ELŐ-SZÓ Kisbíró helyett Előszállás Nagyközség Önkormányzatának kiadványa
I. évfolyam 1. szám
Tisztelt Előszállásiak, Kedves Falubeliek! Több mint tíz éve annak, hogy községünkben az utolsó helyi nyomtatott újság megszűnt. Sokak kérésének teszünk most eleget azzal, hogy ismét útjára indítunk egy helyi kiadványt. A képviselő-testület döntése alapján a kéthavonta megjelenő lap neve: ELŐ-SZÓ Kisbíró helyett. A község története során a Kisbíró helyett és az Elő-szó újságok voltak e lap elődjei. Nem szerettünk volna egy harmadik nevet választani, illetve a kettő közül egy kiválasztásával valamelyikkel kivételezni, ezért döntöttünk a kettős név használata mellett. A kiadvány, melyben községünk legfontosabb híreiről, eseményeiről kívánjuk a lakosságot tájékoztatni, kéthavonta, négy A4-es oldalnyi terjedelemben fog megjelenni. Helyet kapnak majd benne intézményeink, az önkormányzat és a területünkön működő közszolgáltatók hírei. Igyekszünk előre jelzést adni a falubeli rendezvények időpontjairól, valamint élményszerű beszámolót nyújtani a megtörtént eseményekről. Terveink szerint a községben élőkkel kapcsolatos fontosabb dátumokról (ballagó osztály névsora, 50. házassági évforduló, kerek évszámos születésnaposok stb.) interjúkkal emlékeznénk meg. Helyet fog kapni benne a képviselő-testület munkáját bemutató írás éppúgy, mint a fontosabb rendeletek, határozatok ismertetése. Az újságot – melyet mindenki ingyen fog a postaládájába kapni –
900 példányban fogjuk megjelentetni. A lap szerkesztősége nem zártkörű, bárki részt vehet benne. Csak annyit kell tennie, hogy Jákli Ferencnéhez (Brigittához) eljuttatja a megjelentetésre szánt anyagot. Ígérjük, hogy – lehetőségeinkhez mérten – helyet adunk minden kezdeményezésnek. Remélem, hogy az újság betölti majd a neki szánt szerepet, és méltó tükörképe lesz községünk mozgalmas életének. Farkas Imre polgármester
Kedves Előszállásiak! „Adj szót, vigaszt, ha van, falatot, derűt, tudást, vagy békítő kezet, mindez Tiéd! Vesd másba s nézheted, hogy nő vetésed, hozva dús kalászt, s meggazdagítva lelked asztalát. Csoda történik: minél többet adsz, Te magad annál gazdagabb maradsz„ /Bódás János/
Jó szívvel fogadjátok ezt az újságot, legalább annyira, mint ahogy készült! Igyekszünk minél hasznosabb, érdekesebb dolgokról tájékoztatni mindenkit. Rólunk szól, a mi életünket mutatja be. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzájárult az első szám megjelenéséhez Szép napokat, szeretetteljes perceket kívánok minden kedves olvasónknak! Jákli Rankasz Brigitta
2012. április-május
Pár gondolat az új lap elé Nem kis örömmel fogadtam az előszállási önkormányzat felkérését, hogy segédkezzem új helyi újságjuk szerkesztésében. Újságíróként az elmúlt kilenc évben sokszor jártam Előszálláson, eleinte a Fejér Megyei Hírlap, majd a Fejér Megyei Napilap hasábjain, 2008 óta pedig a Mezőföldi Élet alapító-főszerkesztőjeként e lapban, alkalomszerűen hírt adva a falu eseményeiről. Köszönöm a lehetőséget s a bizal mat,hogy a helyi lapok szerkesztésében évek alatt szerzett tapasztalatai mat az ELŐ-SZÓ Kisbíró helyett címmel megjelenő, új előszállási újság elkészítésénél, nyomdai előkészítésénél, kivitelezésének folyamatában kamatoztathatom, s hogy e kéthavonta megjelenő újság révén Önökhöz is közelebb kerülhetek. Folytatás a 3. oldalon
MEGHÍVÓ Szeretettel hívunk és várunk mindenkit hagyományos
SZÁLLÁS-NAPOK rendezvénysorozatunkra, 2012. május 18-án a Művelődési Házba,május 19-én a Szöglet-kertbe! Előszállás Nagyközség Önkormányzata nevében: Farkas Imre polgármester
Anyák napja alkalmából sok szeretettel köszöntök minden előszállási Édesanyát, Nagymamát és Dédit! Előszállás Nagyközség Önkormányzata nevében: Farkas Imre polgármester
2
2012. április
ELŐ-SZÓ – Kisbíró helyett
Együtt egy jó ügyért Előszálláson Pár gondolat az új lap elé Végéhez közeledik egy kezdeménye- tartókat készített, melyet a murvaterízés, mely négy hétvégén összehozta a községben élőket, hogy közösen helyreállítsák „Cifrakertjüket”. Az intézmények és civil szervezetek együttes erővel megvalósították a sokak által lehetetlennek hitt elképzelést, dolgozni hívták a lakosságot, hogy pihenőparkká újítsák fel a község közepén található parkot. A munkálatokra az Ökotárs Alapítvány pályázatán nyert 540.000 Ft és az önkormányzat 200.000 Ft önrésze adta az alapot, melyhez társult a sok kétkezi munka a lelkes önkéntesektől, valamint civilek és a helyi vállalkozók támogatása. Hétről hétre új és új emberek is jöttek dolgozni a már kialakult lelkes mag mellé. A jó idő meghozta a kedvünket, amit a felajánlott frissítők és harapnivalók egészítettek ki, vagy fokoztak. A kerti bútorok is folyamatosankészültek, sok társadalmi munkával, melynek koordinátora és kivitelezője Kerlang Ferenc és felesége, Nusi néni volt. Lelkesedésük, kitartásuk eredményeként többfős csapatuk esztétikus és szép padokat, asztalokat, szemét-
téssel egyszerre helyeztünk el megálmodott helyükre. A nagyobb munkák közé tartozott a növények, fák, cserjék ültetése, melynek zárásaként birkapörkölttel vártuk segítőinket. Elsődleges terveink között a kis híd felújítása nem szerepelt, hisz a költségvetésbe nem fért bele. Ám a sok segítség és támogatás által a híd felújítása is megvalósulhatott. Legfőbb segítőnk és támogatónk Sonkoly Ferenc, kinek szervezése és gépi segítsége nélkül nem tartanánk itt, ahol tartunk. Az eddigi munkálatok közel 2.000 munkaórát tettek ki. Már csak pár kisebb feladat van hátra az ünnepélyes átadásig, amit a hagyományos Szállás-napok keretében, május 19-én szeretnénk megtartani. Ezúton szeretnénk tudatni mindenkivel - aki segített kétkezi és gépi munkájával, vagy támogatott bennünket – várjuk az ünnepségre, hogy mindenki előtt megköszönhessük, amit tett a Cifrakertért! Képriportunk (2. oldal) a cifrakerti munkálatokon készült
ELŐ-SZÓ – Kisbíró helyett
2012. március
Külön köszönöm Jákli Rankasz Brigitta segítségét, aki a szerkesztés koordinálásában nagy részt vállalt!
Kedves Előszállásiak! Ahogy azt Farkas Imre polgármester úr is jelezte beköszöntőjében, híreket, információkat a polgármesteri hivatalon keresztül bárki eljuttathat az újsághoz, és hirdetések elhelyezésére is lesz a jövőben mód. Ez ügyben a polgármesteri hivatalnál kell a szándékot jelezni, a hirdetés díját ott befizetni, és a megjelentetni kívánt hirdetés tartalmát azt követően hozzám eljuttatni. Remélem, hogy ízléses külsővel és érdekes, hasznos belső tartalommal sikerül az újságot időről időre megtölteni, és Önök úgy érzik majd, hogy az ELŐ-SZÓ Kisbíró helyett című lappal új családtag költözött otthonukba. Tisztelettel: Koczka Kata szerkesztő
ELŐ-SZÓ – Kisbíró helyett
Ballag már… Az előszállási Árpád Fejedelem Általános Iskola 2012ben ballagó nyolcadikosai: 1. Albert Manuéla 2. Bajkai Alex 3. Balogh Ádám 4. Bédi Roxána 5. Bélteki Kristóf 6. Bojnovszky Nóra 7. Borjus Andrea Petra 8. Csőgör Sándor 9. Dolyák Zsolt 10. Egyed Ádám 11. Egyed Mónika 12. Gazdag Edina 13. Györök Miklós 14. Kanik Kitti
Folytatás az 1. oldalról
15. Kelemen Alexandra 16. Márton András 17. Molnár Brigitta Tícia 18. Mózes László 19. Németh Viktória 20. Péter Norbert 21. Rabi Nikolett 22. Szabó Bettina 23. Szabó Krisztina 24. Szabó Szilvia 25. Szentesi Kitti 26. Takács Martin 27. Virág Ildikó 28. Vurst Vince Ferenc Sok sikert kívánunk középiskolai tanulmányaitokhoz!
1. évfolyam 1. szám Alapító: Előszállás Nagyközség Önkormányzata, 2012. Lapnyilvántartási szám: IO/11022-4/2012. Kiadó: Előszállás Nagyközség Önkormányzata, 2424 Előszállás, Fő tér 3. A kiadásért felelős: Farkas Imre polgármester Felelős szerkesztő: Jákli Rankasz Brigitta Szerkesztő: Koczka Katalin Tördelés: Müller Ágnes Készült 950 példányban, 2012. május 7-én Nyomda: Text Nyomdaipari Kft., Dunaújváros A sokszorosításért felelős: Knyihár Lajos ügyvezető Megrendelés száma: 1/Esz/2012.
3
Miért veszélyes az energiaitalok túlzott fogyasztása (nem csak) gyermekkorban? Miért veszélyes a gyerekekre az energiaital? Milyen szerveire van hatással? Néhány egyszerű adat. A kávé ml-ként koffeinből 1 mg-ot tartalmaz, egy adag fél dl, tehát 50 mg. Az energiaital 0,3 mg/ml, de a kiszerelés többnyire 2,5 dl, de van már 1,5 l-es kiszerelés is. Ez már sok kávényi mennyiség ugye? Megtörtént, hogy a gyerek nyáron fociedzés után, üdítő helyett megivott egy üveggel… Hát nem volt jól…. A szakirodalom szerint gyerekkorban a 15 mg/testsúly kg már mérgező, de a tünetek már 3 mg/kg-tól érezhetőek. Szapora szívműködés, izgatottság, kipirulás jelentkezik először. Gyakoribb energiaitalok koffein és taurintartalma Energiaital Koffein Taurin [mg/100 g] [mg/100 g] Big Push, tutti-frutti 15 30 BioTech Energy Drink, tutti-frutti 32 150 Bomba! 32 400 Burn, vegyes gyümölcs 32 400 Flash Power 15 30 Hell 32 400 Kobra 32 400 Red Bull 32 400 Tesco Kick 32 400 Vitalade V-Power 15 300 A másik veszély a koffeinen túl a többi alkotóelem jelenléte. Ezekben, az italokban van még taurin, ami egy aminosav, és a fizikai erőnlétet fokozza azzal, hogy beviszi a cukrot a sejtekbe, és növeli a teljesítőképességet. Akad még guarana, egy növényi kivonat és a memóriára és a fizikális állapotra hat úgy, hogy ebben is van koffein, és ez hozzáadódik az italban eleve benne lévő nem kis mennyiséghez. A szakirodalom szerint a koffein „az egyetlen legális pszichoaktív drog”. Idegrendszeri izgató, simaizom lazító. A váz és a szívizom működését fokozza, vízhajtó hatású. A légzőrendszer munkájára is hat, emeli a pulzusszámot és a 4
vérnyomást, tehát az egész szervezetet egy fokozottabb reakciókészségű állapotba helyezi. Kell ez egy gyereknek? Ha lehet, ne számítógép előtt töltse az éjszakát, aludjon. Kialvatlanok, fáradtak. Ez ugyanis manapság a legfőbb érvük az energiaitalok fogyasztására. Az energiaital azért is különösen veszélyes, mert átmenetileg felpörget, növeli a teljesítményt, de utána még erőteljesebb fáradtságot okozhat, amely újabb és újabb fogyasztásra ösztönöz. Milyen további veszélyt jelent, ha kombinálják mással, például alkohollal? A felfokozott állapot, a buli, és hozzá az alkohol ismert hatásai összeadódva súlyos fizikai rosszullétet okozhatnak, és rontják a reális döntéshozatal esélyeit. Ebből számos veszélyhelyzet adódik. Adott a felfokozott izgalmi állapot, amihez a szokásosnál jóval több cukrot éget a szervezet, és az alkohol, ami nagy mennyiségben fogyasztva vércukor szint esést okoz, együttesen súlyos, akár eszméletvesztéses állapothoz vezethet. Ha alkohol helyett egyéb stimulánssal kombinálják az energiaitalokat, akkor a két szer szív és érrendszeri hatása adódik össze, és ez vezet a jellegzetes mérgezéses keringési zavarhoz. (Forrás: www.antsz. hu/hir1/energiaital_gyerekek.html) Riasztó kutatási eredmények Norvégiában, Dániában és Franciaországban betiltották a Red Bull energiaitalt, miután egy állatkísérletben azt találták, hogy a taurinnal táplált patkányok bizarr viselkedést mutattak, szorongtak, sőt öncsonkítás is előfordult náluk. John Higgins kutatásvezető, a Texasi Egyetem munkatársa és csoportja szerint az embernél is kapcsolatot találtak a szer fogyasztása és a kockázatkereső viselkedés között. (Forrás: http://www.informed.hu/ eletmod/dieta/?article_hid=149362) Hazánkban az Országos Tiszti főorvosi Hivatal tavaly november óta gyűjti és dolgozza fel az energiaital- fogyasztással összefüggő események adatait. A közlemény szerint 2011. november 1. és 2012. február 15.
között védőnők, gyermekorvosok, orvosi ügyeletek, általános- és középiskolák, valamint az Országos Mentőszolgálat országosan 161 energiaital-fogyasztással összefüggő eseményt jelentettek, ebből 137 fiút, 24 pedig lányt érintett. Az országos tiszti főorvos szerint súlyos aggodalomra ad okot, hogy a fiatalok minden negyedik esetben alkohollal együtt itták az energiaitalt – hangsúlyozta az ÁNTSZ a közleményben. Az összesítés szerint a legtöbb esetet (35) Baranya megyében regisztrálták, ezt követi Veszprém (32), míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 19, Budapestről és Pest megyéből, illetve Bács-Kiskun és Fejér megyéből 11-11 esetet jelentettek, a többi megyéből ennél kevesebbet jeleztek. (Forrás: www.webbeteg.hu) Előszállási helyzet Az OTH által végzett felmérő teszt segítségével felmértem az általános iskola 5,6,7 és 8. osztályos tanulóinak energiaital fogyasztását, illetve az ezzel kapcsolatos ismereteiket. Tettem ezt azért, mert számomra megdöbbentő, hogy reggelente számos gyerek érkezik kezében energiaitallal az iskolához, illetve napközben tea, ásványvíz, gyümölcslé helyett 1,5 l energiaitalt hoz magával „szomjoltásra”, valamint megszaporodtak a gyermekek körében a magatartászavarok, frusztráltság, zaklatottság, illetve a szűrővizsgálatok alkalmával egyre nagyobb számban szűrök ki magas vérnyomást! A felmérésem eredményei komoly aggodalomra adnak okot. A válaszoló gyermekek száma ös�szesen a 4 évfolyamban 90 fő. A felmérésből kiderült, hogy 75 fő már fogyasztott energiaitalt, 22 fő azért, hogy ne legyen álmos, 42-en azért, mert szeretik az ízét, 19 fő a buli kedvéért, 2 fő azt gondolta, hogy jól oltja a szomját, míg 12-en nyilatkoztak úgy, hogy megszokásból isszák. 15 gyermek már kipróbálta alkohollal együtt is az energiaitalt, ami kifejezetten veszélyes a májra, vesére, illetve az agyra. Az elfogyasztott mennyiség 2012. április
ELŐ-SZÓ – Kisbíró helyett
Védőnői Szolgálat a saját bevallásuk szerint az alábbiak szerint alakul. Naponta több mint 1 kis dobozzal: 3 fő; naponta 1 kis dobozzal: 6 fő; hetente több, mint 2 kis dobozzal: 4 fő; hetente 1-2 kis dobozzal: 7 fő; havonta 1-2 kis dobozzal: 40 fő; évente 1-2 kis dobozzal: 3 fő; míg csak 1x ivott 2 gyermek. 42 esetben saját magának vásárolja az energiaitalt, 7 esetben azt nyilatkozták, hogy a szülei veszik meg neki, míg 13ana barátoktól kapják. A megkérdezett gyerekek is beszámolnak különböző tünetekről: leggyakrabban 5-5 esetben gyors szívdobogás és álmatlanság jelentkezett, de előfordult még hányinger, nyugtalanság és félelem is, bár a tüneteknek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, nem gondolják, hogy ez már rosszullétnek számít. 46-an állították, hogy a szülei tudnak az energiaital fogyasztásról, de nem helyeslik azt, 17-en viszont azt gondolják, hogy nem zavarja a szüleit, míg 4 gyermek esetében erről nem is tudnak a szülők. Mire figyeljenek a szülők, mit tehetnek ők, hogy ne forduljanak elő ilyen esetek? Személyes véleményem, hogy ne azt mondjuk, ne igyanak energiaitalokat. A tinik úgyis kipróbálják. Azt mondjuk el, amiről itt beszéltünk. Nyomatékosan tudatosítsuk, hogy ez veszélyes is lehet, főleg, ha nem ismernek mértéket. Szülőként törekedjünk arra, hogy ne legyen rá szükségük, például a kialvatlanság miatt. Fontos a szülői példa, napi öt kávé, és a papa kezében az ismert doboz… hiteltelenné teheti az aggódó tiltást. Nekünk, felnőtteknek is hasonló módon reagál a szervezetünk az energiaitalokra, ne felejtsük el! Készítette: Sziliné Presszer Anita
Iskolai hírek A 2011/2012-es tanév utolsó tanítási napja: június 15. (péntek) A ballagás és a tanévzáró időpontja: június 23. (szombat) délelőtt 9 óra
ELŐ-SZÓ – Kisbíró helyett
2012. március
Védőnő: Sziliné Presszer Anita 1998-ban érettségiztem a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskolában egészségügyi szakon, ott szereztem általános ápolói és asszisztensi képesítésemet. 2002-ben diplomáztam védőnő szakon a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karán. Angol és német nyelvvizsgával rendelkezem. 2002. augusztus 1-e óta dolgozom a településen. 2009 évben elvégeztem a Népegészségügyi Program keretén belül a Védőnői Méhnyakszűrő Mintaprogramot, ezáltal a településünkön élő, a Tisztiorvosi Hivatal, vagy ÁNTSZ meghívólevelével rendelkező hölgyeknek lehetőségük nyílik engem megkeresni a méhnyak-szűrés elvégzése érdekében. Célom a szűrés végzésével, hogy idejében felismerjük, és ezáltal hatékonyan kezelhessük a méhnyak-rákot, illetve felvilágosító munkám kapcsán javulhasson a nők életminősége. Kapcsolatom a település háziorvosával, Dr. Kádas Zsófiával kifejezetten jó. Havonta két alkalommal Dr. Reiter Gábor nőgyógyász tart tanácsadást és szakrendelést a községben, valamint minden hónap 2. és 4. hétfőjén Dr. Stingli Erzsébet gyermekgyógyász szakorvos tart tanácsadást az előszállási csecsemők és gyermekek részére. Az általános iskolában a rendeletben előírt szűrővizsgálatokon és védőoltásokon kívül, kiemelten novemberben, az intézmény egészségnevelési hónapjához kapcsolódóan előadásokat/ órákat tartok, minden évfolyamban a korosztályuknak megfelelően, különböző témákban. 2011/12-es tanévtől pedig elindítottam Telek Attiláné közreműködésével, 7-8. osztályosok körében az elsősegély szakkört. 2010-ben és 2011-ben Szállás Napokhoz kapcsolódóan Egészségsátrat és különböző szűrővizsgálatokat szerveztem a Sárbogárdi ÁNTSZ két dolgozójának és a helyi háziorvosi rendelő dolgozóinak segítségével, akik Dr. Kádas Zsófia háziorvossal együtt hatékonyan közreműködtek a szűrővizsgálatok lebonyolításában. Nagyon szeretek Előszálláson dolgozni, és remélem, hogy az elkövetkező években is számos új ötlettel és egészségfejlesztési/egészségnevelési lehetőséggel, hatékonyan tudom majd a község lakóinak egészségi állapotjavulását szolgálni.
Közérdekű információk Engedjék meg, hogy a Polgármesteri Hivatal dolgozói nevében is szeretettel köszöntsem Önöket és ezúton hívjam fel megtisztelő figyelmüket az alábbiakra. A Képviselő-testület határozatának megfelelően, súly-, és sebességkorlátozó táblák kerültek kihelyezésre a Petőfi Sándor, a Bem és a Barátság utcákba. Ezen közlekedési szabályok megszegése rendőrség által kiszabott pénzbüntetést von maga után. 2012. április 1-től 20 000 Ft-tól 50 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal büntetik a dohányzási tilalom megszegőit. A tiltott helyekre kihelyezett táblák hívják fel a figyelmet, de nem szabad rágyújtani a buszmegállókban, és a vendéglátóipari egységekben sem. Továbbá tilos a dohányzás 2012.május 1-től Előszálláson – a kijelölt helyek kivételével – a Cifrakertben és a Szögletkertben, valamint a Kastély előtti parkban és a Kultúrház előtt. Rendeletben kerültek szabályozásra többek között az anyakönyvi szolgáltatások, illetőleg a közterületek igénybevételének díjai. Ugyancsak hatályos rendelet tartalmaz az allergia szezonban kiemelt jelentőséggel bíró szabályozást a közutak mentén keletkezett fűtermés kaszálásáról és a magánterületen érvényesítendő közegészségügyi szempontokról, valamint az azok megszegése esetén fizetendő büntetésről. Tájékoztatom a tisztelt lakosokat, hogy lehetőség van az arra rászoruló személyeknek az önkormányzat által biztosított szociális étkeztetés és házi segítségnyújtás igénybevételére. Ezen kívül a jövedelmi helyzettől, illetve egészségi állapottól függő pénzbeli vagy természetbeni ellátások kérvényezhetők a Polgármesteri Hivatalban. Itt csak a leggyakrabban előfordulókat említeném közülük, úgymint a rendszeres szociális segélyt, a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, a közgyógyellátást és a lakásfenntartási támogatást. Az Önöket érintő ellátásokról, helyi rendeletekről, hírekről Előszállás folyamatos feltöltés alatt álló hivatalos honlapján, a www.eloszallas.hu oldalon olvashatnak bővebben. dr. Jenei Zsuzsanna Előszállás Önkormányzatának jegyzője
5
Nagykorúvá lettek! „Élni való minden élet, Csak magadnak hű maradj, Veszteség nem érhet téged, Hogyha az leszel, ami vagy!” (ismeretlen szerző) Sok szeretettel köszöntjük az idén június végéig 18. életévüket betöltő előszállási fiataljainkat, név szerint: BÉRDY ANNAMÁRIA GLÓRIA CSIRI ROLAND CSUKA LILLA ZSUZSANNA DUDÁS MARCELLA FANNI FERENCI BENJAMIN ISTVÁN GYIMESI JULIANNA GYÖRÖK DÁVID KÁDÁR IMRE KISS DÁVID KOMISZÁR NÓRA KOMISZÁR TÜNDE KOVÁCS MÁRTON LAKATOS ATTILA MOLNÁR RICHÁRD NÉMETH LILLA IBOLYA SIMON DIÁNA SOLTI RAJMUND JÓZSEF SZAMÁK DÁVID SZOLÁTH CINTIA TAKÁCS FERENC TELEK PÉTER TÓTH MARIANN VIRÁG EVELIN Jó egészséget, sok boldogságot kívánunk nekik, és azt, hogy érezzék mindig a faluközösség feléjük áradó szeretetét!
A Szállás-napok sztárjai: Lovedust Az együttes, amely a báli hangulatról gondoskodik, tehetséges fiatalokból áll. A tagok: Kalinics Bianka (ének), Zsigmond Lala (ének), Takács Zsóka (tánc), Márffy Bianka (tánc). A fiatalok osztálytársak a bodajki Hangszíntér Művészeti Szakközépiskola 10. évfolyamán. A művészeti szakközépiskolába az ország különböző városaiból érkeztek. Mindan�nyian szakosított általános iskolába jártak, míg a sorsuk összehozta őket Bodajkon. Most lehetőségünk nyílik megismerni tehetségüket, képességeiket. Köszönjük, hogy ingyen vállalták a Szállás-napok közönségének szórakoztatását, egyben további sikereket kívánunk a fiataloknak! 6
Kerek évfordulósaink „A tegnapokkal fogy az élet, A holnapokkal egyre nő, S szemedben mégis mindörökké, a mának arca tűn elő. Ezért ha illan ez az év is, S múltba szállva szétomol, Lelkedben ott a kincs örökre, Amely valaha benned volt.” Sok szeretettel köszöntjük mindazokat a kedves előszállásiakat, akik az elmúlt pár hónapban töltötték be vagy június végéig fogják betölteni életük 70., 75., 80., 85. évét!
70 évesek lettek, vagy lesznek júniusig! CSUKA JÁNOSNÉ GECZI ANDRÁSNÉ HORVÁTH FERENCNÉ KERESZTES KOVÁCS BÉLA NYIRFA JÓZSEF
75 évesek lettek, vagy lesznek júniusig! BAJKAI ANDRÁS BODRI JÓZSEFNÉ BOR LAJOSNÉ CZIGLER PÁL SIMON FERENC VURST JÁNOSNÉ
80 évesek lettek, vagy lesznek júniusig! CSIRI ISTVÁNNÉ FERENCZI LAJOSNÉ HORVÁTH FERENCNÉ KANIK IMRÉNÉ KISS BÉLÁNÉ RITTGASSER ISTVÁN JÁNOS ROZMAN JÓZSEF SZENCZI ANDRÁS TÓTH MIHÁLY VARGA IMRÉNÉ VIKTOR JÓZSEF
85 évesek lettek, vagy lesznek júniusig! SCHEFFER FERENCNÉ SIMON MIHÁLYNÉ VIRÁG MIHÁLYNÉ Előszállás valamennyi lakója nevében kívánunk nekik jó egészséget, szeretetben, békességben élt boldog további éveket, életet!
Ovis hírek Az elmúlt időszakban megtörténtek az iskolaérettségi vizsgálatok, fogadóórák, szülői értekezletek, melyeken személyre szóló tájékoztatást kaptak a szülők. Évtizedes hagyományunknak megfelelően az idén is megrendeztük a Patakparti Óvoda Jótékonysági bálját. Az elmúlt két évtized alatt a bál bevételét mindig az óvodára és az óvodás gyermekekre költöttük. Többek között pl.: balatoni hajózásra, udvari fajátékokra, árnyékoló tetőre, és a legutóbbi három év bevételét összegyűjtve (1.000.000 Ft-ot) az újonnan épült csoportszoba teljes berendezésére fordítottuk. Terveink szerint az idei összeget az óvodánk melletti kiserdőben kialakítandó tanösvényre szánjuk. Itt a helyi őshonos állat- és növényvilág bemutatását, megismertetését tűztük ki célul. Az ízletes vacsora mellé a jó hangulatról Előszállás néptánccsoportja – Czuppon Péter vezetésével –gondoskodik. Helyi szinten megemlékezünk a március 15-ei forradalomról a gyerekek életkorának megfelelően: zászlófestéssel, csákókészítéssel, falovacskázással, terepasztal-készítéssel. Végezetül ellátogattunk a kastélyparkban álló Petőfi szoborhoz, ahol elhelyeztük zászlóinkat. Játszóházra vártuk a szülőket húsvét előtt. Tavasszal minden csoport kirándulást szervez, melyen szülők is részt vehetnek. Lassan búcsút veszünk iskolába készülő nagycsoportosainktól.
A Patakparti Óvoda leendő elsőseinek névsora: Babrányi Dóra Bálint Rebeka Barta Béla Farkas Réka Koskai Bianka Madár Lilla Madár Krisztián Mészáros Anna Mészáros Eszter Pál Hanna Puskás Tamás Rózsa Viktor
2012. április
Sümegi Bence Szabó Sarolta Tóth Dominika Tóth Liliána Ujhegyi Georgina Szalai Leila Szalai Patrik Baranya Márk Rózsa Sándor Gönczi Dominik Raff Roland
ELŐ-SZÓ – Kisbíró helyett
Idén születtek
„Csillagfényes álmaid váljanak valóra , Legyen ünnep lelkednek mindennap és óra. Kerülje a bánat örökre el házad, Érjen annyi öröm mit ember csak kívánhat...” (ismeretlen szerző)
Bándi Jázmin Anna
Papp Lívia Rebeka
Csiri Botond
Rózsa Gergő
A képeken a Patakparti Óvoda leendő elsősei, hamarosan elbúcsúznak ovijuktól
A Szállás napok sztárvendégei Gyurcsik Tibor és a PALMETTA együttes ELŐ-SZÓ – Kisbíró helyett
2012. március
7
8
2012. április
ELŐ-SZÓ – Kisbíró helyett
00
Lovas kaszkadőr bemutató a Csámpai lovas egyesület közreműködésével
1500–1600
Cifrakert ünnepélyes átadása
1400–1500
Ebéd
00
12 –14
Eredményhirdetések
00
12
Bűvész és lufihajtogató bohóc Gyereknek. Mozogj! Próbáld ki! Kangoo, íjászat és aikidó.
1000–1200
Egészségügyi szűrések Dr. Kádas Zsófia és Sziliné Presszer Anita szervezésében
00
9 –16
00
Falutörténeti és festészeti (Farkas Mihály és lánya Mária) kiállítás és kézműves foglalkozás a kastélyban, csoportos idegenvezetés a templomban
1000-től
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk
előadásában
LOVEDUS
UTCABÁL fergeteges éjszakai buli élő zenével a
Gyurcsik Tibor 2130-tól
Sztárvendégünk:
2100
Együttes koncertje
1800–2000 PALMETTA
Óvodások bemutatkozása Gyermekfalu lakóinak bemutatkozása Előszállási Néptánccsoport Hastánc bemutató
1600
Kulturális bemutatók
900
Térzene Borverseny, főzőverseny, Kézműves vásár, büfé Alkalmi postabélyegzés, személyes bélyegsor készítése, Meseposta, Ugráló vár, Kakas szépségverseny Előszállás MÉTERES KALÁCSA rekord
2012. május 19. Szögletkert
2012. május 19. Szögletkert
Rendezvényeink ingyen látogathatóak! MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!
együttes koncertje
2200-tól RODINIA
Állófogadás, beszélgetés
Kamaraterem
utána
Díszpolgári, és Előszállásért emlékérem átadása Szózat
előadása
Zsigec Musical
Ünnepi műsor Himnusz Köszöntőt mond Farkas Imre polgármester
1800
2012. május 18. Kossuth Lajos Művelődési Ház
Hagyományőrző SZÁLLÁS-NAPOK Előszálláson