Ara 4 leu.
Mortieinfttz-Ji
1929 Január 20.
Politikai, kfizgazciasfttH és társadalmi ulség Hm»«t48l Arak : 180 Íj., Mlé-rr* 90 U, aearyoűévre 45 L. tirvee a«*rrtfcre4 IJ. ••
A Jugoszláviában elrendelt abszolutizmus is hoz valami jót, mert Zsivkovits miniszterelnök utasította a közigazgatási főtisztviselőket, hogy a hiányos minősitésíi tisztviselőkről személyes felelősség mellett állítsanak össze kimutatást és azt azonnal terjesszék fel hozzá. Ezen rendelkezés célja az, hogy azokat a köztisztviselőket, akik megfelelő minősítés nélkül, tehát méltatlanul foglalnak el közhivatali állásokat, el fogják bocsátani és szabályszerű minősitéssel, tehát arra való képzettséggel biró tiszlviselőkkel fogják kicserélni. Nem irigyeljük a jugoszláviai népjogellenes állapotokat, de ezt az egy intézkedést mégis irigyelhetjük, mert nálunk is égető szükség lenne hasonló eljárásra, hogy a közhivatalok megtisztíttatnának az olyan törtetőktől, akik képesítés és diploma nélkül, pusztán protekcióból foglalnak el meg nem érdemlett állásokat, amelyeket tehát a köz érdekében kellőleg ellátni nem is tudhatnak.
Ujabb aggodalmak a kölcsön ügyében. _ A, Cuvântul cimii újság január 15-iki 1342 számában a kölcsönüggyel kapcsolatban hosszú vezércikket ir, amelyben Popovici párisi utjának okát magyarázza meg. »Ugy áll a dolog — jrja — hogy az utóbbi napokban a bankárok egy ujabb feltételt állítottak fel, amelynek megszerkesztéséhez eddig nem volt alkalmuk, vagy... bátorságuk. Ez az ujabb feltétel a maga teljes durvaságában ezt tartalmazza: A békeszerződések revíziója és Románia határainak megváltozása esetében az esetlegesen megkisebbedett ország köteles vállalni az adósságok teljes összegét. Mi a célja ennek a feltételnek — irja a Cuvântul —, azt nem lehet tudni. Mindenki tisztában iáK hogy annak felállítása az ország tekintélyének véres megsértését jelenti. Senki sem hiheti, hogy Romániában akad olyan kormány, amelyik elfogadná ezt a megalázó feltételt. Kereskedelmi értelemben azonban ez a feltétel megokolt és van értelme. Legalább is elvben. A háború után ugyanis a hitelezők ki vannak téve annak a veszélynek, hogy egy esetleges határváltozás következtében a megmaradt ország adósságainak csak aránylagos fedezését vállalja. Tehát kereskedelmi értelemben a bankároknak jogában áll, hogy a jövő esetleges nehézségeivel szemben biztosítsák magukat. A megalázás abban áll, hogy eme feltétel elfogadásával mi elismernők a bankároknak országunk határaiba vetett kételyeinek jogosságát.€ — -
A Magyar Párt helybeli népirodája megkeresést intézett a magyar parlamenti csoporthoz Bukarestbe, melyben felhívja a képviselők figyelmét arra a körülményre, hogy a romániai magyar polgártársak között nagyon sok van olyan, akinek állampolgársági ügye azért nem nyert mindezideig elintézést, mert a háború után Magyarországról jöttek haza Erdélybe és pedig jobbára útlevéllel, mert hiszen másképp a hazautazás lehetetlen volt. Ezekre aztán itthon kimondották a hatóságok, hogy magyar állampolgárokká lettek, holott d. u fél 6 és esle fél 9-kor: órakor: > Doctor Btssel kettős
T O M P A
LrASZUÓ
Szerkesztősé? ée kiadóhivatal: Bulevardul Reţrele Ferdinánd (Koseuth-ntcza) 14. es TelefonBBAm : 34. — Meglelenlfc minden vasárnap. = = = = =
aránylagos befizetés mellett fedezi az alapból kiutalt összeget. A biztosítási szakosztály csak akkor kezdi meg működését, ha legalább is Felhívás társadalmunkhoz. 1000 drb állat biztosításra bejelentetik. Közismert dolog, hogy a kulturális célokat szolgáló intézményeket leg- Amennyiben 12—15 kilóméteres körtöbbször csak mindnyájunk hozzájárulásával, vagyis közadakozás utján tudjuk zetben 1000 állat lenne biztosításra bejelentve, megalakul a vidéki körzet. fÖlép,ten K u l t u r h á z építésére ösztönzi városunk közönségét az az örvendetes körül-Természetes, hogy körzetekre osztás minden, egy körzetben lakó gazda mény, hogy a hétszáznál több tagot számláló Polgáfi Önképző Egyletünkeseténmai helyiségei már nem elegendő befogadó képességűek, továbbá, hogy több meg- csakis abban a körzetben előforduló káalakított al osztály (tagozat) közművelődési működésére nincsenek meg a szük- rokért fizet járulékot. séges helyiségek, s azokat más intézményeknél sem kaphatja meg. A tervbevett A tapasztalat szerint, az állatok nemes cél elérése végett gyűjtési engedélyt kértünk s azt a népjóléti miniszter l°/o a szokott rendes körülmények köúrtól 32391—1928 sz. alatt meg is nyertük. zött elkárosodni, de ha azt vesszük, # így a 30 éves jubileumát a mult nyáron megünnepelt Polgári Önképző hogy minden 1000 állatból 15 darab, Egylet díszközgyűlésének elhatározása alapján Székelyudvarhely város és vidé- középértékben : 6000 leu értékű állat kének nagyközönségéhez, egyleteihez és szervezeteihez fordulunk kérésünkkel: pusztul el, akkor is egy gazda egy támogassák önkéntes adományaikkal egyletünk kulturház-épitési elhatározását állatja után havi 7—8 leus hozzájáruMinden legkisebb pénzbeli adomány, természetbeni, vagy munkateljesitménybeli lást fizet, ami csétféiység azésetleg hozzájárulás felbecsülhetetlen értéket képvisel s növeli azt az alapot, mely szenvedett teljes kárral szemben. Ilyer» hivatva van a tervezeti kulturház felépítését biztosítani. számitás mellett 25—30 év alatt fizetné Gyűjtésünket, míg a szombatfalvi testvér-kulturház föl nem épült, nem be egy gazda egy 6000 leu értékű akartuk intenzivebben megindítani, most azonban, mikor ez a holnapi napon állat árát, már pedig szinte ki van zárva már fölszentelést nyer és rendeltetésének átadatik: elérkezettnek látjuk az időt, az, hogy állat-tartó gazdát 25—30 év hogy nemes céljaink javára mi is széleskörű munkához lássunk. Egyletünk alatt valami kár állatjaiban ne érnefc választmánya ezen közérdekű gyűjtés vezetésével Gyerkes Mihály titkárunkat Áll ez főként a havasi vidékek lakóira, bizta meg, kinek beszámolásai alapján, választmányunk minden adományt hir- ahol a duvadak tesznek gyakori kárt lapilag fog nyugtázni és megköszönni. az állatállományban így, ha a fizetés Nincsen kétségünk aziránt, hogy amilyen nemes versennyel karolta föl valamivel gyakoribb is, de a károsodás közönségünk a szombatíalvi kulturház felépítésének ügyét: éppen olyan rokon- is gyakrabban fordul elő. A Gazdasági szenvvel és szivből jövő jóindulattal nyújtja adományait a városi kulturház föl- Egyesület gondoskodása arra is kiterépitési céljaira is. Az 500 L., illetve ennél nagyobb összegű adományok meg- jed, hogy a havasi községek egy körzetbe osztassanak be, hogy igy az örökítésére Aranykönyvet fektettünk fel és az adományok elszámolása után, inkább veszélyesebb vidékek gazdái azokat ebbe is bevezetjük. Adjunk mindnyájan, mert ezzel együttességünk közművelődését moz- érezzék a körülmények folytán esetleges nagyobb hozzájárulás hátrányait. ditjuk elő I Csiky Albert • * ' Gyerkes Mihály •Különben — mint emiitettük-"' E a Pol*. Önk Egylet elnöke. ® ^ ^ > e t «i'kara. a minden körülményre kiterjedő alapszabály néhány nap alatt a gazdák tudnivaló, hogy az állampolgárságot I kezében lesz, akik megismerve és méleredetileg csak az arról való lemon- Néhány szó az Udvarhelyvárms- tatva az intézmény áldásos voltát, előredással és más állampolgárság optálá gyei Gazdasági Egylet áitat léte- láthatólag azon lesznek, hogy a szaksával lehet elveszíteni. Nem egy eset osztály működését minél előbb megvan, amidőn az ilyen módon még 1924 sítendő kölcsönös állatbiztosító kezdhesse. Leghelyesebb eljárás, ha n előtt hazaérkezett polgártársaink felvégazdák községenként összeiratkoznalc szakosztályról. tettek ugyan az állampolgári névjegys biztosítási szándékukat egy kimutaA Vármegyei Gazdasági Egyesü- tás csatolásával bejelentik alulírottnál^ zékbe, de később a siguranţa felebbezése folytán törültettek. A népiroda let még a mult nyár folyamán tartott mint a Gazdasági Egyesület titkáránál. kérte a magyar parlamenti csoportot, közgyűlésében kimondotta, hogy tagjai Azintézníény fontoşsâgât csak akkor hogy a készülő törvénytervezet parla- részére, az őket állataik elhullása vagy tudják igazán méltányolni a gazdák, menti tárgyalásakor tegye szóvá ezen másszerü elkárosodása esetén érő vesz- ha elhullás, vagy baleset bekövetkezpolgártársaink ügyét, mert a hozandó teségek kártalanítása céljából felállítja a tével nem kerül szegre a jármuk, vagy törvény csak akkor fogja az igazi célt kölcsönös állatbiztosító szakosztályt. A kamrába a hámjuk, hanem egy nagy szolgálni, ha módot nyújt az állampol- kölcsönös állatbiztosításra vonatkozó tömeg, ugyszólva: fillérei összeadáságárság megszerzésére mindazoknak, alapszabály már elkészült, ugy hogy a val segit embertársán, nyomorúságáakik önhibájukon kivül nem tudták azt szakosztály működése megindulásának nak órájában. eddig elérni, de akik valóban tényleges útjában mi sem áll, a siker egyedül Vegyék a belátók kezükbe az ügyet polgárai a román államnak, mert itt csak azon múlik, mennyire érti meg s mi hisszük, hogy egy olyan közselaknak és mindenféle közterhek hor- földmivelő népünk eme szervezet üdvös giiség forrása nyitódik meg, amelynek voltát és mennyire siet a saját jól föl- létjogosultságát és üdvös voltát senki dozásából kiveszik a részüket. Ugyancsak felterjesztést intézett a fogott érdekében biztosításával közre- sem fogja kétségbe vonni. népiroda a parlamenti csoporthoz abban munkálni azon, hogy a szakosztály Vattó Elek az irányban is, hogy azok a magyar működése rövid idő alatt igazán megG E. titkár. testvéreink, akik még a magyar ura- induljon. Az alapszabály pár nap múlva a lom alatt eleget tettek katonai kötelezettségüknek, s akiknek legtöbbje gazdák kezébe kerül, de addig is szükA kisebbségi kérdésről négy-öt évi harctéri szolgálat — s ségesnek tartjuk annak főbb pontjait azután külföldi kórházakban való há- tájékozódás szempontjából ismertetni. adott elő az Astra rendezésében f. hó nyattatás után érkeztek haza az orA cél a kölcsönös segitség meg- 12 én, szombaton este az állami liceum szágba s ma már meglett férfikorban károsodásunk idejében. tornatermében Iliescu Miklós dr. ügyvannak és családot is alapítottak : ne Elsősorban alapot kell teremtenünk, kényszeríttessenek ujabb katonai sor- hogy egy bekövetkezendő káresetén a véd, két egyetem doktora és okleveles hadi szolgálatra, mert hiszen az im- károsult gazda biztosított és elpusztult, bölcsésze. Az Astra iránti tiszteletből periumbeli változás és az a körülmény, vagy részben értékét vesztett állatja az estélyről. e megemlítésen kivül, egyebet nem is imánk, azonban Iliescu dr. hogy ez a változás nem találta őket után sürgősen kárpótolva legyen. megállapításait, illetve fejtegetéseit szó itthon, nem lehet ok arra, hogy annyi E célból minden biztosítandó állat nélkül mégsem hagyhatjuk,annak hangbzenvedés után polgári foglalkozásuk és családjuk köréből kiragadtatva is- után, mint biztosítási alapot 50 leüt súlyozásával, hogy Iliescu ur és az Astra még Udvarhelyen sem azonos mételten is katonai szolgálattételre kö- kell befizetni. Ezen összeg, mint meg teleztessenek. Valószínű, hogy ezen csonkithatlan alap a G. Egyesület által személyek. Előadása folyamán Iliescu dr. ur sokakat érintő sérelmet a magyar par- takarék-pénztárilag letétként kezeltetik. ugyanis azt igyekezett megállapUcni, Minden elhullott, vagy baleset folylamenti csoport interpelláció alakjában tán részben értékét vesztett állat után hogy a kisebbségi helyzet szabályozáfogja a parlamentben szóvá tenni. a teljes, vagy részleges kár 75% át a sára vonatkozó rendelkezések pontosan gazda a szükséges bizottsági becslés végre vannak hajtva s ha a sokat emA helybeli Jótékony Noeqyletnek f legetett kisebbségi sérelmeket alapos hó 27 ikén, vasárnap d. u. 4 órai kez- beérkezte után azonnal, de legkésőbb vizsgálat alá vesszük, ezek jelentékte8 napon belül megkapja. Ezen összeg dettel közgyűlése lesz a ref. tanítónőlen 3 pontocskává zsugorodnak össze : képző intézet tanári tanácskozó termé- az alapból fizettetik ki. Az alapul szol 1. a cenzura, 2. az államsegély elmagá!ó összeg megcsonkításának, vagy ben, hová az egylet tagjait a vezetőradása. 3. a csiki magán javak kér~ fölmorzsolásának megakadályozása célség ezúton hívja meg. A közgyűlés dése. Pont. Egyéb nincsen. Anyanyeltárgyai: 1. Elnöki megnyitó. 2. A mult jából minden biztosító minden biztosi vét minden kisebbségi otthon, az utcán* tott állatja után olyan összeget fizet évre vonatkozó titkári jelentés. 3. Pénza templomban szabadon használhatja* be a gazdakör pénztárába, amely összeg tárosi jelentés. 4. A f évi költségvetés.
Építsük föl kulturházunkat.
Minden rosszban van valami jó,
Vasárnap
r*l«l6e pserkoBBtd
,Ptefro. a kalóz* Fősz : Paul Richter. Rudolf Klein Rogge, megható nagy dráma - Szerdán este fél 9-kor és csütörtökön Miután fél 6 és este fél » élete* Vagy dráma Ludwig Wotff regénye után, a fcgh.reseüb filmszínészekkel: gróf Eszter ház, Ágnes, Jakcb Ledtke, Hans Stennc, Angelo Ferrari.
SZ BKBLY K ÖZ8LET
2. oldal
tehát a nyelvhasználat kérdésében séösszeghez jött a fedezeti váltó, várelem semmi s'ncsen. Vármegyénkben rosi ut-taxa, bélyegilleték, a vételár a földmivelés, az ipar, a kereskedelem Ujabb furcsa adminisztrátori átutalási költsége, levelezés és más kia székelyek kezében van, magyaroka adás, amelyek mázsánként 3 leuval intézkedés. polgármesterek (de arról nem szól semdrágították a gyári árat, tehát 371 mit, hogy a törvényesen megválasztott A jelenlegi vármegyei adminisztrá- leuba került az állomáson és 381 leuba udvarhelyi magyar polgármester széka városban elhelyezett raktárból, ha a foglalása elé másféléven át mennyi tor ur rendeleteiről már többször esett fizetés azonnal az átvétel alkalmával szó. — Nemrég a parlamentben is inakadályt gördítettek a teljes szabadság vagy 3 hónapon belül történt. Ha 6 jegyében). A csiki magánjavak kér- terpelláció targya volt az adminisztrátor havi hitel vétetik igénybe, akkor a dése csak helyi vonatkozású, a cenzura ur ama híressé vált rendelkezése, mely gyár 4 hóra 18% os késedelmi kamacsak Nagyváradon volt erős, tehát lé- a hivatali helyiségekben feltűnően tu- ton követel. nyegében csak egy sérelem marad: datta a 98%-ban magyarnyelvű várAlulírottat akarja a Hargita cikmegye lakosaival, hogy az adófizetés az államsegély kérdése. kével meggyanúsítani, engem, aki minis csak román nyelven történhetik. — Államsegélyt kicsit kérünk, 40 mil- Azelőtt pedig eltörölte a hold- és öl- den dicsekvés nélkül kimerem jelen liót a költségvetésből könnyen ki le- számításokra alapított erdélyi tkvi teni azt, hogy e vármegyében a műhet szorítani az 1 300,000 magyarnak. és kataszteri rendszert, kimondván, trágya használatának háború utáni el(Jól ismeri Iliescu ur a hivatalos sta- hogy csak azok a szerződések érvé- terjedése az én fáradhatatlan munkástisztikát, még ez is több magyart en- nyesek előtte, amelyekben a hektár- ságom eredménye. — Ha gyanúsít, gedélyez, de ugy látszik, addig meg- számitás előzetesen már keresztül ve- adja bizonyítékát gyanújának, bizofogyatkoztunk, mig hozzá érkeztünk). zettetett. Az adminisztrátor ur volt az, nyítsa be azt, hogy a műtrágya gyári És az államsegélyt valószínűleg meg aki a vármegye területén levő földe- ára nem a f».nt jelzett ár volt, tehát is fogják adni. Idővel. ket egységesen értékelte, azok holdjá- én illetéktelen hasznot húztam a gazKöszönjük szépen Iliescu dr. ur- nak árát megállapította s ha a köz- dáktól, s azok a 3 leuk, amelyeket kinák, hogy helyzetünket a valóságnak ségi elöljáróság által kiadó t értékbi- adásokra felszámiiottam, illetve a mámegfelelően mutatta be nekünk. Kö- zonyítványban feltüntetett összeg ezt zsán kén ti 10 leu bqszállitási költség szönjük szépen, hogy az ipart, a ke- nem érte el, akkor az utóbbit figye- nem igazságos felszámítás, — addig reskedelmet, a földmivelést várme- lembe sem vétette s az egyes percep- azonban hátrább az agarakkal és félre gyénkben a mi kezünkben hagyja, s ciák az illetékezést a mindenható ad- a gazdanépet — még közérdekű dolköszönjük szépen arra vonatkozó fel- minisztrátor ur értékelése szerint szab- gokban is — minduntalan izgató cikkekkel, mert bizony mondom, nem világosítását is, hogy a gyulafehérvári ták ki. azzal használunk a népnek, ha mindhatározatok csak egy vidéki párttagoAz adminisztrátor ur a megye la- untalan a lelkét igyekszünk megmérzat határozatai, melyek egyetlenegy kosságának ismét küldött egy újévi kormányt sem kötnek, legkevésbé ajándékot. A 18379—928 sz. rendele- gezni, hanem használ a népnek az okazonban a regáti románságot, mely tével elrendelte ugyanis, hogy ezentúl tatás és az érdekében kifejtett munGyulafehérváron jelen sem volt. Azon- minden olyan ügylet után, amelynél kálkodás. Ha tényleg a gazdasági hivatalban remélni mégis szabad, mert sze- az érték 1Ö0.000 — leunál magasabb, rinte Maniu tisztességes ember, talán az illeték kiszabást az egyes percep- nak módjában lesz a műtrágyát 20— már gondolkozott is a román népet le- torok már nem végezhetik, hanem a 30% kai olcsóbban juttatni a gazdák kötelező gyulafehérvári határozatok feleknek be kell jönniük az adminisz- kezéhez, mint a gyári ár, ezt a tényvégrehajtásáról. tráciára és csak itt szabad ezt elvégezni. kedést csak örömmel tudjuk üdvözölni az Udvarhelyvármegye Gazdasági - Iliescu dr. ur l Tegye szivére a Vagyis: a pénzügyi kormányzat évek- Egyesület részéről is s biztosítjuk a kel ezelőtt — a lakosság könnyebbsége fcezét 1 Mint ügyvéd, mint két egyetem Hargitát, hogy mi leszünk azok, akik — a percepciák számát doktora és okleveles bölcsésze elhiszi-e érdekében igyekszünk a néppel megértetni, hogy ezt, amit mondott, mert mi ugy va- megszaporította, s az uj kormány is e felette kedvező beszerzési alkalmat gyunk értesülve, hogy az Ön előadását a közigazgatási és pénzügyi decentra- nehogy elhalassza s minél tömegesebvégig hallgató komolyabb román urak lizációt vallotta ismételten általános ben szerezzen be műtrágyát. közül néhányan azt a kijelentést tet- programmjául, mig ezzel szemben Csak egyet kérünk, szíveskedjék ték, hogy nem imák alá azt, amit ön az adminisztrátor ur ujabb intézke- sürgősen közölni a műtrágya átvétele mondott s higyje el, ezeknek van iga- dése folytán most 70—90 kilóméteres alkalmával fizetendő mázsánkénti öszzuk. Azok az urak nyitott szemmel utakat kell a feleknek megtenniük, szeget és a fizetési feltételeket, s ezt ha az ügyletükről készült okiratban járnak a kisebbségek között. feltüntetett érték a 100 000 leüt meg- annyival is inkább kérjük, mert tavaszi haladja. Az adminisztrátor ur ujabb használatra a műtrágya már a közel rendelkezése nem utal magasabb rende- jövőben megrendelendő. Varró Elek A szombaifalvi „Népház" letre, amely ezen intézkedését törvéG. E. titkár. nyes formával láthatná el s mert a felavatása törvénnyel ez határozottan ellenkezik, reméljük, hogy e rendelet vissza is Apagyilkosság most vasárnap, január hó 20 án tör- vonatik, mint egy olyan, ami sem a ténik meg ünnepélyes keretek között. törvénnyel, sem pedig a megye la-, keltett Székelyzsombor községben a Az ünnepély d. e. 10 órakor kez- kosságának érdekével összhangban mult napokban általános nagy megnem áll, s megmarad a régi állapot* dődik, amikor is a különböző egyhádöbbenést. Áldozata id. Serbán György, zak áldják meg és szentelik fel az em- amely szerint ilyen ügyletek után 57 éves földmives gazda, aki az eddigi beri tovább-haladás és műveltség ter- ezután is az illetékes adóhivatalok utján kell a kiróvást és a befizetést is tájékozódások szerint, erőszakos, ha jesztésére emelt oltárt. talmaskodó ember volt, keményen bánt Este 8 órai kezdettel színpadi mü- eszközöltetni. családjával, állataival egyaránt. Erre Felhívjuk ezért az illetékes felsőbb nézve jellemző adat, hogy a gyilkosvek előadása, énekszámok, ünnepi beszédek, végül tánc zárják be a szom- hatóságok szíves figyelmét ezen sé- ságot elkövető György fia állítása batfalvi városrésziek e nevezetes napját. relmes rendelet hatályonkivül helyez- szerint, a mult ősszel az idős Serbán Minden olyan megmozdulás, amely- tetésére, különösen a vármegyei pre- két bivalyát is agyonütötte. Ugyanerre nek célja emberi mivoltunk tökéle- fectus ur és a magyei tanács figyel- a fiára, állítólag, többször fejszét is tesbitése, őszinte örömmel tölt el min- mét, akiknek különösen hivatásuk a fogott, s őt a háztól el is kergette, ket, — hogyne lenne örömünk kétsze- vármegye lakósságát ért sérelmes ren- ugy hogy a 24 éves György még az res, mikor azt látjuk, hogy részben a deletek minél előbbi orvoslása. 1927 év április havában elköltözött ha—»—s. városunk polgársága, részben a szomzulról, s Mirkvásáron állott be csobánbatfalviak keserves verejtékezéssel, nak. Mikor onnan visszakerült, akkor de igaz lelkesedéssel összeadott filsem ment haza, hanem nagyanyjánál léreiből s a kérges munkáskezek Voicu Rafiránál lakott. l m m r 1 •* '1 megfeszített munkálkodásából emelőItt kereste fel aztán f. hó 11 én közönség korebol. dött fel büszkén a békességnek és az huga: Mária is, azzal, hogy az apjuk A Hargita legutóbbi számában fával Kőhalomba ment, mig házuknál egymást megértésnek e fölszentelés megjelent egyik közlemény szerint, a 2 ember fát farag, menjen György is alatt álló hajlékai gazdasági hivatal a gazdák részére Egyet sohase is feledjenek el a szükséglendő műtrágyát 20—30%-kal oda segíteni. György el is ment, s estig szombatfalviak 1 Ha a Népház küszö- olcsóbban szerzi be, mint amily ösz- dolgozott együtt a két emberrel, majd bét átlépve, nem visznek oda a béke szegért eddig beszerezhették azt a este ezek egyikével egy korcsmába ment, majd a másikba, s mind a két angyalától ihletet, szivet és szeretetet gazdák. helyen fejen kint 1—1 deci pálinkát s ha az a ház nem lesz mindenkor Végtelenül örülünk, ha a koreszményi hajléka a magyar lelkek mányzat végre feleszmél s a műtrágya- ittak meg. György azután az apai összedobbanásának, csak a kufárok vásárlásoknál a súlyos adókkal terhelt házba ment vissza, hol huga vacsorát zsibvásár-tere lesz csupán, ahol hízelgő gazdaközönségnek előnyöket biztosit. adott neki. Itt a fogyasztott szesz, s szavakkal és mézes mázos ígéretekkel Azonban nagy a gyanúnk s ezen gya- a szenvedett keserűségek emlékének hatása rendkívül felizgatták a legényt, igyekeznek lelkeket vásárolni. núnknak mindaddig kifejezést kell ad- felkeltvén benne azt az elhatározást, Föl a szivekkel, e népházra nézve 1 nunk, amig fixirozva nem lesz az az hogy az egész családdal mostohán Templom ez, az előhaladás tem- ár és az a fizetési föltétel, amely ár bánó apjával végezni fog. Ezt a szánploma s hogy az maradjon időtlen és feltétel mellett a gazdák akár a va- dékát közölte húgával is, aki azonban időkig, csak tőletek függ, szombat- súti állomáson, akár pedig a lerakó — saját bevallása szerint is — meghelyről megkaphatják a műtrágyát, s döbbenve, őt mindenképpen lebeszélni falviak I mindaddig, amig ezek közölve nem törekedett. György azonban nem halllesznek, hogy a Hargita ártatlannak gatva rá, kiment, s a tornácról apja Értesités. A helybeli róm. kath. látszó és a látszat szerint a gazdák fejszéjét magához véve, az uton apja egyházközség vezetősége értesiti a hi- javát szolgálni akaró cikkét csak uszí- elébe indult. veket, hogy az egyháztanács az egy- tásnak szánta s célja, hogy a vármeHuga azonban a fejsze eltűnését házi járulékok pénztárosává Kabdebó gyei székely gazdákat mindazon töészrevévén, utánaszaladt, s vele sok rekvésektől elidegenítse, amely törekJózsefet választotta meg és a járulékok beszedésével Miklósy Rózsikát bízta véseknek végcélja a gazdatársadalom ideig együtt haladva, sírva, rimánkodva kérlelte, álljon el szándékától. Végre meg. A vezetőség kéri a hiveket, hogy anyagi jóllétének előmozdítása. így vagyunk a műtrágyával is. György azzal a fenyegetéssel riasznevezetteket fogadják szívesen és hátráA 16% os szuperfoszfát ára a totta el maga mellől húgát, hogy ha lékaikat szíveskedjenek mielőbb kiegyenlíteni, hogy a tanügyi személyzet pon- mult ősszel vagon tételben a leadó ál- el nem távozik, őt is agyonüti. Ezután már csak alig pár perp lomáson mázsánként 368 leu volt. Ezen tosan megkaphassa a fizetését.
A
1929 január 20. telt el, mikor az uton apjának ökrös szekere tünt fel. György egy bokor mögött meghúzódva látta, hogy apja félig fekvő helyzetben, a szekéren szundikál. Hagyta kissé tovább haladni, majd utánasompolyodva, három hatalmas fejszecsapással szétzúzta az apja fejét. Ezután huga után szaladt, s vele — szigorú titoktartás követelése mellett — közölte a gyilkosságot. Majd még, mintha semmisem történt volna, betért több ismerőséhez. így találta meg egyik helyen huga és nagybátyja azzal a hírrel, hogy apját az ökrök a szekéren meggyilkoltán vitték haza az udvarra. Ekkor ő is hazament, s maga is segitett apját a házba bevinni, sőt egyik rokonukkal egész éjjel őrködött mellette. Másnap csendőri nyomozás indult az idős Şerbân meggyilkolása ügyében. A csendőröknek feltűntek a friss nyomok, melyeket György este apja házától távozóban s ennek elébe menőben, a kertben hagyott. Csizmáját belepróbálták, s az a nyomokba talált. A csendőrök első kérdésére: nem ő volt-e a gyilkos, György azonnal beismerő vallomást tett. Letartóztatták, s most a helybeli törvényszék fogházában várja felelősségre vonatását szörnyű cselekedetéért.
HÍREK. Január 19.
IRODALOMTÖRTÉNETI NAPTÁR. Január 19. Szigligeti Ede halála Nagyváradon született 1814-ben és Budapesten halt meg 1878-ban. Mérnöknek készült, de színész, majd színigazgató és dramairó lett belőle. Negyven éven keresztül bamulatos szorgalommal irta müveit. Száznál több szindarabia van, melyek nemcsak a maguk koraban jelentettek érteket, de egyike-másika még most sem téveszti el a hatasat. A népszínmű megteremtése az 6 nevéhez fűződik. Jeles vígjátékai: Liliomfi, A mama. Fenn az ernyő, nincsen kas, A nőuralom. Értékes és ma is hatástkeltó népszínművei: A cigány, Csikós és a Szökött kaiona.
Január 21. Madách
Imre
születése.
Az 1823.
év január havanak Petőfi mellett második nagy szülötte: Madách Imre. Nev* a világirodalomban éppen ugy ismeretes, mint a Petőfié A halhatatlanság koszorúját Az ember tragédiája cimü hatalmas drámai költeményével szerezte, amelynek örök tanú sága, hogy az ember küzdelme Isten nélkül céltévesztett. E mü különösen azóta vált közkinccsé, amióta a mult század 80-as éveiben Paulai Ede azt színre alkalmazta Ma már minden müveit nép nyelvére le van fordítva. Romanra Goga Octavian fordította. Madách müvének színpadi sikerét nem érte meg, mert 1864-ben a halál kioltotta életét.
Január 23. Virág
Benedek
és Erdélyi
halála. Virág Benedek, az egyszerű palosrendi szerzetes, Horatiusnak, a rómaiak nagy lirikus költőjének tanitvanya, 1754-1830-ig élt, tehát a jövő évben lesz halalanak szazados évfordulója. Nemcsak lefordította mesterének müveit, de ő migd is számos hazafias ódát irt, amelyekben buzdítja kortársait, hogy a nemzeti nyelv és hagyományok mellett hiven tartsanak ki s az egyéni érdekeket áldozzák föl a közérdekért. — Erdélyi János, aki 1^14-1868-ig élt, mint népdalgyüjtő és mint irodalomtörténeti, esztétikai és filozotiai tanulmányok irója tette nevét irodalomtörténetünkben ismeretessé és megbecsültté.
Január 26. Vas Gereben halála. Családi nevén Kadakovics József volt s 1823—1868-ig élt. Az önkényuralom ideién nagyon szerették regényes korrajzait, amelyekben Széchenyi és Kossuth koranak rendi tarsadalmat örökítette meg tősgyökeres magyarsaggal és jóizü adomázassal. Ma is ismert és szivesen olvasott müvei: A régi jó idők, Nagy idők, nagy emberek.
Súlyos baleset érte Sebes! János dr. szenátorunkat — amint erről lapunk zártakor rövid telefonhirből értesülünk. Bukarestben eltörte egyik lábát. A népszerű szenátor balesetéről további részleteket nem tudunk. Mindenesetre érdeklődéssel és részvéttel várjuk — s várja bizonyára közönségünk is — az állapota felől érkező kedvező hireket.
A községi és megyei tanácsok tervezett föloszlatása a kiszivárgott hirek szerint egyelőre, ugylátszik, elmarad és pedig addig az időpontig, amig az uj közigazgatási reformtörvényt megalkotják. A magyar sajtó és a magyarság parlamenti képviselői a tervezett gyors föloszlatással szemben már kezdettől fogva állást foglaltak, kimutatva annak törvénytelenségét. Ugylátszik, hogy a megbeszélések során a kormányban is aggodalmak keletkeztek és belátva, hogy a feloszlatás a törvényesség szempontjából nem állaná meg a kritikát, a tanácsok újraalakítását az uj közigazgatási törvény életbelépte utáni időre fogja elhalasztani. x Két szobás, konyhás lakást keres iparos a belvárosban ápril. 24 ikére. Cim a kiadóban.
János
1923 január 20.
SZÉKELY KÖZÉLET
3. oldal.
paplanokat, szőnyegeket, vásznakat, férfi öltöny-szö veteket legjutáriyosabban beszerezhet
HIRSCH RUDOLF
Egy régebben itt is jólhmert, soMeghiúsít közgyűlés. A KecskeKüiturestely Szekely keresztáron. kat emlegetett, érdekes életű egyéniség méthy—Deuischek fele magyar néppárt A székelykereszturi ref. nőszövetség f. mult el közelebbről Ujpesien, a 90 éves január 6 ikára közgyűlést hívott össze hó 12 iki estélye olyan rendkívüli nagy Áldor Imre nyug. középiskolai tanár Kolozsvárra, azonban a közgyűlést nem érdeklődés mellett folyt le, hogy a zsúhalálával. Valamikor cisztercita szerze- tudták megtartani, mert azon a »tagok« folt színházteremben a közönség egy tes volt, de elvei, irodalmi terveinek nem jelentek meg. része helyet sem tudóit találni. Szólott megvalósitása miatt kilépett a rendbői, ez az érdeklődés, az estély céljának Egy faipar fehér bö'keztyüt adtak s mint tanár, mint iró évtizedeken át be hozzánk, melyet városunkban az nemességén kivül, Erdély olyan kiváló rendkívül termékeny és jelentős mun utcán találtak. Tulajdonosa átveheti. szellemeinek, mint Áprily Lajos, Takásságot fejtett ki. Éiete folyásában, vaszy Sándor dr., báró Kemény János, Az Udvar hely varmegyei Gazdasági akik munkásságában egy nagytudásu, de természetesen, rendkivüli tetszés rendkívül nyugtalan, szinte forradalmias Egyesület f. nó 15-én tartott igazgató- mellett szerepeltek. Hozzájuk is azonszellem nyilvánult meg, ugy hogy ér- választmányi ülésében Ugrón ÁKOS ban teljesen méltó volt a mi szintén dekes egyéniségét Jókai is alkalmasnak tiszt, elnök felszólalása alapján foglal- jólismert, nagytehetségű Szabó Ernőnk találta arra, hogy egyik regényalakja kozott a bulgár kertészeknek a kor- művészi hegedüjátéka, melyet Szebeni (Áldorfai) számára róla vegyen mintát. mány által az ország területéről való Márta zongorán nagy készséggel kisért. Sok nyelvet tudott, sokat torditoit, kiutasításával és ezzel egyidejűleg a A rendkivüli nivós estély megrendezése megfogyatkozó közszükségleti háztarszerkesztett és irt — főképpen nép nagy érdeme a nőszövetségnek s a szerű történelmi müveinek szama rend- tási veieményfélék mikénti pótlásának siker buzdítsa a tervezett estély sorokérdése is eszmecserét váltott ki. Az kívüli. Évtizedekkel ezelőtt a helybeli zat ft lytat isára. m. kir. áll. főreáliskolának ,is tanára igazgató választmányi gyűlésen érdekKwp a változott rendszerről. Sajvolt, s mintegy 20 éve, mint ceglédi lődő felszólamlás történt a vármegyé- nálatos incidens történt városunkban ben megalakítandó «Kertészeti Betéti tanárt nyugdíjazták. társaság* ot illetőleg is. Az igazgató január 18 án, amely eset furcsán tükA városi taxik befizetése ujabban választmány kijelentendőnek tartja, rözi vissza a ma sokat emlegetett ismét erősen csökkent, minek követ hogy e Kertészeti betéti társaságot tel- rendszerváltozást. A szombatfalvi népkeztében a város is alig tud fizetési jesen magánvállalkozásnak minősiti és ház holnap, 20 ikán tartandó lélekemelő kötelezettségeinek eleget tenni. Hogy nem azonosítja magát azokkal az felszentelési ünnepségére a rendező « tekintetben fennakadás, zavarok elő irányelvekkel, amelyek a tervezett tár- bizottság Ugrón Ákos javaslatára a ne forduljanak — minthogy ezek a saság alapszabályai tervezetében le- helybeli társadalom minden rétegéből közre nézve is károsak lennének — fektetve vannak. Mindezekhez mi azt — nemzetiségi és valláskülönbség nél a városi tanács nyomatékosan figyel jegyezzük meg, hogy ez az állásfog- kül — védnököket kért fel, hogy ezmeztetni kívánja a lakosságot, hogy lalás nem cáfolja (és bizonyára nem zel is dokumentálva legyen a Maniuaz ilyennemű tartozásai esedékes 1929 is akarja cáfolni) magának az eszmé- kormány által annyira hirdetett békeévi első negyedévi részletét 8 napon nek a helyességét. A megvalósítás, a vágy és együttműködési óhaj. A renbelül fizesse be a város pénztárába, szervezkedés pedig úgyis aszerint tör- dező bizottság egy ívvel felkereste a mert különben a hátrálékokat kényte- ténhetik, ahogy ezt a társaság létre- helybeli siguranca főnökét is, hogy a len lesz a város teljes szigorral behaj- jötte esetén, azok tagjai megbeszéléseik védnöki jegyét átadják és az ivet eléje tették, hogy aláírásával igazolja a védtatni. után maguk megállapítják. Halálozás. Hadnagy Sintonné Bá- Szerencsétlen vadászattal végző- nöki jegy átvételét. A főnök az iven lint Erzsébet f. hó 14 én 48 éves ko- dött az idei szezon Gagyi Albert szé- látta, hogy az egyes nevek mellett ittrában városunkban elhalt. Kiterjedt ro- kelyudvarhelyi lakosra nézve. Kedden, ott pénzösszegek vannak feltüntetve. Borzasztó haragra gerjedt erre s az konság gyászolja. 15 én a nyulvadászat utolsó napján aláirási ivet s a rendező bizottságnál , Szabadliceum. A Polgári önképző néhány társával a kadicsfalvi oldalon levő pénzt azonnal elkobozta és a nála Egylet szabad líceumán a mult va- vadászgatott. A társaságnak a vadász- megjelenteket több órán keresztül fogva sárnap délután igen szép számú kö- szerencse kedvezett, mert nyulat talál- tartotta. — Hivatalos közegek segítségézönség jelenlétében Bakóczi Károly tak, azonban az egyik szerencsés va- vel szakadatlanul molesztálták eddig a áll. líceumi tanár tartott előadást, a dász a nyúllal együtt combján Gagyit város és megye magyar közönségét a román költészet jeleséről: Eminescu- is megsebezte. Szerencsére, az egy regát legkülönbözőbb részein építendő ról, összehasonlítva őt a magyar lirai szem serét-találat komolyabb bajt nem templomokra, jótékony intézményekre költészet elsőrendű képviselőjével: Pe- csinált. való adakozás érdekében. De ha vétőfivel. A nagy figyelemmel hallgatott Az Unitáriusok Dávid Ferenc Egy- letlenül magyar földmives egy román «lőadás után Elekes Dénes ifjú egy- letében városunkban január 16-ikan hivatalnokhoz megy, hogy tiszteletét leti tag szavalta Tompa Mihálynak: Balázs Ferenc székelykereszturi s. lel- dokumentálja magas állása iránt egy »Levél egy anyához* c. költeményét kész tartott előadást Japánról. Az öt védnöki jeggyel és mások ezért a hatásosan, mely után Nagy János éves külföldi tanulmányútját ól hazatért jegyért — ha akartak — adtak pár cipészmester adott elő: A pénz, mint ifju lelkész, ki Kaliforniából Japánon leüt, azt is elkobozza s még meg is gazdasági eszköz c. kérdésről. Igen és Indián keresztül pár hónappal ezelőtt hurcolja őket. Es történik ez az Ur helyes tanulmány ez, melyben meg- érkezett meg, közvetlen s megkapóan 1929. esztendejében a megértés és dönthetetlen érveléssel bizonyította, szemléletes előadásában hallgatóit Ja- együttműködés kormánya alatt. hogy csak ott érvényesülhet a tőke pánba vezette, bemutatva a népet ottBetörést követett el f. hó 5 ikén Maés vállalkozás, ahol az erőket össze- honában, szokásaiban, vallásában, műgyarzsákodon Szenkovics Lajos kocstéve szervezetten indulnak bele a vál- vészetében és jelenlegi megoldandó máros házában három fiatal románlalkozás céljainak megvalósításába. Az problémáiban. Szinte elevenné tette a zsákodi cigány : Magarosán Rafi, Granelőadóknak tanulságos szereplésükért, papirfalakból bármikor tetszésszerinti cea Gavrila és Boldizsár Demeter. A úgyszintén a szavalónak is az egye- számú szobájuvá összeállítható családi lopott tárgyakat: nói ruhaneműt, kelsület elnöke mondott köszönetet. Most házat, a mellette levő virágos kerttel méket, cigarettát zsákba helyezve, elvasárnap délután 3 órakor a kör Ár- s az együtt ebédelő családot. Különöásták falujukban az erdőben. Elfogatpád u 16 sz. a. helyiségében Nagy sen kiemelte a japán népnek, építkezéván, cselekedetüket beismerték. A helyElemér ref. tanitónőképzői tanár és sében, a templomok, házak falain levő beli törvényszék fogházában vannak Vámszer Géza líceumi tanár fognak festmények kivitelében mindenütt uralletartóztatva. előadni. Szaval: Kristóf József ifju. kodó," művészet iránti érzékét. Szólott Az Erdélyi Gazdasági Egyesület Legyünk ott mentől többen I a japán nők bájosságáról, majd a hatf. évi február hó 2 án, Kolozsváron vanmilliós nép súlyos problémájaként A lelketlen karikas Izgatók áldoGazdanapot tart. Az Udvarhelyvárme zata lett Mihály András oroszhegyi a túlnépesedést és alkoholizmust emii- gyei G. Egyesület részéről önkéntes lakós, aki jelen volt a korcsmában, tette. Előadásának közvetlensége és ajánlkozás tolytán Ugrón Ákos. Ugrón midőn Péter Antal, a karikás párt fő- szemléltető képei a hallgatóság figyel- János, Szakáts Zoltán, Gyarmathy Lakortese azzal rágalmazta a közbecsü- mét mindvégig lekötötték. Az estélyen jos, Kakucs Ferenc, Murvay Samu és lésben álló Vas Áron községi birót, Getző Margit tanítónő és Papp Gizella Séra Pál fognak a gyűlésen részt hogy a birtokosság eladott erdejének felolvasásokkal szereztek kellemes és venni. Kívánatos lenne, hogy vármeárából 27.000 leüt eltett. Mihály And- tanulságos pillanatokat, Ébert Hajnalka, gyénk térületéről e gyűlésen, ahol a rás tovább beszélte, amit Péter Antaltól Deák Berta, Gálfi Irén pedig kedvesen gazdákat érintő nagyjelentőségű kérhallott s ezért Vas Áron feljelentése foly- szavaltak. A közönség azzal az érzés- dések fognak szőnyegre kerülni, min tán a járásbíróság Mihályt öszszesen sel távozott, hogy a Dávid Ferenc Egylet nél több gazda jelenjék meg. Éppen 1550 leu pénzbüntetés és perköltség egyik legsikerültebb estélyén vett részt. ez okból kéri a G. Egyesület a gazmegfizetésére kötelezte. Ilyen károkat UHnök és Urilanyok Otthona, Bu- dákat, hogy azon agyülésen minél tötud okozni a lelkiismeretlen izgatás. dapest, V. Alkotmány utca 4. I. 1. Heti megesebben vegyenek részt. Egyébként ugy értesültünk, hogy Mi- teljes ellátás P. 23, kitűnő négyszeri Budapesti Pensió keres ugy budahály András felebbezett, Vas Áron étkezés, központi (ütés, állandó hideg pesti, mint külföldi intézetei részére pedig megtette a bűnvádi feljelentést és meleg viz. gondnoknőket és felügyelőnőket. Ezen Péter Antal ellen is, mig a »Hargita« x Jómodu vidéki özvegy örökbe fo- pensiók Európa legelőkelőbb helyein szerkesztői ellen ugyancsak folyamat- gadna 10 év körüli, teljesen árva, katho- vannak. Havi fizetés 80—100 pengő ban van a bünper, mert lapjukban ők likus vallású leány-gyermeket. Cim a képesség szerint, teljes ellátás P. 500— is hasonló módon rágalmazták meg kiadóhivatalban. 800 összeg tőke befizetése szükséges. Vas Áront. x A Gazdák Általános Biztosi'ó Folyamodványok az összes személyi x Perzsaszőnypg anyag lerakata Rt. ezúttal is értesiti t. ügyfeleit, hogy adatokkal és bizonyitványmásolatokkal Weisz Józsefnénál, Villanytelep u 7 sz. a november hó folyamán megtartott V. Alkotmány utca 4. I. 1 »Urinők és Ugyanott szőnyeg megrendeléseket is sorsoláson Csonka Demeter nagyajtai Urilányok Otthona* igazgatósága cimelvállalnak. A marosvécsi gyapjufonó- vendéglős 15432 számú életkötvénye zendők. Nyelvismerettel és ügyes gazdgyár lerakata. húzatott ki 10.000 — leu értékben. asszonyok előnyben.
divat-üzletében. HONSZERETET. Csendes esti szürkületben Kinézek az ablakon. E kis falu, melyet látok, Érzem, édes itthonom. Bár a vágyás, bár a remény Olyan sokszor búsított, Messze menni és elhagyni, Sohse tudtam én e hont.
t
Ezt, ahol az édes anyám Csókolt, könnyel bontott, Zengő magyar imádságra Csengő nyelven tanitott. Óh itt minden, amit látok, . Milyen édes énnekan, Itt lesz majd a kis családom, Feleségem s gyermekem. Lenne a föld énirántam, Lenne bármily mostoha, Megtagadni, elcserélni Ugy se tudnám én soha. (Lököd)
György
J6z*f.
Meghívó. Az Erd. Róm. Kath Népszövetség helyi tagozata január 27 éa, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja meg évi közgyűlését a főgimnázium várótermében. A közgyűlésre az igazgatóválasztmány tagjait, a csoportvezetőket és az összes tagokat ezúton hívjuk meg és a fontos tárgyakra való tekintettel kérjük is a szíves megjelenésre. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Pénztáros es a számvizsgáló bizottság jelentése. 4. Az 1929. évi költségvetés és tagdíjak megállapítása. 5. Az 1929. évi munkaterv megállapítása és az irodalmi szakosztály megalakítása. 6. A csoportvezetők beosztasa. 7. Indítványok. Odorheiu~~ Székelyudvarhely, 1929 január 19 én. Bíró Lajos elnök, Szász József titkár. A székelykereszturi Kaszinó évi rendes közgyűlését í. hó 27-én délután 5 órakor tartja, melyre a tagokat aa elnökség ezúton is meghívja. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyíló. 2. Titkári jelentés. 3. Pénztárosok jelentése, a} zárszámadás elfogadása, b) költségvetés megállapítása. 4. Könyvtárnok jelentése. 5. Közgyűlés előtt 48 órával bejelentett indítványok. 6. Választás.— Tagdíj hátralékosoknak nincs szavazati joga.
Agyonütötte a fa. Lukács Ignác zsigmondtelepi lakos 14 éves fiával 16 én csütörtökön, erdei utcsinálásra ment. Munka közben — egyik fát a félig süket öreg Lukács, a másikat a fia vágta — a gyermek által vágott fa ledőlt és annak a fának esett neki, melyet az öreg akart kidönteni, sarra felakadt. Lukács Ignác erre a fadöntést tovább folytatta. Valószínűleg, a fa ütögetésére a már leesőben levő fa hirtelen esni kezdett s mivel az öreg süketsége miatt a zuhanást nem hallotta, s az eső fa elől idejekorán nem menekült el, a fa teljes súllyal reá esett. Bár külső sérülés nyomát egyáltalában nem lehetett felfedezni rajta, az üléstől eszméletlenné vált Lukács, többé nem tért magához, s mire haza szállították lakására, kiszenvedett. Halálát 5 gyermeke és felesége gyászolja.
Értesites. Az antialkoholista egyesület vezet Üsége értesiti tagjait, hogy a szokásos gyűlés minden héten kedd este V*8 órakor megtartatik Bardocz József szabómühelyeben, a gabonapiac mellett. Kérjük a tagok pontos megjelenését, uj tagok felvételre jelentkezhetnek. A vezetőség. Piaci árak. A buza: 115—125, rozs: 100—105, árpa: 90—95, zab: 58—64, tengeri: 90—95, burgonyar 18—23 leu vékánként. Bencző György homoródalmási lakosnál 1 drb. 2 éves, fehér szőrű tenvészbika eladó. . v — 6. i >•« | / j o gyermekasztal 3 szekke',egv nagy
•*'^kep (esetleg csak a ramaja az üveggel), küiönfele nagyságú üvegek (li eres, Va literes, butelias), használt feregmentes bútordarabok eladók a Malom-utca 42 szam alatt.
o zj n a L/ u x
4. oiaai.
IhMJtétkA
u u ü u i i í j j.
«k
* ^
OhjfcA.
Nemcsak olcsó, hanem jó is! Kérem, meggyőződni szíveskedtek,
hogy kész férfiruhák, mikádó és télikabátok, britses-nadrágok, mindenféle szövött, kötött, rövid- és trikóáruk, kelengyevásznak, paplanok, divánteritők, férfi-sapkák, esőernyők stb. stb. legjobb minőségben és legjutányosabban kaphatók: LÖBL R. üzletében Sir. Principesa Elisabeta (volt Betlen-utca) 13. Leaiobb minöséqü férfi szövegeim tartóssága közismert! Vízmentes ponyva-vásznak! x A farsangi balokra es estólyekre
Pcrfökt
asszon
y
hazve
legújabb divatú ruhákat, kabátokat, elsőrertdüleg, legszebb kivitelben, mérsékelt árak mellett készítek. Vidékieknek azonnali próba, nem kell várni, biztos siker. Demeter Zsigmond női divat-szabó. Bul. Reg. Ferdinánd (volt Kossuth-u.) 12 sz.
zetönöi állást azonnalra keres „A megbízható" jel===== igére. • —•
x A nagyérdemű közönség szíves
Publicaţiune de licitaţie.
Corpul Purtâreilor Tribuna aiui dia Odorheiu. Nr. 3891—1928. port.
i
'
Vadbóröket
legmagasabb napi árban vesz
Kassay F. D o m o k o s azfica
ODORHEIU Bul. Reg. Ferdinánd 10 sz. a. Ugyanott egy pár igás hámfelszerelés és egy vasten33c gelyü szekér eladó.
tudomására hozom, hogy a szanatóriumból hazajöttem és üzletemet tovább Subsemnatul portărel prio aceasta folytatom. További szives pártfogásu- publică că î i baza d*c«r»u ii Nr. kat kérve, maradok, teljes tisztelettel: 3325—1928 şi No. G. 7010-19:^8 a Judecătoriei din Odorheiu îo favorul Schmiiz Miklós kelmefestő, vegytiszrecln
ytar««M} naiă şi îa favorul eceatora fn senzul f n, că uţ^. o*ă'., mobile de catâ îi Odnrhnin—R«Akp>y«ri* a^oly art LX.: 1908. § 20. valoare do 16000 Lei. Io caz de nevoie Odorheiu, la 28 D c 1928. Egy szép bútorozott szooát şi sub preţul de estimare D n b b oortărel. keresek a Kossulh-ntc&ban, Pretenziuaea care e de incassat face 16000 Lei ca pitit I. dobânzile cu 11% esetleg a piac-téren Cim a tocottnd din 17 Iunie 1928 'ar cpsseie gy emeleti lakas, 3 nagy szoba, până acum stabilite de 2650 Lei. fg 3öt kiadóhivatalban, ffi \nt mellékhelyisége», külön allé lutrucâ^ mobilele c
lyiittér.
E
K X A D O
lyiségekkel, esetleg lakással együtt. Cim a kiadóhivatalban
Corpul Portăreilor Tribunalului Odorheiu. Nr. 3897-1928 port.
Corpul Portăreilor Tribunalului din Odorheiu.
Publicaţiune de licitaţie.
No. 4194—1928.
Eladó MÁV. 8 HP. benzin-loko-
egy mobil, üzemképes állapotban. Ugyanott egy Ford teher-autó eladó, értekezni lehet: Odorheiu, Bul. Reg. Ferdinánd 27. Garabás Jánosnál.
Subsemnatul portărel prio aceasta publică, că io baz^ deci/iuaii Nr. 7717—1927 ş. Nr. G. 4892-1928 a Corpul Portăreilor Tribunalului Judecătoriei diu Odorheiu îa favorul Odorheiu. Subsemnatul portărel prin aceasta reclamantului Cassa de Păstrare din publică, că îa baza decziuni Nr. C Văh'ţ* repr. prin advocatul Dr. Jodál Nr. 18—1929 port. 7791—1927 şi Nr. G. 4772—1928 a G. pentru încasarea creanţei de 4000 Judecătoriei de ocol dm Odorheiu în Lai şi accesorii se fixeaiă t«*rmeo de favorul reclamanţiilor Dr. Jodál Gábor licitaţie p3 31 Ianuarie 1929 ora 15 pentru încasaera creanţei de 1700 Lei la faţa locului in Satu Mare unde so Subsemnatul grefier prio aceasta şi accesorii se fixea?ă termen de lici- vor vinde prin licitaţiuue publică ju publică că îu baza d*ciz'uoit Nr. taţie la 29 Ianuarie 1929 ora diciaiă 10 la scânduri, căruţă, roate, p'ug, 2231—J928 ŞI NO G. 7364-1928 a faţa locuiui îa Biădtş 1 unde sa vor războiu ect. îo valoarea de 4795 L»i. judecătoriei, din Odorheiu in fnvorul vinde prin licitaţiune publică judiciară In caz de nevoie şi sub preţul de e3 reclamantei I y.ée Borba*a din Odorheiu cai, căruţa, hamuri în valoare de 8000 timare. repr. priu advocatul Dr F u ^ r B^ia Lei. In caz de nevoie şi Eub preţul Pretenziunea care e de îacasaat face pentru iccassare» creauţei de 5000 Lei de estimare. 4000 Lei capital, dobânzile cu 12*/» şi accesorii se fix^»»ă termen de lici16 Pretenziunea care e de încaseat face hocotind din 29 Nov. 1927 iar epeseio taţie pe 21 Ian. 1929 orele la taţa locu'ui in corn. Z tea nude se 1700 Lei capital, dobâuziie cu —®/9 până acum stabilite de 1905 L*i. vor vinde prin licitat u u e '"ă judisocotind din — iar epesele până acum întrucât mobilele cari 8juug la ciară căruţă giău, fâ», ota»ă î i valostabilite de 1130 I^i. licitaţie ar fi fost execvate şi de tlţ i lotrucât mobilele cari ajung la li» şi aceştia şi ar fi câştigat dreptul de are de 80u0 Lei. In caz de nevoie şi sub preţui de estimare. citaţie ar fi fost rxecvate şi de alţii acoperire licitaţia prezentă taie ordo şi aceştia şi ar fi câş'igat dreptul de nată şi în favorul acestora îa sensul Pretenziunea care e de încasat face acoperire, iiţitaţia prezeotă este ordo- ari. LX.: 1881, § 192. 5000 Lei capital, dobânzile cu 10f/« nată şi îu favorul acestora fa senzul socotind din 22 Fcbr. 1928 'ar tp^seie Odorheiu, la 28 D c. 1928. art. LX. 1881 § 192. D n b b por'ăre). pâuă 8cum stabilita de — Lei Odorheiu, ia 28 Dec 1928. întrucât mobilele cari «juog la l>nl»b por'ărel. licitaţie ar fi fost, execvute şi de alţii şi aceştia şi ar fi câ^iigat dtep-ui de acoperire licitaţia prezen:ă rsie ordonată şi în iatoiul acestora în eenzul • rt. LX. 1881 § 192. Odorheiu, la 2 Im. 1928.
Publicaţiune de licitaţie.
E
gy fiatal faesztergályos segédet állandó munkára azonnal f< íveezek. Hegye3y Laj >s Gyergyószcntmiklós
E
gy jó Karoan levő 1917 'í'ip. Ford-autó jó guranoifekal, raiudeu
elfogadható árért eladó a Transilvania R-T-nái. Coiput P»>r ă onor Tíibuuaiutti Odorheiu
No. 4287—1928.
Publicaţiune de licitaţie. Subsemnatul por ărel prin 8ce»*'ü pub'ică că îu bazt deriziunii Nr. 4180-1927 şi Nr G 2850-1928 a judecăoriei din Olorheu favorul reclaaantu ui D-^ab I-»fv«o repr. pri» advocatul Dr. F. Ş ^f^n pentru îucassarea creau ţ«i de 100 do<ar şi accesorii fix^a^ă tprmeu de ic'ihţ e pe 29 Ianuarie. 1929 ore 16 la faţw locu ui in comasa Aido» uude ae vor vii.de prin licitaţiuue publică judicaiă cai, fâu, porci ia valo«re de 30000 Le». Iu c»8 de nevoie şi sub preţul de estimare. Pretenziunea care e de incassat f ca 100 la do ari capi'al, dobáo^ilé cu 12% Bocotind din 27 Sep:. 1927 iar speaeia până acum Biab lite de 3610 Lei. Iutrucâ* mobilele cari ajuog la. licitaţ e ar fi fost execute ş' da a!ţ t şi aceştia Ş' ar fi câştigat dr»*piul de acoperire licitaţia prezen ă este ordona«ă ş' îo f-tvorui acestora îu seazufc art. LX.: 1881, §. 192. Ojorheiu, 1; 10 Ian. 1929. D n b b portărtL
Az állomással szemben a legforgalmasabb helyen
füszerüzletnek megfelelő helyiség kiadó. Azonnal berendezhető. Értekezni lehet: Strada Elizabeta (Bethlen-u) 81.
Covpul Portăreilor Tribunalului Odorheiu. No 4268-1928.
Publicaţiune de licitaţie. Publicaţiune de licitaţie.
Eladó 4 szobás, konyhás lakó ház, azonnal beköltözhető B-utca 39- Értekézni Eladó alma Örhán Györfy Lajos tulajdonosnál a Tör ö lobodéban. lehet.
l)nbb portărel.
Subsemnatul portărel priu aceast* publică, că în b^ZK dfcz'ttuii Nr. 2239-1927 ş Nr. II G 2101-1928 a Judecă'onei din Odorheiu îu favorul reciamantei ^ăi. 1. Meiszter Ado f repr prin advocatul Dr. Váró şi Dr. Kalm&u pentru încasarea creanţei d» 2700 Lai şi accesorii sp fixenză •«•»*• meu 1929 p. m.de licitaţie pe 26 Ianuarie orele 16 la ftţi locu ui î». C-ruud uode be vor vinde prin licituţuue pubticA judiciară ptrne Ş' alte mobile de cată îa valoare de 2950 Lei. In ciz de nevoie şi sub preţul de estimare. Pretenziunea care e de inc^sat face 2700 Lei capital, dobânzile cu 10%. socotind din 4 M*rtie 1927 i»r »pe«el« până acum stabilite de 2555 Lei. Iutrucâf mobilele Cin ajung la licita ţie ar fi fost *x"cvate şi de alţii şi aceştia şi ar fi câştigat d'eptu! de* acoperire lici'aţia prezentă este ordo naiă şi în favorul acestora îu aenza'. art. LX : 1881. §. 192 Odorheiu, la 28 Dec 1928. D n b b portărei
P
5. oldal.
SZÉKELY KÖZÉLET
1929 janaăr 27. «a
aplanokat, szőnyegeket, vásznakat, férfi öltöny-szöveteket legíutányosabban beszerezhet
HIRSCH R U D O L F
x Ket szobás, konyhás lakást keAdóvallomasat mindenki idejében Az idegenek tartozkodasi engedelye iránti kérések, valamint a natura- adja be, mert ennek elmulasztása sok- res iparos a belvárosban ápril. 24 ikére. lizált állampolgárok utlevélkérelmei tár- féle hátránnyal és kellemetlenséggel jár. Cim a kiadóban. 31, gyában, a legújabb belügyminiszteri A határidő utolsó napja január &<&ao a Hot.j vuji-mca íuasveuytftr»a-»ig rendelet szerint, nem kell Bukarestbe csütörtök. Orini-hoi»— utazni, sem pedig a kérvényeket nem Egy pár barna női börkeztyü vekell oda beküldeni, hanem itthon, a szett el a sétatéri jégpályán a mult prefekturán adandók be azok. A pre- vasárnap délután. Megtalálója szívesfektusok nem döntenek ugyan ezen kedjék átadni Kóbori Béla korcsolyakérdések fölött, hanem a kérvényeket tanitó mesternek. fölküldik Bukarestbe s a minisztérium Legényegylet! közgyűlés. A helya kérvények elintézése után a prefek- beli Kath. Legényegylet f. hó 21 én tusok utján juttatja vissza azokat a tartotta meg rendes évi közgyűlését. kérvényezőkhöz. A közgyűlés főbb ténykedése az uj Sorozatos balesetek. Hirt adtunk tisztikar megválasztása volt. Elnök már mult számunkban a Sebesi Já- továbbra is László Ignác tanár maradt, nos dr. szenátorunkat ért balesetről. Se- mig alelnöknek Imre József segédlelbesi azóta nehéz fáldatmakkal küz- készt, titkárnak Köpeczi Jenőt, jegyködve hazautazott Bukaresiből s itthon zőnek Simó. Sándort, pénztárosnak Imreh Domokos dr. főorvos gyógyke- Jánky Ferencet, háznagynak Eichner isztelettel értesítem a nagyzeli. Sebesi a jobb alsó lábszárán szen- Emilt, segédháznagyoknak Erőss Ernőt é r d e m ű kÖ£Ün*éget, liojţy a vedett törést és pedig két helyű, egyi- és Úlkei Dénest, könyvtárosoknak kiváló gjógyhatásn hargitaiigeti ket a szárkapocs-csonton, masikat a Laczkó Imrét és Ipó Albertet, karsin-csonton. A baleset ugy érte, hogy nagynak Ungváry Jánost, ellenőröknek „ H a r g i t a " n é v a l a t t i a u i e r t ásBukarestben, a királyi palotával átelle- Gál Imrét és Máthé Lászlót válaszványvíz forrást bérbe vettem, nes keskeny és sikos járdán elcsúszott tották meg. s f e b r u á r 1-tó'l a v i z e t C s ató és és elesett. Törölt lábát már ott, a BranJelmezesfillórestély.A Polgári K u n f u s z e r i i z l e t é b e n 2 1. ü v egekcoveanu szanatóriumban gipszbe kö- Önképző Egylet februar hó 9-én, a ben 7lenért á r m i t o m E l e g e n d ő tözték. Előreláthatólag, 4—5 hétre van farsang utolsó szombatján nagy jelmeszüksége a teljes gyógyuláshoz. előfizető esetén március eg tői zes fillérestélyt rendez. A rendezőség Tomcsa Sándor varosunk kedvenc h a v i 150 l e n é r t m i n d e n n a p hátazon fáradozik, hogy mentől több karrikatura-rajzolója és kabaré humo- szép és ötletes jelmezzel vegyenek hoz szállítom Megrendelést a ristája egyik karját törte el a sétatéri részt a farsangi mulatozók, viszont az h á z h o z s z á l l í t á s r a k é r e m a z fizjégpályán, korcsolyázás közben. Fönt- estéiyre oda nem illő egyének az álarc _ letbeu bejelenteni, z z z z jár, de gipszbekölött karral, leple alatt be ne tolakodhassanak. A S z i ves pártfogást kér : Koncz Ármin banktisztviselő, multrendezőbizottság élén Kerestély Gyula vigalmi biz. elnök áll. vasárnap a íőiéri sikos járdán megcsúszva elesett és alsó lábszárán szenBeteg ifjak sorozása. A hadügyásváuyvizlerakata. vedett fájdalmas zuzódást és inrándu- minisztérium elhatározta a sorozási törlást. Az ágyat kell őriznie. vénynek olyan módosítását, hogy a Jugoszláviában föloszlatták az ösz- vérszegény és gyönge, általában a szes kisebbségi politikai pártokat s ezek tüdőbajra hajlamos ifjakat jövőre ne Prefectura Jud. Odorheiu. között elsősorban a magyar pártot is. vegyék be katonának s addig is, amig Napirenden van a politikai vezérek le- ezen uj törvény életbe lép, utasítja a No. 934—1929 18 Iau. • tartóztatása. Tilos minden gyülésezés, sorozóbizottságokat, hógy az ilyen bevagy gyülekezés. Így néz ki a szer- tegségre legyenek tekintettel. bek és horvátok alkotmányküzdelme Mi van az oitáregyleti estélyekIa conformitate cu difcpoziţunile a békekötésnek, a testvéri egyesülés- kel? Ismételten hallani lehet kérdének tizenegyedik esztendejében. seket, hogy hol maradtak az Oliár- art. 229 d:n Legea pentru Un ficurea Szabad liceum. A Polg. Önk. Egy- egylet ismert estélyei, melyek a múlt- Ad niniatr«tivă *e bduca la cu^iş-uţă let szabadliceumán a mult vasárnap, f. hó ban kellemes és épületes szórakozást pub >că că proiectul de bugft «1 ju 20-án mintegy 120 hallgató előtt nyújtottak. Az Oltáregylet vezetősége d'ţui Oiorbe u pe »xarc»|iul 1929. iaNagy Elemér ref. tanitónőképzői tanár közli, hogy tekintettel a sok nehéz- «octnit de serviciul fiaanciar al acestei adott elő: Arany és Petőfi barátsága ségre, amely az estélyek rendezésével Prtfec'uri este pun apre vedere publică cimmel. Lebilincselő előadása igen járt (engedély, adó stb ), rendes gyűlé- naep de 10 zile pe iutervalul d la 19 érdekes emlékezés volt a két nagy sein adja azt, amit eddig az esié'.yek pâ ă la 28 I c. »n localul servsciu'ui költő irodalmi működésére és az ezen adtak. Eddig is és ezután is városunk fin» net ar ai Prefecturii (cimura Nr. szoros barátságból fakadt epikai és legjobb előadói szórakoztatva oktatják 43) in orele de serviciu. Toţi Ecsi cari ar avea observaţii lirai költemények születésére Ezután a hallgatókat. Havonkét kétszer van Kristóf József iparos ifju szavalta gyűlés a tiszt, nővérek'nagytermében; contra proiectului de buget işi pot face Incédi Lászlónak: »A nővér« c. köl- az időpontot mindig közli a vezetőség in*âmpi. ă ile in teris adresate Prefec teményét, megkapó szép hangsúlyo- a Székely Közéletben és szívesen lát tuni m termenul de mai «m. Pr^fpct: Ş;iul t»erv financiar. zással és nagy hatással. Utána Vam- mindenkit, a nem ta gokat is. Belépti szer Géza liceumi rajztanár: A műipar dij nincsen. Legközelebbi gyűlés febr. Dr. Cionca. T. Szöcs. cimmel tartott mindvégig élénk érdek- 3 án este '/* 6-kor. Előadó Józsa János lődéssel kisért előadást. Az ipar fejlő- főgimn. tanár. désének szükségességél fejtegette párZetelakán postát állítanak fel. huzamosan az izlés kialakulásával s Mint értesülünk, a bukaresti postavebuzditotta az ifju iparosokat, hogy zérigazgatóság ígéretet tett, hogy Zeisztelettel értesítem a n. é. járjanak be mentől több nagy, ipari telakán lehetőleg rövid idő alatt postaközönséget, hogy Bulv. Reg. centrumot iparuknak müipari jellegűvé hivatalt állítanak fel állami köliségen. való kifejlesztése érdekében. Végül Ferdinánd (Kossutti-u) 68 szám Elveszett egy pár fekete, fehér jelű Gyerkes Mihály liceumi biz. elnök foxterrier rókász kutya. A megtaalatt a bőrgyárral szemben mondott köszönetet a szórakoztatva láló, vagy nyomravezető illő jutatanuiságos előadásokért. — Most va- lomban részesül. Sorger János, Odorsárnap délután 3 órakor Halmágyi heiu, Agrár-Tak.-pénztár. nyitottam. Samu tanár a természet köréből és x A nagyérdemű kÖ2Önség szives Wenetsek József dr. ügyvéd az alkotElvállalok minden e szakmába mánytörvény ismertetésével tartanak tudomására hozom, hogy a szanatóvagó munkát, u. m.: haló- és riumból hazajöttem és üzletemet tovább előadást; szaval Szélyes József ifju. ebedlö bútorok szakszerű és jufolytatom. További szives pártfogásu„ A S c h l l l - b r i g A d h ő s e i " szerda és kat kérve, maradok, teljes tisztelettel: tányos árban való elkészítését, csütörtök este a moziban. Poroszország a veszSchmitz Miklós kelmefestő, vegytisztett Napoleoni csata u'án. Az orszagban éhínépUlettr.unkát, valamint javitátitó Odorheiu. ség, nyomor, a parasztság éhen hal, mindenütt
Többféle faj a I m a eladó50,60 és 70 L. vékán kénti árban. B TÖRÖK-bódé. •
T
KUar
BÉLA
Publicaţiune.
Uj asztalos-műhely.
T
asztalos műhelyet
sivár, vigasztalan kép. A bátorságáról hires 11 Schill-huszár, őrnagyok vezetése alatt felkelést szit, hogy a bajt okozó ellenséget a házából kiűzzék. A felkelők közt van Fritz von Vendel és húgának, Márianak a vőlegénye is: Udo von Rockeinthin. A felkelést leverik. A 11 Schillhuszárt haditörvényszék elé állítják, halaira Ítélik. Fritz von Vendel, aki megmenekül, éjjel a börtönbe lopozik, ruhát cserél sógoraiul, mert mint mondja : »Neked elned kell, húgomért, születendő gyermekedórt és a hazaért, mig en egyedül állok a világon c Ez volt a 11-ik Schill-tiszt utolsó és legnagyobb hőstette.
Földrengés Kinaban. Sansi tartomány Szujan nevü területén borzalmas földrengés volt. Falvak hevernek romokban és sok száz ház összedőlt. Idáig négyszáznál több a halottak száma.
x A farsangi bálokra és estélyekre legújabb divatú ruhákat, kabátokat, elsőrendüleg, legszebb kivitelben, mérsékelt árak mellett készítek. Vidékieknek azonnali próba, nem kell várni, biztos siker. Demeter Zsigmond női divat szabó. Bul. Reg. Ferdinánd (volt Kossuth-u ) .12 sz. Figyelem! A jelmezes korcsolyaestélyt a szükséges előkészületek miatt február 3 ára halasztotta a rendezőség.
x Fűszer- ós vegyes-ke^eskedasben jártas, fiatal kereskedősegéd azon nali belépésre állást keres. Megkeresések a kiadóhivatalba kéretnek. /
~ sokat is. : Kérem a n. ó. közönség szives pártfogását. Tisztelettel:
B a l â j i Ákos műasztalos.
70 mm. jó minőségű sarjú és széna eladó. Cim T é t h Á r o n Taureni.
divat-üzletében. Vadbóröket í legmagasabb napi árban vesz
Kassay F. D o m o k o s szűcs
ODORHEIU
Bul. Reg. Ferdinánd I0sz.a. Ugyanott egy pár igás hámfelszerelés és egy vasteniBc gelyU szekér eladó. £ n n r m n n n n r t n n n r « n Societitea de ajutor a fu cţiooarilor pub ici „Sdfu" din OJorüeiu.
Convocare. Daii acţiouari ai Societăţii da ajutor a funcfonarilor public „Sifow din OJorheiu »u«t rugaţi a se întruni îo adulare gener«'ă ordinară Duminică 10 Februarie 1929 ora 10 dimineaţi î i localul Administraţiei Fma&ciară güle de şedinţe. Ordinea da zi a adunării generale ordinare este:. 1 Di-ea de seamă a consiliului de administraţie şi raportul ceusorilor asupra operaţiunilor exerc ţ u ui acului 1928. 2. Aprobarea bila* ţului şi cotitului de pnfic şi perdere, pe acest exerciţiu îucheiate îa seara zilei de 31 Decerebrie 1928 şi descărcarea consiliului de admini8trt>ţ e, censonlor şi direcţiuni şi gestiunea lor pa aceat timp. 3 Distribuirea beneficiului conform raportului. 4. Alegerea & trei membrii fa consiliul de Administraţie în locul celor eştţ la 8o;ţ conform art. 29 din statut. 5. Alegerea a trei censori şi trei suplear ţt peutru exereţ ul anului 1929. A'ir. membrii din consiiiul cât şi cenzorii pot fi reaWşi din nou 6 Propunerii pentru modificarea statului. In căzu1 câ d în ziua do 10 Februarie 1929 tu h'ur puie* întruni majoritatea cerute de art 37 din statute, aduuarea ee va avâaa pe Diiminicfc următoare pe ziua de 17 Februarie 1929 îu aceas local cu aceiaşi ordine d* zi şi oră fără al'ă convocare şi fă ă a se lua ?u considerare numărul an-mbriilor prezenţi. P »ş'dinte: Contabil: A. Huber. Răpeanu. Corpul Por ăreilor Tribunalului Odorheiu. No. 4350—1928.
Publicaţiune de licitaţie. Subsemnatul porărel prin aceasta publică, fă îii t>az* d'Ciziuflii Nr. 800- 1927H şi Nr. G. 4479—1928 a judecătoriei di<* Odorhe.u îo favorul recUuantu'ui Czile cu 10#/# Eocotmd din 31 Ian. 1927 iar «peseie până acuue stabilite de 2575 Lei. iiitr'uiâ' mob'leie cari ajung 1» licitaţie ar fi fose ee.ciieatratp ş> de alţit şi scesua ş'. ar fi câşugat dreptal de ecoperire licitaţia prezeu'ă es»ta ordonai ă şi îa favorul acestora în aeami art. LX.: 1881 § 192. Otiorheiu, la 12 Ian. 1929. D u b b portăraL
6. oldal
SZÉKELY KÖZÉLET
1929 január 27
r
Nemcsak olcsó, hanem jó is! Kérem, meggyőződni szíveskedjék,
hogy kész férfiruhák, mikádó és télikabátok, britses-nadrágok, mindenféle szövött, kötött, rövid- és trikóárak, kelengyevásznak, paplanok, divánteritők, férfi-sapkák, esóernyők stb. stb. legjobb minőségben és legjutányosabban kaphatók: LÖ8L R. üzletében Str. Principesa Elisabeta (volt Betlen-utca) 13. Legjobb minőségű férfi szövegeim tartóssága közismert! Vízmentes ponyva-vásznak
E
gy jó karban levő 1917 Tip. Ford autó jó gummikkal, minden elfogadható árért eladó a Transilvania R-T-nál. Corpul Por ă-eilor Tribunalului Odorheiu.
No. 4213-1928.
Publicaţiune de licitaţie. Subsemnatul por'ărel prin aceaota poVicS că î" l>aza deriziunii Nr. 12151 ş« 12154—1928 din Te Mureş ş Nr. G 113751- 1928 a judecă oriei dib C isinr îu favorul recia»antu'ui Agroferia 8 A. din Tu. Mur»ş repr. prin advo catul Dr. Duba şi Dr. E "mér pentru fncassarea creanţei de 29234 Lei şi accesorii ne fix-a*ă tprmeu de icitaţie pe 7 Februarie 1929 ore 17 locblui in cum Dumitmi unde se vor tibde prin licitaţiuue publică judiciară 1 cal şi 1 japă ia valoare de 24000 Lei. In c»z de nevoie şi eub preţul de estimare. Pretenziunea care e de inc&ssat f ce 29234 L w i capital, dobânzile cu 12®/t socotind din & Oct. 1928 iar spesele pănâ acum stabilite de 6038 Lei. Intrucâ' mobilele cari ajung la licitaţie ar fi fost execvate şi de alţii şi aceştia ş< ar fi câş'igat dreptul de acoperire licitaţia prezen ă este ordona<ă şi în favorul acestora îa senzul art. LX.: 1881, § 192. Odorheiu, 1. 12 Ian. 1929. ]>nbb portgefil.
Eladó alma a Törö kohódéban.
P i>'ă
Primăria comuoei urbane Oiorheiu publică concura pe ziua de 13 Februarie a. c ora 11 pentru ocuparea poatu'ui de g'ădiuar al Primăriei; egy MÁV. 8 HP. benzin-lokoCei interes*ţ i şi vor înainta mobil, üzemképes állapotban. Ugyan- oferta, închide p â ă ia data de 13 ott egy Ford teher-autó eladó, fir- Februarie 1929.
Eladó
tekezni lehet: Odorheiu, Bul. Reg. Ferdinánd 27 Garabás Jánosnál.
Hirdetmény*
Eladó 4 szobás, konyhás lakó ház, azonnal beköltözhető Orbán B-utca 39 Értekezni Györfy Lajos tulajdonosnál lehet. Judecătoria ocolu ui Oclaud secţ a ct. No. 1159—1928 cf con. 1160 cou. 1161—1928 c. f.
Extract din publicaţiune de licitaţia
In cererea de execuf*re făcu ă d»î urmă itorilor D*. Maihé litván ş- Filiala Cissei de Pătrare a jud Odor Nr. 4123-1928 cf. heiu diu Oc and contr-i urmăr ţ lor P.âtb József ş< t-c-ţia tăsc. Djak Auna Extract din publicaţiune de licitaţie din Mereşti, judecătoria a ordooat li In cererea de ex cutare *ăcu ă da la faţa citaţ unea ex cuţ Oua ă io ce priveşte urmări'oa?ă ăd lui Horvnth Dmiu c, imobilele snUiii<) iu comuua Mer şti ră c Piizs Rtchel. jud*Mă oria ordo» ă ciîcumccnpţ a Judecătoriei oco u ui Cataveiu. Oc'and cuprinse in cf. h comuuei MoL'ci'aţ uoea n cuţi-maă >n baza §§ Dr. Gönczy. 144 146 ş< 147 dm leee» LX din 1881 r- şti in cf No. 915 1243 1111 673, a»upra imobilelor, pă ţ< din imobil Corpul Portăreilor Tribunalului 18o8 a comunei Mer ş i ş. anumti io perine in cf. a comunei A dra<*n* cf. asupra Nr. tip. 1743 1745 p«» pr-ţ Odorheiu. Nru» 107 Nr. top. 306 307 308 fâi*ţ de strigare de Lei 3450, No. top. 1212 şi a»ăor iu J/2 parte cu preţu' de Nr. 3882—1928. port. pe prtţ de strigare do 100000 L-i, strigare 2550 lei şi in cf Nrul 117 a No. top. 7543 pa prrţ do -tr.gare do comuoei Aadraeni Nr top 271 mă or 1350 Lei. No f«.p. 9170 cu preţ de in intregime cu pnţut d« strigare stricare de 850 L • Af No. top 1491, 4470 lei şi Nr. top. 660 atâtor in in Subsemnatul portărel prio aceasta 7958/2, 8702/3 9717. 10016, 10844/2 tregime cu preţul de strigare 7980 publică că în baza decziuui Nr G p« p-eţu i d- 8 riijire HtMbi'tfe d«f L»*i lei in cf. N ui 202 a comun-i Andreni 2132—1928 şi Nr. G 7332—1928 a ju 1150+951 fl25Cf3000f4000+1400 -v-î Nr. top. 351 ară or in 1/2 parte cu decâroriei dm Odorh^u îu favorul rec 7039/2 p* pr.ţ d srru«r^ d^ 160u preţul de strigare, de 4425 iei, in cf. lamamu ui Uzinele Hiit-* E'dam S L. Le» No. t. p 3330'2 5672. 7831/2, Nrul 204 a coaunei Andreni Nr. top. R Arad repr. prii advocata Dr. Goa- 10645/2, 10835/1/2 pe p ţKi .mh 680 iâ-JBţ ic 1/2 parte cu prefu» de czy G. din Odorheiu pentru încasarea in L"i 1000f3n00+1801 f J350f 195< + strigare 1200 lei şi in fi^e in cf Nrul creanţei de 24874 Lsi şi accesorii «o 1300 Af No top. 7765, 7766 7830 7ö53 205 a comunei Andreni in întreg* ne fix*ayă termen de licitaţie p« 31 Ian. pe pr. ţari de sirig»re stabilite iu A V / y / Z / i • 1929 H® 1929 orele 11 la faţa locu'ui în Olor i i m u c / . , «numa Nr. top. 650/1/1 (ăiuoe pre I300f<{400+2400 L«J p^otru «-c-sînrea €gy 3 0 h ó t a f e n n şi ţul de strigare 1200 ie. Nr tcp. 177 beiu unde se vor vinde prin licitoţ une creabţdlor de 102356+^5000f8300 L \ 4X16, forgalmas helyen fekvő cu saroküelet• preţul de 1950 lei, Nr. top. 500 pubhcă judiciară 200 bgr. vase de bu- capitale şi acc. preţul de 3310 lei Nr. tip. 519 că ăne diferite uărime şi forme a 150 helyiség, melyet Zárug Ântdl cubir, szükL'cittţ-unpa s« va ţiop io ziui. cu prejul deis 1560 lei, Nr top 678 Lai per feg. îo valoare de 30000 Lei. ség esttén hozzá megfelelő lakással de 4 Februarie 1929 ora IÜ la caia cu preţul de 5130 lei, Nr. top. 512 In caz de nevoie şi sub pr<ţui de esUr. Orbán Balázs utca 8 szám alatt. comuna.ă a comuuei M^reş i. cu preţul de 2250 lei şi Nr top. 643 timare. Értelezni Ithet: FÁBIÁN Jótsefné cu preţui de 2250 lei. pentru încassaImobilele ce vor fi icitate nu pot Pretenziunea care e de îdcaesat face tulajdonodnál Bethltnfalalva. rea creanţei de 10000 »ei, c pital infi dute pe un pr.ţ nai mic d<-cât terese de 10% de la 27 Iaoosrie 1926 24874 Lei capital, dohaasite cu 12% donă treimi din preţui de strigare. ppese de proces şi de txecutare de socotind dm 1 Aug. 1928 <ar spesele Cei cari doreac se liciteze su:t 2558 lei, fix-ite acum spese de 740 pâiă acum stabilite de 2117 Lei. datori fă depoziteze la delegatul jude întrucât mobilele cari ajung Id Atiden a Dr. Mán István-féle lei, fix ite «cum pentru cererea de lică oreac 10% dm pr. ţul de strigară jóbarban levő szivó-gázmotoros ma- cit; ţune precum şi pentru iccaasarea licitaţie ar fi fost execvate şi de alţi drept garanţe, îo numerar sau îu creanţei de 3000 lei, capital şi acce- şi aceştia şi ar fi câitigat dreptul de efecte de cauţ e socotite după cursul lom azonnal eladó. vcoperire licitaţia prezeotă este ordoFelszerelés: malomház, 3 kó, sorii a lu< Sucher Salamon pentru cre- na'ă şi îu favorul acestora îa senzul fix*t î- § 42 <egea LX 1881. kbu & au ţ i de 2400 lei Ini Dr. Eekes Dopredea acemieşi delegat ch tai ţi cosszita, henger, gátér és gyapjufésü ini nic pentru creai ţii de 250 le», lui art. LX.: 1881. §. 192 staiâ d depunerea, jndt-ră or^ş'e, preaOdorheiu, la 9 Nov. 1928. £rteke?ni lehet Major Domokos Lflriccz Dommic, pentru creanţei de labi ă a gora^ţiei ş hă semnez^ co-diatidi lakosnál. 800 lei, lui 8 ţ ei iui Fazakas Iosif Bălăsescn portărel. ţiun:le de licit» ţ ^ (§ 147 150, 170 Dăsc Fenyédi Anna. legea LX 1881; § 21 iege« XL. 1908;. Corpul Portăreilor Tribunalului Dată nimeni lu of-iă uiai mu
Deia Judtcă oria oco uiui Cristur secţ a cf
Odorheiui városi tanács pályázatot hirdet a városi hertéazi állás betöltésére É'dekeltek zárt Írásbeli sjénlatukat adják be február hó 13 án dé e.őtt 11 óráig. Odorheiu, la 9 Ian. 1929 P i mar: S cret*r-
Publicaţiune de licitaţie.
Hirdetmény.
Publicaţiune de licitaţie.
iE~í
A
D O
H
H E L I P M A M KÁBOLT-hoz
BODENDORFER
szobafestőnél.