztán valami iszonyatos következett. Úgy gondolja, hogy negyedszázados antiszemitizmusa talán nyújt annyi garanciát a miniszterelnök számára, hogy filoszemitizmusát úgy-ahogy lenyelje. Itt megint visszatért arra a per fráter honatyára, aki azt mondta: zsidók leszünk vagy németek. Majd így folytatta: ,,Mi lesz, ha a végképp elkeseredett, altisztnemzetté degradált magyarság elmegy Genfbe a Népszövetség megvékonyult árnyékához: kérni: hogy a Trianontól magyarnak hagyott Csonkamagyarországon adják meg a magyar többségnek legalább a kisebbségi jogot!” (56) Aki ilyen bitang iróniával gúnyolódott a hatalommal, az szent ember volt. 55

Lukácsék érvei itt elfogynak! Esetleg egy ponton rágódhatnak. Most figyelj! Lehet, hogy nem tudod! Most hallod tőlem a legszebbet! Voltak azok a bizonyos Áprilisi tézisek. Lenin írásáról beszélek. Ugyanezzel a címmel Lukács és Hidasék (57) a harmincas években helyre rakták a magyar irodalmat. (58) Most figyeld meg a bűnösség fokát. Moszkvából nézve 1931-ben az egész magyar irodalom bűnös volt. A legkisebb bűnösök… Nem tudom pontosan milyen elnevezést is adtak ennek, de az utolsónál el fogsz ájulni. Amikor először olvastam, azt mondtam, ez nem lehet igaz. Tehát a legkisebb bűnösök a rohadt nagypolgár stricik: Molnár Ferenc (59) és vidéke. Bűnösök nem tudom miben – újra el kellene olvasnom –, de nagyon bűnösök, még bűnösebbek – második helyen – a népi írók, mert orruknál fogva vezették a népet. Ezek nagyobb bűnösök, mint a rohadt nagypolgár stricik. A harmadik, még náluk is bűnösebb kategóriába már csak egy személy tartozik. Most figyelj, és ha tudod, fejtsd meg ezt a formulát nekem: szociálfasiszta, aki nem más, mint Kassák Lajos (60). És most feladok egy nagyon nagy kérdést! Legnagyobb bűnösként, fasiszta címszó alatt ki szerepel? Egy ember! – Hidas Antal nevét említetted? – Igen. – Akkor József Attila. – Igen, József Attila. A legnagyobb élő bűnös 1931-ben József Attila. Mi vezérelte őket ebben? Merem állítani, hogy Molnár Ferencék sem voltak bűnösök. Ők olyan írók voltak, amilyenek. Sőt Molnár Ferenc nagyon jó drámaíró volt. Annak idején Szabó Dezsőék meg a népi írók hatására én is nagypolgárnak, rohadt körúti polgári írónak tartottam. De szeretnék ma olyan darabokat látni, amilyeneket Molnár Ferenc írt. Ez az igazság, a többi csak duma. A mázok és gőzök idővel lehámlanak az emberről, s élete alkonyán igazságos lesz. Molnár Ferenc úgy tudott írni, hogy nem igaz. A színészek mennybe mentek a szerepeivel. Író volt, és a legkisebb bűnösök egyike. De hogy József Attila miért volt a legeslegnagyobb bűnös? Mit jelent az, hogy szociálfasiszta? Volt egy ilyen formula abban az időben. – Most is van, legalábbis a kínaiak néhány éve még ilyeneket mondtak az oroszokra. Visszatérve Kassákra, érdekes alakja a magyar irodalomtörténetnek. – Rendíthetetlen, furcsa ember volt. Nem igazán jó író nekem. A formalizmusát nem tudom szeretni. Az önéletírása viszont nagyon jó. – Az Egy ember élete? – Igen, később ügyeskedő nyugati formákkal bajlódott, és elbaszta az életét. Az emberi tisztessége azonban makulátlan volt. A kommunisták szintén nagyon nagy embernek tartották, de nem volt hajlandó belépni a pártba. Inkább szociáldemokrata volt, bár nem tudom mit jelentett a szociáldemokrácia a két háború között, majd a háború után. Semmiképpen nem azt,

56

amit a 19. század végén. Nem volt igazi szociáldemokrata, a kommunistáktól pedig – mint mondtam – mindig elhatárolta magát. Ez köztudott. Hogy mit értett Kassák szocializmus alatt, megmondom őszintén, nem tudom kivenni az írásaiból. Mintha nem tudományos, teoretikus szocializmus lett volna az övé. – Ösztönösnek mondanám. – Semmilyen irányzat mellé nem tette le igazán a garast. Ez a késői szociáldemokrácia pedig nekem már egy kicsit hamvába holt valami. A 19. század végén és a századfordulón még lehetett jelentése, de az én időmben nekem már semmit nem mondott. A háború után azok léptek be a szociáldemokrata pártba – jóllehet azelőtt életükben nem voltak semmilyen pártban –, akik kommunisták nem akartak lenni, a kisgazdapártba pedig nem volt pofájuk belépni, mert semmi közük nem volt a parasztsághoz. Így jelentkeztek a szociáldemokrata pártba. Például értelmiségünk rendkívül jelentős részének semmi köze nem volt a szociáldemokráciához, a századforduló szociáldemokráciájához, mégis ott kötöttek ki. Negyvennyolcban aztán egy részüket kiszórták, a másik részüket meg bevették az MDP-be. – Az 1948-ban a szociáldemokrata és a kommunista párt egyesülésével létrejött MDP-be, a Magyar Dolgozók Pártjába. Aki bennmaradt, kommunista lett, a szociáldemokrata pártba lépés időpontját pedig elismerték a munkásmozgalmi múlt kezdetének. – Nem tudom mikor milyen szempontok vezették a kommunistákat, kit szórtak ki a pártból és ki maradt benn? Hanem már az előbb akartam kérdezni, amikor Tamás Pistáról beszéltünk, hogy jó anyagot írt? (61) Nem arra gondolok, hogy szépet, hanem mint írás, szerinted jó? Érdekelne a véleményed! – Tetszik a cikk, de nem az átlagnépnek íródott. Okos, jó gondolkodású értelmiségi írása. – Szerintem nagyon okos. Egyszer majd előkerítem a könyvét, megvan nekem. Több jó írás van benne, de a Füst Milánról írott esszéje, inkább humoreszkje fantasztikus. Márai a legjobb pillanataiban írt olyat. A megjelenésekor külön gratuláltam neki. Amikor még Pesten éltem, nagyon jóban voltunk. Most már keveset dolgozik, lenn él valahol a Balatonnál. Neki van igaza. Én se szeretnék visszamenni Pestre. – Badacsonytomajon él, onnan küldi írásait a különböző lapoknak. – Ismerte az írókat, mert ötvenhat után, '57-’58-tól vagy tíz éven át ő szerkesztette a Népszabadságnál a versrovatot. (62) Akkor lettünk nagyon jóba húsz, inkább huszonöt éve. Tíz év után átadta a rovatot valakinek, majd jött E. Fehér, akit nagyon nem szeretek.

57

Közben Pándi (63) is vezette a rovatot, aki furcsa mód nagyon torz ember, nem szeret senkit. De engem a maga torzságában is kedvel, mert valamiért kellek neki. Egyszer azt mondtam, nem akarok úgy meghalni, hogy Potykával (Pándi Pállal – Á. Z.) ne beszéljek (64). S akkor azt mondanám neki: ,,Potyka, nézz a szemembe! Mit szeretsz te rajtam? Vagy ha nem szeretsz, akkor miért csinálod ezt velem"? Pándi nem őszinte ember, ezért a kérdésemre nem adna egyenes vagy akár humoros választ sem, hanem egy ideologizáló, húszezer mondatból álló tömkeleget, aminek meghallgatásába vagy elolvasásába belefáradnék. Ugyanis teljesen humortalan. Azt hiszem meg tudtam fejteni a miértjét, hogy miért szeret. Lenyomozta az én filoszemita múltamat – amit nem volt nehéz megfejtenie –, és mindent a helyére tett. Ezért néha behunyja a szemét. – E. Fehérrel milyen a kapcsolatod? – Vele nem vagyok hajlandó szóba állni. Két hete vagy mikor megjelentették egy versemet. Még nem láttam. Valaki szólt, hogy a Népszabadságban benne van egy nyolcsorosom (65). Tudom, hogy E. Fehér átnézte – a Potyka írta nekem. E. Fehérrel nem vagyok hajlandó levelezni se. Nem állok vele szóba, Ungvárival és Rényivel együtt, nem tudom őket elfogadni. Ők a maguk módján éjjel-nappal olyanokat mondanak, ami Németh Lászlón és Szabó Dezsőn csattan, ami magyarra lefordítva büdös magyarozás. Kijelentik, hogy a László ,,ott már megint tévedett”, s a végén nem tudom, hogy mi marad belőle? Szóval nagyon nagy író Németh László, csak örökké tévedett. Lehet nagy író valaki, ha egy életen át tévedett? Én ezt már nagyon unom! Rendben, László mélymagyar elmélete – amit a Kisebbségben című munkájában írt – baromság. Nem is volt elmélet, egy sikerületlen könyv az egész. De ezt éjjel-nappal felhánytorgatni neki? – Ez valóban nevetséges. Egyszer el kell vagy lehet mondani, de lovagolni rajta stílustalan. – Németh László írásának előzménye, hogy az általa nagyon utált Szekfű Gyula körkérdést intézett az írókhoz ,,Mi a magyar?” címmel. Erre Németh László nem cikkel, hanem egy egész könyvvel válaszolt. – Ez a Kisebbségben… – Igen, és ebben leírta, hogy szerinte mi a magyar. Néhány éve, amikor nem értettem, mi az anyjuk picsája bajuk van ezeknek a Kisebbségben-nel, vettem a fáradságot és elolvastam. Hűha – mondom –, így eltájolódni! Helyenként én magam is felszisszentem. Érdekes, ifjon nem vettem észre, mert amit mondott, akkoriban az nekünk szentírás volt. Mint említettem, újra olvasva helyenként felszisszentem. Jelesül amiatt, hogy különös módon faji alapra helyezkedve, furcsán szelektál. Én magam is úgy vagyok: hűha. Ellenei, akik mérhetetlenül gyűlölik, nem szomorúak attól, hogy László itt tévedett, hanem örülnek neki. Mert egyébként is gyűlölik. Ott, ahol Lászlónak igaza van, azt sem bírják elviselni. Azon lovagolnak, ahol valóban sebezhető. 58

A Kisebbségben olvasása közben rájöttem: két dologhoz önveszélyes hozzányúlni, a zsidókérdéshez és a magyar kérdéshez. Annyi veszély lehetősége van benne, hogy nem igaz. Lászlót csupa jóhiszeműség vezeti végestelen végig, és közben baklövések halmazát követi el. Nem hitlerájos faji alapon közelít a kérdéshez, mégis oldalvájszt fasizmust emlegetnek. Nem mondják ki, de sejtetik. Néhány hónapja Ungvári úr nekirontott Németh Lászlónak az Élet és Irodalomban (66). Sükösd óriási cikkben válaszolt neki, nagyon jó az írás. (67) Ungvári meg merte ezt csinálni! Sándor Ivánnak – aki nagyon becsületes zsidógyerek – megjelent egy könyve Németh Lászlóról. – Egy esszé-kötet, A Németh László-pör címmel. – Úgy van, Ungvári ennek kapcsán gurult be, de – mint említettem –, Sükösd helyre rakta őt. Ungvári erre válaszolni sem mert. Ungvári kis híján lehitlerjugendezte Németh Lászlót. Gyalázatos módon félig idézett tőle egy mondatot, nevezetesen, hogy László azt írta: ,,Hitler atya”. Csakhogy ő ezt gunyorosan mondta. Sükösd az említett cikkében kiegészítette a mondatot, vagyis hozzátette a másik felét, s ezzel leleplezte Ungvári csalását. (68) – Mester! Mennyiben zsidókérdésről van itt szó? – A Németh László-ügy, meg a Szabó Dezső-ügy egyesek rossz közelítése a zsidókérdéshez. Keserű dühömben egyszer nagyon durva kijelentést tettem rájuk Pesten. – Megismételnéd? – Nem, hagyjuk. Ez volt az utolsó nagy megnyilatkozás az újságíró klubban – mert ott mondtam. Akkor szóltak nekem, hogy gyorsan tűnjek el Pestről, így jöttem el, hatvanhétben. Többek között Papp Zsolt (69) szólt, aki állandóan írt az ÉS-be. Nagyon okos fiú volt, ifjú éveimben közel álltunk egymáshoz. Ha két hónapig még Pesten maradok, akkor Alsó-Novoszibirszkben kötök ki. – És akkor megírhattad volna Markovits Rodion Szibériai garnizonjának a folytatását. A világirodalom gazdagabb lett volna egy remekművel. – Megtörténhetett volna, mert akkoriban már nem bírtam türelemmel ezeket a magyar gyalázásokat. – Mennyiben találkozott ez a hivatalos kultúrpolitikával? – Nem adták ki, hogy Németh Lászlóékat gyalázni kell. Magánszorgalomból tették. Aczéléknak akkor már nem állt érdekükben Németh Lászlót szidni. Addigra, a hatvanas évek végére bőven meghaladták Lukács stílusát, aki az írta Szabó Dezsőről, hogy ő volt – Hitlert és Mussolinit is megelőzően – a világtörténelem első fasisztája. Arról a Szabó Dezsőről, aki – mint mondtam – megmentett bennünket, a mi ifjúságunkat attól, hogy Hitler uszályába kerüljünk, meg Szálasi vagy Gömbös (70) uszályába.

59

– Szabó Dezső már elment, Németh László is. Őket már nem zavarja ez a szemlélet. De te itt vagy és alkotsz. Nem lehet egyszerű ilyen körülmények között verset írni. Nem elég a hatalmat kijátszani, még erre is tekintettel kell lenni. – Be kell neked vallanom, a nagy tömeg igazán még mindig nem vett észre. E. Fehérék és vidéke, nem is annyira E. Fehér személyesen, hanem Szerdahelyi (71) és legszűkebb köre menet közben fokozatosan változtak velem szemben. Támadást is szerveztek ellenem – rendkívül rosszul, mert a képességem körül támadtak. Jelesül, hogy az egyik legnagyobb versemet tűzték ki céltáblául. Nem tudom miért épp az egyik legjobb antináci versemet szemelték ki, ami nagyon nagy antináci vers. Ezek után már nehéz váltaniuk. Hiszen több, mint fél éve megjelent a kötetem, (72) és azóta hallgatnak. Most már nem lehet azt mondani, hogy ,,jaj, elvtársak, eltoltuk, nem a képességeivel van baj, hanem a politikumával”. Ha ezt most kijelentenék, akkor azt kellene beismerniük, hogy az orruknál fogva vezettem őket.

60

JEGYZETEK (1) Simonyi Imre: Különvélemény, Budapest, 1986. 408-414. o. (2) Jámbor István (1913-2006) a városi pártbizottság első titkára Gyulán 19581975 között. (3) Pünkösti Árpád (1936-) újságíró visszaemlékezése szerint őt bízta meg a Népszabadság Simonyi Imre vétkeinek kiderítésével. Amikor megkereste a költőt, ezzel fogadta: ,,Maga a BM-ben dolgozik?” (Vasalt ruha mángorolva * Meghúzom magam, Budapest, 1989. 100. o., illetve A kor szerelme, Budapest, 1997. 42. o.). Nincs adatunk arra nézve, hogy az állambiztonsági szervek részt vettek a vizsgálatban. (4) Gosztonyi János (1925-1985) a Népszabadság főszerkesztője (1965-1970), majd művelődési miniszterhelyettes és oktatásügyi államtitkár (1970-1980). (5) Simonyi Imre 1944-ben megszökött a katonaságtól, ezért hadbíróság elé állították, de sikerült kimagyaráznia magát, és a bíró halálbüntetés helyett szabadon engedte. (6) A kőhídnál lévő egykori Ifjúsági presszóról van szó, ma a Lidó étterem működik a helyén. (7) Tamás István (1932-1998) újságíró, író, a Népszabadság munkatársa, egy időben kulturális rovatvezető-helyettese. (8) E. Fehér Pál (1936-) újságíró, kritikus, évtizedeken keresztül a Népszabadság munkatársa. (9) Kohán György születésének 75. évfordulóján a Békés Megyei Népújság kétoldalas megemlékezést közölt a Kossuth-díjas festőművészről. Ebben jelent meg Simonyi Imre három verse: Kohán György, Négysoros, Holdvilágnál. Ötvenhat óta először volt olvasható Simonyi-vers a megyei lapban. (Békés Megyei Népújság, 1985. február 23. 8. o.) (10) Enyedi G. Sándor (1924-1986), politikus, újságíró, 1954-66 között Gyula város tanácselnöke, 1975-től 1985-ig a Békés Megyei Népújság főszerkesztője. (11) Zoltai Dénes (1928-) zeneesztéta. (12) Básti Lajos (1911-1977) színművész, Kossuth-díjas, Kohut Magda (1928-) színésznő, Jászai Mari-díjas, Sütő Irén (1926-1991) színésznő, Bodor Tibor (1921-2000) színművész. (13) Havasi István (1936-1993) művelődésszervező, a Gyulai Várszínház igazgatója. (14) Sütő József őrnagy, járási-katonai főelőadó volt Gyulán – adatai nem ismertek. (15) Balogh Imre a városi pártbizottság kulturális-művészeti életéért felelős vezetője – adatai nem ismertek.

61

(16) Vidó István (1931-) politikus, hivatalnok. 1957-66 között Gyula város tanácsának VB titkára, 1966-tól 1976-ig tanácselnök Gyulán, 1976-tól 1991es nyugdíjba vonulásáig a Békés Megyei Illetékhivatal vezetője. (17) A közleményt nem találtuk meg a megyei lapban. (18) Kollárik János újságíró – adatai nem ismertek. (19) Cserei Pál (1915-1995) újságíró, 1959-62 között a Békés Megyei Népújság felelős szerkesztője, 1962-től 1975-ig a lap főszerkesztője. (20) A történetre a gyulaiak másként emlékeznek. Simonyi Imre ragaszkodott ahhoz, hogy a szabadtéri színpadon tartsák meg a költői estet. Ezt azonban Havasi István és a pártbizottságon dolgozó, a kulturálisművészeti életért felelős Balogh Imre – ismerve a költővel szembeni általános ellenszenvet – kockázatosnak tartották. Attól féltek, hogy a közel ezer férőhelyes szabadtéri színpadot nem töltik meg az érdeklődők és ők ,,égnek” a fővárosi művészek előtt. Ezért azt javasolták, hogy kisebb nézőterű helyen tartsák meg az estet. Amikor Havasi közölte a végleges döntést Simonyival, a költő a városközpontban mások szeme láttára nyilvánosan leköpte őt. Ennek ellenére Havasiék később a Várszínházban nagy sikerű költői estet rendeztek Simonyinak, amelyre telt házat biztosítottak. (21) Erdődi Lajost (1902-1970) 1947. január 31-én hurcolták el a lakásáról, majd Budapesten átadták a szovjet állambiztonsági szerveknek. A Vörös Hadsereg katonai törvényszéke tíz évi javító-nevelő munkára ítélte, amit a Gulagon kellett letöltenie. 1955. november 25-én térhetett haza. (Rózsás János: Gulag lexikon, Budapest, 2000. 89. o.) (22) Erdődi Lajost 1946. augusztus 17-én mentették fel a vádak alól. (Alföld, 1946. augusztus 25. 2. o.) (23) Többek között azzal vádolták, hogy a debreceni hadtestnél feljelentette Ehrenfeld Györgyöt, amiért angol rádiót hallgat és lázító kijelentéseket tesz. (Alföld, 1945. június 28. 2. o.) (24) Az igazoló bizottság 1945. június 23-án hallgatta meg Erdődi Lajost. Bűnösnek találták, ezért azonnal őrizetbe vették. (Alföld, 1945. június 28. 12. o.) (25) Blanár László (1890-1952) az MKP, majd az MDP városi elnöke, ,,A szegények orvosa”. Meghasonlott a kommunista párttal és öngyilkos lett. (26) Alföld, 1945. november 11. 2. o. (27) Az eurokommunista a kommunizmus reformista irányzatának képviselője. Az európai kommunista pártok az 1970-es és 1980-as években eltávolodtak a Szovjetuniótól, és újrafogalmazták a programjukat. Törölték a proletárdiktatúrát mint célt, újragondolták az állam, a hatalom és a forradalom szerepét. Leszögezték, hogy a forradalom a lenini 62

útmutatásokkal ellentétben csakis békés, demokratikus, legális és fokozatos lehet. (28) Mahó Dénes ügyvéd – adatai nem ismertek. (29) Hraskó Gyula (1900-1971) gyulai ügyvéd, majd Békés megyei főjegyző, 1956 után a Legfelsőbb Bíróság bírája. Erdődi Lajos jó barátja volt. Amikor a harmincas években Erdődit eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától, neki adta át a praxisát. Kapcsolatuk a későbbiekben megromlott, mert Hraskó szerint 1943-ban a sok rendőrségi zaklatás és letartóztatás során Erdődit beszervezték. Hraskó 1944-ben az Ideiglenes Kormánynál tiltakozott a gyulai svábok kitelepítése ellen, 1956 után pedig közben járt több Kistarcsára internált gyulai – köztük Simonyi Imre – hazahozatala érdekében.(Erdődi Lajos, a szegények ügyvédje, In: Árpási Zoltán: Az elkésett város, Arad, 2004. 217. o., Guti Sándor közlése) (30) Ember Gedeon jegyzeteiből: Elég legyen (Alföld, 1945. június 28. 4. o.) (31) Simonyi Imre emlékezetében az igazoló bizottsági meghallgatás és a tárgyalás időpontja ,,összecsúszott”. Jegyzete az igazoló bizottság ülése után készült. A cikkben a meghallgatásról nem esett szó, a költő általánosságban fogalmazott, a sorozatos és gyakran megalapozatlan felelősségre vonás ellen emelt szót. (32) Az Alföld című lapban megjelent közlemény: ,,Értesülésünk szerint dr. Erdődi Lajos gyulai ügyvédet az államvédelmi osztály őrizetbe vette és felszállította Budapestre. Az ügy szálai Budapestre vezetnek. További őrizetbevételek várhatók. A rendőrség a nyomozás érdekében bővebb felvilágosítással egyelőre nem szolgálhat.” (Alföld, 1947. február 2. 6. o.) (33) Markovits Rodion (1884-1948) író, újságíró. (34) Még három regénye jelent meg: Aranyvonat (1929), Sánta farsang (1933), Egy öreg partizán naplója (1945). (35) Csak a Rodion felvett név, eredetileg Markovits Jakabnak hívták. (Magyar zsidó lexikon, Budapest, 1929. 576. o.) (36) Kiss László (1940-) könyvtáros, 1977-79 között a gyulai Mogyoróssy könyvtár igazgató-helyettese. (37) Nemes Nagy Ágnes (1922-1991) író, költő, műfordító, Kossuth-díjas. (38) Simonyi Imre az Előszóban elöljáróban leszögezi, hogy számára Gyula az ,,Illetékeseket” jelenti. Majd beismeri, hogy nem illik bele a városképbe, azaz az ,,Illetékesek” szellemi és erkölcsi képébe. Ezért a gyarlóságáért pardont soha nem kért. Ugyanakkor miután keletkezésében az ,,Illetékesek” vétlenek, ezért fölösleges pirulniuk miatta a ,,Múlt, a Jelen s a Jövendő színe előtt”. Az ,,Illetékesek” azonban nem csak a keletkezésében vétlenek, hanem az életben-maradásáról sem tehetnek, sőt kifejezetten tehetetlenek. Mi több, 63

igazán minden tőlük telhetőt elkövettek néhaivá-válása érdekében. ,,E tárgyban tehát a várost (,,Illetékeseket”) semmiféle mulasztás nem terheli. Sőt!” (Simonyi Imre: Gyulai krétarajzok, Budapest, 1978. 5-6. o.) (39) Szabó Dezső: Az egész látóhatár, Budapest, 1991., 96. o. (40) Szállási Árpád esztergomi orvosról van szó. A doktor, bár több kötete jelent meg, és számos íróval-költővel – köztük Simonyi Imrével – tartott kapcsolatot, Szabó Dezsőről nem írt könyvet. Elmondása szerint a Ludas Mátyás Füzetek legjobb mondatait kigyűjtötte és megküldte – mások mellett – a gyulai költőnek, aki mindig levelezőlapon mondott köszönetet értük. Az idézett mondat forrására az orvos nem emlékszik. (41) Herczeg Ferenc (1863-1954), író, újságíró, a két világháború közötti időszak népszerű regényírója. (42) Szekfű Gyula (1883-1955) történész, publicista. (43) Szabó Dezső: Az egész látóhatár, Budapest, 1991. 887. o. (44) Az idézetet nem találtuk Szabó Dezső: Az egész látóhatár (Budapest, 1991.) című kötetben. (45) Az egész látóhatár című kötetben ilyen címmel nem jelent meg tanulmány. Ellenben az 1923-ban közölt A munkásság című írásában Szabó Dezső foglalkozik a szociáldemokrácia kérdéseivel és utal a két forradalomra is. Ebben többek között a következőket írja: ,,Tekintsük múló történelmi laboratóriumnak ezt a forradalmat, hol néha túlmerész, néha nem nagyon szakértő emberek nagy történelmi ideákkal kísérleteztek.” (Szabó Dezső: Az egész látóhatár, Budapest, 1991. 219-220. o.) Simonyi Imre valószínűleg erre a tanulmányra utalt, s ennek a mondatnak a lényege maradt meg az emlékezetében. (46) Szabó Dezső: A végzet ellen (Hungarizmus és halál). In: Az egész látóhatár, Budapest, 1991. 438-482. o. (47) Szabó Dezső: Az egész látóhatár, Budapest, 1991. 196. o. (48) A pontos szöveg: ,, – Mi is az az antiszemita, Fekete sógor – kérdezte a templombíró, – Mert mindig hallom emlegetni. – Hát az olyan ember sógor, aki a zsidóra dühösebb - mint köllene. Azt nevezik antiszemitának.” (Nincs többé ,,egyhangúság”, In.: Mikszáth Kálmán: Anekdoták I. kötet, Budapest, 1930. 180. o.) (49) A idézetet nem találtuk Szabó Dezső eddig megjelent műveiben. (50) Kállay Miklós (1887-1967) politikus, 1942-44 között Magyarország miniszterelnöke. (51) Bárdossy László (1890-1946) politikus, 1941-42 között Magyarország miniszterelnöke, 1946-ban mint háborús bűnöst halálra ítélték és kivégezték. (52) Bálint György (1906-1943) író, újságíró, publicista.

64

(53) Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944) politikus, publicista, a II. világháború végén a németellenes fegyveres felkelés megszervezésének irányítója. A nyilasok 1944 karácsonyán Sopronkőhidán kivégezték. , (54) Darányi Kálmán (1886-1939) politikus, 1936-38 között Magyarország miniszterelnöke. (55) Szabó Dezső: Az egész látóhatár, Budapest, 1991. 67. o. (56) Szabó Dezső: Az egész látóhatár, Budapest, 1991. 68. o. (57) Hidas Antal (1899-1980) író, költő, Kossuth-díjas, 1926-59 között a Szovjetunióban élt, majd hazatért. (58) Az áprilisban jóváhagyott szöveg valójában A magyar proletárirodalom platformtervezete címmel jelent meg a moszkvai Sarló és Kalapács 1931. júniusi számában. A közleményt a Moszkvai Proletárírók Szövetsége Magyar szekciójának megbízásából heten írták alá, köztük Hidas Antal. A nyilatkozatot az aláírók egyike, Matheika János fogalmazta. Lukács György nem szerepelt az aláírók között, sőt támadta a szintén 1919-es Komját Aladárral együtt. A platformtervezet Molnár Ferencről nem tesz említést. A szerzők a IV. fejezetben foglalkoznak a magyarországi írókkal. A Simonyi által idézett rész pontos szövege: ,,Háy Gyula, Kodolányi, Illyés Gyula a válságba jutott kispolgári intelligencia írói, akik a proletariátussal időnként kacérkodnak. Egy másik része a szociálfasizmus (Kassák) és fasizmus (József Attila, Simon Andor) táborában keresi a kivezető utat. Egyrésze még mindig a kispolgári humanizmus tehetetlenségét és vérszegénységét makogja (Farkas Antal, Várnai Zseni, Szakasits Árpád, Szélpál Árpád), másrésze expresszionista szóvirágokon, elvont általánosságokon, vallásos misztikumokon kérődzik (Ember Ervin, stb.). Úgyszólván semmi jelentőségük sincs azoknak a fiatal kispolgári íróknak, akik a kivénhedt »Nyugat« epigon-gárdáját alkotják.” (József Attila összes művei 3., Budapest, 1958. 429-439. o.) (59) Molnár Ferenc (1878-1952) író, hírlapíró, sikeres színpadi darabok szerzője. (60) Kassák Lajos (1887-1967) költő, író, festő, a magyar avantgarde művészeti irányzatok vezéralakja, Kossuth-díjas. (61) Utalás Tamás István kritikájára, amelyet Simonyi Imre Különvélemény címmel megjelent verseskötetéről írt. (Tamás István: Az olvasó vasárnapja, Simonyi Imre válogatott verseiről, Békés Megyei Népújság, 1987. január 17. 9. o.) (62) Valójában kulturális rovatvezető-helyettes volt. (63) Pándi Pál (1926-1987) irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. (64) Erre már nem kerülhetett sor, mert az interjú felvétele után pár nappal, 1987. január 19-én Pándi Pál váratlanul elhunyt. 65

(65) Simonyi Imre: Parabola, Népszabadság, 1986. december 31. 16.o. (66) Valójában egy évvel korábban. (Ungvári Tamás: A ,,Németh László pör” margójára, Élet és Irodalom, 1986. március 14. 5, 8. o.) (67) Sükösd Mihály: Németh László körül – Vita Ungvári Tamással, Élet és Irodalom, 1986. április 4. 5. o. (68) Ungvári Tamás másfél kolumnás cikkében Hitler atya alcím alatt Németh Lászlót idézi: ,,Nem gúnyolódom hát – írja Németh László az Ember és szerepben –, csak az igazságot mondom, amikor a mi falukutató mozgalmunknak, ha nem is az atyjává, de a felszabadítójává Hitlert teszem. Ha 1933 telén, ami könnyen megeshetett volna, nem Hitler, hanem a berlini kommunisták győznek – 1933 őszén a magyar irodalmi világ aligha siet az ormánsági magyarok sorsán megrendülni. Hisz’ még a ,magyarság’ szó is száműzött volt odáig. Fiatal íróink nemzete a proletariátus volt…” Sükösd Mihály kétharmad akkora terjedelmű válaszában ,,Hitler atya?” alcím alatt a következőket írja: ,,Ungvári nem kevesebbet állít, mint hogy Németh László Hitler uralomra jutásából eredezteti a magyar falukutató mozgalmat. Ennek bizonyítására néhány mondatot idéz Németh László egyik önéletrajzi írásából. Elmulasztja azonban tovább idézni az adott szöveget. Mert akkor kiderülne, miként vélekedett valójában Németh László. A tényből, hogy Németország a weimari köztársaságból Hitler birodalmává lett, ő azt szűrte le: a veszély közeledése szükségképpen sürgeti a szőnyeg alá söpört magyar társadalmi problémák megoldását. (…) … Németh László egyetlen színvonalas marxista bírálója nem vetemedett olyan ízetlenségre, hogy »Hitler atyát« emlegette volna Németh László nemzőjeként.” (69) Papp Zsolt (1944-1992) szociológus. (70) Gömbös Gyula (1886-1936) németbarát politikus, 1932-től haláláig Magyarország miniszterelnöke. (71) Szerdahelyi István (1934-) esztéta, kritikus, szerkesztő, 1984-89 között a Kritika című havilap főszerkesztője. (72) Simonyi Imre: Különvélemény (válogatott versek), Budapest, 1986.

66

ÖTVENHAT IGAZSÁGA – Történelmi időket élünk. Jelentős, mondhatni forradalmi történések zajlanak a Szovjetunióban. Talán igazabb kor jön el, ahol őszintén, gyanakvás nélkül lehet majd beszélni a világ dolgairól. – Néhány ezer évvel ezelőtt kellett volna észhez térni, a hazudozást mindörökre beszüntetni. Tudniillik az sehova se vezet, illetve oda vezet, ahol e percben a világ van. A hazugság nem a mi korunkban kezdődött. Egy kicsit korábban. Hogy a világrekordot e tekintetben a 20. század javította, az más kérdés. Egyik hazugság felülírta a másikat. – A történelem ezek szerint hazugságok sorozata. Meddig lehet hazudni? Örökké? – Nem, nem lehet tovább hazudni! Illetve nem szabadna. És mégis, szemrebbenés nélkül hazudnak. Most itt van, ami Moszkvában megy. – A Gorbacsov-féle átalakításra gondolsz? – Igen. Persze nagyon nehéz orosz fejjel gondolkodni, tudniillik az orosz fej nem hasonlít semmilyen más fejhez. Ha az, amit ez a fickó vagy a környezete most csinál máshol történne, akkor elég pontos korleletet tudnék adni. Nagyon nehéz, de azért így is azt mondom, amit tesz, Szaharovval (1) bezárólag, az valamiféle tehetetlenség. Itt nem arról van szó, hogy az orosz agyak kinyíltak, mert azokra még ma is rávetül a sztálini árnyék: Rettegett Iván és Sztálin árnyéka meghágva Marx eszméi által – ez nagyon cifra ügy. Ebből olyan hibrid áll elő, hogy időnként például Szaharov hazamehet Moszkvába, és ennek az ügynek nincs folytatása. Egy normális országban ennek folytatása a forradalom és a rendszer bukása lenne. Ötvenhatban ez történt nálunk. – Aminek előzményeként Rákosiék (2) arra kényszerültek, hogy engedjenek, mert belátták, ahogy addig ment, úgy nem mehet tovább. – Igen, de ez az ország a századok során szabad is volt, annyira szabad, hogy volt igénye a szabadságra. Amennyire informált vagyok – és nem vagyok túl rosszul informált –, az orosz átlagembernek mindenre van igénye, kivéve a szabadságot. Mert életében soha nem volt szabad. – Előbb cár atyuska telepedett rájuk, aztán Leninék. – Miért ment hallatlanul könnyen a Cseka megszervezése? Mert nem a semmiből szervezték. Ohrana volt a híres szerv neve cár atyuska alatt? – Igen, így nevezték a cári titkosrendőrséget, ebből lett Leninék alatt a Cseka, majd GPU, OGPU, NKVD, később pedig a KGB. – A Cseka tehát a cári titkosrendőrség egyenes ági folytatása. Lenin első dolga lett – lévén, hogy törpe kisebbségben voltak a proletárok és a profi forradalmárok –, a Cseka felállítása, amit az a később sokat átkozott Trockij (3) szervezett meg, mégpedig gyorsan.

67

– Dzerzsinszkij (4) nevéhez fűződik a Cseka megszervezése, ő is irányította egészen 1924-ig. – Trockij viszont megnyerte nekik a polgárháborút, amit időnként szeretnek elfelejteni. Állítólag nagyon jó hadvezér volt. – Igen, de a forradalom után, 1929 januárjában a GPU a Szovjetunió elhagyására kényszerítette, lényegében száműzték, majd 1940-ben a generalisszimusz (5) Mexikóvárosban meggyilkoltatta. – Megkérlek, egyszer majd mesélj nekem bizonyos dolgokról! Tudod mire lennék kíváncsi? Például arra, mi lett volna, ha Marx legalább öt napra hatalomra kerül. Mit csinált volna? – Nehezen tudnék rá válaszolni, mert a történelemben nincs olyan, hogy ha… – Rendben, de amit most kérdezek, azt tényleg komolyan kérdezem: a proletárdiktatúra marxi terminológia? Nem vagyok biztos benne. Szerinted ő mit értett alatta? A műveiből mi derül ki? Mi az, hogy a proletáriátus diktatúrája – szerinte? Mert a sztálinit ismerjük. Aztán azt sem értem, hogy a bolsevikokban miért él Nyikolaj Nyikolajevics nagyhercegnél is nagyobb gyűlölet az általuk kuláknak nevezett módos parasztok iránt? – Marx vezette be a fogalmat a társadalomtudományba. A szocialista forradalom utáni időszakot nevezte így, amikor a proletariátus képviselői magukhoz ragadják a hatalmat a burzsoá uralom lerombolására. A többség uralma a kisebbség felett. Engels a Párizsi kommünt tartotta az első megvalósult proletárdiktatúrának. A marxi terminológiát egyébként Lenin továbbfejlesztette, s ennek során elvetette a parlamenti demokrácia létjogosultságát a proletárdiktatúrában. Ami a parasztságot illeti, ők a magántulajdon hordozói. A szegényparasztok és a középparasztok a kapitalizmusban a munkásosztály természetes szövetségesei, a szocialista forradalom győzelme után egységes szövetkezeti parasztosztállyá alakulnak át. A gazdag parasztokkal vagy kulákokkal más a helyzet, ők a parasztság kizsákmányoló rétegét képezik, ezért fel kell számolni őket. – Akiket húszéves koromban mi munkásoknak neveztünk, azok Marx idejében – még Németországban is – csak a kisebbséget alkothatták. Hiszen az európai államok mind parasztállamok voltak, tehát a munkásság számarányait tekintve kisebbségben lehetett. Sőt, az ipari munkásság még a 19. század hetvenes és nyolcvanas éveiben is kisebbségben volt. Ebben egészen biztos vagyok. Ha így volt, Marx már akkor a kisebbség diktatúrájában gondolkodott? Egyébként pedig Marx szerint az önálló iparos ember munkás vagy nem munkás? Mit csináljon az önálló iparos? Menjen vissza inasnak vagy menjen vissza gyári munkásnak, vagy mivé transzformálódjék át, hogy elfogadható ember, s ne osztályidegen legyen? – Bizony az iparos osztályidegen volt, a polgári gondolkodás és szemlélet megtestesítője, és hordozója, tehát ellenség. 68

– Ez borzalmas! Ifjúkoromban volt egy gyönyörű magyar szó: kézműves. A szó az iparos embernél többet jelentett, rangot adott. Gyulán Kohán szabó (6) például kézműves. Zseniális szabó, ez az élete és a lelke. Talán ő az egyetlen ilyen mániákus azok között, akiket ismertem. Eszelősen dolgozik, úgy mint egy művész. Az életét pazarolja rá. Neki ez örömet jelent, mert tudja, hogy ez a feladata. Nem értem mire jó az ilyen embereket megalázni. Tudjuk jól, mi lett az önálló iparosok és kiskereskedők sorsa, akik nem loptak, nem voltak harácsolók. Most jönnek a sokkal linkebb butikosok, akik nyomába se léphetnek a régi becsületes kiskereskedőknek, akik egy inast vagy egy felszolgáló kisasszonyt tartottak. A mostaniak – köztünk szólva – pernahajder senkik, akik nem szakemberek. De butikosnak lenni – napjaink terminológiáját használva – ,,menő” dolog, mert rá lehet sózni a bóvlit az emberekre. No nem a saját munkájukkal előállított árut, mert a ruhát Pesten varratják vagy Békéscsabán a legolcsóbb anyagokból, majd sokszoros áron hozzák forgalomba. Ez link dolog, ez nem rang. Ez nem az a bizonyos ,,Isten áldja a tisztes ipart”–szemlélet. Ez nem a tisztes ipar. A szocializmusnak sikerült ezt a linkséget kitermelnie. Ötven évvel ezelőtt az ilyenek nem állhattak volna meg a lábukon, az emberek szétrúgták volna őket. – Most már fordítanák vissza a folyamatot, de nem megy. A lélek veszett el, a munka erkölcse. – Így van. Nagy tévedés volt, hogy azokat a kis szatócsokat bántották. Még hallani is rossz, hogy azért tették, mert nem dolgoztak. Már hogyne dolgoztak volna. Ha betekintettél a boltjukba, azt láttad, hogy egész nap ott vannak, és szolgálják a kuncsaftot. Hogy miért kellett bántani őket, s helyette nagy áruházakat, közértet létesíteni, ahol semmit nem lehet kapni, nem tudom. – Mert a kiskereskedő is magában hordozta a kapitalizmust. – A lófaszt. – Valójában pedig örült, hogy megélt. – Így van, ezek a sarki szatócsok épp annyit tudtak keresni, hogy megéltek, családjukat el tudták tartani, az asszonynak nem kellett dolgoznia. Egyszerűbb, ha a feleség neveli a gyereket, mintha dolgozik. – Úgy gondolták, az lesz a jó, ha mindent nagyüzemesítenek. Csak egy dologról feledkeztek meg: egy száz férőhelyes étterem csak akkor kifizetődő, ha mindig telt ház van. A kisvendéglő öt-nyolc asztalára könnyebb telt házat szervezni. Ha nem sikerül, kisebb a ráfizetés, amit a családi költségvetés átmenetileg még elbír. – Valami itt csúnyán el lett baszva! – Tény, hogy elég nagy a baj az országban. – Engem gazdaságilag a legkevésbé érdekel a mostani helyzet. Én nem vagyok igényes. Nekem van annyi jövedelmem, hogy meg tudok élni, de biztosan van, aki rosszul él. Én erkölcsi vonalon látom a nagyon nagy bajt. Negyvenöt óta három ifjú 69

generáció nevelődött fel. A 45 évesnél fiatalabbakat az égvilágon semmi nem érdekli azon kívül, hogy az a bizonyos kis krumplipaprikás meglegyen. A jólétet, az autót, házat nevezem krumplipaprikásnak. Akinek van, az nem gondolkodik. A presszóban, a kocsmában a szomszéd asztalnál csak azt hallom: mit szereztél, mit buliztál ki magadnak, mit hoztál össze, mit tudtál eladni? Amiről én is tudnék beszélgetni, olyanról soha nem hallok. A huszonéveseinkről pedig már nincs is mit mondanom. Ez így nagyon sivár. – Számos oka lehet ennek. – Van egy furcsa, már berögződött ideám, jelesül a közoktatás-ellenesség. Mert ami nálunk folyik a közoktatás ürügye alatt, az tipikus marhítása az embereknek. Kezdődik a bölcsödében, folytatódik az óvodában. Amikor beiratkozik a gyerek, az óvodában még aranyos, mire kikerül onnan, már bele kell rúgni olyan hülye, mire pedig 14 éves, már nyugodtan fel lehet akasztani, mert gazember is. Most már lassan mindent az iskolára fogok, és a tananyagra. Én tulajdonképp beszüntetnék mindenféle oktatást ötven évre. – Ha nyilvánosan terjesztenéd ezeket a nézeteket, akkor téged akasztanának Mester! – A rádióban most erről beszélnek. Én pedig már tizenöt évvel ezelőtt meghirdettem ezt. Egy századfordulós amerikai zsidó filozófusnak, Arendt úrnak (7) megjelent egy óriási könyve. Ebben ugyanazt mondja, amit már tizenöt éve én is mondok. A kurva anyját! Ellopta tőlem! Ő nyerte meg a meccset, mert én itt a szobában csak pofázok. Meghirdette, hogy beszüntetné az írás-olvasás tanítását, mert Kolorádóban ő még ismert olyan gulyásokat és farmereket, akik nem tudtak írni, olvasni, viszont kápráztató módon értettek 100-200-500 féle dologhoz. Az ötlet tehát el van már tőlem lopva. Már nem én vagyok a nagy újító, hanem Arendt úr, s állítólag nagy a sikere a könyvnek. – Ha Arendt tanait követnénk, lenne a világban több milliárd 100-200-500 dologhoz értő analfabéta. – Egy tárgyat tanítanék, bár nem tudom, hogyan kell tanítani. Ítélőképességre tanítanék. E mellett két nyelvet oktatnék, a magyart és egy idegent, például az oroszt, hogy oroszul is legyen ítélőképessége a palinak. Egy glosszámban ezt így megírom. Tudniillik a tizennyolcadik században, a nagy párizsi forradalom agyalta ki az általános közoktatást. Az írás és olvasás tanítását tekintették fő kritériumnak. Tisztára jóhiszemű volt mindenki, persze, hogy nem tudhatták, ez hová vezet. Az első világháború tájára igazolódott be, és napjainkra teljes egészében kiderült, hogy írni-olvasni tudó analfabétáink vannak. Azelőtt tisztességes analfabéták voltak, akik egy adott súlycsoporton belül igen hasznavehető embereknek bizonyultak. A 18. század végén, a 19. elején valamit elmulasztottak: nevezetesen azt megnézni, ki olvas és mit. Nem azt, hogy tud-e olvasni? Ki olvas és mit olvas? Lehet, hogy a 70

te nemzedékedben még akadt néhány olvasó, de a mai huszonévesek között nem. A presszóban már egy Népsportot se látok a fiatalok kezében, ami igazán nem túlzott igény. Az én időmben kora délután megteltek a kávéházak. Ebéd után három és fél öt között a rohadt polgárok beültek a kávéházba. Anyut otthon hagyták a gyerekekkel, ők meg beültek sajtót olvasni. Minden kávéházban volt harminc újság, és minden asztalnál egy kávé vagy konyak mellett csendben folyt az újságolvasás. Hát nem a legrosszabb időtöltés. Ilyen volt a mihaszna polgárság. – Ezért bukott meg a rendszer, ültek a kávéházban és olvastak. – Egyszer még nagyon meg fogják bánni, hogy ilyen sommásan elintézték ezt a csúnyának nevezett polgárságot. Miközben ma már ott tartunk, hogy mindenki rohadék nyárspolgár óhajt lenni. Legalábbis afelé törekszik. Nem igazi polgár, nem rangos polgár, hanem a legrohadékabb, amit mi nyárspolgárnak nevezünk, spiessbürger. Az rohadt, valóban rohadt, az buta. Mindegyik. – Mert munkásként, nem munkásként többre vágyik, jobb életre, vagyonra. – Valamit nem értek. Proletárnak lenni egy ember számára nem lehet végcél. Ki akar belőle törni, márpedig ha ki akar belőle jönni, akkor az neki valamiért nem jó! Ha így van, akkor miért ő az uralkodó? Nagyon jól tudjuk persze, hogy soha, de soha a kurva életben nem uralkodott, mert azonnal a Cseka kezdett uralkodni helyette. Lenin nagyon vigyázott arra, hogy a proletár ne bajlódjék a hatalommal, mert az nem vezet jóra. Menjen csak vissza a gyalupadhoz, különben úgy szét rúgja a tökét, hogy a fene megeszi. Az uralkodásra ott a Cseka. Lenin ezt nagyon jól kiagyalta. Tulajdonképpen azért mégis csak belőle származik Sztálin. Sztálin nem a semmiből jött. Ezt már Lenin eltolta. – Sztálin a lenini csapat tagja volt, a nagybeteg Vlagyimir Iljics javasolta utódjának. Igaz, a halálos ágyán már érzékelte, hogy Sztálin despotikus tulajdonságokkal rendelkezik, ezért 1922 decemberében a bolsevik párt kongresszusához írt levelében – amit Lenin ,,végrendeleteként” ismerünk – lényegében megfontolásra javasolta Joszif Visszárionovics Dzsugasvili (8) leváltását a főtitkári beosztásból. Amit, mint tudjuk, nem tettek meg. – Nem tudom, mert ezen a téren nem mozgok otthonosan, de az is érdekelne, mennyi baklövés és hiba vezethető vissza Marxra. Nem tudom. Én nem bírtam a nyugati filozófusokat olvasni, köztük a németeket sem, és az úgynevezett idealistákat sem. Hegellel is úgy voltam – mert Hegelt olvastam, Marxot nem, jóllehet fiatal koromban már jelent meg ilyen-olyan brossura tőle –, hogy az ötszázadik oldalon derült ki számomra: ájultan fekszik a hatalom lábainál. Aki pedig ájultan fekszik a hatalom lábai előtt, az engem nem érdekel. A másik pedig: kétszáz oldal után derül ki, hogy amiről addig ír, arról azt akarja mondani, hogy az egy gyufás skatulya. Nekem ezt ne mondja. Miért kell ehhez kétszáz oldal? Ez a beteg német filozófia.

71

Mivel Marx német zsidó volt, nekem van egy érzetem: ő nem az angol munkásban gondolkodott. Mit tudom én ki mondta – valószínűleg nagyon rosszhiszemű lehet Marxszal szemben –, hogy tulajdonképpen ő egy nacionalista német zsidó volt, aki igenis a német munkásban gondolkodott először, és őt akarta a világmegváltásába áthozni. Amikor aztán átmenni kényszerült Angliába – nem tudom milyen okból, mert az idő tájt még nem ették meg az embereket – akkor kezdett el foglalkozni az angol munkások helyzetével. – Az 1848-as forradalmak leverése után kiutasították az országból lapja, a Neue Rheinische Zeitung túlságosan radikális hangneme miatt. – Hogy miért, mennyiben felelős Marx mindazért ami történt, milyen szellemet szabadított ki a palackból, s mit torzítottak el a muszkák, nem tudom. Ahhoz kevés vagyok. Amit látok, az nagyon nem jó. – Marxot előbb eltorzította Lenin, majd végletesen tönkretette Sztálin. A marxi eszmékkel nincs baj, a nyugati szociáldemokraták máig őt vallják eszmei elődjüknek. Ha jól érzékelem, Gorbacsov a marxi tételekhez szeretne visszatérni. – Hát elvtársam, végighallgattam a Gorbacsov-beszédet (9) de nem merek állást foglalni. Két szélső értéket veszek. Vagy óriási szemfényvesztés amit csinál, vagy olyasmire vállalkozik, amibe beletörhet a bicskája. Ha őszintén csinálja, akkor kissé meglepődnék ha sikerülne neki azzal a néppel és azzal a garnitúrával véghez vinni az elképzeléseit. Nem irigylem a helyzetét. Tulajdonképpen a zömében még mindig retrográd politbüróval (10) szemben, amely a brezsnyevi (11) iskolán túl nem lát. Ebben az esetben reménytelen a pasas helyzete. Időnként felkapom a fejem a Moszkvából érkező hírekre. A Szabad Európa is csak úgy kommentálja, hogy beolvassa a lapokban megjelent cikkeket. Ahány újság, annyiféle vélemény. Szélső értékeket vesznek, és nem tudnak mit kezdeni vele. Nem hiszek a fülemnek. Ma is végighallgattam. Ha tényleg azt akarja amit mondott, akkor nehéz idők várnak rá. És érdekes, hogy milyen a szimatom. Az egyik cikk szemlézésekor átvillant az agyamon: de hiszen annak idején Hruscsov (12) sokkal kisebb kiadásban valami hasonlót akart. – És simán belebukott. – Mennie kellett, ami most is az egyik esély. Szóval hallgatom a Szabad Európa lapszemléjét: ,,és akkor azt írja a Times...". És ugyanazt írja a cikk szerzője, ami az én agyamon is átvillant, hogy emlékezzünk Hruscsovra! Hruscsov sokkal kisebb kaliberű emberként és sokkal kisebb kockázatot vállalva, de mégis akart valamit tenni. Végül is arra jutottam, hogy Gorbacsov ebben a beszédében olyanokat mondott, ami már nem egyszerű szemfényvesztés. Nem egy Szaharov-ügy, ami látványos luftballon, bármelyik pillanatban ki lehet szúrni és leereszt. Az önmagában semmi. Amiket most mondott és ahogy mondta, az arra enged következtetni, hogy az általuk eddig nem ismert szabadságjogok széles skáláját 72

szeretné meghonosítani. Csak a jámborok ne egyék meg jámborukban. A kicsi, a közepes és a nagy politikai jámborok között semmivel sem kevesebb a rossz arcú, mint a vallásos jámborok között. – A Szovjetunióban tizennégymillióan dolgoznak pártapparátusban vagy párthatáskörbe tartoznak. Ha hárommal felszorzom, mert mondjuk mindenki mögött áll egy asszony vagy férj, gyerek, nagypapa, nagymama vagy mit tudom én, az 42 millió ember. Az ország egyötöde. – Honnan tudod? – Ismerem az adatokat. Ennyi potenciális ellenség. Óriási vállalkozásba fogott Gorbacsov! – Nem akartam hinni a fülemnek. Ilyet hantázni már nem mer, mert miért hantázna ilyet. Ez az ember komolyan veszi, amit mond. Szóval, nem kaptam rajta ellentmondáson. Más kérdés, hogy ők azért valami egészen mást hisznek szabadság alatt, mint amit én, de ez még elmegy. Úgy tűnik, valóban azt akarja, amit mond. Valamilyen erő csak állhat mögötte az apparátusban, különben el se merte volna kezdeni. Mögötte állhat az ő korosztálya, meg a nála fiatalabbak. Az már mutat valamit, hogy le akarta váltani az ukrán első titkárt, aztán mégse tette. – Vlagyimir Scserbickijt. (13) – Valószínű, nem akart kockáztatni. Egészen tegnapelőttig úgy nézett ki, hogy mennie kell, de a központi bizottság ülésének megnyitóján már látszott, hogy mégse kell mennie. Tudniillik a nemzetiségek közül talán az ukránok utálják a legjobban a nagyoroszokat és viszont. Pontosabban a nagyoroszoknál az első helyen a zsidók állnak, a másodikon az ukránok. Hogy miért? Azt mondják, az egyébként egymáshoz nagyon közel álló két szláv nép valamiért mérhetetlenül utálja egymást. Hitler tudatosan épített erre, Ukrajna lényegében harc nélkül esett el, elveszítve négymillió emberét. Visszatérve Gorbacsovra inkább tehetetlenségnek nevezném azt, ami ennek a viszonylag fiatal, hatvanhoz közeli embernek a közreműködésével történik Moszkvában. Más lenne a helyzet, ha meg tudná mondani, hogy ezekkel az eléggé nagy mutatványokkal – a látszat engedményeivel – hová akar kilyukadni. Mert miről van szó valójában? Arról, hogy taktikázik. Most például megpendítette a húrt, hogy Szolcsenyicin (14) ha éppen úgy gondolja, akkor hazajöhet. Nem nehéz észre venni, hogy Moszkvában most két nagyon nagy klikk van. Az ortodoxok és akik ezt a mostani folyamatot csinálják, vagyis Gorbacsov és köre. Gorbacsov le akarja váltani az ortodox vonalat, amelynek tagjai ettől nem túlságosan boldogok. – Miért is lennének boldogok, hiszen az előjogaiktól fosztja meg őket. – Ez nyilvánvaló, de hogy hová akar eljutni, az egyelőre rejtély. Például hogyan óhajt a már rég óta nagyon terhes afgán ügyből kilépni, és valóban ki akar-e lépni, és ha igen, akkor meg tudja-e tenni? Ez nagy kérdés. Ugyanis ennek a ,,meg tudja-e tenni” kérdésnek a megválaszolásához az én eszem kevés. Mondjuk, nagyon akarja, 73

mert eleve nem értett egyet Brezsnyevvel az afganisztáni bevonulásban. Ez persze csak feltételezés, az én feltételezésem. De egy világhatalom hogy jöhet el onnan nyeretlenül? Egy diktatórikus világhatalom? Hiszen még Amerikának is – ahol a diktatúrának se híre, se hamva – nehéz volt döntenie, hogy kijön Vietnamból. Verten jött ki! Mert nevezhetik bárminek, Amerika azt a meccset elveszítette. Hogy aztán minek nevezik, minek nem, az más kérdés. A lényeg: egy világhatalom verten jött ki. Ezt egy demokrácia, ha fogát szíva is, de meg tudja tenni. – Miért ne tudná megtenni egy diktatúra is, ha teljesen nyilvánvaló a veresége. Jelen helyzetben olyan országról van szó, a Szovjetunióról, amelyik búcsút akar mondani a diktatúrának. – Elhiszem, hogy az oroszoknak ez a hetedik háborús év már nagyon terhes. Az is látható, hogy az afgánok soha nem adják meg magukat. Ezeknek a keletieknek egyszerűen nincs halálfélelmük. Reménytelen ellenük háborút vívni. A harcnak nem látom pontosan a miértjét, az értelmét. Eleinte azt hittem, hogy ásványok vannak ott, de kiderült, hogy szó sincs róla. Soha senkitől nem hallottam néven nevezni a megszállás miértjét. – Dehogynem, a hivatalos verzió szerint a törvényes afgán kormány behívta a szovjet csapatokat, hogy a külső és belső fenyegetéssel szemben segítsenek megvédeni a demokráciát. Valójában stratégiai okokból szállták meg az oroszok az országot. – Egy biztos, olyan ország, amelyik hét évet kibírt, az kétszázat is ki fog bírni. Sose felejtem el, Ho Shi Minh (15) – akit óriási bölcsnek tartottam –, azt mondta, ha húsz évig, akkor húsz évig, ha kétszáz évig, akkor kétszáz évig kitartanak. Menjen a francba – mondtuk –, mibe kerül neki ilyen kijelentést tenni? Aztán kiderült, hogy igaza volt, a háború majdnem tíz évig tartott, pontosabban kilencig, és a világ legnagyobb hatalma szégyenszemre elvesztette. Ez így történt, mert nem is nyerhette meg. Tudniuk kellett volna, hogy háborút félelemmel nem lehet megnyerni. Velük szemben egy félelemmentes nép állt. – A vietnamiak elszántságáról magunk is meggyőződhettünk a dokumentum- és játékfilmekből. – Valóban, az egész háború olyan volt, mint egy mozifilm. Úgy mutatták az akciókat, mint egy futballmeccs eseményeit. Láttunk például egy posztoló amerikai katonát, akire a következő pillanatban ráugrik egy kis muki, elkapja a csülkével a nyakát, és abban a pillanatban ki is töri. Mindezt állítólag titkos kamerákkal felvett filmen mutatták. A nézőtéren közben tombolt a közönség. Óriási volt az Amerikaellenesség a vietnami háború miatt. Később kiderült, az amerikaiak maguk csinálták ezeket a filmeket, hogy rokonszenvet keltsenek, de elszámították magukat. A film kedvéért még a kegyetlenkedéseket is eljátszatták. Az akkori amerikai elnök ezt nagyon elbaszta. 74

Nem vette figyelembe, hogy ez a mély-Ázsia nagyon kemény hely, másfajta népség lakja, amely másként látja a világot, mint a fehér ember. Az is végzetes, amit most a muzulmánok csinálnak. Végzetesen ostoba. A KözelKelet a világ gyújtófészke. Hallottad, hogy nálunk is lelőttek egy diplomatát? – Igen, egy kolumbiait. (16) – Agyrém. – Korábban igazságügyi miniszter volt, a kábítószer elleni harc vezetője. – Ide helyezték, hogy megmentsék az életét, de utánajött egy pasas – nem tudjuk ki –, nyilván egy kolumbiai vagy egy kábítószeres valaki. Nem magyar gyilkolta meg, miért is tette volna? Most aztán a rendőrség nyomozhat. Nem tudom az utóbbi negyven évben volt-e nálunk hasonló politikai gyilkosság? Tudtommal nem. Merényletes gyilkosságról sem tudok ebben a negyven évben. Egészen paff lettem, állítólag él még a pali, talán meg is mentik. – A hatvanas évekig visszatekintve nem tudok politikai gyilkosságról. – A múlt században ennyi politikai gyilkosság nem volt. Erzsébet királynét leszúrták, mások ellen is követtek el merényletet, de ennyi politikai gyilkosság nem történt. Az emberiség történetében nem volt példa arra, hogy egy háború befejezése után egy pillanatra se legyen béke. Egyetemes béke: nem lövünk. Az elmúlt negyven évben ilyen napról nem tudok. Valahol mindig lőttek. Talán a két világháború között volt egy kis csend, az első világháború előtt pedig nagy csend. – Csak a második világháború utáni három évtizedben – erről van hivatalos adat – százhúsz háború zajlott a világban. Ezek egyike egyébként Magyarországon robbant ki, 1956-ban. – A földkerekségen embert úgy nem utálok, mint Marosánt. (17) Vendégszereplése az ötvenhatos tv-sorozatban egyrészt röhögőgörcsöt váltott ki belőlem, másrészt ökölbe szorult a kezem. – A Berecz (18) nevéhez kötődő Velünk élő történelem című dokumentumfilm sorozatban? – Abban, azt mondta, ő lövetett volna. Lehet, hogy visszalőttek volna. Hát jöjjön ki és lövessen! Ez a hat részes tévésorozat nagyon nagy öngól volt. Négyet néztem meg, a másik kettőre már nem voltam kíváncsi, mert az már a boldog '57-es évről szólt. Az nem érdekelt. Nem szabad hazudni, mert az csúnyán visszaüt. Mindent tudok, mi hogyan történt. De lecsőcselékezni egy nemzetet csak azért, hogy látszat igazuk legyen, egy kicsit aljas dolog. Érdekes módon ez az ellenség, ez a csőcselék ötvenhatban ki mert menni az utcára. Miközben senki nem mondta, hogy jöjjenek ki. Tudod, hány, most pozícióban lévő nagyfejűnek lehet egészen más véleménye négy fal között '56-ról, mint a hivatalos álláspont? Nagyon furcsa volt nekem a tavalyi évforduló. Egészen másra számítottam. Arra totóztam, hogy sokkal enyhültebb 75

hang lesz, mint öt évvel korábban. Erre sokkal keményebb lett. Erről dönthettek, mert dönteniük kellett. Hogy miért döntöttek így, nem tudom. Előzőleg arra számítottam, hogy kenetteljes, talán mézesmázos lesz a hangjuk. Hát minden lett, csak olyan nem. Nagyon mellé fogtam. Még azt is el tudtam volna képzelni, hogy Nagy Imrét rehabilitálják. Mondjuk azzal, hogy eltelt harminc év barátaim. Mit tudom én, mit képzeltem el? E helyett durva, átkozódó, csúnyákat mondó hangokat hallhattunk. – Annál inkább meglepő a dolog, mert a nyugati sajtó sokkal visszafogottabb volt, mint öt évvel ezelőtt. Nem annyira ellenséges a fennálló rendszerrel szemben. – Nagy Imre arca most nagyon világossá vált. A Szabad Európa hihetetlenül jó sorozatot adott le, felidézte töményen a napi sajtót. Világossá vált, hogy ez az ember mégiscsak kommunista volt. Az is kiderült, hogy az eseményeket annyira sem befolyásolta, mint amennyit a szúnyog pöcse jelent az elefántnak. Azt hittem, hogy… Jó, ne mondjuk ki, hogy ártatlan. De képtelenség, hogy mindent a nyakába varrtak. Hiszen számomra Nagy Imre szinte bántóan volt kommunista. Az utolsó leheletéig. Ha tudnám idézni! Jézus Mária, ennek az embernek a sorsa egy korkép, mert mégiscsak az az igazság, hogy egy ártatlan embert akasztottak fel. Legalábbis '56 ügyében ő bűntelen volt. Érdekes, Kádár János november 1-jén este még elmondja a híres beszédét, negyedikén meg... – ... másodikán, vagy még elsején eltűnik. – Másodikán délelőtt tudjuk meg, hogy Kádár nincs, és negyedikén hajnalban... Hát az alatt a másfél nap alatt követte el Nagy Imre a bűnöket? Hogy van ez? Az egyik üdvözül, a másikat meg akasztják? Kádár első politbürójában (19) még benne van Nagy Imre! Amit november 1-jén este maga Kádár jelentett be nagy rádióbeszédben. Ennek a szövege nekem megvan. Két nappal később, a negyediki hajnali beszédében pedig már ezt mondta: ,,A kormány kötelezettséget vállal arra, hogy senkit semmiféle bántódás nem ér 56-os cselekedetei miatt". (20) – Előtte azonban arról beszélt, hogy a reakciós elemek nagyon sok olyan fiatalt megtévesztettek, akik hazafias szándékkal kapcsolódtak a felkeléshez. – Majd jöttek a címszavak az újságokban: akasztás, börtön és egyebek. Megrázó volt. Nem hittem, hogy ez bekövetkezhet. Miért kellett ezt csinálni? – Nem tartom lehetetlennek, hogy ha nem hívják be Kádárék a szovjet csapatokat, és a dolgok a maguk rendje szerint mennek, akkor azért akasztják Nagy Imrét. Nem Kádárék, hanem az a kormány, amelyik felváltja Nagy Imrét. Mert átmeneti kormány volt, vagy az lett volna az övé, az nem kétséges. Már harmadikán kikezdték, mielőtt a szovjet beavatkozás megtörtént volna. – Érdekes volt újra hallgatni az ő formuláit, ahogyan beszélt. Ezt mind hallottam a maga idejében, de ilyen töményen… – … másként hangzik most, és mást is hallunk ki belőle. 76

– Végig egy kommunista beszél. Jó, tudjuk, hogy Rákosi alatt '52-től mellőzték. Azokat a bűnöket, amelyeket Rákosi, Gerő (21) és Révai (22) elkövettek, azokban ő nem vett részt. Különben sem volt hóhér típus. De hogy ötvenhatban mi bűne volt, hogy meg kellett halnia miatta? Nyíltan le kellett volna mondania, alkut kötni a hatalommal, de ő inkább meghalt. Sokféle teóriám született, pontosabban ötlet ugrott az agyamba, mert próbálom megfejteni, miért kellett ennek az embernek meghalnia? Nehéz ugyanis megérteni, hogy miközben őrizetben tartották, majd kivégezték, ez a nagyon buta Apró Antal (23) – aki október 31-ig még tagja volt a Nagy Imre-kabinetnek – ott ült a Kádárkormányban. Mondd, miért kellett meghalnia Nagy Imrének? Még a tárgyaláson is megmenthette volna magát, miként Kopácsi, aki azt írta, hogy Kádár személyesen üzent neki: nem tudja másként megmenteni, csak ha azt mondja, 30-áig úgy ítélte meg, hogy igen, s 30-án döbbent rá, hogy nem. (24) – Vagyis megtévedt, mint akkoriban annyian, akik így menekültek meg a felelősségre vonástól. – Kopácsi bevallja, hogy az élete megmentéséért hajlandó volt erre a disznóságra. Nagy Imre erre nem volt hajlandó. Lehet, hogy romantikus vagyok, de amikor pár hete a következtetésemet elmondtam az egyedüli barátomnak Gyulán, azt válaszolta: ,,Imre, megint igazad van”. Közösen hallgattuk az egyik adást, és utána beszélgettünk. Mondom neki: Kopácsi szerint Nagy Imre megmenekülhetett volna, ha a főtárgyaláson közli… Sőt, ha hamarabb, már a főtárgyalás előtt a sajtó útján közli, hogy sajnos megtévedt, belekeveredett a csőcselék uszályába. Ezt azonban nem tette meg. Hős volt. Lehet, hogy nagyon durva dolgot mondok a Nagy Imre-ügyről. Tudod, hogy néz ki az egész? Az életem nagy szerelme elkurvult. Tetten értem Grün vagy Schwarcz ágyában, és nem kívánom tovább. Ezzel életem nagy szerelme elveszett a számomra. Azt hiszem itt találtam rá a nyomra. Nem azon múlt, azon az árnyalaton, hogy négy napra azt mondja, hogy csúnya volt. Nagy Imre az egészet nem bírta elviselni, mert bűzlött az egész, és undorodott tőle. Ez lehet az igazság a Nagy Imre-kérdésben. Erre jöttem rá pár hete. Próbáljunk egy kicsit gondolkodni! Furcsa módon – én tudom igazán –, bármilyen rohadtul, de élni akarunk. Nagyon csúnya amit mondok: ha azon múlik az életem, hogy le kell köpjem ezt vagy azt, lehet, hogy megteszem. Még ha utána szembe is köpöm magamat. Én speciel nem lettem volna hajlamos erre, inkább felmentem volna az akasztófára. Nagy Imre számára az ügy nagyobb volt annál, hogy leköpje, s azon az áron megmentse az életét. Lehet, hogy romantikus vagyok, de szerintem ő meg akart halni. Ezért nem játszotta el ezt a szerepet. Nézd, ők kint éltek Snagovban. Nekem Vas Zoltán (25) mondta öt vagy hat éve, az akkori írókongresszus napjaiban. Háromszor beszélgettem vele igen hosszan. Furcsa ember volt, nagyon okos pali, de sokat hazudott. Elmondok egy döbbenetes 77

esetet neked, amit tőle hallottam. Negyvenben cserélték ki őket Rákosival és még nem tudom kikkel negyvennyolcas zászlókért. (26) – Igen, az oroszok által 1849-ben zsákmányolt zászlókért. – Ki akartunk békülni az oroszokkal, ezért Horthyék a zászlókért cserébe kiengedték Rákosiékat. ,,No, Zoltán – mondtam Vasnak –, onnét kezdve mesélj, hogy beültetek a vonatba! Mit éreztél, amikor tizennégy év után – huszonötben bukott le, s egy évvel később ítélték el – szabadon engedtek benneteket? Nagyon finom volt, igen. Megérkeztetek, igen. Vártak benneteket, igen.” És most figyelj! Egy karikatúrába illő jelenet következik. A kinn élő magyarok semmit nem tudtak, négy nappal azelőtt értesültek róla, hogy talán kiengedik őket. Talán Szegedről jöttek ki, nem Vácról. – Úgy tudom Vas Zoltán a váci fogházból, de nincs jelentősége. – Úgy négy nappal korábban tudták, hogy mennek, azonkívül semmit nem tudtak. ,,Hová érkeztetek?” – kérdeztem tőle. Azt mondja, Omszkba, a magyarok szállodájába. Ahol kiderül valami. Vas, aki fujtatva, öblös hangon, nehezen érthetően beszélt, elmesélte, hogy amikor megérkeztek, odaszólt Szántónak, talán Szántó Zoltánnak... (27) – … igen, Szántó Zoltánnak, aki korábban szabadult, és akkor Moszkvában élt. – ,,...és Gulág van?” ,,Micsoda” – kérdezett vissza Szántó. Mert ők nem tudtak semmit. És akkor – most jön a cifra szöveg –, Szántó odasúgta neki: ,,Négytől hatig kimenőnk van, majd kinn..." Vas Zoltán felháborodott: ,,Mink van nekünk?" Ő a szabadságba érkezett, és nekik kimenőjük van? – Hm. – És ő még egy jó elvtárs volt! ,,Szóval a kimenőn, vagyis a meghatározott időben tudtam meg annyit, amennyit negyvenben egyáltalán tudtak a még élők. Inkább csak sejtéseik voltak. Emberek tűntek el. Jött a hír, hogy az az ember már nem is jön vissza, a másik meg hogy..." Kérdezem Vastól: ,,Mit csináltatok négy évig?” Most figyelj! Azt válaszolta: ,,Féltünk!" ,,Amikor hazajöttetek, miért nem mondtátok: hiszen mi nem tudtunk semmit?” – szegeztem neki a kérdést. ,,Mert azt hittük, lehet másként is csinálni." ,,Elmész az anyád picsájába” – buggyant ki belőlem hirtelen. ,,Nekem ne hazudjál – mondtam –, a tarkótokon volt a géppisztoly, nem mertetek mást mondani.” Képzeld el milyen borzalmas volt ezeknek a kinti bolsiknak hazaérkezni egy kötelező hazugsággal. Most figyelj, ugyanaz a száj, amelyik kígyót-békát mondott mondjuk ’53-ig vagy ’54-ig Kun Bélára (28), a szoboravatáson elmondja róla azt, amit most el kell mondani. – Nevezetesen, hogy értő és bátor vezetője lett az első világháború végén kibontakozó osztályharcnak, amely aztán a Tanácsköztársaság kikiáltásához

78

vezetett. Továbbá azok a vádak, amelyekkel börtönbe vetették és később illették, alaptalanok voltak. (29) – Ez irtózatos! Ez történhetett Nagy Imrével is, aki egy becsületes dunántúli paraszt volt. Megélte ezt velük együtt, majd megélte ’56-ot, amiben hitt. Tudta, hogy ezt nem a csőcselék, hanem a magyar nép csinálja. Ha nem így lenne, mondanám neked. De nehezen tudnám Bibó Pistát (30) csőcseléknek nevezni, meg Németh Lászlót (31), meg szerénységemet. Engedtessék meg, hogy ne tartsam magunkat csőcseléknek. Forradalmat csináltunk, de nem nyúztunk embert. Ez a másik igazság. Nem akartam senkit bántani. Tudtommal Gyulán egy pofon se csattant el. Én, akinek minden okom megvolt rá, mert megaláztak, meghurcoltak, elnéztem a fejük fölött. Döbbenetes, hogy az ötvenhatban elesett huszonnégy ávós áldozat miatt sír a lelkük. – A Fehér könyv (32) több mint nyolcvan államvédelmis áldozat nevét sorolta fel. – Valószínűleg nem kellett volna bántani őket, de miattuk a Parlament előtt ne lőjenek halomra négyszáz embert, s Győrben és Mosonmagyaróváron ne lőjenek a tömegbe, mert akkor időnként ők is meghalhatnak. – A Parlamentnél hetven-nyolcvan halott volt. – Érdekes, ezekért a halottakért egy könnycseppet se hullatnak. Pedig a Szabad Európa ezerötszáz és kétezerötszáz közé teszi az '56 után kivégzettek számát. Bécs 1848-49-ért 108 magyart akasztatott fel. Vesd össze az arányokat! – A Szabad Európa erősen túloz. Nincs pontos adat, de kétszázötven körül lehet a kivégzettek száma. Mellesleg az is sok. – Ezek még olyan szörnyűséget is elkövettek, hogy megvárták, amíg a 16 éves fiú 18 lesz, akkor akasztották fel. (33) Ugyanis a Corvin-közben harcolóknak – akikre kígyót-békát kiabáltak –, legalább 60 százaléka nem töltötte be a 16 évet. Pongrátz Gergely (34) szerint ott rimánkodtak nekik, hogy menjenek haza. De nem mentek. Tudniillik a gyereknek nincs halálfélelme. Hiába mondták neki, hogy vár az anyád, meg az apád, ment tovább és szemrebbenés nélkül meghalt. Ott voltak a kölykök, ahol a muszkák. Agyrém, amit műveltek, félelem nélkül lőttek. Kétszáznegyven tankot és egyéb gépesített járművet lőttek ki. A legócskább fegyverrel, benzines palackkal, amit – örömmel mondta Pongrátz – tulajdonképpen csak alkalmaztak, mert az iskolában tanultak arról, hogyan pusztították a muszkák a rohadt német tankokat. Ezt alkalmazták. Én a gyerekeket se nevezném csőcseléknek. Nagyon csúnya ügy volt ez a lecsőcselékezés. Nem hittem, hogy ez megtörténhet. A megtorlás előtt azt mondtam, egy kenetes, szépelgés következik, amitől hányingerem lesz. Erre jött egy durva, otromba, buta rágalmazó hang, és mindent Nagy Imrére kentek. Hát bocsánat. Tudod, mit szeretnék tudni harminc év után? Az igazságot! Milyen tett bizonyítható arra az emberre? Mindig a Varsói Szerződésből 79

való kilépéssel jönnek, csakhogy van nekem egy érzésem. Én nem vagyok jogász, de szerződést igenis lehet egyoldalúan felmondani. A világban bőven volt rá példa. Azonkívül mije vagyunk mi Muszkaországnak? Átjáróháza? Istennek a büdös fasza? Ők besétálnak, amikor akarnak? És itt maradnak ,,ideiglenesen" ameddig akarnak? És közben nekem el kell hinnem, hogy mi szuverének vagyunk? Hát nem hiszem el. Nem hiszem el, mert nem vagyunk szuverének. Mert Nagy Imre akkor mondta fel a Varsói Szerződést, amikor Andropov (35) szerint ők tulajdonképpen csak helycserés akciót hajtottak végre, fedezték a kimenőket, és jöttek befelé. Nagy Imre pedig november 1-jéről másodikára, vagy október 31-ről november 1-jére virradóra megsokallta ezt a befelé áramlást. Abban a hiszemben, hogy mi szuverének vagyunk közölte, hogy miután szuverének vagyunk, ebből a buliból kiszállunk. – November 1-jén este jelentette be a Varsói Szerződésből való kilépésünket. – Eltájolta magát! Lévén hogy nem voltunk szuverének. Az előbb említetted a behívást. Hát ebben ennek a süket embernek, ennek a kurva Marosánnak volt egy pökhendi, bitang elszólása. Igaza volt: nem kellett behívni őket, ugyanis itt voltak. – Igen, Marosán ezt valóban mondta. – Egy nyegle, bitang elszólás, de igaz. Mert ha be kellett hívni, akkor ki is lehet küldeni őket. Tehát nem kell behívni, sem kiküldeni senkit. – Ez olvasható is a Kádár-féle felhívásban. A november 4-i kiáltvány kormányprogramjának utolsó pontja tartalmazza, hogy a rend és a nyugalom helyreállítása után tárgyalásokat kezdenek a szovjet csapatok Magyarország területéről való kivonásáról. – Ezt eredetileg még Nagy Imre programja tartalmazta, annak csak a továbbvitele volt. Ez az ígéret talán még januárban is tartotta magát. Aztán egy napon csend lett róla. Az elején még azt nyilatkozták, hogy Nagy Imrével nagyon boldogan, csak éppen a szerbeknél van. Mikor aztán a szerb követségről kijött, a szuverén Magyarországon furcsa módon oroszok vették őrizetbe. Itt semmi nem stimmel. Utána elkezdődött az a herce-hurca Snagovban. (36) Kezdetben valóban nem érezték magukat foglyoknak, tudták, hogy foglyok, de nem úgy bántak velük. November 22-én jöttek ki a jugoszláv nagykövetségről, azonnal Romániába szállították őket, talán egy napig voltak Pesten valahol. – Mátyásföldön, a szovjet laktanyában. – Akkor még Lukács György (37) is köztük volt. Ezt követően Moszkva és Budapest állandóan kilincselt náluk Snagovban. Jöttek-mentek, éjjel-nappal. Miután Nagy Imre hajthatatlannak bizonyult, váltottak. Ez ’57 áprilisában történt. Addig ment ez a bizonyos parkban sétálás, a majdnem egyenrangú partnerként kezelés, a tárgyalás, a ,,főzés". De Nagy Imre nem volt hajlandó semmire. Az ajánlatok mérhetetlen vállfajait kapta, udvaroltak neki, még tárcát is ajánlottak. Itt

80

érdemes Bereczet idézni, a Mozgó Világban megjelent interjút. (38) Azt mondta, Nagy Imrének több ajánlatot tettek, sőt pártok is alakulhattak volna. (39) – Berecz szerint a pártokról nem vele, hanem az időközben népfrontossá lett prominens kisgazda- és parasztpárti személyekkel tárgyaltak. (40) – Vidéken is alakulhattak volna pártok. De nem, Nagy Imre nem volt rá hajlandó. Hogy van ez? Egyszer jó pártvezérnek? Máskor meg akasztott embernek? Itt már nagyon gusztustalan a dolog. Ha azt mondja, hogy mit tudom én, mea culpa, mea culpa, ez csőcselék volt, akkor egy ideig még akasztás mentesen éldegélhet. Ez borzasztó! Egy nemzetet perrendtartásszerűen pofán vágni! Én nem voltam Nagy Imrébe beleábrándulva. Ennek az embernek – mint mondtam – a forradalom alatt olyan bolsi szólamai voltak, hogy felszisszentem. Jézus Mária, hát ez az ember végig kommunista maradt! Kezdve onnan, hogy amikor először megszólalt a Parlament erkélyén, ,,elvtársakat" mondott. – Igen, amire a tömeg kórusban azt válaszolta: ,,Nem vagyunk mi elvtársak!” – Iszonyatos. Ezt lehet beidegződéssel magyarázni, ettől még se nem jó, se nem rossz valaki. De Nagy Imre végestelen végig megtartotta a pártja formuláit. Nem is tudott másképp beszélni. De még egyszer: meg tudják-e mondani, milyen bűnt követett el? – A történelem majd igazságot szolgáltat tíz év múlva, száz év múlva, egyszer, valamikor. Talán. – Feljegyeztem egy nagyon jó mondást Poppertől (41), a jeles osztráktól. Ismertem tőle dolgokat, de ezt a mondását nem: ,,Minden erőszak jogosult egy olyan kormány ellen, amely erőszak árán jutott hatalomra és erőszakkal tartja fenn az uralmát.” – Raimund Popper, az osztrák származású filozófus? – Igen. Tehát minden erőszak jogosult egy olyan kormány ellen, amely erőszak árán jutott hatalomra és erőszakkal tartja fenn az uralmát. Ennek alapján a Kádárrendszer ellen minden erőszak jogosult lenne, de nem fog bekövetkezni. Ha mégis, akkor én irányítanám. Ezt máris közlöm veled. Én lennék a főnök. De erre nem kerül sor. – Ha Kádár elmegy, változik a helyzet. Ahogy hallom, a Nyugat nagyon beleélte magát abba, hogy nyugdíjba megy. A kinti rádiók nagyon mondogatták, de nem fog elmenni. Magától legalábbis nem. – Nem tudom ki látszik esélyes utódnak? – Egyre fogynak. Úgy látom, mostanra már csak Grósz (42) maradt. – Nagyobb esélyt adsz neki, mint Berecznek? – Igen, Berecz leírta magát. – Berecz nagyon ellenszenvessé vált, amikor a Mozgó Világban ostobán nyilatkozott '56-ról, illetve hazugul. Addig nem ismertem őt, csak úgy ismer meg

81

az ember valakit, ha bemutatkozik és ír. Szerinted Grósz erősebb mint ő? Hiszen sokat szerepel. – Valóban, az utóbbi időben sokat szerepel, gyakran feleslegesen . – Nézd, ha Rákosi idejében legalább egy napig újságíró lettél volna, akkor most tudnád, hogy mi mindenen lehetett elcsúszni. Elképzelni nem tudod. És ha egyszer azt akarták, hogy elcsússzál, akkor semmit nem kellett tenned és el voltál csúsztatva. Most ilyen idők nincsenek. Ő viszont elvetette a sulykot. Tudsz valamit egy Krassó György (43) nevű valakiről, aki pesti ellenálló volt, az ifjú Rajk (44) brancsának legeszesebb tagja, aki most kinn van Nyugaton? A Szabad Európában adnak egy sorozatot a börtönéveiről. Ha azok után amit mond hazajöhet és büntetlenül megússza, akkor őt innen kiküldték. A két utolsó visszaemlékezését hallgattam. Ebben az ötvenhat utáni börtönéveiről beszélt. – Mikor szabadult? – Hatvanháromban. Amit mond és ahogy mondja… Egyáltalán furcsállom, hogy útlevelet kapott. Sok mindent nem értek. Ez a hatalom hány kis vasat tart a tűzben, hány kis parázscsomót tart életben? Nem értem. Semmit nem értek.

82

JEGYZETEK (1) Szaharov, Andrej Dimitrievics (1921-1989), atomfizikus. A szovjet hidrogénbomba atyjaként tartották számon, békejogi harcos, a hetvenes évektől nézeteit szovjetellenesnek nyilvánították, Gorbacsov hatalomra kerüléséig üldözték. (2) Rákosi Mátyás (1892-1971) politikus, a Tanácsköztársaság helyettes népbiztosa. A két világháború között illegális pártmunkát végzett, amiért 1925-ben előbb nyolc és félévi, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1940-ben a Szovjetunió 1848-as zászlókért kicserélte, 1945-ben tért vissza Magyarországra. A Magyar Kommunista Párt (Magyar Dolgozók Pártja) főtitkára lett, 1952-53-ban miniszterelnök. 1956 júliusában leváltották, s a Szovjetunióba száműzték. Ott is halt meg, hamvait hazahozták. (3) Trockij, Lev Davidovics (1879-1940) szovjet-orosz politikus, Lenin harcostársa, az 1917 októberi oroszországi szocialista forradalom egyik vezéralakja, a Vörös Hadsereg megalapítója, 1929-ben száműzték, 1940-ben Mexikóvárosban Sztálin meggyilkoltatta. (4) Dzerzsinszkij, Felix Edmundovics (1877-1926) lengyel származású szovjet forradalmár, Lenin harcostársa, az 1917 októberi oroszországi szocialista forradalom egyik vezéralakja, a politikai rendőrség, a hírhedt Cseka megalapítója és vezetője. (5) Joszif Visszárionovics Sztálin katonai beosztása: legfőbb hadvezér, fővezér. (6) Kohán János (1919-) szabómester, Kohán György festőművész öccse. (7) Arendt, Hannah (1906-1975) német származású amerikai filozófus, a 20. század legnagyobb hatású gondolkodója, főleg a totalitarizmussal és a zsidó kérdéssel foglalkozott. (8) J. V. Sztálin eredeti neve. (9) Moszkvában 1987. január 27-28-án kétnapos ülést tartott az SZKP Központi Bizottsága, amelyen felszólalt Mihail Gorbacsov is. A főtitkár ebben szorgalmazta a demokratizálási folyamat gyorsítását, a dolgozói kollektívák önigazgatását, a választásokon többes jelölést, a régi káderek lecserélését, pártonkívüliek vezető állásba kerülését, a gazdaságban az egyéni érdekeltség megteremtését. (Népszabadság, 1987. január 28. 3-4. o.) (10) Politbüro – politikai bizottság, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának legszűkebb vezető testülete. (11) Brezsnyev, Leonyid Iljics (1907-1982) szovjet-orosz politikus, 1964től haláláig a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, 1960-64 és 1977-82 között államfő (is). (12) Hruscsov, Nyikita Szergejevics (1894-1971) szovjet-orosz politikus, 1953-tól 1964-ig a Szovjetunó Kommunista Pártja Központi Bizottságának

83

első titkára, 1958-64 között egyben miniszterelnök is. 1964-ben puccsszerűen leváltották, azt követően nyugdíjasként élt. (13) Scserbickij, Volodimir Vaszilovics (1918-1990) szovjet-ukrán politikus, 1972-89 között az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. (14) Szolzsenyicin, Alekszandr Iszajevics (1918-) orosz regényíró, Nobeldíjas. (15) Ho Shi Minh (1890-1969) politikus, 1946-tól haláláig Észak-Vietnam köztársasági elnöke, 1956-60 között a kommunista párt főtitkára, a francia és az amerikai csapatok elleni harc szervezője. (16) González, Enrique Parejo Kolumbia budapesti nagykövete, 1987. január 13-án követtek el ellene merényletet. A támadást túlélte. (17) Marosán György (1908-1992) szociáldemokrata politikus, 1956 után a Kádár-kormány tagja. (18) Berecz János (1930-) politikus, 1985-89 között az MSZMP KB ideológiai és propagandaügyekkel foglalkozó titkára, 1986-ban az 1956-ról sugárzott Velünk élő történelem című tévé-sorozat főszerkesztője. 1989 óta visszavonultan él, visszaemlékezésein dolgozik. (19) Az október 31-én megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Intéző Bizottságában. (20) Szó szerint a következő hangzott el: ,,A kormány nem tűri meg, hogy a dolgozókat bármi ürügy alapján üldözzék azért, mert a legutóbbi idők eseményeiben részt vettek.” (A Kádár-kormány felhívása, 1956. november 4., In.: 1956, Budapest, 2006. 287. o.) (21) Gerő Ernő (1898-1980) politikus, Kossuth-díjas. Az 1900-as évek első évtizedeiben illegális pártmunkát végzett, harcolt a köztársaságiak oldalán Spanyolországban, majd a Szovjetunióban élt. Hazatérve 1945 után több fontos állami funkciót töltött be. 1956 október 25-én minden funkciójából leváltották, a Szovjetunióba menekült. Hazatérése (1960) után teljes visszavonultságban élt. (22) Révai József (1898-1959) politikus, újságíró. 1945-1950 között a Szabad Nép főszerkesztője, 1949-től 1956 októberéig a legfelső párt-, illetve állami vezetés tagja. Vezető szerepet játszott az ötvenes évek voluntarista kultúrpolitikájának a kialakításában. (23) Apró Antal (1913-1994) politikus, 1956-ban október 27-től a Nagy Imre kormány miniszterelnök-helyettese és építésügyi miniszter. November 4-től a Kádár-kormány tagja, az iparügyek felelőse. A későbbiekben több fontos állami funkciót töltött be, 1971-1984 között a parlament elnöke. (24) Erre nincs bizonyíték. Kopácsi Sándor Életfogytiglan című visszaemlékezésében arról ír, hogy édesapja és felesége felkereste Sándor 84

Józsefet, Kádár személyi titkárát. Kopácsi apja ’56 októberében megmentette Sándor József életét, ezért arra kérte, járjon közbe fia – Kopácsi Sándor – megmentése érdekében. (Kopácsi Sándor: Életfogytiglan, Budapest, 1989. 233-234. o.) (25) Vas Zoltán (1903-1983) politikus. Az 1900-as évek huszas éveiben illegális kommunista tevékenységért többször elítélik, de 1940-ben 1848-as zászlókért cserébe a Szovjetunióba engedték. 1945 után több fontos állami funkciót töltött be. 1956 októberében kormánybiztos, november 4. után Romániába szállították. Hazatérése (1958) után visszavonultan élt, irodalmi munkásságot folytatott. (26) A Szovjetunió 1940. október 31-én a cári csapatok által 1849-ben zsákmányolt magyar zászlókat visszaadta Magyarországnak. Cserébe szabadon engedték, és a Szovjetunióba emigrálhatott az életfogytiglani börtönbüntetését töltő Rákosi Mátyás és a 13 és fél évre ítélt Vas Zoltán. (27) Szántó Zoltán (1893-1977) politikus, diplomata. 1927-ben illegális pártmunka végzése miatt elítélték, szabadulása (1935) után a Szovjetunióba távozott. Hazatérése (1945) után diplomata, 1956 novemberében a Nagy Imre-csoporttal Romániába szállították, szabadon engedése (1958) után visszavonultan élt. (28) Kun Béla (1886-1938 vagy 1939) politikus, a Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik alapítója, a Tanácsköztársaság tényleges vezetője. A kommün bukása után előbb Ausztriába, majd a Szovjetunóba emigrált, ahol koholt vádak alapján letartóztatták. A börtönben hunyt el, más források szerint kivégezték. 1986 novemberében szobrot állítottak neki Budapesten, a Vérmezőn. (29) Népszabadság, 1986. november 24. 5. o. (30) Bibó István (1911-1979) tisztviselő, jogász, egyetemi tanár. 1956 októberében a Nagy Imre kormány államminisztere. 1958-ban életfogytiglani börtönre ítélték, szabadulása (1963) után könyvtárosként dolgozott. (31) Németh László (1901-1975) író, Kossuth-díjas. (32) A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala 1957-ben Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben címmel négykötetes kiadványt jelentetett meg, amely a kötetek színe alapján Fehér könyvek néven vonult be a köztudatba. Nagy Imre és társai kivégzését követően 1958-ban egy ötödik kötetet is kiadtak Nagy Imre és bűntársai ellenforradalmi összesküvése címmel. (33) Mansfeld Péterről (1941-1959) van szó. Az 1956 utáni megtorlás áldozata. A legújabb kutatások szerint egy legendával állunk szemben, mert a korabeli törvények csak a 16 éven aluliak kivégzését tiltották. 85

(34) Pongrátz Gergely (1932-2005) 1956-ban a Corvin-közi felkelőcsoport parancsnoka. (35) Andropov, Jurij Vlagyimirovics (1914-1984) szovjet-orosz politikus, 1954-57 között a Szovjetunió budapesti nagykövete, 1962-től az SZKP KB titkára, 1967-től 1982-ig a KGB vezetője, 1982-től haláláig az SZKP főtitkára. (36) Snagov – település a román főváros mellett. Itt tartották fogva a jugoszláv nagykövetségről 1956 novemberében elrabolt Nagy Imre-csoport tagjait. (37) Lukács György (1885-1971) marxista filozófus, esztéta, Kossuth-díjas. 1930-1945 között Moszkvában élt. A második 1956-os Nagy Imre-kormány minisztere, 1956 novemberében Romániába szállították, ahonnan 1957-ben tért haza. Ezt követően folytatta tudományos munkáját. (38) ,,Az utókor a tényeket látja…” – Berecz Jánossal beszélget Baló György (Mozgó Világ, 1985/10, 15. o.) (39) Az interjú elkészítése óta megjelent snagovi dokumentumok ezeket az állításokat (,,Moszkva és Budapest állandóan kilincselt náluk Snagovban”, ,,udvaroltak neki, még tárcát is ajánlottak” és hogy Nagy Imrének ,,több ajánlatot tettek, sőt pártok is alakulhattak volna”) nem támasztják alá. (A snagovi foglyok, Budapest, 2006.; Nagy Imre: snagovi jegyzetek, Budapest, 2006.) (40) Berecz a témával kapcsolatban a következőket mondta: ,,…november 4-e után több kísérlet történt , hogy Nagy Imre megértéssel közeledjen, vagy megértse az új helyzetet. Tárgyaltak vele, véleményét, segítségét kérték. De (…) elzárkózott minden párbeszédtől, és minden együttműködéstől. Aztán már 57-ben, amikor a kibontakozás elindult a maga útján, még olyan tárgyalások is voltak, hogy a koalíciós idők pártvezetőinek fölajánlották, akik közben népfrontosok is lettek, együttműködtek, hogy alapíthatnak egy vagy két pártot és lépjenek be a kormányba.”, ,,…leginkább egy kisgazdaféle párt és egy paraszt jellegű párt jöhetett szóba.” (Mozgó Világ, 1985/10, 15. o.) (41) Popper, Karl Raimund (1902-1994) osztrák filozófus. (42) Grósz Károly (1930-1996) politikus, 1954-től több fontos pártfunkciót töltött be, 1987-88 között miniszterelnök, 1988-89-ben az MSZMP KB első titkára. (43) Krassó György (1932-1991) a Kádár-rendszer közismert ellenzéki alakja. Az 1956-os forradalomban való részvételéért tíz évi börtönbüntetésre ítélték, szabadulása (1963) után rendőri felügyelet alatt állt. 1985-ben elhagyta az országot, a Szabad Európa Rádiónak és a BBC-nek dolgozott. 1989 júniusában tért haza. 86

(44) Ifj. Rajk László (1949-) építész, a Kádár-rendszerrel szembeni ellenzék legismertebb alakja. A nyolcvanas években más ellenzékiekkel szamizdatot gyártott, az SZDSZ egyik alapítója, 1990-96 között országgyűlési képviselő.

87

AZ ÍRÓK LÁZADÁSÁRÓL – Két hónappal ezelőtt, 1986 novemberében rendezték az írószövetség közgyűlését, amely meglehetősen viharos körülmények között zárult. Azóta sincs nyugalom, kilépések, üzengetések jellemzik a szövetség és a hatalom viszonyát. Hogy látod a történteket és a pillanatnyi helyzetet? – Az írók zöme – nyugodtan ki merem jelenteni, nem kell ezt másként hívni – igenis a fennálló rendszerrel szemben áll. Ez így van, még azok esetében is, akiknek esetleg piros könyv van a zsebében. A hatalomnak kell annyi realitással rendelkezni, hogy ezt illik tudnia. Hogy ennek nem örül? Ehhez joga van. Valamilyen formában hangot is adhat ennek, de nyolcvanötben vagy nyolcvanhatban 1952-es hanghordozással fenyegetőzni – öngól. – Berecz János felszólalására gondolsz? (1) – Igen, és nem csoda, ha senki nem hajlandó megijedni. Erre Sánta Feri azt mondta, amit mondott. (2) Pedig Sánta Feri tudtommal rendelkezik piros könyvvel. Azt mondják, Csoóri Sanyi (3) élete legjobb beszédét tartotta. Pontosan azzal, hogy higgadt volt, visszafogott és irtózatosan kegyetlen. És senki nem volt hajlandó megijedni. Azután ott van Csurka ügye (4), akit nagyon középszerű valakinek tartok, de akkor se tiltsunk el írókat az írástól. Buktassuk meg a színpadon, maradjon el a közönség, ha rossz a darabja. Csurka valóban nem jó író, de azért, mert New Yorkban mondott valamit '56-ról, és azt Püski megjelentette (5), még nem kell eltiltani. Ha Berecz egy vonalat képviselt, akkor az buta, ostoba vonal. Mi igazán nem szerettük Aczélt (6), mert Aczélban volt valami furcsa, talán a jovialitásnak egy nehezen elviselhető válfaja. Ugyanakkor Aczélról tudtuk, hogy képes megkülönböztetni a jó írót a rossz írótól. – Azt hiszem Aczél Györgyben volt is, meg van is egyfajta alázat az irodalom iránt. – Igen, mintha Berecz úr ezt nem tudná, és ez őt nem is nagyon érdekli. Nagyon úgy néz ki, hogy a hatalmon kívül semmi más nem érdekli. Másrészt nem is ért hozzá – különben nem beszélt volna így négyszázötven, már úgyis nagyon dühös íróval. A napokban itt járt Tornai Jóska (7), de elkerültük egymást. Beteg voltam, nem mentem el az estjére, ahol bemutatták a könyvét. – A páva szépségét, amit Kohánról (8) írt? – Igen, nem mentem el, mert nagyon rosszul éreztem magam. Gondoltam, este úgyis bejön hozzám. Baszott bejönni, azt mondta, félt hogy zavar. Másnap délben egymásba botlottunk a városban, de egy óra múlva indult a vonata. Bizonyos dolgokat nem értettem jól. Te hallottál erről valamit: állítólag a párttag írók 150-en vagy 154-en basztak be igazán Aczélnak azzal, hogy fogalmaztak egy petíciót, amit Alföldy Jenő (9) olvasott fel. Nem tudom, miből állt. Tornai Jóskával ezt már nem tudtuk megbeszélni. 88

– Ezt én se tudom, csak azt, hogy százötvenvalahányan írták alá. – Csak annyit tudok, hogy három párttag nem írta alá. Ez a petíció volt az egyik legkeményebb hozzászólás a közgyűlésen. De hogy miben állt a keménysége, az már nem fért bele a beszélgetésünkbe. Mi volt ez? – Annyit tudok, hogy nem dicsérték meg a hatalmat. – Ez egyértelmű. Tornai szerint a másik botrányt az idézte elő, hogy Berecz nehezményezte: a választmányban csak három kommunista van. Ekkor valaki közbekiáltott, hogy azt a hármat is úgy csempészték be. Erre kitört a röhögés. Ilyen baklövést nem szabad elkövetni, hogy ,,nehezményezem", mert az írószövetség önálló szervezet. (10) Még valamit akartam mondani az Írószövetséggel kapcsolatban. Ma kaptam meg a választmány listáját. Csoóriék valóban mindenkit kibuktattak. Nem hallgattad, amit a tanácskozásról adtak a rádióban? – Nem, sajnos nem tudtam. – Ma este még egyszer meghallgattam a Kossuthon, 7.10-kor adták. Hogy ez a Fekete Sándor (11) még az emberek szemébe mer nézni! Az 1956 decemberi munkája (12) élete legnagyobb írása volt. Első részében az ő szokott mocskolódó hangján körülbelül olyan irányú Kádárékkal szemben, amilyen módszerrel most Csurkába rúgott bele. Ahogy a patkány, övön alul támadt. A Szabad Európa rádióban egy újabb ötvenhatos sorozat megy. A múltkor az ötvenhatos írásáról beszéltek, ma a második rész ment le, ebben már Grósz (13) elvtársék kurzusának higgadt elemzéséről beszéltek. Semmi üvöltés. Metszően briliáns, találó mondatok. Kádárról talán már szó sem esett, a neve talán egyszer hangzott el. Hűha! Utólagosan átgondolva Fekete Sándor ötvenhatos írását, olcsón úszta meg kilenc évvel. Ha valakit utálok, akkor őt nagyon, de az az írása óriási! Amikor tegnap este leadták a szöveget, jött két barátom. Kétségeim voltak, nem lövök-e túl a célon ha azt mondom, túlságosan tetszik a szöveg. Mondtam a fiúknak, hogy nagyon szégyellem kimondani, de el kell ismerni: nagyon jó a szöveg. Nem tehetségtelen a pasas, csak jellemtörött. – Az ötvenhat decemberi írása megjelent azóta valahol? – Annak idején röplapon terjesztették, az olaszok pedig tavaly kiadták magyar és olasz nyelven. Ja, amit lehet, hogy nem tudsz, Fekete most kinn van Londonban. Azt hittem, kitör rajtam az elmebaj. Húha, félelmetes volt. Tegnap volt egy hete, hogy délután adták a rádióban Fekete Sándor ötvenhatos írásának a bevezetőjét. Azt kerestem a Szabad Európán, pontban fél nyolckor rámentem a 49-es hullámhosszra, amikor tisztán megszólalt egy ismeretlen magyar hang, vagyis nem zavarták az adást. A fene egye meg – mondtam magamban –, biztosan bejött az Amerika Hangja, amikor elkezdi: ,,Itt a BBC, megkezdjük a kerekasztal-konferenciát”. Most figyelj! 89

A beszélgetés résztvevői: Czigány Lóránt (14), Sárközi Mátyás (15), Fekete Sándor és még valaki. Majd azt mondják: ,,Kezdjük Fekete Sándorral!”. Hát morgok magamban, elment az eszem, hogy hallom a nevét, mire a BBC bemondja, hogy kiküldetésben van Londonban. Most teszek egy kitérőt, de nehogy össze-vissza ugorjak. Többször elmondtam neked, szomorú vagyok, amiért engem időnként a Csoóri Sanyiékhoz kötnek. Nekem nincs közöm senkihez. És nekem van igazam, mert akkora hibát követtek most el, hogy be fognak csinálni a túlzott győzelmüktől. – Az Írószövetség közgyűléséről van szó? – Igen, és tipikusan az a helyzet, mint 45-ben, amikor Tildy azt mondta, ,,agyongyőztük magunkat”. (16) Tildy nem volt hülye, ő arra értette ezt, amikor az úri Magyarország 57 százaléka csizmás kisgazdának, további hét százaléka parasztnak vallotta magát. Ilyen nincs! Hatvannégy százalékot nyert a két parasztpárt. (17) Azt Rákosiék baszták el, de csúnyán. Tudniillik lentről a Jámborok (18) dezinformálták Rákosit, hogy győzni fognak. Rákosi megetette vele Vorosilovot (19), Sztálin pedig azt mondta, meg kell csinálni a választást. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a választás előtt ilyen eredményre számítottam. Hasonlóra sem. Magamban – amiben nagyon mellé fogtam –, a polgári demokrata pártot 15 százalékra saccoltam, s lett belőle jó másfél százalék. Mert a polgárság úgy döntött, hogy a kisgazdákra szavaz, amit nem tudhattam előre. Ha egy pártot mondhattam volna győztesnek, Pesten a szociáldemokratákat neveztem volna meg. Így is elértek 26 százalékot. Azt is vedd figyelembe, hogy Budapesten múltbeli okok miatt sok volt a szavazásból kirekesztett. Közülük sokan szintén a kisgazdákra szavaztak volna. – Mekkora lehetett az arányuk? – Nagyon nagy, húsz-huszonöt százalék. A 47-es választáson egy pillanatra én is ki voltam rekesztve, de azt helyre tettem. A kékcédulás választásról van szó. Kapok egy papírt, a szerkesztőségbe hozza a postás, egyenesen a városházáról. Azt hittem, hirdetmény. E helyett arról értesítettek, hogy töröltek a szavazólistáról. Fellebbezhetek két héten belül. A törlésnek két oka van: tagja voltam a Kékek klubjának, és – most figyelj –, közismert antifasiszta vagyok. Nagyon csúnyát akartak mondani. Kékek klubja? Valamelyik nyomdásznak elmondtam, de soha nem hallott ilyet. Hát a GYAC (20), az kék-fehér volt, az is bűn? Túl vagyunk ezen, felmegyek az Otthon kávéházba, a lap lement a nyomdába, jön be Csonka Pista és Gyarmati Lajos. Mind kaptak papírt valamilyen szöveggel, mindre jutott valami, volt kétszáz ilyen címmondatuk, kire mi jutott. Rám ezt a kettőt osztották. De az olyan lexikális tudású ember, mint Csonka Pista azonnal kiszúrta: ,,Hohó, volt ilyen, hogy Kékek klubja, ez a kappan hangú Márai bíró nagyon jól tudja.” – Ki volt ez a Márai? 90

– Városkutató ember, kappan hanggal. Nem a nagy Márai, Gyulán volt egy Márai nevű bíró. A Kékek klubja címszó alatt a következő szöveg állt: exkluzív arisztokrata tömörülés, a szabadkőművesség valamiféle rokona, de zártabb, kékebb. Most már marhulok, szóval arisztokraták föld alatti tömörülése volt a Kékek klubja. Ez jutott rám, és a ,,közismert antifasiszta”. Na most jön egy pokoli történet. A Körös-partra mentünk, a régi leventeotthonba, ahol most a vashíd áll. Ott működött a felülvizsgáló bizottság, a régi városháza ajtajától jobbra. A három tagú testület így nézett ki: egy Steiner nevű jövevény zsidó, középen egy bizonyos manikűrös Manci, aki közkurva volt, és László (Ludvig) Mátyás közismert volksbundista, aki 45 előtt utálta a kommunistákat. Gyönyörű hármas. Beléptünk: ,,Jó napot.” Fogadták: ,,Jó napot.” Három rendkívül fagyos arc. Akkor jöttem én: ,,Jé, Manci, te vagy az?!” Manci, aki diák koromban a Körös-parton leszopta a fütyinket, lesápadt, nem tudta hova nézzen. Mondom: ,,Kérem, én a Kékek klubjának tagja vagyok, plusz közismert antifasiszta, ezért nincs választójogom.” – mondtam teljesen ártatlanul. ,,Azzal vége!” – üvöltötte László (Ludvig) Mátyás. Steiner úr, a zsidó azonban – aki nem volt egészen hülye –, megszólalt: ,,Micsoda?” ,,Tessék csak végigolvasni!” – jegyeztem meg. Elolvasta és közölte: ,,Azonnal felvenni a listára!” – Meglehetősen messzire jutottunk az írószövetség közgyűlésén történtektől. Arról volt szó, hogy hasonlatos a helyzet a kisgazdák negyvenötös választáson elért eredményéhez, amit Tildy Zoltán úgy kommentált: ,,agyongyőztük magunkat”. – Bizony, túlgyőzött állapot van most is. A marhák, mármint az írószövetség elnöksége erre kiadott egy hat-nyolc mondatos nyilatkozatot: szeressük egymást a hatalommal, mi szeressük a hatalmat és a hatalom is szeressen minket! Ezt a választmány létrejötte után egy héttel bocsáthatták ki. Amikor meghallottam, azt hittem marháskodnak. Ha az én jelenlétemben hangzik el valaki részéről mint ötlet, hogy írjunk egy ilyen nyilatkozatot az elnökség nevében, mert meg vagyunk ijedve, az ötödik mondatnál megjegyeztem volna, hogy két érvem van ellene. Aztán ahogy ismerem magam, a bornírtság ilyen foka láttán három mondat után elküldtem volna a kurva anyjába a palit. És abból kiderülne, kik között is ülök én. Érdekes módon a kommüniké a sajtóban nem jelent meg, a BBC-ben hallottam róla először. (21) Az említett adásban azt mondták: ,,Akkor talán kezdjük azzal a kommünikével, ami Magyarországon nem jelent meg. Sándor, mi a véleményed róla?” Erre Fekete a következőket válaszolta: ,,Ha nem jelent meg, mert ki tudja, amióta kinn vagyok megjelent vagy sem, tehát ha nem jelent meg, annak két oka lehet. Az egyik, hogy blöff, a másik, hogy gusztustalan a szövege.” (22) Most figyelj! Borzalmas hibát követnek el, amikor nem kérdeznek meg engem. Figyeljenek rám! Olyat én soha nem mondanék, hogy mindenben egyetértek a kormánnyal, mert én egyáltalán nem értek mindenben egyet a kormánnyal! ,,Kellett 91

ez nektek Csoóri Sanyi?” – kérdeztem tőle. Erre azt válaszolta: ,,Jó, tudjuk, hogy ilyet nem engedhetünk meg magunknak, de ez is benne van a szövegkönyvben.” – Úgy értette, hogy a játékszabályban. – De ilyen hibát elkövetni! Most végignéztem a választmány tagjainak a névsorát, ennyi jelentéktelen író egy csomóban! Hetvenegy név, ezek politikusok, nem írók! (23) Kutyafasza, egy sereg senki. Mondjuk, szép mutatvány volt, ahogy félreállítottak embereket. Nagy Gáspártól (24) Csurkáig mindenki bent van a választmányban, a másik oldalról pedig mindenkit kibuktattak. Aztán beszartak, és elkövették azt a hibát, hogy Fekete Sándor ilyet mondhasson a pofájukba a BBCből. A kerekasztal tizenöt percig tarthatott, de én paff lettem, azt hittem beleőrülök abba, hogy Fekete áldozat lehet. Jaj, mondott egy nagyon cifrát: ,,Ezek a Csurkáék a pluralizmusról beszélnek. Hát kérem, nem elképzelhetetlen a pluralizmus.” ,,Hogy érted ezt, kedves Sándor?” – kérdezett vissza a riporter. ,,Úgy, hogy a kilépettek után még mások is kilépnek, s alakítanak egy másik írószövetséget, írók egyesületét vagy valami hasonlót, és akkor pluralizmus lesz.” Tudjuk, hogy az írószövetség állandóan lapot kér magának, ő meg sejtetni engedte, hogy nekik lapjuk is lesz. Mindezt a maga gunyoros stílusában. Valóban nagy esély van arra, hogy két írószövetség lesz. Jaj, másnap a Szabad Európa bemondott valamit. Most jön az élesre töltés. Három párttag író összehívott egy… – …hétfőn már meg is tartották a megbeszélést. (25) – A nagy kérdés, hogy a mintegy 150 párttag író közül hány vall színt. Közülük hány tagadja meg az írószövetséget és csatlakozik ezekhez? Ez nagyon-nagy erőpróba. Én ötven százalékra teszem az igent és a nemet. Ha kilép még hatvanhetven író, úgy nyolcvan-kilencvenen lesznek, ami még mindig törpe kisebbség az egészhez képest. De akkor már valamit el tudnak kezdeni. Ja, és még valami. Most jön az a pillanat, amikor az én eszem és bátorságom fog hiányozni az elnökségnek. Jövő hétre vagy az utána következő hétre az elnökséget meghívták Moszkvába. (26) Szerintem ott be fognak beszarni. Tudniillik Cseres (27) helyében – ha Gorbacsov vagy valamelyik embere bármit mond –, én válaszolnék a legkeményebb mondataikra. Közölném: ,,Drága Szergej Szergejevics, minden látszat ellenére ez még mindig Magyarország, én pedig a magyarországi írószövetség elnöke vagyok. Ezután miről beszélgessünk?” De ezt nem merik megcsinálni. Más kérdés, hogy egyáltalán meg akarják-e őket szorítani? A tegnapelőtti Gorbacsov-beszéd (28) óta ez kicsit vitatható. Nem mernék rá se igent, se nemet mondani. Tehát a helyzet hallatlanul cifra. – Gorbacsov gondol amit gondol, de itthon is mondhatnak még valamit. – Sose hittem volna, hogy valaha is Aczél oldaláról fogom nézni a világot. Ezt ő sem tudta elképzelni. Hú, Aczél után egy Berecz! Semmi köze a könyvekhez. Nem tudja, ki Németh László, hogy Krúdy miért van, nem tud semmit. Azt hiszem őt 92

csak a hatalom érdekli, de az nagyon. Nem nagyon szerettem Aczélt, de azért ő volt valaki Az egykori zsidószínházban, a Goldmark-teremben, ahol segédszínészkedett, az volt a szlogenje: ,,Gyerekek, ha nem muszáj, ne basszunk ki egymással túlságosan”. Figyeltem Berecz arcát az 56-os filmsorozatban. Hát persze nem tudom, mekkora öröm lehet visszahallania önmagát, hogyan látta ötvenhatot. – A Velünk élő történelem címmel futott sorozatban? – Igen, rosszhiszeműen nézett a lencsébe, nagyon-nagy szigorral, és förtelmesen hazudik 56-ról. Miért csinálta? Ha most ő lenne a főnök, mint ahogy ő is, ez nem kérdéses, akkor mit várhatunk tőle? Vállalják a kockázatot egy párhuzamos írószövetségért, vagy marad az írószövetség, ha marad? Mint említettem, már Fekete is eljátszott a gondolattal: ,,Egy másik írószövetség, írók egyesülete, erről úgy is volt szó.” Valóban volt szó, hogy az írószövetség megszűnik, és írók egyesülete lesz. Hogy ez miért lett volna jó, nem tudom. Hogy Galabárdi (29) és mások szervezkedni fognak, az nem volt kérdéses, hogy támaszt kapnak a hatalomtól, az sem volt kérdéses. De vállalja-e a hatalom annak ódiumát, hogy 500:120 arány jön létre? Nem tudom a párttagok közül hány félti az állását, és lép ki meggyőződése ellenére. Szerintem olyan pártonkívüli is lesz, aki csatlakozik hozzájuk. Mindig szokott lenni ilyen. Tehát felduzzadhat a létszámuk akár 150-re is. Hogy ezt vállalják-e, és mindazt, ami ezzel jár, nem tudom. Nem tudok még totózni sem, hogy Bereczéket mennyire ragadja el az indulat. Tudniillik nem kérdéses, hogy ebben a 71 tagú gyülekezetben, amely itt együtt van, mennyi a párttag? Túl sok nem lehet. A többit tudatosan kiszórták. Csakhogy ez szabályos titkos szavazással történt. Nagyon felénk irányult Fekete Sándor véleménye, amikor azt mondta, hogy lényegében mi a nyugat bérencei vagyunk, satöbbi, satöbbi, és nagyon haragszik, amiért kikerültek a választmányból. Ez lehet, hogy tessék, lehet, hogy nem tessék, csak az a helyzet, hogy ez körülbelül olyan, mintha a német választáson nagyon megharagudnék a szavazókra, mert ellenem korteskedtek a körükben. Tény, hogy Csurkáék korteskedtek, de Feketéék ugyanezt tették. Az egyik tábor korteshada erősebb, mint a másiké – ez rendszerint így szokott lenni. Mert ritkán végződik x-re egy szavazás. – A politikában is így van. – Nagyon sántít az érvelésük. Miért nem szervezkedtek jobban, miért nem ők nyerték meg a többséget? A névsor viszont – mint mondtam – nekem szánalmas. Nem kérdés, hogy a szívem erre húz, de kik ezek? Egy sor ismeretlen van a választmányban. Az elnökség összetétele pedig kifejezetten provokatív. Mint említettem, főként Sánta Feri olvasott be nekik, de egy Kiss Gy. Csaba (30) nevű mondta a legkeményebbet. Nem tudom ki az a pali. Kritikus lenne? – Nem Könczöl Csabáról (31) van szó?

93

– Nem, Kiss Gy. Csaba. Benne is van a választmányban, Könczöl neve szóba se került. Nekem Tornai Jóska mondta, amikor itt volt, hogy neki is elakadt a lélegzete azon, amit Kiss Gy. Csaba mondott. Nem nézte ki a paliból. Igen, Kiss Gy. Csabát mondott. Fogalmam nincs, mi az illető? Írónak nem író. Esztéta lenne? Ja, Jovánovicsot (32) illendőségből beválasztották a választmányba, hogy ne bukott emberekkel kelljen együtt dolgozni. Hubay (33) is benne van, aki párton kívüli. Összesen van vagy hat-nyolc párttag, közöttük Annus József (34), aki tendenciózusan került be. Húzták magukkal. De ezt a hülye kiáltványt kiadni, hogy mi jól fogunk viselkedni… Erre Berecz azt mondta, hogy ,,én meg nem értek mindenben egyet a kormánnyal, he, he, he”. Amikor meghallottam, azt mondtam: kellett ez nekünk, gyerekek? Ennyire hülyét csinálni magunkból? Csoóriék valamit most nem vettek észre. Tudom, hogy megy ilyenkor, a politika az embereket kijátssza egymás ellen. Ilyenkor én egyet mondanék: törje a fejét Berecz. Ezt a meccset megnyertük, törje a fejét ő. Utána majd mi törjük a miénket. Ezek meg le akartak vele ülni. Berecz nem engedte közzétenni a sajtóban a történteket. Végül akkor este felolvasták a szöveget a BBCben azzal, hogy a magyar hallgatók most hallják először. Annyit tudok, hogy eleve volt egy beszartság, pedig Fekete Gyula (35) nem szokott ijedős lenni. Állítólag ő ment Berecz-cel beszélni. Szóval, egy kis fejvesztettség van a győztesek közt. Piti palik. Megértem, hogy van okuk a fogszívásra. Mindenesetre én kivárásra játszanék. Berecz csináljon két szövetséget! Tartsa a hátát érte! – A héten feloszlatták a választmányt. Pontosabban Köpeczi (36) közölte, hogy nem ismerik el. (37) – Ebben biztos vagy? – Tegnap mondták. (38) Nem tárgyalnak az elnökséggel, de Cseres Tiborral, mint magánemberrel igen. – Ezzel elvetették a sulykot, akkor pedig… – Az írószövetség külkapcsolatainak intézését a minisztérium veszi át. – Ezzel megszületett az évszázad öngólja, Csoóriéknak nem kell fájjon a fejük. Ennek ellenére továbbra is azt mondom, az elnökségnek nem lett volna szabad nyáladzón nyilatkoznia. Még mindig nem értem, Fekete Sándor hogy tehetett ilyet? Tudom, hogy Csoóri Sanyi megőrülne, ha azt mondanám neki: ,,mondok neked egy nagyon csúnyát: ha a Fekete eszével rendelkeznél…”. Aminél több csak nekem van! Sátánian okos az a pali. – Fekete Sándor? – Igen, a Fekete, szinte hallom, ahogy a mellére csap és azt mondja: én nem értek mindenben egyet, ilyet nem mondanék soha! – Most annál inkább meg meri tenni, mert helyzetben van. 94

– Most már teljesen. Nagy húzás volt egy olasz kiadó részéről, hogy felajánlotta Fekete Sándornak, írjon előszót ötvenhatos röpirata, a Hungaricus elé. Írja meg mindazt, amivel egykori múltjából nem ért egyet. Azt mondta megírja, de az eredeti szövegből a mai neveket, Kádárét és a többiekét hagyják ki. Erre az olasz kiadó azt mondta, ez az alapdolgozat meghamisítása lenne, ezért ebbe nem mennek bele. Majd szellemeskedően közölték, hogy nyugodt lélekkel publikálják Fekete dolgozatát, mert szerintük még a mai Magyarországon sem ítélnek el embert egy dologért kétszer, márpedig ezért egyszer már el volt ítélve. Ennek ellenére nem hiszem, hogy Bereczék túl boldogok a Fekete-ügytől. Hű, hogy az oroszokról miket írt! Most már csodálom a kilenc évet. Szóval keveslem. Hát micsoda semmikért adtak jóval többet! Ha netalán még egyszer ismétlik az adást a Szabad Európa rádióban, mert hetek múlva meg szoktak ilyet ismételni, kötelezővé teszem neked a meghallgatását. Lúdbőrzött tőle a hátam. Képzeld el milyen lehet, ha én ilyet mondok. Nem habzik, nem őrjöng, pengeéles, jégcsaphideg, és minden mondata igaz. Visszatérve Bereczékre, irdatlan hibát követnek el, ha igaz amit mondtál, de miért ne lenne igaz. Sejtettem, hogy az írószövetséggel valami lesz, de azért ennek kisebb esélyt adtam. Ám ennek ódiumát épp most vállalni, a moszkvai enyhülés perceiben, napjaiban, heteiben... Hát nem tudom, politikus dolog-e? Meg fogom tudni, hogy az elnökség küldöttsége Moszkvában alárendeltként viselkedik-e, vagy egyenrangú félként tárgyal? De miért tárgyalnának egyenrangú félként? – Kérdés, hogy egyáltalán kiutaznak-e? – Nem tudom. A küldöttség összetételét sem tudom, csak magát a tényt, hogy kikből áll. Cserest a közepesnél gyengébb kvalitásúnak tartom, amennyire ismerem, embernek is írónak is mérhetetlenül közepes. Persze én nem vagyok mérvadó, mert túl igényes vagyok, ahhoz a néhányhoz mérek mindent. Veress Miklóst (39) egyszer bemutatták, az ÉS-nél volt főmunkatárs, negyven év körüli fiatalember. – Szerény, halk szavú fiú. – Nem tudok róla semmit. Egy szót sem váltottunk. Nem tudom, miért ő lett a főtitkár, csak annyit tudok, hogy minden úgy történt, ahogy Csoóriék akarták. Nekem nincs képem Veressről. Semmit nem tudok a paliról. Néhány versét olvastam az ÉS-ben, nem rosszak. – Tíz évvel ezelőtt még tudtam, hová tartozik, ma már nem tudom én sem. Tagja volt a KISZ Központi Bizottságának. – Semmit nem tudok a gyerekről. Semmit. A Mozgó Világot nem ő csinálta egy időben? – De igen, ő szerkesztette, aztán távozott a Mozgó Világ éléről – ismereteim szerint a többiek miatt. Alexa (40), meg nem tudom kik voltak még ott abban az időben.

95

Állítólag nem azt az utat akarta járni, amit ők, mindvégig a kötélen próbált táncolni. – Nem az ő korszakában tiltották be a Mozgó Világot? Illetve nem volt az igazán betiltva, hanem átjátszották a … – …igen, P. Szűcs Júliának. (41) – Nem volt közben egy másik szerkesztő? Ugye volt, a Kulin Ferenc? (42) – Igen, Veress időben lelépett. Amikor… – ... ő le akart lépni, vagy mennie kellett? Erről se tudok semmit. – Őt megbírálta a KISZ Központi Bizottság, mert a KISZ-é volt a lap. Majd átvette a minisztérium, mint a többi irodalmi lapot. Szóval a KISZ megbírálta, mire azt mondta, nem csinálja tovább. Kiszállt belőle. Hogy miért nem csinálta tovább, nem tudom. Hogy azért, mert a munkatársainak nem tudott volna a szemébe nézni, miután együtt mentek azon az úton, ami végül ide vezetett, vagy másért, nem tudom. – Kulin mennyi ideig csinálta? Egy-két évig? – Két-három évig, annál tovább biztosan nem, mert a Mozgó Világot már vagy három éve betiltották, illetve azóta új szerkesztősége van. Veress 81–ben jött el onnan. – Azóta van az ÉS-nél, nem tudom, melyik rovatnál. – Igen, mint említettem, a KISZ KB-ból ismerem, nagyon csendes, halkszavú fiú, nem sok vizet zavart. Jó szándékú, tisztességes, nem hiszem, hogy Csoóriék oldalán állna, de azt se, hogy a másikon. Szerintem taktikai okokból játszották be a főtitkári székbe. Amikor meghallottam, hogy beválasztották, erre tippeltem. – Szóval, neked biztos információd van a titkárság választmánnyal kapcsolatos döntéséről? – Igen, mint említettem, tegnap mondták. A megyei lapok főszerkesztői értekezletén hangzott el. – Adtam ennek esélyt, de azért több esélyt annak, hogy a hatalom nem veszti el a fejét. – Finomabban fogalmaztak, nem azt mondták, hogy feloszlatták, hanem hogy a miniszter, Köpeczi nem ismeri el a választmányt. – Tisztázzuk, ehhez már titkárság kell. Köpeczinek ehhez semmi köze. Ez az ügy képtelenség, ez ostoba sztálinizmus! Ezek elvesztették a fejüket! Ennek ellenére sajnos nem vagyok hajlandó közéjük tartozni. – Mármint Csoóriék közé? – Igen, a kvalitásaik miatt nem. Ilyenformán nézetileg sem tartozom közéjük. Akiben nincs kvalitás, azzal nekem nincs azonos nézetem. Tehát azt az öngólról írt hülye elnökségi nyilatkozatot nem szabadott volna kiadni, hogy Fekete ne heherészhessen. Ilyet én soha nem adnék ki a kezemből.

96

Taktikai okokból, ócska taktikai okokból nem hozták nyilvánosságra, de mondok egy másik lehetséges okot is. Mind a kettő megállja a helyét. Tudod mi a másik ok, amiért nem kapott nyilvánosságot? Azért, mert Bereczék leállították, hogy a BBCben olvashassák be először. Szerintem egy példányt ők maguk küldtek ki Londonba. – Minden lehetséges. – Bizony, a Fekete kiküldetésében is benne lehetett a kezük, mert neki mindent szabad. A végén még fegyvert is csempészik majd, elmegy Iránba, az ayatollahhoz (43). Szóval Bereczék óriási hibát követtek el. Tudod, még egyszer kimondom: ez kétségbe ejtő, én nem tudok fegyvertársa lenni ezeknek. Ők ezt nem értik. Én pedig nem sérthetek végig mindenkit azzal, hogy megkérdezem tőlük: ,,Gyerekek, miért nem értitek?” Elmondok most neked egy esetet. Nyolc vagy kilenc évvel ezelőtt, amikor Csoóri Sanyiék gyűjtést rendeztek a cseh chartásoknak (44), éppen Pesten tartózkodtam. Tudták, hogy ott vagyok, és megkerestek, hogy csatlakozzam hozzájuk. Fogalmam nem volt, mit akarnak, de közölték velem. Azt hiszem az volt az a pillanat, amikor haragmentesen, de elszakadtunk egymástól. Ők kötődtek hozzám, én viszont mindig fenntartással viseltettem irántuk. ,,Egyetlen érvem van arra, hogy nem – mondtam –, de egy esetben igen. Nem azért nem, mert alkalmatlan vagyok csapatjátékra, hiszen egy nagy egyéni játékos vagyok. Tehát szólistának, zsonglőrnek nagyon jó vagyok a cirkuszporondon, de nem vagyok jó csapatban. Erről ennyit. Egy esetben azonban csapatjátékos leszek.” Erre lefagytak. ,,Ha a chartások alapprogramjában – miután azt nem ismerem –, egyetlen pont benne van.” Visszakérdeztek: ,,Mi az a pont?” Azt válaszoltam: ,,Az, hogy a Felvidéket adják vissza az anyaországnak. Ebben az esetben én leszek az első aláíró!” Meghökkentek: ,,Ez nincs benne.” ,,No, akkor addig nem írom alá, amíg ez a pont nincs benne.” – Ez nagyon kemény, de sejthető volt, hogy ilyen pont nem szerepel benne. – Rettenetesen kemény pali vagyok, de olcsó fenegyerekeskedésre soha nem voltam kapható. A legnagyobb feneségeket megcsináltam, de azt mindig egyedül tettem, nem kellett nekem hozzá csoport. Elmondtam neked, hogy Görgényi Ferkó (45) temetésén mit műveltem? – Nem. – Most halt meg az utóda, nagyon derék zsidó fiú. – Január elején, Lukács József. (46) – Igen. Szóval Gyulán temették Ferkót, teljes Budapest lent volt. – Ez mikor történt? – Hetvennyolcban. A Filozófiai Intézet megbízott igazgatója volt, lényegében tudta, hogy nem fogják kinevezni. Beteg volt agyilag is, meg ivott és gyógyszert is szedett. Szóval leírták. Hogy mennyire volt öngyilkosság a halála, s mennyire járult 97

hozzá a vak véletlen, ma már nehéz megmondani. Az egyik legszeretettebb gyerekem volt annak ellenére, hogy sok mindenben nem értettem vele egyet. A kétlakiság jellemezte. Gátlástalanul volt kétlaki, a karrier olyan kóros megszállottja, hogy az a rengeteg eszét is elnyomta. Eljött a temetés napja. Három barátom érkezett Debrecenből, köztük Dávid Öcsi. Közöltem velük, hogy kimegyünk a temetésre. Öcsi erre azt mondta: ,,Imi, ez neked nem tesz jót!” Németh László temetése után megfogadtam, én soha többé nem megyek temetésre, de erre ki kellett mennem. Nem volt bekalkulálva, hogy Ferkó meg fog halni. Az volt bekalkulálva, hogy ő vesz részt az én temetésemen. Ki kellett mennem! Haladtunk a temető felé, közben megjegyeztem: ,,Na, most figyeljetek, itt valami történni fog!” Egyikük egy kicsit balfasz gyerek, félénken megkérdezte: ,,Mi fog történni?” Mondtam, maradj hátra Öcsivel, egész Budapest itt van, én most adózom előttük a Feri emlékének. Felálltam a halottas ház lépcsőjére, előttem a Filozófiai Intézet teljes stábja, a teljes ávó, egész Budapest. Tudod, nagyon jó színész vagyok. Ott álltunk a lépcsőn, amikor odasúgtam Öcsinek: ,,Most figyeld a pofákat!”. Leléptem a három lépcsőről, megindultam előre. A koporsó közepénél megálltam. Körbenéztem. Elmondtam magamban a Miatyánkot, amikor jött egy katasztrofális pillanat, amitől majdnem röhögő görcsöt kaptam: nem tudtam a Miatyánkot! Majd hangosan is elmondtam. Egy helyen eltévesztettem. Látnod kellett volna a lefagyott, megdermedt arcokat. Amikor kijöttünk a temetőből, megjegyeztem: ,,Ennyivel tartoztam Ferinek!”. Szerintem Nyizsnyij Novgorodig szólt a telefon. Úgy mentünk, mintha meg se történt volna. A kurva istenit! Amikor a kórház sarkához értünk… Mi volt annak a presszónak a neve? – Ibolya presszó. – Ibolya, igen az Ibolyánál Öcsi nagyon csendesen megjegyezte: ,,Ez még tőled is zseniális volt!” Adott esetben kitör rajtam az elmebaj, és olyankor maszek őrületekre vállalkozom. Ha golyózápor van, az se érdekel! De én azt csak maszekul tudom megcsinálni. Ehhez nekem nem kell se Csoóri, se Csurka, ezt egyedül akarom megtenni. Ezzel tartoztam Ferinek, és merészeljen valaki szólni. Látnod kellett volna az arcokat! Később hallottam, hogy a feleség attól rettegett, hogy szónoklatot tartok, amitől rettentően megijedt. Ilyen hülye nem vagyok! E helyett odaálltam a bolsik elé, és imádkoztam. Én, a tök ateista. Mondom, ennyivel tartoztam Ferinek, s a rendszernek. A kurva anyjukat! A koporsó mellett mereven néztem előre, mintha imádkoznék. Imádkoztam is, csakhogy az ötödik mondatnál nem tudtam tovább a Miatyánkot. Ötven éve nem mondtam el. És képzeld, elkezdett a hasfalam zizegni. Egyszer meg kell majd írjam, milyen érzés volt mondani a Miatyánkot, és nem tudni, miközben provokálni akartam vele. Hú, az úristenit! 98

JEGYZETEK (1) Berecz János (1930-) politikus, 1985-89 között az MSZMP KB ideológiai és propagandaügyekkel foglalkozó titkára. A közgyűlésen élesen bírálta Albert Gábor, Köteles Pál és Kiss Gy. Csaba felszólalását, amelyeket ultimátumnak minősített. Közölte, az érzelmi alapon való politizálás veszélyes, ha az írók érzékennyé teszik a hatalmat, az érzelmektől fűtve fog visszavágni. Ezt követően hosszan beszélt arról, milyen nehéz a szomszédos államokkal párbeszédet folytatni az ott élő magyarságról, majd kijelentette: az írószövetség nem vállalhat felelősséget 16 millió magyarért. Ezzel az íróknak a hatalommal szembeni türelmetlenségére utalt. A továbbiakban kitért az úgynevezett Tiszatáj-ügyre, s figyelmeztette azokat, akik bojkottálni akarják az új szerkesztőket, gondolják meg, kiért vállalják a bojkottot. A lap körül kialakult botrányért szerinte azok a felelősek, akik azt kiprovokálták, most pedig csodálkoznak azon, hogy a politika észrevette, hogy politikáról van szó. Berecz János a beszédét azzal fejezte be, ,,ahhoz, hogy szót értsünk, párbeszédre képes választmány kell”. Végezetül kijelentette: a választás után a hatalomnak döntenie kell, mi legyen az írószövetséggel, mert ultimátumokkal nem lehet párbeszédet folytatni. (2) Sánta Ferenc (1927-) író, Kossuth-díjas. Fenyegetésnek minősítette Berecz János KB titkár felszólalását, a Tiszatáj beszüntetését pedig buta és brutális döntésnek. Szóvá tette, hogy karrieristák, Biberachok és lézengő ritterek uralták el az életet és a pártot. Felhívta a figyelmet arra, hogy adminisztratív eszközökkel nem lehet az írókat megrendszabályozni, s a magyar irodalomban nagy hagyománya van annak, hogy az írók beleszólnak a politikába. (3) Csoóri Sándor (1930-) költő, író, Kossuth-díjas, az MDF egyik alapítója. A közgyűlésen Berecz Jánost paraszt-Révainak nevezte, beszédét pedig fenyegetésnek minősítette, majd többek között a következőket mondta. Úgy látszik a hatalomnak csak az lehet partnere, aki kiszolgálja. Ha az író kevesebbet fejez ki a korból, mint amennyit ki tudna fejezni, az meghunyászkodás. Mintha-világban élünk, ahol mintha-szabadság van. A magyar történelem arra tanít bennünket, hogy a túléléseink a legveszélyesebbek – azokba szoktunk erkölcsileg belehalni. Ha a társadalomnak, az íróknak is megvolnának az eszközeik a véleményük kifejezésére, feloldódnának az ellentétek. A Tiszatáj szerkesztőinek leváltása hibás döntés volt, de meg kell adni a politikának is a presztízsveszteség nélküli visszavonulást.

99

(4) Csurka István (1934-) író, József Attila-díjas, az MDF egyik alapítója, a MIÉP elnöke. 1986-ban publikálási tilalommal sújtották arra hivatkozva, hogy engedélyt adott a Szabad Európa Rádiónak, hogy a március 15-én New Yorkban elmondott beszédének szövegét felolvassák, továbbá mert ,,Az elfogadhatatlan realitás” címmel esszékötetet jelentetett meg a New York-i Püski Kiadónál. Csurka István 1986. augusztusában megjelent nyilatkozatában azt állította, hogy már amerikai útja előtt megindult a politikai hadjárat ellene. (Beszélő összkiadás III. kötet, Budapest, 1992. 606607. o.) (5) Püski Sándor (1911-) könyvkiadó. A Magyar Élet Könyvkiadó alapítója, a népi írók műveinek kiadója, 1962-ben hamis vádak alapján elítélik (egy évvel később szabadul), 1970-ben az Egyesült Államokba távozik, ahol elindítja a Püski Kiadót, 1988-ban hazatér. A Püski Sándor kiadásában megjelent könyvben valóban közlik Csurka István 1986. március 15-én New York-ban elmondott beszédét, de ebben az író csak érintőlegesen szól 1956ról. A beszédben döntően a határon kívüli magyarság kérdéseivel foglalkozik, s a nemzeti felelősségünket feszegeti. A hatalom a szomszédos államok rosszallásától tartva tilthatta el a publikációtól Csurkát. (A véres kard – Beszéd a március 15.-i ünnepségen, New Yorkban, 1986-ban. In.: Csurka István: Az elfogadhatatlan realitás, New York, 1986. 73-83. o. (6) Aczél György (1917-1991) politikus, számos fontos állami és pártfunkciót töltött be, a kulturális élet irányítója, illetve befolyásos személyisége. (7) Tornai József (1927-) író, költő, József Attila-díjas. (8) Kohán György (1910-1966) festőművész, Kossuth-díjas. (9) Alföldy Jenő (1939-) kritikus, irodalomtörténész, József Attila-díjas, 196991 között az Élet és Irodalom munkatársa. A közgyűlés előtt az írószövetség párttagjai aktívaülést tartottak, ahol az ülés résztvevőihez intézendő levéltervezetet ismertettek. A dokumentumot állítólag Alföldy Jenő, Asperján György és Gyurkó László készítette. A fogalmazvány bírálta az írószövetség választmányát, mert üléseit egyoldalú politizálás jellemzi, és elítélte a választmány és az elnökség azon tagjait, akik politikai nézeteiket a rendszerrel szemben álló fórumokon hozzák nyilvánosságra. Felhívta a figyelmet arra, hogy az írószövetségnek és a kulturális vezetésnek kölcsönösen keresnie kell a feszültség feloldását. Alföldy Jenő a közgyűlésen annak ellenére olvasta fel a szöveget, hogy Tőkei Ferenc állítása szerint azt a pártaktíva nem szavazta meg. (10) Félreértésről lehet szó, vagy folyosói beszélgetésről, mert Berecz János felszólalása a választmány megválasztása előtt hangzott el. (11) Fekete Sándor (1927-2001) újságíró, író, Állami-díjas.

100

(12) Fekete Sándor ,,Az 1956-os felkelés okairól és tanulságairól” Hungaricus álnéven írt röpiratáról van szó. Az írásért és illegális szervezkedés vezetéséért 1959-ben kilenc évi börtönre ítélték; 1963-ban amnesztiával szabadult. (13) Grósz Károly (1930-1966) politikus, 1984-1987 között az MSZMP Budapesti Bizottságának első titkára, a párt erős embere, 1987 júniusa és 1988 novembere között Magyarország miniszterelnöke. (14) Czigány Lóránt (1935-) irodalomtörténész, diplomata, József Attiladíjas, 1956 óta Londonban él. (15) Sárközi Mátyás (1937-) író, kritikus, műfordító, József Attila-díjas, 1956 óta Londonban él. (16) Tildy Zoltán (1889-1961) kisgazda politikus, 1945-46-ban Magyarország miniszterelnöke, 1946-48 között köztársasági elnök. Mint a kisgazdapárt elnöke, a pártnak az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választásokon elért 57 százalékos abszolút győzelme után mondta Varga Béla ügyvezető alelnöknek: ,,Béla, agyongyőztük magunkat!” (Haas György: Diktatúrák árnyékában, Tildy Zoltán élete, Budapest, 2000. 84. o.) (17) Az 1945-ös választás eredménye: Kisgazdapárt 57,02, Szociáldemokrata Párt 17,40, Magyar Kommunista Párt 16,96, Nemzeti Parasztpárt 6,88, Polgári Demokrata Párt 1,62, Magyar Radikális Párt 0,12 százalék. (18) Jámbor István (1913-2006) a városi pártbizottság első titkára Gyulán 1958-1975 között. (19) Vorosilov, Kliment Jefremovics (1881-1969), a Szovjetunió marsallja, 1945-47 között a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke Magyarországon. (20) A Gyulai Atlétikai Clubról van szó, a sportegyesületről. (21) Az írószövetség nyilatkozata végül az interjú elkészítése után közel két hónappal jelent meg Fekete Sándornak az Élet és Irodalom 1987. január 16-i számában ,,Kilépési nyilatkozat”címmel közölt írására válaszul. A Magyar Írók Szövetsége Elnöksége aláírással, az elnökség, a tisztségviselők és a választmány tagjainak névsorával hitelesített közlemény többek között ezt írja: ,,A tisztségviselőknek és az elnökségnek nemhogy »tekintélyes része«, a Választmánynak nemhogy »zöme«, de egyetlen tagja sem akar a »politikai kaland felé vezető útra lépni«….” (Élet és Irodalom, 1987. március 6., 5. o.) (22) A BBC Országos Széchényi Könyvtárban őrzött archívumában nem találtuk meg az említett beszélgetést tartalmazó hangszalagot. Az akkori beszélgetésen részt vevő Czigány Lóránt olvasta az interjút és az idézeteket korrektnek tartotta. (23) A választmány tagjainak névsora a kapott szavazatok számának sorrendjében: Cseres Tibor, Mészöly Miklós, Csorba Győző, Simonffy 101

András, Galgóczi Erzsébet, Mándy Iván, Csoóri Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Szakonyi Károly, Takáts Gyula, Fodor András, Ilia Mihály, Bella István, Bárány Tamás, Fekete Gyula, Göncz Árpád, Lázár Ervin, Bertha Bulcsú, Bertók László, Karinthy Ferenc, Lator László, Sánta Ferenc, Kalász Márton, Ágh István, Domokos Mátyás, Varga Domokos, Kertész Ákos, Tatay Sándor, Buda Ferenc, Kardos G. György, Tornai József, Mezei András, Weöres Sándor, Nádas Péter, Csurka István, Hubay Miklós, Czakó Gábor, Veress Miklós, Száraz György, Vészi Endre, Rab Zsuzsa, Szécsi Margit, Dobai Péter, Kiss Benedek, Szederkényi Ervin, Bodnár György, Czine Mihály, Képes Géza, Serfőző Simon, Rózsa Endre, Mocsár Gábor, Hernádi Gyula, Vas István, Zalán Tibor, Görgey Gábor, Lengyel Balázs, Gyurkovics Tibor, Spiró György, Jókai Anna, Lakatos István, Tamás Menyhért, Kovács István, Görömbei András, Annus József, Csiki László, Jovánovics Miklós, Kispintér Imre, Nagy Gáspár, Hatvani Dániel, Páskándi Géza, Szilágyi Ákos. (24) Nagy Gáspár (1949-2007) költő, szerkesztő, Kossuth-díjas. (25) 1987. január 26-án. (26) A Szovjet Írók Szövetségének kezdeményezésére az 1987. február 1416. közötti moszkvai békefórumra meghívták Cseres Tibort és Fekete Gyulát. Az MSZMP központi vezetésének közben járására a szovjetek meghívták még Boldizsár Ivánt és Király Istvánt, mindketten a párt tagjai voltak, de nem léptek ki az írószövetségből. (27) Cseres Tibor (1915-1993) író, 1986-89 között az írószövetség elnöke, Kossuth-díjas. (28) Moszkvában 1987. január 27-28-án kétnapos ülést tartott az SZKP Központi Bizottsága, amelyen felszólalt Mihail Gorbacsov is. A főtitkár ebben a demokratizálási folyamat gyorsítását, a dolgozói kollektívák önigazgatását, többes jelölést minden választásnál, a régi káderek lecserélését, pártonkívüliek vezető állásba kerülését, a gazdaságban az egyéni érdekeltség megteremtését szorgalmazta. (Népszabadság, 1987. január 28. 3-4. o.) (29) Galabárdi Zoltán (1928-) író. (30) Kiss Gy. Csaba (1945-) irodalomtörténész, egyetemi docens, az MDF egyik alapítója. A közgyűlésen a magyar irodalom méltóságáról beszélt. Magyar írónak lenni felelősséget jelent, a véleménymondás felelősségét, függetlenül attól, hogyan kap az író nyilvánosságot, kap-e egyáltalán. Felszólalása végén felolvasta azt a 114 író által aláírt, MSZMP Központi Bizottságához intézett tiltakozó levelet, amelyet a Tiszatáj ügyében küldtek. (31) Könczöl Csaba (1947-2004) esszéíró, újságíró, több alkalommal írt Simonyi Imréről. 102

(32) Jovánovics Miklós (1932-2002) kritikus, újságíró, 1981-86 között az írószövetség főtitkára. (33) Hubay Miklós (1918-) drámaíró, műfordító, esszéista, 1981-86 között a Magyar Írók Szövetségének elnöke, Kossuth-díjas. (34) Annus József (1940-2005) író, az 1986-ban betiltott Tiszatáj főszerkesztő-helyettese volt 1972-től. Állásából eltávolították. (35) Fekete Gyula (1922-) író, József Attila-díjas. (36) Köpeczi Béla (1921-) irodalomtörténész, politikus, Állami-díjas, 197175 között az MTA főtitkára, 1982-től 1988-ig művelődési miniszter. (37) Az interjú készítése után két nappal a Népszabadság A művészeti szövetségek közgyűléseiről címmel cikket közölt Köpeczi Bélától. A művelődésügyi miniszter ebben a következőket írja: ,,Az Írószövetség – mint egyesület – a jóváhagyandó alapszabály szerint folytatja tevékenységét, a Művelődési Minisztérium törvényességi felügyelete alatt, anélkül, hogy a minisztérium az egész magyar írótársadalom képviseletének és konzultatív szervének tekintené.” (Népszabadság, 2007. január 31. 13. o.) (38) 1987. január 28-án, az MSZMP KB székházában a megyei lapok főszerkesztőinek tartott szokásos havi értekezleten Bereczki Gyula, az Agitációs és Propaganda Osztály alosztályvezetője a következőket mondta: Köpeczi Béla kulturális miniszter az írószövetség elnökségét nem fogadja el partnernek, de az elnökkel magánemberként kész tárgyalni. (39) Veress Miklós (1942-) költő, József Attila-díjas, 1975-81 között a Mozgó Világ felelős, majd főszerkesztője, 1986-88 között az Írószövetség főtitkára. (40) Alexa Károly (1945-) irodalomtörténész, kritikus, 1978-83 között a Mozgó Világ munkatársa, egy időben főszerkesztő-helyettese. (41) P. Szűcs Julianna (1946-) művészettörténész, műkritikus, Munkácsydíjas, 1984 óta a Mozgó Világ főszerkesztője. (42) Kulin Ferenc irodalmár (1946-), 1975-80 között a Mozgó Világ főszerkesztő-helyettese, rovatvezetője, 1981-tól 1983-ig főszerkesztője. (43) Khomeini, Ruhollah ayatollah (1990-1989), 1979-től haláláig Irán vallási vezetője.. (44) A Charta ’77 egy dokumentum, amelyet 243 csehszlovákiai (zömében) értelmiségi írt alá. Ebben az emberi jogok megsértése ellen tiltakoztak. Az aláírók csoportjának egyik vezetője Václav Havel, a későbbi cseh köztársasági elnök volt. A nyilatkozatot – amelyet a következő tíz évben még 2500-an írták alá – 1977-ben adták át a kormánynak. (45) Görgényi Ferenc (1942-1978) gyulai születésű filozófus, 1972-től haláláig az MTA Filozófiai Intézetének ügyvezető igazgatója.

103

(46) Lukács József (1922-1987) filozófus, Rózsa Ferenc-díjas, 1978-tól haláláig az MTA Filozófiai Intézetének ügyvezető igazgatója.

104