Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre jogszerűen nem mondja fel, akkor az új biztosítóval kötött szerződése a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 10§. alapján érvénytelen! Kérjük, olvassa el a Melléklet első oldalán a részletes tájékoztatót. A meghirdetett díj nem tartalmazza azokat a közterheket (adókat, járulékokat), amelyeket közvetlenül a szerződő üzemben tartónak kell megfizetni (azaz, amelyek esetében az adó alanya a szerződő, vagy az adó alapja a szerződő által fizetendő biztosítási díj).
Általános tudnivalók a gépjármű-felelősségbiztosítási (gfb) díj kiszámításához: Az alábbiakban megadott díjtáblák alapján mindenki kiszámolhatja, hogy mennyi lesz gépjárműve kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának 2012. évi díja. A díjszámításhoz javasoljuk, hogy forgalmi engedélye adatait használja fel. A díjtarifa leírása során használt fogalmak értelmezése: Meglévő szerződés: társaságunknál kötött 2011. december 31-ei vagy azt megelőző kockázatviselési kezdetű, nem megszűnt szerződések. Új szerződések: társaságunknál kötött 2012. január 1. vagy azt követő kockázatviselési kezdetű szerződések (ide nem értve a díjnemfizetés miatt megszűnt szerződések újrakötését). Egész számra kerekítés: ez alatt a szokásos matematikai kerekítést értjük, azaz ha a tizedesvessző után 0, 1, 2, 3 vagy 4 áll, akkor lefelé kerekítünk, egyébként felfelé. 120-szal való oszthatóvá kerekítés: az a művelet, amikor a számot elosztjuk 120-szal, majd ezt egészre kerekítjük, és megszorozzuk 120-szal. Plusz egy jármű kedvezmény új szerződés esetén: 10% A kedvezmény csak az új szerződéseken érvényesíthető, feltéve, hogy az alábbi feltételek mindegyike teljesül: • a szerződő természetes személy és az összes érintett jármű biztosításán ő a szerződőüzemben tartó; • társaságunknál azonos kockázatviselési kezdettel egynél több új gfb szerződést köt, vagy fog kötni (valamennyi új szerződésére érvényesíthető), vagy az új gfb szerződés kockázatviselésének kezdőnapján rendelkezik legalább egy meglévő gfb szerződéssel, amely nem határozott idejű és nem flottaszerződés; • a kedvezmény kizárólag határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán gépjárművekre, és ezeken belül is csak személygépkocsira, 1-3500 kg össztömegű tehergépkocsira, motorkerékpárra, segédmotoros-kerékpárra, négykerekű segédmotoros-kerékpárra, lassú járműre, mezőgazdasági vontatóra, pótkocsira és félpótkocsira alkalmazható. A Plusz egy jármű kedvezmény meglévő szerződésre nem alkalmazható. A kedvezmény megadása csak az ajánlattételkor igényelhető, utólagosan nem érvényesíthető.
A Biztosító a kockázatviselés kezdőnapjától számított 60 napon belül ellenőrzi a szerződések meglétét. Ha az ellenőrzéskor nem talál ugyanazon szerződőhöz a feltételeknek megfelelő kapcsolódó szerződést, és így megállapítható, hogy a szerződő a kedvezmény igénybevételére a kockázatviselés kezdőnapján nem volt jogosult, akkor a kockázatviselés kezdetére visszamenőleges hatállyal a kedvezményt visszavonja. Az e-GFB speciális feltételei, amelyeknek együttesen kell fennállniuk: • kizárólag nem flotta, nem veterán gépjárművekre, és ezeken belül is csak személygépkocsira, 1-3500 kg össztömegű tehergépkocsira, motorkerékpárra, segédmotoros-kerékpárra, négykerekű segédmotoros-kerékpárra, lassú járműre, munkagépre, mezőgazdasági vontatóra, pótkocsira és félpótkocsira köthető • díjfizetési módja bankkártyás (elektronikusan, online) vagy lehívásos (csoportos beszedési megbízás) lehet • díjfizetési gyakoriságként éves vagy féléves választható • e-mail cím és mobiltelefonszám megadása kötelező • Allianz Ügyfélportál szerződést kell kötni e-GFB kizárólag elektronikus úton, az interneten keresztül, olyan honlapokon köthető, ahol az ügyfél gfb szerződésének díját adatainak megadásával kiszámíthatja, az ajánlatot kitöltheti és azt a honlapon keresztül elküldheti. A www.allianz.hu és a www.allianzdirect. hu honlapokon az Allianz Hungária Zrt. függő ügynökének közreműködésével is köthet e-GFB-t. Meglévő szerződések e-GFB-re történő módosítása kizárólag a www.allianz.hu honlapon történhet. Amennyiben a szerződő meglévő szerződésével kapcsolatos változásokat, hiányzó vagy valóságnak megfelelő adatokat legkésőbb a 2012-ben kezdődő új biztosítási időszak kezdő napjáig bejelenti, akkor a szerződést a biztosító annak megfelelően módosítja és a 2012. évi díjat a 2012-ben kezdődő új biztosítási időszak kezdő napjára módosított szerződési adatoknak megfelelően határozza meg.
Személygépkocsi tarifa (határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán) meglévő szerződésekre A személygépkocsi és a szerződő adatai alapján meghatározzuk a tarifapontokat az I. és II. táblázatokból. (A személygépkocsi gyártmányának és a szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma alapján történő csoportba sorolása a “Területi és gyártmány csoportok az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi tarifájához 1-3.” oldalakon található; a szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma szerinti területi csoportja a táblázatok “1.” oszlopában található.) A kapott tarifapontokat összeadjuk, és a személygépkocsi teljesítményéhez tartozó oszlopból (amennyiben a személygépkocsi teljesítménye ismeretlen, a III. táblázat utolsó oszlopából) megkeressük a pontszámnak megfelelő éves A0-s díjat. Az így kapott éves A0-s díjat megszorozzuk a 2012. évi bonus-malus besorolásnak megfelelő szorzóval (ha a szerződés 2011. évi és 2012. évi bonus malus besorolása is B10, a “B10 extra” oszlopban szereplő bonus szorzót használjuk), ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. A díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ezt a bonus-malusos díjhoz hozzáadva, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. Az éves fizetendő díj nem lehet kevesebb, mint 6 000 Ft. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik.
Pótdíjak Díjfizetési mód
Díjfizetési gyakorisághoz és módhoz tartozó pótdíjszázalék Díjfizetési gyakoriság
Használati mód
Csekk
Egyéb díjfizetési mód
Éves
11%
0%
Féléves
18%
6%
Negyedéves
24%
12%
Havi
nem választható
12%
Bonus-malus szorzók Bonus-malus besorolás Díjszorzó
Pótdíjszázalék
Taxi
100%
Veszélyes anyagot szállító jármű
100%
Pótdíjszázalék
e-GFB termék
Nem e-GFB termék
0%
25%
M4
M3
M2
M1
A0
B1
B2
B3
B4
B5
B6
B7
B8
B9
B10
B10 extra*
2
2
1,75
1,35
1,04
1
0,7
0,6
0,59
0,58
0,57
0,56
0,55
0,54
0,52
0,4
* amennyiben a szerződés 2011. évi és a 2012. évi bonus-malus besorolása is B10
I. A személygépkocsi adatai Gépjármű gyártmány csoport
A
B
C
Tarifapont
10
8
0
Gépjármű hengerűrtartalma Tarifapont
0-850 ccm
851-1150 ccm
1151-1300 ccm
1301-1500 ccm
1501-1700 ccm
1701-2000 ccm
2001-3000 ccm
3000 ccm felett
0
5
7
9
11
14
15
15
Gépjármű hajtóanyaga Tarifapont Gépjármű kora: 2012- gyártási év Tarifapont
Hybrid, elektromos 0 0-1 év 0
2 év 5
3 év 11
4-5 év 13
6-8 év 12
Diesel 10 9-11 év 11
12-15 év 10
Egyéb hajtóanyag 4 16-17 év 9
18-20 év 8
21-22 év 7
22 év felett 5
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája II. A szerződő adatai Szerződő kora: 2012 - születési év
0-21 év
22-24 év
25 év
Tarifapont - Természetes személy
15
14
12
9
8
7
6
5
4
3
Szerződő kora: 2012 - születési év
70 év
71 év
72 év
73-74 év
75 év
76 év
77 év
78-79 év
80 év
81 év
Tarifapont - Természetes személy
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
26-27 év 28-29 év
30 év
31-32 év 33-35 év 36-37 év 38-43 év 44-56 év 57-61 év 62-67 év
2
1
82-83 év 84-85 év
12
68-69 év
0
1
86 év
86 év felettt
14
14
13
4
Tarifapont - Nem természetes személy
Szerződő állandó lakhelyének/székhelyének területi csoportja
a
b
c
d
e
f
g
h
i
j
k
l
m
n
Tarifapont
25
23
20
18
16
14
13
11
10
9
8
7
6
0
Nincs jogosítványa
0 év
1 év
2 év
21
21
21
10
Szerződő jogosítványának kora: 2012 - „B” kat. jogosítvány megszerzésének éve (ha van jogosítványa) Tarifapont - Természetes személy Tarifapont - Nem természetes személy
3 év 4 év 6
4 év felett
4
0
0
III. Tarifapontok alapján számolt díjak
Éves A0 díj Ft
0 kW vagy Tarifapont 1-37 kW 38-50 kW 51-70 kW 71-100 kW 101-180 kW 180 kW felett Nincs adat
Éves A0 díj Ft Tarifapont 1-37 kW 38-50 kW 51-70 kW 71-100 kW 101-180 kW 180 kW felett
0 kW vagy Nincs adat
0-10
9 804
9 818
10 180
10 241
10 272
10 169
10 278
43
25 045
25 060
26 337
26 594
26 614
26 556
26 773
11
10 034
10 049
10 425
10 488
10 520
10 415
10 528
44
25 884
25 899
27 227
27 494
27 513
27 463
27 683
12
10 274
10 288
10 679
10 744
10 777
10 670
10 787
45
26 757
26 772
28 151
28 430
28 447
28 406
28 627
13
10 523
10 537
10 943
11 012
11 045
10 937
11 057
46
27 665
27 680
29 113
29 404
29 418
29 387
29 610
14
10 782
10 797
11 218
11 290
11 323
11 214
11 337
47
28 609
28 623
30 112
30 417
30 429
30 408
30 632
15
11 051
11 066
11 505
11 579
11 613
11 502
11 629
48
29 592
29 605
31 151
31 469
31 480
31 469
31 695
16
11 331
11 347
11 802
11 880
11 914
11 803
11 932
49
30 613
30 626
32 233
32 564
32 571
32 574
32 800
17
11 623
11 638
12 111
12 193
12 227
12 115
12 247
50
31 675
31 687
33 356
33 703
33 707
33 724
33 950
18
11 925
11 942
12 433
12 518
12 552
12 439
12 576
51
32 780
32 791
34 526
34 887
34 888
34 919
35 146
33 939
35 742
36 119
36 116
36 162
36 389
19
12 241
12 257
12 768
12 857
12 891
12 777
12 916
52
33 929
20
12 569
12 585
13 115
13 209
13 243
13 129
13 271
53
35 123
35 133
37 006
37 400
37 394
37 456
37 683
21
12 909
12 926
13 477
13 574
13 609
13 494
13 640
54
36 366
36 375
38 320
38 732
38 721
38 802
39 027
22
13 263
13 281
13 853
13 955
13 990
13 874
14 023
55
37 658
37 665
39 687
40 117
40 102
40 203
40 425
23
13 632
13 649
14 244
14 351
14 386
14 270
14 422
56
39 002
39 009
41 109
41 557
41 538
41 660
41 880
24
14 015
14 033
14 650
14 762
14 797
14 681
14 837
57
40 400
40 405
42 587
43 054
43 031
43 176
43 393
25
14 414
14 431
15 073
15 190
15 225
15 109
15 269
58
41 854
41 857
44 124
44 613
44 584
44 753
44 967
26
14 829
14 846
15 513
15 635
15 669
15 554
15 717
59
43 365
43 366
45 723
46 232
46 198
46 393
46 602
44 937
44 937
47 385
47 916
47 876
48 100
48 304
27
15 260
15 277
15 970
16 098
16 132
16 017
16 184
60
28
15 708
15 726
16 446
16 579
16 613
16 499
16 669
61
46 572
46 570
49 114
49 669
49 621
49 875
50 073
29
16 175
16 192
16 940
17 079
17 113
17 000
17 174
62
48 272
48 268
50 911
51 490
51 437
51 723
51 914
30
16 659
16 678
17 454
17 600
17 633
17 521
17 699
63
50 041
50 034
52 781
53 385
53 324
53 644
53 827
31
17 164
17 181
17 989
18 141
18 174
18 064
18 244
64
51 880
51 870
54 724
55 355
55 287
55 643
55 817
32
17 688
17 706
18 545
18 704
18 736
18 628
18 813
65
53 792
53 781
56 745
57 404
57 328
57 724
57 887
33
18 234
18 252
19 123
19 289
19 321
19 215
19 403
66
55 782
55 766
58 847
59 534
59 450
59 888
60 039
34
18 801
18 819
19 724
19 897
19 929
19 825
20 016
67
57 850
57 833
61 034
61 750
61 656
62 139
62 278
35
19 391
19 409
20 350
20 530
20 561
20 460
20 655
68
60 002
59 980
63 306
64 054
63 952
64 481
64 607
62 214
65 670
66 450
66 337
66 918
67 029
36
20 005
20 022
20 999
21 189
21 219
21 121
21 319
69
62 238
37
20 643
20 661
21 675
21 873
21 902
21 809
22 010
70
64 565
64 537
68 128
68 942
68 818
69 453
69 546
38
21 306
21 323
22 379
22 585
22 613
22 525
22 728
71
66 984
66 953
70 684
71 534
71 398
72 090
72 165
39
21 996
22 014
23 110
23 325
23 352
23 269
23 475
72
69 501
69 465
73 343
74 228
74 081
74 834
74 889
40
22 715
22 731
23 870
24 095
24 120
24 042
24 252
73
72 119
72 078
76 107
77 031
76 871
77 689
77 721
41
23 461
23 478
24 661
24 896
24 919
24 848
25 060
74
74 841
74 794
78 981
79 945
79 772
80 659
80 666
42
24 237
24 254
25 483
25 728
25 751
25 685
25 900
75-től
77 670
77 620
81 970
82 976
82 788
83 749
83 730
Személygépkocsi tarifa (határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán) új szerződésekre A személygépkocsi és a szerződő adatai alapján meghatározzuk a tarifapontokat az I. és II. táblázatokból. (A személygépkocsi gyártmányának és a szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma alapján történő csoportba sorolása a “Területi és gyártmány csoportok az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi tarifájához 1-3.” oldalakon található; a szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma szerinti területi csoportja a táblázatok “2.” oszlopában található.) A kapott tarifapontokat összeadjuk, és a személygépkocsi teljesítményéhez tartozó oszlopból (amennyiben a személygépkocsi teljesítménye ismeretlen, a III. táblázat utolsó oszlopából) megkeressük a pontszámnak megfelelő éves A0-s díjat. Az így kapott éves A0-s díjat megszorozzuk a 2012. évi bonus-malus besorolásnak megfelelő szorzóval, ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. A díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a “Plusz egy jármű” kedvezményre, a bonus-malusos díjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. A bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. Az éves fizetendő díj nem lehet kevesebb, mint 6 000 Ft. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik.
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Pótdíjak
Díjfizetési gyakoriság
Használati mód
Díjfizetési mód
Díjfizetési gyakorisághoz és módhoz tartozó pótdíjszázalék
Csekk
Egyéb díjfizetési mód
Éves
11%
0%
Féléves
17%
5%
Negyedéves
22%
10%
Havi
nem választható
10%
Pótdíjszázalék
Taxi
100%
Veszélyes anyagot szállító jármű
100% e-GFB termék
Nem e-GFB termék
0%
25%
Pótdíjszázalék
Bonus-malus szorzók Bonus-malus besorolás
M4
M3
M2
M1
A0
B1
B2
B3
B4
B5
B6
B7
B8
B9
B10
Díjszorzó
1,74
1,49
1,29
1,13
1
0,76
0,68
0,62
0,57
0,53
0,49
0,47
0,45
0,43
0,41
I. A személygépkocsi adatai Gépjármű gyártmány csoport
A
B
C
Tarifapont
9
7
0
Gépjármű hengerűrtartalma Tarifapont
0-850 ccm
851-1150 ccm
1151-1300 ccm
1301-1500 ccm
1501-1700 ccm
1701-2000 ccm
2001-3000 ccm
3000 ccm felett
0
5
7
8
9
13
13
15
Gépjármű hajtóanyaga Tarifapont
Hybrid, elektromos 0
Gépjármű kora: 2012- gyártási év Tarifapont
0 év 0
Diesel 6
1 év 4
2 év 7
3 év 8
Egyéb hajtóanyag 1 4-6 év 9
7-14 év 8
15-22 év 6
22 év felett 0
II. A szerződő adatai Szerződő kora: 2012 - születési év
0-19 év
20 év
21 év
22 év
23 év
24 év
25 év
26 év
27-28 év 29-30 év 31-36 év 37-42 év
43-55 év
56-66 év
1
0
Tarifapont - Természetes személy
15
13
12
10
9
8
7
6
5
4
3
2
Szerződő kora: 2012 - születési év
67 év
68 év
69 év
70 év
71 év
72-73 év
74 év
75 év
76 év
77 év
78 év
79 év
79 év felett
Tarifapont - Természetes személy
1
2
3
4
5
6
7
9
10
11
13
15
16
Tarifapont - Nem természetes személy
7
Szerződő állandó lakhelyének/székhelyének területi csoportja
a
b
c
d
e
f
g
h
i
j
k
l
m
n
Tarifapont
23
22
21
20
20
19
18
17
14
13
11
10
8
0
Nincs jogosítványa
0 év
1 év
5
5
4
Szerződő jogosítványának kora: 2012 - „B” kat. jogosítvány megszerzésének éve (ha van jogosítványa) Tarifapont - Természetes személy Tarifapont - Nem természetes személy
2 év 3 év 3
2
4 év
4 év felett
1
0
0
III. Tarifapontok alapján számolt díjak Éves A0 díj Ft 0 kW vagy Tarifapont 1-37 kW 38-50 kW 51-70 kW 71-100 kW 101-180 kW 180 kW felett Nincs adat
Éves A0 díj Ft Tarifapont 1-37 kW 38-50 kW 51-70 kW 71-100 kW 101-180 kW 180 kW felett
0 kW vagy Nincs adat
0
10 256
10 610
11 021
11 248
11 232
10 500
10 968
16
14 314
14 974
15 788
16 254
16 257
14 796
15 735
1
10 443
10 811
11 240
11 477
11 462
10 698
11 187
17
14 661
15 346
16 196
16 683
16 688
15 163
16 143
2
10 637
11 020
11 468
11 716
11 702
10 904
11 414
18
15 022
15 734
16 620
17 129
17 137
15 545
16 568
3
10 839
11 237
11 705
11 965
11 951
11 117
11 651
19
15 396
16 136
17 060
17 593
17 603
15 941
17 010
4
11 049
11 463
11 951
12 223
12 210
11 339
11 897
20
15 786
16 555
17 519
18 075
18 088
16 354
17 469
5
11 267
11 698
12 207
12 492
12 479
11 570
12 152
21
16 190
16 990
17 995
18 577
18 592
16 783
17 946
6
11 494
11 941
12 473
12 771
12 760
11 810
12 418
22
16 611
17 442
18 490
19 098
19 116
17 228
18 443
7
11 729
12 195
12 750
13 062
13 051
12 059
12 695
23
17 049
17 912
19 005
19 640
19 661
17 691
18 959
8
11 974
12 458
13 037
13 364
13 354
12 318
12 982
24
17 503
18 400
19 540
20 204
20 228
18 173
19 496
9
12 229
12 732
13 336
13 678
13 669
12 588
13 281
25
17 976
18 908
20 096
20 790
20 818
18 673
20 054
10
12 493
13 016
13 647
14 004
13 997
12 868
13 592
26
18 467
19 436
20 675
21 399
21 431
19 194
20 634
11
12 768
13 312
13 970
14 343
14 338
13 159
13 915
27
18 978
19 985
21 276
22 033
22 069
19 734
21 238
12
13 054
13 619
14 306
14 696
14 692
13 461
14 252
28
19 509
20 555
21 901
22 691
22 732
20 297
21 865
13
13 351
13 938
14 655
15 063
15 061
13 776
14 601
29
20 060
21 148
22 551
23 377
23 422
20 881
22 518
14
13 660
14 270
15 018
15 445
15 444
14 103
14 964
30
20 634
21 764
23 227
24 089
24 139
21 489
23 196
15 342
31
21 230
22 404
23 929
24 829
24 885
22 120
23 901
15
13 981
14 615
15 396
15 842
15 843
14 443
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája III. Tarifapontok alapján számolt díjak (folytatás) Éves A0 díj Ft
Éves A0 díj Ft
0 kW vagy Tarifapont 1-37 kW 38-50 kW 51-70 kW 71-100 kW 101-180 kW 180 kW felett Nincs adat
Tarifapont 1-37 kW 38-50 kW 51-70 kW 71-100 kW 101-180 kW 180 kW felett
0 kW vagy Nincs adat
32
21 850
23 070
24 660
25 599
25 661
22 777
24 635
52
40 952
43 574
47 183
49 392
49 669
43 006
47 299
33
22 495
23 762
25 419
26 400
26 468
23 459
25 397
53
42 353
45 076
48 835
51 140
51 435
44 489
48 964
34
23 164
24 481
26 208
27 233
27 307
24 169
26 190
54
43 809
46 639
50 553
52 957
53 271
46 030
50 695
35
23 861
25 229
27 029
28 099
28 179
24 906
27 015
55
45 323
48 263
52 339
54 847
55 180
47 633
52 495
36
24 584
26 006
27 882
28 999
29 086
25 673
27 872
56
46 897
49 951
54 196
56 811
57 166
49 299
54 366
37
25 337
26 814
28 769
29 935
30 030
26 470
28 764
57
48 533
51 706
56 127
58 854
59 231
51 031
56 313
38
26 119
27 654
29 691
30 908
31 011
27 298
29 691
58
50 234
53 531
58 134
60 978
61 379
52 832
58 336
39
26 932
28 527
30 649
31 920
32 031
28 159
30 655
59
52 003
55 427
60 220
63 187
63 612
54 704
60 441
40
27 778
29 435
31 646
32 972
33 093
29 055
31 657
60
53 842
57 399
62 390
65 484
65 935
56 651
62 629
41
28 657
30 378
32 682
34 066
34 196
29 985
32 699
61
55 754
59 449
64 646
67 872
68 351
58 674
64 904
42
29 570
31 359
33 759
35 204
35 344
30 953
33 783
62
57 741
61 581
66 991
70 355
70 862
60 778
67 270
43
30 520
32 379
34 879
36 387
36 537
31 959
34 910
63
59 808
63 796
69 429
72 937
73 475
62 965
69 730
44
31 507
33 438
36 043
37 617
37 778
33 004
36 081
64
61 956
66 100
71 965
75 622
76 191
65 238
72 288
45
32 534
34 540
37 254
38 896
39 069
34 091
37 299
65
64 190
68 494
74 600
78 414
79 016
67 602
74 947
46
33 601
35 685
38 512
40 225
40 411
35 222
38 566
66
66 512
70 984
77 341
81 317
81 954
70 060
77 713
47
34 710
36 876
39 820
41 608
41 807
36 396
39 883
67
68 927
73 572
80 190
84 335
85 010
72 615
80 589
48
35 864
38 114
41 181
43 046
43 259
37 618
41 253
68
71 437
76 263
83 152
87 474
88 187
75 271
83 579
49
37 063
39 400
42 595
44 541
44 769
38 887
42 677
69
74 047
79 061
86 232
90 737
91 491
78 032
86 689
50
38 309
40 738
44 065
46 095
46 338
40 207
44 158
70
76 761
81 969
89 434
94 131
94 928
80 903
89 922
51
39 605
42 128
45 594
47 712
47 971
41 579
45 698
71-től
76 761
81 969
89 434
94 131
94 928
80 903
89 922
Meglévő és új határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, nem személygépjármű szerződések tarifája Pótdíjak minden határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, nem személygépjárművekre
Díjfizetési gyakoriság
Használati mód
Díjfizetési mód
Díjfizetési gyakorisághoz és módhoz tartozó pótdíjszázalék
Csekk
Egyéb díjfizetési mód
Éves
11%
0%
Féléves
17%
5%
Negyedéves
22%
10%
Havi
nem választható
10%
Pótdíjszázalék
Taxi
100%
Veszélyes anyagot szállító jármű
100%
e-GFB termék
Nem e-GFB termék I.*
Nem e-GFB termék II.**
0%
25%
30%
Pótdíjszázalék
* Minden nem flotta, nem veterán motorkerékpárra és 1-3500 kg össztömegű tehergépkocsira kötött nem e-GFB kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében alkalmazandó ** Minden nem flotta, nem veterán segédmotoros-kerékpárra, négykerekű segédmotoros-kerékpárra, lassú járműre, munkagépre, mezőgazdasági vontatóra, pótkocsira és félpótkocsira kötött nem e-GFB kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében alkalmazandó
Bonus-malus szorzók minden határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, a bonus-malus rendszerben részt vevő nem személygépjárművekre Bonus-malus besorolás
M4
M3
M2
M1
A0
B1
B2
B3
B4
B5
B6
B7
B8
B9
B10
Díjszorzó
1,74
1,49
1,29
1,13
1
0,76
0,68
0,62
0,57
0,53
0,49
0,47
0,45
0,43
0,41
Tehergépkocsi tarifa (határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán) A tehergépkocsi össztömege, teljesítménye és üzemanyaga, valamint a szerződő állandó lakhelyének/székhelyének területi besorolása alapján megkeressük a táblázatokból az éves A0-s díjat. Meglévő tehergépkocsi szerződéseknél ismeretlen vagy 0 kg össztömeg adat esetén a következő feltételek alapján állapítjuk meg a díjat: - ha a tehergépkocsi teherbírása 2t alatti, akkor az éves A0-s díja a “1-3500 kg össztömegű tehergépkocsik” táblázat szerinti éves A0-s díjnak felel meg - ha a tehergépkocsi teherbírása 2-6t alatti, akkor az éves A0-s díja a “3501-12000 kg össztömegű tehergépkocsik” táblázat szerinti éves A0-s díjnak felel meg - ha a tehergépkocsi teherbírása 6t feletti, akkor az éves A0-s díja a “12000 kg feletti össztömegű tehergépkocsik” táblázat szerinti éves A0-s díjnak felel meg. Az így kapott díjat megszorozzuk a 2012. évi bonus-malus besorolásnak megfelelő határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, a bonus-malus rendszerben részt vevő nem személygépjárművekre vonatkozó szorzóval, ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. A díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a “Plusz egy jármű” kedvezményre, a bonus-malusos díjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. A bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik.
Területi csoport besorolás tehergépjárművek esetén Szerződő állandó lakhelyének/székhelyének területi besorolása (megye)
Területi csoport
Baranya megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Komárom-Esztergom megye, Somogy megye, Vas megye, Veszprém megye települései
A
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye, Fejér megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Nógrád megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Zala megye települései
B
Budapest, Pest megye települései
C
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája 1-3500 kg össztömegű tehergépkocsik
Éves A0 díj Ft
3501-12000 kg össztömegű tehergépkocsik
Területi Üzemanyag csoport A B C
Éves A0 díj Ft
Teljesítmény
Teljesítmény 1-37 kW
38-50 kW
51-70 kW
71-100 101180 kW kW 180 kW felett
Diesel
35 751
40 444
44 689
58 377
85 075
183 851
40 444
Egyéb
24 392
27 594
30 490
39 830
58 044
125 437
27 594
Diesel
27 790
31 437
34 737
45 377
66 129
142 908
31 437
Egyéb
18 960
21 449
23 700
30 960
45 118
97 503
21 449
Diesel
58 892
66 621
73 615
96 163
140 140
302 851
66 621
Egyéb
40 180
45 454
50 225
65 610
95 614
206 628
45 454
12000 kg feletti össztömegű tehergépkocsik
0 kW vagy Nincs adat
Területi Üzemanyag csoport A B
1-37 kW
38-50 kW
51-70 kW
Diesel
74 943
77 261
79 650
82 114
119 666
258 605
79 650
Egyéb
51 132
52 713
54 343
56 024
81 645
176 440
54 343
Diesel
58 253
60 055
61 912
63 827
93 017
201 014
61 912
Egyéb
39 745
40 974
42 241
43 548
63 463
137 147
42 241
123 450 127 268 131 205 135 262
197 121
425 989
131 205
134 491
290 642
89 518
Diesel
C
Egyéb
84 227
86 832
71-100 101180 kW kW 180 kW felett
89 518
92 286
0 kW vagy Nincs adat
Éves A0 díj Ft
Teljesítmény Területi Üzemanyag csoport A B
1-37 kW
38-50 kW
51-70 kW
Diesel
74 401
75 153
75 912
76 679
116 180
167 380
76 679
Egyéb
50 762
51 275
51 793
52 316
79 267
114 200
52 316
Diesel
57 832
58 416
59 006
59 602
90 307
130 105
59 602
Egyéb
39 458
39 856
40 259
40 665
61 614
88 768
40 665
122 558 123 796 125 046 126 310
191 378
275 719
126 310
130 573
188 116
86 178
Diesel
C
Egyéb
83 618
84 463
85 316
71-100 101180 kW kW 180 kW felett
86 178
0 kW vagy Nincs adat
Motorkerékpár, segédmotoros-kerékpár és négykerekű segédmotoros-kerékpár tarifa (határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán) A motorkerékpár teljesítménye alapján az első négy táblázatból, segédmotoros-kerékpárnál az ötödik, négykerekű segédmotoros-kerékpárnál pedig a hatodik táblázatból a szerződő kora és állandó lakhelye/székhelye szerinti területi besorolása alapján megkeressük az éves (motorkerékpárok esetében A0-s) díjat. (A szerződő állandó lakhelyének/székhelyének irányítószáma alapján történő csoportba sorolása a “Területi és gyártmány csoportok az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi tarifájához 1-3.” oldalakon található táblázatok “2.” oszlopában található.) Meglévő motorkerékpár szerződéseknél ismeretlen vagy 0 teljesítmény adat esetén a következő feltételek alapján állapítjuk meg a díjat: - ha a motorkerékpár hengerűrtartalma 0-150 ccm, akkor az éves A0-s díja a “0-12 kW teljesítményű motorkerékpár” táblázat szerinti éves A0-s díjnak felel meg - ha a motorkerékpár hengerűrtartalma 151-350 ccm, akkor az éves A0-s díja a “13-35 kW teljesítményű motorkerékpár” táblázat szerinti éves A0-s díjnak felel meg - ha a motorkerékpár hengerűrtartalma 350 ccm feletti, akkor az éves A0-s díja a “70 kW feletti teljesítményű motorkerékpár” táblázat szerinti éves A0-s díjnak felel meg Ha a szerződő természetes személy, kora =2012 - születési év. Amennyiben a szerződő nem természetes személy, a táblázatok utolsó oszlopában található díjak alkalmazandók. Motorkerékpárok esetén az éves A0-s díjat megszorozzuk a 2012. évi bonus-malus besorolásnak megfelelő határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, a bonus-malus rendszerben részt vevő nem személygépjárművekre vonatkozó szorzóval, ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. A díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a “Plusz egy jármű” kedvezményre, a bonus-malusos díjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. A bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Segédmotoros-kerékpárok illetve négykerekű segédmotoros-kerékpárok esetén a díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a éves díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződés jogosult a “Plusz egy jármű” kedvezményre, a bonus-malusos díjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. A bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. Segédmotoros-kerékpárok illetve négykerekű segédmotoros-kerékpárok esetén kizárólag éves díjfizetési gyakoriság választható.
MOTORKERÉKPÁR
1-12 kW teljesítményű motorkerékpár
Éves A0 díj Ft
Szerződő kora - Természetes személy Területi csoport
0-25 év
26-32 év
32 év felett
Nem term. személy
13-35 kW teljesítményű motorkerékpár
Éves A0 díj Ft
Szerződő kora - Természetes személy Területi csoport
0-25 év
26-32 év
32 év felett
Nem term. személy
a,b,c,d,e,f
16 000
11 184
8 799
8 573
a,b,c,d,e,f
19 000
17 000
11 900
g,h,i,j,k,l,m
10 362
8 114
7 087
6 845
g,h,i,j,k,l,m
14 000
11 939
9 422
9 699
n
7 818
6 837
6 342
6 091
n
11 000
8 948
7 656
7 310
36-70 kW teljesítményű motorkerékpár
Éves A0 díj Ft
Szerződő kora - Természetes személy Területi csoport
0-25 év
26-32 év
32 év felett
Nem term. személy
70 kW feletti teljesítményű motorkerékpár
13 555
Éves A0 díj
Szerződő kora - Természetes személy Területi csoport
0-25 év
26-32 év
32 év felett
Nem term. személy
a,b,c,d,e,f
49 765
29 809
20 593
21 133
a,b,c,d,e,f
87 763
51 052
33 807
g,h,i,j,k,l,m
27 808
17 648
13 005
13 174
g,h,i,j,k,l,m
47 580
28 570
19 592
20 058
n
18 256
12 273
9 530
9 776
n
29 859
18 629
13 493
13 249
SEGÉDMOTOROS-KERÉKPÁR
Éves díj Ft
Szerződő kora - Természetes személy Területi csoport
0-25 év
26-32 év
32 év felett
Nem term. személy
NÉGYKEREKŰ SEGÉDMOTOROS-KERÉKPÁR
34 322
Éves díj Ft
Szerződő kora - Természetes személy Területi csoport
0-25 év
26-32 év
32 év felett
Nem term. személy
a,b,c,d,e
7 639
4 809
4 310
6 323
a,b,c,d,e
38 195
24 045
21 550
31 615
f
5 585
3 929
3 617
4 884
f
27 925
19 645
18 085
24 420
g,h,i,j,k,l,m
4 707
3 541
3 322
4 214
g,h,i,j,k,l,m
23 535
17 705
16 610
21 070
n
3 958
3 211
3 070
3 642
n
19 790
16 055
15 350
18 210
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Egyéb járművek tarifája (határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán) A jármű kategóriája alapján megkeressük a táblázatból az éves díjat. Amennyiben a jármű részt vesz a bonus-malus rendszerben (autóbusz, közúti vontató és mezőgazdasági vontató), akkor ezt a díjat megszorozzuk a 2012. évi bonus-malus besorolásnak megfelelő határozatlan idejű, nem flotta, nem veterán, a bonus-malus rendszerben részt vevő nem személygépjárművekre vonatkozó szorzóval, ezt egészre kerekítjük, így kapjuk a bonus-malusos díjat. A díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a bonus-malusos díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a “Plusz egy jármű” kedvezményre, a bonus-malusos díjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. A bonus-malusos díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. Az éves fizetendő díj közúti vontatók esetén nem lehet kevesebb, mint 270 000 Ft. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Ha a jármű nem vesz részt a bonus-malus rendszerben (trolibusz, lassú jármű, munkagép, pótkocsi és félpótkocsi), a díjtarifa szerint alkalmazandó százalékos pótdíjakat összeadjuk, majd ezzel megszorozva a éves díjat, aztán kerekítve megkapjuk a pótdíj értékét. Ha a szerződő jogosult a “Plusz egy jármű” kedvezményre, az éves díjat megszorozva a kedvezmény mértékével, majd kerekítve kapjuk a kedvezmény értékét. Az éves díjhoz hozzáadva a pótdíj értékét és levonva a kedvezmény értékét, majd az összeget 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az éves fizetendő díjat. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Ft
Járműkategória
Éves díj
Ft
Ft
Járműkategória
Éves díj
Járműkategória
Éves díj
Trolibusz
500 000
Munkagép
8 236
Autóbusz 10-19 férőhely, A0 díj
76 446
Autóbusz 20-42 férőhely, A0 díj
168 189
Közúti vontató 12000ccm alatt, A0 díj
371 773
Pótkocsi, félpótkocsi 1-750 kg össztömeg
2 723
Autóbusz 43-79 férőhely, A0 díj
214 880
Közúti vontató 11999ccm felett, A0 díj
438 643
Pótkocsi, félpótkocsi 751-10000 kg össztömeg
3 053
Autóbusz 79 férőhely felett, A0 díj
229 057
Mezőgazdasági vontató, A0 díj
12 787
Pótkocsi, félpótkocsi 10000 kg össztömeg felett
5 863
Autóbusz ismeretlen férőhely, A0 díj
214 880
Lassú jármű
Pótkocsi, félpótkocsi ismeretlen vagy 0 össztömeg
5 863
8 231
Határozott idejű szerződések tarifája Ft
Járműkategória
Havi díj
Személygépkocsi
7 000
Tehergépkocsi
10 000
Motorkerékpár
3 300
Ft
Járműkategória
Havi díj
Ft
Járműkategória
Havi díj
Autóbusz
14 000
Lassú jármű, Munkagép
Közúti vontató
22 000
Pótkocsi, félpótkocsi
Mezőgazdasági vontató
3 300
3 300 3 300
„P” és „E” rendszámos járművek
11 000
A tartamra járó díj kiszámítása: a meghirdetett havi díjat 12-vel megszorozva kiszámítjuk az éves díjat. Az éves díjat elosztjuk 365-tel és megszorozzuk a tartam szerinti napok számával (ami a kockázatviselés kezdő napjától számítva a kockázatviselés végéig eltelt napok száma, beleértve a kockázatviselés vége napját is).
Veterán használatú gépjárművek tarifája A veterán használati módnak azok a gépjárművek tesznek eleget, melyek a Magyar Nosztalgia és Hobbijármű Regiszter (MNHJR) vagy a Muzeális Minősítő Bizottság (MMB) által erre vonatkozóan kiállított minősítéssel igazoltan rendelkeznek. Meglévő szerződések esetén a veterán használatú gépjárművek díjtarifája az előzőekben leírt kritériumok alapján veterán használati módúnak minősülő gépjárművek esetében alkalmazható. Új szerződések esetén kizárólag azon esetben alkalmazható a veterán használatú gépjárművek tarifája, ha a szerződő biztosítását az OT Expert Korlátolt Felelősségű Társaságon (1084 Budapest, Német utca 23.) vagy a Trabant-Wartburg Klub Egyesületen (1112 Budapest, Barackfa u. 4.) mint társaságunk függő ügynökein keresztül köti meg, és a fent jelzett minősítés igazolását a szerződő a biztosítási ajánlat benyújtásakor az ajánlathoz csatolja. A bonus-malus díjszorzók értéke valamennyi kategória esetében 1, a választható díjfizetési gyakoriság pedig kizárólag éves lehet. A kategóriák értelmezése: • „Hobbi”: 1988-as gyártási évű vagy annál fiatalabb veterán használati módú járművek • „Veterán”: 1963-1987 gyártási évű veterán használati módú járművek • „Oldtimer”: 1962-es gyártási évű vagy annál öregebb veterán használati módú járművek, illetve az MMB minősítés alapján Muzeális Járműnek minősített 1981-es gyártási évű vagy annál öregebb veterán használati módú járművek. Amennyiben a jármű nem felel meg a fenti feltételeknek, úgy társaságunk jogosult a biztosítási szerződés díját a valós adatokkal (a veterán tarifa mellőzésével), a nem veterán használati módú nem flotta tarifának megfelelően meghatározni. Éves díj Ft Járműkategória
Hobbi
Jármű besorolása Veterán
Oldtimer
Éves díj Ft Járműkategória
Hobbi
Jármű besorolása Veterán
Oldtimer
Személygépkocsi, 0-37 kW
6 840
4 560
3 000
Motorkerékpár, 36-70 kW
3 600
1 920
960
Személygépkocsi, 38-50 kW
10 800
7 200
3 960
Személygépkocsi, 51-70 kW
13 680
9 120
4 800
Motorkerékpár, 70 kW felett
3 600
1 920
960
Segédmotoros-kerékpár
2 280
960
720
Személygépkocsi, 71-100 kW
14 400
9 600
5 160
Autóbusz
33 960
17 160
8 640
Személygépkocsi, 101-180 kW
18 960
12 600
6 360
Trolibusz
33 960
17 160
8 640
Személygépkocsi, 180 kW felett
21 480
14 280
7 200
Közúti vontató
33 960
17 160
8 640
Tehergépkocsi
33 960
17 160
8 640
Mezőgazdasági vontató
33 960
17 160
8 640
Motorkerékpár, 0-12 kW
2 400
1 440
720
Lassú jármű, Munkagép
1 680
960
720
Motorkerékpár, 13-35 kW
3 240
1 680
840
Pótkocsi, félpótkocsi
1 680
960
720
Területi és gyártmány csoportok az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi tarifájához 1. IRSZ 1000 1001 1002 1003 1004 1005 1006 1007 1008 1009 1010 1011 1012 1013 1014 1015 1016 1017 1018 1019 1020 1021 1022 1023 1024 1025 1026 1027 1028 1029 1030 1031 1032 1033 1034 1035 1036 1037 1038 1039 1040 1041 1042 1043 1044 1045 1046 1047 1048 1049 1050 1051 1052 1053 1054 1055 1056 1057 1058 1059 1060 1061 1062 1063 1064 1065 1066 1067 1068 1069 1070 1071 1072 1073 1074 1075 1076 1077 1078 1079 1080 1081 1082 1083 1084 1085
1. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d b b b b b b b b b b c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c b b b b b b b b b b d d d d d d
2. d d d d d d d d d d d d d c c c d d d d d d c e e d e e d d d c d d e d d d c c b b b b c b b c c b d c c d d c d d d d c d c c d c c c d c c c b d b b c c b c d d d d d d
IRSZ 1086 1087 1088 1089 1090 1091 1092 1093 1094 1095 1096 1097 1098 1099 1100 1101 1102 1103 1104 1105 1106 1107 1108 1109 1110 1111 1112 1113 1114 1115 1116 1117 1118 1119 1120 1121 1122 1123 1124 1125 1126 1127 1128 1129 1130 1131 1132 1133 1134 1135 1136 1137 1138 1139 1140 1141 1142 1143 1144 1145 1146 1147 1148 1149 1150 1151 1152 1153 1154 1155 1156 1157 1158 1159 1160 1161 1162 1163 1164 1165 1166 1167 1168 1169 1170 1171
1. d d d d d d d d d d d d d d b b b b b b b b b b e e e e e e e e e e d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b
2. d d d d d d d d e d c d c d b b b b b b c c b b e e e d d e e e e d e e e d d e d e e e d d d c e c e e c d d c d d c e c d c c b b b b b b c b d b b b b b b b b b b b b b
IRSZ 1172 1173 1174 1175 1176 1177 1178 1179 1180 1181 1182 1183 1184 1185 1186 1187 1188 1189 1190 1191 1192 1193 1194 1195 1196 1197 1198 1199 1200 1201 1202 1203 1204 1205 1206 1207 1208 1209 1210 1211 1212 1213 1214 1215 1216 1217 1218 1219 1220 1221 1222 1223 1224 1225 1226 1227 1228 1229 1230 1231 1232 1233 1234 1235 1236 1237 1238 1239 1240 1241 1242 1243 1244 1245 1246 1247 1248 1249 1250 1251 1252 1253 1254 1255 1256 1257
1. b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b b d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d b b b b b b b b b b c c c c c c c c c c c c c c c c c c
2. b c b b b b b b b b b c b b c b b b b b b b b b b b b b b c b b b c b b b b c c d c d c c c c c d d d c d d d d d d c c c c c c c b d b c c c c c c c c c c c c c c c c c c
IRSZ 1258 1259 1260 1261 1262 1263 1264 1265 1266 1267 1268 1269 1270 1271 1272 1273 1274 1275 1276 1277 1278 1279 1280 1281 1282 1283 1284 1285 1286 1287 1288 1289 1290 1291 1292 1293 1294 1295 1296 1297 1298 1299 1300 1301 1302 1303 1304 1305 1306 1307 1308 1309 1310 1311 1312 1313 1314 1315 1316 1317 1318 1319 1320 1321 1322 1323 1324 1325 1326 1327 1328 1329 1330 1331 1332 1333 1334 1335 1336 1337 1338 1339 1340 1341 1342 1343
1. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c
2. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c
IRSZ 1344 1345 1346 1347 1348 1349 1350 1351 1352 1353 1354 1355 1356 1357 1358 1359 1360 1361 1362 1363 1364 1365 1366 1367 1368 1369 1370 1371 1372 1373 1374 1375 1376 1377 1378 1379 1380 1381 1382 1383 1384 1385 1386 1387 1388 1389 1390 1391 1392 1393 1394 1395 1396 1397 1398 1399 1400 1401 1402 1403 1404 1405 1406 1407 1408 1409 1410 1411 1412 1413 1414 1415 1416 1417 1418 1419 1420 1421 1422 1423 1424 1425 1426 1427 1428 1429
1. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c
2. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c
IRSZ 1430 1431 1432 1433 1434 1435 1436 1437 1438 1439 1440 1441 1442 1443 1444 1445 1446 1447 1448 1449 1450 1451 1452 1453 1454 1455 1456 1457 1458 1459 1460 1461 1462 1463 1464 1465 1466 1467 1468 1469 1470 1471 1472 1473 1474 1475 1476 1477 1478 1479 1480 1481 1482 1483 1484 1485 1486 1487 1488 1489 1490 1491 1492 1493 1494 1495 1496 1497 1498 1499 1500 1501 1502 1503 1504 1505 1506 1507 1508 1509 1510 1511 1512 1513 1514 1515
1. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c
2. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c d d d d d d d d d d d d d d d d
IRSZ 1516 1517 1518 1519 1520 1521 1522 1523 1524 1525 1526 1527 1528 1529 1530 1531 1532 1533 1534 1535 1536 1537 1538 1539 1540 1541 1542 1543 1544 1545 1546 1547 1548 1549 1550 1551 1552 1553 1554 1555 1556 1557 1558 1559 1560 1561 1562 1563 1564 1565 1566 1567 1568 1569 1570 1571 1572 1573 1574 1575 1576 1577 1578 1579 1580 1581 1582 1583 1584 1585 1586 1587 1588 1589 1590 1591 1592 1593 1594 1595 1596 1597 1598 1599 1600 1601
1. c c c c c c c c c c c c c d c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c
2. d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d d c c
IRSZ 1602 1603 1604 1605 1606 1607 1608 1609 1610 1611 1612 1613 1614 1615 1616 1617 1618 1619 1620 1621 1622 1623 1624 1625 1626 1627 1628 1629 1630 1631 1632 1633 1634 1635 1636 1637 1638 1639 1640 1641 1642 1643 1644 1645 1646 1647 1648 1649 1650 1651 1652 1653 1654 1655 1656 1657 1658 1659 1660 1661 1662 1663 1664 1665 1666 1667 1668 1669 1670 1671 1672 1673 1674 1675 1676 1677 1678 1679 1680 1681 1682 1683 1684 1685 1686 1687
1. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c
2. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c
IRSZ 1688 1689 1690 1691 1692 1693 1694 1695 1696 1697 1698 1699 1700 1701 1702 1703 1704 1705 1706 1707 1708 1709 1710 1711 1712 1713 1714 1715 1716 1717 1718 1719 1720 1721 1722 1723 1724 1725 1726 1727 1728 1729 1730 1731 1732 1733 1734 1735 1736 1737 1738 1739 1740 1741 1742 1743 1744 1745 1746 1747 1748 1749 1750 1751 1752 1753 1754 1755 1756 1757 1758 1759 1760 1761 1762 1763 1764 1765 1766 1767 1768 1769 1770 1771 1772 1773
1. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c
2. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c
IRSZ 1774 1775 1776 1777 1778 1779 1780 1781 1782 1783 1784 1785 1786 1787 1788 1789 1790 1791 1792 1793 1794 1795 1796 1797 1798 1799 1800 1801 1802 1803 1804 1805 1806 1807 1808 1809 1810 1811 1812 1813 1814 1815 1816 1817 1818 1819 1820 1821 1822 1823 1824 1825 1826 1827 1828 1829 1830 1831 1832 1833 1834 1835 1836 1837 1838 1839 1840 1841 1842 1843 1844 1845 1846 1847 1848 1849 1850 1851 1852 1853 1854 1855 1856 1857 1858 1859
1. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c
2. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c
IRSZ 1860 1861 1862 1863 1864 1865 1866 1867 1868 1869 1870 1871 1872 1873 1874 1875 1876 1877 1878 1879 1880 1881 1882 1883 1884 1885 1886 1887 1888 1889 1890 1891 1892 1893 1894 1895 1896 1897 1898 1899 1900 1901 1902 1903 1904 1905 1906 1907 1908 1909 1910 1911 1912 1913 1914 1915 1916 1917 1918 1919 1920 1921 1922 1923 1924 1925 1926 1927 1928 1929 1930 1931 1932 1933 1934 1935 1936 1937 1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945
1. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c
2. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c
IRSZ 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2009 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2019 2021 2022 2023 2024 2025 2026 2027 2028 2030 2031 2032 2033 2035 2036 2037 2038 2039 2040 2041
1. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c b b b b b b b b c d b c b d d d c d d f f e e e e e e e e e e e
2. c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c c d d d d d b d c d d d e d f e f e f e f g f f f f e f f f f d d
Területi és gyártmány csoportok az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi tarifájához 2. IRSZ 2042 2043 2044 2045 2046 2047 2049 2050 2051 2052 2053 2055 2056 2060 2061 2063 2064 2065 2066 2067 2071 2072 2073 2074 2080 2081 2082 2083 2084 2085 2086 2087 2089 2090 2091 2092 2093 2094 2095 2096 2097 2098 2099 2100 2101 2102 2103 2105 2111 2112 2113 2114 2115 2116 2117 2118 2119 2120 2121 2122 2123 2131 2132 2133 2134 2135 2141 2142 2143 2144 2145 2146 2151 2152 2153 2161 2162 2163 2164 2165 2166 2167 2170 2173 2174 2175
1. e e e d d d c c d d e c c g g f h f h j c e e d d d d c d d e d d d e d d d c c c d d b b b b b b b b f g h c e b b b b b b b b c d b b c b b b b b b b b b c c b c e g h g
2. d d d d d d e f f f f f f h i h i g i j d f f f e d d c c c f d f d f e e f c d c d d d d d d d d d d g h i e g d d d d d c b d e e b c e d d c d d d c d d e e d e g h i h
IRSZ 2176 2177 2181 2182 2183 2184 2185 2191 2192 2193 2194 2200 2201 2202 2209 2211 2212 2213 2214 2215 2216 2217 2220 2221 2222 2225 2230 2233 2234 2235 2241 2242 2243 2244 2251 2252 2253 2254 2255 2300 2301 2309 2310 2311 2312 2313 2314 2315 2316 2317 2318 2319 2321 2322 2330 2331 2332 2335 2336 2337 2338 2339 2340 2341 2342 2343 2344 2345 2347 2351 2360 2363 2364 2365 2366 2367 2370 2371 2372 2373 2374 2375 2376 2377 2378 2381
1. g i d d e c c e f h h d d d b d f e i h f e b b b b b c c c e e g e f h h i k g g h b b b b c b c d d d h h b b b d b b c c f f f f i h d d b b d e g h h h h h h l j k j m
2. h i f f f e e g g h i f e e d f g g i i g g d d d d d d e e f g h g h i i j k h i i d e e e e d e f f f i i d e e e d d e e g h h h j i f e c c d f h h h h j i j l j k j m
IRSZ 2400 2401 2402 2403 2404 2405 2406 2407 2408 2426 2427 2431 2432 2433 2440 2441 2442 2443 2444 2451 2452 2453 2454 2455 2456 2457 2458 2459 2461 2462 2463 2464 2465 2471 2472 2473 2475 2476 2477 2481 2482 2483 2484 2485 2490 2500 2501 2503 2508 2509 2510 2511 2512 2517 2518 2519 2521 2522 2523 2524 2525 2526 2527 2528 2529 2531 2532 2533 2534 2535 2536 2537 2541 2542 2543 2544 2545 2600 2601 2602 2603 2610 2611 2612 2613 2614
1. m m m m m m m m m m m m m m f f f f f g g g j i i j l l d f f e f g h g i i i k k k k k k g g g g g g g g f f f g f g h h g f e h h h j h h j j l l l m m d d d d f h e c d
2. m m m m m m m m m m m m m m g g g g g h j h j i i j l l f g g g g h h h j i i k k k k k k h h h g h h g g g g f h g h i i h g f h i h j i i j i l m l m m f f f f g h f e f
IRSZ 2615 2616 2617 2618 2619 2621 2623 2624 2625 2626 2627 2628 2629 2631 2632 2633 2634 2635 2636 2637 2638 2639 2640 2641 2642 2643 2644 2645 2646 2647 2648 2649 2651 2652 2653 2654 2655 2656 2657 2658 2659 2660 2661 2662 2668 2669 2671 2675 2676 2677 2678 2681 2682 2683 2685 2686 2687 2688 2691 2692 2693 2694 2696 2697 2698 2699 2711 2721 2723 2724 2730 2735 2736 2737 2738 2740 2745 2747 2760 2761 2764 2765 2768 2769 2800 2801
1. f f h g h e f f g e f g g h i j i m m m m m f f h h j l l m m n i k i k k l i m m n n n n n n n n n n e e g g i i i j k l n n n n n k h h h j i m k n n n n j j j m n m k k
2. g g h h h f g g h f g g h h i j i l l l l l g g h h j k k l l m i k i k k k i l l m m m m m m m m m m f g h h i i i j k k m m m m m k i h h j j m k m m m m j l j m m m l l
IRSZ 2802 2803 2804 2805 2806 2807 2808 2809 2821 2822 2823 2824 2831 2832 2833 2834 2835 2836 2837 2840 2841 2842 2851 2852 2853 2854 2855 2858 2890 2891 2892 2893 2894 2896 2897 2899 3000 3001 3002 3003 3009 3011 3012 3013 3014 3015 3016 3021 3022 3023 3024 3031 3032 3033 3034 3035 3036 3041 3042 3043 3044 3045 3046 3047 3051 3052 3061 3062 3063 3064 3066 3068 3069 3070 3071 3072 3075 3078 3100 3101 3102 3103 3104 3107 3109 3110
1. k k k k k k k k h f k k i i k k m l l l l l l m l m m m m m m m m m m m l l l l l l j m n n k l l m l l m m m m m k k k j l l l m n n n m m n n n m m m m m m m m m m m m m
2. l l l l l l l l h g l l j j l l m m l m m m l m m m m m m m m m m m m m l l l l k l j m m m k l l m l l m m m m m k k k j l l l m m m m m m m m m m n n m m m m m m m m m m
IRSZ 3121 3123 3125 3126 3127 3128 3129 3131 3132 3136 3137 3141 3142 3143 3144 3145 3146 3147 3151 3161 3162 3163 3181 3182 3183 3185 3200 3201 3202 3211 3212 3213 3214 3221 3231 3232 3233 3234 3235 3291 3292 3300 3301 3302 3303 3304 3305 3321 3322 3323 3324 3325 3326 3327 3328 3336 3338 3341 3342 3392 3393 3394 3395 3397 3398 3399 3412 3413 3414 3424 3426 3431 3432 3433 3434 3435 3500 3501 3502 3503 3504 3505 3506 3507 3508 3509
1. m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m l m m m m m m n n m m m m m n n n m l m m l l l l l l l l l l l l l
2. m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m n m n m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m
IRSZ 3510 3511 3513 3514 3515 3516 3517 3518 3519 3520 3521 3523 3524 3525 3526 3527 3528 3529 3530 3531 3532 3533 3534 3535 3540 3542 3543 3544 3545 3546 3547 3548 3549 3551 3552 3553 3554 3555 3556 3557 3558 3559 3561 3562 3563 3564 3571 3572 3573 3574 3575 3576 3577 3578 3595 3596 3597 3598 3608 3626 3642 3643 3644 3645 3646 3651 3659 3663 3700 3701 3702 3703 3704 3705 3711 3712 3713 3714 3715 3716 3717 3741 3743 3744 3770 3773
1. l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l l m m l l l l l l m l m l m l m l m m m m m m m m m m m m m m m n n m m m m m m m m l m l l m m m m m m m l
2. l l l l l m l l l m m m m l l m m m l l l l l l m m m m m m m m m m m m m m m l m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m l m m m m m m m m m m m
IRSZ 3775 3776 3777 3778 3779 3783 3791 3792 3793 3794 3795 3796 3800 3811 3841 3910 3923 3928 3945 3985 3988 4000 4001 4002 4003 4004 4005 4006 4007 4008 4009 4010 4011 4012 4013 4014 4015 4017 4020 4021 4022 4024 4025 4026 4027 4028 4029 4030 4031 4032 4033 4034 4038 4040 4041 4042 4043 4044 4045 4046 4047 4048 4060 4063 4064 4071 4077 4078 4079 4130 4131 4132 4133 4141 4200 4201 4202 4211 4212 4221 4224 4225 4241 4242 4243 4245
1. m l l l m n l l k m m n m m m n m n n n n i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i m i m m i i i m m m l n l l l k m n n i k l m m
2. m m l m m m m l l m m m m m m m m m m m m j j j j j j j j j j k k k k k k k j j j k j j j k j k k j j j j l l l l l l l l l m k m m m k k m n m m m m m m l m m m k l l m m
IRSZ 4246 4251 4263 4271 4272 4273 4274 4275 4281 4283 4287 4288 4336 4337 4338 4354 4400 4401 4402 4403 4404 4405 4406 4407 4410 4411 4412 4431 4432 4433 4434 4445 4446 4451 4461 4463 4481 4482 4483 4511 4512 4531 4532 4533 4537 4551 4552 4553 4554 4555 4556 4557 4561 4700 4701 4702 4751 4912 5000 5001 5002 5003 5004 5005 5006 5007 5008 5009 5051 5052 5053 5063 5064 5071 5081 5085 5091 5100 5101 5102 5111 5124 5125 5126 5152 5211
1. l j l j i i j j m m m l m m m m l l l l l l l l l l l l l l n m n l m n l m m m m l m m m l m m m m m m n m m m m n m m m m m m m m m m m m m m m m m m m n n n l n m k n m
2. l k m k k k l l m m m l m m m m l m m m m m m m m m m l l l m m m n m m l m m m n l m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m l m m k m m
IRSZ 5233 6000 6001 6002 6003 6004 6005 6006 6007 6008 6010 6032 6034 6035 6044 6045 6055 6090 6093 6096 6098 6346 6347 6454 6500 6501 6502 6503 6512 6513 6521 6522 6523 6527 6528 6700 6701 6702 6703 6704 6705 6706 6707 6708 6709 6710 6712 6713 6717 6718 6719 6720 6721 6722 6723 6724 6725 6726 6727 6728 6729 6740 6741 6742 6743 6744 6745 6746 6747 6748 6750 6753 6754 6755 6756 6757 6758 6762 6763 6771 6772 6773 6774 6781 6791 6792
1. n m m m m m m m m m m m m m m n n m m j m m m n m m m m m n m n n n m k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k k i k j k k m m k k l l l k m
2. m m m m m m m m m m n m m m m m m m m j m m m m m m m m m m l m m m m m m m m m m m m m m l l l l l l l l l l l l l l l l m m m m m m m m m l l k l l l l m m l l m m m l m
IRSZ 7052 7055 7056 7057 7100 7101 7102 7103 7121 7122 7130 7131 7132 7133 7134 7136 7139 7140 7142 7143 7144 7145 7146 7147 7148 7149 7150 7151 7152 7153 7158 7159 7161 7162 7163 7164 7165 7171 7172 7173 7174 7175 7181 7182 7183 7184 7185 7186 7187 7188 7200 7201 7202 7203 7252 7253 7255 7256 7257 7258 7261 7271 7272 7273 7274 7275 7276 7277 7279 7300 7301 7302 7303 7304 7305 7306 7308 7309 7331 7332 7333 7334 7341 7342 7345 7347
1. m n m m l l l l k l m m m m m m m l m m l l l k l m k k k k l l k k k l k l l l m m m l m m m l k m m m m m m m m m l l k l m m m m m m m h h h h h k h h h i k i l m m m m
2. m m m m m m m m l m m m m m m m m m m m m m m l l m l m m m m m l l l m l m m l m m m m m m m m l m m m m m m m m m m l l m m m m m m m m j k k k j l k k k k l k m m m m m
IRSZ 7348 7349 7351 7352 7353 7354 7355 7356 7357 7361 7362 7370 7381 7383 7384 7385 7386 7391 7393 7394 7396 7400 7401 7402 7403 7404 7405 7406 7407 7408 7409 7431 7432 7434 7435 7436 7439 7441 7442 7443 7444 7451 7452 7453 7454 7455 7456 7457 7458 7461 7463 7464 7465 7471 7472 7473 7474 7475 7476 7477 7478 7479 7521 7522 7523 7524 7526 7527 7600 7601 7602 7603 7604 7605 7606 7607 7608 7609 7610 7611 7612 7613 7614 7615 7616 7617
1. m k k l k k k j m m l i k k k k k i i j h j j j j j j j j j j k l l l l m k l m m j k m l m m m m j k l l k k k k k k k k k k k l m m m g g g g g g g g g g g g g g g g g g
2. m l l m l l l l m m m k l l l l l k k k j l l l l l l l l l l l l l m l m l m m m m l m m m m m m m l m m l l l k l l l l l l l m m m m j j j j j j j j j j j j j j j j j j
Területi és gyártmány csoportok az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi tarifájához 3. IRSZ 7618 7619 7620 7621 7622 7623 7624 7625 7626 7627 7628 7629 7630 7631 7632 7633 7634 7635 7636 7639 7643 7644 7645 7646 7647 7648 7650 7661 7663 7664 7666 7668 7671 7672 7673 7675 7677 7678 7681 7682 7683 7691 7693 7694 7695 7696 7700 7701 7702 7711 7712 7716 7720 7723 7724 7726 7728 7729
1. g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g g k k i h h i i h h h i i j j g g i i j n n n m m n j j k m n n
2. j j i i i i i i i i i i i i i i i i i i j j j j j j j k k k j i j k i i i k k l k i i k k l m m m m m m k l l m m m
IRSZ 7731 7732 7733 7735 7737 7741 7742 7743 7744 7745 7747 7751 7752 7753 7754 7755 7756 7757 7759 7761 7762 7763 7766 7767 7768 7771 7772 7773 7774 7775 7782 7783 7784 7800 7801 7802 7811 7812 7813 7814 7815 7817 7818 7821 7822 7823 7824 7825 7826 7827 7831 7833 7834 7836 7837 7838 7839 7841
1. i k m n n h h h h j j k m m m n m m n h h h j j k k k m n n n n m k k k i i j i k k k k m m m m m n h i j l j l m m
2. k k m m m j j j j k k l m m m m m m m i j j k j k k l m m m m m m l l l j j k k l l k m m m m m m m i j k l k m m m
IRSZ 7843 7846 7847 7849 7850 7851 7853 7854 7900 7901 7911 7912 7913 7914 7915 7931 7932 7934 7935 7936 7937 7940 7951 7952 7953 7954 7956 7957 7971 8000 8001 8002 8003 8004 8005 8006 8007 8008 8011 8019 8020 8041 8042 8043 8044 8045 8046 8051 8052 8071 8072 8080 8081 8082 8083 8084 8085 8086
1. l l l l l l m l m m m k m l m m m m l l m k j j l l n n m k k k k k k k k k k k k m m m m m m m n m m i m l l l j h
2. l l l l l l m m m m m l m m m m m m m m m l k m m m m m m l l l l l l l l l l l l m m m m m m m m m m i m l l j j i
IRSZ 8087 8088 8089 8092 8093 8095 8096 8097 8100 8101 8102 8103 8104 8105 8111 8112 8113 8121 8127 8128 8141 8142 8143 8144 8145 8146 8151 8152 8153 8154 8155 8157 8161 8162 8163 8164 8171 8172 8173 8174 8175 8181 8182 8183 8184 8191 8192 8193 8194 8195 8196 8200 8201 8202 8204 8205 8206 8207
1. h h i k k j j i m m m m m l l k l m m m m m m m m m m l m m m m m m m m m m m m k m m l k m l l m l k k k k k k k k
2. i h i k k k j j m m m m m m m k l m m n m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m l m m l l m m l m m l l l l l l l l
IRSZ 8220 8221 8222 8223 8225 8226 8227 8228 8229 8230 8231 8232 8233 8235 8236 8246 8247 8248 8313 8315 8354 8360 8361 8362 8363 8364 8371 8372 8373 8380 8381 8391 8392 8394 8395 8409 8411 8412 8413 8414 8415 8420 8429 8436 8440 8441 8442 8443 8444 8445 8500 8501 8502 8503 8505 8510 8511 8514
1. l l l l l m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m n k k l m m m m l m l l m m m m m m m m m m m
2. l m m m l m m m m m n n n n n m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m l l m m m m m n m l l l m m m m m m m n m m
IRSZ 8515 8521 8522 8531 8532 8533 8534 8541 8542 8543 8544 8545 8551 8552 8557 8561 8562 8563 8571 8581 8591 8592 8593 8598 8651 8652 8653 8655 8685 8713 8725 8728 8737 8742 8743 8744 8745 8746 8747 8749 8751 8752 8753 8754 8755 8756 8767 8769 8771 8772 8773 8774 8776 8777 8778 8779 8782 8800
1. m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m n n n m n m m m m m m m m m m m m m l l l m m m m m l l l l m m l
2. m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m l m n m m m l m l l m m l
IRSZ 8801 8802 8803 8804 8808 8809 8821 8822 8823 8824 8825 8827 8831 8832 8834 8835 8854 8855 8856 8857 8861 8862 8863 8864 8865 8866 8868 8872 8874 8881 8882 8883 8884 8885 8896 8897 8900 8901 8902 8903 8904 8905 8906 8907 8908 8909 8911 8912 8913 8914 8915 8916 8917 8918 8919 8921 8922 8923
1. l l l l l l m l l m m m l l m m m m m m l m m n n m n n n l m m m n m m k k k k k k k k k k l l l l m l l m m l l k
2. l l l l l l m m m m m m l m m m m m m m l m m m m m m m m l m m m m m m l l l l l l l l l l l m m m m m m m m m m l
IRSZ 8924 8925 8926 8927 8928 8929 8931 8932 8933 8934 8935 8936 8940 8942 8943 8944 8945 8981 8983 8984 8985 8988 8989 8990 8991 8992 8994 8995 8996 8997 8998 8999 9000 9001 9002 9003 9004 9005 9006 9007 9008 9009 9010 9011 9012 9013 9019 9020 9021 9022 9023 9024 9025 9026 9027 9028 9029 9030
1. l l l l l m l m m l l m k l l l m l l m m n l l l l m m m m m n h h h h h h h h h h h h h h h h h h h h h h h h h h
2. m m m m m m m m m m m m m m m l m m m m m m l l m l m m m m m m k k k k k k k k k k j j j j j j j j j j j j j j j j
IRSZ 9061 9062 9063 9071 9072 9073 9074 9081 9082 9083 9084 9085 9086 9088 9090 9091 9092 9093 9095 9096 9097 9098 9099 9100 9111 9112 9113 9121 9122 9123 9124 9125 9126 9127 9131 9132 9133 9134 9135 9136 9141 9142 9143 9144 9145 9146 9147 9151 9152 9153 9154 9155 9161 9162 9163 9164 9165 9167
1. i i i j m l m i j k j k i l k m l l m l m m k k j l i j k m l m m m m l k k j k h i j k m m m h i h j j k i j k l n
2. k k k k m m m k l l l l k m l m m m m m m m l l l m k l l m m m m m m m l l l l j k l l m m m j k j l k l k l l l m
IRSZ 9168 9169 9171 9172 9173 9174 9175 9176 9177 9178 9181 9182 9183 9184 9200 9201 9202 9203 9211 9221 9222 9223 9224 9225 9226 9228 9231 9232 9233 9234 9235 9241 9242 9243 9244 9245 9300 9301 9311 9312 9314 9321 9324 9363 9371 9374 9400 9401 9402 9403 9404 9405 9406 9407 9408 9409 9421 9422
1. m l h i i i i i i k k k j h l l l l m m m m m l l l l k k l k m m m k k m m m m m m n n n n l l l l l l l l l l j l
2. m m j k k k k k k l l l k j l l l l l l l l l l l l l l l l l m m m k k m m m m m m m m m m l l l l l l l l l l j l
IRSZ 9423 9431 9434 9436 9437 9438 9443 9444 9464 9471 9481 9482 9483 9484 9485 9491 9492 9493 9494 9495 9622 9700 9701 9702 9703 9704 9705 9706 9707 9708 9709 9710 9719 9721 9722 9723 9724 9725 9726 9727 9730 9731 9732 9733 9738 9739 9741 9742 9743 9744 9745 9746 9747 9748 9749 9751 9752 9761
1. l n n n n n n n n n n n n m l m n l l l m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m n m m m m m m m m m m m m m m
2. l m m m m m m m m m m m m m l m m l l l m m m m m m m m m m m m m m m m m m m l m n n m m m m m m m m m m m m m m m
IRSZ 9762 9763 9765 9771 9772 9784 9789 9791 9792 9793 9794 9795 9796 9797 9798 9799 9811 9812 9814 9821 9822 9826 9832 9900 9901 9909 9914 9915 9917 9918 9919 9921 9922 9923 9931 9932 9933 9934 9935 9936 9937 9938 9941 9942 9943 9944 9945 9951 9952 9953 9961 9981
1. m m n m m n m m m m m m m m m m m m m m l m m n n n n n n n n n n n n n n n n n n n n n n n n n n n n n
A listán nem szereplő irányítószámok besorolása: 1. oszlop szerint n , 2. oszlop szerint n .
Gyártmány csoportok 2012 ALFA ROMEO
A
DAIHATSU
B
JAGUAR
A
MERCEDES
B
ROVER
ASTON MARTIN
A
AUDI
A
BENTLEY BMW BUICK
B
CADILLAC
A
CHEVROLET
B
DODGE
A
JEEP
A
MERCURY
B
SAAB
B
FERRARI
A
KIA
B
MG
B
SEAT
B
A
FIAT
B
LAMBORGHINI
A
MITSUBISHI
A
SKODA
B
A
FORD
B
LANCIA
B
NISSAN
B
SMART
A
GMC
B
LAND ROVER
B
OPEL
B
SUBARU
B
HONDA
A
LINCOLN
B
PEUGEOT
B
SUZUKI
B
B
HUMMER
A
LOTUS
B
PONTIAC
B
TOYOTA
B
CHRYSLER
A
HYUNDAI
B
MARUTI
B
PORSCHE
A
VOLKSWAGEN
B
CITROEN
B
INFINITI
B
MASERATI
A
RENAULT
B
VOLVO
B
DAEWOO
B
IVECO
A
MAZDA
B
ROLLS-ROYCE
A
listán nem szereplő
C
2. m m m m m m m m m m m m m l m m l m m m n m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m m
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Flotta járművek tarifája Ugyanazon egyéni vállalkozó, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, mint szerződő üzemben tartó, a legalább 5 járműből álló csoportjára flottaszerződést köthet. Flottaszerződés csak akkor köthető, ha a díjfizetéssel összefüggésben a szerződő ügyfélszámla-szerződéssel rendelkezik, vagy azt köt. Flottaazonosító: az Allianz által egy adott flottaszerződésre meghatározott egyedi azonosító, amely a biztosítási kötvényen illetve a biztosító nyilvántartásában megtalálható. Ugyanazon adószámmal rendelkező szerződőnek több egyedi flotta azonosítója is lehet. Élő flotta: a flottaszerződés 2011. december 31-ei, vagy azt megelőző kockázatviselési kezdettel társaságunknál folyamatosan érvényben van. Új flotta: minden olyan flottaszerződés, amelynek kockázatviselési kezdete 2012. január 1. vagy azt követő nap. Meglévő járműkategória: azon élő flották esetében, amelyeknél a 2012. évben esedékes biztosítási évforduló napján az adott kategóriához tartozó járművek darabszáma nem nulla. Új járműkategória: azon élő vagy új flották esetében, amelyeknél a 2012. évben esedékes biztosítási évforduló napján az adott kategóriához tartozó járművek darabszáma nulla. Új gépjárműszaporulat: a biztosítási időszakban, a flottaszerződés 2012. évben esedékes biztosítási időszaka kezdő napját követően az adott gépjárműkategóriához tartozó járművekre kötött további új szerződések. Flottaszerződéseknél a bonus-malus díjszorzók értéke valamennyi besorolás esetében 1, kivéve ahol a díjszorzó mértékét ettől eltérően határozzuk meg. I. Élő flotta 2012. évre vonatkozó tarifája 1. Élő flotta meglévő járműkategóriáinak 2012. évre vonatkozó tarifája: 1.1. Az A jelű táblázatban felsorolt flottaszerződések 2012. évre vonatkozó járműkategóriánkénti éves díját az A jelű táblázat adott járműkategóriához és egyedi azonosítóhoz tartozó értéke határozza meg és ez a díjszabás érvényes a 2012. évben az adott flotta évfordulója után létrejövő új gépjárműszaporulatokra is. 1.2. Az A jelű táblázatban fel nem sorolt flottaszerződések 2012. évre vonatkozó járműkategóriánkénti éves díját úgy számoljuk, hogy a B jelű díjtábla megfelelő járműkategóriára vonatkozó éves alapdíját megszorozzuk az adott flottaszerződés egyedi azonosítójához tartozó díjszorzóval (G jelű táblázatban található), majd 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az adott járműkategória éves fizetendő díját. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. A G jelű táblázatban fel nem sorolt egyedi flotta azonosítókhoz tartozó flottaszerződések szorzóértéke egységesen 0,8. Az adott flottaszerződéshez tartozó valamennyi meglévő járműkategória 2012. évre vonatkozó díjának meghatározásához az előbbieknek megfelelően kell eljárni. 2. Élő flotta új járműkategóriáinak 2012. évre vonatkozó tarifája: A C jelű díjtábla megfelelő járműkategória éves alapdíját megszorozzuk a D jelű táblázatban megjelenített, az adott flottaszerződőre vonatkozó (a székhelye alapján meghatározott) területi besorolás értékével, majd megszorozzuk az E jelű táblázatban megjelenített, az adott flottaszerződő főtevékenységének TEÁOR kódja alapján meghatározott tevékenységi díjszorzó értékével. Az előzőekben számított díjat 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az adott járműkategória éves fizetendő díját. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Ha a közúti vontatók esetében az így kapott éves díj kevesebb, mint 270 000 Ft, akkor az alkalmazandó éves díj mértéke 270 000 Ft. 3. Minden olyan esetben, amikor a szerződőnek társaságunknál volt 2012. évben esedékes biztosítási évfordulóra felmondott flotta szerződése és 2012. évben megkezdett új biztosítási időszakra új flottaszerződést kíván kötni, az új flottaszerződés 2012. évre vonatkozó díjmeghatározására a jelen fejezet 1. és 2. pontjában leírtak érvényesek. II. Új flotta új járműkategóriáinak 2012. évre vonatkozó tarifája: A C jelű díjtábla megfelelő járműkategória éves alapdíját megszorozzuk a D jelű táblázatban megjelenített, az adott flottaszerződőre vonatkozó (a székhelye alapján meghatározott) területi besorolás értékével, majd megszorozzuk az E jelű táblázatban megjelenített, az adott flottaszerződő főtevékenységének TEÁOR kódja alapján meghatározott tevékenységi díjszorzó értékével. Az így számított díjat megszorozzuk a bonus-malus osztályhoz tartozó díjszorzóval (Bonus-malus táblázat). Abban az esetben, ha a flottaszerződő egyedi flotta azonosítója megtalálható az F jelű táblázatban, akkor a C, D és E jelű táblázatokkal számított díjat a bonus-malus osztályhoz tartozó díjszorzó helyett az F jelű táblázatban az adott flottaszerződő egyedi azonosítójához tartozó díjszorzóval kell megszorozni. Az engedmények közül a jogosultság alapján járó százalékos kedvezményeket összeadjuk és az összeget 100 %-ból levonjuk, majd az így kapott százalékértékkel megszorozzuk a fenti módokon számított díjat. Az így kapott díjat 120-szal oszthatóvá kerekítve kapjuk meg az adott járműkategória éves fizetendő díját. Ebből a féléves díj 2-vel történő osztással, a negyedéves díj 4-gyel történő osztással, a havi díj 12-vel történő osztással keletkezik. Ha a közúti vontatók esetében az így kapott éves díj kevesebb, mint 270 000 Ft, akkor az alkalmazandó éves díj mértéke 270 000 Ft. Kedvezmények: • Online kötés kedvezmény: kizárólag a www.allianz.hu honlapon kötött szerződések esetében jár, mértéke 12 %. • Díjfizetési gyakoriság alapján járó kedvezmény: éves díjfizetési gyakoriság esetében jár, mértéke 9 %. • Közbeszerzési eljárásban 2012. január 1. vagy azt követő kockázatviselési kezdettel kötött szerződések esetében járó kedvezmény: 10 %. • Kárhányad kedvezmény: az ajánlatadás időpontjában legalább 100 darab járművel rendelkező flotta esetében, amennyiben a szerződő az előzmény biztosító által kiállított dokumentum alapján igazolja, hogy az ajánlatadás időpontját megelőző biztosítási időszakban legalább 9 hónap folyamatos fedezettel rendelkezett és ezen adott időszakban a flotta kárhányada 51 % alatt volt, a kedvezmény mértéke 10%. A kárhányad kedvezményhez szükséges dokumentumnak tartalmaznia kell az adott időszakban bekövetkezett és bejelentett károk kumulált kifizetésének és a legutolsó érvényes tételes kártartalékoknak az összegét. A kárhányad ennek az összegnek valamint a megszolgált díjnak a hányadosa. A megszolgált díj a kárhányad kedvezmény nélkül a II. pontban meghatározott tarifális éves díj időarányos része. Az időarányos rész a tarifális éves díj egy tizenkettede, szorozva az adott időszak teljes naptári hónapjainak számával. A Közbeszerzési és a Kárhányad kedvezmények alkalmazásához minden esetben a biztosító kockázat-elbírálásra jogosult szervezeti egységeinek előzetes jóváhagyása szükséges annak érdekében, hogy a kedvezmény igénybevételére való jogosultság fennállását ellenőrizhesse a biztosító.
Bonus-malus táblázat Bonus-malus besorolás Díjszorzó
M4
M3
M2
M1
A0
B1
B2
B3
B4
B5
B6
B7
B8
B9
B10
1,3206
1,3206
1,3206
1,3206
1
0,8137
0,8137
0,8137
0,8137
0,5508
0,5508
0,5508
0,5508
0,5508
0,5508
A. táblázat Járműkategória
Ft Flottaazonosító F10226686
F10234220
F10272491
F10699967
F10772621
F10834961
F10903610
F10940737
F11004954
F11281702
F11504086
Személygépkocsi 1-37 kW
38 198
62 534
36 156
48 987
48 987
40 031
36 156
46 127
39 384
33 907
33 907
F11526829 FR00005154 FR00008296
35 494
38 208
40 305
Személygépkocsi 38-50 kW
38 198
62 534
36 156
48 987
48 987
40 031
36 156
46 127
39 384
33 907
33 907
35 494
38 208
40 305
Személygépkocsi 51-70 kW
38 198
62 534
36 707
48 987
48 987
40 031
36 156
46 127
39 384
33 907
35 263
36 537
38 208
40 305
Személygépkocsi 71-100 kW
47 342
62 534
36 707
56 446
48 987
40 031
42 322
46 127
48 800
33 907
39 037
42 065
47 342
47 229
Személygépkocsi 101-180 kW
47 342
62 534
42 616
91 621
56 446
46 127
42 616
46 127
48 800
39 037
39 037
42 065
47 342
47 229
Személygépkocsi 180 kW felett
75 025
101 483
70 212
91 621
93 646
76 525
76 526
76 526
77 334
64 747
64 747
77 334
75 025
82 458
Személygépkocsi, ismeretlen vagy 0 kW
75 025
101 483
70 212
91 621
93 646
76 525
76 526
76 526
77 334
33 907
64 747
77 334
75 025
82 458
Tehergépkocsi 1-3500 kg össztömeg
41 147
50 277
38 589
46 883
46 883
48 421
103 684
41 619
42 413
44 691
44 691
48 954
41 147
44 001
Tehergépkocsi 3501-12000 kg össztömeg
155 392
85 238
147 214
86 102
86 102
82 087
147 214
82 087
124 247
147 214
78 524
158 664
41 147
163 571
Tehergépkocsi 12000 kg össztömeg felett
155 392
155 542
147 214
157 155
157 155
149 828
147 214
149 828
226 780
147 214
142 394
158 664
155 392
163 571
Tehergépkocsi, ismeretlen vagy 0 össztömeg
155 392
155 542
147 214
157 155
157 155
149 828
147 214
149 828
42 413
44 691
44 691
158 664
41 147
163 571
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája A. táblázat (folytatás) Járműkategória
Ft Flottaazonosító F10226686
F10234220
F10272491
F10699967
F10772621
F10834961
F10903610
F10940737
F11004954
F11281702
F11504086
Motorkerékpár 1-12 kW
17 317
18 228
16 405
16 405
16 405
16 405
16 405
16 405
17 681
16 405
16 405
17 681
17 317
18 228
Motorkerékpár 13-35 kW
21 435
22 563
20 307
20 307
20 307
20 307
20 307
20 307
21 886
18 257
20 307
21 886
21 435
22 563
Motorkerékpár 36-70 kW
25 469
26 809
24 128
24 128
24 128
24 128
24 128
24 128
26 005
18 257
24 128
26 005
25 469
26 809
Motorkerékpár 70 kW felett
25 342
26 676
24 008
24 008
24 008
24 008
24 008
24 008
25 876
24 008
24 008
25 876
25 342
26 676
Motorkerékpár, ismeretlen vagy 0 kW
25 342
26 676
24 008
24 008
24 008
24 008
24 008
24 008
25 876
24 008
24 008
25 876
25 342
26 676
Segédmotoros-kerékpár
14 211
14 959
13 463
13 463
13 463
13 463
13 463
13 463
14 510
13 463
13 463
14 510
14 211
14 959
142 117
149 597
134 637
134 637
134 637
134 637
134 637
134 637
145 109
134 637
134 637
145 109
142 117
149 597
Négykerekű segédmotoros-kerékpár
F11526829 FR00005154 FR00008296
Autóbusz 10-19 férőhely
79 346
83 522
75 170
75 170
75 170
75 170
75 170
75 170
81 016
38 851
75 170
81 016
63 321
83 522
Autóbusz 20-42 férőhely
161 213
114 648
152 728
152 728
127 724
152 728
152 728
152 728
164 607
152 728
152 728
164 607
161 213
169 698
Autóbusz 43-79 férőhely
161 213
114 648
152 728
152 728
127 724
152 728
152 728
152 728
164 607
152 728
152 728
164 607
161 213
169 698
Autóbusz 79 férőhely felett
230 616
230 757
218 479
218 479
218 479
218 479
218 479
218 479
235 471
218 479
218 479
235 471
230 616
242 754
Autóbusz, ismeretlen férőhely
230 616
230 757
218 479
218 479
218 479
218 479
218 479
218 479
235 471
218 479
218 479
235 471
230 616
242 754
Trolibusz
284 688
299 672
269 705
269 705
269 705
269 705
269 705
269 705
290 682
269 705
269 705
290 682
284 688
299 672
Közúti vontató 12000 ccm alatt
333 274
328 598
315 734
292 950
292 950
292 950
315 734
292 950
340 291
315 734
315 734
340 291
333 274
350 815
Közúti vontató 11999 ccm felett
368 020
341 250
348 650
307 125
307 125
307 125
348 650
307 125
375 767
348 650
348 650
375 767
368 020
387 389
Mezőgazdasági vontató
49 858
52 482
47 234
47 234
14 890
47 234
47 234
47 234
50 908
47 234
47 234
50 908
49 858
52 482
Lassú jármű
36 571
8 675
34 646
34 646
8 932
34 646
34 646
34 646
37 341
34 646
34 646
37 341
11 611
38 496
Munkagép
55 342
58 255
52 430
52 430
52 430
52 430
52 430
52 430
56 507
52 430
52 430
56 507
55 342
58 255
Pótkocsi, félpótkocsi 1-750 kg össztömeg
16 761
8 805
15 879
7 261
7 261
15 879
15 879
6 923
5 182
15 879
5 103
17 114
16 761
17 643
Pótkocsi, félpótkocsi 751-10000 kg össztömeg
15 780
8 805
14 949
7 261
7 261
14 949
14 949
6 923
16 112
14 949
5 103
16 112
15 780
16 610
Pótkocsi, félpótkocsi 10000 kg össztömeg felett
18 147
8 805
17 192
7 261
7 261
17 192
17 192
6 923
18 529
17 192
17 192
18 529
18 147
19 102
Pótkocsi, félpótkocsi, ismeretlen vagy 0 össztömeg
18 147
8 805
17 192
7 261
7 261
17 192
17 192
6 923
18 529
17 192
17 192
18 529
5 027
19 102
B. táblázat Járműkategória
Ft
Éves alapdíj
Ft
Járműkategória
Éves alapdíj
Ft
Járműkategória
Éves alapdíj
36 501
Motorkerékpár 1-12 kW
12 687
Autóbusz, ismeretlen férőhely
120 000
56 585
Motorkerékpár 13-35 kW
18 360
Trolibusz
205 124
71 108
Motorkerékpár 36-70 kW
24 360
Közúti vontató 12000 ccm alatt
525 000
72 695
Motorkerékpár 70 kW felett
21 650
Közúti vontató 11999 ccm felett
525 000
76 952
Motorkerékpár, ismeretlen vagy 0 kW
24 000
Mezőgazdasági vontató
48 123
88 962
Segédmotoros-kerékpár
10 152
Lassú jármű
27 753
56 420
Négykerekű segédmotoros-kerékpár
Munkagép
32 801
78 810
Autóbusz 10-19 férőhely
62 619
Tehergépkocsi 3501-12000 kg össztömeg
119 301
Autóbusz 20-42 férőhely
125 171
Pótkocsi, félpótkocsi 751-10000 kg össztömeg
Tehergépkocsi 12000 kg össztömeg felett
174 501
Autóbusz 43-79 férőhely
123 875
Pótkocsi, félpótkocsi 10000 kg össztömeg felett
Tehergépkocsi, ismeretlen vagy 0 össztömeg
90 674
Autóbusz 79 férőhely felett
154 277
Pótkocsi, félpótkocsi, ismeretlen vagy 0 össztömeg
Személygépkocsi 1-37 kW Személygépkocsi 38-50 kW Személygépkocsi 51-70 kW Személygépkocsi 71-100 kW Személygépkocsi 101-180 kW Személygépkocsi 180 kW felett Személygépkocsi, ismeretlen vagy 0 kW Tehergépkocsi 1-3500 kg össztömeg
C. táblázat Járműkategória
101 520
Ft
Éves alapdíj
9 627
Pótkocsi, félpótkocsi 1-750 kg össztömeg
12 323 9 728 11 124
Ft
Járműkategória
Éves alapdíj
Ft
Járműkategória
Éves alapdíj
Személygépkocsi 1-37 kW
24 334
Motorkerékpár 1-12 kW
8 458
Személygépkocsi 38-50 kW
37 723
Motorkerékpár 13-35 kW
12 240
Trolibusz
136 749
Személygépkocsi 51-70 kW
47 405
Motorkerékpár 36-70 kW
16 240
Közúti vontató 12000 ccm alatt
177 984
Személygépkocsi 71-100 kW
48 463
Motorkerékpár 70 kW felett
14 433
Közúti vontató 11999 ccm felett
184 562
Személygépkocsi 101-180 kW
51 301
Motorkerékpár, ismeretlen vagy 0 kW
16 000
Mezőgazdasági vontató
32 082
Személygépkocsi 180 kW felett
59 308
Segédmotoros-kerékpár
Lassú jármű
18 502
Személygépkocsi, ismeretlen vagy 0 kW
37 613
Négykerekű segédmotoros-kerékpár
67 680
Munkagép
21 867
Tehergépkocsi 1-3500 kg össztömeg
52 540
Autóbusz 10-19 férőhely
41 746
Pótkocsi, félpótkocsi 1-750 kg össztömeg
6 418
Tehergépkocsi 3501-12000 kg össztömeg
79 534
Autóbusz 20-42 férőhely
83 447
Pótkocsi, félpótkocsi 751-10000 kg össztömeg
8 215
Tehergépkocsi 12000 kg össztömeg felett
116 334
Autóbusz 43-79 férőhely
82 583
Pótkocsi, félpótkocsi 10000 kg össztömeg felett
6 485
Tehergépkocsi, ismeretlen vagy 0 össztömeg
60 449
Pótkocsi, félpótkocsi, ismeretlen vagy 0 össztömeg
7 416
Autóbusz 79 férőhely felett
6 768
102 851
Autóbusz, ismeretlen férőhely
80 000
D. táblázat A szerződő székhelyének területi besorolása (megye)
Díjszorzó
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Bács-Kiskun megye, Fejér megye, Heves megye, Nógrád megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye települései
0,6438
Békés megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Zala megye települései
0,7606
Baranya megye, Csongrád megye, Pest megye, Veszprém megye települései
0,9642
Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Somogy megye, Vas megye települései
1,0736
Budapest
1,0000
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája E. táblázat A szerződő főtevékenységének TEÁOR (2008) kódja
Díjszorzó
- ha a TEÁOR kód első két számjegye a következők között van: 02, 03, 36, 37, 85, 97, 98 - vagy ha a TEÁOR kód a következők egyike: 01.11, 01.12, 01.13, 01.14, 01.15, 01.16, 01.19, 01.21, 01.22, 01.23, 01.24, 01.25, 01.26, 01.27, 01.28, 01.29, 01.30, 01.50, 01.61, 01.62, 01.63, 01.64, 01.70, 77.12, 77.31
0,4713
- ha a TEÁOR kód első két számjegye a következők között van: 13, 14, 15, 16, 17, 19, 25, 35, 38, 39, 50, 51, 94, 95, 96, 99 - vagy ha a TEÁOR kód a következők egyike: 10.31, 10.32, 10.39, 10.41, 10.42, 10.51, 10.52, 10.61, 10.62, 10.72, 10.73, 10.81, 10.82, 10.83, 10.84, 10.85, 10.86, 10.89, 10.91, 10.92, 42.21, 42.22, 42.91, 42.99, 77.32
0,7592
- ha a TEÁOR kód első két számjegye a következők között van: 20, 24, 41, 58, 61, 71, 84 - vagy ha a TEÁOR kód a következők egyike: 01.41, 01.42, 01.43, 01.44, 01.45, 01.46, 01.47, 01.49, 10.11, 10.12, 10.13, 10.20, 42.11, 42.12, 42.13, 46.31, 46.32, 46.33, 46.34, 46.35, 46.36, 46.37, 46.38, 46.39, 46.61, 46.62, 46.63, 46.64, 46.65, 46.66, 46.69, 47.30, 47.41, 47.42, 47.43, 47.51, 47.52, 47.53, 47.54, 47.59, 47.61, 47.62, 47.63, 47.64, 47.65, 47.71, 47.72, 47.73, 47.74, 47.75, 47.76, 47.77, 47.78, 47.79, 47.82, 47.89, 47.91, 47.99, 77.21, 77.22, 77.29, 77.33, 77.34, 77.35, 77.39, 77.40
0,8697
- ha a TEÁOR kód első két számjegye a következők között van: 05, 06, 07, 08, 09, 11, 12, 27, 29, 30, 31, 32, 55, 56, 62, 63, 69, 70, 72, 73, 74, 75, 80 - vagy ha a TEÁOR kód a következők egyike: 45.11, 46.11, 46.12, 46.13, 46.14, 46.15, 46.16, 46.17, 46.18, 46.19, 46.90
1,1778
- ha a TEÁOR kód első két számjegye a következők között van: 22, 26, 53, 59, 60, 78, 79, 82 - vagy ha a TEÁOR kód a következők egyike: 10.71, 45.19, 47.11, 47.19, 47.21, 47.22, 47.23, 47.24, 47.25, 47.26, 47.29, 47.81, 49.39
1,3777
- ha a TEÁOR kód első két számjegye a következők között van: 18, 52, 65, 66, 86, 87, 88, 90, 91, 92, 93 - vagy ha a TEÁOR kód a következők egyike: 43.31, 43.32, 43.33, 43.34, 43.39, 43.91, 43.99, 45.20, 45.31, 45.32, 45.40, 46.51, 46.52, 49.31, 64.11, 64.19, 64.20, 64.30, 64.92, 64.99
1,6232
Ha a TEÁOR kód a következők egyike: 46.21, 46.22, 46.23, 46.24, 49.32, 49.41, 64.91
2,1926 1
A fentiekben fel nem sorolt TEÁOR kódok
F. táblázat Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
F12632460
0,913
F12632770
1,117
F12633033
1,256
F12633319
0,772
F12633637
0,8
F12634110
0,956
F12636539
0,704
F12639899
0,737
0,726
F12632800
1,05
F12633051
1,144
F12633335
0,258
F12633645
0,889
F12634161
0,55
F12636695
0,656
F12640013
0,668
0,616
F12632827
1
F12633068
1,025
F12633378
0,9
F12633653
0,732
F12634188
0,966
F12636830
0,885
F12640420
0,874
0,616
F12632835
1,007
F12633084
1,508
F12633386
0,523
F12633661
1,57
F12634226
1,063
F12636881
0,824
F12640439
0,689
0,616
F12632843
1,276
F12633122
1,395
F12633408
0,8
F12633671
0,638
F12634293
1,237
F12637101
0,632
F12640579
0,881
0,616
F12632851
0,8
F12633149
0,656
F12633432
0,8
F12633688
0,55
F12634382
0,635
F12637373
0,776
F12640625
0,518
F12632592
0,616
F12632861
0,871
F12633157
0,8
F12633475
0,811
F12633696
0,8
F12634404
0,75
F12637391
0,909
F12640641
0,684
F12632606
0,855
F12632878
1,061
F12633173
0,448
F12633491
0,8
F12633701
0,8
F12634730
0,986
F12637438
0,773
F12640684
0,857
F12632614
0,876
F12632886
0,944
F12633181
1,008
F12633505
0,518
F12633718
1
F12634803
0,8
F12637535
0,95
F12640722
0,784
F12632622
0,813
F12632894
1,104
F12633191
0,7
F12633513
1,047
F12633726
0,8
F12634821
0,8
F12637896
0,8
F12640781
0,527
F12632630
0,8
F12632908
1,121
F12633211
0,586
F12633531
0,616
F12633734
0,8
F12634846
0,8
F12637934
1,067
F12640889
0,709
F12632657
0,88
F12632916
1
F12633221
1,175
F12633548
1,155
F12633742
0,831
F12635028
0,598
F12638027
0,8
F12640961
0,73
F12632665
0,578
F12632940
1,037
F12633238
0,973
F12633556
0,315
F12633750
0,8
F12635079
0,627
F12638140
0,9
F12640986
0,774
F12632681
0,985
F12632959
1,106
F12633246
0,721
F12633564
0,8
F12633777
1
F12635125
0,749
F12638213
0,754
F12641036
0,8
F12632691
0,891
F12632967
1,521
F12633254
1,669
F12633572
0,711
F12633793
1,136
F12635192
0,737
F12638299
0,856
F12641087
0,906
F12632711
0,658
F12632975
0,8
F12633262
0,859
F12633580
0,65
F12633807
1
F12635631
0,768
F12638345
0,905
F12641206
0,629
F12632721
1
F12632991
0,915
F12633270
0,547
F12633599
0,51
F12634021
0,54
F12636024
0,746
F12638493
0,848
F12641273
0,979
F12632738
0,8
F12633009
1,446
F12633289
0,657
F12633602
0,677
F12634048
0,775
F12636296
0,841
F12638698
0,725
F12641338
0,858
F12632754
0,8
F12633017
0,9
F12633297
0,807
F12633610
0,363
F12634064
0,895
F12636334
0,632
F12638930
0,732
F12641591
0,8
F12632762
0,972
F12633025
0,89
F12633300
0,747
F12633629
0,717
F12634080
1,11
F12636512
0,586
F12639635
0,813
F12632479 F12632551 F12632568 F12632576 F12632584
G. táblázat Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
F10000386
0,674
F10007542
1,098
F10014492
0,964
F10018536
0,697
F10024684
1,029
F10032776
0,874
F10042161
0,469
F10051770
0,505
F10000505
1,091
F10009111
0,84
F10015057
0,363
F10018684
0,626
F10024692
0,393
F10035368
0,693
F10042496
0,869
F10053651
0,687
F10000564
0,681
F10009898
0,336
F10015766
2,189
F10018781
0,708
F10025060
0,888
F10035686
0,597
F10042887
0,999
F10053692
0,793
F10000580
0,329
F10010871
0,797
F10016169
0,771
F10018870
0,428
F10025389
1,111
F10036410
0,911
F10043697
0,341
F10053757
0,591
F10000866
0,717
F10010950
0,808
F10016444
0,444
F10019249
1,128
F10025680
0,808
F10036518
0,507
F10043735
0,625
F10053889
0,661
F10001072
0,701
F10010969
0,815
F10016835
0,845
F10020069
0,705
F10025753
0,367
F10036577
0,693
F10044952
1,258
F10053943
0,946
F10001382
0,687
F10011574
0,669
F10017270
0,667
F10020735
0,735
F10028051
0,44
F10037719
0,829
F10045037
0,67
F10054230
0,598
F10002575
0,534
F10011981
0,952
F10017475
0,632
F10022053
0,836
F10028991
0,476
F10038601
0,593
F10047536
0,648
F10054419
0,333
F10005469
0,731
F10012104
0,558
F10017777
0,311
F10023262
0,985
F10029767
1,048
F10038642
0,674
F10047730
0,663
F10055040
0,721
F10006430
0,308
F10012120
0,634
F10017947
0,94
F10023653
0,665
F10029791
0,694
F10038766
1,243
F10049776
0,624
F10055512
0,454
F10006570
0,42
F10013453
0,739
F10018455
0,533
F10023777
0,3
F10030862
0,634
F10038839
0,731
F10051150
0,923
F10055954
0,672
F10006678
0,716
F10014239
0,395
F10018501
0,745
F10023831
0,68
F10030927
0,773
F10039851
0,751
F10051398
0,706
F10056020
0,729
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája G. táblázat (folytatás 1.) Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
F10056349
0,349
F10091284
0,744
F10125723
0,672
F10161444
0,44
F10192153
0,698
F10303680
0,746
F10341663
0,468
F10424747
0,599
F10057574
0,747
F10091772
0,337
F10126169
0,811
F10161819
0,242
F10192374
1,169
F10303699
0,477
F10341825
0,538
F10424933
1,172
F10057582
0,907
F10092353
0,824
F10126185
0,338
F10162106
1,046
F10192579
0,356
F10304113
0,886
F10346312
0,837
F10430070
0,69
F10058279
0,66
F10093112
0,687
F10126363
0,683
F10162424
0,335
F10192935
0,534
F10305144
0,414
F10350476
0,708
F10434297
0,584
F10058503
0,826
F10093244
0,684
F10126371
0,941
F10162661
0,656
F10192994
0,908
F10305756
1,179
F10352630
1,014
F10435080
0,267
F10059259
0,709
F10095018
0,942
F10126551
0,292
F10162866
0,767
F10193826
1,208
F10305780
0,686
F10356210
0,277
F10439094
0,611
F10060087
0,539
F10095301
1,126
F10126754
0,645
F10163560
0,917
F10193877
0,416
F10305829
0,459
F10357391
0,617
F10439299
0,559
F10060109
1,093
F10095336
0,776
F10126762
0,673
F10164710
0,377
F10208221
0,987
F10305853
0,723
F10360684
0,638
F10442915
1,245
F10060257
0,43
F10098262
0,316
F10127564
0,401
F10164923
0,577
F10208831
0,889
F10306469
0,571
F10361494
0,542
F10443326
0,645
F10060338
0,489
F10100526
0,857
F10127815
0,917
F10165415
0,849
F10213266
0,52
F10307058
0,688
F10365899
0,293
F10445523
0,62
F10061342
0,533
F10102618
0,77
F10128064
0,914
F10166179
0,727
F10220051
0,921
F10307449
0,643
F10367311
0,412
F10446619
0,813
F10062020
0,669
F10102685
0,786
F10128129
0,538
F10166251
0,424
F10222257
0,606
F10308569
0,298
F10368324
0,831
F10447011
0,926
F10062055
0,965
F10103991
0,826
F10128366
0,853
F10166527
0,979
F10223751
0,83
F10308607
0,778
F10369134
1,241
F10447232
0,557
F10062225
0,833
F10104890
0,987
F10128404
0,738
F10166578
0,581
F10245052
0,748
F10309395
0,722
F10369908
0,681
F10448638
0,688
F10062306
0,527
F10105285
0,98
F10128552
1,105
F10166705
0,862
F10251389
0,654
F10311403
0,443
F10373778
0,732
F10449227
0,581
F10062519
0,654
F10105668
0,355
F10128854
0,937
F10167248
0,42
F10251729
0,576
F10311594
0,62
F10374219
0,312
F10457548
0,834
F10062772
0,582
F10105706
0,868
F10129151
1,245
F10167779
0,8
F10255937
0,632
F10311675
1,279
F10376009
0,633
F10461553
1,092
F10065615
1,073
F10106117
0,383
F10129249
0,941
F10170141
0,787
F10260337
0,48
F10313589
1,059
F10376041
0,68
F10463351
0,41
F10066506
0,788
F10106761
0,81
F10130931
0,48
F10170151
0,607
F10262615
0,533
F10313740
0,722
F10377587
0,339
F10464196
0,548
F10066522
0,534
F10107512
0,515
F10131065
0,717
F10170257
0,629
F10263794
0,635
F10315433
0,686
F10379407
0,722
F10464404
0,474
F10067294
0,578
F10107970
0,799
F10132207
1,974
F10170478
1,026
F10269431
0,663
F10315786
0,734
F10380561
0,742
F10467594
0,549
F10067367
0,374
F10108705
0,966
F10132215
1,025
F10171245
0,782
F10271533
0,438
F10316286
0,403
F10380790
0,789
F10467640
0,566
F10067502
0,545
F10108969
0,987
F10132576
0,602
F10171261
0,745
F10272459
0,578
F10316480
0,809
F10380812
0,581
F10479436
0,81
F10068045
0,734
F10109183
0,922
F10132800
0,433
F10171547
1,189
F10272483
0,476
F10317843
0,748
F10381959
0,319
F10481651
0,587
F10068541
0,695
F10109779
0,669
F10132967
0,841
F10171806
0,672
F10272866
0,993
F10318238
0,691
F10382556
0,816
F10483451
0,627
F10070244
0,715
F10110971
0,715
F10132983
0,331
F10171822
0,577
F10274486
0,756
F10318939
0,838
F10383749
0,911
F10494311
0,767
F10070511
0,722
F10111005
0,609
F10133033
0,317
F10171857
0,187
F10274753
0,754
F10319315
0,64
F10383935
0,588
F10495504
0,62
F10071951
0,676
F10111021
1,328
F10133114
0,559
F10171873
0,852
F10275482
0,384
F10319463
0,434
F10384311
0,496
F10496519
0,434
F10072581
1,15
F10112036
0,777
F10133203
0,41
F10172039
0,634
F10277388
0,699
F10319511
0,348
F10384397
0,514
F10499542
0,769
F10072905
0,398
F10112060
0,791
F10133378
0,7
F10172470
0,616
F10278619
0,616
F10319889
0,64
F10384729
0,672
F10516201
0,461
F10073324
0,803
F10112303
0,615
F10133467
0,687
F10172667
1,119
F10278899
0,791
F10320046
0,924
F10384834
0,883
F10516404
0,568
F10073464
0,521
F10114020
1,145
F10134218
1,678
F10173175
0,667
F10279089
0,672
F10320283
0,771
F10384931
0,843
F10519748
0,846
F10074150
0,383
F10114357
0,327
F10135397
0,329
F10173337
0,833
F10281164
0,623
F10322456
0,85
F10386438
0,749
F10521173
0,688
F10075130
0,883
F10114403
0,653
F10136245
0,906
F10173930
0,397
F10282748
0,609
F10322863
0,827
F10387337
0,719
F10521459
0,591
F10076498
0,895
F10114497
0,506
F10136342
1,513
F10173991
0,971
F10283205
0,948
F10324505
0,607
F10390478
0,584
F10525306
0,524
F10077672
0,685
F10115035
0,399
F10136520
0,355
F10174651
0,564
F10283906
0,543
F10324521
0,842
F10391229
0,477
F10526515
0,566
F10078660
0,463
F10115434
0,678
F10137624
0,756
F10174678
0,384
F10285951
0,645
F10325501
1,169
F10393231
1,036
F10531391
0,809
F10078733
0,586
F10116295
0,357
F10138541
1,165
F10174740
0,566
F10286883
0,578
F10325765
0,626
F10396425
0,792
F10536081
0,646
F10079111
0,746
F10116333
0,893
F10138965
0,321
F10174805
0,531
F10287278
0,748
F10328101
0,761
F10396832
0,499
F10542928
0,674
F10079292
0,889
F10116414
0,583
F10139546
0,882
F10175755
0,574
F10287588
0,774
F10328731
1,025
F10397847
0,552
F10543975
1,071
F10079446
0,544
F10116521
0,413
F10139643
1,287
F10176409
0,416
F10287723
0,844
F10328934
0,612
F10400066
0,589
F10552893
0,503
F10079780
0,916
F10117496
0,355
F10142881
0,605
F10176591
0,383
F10288541
0,808
F10330440
1,017
F10400236
0,518
F10563471
0,604
F10080525
0,734
F10119154
0,345
F10143160
0,982
F10178134
0,593
F10288622
0,865
F10330718
1,118
F10400295
0,403
F10563501
0,536
F10081300
0,361
F10119634
0,484
F10144108
0,731
F10178304
0,623
F10289092
0,629
F10331064
0,707
F10402271
0,408
F10563631
0,639
F10081912
0,322
F10120942
0,408
F10145287
0,809
F10178592
1,125
F10290155
0,677
F10331250
0,594
F10402298
0,617
F10563641
0,563
F10082935
0,751
F10121043
0,186
F10145465
0,471
F10179408
0,534
F10294436
0,785
F10335507
0,684
F10403073
0,572
F10580080
0,933
F10083028
0,218
F10121418
0,374
F10145716
0,504
F10180457
0,742
F10295807
0,576
F10335779
1,041
F10403081
0,604
F10580900
0,571
F10084393
1,094
F10122872
0,643
F10146771
0,575
F10182131
0,867
F10295815
1,249
F10335991
0,752
F10403286
0,618
F10580927
0,552
F10084865
0,991
F10123089
0,747
F10147042
0,949
F10182417
0,495
F10296056
0,565
F10336104
0,608
F10403944
0,684
F10587166
1,52
F10086582
0,691
F10123331
0,824
F10149584
0,652
F10185270
0,493
F10296129
0,394
F10336120
0,861
F10403960
0,583
F10598214
0,576
F10087104
0,791
F10123429
0,537
F10149940
1,08
F10185335
0,658
F10296722
0,632
F10337143
0,268
F10403987
0,753
F10598265
0,712
F10087163
0,782
F10123909
0,715
F10152267
0,988
F10186481
0,72
F10297133
0,585
F10337161
0,789
F10409918
0,776
F10603900
0,478
F10087406
0,378
F10124069
1,333
F10152437
0,762
F10187036
1,349
F10297729
0,967
F10338301
1,005
F10410711
0,556
F10604761
0,604
F10088879
0,662
F10124107
0,334
F10153190
1,107
F10187907
0,545
F10297796
0,705
F10338913
0,551
F10412536
0,444
F10607388
0,856
F10089638
0,761
F10124336
0,851
F10153409
0,716
F10188083
0,667
F10297850
0,568
F10339316
0,887
F10412935
0,794
F10610311
0,904
F10089761
0,768
F10124352
0,727
F10155517
1,1
F10189489
0,922
F10298075
0,836
F10339707
0,567
F10414512
1,145
F10615712
1,034
F10089786
1,278
F10124727
1,076
F10156998
0,982
F10191459
0,51
F10299586
0,765
F10339898
0,621
F10415314
0,849
F10619963
0,654
F10090067
0,987
F10124816
0,32
F10157544
0,787
F10191750
0,675
F10299675
0,529
F10339995
0,737
F10418437
0,754
F10623995
0,739
F10090121
0,426
F10124999
0,768
F10159751
0,868
F10191874
2,533
F10299853
0,392
F10340829
0,663
F10418445
0,645
F10624940
0,572
F10090199
0,795
F10125634
0,347
F10160413
0,59
F10192031
0,733
F10302641
0,959
F10341231
0,441
F10424372
0,639
F10624975
0,534
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája G. táblázat (folytatás 2.) Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
F10627672
0,53
F10726875
0,89
F10752787
1,089
F10769787
0,704
F10783151
0,566
F10824451
0,765
F10899958
0,646
F11107710
0,639
F10628717
0,514
F10726905
0,703
F10752868
0,73
F10769892
0,961
F10783161
0,309
F10824664
0,68
F10899966
0,601
F11107729
0,696
F10630290
0,656
F10727200
0,879
F10752884
0,635
F10769949
0,702
F10783305
0,645
F10829860
0,676
F10903602
0,549
F11107753
0,514
F10636825
1,077
F10728029
0,688
F10752930
1,03
F10770130
0,722
F10783909
0,767
F10830052
1,115
F10903793
0,486
F11107771
0,641
F10643211
0,576
F10728274
0,736
F10753252
0,628
F10770173
0,735
F10784123
0,599
F10831288
0,731
F10903807
0,518
F11107788
0,677
F10648092
0,924
F10728691
0,354
F10753546
0,799
F10770203
0,947
F10784549
0,672
F10831296
1,075
F10906301
1,068
F11107796
0,619
F10650119
0,963
F10728932
0,394
F10754321
0,987
F10770246
0,937
F10784751
0,591
F10831318
0,778
F10907421
0,879
F11107801
0,557
F10650331
0,533
F10729051
0,832
F10754607
0,951
F10770262
0,909
F10785359
0,316
F10831687
0,818
F10909600
0,676
F11107869
0,674
F10650356
0,556
F10729416
0,884
F10754925
0,82
F10770361
1,018
F10785677
0,515
F10835577
0,69
F10909619
0,647
F11107885
0,68
F10651514
0,619
F10729483
0,752
F10755034
1,41
F10770505
0,808
F10786061
0,871
F10837383
0,662
F10909678
0,605
F11107893
0,661
F10655961
1,076
F10730351
0,361
F10755190
0,297
F10770815
0,688
F10788511
0,794
F10838428
0,731
F10914337
0,884
F11107907
0,653
F10657377
1,092
F10730740
0,699
F10755492
0,375
F10770866
0,733
F10792142
0,747
F10838983
0,767
F10919770
0,689
F11107931
0,686
F10663687
0,503
F10731046
0,875
F10755638
0,694
F10770963
0,727
F10792312
0,899
F10839191
0,708
F10927374
0,473
F11110363
0,969
F10667186
1,043
F10731119
1,275
F10755778
0,503
F10770971
0,965
F10792592
1,006
F10839785
0,647
F10930561
0,842
F11111815
0,919
F10668921
0,558
F10731518
0,791
F10755931
0,689
F10771218
1,037
F10792770
0,705
F10840211
0,599
F10934583
0,84
F11112021
0,76
F10671991
0,595
F10731739
0,671
F10756197
0,949
F10771366
0,635
F10792800
0,592
F10844411
0,739
F10935008
0,614
F11112791
0,851
F10675464
0,641
F10732050
0,996
F10756510
0,716
F10771897
0,878
F10792835
0,722
F10846633
0,693
F10935016
0,681
F11113249
0,602
F10675855
0,866
F10732174
0,703
F10757126
0,457
F10771978
0,759
F10793009
0,888
F10847443
0,699
F10937094
0,569
F11114067
0,717
F10676274
1,614
F10732190
0,279
F10757657
0,336
F10772192
0,31
F10793483
0,579
F10850551
0,675
F10942721
0,666
F11115632
0,624
F10676487
1,393
F10732425
0,691
F10757894
0,927
F10772214
0,642
F10794651
1,098
F10857082
0,323
F10949734
0,84
F11117041
0,743
F10677904
0,605
F10733367
0,816
F10758531
0,814
F10772222
0,915
F10797391
0,689
F10857163
0,755
F10955361
0,915
F11117635
0,908
F10679941
0,585
F10733928
0,582
F10758726
0,414
F10772273
0,722
F10798159
0,36
F10857260
0,992
F10958237
0,711
F11117643
0,853
F10685710
0,943
F10734290
0,722
F10760003
0,493
F10772478
1,028
F10798175
0,514
F10858194
0,807
F10960843
0,893
F11118100
0,689
F10688167
0,515
F10734304
1,007
F10760364
1,033
F10772516
0,929
F10798231
0,406
F10858844
1,021
F10965640
0,876
F11119247
0,63
F10690986
0,54
F10734576
0,436
F10761700
0,656
F10772788
0,91
F10798991
0,603
F10859204
0,776
F10971251
0,607
F11119255
0,719
F10691001
0,622
F10734940
0,666
F10761761
0,682
F10772801
0,711
F10799457
0,577
F10859964
0,696
F10971284
0,683
F11119344
0,83
F10701945
0,83
F10735841
0,688
F10762154
0,372
F10772982
0,801
F10799570
0,672
F10861047
0,899
F10973481
0,905
F11119451
0,865
F10701996
0,753
F10736171
0,824
F10762685
0,45
F10774349
0,361
F10800153
0,702
F10861829
0,639
F10974399
0,545
F11119506
0,607
F10702267
0,764
F10736250
0,755
F10763045
0,435
F10774551
0,625
F10800404
0,626
F10862671
0,58
F10982456
0,594
F11119921
1,034
F10703433
0,977
F10736633
0,905
F10764300
0,473
F10774608
0,913
F10801761
0,654
F10863449
1,198
F10986338
0,748
F11121251
0,922
F10704057
0,738
F10737206
0,384
F10764653
0,482
F10774756
1,012
F10801771
0,863
F10863651
0,422
F10996740
0,675
F11121470
0,7
F10705169
0,659
F10737265
0,654
F10764661
0,498
F10774950
0,766
F10801958
0,642
F10863848
0,46
F10997305
0,996
F11122671
0,574
F10707811
1,342
F10738903
0,532
F10764742
0,576
F10775061
0,993
F10802164
0,41
F10867169
0,524
F11004989
0,651
F11122701
0,832
F10709253
0,669
F10739217
0,644
F10764769
0,382
F10775132
0,701
F10803152
0,63
F10868092
0,63
F11005004
0,967
F11122833
0,72
F10711851
0,659
F10741432
0,73
F10764785
0,532
F10775256
0,722
F10803950
0,956
F10868629
1,068
F11018051
0,444
F11122884
0,614
F10712769
0,868
F10741866
0,611
F10765201
0,336
F10775272
0,673
F10803977
0,827
F10869366
0,943
F11033105
0,57
F11123198
0,943
F10712785
0,646
F10742021
0,694
F10765390
0,751
F10775329
0,836
F10804531
0,601
F10869791
0,958
F11034519
0,692
F11123351
0,748
F10712793
0,625
F10743214
0,952
F10765412
0,676
F10775868
1,001
F10804914
0,885
F10874335
0,962
F11035566
0,907
F11123708
0,914
F10714117
0,668
F10743451
0,744
F10765927
0,718
F10775906
0,689
F10805414
1,017
F10874734
0,634
F11035957
0,74
F11124291
0,813
F10714354
0,938
F10743532
0,666
F10767121
0,969
F10776163
0,433
F10806275
0,914
F10875341
0,961
F11039510
0,682
F11124550
0,599
F10715539
0,608
F10743699
0,425
F10767350
0,918
F10776198
0,665
F10806283
0,605
F10875420
0,651
F11051324
0,884
F11126707
0,712
F10715695
0,754
F10744172
0,373
F10767741
0,613
F10776201
0,72
F10806488
0,352
F10875943
0,838
F11054218
0,888
F11127932
0,662
F10717418
3,735
F10744385
0,677
F10767776
0,639
F10776783
0,698
F10807832
0,652
F10876303
0,817
F11063020
0,676
F11130021
0,585
F10717711
0,694
F10745039
1,001
F10767946
0,398
F10777194
0,68
F10808642
0,425
F10876915
0,799
F11069541
0,534
F11130054
0,618
F10719399
0,63
F10746434
0,757
F10768039
1,012
F10777380
0,675
F10810116
1,171
F10877814
0,967
F11071147
0,605
F11130704
0,969
F10720621
0,512
F10746728
0,305
F10768111
0,708
F10777437
0,89
F10811333
0,555
F10878152
0,623
F11071341
0,552
F11131247
0,353
F10721441
0,717
F10747279
0,68
F10768128
0,92
F10777445
0,82
F10812348
0,372
F10878578
0,367
F11071368
0,546
F11131522
0,643
F10721644
0,54
F10747430
0,722
F10768500
0,651
F10777496
2,822
F10813980
0,814
F10878993
1,308
F11071554
0,545
F11131581
0,799
F10721751
0,64
F10748372
1,027
F10768772
0,706
F10777526
0,781
F10817587
0,689
F10879231
0,851
F11073166
0,594
F11131621
0,675
F10721792
0,611
F10748747
0,65
F10768853
0,698
F10777569
0,735
F10818257
0,604
F10879256
0,717
F11081584
0,808
F11131816
0,66
F10722071
0,998
F10749778
0,516
F10769000
0,721
F10777607
0,758
F10819865
0,709
F10879991
0,67
F11095224
0,578
F11132294
0,894
F10722705
0,355
F10749794
1,041
F10769299
0,662
F10777992
0,783
F10821150
0,904
F10880130
0,95
F11095232
0,584
F11132324
0,693
F10722977
0,65
F10750237
0,571
F10769337
0,807
F10778311
0,725
F10821606
0,622
F10880297
1,098
F11097294
0,797
F11132359
0,899
F10723825
0,456
F10750938
0,661
F10769361
0,801
F10779049
0,607
F10821797
0,355
F10883199
0,841
F11097340
0,798
F11132529
0,849
F10724821
0,367
F10752108
0,782
F10769401
0,612
F10779553
0,601
F10823072
0,545
F10884012
0,376
F11102905
1,019
F11132669
0,64
F10725003
0,643
F10752401
0,732
F10769418
0,978
F10782163
0,702
F10823099
0,8
F10884152
0,596
F11103715
0,7
F11132715
0,833
F10725968
0,534
F10752434
0,638
F10769469
0,956
F10782309
0,804
F10823331
0,673
F10888621
1,351
F11105841
0,569
F11132960
0,787
F10726001
0,657
F10752507
0,375
F10769485
0,84
F10782368
0,957
F10823358
0,797
F10894336
1,093
F11107400
0,662
F11133355
0,608
F10726174
0,966
F10752604
0,625
F10769523
1,041
F10782430
0,896
F10823846
0,615
F10894727
0,634
F11107613
0,671
F11133371
0,945
F10726492
0,633
F10752647
0,632
F10769698
1,157
F10783046
0,378
F10824443
0,464
F10899941
0,467
F11107621
0,604
F11135102
0,375
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája G. táblázat (folytatás 3.) Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
F11135226
0,618
F11283527
0,958
F11387438
2,049
F11473237
0,597
F11576214
0,784
F11701264
0,981
F11889670
0,697
F11907776
F11135242
0,806
F11284590
0,966
F11394116
0,654
F11477771
0,753
F11577611
0,872
F11711881
0,565
F11890008
0,667
F11908284
0,66
F11135285
1
F11284604
0,827
F11394175
0,777
F11478611
1,063
F11578012
0,663
F11714285
0,972
F11890040
0,714
F11908608
0,485
F11135331
0,684
F11287433
0,705
F11394248
0,735
F11479219
0,712
F11578616
1,051
F11721303
0,498
F11890245
0,722
F11909711
0,674
F11135609
0,67
F11287700
0,644
F11394272
0,918
F11481426
0,72
F11578810
0,697
F11725120
0,653
F11890539
0,656
F11910076
0,643
F11136931
0,396
F11290973
0,849
F11394991
0,553
F11481612
0,701
F11579027
1,065
F11727311
0,672
F11890946
0,713
F11910130
0,917
F11137113
0,684
F11293743
0,658
F11395236
0,653
F11482031
0,852
F11579418
0,619
F11730337
0,414
F11891594
0,673
F11910718
3,083
F11138039
0,666
F11294571
0,656
F11395511
0,596
F11482422
0,515
F11582419
0,673
F11752586
0,738
F11891810
0,656
F11910793
1,069
F11138381
0,722
F11294588
0,802
F11397018
0,575
F11487033
0,695
F11584217
0,663
F11756158
0,531
F11891918
0,848
F11910920
0,751
F11138616
1,095
F11295371
0,712
F11397883
0,619
F11489001
0,89
F11586627
0,722
F11764363
0,852
F11892329
0,712
F11910998
0,477
F11138780
0,903
F11296572
0,834
F11398618
0,698
F11489801
0,625
F11587623
0,654
F11772218
0,572
F11892477
0,701
F11911242
0,675
F11138861
0,633
F11301150
0,66
F11398626
0,818
F11490433
0,823
F11589431
0,905
F11781829
0,402
F11892566
0,7
F11911366
0,648
F11138901
0,663
F11303153
0,702
F11399215
0,697
F11497608
0,657
F11590020
0,889
F11806651
1,095
F11892892
0,662
F11911390
0,649
F11138942
0,933
F11303552
0,804
F11399428
0,941
F11501605
0,608
F11591027
0,762
F11810659
0,516
F11893015
0,714
F11911404
0,714
F11139132
0,943
F11303730
0,695
F11399703
0,655
F11503403
0,409
F11592031
0,908
F11813259
0,815
F11893449
0,688
F11911552
0,812
F11139140
0,583
F11307124
0,71
F11400426
0,435
F11503810
0,876
F11592831
0,722
F11816266
0,703
F11893481
0,658
F11912885
0,715
F11141374
0,508
F11311164
0,781
F11400795
0,444
F11507220
0,949
F11592848
0,712
F11826271
0,884
F11893503
0,886
F11913768
0,753
F11142249
0,778
F11311581
0,722
F11401041
0,305
F11508278
0,722
F11593054
0,708
F11827462
0,611
F11893511
0,838
F11913921
0,596
F11142575
0,688
F11312187
0,895
F11408869
0,668
F11513018
0,883
F11594646
0,848
F11827667
0,566
F11894003
0,659
F11914111
0,66
F11142982
0,847
F11312551
0,699
F11410847
0,972
F11513212
0,701
F11594662
0,927
F11827861
0,567
F11894585
0,529
F11914861
0,683
F11143997
0,891
F11314112
0,673
F11415032
0,746
F11515010
0,559
F11595030
0,859
F11829066
0,765
F11894801
0,73
F11915736
0,649
F11146368
0,937
F11316379
0,879
F11415261
0,757
F11519857
1,021
F11599036
1,013
F11829864
0,475
F11895085
0,7
F11916023
1,062
F11146848
0,745
F11317626
0,722
F11417647
0,783
F11522416
0,92
F11603831
0,709
F11831664
0,571
F11895093
0,679
F11916066
0,649
F11147488
0,722
F11317804
0,731
F11418686
0,985
F11522610
0,791
F11606431
0,958
F11832271
0,918
F11895190
0,681
F11916198
0,733
F11149170
0,887
F11319645
0,816
F11418937
0,805
F11525024
0,777
F11610439
0,746
F11834868
0,982
F11896537
0,658
F11916538
0,688
F11149601
0,995
F11323413
0,657
F11418945
0,539
F11526012
0,703
F11613241
0,784
F11835260
0,465
F11896812
0,804
F11917240
0,755
F11150373
0,872
F11326382
0,75
F11419844
0,609
F11526616
0,924
F11614043
0,947
F11835872
0,65
F11897002
0,707
F11917331
0,686
F11150391
0,994
F11327974
0,343
F11420461
0,892
F11529631
0,856
F11617050
0,72
F11840329
0,879
F11897088
0,7
F11917399
0,799
F11150497
0,622
F11331165
0,771
F11420648
0,653
F11536611
0,557
F11618863
0,952
F11844571
0,828
F11897959
0,485
F11917445
0,65
F11150632
0,687
F11334199
0,696
F11424708
0,874
F11536816
0,922
F11620256
1,114
F11845551
0,568
F11898149
0,711
F11917542
0,663
F11150667
0,67
F11334563
0,816
F11425259
0,709
F11537421
1,072
F11621643
0,502
F11849415
0,815
F11898165
0,655
F11917844
0,601
F11150683
0,556
F11334776
3,211
F11428878
0,664
F11538622
0,681
F11622453
0,533
F11854451
0,488
F11898297
0,776
F11917925
0,765
F11151280
0,688
F11334873
0,565
F11428967
1,037
F11538630
1,045
F11625274
0,722
F11854931
0,722
F11898491
0,796
F11917984
0,761
F11152775
0,554
F11335837
0,722
F11428983
1,038
F11539610
0,803
F11626246
0,873
F11857477
0,758
F11898505
0,879
F11918034
0,862
F11160980
1,011
F11336361
0,634
F11429671
0,711
F11540813
0,943
F11626841
0,62
F11861733
0,567
F11898734
0,773
F11918433
0,722
F11163998
0,656
F11337015
0,61
F11430260
0,69
F11545211
1,332
F11629059
0,537
F11862772
0,631
F11899013
0,787
F11919642
0,681
F11185185
0,83
F11338763
0,398
F11434878
0,383
F11546031
0,714
F11633242
1,321
F11864171
0,834
F11899358
0,722
F11919790
0,672
F11187188
0,687
F11339972
0,714
F11438490
0,864
F11548210
0,796
F11635687
0,85
F11865364
0,649
F11899447
0,607
F11919960
0,661
F11187781
0,995
F11343813
0,739
F11438687
0,903
F11548611
1,082
F11636101
0,595
F11866611
0,656
F11899773
0,771
F11920063
1,432
F11191800
0,576
F11346601
0,826
F11439101
0,703
F11548814
1,111
F11636640
1,16
F11869238
0,759
F11900021
0,708
F11921094
0,659
F11191827
0,658
F11346804
0,999
F11439111
0,772
F11549217
0,951
F11638260
0,904
F11870198
0,631
F11900364
0,733
F11921272
0,676
F11196802
0,659
F11348041
0,658
F11439136
0,708
F11549616
0,92
F11638295
1,789
F11873588
0,736
F11900445
0,722
F11921426
0,906
F11208231
0,559
F11348211
0,412
F11439578
1,047
F11550010
0,966
F11638333
0,722
F11873596
0,828
F11900992
0,814
F11921566
0,565
F11208886
0,816
F11350577
0,815
F11440878
0,99
F11550053
1,04
F11638430
0,941
F11874185
0,821
F11901018
0,769
F11921930
0,628
F11211925
0,854
F11351824
1,105
F11444326
0,48
F11550215
0,998
F11639593
0,682
F11875602
0,786
F11901220
0,723
F11922155
0,912
F11213431
0,837
F11353436
0,6
F11444342
0,369
F11550428
0,973
F11639682
0,8
F11876021
0,664
F11901271
0,722
F11922252
0,519
F11227104
0,447
F11362451
0,758
F11446124
0,424
F11550460
0,999
F11642055
0,636
F11876234
0,574
F11901352
0,701
F11922597
0,541
F11232531
0,705
F11365493
0,722
F11446175
0,636
F11550479
1,239
F11644252
0,732
F11882498
0,576
F11901395
0,635
F11922661
1,136
F11245137
0,531
F11366716
0,847
F11446221
0,697
F11550495
1,171
F11644643
0,479
F11885969
0,752
F11901522
0,739
F11922678
0,686
F11248403
0,502
F11368247
0,635
F11447325
0,77
F11550614
1,041
F11651100
0,55
F11886116
0,749
F11902855
0,652
F11922694
0,676
F11258395
1,099
F11368387
0,72
F11447740
0,809
F11550630
1,016
F11651119
0,571
F11886698
0,729
F11903142
1,012
F11922899
0,659
F11259995
0,765
F11368972
0,827
F11448127
0,703
F11554611
0,77
F11655246
0,529
F11886728
0,688
F11903452
2,61
F11922937
0,692
F11260004
0,855
F11368999
0,722
F11453325
0,722
F11560415
0,7
F11659241
0,744
F11887228
1,038
F11904343
0,708
F11923089
0,745
F11260403
1,351
F11370764
0,694
F11453511
0,934
F11560814
0,664
F11664466
0,848
F11887465
0,796
F11904671
0,6
F11923161
0,711
F11273017
0,985
F11372759
0,516
F11457940
0,658
F11563211
0,763
F11666264
1,092
F11887538
0,682
F11904858
0,702
F11923410
0,722
F11280341
0,678
F11372953
0,71
F11462146
1,334
F11568610
1,046
F11667481
0,624
F11887716
0,685
F11905447
0,74
F11923496
0,618
F11281168
0,815
F11373811
0,409
F11466151
0,951
F11570011
0,894
F11679242
0,895
F11888844
0,679
F11905587
0,702
F11923720
0,908
F11281273
0,762
F11377981
0,709
F11467611
0,64
F11571417
0,902
F11691668
0,772
F11888984
0,705
F11905838
0,643
F11924573
0,793
F11283020
0,647
F11383556
0,708
F11467768
0,869
F11572219
0,712
F11692850
0,649
F11889387
0,706
F11905900
0,714
F11924581
0,748
F11283438
0,768
F11383971
0,748
F11468551
0,796
F11574416
0,713
F11695485
0,688
F11889468
0,673
F11907024
0,609
F11924591
0,684
0,722
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája G. táblázat (folytatás 4.) Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
F11924603
0,671
F11945643
0,603
F11968643
0,664
F11984150
0,722
F12014546
0,857
F12036515
0,354
F12060531
0,69
F12135157
0,722
F11924840
0,649
F11945813
0,866
F11968651
0,678
F11984479
1,211
F12015569
0,826
F12036541
0,697
F12061110
0,683
F12135564
1,008
F11925014
0,313
F11946161
0,668
F11968661
0,654
F11984487
1,159
F12016166
0,647
F12036566
0,711
F12061315
0,779
F12137184
0,882
F11925073
0,837
F11946208
0,674
F11969038
0,507
F11984533
0,989
F12016174
0,694
F12036582
0,677
F12061919
0,922
F12140789
0,606
F11925413
0,783
F11946224
0,701
F11969054
0,593
F11985564
0,705
F12017162
0,941
F12041217
0,663
F12062321
0,662
F12140797
0,663
F11925464
0,672
F11946259
0,65
F11969119
0,72
F11985939
0,577
F12017571
0,622
F12041802
0,344
F12062516
0,954
F12141815
0,669
F11925596
0,647
F11946305
0,586
F11969151
0,71
F11985971
0,722
F12017766
1,334
F12041993
0,38
F12062753
0,452
F12142171
0,808
F11926274
0,706
F11946348
0,628
F11969305
0,715
F11986021
0,6
F12018398
0,695
F12042019
0,346
F12062761
0,669
F12142420
0,921
F11927831
0,722
F11946380
0,637
F11969364
0,607
F11986145
0,629
F12018789
0,757
F12042027
0,384
F12063113
0,437
F12144792
0,641
F11927912
0,727
F11949721
0,667
F11969437
0,62
F11987141
0,651
F12019777
1,043
F12042051
0,432
F12063318
0,529
F12145225
1,008
F11928595
0,718
F11950655
0,722
F11969534
0,727
F11987168
0,685
F12022387
0,747
F12042590
0,974
F12063539
0,415
F12145391
0,674
F11928757
0,578
F11950728
0,722
F11969542
0,493
F11987941
0,705
F12022395
0,787
F12043198
0,381
F12065345
0,679
F12149603
0,691
F11929249
0,722
F11951082
0,656
F11969550
0,71
F11990142
0,689
F12022638
0,643
F12043597
0,342
F12065711
0,408
F12150407
0,352
F11929605
0,692
F11952526
0,734
F11969615
0,71
F11991149
0,608
F12022689
0,693
F12043600
0,36
F12066112
1,264
F12152795
3,964
F11929621
0,648
F11952550
0,839
F11969682
0,86
F11991157
1,024
F12022697
0,991
F12043805
0,375
F12067917
0,71
F12156804
0,677
F11932630
0,671
F11952712
0,69
F11969917
0,758
F11991548
0,699
F12022905
0,719
F12043813
0,353
F12068115
0,676
F12158191
0,722
F11932738
0,596
F11952720
0,686
F11970095
0,541
F11992153
0,886
F12022964
0,963
F12044003
0,424
F12068514
0,717
F12159609
0,716
F11932843
0,655
F11954960
0,661
F11970176
0,828
F11993354
0,771
F12022999
0,813
F12044011
0,584
F12068727
0,548
F12162391
0,601
F11932983
0,734
F11955789
1,263
F11971482
0,925
F11993761
0,931
F12026201
1,059
F12044054
0,573
F12069111
0,494
F12169043
0,644
F11933939
0,517
F11955975
0,7
F11971881
0,679
F11993801
1,088
F12026463
0,953
F12044232
0,486
F12074913
1,16
F12172095
0,65
F11934056
0,926
F11956017
0,809
F11974880
0,683
F11994008
0,875
F12026511
0,919
F12044437
0,296
F12075936
0,683
F12177496
0,723
F11934099
0,827
F11956191
0,776
F11975690
0,781
F11994156
0,769
F12028024
0,617
F12044445
0,445
F12076711
0,415
F12177712
0,436
F11934145
1,036
F11956211
0,959
F11976141
0,795
F11994271
0,682
F12028121
0,665
F12044453
0,75
F12079532
0,131
F12179121
0,686
F11934285
0,722
F11956440
0,553
F11976158
0,76
F11994288
0,717
F12028199
0,616
F12044658
0,425
F12079710
0,669
F12180322
0,663
F11934501
0,697
F11956742
0,65
F11976190
0,649
F11994377
0,437
F12028261
0,798
F12045034
0,441
F12080387
0,712
F12182929
1,041
F11934821
0,457
F11956971
0,722
F11976301
0,722
F11994814
0,676
F12028288
0,603
F12045255
0,517
F12084110
0,852
F12184344
0,643
F11935338
0,69
F11957153
0,656
F11976557
0,592
F11995616
0,702
F12028301
0,766
F12045328
0,722
F12084722
0,61
F12197217
0,757
F11935389
0,677
F11957293
0,586
F11976565
0,722
F11996019
0,627
F12028342
0,698
F12045352
0,478
F12084730
1,011
F12197225
0,713
F11935443
0,72
F11958265
0,895
F11976573
0,678
F11996213
0,711
F12028369
0,79
F12045638
0,492
F12085311
0,707
F12200226
0,351
F11936423
0,718
F11958346
0,646
F11976638
0,83
F11997309
0,91
F12028377
0,764
F12045832
0,985
F12085532
0,66
F12201028
0,664
F11937799
0,671
F11958389
1,025
F11977480
0,295
F11997546
1,114
F12028393
0,664
F12045840
0,436
F12086121
0,66
F12206623
0,595
F11938019
0,687
F11958524
0,861
F11978088
0,661
F11999816
0,967
F12028458
0,468
F12045867
0,402
F12086326
0,461
F12245785
0,306
F11938124
0,75
F11961088
0,652
F11978101
0,534
F12001215
0,706
F12028652
0,652
F12045875
0,411
F12086512
0,876
F12248131
0,755
F11938477
0,639
F11961096
0,655
F11978118
0,662
F12001266
0,779
F12028792
0,697
F12046030
1,012
F12087314
0,655
F12248172
1,049
F11938809
0,716
F11961101
0,676
F11978487
0,665
F12003102
0,825
F12028822
0,68
F12046235
0,686
F12087721
1,473
F12248581
0,52
F11939252
0,637
F11961193
0,791
F11979130
0,879
F12003110
0,708
F12028997
0,662
F12047266
0,707
F12088515
0,65
F12248857
0,626
F11939430
0,852
F11961258
0,829
F11980104
0,722
F12003706
0,683
F12029039
0,866
F12047649
0,932
F12088922
0,749
F12249454
0,979
F11939597
0,653
F11961347
0,698
F11980120
0,637
F12004141
0,695
F12029047
0,667
F12047657
0,777
F12089511
0,644
F12249586
1,21
F11939937
0,724
F11961371
0,679
F11980287
0,702
F12004400
0,734
F12029055
0,603
F12047665
0,863
F12089521
0,66
F12249667
0,303
F11940064
0,918
F11961886
0,678
F11980368
0,645
F12005717
0,661
F12029081
0,605
F12047691
0,719
F12092318
0,709
F12249705
0,635
F11940153
0,669
F11962475
0,523
F11980449
0,677
F12005733
0,761
F12029144
0,782
F12047908
0,668
F12093322
0,714
F12249926
0,564
F11940171
0,7
F11963765
0,662
F11980473
0,747
F12006128
0,969
F12029179
0,671
F12048726
0,665
F12094523
1,128
F12250045
0,332
F11940609
0,722
F11964095
0,696
F11980491
0,904
F12006233
0,722
F12029217
0,666
F12048912
0,76
F12098340
0,68
F12250185
0,455
F11940791
0,87
F11965903
0,79
F11980511
0,787
F12007744
0,698
F12029241
0,975
F12048939
0,693
F12099721
1,052
F12250800
0,458
F11941389
0,66
F11966780
0,703
F11980570
0,71
F12009186
0,752
F12029802
0,621
F12048947
0,684
F12102720
0,679
F12251211
0,72
F11941478
0,807
F11966829
0,691
F11980589
0,577
F12009526
0,674
F12030800
0,697
F12049501
0,738
F12102925
0,859
F12251246
0,758
F11941494
0,643
F11967116
0,321
F11980600
0,707
F12010834
0,879
F12033400
1,031
F12050704
0,711
F12104707
0,711
F12251327
0,584
F11941532
0,475
F11967191
1,159
F11980619
0,713
F12010923
0,774
F12033443
0,911
F12051727
0,865
F12104863
0,54
F12252382
0,753
F11941605
0,779
F11967507
0,708
F11980643
0,655
F12011121
0,709
F12033451
1,141
F12051751
0,665
F12106157
0,725
F12253087
0,388
F11941982
0,459
F11967809
0,722
F11980694
0,945
F12011131
0,689
F12033486
0,655
F12051905
0,562
F12107544
0,473
F12255314
0,962
F11942016
0,825
F11967981
1,144
F11982557
0,709
F12012527
0,722
F12034008
0,622
F12052901
0,378
F12110340
0,988
F12259301
0,515
F11943489
0,677
F11968066
0,669
F11982565
0,931
F12013124
0,745
F12034210
0,567
F12053101
0,822
F12114151
2,27
F12259719
0,707
F11943500
0,709
F11968104
0,656
F11982662
0,736
F12013329
0,532
F12034253
0,722
F12053509
0,59
F12115377
0,874
F12259727
0,744
F11943527
0,91
F11968163
0,757
F11982931
0,651
F12013728
0,742
F12035004
0,657
F12054513
0,722
F12116950
0,704
F12260946
0,441
F11943594
0,758
F11968414
0,72
F11982956
0,907
F12013922
0,312
F12035802
0,785
F12054556
0,925
F12117159
0,839
F12261012
0,468
F11944175
0,634
F11968449
0,697
F11982964
1,266
F12014139
0,736
F12036027
0,746
F12054599
0,947
F12117752
0,998
F12261128
0,508
F11944388
0,656
F11968465
0,865
F11983030
0,7
F12014155
0,484
F12036035
0,697
F12055501
0,758
F12117760
0,467
F12261306
0,511
F11944744
0,597
F11968538
0,699
F11983081
0,634
F12014171
1,105
F12036043
0,722
F12055927
0,706
F12118791
0,543
F12261391
0,429
F11945031
1,045
F11968627
0,704
F11983774
0,661
F12014325
0,705
F12036051
0,599
F12056710
0,668
F12131356
1,609
F12261497
0,497
F11945211
2,582
F11968635
0,66
F11983936
0,678
F12014341
0,393
F12036094
0,664
F12058918
0,663
F12133952
0,49
F12263309
0,677
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája G. táblázat (folytatás 5.) Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
F12263511
0,672
F12307578
0,76
F12331606
1,776
F12339186
1
F12361718
0,277
F12367376
0,541
F12389582
0,857
F12404174
0,622
F12263521
0,684
F12307756
0,302
F12331630
0,297
F12339194
0,458
F12361734
0,275
F12370350
0,705
F12389590
0,5
F12404255
0,272
F12263546
0,567
F12308388
0,533
F12332981
1,17
F12339623
0,505
F12361785
0,3
F12370954
0,665
F12389698
0,37
F12404281
0,286
F12263554
0,712
F12308418
0,38
F12333021
0,561
F12339682
0,288
F12361841
0,701
F12371152
0,381
F12389760
0,348
F12404565
0,822
F12263562
0,654
F12308469
0,771
F12333269
0,391
F12339755
0,261
F12361858
0,681
F12371632
0,294
F12389965
0,619
F12404832
0,236
F12264992
0,672
F12308523
0,469
F12333277
0,431
F12339798
0,929
F12361963
0,293
F12371683
0,313
F12389981
0,591
F12404867
0,26
F12265591
0,799
F12308582
0,274
F12333341
0,285
F12339933
0,676
F12361998
0,246
F12371731
0,355
F12390009
0,439
F12404956
0,382
F12265603
1,045
F12308914
0,613
F12333455
0,283
F12340133
0,271
F12362005
0,563
F12371756
0,531
F12390173
0,283
F12405359
0,459
F12265808
4,149
F12309058
0,306
F12333579
0,788
F12340370
0,653
F12362048
0,75
F12371802
0,382
F12390246
0,656
F12408986
0,497
F12267991
1,098
F12309252
0,44
F12333651
0,528
F12340435
0,26
F12362196
1,428
F12371845
0,338
F12390432
0,748
F12409036
0,305
F12268203
1,253
F12309325
0,729
F12333791
0,325
F12340559
0,229
F12362390
0,282
F12371896
0,782
F12390483
0,284
F12409125
0,379
F12270399
0,455
F12309449
0,712
F12333900
0,321
F12340567
2,371
F12362481
0,287
F12371918
0,485
F12390671
0,554
F12409362
0,86
F12272219
0,862
F12309597
0,734
F12334141
0,453
F12340621
0,607
F12362544
0,363
F12371942
0,791
F12390688
0,602
F12409885
0,38
F12272227
0,311
F12309783
0,69
F12334184
0,477
F12340656
0,318
F12362668
0,834
F12371977
0,454
F12391072
0,347
F12409923
0,323
F12272472
0,499
F12310021
0,691
F12334206
0,925
F12341377
0,308
F12362692
0,871
F12371993
0,286
F12391390
0,37
F12410069
0,565
F12275994
0,475
F12310099
0,294
F12334257
0,383
F12343531
0,837
F12362781
0,478
F12372019
0,548
F12391439
1,076
F12410107
0,771
F12276214
0,282
F12310110
0,485
F12334291
0,76
F12343930
0,346
F12362846
0,571
F12372256
0,281
F12391544
0,282
F12410344
0,289
F12276222
0,663
F12311346
0,437
F12334397
0,455
F12345755
0,302
F12363001
0,339
F12372477
0,485
F12391560
0,598
F12410689
0,648
F12276230
1,782
F12311745
0,403
F12334478
0,871
F12346573
0,533
F12363151
0,914
F12372582
0,542
F12391668
0,644
F12410948
0,705
F12276291
0,336
F12316143
0,919
F12334494
0,384
F12346840
0,299
F12363230
0,735
F12372965
0,693
F12391773
0,454
F12410964
3,339
F12276567
0,438
F12316542
0,628
F12334605
0,354
F12347057
0,467
F12363265
0,92
F12373074
0,42
F12391846
0,64
F12411022
0,587
F12276583
0,307
F12316747
0,705
F12334710
0,329
F12347065
0,535
F12363400
0,554
F12373104
0,862
F12392052
0,299
F12411049
0,713
F12276877
0,369
F12317476
0,681
F12334842
0,85
F12347669
0,97
F12363583
0,327
F12373120
0,347
F12392125
0,293
F12411103
0,389
F12276923
0,483
F12318545
0,483
F12334931
1,174
F12348967
0,566
F12363631
0,921
F12375336
0,586
F12392303
0,664
F12411111
0,359
F12277105
0,513
F12320191
0,28
F12335008
0,327
F12349017
0,722
F12363842
0,91
F12375931
0,686
F12392400
0,471
F12411154
0,325
F12280432
0,427
F12320418
0,318
F12335016
0,303
F12349319
0,491
F12363885
0,495
F12378475
0,463
F12392478
0,488
F12411162
0,261
F12288441
0,87
F12320442
0,268
F12335032
0,398
F12349335
0,335
F12363958
0,758
F12378505
0,285
F12392818
0,386
F12412495
2,921
F12288670
0,82
F12320450
0,365
F12335091
0,503
F12349467
0,584
F12363990
0,247
F12378841
0,504
F12392850
0,26
F12413971
0,472
F12289502
0,367
F12320566
0,853
F12335121
0,324
F12349572
0,243
F12364067
0,732
F12379005
0,976
F12393245
0,615
F12414978
0,703
F12289626
0,36
F12322747
1,363
F12335334
0,634
F12349645
0,477
F12364091
0,345
F12379021
0,287
F12393296
0,497
F12415214
0,731
F12289715
0,644
F12324960
0,282
F12335342
0,359
F12349671
0,815
F12364156
0,548
F12379188
0,849
F12393474
0,305
F12418175
0,323
F12289944
0,857
F12325551
0,377
F12335520
0,557
F12349831
0,291
F12364652
0,327
F12379242
0,379
F12393482
0,334
F12419521
0,288
F12293054
0,305
F12325762
0,361
F12335555
0,361
F12349912
0,344
F12364687
0,329
F12379455
0,407
F12393490
0,307
F12422571
0,341
F12294298
0,784
F12325940
0,367
F12335563
0,692
F12349939
0,503
F12364776
0,461
F12379511
0,374
F12393520
0,453
F12423225
0,381
F12294328
0,575
F12325991
0,564
F12335611
0,384
F12349981
0,374
F12364792
0,44
F12379579
0,331
F12393628
0,312
F12423411
0,251
F12295278
2,385
F12326130
0,278
F12335679
0,319
F12350325
0,315
F12364970
0,308
F12379684
0,467
F12393687
0,478
F12423454
0,511
F12295359
0,461
F12326203
1,109
F12335822
0,66
F12350376
0,512
F12365020
0,484
F12379692
0,758
F12396368
0,742
F12423535
0,276
F12295456
0,338
F12326300
0,337
F12335997
0,298
F12350406
0,599
F12365039
0,327
F12379821
3,032
F12396376
0,65
F12423561
0,477
F12296061
0,632
F12326319
1,043
F12336195
0,493
F12350422
0,551
F12365063
0,492
F12379854
0,453
F12397658
0,701
F12423586
0,272
F12296101
0,447
F12326580
0,289
F12336251
0,379
F12350473
0,499
F12365081
0,313
F12380003
0,389
F12397860
0,361
F12423675
0,231
F12297858
0,32
F12326841
0,629
F12336551
0,409
F12350643
0,275
F12365136
0,446
F12380100
0,603
F12398255
0,362
F12423705
0,478
F12304056
0,303
F12326955
0,851
F12336640
0,853
F12351135
0,408
F12365152
0,522
F12380607
0,671
F12398859
0,709
F12423888
0,741
F12305461
0,287
F12327129
0,67
F12336748
0,476
F12351348
0,342
F12365179
0,519
F12380615
0,917
F12399294
0,491
F12423934
0,301
F12305672
0,304
F12327226
0,466
F12336756
0,558
F12355531
0,384
F12365225
0,247
F12380933
0,48
F12399456
0,346
F12423993
0,723
F12305680
0,509
F12327331
0,294
F12336845
0,65
F12355793
0,385
F12365233
0,337
F12381182
0,956
F12399464
0,436
F12424051
1,018
F12305893
0,342
F12327498
0,401
F12337523
1,404
F12356021
1,042
F12365276
0,601
F12381379
0,381
F12400381
0,7
F12424124
0,314
F12306318
0,305
F12327870
0,475
F12337728
0,429
F12356323
0,309
F12365284
0,32
F12381425
0,405
F12400454
0,518
F12424175
0,281
F12306326
0,314
F12327994
0,473
F12337906
0,923
F12356528
0,254
F12365421
0,294
F12382340
0,291
F12400691
0,502
F12424401
0,295
F12306555
0,267
F12328079
0,289
F12338007
2,03
F12356722
0,356
F12365616
0,314
F12382391
0,581
F12400977
0,352
F12424612
0,361
F12306652
0,504
F12328087
0,297
F12338090
0,391
F12356927
0,302
F12365713
0,355
F12382413
0,495
F12401000
0,598
F12424663
0,272
F12306857
0,443
F12328125
1,009
F12338376
0,277
F12357893
0,449
F12365772
0,328
F12382464
0,526
F12401541
0,674
F12424744
0,387
F12306865
0,841
F12328257
0,298
F12338491
0,764
F12357990
0,424
F12365837
0,323
F12385080
0,848
F12401892
1,721
F12424809
0,348
F12306921
0,401
F12328486
0,283
F12338546
0,705
F12358131
0,401
F12365861
0,311
F12385870
0,576
F12401906
0,313
F12424833
0,268
F12306938
0,313
F12328745
0,773
F12338562
0,964
F12358148
1,138
F12366167
0,332
F12385927
1,334
F12402082
0,266
F12424841
0,667
F12306989
0,338
F12328907
0,55
F12338570
0,31
F12358611
0,367
F12366256
0,826
F12386028
0,869
F12402139
0,675
F12424965
0,3
F12307012
0,804
F12329091
0,814
F12338643
0,495
F12358679
0,247
F12366426
0,291
F12386079
1,009
F12402252
0,34
F12424981
0,289
F12307187
0,578
F12329555
0,331
F12338856
0,331
F12358687
0,649
F12366485
0,249
F12386346
0,323
F12403054
1,085
F12425201
0,269
F12307292
0,355
F12329792
0,521
F12338910
0,518
F12358830
0,368
F12366681
0,864
F12386354
0,829
F12403781
0,472
F12425228
0,551
F12307349
1,072
F12329903
0,385
F12338988
0,667
F12361548
0,268
F12366965
0,338
F12386885
0,652
F12403925
0,947
F12425341
0,684
F12307365
0,359
F12330030
0,457
F12339062
0,262
F12361671
0,734
F12367181
1,017
F12389272
0,242
F12403951
0,408
F12425503
0,679
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája G. táblázat (folytatás 6.) Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
F12425600
0,736
F12449641
0,674
F12465947
0,712
F12476493
0,322
F12487312
0,268
F12497660
0,556
F12509200
0,305
F12523076
0,507
F12425759
0,341
F12449666
0,566
F12466064
0,898
F12476515
0,451
F12487339
0,237
F12498349
0,643
F12510233
0,654
F12523106
0,324
F12425805
0,519
F12449690
0,663
F12466137
1,078
F12476523
0,348
F12487363
0,36
F12498365
0,577
F12510241
0,842
F12523580
1,505
F12425821
0,36
F12449811
0,498
F12466269
0,374
F12476558
0,5
F12487371
0,6
F12498391
0,78
F12510292
0,596
F12523602
0,502
F12425831
0,488
F12450168
0,295
F12467877
0,506
F12476566
0,313
F12488203
0,81
F12498462
0,45
F12510411
0,5
F12523629
0,361
F12426097
0,276
F12450214
1,111
F12467885
0,458
F12476582
0,31
F12489404
0,547
F12498527
0,259
F12510421
0,49
F12523637
0,508
F12426267
0,301
F12450273
0,344
F12468083
0,793
F12476604
0,277
F12489498
0,229
F12498561
0,245
F12512848
0,799
F12523653
0,315
F12426801
0,82
F12450281
0,899
F12468350
0,717
F12476620
0,47
F12489633
0,677
F12498594
0,31
F12512910
0,695
F12524463
0,787
F12426844
0,84
F12450397
0,759
F12468547
0,458
F12476663
0,279
F12490216
0,847
F12498616
0,846
F12512929
0,868
F12525079
0,442
F12427212
0,471
F12450443
0,918
F12468873
1,749
F12476681
0,333
F12490801
0,477
F12498624
0,823
F12512961
0,489
F12525281
0,338
F12427379
0,506
F12450540
0,722
F12470071
0,571
F12476744
0,46
F12491026
0,302
F12498632
0,834
F12513038
0,535
F12525291
0,319
F12427441
0,53
F12450567
0,672
F12470479
0,29
F12477147
0,576
F12491077
0,325
F12498640
0,386
F12513232
0,724
F12526105
0,658
F12427451
0,585
F12450613
0,486
F12470487
0,806
F12477546
0,479
F12491107
1,02
F12498659
0,267
F12513909
0,324
F12526989
0,769
F12427611
0,658
F12450702
0,722
F12470551
1,019
F12478542
0,271
F12491131
0,539
F12498667
0,888
F12513984
0,264
F12527071
0,293
F12427859
0,284
F12450788
0,291
F12470665
0,268
F12478941
0,263
F12491166
1,074
F12498748
0,585
F12514001
0,57
F12527691
0,519
F12428774
0,322
F12450801
1,37
F12470681
0,41
F12479743
0,533
F12491204
1,063
F12499035
0,322
F12514018
0,33
F12528272
0,552
F12429436
0,351
F12450834
0,453
F12470721
0,283
F12480342
0,26
F12491654
0,434
F12499051
0,925
F12514042
0,721
F12528681
0,788
F12434030
0,541
F12451466
0,468
F12470754
0,295
F12481357
0,27
F12492456
0,428
F12499061
0,684
F12514050
0,286
F12529491
0,264
F12434405
0,958
F12451474
0,372
F12470800
0,247
F12481543
5,479
F12492464
0,445
F12499132
0,572
F12514093
0,301
F12529694
0,73
F12434529
0,511
F12452071
0,339
F12470916
0,296
F12481551
0,3
F12492480
1,377
F12499221
0,735
F12514107
0,3
F12530099
0,724
F12434537
0,674
F12452276
0,315
F12471076
0,258
F12481764
0,804
F12492529
0,267
F12499272
0,615
F12514115
0,265
F12530692
0,32
F12435789
0,43
F12452861
0,404
F12471114
0,308
F12482078
0,463
F12492545
0,536
F12499329
0,706
F12514123
0,295
F12531893
0,929
F12435908
0,943
F12453469
1,036
F12471157
0,994
F12482094
0,324
F12492561
0,319
F12499345
0,428
F12514131
0,821
F12531931
0,338
F12436051
0,288
F12454791
0,281
F12471165
0,362
F12482124
0,265
F12492571
0,235
F12500572
0,691
F12514141
0,435
F12532539
0,77
F12437242
0,701
F12454929
0,863
F12471238
0,37
F12482132
0,258
F12492596
0,617
F12500785
0,299
F12514190
0,351
F12532784
1,119
F12437293
0,571
F12454988
0,367
F12471319
0,365
F12482159
0,95
F12492634
1,028
F12500963
0,736
F12515421
0,679
F12534159
0,823
F12437501
0,79
F12454996
0,609
F12471386
0,727
F12482191
0,336
F12492642
0,369
F12501005
0,725
F12516037
0,503
F12534541
1,153
F12439067
0,277
F12455046
0,415
F12471572
0,72
F12482248
0,328
F12492715
0,444
F12501031
0,289
F12516045
0,437
F12534744
0,396
F12439296
0,88
F12455062
0,584
F12471661
0,633
F12482272
0,486
F12492723
0,275
F12501048
0,263
F12516088
0,577
F12537549
0,663
F12439350
0,54
F12455070
0,263
F12471688
0,518
F12482310
0,828
F12492758
2,89
F12501064
0,637
F12516118
0,292
F12538741
0,419
F12439423
0,483
F12455089
0,368
F12471769
0,281
F12482371
0,289
F12492812
1,485
F12502168
0,26
F12516231
0,485
F12538766
0,658
F12439441
0,825
F12455097
0,292
F12471777
0,29
F12482396
0,322
F12492928
0,232
F12502362
0,336
F12516266
0,268
F12538790
0,282
F12439539
0,261
F12455267
0,508
F12471963
0,279
F12482493
0,4
F12492995
0,392
F12502966
0,35
F12516312
0,596
F12539592
0,658
F12439547
0,28
F12456281
0,552
F12471971
0,286
F12482515
0,57
F12493002
0,361
F12503369
0,39
F12516339
0,932
F12539665
0,465
F12439725
0,463
F12456514
0,296
F12472366
0,293
F12482541
0,325
F12493010
0,899
F12503571
0,347
F12516398
0,53
F12539681
0,562
F12445709
1,117
F12456530
0,363
F12472374
0,295
F12482558
0,313
F12493134
0,782
F12503636
0,313
F12516401
0,33
F12540401
0,252
F12445776
0,814
F12456557
0,373
F12472773
0,52
F12482574
0,348
F12493576
0,936
F12504179
0,497
F12516665
0,832
F12543247
0,465
F12445784
2,667
F12456573
0,504
F12472961
0,772
F12483341
0,756
F12493770
1,18
F12504969
2,046
F12516703
0,705
F12543433
0,926
F12445857
0,772
F12457146
0,32
F12473362
1,067
F12483945
0,554
F12493975
0,303
F12504985
0,506
F12516721
0,585
F12544286
0,846
F12445970
0,736
F12457308
0,356
F12474164
1,459
F12484951
0,351
F12494378
0,272
F12505000
0,805
F12516861
0,452
F12547943
0,71
F12446071
0,342
F12457332
0,653
F12475616
0,533
F12485352
0,27
F12495048
0,997
F12505043
0,494
F12517459
0,266
F12549938
0,521
F12446101
0,503
F12457359
0,671
F12475705
0,601
F12485395
0,992
F12495072
0,584
F12505051
0,31
F12517483
0,341
F12550111
0,691
F12446438
0,26
F12457367
0,718
F12475713
0,37
F12485417
0,667
F12495129
0,383
F12505094
0,321
F12517505
0,836
F12553714
0,715
F12446500
0,363
F12457375
1,242
F12475721
0,454
F12485433
0,362
F12495171
0,697
F12505124
0,738
F12517580
0,631
F12555164
0,681
F12446594
0,469
F12457383
0,778
F12475756
0,236
F12485441
0,292
F12495196
0,445
F12505175
0,294
F12517602
0,628
F12556111
0,67
F12446799
0,373
F12457502
0,708
F12475802
3,5
F12485451
0,539
F12495277
0,739
F12506570
0,903
F12517610
1,012
F12556314
0,914
F12446977
0,384
F12457537
0,335
F12475845
0,507
F12486197
0,254
F12495285
0,393
F12506821
1,746
F12517629
0,705
F12556950
0,377
F12447094
0,871
F12457553
0,669
F12475853
0,379
F12486200
0,295
F12495315
0,256
F12506880
0,275
F12517653
0,292
F12557183
0,261
F12447108
0,361
F12458886
0,725
F12475861
2,136
F12486251
0,729
F12495331
2,833
F12507011
0,395
F12517734
0,301
F12557981
0,735
F12448619
0,257
F12459882
0,297
F12476019
0,875
F12486308
0,23
F12495366
0,281
F12507021
0,677
F12517742
0,742
F12558589
0,667
F12448910
0,741
F12460309
0,294
F12476094
0,27
F12486316
0,505
F12495412
0,872
F12507038
0,499
F12517874
0,425
F12559054
0,499
F12448945
0,46
F12460759
0,965
F12476132
0,322
F12486529
0,775
F12495420
0,259
F12507127
0,928
F12517890
0,548
F12559283
0,487
F12448953
0,361
F12462689
0,502
F12476175
0,447
F12486715
0,387
F12495447
0,433
F12507151
0,669
F12517971
0,377
F12561458
1,021
F12449097
0,744
F12462883
0,738
F12476191
1,03
F12486741
0,38
F12495722
0,395
F12507161
0,59
F12519354
1,025
F12561857
0,795
F12449127
0,727
F12463286
0,492
F12476388
0,263
F12486928
0,792
F12496729
0,472
F12507771
0,322
F12519753
0,691
F12563310
0,438
F12449135
0,287
F12463510
0,464
F12476396
0,688
F12486944
0,792
F12496941
0,24
F12508174
0,702
F12520816
0,755
F12563523
0,871
F12449143
0,385
F12463537
0,544
F12476418
0,329
F12486995
3,448
F12497520
1,391
F12508298
0,758
F12521634
1,937
F12563566
0,368
F12449283
0,348
F12463588
0,333
F12476426
0,259
F12487002
0,371
F12497563
0,499
F12508395
0,488
F12522037
0,68
F12568401
0,794
F12449534
0,468
F12465912
0,795
F12476442
0,258
F12487061
0,751
F12497571
0,56
F12508451
0,307
F12522045
0,937
F12568622
0,626
F12449585
0,272
F12465920
0,899
F12476485
0,307
F12487118
0,605
F12497628
0,306
F12509189
0,586
F12522843
0,553
F12569327
0,301
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája G. táblázat (folytatás 7.) Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
F12570112
0,494
FR00004106
0,743
FR00013814
0,444
FR00022922
0,832
FR00031868
0,965
FR00040524
0,722
FR00049492
0,612
FR00055602
0,531
F12570521
0,984
FR00005216
0,864
FR00014038
0,64
FR00023096
0,624
FR00031908
0,381
FR00040606
0,738
FR00049508
0,837
FR00055618
0,339
F12571135
0,793
FR00005256
0,819
FR00014282
0,61
FR00023316
0,639
FR00032106
0,653
FR00040644
0,697
FR00049560
0,74
FR00055696
1,047
F12573146
0,67
FR00005468
0,632
FR00014354
0,895
FR00023382
0,626
FR00032318
1,16
FR00040918
0,697
FR00049582
0,584
FR00055806
0,909
F12573367
0,731
FR00007266
0,624
FR00014502
0,4
FR00023416
0,775
FR00032394
0,891
FR00041070
0,398
FR00049608
0,892
FR00055968
0,972
F12574411
0,395
FR00007416
1,137
FR00014596
0,758
FR00023656
1,02
FR00032610
0,878
FR00041256
0,665
FR00049640
0,432
FR00056000
1,057
F12575114
0,82
FR00007752
0,964
FR00014728
0,681
FR00023680
1,057
FR00032682
0,474
FR00041262
0,361
FR00049668
0,409
FR00056008
0,793
F12575939
0,599
FR00007806
0,52
FR00014938
0,712
FR00023758
0,679
FR00032698
0,763
FR00041296
0,668
FR00049672
0,733
FR00056066
0,977
F12575947
0,722
FR00007952
0,53
FR00015022
0,693
FR00023900
0,574
FR00032724
0,476
FR00041362
0,344
FR00049740
0,866
FR00056512
0,714
F12578253
0,897
FR00007996
0,549
FR00015272
0,67
FR00023976
0,711
FR00032804
0,492
FR00041576
0,506
FR00049782
0,839
FR00056598
0,929
F12578271
0,227
FR00008636
0,71
FR00015308
0,723
FR00023982
0,442
FR00032920
0,542
FR00041586
0,345
FR00050014
0,955
FR00056682
1,375
F12580592
0,31
FR00008890
0,245
FR00015520
0,542
FR00024004
0,755
FR00032996
0,909
FR00041808
0,703
FR00050124
0,46
FR00056886
0,837
F12581750
0,282
FR00009162
0,716
FR00015644
0,646
FR00024112
0,494
FR00033146
0,328
FR00041874
0,852
FR00050176
0,751
FR00057244
1,147
F12581955
0,551
FR00009308
0,907
FR00015678
0,397
FR00024116
0,739
FR00033198
0,657
FR00042148
0,209
FR00050324
0,802
FR00057362
1,227
F12582031
0,307
FR00009312
0,325
FR00016010
1,106
FR00024396
0,809
FR00033284
0,791
FR00042256
0,364
FR00050384
0,847
FR00057554
0,857
F12583265
2,404
FR00009316
0,507
FR00016048
0,375
FR00024546
0,773
FR00033552
1,027
FR00042510
0,484
FR00051270
0,751
FR00057628
0,654
F12584601
0,784
FR00009430
0,617
FR00016058
0,509
FR00024678
0,77
FR00033630
0,633
FR00042564
0,738
FR00051476
0,798
FR00057808
0,713
F12585039
1,123
FR00009560
0,638
FR00016076
0,666
FR00024726
0,732
FR00033776
0,866
FR00042602
0,923
FR00051602
0,704
FR00057888
0,879
F12585446
0,232
FR00009794
0,344
FR00016102
0,557
FR00024900
0,32
FR00033884
0,699
FR00042658
0,916
FR00051614
0,838
FR00057956
0,885
F12586061
0,74
FR00009850
0,729
FR00016160
0,66
FR00024974
0,613
FR00034702
0,569
FR00042738
0,937
FR00051844
0,377
FR00058200
0,706
F12586434
0,902
FR00009880
0,891
FR00016372
0,565
FR00025186
0,36
FR00034732
0,642
FR00042870
0,664
FR00051888
1,208
FR00058270
0,342
F12589948
1,362
FR00009956
0,567
FR00016664
0,62
FR00025362
0,504
FR00034754
0,53
FR00042878
0,126
FR00052060
1,011
FR00058356
0,64
F12590725
1,173
FR00009986
0,735
FR00016790
0,619
FR00025390
0,931
FR00034824
1,005
FR00043192
0,71
FR00052074
0,913
FR00058622
0,824
F12592477
0,683
FR00010166
0,672
FR00017072
0,837
FR00025632
0,932
FR00034854
0,321
FR00043198
0,773
FR00052318
0,573
FR00058872
1,117
F12593481
1,04
FR00010224
0,433
FR00017650
0,576
FR00025756
0,133
FR00035144
0,382
FR00043438
0,844
FR00052362
0,542
FR00058882
0,655
F12593503
0,956
FR00010490
0,684
FR00017718
0,606
FR00025950
0,733
FR00035162
0,359
FR00043464
0,239
FR00052480
1,012
FR00058954
0,51
F12593546
0,323
FR00010574
0,588
FR00018192
0,61
FR00026196
0,312
FR00035212
0,609
FR00043522
0,622
FR00052760
0,865
FR00058958
1,349
F12594348
0,815
FR00010862
0,72
FR00018864
0,841
FR00026226
0,645
FR00035450
0,518
FR00043730
0,479
FR00052778
0,821
FR00059122
0,566
F12596340
0,557
FR00010926
0,45
FR00018986
0,726
FR00026262
0,694
FR00036178
0,574
FR00043874
0,799
FR00053060
0,619
FR00059222
1,292
F12598947
0,756
FR00010990
0,67
FR00019044
0,581
FR00026620
0,944
FR00036236
0,582
FR00043914
0,226
FR00053080
0,531
FR00059394
0,982
F12602561
0,667
FR00011024
0,932
FR00019278
0,495
FR00026632
0,375
FR00036306
0,972
FR00044104
0,468
FR00053098
0,388
FR00059616
1,111
F12603592
1,155
FR00011036
0,442
FR00019302
0,479
FR00027016
0,777
FR00036348
1,008
FR00045038
0,878
FR00053106
0,465
FR00059786
0,874
F12603606
0,643
FR00011068
0,772
FR00019440
0,894
FR00027246
0,465
FR00036432
0,714
FR00045168
0,932
FR00053158
0,341
FR00059854
1,048
F12604912
0,742
FR00011086
0,936
FR00019740
0,619
FR00027312
0,364
FR00036796
0,438
FR00045192
0,717
FR00053164
0,453
FR00059900
1,479
F12605242
0,862
FR00011114
0,522
FR00019852
0,837
FR00027752
0,645
FR00036834
0,392
FR00045212
0,693
FR00053202
0,387
FR00059906
0,772
F12607326
0,651
FR00011240
0,803
FR00020056
0,918
FR00027894
0,152
FR00036890
0,628
FR00045600
0,826
FR00053228
0,395
FR00059980
0,728
F12612443
0,776
FR00011246
0,468
FR00020180
0,309
FR00028140
0,789
FR00036998
0,899
FR00045714
0,911
FR00053244
0,15
FR00060004
1,05
F12612461
0,233
FR00011304
0,575
FR00020278
0,974
FR00028272
0,868
FR00037088
0,968
FR00045724
1,095
FR00053262
0,141
FR00060142
0,786
F12612486
0,856
FR00011312
0,478
FR00020350
0,596
FR00028500
0,945
FR00037148
0,863
FR00045820
0,699
FR00053300
0,088
FR00060366
0,671
F12612877
0,307
FR00011548
2,917
FR00020370
0,999
FR00028634
0,545
FR00037160
0,385
FR00046052
0,303
FR00053738
0,381
FR00060394
0,713
F12613482
0,669
FR00011600
0,962
FR00020756
1,459
FR00028800
1,055
FR00037216
0,811
FR00046238
0,498
FR00053746
0,815
FR00060442
1,326
F12613571
0,745
FR00012418
0,706
FR00020766
0,605
FR00029572
0,782
FR00037254
0,534
FR00046268
0,693
FR00053770
0,818
FR00060468
1,043
F12613725
0,779
FR00012480
0,537
FR00020772
0,655
FR00029606
0,311
FR00037278
0,586
FR00046360
2,709
FR00053950
0,685
FR00060518
0,38
F12613733
0,722
FR00012500
0,632
FR00020804
0,521
FR00029614
0,608
FR00037364
0,967
FR00046392
0,381
FR00053996
0,936
FR00060566
0,741
F12614179
0,709
FR00012618
1,202
FR00020826
0,32
FR00029908
0,432
FR00037440
0,271
FR00046522
0,464
FR00054018
1,015
FR00060640
0,954
F12614187
0,666
FR00012654
0,635
FR00020878
0,658
FR00030048
0,783
FR00038186
0,593
FR00046552
1,193
FR00054022
0,359
FR00060948
0,811
F12614195
0,682
FR00012680
1,176
FR00020928
0,726
FR00030178
0,852
FR00038260
0,352
FR00046582
0,133
FR00054026
0,379
FR00061334
0,945
F12614322
0,723
FR00012862
0,501
FR00021292
0,899
FR00030640
0,503
FR00039094
0,893
FR00046738
0,722
FR00054078
0,872
FR00061614
0,994
F12614985
0,723
FR00012944
1,021
FR00021308
0,618
FR00030888
0,68
FR00039242
1,01
FR00047342
2,502
FR00054324
0,717
FR00061688
0,865
F12615817
0,833
FR00012982
0,646
FR00021604
0,637
FR00030928
0,311
FR00039278
1,031
FR00047350
0,873
FR00054386
0,947
FR00062002
0,94
F12617046
0,801
FR00013014
0,692
FR00021762
1,11
FR00031034
0,934
FR00039304
0,571
FR00047710
0,265
FR00054444
0,476
FR00062072
1,044
F12617658
0,896
FR00013038
0,962
FR00021862
0,786
FR00031138
0,975
FR00039342
0,738
FR00048028
0,961
FR00054468
0,393
FR00062118
0,872
F12621884
0,976
FR00013060
1,058
FR00021922
0,524
FR00031270
0,549
FR00039384
0,895
FR00048102
0,721
FR00054730
0,949
FR00062308
0,846
F12622910
1,076
FR00013070
0,598
FR00022086
0,801
FR00031398
0,782
FR00039398
0,39
FR00048222
1,052
FR00054892
1,233
FR00062606
0,827
F12625820
1,045
FR00013146
0,573
FR00022366
0,809
FR00031618
0,416
FR00039634
0,602
FR00048292
0,634
FR00054902
0,866
FR00062696
0,974
FR00000236
0,72
FR00013176
0,703
FR00022400
0,679
FR00031622
0,36
FR00039668
1,058
FR00048330
0,541
FR00055152
0,337
FR00062728
0,793
FR00001830
0,482
FR00013326
0,685
FR00022528
0,591
FR00031638
0,408
FR00039868
0,954
FR00048342
0,686
FR00055190
1,025
FR00062910
0,443
FR00002028
0,59
FR00013426
0,657
FR00022552
0,764
FR00031740
1,017
FR00039880
0,739
FR00048444
0,963
FR00055366
0,714
FR00062914
1,105
FR00002362
0,911
FR00013556
0,75
FR00022580
0,566
FR00031774
0,909
FR00039898
0,863
FR00049004
0,505
FR00055518
0,48
FR00062938
0,305
FR00003976
0,635
FR00013764
0,705
FR00022746
0,663
FR00031858
0,399
FR00040160
1,018
FR00049466
0,676
FR00055568
0,87
FR00062978
0,879
Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája G. táblázat (folytatás 8.) Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
Flottaazonosító Szorzó
FR00063046
1,204
FR00071218
0,881
FR00076888
0,392
FR00080632
0,602
FR00086042
0,645
FR00093708
0,32
FR00097470
0,38
FR00101112
0,331
FR00063090
0,97
FR00071226
0,32
FR00076950
0,722
FR00080640
0,466
FR00086094
0,754
FR00093742
0,708
FR00097498
0,67
FR00101138
0,568
FR00063144
1,101
FR00071310
0,972
FR00076966
0,36
FR00080692
1,325
FR00086108
1,01
FR00093824
0,582
FR00097574
0,36
FR00101176
0,731
FR00063150
0,876
FR00071472
0,149
FR00077038
0,402
FR00080760
1,053
FR00086136
0,321
FR00093834
0,315
FR00097754
0,433
FR00102988
0,874
FR00063158
1,034
FR00071662
0,722
FR00077056
1,099
FR00080828
0,634
FR00086334
0,711
FR00093962
0,304
FR00097804
1,176
FR00103012
1,15
FR00063220
1,132
FR00072332
0,334
FR00077084
0,582
FR00080936
0,47
FR00086390
1,099
FR00094414
0,298
FR00097816
0,932
FR00103108
1,005
FR00063382
0,426
FR00072362
0,474
FR00077124
0,911
FR00080992
0,967
FR00086966
0,541
FR00094428
0,2
FR00097872
0,606
FR00103252
0,818
FR00063484
0,91
FR00072404
0,609
FR00077142
0,485
FR00081116
0,669
FR00087256
0,94
FR00094614
0,321
FR00098020
0,345
FR00103380
1,03
FR00063874
0,928
FR00072722
0,974
FR00077190
0,481
FR00081154
0,836
FR00087314
0,988
FR00094624
0,32
FR00098032
0,347
FR00103732
0,658
FR00064078
0,343
FR00072998
0,135
FR00077352
0,352
FR00081230
0,672
FR00087352
0,373
FR00094750
0,377
FR00098036
0,512
FR00103858
0,554
FR00064322
0,967
FR00073068
0,892
FR00077384
0,991
FR00081254
0,398
FR00087380
0,461
FR00094822
0,78
FR00098052
0,454
FR00104016
0,966
FR00064424
0,698
FR00073142
0,598
FR00077538
0,564
FR00081334
0,991
FR00087406
0,605
FR00094864
1,101
FR00098064
0,712
FR00104118
1,074
FR00064464
0,661
FR00073166
1,397
FR00077634
0,57
FR00081570
0,506
FR00087922
0,498
FR00094896
0,948
FR00098208
0,792
FR00104162
1,076
FR00064512
0,771
FR00073198
0,354
FR00077688
0,955
FR00081798
0,393
FR00087984
0,543
FR00094904
0,944
FR00098212
0,309
FR00104226
0,989
FR00064564
0,681
FR00073228
0,813
FR00077810
0,92
FR00081844
1,176
FR00088028
0,909
FR00094908
0,185
FR00098368
0,34
FR00104232
0,862
FR00064698
0,47
FR00073242
0,659
FR00077818
0,361
FR00081892
0,861
FR00088806
0,996
FR00094974
0,454
FR00098528
0,606
FR00104236
1,012
FR00064778
0,999
FR00073246
0,517
FR00077846
0,906
FR00081912
0,393
FR00089550
0,815
FR00094984
0,721
FR00098536
0,643
FR00104264
1,053
FR00065040
1,257
FR00073404
0,612
FR00077880
0,419
FR00082018
0,483
FR00090000
0,697
FR00095318
0,35
FR00098568
0,525
FR00104476
0,741
FR00065086
1,118
FR00073434
1,177
FR00077888
1,098
FR00082062
0,816
FR00090100
0,892
FR00095442
0,354
FR00098610
0,676
FR00104514
0,824
FR00065128
0,13
FR00073442
0,374
FR00078020
0,408
FR00082088
0,773
FR00090118
0,96
FR00095562
0,826
FR00098616
0,423
FR00104526
1,067
FR00065288
1,043
FR00073482
0,399
FR00078050
0,36
FR00082564
0,683
FR00090244
0,39
FR00095640
0,465
FR00098624
0,679
FR00104660
0,946
FR00065346
0,611
FR00073614
0,646
FR00078166
0,367
FR00082688
0,368
FR00090248
0,645
FR00095646
0,872
FR00098990
0,838
FR00104712
1,048
FR00065688
0,702
FR00073652
1,011
FR00078218
0,759
FR00082694
0,478
FR00090356
0,89
FR00095780
0,717
FR00099088
0,984
FR00104738
0,793
FR00065900
1,083
FR00073688
0,718
FR00078250
0,528
FR00082854
0,971
FR00090368
0,657
FR00095868
0,302
FR00099102
0,63
FR00104924
0,769
FR00066290
0,456
FR00074060
0,365
FR00078280
0,388
FR00083018
0,609
FR00090472
0,244
FR00095876
0,517
FR00099284
1,188
FR00104948
1,207
FR00066362
0,846
FR00074116
0,86
FR00078334
0,372
FR00083154
0,322
FR00090804
1,552
FR00095926
0,578
FR00099614
0,981
FR00104998
0,906
FR00066414
0,686
FR00074302
0,891
FR00078352
0,647
FR00083306
0,895
FR00091056
0,616
FR00095994
0,866
FR00099774
0,986
FR00105188
0,905
FR00066534
0,555
FR00074402
0,708
FR00078468
1,345
FR00083358
0,379
FR00091118
0,128
FR00096130
0,842
FR00099792
0,342
FR00105248
0,931
FR00066624
0,866
FR00074472
0,357
FR00078518
0,73
FR00083450
0,324
FR00091472
0,642
FR00096164
0,365
FR00099966
0,392
FR00105266
1,037
FR00067222
0,688
FR00074502
0,26
FR00078682
0,837
FR00083550
0,394
FR00091504
2,433
FR00096204
0,877
FR00099982
0,509
FR00105328
1,098
FR00067890
0,841
FR00074734
0,355
FR00079134
0,394
FR00083706
0,759
FR00091582
0,701
FR00096338
0,421
FR00100016
0,421
FR00105368
0,915
FR00067928
1
FR00074864
0,294
FR00079158
1,076
FR00083870
0,332
FR00091630
0,661
FR00096344
0,49
FR00100040
0,689
FR00105414
1,024
FR00068070
0,945
FR00074902
0,891
FR00079174
0,715
FR00083998
0,342
FR00091634
0,822
FR00096380
0,601
FR00100080
0,92
FR00105744
0,938
FR00068088
0,378
FR00074948
0,766
FR00079182
0,723
FR00084510
1,222
FR00091922
0,539
FR00096390
0,755
FR00100224
0,865
FR00105748
0,863
FR00068116
1,094
FR00074966
0,667
FR00079190
0,705
FR00084562
0,944
FR00091974
0,624
FR00096594
0,677
FR00100360
0,715
FR00105768
0,868
FR00068182
0,397
FR00075024
1,023
FR00079268
0,962
FR00084580
0,846
FR00092088
0,641
FR00096634
1,065
FR00100504
0,629
FR00105846
1,124
FR00068284
0,943
FR00075212
0,492
FR00079272
0,441
FR00084630
0,385
FR00092162
0,513
FR00096656
0,584
FR00100512
0,252
FR00106020
1,186
FR00068330
0,604
FR00075300
0,859
FR00079288
0,721
FR00084864
0,798
FR00092166
1,193
FR00096664
0,968
FR00100588
0,977
FR00106026
1,346
FR00068356
0,584
FR00075322
1,117
FR00079294
0,443
FR00085252
0,637
FR00092306
0,368
FR00096760
0,361
FR00100594
0,525
FR00106038
1,048
FR00068528
0,125
FR00075388
0,731
FR00079638
0,684
FR00085276
0,724
FR00092432
0,908
FR00096782
0,216
FR00100636
0,675
FR00106062
1,072
FR00068558
0,696
FR00075476
0,667
FR00079758
0,854
FR00085304
0,855
FR00092604
0,957
FR00096808
0,687
FR00100648
0,514
FR00106160
0,736
FR00068650
0,422
FR00075484
0,672
FR00079882
0,454
FR00085398
0,864
FR00092738
0,627
FR00096930
0,349
FR00100670
0,685
FR00106176
0,889
FR00068770
0,656
FR00075540
0,594
FR00079896
0,909
FR00085410
1,066
FR00092812
0,63
FR00096936
0,641
FR00100730
0,836
FR00106264
1,021
FR00068786
1,239
FR00075604
0,457
FR00079910
0,802
FR00085418
0,637
FR00092926
1,153
FR00096962
0,339
FR00100758
0,743
FR00106286
0,787
FR00069010
0,705
FR00075826
0,732
FR00079952
1,081
FR00085550
0,986
FR00093026
0,834
FR00096990
0,722
FR00100800
0,775
FR00106400
0,992
FR00069464
0,439
FR00075898
0,607
FR00079956
0,528
FR00085712
1,007
FR00093068
0,357
FR00097014
0,406
FR00100872
0,635
FR00106494
0,82
FR00069528
0,308
FR00076068
0,309
FR00079978
0,898
FR00085752
1,063
FR00093108
0,379
FR00097072
0,702
FR00100894
0,549
FR00106512
1,154
FR00069730
0,902
FR00076204
1,258
FR00079994
0,71
FR00085768
0,979
FR00093116
0,543
FR00097108
0,359
FR00101010
0,301
FR00108782
2,049
FR00070132
1,218
FR00076222
0,403
FR00080024
1,044
FR00085788
0,935
FR00093126
0,337
FR00097144
0,294
FR00101016
0,472
FR00109024
0,938
FR00070346
0,353
FR00076408
0,714
FR00080090
0,348
FR00085850
1,352
FR00093176
0,681
FR00097170
0,581
FR00101054
0,487
FR00109116
0,528
FR00070722
0,846
FR00076554
0,828
FR00080398
0,559
FR00085868
0,91
FR00093372
0,562
FR00097216
0,357
FR00101060
0,424
FR00113144
0,602
FR00070768
0,812
FR00076706
0,57
FR00080548
0,385
FR00085918
0,843
FR00093448
0,651
FR00097230
1,13
FR00101066
0,698
FR00070874
0,676
FR00076862
0,996
FR00080600
0,442
FR00085974
1,043
FR00093618
0,361
FR00097242
0,448
FR00101088
0,539
FR00071200
0,917
FR00076880
0,317
FR00080608
0,913
FR00085998
0,981
FR00093634
0,824
FR00097378
1,102
FR00101104
0,563