Előbeszéd helyett

A királyi központ lapja

3

Előbeszéd helyett... Április 6. Meghalt Mátyás, oda az igazság…

MÁTYÁS KIRÁLY HALÁLA ÉS TEMETÉSE – Bonfini krónikája nyomán – Már a kilencvenedik év következett el ezernégyszáz felett, amikor Mátyás király gyaloghintón elvitette magát a vár erkélye alá, hogy részt vegyen a virágvasárnapi szertartáson. Nagy türelemmel hat órán át ott tartózkodott, pedig addig egy falatot sem evett. A szertartás után nagy gyöngeség vett rajta erőt, azért belső szobájába vonult, ott várta a királynét, aki a város templomában volt. Amíg a királynéra várakozott, hogy éhségét csillapítsa, Péter kulcsárral fügét hozatott. Ez a füge állott, romlott volt. Alighogy a király megízlelte, haragra lobbant. De a királyné, aki éppen akkor érkezett, lecsillapította férjét. Nemsokára ízletes ebédet szolgáltak fel, de Mátyás semmihez se nyúlt. Ezután panaszkodni kezdett, hogy szédül a feje, és homályosodik a szeme. Ekkor hálószobájába vitték – itt hirtelen szélütés érte. Amikor az udvariak erről értesültek, mindnyájan elveszítették a fejüket. A királyt nagy fájdalom gyötörte, a súlyos betegség egészen megbénította. Egyre azt kiáltozta: – Jaj! Jaj! Jézus! Jézus! Egyebet nem is tudott mondani. Olyan nagy volt a király iránt érzett tisztelet, hogy még ekkora életveszedelemben se mert senki hozzá, szólni. Megérinteni, étellel kínálni se merték. Egyedül a királyné áll mellette: összeszorított száját erőszakkal felnyitja, és valami éltető orvosságot tölt bele. Majd fülét, ujját, haját húzogatja, hogy magához térjen. Ezután elkötözi karját, kezét, lábát, ahogy ilyen veszedelemben szokásos. Majd fülébe kiáltoz, és felnyitja kifordult szemét. A királyné mindent megtesz, amire a szeretet kötelezi. Tanácsot kér az orvosoktól, akik a súlyos betegség láttára valósággal megrémültek. A király pedig nagy fájdalmában nyög és ordít, mint az oroszlán, magával a halállal küzd. A harmadik nap délelőtt hét és nyolc óra között történt, hogy a király jelét adta őszinte bűnbánatának, és lelkét kilehelte. A győzhetetlen Mátyás kedden, Mars hadisten napján halt meg, életének negyvenhetedik évében, és igazságos uralkodásának örök emlékét hagyta maga után. És ahogy Mars hónapjában, márciusban született, úgy Mars napján és órájában távozott az életből. A következő napon a király testét méltóságának minden jelvényével feldíszítették, majd egy bíborkereveten kiterítették, és a tágas ebédlőteremben felravatalozták. A tanács úgy döntött, hogy a nagy királynak két temetése legyen: az egyik Bécsben, a másik Székesfehérvárott. Az első temetés jelképes, a második valósággal történik. Ezért néhány nap múlva valamennyi főúr és nemes Corvinus herceggel együtt gyászruhában, fekete kocsikon és lovakkal

Székesfehérvárra vonult. A közeli városokból és falvakból is sokan siettek a király temetésére. A király testét palástban, karddal, kormánypálcával, koronával, országalmával, aranysarkantyúval, takaratlan arccal a székesegyházban bíborravatalra helyezték. Körülötte egyik oldalon a főpapok, a másikon a főnemesek álltak. Mielőtt a ravatalt a templomba bevitték volna, a menet már megindult. Tizenkét páncélos lovas haladt elöl, bíboröltözetben és győzelmes zászlókkal, egyikük a király kardját vitte. A ravatal mögött a király fia, Corvin János haladt gyászöltözetben, oldalán jobbról a pápai követ, balján Hippolit esztergomi érsek. Követték őket az egyházi és világi előkelőségek. Amikor a Szűz Mária-bazilikához visszaérkeztek, a holttestet középen letették. A lovagok, akik a zászlókat és a kardot vitték, sóhajtozva ezeket a földre dobták a főoltár előtt, mintha a király halála következtében minden zászlója, minden szerzett országa elveszett volna. Erre a látványra mindenki sírva fakadt. Siratták Mátyást, de még inkább az országot, amely elveszítette legjobb királyát.

Dobogókő

A királyi központ lapja (4. évfolyam 1. szám) Megjelenik negyedévenként az adott hónap utolsó napján

Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Terjesztési Központ

Fõszerkesztõ: Aradi Lajos

Postacím: 1900 Budapest Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél,valamint megrendelhető

Kiadja: Két Hollós Könyvesbolt 1081 Bp. Kenyérmező u. 3/a. telefon: 06 (1) 299-0032

e-mail: [email protected]

Felelõs kiadó: a kiadó vezetõje

telefonon: 06-80/444-444 világháló: http://kiralyikozpont.hu

Elõfizetéssel kapcsolatos információk: 299-0032

e-mail: [email protected]

A lap elõfizethetõ rózsaszínû postautalványon a Két Hollós Könyvesbolt címén (Bp. Kenyérmezõ u. 3/a, 1081).

ISSN 2063-0816 (nyomtatott) A lapban megjelent cikkekért felelõsséget vállalunk!

4

Dobogókő

Bánlaki József: A magyar nemzet hadtörténelme (1928) részlet

A hadművészet állapota és fejlődése Mátyás király idején Hunyadi János kormányzósága alatt Magyarországon a hadügy elvben még mindig a Zsigmond korabeli alapokon nyugodott s így az nem sokban különbözött a nyugat európai s főleg a német államok hadügyétől.[1] A Zsigmond korabeli állapotokhoz képest említésre méltó eltérés csak annyiban mutatkozott, hogy utóbbi időben Európa szerte a zsoldos hadak felfogadása és alkalmazása fokozatosan mindig kiterjedettebb mértékben vált szokásossá, de azért a fősúly még mindig az illető ország lakosainak személyes fölkelésén nyugodott. Nagyban véve ilyenek voltak a hadügyi viszonyok V. László halálakor is, azonban Szilágyi Mihálynak Mátyás megválasztásának biztosítása érdekében a királyválasztó gyűlést megelőzően jelentékeny engedményeket kellett tennie, nemcsak a honvédelmi kötelezettség teljesítése, hanem az adózás terén is, amint az az úgynevezett Szilágyi-féle törvényből világosan kitünik.[2] Mátyás csakhamar tisztába jött azzal, hogy neki ahhoz, hogy trónját és hatalmát kellően megalapozza és másrészt, hogy az országot a folyton fenyegető török veszedelem ellen biztosítsa, előreláthatólag igen nagy erőfeszítésekre lesz szüksége, úgy hogy erre vonatkozó terveit és céljait csak hoszszantartó háborúskodás révén lesz képes elérni, ezt pedig a Szilágyi-féle törvény teljesen lehetetlenné tette. Első dolga tehát az volt, hogy ezt a törvényt hatályon kívül helyezze. Az ennek helyébe lépő 1458. évi májusi pesti országgyűlési határozatok,[3] de még inkább a még ugyanazon évi decemberi szegedi országgyűlés végzései[4] már lényeges haladást jelentettek a kellő számú erők kiállíthatására és azoknak a kellő időre illetve a szükség tartamára leendő fegyver alatt tarthatása tekintetében.[5] Miután azonban a háborúviseléshez nemcsak emberanyag, hanem pénz is kell, a szegedi országgyűlés végre e tekintetben is kellő megértést mutatott, amint azt a 27. oldalon bővebben kifejtettük. E törvények megalkotásánál Mátyás és a rendek, fenntartván a személyes szolgálati, illetve hadbavonulási kötelezettség elvét, az eddigi törvényes rendelkezések nyomdokain haladtak és csupán azok egyes pontozatait módosították, illetve tágították a mindenkori szükséghez képest. Gyökeres változás állott be e téren, amidőn Mátyás 1461-ben Giskráékat, csakhogy tőlük megszabaduljon, éppúgy, ahogyan azt VII. Károly francia király a helyzet kényszerűségének engedve, 1439-ben az országot zsaroló zsoldoshadakkal tette, állandó zsoldjába fogadta. Ezek a Giskra-féle zsoldos csapatok vetették meg

alapját Mátyás később oly híressé vált „fekete seregé“-nek, mely VII. Károly francia királynak a fentemlített elemekből alakított „cavallerie reglée“-jén és a mindenkori szultánok spahi- (lovas) és janicsár- (gyalogos) hadán kívül Európa első állandó hadseregének tekintendő. E tekintetben tehát Mátyás nálunk úttörőnek tekinthető, mert habár zsoldos hadakat elég tekintélyes számban már Nagy Lajos és Hunyadi János is alkalmazott, de azokat a háború, illetve pillanatnyi veszély elmultával rendszerint elbocsátották, mire azok más országban új gazdát kerestek. Ennek az állandó zsoldos hadseregnek fentartásához szükséges tetemes költségeket a főúrak és a nemesek dicséretreméltó buzgalommal ön-ként ajánlották meg az 1462. évi budai országgyűlésen.[6] Mátyás fekete harcosait eleinte a török hadiszintérre szánta, miután azonban itt 80-100-150 ezres ellenséges tömegekkel kellett a küzdelmet felvennie, Giskráék aránylag csekélyszámú hadán kívül a nemzeti seregnek minél nagyobb fokban való kiállítását is tervbe kellett venni és ezt a rendek valóban páratlan önzetlenséggel az 1463. évi tolnai országgyűlésen vállalták is.[7] A budai országgyűlés főleg a pénzmegajánlás, a tolnai pedig az emberanyag rendelkezésre bocsátása terén valóban bámulatra méltó előzékenységről és áldozatkészségről tett tanuságot, de mindjárt hozzátette, hogy ez egyetlen alkalomra szól és egyben kikötötte, hogy többé a király hasonló terheket nem fog alárendeltjeire kiróni. A Giskráék zsoldbafogadása és a budai, illetve tolnai országgyűlés nagyarányú ember- és pénzmegajánlása révén a délvidéken megalakult és a király egységes és közvetlen parancsnoksága alatt álló haderő valóban hatalmas, imponáló, talán közel 80-100 ezer főnyi tömegből álló sereg lehetett, amely túlnyomó többségben magyarokból és néhány ezer főnyi idegen, főleg cseh zsoldosból és ennél jóval kevesebb rácból állhatott. A véletlen úgy hozta magával, hogy ez a hatalmas sereg a várt ozmán támadás elmaradása folytán nem került akcióba, pedig majdnem biztosra vehetjük, vagy legalább is minden remény meg volt hozzá, hogy azzal Mátyás remek diadalt vívott volna ki a számra nézve nem sokkal erősebb törökön. Ám a sors máskép határozott, és miután az ozmán vészfelhő ezúttal nem közvetlenül Magyarország felé vette irányát, a nemzeti hadsereg zöme egyszerűen visszatért rendes békefoglalkozásához, Giskráék hada ellenben továbbra is fegyver alatt maradt, hogy nemsokára kellő kiegészítés és meg-


5

rokból, annak az ellenséges betörés visszaverésére szükségessé váló kiegészítésekor ellenben túlnyomóan magyarokból állott. Az erdélyi csoport aránylag kevés idegen (cseh, lengyel) nemzetiségű zsoldosból és főkép magyar (székely), szász és oláh fölkelőkből alakult. A harmadik sereg-csoport a király közvetlen parancsnoksága alatt álló fekete sereg volt, amelynek magvát Giskra zsoldosai képezték, de elég szép számmal voltak benne rácok és magyarok is. Ezt a csoportot Mátyás 1466-tól kezdve majdnem kizárólag a nyugati fronton viselt hadjárataiban alkalmazta, ami azonban nem zárta ki, hogy a szükséges mérvhez képest az egyes csoportok egymást megfelelően ki is segítették.[11] Miután a déli fronton a török, alárendeltebb jelentőségű és múló hatású betörésektől eltekintve, nagyban véve az Mátyás király csatarendje a schottwieni hadiszemle alkalmával 1487. júl. 10. évek hosszú során át elég csendesen vifelelő kiképzés után a később híressé vált fekete sereg alakjában a selkedett, illetve közvetlenül Magyarország ellen döntő hadműkirálynak oly megbízható és parancsát ellenvetés nélkül teljesítő veletekbe nem bocsátkozott, a nyugati fronton ellenben úgyszólhadává váljék, amelyhez hasonló csapat fölött az akkori uralko- ván szünet nélkül tombolt a harc, Mátyás főtörekvése odairányult, dók egyike sem rendelkezett. hogy az itt alkalmazott seregcsoportot létszám, felszerelés, felA fekete seregnek ez a kialakulása és fejlődése azonban nem fegyverzés, fegyelem és kiképzés tekintetében a lehető legmaegyszerre, hanem fokozatosan történt, amihez az alapfeltételt gasabb fokra emelje. továbbra is a törökök aránylagos nyugodt viselkedése szolgáltatta. Létszám tekintetében az egyes seregcsoportok, nemkülönben a Ezt a kedvező alkalmat Mátyás, mint azt annak idején bővebben Mátyás rendelkezésére álló egész haderő ereje a különböző időkifejtettük,[8] állandó hadseregének, a fekete seregnek, amelyre szakokban igen különböző volt. Uralkodása első éveiben a király akkor talán inkább még csak a szerényebb hadosztály elnevezés felvidéki hadműveleteit 5000–10.000 főnyi seregekkel bonyolíillett, további kiképzése mellett az ország belbékéjének és nyu- totta le, az 1463. évi boszniai hadjáratban ellenben már 25.000 galmának, a délvidéknek a törökök ismételt betörései ellen való embere volt. Az 1467. évi erdély–moldvai hadjáratot Mátyás 8000 biztonságba helyezésére, valamint a felvidéken garázdálkodó cseh lovasból és 4000 gyalogosból álló sereggel küzdötte végig. Az bandák megfékezésére fordította. Ezt a célt szolgálták első sorban 1468. évi április havában Podiebrad ellen Nagyszombatban a fekete sereg, továbbá az úgynevezett tiszti bandériumok, ame- készenlétbe helyezett sereg 11.000 lovasból, 5000 gyalogosból, lyek akként alakultak, hogy a király az ország legelső főtiszt- 50 nehéz, sok kissebb lövegből és 2000 szekérből állott. Ezek az viselőinek meghatározott évi pénzbeli illetményt[9] adott, ame- adatok azért fontosak, mert innen indult a teljesen megalakult, jól lynek fejében azok kötelesek voltak bizonyos számú nehéz- és felszerelt és kiképzett fekete sereg első nagyszabású hadjáratára. könnyű fegyverest állandóan készen tartani s a királyt minden A következő év elején 10.000 lovassal és 6000 gyalogossal indult hadjáratára elkísérni. Legerősebb és legszámottevőbb ilyen tiszti el Mátyás Brünnből Csehország ellen;[12] ugyanezen év szeptembandériuma volt a nádornak, az országbírónak, az erdélyi vajdá- ber közepén pedig a király mindössze 3000 lovassal és ugyanannak, a temesi és székely grófnak és a horvát-, tótországi bánnak, nyi gyalogossal ütközik meg Magyar-Hradischnál Henrik cseh akiknek a király hívó szavára a lehető leggyorsabban kellett ha- herceg jóval erősebb hadával, mely alkalommal tudvalevőleg daikkal táborában megjelenniök. döntő vereséget is szenvedett.[13] Az 1470. évi hadjáratra Mátyás Így nézett ki a honvédelem intézménye főleg az 1463-tól 1466 12.000 embert számláló újonnan meszervezett fekete seregével tavaszáig terjedő időben, amikor aztán Mátyás politikájában az indult el Trencsénből Morvaországba,[14] 1474. évi sziléziai hadugyancsak már bővebben tárgyalt fordulópont állott be.[10] Ettől járatát pedig mindössze 10.000 emberrel küzdötte végig a legféaz időponttól kezdve 1481-ig a magyar sereg többé már sohasem nyesebb sikerrel a lengyel és cseh királyok 55.000 gyalogosból és képezett egységes egészet, hanem nagyjában véve két illetve há- 25.000 lovasból, vagyis összesen 80.000 főből álló seregével rom csoportra oszlott. A török szemmeltartására, illetve leküzdé- szemben.[15] sére a Nándorfehérvár és környékén a délvidéki kapitányok pa1475-ben a király óriási előkészületeket tett a törökök ellen és rancsnoksága alatt részben állandóan készenlétben tartott, részben mind szárazföldi, mind vízi hadereje ekkor érte el létszám tekina szükséghez képest esetről-esetre fegyver alá hívott hadakból tetében nagyságának tetőpontját. Ha a 174–175. oldalon közölt alakítandó csoport, valamint az erdélyi vajdának saját területén adatokból a cseh segédcsapat számba menő havasalföldi és oláh rendelkezésére álló hadak voltak hívatva. A délvidéki csoport bé- seregrészeket levonjuk, még mindig marad 72.480 főnyi szárazkésebb időben túlnyomóan rácokból, kissebb részben magya- földi haderő, melyből 42.000 lovas, 30.480 pedig gyalogos lévén,

6

Dobogókő

az egész seregben a lovasság túlsúlyban volt. Seregcsoportonként esik ebből a fekete seregre 6000 idegen lovas és 10.000 idegen gyalogos és ha a magyar nehéz lovasság és gyalogság létszámát megfelezve, egyik felét a fekete sereghez, másikát a délvidéki seregcsoporthoz tartozandónak vesszük, 5000 magyar nehéz lovas és 2000 magyar gyalogos, vagyis összesen 11.000 nehéz lovas és 12.000 gyalogos, a délvidéki magyar csoportra 5000 nehéz lovas és 2000 gyalogos, az erdélyi csoportra pedig 26.000 lovas és 16.480 gyalogos. Feltűnő, hogy az általános fölkelés révén a magyar nemességből megalakuló könnyű magyar lovasságról, a huszárságról a velencei tudósító még csak említést sem tesz, pedig a törökök ellen ez is törvényileg kötelezve volt a lóraülésre. Ennek a könnyű lovasságnak az elmaradását a jelen esetben bőven pótolta az aránylag nagy számban rendelkezésre álló havasalföldi és oláhországi könnyű lovasság. A rácok könnyű lovassága Baduario szerint teljes egészében a vízi haderőhöz nyert beosztást. Ez utóbbi úgy szám, mint felszerelés tekintetében valóban hatalmasnak mondható. Érdekes és felemlítésre méltó továbbá, hogy a Baduario szerint 72.480 főnyi seregben a magyarság 36.000 lovassal és 20.480 gyalogossal, összesen tehát 56.480 fővel, az idegenek pedig mindössze 6000 lovassal és 10.000 gyalogossal voltak képviselve. Nem állhat meg tehát sok írónak az az állítása, hogy Mátyás diadalait majdnem kizárólag idegenekkel aratta,[16] viszont kissé túlzottnak tűnik fel Fejérkövi Lászlónak ama kijelentése, hogy „a magyar nép volt Mátyás táborának (vagyis hadseregének) lelke, veleje, dereka.“[17] Épígy a túlzás némi hibájába esik Huszár Imre is, amikor azt mondja: „A feketes sereg közreműködött tehát a magyarok dicső királyának fényes győzelmeiben, de nem volt azoknak főtényezője. A magyar hadidicsőség kivívásában az elsők mindenkor a magyar vezérek, a magyar nemesség, a magyar hadak voltak.[18] Ez a megállapítás már csak azért is helyesbítésre szorul, mert az 1467. évi budai, de még inkább az 1468. évi pozsonyi országgyűlés[19] óta a nemesség az általa vállalt temes pénzbeli adózás fejében, nagyarányú török veszély esetét kivéve, teljesen mentesítve volt a személyes fölkeléstől, kissebb török becsapások visszaverésére pedig rendszerint csak a közvetlenül érintett s veszélyeztetett vidékek nemessége szólíttatott fel a lóraülésre.[20] Ellenben igen is magában a fekete seregben is, amint az a fentebbi összeállításból kitűnik, a magyarság elég tekintélyes számmal – körülbelül 5000 nehéz lovassal és 2000 gyalogossal – volt képviselve, s így a fekete sereget megillető babérokból a magyar elemnek is kijut az őt megillető igen tekintélyes rész. Fegyvernemek szerint ez a hadsereg lovasságra, gyalogságra, tűzérségre és műszaki csapatokra tagozódott. Hogy Mátyásnak kiképzett műszaki csapatjai is voltak, az minden kétséget kizáróan kitünik az apósának szóló s a 216. oldalon közölt levélből. E fegyvernemeken belül a lovasság nehéz és könnyű lovasságra, a gyalogság nehéz, vagyis pajzsos, továbbá könnyű és puskás gyalogságra tagozódott. Baduario tudósítása szerint Mátyás hadserege valóban hatalmas, minden kellékekkel felszerelt, vár-, tábori- és folyami hadakozásra és harcra kíválóan képesített, az akkori többi államok hadseregeit messze felülmúló, pompás középkori hadsereg színében tűnik fel, amelynek már békében meg volt a kerete, magva, még pedig nemcsak a nagyobbára a nyugati fronton alkalmazott fekete seregnél, hanem a délvidéki és az erdélyi csoportnál is,

mely csoportok a háború kitörésekor a törvény szerint felkelni köteles nemzeti hadak, illetve újonnan felfogadott idegen zsoldosok besorolása, nemkülönben a többi, ellenség által ezúttal nem fenyegetett csoportok egyes részeinek leadása által a szükséghez képest nagyobbíthatók voltak. Kár, hogy ezzel a remek hadsereggel Mátyás a külföldi segítség elmaradása ellenére is nem tette próbára hadiszerencséjét a törökkel szemben végrehajtandó támadó hadjárat formájában, mert minden körülmény csakugyan arra enged következtetni, hogy ezúttal fényes sikerek szegődtek volna a különböző hadivállalatokban már annyiszor bevált és remek győzelmeket és sikereket aratott zászlóihoz. E nagy, igen könnyen világtörténelmi fontosságúvá válandó hadivállalkozás helyett a nagy király menyegzője előestéjén, aminek talán szintén volt némi befolyása a történendőkre, csupán egy alárendelt jelentőségű hadtörténelmi epizódra, hadikalandra, Szabács megvételére vállalkozik, amelyhez talpraállított hatalmas szárazföldi seregének csak egy részét viszi magával, de ez is elegendőnek bizonyul a szándékolt cél elérésére. A nagy célokat kitűző eredeti elgondoláshoz képest utóbb lényegesen szűkebb keretek közé szorított hadivállalat után illetve még annak megkezdése előtt a hatalmas sereg újból a szokásos hármas seregcsoportra oszlott széjjel és az 1477. évi osztrák háborút Mátyás megint csak fekete seregének 3500 könnyű és 5000 nehéz lovasával, valamint 5000 könnyű és ugyanannyi nehéz gyalogosával viseli.[21] 1481-ben Mátyás megint egész haderejét a törökök ellen akarta felhasználni. Az ez évi hadműveleteket ugyan Kinizsi vezette, de ugyanekkor a király is ugrásra készen állott serege többi részével Nándorfehérvárott.[22] Létszám, beosztás, felszerelés tekintetében ez se sokban különbözhetett a Baduario által leírt 1475. évi seregtől. Hatalmas számának megfelelő, nagy célokat és eredményeket elérni törekvő egységes alkalmazásra sajnos ezúttal sem került sor. Végül az 1481–1489. évi osztrák háborúban alkalmazott seregrészek összetétele és létszáma oly gyakran változott, hogy azokról biztos számszerű adatok nem is maradtak fenn. Ebben a felette hosszúra nyúló hadjáratban gyakran előfordult, hogy az ott alkalmazott fekete sereg kiegészítésére, erősbítésére főleg a délvidéki hadsereg-csoportból mindig újabb és újabb hadakat kellett felrendelni. Ilyenkor azonban a király a különböző nemzetiségű hadakat soha sem keverte össze, hanem azokat mindig egymás mellett alkalmazta.[23] A hadaknak nemzetiségek szerint külön csoportokban való meghagyása minden esetre célszerűnak mondható. Helyesen jegyzi meg e tekintetben egyik kiváló írónk, hogy: „A hadtestek nemzeti jellegének megóvása katonailag is indokoltnak volt mondható, mert eltekintve attól, hogy így a parancsadás könnyítve lőn, a nemes versengésnek is tápot adott és én ennek részt tulajdonítok abban, hogy mind a három hadtestről egyaránt vitéz tetteket sorol fel a történelem.“[24] Mátyás seregének felfegyverzése és felszerelése elsőrendű volt. E tekintetben a fekete sereg osztagai különösen kitűnhettek. Ennek emberei alighanem valamiféle egyenruhát is viselhettek.[25] Nincs kizárva, hogy ennek a ruházatnak sötét színe is hozzájárulhatott a „fekete sereg“ elnevezés általános elterjedéséhez.[26] Hogy fegyelem és kiképzés tekintetében Mátyás mindenkori hadai igen magas fokon állottak, azt a hadműveletek leírása folyamán gyakran volt alkalmunk kiemelni. Az egyes fegyvernemek harcban való alkalmazása, illetve a

A királyi központ lapja Mátyás által követett taktikai elvek tekintetében az otrantói hadjárat alkalmából apósához intézett levél, illetve a schottwieni hadiszemléről fennmaradt tudósítások[27] elég megbízható támpontokat nyújtanak. Ez a két kiválóan fontos okmány meglehetősen egybehangzó módon állítja szemeink elé a Mátyás által alkalmazni szokott harcfelállítást, amely körülbelül az alábbi ábra szerint nézhetett ki, megjegyezvén, hogy ez az ábra a csapatoknak és a hadiszereknek a schottwieni szemle alkalmával elrendelt felállítását tünteti fel, mely felállítás főleg csak abban különbözhetett a komoly harcok előtt szokásos csatarendtől, hogy az ágyúk és szekerek ilyenkor talán nem állottak ennyire exponálva a szélső szárnyakon kívül a többi csapatoknál jóval jobbra, illetve balra előretolva, bár tudjuk, hogy Hunyadi János szekértáborát és tűzérségét a várnai csatában szintén a hadsereg jobb szárnyán állította fel, de nem előretolva, hanem kissé hátrahúzva.[28] Mátyás a skorpió-, vagyis félköralakot alighanem azért használta hadseregének csatarendbe való állításánál, hogy ezáltal már eleve előkészítse és biztosítsa az ellenségnek mindkét oldalon való átkarolását. Tudjuk, hogy a husziták szekérváraikat sokszor támadólagos szellemben is alkalmazták; hogy vajjon Mátyás is gyakorolta-e ezt a támadólagos alapra fektetett harcszekér-taktikát, erre nézve nincsenek támpontjaink, de a fenti schottwieni szemlekép éppenséggel nem zárja ki, sőt inkább valószinűvé teszi azt, főleg, ha meggondoljuk, hogy az ő fekete seregének zömét morvák és csehek, tehát igazi huszita-utódok alkották. Egyébként Mátyás harcfelállításához és harcmódjához még a következő megjegyzéseket fűzhetjük. Hogy harchoz felállított egész seregét a paizsosok és páncélosok gyűrűjével vette körül, az minden esetre eredeti, hogy ne mondjuk bizarr gondolat volt tőle. Vajjon ez a paizs-koszorú tényleg úgy megvédte-e a benne levő csapatokat, mint hogyha azok sáncokkal és egyéb erődítésekkel lettek volna körülvéve, az kizárva nincs, de nem valószínű. Arra minden esetre jó volt ez a paizs-koszorú, hogy a benne levő csapatok biztonságérzését fokozza. A szövegezésből arra is lehet következtetni, hogy ellenséges támadás esetén a paizsosok támogatására nyomban ott termett a veszélyeztetett helyen egy megfelelő nehéz gyalogsági osztag, mely a paizsosokkal együtt erős falat képezve, inkább agyonvágatta, agyontapostatta magát, de kijelölt helyét el nem hagyta. Hasonlóan viselkedtek a nehézlovasok is. Ezekről is azt mondja a krónika, hogy vaspáncélba burkolva, eleven fal gyanánt fogta fel az ellenség rohamait. Az ekként kifejezésre jutott kívánalom világosan amellett szól, hogy ennél Mátyásnak a janicsárok rendeltetése lebegett szemei előtt, akiknek szintén ez volt a főrendeltetésük és parancsuk. A különbség csak abban áll, hogy amit a szultánok csak a janicsároktól, mint gyalogcsapatoktól vártak, hogy t. i. helyben állva fal módjára álljanak ellen az ellenség minden támadásának és erőlködésének, ezt a kívánalmat Mátyás nehéz fegyverzetű gyalogságán kívül nehéz fegyverzetű lovasságára is kiterjesztette s így Istvánffy nézetem szerint teljes joggal írhatta, hogy Mátyás fekete seregét a janicsárok mintájára szervezte meg.[29] A könnyű lovasság, vagyis a huszárok a paizsosok alkotta biztonsági gyűrűből kitörve, mint elsők csapnak rá az ellenségre, azt folyton nyugtalanítják, de nagyobb erő elől rögtön kitérnek, majd a nehéz lovasság mögé húzódnak és amidőn a pillanat a támadásra újból kedvezővé válik, nyomban ismét előretörnek és váratlanul csapnak az azt nem is sejtő ellenségre. Hasonló magatartást ír elő Mátyás könnyű fegyverzetű, tehát kopjás, lándzsás gyalogságá-

7

nak is.[30] A harc bevezetésénél a könnyű lovasságot és gyalogságot a puskás gyalogság tőle telhetőleg támogatja. Az ezt követő döntő harcban a nehéz lovasság és a nehéz és könnyű fegyverzetű gyalogság játszotta a főszerepet, majd döntés után az üldözésnél, illetve visszavonulásnál ismét a könnyű lovasság jutott előtérbe. Körülbelül ez volt a séma a sereg csatarendbe állítására és harctevékenységére támadásnál és védelemnél egyaránt, mivel abban az időben e két harcformát még nem különböztették meg egymástól annyira, mint ahogyan az később, a lőfegyvertechnika tökéletesebb kialakulása folytán szükségszerűen szokássá vált. A Haugwitz János által Jauernál, illetve a thomaswaldei csatában alkalmazott és a 253. oldalon leírt csatarend ugyancsak egy tömör, több harcvonalas alakzat képét mutatja, azonban hadiszekerek alkalmazása nélkül, holott az ellenfélnél a védelem súlypontja a sereget körülvevő hadiszekerekre volt alapítva; azonkívül feltünő, hogy míg Mátyás nehéz fegyverzetű csapatjait az első harcvonalakba osztotta be, Haugwitz nehéz zsoldosait utolsóknak hagyta, úgy hogy azok úgyszólván részt sem vettek a csata eldöntésében. Erődített helyek megtámadásánál és várak ostrománál természetesen más volt az eljárás. Itt elsőnek a könnyű lovasság lépett fel harctényező gyanánt, majd a puskásoknak jutott egy kíválóan fontos szerep[31] s aztán bekövetkezett a tüzérségnek és az ostromgépeknek néha hetekig, hónapokig, sőt évekig tartó, a többi fegyvernemek időközönkénti rohamával kapcsolatos nehéz munkája. A várvívás volt ugyanis az e korbeli hadviselésnek egyik leggyengébb oldala. Ez pedig főleg a tűzérségi fegyvernem még nem eléggé fejlett voltának tulajdonítható. Elismeri ezt maga a király is, amidőn az apósához írt levelében különféle ostromgépeit sokkal hatásosabbaknak mondja tűzérségénél.[32] Mátyás nyugati ellenfelei a hadművészet terén körülbelül hasonló elveket valottak, de azok gyakorlati kivitele, valamint egyáltalában a harc- és haditechnika terén mindannyian messze elmaradtak az igazságszolgáltatás, valamint a tudományok és művészetek terén is nagyszerű és ünnepelt hőslelkű és lángeszű magyar katona-király mögött.

8

Dobogókő Jegyzetek:

[1] Lásd Jähns, Geschichte des Kriegswesens 979. [2] Lásd a 6. oldalon. [3] Lásd a 18. oldalon. [4] Lásd a 20. oldalon. [5] Amíg eszerint Mátyás a hadkiegészítés rendszerét folyton újabb, célszerűbb alapokra fektette, a szomszédos nyugati államok még az ő uralkodásának végén is nagyrészt a régi szisztéma szerint egészítették ki seregeiket. Lásd a 136. oldalon. [6] Lásd a 47. oldalon. [7] Lásd az 56. oldalon. [8] Lásd a 91. oldalon. [9] Igy többek között az erdélyi vajda készpénzben 9000, sóban 3000 forintot kapott. (Gyárfás István, A fekete sereg, Századok 1877. évf. 500.) [10] Lásd a 91–94. oldalon. [11] Lásd erre nézve többek között az 239., 246. és 266. oldalon foglaltakat. [12] Lásd a 117. oldalon. [13] Lásd a 122. oldalon. [14] Lásd a 126. oldalon. [15] Lásd a 157–158. oldalon. [16] Gyárfás István, A fekete sereg. Századok 1877. évf. 617: „A fekete sereg vívta ki, úgy a nagy király, mint országa részére a vitézség és harci dicsőség Európaszerte fényes hírnevét.“ [17] Fejérkövi László. Első Mátyás magyar királynak fekete serege. Tudományos gyüjtemény 1823. III. köt. [18] Huszár Imre, Mátyás király fekete serege. Hadt. Közl. 1890. évf. 234. old. [19] Lásd a 87., illetve 112. oldalon. [20] Lásd többek között a 187. oldalon említett rendelkezéseket, Ali és Iszkander bégek visszaverésére. [21] Lásd a 195. oldalon. [22] Lásd a 222. oldalon. Nándorfehérvár látképét lásd a XI/4. számú mellékleten. [23] Bonfinius, Rerum Hung. Dec. IV., VII., 650.: „Triplex illi in eo bello fuit exercitus, veuti ubique in gravissima quaqua expeditione mos fuit: primus Ungarorum; Boemorum alter, tertius Racianorum qui totus in vexillationes et velites digestus erat.“ Összevág ezzel Bonfiniusnak a 195. oldalon közölt megállapítása. [24] Hazai Samu, Védőalkotmány, haderő és harcászat Mátyás király alatt. (Hadt. Közl. 1890. évf. 215.) [25] Piringer, Ungarns Banderien II., 49. old. egy 1494/95. évről, tehát Ulászló idejéből való királyi kiadási jegyzéket említ, mely szerint Nándorfehérvárott és Zimonyban minden ember, aki nem részesült természetbeni élelmezésben, évi 12 forint zsoldot és egy egyszerű szövetruhát kapott. „Imprimis peditibus – így szól az említett jegyzék – quingentis, qui continue in dicto Castro Nándoralbensi et Semlin stare et servire debent per unum annum integrum cuilibet eorum pro Sallariis, quibus victus non datur, per flor. duodecim faciunt 6000 fl. Insuper eisdem peditibus cuilibet vestituram et unam tunicam de panno simplici.“ Ez a szokás minden bizonnyal már Mátyás idejében is fennállhatott. Erre vezethető vissza, hogy többek között a király 1481-ben Kassától 10 bál görlitzi posztó megküldését követelte gyalogosainak felruházására. (Történelmi Tár 1902. évf. 349.) – Verancsics „Névtelenje“ (Magyar Tört. Emlékek, Irók, III., 152.) említi továbbá, hogy Mátyás király 1475. évi hadjáratához három éven át szakadatlanul csináltatta 8000 darabontja számára a ködmönöket és keztyűket. [26] Lásd per analógiam a magyar honvéd huszároknak rettenthetetlen bátorságuk és vérvörös nadrágjuk révén az ellenség által „vörös ördögök“ néven való említését a világháborúban, vagy a csakhamar fogalommá vált „vörös sapkások“ elnevezés elterjedését 1848/49. évi szabadságharcunkban, mely elnevezés utóbb az illető hőslelkű csapattestek számára történelmileg is elismert, illetve történelmi jogosultságot nyert büszke epithetonná vált. [27] Lásd a 216., illetve 248. oldalon. [28] Lásd a X/6–a–g) számú mellékleteket. Ezzel szemben meglehetősen erőltetettnek látszik, mert nem igen egyeztethető össze Bonfinius leírásával, kivált pedig az egyes fegyvernemeknek és a hadiszekereknek általa említett beosztásával és helyével az a kép, amelyet Meynert, Das Kriegswesen der Ungarn 98. oldalán Mátyás király skorpió alakú felállításáról a következő szavakkal rajzol le, megjegyezvén, hogy amit Mey-

nert ezzel a leírással szemünk elé varázsol, nem is csatarendet, hanem menetrendet ábrázol, holott Bonfinius határozottan csatarendről szól: „Die Schlachtordung, welche Mathias während der Heerschau bei Neustadt wählte, machte auf den Augenzeugen Bonfini den Eindruck der Gestalt eines Skorpions. Die der Vorhut auf beiden Seiten angehängten beweglichen Flügel, welche auf ein Umklammern der feindlichen Flanken abzielten, mochten ihm wie die Scheeren, der darauf folgende Haupttrupp als der Rumpf, schliesslich die dünne Nachhut mit dem langen Zuge der Kriegswagen und dem Tross als der Schweif des Thieres erscheinen.“ [29] Ennek és a fekete sereg elnevezés használatának jogosultságát nézetem szerint kíváló történetírónk, Tóth Zoltán, Mátyás király idegen zsoldosserege (A fekete sereg) című munkájában hiába igyekszik sok nyomtatott ívre terjedő érveléseivel kétségbe vonni és a fekete-sereg elne-vezést mint későbbkori írói fantázia szüleményét alaptalannak s így kiküszöbölendőnek odaállítani. Ellenkezőleg, az én nézetem az, hogy az egykorú illetve közelkorú írók alábbi adatait az újabbkeletű, erőltetett de bizonyító erővel bíró adatokra támaszkodni nem tudó, ellenvélemények ellenére továbbra is teljes érvényben és tiszteletben kell tartanunk, azaz büszke öntudattal hinnünk kell, hogy Mátyásnak igenis volt már az ő korában és alighanem általa is feketének nevezett serege: Bonfinius, Rerum Hung. Dec. IV., IX. 683.: „Exercitus hic idcirco niger apellatus, quia Mathiae jussu sub dio semper hybernare ac aestivare solebant, aestu et algore juxta obdurati, et assiduis militiae laboribus obfirmati, ut nihil esset ita arduum et difficile, quod expugnare non auderent.“ – Istvánffy idevonatkozó szövegét és egyéb érveléseimet már a 66. oldalon leközöltem s azokra most újból felhívom az olvasó figyelmét. A valamivel később keletű Fugger, Ehrenspiegel 1073. old. szerint: „…diejenigen Völker aus Böheim welche K. Matthiae in Hungarn gedient und in gemein als von der Sonne gebrennt und gebräunet, die Schwarzen gennent…“ – Végül a Curaeus- és Pol-ból vett idézetek a 252. oldalon a legmeggyőzőbben amellett szólnak, hogy a fekete sereg elnevezés már az 1488. évi úgynevezett glogaui hadjárat, vagyis már Mátyás életében ismeretes és használatos volt. Szekfű, a Hóman Szekfű, Magyar Történet, II. köt. 511–512. oldalán, a Mátyás és Frigyes császár között lefolyt küzdelmekkel kapcsolatban a fekete seregről ezeket írja: „Frigyes császárnak befolyása a Német birodalmon kívül nagy messziségekbe elnyult s ő amilyen passziv volt fegyveres processzusok végigjátszásában, annyira kihasználta összeköttetéseit, a pápától és Nápolytól kezdve Burgundiáig és Franciaországig. Katonai szempontból Mátyás feladatát az tette nehézzé, hogy az osztrák tartományok már ekkor teli voltak tüzdelve erős, bástyás városokkal és várakkal, melyeket egyenkint kellett elfoglalni, holott várostrom az akkori időkben a legkockázatosabb és leghosszadalmasabb dolog volt. Mátyás itt még kevésbbé vehette igénybe a régi magyar katonai lehetőségeket: inszurrekciós telekkatonaságot nem is kapott volna a határontúli és népszerűtlen vállalatra, de a főpapi és főuri bandériumoktól sem kívánhatta, hogy évenkint újra kilovagoljanak messze Nyugatra, várak ostromára, amire úgysem voltak alkalmasak. Maradt tehát a saját királyi bandérium és az az állandó zsoldos sereg, amellyel Csehország ellen harcolt s amelyet most Sabác alól hoz át az ausztriai hadjáratba. Ezt a sereget cseh zsoldosoknak, cseh katonáknak vagy német katonáknak is nevezik, a fekete sereg elnevezés Mátyás életében nem fordul elő, de utolsó éveiben megvan a jogosultsága, mivel Bécs elfoglalása után a sziléziai harcokban már azon lovag vezetése alatt áll, kiről nevét kapta. A sziléziai hercegek között volt két testvér Konrád, Oels hercegei, az egyiket fehérnek, a másikat feketének hívták, s a fekete Konrádnak volt vazallusa biskupitzi Haugwitz János, akit ura után, a sok Haugwitz közt, feketének neveztek, s aki Mátyás halálakor még egyetlen főparancsnoka volt zsoldosainak, a fekete seregnek.“ Ezek szerint, ha előbb nem is, de Mátyás utolsó éveiben, vagy legalább is halálakor, már igen is fekete seregnek nevezték a király zsoldos seregét. Szekfű is úgy tudja, amint az a Magyar Történet II., köt. 561. oldalán olvasható következő mondatából is kitünik. „Mátyás – írja Szektű – 1488-ban fekete seregének nagy részét Sziléziában koncentrálja Tettauer és Stein György, majd a fekete Haugwitz főparancsnoksága alatt…“ [30] Lásd a 216. oldalon. [31] Lásd a 216. oldalon. [32] Epist. Math. Corv. II., 110.: „Una illa tres bombardes in fundendo lapides prevaleret.“

Forrás: mek.oszk.hu


9

Mágusok a Pilisben 6. rész KISS MAO-TUN ISTVÁN Folyamközi mágusok Az előző részben megismerkedhetünk röviden a Folyamköz történelmével, a szumér kultúrával és ragozó nyelvvel, mely szoros összefonódást és kapcsolódást mutat a Kárpát-medencében élő ősnéppel és annak kultúrájával és nyelvével, sőt, írásrendszerével is, hogy a szellemiségéről ne is beszéljünk. A mostani részben erről a szellemiségről lesz szó, mely szorosan összefügg a mágus papokkal. A világon elterjedt szumér nép megnevezés nem helyénvaló, mert a Folyamközben kultúrát létrehozó nép magát maghar-nak nevezte, ahogy ezt a párizsi Sorbonne Egyetemen Rene Labat nyelvészprofesszor már több évtizede bebizonyította. A magyar néphagyomány és ősgeszták, krónikák egyöntetűen ismerik Nimródot és ikerfiait, Hunort és Magort, vagy görögösen Nap-ost és Pál-ost. Nimródot a Föld első királyaként őrizte meg a néphagyományunk és a csillagos égboltra is felkerült, mégpedig az egyetlen olyan csillagképként, amit mind az északi, mind pedig a déli félgömbről látni lehet. Ez a Nimród, vagy görög nevén az Orion csillagkép. Mondhatjuk emiatt a Földünk, illetve Világunk királyának, aki közvetít az égiek és a földiek között, egyben irányt mutat az égi hazába. Mindezekből kitűnik „égi nagysága”, földiesen mondva „született szentsége”. Nimródot íjjal a kezében ábrázolják, úgy, ahogyan az égen is látható, és azért is, mert a Nap útját követő európai (magyar) horoszkópban a Nyilas jegyet jelképezi és annak Ura. A szkíta népeknél, hunoknál és magyaroknál az íj mindig „királyi fegyver” és rangjelző volt, amellett, hogy a harcokat eldöntő fegyver, a „fegyverek fegyvere”. Egyes iratok, így a Biblia szerint azért, mert „erős vadász volt az Úr előtt” Nimród, aki egyben Bábel királya is volt. A bábeli toronyépítés ismeretes a bibliai történetből: az egy nyelvet beszélő, „egyajkú” nép városépítésbe, és azon belül egy égig érő torony építésébe kezd, mely eléri az eget és hirdeti az emberi hiúságot és gőgöt, dacolva a Teremtővel. A történet szerint ezt a Teremtő nem hagyja, hanem megengedi a Gonosznak, hogy összezavarja az egy nyelvet és ezáltal meghiúsítja a teremtmények szándékát. A bábeli toronyépítésnek van egy másik értelmezése is, de ez szöges ellentétben áll a bibliaival. Nimród nem a Teremtővel dacolva, emberi hiúságból épít „tornyot az égbe” (voltaképpen toronytemplomot, zikkuratot), hanem azért, ami a küldetése és szentségének a lényege, hogy a Teremtő tiszta világába visszavezethesse az emberiséget. A Gonosz, féltve hatalmát, megszünteti az egynyelvűséget és létrehozza, a káoszt, a többnyelvűséget, ezáltal megakadályozza Nimród tervét, hogy fent tarthassa a hatalmát a Földön. Az egynyelvűség nem azt jelenti, amit elsőre gondolnánk, hogy mindenki egy nyelvet beszél, hanem azt hogy nincs még beszéd és írás, hanem egy sokkal magasabb érintkezési szinten, gondolatátvitellel érintkeznek a teremtmények. A lényeg az, hogy ez a közvetlen kapcsolat szűnik meg, illetve alakul át beszéddé, anyagi

természetűvé, ami nagy minőségi süllyedést eredményez az emberiség számára és korlátozza, vagy legalábbis nagyon nehézzé teszi az égiekkel való érintkezést. A bábeli történet mindenesetre sokkal régebbről ered, hiszen ezt sugallja a nyelvek kialakulása. A Biblia csak átemeli, hasonlóan a teremtés, vagy az özönvíz történethez. A nyelvészek részletesen kimutatták az ural-altáji ragozó nyelv és az indoeurópai hangzóváltoztató nyelvek családjai között fennálló rokon elemeket a nyelvszerkezetben és a szótári anyagban. Mégis biztos, hogy két, egymástól ma már igen távol álló nyelvcsaládról van szó, mely több tízezer évvel ezelőtt állhatott közel egymáshoz. Még a terület is, ahol ezek a nyelvek kifejlődtek, részben közös, de Pogrányi Nagy Félix részletes vizsgálata szerint az ural-altáji előbb szilárdította meg a nyelvszerkezetét, a legvalószínűbben a Kaukázus vidékén. Nézzük meg, mi a különbség a két nagy nyelvcsalád között. A ragozó nyelvek a gyökszó után illesztették a közelebbi meghatározást szolgáló jeleket, melyek később egybekötődtek az alapszóval. Az indoeurópai nyelvek éppen ellenkezőleg, elöljáró szavakat vettek igénybe a pontosabb meghatározáshoz s legtöbbjük ma is megtartja a különállást. Ezekben az ősi időkben, amikor a beszéd kialakult, rendkívül fontos volt a szó közelebbi meghatározásában, a szófűzésben való hallgatólagos megegyezés, hogy a gondolatsor közérthetően kialakítható és közölhető legyen. Összefoglalva, ha egy másik meghatározási módszer szerint beszélő ember tűnt fel, annak beszéde, gondolatsor fűzése érthetetlen volt a másik közösség számára, ami elég ok volt arra, hogy idegennek, sőt mi több, ellenségnek tekintsék őt. A két különböző gondolkodásmódból eredő nehézség nemcsak a beszélt nyelvre, hanem az írásra is kihatott. A képírás ugyanis több tízezer éven keresztül össze tudott kapcsolni akár különböző nyelven beszélő népeket is. A helyzet azonban megváltozott, amikor a szófűzésre alkalmas jelek (ragok) is használatba kerültek, igen nagy zavar támadhatott, ha az egyik csoport ezeket a jeleket a gyökszavak elé, míg a másik, ősi hagyományait követve, a szavak mögé írta. A zűrzavart még az is fokozta, hogy Kr. e. 3300 körül az írnokok a képírás jeleket kilencven fokkal balra fordították, amit aztán az tetőzött be, hogy az eredetileg balról jobbra tartó oszlopokban sorakozó jeleket jobbról balra olvasandó sorokba helyezték el. A fenti gondolkodásmódnak van egy másik, mai napig megfigyelhető kettőssége, ami történetesen a címzésben, dátumozásban és névírásban mutatkozik meg. A pusztai nagy területeket bejáró lovas kultúrák a főbb nagy tájékozódási pontok felől haladnak a kisebb tájékozódási pontok felé, vagyis a lényegesből indulnak ki és haladnak a kevésbé fontos részletek felé. Ebből kifolyólag előre írják a családnevet és aztán a keresztnevet. A címzésnél előbb megadjuk a helység nevét, majd az utcát, azután a házszámot, az emeletet és végül az ajtót. Pontosan úgy, ahogyan szüksége van az adatokra annak, aki maga kell, hogy megkeresse a címzettet. Hasonló a helyzet a dátumozásnál is, a magyar sorrend itt is követi a nagyból a kicsi felé haladás észszerűségét, vagyis előbb az évet,

10

Dobogókő

majd a hónapot, végül a napot adja meg. Érdemes megemlíteni még azt is, hogy a magyar nyelvben a jobb és bal (kéz, oldal, ülőhely, stb.) kifejezés minőségi rangsort is jelent. Az ismeretek rendszerezését, szemléletét tekintve ismeretes a függőleges gondolkodás, mely az égből halad a föld felé, illetve vízszintes gondolkodás, mely egy szinten és síkon, a földin, illetve fizikai síkon képes csak gondolkodni. Mindenesetre a Folyamközben a mágusok égetett téglából városokat emeltek, melyeknek közepén hatalmas, többlépcsős templomtornyokat, zikkuratokat emeltek. Az ilyen templom rendszerint négyszög alakú torony volt, három vagy hét szinttel, olyanformán kiképezve, hogy minden újabb emelet kisebb alapterületen emelkedett, s a legfelső szinten volt a szentély.

dött forma, a vonal, az egyenlő oldalú háromszög és az egyenlő oldalú, csúcsára állított négyszög is körbe írható. Szellemileg nézve a pontból, a Teremtőből alakul ki minden teremtmény, melyek részét képezik a Teremtőnek és nem rajta kívül, hanem benne élnek, akár tudják, akár nem. A Teremtő pedig egyszerre pont és végtelen. A fentiekben a szakrális geometria alapjaiba pillanthattunk bele, most nézzük meg ugyanezt számokkal leírva, vagyis az algebra felől is. Püthagorasz Babilonba utazott a hagyományok szerint, ahol a mágusok megtanították a számok misztikájára, mágikus jelentésére és értelmére. Ezt tartalmazza úgynevezett Püthagoraszi számsor. A szumér mágusok is ismerték és használták a rovást és nem csak az írást, hanem a számok rovását is, még mielőtt saját írásukat létrehozták (lásd bővebben Dr. Varga Zsigmond: Az ősmagyar mitológia szumir és ural-altáji öröksége, 350. oldal). A rovásírásban az első négy szám egy-egy függőleges vonal 1 2 3 4

I II III IIII

Egység, Teremtő, Ég, Egyén, páratlan Kettősség, kétség, Föld, páros Három, hármasság, An, Enlil, Ea, szentség Nég, keretek, égtájak

1+2+3+4= 10

Lagashi főpap táblája

A zikkurat lépcsőzetes építése az égi hierarchiának a lépcsőfokait jelképezte, melyekre az ég és a föld alapult. A zikkuratokat, toronytemplomokat „mennyei hegynek” tekintették, melyek kiemelkedtek a síkságból és több tíz kilométeres távolságból jelezték a szent helyet, ahol ég és föld összeér. Ennek a mágusi szemléletnek az alapja a négyszög, mely a toronytemplom alapját képezi és a fő égtájak felé tájolták. A szumér mágusok hite szerint az egyből, az egységből keletkezett a kettő. A kettősség, a kétség: a jó és rossz ellentétpárok. Az egy jelképe a pont, míg a kettőé a függőleges vonal, mely föntről lefelé húzva két pontot köt össze, az égit a földivel. A kettőből lesz a hármasság, melynek jelképe a felfelé mutató egyenlő oldalú háromszög. A háromban benne van az előző két szám és forma, mivel az égből, azaz egy pontból a földön levő két pontba egyenlő hosszúságú vonalak futnak, melyek egy, az égiekkel megegyező földi, vízszintes alapon nyugszanak. A háromból lesz a négyesség, melynek jelképe a csúcsára állított négyszög, melynek minden oldala egyforma, illetve felfogható két, alapjával összeillesztett egyenlő oldalú háromszögként is. Az egy többszöröződése minden számban benne van, ennek a megnyilvánulása a pont kiterjesztése körré, melybe minden belőle képző-

A négy első szám összeadásának összege 10 (Püthagoraszi számsor). Püthagorasz úgy vélte, hogy a Világegyetem összes jelensége kifejezhető e számmal, azaz az eggyel és nullával. A fentieket a magyar közmondás egyszerűen és tömören így fogalmazza meg: „Három a magyar igazság, negyedik a ráadás! A babiloni Marduknak (szumer neve: Amar-Ud, azaz Napbika) szentelt zikkurat 90m x 90 m nagyságú alapokon épült, mintegy 33 m magas lehetet. Amit a Biblia Bábel tornyaként ismer, hét szintből állt, s ezek mindegyikét egy-egy bolygónak szentelték és annak színére volt festve. Az alsó szint a Szaturnuszé/Ninutra, amit Napcsillagnak is hívnak, melynek színe fekete, napja a szombat. Az sem lehet véletlen, hogy a toronytemplom alapját az „éjjeli nap” alkotja, mivel tőle nyerik a mágus papok a legtöbb és legjobb jóslatot. A tetejét viszont majd a Nap zárja, melynek színe a sárga, napja a vasárnap. A templom tetejét gyakran aranyozták is. Érdekes, hogy a magyarok a Szaturnuszt Fekete Napként is hívták. Alulról a második szint a Vénuszé/Istar, színe a fehér, napja a péntek. A harmadik szint a Jupiteré/Marduk, színe az arany, napja a csütörtök. A negyedik szint a Merkúré/Nabu, színe a kék, napja a szerda. Az ötödik szint a Marsé/Nergal, színe a vörös, napja a kedd. A hatodik szint a Holdé/Nanna, színe az ezüst, falait is ezüsttel borították, napja a hétfő. Az utolsó, hetedik szint a Napé/Sammas és a tulajdonképpeni szentéj részt foglalta magában. A színeknél vannak eltérések a későbbiekben, de a Nap, Hold és Szaturnusz színe mindig ezek maradtak. A hét szint a templomoknál a hét világot is jelképezte egyben és a beavatás egy-egy lépcsőfokát is jelentette. A mágus papok és papnők otthonául is szolgált egy-egy szint, mely az isteni rangsorban elfoglalt helyüket is meghatározta egyben. A szuméreknél az eredeti istencsoport tagolása kettős volt, Ég és Föld, ez a tagolás később vált hármassá (An-Enlil–Ea). Végül tizenkettőre bővült az istenek száma és kialakult a tizenkét csil-


11

A másik érdekesség, hogy nagy számban kerültek elő kehelytartó sírszobrok, férfiaké, nőké és gyermekeké, amelyek szoros azonosságot és szellemi egységet alkotnak a halomsírokon talált kőszobrokkal, melyek Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig terjedő területen találhatók meg. Mivel közeleg a tavasz, a megújulás és a húsvét, a feltámadás ünnepe, egy versemmel zárom ezt a gondolatmenetet. Feltámadás („Pogány” mítosz?) Nyírfák ligetében, ezüstsarlós térben kőbaba áll, álmodva vár kéklő fényben. Hétágú varkocsa nem ring már a szélben, csak a merev kőarc néz a vaksötétben. Dereng még a hajnal, enyhe fuvallattal, Boldogasszony jön harmatkönny-csókkal. A vén szobor kupát szorít a mellére, hogy az életvizét tarthassa a fényre. Ráborul az éjre Napnak aranylénye mint sólyom szárnya a kék égre. Fehéren izzik a harcos kemény képe, és az élet visszatér kőkebelébe.

Úr városának szív alakú alaprajza

Szumér helytartó szobrok

lagképből álló ma is használt állatkör. Az Urban épített El-TemenAn-Ki („Ég és Föld alapjának háza") torony-templom csak három szintből áll. A 15 méter magas és az alapzatán több mint 200 méter kerületű építményt Nanna, Hold istennőnek szentelték. Hasonlóan a Pilishez, Úr városának az alaprajza is érdekes szívet formál, amit víz vesz körül. Az Eufrátesz nyugaton határolja a várost, a többi részen csatorna továbbítja a folyó vízét és alkot mesterséges szigetet, sőt, a várost kettészeli egy csatorna, amely elválasztja a szent helyeket a várostól.

Sashegyi Sándor pomázi sírján lévő kehelytartó sírszobor. Állította: Kiss Imre. Faragta: ifj. Szappanos Béla, 1960.

Ősi kultúrák, régi magyarok... 12 nap a Kaukázusban (2014. szeptember elejétől) Program: 1. nap Este a Wizzair gépével elindulunk Bakuba. 2. nap: Baku Hajnalban megérkezés Bakuba, Azerbajdzsán fővárosába. A repülőtérről a szállodába megyünk, ahol a délelőttöt pihenéssel töltjük. Délután szabad program. Séta a tengerparton, és a Történeti Múzeum megtekintése. (belépőjegyet mindenki saját maga fizeti) 3. nap: Baku–Abseron félsziget. Reggeli a szállodában. Baku városnéző túra. A Hősök emlékének megtekintése – „Shehidler Khiyabany”, ahonnan csodálatos kilátás van a városra. Meglátogatjuk az óvárost, amelynek épületei a XV-XVII. században épültek. Az óvároson belül áll a Lánytorony, amely az újabb vélemények szerint egyidős az egyiptomi piramisokkal. A mellette lévő Piactéren ősi szobrok, bálványok vannak kiállítva. A helyen állt egykoron, a Kr. u. I. Században egy ősi keresztény szentély, amely azóta elpusztult. Itt ölték meg Bertalan apostolt is. Ezután a Sirván sahok palotáját tekintjük meg. A bazárban megnézhetjük a kézműves termékeket, szőnyegeket. Délután a Bakuhoz közeli Janardag, az Égő Hegyek meglátogatása, ahol a Kr. u. V. Században Attila hadai elvonultak. Ezt követően ellátogatunk az Atesgas tűzszentélyhez. 4. nap: Baku-Samaka–Seki. Indulás a korai reggeli órákban a Kauázusba, reggeli csomagban. Seki, egy régi szkíta alapítású város felé vesszük az irányt, mely az ország egyik legszebb városa. Útközben meglátogatjuk Diri Baba, iszlám bölcs sziklás helyre épített mauzóleumát Maraza faluban. Ezután meglátogatjuk Samaka várost, Azerbajdzsán ősi fővárosát, ott megnézzük a Dzsuma (Péntek) mecsetet, illetve a Sirvánsahok régi sírkertjét (Yeddi Gumbez – Hét kupola). Folytatjuk utunkat Sekibe. Útközben megállunk a csodálatos panorámájú helyeken. Délután megérkezés Sekibe, ahol rövid városnézésen veszünk részt.MeEglátogatjuk a Seki kánok palotáját, egy 6. századi körtemplomot, és elmegyünk Kisbe, ahol a viág első keresztény temploma megépült. Este séta a városban. Szállás a helyi karavánszerájban. 5.nap: Seki- Lagodeki (grúz határ) Reggeli a szállodában. Utazás a határhoz Találkozás a grúz partnerrel és elmegyünk Sighnagiba. Közben megcsodáljuk a Nagy-Kaukázus hegyláncait, és Kakheti-térséget. A kisváros, ahol megszállunk egy késő középkori település, ahol megmaradtak az eredeti városfalak. Elfoglaljuk a szállást. Este vacsora és mulatság egy helyi pincészetben, ahol énekesek borral szórakoztatnak bennünket. 6. nap: Sighnagi -Tbiliszi. Reggeli után elindulunk Tbiliszibe, Grúzia fővárosába. Meglátogatjuk a Nemzeti Múzeum Aranykincseit, a szkíta kortól a középkorig. Séta az óvárosban és az új városrészekben. A régi keresztény templomok meglátogatása: Metekhi templom a Kr. u. 5 -13. Század között épült, és a régi főváros egyik legszebb épülete. Ioni Katedrális 6. Század Szent ninonak, Grúzia misszionáriusának az ereklyéi ott találhatók. Anchiskhati Bazilika (6. Sz) Narikala, egy ősi erőd meglátogatása (4. Század) 7.nap: Tbiliszi–Gudauri–Kazbegi–Gudauri. Hegyvidéki túra terepjáróval Reggeli a hotelben. Északra indulunk el a gúz hadiúton, egészen a Gudauri Síparadicsomba. Útközben megállunk Ananuri épületegyüttesnél, amely az Aragvi hercegek rezidenciája volt. Áthajtunk a Kereszt Hágón (2395m) és megérkezünk Stephantsminda faluba. Onnan terepjáróval elmegyünk Gergetibe, a Szentháromság templomba, amely a 14. Században épült. Egy darabig a Darjal-hágón át haladunk, amely Grúza egyik legjelentősebb hadiútja volt. Szállás Gudauri-ban. 8. nap: Gudauri–Gori–Borjomi–Akhaltsihe. Reggeli után elmegyünk Goriba és megtekintjük Sztálin múzeumot. Utána ellátogatunk a Kaukázus leghíresebb asványvíz lelőhelyéhez, Borjomiba, amely a cároknak volt a kedvelt üdülőhelye. Haladunk tovább Akhaltsikhebe, ahol megszállunk. Szállás: Akhaltsikhe hotel 9. nap: Akhaltsikhe–Vardzia–Lake Paravani–Tbiliszi. Reggeli hotelben. Először Rabatba megyünk el, megtekintjük a felújított erődöt és múzeumot. A Mtkvari-folyót követve, megállunk a Khertvisi erődnél, amely a 10. Században épült. Továbbhaladunk Vardzia barlangkolostorba és városba, amely a 12. Zázadban készült. A freskók mind a 12. Századból valók. Itt látható az első grúz királynőnek, Tamarának a képe. Visszamegyünk Tbliszibe, Ninotsminda falun át, és megézzük a Sagamo, Paravani & Tsalka tavakat. Éjszaka Tbilisziben. 10. nap Grúzia-Azerbajdzsán Visszafelé megállunk néhány különleges helyen, Nidzs, ahol ma is udi kisebbség gyakorolja ősi keresztény hitét, valamint a Gabala-I Erőd meglátogatása. Éjszaka Bakuban 11. nap. Reggeli után indulás Bakutól délre, Gobusztánba, ahol több ezer éves sziklarajzok őrződtek meg. Délután szabad program. 12. nap. Kora hajnalban indulás a repülőtérre.

A túrán résztvesz: Obrusánszky Borbála kelet kutató és Szántai Lajos művelődéstörténész Jelentkezés és további információ: Két Hollós könyvesbolt (1081 Bp. Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032)

13


Feledni, jaj, nem tudom a bölcsőt, ‘mely ringatott A pálosok harca a maróti uradalom helyreállításáért VETRÁB JÓZSEF KADOCSA Az Úr testet öltésének 1688. esztendejében királyi leirat erősítette meg a magyar pálos rendet régi birtokaikban, s engedélyezte a rend tagjainak visszatérését a magyar Felföldről, – a Nyitra melletti Elefántiból és a Máriavölgy-i főkolostorból – Budára (a középkori Pest-hegyi vár környékére) továbbá a pálos rend rommá lett Buda melletti Szent Lőrincről nevezett főkolostora helyett Pesten, a török mecset mellett, kolostor és templom építését. Levéltári iratok tanúsága alapján a pilisi Marótot és a környező falvakat el akarták venni a pálosoktól. 1697. esztendő november havában, Huszár István fráter gyors levelet küldött Lepoglavába, a rendfőnökhöz, melyben értésére adta, hogy a birtokot veszély fenyegeti. Ebben jelenti, hogy a birtokról szóló királyi parancslevelet a Magyar Kamaránál bemutatták, és jogaikat megvédték. De figyelmeztette a prior urat, hogy az elmúlt évben viszont úgy határoztak, hogy Marót birtokot a visegrádi várral, illetve a körülötte fekvő falvakkal és birtokokkal együtt a ciszterci szerzetesrendnek adják, ami további jogsértéshez vezet majd. Kéri a tisztelt rendfőnököt, gondoskodjon arról, hogy Viennában, az udvari Kamarillánál megfelelő diplomákkal – azaz oklevelekkel – igazolni lehessen a rendjük birtokjogait. Adat van arról is, miszerint 1700-ban gróf Sternberg Ernő akarta Marótot megszerezni az udvarnál, ami miatt a pálosok hevesen tiltakoztak, és minden lehetőt megtettek legfontosabb, legértékesebb birtokuk megtartásáért. Ebbéli törekvésüket siker koronázta. Abban az időben a felszabadított területek birtokait csak úgy adták vissza, ha oklevelekkel igazolták a tulajdon- és öröklési jogot, s ezután lefizették a birtok értékének 10 %-át fegyverváltság címén. Az egyház, a szerzetesrendek mentességet kaptak a fizetés alól. A eltelt másfél évszázad alatt sok tulajdont igazoló oklevél elpusztult, családok haltak ki, rendkívül zavarosak voltak a birtokjogi viszonyok. Az udvar a magyar területekből – több féle politikai céllal – bőségesen osztogatott birtokokat hű embereinek, hadvezéreinek hadi, és egyéb a királynak tett szolgálatuk fejében. Az uradalmak határjelei is elpusztultak. Sok határ- és birtokper származott a bizonytalan birtokhatárokból. Többen igyekeztek a zavaros viszonyokat kihasználni, és földet szerezni, vagy földjeiket megnövelni az eredeti tulajdonos kárára.

33. BITÓCÉRT FOLYÓ PER. 1733 Tanúvallomások jegyzőkönyvi részletei a Bitóc és környékéért folyó perben (Részben magyar nyelvű) Első Testis (szemtanú) Horváth István Esztergam közelében lévő dömösi birtokon él, körülbelül 65 éves, hite szerint vallja. Kérdések: Első: Tudgyaé avagy hallottai a Tanu, hogy Bitócz nevő Puszta török ideiben is, midőn tudnillik Esztergámban lakott, Bitócznak neveztetett, s az után is, midün Pater Paulinus Uraimék ususába léptek (lett) volna, annak hivatott, s most is ugy hivattatik ? Horváth István tanú: – Miolta él mindenkor Bitocznak neveztetni hallotta. Második: Vallya megh a Tanu, hogy fön nevezett Pusztának határa Szamár keő névő Hegynek tetein leidődik (van) és Barát réttyének megyen, s nem de nem azon Pusztának szántó fölgye s erdője vagyon ? Horváth István tanú: – Direkte (nyiltan mondja), szomszédságba lakik a tanú, s jelen is volt ennyihány rendbéli határjárásban. Harmadik: Tudgyai avagy hallottai a Tanú, hogy azt a hegyet, mellyet most Szamár keőnek hinak, soha sem hitak Szamár hegynek, mert más az Szamár keő, s más peniglen az Szamár hegy? Horváth István tanú: – Semmit nem tud, nem hallott felőle. Röviden; semmit (Nihil).

(Végh János: Pilis, pálos, páros)

Negyedik: Vallya meg a Tanu, hogy azon rét, melyet Szamár keőtül emlétett Pusztának határa megyen, mindenkoron, s még török időben is Barát réttyének hivatott, s most is anak neveztetik. S nem de nem Török elmenetele után, midőn Pater Paulinus Uraimék birtokába estenek, az utántúl fogvást mindétig békességes ususágában (háborítatlan használatában) voltanak emiétett Páterek ? Horváth István tanú: – Directe, mert sohasem hallotta másképpen nevezni azon rétet, vagyishogy valaki más tisztelendő Pesti Páter Paulinus Uraimékon kivül birta volna, vagyis eö kigyelmeket háborgatta vólna.

Az alábbiakban ismertetem azokat a bírósági jegyzőkönyveket, amelyek a magyar pálosok maróti azaz bitóci birtokhatárait voltak hivatva megállapítani a környéken lakó, beidézett tanúk tanúvallomásai segítségével. Az eredeti formát megbontva, az értelmezés megkönnyítésére, a tanúk (fatensek, testesek) válaszait a bírák által feltett kérdések alá szerkesztettem.

Ötödik: Hány esztendeje lehet annak, Szt György Mezeiek Maróthiakkal határok véghet visza vannak (viszálykodnak), s Bitoczi határnak némely részét árendállyák (bérlik)? Horváth István tanú: – Vallya, hogy körülbelül 10 esztendeje lehet annak, hogy Szt. György Mezeiek Maróthiakkal határok végett visza vannak.

„Egy magyar rendnek, a pálosoknak csak a Pilisben lehet az otthona. Mert a Pilis örök otthona a magyarnak…”

14

Dobogókő

Horváth István tanú: – A további kérdésekre: Semmit. Hatodik: Vallya meg a Fatens (tanú), multától fogva azon contra versa (ellenségeskedés) kezdődött soha Marothiak Esztergamiaknak békességes usust (szokás szerinti használatot) nem engettek, hanem az hol kit kaptak, mind az nagyvárosiakat, ming peniglen Szt. Győrgy-Mezeiek közül ott mindenit el szedték ? Hetedik: Tudgyai avagy hallottai a Tanu, hogy Barát réttyétűl Palota keő teteig, Palota Keőtül (Ákos-palotája) Csókás rétig, Csokás rétnél egész keöves Utigh, mely a Paloták alá lejár egész Bérczik (? a bércig), s azon Bérczeken Somkerűlő háta megett Ráró keőigh, amit Fehér keöig a Bitócznak, Marothnak és Szt. Léleki klastromának megyen az határja. S nem de nem a szerint tartották és békességessen birták Marotiak azon határokat mindenkoron ? Nyolcadik: Vallya meg az Tanu, hogy azon három nyárfát, mellyet most Szt Győrgy Mezeiek határnak estendálnak (kiterjesztenek), soha sem tudgya, nem is halotta lenni határnak? Kilencedik: Tudgyai, avagy hallottai a Fatens, hogy azon fönt nevezet hegyek és helyek, kik a határokat jelentik, mindétig meg irt mód szerint denomináltattak (neveztettek)? (További tanúk: Furuglás Mihály, Kertész György, Kecskés István, Péntér András... Lényegében mindenki az előbbihez hasonlót állít.) „Körülbelül 10 éve van veszekedés Bitocz miatt Esztergamiak, Szt. Gy. mezeiek és Marotiak között, azota hajtogattyák a marótiak eöket.” A jegyzőkönyvi magyar nyelvű részletek eredeti szerkezetben így olvasható:

33. BITÓCÉRT FOLYÓ PER.1733 Tanúvallomások jegyzőkönyvi részletei a Bitóc és környékéért folyó perben /Részben magyar nyelvű/

keőtül emlétett Pusztának határa megyen, mindenkoron, s még török időben is Barát réttyének hivatott, s most is anak neveztetik. S nem de nem Török elmenetele után, midőn Pater Paulinus Uraimék birtokába estenek, az utántúl fogvást mindétig békességes ususágában /háborítatlan használatában/ voltanak emiétett Páterek ? Ötödik: Hány esztendeje lehet annak, Szt György Mezeiek Maróthiakkal határok véghet visza vannak (viszálykodnak), s Bitoczi határnak némely részét árendállyák (bérlik)? Hatodik: Vallya meg a Fatens (tanú), multától fogva azon contra versa (ellenségeskedés) kezdődött soha Marothiak Esztergamiaknak békességes usust (szokás szerinti használatot) nem engettek, hanem az hol kit kaptak, mind az nagyvárosiakat, ming peniglen Szt. Győrgy-Mezeiek közül ott mindenit el szedték? Hetedik: Tudgyai avagy hallottai a Tanu, hogy Barát réttyétűl Palota keő teteig, Palota Keőtül (Ákos-palotája) Csókás rétig, Csokás rétnél egész keöves Utigh, mely a Paloták alá lejár egész Bérczik (? a bércig), s azon Bérczeken Somkerűlő háta megett Ráró keőigh, amit Fehér keöig a Bitócznak, Marothnak és Szt. Léleki klastromának megyen az határja. S nem de nem a szerint tartották és békességessen birták Marotiak azon határokat mindenkoron? Nyolcadik: Vallya meg az Tanu, hogy azon három nyárfát, mellyet most Szt Győrgy Mezeiek határnak estendálnak (kiterjesztenek), soha sem tudgya, nem is halotta lenni határnak? Kilencedik: Tudgyai, avagy hallottai a Fatens, hogy azon fönt nevezet hegyek és helyek, kik a határokat jelentik, mindétig meg irt mód szerint denomináltattak (neveztettek)? Vallomások: Első Testis (szemtanú) Horváth István Esztergam közelében lévő dömösi birtokon él, körülbelül 65 éves, hite szerint vallja. Elsőre: Miolta él mindenkor Bitocznak neveztetni hallotta. Másodikra: Direkte (nyiltan mondja), szomszédságba lakik a tanú, s jelen is volt ennyihány rendbéli határjárásban.

Kérdések: Első: Tudgyaé avagy hallottai a Tanu, hogy Bitócz nevő Puszta török ideiben is, midőn tudni illik Esztergámban lakott, Bitócznak neveztetett, s az után is, midün Pater Paulinus Uraimék ususába léptek (lett) volna, annak hivatott, s most is ugy hivattatik ? Második: Vallya megh a Tanu, hogy fön nevezett Pusztának határa Szamár keő névő Hegynek tetein leidődik (van) és Barát réttyének megyen, s nem de nem azon Pusztának szántó fölgye s erdője vagyon ? Harmadik: Tudgyai avagy hallottai a Tanú, hogy azt a hegyet, mellyet most Szamár keőnek hinak, soha sem hitak Szamár hegynek, mert más az Szamár keő, s más peniglen az Szamár hegy? Negyedik: Vallya meg a Tanu, hogy azon rét, melyet Szamár

Falmaradvány a Bitóci-völgyben


15

Harmadikra: Semmit. Negyedikre: Directe, mert sohasem hallotta másképpen nevezni azon rétet, vagyishogy valaki más tisztelendő Pesti Páter Paulinus Uraimékon kivül birta volna, vagyis eö kigyelmeket háborgatta vólna. Ötödikre: Vallya, hogy körülbelül 10 esztendeje lehet annak, hogy Szt. György Mezeiek Maróthiakkal határok végett visza vannak. A további kérdésekre: Semmit (További tanúk: Furuglás Mihály, Kertész György, Kecskés István, Péntér András.... Lényegében mindenki az előbbihez hasonlót állít.) „Körülbelül 10 éve van veszekedés Bitocz miatt Esztergamiak, Szt. Gy. mezeiek és Marotiak között, azota hajtogattyák a marótiak eöket.”

38. MARÓT ÉS DÖMÖS HATÁRPERE. 1744 Tanúvallomások jegyzőkönyvének részletei E dologról? (a határ hollétéről feltett kérdések) Első (kérdés): Tudja é, hallotta é és úgy érté é a Tanu, a minemű Szakó kúttyábúl ki jövő Kövess patak (a) Szekrényes Piroska hegyek között bé szalad a Dunába, mindenkor az tartatott Maroth és Dömess ez N. Esztergam Vármegyében lévő helységek között az igaz határnak. Ezt penigh (pedig) honnnéd tudgya? Második: Vallya megh aztis a Tanu hiti (hite) után, hogy a mikoron Marothiak azon említett Kövess patakon innénd lévő hegyeken fát vághtak közönségessen, holl Pattantyús névő (nevű) hegyecskén innénd, holl pedigh a tulsó felin Dömös felül való uton minden háborgatás nélkül, a Duna partyán lévő Szomás („szómás”, szalmás) révben, melly a kövess patak mellett esik, és ott is rakták hajóra. Harmadik: Tudgya é aztis, hogy midőn az ellmúlt kurucz világh előtt országh szerint, egy hellységbéli gyermekek mások ellen viaskodtak; akkor Marothiak és Dömessiek mindenkor a Kövess Patak folyásánál, a mint az országh uttyán által megyen, verekedni szoktak. És a Marothi gyermekek Pattantyús hegyecskét magok várának tartották. A tanuk vallomásai a következőkép igazán következnek. Első tanú Zsemberi György úr, Esztergom vármegyében fekvő Esztergom Szabad Királyi Város polgára, körülbelül 50 éves, az esküt letette. Elsőre: Vallya a tanu, hogy az el múlt Rákóczi háborújának alkalmatosságával itt Maróton kilencz esztendeigh egymásután lakván az édes Attyával. Abban az időben Pereczes Mihály névő (nevű) ispánnya (l) volt a helységhnek. Gyakor izben a tanu a nevezett Ispánnyal egyött vadászának okáért ki ment az Maróthi határokra, és erdőkre. Egykor járván Kövess Patak névő vizecske mellet, a megh nevezett Ispány e tanúnak haját – mint hogy abban az ödöben /időben/ fiatal vala – megh foghta, és mondotta, Gyurka, úgy mond, emlékezzél jövendőben is, hogy ez a Patak, a melly oda föll az hegyben Szakó kúttyábúl szakad ki Maróthnak

Vért-mezeje, azaz Barát réttye az Ákos-palotából

és Dömösnek igaz határja, a minthogy most is, sőt az elött is mind a két megh nevezett hellységh úgy birja, tudnyaillik Marothiak Maróth fölül /felől/, Dömössiek Dömöss fölül. Másodikra: Vallya sőtt bizonyossan tudgya midőn a mint föllyebis, megh valotta Marothon kilencz esztendeigh lakott volna, abban az időben Szekrény hegyin öllyfáth vághván másokkal egyött, a melly munkában jelen volt a tanuis, és az fát minden háborgatás nélkül Szalma révre, az Dunára hordották az szekereken, és ott rakottak hajóra, sem a fának levágását sem onnénd való alá hordását senki nem ellenzette, sőt aztis tudgya, hogy abban az ödöben soha Dömössiek Szekrény hegyin fát nem vághtak, mindenkor Marothiak birták és élték, nem kölemben (különben) Borjúmány névő (nevű) Kövess Patak partyán lévő hellyben is mindenkor a Marothiak vághtak a Dongának való fát (2), és nem Dömössiek. Harmadikra: Tudgya aztis a Tanu, hogy az emiétett (említett) Rákóczi háborújában a föllyeb attingál (megnevezett) két helységhben lakozó ifjúságh, és gyermekcsék egymás ellen háborúságot tartván sok izben egész a határig, úgy mint a Kövess Patakig ki mentek és ottan harczoltak, és verekedtek egymás között, mégh azokis abban az ödöben az szerint observálták (figyelembe vették) a határnak dolgát, a mint oda föllyeb megh Vagyon írva, a Maróthi gyermejej (gyermekek) a Patakon innend Pattyantús hegyit tartván magok várának, e tanú maga is sokszor jelen volt, az ifjak vagyis gyermekek között... Negyedik tanú Marothi András, őexcellenciájának, Grasssalkovics Antal Úrnak tótfalusi (3) lakosa, körélbelül 47 éves, az esküt letette. Elsőre: Vallya a tanu, hogy Kövess Patak Maróth és Dömös között határnak tartatott, ezt penighlen onnend tudgya, hogy itt Maroton 19 esztendeig lakott,... Maróthiak szabadon birták, és élték. Másodikra: Vallya ezen tanú, hogy Marothiak azon emiétett Köves Patakon innend lévő hegyeken, fát vághtak, mellyet is mind Pattyantús névő (nevű) hegyecskén innend, s mind penighlen túlsú felin Dömös fölül való uton, minden háborgatás nélkül a Duna partyán lévő Szalma révbe hordották, és ott is rakodtak a hajóra.

16

Dobogókő

Harmadikra: Tudgya aztis, hogy az ellmúlt Kurucz világh előtt Gyermekek viaskodván akkor Maróthiak a Köves Patak folyásáigh, Dömössiek Penighlen ugyan azon patak folyásáigh gyöttenek úgy hogy a Maróthi Gyermekek Pattyantus hegyecskét magok várának tartották...

A fent ismertetett jogi irat ismeretében ismeretessé vált a török uralom előtti határok állapota, bár a tanúvallomásokban erre irányuló ismeretek nem mutatkoznak, de a bírák kérdéseiből fényt deríthetünk a valaha bírt terület nagyságára a határvonal lényeges földrajzi pontjainak feltüntetésével a pilisi kistérség térképén.

Kilencedik tanú Závodi Ádám Szentgyörgymező mezőváros jegyzője körülbelül 27 éves, az esküt letette: Elsőre: Jól emlékezik a tanu, mivel hogy hat esztendeig a maróti uraknak gondviselőjük volt, azon idő alatt Sza(k)ó kúttyábúl ki follyó Kövess Patak, Szekrény, Borjúmány hegyekkel együtt Maróth és Dömöss között igaz hitárnak tarották, az mintis sok ízben, ha Dömössi embert vagy marhát kaphattak, az embertül fejszét elvették, a vagy marháját bé hajtották, azt fözetés (fizetés) nélkül ki nem atták... Kelt 1744. június 3-án Maróth helységben Missics Mihály és Rajcsány János Esztergom vármegyei esküdtek

Komárom-Esztergom Megyei Levéltár. Esztergom vármegye törvényszéke VII. fasc. II. n. 13. ispán: itteni értelemben a földesúr alkalmazottja, birtokainak és jövedelmeinek kezelője. donga: hordó, dézsa oldalát alkotó hajlított deszka. Dongafa: donga készítésére alkalmas. tótfalusi, Tótfalu: a Szentendrei -szigeten lévő település; oda való lakos mezőváros: a feudalizmus jellegzetes várostípusa, amely magánföldesúri hatalom alatt állott, az állami adón kívül földesurának is adózott. Reményt keltő kísérlet Bitóc-puszta, Basaharc és Marót határainak kijelőlésére

Marót határai

Szamár keőnek nevezték a hegy tetején álló emlékkövet – 1744-ben még állt –, amely közelében nyugodtak a hun kapitányok; Keve, Béla, Kadocsa (Kr.u. 372), Atilla nagykirály, aki Szikambriában halt meg (Kr.u. 453), és Árpád fejedelem (Kr.u. 907). Az alatta lévő réten (Vért-mezeje, Barát réttye) volt Mária oltára (Alba Ecclesia).

A KÉT HOLLÓS KÖNYVESBOLT ÁPRILISI PROGRAMJA (Bp. 1081 Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032) GÉCZY GÁBOR előadása: április 3. csütörtök, 18 óra: Az élet nagy kérdései és a válaszok BORN GERGELY előadása: április 4. péntek, 18 óra: Péter apostol kulcsai (2. rész) SZÁNTAI LAJOS előadása: április 14. hétfő, 18 óra: A halhatatlanság örök útjai a népmesékben ARADI LAJOS előadása: április 8. kedd, 18 óra: Ősi titkok, eltűnt birodalmak – Istenek városai 2. rész dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF előadása: április 9. szerda, 18 óra: „Megmaradni magyarnak...” ifj. TOMPÓ LÁSZLÓ előadása: április 10. csütörtök, 18 óra: Számkivetve mégis magyarként (Emigráns magyar irodalom) SZÁNTAI LAJOS előadása: április 14. hétfő, 18 óra: A halhatatlanság örök útjai a népmesékben KISFALUDY GYÖRGY előadása: április 15. kedd, 18 óra: A Teremtés törvényei és az őselemek KISS MAO-TUN ISTVÁN előadása: április 17. csütörtök, 18 óra: Hun máguspapok RAFFAY ERNŐ előadása: április 18. péntek, 18 óra: A Kiegyezéstől napjainkig TÓTH FERENC előadása: április 22. kedd, 18 óra: Példaképeink-e a hangyák? Társadalomszervezés az állatvilágban és az embernél SZÁNTAI LAJOS előadása: április 24. csütörtök, 18 óra: Az előadás címe egyeztetés alatt!!! MOLNÁR V. JÓZSEF előadása: április 25. péntek, 18 óra: Kalendárium – az esztendő körének szokásrendszere ARADI LAJOS előadása: április 29. kedd, 18 óra: Mítoszok istenei


17

A Pilisben működő erők IX. rész

A szentek Pilisben működő ereje (3. rész)

SIMON TAMÁS A szentek Pilisben működő erőinek asztrálmítoszi rendszere Az Isteni hármasság által létrehozott erőrendszer működése az ősprincípiumokon keresztül válik érzékelhetővé és érthetővé. Ezekről a korábbi részekben már részletesen esett szó. Az ősprincípiumok szellemi minősége olyan szakrális pontokat és tereket teremt, melyekre ősidőktől fogva az Ember szakrális tevékenysége települ, annak különböző szellemi, és kézzelfogható anyagi formáival együtt. A hármasság pilisi megjelenésében a középső, mintegy összekötő erő a Sárkány, amelyben a Boldogasszonyi indíttatás földi teremtő ereje manifesztálódik. A III. részben leírtak alapján a Sárkány jelenlétéhez több szálon kapcsolódó szentek évköri elhelyezkedése a Zodiákusban a kereszt jelével pecsételi meg őt, meghatározva működésének szakrális minőségét. A keresztet a Bak– Rák tengely és a két vénuszi csillagjegy, a Bikát és Mérleget öszszekötő tengely alkotja. A négy szent „mennyei születésnapja” jelöli ki a Sárkány pilisi működésének szent idejét, földi létük történeti eseményei asztrálmítoszi keretekbe helyezése pedig ősprincípiumi kereteit. A Bika–Mérleg vénuszi tengelyének meghatározó szentjei a Pilisben Szent György és Szent Mihály. Szent Mihállyal az előző részben foglalkoztunk, most földi párja, Szent György pilisi megjelenésének különböző vonatkozásairól essék szó. A Bika havának működési rendje a Pilisben A Bika csillagjegy uralkodó ősprincípiuma a Vénusz, erőben a Hold van jelen. A vele szemben levő poláris párjában, a Skorpióban uralkodó Mars, és rejtett erőben levő Szaturnusz itt erővesztésben van. A 2. részben kifejtett kapcsolatok szerint a Vénusz és a Hold az Istenanyai működéshez kötődik, a pilisi Isteni hármasság közül most a Vénusz a főszereplő a Pilis erőrendszerének működésében, a Hold bolygóminőségének támogató impulzusaival kiegészülve. A zodiákusban a Bika, a Szűz, és a Bak föld elemű jegy. Mindhárom területen az anyag a meghatározó. Az évkörön belül az anyag ciklikus újjászületése, az élet újbóli szárba szökkenése a Bikában, a beérés, az aratás, ennek végeztével a rend meg teremtésének lehetősége a Szűzben, az élet összehúzódása, erőgyűjtése, ennek érdekében mozdulatlanná merevedése a Bakban történik. A Kos jegyben a Mars és a Nap közös erővel lendíti az élőket a mozdulatlanságból a megújulás irányába, termékenyítő erejük a Bika kettős Istenanyai minőségében fogan meg, és válik a földi élet megtermékenyülésévé. Innen a Mars-Vénusz, és a Nap-Hold ősprincípiumi párosa segíti a teremtetteket életfeladatuk további

stációi felé. Ezt a mozzanatot jelenítik meg a legkülönbözőbb kultúrák őshagyományai, a mítoszok. A mítoszok eredete a történelem előtti idők beláthatatlan meszszeségébe nyúlik vissza, az egymást követő kultúrák mindig az őket megelőzőkre épülve, sajátságosságuknak megfelelően változtatva, torzítva alakították ki saját identitásukat. Bizonyosnak tetszik, hogy a homo sapiens uralmának kezdetén létezett egy egységes őshagyomány, amelyet a megelőző történeti időszak embere adott át, ez ágazódott szét térben és időben, fokozatosan differenciálódva, távolodva egymástól. A közös eredet azonban még ma is tetten érhető, többek között az Időhöz kötöttségében is. A mítosz valójában útmutató az emberi lét útvesztőiben, az Égi rend felmutatásával segítve az Embert a Teremtés által kijelölt üdvtörténeti feladatainak teljesítésében. Az évkörben ciklikusan zajlódó emberi élet időbeli állomásait az eredeti csillagtudás mára már kissé lebutított változatában, a mediterrán asztrológiában, a tizenkét egyenlő időtartományra osztott zodiákus jelöli ki. A csillagjegyek a Nap – földi nézőpontból látszó – pályamozgási irányának megfelelően követik egymást, míg a 25.920 földi évnyi „kozmikus év” ciklusán belül, a precessziós mozgás következtében, ez fordított irányban történik. Itt a Bika csillagjegyet a Kos, majd a jelenlegi életünket is meghatározó Halak jegy követi, a földi évkörben a Bika következik a Kos után. Árnyalja a képet, hogy jelenleg – szintén a precesszió miatt – a Bika jegy első kb. kétharmada mögött a Kos csillagkép látható, csak az utolsó egyharmad mögött jelenik meg a Bika csillagkép. A jelenleg itt használatos asztrológiai rendszer kialakulása idején az évkör kezdetének választott Tavaszpont ugyanis a Kos csillagképbe, egyúttal a róla elnevezett csillagjegybe esett. Ez utóbbi továbbra is az éves ciklus kezdőpontja, a precessziós mozgás következtében a csillagképek ehhez képest „elcsúsztak”. A csillagképek és jegyek aszinkronitásának másik oka, hogy a jegyek tizenkét egyenlő részre osztják az évkört, a csillagképek viszont változó hosszúságúak. A Bika csillagkép a közepes hosszúságúak közé tartozik, felette Perszeusz és a Pleiadok, alatta a Nimród (Orion) és az Eridanus csillagképek találhatók. Olümposzi védnöke Aphrodité, vagyis Vénusz. Föld elemű bolygóminőség, amely a vízből születik. Spirituális értelemben a víz a Teremtés ősanyaga, fizikailag az emberi testnek (és a Föld többi élőlényének is), leglényegesebb alkotóeleme, mindkét értelemben a föld, a Föld elem megtermékenyítő ereje. A csillagkép alatt az Eridanus az a legendás alvilági folyó, amelybe Phaeton, a Napfiú, Heliosz Napisten fia belezuhant. Ennek földi eredetét az ősi kultúrák éltető folyóival is azonosítják, a Nílussal, az Eufrátesszel, és a Dunával. Felette a felső világ „isteni folyója”, a Tejút található, kettejükkel egyesülve a föld-Bika a szellemi és anyagi termékenység égi minősége. Hátán hordozza a Pleiadokat, az istenek szerelmi fészkét. A görög mitológiában ezt a csillaghalmazt alkotó hét csillag hét isten-lánnyal azonos, akiket az őket üldöző Orion elől Zeusz galambokká (pleiades) változtatott (a galamb Aphrodité egyik szimbóluma). Itt találkoznak a bolygópályák, itt történik a hét ősprincípium

18

Dobogókő

egyesülése, a teremtés egyik mozzanata, ez az „istenek szerelmi fészke” kifejezés csillagmítoszi értelme. A magyar hagyomány ugyanezt jelenti, a Pleiadokat Fiastyúknak nevezvén úgy fogalmaz: „a Fiastyúk a Bika hátán kotlik”. A Bika jegy lényeges tulajdonságait megtestesítő, és a Pilis működésének jelen időben meghatározó szentje Szent György, akivel a cikksorozat III. részében a lényegi mozzanatok felsorolása szintjén már foglalkoztunk. A pilisi Sárkánnyal kapcsolatos négy szent közül égi párjához, Szent Mihályhoz hasonlóan ő is különleges helyet foglal el. Első közelítésben ugyanolyan történelmi személyiség, mint szentté avatott vértanú-társai. Szenvedéstörténetéről első kézből szolgája, Paszikrátész, mint szemtanú tudósít. Eszerint 270. körül Kappadókiában születik, a római hadseregben magas rangú katonatisztté válik, később édesanyja hatására megkeresztelkedik, pogányok üldözésével, és hittérítéssel foglalatoskodik. Végül 303ban, Diocletianus császár idejében Dacianus perzsa császár (másutt római helytartó) a szokásos válogatott kínzások után lefejeztette a korábban Lyddának nevezett Dioszpoliszban (ennek helyét a különböző források Perzsiába, Palesztinába, vagy Szíriába helyezik). Ekként tehát semmilyen különleges, a többi szenttől eltérő minőséget nem mutat fel, egy átlagos figura a katonaszentek sorában. Sőt, a konstantini fordulat (a kereszténységet államvallássá nyilvánító döntés) után intézményesülő egyház törli a szentek közösségéből. Konstantin császár által 325-ben összehívott niceai zsinat, melyek célja a különböző keresztény irányzatok egységesítése, egy közös szellemi platform kialakítása volt, több más írással és evangéliummal egyetemben apokriffé nyilvánítja a Györgylegendát, hivatkozással vértanúságának nem kellően igazolható voltára. Tették ezt annak ellenére, hogy hitelesnek tekinthető szemtanú írja le történetét, és számos korabeli zarándok tudósít arról, hogy Dioszpoliszban megmutatták nekik György sírját. A már jelzett különleges helyét a szentek sorában az jelzi, hogy erről döntésről a keresztény közvélemény mintha nem is tudna, és olyan magasságokba emeli kiemelkedő tiszteletével Szent Györgyöt, mellyel egyik szent sem büszkélkedhet, és ezt a pozíciót megtartja az első egyházszakadás után mind a keleti, mind a nyugati térfélen, sőt a reformáció anglikán egyházában is. Egy idő után csendesen „feledésbe merül” az intézményes vezetés részéről a kitagadás ténye, lévén semmi sem képesek tenni a népszerűség rohamos, és megingathatatlan terjedése ellen. Lydda neve hamarosan Georgiopoliszra változik, ahol Györgynek szentelt bazilika is épül. Az őskeresztény gnosztikus irányzat továbbvivői, a koptok, Egyiptomban kb. negyven templomot és kolostort szentelnek neki, a „hivatalostól” némileg eltérő szír kereszténység már a 4. századtól épít György-templomokat, Cipruson (Aphrodité születésének helye!) hatvannál is több szentély viseli a nevét. Konstantinápolyban maga Konstantin épít templomot a szentnek. Rómában az 5, századtól van saját temploma, et követően egy évszázad alatt egész Itáliában elterjed tisztelete. Galliában a Merovingok ősatyjuknak tekintik, Mainzban Sidonius püspök építtet a szentnek bazilikát. Angliában és Skóciában az angolszász időkben kap kiemelkedő tiszteletet, Oroszlánszívű Richard a saját, az 1222ben összehívott oxfordi zsinat az ország védőszentjének nyilvánítja, amit a múlt század elején XIV. Benedek pápa erősít meg. Ünnepét Rómában 683. óta április 23-n tartják. Ez nálunk április 24e, egyes vélekedések szerint a 23-i Béla nap miatt. Bár a Baál-

Béla lényegi kötődése Szent Györgyhöz ezt szükségtelenné teszi, e két nap minősége „orbiton belül” azonosnak tekinthető. Ezzel a népszerűséggel a hivatalos egyház a mai napig nem tud mit kezdeni. Bár kényszeredetten elfogadja, kiemelkedő népszerűségére hivatkozva, de ennek okát vagy nem tudja, vagy nem akarja megmagyarázni. Ez utóbbi a valószínűbb, hiszen ez ideológiájának hivatkozási alapjait kérdőjelezné meg. Nem ismerheti be, hogy ünnepeinek tartalma, és ebből eredő időpontjai egy ősidőkig visszanyúló, időbeli változásai során egymásra rakódó mitikus mozzanatokból összetevődött hagyományrendszerre épülnek. Szent György „megmagyarázhatatlan” tekintélye a Sárkánnyal való kapcsolatából ered. Az egyház ezt persze negligálni igyekszik, arra hivatkozva, hogy ez utólagos betoldás legendájába, különben is „vándormotívumnak” tekintendő (ez a hivatalos néprajztudomány kedvenc kifejezése is az általuk meg nem értett összefüggések dehonesztálására), hiszen a sárkányölés olyan szent-életrajzi klisé, ami még legalább harminc szentnél előfordul. Ez valóban így van, de az ő sárkány-története, melyet a legrészletesebben Jakobus de Voragine ír le a Legenda Aureában, lényegileg tér el a többiekétől. Az ősi múltból felidézett, személyéhez kapcsolt történet, keresztény motívumokkal átszínezve is, őt a mítoszok legújabb kori szereplőjévé avatja, elemelve történeti alakjától, a szentek közösségétől, valódi archetípusként mutatja fel. Csillagmítoszi értelemben ez az archetípus az ősprincípiumok egy, a földi létet meghatározó kapcsolatrendszerére mutat rá, mind a földi, mind a kozmikus évkör területén. Ez pedig az Ember földi létének ciklikus időtartományában lezajló, a Teremtés által megformált Égi Rend kijelölte feladatsor végrehajtását célzó cselekvés-minőség. Az évkör stációiban folyamatosan változó konstellációkat hoznak létre, folyamatosan felborítva egy látszólagos egyensúlyt. Az Ember Szent György-i archetípusának feladata az ősprincípiumok viszonyában meghatározott cselekvések végrehajtása, egy dinamikus egyensúly megteremtése, az Égi Rend fenntartása érdekében. Ez az egyensúly a Teremtett Élet körforgásának, az elmúlás és újjászületés, a sötétség és világosság egységének folytonos újrateremtése az ember szakrális tevékenysége által. Ehhez a tevékenységhez, vagyis az Élet fenntartásához szolgálnak útmutatóul a mítoszok, népmesék, néptáncok, és az Őstudás más, hagyományozott formái. Az Ember földi létének időtartományában is számtalan ciklus határozza meg életét, és tán még több, amit anyagi testében leszületve érzékelni sem képes. Az öröklét időtlensége helyett, az Őstudástól egyre inkább eltávolodva, az Idő rabságában létezik, minden erejét latba vetve igyekszik az Idő egyre kisebb, és egyre nagyobb tartományait kiismerni, de ezzel csak a mókuskerék sebességét gyorsítja fel, megállítása helyett. Közvetlenül megtapasztalja életidejének egy nap alatt lejátszódó ciklusát, a földi év hónapokra, évszakokra osztott körforgását, de az emberélet időhöz kötött történéseiben már nem mindig az örök körforgást tételezi, hanem egyre inkább egy lineáris időfolyamnak a test halálával bekövetkező végleges lezáródását. Az Ember-lét kozmikus évben lezajlódó folyamatairól pedig végképp már csak az Ősemlékezet, a jungi „kollektív tudattalan” tudósíthatja. Ezt a léptékű időtartományt az ősi hagyomány fém-minőséggel jellemzett korszakokra is osztja, ezzel fejezve ki az Ember-Isten kapcsolat minőségét. Az Aranykort követő Ezüstkor, az utána

19

A királyi központ lapja következő Rézkor ennek a kapcsolatnak romló, egyre alacsonyabb szintjét jelzi, egészen a jelenben megmutatkozó Vaskorig, melynek vége már a kereszténység pokol-minősége. Azonban tudnunk kell, hogy ez is üdvtörténetünk része, egy tágabb időléptékű ciklus stációja, amely szükséges mozzanata az Ember magasabb szintre kerülésének (legalábbis lehetőségének). Ezt az utat még Jézusnak, az isten-minőségű Emberfiának is végig kellett járnia. A Szent György-i archetípus a Napvitéz, a Nap(isten)fiú, akinek feladata a Nap útjának az Égi Rend szerinti egyengetése, a zodiákus soron következő stációjába segítése. A Nap minden kultúrában a Teremtő Isten földi dimenzióba vetülése, a Világosság megtestesülése, az Égi Királyság földi megvalósulásának letéteményese. A Napkirály nem teremtő erő, hanem szakrális uralkodó, a Földre született Ember életének irányítója, Égi küldött. Ha a Nap útja elakad, felborul a Világosság és Sötétség fenntartó egyensúlya, a földi lét éltető fonala megszakad. Márpedig ezek nem egymást kizáró, egymással szembenálló, folyamatos harcot vívó, hanem egymást értelmező, kiegészítő, szimbiózisban működő minőségek. Egymáshoz való viszonyuk a mindenkori stáció feladatainak megfelelően változik, hol oppozícióban, hol együttállásban, hol egyéb konstellációban működnek, az őselvet hordozó bolygók fényszögeihez hasonlóan. Amikor egy mitikus történetben a Hős egy másik szereplővel küzd, nem egymás megsemmisítése a céljuk, akkor sem, ha ez a küzdelem egyikük halálával végződik. Cselekedeteik minden mozzanata az adott csillagmítoszi feladat teljesítésére irányul. Ha azonban a mindenkori kizárólagosságra, a másik tényleges megsemmisítésére törekszenek, az életet fenntartó dinamikus egyensúly felborul, és ez semmisíti meg a Teremtést, vagyis hozza létre a Renddel szemben a Teremtést megelőző Káoszt. Az ősi, még közös hagyomány ezen a felismerésen épül, a 45.000 évvel ezelőtti kultúrák még ismerték ezt a törvényt. A Vaskor felé haladó ember szellemi süllyedése a spirituális lét síkján is kikezdte ezt az alapvetést. Az erózió lassan, szinte észrevétlenül, lépésről alakította át az Élet fenntarthatóságát szolgáló hagyományokat. Először talán a zoroasztrizmus kialakulásakor lett nyilvánvaló ez a folyamat. Mivel ez a vallás a jóval régebbi indiai mitológikus hagyományon alapszik, érdemes röviden összevetni az ősi hagyományt az ószövetségihez szerkezetében hasonló prófétikus új vallással, mert itt tetten érhető az a fordulat, amely a jelenkorunkra kiható átalakulási folyamatot elindította. Az indiai szakrális irodalom gyökerei az ie. harmadik évezredig nyúlnak vissza, ekkor alkotják meg az első védikus himnuszokat a 33, az őselemeket és a természeti erőket megtestesítő védikus isten magasztalására. Ezek a szövegek leírhatatlanul szentnek számítottak, évszázadokig kizárólag szájhagyomány útján terjedtek, hasonlóan a szkíta-magyar őshagyományokhoz. A teremtésmítoszban Pradzsápati (a későbbi Brahma) maga a világegyetem, ő alkot meg minden dolgot, kimondva az ősi űrben a szavakat, amelyek megteremtik a földet, az eget, a levegőt, az időt, végül az élőlényeket. Megteremti a dévákat, a jó isteneket, és utánuk az aszurákat, a démonokat. A világot tehát Igével teremti, létrehozva a poláris minőségekben a teljességet. A földön kívüli hét felső világban a különböző isten-csoportok, és a földi újjászületések után a körforgásból felemelkedett emberek laknak, ez a keresztény mennyországgal azonos, az alsó hét világ különböző fokozatai a kereszténység purgatórium- és pokol fogalmait elő-

legezik. Az idő múltával a védikus istenek helyébe a trimurti, a Hármasság lép, mely egyazon Isten három aspektusát képviseli, analogikus kapcsolatokat mutatva a Pilisben megjelenő hármas Isten-minőséggel. Brahma a teremtő, Visnu a megtartó és védelmező, Siva a pusztító isten-minőség. A pilisi Sárkány kapcsán korábban kifejtettük az újabb kori Sátán-Sárkány képzetek vulgáris szintjének tarthatatlanságát, felidézve a Sátán különböző aspektusait, a különböző földrészek mitológiai analógiáit, többek között az ősi Egyiptom Széth kultuszát. Siva ebbe a sorba tartozik. A hindu mitológia szerint Siva azért pusztít, hogy újat teremtsen. Jelképe az életenergiát megtestesítő fallikus kő, mellyel megtermékenyíti az anyaméhet, hogy megvalósítsa az elvek egységét. Az ő segítségével (és nem legyőzésével!) szabadulunk meg régi szokásainktól, a visszahúzó erőktől, hogy felkészüljünk a megújulásra. Atomjaira bontja a meghaladott világot, mert minden (anyagban) élőnek az a sorsa, hogy széthulljon, és megsemmisüljön. Ő jelenti az emberek számára a félelmetes testi halált, és egyúttal a vágyva vágyot szabadulást a földi lét kötöttségeitől. Nevében a sivatag, a puszta minőségét hordozza, siva jelentése egyébként kegyelmes. Ő ajándékoz meg azzal a mérhetetlen örömmel, amit a legmagasabb tudás jelent, ő a Kozmikus Táncos, aki az örök boldogság táncát járja. Ebben eltáncolja a világ teremtését, és lerombolását, az emberi újjászületés körforgását, miközben eltapossa a tudatlan önzés démonát. Tűzkarikában táncol, egyik tenyerén a pusztító tüzet, másikban a teremtés dobját tartja. A Tánc Uraként az aszkézis és a jóga istene is. A zoroasztrizmus az ókori Irán területén, ie. 700 körül, Zoroaszter (Zarathustra) próféta vallásreformjaként jön létre, részben átvéve, egyben átstrukturálva a hinduizmus isteni pantheonját. A védikus istenek közül Mitra és Varuna felel meg a perzsa Mithrának és Ahura Mazdának, az „örök Nap”-nak, a világ teremtőjének. A teremtés előtt csak ő, a jó szellem, és Ahriman, a Sötétség és a Gonoszság szelleme létezett. Itt már a két, lényegileg különböző fogalom egybemosódik, másfelől a Gonosz már a Teremtés mozzanata előtt szétválik a Jótól, egymástól függetlenül egzisztálnak, mintegy párhuzamos teremtési aktust hajtva végre. Ezután a Világ létét e két erő kibékíthetetlen harca határozza meg. Zarathustra harmincéves korában misztikus önkívületben kinyilatkoztatást kap Ahura Mazdától, miszerint el fog jönni a megváltó, a holtak feltámadnak, s lesz utolsó ítélet. Mindennek már egyenes folytatása a biblikus hagyomány, az Ahriman-Sátán leszármazási vonallal együtt. Az ősi hagyományok Napvitéz-archetípusának sorában Szent György az utolsó mitikus alak, őt időben megelőző számtalan társa közül csak a Pilis, és a magyarság csillagmítoszi hagyományaihoz kapcsolódókat említsük meg: Hórusz, Mithrász, Baál, Thészeusz, Héraklész, Perszeusz, Gilgames. Róluk a következő részben esik szó. (folytatjuk)

www.apilis.fw.hu

20

Dobogókő „…az isten küldöttei időről időre bölcsességgel és csodatettekkel jelentek meg. Az egyik évszázadban fellépésük egy próféta révén történt, mint amilyen Buddha volt India földjén, egy másikban pedig Zarathustra által Perzsia földjén, megint egy másikban Jézus révén Nyugat vidékén, aztán ez a kinyilatkoztatás és ez a prófétai elhivatottság rajtam, Mánin, az igaz Isten küldöttén jött el Babilon földjén.” Sáhbuhragán – al-Bírúni tolmácsolásában (Simon Róbert fordítása)

„Manichaeus, az Atyaisten gondviselése által Jézus Krisztus apostola”. Így mutatkozik be a „fő-fő eretnek” az Alapozás Levelében. Egy másik írásában meg, rövidebbre fogva, így: „ Manes, Jézus Krisztus apostola”. Ki volt hát ő, és mit hagyott ránk életművében? (1) A manicheizmus – névadójának, Maninak személyes megnyilatkozásaira alapozva véleményünket – a kereszténység egyik jellegzetes szellemi vonulatának tekinthető. Jól értsük meg: nem ez iráni zurvanizmusénak, nem a buddhizmusénak, de nem is a judeokrisztiánizmusénak. Hanem a kereszténységének. Elnevezését, mondottuk, az alapítójáról kapta. A Krisztus utáni harmadik évszázad második évtizedében született az a Mani nevű személy, akinek a neve szír nyelven egy hozzá toldott szócskával, a „khájá”-val „manikhájja” alakban azt jelenti, hogy „Mani él”, vagy „az élő Mani”. Ebből származik a „manikhájjizmus” vagy latinos ejtéssel „manicheizmus” kifejezés. Egyébként Mani nem az eredeti neve volt a vallásalapítónak, csak hittérítő tevékenységének elindulása idején kapta, és ehhez a névhez kapcsolva terjedtek el a tanai. Az a birodalom, amelyben életének nagyobb részében működött, éppen ebben az időben váltott át a párthus időszakból a Szasszanidaidőszakba. Mani ifjú fejjel érte meg a Párthus Birodalom bukását, és

a perzsa Szasszan család uralomra jutását. Ez a hatalomátvétel azért volt kínos Mani családja számára, mert ez a család mind apai, mind anyai ágon párthus uralkodói dinasztiához kötődött. A lexikonok, amelyek ma hozzáférhetők számunkra – köztük különösen is az egyházi szerkesztésű lexikonok –, rendre torzított híreket közölnek Manival kapcsolatban. Az ún. „nagyegyház” a mai napig – mintha csak élő ellenséggel állna szemben – elképesztő hevességgel támadja Mani személyét és tanítását, ez utóbbit pedig változatos módon torzítja-nyomorítja. Mindjárt az első mondatokban olyanokat olvashatunk Mani címszó alatt, hogy „a dualista perzsa eretnekség jellegzetes képviselője”. Ezek hamis, rossz adatok. Sem „dualistának” nem nevezhető a manicheizmus, a szó szigorúan vett értelmében, sem „perzsának” a névadója, Mani. Annyira nem volt perzsa, hogy amikor I. Sapur – a szasszanida dinasztia második uralkodója – elkezdett érdeklődni az éppen akkortájt bontakozó manicheizmus eszméi iránt, le kellett neki fordítani perzsa nyelvre Mani műveit. Egyet közülük teljes terjedelmében lefordítottak, ez a „Sahbuhragan” (Sapurnak ajánlott) címet viseli. Az egyetlen olyan műve ez Maninak, amelynek perzsa nyelvű változatáról tudunk, bár inkább csak létrejöttének körülményeit ismerjük, mint magát a művet, hiszen csak töredékek maradtak fenn belőle. Öt fő műve volt Maninak, a már említett Sahbuhragan kivételével a többi mind a szíriai nyelv ún. „nem-edessai” dialektusában fogalmazódott. Ezek: a Nagy vagy Élő Evangélium, Az Élet Kincse, a Pragmateia, a Titkok Könyve és az Óriások Könyve. Rajtuk kívül ismeretes még egy kötetre való levelezése, amely további fontos adalékokkal szolgálhat tanítása részleteit illetően. Mindezekből egyetlen mű sem maradt fenn teljes terjedelmében, jobbára csak a címeiket ismerjük, és kevés töredéküket, amelyek általában az ellenük szóló vitairatokba ágyazódva maradtak ránk. Az ilyenfajta eszme-töredékeket ma már összegyűjtve is lehet olvasni. Egészen jó német nyelvű válogatások állnak rendelkezésünkre, de forgalomban vannak angol és francia nyelvűek is. Sőt, az utóbbi években már magyar kiadók is jelentkeztek hasonló szövegválogatásokkal. Elég, ha a dunhuangi kéziratokat Csornai Katalin fordításában közzé tevő 2008-as Hun-Idea vállalkozásra utalunk, vagy a Corvina 2011-ben megjelentetett monumentális forráskiadványára, amelyet Simon Róbert és Simonné Pesthy Monika szerkesztett. Most vizsgáljuk meg kicsit közelebbről azt a kort, amelyben a manicheizmus megszületett. A kereszténység történetét mi általában úgy tanuljuk, mintha egyetlen – az „egyedül helyes” – irányba egyenletesen tartó folyamatról lenne szó, amelyben időről időre megjelenhetnek ugyan kisebb-nagyobb mérvű eretnekségek, ezeket azonban még idejében lemetszik róla kiváló egyházatyák és egyháztanítók, s így napjainkig „tisztán” megőrződhetett a fő vonulat. Ez messzemenően nem így van. A jelenség jobb megértéséhez tudnunk kell, hogy ami ránk maradt a nagyegyház által hitelesített („kanonizált”), Jézus Krisztus személyére és tanításaira vonatkozó iratokból – konkrétan az Újszövetségnek a ma ismert szöveganyagára gondolunk –, az nagyrészt Pál apostolnak az írásaiból áll össze. Pál apostol Nyugat felé térített, a Kelet felé irányuló térítésről ebben az összeállításban gyakorlatilag semmilyen hiteles tudósítást sem kapunk. (folytatás a könyvben...)

ÚJRA MEGJELENT PAP GÁBOR KÖNYVE!!! Keresse a Két Hollós könyvesboltban!


21

A töviskereszt titka 1. rész VÁRY ISTVÁN „Meddig taszíthatjuk vissza a múltba bizonyos kultúrjelenségek kronológiáját, annak veszélye nélkül, hogy szédelgőkké váljunk? A válasz ugyan az: figyeljük a vizuálisan felfogható ősi jelrendszerekbe kódolt üzeneteket!” Mandics György: Rejtélyes írások (Budapest, 1987, 16. o.) A Dobogókő 10. számában, a Pilis szimbolizmusának jelentőségéről szóló cikkünk jó bevezetésnek bizonyul annak a témának a vonatkozásában, melynek lejegyzésébe e sorok írója belekezd. Kezdetet írok, hiszen a Töviskereszt témája az utóbbi években erőteljesen, és számos összefüggés feltárulkozásával bontakozott ki; egyetlen cikkben lehetetlen összefoglalni ezt a gazdag témát. Így – remélve a folytatás lehetőségét – több cikken keresztül tervezem az anyag tárgyalását. Számos előadásban fejtettem ki korábban a Töviskereszt szimbolizmusával és a Pilisben való jelenlétével kapcsolatos kutatásaim eredményeit, melyek – sokszor számomra is – váratlan és igen messze vivő összefüggéseket hoztak napvilágra, sőt, e téma elemei egyes történelmi eseményeinkkel való rejtélyes kapcsolatában is feltárhatóak. Az anyag feldolgozása több részre bontható: elsőként magáról a Keresztes-kőről, annak ábrájáról ejtünk néhány szót, majd az

Pilisszántó katolikus temploma

ábra szimbolizmusáról és annak összefüggéseiről, mint a téma szellemi szempontból legfontosabb vonatkozásáról írunk. Ott válik majd izgalmassá a téma, amikor a Töviskereszt ábra Pilisben való jelenlétét fejtegetjük, hiszen az ábra egyes pontjainak vizsgálata a tájban, és a rajzolat csúcsai által kijelölt területek bejárása számos adalékkal szolgáltak a Pilissel kapcsolatos szakrális geográfiai feltáráshoz. Történetünk egy pilisi községhez köthető: Pilisszántóhoz. Az 1990-es évek második feléig, amikor is Aradi Lajos elkezdte a mai értelemben vett Pilis-kutatást, ez a falu nem igen tűnt ki a többi közül. A pilisi túrák egy megfelelő kiindulási pontjaként tartották számon a természetjárók, kedves lakói, a Pilis-tető alatti látványos fekvése azonban már akkor is sokakat vonzott magához. Ismert volt történelmi múltja is: a település első írásos emléke 1299-re tehető, de a terület jelentősége sokkal régebbi eredetű. Római hadiút vezetett erre, s annak ellenére, hogy a török kor végére elnéptelenedett községet a XVIII. században szlovák telepesekkel népesítették be, a lakottság folytatólagossága e vidéken több mint két ezer évet is átölel. A falu „felébredése” és – a Pilis-kutatás, a szakrális geográfia szempontjából történő – ismertté válása elvitathatatlanul egy személyhez köthető, az akkori polgármesterhez, Szőnyi Józsefhez. Hazaszeretetével, Istenhez és emberhez való hűségével, kitartásával, a község múltjának feltárásával és értékeinek őrzésével, ápolásával elévülhetetlen érdemeket szerzett a 16 éven át tartó szolgálata során. Árva Vince pálos atya Pilisszántóra kerülésével még fokozottabb intenzitással folytatódott a vallási – történelmi múlt feltárása; 1998-ban a Pálosok legelső, Szent Kereszt kolostorának helyszínét már itt feltételezték és kutatták. Vince atya támogatásával eredményes ásatások is történtek a régi temetőben, ahol középkori széles falmaradványokat és sírboltozatokat tártak fel. (Ezekről, és az alább megemlített eseményekről más forrásokban, például helyi kiadványokban sokat olvashatunk.) 2003. december 20-án a falu fölötti elhagyott kőbánya tetején felállították a Pilis keresztjét, 2006. június 19-én átadták a

A templom közepén látható a plexivel fedett üreg

22

Dobogókő

Az üreg a feltárás után a Kereszteskővel

kereszt alatti platón felépült sziklakápolnát, melyet egy Makovecz Imre tanítvány, Őrfi József építész tervezett. A kápolnához vezető úton kialakított Csillagösvény, a fa szobrokkal és stációkkal azt hiszem, már mindenki számára ismert nevezetesség. Ezekben az években figyeltek fel a községben a rejtélyes alagutakra, illetve azok maradványaira; csőrepedések alkalmával eltűnő vízről, építkezési alapok beszakadásakor keletkezett üregekről érkeztek a híradások. Ezen – középkori, vagy korábbi eredetű - alagútmaradványok vizsgálatából és feltérképezéséből Szőnyi József is arra a következtetésre jutott, hogy a terület történelmi – vallási jelentősége sok szempontból sokkal nagyobb, mint azt elgondolhatnánk. (Egy ilyen alagútszakasz és kútfeltárás a falumúzeumban megtekinthető.) 2000. szeptember 20-án is történt a községben valami, és történetünk a Töviskeresztről itt kezdődik. Ezen a napon, egy rendezvény okán a régi temetőben tereprendezést végeztek egy munkagéppel, mely egy jókora követ forgatott ki a földből. Másnap megfordították, s akkor tűnt fel, hogy valamilyen ábra van rá faragva. A híre eljutott Szőnyi Józsefhez, aki meglátva a követ és az ábrát, azonnal tudta, hogy itt bizony egy jelentős lelet került elő. (Izgalmáról, a feltárásról, és az ezt követő eseményekről a „Polgi” sokat szokott mesélni, s ezt szívesen teszi bármikor.) Már akkor feltűnt többeknek a kő „ereje”, elterjedt a híre, sokan jöttek el megnézni. Még ismertebbé akkor vált az ügy, amikor Aradi Lajos és Pap Gábor egy tévé stáb kíséretében „látogatta” meg a követ, ami akkor már az önkormányzat pincéjében volt, egy takaró alatt. A stáb által készített – erősen megvágott – anyag elérhető az interneten, s mivel ez a történet ismert, most bővebben nem szólnék róla: az elromlott mikrofon, a kő fényképezésekor tönkre ment Polaroid gép, az egyik stábtag fejfájása a helyszínen – mind-mind ismert momentum. Akkor Pap Gábor kifejtette ábráról, hogy egyedülálló vallási ornamentikai elem, melyhez fogható nincs a magyar régészeti és vallástörténeti hagyományban, leszámítva bizonyos hasonlóságokat a bogumilista (eretnek keresztény) síremlékek ábrázolásaival. Ezek után Szőnyi József a polgármesteri irodájába vitte fel a követ, ahol íróasztalának támasztva őrizte két évig. 2002. augusztus 24-én ismét történt valami, mely később meghatározta a Kereszteskő sorsát: ezen a napon a templomot takarító asszony lába alatt „beszakadt” a templom padozata – egy

A faragott kő ábráján jól láthatóak az aszimmetriák

erőteljes vizes alámosódás következtében berogyott a talaj. Szőnyi József azonnal a helyszínre ment, s kiderült: ismét egy alagút nyomára bukkantak. Hosszas munka kezdődött, a miséket hónapokig a középen felállványozott templomban hallgatták a hívek. A kutatás – a templom épületének épségére való tekintettel – az északi falalapnál fejeződött be, egy több szintet jelző alagútboltozat bontakozott ki a kihordott tömedék-anyag nyomán. A megfelelő konzerválás után az üreget kivilágították, tetejét átlátszó, vastag üveggel zárták le, s alá egy fakeretben helyezték el a Kereszteskövet – így látható az ma is. Maga a kő homokkőből van faragva, melyről a későbbi kutatás megállapította, hogy a falu feletti Hosszú-hegy anyagával azonos – tehát helyi eredetű. Mérete 830x470 mm, súlya 101 kg. (Kedves adalék, hogy amikor megmérték a kő súlyát, Szőnyi József nagyon boldog volt: akkor ő is éppen 101 kg-ot nyomott.) A faragás korára vonatkozóan több találgatás, feltételezés látott napvilágot, hitelt érdemlően és pontosan azonban nehéz megállapítást tenni. A kiásott faragott kövek korát a régészet két tény vizsgálatával szokta meghatározni: egyrészt az a régészeti környezet és ásatási réteg fontos, ahonnan a tárgy előkerült, másrészt a faragás jellege, stílusa, jellemzői azok, melyekből a faragás idejére következtetnek. A szántói kő tekintetében a második tényező alapján nehéz határozott megállapításokat tenni, az első vizsgálati elem kutatásából feltételezhető a középkori eredet. (A faragási felület


A szerkesztett tengelyeknek és kereszteződéseknek nagy jelentősége van

mikroszkopikus vizsgálata csak bizonyos esetekben vezet eredményre. ) A megtalálás helyszínének vonatkozásában a Pálos renddel való összefüggés erőteljesen valószínűsíthető. A kövön három ábra található: egy főelem, tövisekkel ábrázolt latin (egyenlőtlen szárú) kereszt, valamint két oldalán egy-egy kisebb. A nagy kereszt egy különös, fordított „U” alakú formából indul ki, amiben egy emberi felsőtest, fej sziluettje látható, az „U” íve kettős vonallal van faragva. A két kis kereszt nem egyforma: az egyik (szemből nézve a jobb oldalon) a nagy hasonmása, szárral és tövisekkel, a másik több dologban eltér ezektől: szimmetrikus, szár nélküli faragás ez, melyet nem a kőbe faragtak bele, mint az előző kettőt, hanem körülötte faragták le a kő anyagát, vagyis domborulatként látható. (Mindezen jellemzőknek az ábra szimbolikájának tekintetében nagy jelentősége van.) A kő több mint 20 cm vastag, szélein kissé aláfaragott; s mivel körben szimmetrikus alakkal bír, erőteljesen feltételezhető, hogy valaminek, egy nagyobb tereptárgynak elmozdítható vagy beépített eleme, része lehetett. (A tárgy korabeli szakrális „használata”, fontossága nem képezheti vita tárgyát, erről formája, szimbolizmusa, ereje bizonyságot tesz.) Felületén erőteljes kopás látható, több sérüléssel, melyek kis részeken az eredeti faragás nyomvonalában is kárt tettek. Az egyik

23

A középpont, és a négyzetet kijelölő tengelyek elhelyezkedése

kis keresztben egy éles bevágás látható, mely erőszakos kártételre utal. A faragott ábráról még felületes szemléléssel is megállapítható, hogy „pontatlan”, aszimmetrikus. Az egymással szemben lévő tövisek nagysága és helyzete – egy mértanilag pontos szerkesztés tükrében – kívánnivalókat hagyna maga után, a nagy kereszt fő ága nem „pontosan” az ív közepéből indul, a felső csúcs tövisének hegye pedig egyszerűen „nincs” a kövön. (A későbbi szerkesztéseim és rekonstrukciós rajzaim során, meghúzva az ábra eredeti, feltételezhető vonalának „tól-ig” lehetséges változatait, „sehogy nem került elő a hegy”.) Ezekről a „hiányosságokról” nyilatkozta egyszer valaki, hogy „biztosan nehéz kezű mester munkája”, vagy valami kőfaragó tanonc készítette gyakorlásképen, aztán – mivel nem sikerült olyan jól – egyszerűen kidobták. Nos, a későbbi kutatások egyértelműen igazolták számomra, hogy a faragott ábra minden egyes eleme pontos, jelentőségteljes, szimbolikájában tökéletes. Egy univerzális üzenettel bíró, számos korral, vallással, és hagyományőrző kultúrával összefüggésben álló rendszer megjelenítéséről van szó, melyhez hasonló valóban nincs a magyar vallási ornamentikában. Izgalmas lenne tudnunk, hogy hol, mikor és ki faragta, s ebben milyen indíttatás, ihlet, tudás vezérelte a faragót – egy kérdés, amire valószínűleg már nem kaphatunk választ. Azonban a kutatásaim, és a Töviskereszt ábra pilisi te-

24

Dobogókő

Az arányok és a méretek szemléléséhez több rajzot készítettem

rületeinek bejárásakor szerzett élmények és tapasztalatok alapján azt feltételezem, hogy elképzelhető: nem hagyományos módon és profán vagy külsőleges vallási célból készült ez a faragott ábra; lehet, hogy valaki révületben, mély szellemi indíttatásból alkotta meg jelentős, szakrális – talán rituális – célból. No de ne szaladjunk előre, vessük még tovább górcső alá magát a fő ábrát, a nagy tövises keresztet. A fő kereszt nagy tövisein még egy faragási elem látható: valamilyen lángnyelv-szerű forma indul ki párban, pontosan hat darab. A „lángnyelv” kifejezéssel illettük a formát mindaddig, amíg rá nem jöttünk arra, hogy a magyar őshagyomány egyik alapvető eleméről, a liliom virág szirmáról van szó: vagyis nem csak tövises, hanem liliomos keresztről van szó. (Erről majd később még bővebben szólunk.) A vizsgálat szempontjából jelentős az, ami a kövön nincs kifaragva, csak maga az ábra „adja ki”: a tengelyek, vagyis a csúcsokat összekötő, egymást keresztező vonalak, illetve a szárak tengelyei és azok metszési pontjai; ezek közül nagy jelentőséggel bír az ábra középpontja. A vonalak és pontok együtt alapvető szimbolikus geometriai szimbólumokat mintáznak, mely egyszerű elemek megannyi ősi vallás és kultúra jelképi rendszerében megtalálhatóak. Itt egy nagyobb kitérőt kell tennünk, mivel a Töviskereszt ábra benső rendszerének megértéséhez más vallások szimbólumaiban találunk segítséget. Utalva a Dobogókő előző számának cikkére, át kell gondolnunk a szimbólumokkal kapcsolatos nézeteinket. A sokak által primitívnek nevezett ősi rajzolatok, ábrázolások való-

ban – mai, „modern” rátekintéssel – egyszerűnek tűnnek, azonban ezek jelképi „értelmezése” jelen világunkban már – finoman fogalmazva – jóval szegényesebb, sőt, nivellált és szimplifikált formában nyernek jelentést. Egy teljesen üres felület is hatalmas szimbólumi jelentéssel – és erővel – bírhat, mivel egy ilyen transzcendentális mélységeket idézett meg az ősi alkotó és szemlélő világában, s ebben a megjelenítésben az alapvető lényegi elemek sokasága manifesztálódott, s e lényegiség az emberi létnek, a teremtett világ létének, az Istenek útjának, az Ősök útjának, az Isteni világokba történő visszatérés lehetőségének, folyamatának és törvényeinek sokasága kelt életre és jelentett valóságot. Ez a lényegiség a lét fundamentális, princípiális elemeire fokuszált, s megelőzött minden más jellegű tudást – az életre („életbe”) hívás (ábrázolás, megjelenítés) egy át- és megélt benső szellemi tudást jelentett. Ahogy M. Eliade fogalmaz: a szakralitás súlyával élő ősi ember rítusaival, alkotásaival megismételni igyekezett azt, amit Isten, az Istenek tettek, azért, hogy a földi létben is Isteni világot teremtsenek – az Égi lét, a minta, élő megvalósítása volt ez az emberi világban. Ma már ennek az attitűdnek nyomát sem leljük, sőt, vizsgálva a régi korok emlékeit, ilyen módon értelmezni sem tudjuk azokat. Ha arra a bizonyos üres felületre egy pontot rajzolunk, maga a teremtés jelenik meg: az „üres”, mindennek a lehetőségét magában foglaló eloldott Isteni állapotba megjelenik egy „szembehelyezkedés”, egy elkülönült valóság, egy Istenen „kívüliség”, mely forog, tágul, nem statikus, hanem dinamikus, centrifugális viszonyban van eredetével, folyamatosan tágul. Ha ezt a


Tibeti tantrikus mandala

melyek közül három a legfontosabb), az univerzum elemei, az emberi lét összetevői, archetípusok, égtájak, templomkapuk, szellemi fokozatok, a szexus jelképei (stb.) jelennek meg. Minden mandalának alapeleme a négyzet, a hármas kör, a középpont, mint centrum, a négyesség, mint az Isteni templom négy kapuja, a négyesség többszöröse, mint például a nyolcasság (nyolc világtojás a középpont körül), a színek „jelentéséről” nem is beszélve; az egymásba fonódó periodicitást pedig a tibeti életcsomó mintázza legjobban. (Ez utóbbi a kelta hitvilágnak is ősi eleme.) Nos, ezen a ponton két kérdés merülhet fel az olvasóban: miért kell itt a keleti hagyományokból citálnunk, és miért ilyen terjedelemben? A válasz egyszerű: ha azt gondolnánk, hogy e szimbolikus ábrázolások egy tőlünk távol álló rendszer kizárólagos sajátosságai, bizony tévedünk. Hazánkban, a Kárpát-medencében is voltak korok, amikor ezek ábrázolása és rögzítése bizonyította, hogy ez a tudás egyetemes, és eredete közös szellemi pontra vezethető vissza. Ennek feltárásához egy – talán annyira nem ismert – történet ismertetése szükségeltetik. Pécs, kedvelt és szép városunk történelme a kora római időkig nyúlik vissza, fontos régészeti feltárása a városnak a késő római korból származó ókeresztény sírkamrák együttese, s e III. – IV. századi épületmaradványok megmentett festett és faragott (Napkeresztes!) díszítőelemei nagy jelentőséggel bírnak. A város leghíresebb épületének, a székesegyháznak krónikája pedig az Árpád-kor kezdetéig nyomozható. A pécsi püspökségnek már a XI. században állt itt épülete, az első székesegyház a XII. században épült, s egy hosszú, sok tragédiával tűzdelt történet végén (tatárok pusztítása, XVI. századi átépítés, török pusztítás utáni XVIII. századi átépítés, stb.), az 1800-as évek elejére szükségessé vált a statikailag is megrogyott épület teljes felújítása. Pollack Mihály tervei szerint 1831-ig tartott az épület helyreállítása, azonban 1832-ben Henszlmann Imre számos hibát tárt fel a falakban, melyek okán 1877-ben Dulánszky Nándor püspök megbízta Friedrich von Schmidt építész-restaurátort, hogy szervezzen csapatot a felújításra, mely munkának a határideje a

A pécsi székesegyház belső díszítése

pontot térben átszúrjuk egy végtelen egyenessel, mely derékszögben van a síkkal, a mozgásban lévő világtengely, az axis polaris jelenik meg. Ez szintén forog és „tágít”. Tér „képződik” az időben. Megjelennek az irányok, a „fent” és a „lent”, az égtájak, így az alapvető négyesség, majd a forgás mentén a tágulás kimerevedett szakaszai, a „vanságba” fagyott „milyenség”, végtelen számban, kőrként, s ha ezt mind egy rajzban összegeznénk, nem kapnánk mást, mint a Napkeresztet. Egyszerű pont, vonalak és kör? Igen, azonban a lét alapvető struktúrája jelenik meg benne. Ha a létezés ciklicitását és periodikus ismétlődését szeretnénk megjeleníteni, ezen egyszerű Körkereszt ábrát sokszoroznánk egymás mellé, mintegy egymásba fűzve. Ez a szimbolikus, rajzolt megjelenítés – többek között – a keleti tantrikus manadaláknak és azok egyszerűbb formáinak, a yantráknak a sajátos elemei, egy igen összetett rendszerben. Ezekben az Isteni világok, a mennyei és pokoli lények, Istenek és Szentek, a g�nák („minőségek”,

25

A magyar koronázási jogar gömbjének közepe

26

Dobogókő

millenniumi ünnepségek időpontja volt. A munkálatok 1882. június 9-én kezdődtek, és az épületrészek átépítése után a belső felületek festésére, díszítésére került sor. Ezen a ponton válik e történet számunkra fontossá, mely történés – horribile dictu – olyan tisztességes módon zajlott, mely ma szinte elképzelhetetlen. Az osztrák építész – számos ott dolgozó külföldi, többek között olasz és osztrák festő, szobrász és építész mester mellé és fölé – magyar mestereket toborzott a beltéri ornamentika kidolgozásához. A belső festésben olyan nagyságok kaptak munkát, mint Lotz Károly és Székely Bertalan. A koncepció kidolgozásában szabad kezet kapott hazai művészek vezéreleme az ősi magyar keresztény ábrázolási motívumok megőrzése és felújítása volt, első sorban a helyi fellelt motívumok alapján. (!) A kilenc évig tartó munka elkészült, a székesegyház felszentelésére 1891. június 22-én történt. Nos, aki ma bemegy a székesegyházba, vajon mit lát? Csodát. Ugyanis a falakon semmilyen profán, átlagos keresztény motívum nem található, csak Napkereszt (!), hármas körben (!), a körökben a centrális pont, körülötte nyolc – nyolc sugár, mindez egy-egy négyzetben (!), a négyzeteket összeköti és egybe-

fűzi egy végtelen fonál… mindazon szimbólumok összessége, melyekről fentebb szóltunk. Egy keresztény ország XIX. századi keresztény templomában… Tehát volt kor, kis hazánkban, amikor e jelképek még fontosak, élőek és értelmezhetőek voltak. Van egy szent tárgyunk is, a koronázási jogar, melynek gömbjén ugyan ennek a szimbólumrendszernek az elemeit fedezhetjük fel, s ehhez már nem kell, hogy kommentárt fűzzek. Ha azt gondolná az olvasó, hogy jócskán eltértünk a tárgytól, bizony téved. Szándékom továbbra is az lesz, hogy adalékokat sorakoztassak azon tény mellé, hogy a szellemi tartalmak megjelenítése, ábrázolása a szimbólumokon keresztül minden korban, minden vallásban ugyan azokkal az elemekkel operált, s ebben a tekintetben Magyarország, és a magyar ősi hagyomány sem kivétel. Mert az eredet az Egy. A fő témánktól való eltérés pedig csak látszat: az említett szimbolikus elemek alapmotívumai egytőlegyig a Töviskereszt ábra sajátosságai is. Erről, a töviskereszt összetett olvasatáról – kellő bőséggel – a következő számban folytatjuk az értekezést. (folytatjuk)

Pálosok és szentek útján a Mecsekben Időpont: 2014. április 12. szombat Kirándulni hívunk mindenkit akit érdekel a Pálos rend múltja és örökségének ma is fellelhető nyomai a csodálatos Pécs környéki lankákon, erdőkben... Program: Bp. – Kővágószőlős - Pécs – Bp. Kővágószőlősről gyalog felmegyünk a Szent Jakab hegyre az ősi pálos kolostor romjaihoz. Itt természetesen Szántai Lajos előadását hallgathatjuk meg a Pálos rend helyszíni tevékenységéről. Útközben megláthatjuk a legendás „Babás”-köveket. Ezután az avarkori sírokat illetve a kora árpád-kori földvár megmaradt emlékeit nézzük meg. Amennyiben időnk engedi meglátogatjuk Pécsen a Csontváry Múzeumot is. A többi esetleges programot egyelőre a meglepetés izgalmas homálya fedje! A túra nem megeröltető, de csak olyan jöjjön aki mer vállalni némi fáradságot és izomlázat!

Túra cipő, hátizsák, ivóvízzel ajánlott! Részvételi díj: 10 000 Ft (+ az esetleges belépők ára) A túrán részt vesz:

SZÁNTAI LAJOS művelődéskutató Jelentkezés: Két Hollós könyvesbolt (Bp. 1081 Kenyérmező u. 3/a., telefon: 299-003)


Pilisi lélekharang SZŐNYI JÓZSEF „Hunor, Magor két dalia, két egy testvér Nimród fia.” Valahol itt indult el nemzeti őstörténetünk hajszálerecskéje. A földkerekség első királya eszmeiségének méhében fogant meg népünk magzatja. A Teremtőnek olyan világa volt ez ahol nem volt szükség a kőbevésett Tízparancsolatra, mert az mindenkinek nyilvánvalóan szívükbe volt vésve. A becsület, a tisztesség, a felebaráti szeretet, a megbocsátás természetes életfelfogás volt. A Három Királyt ez az értékrend küldte innen Betlehembe. Aztán az évezredek edződésében megerősödött lelkület Jézus megszületésével testet öltött, ettől kezdve keresztényi nemzet lettünk. Az egykori hajszálerecske az évszázadok alatt fává erősödött és olyan ágakat növesztett, mint Atilla, Árpád, és a Csillagösvény többi ágacskája. Mindegyikőjüknek mindvégig volt egy állandó vándortársuk, a Boldogasszony. Gondoskodó figyelme vigyázta sorsunkat megszületésünktől kezdve. Gyermekeiként Hozzá tudtunk bújni amikor elesettségünkben anyai szeretetre vágytunk. Ő volt a mai napig történelmünk és Csillagösvényünk Mennyei Édesanyja. Neki van legbiztosabb protekciója fiához, aki sok áldozathozatal után levétetett a keresztről ahol meg kellett halnia, de feltámadt. Ő általa juthat el kérésünk Urunkhoz, Istenünkhöz, Pilis Keresztjén át. És most közénk költözött Pilis lelkének harangja. Megszentelésével Püspök Úr lelket lehel belé. Itt a természet ölelésében, az erdő susogása, madarak éneke közt új hang szólal meg. Mélyről, történelmi mélységből, a Pilis édes anyaföldjéből tör elő. A harangzúgás a hét szobor megbízásából őseink üzenetét dalolja el. Nimród erkölcsi példája után Atilla keresztényi kegyelem gyakorlását a legyőzött ellenség fölött. Árpád hangja a testvériség, a haza megteremtését Kárpát-medence népei között. István a Szent Korona keresztényi egységét Hungária virágzó nemzetiségei között. Szent László Boldogasszony tiszteletét, Boldog Özséb magyarságát és Hunyadi Mátyás szakralitását halljuk benne. Népünket egyikkőjüknek sem kellett erőszakkal kereszténységre terelni, mert Jézus mindig, kezdettől fogva jelen volt kultúránkban. A Csillagösvény ilyen sziklára, erre a fundamentumra épült. Pilis sziklái ettől az örökségtől bizonyulnak stabil alapnak. A dolog ilyen egyszerűen kezdődött: Polgi, elfogadsz egy harangot? A Sors úgy rendezte, hogy épp a falu sumér dűlő nevű Ziribár hegy téli Napfordulós napjának, 2013. december 21-ének hetében, a Fény születésének, a Boldogasszony kápolna megszentelése hetedik évfordulóján. Gombos Miklós műhelyében Őrbottyánban öntötték 2010. december 21-én és december 24-én, Jézus születésnapján szedték ki a formából. Ott, ahol a kápolna két, korábbi harangocskáját is öntötték. A szemem sarkából kibuggyanó könnycseppben felismertem az Úr hangját: fogadd el, én küldtem! A harang ezt megelőzően három évig kereste a helyét, de nem találta. Általában nem a templomot építik a haranghoz, hanem fordítva. Itt viszont adott egy 256 kilogrammos harang, akit be kell helyezni a Pilis hegység keresztényi és nemzeti értékrendje

27

közé úgy, hogy harmonikusan olvadjon be a Boldogasszony kápolna és Pilis Keresztje eszmeiségébe, de ne nyomja el méretével és elhelyezkedésével egyiket sem. A Csillagösvény elkészítésének kipróbált közösségével eldöntöttük, hogy a hét szobor ösvényének végén, a kápolnához vezető út elején, az út fölött kapuszerűen állítjuk fel természetes anyagból, zsindelyes tetővel a haranglábat, benne a haranggal. Elindulva lent az ösvényen Nimród, Atilla, Árpád, Szent István, Szent László, Szent Özséb, és Hunyadi Mátyás szobrainak kellő hatása alatt, nemzetünk történelmének hét szakrális hőse nyomdokain járva belépünk a harangláb kapujába. Áthaladva a Pilis Lelkének harangja alatt éreznünk kell, hogy beléptünk egy szentélybe. A nemzet értékrendjét meghatározó másik két szereplőjével így lesz ez a hely az egész Csillagösvény Szentháromsága. Ez a kapu jelzi: töröld meg a lábad vándor, mert nem akárhová érkeztél! Tapasztaljuk, hová vezet az Isten nélküli világ útja. Erkölcs helyett a pénz hatalma gyűri maga alá az emberiséget, de a Csillagösvény megépülése üdítő kivételnek számít. Itt nem a pénz döntött a lét vagy nemlét között, hanem a Hit, és hazánk iránti szeretet. Hiszünk abban, hogy Pilis Lelkének harangja itt, ebben a környezetben méltó helyén lesz, s szellemi családja körében haza kerül, és végső otthonra talál. Az erkölcs hatalma legyőzi az anyagiakkal járó feltételeket és teljesíteni tudja a Pilis és hazánk küldetését a világban. Mint ahogy eddig, most is adományokból, felajánlásokból tudjuk előteremteni a harangláb felépítéshez szükséges anyagi hátteret. Felépítése és megszentelése után a harang zúgásában ott cseng majd a Csillagösvény történelmi lakóinak üzenete: őrizzétek meg őseitek hagyományát, hitét, legyetek és maradjatok őseitekhez híven magyarként keresztények! Pilisszántó, 2014

2013. december 21. a fény születése napján

28

Dobogókő

Őri József látványterve

A pilisi lélekharang

Adományaikat a pilisszántói Takarékszövetkezetben vezetett számlára lehet befizetni. Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet számlaszám: 65700031-10123140 Pilisszántóért Egyesület Adója 1% felajánlását ugyanitt, a 18715125-1-13 Adószámon fogadjuk. A harangláb felelős szervezője, a Csillagösvény gondnoka, az Egyesület elnöke: Szőnyi József Tel: +36 30 268595

ARADI LAJOS tanfolyamai és előadásai a Két Hollós könyvesboltban: 2014. április 12-13. A legkíméletesebb gyógymód, a szellemgyógyászat alapjai... Hogyan tudjuk a betegségeket a leghatékonyabban megelõzni, gyógyítani? Megtanuljuk az alap meditációs gyakorlatokat, megutaztatjuk szellemünket a magasabb dimenziókban... A belsőlátás fokozása gyakorlatokkal...

2014. május 24-25. Az elemek titka... A négy ill. öt elem alkotja, építi fel a világ energetikai rendszerét. Így az emberi testet is. Megismerjük az elemeket, megtudjuk, melyik testrészünk milyen elemű, megtanuljuk, hogyan lehet az elemeket előhívni és mit tudunk vele kezdeni? Használni fogjuk a négy elem mindegyikét és még azt is megtudjuk mik azok az elementárok és mire jók!

2014. április 8. kedd 18 óra: Régi titkok, eltűnt birodalmak – Istenek városai 2. rész 2014. április 29. kedd, 18 óra: Mítoszok istenei Helyszín: Két Hollós könyvesbolt (Budapest, 1081 Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032)

29


Drakula a Pilisben A Salamon-torony hírhedt foglya ARADI LAJOS Nevével és a közhiedelemmel ellentétben a Salamon-torony nem arról nevezetes, hogy itt raboskodott volna Salamon királyunk, Szent László parancsolatjára. Ez csak egy tévedés miatt alakult ki, bár hiába állítanak mást a tények, mégis megmaradt nevében és a fejekben, azon egyszerű tény ellenére is, miszerint a torony első változata csak a tatárjárást követően épül meg IV. Béla idejében.

Egyedülálló várrendszer A visegrádi várrendszer nemcsak a magyarországi, hanem nyugodtan kijelenthető, hogy európai szinten is szinte egyedülálló komplexum a kettős ill. hármas rendszere miatt. A hármas rendszert a felsővár (Fellegvár), az alsóvár (Salamon-torony) és a vízivár alkotja. Ez utóbbi kevéssé ismert romja a 11-es út mentén a városkapu mellett álló IV. Béla szobor lábainál látható. A hozzájuk kapcsolódó falrendszer, amely összekötötte a láncban húzódó, a hegytetőtől a Dunáig épült várakat, tökéletes védelmet nyújtott a mai Buda felől a szárazföldön és ebből az irányból, a Dunán érkező bármilyen típusú esetleges támadás ellen. Ezt a várrendszert nyugodtan nevezhetjük a királyi központ keleti védbástyájának. A rendszerben középen elhelyezkedő, az alsóvár részét képező, Salamon-torony hosszú időn keresztül lakóvárként funkcionál, ahogy ezt a visegrádi múzeum tájékoztatójában is olvashatjuk: „Az alsóvár lakótornya, az ún. Salamon-torony a korszak magyarországi építészetében szinte egyedülálló épület. XIII. századi főbejárata az első emeletről nyílott, innen vezetett az emeletre a déli falsarkba beépített lépcsőház. Az emeleti termeket oszlopos kandallók fűtötték, és gazdagon tagozott ikerablakok világították meg. A hatodik szinten helyezkedett el a gyilokjárós, pártázatos falakkal övezett tetőterasz, ahonnan a külső, fából épült erkélyfolyosóra lehetett kilépni. A lakótorony nyugati oldalához árnyékszéktorony is csatlakozott.” Később, már a XIV. században átépítésre kerül, de megőrzi lakóvár jellegét is. „A XIV. század elején a várat Csák Máté birtokolta, tőle Károly Róbert hívei ostrommal foglaltak el. Az Anjou király 1323-ban helyezte át székhelyét Temesvárról Visegrádra. Ekkorra keltezhető a Salamon-torony átépítése is. A király a második emelet keleti ablakát bejárattá alakíttatta át, belül pedig a termeket keresztfalakkal osztották meg. Az ötödik szintet fedő fa födémet bordás boltozatokkal helyettesítették, ezáltal a torony felső teraszán nagyobb hajítógépeket lehetett felállítani. Az alsóvár belső vára a XIV. században Károly Róbert a körül egy belső várfalövet emeltetett. A falak által határolt, magasabban fekvő teraszról hídon át lehetett a lakótoronyba bejutni. Ezen a teraszon kapott helyet a pénzverőház és itt állt a vár kútja is.”

Salamon tornya Pontosan nehéz megmondani, hogy mikortól neveztetik el a lakótorony Salamon királyról, de vélhetően a török utáni idő-szakban, a betelepítések időszakában, a XVIII. században ragad rá e név, amikor is a szinte teljesen elpusztult városba megérkeznek, a főként német területekről bevándorló sváb lakosok. A hagyomány és a krónikák megőrizték Szent László és unokatestvére, a koronától megfosztott Salamon közti rivalizálást, amelynek eredményeként a visegrádi vár börtönébe záratja László, a németekkel lepaktáló rokonát. Ez a vár, amely Szent István idejétől ispánsági várként és megyeszékhelyként működött, ma a Sibrik-dombnak nevezett helyen állt. De pár száz évvel ezelőtt ennek már a romjai sem látszottak, így érthető, hogy a tévedés miből is fakadt, hiszen a csonka és romos lakótorony volt az egyetlen hely, amit a börtönként azonosíthattak. Annál is inkább, hiszen ahogy most is, akkoriban is, a torony alagsorában börtöncellák is találhatóak. Ezek alapján hihették úgy, hogy ez az épület lehetett a várbörtön.

Salamon nem, de Drakula igen A lakótorony ill. az alsóvár egésze, a Duna-parti királyi palota megépülte, majd annak bővítése utáni időszakban a védelem és az itt átvezető út ellenőrzési feladatait látta el, királyi lakója már nem volt. A benne található helységeket az őrkatonák, valamint a nem önkéntes toronylakók, az ide főként királyi parancsra rabságba vetett foglyok vették használatba. Közülük is a legismertebb fogvatartott – bár valamilyen megmagyarázhatatlan okból, a történelemoktatásunk az erről szóló históriát kifelejtette a hazai okításból – a hírhedt Drakula gróf, vagyis III. Vlad (Tepes) havasalföldi fejedelem volt. Az átlagolvasó a fejedelem valós történelmi szerepéről vajmi keveset tanult és hallott, esetleg akkor igen, ha önszorgalomból utánanézett. A híres Bram Stoker által írt Drakula történetnek azonban a valósághoz meglehetősen kevés köze van, ahogy az ebből születő filmeknek még kevesebb.

Ördögi sárkány és karóba húzó Ki is ez az ellentmondásos, de valós történelmi figura és mi köze a magyar királysághoz? II. Pius pápa követe 1462-ben találkozik vele és így jellemzi egy vatikáni kézirat szövege szerint: „…termete nem magas, de igen izmos és erős, külsőre kegyetlen és félelmetes, sasorra igen nagy, tág orrlyukakkal, arca pedig sovány és sápadt, hosszú szempillái tágra nyílt kék szemeit övezték, fekete és sűrű szemöldöke fenyegetővé tette nézését, bajuszán kívül arcát és állát borotválta. Kiugró homlokcsontjai

30

Dobogókő

növelék fejének méreteit. Magas tarkóját bikáéhoz hasonló nyaka kötötte széles vállaihoz, melyre fekete, göndör hajfonatok hullottak.” III. Vlad kegyetlenségének híre bizonyára a pápai udvarba is eljutott, amely a követ leírásában is jól tükröződik, amely kissé ördögi portrét fest róla. Nála úgy tűnik igazolódni látszik a „Nomen est omen” vagyis a „Nevedben a jeled” igazsága, hiszen a Dracula (magyarul Drakula), amely a család ragadvány neve ördögöt is jelenthet. Erről így ír az életrajza: „A Draculea, Vlad román keresztneve, apja nevéből, a Draculból származtatható. A dracul a modern román nyelvben ördögöt jelent, de Vlad korában sárkányt és démont is jelentett. A Dracul név azonban eredetileg a Sárkány Lovagrendre utalt, a sárkány ugyanis latinul draco.” A Sárkány Lovagrendet Zsigmond király alapítja és Drakulánk apja II. Vlad (Dracul) 1431-ben nyert felvételt és lovagi címet a királytól, majd 1436-ban fejedelmi rangot is kapott, így lett Havasalföld ura. Fiát, a kis Drakulát, 5 éves korában szintén beavatták a Sárkány rendbe, így ő is joggal viselhette a Dracul jelzőt. Visel azonban egy másik ragadványt is a nevében, a Tepest. Ez talán még jobban kifejezi a jellemét, mint a sárkány, hiszen emiatt lett III. Vlad olyan hírhedt szerte az akkori világban, és ezért rettegték nevét az ellenség táboraiban, sőt az Oszmán birodalomban is. „Utóneve, a Tepes vagy Cepes (magyarul karóbahúzó) a legkedveltebb kivégzési módszerével, a karóba húzással hozható kapcsolatba. Az oszmánok Kazıklı Bey néven ismerték, ami Karóbahúzó Herceget jelent. Vladot több korabeli írásban Draculaként említették meg, mint például az erdélyi szászok feljegyzéseiben és Jan Długosz krónikájában.” A kegyetlenségéhez hozzájárulhatott a terhelt családi háttér, hiszen apját és bátyját 1447-ben igen kegyetlenül megölték, amelyért az akkor 16 éves Vlad bosszút fogadott. 1456-ban sikerült neki Havasalföld trónját megkaparintania, és uralkodását a boszszúval kezdte. Mindazokat, akik részt vettek apja és bátyja megölésében kegyetlenül karóba húzatta. Kegyetlenségének híre messze földre eljutott és legendák is születtek ezek alapján. „Uralkodása alatt még kis értékű lopásért is karóba húzás járt. Kedvelt kínzási módszerei között szerepelt az élve karóba húzatás, testcsonkítás, nyúzatás és – az ezek után megváltásnak tekinthető – lefejezés. Igazából a fennmaradt adatok alapján fantáziája határtalannak bizonyult ezen a téren. Előszeretettel üldözte a szászokat a kereskedelmük végett, komoly külkereskedelmi korlátozásokat vezetett be, hogy megőrizze országa gazdaságát. Vlad a koldulást és a „közveszélyes munkakerülést” bűnözésnek tekintette, kegyetlenül üldözte. Egy legenda szerint egyszer vendégségbe hívta Târgoviste koldusait és szegényeit, majd megkérdezte őket, szeretnének-e mindörökre megszabadulni szegénységüktől. Amikor megkapta az igenlő választ, rájuk gyújtatta a termet.” Tény viszont, hogy kiváló katona, rettenthetetlen hadvezér volt, és ez a török ellenében a Magyar Királyság számára, a határvidéknek is számító területen elengedhetetlen volt. A király – ebben az időszakban Hunyadi Mátyás – ameddig lehetett elnéző volt vele szemben is, ahogy elődeivel szemben a korábbi magyar uralkodók is. Havasalföld uraival azonban nem mindig, sőt ritkán volt békés a viszony, már Zsigmond király is több alkalommal volt kénytelen személyesen vezetett hadjáratokkal rendet teremteni ebben a térségben. Mátyás királyunk is bár kezdett kellemetlen lenni neki a kegyetlen fejedelem, ameddig lehetett, biztosította őt királyi kegyéről, ám egyszer Tepes túlment minden határon, ame-

ly a tisztességet – amelyre Mátyás királyunk oly nagy hangsúlyt helyezett - érintette. Ez a tette vezetett oda, hogy Mátyás elfogatta és börtönbe záratta a vérszomjas nagyurat. Erről így ír a Száz rejtély a magyar történelemben című kiadvány: „Az is igaz, hogy a török ellen nem mindennapi hadjáratot vezetett 1460-61 telén, ahol kiváló katonai képességeiről tett tanúbizonyságot. Drakula az ellene küldött szandzsákbéget és csapatát lemészároltatta és karóba húzatta. Egyik korabeli török krónika szerint: „…éjfélkor átkelvén a jég hátán, megtámadta Hamza béget. Igen sok muzulmánt levágtak. Hamza béget elfogták… fejét levágatván Magyarország királyához küldte ilyen üzenettel: – Tudd meg, hogy ellensége lettem a töröknek”. Ezt követően Drakula behatolt a Dunától délre eső területekre, ahol nagy pusztítást vitt véghez. Erről a hadjáratáról maga számolt be Mátyás királynak 1462. február 11-én keltezett levelében. Ezt követően II. Mehmed megtámadta. Drakula éjszaka 7-10000 töröknek öltözött lovas katona élén megtámadta a török tábort, s jelentős veszteségeket okozott, de a szultán sátrát nem sikerült megközelítenie. Ekkor váratlanul a moldvai uralkodó is megtámadta. A szorongatott helyzetben levelet írt a szultánnak, melyben megbocsátást kér, és megígéri, hogy segítségére siető Mátyást és kíséretét török kézre juttatja. A levél Mátyás kezébe került, aki azonnal kiadta az elfogatási parancsot Drakula ellen. Jan Giskra, a cseh kapitány Királykőnél elfogta a román vajdát és átadta Mátyásnak, aki Budára, majd Visegrádra vitette, ahol 12 évig fogságban tartotta. Egy orosz krónika szerint Drakula a „börtönben töltött években sem hagyott fel gonosz szokásaival: egereket fogdosott össze, madarakat vásárolt a piacon és agyonkínozta őket: az egyiket karóba húzta, a másiknak a fejét vágta le, a harmadiknak a tollazatát tépdeste le, azután szárnyra bocsátotta. A tömlöcben kitanulta a vargamesterséget, és ezzel tartotta el magát.” Bonfini szerint, amikor a török követei Mátyástól fegyverszünetet kértek, a magyar király megmutatta Drakulát, amitől a követek rémülve távoztak, hiszen a román vajda a török kegyetlen és félelmetes ellensége volt. 1476-ban Mátyásnak is egy erőskezű uralkodóra volt szüksége – akárcsak apjának –, ezért újból trónra ültette Drakulát. Uralkodása azonban rövid idejű volt, mert ellenfelei meggyilkolták.” Arról hosszan lehetne elmélkedni, hogy Mátyás miért döntött úgy, hogy Visegrádon tartja rabláncon Drakulát, amikor erősebb várbörtönökről is tudunk az országban. Talán közrejátszott az is a döntésében, hogy a legjobb az ellenfelet (hiszen elárulta Mátyást), minél közelebb tudnia magához, így a legkedveltebb palotájának közelében, ahol szívesen tartózkodott, tökéletes rálátása volt a fejedelmi fogolyra. Talán azt is figyelembe vehette, hogy annak idején Szent László – akit Mátyás a legszentebb példaképének tartott – Salamon lelkének jórafordulását is e helytől, a szent, szakrális energiákkal átitatott pilisi, királyi központtól remélte. Nem tudhatjuk. De az biztos, hogy a visegrádi Salamon-torony titkai közé tartozik Drakula életének egy jelentős időszaka.

Fizessen elő a Dobogókő-re! 1 évre 3000 Ft. Előfizethető minden postahivatalban, illetve rózsaszínű postautalványon a Két Hollós könyvesbolt címén (Bp. 1081 Kenyérmező u. 3/a.)

A királyi központ lapja Bajcsy-Zsilinszky Endre:

31

Mátyás király

(részlet az 1939-ben megjelent könyvből) MÁTYÁS KIRÁLY MAGYARSÁGA Román szomszédaink, hűtlen dunai osztályostársaink, de más ellenfeleink is, szeretik elvitatni tőlünk Mátyás királyt. Hunyadi János oláh (vlach) származását emlegetik és feszegetik. Nem veszik észre, mennyire a magyar belső hódító erő és presztízs malmára hordják a vizet.

NEM KELL GENEALÓGIAI SZALMACSÉPLÉS Én itt genealógiai szalmacséplésbe főleg azért nem bocsátkozom, mert annak amúgy is kétes eredményeit semmiképpen sem tartom perdöntőnek Mátyás király, vagy akár Hunyadi János magyarságára. Mint ahogy minden francia joggal nevetheti ki azt az együgyűséget, amely Napóleon franciaságát akarja elvitatni, mi magyarok – szerényebb állásunkhoz képest a világ előtt – legalábbis mosolyoghatunk azon a hiú erőlködésen, mely Hunyadi Jánost és Mátyást mindenáron ki akarja tőlünk sajátítani. Fraknói Vilmosnak, Mátyás király kiváló történetírójának megállapítását ugyan, „hogy Mátyás atyjának elei az oláhok elnevezéssel összefoglalt albán, román és bolgár eredetű pásztornéphez tartoztak”, szerintem csak nagyon lényegbevágó kiigazítással és kiegészítéssel lehetne elfogadni. Mert hiszen az albán, román, bolgár eredetű pásztornép előkelői, a moldvai és havasalföldi sok százados besenyő, kun és tatár uralom természetes következményeként többnyire besenyő, kun vagy tatár vérűek voltak. Bazarába vajda bizony valójában kun vagy tatár úr volt, mint ahogy kimutathatólag turáni vérű a romániai bojárság nagy részben, Hunyadi János elei pedig oláh kenézek voltak. A vlach pásztorok besenyő, kun, tatár urai és harcias vezetői, megengedem, elrománosodtak később, akárcsak a normannok Franciaországban, de Hunyadi János korában ez az elrománosodás még alig fejeződhetett be. Valószínű az, sőt több mint valószínű, hogy a Hunyadiak vérségileg a magyarral rokonnépiségből sarjadtak. A Hunyadiak családjában szereplő Vojk név is fölötte hasonlatos Szent István pogány Vajk nevéhez. Mátyás anyja horogszegi Szilágyi Erzsébet volt, apai ágon az elmagyarosodott Garázda bosnyák család sarja, tehát vérségileg szintén legalábbis nem tiszta magyar. De lehet igaza akár Hóman Bálintnak is, hogy Hunyadi János apja Zsigmond király volt. Az igazi lényegen semmit sem változtathat.

MÁTYÁS MAGYARSÁGA NAPÓLEON FRANCIASÁGÁNAK TÜKRÉBEN Mit bizonyít mindez és tetejében az a tény, hogy Hunyadi János és fia, Mátyás, a magyar nemzet kimagasló hősei, sőt a magyar faj tulajdonságainak, szellemének és törekvéseinek világraszóló megtestesítői és vezérharcosai lehettek? A magyar fajta csodálatos

erejét, a magyar szellem lélekalakító hatalmát, a magyar államalkotásból és a magyar nemzetegyéniségből áradó forró és fényes szuggesztiót. Napóleon korzikai származása csak egyik alapvető tényezője az ő géniuszának, a másik a francia nemzetközösség kollektív zsenije, mely keretet, teret, szellemi tápot, ösztönzést, fokozást és színezést adott, széles távlatot, messze célokat és a francia művelődés varázsának titokzatos sugallatait Bonaparte hadnagy bontakozó, fogékony egyéniségének, hogy a korzikai bábból kirepülhessen a franciák világverő császárja, s diadalmas szuronyai hegyén, de elsősorban a maga személyében, meghordozza Európa minden sarkában a francia szellem és művelődés dicsőségét. Csak nagy, erős, eredeti, termékeny, hódító szellemű nemzetek és fajok értik ezt a varázslatot: ilyen tökéletesen meghódítani s átitatni a maguk szellemével a legnagyobb idegen egyéniségeket s a maguk szellemének Prométeuszaivá avatni azokat, így hordozta magában és magával a hellén szellemet a macedón Nagy Sándor, Napóleon a franciát, Cavour az olaszt. Mátyás király talán mindnél tökéletesebb lelki egységben, mondjuk „új” fajával és nemzetével, a ma-gyart. Liszt Ferenc német volt – vitatják nemzetük tekintélyét és önérzetét kevéssé óvó németek. Miért nem a nagy muzsikusnak életében s miért nem neki magának mondták ezt, miért nem azon melegében hazudtolták meg Lisztet, mikor éppen olyan büszkén vallotta magát magyarnak? És miért nem Mátyásnak magának magyarázták meg például a budai várban, esetleg a bécsi vagy az olmützi vagy a boroszlói magyar királyi palotában, vagy valamelyik nevezetes országgyűlésen, állítólagos vérrokonai, hogy hiszen nem is magyar?

MAGYARSÁGA: A MAGYAR FAJTA DICSŐSÉGE Holott minél kevésbé volt vérségileg magyar, annál nagyobb és halhatatlanabb dicsősége a magyarságnak, hogy a lángész csodálatos ihletével olyan nagyszerűen, olyan tökéletesen és olyan maradéktalanul tudta kifejezésre hozni és szolgálni nemcsak a magyar államalkotás, a magyar birodalmiság örök gondolatait és céljait, nemcsak a magyar nemzet faj fölötti egyetemességét, hanem mindazt is, ami magának a törzsökös magyar fajtának legsajátságosabb, legkülönösebb, legegyedülállóbb vonása-szépsége, erénye-bűne. Mintha róla olvasta volna le Ady e gyönyörű sorait: Vétkeimet nagy büszkén Bíborba öltöztetem, S magyar bűnnél nincsen szebb A világon.

A MAGYAR NÉPMESE KIRÁLYA Ha az ember elolvassa Fraknói Vilmos kitűnő Hunyadi Mátyás király-át, mindegyre megelevenedni véli a szigorúan oknyomozó

32

Dobogókő egy ilyen gyökeresen magyar királyiegyéniség tudta feledtetni igazi támaszával, a köznemességgel, hogy bálványozott vezére nem egyszer nyúlt hozzá „vérrel szerzett” alkotmányos szabadságjogaihoz.

történetírás soraiból a magyar népmese királyát, ahogy hadakozik diadalmasan a fél világgal, könnyedén, természetesen, magától értődő egyszerűséggel és ugyanolyan természetes pompában; kigúnyolja, megveri, csúffá teszi a császárt, mint Háry János Napóleont, csakhogy valóban megveri, csakugyan megleckézteti; Bosznia déli sarkától Boroszlóig, Bécstől a Fekete-tengerig az ő zászlait lengeti a szél, Boroszlóból ki sem mozdul és mégis összeroppantja két nagy nemzetnek az övénél tízszer nagyobb hatalmas egyesült hadseregét; befejezi a bécsi Szent István dóm építését, s piros-fehér-zöld cserepet rakat a toronyra, újjáépíti a bécsi császári palotát, megkapáltatja és móresre tanítja a népnyúzó nagyurakat, s ami talán mindennél meseszerűbb: nehéz és sűrű adókat vettet az országgyűlésekkel a magyar nemességre... Hát ki a magyar, ha még Mátyás király sem az?

A KIRÁLY ÉS AZ Ő MAGYARJAI Csak egy minden ízében, idegszálában, erényeiben és hibáiban a „szittya-nemzet”-tel tökéletesen összehangolt uralkodó, aki egyszerre tud igazi nagyúr és közvetlen, melegszívű, egyszerű magyar nemes, kemény, parancsoló, nagyvonalú vezér és merész, sőt vakmerőharcos, nagylelkű és kicsit könnyelmű, pompakedvelő és mulatós gavallér és igazságszerető, minden emberi szenvedés felé részvéttel és segítséggel hajló, minden emberi gazsághoz ostorral és csizmasarokkal közelítő igazi ember lenni: csak egy ilyen király tudta az ő zordon és könnyelmű, szabadságukra, hagyományaikra, attilai és árpádi származásukra, jogaikra féltékeny, vért könnyebben, zabot és adót nehezebben ontó, szenvedélyes és izgága, sértődékeny, könnyen boruló, de hamar derülő, makacs, de a szép szó és kedély varázslatai alatt könnyen hajlítható magyarjait kordába fogni, s valósággal fiatalos anarchiára hajló korban, rendkívül nehéz nemzetközi viszonyok között is szép, biztos alapozású és kiegyensúlyozott birodalom tartógerincévé tenni. Csak

AJÁNLOTT INTERNETES OLDALAK: www.apilis.fw. hu www.orszagepito.hu www.albaregalis.hupont.hu www.osbuda.hu www.dobogommt.hu www.kethollos.hu www.facebook.com/Dobogoko1 www.facebook.com/aradilajos?fref=ts


33

Demonstratio. Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse. Sajnovics János fejér vármegyei tordasi magyarnak a koppenhágai és a trondheimi tudós társaság tagjának bizonyítása. A magyar és a lapp nyelv azonos. A könyvet kinyomtatták Koppenhágában, 1770-ben (első kiadás) és még ugyanazon évben némileg kibővítve Nagyszombatban (második kiadás). Létezett egy Sajnovics-korabeli dán nyelvű fordítása és 1970-ben megjelent a német nyelvre lefordított változat. Magyarul több mint kétszáz éven keresztül nem volt hozzáférhető. Magyar nyelvre csak 1994-ben átültették át, belsőhasználatú, kis példányszámú egyetemi jegyzetként. A magyar összehasonlító nyelvészet bibliája, minden magyar összehasonlító nyelvész apostolának sokat idézett, de általában senki nyelvész által soha el nem olvasott alapműve így kezdődik: „Csodálkozik talán a Királyi Tudós Társaság, hogy én, aki egyébként matematikai tudományokkal és főleg csillagászati tanulmányokkal foglalkozom, grammatikai értekezést dolgoztam ki. Bármit tegyenek közzé erről más nemzetek fiai, akár a legtudósabbak is a feltételezés adta valószínűségen túl soha semmi bizonyítja majd állításukat, mert a magyar és a lapp nyelv azonos lehet anélkül is, hogy a beszélők kölcsönösen megértenék egymást.” Műve 103-ik oldalán így folytatja: „Noha finnmarchiából viszszatérvén illő szerénységgel tagadtam, hogy érteném a lappok beszédét (tudniillik ez a hír terjedt el), ugyanakkor azonban azt állítottam, hogy a magyar és a lapp nyelv azonos. Hanem ezt csakis valami írásművel lehet bebizonyítani, különösen azoknak, akik egyik nép nyelvében sem járatosak… hozzájutottam egynémely híres szerző művéhez is, amelyekben a magyar, valamint a lapp nyelv egyezését, ha nem is bizonyítják, de világosan állítják. Így ezen a téren nem követelhetem magamnak a felfedezés dicsőségét.” „S noha távolról sem az én feladatom e nyelv őseredetét nyomozni s azt hiszem, senki sem várja ezt el tőlem, mégis, úgy vélem, hálás lesz az olvasó, ha tárgyamtól kissé eltérvén, előadom, amit minap közölt velem levélben T. HELL atya, kiemelkedő tehetségéhez méltón és a dolgok egymáshoz illesztésében való nagy

jártasságával, nem kevésbé éleselméjű, mint finom módon kigondolva. Azon a véleményen van: a kínaiak az ősei vagy minden ázsiai népnek, sőt a magyaroknak is, vagy legalábbis az ázsiai nyelveknek, azaz: a magyarok legősibb dialektusát a kínai dialektusokban kell keresni. Senki sem kétli, hogy a kínaiakkal szomszédos volt ez a nép, amelyet DEGUINES hunnak nevez. Végül: a tatár nyelv nagyrészt megegyezik a kínaival, továbbá a törökkel, a török pedig a magyarral, tehát a kínai is a magyarral…. Kíváncsi lévén arra, úgymond, hogy mit jelent és honnan ered a lapp same, sabme vagy samelets szó (ti.: a lappok nem a lapp, hanem a Same, Sabme vagy Sabmelets névvel illették magukat), amellyel a lappok önmagukat nevezik meg, Kircher atya China illustrata c. könyvét forgattam, amelyben van egy térkép a Kínával szomszédos vidékekről is. Megnéztem a térképet, elolvastam Kircher beszámolóját misszionáriusaink útjáról, s a 65. oldalhoz érve egy homokos, kietlen, a kínaiaktól északra fekvő pusztaság leírását olvastam, amelyet a könyv szerint Lop-nak vagy Lap-nak neveznek, a tatárok pedig ugyanezt a pusztát Samo-nak hívják… Úgy tűnik tehát, hogy a lappok ezt tartják őshazájuknak, amikor magukat Samelets-nek nevezik. Márpedig, ha eképp a lappok egykor a kínaiak szomszédai voltak, az is ideillő állítás, hogy a lappok egykor a kínaival egyazon népet alkottak (több más súlyos bizonyítékom is van arra, hogy a lappok és általában a finnek, Finnország elfoglalása előtt egy népet alkottak a kínaiakkal). S ha egyazon nép voltak, a lappok nyelvének azonosnak kellett lennie a kínaiak nyelvével. Mivel pedig bizonyított dolog, hogy a magyar és a lapp nyelv azonos, ezért a magyarnak is valamilyen módon egyeznie kell a kínaival.” (Remek szó-összehasonlítási példákat is hoz erre: kínaiul az ég az ge, kínaiul az éj az ye, az út az tu, a szív kínaiul syn, stb.) A Magyar Tudományos Akadémia történettudományi osztályának 1851. május 24-én 34 fős – és nem akárkikből álló hallgatósága előtt felolvastatott Reguly An-

34

Dobogókő

tal ügyvéd úrnak tudósítása Hell Miksa azon históriai kéziratairól, amelyek a magyar-finn kérdést tárgyalták. (A tudósítás teljes szövege megtalálható: 1. Akadémiai Értesítő 1851: 151-156.) Summázata: „...Hell nézetei az általa legnagyobb hévvel vitatott finn-magyar hypotésissel függenek szorosan össze; természetes tehát hogy, miután ezt, legalább azon alakban, mint HellSajnovicsi állításokban foglaltatik, ma alig fogja valaki többé magáévá tenni, a magyarok régi lakhelyeiről való nézetei is, mellyek egyébiránt is többnyire csak, mint puszta, minden indoklást nélkülöző állítások olvastatnak kézirataiban, figyelmet nemigen igényelhetnek. Tehát hogy eziránti eljárásom semmi kifogás alá ne essék, csak röviden azt említem, miképp kéziratainak több helyéről kitetszik, hogy Hell a húnok őshazájának Dániát tartotta; hogy Dentümogériát, mellyet Anonymus mint a régi magyarok őslakhelyét ír le, ő Karéliába helyezi. Mindkét nézete magában olly gyönge alapon nyugszik, hogy róluk vagy csak szólani is felesleges, s hogy, mint jelenleg állnak tárgyuk iránti tudományos ismereteink, czáfolásra sincs többé szükség” (u.o. 163-164) Gondolnánk, hogy ezután az egész elméletet a kéziratokkal együtt a könyvtár raktárának mélyére sülylyesztették. Tévedünk. A magyar nyelv ápolására alapított Akadémia, cáfolva nevében a tudományosságot magyar összehasonlító nyelvészetté emelte, bízva abban, hogy sem az eredeti szöveget, sem az eredeti szándékot, mely életre hívta, nem ismeri senki. Íme a nagy nyelvészeti tudomány, a magyar nyelvésztársadalom egyes tagjainak hamisítási tevékenysége, nyelvművelő munkásságának alapja, tudományos indokokkal leplezett félrevezetési igyekezete. Százötven éve rendre-másra hivatkoznak rá, idézik széltében-hosszában, magyaráztak vele, és elhitetni próbálták azt, amit ép elmével senki sem hihet, ami nem állja ki, nemhogy a tudományosság, de a józan ész kritikáját sem!

A finnugorisztika őseinek tekintett Sajnovics, Reguly és Budenz mellett a nyelvkoncepció igazi alapjait lefektető Franz Miklosich és Gregor Dankovszky neve legfeljebb csak Arany Jánosnak az Ortológusokra írott verseiből ismerhető. Az 1833-ban megjelentetett Magyaricae Linguae lexicon critico-etimologicum a szerzők számára a Magyar Tudományos Akadémia tagságát jelentette. Munkásságuk fő mondanivalója, és a finnugor származáselmélet lényege, hogy az úgynevezett finnugor népek művelődésre, politikai, társadalmi, műszaki alkotásokat csakis más népek hatására és vezetésével képesek. Erre alapozva lett a XIX. században a magyar-ugor összehasonlító nyelvészetnek tanszéke, s rajta elsőként 1868-ban Budenz a „magyar-ugor összehasonlító nyelvészet” magántanára. 1872-ben felállítják az altáji összehasonlító nyelvészeti tanszéket, amely csak ezt követően lett idővel Finnugor Nyelvtudományi Tanszék, amely a legjobb „budenzi hagyományokat” folytatta. Feltehetnénk a kérdést, hogy ez tudomány egyáltalán? Van képük ezt írni róla az Új Magyar Nagylexikonban az uráli nyelvészet címszónál: „Sajnovics a magyar és a lapp nyelv rokonságát bizonyította, mégpedig módszeresen.” (Új magyar Nagylexikon. 18. kötet 12-ik oldal.) Pusztay János nagy finnugrista nyelvész szerint is: „A finnugor összehasonlító nyelvészet határköve Sajnovics Demonstraciója.”

Bárczy Géza már 1970-ben ezt mondta: „Van a Magyar nyelvtudósoknak egy soha ki nem magyarázható közös vétkük, éspedig az, hogy Sajnovics Jánost a Finnugor nyelvrokonság megteremtőjének kiáltják ki, holott Sajnovics a már említett Demonstráció c. dolgozatában a magyar, lapp, finn, török, kínai nyelvrokonságot mutatja be. Ezek szerint Sajnovics nem a neki tulajdonított Finn-ugor rokonság hanem a turanizmus megteremtője volt. Ezért a szégyenletes zűrzavar nyelvtudományunk terén.” Ugyanezt már megfogalmazta Nagyfalusy Lajos a Kalocsai Sajnovics János Gimnázium 1935-36 évi értesítőjében: „Sajnovics János emlegetése során nemigen ejtenek szót arról, hogy ő korántsem állt meg a lapp-magyar hasonításnál, hanem szorgalmazta a magyar nyelvnek más északi vagy keleti nyelvekkel való összehasonlítását: bizonyos értelemben tehát a turanizmus előfutárának is tekinthető.” A Dobogónak és a Két Hollós könyvesboltnak közös elhatározása az eredeti latin szöveget a Koppenhágában kinyomtatott alapján, és a magyar fordítását közreadni, kétnyelvű könyv formájában kiadni, hogy okulhasson belőle mindenki, íme így vagyunk becsapva, tudományosan félrevezetve. HALASY-NAGY ENDRE

Előbeszéd helyett

Recommend Documents