Amanda Quick: Légyott Prológus A HÁBORÚ VÉGET ÉRT. A valaha Végzet néven ismert férfi dolgozószobája ablakánál állt, és az utcáról beszűrődő lármát hallgatta. Egész London Napóleon Waterloonál elszenvedett végső vereségét ünnepelte - úgy, ahogy csak londoniak tudnak ünnepelni. Tűzijáték fényei, muzsika és az örömmámorban úszó emberek üdvrivalgása töltötte be a levegőt. A háború véget ért, de nem Végzet számára. Talán sosem zárul le igazán, legalábbis nem úgy, ahogy az az ő megelégedésére szolgálna? A magát Póknak nevező áruló azonosságát még homály borította. A végső rejtvény még megoldásra várt. A végső igazság napja nem virradt fel azok számára, akik a Pók kezei közt lelték halálukat. Végzet tisztában volt vele, eljött az idő, hogy a saját életével törődjön. Kötelességei szólítják, és mielőbb kerítenie kell megfelelő menyasszonyt is. Mint bármi más feladatot, ezt is a logika és a színtiszta értelem oldaláról fogja megközelíteni. Felállítja a szóba jöhető jelöltek listáját, aztán választ közülük. Pontosan tudta, mit vár el egy feleségtől. Neve és rangja megköveteli, hogy erényes asszony legyen. Saját lelke megnyugtatására csak olyan nőt vehet el, akiben megbízhat, aki tudja, mi az, hűségesnek lenni. Végzet sokáig élt a veszély árnyékában. Bőven volt alkalma megtapasztalni, hogy az igazi emberi értékek a megbízhatóság és a hűség, és hogy ezek az értékek megfizethetetlenek. Az utca zajait hallgatta. Véget ért. Végzetnél senki nem lehetett hálásabb, hogy a háború iszonytató hiábavalósága végre befejeződött. De lelke mélyén mindig sajnálni fogja, hogy a végső összecsapás a véreskezű árulóval, a Pókkal, elmaradt.
Egy A LEGKISEBB NESZ sem utalt arra, hogy a könyvtárszoba ajtaja kinyílt volna, de a hirtelen légmozgástól a gyertya lángja meglebbent. A hosszú terem másik végében, a jótékony sötétség leple alatt, foglalatossága kellős közepén - épp vendéglátója íróasztalát próbálta egy hajtű segítségével kinyitni - Augusta Ballinger megdermedt. A masszív tölgyfa asztal mögött térdelve - micsoda lehetetlen pozitúra! - Augusta rémülettel telve pillantott a gyertyára. A láng még egyszer meglebbent, amint az ajtó lágyan becsukódott. Végigsöpört a lányon a rettegés. Óvatosan kikukucskált az asztal mellett, szeme a sötétséget kémlelte. A férfi, aki a könyvtárszobába lépett, az ajtó közelében megállt. Magas volt, fekete köntöst viselt. A lány nem tudta az arcát kivenni a félhomályban. Mégis, ahogy minden igyekezetével próbálta lélegzetét visszatartani, úrrá lett rajta egy felkavaró érzés. Kizárólag egyetlen ember tud rá ilyen hatással lenni. Már nem is volt szüksége arra, hogy tisztán lássa a férfi vonásait, aki mint ragadozó lapult az árnyékban. Csak Graystone lehet az. Úgy tűnt, nem áll szándékában a ház népét riasztani - a lány határtalan megkönnyebbülésére. Furcsa volt látni, ahogy belesimul a homályba - mintha természetes közegébe lépett volna be. „Talán, gondolta reménykedőén Augusta, nem is vett észre semmi szokatlant. Talán csak azért jött, hogy egy könyvet keressen magának, és azt hiszi, a gyertyát valaki itt felejtette." Egy teljes pillanatig Augusta meg volt győződve arról, hogy a férfi nem látja, amint az asztal mögül leselkedik. Talán eszébe sem jut, hogy a szoba másik végébe figyeljen. Ha szerencséje van, megúszhatja ezt az egész szörnyű esetet anélkül, hogy a hírnevén csorba esnék. Óvatosan visszahúzta a fejét a dúsan faragott tölgyfa asztal mögé. A vastag perzsaszőnyeg elnyelte a léptek neszét. Pár pillanat múlva egy férfihang szólalt meg a lánytól nem messze. - Jó estét, Miss Ballinger. Gondolom, valami épületes olvasnivalóra lelt itt, Enfield asztala mögött. De mintha a világítás némileg szegényes volna. Augusta legrosszabb rémálmai váltak valóra, amikor a dermesztőén nyugodt, érzelemmentes férfihangot meghallotta. Hát persze, hogy Graystone! Amilyen szerencséje van, a Lord Enfield vidéki kúriájába e hét végére összegyűlt vendégek közül épp nagybátyja jó barátja az, aki felfedezi ténykedését. Harry Fleming, Graystone earlje az egyetlen ember a házban, aki a jó előre kitalált kifogások egyetlen szavát sem hinné el. Graystone amúgy is folyton zavarba hozza az embert. Egyrészt az a lélekbe markoló, egyenes tekintete, amely mintha mindig az igazságot kutatná. Másrészt a hideg, metsző, borotvaéles esze. Augusta kapkodva vette sorra emlékezetében azokat a meséket, amikkel felkészült a kínos helyzetekre. Valami szörnyen okos történetet kell most előadnia. Graystone nem hülye. Elképesztően fennkölt, dermesztően precíz, néha elviselhetetlenül nagyképű, de amennyire ezt Augusta meg tudta ítélni, cseppet sem gyengeelméjű. Úgy döntött, nincs más lehetősége, hogy a kényelmetlen helyzetből kivágja magát, mint a pimaszság. Arcán felragyogott a mosoly, szemében megcsillant a tettetett meglepetés, ahogy felnézett a férfira. - Ááá, üdvözlöm, uram. Nem is számítottam rá, hogy találkozhatom valakivel itt, ebben az órában. A hajtűmet keresem. Valahová ide esett. - Mintha ott lenne az íróasztal zárjában. Augustának sikerült örömteli kifejezést varázsolnia arcára, talpra ugrott. - Most mondja! Hát nem itt van? Hogy eshetett ide?
Ujjai remegtek, amint a haj tűt kikapta a zárból, és pongyolája zsebébe rejtette. - Nem tudtam elaludni, hát lejöttem egy kis olvasnivalóért. De aztán már csak arra emlékszem, hogy elvesztettem a haj tűmet. Graystone nyugodtan szemlélte a gyenge gyertyafényben felfénylő mosolyt. - Igazán meglep, hogy nem tudott elaludni, Miss Ballinger. Rengeteg elfoglaltsága volt ma. Ha nem tévedek, délután részt vett a hölgyek részére szervezett íjászversenyen, aztán ott volt az a hosszú séta a római kori romokhoz, majd a piknik. Hogy a ma esti táncestélyt és whistpartit már ne is említsük. Az ember azt gondolná, eléggé kimerült mára. - Nos, igen, talán mindenért az idegen környezet okolható. Tudja, milyen az, uram, idegen ágyban aludni. A szürke szemek, amelyek Augustát a hideg téli tengerre emlékeztették, felszikráztak. - Milyen érdekes megfigyelés. Gyakran tölti éjszakáit idegen ágyakban, Miss Ballinger? Augusta a férfira bámult, nem tudta, hogy értse a kérdést. Lelkének egyik része azt súgta, Graystone udvarias érdeklődése burkolt kihívást rejt. Aztán úgy döntött, hogy ez lehetetlen. Akárhogy is, Graystone áll előtte. Ő semmi felháborítót nem tenne vagy mondana egy hölgy jelenlétében. Ám az is lehet, hogy őt nem tekinti hölgynek, emlékeztette magát. - Dehogy, uram. Nem sok lehetőségem nyílt még arra, hogy utazzam, így aztán nem is szoktam hozzá, hogy nap, mint nap idegen ágyakban aludjak. És ha most megbocsát, vissza kell térnem a szobámba. Kuzinom talán felébredt, és észrevehette, hogy eltűntem. Aggódni fog. - A, igen. A szép Claudia. Nem várhatjuk el az Angyaltól, hogy egy rakoncátlan unokatestvér miatt aggódjék. Augusta összerezzent. Nyilvánvaló, hogy nem sikerült az earl megbecsülését kivívnia. Csak abban reménykedhetett, hogy nem tolvajként könyveli el. - Igaz, uram. Nem szeretném, ha Claudia felizgatná magát. Jó éjszakát, uram! Magasra emelt fejjel indult az ajtó felé. A férfi nem mozdult, így Augusta kénytelen volt pontosan előtte megtorpanni. „Milyen óriási", gondolta. Most, hogy ilyen közel állt hozzá, érezte a férfiból áradó szilárd, hajthatatlan erőt. Augusta összeszedte bátorságát. - Remélem, nem szándékozik megakadályozni, hogy nyugovóra térhessek, uram? Graystone a szemöldökét ráncolta. - Csak addig, amíg véghez nem vitte, amiért idejött. Augusta szája kiszáradt. Rosalind Morrissey naplójáról nem tudhat!!! - Azaz igazság, hogy nagyon elálmosodtam, uram. Nem hiszem, hogy még mindig olvasnivalóra lenne szükségem. - Arra a tárgyra sincs szüksége, amit Enfield asztalában remélt megtalálni? Augusta szemmel láthatóan rossz néven vette a kérdést. - Hogy merészeli feltételezni, hogy ki akartam nyitni Enfield asztalát? Mondtam már, a hajtűm véletlenül a zárba esett. - Ha megengedi, Miss Ballinger... - Graystone köntöse zsebébe nyúlt, egy hosszú drótot húzott elő, és óvatosan a zárba csúsztatta. Halk, de határozott kattanás hallatszott. Augusta elképedve nézett a férfira, aki kihúzta a felső fiókot, és elmélyülten tanulmányozni kezdte a tartalmát. Aztán nemtörődöm módon odainvitálta a lányt is: keresse meg, amit akar. Augusta bizalmatlanul méregette a férfit, majd egy hirtelen mozdulattal kutatni kezdett a fiókban. A bőrborítású könyvecskét egy halom papír alatt találta meg. - Uram, nem is tudom, mit mondjak. - Szorosan markolta a naplót, tekintete Graystone-éba mélyedt. A pislákoló gyertyafényben a férfi vonásai a szokásosnál is zordonabbnak tűntek. Bárki megmondhatta, nem az a kimondottan jóképű férfi, Augusta mégis ellenállhatatlannak találta, attól a perctől kezdve, hogy nagybátyja bemutatta őket egymásnak a báli szezon kezdetén. Volt valami azokban a hideg szürke szemekben, ami arra késztette Augustát, hogy a karjaiba vonja a férfit. Bár sejtette, hogy Graystone ezt nem venné jó nevén. Azt is érezte,
vonzódásának egyik oka nem más, mint merő asszonyi kíváncsiság. De azt is, hogy a férfi lelkének mindenkitől elzárt részét a világon mindennel jobban szeretné felnyitni. Csak azt nem tudta, miért. Egyáltalán nem az ő esete. Jobban belegondolva, a férfit végtelenül unalmasnak kéne találnia. És mégis: minden idegszála azt súgta, veszélyes, felkavaróan talányos ember áll előtte. Graystone sűrű, sötét hajában itt-ott ezüstös szálak csillantak meg. Harmincas évei közepén járt, de bárki negyvennek is nézhette volna. Kemény, zárkózott lénye túl sok, túl korán megszerzett tapasztalatról és tudásról árulkodott. „Kiköpött tudós", futott át a lány agyán. A talány újabb része. Ahogy éjszakai öltözékben ott állt a lány előtt, nyilvánvaló volt, hogy szabójának nem sok dolga akad. Graystone széles válla és izmos teste önmagáért beszélt. Augusta háta borsódzott, hacsak a férfiból áradó nyers erőre gondolt. Maga sem értette, miért nyűgözi le annyira a lord. Vérmérsékletük, viselkedésük szerint egymás gyökeres ellentétei. Különben is, bármely, Graystone felé irányuló érzelem - pazarlás. Az a várakozásteli érzéki reszketés, amit akkor érez, ha a férfi felbukkan a közelében, vagy az a sóvárgó reménytelen érzés, ami akkor jelentkezik, mikor a férfival beszél - semmit nem jelent. Már a verebek is csiripelték, hogy Graystone menyasszonyt keres magának. De Augusta jól tudta, a férfi sosem választana magának olyan asszonyt, aki feldúlna nagy gonddal berendezett életét. Hallotta a pletykákat, és azt is, mit vár el Graystone leendő feleségétől. Azt suttogták - és Graystone módszerességét ismerve ez egyáltalán nem volt meglepő -, hogy a szóba jöhető hölgyeket listába vette, és követelményei igen magasak. Aki fel akar kerülni erre a listára, az a női erény mintaképe kell legyen. Ennél Graystone nem adja alább: komoly gondolkodás és temperamentum, illendő megjelenés és viselkedés, és a rosszindulatú pletykák leghalványabb szele sem érintheti. Egyszóval, Graystone nem kevesebbet kívánt, mint magát a tökélyt. Olyasvalakit, akinek még álmában sem jut eszébe, hogy vendéglátója íróasztalát átkutassa az éjszaka közepén! - Amondó vagyok - mormolta a férfi, miközben tekintetét nem vette le az Augusta kezében lévő kecses kis kötetről -, minél kevesebb szót ejtünk róla, annál jobb. Feltételezem, a napló egy közeli barátjáé. Augusta nagyot sóhajtott. Már nem sok vesztenivalója maradt. Ártatlanságának további hangoztatása hasztalan. Graystone jóval többet tudott erről az éjszakai kalandról, mint amennyit tudnia illett volna. - Igen, uram, jó barátom az illető - Augusta felemelte fejét -, aki elkövette azt a botorságot, hogy néhány, szívéből fakadó érzelmét papírra vetette. És már csak később ébredt rá, hogy a férfi, akihez gondolatai szálltak, nem érez ugyanúgy. - Ez a férfi Enfield lenne? Augusta elkeseredetten szorította össze ajkait. - A válasz nyilvánvaló. A napló az ő íróasztalában volt, nem? Lord Enfield előtt, címére és a háborúban tanúsított hősies magatartására tekintettel, a legelismertebb szalonok ajtaja is feltárul, de fájdalom - a lord a legutolsó, hitvány csirkefogóval vetekszik, ha nőkről van szó. A barátnőm naplóját rögtön azután ellopták, hogy bejelentette Lord Enfieldnek, már nem szereti. Szerintünk a szobalányt vesztegették meg. - Önök szerint? Augusta tudomást sem vett a kérdésről. Csak nem fog neki elmondani mindent! Főleg azt nem árulja el, hogyan sikerült elintéznie, hogy a hétvégét Lord Enfield-nél tölthesse. - Enfield azt mondta a barátnőmnek, szándékában áll a kezét megkérni, a naplót pedig csak arra akarja használni, hogy egészen biztos lehessen a válaszában.
- Ugyan, mi szüksége lenne Enfieldnek zsarolásra, ha valakit el akar venni? Igazán népszerű a hölgyek körében. Mindnyájan el vannak bűvölve azoktól a hőstettektől, amelyeket Enfield saját állítása szerint - Waterloonál véghezvitt. - A barátnőm nagy vagyon várományosa, uram - vont vállat Augusta. - És a szóbeszéd szerint Enfield az öröksége jó részét eljátszotta, amióta visszatért a kontinensről, ezért édesanyja őnagyságával úgy döntöttek, gazdag lányt kell elvennie. - Értem. Nem is sejtettem volna, hogy Enfield veszteségei ennyire ismertek a szépnem körében. Ő és az anyja is nagyon keményen igyekeznek, hogy ne kerüljön napvilágra a dolog. Ez a mostani vendégség is ezt a célt szolgálja. Augusta elmosolyodott. - Nos, talán tudja, uram, hogy van az, ha egy férfi valami egészen különleges menyasszonyt akar keresni magának. Szándékának híre jóval megelőzi őt, és az eszesebbek erre odafigyelnek. - Egészen véletlenül, nem az én szándékaimra céloz, Miss Ballinger? Augusta érezte, hogy elvörösödik, de esze ágában sem volt a férfi hideg, rosszalló tekintete elől meghátrálni. Különben is: Graystone mindig rosszallóan nézett rá, ahányszor csak találkoztak. - Ha már így szóba hozta, uram - mondta Augusta eltökélten -, meg kell mondanom, mindenki előtt ismert, hogy ön nagyon különleges asszonyt kíván elvenni. Azt beszélik, már listát is készített. - Elbűvölő. Azt is tudják, ki van a listámon? - Azt sajnos nem. Csak annyit lehet tudni, hogy a lista nagyon rövid. Bár szerintem ez érthető, hisz nem sokan tudnak megfelelni az ön szerfelett magas követelményeinek. - Hát ez percről percre érdekesebb. Pontosan milyen igényeim vannak ön szerint egy feleséggel szemben, Miss Ballinger? Augusta azt kívánta, bárcsak ki se nyitotta volna a száját. No de a megfontoltság sosem volt erőssége a Ballinger család northumberlandi ágából származó tagjainak, így vakmerően folytatta: - Legjobb tudomásom szerint az ön menyasszonyának minden gyanú felett kell állnia. Komoly gondolkodású hölgy, mérhetetlenül kifinomult érzékenységgel, és az illendőség példaképe kell hogy legyen. Röviden, uram, ön nem mást kíván, mint magát a tökélyt. Sok szerencsét! - Enyhén csípős hangneméből arra következtetek, nem hisz abban, hogy könnyű lesz találnom egy igazán erényes nőt. - Ez csak attól függ, mit ért azalatt: „igazán erényes" - vágott vissza a lány. - De ha jól hallottam, az ön követelményei túlontúl szigorúak. Persze néhány nő tényleg maga az erény eszményképe. Csak tudja, elképzelhetetlenül unalmas az erény mintaképének lenni. Komolyan mondom, uram, jóval hosszabb listát készíthetne, ha csak gazdag örökösnőket keresne, ahogy Lord Enfield is teszi. Pedig tudjuk, milyen gyér a felhozatal gazdag örökösnőkből. - Sajnos, vagy szerencsére, attól függ, honnan nézzük, véletlenül sincs szükségem örökösnőre. Épp ezért egészen más elvárásaim vannak. Mindenesetre a személyes ügyeimben való jártassága egészen elképeszt, Miss Ballinger Nagyon jól értesültnek tűnik. Megkérdezhetem, honnan szerzi az információit? A Pompeiáról, a hölgyek klubjáról - amelynek létrejöttében segédkezett, és amely a megalakulása óta a pletykák és hasznos tudnivalók kiapadhatatlan forrása volt - mégsem beszélhet. - Olyan még nem volt, uram, hogy Londonban ne szállongtak volna a hírek. - Mily igaz. - Graystone tekintete töprengővé vált. - A pletyka Londonnak olyannyira sajátja, mint utcáinak a sár, ugye? Abban azonban mélyen igaza van, hogy olyan hölgyet választok feleségemül, kinek nevéhez semmilyen szenny nem tapad.
- Ahogy már mondtam, uram, sok szerencsét kívánok. Azért az elég zavaró, hogy mindent jóváhagyott, amit arról a hírhedt listáról hallottam, gondolta Augusta. - Csak azt remélem, sosem fogja megbánni, hogy olyan magasra állította a mércét. - Még szorosabban megmarkolta Rosalind Morrissey naplóját. - És ha most megbocsát, visszatérek hálószobámba. - Semmi akadálya. - Graystone ünnepélyes udvariassággal fejet hajtott, amint oldalra lépett, és engedte a lányt elhaladni közte és Enfield asztala között. A menekülés lehetőségétől felvillanyozódva Augusta gyorsan kilépett az óriási íróasztal mögül, és elrohant a férfi mellett. Túlságosan is tisztában volt a helyzet bensőségességével. Neki már az is bőven elég volt, ha Graystone-t lovagló- vagy báli öltözékben láthatta. De Graystone éjszakai öltözékében - ez már túl sok volt érzékeinek. Már a könyvtárszoba közepén járt, amikor eszébe jutott valami. - Uram, kérdeznem kell valamit. - Igen? - Kötelességének érzi, hogy megemlítse ezt a kellemetlen incidenst Lord Enfieldnek? - Ön mit tenne az én helyemben, Miss Ballinger? - kérdezte a férfi szárazon. - Ó, én mindenképpen úriemberhez méltónak tartanám a hallgatást ez alkalommal biztosította a férfit. -Végül is egy hölgy becsülete forog kockán. - Való igaz. És nem csak a barátnőjéé. Ha nem tévedek, ma éjjel az ön jó híre is veszélybe került, Miss Ballinger. Meggondolatlanul kockára tette asszonyi erényei legkiválóbbikát, a becsületét. A pokolba ezzel az emberrel! Micsoda kiállhatatlan szörnyeteg! És milyen nagyképű! - Igaza van, uram, én is vállaltam némi kockázatot ma éjjel - válaszolt a lehető legfagyosabb hangnemben. - De talán emlékszik még, hogy a Ballingerek northumberlandi, nem pedig hampshire-i ágából származom. A család ezen ághoz tartozó nőtagjai nem sokat foglalkoznak a társasági konvenciókkal. - Az még eszébe sem jutott, hogy a szabályok jó része az ön saját védelmét is szolgálja? - Ugyan! Azok a szabályok csak a férfiak kényelmét tartják szem előtt, semmi mást. - Már megbocsásson, Miss Ballinger, de nem tudok önnel egyetérteni. Vannak helyzetek, amikor a szabályok kimondottan elfogadhatatlanok egy férfi számára. Csak hogy tisztán lásson, ez az alkalom is pontosan ilyen. A lány bizonytalan tekintetet vetett rá, de aztán úgy döntött, elengedi a füle mellett a talányos megjegyzést. - Uram, úgy tudom, jó barátsággal viseltetik nagybátyám iránt, nem szeretném, ha mi ellenségekké válnánk. - Egyetértek. Biztosíthatom, nem szeretném önt ellenségeim táborában tudni. - Köszönöm. Mindazonáltal, őszintén meg kell mondanom, ön és én igen kevés dologban egyezünk. Egymás tökéletes ellentétei vagyunk, rnind viselkedésünket, mind hajlamainkat tekintve, de gondolom, ezt hamarosan ön is észreveszi. Ön az a fajta férfi, akinek a kezét mindig megkötik a becsület és az illendő viselkedés előírásai és azok az idegesítő kis szabályok, amelyek az úri társaságot is irányítják. - És önnek, Miss Ballinger, mi szabhat korlátokat? - Az égvilágon semmi, uram - jelentette ki nyíltan a lány. - Teljes életet szándékozom élni. Én vagyok a northumberlandi Ballingerek utolsó sarja. És egy northumberlandi Ballinger inkább kockáztat egy keveset, semhogy azok a roppant unalmas erények temessék maguk alá. - Csalódást okoz, Miss Ballinger. Arról még sosem hallott, hogy az erény egyben maga a jutalom is?
Augusta kissé morcosan pillantott a férfira, valamiért az a gyanú fészkelte be magát az agyába, hogy ez az ember itt ugratja. Aztán elhessegette a gondolatot, Graystone-ra ez igazán nem lenne jellemző. - Ennek még semmi jelét nem láttam, és most kérem, válaszoljon a kérdésemre. Kötelességének érzi megemlíteni Lord Enfieldnek ma esti jelenlétemet itt, a könyvtárszobában? Graystone összehúzott szemmel méregette a lányt, kezét köntöse zsebébe mélyesztette. - Ön mit gondol, Miss Ballinger? Augusta nyelve hegyét egy pillanatra alsó ajkához érintette, majd lassan elmosolyodott. - Azt hiszem, a saját erényei kötik ezúttal gúzsba önt, uram. Nem mondhatja el Enfieldnek a ma este történteket anélkül, hogy a saját magára nézve kötelezőnek érzett szabályok ne szenvednének csorbát, ugye? - Igaza van. Egy szót sem szólok Enfieldnek. De jó okom van arra, hogy hallgassak, Miss Ballinger. Miután az indítékaimmal nem lehet tisztában, jó néven venném, ha nem vonna le messzemenő következtetéseket. A lány félrebillentette fejét, és alaposan meghány rávetette a hallottakat. - Azért nem szól egy szót sem, mert úgy érzi, tartozik ennyivel a nagybátyámnak, ugye? A barátja, és nem akarja a ma este miatt kínos helyzetbe hozni. - Ez már közelít az igazsághoz, de nem teljesen erről van szó. - Nos, bármi oka is van rá, igazán hálás vagyok. Augusta hirtelen elvigyorodott, amint rádöbbent, hogy ő is és Rosalind Morrissey is biztonságban vannak. A következő pillanatban azonban még egy nagyon fontos, ez idáig megválaszolatlan kérdés jutott eszébe. - Honnan tudta, hogy ma este idejövök, uram? Most Graystone mosolyodott el. De a szája oly furcsa vonalba rándult, hogy Augustát megint kiverte a hideg veríték. - Ha van egy kis szerencsénk, ez a kérdés lesz az, amely az éjszaka hátralévő részében is ébren tartja önt, Miss Ballinger. Fontolja meg jól! Talán nem árt, ha a jövőben szem előtt tartja azt a tényt, hogy egy hölgy titka könnyen a szóbeszéd és pletyka prédájául eshet. Egy bölcs fiatal hölgynek óvakodnia kell attól, hogy olyan helyzetbe kerüljön, mint ön ma este. Augusta kiábrándult fintort vágott. - Több eszem is lehetett volna, mintsem ezt a kérdést feltegyem önnek. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen magas szárnyalású lelkülettel megáldott ember, mint ön is, minden adódó alkalmat megragad, hogy másokat megleckéztessen. De ez alkalommal megbocsátok, mert igazán hálás vagyok a segítségéért és a titoktartásáért. - Bízom benne, hogy irántam való jóindulata ezzel még nem ér véget. - Biztos vagyok abban, hogy így lesz. Hirtelen indulattól vezérelve, Augusta visszasietett az asztalhoz, és közvetlenül a férfi előtt megállt. Lábujjhegyre emelkedett, és könnyed csókot lehelt a férfi arcára. Graystone kővé dermedt. Augusta sejtette, hogy a férfit alapjaiban rendítette meg az esemény, egy csintalan kis kuncogást nem is tudott elfojtani. - Jó éjt, uram! Saját bátorságától megrettenve megperdült, és az ajtó felé iramodott. - Miss Ballinger? - I-igen, uram? Megtorpant, és a férfi felé fordult, de csak remélni merte, hogy lángoló arca az árnyékban nem látszik. - Itt felejtette a gyertyatartót. Szüksége lesz még rá, míg felér a lépcsőn. Felemelte a gyertyát, és a lány felé nyújtotta. Augusta kicsit habozott, majd visszalépdelt, szó nélkül kikapta a gyertyát a férfi kezéből, és kisietett a könyvtárból.
Igazán boldog lehetek, hogy nem vagyok a lehetséges feleségek listáján - bizonygatta magának, miközben fellépdelt a lépcsőn a hálószobába vezető úton. - Egy northumberlandi Ballinger nem kötheti az életét egy ilyen régimódi, makacs emberhez. Ha a temperamentumbeli különbségektől eltekintünk, azért volt kettejükben némi közös. Graystone kiváló nyelvész és a klasszikus művek ismerője volt, csakúgy, mint Augusta nagybátyja, Sir Thomas Ballinger. Graystone mélyrehatóan tanulmányozta az ókori görög és római szerzőket, eredményeiről könyveket és értekezéseket írt, amelyeket a téma ismerői igen kedvezően fogadtak. Ha Graystone legalább a feltörekvő új költőnemzedék egyik tagja lett volna, akinek szavai perzselnek, akinek szemében minden pillanatban harag parázslik, Augusta még csak megértette volna saját elragadtatását. De Graystone persze nem ez a fajta író volt. Ehelyett unalmas műveket vetett papírra, olyan címmel mint: A Tacitus történeti munkáiban megjelenő alapfogalmak megvitatása, vagy Értekezés Plutarkhosz életművéről. Mindkettő nemrégiben jelent meg a kritika lelkes tetszésnyilvánítása közepette. Valami ismeretlen oknál fogva, Augusta mindkét könyvet az első betűtől az utolsóig elolvasta. Augusta elfújta a gyertyát, és belépett a hálószobába, amelyet Claudiával osztott meg. Az ágyhoz lopódzott, és kibújt köntöséből. A nehéz függönyök nyílásánál behatoló holdsugár megvilágította álomba merült unokahúgát. Claudiának ugyanolyan halványarany színű haja volt, mint mindenkinek a hampshire-i Ballingerek közül. Gyönyörű arcát oldalra fordította a párnán, így a holdfényben jól látszottak nemesen előkelő vonásai. Hosszú szempillái eltakarták kék szemét. Igazán kiérdemelte az Angyal nevet, amelyet az előkelő társaság szépségétől elbájolt fiatalemberei adtak neki. Augusta büszkeséget érzett, ha unokahúga frissen szerzett társaságbeli sikereire gondolt. Végül is ő, Augusta volt az, most, huszonnégy éves korában, aki magára vállalta a feladatot, hogy a fiatalabb Claudiát bevezeti a Társaságba. Úgy érezte, ennyivel tartozik nagybátyjának és unokahúgának, amiért bátyja halála után, két évvel ezelőtt, befogadták őt otthonukba. Sir Thomas, lévén hampshire-i Ballinger és ennek megfelelően meglehetősen gazdag, természetesen bírt annyi pénzzel, amennyi egy ifjú hajadon társaságba való bevezetéséhez szükségeltetik, és volt olyan nagyvonalú, hogy Augusta költségeit is állta. De mint özvegyember, nem rendelkezhetett azokkal a fontos női kapcsolatokkal, amelyek egy sikeres Szezonhoz mindenképpen kellenek. Ezenkívül halványlila elképzelése sem volt a stílusról és az eredetiségről. Ez volt az a pont természetesen, ahol Augusta bekapcsolódhatott a tervbe. Mert lehet a hampshire-i Ballingereknek pénzük, ha stílusa és eredetisége csak a northumberlandi Ballingereknek van! Augusta tiszta szívéből szerette unokahúgát, jóllehet, úgy különböztek egymástól, mint nap és az éj, vagy ha lehet, még egy kicsit jobban is. Claudiának például soha nem jutott volna eszébe, hogy éjfél után lesurranjon a lépcsőn, és feltörje vendéglátója íróasztalát. Claudiának meg sem fordult a fejében, hogy belépjen a Pompeiába. Claudiának még csak a gondolattól is meghűlt volna az ereiben a vér, hogy éjszaka egy szál pongyolában csevegjen egy olyan elismert tudóssal, mint Graystone earlje. Claudiának igen jó érzéke volt a helyes magatartás iránt. Augustában felrémlett, hogy Claudia bizonyára felkerült Graystone kiszemeltjeinek listájára. A földszinten a könyvtárban Harry hosszú ideig álldogált a sötétben, és az ablakon át a holdfényben úszó kertet nézte. Eredetileg nem is akarta Enfield meghívását elfogadni. Ha csak tehette, távol maradt az ilyen eseményektől. Mint a társasági rendezvények legtöbbje, ez is fárasztóan unalmasnak és hasztalan időpocsékolásnak ígérkezett. De ebben a Szezonban feleséget kerít magának, és a kiszemelt zsákmánynak megvolt az a rossz szokása, hogy ilyen lehetetlen helyeken bukkanjon fel. Nem mintha ma este unatkozott volna, emlékeztette magát.
A feladat, hogy jövendőbelijét távol tartsa a bajtól, életet vitt ebbe a kis vidéki kiruccanásba. Kíváncsi volt, vajon hány ilyen éjszakai randevút kell még elviselnie, mielőtt a házasság nyugodt öblébe érnek. De micsoda őrjítőén szemtelen kis fruska ez! Már évekkel ezelőtt hozzá kellett volna adni egy erős akaratú férfihoz. Olyan férjre van szüksége, aki kemény kézzel kormányozza. De remélhetően még nem késő elfogadhatatlan viselkedését korrigálni. Augusta Ballinger huszonnégy éves, de még mindig hajadon, számtalan oknak köszönhetően. Például a családi haláleseteknek. Sir Thomas elmondása szerint a lány tizennyolc éves volt, amikor szüleit elvesztette. A házaspár balesetben vesztette életét. Augusta apja benevezett egy kegyetlen „dupla vagy semmi" fogatversenyre. A felesége mindig úgy döntött, hogy elkíséri. „Az effajta felelőtlenség sajnálatosan jellemző a család northumberlandi ágára" - tette hozzá Sir Thomas. Csak nagyon kevés pénz maradt Augustára és bátyjára, Richárdra. Ekkor vált igazán nyilvánvalóvá, hogy a northumberlandi Ballingereknek sajátja volt az a viselkedés is - a gazdasági és pénzügyeket illetően -, amely leginkább az „ördög bánja" jelszóval jellemezhető. Örökségükből Richárd mindent eladott, kivéve egy kis házikót, ahol Augustával laktak. Richárd a pénzből tiszti rangot vásárolt magának. És aztán megölték, de nem a háborúban esett el, hanem egy útonálló támadta meg a házikótól nem messze. Éppen eltávozást kapott, és Londonból lovagolt hazafelé, hogy húgát meglátogassa. Ha Sir Thomasnak hinni lehet, Augusta teljesen összeomlott Richárd halála után. Egyedül volt a nagyvilágban. Sir Thomas felajánlotta, hogy költözzön hozzá és lányához. Augusta végül beleegyezett. Hónapokra mély melankóliába esett, és semmi nem tudta felrázni. Mindaz a tűz és ragyogás, amely minden northumberlandi Ballingerre oly jellemző, mintha végérvényesen eltűnt volna. Ekkor Sir Thomasnak szenzációs ötlete támadt. Felkérte Augustát, hogy vállalja a feladatot, és legyen Claudia kísérője a Szezonban. Claudia, a szép kékharisnya, már húszéves volt, de még soha nem próbálhatott szerencsét, hiszen édesanyja két évvel ezelőtt meghált. „Kifutunk az időből!", magyarázta vehemensen Sir Thomas Augustának. Claudia megérdemel egy lehetőséget. De mert a család intellektuális ágából származik, nincs érzéke ahhoz, hogy a Társaságba bevonuljon. Augustának megvan a kellő jártassága, és - gondoljunk csak új barátnőjére, Sallyre, Lady Arbuthnottra - a megfelelő kapcsolatai, hogy Claudiát a legjobb körökbe vezesse be. Augusta kezdetben ellenállt, de aztán igazi northumberlandi lelkesedéssel vetette magát a munkába. Éjjel-nappal Claudia világraszóló sikeréért dolgozott. És a siker látványos volt, mégis, valahogy váratlan is. Nemcsak arról volt szó, hogy az illedelmes, jól nevelt Claudiát kikiáltották a Társaság Angyalának, de Augusta maga is jelentős sikereket könyvelhetett el. Sir Thomas bizalmasan azt is közölte Harryvel, hogy nagyon örül a lányok sikerének, és hogy várakozásai szerint mindketten hamarost megtalálják a legmegfelelőbb férjet. Harry azért sejtette, a dolog nem ennyire egyszerű. Élt a gyanúperrel, hogy Augustának esze ágában sincs férjet fogni. Túl jól érezte ehhez magát. Fénylő gesztenyebarna hajával, pajkos topázszínű szemével Augusta akár egy tucat férjet is szerezhetett volna magának, ha igazán férjhez akart volna menni. Az earl ebben egészen bizonyos volt. A lány iránt érzett megmagyarázhatatlan vonzalma is meglepte. Ha jobban belegondolunk, a lány tökéletes ellentéte volt mindannak, amit az ember egy feleségtől elvárhat, de képtelen volt Augustát elfelejteni, vagy legalább kis időre kiverni a fejéből. Attól a pillanattól fogva, hogy régi barátja, Lady Arbuthnott azt javasolta, Augusta is kerüljön fel Harry listájára a lehetséges jelöltek közé, Graystone egyszerűen el volt varázsolva. Még Sir Thomasszal is személyes barátságra lépett, csak hogy közelebb kerülhessen kiválasztottjához. Nem mintha Augusta tudatában lett volna a nagybátyja és Harry között kiépülő kapcsolat indítékainak. Mindig csak pár kiválasztott ember tudhatott Harry terveiről
vagy a mögöttük meghúzódó okokról mindaddig, amíg Harry úgy nem döntött, hogy felfedi magát. A Sir Thomasszal és Lady Arbuthnott-tal folytatott beszélgetésekből azért kiderült, hogy bármilyen akaratos és felelőtlen tud lenni Augusta, családja és barátai iránti hűségében megingathatatlan. És Harry már jó ideje tudta, a hűségnél nemesebb erény nem létezik. A hűséget tulajdonképpen azonosította az erénnyel. Az ember könnyedén felülemelkedhet az ilyen kelekótya csínytevéseken, mint ez a ma esti is volt, ha bizton tudja, hogy szíve hölgyében megbízhat. Nem mintha Harrynek szándékában állt volna az ilyen lehetetlen kalandok engedélyezése, ha már Augustával révbe ért. Az elmúlt pár hét alatt Harry arra az elhatározásra jutott - bár az is megfordult a fejében, hogy lesznek percek, amikor rettenetesnek fogja tartani döntését -, hogy feleségül veszi Augustát. Intellektuálisan képtelen ellenállni. A lány mellett egyszerűen nem tud unatkozni. Amellett, hogy Augusta a végletekig megbízható, egyben teljességgel kiszámíthatatlan és megfejthetetlen. Harry, aki mindig nagyon szerette a megoldandó talányokat, nem bírt eligazodni a lányon. Hogy sorsa végképp megpecsételődjön, nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy ellenállhatatlanul vonzódott Augustához. Minden idegszálával megérezte, ha a lány a közelben felbukkant. Az Augustából áradó delejes női erő minden érzékét megragadta. A lány képe már éjszakánként is üldözte. Ha a közelében volt, azon kapta magát, hogy epekedő pillantásokat küld a lány keblei felé, amelyek túlságosan is szemlére voltak téve a botrányosan mély dekoltázsú ruhákban, amelyeket oly természetes eleganciával viselt. Karcsú dereka, domborodó tompora minden mozdulattól ingerlőén megrezdült, tantaluszi kínokat okozva ezzel a férfinak. Mégsem szép - magyarázta immár vagy századszor önmagának Graystone -, legalábbis nem a klasszikus értelemben. De azt el kellett ismernie, hogy volt valami megmagyarázhatatlan, megkapó életteliség azokban a mandulavágású szemekben, a kicsit ferde orrban és az örökké mosolygó ajkakban. Lassan már leküzdhetetlen vágyat érez, hogy megkóstolja azt a pajkos szájat. Graystone alig tudta legyűrni magában a szájára tóduló szerelmes szavakat. Kicsit hasonló volt ez Plutarkhosz azon leveléhez, amelyet Kleopátrához írt, akinek szépsége szintén nem volt említésre méltó, mégis áradt belőle valami boszorkányos báj. Kétségkívül az őrület egy jele, ha azt tervezi, hogy Augustát kéri nőül. Teljesen más asszonyt képzelt el magának. Aki higgadt, komoly, kifinomult, aki jó anyja lehetne lányának, Meredithnek. Aki a szív szavának engedelmeskedik, és a családjának szenteli magát. És ami a legfontosabb, személye körül nem terjengenék pletykák. A korábbi Graystone-asszonyok csak szerencsétlenségekkel és botrányokkal árnyékolták be az ősi címet, boldogtalanná téve ezzel generációk hosszú sorát. Harry nem szándékozott olyan nőt elvenni, aki folytatja ezt a szomorú tradíciót. Az új Graystone-feleségnek feddhetetlennek kell lennie. Úgy döntött, felleli azt a kincset, amelyet egy okos férfi a rubinoknál is értékesebbnek tart: az erényes asszonyt. Ehelyett mit talált: egy Augusta nevű meggondolatlan, keményfejű, kiismerhetetlen szerzetet, akiben mindaz egyesül, ami az ő életét pokollá teheti. De sajnálatos módon Harry a listán szereplő többi hölgy iránt teljesen elveszítette érdeklődését.
Kettő
A LONDONBA VALÓ VISSZATÉRÉSÉT követő nap, nem sokkal három óra után Augusta már Lady Arbuthnott városi házának kapujában állt. Rosalind Morrissey naplóját a retiküljébe rejtette, és alig várta, hogy közölhesse a lánnyal, minden elrendeződött. - Nem sokáig maradok, Betsy - közölte az őt kísérő fiatal szobalánnyal, miközben lépkedtek felfelé a lépcsőn. - Fel kell készítenünk Claudiát a ma esti Burnett-estélyre. A ma este nagyon fontos a számára. Az összes partiképes fiatalember ott lesz, és azt akarjuk, Claudia a lehető legjobb oldaláról mutatkozzék be. - Értem, kisasszony. Bár Miss Claudia mindig olyan, mint egy angyal. Gondolom, ma este sem lesz ez másképp. Augusta elvigyorodott. - Igaza van. Mielőtt Betsy kopogtatott volna, az ajtó kinyílt. Scruggs, Lady Arbuthnott idős, görnyedt hátú komornyikja meglepetten pillantott az újonnan érkezettre, miközben két indulni készülő vendég előtt tárta szélesre az ajtószárnyat. A távozókban Augusta Belinda Renfrew-ra és Felicity Oatleyra ismert. Mindketten rendszeres látogatói voltak Lady Arbuthnott otthonának, mint oly sok jól nevelt ifjú hölgy. Ahogy ezt a szomszédok is megjegyezték már, a gyengélkedő Lady Arbuthnott sosem fogyott ki a látogatókból. - Jó napot, Augusta! - köszöntötte szívélyesen Felicity. - Nagyszerűen nézel ma ki, - Igazán - mormolta Belinda, aki tekintetét nem bírta levenni az Augusta égkék ruháját takaró sötétkék, divatos kabátkáról. - Nagyon örülök, hogy találkoztunk. Lady Arbuthnott már izgatottan vár. - Nem akarom megvárakoztatni - mondta Augusta, ahogy mosolyogva elhaladt mellettük. Ahogy Miss Norgrove-ot sem. Augusta jól tudta, Belinda Renfrew tíz fontba fogadott Daphne Norgrove-val, hogy a napló nem kerül vissza tulajdonosához. Belinda éles pillantást vetett rá. - Minden rendben zajlott Enfieldéknél? - Persze. Remélem, ma este még látlak, Belinda. Belinda kényszeredetten elmosolyodott. - Biztosan így lesz. És Miss Norgrove-val is találkozhatsz. Ég veled. - Ég veled. A, üdvözlöm, Scruggs! - fordult a mogorva, szakállas komornyik felé, amint az ajtó bezárult. - Miss Ballinger. Lady Arbuthnott már várja önt, természetesen. - Természetesen. Augusta sosem volt hajlandó megijedni az Arbuthnott-portát őrző, kissé nehéz természetű öregtől. Scruggs volt az egyetlen férfi alkalmazott a házban, és roppant hízelgőnek tartotta, hogy tíz év óta ő az első férfi, akit az a megtiszteltetés ért, hogy idekerülhetett. Nemrégiben, a Szezon kezdetén állt munkába, és az igazat megvallva, az égvilágon senki nem értette, Sally miért pont őt alkalmazta. Nyilvánvalóan az, hogy felvette, egyfajta nemes gesztus a részéről, hisz az öregedő komornyik fizikai állapotánál fogva egyes feladatait képtelen volt ellátni. Voltak napok és esték, amikor még csak az ajtóban sem volt hajlandó állni, reumájára és egyéb válogatott betegségekre hivatkozva. És panaszkodni, azt nagyon szeretett Scruggs. Minden napra talált panaszkodnivalót: hol a fájó ízületek, hol az időjárás, hol ez a rengeteg munka, amit el kell látnia, mert nincs, aki segítsen, hol az a kevés bér, amit Lady Arbuthnott-tól kapott, volt a téma. De a rendszeresen idelátogató ifjú hölgyeknek el kellett ismerniük, hogy Scruggs volt az i-re a pont, a ház hangulata vele vált teljessé. Mert Scruggs ugyan különc volt, de eredeti, és a végletekig mulatságos. Szívük minden melegével szerették őt. Ő volt az a plusz, amit sehol máshol nem kaphattak volna meg.
- Hogy viselkedik ma a reumája, Scruggs? - érdeklődött Augusta, miközben tollakkal díszített kalapjától igyekezett megszabadulni. - Mi van? - bámult rá Scruggs. - Beszéljen hangosabban, ha tőlem akar valamit. Nem értem, nem értem, mér' köll a hölgyeknek folyton motyogniuk. Megtanúhatnának má' rendesen beszéni. - Azt kérdem: mi van a reumájával, Scruggs? - Köszönöm kérdését, Miss Ballinger, szörnyen érzem magam. Soha nem vót még rosszabb. - Mély reszelős hangja olyan volt, mintha a hintó kereke alatt csikorgó kavicsokat hallaná az ember. - Na meg ez a sok ajtónyitogatás se tesz jót, mondhatom. Ettő' a sok jövés-menéstő' az ember egész megzavarodik. Nem tom' mér' nem bírnak a kisasszonkák tizenöt percné' többet egy helybe' maranni. Augusta együttérzően nyikkant egyet, retiküljéért nyúlt és egy kis üvegcsét húzott elő. - Hoztam magának orvosságot, próbálja ki. Az édesanyám receptje szerint készült. A nagyapának állította össze, neki ez sokat segített. - Ténleg? Aztán mi történt a nagyapjává', Miss Ballinger? - Scruggs az üvegcséért nyúlt, és bizalmatlan arckifejezéssel tanulmányozta. - Pár évvel ezelőtt meghalt. - Má' hogy az orvosságtó'? - Nyolcvanöt éves volt, Scruggs. A családi hagyomány szerint az egyik szobalány is az ágyában volt, amikor halva találták. Scruggs újult érdeklődéssel vizsgálta a fiolát. - Akkó kipróbálom. - Tegye azt. Bárcsak Lady Arbuthnottnak is hozhatnék ilyen hatásos orvosságot. Hogy érzi magát őladysége, Scruggs? Az öreg bozontos fehér szemöldöke összerándult, szemében szomorúság csillant. Augusta mindig elbűvölőnek találta ezt a ragyogó kék szemet, amely a mély ráncok és a szakáll ellenére is éles, fiatalos pillantással tekintett a világra. - Ma talán kicsit jobban érzi magát. Nagyon várja má' magát, Miss Ballinger. - Nem is várakoztatom tovább. - Augusta a szobalány felé pillantott. - Menjen, teázzék a barátaival a konyhában, Betsy! Majd Scruggsszal üzenek, ha menni készülök. - Köszönöm, kisasszony. Betsy pukedlizett és elsietett, hogy az asszonyaikat kísérő lányokhoz és inasokhoz csatlakozzék. Arbuthnottéknál a konyhában is kellemes volt a társaság. Scruggs fájdalmasan lassú mozdulatokkal indult a szoba bejárata felé. Meg-megránduló arccal tárta ki az ajtót, egyértelművé téve, hogy a feladat miatt pokoli kínokat kell kiállnia. Az ajtó túloldalán egy másik világ várta Augustát. Ez volt az a világ, amely, ha csak napi pár órára is, de kellemes élményeket nyújtott, és a valahova tartozás érzését biztosította számára. Azt az érzést, amelyet bátyja halála után oly sokáig nem talált. Tudta, Sir Thomas és Claudia mindent megtesznek, hogy otthon érezze magát náluk, és Augusta a kedvükért eljátszotta, hogy valóban így van. De az igazság az, hogy mégis kívülállónak érezte magát. A két tipikus hampshire-i Ballinger, Sir Thomas és Claudia, a maguk komoly és intellektuális módján, józan, megfontolt lelkületükkel sosem érthetik meg Augustát. De Lady Arbuthnott szalonjában azt érezhette, még ha igazi otthonra itt nem is talál, azért a saját faj- tájabéliekkel találkozhat. A Pompeiában volt, London egyik legújabb, legszokatlanabb és legelőkelőbb klubjában. Új tagok csak a régiek ajánlásával léphettek be, és aki nem volt tag, annak fogalma sem lehetett, mi folyik Lady Arbuthnott szalonjában.
Kívülállók szerint Sally Arbuthnott kizárólag csak saját szórakoztatására hívta életre a Pompeiát, maga köré gyűjtve a londoni felső tízezer asszonyait. De a Pompeia nem egy volt a sok divatos szalon közül. Igazi klub volt, a férfiklubok mintájára, ahol a Társaság azon modern gondolkodású hölgyei találkozhattak, akik már megjelenésükkel is az újat, a hagyományokkal ellentéteset képviselték. A klubot Augusta javaslatára nevezték el Pompeiáról, Caesar feleségéről. Arról az asszonyról, akitől az isteni császár elvált, mert jó hírét mendemondák árnyékolták. A klub tagjai valamennyien jó neveltetésben részesültek. Származásukhoz kétség nem férhetett, de életükből mindnyájan az eredetiséget hiányolták. A Pompeia alapvetően a felkapott férfiklubok mintájára volt berendezve, de a bútorzatban és a dekorációban volt valami eltéveszthetetlenül nőies. A sárga falakon híres asszonyok képei lógtak. A szoba egyik végében Panthia, a gyógyító asszony portréja függött. Mellette II. Philipposz makedón király anyjának, Euridikének képe, amint egy, az oktatásnak szentelt emlékművet avat fel. Szapphó képmását versei és egy kandallón heverő líra társaságában ábrázolta a művész. A Kleopátra Egyiptom trónján című festmény a hosszú terem ellentétes végét díszítette. Artemisz, Demeter és ízisz istennők szobrai, arcmásai bukkantak fel különböző szegletekben és falakon. A klasszikus bútorzat és a jó érzékkel elhelyezett kiegészítők, urnák, talapzatok, oszlopocskák ókori görög templom benyomását keltették a belépőben. A klub tagjainak legalább annyi szórakozási lehetőséget nyújtott, mint a híres White's, Brooks' vagy Watier's klubok. Az egyik benyílóban kávé-, a másikban kártyaszobát alakítottak ki. Azok a klubtagok, akiknek késő este kedvük támadt egy kis whist- vagy makaópartira, elfoglalhatták helyüket a zöld posztóval borított asztalok mellett. Sokan azokban a ruhakölteményekben érkeztek, amelyeket előzőleg az aznapi bál tiszteletére öltöttek magukra. A nagy tétekben való játékot azonban a klub vezetősége szigorúan megtiltotta. Lady Arbuthnott már a kezdet kezdetén leszögezte, arra egyáltalán nincs szüksége, hogy feldühödött férjek dörömböljenek a kapuján, visszakövetelve a feleségük által elvesztett pénzösszegeket. A klubtagok a legkülönfélébb napilapokhoz és magazinokhoz (köztük a Tz'raeshoz és a Morning Posthoz) is hozzájuthattak, a vendéget hideg büfé, tea és sherry várta. Ahogy Augusta belépett, máris körülölelte a helyiség kedves, örömteli levegője. Az egyik íróállvány mellől dundi lány emelte rá tekintetét, Augusta elhaladtában felé biccentett. - Hogy halad a versed, Lucinda? Mint kiderült, a legtöbb tag égető vágyat érez az írásra. Talán egyedül Augusta nem hallgatott a múzsa hívó szavára. Már akkor is elégedettség töltötte el, ha a legfrissebb regényeket sikerült elolvasnia. - Nagyon jól, köszönöm. Nagyon csinos vagy ma. Jó híreket remélhetünk? - Lucinda sokatmondó mosolyt küldött Augusta felé. - Köszönöm, Lucinda. Reméljük a legjobbakat. Egy ilyen vidéki hétvége igazán jót tud tenni az ember lelkének. - Vagy a jó hírének. - Pontosan. Augusta tovasiklott a terem másik végébe, a kandalló előtt teázgató két asszony felé. Lady Arbuthnott, a Pompeia patrónusa, akit minden tag csak Sallyként ismert, elegáns rozsdavörös, hosszú ujjú ruhája fölött még egy meleg indiai vállkendőt is viselt. A tűzhöz legközelebb eső székben foglalt helyet. Erről a helyről az egész helyiséget beláthatta. Testtartása, mint mindig, királynői; haját a legutolsó divat szerint feltornyozva fésülte. Volt idő, amikor Lady Arbuthnott bája volt a mérce a legfelsőbb körökben.
Egy olyan gazdag asszony, mint Sally - aki nem sokkal egy közismert vikomttal kötött házassága után, immár harminc éve megözvegyült -, megengedhette magának, hogy vagyonokat költsön ruhatárára, és Sally meg is engedte magának. De a világ legfinomabb selymei és muszlinjai sem fedhették el azt a kimerültséget és kóros soványságot, amelyet a sorvasztó betegség okozott, lassan-lassan minden életerejét kiszíva. Augusta talán még rosszabbul viselte ezt a betegségét, mint maga Sally. Tudta, Sally elvesztése olyan lenne, mintha édesanyját vesztené el újra. Egy könyvesboltban találkoztak először, mindketten történelmi tárgyú könyveket kerestek. Pillanat szülte barátságuk hónapról hónapra mélyült. Jóllehet, évekig távol éltek egymástól, közös érdeklődésük, közös szeszélyeik és a kaland iránti vágyuk elvághatatlan fotelé-kekkel kapcsolta őket össze. Augusta számára Sally az elvesztett anyát pótolta. Sally Augustában soha meg nem született gyermekét szerette. Sally oly sok mindenben támogatást jelentett, többek között az ő szavára nyíltak meg a legelőkelőbb körök legelőkelőbb szalonjainak ajtajai is. Sally tömérdek társaságbeli emberrel állt kapcsolatban. Óriási lelkesedéssel vezette be Augustát a legjobb körökbe, ahol a lány természetes kapcsolatteremtő képességének köszönhetően, helyzete gyorsan megszilárdult. Hónapokon keresztül a két nő mindenkit magával ragadó módon élvezte az élet pillanatait London forgatagában. Aztán Sally kezdett nagyon könnyen elfáradni. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy komoly beteg. Kénytelen volt a társasági életből visszahúzódni, de hogy ne unatkozzon, Augusta kitalálta a Pompeiát. Betegsége ellenére Sally nem vesztette el humorérzékét és kifinomult intelligenciáját. Örömteli felismerés villant meg szemében, mikor észrevette Augustát. A Sally mellett üldögélő fiatal lány kedves barna szemében visszafojtott aggodalom tükröződött, amint Augustára pillantott. Rosalínd Morrissey nem csupán mesés vagyon örököse, de egyben roppant bájos ifjú hölgy volt, vörösesbarna hajával, telt keblével. - Ah, kedves Augusta! - mormolta Sally elégedetten, amint Augusta lehajolt, és egy puszit nyomott az arcára. - Valami azt súgja nekem, hogy sikerrel jártál. Szegény Rosalind olyan ideges volt az elmúlt napokban. Ideje lenne megnyugtatnod. - Örömmel. Tessék a naplód, Rosalind. Nem mondhatnám, hogy Lord Enfield üdvözletével nyújtom át, de ettől talán eltekinthetünk. - Augusta előhúzta a kis bőrkötésű könyvecskét. - Hát megtaláltad! - Rosalind talpra ugrott és megragadta a naplót. - Alig tudom elhinni. Karjait Augusta köré fonta, és szívére szorította a lányt. - Micsoda megkönnyebbülés! Hogyan tudnám megköszönni? Bajba keveredtél miatta? Vagy veszélybe kerültél? Tudja Enfield, hogy elhoztad? - A dolog nem a tervek szerint haladt - vallotta be Augusta, amint Sallyvel szemközt helyet foglalt. - Ezért aztán azonnal meg is kéne beszélnünk. - Mi volt a baj? - kérdezte Sally. - Felfedeztek? Augusta fintorgott. - A dolog kellős közepén félbeszakítottak. És nem más, mint maga Lord Graystone. Ki a csuda gondolta volna, hogy azon a késő órán arra kószál? Az ember azt hihetne, megint valami ásatag ókori görögről ír értekezést, ha egyáltalán ébren van. De nem, megjelent, hűvös nyugalommal besétált a könyvtárszobába, miközben én ott térdeltem Enfield asztala mögött. - Graystone? - Rosalind elgyötört arckifejezéssel hanyatlott vissza székébe. - Az a szőrszálhasogató alak? Észrevett téged? És meglátta a naplómat? Augusta megnyugtatólag rázta meg a fejét. - Ne aggódj, Rosalind! Nem tudta, hogy a napló a tiéd, de sajnos engem felfedezett. Kissé megrettent képpel fordult Sally felé. - De azt kell mondjam, az egész nagyon talányos. Tudnia kellett, hogy ott vagyok, és hogy az íróasztalból akarok valamit. Még egy hosszú drót is volt nála. De nem árulta el, honnan szerezte az információt.
Rosalind a szájára szorította kezét, és szeme elkerekedett a rémülettől. - Úristen! Egy kém jár közöttünk! Sally csitító hangon szólalt meg. - Egészen bizonyos vagyok benne, nincs miért aggódnotok. Régóta ismerem ezt az embert. A háza is itt áll az utca túloldalán. Tapasztalatból mondom, Graystone mindig megszerzi a legelképesztőbb információkat is. - Szavát adta, hogy egy szót sem szól arról, amit látott, és én azt hiszem, hihetek neki mondta Augusta lassan. - Tudjátok, ő nagybátyám igen közeli barátja, és szerintem csak szívességet tett Sir Thomasnak azzal, hogy rajtam tartotta a szemét az Enfield-kúriában. - És még valami Graystone-ról - szólt közbe Sally. - Tud titkot tartani. - Ebben egészen biztos vagy? - érdeklődött Rosalind idegesen. - Igen. - Sally felemelte teáscsészéjét, kortyolt egyet, majd a csészét határozottan az asztalra helyezte. - És most csillapodjanak, bátor ifjú hölgyeim. Sikerült ezt a szerencsétlen kis ügyletet viszonylag megnyugtatóan lezárnunk, hála Augusta bátorságának és a befolyásomnak, hogy megmondhattam, kit hívjanak meg. Lady Enfield úgyis tartozott már nekem ennyivel. De azért szeretnék még valamit mondani. - Azt hiszem, tudom, mit akarsz mondani - mormolta Augusta, miközben teát töltött magának. - Nemcsak azért, mert volt szerencsém végighallgatni Lord Graystone „fejmosását", de én megtanultam a leckét szegény Rosalind esetéből. Én személy szerint soha, de soha nem írok le olyasmit, ami később terhelő lehet rám nézve. - Én sem, soha többé. - Rosalind magához szorította a naplót. - Micsoda szörnyeteg ez az ember. - Kicsoda? Enfield? - vigyorodott el Sally. - Igen, ő az egyik legelvetemültebb gazfickó, ha nőkkel kerül szembe. Mindig is az volt. De azt nem tagadhatjuk, hogy nagyon bátran harcolt a háborúban. - Fogalmam sincs, mit láthattam benne - szögezte le Rosalind. - Sokkal jobban szeretem az olyan férfiak társaságát, mint Lord Lovejoy. Róla mit tudsz, Sally? Te mindig ismered a legújabb híreket is, holott jóformán ki sem mozdulsz itthonról. - Nincs szükség külföldi utazásra, hogy az ember a legfrissebb pletykákat begyűjthesse mosolyodott el Sally. - Előbb vagy utóbb minden hír eljut ide, a Pompeiába is. Ami Lovejoyt illeti, csak mostanában kezdtek el beszélni róla. Állítólag igen sokoldalú, és kedvessége végeérhetetlen. - Augustára tekintett. - De te ezt már ki is próbálhattad, igaz? - A múlt héten Lofenburyék bálján táncoltam vele -emlékezett vissza az örökké mosolygó vörös hajú, zöld szemű báróra Augusta. - Keringőzni nagyszerűen tud. De eléggé rejtélyes férfi, úgy tűnik, senki nem tud túl sokat róla. - Úgy hiszem, ő az utolsó Lovejoy. Beszélnek valami norfolki birtokról is. - Sally lebiggyesztette ajkát. - Hogy ezek a földek mennyire jövedelmezőek, arról nincs értesülésem. Jobban teszed, Rosalind, ha vigyázol, nehogy egy újabb szerencsevadász karmai közé kerülj. Rosalind felsóhajtott. - Mitől van az, hogy minden érdekes férfinak van valami komoly fogyatékossága? - Azért ez fordítva is igaz - tette hozzá komolyan Augusta. - A legizgalmasabb férfiak mindig azoknak a komoly fogyatékosságokkal bíró nőknek a karmai közé kerülnek, akik elég rafináltak ahhoz, hogy felhívják magukra a figyelmet. - Csak nem Graystone-ra gondolsz? - kapta fel fejét Sally. - De igen, attól tartok - bólintott Augusta. - Tudtátok, hogy van egy listája a lehetséges jelöltekről, akik szóba jöhetnek mint a következő Lady Graystone? Rosalind higgadtan bólintott. - Már hallottam a listáról. Bárki lesz is a szerencsés kiválasztott, nehéz dolga lesz, ha fel akarja venni a versenyt Graystone első feleségével, Catherine-nel. Úgy tudom, gyermekágyi
lázban halt meg házasságuk első évében. De ez az egy év is elég volt, hogy az asszony halála után kitölthetetlen űr maradjon Graystone lelkében. - Gondolom, ő maga volt a megtestesült tökély? - Az asszonyi erény mintaképe, legalábbis így mondják - magyarázta kissé fanyarul Rosalind. - Anyám ismerte a családot, és Catherine-t mindig példaképül állította elém. Egyszer-kétszer találkoztam is vele, de elég nagyképűnek találtam. Nem mondom, gyönyörű volt. Mintha valamelyik itáliai mester Madonnája kelt volna életre. - Azt mondják, az asszonyi erény minden ékkőnél többet ér - kapcsolódott be Sally a beszélgetésbe. - De szerintem az erény, ahogy a szépség is, csak attól függ, ki az, aki megítéli. Lehet, hogy Graystone-nak eszébe sem jut újabb eszményi nőt keresni. - Dehogyisnem - tiltakozott Augusta. - Ha jobban belegondolok, egy minden kötöttségektől mentes, spontán életet élő nőnek - amilyen én is vagyok -, Graystone férjként igazi istencsapása lenne. - És ha nem gondolsz bele jobban? - erősködött Sally. Augusta elfintorodott. - Rémálmaimban Hérodotosz és Tacitus műveit olvasom, elfelejtek mindent, amit a nők jogairól valaha is hallottam, és új ruhatárat állítok össze, szigorúan magasan záródó nyakú ruhákból. De ha kapok egy csésze teát és pár percet pihenhetek, megnyugszom, és minden visszatér a régi kerékvágásba. - Te jóisten, hát remélem is. Nem nagyon nem tudlak elképzelni mint a női erény megtestesítőjét. - Sally harsány kacagásban tört ki, mire mindenki feléjük fordult. A Pompeiában tartózkodó hölgyek összemosolyogtak. Jó volt tudni, hogy vendéglátójuk ilyen remekül érzi magát. Scruggs, aki épp az ajtót nyitotta, szintén felfigyelt asszonya kacagására. Augusta rápillantott, és látta, hogy az öreg bozontos szemöldöke takarásából úrnőjét fürkészi. Szomorkás mosoly suhant át a férfi arcán. Az elképesztően kék szemek pillantása egy másodpercre Augustáéba kapcsolódott, Scruggs fejet hajtott és elfordult. Augusta meghatódottan ébredt rá, hogy az öreg szolga így fejezi ki köszönetét, amiért asszonyát sikerült megnevettetnie. Pár perccel később, mielőtt elhagyta volna a klubot, Augusta belekukkantott a Fogadások Könyvébe, amelyet egy jón oszlopocskán tartottak az ablak közelében. A legutolsó bejegyzés szerint Miss L. C. tíz fontba fogadott Miss D. P-vel, hogy Lord Graystone még a hónap vége előtt megkéri az „Angyal" kezét. Augusta egészen furcsán érezte magát az elkövetkező két órában. - Esküszöm, Harry, már fogadnak rá a Pompeiában is. Eddig ez volt a legjobb. - Péter Sheldrake elnyúlt a bőrszékben, és Graystone-t mustrálgatta egy pohár portói mögül. - Örülök, hogy ennyire szórakoztatónak találod. Én nem. - Harry az asztalra helyezte a lúdtollat, és pohara után nyúlt. - Szóval nem - vigyorodott el Péter. - Valahogyan nem igazán élvezed ezt a feleségkeresgélést. Pedig a város minden klubjában fogadásokat kötnek rád. Aligha meglepő, hogy a Pompeiát is utolérte a láz. Sally kis barátai lázasan majmolják a férfiklubokat, nem igaz? - Most mi nem igaz? - nézett mogorván fiatal barátjára Harry. Péter Sheldrake halálosan szenvedett az unalomtól. Ez a fajta probléma nem volt ismeretlen a társaságbeli fiatalemberek körében, de főleg az olyanokat sújtotta, mint Péter is, aki az elmúlt években Napóleon veszélyes „harci játékaiban" vett részt. - Ne szórakozz velem, Graystone! Tényleg eldöntötted, hogy Sir Thomas engedélyét kéred ahhoz, hogy a lányának udvarolhass? - ismételte türelmesen Péter. - Ugyan már, Harry! Csak tippet adj, hogy némi előnyöm nekem is származzon a dologból! Ismerhetsz jól, vagyok olyan
jó fogadó, mint bármely más férfi. - Elhallgatott, majd újfent elvigyorodott. - Vagy nő, ha már itt tartunk. Harry elgondolkodott. - Tényleg azt hiszed, Claudia Ballinger lenne a megfelelő asszony számomra? - Ugyan, ki beszél itt Claudia Ballingerről? Egyelőre az Angyalnál tartunk. Az illendőség mintaképénél. A tökélynél. Aki - fájdalom - túlságosan is hasonlít rád. Ezért aztán, kettecskén, csak a legrosszabbat tudnátok előhozni a másikból. Egy hónappal az esküvő után már halálra unnátok egymást. Kérdezd csak meg Sallyt, ha nekem nem hiszel. Ő biztosan egyetért velem. Harry rosszallóan húzta össze szemöldökét. - Veled ellentétben, Péter, én nem vágyom állandó kalandokra. És egyáltalán nem vágyom kalandvágytól pezsgő asszonyra. - Szerintem pontosan ebben tévedsz. Amire szükséged van, az egy szép, izgalmas feleség. Péter felállt és az ablakhoz lépett. A napfény áthatolt Péter művészien elrendezett szőke fürtjei között, és megvilágította csinos arcát. Mint mindig, most is a legutolsó divat szerint öltözött. Elegánsan megkötött nyakkendője és ropogósra vasalt inge tökéletesen illett jól szabott zakójához és kényelmes nadrágjához. - Te vagy az, aki izgalmakra vágyik, Sheldrake - mutatott rá Harry. - Nem találod a helyed, amióta Londonba visszatértünk. Túl sok időt fordítasz ruházkodásra, túl sokat iszol, és túl nagy tétekben játszol. - Ezzel szemben te a tanulmányaidba temetkezel. Kérlek, Harry, légy őszinte! Valld be, neked is hiányzik az az élet, amit a kontinensen éltünk! - Egyáltalán nem. Véletlenül nagyon érdekelnek az ókori görögök és rómaiak. Végre Napóleontól is megszabadultunk, és nekem a kötelességeimet kell teljesítenem itt, Angliában. - Persze, tudom. Tekintettel címedre és rangodra, becsülettel kell helytállnod. Azaz először feleséget kell kerítened, majd mihamarabb örököst produkálnod. - Péter nagyot kortyolt a portóiból. - Nem én vagyok az egyetlen, akinek kötelességei vannak - jegyezte meg Harry sokat sejtetően. Péter rá sem hederített. - Az isten szerelmére, te Wellington titkosszolgálatának vezető embere voltál. Tucatnyi ügynök dolgozott a kezed alá, köztük én is, aki minden fontos információt beszerzett számodra. Kidolgoztál egy olyan rejtjelrendszert, amely a franciák titkos üzeneteit olvashatóvá tette. A saját és az embereid életét kockáztattad, csak hogy megszerezd azokat a térképeket, amelyek nélkül a háború kegyetlen csatái még kegyetlenebbekké válhattak volna. Nekem ne mondd, hogy neked nem hiányoznak az ilyen izgalmak. - Inkább latin és görög szövegeket citálok ahelyett, hogy láthatatlan tintával írt és kódolt katonai parancsokat rejtsek meg. Biztosíthatlak, Tacitus történelmi szövegei legalább olyan érdekesek, mint egyes francia ügynökök munkájának felderítése. - De gondolj az izgalomra, a veszélyre, amelyben éveken át éltünk! Vagy gondolj a legnagyobb ellenfélre, a Pókra! Hogy tudod mindezt elfelejteni? Harry vállat vont. - Csak azt sajnálom, hogy a Pókot sohasem sikerült lelepleznünk és bíróság elé állítanunk. Ami az izgalmat illeti, soha nem az volt a legfontosabb. A megoldásra váró feladatok mindig magából a helyzetből adódtak. - De mégis mindet briliánsán megoldottad. - Igyekeztem képességeim legjavát nyújtani. De a háború véget ért. Így is túl hosszú ideig tartott. Te vagy az, aki még mindig a veszélyt keresi, Sheldrake. És mondhatom, a leglehetetlenebb helyeken véled feltalálni. Apropó, hogy ízlik a komornyikság?
Péter arca fanyar fintorba rándult. Kék szemében azonban a jókedv szikrája csillant, amint vendéglátójához fordult. - Nem mondom, Scruggs szerepe híján van mindazon izgalmaknak, amit egy francia katonatiszt feleségének elcsábítása vagy egy szigorúan titkos irat ellopása jelentett, de ennek is megvan a maga szépsége, és ami a legfontosabb, látom, hogy Sally is igazán élvezi a dolgot. Szörnyű ezt kimondani, de attól félek, nem sokáig marad már köztünk. - Igen, tudom. Tiszteletre méltó asszony. Azok az információk, amiket a háború alatt az ország különböző részeiből összegyűjtött, megfizethetetlenek voltak. Óriási áldozatot vállalt a hazájáért. Péter bólintott, tekintete elgondolkodóvá vált. - Sally mindig imádta a cselszövést. Ahogy én is. Oly sok közös van bennünk, és most külön öröm, hogy én őrizhetem klubjának kapuit. Mostanra a Pompeia vált élete legfontosabb részévé. Örömét leli benne. Ezt még meg kell köszönnöd annak a pajkos kis barátnődnek. Tudod, kire gondolok? Harry szája bánatosan megrándult. - Sally már elmagyarázta, hogy az az észveszejtő ötlet, hogy a férfiklubok mintájára női klubot szervezzenek, Augusta Ballingertől származik. Valahogy nem tud meglepni. - Ezen senki, aki Augusta Ballingert ismeri, nem lepődik meg. Elég, ha megjelenik, azonnal történik valami, ha érted, mire gondolok. - Sajnos értem. - Ha jól tudom, Miss Ballinger ezt az egész klubosdit csak azért találta ki, hogy Sallyt elszórakoztassa. - Péter habozott, mielőtt folytatta. - És olyan figyelmes. Még a személyzettel szemben is. Adott valami orvosságot ma a reumám ellen. Ezeknek a hölgyeknek nem nagyon jut eszébe, hogy a személyzettel törődjenek, főleg nem, hogy egy szolga reumájával foglalkozzanak. - Nem is tudtam, hogy baj van az ízületeiddel - jegyezte meg Harry szárazon. - Nekem nincs is. Csak Scruggsnak. - Csak azzal törődj, hogy jól őrizd a Pompeiát, Sheldrake! Nem szeretném, ha Miss Ballinger kényelmetlen helyzetbe kerülne e miatt a nevetséges klub miatt. - Azért aggódsz érte ennyire, mert a nagybátyja barátja vagy? - Nem kimondottan. - Szórakozottan játszadozott a tollszárral, majd halkan hozzátette. Egyéb okom is van, hogy távol tartsam a botránytól. - Ohó. Sejtettem én! - Péter üres poharát a politúrozott asztalra csúsztatta, és az elvitathatatlan győzelem kifejezésével arcán pillantott Graystone-ra. - Szóval Sally és az én tanácsomra felvetted őt a listádra, ugye? Valld be! Tehát Augusta Ballinger felkerült arra az alávaló listára, ahol azok a kívánatos nőszemélyek szerepelnek, akik alkalmasak a jövendőbeli Lady Graystone szerepének betöltésére. - Fel nem foghatom, miért foglalkozik egész London az én házassági terveimmel. - Azért, mert olyan idétlen módon intézed az egészet. Már mindenki tud a listádról. Mondtam, az egész város erre köt fogadásokat. - Igaz, már említetted. - Harry elmélyülten tanulmányozta a pohara alján lötyögő portóit. Hogy is szól az a fogadás a Pompeia Fogadások Könyvében? - Valaki tíz fontba fogad, hogy még a hónap vége előtt megkéred az Angyal kezét. - Ami azt illeti, tényleg szándékomban áll megkérni Miss Ballinger kezét. Még ma délután. - A fenébe, ember! - Péter most már igazán mérges volt. - Csak ne Claudiáét! Tudom, szerinted ő lenne a tökéletes feleség, de neked nem egy angyalra van szükséged - szárnyakkal és glóriával! Neked valami egészen más kell. És az Angyalnak sem rád van szüksége! Ne őrülj meg, Harry! Harry összehúzta szemöldökét. - Úgy ismersz engem?
Péter szeme összeszűkült, lassan elvigyorodott. - Nem, egyáltalán nem. Szóval ezt találtad ki? Kiváló. Kiváló! Ki-vá-ló! Nem fogod megbánni. - Ebben nem vagyok olyan biztos - vallotta be Harry. - Tételezzük fel, hogy igazam van. Unatkozni biztos nem fogsz. Tehát ma délután megkéred Augusta kezét. - Úristen, dehogy! Eszemben sincs megkérdezni Augustát. Ma délután még csak a nagybátyja beleegyezését kérem, hogy elvehessem az unokahúgát. Péter meglepetten bámult rá. - De mi lesz Augustával? Először talán őt kéne megkérdezned! Már huszonnégy éves, nem holmi iskoláslány, Graystone! - Az előbb már egyetértettünk, hogy nem őrültem meg, Sheldrake. Épp ezért sem szeretném a döntést egy northumberlandi Ballinger kezébe helyezni. Péter arcán az értetlenség helyét felváltotta a megértés, és nevetésben tört ki. - Tökéletesen megértelek. Sok szerencsét! És ha most megbocsátasz, sürgősen fel kell keresnem a klubjaimat. Egy-két bejegyzés a fogadókönyvekbe még nem árthat. De ez meg sem közelíti a titkosszolgálati munkát, igaz? - Nem - egyezett bele Harry, és arra gondolt, hányszor függött az ő és emberei élete egy-egy ilyen gyors cselekedeten. Nyughatatlan barátjával ellentétben, ő már nem bánta, hogy azokat a napokat maga mögött tudhatja.
Délután három órakor Harryt bevezették Sir Thomas könyvtárszobájába. Sir Thomason nem fogott az idő. Hogy életét a klasszikusok tanulmányozásának szentelte, nem látszott meg erős, széles vállain. Valaha szőke hajába itt-ott ezüstös szálak vegyültek, és mintha fejtetőn kissé kopaszodott volna. Ápolt szakálla szürke volt. Okuláréját lekapta, és a belépő vendégre nézett. Ragyogó tekintettel pillantott a felé lépdelő Harryre. - Graystone, örülök, hogy látom. Foglaljon helyet! Már úgyis fel akartam keresni önt! Egészen belegabalyodtam egy francia fordításba, amely Caesar munkáiról szól. De gondolom, ön érdekesnek találná. Harry elmosolyodott, és kiválasztott egy széket a kandallónál. - Biztosan izgalmas lehet. De majd máskor megbeszéljük. Egészen más okból kerestem ma fel, Sir Thomas! - Valóban? - Sir Thomas figyelmes pillantást vetett rá, míg két pohár brandyt töltött. - És mi lenne az? Harry elfogadta a brandyt, és hátradőlt székében. Egy hosszú percig csak vendéglátója arcát tanulmányozta. - Ön és én, uram, néhány szempontból elég régimódiak vagyunk. Ha jól tudom. - Azért ez nem olyan megvetendő, ha engem kérdez. Itt vannak mindjárt az ókori görögök és rómaiak. - Poharát köszöntésre emelte. - Igyunk a görögökre és a rómaiakra. Harry engedelmesen kortyolt egyet a brandyből, majd poharát az asztalra helyezte. - Azért jöttem önhöz, hogy megkérjem Miss Ballinger kezét, Sir Thomas. Sir Thomas szemöldöke megrándult, majd elgondolkodó tekintettel nézett Harryre. - Értem. És ő már tud erről? - Nem, uram. Még nem vitattam meg vele a problémát Mint említettem, bizonyos dolgokban elég régimódi vagyok. Előbb az ön beleegyezését szeretnem elnyerni, mielőtt tovább lépnék. - Nagyon helyes, uram. Nagyon helyes. Biztosíthatom, nem ellenemre való e frigy. Claudia igazán intelligens, komoly gondolkodású ifjú lány, ha szabad ezt mondanom. A viselkedése is
kifogástalan. Már csak az miatt is. Szándékában áll könyveket írni, ahogy a feleségem is tette. Tudja, a szegény megboldogult diákoknak írt könyveket a helyes viselkedésről. Örömmel állíthatom, mindegyik a mai napig igen sikeres. - Ismerem Lady Ballinger munkait, Sir Thomas. Mindahány megtalálható a lányom könyvtárában is. De…. - Claudia nagyszerű felesége lesz önnek, és én is boldog leszek, ha a család tagjai sorában üdvözölhetem önt. - Igazán köszönöm, Sir Thomas, de nem Claudia kezét szándékozom megkérni, bármily elbűvölő is a lánya. Sir Thomas leesett állal barnult rá. - Nem? Nem Claudiát, uram? Csak nem azt akarja mondani, hogy... azt nem akarhatja mondani… - Augustát kérném nőül, amennyiben ő is elfogad engem. Sir Thomas egy hajtásra legurította brandyjét. Arca sárosan sötét árnyalatot öltött, köhögött, prüszkölt, miközben mindkét kezével hadonászott. Szemmel láthatón nem tudta eldönteni, meglepett arcot vágjon, vagy kacajra fakadjon. Harry nyugodtan felállt székéből, és hátba veregette vendéglátóját. - Nagyon is megértem, mi jár most a fejében, Sir Thomas. Szörnyen felzaklató gondolat, pontosan így éreztem én is, amikor először eszembe jutott. De meg lehet szokni, uram. -A-u-gus-tát?! - Igen, uram, Augustát. Nos, beleegyezik vagy sem? - Természetesen - vágta rá hirtelen Sir Thomas. - Ennél jobb ajánlatot már nem kaphat. Az ő korában. - Pontosan - hagyta jóvá Harry. - De mert mint tudjuk, nem Claudiáról, hanem Augustáról van szó, attól tartok, a hölgy válasza, nos, nem lesz... előre kiszámítható. Az a francos kiszámíthatatlanság! - Sir Thomas egészen elkámpicsorodott. - Mert tudja, a kiszámíthatatlanság döntötte romba a northumberlandi Ballingereket, Graystone. Minő szerencsétlen jellemvonás! De ez legyen ezentúl a maga gondja. - Jó! De ha már adva van egy ilyen megátalkodott természet, nem lenne egyszerűbb, ha csak a kész tényeket tárnánk Augusta elé? Ha egyszerűen nem hagynánk őt dönteni? Érti, mire gondolok? Sir Thomas gyanakodva pillantott Harryre. - Ugye ezzel most nem azt akarja mondani, hogy értesítenem kéne az újságokat az örvendetes eseményről, mielőtt az unokahúgomtól személyesen is megkérné a kezét? Harry bólintott. - Ahogy mondja, Sir Thomas. Könnyebben haladnánk előre, ha kivennénk Augusta kezéből a döntést. - félelmetesen okos - mondta tisztelettel vegyes áhítattal Sir Thomas. - Ragyogó ötlet. Egyszerűen briliáns! - Köszönöm. De attól tartok, mindez csak a kezdet Valami azt súgja, maradjak mindig egy lépesse Augusta előtt. És ez nem kevés okosságot és kitartást igényel.
Három A NAGYBÁTYJA ODAVETETT MEGJEGYZÉSÉTŐL - miszerint Sir Thomas az ő nevében elfogadta Lord Graystone leánykérési ajánlatát - felzaklatott Augusta fel-alá rohangált a könyvtárszobában. Az idegesség megsokszorozta energiáit, lázasan gondolkodott, hogy is tisztázhatná ezt a lehetetlen helyzetet. Épp most tért haza a délutáni lovaglásból, még mindig az új, legfrissebb divat szerint készült, katonai uniformisra emlékeztető rubinszín lovaglóruháját viselte. Fején a vörös
tollakkal ékesített kalap, szürke bőrcsizmája alatt csattogott a padló. Az őt beengedő inastól értesült, hogy Sir Thomas beszélni szeretne vele. Ezért egyenesen a könyvtárszobába rontott. Hogy szembesüljön élete legmegrázóbb eseményével. - Elküldted az értesítést a lapoknak? Thomas bácsi, ezt egyszerűen nem tudom elhinni! Micsoda tragédia, micsoda szörnyű félreértés! Hogy tehetted ezt, Thomas bácsi?! Hogy hibázhattál ekkorát?! - Ne hidd, hogy félrevezetésről van szó - mondta Sir Thomas bizonytalanul. Miután karosszéke menedékéből közölte Augustával a közlendőket, újra a könyvbe mélyedt, amelyet a lány érkezte előtt olvasott. - Úgy tűnt, Graystone pontosan tudja, mit csinál. - De ez akkor is fatális félreértés. Graystone sosem kérné meg a kezemet. Augusta nem tudott napirendre térni a probléma fölött, idegesen trappolt egyik sarokból a másikba. - Tudom, mi történhetett. Claudia kezét kérte meg, csak nem figyeltél oda. - Nehogy azt hidd! - Sir Thomasnak már a feje búbja sem látszott ki a könyvből. - Ugyan, bácsikám! Te is jól tudod, hogy milyen szórakozott tudsz lenni néhanap. Folyton összekevered Claudia nevét az enyémmel, főleg akkor, ha valamelyik könyveden dolgozol, ahogy most is. - Mégis mit vársz tőlem? Mindketten római császárnőről kaptátok a neveteket - vetette közbe Sir Thomas, mintha ez bármire is mentség lehetne. - Nem csoda, ha összezavarodom. Augusta felnyögött. Jól ismerte nagybátyját. Ha belemerült kutatásaiba, nem lehetett kizökkenteni. Gondolatait biztosan akkor is az ókori görögök és latinok töltötték be, mikor Graystone megérkezett. Nem csoda, hogy a szálak így összekuszálódtak. - Képtelen vagyok felfogni, hogyan dönthettél nélkülem egy olyan fontos kérdésben, amely az életemet gyökerestül felforgatja. - Graystone megbízható férjed lesz, Augusta, ebben bizonyos vagyok. - De én nem akarok megbízható férjet! Egyáltalán semmilyen férjet nem akarok, hát még egy megbízhatót! Ha már itt tartunk, mi az, hogy megbízható? Egy ló szokott megbízható lenni, és akkor az ember nyugodtan ráül. - Azt is vedd figyelembe, lányom, hogy ennél jobb ajánlatot nem kaphatsz! - Nem hát. De értsd már meg, bácsikám, nem engem kért meg, hanem Claudiát! Ebben bizonyos vagyok. - Augusta sarkon pördült. - Jaj, bácsikám, nem veszekedni akarok veled. Isten látja lelkem, te jelented számomra a kedvességet és a nagylelkűséget, örökké hálás leszek mindenért, amit értem tettél, te is jól tudod. - Én sem tudom neked megköszönni, kedvesem, amit Claudiáért tettél. Ablakot tártál a világra neki, és a félénk kis nyusziból ünnepelt dáma lett. Szegény édesanyja is büszke lenne rá. - De hát ez semmiség, Thomas bácsi. Claudia tényleg gyönyörű, igazi nagyvilági hölgy. Csak egy-két jó tanácsra volt szüksége az öltözködésével kapcsolatban, és egy kis gyakorlatra, hogy a megfelelő társasági viselkedést elsajátíthassa. - És te mindezt biztosítottad számára. Augusta vállat vont. - Anyám öröksége. Gyakran fogadott vendégeket, és sok mindenre megtanított. Lady Arbuthnott is sokat segített. Ő pedig mindenkit ismer. Nem csupán engem illet a dicsőség. Azt is jól tudom, azért bíztad a gondjaimra Claudiát, hogy a melankóliámból kizökkents. És ez nagyon kedves volt tőled, igazán. Sir Thomas meglepetten felmordult. - Ha jól emlékszem, csak annyit kértem, kísérd el Claudiát egy estélyre. Onnan fogva kötelességednek tekintetted, hogy mindenhova magaddal hurcold. Aztán már terveid voltak vele. És ha te valaminek nekikezdesz, lányom, furcsa dolgok történnek. - Köszönöm, bácsikám. De térjünk vissza Graystone-ra. Nem győzöm hangsúlyozni...
- Nincs semmi baj Gráystone-nal. Már mondtam, hogy megbízható férj válik belőle. Az az ember olyan szilárd, mint egy kőszikla. Esze is van, pénze is. Mi mást akarhatna még egy asszony? - Bácsikám, hát nem érted... -Túlságosan érzelmi oldalról közelíted meg a kérdést. Igaz, a northumberlandi Ballingerekben mindig is túltengtek az érzelmek. A lányon teljes reményvesztettség lett úrrá, és kirohant a szobából, mielőtt könnyekben tört volna ki. Augustában még mindig forrt a düh, miközben az aznap este ráváró estélyek és összejövetelek hosszú sorára készülődött. De legalább már nem sírok, gondolta büszkén. A helyzet cselekvést és nem könnyeket kíván! Claudia gyengéd figyelemmel tanulmányozta Augusta borús ábrázatát. Aztán kedves mozdulattal két csésze teát töltött, az egyiket bájosan mosolyogva Augustának nyújtotta. - Nyugodj meg, minden rendben lesz. - Már hogy a csudában mehetnének jól a dolgok, amikor ilyen szörnyű ballépés történt? Hát te sem érted, Claudia? Nyakunkon a veszedelem! Thomas bácsi annyira lázba jött, hogy fogta magát és értesítést küldött az újságoknak. Holnap reggelre Graystone és én hivatalosan eljegyzett mátkapár leszünk. Ha a hír megjelenik a lapokban, ez a talpig úriember Graystone nem fogja felbontani az eljegyzést! - Értem. - Akkor meg hogy tudsz itt nyugodtan üldögélni, teázgatni, mintha mi sem történt volna? Augusta az asztalra csapta csészéjét, felugrott, és idegesen rohangálni kezdett. Szemöldöke szigorú vonallá merevedett mérges tekintete fölött. Borzasztó nyugtalanság vett rajta erőt, még a ruhakiválasztás - szívének oly kedves feladatát sem tudta teljesíteni. Betsy, a szobalány volt az, aki a merész dekoltázsnál kis szaténrózsákkal ékesített borvörös estélyit ráadta. Betsy felhúzta lábára a szaténcipellőket, kezére a könyökig érő kesztyűt. És Betsy úgy döntött, asszonya gesztenyebarna haját ma görögös hajviseletbe fésüli. A leomló fürtök vadul röpködtek Augusta arca körül. A lány egy pillanatra meg nem állt. - Nem értem, mi a probléma - motyogta megszeppenten Claudia. - Nekem úgy tűnt, egyre jobban érdekel téged ez a Graystone. - Ez egyszerűen nem igaz! - Ugyan már, Augusta! Még a papa is észrevette! Mondta is a múltkor. - Csak elkértem tőle Graystone legújabb könyvét. Ez azért még nem szerelem! - Jó, mondjuk nem az. Mindenesetre nem lep meg, hogy a papa a nevedben elfogadta Graystone ajánlatát. Azt hitte, örülni fogsz, és szerintem örülnöd is kéne. Nem mindennapi fogás. Nem teheted meg, hogy visszatáncolsz. Augusta megtorpant, gyötrődő pillantást vetett unokahúgára. - Még mindig nem érted, Claudia? Ez valami végzetes félreértés! Graystone soha nem kérné meg a kezemet, még ha az idők végezetéig kéne is várnia egy másik nőre. Úgy tekint rám, mint rakoncátlan kölyökre, aki csak pár lépésnyire van attól, hogy az életét örökre tönkretevő botrány mély szakadékába hulljon. Számára nem vagyok más, mint egy irányíthatatlan, szörnyű nőszemély. Szerinte én tökéletesen alkalmatlan vagyok az új Lady Graystone szerepének betöltésére. És igaza is van. - Dehogyis! Nagyszerű Lady Graystone lennél - jegyezte meg lovagiasan Claudia. - Köszönöm - válaszolta bosszúsan Augusta. - De tévedsz. Ha jól tudom, Graystone egyszer már megtalálta a tökéletes asszonyt. Eszem ágában sincs egy ilyen előd nyomdokaiba lépni. - Catherine Montrose volt a felesége, ugye? Mintha a mama is említette volna. Lady Montrose az egyik leglelkesebb támogatója volt a mama könyveinek. Azt hiszem, Catherine
is ezeken nőtt fel. A mama szerint Catherine Montrose az ő nevelési útmutatásai hatékonyságának akár iskolapéldája is lehetett volna. - Ragyogó kilátások. - Augusta az ablakhoz lépett, tekintete kétségbeesetten pásztázta a ház mögött elterülő kertet. - Graystone és én abszolút ellentétei vagyunk egymásnak. Véletlenül sem értenénk egyet semmiben. Semmibe veszi a felvilágosult nőket. Ezt egyértelműen leszögezte. Pedig sok mindenről nem is tud! Agyvérzést kapna, ha tudomására jutnának a viselt dolgaim. - Nem tudom elképzelni, amint Lord Graystone agyvérzést kap. Semmilyen körülmények között. De azt sem tudom feltételezni, hogy te, Augusta, bármilyen alávaló cselekedetre vetemednél. Augusta összerázkódott. - Túlontúl nagylelkű vagy. Hidd el, Claudia, Graystone soha nem akarná, hogy én legyek a menyasszonya! - Akkor miért kérte meg a kezedet? - Nem is hiszem, hogy megkérte - vallotta be Augusta. - Illetve biztos vagyok abban, hogy nem kérte meg. Már mondtam, valami egetverő tévedésről lehet szó. Szerintem a te kezedet kérte meg. - Az enyémet? - Claudia kezében külön életre kelt a csésze és a tányér. - Az égre, ez lehetetlen! - Miért lenne? - vágott rosszalló képet Augusta. -Alaposan végiggondoltam az egészet, és már tudom, hol csúszhatott be a hiba. Graystone beállított ma délután - ehhez kétség nem férhet -, és megkérte Miss Ballinger kezét. Thomas bácsi meggyőzte magát arról, hogy csak engem akarhat, lévén, én vagyok az idősebb. De persze Graystone nem rám, hanem... rád gondolt. - Hogy lehetsz ilyen, Augusta? A papa ekkorát nem tévedhet egy ilyen fontos kérdésben! - Miért ne? A bácsi állandóan összekever bennünket, te is tudod. Gondolj csak rá, hányszor szólít téged az én nevemen! Ha elmerül a munkájában, mindannyiunkról megfeledkezik. - Azért ez sem történik meg olyan gyakran! - De nem tagadhatod, nemegyszer előfordult - erősködött Augusta. - Képzeld magad elé a helyzetet. Thomas bácsi azt hitte, elérkezett a remek alkalom, hogy engem kiházasítson. Szegény Graystone! - Szegény? Úgy tudom, meglehetősen gazdag. Dorsetben vannak birtokai. - Nem a pénzügyi helyzetéről van szó, Claudia! - türelmetlenkedett Augusta. - Gondolj bele, mit érez majd, ha a reggeli lapokban rábukkan az eljegyzés hírére. Azonnal cselekednem kell. - Mégis mit akarsz tenni? Mindjárt kilenc óra. Perceken belül indulnunk kell Bentleyék estélyére. Augusta elhatározásra jutott. - Beszélnem kell Lady Arbuthnott-tal. - Csak nem akarsz a Pompeiába menni ma este? - Claudia kedves hangja megbicsaklott a döbbenettől. - De igen. Nem akarsz velem jönni? - Augusta nem először tette fel ezt a kérdést, így már jócskán hozzászokhatott a válaszhoz. - Hogy jut eszedbe? Az embernek a hideg futkározik a hátán, ha ezt a nevet meghallja. A Pompeia ledér nők gyülekezete! Komolyan mondom, Augusta, te is túl sok időt töltesz abban a klubban. - Claudia, kérlek, legalább ma este kímélj meg ettől! - Tudom, nagyon szeretsz ott lenni és tudom, hogy Lady Arbuthnottot is nagyon szereted. De érdekelne, hogy a Pompeia nem pontosan azokat a jellemvonásokat erősíti-e benned, amelyek olyannyira jellemzőek minden northumberlandi Ballingerre. Jobban tennéd, ha kicsit odafigyelnél, és kordában tartanád a lobbanékonyságodat és a kiszámíthatatlanságodat,
amelyekre születésednél fogva hajlamos vagy! Főleg most, hogy itt állsz a Lady Graystone-ná válás küszöbén. Augusta viszonylag nyugodtan tekintett szép unokahúgára. Voltak pillanatok, amikor Claudia kísértetiesen emlékeztetett édesanyjára, a néhai Lady Prudence Ballingerre. Prudence néni számtalan diáklányoknak szóló könyvet írt. A kötetek hasonló címmel jelentek meg, mint Fiatal lányok útmutatója: a helyes viselkedés és magatartás szabályai, vagy Kézikönyv ifjú hölgyek lelki épülésére. Claudia minden igyekezetével azon volt, hogy anyja nyomdokaiba lépjen, és igen buzgón dolgozott egy kéziraton, amely pillanatnyilag a Hasznos tudnivalók fiatal hölgyeknek címet viselte. - Egyet árulj el, Claudia! - Augusta hangja komollyá vált. - Ha sikerülne időben megakadályoznom ezt a frigyet, te szívesen lennél Graystone felesége? - De hát szó sincs félreértésről. - Claudia felállt, és az ajtó felé indult. Az Augusta által kiválasztott estélyi ruhában tényleg olyan volt, mint egy angyal. A divatos szabású halványkék ruha lágyan fodrozódott lábainál. Középen elválasztott szőke hajának egyetlen dísze a gyémántokkal kirakott hajcsat volt. Madonna-szerű megjelenése festők ecsetje alá kívánkozott. - És ha mégis? - Mindenben alávetem magam a papa akaratának. Mindig is jó leánya akartam lenni. De majd te is rájössz, szó sincs tévedésről. Igazán hálás vagyok az eddigi segítségedért, Augusta. De most hadd mondjak én is valamit! Törekedj arra, hogy mindenben megfelelj Graystone elvárásainak! Nem könnyű feladat, de úgy érzem, ő majd mindenben segítségedre lesz. Talán nem ártana, ha elolvasnád a mama egyik-másik könyvét az esküvő előtt. Augusta szitkokat mormolt fogai között, unokahúga mögött becsapódott az ajtó. A hampshire-i Ballingerek-kel való együttélés néha próbára teszi az ember türelmét. De azt senki nem vitathatja, hogy Claudia jelentené Graystone számára a tökéletes feleséget. Augusta már lelki szemei előtt látta is, amint Claudia és Graystone a reggeliző asztal fölött megállapodnak a napi programokban. Úgy teszek, ahogy uram parancsolja. Két hét sem kéne, hogy halálosan egymásra unjanak. „Ez legyen az ő bajuk", futott át az agyán, amint elhaladtában a tükörbe pillantott. Ahogy magát szemlélgette, eszmélt rá, hogy még nem választotta ki a ruhájához illő ékszert. Az öltözködőasztalon fekvő dobozért nyúlt. Ez az aranyozott dobozka rejtette legféltettebb kincseit, egy gondosan összehajtogatott papírlapot és egy nyakéket. A barna foltokkal pettyezett papírlapon egy versike állt, amelyet bátyja vetett papírra, nem sokkal halála előtt. A nyakék már három nemzedék óta a Ballingerek asszonyainak birtokában volt. A legutóbbi időkig Augusta édesanyja viselte. A vérvörös rubinok sorát apró gyémántok törték meg, középütt egy hatalmas rubin közrefogva. Augusta óvatosan felcsatolta a nyakéket. Gyakran viselte, hiszen ez az egyetlen emlék maradt édesanyjától. Minden mást eladtak, hogy a Richárd számára oly fontos katonai rangot megvásárolhassák. Amint a nyakék a helyére került, és a hatalmas rubin keble lágy halmai között nyugvópontot lelt, Augusta újra az ablak felé fordult, és lázas tervezgetésbe fogott. Harry nem sokkal éjfél után tért haza klubjából, a személyzetet ágyba zavarta, majd a szentély, a könyvtárszoba felé indult, íróasztalán ott feküdt lánya legfrissebb levele, amelyben tanulmányairól és a dorseti időjárásról számol be. Harry egy pohár brandyt töltött magának, és elhelyezkedett székében, hogy újra elolvassa a nagy műgonddal papírra vetett sorokat. Elmosolyodott. Meredith még csak kilencéves, de már most is nagyon büszke lehet rá. A kislány szorgalmasan tanul, mindenben igyekszik apja elvárásainak eleget tenni. Harry maga állította össze Meredith tananyagát, és a kislány előmenetelét rendszeresen ellenőrizte. Az olyan komolytalan tantárgyak, mint a festés vagy regények olvasása,
természetesen be sem kerülhettek a tanrendbe. Meggyőződése szerint az ilyen tanulmányok okolhatók a női nemre oly jellemző felületességre és romantikára való hajlamért. Nem akarta, hogy Meredith is erre az útra térjen. Meredith közvetlen „felettese" Clarissa Fleming volt. Clarissa, az elszegényedett rokon, már annak is örülhetett, hogy fedelet talált a feje fölé Harry házában. Clarissa, a nagy tudású vénlány, mindenben egyetértett az apa nevelési elveivel. Megfelelően művelt volt ahhoz, hogy Meredithnek mindazt megtaníthassa, amit Harry szerint tudnia kellett. Graystone letette a levelet, kortyolt egyet a brandyből. Azon morfondírozott, milyen változásoknak néz elébe, ha ennek a szigorúan regulázott háznak az élére Augusta kerül. Elhagyta volna a józan esze? Mintha valami megmozdult volna az ablak előtt. Harry komor képpel meredt a sötétségbe. Aztán furcsa hangot hallott. Lehajolt, és felemelte a szék közelében lévő fekete ébenfa sétapálcát. A háború ugyan már véget ért, de sohasem lehet tudni. Az emberi természetről alkotott véleménye szerint a világ már soha nem lesz a régi. Felállt, szorosan megmarkolta a sétapálcát, és eloltotta a lámpát. Az ablak mellé állt. Ahogy a szoba elsötétedett, a kinti zajok felerősödtek. Micsoda szörnyű lárma, gondolta Harry. Mintha valaki a ház mentén végighúzódó sövényen csörtetett volna át. Pár perccel később megzörgették az ablakot. Harry kilesett, és egy pelerinbe bújtatott alakot pillantott meg az üvegen át. A holdfény egy megint kopogtatni készülő kicsiny kezet világított meg. Volt valami ismerős ebben a kicsi kézben. - Hát ez nem lehet igaz! Harry ellépett a faltól, a sétapálcát az asztalra helyezte. Feltépte az ablakot, és a párkányra támaszkodva kihajolt. - De jó, hogy itt találom, uram! Augusta visszahajtotta kapucniját. A sápadt holdfény felragyogott arcvonásain. - Láttam a fényeket, ezért gondoltam, hogy itt van. De az előbb kialudt a lámpa, és már attól tartottam, elhagyta a szobát. Szörnyű lett volna, ha nem találkozhatunk ma este. Már több mint egy órája itt ülök Lady Arbuthnottnál, és arra várok, hogy ön hazaérjen. - Ha csak sejtettem volna, hogy egy hölgy vár rám, sokkal korábban hazaértem volna. Augusta elfintorodott. - Ön most mérges? - Miből gondolja? - Harry kihajolt, átölelte, majd felhúzta a lányt az ablakba. Ekkor vette észre a bokrok mögött kirajzolódó másik sziluettet. - Ki az ördög van ott? - Ó, csak Scruggs, uram. Lady Arbuthnott komornyikja - kapkodott levegő után Augusta. Amint a férfi karjainak fogságából kiszabadult, azonnal rendbe hozta magát, megigazgatta kabátját. - Scruggs. Értem. Várjon itt, Augusta! - Lábát átlendítette a párkányon, kiugrott. A bokrok mellett álldogáló alak felé futott. - Jöjjön csak ide, jóember! - Igen, uram. - Nehézkes sántikálással közeledett. Nevető szeme megcsillant a holdfényben. - Miben lehetek uraságod szógálatára? - Azt hiszem, ma estére ennyi elég lesz, Scruggs -szűrte a szavakat fogai között Harry. De mert jól tudta, hogy Augusta a nyitott ablakból figyeli őket, innen már jóval halkabban folytatta. - És ha még egyszer eszedbe jut, hogy őnagyságának egy ilyen kalandban segédkezzél, hát saját kezűleg egyengetem ki a csigolyáidat. Megértetted?
- Igen, uram. Értem, uram. Egészen jól értem, uram. - Scruggs fejet hajtott, hátrálni kezdett, de nem hagyta abba a kántálást. - Csak itt várok, uram, Miss Ballinger-re. Ideki a hidegbe. Lordságod nem tudhattya, mit jelent ez a hűvös éjszakai levegő a csontjaimnak és a reumámnak. De ne is foglalkozzék az ízületeimmel, uram! - Eszembe sem jut, hogy az ízületeiddel foglalkozzam, hacsak arra nem kényszerítesz, hogy valamennyit ízekre szaggassam. Menj vissza Sallyhez! Majd én vigyázok Miss Ballingerre. - Sally úgy tervezi, hogy a saját hintóján küldi haza a lányt, más klubtagokkal együtt - súgta Péter, immár a saját hangján. - Ne mérgelődj már, Harry! Rajtam és Sallyn kívül senki nem sejti, mi történik itt. Sally kertjében várok Augustára. Ha odáig elkíséred, már biztonságban lesz. - El nem tudod képzelni, micsoda megkönnyebbülést okozol ezzel. Péter elvigyorodott az álszakáll mögött. - Nem az én ötletem volt. Miss Ballinger teljesen egyedül találta ki. - Szemernyi kétség nem férhet hozzá. - Semmi sem állíthatta meg. Azzal toppant be, hogy át akar surranni hozzád a kertek alatt, és Sally nagyon bölcsen azt tanácsolta, kísérjem el. Mást nem tehettünk, ha el akartuk kerülni, hogy bajba jusson, miközben hozzád akar közel férkőzni. - Ne is folytasd, Sheldrake! A magyarázkodásod valahogy nem érdekel. Péter újra elvigyorodott, majd hangtalanul eltűnt. Harry visszaballagott az ablakhoz, ahol Augusta még mindig a sötétséget fürkészte. ! - Hová ment Scruggs? - kérdezte. - Vissza Lady Arbuthnotthoz. - Harry bemászott a könyvtárba, és becsukta az ablakot. - Nagyon kedves öntől, hogy hazaküldte - mosolygott Augusta. - Iszonyú hideg van, nagy csapás lett volna számára, ha ott kint kell álldogálnia ebben a nyirkos időben. Tudja, a reumája... - Nem ez lesz az egyetlen, amit el kell viselnie, ha még egyszer ilyen kalandokba bocsátkozik - morgott Harry, és meggyújtotta a lámpát. - Nagyon kérem, ne Scruggsot okolja, amiért itt vagyok. Az én ötletem volt. - Így már értem. Engedtessék meg, Miss Ballinger, az ön viselkedése teljességgel minősíthetetlen. Micsoda eszement gondolat! De ha már itt van, felvilágosíthatna, miért érzett sürgető kényszert arra, hogy nevét és jó hírét veszélyeztetve, ilyen körülmények között találkozzék velem. - Kissé hosszabb magyarázatra szorul a dolog, uram. - Hallgatom. A lány a kandalló felé fordult, köpenye szétnyílt, amint ott állt az izzó zsarátnokokkal szemben. Mellén a hatalmas vörös ékkő visszatükrözte a tűz fényeit. Harry nem tudta levenni tekintetét a szemérmetlenül mély ruhakivágásból kibuggyanó halmocskákról. Úristen, ha nem lennének ott azok a rafináltan elhelyezett kis szaténrózsák, még a mellbimbója is kilátszana. Kényszerítenie kellett magát, hogy híres angol hidegvérét ne veszítse el. - Javasolnám, fogjon hozzá! Későre jár. Graystone biztonságba helyezte magát az íróasztal mögött. Hogy minden további ingernek gátat vethessen, kezét keresztbe fonta mellén, és - szándéka szerint - várakozó arckifejezéssel nézett a lányra. Persze nehéz volt a hidegvérű lord látszatát fenntartani, amikor semmi egyéb nem járt a fejében, mint hogy ideje lenne Augustát a karjaiba zárni. Igyekezett bátorítóan baráti pillantásokat küldeni a lány felé, aki egészen megbabonázta. - Azért jöttem, hogy figyelmeztessem, szörnyű szerencsétlenség van készülőben. - Kaphatnék bővebb felvilágosítást a szerencsétlenség mibenlétéről, Miss Ballinger? Augusta a férfi felé fordult, szemében reménytelenség tükröződött. - Végzetes félreértés történt, uram. Ugye ma délután felkereste nagybátyámat?
- Így igaz. Csak azért, hogy kikosarazzon, csak nem jött volna ide, gondolta Harry, és megrémült. - Sir Thomas történetesen félreértette önt, uram. Az a benyomása támadt, hogy ön nem Claudia, hanem az én kezemet kérte meg. Tudja, Sir Thomas nagyon aggódik a korom miatt. Úgy érzi, kötelessége lenne, hogy végre férjhez adjon, így aztán már értesítést is küldött a lapoknak. Holnapra az egész város tudni fog a kézfogónkról. Graystone minden igyekezetét igénybe vette, hogy tekintetét a szaténrózsákról csizmája orrára irányítsa. Nyugodt hangon szólalt meg. - Értem. - Higgye el, uram, a jó szándék vezérelte nagybátyámat. Töviről hegyire kifaggattam, és nem merne megesküdni rá, hogy ön az én kezemet kérte meg. De hát ön is ismeri. Egészen más világban él. Az elképzelhető összes ókori görög és római nevet felsorolná, de nagy bajban lenne, ha azoknak a nevét kéne felsorolni, akikkel egy fedél alatt lakik. Nagyon remélem, megérti. - Hááát... - Tudtam, hogy így lesz. Akkor bizonyára ön is fel tudja mérni a problémát. Na most Augusta megperdült, köpenye vitorlaként hullámzott körülötte -, azért nincs minden veszve. Bár nehéz perceknek nézünk elébe, mert reggel a lapok világgá kürtölik a hírt, de már készítettem egy tervet. - Úristen! - Tessék? - Semmi, Miss Ballinger. Valami tervet említett. - Pontosan, és most hallgasson rám. Tudom, nem szerezhetett tapasztalatokat a cselszövések kidolgozását illetően, már csak azért sem, mert jóformán a tudományos munkájának él. Ezért nagyon figyeljen! - Ön viszont szakértő az ilyen dolgokban? - Nem kimondottan az ilyen dolgokban - vallotta be Augusta -, csak a cselszövésekben általában. Nem kevés fortélyra van szükség ahhoz, hogy végigvihessünk egy ilyen elgondolást. Legyen határozott! Viselkedjék úgy, mintha semmi szokatlan nem történt volna! Ne veszítse el a fejét! Megértett, uram? - Fogjuk rá. Vázolja fel, kérem, legalább nagy vonalakban a tervét, hogy a főbb tudnivalókat én is megismerhessem! - Jó. - A lány elgondolkodó pillantást vetett a falon függő Európa-térképre. - Induljunk ki abból, hogy amint az újságok közlik mátkaságunk hírét, ön már nem léphet vissza anélkül, hogy a becsületén folt ne essék. - Igaza van - értett egyet a férfi -, fel sem merült bennem, hogy így tegyek. - Tehát ön már semmit nem tehet. Ezzel szemben én még mindig élhetek női előjogaimmal, és felbonthatom az eljegyzésünket. És épp ezt tervezem tenni. - Miss Ballinger... - Ó, tudom, azonnal megindul a pletyka, és a legkevesebb, amit várhatok, hogy csalárd nőszemélynek kiáltanak ki. Talán el kéne utaznom, bár nincs olyan szeglete a világnak, ahol a szóbeszéd utol ne érhetne. De ön szabad lesz. És meglátja, mindenki milyen együttérző lesz önnel. Amint az indulatok lecsendesednek, nyugodt szívvel kérheti meg unokahúgom kezét, ahogy eredetileg is tervezte. Augusta várakozóan nézett a férfira. - Ez minden, amit eltervezett, Miss Ballinger? - kérdezte Graystone egy percnyi gondolkodás után. - Attól tartok. - A lány hangjából aggodalom csendült. - Túl egyszerűnek tűnik, úgy gondolja? De még van időnk átdolgozni! Mindent egybevéve azonban, szerintem minél egyszerűbb a terv, annál könnyebben fogjuk tudni véghezvinni.
- Kénytelen vagyok fejet hajtani a tapasztalatai előtt, kisasszony - morogta Harry. - De mégis miért tiltakozik kézzel-lábbal az ellen, hogy valaki eljegyezze? Augusta arcán a pírt a vörösnek egy mély árnyalata váltotta fel, tekintetét elkapta a férfiról. - Nem erről van szó, uram. A baj az, hogy ön nem engem kívánt eljegyezni, hanem Claudia kezét kérte meg. És ki okolhatná ezért? Én magam is tökéletesen megértem. Mégis kötelességemnek érzem megjegyezni, nem biztos, hogy ez lesz az önnek leginkább megfelelő házasság. Önök ketten túlontúl is hasonlítanak egymásra, ha érti, hogy gondolom. Harry felemelte kezét, hogy a szózuhatagnak gátat vethessen. - Talán tisztáznunk kéne valamit, Miss Ballinger, mielőtt bármit is csinálunk. - Mi lenne az? Graystone metsző, talányos pillantást vetett a lányra, mintha csak azt akarná kitalálni, mi vár rá az elkövetkező percekben. - Nagybátyja részéről nem történt félreértés. Én az ön kezét kértem meg, Miss Ballinger! - Az enyémet?'. - Igen. - Az én kezemet? Úgy érti, hogy az én kezemet kerté meg, uram? - Döbbenten bámult a férfira. Harry nem tudta tovább türtőztetni magát. Felpattant, pár lépéssel a lány előtt termett. Megragadta reszkető kezét, szájához emelte, és könnyedén megcsókolta. - A magáét, Augusta. Augusta ujjai jéghidegek voltak, és lassan a férfi is tudatára ébredt, hogy a lány egész testében remeg. Szó nélkül átölelte. Milyen jó megérinteni őt, gondolta. Karjaiba zárta a vékony kis testet, egyik tenyere a csípő finom ívén nyugodott. - Uram, én ezt nem értem - lehelte a lány. - Pedig elég egyértelmű. De talán ez majd segít. - Lehajolt, ajkát a lányéra szorította. Most először csókolták meg egymást. Az a múltkori bátortalan kis puszi Enfield könyvtárában igazán nem számít. Úgy csókolta a lányt, ahogy ezt álmatlan éjszakáin is elképzelte. Harry meglehetős időt szánt a dologra, száját finoman elhúzta Augusta ajkai között. Érezte, a kecses alak megfeszül, a lányból áradó asszonyi kíváncsiság és bizonytalanság is eltéveszthetetlen volt. Az Augustából előtörni készülő érzelmek felzaklatták érzékeit, ugyanakkor felerősödött az az érzés, hogy a lányt mindentől és mindenkitől meg kell védenie. Biztonságot akart nyújtani a lánynak, miközben egyéb vágya sem volt, mint hogy ott azonnal magáévá tehesse. A benne örvénylő két ellentétes érzéstől szinte forgott vele a világ. Augusta kezét nagyon lágyan a válla felé irányította, a kicsiny ujjak belemarkoltak. Harry csókja szinte a finom szájacskára égett. Mert leírhatatlanul finom volt. Édes, zamatos, észvesztőén nőies - felkorbácsolta minden érzékét. Mielőtt észbe kaphatott volna, mit is készül elkövetni, nyelve utat tört a lány szájába. Szorítása megerősödött. Érezte, a kis szaténrózsák ingéhez nyomulnak. Augusta halkan felkiáltott, mindkét kezét a férfi nyaka köré kulcsolta. Köpenye lecsúszott, szabadon hagyva ezzel a mély dekoltázst. A lány testének és parfümjének illata megrészegítette a férfit, teste megrándult a vágyakozástól. Augusta egyik válláról gyengéden lehúzta a ruhát. Előbukkant a lány kicsi, de szép ívű melle. - Jézusom, Harry! Illetve... uram. - A Harry is megteszi. Ujjával körbesimította a bájos kis dombocskát, érezte, Augusta megremeg mozdulataitól. A lányból kiáramló izzás mintha a nyakék vörös köveit is életre keltette volna. Graystone nem tudott betelni a lángok és a vérvörös ékkövek csillogásában pihegő lány látványával. Észrevette a szikrázó zöld szemekben az ébredező érzékiséget, hirtelen a legendás ókori császárnő képe merült fel emlékezetében.
- Kleopátrám! - dünnyögte rekedten. Augusta megmerevedett, megpróbált elhúzódni. Harry könnyedén, ingerlőén újra megérintette a mellét. Lágy csókot lehelt a lány nyakára. - Harry! Augusta levegő után kapkodott, megrázkódott a gyönyörtől, és szorosan a férfihoz simult. Karjai vadul fonódtak a férfi nyaka köré. - Ó, Harry. Mindig tudni szerettem volna, milyen is lehet ez. - Megcsókolta a férfi nyakát. A vágy ezen önkéntelen megnyilatkozása beteljesíteni látszott Harry férfiösztönöktől vezérelt álmait. Rádöbbent, mindvégig tudta, hogy a lány így fog viselkedni ebben a helyzetben. Csak arra nem számított, hogy ő maga is elvesztheti a fejét. Kezének finom bölcsőjét nem véve le a lány melléről, magával húzta Augustát a szőnyegre. A lány a férfi vállába kapaszkodott, leeresztett szempillái mögül nézett fel rá. Gyönyörű szeméből Harry vágyódást és kíváncsiságot olvashatott ki. És még valamit, ami leginkább a rettegéshez hasonlított. Harry felsóhajtott, amint elnyúlt a padlón a lány mellett, és a vörös ruhát húzni kezdte felfelé. - Uram - bátortalan suttogás hagyta el Augusta ajkát. - Harry - javította ki ismét. A szoknyát már sikerült a térdéig felhúznia, láthatóvá vált az ízléses, csíkos harisnya. - Harry, kérem, mondanom kell önnek valamit. Nagyon fontos. Nem szeretném, ha feleségül venne, aztán úgy érezné, becsapták. A férfi igyekezett nagyon nyugodtan megszólalni, jeges tűz mardosta gyomrát. - Miről kéne tudnom, Augusta? Feküdt már más férfi karjában is? A lány egy pillanatig értetlenül meredt rá, majd elvörösödött. - Dehogyis, uram! Egyáltalán nem erről akartam beszélni. - Akkor jó. - Harry elmosolyodott a megkönnyebbüléstől. Hát persze, hogy soha nem volt még dolga férfival. Ezt már hetekkel ezelőtt megérezte. De azért jólesett hallani. Még egy gonddal kevesebb, gondolta nem minden elégedettség nélkül. Nincs múltbéli szerető, akivel meg kéne küzdenie. Augusta teljesen hozzátartozhat. - Attól félek, Harry - folytatta komolyan a lány -, nagyon rossz felesége leszek. A múltkor, amikor rám talált Enfield könyvtárában, akkor is próbáltam már elmagyarázni, nem tartom magamra nézve kötelezőnek a szerintem oly nevetséges társasági szabályokat. Mint bizonyára emlékszik, én a Ballingerek northumberlandi ágából származom. Teljességgel mentes vagyok mindazon angyali tulajdonságoktól, amelyekkel unokahúgom bír. Nem sokat törődöm az illendőséggel, ön pedig leszögezte, illedelmes feleséget akar magának. Harry korábbi foglalatosságához visszatérve, kicsivel feljebb húzta a lány szoknyáját. Ujjai a combok belső oldalának hihetetlen lágyságát simogatták. - Azt hiszem, kis segítséggel nagyszerű feleség válhat még belőled. - Ebben egyáltalán nem vagyok biztos, uram - kesergett a lány. - Tudja, nagyon nehéz dolog megváltoztatni valakinek a viselkedését. - Nem is kértem, hogy ezt tedd. - Nem? - Kutatóan vizsgálta a férfi arcát. - Elfogad olyannak, amilyen vagyok? - Nagyon is. - Megcsókolta a lány vállát. - Persze, van egy-két terület, ahol támogatásra szorulsz. De hiszem, hogy minden elrendeződik, és ragyogó pár leszünk. - Értem. - Először ajkát, majd lábait is összeszorította. - És mondja, Harry, szeret ön engem? A férfi felnézett, a lány combját simogató mozdulata elakadt. - Tüdőm, mint minden modern ifjú hölgy, te is azt hiszed, a szerelem valami misztikus, egyedülálló érzés, amely akár a csodák, észérvekkel nem magyarázható. De az én véleményem ezzel szöges ellentétben áll.
- Természetesen. - A csalódottság tisztán kivehető volt a szemében. - Nem is vártam, hogy hisz a szerelemben, uram. Végül is maga tudós. Arisztotelésszel, Platónnál és hozzájuk hasonló szörnyen logikus alakokkal foglalkozik. De figyelmeztetem, uram, a túlzásba vitt logika és ésszerű gondolkodás komolyan veszélyezteti az agyat. - Majd igyekszem szem előtt tartani. - De egyelőre csak a lány domborulatait tartotta szem előtt, szája a lány csodás bőrére tapadt. Nem tudott visszaemlékezni, utoljára mikor kívánt ennyire asszonyt. Türelmetlenné vált. Testét a vágy feszítette, Augusta felkavaró, nőies illata fogva tartotta. Ő is akar engem! A sürgető kényszert nem tudta legyőzni, ujjával Augustába hatolt. A lány elszörnyedve felkiáltott, megrökönyödve nyitotta ki szemét. - Harry! - Ugye, jó volt? - Apró csókocskákat hintett Augusta mellére, ujjai gyengéden simogatták a duzzadó szirmokat, amelyek a női test legtitkosabb részét rejtették. - Nem is tudom. - Sikerült elfojtania zihálását. - Nagyon furcsa érzés. Nem tudom, ha... Az óra a sarokban elütötte az egyet. Mintha valaki egy vödör vizet zúdított volna Harryre. Gondolatai azonnal kitisztultak. - Uramatyám! Mit művelek én itt?! - Hirtelen felült, Augusta ruháját idegesen a helyére rángatta. - Nézd, mennyi az idő! Lady Arbuthnott és az a te Scruggs barátod még mindig rád várnak. Elképzelni is rossz, mit gondolhatnak mostanra. Augusta bizonytalanul mosolygott, míg a férfi felsegítette és megigazgatta ruháját. - Nem kell pánikba esnie, uram. Lady Arbuthnott nagyon felvilágosult hölgy. Scruggs pedig az ő komornyikja. Egy szóval sem fogja elárulni senkinek. - Az biztos - morogta Harry, amint a szaténrózsákat igyekezett a helyükre visszaterelgetni az izgalmas ruhaszegély felett. - A fene essen ebbe a ruhába! Egyszer még kiesel belőle. Majd emlékeztess rá, új ruhatárat kell szereznünk neked, mindjárt az esküvő után. - Harry... - Igyekezz, Augusta! - Megragadta a lány kezét és az ablakhoz vonszolta. - További késlekedés nélkül vissza kell téged juttatnunk Lady Arbuthnotthoz. Nagyon nem szeretném, ha pletykálnának rólad. - Értem, uram - válaszolt a lány ingerülten. Harry nem volt hajlandó tudomást venni róla. Kimászott az ablakon, majd Augustát is kisegítette. Karjaiban a lány olyan forró és hajlékony volt, hogy felnyögött. A vágya még mindig nem csillapodott. Arra gondolt, mi lenne, ha egyenesen a hátsó lépcsőhöz menne vele, és felvinné a hálószobába, ahelyett, hogy visszakíséri Sallyhez. De nem, ma este ez lehetetlen. Hamarosan, ígérte magának, ahogy a lány mellett lépkedett. Ennek a házasságnak mielőbb meg kell köttetnie. Nem élne túl még egy ilyen kínzásokkal terhes éjszakát. Szent Isten, mit művel vele ez a nő?! - Harry, ha annyira aggasztja a jó hírem, és nem hiszi, hogy szerelmes belém, akkor árulja már el: miért kíván feleségül venni? - Augusta maga köré csavarta köpenyét, és igyekezett kellő távolságban maradni a férfitól. A kérdés meglepte Graystone-t. Kicsit bosszantotta is, holott számíthatott volna rá. Augusta nem siklik el könnyedén a dolgok felett. - Számtalan ésszerű logikus oka van - mondta nyersen, miközben kilesett a kapun, hogy meggyőződjön róla, senki nem jár az utcán. - Csak ma éjjel nincs időm mindet elsorolni. A hideg holdfény szinte teljesen megvilágította a járda kövezetét. Sally házának fényei barátságosan hívogattak a kis utca másik végén. Senki nem járt arra. - Tedd fel a fejedre a csuklyát, Augusta! - Igenis, uram. Nem kockáztathatjuk meg, hogy valaki észrevegyen önnel, ugye? Jól érzékelte a lány támadó hangjának élét, arca megrándult.
- Bocsáss meg, ha nem vagyok olyan romantikus, ahogy elvárnád, Augusta, de sietős a dolgom. - Ez nyilvánvaló. - Lehet, hogy ön nem törődik jó hírével, Miss Ballinger, de én igen! - Csak arra tudott figyelni, hogy Augustát biztonságban tudhassa Lady Arbuthnott kertjében. A kapu nyitva volt. Harry belökdöste Augustát. Látta, amint egy árnyék válik le a ház faláról, és rákszerű mozgással feléjük veszi az irányt. Scruggs teljes fegyverzetben, jegyezte meg magában szárazon. Új menyasszonyára pillantott. Megpróbált volna arcvonásaiban olvasni, de ez teljességgel lehetetlen volt, a kámzsa mindent eltakart. Tisztában volt vele, hogy nem viselkedik oly romantikusan, mint a lányok képzeletében fel-felbukkanó, tökéletes férj. - Augusta? - Igen, uram? - Akkor megállapodtunk, ugye? Meg sem próbálja felbontani holnap az eljegyzésünket, ugye nem? Ha mégis eszébe jutna, figyelmeztetem... - Mit képzel, uram? Ha ön bele tud nyugodni a gondolatba, hogy feleségül vesz egy léha teremtést, akinek még a ruhái is túlontúl ki vannak vágva, akkor én is el tudok fogadni egy nagyképű, józan lelkületű, minden romantikától mentes tudóst. Az én koromban azt kell elfogadni, ami jut. De csak egy feltétellel, uram. - És mi az ördög lenne az? - Ragaszkodom a hosszú jegyességhez. - Mégis, milyen hosszúhoz? - érdeklődött bizalmatlanul. - Egy év? - Számító pillantást küldött a férfi felé. - Jóisten! Nem áll módomban, hogy teljes egy évet vesztegessek ilyesmire, Miss Ballinger! Kap három hónapot, hogy felkészüljön az esküvőre. - Hatot. - Megáll az eszem! Négy hónap. De ez az utolsó ajánlatom! - Milyen mérhetetlenül nagylelkű ön, uram - jegyezte meg a lány epésen. - Igaz. Túlságosan is nagylelkű. És most menjen be, Miss Ballinger, mielőtt megbánom az engedékenységemet, és olyasmit követnék el, amit később mindketten végtelenül fájlalnánk. Harry sarkon fordult, és kimasírozott a kertből. Minden lépésnél belenyilallott, hogy éppúgy alkudozott az eljegyzése időtartamáról, mint a legutolsó vásári kofa. Kíváncsi volt, Antonius mit érezhetett, amikor Kleopátrával egyezkedett. Jobban együttérzett Antoniusszal, mint valaha. Eleddig úgy tekintett a nagy hadvezérre, mint aki önnön zabolátlan gerjedelmének volt áldozata. De Harry kezdte tapasztalni, micsoda hatással lehet egy nő a férfi önmérsékletére. Szörnyen felkavaró felfedezés volt és Harry tudta, résen kell lennie. Augustának utánozhatatlan tehetsége volt ahhoz, hogy őt az őrületbe kergesse. Néhány órával később, ágyának biztonságában, Augusta még mindig ébren volt, és a plafonra meredt. Szája még érezte Harry követelődző ajkainak forróságát. Testének minden porcikája, amelyet a férfi megérintett, emlékezett. Néven nem nevezhető különös vágyódás fogta el. Borzongás futott át rajta, amikor rádöbbent, azt kívánja, bárcsak Harry itt lenne és befejezné, amit a könyvtár padlóján elkezdett. Bármi is legyen az. Ezt hívhatják vágyakozásnak, gondolta. Erről szól minden romantikus regény és költemény. Még most, hogy újra átélt minden percet, sem döbbent rá, micsoda veszély leselkedett rá. Hogy egy nő elbukhat ilyen felemelően kényszerítő körülmények között. És Harry feleségül akar venni. A pánik hullámokban tört rá. Házassáááág?! És pont Harryvel. Ez lehetetlen. Ennek nem lesz jó vége. Mindkettőjük érdekében rá kell jönnie, hogyan vethetne véget ennek a
szerencsétlen eljegyzésnek. Még egy pillantást küldött a plafonon futkározó árnyak felé, és óva intette magát minden esztelen és meggondolatlan cselekedettől.
Négy HARRY, A BIZTONSÁG KEDVÉÉRT a bálterem falának támaszkodva, nagyot kortyolt pezsgőjéből és menyasszonyát szemlélte, egy másik férfi karjaiban. Augusta, pókháló vékonyságú, sötét korallszínű estélyiben elragadtatással nézett partnerére, a magas, jóképű, vörös hajú fiatalemberre, akivel épp keringőzni készülődött. Igen mutatós párt alkottak még a zsúfolt táncparketten is. - Mit tudsz Lovejoyról? - kérdezte Harry az arcán unott kifejezéssel körülötte ténfergő Pétert. - Talán valamelyik hölgyet kéne megkérdezned! - Péter pillantása a báltermet betöltő tömeget pásztázta. - Úgy tudom, meglehetős sikereket tudhat magáénak a szépnem körében. - Ehhez kétség nem férhet Minden szóba jöhető hölgyet megtáncoltatott ma este. És még nem kapott kosarat. Péter szája megrándult. - Tudom. Még az Angyaltól sem. - Tekintete elidőzött Augusta komoly, aranyszőke unokahúgán, aki épp egy idősecske báróval ropta. - Az nem érdekel, ha Claudia Ballingerrel táncol, de talán nem kéne hagynom, hogy Augustával keringőzzön. Péter gúnyosan pillantott rá. - Azt hiszed, meg tudod akadályozni? Augusta Ballinger mindig azt csinálja, amihez éppen kedve szottyan. Te is tudhatnád már. - Lehet, hogy eddig így volt, de most már a menyasszonyom. Épp itt az ideje, hogy megtanulja, hogyan kell illendően viselkedni. Péter elvigyorodott. - Szóval most, hogy kiválasztottad a menyasszonyodat, szándékodban áll tökéletes feleséget faragni belőle? Érdekes kalandoknak nézel elébe! Ne feledkezz meg róla, hogy Augusta Ballinger a betörhetetlen Ballingerek közül való. Ahogy hallottam, nem nagyon tudnak mit kezdeni az illendőséggel. Augusta szülei is kivívták a legfelsőbb körök ellenszenvét a rangon aluli házasságukkal. Sally mesélte. - Lerágott csont, senki nem foglalkozik már vele. - De mit szólsz a legújabb hírekhez? - Péter érdeklődését most keltette fel csak a beszélgetés. - Hogy Miss Ballinger bátyját olyan rejtélyes körülmények között meggyilkolták két évvel ezelőtt! - Egy útonálló lőtte le, amikor Londonból hazafelé tartott. - Ez a hivatalos változat. A kedélyek már lecsillapodtak, de Sally szerint elterjedt a hír, hogy mindez azért történt meg, mert az ifjú Ballinger nagyon is kérdéses tevékenységet folytatott. - Mindig ez van, ha egy fiatal semmirekellő gyanús körülmények között hal meg. Mindenki tudja, Richárd Ballinger forrófejű, mindent egy lapra feltevő fickó volt, akárcsak az apja. - Ha már az apjánál tartunk - folytatta Péter élvezettel -, hallottad, hogy az öreg csak azért vívta ki többek nagyrabecsülését, mert többször párbajba bocsátkozott a feleségéért, aki előszeretettel hívta fel magára a leglehetetlenebb fickók figyelmét? Sajnálattal mondom, de ez a hagyomány a halálával nem szakadt meg. Többek szerint Augusta pont olyan, mint az anyja volt. Harry fogai megcsikordultak, holott tisztában volt azzal, Péter csak megpróbálja őt kihozni a sodrából.
- Ballinger őrült volt. Semmilyen befolyással nem bírt a felesége felett, legalábbis Sír Thomas szerint nem. Engedte, hogy az asszony elvaduljon. Nem áll szándékomban Augustát oly hosszú pórázra ereszteni, hogy aztán főhessen a fejem a hajnali találkák miatt. Csak egy marha párbajozik egy asszonyért. - Kár. Szerintem nagyszerűen megállnád a helyed. A párbajokban természetesen. Vannak pillanatok, mikor azt hiszem, vér helyett jég csörgedezik az ereidben, Harry. Azt meg mindenki tudja, hogy a hidegvérnek több hasznát lehet venni a párbajok során, mint a forrófejűségnek. - Ez pontosan az az elmélet, amit soha nem szeretnék igazolni - magyarázta Harry, és Lovejoyra bámult, aki bensőséges mozdulatokkal tüsténkedett Augusta körül a táncparketten. - Eljött az idő, hogy lekérjem a menyasszonyomat. - Tedd azt! Talán lekötöd az ifjú ara figyelmét, némi kioktatással fűszerezett gondolatokkal, a jólneveltség témakörében. - Péter is elrugaszkodott a faltól. - Addig én romba döntöm az Angyal reményeit. Megyek és lekérem. Fogadjunk, hogy kikosaraz! - Próbálj meg vele az új könyvéről beszélgetni - javasolta Harry szórakozottan, és kiürült poharát egy elsuhanó tálcára helyezte. - Milyen könyvről? - Mintha Sir Thomas azt mondta volna, hogy a címe: Hasznos tudnivalók ifjú hölgyeknek. - Te jó isten! - szörnyülködött Péter - Londonban minden nőnemű egyén könyvet ír? - Nem lennék meglepve. De fel a fejjel! - bátorította Harry. - Lehet, hogy tanulsz valami újat. Ezzel a táncosok közé vetette magát, próbált utat törni a sokaságban. Többször megállni kényszerült, mert a táncolok némelyike feltétlenül gratulálni akart az eljegyzéséhez. Az elmúlt két nap során, amióta a bejelentés megtörtént, Harry kénytelen volt tudomásul venni, hogy a társaságot felzaklatta a nem várt jegyesség híre. Lady Willoughby, egy tömzsi asszony, talpig rózsaszínben, legyezőjével állította meg Graystone-t. - Úgy, tehát Augusta Ballinger került a lista élére? Senki nem gondolta volna, hogy maguk egy szép napon még egybekelnek. De önt mindig is nehéz volt kiismerni, nem igaz, Graystone? - Feltételezem, az eljegyzésemhez kíván gratulálni -mondta hűvösen Harry. - Hát hogyne, uram. Alig várjuk, hogy jókívánságainkat kifejezhessük önnek. Várakozásaink szerint ez lesz a Szezon legszórakoztatóbb eseménye, ugye érti? Harry elkomorodott. - Nem. Nem értem, asszonyom. - De uram, azt önnek is el kell ismernie, hogy ez az egész ügy végtelenül nevetséges. Ön és Augusta Ballinger olyannyira nem összeillő pár, nemdebár? El nem tudom mondani, mennyire drukkolok magának, hogy oltárhoz tudja vezetni, mielőtt párbajoznia kéne miatta, és mielőtt a nagybátyja eltávolítani kényszerülne őt az országból. Egy northumberlandi Ballinger csak bajt tud keverni! - A menyasszonyom született hölgy - mondta Harry nagyon-nagyon nyugodtan. Egy pillanatra - miután el tudta érni, hogy érzelmei ne tükröződjenek arcán - az idősebb nő szemébe mélyedt. - Elvárom, ha az emberek róla beszélnek, ezt a tényt szem előtt tartsák. Ezt ugye nem felejti el, asszonyom? Lady Willoughby szemében bizonytalanság csillant, arca égővörösre vált. - Csak tréfáltam, uram. A mi kis Augustánk gyönyörű fiatal lány. Mindnyájan nagyon szeretjük, és sok boldogságot kívánunk neki. - Köszönöm, majd átadom. - Harry kimért udvariassággal biccentett, majd továbbment. Hiába, sokan Augusta érzelemteli, túlfűtött életstílusát a szerencsétlen „megfontolatlanság" szóval azonosították. Gyorsan el kell vennie, mielőtt még baja származik mindebből.
Végre a terem végében ráakadt a lányra, aki még mindig Lovejoyjal csacsogott és nevetgélt az egyik sarokban. Mintha csak várta volna, hogy a férfi felbukkan, saját magát szakította félbe az egyik mondata közepén. Graystone felé fordult. Elgondolkodva pillantott a férfira, legyezőjét utánozhatatlan bájjal nyitotta szét. - Kíváncsi voltam, összefutunk-e ma este, uram - szólalt meg. - Bemutathatom önöket egymásnak? - Már találkoztunk - bólintott nyersen a másik férfi felé Harry. Ki nem állhatta azt a ravasz kifejezést Lovejoy arcán. Az még kevésbé tetszett, hogy olyannyira Augusta közelében áll. - Hát persze. Ugyanazon klubokat látogatjuk, vagy nem, Graystone? - Augusta felé fordult, lovagias mozdulattal a kecses kesztyűs kéz felé nyúlt. - Jövendő ura és parancsolója gondjaira bízhatom most már, kedvesem - mondta, és ajkát a finom kis ujjak fölé helyezte. - Félő, számomra már minden elveszett. Csak azt reméltem, hogy némi sajnálatot érez, amikor arra gondol, mit erezhetek én most, hogy tudom, ön Graystone jegyese. - Biztos vagyok benne, hogy hamarost gyógyírt talál bánatára. - Augusta kiszabadította kezét a férfi ujjai közül, és egy mosollyal útjára bocsátotta Lovejoyt. Harry felé fordult, amint a másik férfit elnyelte a tömeg. Szemében még mindig kihívás csillogott, ahogy felhevült arccal Graystone-ra nézett. Harryt megrázta, hogy mindkét rövid alkalommal, amióta az eljegyzésük bejelentésre került, Augusta arcán ugyanazt a zavart kifejezést látta. Harry az elpirulás okát is tudni vélte. A lánynak minden adandó alkalommal eszébe jut, mi történt azon az éjszakán, Harry könyvtárszobájának padlóján. Nyilvánvaló volt, hogy Miss Ballinger - northumberlandi, vagy sem - nem szabadulhat az emléktől. Jó jel, döntötte el magában Harry. Mégis lehet valami kis elképzelése a helyes viselkedésről! - Felhevült, Augusta? - kérdezte udvariasan. A lány gyorsan megrázta a fejét. - Nem, nem, nagyszerűen érzem magam. Azért jött ide, hogy táncba vigyen? Vagy hogy a viselkedésemben mutatkozó hiányosságokra mutasson rá, uram? - Az utóbbi. - Harry felajánlotta karját, és az engedelmeskedő lányt kikormányozta a kertbe. - Ettől féltem. - A legyezőjével játszadozott, már a teraszon. Aztán összecsukta. - Sokat gondolkodtam, uram. - Én is. - Harry egy kőpadka előtt megtorpant. - Üljön le, drágaságom! Azt hiszem, beszélgetnünk kéne. - Tudtam, hogy így lesz. Előre megmondhattam volna. - Borús ábrázattal a padra hanyatlott. - Nem lesz ez így jó. Tudomásul kéne vennünk, és tennünk végre valamit. - Mi nem lesz így jó? - Harry egyik lábát a padra helyezte, térdére könyökölt. - Az eljegyzésünkre gondol? - Persze. Számtalanszor végiggondoltam már magamban, de nem bírok szabadulni a gondolattól, hogy ön végzetes hibát készül elkövetni. Szeretném, ha tudná, végtelenül lekötelez az ajánlata, de úgy érzem, mindkettőnk érdeke azt kívánná, mihamarabb bontsam fel az eljegyzést. - Nagyon megköszönném, ha nem tenne így - válaszolta Harry. - De uram, önnek is bizonyára elég volt ennyi idő, hogy belássa, kettőnk kapcsolatáról egyszerűen szó sem lehet. - Szerintem egyezségre tudnánk jutni. Augusta megmerevedett, felállt. - Ez csak annyit jelent, uram, ön azt hiszi, képes annyira befolyásolni, hogy belém sulykolja a megfelelő viselkedés asszonyokra nézve kötelező szabályait. - Ne magyarázzon bele semmit a szavaimba, Augusta! - Megragadta a lány karját, és kényszerítette, hogy visszaüljön a padra. - Egy kis igazítás itt, egy kis igazítás ott, és megszűnik minden összetűzés. - És melyikünk lesz az, aki majd igazít, uram? Graystone pillantását a pad mögött húzódó sövényre szegezte.
- Mindkettőnknek alkalmazkodnunk kell a házas-életünk érdekében. - Világos. Akkor nézzük ezt a mostani helyzetet. Milyen viselkedést venne tőlem jó néven, uram? - Először is, jobban tenné, ha még egyszer nem keringőzne Lovejoyjal. Van valami visszataszító abban az emberben. Meglátásom szerint túl sok figyelmet szentelt önnek ma este. - Hogy veszi magának a bátorságot, uram? - Augusta ismét felpattant. - Azzal keringőzöm, akivel csak akarok. És figyelmeztetem, uram, ne feledje szavam: sem a férjemtől, sem egyéb hímnemű egyéntől nem tűrök beleszólást a táncosaim kiválasztásába. Sajnálom, hogy ez a fajta viselkedés nem felel meg az ön kifinomult ízlésének, de ez csupán ízelítő ahhoz, mennyire alkalmatlan vagyok a tökéletes feleség szerepének betöltésére. - Értem. Egészen elrettent. - Hogy merészel kinevetni, Graystone! - dühöngött Augusta. - A világért ki nem nevetném, kedvesem. Volna szíves helyet foglalni, ha szépen megkérem? - Nem volnék. Nem akarok helyet foglalni. Most pedig visszamegyek a bálterembe, megkeresem az unokahúgomat, és hazamegyünk. És ha hazaértünk, bejelentem a bácsinak, hogy azonnal véget vetek ennek az eljegyzésnek. - Ezt egyszerűen nem teheti, Augusta! - Elárulná, miért nem? Harry ismét karjánál fogva nyomta vissza a padra. - Mert azt hiszem, minden meggondolatlansága ellenére, ön tisztességes ifjú lány. Olyan nő, aki semmilyen körülmények között nem engedi meg magának, hogy bizonyos kiváltságokhoz juttasson egy férfit, aztán egyszerűen elfelejtse. - Bizonyos kiváltságokhoz? De hát miről beszél? Harry úgy döntött, elérkezett a burkolt fenyegetések ideje, vagy ha ez nem elég, akkor egy csipetnyi zsarolásé! Augustát muszáj az egyedül járható útra terelni. - Úgy vélem, a választ is ismeri. Csak nem törölte ki emlékezetéből, mi történt a könyvtárszobám padlóján, két nappal ezelőtt? - A könyvtárszoba padlóján? Az égre! - Augusta dermedten üldögélt, tekintetét a férfira emelte. - Csak azért, mert engedtem magam megcsókolni, uram, nem képzelheti, hogy kötelességem önhöz férjhez menni! - Egy csóknál azonban jóval több történt. Azt hiszem, ezzel még ön is tisztában van. - Hát jó, fogalmazzunk így, egy kis semmiség még megesett - védekezett elkeseredetten a lány. - Egy kis semmiség? De hát alig volt önön ruha! - apellált a lány lelkiismeretére Harry. - Ha az óra nem szólal meg akkor, amikor megszólalt, még ennél is továbbmegyünk. Tudom, hogy nagyon büszke a felvilágosult viselkedésére, Augusta, de a kegyetlenség távol áll öntől. - Kegyetlenség? Mi köze ennek a kegyetlenséghez? - csattant fel a lány. - Részemről semmi ilyesmi nem történt. Ön megpróbál kihasználni engem, uram. Harry vállat vont. - Azt hittem, ön a menyasszonyom. A nagybátyja nem utasította vissza a lánykérést. Ön pedig megjelent az éjszaka kellős közepén. Mire gondolhattam volna? Lesznek, akik azt mondják majd, ön elcsábított engem. - Ez lehetetlen! Ön teljesen összekuszálja az indítékokat! Én önt nem juttattam kiváltságokhoz, Graystone. - Alábecsüli magát, drágám. - A férfi furcsán elmosolyodott. - Majd én tanúsítom, hogy történt egy és más. Sosem fogom elfelejteni a tenyerembe simuló mellét, amely lágy és mégis oly feszes. És nem felejtem el a mellén azt a kicsiny ágaskodó... koronát, amely megkeményedett az ujjaim alatt.
Augusta értetlen elszörnyedéssel bámult a férfira. - De uram! - Azt hiszi, el tudom felejteni combjának simaságát? - folytatta Harry, pedig jól látta, hogy a szenvtelen szavak porig rombolják Augusta lelki nyugalmát. Azzal nyugtatgatta magát, hogy a hölgy megérdemel egy kis leckéztetést. - Azt a combot, mely oly formás, hogy bármely görög szobor megirigyelhetné? Mindörökre emlékezetes marad, hogy hagyta, megérinthessem gyönyörű csípőjét, édesem. - De nem hagytam! - tiltakozott Augusta. - Ön csak fogta magát, és odanyúlt. - És egyetlen tiltakozó kezecske sem akadt utamba. Aztán forrón megcsókolt, mondhatni vágyakozóan. Nem így volt? - Nem, egyáltalán nem így történt, uram! - A lány most már szemmel láthatóan nagyon megijedt. - Semmit sem érzett, amikor megcsókolt? Ez fáj, nagyon fáj. Bánt arra gondolnom, hogy ön oly sok mindent adott, és viszonzásul semmit nem kapott. Számomra az az éjszaka a vágyak találkozásának éjszakája marad. Soha nem fogom elfelejteni. - Nem azt mondtam, hogy nem éreztem semmit. De amit éreztem, az nem ellenállhatatlan vágy lehetett. Uram, félreérti a helyzetet! Túlzott jelentőséget tanúsít a történteknek. - Ez azt jelenti, oly sokszor került már hasonló helyzetbe, hogy ez az ön számára már semmilyen jelentőséggel nem bír? - Nem erről van szó! - A mostanra már teljesen összezavarodott Augusta reményvesztve magyarázkodott. - De ön azt akarja éreztetni velem, hogy semmiképp nem bonthatom fel az eljegyzésünket amiatt, ami a könyvtárban történt! - Bizonyos ígéretek is elhangzottak akkor éjjel. - Én nem ígértem semmit. - Szóban talán nem. De mindazt megengedte tennem, ami csak a hivatalosan eljegyzett vőlegény előjoga szabadna, hogy legyen. Mi másra gondolhattam volna, amikor ön egyértelműen értésemre adta, örömmel elfogad mint szeretőt és mint férjet is egyaránt? - Ilyesmi szóba sem került - tiltakozott a lány, de hangjából már megadás csendült. - Már megbocsásson, Miss Ballinger. Nem visz rá a lélek, hogy arra gondoljak, ön csupán az idejét múlatta velem akkor éjjel. És annál is értelmesebbnek hiszem önt, mintsem hogy játékszerként kezelje egy férfi vágyait. Egy könyvtárszoba padlóján! Elfogadom, ön meggondolatlan és szertelen, de még a gondolatát is visszautasítom, hogy szívtelen és kegyetlen lenne, olyan nő, aki nem törődik önnön tisztességével! - Természetesen soha nem veszítem szem elől a tisztességemet - válaszolta méltóságteljesen Augusta, de fogai vacogtak. - A northumberlandi Ballingerek mindig is szívügyüknek tekintették a tisztességet. Akár életüket is áldozták érte. - Tehát a jegyességünk még érvényes. Mindketten elköteleztük magunkat, nincs rá mód, hogy felbonthassuk. Éles, reccsenő hang hallatszott, Augusta a legyezőjére nézett. Olyan szorosan markolta, hogy eltörött. - Ó, a fenébe! Harry elmosolyodott, végigsimított a lány arcán. A hosszú szempillák könnyben áztak az űzött tekintet fölött. Lehajolt, és megcsókolta a dacos szájat. - Higgy nekem, Augusta! Nagyon jól megleszünk együtt. - Ezt nem tudom elhinni, uram! Bármennyit gondolkozom is, csak oda jutok, hogy óriási baklövést készülünk elkövetni. - Semmi baj nem lesz. - Harry felfigyelt, hogy a zenekar ismét keringőhöz készülődik. Megajándékozna ezzel a tánccal, kedvesem?
- Hogyne - felelte Augusta minden lelkesedés nélkül. - Túl sok választásom nincs. Ha visszautasítom, ön azt mondja, az illendőség megkívánja, hogy táncoljak önnel, csak mert a vőlegényem. - Milyen jól ismer - morogta Harry, karon fogva a lányt. - Bolondja vagyok az illemnek. De nem kerülte el figyelmét, hogy a lány fogai még akkor is vacogtak, mikor bevonultak a szemkápráztatóan kivilágított bálterembe. Aznap este, később, Harry hintója a St. James utcában állt meg, a férfi felballagott a tiszteletet parancsoló épület lépcsőjén. Az ajtó azonnal kitárult. Amint belépett, az a páratlan kényelem és az a megrendíthetetlen férfias légkör vette körül, amely kizárólag csak egy férfiak számára fenntartott klubnak lehet sajátja. Nincs ennél megnyugtatóbb, gondolta, miközben elhelyezkedett a tűz közelében, és egy pohár brandyt töltött magának. Tulajdonképpen nem meglepő, hogy Augusta a St. James utcai klub átlényegítésével kísérli meg szórakoztatni Sallyt és barátait. A klub jelenti a védelmet és a menedéket a nehéz időkben. Az otthont, ahova otthonról el lehet menekülni, ahol jól érezheted magad, ha egyedül akarsz lenni és ha társaságra vágysz. A klubban az igazi férfi megpihenhet a barátaival, vagyonokat nyerhet vagy veszthet a kártyaasztal mellett, megtárgyalhatja életének legkényesebb kérdéseit. Az elmúlt pár évben Harry maga sem tett másképp. Jóllehet, a háború idején sok időt töltött a kontinensen, soha nem mulasztotta el kedvenc londoni klubjai meglátogatását, ha erre alkalom adódott. Persze a megfigyelést nem végezhette mindig személyesen, ezért elintézte, egy-két ügynöke bekerüljön a legillusztrisabb intézmények tagjai közé. Hogy mi minden információt lehet egy klubban eltöltött este során összecsipegetni, szüntelen csodálkozásra késztette Harryt. Egyszer, pontosan ebben a klubban jutott tudomására annak az embernek a neve, aki egyik legjobb ügynökének haláláért volt felelős. A gyilkos tragikus hirtelenséggel elhunyt egy szerencsétlen baleset során. Vagy amikor a St. Jameshez hasonló jó nevű klubban, innen nem messze, sikerült megszereznie egy kurtizán intim naplóját. Azt beszélték, a hölgy szoros kapcsolatot tart fenn francia kémekkel, akik emigránsoknak adva ki magukat, London utcáit járják. A hölgy által memoárjai papírra vetéséhez használt gyermekien együgyű kódot nem volt nehéz megfejteni, viszont Harry ezen iratokban találkozott először a Pók nevével. A hölgyet meggyilkolták, mielőtt Hánynék alkalma lett volna felkeresni őt. A zokogó szobalány csak annyit tudott mondani, hogy asszonyát valamelyik vendége féltékenységi rohamában ledöfte. De hogy melyik vendég követte el a szörnyűséget, arról fogalma sem volt. A Pók neve, Harrynek a Korona szolgálatában végzett munkája során, még számtalanszor felbukkant. Férfiak haltak meg sötét sikátorokban, ajkukon az ő nevével. Francia ügynökök a titokzatos Pókkal kapcsolatos - leveleit mint valami névjegyet a titkos futárszolgálatot teljesítő ügynökök holtteste mellett találták meg. Végül már nem az ellenségnek, hanem a Póknak készültek a franciák megtévesztését szolgáló álcsapat-mozdulatokról áltérképekkel kiegészített jelentések. Valamennyit leleplezték. De a Pók személyazonosságát - Harry úgy tekintette ezt a férfit, mint személyes ellenfelet, mint a legerősebb sötét figurát a háborúnak nevezett sakktáblán - nem sikerült felderíteni. Talán nem kellett volna beletörődni, hogy léteznek még és létezni is fognak megoldatlan rejtélyek. Jobban oda kellett volna figyelnie, hogy kiderítse az igazságot. Kezdettől fogva tudták, hogy a Pók nem francia, hanem angol. Már csak azért is bosszantotta Harryt, hogy megmenekült a letartóztatástól. Túl sok jó ügynök és túl sok hű katona halt meg a Pók miatt. - A jövőt próbálja kiolvasni a lángokból, Graystone? Kétlem, hogy itt találna választ a kérdéseire. - Lovejoy zökkentette ki elmélkedéséből.
- Már vártam, hogy előbb-utóbb találkozunk, Lovejoy. Volna önhöz pár szavam. - Valóban? - Brandyt töltött magának, hanyag mozdulattal a kandalló párkányához dőlt, szemében gonosz fény csillant. - Előbb azért engedje meg, hogy gratuláljak az eljegyzéséhez. - Köszönöm. - Harry érezte, hogy a másik még nem fejezte be. - Miss Ballinger kimondottan nem önhöz való. Sajnos örökölte a család fogékonyságát a megfontolatlanságra és a bajkeverésre. Ez a házasság - már megbocsásson - veszett fejsze nyele. - Nem bocsátok meg - mosolyodott el hidegen Harry. - És az ellen is kifogást emelek, hogy valcert táncol a jegyesemmel. Lovejoy rosszindulatú tekintettel méregette. - Miss Ballinger nagyon szeret keringőzni. Azt mondta, bennem végre megtalálta a megfelelő partnert. Harry ismét a lángokba mélyedt. - Minden érintett számára jobb lenne, ha valaki mást próbálna meg a tánctudásával elbűvölni. - És ha nem? - kötekedett Lovejoy. Harry elgondolkodó pillantást vetett rá és felállt. - Azzal felhatalmaz arra, hogy megtegyem a szükséges lépéseket, amelyekkel menyasszonyom közeléből eltávolíthatom. - Tényleg azt hiszi, meg tudja tenni? - Nem csak meg tudom tenni. Meg is fogom. Felemelte poharát, és a maradék brandyt egyetlen kortyra kiitta. Majd sarkon fordult, és szó nélkül távozott. Ennyit a fogadkozásokról, hogy nem párbajozom nő miatt!, gondolta bánatosan. Tudta, nem áll messze attól, hogy kihívja maga ellen a sorsot. Ha Lovejoy nem hallgat rá, könnyen bekövetkezhet ez a bosszantóan melodramatikus kis esemény, hajnalban, pisztolyokkal. Harry megrázta a fejét. Még csak két napja vőlegény, de Augusta máris gyökerestől felforgatta nyugodt, kimért életét. Könnyen el lehet képzelni, mi vár majd rá, ha feleségül veszi ezt a nőt. Augusta a könyvtárszoba ablakától nem messze álló kék karosszékbe kuporodott, rezzenéstelen pillantással bámulta az Ölében fekvő könyvet. Már legalább öt perce pontosan ugyanerre az oldalra meredt. De mire túljutott az első bekezdés felén, képtelen volt odafigyelni, és kezdhette elölről az egészet. Lehetetlen volt Harryn kívül másra gondolnia. Alig hitte el, hogy a dolgok olyan irányt vettek, amilyet vettek, és hogy emiatt került olyan helyzetbe, amilyenben pillanatnyilag van. Főleg a saját viselkedését nem értette. Azóta, hogy Harrynél a könyvtárban megismerte a vágy ízét, kábult, furcsa lelkiállapotban él. Valahányszor lehunyja szemét, újra érzi Harry csókjának izgalmát. A férfi szája az övét perzseli, és ha az a megrázóan bensőséges mozdulat eszébe jut, egészen elgyöngül. És Harry még mindig feleségül akar venni! Mikor az ajtó kinyílt, úgy nézett a belépő Claudiára, mintha a felszabadító csapatok érkeztek volna meg. - Hát itt vagy, Augusta? Téged kereslek. Mit olvasol? Egy újabb regényt, ha nem tévedek? - A régiségbúvárt. - Augusta becsukta a könyvet. - Nagyon szórakoztató. Rengeteg kaland, elveszett örökség, izgalmas megmenekülés. - Á, az új Waverley-kötet, tudhattam volna. Kitaláltad már, ki írhatta? - Szerintem Walter Scott, álnéven. Már egészen biztos vagyok benne. - És rajtad kívül még sokan mások is. Véleményem szerint a szerző csak azért nem árulja el a személyazonosságát, mert azt reméli, ettől a nagy titokzatosságtól majd jobban fogy a könyv.
- Nem hiszem. Igazán jól ír. A könyvét ugyanazokra az okokra hivatkozva is el tudnák adni, amiért Byron elbeszélő költeményeit. Olyan izgalmas. Néha alig bírom megállni, hogy ne lapozzak át oldalakat csak azért, hogy előbb megtudjam, mi történik. Claudia kedvesen feddőn emelte rá tekintetét. - Most, hogy már eljegyzett menyasszony vagy, nem kéne valami komolyabb könyvet forgatnod, ami témáját tekintve egy kicsit lélekemelőbb? Talán mama egyik könyve megfelelne, ha már úgyis egy komoly, iskolázott úriemberhez mégy feleségül. Bizonyára nem akarod zavarba ejteni valami tudatlan fecsegessél. - Ha már így szóba hoztad, Graystone is tud zavarba ejtő témákat kitalálni - mormolta Augusta. - Micsoda vaskalapos szamár! Azt mondta, nem szabadna keringőznöm Lovejoyjal. - Ezt mondta volna? - Claudia leült, és egy csésze teát töltött magának. - Illetve utasított rá. Megtiltotta, hogy táncoljak vele. Claudia elgondolkodott. - Azért ez nem is rossz tanács. Lovejoy nagyon veszélyes. Ha nekem nem hiszel, kérdezz meg bárkit. Pontosan az a fajta férfi, akiről mindenki fel tudja tételezni, hogy nem áll meg félúton, ha egy hölgy valamiben enged neki. Augusta tízig számolt magában. - Lovejoy tökéletesen kezelhető, és talpig úriember. Claudia, szeretnék kérdezni valamit. Tanácsra lenne szükségem egy... „illemes" kérdésben, és őszintén mondom, rajtad kívül nincs más, aki a lehető legmegfelelőbb válasszal tudna szolgálni. Claudia kihúzta amúgy is egyenes gerincét, bátorítólag szólt: - Megpróbálok segítségedre lenni, Augusta! Mi zavar? Augusta hirtelen megbánta, hogy belekezdett. De már túl késő volt. így hát elővezette a problémát, amely álmatlan perceket okozott a tegnapi bál után. - Egy úriembernek jogában áll úgy érezni, hogy egy hölgy kimondva-kimondatlanul, de elkötelezte magát azzal, hogy hagyta, a férfi megcsókolja? Claudia alaposan meghányta-vetette a kérdést. - Egy hölgy csak a vőlegénye vagy a férje részéről fogadhat el ilyen szabadosságokat. Ezt a mama nagyon szépen kifejti a Fiatal lányok útmutatójában. - Igen, tudom. - Augusta kezdte elveszíteni türelmét. - De induljunk ki a valóságból. Ilyesmi előfordul. Vannak, akik csókot lopnak a kertben. Ismerjük a jelenséget. Csak azért, mert mindén az orrunk előtt zajlik, nem érzik szükségét, hogy eljegyezzék egymást. - De most elméletileg beszélünk róla, nem? - Claudia gyanút fogott. - Persze - legyintett Augusta. - A téma akkor merült fel, amikor az egyik barát... barátnőmmel beszélgettem a Pompeiában, és most mindnyájan tudni szeretnénk, mit lehet elvárni egy hölgytől ilyen helyzetben. - Jobban tennéd, Augusta, ha nem kapcsolódnál be ilyen beszélgetésekbe! Augusta foga megcsikordult. - Majd vigyázok. Most akkor tudsz válaszolni a kérdésemre, vagy nem? - Nos, szerintem, ha egy nő hagyja, hogy egy férfi megcsókolja, az elítélendő magatartás, de nem, nem megy túl minden határon. Ugye érted, hogy gondolom? Az ember sajnálhatja a hölgyet, amiért nem kapott jobb nevelést, de egy lopott csók miatt teljesen elítélni őt nem volna helyes. Én mindenesetre így tennék. - Hát én is pontosan ezt érzem - sóhajtott fel Augusta. - Tehát a férfinak nincs jogában azt állítani, hogy a nőnek kötelessége feleségül menni hozzá egy csókocska miatt. - Háááát... - Komolyan mondom, amikor kisétáltam a bálról levegőzni, annyi ölelkező párocskát láttam a kertben! De később egyikük sem rohant vissza a bálterembe, és nem jelentette be az eljegyzését. Claudia lassan bólintott.
- Nem, azt hiszem, nem tisztességes a férfi részéről feltételezni, hogy a hölgy komolyan elkötelezte magát, csak azért, mert egy csókot váltottak. Augusta felszabadultan mosolygott. - Nem tisztességes, egyáltalán nem az. Én is így képzeltem. Nem is tudod elhinni, mennyire örülök, hogy így egyetértünk. - Na persze - folytatta elgondolkozva Claudia -, ha azonkívül a bizonyos csókon kívül kicsivel több is történt volna, az más megvilágításba helyezné a dolgokat. Augusta hirtelen nagyon gyengének érezte magát. - Más megvilágításba? - Mindenképp. - Claudia kortyolt egyet a teából, és az esetlegesen elképzelhető apró nüanszok taglalásába kezdett. - A leghatározottabban. Ha a kérdéses hölgy túlzott szimpátiával viseltetett a férfi irányában, olyan túlkapásokra ragadtatta magát például, hogy további bizalmaskodást engedett, vagy bármilyen módon is bátorította volna a férfit, nos akkor... - Igen? - Augusta elhűlve hallgatta, hova vezet mindez. - Akkor a kérdéses férfinak valóban igaza van, ha feltételezi, hogy a hölgy viszonozta érzelmeit. Minden oka megvan azt hinni, a hölgy effajta viselkedésével eljegyzésükre adta áldását. - Értem. - Augusta gyászos képpel meredt az ölében fekvő kötetre. Lelki szemeivel látta, amint botrányos féktelenségében ott heverész Graystone karjaiban, a könyvtár padlóján. Erezte, arca elvörösödik. Csak azért imádkozott, unokahúga ne vegye észre, és ne tegyen rá megjegyzést. Minden reményét az utolsó pillanatban eszébe jutó gondolatba vetette. - Mi van akkor, ha a férfi követelte túl vehemensen előjogait? Ha többé-kevésbé elcsábította a hölgyet, és ő csak ezért engedett meg ilyenfajta bizalmaskodást, holott nem is állt szándékában? - Egy hölgy felelős a saját jó híréért - állította Claudia oly bizonyossággal, hogy Augusta egy pillanatra azt hitte, Prudence nénivel találta szemközt magát. - Minden körülmények között oly illendően kell viselkedni, hogy hasonló esetek elő se fordulhassanak. Augusta csak fintorgott, de nem mondott semmit. - Amennyiben - folytatta higgadtan Claudia - a férfi maga is jó nevelést kapott, és kifogásolhatatlan viselkedésével egyébként bizonyította, tudja, mit követel a becsület és az illem, a helyzet egyértelmű. - Az lenne? - Akkor már meg lehet érteni, miért gondol arra, hogy a hölgy viselkedése ígéretként is felfogható. Egy fennkölt gondolkodású és kifinomult érzékenységgel megáldott úriemberben fel sem merül, hogy a hölgy magától értetődő ígéretét megszegi, hisz ezt a hölgy becsülete is megköveteli. - Ezt mindig nagyon csodáltam benned, Claudia. Hogy - jóllehet, négy teljes évvel vagy fiatalabb nálam - minden körülmények között világosan tudod, mit követel az illem. Kinyitotta könyvét, Claudiára vigyorgott. - De mondd csak, sosem találtad úgy, hogy az illendőség által elmozdíthatatlan korlátok közé kényszerített élet végtelenül unalmas? Claudia szeretettel nézte. - Az életünk egyáltalán nem unalmas, amióta velünk élsz, Augusta. Körülötted mindig történik valami érdekes. De kérdeznék én is valamit! - Mi lenne az? - Szeretném, ha elmondanád, mi a véleményed Péter Sheldrake-ről. Augusta meglepődött. - De hát ismered a véleményemet. Én voltam az, aki megszervezte, hogy bemutassanak benneteket egymásnak. Kedvelem őt. Kicsit Richárd bátyámra emlékeztet. - Pontosan az aggaszt - vallotta be Claudia. - Valahogy olyan megfontolatlan, „majd csak lesz valami" módon viselkedik. És mostanában olyan figyelmes velem. Nem vagyok benne biztos, hogy bátorítanom kéne.
- Semmi baj Sheldrake-kel. Egy szép napon még vikomt lesz, és az öröksége sem kevés. Ráadásul humorérzéke is van. És ez máris több, mint amennyit a barátjáról, Graystone-ról elmondhatok.
Öt AUGUSTA, AKI ÉPP MOST DÖNTÖTTE EL, ideje felállni az asztaltól, és csatlakozni a bálteremben Lady Leebrook vendégseregéhez, kábultan pillantott fel. Még a kártyalapok is megszűntek létezni számára, amikor Lovejoy, a kártyapartnere mosolyogva megszólalt. - Nem hiszem, hogy említettem már, Miss Ballinger, de volt szerencsém találkozni a bátyjával, pár hónappal a halála előtt. - Richárddal? Ön ismerte a bátyámat? Gyomra ideges görcsbe rándult, miközben Lovejoy válaszára várt. Mint mindig bátyja nevének említése hallatán, most is azonnal kész volt csatába indulni Richárd becsületéért, ha valaki véletlenül meg merné azt kérdőjelezni. Ő maradt az egyedüli Ballinger, aki megvédelmezheti Richárd nevét és emlékét. Augusta beleadott hát apait-anyait. Már vagy félórája kártyázott Lovejoyjal, nem mintha különösebben szenvedélyes kártyás lett volna, de azt remélte, Graystone majd csak megjelenik az estélyen, és az ő keresésére indul. Tudta, ha a férfi nem is lesz mérges, mindenképpen megütődik választottja enyhén szólva félreérthető viselkedésén, azon, ha itt találja kártyacsatába merülve, egy másik férfival, kettesben. Persze, nem pontosan erről volt szó. A terem többi asztalánál is folyt a játék. Az érintett hölgyek közül nem egyről állították, legalább akkora összegeket vesztenek el egy-egy este során, mint férjeik a klubjaikban. De mindig akadtak kukacos alakok - és Graystone is közéjük tartozott -, akik az ilyen viselkedésmódot mereven elutasították. Augusta biztos volt benne, hogy Graystone mérhetetlenül bosszús lesz, amiért a kártyaszobában találja őt, főleg Lovejoy társaságában. Gyenge kis bosszú volt ez válaszul a múltkori, lekezelő kioktatásért - amikor a férfi a becsületére hivatkozva kényszerítette őt arra, hogy ne bontsa fel az eljegyzést -, de egyelőre ennyivel kellett beérnie. Idejekorán felkészült a magyarázattal is, már előre élvezte, hogy indokait győzedelmesen a férfi arcába vághatja. Ha Graystone kérdőre vonja, amiért Lovejoyjal kártyázott, Augusta majd rámutat, a férfinak szava nem lehet, hiszen csak azt tiltotta meg, hogy Lovejoyjal keringőzzön. A kártyázást illetően semmilyen utasítást nem kapott. Graystone mindig is büszke volt a logikájára, ebbe aligha köthet bele. És ha a kártyázást túl megbotránkoztatónak tartja, akkor eltekint attól, hogy Augusta valóra váltsa ígéreteit, és megengedi, hogy az eljegyzést felbontsák. De Graystone szemmel láthatóan úgy döntött, nem szerencsélteti jelenlétével Leebrookék elegáns rendezvényét ma este, így a befolyásolására kidolgozott terv merő időpocsékolásnak tűnt. Augustát fárasztotta a játék, jóllehet nyerésben volt. Lovejoy elég szórakoztató társaság volt, de Augusta csak arra tudott gondolni, hogy Graystone nem jött el. Richárd nevének hallatán arról is elfeledkezett, hogy be akarta fejezni a játékot és vissza akart térni a táncterembe. - Nem ismertem túl jól a bátyját - mondta Lovejoy könnyedén, és mintegy mellékesen újra osztott. - De nagyon szeretetre méltónak tűnt. Azt hiszem, valamelyik lóversenyen találkoztunk. Ő tekintélyes összeget nyert, én pedig vesztettem. Augusta szomorúan elmosolyodott. - Richárd nagyon szerette a sportokat. Mindet, válogatás nélkül.
Felemelte a lapokat, de nem is látta őket. Azt sem tudta, mit tart a kezében. Minden gondolata Richárd körül forgott. Ártatlan volt! - Én is úgy találtam. Apai örökség, ugye? - Igen, anyám gyakran mondogatta, kettejüket egy fából faragták. Igazi northumberlandi Ballingerek voltak. Kalandvágyók, izgalomra éhesek. Ha van egy kis szerencséje, Lovejoy semmit nem hallott a pletykákról, amelyek Richárd halála után terjedtek el. Végül is a báró az elmúlt éveket a kontinensen töltötte az egységével. - Nagyon lesújtott fivére idő előtti halálának híre. - Lovejoy elgondolkozva tanulmányozta lapjait. - Kissé megkésve bár, de fogadja szívből jövő részvétemet, Miss Ballinger. - Köszönöm. - Igyekezett a kezében tartott lapokra figyelni, de közben csak arra várt, Lovejoy meséljen még valamit. Richárd nevetése, Richárd kedvessége -megrohanták az emlékek, már a többi asztalnál ülők fojtott beszélgetését sem hallotta. És azok az igazságtalan vádaskodások! Aki csak kicsit is ismerte Richárdot, tudhatta, a fiú sosem árulná el hazáját. Csend ereszkedett az asztalra, Augusta az emlékeibe merült - a játékra már nem tudott összpontosítani. Az este folyamán először vesztett. - Úgy tűnik, cserbenhagy a szerencsém, uram. - Felállni készült, amikor észrevette, hogy ma esti nyereségét, mind a tíz fontot, Lovejoy egy játék alatt visszanyerte. - Nem hinném. - Lovejoy kevert, majd osztott. - Azt hiszem, nem tartozunk egymásnak semmivel. Egyezzünk ki döntetlenben, és menjünk vissza táncolni. - Volt valami szerencsétlen híresztelés is a bátyja halála körül, ha jól hallottam. - Hazugságok! Valamennyi hazugság volt, uram. - Augusta lassan visszacsusszant székébe, remegő ujjaival végigsimított a rubin nyakéken. - Természetesen. Soha egy pillanatig nem hittem el őket. - Lovejoy megnyugtató pillantást vetett a lányra. - Ebben egészen biztos lehet, kedves Miss Ballinger. - Köszönöm. - Augusta gyomrában engedett a feszültség. Legalább Lovejoy nem hiszi el azokat a szörnyűségeket, gondolta. Újabb csend telepedett rájuk, Augusta nem tudta, mit kéne mondania. Bizonytalan ujjakkal szedegette fel kiosztott lapjait. - Azt is mondják, bizonyos iratok voltak nála halálakor. - Lovejoy kilesett lapjai mögül. Katonai titkosszolgálati anyagok. - Azokat csak azért tették a zsebébe, hogy árulónak tüntessék fel. Én megtalálom a módját, hogy ezt bebizonyítsam, uram! - Nemes elgondolás. De hogy akarja véghezvinni? - Még nem tudom - vallotta be Augusta feszengve. - De ha van igazság a földön, bebizonyítom! - De kedves Miss Ballinger! Hát még nem tudja, hogy nincs igazság a földön? - Ezt nem tudom elfogadni, uram. - Micsoda naivitás! De talán elmondhatná, pontosan mi történt. Van némi tapasztalatom az ilyesmiben. - Valóban? - lepődött meg Augusta. Lovejoy önelégülten elmosolyodott. - Amíg a kontinensen szolgáltam, nemegyszer megbíztak bizonyos, a hadsereget érintő, bűnügynek is minősíthető esetek felderítésével. Tudja, késelések idegen városok sötét utcácskáiban, vagy egy katonatisztet megvádolnak, hogy segédkezet nyújt az ellenségnek. Bármily visszatetsző is, ilyesmi előfordul, Miss Ballinger. Az ilyen ügyekkel kapcsolatos nyomozás csak a legteljesebb körültekintés mellett folyhatott le. Hadseregünk jó hírét nem lehetett bemocskolni, ugye megért? - Hogyne, értem. - Augustát a megújuló remény bizsergető érzése járta át. - És milyen sikereket mondhat magáénak, uram? - Közmegelégedésre végeztem a munkám.
- Tudom, óriási szívességet kérek, de nem segítene nekem bebizonyítani a bátyám ártatlanságát? - Augusta az izgatottságtól már levegőt is alig kapott. Lovejoy kevert és osztott. - Nem tudom, mennyiben tudnék segítségére lenni, Miss Ballinger. Bátyját nem sokkal Napóleon lemondása után, 1814-ben ölték meg, ha nem tévedek. - Igen, így van. - Ma már igen nehéz az akkori kapcsolatait lenyomozni. Nem sok nyom maradhatott. Lovejoy elhallgatott, és kérdő tekintetet vetett a lányra. - Hacsak nincs valami elképzelése, miből lehetne kiindulni. - Nem, sajnos nincs. - Augustában a remény utolsó szikrája is kihunyt. Kétségbeesetten a zöld posztóra meredt, az ékszeres-ládikájába rejtett versre gondolt. A Richárd vérétől átitatott papírra íródott furcsa versike volt minden, ami bátyjától rámaradt. Ezt nem nevezheti nyomnak. Semmi jelentősége nincs, már amennyire ezt ő megítélheti. Minek hozakodna most elő vele! Csak azért nem dobja ki, mert ez volt az utolsó emlék Richárdról. Lovejoy vigasztalóan elmosolyodott. - Ugyan már, legalább azt a keveset mondja el, amit tud. Aztán hátha eszembe jut valami. Augusta beszélni kezdett, a játék folytatódott. Igyekezett Lovejoy minden kérdésére pontosan megfelelni. Megpróbálta felsorolni Richárd minden barátjának és ismerősének nevét, felidézni azokat a helyeket, ahol halálát megelőzően bátyja előfordulhatott. De Lovejoy egyiknek sem tulajdonított jelentőséget. Bár egyik kérdést a másik után tette fel, és mindenről kifaggatta Augustát, igazán csak a játékra figyelt. A lány szórakozottan rakosgatta a lapokat, az sem tűnt fel neki, hogy a játszmák sűrű egymásutánban következnek. Csak Lovejoy kérdéseire és a válaszokra koncentrált. Amikor már semmi mondanivalója nem maradt, a férfi előtt fekvő papírdarabokra pillantott, amelyen az eredményeket összesítették. Már ezer fonttal tartozott Lovejoynak. Ezer font! - Úristen! - Elrettenve emelte kezét a szája elé. - Uram, sajnálom, de ekkora összeg pillanatnyilag nem áll rendelkezésemre. Egész pontosan: sosem tudja kifizetni! Semmi módon nem tud ekkora összeget előteremteni. Hogy a nagybátyját kérje meg, fizesse ki adósságát, arra még csak gondolni sem lehetett. Sir Thomas már így is túlontúl nagylelkű vele szemben. Kedvességét nem hálálhatja meg azzal, hogy vele fizetteti ki az elkártyázott ezer fontot. Ez elképzelhetetlen. A becsület sem ezt követeli. - Könyörgök, ne essen kétségbe, Miss Ballinger! - Lovejoy nyugodtan rendezgette a kártyát. - Nem hajt a tatár! Ha hajlandó kiállítani egy adóslevelet, boldogan várok, míg módjában lesz az adósságát törleszteni. Bízom benne, hogy megállapodhatunk. Augusta dobogó szívvel, szótlanul, egészen elhűlve attól, amit tett, aláírt egy fizetési kötelezvényt ezer fontról. Felállt, remegő lábai alig tartották meg. - Ha megbocsát, uram - mondta hihetetlenül nyugodtan -, vissza kell térnem a bálterembe. Kuzinom bizonyára aggódik. - Természetesen. Tudassa velem, mikor kívánja tartozását kiegyenlíteni. Mindkettőnk számára kedvező egyezségre juthatunk. - Lovejoy szája sokat sejtő mosolyra húzódott. Augusta azon csodálkozott, hogy nem vette eddig észre azokat a visszataszító csillámokat azokban a rókára raszságú szemekben?! De egy szívességet még kérni kényszerült. - Úriemberi szavát adná, uram, hogy senkinek nem említi meg a ma este történteket? Nem szeretném, ha nagybátyám vagy... bizonyos egyéb személyek tudomást szereznének róla. - Bizonyos személyek alatt a vőlegényét érti? Megértem aggodalmát. Graystone nem sok megértést tanúsít a hölgyek kártyaadósságait illetően. Az ilyen vaskalapos... egyének nincsenek elragadtatva a gondolattól, hogy szívük hölgye ilyesmibe keveredik.
Augusta szíve egyre gyorsabban vert. Micsoda botrány lesz még ebből! És csak magát okolhatja. - Efelől nincs kétségem. - De legyen nyugodt, senkinek nem fogom elmondani. - Lovejoy gúnyos udvariassággal biccentett. - Szavamat adom. - Köszönöm. Augusta sarkon perdült, és a fényárban úszó bálterem kacagó sokasága felé indult. Velejéig átjárta a tudat, hogy bolondot csinált magából. Meg sem lepődött, amikor a kártyaszobából kilépett Harrybe botlott. A férfi merőn ránézett, és utat tört magának felé a tömegben. Augusta képtelen volt tekintetét levenni róla, és alig bírta türtőztetni magát, he karjaiba ne vesse magát és - szégyen ide vagy oda – a bocsánatáért esedezzen. Minden díszítéstől mentes frakkban, erős nyaka körül tökéletes bogra kötött nyakkendővel, Grayston még ránézésre is könnyedén túltett egy-két Lovejoy Augusta csak most vette észre, valami megnyugtató erő és nyugalom sugárzik a vőlegényéből. Ez a férfi támaszt jelenthet, már ha az ember nem keveredik saját esztelensége miatt lehetetlen helyzetekbe. Mert az esztelenséget, fájdalom, Graystone képtele volt elviselni. Augusta kihúzta magát. De ez most az ő gondja, módot kell találnia adóssága visszafizetésére. Harryt semmiképp nem avathatja be. Egy northumberlandi Ballinger csak vigyázzon egyedül a jó hírére. Augusta csendes vágyódással szemlélte a közeled Harryt. Ijedten látta, a férfi bosszúsnak tűnik. Gyanakodó pillantást vetett a lány válla felett a kártyaszoba bejáratára, majd Augusta arcát fürkészte. - Jól érzi magát, Augusta? - kérdezte. - Igen, köszönöm. Szörnyű meleg van itt, nem gondolja? - A lány szétnyitotta legyezőjét, és buzgón legyezgetni kezdte magát. Kétségbeesetten igyekezett a férfi figyelmét elterelni a kártyaszobáról. - Kíváncsi voltam, láthatom-e ma este. Régóta itt van, uram? - Pár perce érkeztem. - A férfi a felhevült arcocskát nézte. - Azt hiszem, tálaltak már. Nincs kedve bekapni valamit? - Nagyszerű lenne. Jólesne pár percre leülni. Igaz, ami igaz, jólesett volna lerogyni valahová, mielőtt még elájul. Harry karjába kapaszkodott, mintha az lenne a mentőkötél a háborgó tengeren. A homárpástétomot majszolgatva és a Harry által felkínált puncsot szopogatva nyugodott csak meg annyira, hogy tiszta fejjel tudjon gondolkodni. Csak egyvalami jelenthet megoldást: a rubin nyakék. Könnyek égették szemét, ha arra gondolt, meg kell válnia tőle, de azzal nyugtatgatta magát, ezt is túl fogja élni. Esztelenségéért fizetnie kell. - Augusta, biztos, hogy nincs semmi baj? - kérdezte újra Harry. - Egészen biztos, uram. Ennek a homárpástétomnak kimondott fűrészpor íze van, futott át az agyán. - De ugye, elmondaná, ha valami bántaná? - Az attól függ, uram. - Mégis mitől? - Harry egyébként érzelemmentes hangja váratlanul igen élessé vált. Augusta kényelmesen elhelyezkedett székében. - Csak attól, hogy szerintem ön kedves, megértő, segítőkész módon viszonyulna-e a problémámhoz, vagy sem. - Értem. És ha meglátása szerint nem így viselkednék? - Semmi meg nem másíthatná az elhatározásomat, hogy egy árva szót se ejtsek ki a számon. A férfi szeme összeszűkült.
- Szükséges-e arra figyelmeztetnem, Augusta, hogy jegyesek vagyunk? - Hát erre aztán igazán nem kell emlékeztetnie, uram. Ezt újabban amúgy sem sikerül kivernem a fejemből. Csak egy helyre fordulhatott tanácsért, hogyan adhatná zálogba az értékes ékszert. A kártyaszobában történt megrázó eseményeket követő nap egyenesen a Pompeiába ment. A mogorva Scruggs nyitott ajtót, aki merőn mustrálgatta szemöldöke sűrű bozontja mögül. - Maga az, Miss Ballinger? Tudja má', hogy a kisasszonkák fogadásokat kötnek a kézfogójára? - Örömmel hallom, hogy valakinek előnye is származik a dologból - morogta, amint elhaladt az öreg mellett. A hall közepén megtorpant, eszébe jutott az orvosság. - Majd elfelejtettem. Használt a gyógyszer a reumájára, Scruggs? - Csodákat művel. Má' ha utánakűdök egy keveset asszonyom legjobb brandyjéből. De sajna, még az egyik szobalányt se' sikerűt rávennem, hogy próbálja ki velem, tényleg használe a kúra. Augusta rosszkedve ellenére is elmosolyodott. - Ezt is örömmel hallom. - Hát akkor, erre tessék, Miss Ballinger. Asszonyom örülni fog, hogy láthatja, Scruggs kitárta a Pompeia bejáratát. Jó páran voltak a klubban, legtöbbjük újságot olvasott vagy lázasan körmölt az íróállványnál. Amikor azok a botrányos pletykák szárnyra kaptak Byron és Shelley szerelmi életéről, a klub becsvágyó írójelöltjei még inkább azon fáradoztak, hogy saját műveiket megjelentethessék. Azért furcsa, hogy az erény vagy épp ennek a hiánya micsoda hatással van egyes emberekre, gondolta Augusta. Azután átvágott a termen, egyenesen a kandalló felé vette az irányt. Most is begyújtottak, holott nem volt hideg. De Sally mostanában mindig fázott. A tűz közelében üldögélt, Augusta nagy örömére, egyedül. Nyitott könyv feküdt ölében. - Isten hozott, Augusta! Hogy vagy? - Rémesen. Sally, szörnyű bajba keveredtem, és a tanácsodat szeretném kérni. - Augusta az asszony mellé húzódott, és suttogva folytatta. - Nem mondanád el, hogyan lehet zálogba adni egy nyakéket? - De kedvesem, ez ijesztően hangzik. - Becsukta a könyvet, és kíváncsian pillantott Augustára. - Talán mondj el mindent, a legelejétől fogva! - Bolondot csináltam magamból. - Hát, előbb vagy utóbb mindnyájan így járunk. De meséld el, mi történt! Úgyis nagyon unatkoztam már. Augusta mély levegőt vett és részletesen ecsetelte a szörnyűséget, egyetlen apró mozzanatot sem hagyva ki. Sally figyelmesen hallgatta, majd megértően bólintott. - Természetesen meg kell adnod a tartozásod, kedvesem - mondta. - Ez becsületbeli ügy. - Igen, nincs más választásom. - És édesanyád nyakéke az egyetlen értékes dolog, amit zálogba adhatsz? - Attól tartok. Minden más ékszeremet Thomas bácsikámtól kaptam, nem lenne tisztességes azokat eladni. - Szóba sem jöhet, hogy mindent elmesélsz a nagybátyádnak és megkéred, segítsen? - Szó sem lehet róla! Thomas bácsi belehalna a szégyenbe, és meg is tudom érteni. Óriásit csalódna bennem. Ezer font rengeteg pénz! Már úgyis túl jó hozzám. - Jelentős összeget fog kapni Graystonetól a házassági szerződés értelmében - jegyezte meg Sally józanul. - Tényleg? - Augusta meglepettnek látszott.
- Úgy hiszem. - Nem is tudtam. Miért van az, hogy a férfiak sosem beszélik meg a nőkkel az őket is érintő kérdéseket? Úgy kezelnek bennünket, mintha fogyatékosak volnánk. Ezért aztán azt hiszik, magasabb rendűek nálunk. Sally elmosolyodott. - Talán ez is közrejátszik, de azt hiszem, nem ez a teljes igazság. Az olyan férfiak is, mint a vőlegényed és a nagybátyád, azért cselekszenek úgy, ahogy cselekszenek, mert meggyőződésük, ezzel bennünket óvnak. - Marhaság. De tételezzük fel, hogy igazad van: azt az összeget, bármennyi legyen is az, a bácsi nem kapja meg négy hónapnál előbb. Addig nem várhatok. Az a szörnyű benyomásom támadt, Lovejoy hamarosan jelentkezni fog a pénzéért. - Értem. És mi lenne, ha Graystone-ra bíznád a dolgot? Augusta annyira megdöbbent, hogy hosszú percekig tátott szájjal bámult Sallyre. - Mondjam meg Graystone-nak, hogy ezer fonttal tartozom Lovejoynak? Megőrültél? Van fogalmad arról, mi történne, ha ezt megtudná? Még csak elképzelni sem tudom azt a dühkitörést, ami mindenképp bekövetkezik, ha ezt bevallom neki. - Mondasz valamit. Nem lenne elragadtatva. - Most az egyszer egyetértenék vele - mondta lassan Augusta. - De ki tudja? Lehet, hogy ez volna az utolsó csepp a pohárban, és végre beleegyezne a jegyesség felbontásába. Egy emberöltő kevés lenne ahhoz, hogy feldolgozzam magamban azt a lealacsonyító pillanatot, amikor elmagyarázom neki, hogyan tettem magam lehetetlenné, miközben csak őt akartam megleckéztetni. - Mélységesen megértelek. Bennünk, nőkben is van büszkeség! Hadd gondolkodjam egy keveset. - Sally szórakozottan markolta az ölében fekvő könyvet. - Az lenne a legegyszerűbb, ha elhoznád a nyakéket nekem. - Neked? De hát... Sally! - Így is lesz. Egy hölgy ritkán tudja úgy zálogba adni valamely értékét, hogy valakinek szemet ne szúrjon. De ha ideadod nekem a nyakéket, majd elküldöm vele Scruggsot a zálogházba. Ő hallgatni fog. - Ó, már értem! - Augusta megkönnyebbülten dőlt hátra. - Igen, így jó lesz. Nagyon kedves tőled, Sally, hogy segítesz. Hogyan tudnám valaha is meghálálni? Sally elmosolyodott, szépsége minden fájdalmán átsugárzott. Aki most látta, megértette, miért hevert egész London valaha a lábainál. - Én vagyok az, akinek meg kell köszönnie, amit értem tettél, Augusta. Most menj és hozd el a nyakéket! A sötétség beállta előtt meglesz az ezer font. - Köszönöm. - Augusta kutató pillantást vetett barátnőjére. - Mondd csak, Sally, Lovejoy szerinted is csak azért kérdezgetett a bátyám halála felől, hogy elterelje a figyelmemet a játékról? Nem mentegetőzni akarok, de megfordul az ember fejében, hogy... - Elképzelhető. Néhány férfi híján van minden gátlásnak. Ő valószínűleg megtalálta a gyenge pontodat, és ki is használta. - Egy percig sem gondolta komolyan, hogy segít bebizonyítani, Richárd nem volt áruló, ugye? - Nem valószínű. De hogyan is gondolhatta volna? Augusta, próbáld meg józanul mérlegelni a dolgot! Richárd meghalt, és te soha nem moshatod tisztára a nevét. Te tudod, hogy ártatlan volt, de meg kell elégedni ennyivel. Augusta keze ökölbe szorult. - Valahogy be kell bizonyítanom! - Tapasztalataim szerint ilyenkor legjobb, ha csendben marad az ember. - De ez így nem tisztességes - tiltakozott Augusta. - Mint az élet általában, kedvesem. Mielőtt elmégy, Augusta, megkérnéd Scruggsot, küldje be az egyik lányt a frissítőmmel?
Augusta gondjai egy csapásra háttérbe szorultak. Szíve összeszorult. Sally „frissítő italát" gyümölcsléből és ópiumból készítették. Hogy ilyen korán szüksége volt rá, azt jelezte, fájdalmai erősödtek. Hosszú percekig szorongatta Sally törékeny kezét. Egyikük sem szólt. Kis idő múlva Augusta felállt és Scruggshoz ballagott, hogy megrendelje a frissítőt. - Úgy el kéne fenekelnem, hogy egy hétig lóra se tudjon ülni! Hét lakatra kéne zárni, és nem engedni ki felügyelet nélkül. Ez a nő egy istenverése! Pokollá teszi az életemet! - Harry Sally kicsiny könyvtárszobájában járkált fel-alá, ha egy könyvespolc az útját állta, sarkon perdült, és a másik irányba kezdett rohanni. - Egy kis színt hoz az életedbe. - Sally kortyolt egyet sherryjéből, és meg sem próbálta eltitkolni, hogy jól szórakozik. - Augustával mindig történik valami. Izgalmas, komolyan mondom. Harry a kandallópárkányra csapott. - Úgy érted... vérlázító! - Ugyan, nyugodj meg, Harry! Csak azért meséltem el, mert tudni akartad, mi történt, és attól féltem, még kérdezősködni kezdesz. És ha te kérdezel, választ is kapsz. Csak rövidre zártam a dolgot. - Augusta a feleségem lesz. Jogom van tudni, mivel tölti az idejét, a francba is. - Hát most megtudtad. De hadd történjen, aminek történnie kell! Nem szabad beleavatkoznod, megértetted? Augusta becsületbeli kérdést csinál belőle, és nagyon felizgatná, ha közbelépnél az érdekében. - Becsület? Mi köze ennek a becsülethez? Ellenszegült az akaratomnak, flörtölt Lovejoyjal, és komoly bajba került. - Biztosíthatlak, Augusta nagyon is tudatában van, hogy valami megfontolatlanságot követett el. Nincs szüksége újabb kioktatásra. Vesztett, Harry. És fizetnie kell. Engedd, hadd oldja ezt meg a maga módján! Nem akarod a büszkeségét megsérteni, ugye? - Nem engedhetem. - Harry megtorpant, és határozottan folytatta. - Nem állhatok itt ölbe tett kézzel. Majd én leszámolok Lovejoyjal! - Nem! - A férj felelősséggel tartozik felesége tartozásaiért - emlékeztette Sallyt. - Augusta még nem a feleséged. Hagyd, hadd csinálja egyedül! Nemsokára vége lesz az egésznek, és Augusta ebből egy életre tanulni fog. - Bárcsak hinni tudnék neked - morogta Harry. - Lovejoy pontosan tudta, mit csinál. - Én is azt hiszem. És - eső után köpönyeg - már Augusta is rájött. Nyilvánvaló, pontosan akkor hozta fel a témát, amikor Augusta már indulóban volt. Csak egyvalamivel kényszeríthette a lányt maradásra, és ez Richárd Ballinger ártatlansága. Harry idegesen a hajába túrt. - Túlságosan kötődik ahhoz az átkozott bátyjához. - Csak ő maradt neki a szülei halála után. Imádta Richárdot. Soha nem szűnt meg azt hinni, a bátyja ártatlan, és bármit megadna, hogy ezt bebizonyíthassa. - A beszámolók szerint Ballinger pont olyan heves és kiszámíthatatlan volt, mint az apja. Harrv egy pillanatra megállt, kibámult az ablakon. Éjfél elmúlt, és szakadt az eső. Kirázta a hideg, ha csak arra gondolt, Augusta épp most rója le adósságát valahol. - Nekem nem nagyon kéne bizonygatni, hogy csak a kaland kedvéért belebonyolódott valamibe. Talán el sem jutott a tudatáig, mit művel. - Nézd, a Ballinger család bizonyos tagjai egy kicsikét mindig megfontolatlanok voltak, de hazaárulóvá egyik sem vált volna. A Ballingerekért tűzbe tenném a kezem. - Bizonyos iratokat találtak nála, nem?
- Azt mondják. Tudod, Augusta talált rá. Meghallotta a lövést. Vidéken a hangok messzire elhallatszanak. Kirohant az útra. Richárd a karjai közt halt meg. - Krisztusom! - Kihívták a rendőrbírót, és ő fedezte fel az iratokat. Amikor rádöbbentek, mit találtak, Sir Thomas mindent megtett, hogy a dolog ne kerüljön a nyilvánosság elé. Annyi befolyása azonban nem volt, hogy a pletykát is elhallgattassa. De mindez már két éve történt, nem sokan emlékeznek rá. - Elvetemült szörnyeteg! - Kicsoda? Lovejoy? - Sallynek nem okozott nehézséget Graystone gondolatmenetének követése. - Hát persze hogy az. Rengeteg ilyen társaságbeli embert ismerek, Harry. Csak sebezhető ifjú lányokra vadásznak. Te is tudod. De Augusta úgyis kivágja magát. És ahogy már mondtam, megtanulta a leckét. - Nem túl megnyugtató - mormolta Harry, de már elhatározásra jutott. - Jó, hagyom, hogy Augusta kifizesse adósságait, visszaszerezze az adóslevelét és megőrizze büszkeségét. Aztán majd én magam is elbeszélgetek Lovejoyjal. - Gondoltam, hogy így lesz. Azért van valami, amiben segítségére lehetnél Augustának. - Mi lenne az? Sally elkomolyodott, és a közelében lévő asztalon fekvő bársonyerszénykéért nyúlt. Kioldotta, előhúzta a nyakéket. A vörös kövek felragyogtak. - Megmenthetnéd az anyja nyakékét a zálogba adástól. - Még nálad van? Azt hittem, elküldted valamelyik ékszerésznek. - Augusta nem tudja, de én adtam kölcsön a pénzt neki. Mást nem tehettem ilyen körülmények között. - Nem volt szíved elzálogosítani ezt a nyakéket, Augusta miatt? - Dehogy. Ez a dolog egyszerűen nem ér ezer fontot - közölte kereken Sally. - Másolat. - Másolat? Biztos vagy benne? - Harry átvágott a szobán, és felragadta az ékszert. A fény közelébe emelte, és alaposan megvizsgálta. Sallynek igaza volt. A vörös kövek csillogtakvillogtak, de az a mélytüzű ragyogás hiányzott belőlük. - Hogyne. Jól ismerem az ékköveket, Harry. Szegény Augusta azt hiszi, a nyakék kövei valódiak, és nem akarom, hogy megtudja az igazságot. Túl nagy érzelmi jelentőséggel bír számára ez az ékszer. - Tudom. - Harry elgondolkodva csúsztatta vissza a nyakéket az erszénybe. - Gondolom, a bátyja eladta az igazi rubinokat, csak hogy a kinevezését megvásárolhassa. - Nem hiszem. Ehhez túl jó á kidolgozás, kitűnő munka. Már évekkel korábban készülhetett, talán már két-három nemzedék előtt. A northumberlandi Ballingerek mindig is a maguk kedvtelése szerint éltek, és nem törődtek semmi egyébbel. - Értem. - Harry megmarkolta az erszényt. - Tehát most ezer fonttal tartozom neked. Hamis rubinokért és hamis gyémántokért. - Így valahogy - kuncogott Sally. - De hát, Harry, ez pompás! Nekem elmondhatatlanul tetszik az egész. - Végre akad valaki, aki így érez.
Hat AUGUSTA SMARAGDZÖLD RUHÁJÁBAN döbbenten állt a színház előcsarnokában. Lovejoyra meredt, akivel végre sikerült találkoznia. Nem tudta elhinni, amit hallott. - Nem engedi, hogy kifizessem a tartozásom? Nem gondolhatja komolyan! Elzálogosítottam anyám nyakékét, hogy fizetni tudjak. Csak ez maradt rám tőle. Lovejoy mosolyában semmi melegség nem volt.
- Nem azt mondtam, hogy nem fizetheti ki a tartozását, kedves Augustám, nagyon is ki kell fizetnie. Akárhogy is nézzük, becsületbeli adósság. Egyszerűen csak azt mondtam, nem fogadhatom el a pénzét. Kegyetlenség lenne részemről. Hiszen az édesanyja nyakékéről van szó. Nem tehetem meg, nem tudnék ezzel a tudattal élni. Augusta tanácstalanul rázta meg a fejét. Még korábban elment a Pompeiába, és elhozta azt a pénzt, amit Scruggs kapott az ékszerért. Aztán szilárd elhatározással rohant a színházba, hogy mindenképp kifizesse Loyejoyt. És ő most visszautasítja a pénzt! - Nem értem, miről beszél - suttogta, közben attól rettegett, valaki meg találja hallani őket. - Pedig egyszerű. Hosszas megfontolás után úgy döntöttem, nem engedhetem, hogy megadja azt az ezer fontot, drága Miss Ballinger. Augusta gyanakodva méregette. - Nagyon lekötelez, uram, de ragaszkodom hozzá. - Ebben az esetben javasolnám, vitassuk meg a dolgot nyugodtabb, barátságosabb körülmények között. - Lovejoy sokat sejtetőén végigjártatta szemét a körülöttük örvénylő sokaságon. - Ez igazán nem a megfelelő hely és idő. - De itt van nálam az összegről kiállított váltó. - Épp most mondtam, nem fogadhatom el. - Uram, szépen kérem, engedje, hogy rendezzem a tartozásom! - Augusta kétségbeesett. Vissza kell adnia azt a kötelezvényt! - Hát ilyen nagyon vissza szeretné már kapni? - Természetesen. Kérem, uram! Számomra ez kimondhatatlanul kínos. Lovejoy szeme gonoszkodva megcsillant, úgy tett, mintha fontolóra venné a lány kérését. - Jó, azt hiszem, megegyezhetünk. Amennyiben két nap múlva hajlandó meglátogatni, visszakapja az adóslevelét. Legyen tizenegy óra... este. Egyedül jöjjön, Miss Ballinger, aztán rendezzük ezt a kis adósságot. Augustán dermesztő borzongás futott végig, amikor megértette, miről beszél a férfi. Megnedvesítette ajkát, igyekezett nyugodtan megszólalni. De még saját fülének is természetellenesen vékonynak tűnt a hangja. - Nagyon jól tudja, uram, nem látogathatom önt meg egyedül, éjjel tizenegykor. - Ne törődjön olyan apróságokkal, mint a hírneve, Miss Ballinger. Biztosíthatom, senkinek nem említem meg, hogy felkeresett. Főleg nem a vőlegényének. - Nem kényszeríthet erre. - Augusta hangja elcsuklott. - De kedves Miss Ballinger! Hová tűnt önből az a híres-nevezetes családi vonás, a kalandvágy és a vakmerőség? Csak nem lett annyira félénk, hogy fél megkockáztatni egy kis éjszakai légyottot, egy barát házában? - Uram, legyen belátással... - Ó, nagyon megértő leszek. A lehető legmegértőbb. Akkor tizenegykor elvárom, holnapután éjjel. Ne okozzon csalódást, különben kénytelen leszek nyilvánosságra hozni a tényt, hogy az utolsó northumberlandi Ballinger nem rendezte kártyaadósságát! Gondoljon bele, Augusta, mily megalázó lenne ez magára nézve! És könnyedén elkerülhető egy röpke látogatással. Lovejoy eltűnt a tömegben. Augusta gyomra remegett. - Ó, hát itt vagy, Augusta! - Claudia bukkant fel a háta mögött. - Csatlakozhatnánk végre Haywoodékhoz a páholyukban? - Igen. Persze, természetesen. Edmund Kean most is oly magával ragadó volt a színpadon, mint mindig, de Augustának egyetlen elhangzott szó sem jutott el a tudatáig. Minden gondolatát lefoglalta a váratlanul beállt fordulat.
Bármely oldalról közelítette is meg a helyzetet, a szörnyű tényt nem tudta meg nem történtté tenni: az irat, amelyen aláírásával igazolja, hogy ezer fonttal tartozik, egy aljas személy birtokában van, aki nem szándékszik azt visszaadni anélkül, hogy ő, Augusta ne kompromittálná magát. Augusta ugyan megfontolatlan volt, de nem naiv. Egy pillanatig sem hitte, hogy Lovejoy a késő éji találkát udvariassági látogatásként kezeli. Nyilvánvalóan többet akar egy kis beszélgetésnél. Most már világossá vált, Lord Lovejoy nem úriember. Nem volt kérdéses, mit tesz az ígérvénnyel, ha Augusta nem jelenik meg a találkozón. Látta a hideg fenyegetést azokban a szemekben. Előbb vagy utóbb felhasználná ellene ezt a papírt. Talán egyenesen Graystone-hoz vinné! Augustát már a gondolattól kirázta a hideg. Harry szörnyen dühös lenne. Augusta esztelenségének ilyetén megnyilvánulása a férfi minden rossz előérzetét igazolná a lány jellembeli fogyatékosságait illetően. Végtelenül megalázó lenne, de talán még most be kéne vallania az egészet Harrynek. A férfi feldühödne és elszörnyülködne viselkedése hallatán. De talán ez megadná a végső lökést, és Harry beleegyezne a jegyesség felbontásába. E gondolattól a megkönnyebbülés felszabadító érzését kellett volna éreznie, de a megkönnyebbülés váratott magára. Augusta lázasan törte fejét az okokon. Az biztos, nem akarja, hogy a jegyesség fennmaradjon. Már kezdettől fogva ellenezte az egészet. Majd határozottan döntött: nem arról van szó, hogy egy Harryvel kötendő házasság olyan nagyszerű dolog lenne, hanem arról, nem akarja magát megszégyeníteni és lealacsonyítani a férfi előtt. Végül is, a büszkesége még a régi! Ő a Ballingerek büszke, merész, mindent kockára tevő fajtájának utolsó képviselője. Erre tekintettel kell lennie. Hazafelé, Haywoodék hintójában, Augusta elhatározásra jutott. Módot kell találnia arra, hogy visszaszerezze a ránézve terhelő iratot, mielőtt Lovejoynak módjában állna felhasználni ellene. - Hol az Ördögben voltál, Graystone? A város összes bálján és estélyen végigrohantam, hogy megtaláljalak. Az ég készül ránk szakadni, te pedig itt üldögélsz nyugodtan a klubodban. Péter a Harryvel szemközt álló székbe vetette magát, és az üvegért nyúlt. - Itt kellett volna kezdenem a keresést. - Bizony itt - pillantott fel jegyzeteiből Harry. Épp Caesar hadjáratairól készített feljegyzéseket. - Úgy döntöttem, játszom néhány kártyapartit, mielőtt nyugovóra térek. De mi a baj, Sheldrake? Utoljára akkor voltál ilyen zaklatott, amikor majdnem rajtakaptak a francia katonatiszt feleségével. - Nem az én bajom - közölte Péter diadalmasan. - A tiéd! Harry mindjárt a legrosszabbra gondolt. - Augusta? - Csakis! Sally azonnal utánad zavart, amikor nem találtunk otthon. Szíved hölgye új elfoglaltságot talált magának, Graystone. Betörőnek készül. Harryt kirázta a hideg. - Na persze. Beszélj már, Sheldrake! - Sally szerint ifjú arád már el is indult, hogy behatoljon Lovejoy házába. Úgy tűnik, megpróbálta kifizetni a tartozását, de Lovejoy visszautasította a pénzt. Az adóslevelet sem adja vissza, hacsak Augusta nem megy érte személyesen Lovejoy házába holnap este tizenegyre. Ráparancsolt a lányra, hogy egyedül menjen. Könnyű kitalálni, mit forgat a fejében. - Az a megátalkodott, aljas...
- Igen. Attól félek, Lovejoy nagyon veszélyes játékba kezdett Miss Ballingerrel. De rá se ránts, a te rettenthetetlen, találékony menyasszonyod úgy döntött, kezébe veszi az irányítást. Vagyis ellopja az adóslevelet, amíg Lovejoy házon kívül mulat ma este. - Most aztán tényleg elfenekelem! - Felpattant, az ajtó felé indult, Péter gunyoros vigyorgásáról tudomást sem véve. - Aztán leszámolok Lovejoyjal! Az alkalomnak megfelelően nadrágba bújt, és néhai bátyja egyik ingét húzta magára. Augusta Lovejoy házának egyik kertre nyíló ablaka alatt kuporgott, és megpróbálta áttekinteni a helyzetet. Lovejoy könyvtárszobájának ablaka viszonylag könnyen kinyílt. Augusta attól rettegett, be kell feszíteni az egyik ablaktáblát, hogy bejuthasson. De az ablakot szerencsére elfelejtették bezárni. Augusta megkönnyebbülten felsóhajtott, majd még egyszer körbekémlelt a kicsiny kertben, hogy biztos legyen benne, nem fedezték fel. Minden csendes volt. Egyetlen ablakon sem szűrődött ki fény. A személyzet vagy ágyba bújt már, vagy kimenőt kapott estére. Lovejoy erről Sallynek sikerült megbizonyosodnia - Beltonék estélyére volt hivatalos, és onnan pirkadat előtt semmiképp nem tér haza. Miután sikerült meggyőznie magát, hogy a rá váró feladat könnyen keresztülvihető és becsületes dolog, Augusta felkapaszkodott az ablakpárkányra, majd a másik oldalon lehuppant a szőnyegekkel borított padlóra. Egy percig mozdulatlanul állt, hogy szeme megszokhassa a sötétséget. Nyomasztó volt a csönd. A házban egyetlen hang sem hallatszott. Augusta hallotta az utcán elsuhanó hintók távoli zaját, a fák leveleinek susogását, de semmi mást. Két könyvszekrény is felfénylett, polcaikon mindössze pár kötet árválkodott. Az egyik sarokban nehéz talapzathoz rögzítve óriási földgömb állt. Augusta átsuhant a szobán, és megbizonyosodott róla, hogy az ajtó zárva van. Tapasztalatai szerint, az urak legféltettebb irataikat az íróasztalukba zárják. Apja, bátyja és nagybátyja is követte ezt a gyakorlatot. Ennek a megfigyelésnek köszönhetően jött rá, hol kell keresnie Rosalind Morrissey ellopott naplóját is. Augusta teljesen bizonyos volt benne, hogy adóslevelét is felleli ma éjjel Lovejoy íróasztalában. Milyen kár, hogy nem kérhettem meg Harryt, kísérjen el, gondolta. Az asztalhoz surrant és leguggolt. Az ötlet, hogy egy darab drótot használjon a zár kinyitásához, önkéntelenül adódott. Azon morfondírozott, vajon hol leshette el ezt a módszert. Az íróasztal zárja nehezen kivehető volt a sötétben. Augusta eljátszadozott a gondolattal, mi lenne, ha gyertyát gyújtana. Ha behúzná a függönyöket, a fény nem szűrődne ki. Felállt és világító alkalmatosság után nézett. Háttal az ablaknak állt, amikor észrevett valamit egy magas polcon, ami gyertyatartóra emlékeztetett. Ekkor érezte meg egy másik személy jelenlétét. Valaki más is van a könyvtárban! Felfedezték! Csontjait átjárta a félelem. A rettenettől felnyüszített. De mielőtt megfordulhatott vagy felsikolthatott volna, egy erős kéz tapadt a szájára. - Ez a nem túl dicséretes viselkedés lassan már a szokásává válik - susogta a fülébe Harry. - Graystone! - Augusta megkönnyebbülten sántikált odébb, amint a férfi elengedte. - A frászt hozza rám. Azt hittem, Lovejoy az. - Kis bolond, könnyen előfordulhatott volna. De hamarosan eljön az idő, amikor azt kívánja, bárcsak így lett volna! Augusta megperdült, és szemközt találta magát a sötétségbe olvadó magas férfival. Graystone minden egyes ruhadarabja fekete volt, a csizmájától a köpenyéig. A sötét ébenfa sétabotot is magával hozta, és Augusta most először látta a szokásos fehér nyakkendő nélkül. - Mi a csodát keres itt? - kérdezte a lány halkan. - Azt hittem, nyilvánvaló. Leendő asszonyomat igyekszem megkímélni a börtöntől. Megtalálta, amit keresett?
- Még nem. Minden fiók zárva van. Épp gyertyát kerestem, amikor megzavart - magyarázta Augusta, amikor szöget ütött fejében egy gondolat. - Honnan tudta, hogy itt vagyok? - Ez most nem fontos. - Uram, ön megmagyarázhatatlan módon mindig kitalálja, miben mesterkedem éppen. Mintha csak a gondolataimban olvasna. - Biztosíthatom, ez nem kíván különösebb erőfeszítést. De ha megerőlteti magát egy kicsikét, ön is kitalálhatja, mi jár az én fejemben ma éjjel. Például ön szerint mire gondolok ebben a pillanatban? - Harry az ablakhoz ment, és óvatosan becsukta. Aztán az asztal felé indult. - Feltételezem, ön most roppant bosszús miattam - kockáztatta meg Augusta, és a férfi nyomában lépkedett. - De mindent meg tudok magyarázni. - Az ráér, bár kétlem, hogy kielégítő magyarázattal szolgálhatna. - Harry letérdelt az asztal mögött, és zsebéből egy ismerősnek tűnő drótocskát húzott elő. - De előbb végezzük be, amiért jöttünk, és tűnjünk innen el. - Ragyogó gondolat, uram. - Augusta behatóan tanulmányozta a férfi mozdulatait. - Ne gyújtsak gyertyát, hogy jobban lásson? - Nem ez az első asztal, amit ilyen körülmények között nyitok ki. Ha még emlékszik, szereztem némi tapasztalatot Enfieldéknél is. - Az igaz. Már meg is fordult a fejemben, Harry, hol tanulhatta... Kis kattanás hallatszott. Augusta az álmélkodástól pár percig szólni sem bírt. - Mégis hol tanulta meg ezt ilyen jól, uram? Szerintem csodálatra méltó teljesítmény. Már én is gyakoroltam egy hajtűvel Thomas bácsi íróasztalán, de ezt a tökéletességet sosem fogom elérni. Harry korholó hangja a legsötétebb sötétségen is áthatolt volna. Kihúzta az egyik fiókot. - Az a képesség, hogy könnyedén fel tudjuk törni mások íróasztalát, nem csodálatra méltó. De semmiképp nem az a fajta teljesítmény, amit egy ifjú hölgynek magáévá kéne tennie. - No persze, Graystone, ön azt hiszi, az izgalmas dolgokhoz csak a férfiaknak van joguk. Augusta keze már a fiókot kutatta. De semmit nem látott a gondosan elrendezett papírok között, ami kicsit is hasonlított volna az ő adóslevelére. Úgy gondolta, legjobb feltúrni az egészet. Harry keze megállította. - Várjon! Majd én megkeresem. - Ez azt jelenti, tisztában van azzal, mit keresek? - Azt a papírt, amely szerint ön ezer fonttal tartozik Lovejoynak. - Harry gyorsan megvizsgálta a középső fiók tartalmát. Amikor itt semmit nem talált, kihúzta a többi fiókot is. Harry kétségkívül mindenről tudott. Augusta úgy döntött, már most megmagyarázza a történteket. - Úgy áll a dolog, Graystone, hogy nagy hibát követtem el. - Ebben egyetértünk. Majdhogynem jóvátehetetlen hibát. - Az utolsó fiókkal is végzett, felegyenesedett. - De ennél is nagyobb baj, hogy nem találom. - Ó, nem! Biztos voltam benne, hogy itt lesz. Aki férfit csak ismerek, mind az íróasztalában tartja a fontos iratait. - Vagy nem ismer elég férfit, vagy nem sikerült minden titkukat felfednie. A legtöbb férfi az értékeit széfben tartja. - Harry a könyvszekrények felé indult. - A széf, hát persze. Miért is nem gondoltam erre? Gondolja, hogy Lovejoynak is van? - Kétségkívül. - Harry a vaskosabb kötetek után nyúlt. Végiglapozta őket, de mert ismét nem talált semmit, valamennyit gondosan visszahelyezte a helyére. Augusta követte a férfi példáját, de az ő kutatása sem járt eredménnyel. Idegességében majdnem feldöntötte a földgömböt. Még sikerült idejében elkapnia. - Úristen, milyen nehéz! - motyorogta. Harry megfordult, tekintete megállapodott a glóbuszon.
- Hát persze! Pont a megfelelő méret. - Miről beszél? - Augusta csodálkozva nézte a földgömb mellé térdelő férfit. Aztán megértette. - Hogy ön milyen okos, uram! Gondolja, ez lehet a rejtekhely? - Lehetséges. - Harry végigfuttatta ujjait az állványzaton. Gyengéd mozdulatokkal simította végig a fát, majd megszólalt: - Igen, megtaláltuk. Kicsivel később a földgömb felső része kinyílt, feltárva a belsejében fekvő kincseket. A holdfényben tisztán kirajzolódott egy kicsiny ékszeres doboz és pár papírlap. - Harry! Ott van! Az adóslevelem! - Augusta felmarkolta az iratot. - Végre! - Jó, akkor mehetünk. - Harry érintése nyomán a földgömb bezárult. - A fenébe! Mozdulatlanná dermedt, amint az ajtónyitás és -csu-kódás félreismerhetetlen zajait meghallotta. Csizmás léptek dobbantak az előtérben. - Lovejoy hazajött. - Augusta Harryre nézett. - Gyorsan! Az ablakhoz. - Erre már nincs idő. Ide tart. Harry felszökkent. Csuklójánál megragadva Augustát, a szoba túlsó végében álló pamlag mögé lökdöste. A lányt a földre nyomta, mögé bújt, kezében a sétabotot szorongatta. Augusta igyekezett ziháló lélegzetét lecsendesíteni, és boldog volt, hogy Harryt maga mellett tudhatja. A léptek elhaltak a könyvtárszoba bejárata előtt. Az ajtó kinyílt, valaki belépett. Úristen, micsoda botrány! És mindez az én hibám. Ráadásul az illendőség példaképét, a kifogástalan Graystone-t is belerángattam! Sosem bocsátja meg nekem! Mellette Harry meg sem moccant. Ha izgatta is a folyamatban lévő szerencsétlenség, nem mutatta. Természetellenesen nyugodtnak tűnt, pedig a válság épp fordulópontjához ért. A lábak már a szőnyeget taposták. Üvegcsilingelés hallatszott, amint valaki felemelte a brandysüveget a karosszék közelében. Bárki legyen is az, most megfordul, és meggyújtja a lámpát, gondolta elrémülve Augusta. De egy perccel később a lépések máris visszafelé indultak. Az ajtó halkan becsukódott, a léptek zaja elült. Augusta és Harry ismét egyedül voltak. A férfi kicsit várt, felugrott, felrántotta Augustát is. Az ablak felé taszította a lányt. - Gyorsan! Augusta az ablakhoz lopódzott, kinyitotta. Harry felnyalábolta, és felsegítette a párkányra. - Honnan szerezte ezt a nadrágot? - dörmögte. - A bátyámé volt. - Hát semmi illendőség nincs önben? - Csak nagyon kevés, uram. - Augusta leugrott a fűre, megfordult, és megtekintette, ahogy a férfi is kimászik. - Egy hintó vár az utca végében. - Harry behúzta az ablakot maga mögött, és megragadta a lány karját. - Mozgás! Augusta hátrapillantott, és látta, hogy az egyik emeleti ablakban fény gyúl. Lovejoy lefekvéshez készülődik. De még nem feküdt le! Ha véletlenül kinéz az ablakon, könnyedén észreveheti a kertkapu felé iramodó sötét alakokat. De baj nélkül kijutottak a kertből. A lány érezte a szorosan a karjára fonódó ujjakat, amint a férfi magával ráncigálta. Egy bérkocsi haladt el mellettük, aztán egy bricska csattogott végig a kövezeten, két mámoros hangulatban lévő piperkőccel a bakon. De senki nem figyelt fel a fekete köpenyes férfira és társára. Alig érték el az utca felét, Harry egy sikátornak tetsző kis mellékutcába rántotta be Augustát. Az ösvényt szinte teljesen eltorlaszolta egy csukott hintó, ajtaján felfénylett egy ismerősnek tűnő címerpajzs.
- De hát... de hát ez Lady Arbuthnott hintaja! - Augusta elkerekedett szemmel nézett Harryre. - Mit keres itt Sally? Tudom, hogy ön a barátja, de nem kellett volna magával hoznia ily késői órán. Túl beteg már az utazáshoz. - Sally nincs itt. Csak volt olyan kedves és rendelkezésemre bocsátotta a hintaját, hogy az én címerem még véletlenül se szúrhasson szemet senkinek ezen a környéken. Szálljon be! Gyorsan! Augusta már engedelmeskedett volna, amikor szeme megakadt a bakon üldögélő alakon. A mindent elrejtő körgallér és a mélyen a homlokba húzott kalap ellenére is azonnal felismerte. - Scruggs, maga az? - Mi az hogy, Miss Ballinger! - zsörtölődött sértődötten Scruggs. - Csak így ukmukfukk kiráncigáltak a meleg ágyból! Büszke lenetek magamra, amiér' olyan ragyogó komornyik vagyok, de nem.azér' fizetnek, hogy a gyeplőt szorongassam! Egyszerűen rám parancsoltak, hogy másszak fel a bakra. Bár nem hiszem, hogy túl sok borravaló esne le érte. - Nem kéne kint lennie ezen az éjszakai levegőn - mondta Augusta rosszallóan. - Árt a reumájának. - Jaj, milyen igaz! - értett egyet Scruggs. - De próbájja ezt megmagyarázni a nagyságos uraságoknak, akiknek kedvük szottyan az éj közepén kikocsizni. Harry feltépte a hintó ajtaját. - Az isten megáldja, Augusta, most ne Scruggs reumájával foglalkozzon! - Átkarolta a lányt. - Inkább magáért aggódjon! - De Harry... úgy értem, uram... ó... - Augusta a zöld bársonyülésre zöttyent, ahogy a férfi feltuszkolta a kocsiba. Ruháját igazgatta, amikor meghallotta Harry szavait. - Hajtson, amíg azt nem mondom, indulhat Lady Arbuthnott házához. - Hajtsak! Mégis hová? - A hintó belsejében ülve Scruggs hangja egész másként hangzott. A reszelősség mintha eltűnt volna. - Mit érdekel az engem! - dörrent rá Harry. - Hajtson körbe valamelyik park körül, vagy valamelyik utcán kifelé. Nem számít. Csak azzal törődjön, ne hívja fel ránk a figyelmet! Volna egy-két szavam Miss Ballingerhez, és nem hiszem, hogy akad még egy ilyen bensőséges és nyugodt hely ehhez a beszélgetéshez, mint ez a hintó. Scruggs megköszörülte a torkát. Amikor ismét megszólalt, szavai idegennek, és mégis oly ismerősnek tűntek. - Graystone, talán meg kéne fontolni ezt a ma esti céltalan kóborlást. Nem hiszem, hogy túl jó lenne a hangulat. - Ha a tanácsaira lesz szükségem, Scruggs, majd szólok. - Harry szavai hasították a levegőt. - Érthető, amit mondok? - Igen, uram - válaszolt Scruggs szárazon. - Nagyszerű. Harry beugrott a kocsiba, becsukta az ajtót, összerántotta a függönyöket. - Semmi szükség nem volt rá, hogy veszekedjen vele - mondta Augusta szemrehányóan, miközben a férfi elhelyezkedett a szemközti ülésen. - Öregember, és igazán szenved a reumájától. - Soha egy pillanatig nem érdekelt Scruggs reumája - válaszolt a férfi veszélyt sej- tetően nyugodtan. - Pillanatnyilag csak ön érdekel, Augusta. Mégis, hogy képzelte, hogy betörhet Lovejoy házába? Augusta számára csak most világlott meg, mennyire mérges Harry. Most először kívánta, bárcsak biztonságban feküdhetne már az ágyában. - Azt hittem, megérti, amit teszek, uram. Úgy tűnt, tisztában van azzal, Lovejoy birtokában van az adóslevelem. Feltételeztem, azt is tudja, ezer fonttal tartozom neki. Sally mondta meg? - Meg kell bocsátania Sallynek. Nagyon aggódott.
- Igen. Szóval... megpróbáltam visszafizetni az adósságot, de Lovejoy visszautasította a pénzt. Az a szörnyű benyomásom támadt, Lovejoy piszkos kis tervet eszelt ki, hogy bajba keverjen engem... vagy önt. Azt gondoltam, helyre kell hoznom a dolgot. - Az égre, Augusta, már kártyáznia sem szabadott volna Lovejoyjal. - Hát, így visszatekintve, már én is látom, hiba volt. De azt kell mondjam, ura voltam a helyzetnek. Nyerésre álltam, míg valami meg nem zavart. A bátyámról kezdtünk el beszélgetni, és hirtelen azt vettem észre, hogy óriási összeggel tartozom. - De Augusta, egy jól nevelt hölgy sosem kerül ilyen helyzetbe. - Igaza lehet, uram. De, mintha már figyelmeztettem volna, nem az a fajta lány vagyok, akit feleségül óhajt venni. - Ez most mindegy. - Harry fogai megcsikordultak. - Ami számít: össze fogunk házasodni. Engedje meg leszögeznem most és mindörökre, Augusta, nem vagyok hajlandó még egy ilyen... kellemetlenséget eltűrni. Világosan fejeztem ki magam? - Hogyne, uram. De valamire én is szeretnék rámutatni: az én büszkeségem és becsületem forgott kockán. Tennem kellett valamit. - Egyenesen hozzám kellett volna fordulnia. Augusta szemöldöke megrándult. -Kétségkívül, uram. De nem hiszem, hogy ez lett volna a megfelelő megoldás. Mert mi történt volna? Kioktat és jelenetet rendez, ahogy most is! - Én oldottam volna meg a problémát ön helyett - mondta eltökélten Harry. - Nem kellett volna ilyen veszélyeknek kitennie magát, és a hírnevén sem esett volna csorba. - Attól tartok, ma éjjel mindketten meglehetős veszélynek tettük ki magunkat, uram. Augusta megpróbálkozott egy békítő mosollyal. - És mondhatom, ön igen lenyűgöző volt. Nagyon örülök, hogy épp akkor bukkant fel, uram. Sosem találtam volna meg ezt a papírt, ha ön rá nem jön, a földgömb a titkos széf. Szerintem minden a legjobb úton halad, és mindketten hálásad lehetünk, hogy a kaland véget ért. - Gondolja, hogy ennyiben hagyom a dolgot? Augusta büszkén kihúzta magát. - Természetesen megértem, ha a ma este történteket rám nézve terhelőnek fogja fel. Ha ezek után úgy érzi, nem képes engem nőül venni, az ajánlatom még mindig áll. Felbontom az eljegyzést, és ezzel szabaddá teszem önt. - Szabaddá tesz, Augusta? - Harry megmarkolta a lány csuklóját. - Szerintem ez lehetetlen. Én már sohasem szabadulok meg öntől. Egész hátralévő életemet az ön bűvöletében kell leélnem, és ha már ezt szabta rám a sors, hát derekasan helyt fogok állni. Mielőtt a lány ráébredhetett volna, mit tervez, magához rántotta Augustát. Egy perccel később már az ölében ült, a vállához simult, amint a férfi szája az ajkához közeledett. - Harry! Augusta kiáltása elhalt az égető, követelőző férfiszáj közelségében. Harry egy pillanat alatt átvette az irányítást minden érzéke felett. A kezdeti meglepődést a reszkető izgalom váltotta fel, ahogy ott a könyvtárszoba padlóján is. A lány lágyan a férfi nyaka köré fonta karját. Engedelmesen szétnyitotta ajkát. Már nem tudott tisztán gondolkodni. Még érzékelte a kocsi rázódását, a kerekek kattogását, de a hintó belsejében, Harry karjaiban, egy más világ ejtette rabul. Az a világ, amelyet mindig visszavárt, amióta a férfi először ölelte át. A képzeletben átélt percek újra valósággá váltak. Megrészegítette az öröm, hogy újra érezheti a férfi perzselő csókjait. Talán már meg is feledkezett erről a szerencsétlen eseményről - Lovejoyról és az adósságomról, gondolta Augusta. Nem csókolna így, ha még mindig mérges lenne. Ujjai a fekete köpenyt markolták. - Úristen, Augusta! - A férfi felemelte a fejét, a sötétségbe meredt. - Megőrjítesz. Még egy perc, és semmi nem állíthat meg, hogy a legközelebbi ágyba ne cipeljelek. A lány végigsimított arcán, és elmosolyodott. - Megcsókolna még egyszer, Harry? Annyira szeretem.
A férfi felnyögött, és újra a lány fölé hajolt. Ujjai Augusta válláról a zsenge keblek felé indultak, a lány nem húzódott el. - Hát szereted, kicsim? - követelőzött Harry, miközben a lány ingét gombolta. - Igen - lehelte Augusta. - Azt akarom, csókoljon örökké. Ennél gyönyörűbb élményben még sosem volt részem, uram. - Örülök, hogy így gondolod. Keze a nyitott ingbe csusszant. Ajka a lány melléhez ért. Sürgető mozdulatokkal a nadrág felé nyúlt... Augusta hirtelen rádöbbent, egy forgalmas utca kelős közepén, egy hintóban ülnek, Scruggs itt van néhány méternyire. Biztosan felfogta, mi történik a hintó belsejében. De az öröm és vágy meglepett kis kiáltását nem tudta elfojtani. - Ó, Harry! - Csendesen, édesem. Vigyáznunk kell! - Sajnálom, de nem tudok csendben maradni, ha így érint meg. Én még soha nem éreztem ilyesmit, Harry. - Úristen, asszony! Nem tudod, milyen hatással vagy rám! Mire Augusta feleszmélt, a férfi már mellette feküdt, mire teljesen magához tért, Harry már a nadrágot is félig lehúzta róla. - Uram! Mit csinál? A férfi a lába közt térdelt. - Harry, szerintem nem kéne ezt csinálnunk! De érezte, hogy a férfi kívánja őt. Harry belehatolt. Augusta sok mindenre számított, de erre nem. Fájdalom cikázott át a testén. - Úristen, Augusta, mit művelek veled! Nem akarom, hogy fájjon! - suttogta Harry. De képtelen volt abbahagyni. Teste megrándult, a lányra omlott. - Nem is fáj annyira. De tényleg, Harry A különös élménytől letaglózva, Augusta a férfi karjai közt pihegett. Aztán átsöpört rajta egy mindent felülmúló érzés: most már együvé tartozunk! Harryhez tartozom! Ma éjjel új családot alapítottunk. - Jézusom! - mormogta a férfi. - El sem tudom hinni! - Harry - érdeklődött Augusta -, gondolja, hogy jegyességünk elkövetkezendő négy hónapjában is folytathatnánk ezt a gyakorlatot? Mert ha igen, szerintem új kocsit kéne keresnünk. Erősen kétlem, hogy Scruggs beleegyezne, hogy minden éjjel kocsikáztasson bennünket. Már csak a reumája miatt sem. A férfi nem mozdult. Amikor végre felemelte a fejét és megszólalt, minden melegség hiányzott a hangjából. - Négy hónap! A fenébe. Az nem lehet! - Mi a baj, uram? Harry elhúzódott a lánytól, a hajába túrt. - A baj? A baj már nem orvosolható. Gondolkodnom kell. Üljön fel, Augusta! Gyorsan! Sajnálom, hogy sürgetnem kell, de azonnal öltözzön fel! A férfi hangjából áradó türelmetlenség és parancs a korábban érzett minden bensőséges érzést megsemmisített. Augusta nehézkesen felült, és ügyetlen mozdulatokkal gombolkozni kezdett. - De Harry, igazán nem értem. Most miért mérges? - Ujjai megmerevedtek a gondolattól. Csak nem engem okol azért, ami pár perccel ezelőtt történt? - Dehogy, Augusta, nem haragszom önre. Legalábbis nem azért, ami itt történt. Körbemutatott. - De hogy betört Lovejoyhoz, az más dolog, és még nem felejtettem el. Begombolta a nadrágját, megigazította az ingét, aztán Augustának is segített. Keze megpihent a lány csípőjén. Augusta elmosolyodott, amikor megérezte a férfiból előtörő ellentétes érzelmeket.
- Igenis, uram. Valami mást is kíván? - Sok minden mást. - Helyrerángatta a lány nadrágját. - És nem várok rá négy hónapig, ebben biztos lehet. - Vegyem úgy, ezt ezentúl rendszeresen csináljuk, uram? A férfi szemében megcsillant az érzéki ígéret. - Így lesz. De nem egy flancos hintóban, London közepén. Igazítsa meg az ingét, Augusta! Ő maga vesződött a gombokkal. - Külön engedélyt szerzek, és egykét napon belül házasok leszünk. - Házasok?! Külön engedéllyel? - Augusta a férfira bámult. Minden túl gyorsan történt. - Ó, ne, Harry! És mi lesz az eljegyzésünkkel? - Attól tartok, a mi eljegyzésünket a legrövidebbek között fogják számon tartani. Már ha tőlem függ. - Nem vagyok benne biztos, hogy szeretném ennyire lerövidíteni. - Az érzései pillanatnyilag nem sokat nyomnak a latban - jegyezte meg a férfi kedvesen. Épp most szerelmeskedtem önnel, és szándékomban áll a közeljövőben is ezt tenni. Ezért azonnal házasságra kell lépnünk, nem vagyok hajlandó újabb négy hónapot várni, hogy ismét megkaphassam. Nem lennék képes kiállni egy ín próbát. - De Harry! Egy kézmozdulattal csendre intette a lányt. - Elég. Egy szót se többet. Megtörtént. A helyzet azt kívánja, tegyem, amit tennem kell. - Hát, ami azt illeti - jegyezte meg Augusta -, nem teIjesen az ön hibája. Már többször szóvá tette, hogy az illendőségről alkotott képem több oldalról is hiányos, megfontolatlanságom közismert. Részben az én hibám - tette hozzá bosszúsan, amint Claudia véleménye eszébe jutott -, és többen hangoztatják majd, hogy telkesen az én hibám. - Mondtam már, hogy nem akarok erről hallani. Harry mély levegőt vett. - Valami baj van, Harry? - Bocsánat, Augusta - mondta kedvetlenül. - Nem akartam jogtalan előnyökhöz jutni ma éjjel. Önnek igazán joga van a saját ágyához és a nászéjszakához, hogy az első szerelmi tapasztalatait megszerezze. - Emiatt ne aggódjon. Az igazat megvallva, kezdetnek ez sem kevés. - Szétrántotta a függönyt, és kibámult az utcára. - Azért kíváncsi lennék, hány hintóban, hány párocska teszi meg azt, amit mi megtettünk. - Jóérzésű embert még a hideg is kirázza erre a gondolatra. - Harry sétabotjával hátrahúzta a csapóajtót, kiszólt. - Scruggs, azonnal vigyen bennünket Lady Arbuthnotthoz! - Épp ideje - morogta a komornyik. - Már így is túl sokáig elmaradtak, nem, uram? Harry eleresztette a füle mellett a megjegyzést. Helyére rántotta a csapóajtót, aztán egy hosszú percig csendben ült. - Nem vagyok képes elhinni, hogy épp most szerelmeskedtem a menyasszonyommal egy hintóban, London közepén. - Szegény Harry! - Augusta a zordon férfiarcon megjelenő furcsa arckifejezést figyelte. Ugye nehezen tudja összeegyeztetni mindezt az illendőségről alkotott elképzelésével? - Ön netán gúnyolódik, Miss Ballinger? - Még véletlenül sem, uram. Almomban sem jutna eszembe - de alig tudta elfojtani az ajkára toluló jóleső kis vigyort. Azon gondolkodott, vajon miért érzi magát ennyire felszabadultnak és boldognak egy ilyen elképesztő esemény után. Harry halkan szitkozódott. - Kezdem azt hinni, hacsak nem leszek végtelenül óvatos, ön szerfelett rossz hatással lesz rám, Augusta.
- Erőmhöz képest mindent elkövetek - motyogta a lány. Aztán lehiggadt. - De ami ezt a diszpenzációval kötendő házasságot illeti, azt hiszem, nem szükséges ennyire drasztikusan felgyorsítani az eseményeket, Harry. - Nem? - vonta össze szemöldökét a férfi. - Hát én pedig szükségesnek tartom. Ez minden, amit tehetünk. Holnap értesíteni fogom a helyről és az időpontról. Beszélek a nagybátyjával is, és megmondom neki, nincs más választásunk. - Épp ellenkezőleg, Harry. Létezik más megoldás is. Én ráérek. A házasság különben is olyan nagyon... állandó. Csak azt akarom, egészen biztos legyen abban, amit tenni szándékozik. - Úgy érti, még mindig aggályai vannak? A lány az ajkába harapott. - Nem pontosan ezt mondtam. - Ezt nem is kell mondania. Az elejétől kezdve húzta a száját az eljegyzés miatt. De túl messzire merészkedtünk, és egyikünk számára sincs más becsületes út, mint a lehető leggyorsabb házasságkötés. Augustán átsöpört a rettenet. - Nagyon remélem, mindezt nem azért hajlandó megtenni, mert úgy érzi, helyesen kell cselekednie, uram. Úgy vettem észre, önben túlteng az önérzet, ha a felelősségtudata és a korrektsége kerül szóba, de ez alkalommal nem kell elhamarkodnia a dolgot. - Mondja, Augusta, hogy lehet ennyire szamár? Minden okunk megvan a sietségre. Lehet, hogy ön máris állapotos. A lány szeme elkerekedett. - Jó ég! Ez eszembe sem jutott! Ez is csak azt mutatja, micsoda zűrzavar uralkodott a lelkemben ma éjjel, gondolta. Lehet, hogy gyermekem lesz Harrytől! Kezét ösztönösen a hasára szorította. A férfi meglátta a mozdulatot és elmosolyodott. - Nyilvánvaló, hogy ez meg sem fordult a fejében. - De várhatnánk egy keveset, amíg megbizonyosodunk - kockáztatta meg Augusta. - Egy nappal sem várunk többet, mint amennyi feltétlenül szükséges. Megérezte a férfi hangjából áradó hajthatatlanságot, tudta, minden további vita hiábavaló lenne. De már abban sem volt biztos, akar-e még egyáltalán vitatkozni. Milyen érzés lesz Harry gyermekét hordozni a szíve alatt? Elmerengve üldögélt, míg a hintó meg nem érkezett Lady Arbuthnott rezidenciájához. Amint kiszálltak, Augusta még utoljára odafordult Harryhez. - Uram, még most sincs késő, hogy meggondolja magát. Könyörgök, reggelig már ne hozzon több döntést. Lehet, hogy akkor már mindent más színben lát. - Túlságosan elfoglalt leszek: be kell szereznem az engedélyt és egyéb elintéznivalóim is lesznek, semhogy időm lenne ezen töprengeni - közölte a férfi. -Jöjjön, elkísérem a kerten át a hátsó bejáratig. Sallynél átöltözhet, aztán majd hazaviteti magát a többi hölgy társaságában. - Hogy érti azt, hogy túlságosan elfoglalt lesz? - érdeklődött a lány, miközben a férfi mellett lépkedett a sötétben. - Mi dolga lesz holnap azonkívül, hogy megszerzi a szükséges iratokat? - Szándékomban áll meglátogatni Lovejoyt, többek között. De kérem, próbáljon meg gyorsabban jönni, Augusta. Zavar, hogy itt vagyunk a szabadban, ahol bárki megláthatja önt ebben az öltözékben. Augusta hirtelen megtorpant. - Lovejoyt? Mit jelentsen az, hogy szándékában áll meglátogatni Lovejoyt? - Megragadta a férfi kabátját. - Harry, ugye fel sem merül önben az az őrültség, hogy esetleg párbajra hívja ki? A sötétség eltakarta a férfi pillantását. - Ezt az elképzelést őrültségnek tartaná?
- Mi az, hogy! Eszement őrültségnek! Szóba sem jöhet! Elképzelhetetlen! Harry, nem szabad ilyesmit tennie! Hall engem? Nem fogom megengedni! Graystone elgondolkodva tanulmányozta a lány arcát, végül megkérdezte: - És miért nem? - Mert valami szörnyűség történheti - magyarázta el-el-akadó lélegzettel Augusta. Meghalhat. Az én hibámból. Ezt nem tudnám elviselni, Graystone, érti? Nem élhetnék már nyugodt lelkiismerettel. Ez az egész probléma az adóssággal csak rám tartozik, de szerencsére már meg is oldódott. Teljesen felesleges kihívnia Lovejoyt. Kérem, Harry! Könyörgök! ígérje meg, hogy nem teszi! - Abból, amit hallottam, arra következtetek, hogy atyja vagy bátyja - már ha élnének kötelességének érezné megjelenni egy ilyen hajnali találkán - mutatott rá Harry. - De ez nem ugyanaz! Ők egészen másfajta emberek voltak - bizonygatta Augusta. Vakmerőek voltak és merészek, néha már túlságosan is. Különben is, azt sem engedném, hogy ők párbajozzanak Lovejoyjal. Ahogy már mondtam, a megtörtént szerencsétlenség csak rám tartozik. - Augusta... A lány figyelmeztetően megrázta a férfi kabátját. - Nem akarom, hogy bárki a nyakát kockáztassa olyasmiért, amit csak magamnak köszönhetek. Kérem, Harry! Adja szavát, hogy nem követ el ekkora őrültséget! Nem élném túl, ha történne önnel valami miattam. - Úgy látom, önnek kétsége sincs afelől, hogy ezt a párbajt csak én veszthetem el - szólalt meg Graystone. - Kissé kellemetlenül érint, hogy ennyire nem bízik a képességeimben... a pisztolyok terén. - Jaj, nem, nem erről van szó - tiltakozott kétségbeesetten a lány, szavak után keresgélt, nehogy újabb félreértésre adjon okot. - Az olyan férfiak, mint a bátyám is volt, több hajlandóságot mutatnak a veszélyes tevékenységek iránt. Ön nem. Ön tudós, uram, nem pedig valami forróvérű, hétpróbás gazember. - Kezdem azt hinni, gyengéd érzelmekkel viseltetik irányomban, Augusta, még ha nem is tartja sokra a párbajokban szerzett tapasztalataimat. - Természetesen nagyra becsülöm önt, Harry. Mindig is nagyra becsültem. Mostanára meg egészen megkedveltem. - Értem. Augusta érezte, pír önti el arcát a férfi enyhén csúfolódó válasza hallatára. Persze érthető, az előbb szerelmeskedett vele a hintóban, most meg azt bizonygatja, megkedvelte őt. Graystone most már tényleg azt hiszi, hogy ő egy liba. De azt már mégsem mondhatja meg neki, hogy halálosan szerelmes belé. Az idő és a hely aligha kedvez egy ilyen szenvedélyes vallomásnak. Túl nagy a kavarodás kettejük körül. - Harry, ön igazán nagy segítségemre volt ma éjjel, és nem akarom, hogy az én tetteimből önnek származzon kára - igyekezett határozottan lezárni a vitát. A férfi egy hosszú percig egy szót sem szólt, majd zordan elmosolyodott. - Egyezséget ajánlanék, Augusta. Megígérem, hogy nem hívom ki Lovejoyt, ha szavát adja, a továbbiakban nem lesz ellenvetése, hogy a különleges engedély birtokában, két nap múlva feleségül vegyem önt. - De Harry... - Akkor megegyeztünk, kedvesem? - Meg. - Nagyszerű! Augusta szeme összeszűkült a hirtelen gyanútól. - Graystone, ha nem ismerném olyan jól, megesküdnék rá, hogy egy hidegvérű, számító, gálád és módfelett okos szörnyeteggel állok szemközt.
- De mert olyan jól ismer, ez meg sem fordul a kicsiny fejében, igaz, kedvesem? Hisz én csak egy mérhetetlenül unalmas és fárasztó tudós vagyok. - Aki hintóban szerelemre csábít hölgyeket, és véletlenül ahhoz is ért, hogyan kell zárakat és titkos páncélszekrénykéket feltörni. - A legérdekesebb tudnivalókat a könyvekből szerezhetjük meg. - Gyors csókot lehelt a lány orra hegyére. - És most siessen, szabaduljon meg ettől az átkozott nadrágtól. Lehetetlen viselet egy hölgy számára. Szeretném, ha jövendőbeli asszonyom csak nőies ruhadarabokat hordana. - Ez nem lep meg, uram. - A lány sarkon fordult. - Augusta! Válla felett visszapillantott, látta, hogy Harry a zsebébe nyúl és egy kis dobozkát húz elő. - Igen, Harry? - Azt hiszem, ez az öné. Remélem, többé nem kerül olyan helyzetbe, hogy ismét pénzzé kéne tennie. - A nyakékem! - Boldogan a férfira mosolygott, és átvette a dobozt. Lábujjhegyre állt, ajkát a férfi arcához nyomta. - Köszönöm, uram! Nem is tudja, mit jelent ez nekem. Hogy sikerült megtalálnia? - Az uzsorás mihamarabb meg akart válni tőle - közölte Graystone szárazon. -Természetesen kifizetem önnek az ezer fontot, amit érte kaptam - mondta gyorsan Augusta, megrészegülve az örömtől, hogy a nyakéket újra magáénak tudhatja. - Ne törődjön az ezer fonttal! Tekintse a hozománya részének. - Ön igazán nagylelkű, uram. De nem fogadhatok el ilyen ajándékot. - Elfogadhat, és el is fogadja - mondta Harry hűvösen. - A vőlegénye vagyok, ha még emlékszik. Jogomban áll eljegyzési ajándékot adni önnek. Számomra az is elégtétel, ha tanult a ma este történtekből. - Lovejoyra gondol? Ne aggódjon! Megtanultam a leckét. Soha többé nem kártyázom vele. Augusta elhallgatott, majd saját nemeslelkűségétől is meghatva hozzátette: - Táncolni sem fogok vele. - Augusta! A jövőben egyetlen szót sem szól hozzá! Megértette? - Igen, Harry! A férfi furcsán ellágyult pillantásokkal méregette a lányt. Mintha a saját tulajdonát nézegetné, rázkódott meg Augusta. - Siessen, kedvesem - szólalt meg Harry. - Későre jár. Augusta megpördült, és besurrant a házba. Másnap, kevéssel déli tizenkét óra előtt, Harryt bevezették Lovejoy könyvtárszobájába. Körbekémlelt, és látta, minden ugyanúgy áll, mint múlt éjjel, a földgömböt sem mozdították el a könyvszekrény közeléből. Asztala mögött Lovejoy hátradőlt székében, és unatkozónak szánt tekintetet vetett a nem várt vendégre. Zöld szemében azonban aggodalmas fény csillant. - Jó napot, Graystone! Mi járatban van? - Személyes ügy. Nem tartom fel sokáig. - Harry a kandalló mellett álldogáló karosszékbe ereszkedett. Augusta múlt esti feltételezéseivel ellentétben, esze ágában sem volt párbajra kihívni Lovejoyt. Úgy tartotta, jobb előbb kiismerni az ellenfelet, mielőtt támadásba indulna. - Azt mondja, személyes ügy? Be kell valljam, meg vagyok lepve. Nem gondoltam volna, hogy Miss Ballinger önhöz fordul a kártyaadóssága miatt. Megkérte, fizesse ki helyette, ugye? Harry meglepetést színlelt. - Dehogy! Semmilyen adósságáról nincs tudomásom. Különben is, ki tételezne fel ilyesmit Miss Ballingerről?! A menyasszonyom azért ennyire nem kiszámíthatatlan. - Értem.
- Én ellenben, a magam módján, nagyon is előre kiszámítható vagyok. Jobb, ha ezt tudja, Lovejoy. Ha azt mondom, megteszek valamit, az úgy is lesz. - Világos. - Lovejoy egy dúsan díszített, ezüst papírnehezékkel játszadozott. - Most éppen mire készül? - Megoltalmazom a menyasszonyomat az olyan játékoktól, amelyeket ön annyira szeret űzni az asszonyokkal, uram. Lovejoy felháborodottan emelte fel pillantását. - Graystone, nem az én hibám, hogy Miss Ballinger szeret kártyázni! Mielőtt feleségül venné, próbálja minél jobban kiismerni! Hajlamos a megfontolatlan cselekedetekre. A család vesztét is az ilyen viselkedés okozta, ha jól tudom. Legalábbis a northumberlandi Ballingerekét. - Nem a jegyesem kártya iránti szenvedélye aggaszt engem. - Nem? Pedig azt hittem, ez önt is érinti, Graystone. Amint az ön vagyona a rendelkezésére áll, kétségkívül nagyobb érdeklődést fog tanúsítani a szerencsejátékok iránt - vigyorodott el sokat sejtetőén Lovejoy. Harry nyájasan visszamosolygott. - Mint már említettem, nem érdekel, milyen szórakozást talál magának. A bátyja halálával kapcsolatos hazugságai miatt vagyok most itt. - Szóval ezt mesélte be önnek. - Tudomásom szerint, többé-kevésbé megígérte neki, hogy segít felderíteni Richárd halálának körülményeit. Kétlem, hogy hathatós segítséget nyújthatna. És a múltat sem jó bolygatni. Csak annyit érne el, hogy újabb fájdalmakat okozna a menyasszonyomnak, ezt pedig nem tűröm. Ne avatkozzon a dologba, Lovejoy! - Mitől olyan biztos abban, hogy nem sikerülne tisztára mosnom Ballinger nevét? - Mindketten tudjuk, nincs mód az időben visszamenni, és igazolni vagy megcáfolni Richárd bűnösségét. Jobb, ha eltemetve hagyjuk ezt a dolgot. - Harry Lovejoy tekintetébe mélyedt. - Ha csak nincs valami fontos információ a birtokában. - Honnan lenne? - Gondoltam. - Harry felállt. - Remélem, most az igazat mondta. Nagyon felzaklatna, ha kiderülne, nem így van. További jó szórakozást, Lovejoy! Csak hogy tudja, nem áll szándékomban eltiltani Miss Ballingert a kártyajátéktól, de azt megtiltom, hogy önnel játsszék. Máshol próbálkozzon a kis trükkjeivel, Lovejoy! - Pedig igazán élveztem Miss Ballinger társaságát! Aztán itt van ez a másik dolog, hogy ezer fonttal tartozik nekem. Mondja csak, Graystone, önt, akiről azt beszélik, hogy a föld legerényesebb asszonyát akarja feleségül választani, nem zavarja, hogy a menyasszonya ennyire odavan a nagybani játékért? Harry kedvesen rámosolygott. - Téved, Lovejoy, Augusta semmivel nem adósa. Főleg nem ezer fonttal. - Ebben ne legyen olyan biztos. - Lovejoy is felállt, arcán elterült a megelégedettség. Akarja látni a kötelezvényét? - Ha fel tudja mutatni, természetesen irt és most rendezem az adósságát. - Egy pillanat. Harry érdeklődve nézte Lovejoyt, aki átvágott a szobán, megállt a földgömb előtt, és zsebéből egy apró kulcsot vett elő. A jól elrejtett zárba helyezte, kis kattanás hallatszott, a földgömb teteje félrecsúszott. Épp, mint múlt éjjel. Átható csend ereszkedett a szobára. Lovejoy hosszasan bámult a földgömb belsejébe, lassan megfordult, kifejezéstelen arccal szólalt meg. - Azt hiszem, valóban tévedtem. Nincs birtokomban az adóslevél. - Most már értjük egymást, ugye, Lovejoy? Még egyszer kellemes időtöltést mára. Egyébként akár gratulálhatna is. Holnap megházasodom.
- Máris? - Lovejoy nem tudta elrejteni meglepetését. - Meglepő. Nem gondoltam volna, hogy így elkapkodja a dolgot. Akárki veszi is feleségül Miss Ballingert, fel kell készülnie jó néhány kalandra. - Kétségkívül érdekes szórakozásnak nézek elébe. De azt mondják, így is túl sok időt töltöttem a könyveimbe temetkezve. Itt az ideje, hogy megismerkedjem az izgalmakkal is. Válaszra sem várva, Harry kinyitotta a könyvtárszoba ajtaját és kiment. Még hallotta, amint a háta mögött a földgömb teteje bezárul. Azért érdekes, hogy Lovejoy épp Augustát szemelte ki a piszkos kis üzelmeihez, gondolta. Úgy döntött, itt az ideje, hogy megismerkedjen ennek az embernek a múltjával. Ez a feladat hasznosabb lesz Péter Sheldrake számára, mint Scruggs, a komornyik szerepének eljátszása.
Hét CLAUDIA BESÉTÁLT AUGUSTÁHOZ, körbetekintett a szobán, amelyen mintha forgószél söpört volna át. Megriadva igyekezett unokanővérét fellelni a ruhák, cipők, kalapdobozok és kofferok tengerében. - Nem értem, mi szükség van erre a kapkodásra, Augusta. Minek a diszpenzáció, ha négy hónap múlva úgyis összeházasodtok? Felesleges ennyire siettetni a dolgokat. Ezt Graystone is megérthetné. - Ha bármilyen kérdésed van, azt javaslom, fordulj egyenesen Graystone-hoz. Az ő ötlete volt. - Augusta a lázas pakolást felügyelte a ruhásszekrény közeléből, s most a szobalányra förmedt. - Az istenért, Betsy, a báli ruhámat a másik ládába rakja. Az alsószoknyáimat pedig ebbe. A könyveimet már becsomagolták? - Igen, kisasszony. Én magam raktam el őket ma reggel. - Jó. Nem szeretném, ha Dorsetben csak a férjem könyvei közül válogathatnék. Az ókori görögökről és rómaiakról számtalan kötetet találnék, de rendes regényt egyet sem. Betsy ki sem látszott a selyem- és szaténhalom mögül, melyet az egyik ládából a másikba helyezett át. - Nem tom', mi szüksége lehet ezekre vidéken, kisasszony. - Legjobb lesz mindenre felkészülni. A ruhákhoz illő cipőket és kesztyűket se felejtse el! - Igenis, kisasszony. Claudia mindenre elszántan indult el a kofferok és kalapdobozok felé, megpróbált-utat törni az alsószoknyákkal, harisnyákkal és harisnyatartókkal borított ágy mellett. - Augusta, beszélni szeretnék veled. - Beszélj csak! - Augusta kiszólt a hálószoba nyitott ajtaján. - Nan, maga az? Kérem, jöjjön, és segítsen Betsynek! A házvezetőnő bekukkantott. - A csomagolásban segítsek, kisasszony? - Igen, kérem. Annyi mindent kell még elpakolni, és oly kevés az időnk. A vőlegényem most üzent, hogy holnap reggel mindjárt az esküvő után indulunk. - Hát akkor tényleg nem sok időnk maradt. - Nan berohant és utasítgatásokat vakkantgatott az amúgy is elcsigázott Betsynek. - Augusta, kérlek - mondta határozottan Claudia -, ilyen felfordulásban nem lehet beszélgetni. Igyunk meg egy teát a könyvtárban! Augusta kiegyengetett egy megtörődött muszlinkalapot, és körbenézett a szobán. Annyi minden tennivalója van még! Azt is érezte, Harry nem nagyon értékelné, ha nem
indulhatnának el időben csak azért, mert ő nem végzett a csomagolással. De ig aztán szüksége lenne most egy jó erős teára. - Hát jó, Claudia. Azt hiszem, itt most már minden rendben lesz. Mehetünk. Pár perccel később Augusta már karosszékébe rogyott, lábát egy kis zsámolyon nyugtatta, nagyot kortyolt a teából. Bólintott. - Igazad volt, Claudia. Rám fért már ez a kis pihenés. Hajnal óta talpon vagyok. Teljesen kimerülök, mire Dorsetbe érünk. Claudia rápillantott a csésze pereme fölött. - Bárcsak elmondanád, miért van szükség erre a rohanásra! Nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy valami nincs rendjén. - Mondtam már, hogy Graystone-t kérdezd! -Augusta halántékát dörzsölte. - Én személy szerint azt hiszem, az az ember megzavarodott. Ami nem sok jóval kecsegtet, lévén, én leszek a felesége. Kíváncsi vagyok, ilyesmi gyakran előfordul-e a családjában. - Ezt nem mondhatod komolyan! - Claudia még meghökkenni is bájosan tudott. - Szerinted tényleg megőrült? Augusta elképedt. A Ballinger családnak az az ága, ahova Claudia is tartozott, kissé korlátolt volt a humorérzék területén. Még Graystone-nál is jobban. - Dehogy! Viccnek szántam. De az igazat megvallva, Claudia, én magam sem tudom, hogy mi szükség a különleges engedélyre és erre a kapkodásra. Jobb szerettem volna, ha van még négy hónapom, hogy Graystone-t megismerhessem, és ő is megismerhessen engem. - Pontosan. Augusta morózusan bólintott. - Nem szabadulhatok a gondolattól, hogy csak valami hirtelen felindulásnak engedelmeskedve kérte meg a kezemet. De ha feleségül vesz, sok mindent már nem tehet. Hozzám lesz láncolva. - Nem hinném, hogy Graystone ilyen hebehurgya lenne. De most miért nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy azonnal elvegyen? Augusta megköszörülte a torkát és a cipőjét bámulta. - Mint mindig... ez is... az én hibám. Jóllehet, Graystone úriemberhez méltóan úgy viselkedik, mintha nem így lenne. - A te hibád? Mit akarsz ezzel mondani? - Emlékszel? Egyszer beszélgettünk arról, mi a teendő akkor, ha valaki túl sok bizalmaskodást enged meg egy férfinak! Claudia szemöldöke összerándult, arca kipirult. - Nagyon jól emlékszem erre a beszélgetésre. - Hát, Claudia, akárhogy is csűrjük-csavarjuk, az történt, hogy múlt éjjel, előre nem látható körülmények miatt kettesben maradtam Graystone-nal.Egy elsötétített hintóban. Szükséges-e mondanom, hogy pár csóknál többet megengedtem neki. Jóval többet. Claudia elsápadt, majd újra vörösödni kezdett. - Azt akarod mondani... Augusta, nem hiszem el! Még a gondolatát is visszautasítom! - Féltem, hogy így lesz. De nyugodj meg, ha még egyszer előfordulna, kétszer is meggondolnám, belekezdjek-e! Annyira nem volt csodálatos, bár egész kellemesen indult. De Graystone biztosított, hogy idővel majd ez is kialakul, és azt kell hinnem, tudja, mit beszél. - Augusta, csak nem azt akarod mondani, hogy ez az ember szerelmeskedett veled egy hintóban? - Claudia hangja elgyengült a rettenettől. - Tudom, te most az egészet undorítónak és végtelenül felháborítónak találod, de akkor nem annak tűnt. Ott kellett volna lenned, hogy megértsd. - Graystone elcsábított? - kérdezte Claudia, hangját megerősítve.
- Nem azt mondtam, hogy elcsábított! Ha jól emlékszem, a dolog úgy kezdődött, hogy egy kis fejmosásban akart részesíteni az illendő viselkedést illetően. Nagyon bosszús volt miattam. Mondhatni, szenvedélyesen oktatott. Aztán, ahogy az lenni szokott, egyik szenvedélyt követi a másik... - Megtámadott? - Ezt meg honnan veszed, Claudia? Épp most magyaráztam el, hogy szeretett engem! Azért van némi különbség! - Augusta újra kortyolt a teából. - Bár azóta már nekem is megfordult a fejemben, van-e különbség. Kicsit kényszeredetten és kényelmetlenül éreztem magam. De a ma reggeli fürdő jót tett. Azt hiszem, ma délután azért még nem lovagolok ki. - Hát ez vérlázító! - Persze. Vártam már, hogy az erkölcs is hamarosan szóba kerül. Prudence néni biztosan nagyon szépen megfogalmazná, szabatosan és lényegre törően, valahogy így: Ne mássz be lefüggönyözött hintába férfival, mert még megbánod! - Mindezeket figyelembe véve, hálás lehetsz, hogy Graystone hajlandó feleségül venni! jelentette ki kimérten Claudia. - A legtöbb férfi az ilyen viselkedést egy nő részéről a házasságkötés előtt az illem és erény teljes hiányának tekintené. - Szerintem Graystone-t inkább a saját viselkedése rendítette meg. Szegény ember! Tudod, hogy az illendőség terén nem ismeri a tréfát. Teljesen felzaklatta az eset, és attól retteg, még többször is ebbe a hibába esne, mielőtt a jegyességünk négy hónapja lejár. Hát ezért ez a nagy felhajtás a gyors esküvő miatt! - Értem. - Claudia habozott. - És mondd csak, Augusta, tényleg annyira kedved ellen van a dolog? - Hát... inkább csak ideges vagyok - vallotta be Augusta. - De nem bánnám, ha lenne még időm, hogy tisztába jöjjek magammal. Azt sem tudom, Graystone szerelmes-e belém! Egy szót sem szólt a szerelemről múlt éjjel, még akkor sem... - Elakadt, érezte, arca tűzben ég. Claudia szeme elkerekedett. - Graystone nem szeret téged? - Vannak kétségeim. Általában nem foglalkozik ilyen apróságokkal. És nem tudom, Claudia, lesz-e erőm megtanítani őt, hogyan szeressen engem. Ezért olyan ijesztő ez a kapkodás. - Kibámult az ablakon. - Bárcsak szeretne! Az olyan megnyugtató lenne. - Addig, amíg jó férjed lesz, nem panaszkodhatsz - jegyezte meg éles hangon Claudia. - Ezt is csak egy hampshire-i Ballinger mondhatja! - A mi köreinkben nagyon kevés ember házasodik szerelemből. A kötelező tisztelet és némi figyelmesség, ennél többet nem kívánhatunk. Néhány házasságban még ez sincs meg. Te is tudod, Augusta. -Tudom. De az elmúlt években a saját fejemet tömtem tele bolondos álmokkal. Olyan házasságot szeretnék, amilyen a szüléimé volt. És szerelmet, kacagást, melegséget. Nem vagyok biztos abban, hogy Graystone-tól ezt megkaphatom. Rá kellett jönnöm, lelkének egy része még mindig rejtve van előttem. - Hogy mondhatsz ilyen csacsiságot! - Nem tudom megmagyarázni, Claudia! Csak azt tudom, Graystone valahol elérhetetlen számomra. Nem tudom felmérni, mekkora a benne rejlő sötétség, és hogy áthatolhatok-e rajta valaha is. - De még mindig vonzódsz hozzá, ugye? - Kezdettől fogva - ismerte be Augusta. - Ami azt jelzi, némi kívánnivalót hagy maga után az intelligenciám. - Hangos csörrenéssel rakta le csészéjét. - Aztán itt van a lánya. Soha nem találkoztam vele, és aggaszt, vajon megszeret-e. - Téged mindenki szeret, Augusta!
- Kedves tőled, hogy ezt mondod. - Hősiesen elmosolyodott. - De most már elég legyen ebből az időt rabló beszélgetésből. Holnap bekötik a fejem, csak ez számít. Még annyi mindent el kell intéznem. Claudia egy picit habozott, majd rábeszélőn megszólalt. - Augusta, ha ennyire zavar ennek a házasságnak a gondolata, talán beszélned kéne a papával. Nagyon ragaszkodik hozzád, nem kényszerítene bele egy akaratod elleni házasságba. - Kétlem, hogy a bácsi eltéríthetné Graystone-t az azonnali esküvőtől. Graystone már döntött. - Reményvesztetten csóválta meg fejét. - Azt hiszem, amúgy is késő lenne már visszakoznom. Hisz bukott nő vagyok! Csak örülhetek, hogy az elbukásomban segítkező férfi megteszi, amit a kötelesség diktál. - Ha valakié, hát a te akaratod vetekszik Graystone-éval. Ha te nem akarod, senki nem kényszeríthet erre a lépésre és... - Claudia hangja elhalt. - Ó, kedvesem. Most jövök csak rá, te fülig szerelmes vagy Graystone-ba! - Ez ennyire nyilvánvaló? - Csak annak, aki jól ismer - nyugtatgatta kedvesen Claudia. - Legalább emiatt nem kell aggódnom. Nem vagyok benne biztos, hogy Graystone kitörő örömmel fogadna egy szerelmi lázban égő feleséget. Elviselhetetlen tehernek érezné. - Tehát igazi northumberlandi Ballingerhez méltón, a korábbi megfontolatlanságok és esztelenségek után, most szeleburdi módon beleveted magad ebbe a házasságba. Augusta még egy csésze teát töltött magának. - Kezdetben elég nehéz lesz. Bárcsak ne kéne olyan erényesnek és nemeslelkűnek lennem, mint az elődöm volt! Sosem szerettem az összehasonlítgatásokat, de most aztán semmi jó nem sülhet ki belőle számomra. Claudia megértően bólintott. - Tényleg nem lesz könnyű dolgod, ha a Graystone első felesége által felállított szintet el akarod érni. Catherine Montrose minden tekintetben az asszonyi erény megtestesülése volt. Graystone bizonyára segít, hogy a helyére állhass. Augusta összerezzent. - Bizonyára. Pár percnyi csend borult a könyvtárszobára. - Tudod, Claudia, van, ami most még ennél is jobban zavar. Pár hétig nem láthatom Sallyt. Pedig nagyon beteg. Aggódom az állapota miatt. - Soha nem helyeseltem azt a klubot és azt a társaságot - mondta Claudia lassan. - De megértem, hogy aggódsz a barátnődért. Ha gondolod, hetente egyszer-kétszer beugrom hozzá, miután elutaztál. Aztán majd levélben beszámolok a hírekről és Sally egészségéről. Augusta óriási megkönnyebbülést érzett. - Tényleg megtennéd a kedvemért? Claudia vállat vont. - Nem értem, miért ne tehetném meg. Talán örülne a látogatásaimnak a te távollétedben. És téged is megnyugtat, ha rajta tartom a szemem. - Kimondhatatlanul örülnék neki, Claudia. Miért nem látogatjuk meg ma délután? Bemutatnálak neki. - Maaa? De hát teljesen elfoglal a készülődés! Augusta felnevetett. - Erre még lesz időm. A világért el nem mulasztanám. Kellemes meglepetésben lesz részed, Claudia. Nem tudod, miből maradtál ki. Péter Sheldrake egy pohár italt töltött magának, és vendéglátójára nézett. - Nyomozzam le Lovejoyt? De miért van erre szükség, Graystone? - Nehéz lenne elmagyarázni. Mondjuk, nem tetszik nekem ez az ember, vagy az a mód, ahogy Augustat is behálózta.
- Nem túl tetszetős, az igaz, de mindketten tudjuk, hogy nem egyedülálló eset. A Lovejoyféle férfiak mindig a nők körül ügyeskednek. Csak akkor érzik jól magukat, ha egy másik férfi asszonyát kaparinthatják meg. Tartsd tőle távol Augustat, és akkor biztonságban lesz! - Bármilyen hihetetlennek tűnik, a menyasszonyom levonta a megfelelő következtetéseket. Bár hajlamos az esztelenségre, Augusta nem ostoba. Többé nem hinne neki. - Harry végigfuttatta ujját az asztalán fekvő könyv gerincén. Az Észrevételek Livius Róma történetéhez címet viselő karcsú kötet az ő munkája volt. Nemrégiben jelent meg, és a szerzőt büszkeséggel töltötte el ez a tény, bár tudta, olyan sikert nem arathat vele, mint Byron elbeszélő költeményeivel. Harry azzal biztatta magát, hogy ő egészen másmilyen közönségnek ír Péter elgondolkodó pillantást vetett Harryre, és lustán az ablak felé mozdult. - Ha úgy gondolod, hogy a te Miss Ballingered megtanulta a leckét, miért törődsz mégis Lovejoyjal? - Mert valami azt súgja, az alattomos kis játékai mögött más is van, mint hogy flörtöljön Augustával vagy esetleg elcsábítsa. Olyan előre elrendezettnek tűnik az egész. Amikor nála jártam, nem győzte hangsúlyozni, mennyire nem megfelelő feleség számomra Augusta. - Talán csak zsarolni próbált. Azt hihette, az ezer fonton felül is hajlandó lennél fizetni, csak ne szellőztesse az esetet. Néha igazán prűd tudsz lenni, már megbocsáss. - Miért pont te ne mondhatnád? Augusta is minden adandó alkalommal a képembe vágja. Péter elvigyorodott. - Hát persze. Épp azért fog neked nagyon jót tenni, meglásd, Graystone! De Lovejoyhoz visszakanyarodva: mit remélsz megtudni? - Semmiben nem vagyok biztos. Meglátjuk, mit sikerült felderítened. Úgy tűnik, senki nem tud róla semmit. Még Sally sem. - Pedig Sally lenne az első, aki megtud valamit, mindegy, jót vagy rosszat, - Péter elgondolkodott. - Talán meg is kérem, segítsen a nyomozásban. Biztos örülne neki. A régi szép napokra emlékeztetné. - Tégy belátásod szerint, de ne fáraszd ki! Az ereje már nem a régi. - Tudom, de Sally az a fajta asszony, aki az élet minden percét élvezni akarja, nem pedig ágynak dőlve őrizgetni az erejét. Harry bólintott. - Azt hiszem, igazad van. Meglátjuk, feléled-e még benne a régi vadászszellem. Természetesen mindkettőtöktől teljes titoktartást várok el. Péter maga volt a megsértett ártatlanság. - A diszkréció kevés erényeim egyike, mint tudod - kevésen múlott, hogy fel nem vihogott. De van itt egy bizonyos úriember, akár néven is nevezhetném, aki talán nem tudja. Mert ez a bizonyos úriember már egész nap egy bizonyos engedély után rohangált, amelyre egy bizonyos felettébb indiszkrét viselkedés után lett égető szüksége. A bizonyos eset egy bizonyos elsötétített hintóban esett meg. Harry arca fenyegetően elsötétült. - Ha bárkinek egy szót is mersz szólni, Sheldrake, készítheted a sírfeliratodat. - Ne félj! Bizonyos dolgokban a sírkőnél is hallgatagabb tudok lenni. De a fenébe is! Látnod kellett volna az arcod, amikor Miss Ballingerrel kiszálltál a hintóból. Az az ábrázat minden pénzt megért! Harry felhorkant. Akárhányszor az elmúlt éjszakára gondolt - másra nem is tudott gondolni -, megrettent. Még nem tudott napirendre térni saját elképesztő viselkedése felett. Nem is álmodta, hogy ilyen erős fizikai késztetés lakozik benne. De a legrosszabb az, még csak nem is sajnálja, hogy így történt. Boldoggá tette a tudat, hogy Augusta most már úgy tartozik őhozzá, ahogy soha, semmilyen férfihoz nem tartozott még. Ráadásul ragyogó indokot teremtett, miért sürgeti annyira az
esküvőt. Csak egyvalami bántotta. Önző viselkedése megfosztotta Augustát az élvezettől. De hamarosan orvosolni fogja a bajt, ígérte meg magának eltökélten. Soha nem felejti el azt a kedves megejtő ártatlanságot, ahogy Augusta odaadta magát, ahogy kívánta őt. Soha nőtől ennyit nem kapott még. Főleg nem attól a boszorkánytól, Catherine-tőll Péter ismét az ablak felé fordult. - Azért elgondolkodtat a dolog, Graystone. Szerinted mennyi esélyem van rá, hogy kettesben maradjak az Angyallal egy lefüggönyözött hintóban? - Attól függ, mennyi érdeklődést mutatsz a könyve iránt - mormolta Harry. - Hidd el, semmi mást nem teszek, mint a Hasznos tudnivalók fiatal hölgyeknek című opuszról beszélek minden lehetséges alkalommal. A francba, Harry, nekem is miért pont a lehetetlenebb Miss Ballingerbe kell beleszeretnem? - Mert az Angyalt szemelted ki magadnak. A másik Miss Ballinger különben is foglalt. Üzenj Dorsetbe, ha sikerült kiderítened valamit Lovejoyról. - Így lesz - ígérte Péter. - De indulnom kell, Scruggs egy órán belül szolgálatba lép. Rengeteg időmet elveszi, mire felragasztgatom az álszakállt, és abba a nyavalyás egyenruhába belebújok. Harry megvárta, míg Péter távozik, aztán felütötte az Észrevételek Livius Róma történetéhez-t, megpróbálta végigolvasni az első pár oldalt, hogy lássa, hogy mutat a mű nyomtatásban. De nem sokat haladt. Csak Dorsetre tudott gondolni, az ágyára, benne az igéző ifjú asszonyra... Egy percnyi gondolkodás után úgy döntött, most semmilyen rómaiakról szóló, veretes olvasmányhoz sincs hangulata, akkor sem, ha ő maga írta a könyvet. A könyvespolchoz lépett, és leemelt egy Ovidius-kötetet. - Tudod, Claudia - magyarázta Augusta, miközben Lady Arbuthnott házának lépcsőin lépkedtek -, a Pompeia is a szokásos szalonnak indult. Aztán egy nap eszembe jutott, mennyivel mulatságosabb lenne, ha a St. James utcai férfiklubok mintájára, női klubbá alakítanánk. Lehet, hogy kicsit meglepőnek találod. - Felkészültem - közölte szárazon Claudia. - Biztosíthatlak, a viselkedésemmel nem foglak zavarba hozni. - Jó, tudom, de olyan kifinomult elképzeléseid vannak a jólneveltségről, hogy lesz itt pár dolog, ami igazán kihoz a sodrodból. - Mint például? - Például a komornyik - motyogta Augusta, amint az ajtó kinyílt. - Nahát, nahát, Miss Ballinger! - dörmögte Scruggs. - Kicsikét meglepő, hogy ma itt látom. Aszongyák, fenemód nagy sietséggel készül férjhe' menni. - Ez nem tartozik magára, jóember! - csattant fel Claudia. Scruggs álla szabályosan leesett, amikor észrevette a másik Miss Ballingert is. A gyönyörű kék szemek megvillantak, majd összeszűkültek a csodálkozástól. Viszonylag gyorsan összeszedte magát. - Te jóisten! Sose hittem volna, hogy az Angyal ellátogat a Pompeiábal No, hát szemügyre vesszük ezt a másik világot is, Miss Ballinger? Viharfelhők gyülekeztek Claudia homlokán, a megrökönyödéstől bénultan állt. Aztán Augustához fordult, hangjában királyi gőggel csak ennyit kérdezett: - Ki ez a fura szerzet? - Ő Scruggs - jelentette ki szinte büszkén Augusta. - Ne sokat foglalkozz vele! Lady Arbuthnott azért alkalmazza, hogy ezzel is fokozza a hely különleges hangulatát Sally szereti a különcöket.
- Nyilvánvaló. - Claudia tetőtől talpig végigmustrálta a férfit, majd belépett az előtérbe. Alig várom, hogy újabb furcsa dolgokat lássak. Vezess, Augusta. - Augusta próbált nem felvihogni. - Miss Ballinger ezennel a Pompeia új tagja, Scruggs. Volt olyan kedves és felajánlotta, meglátogatja Lady Arbutnnottot, amíg én nem tartózkodom a városban, és beszámol nekem az állapotáról. - Én meg még azt hittem, maga nélkül unatkozni fogunk és nem lesz, aki szórakoztassa asszonyomat. -Scruggs le nem vette tekintetét Claudiáról, aki sürgetően toporgott a klub bejáratánál. Augusta elmosolyodott, miközben malomkerék nagyságú, virágokkal díszített kalapját vette le. Azt hiszem, szórakoztató események várnak magukra. Csak azt sajnálom, hogy én nem lehetek itt. Scruggs üdvözült mosollyal arcán tárta ki a Pompeia ajtaját. A két lány belépett Sally szalonjába. Augusta tisztában volt vele, Claudia kutató pillantásai semmi nem kerülheti el. Végigballagtak a szobán a tűz mellett üldögélő Sallyhez. Sally megigazgatta sálját, várakozóan tekintett a lányokra. - Isten hozott, Augusta! Új tagot is hoztál? - Az unokahúgom, Claudia - intézte el gyorsan a bemutatkozást Augusta. - Amíg nem leszek itt, ő fog meglátogatni téged, Sally. - Várni fogom a látogatásait - mosolygott Sally Claudiára. - Augusta nagyon fog hiányozni. Körülötte csak úgy pezseg az élet. - Igen, tudom - mondta Claudia. - Foglaljon helyet! - Sally a legközelebbi székre mutatott. - Milyennek találja a klubomat? - Azt hiszem - közölte Claudia elgondolkodva -, a komornyikja emlékeztet engem valakire. - Ez csak a bicegése miatt van - vetette közbe könnyedén Augusta. - Ha emlékszel, a kertészünk is ilyen szörnyű módon sántikált. Reuma. - Igazad lehet. Sally hirtelen Augustához fordult. - Tehát különleges engedéllyel házasodsz, és mindjárt el is tűnsz Dorsetben? - Botrányosan gyorsan terjednek a hírek. - És mind eljut ide, a Pompeiába is - szögezte le elégedetten Sally. - Gondolhattam volna, hogy ezt sem a megszokott módon csinálod. - Nem én találtam ki, hanem Graystone. Csak remélni tudom, nem bánja meg a döntését. Augusta elfogadott egy csésze teát. - Azért megnyugtató a tudat, hogy a vőlegényem nincs híján minden szenvedélyességnek. - Szenvedélyes? - Sally megfontolta a hallottakat. - Aligha hiszem, hogy ezzel a szóval jellemezhetnénk - Miért mivel lehetne jellemezni? - érdeklődött kíváncsian Augusta. - Agyafúrt. Megtévesztő. Néha kemény. Kiismerhetetlen ember. - Sally kortyolt egyet. - Egyetértek. És meg kell mondanom, mindez igen zavaró - mondta Augusta. - Tudod, megvan az az idegesítő szokása, hogy mindent előre kitalál, barmit tervezek is, és bármennyire titokban is tartom. Esküszöm, néha olyan, mintha ő maga lenne a Végzet. Sally félrenyelt. - A Végzet?! Mit nem mondasz, kedvesem! Végzet. Augustát még mindig ez a gondolat foglalkoztatta, amikor másnap délután Graystone úri batárjában zötykölődött Dorset felé. Az esküvő reggel gyorsan és zökkenőmentesen lezajlott Graystone szörnyen elfoglaltnak tűnt, a nagy gonddal kiválasztott fehér muszlinruhát sem nagyon akarta észrevenni. A lány hiába várta a dicsérő szavakat, amiért a jeles alkalomra ily szerény kivágású öltözéket választott. Hát ennyit arról, hogy az illemtudásával próbáljon hatni a férjére.
Graystone ragaszkodott hozzá, hogy azonnal elinduljanak a birtokra. A nászútjukra! Ott ül a kocsi másik végében, gondolataiba merülve. Amióta elindultak, egyetlen szót sem szólt. Most először voltak kettesben azóta, hogy a dolog megtörtént, ott, a hintóban. Augustán ideges nyugtalanság vett erőt. Képtelen volt olvasni, és a táj sem kötötte le. Hol rézszín úti ruhája szegélyét tépdeste, hol retiküljében matatott. E két remek elfoglaltság között lopott pillantásokat vetett a férfira. Graystone erőtől duzzadónak látszott fénylő csizmájával, jól szabott kabátjához illő kényelmes nadrágjával. Makulátlan fehér nyakkendője is tökéletesen állt, mint mindig. Maga a tökély. A tökély. Hogyan tudnék valaha is megfelelni Harry elvárásainak?, gondolta a lány szomorúan. - Valami baj van, Augusta? - kérdezte végül a férfi. - Nem, uram, nincs semmi baj. - Biztos? Erőltetetten vállat vont. - Nem is tudom. Minden olyan, mintha meg sem történt volna. Mindjárt felébredek, és rájövök, mindezt csak álmodtam. - Remélem, nem erről ábrándozik, kedvesem. Ön most már kétséget kizáróan a feleségem. - Igen, uram. A férfi mély levegőt vett. - Ideges, ugye? - Valahogy úgy, uram. - Arra gondolt, mi vár még rá: egy lány, akit soha nem látott, egy új otthon, egy férj, akinek az első felesége minden szempontból maga volt az erényes asszony mintaképe. Eltökélten kihúzta a vállát. - Megpróbálok jó felesége lenni, Harry. - Tényleg? Az érdekes lesz. A lány bizakodva elmosolyodott. - Tudom. Tudom, hogy rengeteg hibám van, hogy nehéz feladat előtt állok. Azzal is tisztában vagyok, hogy elképzelhetetlenül nehéz lesz első felesége nyomdokaiba lépnem. De biztosan érzem, hogy csak egy kis időre és egy kis türelemre lesz szükségem, hogy mindezt megtanulhassam... - Az első feleségem egy hazug, álnok, kétszínű kígyó volt - mondta Harry nyugodtan. - Ha kérhetem, soha egy pillanatig se akarjon hasonlítani rá.
Nyolc AUGUSTA DÖBBENTEN MEREDT HARRYRE. Első feleségéről szóló jellemzése szinte sokkolta. - Nem értem, uram - mondta, amikor végre sikerült megszólalnia. - Én, illetve mindenki úgy tudja, első felesége... csodálatra méltó asszony volt. - Igen, tudom. Nem láttam okát, hogy a róla kialakult kedvező véleményt leromboljam. Házasságunk előtt én magam is úgy tekintettem rá, mint a női tökéletesség megtestesülésére. Harry szája keserűen megrándult. - Abban biztos lehet, Catherine a jegyességünk alatt egy-két szemérmes csóknál többet nem engedett meg. Akkor ezt az igazi erény megnyilvánulásának, nem pedig a melegség teljes hiányának véltem. - Értem. - Augusta elvörösödött, amikor eszébe jutott, ő mi mindent engedett meg Harrynek az esküvő előtt. - A nászéjszakánkon is olyan volt, mint egy jégcsap, akár a jegyességünk idején. Csak ekkor döbbentem rá, semmit nem érez irántam. Feléledt bennem a gyanú, van valaki az életében. Amikor kérdőre vontam, könnyekben tört ki, és bevallotta, egy másik férfit szeret, neki oda is adta magát, amikor megtudta, arra kényszerítik, hogy hozzám jöjjön feleségül. - De miért kényszerítették, uram?
- Ó, csak a megszokott, gyakorlatias megfontolások, nevezetesen a rangom és a vagyonom miatt. Catherine szülei ragaszkodtak a házassághoz, ő csupán engedelmeskedett. A szeretője olyan szegény volt, mint a templom egere, és Catherine annyira nem veszítette el a józan eszét, hogy meg is szökjön vele. - Nagyon szomorú história. Mindkettőjükre nézve. - Elhiheti, azt kívántam, bárcsak megszökött volna azzal a gazemberrel. Még fizetni is hajlandó lettem volna, csak szabadítson meg Catherine-től. Ha előre láthattam volna a sorsomat! De ami történt, megtörtént. - Harry megrázkódott. - Catherine azt mondta, sajnálja a történteket, és minden erejével azon lesz, jó feleségem legyen. Hittem neki. A fenébe is, hinni akartam neki. - Az semmiképp nem lett volna célravezető, ha a szüzessége elvesztését akarta volna felhasználni ellene - vetette közbe Augusta. - Főleg, ha már ön sem volt... érintetlen. Harry szemöldöke felemelkedett, de nem fűzött magyarázatot az elhangzottakhoz. - Sok mindent nem tehettem, kivéve, hogy a legjobb oldaláról próbáltam felfogni a helyzetet. - Persze. A házasság olyan örökös dolog - mormolta Augusta. - Azt hiszem, azért Catherine és én jól meglettünk volna, ha nem hazudik nekem mindjárt a kezdet kezdetén. Az őszintétlenség olyan valami, amit sem elfogadni, sem megbocsátani nem tudok. - Igen, ezt ismerem. Önnek kimondottan nehezére esik megértést tanúsítania vagy engedményeket tennie, ha egy asszony vagy bárki más hazudik önnek. Némely dolgokat igen komolyan vesz, uram. A férfi éles pillantással méregette Augustát. - Catherine - ahogy ez már lenni szokott - meg sem próbált jó feleségem lenni. A leghízelgőbb, amit róla elmondhatok, hogy legalább nem volt állapotos a szeretőjétől, amikor hozzám jött. Egyébként már a nászéjszakánkon teherbe esett, és ez mérhetetlenül felbőszítette. A szeretője minden érdeklődését elvesztette iránta, amint nyilvánvalóvá vált, hogy az én gyermekemet hordja a szíve alatt. Catherine, hogy megtartsa, pénzt kezdett adogatni neki. - Harry, ez borzasztó! Ön észre sem vette? - Egy darabig nem. Catherine nagyon meggyőző tudott lenni. Valahányszor pénzt kért, azzal magyarázta, a jótékonysági munkájához szükséges. Ha jobban belegondolok, ez nem is volt színtiszta hazugság. Hisz a szeretője ott állt egy fillér nélkül, és csak Catherine növekvő pocakjától remélhetett pénzt. - Ó, drágám! - Akkor jutott fülembe a pletyka, miután Catherine meghalt, nem sokkal azután, hogy Meredithnek életet adott - folytatta Harry szenvtelenül. - Az igazság az, nagyon szépen felépült már, amikor tudomására jutott, a szeretője valaki másnak udvarol. Túl hamar kelt fel a gyermekágyból, és kiszökött, hogy a férfit felelősségre vonja. Amikor hazaért, nagyon zaklatott volt. Ráadásul megfázott, és ez átterjedt a tüdejére is. Ágynak dőlt, és sosem gyógyult fel. A vége felé már alig volt eszméleténél, és folyton a csábítóját szólongatta. - Ekkor ön is megtudta, ki volt az? - Igen. - És mi történt a férfival? - Augustát balsejtelmek gyötörték. - Miután egyetlen pénzszerzési forrása megszűnt, kénytelen volt beállni a hadseregbe. Nem sokkal később sikerült hősi halált halnia. - Szörnyű! És erről senki nem tud? - Egészen eddig megtartottam a titkomat. Ön az egyetlen, akinek elmondtam. Ön se adja tovább senkinek.
- Természetesen így lesz - mondta elgyöngült hangon Augusta. Arra gondolt, micsoda csapás lenne ez a férfi hírnevének. Ilyen kedvezőtlen tapasztalatok után nem csoda, ha ennyit foglalkozik az illendőséggel. - Nem csak az én büszkeségemről van szó - közölte Harry nyersen. - Meredith érdekében is kötelességem fenntartani a Catherine-ről kialakult képet. Egy gyereknek szüksége van arra, hogy tisztelni tudja a szülei emlékét. Meredith kilencéves, és Catherine úgy él az emlékezetében, mint szerető anya és erényes feleség. - Ez teljesen érthető. Nem kell aggódnia, nem fogom kiábrándítani. Harry halványan elmosolyodott. - Soha nem tenne ilyesmit Ön nagyon kedves és hűséges azokkal szemben, akik valamilyen módon önhöz tartoznak. Többek között ezért vettem feleségül. Remélem, gondját viseli majd a lányomnak. - Mindent elkövetek. - Augusta nem emelte fel tekintetét ölében nyugvó kesztyűs kezéről. Azt is remélem, egyszer majd meg is szeret. - Meredith engedelmes gyermek. Azt teszi, amit mondanak neki. Tudja, hogy ön lesz az új édesanyja, kellő tisztelettel fog viselkedni. - Szeretet és tisztelet nem ugyanaz, uram. Tiszteletet és jó magaviseletet megkövetelhetünk egy gyermektől. De szeretetet? - Elgondolkodó pillantást vetett a férfira. - Még egy férjtől vagy feleségtől sem. - A tiszteletet és a jó magaviseletet nemcsak a lányomtól, de a feleségemtől is megkövetelem - jelentette ki Harry. - Mi több, a feleségemtől a hűséget is elvárom. Világosan fejeztem ki magam? - Természetesen. - Augusta újra a ruhája szegélyét tanulmányozta. - De már annyiszor elmondtam, uram, a tökély szobrát nem rólam mintázták. - Senki sem tökéletes - vigyorodott el a férfi. - Örülök, hogy ön is észrevette. - Azt azért elvárom, minden erejével arra törekedjék, hogy ezt megcáfolja - tette hozzá Harry szárazon. - Most ugrat, uram? - Ugyan, Augusta. Én csak egy unalmas mezei tudós vagyok, akinek lelkéből hiányzik az a könnyedség, hogy komolytalanságokra vetemedjék. Augusta elkomorodott. - Tehát mégiscsak ugrat. Harry, kérdeznem kell valamit. - Igen? - Azt mondja, semmiféle hazugságot nem tűr el egy feleség részéről. Én pedig nem voltam mindig őszinte. Vegyük például azt a kis kártyaadósságot... - Az nem szándékos hazugság volt. Ön, mint vérbeli northumberlandi Ballinger, a jól megszokott esztelen módon viselkedett, egészen természetes, hogy bajba keveredett. - Egészen természetes? Nézze, Harry... - Ha volna egy csöppnyi esze, asszonyom, nem emlékeztetne erre a szerencsétlen epizódra. Én magam is azon vagyok, minél előbb elfelejtsem. - Efölött a - ahogy ön hívja - „szerencsétlen epizód" fölött nem kéne Olyan könnyedén elsiklanunk, hisz ennek köszönhető, hogy ma reggel kénytelen volt feleségül venni. - Előbb-utóbb úgyis összeházasodtunk volna, Augusta. Már megmondtam. A lány elbizonytalanodva nézett rá. - De miért, uram? Még mindig nem értem, miért döntött épp mellettem, amikor annyi jelölt volt a listáján. Egy hosszú percig a férfi szeme Augustáéba mélyedt. - Mindenki véleményével ellentétben, nem a kifogástalan és tökéletes viselkedés volt a legfőbb követelmény.
Augusta szemei elkerekedtek a meglepetéstől. - Neeem? - Catherine viselkedése példaszerű volt. Kérdezzen meg akárkit! - Akkor mégis mit vár el a feleségétől? -Ezt már elmondtam, amikor önre törtem Enfield könyvtárában. Semmi mást, mint hogy erényes asszony legyen. - Ezt tudom. De az ön szemében az asszonyi erény egyet jelent a támadhatatlan és tiszteletre méltó viselkedéssel. - Nem feltétlenül, jóllehet ezt is elfogadnám, ha így lenne - jegyezte meg Harry. - Szerintem az asszonyi erény egyes-egyedül a hűséggel azonos. Ahogy én látom, ön - annak ellenére, hogy kiszámíthatatlan és makacs - a végletekig hűséges tud lenni. Talán a leghűségesebb fehérszemély, akivel valaha is találkoztam. - Én? - Augusta egészen elképedt. - Igen, ön. Nem kerülte el figyelmemet, milyen hűséget tanúsít a barátai, például Sally vagy a northumberlandi Ballingerek emléke iránt. - Akárcsak egy spániel, gondolom. Harry felfigyelt a zsémbes hangra, elmosolyodott. - Történetesen nagyon kedvelem a spánieleket. Augusta felemelte pírban égő arcát, és mérgesen a férfira mordult. - A hűség, uram, olyan, mint a szeretet. Nem vásárolhatja meg egy karikagyűrűvel. - Épp ellenkezőleg. Pár órája ezt tettem - közölte a férfi nyugodtan. - Jobb, ha ezt észben tartja, Augusta. Nem nagyon foglalkoztat az az érzelem, amit ön szerelemnek nevez. De elvárom azt a tiszteletet és hűséget, amelyet eddigi - akár halott, akár élő - családtagjai iránt tanúsít. Augusta büszkén kihúzta magát. - Viszonzásképp ugyanezt várhatom én is? - Ez csak öntől függ. Férji kötelességeimet teljesíteni fogom. - Harry szemében érzéki fény csillant. A lányból ellenállást váltott ki a férfi szeméből áradó bensőség. - Hát jó, uram, a hűségben megegyezhetünk. De csak addig, amíg másként nem döntök. - Mit jelentsen ez a titokzatos megjegyzés, Augusta? A lány rezzenéstelen arccal bámult ki az ablakon. - Csak annyit: amíg ön nem értékeli megfelelően a szerelmet, addig tőlem se várjon el semmit. Emlékeztetnem kell rá, hogy a házasság a hűség ígérgetésén kívül mást is jelent, gondolta elkeseredetten. - Tegyen, ahogy jónak látja - felelt a férfi mérgesen. - Tehát nem bánja, ha eszembe sem jut szerelmesnek lenni önbe? - Addig nem, amíg mint feleségem, a kötelességeit teljesíti. Augustát kirázta a hideg. - Eddig észre sem vettem, de ön olyan dermesztő, mint egy jégtömb, uram. Pedig bizonyos tettei ismeretében, azt hittem, van oly megfontolatlan és forróvérű, mint bármely northumberlandi Ballinger. - Senki nem lehet olyan megfontolatlan és forróvérű, mint egy northumberlandi Ballinger szögezte le Harry. - Főleg nem én. - Kár. - Augusta retiküljéből előhúzta a könyvet, amelyet magával hozott az útra, és a nyitott lapra meredt. - Mit olvas? - érdeklődött Harry. - A legújabb munkáját. - Fel sem pillantott. - Észrevételek Lívius Róma történetéhez. - Gondolom, meglehetősen unalmasnak találja.
- Dehogy. Régebbi könyveit is olvastam. Szerintem elég érdekesek. - Tényleg? - Persze. Ha néhány tévedéstől eltekintünk - tette hozzá kedvesen. - Tévedéstől? Mégis miféle tévedéstől? - Harryt nyilvánvalóan érzékenyen érintette a megjegyzés. - Ha szabad megkérdeznem, ki ön, hogy bármi tévedésre rámutasson? Aligha mélyedt el ennyire a klasszikus tanulmányokban, asszonyom. - Nem kell ahhoz tanulmányokat folytatni, hogy a tévedéseit észrevegye az ember, uram. - Valóban? Akkor felhívná a figyelmemet a legalapvetőbb tévedésemre, kedvesem? - A férfi szinte már ordított. Augusta Harryre nézett, és édesen elmosolyodott. - Leginkább az zavar, ha a könyveit olvasom, hogy szót sem ejt a nők szerepéről és jelentőségéről. - A nők? - Harry alig tért magához. - Nem a nők csinálják a történelmet!!! - Csak azért terjedhetett el ez a nézet, mert a történelmi eseményeket olyan férfiak írják le, mint ön is - válaszolta Augusta. - A férfi történészek nem fordítanak elég figyelmet a nők szerepére. Erre leginkább akkor figyeltem fel, amikor a Pompeiát akartam berendezni. Alig találtam olyasmit, amire szükségem lett volna. - Jóisten, nem hiszek a fülemnek! - hörögte Harry. Ez már túlmegy mindenen! Hogy fog megbirkózni egy asszonnyal, aki folyton Byront és Walter Scottot olvas! Aztán - akarata ellenére - elvigyorodott. - Az az érzésem, drágám, ön érdekes színfolt lesz majd eljövendő életemben! Graystone, a Harry dorseti birtokait ékesítő óriási ház, legalább olyan szilárd és vészjósló volt, mint Graystone, az; ember A lenyűgöző építmény tökéletesen karbantartott kertek fölött magasodott. A késő délutáni napfényt visszaverték az ablaküvegek, amikor a kocsi a felhajtóra kanyarodott. A személyzet rohant, hogy kifogja a lovakat és új asszonyát üdvözölje. Augusta bizonytalanul nézegetett körbe, amint Harry segítségével kikászálódott a hintóból. „Ez lesz az új otthonom", ismételgette. Még nem volt ideje magában feldolgozni a ma történteket. Ő most már Graystone úrnője. Harry felesége. És ezek itt az ő embereik. Végre otthonra lelt. De ezt a gondolatot azonnal elfeledte, amint meglátta a lépcsőn leszaladó kicsiny, sötét hajú leánykát. Meredith a lehető legegyszerűbb fehér muszlinruhát viselte, minden díszítés nélkül. - Papa! Papa, végre itthon vagy! Olyan boldog vagyok! Harry arca ellágyult, lehajolt, és megölelte lányát. - Azon gondolkodtam, hol lehetsz. Meredith, gyere, és köszöntsd új édesanyádat! Augusta levegőt sem mert venni, azt fontolgatta, milyen üdvözlésre számítson. - Szervusz, Meredith! Nagyon Örülök, hogy végre találkozhatunk. Meredith rápillantott azokkal az intelligens, ragyogó szürke szemeivel, amelyeket csakis az apjától örökölhetett. Milyen gyönyörű kislány, gondolta Augusta. - Ön nem lehet az édesanyám - mutatott rá Meredith. - Az én mamám a mennyben van. - Ez a hölgy fogja helyettesíteni az édesanyádat - mordult rá Harry. - Ezentúl mamának kell őt szólítani. Meredith végigmérte Augustat, majd apjához fordult. - De hát nem is olyan szép, mint a mami! Én láttam az arcképét. A maminak arányló szőke haja és kék szeme volt! Ezt a hölgyet nem fogom mamának szólítani! Augusta szíve hangosan vert, de igyekezett mosolyogni, mert látta, Harryt idegesíti ez a megfigyelés.
- Biztos vagyok benne, közel sem vagyok olyan szép, mint az édesanyád volt, Meredith. Ha feleannyira volt csinos, mint te, igazán gyönyörű lehetett. De talán majd találsz bennem valamit, amit meg tudsz szeretni. Addig is hívj, ahogyan jólesik! Nem szükséges mamának szólítanod. Harry rosszalló pillantást vetett Augustára. - Meredith minden tiszteletet meg fog adni önnek! - Hát persze! - Augusta a megszeppent kislányra mosolygott. - De vannak annál fontosabb dolgok is, mint hogy hogyan szólít engem! Igaz, Meredith? - Igen, asszonyom. - A kislány bűntudatosan apjára lesett. - Mindenesetre mamának fogja szólítani önt. Hol van Clarissa néni, Meredith? A lépcső tetején egy magas, sovány, előnytelen ruhába öltözött asszony tűnt fel. - Itt vagyok, Graystone. Üdvözlöm itthon. Clarissa Fleming, a negyvenes évei közepén járó, akár csinosnak is mondható asszony, merev méltósággal lépkedett a lépcsőn lefelé. Kiábrándult, mindent tudó pillantással nézett a világba, mintha ez eleve megvédené minden csalódástól. Haját szigorú kontyba fésülte. - Augusta, bemutatom önnek Clarissa Fleming kisasszonyt - mondta Harry. - Azt hiszem, már meséltem róla. Egyik rokonunk, aki elvállalta, hogy Meredith tanítója legyen. - Igen, emlékszem. - Augustának sikerült az idősebb asszonyra mosolyognia, bár szíve mélyén csak szomorúságot érzett. Az örömteli üdvözlés ez alkalommal is elmaradt. - A futár csak ma reggel érkezett meg esküvőjük hírével - közölte Clarissa. - Kissé elkapkodottnak tűnik a dolog. Azt hittük, csak négy hónap múlva kerül rá sor. - A körülmények kényszerítettek - mondta Harry, minden további magyarázkodás vagy bocsánatkérés nélkül. Hűvösen mosolygott az asszonyra. - Tudtam, hogy ezzel mindenkinek meglepetést szerzünk. Azért segít a menyasszonyomnak berendezkedni, ugye, Clarissa? Miss Fleming kutatóan pillantott Augusta felé. - Természetesen. Kérem, kövessen, megmutatom a hálószobáját. Gondolom, szeretne felfrissülni a hosszú út után. - Köszönöm. - Augusta próbálta Harry tekintetét elkapni, de a férfi már a cselédségre figyelt, utasításokat osztogatott. Meredith ott állt mellette, kicsiny kezét apja markába mélyesztve. Egyikük sem törődött Augustával. - Úgy tudjuk - szólalt meg Clarissa, ahogy Augustát bevezette az előtérbe -, ön rokona Lady Prudence Ballingernek, aki oly sok pompás tankönyvet írt. - Lady Prudence a nagynéném. - Ah, szóval ön is hampshire-i Ballinger? - Clarissa alig tudta eltitkolni lelkesedését. Csodálatos család, mind remek ember, aki közülük kerül ki. - Nos - válaszolt büszkén Augusta -, én a család másik ágából származom. Egész pontosan, a northum-berlandiak közül. - Értem - mondta Clarissa. Az érdeklődés legparányibb szikrája is kihunyt a szemében. Kevéssel később Harry a hálószobájában üldögélt, egyik kezében egy pohár brandy, másikban Thuküdidész Peloponnészoszi háború]a. Jó ideje egy sort sem olvasott el. Arra gondolt, asszonya a szomszédos szobában szintén magányosan fekszik ágyában. Egyetlen hang sem szűrődött át. Az biztos, nem így képzelte az első éjszakát! Kortyolt egyet a brandyből, figyelmét a könyvre irányította. Reménytelen! A kötetet az éjjeliszekrényre lökte. Az út során megfogadta, soha többé nem veszíti el önmérsékletét. De talán most túlzásba is viszi. Ma este is! Udvariasan elbúcsúztak egymástól Augusta hálószobája előtt. És ha a lány ébren várja őt? Nem lesz jó vége, ha bizonytalanságban tartja. Újabb pohár brandyt töltött, kiitta. Ekkor jutott eszébe, meg kell mutatnia, ki az úr a háznál. Egy northumberlandi Ballingerre mindig ráfér egy kis nevelés. Augusta még azt hiszi, a
locsogással a szerelemről elérhet bármit is. Na, majd ő megmutatja, ki viseli ebben a házban a nadrágot! Az új ötlettől felvillanyozódva, öles léptekkel felesége hálószobájának ajtajában termett. - Augusta! Semmi válasz. Belépett a nő szobájába, az ágyhoz rohant. Sehol senki. - A fenébe, Augusta, hát hol van? Ekkor vette észre a szélesre tárt ajtót. Gyomra öklömnyivé zsugorodott. Mivel próbálkozik ma este?, gondolta. Ha mindez arra jó, hogy őt behálózza, azonnal véget vet a játéknak. Kilépett a hallba, meglátta Augusta kísérteties figuráját, amint áttetsző éjszakai öltözékben, egyik kezében gyertyával, a Graystone-ősök portréját tanulmányozza, egyiket a másik után. Harry végtelenül megkönnyebbült. Kénytelen volt bevallani magának, attól rettegett, Augusta összepakolt és megszökött. De hát tudhatná, hogy Augusta soha nem futamodik meg semmi elől! Megvárta, amíg Augusta az utolsó festményhez, apjának képéhez ér. - Azt mondják, nagyon hasonlítottunk egymásra -szólalt meg csendesen. - Harry! - A gyertyaláng megrebbent, ahogy Augusta megpördült. - Megijesztett. - Bocsánat. Mit csinál itt az éjszaka közepén, asszonyom? - Csak kíváncsi voltam, uram. - Az őseimre? - Igen. - Miért? - Ott feküdtem az ágyamban, és arra gondoltam, most már az én őseim is. És nem tudok róluk semmit! Harry keresztbe fonta karját, vállával épp apja arcképe alatt a falnak támaszkodott. - A helyében nem nagyon igyekeznék közéjük tartozni. Egy kedves lélek sincs köztük, ha jól hallottam. - És az apja? Olyan erősnek és nemesnek tűnik ezen a képen - pillantott a portréra a lány. - Talán, amíg modellt állt, valóban erős és nemes volt. Én csak egy megkeseredett, mérges emberre emlékszem, aki soha nem volt képes beletörődni, hogy anyám megszökött egy olasz herceggel, röviddel azután, hogy én megszülettem. - Borzasztó! Aztán mi történt? - Anyám meghalt. Amikor apám megtudta, több hétre bezárkózott a könyvtárszobába. Számtalan üveg kíséretében. A sárga földig leitta magát. Aztán előkerült, de anyám nevét még csak kiejtenünk sem volt szabad többé. - Értem. - Furcsa tekintetet vetett a férfira. - Graystone earljeinek nem sok szerencséje volt az asszonyokkal, ugye? - Graystone úrnői valahogy mindig híján voltak az erénynek. Csak a nagyanyám annyi félrelépéssel dicsekedhet, hogy összeszámlálni sem lehet. - Ezekben a körökben majdhogynem divatos az ilyen viselkedés, Harry. Oly sok házasság köttetik a pénzért és a felemelkedésért, a szerelemnek még a gondolata sem merül fel. Nem csoda, ha ilyesmi történik. Pedig az emberek vágynak a szerelemre. Amikor nem találják meg a házasságban, máshol próbálják megszerezni. - Ha bármit is hiányol a kapcsolatunkból, Augusta, nem javaslom, hogy a házasságunkon kívül igyekezzék rátalálni. A lány idegesen a válla mögé lökte gyönyörű sötét haját. - Mondja, uram, de őszintén: Graystone urai sokkal erényesebbek voltak, mint asszonyaik? - Valószínűleg nem - ismerte el Harry, nagyapja sikamlós kalandjaira, az apjához érkező drága szeretők hosszú sorára gondolt. - De az erény hiányát a nőknél inkább szóvá teszik, mint a férfiaknál, nem gondolja?
Augusta egy szemvillanás alatt felpaprikázódott, ahogy ezt a férfi várta is. Harci tűz gyúlt a zöld szemekben, Augusta felkészült a csatározásra. Mint valami kardot tartotta maga elé a gyertyatartót. Mint egy kis görög istennő, gondolta Harry, talán az ifjú Pallasz Athéné, amint háborúba indul. A gondolat megmosolyogtatta. - Micsoda felháborító az ön kijelentése! - füstölgött Augusta. - Ilyet is csak egy mérhetetlenül felfuvalkodott, végtelenül kellemetlen férfi mondhat. Szégyellje magát, Graystone! Nem feltételeztem ennyi részrehajlást öntől! Végül is Ön logikus gondolkodású tudós. Bocsánatot fog kérni ezért az aljas, tisztességtelen megjegyzésért! - Valóban? - Mindenképp! - Talán így lesz. Később! - Most! - replikázott a lány. - Azonnal kérjen bocsánatot! - Most visszaviszem önt a hálószobájába, Augusta. Kétlem, hogy marad bennem annyi szusz, hogy utána bármit is mondjak. Főleg, hogy bocsánatot kérjek! Harry leengedte karját, és ellépett a faltól. - Visszavisz a... Harry!!! Mit művel? Azonnal tegyen le! Kicsit hadakozott, amikor a férfi felemelte, de minden ellenállása megszűnt, mire a hálószobába értek. - Igen, kedvesem. Athéné, a háború istennője, átadja helyét Aphroditének, a szerelem istennőjének.
Kilenc HARRY, MIELŐTT KIMERÜLT ARCÁN szerelmes mosollyal elaludt, Augusta fülébe suttogta: - Nem hiszem, hogy valaha is megszűnők szeretni a mi éjjeli légyottjainkat, kedvesem. Jóval később, álomtól kábán a lány felé nyúlt, hogy átölelje. Keze csak ágyneműt tapintott. Szeme kipattant. - Augusta! Hol vagy már megint? - Itt vagyok! Harry elfordította fejét, meglátta a nyitott ablaknál álldogáló lányt. Visszavette a hálóingét, futott át az agyán. A fehér muszlin a karcsú alak körül hullámzott, a kis szalagocskák megmeglibbentek az éjszakai levegőben. Olyan légiesnek, szellemszerűnek tűnt. Valahogy érinthetetlennek. A férfit elfogta a balsejtelem, a lány mindjárt kilebben az ablakon, és örökre eltűnik a szeme elől. Sürgető kényszert érzett, hogy odarohanjon, átölelje és ne engedje elmenni. Felült, már-már a takarót is ledobta magáról, amikor eszébe jutott, nevetséges, amit csinál. Augusta nem szellem! Augusta már az övé! Visszahanyatlott a párnákra. A vágy azonban, hogy a lányt mindentől megoltalmazza - még ha ez ellen Augusta tiltakozik is -, nem múlt el. - Gyere vissza az ágyba, Augusta! - Egy pillanat! A házasságunkról gondolkozom, uram. - Kibámult a kertbe, kezét szorosan a melle köré fonta. - Mi gondolkodnivaló van ezen? - kérdezte bizonytalanul Harry. - Számomra egyértelműnek tűnik. - Az ön számára egyértelmű lehet, uram. Hisz ön férfi. - Ó, tehát ezt is észrevetted! - A férfi szája önelégült mosolyra húzódott. - Örülök, hogy ilyen szórakoztatónak találja - suttogta a lány.
- Nem annyira mulatságos a dolog, mint inkább idő-pocsékolás. Már többször felhívtam rá a figyelmedet, hajlamos vagy hiábavalóságokon törni a fejecskédet. Az érvelésed is viharos gyorsasággal változik. A lány hátrafordította a fejét. - Igazán, Harry, ön néha elviselhetetlenül nagyképű és pimasz. Tud róla? A férfi elvigyorodott. - Felhatalmazlak, bármikor közölheted velem, ha elviselhetetlennek találsz. - Most is kimondottan elviselhetetlen. - Sarkon fordult, hálóinge szalagocskái csak úgy röpködtek körülötte. - Szeretnék mondani önnek valamit! És nagyra értékelném, ha volna szíves rám figyelni. - Kezdhetjük! - Karját feje alá tette, szándéka szerint elmélyült, érdeklődő arckifejezéssel nézett a lányra. Tényleg igyekezett, de nem volt könnyű. Ahogy ott állt a lány, áttetsző ruhában... - Akkor figyel, Harry? - Természetesen, édesem. - Jó, akkor most elmondom, milyen gondolatok jutottak eszembe a kapcsolatunkról. Ön és én, két különböző világból érkeztünk. Ön egy kicsit régimódi úr, a betűk embere, komoly tudós, nem túl fogékony a könnyelmű dolgokra. Én másfelől, ahogy ezt már többször említettem, a modern gondolkodás híve vagyok, a természetem alapvetően eltér az önétől. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy néhanap kapható vagyok holmi könnyelmű szórakozásra. - Amennyiben ez nem állandósul, nem hiszem, hogy problémát jelentene. - Abban azért egyetérthetünk, a legtöbb szempontból egymás tökéletes ellentétei vagyunk. - Férfi és nő. A lehető legtermészetesebb ellentét. - Egy életre összekötöttük az életünket. Törvényes és erkölcsi értelemben is elköteleztük magunkat egymás iránt. Harrynek az járt a fejében, hogy is folytassák, ha végre befejezik ezt a beszélgetést. - Nagyon jól tudom, uram, csak azért siettette az esküvőt, mert felelősnek érezte magát mindazért, ami Lady Arbuthnott hintájában történt. De szeretném, ha tudná... Augusta mély levegőt vett, újra belevágott. - De szeretném, ha tudná, a megfontolatlanságukról és forrófejűségükről elterjedt hírek ellenére, a northumberlandi Ballingerek mindig tudták kötelességüket, ahogy bármely más nemesi család az országban. És tették is a kötelességüket, a Graystone-ok sem jobban. Ezért biztosíthatom, ha úgy érzi, nem tud engem megszeretni, és az sem érdekli, vajon én szereteme önt... Harry szerelmi fantaziálását megakasztották az utolsó szavak. - Hogy mondod, Augusta? - Csak azt akarom mondani, uram, tudom, mi egy feleség kötelessége, és becsülettel helyt fogok állni, csakúgy, ahogy ön is becsülettel teljesíteni fogja férji kötelezettségeit. Northumberlandi Ballinger vagyok, nem futamodom meg. A mienk talán nem szerelmi házasság, de tudom, mivel tartozom a nevének és rangjának. Számíthat rám, uram. - Azért lesz jó feleségem, mert a kötelességének érzi? - Harry érezte, elönti a méreg. - Pontosan, uram - mosolyodott el békítőleg Augusta. - A northumberlandi Ballingerek megingathatatlanok, ha a becsületről van szó. - Jóisten! Hogy tudsz épp most a felelősségről és a kötelességről szónokolni? Azonnal gyere vissza az ágyba! Van itt valami sokkal érdekesebb, amit feltétlenül meg kell beszélnünk! - Tényleg? - lepődött meg a lány, de nem mozdult. - Hát persze. - Harry lelökte a takarót, felállt, átvágott a szobán és felkapta Augustát. A lány szája szólásra nyílt. Talán tiltakozni akart? De Harry az éjszaka hátralévő részében már nem hagyta szóhoz jutni.
Másnap reggel Augusta, kanárisárga ruhában, kezében a ruhához illő széles karimájú francia kalappal, mostohalánya keresésére indult. A második szinten lévő tanteremben talált rá. Meredith ismét egy jó szabású, de kétségbeejtően egyszerű ruhácskában üldögélt egy régi, tintafoltos iskolapadban. Meglepetten pillantott fel az előtte fekvő nyitott könyvből, amikor Augusta belépett. A szoba elején, az óriási asztal mögött trónoló Clarissa Fleming arcán az érdeklődést az elszörnyedés váltotta fel, amikor felismerte a betolakodót. - Jó reggelt! - csacsogta kedvesen Augusta. Körbenézve a teremben, nem látott mást, csak földgömböket, térképeket, könyveket. Ezek a tantermek olyan egyformák, gondolta, függetlenül a helytől és a család anyagi helyzetétől. - Jó reggelt, asszonyom! - biccentett felé kötelességtudóan Clarissa. - Meredith, köszöntsd új édesanyádat! A kislány engedelmesen felállt, pukedlizett. Pillantása elfogódottságot és nem kevés bizonytalanságot árult el. - Jó reggelt, asszonyom! - Meredith! - csattant fel Clarissa. - Nagyon jól tudod, őlordsága úgy rendelkezett, mamának szólítsd a hölgyet! - Igen, Clarissa néni. De képtelen vagyok rá. Ő nem a mamám. Augusta csendre intette Clarissa Fleminget. - Azt hiszem, már megegyeztünk, úgy szólítasz, ahogy akarsz, Meredith. Ha gondolod, hívj Augustának! Akár tegezhetsz is. Nem szükséges mamának szólítanod. - De a papa azt mondja, muszáj. - Hát igen, apád néha kimondottan önkényeskedő tud lenni. - Clarissa minden mozdulatából áradt a helytelenítés. - Igazán, asszonyom! - Mit jelent az, hogy önkényeskedő? - kérdezte Meredith, feléledő érdeklődéssel. - Azt jelenti, apád túlontúl szeret parancsokat osztogatni - magyarázta Augusta. Clarissa nem bírta magában tartani felháborodását. - Asszonyom, nem engedhetem meg, hogy bíráló megjegyzéseket tegyen őlordságára a kislány előtt. - Álmomban sem jutna eszembe ilyesmi. Csak rámutattam őlordsága jellemének egyik tagadhatatlan vonására. Egyébként ezt még ő maga sem vonná kétségbe, ha jelen lenne. Augusta megpörgette kezében a kalapot, és sétára indult a teremben. - Elmondanád, mi mindent tanulsz, Meredith? - Délelőtt a matematikát, a klasszikus tanulmányokat, a természetfilozófiát és a földgömb használatát tanuljuk - válaszolta udvariasan a kislány. - Délután francia-, olasz- és történelemóráim vannak. Augusta bólintott. - Jól összeválogatott tananyag egy kilencéves gyermek részére. Édesapád írja mindezt elő? - Igen, asszonyom. - Őlordsága személyesen állította össze a kislány tanrendjét - közölte mogorván Clarissa. Semmiféle bírálatnak nem örülne. - Nem, annak nem örülne. Augusta megtorpant egy ismerősnek tűnő kötet előtt. - Nocsak, nocsak. Hát ez meg micsoda? - Lady Prudence Ballinger könyve, a Fiatal lányok útmutatója: A helyes viselkedés és magatartás szabályai - világosította fel Clarissa vészjósló hangon. - Nagybecsű nagynénje igen hasznos műve Meredith egyik kedvenc olvasmánya, ugye, kislányom? - Igen, Clarissa néni. - Nem úgy tűnt, mintha Meredith különösebben lelkesedne a könyvért. - Én, személy szerint, halálosan unalmasnak tartom - vallotta be Augusta.
- De asszonyom! - sziszegte Clarissa. - Meg kell kérnem, türtőztesse magát, és ne próbálja rossz irányba befolyásolni a tanítványomat! - Ugyan! Bármely lány, ha van egy kis esze, végtelenül unalmasnak találja a nénikém könyveit. Azok a lehangoló szabályok, hogyan igyunk teát és hogyan együnk süteményt! Azok a nevetséges beszélgetési témák, amiket be kell magolni! Biztosan tanulnak valami érdekesebbet is! Ezek például? - A következő polcon sorakozó nehéz, bőrkötésű könyvekre mutatott. - Ókori görög és római történelem. - Clarissa nyilvánvalóan elszánta magát, ha kell, utolsó leheletéig védelmezni fogja a köteteket. - Természetesen. Gondolhattam volna, hogy találok valami rettenetes gyűjteményt e témakörben is, ismerve Graystone érdeklődését. És ez a könyvecske? - Egy már ránézésre is unalmas munkára bökött. - Manguall műve, Kiskáté ifjú embereknek, történelmi és más egyéb dolgokban - válaszolt csípősen Clarissa. - Szerintem azt még ön sem vonhatja kétségbe, hogy ennek a könyvnek a tanteremben a helye. Valószínűnek tartom, ön is ebből tanult. A legtöbb kérdésre már Meredith is tudja a választ. - Persze, hogy tudja - mosolygott kedvesen Meredithre Augusta. - Ami engem illet, már nem sok kérdésre tudnék felelni, hacsak arra nem, hol terem a szerecsendió. De azt mondják, könnyelmű lélek vagyok. - Az nem lehet, asszonyom - mutatott rá Clarissa. - Őlordsága soha nem venne... - majdnem leharapta a nyelvét. - Soha nem venne el egy könnyelmű teremtést? - Augusta kérdőleg tekintett az idősebb nőre. - Ezt akarta mondani, Miss Fleming? - Nem állt szándékomban ilyesmit mondani. Meg sem fordul a fejemben, hogy őlordsága személyes ügyeire megjegyzéseket tegyek. - Jaj, ne zavartassa magát! Én magam is folyton megjegyzéseket teszek rá. Komolyan mondom, határozottan könnyelmű vagyok, és lehetetlenül tudok viselkedni alkalmanként. Például ez a ma reggeli is ilyen alkalom. Azért jöttem, hogy elvigyem Meredithtet piknikezni. Meredith döbbenten bámult fel rá. - Piknikezni? - Igen. Szeretnéd? - mosolyodott el Augusta. Clarissa olyan szorosan markolta a tollszárat, hogy keze feje elfehéredett. - Félek, ez nem lehetséges, asszonyom. Őlordsága szigorúan veszi a kislány tanulmányait. Nem lehet csapot-papot itt hagyni, valami kis léha indok miatt! Augusta udvarias meglepődéssel húzta fel szemöldökét. - Már megbocsásson, Miss Fleming. Arról van szó, szükségem van egy vezetőre, aki körbevisz a birtokon. Őlordsága az intézőjével bezárkózott a könyvtárba. Hát úgy döntöttem, Mereditht kérem meg erre a szívességre, ha már az apját nem tudom. Miután hosszabb időre megyünk, a szakácsot már meg is kértem, pakoljon nekünk egy kis harapnivalót. Clarissa neheztelve pislogott rá, de sejtette, sok mindent nem tehet, ha az earlt sem tudja maga mögött. És Graystone - ahogy arra Augusta is rámutatott - pillanatnyilag elérhetetlen. -Jól van, asszonyom - húzta ki magát mérgesen Clarissa. - Meredith elkísérheti önt ma reggel, de a jövőben kérem, a tanórákat szíveskedjék tiszteletben tartani. - Szeme figyelmeztetően megvillant. - Ehhez őlordsága is ragaszkodni fog. - Efelől nincs kétségem - morogta Augusta. Meredithre nézett. A kislány arca olyan kiismerhetetlen volt, mint néha az apjáé. - Mehetünk, Meredith? - Igen, asszonyom. Vagyis... Augusta. - Nagyon szép az otthonod, Meredith. - Tudom. - A kislány nyugodtan ballagott Augusta mellett. Egyszerű ruhájához illő, egyszerű kalapocskát tett a fejére.
Nehéz lett volna megmondani, mire gondolhat éppen. Sajnos örökölte Harrynek azt a képességét, hogy az érzelmeit mindenki elől el tudja rejteni. Bár udvariasan válaszolgatott, cserfesnek nem volt éppen mondható. Augusta arra számított, hogy a vidám kiruccanás megoldja a gyerek nyelvét, és saját beszélgetőképességében is nagyon bízott. Ha minden kötél szakad, még arra is hajlandó lett volna, hogy Manguall Kiskátéjából tegyen fel kérdéseket. - Valaha én is nagyon szép házban éltem Northumberlandben - mondta, és meglóbálta a piknikkosarat. - Aztán mi lett vele? - Eladtuk a szüleim halála után. Meredith együttérzően pillantott Augustára. - A mamád és a papád is meghalt? - Igen. Tizennyolc éves koromban vesztettem el őket. Néha még most is annyira hiányoznak. - Nekem is nagyon hiányzik a papa, amikor hosszúhosszú hetekre elmegy, pont úgy, mint amikor háborúban volt. Boldog vagyok, hogy végre itthon van. - Nagyon is megértelek. - Remélem, itthon is marad. - Biztos vagyok benne, hogy sok időt tölt majd itt. Szerintem szereti a vidéki életet. - Most, amikor a Szezon elején felment Londonba feleséget keresni magának, azt mondta, csak azért megy, mert szükségszerű. - Gondolom, ha hashajtót kéne szednie, azt is pont ezzel a szóval jellemezné! Meredith komolyan bólintott. - Igen. Clarissa néni azt mondta, azért kell neki feleség, hogy örököse legyen. - Apád mindig szem előtt tartja a kötelességeit. - Clarissa néni mondta, az új feleség is az asszonyi erény mintaképe kell legyen, hogy a mama örökébe léphessen. Augusta elnyomott egy káromkodást. - Nagyon nehéz feladat lesz. Múlt éjjel megnéztem édesanyád portréját. Tényleg gyönyörű volt. - Megmondtam! - Meredith összehúzta szemöldökét. - Papa azt mondja, a szépség nem minden. Azt mondja, vannak más, ennél fontosabb dolgok is. Azt mondja, az erényes asszony többet ér, mint a rubinok. Ugye, milyen bájos mondás? Tudod, a papa nagyon jól ír. - Nem akarlak kiábrándítani - morogta Augusta -, de nem apád találta ki ezt a mondatot. Meredith vállat vont. - De kitalálhatta volna, ha akarja. A papa nagyon okos. Régebben olyan nehéz szójátékokat is megfejtett, amiket te elképzelni sem tudsz. - Igazán? Most, hogy végre kedvenc témájáról, az ő papájáról beszélhetett, Meredith egészen fellelkesült. - Amikor kicsi voltam, egyik nap a könyvtárban dolgozott, odamentem hozzá és megkérdeztem, mit csinál. Azt mondta, egy nagyon fontos rejtvényt próbál megfejteni. Augusta kíváncsian kapta fel a fejét. - És mi volt a neve annak a játéknak? Meredith elgondolkozott. - Nem emlékszem. Régen volt. Még kislány voltam. Azt hiszem, valami póknak a hálójáról volt szó. Augusta a kislány kalapjának tetejére meredt. - Pókhálóról? Biztos vagy ebben? - Azt hiszem. Miért? - Meredith felnézett, kikukucskált kalapja karimája alól. - Ismered ezt a játékot?
- Nem. - Augusta lassan megrázta a fejét. - De a bátyám egyszer adott nekem egy verset, annak volt a címe „A pók hálója". Mindig nagyon furcsának találtam, ma sem értem igazán, miről szól. Azt sem tudtam, hogy a bátyám verseket ír, amíg ezt oda nem adta. Nem tartotta szükségesnek megemlíteni, hogy a papírt Richárd vére pettyezte, és hogy a verset magát nagyon kellemetlennek találta. Meredith hirtelen témát váltott. - Neked bátyád is van? - Igen. Illetve volt. Két éve meghalt. - Sajnálom. Gondolom, akkor most ő is a mennyben van, mint a mamám. Augusta bizakodóan elmosolyodott. - Ha az Úr egyáltalán northumberlandi Ballingert is beenged a mennyországba. Ha Richárd hampshire-i Ballinger lett volna, ez a kérdés fel sem merülhetne. De mert nem az volt, nincs eldöntve a kérdés. Meredith pici szája tágra nyílt a csodálkozástól. - Nem hiszed, hogy a bátyád a mennyben van? - Dehogynem! Csak tréfáltam. Ne is törődj vele, Meredith! Nagyon furcsa humorom van, kérdezz meg bárkit. Gyere, menjünk! Egészen megéheztem, látok egy jó kis helyet, ott letelepedhetünk. Meredith a jelzett irányba, egy kis csermely füves partjára nézett és elbizonytalanodott. - Clarissa néni azt mondta, vigyázzak, ne piszkoljam össze a ruhám. Egy igazi hölgy sosem lehet piszkos. - Botorság! Én a te korodban állandóan szutykos voltam. Néha még most is előfordul. Különben is, a ruhatáradban számtalan olyan ruha akad még, mint ez is, nem? - De igen. - Na, ha ezzel valami jóvátehetetlen történne, egyszerűen kidobjuk, te pedig felveszel egy másikat. Minek az a rengeteg ruha, ha nem hordod őket? - Erre még nem is gondoltam. - Meredith újult érdeklődéssel pillantott a kosár felé. - Lehet, hogy igazad van. Augusta elvigyorodott, és leterítette a kosár tetejére készített térítőt. - Erről jut eszembe, holnap sürgönyöznünk kell a faluból. Szükséged van néhány új ruhára. - Tényleg? - Tényleg. - Clarissa néni azt mondta, ami most van, az elég lesz fél évig, de lehet, hogy egy teljes évig. - Az lehetetlen. Annyi idő alatt kinövöd őket. Sőt, a hét végére sem lesz rád jó egyik sem. - A hét végére? - lepődött meg Meredith. Aztán bizonytalanul elmosolyodott. - Ja! Már megint viccelsz, ugye? - Nem, kivételesen komoly vagyok. - Ó!... Mesélj még a bátyádról! Néha azt hiszem, én is szeretném, ha lenne egy bátyám. - Hát egy báty, az nagyon érdekes tud lenni. Augusta mesélni kezdett, közben előszedegették a kosárból a hideg húspástétomot, a kolbászt, a gyümölcsöt és a süteményt. Épp kényelembe helyezték magukat, amikor árnyék vetődött rájuk. A terítő mellett egy fényesre suvickolt csizmát pillantottak meg. - Mit gondoltok, hármunknak is akad elég hely? - kérdezte Harry. - Papa! - Meredith talpra szökkent, először csak meglepettnek tűnt, aztán megszeppentnek. Augusta azt mondta, valakinek végig kell kísérni a birtokon, és te olyan elfoglalt voltál. Ezért kért meg engem. - Nagyszerű ötlet - mosolygott lányára Harry. - Ki ismerhetné nálad jobban a birtokot? Meredith egészen megkönnyebbült, visszamosolygott apjára. - Kérsz egy kis húspástétomot, papa? Rengeteg kolbász is van. Meg süti! Tessék, vegyél!
Augusta mérgesen ráförmedt. - Ne add oda a részedet, Meredith. Most mi választunk először. Apád itt csak hívatlan vendég, azt eszi, ami marad. - Micsoda kőszívű asszonyszemély az én kedves kis feleségem - sóhajtott fel a férfi. Meredith, kezében a pástétommal, megdermedt. Könyörgő szemekkel nézett Augustára, aztán apjához fordult. - Van itt bőven, papa! Igazán. Megeheted az enyémet! - Nem, köszönöm - válaszolt Harry könnyedén. - Majd elveszem Augusta adagját. Inkább az ö részét eszem meg. - De papa! - Elég legyen! - nevetett fel Augusta a kislány kétségbeesett tekintetét látva. - Apád csak ugrat bennünket. Ne rémüldözz, Meredith! Jut mindhármunknak bőségesen. - Ó! - Meredith bizonytalan pillantást vetett apjára, majd leült, ruháját nagy gondosan elrendezgette, sehol ne lógjon le a fűre. - Ügy örülök, hogy itt vagy, papa! Jó móka, ugye? Azt hiszem, még sosem voltam pikniken. Augusta azt mondja, ők a bátyjával gyakran jártak kirándulni. - Igen? - Harry egyik könyökére támaszkodva elnyúlt, nagyot harapott a pástétomból, közben Augustát figyelte. A lány kényelmetlenül kezdte érezni magát, amikor észrevette, a férfi lovaglóöltözékben, kigombolt ingben, a jól megszokott, tökéletesen megkötött nyakkendő nélkül van. Eddig ilyen „hiányos" öltözékben csak a hálószobában mutatkozott. A hálószoba gondolatától a fejébe szaladt a vér, zavarában enni kezdett. - Igen. - Meredith tovább fecsegett. - A bátyja northumberlandi Ballinger volt. Augusta is az. Mindenki azt mondja róluk, szertelenek és könnyelműek. Te ezt tudtad, papa? - Mintha hallottam volna rebesgetni. - Harry majszolgatta a pástétomot, és tekintetét le nem vette Augustáról. - Én magam is megtapasztaltam ezt a szertelenségét. Az ember el sem hinné, mi mindenre képes egy vakmerő northumberlandi Ballinger. Különösen az éjszaka közepén. Augusta érezte, most már mély bíborszínben játszik az arca. Figyelmeztető pillantást küldött kínzója felé. - Én úgy találom, a Graystone-ok pedig pimaszok tudnak lenni. Néha túlfeszítenek minden húrt. - Hiába, nekünk is megvannak a magunk nagy pillanatai - vigyorgott Harry, és újra egészségeset harapott a pástétomból. Meredith figyelmét elkerülte a kis közjáték, kitartóan magyarázott apjának. - És Augusta bátyja hihetetlenül bátor volt. És nagyon jól lovagolt. Versenyzett is, vagy mondta már Augusta? - Nem. - Szóval versenyzett. És nyert! Minden versenyét megnyerte! - Fantasztikus. Augusta megköszörülte a torkát. - Kérsz egy kis gyümölcsöt, Meredith? Az étkezés végéig sikerült csendben tartania Mereditht. Aztán sikerült rábeszélni, úsztasson két gallyacskát a csermelyben, és figyelje meg, melyik tesz meg gyorsabban egy bizonyos útvonalat. Meredith habozott, de amikor Harry megmutatta neki, hogy is kell a játékot játszani, e „sport" iránti szenvedélye azonnal fellángolt. Harry egy darabig nézte a játszadozó kislányt, majd visszaballagott, és leült Augusta mellé. - Nagyon jól érzi magát. - Elnyúlt, könyökére támaszkodott, felhúzta egyik térdét. - Azon gondolkodom, talán többet kéne a szabadba járnia.
- Örülök, hogy egyetért, uram. Az az érzésem, némi könnyedebb időtöltés legalább olyan hasznos egy gyermek számára, mint a történelem és a földrajz. Engedelmével, beiktatnék még egy-két tantárgyat Meredith tanrendjébe. - Mégpedig? - hökkent meg Harry. - Kezdetben a festést és az irodalmat. - Szó nem lehet róla! Megtiltom! Meredith nem töltheti ilyen hiábavalóságokkal az idejét! - Hisz ön mondta, uram, a kislánynak szüksége lenne másfajta elfoglaltságokra is. - Annyit mondtam, talán szüksége lenne arra, hogy több időt töltsön a szabadban. - De hát festhet a szabadban, olvashat a szabadban - mondta édesen Augusta. - Legalábbis nyáron. - Na, ide figyeljen, Augusta... - Csendesebben, uram - intette a lány. - Nem akarhatja, hogy Meredith meghallja, veszekszünk. Szegénynek úgyis annyi gondja van azzal, hogyan alkalmazkodjék ehhez a házassághoz. - Ön ráadásul telebeszélte a fejét a bátor, merész bátyjáról szóló mesékkel. - De Richárd igenis bátor és merész volt! - Aha - dünnyögte a férfi. - Harry? - Igen? - Talán hallotta a pletykákat, amelyek Richárd halála után terjedtek el? - Ismerem valamennyit, Augusta. De nem tulajdonítok nekik túlzott jelentőséget. - Helyes. Ugyanis mind-mind merő hazugság. Az a tény sajnos tagadhatatlan, hogy terhelő dokumentumokat találtak nála. Ez nem is hagy nyugodni engem. - Augusta, néha bele kell törődnünk, nem kaphatunk minden kérdésünkre választ. - Tisztában vagyok vele, uram. De nekem van egy elméletem Richárd haláláról, és szeretném bebizonyítani, hogy igazam van. Harry egy hosszú percig meg sem szólalt. - Mi lenne az elmélete? Augusta mély levegőt vett. - Az jutott eszembe, csak azért találhatták nála azokat az iratokat akkor éjjel, mert Richárd titkosszolgálati munkát végzett a Korona szolgálatában. Amikor a bejelentést nem követte válasz, Augusta a férfi felé fordult. Harry leeresztett szempillái mögül, rezzenéstelen arccal figyelte a parton játszadozó lánykát. - Tehát ennek az elméletnek az igazolására hívta segítségül Lovejoyt? - Igen. Ön nem gondolja, hogy így történhetett? - Nem hiszem, hogy így lett volna - mondta a férfi csendesen. Augusta már egészen megszokta, hogy mindenki így fogadja jól kidolgozott elméletét. - Mindegy. Nem is kellett volna megemlítenem. Különben is, mit tudhat ön ezekről a dolgokról, uram? - Tudnom kellett volna róla, Augusta - sóhajtott fel nehezen a férfi. - Miért olyan biztos ebben? - Ha Richárd valaha is a Korona titkosügynöke lett volna, minden bizonnyal az én kezem alatt dolgozik. Tehát tudnom kellett volna róla.
Tíz AUGUSTA MEGDERMEDT, fejében egymást kergették a gondolatok. - Mit jelentsen az, hogy ön tudott volna róla, ha Richárd titkosügynök? Mégis, mit csinált ön, hogy első kézből értesült volna ilyen információkról?
Harry még mindig nem mozdult, de végre Augustára nézett. - Hogy mit csináltam, az már nem fontos. A háború véget ért, szeretnék mielőbb megfeledkezni az egészről! Elég legyen annyi, Anglia titkosszolgálatánál dolgoztam. - Ön spion volt? - lepődött meg Augusta. A férfi szája megrándult. - Szerelmem, ha látott volna engem bevetés közben, nem képedne el ennyire. - Sokat morfondíroztam már azon, hol tanulhatott meg zárakat kinyitni, honnan az a képessége, hogy felbukkanjon, amikor a legkevésbé várom. Ha jobban belegondolok, tipikus kémszerű viselkedés! Mindenesetre, Harry, ez a karrier nem méltó önhöz. - Ebben azért nem értünk egyet. Egyébként ezt a fajta munkát nem karriernek, hanem kényszerpályának tekintem. Olyan elfoglaltságnak, amely elvont igazi teendőimtől, a tanulmányaimtól és a birtokaim igazgatásától. Augusta az ajkába harapott. - Veszélyes lehetett. A férfi vállat vont. - Csak kivételes alkalmakkor. Időm nagy részét az íróasztal mögött töltöttem, irányítottam a többiek munkáját, rejtjeles és végy tintával írt leveleket fejtettem meg. - Vegytinta? - Ez egészen kizökkentette Augustát. - Olyan tinta, amely nem látszik a papíron? - Mmm. - Csodás! Jó lenne, ha lenne egy kis láthatatlan tintám! - Boldoggá tesz, ha elfogad tőlem egy kis üveggel. - A férfit szórakoztatta a gondolat. - De figyelmeztetnem kell, a hétköznapi levelezésben nem túl praktikus. A címzettnek rendelkeznie kell a megfelelő vegyi anyaggal, hogy az írást láthatóvá tegye. - De naplóíráshoz jó lenne - Augusta elhallgatott. - Lehet, hogy a rejtjel még jobb lenne. Igen, határozottan tetszik nekem ez a rejtjeldolog. - Szeretném azt hinni, a feleségem életében nincsenek olyan titkok, amelyeket csak láthatatlan tintával vagy kódolva merne leírni a naplójába! Augusta rá sem hederített a férfi hangjából áradó figyelmeztetésre. - Ezért volt olyan sokáig a kontinensen, a háború alatt? - Sajnos, igen. - De akkor alkalma nyílt arra is, hogy ott folytassa a tanulmányait. - Olaszországban és Görögországban volt időm némi kutatásra, de jobbára csak a Korona ügyeivel tudtam foglalkozni. - Harry kiemelt egy barackot a kosárból. - De most, hogy a háború véget ért, vissza kéne térnem Európába, érdekfeszítőbb célokkal. Nincs kedve velem jönni, Augusta? Természetesen Mereditht is vihetnénk. Egy utazás kimondottan nevelő hatású tud lenni. Augusta összevonta szemöldökét. - Ön szerint Meredithnek vagy nekem van nagyobb szükségem a nevelésre? - Meredith kétségkívül rengeteg ismeretanyaggal gazdagodna. Ami önt illeti, felesleges kilépnie a hálószobájából, ott is kellő tapasztalatokra tehet szert. Komolyan mondom, igazán tehetséges tanítvány. Augusta akarata ellenére felháborodott. - Harry, ön néha kifejezetten ízléstelen. Szégyellje magát! - Bocsánatáért esedezem, drágám. Nem is tudtam, hogy szakértő az illem területén. Meghajolok kikezdhetetlen véleménye előtt. - Ha nem hagyja azonnal abba, Harry, a fejére borítom, ami még a kosárban maradt! - Legyen kívánsága szerint, asszonyom. - És most mondja el, miért olyan biztos abban, hogy Richárd nem volt ügynök! - Ha a Koronának dolgozott volna, közvetve vagy közvetlenül, de kapcsolatba kerültem volna vele. Már mondtam, a munkám nagy részét az tette ki, hogy az ügynökök munkáját irányítottam. Az embereink begyűjtötték az információkat a saját kapcsolataikon keresztül,
aztán az egész anyag hozzám került. Nekem kellett feldolgoznom minden információt, kiválasztanom, amelyik hasznos számunkra és amelyik nem. Augusta csodálkozva ingatta fejét, képtelen volt elképzelni Harryt ilyen munka közben. - De hát annyi ember kapcsolódott be ebbe a munkába, itthon és külföldön is! - Néha túl sok is - hagyta jóvá Harry szárazon. - Háború idején a kémek úgy szaporodnak, mint a hangyák a piknikkosár körül. Nem túl hízelgő velük dolgozni, de a háborút nem lehet végigcsinálni nélkülük. - Ha ilyen sokan voltak, Richárd is köztük lehetett, és ön mégsem tudott róla - mutatott rá Augusta. - Mérlegeltem ezt a lehetőséget is. Ezért megpróbáltam utánajárni a dolognak. - Utánajárni? Hogyan? - Megkértem néhány régi barátomat, derítsék ki, nem került-e Richárd Ballinger hivatalosan is kapcsolatba a hálózattal. Mindenünnen az a válasz érkezett, Augusta, hogy nem. Augusta felhúzta a térdét, karjával átkulcsolta, nem tudta elfogadni a Harry szavaiból kicsendülő megmásíthatatlan bizonyosságot. - Mégis hiszem, hogy az elméletem megállja a helyét. Harry nem szólt. - Nem tagadhatja, azért van rá esély, hogy Richárd a szolgálatnak dolgozott. Lehet, hogy rájött valamire, és ezt be akarta jelenteni a hatóságoknak is. Harry már a barack végénél tartott. - Nos? - Igyekezett eltitkolni, mennyire várja a férfi válaszát. - Nem gondolja, hogy ez az utolsó esély még megmaradt? - Azt kívánja, hazudjak önnek, Augusta? - Nem. - Keze ökölbe szorult. - Csak annyit ismerjen el, nem tudhatott mindenről, ami a titkosszolgálaton belül történt. A férfi hidegen bólintott. - Ez igaz. Senki nem tudhat mindent. Egy háború során sok mindent jótékony köd takar. Csatamezőn innen és túl, minden homályba vész. Ha a köd fellebben, az ember csak a túlélőket veszi számba. Senki nem tudhatja, valójában mi történt, míg a köd fel nem tisztult. Talán így van ez jól. Vannak dolgok, amelyekről jobb, ha nem is tudunk. - Például arról, hogy mit csinált a bátyám? - vagdalkozott elkeseredetten a lány. - Emlékezzék arra a Richárdra, amilyennek ismerte őt, Augusta. Őrizze meg az utolsó merész, vakmerő és szertelen northumberlandi Ballinger emlékét a szívében, de ne eméssze magát amiatt, mi történt vagy mi nem történt a felszín alatt. Augusta felkapta a fejét. - Egyvalamiben téved, uram. - És mi az? - Nem a bátyám volt az utolsó northumberlandi Ballinger. Én vagyok! Harry lassan felült, szeméből hidegség áradt. - Önnek most már új családja van. Ezt ön is elismerte múlt éjjel. - Meggondoltam magam - küldött felé egy túlontúl sziporkázó mosolyt Augusta. - Úgy döntöttem, az ön ősei nem olyan szeretetre méltóak, mint az enyémek. - Ebben nem téved. Senkinek nem jutott még eszébe, hogy szeretetre méltónak találja a felmenőimet. De ön most már Graystone új asszonya, és teszek róla, hogy ezt ne felejtse el! Egy héttel később Augusta felballagott a második szinten lévő napfényes galériába, és gyönyörű elődjének portréjával szemben egy pamlagra rogyott. Farkasszemet nézett az előző Lady Graystone megtévesztőén derűs arcképével. - Helyre fogom hozni mindazt, amit elrontottál, Catherine - közölte a festménnyel. Tökéletes talán nem vagyok, de tudom, mi az, szeretni. Ugye, neked fogalmad sem volt arról,
mit jelent ez a szó? Te sem voltál olyan mintaszerű, igaz? Túl sok mindent eldobtál magadtól, csak hogy a délibábjaidat kergethesd. Én nem leszek ilyen bolond - fejezte be határozottan. A képre fintorgott, és kinyitotta Claudia levelét. Kedves Augustám! Remélem, veled és becses férjeddel a lehető legjobban haladnak a dolgok. Nagyon hiányzol. A Szezon a végéhez közeledik, de nélküled már ez sem az igazi. Ahogy megállapodtunk, többször voltam a Pompeiában nagyon élvezem ezeket a látogatásokat a barátnődnél, Lady Arbuthnottnál. Azt kell mondjam, Lady A. elbűvölő asszony. Először azt hittem, zavarni fog az a sok különcség, amiről közismert, de furcsa módon nem így van. Üdítőnek találom a vele eltöltött perceket, és elszomorít, ha arra gondolok, milyen beteg. De a komornyik! Egyszerűen elképesztő! Ha rajtam múlna, egyetlen percig sem alkalmaznám! Minden látogatással egyre szemtelenebb, hamarosan eljön az idő, amikor kénytelen leszek közölni vele, hogy sokszorosan túllépi a hatáskörét. Még mindig nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy valahonnan ismerem. Meglepetésemre, egyre jobban szeretek a Pompeiába járni. Azért odáig még nem süllyedtem, hogy fogadásokat is kössek! De tudtad, hogy több klubtag is komoly összegekben fogadott arra, mennyi ideig fog a jegyességetek tartani? Természetesen a kártyaasztaloknak közelébe se megyek. Viszont találkoztam néhány érdekes hölggyel, akikkel az írásról beszélgethetek. Csodás élményben volt részem! A társasági élet - nem győzöm ismételni - nélküled nem olyan izgalmas. Megvolt hozzá a tehetséged, hogy a legszokatlanabb barátokat és táncosokat gyűjtsd magad köré! Nélküled már csak a legmegfelelőbb jelöltek körében hódítok. Tudod, ha nem lenne Péter Sheldrake, halálra unnám magam. Szerencsére Mr. Sheldrake ragyogó táncos. Ragaszkodik hozzá, hogy mindig vele táncoljam a valcert. Bárcsak komolyabb dolgok iránt is érdeklődne! Van valami könnyelműség a természetében. És szünet nélkül tréfálkozik velem! Nagyon szeretnélek már látni. Mikor jöttök vissza? Szívem minden melegével üdvözöllek: Claudia Augusta végigolvasta a levelet, aztán lassan összehajtotta. Egészen meglepte, mennyire örül, hogy hallhat végre az unokahúgáról. Annak még jobban örült, hogy ő is hiányzik a kimért, szemérmes Claudiának. - Augusta! Augusta, merre vagy? - Meredith végigrohant a galérián, kezében papírlapot lobogtatott. - Befejeztem a festményemet. Milyennek találod? Clarissa néni azt mondta, a te véleményedet kérdezzem meg, mert te akartad, hogy fessek! - Alig várom, hogy láthassam. - Augusta Clarissára pillantott, aki helytelenítő arckifejezéssel arcán, igyekezett lépést tartani tanítványával. - Köszönöm, hogy megengedte Meredithnek, hogy fessen! - Őlordsága kérésére történt, és én elfogadom az ő útmutatásait, bár abban mindketten egyetértünk, a festés nem kellően komoly elfoglaltság Meredith számára. - Igen, tudom, de olyan remek szórakozás, Miss Fleming! - Az ember szorgalommal viseltetik a tanulmányai iránt - szögezte le hűvösen Clarissa -, ne a szórakozást keresse bennük. Augusta Meredithre mosolygott, a kislány idegesen kapkodta tekintetét egyik nőről a másikra. - Bárki megmondhatja, hogy Meredith komolyan megdolgozott ezért a képért. Különben nem lenne ilyen szép.
- Tényleg tetszik? - Meredith türelmetlenül topogott Augusta körül. Augusta messzire eltartotta magától a festményt, és félrebillentett fejjel tanulmányozta. Amit látott, jobbára egy óriási halványkék pacának tűnt. A kékséget csak itt-ott előtűnő, véletlenszerűen elszórt sárga és zöld foltok szakították meg, a háttérben világosan kivehető volt egy nagy, aranyszínű maszat. - Azok ott fák - mutatott Meredith a zöld és sárga pacákra -, csak nagyon remegett az ecsetem, és a festék elcsöpögött. - Nagyon szép fák. De legjobban az ég tetszik. - Miután megtudta, a sárga és zöld fröcskölések a fák, bizton remélhette, a sápatag kék micsoda az ég lesz. - És ez is nagyon érdekes itt - bökött rá az arányló pacnira. - Az Graystone! - jelentette ki büszkén Meredith. - Édesapád? - Dehogyis, Augusta, a házunk! Augusta csuklott egyet. - Éreztem én! Hát, Meredith, ez egyszerűen csodálatos! Ha megengeded, azonnal felakasztom valahova. A kislány szeme elkerekedett. - Ki akarod tenni a falra? De hová? - Azt hiszem, itt, a galériában lesz a legjobb helye - nézett végig Augusta a szigorú arcképek során. - Ide tehetnénk közvetlenül édesanyád portréja alá. - Gondolod, a papa megengedi? - kérdezte Meredith ujjongó hangon. - Persze, hogy megengedi! - Clarissa megköszörülte a torkát. - Lady Graystone, nem hiszem, hogy ez túl bölcs javaslat lenne. A galériát a családi portrék részére tartják fent, valamennyi festmény elismert festők keze műve. Nem az a fajta hely, ahova gyermekrajzokat szoktak kifüggeszteni. - Épp ellenkezőleg. Ennek a galériának ha valamire, hát gyermekrajzokra van szüksége. Úgyis olyan lehangoló. Meredith rajzai egy kis vidámságot hoznak ide. - Be is keretezzük, Augusta? - A kislány lelkesedését már semmi nem törhette le. - Igen, minden szép képnek keretben a helye. Szólok mindjárt valakinek, hogy csináljanak egy keretet. Clarissa krákogott, szúrós szemekkel kis tanítványára nézett. - Elég legyen ebből. Itt az ideje, hogy visszatérj tanulmányaidhoz, ifjú hölgy! Menj előre, rögtön jövök utánad én is! - Igen, Clarissa néni! - Boldogságtól ragyogó szemekkel pukedlizett és kisietett. Clarissa, arcán komoly kifejezéssel Augustához fordult. - Asszonyom, beszélnem kell önnel azokról a tevékenységekről, amelyeket Meredithszel megismertetni óhajt. Úgy vettem észre, őlordsága megengedi, hogy ön bizonyos szerepet játsszék a kislány tanulmányai kialakításában, de nem tudom elfojtani magamban az érzést, hogy ön tanítványomat komolynak nem mondható irányba terelgeti. Őlordsága egy kérdésben mindig hajthatatlan volt: Meredith nem válhat olyan ostobácska, szeszélyes ifjú lánnyá, aki csak bugyuta beszélgetésekre képes, akit nem érdekel más, csak az öltözködés és az estélyek. - Értem, Miss Fleming. - Meredith hozzászokott a kemény munkához. Nagyon szépen haladt, és nem szeretném, ha mindez megváltozna. - Elfogadom az álláspontját, Miss Fleming - mosolygott rá békítőleg Augusta. A gazdag házban a szegény rokon sosem lehet boldog. Clarissa tiszteletre méltó módon igyekezett saját helyzetének megfelelően viselkedni, Augusta igazán együttérzett vele. Nem könnyű más otthonában élni, ezt ő maga is jól tudta. - Meredith nagyon szépen fejlődik az ön segítségével, nem áll szándékomban az eredményeit lerombolni. - Köszönöm, asszonyom.
- Mindemellett úgy érzem, egy gyermeknek kevésbé komoly elfoglaltságokra is szüksége lenne. Még Prudence nénikém is fontosnak tartotta kifejleszteni a gyerekekben azon képességeket, amelyek birtokában hasznosan tudják szabadidejüket eltölteni. Claudia, az unokahúgom is pontosan ezt az elvet vallja. Épp könyvet ír fiatal lányok számára, és egy egész fejezetet szentel a rajzolásnak és az akvarellfestésnek. Clarissa fontoskodva pislantott. - Az unokahúga tankönyvet ír? - Igen. Miért olyan meglepő ez? - Augustának hirtelen eszébe jutott, hol is látott már ilyen tekintetet. A Pompeia egyes tagjai tudtak így nézni, különösképp azok, akik órákat töltöttek el az íróállványok mellett. Claudia angyali kék szemében is gyakran látta már ezt a csillogást. - Ó, értem, Miss Fleming. Foglalkozik a gondolattal, hogy ön is írna tankönyvet? Clarissán nyugtalanság lett úrrá a kérdés hallatán, arca hihetetlenül vörös színt öltött. - Már megfordult a fejemben, igen. Nem mintha ez sokat jelentene. Tisztában vagyok a korlátaimmal. - Ne mondjon ilyet, Miss Fleming. Amíg meg nem mérettettünk, nem ismerhetjük fel saját korlátainkat, írt is már valamit? - Csak néhány jegyzetet készítettem - motyogta Clarissa, vakmerő elképzeléseitől egészen összezavarodva. - Arra gondoltam, megmutatom Graystone-nak, de attól tartok, ő nagyon silánynak fogja tartani őket. Hisz őlordsága szellemi képességeiről csak szuperlatívuszokban beszélhetünk. Augusta elhessegette a gondolatot. - Nem vonom kétségbe az intelligenciáját, de kétlem, hogy az ön munkáinak ő lenne a megfelelő elbírálója. Graystone egy szűk olvasórétegnek, tudósoknak, akadémikusoknak ír. Ön pedig gyermekeknek írna. Két, alapjaiban eltérő tábor. - Igen, ez igaz. - Támadt egy remek ötletem. Amikor elkészült a kézirattal, adja ide nekem, és én elküldöm Thomas bácsinak. Ő majd eljuttatja egy kiadóhoz. Clarissa mély levegőt vett. - Megmutatja Sir Thomas Ballingernek? Lady Prudence Ballinger férjének? Ezt el sem merem képzelni. Sir Ballinger tolakodónak fog tartam. - Ugyan! Thomas bácsi örömmel segít. Azt is ő intézte el, hogy Prudence néni munkái megjelenhessenek. - Valóban? - Igen - mosolygott rá Augusta bátorítólag. Égi szerencse, hogy Thomas bácsi olyan befolyásolható. Nem lesz nehéz rávennie, hogy küldje el Clarissa kéziratát valamelyik kiadónak azzal, hogy megjelentetésre ajánlja, mivel a mű hűen követi a szeretett felesége által meghonosított tradíciókat. Úgy döntött, majd megírja az ajánlást, hogy Thomas bácsit a legcsekélyebb kényelmetlenségtől is megóvja. - Nagyon, de nagyon kedves öntől, asszonyom - mondta Clarissa meghatódottan. - Régóta nagy csodálója vagyok Sir Ballinger munkásságának. Dicséretre méltó alapossággal kezeli a történelmi eseményeket. Igen jó érzékkel tud rámutatni a legfontosabb részletekre. Ragyogó stílusban ír. Igazán kár, hogy tankönyvet még nem írt. Minden diáknak épülésére válna. Augusta elvigyorodott. - Ezt azért nem hiszem. Én magam mindig túl száraznak találtam Thomas bácsi stílusát. - Hogyan mondhat ilyet? - Clarissa még a feltételezést is visszautasította. - Egyáltalán nem száraz a stílusa. Inkább briliánsnak mondanám. És ha arra gondolok, hogy ő is látni fogja a kéziratomat! Lenyűgöző! - Én leginkább azt hiányolom a tankönyvekből, hogy egyik sem említi a híres asszonyok történelmi szerepét. Clarissa meglepetten nézett rá.
- A híres asszonyokét? - Született már jó néhány, igazán bátor vagy jelentős asszony. Vegyük például a híres királynőket. Vagy a tüzes vérű amazonok törzsét. Találunk néhány kiemelkedő személyiséget a görögök vagy a rómaiak között is. A nőnemű szörnyekről már ne is beszéljünk! A női szörnyetegek mindig nagyon foglalkoztattak. Önt nem, Miss Fleming? - Eddig nem sok figyelmet fordítottam a női szörnyekre - vallotta be Clarissa, de megérintette a gondolat. - Csak arra gondoljon - melegedett bele kedvenc témájába Augusta -, hogy ókori hőst tartottak rettegésben a szirének, Medúza vagy a hozzájuk hasonlók. Az emberben óhatatlanul felmerül, akkoriban az asszonyok óriási hatalommal bírhattak. - Nagyon érdekes megfigyelés - mondotta lassan Clarissa. - Képzelje el, Miss Fleming! A világtörténelem felét még le sem jegyezték, mert az az asszonyokkal kapcsolatos! - Uramatyám, micsoda megrázó gondolat! Felfedezésre váró történések milliárdja! Gondolja, hogy Sir Thomas megfelelő kutatási területnek tartaná? - Nagybátyám nagyon nyitott, ha intellektuális kérdésekről van szó. Szerintem a történelmi vizsgálódások ilyen új irányát érdekfeszítőnek tartaná. Ön lehetne az. Miss Fleming, aki minderre felhívja a figyelmét! - Egészen lenyűgöz a gondolat - lehelte Clarissa. - Természetesen rengeteg munkát igényel, hogy ezeket az eltemetett eseményeket felszínre hozza - merengett Augusta. - Szerencsére a férjem könyvtára a rendelkezésére áll, Miss Fleming. Érdekelné önt egy ilyen feladat? - Mérhetetlenül, asszonyom. Már magam is elgondolkodtam néhányszor, miért nem tudnak többet női őseinkről. - Akkor ajánlanék valamit - zárta le a beszélgetést Augusta. - Ezentúl hétfő és szerda délutánonként Meredith az én felügyeletem mellett fog festeni vagy olvasgatni, így önnek lesz elég ideje a kutatásra. Elfogadhatónak tartja? - Ennél jobb megoldást én sem tudnék, asszonyom. Ha szabad ezt mondanom, ön igazán nagylelkű. Ha Sir Thomas véleményét és segítségét is hozzávesszük... Meg sem érdemlem. Clarissa kísérletet tett, hogy összeszedje magát. - Ha megbocsát, a kötelesség szólít. Clarissa megfordult, és kisietett a galériából. Barna szoknyája eddig nem látott, szokatlanul életteli hullámokat vetett körülötte. Augusta figyelte a nőt, amint elhagyja a szobát, aztán gondolataiba mélyedt. Clarissa épp az az asszony, akire a nagybátyjának szüksége van. Clarissa és Sir Thomas házassága a magasröptű lelkek házassága lenne. Clarissa megértené és elfogadná a bácsi kizárólag szellemi passzióit, és Sir Thomas minden porcikájában oly csodálatra méltónak találná Clarissát, mint Lady Prudence-t találta hajdanán. Mindenképp megfontolandó, gondolta Augusta. Egy pillanatra száműzte fejéből a gondolatot. Újra elolvasta Claudia levelét. Most jutott először eszébe, hogy mint az új Lady Graystone-nak, ideje lenne megszerveznie a bemutatkozást. Az estélyek szervezésében a northumberlandi asszonyok minden esetben figyelemre méltót alkottak. Augusta szerint ez kimondottan a rájuk jellemző természetes könnyedségnek volt köszönhető. Úgy döntött, mint családjának utolsó képviselője, ezzel a hagyománnyal nem szakít. Ha ide, Dorsetbe hívja meg vendégeit, az öreg falak olyan eseményeknek lesznek szemtanúi, amilyeneknek eddig soha. Ha csak erre figyel, végre kiverheti fejéből azt a beszélgetést, amelyet Harryvel folytatott a pikniken. A bátyjával kapcsolatban elhangzott mondatok égő sebet ütöttek Augusta szívén.
Soha, semmilyen körülmények között nem tudná elhinni, hogy Richárd a franciáknak dolgozott. Egyetlen northumberlandi Ballinger sem süllyedne ilyen mélyre. Főleg nem a kedves, elbűvölő, becsületes Richárd. Azt még csak el tudta volna fogadni, hogy Richárd a Korona szolgálatában kémkedett. De hogy Graystone is? Harryt képtelen volt elképzelni mint kémet. Jó. Ki tud nyitni zárakat, felbukkan, amikor az ember legkevésbé várná. De hát akkor is! Harry mint kémfőnök? Ez a kémkedésdolog egyáltalán nem illett ehhez az ízig-vérig úriemberhez. Az emberek többsége nem helyénvalónak és ízléstelennek ítélte meg ezt a fajta munkát. És Harry mindig is az illendőség bűvöletében élt. Augustának fennakadt a szeme, ha arra gondolt, ez a talpig úriember mit tud művelni a hálószobában. Harry nagyon összetett személyiség. Augusta az első perctől fogva érezte, a férfi lelkében vannak olyan részek, amelyeket ő sohasem érhet el. Talán, de csak talán, Graystone kém volt. Augusta erre nem tudott jó szívvel gondolni. Hogy Harry ilyen veszélynek tette ki magát! Inkább a meghívandó vendégek listáját kezdte összeállítani magában. Pár percnyi tervezgetés után férje keresésére indult. A férfit a könyvtárban találta meg, amint épp Caesar hadjáratainak térképe fölé hajolt. - Igen, drágám? - kérdezte, de tekintetét nem emelte föl. - Arra gondoltam, Harry, hogy vendégeket hívnék Graystone-ba. Az engedélyét szerettem volna kérni. Graystone továbbra is Egyiptom térképére meredt. - Vendégség? Itt, Graystone-ban? - A legközelebbi barátainkra gondoltam. A nagybátyámra és az unokahúgomra, például. Illene meghívnom néhány ismerősömet a Pompeiából is. Természetesen Mr. Sheldrake-et. És bárkit, akivel ön találkozni szeretne. Kár, hogy Sallyt nem hívhatom meg. - Nem is tudom, mit mondjak, Augusta. Sosem vesződtem ilyesmivel. Augusta elmosolyodott. - Most sem kell ezzel foglalkoznia, uram, majd én odafigyelek mindenre. Édesanyámtól sok mindent megtanultam, így legalább lehetőségem nyílna arra is, hogy a szomszédainkkal megismerkedjem. Harry felhorkant. - Gondolja, mindez elkerülhetetlen? - Higgyen nekem, uram! Ebben nekem van nagyobb gyakorlatom. Mindnyájan tehetségesek vagyunk valamiben, nem? Jelentőségteljes pillantást vetett a férfi előtt fekvő térképre. - Legyen. De csak most az egyszer. Ez is épp elég lesz. Nem szeretném, ha a vendéglátás állandósulna. Időfecsérlő foglalatosság. - Igen, uram. Annak ellenére, hogy úgy ismerte Harryt mint furcsa, rejtélyes embert, annak ellenére, hogy lassan már megszokta, a férfi milyen zsarnoki és követelőző tud lenni, Augusta nem volt felkészülve arra a Graystone-ra, akivel egy héttel később a könyvtárszobában szemben találta magát. Már akkor megrémült, amikor a szobalány bekopogott a hálószobájába, és közölte, a férfi azonnal látni kívánja. - Azt mondta, azonnal? - nézett a szobalányra meglepetten. - Igen, asszonyom. - A lány idegesnek tűnt. - Azt kérte, mondjam meg önnek, a dolog nagyon sürgős.
- Jóisten! Remélem, nem Meredithszel történt valami! - Épp Sallynek írt levelet, most letette a tollszárat a papír mellé. - Ó, nem, asszonyom. Nem erről lehet szó. Meredith kisasszony egészen eddig őlordságánál volt, pár perce tért vissza a tanterembe. Épp most vittem fel egy kanna teát. - Jól van, Nan. Kérem, szóljon őlordságának, hogy azonnal megyek! Bár kíváncsi volt, mi húzódhat a sürgető ügy mögött, azért nem mulasztott el pár pillantást vetni a tükörbe. Zöld mintás krémszín muszlinruhát viselt, a mély dekoltázst és a fodrokat zöld szalag díszítette. A szobalány viselkedése egyértelművé tette, Graystone nincs jó hangulatban. Augusta vállára terített egy sálat. Harry már nemegyszer leszögezte, a ruháit szemérmetlennek tartja. Ha ma reggel valami más miatt már amúgy is zaklatott, felesleges tovább hergelni egy mély ruhakivágással. Augusta sóhajtott és kisietett az ajtón. A nőnek - többek között - a férfi gyengéit és hangulatait is szem előtt kell tartania, ha már egyszer feleségül ment hozzá. Azért el kell ismernie, Harry is tett engedményeket az esküvő óta. A festést és a regényolvasást is megengedte Meredithnek, emlékeztette magát Augusta. Pár perccel később ragyogó mosollyal lépett be a könyvtárba. Harry felállt az asztal mögött. Augusta ránézett, arcáról lefagyott az édes mosoly. A lánynak igaza volt. Harry szörnyű, veszélyes hangulatban volt. Augustát szíven ütötte a látvány, még sosem látta a férfit ilyen hűvösen elszántnak. Vonásai dermesztően ragadozószerűnek tűntek. - Beszélni kívánt velem, uram? - Igen. - Ha a vendégségről lenne szó, uram, kérem, nyugodjék meg, minden a lehető legnagyobb rendben van. A meghívókat pár napja elküldtük, néhányan már válaszoltak is. Felfogadtam a zenészeket, és a személyzet kezdi beszerezni a hozzávalókat. - Nem érdekel az az átkozott vendégség, asszonyom - szakította félbe ingerülten a férfi. Most fejeztem be egy igen érdekes beszélgetést a lányommal. - Igen, uram? - Azt mondja, a piknik napján, amikor ön a bátyja erényeit ecsetelte, említést tett egy bizonyos versről is, amely még mindig a tulajdonában van. Augusta szája kiszáradt, el nem tudta képzelni, mindez hova vezethet. - Így történt, uram. - Meredith szerint a vers valami pókról vagy pókhálóról szól. - Uram, csak egy egyszerű kis versike. Nem állt szándékomban Meredithnek megmutatni, ha ettől tart. De még ha meg is mutattam volna, nem hiszem, hogy a kislány halálra rémült volna tőle. A gyerekek inkább még élvezik is az ilyen borzalmas versecskéket. Harry oda sem figyelt a magyarázkodásra. - Nem emiatt érdekel. Még mindig önnél van? - Igen, természetesen. - Hozza ide azonnal! Látni akarom! Augusta gerincén végigfutott a hideg. - Nem értem, Graystone. Miért kívánja látni Richárd versét? Egyáltalán nem jó vers. Legnagyobb részének semmi értelme sincs. Valójában rettenetes egy vers. Csak azért tartottam meg, mert Richárd akkor éjjel a kezembe nyomta. Megkért, hogy őrizzem meg. Könnyek égették a szemét. - Harry, az ő vére is ott van rajta. Nem dobhattam el! - Menjen és hozza ide a verset, Augusta! - A lány megzavarodva rázta meg fejét. - De miért kell látnia? - Aztán eszébe villant valami. - Köze van ennek ahhoz, amit Richárdról gyanít? - Addig nem mondhatok semmit, amíg a verset nem láttam. Induljon, Augusta, meg kell néznem! A lány bizonytalan lépést tett az ajtó felé.
- Nem vagyok biztos benne, hogy meg akarom önnek mutatni. Legalábbis addig nem, amíg nem tudom, mihez akarja felhasználni. - A vers talán választ ad néhány, eddig megválaszolatlan kérdésre. - Kémekkel kapcsolatos kérdésekre? - Nagyon valószínű - szűrte összeszorított fogain át a szót Harry. - Nem biztos, de lehet. Főleg abban az esetben, ha a bátyja a franciáknak dolgozott. - De nem dolgozott a franciáknak'. - Augusta, nem akarom még egyszer hallani azt az elvetélt elméletet arról, hogy Richárd Ballinger valójában milyen körülmények között halt meg. Ez idáig nem állt szándékomban lerombolni az illúzióit. Sőt, a viselkedését teljesen természetesnek tartottam. De a vers a pókról és a hálójáról mindent megváltoztat. Augusta kihúzta magát, szíve sebesen vert. - Addig nem mutatom meg, amíg meg nem ígéri, nem fogja Richárd bűnösségének bizonyítására használni. - Nem érdekel Richárd bűnössége vagy ártatlansága. A saját kérdéseimre akarok választ kapni. - De ha megtalálja a választ, azzal a bátyám bűnössége is igazolódik, ugye, uram? Harry kilépett az asztal mögül. - Hozza ide nekem a verset, Augusta! - Nem. Előbb adja szavát, hogy amit felfedez, azzal nem fogja Richárd emlékét beszennyezni. - Csak annyit ígérhetek, hogy a bátyja szerepéről bármi legyen is az -, senkinek egy szót sem szólok. Ez minden, amire szavamat adhatom, Augusta. - De ez nem elég! - Értse meg, asszonyom, ennél többet nem ígérhetek. - Akkor nem adom oda a verset. Nem, ha szemernyi esély van rá, hogy ez sérti Richárd jó hírét. A bátyám becsületes ember volt, és én megvédem a becsületét, ha már ő nem lehet itt, hogy megtegye. - A fenébe, asszony! Tegye, amit mondtam! - A háború véget ért, Graystone. Semmivel nem kényszeríthet, hogy megmutassam önnek a verset. Az enyém, és megtartom magamnak. Soha, senkinek nem engedem megnézni, főleg nem olyasvalakinek, aki, mint ön is, azt hiszi, Richárd áruló volt. - Asszonyom - mondta Harry vészjósló hangon -, tegye, amit parancsoltam! Adja ide a bátyja versét! Most! - Soha! És ha megpróbálja elvenni tőlem, esküszöm, elégetem. Bár az ő vére vari rajta, inkább megsemmisítem, de nem kockáztatom meg, hogy Richárd nevének bemocskolására használja fel. Augusta megpördült, és kirohant a könyvtárból. Üvegcsörömpölés hallatszott. Harry valami nagyon nehezet és nagyon törékenyét vágott a könyvtárszoba falához.
Tizenegy HARRY EGÉSZEN ELKÉPEDT, mennyire el tudja hagyni a béketűrés. Mérgesen bámulta a törött pohár cserepeit, amelyek úgy csillogtak a napfényben, mint Augusta hamis kövekből összeállított nyakéke, amelyet a lány oly büszkén viselt. El nem tudta képzelni, hogy engedhette meg, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Ez az asszony megbabonázta! Az egyik pillanatban szenvedélyesen sóvárog utána, a következő pillanatban mélységes hálát érez iránta, amiért lassan, de biztosan összebarátkozik
a lányával. A rákövetkező percben Augusta megnevetteti vagy az őrületbe kergeti a kiszámíthatatlan viselkedésével. Most meg! Ez a boszorkány azt is elérte, hogy olyasmit érezzen, amit eddig sohasem. Ő, Harry Fleming, Graystone earlje, féltékeny. Fél-té-keny! A legnevetségesebb az egészben, hogy egy halott férfira féltékeny. Richárd Ballinger. A bátor, a vakmerő, a szertelen és... igen, árulószagú Richárd. Augusta bátyja, ha élne is, nem lehetne szerelmi vetélytárs. De ez a férfi, akit elföldeltek, akinek - mint a merész northumberlandi Ballingerek utolsó férfitagjának - emlékét kegyelettel őrzik, ez a férfi olyan helyet foglal el Augusta szívében, amilyenről ő, Harry még csak nem is álmodhat. A túlvilág biztonságos és érinthetetlen királyságába zárva Richárd örökké úgy fog élni Augusta képzeletében, mint a tökéletes northumberlandi Ballinger, a dicső báty, akinek emlékét és nevét a végsőkig védelmezni kell. - A pokolra veled, te átkozott northumberlandi gazember! - Harry visszament az asztalhoz, és székébe rogyott. - Ha élnél, te átok, hát párbajra hívnálak! Eddig is törékeny volt a kapcsolatunk, gondolta keserűen, de most sikerült elintéznem, hogy Augusta egy életre meggyűlöljön. Ha hideg logikával közelít a dologhoz és a történteket mint kísérletet tekinti, le kell szűrnie azt a következtetést, hogy Augusta, ha választania kell, a bátyja és nem a férje oldalára áll. Ahogy ezt pár perccel ezelőtt meg is tette. - Gazember - mondta újra. Nem tudott jobb szót kitalálni szellemriválisára. De hogyan küzdjön meg egy szellemmel?! Hátradőlt, kényszerítette magát, hogy minden lehetséges szempontból végiggondolja az iménti eseményt. Mindjárt az elején elrontotta az egészet. Nem kellett volna Augustát a könyvtárba ráncigálnia. Nem kellett volna ráparancsolnia, hogy adja oda a verset. Ha újra kezdhetné, másként csinálná. De be kell vallja, nem tudott tiszta fejjel gondolkodni. Amikor Meredith elejtette azt a megjegyzést Richárd Ballingerről és a pókos verséről, Harry sürgető kényszert érzett, hogy azonnal megszerezze. Harry úgy gondolta, ő és Sheldrake a háborút, minden borzalmával egyetemben, végre maguk mögött tudhatják. Ám most már napnál világosabb, hogy a Pókot ő soha nem fogja tudni elfelejteni. Túl sok ember halt meg emiatt az átokfajzat miatt. A legjobb emberei, mint Sheldrake is, túl nagy kockázatvállalásra kényszerültek miatta. Túl sok csatát vesztettek az áruló miatt. És a tudat, hogy a Pók minden bizonnyal angol volt, a harag és elkeseredés újabb hullámaival árasztotta el az amúgy is gyötrődő Harryt. A férfi jól tudta, titkosszolgálati munkája során hidegvérének és félelmetes logikájának köszönhette hírnevét. Igazság szerint, csak így tudta ellátni a ránehezedő kellemetlen feladatot. Ha érzelmeinek bármi módon is utat enged, azzal saját magát bénította volna meg. Ha érzelmei befolyásolják, akkor minden jól kidolgozott csel és ellencsel, minden határozott döntés, minden végiggondolt értékelés és elemzés kérdésessé vált volna, eluralkodott volna rajta a gyomorba markoló rettegés, hogy esetleg hibát követ el. A hideg tiszta logika volt az egyetlen járható út. De a jeges felszín alatt ott bugyborékolt, forrongott a harag. A magára kényszerített szerep mögött Harryben ott munkált a düh és a bosszúvágy. És mindez egyetlen személy köré összpontosult, az ellentétes oldalon álló Pók köré. Fegyelmezett gondolkodása és szilárd elhatározása, hogy saját életét nem akarja romba dönteni, Harryt képessé tették arra, hogy a bosszú gondolatát a háború szörnyű hónapjai alatt mélyen elrejtse magában. Tudván tudva, hogy számtalanszor feltett, kínzó kérdéseire már
úgysem kap választ, a férfi elfogadta az elfogadha-tatlant. Ahogy ezt Augustának is elmagyarázta a pikniken, a háború forgatagában sok mindent örök homály borít. A Pók kilétéről sem lebben fel soha a fátyol. De most, lánya elejtett megjegyzéséből ítélve, új nyomra bukkantak, amely talán elvezethet a Pókhoz. Richárd Ballinger verse a pókról és a hálójáról talán mindenre magyarázatot ad. Talán semmire. Bárhogy legyen is, Harry érezte, látnia kell a költeményt. Addig nem nyughat, míg meg nem kaparintja. Sokkal körültekintőbben kell eljárnia, intette magát. Ami az előbb történt, kizárólag az ő hibája. De annyira látni akarta a verset és annyira biztos volt benne, Augusta engedelmeskedni fog, hogy nem gondolt arra, a lány valójában kihez is hűséges. Végig kell gondolnia a lehetőségeket. Ha most felmegy és arra kényszeríti, hogy odaadja a verset, Augustában az érzelem utolsó szikrája is kihuny, bármit érzett is eddig őiránta. Sosem bocsátana meg. Másfelől, a bizonyosság - hogy Augusta bátyja emlékét állhatatosabban ápolja, mint amennyire új családja iránti kötelességeit teljesítené - mardosta Harry lelkét. Öklével a szék karfájára csapott, felállt. Az úton idefelé világosan megmondta Augustának, a szerelem nem érdekli. Amit elvár a feleségétől, az a hűség. Akkor a lány szavát adta, ebben megfelel a férfi elvárásainak. És így is lesz. Harry döntött. Elege van már abból, hogy Augusta csak a saját maga által is elismert kötelességeinek tesz eleget. Itt az ideje, hogy a vele szembeni kötelességeit is teljesítse. Átvágott a keleti szőnyegen, kinyitotta a könyvtárszoba ajtaját, és kilépett a hallba. Fellépkedett a vörös szőnyeggel borított lépcsőn az emeletre, majd az Augusta hálószobája felé vivő folyosóra fordult. Kopogtatás nélkül benyitott, és besétált a szobába. Augusta egy aranyozott szekreter előtt ült, és egy csipkés zsebkendőbe szipogott. Összerezzent, amikor az ajtó kinyílt, a belépőre nézett. Szemét elhomályosították a visszafojtott könnyek, a félelem és a harag. Ezek a northumberlandi Ballingerek milyen érzelmesek, gondolta a férfi. - Mit keres itt, Graystone? Ha azért jött, hogy erőszakkal elvegye tőlem Richárd versét, hát felejtse el! Gondosan elrejtettem. - Biztosíthatom, asszonyom, nem tudna olyan rejtekhelyet kitalálni, amit ne fedeznék fel, ha akarom. - Harry nagyon halkan csukta be az ajtót, megállt feleségével szemben. Szétvetett lábbal állt, felkészült a küzdelemre. - Meg akar félemlíteni, uram? - Egyáltalán nem. - Augusta oly vigasztalhatatlanul szomorúnak, oly végtelenül megbántottnak tűnt megtépázott büszkeségében, hogy Harry egészen elgyöngült. - Semmi ilyesmire nem lesz szükség, szerelmem! - Ne nevezzen engem szerelmének - csattant fel a lány. - Ön nem hisz a szerelemben, ha még emlékszik! Harry mélyet sóhajtott, majd Augusta öltözőasztalához lépett. Elgondolkozva nézegette az ott sorakozó kristályüvegcséket, ezüstös hátú hajkeféket és a többi, eltéveszthetetlenül nőies apróságot. Egy röpke pillanatig az járt a fejében, mennyire szeret ide bejelentetlenül betoppanni a szomszédos szobából, és itt találni Augustát a tükör előtt ülve. A legjobban azt szerette, ha a lány bodros köntöseinek egyikét viseli, gesztenyeszín fürtjeit pedig azzal a lehetetlen kis selyemsapkával szorítja le. Mindig örömet okozott, ha ez a bensőséges kép tárult szeme elé és láthatta, a lány elpirul érkeztekor. De Augusta most már nem a szerelmesét, hanem az ellenségét látja benne.
Harry elfordult az asztaltól, a lányra nézett, aki mélységes bizalmatlansággal méregette őt. - Nem hinném, hogy a pillanat alkalmas a szerelemről alkotott nézeteinek megvitatására mondta. - Valóban, uram? Akkor mégis mit fogunk megvitatni? - A hűségről való elképzeléseit. A lány elbizonytalanodott, még inkább bizalmatlanná vált. - Miről beszél, Graystone? - Az esküvőnk napján ön hűséget esküdött nekem, Augusta. Talán máris elfelejtette? - Nem, uram, de... - És az első éjszakán, amit ebben a szobában töltöttünk, megfogadta, teljesíteni fogja minden kötelességét, amit mint feleségnek, teljesítenie kell. - Harry, ez így nem tisztességes. - Mi nem tisztességes? Hogy az esküjére emlékeztetem? Meg kell mondanom, meg sem fordult a fejemben, hogy erre valaha is szükség lesz. Azt hittem, kellő tiszteletben tartja magától is. - De egészen másról van szó - tiltakozott a lány. - A bátyám is belekeveredett. Meg kell értenie! Harry együttérzően bólintott. - Megértem, hogy a bátyja emléke és a férje iránti hűség között őrlődik. Nagyon nehéz lehet önnek, és kimondhatatlanul sajnálom, hogy miattam került ebbe a helyzetbe. Válságos percekben az élet ritkán egyszerű és igazságos. A lány keze ökölbe szorult, szikrázó szemmel nézett le a férfira. - Augusta, tudom, mit érez most. És igaza is van. Kérem, bocsássa meg, hogy esztelenül önre próbáltam erőltetni az akaratomat. Bocsásson meg, amiért minősíthetetlen módon parancsoltam, hogy mutassa meg a verset. Csak annyit tudok felhozni mentségemül, hogy ez a dolog számomra nagyon fontos. - Számomra is nagyon fontos - vágott vissza a lány mérgesen. - Egyértelműen, kétséget kizáróan úgy döntött, a bátyja emléke fontosabb, mint a férje iránti kötelességei. Ön elsősorban a northumberlandi Ballingerekhez hű. Törvényes férje pedig érje be annyival, ami marad. - Úristen, Graystone, ön olyan kegyetlen! - Augusta zsebkendőjét szorongatva felállt. Hátat fordított a férfinak, és a szemét törölgette. - Mert azt kérem, hogy ez alkalommal engedelmeskedjék? Mert, mint a férje, a teljes odaadását kérem, és nem elégszem meg kevesebbel? - Mondja, Graystone, a kötelességen és a hűségen kívül semmi egyébre nem tud gondolni? - Nem egészen így van, de most ezek a legfontosabbak, mindenekfelett. - És ön mivel tartozik a feleségének? - Szavamat adtam, hogy a bátyja dolgairól - bármit fedezzek is fel - senkinek egy szót sem szólok. Ez minden, amit ígérhetek, Augusta. - De ha abban a versben egyetlen betű is van, ami arra utal, hogy a bátyám esetleg... áruló volt, ön ezt azonnal kész tényként fogja elfogadni. - De ez nem számít, Augusta. Richárd halott. Senki nem üldözhet egy halottat! Őt már sem a törvény, sem az én bosszúm nem érheti el. - De a becsülete és az emléke még él! - Legyen őszinte, Augusta! Ön az, aki attól fél, ami a versben leírva van. Attól retteg, a bátyját a piedesztálról - ahová ön állította - le kell rántania. - De miért olyan fontos ez a vers most, hogy a háborúnak már vége? - A lány visszanézett a válla fölött, pillantása a férfi arcát kutatta. Harry állta a tekintetét.
- A háború befejezése előtt három-négy évvel megjelent a színen egy titokzatos ember, a Pók, aki ugyanazt a munkát végezte a franciáknál, amit én a Korona szolgálatában. Részben azért, mert az információi mindig nagyon pontosak voltak, részben azért, ahogyan dolgozott, arra a következtetésre jutottunk, hogy angol származású lehet az illető. Rengeteg jó emberünk halálát okozta, és ha még él, azt akarom, fizessen meg a vétkeiért. - Ön bosszút akar állni ezen az emberen? - Igen. - És ezért képes lenne a kettőnk kapcsolatát tönkretenni? Harry nyugodtan folytatta. - Nem látom be, miért kéne ennek a dolognak hatással lennie a kapcsolatunkra. Hogy mégis így van, csak önnek köszönhető. - Tehát erről van szó - mormolta Augusta -, nagyon okosan kitalálta, uram. Tehát engem okol minden kellemetlen érzésért és helyzetért, ami az ön kegyetlensége miatt merült fel. Harryt ismét elöntötte a méreg. - Az ön kegyetlenségéről miért nem beszélünk? Mit gondol, milyen érzés lehet az nekem, hogy a bátyja emlékének védelmét választja ahelyett, hogy a férjének, nekem tett esküjét tartaná be? - Úgy érzem, tátongó szakadék támadt közöttünk. - Szembefordult a férfival. - Történjék bármi, kettőnk kapcsolatában semmi nem lesz már a régi. - Nem áthidalhatatlan a szakadék, asszonyom. Ott maradhat a túloldalon, a bátor, vakmerő northumberlandi Ballingerek oldalán, de ha akar, átkelhet a hídon az én oldalamra, amely a jövőjét jelenti. Öné a választás joga. És nyugodjék meg, nem fogom erővel elvenni öntől a verset. Válaszra sem várva, Harry sarkon fordult, és elhagyta a szobát. Az elkövetkező két napban udvarias, jeges nyugalom telepedett a házra. Harry számára ez a dermesztő légkör volt a legszembetűnőbb, mert szöges ellentétben állt az előző hetek meleg, barátságos hangulatával. Ez a Graystone háza népének "viselkedésében bekövetkező gyökeres fordulat döbbentette rá a férfit, menynyi minden megváltozott, amióta Augusta a ház úrnője. Az addig kínosan szertartásos, jól nevelt szolgák hada Augusta megérkezte óta olyan derűs jókedvvel végezte munkáját, amilyet Harry korábban sosem tapasztalt. Eszébe is jutott Sheldrake megjegyzése arról, milyen kedvesen bánik a lány a személyzettel. Meredith, az engedelmes, komoly kicsi tudós, egyszeriben festegetni kezdett és piknikezni járt. Egyszerű muszlinruhácskái is új életre keltek a sok-sok fodortól és szalagocskától. És egyre nagyobb lelkesedéssel hallgatta Augusta felolvasásait. Még Clarissa - ez a szigorú, józan gondolkodású, feddhetetlen jellem, aki valaha a nevelőnősködés mellett kötelezte el magát -, még ő is megváltozott. Harry nem tudta volna megmondani, mi minden történt házassága pár hete alatt, de azt tisztán látta, Clarissa felengedett Augusta irányában. Nemcsak hogy felengedett, de valami olyan szenvedélyes lelkesedéssel élte napjait, hogy ha nem róla lett volna szó, az ember azt hitte volna, szerelmes. Clarissa egyre gyakrabban mentette ki magát, ha sétára indultak vagy vacsora után a család összegyűlt a szalonban. Ilyenkor hálószobájába zárkózott. Harry arra gondolt, talán valamilyen munkán dolgozik, de nem mert kérdezősködni. Clarissa mindig is nagyon zárkózott volt, és Harry tiszteletben tartotta a magánéletét. A zárkózottság végül is Fleming-vonás. Harry abban is biztos volt, a tanterem zárt, szegényes világában Clarissának nem adódhatott alkalma a szerelemre, de a nő szemének szokatlan csillogása mérhetetlenül kíváncsivá tette. Az összes többivel együtt, ezt a változást is Augustának tulajdonította. De amióta közte és Augusta között két napja kitört az ellenségeskedés, a háznép ismét látványosan megváltozott. Hideg, elutasító légkör uralkodott. Mindenki a végletekig
udvariasan és szertartásosan tette a dolgát, de nyilvánvaló volt, hogy Graystone összes lakója egy emberként őt, Harryt teszi felelőssé a kialakult helyzetért. Zavarta ez a tudat. Akkor is ez járt a fejében, amikor a harmadik napon a tanterem felé tartott. Ha már a háznép a közte és a felesége között dúló néma akaraterő-összecsapásról véleményt mer nyilvánítani, hát akkor kétséget kizáróan az ő oldalán van a helyük. Itt Graystone-ban ő parancsol, a birtokon élők megélhetése tőle függ. Az ember azt hinné, Clarissa és a szolgák ennek pontosan a tudatában vannak. Sőt! Ezt még Augustának is illene tudnia! Harry az elmúlt két éjszakát saját hálószobájában töltötte, az Augusta szobájába nyíló, csukott ajtót bámulva. Mondogatta magában, hogy neki van egy felesége, akinek kutyakötelessége azt az ajtót kinyitni, ha ő úgy akarja, és biztosította magát, hogy Augusta ki is nyitná. De most, hogy a harmadik magányos éjszakának néz elébe, talán ideje lenne ezt az elbizakodottságot felülvizsgálni. Kinyitotta a tanterem ajtaját. Szeme Clarissa jeges pillantásával találkozott. - Üdvözlöm, uram. Nem is tudtam, hogy szándékában állt meglátogatni bennünket ma délután. Hangjából minden melegség hiányzott, de Harry úgy döntött, nem törődik vele. A ház bármely más részén is pontosan ilyen üdvözlésre számíthatna. - Volt pár szabad percem, gondoltam, megnézem, hogy halad a rajzolás. - Értem. Meredith már reggel hozzáfogott. Őladysége mindjárt itt lesz, hogy átvegye a felügyeletet, ahogy szoktuk. Meredith apjára nézett, szeme felfénylett, de aztán elfordította tekintetét. - Jó napot, papa! - Folytasd, Meredith! Csak figyelni szeretném. - Igen, papa! Harry nézte, amint lánya új színt keresgél. Meredith gondosan megnedvesítette ecsetjét, és egy réteg fekete festéket vitt fel a papírra. Harry felfigyelt rá, ez az első eset, hogy Meredith ilyen sötét színeket használ. A galériában mostanra már rendszeresen közszemlére állított festményein csak vidám, életteli, napfényes színeket látott. - Ez itt Graystone, éjszaka? - Lehajolt, hogy tüzetesen megvizsgáljon minden részletet. - Igen, papa. - Nem lesz ez így nagyon sötét? - Augusta azt mondja, azt fessem, amit érzek. - Úgy érzed, ma sötét színekkel kell rajzolnod, annak ellenére, hogy odakint ragyog a nap? - Igen, papa. Harry összeszorította állkapcsát. Tehát már Meredithre is hatott a házban folyó csendes hadviselés. És ez Augusta hibája! -Talán ki kéne használnunk ezt a gyönyörű időt. Szólok valakinek, hogy nyergeljék fel a pónidat. Kilovagolhatnánk a csermelyhez. Volna kedved hozzá? Meredith gyors, bizonytalan pillantást vetett rá. - Augusta is velünk jöhet? - Majd megkérjük rá. - Harry arca megrándult. Biztos volt Augusta válaszában. Udvarias elhárítás, természetesen. A lánynak sikerült elérnie, hogy az étkezéseken kívül soha egy percet ne töltsön férje társaságában az elmúlt két napban! Meredith azonnal felvidult. - Az jó lesz. Megyek, felveszem az új lovaglóruhámat. Szeme Clarissára rebbent. - Mehetek, Clarissa néni?
A nő királynői fejtartással bólintott. - Természetesen, Meredith. Harry lassan megfordult, és szemközt találta magát Augustával. A lány udvariasan biccentett. - Ha megbocsát, uram, nekem is át kell öltöznöm. Meredith és én hamarosan csatlakozunk önhöz. Hát itt meg mi folyik? Csodálkozva bámult lánya és felesége után. De talán jobb lesz, ha nem kérdezősködik. - Remélem, élvezni fogja a lovaglást őladységével és Meredith kisasszonnyal, uram jegyezte meg kimérten Clarissa. - Köszönöm. Biztosan így lesz. Csak rá tudjak jönni, mit forgat a fejében Augusta már megint, gondolta magában. De még fél óra múltán sem jött rá. Meredith rosszkedve gyermeki lelkesedésbe csapott át. Bűbájos volt zöld lovaglóruhájában, amely megszólalásig hasonlított Augustáéhoz, és a hetyke kis tollas kalapban. Harry egy darabig lányát nézte, aki előttük ösztökélte tarka póniját, majd Augustára pillantott. - Örülök, hogy el tudott minket kísérni ma délután, asszonyom - törte meg a kényelmetlen csendet. Augusta kecsesen ült a nyeregben, kesztyűs keze elegánsan tartotta a gyeplőt. - Úgy gondoltam, jót tesz a lányának egy kis friss levegő. Újabban olyan fojtogató a légkör a házban. Harry szemöldöke megrándult. - Milyen igaz. Augusta az ajkába harapott, rosszalló tekintettel méregette a férfit. - Az ég megáldja, uram, ne tegyen úgy, mintha nem tudná, miért vagyok itt. - Pedig nem tudom, asszonyom. Ne értsen félre, igazán örülök, amiért velünk tart, de fogalmam sincs, miért döntött úgy, hogy elkísér bennünket. Augusta sóhajtott. - Úgy határoztam, odaadom önnek Richárd versét. A megkönnyebbülés tornádóként söpört át a férfin. Kis híja volt, hogy át nem nyúlt, és az ölébe nem húzta Augustát. De sikerült legyűrnie a sürgető kényszert. Mostanában egyre többször hagyja, hogy magával ragadják az érzelmei. Meg is kell vizsgálnia, mi húzódik emögött. - Köszönöm, Augusta. Szabad megkérdeznem, miért gondolta meg magát? - Izgatottan várta a választ. - Sokat gondolkodtam a dolgon és be kellett látnom, nem sok választásom maradt. És amint már többször rámutatott, mint feleségének, kötelességem engedelmeskedni. - Értem. - Harry egy hosszú percig egy szót sem szólt, a megkönnyebbülés is múlóban volt. - Sajnálom, hogy döntésében csak a kötelesség vezérelte. A lány a szemöldökét ráncolta. - Ha nem a kötelességnek, akkor minek kellett volna vezérelnie? - Talán... a bizalomnak. Augusta udvariasan fejet hajtott. - Az is szerepet játszott. Úgy gondoltam, ön biztosan állni fogja a szavát. Azt ígérte, a bátyám titkait nem hozza nyilvánosságra, és én hiszek önnek. Harry, aki nem volt hozzászokva, hogy adott szavát egy pillanatig is kétségbe vonják, nem tudta elrejteni felháborodását. - És közel három napig tartott, amíg erről meggyőzte magát? Augusta felsóhajtott.
- Dehogy, Harry, már az első percben hittem önnek. Ha mindenáron tudni akarja, hát nem ez a része zavart a dolognak. Ön rendkívül becsületes férfi, ezzel mindenki tisztában van. - Akkor mégis, mi késztette vonakodásra? - érdeklődött Harry szárazon. Augusta pillantását kancája fülére szegezte. - Féltem, uram. - Az isten szerelmére, mitől? Attól, ami a bátyjáról kiderülhet? Minden akaraterejére szüksége volt, hogy annyira lehalkíthassa hangját, hogy Meredith ne hallhassa meg szavait. - Nem egészen. Richárd ártatlanságában egy percig sem kételkedem. Az idegesített, mit fog rólam gondolni, ha a versben olyasmit talál, ami szerint Richárd áruló lehetett. Harry elképedt. - A fenébe is, Augusta! Feltételezi rólam, hogy kevesebbre becsülöm önt valamiért, amit a bátyja követett el? - Én is northumberiandi Ballinger vagyok, uram - szólalt meg a lány érzelemmentes hangon. - Ha egyikünkről elhiszi, hogy áruló volt, a család többi tagjának tisztességét is megkérdőjelezheti. - Azt hitte, az ön tisztességét vonom majd kétségbe? - Most kezdte megérteni, mi munkál a lányban. Augusta egyenes derékkal ült a nyeregben. - Azt eddig is tudtam, úgy könyvel el, mint javíthatatlan, könnyelmű, szamárságokra hajlamos teremtést. De nem akartam, hogy a becsületességemben is kételkedjék. Mi már egy életre össze vagyunk kötve, uram. Nagyon hosszú és nehéz út áll előttünk, ha ön úgy gondolja, egy northumberlandi Ballinger becsületében nem bízhat. - Az égre, asszonyom, önnek nem a becsületével van baj, hanem a fejével. Megállította lovát, Augusta felé hajolt, átkarolta és kiemelte a nyeregből. - Harry! - A northumberlandi Ballingerek mind egy szálig ilyen ostobák voltak? Remélem, nem a vérükben van. Ölébe húzta a lányt, és megcsókolta. Augusta hosszú szoknyája a csődör oldalánál hullámzott, a ló nyugtalanná vált. Anélkül, hogy a csókot abbahagyta volna, Harry szorosabban fogta a gyeplőt. - Harry, a lovam! - pihegte Augusta, amint szóhoz jutott. - Él fog kóborolni. - Papa? Papa! Mit csinálsz Augustaval? - Meredith hangjából őszinte aggodalom csendült. Póniján szaporázott visszafelé. - Csak megcsókoltam a mamádat, Meredith. Vigyázz a kancájára, légy szíves! Nem szeretnénk, ha megszökne. - Megcsókolod? - kerekedett el Meredith szeme. - Jól van. Ne aggódjatok a kanca miatt! Majd én elkapom. Harry különösebben nem aggódott a kanca miatt, a ló csak a legközelebbi fűcsomóig poroszkált. Csupán az foglalkoztatta, hogyan tudná Augustát mielőbb a hálószobájába vinni. A csatározás három nappalon és két éjszakán át tartott, de így is kibírhatatlanul hosszúnak tűnt. - Harry, igazán! Azonnal tegyen le! Mit fog Meredith gondolni? - kérdezte a lány Harry ölelésének biztonságában. - Mióta foglalkozik ennyit az illendőséggel, asszonyom? - Azóta, hogy felfogtam, lányom van - zsörtölődött Augusta. Harry harsány kacajra fakadt. Aznap este, amikor Harry benyitott Augusta hálószobájába, a lány a fésülködőasztalnál ült. A szobalány épp menni készült.
- Köszönöm, elmehet, Betsy - mondta Augusta, amint a tükörben észrevette a férfit. - Igenis, asszonyom. Jó éjszakát, uram! - Betsy örömteli, mindentudó pillantást küldött gazdái felé, pukedlizett, majd kivonult. Augusta arcán halvány mosollyal felállt. Köntöse szétnyílt, látni engedte a legfinomabb muszlinból készült hálóingét. A hálóing pedig ennél jóval többet látni engedett. Harry hirtelen tudatára ébredt saját vágyának. - Gondolom, a versért jött - szólalt meg Augusta. Harry megrázta a fejét, lassan elmosolyodott. - A vers még várhat, asszonyom. Önért jöttem.
Tizenkettő AUGUSTA FELKELT, teste még mindig forró volt Harry érintéseitől. Gyertyát gyújtott, és az öltözőasztalhoz ment. Harry megmoccant az ágyban. - Augusta? Mit csinálsz? - Megkeresem Richárd versét. - Kinyitotta a kis ékszerdobozt, amelyben két éve őrizte az összehajtogatott papírlapot. - Reggelig ráér. - Harry könyökére támaszkodott, és összeszűkült szemmel figyelte a lányt. - Nem. Szeretném, ha vége lenne most már. - A férfi felé nyújtotta a papírt. - Tessék! Olvassa! Harry kivette a lapot a kezéből. Szemöldöke hosszú vonallá egyenesedett. - Nem hiszem, hogy tudnék mit mondani egy felületes elolvasás után. Tanulmányoznom kell. - Teljesen értelmetlen ez a vers, Harry. Egy értelmes mondat nincs benne. Richárd már haldoklott, amikor rám bízta, őrizzem meg. Furcsa belső látomások gyötörhették. Harry nem vette le tekintetét a lányról, Augusta megállás nélkül beszélt. Nagyot sóhajtott, leült az ágy szélére, a papírt pöttyöző foltokra meredt. Már kívülről ismerte a vers minden sorát. A Pók hálója Nézd a fiatal bátrakat, ott játszanak a csillogó hálón, Nézd, ezüstszablyájuk hogy villog. A hármas számnál összegyűltek teára, de visszatértek, t hogy uruknak vacsorával szolgáljanak. És Ő ott vacsorál a selymes szálak közepén, óvatlan férfiak vérét issza. Vár, míg eljön az Ő ideje, amikor a fények kihunynak, Sokan voltak, kevesen lettek. Már a kevés is elfogyott. A Pók kezében kártyalapok. Azt hiszi, ő a győztes. Augusta feszülten várt, míg Harry végigolvassa a verset. Amikor végzett, újra a lányra nézett, ezúttal hideg kutató pillantással. - Megmutattad ezt bárkinek is, Augusta? A lány bólintott. - Egy ember jött Thomas bácsihoz néhány nappal azután, hogy Richárdot megölték. A bátyám összes holmiját látni akarta, Thomas bácsi azt javasolta, adjak oda neki mindent. A verset is elolvasta. - Mit mondott róla? - Hogy zagyvaság. De nem is nagyon érdekelte. Csak azokkal az iratokkal foglalkozott, amiket Richárdnál találtak. Aztán célozgatni kezdett rá, hogy Richárd valószínűleg eladott valamilyen információkat a franciáknak. Thomas bácsival megegyeztek, hogy nem kell szellőztetni a dolgot.
- Emlékszel ennek az embernek a nevére? - Crawleynak hívták, azt hiszem. Harry az undortól egy pillanatra kénytelen volt becsukni a szemét. - Crawley! Hát persze. Az a tökkelütött, kétbalkezes majom. Nem csoda, hogy nem volt további nyomozás. - Miről beszél, Harry? - Crawley egy ökör volt. - Volt? - Jó egy évvel ezelőtt meghalt. Nem elég, hogy hülye volt, de külön elképzelése volt arról is, a katonai hírszerzést miként kell megítélni. Ezt a fajta munkát elfogadhatatlannak tartotta egy úriember számára, és mélyen lenézte. Ez aztán ahhoz vezetett, hogy semmit nem tanult meg az eljárásokról, és egy kódolt üzenetet akkor sem ismert volna fel, ha az kiböki a szemét. Francba ezzel az emberrel! Augusta felhúzta a lábát az ágyra, arcát térdére fektette. - Gondolja, hogy a vers kódolva van? - Aligha. De reggel majd alaposabban megnézem. Harry óvatosan összehajtogatta a lapot. - Ha kódolva is van, ilyesmit Richárd csak akkor tarthatott magánál, ha angol ügynök volt és nem francia. Harry letette a papírt az éjjeliszekrényre. - Egyvalami fontos, Augusta. Ez az egész ügy nem számít. Legalábbis kettőnk számára. Nem érdekel, mit tett a bátyád két évvel ezelőtt. Téged sosem ítélnélek meg az ő cselekedetei alapján. Elhiszed? Augusta bólintott, pillantása a férfiéba fúródott. - Hiszek önnek. Megkönnyebbülten gondolt arra, hogy a férfi legalább ebben az esetben a legmesszebbmenőkig tisztességes. Nem a felesége bűnéül rója fel, amit a család többi tagja esetleg elkövetett. - Megfázol, Augusta. Gyere vissza a takaró alá! - Elfújta a gyertyát, és magához ölelte a lányt. Augusta tudta, hogy a férfi még sokáig ébren volt. Tudta, mert ő maga sem tudott hosszú ideig elaludni. Nem hagyta nyugodni a kérdés, vajon jól tette-e, hogy odaadta a verset Harrynek. Kevéssel hajnal előtt, az álom és az ébrenlét határán, Augusta felriadt. A fejét sem kellett elfordítania vagy a szemét kinyitnia, érezte, hogy Harry óvatosan kicsusszan az ágyból. Halk zörgést hallott, amint a férfi felemelte a vérfoltos papírlapot az éjjeliszekrényről. Aztán az ajtó lágyan kinyílt, majd becsukódott. Kényszerítette magát, hogy legalább addig ágyban maradjon, míg kivilágosodik, majd felkelt és nehéz szívvel készülődni kezdett az előtte álló hosszú napra. Egy rövid pillantás az ablakra elárulta, a hajnal esőfelhőktől terhesen érkezett. Harry csak rövid időre tűnt fel a reggelizőasztalnál, épp csak addig, míg tányérjára szedett pár falatot, aztán eltűnt a könyvtárban. Jóformán egy szót sem szólt se Augustához, se Meredithhez. Szórakozott viselkedését a háznép teljesen természetesnek találta. Nyilvánvalóan tanúi voltak már ilyesminek nemegyszer. - A papa akkor ilyen, amikor valamelyik kéziratán dolgozik - magyarázta Meredith. Komoly, szürke szeme nyugtalanul vizsgálgatta mostohaanyja arcát. - Nehogy azt hidd, hogy még mindig rád haragszik. - Értem. - Augusta lehangoltsága ellenére elmosolyodott. - Megpróbálom nem elfelejteni. - A vendégek már három nap múlva megérkeznek, ugye? - Meredith szeme felcsillant a várakozástól.
- Bizonyára. És Miss Appleby is befejezi ma délutánra az új ruhád átigazítását. Majd szólj Clarissa néninek, hogy hamarabb fejezzétek be a tanulást. Mindhármunknak el kell mennünk a varrónőhöz. - Szólok is, Augusta! - Meredith felugrott, és felrohant a tanterembe. A reggelizőszoba magányában Augusta kávéját kortyolgatta. Végignézte az aznap érkezett leveleket, belelapozott az egyik londoni napilapba. Amikor mindezzel végzett, hosszasan megtárgyalta a teendőket a komornyikkal és a házvezetőnővel a vendégség idejére felbérlendő kisegítő személyzet ügyében. A könyvtárszoba ajtaja zárva maradt egész délelőtt. Akárhányszor áthaladt az előtéren, Augusta ezt az egy ajtót kémlelte. Egy hang sem hallatszott ki. A csend elviselhetetlenné vált. Nem tudott másra gondolni, vajon mit ötölhetett ki Harry Richárd szörnyű verséből. Aztán nem bírta tovább. Felnyergeltette a kancáját. Lovaglóöltözékében álldogált a hallban, amikor elkapta a komornyik aggódó pillantását. - Úgy tűnik, esőt kapunk délutánra, asszonyom. - Talán - mosolyodott el haloványan Augusta -, ne nyugtalankodjék, Steeples! Egy kis eső nekem nem árt meg. - Biztos nem kívánja, hogy valamelyik lovászfiú elkísérje, asszonyom? - Az aggodalomtól Steeples hosszú arcának mély barázdái még inkább elmélyültek. - Őlordsága biztosan nem akarná, hogy asszonyom egyedül lovagoljon ki. - Nem, nem akarok lovászfiút, Steeples, vidéken vagyunk. Felesleges olyan veszélyek miatt aggódnia, amik csak a városban leselkednek egy magányos asszonyra. Ha bárki kérdezné, nyugodtan mondja, estefelé itthon leszek. - Ahogy kívánja, asszonyom. - Steeples főhajtása minden nemtetszését kifejezte. Augusta nagyot sóhajtott, leballagott a lépcsőn és felszállt a lovára. Itt Graystone-ban még a komornyiknak is nehéz a kedvére tenni. Egy órát is lovagolt a borús égbolt alatt, amikor kezdte úgy érezni, lelke megkönnyebbül. A vihar kapujában nehéz mélabúsnak lenni, gondolta. Arcát a szélbe fordította, megérezte az első esőcseppeket. Ez felfrissítette, új erővel töltötte el, mint semmi más ezen a nyomasztó napon. Jóllehet, felfigyelhetett volna a figyelmeztető jelekre, az első hangos mennydörgés meglepetésként érte. A vihar kitörése előtt már lehetetlen volt visszatérnie Gray-stone-ba. Aztán észrevett egy rozoga viskót a távolban, arra irányította a lovát. A kunyhó üres volt. A viskó mögötti csűrben menedéket talált a kancájának is. Benyitott az egyetlen helyiségből álló kunyhóba, megállt a nyitott ajtóban, és a földre záporozó esőcseppeket nézte. Vagy húsz perccel később is ott állt, amikor észrevette a vihar központjából felé tartó lovat és utasát. A paták csattogását elnyelte az égen villódzó villámok és a mennydörgés zaja. A ló a kunyhó ajtajánál hátrahőkölt. Harry mogorván nézett le rá a nyeregből. Fekete kalapjáról patakokban ömlött a víz. - Mégis mit csinál itt, a vihar kellős közepén, Augusta? - A csődör toporzékolni kezdett, amikor újabb mennydörgés robajlott a távolban. Harry csendesíteni próbálta az ideges állatot. - Annyi esze sincs, mint egy szopós malacnak. Hová tette a lovát? - Ott van hátul a csűrben. - Bekötöm az én lovam is, aztán visszajövök. És csukja be azt az ajtót, asszonyom! Még a végén bőrig ázik. - Igen, Harry. - Augusta elmormolt válaszát elnyomta az esőcseppek csapkodása. Néhány perccel később az ajtó kivágódott, Harry rontott a szobába. A ruhájáról lezúduló vizet beitta a földpadló. Egy kis gyújtós is volt nála, a csűrben találta. Berúgta maga mögött az ajtót, a gyújtóst a tűzhely mellé dobta, megszabadult átázott kabátjától és kalapjától. - Remélem, magyarázattal tud szolgálni.
Augustát kirázta a hideg. Védekezőleg maga köré kulcsolta karjait, és megállapította, a kunyhó valahogy még kisebbnek hat, amióta Harry is itt van. - Lovagolni támadt kedvem. - Ilyen időben? - Harry "lehúzta kesztyűjét. Párat dobbantott, hogy csodálatosan kifényesített csizmájáról is leguruljanak az esőcseppek. - És miért nem hozott magával egy lovászfiút? - Nem éreztem szükségét. Hogyan talált rám, uram? - Steeplesnek volt annyi esze, hogy megjegyezze, melyik irányban indult el. Aztán már nem sok nehézséget jelentett, hogy követni tudjam. A bérlők közül néhányan észrevették, amikor ellovagolt a házuk mellett, egyikük javasolta, nézzem meg itt, ebben a kunyhóban menedékre találhatott. Az egyetlen üres viskó a környéken. - Bámulatra méltó a logikája, uram. De láthatja, egész idő alatt biztonságban voltam. - Nem erről van szó, asszonyom. Az észbeli képességeivel lehet valami baj. Hogy jutott eszébe egy ilyen napon lóra szállni? - Harry letérdelt a tűzhely mellett, és tüzet rakott. - Ha már saját magára nem is, a lányomra azért gondolhatott volna! Augustát meglepte a kijelentés. A boldogság apró szikrája parázslott fel lelkében. - Meredith aggódott? - Meredith azt sem tudja, hogy eljött. Még Clarissá-val tanul. - Ó. - A parázs kihunyt. - Ha azt sem tudja, hogy eljöttem, akkor mi a baj, Harry? - Kész szerencse, hogy nem tudja, ön egyedül hagyta el a házat! - Igen, értem, mire gondol. - Augusta már nem is gondolt az ellenállásra. - Igaza van. Nagyon rossz példával járok elöl. Félő, hogy a jövőben is így fogok viselkedni, uram. Végtére is northumberlandi és nem hampshire-i Ballinger vagyok. - Az Isten áldja meg, Augusta, most már mindig a származásával fog előhozakodni, ha mentséget akar találni a viselkedésére? A lány megdermedt. Harry tényleg nagyon ingerült, de azt is érezte, nem csupán azért, mert ő kilovagolt a viharba. - Nem, uram. A férfi mérgesen hajába túrt. - És ne nézzen úgy rám, mint az utolsó northumberlandi Ballinger, aki várát védi az ellenségtől. Én nem vagyok az ellensége, Augusta! - Most mégis úgy viselkedik. Kötelességének érzi, hogy házaséletünk minden áldott percében rám pirítson? Így nem túl kedvezőek a kilátásaink. Harry hátat fordított, hogy látnia se kelljen, mit indított el. - Úgy veszem észre, asszonyom, nem sok hajlandóságot mutat, hogy megfontolatlan viselkedését kordában tartsa. - Efelől legalább nyugodt lehetek. Nagyon sajnálom, hogy arra kényszerült, utánam jöjjön ma délután, uram. - Én is. - Essünk túl rajta, Harry - mondta a széles vállaknak. - Tudom, nem azért van ilyen rettenetes hangulatban, mert kilovagoltam. Mire következtet Richárd verséből? A férj lassan megfordult. - Ugye, abban már megegyeztünk, hogy ön nem felelős a bátyja tetteiért? Augustának a szívverése is elállt. Nem, Richárd, te nem voltál áruló. Mondjon bárki, amit akar! Nemtörődömnek szánt mozdulattal vállat vont. - Persze. Mi volt abban a versben, uram? - Egy üzenetet tartalmaz, eszerint a Pók tagja volt a Szablya nevű klubnak. - Sosem hallottam ezt a nevet.
- Aligha meglepő. Egy kicsiny klub volt, a hadsereg tagjait látta vendégül. Az épület a St. James Street külső részén állt. De nem működött sokáig. - Harry elhallgatott. - Leégett, azt hiszem, úgy két éve. Az épület ledőlt, és a tagok sosem újították fel a klubot, ha jól tudom. - Nem emlékszem, hogy Richárd bármikor is említette volna, hogy tagja a Szablya Klubnak. - Talán nem is volt. De arra rájött, hogy a Pók a tagok egyike. Sajnos nem nevezi nevén a versben azt az átok-fajzatot. Csak annyi állapítható meg, hogy klubtag volt. Augusta elgondolkodott. - De ha megszerzi a klubtagok listáját, könnyen kitalálhatja, melyikük a Pók. Erre gondolt már, uram? - Nekem is pontosan ez jár a fejemben. - Harry a szemöldökét ráncolta. - Ön nagyon éles eszű, kedvesem. - Talán pályát tévesztettem. Ragyogó kémet faraghatna belőlem. - Ezt verje ki a fejéből, Augusta! Még a gondolattól sem tudnék aludni, hogy ön nekem dolgozik mint ügynök. - Mit akar most csinálni? - Érdeklődöm több helyen is, hátha sikerül a klub tulajdonosát megtalálnunk. Ha a listája nincs is meg, talán emlékszik a nevekre, így jó néhányuknak nyomára akadhatunk. - Ugye, eltökélt szándéka, hogy ezt a Pókot megtalálja? - Igen. A férfi szavai megint olyan hűvösen csengtek, hogy Augusta fázni kezdett. A tűzbe bámult. - Most, hogy elolvasta Richárd versét, talán jobban meg tudja ítélni, a bátyám valóban áruló volt-e. - A dolog még nem döntetett el, és talán soha nem is fog, Augusta. Ahogy ön is mondta, fennáll a lehetőség, hogy Richárd a hatóságoknak akarta bemutatni azokat az iratokat. - De nem sok rá az esély. - Hát nem. - Ön mindig olyan kegyetlenül őszinte, uram. - Augusta igyekezett mosolyogni. - De az én véleményem ettől még nem változik meg. Harry lehajtotta a fejét. -Természetesen ön továbbra is azt hisz, amit akar. Akár áruló volt Richárd, akár nem, ez már semmilyen következménnyel nem jár senkire nézve. - Kivéve engem. - Augusta büszkén kihúzta magát. - Én továbbra is hiszek az ártatlanságában, uram. Ahogy fordított helyzetben ő is hinne az én ártatlanságomban. Mi, northumberlandi Ballingerek, 'mindig nagyon kötődtünk egymáshoz. Megbíztunk egymásban. Nem fordíthatok hátat a családomnak akkor sem, ha csak az emlékük maradt meg nekem. - Augusta, önnek most már új családja van! - Harry hangja megrecsegtette a falakat. - Valóban? Én nem nagyon hiszem. Van egy lányom, aki nem hajlandó mamának szólítani, mert nem vagyok olyan szép, mint az édesanyja. Van egy férjem, aki nem hajlandó szeretni, mert előfordulhat, hogy én is olyan leszek, mint az engem megelőző összes Lady Graystone. - Az isten szerelmére, Augusta! Meredith csak néhány rövid hete ismeri önt. Adjon neki időt. - És ön, Harry? Önnek mennyi időre van szüksége, hogy belássa, nem olyan vagyok, mint az elődeim? Mennyi ideig kell azt éreznem, hogy kipróbálnak, ítélkeznek felettem, és egyszer talán majd elfogadnak? Harry hirtelen melléje lépett, egyik kezét a lány vállára helyezte csitítólag, másik kezével felemelte Augusta arcát, és a szemébe nézett. - Mit kíván tőlem, Augusta? - Csak annyit, amennyim gyermekkoromban is megvolt. Újra egy igazi családhoz szeretnék tartozni. És szeretetet akarok kapni, és nevetést hallani... Egy kis bizalmat... - Könnyek égették szemét, majd lassan legördültek orcáin.
Harry felnyögött, és átkarolta a lányt. - Kérem, Augusta, ne sírjon! Minden rendben lesz. Majd meglátja! Ez az egész zaklatottság csak a vers miatt van. De ez kettőnk között az égvilágon semmit nem változtat! - Igen, uram. - Augusta a férfi zakójába szipogott. - Az lesz a legjobb, ha meg sem próbálja összehasonlítani a vakmerő northumberlandi őseit az új családja tagjaival. Hozzá kell szoknia a gondolathoz, hogy Graystone earljei végtelenül unalmasak és érzelem nélküliek voltak. Ez nem jelenti azt, hogy én nem törődöm önnel, vagy hogy Meredith sosem fogja önt elfogadni mint édesanyját! Augusta még szipogott egyet-kettőt, felemelte fejét. Sikerült ajkát mosolyra húznia. - Igen, igen. Bocsássa meg a könnyeimet. Nem tudom, mi van velem. Egész nap olyan szörnyű hangulatban voltam. Biztos az idő teszi. Harry rejtélyesen elmosolyodott, és egy hófehér zsebkendőt nyomott a kezébe. - Persze. Jöjjön ide a tűzhöz, és melegedjék meg egy kicsit. A vihar is lassan elvonul. Addig elmondhatná, hogy is képzeli ezt a vendégséget. - Ragyogó téma egy ilyen léha teremtésnek, uram. Na mindegy, akkor beszélgessünk a vendégségről. - Augusta... - kezdte Harry fenyegetően. - Sajnálom, uram. Csak tréfáltam. Tényleg nem tisztességes tőlem, hogy akkor bosszantom, amikor annyira szeretne a kedvemben járni. - Lábujjhegyre állt, ajkát végighúzta a férfi állán. - Akkor először elmondom, mi lesz a báli menü. Harry lassan elmosolyodott, figyelmesen nézett a lányra. - Már olyan régóta nem adtunk bált Graystone-ban. El sem tudom képzelni, milyen lesz. A kitűzött nap délutánján egymás után érkeztek a vendégek. Augustát teljesen lefoglalta a háziasszonyi szerep, hol az érkezőket fogadta a lépcsőn, hol a konyhában tűnt fel, hol utolsó utáni utasítgatásokat osztogatott az elhelyezéssel kapcsolatban. Meredith mindenütt a sarkában járt, figyelmét semmi nem kerülhette el, eszébe véste a hálószobák tökéletes előkészítésének titkait, csakúgy, mint azt, hogyan kell élelemmel ellátni azt a rengeteg embert, akik képtelenek voltak betartani a hivatalos étkezések időpontjait. - Nagyon bonyolult, ugye? - kérdezte Meredith két rohanás között. - Ez a vendéglátásdolog. - Ó, igen - értett egyet Augusta. - A legnehezebb, hogy úgy csináld, senki ne vegye észre, milyen nehéz mindent megszervezni. Az édesanyám nagyon értett hozzá. A northumberlandi Ballingerek szeretik a vendégségeket. - A papa nem - közölte vele megfigyelését Meredith. - Szerintem majd megszokja. Késő délután Augusta a lépcső tetején állt, egyik oldalán Meredithszel, a másikon Mrs. Gibbonsszal, a házvezetőnővel, amikor egy fényes, zöld, együléses hintó válogatott szürkékkel a kocsi előtt, gördült a felhajtóra. - Azt hiszem, Mrs. Gibbons - szólalt meg Augusta, amikor meglátta Péter Sheldrake-et leszállni a bakról, amint utánozhatatlan eleganciával a lovász kezébe dobta a gyeplőt -, Mr. Sheldrake-et a Sárga Vendégszobába szállásoljuk el. - Amelyik közvetlenül Claudia kisasszony szobája mellett van, asszonyom? - érdeklődött Mrs. Gibbons, és a választ feljegyezte a kezében tartott papírlapra. - Pontosan - mosolyodott el Augusta, és lelépdelt a lépcsőn, hogy Pétert üdvözölje. - Úgy örülök, hogy elfogadta a meghívásunkat, Mr. Sheldrake. Remélem, nem untatja túlságosan ez a vidéki élet. Graystone említette a minap, hogy ön nem nagyon kedveli a vidéki összejöveteleket. Péter ragyogó kék szemében nevetés bujkált, ahogy a lány keze fölé hajolt. - Asszonyom, fel sem tételezném, hogy az ön szalonjában unatkozhatnék. Ha jól tudom, kuzinja is jelen lesz.
- Már vagy egy fél órája megérkeztek Thomas bácsival, visszavonultak a szobáikba egy kis pihenésre. - Meredithre mosolygott. - Ismeri Graystone nagylányát? -Találkoztunk már. De mindig elfelejtem, milyen gyönyörű. Igazán csodálatos a ruhája, Lady Meredith. - Péter a kislányra villantotta elbűvölő mosolyainak egyikét. - Köszönöm. - Úgy tűnt, Meredith észre sem veszi Péter kedvességét. A zöld hintót bámulta, szemében különös elragadtatás fénylett. - Ez a világ legszebb hintója, Mr. Sheldrake. - Én magam is nagyon büszke vagyok rá - vallotta be Péter. - A múlt héten versenyt nyertem vele. Volna kedve kipróbálni? - Ó, igen - suttogta Meredith. - Mindennél jobban szeretném. - Akkor ezt meg is beszéltük - szögezte le Péter. Augusta elvigyorodott. - Sajnos én nem csatlakozhatom önökhöz, uram. Graystone - mint ezt ön is bizonyára tudja minden merész kalandtól eltiltott. Nem szereti, ha szükségtelen veszélynek teszem ki magam. - Mellettem mindketten tökéletes biztonságban érezhetik magukat, Lady Graystone. Majd nagyon lassan hajtok. Augusta felkacagott. - Ne akarja, hogy túl biztonságosnak tűnjön a dolog, uram, ezzel elveszi az ízét. Mi élvezet lehet a kocsizásban, ha nem a gyorsaság? - Csak a férje meg ne hallja! - intette a férfi. - Mert akkor biztosan megtiltja, hogy velem jöjjenek. Graystone számára csak a latin szövegek, Cicero és Tacitus jelentenek izgalmat. Meredith aggodalmaskodni kezdett. - Ez a hintó tényleg olyan veszélyes, Mr. Sheldrake? - Az lehet, ha avatatlan kezekbe kerül. Csak nem fél velem tartani? - Dehogyis - hősieskedett a kislány. - De a papa nem szereti, ha veszélyes dolgokat művelek. Augusta Meredithre pillantott. - Eszembe jutott valami, Meredith. Mi lenne, ha egy szót sem szólnánk apádnak erről a kis kocsikázásról? Mit gondolsz? A kislány megfontolta, milyen lehet az, ha valamit elhallgat apja elől. Aztán komolyan megszólalt: - Hát jó. De ha a papa rákérdez, én megmondom neki! Én sohasem hazudok a papának. Augusta elfintorította orrát. - Jól van, értem. Nyugodtan fogj rám mindent, ha véletlenül egy árokban kötnénk ki. - Hát ez meg micsoda? Összeesküvés? - kérdezte Harry, ahogy lefelé jött a lépcsőn. Úgy tűnt, jól szórakozik. - Ha Sheldrake-en kívül más is az árokba kerül, hát lesz mit magyaráznia. Nekem. - Hátborzongató lehetőség - szörnyedt el Péter. - Nem sok megértést vagy együttérzést tanúsítasz az emberi gyengeségek és hibák iránt, Graystone. - Ezt ne is felejtsd el! - Harry a felhajtóra kanyarodó újabb hintóra nézett. - Mrs. Gibbons megmutatja a szobádat, Sheldrake. Ha felfrissítetted magad, szeretettel várlak a könyvtárban. Szeretnék veled megbeszélni valamit. - Rögtön jövök. - A mosoly ismét felfénylett arcán, majd követte a házvezetőnőt. Meredith nyugtalanul fürkészte apja arcát. - Tényleg megengeded, hogy kikocsizzunk Mr. Sheldrake gyönyörű hintóján? Harry szeme a kislány feje fölött Augustára nevetett. - Semmi baj nem lehet. Sheldrake-nek van annyi sütnivalója, hogy a szeme világánál jobban vigyázzon arra a két emberre, aki számomra a világon a legfontosabb. Augusta zavarba jött a férfiszemekből áradó melegség láttán. Meredithhez fordult. - Helyes. Legalább nem kell titkolóznunk, ha Mr. Sheldrake hintójába akarunk szállni. Meredith bátortalanul apjára mosolygott.
- Nem vehetnénk mi is egy ilyen hintót, papa? - Ne légy nevetséges! - mormolta Harry. – Nincs kedvem a drága pénzt ilyen haszontalanságokra költeni. Már így is majdnem eladósodunk a sok ruha miatt, amit Augusta magának és neked vásárolt. Meredith elsápadt. A ruhácskáján röpködő vidám rózsaszín szalagokra meredt. - Ó, papa! Annyira sajnálom. Nem tudtam, hogy olyan sokba kerülnek a ruháim. Augusta fenyegetően nézett a férfira. - Meredith, apád még csak nem is szégyelli magát, amiért folyvást ugrat téged. Meg sem érzi ezeket a kiadásokat, különben is nagyon tetszenek neki az új ruháid. Hát nincs igazam, Harry? - Minden pénzt megérnek, és azt sem bánom, ha az adósok börtönébe kerülök miattuk biztosította Harry lovagiasan. Meredith felszabadultan elmosolyodott, figyelmét újra a hintó kötötte le, kezecskéjét Augusta kezébe csúsztatta. - De igazán, ez a világ legszebb hintója! - Hogyne. - Augusta gyengéden megszorította a kicsiny kezet. Harry a lányára nézett. - Sajnálattal kell tapasztalnom, a kaland utáni vágy itt felütötte a fejét. Mintha a lányom is új édesanyja nyomdokaiba kívánna lépni. A minden porcikáján átcikázó nevetséges kis örömöt Augusta nem tudta mire vélni.
Tizenhárom PÉTER A KÖNYVTÁRSZOBA kényelmes karszékébe telepedve portóit töltött magának. - Komolyan mondom, Graystone, nagyon jól viseled a házaséletet. - Köszönöm, Sheldrake. Azzal erősítgetem magam, hogy nem mindenki vészelné át ezt Augusta mellett. - Hát nem csekély kitartást igényel. De úgy látszik, jól viseled. Sőt, mintha a viselkedésedben is némi változást vennék észre. Mert például régebben mikor jutott volna eszedbe egy ilyen vendégség? Harry morózusan kortyolt borából. - Augusta nagyon élvezi. - Te pedig engeded, hogy élvezze. Mulatságos. Sosem voltál kimondott kényeztető típus. Péter elvigyorodott. - Mondtam, hogy jót fog tenni neked ez a nő. - Tett is. És te hogy haladsz a másik Miss Ballinger-rel? - Sikerült felhívnom magamra a figyelmét, de nem ment könnyen, annyit mondhatok. Az Angyalnál az embernek minden udvarlási tudományát latba kell vetnie. De Scruggs révén sok hasznos információt sikerült megtudnom az ízléséről és a véleményéről. El sem tudnád képzelni, mi mindent el kellett olvasnom, hogy tánc közben beszélgetni tudjak vele. Még a te egyik könyvedet is végigunatkoztam. - Minő kitüntetés. Ha már Scruggsnál tartunk, hogy van Sally? A vidámságot mintha letörölték volna Péter arcáról. - Egyre gyengébb. Nem sokáig él már. De szellemileg még mindig friss. Belevetette magát a nyomozásba, hogy kiderítsen valamit Lovejoyról. - A múlt héten kaptam meg leveledet, miszerint nem sok mindent sikerült felkutatnotok mondta Harry. - A múltja feddhetetlen. A család utolsó tagja. Legalábbis egyetlen rokont sem tudtunk fellelni, se Sally, se én. A norfolki birtokok jól jövedelmeznek, de Lovejoy nem sokat törődik velük. Egy-két bányabefektetés, kiváló katonai minősítés. Jól kártyázik, népszerű a hölgyek körében, közeli barátja nincs. Ez minden.
Harry kezei közt a poharat forgatta, gondolkodott. - Egy újabb unatkozó, katonaviselt fiatalember, aki társaságbeli, ártatlan hölgyeknek csapja a szelet? - Attól tartok. Gondolod, hogy csak a kihívást akarta kiprovokálni? Vannak, akik a párbajozást izgalmas sportnak tekintik. - Péter elhúzta a száját. Harry megrázta a fejét. - Nem tudom. Úgy éreztem, nem csupán párbajozni akart, hanem megakadályozni, hogy Augustát elvegyem. Mintha le akarta volna járatni Augustát a szememben. Péter vállat vont. * - Talán magának akarta. - Sally szerint Lovejoy egyáltalán nem foglalkozott Augustával, míg az eljegyzésünket be nem jelentették. - Mondtam már, vannak férfiak, akik azt élvezik, ha mások asszonyát csábíthatják el emlékeztette Péter. Harry emlékezetébe véste a szavakat, egyetlen most még lényegtelennek tűnő részletet sem akart elfelejteni. De most fontosabb, sürgetőbb talány várt megoldásra. - Köszönöm, Sheldrake. Ezentúl sokkal érdekesebb feladatod lesz. Azt hiszem, új nyomra bukkantam, ami elvezethet a Pókhoz. - Micsoda? - A pohár majdnem eltört, ahogy Péter az asztalra ejtette. - Mit derítettél ki arról a gazemberről? - Valószínűleg a Szablya Klub tagja volt. Emlékszel erre a klubra? - Mintha leégett volna pár éve, nem? De előtte sem működött sokáig. - Így van. Elsősorban - Harry kihúzta íróasztala fiókját, és elővette a véráztatta papírlapot - a klubtagok névsorára lenne szükségünk. - Ó, Graystone - mormolta Péter, és átvette a lapot Harry kezéből. - Mindig meglepsz valamivel. Megkérdezhetem, ezt honnan szerezted? - Nem - válaszolta Harry -, ezt nem mondhatom meg. Elégedj meg annyival, hogy már két éve a kezünkben lehetett volna, ha nem az az idióta Crawley száll ki egy gyanús haláleset kivizsgálásához. Péter felhorkant. - Crawley, a fafejű? - Sajnos, így volt. - Ami történt, megtörtént. Mondd el, mire jutottál! Harry beszélni kezdett. Betsy épp a rubin nyakéket kapcsolta fel Augusta nyakára, amikor sürgető kopogás hangzott fel a hálószoba ajtaján. Betsy kinyitotta az ajtót, és meglepetten nézett a folyosón reszkető fiatal szobalányra. - Mi történt, Melly? - kérdezte türelmetlenül. - Őladységének azonnal indulnia kell a vendégek köszöntésére. - Sajnálom, hogy zavarnom kell Miss Fleming! Nem bírok vele. Asszonyom azt mondta, segítsek neki a készülődésben, de Miss Fleming nem akar segítséget. Szörnyű, igazán. Augusta felállt az öltözködőasztal mellől, mély aranyszín ruhája szaténcipellőit súrolta. - Mi a baj, Melly? - Miss Fleming nem akarja felvenni a ruhát, amit asszonyom neki rendelt, nem megfelelő a színe. - Majd én beszélek vele. Betsy, jöjjön velem! Melly, maga nézze meg, a többieknek nincs-e szükségük segítségre! - Igenis, asszonyom. Szobalányával nyomában Augusta végigsuhant a folyosón, majd fel a lépcsőn, Clarissa szobájáig.
A lépcső tetején majdnem nekiütközött egy ismeretlen, a Graystone-ok arany-fekete libériáját viselő fiatal férfinak. - Maga kicsoda? Még sosem láttam itt. - Bocsásson meg, asszonyom. - A férfi zavarában egyik lábáról a másikra állt, szörnyen kényelmetlennek érezte, hogy majd feldöntötte úrnőjét. Széles vállain feszült a libéria. - Robbie-nak hívnak. Két napja fogadtak fel, lakájként, hogy kisegítsek. - Értem. Akkor menjen. A konyhában biztosan hasznát tudnák venni. - Igen, asszonyom. - A férfi elsietett. Végre Clarissa szobájához értek, Augusta hangosan megverte az ajtót. - Clarissa! Mi folyik itt? Azonnal nyissa ki az ajtót! Nem sok időnk maradt. Az ajtó lassan kinyílt, mögötte ott állt, még mindig pongyolában, a zaklatott Clarissa. Őszülő haját régi muszlin főkötő fedte. Szája elkeskenyedett. - Én nem megyek le, asszonyom. De emiatt ne zavartassa magát. - Ugyan már, Clarissa. Miért ne jönne le? Ma este fogom bemutatni a nagybátyámnak, már elfelejtette? - Egyszerűen nem mutatkozhatom vendégei között. - A ruhákkal van valami gond? Amikor ma délután megérkeztek, gondoltam is, hogy nem fognak tetszeni a színek. Clarissa szép szemét elöntötték a könnyek. - Egyiket sem vehetem feli - Hadd nézzem! - Augusta a ruhásszekrényhez masírozott, és kinyitotta. Csodálatos színekben pompázó ruhák lógtak benne, sehol egy fekete vagy unalmas barna. Augusta elégedetten bólintott. - Pontosan ezeket rendeltem meg! - Ezeket? - döbbent meg Clarissa. - Igaz, asszonyom, hagytam magam rábeszélni egy új ruhára a mai estély alkalmából, de ön is tudja, nem tartom helyesnek, hogy a nevelőnő megjelenjen egy ilyen rendezvényen. Egyébként is megmondtam annak az idétlen varrónőnek, hogy sötét, diszkrét színű ruhát akarok. - De hát ezek sötét árnyalatok, Clarissa! - Augusta végigsimított az egyik ametisztszínű selymen, elmosolyodott. - Pompásan fog mutatni ebben! Higgyen nekem! És most siessen, öltözzön végre fel! Betsy majd segít. - Nem viselhetek ilyen világos színű ruhát! - Clarissa igazán kétségbeesett, alig tudta elviselni Augusta éles tekintetét. - Két dolgot ne felejtsen el, Miss Fleming! Az egyik, hogy ön őlordsága családjának a tagja, ő pedig elvárja öntől, hogy az eseménynek megfelelően öltözzék fel. Remélem, nem kívánja kényelmetlen helyzetbe hozni a férjemet. - Uramjézus, dehogy! - A másik: nagybátyám, jóllehet tudós, hosszú évek óta Londonban él, hozzászokott már, hogy környezetének hölgytagjai öltözködésükben egy bizonyos stílust képviselnek, ha érti, mire gondolok. Érdekelte volna, vajon Thomas bácsi meg tudja-e különböztetni a zsákvásznat a selyemtől, de ez mit sem számít, ha Clarissa jó benyomást akar kelteni. Márpedig Clarissa ezt akarta. Semmi rosszat nem forgatott a fejében, szigorúan szellemi alapon kívánta Sir Thomast elkápráztatni, de Augusta nagyon remélte, más síkon is kialakulhat kettejük között valami. Egy körültekintően kiválasztott ruha mindenesetre nem árt. - Értem. - Clarissa kihúzta magát, tekintete megpihent az új ruhákon. - Nem is gondoltam volna, hogy a nagybátyja foglalkozik a hölgyek öltözködésével. - Gondoljon bele - győzködte bizalmasabb hangnemre váltva Augusta -, a bácsi, amióta az eszét tudja, az ókori világ életét tanulmányozza. Az ókor híres asszonyalakjai valamennyien a stílusukról voltak ismertek. Ott van például Kleopátra, vagy gondoljon a görög szobrokra, azokkal a pompás esésű ruhákkal.
- Ön szerint tehát Sir Thomasnak klasszikus értelemben vett elképzelése van arról, hogyan kell egy nőnek kinéznie. Augusta elmosolyodott. - Pontosan. Kizárólag olyan ruhákat választottam, amelyek ennek az ideálnak megfelelnek, és Betsy majd görög stílusú frizurát készít önnek. Úgy fog leereszkedni a lépcsőn a vendégek közé, mint egy ókori istennő. - Istennő? - Clarissa áhítattal visszhangozta a szót. - Betsy gondoskodik erről. Igaz, Betsy? - A lány pukedlizett. - Mindent elkövetek, asszonyom. Augusta összeráncolta szemöldökét. - Mindent magára bízok, Betsy. Az ametisztszín ruhában szeretném Miss Fleminget látni. De most már sietnem kell. Őlordsága bizonyára türelmetlen, elképzelni sem tudja, hol lehetek. Lesuhant a lépcsőn, a hálószobájában ott találta Harryt. A férfi két lépés között megdermedt, és bősz tekintettel meredt az órára. - Hol az ördögben volt? - Nagyon sajnálom, Harry - Elragadtatással nézett férjére, Harry egyszerűen lenyűgöző volt a fekete-fehér estélyi öltözékében. - Clarissa hadakozik az ellen, hogy bármit is felvegyen, ami nem szürke vagy barna. Meg kellett magyaráznom neki, hogy megszégyenítené önt, ha nem az új ruháinak egyikét viselné. - Nem érdekel, mit vesz fel Clarissa! - Ez most nem számít, uram! De hol van Meredith? Megmondtam neki, mostanra már legyen itt, hogy hármasban köszönthessük a vendégeket. - Meglátásom szerint Meredith még túl fiatal az ilyen mulatságokhoz - közölte Harry. - Dehogyis! Olyan aranyosan segített az előkészületekben, mélységesen megbántódna, ha az estélyen nem vehetne részt egy kis ideig. A szüleim nekem is mindig megengedték, hogy jelen legyek addig, amíg a vendégeknek be nem mutatnak. Ne aggódjon, Harry! Meredith előbb ágyba kerül, mintsem azt ön észrevenné. Harry erről nem volt meggyőződve, de úgy döntött, nem nyit vitát. Inkább Augusta ruháját vette célba. - Asszonyom, mintha mostanában olyan ruhákat rendelne, amelyeken túl mély a kivágás. - A varrónő egy kicsikét elszámította magát, uram - incselkedett a lány -, nem volt időm újat rendelni. - Egy kicsikét? - Két lépéssel Augustánál termett, kezét végighúzta a dekoltázs mentén, majd ujját az egyik puha halmocskára csúsztatta. Augusta levegőt sem kapott. - Azonnal hagyja abba, Harry! A férfi kihúzta ujját, szürke szeme csillogott. - Tudja, mit mondok én, Augusta? Nem a varrónő az, aki elszámította magát! És arról, hogy ez mennyire így van, személyesen is meggyőződhet, ha vége lesz ennek az estélynek, és egy mérőszalaggal betoppanok a szobájába! Augusta először nem értette, aztán gyöngyöző kacagásban tört ki. - Mértéket akar venni, uram? - A lehető legpontosabbat. Az ajtón felhangzó kopogás mentette meg a lányt. Augusta kinyitotta az ajtót. A folyosón Meredith állt, nagyon komoly képpel, csipkével és szalagokkal ékesített fehér muszlinruhában. - Meredith! Csodásán nézel ki! - Harryhez fordult. - Hát nem gyönyörű ez a lány? A férfi elmosolyodott. - A legtündöklőbb ékkő minden ékszeren! Szívem hölgyeinek szépsége ma minden hölgy szépségét elhomályosítja! Meredith, hogy végre apja elismerését is magáénak tudhatta, elmosolyodott. - Te is jól nézel ki, papa! És te is, Augusta!
- No, akkor üdvözöljük az egybegyűlteket, úgyis csak erre várnak! - mondta Harry. A lépcső tetején a férfi karját nyújtotta feleségének és megragadta lánya kezét. Augusta sürgető kényszert érzett, hogy elárulja gondolatait. - Ma este tényleg olyanok vagyunk, mint egy igazi család, Harry! - suttogta, amint beléptek a szalonba, az őket váró sokaság közé. A férfi furcsa pillantást vetett rá, de ő nem ért rá ezzel törődni, háziasszonyi kötelességei szólították. A tágra nyílt szemű Meredith nem tágított mellőle. Mindenkinek, aki még nem ismerte, büszkén bemutatta mostohalányát, közben gondoskodott arról, hogy senki ne álldogáljon egyedül, és az ital se fogyjon el. Miután látta, hogy mint háziasszony a legelső estélyen sem fog szégyent vallani, megállt a Harry, Sir Thomas, Claudia és Péter Sheldrake alkotta csoportnál. Péter fellélegzett. - Csakhogy itt van, asszonyom! Végre megszabadít ezektől az ókori csatáktól. Már kezdtem elveszíteni a fonalat, melyik görög vagy római mit csinált, ki ellen és mikor Claudia, ezüsttel díszített halványkék estélyi ruhájában angyalibban, mint valaha, pajkosán elmosolyodott. - Papa és Graystone nagyon belemelegedtek kedvenc témáikba. Mr. Sheldrake bizonyára unatkozik. Péter megbántódott. - Már hogy unatkoznék, Miss Ballinger, amikor ön a közelemben van! Csak hát a történelmet soha nem kedveltem különösebben. De azt még önnek is el kell ismernie, ezek a végeérhetetlen adatok ősrégi csatákról egy idő után kezdenek fárasztóvá válni. Augusta, aki örömmel fedezte fel unokahúga arcán a halvány pírt, megszólalt: - Nem is tudom. A napokban Meredithsel mi magunk is meglehetős érdekes beszélgetést folytattunk a történelemről. Nem így volt, Meredith? A kislány arca felderült. Komoly szemében ismerős fény csillant. Augusta látott már ilyet Harry szemében, amikor a férfi a történelemről beszélt. - De igen! - vágta rá Meredith. - Augusta felhívta a figyelmemet egy meglepő tényre, amire magamtól sosem jöttem volna rá. Azóta csak a görög és római regék hősei járnak a fejemben. Sir Thomas szeme sarkából éles pillantást küldött Augusta felé, megköszörülte torkát, és Meredithre nézett. - És mi volt az a tény, kedveském? - Hát az, hogy az ókori hősök hányszor, de hányszor kényszerültek megütközni egy nővel, és hányszor kellett egy nő eszén túljárniuk. Augusta szerint ez is azt bizonyítja, a régiek tudták, hogy a nők erősek és tüzesvérűek. Legalább annyira, mint a férfiak. Augusta azt mondja, nem tudunk még eleget ezekről az ókori hölgyekről. És Clarissa néni is egyetért vele! Meglepett csend követte a váratlan bejelentést. - Jóisten! - motyogta Sir Thomas. - Ezen még nem is gondolkoztam. Egyedülálló idea! Harry rosszalló tekintetét Augustán nyugtatta. - Be kell valljam, én sem vizsgáltam meg még az eseményeket ilyen szemszögből morogta. Meredith komolyan bólintott. - Csak gondolj azokra a női szörnyekre, papa, akiket a hősöknek le kellett győzniük! Ott volt például Medúza, Kirké vagy a szirének és még sokan mások. - Az amazonok - szólalt meg merengve Claudia. - A görögök és a rómaiak folyton azzal voltak elfoglalva, hogy legyőzzék őket. Ez elgondolkodtatja az embert. Mindenki úgy emlegeti a nőket, mint a gyengébb nemet. - Én, személy szerint, soha egy percig nem vontam kétségbe, hogy a nőkben megvan a képesség, hogy a legfortélyosabb ellenfelekké váljanak - kuncogott Péter, de a tekintete elég gyászos volt.
- Én sem - mondta Harry lágyan. - Mindemellett jobban kedvelem, ha a hölgyek barátságosabb lelkületűek. - A férfi beszél önből, nem igaz? - kajánkodott Augusta. - így sokkal egyszerűbb lenne az élete. Sir Thomas elmélyülten ráncolta homlokát. - Azt kell mondanom, Graystone, azért ez érdekes megfigyelés. Meghökkentő, de érdekes. És valóban, milyen keveset tudunk a görög és római kultúrák nőalakjairól. Csak egy-két királynő nevét ismerjük. Meg itt-ott akad egy utalás a ránk maradt versekben, természetesen. - Például Szapphó gyönyörű szerelmes verseiben - vetette közbe kedvesen Augusta. - Nem is tudtam, hogy ilyesmiket olvas, édesem - morrant fel Harry. - Jól ismeri a lehetetlen természetemet, uram. - Na jó, de Szapphó?! - Csodálatosan írja le, milyen változásokat, érzéseket okoz az emberben a szerelem. - De az isten áldja meg! Már amennyire én tudom, azokat a verseket egy másik nőhöz írta... - Harry elhallgatott. Érezte, Meredith tágra nyílt szemmel figyel. - Úgy vélem, az igaz szerelem keltette érzelmek egyetemesek - válaszolta Augusta. - Ahogy a nőket, úgy a férfiakat is magukkal ragadják. Ön nem így látja, uram? Harry elkomorodott. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy berekesszük ezt a beszélgetést. - Legyen kívánsága szerint, uram. - Augusta figyelmét egy újonnan érkező vonta magára. Ó, megérkezett Miss Fleming! Hát nem csodásan néz ki ma este? Minden szem az ajtóban álldogáló Clarissa felé fordult, aki az Augusta által kiválasztott ametisztszínű ruhát viselte, haja klasszikus kontyba tűzve. Felhevült arccal, büszkén, egyenesen állt, hogy a rá váró kellemetlen társasági eseménnyel szembenézhessen. - Az áldóját! - mormolta Harry, és belekortyolt bordóijába. - Sosem láttam még ilyen csinosnak Clarissát. Sir Thomas le volt nyűgözve, szemét le nem vette volna a magányos alakról. - Augusta, mit is mondtál, ki ő? - Graystone egyik rokona. - Nagyon értelmes asszony, bácsikám, te is figyelemre méltónak fogod őt találni. Épp abban a tárgykörben végez kutatásokat, amiről az imént beszélgettünk. - Valóban? Érdemes lenne bővebben megvitatnom vele a dolgot. Augusta elégedetten nyugtázta a választ. - Ha most megbocsátanak, megyek, és idekísérem a hölgyet. - Legalábbis azt hiszem - fejezte be a mondatot Sir Thomas. Augusta az ajtóhoz sietett, hogy maradásra bírja Clarissát, mielőtt a nő idegei felmondják a szolgálatot, és visszamenekül a szobájába. - Ez a legszórakoztatóbb összejövetel, Augusta, amin valaha is részt vettem - jelentette ki Claudia másnap este, miközben a zsúfolt bálteremből a friss levegőre igyekeztek. - Ez a mai kirándulás Weymouthba, a tengerpartra, igazán mesés volt. - Köszönöm. Bent a zenészek új táncba kezdtek, a vendégek lelkesen ropták. Az elegáns londoni látogatók mellett a vidék nemeseinek színpompás ruhába öltözött képviselői is szép számmal összegyűltek. Minden szomszéd kapott meghívót a bálra. A büfében mindent megtalálhattak, mi szem-szájnak ingere, a pezsgőt is ideértve. Miután jól tudta, a házban hosszú évek óta nem zajlott ilyen esemény, Augusta mindent tökéletesen akart elrendezni, és titokban már elégedett is volt az eredményekkel. Most már nyilvánvaló, hogy a northumberlandi Ballingerek tehetségesek, ha a szórakoztatásról van szó. - Nagyon örülök, hogy Thomas bácsi is el tudott jönni. - Augusta megállt egy csobogó szökőkút mellett, nagyot lélegzett a hűvös éji levegőből. - Már oly régóta szeretném megköszönni mindkettőtöknek, amit értem tettetek azóta, hogy Richárdot meggyilkolták.
- Ugyan, Augusta. Erre igazán semmi szükség. - Te és az édesapád olyan jók voltatok hozzám Londonban, Claudia. Félek, nem mindig sikerült megfelelő módon kimutatnom a hálámat, és soha nem tudom mindezt nektek visszafizetni. Claudia a szökőkút sötét medencéjébe bámult. - Sokszorosan visszafizettél már mindent, Augusta. Csak most jövök rá, mennyire így van. Augusta rápillantott. - Nagyon kedves tőled, hogy ezt mondod, de mindketten tudjuk, csak púp voltam a hátatokon. - Ugyan, dehogy - biztosította Claudia. - Talán szokatlan, kiszámíthatatlan, néha nagyon nyugtalanító az igen, de sosem jelentett terhet a jelenléted. Tudod, körülötted élettel telnek meg a dolgok. Ha te nem vagy, engem senki nem vezet be a Társaságba. Esélyem sem lett volna rá, hogy megismerjem a Pompeiát vagy Lady Arbuthnottot. - Elhallgatott. - És soha nem találkoztam volna Péter Sheldrake-kel. - Tehát Mr. Sheldrake! Szerintem teljesen el van bűvölve tőled, Claudia. Te hogyan érzel iránta? Claudia tánccipője orrát tanulmányozta egy ideig, majd Augusta érdeklődő szemébe nézett. - Elragadónak tartom, magam sem tudom, miért. A bókjai túl forróak, hogy igazak legyenek, és néha egészen felbőszít az ugratásaival. Mégis, úgy érzem, ez a nyegle felszín okos, értelmes férfit takar. De mintha lényének ezt a komoly oldalát nem akarná felfedni. - Nem lepne meg, ha ilyen lenne. Végül is Graystone barátja. Én kedvelem Mr. Sheldrakeet, Claudia, mindig is kedveltem. Pont neked való, és te is neki. Csendes kikötőre van szükséged, nyugodt életre. Claudia szomorkásán elmosolyodott. - Te is abban hiszel, hogy az ellentétek vonzzák egymást? - Persze. Csak gondolj az én helyzetemre - fintorgott Augusta. - Graystone-nál és nálam senki nem lehet ellentétesebb. - Kívülről legalábbis így látszik. - Claudia kutató pillantást vetett rá. - Boldog a házasságod, Augusta? Augusta habozott, nem volt kedve részletesen megtárgyalni, hogyan is érez Harry és a házasság iránt. Egyelőre minden olyan zavaros, olyan új volt. Nem tudhatta, megkapja-e Harrytől valaha is mindazt, amire vágyott. Nem tudta, szeretni fogja-e őt a férfi úgy, ahogy ő szereti. Nem tudta, meddig képes Harry várni, hogy igazolva lássa, Augusta olyan-e vagy nem, mint az előző Lady Graystone-ok. - Augusta! - Mindenem megvan, amit egy asszony a házasságtól remélhet, Claudia - mosolyodott el. Mi mást akarhatnék? - Ez igaz. Graystone-ban mindaz egyesül, amit egy nő a férjétől kívánhat - értett egyet Claudia. Elhallgatott, bájosan megköszörülte a torkát, majd hozzáfűzte: - Tudnál nekem mondani valamit a férjekről, úgy általában? - A férjekről általában? Claudia, ez csak nem azt jelenti, hogy téged komolyan érdekel Sheldrake? Készülhetünk az esküvőre? A sötétben nem lehetett látni, Claudia elpirult-e, de kétségtelenül ez történt. Egyébként hűvös, nyugodt hangja megremegett. - Még nem került szóba a házasság, és természetesnek tartanám, ha Mr. Sheldrake először a papától kérné meg a kezemet. - Ahogy Graystone is tette? A helyedben erre nem számítanék - nevetett fel lágyan Augusta. - Mr. Sheldrake nem sokra tartja az ilyen régimódi viselkedést. Szerintem először téged kérdez meg, csak azután megy a bácsihoz.
- Gondolod? - Biztos vagyok benne. Valójában tehát arra vagy kíváncsi, hogyan kell kezelni egy férjet? - Igen. Azt hiszem, ezt akartam kérdezni - vallotta be Claudia. - A férjnevelésben az első és legfontosabb szabály -fogott bele Augusta legjobb tanár nénis stílusában -, hagyjuk, hogy azt higgyék, ők az urak a háznál. Ugyanis szeretik abba az illúzióba ringatni magukat, ők a tábornagyok, a feleségeik meg holmi kapitányocskák, akik az utasításokat végrehajtják. - Értem. Nem nagyon fárasztó ez? - De. Vannak pillanatok. Kétségkívül. És ez még nem minden! A férfiak bizonyos dolgokban nagyon nehéz felfogásúak tudnak lenni. Éppen ezért tanácsos jó előre felkészülni az olyan problémákra, amit azzal okoznak, hogy azt hiszik, ők a felelősek mindenért. - Nehéz felfogásúak? - hökkent meg Claudia. - Ezt Graystone-ról azért nem mondhatod. O nagyon intelligens, ezt mindenki tudja. Augusta felháborodottan legyintett. - Hát lehet, hogy ahhoz elég értelmes, hogy megmondja, mikor volt az actiumi csata. De ez eltörpül amellett a nehéz feladat mellett, hogy mindent megszervezz úgy, ahogy lennie kell, és eközben megtartsd férjedet abbéli hitében, hogy ő irányítja az életeteket. Nem azt jelzi ez is, hogy a férfiak némely kérdésekben nehézkesek? - Igazad lehet. Ha jobban belegondolok, el kell ismernem, azt eddig is tudtam, hogy a papát lehet így befolyásolni. Állandóan a munkájába merül, ügyet sem vet a háztartásra. Mégis azt hiszi, ő irányít mindent. - Nyugodtan elmondhatjuk, hogy ez minden férfira jellemző. De ezt nem szabad a tudomásukra hoznunk. A férfiak valahogy jobban érzik magukat, ha azt hiszik, a legapróbb dolgokban is ők parancsolnak. - Micsoda megdöbbentő megfigyelés, Augusta! - Ugye? - Augusta egészen belemelegedett. - És arra is rájöttem, a férjeknek valószínűtlenül korlátolt elképzeléseik vannak az illendő női viselkedésről. Megállás nélkül a mély dekoltázsok miatt aggódnak, meg hogy miért lovagol ki az asszony kíséret nélkül, és mennyit költ a legszükségesebbekre, mint például egy új kalap. - De Augusta... - Mi több, felfedeztem még egy tipikusan férfiakra jellemző vonást, amit minden házasulandó ifjú hölgynek melegen figyelmébe ajánlanék: a férfiakat - ha egyszer már véleményt nyilvánítottak - semmi nem bírhatja jobb belátásra. A másik: gondolkodás nélkül mindenről azonnal véleményt mondanak. És akkor... - Jaj, Augusta... Augusta nem hagyta félbeszakítani magát. - És akkor hozzáfoghatsz, hogy meggyőzd őket. Tudod, Claudia, ha én mondhatnám meg a nőknek, hogyan válasszanak férjet, hát azt tanácsolnám, csinálják pontosan úgy, mintha lovat vennének. - Augusta! A lány felemelte kesztyűs kezét, s a szempontok felsorolásába fogott, fa - Egy: keresd a fajtiszta, erős fogú, erős lábú példányt. Kettő: kerüld azokat a teremtményeket, amelyek kicsit is rugósak vagy harapósak! Három: könyörtelenül hagyd ott, ha csak a legkisebb hajlandóságot mutatja a lustaságra! Négy: a csökönyös szörnyetegekre ügyet se vess! Egy kis keményfejűség persze elkerülhetetlen, talán nem is árt, de ha túl sok van belőle, az veleszületett ostobaságra utal. Röviden tehát: olyat válassz, amelyik még nevelhető! Claudia szája elé kapta a kezét, szeme furcsán csillogott, talán a megrökönyödéstől, talán a nevetéstől.
- Augusta, az isten szerelmére, nézz már hátra! Augustát a kitörni készülő szerencsétlenség letaglózó érzése kerítette hatalmába. Lassan megfordult. Harry és Sheldrake állt pár lépéssel mögötte. Úgy tűnt, Péternek gondjai vannak, hogyan rejthetné el jókedvét. Harry, arcán udvarias érdeklődéssel, egyik kezét hanyagul egy fa törzsének támasztva, gyanús pillantásokkal méregette Augustát. - Jó estét, kedvesem! - mondta lassan. - Kérem, folytassa. Nem szeretnénk félbeszakítani a beszélgetésüket. - Semmiség - felelt a lány olyan hidegvérrel, ahogyan érzése szerint valaha Kleopátra üdvözölte Caesart. - Csak arról beszéltünk éppen, hogyan is kell egy jó lovat kiválasztani, igaz Claudia? - Igen - hagyta rá gyorsan Claudia ~, lovak. A lovakról beszélgettünk. Augusta már valóságos szakértő ebben a kérdésben. Épp azt ecsetelte, hogyan kell nevelni őket. Harry bólintott. - Én magam se győzök csodálkozni, honnan szerzi a jártasságát Augusta a legszokatlanabb témakörökben. - Karját nyújtotta feleségének. - Ha nem csalódom, odabenn keringőhöz készülődnek. Remélhetem, hogy kitüntet ezzel a tánccal? Parancs volt, nem kérdés. Augustának nem okozott nehézséget, hogy ezt felismerje. Belekarolt a férfiba, és szó nélkül elindultak a ház felé.
Tizennégy HARRY ÚGY ÉREZTE, a lány most is azzal a megejtő kedvességgel, csendes vágyakozással adja meg magát ölelő karjainak, ahogy ezt a hálószobában is tette. Újra és újra látni akarta a párnán szétterülő sötét fürtöket, a zöld szemekben parázsló érzéki hívogatást. - Bocsássa meg, kedvesem, de nem is gondoltam volna, hogy ennyire ért a lovakhoz! Kezét Augusta vállára csúsztatta, és keringőzni kezdtek. Harry rádöbbent, eddig sosem élvezte a táncot. Eddig csak szükségszerű rossz volt, amit el kellett sajátítania, hogy a Társaság befogadja. De Augustával más. Augustával oly sok minden más. - Harry, ön egy szörnyeteg! Mi mindent hallott? - Szempillái függönyén át a férfi arcát fürkészte, elpirult. A csillár fényei feltündököltek hamis nyakékén. - Eleget. Mondhatom, nagyon érdekes volt. Csak nem készül könyvet írni a férjnevelésről? érdeklődött. - Bárcsak tudnék írni! – dünnyögte a lány. – Körülöttem már mindenki fel tud mutatni valamiféle kéziratot. Gondolja el, Harry, milyen hasznos volna egy kézikönyv a férjek neveléséről! - Nem a téma hasznosságát vitatom, asszonyom, hanem az ön felkészültségét. A györnyörű szemekben felszikrázott a lázadás. - Biztosíthatom, uram, sok mindent megtanultam házasságunk pár hete alatt. - De közel sem eleget ahhoz, hogy könyvet írjon róla – közölte a férfi tudálékosan. Abból ítélve, amit hallottam, kirívó hibák vannak az elméletében, gondolamenete szembeszökően nélkülöz minden logikát. De ne féljen, örömömre szolgál, ha segítségére lehetek abban, hogy mindent helyesen tanuljon meg, még ha ez évekig tartó erőfeszítést is kívánna tőlem. Augusta felnézett a férfi arcába, bizonytalanul azt fontolgatta, hogyan is értse ezt a gyalázatos választ. Aztán – Harry meglepetésére – hátravetette a fejét és felkacagott. - Lekötelez uram, Azt hiszem, sok tanárnak nincs ennyi türelme a tanítványaihoz. - Ó édesem, én nagyon türelmes ember vagyok. A legtöbb dologban. – Öröm járta át, szorosabban ölelte a lányt. Azt kívánta, bárcsak a karjaiba kaphatná, és felrohanhatna vele a
hálószobába, most azonnal. Hallani akarta, amint a csilingelő kacagás a vágy édes szavainak adja át helyét az igéző ajkakon. - Ha már a tanároknál tartunk – mondta Augusta -, észrevette, milyen jól megérti egymást nagybátyám és az ön nagynénje? Jóformán elválaszthatatlanok, amióta csak találkoztak. Harry a terem másik végébe nézett, ahol Clarissa egészen kivirulva az ametisztszínű ruhában és a hozzáillő kalapkában, lelkesen taglalta, hogyan is kell történelmet tanítani ifjú hölgyeknek. Sir Thomas figyelmesen hallgatta, egyetértően bólogatott. Harrynek úgy tűnt, az idősebb férfi szemének csillogása korántsem a témának szól. - Azt hiszem, sikerült két gyermeteg lelket egyesítenie – mondta, és lemosolygott Augustára. - Én úgy mondanám, összeillenek. Ha a másik kis tervem is ilyen pompásan megvalósul, elégedett lehetek ezzel a vendégséggel. - A másik terve? Hát minden töri még a fejét, asszonyom? - Szerintem erre hamarosan magától is rögtön rájön, uram – válaszolta diadalmas mosollyal a lány. - Augusta, bármit forgat is a fejében, most azonnal mondja el! A gondolat, hogy megint valami oktondiságot készül elkövetni, borzadállyal tölt el. - Legyen egészen nyugodt, uram, teljesen ártalmatlan a tervem. - Asszonyom, ha önnek valamihez köze van, az már nem lehet ártalmatlan. - Kedves öntől, hogy ezt mondja uram. Harry felnyögött, óriási fordulatokkal a nyitott franciaablakon át a teraszra kormányozta a lányt. - Hová megyünk? - Beszélnem kell önnel, kedvesem, és erre most legalább annyira alkalmas ez az időpont, mint bármely másik. – Abbahagyta a táncot, holott a muzsika utolsó taktusai még ide is utánuk szálltak. - Miről van szó, Graystone? Valami baj van? - Nem, semmi baj – nyugtatgatta kedvesen a férfi. Megragadta a lány kezét, és kisétáltak a kertbe. Nem halogathatta tovább, amit el kellett mondania. – Épp most döntöttem el, holnap reggel visszamegyek Sheldrakkel Londonba. Azt akartam, még ma este megtudja. - Reggel visszamegy Londonba? Nélkülem? – kérdezte emelt hangon Augusta. – Mit jelentsen ez, Graystone? Nem hagyhat itt magamra vidéken! Nincs egy hónapja, hogy összeházasodtunk. A férfi jó előre érezte, nem lesz könnyű meggyőzni hitvesét. - Beszéltem Sheldrake-kel a bátyja verséről. Kidolgoztunk egy tervet, amelynek segítségével talán megállapíthatjuk kik voltak a Szablya Klub tagjai. - Éreztem, hogy a versnek is köze van hozzá. Egyszerűen tudtam! Megmondta Sheldrakenek, hogy Richárd írta azt a verset? - Szeme tágra nyílt a haragtól és a fájdalomtól. - De hát megígérte, hogy nem teszi! A szavát adta! - A fenébe, Augusta, be is tartottam az ígéretemet! Sheldrake sem azt nem tudja, ki írta a verset, sem azt, hogyan szereztem meg. Hozzászokott már, hogy nekem dolgozzék, és jobban ismer annál, semhogy faggatózzon, ha valamiről azt mondom, nem rá tartozik. - Hozzászokott már, hogy önnek dolgozzék? - zihálta a lány. - Csak nem azt akarja mondani, hogy Péter Sheldrake is az ügynökei egyike volt? Harry arca megrándult. Arra gondolt, bárcsak később hozhatta volna szóba a témát. De attól félt, ha a lány a hálószobában kezd el kiabálni vele, a szomszédos szobákban elhelyezett vendégek mindent meghallhatnak. Ezért úgy határozott, a kert lesz a megfelelő hely a kellemetlen beszélgetéshez.
- De igen. És nagyra értékelném, ha visszafogná a hangját, kedvesem. Mások is vannak kint a kertben. Emellett csak ránk tartozik a dolog. Nem szeretném, ha mások tudomására jutna, hogy Péter valaha nekem dolgozott. - Igen, természetesen. De megesküszik rá, hogy nem mondta el neki, kitől származik a vers? - Egyszer már szavamat adtam, asszonyom, és nem örülök, hogy ennyire nem bízik a becsületemben - válaszolt a férfi kimérten. - Nem örül?! Nocsak! De legalább ebben a kérdésben egy állásponton vagyunk. Hisz ön sem bízik az én becsületességemben. Folyton ott lebzsel az ember körül, mint maga a Végzet. - Mint mi?! - csodálkozott rá Harry. Édes kis felesége néha olyan találó dolgokat tud mondani, és még csak észre sem veszi. - Jól hallotta! Mint a Végzet. Vár és figyel, hátha elkövetek valamit, amit aztán tisztességtelenségnek tudhat be. Úgy érzem, állandó készenlétben kell állnom, és minden adandó alkalommal megvédenem magam. - Augusta, ez egyszerűen nem igaz! - Nem igaz? Akkor mitől támadt az az érzésem, hogy csak a rosszat keresi bennem? Miért van az, hogy akárhányszor belépek a galériába és az elődeim arcképére tekintek, elfog a rettegés, engem is közéjük sorol? Miért érzem úgy magam, mint Pompeia, amikor Caesar vádaskodásait hallgatta, holott semmilyen bizonyíték nem volt ellene? Harry döbbenten hallgatta felesége mérges, felháborodott hangját. Átölelte a lány vállát. - Augusta, eszembe sem jutott, hogy ilyesmik járhatnak a fejében! - Mégis mi másra gondolhatnék? Szakadatlanul a ruhakivágásomat helyteleníti. Leszid, amiért egyedül lovagolok ki. Sikerült elérnie, hogy úgy érezzem, rossz példát mutatok a lányának... - Most már elég legyen, Augusta! Túlságosan szabadjára engedi a képzeletét. Ez is attól van, mert azokat a szörnyű regényeket olvassa. Figyelmeztettem már, milyen hatással lehetnek önre. És most nyugodjék meg, kérem! Közel áll a hisztériához. - Nem! - Augusta keze ökölbe szorult, mély levegőt vett. - Ennek semmi köze a hisztériához. Kinőttem már abból a korból, hogy ideges legyek, vagy elveszítsem a nyugalmamat ilyen csip-csup ügyek miatt. Semmi bajom, Harry. Egyszerűen csak mérges vagyok. - Azt látom. Mindamellett, én nem minősíteném apróságnak ezt a dolgot. De ön bizonyára már jól végiggondolta az egészet. Mióta eszi magát emiatt? És mióta tekint rám mint Caesarra, aki igaztalanul gyanúsítgatja Pompeiát? - A kezdet kezdetétől fogva így érzek, uram - suttogta Augusta. - Tudtam, ha feleségül megyek önhöz, óriási kockázatot vállalok. Biztos voltam benne, hogy sohasem nyerhetem el a szerelmét. A férfi keze szorosabban kulcsolódott a lány vállára. - Augusta, most a bizalomról beszélünk, nem a szerelemről. - Az a fajta bizalom, Harry, amit öntől várok, előbb-utóbb szerelemhez kellene hogy vezessen. Harry kicsit eltolta magától, gyengéden felemelte a lány arcát. Nézte a borús, szomorú szemeket. Biztonságot akart nyújtani neki, de bosszantotta is, hogy így érez. Hisz már mindent megadott neki, ami egy asszonynak kijár. Ha volna is benne olyan érzelem, amit a lány szerelemnek nevez, az valahol mélyen eltemetve lehet, és ő azt onnan nem tudja felhozni. - Augusta, én törődöm veled, vágyom utánad, és jobban hiszek benned, mint nőben valaha is hittem. Mindent megkaptál, amit egy feleségnek adnom kell. Ez nem elég? - Nem. - Augusta kiszabadította magát, hátralépett, és előráncigált egy zsebkendőt. Hangosan orrot fújt. - De nyilvánvaló, hogy többet nem várhatok. Oly egyértelmű minden,
minek is panaszkodnék. Tudtam, hogy esztelenség nem felbontani az eljegyzésünket. Most viselhetem a következményeket. - Olyan érzelgős vagy ma este, kicsim. Ez nem egészséges. - Csak azért, mert önnek nincsenek érzelmei, uram, nem jelenti azt, hogy a dolog természetellenes. A northumberlandi Ballingerek mindig híresek voltak az érzelmeikről. A név hallatára Harry feldühödött. Megmarkolta a törékeny vállakat, és közelebb húzta a lányt. - Augusta, ha még egyszer meg mered említeni előttem az átkozott őseidet, hát nem állok jót magamért. Világos? A lány leesett állal bámult rá, de gyorsan összeszedte magát. - Igen, uram. Harry igyekezett visszanyerni hidegvérét. Inkább magára volt mérges, amiért elvesztette a fejét, és nem Augustára, aki mindezt okozta. - Bocsásson meg, kedvesem - mondta szárazon. – A tudat, hogy soha nem fogok megfelelni a nevezetes ősei által állított követelményeknek, néha teljesen kihoz a sodromból. - Ó, Harry, észre sem vettem, hogy ön így fogja fel a dolgot. - Általában nem is - vakkantott rá a férfi. - Csak olyankor, amikor rámutat a fogyatékosságaimra. De kanyarodjunk vissza az eredeti beszélgetésünkhöz. Elhiszi végre, hogy Sheldrake nem tudja, honnan származik a vers? Augusta egy hosszú percig még nem vette le tekintetét a férfi arcáról, majd lassan lehunyta pilláit. - Természetesen hiszek önnek, uram. Nem kételkedtem a szavában. Tényleg nem. De mindig nyugtalanít, ha Richárd kerül szóba. Ilyenkor nem tudok értelmesen gondolkodni. Harry szorosan ölelte Augustát, a lány fejét a vállához húzta. - Tudom, kedvesem. És nagyon sajnálom, hogy kegyetlennek kell lennem. De higgye el, jobban teszi, ha hagyja békében pihenni a bátyját, és nem foglalkozik azzal, mit vagy mit nem követett el két évvel ezelőtt! - Azt hiszem, ezt már elmagyarázta korábban is - motyogta a férfi kabátjába a lány. - Kezd unalmas lenni. - Jól van - mondta Harry kedvesen. - Mindenesetre választ kell találnom pár kérdésre, ami a vers kapcsán merült fel. Sheldrake és én eredményesebben tudunk vizsgálódni, ha mindketten Londonban vagyunk. Szinte az egész várost fel kell kutatnunk. Hatékonyság kérdése az egész, Augusta. Ezért megyek fel Londonba holnap reggel. - Jó. Ha hatékonyság, hát hatékonyság. - Felemelte a fejét. - Térjen vissza Londonba, ha szükségesnek látja. Megkönnyebbülés ömlött végig a férfin. Tehát belenyugodott. Harry elégedetten elvigyorodott. - Így válaszol a jó feleség urának és parancsolójának! Dicséretes a viselkedése, kedvesem. - Csak várja meg, amíg befejezem. Ön tehát reggel elutazik Londonba. De legyen benne biztos, Meredith és én elkísérjük. - Már hogy kísérnének el. - Kifogásokat keresgélt. - A szezonnak vége. Unatkoznának. - Ugyan! Tanulmányi kirándulás lenne a lánya számára - válaszolta Augusta nyugodtan. Körbevinném a városon, és megmutatnám a látnivalókat. Könyvesboltokba járnánk, meg múzeumba, ellátogatnánk a Vauxhall Gardenbe. Csodálatosan töltenénk az időt. - Augusta, ez hivatalos ügy. - De miért ne kapcsolhatnánk össze a lánya tanításával, Graystone? A hatékonyság érdekében, természetesen. - Értse meg, Augusta, nem lesz időm magukat kísérgetni! - Ezt nem is várjuk el öntől, uram - szögezte le határozottan. - Meredith és én majd gondoskodunk a szórakoztatásunkról.
- Elviselni sem tudom még a gondolatát sem, hogy ön fel-alá kóborol Londonban egy kilencéves gyerekkel, aki még soha nem tette ki a lábát otthonról. Nem engedhetem, és ez az utolsó szavam. Ideje lenne visszatérni a vendégeinkhez. Válaszra sem várva - sejtette, mire számíthatna - karját nyújtotta Augustának, és elindultak vissza a házba. Augusta egy szót sem szólt, ahogy lépkedtek a fények, a muzsika és a nevetgélő sokaság felé. Természetellenesen nyugodt volt. Harry makacs tiltakozásra, könnyekre és viharos vitára számított, de csak ez a gyanús csend volt a felelet. Augusta tehát megértette, hogy most komolyan beszélt, mondta magának. Felfogta végre, ha ő parancsol valamit, akkor engedelmeskednie kell. Persze nagy megrázkódtatás lehet, hiszen ő, Harry, az elmúlt hetekben olyan elnézően viselkedett vele szemben. Sajnálatos, hogy elkedvetleníti ez a helyzet, de neki is így a legjobb. Harry tudta, hogy Londonban éjt nappallá téve dolgozni fog. Nem lesz ideje Mereditht és Augustát pátyolgatni, azt meg nem akarta, hogy Augusta egyedül menjen mindenhová. Főleg este nem. Tapasztalatai szerint Augusta éjszaka a legveszélyesebb. Felrémlett előtte minden hátborzongató jelenet, amelyet agya oly élethűen elraktározott: Augusta éjfélkor idegen úriemberek könyvtárába látogat; Augusta férfiruhában egy íróasztalt feszeget, ami nem az övé; Augusta azzal az akasztófára való Lovejoyjal keringőzik; Augusta kártyázik; Augusta egy elsötétített hintóban ül és... Ez még a legértelmesebb, legnyugodtabb férjet is aggodalommal töltené el. Épp meggyőzte volna magát igazságáról, mikor rálépett valamire. Lenézett, egy férfikesztyűt pillantott meg. - Hát ez meg micsoda? Valamelyik vendég majd keresni fogja. - Lehajolt, hogy felvegye. Ekkor akadt meg a szeme a bokor takarásában megcsillanó csizmán. Mellette apró halványkék szaténcipellő toporgott. - De az is lehet, tudja, hol vesztette el. - Mit talált, Harry? Augusta megfordult, hogy megnézze, mit csinál a férfi. Ó is észrevette a csizmát és a kék cipőcskét. Elmosolyodott. Péter Sheldrake nyugodtan kilépett a bokor mögül, egyik karját szorosan a pírban égő Claudia dereka köré fonta. Claudia feltűnő idegességgel rángatta helyre ruháját. - Azt hiszem, az én kesztyűmet találtad meg, Graystone - közölte ragyogó arccal Péter. - Nekem is úgy tűnik. - Átnyújtotta a kesztyűt. - Akkor ti lesztek a legelsők, akik megtudják - mondta könnyedén, szerelmes pillantását Claudia zavart arcán nyugtatva. - Miss Ballinger épp most mondott igent a lánykérésemre. Az édesapjával is beszélek, még mielőtt holnap reggel visszatérnénk Londonba. - Ó, Claudia, ez csodálatos - mondta örömmel Augusta, és átölelte unokahúgát. - Csak a papa is beleegyezzen! - Claudia még mindig a ruhaujjal kínlódott. - Miért ne egyezne bele? - Augusta hátrébb lépett, mérhetetlen elégedettséggel szemlélte a szerelmeseket. - Mr. Sheldrake pompásan illik hozzád. Az elejétől fogva tudom. Harrynek hirtelen eszébe jutott, miről beszélgettek a keringő közben. - Ez volt a másik kis tervecskéje, asszonyom? - Természetesen. Mr. Sheldrake és Claudia mesésen összeillenek. És gondoljon bele, milyen praktikus ez a házasság az unokahúgom számára. - Praktikus? - Harry kérdően vonta össze szemöldökét. - Hogyne. - Augusta mintha túl édesen mosolygott volna. - Mr. Sheldrake személyében nemcsak jóképű, lovagias férjet nyer el Claudia. Szert tesz egy jól képzett komornyikra is. A dermedt csendben Harry jól hallotta, amint Péter felnyög. Hitetlenkedve rázta meg a fejét, mindig ámulatba ejtették felesége elképesztően pontos megfigyelései.
- Gratulálok, kedvesem - morrant fel. - Sheldrake már sokakat bolonddá tett ezzel a komornyikszereppel. Claudia szeme elkerekedett. - Scruggs! - Mérgesen megperdült. - Ön Scruggs a Pompeiából. Tudtam, hogy ismerem valahonnan. Hogy merészel bolonddá tenni ilyen aljas kis trükkökkel? Szégyellje magát, uram! Péter arca fájdalmasan megrándult, szúrós tekintetet vetett Augustára. - De Claudia, kedvesem, csak azért játszottam el Scruggs szerepét, hogy egy régi baráton segíthessek! - Meg kellett volna mondania, ki ön. Ha arra gondolok, milyen gorombán viselkedett velem mint Scruggs, meg tudnám fojtani. - Claudia büszkén kihúzta magát. - Tudja, uram, már nem is vagyok benne biztos, hogy szándékomban áll egy ilyen faragatlan fickóhoz nőül menni. - Claudia, ne legyen igazságtalan. Csak egy kis játék volt! - Bocsánatkéréssel tartozik, Mr. Sheldrake - csattant fel Claudia. - És megkövetelem, hogy térden állva könyörögjön bocsánatomért! Térden állva, megértette? Claudia a ház felé iramodott. Péter Augustához fordult, aki szinte már csuklott a nevetéstől. - Remélem, elégedett, asszonyom. Véget vetett az eljegyzésemnek, mielőtt elkezdődhetett volna. - Ugyan, Mr. Sheldrake. Egy kicsit jobban meg kell dolgoznia az unokahúgomért. Ami azt illeti, ez a bocsánatkérés igazán kijár neki. És mellesleg nekem is tartozik ennyivel. Bosszantó, mennyit aggódtam a reumája miatt, és milyen együtterző voltam, valahányszor csak panaszkodott. Péter elnyomott egy káromkodást. - Mondhatom, nemes bosszút állt. Harry karba font kézzel állt, szórakoztatta, hogy asszonya végre mással csatázik. - Megkérdezhetem, mikor jött rá, hogy én játszom Scruggs szerepét? - kérdezte Péter. Augusta pajkosan elmosolyodott. - Azon az éjszakán, amikor Graystone-t meg engem több mint egy órán át kocsikáztatott Londonban. Felismertem a hangját, amikor arról győzködte Harryt, nem kimondottan jó gondolat egy ilyen éjszakai út. - De mert annak köszönheti a boldog házasságát, hogy akkor hajlandó voltam a kocsis szerepét is eljátszani - vágott vissza Péter -, inkább hálával tartozna, mintsem hogy ilyen aljas bosszút eszel ki ellenem. - Nos - tiltakozott Augusta -, ez nézőpont kérdése. - Valóban? Hát akkor... - Elég legyen! - Harry idegesen félbeszakította őket. Kezdett nem tetszeni neki a beszélgetés. Még csak az kéne, Augustának eszébe jusson, azért kényszerült ebbe a házasságba, ami akkor, ott Sally hintájában történt, így is annyi baja volt vele, felesleges felhánytorgatni olyasmit, amit aztán felhasználhat őellene. - Olyanok vagytok, mint két neveletlen kölyök. A vendégek várnak már ránk. - Hát rám egy bocsánatkérés vár - fanyalgott Péter - Ön szerint Claudia tényleg komolyan gondolta ezt a térdelés dolgot? - Persze - biztosította Augusta. Péter hirtelen felvidult. - Tudtam. Mindig tudtam, hogy e mögött az angyali külső mögött erős akarat lakozik. - Természetesen - válaszolta Augusta. - Claudia ugyan nem northumberlandi Ballinger, de Ballinger! Amikor a nagy ház elcsendesedett, és a fények kihunytak, Harry elmerengett hálószobájában, miért is nem akarja magával vinni Augustát Londonba. Félt.
Félt, hogy Augusta megint olyasvalakikkel találkozik, akik felerősítik benne a megfontolatlanságot. Félt, annak ellenére, hogy a Szezon már véget ért, Augusta megint olyasmikkel foglalkozik, amikkel a házasságuk előtt is. Félt, hogy Londonban útjába akadhat egy olyan férfi, aki megfelelőbb egy szenvedélyes northumberlandi Ballinger számára, mint ő, Graystone. Félt, hogy Augusta Londonban találkozik A Férfival, akinek odaadhatja a szívét. De tudta, ha ez megtörténne is, Augusta tartaná magát a házassági esküjéhez. Mert Augustában meg lehet bízni. Harry most döbbent rá, mindent megkapott, amit csak akart. Az asszonyt, aki akkor is hűséges hozzá, ha szívét más férfi ejti rabul. Igen. Az övé minden. A hűsége, az imádni való teste. És mégsem elég. Ez nem elég. Kibámult az ablakon. Lelkében azt a rég eltemetett érzést kereste. De nem találta. Csak a gyötrő, keserves, elemésztő sötétséget. Fel is kell hagynia ezzel a keresgéléssel! A végén még rá kell döbbennie valamire, amivel eddig nem akart szembenézni. Most először vallotta be magának, elmondhatatlanul csodás Augusta vad, szenvedélyes northumberlandi szívét és hűségét magáénak tudni. - Harry! Felkapta a fejét, amint a szobáját Augusta hálószobájával összekötő ajtó kinyílt. Augusta ott állt, édesen és igézően, áttetsző fehér hálóingében. - Mi a baj, Augusta? - Annyira sajnálom, hogy olyan szörnyen viselkedtem, amikor azt mondta, felutazik Londonba. - Belépett a szobába, a fehér muszlin hullámzott körülötte. - Megértem, hogy Meredith és én csak útjában lennénk. Igaza van, csak lefoglalnánk önt, és nem tudna a munkájával foglalkozni. A férfi elmosolyodott, és kitárta karját. - Azért van ennél fontosabb dolog is az életemben. Gyere ide, Augusta! Az ölébe húzta a lányt, és mélyen beszívta meleg, hívogatóan nőies illatát. Augusta fészkelődött az ölében. - Jobb, ha ezt elfelejti, ha korán reggel indulni akar - kuncogott. - Meggondoltam magam. - Nem utazik Londonba holnap? Orrával finom kis köröket írt le a lány vállán, egészen megrészegült a látványtól, amit a hálóing látni engedett. - Nem. Majd Sheldrake előremegy, és megkezdi a nyomozást. Te, Meredith és én, csak holnapután indulunk. Szerintem legalább egy napra szükségetek van, amíg összeszedelődzködtök. Augusta elhúzódott, hogy a férfi arcára nézhessen. - Harry hát mégis magával visz bennünket? - Eltaláltad, kedvesem. Richárd verse egyedül a tiéd, és minden jogod megvan arra, hogy a közelben légy, míg én és Sheldrake nyomozunk. És őszintén be kell vallanom, nem szeretnék túl sok éjszakát magányosan tölteni. Már úgy megszoktam, hogy te is az ágyamban vagy. - Szóval csak ágymelegítőként visz magával? - A gyönyörű szempár felszikrázott. - Többek között. A lány lelkendezve ölelte át. - Esküszöm, Harry, nem fogja megbánni. Magam leszek a tökéletes, megtestesült jó feleség, higgye el! Csak azt figyelem majd, hogyan is kell viselkednem. És Meredithnek is gondját viselem, semmi baj nem érheti. Csak olyan helyekre megyünk, ahol tanulhat. És én... - Csendesen, szerelmem. Ne tegyél felelőtlen ígéreteket!
Gyengéden végigsimított a lány arcán, és egy édes csókkal végre elhallgattatta. Másik keze a hálóing alatt járt, feljebb, egyre feljebb. - De Harry! Itt?! - Itt, szerelmem! A mámoros ölelés közben érezhette, most olyan vad és szabad, mint bármelyik northumberlandi Ballinger.
Tizenöt AMIKOR NÉGY NAPPAL KÉSŐBB Augusta és Meredith egy inas kíséretében megállt a Pompeia. kapujában, Lady Arbuthnott házvezetőnője nyitott ajtót. Scruggsnak színét sem lehetett látni. - Scruggs nincs jól, asszonyom - magyarázta a házvezetőnő, mikor Augusta rákérdezett -, legalábbis nekem ezt mondták. Egy darabig nem is számíthatunk rá. Augusta elfojtott egy mosolyt. Nem elég, hogy Harry munkával halmozta el Pétert, szegénynek Claudia felháborodását is el kellett viselnie, amit azzal váltott ki, hogy saját szórakoztatására beállt komornyiknak Lady Arbuthnotthoz. A leendő vőlegénynek eszébe sem jutott újra álszakállt ragasztani és libériát húzni. A házvezetőnő becsukta az ajtót Augusta és Meredith mögött. - De különben is, amit itt művelt! Senkinek nem fog hiányozni! - Rosszalló pillantást vetett Meredithre. - Mindketten Lady Arbuthnotthoz készülnek? Vagy az ifjú hölgy inkább harapna valamit a konyhában? A kislány arcán felfénylett a néma könyörgés. Ezt a látogatást megígérték neki! - Meredith velem jön - mondta Augusta, amint feltárult a klub ajtaja. - Ahogy kívánja, asszonyom. Augusta belépett a szalonba. - Légy üdvözölve, Meredith! Ez itt a klubunk. A Pompeia pezsgett, bár a Szezon már befejeződött. Augusta többeknek odaköszönt, megállt egy-két barátságos szót váltani, miközben Sally széke felé igyekeztek. Rosalind Morrissey félbeszakított egy társalgást, és Meredithre mosolygott. - A Pompeia tagjai egyre fiatalabbak. A kislány elvörösödött, és segítségkérőén nézett Augustára. - Nem szalaszthatjuk el az alkalmat, hogy egy ifjú hölgy látókörét kitágítsuk - jelentette ki Augusta. - Hadd mutassam be a lányomat! Pár percnyi csevegés után folytatták útjukat. A kislány mindent alaposan szemügyre vett. - A papa klubja is ilyen? - Hasonló - suttogta Augusta. - Csak ott hölgyek helyett úriemberek vannak. És a St. Jamesben a tétek kicsit magasabbak, de ettől eltekintve, azt hiszem, remek munkát végeztünk. - Nagyon tetszenek a festmények - suttogta Meredith -, főleg az, ott! - Az Hüpatia arcképe, egy híres alexandriai tudósé! Matematikai és asztronómiai könyveket írt. Meredith elgondolkodott. - Talán egyszer én is írok egy könyvet. - Jól van. Augusta ebben a pillanatban látta meg Sallyt a terem végében. A kitörő lelkesedést, hogy újra láthatja, azonnal felváltotta a kétségbeesés. Sally állapota sokat romlott az elmúlt hónap során. Az elegáns ruha nem rejtette el a halottsápadt bőrt és a végeérhetetlen fájdalom tompa felvillanását az életteli ragyogó szemekben. Augustának sírni lett volna kedve, de tudta, ezzel csak felzaklatná Sallyt. Inkább az asszonyhoz sietett, és gyengéden átölelte. - Ó, Sally, olyan jó, hogy újra láthatlak! Annyira aggódtam miattad!
- Láthatod, még itt vagyok! - mondta Sally meglepően kemény hangon. - Az a szörnyeteg férjed pedig ellát munkával, több dolgom van, mint valaha. Persze Graystone mindig is nagyszerű főnök volt. - Ellát munkával? Téged is? - meredt rá Augusta. - Gondolhattam volna. Tehát te is benne voltál abban a... - Elhallgatott, mert eszébe jutott, Meredith ott áll a háta mögött. - Természetesen, kedvesem. De hát te is tudtad, hogy botrányos a múltam! - Gyengén, de szívből jövően felkacagott. - Most pedig mutass be az ifjú hölgynek! Graystone lánya, ha nem tévedek. Augusta gyorsan bemutatta őket egymásnak, Meredith pukedlizett. - A hasonlóság eltéveszthetetlen - mondta szeretetteljesen Sally. - Ugyanazok az értelmes szemek. Ugyanaz a mosoly. Milyen szép kislány! Siess, Meredith, kérj egy kis süteményt a büfében! - Köszönöm, Lady Arbuthnott. Sally szemével követte a büféasztalhoz igyekvő kislányt, aztán Augustára nézett. - Bájos gyermek! - És pont olyan tudósfajta, mint az apja - mondta Augusta, és leereszkedett az egyik székbe. - Épp most mondta, hogy könyvet fog írni. - Nem csodálkoznék. Ahogy Graystone-t ismerem, a kislány nagyon komoly dolgokat tanul. Ha csak rágondolok, kiráz a hideg! Augusta elnevette magát. - Ne aggód, Sally, én gondoskodom róla, hogy könnyed tantárgyak is belekerüljenek Meredith tanrendjébe! Egyelőre a festésnél és a regényeknél tartunk, de már felhívtam a figyelmét arra, mi az, ami kimaradt az apja könyveiből. Sally kacagott. - Én megállíthatatlan Augustám! Tudtam, hogy jót teszel majd Graystone-nak! De neki is tudnia kellett, különben nem te lettél volna az első számú jelölt a listáján! - Az első számú? Szerintem én voltam a legutolsó! Aki csak az utolsó utáni pillanatban jöhet számításba. - Töltött egy csésze teát magának és Sallynek. Ekkor fedezte fel az üvegcsét. Mikor Augusta elhagyta Londont, Sally csengetett, ha a frissítőjére volt szüksége. Most már itt tartja a fiolát maga mellett. - A legutolsó? Épp ellenkezőleg! Graystone képtelen volt a fejéből kiverni téged, miután találkoztatok. - Gondolom, ahogy egy szúnyogcsípést is kénytelen vakargatni az ember! Sally újra felnevetett. - Alábecsülöd magad, kedvesem! Különben van egy kis elszámolnivalónk! Tartozol nekem egy komornyikkal! - Ne engem okolj! Claudia kényszerítette szegény Scruggst, hogy elhagyja az őrhelyét! Sally mosolygott. - Az más. Láttam az eljegyzés hírét a tegnapi Post-ban. Szerintem nagyszerű házasság lesz. - Thomas bácsi is nagyon elégedett. - Mindig mondtam, hogy Sheldrake nagyszerű fickó, csak szüksége van egy kis változásra. Mióta visszatértek a kontinensről, Londonban lófrál, és új célokat keresgél. Egy házassággal és gazdálkodással ezt meg is kaphatja. - Nekem is ez a véleményem - értett egyet Augusta. - Te nagyon jó emberismerő vagy, Augustám. - Sally az üvegcséért nyúlt, és két csepp gyógyszert cseppentett a teájába. Augusta szomorú szemébe nézett, és elmosolyodott. Bocsáss meg, kedvesem, de te is láthatod, nehéz napokat élek. Augusta megszorította az asszony kezét. - Sally, tehetnék érted valamit? Bármit?
- Nem, kedvesem. Ezt egyedül nekem kell véghezvinnem. Sally szeme elgondolkodva megállt a fiolán. - Sally! - Nyugodj meg! Nem tervezek semmi visszafordíthatatlant. Túlságosan elfoglal, hogy információkat szerezzek a Szablya Klubról Graystone-nak. Mindig szerettem az ilyen munkát. Olyan emberekkel kerülök kapcsolatba, akikről két éve hírt sem hallottam. Furcsa, mennyien vannak még, és mindenki munkát keres! Augusta hátradőlt székében, Mereditht figyelte, a kislány Cassandra Panbury magyarázatát hallgatta az egyik íróállvány mellett, talán Cassandra új elbeszélő költeményéről. - A férjem nagyon eltökélt tud lenni, ha információkat akar megszerezni - mondta. - Igen. És a Pókot mindenáron el akarja kapni. De hogy kapcsolatban lett volna a Szablya Klub-bal, ez érdekes. - Mit tudsz erről a klubról? Sally vállat vont. - Nem sokat. Nem is állt fent sokáig. Magukat bátornak és ellenállhatatlannak hívő fiatal katonatisztek hívták életre, mert úgy érezték, mindenképpen szükségük van egy klubra. De alig az alapítástól számított egy éven belül leégett, ez egyben a klub végét is jelentette. Egy tagot sem sikerült felkutatnom, de azt hiszem, érdemes lenne az egyik tulajdonossal beszélnem, hátha emlékszik egy-két névre. Augusta annak ellenére érdekfeszítőnek érezte az ilyen nyomozást, hogy tudta, mi minden derülhet ki. - Érdekes. És megtaláltad már azt az embert? - Még nem. De hamarosan rábukkanok. Szóbeli ígéret már elhangzott. - Sally Augusta arcát fürkészte. - Téged személyesen is érint ez a dolog, igaz? - Érdekel a végeredmény. Harrynek ez olyan fontos - válaszolta kitérően. - Értem. - Sally habozott, majd úgy döntött, megbízik a lányban. - Augusta, kedvesem, ugye tudod, hogy a Pompeia fogadókönyve mindig a legutolsó lapnál van nyitva? - Persze. Miért? - Ha becsukva találod, add oda Graystone-nak! - Sally, miről beszélsz?! - Tudom, hogy ez most melodramatikusan hangzik, de nem az, kedvesem. Ha valami szokatlan történik, add oda a könyvet Graystone-nak! Megígéred? - Megígérem. De mondd már el, miről van szó! - Még nem lehet. Még nem. Graystone nagyon jól tudja, csak a legmegbízhatóbb információkat juttatom el hozzá. Harry nem tűri el a bizonytalanságot. A férjed nem sok megértést tanúsít az emberi hibák iránt. - Sally az emlékek hatására elmosolyodott. - Csak kérdezd meg a mi Scruggs barátunkat! Amikor bajba került a francia tiszt felesége miatt és... ó, de ez egy régi történet! - Értem. - Augusta kortyolt egyet a teából, és újra úgy érezte, egy ablakon át, kívülállóként tekint be egy meleg szobába. Őt kirekesztik abból a társaságból, ahol Sallynek, Harrynek és Péternek megvan a maga helye. De nem volt szokatlan érzés. A bátyja halála óta mindig ezt érezte. Azt hitte, mostanra már hozzászokott. Házassága rövid ideje alatt kezdte úgy érezni, mégis tartozik valakihez. Úgy tűnt, Meredith elfogadja őt, és Harry is vonzódik hozzá, bár csak a hálószobában. De Augusta sokkal többet akart. Azt akarta, olyan fontos szerepet töltsön be Harry életében, mint Sally és Péter. Nemcsak a felesége, de a barátja is akart lenni. - Ti hárman olyanok vagytok, mint egy család, ugye? - kérdezte. Sallynek a meglepetéstől tágra nyílt a szeme. Ezen még nem gondolkodtam, de talán így van. Mi hárman: Graystone, Péter és én, nagyon különbözőek vagyunk, de néhány nagyon veszélyes kalandban vettünk részt együtt. Szükségünk volt egymásra. Az életünk egymástól függött. Az ilyesmi összekapcsolja az embereket, nem? - De igen. Én is így gondolom.
Harry a könyvtárszobában íróasztala mögött ült, amikor meghallotta a sürgés-forgást a hallban, amely felesége és lánya megérkeztét jelezte. Éppen ideje, gondolta. Augusta még csak két napja tért vissza Londonba, de már keresztül-kasul járták a várost Meredíth-szel. Amikor Harry egy órája hazaérkezett, senki nem tudta megmondani, hol lehetnek. Graddock, a komornyik szerint Augusta a British Museumba vitte Mereditht. De Harry ennél jobban ismerte feleségét. Senki nem tudta volna megmondani, Augusta milyen időtöltést eszel ki egy kilencéves kislány szórakoztatására. De hogy nem töltenek egy teljes napot egy múzeumban, az biztos. Harry felállt, az ajtóhoz ment, kinyitotta. Meredith azonnal észrevette, apjához futott, új, rózsaszín kalapkáján csak úgy röpködtek a szalagok. Szeme izgatottan fénylett. - Papa, el sem tudod képzelni, hol voltunk! Harry a feleségére nézett. Augusta vörös és arany virágokkal díszített kalapját vette le, ártatlanul a férfira mosolygott. Harry a kislányra pillantott. - Ha úgysem tudom kitalálni, legjobb lesz, ha elárulod, merre jártatok. - Egy férfiklubban, papa! - Hogy hol? - Augusta azt mondta, épp olyan, papa! Csak az a különbség, hogy itt hölgyek vannak! Nagyon érdekes volt. Mindenki nagyon szép volt, és olyan érdekes dolgokról beszélgettek. Néhány hölgy könyvet is ír! Egyikük épp az amazonokról. Hát nem csodálatos? - De. Nagyon. - Helytelenítő pillantását Augusta figyelemre sem méltatta. Meredith sem figyelt fel rá, lelkendezve folytatta. - És annyi szép kép volt ókori hölgyekről! Még Kleopátráról is. Augusta azt mondta, bármelyiküket példaképemül választhatom. És találkoztam Lady Arbuthnott-tal is, aki azt mondta, annyi sutit ehetek, amennyit csak akarok! - Izgalmas lehetett. Biztosan elfáradtál. - Dehogy fáradtam el, papa! - Mindegy, Mrs. Biggsley majd felkísér a szobádba. Szeretnék beszélni a mamáddal. - Igen, papa. Engedelmesen, mint mindig, de a lelkesedéstől átfűtve Meredith követte a türelmes házvezetőnőt. Harry Augustára morrant. - Kérem, fáradjon be a könyvtárba, asszonyom! Volna egy-két szavam önhöz. - Igenis, uram. Valami baj van? - Majd odabent megbeszéljük, asszonyom. - Ó, kedvesem, hát már megint haragszik rám? Augusta gondterhelten lépkedett el a férfi mellett, és leereszkedett az íróasztallal szemközt álló székbe. Harry is leült. Kezét mereven a fényes asztallapra helyezte, de egy szót sem szólt, így éreztette neheztelését Augustával. - Nem szeretem, ha így néz rám, uram. Olyan kényelmetlenül érzem magam. Megmondhatná végre, mi jár a fejében. - Kesztyűit kezdte lehúzni. - Hogy mi jár a fejemben? Nem az a dolga, hogy elvigyen egy kislányt a Pompeiábal Augusta azonnal harcra készen állt. - Mi kifogása lehet az ellen, hogy meglátogatjuk Lady Arbuthnottot? - Nem erről van szó, és ezt ön is tudja. Nem ellenzem, hogy Meredith találkozzék Sallyvel. Csak attól félek, a lányomat is megfertőzi annak az átkozott klubnak a légköre. Mindketten tudjuk, az ott megjelenő hölgyek valami módon megbélyegzettek. - Megbélyegzettek? - rivallt rá Augusta mérgesen. - Mégis, hogy képzeli ezt, uram? Úgy beszél rólunk, mintha kurtizánok lennénk! Úgy gondolja, eltűrök egy ilyen sértést? Harry érezte, lassan kijön a béketűrésből. - Nem azt mondtam, hogy a klub tagjai kurtizánok. A megbélyegzettségen azt értem, a klubban rendszeresen megjelenő hölgyek némi elvakultságot tanúsítanak a legtöbb illemszabály iránt. Arra büszkék, hogy ők eredetiek. Én úgy látom, ezek a hölgyek
fogékonyak a meggondolatlanságra és az esztelenségre. Nem azok az ideálok, akiket a lányom elé példaképül állíthatna. - Emlékeztetnem kell rá, uram, ön is a Pompeia egyik tagját vette feleségül! - Pontosan ez jogosít fel arra, hogy a többi klubtagról is véleményt nyilvánítsak. Tisztázzunk valamit, Augusta. Megengedtem, hogy elkísérjen Londonba. De azt is megmondtam, nincs időm rá, hogy egész nap felügyeljek magukra. Ön megígérte, semmilyen veszélynek nem teszi ki Mereditht, amíg a városban vagyunk. - De nem is került veszélybe! - Nem fizikai veszélyekről beszélek! - Augusta felhördült. - Úgy látja, hogy a klubtagok erkölcsi veszélybe sodorják a lányát? Ha így van, talán nem a Pompeia tagjai közül kellett volna feleséget választania magának. Ez az átkozott klub, ahogy ön nevezi, az én ötletem volt! - A fenébe, még véletlenül sem értelmezné helyesen a szavaimat! - Harry mérges volt, hogy ez a kis fejmosás ilyen véres házastársi veszekedésig fajult. Eddig büszke volt rá, hogy az önmérsékletét minden körülmények között meg tudja tartani. - Nem a hölgyek erkölcse aggaszt engem! - Ezt örömmel hallom! - Hanem a meggondolatlanságuk! - Hányat ismer közülük, uram? Vagy a messzemenő következtetéseit abból vonja le, hogy engem ismer? Harry összeráncolta szemöldökét. - Né hozakodjon elő a kisded játékaival, asszonyom! A Pompeia tagjainak névsorát nagyon jól ismerem. Augusta hátradőlt a székben. - Valóban? -Természetesen. Nagyon gondosan végigtanulmányoztam, amikor ráébredtem, önt kívánom feleségül venni. - Ez hihetetlen! - Augusta felpattant, idegesen járkálni kezdett. - Nyomozni merészelt a Pompeia után?! Csak várjon, amíg ezt elmondom Sallynek. - Mit gondol, ki adta oda nekem a listát? - érdeklődött szárazon a férfi. - Abból, amit sikerült megtudnom, és abból, amit Sally és Péter elmesélt, arra következtetek, ön nem volt erkölcsi veszélynek kitéve. De ez nem jelenti azt, hogy belenyugszom, a lányom is ott töltse a napjait! - Értem. - Hogy nem tiltom meg, hogy ön a klubot látogassa, annak csak egy oka van. Sally nagyon beteg. És nagyon élvezi a klubot és az ön látogatásait. Egyébként nem engedném meg, hogy a Pompeiába járjon. - Hálával tartozom a nagylelkűségéért, uram. - De mindezek ellenére, Mereditht nem viheti magával. Megértette? - Igen, uram - szűrte át a szavakat a fogai közt Augusta. - És ezentúl minden áldott nap felírja nekem egy darab papírra, hova készülnek aznap, és a papírt az íróasztalomra helyezi. Nem akarok még egyszer úgy hazaérkezni, hogy a személyzet csak annyit tud mondani, házon kívül vannak, de azt nem, pontosan hol. - Hogyne, uram, majd felírom. Kíván még valamit, Graystone? - A lányból áradó harag szinte tapintható volt. Harry hátradőlt, ujjaival idegesen dobolt az asztalon. Bárcsak ne lett volna szükség erre a vitára! De egy ilyen nővel, mint ez itt, nem lehet másként bánni. - Nem, ez minden, asszonyom. - Augusta szembefordult a férfival. - Ha befejezte, uram, szeretnék egy szívességet kérni öntől.
Miután már felvértezte magát minden, a Pompeiávál kapcsolatos vita ellen, Harry egy pillanatig szóhoz sem jutott. Amikor végre rátalált a hangjára, gyorsan válaszolt, közben azon gondolkodott, hogyan lehetne nagylelkű, hisz épp most játszotta el a keménykezű férjet. - Igen, kedvesem? - mondta olyan bátorítóan, ahogy csak tudta. Ugyan, gondolta magában, mit számít egy új kalap vagy ruha, ha ezzel jókedvre deríthetem! Augusta átvágott a szőnyegen, mindkét kezével az asztalra támaszkodott. Közelebb hajolt, átható pillantással méregette a férfit. - Harry, megengedi, hogy "segítsek a nyomozásban? - A férfi megrökönyödve nézett rá. - Úristen, dehogy! - Kérem, Harry. Tisztában vagyok vele, hogy nem értek az ilyesmihez, de gyorsan megtanulnám. Tudom, hogy önnek vagy Péternek nem sok hasznára lennék, de Sallynek talán segíthetnék. - Igaza van, Augusta - válaszolta Harry hűvösen. - Az égvilágon semmit nem tud ezekről a dolgokról. És Isten a tanúm, soha nem is tanulod meg, gondolta, az ilyen tapasztalatoktól, ha kell, az életem árán is megvédelek. - De Harry... - Nagyra értékelem az ajánlatát, kedvesem, de biztosra veszem, hogy többet mozdítana hátra, mint előre. - De uram, vannak ennek a nyomozásnak olyan részei, amelyek sokkal inkább engem érintenek, mint önt vagy a barátait. Részt akarok venni a munkájukban. Minden jogom megvan erre. Segíteni akarok. - A válaszom: nem, Augusta, és ez az utolsó szavam. - Harry felkapott egy tollszárat, és naplóját maga elé húzta. - És most: kellemes időtöltést kívánok a nap hátralévő részére. Rengeteg tennivalóm van még délutánra. Az este nagy részét nem töltöm itthon. A klubban vacsorázom Sheldrake-kel. Augusta lassan felegyenesedett, szemében könnyek csillogtak. - Igenis, uram. Megfordult és az ajtó felé indult. Harry legszívesebben utána rohant volna, átölelte és kiengesztelte volna. Kényszerítenie kellett magát, hogy a helyén maradjon. Határozottnak kell lennie. - És még valamit, Augusta. - Igen, uram? - Ne feledkezzék meg róla, hogy a holnapi programjukat át kell adnia nekem! Írásban. - Ha sikerülne valami eléggé unalmas, ezért ön által sem kifogásolható tervet kieszelnem, feltétlenül leírom. Az ajtócsapódástól Harry megrázkódott. Hosszú időn át nyugodtan üldögélt, az ablak előtt elterülő kertet szemlélte. Azt semmiképpen nem mondhatja el Augustának, miért nem engedheti meg, hogy részt vegyen a kutatásban. Már az is épp elég baj, hogy a lány ennyire mérges, amiért őt kirekesztik a nyomozásból. De Harry érezte, ezeket az indulatokat inkább képes elviselni, mintsem Augusta fájdalmas megaláztatását lássa, ami mindenképp bekövetkezik, ha a lány bekapcsolódik a munkába, és túl sok mindenről tudomást szerez. Azóta, hogy megfejtette Richárd Ballinger versének üzenetét, Harry biztosra vette, a fiatalember halála után felröppent híresztelések megalapozottak voltak. A northumberlandi Ballingerek utolsó férfi leszármazottja kétséget kizáróan áruló volt. Aznap éjjel Harry, Péter társaságában, bérelt hintón London egyik legelhanyagoltabb részébe hajtatott. Már egy órája esett, az utcakövek síkossá váltak.
- Tudod, Sheldrake, az a benyomásom támadt, hogy te a városnak ebben a részében is otthonosan mozogsz. - Harry észrevette az árnyékban felfénylő gonosz, vörös szemeket, ébenfa sétabotjával suhintott a macskányi patkány felé. A teremtmény eltűnt egy óriási halom szemét mögött, amely egy szűk sikátor bejáratánál állt. Péter halkan felnevetett. - A régi szép időkben nem zavarta az érzékenységedet, hogyan és honnan szerzem be az információkat. - Most, hogy házasember leszel, le kell mondanod arról, hogy ilyen helyeken múlasd az idődet. Nem hinném, hogy Claudia Ballinger elfogadhatónak tartja az effajta szórakozást. - Igaz. De ha már egyszer elvettem Miss Ballingert, esténként jobb szórakozásom is lesz, mintsem térdig süppedjek a szennybe. - Péter megállt és körülnézett. - Megérkeztünk. Az emberrel, akit keresünk, úgy állapodtam meg, hogy a kocsmában találkozunk, ennek az utcának a végén. - Megbízható az információd? - Péter vállat vont. - Nem, de legalább kiindulópont lehet. Azt mondják, ez az ember, Bleekernek hívják, tanúja volt, amikor a Szablya Klub leégett. Hamarosan megbizonyosodhatunk róla, valóban így történt-e. Megpillantották a nyomorúságos kis kocsma gonosz, sárga ablakszemeit. Benyitottak, és egy füstös, túlfűtött helyiségben találták magukat. Volt valami barátságtalan a légkörben. A hosszú faasztaloknál alig néhány vendég üldögélt. Legtöbben a belépőkre néztek, amikor az ajtó kinyílt. Mindegyik vérben úszó, patkányszerű szempár felmérte az ócska kabátokat és széttaposott csizmákat, amelyeket Harry és Péter az alkalomra kiválasztott. Harry hallani vélte, hogy a kocsma népe, mint megannyi ragadozó, kiábrándultan felsóhajt. A zsákmány nem látszott ígéretesnek. - Ott az emberünk - szólalt meg Péter, és a kocsma hátsó részébe indult -, hátul, az ajtó közelében. Azt mondták, piros sál lesz a nyakán. Bleekerről már ránézésre is megállapítható volt, hogy túl sok üveg gint fogyasztott el élete során. A férfi apró, nyugtalan szemei ide-oda rebbentek, tekintete soha nem állapodott meg egy tárgyon egy-két másodpercnél hosszabb ideig. A piros sálon kívül Bleeker egy mocskos sapkát is viselt, mélyen verejtékező homlokába húzva. Arcának legfigyelemreméltóbb része a hatalmas, véreres orr volt. Amikor rövid üdvözlést vakkantott, Harry láthatta a megsárgult, rothadó fogai között tátongó lyukakat. - Maguk akarnak tűnni valamit a Szablya Klub leégésirűl? - Igen - válaszolta Harry, és Bleekerrel szemben a padra ült. Nem kerülte el figyelmét, hogy Péter az asztal végénél állva maradt, nyugodt tekintete a helyiséget pásztázta. - Mit tud elmondani arról az éjszakáról? - Annak ára van - közölte Bleeker, és undorítóan elvigyorodott. - Felkészültem rá, hogy fizetnem kell. De csak akkor, ha jók az információi. - Elég jók. - Bleeker közelebb hajolt. - Láttam az ipsét, aki gyújtogatott. A klubbal szemközti utcába' vótam, vártam, hátha valaki arra jár Csak a magam dógával törődtem, érti? Aztán valami robajlást hallok. Felnézek és látom, hogy a klub minden ablakábú' lángok törnek elő. - Folytassa - mondta Harry nyugodtan. - Honnét tuggyam, hogy télleg fizetni fog? - aggódott Bleeker. Harry pár fémpénzt rakott ki az asztalra. - A többit is megkaphatja, ha elég érdekesnek találom, amit mond. - Há' maga aztán nem túl bőkezű, mi? - Bleeker még közelebb hajolt, bűzös lehelete facsarta Harry orrát. -Jó' van, azér' befejezem. Két fickó futott ki akkó' a klub-bú'. Az első a gyomrára
szorította a kézit, és dűlt belűle a vér, mint a malacbú', mikó' ölik. Átfutott az utcán, és ott esett össze, nem messze onnét, ahun én átam. - Érdekes - morogta Harry. Bleeker tudomást sem vett a megjegyzésről. Egészen magával ragadta saját meséje. - Én ott ádogátam az árnyékba', aztán má' csak azt láttam, hogy a másik fickó is kirohan. Körűnézett, meglátta azt a szegény, vérző ipsét. Odament és lenézett rá. Kés vót a kézibe', jól láttam. - Folytassa, kérem. - Aztán az a szegény pára aszondja neki: Megölte', Ballinger. Megölte'. De mér'? Soha, senkinek nem mondtam meg, ki vagy valójába'. Egy árva szóval se' ár utam el, hogy te vagy a Pók. - Bleeker elégedetten hátradőlt. - Aztán kilehete a lelkit, a másik meg etűnt. Én még ott marattam, mindent láttam. Miután Bleeker befejezte és izgatottan várt, Harry hosszú ideig csendben ült, maga elé bámult. Majd felállt. - Menjünk, barátom - mondta Péternek. - Itt csak az időnket vesztegetjük. Bleeker idegesen felmordult. - Hé, mi lesz a pénzzé'? Megígérte, hogy fizet, ha emondom, mi történt akkor éjjé'. Harry vállat vont, és még pár érmét dobott az asztalra. - Ennek elégnek kell lennie. A hazugságai nem érnek többet. A többit kérje attól, aki bemesélte magának, hogy ezt a történetet elhitetheti velem. - Hazugság? Miféle hazugság? - robbant ki Bleeker mérgesen. - En csak a szaros igasságot montam! Harry oda sem figyelt rá. Azt viszont észrevette, hogy a kocsma közönségének érdeklődése feléled, minden szem a helyiség hátsó, sötét részére irányult. - A hátsó ajtóhoz - mondta Péternek. - Úgy tűnik, a bejáratig túl hosszú út vezet. - Ragyogó megfigyelés. A stratégiai megfontolásoknak mindig híve voltam. - Péter megeresztett egy vigyort, és gyorsan kinyitotta a hátsó ajtót. - Csak ön után, uram - biccentett udvariasan Harry felé. Harry kilépett a sikátorba. Péter rácsapta az ajtót a kiabáló Bleekerre és a többi kocsmatöltelékre. - A fenébe! - mormolta Harry, amint meglátta a sötétben, késsel a kezében rájuk várakozó férfit. A holdfény felragyogott a pengén, ahogy a férfi a kést Harry nyakának szegezte.
Tizenhat HARRY SÉTABOTJÁVAL a férfi felé vágott. Az ütés a támadó kinyújtott karját érte, kezéből a kés messze repült. Harry gyakorlott mozdulattal elfordította a sétabot fejét. A rejtett penge előcsúszott, hegye a támadó nyakánál állapodott meg. - A büdös francba! - A férfi hátraugrott, de megbotlott egy halom szemétben. Lába megcsúszott a síkos kövezeten, elesett. Hadonászott, és közben hangosan káromkodott. - Jobb lenne, ha indulnánk - mondta Péter kedvesen, egy pillantást sem pazarolva Harry áldozatára. - Szerintem a barátunk minden percben itt lehet - bökött állával az ajtó felé. - Nem állt szándékomban késleltetni az indulást. - Harry újra elfordította a fogantyút, a penge, ahogy előbukkant, olyan csendesen el is tűnt. Péter elindult a sikátorból kifelé, Harry követte. Végre elérték az utcát, ahol Péter habozás nélkül jobbra fordult.
- Emlékeim szerint - jegyezte meg rohanás közben Péter -, nemegyszer kerültem ilyen helyzetbe, ha velem voltál, Graystone. Szerintem ez csak azért van, mert túl kevés borravalót adsz. - Meglehet. - A fukarság a te bajod, Graystone. - Én viszont azt figyeltem meg - morrant fel Harry, amint barátja mellett lépkedett -, hogy csak akkor fordult elő velem ilyesmi, ha te voltál a vezetőm. Elgondolkodtató, nincs-e itt valami összefüggés. - Hogy lenne? Csak a képzeleted játszik veled. Hála Péter helyismeretének és az ott lakók vonakodásának, miszerint nem akartak mindenáron bajba kerülni, a két férfi hamarosan egy forgalmas utca viszonylagos biztonságában találta magát. Harry leintett egy bérkocsit, amelyről az imént kászálódott le egy csapat részeg fiatalember. Úgy tűnt, a kocsi előző utasainak feltett szándéka, hogy belekóstol London legsötétebb negyedének éjszakai életébe. Harry, a maga részéről, már eleget látott. Felugrott a kocsiba, és leült Péterrel szemben. Gondterhes csend ereszkedett rájuk. - Harry elmélyülten nézett ki az ablakon, miközben a kocsi röpítette őket London jobb részei felé. Péter pár percig szótlanul meredt barátjára, aztán megszólalt: - Érdekes történet volt, nem? - De igen. - Mihez kezdesz vele? Harry újra átgondolta Bleeker meséjét, és számba vette a lehetőségeket. - Még nem tudom. - Az időpontokat nézve, elfogadható - mondta lassan Péter. - Ballingert a rákövetkező éjszaka ölték meg, hogy a Szablya Klub leégett. Felgyújthatta az épületet, és megölhette a tanút, hogy a nyomait eltakarítsa. Aztán másnap éjjel egy útonálló lelőhette. - Igen. - Már amennyire mi tudjuk, a Pók nem sokkal Napóleon trónfosztása, 1814 áprilisa előtt szüntette be működését. Ez az időpont is összefüggésbe hozható Ballinger halálával. 1814 márciusának végén halt meg. Semmi jel nem utal arra, hogy a Pók dolgozott volna a Napóleon Elba szigetéről történő szökése és a Waterloonál elszenvedett végső vereség között eltelt rövid időben. - A Pók túl okos ahhoz, hogy bármilyen szerepet játszott volna még egyszer Napóleon uralkodása idején. Hogy Franciaország trónját 1815-ben ismét megszerezze, eleve elvetélt vállalkozás volt, ha valaki, hát Napóleon ezt pontosan tudta, és valószínűleg erre a Pók is rájött. Inkább kimaradt az egészből. Péter szája keserűen megrándult. - Igazad lehet. Mindig is előre ki tudtad találni ennek az átokfajzatnak még a hátsó gondolatait is. De a tények ettől még tények maradnak. A Pók 1814 tavaszán eltűnt a színről. Ennek talán az az oka, hogy meghalt egy útonálló golyójától. Richárd Ballinger igenis lehetett a Pók. - Hmm... - Még egy ragyogó kémfőnök is találhatja magát rossz helyen, rossz időben. Az útonállók golyóival szemben még a kémek is védtelenek - mondta Peter. - Hmm... Péter megköszörülte a torkát. - Ki nem állhatom, ha ilyen hangulatban vagy, Graystone. Ilyenkor nem vagy az a kimondott kellemes beszélgetőpartner. Harry végre elfordította fejét, és barátja szemébe nézett.
- Remélem, mondanom sem kell, hogy nem szeretném, ha a spekulációid Augusta fülébe jutnának. Péter elvigyorodott. - Bízzál bennem, Graystone! Szeretném megélni a nászéjszakámat. Eszem ágában sincs felzaklatni Augustát, és ezzel magamra haragítani téged. - Mosolya elhalt. - Augusta t a barátomnak tekintem, és jövendő családom tagjának. Ahogy te sem, én sem akarom látni, amiért szenved a bátyja által elkövetett becstelen dolgok miatt. Fél óra múltán a kocsi megállt Graystone háza előtt. Elköszönt Pétertől, és felbaktatott a lépcsőn. Craddock, ásítását alig tudva elnyomni, ajtót nyitott, és tájékoztatta, hogy mindenki, Lady Graystone-t is beleértve, nyugovóra tért már. Harry bólintott, és egyenesen a könyvtárba ment. Töltött magának egy pohár brandyt, és az ablakhoz lépett. Még mindig az elmúlt éjszaka járt a fejében. Kifelé indult, amikor felfigyelt a pontosan az íróasztal közepére helyezett papírlapra. Nyilvánvaló volt, aki iderakta, azt akarta, még véletlenül se hagyhassa figyelmen kívül. Az üzenet Augusta kézírásával íródott. A SZERDÁRA TERVEZETT PROGRAMOK: 1. Délelőtt: a Hatchards és egyéb könyvárusok felkeresése, könyvvásárlás céljából. 2. Délután: Mr. Mitford hőlégballonja felszállásának megtekintése a parkban. A rövid felsorolás alján egy odafirkantott mondat állt: Remélem, a fentiek elnyerik tetszését. Harry elgondolkodott, vajon a papírlap megégette volna-e ujját, ha hozzáér. Az ő lobbanékony Augustájáról, gondolta, akkor is pontosan tudni lehet, milyen hangulatban van, ha éppen csak írásban kommunikál az emberrel. A ragyogó kék nyári égbolt alatt óriási tömeg gyűlt össze, hogy láthassa Mr. Mitford ballonjának indulását. Mereditht rabul ejtette a látvány, attól a perctől kezdve, hogy megérkeztek. Azonnal kérdések tömkelegével árasztotta el mostohaanyját, esnem szegte kedvét, hogy Augusta aligalig tud válaszolni. - Mitől megy fel a léghajó az égbe? - Hát, néha hidrogént használnak, de ha jól tudom, ez elég veszélyes. Mr. Mitford forró levegőt használ. A ballonban lévő levegőt az a tűz melegíti fel, amit ott látsz. És a forró levegőtől emelkedik fel a léghajó. Látod azokat a homokzsákokat az oldalán? Mr. Mitford ezeket ki fogja dobni, hogy könnyebb legyen a súly, ha a levegő már hűlni kezd. Ha ezeket használja, egészen hosszú utat meg tud tenni a léghajóval. - Azoknak, akik felszállnak a léghajóval, melegük lesz, ha a Nap közelébe érnek? - Én azt hallottam, hogy inkább fáznak. - Érdekes. Mitől van? - Fogalmam sincs, Meredith. Talán kérdezd meg édesapádat. - Én nem mehetnék fel Mr. Mitforddal? - Nem, kedvesem, szerintem Graystone nem nagyon támogatná ezt a tervet - mosolyodott el bánatosan Augusta. - De azért érdekes kaland lenne. Az izgalom a tetőfokára hágott, amint a ballon megtelt levegővel. A kötelek, amelyek megakadályozták, hogy a kosár elszabaduljon, megfeszültek. Mr. Mitford, egy sovány, erőtől duzzadó ember, utasításokat kiabált a neki segítő fiatal fiúknak. - Menjen mindenki hátrébb! - ordította parancsoló hangon Mr. Mitford. Két emberével együtt már a kosárban állt, és a kötelek közeléből próbálta elhessegetni a bámészkodókat. Hátrébb, ha mondom! Hölgyeim, hagyják szabadon a köteleket!
A színpompás léghajó emelkedni kezdett. A tömeg felmorajlott, és bátorító szavakat kiabált. Meredith lenyűgözve állt. - Nézd, Augusta! Elindultak! De jó lenne velük menni! - Én is szívesen mennék. - Augusta, sárga szalmakalapját fejére szorítva, hátrahajtott fejjel figyelte a felszálló léghajót. Amikor először érezte, hogy a szoknyáját megrántották, arra gondolt, valaki a tömegből nekiütközött. A második rántásnál már lenézett, és egy kis utcagyereket pillantott meg. A kölyök mocskos mancsával egy összehajtogatott papírlapot nyújtott felé. - Maga Lady Graystone? - Igen, de... - Ez a magáé! - A fiú a kezébe nyomta a papírt, és eliszkolt a tömegben. Augusta a papírlapra meredt. Meredith szerencsére semmit nem vett észre. Túlságosan elfoglalta a felszállás. Augusta széthajtogatta a lapot. Belül egy rövid üzenetet talált, aláírást nem látott, „Ha meg akarja tudni az igazságot a bátyja haláláról, legyen a házuk mögötti utcában, ma éjjel, pontosan éjfélkor. Erről senkinek ne szóljon, különben sosem tudja meg az igazat." - Augusta, ennél csodálatosabb dolgot még életemben nem láttam! - lelkendezett Meredith, tekintetét le nem véve a léghajóról. - Holnap hova megyünk? - Astley Amfiteátrumába - mormolta szórakozottan Augusta, és a papírszeletet a retiküljébe csúsztatta. - Ha hinni lehet a Times hirdetésének, fergeteges lovasmutatványokban és tűzijátékban lesz részünk. - Az nagyon szép lesz, de nem olyan csodálatos, mint ez a léghajó - áradozott Meredith. - A papa is velünk jön holnap? - Nem hiszem. Rengeteg dolgot kell elintéznie, amíg Londonban vagyunk. Saját magunknak kell gondoskodnunk a szórakoztatásunkról. Meredith lassan, elgondolkozva elmosolyodott. - És nagyszerűen csináljuk, nem? - De igen, nagyszerűen. Harry kitárta a könyvtár ajtaját, amikor hallotta, hogy Augusta és Meredith megérkeztek. Elmosolyodott. - Tetszett a léghajó indítása? - Érdekes volt és nagyon tanulságos - válaszolta hűvösen Augusta. Semmi másra nem tudott gondolni, mint a retiküljébe rejtett üzenetre. Alig várta, hogy szobája magányában újraolvashassa. . - Ó, papa, ez volt a világ legcsodálatosabb eseménye - lelkendezett Meredith. - És Augusta vett nekem egy gyönyörű zsebkendőt, amin rajta van Mr. Mitford léghajója. És azt mondta, te majd megmagyarázod, miért fáznak a léghajóban az emberek, amikor egyre közelebb kerülnek a Naphoz. Harry szemöldökét felvonva, mosolygó tekintetét Augustán tartva kérdezte lányától: -Azt mondta, hogy én majd megmagyarázom? Vajon miért gondolja, hogy én erre tudom a választ? - Ugyan már, Graystone - feddte meg Augusta. - Ön általában minden kérdésre tudja a választ, nem igaz? - Augusta... - Ma este is elmegy itthonról, uram? - Sajnos igen. Csak késő éjszaka térek haza. - Akkor természetesen nem várunk önre. - Válaszra sem várva elindult a lépcsőn felfelé, a hálószobájába vezető úton. Amikor visszanézett, látta, hogy Meredith még mindig apja kabátját rángatja.
- Papa! - Gyere be pár percre a könyvtárba, Meredith! Megpróbálok a kérdésedre válaszolni. Augusta hallotta, amint a könyvtár ajtaja becsapódik. Felemelte a szoknyáját, és futott a szobája felé. Ott egy székbe rogyott, és előkapta a papírlapot: Ha meg akarja tudni az igazságot a bátyja haláláról... Talán, most az egyszer, Graystone mégsem tudja minden kérdésre a választ. De majd ő megmutatja neki, fogadkozott. Majd elé tárja a bátyja ártatlanságának a bizonyítékát, és lenyűgözi Harryt az okosságával. Alapos megfontolás után Augusta úgy döntött, a legbiztonságosabb út a házból kifelé férje könyvtárszobájának ablakán át vezet. A másik lehetőség az volt, hogy a hátsó ajtón hagyja el a házat, de akkor el kellett volna mennie a személyzet szállásai előtt és keresztül a konyhán. Túl nagy a veszély, hogy felébreszt valakit. Az ablak kinyitása nem okozott gondot, pár perc múlva már a kertben állt. A házból való kiés bejutásnak ezt a módját egy életre eszébe véste azon a sorsdöntő éjszakán. Így visszatekintve, még most is csodálkozik, hogy Graystone feleségül vette az után a szerencsétlen éjszaka után. Úgy látszott, döntésében az is befolyásolta, hogy bármit követett is el Augusta, csak a becsület vezérelte. Óvatosan behajtotta maga mögött az ablakszárnyat, de nem zárta be, hogy gond nélkül visszatérhessen. Sötét felöltőjének kámzsáját a fejére húzta, kis ideig mozdulatlanul állt. Amikor semmi hangot nem hallott, átvágott a kerten, a kapuhoz. Az ember soha nem lehet elég elővigyázatos, figyelmeztette magát. Most nem veszítheti el a fejét. Bárki várjon is rá, alaposan ki kell kérdeznie. Figyelnie kell rá, hogy az illető megtartsa a kellő távolságot. Ha baj van, még mindig kiálthat segítségért. A cselédek vagy a szomszédok biztosan meghallják. Mielőtt a kaput kinyitotta volna, ismét mozdulatlanná dermedt. Figyelt, hátha hall valami suttogást vagy lépteket. Elhúzta a reteszt, óvatosan kinyitotta a kaput. - Halló! Van itt valaki? Semmi válasz. Az utca végében, Lady Arbuthnott házában még égtek a fények, de a többi szomszédnál sötétség honolt. Messziről hintók kerekének csattogása hallatszott, de aztán minden zaj elhalt. - Halló! - Augusta szeme az árnyékokat kutatta. - Kérem, itt van? Megkaptam az üzenetét! Beszélni akarok önnel! Már majdnem kilépett a kert biztonságából, amikor cipője elakadt valamiben. - Hát ez meg micsoda? Egy pillanatig azt hitte, egy nagy kő hever a kapuban, majdnem átlépett rajta, amikor felismerte, hogy egy könyv fekszik előtte. Lehajolt és felvette. Ahogy ujjai a könyvre kulcsolódtak, meghallotta a paták csattogását az utca végéből. Még időben megfordult, hogy láthassa, amint ló és lovasa eltűnik a sarkon. Valaki mindvégig figyelte őt a sötétből, gondolta megrettenve. Valaki elbújt, és várt, amíg meg nem találja a könyvet. Aztán eltűnt. Augusta hirtelen nagyon félni kezdett. Jobban, mint bármikor, amióta ebbe a kalandba belekezdett. Visszalépett a kertbe, és a reteszt idegesen a helyére tolta. Rohanni kezdett a ház felé, szorosan markolta a vékony könyvecskét. Kabátja suhogott körülötte, hajtűi egymás után potyogtak ki hajából. Mire a könyvtárszoba ablakához ért, alig kapott levegőt. A könyvet az ablakon át belökte a szőnyegre, majd maga is felkapaszkodott. Egyik lába már bent volt, amikor az íróasztal lámpájában fény gyulladt. - Jaj, ne! Harry hátradőlt székében, kifürkészhetetlen tekintettel méregette a lányt. - Jó estét, Augusta. Úgy tűnik, már megint egy újabb szokatlan légyotton volt.
- Harry! O, Istenem! Észre sem vettem, hogy már itthon van! Azt mondta, csak késő éjjel tér haza. - Igaz. De miért nem jön be, asszonyom? Kényelmetlen lehet így ott ülni az ablakban. - Tudom, mit gondol most, uram, de mindent megmagyarázok. - Pontosan ezt fogja tenni. Amint beért. Augusta bizalmatlanul méregette a férfit, aztán másik lábát is beemelte, és lehuppant a szőnyegre. A lábainál fekvő könyvet nézte, miközben kabátját igazgatta. - Nagyon meglepő lesz, amit mondok, uram. - Önnel kapcsolatban már semmi nem lep meg. - Harry, most nagyon mérges? - Nagyon. A lány szíve hevesen vert. - Ettől féltem. Lehajolt és felvette a könyvet. - Foglaljon helyet, Augusta. - Igen, uram. - Az íróasztallal szemközt álló székhez viharzott, leült. Magasra emelt fejjel készült a védekezésre. - Tudom, hogy a látszat ellenem szól, Graystone. - Valóban így van. Akár arra is gondolhatnék, hogy valamilyen titkos légyottról tért haza, egy másik férfitól. Augusta szeme elkerekedett a döbbenettől. - Az ég szerelmére, Harry, egyáltalán nem erről van szó! - Ezt, természetesen, örömmel hallom. - Most őszintén, Harry, ez igazán nevetséges feltételezés! - Az lenne? Augusta kihúzta magát. - Az az igazság, uram, én is folytattam némi nyomozást. - Mivel kapcsolatban? A lány egészen elképedt ilyen fokú korlátoltság hallatán. - Hogyhogy mivel kapcsolatban? Természetesen a bátyám halálával kapcsolatban! - Ezt nem tehette, asszonyom! - Harry egyenes derékkal ült, még veszélyesebbnek nézett ki, mint eddig. Augusta egészen a székébe mélyedt, megriadva a férfi haragjától. - A fenébe! Tudhattam volna! Az életemre tör, asszonyom. Amilyen naiv vagyok, azt hittem, a Pompeiából jön, csak lerövidítette az utat a kerten át. - Dehogy! Ennek semmi köze a Pompeiához. Tudja, egy férfival akartam találkozni, de nem jött el. Illetve ott volt, csak nem mutatkozott, amíg... - Épp most mondta, hogy ennek semmi köze egy másik férfihoz - emlékeztette Harry zordan. - Hát úgy nincs is, ahogy ön gondolja - próbált türelmes lenni Augusta. - Nem valami szerelmi légyottról van szó. De hadd mondjam el az egészet, és akkor ön is megérti! - Kétlem, hogy valaha is meg tudnám érteni önt, Augusta, de azért csak mesélje el! De kérem, gyorsan és érthetően mondjon el mindent, mert a türelmem már fogytán van. És ez a tény nagyon bizonytalanná teszi a helyzetét, kedvesem. - Értem. - A lány az ajkába harapott, egymást kergették fejében a gondolatok. - Úgy kezdődött, hogy ma délután a parkban egy kölyök a kezembe nyomott egy papírlapot. Az üzenetben az állt, ha kimegyek ma éjjel a házunk mögötti utcára, pontban éjfélkor, mindent megtudhatok a bátyám haláláról. Csak ennyi történt. - Csak ennyi?! Ez nem lehet igaz! - Harry becsukta szemét, fejét összekulcsolt kezeire hajtotta. - A végén még a bolondokházában kötök ki! Most már biztos, hogy meg fogok őrülni!
- Harry! Jól érzi magát? - Hogy jól érzem-e magam?! Épp most magyaráztam el, csak egy hajszál választ el attól, hogy megőrüljek. - Harry felállt, kilépett az asztal mögül, karba font kézzel Augusta fölé magasodott, és átható tekintettel meredt a lányra. - De ez még ráér. Ki küldte azt az üzenetet? - Nem tudom. Ahogy már mondtam, nem mutatkozott. De figyelt engem, és várt, amíg fel nem fedezem a könyvet. Akkor elvágtatott. Nem is láttam belőle semmit. - Hadd lássam azt a könyvet! - Harry felkapta a lány ölében fekvő kötetet, és lapozni kezdte. Augusta felugrott, hogy ő is lássa, mi van a lapokon. - Valami naplóféle lehet - mondta, amint meglátta a kézírást. - Az is. - Lassabban! Olyan gyorsan lapoz, hogy nem tudom elolvasni. - Szerintem akkor sem értené, mi van ideírva, ha el tudná olvasni. Kódolva van. Bár egy régi kódot használ, amit már réges-rég megfejtettek. - Tényleg? És el tudja olvasni? Mi köze lehet ennek a bátyámhoz? Ön szerint ez mit jelent, Harry? - Kérem nyugodjék meg, Augusta! Üljön le és engedje meg, hogy pár percig odafigyeljek rá! Már jó ideje nem foglalkoztam ezzel a kóddal. Augusta engedelmeskedett, viszonylag nyugodtan üldögélt ölbe tett kézzel, várta, milyen eredményt hoz a nyomozása. Harry visszament az íróasztal mögé, leült. Kinyitotta a könyvet, és behatóan tanulmányozta az első oldalakat. Majd lapozott, aztán újra lapozott. Felcsapta a könyvet az utolsó oldalak egyikénél. Végül, kibírhatatlanul hosszú idő után, tekintetét Augustára emelte. Szemében eddig sosem látott hideg, jeges fény villámlott. - Mire jutott, uram? - suttogta a lány. - Úgy tűnik, ez a háború során, a különböző futárok által szétküldött üzenetek jegyzéke. Némelyiket én magam is felismerem, mert az ügynökeim elkapták a futárt, és én megfejtettem az üzenetet. Augusta megdermedt. - De hogyan hozható ez kapcsolatba a bátyámmal? - Ez egy titkos napló, Augusta. - Harry megmarkolta a könyvecskét. - Olyan feljegyzés, ami csak arra a személyre tartozik, aki leírta. - De ki volt az? Meg tudja mondani? - Csak egyetlen ember ismerhette az összes üzenetet, és csak egyetlen ember tudhatta az összes futár és francia ügynök nevét, akiket az első oldalakon felsorol. Ez a napló, kétséget kizáróan, csak a Póké lehetett. Augusta pánikba esett. - De Harry, mi köze ennek a bátyámhoz?! ~ Ennek a naplónak és más bizonyítékoknak az alapján, Augusta, valaki el akarja hitetni velünk, hogy a bátyja volt a Pók. - Nem, az lehetetlen! - Augusta felugrott. - Amit ön állít, az hazugság. - Kérem, üljön le, Augusta - mondta a férfi csendesen. - Nem ülök le. - Egy lépéssel közelebb ment, az asztalra támaszkodva mélyen a férfi felé hajolt. - És nembánom, mennyi bizonyítékot ás elő. Hallja? A bátyám nem volt áruló. Uram, hinnie kell nekem! Egyetlen northumberlandi Ballinger sem árulná el a hazáját. Nem Richárd volt a Pók. - Egyre inkább egyetértek önnel. Hogy a férfi minden nyilvánvaló bizonyíték ellenére is hajlandó elhinni Richárd ártatlanságát, egészen meglepte Augustát, a székbe omlott.
- Egyetért? Tehát nem hiszi, hogy a napló Richárdé volt? Ez egyébként is kizárt. Ez nem Richárd írása. Ha kell, meg is esküszöm rá. - A kézírás semmit nem jelent. Egy kellően intelligens ember el tud sajátítani a sajátjától eltérő stílusú írást, főleg ha ilyen veszélyes naplót akar írni. - De Harry... - Egyéb bizonyítékok - szakította félbe a férfi - szólnak ellene, sőt, szinte teljesen kizárják, hogy a bátyja lett volna a Pók. Augusta lassan elmosolyodott, minden ízét átjárta a diadalmas megkönnyebbülés érzete. - Olyan boldog vagyok, uram. Köszönöm, hogy hisz a bátyám becsületességében. El sem tudom mondani, mit jelent ez számomra. Kedvességét soha nem fogom elfelejteni, örökké hálás leszek ezért. Harry szótlanul nézte egy darabig, ujjaival szórakozottan dobolt a könyvön. - Ezt örömmel hallom, asszonyom. A naplót a fiókba lökte, a kulcsot elfordította. - Így lesz, Harry. - A lány mosolya felragyogott, majd finoman megköszörülte a torkát. - De mert adva van ez a két cáfolhatatlan bizonyíték, a vers és a napló, valamint, hogy ön a véletlennel szemben a logikus gondolkodásban hisz, azért felmerül bennem egy kérdés. - Mi lenne az? - Megkérdezhetem, mégis miért kész elhinni, hogy nem Richárd volt a Pók? - Arra gyanakodott, Harry csak az iránta való jóindulattól vezérelve változtatta meg véleményét. - A válasz nyilvánvaló, Augusta. - Igen, uram? - mosolygott rá a lány. - Már több hete élek együtt egy northumberlandi Ballingerrel, így állíthatom, meglehetősen jól megismertem ennek a fajtának a viselkedését és szokásait. Valamennyi northumberlandi Ballingerre jellemző egy bizonyos... - Hirtelen elhallgatott. Augusta kezdett összezavarodni. - Igen, Harry? Kérem, folytassa! - Igazán sajnálom, hogy ezt kell mondanom, asszonyom, de a northumberlandi Ballingerek vérmérsékletüknél fogva alkalmatlanok arra, hogy azzá a ragyogó kémfőnökké váljanak, akinek éveken át sikerült elkerülnie a leleplezést, és akinek az azonossága ma sem ismert. - Mit jelentsen ez, Harry? - Csak annyit - mondta a férfi -, hogy egy átlagos northumberlandi Ballinger, és minden valószínűség szerint a bátyja is ilyen volt, túlontúl érzelmes, túlságosan szertelen, elviselhetetlenül indiszkrét, meggondolatlan és főleg mérhetetlenül esztelen még ahhoz is, hogy közepes képességű kém legyen, hát még hogy kémfőnök! - Ó! - Augusta a döbbenettől jóformán szólni sem tudott, de aztán minden egyes sértő szó a lelke legmélyéig hatott. Felháborodottan felugrott. - Hogy merészel ilyesmit állítani? Hogy merészel? Azonnal kérjen bocsánatot! - Ne legyen nevetséges! Az igazságért nem kérhetek bocsánatot. Augustában forrongott a harag. - Akkor nincs más választásom, uram. Már így is túl sokszor sértette meg a családomat. Mint az utolsó northumberlandi Ballinger, elégtételt követelek a pimasz megjegyzéséért. Harry csodálkozva pillantott rá. Lassan felállt, s amikor megszólalt, hangja halálosan nyugodt volt. - Tessék? - Jól hallotta, uram. - Augusta remegett a méregtől, de emelt fővel nézett a férfira. - Ezennel párbajra hívom. A fegyvernemet természetesen ön választhatja meg. - Kicsit elbizonytalanodott a férfi meglepett arcát látva. - Önnek kell választania, nem? Én legalábbis így tudom. Én hívom ki, ön választ fegyvert. Vagy nem így van?
- Így van-e, asszonyom? - Harry kilépett az asztal mögül. - Igen, ön tökéletesen ismeri a párbaj szabályait. De mint kihívott fél, fenntartom magamnak a jogot, hogy a fegyvernemen kívül a helyet is én választhassam ki. - Harry? - A közeledő férfi ádáz tekintetétől megriadva Augusta hátrálni kezdett. - Uram, mit akar most csinálni? A férfi épp akkor érte el, amikor Augusta úgy döntött, eljött a menekülés ideje. Még egy lépést hátrált az ajtó felé, de már késő volt. Harry megragadta, mint valami liszteszsákot, és a vállára dobta. Nyugodtan az ajtóhoz sétált vele, kinyitotta, majd kilépett a haliba. - Az ég áldja meg, Harry! Azonnal tegyen le! - Augusta a férfi hátát püfölte, lábaival vadul kalimpált, de Harry oly szorosan tartotta, hogy nem szabadulhatott. - Párbajt akart, asszonyom, hát most megkapja. A lehető legtermészetesebb fegyverekkel csapunk össze, és a becsület mezeje ezúttal az ágyam lesz. Kap negyed órát, hogy megadja magát. - A fenébe, Harry! Én nem így képzeltem! - Most már mindegy. Alig érték el a lépcső felét, amikor Craddock sietett elő a cselédszobák irányából. A komornyik idegesen rángatta magára kabátját, be nem gombolt inge repkedett körülötte, egyik kezében cipőit tartotta. Döbbenten meredt gazdáira. - Zajt hallottam, uram - motyogta Craddock, s látszott, nagyon kényelmetlenül érzi magát. Történt valami? - Semmi különös, Craddock - biztosította Harry, majd folytatta útját Augustával a vállán. Lady Graystone és én épp lefekvéshez készülődünk. Oltsa el lent a lámpákat! - Igenis, uram. Ahogy a lépcső tetején befordultak, Augusta még vethetett egy pillantást a komornyik arcára. Craddock igazán mindent megtett, hogy hangos nevetésben ne törjön ki. A lány mérgesen felmorrant. A szobába érve Harry egyetlen szóval elbocsátotta belső inasát: - Kifelé! Az inas eltűnt, de mielőtt még behúzhatta volna maga mögött az ajtót, Augusta megláthatta vigyorgó ábrázatát. Megsemmisítő tekintettel nézett Harryre, amikor a férfi könnyedén az ágyra dobta. Aztán a lány mellé ült, és a csizmáit kezdte levetni. Augusta hirtelen felült. Haragja múlóban volt, lassan már józanul is tudott gondolkodni. Érezte, azzal amit a könyvtárban mondott, tényleg túlment minden határon. - Harry, nagyon sajnálom, ami történt. Tisztában vagyok vele, hogy amit tettem, nem méltó egy rendes feleséghez, de mondhatom, ön igazán hatásosan le tud csillapítani. - Ez a hatás össze sem hasonlítható azzal a hatással, amelyet ön az érzékeimre gyakorol. Már a második csizma koppant a padlón. Harry felállt, és a többi ruhadarabjától is megszabadult. A férfi vágya félreismerhetetlen volt. Augusta érezte, elönti a forróság. Annyira szeretem őt, gondolta bosszúsan. Már-már a tisztességtelenség határát súrolja, hogy a férfi ilyen erővel bír felette. - Nos, asszonyom, akkor kezdhetjük a párbajt. - Harry egyetlen mozdulattal a lány derekáig húzta a szoknyát és az alsószoknyákat, szeme felszikrázott, amint a lány fölé hajolt. - De ha én győzök, bocsánatot kér? - suttogta Augusta, s bőre áttüzesedett a férfi érintésétől. - Nem lesz szükség a bocsánatkérésemre, asszonyom. Elégtételt kért és esküszöm, pontosan ebben lesz része.
Tizenhét A HOLD SÁPADT FÉNYE megvilágította a szobát. Augusta kimerülten, boldog kábulatban pihegett az ágyon, de még most is minden idegszálával érzékelte a mellette fekvő kemény, felkavaróan férfias testet. - Augusta? - Igen, Harry? - A lány oldalra fordult, ujjai pajkos köröket rajzolgattak a férfi mellkasára. - Azért még van valami, amit a mai estével kapcsolatban tudni szeretnék. - Mire kíváncsi, uram? - Amikor megkaptad azt az üzenetet délután, miért nem jöttél vele egyenesen hozzám? Miért próbáltad meg egyedül elrendezni ezt a veszélyes találkát? Augusta vállat vont. - Nem hiszem, hogy megértené, Harry. Illetve, ha meg is érti, elfogadni akkor sem tudná a magyarázatomat. - Valószínűleg igazad van. Csak azt áruld el: miért nem adtad nekem azt a levelet, Augusta? - kérlelte tovább a férfi. - Attól féltél, ami kiderülhet, az Richárd bűnösségét fogja igazolni? - Ó, dehogy - mondta gyorsan a lány. - Épp ellenkezőleg. Azt reméltem, olyan bizonyítékokhoz juthatok hozzá, amikkel tisztára moshatom Richárd nevét. - De miért nem bíztál meg bennem? Jól tudtad, engem mindenképp érdekelt volna a dolog, bármi süljön is ki belőle. A lány ujjai egy pillanatra megálltak. - Meg akartam mutatni, nekem is látja annyi hasznomat a nyomozásban, mint a barátainak. - Mint Sallynek és Sheldrake-nek? - ráncolta össze a szemöldökét Harry. - Ekkora butaságot még nem is hallottam, Augusta. Nekik rengeteg tapasztalatuk van már az ilyesmiben, tudnak vigyázni magukra. Viszont te nem tudod, hogyan kell lefolytatni egy nyomozást. - Hát épp erről van szó! - ült fel a lány. - Meg akarom tanulni! Szeretnék abba a körbe tartozni, ahol a legjobb barátai is vannak, akikkel megosztja minden gondolatát. Olyan kapcsolatot szeretnék önnel, amilyen Sally, Péter és ön között van. - Az istenért, Augusta, te a feleségem vagy! - felelte Harry ingerülten. - A mi kapcsolatunk sokkal bensőségesebb, mint a Sallyvel vagy a Péterrel való kapcsolatom. - De én csak ilyenkor, az ágyban érzem igazán közel magam önhöz. És ez nem elég, mert ettől eltekintve óriási a távolság kettőnk között. - Vannak alkalmak viszont, amikor az égvilágon semmilyen távolság nincs közöttünk mosolyodott el a férfi, és megsimogatta a lány csípőjét. - Felidézzek egy ilyen alkalmat? Augusta elhúzódott. - Olyankor is megvan a távolság. Hisz ön nem szerelmeskedik velem, csak egyszerűen a testemet kívánja. Ez azért nem ugyanaz. Harry felhúzta a szemöldökét. - Távolsági ügyekben is szakértő vagy? - Szerintem minden nő pontosan meg tudja állapítani, mi a különbség szerelem és gerjedelem között - vágott vissza Augusta. - Ez valami női ösztön lehet. - Most muszáj megint vitatkoznunk a zavaros női logikáról? - Nem. - Augusta türelmetlenül a férfihoz hajolt. - Úgy döntöttem, ha már a szerelmét nem nyerhetem el, megpróbálom megszerezni a barátságát. A közeli barátságát. Azok közé akarok tartozni, akik nagyon közel állnak önhöz. Akikkel mindenben megosztozik. Nem érti, uram? - Nem, egyáltalán nem értem. Ennek semmi értelme. - Azt akarom érezni, hogy a legbensőségesebb baráti köréhez tartozom. Hogy én is az ön igazi családjának a tagja vagyok.
- A fenébe is Augusta, összevissza beszélsz. Te már most is a családomhoz tartozol, és ezt sose felejtsd el. De ettől még nem vagy jól képzett ügynök, és eszem ágában sincs megengedni, hogy még egyszer olyan veszélyes játékba kezdj, mint ma éjjel is. - Világos, amit mondtam? - Igen, uram. - Augusta megadóan bólintott, ahogy egy engedelmes feleséghez illik. - Továbbá - folytatta Harry határozottan -, esténként nem hagyhatjátok el a házat, sem kísérettel, sem anélkül. Hacsak én veletek nem megyek. Ez azért már sok volt. Augusta azonnal tiltakozni kezdett. - Harry, túl messzire megy. Ha úgy kívánja, Meredith és én akár egy regimentnyi kísérőt viszünk magunkkal bármikor, de nem tarthat bennünket minden este lakat alatt. - Sajnálom, Augusta - válaszolta kedvesen a férfi -, csak úgy tudok minden erőmmel a nyomozásra figyelni, ha biztos lehetek benne, ti ketten itthon biztonságban vagytok. - De akkor ön mondja meg a lányának, hogy nem mehet el Astley Amfiteátrumába holnap! - El akarta vinni az Amfiteátrumba? - szörnyedt el Harry. - Nem hiszem, hogy ennél okosabb szórakozást nem találhatott volna. Astley az idétlen, melodramatikus előadásairól híres. Nők röpködnek lóháton meg ilyesmi. Nem kimondottan hasznos és tanulságos egy gyermek számára. - Szerintem - közölte Augusta mérgesen -, Meredithnek nagyon tetszene. És nekem is! - Akkor kénytelen leszek átrendezni a holnapi programjaimat, hogy elkísérhesselek benneteket - sóhajtott fel a férfi. Augusta összezavarodott a nem várt kapituláció hallatán. - Elkísérne bennünket? - Esedezem, ne nézz már rám ennyire meglepve, kedvesem. Mint a ma esti párbaj győztese, ennyi nagylelkűséget igazán megengedhetek a vesztessel szemben. - Győzteees? Kit merészel győztesnek nevezni? - Augusta megragadta a párnát, és mérgesen püfölni kezdte vele a férfit. - De hát jó munkát végeztem, Harry. Vallja be! Nagyon érdekes anyagot hoztam önnek. És csak gondoljon bele, uram! Valaki mindvégig ott volt a háttérben. Valaki, aki el akarja hitetni velünk, hogy a bátyám volt a Pók, és így a Pók már két teljes esztendeje halott. Ez azért izgalmas lehetőségeket vet fel. A férfi szája keserűen megrándult. - Ez igaz. És mind közül a legizgalmasabb lehetőség, hogy a Pók nagyon is él, csak azt akarja, halottnak higgyék. Ebből arra az érdekes következtetésre juthatunk, hogy a Pók jelenleg fontos társadalmi szerepet tölt be, és folytatni is kívánja ezt az életét. Sok vesztenivalója lehet, ha nem akarja, hogy a múltja kiderüljön. És ettől veszélyesebb, mint valaha. Augusta megfontolta a férfi szavait. - Igen, azt hiszem, értem, mire gondol. - Minél többet gondolkodom a ma este történteken, annál inkább úgy látom, hajszál híja volt, hogy nem történt önnel valami jóvátehetetlen. És ezért csak magamat okolhatom. Augusta megriadt. Már megtanulta, ha Harry ilyen hangon beszél, az óhatatlanul parancsosztogatáshoz vezet. - Könyörgök, ne önmagát okolja, uram. Véletlen volt, és valószínűleg soha többé nem fordul elő. Esküszöm, ha legközelebb bármilyen levelet kapok, azonnal megmutatom önnek. A férfi mogorván nézett rá. - Ennek érdekében meg is tesszük a szükséges lépéseket, Augusta. Ezentúl te és Meredith csak velem vagy legalább két kísérővel hagyhatjátok el a házat. Én fogom kiválasztani, ki kísérhet el benneteket, és Craddockot is tájékoztatom, hogy nélkülük nem mehettek el itthonról. - Rendben van, uram. - Augusta beletörődőén felsóhajtott. Kitalálhatott volna valami rosszabbat is, gondolta. Akár meg is tilthatta volna, hogy nélküle elhagyja a házat. Miután
mostanában annyira elfoglalt, ez azt jelentené, Meredith és ő szabályosan be lennének zárva. Örülhet, hogy Harry ennyire azért nem szőrösszívű. Az előadás nem is volt annyira unalmas, amennyire Harry várta. Persze nem is a lovon röpködő nők, a zene, a tűzijáték vagy az énekesek kötötték le a figyelmét. Egész idő alatt az előadásban gyönyörködő feleségét és lányát nézte. Augustának egy dologban azért igaza volt. Meredith remekül szórakozott. Harryt ismét szíven ütötte, az ő komoly kislánya hogy kivirágzott az elmúlt hetek alatt. Mintha, életében először, most kezdené el felfedezni a gyermekkor örömeit. E felfedezés hatására olyasmit tett, amit pedig ritkán szokott: megkérdőjelezte saját, jól megfontolt döntéseit. Most először fordult meg a fejében, hogy talán az a sok tanulnivaló, amelyet az elmúlt években Meredithnek előírt, túlságosan magas követelményeket állított a kislány elé. Talán túl kevés játékot és szórakozást engedett. Lányát nézte, aki elragadtatással figyelte, amint a porondon egy fiatal lány szalagokból kifeszített korlátokon ugrál át, és mindig biztonsággal visszaérkezik a korlátok alatt körbefutó póni hátára. Kétségbevonhatatlan, lánya nagyon szépen fejlődik új „nevelője" mellett, gondolta bánatosan. Igazán szerencséje lesz, ha Meredith egy szép napon be nem jelenti, hogy léghajóra akar szállni, vagy hogy beáll Astley társulatához. Tekintete elidőzött feleségén, aki épp az előadás mókamesterére hívta fel Meredith figyelmét. A színpadot egy óriási csillár világította meg, fényei fel-feltündököltek Augusta haján. A lány szenvedélyes szavai még ott csengtek fülében: Azt akarom érezni... hogy én is az ön igazi családjának a tagja vagyok. Harry tudta, a lány szenved attól az érzéstől, hogy nem tartozik sehová. Mint a legutolsó northumberlandi Ballinger, a bátyja halála után teljesen egyedül maradt. De miért nem veszi észre Augusta, hogy most már igenis az új családjához tartozik? Észre kellett vennie, Meredith mennyire ragaszkodik hozzá. Igaz, nem hajlandó mamának szólítani, de ez most már Harry számára sem tűnt fontosnak. Augustának az a mániája, hogy őt mindenáron térden állva és örök szerelmet esküdözve akarja látni, egyszerűen nevetséges. Ez is csak azt bizonyítja, érzelmileg mennyire túlfűtött. Már amennyire ezt Harry megítélheti, ő a legmesszebbmenőkig kifejezésre juttatta ragaszkodását, csakúgy, mint a bizalmát. Tulajdonképpen mérhetetlen nemeslelkűségre vall, ahogy feleségével szemben viselkedik. Mert bármely más férj, aki feleségét az éjszaka kellős közepén az ablakon át látja hazatérni, csak arra gondolt volna, hogy felszarvazták. Múlt éjjel Augustának a bocsánatáért kellett volna esedeznie, és fogadalmat tennie, hogy soha többé nem bocsátkozik ilyen kalandokba. Ehelyett persze kikelt magából, és párbajra hívta a férjét. Az asszony túl sok regényt olvas, ez minden bajnak a forrása. Olyan kapcsolatot szeretnék önnel, amilyen Sally, Péter és ön között van. Egyértelmű, ki kellett hagynia a lányt a nyomozásból. Nemcsak azért, mert semmi tapasztalata sincs, bár ez is elég nyomós érv, de nem akarhatta, hogy Augusta megint bajba keveredjék, csak azért, mert a bátyjának köze van az esethez. Most elgondolkodott, helyesen tette-e, hogy kizárta a kutatásból. Tetszik, nem tetszik, a lány érintve van azáltal, hogy a bátyjáról van szó. Harry a finálé hangjait hallgatta. Lovak és színészek hajlongtak a színpadon a közönség vastapsa közepette. Hazafelé menet a hintóban Meredith megállás nélkül beszélt. - Papa, szerinted megtanulok valaha is úgy lovagolni, mint az a rózsaszín ruhás hölgy? - Nem hiszem, hogy ilyen tudásra szükséged lenne. - Harry pillantása Augusta mosolygó arcát kutatta. - Ritkán várják el az embertől, hogy a ló hátán állva is tudjon lovagolni.
- Az igaz - kámpicsorodott el Meredith, de aztán felvidult. - Ugye, milyen izgalmas volt, amikor a póni megmentette a hölgyet? - Igen. - Neked mi tetszett a legjobban, papa? Harry lassan elmosolyodott, szemét nem vette le Augustáról. - A díszlet. Amikor a kocsi megállt a ház előtt, Harry Augusta karja után nyúlt: - Maradjon még egy percet, ha kérhetem! - Meredithre nézett. - Menj be, Meredith, Augusta is rögtön utánad megy. - Igen, papa. Amint kiszállt, a kislány azonnal mesélni kezdte az egyik inasnak, mit is láttak ma este. Augusta csodálkozva meredt Harryre. - Igen, uram? A férfi habozott, aztán belefogott: - Sheldrake-kel találkozom az egyik klubban. - További nyomozás, ha nem tévedek. - Igen. De mi hárman, Sally, Sheldrake és én, ma éjjel még tartunk egy tanácskozást. Megbeszéljük, mire jutottunk eddig, és megpróbálunk választ találni néhány kérdésre. Ha kedve van, csatlakozhatna hozzánk. Augusta szemei elkerekedtek. - Ó, Harry, ez igaz? - Van némi köze a dologhoz, kedvesem. Talán rosszul tettem, hogy eddig kizártam a nyomozásból. - Uram, hogy tudnám ezt önnek megköszönni? - Hát, öö... - Harry a meglepetéstől válaszolni sem tudott, amikor a lány forrón átölelte. Augusta szenvedélyesen szorongatta a férfit, bár a nyitott ajtóban már ott állt egy inas és egy lovászfiú, akik pontosan láthatták, mi történik a hintó belsejében. - Mikorra várhatom, Harry? - Legkésőbb hajnal háromra itt leszek. - Gyengéden kibontakozott a lány öleléséből. Legyen a könyvtárban. A kerten át lerövidíthetjük utunkat. - Várni fogom. - Ragyogó mosolya a legtündöklőbb csillag fényét is elhomályosította volna. Harry várt, amíg a lány felér a lépcsőn, aztán intett a kocsisnak, hogy indulhatnak a klubba, ahol Péterrel kell találkoznia. A hintó mozgásba lendült, Harry hátradőlt, és azon gondolkodott, helyesen tette-e, hogy engedte Augustát bekapcsolódni a nyomozásba. Talán legjobb meggyőződése ellenére, épp most cselekszik helyesen. Gondterhelten nézte az elsuhanó tájat. Péter Sheldrake épp akkor lépett ki a kártyaszobából, amikor Harry megérkezett. Kezében egy üveg bordóit tartott, üdvözlésképp meglengette barátja felé. - Ohó, látom, túlélted a ma esti előadást. Gyere, igyál meg velem egy-két pohárkával, aztán meséld el, miben volt részed! Pár évvel ezelőtt én is elvittem az unokaöcséimet. Minden energiámat kimerítette, hogy lebeszéljem őket, ne csatlakozzanak a társulathoz. Harry elvigyorodott, és követte Pétert az egyik meghitt sarokba. - Attól félek, nekem is lesznek ilyen gondjaim. És nem csak Meredith miatt kell aggódnom. Szerintem Augusta is szívesen lépne a világot jelentő deszkákra. - Próbáld megérteni az ő álláspontját - gúnyolódott Péter. - Ő most csak egy egyszerű Lady Graystone, ezt össze sem lehet hasonlítani azzal, hogy őrjöngő tömeg előtt lovasbemutatót rendez. Gondolj a tapsra és az üdvrivalgásra. Gondold meg, fiatalemberek lógnának ki a földszinti erkélyekből és... Harry elhúzta a száját. - Ne is folytasd! Augusta élete enélkül is elég érdekes lesz.
- Valóban? - Péter belekortyolt a borba. - Csak nem engedélyezted neki, hogy egy szál ruhában és nyakékben, vállkendő nélkül hagyhatja el a házat? Mert akkor tényleg izgalmas kalandoknak néz elébe. Harry gyilkos pillantása majd átdöfte Pétert, de azért elgondolkodott, eddig nem használt-e minősíthetetlen hangot Augusta ruháival kapcsolatban. - Majd meglátjuk, te miként vélekedsz a feleséged ruhakivágásairól, ha végre már megházasodsz. - Majd meglátjuk - kuncogott Péter. - Csak annyit akartam mondani, Augusta élete így is érdekes lesz, mert beleegyeztem, hogy csatlakozzék a nyomozásunkhoz. Péter megdermedt, majd ismét nagyot kortyolt a borából. - A mindenit! Szerinted ez bölcs dolog volt? - Valószínűleg nem. - Minden jel arra utal, a bátyja áruló volt. Ha ez Augusta előtt is bebizonyosodik, csak fájdalmat okozunk neki. - Nyilvánvaló, hogy Ballinger belekeveredett az ügybe. De hidd el, Péter, ő semmiképp nem lehetett a Pók! - Ha te mondod. - Péter még nem volt meggyőzve. - Pillanatnyilag csak abban lehetünk biztosak, valaki nagyon azt akarja, azt higgyük, a Pók már meghalt. - Pár szóban beszámolt a naplóról. - Úristen! - Péter levegő után kapkodott. - Szerinted az a napló nem hamisítvány? Amit csak azért írtak, hogy minket félrevezessenek? - Biztosan tudom, a napló igazi. Épp ezért elképzelheted, mennyire megrémültem, amikor rájöttem, ki várhatott Augustára múlt éjszaka a sötét utcán. - Megértelek. Harry már éppen folytatta volna, mi mindent tartalmaz a napló, amikor észrevette, Lovejoy közeledik feléjük, unott arckifejezéssel. - Jó estét, Graystone! Üdvözlöm, Sheldrake! Nem is gondoltam volna, hogy mindkettejüket itt találom ma este. Az ember azt hinné, csodás hölgyeik mellett teljesítik szolgálatukat. Mindenesetre gratulálok az eljegyzéséhez, Sheldrake! De meg kell jegyeznem, nem túl sportszerű, hogy a legígéretesebb örökösnőt csapja le a kezünkről! Nekünk, többieknek sok minden már nem maradt. - Remélem, ön is hamarosan megtalálja az ízlésének megfelelő hölgyet - mormolta Péter. Harry félig telt poharát forgatta kezében, a borban megcsillanó rubinszín fényeket figyelte. - Közlendője van számunkra, Lovejoy? - Szeretném figyelmeztetni önöket, rablóbanda garázdálkodik Londonban. Néhány hete a könyvtáramba is betörtek. Harry rezzenéstelen arccal nézett fel rá. - Csakugyan? És bejelentette a hatóságoknál? - Semmi nem tűnt el, amit könnyedén ne pótolhatnék - közölte Lovejoy, majd megfordult és távozott. Harry és Péter pár percig csendben üldögélt. - Csinálnod kéne valamit Lovejoyjal - vonta le a következtetést Péter. - Úgy tűnik - csóválta meg a fejét Harry -, csak azt nem értem, miért pont engem választott céltáblául. - Gondolom, kezdetben csak Augustát akarta elcsábítani. De közben rájöhetett, te loptad el az adóslevelet a könyvtárából. És ezt a tudomásodra akarta hozni. De eddig nem tehette, mert nem voltál a városban. - Majd rajta tartom a szemem. - A figyelmeztetése egyértelmű. Augustát akarja felhasználni a bosszújához.
Harry felhajtotta bordóiját. - Többről van itt szó, mint holmi bosszúról. Talán nem ártana ismét felkeresnem a könyvtárát. - Elkísérlek. Érdekesnek ígérkezik. - Péter elvigyorodott. - De ma estére már ne tervezz semmit! A programod már így is zsúfolt. - Igazad van. Majd csak lesz egy szabad estém. Most fontosabb dolgok várnak rám. Augusta már a könyvtárszobában volt, amikor Harry és Péter megérkezett. A lehető legmegfelelőbb öltözéket öltötte magára, fekete kabátot, fekete ruhát, fekete kesztyűt és fekete csizmát viselt. A csizmát azért választotta, mert úgy ítélte meg, a papucs vagy a cipő nem nagyon felelne meg egy éjszakai sétához. A személyzetet már egy órája ágyba küldte, azóta itt várakozott. Harry ajánlata, hogy csatlakozzék hármukhoz, izgalommal töltötte el. Végre bekerülhet a bűvös körbe! Végre ő is ahhoz a baráti társasághoz tartozik, amihez Sally és Péter is. Együtt fogják megoldani a rejtélyt, és Harry kénytelen lesz elismerni, az ő segítsége nélkül ez nem valósulhatott volna meg. Harry ezentúl el fogja ismerni az ő okosságát, bizonygatta magának. És ezentúl úgy tekint majd rá, mint igaz barátra, az asszonyra, akiben megbízhat, és akivel megoszthatja a titkait. Hallotta, amint a bejárati ajtó kinyílik, majd becsukódik, férfihangokat hallott és lépteket. Az ajtóhoz rohant, kinyitotta. A hallban Harry állt, oldalán a vigyorgó Sheldrake-kel. Péter fejet hajtott. - Jó estét, asszonyom! Engedje meg, hogy gratuláljak az öltözékéhez. Ez a fekete bársonykabát és a csizma egyszerűen elbűvölő. Tényleg az alkalomhoz megfelelően öltözött, nem igaz, Graystone? - Úgy néz ki, mint egy útonálló - vont vállat Harry. - De induljunk most már! Sétapálcájával mutatta az utat. - Szeretnék túlesni rajta minél előbb. - Hát nem az ablakon át megyünk? - érdeklődött Augusta. - Nem. Ahogy normális, civilizált emberekhez illik, a konyhán át hagyjuk el a házat. Augusta Péterre fintorgott, de engedelmesen követte Harryt. - Mindig ilyen, amikor nyomoz? - Mindig - biztosította Péter. - A mi Graystoneunknak semmi érzéke nincs a kalandokhoz. Harry a válla felett hátraszólt. - Most már csend legyen! Nem szeretném felébreszteni a cselédeket. - Igen, uram - mormolta Péter. - Igen, uram - suttogta Augusta. Minden különösebb nehézség nélkül áthaladtak a kerten, útjukat a holdfény világította meg. Lady Arbuthnott házának ablakai lámpásként világítottak a sötétben.
Ahogy közelebb értek, Augusta észrevette, a hátsó ajtó nincs kivilágítva. - Sally a konyhaajtónál vár bennünket? - Igen - suttogta Péter. - Onnan a könyvtárba megyünk, ott tartjuk a megbeszélést. A kertkapuhoz értek, Harry megállt. - Nyitva van! - Biztos kiküldte az egyik szolgát, hogy nyissa ki - mondta Péter, és belökte a nehéz kaput. Nem hiszem, hogy szegénykémnek lett volna annyi ereje, hogy idáig kisétáljon. - Lehet, hogy már a Pompeiát sem tudja többé vezetni? - suttogta Augusta. - Ez tartja benne a lelket! És a nyomozás, természetesen! - Csend legyen! - morrant rájuk Harry. Augusta köpenyébe burkolózva Harry után lépdelt, Péter zárta a sort.
Majdnem Harrybe ütközött. - Mi történt, Harry? - Valami baj van. - A férfi hangja megrémisztette a lányt. Azt is látta, Harry keze szorosan az ébenfa botra kulcsolódik. - Baj? - kérdezte Péter, hangjából minden könnyedség eltűnt. - A hátsó ajtó nyitva áll. De nem égnek a lámpák. És Sally nincs sehol. Kísérd vissza Augustat! Aztán, ha biztonságba helyezted, gyere vissza! - Értettem. - Péter Augustába karolt. A lány ellépett mellőle. - Harry, könyörgök, hadd maradjak magukkal! Talán Sally rosszul lett és ezért... felkiáltott, amint lába a sövény aljából kilógó női ruhára taposott. - Jaj, nem! Sally! - Augusta! Mi történt? - Harry megpördült. A lány már térdelt. - Ez Sally! Ó, Harry, biztosan elájult! Sally! Augusta megérintette barátnője drága selyemruháját. Fekete kesztyűje csatakos lett a vértől. Sally melléből ömlött a forró, vörös vér. - Az az átkozott! - Már Harry is az asszony mellett térdelt, a pulzusát tapogatta. - Él! - Jézusom! - Péter is Sally mellett termett. Lenézett a drága testre, és szitkozódott. - Az a pokolravaló... - Sally! - Augusta megszorította a kecses kezet. A hideg bőr érintésétől megrázkódott. Sally haldoklott. - Augusta! Te vagy az, kedvesem? - Sally suttogását alig lehetett hallani. - Örülök. Örülök, hogy mellettem vagy. Mindig attól féltem, egyedül leszek, amikor meghalok. - Mindnyájan itt vagyunk, Sally! - suttogta Harry. - Augusta, Sheldrake és én. Nem vagy egyedül. - Barátaim - Sally lehunyta szemét -, így a legjobb. Annyira fáj. Annyira fáj. Nem hittem, hogy sokáig élek még. De nem így akartam meghalni. Augusta szemét elhomályosították a könnyek. Sally kezét szorongatta, mintha ez erőt önthetett volna az asszonyba. - Sally, ki tette ezt? - kérdezte Harry. - A Pók? - Ó, igen. Biztosan ő volt. Az arcát nem láthattam. Tudott a listáról. Tudta, hogy megszereztem. Kérdezzétek meg a szakácsot! - Milyen szakácsot? - vágott közbe Péter. - A Szablya Klub szakácsát. Ma reggel adta ide nekem. - Hogy a pokol minden tüze égesse meg a Pókot! - suttogta Harry. - De ezért még megfizet, Sally! - Tudom, Graystone. És most elkapod. Tudtam, hogy egy szép napon még leszámolsz a Pókkal. - Sally köhögni kezdett. Augusta egyre szorosabban markolta a kicsiny kezet, arcán könnyek patakzottak. Még soha életében nem érezte ilyen tehetetlennek magát. - Augusta? - Sally, annyira fogsz hiányozni - suttogta könnyein át. - Te voltál az egyetlen igaz barátom. - Augusta, többet adtál nekem, mint bárki is életem során. De most engedj elmenni! Az én időm lejárt. - Sally! - Ne feledkezz meg a nyitott könyvről, Augusta! - Soha nem felejteném el. És Sally elment. Örökre.
Tizennyolc
HARRY ÁTÖLELTE AUGUSTÁT. Nem tudta, hogyan vigasztalhatná meg, pedig a lány fájdalma a világon mindennél jobban fájt neki. Hogy egy northumberlandi Ballinger mindenkinek tudtára adja fájdalmát, az nem lepte meg, de ő most csak a bosszúra tudott gondolni. Nem tudott mit tenni, magához szorította a lányt a csendes Arbuthnott-ház halljában, és várta, hogy a vihar elvonuljon. És közben csak a bosszú járt a fejében. Augusta zokogása már csillapodni látszott, amikor Péter megjelent. - Úgy látszik, volt ideje, hogy a hálószobát és a könyvtárat átkutassa - mondta. - Mindkettőt felforgatták. De a többi helyiség érintetlen. Lehet, hogy valami vagy valaki megriasztotta, ezért elmenekült. De az is lehet, azt hitte, Sally halálával a lista is örök homályba vész. - Túl nagy a ház. Nem lehetett ideje mindent átkutatni. Intézkedtél? - kérdezte Harry csendesen. - Igen. Az egyik inas elment, hogy bejelentse a halálesetet. Sallyt bevittem az egyik hálószobába. Graystone, olyan törékeny volt. Szinte semmi nem maradt belőle. Az elmúlt hetekben csak a lelke és az akaratereje éltette. Augusta megmoccant Harry karjában, felemelte a fejét. - Annyira fog hiányozni. - Mindnyájunknak - simogatta meg a hátát Harry. - Egész életemben hálás leszek neki. - Mert olyan bátor volt a háború alatt? - Augusta visszanyelte könnyeit, szemét Harry zsebkendőjével törölgette. - Nem, bár mindig csodáltam a bátorságát. Amiért köszönettel tartozom neki, az az, hogy ő tanácsolta, lépjek kapcsolatba Sir Thomasszal, ha veled meg akarok ismerkedni. Ő mondta, hogy vegyelek fel a lehetséges feleségek listájára - mondta Harry. Augusta csodálkozva nézett fel rá. - Ő mondta? Furcsa. Miből gondolta vajon, hogy jó felesége lehetek? Harry erőtlenül elmosolyodott. - Ezt a kérdést én is feltettem neki. Azt mondta, jobban járok, ha nem valami hagyományos típusú asszonyt keresek magamnak. Péter becsukta az ajtót. - Sally nagyon jól ismert, Graystone. - Én is azt hiszem. - Harry kedvesen eltolta magától a lányt. - Barátaim, a szomorkodást hagyjuk későbbre! Hamarosan itt lesznek a hatóság emberei, akik valószínűleg azt állapítják meg, a házba behatoló tolvajok végeztek Sallyvel. Szerintem nem is kell, hogy mást higgyenek! - Egyetértek - mondta Péter. - Úgysem tudnának mit csinálni. - Meg kell találnunk azt a listát, amit Sally említett. - Harry végignézett a hallon, arra gondolt, milyen óriási a ház és milyen sok idejükbe telik, míg mindent alaposan átkutatnak. Azt tudom, Sallynek volt egy sajátos elmélete arról, hogyan kell dolgokat elrejteni. Mindig olyan hétköznapi, szem előtt lévő helyeket választott, ahol senkinek nem jutott volna eszébe bármit is keresgélni. Augusta a zsebkendőbe szipogott: - A könyv! - Milyen könyv? - kérdezte értetlenül Harry. - A Pompeia fogadókönyve! - Augusta a zsebkendőt kabátja zsebébe mélyesztette, és elindult a szalon felé. -Sally azt mondta, ha bármikor is becsukva találom, azonnal juttassam el önhöz. És hallhatta, akkor is ezt emlegette, mielőtt... meghalt. Azt mondta, nem szabad megfeledkeznem a könyvről. Harry kérdő pillantást küldött Péter felé, aki csak vállat vont, és követte Augustát. A Pompeia ajtaja csukva volt. Harry hallotta, Augusta ismét zokogni kezdett, amikor benyitott, de nem állt meg. Besétált a sötét, csendes szobába és lámpát gyújtott.
Harry kíváncsian körbenézett. Igaz, gyakran meglátogatta Sallyt, de miután a szalont klubbá alakították át, az asszony ide már nem engedte be. A klub csak a hölgyeké, mondogatta. És ezt a szabályt akkor sem szegte meg, ha a Pompeia már bezárt. - Különös látvány egy férfinak, nem? - kérdezte halkan Péter, amint megállt Harry mellett. Soha nem léphettem át ezt a küszöböt. De mindig nagyon furcsán éreztem magam, ha sikerült egy pillantást vetnem a bentiekre az ajtóból. Harry a falakon függő festményeket nézte. Legtöbbjüket azonnal felismerte. Ott volt minden asszony, akinek neve a mítoszokban és a legendákban fennmaradt, az Augusta által a nőket semmibe vevőnek hívott történelmi szemlélet ellenére. Átfutott a fején, tényleg lehetnek a történelemnek olyan eseményei, amelyeket soha senki nem fog megismerni, egyszerűen azért, mert az esemény egy asszony nevéhez kötődött, ezért nem találták említésre méltónak. - Mint férfi azért érdekelne, miről tudnak a nők egymás között beszélgetni - folytatta Péter csendesen. - Sally mindig azt mondta, nagyon meglepődnék, ha tudnám. - Nekem azt mondta, biztosan nagyon megbotránkoznék - tette hozzá Harry szárazon. Augusta megállt egy jón oszlopocska mellett, amelyen nagy, bőrkötésű könyv feküdt. - Ez lenne az az ominózus fogadókönyv? - lépett mellé Harry. - Igen. És be van hajtva. Ahogy Sally is mondta. - Augusta lassan kinyitotta a kötetet és bele lapozott. - Azt sem tudom, mit kéne keresnem. Harry elolvasott néhány bejegyzést: Miss L. B. tíz fontba fogad Miss R. M.-mel, hogy utóbbinak nem sikerül időben visszaszereznie a naplóját. " Miss B. R. öt fontba fogad Miss D. N.-nel, hogy Lord G Meg a hónap vége előtt megkéri az Angyal kezét. Miss E O. tíz fontba fogad Miss C. P-vel, hogy Miss A B ket hónapon belül felbontja eljegyzését lord G.-vel. - Istenem - mormolta Harry -, és én még azt hittem, van magánéletem. - A Pompeia tagjai nagyon szerettek fogadásokat kötni - szipogta Augusta. - De gondolom, most a klub is bezár. Hiányozni fog. Otthon éreztem itt magam. Semmi nem lesz már a régi. Harry éppen közölni akarta Augustával, nem is lesz szüksége Pompeiára, hisz most már új otthona van, ekkor azonban egy darab papír csúszott ki a lapok közül. - Hadd nézzem csak! Felkapta a lapot és végigfutott a neveken. Péter is közelebb jött, Augusta lábujjhegyre állt, hogy ő is láthassa. - Nos? - kérdezte Péter. - A tagok névsora. A Szablya Klub tagjaié. Sally írásával Péter is végigolvasta a listát. - Egyik név sem tűnik ismerősnek. - Aligha meglepő. - Harry közelebb húzta a lámpát - Kódolva van. Sally mindig ezt a kódot használta, ha nekem üzent. - Mennyi idő alatt tudod megfejteni? - érdeklődött Péter. - Legalább tíz név van rajta. - Rövidesen megleszek vele. Amint megtudjuk a neveket, könnyen kiválaszthatjuk, melyikük lehetett a Pók. - Harry összehajtogatta a papírlapot, és óvatosan a zsebébe csúsztatta. - De most menjünk! Hajnal előtt meg sok mindent el kell intéznünk. - Nekem mi lesz a dolgom? - kérdezte Augusta. Harry mogorván elmosolyodott, mély levegőt vett erőt gyűjtött az összecsapásra. - Ön most hazamegy, és felébreszti a személyzetet. Gondoskodik róla, hogy reggel hét órára minden becsomagolva rendben álljon, hogy ön és Meredith késlekedés nélkül elindulhassanak Dorsetbe. - Hét órára? De Harry, most nem mehetek el! Oly közel vagyunk hozzá, hogy megtaláljuk Sally gyilkosát és leleplezzük a Pókot. Harry, most nem küldhet el!
- Semmiképp nem engedhetem meg, hogy maradjon. Most, hogy a Pók tud a listáról, semmi meg nem állíthatja, hogy megszerezze. - Harry a lányt maga után húzva az ajtó felé indult. Péter, talán a menyasszonyodnak is jót tenne egy kis dorseti kirándulás - Remek ötlet - felelte Péter. - Én is nyugodtabb leszek, ha nincs a városban, amíg a Pókot el nem kapjuk. És biztos vagyok benne, Augusta is örülne a társaságának. - Maguk itt úgy tervezgetnek a fejem felett, mintha én képtelen lennék gondoskodni magamról! - kiáltott fel Augusta. - Nem akarok Dorsetbe menni! - Pedig elmegy! -Harry, kérem... A férfi gyorsan gondolkodott, mivel is győzhetné meg a lányt. Amikor a hatásos válasz végre eszébe jutott, könyörtelen hangon közölte is: - Nem csupán az ön csinos nyakacskájáról van szó, Augusta. Gondoljon Meredithre! Azt akarom, a lányom biztonságban legyen. Most egy szörnyeteggel vesszük fel a harcot, nem tudhatjuk, milyen eszközökhöz folyamodik. - Augusta elszörnyedt. - Ön szerint még Mereditht is bántaná? De hát miért, uram? - Nem érti? Ha a Pók rájön, én akarom megtalálni, Mereditht használná fel ellenem. - Ó, értem. A lánya a gyönge pontja, és ezt a Pók is tudja. Tévedsz, Augusta. Két gyenge pontom van. Te vagy a másik, gondolta Harry, de nem mondta ki. Hadd gondolja Augusta, hogy csupán Meredith miatt aggódik, és a siker attól függ, mennyire viseli gondját a kislánynak. Augustának vérében van a védtelenek megóvása. - Kérem, Augusta! A segítségére van szükségem. Tudnom kell, hogy Meredith biztonságban van, mielőtt minden erőmmel a Pók ellen fordulnék. A frissen tudatosult felelősségtől a lány szeme felragyogott. - Akár az életem árán is megvédem, Harry. A férfi kedvesen végigsimította Augusta arcát. - Közben azért saját magára is vigyáz, ugye? - Természetesen. - Azért lesz égy kis segítségük - mondta Harry. - Magukkal küldök egy csapat fegyverest. Egészen addig Dorsetben maradnak, amíg én meg nem érkezem. - Fegyveresek? Mit jelentsen ez, Harry? - Nem olyan riasztó, mint ahogy hangzik. Néhány felfegyverzett lovászfiú megy magukkal, akik már régóta a szolgálatomban állnak. Ha bajba kerülnének, ők tudni fogják a dolgukat. - Dorsetben biztonságban lesznek - szólalt meg Péter - Vidéken mindenki ismer mindenkit, egy idegen már mérföldekről feltűnik. És ott vannak a kutyák is. Senki nem közelítheti meg a házat anélkül, hogy a kutyák ne riasztanának. - Pontosan. - Harry Augustára nézett. - És Claudia is ott lesz társaságnak. Augusta elmosolyodott. - Erre nem számítanék. Nem hiszem, hogy az unokahúgom elkészülne a csomagolással reggel hétig. - Készen lesz - fogadkozott Péter. - Én éppannyira a városon kívül akarom őt tudni, mint Harry önt. Augusta elgondolkozva pillantott a férfira. - Értem. Abban azért biztos vagyok, hogy Claudia ezt a hirtelen száműzetést nagyon-nagyon érdekesnek fogja találni. Pétert kirázta a hideg, amint az értetlenkedő Claudiára gondolt. Reggel hét órára mindennel elkészültek. Harry a bejárati lépcső tetején állt, először lányától búcsúzott el. Mereditht nagyon elkeserítette, hogy itt kell hagynia Londont minden izgalmával egyetemben, de apja elmagyarázta, Augusta jelenléte hirtelen nagyon sürgőssé vált a birtokon. A kislány elfogadta ezt a magyarázatot, csak azért panaszkodott, hogy a Vauxhall Gardent még nem láthatta.
- Hamarosan visszajöttök és együtt nézzük meg - ígérte Harry. Meredith elégedetten bólintott, apjához bújt. - Az jó lesz, papa. Vigyázz magadra! - Te is, kicsim. Harry felsegítette a kislányt a kocsiba, majd Augustához fordult, aki épp akkor jött ki a házból. Elmosolyodott, amikor az elegáns sötétzöld útiruhát és a hatalmas kalapot meglátta. Augustának a nagy kapkodásban is maradt annyi ideje, hogy csinosan felöltözzék. - Minden rendben van? - kérdezte a lány és megállt a férfi előtt, komoly pillantással nézett föl rá. - Igen. Unokahúga már vár magukra. Hamarosan útnak indulhatnak. A mai éjszakát még fogadóban töltik, de holnap délutánra Dorsetben lesznek. - Harry elhallgatott. - Hiányozni fog, Augusta. A lány mosolya megremegett. - Nekem is hiányozni fog, uram. Nagyon fogjuk várni. Legyen óvatos, Harry! - Az leszek. Augusta bólintott, aztán minden előzetes bejelentés nélkül felágaskodott, és a kocsi körül várakozó szolgák és Meredith szeme láttára szájon csókolta a férfit. Harry átölelte volna, de elkésett, a lány máris elhúzódott. - Szeretem önt, Harry. - Augusta! - Ösztönösen a lány után kapott, de az megperdült és eltűnt a hintó belsejében. Harry nézte, amint a fekete-ezüst kocsi kikanyarodik az utcára. Hosszú ideig csak állt, fejében újra és újra visszhangzottak a lány szavai: Szeretem önt, Harry. Harry csak most döbbent rá, milyen nagyon régóta akarta hallani ezeket az édes szavakat. Szeretem önt, Harry. Lelkének mindenkitől elzárt részében felpattantak a lakatok, hogy mit rejtett az erős zár, maga elől sem titkolhatta el többé. Augusta! Én is szeretlek! Eddig magamnak sem mertem bevallani, milyen fontos vagy nekem. Megvárta, amíg a hintó eltűnik a szemhatárról, aztán egyenesen a könyvtárba ment. Elővette Sally listáját. Nem sok idejébe került, míg megfejtette. Amikor végzett, végigolvasta a tizenegy nevet. Néhányukról tudta, a háborúban meghaltak. Pár emberről azonnal megállapította, nem elég értelmesek ahhoz, hogy bármelyikük is a Pók lehetne. Egy-két név nem mondott semmit. Talán Péter ismeri őket. Szeme megakadt az utolsó néven. Még mindig mozdulatlanul ült, erre a névre meredt, amikor Pétert bevezették. - Elindultak végre-valahára - rogyott az első székre Péter. - Claudiát is felraktam a kocsira. Meredith üdvözöl. Azt kéri, ne felejtsd el, mit ígértél a Vauxhall Gardennel kapcsolatban, és Astleyhez is szeretne még egyszer elmenni. - És Augusta? - Harry igyekezett pusztán érdeklődő hangot megütni. - Ő nem üzent semmit? - Csak ennyit, helyetted is vigyázni fog a lányodra. - Olyan megbízható - merengett Harry. - Nyugodtan rábízhatom az életemet, a becsületemet és a lányomat is. - Így igaz. - Péter mindentudó, kék szemei megvillantak, közelebb hajolt. -Jutottál valamire? Van valami érdekes a listán? Harry szó nélkül átnyújtotta a valódi neveket tartalmazó névsort, várt, míg Péter át nem olvassa. Az utolsó névnél Péter szája keskeny vonallá szűkült. - Lovejoy! - Harryre nézett. - Minden megegyezik! Nincs családja, nincs múltja, nincsenek közeli barátai. Rájött, hogy nyomoznak utána, és Richárd Ballingerre akarta terelni a gyanút. - Igen. És valószínűleg arra is rájött, hogy a lista Sally kezébe került. - És elment, hogy visszaszerezze. De Sally ébren volt, hisz épp ránk várt, biztosan megzavarta. Erre Lovejoy megölte. - Péter keze ökölbe szorult. - Az az aljas féreg! Most mihez kezdünk?
- Már a múltkor is mondtam, ideje lenne ismét felkeresni Lovejoy könyvtárát. - Veled megyek. Ma este? – Ha lehet. De nem lehetett. Lovejoy, barátai társaságában, otthon töltötte az éjszakát. Harry és Péter egy elsötétített hintóból figyelte, hogy a fények csak hajnaltájt hunynak ki Lovejoy könyvtárszobájában. Másnap este Lovejoy a klubjába ment. Harry és Péter behatolt a könyvtárba nem sokkal éjfél előtt. - Ott az a földgömb, amit széfnek használt - mormolta Péter, és a glóbusz felé indult. - Szerintem azt nyugodtan elfelejthetjük. - Harry felhajtotta a szőnyeget. - Lovejoy nem csinált belőle titkot, hogy idezár bizonyos iratokat, amikor meglátogattam. Valószínűleg csak a kevésbé fontos dokumentumokat rejti ide, ezt a széfet csak megtévesztésnek szánja. A Póknak ennél sokkal biztonságosabb rejtekhelye lehet. - Tényleg nincs itt semmi - mondta Péter, miután végignézte az iratokat. Bezárta a földgömböt, és végigvizsgálta a szoba másik oldalának minden centiméterét. Húsz perccel később Harry megtalálta, amit kerestek, a rejtett zárszerkezet a padlóba volt beépítve. - Azt hiszem, ez kell nekünk - mondta, s a zár kinyitása után kiemelte a kicsiny fémdobozt. Mozdulatlanná dermedt, amikor az egyik hazatérő cseléd léptei felhangzottak a hallban. Jobb lenne, ha nem itt néznénk meg. - Rendben. - Péter már az ablaknál állt. Egy óra múltán, immár saját könyvtárában, Harry felnyitotta a dobozt. Az iratok tetején drágakövek csillantak meg. - A Pók ékkövekben kapta a júdáspénzét - jegyezte meg Péter. Harry türelmetlenül félresöpörte a köveket, egy vaskos paksamétát emelt ki a doboz aljáról. Végigpörgette a lapokat, egy jegyzetfüzet akadt a kezébe. Idegesen kinyitotta. Minden oldalon rövidített bejegyzéseket talált, az időpont feltüntetésével. A legutolsó volt a legérdekesebb és egyben a legmegfejthetetlenebb. - Mit találtál? - kérdezte Péter. Harry hangosan felolvasta az utolsó bejegyzést. - Lucy Ann. Weymouth. Júliusra ötszáz font. - Ez mit jelenthet? Csak nem tart szeretőt Weymouthban? - Nem hinném. Azért nem fizetne ötszáz fontot havonta. - Harry elgondolkodott. Weymouth alig nyolc-mérföldnyire van Graystone-tól, a kikötője élénk forgalmat bonyolít le. - Jó, ezt mindenki tudja. De akkor ez mit jelent? - Harry lassan Péterre nézett. - Tehát a Lucy Ann nem egy szerető, hanem egy hajó neve. És a Pók kifizette ezt a hatalmas összeget valamelyik kapitánynak júliusra. - Épp júliust írunk. De miért fizetne ötszáz fontot valaki egy hajóért? - Mert így biztosítva látja a gyors menekülést. Ha emlékszel, a Pók eddig mindig hajón illant el előlünk. Harry összecsukta a könyvecskét. - Azonnal meg kell találnunk. Még ma este. De a Pók elővigyázatosan eltüntette nyomait. Egy teljes napjuk ráment, mire kiderítették, hogy Lovejoy már elhagyta Londont. Az első, Graystone-ban magányosan töltött éjszakán Augusta órákon át ébren feküdt ágyában, és a mennyezetet bámulta. Minden kis zajra és zörejre összerezzent. Előzőleg körbeküldte az egyik inast, vizsgálja meg, minden ajtó és ablak be van-e zárva. Ellenőrizte, a kutyák valóban elfoglalták-e helyüket a konyhában. A komornyik is biztosította, biztonságban lesz a házban. - Őlordsága nagyon erős zárakat szereltetett fel, úgy egy évvel ezelőtt - mondta Steeples.
Augusta mégsem bírt elaludni. Végül félrerántotta a takarókat, és köntösébe bújt. Gyertyát gyújtott, kiment a hallba. Úgy döntött, még egyszer benéz Meredith-hez. Félúton járt, amikor észrevette, Meredith szobájának ajtaja nyitva áll. Rohanni kezdett. - Meredith? A kislány ágya üres volt. Nem szabad pánikba esnie! Az ablakok zárva vannak. Számtalan oka lehet, hogy Meredith kiment a szobából. Talán csak szomjas volt. Vagy valami ennivaló után kutat a konyhában. Augusta a lépcső felé futott. Alig ért le, megpillantotta a könyvtár ajtajának aljánál kiszűrődő fényeket. Mély levegőt vett, benyitott. Azonnal meglátta Mereditht. A kislány apja karosszékében kuporgott, ölében nyitott könyv. - Augusta! Te sem tudtál elaludni? - Hát nem nagyon - mosolyodott el határtalan megkönnyebbülésében Augusta, hogy végre biztonságban láthatja a kislányt. A karosszékhez ment, könyvestől felemelte Mereditht és az ölébe húzta. - Akarod, hogy felolvassak neked? A kislány bólintott, szorosan hozzábújt. Pár perc múlva már aludt is. Augusta elmélázva üldögélt, most először érezte igazán magát anyának és feleségnek. Anyának, aki mindentől megóvja gyermekét, és feleségnek, aki a szinte elviselhetetlen bizonytalanság ellenére, engedelmesen otthon ül, és várja férje hazatértét. A könyvtárajtó halkan kinyílt, Claudia lépett be. Mosolyogva nézett az Augusta ölében összegömbölyödve alvó kislányra. - Úgy tűnik, ma éjjel mindnyájunknak gondjai vannak az alvással - suttogta. - Péter miatt aggódsz? - Nagyon félek, valami meggondolatlanságot talál elkövetni. Nagyon felzaklatta Sally halála. - Harry is iszonyúan mérges volt. Próbálta eltitkolni, de láttam a szemén. A világ számára fenntartott hűvös, nyugodt külső érzelemgazdag embert takar. - Péter ellenben az örök vidámság és viccelődés álarca mögé rejti az érzéseit. Nem is tudom, miért tartott oly sokáig, hogy felismerjem lényének ezt a komoly oldalát is. - Mert már nagyon jól tudja titkolni az igazi érzelmeit. Ahogy Harry is. Megtanulták, hogy bizalmatlannak kell lenniük, ha a legmélyebb érzelmeikről vagy gondolataikról van szó. Ebben, szerintem, óriási tapasztalatra tehettek szert a háborúban. Harry persze már jóval előbb megtanulta, hogy semmilyen körülmények között nem veszítheti el az önmérsékletét, még mielőtt a titkosszolgálathoz állt volna, gondolta Augusta, mert hirtelen eszébe jutott a hűtlen Graystone-asszonyok hosszú sora. - Szörnyű megpróbáltatás lehetett számukra. - A háború? - Augusta bólintott, szíve nemcsak Harry-ért, de Péterért is fájt. - Nagyon jó emberek, és a jó emberek szenvednek a legtöbbet háborúban. - Ó, Augusta, annyira szeretem Pétert. - Claudia a kezébe temette arcát. - És annyira féltem őt. - Tudom, Claudia. - Augusta még sosem érezte ilyen közel magához unokahúgát. - Eszedbe jutott már valaha is: annak ellenére, hogy a Ballinger család két, teljesen különböző ágából származunk, azért van nagyon sok közös ősünk? - Mostanában másra sem tudok gondolni. - Augusta lágyan felnevetett. A két nő hosszú időn át gondolataiba temetkezve üldögélt egymás mellett, hallgatták Meredith békés szuszogását. Másnap éjjel Augusta nyugtalanságát leküzdhetetlen idegesség váltotta fel. Amikor végre sikerült elaludnia, rémálmok gyötörték.
Felriadt. Tenyere nyirkos volt, szíve sebesen vert. Úgy érezte, mintha élve temették volna el az ágynemű alá. A félelemtől félig bénultan hajtotta félre a takarót, majd az ágy mellett állva kapkodta a levegőt, de a rettegést nem bírta legyűrni. Köntöse után nyúlt, kisietett a hálószobából, és meg sem állt Meredith szobájának ajtajáig. Úgy gondolta, talán megnyugszik, ha látja, Meredith biztonságban van. A kislányt most sem találta az ágyában. Ez alkalommal azonban az ablakok is szélesre voltak tárva. Csípős éjszakai szellő rángatta a függönyöket, a szoba is kihűlt. Aztán, a hold fényénél, meglátta a letépett, elhajított függönyzsinórokat. Mereditht elrabolták!
Tizenkilenc AUGUSTA TÍZ PERCEN BELÜL felverte és felsorakoztatta a személyzetet. A megrettent háznép előtt rohangált fel-alá, míg az utolsó, ágyából kiugrasztott szobalány is el nem foglalta helyét a sor végén. Még a kutyák is készültségben voltak. A sürgés-forgásra előjöttek a konyhából, de senkinek nem jutott eszébe, hogy visszazavarja vagy kieressze őket a kertbe. Claudia izgatottan toporgott, tekintetét le nem vette Augustáról. Steeples, a komornyik és Mrs. Gibbons, a házvezetőnő riadtan várták az utasításokat. A szolgák legalább annyira meg voltak rémülve, mint Clarissa Fleming. Mindenki ösztönszerűen Augustától várta a megoldást. Pedig Augusta fejében csak az járt, hogy nem tudta megoltalmazni Mereditht. Az életem árán is megvédem őt, Harry! De nem tudta megóvni. Akkor most vissza kell hoznia a kislányt. Életében először nyugodtan, logikusan kell gondolkodnia és határozottan cselekednie, félretéve minden érzelmet. - Egy kis figyelmet kérek! - mondta az összegyúlt tömegnek. Mindenki azonnal elcsendesedett. - Mindnyájan tudják, mi történt. Lady Mereditht elrabolták. Néhány szobalány zokogni kezdett. - Csend legyen! - csattant fel Augusta. - Most nincs idő érzelmekre! Gondolkodnom kell, mi is történhetett. Az ablak nincs befeszítve. Tehát belülről nyitották ki. A kutyák sem ugattak. Steeples, Mrs. Gibbons és én körbejártunk a házban, sehol nincs nyoma behatolásnak. Ez egyvalamire enged következtetni. Visszafojtott lélegzettel figyelték Augustát, a lány a rémült arcokat vette sorra, egyiket a másik után. - A lányomat olyasvalaki rabolta el, aki itt él, ebben a házban. Maguk sokan vannak, nem is ismerem mindnyájukat. Hiányzik valaki? A személyzet egy emberként felsóhajtott. Tehát nem őket gyanúsítják! Kiáltás harsant a hátsó sorból. - Robbie nincs itt! - kiáltotta a szakács. - Robbie, az új inas! A bejelentés hallatán a sor végén ácsorgó fiatal szobalány újra könnyekben tört ki. Augusta a szobalányt figyelte, közben nyugodtan megkérdezte Steeples-től: - Mikor vették fel ezt a Robbie-t? - Azt hiszem, pár héttel őlordsága esküvője után, asszonyom. Akkortájt, amikor kisegítő személyzetet kellett alkalmaznunk a vendégség miatt. Aztán úgy döntöttünk, megtartjuk. Azt mondta, rokonai élnek a faluban. Azt is mondta, eddig Londonban szolgált nagyon fontos házaknál, de most már nyugodt, vidéki munkára vágyik. - Steepless bűnbánóan pillantott rá. Remek ajánlásai voltak, asszonyom. - Nagyszerű ajánlóleveleket kaphatott - nézett Claudia szemébe Augusta -, a Póktól. Claudia szája megrándult.
- Gondolod, hogy így történhetett? - Az időzítés tökéletes. - Augusta elhallgatott, amikor a sor végén álldogáló szobalány térdre rogyott. -Valami baj van, Lily? Lily könnyben úszó szemekkel nézett fel rá. - Tudtam, hogy rosszban töri a fejét, asszonyom. De azt hittem, csak az ezüstöt akarja ellopni. Eszembe sem jutott, hogy ilyesmire vetemedne, esküszöm. Augusta a lány felé intett. - Jöjjön a könyvtárba! Ott megbeszélhetjük. - A komornyik felé fordult. - Maguk azonnal kezdjék meg a kutatást! Ha jól sejtem, Robbie gyalog távozhatott. - Egyetlen ló sem hiányzik az istállóból, asszonyom - jelentette a lovász. - De a háztól távolabb elrejthetett egyet. Augusta bólintott. - Igaz. Ennek megfelelően cselekedjék, Steeples! Nyergeltessen fel minden lovat, a kancámat is! Válassza ki azokat, akik tudnak lovagolni! A többieket küldje ki fáklyákkal és a kutyákkal! Küldjön valakit a faluba, hogy ébressze fel az embereket, és indítson útjára Londonba egy futárt, aki beszámol őlordságának a történtekről! Gyorsan kell cselekednünk. - Igenis, asszonyom. - Miss Fleming, ugye segítene megszervezni a kutatást? Clarissa elszánt tekintetet vetett rá. - Természetesen, asszonyom. - Jó. Akkor kezdhetik. Steeples máris utasításokat osztogatott. Claudia követte Augustát a könyvtárba, hogy meghallgassák Lilyt. - Azt hittem, szeret engem, asszonyom. Mindig hozott egy szál virágot vagy valami apróságot. Azt hittem, udvarol nekem. De volt egy-két dolog, amin elcsodálkoztam. - Miből gondolta, hogy valami rosszban töri a fejét? - sürgette Augusta. Lily szipogott. - Robbie azt mondta, nemsokára nagy pénzhez jut. Annyihoz, hogy abból nyugodtan elélhet élete végéig. Vesz egy kis házat és úgy él, mint valami úr. Én csak nevettem rajta, de olyan komolyan mondta, hogy néha már kezdtem hinni neki. - Mondott még valamit ez az ember, ami megriasztotta magát? - kérdezte Augusta. Gondolkodjék! A lányom élete forog veszélyben! A szobalány elkapta róla pillantását, és merőn a padlóra meredt. - Nem is, hogy mondott volna valamit, asszonyom. Hanem amiket csinált, mikor azt hitte, senki nem látja. Végignézett mindent a házban és a házon kívül. Ezért gondoltam, hogy az ezüstöt akarja. Már szólni is akartam Mrs. Gibbonsnak, tényleg szólni akartam, de nem voltam biztos a dolgomban. Nem akartam bajba keverni Robbie-t, mert hátha nem is akart semmi rosszat. Augusta az ablakhoz ment. Lassan hajnalodott. Látta, Steeples mindenben követi az utasításait. Lovasok száguldottak el az udvarból a szélrózsa minden irányában. A kutyák izgatottan csaholtak. Fáklyák fénye imbolygott a fák között. Meredith, drága kicsi Meredith! Ne félj, megtaláltak! Újra erőt vett rajta a rettegés, de kényszerítette magát, hogy logikusan gondolkozzék. - Nem juthatott messzire, még lóháton sem. És Meredith is vele van, ez is lassítja. Ha kivilágosodik, számíthat rá, hogy megállítják, és megkérdezik, hova viszi Graystone lányát. Ezért gondolom, hogy napközben elbújik valahová Meredith-szel, és csak éjszaka mennek tovább. - Egyetlen fogadóban sem szállhat meg - mondta Claudia. - Biztosan érdeklődnének, hova tart Graystone lányával. És Meredith sem maradna csendben.
- Tehát olyan helyre vitte a kislányt, ahol nyugodtan elrejtheti, míg kapcsolatba nem lép a Pókkal. Túl sok ilyen hely nem lehet a környéken. Lily felemelte a fejét. - A Dodwell-ház lesz az, asszonyom. Most üres, és nagyon ráférne már egy kis javítás. Robbie egyszer engem is elvitt oda. - Sírni kezdett. - Amilyen bolond vagyok, azt hittem, a kezemet akarja megkérni. De azt mondta, csak sétálni támadt kedve. - Kiadós kis séta lehetett - jegyezte meg Augusta, mert eszébe jutott a kunyhó, ahová a vihar elől bemenekült. Amikor Graystone utána lovagolt. Arra is emlékezett, Harry szerint ez az egyetlen lakatlan ház az egész birtokon. - Én is ezt mondtam neki. Jó két órát gyalogoltunk, mire odaértünk. Aztán körülnézett, és közölte, most már eleget látott, indulhatunk vissza. A lábam kegyetlenül fájt, mire hazaértünk. - Teljesen elhagyatott az a ház? - kérdezte Claudia. - El lehet ott bújni? - Rövid időre jó rejtekhely lehet. Érdemes lenne megnézni. - Augusta döntött. - Steeples már az összes embert kiküldte kutatni. Átöltözöm, és én magam megyek a Dodwell-házhoz. Claudia az ajtó felé indult. - Veled megyek. Meglátod, most nem tart soká, míg felöltözöm. - A biztonság kedvéért kérnünk kéne Steeplestől egy pisztolyt. - És ha szükség lesz rá, tudni fogod, hogyan kell használni? - kérdezte meglepetten Claudia. - Hogyne. Richárd erre is megtanított. Fél óra múltán, mikor már kivilágosodott, Claudia és Augusta megállították lovaikat a Dodwell-ház közelében. Jól látták a csűrben kikötött lovat. - Úristen! - suttogta Claudia. - Lehet, hogy Robbie tényleg itt van Meredith-szel. Vissza kell mennünk segítséget hozni. - Erre nincs időnk! - Augusta leugrott lováról, és a gyeplőt unokahúga kezébe dobta. - Nem tudhatjuk, Robbie tényleg idehozta-e Mereditht. Lehet, hogy egy vándor vagy valami utazó szállt meg itt éjszakára. Megyek, megnézem, be tudok-e lesni valahogy. - Augusta, nem vagyok benne biztos, hogy ezt nekünk magunknak kéne elintéznünk. - Ne félj! Nálam van a pisztoly. Várj itt! Ha valami baj van, indulj azonnal a legközelebbi házig! Itt bárki segítségére lesz a Graystone családnak. Augusta előhúzta lovaglóruhája zsebéből a pisztolyt, szorosan megmarkolta, és elindult a fák között a ház felé. Könnyűszerrel megközelíthette a kunyhó hátulját, anélkül hogy felhívta volna magára a figyelmet, hiszen egy ablak sem nyílt erre az oldalra. A csűrben kikötött ló feléje fordította a fejét, amikor megjelent az ajtóban. A lány elgondolkodva nézte, majd bement, és eloldotta az öreg kancát. A ló engedelmesen baktatott mögötte, miközben Augusta a kötőféknél húzva a házikó elé vezette. Ott megállt, jó nagyot húzott a ló farára. A ló megugrott, és hangos patadobogással elügetett a bejárati ajtó előtt. Odabent azonnal mozgolódás támadt. Augusta látta, hogy az öreg ajtó kicsapódik és egy, még mindig a Graystone-ok libériáját viselő fiatalember rohan ki. - Mi a fene van itt? Gyere vissza, te átkozott gebe! - ordította Robbie a ló után. Bizonytalanul álldogált, mit is kéne tennie, de aztán szemlátomást úgy döntött, a lovát nem hagyhatja elveszni. Augusta hallotta az ajtócsapódást, majd a rohanó lépteket és szitkozódást, amint Robbie a ló után vetette magát. A lány megvárta, míg Robbie eltűnik, az ajtóhoz szaladt, belökte. Kezében a pisztolyt szorongatva belépett. Meredith felpeckelt szájjal, megkötözve a padlón feküdt, csak rettegő szemét fordíthatta az ajtó felé. Aztán felismerte Augustát. Megkönnyebbült kis kiáltását a vastag kendő sem nyomhatta el.
- Most már minden rendben lesz, Meredith. Itt vagyok, kedvesem. Biztonságban vagy sietett hozzá Augusta, először a kendőt vette le, aztán a kislány csuklóiba vágó kötelek kioldásába kezdett. Amint keze kiszabadult, Meredith szorosan átölelte Augusta nyakát. - Mami! Tudtam, hogy eljössz, mami! Tudtam! Nagyon féltem tőle. - Tudom, kicsim. De most iparkodnunk kell. Kézen fogta a kislányt, kisiettek a kunyhóból, és be fordultak a ház sarkánál. Claudia, aki látta, mi történik, azonnal feléjük indult Augusta lovát is vezetve. - Gyorsan! - kiáltotta. - El kell tűnnünk innen! Lódobogást hallottam, Robbie biztosan elfogta a lovát, és már visszafelé jön! Augusta hallgatta a dübörgő, erős lépteket, a lószerszám csilingelését és tudta, ez nem lehet az az öreg kanca, amit az előbb szabadon engedett. Megtermett állal lehet, olyan, amit csak férfiember tud megülni. Nem tudhatta, aki közeledik, barát-e vagy ellenség. De Mereditht minél előbb, minél távolabb akarta tudni ettől a helytől. - Gyere, kicsim! Szállj fel Miss Ballingerhez. Siess! - Felemelte a kislányt Claudia elé a nyeregbe, aztán hátrább lépett. - Indulj, Claudia! - Augusta, mit akarsz csinálni? - Most csak Meredith-szel törődj! Ha kell, a pisztolyt is használni fogom. Nem tudhatjuk, ki jön ott lóháton. Menj, Claudia! Rögtön jövök utánatok én is. Claudia megfordult lovával, szemében aggodalom csillogott. - Jó, de ne késlekedj soká! - Elindultak a fák között. - Vigyázz magadra, mami! - kiáltotta vissza Meredith. Augusta is kancájára szállt, és Claudiáék után indult volna. De még mindig nem láthatta az idegen lovast, akit a kunyhó eltakart. Augusta megfordult, egyik kezében a pisztolyt markolva ügetésre ösztökélte volna a lovát. Hirtelen lövés dördült, a golyó beletépett a fák koronájába, levéleső hullt a kanca patáihoz. Az állat felnyerített, többször vadul a levegőbe rúgott. Augustának mindkét kezére szüksége volt, hogy megfékezze a megriadt lovat, s a pisztolyt elejtette. A kanca egyik patája megcsúszott egy levélkupacon, az állat dőlni kezdett. Augustának sikerült idejében leugrani a nyeregből. Szoknyája a lába köré csavarodott, a földre esett. A ló feltápászkodott, ijedt vágtában hazafelé vette útját. Mire Augusta magához tért, egy szürkére festett hajú és pofaszakallú férfi magasodott előtte. Pisztolyát egyenesen a nő szívének szegezte. Augusta azonnal rájött, a szürke haj és a pofaszakáll csak álca. Lovejoy könyörtelen zöld szemét bárhol, bármikor felismerte volna. - Kicsit korán érkezett, kedvesem - dörmögte Lovejoy, felsegítve a lányt. - Nem is gondoltam volna, hogy ennyire szívén viseli Graystone lányának a sorsát, és ilyen hamar riasztja a személyzetet és megszervezi a kutatást. De ezek szerint az a kis szobacica pontosan azt mondta, amit mondania kellett. Az a tökkelütött Robbie is biztos volt benne, hogy így lesz. Én pedig tudtam, hogy ön a megfelelő következtetésre jut. - Engem akart, Lovejoy? Nem is Mereditht? - Mindkettőjüket - vakkantotta Lovejoy. - De ön megfosztott engem Meredithtől, hát most be kell érnem önnel. Reméljük, Graystone szereti annyira új feleségét, amennyire szeretnie illene, különben nem sok hasznát veszem önnek. És a haszontalan dolgok iránt véges a türelmem. Ezt a bátyja is igen gyorsan megtanulta. - Richárd! Megölte őt! Ahogy Sallyt is! - A férfi felé ugrott, keze ökölbe szorult. Lovejoy kitért a támadás elől, teljes erőből képen vágta a lányt, aki az ütéstől ismét a földre zuhant. - Keljen fel, kis boszorkányom! Most már igyekeznünk kell! Nem tudhatom, mennyi idejébe került Graystone-nak, míg körbeszaglászta Londont, rájött, ki vagyok, és hogy már elhagytam a várost.
- Meg fogja ölni magát, Lovejoy, ugye, tudja? Ezért végezni fog magával. - Már régóta el akar kapni, de amint látja, eddig még nem sikerült. Aláírom, hogy Graystone nagyon okos, de a szerencse mindig az én oldalamon állt. - Mostanáig. De ezúttal elpártol magától, Lovejoy. - Ugyan. Hisz biztosítéknak itt van ön, asszonyom. És soha szórakoztatóbb biztosítékot! Eddig is nagy örömömre szolgált, ha megszerezhettem valamit, ami Graystone-hoz tartozik. Figyelmeztettem is, hogy ön nem az a kimondott jó feleségnek való. Lovejoy lehajolt, megragadta Augusta karját, és talpra rántotta. A lány megpillantotta az elejtett pisztolyt, megpördült és feléiramodott. Lovejoy két lépéssel utolérte, egyik karjával hátulról megszorította a lány nyakát, a pisztolyt a halántékához nyomta. - Még egy ilyen meggondolatlan lépés, és a golyó széthasítja azt a bájos kis fejecskéjét, megértette? Augusta nem válaszolt. Minden ízében reszketett. Most fogta fel, akár meg is halhatott volna. Lovejoy nem eresztette el, durva mozdulatokkal a kunyhó mellett álldogáló csődör felé lökdöste a lányt. - Hogy értette azt, hogy figyelmeztette Graystone-t, én nem lehetek jó felesége? - kérdezte Augusta, miközben a férfi felkényszerítette a toporzékoló csődör nyergébe. - Igazán nem akarhattam, hogy maguk ketten együvé tartozzanak, Augusta. Ha maguk ilyen közelségben élnek, Graystone felfedezhetett volna valamit a bátyja halálával kapcsolatban, ami elvezet hozzám. Ebben nem lehettem ugyan biztos, de aggasztott a lehetőség. Megpróbáltam kiküszöbölni a lehetséges problémákat a házasságuk megakadályozásával. - Ezért eszelte ki a kártyaadósságomat is. - Pontosan. - Lovejoy felugrott mögé a nyeregbe, a pisztolyt a bordáihoz szorította. Terveim szerint kompromittáltam volna önt, amikor eljön az adósleveléért. De nem sikerült. Aztán ez az átokfajzat se szó, se beszéd, feleségül vette önt. - Most hová visz? - Nem megyünk messzire - rántotta meg a kantárt. - Rövid kis tengeri utazásban lesz részünk. Majd megbújunk Franciaország valamelyik csendes kis részén. Graystone-t pedig eheti a méreg. - Nem értem. Miért rám van szüksége? - Ön lesz az alku tárgya, kedvesem. Míg a vendégszeretetemet élvezi, nyugodtan átkelhetek a La Manche csatornán, és meghúzódhatok Franciaországban. És Graystone majd fizetni fog önért. Ha nem az érzelmei, a becsülete fog gondoskodni erről. Amint beleegyezik, hogy fizetni fog az ön szabadságáért, tőrbe csalom és megölöm. - És akkor mi lesz? - kérdezte Augusta kihívóan. - Most már mindenki tudja, kicsoda maga. És a férjemnek vannak barátai. - Hogyne lennének. De aztán a barátoknak tudomására jut, hogy én is meghaltam. A nemes lelkű Graystone kezei között ért a vég, aki szegény hitvesét próbálta kiszabadítani, élete árán. És sajnálatos módon az asszonyka is életét veszti. Micsoda tragédia! Új személyazonosságról is gondoskodnom kell, de előbb ezt intézem el. Augusta lehunyta szemét. - Richárdot miért ölte meg? - Az az őrült bátyja nagyon veszélyes játékba kezdett, Augusta. Olyanba, amit meg sem érthetett. Belépett a Szablya Klub-ba, amit épp az ilyen léhűtőknek találtak ki. Valahogy rájöhetett, hogy a Pók nevű kémfőnök is a tagok egyike. Kitalálta, arra használom a helyet, hogy értékes információkat gyűjtsek be. Ezek a nyalka tisztecskék nagyon szabadon beszélnek egymás között. Pár üveg bor megoldotta a nyelvüket, és amit ők tudtak, hamarosan megtudtam én is. - Azért beszélgettek olyan fesztelenül, mert azt hitték, maga is közéjük tartozik.
- Igen. Nagyon jól működött a dolog, míg a bátyja észre nem vette, miről van szó. Bár szerintem azt nem tudta, melyik klubtag lehet a Pók, de nem vállalhattam kockázatot. Tudtam, a hatóságokhoz akar fordulni, és elmondani nekik mindent. Egy éjszaka aztán követtem. - Hátba lőtte, és terhelő iratokat dugott a zsebébe. - Ez volt a legegyszerűbb megoldás. Felgyújtottam klubot, de előbb gondoskodtam róla, hogy minden ki és a klubtagok névsora is a tűzbe vesszen. Hamarosa még a klub nevét is elfelejtették. De hagyjuk ezeket szívmelengető emlékeket! Gondoljunk inkább az előttünk álló kellemes utazásra! Lovejoy megállította a lovat egy hidacska előtt. Leugrott a nyeregből, és Augustát is leráncigálta. A lány alig tudott megállni, majdnem elvesztette egyensúlya Amikor haját félresöpörte arcából, a fák között egy hintót pillantott meg. Két erős pej volt eléfogva. - Talán megbocsát ezért a kényelmetlen utazásér asszonyom. - Lovejoy szorosan összekötötte a lány csuklóit, száját felpeckelte egy nyakkendővel. - De legrosszabb még hátravan. Viharos átkelésre számíthatunk. Ezzel belökte a lányt a hintóba, összerántotta a függönyöket és becsapta az ajtót. Augusta hallotta, amin felmászik a bakra, azután érezte, ahogy megrántja gyeplőt. A lovak vágtázni kezdtek. A kocsi sötétjében Augusta nem tudta megállapítani, melyik irányba indultak Lovejoy valami tengeri utat emlegetett. A legközelebbi kikötő Weymouth. Annyira csak nem lehet vakmerő, hogy ilyen forgalmas helyen akarja hajóra ültetni, gondolta Augusta. De emlékeztette magát, bármi mást is állítsanak róla azt mindenki elismeri, hogy a Pók legalább annyira merész, mint amennyire gonosz. Nem tehet egyebet, ki kell várnia hátha lehetőségi adódik a szökésre vagy fel tudja hívni magára a figyelmet. De nem szabad kétségbeesnie. Meredith már biztonságban van. De a gondolat, hogy talán soha többe nem látja viszont Harryt, elviselhetetlen volt. Jóval később a tenger illata, kerékzörgés, egymáson elcsúszó fagerendák hangja verte fel Augustát. Hallgatózott, igyekezett kitalálni, merre járhatnak. A zajok egyértelműen egy kikötő zajai voltak, tehát Lovejoy valóban Weymouthba hozta őt. A szájpecektől már sikerült megszabadulnia, anélkül, hogy Lovejoy ezt észrevette volna. A nyakkendőt az ajtón lévő egyik sárgaréz kallantyúba akasztotta, így lehúzta a nyakáig. A hintó megállt. Augusta hangokat hallott, majd az ajtó kinyílt. Lovejoy hajolt be, kezében fekete köpenyt és óriási fekete kalapot tartott. - Egy percet várjon még, jóember! - szólt hátra a válla felett valakinek. - Meg kell néznem szegény feleségemet. Nem érzi jól magát. Augusta félrelökte a kalapot. Ekkor Lovejoy kezében megvillant egy kés, és a lány tudta, a férfi nem habozna a bordái közé döfni. Szótlanul engedelmeskedett. Lovejoy bebugyolálta, és kiemelte a hintóból. Remekül alakította az aggódó férjet, míg Augustát a karjaiban vitte a hajóállomáson várakozó kicsiny bárkához. A gondosan eltakart kést senki nem láthatta. Augusta kikémlelt a köpeny mögül, hátha adódik valami lehetőség. - Lehozom a pakkját, uram - ajánlkozott egy ismerős reszelős hang. - A csomagjaim a fedélzeten vannak - vakkantott rá Lovejoy, és a hajóra vivő pallóra lépett. - Szóljon a kapitánynak, azonnal kihajózunk! Dagály van. - A pakkja ott útban van. A kapitány nem szereti az ilyesmit. Azt szereti, ha minden rendben van a hajón. El is teszem innen. - Ördög és pokol! - kiáltott fel Lovejoy, s majdnem elveszítette egyensúlyát a pallón, amikor a kötél, akár egy kígyó, a csizmája köré tekeredett. Eleresztette Augustát. A lány úgy érezte, elérkezett az ő pillanata. Sikítani kezdett, elhátrált Lovejoytól.
Lovejoy mérgesen felmordult, amint zsákmányát szökni látta. Augustával szemben már ott állt a reszelős hangú tengerész, aki segítőleg felé nyúlt, ám ekkor a lány megbotlott a hosszú köpenyben. - A fenébe! - mormolta Péter Sheldrake. A következő pillanatban Augustával együtt a kikötő jeges vizébe zuhant. Harry végignézte barátja és Augusta zuhanását, aztán úgy döntött, felesége már biztonságban van. Péter majd vigyáz rá. Most azzal kellett törődnie, hogy Lovejoy ne menekülhessen el. A férfi már talpra állt, kezében ott szorongatta a kést. - Átkozott! - zihálta Lovejoy. - Nagyon illik rád a név, Végzet, de végül mindig a Pók az, aki kiszívja az áldozat vérét. - Több vér már nem folyik miattad, Pók! Lovejoy nekilódult, Harry gyomra felé szúrt a késsel. Graystone-nak sikerült ellépnie a támadás elől és a fegyvert tartó kezet elkapnia, amikor Lovejoy az utolsó pillanatban irányt akart változtatni. Mindketten elvesztették egyensúlyukat. Lovejoy magával rántotta Harryt, aki még most sem engedte el a kést szorongató kezet. A pallóra estek, kis híján ők is a vízbe zuhantak. - Ez alkalommal túl messzire mentél, Pók. - Még mindig támadója karját szorította, igyekezett magától minél messzebb tartani. A kés hegye Harry szeme körül táncolt. - De mindig is ez volt a baj veled, nem? Egyetlen lépéssel mindig többet tettél meg a kelleténél. Túl sok halál, túl sok vér szárad a lelkeden. Jobban bíztál magadban, mint kellett volna. Ezért leszel te a vesztes a végén. - Átokfajzat! - A gúnyolódó szavak hallatán még vadabb, még kegyetlenebb szikrák gyúltak Lovejoy szemében. Fogai megcsikordultak, arca fájdalmas grimaszba szaladt, a kést minden erejével Harry szeméhez irányította. - Most sem veszíthetek! Harry érezte, amint Lovejoy karjában az izmok állati erővel megfeszülnek. Félrekapta a fejét, hogy a döfést kikerülje. Ugyanakkor ujjai Lovejoy csuklójára csúsztak. Teljes erejéből megcsavarta. Valami reccsent. A kés irányt változtatott, hegye a másik férfi felé fordult. Lovejoy felordított, de lendületét már nem tudta visszafogni, saját késébe dőlt. Összerándult, oldalára hemperedett, megragadta a nyelet, és kirántotta a kést melléből. Vér spriccelt szerteszét, a halál vörös vére. - A Pók sosem veszít - motyogta Lovejoy, hitetlenkedő tekintetét nem vette le Harryről. Nem veszíthet! Harry levegő után kapkodott. - Tévedsz. Te és én arra ítéltettünk, hogy egyszer találkozzunk, Pók. Ez a végső találkozás most megtörtént. Lovejoy nem válaszolt. Tekintete elhomályosult. Teste lassan a tengerbe csúszott. Harry hallotta, hogy Augusta a nevét kiabálja, de képtelen volt felállni. Kimerülten feküdt a pallón, hallgatta a feléje rohanó lépteket. - Harry! Vízcseppek permetezték arcát, kinyitotta szemét, és felmosolygott a lányra. Augusta szoknyájából ömlött a víz, haja ázottan tapadt a fejére. Szemében szerelem és féltés csillogott. Még sosem látta ilyen gyönyörűnek. - Harry! Harry, jól vagy? Könyörgök, mondd, hogy jól vagy! - Letérdelt, magához húzta a férfit. Harry megborzongott a nedves ruhák érintésétől. - Semmi bajom, szerelmem. Most már, hogy tudom, biztonságban vagy, egészen jól érzem magam. - Istenem! Annyira féltettelek! Honnan tudtad, mi történik? Honnan tudtad, hogy Weymouthba fog hozni? Honnan tudtad, melyik bárkával akar elvinni? A mögöttük megjelenő Péter volt az, aki válaszolt.
- A Póknak mindig pokoli szerencséje volt. Graystone viszont arról volt híres, hogy képes kitalálni még Lucifer minden hátsó gondolatát is. Augusta megrázkódott, tekintete a tengerre tévedt. Lovejoy arcra borulva lebegett a vízen. - Megfázol, kedvesem - mondta csendesen Harry. Felállt, a part felé fordította a lányt, hogy ne láthassa Lovejoy tetemét. - Szereznünk kell valami száraz ruhát. Augusta, Harry és Péter késő délután érkeztek meg Graystone-ba, a háznép kicsődült üdvözlésükre. A szolgák szélesen vigyorogtak és hangosan bizonygatták egymásnak, elejétől fogva tudták, hogy a gazda majd megmenti az ő asszonyukat. Clarissa Fleming megkönnyebbüléstől sugárzó arccal nézte őket a lépcső tetejéről, Meredith szüleihez rohant. - Mami! Végre biztonságban vagy! Tudtam, hogy a papa majd kiszabadít! Meg is mondta nekem. - Kicsi karjai szorosan Augusta dereka köré kulcsolódtak. - Mami, te olyan bátor vagy! - Te is, Meredith! - mosolygott le a kislányra Augusta. - Sosem felejtem el, milyen bátran viselkedtél, amikor rád találtam ott, a kunyhóban. Nem is sírtál, ugye? A kislány vadul megrázta a fejét, aztán arcát Augusta szoknyájába rejtette. - Akkor nem. Csak később. Amikor Miss Ballinger elhozott onnan, és észrevettem, hogy te nem tudsz utánunk jönni. - Nem tudtam, mit tegyek - szólalt meg Claudia. Mellettük állt, Péter kezét szorongatva. Hallottam a lövést, és nagyon megrémültem. De nem kockáztathattam Meredith életét azzal, hogy visszafordulok. Vágtattam hát tovább. Épp akkor értünk a házhoz, mikor Graystone és Péter is megérkezett. Azonnal kitalálták, hogy Lovejoy csak Weymouth felé tarthat. - Miután megértettük, már túl késő lenne ahhoz, hogy itt kiszabadítsunk, Weymouth tűnt az egyetlen logikus megoldásnak - magyarázta Harry. - A Pók mindig vízi úton menekült. Péter és én Weymouth felé vettük az irányt, és előbb odaértünk, mint Lovejoy hintón. Aztán megkerestük a Lucy Ann nevű hajót. - Úgy nézett ki, mint valami ócska csempészbárka - vette át a szót Péter. - A kapitány már a háború alatt is dolgozott a Póknak egyszer-egyszer. Megkértük, bocsássa rendelkezésünkre a hajóját reggelig. - Megkérték? - érdeklődött kétkedve Claudia. - Hát... mondjuk, hamarosan belátta az igazunkat, amikor Graystone kérlelhetetlen, tiszta logikával meggyőzte őt válaszolta zavartan Péter. - Mert Graystone logikája kikezdhetetlen, mint tudjuk. - Péternek igaza van - jelentette ki később Harry. - Tényleg nagyon jó a logikám. - Augusta elmosolyodott. A férfi ölelő karjaiban feküdt. Itt már biztonságban érezte magát. Úgy érezte, végre hazaért. - Igen, Harry, ezzel mindenki tisztában van. - De vannak esetek, amikor nem tudok elég okos lenni. - Magához szorította a lányt. Például azt sem vettem észre, milyen nyilvánvaló, hogy szerelmes vagyok. - Harry! - Augusta gyorsan felkönyökölt, hogy a férfi szemébe nézhessen. - Csak nem azt akarja mondani, hogy az első perctől fogva szeret engem? Harry szája lassú, pajkos mosolyra húzódott, mire Augustán kellemes borzongás futott át. - Pedig csak így történhetett. Különben mivel lehetne magyarázni ésszerűtlen viselkedésemet a jegyességünk és a házasságunk alatt? Augusta fintorgott. - Hát így is fel lehet fogni. Mégis, olyan boldog vagyok, Harry. - Ez olyan örömmel tölt el, szerelmem, hogy el sem tudom mondani. Rá kellett jönnöm, az én boldogságom most már csak a te boldogságodtól függ. - Száját lágyan végighúzta a lány ajkain, majd tekintete megkomolyodott leeresztett szempillái mögött. - Ma az életedet kockáztattad, hogy megmenthesd Mereditht. - A lányom.
- És te mindenre képes vagy, ha a családod tagjairól van szó, ugye? - mosolyodott el Harry, s végigsimított a lány haján. - Úgy harcolsz, mint egy kis tigris. - Olyan csodálatos, hogy újra családom van, Harry. - Mikor hazaküldtelek benneteket Londonból, azt mondtad, jól tudod, hogy egyetlen gyönge pontom van, és ez Meredith. De tévedtél. Te vagy a legfontosabb. Szeretlek, Augusta. - És én is, Harry, én is szeretem... szeretlek. Egész szívemből. Másnap reggel Harry arra riadt, hogy felesége kiugrik az ágyból, és az éjjeliedényt keresgéli. - Bocsánat - suttogta Augusta, és az edényke fölé hajolt. - Azt hiszem, nagyon rosszul vagyok. Harry felkelt, és segítőkészen tartotta a lány fejét. - Biztosan az idegeid miatt van - jelentette ki, amikor Augusta megkönnyebbült. - Túl sok volt a tegnapi izgalom. Jobban teszed, ha ma ágyban maradsz. - Nem lehet az idegeim miatt - közölte vele Augusta büszkén, arcát egy nedves kendővel törölgetve. - Egy northumberlandi Ballinger észre sem veszi, hogy idegei is vannak. - Hát akkor - mondta nyugodtan Harry -, állapotos. - Úristen! - Augusta az ágy végére omlott. Ijedten bámult fel a férfira. - Gondolod, hogy lehetséges? - Én igazán mindent elkövettem - biztosította elégedetten Harry. Augusta egy percig gondolataiba merült, majd felszikrázott a mosolya. - Azt hiszem, egy northumberlandi Ballinger és egy Graystone keresztezéséből valami nagyon érdekes fog a világra jönni. Harry felkacagott. - Hát, unatkozni nem fogunk, szerelmem.
Húsz HÁROM HÓNAPPAL KÉSŐBB Augusta épp Claudia élményeit hallgatta, aki akkor érkezett vissza Londonba a nászútjukról. Váratlanul Harry lépett be a szalonba. Augusta azonnal tudta, a férfi zaklatottságának oka a kezében tartott papírlap. Augusta felvonta szemöldökét. - Valami baj van, uram? Csak nem utasította vissza a kiadó a kéziratát? - Rosszabb. Sokkal rosszabb. - Harry átnyújtotta az iratot. - Ez az ügyvédtől érkezett, aki Sally hagyatékát kezeli. Mint majd látni fogja, Sally önt is megemlíti a végrendeletében. Augusta eddig idegesen gyűrögette a papírt, most felvidult. - Milyen kedves Sallytől. Szerettem volna, ha marad rám valami tőle. Emlékül. Kíváncsi vagyok, mit hagyott rám. Talán az egyik festményt a Pompeiából? Felakaszthatnánk a tanteremben. Meredith és Clarissa is örülne neki. - Nagyszerű ötlet - vetette közbe Claudia. - Engem is érdekel, mi történik azzal a sok gyönyörű képpel. Harry homlokán elmélyültek a ráncok. - Sally nem egy festményt hagyott önre, Augusta. - Nem? Akkor mit? Egy ezüsttálat vagy egy szobrocskát? - Nem egészen - morrant fel Harry. Ujjait összekulcsolta a háta mögött. - Az egész istenverte klubot önre hagyományozta. - Micsoda? - Augusta döbbenten nézett fel férjére. - Rám hagyta a Pompeiát? - Az egész házat! Hogy rendezze be klubnak, önhöz hasonló hölgyek számára, akik öltözködésükben és viselkedésükben hasonlóságot mutatnak. Azt hiszem, a végrendelet szóról szóra így fogalmaz. Sally még azt is megemlíti, reméli, kedves unokahúga is a tagok között lesz.
- Hogy én? - Claudia először meghökkent, de aztán mosolyogni kezdett. - Remek gondolat. A város legdivatosabb klubjává tesszük. Miss Flemingnek is tetszeni fog. - Ehhez még Sir Thomasnak is lesz egy-két szava, tekintve, hogy a jövő hónapban feleségül veszi Clarissát - jegyezte meg Harry szárazon. - Ó, biztos vagyok benne, a papa nem fogja bánni. De várjon csak, míg megmondom Péternek! - Érdekes lesz látni, Péter hogyan fog reagálni - közölte Graystone. - Most, hogy már ő is férj, egészen ú elképzelései lesznek az illendőségről. - Csak nem gondolja, hogy idővel Péter is prűddé válik? - Claudia megrázkódott a gondolattól. - Szerintem meg tudom győzni, hogy a Pompeia megnyitása ragyogó ötlet. Harry kétségbeesve ismét Augustához fordult. - Nem tetszik ez a kifejezés az arcán, kedvesem. Szemmel láthatóan száguldoznak a gondolatok a fejében, miként nyithatná meg a Pompeiát mielőbb. - Gondolkozzék, Graystone! - mondta bátorítólag Augusta. - Nem tartana sokáig mindent összeszedni. Új személyzetet kell felfogadnunk, bár szerintem a régiek közül sokan szívesen visszajönnének. Clarissa segíthetne a szervezésben. Csak szólnunk kéne a régi tagoknak, és ők majd elhozzák a barátaikat is. Olyan izgalmas! Alig várom már, hogy hozzákezdhessünk! A Pompeia nagyobb és szebb lesz, mint valaha! Harry felemelte kezét, hangja mély, férfias határozottsággal zengett: - A megújuló Pompeiának új szabályokra lesz szüksége! - Ugyan, Harry - kezdte megzavarodva Augusta -, semmi szükség rá, hogy ilyen apró részletekbe bocsátkozva foglalkozzék a Pompeiával. Bejelentése süket fülekre talált. - Először is, az új Pompeiában szerencsejátéknak helye nincs! - Graystone, de igazán, néha olyan vaskalapos tud lenni. - Másodszor, ezentúl a Pompeia előkelő női szalonként működik, nem pedig valamelyik férfiklub paródiájaként. - Nahát, Harry, most már határozottan az ember idegeire megy ezzel a régimódi... - Harmadszor, a Pompeia nem nyithatja addig meg kapuit, míg fiam és örökösöm meg nem születik. Világos? Augusta, az engedelmes feleség megtestesülése, lesütötte szemét. - Igen, uram. Harry felnyögött. - Elvesztem! Harry és Augusta fia, az egészséges kis vasgyúró fület tépő bömböléssel - ezt a hangot csakis a northumberlandi Ballingerektől örökölhette - öt hónappal ezután jött a világra. Harry csak egyetlen pillantást vetett a csecsemőre, aztán fáradt, boldog feleségére mosolygott. Ő maga is olyan kimerült volt, mint az asszony. Az elmúlt éjszaka gyötrődése őt is elcsigázta, hiába bizonygatta a bába, hogy ennek így kell lennie. A vajúdás minden percét felesége ágya mellett töltötte. Minden egyes fájásnál örök szüzességet fogadott, csak ne kelljen többé Augusta kínjait látnia. Féltőn rakosgatta az asszony homlokára a vizes borogatást, engedelmesen tűrte, hogy a fájdalom perceiben felesége körmei a tenyerébe fúródjanak. De most, hogy Augustát újra biztonságban tudhatta, úgy érezte, soha, semmivel nem tudná meghálálni ezt az éjszakát. - Hívhatnánk Richárdnak, ha te is úgy gondolod. Augusta férje felé fordította elgyötört arcát. És Harry megint úgy érezte, sosem látta még gyönyörűbbnek. - Nagyon szeretném. Köszönöm, Harry. - Van egy kis meglepetésem a számodra. - Az ágy végében ülve egy bársonydobozkát húzott elő a zsebéből. - Elküldtem édesanyád nyakékét egy ékszerészhez. Nézd, milyen szépen megtisztították és kifényesítették!
A csodás vörös kövek felszikráztak a reggeli fényben. - Nagyon szép - mondta Augusta bizonytalanul. - Valami baj van, szerelmem? Az asszony kiemelte a dobozból a csillogó nyakéket. Levegőt is alig mert venni. - Úristen, ezt meghamisították! - Harry szeme elkerekedett. - Meghamisították? - Igen! - Augusta egyik karjával fiát szorította magához, alaposan megvizsgálta a köveket. Ezek nem az anyám rubinjai. Ezek sokkal sötétebbek. Ragyogóbbak. - Vigasztalhatatlan pillantással nézett a férjére. - Harry, az ékszerész elcserélte a köveket! - Nyugodj meg, kedvesem! - De biztos vagyok benne! Hallottam már, hogy ilyesmi nemegyszer megtörtént! -Augusta... - Az ember elküldi az ékszerét, hogy javítsák vagy tisztítsák meg, az ékszerész pedig ellopja a drágaköveket, és csiszolt üveget tesz a helyükre! Harry, azonnal vissza kell menned ehhez az ékszerészhez! Vissza kell szerezned az eredeti köveket! Harry nevetni kezdett. Egyszerűen nem bírta megállni. Augusta a szemöldökét ráncolta. - Az istenért! Mi ilyen mulatságos? - Augusta, szerelmem, ezek a kövek igaziak! - Az lehetetlen. Majd én magam megyek az ékszerészhez, és visszakövetelem az édesanyám nyakékét! Harrynek már a könnyei csorogtak. - Szeretném látni az arcát, amikor ráfogod, hogy kicserélte a köveket! Még azt hinné, megbolondultál, szerelmem! Augusta bizonytalanul méregette. - Harry, nem akarsz elmondani nekem valamit? - Nem akartam mondani semmit, de ha már ilyen nagy ügyet csinálsz belőle, hát elmesélhetem az igazságot. Drága Augustám, a te illusztris northumberlandi őseid egyike már hosszú évekkel ezelőtt meghamisította azt a nyakéket. Sally vette észre. Augusta döbbenten meredt rá. - Ez biztos? - Egészen biztos. Megvizsgáltattam a köveket. Ne haragudj, kedvesem, azt hittem, becsaphatlak igazi drágakövekkel, de te átláttál rajtam. Augusta elhűlve nézegette a nyakéket. - Harry, ha igazi rubinokat tetettél a nyakékbe, az egy egész vagyonba kerülhetett! - Hát, így is mondhatjuk - vigyorgott a férfi. - De megérte. Hisz végre találtam magamnak igaz feleséget, akinek erényei minden rubinnál szebben ragyognak. És ez megfizethetetlen. De jólesne látnom, ha már a feleségem rubinokat visel, akkor azok legyenek igaziak. Augusta rámosolygott. - Ó, Harry, annyira szeretlek! - Én is, szerelmem. - Csókot lehelt az asszony arcára. - De úgyis tudod, a szívemben csak számodra van hely. Augusta megszorította a férfi kezét. - Harry, azt akarom, hogy tudd, melletted találtam meg az otthonomat és az életem értelmét. - És én vagyok a világ legszerencsésebb embere -mondta lágyan a férfi. - Megtaláltam azt a kincset, amit érdemes megőriznem. - Az erényes feleséget? - Nem, kedvesem, talán volt idő, amikor én is azt hittem, ezt keresem, de most, hogy megkaptam, tudom, valójában másra vágytam. - De ha nem az erényes asszonyt kerested, akkor mit akartál? - Kezdetben én magam sem tudtam, de valójában egy szerető feleséget akartam magamnak.
- Jól van, Harry - Augusta szemében az örök szerelem parázslott -, hát most megkaptad.
