Amanda Quick Bukott Angyal
1 Az éjszaka legsötétebb órája volt, hajnali három, amikor a fagyos köd árnyékként csüngött a városon. Prudence Merryweather kelletlenül ismerte el, hogy sem az időpont, sem a körülmények nem a legalkalmasabbak, hogy meglátogasson egy férfit, akit csak a Bukott Angyal néven ismernek. Vakmerő elhatározása ellenére megremegett, amikor a bérkocsi megállt a köd mögé rejtőző kapu előtt. A városrész újonnan felszerelt gázlámpáinak fénye nem tudott áthatolni a köd vastag párnáin. A sötét, hideg utcán honoló kísérteties csendet csak a lovak patáinak csattogása verte föl. Egy pillanatra megfordult Prudence agyában, hogy jobb lett volna ki se szállni a kocsiból, hanem egyenesen hazavitetnie magát, de rögtön el is hessegette a gondolatot. Az öccse életéről volt szó. Összeszedte minden bátorságát, és szürke gyapjúköpenyének csuklyáját mélyen a homlokába húzva, elszántan megindult a ház kapuja felé. A kocsi kerekei meglódultak a háta mögött. - Hová megy, jóember? - torpant meg s fordult hátra sebesen Prudence. - Azt mondtam, megfizetem, csak várjon meg. Pár percet időzöm mindössze. - Ne féljen, kisasszony, csak igazítottam egyet a gyeplőn. Hisz mondtam, hogy várok - felelte gintől kásás hangon a kocsis, aki pár lépésről már csak egy sötét, alaktalan foltnak tetszett körgalléros vastag kabátjában és fülére húzott kalapjában.
- Itt legyen, amikor visszajövök, különben szorult helyzetbe kerülök, ha végzek az ügyes-bajos dolgommal - intette valamelyest megnyugodva Prudence. - Ügyes-bajos dolgával? Nocsak. A kisasszony így nevezi? - kuncogott a kocsis, miközben kidugaszolta a gines üveget, majd lecsorgatta a tartalmát a torkán. - Na, szép. És ha az úri barátja azt akarja, hogy reggelig melegítse az ágyát? Átkozottul hideg van ma éjszaka. Prudence haragosan nézett rá, de úgy döntött, semmi értelme, és ideje sincs rá, hogy ilyen késői órán vitába szálljon egy részeg kocsissal. Szorosabbra vonta magán a köpenyt, és felsietett a ház kapujához vezető lépcsőkön. Fönt, az ablakok mögött sötétség honolt. A ház rossz hírű tulajdonosa talán már nyugovóra tért. Szokatlan, a legendás Angelstone gróf állítólag ritkán feküdt le hajnal előtt. Köztudott, hogy az Ördög szívesebben tevékenykedik az éj leple alatt. Prudence tétován állt meg az ajtó előtt. Tisztában volt vele, hogy milyen kockázatos dolgot művel. Noha csak nemrég jött fel vidékről Londonba, nem volt olyan naiv, hogy ne tudta volna: nem illik, hogy egy hölgy látogasson el egy úrhoz, különösen hajnali három órakor. Erélyesen bekopogtatott. Egy örökkévalóságnak tetszett, mire a mogorva képű, hiányosan öltözött főkomornyik ajtót nyitott. A kopaszodó, szögletes állú férfiú egy hatalmas, bősz vadászebre emlékeztette a lányt.
- Parancsol, kisasszony? - nézett végig megrovó tekintettel a lány köpenyes, csuklyás alakján. - Őlordságához jöttem - válaszolta egy nagy levegővel Prudence. - Csakugyan? - szólt Cerberushoz illő csúfondáros mosollyal a főkomornyik. - Sajnálattal közlöm, hogy őlordsága nincs idehaza. - De bizony itthon van - szállt vele vitába Prudence, jól tudva, hogy csak kellő határozottsággal győzheti le a Sátán kutyáját. - Megbízható forrásból ellenőriztem, mielőtt úgy határoztam, hogy fölkeresem. Kérem, haladéktalanul közölje vele, hogy látogatója érkezett. - És mit mondjak, ki keresi? - kérdezte síri hangon a főkomornyik. - Egy hölgy. - A legkevésbé sem valószínű. Hölgyek nem jönnek ide ebben az időpontban. El innen, utálatos kis fruska! Őlordsága nem érintkezik a magadfajtájával. Ha kislányra támad gusztusa, egy utcanőnél magasabbra is nézhet. Prudence-t a sértés hallatán elöntötte a forróság. A helyzet még annál is rémesebben alakul, mint gondolta. Összeszorította a fogát. - Legyen olyan kedves és közölje őlordságával, hogy olyasvalaki szeretne találkozni vele, aki érdekelt az ő küszöbönálló párbajában. - Mit tudhat a magadfajta nőszemély őlordsága személyes ügyeiről? - bámult rá meglepetten a főkomornyik.
- A jelek szerint sokkal többet, mint gondolná. Ha nem közli Angelstone-nal, hogy látogatója érkezett, esküszöm, keservesen meg fogja bánni. Biztosíthatom, az állásába kerül, ha nem mondja meg neki, hogy itt vagyok. A főkomornyikon látszott, hogy a fenyegetés nem győzte meg teljesen, de már elbizonytalanodott. - Várj itt! Becsapta az ajtót a lépcsőn álldogáló Prudence előtt, aki úgy érezte, soha életében nem volt még ennél keservesebb éjszakája. Vidéken minden sokkal egyszerűbbnek tűnt. Egy perc múlva ismét nyílt az ajtó, s a főkomornyik mogorván intett, hogy lépjen be, - Őlordsága a könyvtárban várja. - Azt meghiszem. Prudence fürgén lépte át a küszöböt; jó érzés volt megszabadulni a fagyos köd karmaiból, még akkor is, ha ez egyszersmind a pokolba való belépést jelentette. A lakáj kitárta előtte a könyvtár ajtaját, és ő belépett az árnyékokkal teli, sötét szobába, melyben az egyetlen világosságot a kandalló hamvadó tüze árasztotta. Angelstone-t még akkor sem látta, amikor az ajtó becsukódott mögötte. - Uram? - torpant meg Prudence, és szemét meresztve nézett a sötétbe. - Itt van? - Jó estét, Miss Merryweather! Remélem, megbocsátja a lakájom goromba viselkedését, de lássa be, a látogatása váratlanul érte őt. Különösen, ha figyelembe vesszük a körülményeket és az időpontot.
Sebastian, Angelstone grófja - hóna alatt egy hatalmas, fekete macskával - lassan kiemelkedett a kandallóval szemközti óriási karosszék mélyéből. - Tisztában vagyok vele, uram - felelte elakadó lélegzettel Prudence. Az este folyamán táncolt Sebastiannal, de korábban sohasem találkozott vele. A férfi mögött pislákoló tűz élesen megvilágította komor, büszke arcvonásait és rövidre nyírt, fekete haját. Élénk, borostyán sárga szemében hűvös, tiszta értelem csillogott. Izmos, hajlékony testéről Prudence már alkotott magának bizonyos fogalmakat a táncparketten. Otthoniasan, nem látogatók fogadásához volt öltözve. Fehér nyakkendője lazán lógott a nyakán, kigombolt, fodros inge alól kilátszott göndör, fekete mellszőrzete, sárgásbarna térdnadrágja megfeszült izmos combján. Egyetlen ékszere egy gyűrű volt, mely tompán csillogott, ahogy lassú mozdulatokkal cirógatta a macskát. Prudence tánc közben már észrevette, hogy a gyűrűbe díszes »F« betűt véstek; nyilván a gróf családi nevére, a Fleetwoodra utalt. Amikor végre el tudta szakítani a tekintetét mindeme részletekről és ismét a gróf szemébe pillantott, halvány mosolyt látott a férfi arcán. Prudence érezte, hogy ez az ember lenyűgöző hatással van rá. Még az is átfutott az agyán, vajon valódi embere - mert ahogy ott állt és nézte, lassan, mint valami kísértet a szürke ködben, kezdett szertefoszlani. Az első másodpercek döbbenete után Prudence rájött, mi a baj.
- Bocsánat, uram - mondta, és lekapta a pápaszemét. Tudja, nagyon hideg van odakint. - És letörölte az üveget bevonó párát, amely elhomályosította a látását. Többek között ezért is kényelmetlen a szemüvegviselet. - Együttérzek önnel, Miss Merryweather - vonta föl Sebastian a szemöldökét. - Nos, köszönöm. Hiába, meg kell szokni. - Azzal visszatette az orrára a pápaszemet, és szigorú pillantást vetett Sebastianra. - Gondolom, kíváncsi rá, miért vagyok itt e késői órán. - Átfutott az agyamon a kérdés - felelte a férfi, és tekintete megállapodott a szétnyíló köpeny alól kivillanó világosbarna, divatjamúlt báli ruhán. Szemében huncut fény villant, de nyomban ismét töprengő arcot vágott. - Egyedül jött? - Igen, természetesen - nézett rá meglepetten a lány. - Egyesek azt mondhatnák erre, hogy nem tette bölcsen. - Négyszemközt kellett találkoznom önnel. Nagyon bizalmas természetű ügyben jöttem. - Értem. Kérem, foglaljon helyet. - Köszönöm - mosolyodott el kicsit bizonytalanul Prudence, s óvatosan leereszkedett a kandallóval szemközti másik karosszékbe. Felidézte, mennyire tetszett neki az este Angelstone, annak ellenére, hogy Mester barátnője - Lady Pembroke - elszörnyedt, amikor a férfi kierőszakolta, hogy bemutassák. Nem lehet olyan rossz ember, mint amilyennek híresztelik, gondolta a lány, miközben a székébe visszaereszkedő Sebastiant nézte. Rendszerint megbízhatott az
emberekkel kapcsolatos ösztönös megérzéseiben. Kivéve azt a három évvel ezelőtti egyetlen, szerencsétlen esetet, amikor egy férfit illetően olyan nagyot tévedett. - Kissé kényelmetlen helyzetben vagyok, uram. - Úgy van. - Sebastian kinyújtotta csizmás lábát a kandalló felé, és lassú kézmozdulatokkal újra cirógatni kezdte a macskát. - És egy kissé veszélyes helyzetben is. - Szó sincs róla. Van egy pisztoly a retikülömben, a kocsis pedig, aki idehozott, odakint vár rám. Biztosíthatom, nem lesz semmi bajom. - Pisztoly? - nézett rá derült arccal a férfi. - Maga igazán rendkívüli nő, Miss Merryweather. Úgy gondolta, pisztolyra lesz szüksége, hogy megvédje magát tőlem? - Jóságos ég, dehogy, uram! - rettent meg Prudence. Ön úriember! - Valóban? - Hát persze. Kérem, ne csúfolódjék velem lordságod. Az útonállók miatt hoztam magammal a pisztolyt Úgy értesültem, ilyenek sűrűn felbukkannak itt a városban. - Ó igen, csakugyan. A macska összekuporodva feküdt Sebastian ölében, és rezzenéstelen szemmel nézett Prudence-re. A lányt meglepte, hogy aranyszínű szeme majdnem ugyanolyan árnyalatú, minta gazdájáé. - Van a macskájának neve, uram? - kérdezte minden átmenet nélkül. - Van.
- Mi az? - Lucifer - felelte Sebastian halvány mosollyal. - Ó! ... Nos, mint mondtam, csöppet sem vagyok rendkívüli, inkább nagyon is hétköznapi nő, csak - sajnos - szokatlan számomra a városi életmód. - Nem értek egyet önnel, Miss Merryweather. Maga a legrendkívülibb nő, akivel életemben találkoztam. - Elég nehéz elhinnem - mondta mogorván a lány, majd így folytatta: - Nos, hát a jelek szerint én okoztam a kellemetlenséget ma éjjel a fivérem és ön között, amelynek a végére most pontot szeretnék tenni. - Kellemetlenséget? - húzta össze töprengve borostyánsárga szemét Sebastian. - Nem tudok semmiféle kellemetlenségről köztem és Trevor Merryweather között. - Ne próbáljon lerázni azzal, hogy úgy tesz, mintha semmiről sem tudna, uram - kulcsolta össze szorosan két kesztyűs kezét az ölében Prudence. - Hírét vettem, hogy ön és Trevor ma hajnalban párbajt fognak vívni, Én ezt nem engedem. - Hogyan szándékozik megakadályozni? - nézett rá bágyadt érdeklődéssel Sebastian. - Az elmúlt néhány órában utánanéztem mindannak, amit a párbajról tudni kell, és találtam egy megoldást. - Valóban? - Igen. Bocsánatkéréssel véget lehet venni ennek az egész ostoba helyzetnek. Mihelyt rájöttem, mi a teendő, azonnal felkerestem Trevort Atkinse-ék estélyén, és beszéltem vele. Sajnos, nevetséges konoksággal ragaszkodik a már kialakult helyzethez, jóllehet
halálosan fél attól, hogy mi fog történni hajnalban. Tudja, ő még nagyon fiatal. - Ahhoz nem túl fiatal, hogy kihívja az embert párbajra. - Egyre azt hangoztatja, meg kell tennie, mert az én és az ő becsülete forog kockán - ingatta a fejét Prudence. Az én becsületem. El tudja ezt képzelni? - Többnyire ilyesmi miatt adódnak ezek az ügyek. A párbaj végtelenül unalmas dolog lenne, ha nem a női becsület forogna kockán. - Badarság. Hadd mondjam meg, uram, ha ön valóban hisz ebben, akkor nincs több esze, mint a fivéremnek. - Csüggesztő megállapítás. Prudence eleresztette a füle mellett a gúnyos megjegyzést. - A legnagyobb képtelenség azt gondolni, hogy ön megsértett azzal, hogy szólt hozzám, és táncra kért. A legkevésbé sem éreztem sértve magam. Ezt is megmondtam Trevornak. - Köszönöm. - Az a helyzet - magyarázta buzgón Prudence -, hogy a szüléink halála óta Trevor szívvel-lélekkel a védelmezőmnek tekinti magát. Úgy érzi, kötelezettségei vannak, lévén ő a család egyetlen férfi tagja, jól gondolja, de néha túlzottan is óvni akar engem. Nevetséges, hogy ilyen lényegtelen esemény miatt párbajra hívta önt. - Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ez lényegtelen esemény volt. Ön és én meglehetősen hosszasan elbeszélgettünk a bálon.
- Bennünket kölcsönösen érdeklő intellektuális témákról, semmi másról - sietett tisztázni a dolgot Prudence. - És keringőt táncoltunk. - Mint oly sokan mások is. Lady Pembroke szerint ez a legújabb divathóbort, Trevor kihívása azonban elképesztő. - Nem mindenki osztja a véleményét. - Nos - mondta az ajkába harapva Prudence -, mivel ő kezdeményezte a párbajt, és mert nem tudtam rávenni, hogy kérjen öntől bocsánatot, s így a párbajt szabályszerűen le lehessen fújni, már csak egyetlen megoldás marad. - Módfelett érdekel, milyen megoldást talált, Miss Merryweather - szegezte rá aranyszínű pillantását Sebastian. - Végtelenül egyszerűt - nézett vissza rá reménykedő mosollyal a lány. - Önnek kell bocsánatot kérnie tőle. Sebastian simogató keze megállt a macska hátán. Szemét elfedték ébenfekete pillái. - Tessék? - Jól hallotta. Önnek kell bocsánatot kérnie tőle. Ez az egyetlen megoldás, uram - hajolt előre ültében Prudence. - Tudja, Trevor még húszéves sincs. Most nagyon ideges, és azt hiszem, sejti, hogy túllőtt a célon, de túl fiatal és túl forrófejű, hogysem beismerné, hogy a dolgok kicsúsztak a kezéből. - Nem biztos, hogy a fivére ugyanígy látja a helyzetet. Lehet, hogy meg van róla győződve, az adott
körülmények között az az egyetlen tisztességes válasz, ha párbajra hív engem. - Nevetséges. Próbálja megérteni, uram. Két év óta, amióta mama és papa egy kocsi balesetben meghaltak, a fivérem azon igyekszik, hogy mint a család feje, a vállára vegyen minden felelősséget. - Értem. - Most abban a rémes korban van, amikor a fiatalemberek nagyon mélyen átélik a dolgokat. Gondolom, ön is volt egyszer fiatal. - Most, hogy mondja, én is úgy gondolom - nézett rá leplezetlen elragadtatással a férfi. - De persze az már nagyon régen volt. - Nem állt szándékomban arra célozni, hogy ön már öreg volna, uram - vörösödött el Prudence. - Köszönöm. - Talán nem is sokkal múlt negyven - mosolygott bátorítón a lány. - Harmincöt. -Tessék? - pillogott Prudence. - Harmincöt éves vagyok, Miss Merryweather. Nem negyven. - Ó! Értem. A lány egy pillanatra arra gondolt, nem sértette-e meg a férfit, de nyomban vissza próbált találni a beszélgetés elveszített fonalához. - Nos, nyilvánvalóan olyan érettség látszik önön, amilyenre csak idősebb korban tesz szert az ember.
- Kedves, hogy ezt mondja. Mások szerint a sorvadó lélek és a túl viharos élet hagyta rajta a nyomát az arcomon. - Az a helyzet, uram - kezdte Prudence, és nagyot nyelt-, hogy ha meg akarjuk akadályozni, hogy egy húszéves fiú ostobaságot kövessen el, arra a bölcsességre és józan észre kell építenünk, amelyre ön az elmúlt harmincöt év során kétségtelenül szert tett. Sebastian hosszan nézett rá, majd azt mondta: - Ugye, komolyan gondolja, Miss Merryweather? Valóban azt várja tőlem, hogy bocsánatot kérek a fivérétől? - Komolyan gondolom. Élet -halál kérdésről van szó, uram. Hírforrásaim szerint ön egészen kiválóan tud lőni. Rendszeresen gyakorol, és nem ez lesz az első párbaja. - Ön a jelek szerint rendkívül jól tájékozott. - Értek hozzá, hogy utánajárjak bizonyos dolgoknak, uram - húzta ki magát Prudence. - Ez az egyik kedvenc időtöltésem, ahogy az este során már meséltem róla önnek. - Valóban mesélt róla. Nekem azonban az volt a benyomásom, hogy elsősorban a kísérteties jelenségek kutatása érdekli. - Igaz, hogy ez foglalkoztat a leginkább - nézett Prudence a macskára -, de biztosíthatom, hogy az érdeklődési területem szerteágazó. Például élvezettel keresek választ fogas kérdésekre. - Hisz ön a szellemekben, Miss Merryweather? - A magam részéről szkeptikusan kezelem a témát ismerte be Prudence -, de sokan valóban hisznek
bennük. Gyakran úgy gondolják, bizonyítékaik vannak rájuk. Az én hobbim a bizonyítékok vizsgálatára is kiterjed, és megkísérelek ésszerű magyarázatot találni. - Értem - mondta Sebastian a kandalló tüzébe bámulva. - Azért kértem, hogy mutassanak be önnek, mert már hallottam e meglehetősen szokatlan foglalatosságáról. - Nagyon is tisztában vagyok vele, uram - mosolygott bánatosan Prudence. - Tudom, hogy itt a városban amolyan „különcnek" számítok. Nem ön az első úriember, aki pusztán azért kereste velem az ismeretséget, mert a hobbim felkeltette a kíváncsiságát. Van róla fogalma, milyen bosszantó, ha csupán azért kérik fel az embert táncolni, mert „furcsa teremtésnek" tartják? - Azt hiszem, van róla fogalmam - válaszolta fanyarul Sebastian. - A társaságot mindig izgatja az, ami szokatlan. Úgy viselkedik, mint a gyerek, ha új játékot kap. És ha történetesen eltöri ezt a játékot, akkor félredobja, és máris egy új, csillogó holmira veti magát. - Értem - mondta Prudence elszoruló szívvel. Valóban azt remélte, hogy a férfi kicsit is érdekesebbnek találta őt egy új játékszernél? - Ezzel azt akarja mondani, azért kért fel táncolni, mert újdonságnak számítottam a társaságban. Pusztán szórakozni akart. - Nem - felelte Sebastian, és félig leeresztett pillái alól figyelte a lányt. - Azért kértem föl táncolni, mert kíváncsivá tett, Miss Merryweather. Arra gondoltam, hogy kettőnknek lehetnek talán közös érdeklődési területeink.
- Csakugyan, uram? - nézett rá meglepetten a lány. Ön is folytat kutatásokat a kísértetek területén? - Nem egészen. - Akkor hát mi érdekli önt? - Azt hiszem, ez pillanatnyilag nem fontos. Vannak ennél sürgetőbb közös dolgaink is, nem? - De, hogyne. A párbaj - tért vissza Prudence kényszeredetten a szóban forgó ügyre. - Akkor hát bocsánatot fog kérni Trevortól? Tudom, hogy rémesen bosszantó lesz, mert neki egyáltalán nincs igaza, ön azonban nyilván belátja, hogy másképp nem lehet megakadályozni ezt a párbajt. - Nem szoktam bocsánatot kérni, Miss Merryweather. - Az a helyzet - nyalta meg a lány kiszáradt ajkát -, hogy nem tudom rávenni Trevort, hogy ő kérjen bocsánatot. - Attól félek, hogy ebben az esetben a fivérének szembe kell néznie a következményekkel. Prudence érezte, hogy a keze jéggé hűl. - Uram, nem tehetek mást, követelem, hogy vállalja el az érett, felelősségteljes férfi szerepét. Trevor éppoly járatlan a nagyvilági szokásokban, mint én. Nem tudta, mit tesz, amikor párbajra hívta ki önt. - Téved, Miss Merryweather. A fivére pontosan tudta, hogy mit tesz. Tudta, ki vagyok, tudta, milyen a hírem. Mit gondol - mosolyodott el halványan -, miért volt úgy felháborodva azon, hogy én felkértem önt táncolni? - Az elmúlt három-négy órában sok mindent megtudtam az ön híréről, uram - húzta össze Prudence a
szemöldökét. - Nekem úgy tűnik, hogy a híre egyáltalán nem felel meg a tényeknek. - Ismeri a tényeket, Miss Merryweaíher? - hökkent meg Sebastian. - Túlnyomó többségét. - És kesztyűs ujjait sorra véve számolni kezdte: - Sok-sok évvel ezelőtt az ön édesapja a családdal szembeszállva elszökött egy színésznővel. A Fleetwoodok felháborodtak. A botrány az ön szüleinek el kellett hagyniuk az országot. Mivel semmiféle esküvőről nem kaptak hírt, mindenki, az ön rokonait is ideszámítva, úgy vélekedett, hogy az édesapja sohasem vette feleségül az édesanyját. - Nagyjából ez a summázata a rám vonatkozó történetek nagy részének. - Nem egészen. Amikor ön két évvel ezelőtt visszatért Angliába, a társaság nagy élvezettel ragasztotta önre a törvénytelenség bélyegét. - Úgy van - helyeselt vidáman Sebastian. - Az emberek nagyon kegyetlenek, amikor ilyesmit állítanak. - Ön nyilván nem tehető felelőssé a születése körülményeiért. - Ön nagyon megértő, Miss Merryweather. - Ezt diktálja a józan ész. Miért kellene hibáztatni a gyermeket azért, amit a szülei követtek el? Ön azonban történetesen nem is született házasságon kívül. - Nem. - Hogy miért, azt csak ön tudja, talán, mert szórakoztatja, lényeg az, hogy továbbra is meghagyta az embereket abban a hitükben, hogy törvénytelen gyer-
mekként látta meg a napvilágot - mondta Prudence, és töprengve nézett a férfira. - Fogalmazzunk úgy, hogy nem vesződtem azzal, hogy megváltoztassam a benyomásaikat- ismerte be Sebastian. - Mígnem az elmúlt évben nagybátyja, az öreg gróf, meghalt. Ő sohasem házasodott meg, így nem maradt fia, aki örökölhetné a címet. Az ön édesapja következett volna a sorban, ő azonban, fájdalom, négy éve meghalt, önt pedig törvénytelen gyermeknek tartották, így mindenki azt hitte, hogy az unokatestvére, Jeremy akinek szintén meghalt már az apja - lesz a jövőben Angelstone grófja. Sebastian elmosolyodott, de nem szólt semmit. - Ön azonban - folytatta Prudence - azzal képesztette el a világot, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyította: a szülei még az ön születése előtt törvényes házasságot kötöttek. Kiderült hát, hogy ön a cím törvényes örököse. Úgy értesültem, hogy a rokonai ezt nem tudják megbocsátani önnek. - Gratulálok a nyomozásához, Miss Merryweather hajtotta meg a fejét Sebastian. - Ön viszonylag rövid idő alatt sok mindent megtudott rólam. - Nem volt hiány olyan emberekben, akik szívesen pletykáltak önről. Tudja - folytatta Prudence halkan -, ha bocsánatot kérne a fivéremtől, az jót tenne a hírének. Az emberek kedvesnek fogják találni a Trevor iránti nagylelkűségét. - Nem a kedvességemről vagyok híres, Miss Merryweather.
- De az lesz, ha híre megy, hogy nem volt hajlandó párbajozni a fivéremmel - mosolygott rá bátorítóan a lány. - Mindenki tudja, hogy ha úgy akarta volna, golyót röpíthetett volna belé. - Érdekes és felettébb szórakoztató ilyen szemszögből nézni a helyzetet. - Boldoggá tesz, hogy megértett engem, uram. Azt hiszem, nagyon jól beválik majd a tervem. Önnek nincs más dolga, mint bocsánatot kérni Trevortól. A férfi egy pillanatra elgondolkodott, majd így szólt: - Bevallom, nem egészen értem, mi hasznom nekem ebből az egészből. - Megkíméli magát a hajnali párbaj kényelmetlenségétől. - Ami azt illeti, hajnalban amúgy is ébren szoktam lenni - villant meg egy apró, hideg fény a férfi szemében. -A párbaj nem jelent különösebb kényelmetlenséget. Prudence döbbenten meredt rá. A borostyánsárga szempár mintha ördögi csúfondárossággal nézett volna vissza rá. - Ön gúnyolódik velem, uram. - Úgy gondolja? - Igen, úgy. Nem érezhet magában valami nagy vágyat arra, hogy egy fiatal, tapasztalatlan fiúval párbajozzék. Önnek nem kell semmit sem bizonyítania. Ígérje meg, hogy egy bocsánatkéréssel véget vet az egésznek, mielőtt még vér folyna. - Ön arra kér, hogy ne törődjek olyan aprósággal, a saját becsületem.
- Arra kérem, hogy legyen méltányos. - Miért kellene méltányosnak lennem? - Uram - mondta lassan türelmét vesztve Prudence -, megkérem, ne viselkedjék úgy, mint egy éretlen tacskó! Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy több esze van, semhogy belemenne olyan ostobaságba, mint amilyen a párbaj! - Éretlen tacskó? - Bocsásson meg, uram, de a viselkedésére nem tudok mást mondani - vörösödött el Prudence. - Többet vártam öntől. - Vigasztalhatatlan vagyok, amiért nem tudtam megfelelni a várakozásának. Egyébként ritkán tudok megfelelni mások elvárásainak. Meglep, hogy erről nem értesült éjszakai nyomozása során. - Ön előszeretettel hozza zavarba az embereket jegyezte meg Prudence, majd elszántan folytatta: - Most azonban arra kérem, vegyen erőt a hajlamain, és legyen olyan nemes lelkű, felelősségteljes és jóindulatú, amilyen nagyon is tud lenni, ha akar. - Az ördögbe is, honnan veszi, hogy tudok ilyen lenni? - villant át egy huncut mosoly Sebastian arcán. - Ön kutató értelemmel megáldott, olvasott ember, uram - felelte Prudence fáradtan. - Ezt észrevettem tánc közben, amikor a kísértetek körében végzett kutatásaimról beszélgettünk. Lényeglátó kérdéseket tett föl, és élénk érdeklődést mutatott. Egyszerűen nem hiszem el, hogy képtelen nagylelkűen viselkedni. - Tekinthetné újszerű tapasztalatnak - mondta Sebastian, Lucifer füle tövét dörzsölgetve.
- Legalább elűzné vele az unalmát - folytatta Prudence, majd némi tétovázás után halkan hozzátette: Értesülésem szerint kegyetlenül unja magát. - Ezt ki mondta önnek? - Majdnem mindenki. Igazat mondtak? Sebastian hátradőlt, fejét megtámasztotta a szék támláján, és belebámult a tűzbe. - Nem tudom - válaszolta kedvetlen mosollyal, csendesen. - Nem tudja, hogy mit érez? - nézett rá döbbenten Prudence. A férfi különös pillantást vetett rá a szeme sarkából. - Többnyire abban sem vagyok biztos, Miss Merryweather, hogy egyáltalán érzek-e valamit. - Hasonlót éltem át egy ideig azután, Hogy megölték a szüléimet - mondta Prudence halkan. - Valóban? - Igen. De nekem ott volt az öcsém, Trevor. És Lady Pembroke is nagyon kedves volt. Mindnyájan vigasztaltuk egymást, és végül visszanyertem a lelkierőmet. - Ezt nagyon is el tudom képzelni - jegyezte meg enyhén csúfondáros hangon Sebastian. - Ön valóban nincs híján a lelkierőnek, Miss Merryweather. De mindennek semmi köze ahhoz, hogy én unatkozom-e vagy sem. Térjünk vissza a szóban forgó ügyre. - Igen, hogyne - futott át egy félszeg kis mosoly a lány arcán. - Tudom, hogy szívességet kérek lordságodtól.
- A legteljesebb mértékben. A bocsánatkérés merőben idegen a természetemtől. Akárcsak az, hogy bárkinek is szívességet tegyek. - Biztosíthatom, ezt az élményt is túl fogja élni. - Majd meglátjuk. Emlékeztetem rá, hogy a szívességért cserébe fizetséget szoktak várni. Prudence arcára kiült az ijedtség. - Pontosan mire gondol lordságod? - kérdezte óvatosan. - Csupán arra, hogy az én mostani szívességem fejében ön is tesz nekem egy szívességet, ha egyszer megkérem rá. - Miféle szívességet várna el tőlem annak fejében, hogy megkíméli a fivérem életét? - kérdezte a lány, aki most úgy ült, mintha nyársat nyelt volna. - Ki tudja? Az ember nem lát bele a jövőbe, Miss Merryweather. - Értem - húzta össze a szemöldökét a lány. - Úgy gondolja, el fog jönni a viszontszolgálat pillanata? Sebastian szája lassú mosolyra húzódott. A tűz fénye egyszerre tükröződött vissza az ő és a macska szemében. - Igen, Miss Merryweather. Egy napon minden kétséget kizáróan be fogom hajtani azt, ami jár nekem. Áll az alku? Veszedelmes csönd telepedett a sötét könyvtárra. Csak a kandallóban égő tűz pattogását lehetett hallani. Prudence nem tudta elfordítani a tekintetét Sebastian mozdulatlanul rászegeződő, kiismerhetetlen
pillantásáról. Veszedelmes ember, gondolta, de bizonyára nem gonosz. - Jól van, uram - mondta csendesen. - Áll az alku. Sebastian hosszan nézett rá, mintha be akarna látni a felszín alá, ahogyan a lány próbált korábban behatolni a titkaiba. - Hiszem, hogy ön olyan nő, aki tartja magát a megkötött alkuhoz, Miss Merryweather - mondta nagy sokára. - Természetesen - vonta össze Prudence a szemöldökét. - Ne sértődjön meg. A valódi tisztesség becses árucikk férfinél, nőnél egyaránt. - Ha ön mondja. Ezek szerint bocsánatot fog kérni a fivéremtől? - Igen. Gondom lesz rá, hogy lefújják a párbajt. - Köszönöm, uram - sóhajtotta megkönnyebbülten a lány. - Nagyon hálás vagyok. Ez igazán nagyon szép dolog öntől. - Elég, Miss Merryweather, Nincs szükségem a köszönetére. Ön és én alkut kötöttünk egymással. Hamarosan vissza fogja fizetni a kölcsönt. És Sebastian letette a macskát a szőnyegre. Lucifer ingerülten hunyorított Prudence-re, mintha őt okolná, amiért elzavarták kényelmes helyéről. Azután megbillentette a farkát, és elvonult egy vörös-arany selyempárnára. Sebastian fölemelkedett székéből, majd Prudence két kezét megfogva felhúzta őt a székből. - Uram!
A férfi nem válaszolt, de ahogy magához vonta, láng lobbant a szemében. Azután lehajolt, és szájon csókolta. Lassú, megfontolt és kiszámítottan érzéki csók volt. Prudence-t soha életében nem csókolták meg így, énjének egy része mégis azonnal felismerte, mi ez. Amikor valami meghatározhatatlan módon rájött, hogy Sebastian ezennel bejelentette rá az igényét, valósággal megrendült. Egész testében remegett. Alig kapott levegőt. Minden ízében reszketett a vad izgalomtól. Új, lüktető energia hullámzott végig a testén. Még fel sem fogta igazán az érzékiség e vad támadását, már vége is volt az egésznek. Amikor Sebasíian fölemelte a fejét, Prudence levegő után kapkodott. - Most, hogy megpecsételtük az alkunkat, ideje, hogy hazamenjen, Miss Merryweather. - Ó, igen. Hogyne, természetesen - rángatta föl Prudence remegő ujjakkal a csuklyát. -A kocsis megígérte, hogy megvár. - Ő már az útjára lett bocsátva. - Hogyan? - kapta fel a fejét a lány. - Ne aggódjon, Miss Merryweather. Majd én hazaviszem. - Igazán fölösleges. - Már szóltam, hogy a kocsi álljon elő. - Értem. Sebastian kikísérte Prudence-t a könyvtárból. A hallban már várt rájuk a vadászkutyára emlékeztető főkomornyik.
A köpenyemet, Flowers. Igaz is, a jelek szerint nem lesz párbaj ma hajnalban. Kérem, gondoskodjék róla, hogy a reggelit a szokott időben tálalják.
2 Sebastian némán várt a sötétben, míg Prudence kinyitotta Lady Pembroke elegáns városi házának hátsó ajtaját. Elmosolyodott magában, amikor a lány egy pillanatra megállt, és búcsút intett neki. Még nem találkozott Miss Prudence Merryweatherhoz hasonló nővel, aki - akárcsak ő maga - ilyen szokatlan intellektuális időtöltésben lelte volna kedvét. Elragadó teremtés. És tartozik neki egy szívességgel. Sebastian szerette lekötelezettjeivé tenni az embereket. Előnyt jelentett a számára. Megfordult, és visszaballagottá várakozó kocsihoz, melynek lámpáit alig lehetett látni a sűrű ködben.
Gyűlölte a ködöt, holott tudta, hogy talán épp a köd az ő természetes közege. Vagy a végzete,. Ilyen éjszakákon veszélyek leselkedtek az emberre az utcán. De mely éjszakán nem? Miss Prudence Merry-weather szembeszállt a veszélyekkel és a sötétséggel, csak hogy találkozhassék vele. Elmosolyodott a gondolatra. Kemény teremtés. Kinyitotta a kocsi ajtaját. - A klubba - szólt oda a kocsisnak, - Igenis, uram. Sebastian hátradőlt a párnás ülésen, s míg nézte a kinti ködöt, Prudence járt a fejében. Nem egyszerűen bátor, inkább nyakas. Nem valami nőies vonás. Gyaníthatólag kevés olyan férfi akadt, aki bánni tudott volna vele. Ez a lány a legtöbb férfi szemében túl intelligens, túl vakmerő, túl merész és túl kíváncsi. Eleven szellemiségéhez az a szilárd és kissé naiv hit párosul, hogy az emberek alapvetően jók. Az, hogy Prudence huszonöt éves kora ellenére még nincs férjnél, nagy valószínűséggel arra utal, hogy a férfiak vagy nem értették meg egyéniségének finom, nőies kihívását, vagy nem akartak róla tudomást venni. Nyilván vakok voltak, gondolta Sebastian. De az is lehet, hogy a pápaszem riasztotta el őket. Sebastian kinézett a sötét utcára, és a lencsék pajzsa mögé bújó szempárra gondolt. Fantasztikus szempár! A zöld leírhatatlan árnyalatában játszó tiszta, mély vizű tó. És mennyi értelem csillog benne! Egy becsületes lány, egy feddhetetlen nő szeme. Sebastian világában igazi újdonság volt egy ilyen szemű nő.
És Prudence napfényes lénye hirtelen ráébresztette, hogy ő a legsötétebb éjszakában éli az életét. Ők ketten egymás ellentétei, és ő mégis ezt a lányt akarja, amióta csak bemutatták neki. Képtelenség. Nem értet--te, miért bűvölte el ennyire. Mert elbűvölte, ez tény. Elmosolyodott, amikor lelki szemei előtt megjelent az őzbarna ruha, melyet Prudence a bálon viselt. Nincs az a londoni divatárusnő, aki ilyen vidékies ruhába öltöztetné a törzsvásárlóját. A legyezője is inkább csak zavarta. Ahelyett, hogy ügyesen forgatva flörtölt volna vele, haszontalanul lógatta le a csuklójáról. Sebastian azonban belátott Prudence furcsa külseje mögé. Felfedező apja gyakorlott szemmel figyelte távoli népek, idegen világok embereinek szokásait. Útjaira magával vitte a családját is, és Sebastian nagy jártasságot szerzett mellette a megfigyelés tudományában és művészetében. Az igazság a részletekben mutatkozik meg, magyarázta nemegyszer Jonathan Fleetwood a fiának. Tanuld meg, hogy mindenben a részleteket figyeld. Ma éjjel Sebastian megfigyelte, hogy Prudence haja átmeg át van szőve arany szálakkal. Látta, hogy nevető szája nemeslelkűséget takar, s mulatságosán kicsi orra van. Határozott és magabiztos macskaálla külön is fölkeltette az érdeklődését. És belenézett szemének feneketlen zöld tavába. Tudta, hogy a társaság számon tartott szépségeihez képest Prudence külseje a „tűrhető" kategóriába tartozik - és mégis, az éjszaka ő volt az egyetlen nő a bálteremben, akin megakadt a szeme.
Gondolatban tovább kalandozott Prudence testének részletein; tudta, hogy a ruha alatt karcsú, s a megfelelő helyeken kecsesen gömbölyded test rejtőzik. Hamarosan újra meg fogja csókolni. Ha volna benne illemtudás, ellenállna a késztetésnek, a Bukott Angyaltól azonban senki sem várt illemtudást. Annál jobb. Bár maga se tudja, mennyi illemtudás szorult belé. Ő csak azt tudja, hogy egyre jobban fél a belsejében növekvő szürke, alaktalan hidegségtől, amely elnyeléssel fenyegeti. Még rövid időre is csak úgy szabadulhat tőle, ha lefoglalja magát kedvenc időtöltésével. Megint ehhez kell folyamodnia, méghozzá hamarosan. Előbb azonban elintéznivalója van Prudence fivérével. A kocsi megállt Sebastian kedvenc klubja előtt. Itt érezte magát a legotthonosabban. Talán mert ez a klub nem tartozott az unokafivére törzshelyei közé. A kártyaszobába lépve fejek fordultak felé. A játékasztalok körül összegyűlt emberek élénk érdeklődéssel fogadták a megjelenését. Sebastian ebből tudta, hogy a hajnali párbaj híre elérhetett minden klubba St. Jamesben. Egy magas, vékony, szőke férfi kiszállt a whistpartiból, és a termen átvágva egyenesen odament Sebastianhoz. Ő alaposan megnézte, és megnyugodva látta, hogy Garrick Sutton tekintete ma éjjel is tiszta. Úgy látszik, leszokott az erős italokról, amelyekre alaposan rákapott a háborúban. - Mi van, Angelstone? Azt hittem, az éjszaka hátralévő részét otthon töltőd, és készülsz a hajnali párbajra.
- Meggondoltam magam, Sutton. Nem lesz hajnali párbaj. Szeretném, ha te, mint az egyik segédem, tolmácsolnád legalázatosabb bocsánatkérésem Mr. Trevor Merryweathernek. Garrick szája látva maradt a megdöbbenéstől. Sebastian elmosolyodott. Már csak azért is megéri bocsánatot kérni az ifjú Merryweathertől, hogy lássa, milyen mulatságos hatást vált ki a dolog mindenkiből. Garrick egyike volt azon keveseknek, akiket Sebastian a barátainak hívott. Két évvel ezelőtt, amikor egyre bővülő üzleti vállalkozásai miatt Sebastian kénytelen volt Angliába települni, és főhadiszállását Londonban a szüleinek egykor hátat fordító társaság kellős közepén - felállítani, Garrick fenntartás nélkül elfogadta őt. A pénzvilágban szerzett hatalma révén számos emberrel került kapcsolatba, akik barátságot mutattak iránta, de Sebastian tudta, hogy a háta mögött a Fleetwood fattyúnak nevezik. Élvezettel pletykáltak apja hajdani botrányos esetéről a színésznővel, és meg voltak róla győződve, hogy Jonathan Fleetwood e visszataszító és felelőtlen kapcsolata miatt a címet végül Sebastian unokatestvére, Jeremy fogja örökölni. Garrick azonban a barátságon kívül soha semmit sem akart tőle, sőt, azon kevesek közé tartozott, akiket nem érdekelt sem a hajdani botrány, sem Sebastian születésének törvényes vagy törvénytelen volta. Garrick egy mély és láthatatlan sebet hozott haza a háborúból. Ösztönösen vonzódott Sebastianhoz - nyilván megérezte, hogy neki is megvannak a maga láthatatlan
sebei. Egyikük sem emlegette sokat a múltat. Nem volt rá szükségük. - Komolyan beszélsz? - kérdezte Garrick. - A Merryweather fiú egy lényegtelen apróság miatt hívott ki párbajra. Nem csináltál semmit azonkívül, hogy táncoltál a nővérével. - Tudok róla - válaszolta nyugodtan Sebastian. - Azt akarod mondani, hogy ennyiben hagyod az egész dolgot? - A legílletékesebb forrásból tudom, hogy a fiatalember forrófejű, és a világ szemében nem különösebben okos. - Annál inkább ráférne, hogy megleckéztesd – horkant fel Garrick. - Ezt a feladatot meghagyom másnak. - Nem értem - ragadta meg Garrick egy üveg portói nyakát, és öntött egy pohárba. - Nem jellemző rád, hogy hagyod, hogy egy ilyen senkiházi kölyök ennyivel megússza. Mi van veled, Angelstone? - Meggondoltam magam, ennyi az egész. Mondd meg Mr. Merryweathernek, hogy nem óhajtok találkozni vele hajnalban. Garrick úgy nézte az imént kitöltött portóit, mintha nem értené, hogy került a kezébe. Azután óvatosan letette, anélkül, hogy belekortyolt volna, és Sebastianra nézett: - Nagyon jól tudom, hogy nem félsz ettől a találkozástól. Minden esélyed megvan, hogy győztesen kerülj ki belőle. A fiúnak egyáltalán nincs tapasztalata e téren.
- Ettől a dolog még unalmasabb, nem gondolod? mosolyodott el halványan Sebastian. - Kétségtelenül. De mi történik legközelebb, ha megint kedved támad a Különccel táncolni? Mert lesz ilyen, Angelstone, láttam ma este a szemedben, amikor észrevetted őt a sokaságban. Először voltam tanúja, hogy így felfigyeltél egy női lényre. - Ha Merryweather úgy határoz, hogy újfent kihív... - Ami be fog következni, ha látja, hogy a mostani után milyen gyorsan kérté! bocsánatot. - Akkor majd megint bocsánatot kérek. - Miket beszélsz? - meresztette tágra kék szemét Garrick. - Másodjára is képes lennél bocsánatot kérni? - Harmadjára is, ha kell. Legnagyobb meglepetésemre felfedeztem magamban valami olyasmit, amit lelkiismeretnek tudnék nevezni. Az az érzésem, mindaddig győzném bocsánatkéréssel, amíg Merryweather a kihívással. - Szentséges isten! Garrick szemében hirtelen derengeni kezdett valami felismerésféle. Elvigyorodott. - Vagyis kedvedre szórakozol a nővérével, Merryweather pedig hasztalan próbál párbajra kényszeríteni, mert te mindannyiszor bocsánatot fogsz kérni tőle. - Ez a tervem. - Hihetetlen - rázta a fejét ámulva Garrick. - Természetesen egy pillanatra sem hiszi majd el senki, hogy nem mersz kiállni a fiúval; ahhoz túlontúl közismert vagy. Az emberek azt fogják mondani, hogy már megint
szórakozol. Merryweather nevetségessé fogja tenni magát. - Lehet, de ez már nem az én gondom. Akkor hát gondoskodsz róla, hogy derék ellenfelem értesüljön a bocsánatkérésemről? - Ha ragaszkodsz hozzá. Első ízben teszel ilyet, Angelstone. Nem is jellemző rád. - Ki tudja? Lehet, hogy megváltozom. Lehet, hogy az évek múlásával erősödik bennem a felelősségérzet. - Különös hangulatban vagy ma este, barátom - nézett rá aggodalmasan Garrick. - Nem kellene vísszatérned a régi, jól bevált hobbidhoz? Rég volt már az utolsó alkalom. - Talán igazad van. Meglehet, azért vagyok különös hangulatban, mert az egész éjszaka olyan különös volt. - És egyre különösebb lesz - morogta Garrick, és elnézett valahová Sebastian bal válla fölé. - Épp most lépett be az unokatestvéred. Furcsa. Ritkán teszi be a lábát ebbe a klubba. - Csak mert tudja, hogy én gyakori vendég vagyok itt. - Pontosan. Akkor hát mit keres itt ma este Fleetwood? - Nem nehéz kitalálni. Nyilván azért jött, hogy sok szerencsét kívánjon a becsület mezején való szereplésemhez. - Csöppet sem valószínű - húzta össze Garrick a szemöldökét. - Az ellenkezője inkább. - Elhallgatott, amikor Jeremy Fleetwood odaért Sebastian mögé. - Angelstone - szólalt meg Jeremy nyers, rideg hangon, pontosan úgy, ahogy fiatal emberek szólítják meg a
náluk idősebb, nagyobb hatalmú férfit, akitől valójában félnek. Sebastian nem vett tudomást a teremben feltámadó suttogásról. Tudta, hogy mindenki a fülét hegyezve figyeli kettejük összecsapását, de ezt nem akarják elárulni. Az egész társaság tudott Sebastian és rokonai ellenséges viszonyáról. Merőben szokatlan volt, hogy ők ketten szót váltsanak egymással. Az, hogy az ifjú Fleetwood eljött Sebastian kedvenc klubjába, sőt, a nevén szólította unokabátyját, legalább annyira tápot ad majd a szóbeszédnek, mint a párbaj. Akarsz valamit, Fleetwood? - fordult lassan szembe Jeremyvel. - Na persze, a címemen kívül. Vagy azért jöttél, hogy sok szerencsét kívánj a reggelhez? Jeremy jóképű arcát pír futotta el. A szeme barna volt, jóval sötétebb, mint Sebastiané, a haja ellenben világosabb, inkább gesztenyebarna, mint fekete. De Sebastian tisztában volt vele, hogy a kettejük közti hasonlóság le sem tagadható - és azt is tudta, hogy ez módfelett bosszantja a Fleetwoodokat. Jobban örültek volna, ha Sebastian szőke hajú édesanyjára hasonlít - Te gazember - mondta ökölbe szoruló kézzel jeremy. - Hamarosan golyót röpít valaki abba a jéghideg szívedbe, de úgy kell neked. - Köszönöm - hajtott fejet udvariasan Sebastian. - Jó érzés tudni, hogy válságos időkben számíthatok a családra.
- Ezek szerint igaz? - kérdezte elborzadva Jeremy. Újabb botrányba kevered a család nevét azzal, hogy párbajt vívsz egy bugrissal? - Örülj, mert a párbajról szóló mendemondák hamisak. - Nem hiszem el. - Ez az igazság, rokon - mosolygott Sebastian. Mondd meg a téged rajongásig szerető édesanyádnak, hogy mondja le a gyászruharendelését. Sajnos, egy ideig még élni szándékozom. - Úgy hallottam, hogy a Merryweather lány öccse párbajra hívott- mondta szigorú képpel Jeremy. - Csakugyan? Meglepő, milyen gyorsan terjed a pletyka a társaságban! Kár, hogy oly sok valótlanság van benne! Jeremy válaszra nyitotta a száját, de aztán meggondolta magát, sarkon fordult, és kivonult a teremből. A kártyaasztaloknál ismét megindult a társalgás; Sebastian is visszafordult, hogy egy pohár portóit töltsön magának. De megállt a keze a levegőben, amikor észrevette, milyen mélyen elgondolkodó pillantással néz rá Garrick. - Ne aggódj, barátom - mondta. - Fleetwood és én megállapodtunk abban, hogy utáljuk egymást. - Az az érzésem, ő tényleg gyűlöl téged - felelte tekintetét az ajtóra szegezve Garrick. - Gondolom, nem teljesen a saját hibájából. Az anyja a bölcsőtől kezdve tanítja rá. Sohasem bocsátja meg, hogy az apám megszökött az édesanyámmal, és ezzel szégyent hozott a család nevére. Tavaly, amikor a
drágalátos fiacskája helyett én kaptam meg a címet, kis híján megütötte a guta. - Nagyon jól ismerem a családod történetét. Légy óvatos, Angelstone. Esküszöm, az imént gyilkos pillantást láttam Fleetwood szemében. - Nyugalom, Sutton. Ne engedd, hogy elragadjon a képzeleted. - Nem hinném. De van egy megoldás a dilemmádra mosolyodott el váratlanul Garrick. - Mi lenne az? - Teljesítsd a címeddel együtt járó kötelességedet, barátom. Házasodj meg, és mihamarabb gondoskodj örökösről. Ha a cím egy újabb nemzedékre biztos helyre kerül a te családodban, a Fleetwoodok nem fognak többé a halálodért imádkozni. Ha van egy örökösöd, attól kezdve nincs értelme abban reménykedni, hogy majd csak elpatkolsz. - Gratulálok, hogy ilyen gyakorlatiasan ítéled meg a helyzetemet - mondta Sebastian. - Lehet, hogy megfontolom a javaslatodat. - Mi akar ez lenni? - fürkészte az arcát kíváncsian Garrick. - Ne mondd, hogy úgy döntöttél, ezentúl értelmesen fogsz gondolkodni. - Valaki azt mondta, hogy az én koromban egy férfin már látszódnia kell a bölcsességnek és a felelősségérzetnek, Sutton. - Ma tényleg furcsa hangulatban vagy - rázta meg ismét a fejét Garrick.
- Igen. Talán jobb is lesz, ha mindjárt továbbítod bocsánatkérésemet az ifjú Merryweathernek, mielőtt meggondolom magam. Másnap, mit sem törődve a székében-hosszában híresztelt mendemondákkal, melyek mind azt taglaltak, miért követte meg Trevor Merryweathert, Sebastian sem a klubban nem jelent meg, sem a könyvtára csendjébe nem bújt vissza, hanem találkozóra ment a kikötő közelében lévő egyik kávéházba. Épp akkor kapta meg Whistlecroft üzenetét, amikor ráérősen telepedett késői reggelije mellé. A levél rövid volt és lényegre törő - érthető módon, mivel a derék rendőrt nem lehetett az írás-olvasás mesterének nevezni. URAM, egy fontos dolgot szeretnék megbeszélni önnel. Ha megfelel találkozzunk háromkor a szokott helyen, W. Sebastian három órakor belépett a kávéházba, ahol a szokott helyén már várta Whistlecroft. A zömök, pofaszakállas, pirospozsgás ember borvirágos orra a gin szeretetére utalt, és a téli hónapokban mintha örökösen meg lett volna fázva. Ilyenkor a jóember piszkos sálat tekert a nyaka köré, és szüntelenül szipogott. - Jó napot kívánok uraságodnak. Látom, megkapta az üzenetemet. - Remélem, ez az ügy szórakoztatóbb lesz, mint a legutóbbi - telepedett le Sebastian a detektívvel
szemközti székre. - Olyan hangulatban vagyok, amikor jólesne egy nagyobb erőpróbát jelentő ügy. - Na, a mostani eset érdekelni fogja - mutatta meg foghíjas mosolyát Whistlecroft. -A feltételek a régiek? Attól a hálás illetőtől kapom meg a munkám jutalmát, amelyik felfogadott? - A jutalmat is meg az elszámolást is. Én egyikkel sem tudok mit kezdeni. - Jó dolog lehet gazdagnak lenni - sóhajtotta Whistlecroft. - Hát még ha előkelő címe is van az embernek. Hiába, nem tudom felfogni, miért érdeklik uraságodat ezek az apró-cseprő ügyek. - Már elmagyaráztam - felelte Sebastian, és intett, hogy hozzanak neki egy kávét. - Ez a kedvenc szórakozásom. Mindenkinek szüksége van valami időtöltésre, nem igaz? - Nem tudom, uram. Nekem sohasem volt időm ilyesmire. Túlságosan lefoglal, hogy ennivalót szerezzek magamnak és az enyéimnek. - Remélem, maga és a családja jobb falatokat látnak, amióta társakká szegődtünk - mosolygott hűvösen Sebastian. - Meghiszem azt - kuncogott Whistlecroft. - Az asszony egészen meghízott, és az öt poronty is szépen kigömbölyödött. Épp a múlt héten hurcolkodtunk át egy kis házba. Mondhatom, szemrevaló házikó. - Nagyszerű. Akkor hát hadd halljam, ezúttal mit hozott nekem.
- Egy kis zsarolásról meg egy pompás kis ékszerről van szó, uram. Az az érzésem, kedvét fogja lelni benne, uram.
3 - Hogy mit tudok Angelstone-ról? - Hester, azaz Lady Pembroke, Prudence-re pillantott, és teáscsészét fogó keze félúton a szája felé megállt a levegőben. - Csak annyit, hogy nincs beszélő viszonyban a rokonaival, és hogy nagyon veszedelmes híre van. Mindez persze roppant érdekessé teszi. Miért kérdezed? Prudence elmosolyodott. Hester meghatározhatatlan korú, impozáns testalkatú nő volt, akinek méreteit csak hatalmas szíve és a társaság ügyei iránti élénk érdeklődése múlta felül. Ahogy egyszer elmesélte Prudence-nek, az egy nemzedékkel korábban titokzatos körülmények között eltűnt híres Pembroke - ékszerek miatt régóta nélkülöznie kellett az őt megillető helyet. Mert hiába az ősi származás, pénz nélkül nem tartozhat valaki a társaság legjobb köreihez. Most, hogy lett pénze, Hester boldogan lubickolt azokban a társasági örömökben, melyektől korábban meg volt fosztva. Arra a következtetésre jutott, hogy van bizonyos veleszületett stílusérzéke, és amikor a Morning Post beszámolt róla, hogy a szezon legdiva-
tosabb színei a levendulakék és az ibolyalila, Hester ennek megfelelően kicserélte az egész ruhatárát. Ma rózsaszín csipkével szegélyezett, csupa fodor ruha masszív termetét. Hestert régi barátság fűzte Prudence családjához. Néhai férjével a Merryweather - tanyától nem messze eső ódon, ütött-kopott urasági kastélyban éltek. Az eltűnt Pembroke- ékszerekhez hasonlóan hírhedt Pembroke - kísértet volt Prudence első kézzelfogható élménye a túlvilági jelenségek körében végzett kutatásai terén. - Azért érdeklődöm Angelstone felől, mert Trevor azt a nevetséges gondolatot vette a fejébe, hogy nekem óvatosnak kell lennem a gróffal - magyarázta Prudence. - Úgy látszik, attól fél, hogy az az ember el akar csábítani. Persze ez merő képtelenség, de Trevor nagyon izgatott miatta. - Lehet is. A gróf, mint mondtam, nagyon érdekes ember, de eddig semmi jele, hogy feleséget akarna keresni magának. Ezért arra kell gondolnunk, hogy ha felfigyel egy ifjú hölgyre, akkor egész más dolgok járnak a fejében. - Lehet, hogy egyszerűen csak társalogni akar vele kettejüket kölcsönösen érdeklő intellektuális témákról felelte reménykedve Prudence. - Nem valószínű - tette le elgondolkodó arccal a csészéjét Mester. - Angelstone többek között éppen azért olyan érdekes figura, mert semmibe veszi a társaság szabályait. Ő is éppúgy lenézi az előkelőek világát, mint annak idején a szülei.
- De hiszen azt mondtad, hogy rendre meghívják a legelegánsabb bálokra és estélyekre. - Persze. Semmi sem esik olyan jól a társaságnak, mint ha egy nemesi címet viselő, dúsgazdag és veszedelmes hírben álló úriember a megvetésével tünteti ki. - Értem. Rendkívül furcsa. - Egyáltalán nem az. Emlékezz csak, hogy rajongott a társaság Byronért. Angelstone nagyon eszes ember. Tudja, hol az a határ, amit nem léphet át. És mivel elfogadta a címet, a város minden estélyi rendező asszonya igyekszik elhalmozni meghívásokkal. - Valóban érdekes ember - jegyezte meg Prudence. - Igen - felelte Mester. - És azt is érdekes lenne tudni, hogy miért nem használta fel a címmel együtt kapott hatalmát arra, hogy tönkretegye a rokonait. - Tönkretegye? - nézett rá összehúzott szemöldökkel Prudence. - Könnyen megtehetné, végtére is egész vagyon felett rendelkezik. És óriási társadalmi befolyása van. Mindenki azt mondja, csak azért nem űzette ki a rokonait a társaságból, mert mulattatja, hogy macskaegér játékot űzhet velük. - Nem hiszem, hogy szántszándékkal bántja a családját. Én egészen megkedveltem őt - kockáztatta meg Prudence. - Biztos vagyok benne, hogy ha akar, tud elbűvölő is lenni. És nyilván még annál is elbűvölőbb volt, amikor táncra kért téged. Igazság szerint, Prue, Trevor teljes joggal aggódik, hogy közted és a gróf között valamiféle kapcsolat jön létre. Angelstone állítólag különös
dolgokban leli kedvét. Lehet, hogy most azt vette a fejébe, hogy tönkreteszi a szezon legérdekesebb különcét. - Ugyan már! - harapott az ajkába Prudence. - Végül is huszonöt éves vagyok - kicsit túl azon a koron, amikor tönkre lehet tenni valakit. - Még nem, drágám. Még nem. És ha van valami, amit a társaság jobban szeret, mint egy Bukott Angyalt, akkor az egy jó, zaftos kis botrány. Pillanatnyilag te vagy a téma a városban. Minden szem rajtad van. Ha a nevedet hozzákapcsolják Angelstone-éhoz, se vége, se hossza nem lesz a szóbeszédnek. Prudence belekortyolt a teájába, azután válaszolt: - Csupán a Pembroke család kincsei miatt kerültem a figyelem középpontjába. - Hogyne, drágám - felelte sugárzó arccal Mester, és szeretetteljesen megpaskolta a gyémántfüggőt a nyakán. Ez is azok között a holmik között volt, melyeket Prudence talált meg. - Mindenki tudja, hogy te találtad meg az ékszereimet, amikor a Pembroke - kísértet után nyomoztál. A történet mindenkit elbűvölt. - Nagy kár, hogy a Pembroke- kísértetet viszont nem találtam meg - fintorgott Prudence. - Sokkal érdekesebb lett volna egy igazi kísértettel találkozni, mint egy halom ékszerre rábukkanni. - De közel sem olyan hasznos, Prue, közel sem olyan hasznos. Megváltoztattad az életemet, drágám, és nem tudom, hogyan hálálom meg neked valaha is. - Nagyon jól tudod, hogy busásan megfizettél azzal, amikor Trevort és engem fölhoztál Londonba egy látogatás erejéig. Szüléink halála óta Trevor sehogy sem
leli helyét vidéken. Itt a városban szert tesz némi nagyvilági jártasságra, és közben remekül érzi magát. - Ez a legkevesebb, amit megtehettem értetek - válaszolta Hester. - Tudom, mennyire aggódtál Trevorért, én azonban sok mindent szeretnék tenni érted is, drágám. - És összevont szemöldökkel nézett Prudence illedelmes, divatjamúlt muszlinruhájára. - Kérlek, engedd meg, hogy új ruhákat vásároljak neked. - Jaj, Hester, ezt már megbeszéltük. Nem engedhetem meg, hogy egy halom olyan ruhát vegyél nekem, amiket aztán soha nem tudok hordani, ha visszamegyek Dorsetba. Csak kidobnál egy csomó pénzt az ablakon. - Jó estét, hölgyeim! Prudence fölnézett, Trevor lépett be a szobába azzal a kiszámítottan hanyag mozgással, amit oly aggályos lelkiismeretességgel tanult meg újdonsült barátaitól. Újabban mindent ebben a különös stílusban csinált. Kicsit fárasztó, gondolta Prudence. Öccséből egyik napról a másikra hamisítatlan társaságbeli ficsúr lett. Bonyolultan megkötött nyakkendőjétől bélelt kabátjáig, csíkos mellényéig és testhezálló pantallójáig maga volt a testet öltött elegancia. Bármennyire bosszankodott is ezen a keresettségen, Prudence nagyon szerette Trevort. Okos, értelmes fiatalembernek tartotta, akiből nagyon jó ember lesz, ha egyszer megnyugszik, és egy kicsit érettebbé válik. Néha aggódott, hogy Trevor talán nem akar majd visszatérni a nyugalmas vidéki élethez, miután belekóstolt a város kínálta örömökbe. És ha becsületes
akart lenni magához, be kellett vallania, hogy nem csak Trevor találná a jövőben kicsit unalmasnak a falut. Meg kellett állapítania, hogy Londonban sokkal izgalmasabb és érdekesebb az élet, mint gondolta. Nem is a bálok és estélyek bűvölték el, inkább a könyvesboltok, múzeumok és hasonlók bő választéka. Itt, a városban sokkal alaposabb kutatásokat végezhet a jelenések körében, mint amire otthon volt alkalma. És jóval nagyobb az esélye arra is, hogy olyan emberekkel találkozik, akiknek szükségük lehet az ő különleges jártasságára. - Helló, Trevor! - Jó napot! Iszik teát? - emelte föl Hester a teáskannát. - Boldogan- lépett előbbre Trevor lelkesen. - Óriási hírem van! - Csupa fül vagyunk, kedvesem - motyogta Hester. - Ezt nem fogják elhinni - düllesztette ki a mellét Trevor, miközben átvette a csészealjra állított csészét. - Isten engem úgy segéljen, hogy én, Trevor Merryweather, bocsánatkérést csikartam ki magától az Ördögtől. - Csakugyan? - pislogott rá Hester. - De még mennyire! Angelstone nem fog többé zaklatni, Prue-fordultTrevor büszkén Prudence-hez. - Erre mérget vehetsz. Bocsánatkérésre kényszerítettem a csibészt, amiért megsértett téged. Mindenki tud róla. Az egyik segédjét küldte el a klubomba, ahol minden barátom hallhatta a bocsánatkérését. - Utoljára mondom, Trevor - nézett rá Prudence a Hester finom, szaténselyem huzatú székében
terpeszkedő öccsére -, hogy Angelstone nem sértett meg engem. Nagyon is tisztességesen viselkedett. Semmi sértő nem volt abban, ahogy tánc közben velem bánt. - Annak az embernek rossz híre van - közölte Trevor, és elvett egy süteményt a tálcáról. - Te, persze, nem tudsz róla. Egy hölgynek ilyesmiről nem is kell tudnia. Az a lényeg, hogy ilyen ember ne legyeskedjen körülötted. Mindenki azt mondja, hogy nincs benne sok köszönet, ha felfigyel valamely asszonyszemélyre. - Az isten szerelmére! - kiáltotta Prue, - Nevezz meg egyetlen nőt, akit állítólag Angelstone tett tönkre. Csak egy ilyet mondj! - Jóságos ég! - ráncolta össze a homlokát Trevor. Csak nem akarod, hogy az efféle pletykákat veled tárgyaljam meg?! - De, akarom. Ha figyelmeztetnek, legalább tudni szeretném, pontosan mire. Ki volt tehát a legutolsó ártatlan áldozata? - Ha ebben a szezonban nem volt, csak azért nem, mert a tisztességes családok távol tartják tőle a leányaikat. - Mondj egy nevet - erősködött Prue. Trevor mogorván nézett rá, majd Hesterhez fordult segítségért. - Az az érzésem, hogy ön nálam jobban ismeri ezeket a történeteket. Mondjon egy nevet Prue-nek, úgy talán majd elhiszi, hogy a tűzzel játszik, amikor elmegy táncolni Angelstone-nal. - Nevet? - zongorázott Hester az állán, s egy percre fölbámult a mennyezetre. - Hát, egy időben Lady Charlesworthyval emlegették együtt a nevét, de ez még a múlt szezonban volt, és a hölgy maga is meglehetősen
kétes hírű özvegy. Nem vagyok benne biztos, elmegy-e ártatlan áldozatnak, ha érti, mire gondolok. Mindenesetre nekem azt mondták, hogy az ügynek egy ideje már vége. - Mi történt? - kérdezte önkéntelenül feltámadó érdeklődéssel Prudence. - A híresztelések szerint Lady Charlesworthy elkövette azt a hibát, hogy féltékennyé akarta tenni a Bukott Angyalt. Mást fogadott a kegyeibe. Állítólag párbaj lett a vége. - Párbaj? - ráncolta a homlokát Trevor. - A jelek szerint Angelstone megsebesítetteddé nem ölte meg az ellenfelét - bólogatott Hester, - Állítólag a Bukott Angyal a párbaj színhelyéről egyenesen a hölgy házához ment, s úgy mondják, meg sem állt a hálószobáig, ahol maga ébresztette fel a ladyt, csak hogy elmondja neki, a kapcsolatuknak vége. - Nagyon igazad van, Hester - mondta Prudence, és megborzongott. Élénken el tudta képzelni, menynyire feldühíthette Angelstone-t Lady Charlesworthy taktikázása. - Lady Charlesworthy nem nevezhető ártatlan áldozatnak. Nem volt szép dolog tőle, hogy féltékennyé próbálta tenni Angelstone-t. - Nem volt szép? - vetett egy derült pillantást Hester Prudence-re. - Az a szegény asszony bizonyára kétségbeesetten vágyott valami melegségre Angelstonetól. De ő, azt mondják, olyan hideg, mint a jég. - Butaság. De térjünk vissza a nevekre. Tudsz akár csak egy fiatal lányról, akit Angelstone tett tönkre?
- Ami azt illeti, nem - emelte a magasba Hester a szemöldökét. - Mondom, hogy az egy rossz hírű ember - szólt közbe ingerülten Trevor. - Mindenki tudja. - Úgy látszik, nem a fiatal nők megrontása miatt szögezte le Prudence. - Ezért a jövőben tartózkodj tőle, hogy beleavatkozz a dolgaimba. Megértettél, Trevor? - A fivéred vagyok, felelősséggel tartozom érted! vágott vissza Trevor. - Tudok magamra vigyázni. - Ne legyél ebben olyan biztos! Nem sokat tudsz a férfiakról, Prue. Nem jól ítéled meg őket. Emlékezz csak, mi történt három évvel ezelőtt. - Elég legyen, drágáim - verte Össze hangosan a tenyerét Hester. - Ha veszekedni akartok, másutt csináljátok, ne az én szalonomban. Most más dolgunk van. - Mi lenne az? - kérdezte Prudence, hálásan fogadva a témaváltást. - Hát, csak az, hogy eldöntsük, a héten mely meghívásoknak teszünk eleget. Attól tartok, sok dolgunk lesz - s már nyúlt is a névjegykártyákkal megrakott ezüsttálca után. - Lám csak, hinnétek, hogy ez mind ma érkezett? - Válogass közöttük te - javasolta Prudence. - Engem nem különösebben érdekel, hogy melyik estélyre megyünk el. Számomra valahogy mind egyformának tűnik. Zsúfoltság van, meleg, és akkora zaj, hogy alig lehet beszélgetni. - Ha otthonosan akarsz mozogni a társaságban, akkor áldozatot is kell hoznod.
Mester kiemelt egy kártyát a többi közül. - Ó, Thornbridge-ék báljára feltétlenül el kelt mennünk. Sokat lehet hallani az újdonsült Lady Thornbridge-ről. - Hogyhogy? - figyelt fel Trevor. - Jóval fiatalabb, mint a férje - nézett rá sokatmondó mosollyal Hester. - És gyönyörű. Azt mondják, Thornbridge majd megőrül mostanában a féltékenységtől. - Nekem ez egyáltalán nem tetszik-jegyezte meg Prudence. - Ki kíváncsi rá, ha az ifjú feleségére féltékeny férj bolondot csinál magából? - Az egész társaság, kedvesem - nyugtatta meg nyájasan Hester. Ekkor nyílt az ajtó, s megjelent Hester inasa. - Bizonyos Mrs. Leacock, asszonyom. - Milyen kedves. Vezesse be, Crandall. Madárcsontú, ezüstfehér hajú, drága anyagból készült gyászruhát viselő asszony lépett be az inas kíséretében a szalonba. - Milyen kedves tőled, Lydia, hogy meglátogatsz köszöntötte Hester. - Foglalj helyet. Ismered drága barátaimat, Trevor és Prudence Merryweathert? - Igen, hogyne. Mrs. Leacock apró, fényes madárszeme idegesen ugrott Hesterről Prudence-re. - Ami azt illeti, nem kifejezetten udvariassági látogatás ez részemről, Hester. Azért jöttem, hogy beszéljek Miss Merryweatherrel.
- Nocsak - emelte föl Hester a teáskannát. - Ugye, nem valami kísérletet akarsz kinyomoztatni vele? - Magam sem tudom - mondta Mrs. Leacock, és leereszkedett egy selyemmel párnázott székre. – De újabban meglehetősen furcsa dolgok történnek a házam nyugati szárnyában. Ezek a kellemetlen események már kikezdték az idegeimet, pedig az orvosom is megmondta, hogy gyenge a szívem. - Meséljen el mindent ezekről a kellemetlen eseményekről, Mrs. Leacock - mondta Prudence. - Boldogan tanulmányoznám őket. - Örökre lekötelezne, Miss Merryweather - csörrentette le csészéjét a csészealjra az apró hölgy. - Lassan elveszítem minden reménységemet, és bár azelőtt nem hittem a kísértetekben, újabban magam sem tudom, mit higgyek. - Engedje meg, hogy idehozzam a jegyzetfüzetemetkérte Prudence. Mrs. Leacock egy óra múlva nagy megkönnyebbüléssel távozott; sikerült egy hivatásos nyomozót felfogadnia. Prudence pedig boldog volt, hogy rábukkant egy megoldásra váró rejtélyre.
4 Négy nappal később, Thornbridge - ék bálján Prudence úgy érezte, most már elege volt. Rettenetesen bosszantotta Sebastian viselkedése, és ezt meg is mondta neki, mihelyt a férfi rátalált a tömegben. - Uram, ön nevetség tárgyává teszi az öcsémet. Sebastian mellett, aki fekete hajával, fekete-fehér estélyi öltözékében olyan volt, mint valami ragadozó nagyvad, a teremben minden más férfi piperkőc divatbábnak látszott. Inkább szenvtelenül, mintsem meglepve fogadta Prudence vádját. Szája a már jól islert kedélytelen mosolyra rándult. - Inkább legyen elevenen nevetség tárgya, mint nalott. Nem ezt akarta, Miss Merryweather? A lány bosszúsan nézett rá a pápaszeme mögül. Ez az ember határozottan nehéz eset. Nem, nem ezt akartam. Nem kifejezetten ezt. Sebiastian szemöldöke kérdőn kúszott a magasba. - Inkább szerette volna, ha elfogadok egyet-kettőt a számtalan kihívásból, amit tőle kaptam az elmúlt napokban? - Természetesen nem. Nagyon jól tudja, hogy a legkevésbé egy párbajra vágyom kettejük között. Éppen ezt akartam mindenáron elkerülni.
- Megkapta, amit akart - villant rá Sebastian borostyánsárga szeme. - Az alku rám eső részét betartottam. Miért korhol engem, Miss Merryweather? Prudence-nek az arcába szökött a vér, amikor a férfi fölemlegette a könyvtárban kötött alkujukat. - Uram, ön pontosan tudja, hogy arra számítottam, valamivel diszkrétebben fogja kezelni ezt az ügyet. Nem gondoltam, hogy a bolondját akarja járatni vele. Aznap, a délutáni teánál Hester, félig mulatva, félig szánakozva elújságolta Prudence-nek: - Mindenki arról beszél, hogy mihelyt Trevor megtudja, hogy Angelstone beszélgetett veled vagy felkért táncolni, nyomban kihívja párbajra. - Jaj, ne! - nézett Prudence elszörnyedve a barátnőjére. - Miért nem tudja Trevor befogni a száját? - Még nagyon fiatal, drágám -vont vállat Hester. - És elszánta magát, hogy megvédelmez téged. Angelstone meg játéknak veszi az egészet. Valahányszor Trevor párbajozni akar vele, azonnal szóvirágokkal díszes bocsánatkérést intéz hozzá. - És Trevor elfogadja? - Mi mást tehetne? Angelstone hírén a legkisebb csorba sem esik, mert senkinek sem jut eszébe, hogy gyávának tartsa. Ahhoz túl félelmetes a híre. Egy lélek sincs, aki azt hinné, nem mer kiállni Trevor ellen. - Bizonyára mindenki úgy gondolja, hogy Angelstone szánalomról és érettségről tesz bizonyságot, amikor visszautasítja, hogy párbajozzék az öcsémmel - mondta Prudence felderülő arccal.
- Nem egészen, kedvesem - válaszolta Hester. - Az emberek azt tartják, Angelstone azért nem akar golyót ereszteni szegény Trevorba, hogy neked ne okozzon bánatot. - Ezt nem értem. - Pedig teljesen nyilvánvaló, Prue - sóhajtotta Hester. Mindenki azt hiszi, Angelstone azért jár a kedvedben, mert te vagy a Bukott Angyal legközelebbi áldozata. - Ostobaság! - kiáltotta Prudence, de közben nagyon is tudatában volt az egész valóját hatalmába kerítő izgalomnak. Őrültség volt azt képzelni, hogy Angelstone mást is talál benne, mint értelmes és szórakoztató beszélgetőtársat- mindazonáltal a csókját nem tudta kiverni a fejéből. Ma este elszánta magát, hogy felelősségre vonja azért, ahogyan Trevorral bánik. Nagyon határozott akart lenni. - Ha felidézi alkunk feltételeit, Miss Merryweather nézte Prudence elszánt arcát Sebastian -, emlékeznie kell rá, hogy nem szabta meg pontosan, miként kerüljem el a jövőben esedékes párbajokat a fivérével. - Nem gondoltam rá, hogy Trevor az állandó kihívásaival bolondot fog csinálni magából. Az első alkalommal annyira ideges volt, hogy azt hittem, hálás lesz, amiért ép bőrrel megúszta a dolgot. Azt hittem, mindent el fog követni, hogy a jövőben kerülje a találkozást önnel. - Bocsásson meg, hogy ezt mondom, Miss Merryweather, de attól tartok, nem nagyon ismeri a férfiak észjárását.
- Az éretlen férfiak észjárásáról valóban nem sokat tudok - vágott vissza a lány. - És abból, ahogy az öcsémmel bánik, úgy tűnik, uram, hogy ön se sokkal érettebb nála. Nem engedem, hogy a fivérem kárára szórakozzék. És ha már itt tartunk, közlöm, hogy az én rovásomra sem szórakozhat. - Érezte, hogy elpirul, de keményen tartotta magát. - Abban az esetben, ha ez lenne a szándéka. - Hogy akar benne megakadályozni? – érdeklődött a legkomolyabban Sebastian. - Ha az kell, nem megyek önnel táncolni, és így egyszer és mindenkorra véget vetek ennek a képtelen helyzetnek - szegte föl az állat kihívóan a lány. - Még az is lehet, hogy nem állok többé szóba önnel. - Ugyan már, Miss Merryweather. Ne fenyegetőzzék olyasmivel, amit nem fog tudni megvalósítani. Ön is tudja, hogy ha teljes mértékben mellőz engem, akkor hamarosan éppúgy unni fogja mindazt, ami itt zajlik, mint ahogy én unom. - Bizonyára találnék egy vagy két másik érdekes embert, akivel szívesen eltársalognék - felelte a lány színlelt harciassággal, és kicsit tartott tőle, hogy a férfi átlát rajta. Csak Sebastian miatt viselte el az estélyek és bálok végtelen sorát, sőt eljött az a pillanat is, amikor már várta az estét, mert tudta, hogy egyik-másik helyen Sebastian is fel fog bukkanni. Sebastian szeme mindent értően csillogott. Kézen fogta és a táncparkettre vezette a lányt.
- Nézzen csak körül, Miss Merryweather - mondta. Ma este nincs itt senki más, akivel azonos volna az érdeklődésük. Senki más, akivel megvitathatná a nyomozási eljárásokat. A társaság önben csak egy új és különös módon szórakoztató játékszert lát. - Gyanítom, hogy az ön számára sem vagyok ennél több, uram - vetett rá egy fürkésző pillantást Prudence. - Sok jelenlévővel ellentétben, én tudom, hogyan vigyázzak a játékszereimre - felelte Sebastian, és már vitte is magával Prudence-t a keringő ütemére. Számomra nem öröm eltörni és azután elhajítani őket. - Mit akar ezzel mondani, uram? - kérdezte elfúló lélegzettel Prudence. - Azt, hogy mellettem biztonságban van, Prue válaszolta halkan a férfi, majd hozzátette: - És a kölyökkutyaként acsarkodó öccse is. Prudence nem tudta, hogyan fogadja eme ünnepélyes fogadalom első részét, így aztán a másodikba kapaszkodott bele: - Ezek szerint nem kínozza tovább Trevort? - Ne féljen. Előbb vagy utóbb rá fog jönni, hogyha én akarok valamit, akkor nem engedem, hogy bárki is utamba álljon. A végén fel fog hagyni a próbálkozással. Egyébként gondolkoztam a legutóbbi beszélgetésünkön, és egy újabb kérdésem van önhöz. - Mi lenne az? - nézett rá elbizonytalanodva Prudence. - Azt mondta, egy padlódeszka alatt talált rá a Pembroke - ékszerekre, miközben kísértetekre utaló jeleket keresett. Kétlem, hogy a szellem után kutatva minden egyes deszkát felszedett volna.
- Nem, persze, hogy nem - hagyta rá Prudence. - Akkor honnan tudta, mely deszkákat kell felszednie? - Ó, az nagyon könnyű volt, uram! Kopogtattam. - Kopogtatott? - Egy sétapálcával - kuncogott Prudence. - Tudja, a Pembroke - ékszerek legendája összefüggött a Pembroke - kísértettel, ezért tudtam, hogy ha megtalálom az ékszereket, azzal bebizonyíthatom vagy megcáfolhatom a szellemről szóló meséket. - Vagyis annak reményében kereste az ékszereket, hogy megtalálja a kísértetét. Természetesen úgy okoskodott, hogy ha az ékszerek még most is a házban rejlenek, akkor csakis egy titkos rejtekhelyre dughatták el őket. - És a padlódeszkák alatti vagy a falban lévő széf kongó hangot ad, ha megütögetem a sétapálcával -összegezte diadalmasan Prudence. - Nagyon logikus - nézett rá őszinte csodálattal Sebastian. - Egy erős pálcával végigütögettem a szobák padlóját és falait, és ahol kongó hangot hallottam, szóltam, hogy szedjék fel a deszkákat. Az egyik alatt, egy titkos helyen megtaláltam az ékszereket. Lady Pemb-roke nagyapja elfelejtette továbbadni a titkot, így vesztek el az ékszerek. - Nagyon okos - nézett le a lányra hűvös elismeréssel Sebastian. - El vagyok ragadtatva. Prudence lángvörös lett a dicséretre.
- Lady Pembroke miatt természetesen örültem a dolognak, de be kell vallanom, szívesebben vettem volna, ha a kísértetre találok bizonyítékokat. - Én viszont biztos vagyok benne, hogy Lady Pempbroke sokkal jobban örül az ékszereknek, mint ha a Pembroke - kísértetet találta volna meg - mosolygott enyhe gúnnyal Sebastian. - Valóban ezt mondta. - Hogy támadt fel az érdeklődése ilyen szokatlan kedvtelés iránt? - Gondolom, a szüleim hatására - mosolyodott el a múltra emlékezve Prudence, - Mindketten a természettudományoknak szentelték magukat. Édesapám a meteorológiai jelenségeket tanulmányozta, édesanyám széles körű megfigyeléseket végzett a környéken lakó állat- és madárfajták életéről. - Ők tanították meg, hogyan kell megfigyeléseket végezni? - kérdezte Sebastian, és feszült figyelemmel nézett a lányra. - Igen, és arra is, hogyan lehet ésszerű adatgyűjtéssel választ kapni egy kérdésre. Értékes tapasztalataik voltak ezen a téren - mosolygott büszkén Prudence. Mindketten több jelentős tudományos társaság folyóiratában jelentettek meg cikkeket. - Akárcsak az én apám - mondta Sebastian lassan. - Csakugyan? Ő milyen jellegű tanulmányokat folytatott? - Részletes beszámolókat írt utazásairól és felfedezéseiről. Ezek között sok volt, amelyik felkeltette a tudományos társaságok figyelmét.
- Milyen izgalmas! - kiáltotta lelkesen Prudence. - És ön is elkísérhette őt az utazásaira? - Gyerekkoromban apám mindnyájunkat - édesanyámat, engem és a kisöcsémet- magával vitt szinte mindenhová, ahová ment. Anyám értett hozzá, hogy otthont teremtsen akár a sivatag kellős közepén, vagy egy déltengeri szigeten is, ha úgy hozta a sors. - Mi történt, amikor idősebb lett? - Édesanyám és az öcsém továbbra is együtt utazgattak apámmal, én azonban a magam útját jártam. Idegen kikötőkben kerestem érdekes befektetési lehetőségeket. A háború alatt a hadsereg számára végeztem terepfelderítéseket, és más effélékkel foglalkoztam. - Irigylem azért, amit látott és tanult- mondta Prudence. - Az igaz, hogy sok mindent megtanultam a világról de túl nagy árat fizettem érte - válaszolta Sebastian, s a szeme élesen, keményen villant, mint a csiszolt gyémánt. - Nem értem - suttogta Prudence. - Négy évvel ezelőtt, amikor Keleten egy Saragstan nevű átkozott hágón keltek át, egy hatalmas kőomlás megölte a szüléimet és az öcsémet. - Ó, milyen szörnyű lehetett önnek - állt le Prudence a táncparkett kellős közepén. - Tudom, mit érezhetett. Nagyon is jól emlékszem a saját érzéseimre, amikor értesültem róla, hogy a szüleim kocsibaleset áldozatai lettek. Sebastian mintha nem is hallotta volna, míg befelé néző pillantással levezette a lányt a parkettről. Hosszú,
sötét pillái árnyékot vetettek a szemére, s amikor ismét föltekintett és oldalról egy kurta pillantást vetett rá, Prudence tudta, hogy visszatért a jelenbe. - Félreértett. A szüleim és a testvérem nem balesetben haltak meg. - Mit mond? - bámult rá a lány. - A gyilkos kőomlást szándékosan idézték elő azok a banditák, akik utasokra leselkedtek a hegyekben. - Úristen! De legalább elkapták és megbüntették őket? - Igen - nézett le Prudence-re a férfi, majd fagyos mosolyra húzódó szájjal így folytatta: - És most, Miss Merryweather, azt javasolom, beszéljünk másról. Nem szívesen traktálom ilyen szomorú dolgokkal. - Megértem, uram - felelte Prudence komolyan. - Nem tartom jónak, ha túl sokat rágódunk a múlton. A jelen és a jövő a fontos, nem gondolja? - Nem tudom. Az ilyen filozófiai döntéseket inkább önre hagyom - válaszolta Sebastian, s úgy tett, mintha untatná a feltett kérdés. Az Ördög ma este valami rosszban mesterkedik, gondolta Prudence egy óra múlva, amikor Sebastian elvált tőle, és elindult az ajtó felé. A héten nem először nézett így a zsúfolt bálteremből csendesen távozó férfi után. Tegnap este három különböző estélyről, tegnapelőtt két másik helyről tűntél így. Minden alkalommal rövid idő múlva újra felbukkant, s úgy tett, mintha mi sem történt volna. Prudence - en kívül, úgy tűnt, senki sem vette észre a távozását. Végtére is oly sokan voltak a teremben, hogy egy időre nyugodtan szem elől lehetett veszíteni valakit. Prudence azonban
mindig tudta, mikor van jelen Sebastian, és azonnal megérezte, ha eltűnt valahonnan. Ivott még egy korty puncsot, majd határozott mozdulattal letette a poharat. Ma este utánajár, mit művel a Bukott Angyal, miután eltűnik a bálterem sokaságából. És ha megtudja, miféle szórakozást eszelt ki, szigorúan megleckézteti. Unalomból sem szabad az embernek gonosztettekre adnia a fejét. Miközben elindult a hall felé, ahol Sebastiant eltűnni látta, mosolyogva váltott pár szót Hester néhány ismerősével. Azután ott állt egyedül egy üres folyosón, gyorsan körülnézett, s mustársárga muszlinszoknyáját felcsippentve sietősen elindult a hátsó lépcső felé. Szerencsére a személyzet vagy a konyhán sürgölődött, vagy a punccsal és pezsgővel megrakott tálcákat hordozta körbe a vendégek között, így senki nem figyelt föl rá. Szorongva pillantott fel a lépcső sötét tetejére; lehet, hogy téved, és Sebastian nem is erre ment. Báli cipőjében hangtalanul lépkedett fel a lépcsőn. Az emeletre érve újra elbizonytalanodott, s egy pillanatra elveszítette a tájékozódását. Mindössze két falikarban égett a gyertya, a folyosó többi részén homály honolt. A sötétbe vesző folyosó túlsó részéből halk nesz ütötte meg a fülét; valaki csendben becsukta maga mögött az egyik hálószoba ajtaját. Végigment a szőnyeggel borított folyosón, majd megállt az előtt az ajtó előtt, s míg azon töprengett, most mit tegyen, fénycsíkot pillantott meg az ajtó alatti hasadékban. Odabent valaki gyertyát gyújtott!
Reszkető kézzel fogta meg az ajtókilincs gombját; ha tévedett, és az imént nem Sebastian lépett be a szobába, a most következő pillanat felettébb zavarba ejtő lesz. Erre az esetre gyorsan kigondolt egy-két logikus mentséget, és óvatosan benyitott az ajtón. Ebben a pillanatban odabent kialudt az imént gyújtott fény. A szobára teljes sötétség borult. - Sebastian? - suttogta Prudence. - Hol van? A háta mögött néma csendben megmozdult valami, s egy férfitenyér tapadt a szájára. Prudence rémülten döbbent rá, hogy teste egy izmos, kemény férfitesthez szorul. Vadul viaskodni kezdett, s fogát belemélyesztette a száját fedő tenyérbe. - A mindenségit! - dörmögte Sebastian a fülébe. Tudhattam volna, hogy maga az. Ígérje meg, hogy a suttogásnál hangosabb szót nem ejt ki a száján, akkor elengedem. Bólintson, ha megértette, amit mondtam. Prudence hevesen bólogatott, mire Sebastian elengedte, de rögtön meg is ragadta a vállánál fogva, és maga felé fordította. - Mi az ördögöt keres idefent? - suttogta dühösen. - Maga után jöttem. - Kis bolond - mondta a férfi, s enyhén, de ingerülten megrázta. - Azt hiszi, ez valami játék? - Én nem, de ön a jelek szerint azt hiszi - felelte a bátorságát összeszedve Prudence. - Minden arra vall, hogy valami rosszban sántikál. Szégyellhetne magát. Ilyen háttérrel és címmel, ami önnek van, hogy viselkedhet így?
- Na, éppen ez hiányzott nekem. Hogy megleckéztessen a viselkedésem miatt. A lánynak ekkor eszébe villant valami, amire eddig nem gondolt, és ettől valósággal elszörnyedt. - Csak nem találkája van itt valakivel, uram? - kértté elakadó lélegzettel. - Nem, szó sincs semmiféle találkáról. Dolgom van itt, ha tudni akarja. Prudence maga is meglepődött azon, hogy micsoda megkönnyebbülés fogta el. - És milyen természetű dolga van itt? - Nem mintha önre tartozna, de egy nyaklánccal van összefüggésben. - Ettől féltem - sóhajtotta Prudence, és nagyon szerette volna, ha jobban láthatná a férfi vonásait. - Nem tudom elhinni, uram, hogy puszta szórakozásból képes nyakláncokat lopni. Ennyire nem unhatja magát. - Nem vagyok tolvaj, a mindenségit! - suttogott méltatlankodva Sebastian. - Nem is feltételeztem. Csak örömét leli a rejtélyes dolgokban, igaz? És most mesélje el, mit csinál ebben a hálószobában. - Mondtam már, hogy egy nyakláncot keresek. De nem fogok itt magyarázkodni önnek. Ki kell surrannunk innen, mielőtt bejönne valaki. Ki tudja, hányan látták, amikor feljött ide. - Senki sem látott- nyugtatta meg a lány. - Honnan tudja? E téren nem sok tapasztalata lehet. - És önnek? - Ebben kicsit több a tapasztalatom, mint önnek.
Megragadta a lányt a karjánál fogva, és már indult, hogy kinyissa az ajtót, amikor kint megreccsent a padló. - Az ördögbe! - suttogta. - Mi a baj? Mi történt? - Valaki jár a folyosón. Most nem mehetünk ki. - És ha bejön? - Az sokba fog nekem kerülni. És maga lesz az oka, Prue. Amit egyhamar nem bocsátanék meg. Azzal magával húzta a lányt a szoba túlsó végében álló, tekintélyes méretű, masszív ruhásszekrény felé. - Hová megyünk? - Eltűnünk - felelte a férfi, és kinyitotta a szekrény egyik ajtaját. - Befelé. Siessen. - Várjon, Angelstone. Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Rengeteg ruha van itt. Női ruhák. Te jó ég, ez nyilván Lady Thornbridge hálószobája! - Menjen már be, az isten szerelmére! - Sebastian megfogta a derekát, s mint egy zsák krumplit, berakta a szekrénybe. - Menjen arrébb - morogta, s a fenekénél fogva a szekrény mélye felé taszította Prudence-t. - Nincs hely! Prudence nagyon is érezte a férfi kezét a hátsó fertályán, ezért vadul próbált utat törni magának a selymek, szaténok és muszlinok között, de a szekrény tömve volt drága holmikkal. - Miért nem próbál az ágy alá bújni?! - A pokolba. Talán igaza van. Sebastian elengedte, kievickélt a szekrényből, becsukta maga mögött a mahagóni ajtót, teljes sötétségben
hagyva Prudence-t. Ebben a pillanatban kivágódott a hálószoba ajtaja. - Angelstone! - hallotta Prudence Lord Thornbridge felháborodott kiáltását. - Maga? Miért? Sose hittem volna, hogy magát találom itt, maga sötét lelkű gazfickó! Biztos voltam benne, hogy a feleségem valaki mással beszélt meg találkát idefönt. Hogy merészeli, uram? - Jó estét, Thornbfidge - szólalt meg elképesztö'en hűvös hangon Sebastian, mintha a klubban futottak volna össze, és nem Lady Thornbridge hálószobájában. - Ezért meghal, Angelstone! - Csillapodjék, Thornbridge. Nem azért vagyok itt, mert légyottom lenne a nejével. - Ugyan mi másért lenne itt, az ő hálószobájában? Azt hiszi, nem vettem észre, hogy őnagysága eltűnt a bálteremből? Épp idefelé tart, hogy önnel találkozzék, nemde? - Nem. - Ne próbálja tagadni, aljas gazember! - őrjöngött Thornbridge. - Fogalmam sincs, hol lehet Lady Thornbridge, uram, de biztosíthatom, nem állt szándékomban itt találkozni vele. Ellenőrizze személyesen, hogy nincs itt. - Talán meg is tudja magyarázni, mit keres a feleségem hálószobájában? - kérdezte elképedve Thornbridge. - Azt az új vízöblítéses toalettet kerestem, amit értesülésem szerint mostanában szereltetett be.
- Dajkamesével próbál etetni, uram? A vízöblítéses toalett a hátsó lépcső alatt van, pontosan ott, ahol minden tisztességes házban. - Tévedtem, uram - mondta udvariasan Sebastian. Nyilván rossz irányban indultam el, amikor kiléptem a bálteremből. Esküdni mernék, hogy az egyik szolga azt mondta, ezen az emeleten van. Tatán túl sokat ittam az ön kiváló pezsgőjéből. - Ezzel semmire sem megy, Angelstone - emelte fel a hangját fenyegetően Thornbridge. - Nem vagyok ostoba falusi kölyök, hogy belőlem is gúnyt űzzön, mint az ifjú Merryweatherből. - Akkor hát mi a szándéka? - Hogy mi a szándékom? Golyót röpíteni magába, méghozzá itt és most, hogy többé ne koslathasson a más felesége után. - Tegye el azt a pisztolyt, az isten szerelmére! Esküszöm, nem voltak terveim a ladyvel, inkább nagyon is más kötötte le mostanában az érdeklődésemet. Prudence megdermedt. A szavakból megértette, hogy Thornbridge-nél pisztoly van - és amilyen állapotba hergelte magát, még képes és meghúzza a ravaszt! - Ne akarja elhitetni velem, hogy őszintén érdeklődik a Merryweather lány iránt - mennydörögte Thornbridge. Úgy tesz, mintha neki tenné a szépet, és közben a feleségemmel enyeleg! - Nem érdekel Lady Thornbridge, és nem miatta vagyok itt - csattant fel türelmét vesztve Sebastian.
- Pedig nincs más magyarázat! Hát azt hiszi, rnaga pökhendi, fennhéjázó fráter, hogy csak úgy elvehet mindent, amire gusztusa támad?! Prudence érezte, hogy egy percet sem várhat tovább. Nyilvánvaló, hogy Sebastian nem tudja lecsillapítani a dühöngő férfiút. Most visszafizetheti az adósságot, amivel a Bukott Angyalnak tartozik. Vett egy mély levegőt, és kitárta a szekrény ajtaját. - Bocsánat, uraim. Azt hiszem, ideje véget vetni ennek az ostoba helyzetnek, mielőtt bárkinek baja esnék. - Mi az ördög? - fordult feléje döbbenten Thornbridge, s a kezében vészesen meglódult a pisztoly. - Egek! Miss Merryweather! Mit keres ön itt? - Nos, uram, az a helyzet, hogy Angelstone és én félre akartunk vonulni, hogy nyugodtan beszélgethessünk bizonyos dolgokról, többek között a kísérteties jelenségekről, és az az érzésem, hogy rossz helyre tévedtünk - magyarázta lángvörös arccal Prudence. - Szégyellheti magát, uram - fordult vissza Thornbridge Sebastianhoz. - Nem ön az első, aki ezt mondja nekem ma este felelte Sebastian. - Uram, ön félreérti! - lépett ki a lány a szekrényből. - Szegény Miss Merryweather - vetett rá szánakozó pillantást Thornbridge. - Hogy meg fogja ez az ügy viselni a kedves Lady Pembroke szívét! Ön szánnivalóan naiv leány. Sebastian összefonta mellén a karját, hátát a szekrénynek vetette, és elgondolkodva nézett Prudence-re.
- A naiv nem a legmegfelelőbb szó Miss Merryweatherre. A kelekótya jobb lenne. Vagy a meggondolatlan. Fékezhetetlen. Elővigyázatlan. Igen, sok mindenre inkább gondolnék Miss Merryweatherrel kapcsolatban, mint arra, hogy naiv lenne. Prudence feljebb tolta orrán a szemüveget, és Sebastianra bámult, - Ez nem becsületes dolog, uram. Szeretném megmagyarázni ezt a rendkívül kínos helyzetet Lord Tnornbridge -nek, akinek joga van megtudni, hogy kerülünk ide, a felesége hálószobájába. - Ne fárassza magát, Miss Merryweather – legyintett Thornbridge, aki már nem a felbőszült férj, hanem a felháborodott házigazda szerepét alakította. - A tények önmagukért beszélnek. Önt kettesben találtam egy hálószobában a társaság leghírhedtebb emberével. További magyarázatra nincs szükségem. - Uram - felelte gondos torokköszörülés után Prudence -, ön végzetes félreértés áldozata lett. De Thornbridge ügyet sem vetett rá. - Nos, uram? - fordult dölyfösen a vállával még most is a szekrénynek támaszkodó Sebastianhoz. - Hajlandó ön becsületesen eljárni az ifjú hölggyel szemben? - Ami azt illeti - hajtotta meg a fejét színlelt gavallériával Sebastian -, Miss Merryweather és én azért vonultunk vissza ebbe a hálószobába, hogy háborítatlan körülmények között beszélhessünk a jövőnkről. Úgy döntöttem, ideje megházasodnom. Miss Merryweather a maga részéről arra a bölcs belátásra jutott hogy
előrehaladott korát tekintve nemigen számíthat az enyémnél előnyösebb ajánlatra. Úgyhogy sikerült egyezségre jutnunk. - Angelstone! - kiáltotta fojtott hangon Prudence. - Uram, engedje meg, hogy bemutassam a menyasszonyomat - folytatta egyetlen percnyi habozás nélkül Sebastian. - Miss Merryweather és én eljegyeztük egymást.
5 - Bocsánat, hogy ezt mondom, uram, de teljes mértékben az ön hibájából kerültünk ebbe a katasztrofális helyzetbe - közölte Prudence, miközben Sebastian befordult a fényes, fekete hintóval a forgalmas parkba. - Maga túlságosan nagylelkű, kedvesem - válaszolta Sebastian, és a két, csodálatosan egymáshoz illő fekete lóval besorolt a többi kocsi közé. - Szerintem a tegnap esti események nagy része az ön számlájára írandó.
- Csak segíteni akartam - mentegetőzött széles karimájú szalmakalapja alá visszavonulva Prudence. - Valóban? - Ha megengedte volna, hogy elmagyarázzam Lord Thornbridge-nek, annak rendje és módja szerint minden megoldódott volna -felelte Prudence, aki bár egyenesen előrenézett, látta az elhaladó kocsikból feléjük irányuló pillantásokat. Így volt ez tegnap este óta, amióta Thornbridge visszavezette őket a bálterembe, s bejelentette a Bukott Angyal eljegyzésének hírét. A Thornbridge-ház vendégei először elképedtek, azután kellemes izgalomba jöttek, s végül mélységes kíváncsiság ébredt bennük. Ez volt a szezon legmulatságosabb eseménye. Az a gondolat, hogy a Bukott Angyal feleségül veszi a felettébb szórakoztató Különcöt, eredetibb volt, mint azt a társaságban bárki magától kifundálhatta volna. A társaság reagálása semmi volt Mesteréhez és Trevoréhoz képest. Ők szólni sem tudtak a megdöbbenéstől. Sebastian előre figyelmeztette Prudence-t, hogy ne is próbálja megmagyarázni a helyzetet, mert azzal csak még jobban összekuszálja a dolgokat. Prudence kénytelen volt egyetérteni vele. Meglepő módon elsőként Mester tért magához a meghökkentő bejelentés után. Miután megemésztette a hírt, furcsán elgondolkodó tekintettel így szólt: - Nem egészen erre számítottam, de hát a Bukott Angyal ritkán teszi azt, amit várnak tőle. Ebből logi-
kusan következik, hogy grófnénak is olyat választ, aki eltér a megszokottól. - Ez is csak egy újabb, csúf játék a részéről - horkant fel Trevor. - Ebben nem vagyok olyan biztos - vélekedett Hester. Az eljegyzés tisztességes elkötelezettséget jelent. Akárki akármit mond is Angelstone-ról, olyan nem volt, hogy megszegte volna a szavát. Mindenesetre ezzel kapcsolatban most már nincs mit tenni. Prue eljegyezte magát a Bukott Angyallal, s nekünk úgy kell viselkednünk, mintha ez egy teljesen szokványos helyzet volna. Az eljegyzés azonban az előkelő társaság szemében korántsem jelentett szokványos eseményt. Egész London lázban égett. Sebastian azért kocsizott ki a délutánon a parkba, mert jobbnak tartotta, ha vakmerőén megmutatják magukat, mint ha megpróbálnának elbújni a hívatlan kíváncsiskodók elöl, Prudence nem volt meggyőződve róla, hogy a férfi helyesen döntött. - Kérem, Prue, ne vegye sértésnek, de az az igazság, hogy a Thornbridge-nek adott magyarázatával többet ártott, mint használt - jelentette ki Sebastian. - Nem tudom, hogyan árthattam vele többet, mint ön, uram, a nevetséges magyarázataival. És nem emlékszem, mikor engedtem meg, hogy a keresztnevemen szólítson. Sebastian szája halvány mosolyra rándult. - Nem gondoltam, hogy zavarja. Végtére is jegyesek vagyunk. - Nem tehetek róla.
- Nem? - kúszott a magasba gúnyosan Sebastian fekete szemöldöke. - Mit gondolt, mi fog történni, amikor kilép a szekrényből? - Meg akartam menteni az életét, uram - markolta meg célszerűen nagyméretű retiküljét Prudence. - Ha nem vette volna észre, az adott pillanatban tarthatatlan helyzetben volt. - Bizony, bizony - jegyezte meg közönyösen Sebastian. - De ön kiugrott a megmentésemre, és így megmenekültem. - Boldog vagyok, hogy legalább méltányolja - felelte a gúnyos hangtól megbántódva Prudence. - Az alkunk értelmében az adósa voltam. Csak rendezni próbáltam a tartozásomat. - Ó, igen, az alkunk! - Úgy gondoltam, visszafizethetem azzal, ha mentem önt Lord Thornbridge -től. - Értem. - Látom, nagyon dühös rám - kockáztatta mi Prudence bűntudatos arccal. - Nem különösebben - vont vállat Sebastian. - És miért nem? - vetett rá lapos oldalpillantást lány. - Nem hiszem, hogy az eljegyzésünkkel bármi probléma lehet. - Van valami terve, hogy hogyan oldjuk meg ezt a kínos helyzetet? - derült fel Prudence arca. - Így is lehet mondani. Prudence növekvő elismeréssel és megkönnyebbüléssel nézett a férfira.
- Ez pompás hír, uram. Pontosan mit szándékozik tenni? - A tervem roppant egyszerű, kedvesem - nézett rá mosolyogva, de kiismerhetetlen tekintettel Sebastian. - A legteljesebb mértékben ki óhajtom élvezni a vőlegényi állapotom előnyeit. - Tessék? - tátotta el a száját Prudence. - Hallotta - mondta Sebastian, és fagyos udvariassággal bólintott egy idősebb hölgynek, aki a mellettük elhaladó kocsiból bámult ki rájuk. Az asszony gyorsan elkapta a pillantását. - Fenn kívánja tartani az eljegyzésünket? - kérdezte Prudence hitetlenkedve. - Miért? - Nem hinném, hogy olyan sok választásunk van ebben a kérdésben. Ha közhírré tesszük, hogy az eljegyzésünk csak tréfa volt, oda a jó híre. - Nincs túl nagy jelentősége, uram. Akkor a kitűzött időpont előtt vonulok vissza vidékre, s a társaság egykettőre megfeledkezik rólam. - És velem mi lesz, Prue? - tudakolta szelíden Sebastian. - Biztosíthatom, hogy arról a szerepről, amit én játszottam ebben az ügyben, a társaság nem fog olyan könnyen megfeledkezni. Thornbridge például kétségtelenül arra fog gondolni, hogy mégiscsak jól sejtette, mit keresek én a felesége hálószobájában, és feltehetőleg üldözőbe fog venni a pisztolyával. Prudence beharapott alsó ajakkal nézett Sebastianra: - Valóban azt hiszi, hogy képes lesz ilyet tenni? - Nagyon valószínűnek tartom. - Erre nem gondoltam. Akkor hát mit tegyünk, uram?
- Várjuk ki jegyespárként a szezon végét – felelte nyugodtan Sebastian. - Júniusban visszamehet Dorsetba, én pedig élem tovább az életemet. Az emberek meg majd lassan elunják a fecsegést. - Elfogadom - mondta Prudence alapos megfontolás után. - A nyár folyamán szép csendben bejelentem, hogy visszalépek. Őszre mindenki napirendre tér a dolog felett. - Nagy valószínűséggel. - Igen, ez bizonyára menni fog. - Prudence a homlokát ráncolva folytatta: - Ez azt jelenti, hogy mostantól két és fél hónapig mindketten kénytelenek leszünk úgy viselkedni, mintha jegyesek lennénk. - Mit gondol, Prue, tud úgy tenni ilyen hosszú ideig, mintha boldog menyasszony volna? - Nem tudom - felelte becsületesen a lány. - Még sohasem vettem részt amatőr színjátszásban. - Biztos vagyok benne, hogy kis gyakorlással bele fog tanulni. - Gondolja? - kérdezte félrebillentett fejjel, éles hangon Prudence. - És ön hogy áll ezzel a dologgal, uram? - Miattam nem kell aggódnia, kedvesem - görbült kissé feljebb Sebastían szája. - Megnyugtathatom, én el tudom játszani a szerepemet. A véremben van a színészi tehetség. - Hát persze! Micsoda szerencséje van, hogy az édesanyja sikeres színésznő volt! - sóhajtott fel Prudence.
- Nézze a helyzet derűsebb oldalát - javasolta Sebastian. - Talán az az izgága öccse sem akar majd minduntalan párbajozni, valahányszor felkérem táncolni. - Az igaz - mondta Prudence, majd finoman megköszörülte a torkát. - Már csak egyetlen apróságot kellene tisztáznunk a tegnap estével kapcsolatban, mielőtt folytatnánk ezt az eljegyzési komédiát. - Hadd találjam ki, mi lenne ez az apróság - mosolygott Sebastian. - Hogy mit kerestem voltaképpen Lady Thornbridge hálószobájában. - Igen, ami azt illeti, szeretnék magyarázatot kapni rá. Egy percig sem hiszem, hogy légyottja volt vele. Az utóbbi időben elég közelről figyeltem önt, uram, és nem tegnap történt meg először, hogy egyszer csak hipp-hopp, eltűnt a bálteremből. Ahogy én láttam ilyenkor nem találkozott senkivel. Sebastian elismerő pillantást vetett a lányra, és bólintott. - Nagyon jól megfigyelte. De nem mondhatom, hogy meglep. Kegyed bámulatos nőszemély. - Cseppet sem vagyok biztos abban, hogy ez bók volt. Nos, elmondja nekem, hogy mi történt tegnap este? - Tényleg elhitte, hogy betörő vagyok? - kérdezte vissza Sebastian, és borostyánsárga szeme villant egyet. - Megfordult a fejemben, uram, hogy ilyen szerencsétlen módon próbálja csillapítani életuntságát- nézett rá Prudence a pápaszeme mögött összehúzott szemmel. - Le vagyok sújtva, amiért ilyen kevésre becsült.
- Nos, hát nem voltam benne teljesen biztos - vágta rá gyorsan Prudence. - Végül is a pénzre nincs szüksége, mindenki tudja, hogy valóságos Krőzus. De akkor mit keresett Lady Thornbridge hálószobájában? - Az eredeti feltevését tekintve részben igaza volt. Ahogy már próbáltam is elmondani, egy nyakláncot kerestem. Egy roppant különleges nyakláncot. - Tessék? - bámult rá elkerekedő szemmel a lány. Nem hiszem el. - Pedig igaz. Mellesleg a nyaklánc nem Lady Thornbridge-é. - Akkor kié? - támadt fel Prudence- ben a kíváncsiság. - A társaság egy hölgyéé, aki odaadta LadyThornbridge-nek. - Miért? - Ezzel remélte megvásárolni a lady hallgatását Válaszolta Sebastian halkan. - A hallgatását? Vagyis Lady Thornbridge zsarolta ezt a hölgyet? - jutott Prudence a kézenfekvő következtetésre. - Pontosan. De amikor Lady Thornbridge újabb élkszert követelt a további hallgatása fejében, az áldozat rájött, hogy ennek soha nem lesz vége. Elhatározta hát, hogy utánanéz, hogyan lehet megállítani a ladyt. - Az áldozat kereste fel önt? - kérdezte a homlokát ráncolva Prudence. - Nem. Ő egy Whistlecroft nevű detektívvel tárgyalt, aki aztán úgy határozott, hogy megtanácskozza velem a dolgot. Tudja, mi ketten egyezséget kötöttünk
egymással, mely szerint az érdekesebb esetekből néhányat átenged nekem. - És ő jött önhöz ezzel az esettel? - kérdezte teljesen elbűvölve Prudence. - Igen. - Milyen izgalmas! - suttogta a lány. - Megtalálta az este a nyakláncot? - Igen, megtaláltam - mosolygott enyhén szólva önelégülten Sebastian. - Hol van? Mit csinált vele? - Ma reggel Whistlecrofton keresztül visszajuttattam a jogos tulajdonosához. Ilyen ügyekben jobb szeretek névtelenül meghúzódni a háttérben. Kegyeden, Whistlecrofton és egy Garrick Sutton nevű barátomon kívül nem is tud senki az én kis hobbimról. - Értem. És azt is, hogy miért tartja titokban ezt a kedvtelését. De mi lesz Lady Thornbridge-dzsel? Nem fogja beváltani a fenyegetéseit, ha rájön, hogy áldozata már nem működik együtt vele? - Kétlem. - Hogyhogy? - Még mielőtt ön, majd Thornbridge oly tapintatlanul megzavartak, sikerült becsempésznem egy cédulát Lady Thornbridge széfjébe, a nyaklánc helyére. Elég hamar meg fogja találni. - Cédulát? Mi állt rajta? - Csak annyi, hogy egy névtelen személy tud róla, hogy Lady Thornbridge származása nem felel meg annak, amit a társaság és Lord Thornbridge gondol. Őszintén szólva, Lady Thornbridge a külvárosból jött,
és ha ez kiderül, a társaság tönkre fogja tenni. Szerintem mára már mindent megszerzett magának, amit akart, ezért nem szükséges zsarolnia a társaság egy másik, az övéhez nagyon hasonló hátterű hölgytagját. Ez is szerepel azon a cédulán? - kuncogott Prue. - Igen. - De honnan tudta meg Lady Thornbridge titkát? Nekem is megvannak a magam nyomozói módszerei, akárcsak önnek. - Nem fog rájönni Lady Thornbridge, hogy ön hagyta ott azt a cédulát? - Nem hiszem. Még ha a férje elmeséli is neki, hogy az ő szobájában kapott rajta bennünket, valószínűleg nem a cédulára gondol, amit talán csak napok múlva fog fölfedezni, hanem amire mindenki: azért osontunk föl az emeletre, hogy az első hálószobában, amit találok, elcsábíthassam önt. - Uram! - rökönyödött meg Prudence, és érezte, hogy a vér az arcába szökik. Egy percre elgondolkodott a hallottakon, majd azt mondta: - Ez persze mindent megmagyaráz. Talált magának egy felettébb érdekes, bár meglehetősen veszedelmes hobbit. - Minden alkalommal élvezem - ismerte be Sebastian. - Akárcsak én a magam kedvtelését. - Tudom - mondta a férfi, és rántott kicsit a lovak gyeplőjén. - Ez közös vonás bennünk, nem gondolja? - De igen - fordult felé hirtelen támadt lelkesedéssel Prudence. - Az jár a fejemben, uram, hogy össze kellene kapcsolni az érdeklődési területeinket.
- Mi a csudáról beszél? - vetett rá egy oldalpillantást Sebastian. - Nyomozzunk együtt. Mi ketten kitűnő csapatot alkotnánk. - Úgy, mint tegnap este? - kérdezte minden kertelés nélkül Sebastian. - Emlékeztessem rá, hogy készséges közreműködése miatt tegnap este majdnem lepuffantott egy féltékeny férj? - Ez nem rendes dolog öntől, uram. Mit kezdett volna nélkülem? - Magam bújtam volna be a szekrénybe, és így nem futottam volna össze Thornbridge-dzsel - válaszolta tömören Sebastian. - Ó! - kiáltott fel Prudence, de ennél többet nem tudott mondani. Ezért inkább más taktikához folyamodott: Gondolja csak meg, milyen érdekes lenne, ha együtt dolgoznánk. Milyen jókat tudnánk beszélgetni! - Már fontolgattam a dolgot. Mit gondol, miért meséltem el Lady Thornbridge zsarolási históriáját? Nem mondtam, hogy nem akarom megbeszélni magával az eseteimet. - Ezek szerint dolgozhatunk együtt? - csillant meg a remény Prudence előtt. - Csak a megbeszélés szintjén - felelte higgadtan Sebastian. - Készséggel megvitatom magával az ügyeimet, de nem kísérhet el a nyomozó útjaimra. Nem akarok még egy olyan jelenetet, mint ami tegnap este lejátszódott. - Nem értem, miért-szállt vele vitába Prudence. - A baj már megtörtént, a szezon végéig kénytelenek vagyunk
eljátszani a jegyespár szerepét. Mi baj lehet még ezenkívül? - Az én nyomozásaim során mindig számolni kell bizonyos kockázattal - jelentette ki Sebastian szigorúan. - Nem akarom, hogy még egyszer pisztollyal kelljen szembeszállnia. - Ilyesmi gyakran megesik önnel munka közben? kerekedett ki a lány szeme. - Nem, dehogy. De esélyt sem szeretnék adni rá. Egyébként is, ön a kísértetek, nem pedig zsarolók és egyéb bűnözők szakértője. - De biztos vagyok benne, hogy a módszereim éppúgy hasznosíthatók a bűnügyek felderítésében is - vágott vissza Prudence. - Higgye el, drágám, e kétféle nyomozást össze sem lehet egymással hasonlítani. - Honnan tudja? - bámult rá Prudence. - Kézenfekvő- felelte Sebastian, és kesztyűs keze szinte észrevehetetlenül mozdult egyet a gyeplőn, mire a lovak ügetésre váltottak. - Meg kell mondanom, uram, ön módfelett makacs. És mivel az elkövetkező két és fél hónapban kénytelenek leszünk sok időt tölteni egymás társaságában, nem látom be, miért ne használhatnánk ezt az időt arra, hogy segítsünk egymásnak a nyomozásainkban. - A válaszom nem, és ezen nem óhajtok változtatni, Prue. - Nos, rendben van, uram - szegezte előre az állát Prudence. - Ha ön ilyen fennhéjázóan és konokul vi-
selkedik ebben a dologban, akkor én édeskeveset tehetek. - Örülök, hogy ön nem az a fajta nő, aki rögtön siránkozni kezd, ha valami nem úgy van, ahogy szeretné. Az ilyesmi rettenetesen fárasztó. - Siránkozni? Én? Szó sincs róla, uram - próbálta Prudence utánozni a lord hűvös mosolyát. - A világért sem szeretném fárasztani. Egyébként, remélem, eléggé lefoglalnak majd a saját nyomozásaim. - Érdeklődve várom a róluk szóló híreket - biccentett udvariasan Sebastian. - Lehet, hogy már holnap reggel beszámolhatok a legfrissebb nyomozásom eredményéről - folytatta a lány, szándékosan nem véve tudomást Sebastian hangjának enyhén leereszkedő csengéséről. - Máris? - pillantott rá a férfi. - Itt, a városban akadt egy kliense? - Lady Pembroke egyik barátnője mesélt egy roppant érdekes esetet. Ismeri Mrs. Leacockot? - hajolt közelebb Prudence. - Hallottam már róla - felelte rövid tűnődés után Sebastian. - Ha jól emlékszem, mostanában halt meg a férje, és rá hagyta a vagyonát. - Úgy van. Nos, a derék asszonyságnak újabban meggyűlt a baja egy szellemmel, amely a háza nyugati szárnyában kísért. - És hogy akarja elcsípni? - Lady embroke és én Mrs. Leacocknál töltjük a mai éjszakát. Én a nyugati szárnyban, az ő hálószobájában fogok aludni.
- Helyet cserél Mrs. Leacockkal? - nézett rá kíváncsian Sebastian. - Igen. De nem szólunk róla senkinek. - Miért nem? - mulatott magában a férfi. - Gondolja, hogy a szellem törődik vele? De Prudence eleresztette a füle mellett a megjegyzést, és lelkesen magyarázni kezdte az esetet: - Tudja, ez a kellemetlen kísértetjárás röviddel Mr. Leacock halála után kezdődött. Mrs. Leacock korábban soha nem találkozott szellemmel a nyugati szárnyban. És más sem. Hírből sem hallották, hogy a házban szellemek járnának. - Az asszony nyilván megsínylette a férje halálát emlékeztette a lányt Sebastian. - Lehet, hogy lidérces álmai vannak. - Nem vagyok róla meggyőződve. Tudja, az is érdekes, hogy Mrs. Leacocknak nincs gyermeke. Lady Pembroke szerint azonban van három pénzéhes unokaöccse, és mindhárman tudják, hogy a legújabb orvosi vélemény szerint nagynénjüknek gyenge a szíve. - A nemjóját! - nézett nagyot Sebastian. - És ön lehetségesnek tartja, hogy az unokaöccsök szándékosan ijesztgetik a nagynénit, abban a reményben, hogy a szíve majdcsak felmondja a szolgálatot? - Nagyon is lehetségesnek tartom. És ma este meg is fogom tudni. - Szembeszáll a kísértettel? - keményedéit meg Sebastian álla. - Erre gondolni sem akarok. - Önnek, uram - mondta Prudence bűbájosán -, nincs mit hozzáfűznie ehhez.
- Dehogy nincs, az ördögbe is! A vőlegénye vagyok, Prue. - Csak névleg. - Azért csak hallgasson rám... - Azt tettem, uram - mosolygott derűsen a lány. Világosan az értésemre adta, hogy önállóan folytatjuk a nyomozásunkat. Ha jól értem, ön nem óhajtja, hogy együtt dolgozzunk. Vagy félreértettem volna? - Ne olvassa a fejemre a saját szavaimat, maga rémes kis nőszemély! Nagyon jól tudja, hogy mire gondolok... Tökéletesen megértettem, amit mondott, uram - felélte büszke mosollyal Prudence. - Az eseteinket megbeszélhetjük, de egymás tényleges nyomozásaiban nem vehetünk részt. Ne féljen, majd holnap mindent elmesélek. - Prue - mondta villogó szemmel Sebastian -, még sokat kell tanulnia arról, hogy miként viselkedik egy eljegyzett menyasszony. - Gondolja, uram? Furcsa, pedig én azt hittem, elég jól beletanultam az új szerepembe. - Nem fogom megengedni, Prue! - Prudence! Istenem, hát ön az! Nem hittem el. Prudence összerándult az ismerős férfihangra. Csaknem három éve nem hallotta már, de nem felejtette el. Odafordította a fejét, és egyenesen belenézett annak a férfinak a szelíd, szürke szemébe, aki megtanította rá, hogy nincsenek csalhatatlan megérzései. - Jó napot, Lord Underbrink! - köszönt, miközben az újonnan érkezett közelebb irányította a hintóhoz jó formájú, szürke csődörét.
- Micsoda meglepetés - folytatta Underbrink. - Csak tegnap este érkeztem vissza a városba, és hallottam, hogy ön is itt tölti a szezont. Alig akartam elhinni. Úgy hírlik, eljegyezte magát - tette hozzá, és feszengő pillantást vetett Sebastianra. - A hír igaz - mondta, tekintetével éppen csak súrolva a másikat, elutasítóan Sebastian. - Nem értem - kapta vissza Edward Underbrink a Pillantását Prudence-re. - Ebben az esetben azt javasolom, hogy nézzen bele a holnap reggeli újságokba. Azokból talán megérti, Underbrink - válaszolta halkan Sebastian. Prudence látta a Sebastian szemében égő hideg fényt, s bár nem értette, miért tesz úgy, mintha Edward felbosszantotta volna valamivel, úgy döntött, legjobb lesz elhárítani az összecsapást. - Hogy van Lady Underbrink? - kérdezte derűsen ő hangon. Bár sohasem találkozott azzal a nővel, akit Edward feleségül vett, most kellőképpen biztonságosnak látszott, hogy felőle érdeklődjék. - Elég jól - felelte Edward kurtán, s dühében mélyen elvörösödött. - Prue, ma ott leszek Handleyék estélyén. Eljön maga is? - Nem megy el Handleyék estélyére - válaszolta Sebastian. - És a jövőben szólítsa Miss Merryweathernek a menyasszonyomat, Underbrink. Világosan fejeztem ki magam? Edward gyorsan kihúzta magát a nyeregben. - Természetesen - mondta, és még jobban elvörösödött.
- Akkor, ha megbocsát - jegyezte meg Sebastian, és gyorsabb lépésre nógatva a lovakat, faképnél hagyta Edwardot. Prudence mélyet lélegzett. Tudta, hogy neheztelnie kellene Sebastianra a nyersesége miatt, de képtelen volt rá. Csak most döbbent rá, mennyi feszültség halmozódott fel benne az elmúlt percek alatt. Nem tudta, mit kellett volna éreznie most, hogy újra látta Lord Underbrinket, de nem tapasztalt mást megkönnyebbülésen kívül. Megkönnyebbülést azon, hogy végül nem ment hozzá feleségül. Nehéz volt elhinnie, hogy egykor azt képzelte, szerelmes ebbe az emberbe. Sebastian percekig hallgatott, mintha teljes erejéből a kocsi hajtására összpontosítana. Végül ismét lépésre fogta a lovakat. - Hogy ismerkedett meg Underbrinkkel? - kérdezte, mint aki egy teljesen közömbös dolog iránt érdeklődik. Prudence megigazította orrán a pápaszemet, s csak aztán válaszolt: - Három évvel ezelőtt a nyár nagy részét Dorset-ban töltötte a szomszédainknál, akikkel barátságban volt. Többször találkoztunk. Összejöveteleken, kártyapartik és hasonlók alkalmával. - Mi történt? Prudence gyors pillantást vetett a férfira, majd újra belemélyedt a lovak füleinek szemlélésébe. - Nem sok. A nyár végén visszatért Londonba, hogy eljegyezze azt a nőt, akit a családja szemelt ki számára. - Lucinda Montclairt.
- Igen, azt hiszem, így hívják. Azt mondják, az apja dúsgazdag. - Valóban az. És Lucinda maga is nagyon gazdag ifjú hölgy. - Én pedig megértettem - mormolta Prudence. - És rendkívül féltékeny természetű nő - tette hozzá Sebastian. - Állítólag papucs alatt tartja Underbrinket. Elcsábította magát azon a nyáron, Dorsetban? Prudence kis híján elejtette a retiküljét. - Jóságos ég, uram! Micsoda kérdés! - Én elég ésszerű kérdésnek gondolom. - Nagyon is ésszerűtlen kérdés. Csak tájékoztatásul közlöm, hogy Lord Underbrink mindig úriember módjára viselkedett. Szükségtelen volt elárulnia, hogy Edward többször is megcsókolta. Végtére is egy hölgynek joga van a titkaihoz. És egyébként is, ahhoz a perzselő csókhoz képest, amit Sebastiantól kapott azon az éjszakán, amikor elment hozzá, Edward csókjai kifejezetten sótlannak tűntek. - Ön és Underbrink tehát három évvel ezelőtt pusztán csak barátok voltak? - Úgy van - szögezte le Prudence határozottan. - Soha semmi komoly természetű kapcsolat nem volt köztünk. Lord Underbrink csak szórakozott azon a nyáron Dorsetban. Nem szabad elfelejtenie, hogy nem Underbrink az egyetlen, aki úgy keres szórakozást magának, hogy az másoknak fájdalmat okozhat.
Aznap éjjel, röviddel éjfél után Prudence fehér muszlin főkötőt tett a fejére, és bemászott Mrs. eacock hatalmas, mennyezetes ágyába. Nem mintha aludni szándékozott volna. A Leacock-ház nyugati szárnyában kísérteties csend honolt. Ide még az utcán elhaladó kocsikerekek zaja, az éjjeliőrök és részegen hazatérők lármája sem hallatszott fel, mivel a hálószoba a hatalmas és néma kertre nézett. Nagyon jó ötletnek tűnt, hogy itt töltse az éjszakát, csak így fülelhette le Mrs. Leacock pénzsóvár unokaöccseit, ha valami gyalázatos trükköt eszeltek volna ki a szegény asszonyság ellen. Prudence átnyúlt az ágy fölött, kinyitotta az éjjeliszekrény fiókját, s megtapogatta benne a korábban elrejtett kis pisztolyt. Azután megnyugodva hátradőlt a párnán, és felbámult a feje fölötti baldachinra. Nagyon hosszú éjszaka várt rá. Nem mintha nem volna miről gondolkoznia. Például arról, hogy Sebastiannal való kapcsolata nem lépheti túl a barátság határát. Végtére is egy gróf tartozik annyival a nevének és a rangjának, hogy magasabb körökben néz magának jövendőbeli feleséget, ha egyszer rászánja magát. Ahogy Edward is tette... Pedig a szíve mélyén be kell vallania, hogy nagyon is vonzódik a Bukott Angyalhoz. Sőt, nem sok híja van, hogy beleszeressen. Ami azt illeti, gyanítja, hogy máris szerelmes belé. Mogorva arccal igazította meg a súlyos takarót. Még csak az kellene, hogy ostoba, reménytelen, romantikus álmokat szőjön Sebastiannal kapcsolatban. Inkább megelégszik annyival, hogy kiélvezi annak az
intellektuális kapcsolatnak az örömeit, amely az egyetlen olyan férfihoz fűzi, aki megérti és osztozik az őt érdeklő dolgokban. Azután, ha visszatér Dorsetba, levelezhetnek is. Legalábbis addig, amíg meg nem házasodik, gondolta hirtelen elszomorodva. Tűnődéséből halk, tompa dobbanás riasztotta fel. Ijedten, fülét hegyezve ült fel az ágyban. Csak most eszmélt rá, hogy ha beigazolódik az unokaöcsökkel kapcsolatos gyanúja, akkor a helyzete nem veszélytelen. Bár itt lenne most Sebastian, gondolta Prudence. Bizony, nagy segítséget jelentene a nyomozásnak ebben a szakaszában. Egy újabb tompa puffanástól érezhetően felgyorsult pulzusa. A keze elindult a fiókban lapuló pisztoly felé. Ereiben megfagyott a vér, amikor egy férfi álló alakját pillantotta meg az ablak előtti párkányon. Arról nem volt szó, hogy a kísértet abból az irányból is érkezhet! Hirtelen kinyílt az ablak, s bezúdult rajta a hideg levegő. - Ki van ott? - talált rá váratlanul Prudence a hangjára, és abban a pillanatban kézbe kaparintotta a pisztolyt. A köpenybe burkolózott alak belépett a szobába, - Akárki is, álljon meg! - lökte félre a takarót Prudence, és a pisztolyt két kézre fogva kiugrott az ágyból. - Könyörgök, meg ne húzza a ravaszt, drágám mondta szép csendesen Sebastian. - Gondolja csak el, micsoda pletyka kerekedne abból, ha az eljegyzése bejelentését követő napon lelőné a vőlegényét. - Hadd gratuláljak az elbűvölő hálóruhájához, kedvesem - nézett végig Sebastian Prudence dísztelen
gyapjúingén és muszlin főkötőjén. - Tudhattam volna, hogy az ilyen természetű holmikból is látványosan eredeti darabokat választ. - Mi a csudát keres itt, uram? - engedte le lassan a pisztolyt Prudence. Az ablakon besütő hold fénye megcsillant a szemüvegén, és látni engedte feszült arckifejezését. - Rettenetes, hogy így kell indulnia ennek az éjszakának. Akár le is lőhettem volna! - Nem sok híja volt, igaz? Mostanában csupa kaland az életem. Előbb Thornbridge akar lepuffantani, azután a menyasszonyom fenyegeti az életemet. Nem is tudom, hogy bírom idegekkel! - Kérdeztem valamit, uram - nézett Sebastianra Bosszúsan Prudence. - Valóban - pillantott körül Sebastian a sötét és súlyos bútorokkal teli hálószobában, és alaposan szemügyre vette a masszív ágyat is. - Én pedig azt válaszolom, hogy azért jöttem ide ma este, hogy átadjak valamit a tapasztalataimból. - Mit akar ez jelenteni, az isten szerelmére? - Hát nem nyilvánvaló? - mosolyodott el a férfi Prudence gyanakvó hangja hallatán. Lekapta és egy székre dobta a vállára vetett köpenyt. Csak inget és térd alatt gombolódó nadrágot viselt alatta, mert úgy vélte, félkabát és nyakkendő nem illik az alkalomhoz. - Azért jöttem, hogy segítsek kinyomozni a legújabb kísértethistóriáját. - Nem igénylem a segítségét, uram. Úgy vélem, ma délután megegyeztünk abban, hogy nem dolgozunk közösen az eseteinken.
- Újra végiggondoltam a dolgot, és megváltoztattam a véleményemet - jelentette ki Sebastian könnyedén. - Hát ez igazán nagyszerű - mondta a lány, s a félhomályban is jól kivehető volt, ahogy felcsillan az arcán a remény. - Nem mintha olyan sok választásom lett volna morogta az orra alatt Sebastian. - Tessék? - Semmi, semmi. - Később lesz még elég ideje, hogy pontosan elmagyarázza, hogyan fog működni új társas viszonyuk. Nagyon egyszerűen: ő szemmel tartja Prudence izgalmasabbnak ígérkező nyomozásait, de nem engedi, hogy a lány az ő ügyeiben kockáztassa testi épségét. Prudence letette a pisztolyt az éjjeliszekrényre. - Miből találta ki, hogy ebben a hálószobában vagyok? - kérdezte. - Figyeltem, hol alszik ki utoljára a világosság ebben a szárnyban - vonta meg a vállát Sebastian. - Nagyon okos - bólintott a lány, és az ablakhoz ment. - Jóságos ég, micsoda mélység! Csak nem a falon mászott fel? - Nem. A konyhán keresztül jutottam be a házba és lépcsőn jöttem fel az emeletre. Egy üres szobában kinyitottam az ablakot, és megláttam ezt a nagyon kényelmes párkányt, amin végighaladva érkeztem meg ehhez a szobához. - Micsoda remek probléma megközelítés, uram!
- Igazán semmiség volt. Egyszerű logika és okoskodás - felelte Sebastian szerényen. Hogyne, persze, de kétlem, hogy sok embernek eszébe jutna - Lehet, hogy nem - ismerte el a férfi, akinek jólesett a lány csodálata. Nem kerülte el a figyelmét, hogy bár szülei és testvére halála óta nem sokat adott mások véleményére, újabban egyre jobban szomjazik Prudence elismerésére. Tudta, hogy ő az egyetlen nőnemű lény, aki méltányolni tudja sajátos tehetségét és érdeklődését. Elnézte az ablaknál álló lányt, és azon töprengett, vajon nem ment-e el a józan esze. Nő még soha ilyen hatással nem volt rá. Ha vele volt, mintha sokkal kisebb és távolibb lett volna a bensejében érzett jégtömb. Mármár megfeledkezett róla és a rejtekhelyéül szolgáló ürességről. Ebben a pillanatban Prudence hátra fordította a fejét, és ránézett. A holdfény rávilágított az arcára, s látni engedte ragyogó mosolyát. Sebastianon áthullámzott a vágy, s megremegett tőle. Az elmúlt néhány napban fájdalmasan világossá vált előtte, hogy nem futó szeszély volt, amikor azon az első éjszakán megkívánta a lányt. De az is világos, mi több, mélyen elkeserítő volt, hogy Prudence a jelek szerint elsősorban a hobbija miatt érdeklődik iránta. Újra felötlött benne, hogy vajon mennyit jelentett a lánynak Underbrink. Egyfolytában ezen rágódott, amióta visszatért a parkban tett délutáni kocsizásból. - Most, hogy itt van, új tervet kellene készítenünk nézett Prudence elgondolkodva a szekrényre. - Rej-
tekhelyet kell keresnünk önnek, arra az esetre, ha felbukkan a jelenés. - Felejtse el a szekrényt - intette Sebastian. - Nem óhajtom ott tölteni az éjszaka hátralévő részét. - Akkor hová akar elbújni? Az ágy alá? Sebastian némán elkáromkodta magát, de fennhangon így szólt: - Szerintem nem szükséges mindaddig elbújnom, amíg nem kapunk jelzést arról, hogy a szellem meg akar jelenni. - De ha valóban Mrs. Leacock egyik unokaöccse a kísértet, akkor nem akarjuk az orrára kötni, hogy ön is itt van. Nem gyújthatunk gyertyát, és mély csendben kell lennünk. - Biztosíthatom, csendben leszek - vonta föl szemöldökét Sebastian. - Süt a hold, úgyhogy gyertyát sem kell gyújtanunk. Most az egyszer köd sincs, bár gyanítom, hogy hajnalra megjön. Már csak azt kell eldöntenünk, mivel töltjük el az időt, amíg a kísértetünknek kedve támad kísérteni. - Talán nem kellene beszélgetnünk - nézett rá várakozóan Prudence. - Meghallhatja. - Egyetértek - felelte Sebastian, és elindult a lány felé. - Talán játszhatnánk egy parti whistet - indítványozta Prudence. - De sajnos, nem hoztam magammal kártyát. - Ezek szerint mást kell kitalálnunk, hogy elszórakoztassuk magunkat. - Azzal Sebastian a mutató -és a hüvelykujja közé vette Prudence állat, és szelíden maga felé fordította az arcát, hogy belenézhessen a szemébe.
Prudence olyan mozdulatlanul állt, mintha a férfi kezének érintésére lebénult volna. Tágra nyílt, fürkésző szemmel nézett föl rá, amelyben egyszerre volt jelen a kíváncsiság és az óvatos figyelem. - Uram? - suttogta alig hallhatóan. - Kérdezni szeretnék valamit, Prue. A lány szája parányit szétnyílt, s nyelve hegye megérintette a szája sarkát, - Mi lenne az? - Nem gondolja, hogy a szórakoztató kis kedvtelésemen túl esetleg valami többet is adhatnék önnek? - Mire gondol? - Hadd mutassam meg- mondta a férfi halkan. Lehajtotta a fejét, és szájával puhán, lassan végidsimított a lány száján. Prudence torkából halk, tagolatlan hangocska tört elő, ami valósággal elbűvölte Sebastiant. Csókja átforrósodott, s hüvelykujját gyengéden végighúzta a lány állának finom vonalán. Prudence testén alig érezhető remegés futott át. Sebastian azonnal megérezte, s mámoros megkönnyebbülés és elégedettség öntötte el. Hát mégiscsak fel tudja kelteni benne a vágyat maga iránt! Prudence halkan felnyögött, amikor Sebasíian szétfeszítette a száját. A férfi érezte, hogy a lány keze a vállára téved, mindkét karja a nyaka köré fonódik, aztán egész testével hozzásimul. Forróság lobbant benne. Már nem érezte azt a belső hidegséget, elűzte a Prudence iránti vágy tüze. Prudence levegő után kapkodott, amikor a férfi ajka felfedezőútra indult selymes bőrű nyakán.
- Sebastian, nem tudom, helyes-e, amit teszünk. - Bízzon bennem, Prue! - Bízom - mondta gyorsan a lány. - Akkor jó. - Végigsimított Prudence hátán, s közben mind erősebben vonta őt magához, míg mellük és ágyékuk egymáshoz nem tapadt. - Sebastian! Olyan furcsán érzem magam attól, amit csinál - súgta Prudence, és gyengéden megérintette a férfi tarkóját, aki valósággal felvillanyozódott a cirógatástól. A lány lábujjhegyre állt, belemarkolt a férfi hajába, és szenvedélyesen viszonozni kezdte Sebastian csókját. Szenvedélye annyira mesterkéletlen volt, hogy Sebastian mélységes elégedettséggel állapította meg: nem sokat tanulhatott Underbrinktől. Vére úgy sistergett ereiben, mint a folyékony mennykő. A kísértetvadászat úgy, ahogy volt, kiesett a fejéből. Ma éjjel bármilyen jelenéssel könnyűszerrel elbánt volna. De addig is, míg megjelenik, ezerszer fontosabb dolga van. Szerelmeskedni fog Prudence-szel, aki - akár tudja, akár nem - hamarosan a felesége lesz. - Sebastian? - Tessék, szívem - válaszolta, s már vezette is a széles ágy felé. - Nem lesz semmi baj. - Amikor megcsókol, úgy érzem, nem tudok tisztán gondolkozni - panaszkodott a lány. - Én sem tudok - mosolygott Sebastian. - Szerencsére ilyenkor nem is kell feltétlenül tisztán gondolkozni. -
Azzal gyengéden leemelte, s az éjjeliszekrényre tette Prudence szemüvegét. A lány olyan szorongó arccal nézett rá, mintha a fátylát emelték volna le, s most ott állna fátyol nélkül pőrén. Sebastiant végtelen gyengédség fogta el iránta. - Milyen szép vagy - súgta. - Tényleg így gondolod? - tágult kerekre a lány szeme a meglepetéstől. - Igen, tényleg így gondolom. – Azzal az ajka közé vette és finoman megharapta Prudence fülcimpáját. - És azt akarom, hogy az enyém légy. - Hogy a tiéd legyek? - kérdezte Prudence elképedten, mintha okos kis fejével hirtelen egy zavarba ejtő dilemmát kellene megoldania. - Nem biztos, hogy teljesen értem, amit mondasz. - Hamarosan megérted. Isten a tanúm, hogy már nem tudom sokáig eltitkolni. Ugye, fogalmad sincs, milyen hatással vagy rám? - Ha olyan hatással, mint te rám, akkor itt valami roppant szokatlan problémával állunk szemben mosolygott tétován Prudence. - Ami azt illeti, nemigen tudom, mihez kezdjünk vele. - Én, történetesen, pontosan tudom, mihez kezdjünk vele. Azzal lehajolt, és újra megcsókolta. Prudence pedig mindkét karjával átfogta a nyakát. Sebastian beszívta a lány illatát, és óvatosan végigfektette az ágyon. Halk lánccsörgés törte meg a varázslatot. Sebastian úgy érezte, mintha nyakon öntötték volna egy dézsa jeges vízzel. Mindketten mozdulatlanná merevedtek.
- A szellem - suttogta Prudence. - A mindenségit! - rázta meg a fejét Sebastian, hogy amennyire lehet, tisztuljanak a gondolatai. Nagy nehezen összeszedte magát. - Ha ez az átkozott kísértet életében is ilyen rosszul időzítette a dolgait, nem csoda, hogy meggyilkolták - morogta dühösen. Ismét felhangzott a lánccsörgés- ezúttal közelebbről, és egy halk nyöszörgés kíséretében. - Lydia! Lydia, eljöttem érted. - Gazember! - fordult az ajtó felé Sebastian. - Mit akar tenni? - kapkodott Prudence, hogy rendbe tegye magát. Utánanézek ennek a kísértetnek. Ne mozduljon! Egy hangot se szóljon! A lányt az ágyon hagyva Sebastian odaugrott az ablakhoz, s egy mozdulattal összerántotta a függöny két szárnyát, hogy ne süssön be a hold fénye. A szobára ráborult a sötétség. - Hol vagy, Lydia? Eljött a te időd. Hosszú, nagyon hosszú ideje várom már, hogy utánam jöjj. Ismét megcsörrent a lánc a szomszédos szoba padlóján. A szekrényhez közel eső, előnyös helyzetéből Sebastian feszülten figyelte az ajtó alatt a rést, melyben megjelent a gyertya világa. Az ajtó lassan kinyílt, s a lánccsörgés felerősödött. Lassú, méltóságteljes léptekkel egy fura szerzet vonult be a szobába. Sebastian beljebb húzódott a szekrény árnyékába, és érdeklődve nézte, amint a jelenés csörömpölve halad az ágy felé.
A gyertya fénye rávetült a csuklyával félig eltakart, sebhelyektől elcsúfított arcra. A kísértet nyakán hatalmas seb tátongott. A gyertyát egyik kesztyűs kezében tartotta, a másik kezét köpenye ráncaiba rejtette. A lánc a jelek szerint a bokájához volt erősítve. És feltartóztathatatlanul vonult az ágy felé: - Lydia, Lydia! Hol vagy, Lydia? - Sebastian lépett egyet előre, de mielőtt elérhette volna a kísérletet, Prudence félredobta a takarót, és felült. A pisztoly már a kezében volt. - Álljon meg ott, ahol van, különben golyót eresztek magába! - mondta elszántan, és nagy üggyel-bajjal feltette az orrára a pápaszemét. - Mi a fene? - tiltakozott a kísértet. - Maga nem Lydia néni! - A legkevésbé sem. Maga pedig nem kísértet. És már épp eléggé túllőtt a célon ezzel a szerencsétlen komédiával. Szégyellheti magát! Prudence kimászott az ágyból, de közben nagyon vigyázott, hogy a pisztoly csöve mindvégig a jelenésre irányuljon. - Hé, mit képzel, kicsoda maga? Majd megtanítom rá, hogy ne avatkozzon a dolgomba! A betolakodó előhúzta a kezét köpenye ráncai közül. Ahogy fölemelte és elszánt léptekkel megindult az ágy felé, megvillant a hosszú tőr pengéje. - Állj, vagy lövök! - hátrált egy lépést Prudence. - Az nem valószínű - felelte a szellem. - Hölgyek nem tudnak pisztollyal bánni.
Sebastian rávetette magát a tőrrel felfegyverkezett kísértetre. Megragadta a vállánál, hátulról ráhúzta a csuklyát a szemére, majd egy gyors mozdulattal maga felé fordította. A gyertya kiesett a szellem kezéből. - Mi az ördög? - viaskodott a kísértet, hogy lecibálja a fejéről a csuklyát, amely alatt valósággal megvakult. Sebastian nem adott rá esélyt - nem kockáztathatta meg, hogy a szellem meglássa és felismerje őt. Túl sok magyarázkodást igényelt volna. Kiütötte a szellem kezéből a tőrt, majd öklével álIon vágta, ami nem volt kis teljesítmény ebben a sötétségben. A betolakodó hátratántorodott, bevágta a fejét az ágytartó oszlopába, és eszméletét vesztve elterült a földön. - Ez szép volt, uram! - kiáltotta Prudence, és futott, hogy felkapja a gyertyát, mielőtt még kiégetné a szőnyeget. - És épp a legjobb pillanatban. Képes lett volna belém döfni azt a tört! Sebastian ott állt áldozata fölött, de nem őt, hanem a lányt nézte. A Prudence-t fenyegető veszély felett érzett haragja összekeveredett a megkönnyebbüléssel, mellyel a veszély elmúltát nyugtázta. - Kis bolond. Tisztában van vele, hogy mi történhetett volna? - Hát, meleg helyzet volt, annyit mondhatok hunyorított rá meglepetten a lány. - De igazából nem akartam lelőni. Még sohasem sütöttem el pisztolyt. - Meleg helyzet? - Sebastian megkerülte a földön heverő testet, és Prudence - hez lépett. - Elvághatta
voIna a torkát azzal a tőrrel. Megölhette volna, maga szeleburdi kis buta! - Igazán, Sebastian, nem kellene így kiabálnia velem! - Nem kiabálok. De komolyan fontolgatom, ne fektessem-e a térdemre, és ne náspángoljam-e el istenesen, hogy legalább egy hétig ne tudjon lóra ülni. Kis híján megölette magát! - Volt nálam pisztoly - emlékeztette a lány. - Van róla fogalma, milyen nehéz leteríteni egy embert egy ilyen aprócska pisztollyal? Láttam már embereket, akik két golyóval a hasukban is talpon maradtak. Láttam, hogyan gyilkoltak tovább, mielőtt összeestek volna. - Hol látott ilyesmit, uram? - bámult rá tágra nyílt szemmel Prudence. - Mellékes. - Ez igazán nem volt a legalkalmasabb idő, hogy a hegyi útonállók üldözéséről meséljen. - De higgye el, hogy egyetlen golyó nem mindig teríti le az embert. - Hát idehallgasson, Sebastian, itt én nyomozok, és teljes mértékben fel is készültem rá! Nem kértem a segítségét. - Nem, nem kérte - szűrte a szavakat a fogán keresztül a férfi. - Ehelyett kockára tette az életét. - És aztán? - vágott vissza most már Prudence is dühösen. - Az én dolgom, nem az öné! - De bizony, hogy az én dolgom, Miss Merryweather! Ön tudniillik az eljegyzett menyasszonyom. - Na igen, de ezt hamarosan orvosolni fogjuk.
- Hallgasson már, maga lehetetlen nőszemély! A padlón fekvő ember felnyögött. Sebastian bosszúsan nézett le rá, amiért megzavarta kettejük szócsatáját. - Jaj nekem, mindjárt magához tér - emelte Prudence a gyertyát az elesett kísértet fölé. - Úgy látom, álarc van rajta. Adja csak ide azt a gyertyát - mondta Sebastian félretéve a haragot, és elvette a gyertyát, melyet Prudence engedelmesen odanyújtott neki. Letérdelt az öntudatlan ember mellé, s kitapogatta majd a szélénél fogva egy rántással levette róla á maszkot. Egy ismeretlen arc rejtőzött alatta. - Felismeri? - érdeklődött Prudence. - Nem, de esküdni mernék rá, hogy Mrs. Leacock egyik gyalázatos unokaöccse. - Nagyon valószínű - csatlakozott hozzá Prudence s már nyúlt is a csengő zsinórja után. - Máris hívok segítséget. Mrs. Leacocknak erős szolgái vannak. Majd ők vigyáznak a szellemre, amíg az elöljáróság embere megérkezik. Legjobb lesz, ha ön most elmegy, uram. - És hogy fogja megmagyarázni, hogy a nyavalyás szelleme eszméletlenül fekszik? - érdeklődött Sebastian. - Majd azt mondom, hogy megbotlott és elesett, amikor rám akarta vetni magát - válaszolta percnyi töprengés után a lány. - Bevágta a fejét az ágy lábába, és elvesztette az eszméletét. Ki cáfolhatná meg a szavaimat? - Igen, ez menni fog - mondta Sebastian kelletlenül. Tapasztalatom szerint az öntudatukat vesztett emberek nem szoktak emlékezni rá, hogy közvetlenül a baj
bekövetkezte előtt mi történt. Ha ön azt mondja, minden bizonnyal el fogja hinni, hogy megbotlott és elesett. - Pontosan azt fogom mondani. És most menjen innen, uram. Sebastian méltatlankodó pillantást vetett Prudence-re, de tudta, hogy a lánynak tökéletesen igaza van. Az ő érdekében nem engedheti meg, hogy Mrs. Leacock és személyzete itt találja. A szétzilált ágy, Prudence és az ő rendetlen ruházata láttán mindenki arra a kézenfekvő következtetésre jutna, hogy szerelmeskedett a menyasszonyával. Igaz ugyan, hogy a társaság szemet hunyna az eset fölött, hiszen már bejelentették a házassági szándékukat. De azért bizonyos határokat illő betartani; a társaság elvárja, hogy a romantikus légyottokat kellő diszkrécióval bonyolítsák le. Ahhoz, hogy együtt találhassák őket ebben a helyzetben, tulajdonképpen különleges engedély kívántatik. Különleges engedély. Olyan érdekes volt a gondolat hogy Sebastian megtorpant. - Nos, uram? Nem kellene sietnie? Csak itt ne felejtse a csizmáját. - Igaza van, drágám - mosolygott ádázul Sebastian. - A jó híre már így is egy hajszálon függ, nemde? - Nem a magam, hanem az ön jó hírét féltem - válaszolta élesen a lány. - Az enyémet? - hökkent meg a férfi. - Az isten áldja meg, mit félti az én jó híremen? - Önnek van a legtöbb veszítenivalója, vagy nem? kérdezte halkan Prudence. - Az emberek nagy élvezettel
tételezik fel önről a lehető legrosszabbat. Nem akarom végignézni, hogy egy ilyesféle kalanddal csiklandozza jókedvre a társaságot. Sebastian elképedt. Még nem fordult elő, hogy valakit az ő jó híre aggasszon. - Megnyugtathatom, fabatkát sem törődöm azzal, hogy mit gondol rólam a társaság. - De én igen. Továbbá nem kell talán figyelmeztetnem rá, hogy ha ilyen kínos helyzetben látnak bennünket, kénytelen lesz haladéktalanul feleségül venni. Már így is elég kényelmetlenséget okoztam önnek, uram, nem szeretném beugratni egy házasságba, melyet kétségtelenül nem óhajt. - Nos, ami ezt a dolgot illeti, Prue, gondolkoztam... - Siessen, lépteket hallok a folyosó felől. Sebastian összehúzta a szemöldökét. Ő is hallotta a lépteket. Mrs. Leacock izmos szolgái közeledtek a csengő hívó szavára. Látva Prudence ijedt arcát, Sebastian némán elkáromkodta magát. Ez a lány egyáltalán nem úgy festett, mint aki haladéktalanul férjhez szeretne menni. Időt kell adnia neki. Vagyis még nincs túl ezen az elmebajos udvarláson. Felkapta a csizmáját, a vállára dobta a kabátját, és kelletlenül az ablakhoz ment. Kinyitotta, és kilépett a párkányra. Ott megállt, és visszanézett Prudence-re. A lány ennivalóan komoly arccal és aggodalmas szemmel figyelte, ahogy elmegy. Sebastian visszagondolt rá, milyen volt, amikor a karjában remegett. - Jó éjt, Prue!
- Jó éjt, Sebastian! És köszönöm a segítséget. Már alig várom, hogy én is segíthessek megoldani az ön legközelebbi esetét. Tudtam, hogy remek csapatot fogunk alkotni. Miközben Sebastian végiglépdelt a párkányon, arra gondolt, hogy Prue-vel az élet őrjítő, bosszantó és időnként ijesztő lesz, de az biztos, hogy nem fog unatkozni. Sem fázni.
7 Whistlecroft nagyot trombitáit piszkos zsebkendőjébe, majd megtörölte borvirágos orrát, áthajolt az asztalon, és jellegzetes torokhangján harsányan suttogta: - Hallotta-e, hogy Lord Ringcross nyakát törte, amikor Curling Castle-ben vendégeskedett? - Hallottam hírét - húzódott vissza Sebastian a rendőr szájszaga elől. - Két napja ettől hangos a város. Felöntött szegény a garatra, és kizuhant az egyik emeleti ablakból. Miért kérdi? Nem ismerte közelről Ringcrosst, de amit tudott róla, az sem tetszett neki túlságosan. Az a hír járta, hogy előszeretettel látogat olyan bordélyházakat, ahol mindkét nembeli ártatlan kiskorúakat kínálnak a ven-
dégnek. Kevés ember gyászolta meg, amikor halálának híre bejárta a társaságot. - Azér, mer' egy úr arra kért, nézném meg közelebbről, hogy is halt meg ez a Ringcross. Én meg azt gondoltam, ez tán még magát is érdekelné - nézett söröskriglije felett várakozóan Sebastianra Whistlecroft. - Miért? - Hogy mér'? - kúszott magasba a jóember bozontos szemöldöke. - Hát mer' könnyen lehet, hogy itt egy gyilkosságról van szó, azér'. Hónapok óta nem volt érkezése gyilkossági üggyel foglalkozni, uram! Emlékezzen csak, nem volt más, csak zsarolás, lopás, meg egy vacak kis sikkasztás. - Tisztában vagyok vele. A társaságban meglehetősen ritkán fordultak elő izgalmas gyilkosságok. Előkelő körökben könnyen megesett ugyan, hogy valakit megöltek, de a vétkes rendszerint útonálló szegénylegény, párbajozó ellenfél vagy olykor-olykor a felbőszült férj volt. Az ilyen esetek rendszerint nem kínáltak érdekes fejtörő játékot Sebastiannak. - Uraságod el lesz ragadtatva ettől az ügytől - bizonygatta Whistlecroft. - Kész rejtvény, annyit mondhatok! - Ki a csuda fogadta föl magát, hogy nézzen utána Ringcross halálának? Fel nem foghatom, miért érdekelne a dolog bárkit is. A világ csak nyert azzal, hogy megszabadult tőle. Whistlecroft megvonta tagbaszakadt vállát.
- Sajnos, nem árulhatom el a megbízóm nevét - felelte fontoskodó képpel. - Akkor keressen mást, aki segítsen a nyomozásban. És Sebastian úgy tett, mintha fel akarna állni. Whistlecroft ijedten tette le a korsóját. - Várjon már, uram! Segítenie kell! Busás jutalmat ígértek. - Akkor derítse ki egyedül. - Legyen belátással - siránkozott Whistlecroft. - Ha Ringcrosst megölték, csak olyasvalaki tehette, aki a maguk világából való. Uraságod is éppúgy tudja, mint én, hogy a magamfajta detektív nem sokra menne az előkelőségek között. - Az az igazság, Whistlecroft, hogy engem nem különösebben érdekel, miért múlt ki Ringcross a világból. Minden valószínűség szerint baleset volt. De ha kiderül, hogy valaki kilökte, az sem rendít meg túlságosan. Az én megítélésem szerint a gyilkos szívességet tett vele a világnak. Miért érdekli ez az ügy a megbízóját? - Nem tudom. Nem mondta meg. De ha már meg, kérdezte - hajolt közelebb Whistlecroft -, szerintem fél, hogy vele is ugyanez fog történni. Erre a hírre Sebastian fölkapta a fejét. Itt már egy rejtély volt kibontakozóban. Közönyös arccal, elgondolkodva nézte a másikat. - Tudnom kell a megbízója nevét - mondta. - Vakon nem mehetek bele valamibe. Ha igényli a segítségemet, meg keli mondania, ki akar nyomozni Ringcross halála körül.
Whistlecroft az alsó ajkát harapdálva meghánytavetette magában a problémát. Sebastiant nem lepte meg, amikor megvonta a vállát, és ivott egy korty gint. Whistíecroft a legteljesebb mértékben gyakorlatias ember volt. - Hát, ha mindenáron tudni akarja, Lord Curling akarja kideríteni, mi történt abban a toronyszobában. - Curling? Mit érdekli ez őt? Sebastian ismerte a negyvenes évei végét taposó, jól megtermett, sötét hajú bárót; ő is azokba a klubokba járt, amelyekbe Sebastian. A Curíing- kastély nem egészen egy órai kocsiútra volt a várostól; míg tartott a szezon, Curling szinte minden hétvégére hívott vendégeket a házába. Sebastiant is rendszeresen hívta, ő azonban még egyszer sem fogadta el az invitálást. Az ilyen vendégségek módfelett untatták. - Ringcross Curling vidéki házában halt meg - emlékeztette a detektív. - Talán csak biztos akar lenni abban, hogy nem fog az egész szezon alatt egy gyilkost vendégül látni a házában. - Vagy többet tud a balesetről, mint amennyit elárult magának-nézett ki elgondolkodva a kávézó ablakán az utcára Sebastian. - Meglehet. De engem csak a fizetség érdekel szögezte le a maradék gin felhajtása után Whistlecroft Uraságodat meg csak a rejtvény, ami benne van. Akkor hát megalkuszunk? - Igen - mondta Sebastian. - Azt hiszem, megköthetjük az alkut.
Jó mulatság lesz, gondolta, együtt nyomozni Ringcross halála ügyében Prue-vel. Félóra múlva, amikor belépett a háza ajtaján és egy pillantást vetett inasa mogorva arcára, mosolyt erőltetett magára, és megkérdezte: - Valami baj van, Flowers? - Bizonyos Mr. Trevor Merryweather vár önre - felelte Flowers, és elvette gazdája kalapját és kesztyűjét. Ragaszkodott hozzá, hogy megvárja. A könyvtárba kísértem őt. - Az is van olyan jó hely, mint akármelyik másik, igaz? - Ki kellett volna dobnom, méltóságos uram? - Dehogy, Flowers. Ő a jövendőbeli sógorom. Nem hajíthatjuk ki, valahányszor felbukkan. - Igenis, méltóságos uram. Tartottam tőle, hogy ez bekövetkezik. Elég nehéz természetű fiatalembernek látszik. - A nővérét próbálja megvédeni tőlem. Felfoghatjuk úgy is, hogy bátor fiatalember. Flowers félig lehunyta lankadt szemhéját. - Értem az álláspontját, méltóságos uram. Így még nem gondoltam a dologra. Sebastian nyugodt léptekkel ment be a könyvtárba. Lucifer leugrott a pamlagról a szőnyegre, és elébe futott. Sebastian fölkapta, és a látogatóra nézett. Trevor mereven állt az ablak mellett. Túlságosan ki kipárnázott vállú és szűkre szabott derekú félkabátjában olyan szerencsétlenül nézett ki, mint valami rovar.
Amikor észrevette, hogy valaki belépett a szobába villámgyorsan megpördült. Sebastian Lucifert simogatva elmélázott Trevor kínosan divatos külsején. - Jó napot, Angelstone! - Jó napot, Merryweather! Velem tart? – kérdezte Sebastian, és karjában Luciferrel az asztalhoz lépett amelyen a bordói vörösbor állt. - Nem, köszönöm - vörösödött el Trevor. - Azért jöttem, uram, hogy a nővéremről váltsak szót önnel - Ó, igen. Nyilván a részleteket óhajtja megbeszélni velem. Ne aggódjon, Merryweather, gondját fogom viselni a nővérének. - Hát ide figyeljen! - húzta ki magát mindenre elszántan Trevor. - Elegem van a gúnyolódásából uram. Ezúttal túl messzire ment. - Még nem. Sebastian ivott egy korty bort, és sóváran idézte emlékezetébe, mivel foglalatoskodott éppen, amikor a szellem megzavarta odaát a Leacock - házban. - De minden reményem megvan, hogy ez hamarosan bekövetkezik - tette hozzá. Trevor haragja nőttön-nőtt. - Mindketten tudjuk, hogy csak szórakozik Prue-vel, igazából nem akarja feleségül venni. Nem engedem, hogy gonosz játékot űzzön vele, Angelstone. Sebastian visszatette Lucifert a pamlagra, majd az íróasztalához ment, és leült. Föltette csizmás lábát a fényesre politúrozott asztallapra, lesöpört a nadrágjáról egy szál macskaszőrt, és elgondolkodva nézett Trevorra. - Miből gondolja, hogy nem fogom feleségül venni?
- Az ördögbe is, uram - fakadt ki Trevor -, nagyon jól tudja, hogy ő nem az ön esete. - Ezzel nem értek egyet. - Gazember! - bőszült fel Trevor. - Nem bánom, akármit kell is csinálnom, de nem fogom megengedni, hogy úgy megsértse, ahogy Underbrink tette. - Mi történt pontosan a nővére és Underbrink között? kérdezte Sebastian, le nem véve szemét a poharáról. - Megkérte a kezét- mondta Trevor, s a keze ökölbe szorult. - Apám elé, persze, soha nem állt oda, mert valójában nem volt komoly a szándéka. De Prue azt hitte, szereti őt. Azt hitte, feleségül fogja venni. - Prue szerette? - Nagyon kedvelte - mormolta Trevor, - Underbrink egész nyáron tette neki a szépet. Folyton vele táncolt a helyi összejöveteleken, virágcsokrokat küldözgetett, romantikus verseket olvasott fel neki. - És mondta, hogy feleségül akarja venni? - Igen. De hazudott. Mindvégig tudta, hogy egy gazdag örökösnőt fog elvenni, hogy megmentsék az Underbrink - vagyont. Esze ágában sem volt elvenni Prue-t. Amikor visszament Londonba, mindnyájan megértettük, hogy miről van szó. - A nővére sírt utána? - tudakolta továbbra is a borát vizsgálgatva Sebastian. - Igen, sírt - felelte Trevor elszántan. - És nem engedem, hogy egy olyan gonosz ember miatt, mint ön, megint sírjon. Azzal minden további figyelmeztetés nélkül meglódult előre.
Sebastian lekapta a lábát az asztalról, és gyorsan fölállt. Miközben kitért Trevor útjából, a bordói kilöttyent a padlóra. Trevor átlendült az asztalon, és belezuhant Sebastian megüresedett székébe, majd székestül a falhoz vágódott. Sebastian letette a poharát. - Merryweather, biztosíthatom, hogy ezúttal nincs szükség ilyesfajta erőkifejtésre. - Trevor támolyogva talpra állt, és öklével vadul hadonászva újra megindult felé. Sebastian kikerült egy ütést, majd kirakta a lábát, és hagyta, hogy Trevor átessék rajta. - A fenébe! - nyögte Trevor, amikor hasmánt elterült a földön. Fájdalmas fintorral az oldalára gördült, s megint felkapaszkodott. - Feleségül fogom venni őt, Merryweather- lépett arrébb Sebastian egy újabb ütéskísérlet elől. – Becsületszavamat adom. - Mit ér az ön szava? - lihegte Trevor, és megindult, hogy torkon ragadja ellenfelét. A nővére bízik bennem. - Ah! Mit tudja ő, hogy kell bánni az Ördöggel? kiáltotta Trevor, és ismét támadásba lendült. Sebastian kilépett oldalra, Trevor pedig elszállt mellette, és megint a falnak vágódott. Kábán, de harciasán fordult szembe a másikkal. - Elég - emelte föl Sebastian a kezét. - Ha így folytatja, a végén komoly kárt tesz magában, és Prue engem fog hibáztatni érte. Mivel tudnám meggyőzni arról, hogy a szándékaim tisztességesek?
- Semmivel - nézett rá mereven Trevor. - Nem hiszek önnek. - Tisztázzunk valamit, Merryweather. Semmi kedvem a szezon hátralévő részében folyton azt lesni, melyik mellékutcából ugrik ki, hogy rám vesse magát Inkább alkut kötök magával. - Alkut? - nézett rá gyanakodva Trevor. - Adjon lehetőséget, hogy bebizonyítsam, tisztességesek a szándékaim, én pedig gondoskodom róla, hogy megtanulja, hogyan kell használnia az ökleit. És esetleg a pisztolyt is - tette hozzá mosolyogva. - Nem értem - ráncolta a homlokát zavartan Trevor. - Pedig egyszerű. Elintézem, hogy leckéket vehessen ökölvívásból Witt iskolájában, és hogy lőgyakorlatokra járhasson Mantonékhoz. - Witt engem sohasem venne fel - húzta össze Trevor a szemét. - Az övé a legdrágább ökölvívó-iskola Londonban. Csak a társaság legelőkelőbbjei vehetnek nála leckéket. - Be tudom vinni hozzá - mondta Sebastian. - Egy rendes párbajpisztoly-készletet sem engedhetek meg magamnak, amivel Mantonnál gyakorolhatnék kötötte az ebet a karóhoz Trevor. - Kölcsönadom az enyémet. - Miért tenne ilyet? - nézett rá egyre jobban elbizonytalanodva Trevor. - Két okból - felelte halvány mosollyal Sebastian. Először, mert ha ígéretem ellenére mégsem venném el a nővérét, és ezért kénytelen lenne párbajra hívni, legalább egyenlő ellenfelekként harcoljunk egymással.
- És mi a második ok? Nekem is volt egy öcsém. Ön őrá emlékeztet. Két újabb pohár bordóit töltött. Az egyiket átnyújtotta Trevornak. - Áll az alku? - kérdezte. - Trevor lenézett a poharára, majd fölpillantott, egyenesen Sebastian szemébe, és azt kérdezte: - Igazán feleségül veszi Prue-t? - Igen. - Engem pedig bevisz Witt ökölvívó-iskolájába, és Mantonhoz is, hogy megtanulhassam, hogyan vívjak meg önnel, ha mégsem veszi őt feleségül? - Igen. - Elhiszem, hogy valóban így gondolja - mondta komoly arccal Trevor. - Minden szót. - Jól van hát - mondta Trevor, és ivott egy korty bort. Ha pedig mégsem teszi meg, letépem a fejét a válláról, vagy keresztüllövöm. - Jól hangzik. - Akkor hát megegyeztünk - mondta valamivel megkönnyebbültebben Trevor. - Remélem. - Szeretnék öntői kérni valamit, Angelstone - krákogott Trevor. - Tessék. - Ha valóban elhatározta, hogy a sógorom lesz, megtenne nekem egy nagy szívességet? - Milyen természetű szívességre gondol? - húzta föl a szemöldökét Sebastian.
- Megtanítana rá, hogyan kössem meg úgy a nyakkendőmet, ahogy az öné van megkötve? - Én egy lépéssel továbbmennék - mosolygott Sebastian, pillantásával súrolva Trevor rózsaszínű kabátját. - Miután bevezettem önt Witthez és Mantonhoz, elviszem a szabómhoz is. Prudence figyelte, hogyan közeledik feléje Drucilla Feetwopd a zsúfolt báltermen át, és bátorságra intette magát. Ha valaki nem hívja fel rá a figyelmét, Sebastian nagynénjét akkor is nehéz lett volna észrevennie. Fiatal korában nagyon szép nő lehetett, de még most is vonzó, gondolta Prudence. Kár, hogy azok a szigorú ráncok olyan kelletlen kifejezést kölcsönöznek az arcának. - A rossz nyelvek szerint nincs elragadtatva Angelstone eljegyzésétől - mesélte Hester. Reménykedett, hogy a grófot valami szörnyű baleset éri, vagy párbajban öleti meg magát annak rendje és módja szerint, még mielőtt házasságon törhetné a fejét. A legkevésbé sem szeretné, ha örököst produkálna, s ezzel biztosítaná, hogy a családnak ez az ága ne haljon ki. - Ez aztán végképp nem rá tartozik - vörösödön e! haragjában Prudence az örökös említésére. - Egyébként Angelstone és én még egy ideig nem házasodunk össze. Nem olyan sürgős. Hosszan akarjuk élvezni a mátkaság örömeit. - Valóban? - vetett rá furcsálkodó pillantást Hester. Meglep, hogy ezt hallom, kedvesem.
- Miért? - Mert nem tudom elképzelni, hogy Angelstone kibír egy hosszú mátkaságot. Egy olyan természetű férfi, mint ő, ha már menyasszonyt választott magának, minél előbb szereti nyélbe ütni a dolgot. - Hester! - nézett barátnőjére döbbenten Prudence. - Te minél hamarabb férjnél szeretnél látni engem? - Hogy teljesen őszinte legyek, drágám, most, miután bejelentettétek az eljegyzéseteket, a legjobb lenne minél előbb elrendezni a dolgot. - Úgy érted, mielőtt Angelstone meggondolná magát? érdeklődött fanyarkás hangon Prudence. - Pontosan. Ez az ember veszélyes, mondtam neked. Nála sohasem lehetünk biztosak a dolgunkban Sokkal nyugodtabb leszek, ha már megesküdtél vele. - Annyira szeretnél már a Bukott Angyal feleségeként látni? - Azt hiszem, vele biztonságban leszel – felelte Hester elgondolkodva. - Angelstone vigyáz arra, ami az övé. Hester utolsó mondata még visszhangzót Prudence fejében, amikor megállt előtte Drucilla. - Lám, lám - nézte végig tetőtől talpig, és szemmel láthatólag nem volt túlságosan lenyűgözve Prudence világoszöld ruhájától. - Ön tehát az az okos kis szelleműző, akiről Mrs. Leacock beszélt nekünk? - Jó estét, asszonyom! - felelte udvariasan Prudence. Ha jól sejtem, ön Mrs. Fleetwood. - Természetesen. Ön pedig az a különös leány, akit Angelstone eljegyzett. - Igen, asszonyom, engem ért a megtiszteltetés.
- Nem lep meg, hogy ilyen furcsa teremtést választott. Ez az ember csöppet sem tiszteli a címet, amely puszta véletlenségből lett az övé. - Nekem az volt a benyomásom, hogy a szokott módon került hozzá a cím: ő következett a sorban. - Ugyan! - villant haragosan Drucilla barna szeme. Jóformán a vakszerencsén múlt. Igazság szerint egyáltalán nem őt illette meg. - Nem szép, hogy ezt mondja - figyelmeztette Prudence szelíden. - Elég nagy baj volt, hogy a felelőtlen apja megszökött azzal a színésznővel. Jonathan Fleetwoodnak nem volt joga feleségül venni azt a könnyűvérű kis nőt. Ha nem lett volna ilyen ostoba, a maga jövendőbeli férje eleve annak a fattyúnak születik, amivé oly Keserves fáradozással züllött. Erre már Prudence is elveszítette a türelmét: - Nem engedhetem, asszonyom, hogy sértegesse Jövendő férjem családját. - Én is ehhez a családhoz tartozom, maga kis fityfiritty, jogom van hát sértegetni, ha nekem úgy tetszik. Egyébként pedig bármit mondok, az nem jelenthet akkora sértést a család nevére, mint amit ő művel. - Mit akar ez jelenteni, asszonyom? - Pusztán azt, hogy jellemző Angelstone-ra, ha egy ilyen alkalmatlan nőszemélyt választ grófnéjául. Prudence hallotta, hogyan szisszennek fel körülöttük egyesek, akik hallották a beszélgetésüket, és tudta, hogy a társaságnak ez a falat fog a legjobban ízleni a másnapi
reggelinél. Semmi szükség rá, hogy még ez is növelje Sebastian rossz hírét. - Milyen kedves, hogy idefáradt, asszonyom, csak azért, hogy bemutatkozzon nekem! - mondta, s olyan sugárzóan mosolygott Drucillára, mintha az a legszebb bókkal kedveskedett volna neki. - Már nagyon kíváncsi voltam Angelstone családjának másik ágára! - Csakugyan? - nézett le rá a magasból Drucilla.Kívánok sok örömöt a házasságához, Miss Merryweather. Talán elő tud majd varázsolni egy-két kísérletet a nászéjszakáján, hogy elszórakoztathassa a férjét. Nyilván szüksége lesz rá, hogy valami szokatlan dologgal álljon elő, amivel ébren tudja tartani az érdeklődését. Tudja, Angelstone nagyon hamar el szokta unni magát. Drucilla túl messzire ment, és ezt pontosan le lehetett olvasni a közelben állók döbbent arcáról. Prudence tudta, hogy ha Sebasíian tudomást szerez a szóváltásukról, gyilkos haragra fog lobbanni. Szinte bizonyos, hogy menyasszonya sértegetését nem hagyja büntetlenül. Belenézett Drucilla elgyötört szemébe, és hirtelen rettenetesen megsajnálta őt. A szegény asszony is tisztában volt vele, hogy átlépte a megengedett határt. - Méltányolom a család nevéért érzett aggodalmát mondta nyugodtan. - Ön bizonyára keményen megdolgozott azért, hogy a rendkívül nehéz körülmények ellenére szeplőtelenül megőrizze ezt a nevet. Drucilla rábámult. Egy pillanatra szörnyű zavarba esett.
- Amit lehetett, megtettem - mondta végül. - Tudom, nem lehetett könnyű – folytatta Prudence. Kérem, legyen nyugodt, én is a szívemen viselem Angelstone nevét és hírét. A család kedvéért megteszek mindent, hogy elkerüljük a botrányt. Drucilla szeme megrebbent. - Miféle játékot játszik, Miss Merryweather? - Nem játszom. - Akkor meg kell várnunk, míg kiderül, miféle ördögi játékot űz velünk Angelstone. Azzal sarkon fordult, és átfurakodott a sokaságon. Baljós érzés vett erőt Prudence-en, miközben nézte, hogyan tűnik el a tömegben ellenfele merev tartású háta. - Nos, remélem, Angelstone-nak lesz ehhez egykét szava - mormolta egy hang a háta mögött. A lány megfordult. Garrick Sution állt ott, akit Sebastian még Bowdreyék estélyén mutatott be neki mint barátját. Prudence észrevette, hogy Garrick azon kevesek közé tartozik, akik nem tartanak pezsgőspoharat a kezükben. Ha kissé feszülten is, de rámosolygott. - Szívesebben venném, ha Angelstone nem értesülne erről a kis jelenetről - mondta. - Attól tartok, erre nem sok esély van - válaszolta fanyar képpel Garrick. - Túl sokan voltak a tanúi. Prudence feszengve nézett körül. - Azt hiszem, igaza van. Akkor pedig beszélnem kell Angelstone-nal, mielőtt valami meggondolatlanságot tenne.
- Hogyhogy? Ön azt hiszi, le tudja beszélni róla, hogy bosszút álljon a Fleetwood - klánon? - Miattam fölösleges bosszút állnia - felelte Prudence. - Az a szegény asszony nagyon sokat szenvedhetett az elmúlt évek alatt. - Az a szegény asszony jóformán egymaga felelős azért, hogy a Fleetwoodok sohasem fogadták be Angelstone édesanyját - jegyezte meg hűvösen Garrick. - És ma mégis Angelstone a család feje. Megteheti, hogy könyörületesen bánjon a család többi tagjával. - Könyörületesen? - vigyorodott el Garrick. - Mi ketten ugyanarról a Lord Angelstone -ról beszélünk? - A helyzet csöppet sem humoros, Mr. Sutton. - Nem, valóban nem az. Legföljebb érdekes. Fogadja meg a tanácsomat, és ne ártsa bele magát ebbe az ügybe, Miss Merryweather. Angelstone nagyon jól el fog tudni bánni Fleetwoodékkal. Már van benne gyakorlata. - Ön szerint mit fog tenni, ha tudomást szerez a ma esti szerencsétlen jelenetről? – tudakolta Prudence. - Ki tudja? - vonta meg a vállát Garrick.- A család jövedelmének nagy részét Angelstone kezeli. - Lehet hogy lefarag valamennyit Fleetwoodék részéből. - Ó, istenem! - De az is lehet, hogy beéri annyival, ha a szezon hátralévő részére kihúzatja Drucilla és a fia nevét a legelőkelőbb vendéglátók listájáról. Esetleg kirúgatja drága unokatestvérét valamelyik klubjából. Nem kétséges, hogy annak rendje és módja szerint bosszút fog állni. Nagyon találékony ember.
- Lehet, hogy kitalálja,'hogyan álljon bosszút, de nem hiszem, hogy végre is hajtja - bizonykodott Prudence. - Ki akadályozhatná meg? - Gondom lesz rá, hogy okosan és a család fejéhez méltó módon viselkedjék. Garrick egy pontot nézett a levegőben, valahol a lány háta mögött. S várakozó mosoly ült ki az arcára. - Kíváncsian várom, hogy fog elbánni vele, Miss Merryweather. - Kivel? - kérdezte ártatlan érdeklődéssel Sebastian. Prudence újra sarkon fordult, s ezúttal Sebastian-nal találta szembe magát. A férfi csillogó szemmel nézett rá. - Veled, természetesen - válaszolta Garrick. - Örömmel hallom - mosolygott Sebastian Prudencere. - Jöjjön, drágám, együnk valamit a büfében. - Én már ettem - felelte a lány. - Igen? - fogta karon Sebastian. - Akkor jöjjön, és nézze végig, amint elfogyasztok egy homáros szendvicset. Beszélni szeretnék önnel. - Értem már- mosolygott Prudence. -Ami azt illeti, én is nagyon szeretnék szót váltani önnel, uram. - Nagyszerű. Megbocsátasz? - hajtott fejet Sebastian Garrick felé. - Természetesen - válaszolta az, és Prudence-re hunyorított. - Sok szerencsét, Miss Merryweather. Prudence rosszallóan nézett rá, azután vőlegénye karján eltűnt a tömegben. - Miről van szó? - érdeklődött mindenfajta hátsó gondolat nélkül Sebastian.
- Semmiről. - Semmiről? - Csip-csup házi ügyek. - Aha - bólintott Sebastian. - Családi ügy, igaz? - Nos, bizonyos értelemben igen. - És kinek a családjáról van szó? Az önéről vagy az enyémről? - Ez nem a legalkalmasabb idő, uram, hogy ezt megbeszéljük. - Tehát az enyémről. Gondolom, arról a jelenetről van szó, amelyet a nagynéném rendezett percekkel a megérkezésem előtt. - Már tud róla? - nézett rá Prudence, miközben a férfi odahúzta egy megrakott asztal mellé. - Tudnia kell, drágám, hogy olyan emberekben sosincs hiány, akik égnek a vágytól, hogy mielőbb tájékoztassanak engem az efféle dolgokról. - De, ugye, nem tulajdonít neki túlzott fontosságot? Pusztán lényegtelen apróságról van szó. Sebastian szemügyre vette a szendvicseket, és kiválasztott egy osztrigásat. - Ne aggódjon, drágám. El fogom viselni. Prudence-nek nem tetszett a férfi szemében megvillanó hideg fény. - Ragaszkodom hozzá, uram, hogy semmilyen módon ne próbálja megbüntetni vagy megalázni a nagynénjét azért a beszélgetésért, amit egymással folytattunk. Nagyon feldúlt állapotban volt. - Kétségtelenül - mondta Sebastian, és beleharapott az osztrigába.
- Csak nemrég értesült az eljegyzésünkről - magyarázta a lány. - Váratlanul érte a hír. - Úgy érti, nagyon megrémült - emelt ki a tálról egy újabb szendvicset Sebastian. - Fél, hogy a végén örököst nemzek, ami még valószínűtlenebbé teszi, hogy valaha is az ő fia örökölje a címet. - Azt hiszem, Mrs. Fleetwood őszintén aggódik a család neve és a címhez illő jó híre miatt - mondta Prudence nyomatékosan, - Hagyjuk már ezt az egészet a csudába, Pruedence fogta karon a lányt Sebastian, és elindult vele a nyitott franciaablak felé. - Fontosabb dologról szeretnék beszélni önnel. - Ne terelje el a szót erről az ügyről, uram, amíg szavát nem adta, hogy nem torolja meg a nagynénjén azt, amit ma este mondott - nézett fel a férfira Prudence, miközben kifelé lépkedtek a kertbe. - Már nagyon unom ezt a témát. - Nagy kár, uram, mert én még nem fejeztem be. - A nemjóját, Prue, miért érdekli, hogy mit csinálok Drucilla Fleetwooddal? - torpant meg Sebastian egy szökőkút mellett. - Megérdemli, hogy bűnhődjék, amiért megsértette magát. - Engem sértett meg, nem önt. Én nem óhajtom megtorolni a sértést, és önnek sem engedem meg, hogy bosszút álljon értem. Megértette, uram? - Minden sértés, ami önt éri, nekem is szól - felelte a férfi halkan. - Ön a család feje, Sebastian, és úgy is kell viselkednie- mondta Prudence, és kesztyűs ujjai hegyével
könnyedén megérintette a férfi arcát. - Ha megbosszulja magát szegény nagynénjén, azzal csak elmélyíti a családja és ön között már amúgy is meglévő szakadékot. - A pokolba is, Prue! - A címe arra kötelezi, hogy nagylelkűen bánjon a családtagjaival. Védelmeznie kell őket. De azt hiszem, nincs rá szüksége, hogy én figyelmeztessem erre mosolyodott el kedvesen. - Ön tökéletesen tisztában van a családjával szembeni kötelességével és felelősségével, és tudom, hogy annak megfelelően fog cselekedni is. - Legutóbb, amikor arra oktatott, hogy mi az én felelősségem, kötött velem egy megállapodást – válaszolta zord képpel Sebastian. - Amikor megpróbálta teljesíteni, annak az lett a vége, hogy eljegyezte magát velem. Mit kapok ezúttal, ha rászánom magam, hogy érett, felelős férfiként viselkedem? Prudence elmélyülten igazgatta orrán a pápaszemét, majd így válaszolt: - Igazán, Sebastian, nem kellene kicsúfolnia miatta. Nagyon jól tudom, hogy legutóbb nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztük. - Biztosíthatom, Prue, hogy nem csúfolódok. - Nem? - nézett fel rá gyanakodva a lány. - Valóban jutalmat vár tőlem azért, hogy a rangjához méltóan viselkedjék? - Úgy, ahogy ön képzeli a rangomhoz méltó viselkedést - helyesbített finoman a férfi. - Nos, igen, azt hiszem, megérdemlek valamit az erőfeszítésem fejében, nem gondolja?
A lány nem tudta, komolyan beszél-e a férfi, de gyanította, hogy igen. Végtére is újra megfosztotta Sebastiant potenciális zsákmányától. - Miféle jutalomra gondol, uram? - sóhajtotta. - Még gondolkodom róla. Majd szólok, ha kitaláltam. Azzal átfogta a lány vállát, magához húzta, odahajolt és gyorsan, hevesen és erőszakosan megcsókolta. Azután töprengő arccal nézett Prudence-re, és azt mondta: - Az az érzésem, rá fogok jönni, hogyan kárpótoljam magam. Prudence megremegett a férfi szavaiból áradó érzékiségtől. Két nappal ezelőtt megértette, mit jelent a szenvedély, és tudta, hogy a kapott leckét gondolatban most már mindig Sebastianhoz fogja társítani. És most minden kertelés nélkül azt mondja neki ez a férfi, hogy további leckék következnek. Maga sem tudta, féljen-e vagy örüljön. - Határozottan nehéz dolgom van önnel, uram mondta szemrehányóan. - Igen, tudom, de szórakoztat - mosolygott rá Sebastian. – Most azonban valami sokkal érdekesebb dolgot szeretnék megbeszélni önnel, kedvesem. - Mit? - Detektív ismerősöm beszámolt egy érdekes esetről, amelyet föl kellene deríteni. Gondoltam, tála szívesen hallana róla. Prudence azonnal megfeledkezett minden kényelmetlen érzéséről.
- Ó, de nagyszerű, Sebastian! Mesélje el. Élvezet lesz segíteni önnek! - Nem azt kérem, hogy segítsen - mondta a férfi óvatosan. - Csak arra gondoltam, talán örül, ha alkalma lesz megfigyelni az én módszereimet. - Hogyan? - kérdezte a lány, mert bár egyáltalán nem óhajtott pusztán megfigyelőként részt venni a nyomozásban, de úgy gondolta, ezt ráér később is tisztázni a férfival. - Az a különös haláleset, amellyel kapcsolatban nyomozást kellene folytatnom, pár napja történt a Curling- kastélyban. Talán hallott is róla... - Egy Ringcross nevű ember kiesett valami emeleti ablakból, és kitörte a nyakát- mondta homlokát ráncolva Prudence. - Állítólag nagyon részeg volt, ezért következett be a szerencsétlen baleset. - Lord Curling a jelek szerint nem olyan biztos ebben. - Ő fogadta fel a detektívet? - A legszigorúbb titoktartás mellett. De még neki sem szabad tudnia, hogy a detektív helyett én fogok nyomozni az ügyben. - Természetesen. Tökéletesen érthető, hogy az ön társadalmi helyzetében titokban akarja tartani a hobbiját. Ráadásul a munkája rovására is menne, ha a nyilvánosság tudtával végezné, igaz? - Igaz. - El vagyok ragadtatva, Sebastian! Hogyan kezdünk hozzá? Annyira kíváncsi vagyok, hogy milyen módszerekkel dolgozik!
- Legelőször is ellátogatunk Ringcross halálának a helyszínére - nézett rá felsőbbségesen a férfi. - Ésszerű elgondolás - paskolta Prudence szórakozottan kesztyűs tenyerét összecsukott legyezőjével. - Ez azt jelenti, hogy el kell utaznunk a Curling- kastélyba. Hogy csináljuk ezt úgy, hogy senki ne ismerje fel utazásunk célját? - Roppant egyszerű. Curling most is elküldte nekem a szokásos hétvégi vendégségbe szóló meghívót. Ezúttal elfogadom, azzal a feltétellel, ha a meghívás önnek is szól. - Kiváló. De nem fogják furcsának találni, hogy most engem is meghívjanak? - Nem - mosolyodott el Sebastian a lány naiv kérdésén. - Sőt, mivel én is elfogadom a meghívást, azt találnák furcsának, ha ön nem lenne ott. Az az érzésem, drágám, hogy nem sok ilyen partin fordult meg eddigi életében húzta közelebb magához a lányt. - Nem - ismerte el Prudence. - Miért? - Majd megérti, miért olyan vonzó egy hatalmas vidéki házban vendégeskedni. Olyan szorosan ölelte magához, hogy Prudence a szoknyáján keresztül is érezte az izmos combok keménységét. Megborzongott az intim közelség gyönyörűségétől. - Bizonyára sokféle játékban és időtöltésben lelik kedvüket a vendégek - sietett igazolni tájékozottságát az efféle házi mulatságok terén.
- Meghiszem azt. És a legérdekesebb játékokra és időtöltésekre akkor kerül sor, ha ki-ki visszavonult éjszakára. - Nem értem. - Egy nagy, vidéki házban, ahol tucatnyi hálószoba van, és mind kellemesen közel esik a másikhoz, szinte korlátlan lehetőség adódik a romantikus természetű enyelgésekre és szerelmi viszonyokra, drágám - húzta el a száját Sebastian. - Ó! - kerekedett el Prudence szeme. - Erre nem is gondoltam! De remélem, Lady Pembroke ragaszkodni fog hozzá, hogy elkísérjen. - Remélem - mondta Sebastian, de láthatóan nem aggódott, hogy Prudence kísérővel fog jönni. – Majd elintézem, hogy ő is kapjon meghívást.
8 - Bocsássanak meg, uraim, de azt hiszem, mára elegem van a játékból. - Sebastian letette a dákot, és végignézett a Lord Curling biliárdasztalát körülálló játékosokon. - Legalább annyi esélyt adjon, Angelstone - tiltakozott valaki -, hogy egy részét visszanyerhessük annak, amit a délután bezsebelt tőlünk. - Úgy látszik, nem értett meg, Dodwell - nézett rá Sebastian. - Meguntam a játékot. - Hadd menjen - szólt közbe valaki más a zöld posztóval borított asztal túloldaláról. - Angelstone bizonyára érdekesebb szórakozásra vágyik. A többiek kuncogva és jelentőségteljes kacsintgatással fogadták a megjegyzést. - Ha kíváncsi rá, mit csinál épp most a menyasszonya - mondta az egyik játékos -, nézzen le a keleti kertbe. Azt hiszem, e percekben nyeri meg a női íjászversenyt. - Nem kétséges - indult meg Sebastian a tágas könyvtárszoba ajtaja felé. - Már díjat nyert az összes többi játékban is, amit ma a hölgyeknek rendeztek. Jellemző, gondolta magában, ahogy ez a lány szívvellélekkel beleveti magát a versenyekbe. Délben arra jött vissza a horgászásból, hogy Prudence elsőnek ért ki a bonyolult labirintusból. Két órakor, lovaglás közben hallotta, hogy a hölgyek visszaérkeztek a régi normann romokhoz tett sétájukból, ahol Prudence aprólékos rajzban örökítette meg a tájat.
Délután megnyerte az összes sportversenyt, melyet a ház előtti tágas gyepen rendeztek meg, és feliratkozott a vacsora utánra tervezett amatőr színielőadás szereplőgárdájába. Sebastian már előre várta, milyen lesz színésznőként. Anyjára gondolt, és elmosolyodott. Az volt az érzése, hogy hasonlítanak egymásra Prudence-szel. Mindketten intelligensek, szenvedélyesek és feddhetetlenek. Apja azt mondta egyszer, hogy az ilyen n nagyon ritkák, és ha egy férfi olyan szerencsés, hogy talál és meg is tud tartani egy ilyen nőt, semmi árat nem szabad sajnálnia érte. Mialatt végigment a hosszú előtéren a teraszig, Sebastian alaposabban körülnézett. A Curling- kastély háromemeletes kőépület volt, melyet a múlt század vesén építtetett egy gazdag, bogaras kereskedő, aki a fejébe vette, hogy mindenáron úriember lesz belőle. Hogy ezt a célt elérje, egy vagyont fektetett be a birtokába. Az eredmény e szörnyszülött ház lett. Curiing a reggelinél bevallotta, hogy maga sem tudja, hány szobája van - ráadásul az emeleten és a toronyban lévő szobákat még akkor sem használták, ha - mint ezen a hétvégén is - telt ház volt. Ez az apróság felkeltette Sebastian kíváncsiságát. Minden beszámoló úgy szólt, hogy Ringcross az egyik toronyszobából zuhant ki. Vajon mit csinálhatott a ház egyik használaton kívüli részében? Ma éjjel megkezdik a nyomozást Prudence-szel, gondolta, és kilépett a teraszra. Látta, hogy a hölgyek
már felsorakoztak a kert keleti részében felállított célkörök előtt. A versenyzők vígan nevetgéltek, a nézők pedig jóindulatúan biztatták őket. Sebastian hirtelen megpillantotta közöttük Underbrinket. Mostanában érkezhetett, mert sem este, sem ma reggel nem látta. Összehúzta a szemöldökét. Underbrink mindig éber feleségének semmi nyoma. Ebben a pillanatban Underbrink odaugrott Prudencehez, és a jelek szerint felajánlotta a segítségét. Prudence azonban határozottan megrázta a fejét. A férfi vállat vont, és visszaballagott a nézők közé. Lady Pembroke is ott állt a közelben. Fölnézett, meglátta Sebastiant a teraszon, és integetett neki lila zsebkendőjével, mely nagyon jól illett a ruhájához, aztán visszafordult Prudence felé. A lány utolsó volt a sorban. Egyedül ő nem nevetgélt, ő nem kérte egyik urat sem pironkodva, mutatná meg neki, hogyan kell nyílvesszővel lőni. Szemüvegén megcsillant a nap, miközben a célra összpontosított. Komoly arckifejezése mosolyra indította Sebastiant. Elnézte, ahogy a feltámadó szél ingerlően meglebegteti Prudence szoknyáját, s egy teljes percig csodálta kivillanó karcsú bokájának látványát, mígnem arra eszmélt, hogy nem ő az egyetlen férfi, aki e látványban gyönyörködik. Oldalra pillantott, és házigazdájukat pillantotta meg maga mellett. - Gratulálok, Angelstone. Nagyon vonzó kis nő. Egyáltalán nem mindennapi jelenség. De hát nyilván ilyennek kell lennie, ha megakadt rajta a szeme. Igaz hogy kísértetek után szokott nyomozni?
Sebastian jól megnézte magának Curlinget. A báró minden bizonnyal semmivel sem jobb vagy rosszabb a társaság többi férfitagjánál. Azzal is tisztában volt, hogy neki rosszabb híre van, mint Curlingnek; amannak a születése körül például soha nem vetődött fel semmi gyanú. És hamiskártyázással sem vádolták soha. Párbajozni sem párbajozott, és arról sem lehetett hallani, hogy olyasfajta bordélyházakat látogatna, mint Ringcross tette, amíg élt. És mégsem tudta megkedvelni ezt az embert. Most, hogy így elnézte, úgy gondolta, már tudja is, miért nem. Curling leplezetlenül, nyersen érzéki pillantással leste Prudence-t. Ha nem szánta volna rá magát, hogy a hétvégén megkezdi a nyomozást Ringcross halála ügyében, Sebastian erős kísértést érzett volna, hogy azon nyomban visszavigye Prudence-t a városba. - A menyasszonyomat módfelett érdeklik a kísértetjelenségek - felelte a lehető legtermészetesebb hangon. - Elbűvölő - fordult felé Curling. - És találkozott már igazi kísértettel? - Még nem. - Kár. Néha elfog a kíváncsiság, vajon valóban léteznek-e kísértetek - mondta elgondolkozva Curling. - Fél, hogy netán találkozik eggyel? - Félreért, Angelstone. Cseppet sem ijeszt a gondolat, hogy kísértetek létezhetnek. Csak kíváncsi vagyok rájuk. Néha nagyon unom magam. Szellemmel találkozni roppant szórakoztató lehet, nem gondolja?
- Csak azt tudom tanácsolni, hogy nagyon gondosan válassza meg, mivel űzi el az unalmát - figyelmeztette Sebastian. - Ne aggódjék, Angelstone, én nagyon megfontolt ember vagyok - mosolygott elégedetten Curling; nem kerülte el a figyelmét, hogy Prudence nyílvesszője a célkör mellett szúródott a táblába. - Remek találat! Az ön hölgye megint nyerni fog, uram! - Mint rendesen - jegyezte meg Sebastian. Látta, hogy Underbrink lelkes tapsban tör ki. - Boldog vagyok, hogy végre elfogadta a meghívásomat- folytatta Curling, továbbra sem véve le a szemét Prudence-ről. - Először nem is értettem, mi késztette rá, hogy ellátogasson hozzánk, de amikor kifejezte azon óhaját, hogy menyasszonyát és annak barátnőjét, Lady Pembroke-ot is hívjam meg, megértettem, miről van szó. - Igazán? - Hát hogyne - kuncogott sokat sejtetően Curling. - A városi élet bizonyos szempontokból nagyon is korlátozó lehet egy jegyespár számára. Itt, vidéken a dolgok sokkal egyszerűbbek. Érezzék jól magukat ezen a hétvégén, Angelstone. - Feltett szándékom. Csitt, drága Geraldom, úgy hallom, jön valaki. Talán éppen Lord Braxton. Meneküljön! Gyorsan! Nem szabad, hogy együtt találjanak bennünket.
Prudence a kastély egyik teraszára nyíló kis szobájában, a pamlagon ülve, elmerülten tanulta a szerepet. Úgy érezte, a színész mesterség nehezebb, mint gondolta. A fiatal Elisát fogja játszani, akinek szülei készülnek bejelenteni lányuk eljegyzését a titokzatos Lord Braxtonnal. Elisa retteg ettől a házasságtól, szökni készül az elbűvölő modorú, jóképű Geralddal. Prudence azt gondolta, hogy Elisa rosszul választott. Hangosan is elmondta a szerepé - Meneküljön! Gyorsan! Nem szabad, hogy együtt találjanak bennünket. - Ne féljen, drágám - szólalt meg Edward, azaz Lord Underbrink az ajtóban. Gyors pillantást vetett a háta mögé, majd belépett a szobába. – Biztonságban vagyunk. - Edward! - nézett föl meglepetten Prudence. - Igen, én vagyok, drágaságom. - Becsukta maga mögött az ajtót, és cinkos mosollyal nézett a lányra A hölgyek mind visszavonultak a vacsora előtt, az urak pedig Curlinggel együtt a könyvtárszobában vannak. - Mit keres itt? Van szerepe a darabban? - Nem, drága Prudence, azért jöttem, mert beszélnem kell önnel. Edward hirtelen ott termett a pamlagnál, letérdelt a lány előtt, és két kezével megragadta Prudence egyik kezét. - Már annyira vágytam rá, hogy kettesben lehessek önnel, drágám! - Miért? - kérdezte Prudence, és tapintatosan megpróbálta kiszabadítani a kezét, de hiába.
- Mert annyi mindent el kell magyaráznom önnek! kiáltotta Edward, és megcsókolta a foglyul ejtett kezet. Én nem felejtettem el azt a csodálatos nyarat Dorsetban! - Melyiket? Sok nyarunk volt ott, egészen pontosan minden évben egy. - Ó, milyen elbűvölően szellemes, drágám! De az én szívemben csak egyetlen nyár él, drága Prudence! Az a nyár, amikor megismertük egymást. Nem hiszem, hogy elfelejtette, mit jelentettünk egymásnak! - Ha nem haragszik, Edward, most a szereptanulásra kell összpontosítanom - szabadkozott Prudence, és újra megkísérelte kirángatni a kezét a férfi két markából. Ő azonban nem engedte. - El sem tudja képzelni, mit éreztem, amikor a minap megpillantottam a parkban. Minden emlék feltámadt bennem. Oly üres kegyed nélkül az életem! - Edward, ön házasember! Aligha állíthatja, hogy az élete üres. - Pedig az. Olyan magányos vagyok, drágám. Tudja meg, hogy szerelem nélkül kötöttem házasságot A családom és a cím kedvéért kényszerültem rá. A feleségem azonban nem tudja, mire van szükségem. - Minden jel szerint én sem tudtam, uram – mondta kicsit bosszúsan Prudence, - Ha tudom, már hamabb is rájövök, hogy csak szórakozik velem azon a nyáron, Dorsetban. - Ó drágám, mi sincs távolabb az igazságtól! A család iránti kötelesség szólított el ön mellől. Nem tehettem mást, szerelmem.
- Megmondhatta volna a nyár elején, hogy nem választhatja azt, akit szeret - közölte vele nyersen Prudence. - Nem voltam elragadtatva attól, hogy nekem kell utoljára megtudnom. - Bocsásson meg, nem volt erőm elmondani - mentegetőzött Edward, és csókokkal borította el a lány tenyerét. - Bevallom, ellopott idő volt az, amit kegyeddel töltöttem, drágaságom. Csak ezt adhattam önnek. Csak magamat- És ez egyikünknek sem volt elég, ugye? - Azt hiszem, nekem éppen elég volt - szögezte le Prudence, s futólag arra gondolt, hogy is vehette komolyan ezt az embert azon a dorseti nyáron. Na persze, három évvel fiatalabb volt... és még nem ismerte Sebastiant. - Nem hinném, hogy Angelstone méltányolni fogja az erőfeszítéseit - mondta kimérten. - Angelstone! Az az Ördög! Nem tudom elhinni, hogy épp a Bukott Angyalhoz fog feleségül menni, kegyed csupa melegség, csupa napfény! Már a gondolat is kínszenvedést okoz, hogy ilyen jéghideg ember kaparintja meg. Hallgasson rám, és ne hagyja, hogy zsákmányul ejtse az Alvilág Ura! - Pedig nekem feltett szándékom, hogy zsákmányul ejtsem őt, Underbrink - hallatszott az ajtó felől Sebastian fenyegetően halk és jeges hangja. - Úgyhogy azt tanácsolom, azonnal engedje el a menyasszonyom kezét. Underbrink úgy ejtette el Prudence kezét, mintha megégette volna. - Angelstone! - szökkent talpra.
- Jó estét, uram! - mosolygott Prudence Sebastianra. Nem is hallottam, amikor belépett. - Érthető - fonta keresztbe két karját Sebastian Mi történik itt? - kérdezte, s a szemét nem vette le Edwardról. - Színészkedés, uram - felelte szelíden a lány. Semmi több. Nem így van, Lord Underbrink? - De, de igen - hebegte lángvörösen Edward. Színészkedés. Segítettem Prudence-nek - Miss Merryweathernek - a szereptanulásban. - Meneküljön! - kezdte rá a legdrámaibb hangján Prudence. - Gyorsan! Nem óhajtom tovább igénybe venni a segítségét, uram. Angelstone-nal gyakorolok tovább. - Hogyne, persze - igazította meg futólag csinosan megkötött nyakkendőjét Edward. - Akkor hát megbocsát, Miss Merryweather. - Isten vele, Lord Underbrink! Edward elindult az ajtó felé, de arcának kínos kifejezéséből tudni lehetett, egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy Sebastian eláll-e majd az útjából. Angelstone az utolsó pillanatban lustán arrébb lépett, így Edward gyorsan kisurranhatott mellette, s már ott sem volt. - Színészkedés? - nézett a férfi felvont szemöldökkel Prudence-re. - Igen, és tudja, rájöttem, milyen nehéz mesterség a színészeké. - Anyám is ezt mondta mindig.
- Fogalmam sincs, hogy fogjuk estére mindnyájan megtanulni a szerepünket. Ez ráadásul nagyon buta színdarab. - Valóban? - Egy hölgyről szól, aki eey titokzatos férfi menyasszonya, de ő ostoba módon azt hiszi magáról, hogy egy butácska fiatalemberbe szerelmes. Én a helyében örökre búcsút mondanék ennek a felszínes Geraldnak, és hagynám, hogy zsákmányul ejtsen a titokzatos Lord Braxton. - Igazán így gondolja? - húzta magához Sebastian, s az arcát a két kezébe fogta. - Feltétlenül - válaszolta Prudence, s elakadó lélegzettel várta, hogy Sebastian megcsókolja. – Pontosan ezt tenném. - Boldog örömmé! hallom - lehelt futó csókot a zajára a férfi. - Akarja, hogy segítsek a szereptanulásban? - Nem untatja? - A legkevésbé sem. A színjátszás a véremben van, hiszen tudja. Késő éjszaka volt, csend honolt a Curling- kastélyban. A programokkal zsúfolt este után a vendégek visszavonultak hálószobáikba. Prudence is kiörvendezte már magát színészi sikerein, de tudta, az igazi kaland még csak most kezdődik. Már fölvette vastag gyapjúszövet ruháját, és most türelmetlenül várta, hogy jöjjön Sebastian, s kezdjék el végre a nyomozást.
Végtelennek tűnő várakozásban telt az idő, de egyszer csak nyílt az ajtó, és Sebastian lépett be rajta csendben. - Készen van? - Természetesen - vette föl a meggyújtatlan gyertyát az asztalról a lány, s már indult is az ajtó felé. - Mi tartóztatta fel ilyen sokáig? - Vártam, hogy csillapodjék valamelyest a forgalom a folyosón - mosolyodon el Sebastian. - Tudta, hogy a fiatal Dodwellnek viszonya van Lady Keegannel? - Lady Keegannel? - képedt el Prudence. - De hiszen legalább kétszer annyi idős, mint az a fiatalember! Ráadásul férjes asszony. - Igaz, de a férje a városban maradt. Most azonban egy szót se, míg a lépcsőhöz nem érünk - tette ujját a lány szájára Sebastian. Kézen fogva vezette végig a néma folyosón, ahol még most is volt annyi világítás, hogy jól lehessen látni az ajtókat és a lépcsőket. Lord Curling szemmel láthatóan ismerte vendégei éjszakai szokásait. A harmadik emeletre vezető lépcsőnél már egészen más volt a helyzet. Koromsötét volt, és Prudence meleg gyapjúruháján át is érezte a hideg légáramlatot. - Honnan tudjuk meg, melyik szobában volt Ringcross, amikor meghalt? - Az inasom már diszkréten érdeklődött a szolgáknál felelte Sebastian. - EgyikőjüktőI megtudta, hogy a déli toronyszoba volt az. - Milyen hideg van idefönt - dörzsölte meg Prudence a karját, miközben elindultak a kastély déli szárnya felé.
- Curling azt mondja, ezt a szintet nem lakják, ezért fűteni is fölösleges. - Akkor mit keresett itt Ringcross a halála éjszakáján? - Jó kérdés, drágám. Ez lesz az a szoba - állt meg Sebastian a hall végében, egy csukott ajtó előtt. - Be van zárva - próbálta elfordítani Prudence a kilincs gombját. - Majd én. Tartsa a gyertyát. Prudence ámulva látta, hogy a férfi egy darab drótot húz elő az inge ujjából, és óvatosan bedugja a zárba. - Nyílj ki, édesem - súgta Sebastian a zárnak. - Eressz be, kicsikém. Add meg nekem, amit kérek, jól van. Így, így. Ez kell nekem. Gyönyörű. Halk kattanás hallatszott, majd Sebastian elfordította a kilincset, és az ajtó kísérteties nyikorgással kitárult. - Erre engem is meg kell tanítania - suttogta Prudence. - Ha minden trükkömre megtanítom, a végén nem lesz rám szüksége. - Szó sincs róla - tiltakozott Prudence, és belépett a férfi mögött a sötét szobába. - Mi ketten egy csapatot alkotunk, így meg kell osztanunk egymással a... Jóságos ég! - szólt elakadó lélegzettel, mert egy ellenállhatatlanul és könyörtelenül jeges légáram söpört át rajta. - Mi a baj? - szólt vissza a sötétből Sebastian. - Nem tudom - pillantott Prudence a gyertyára; biztos volt benne, hogy kialudt. De a gyertya égett. - Milyen jéghideg ez a szoba. - Nem hidegebb, mint odakint a folyosó. Nekem sokkal hidegebbnek tűnik - motyogta Prudence, és följebb emelte a gyertyát, hogy körülnézzen.
Nem látott mást, csak egy különös, vaslábakon álló ágyat, egy súlyos szekrényt, egy asztalt, s az ablakok előtt nehéz, vastag függönyöket. - Minden fekete - mondta hideglelősen. - A függönyök, az ágynemű, a szőnyeg, minden. Hát az meg mi ott? - emelte még magasabbra a gyertyát, hogy jobban lássa a falból lecsüngő két hosszú láncot. - Bilincsek - lépett közelebb a láncokhoz Sebas- Te jó ég! De furcsa! Gondolja, hogy ez valaha börtön lehetett? - Nem, A börtönt a pincében szokták elhelyezni, nem a legfelső emeleten. - Különös falidísz. - Az. Sebastian kivette Prudence kezéből a gyertyát, és lassan körbejárta a szobát. Prudence egész testében reszketve nézte. Határozottan hidegebb van itt, mint a folyosón, gondolta. Nem értette, miért nem érzi Sebastian a különbséget. De nemcsak a szoba jeges légköre zavarta, hanem ez a mélységes feketeség is, amelynek nem sok köze volt az éjszaka sötétjéhez. - Sebastian! Valami nagyon rosszat érzek ebben a szobában! - A fenébe! - nézett rá nyugtalanul a férfi. - Megijedt. Nem kellett volna idehoznom. Jöjjön, visszakísérem a hálószobájába. - Ne! - szedte össze magát Prudence. - Már egészen jól vagyok. Kicsit fázom, ennyi az egész.
- Jó, de ha mégis úgy gondolja, szóljon. Nem akarom, hogy halálra rémítse magát. - Tudja, elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt vendégszobának használták - próbált más irányt adni beszélgetésnek Prudence. - Ahhoz túlságosan bizarr. - Egyetértek. Sebastian megállt a súlyos szekrény előtt, és kinyitotta. - Van benne valami? - lépett közelebb a lány Megijesztette az a feszült figyelem, amit Sebastian arcán látott. - Nem, üresnek tűnik - hajolt be a szekrény sötét mélyébe Sebastian. - Azazhogy egy csomó beépített fiók van benne. - Hadd lássam. Vajon mit lehet tartani bennük? - Fogalmam sincs - morogta Sebastian, és módszeresen kezdte kihúzogatni a kis fiókokat. Mind üres volt, kivéve a jobb oldali legalsót. Sebastian már majdnem azt is becsukta, mint a többit, amikor megállt a keze, és a homlokán összefutottak a ráncok. - Mi az? - állt lábujjhegyre, s próbált a válla fölött átkukucskálni Prudence. És akkor meglátta a fiók sarkában megcsillanó aranyat. - Egy pénzérme. - Nem. Egy gomb. Sebastian kivette, és a gyertya elé tartotta az aprócska aranytárgyat. - Bele is véstek valamit - hajolt hozzá közelebb. - Az erény fejedelmei.
- Erény? - húzta össze a szemöldökét Prudence. Valami protestánsé lehet ez a gomb? - Kétlem - felelte töprengő arccal Sebastian. Bizonyos klubok tagjai gyakran bevésetik a gombjukba a klub nevét. - És van ilyen nevű klub? - Én még nem hallottam róla - vallotta be Sebastian. De majd utánanézek, ha visszatérünk a városba' Zsebre vágta a gombot, és becsukta a fiókot. - Nem hiszem, hogy egy gombnak sok köze lenne Ringcross halálához - jelentette ki csalódottá Prudence. - Nyilván itt hever már sok-sok éve ebbe a fiókban. - Az ember sohasem tudhatja - válaszolta titokzatosan Sebastian. Készült, hogy becsukja a szekrényajtót, de a mozdulata félbeszakadt, és ismét behajolt a szekrénybe. - Mi az? - Furcsán illeszkednek egymáshoz a deszkák. - Arra a padlódeszkára emlékeztet engem, amely alatt megtaláltam a Pembroke - ékszereket - hajolt közelebb Prudence. - Az az érzésem, hogy a szekrény hátlapja nem valódi - mondta a férfi, és próbaképpen meg is tapogatta. Nem történt semmi. - Lehet, hogy van valahol egy rejtett rugó. - A szekrényt szorosan a falhoz tolták, Sebastian került oldalra Prudence, hogy onnan is rálásson a bútorra. - Még ha ki tudja is nyitni a hátlapot, mögötte nem talál mást, csak falat. - Én azért csak megfejtem ezt a kis rejtvényt erősködött a férfi.
Prudence tökéletesen megértette, sőt maga is négykézlábra ereszkedve nézett be a szekrény alá, hátha oda rejtették a rugót. A szeme sarkából egy kis tárgyat pillantott meg az ágy alatt. - Sebastian! Ott van valami. - Hol? - Az ágy alatt. Egy kis doboz. Tartsa lejjebb a gyertyát! És négykézláb elindult az ágy felé. - Hadd lássam - nyúlt utána és emelte föl a lányt Sebastian. - Nem tudjuk, mi lehet még az alatt az átkozott ágy alatt. - Azzal kihalászta a kis tárgyat. - Na? - kíváncsiskodott Prudence. - Mit talált? - Tubákosszelencét. - Más nincs az ágy alatt? - Csak egy éjjeliedény. Sebastian fölállt, megfordította a kezében lévő dobozkát, majd kinyitotta. - Még van is benne egy kevés tubák. – Megszagolta és óvatosan beszívta. - Nagyon finom illatú. - Örülök, hogy ön nem tubákol - jegyezte meg Prudence. - Igen csúf szokás. - Pedig nagyon elterjedt. Ez a kis szelence is pontosan olyan, mint amilyen tucatszám látható a társaság férfitagjainál. A dohánykeverék viszont egyáltalán nem mindennapi. Lehet, hogy kideríthető, melyik dohányárus állította össze, és kinek. - Lehet, hogy Ringcrossé volt, akkor pedig nem leszünk okosabbak.
- Ebben korántsem vagyok olyan biztos. Ha az övé volt, miért nem esett ki vele együtt az ablakon? Vagy a halála előtt viaskodott valakivel ebben a szobában és aközben hullott ki a doboz a zsebéből? - Valóban lehetségesnek tartja, hogy gyilkosság áldozata lett? - meredt rá tágra nyíló szemmel Prudence. - Korai lenne még ilyet mondani. De kezd a dolog érdekessé válni. Sebastian odament az ablakhoz, és félrehúzta a nehéz, fekete függönyt. - Nemigen lehet innen leesni, hacsak nem áll ki az ember a párkányra - vette szemügyre a lány a széles ablakot. - Úgy van. De kilökni ki lehet rajta bárkit - jegyezte meg Sebastian. Prudence-en ismét áthullámzott az a mérhetetlen, jeges hidegség, amitől egész testében megborzongott. - És ki is lehet ugrani rajta - mondta. - Hirtelen olyan érzelmek árasztották el, melyek mintha nem is belőle, hanem valami rajta kívül álló forrásból származtak volna. Egy pillanatra haraggal vegyes félelem ébredt benne, s ettől újra összerázkódott. Megtántorodott a támadás súlya alatt, ugyanakkor tudta, hogy nem ő élte át egykor e rettenetes érzéseket. Valaki más. Egy másik nő. Teljesen biztos volt benne. - Prudence! Mi a baj? Sebastian állt mellette, s a magasra tartott gyertya fényénél merőn nézte az arcát.
- Azt hiszem, életemben először most találkoztak igazi kísértettel - nézett föl rá a lány, s nagyon szerette volna, ha a férfi megérti őt. - Elég - mondta az, s a karjánál fogva vezetni kezdte az ajtó felé. - Ez már túl sok volt önnek. Jobb lesz, ha kiviszem innen. - Nem képzelődöm, Sebastian! Esküszöm, hogy valami szörnyű dolog történt ebben a szobában. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy Ringcrossnak köze volt hozzá. Egy nő jelenlétét érzem. - Nyugodjon meg, szívem. - De Sebastian! Addigra kiértek a szobából, a férfi bezárta az ajtót, és szaporán elindult vele a lépcső felé. - Nem vitatkozom, Prue. - Nem hisz nekem. - Beismerem, nem hiszek a szellemekben. És mielőtt bármire is következtetnék, szükségem van kézzelfogható bizonyítékokra. - Vagyis az a véleménye, hogy a túlfűtött képzeletem áldozata vagyok. - Drágám, már az a tény, hogy a kísérteties jelenségek kutatása a hobbija, elárulja, hogy a képzelete nagyon is aktívan működik. Ne vegye sértésnek, de meg kell értenie, hogy az én hobbim sokkal szigorúbb kutatói megközelítést igényel. - Az én módszerem éppolyan tudományos, mint az öné! - háborodott fel Prudence. Ekkor minden átmenet nélkül kinyílt az az ajtó, amely előtt éppen elhaladtak, s egy ritkás szakállú öregember bámult ki rájuk.
- Mi a fene! - rántotta maga mögé Prudence-t Sebastian, majd villámgyorsan odafordult az ajtóban ó töpörödött öreghez: - Ki maga? Az öreg ügyet sem vetett rá, csipás szemét Prudencere meresztette. - Maga nem ő - mondta, és mélységes csalódottság ült ki ráncoktól barázdált arcára. - Tessék? - pipiskedett Prudence, hogy kilásson Sebastian jobb válla felett. - Mondom, hogy nem ő - hunyorgott az öreg. - Itt bújtam meg, amióta csak idekerült. Vártam, hogy majd jön. Gondoltam, visszajön a többiekért. A magam szemével akartam látni. - Kit várt? - kérdezte Sebastian. - Azt a szegény lányt, aki kiugrott annak az átkozott szobának az ablakából. Én találtam rá - vetett az öreg egy lapos pillantást Sebastianra. - A patakban. Azt mondták, beleesett és megfulladt de én láttam amikor kiugrott. Úgy vitték el a patakhoz, ott bedobták, hogy a népek azt higgyék, beleesett és megfulladt. De én tudtam az igazat. Prudence látta, hogy az öregember kicsit félnótás de elhitte, amit mond. - Ki maga? - kérdezte. - Higgins. Úgy hívnak: „Féleszű Higgins” - nevetett hangtalanul, fogatlan ínyét mutogatva az öreg. - Mikor ugrott ki az a lány, Higgins? - tudakolta Sebastian. - Régen. De én nem felejtettem el.
- Ringcross tehetett arról, hogy kiugrott? - tette föl máris a következő kérdést Sebastian. - Mindegyik tehetett róla - bólogatott Higgins. - És meg is fognak fizetni érte. Majd meglátják. Mind megfizetnek. A lány megátkozta őket. Azt mondta, utoléri őket a bosszú. Már el is kezdődött. - Ő jött vissza Ringcrossért? - kapaszkodott bele Prudence Sebastian karjába. - Erre gondol, Mr. Higgins? - A többiekért is vissza fog jönni - felelte az öreg, és elindult a folyosón. - Várjon! - szólt utána Sebastian. - Kik a többiek? És mikor ugrott ki a lány? Higgins azonban már nem figyelt rájuk; az orra alatt dünnyögve ballagott végig a folyosón. Sebastian ment volna utána, de Prudence leintette: - Hagyja. Bolond szegény. Ha tovább faggatózik, félő, hogy izgalmában fellármázza a házat. Lehet, hogy egy réges-rég halott lány legendájába keveri bele Ringcross halálát. - Vajon ki lehet ez az öreg? - Nem tudom. Talán egy szellem – mosolygott Prudence. - Ez nem volt szellem - válaszolta Sebastian, és komor arccal fogta karon a lányt. - Honnan tudja? Még sohasem látott olyat. - Azért ha látnék, megismerném - felelte a férfi, s a lépcsőhöz érve elfújta a gyertyát. Lentről felszűrődött valamelyest a falikarok derengő fénye. - Csitt! - szólt hirtelen, már a lépcső közepén.
Hátával a falhoz simult, szorosan magához húzta Prudence-t, de még az arcát is a mellére vonta. - Mit csinál? - suttogta bele az ingébe a lány. - Csendesen - súgta vissza a fülébe Sebastian. - Újra nagy a forgalom a folyosón. - Aha. Ajtó csukódása hallatszott, majd csend lett. - Visszakísérem a szobájába - mondta kis várakozás után Sebastian. - Milyen izgalmas. Azt hiszem, nagyon fogom élvezni a közös munkát önnel! - Remélem, drágám. Az én idegeimet azonban valószínűleg meg fogja viselni - morogta Sebastian. Épp amikor kinyitotta Prudence szobájának ajtaját, a közelben egy másik ajtó is megnyikordult. A lány egy ugrással bent termett, majd gyorsan megfordult, hogy lássa, a folyosón csellengő nem vette-e észre Sebastian t. A férfi azonban szorosan a nyomában volt, és szintén beért a szobába. Olyan halkan csukta az ajtót, hogy hangja sem volt. - Hűha! Ez meleg helyzet volt. - Igen, de most már biztonságban vagyunk - nyugtatta meg a lány, és gyertyát gyújtott. - Valami baj van? nézett meglepetten Sebastian elszánt arcára. - Egy perc, és visszamehet a saját szobájába. - Történetesen van még valami, amit meg szeretnék beszélni önnel - nézett végig rajta mohó tekintettel a férfi. - Úgy gondolom, ez az időpont éppoly alkalmas rá, mint bármelyik másik.
Prudence mosolya csupa lelkesedés volt: - Elemezni kívánja a ma éjszakai nyomozásunk eredményeit? Jegyzeteket kellene készítenünk. Egy pillanat, máris hozom a naplómat. - Később - mondta Sebastian, és a gyertyafényben parázsként izzott fel a szeme. - Most egy sokkal személyesebb ügyet szeretnék megbeszélni önnel. - Személyeset? - Nagyon személyeset. Két lépéssel ott termett, és mindkét karjával átölelte a lányt. Amikor szája hozzáért Prudence szájához, halkan kopogtak az ajtón.
9 - Mi a nyavalya? - hagyta félbe a szinte még el sem kezdett csókot Sebastian, és fenyegető arccal nézett az ajtóra. - Ki az ördög veszi magának a bátorságot, hogy ebben az éjszakai órában kopogtasson az ajtaján? - El nem tudom képzelni - nézett ijedten Prudence a férfi hideg dühtől villámló szemébe. - Az isten szerelmére, csillapodjék! Bizonyára Lady Pembroke az, Talán segítségre van szüksége. - Nem valószínű - fordult sarkon Sebastian, s már indult is az ajtó felé. - Várjon, Sebastian! Nem muszáj kinyitnia - kapott utána a lány, de hiába. - Véleményem szerint hatásosan kell elejét venni, hogy a jövőben hasonló éjszakai látogatások előfordulhassanak, akárki várakozik is odakint a folyosón! - Hadd hívjam fel a figyelmét, uram, hogy rendkívül nehéz lesz felbontani az eljegyzésünket, ha az emberek azt fogják hinni, hogy közös hálószobát használtunk. Már így is elég kínos a helyzetünk. Megint felhangzott a halk, puhatolózó kopogás. - Drágám - mondta gúnyos oldalpillantással Sebastian -, ön nem ismeri a „kínos” szó jelentését. - Micsoda badarság! - telt be a pohár Prudence-nél. Ön képtelen tisztán gondolkodni. Férfias érzékenysége a jelek szerint megzavarja a gondolkodását.
- Csakugyan? - tette a kezét a kilincsre Sebastian. Miért, mit kellene ilyen körülmények között tennem, Miss Merryweather? - Az egyetlen célszerű dolgot. Bújjon be a szekrénybe, és maradjon ott, amíg lerendezem ezt az ügyet. A férfi úgy nézett rá, mint aki nem hisz a fülének. Aztán egyetlen mozdulattal felrántotta az ajtót. Prudence-t annyira felbosszantotta Sebastian fölényes viselkedése, hogy pár pillanatig fel sem fogta, ki is ez a késő éjszakai látogató. Elakadta lélegzete, amikor rájött, hogy Edward az. Lord Underbrink figyelmét, aki papucsban és sötétkék házikabátban állt az ajtó előtt, annyira lekötötte, nem járnak-e a folyosón, hogy először észre sem vette Sebastiant. - Jó estét, Underbrink! - köszönt rá Sebastian olyan hangon, amitől a pokol tüze is megfagyott volna. - Az eredményesség érdekében akár mellőzhetjük is a formaságokat. Térjünk egyenesen a tárgyra. Mihelyt visszatérünk Londonba, elküldöm önhöz a segédeimet. - Micsoda? - ugrott legalább tíz centit Edward, és odakapva a fejét, rémülten meredt Sebastianra. - Ördög és pokol! Bocsánat, Angelstone, úgy látszik, rossz ajtón kopogtattam. - Bölcs megállapítás. Határozottan rossz ajtón. - Biztosíthatom, hogy tévedés volt - hebegte Edward. - Olyan tévedés, amiért drágán meg fog fizetni. - Nézze, kérem - emelte föl a hangját Edward -, hát csak nem hív ki párbajozni azért, mert bekopogtattam az ajtaján?
- Ez nem az én ajtóm. - Nem? - adta a zavartat Edward. - De hiszen ön áll itt. Attól tartok, nem értem a dolgot. - Ez a menyasszonyom szobájának az ajtaja, Underbrink, amint ön is nagyon jól tudja. Mindazáltal nem óhajtok most ezen vitatkozni, inkább a pisztolyokra bízom a dolgot. Edwardban meghűlt a vér. - Biztosíthatom, hogy merő tévedés volt! Egy másik hölgyhöz akartam bekopogni. Egy idősebb hölgyhöz. Férjes asszonyhoz. Tekintve a körülményeket, bizonyára megérti, hogy nem fedhetem fel a nevét, de a legkevésbé sem Miss Merryweather az. - Jó éjt, Underbrink! - Nem gondolhatja komolyan, uram, hogy ezért meg kellene vívnunk egymással! - jajdult fel Edward. - De nagyon is komolyan gondolom – felelte Sebastian, s mozdult, hogy becsukja az ajtót. - Ne kerítsen ekkora feneket ennek az ügynek uram tette a karjára Prudence a kezét, és biztatóan mosolygott Edwardra. - Meg vagyok győződve róla, hogy Lord Underbrink nem akart megsérteni. - Nem, egyáltalán nem - pillantott Edward hálásan Prudence-re. - Eltévesztettem az ajtót. Mind olyan egyformák ezen az átkozott folyosón. - Hát persze - mondta Prudence, és átfutott az agyán, vajon miért nem vette eddig észre, hogy milyen férfiatlan és egyéniség nélküli ember Edward, - El is tudom képzelni, hogy történt. Bizonyára nagy nyüzsgés
volt ma este a folyosón. Kész csoda lenne, ha valaki el tudna ma éjjel aludni. - Elég ebből, Prue! - nézett rá megrovóan Sebastian. - Nem, nem elég - felelte a lány nyugodtan. – Ne akarja megrémíteni Lord Underbrinket. Hibát követett el, amit őszintén sajnál. - Még jobban fogja sajnálni, ha végeztem vele. - Bocsásson meg, uram - rándult össze Edward. Esküszöm, végzetes félreértés történt. - Látja, Angelstone? Underbrink bocsánatot kér mosolygott nyájasan mindkettőjükre Prudence, de közben elszántan nézte Sebastiant. - Fogadja el nagylelkűen a bocsánatkérését, mielőtt fölösleges feltűnést keltenénk. - Majd később foglalkozom önnel, Underbrink nézett Sebastian összehúzott szemmel Edwardra. - Jó éjt, uram! - fordult Prudence is Edwardhoz. Nyugodt lehet, az ügy itt véget ért. Angelstone nem fogja kihívni párbajra. - Edward bizonytalan, de reménykedő pillantással nézett rá, majd hátrább lépett, udvariasan meghajtotta a fejét. - Jó éjt, Miss Merryweather! Még egyszer bocsánatot kérek a késői alkalmatlankodásért. Prudence átkarolta Sebastiant, és halkan becsukta az ajtót. Ne merjen többé így beleavatkozni a dolgomba fordult feléje azonnal Sebastian, akiben még most is forrt a düh. - Ezt nem tűröm. A lány óvatosan nézett rá, de nem hátrált meg.
- Oktalanul viselkedett, uram. És teljes mértékben logikátlanul. Underbrink egyszerűen tévedett. - Az ördögöt! Azért jött egyenesen az ön ajtajához ebben a lehetetlen órában, mert látni akarta. - Ugyan miért akart volna ilyet? - söpörte félre a feltételezést Prudence. - Mert meg akarta kapni magát, maga kis naiv butuska! Három évvel ezelőtt nem fogadta el, és most kíváncsi rá, hogy mit mulasztott. - Ne beszéljen őrültséget, uram - vörösödött el Prudence. - A tényeket mondom. - Arról a helyzetről ön semmit sem tud. - Az öccse mindent elmesélt. Prudence egy pillanatra meghökkent, majd azt mondta: - Nos, megnyugtathatom, ha éreztem is valamit három éve Lord Underbrink iránt, az már régen elmúlt. Mást vett feleségül, és ezzel az ügy lezárult. - A jelek szerint nem. Legalábbis az ő részéről nem. Hát önnél? Mit érez iránta ennyi idő után? - Nem vagyok szerelmes belé, ha ez aggasztja, uram szegte föl az állat Prudence. - Ámbár el nem tudom képzelni, mennyiben tartozik ez önre. - Nagyon is rám tartozik - járkált föl-alá a szobáján Sebastian. - És fölösleges úgy tennie, mintha az érdeklődésem szokatlan vagy különös volna. Emlékezzen csak vissza: jegyesek vagyunk. - Újabban inkább mintha ön szenvedne emlékezetkiesésben - vágott vissza Prudence, akit
felbosszantott az a fölényes fesztelenség, ahogy a férfi a kapcsolatukat kezelte. - Talán elfelejtette, hogy az egész jegyességünk csak komédia? - Igaz is, beszélni szeretnék önnel a jegyességünkről markolta meg az ágy egyik oszlopát Sebastian és félig leeresztett szemhéja mögül kifürkészhetetlen pillantást vetett a lányra. - Elegem volt ebből az ostobaságból. - Máris véget akar vetni neki, uram? - kiáltott fel mélységes csalódottsággal Prudence. Valami logikus ésszerű érv után kutatott, amellyel megakadályozhatná az elkerülhetetlent. - És mi lesz a nyomozásunkkal? - Hagyja most azt az átkozott nyomozást. Kezdem azt hinni, hogy ha jól megnéznénk, önt elsősorban a nyomozás érdekli, és csak másodsorban én. - A világért sem mondanám, hogy ön kevésbé volna érdekes, uram - szólt kétségbeesetten a lány. - Sőt, mondhatom, soha életemben nem találkoztam még olyan érdekes emberrel, mint ön. Meggyőződésem, hogy ön rendkívül intelligens. Mély benyomást gyakorolt rám kíváncsi szelleme, és az, hogy milyen ügyesen bánik a zárakkal. - Elég. Sebastian elengedte az ágy lábát, és zord arccal közeledett Prudence felé. - Sebastian! Mit forgat a fejében? - Miért nem veti be az intelligenciáját, Miss Merryweather, hogy megtalálja rá a választ? Biztos vagyok benne, hogy egykettőre rá fog jönni. A lány még fel se eszmélt, a férfi már el is kapta, és a karjába zárta.
- Sebastian. - Prue - suttogta a nyakába Sebastian -, elképzelhető, hogy egyetlenegyszer az életben csak rám figyeljen, és ne arra a nyavalyás nyomozásra? Prudence remegve nyúlt a pápaszeme után, és vaktában letette az éjjeliszekrényre. - Úgy érzem, az elmúlt percekben nem sok mindenre figyeltem önön kívül, uram - felelte, erősen kapaszkodva Sebastian vállába, és feszülten figyelve fölébe hajló engesztelhetetlen arcot. - Most mi a szándéka? - Szeretkezni akarok magával. - Most? Ma éjjel? - Igen. Most. Ma éjjel. És hozzáfogott, hogy kigombolja a lány ruháját. Prudence egy perc múlva meztelen hátán érezte a férfi ujjait. Remegés futott át rajta, miközben azt figyelte, milyen gyorsan hullanak le róla a ruhadarabok. Még egy perc, és a fűző is lekerül a derekáról. Érezte az egész valóját felkavaró izgalom lüktetését. - Sebastian? - Csitt, Prue - állta el minden további beszéd útját a férfi egy lélegzetelállítóan vad csókkal, miközben végigdőltek az ágyon. A lány felnyögött, és ujjai ösztönösen belemélyedtek a férfi széles hátába. - Majd később beszélünk - emelte föl a fejét Sebastian, és lenézett rá. Prudence úgy érezte, mintha egy meleg vizű, széles folyam hátán ringatózna, mely egyre gyorsabban folyik, s már-már elragadja. Tudta, hogy az út végén egy
fenséges vízesés várja, s vad türelmetlenség fogta el, hogy végre megérkezzék oda. Már csak egy kis gyertyacsonk égett, mire Sebastian nagy sokára megmozdult Prudence mellén. Fölemelte a fejét, és lenézett rá. Szája lassú, elégedett mosolyra húzódott, majd puha csókot lehelt a lány ajkára. Azután elengedte, és legurult mellé az agyra. - Soha életemben nem éreztem még ilyen jól magam mondta, és magára húzta Prudence-t. - Ugye, mondtam, hogy minden zárat ki tudok nyitni? - Igen - pirult el Prudence. - Kis gyakorlással még jobb lesz - vigyorgott Sebastian, és ujjával megnyomta a lány orra hegyét, majd a hajánál fogva magához húzta Prudence arcát, és szájuk szenvedélyes csókban forrt össze. - Minden lehető alkalmat megragadunk, hogy gyakorolhassunk. Erről eszembe jut, hogy korábban miről is akartam beszélni veled. - A színlelt eljegyzésünkkel kapcsolatban? - kérdezte kicsit szorongva Prudence. - Pontosan. Szeretnék véget vetni neki. Prudence-t a vártnál sokkal jobban megrázta ez a bejelentés. Nem vitás, hogy Sebastian érez iránta valamit, gondolta, különben nem mutatott volna ilyen szenvedélyes érzelmeket. Szereti őt. Biztos, hogy szereti. - Értem - mondta olyan nyugodtan, amilyen nyugodtan csak tudta.
- Nem, nem hiszem, hogy érted - mosolyodott el Sebastian, a szeme azonban éber maradt. - Azt szeretném, ha nyomban összeházasodnánk. - Összeházasodnánk? - akadt e! a lány szava. - Gondolkozz, drágám - magyarázta Sebastian, mint aki meg akarja győzni a másikat -, másképpen hogy tudnánk gyakorolni a szeretkezést? Elárulhatom, a városban nagyon nehéz lenne viszonyt folytatnunk. A másik lehetőség az, hogy minden vidéki kastélyba szóló meghívást elfogadunk, de ez sok kényelmetlenséggel járna, mert örökké úton kéne lennünk. - Igen, de hogy házasság... - Prudence erre nem számított. Döbbenten nézett Sebastianra, ámbár szemüveg nélkül kicsit nehezen tudta fókuszba állítani a szemét. - Komolyan beszélsz, Sebastian? - Biztosíthatlak, soha életemben nem beszéltem komolyabban. Vad öröm lángolt fel a lányban, de nyomban óvatosságra intette magát. Nagyon jól tudta, hogy is táplál iránta. De eddig egy szót sem szólt arról, hogy szerelmes lenne belé. Ilyet még szerelmeskedés közben sem mondott neki. - Igazán azt hiszed, ülünk egymáshoz, Sebastian. - Nem hinném, hogy bárki más jobban illenék hozzám - felelte a férfi. - Nos, az ajánlat rendkívül megtisztelő – mondta Prudence óvatosan, és nagyon szerette volna, ha megkapja végre azt a választ, amire vágyott. - Helyes. Akkor meg is egyeztünk - szögezte le meglehetősen kurtán Sebastian. - Reggel utánanézek,
hogy megkapjuk a különleges engedélyt. Lady Pembroke lehet a tanúnk. - Ahogy mondtam, rendkívül megtisztelő az ajánlatod - vágott a szavába riadtan a lány -, és nagyon meg tudom érteni, hogy házasságon belül sokkal könnyebb viszonyt folytatni, de nem vagyok benne biztos, elegendő ok-e ez arra, hogy a kapcsolatunkat ilyen tartóssá tegyük... - Számos egyéb logikus oka is van kettőnk házasságának- közölte hűvös, kimért hangon Sebastian. - Van? - Természetesen. Máskülönben nem javasoltam volna. Prudence a pápaszeme után nyúlt, és az orrára illesztette. - Megneveznél néhányat? - kérte. - Ahogy óhajtod, ámbár szerintem nyilvánvalóak villantotta rá Sebastian a lehető legszemtelenebb és legfölényesebb mosolyát. - Te nagyon szenvedélyes nő vagy, Prue. Ez fontos nekem, mivel vannak bizonyos testi vágyaim, melyeket időről időre ki kell elégítenem. Prudence nem bírta tovább hallgatni, hogy szenvedélyükről ilyen prózai módon essék szó. - Halljuk a következőt. - Jó. Az efféle dolgok ilyen... nos, ilyen egészséges megközelítésén túl intellektuális téren is vannak közös érdeklődési területeink. - Nagyon igaz - ismerte el a lány. - Egyszóval melletted nem fogok unatkozni, szívem mondta a férfi egy újabb futó csók kíséretében. - És mindent megteszek, hogy te se unatkozz mellettem.
- Ez még nem fordult elő - közölte gyorsan Prudence. - Továbbá szeretnék rámutatni arra is, hogy ha együtt élünk mint férj és feleség, az nagyon megkönnyíti a nyomozó munkánkat. Ha egy fedél alatt élünk folyamatosan adhatunk tanácsokat egymásnak, és sokkal közelebbről tanulmányozhatjuk egymás munkamódszereit. - Igen, ezt belátom - mondta a lány, s közben egyre kényelmetlenebbül érezte magát. - Mindazonáltal folytatta, gondosan megválogatva a szavait - gondolod, hogy a közös érdeklődés és bizonyos... hajlandóság egymás iránt, elegendő alapot jelent a házassághoz? - Ennél jobb alapot el sem tudok képzelni - nézett rá meglepetten Sebastian. - Egyesek szerint jó, ha mindezeken kívül szerelem is van. - Szerelem? Sebastian rosszallóan húzta össze a szemét, mintha Prudence szavai nemcsak meglepetést, de csalódást is jelentettek volna a számára. - Ugyan, Prue, csak nem esel áldozatul a romantika divatjának? Nem tudom elhinni, hogy egy olyan intelligens, jó ítélőképességű, okos nő, mint te vagy, képes hinni olyan megfoghatatlan és illuzórikus fogalomban, mint a szerelem. - Hát... - nyelt egy nagyot Prudence. - Te meg én az értelmünkre, és nem az érzelmeinkre támaszkodunk - folytatta a férfi könyörtelenül. Kibogozzuk a rejtélyeket és megkeressük a bizonyítékokat. Logikus elménk nem esik áldozatul olyasféle
lázas képzelgéseknek, melyek a Byron-féléket és követőiket szokták izgalomba hozni. - Úgy van. De azért... - Megnyugtathatlak, drágám, sokkal jobban tisztellek annál, mintsem azt merjem hinni, hogy te a házasság előtt szerelemről ábrándozol. A szerelem a buta csitriknek való, míg az olyan érett, felelősségteljes és intelligens nők, mint amilyen te vagy, nem adják át magukat efféle szenvedélyeknek. Prudence úgy érezte, mindjárt megfullad. - Igen, tudom, de az a helyzet, Sebastian... - Végtére is a szerelem létezésére sokkal kevesebb bizonyíték, minta kísértetek létezésére... - Ezt azért nem merném állítani - szállt vele vitába nagy hévvel a lány. - Nagyon sok történelmi esemény kiváltó oka éppen hogy a szerelem volt. Az emberek hint követnek el szerelemből. Néha bele is betegednek a szerelembe. Rengeteg dolog bizonyítja, hogy Idézik szerelem. - Butaság. Az a hajtóerő, amelyről te beszélsz, a szenvedély. Vagy hogy egészen nyers legyek, az érzéki vágy. És ujja hegyével végigrajzolta a lány szájának körvonalát. - Érzel valami szeretetet irántam, Sebastian? - kérdezte csüggedten Prudence. - Természetesen - felelte hanyagul a férfi. - Magától értetődik. - Valóban?
A szeretet ugyan nem szerelem, de még lehet belőle az, gondolta reménykedve Prudence. - És te? - kérdezte mintegy mellékesen Sebastian. -Te is ragaszkodsz hozzám úgy-ahogy? Függetlenül attól, amit a hobbim iránt érzel? - Ó, igen - válaszolta a lány. - Határozottan. Mondhatom, igazán kedvellek, Sebastian. - Én is kifejezetten kedvellek. Mit kívánhatna még az ember? Itt vagyunk mi, két hasonló gondolkodású, közös intellektuális érdeklődésű, közös szenvedélynek hódoló ember. Nagyon jól ki fogunk jönni egymással. És most ígérd meg, hogy feleségül jössz hozzám, mihelyt megtettem a szükséges előkészületeket. - Miért ez a nagy sietség? Nem várhatnánk meg, nátha megérik bennünk a kölcsönösen meglévő vonzalom? kérdezte bátortalanul Prudence. - Szerintem ezzel nemcsak időt vesztenénk, de potenciálisan kínos helyzetbe is kerülhetünk. - Kínos helyzetbe? Hogyhogy? - Neked is tudnod kell erre a választ. Használd a méltó intelligenciádat, Prue. - Azután, ami most történt közöttünk, könnyen előfordulhat, áldott állapotba kerülsz. - Jóságos ég! - bámult rá Prudence, mint aki most döbbent rá a valóságra. - Erre egyáltalán gondoltam. - De én annál inkább - jelentette ki Sebastian magától értetődő hangon. - És mivel épp elégszer csúfoltak fattyúnak, nem óhajtom, hogy a fiam vagy a Iányom ilyen bélyeget viseljen a homlokán. - Nem, persze hogy nem. Teljesen világos. És Prudence azt hitte, valóban érti.
- Nos, Prue? - nézett rá félig leeresztett pillái mögül Sebastian. - Megkötjük az újabb alkut? Feleségül jössz hozzám? Prudence vett egy nagy levegőt, és félresöpörte minden kételyét, minden bizonytalanságát. Talán megéri a kockázatot, nyugtatgatta magát. Hozzámegy ahhoz a férfihoz, akit szeret. - Feleségül megyek hozzád, Sebastian. Valami megkönnyebbülésféle lobbant fel a férfi szemében, a hangja azonban továbbra is hűvös és enyhén csúfondáros volt. - Messzemenően logikus, ésszerű döntést hoztál, szívem. Természetesen ezt vártam tőled. - Természetesen - motyogta Prudence, de belül remény és félelem között hányódott. Balsejtelmek kezdték gyötörni. Ha rosszul ítélte meg Sebastian érzelmeit, az egész jövőjét, és talán a lelkét is odadobta a Bukott Angyalnak.
10 - Na, Angelstone, hogy tetszik a házasélet? - fel a kérdést négy nappal később Sebastiannak a kedvenc klubjában Garrick. - Az elmúlt napokban sok mindent megtudtam a feleségekről - pillantott fel Sebastian a Morning Postból. - Talán érdekelni fog például, hogy még a legintelligensebbje sem gondolkodik mindig logikusan. - Máris civakodtatok? - tette le vigyorogva a kávéscsészéjét Garrick. - Szégyelld magad, Angelstone. Azt hittem, még ott tartasz, hogy a legjobb oldaladat igyekszel mutatni Lady Angelstone-nak. Bőven ráérsz, hogy a valóságot tárd a szeme elé. Sebastian halkan szitkozódva idézte fel magában a reggelizőaszta1nál lejátszódott rövid, de parázs jelenetet, miután bejelentette, hogy a nap folyamán végig szándékozik látogatni a dohányárusokat. Prudence szeme lelkesen csillant fel a pápaszeme mögött. - Meg akarod tudni, kinek állították össze azt a különleges dohány keveréket? - Igen - vágott le egy karika kolbászt Sebastian. Most, hogy végre túl vagyunk az esküvőn, és ideköltözhettél hozzám, talán folytathatnánk is a nyomozást.
- Szegény Sebastian - vált Prudence szeme furcsán párássá -, fogalmad sem volt, ugye, mennyi felfordulással fog járni az esküvőnk? Azt hitted, elég lesz a hírt közzétenni az újságokban, és azzal kész. - Rengeteg fölösleges felhajtás van az esküvők körül, amit nem sejtettem előre - vallotta be a férfi -, de remélem, a legrosszabbon már túl vagyunk. - Megbántad, hogy összeházasodtunk? - kérdezte Prudence gyanúsan közömbös hangon a reggelizőasztal túlsó végéből. - Micsoda buta kérdés. Természetesen nem. Tökéletesen illünk egymáshoz, ahogy azt már részletesen kifejtettem - válaszolta Sebastian, de azért Prudence kérdése gondolkodóba ejtette. Az, hogy a lány netalán bánhatja, újra tudatára ébresztette a már régóta nem érzett belső hidegségnek. Nem értette, miként kételkedhet Prudence abban, hogy hozzá tartozik. Ahogy ott ült az asztal túlsó végében, mintha mindig is ez a ház lett volna az otthona. A reggeli nap besütött az ablakon, s fényében a haja színe olyan volt, mint a pirítós kenyér melletti edénykében a folyékony méz. A vágy belenyilallt, mert visszaemlékezett Prudence hajára, amilyennek kora reggel látta, amikor legyezőként terült szét a fehér párnán. - Elkísérlek a dohányárusokhoz - jelentette k, Prudence. - Nem kísérsz el - felelte a férfi, és újabb kolbászkarikát tűzött a villájára. - Ma sok mindent el akarok végezni, és ki tudja, hány üzletet kell végigjárnom.
- Azt akarod ezzel mondani, hogy hátráltatlak a nyomozásban? - kúszott Prudence szemöldöke a szemüvege fölé. - Szeretnélek emlékeztetni rá, hogy csapatban dolgozunk. Sebastian tudta, hogy most óvatosnak kell lennie. Elég hamar meg kell tanulnia, mit jelent férjnek lenni, gondolta savanyúan. - Félreértesz, drágám-mosolygott jóindulatúan. - Arról van szó, hogy valakinek szemet szúrhat, ha kettesben járjuk végig a dohányárusokat, és esetleg kérdezősködni kezd. - És ha inasnak vagy szolgának álcáznám magam? Ha úgy jelennék meg, mint a személyzeted egyik tagja, senki sem tenne föl kérdéseket, nem? - Házam teljes személyzete ezen kezdené törni a fejét felelte Sebastian elutasítóan. - Nem beszélve arról, aki esetleg felismerne. Már a gondolat is feldühítette, hogy Prudence férfiruhába öltözzék. - Pedig nagyon is célravezetőnek gondolnám -töprengett fennhangon Prudence. - Reggeli után le is szaladok, és körülnézek a cselédség ruhái között. Sebastian e pillanatban felhagyott minden stratégiával és diplomáciával, és nyíltan megfenyegette Prudence-t: - Asszonyom, ha ehhez a cselhez folyamodik, mar most kijelentem, hogy nem kísérem el Arlingtonék esti báljára. - Ezt nem teheted meg, Sebastian - nézett rá rémülten Prudence. - Ott kell lenned ma este. Megmondták, hogy
a családod néhány tagja is jelen lesz, köztük a nagynénéd és Jeremy unokaöcséd. - Épp elég ok, hogy én viszont ne legyek ott. És azon se lennék meglepődve, ha Lady Arlington egyenesen azért rendezné meg ezt az átkozott bált, hogy a társaságot megörvendeztesse egy jó kis jelenettel. - Jaj, Sebastian, hová gondolsz? Csak udvarias akar lenni. - Drágám, lehet, hogy nagyon intelligens vagy, de időként meglepően naiv is. - Lady Arlington bálján nyílik először alkalom arra hogy családod tagjai társaságban találkozzanak egymással. Ha nem jössz el, ezzel nyilvánosan megalázod a Fleetwoodokat. - Azt hiszed, törődök én ezzel? - derült fel Sebastian arca. - Nehéz veled szót érteni, Sebastian. Nagyon jól tudod, hogy ha nem jössz el ma este, azzal csak tápot adsz annak a vélekedésnek, hogy a családodban ellenségeskedés van. - Ami megfelel a valóságnak, Prue - tette le a férfi a kést, majd összekulcsolt karját az asztalra fektetve folytatta: - Neked pedig azt tanácsolom, ne feledkezz meg róla, hogy melyik oldalon állsz. Továbbá nagy oktalanság volna tőled, ha megpróbálnád eljátszani a békéltető szerepét. Nem vagyok kíváncsi a Fleetwoodokra. - Ez az utolsó szavad, Sebastian?
- Igen. Úgyhogy ha azt akarod, hogy elmenjek Arlingtonék báljára, eszedbe ne jusson, hogy inasruhába bújj. - Hát jól figyelj, Angeístone, attól, mert történetesen házasok vagyunk, még ne gondold, hogy a rendes férjek szokása szerint parancsolgathatsz nekem, és fenyegetőzhetsz. - Nem tartasz engem rendes férjnek? - nézett Prudence-re hűvösen kihívó tekintettel Sebastian. - De nem ám - válaszolta Prue, és gondosan összehajtogatott szalvétáját aggályos pontossággal elhelyezte a tányérja mellett. - Mi partneri alapon kötöttünk szövetséget. Ha még emlékszel rá, két hasonlóan gondolkodó egyén társult egymással, akiket a közös érdeklődés fűz össze. - Nagyon jól emlékszem, milyen feltételekkel kötöttünk alkut - ugrott talpra Sebastian. Prudence gyanakodva figyelte, mit tesz most. Sebastian egyenesen hozzá lépett, és szenvedélyesen szájon csókolta. Óriási megkönnyebbülésére felesége gyöngéden viszonozta csókját. Milyen kár gondolta, hogy Flowers bármelyik pillanatban beléphet. - Ahogy mondtad, szövetségünk a közös érdeklődésen alapul - suttogta az asszony fülébe, akin néma remegés futott át. - És ebbe a körbe tartozik az a terület is, ami különösen izgatóan hatott rám az elmúlt éjszaka. Előre várom a ma éjszakát, hogy megint összefűzzön bennünket ez a közös érdeklődés. Prudence elpirult, és eddig asszonyosan szigorú tekintetét bájos zavar felhőzte el.
- Menj innen - mormolta -, és el ne feledkezz Arlingtonék báljáról, különben sose bocsátok meg neked. A reggel emléke halvány mosolyt csalt Sebastian arcára, s a kávéját kortyolgatva elmerengett azon, hogy Prudence most már életük végéig ott fog ülni reggelenként vele szemben, az asztalnál. Hogy is bírta ki eddig nélküle? - Mit csinálsz ma este? - nézett rá Garrick. - Van egy kis elintéznivalóm! - Ezt a hangodat már ismerem - vigyorodott el a barátja. - Olyankor cseng így, amikor éppen beleveted magad egy újabb nyomozásba. Kérlek, ne mondd, hogy máris annyira unod a házaséletet, hogy újra ráfanyalodtál a régi kedvenc szórakozásodra. - Biztosíthatlak, hogy a házasélet minden, csak nem unalmas. De a hobbimat sem adtam fel. - Értem - mondta Garrick, majd kíváncsian megkérdezte: - És a feleséged tudja, hogy mivel foglalkozol ráérő idődben? - Tudja. - És helyesli? - Nem panaszkodik miatta. - Gratulálok, Angelstone - kuncogott Garrick. - Meggyőződésem, hogy sikerült feleségül venned az egyetlen lányt Angliában, aki meg tud téged érteni. - Ebben biztos vagyok - felelte Sebastian, de azt az aggodalmát már nem mondta ki, hogy Prudence talán nincs annyira elragadtatva a házasélettől, mint ő.
Mert néha rajtakapta, amint valami különös sóvárgással nézi őt. Ilyenkor eszébe jutottak a lány szavai, melyeket a Curling - kastélyban mondott. Egyesek szerint jó, ha mindezeken kívül szerelem is van. Mert minden intelligenciája és bámulatos logikája mellett Prudence nő volt, és Sebastian sejtette, hogy a házassággal kapcsolatban nőiesen romantikus álláspontot képvisel. Szerelemből óhajtott férjhez menni. Tisztában volt vele, hogy szándékosan hajszolta bele Prudence-t egy sietős házasságkötésbe. Ehhez minden fegyverét bevetette, és könyörtelen taktikázását azzal igazolta önmaga előtt, hogy a lány boldog lesz vele. Hiszen már elég idős és okos ahhoz, hogy rájöjjön: akármit érzett is Underbrink iránt, az múló és tartalmatlan érzés volt. Mindenesetre az a nagyképű tökfilkó annak idején visszaélt a lány vonzalmával. Prudence soha többé nem tudna megbízni Underbrink-ben. Ezt neki is tudnia kell. Sebastian aznap délután négy órakor csüggedten ballagott fel bizonyos R. H. Goodwright nevű dohányárus boltjához vezető lépcsőn. Goodwright már a hatodik volt a listáján. Ha itt sem jár szerencsével, gondolta, be kell térnie a mellékutcákba, ahol a kevésbé jól menő boltok sorakoztak. Eddig abból a feltevésből indult ki, hogy akárki vesztette is el a dobozkát, a társaság tagja volt, tehát a jobb üzletek valamelyikében vásárolhatta a dohányt. Sebastian el sem tudta képzelni, hogy Curling
olyasvalakit hívjon meg, aki nem a legelegánsabb körökben mozog. Amikor belépett a kis üzletbe, nyomban körüllengte az üvegtartályokban és fahengerekben tárolt érett dohány illata. Az egyik pulton agyagpipák, egy másikon apró tubákosszelencék sorakoztak. Sebastian nem látott köztük olyan finoman kidolgozott darabokat, mint amely után nyomozott. - Mivel szolgálhatok uraságodnak? – szólalt meg egy rekedtes hang. Sebastian csak ekkor pillantotta meg a zöld kötényt és aranykeretes szemüveget viselő kövérkés, fehér hajú, dús pofaszakállú embert, akinek ujjait megsárgította a dohánnyal való sokéves foglalatosság. - Szeretném megtudni, mi ennek a különleges dohánykeveréknek a neve - mondta Sebastian, miközben kivette a kabátja zsebéből és a boltos elé tette a tubákosszelencét. - Egy ismerősömtől kaptam, de nemsokára kifogy, és rendelnék még belőle. Nem ismeri véletlenül? A boltos végignézett Sebastian fényes csizmáján és elegáns szabású ruháján, majd kinyitotta a dobozt. Óvatosan, nehogy felszippantsa, megszagolgatta a dohányt. - Hogyne ismerném, uram. Magam kevertem. A felfedezés ismerős izgalma vibrált át Sebastia-non. Amíg Prudence be nem lépett az életébe, a futó izgalom e ritka pillanatai tudták csak elűzni a bent ólálkodó hidegséget.
- Akkor, a jelek szerint, szerencsém van - jegyezte meg színlelt udvarias érdeklődéssel. - Ez tehát egy közkedvelt keverék? - Az lehetne, ha mindenkinek adnék belőle, csakhogy a megrendelője kikötötte, hogy ebből egyedül ő kaphat. Gondoskodott arról is, hogy megérje nekem kizárólag az ő számára tartani ezt a keveréket. - Ezek szerint a nagyközönség számára nem kapható? - vágott csalódott képet Sebastian, de közben örült, hogy nem kell tovább járnia a dohányüzleteket. Már csak egy nevet kell megtudnia, azét, aki megrendelte ezt a különleges keveréket. - Sajnos nem - felelte a dohányárus. Szakértő szemmel felbecsülte az előtte álló vásárlót, és nem szerette volna elszalasztani a kínálkozó üzletet. - De uraságodnak is keverhetek valami különleges keveréket. Legyen benne csipetnyi török dohány is? És épp most érkezett egy elsőrendű szállítmány Amerikából. Nagyon finom, könnyű áru, olyan keveréket készítek belőle önnek, hogy minden barátja irigyelni fogja érte. - Nagyon kedves, de én ebből szerettem volna kapniHajlandó vagyok jól megfizetni. - Nem kockáztathatom, hogy megsértsem az ügyfelemet - sóhajtott a boltos. - Bizonyára megérti. - Az ügyfelét? - Ha nem tartom tiszteletben a megállapodásunkat, Mr. Fleetwood kétségtelenül mást fog pártfogásába venni. - Fleetwood? - meredt a boltosra Sebastian, és csak remélni tudta, hogy a szája legalább nem maradt tátva.
- Igen, uram. Mr. Jeremy Fleetwood. Ismernie kell őt, ha megkínálta önt a saját tubákjával. - Egy bokszmeccsre utaztunkban találkoztunk - vágta rá Sebastian. - Sajnos nem jegyeztem meg a nevét. Tudja, milyen tömeg van egy ilyen mérkőzésen. Köszönöm, hogy elárulta a nevét. Most mindjárt felkeresem. Talán rá tudom venni, hogy nekem is átengedje ezt a keveréket... Mi köze lehet Jeremynek ehhez az egészhez? - töprengett már az utcán. Bizonyára Prudence-t is éppúgy meglepi majd ez a váratlan felfedezés, mint őt. Hirtelen elfogta a türelmetlenség, hogy megbeszélje vele az új fordulatot. - Hogy érti azt, Flowers, hogy nincs itt? Hol az ördögben van? - Lady Angelstone elment itthonról, uram. - Hová ment, Flowers? - próbált meg uralkodni magán Sebastian. - A Singleton kisasszonyok házába, a Wellwood Streetre, uram - felelte diszkrét köhécselés kíséretében Flowers. - Kik azok a Singleton kisasszonyok, az istenért? Lady Angelstone ügyfeleknek nevezte őket - felelte mélyen megbántott képpel Flowers, - Nem sokkal az ön távozása után jött az üzenet. Egy jelenésseI kapcsolatban óhajtottak tárgyalni a ladyvel. Őladysége azon nyomban indult is. - Ezek szerint nyomozást folytat?
- Valami villamos gépezetről is szó esett, uram - tette hozzá Flowers szomorúan. - Villamos gépezetről? - Okom van rá, hogy feltételezzem, őladysége kölcsönzött egyet bizonyos Matthew Horsnby nevű úrtól, és a mai nyomozómunkája alkalmával használni is óhajtja. - Ez érdekesnek ígérkezik - mondta Sebastian, egy időre még a saját nyomozásáról is megfeledkezve. - Szeretném megkérdezni, uram - szedte össze magát Flowers -, vajon a személyzetnek a jövőben is számítania kell-e őladysége részéről hasonló viselkedésre. - Igen, Flowers, azt hiszem, mindannyiuknak jobb lesz, ha megszokják a gondolatot, hogy ebben a házban sohasem fognak normálisan menni a dolgok. - Azt mondják, ebből az irányból hallatszanak azok a furcsa nyögések? - tudakolta Prudence, és a helyére tolta a villamos gépezetet a keskeny ház kicsi, sötét padlásszobájának közepén. - Nagyjából igen - felelte homlokát ráncolva a tömzsi és meghatározhatatlan korú Evangeline Singleton. Nem gondolod, Iphigenia? - fordult megerősítésért a testvéréhez, - De - válaszolta a kicsi, törékeny, hamar izgalomba jövő Iphigenia, és rémülten pillantott a villamos gépezet felé. - Odalent a hálószobámban hallom a hangokat, úgyhogy valahonnan innen kell jönniük. De
tulajdonképpen nem is tudom, Evangeline, hogy meg kellene-e keresnünk a szellemet. - Nem hagyhatjuk, hogy egész éjjel nyögjön válaszolta a testvére. - Szükséged van a pihenésre. Hogy fogja ez a gép megjelenésre kényszeríteni a kísértetet, Lady Angelstone? - fordult Prudence-hoz. - Van egy új elméletem - válaszolta Prudence - amely szerint a kísérteties jelenségek a levegőben meglevő villamosság segítségével teszik magukat láthatóvá. Szerintem főleg azért tehet olyan ritkán látni őket, mert csak elvétve fordul elő, hogy elegendő elektromossághoz jutnak. Iphigenia szeme tágra meredt a rémülettől. - És ön elegendő elektromosságot kíván adni a kísértetünknek ahhoz, hogy láthatóvá tudja tenni magát? - Pontosan. Prudence felegyenesedett, és szemügyre vette a Trevor barátjától, Matthew Hornsbytól kölcsönkapott gépet. Az egyszerű masina egy üveghengerből, egy kézzel hajtható karból, egy bőrpárnából és egy korsóból állt. Matthew megnyugtatta, hogy használata semmiféle veszélyt nem jelent. - Megbocsát, Lady Angelstone, de helyesli a férje, ha ön ilyesmikkel foglalkozik? - érdeklődött óvatosan Iphigenia. - Hogyne - felelte a gép körül sürgölődő Prudence. Angelstone kifejezetten intellektuális érdeklődésű ember. Figyelemmel kíséri a munkámat. - Értem - vetett rá furcsa pillantást Iphigenia. - Azt mondják, ő felettébb szokatlan férfiú.
- Szerintem is az - hagyta rá Prudence, s közben kipróbálta a kézi hajtókart. Könnyen lehetett mozgatni. A bőrpárna alatti üveghenger forogni kezdett. - Én legalábbis nem ismerek hozzá hasonlót. Iphigenia néma pillantást váltott a nővérével. - Azt mondják, meglehetősen veszedelmes ember. - Csöppet sem az - válaszolta Prudence, s keze alatt egyre gyorsabban forgott a henger. – Lecsavarná valaamelyikük a lámpát? Attól tartok, semmit sem fogunk látni, ha túl sok a fény. - Nem tartom valami jó gondolatnak Lady Angelstone - feszengett Iphigenia. - Idefent még ablak sincs, úgyhogy lámpa nélkül nagyon sötét lesz. - Ne légy már olyan félénk, Iphigenia – intette Evangeline, majd nagy sebbel-lobbal a lámpához lépett, és lecsavarta. A szobára ráborult a sötétség. - Nagyszerű - örvendezett Prudence. - Ha van idefent kísértet, hamarosan láthatóvá tesszük. – És olyan gyorsan forgatta a kart, ahogy csak tudta. - De én igazából nem is akarom látni - nyöszörgött Iphigenia. - Csak azt szeretném, hogy szabadítson meg tőle. - Uralkodj magadon! - szólt rá szigorúan Evangeline. Lady Angelsíone tudja, mit csinál, igaz, asszonyom? - Hogyne - kiabálta túl Prudence a forgó henger zaját. - Nagyon bízom ebben a legújabb elméletemben. Most már hamarosan lesz elég elektromosságunk ahhoz, hogy a szellem láthatóvá váljék.
- Jaj, istenem! - nyögött fel kétségbeesetten Iphigenia. - Bárcsak valaki máshoz fordultunk volna, Evangeline. Ez a dolog nagyon megviseli az idegeimet, - Ha vége lesz, bevehetsz egy adag ópiumkivonatot mondta Evangeline. - De most már hagyd abba az akadékoskodást. Még a végén elijeszted a szellemet! Prudence egyre gyorsabban és gyorsabban forgatta a hengert. - A villamosság gerjesztése nehezebb, mint gondoltam - lihegte. Hirtelen felvillanó fehér ívfény világította meg pár kurta másodpercre a kis szobát. - Szentséges ég, Evangeline, magát az Ördögöt idéztük ide! - hallotta Prudence Iphigenia elszörnyedt kiáltását. - Csak nem? - pillantott körül Prudence még időben, hogy meglássa Sebastian túlvilági fénnyel megvilágított és démonivá varázsolt arcát. Arany szeme valósággal égett a természetfölötti fény ragyogásában. Egy pillanatig tartott, aztán eltűnt. Iphigenia elhaló hangon felnyögött, és a szobára ismét ráborult a sötétség. - Jaj, istenem! - szólalt meg remegő hangon Evangeline. - Mi volt ez, Lady Angelstone? - Angelstone? - hunyorgott Prudence. - Te vagy az? - Bocsáss meg, drágám - hallatszott a válasz, s jellegzetes neszezés után kigyulladt egy szál gyertya. Nem akartam megzavarni a munkádat - mosolygott a férfi halványan. - A házvezetőnő azt mondta, mindnyájan idefent vagytok, úgyhogy feljöttem.
- Jóságos ég! - sóhajtotta megkönnyebbülten Evangeline. - Alaposan rám ijesztett, uram. Azt hiszem, a húgom elájult. - Istenem! - pillantott oda Prudence, és látta, hogy Iphigenia a földön hever. - Valóban. Angelstone, ha legközelebb úgy döntesz, hogy megnézed a nyomozási technikámat, légy szíves, annak rendje és módja szerint jelentesd be magad. - Bocsáss meg, drágám! - szólt alázatosan a férfi -, mindössze tapintatos próbáltam lenni. - Nem sikerült. Nézd meg, mit tettél az ügyfelemmel. Halálra rémítetted. Azt hiszem, elölről kell kezdenünk az egészet - tette hozzá sóhajtva. - Maga Lucifer volt az. A saját szememmel láttam mondta meg-megrebbenő pillával Iphigenia, de még nem nyitotta ki a szemét. - Elég volt. Könyörgök, Lady Angelstone, hagyja abba! - De hiszen csak most kezdtük - nézett rá homlokráncolva Prudence. - Igaza van - szólt Evangeline, miközben ecetet szagoltatott a húgával. - Most nem állhatunk meg. De talán jobb lenne, ha Angelstone nem venne részt a nyomozásban. Ne vegye sértésnek, uraságod, de a húgomnak igen gyengék az idegei. - Sajnos igaza van - nézett Prudence Sebastianra. Jobb lesz, ha most elmész. Nem engedhetem, hogy halálra rémítsd az ügyfeleimet. - Beszélni akartam veled, Prue - húzta össze a szemöldökét Sebastian.
- Később, uram - hessegette ki a férfit két kézzel Prudence. - Ahogy látod, most rengeteg dolgom van. Tűnj el, légy szíves. - Jól van, asszonyom - szólt összeszorított foggal Sebastian. - Később találkozunk. - Igen, igen, hogyne - fordult vissza Prudence máris a villamos gépezethez. - Isten veled, lordom. - Nem hiszek a fülemnek - bámult döbbenten a távozó után Evangeline. - Mit nem hisz, Miss Singleton? - kérdezte Prudence, majd vett egy mély levegőt, és ismét megragadta a fogantyút. Erezte, hogy a hátán csorogni kezd az izzadság. - Hogy az imént azt mondta Angelstone-nak: tűnj el. És ő eltűnt. - Megérdemelte - hajtotta a kart még erőteljesebben Prudence. - Nem engedte meg, hogy segítsek neki. - Aha - vetett rá különös pillantást Evangeline. Önnek, úgy látszik, valóban különös tehetsége van a kísértetekkel való bánásmódhoz. Képes volt magát az Ördögöt is eltüntetni. Sebastian nem valami jó hangulatban ballagott be a bálterembe, hogy megkeresse Prudence-et. Érezni lehetett a levegőben, hogy a társaság nem bánná, ha valami jó kis botrány kerekedne ma este. Nos, rajta igazán nem múlik. Félúton járt, amikor megpillantotta: emberek vették körül, mosolya ragyogásával az összes csillár fénye
együttvéve sem ért föl, de még a pápaszeme is vidáman csillogott. Sebastian közeledtére felpillantott. Már majdnem oda is ért, amikor a szeme sarkából észrevette Jeremyt. Megtorpant, s figyelte unokaöccsét, aki a zsúfolt báltermen átvágva a terasz felé igyekezett. Egyedül volt. Miért ne állhatna akár most is elébe? Egy hirtelen irányváltoztatással célba vette Jeremyt. A nyitott ajtóhoz érve látta, hogy unokaöccse odakint áll egy alacsony kőfal mellett, a zsebéből kis tubákosszelencét vesz elő, s egy elegáns ujjpöccintéssel felnyitja a dobozka tetejét. Gyakorlott mozdulatnak látszott. Sebastian kihúzta a zsebéből a Curling - kastélyban talált szelencét, és elindult. - Hadd kínáljalak meg egy különleges keverékkel, öcsém - mondta, és Jeremy elé tartotta a dobozt. - Tessék? Ja, te vagy az, Angelstone - szólt Jeremy, He még nem pillantott le a Sebastian kezében tartott dobozkára. - Meglep - folytatta minden lelkesedés nélkül -, hogy itt látlak ma este, bár anyám említette, hogy szerinte el fogsz jönni. Azt mondta, meg fogod ragadni az alkalmat, hogy kimutasd az irántunk érzett megvetésedet. - Az ilyen alkalmak megragadásához több energia kell, mint amit a ma estére szánok. Ráismersz erre a tubákosszelencére? - Mióta szoktál rá? - pillantott le a dobozkára Jeremy. - Nem szoktam rá - felelte Sebastian, és felpattintotta a fedelet. - Állítólag ez egy különleges keverék. Kizárólag egy bizonyos illető számára készül.
- Mi az ördög ütött beléd? - vette szemügyre Jeremy közelebbről a dobozt. - A mindenségit, Angelstone, hiszen ez az én szelencém! Hogy került hozzád? - Nemrégiben akadtam rá. Mikor és hol vesztetted el? - Nem emlékszem pontosan. Akkor vettem észre, hogy nincs meg, amikor egyszer hazajöttem Curling kastélyából, ahol vendégeskedtem. Miért kérdezed? - A Curling - kastélyban találtam. - Érthető- vont vállat Jeremy. - De honnan tudtad meg, hogy az enyém? - Kinyomoztam. - Értem - bámult rá zavartan Jeremy. - Csak azt nem, hogy miért volt fontos neked, hogy megtaláld a tulajdonosát. Csinos kis doboz, de ennyit nem ér meg. - Azért voltam kíváncsi a szelence tulajdonosára, mert egy nagyon különös szobában találtam rá a Curling kastély legfelső emeletén - válaszolta halkan Sebastian. - Egy olyan szobában, ahol minden koromfekete volt. - Koromfekete? - Ebből a szobából ugrott ki egy hónapja egy Ringcross nevű ember. Nem emlékszel rá? - Ringcross azon a hétvégén ugrott ki, amikor én is ott vendégeskedtem - bámult Sebastianra elképedten Jeremy. - Mi akar ez lenni, Angelstone? - Semmi. Legalábbis pillanatnyilag. Mindössze érdekesnek találom a véletlen egybeesést - nézett Sebastian figyelmesen az unokaöccsére. - Miféle véletlen egybeesést? Azt, hogy megtaláltad a tubákosszelencémet abban a szobában, ahol Ringcross
meghalt? Én pedig azt találom érdekesnek, hogy egyedül a te szavadra higgyem el, hogy ott találtad. - Feltételezed, hogy hazudok? - Feltételezem, hogy képes vagy rá, ha az megfelel a céljaidnak. -Jeremy zsebre tette a dobozkát. - Közlöm veled, hogy sohasem jártam a kastély legfelső emeletén. Sohasem láttam azt a fekete szobát. - Biztos? - Igen, az ördögbe is, biztos! Miért akarsz mindenáron kapcsolatba hozni engem azzal a fekete szobával? - Nem én akarlak kapcsolatba hozni vele, hanem a tubákosszelencéd. Azzal sarkon fordult, és visszaindult a bálterem felé, - Várj, Angelstone! - kiáltott utána Jeremy. - Micsoda gonosz játékot űzöl megint? Követelem, hogy mondd el, mi jár a fejedben! Sebastian az ajtóban megállt, és visszanézett Jeremy re. - Történetesen az, hogy fölkérem a feleségemet erre a keringőre. Mielőtt Jeremy válaszolhatott volna, Sebastian mellett felbukkant Prudence. A mosolya éppúgy tündökölt, mint az imént, de tekintete töprengésről és aggodalomról árulkodott. - Jólesett a friss levegő, Mr. Fleetwood? Gyönyörű este van, nemde? - Valóban szép este van, asszonyom - válaszolt kimérten Jeremy. - Igen, bár kicsit hűvös. És hajnalra, azt hiszem, megjön a köd is. Keringőt játszanak, Angelstone -
fordult Prudence Sebastianhoz. - Már mindenütt kerestelek. Legalább tucatnyian siettek tudtomra adni, hogy megérkeztél, de mivel hozzám nem jutottál el, gondoltam, talán nem találsz rám ebben a tömegben. Sebastian mosolyogva fogta karon, s kivezette a táncparkettre. - Ne félj, Prue - mondta -, mindig megtalállak, bárhová mennél, bárhová bújnál is el. - Ez inkább fenyegetésnek hangzik, mint ígéretnek fintorította el az orrát Prudence, miközben beálltak a táncolok közé. - Annak is szántam. - Mondhatom, Sebastian, néha valóban lehetetlenül viselkedsz. - Tudom, drágám, de te a jeíek szerint tudsz bánni velem. Hogy végződött a nyomozásod ma délután? - Nagy csalódás volt, ha tudni akarod. Egyetlen kísértetet sem tudtam elővarázsolni a villamos gépezettel. Már azon gondolkozom, nincs-e valami hiba az elméletemben. - Lehet, hogy nem is volt kísértet abban a padlásszobában. - Lehetséges. Találtam egy sálat, ami az egyik szobalányé volt. Amikor kikérdeztem, bevallotta, hogy késő éjszakánként az egyik inassal szokott odafent találkozni. Azt hiszem, tőlük erednek azok a nyögések, melyeket Miss Singleton hallott. Bizony, ez nem túl érdekes megoldása a rejtélynek. - Én viszont megtaláltam a tubákosszelence gazdáját,
- Ez nagyszerű! - ragyogott fel Prudence szeme. Milyen ügyes vagy! - Köszönöm - mondta Sebastian, nem is titkolva elégedettségét. - Örömmel hallom a hírt, és kíváncsian várom a észteteket, de előbb mondd meg gyorsan, miről folyt a szó közted és az unokaöcséd közt a teraszon. - A szelence Jeremyé. - Komolyan beszélsz, Sebastian? - nézett rá döbbenten Prudence. - A legkomolyabban. Ebben a pillanatban mindketten megpillantották Jeremyt, aki komor arccal vágott át a sokaságon a bálterem ajtaja felé. - Szent ég! - súgta Prudence. - Milyen dühösnek látszik. Holnap az egész város azt beszéli majd, hogy veszekedtetek. - Abban nincs semmi újdonság - vont vállat Sebastian. - Nagyobb feltűnést keltene, ha híre menne, hogy barátságosan elbeszélgettünk. - És így volt? - kérdezte reménykedve Prudence. - Nem - felelte Sebastian. - Nem így volt.
11 Prudence hirtelen arra ébredt, hogy valami nincs rendben. Egy pillanatig mozdulatlanul feküdt, s iménti álmának foszlányait próbálta össze rakosgatni. De hiába, az álom elillant. Azután ráeszmélt, hogy egyedül fekszik a széles ágyban. Megfordulta párnán.
- Sebastian! - Itt vagyok, Prue. Az ablak felé nézett, s megpillantott egy háttal álló, fél kezével a párkányba kapaszkodó alakot. Följebb húzódzkodott a párnán, és kinyúlt a pápaszeme után. Miután sikerült az orrára illesztenie, már tisztábban látta Sebastian fekete köntösbe bújt alakját, ahogy ott állt és bámulta a sötét kertet. Lucifer mellette ült az ablakpárkányon; ő éppoly otthonosan mozgott az éjszakában, mint Sebastian. - Nem tudsz aludni? - kérdezte Prudence és meggyújtotta a gyertyát. - Hajnal előtt sohasem alszom el. - Aha. Akkor tehát nincs semmi baj... - Nincs. Aludj csak, Prue- mondta elgondolkodó hangon Sebastian, és szórakozottan megsimogatta Luficert. - Ne haragudj, hogy megzavartalak az alvásban. De ha már megzavartál - mosolyodott el Prue, és átkarolta a takaró alatt felhúzott lábát -, meséld el, min gondolkozol ilyen erősen. Különben nem tudok újra elaludni. Ezt el is hiszem rólad - pillantott rá felderülő arccal a férfi. - Ugye, a nyomozás jár a tejedben? - Igen. - Sejtettem, hogy Jeremy tubákosszelencéjén töprengsz - folytatta az asszony tétován. - Azon, hogy miként kerülhetett abba a szobába.
- Újabban nem először fordul meg a fejemben, hogy kifejlesztetted magadban a gondolatolvasás képességét. - Magad mondtad egyszer, hogy mi ketten nagyon hasonlóan gondolkozunk. - Úgy van - válaszolta Sebastian. Egy ideig némán cirógatta Lucifert, majd hozzátette: - Zavarba ejt. Prudence magyarázat nélkül is tudta, hogy Sebastian visszatért az eredeti témához. - Hogy mi a szerepe a dologban Jeremy -nek? Egyetértek. Nagyon zavarbaejtő. A bál után részletesen megbeszélték az ügyet, és Sebastian elmesélte, hogy Jeremy saját bevallása szerint nem is tudott a fekete szobáról. - Az este folyamán másoknál is érdeklődtem - mesélte Sebastian. - Kiderült, hogy az öcsém nem tartóik Curling szoros baráti köréhez. Azon a hétvégén először vendégeskedett a kastélyban. - Ezt ki mondta neked? Jeremy? - Nem, egy Durham nevű férfi, aki rendszeresen jár Curling házi mulatságaira. Vagyis nincs semmi, amibe belekapaszkodhatnánk. Mindössze annyit tudok, hogy Jeremy a kastélyban tartózkodott Ringcross halálakor, és hogy abban az átkozott szobában az ő szelencéjét találtuk meg. - Az aranygombbal együtt. Sebastian lassú ütemben dobolt ujjával az ablakpárkányon. - Igen. Abban az irányban még nem kezdtem el a nyomozást. A gomb körül is kiderülhetnek érdekes dolgok.
- Gondolod, hogy hazudott az unokafivéred, amikor azt állította, hogy sohasem járt a fekete szobában? nézett rá töprengő arccal Prudence. - Nem tudom. - Félsz, hogy talán köze van Ringcross halálához? - Azt hiszem, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a véletlen egybeesést, hogy a dobozt a fekete szobában találtuk meg. - Véletlen egybeesések előfordulnak az életben, Sebastian. - Tudom, de nem gyakran, és tapasztalatom szerint végképp ritkán esnek meg az ilyesfajta nyomozások során. - Én nem ismerem jól az unokaöcsédet - szólt pár perces gondolkodás után Prudence -, de amennyit láttam belőle, annak alapján nehéz gyilkosnak elképzelnem. Nagyon is úriembernek látszik. - Kellő indíték birtokában bárkit bele lehet hajszolni egy gyilkosságba - mondta Sebastian, belebámulva a ködös éjszakába. - Egy úriember éppoly könnyen gyilkossá válhat, mint akárki más. - De ebben az esetben mi lehetett az indíték? Miért akarta volna Jeremy megölni Ringcrosst? - Nem tudom. Sok kérdés vár itt még válaszra. Többek között az is, hogy volt-e valami kapcsolat Jeremy és Ringcross között. - Bizonytalannak látszol, Sebastian, Mi a baj? - Felvetődött bennem, hogy akarom-e egyáltalán tovább folytatni ezt a nyomozást- pillantott a vállán keresztül hátra Sebastian.
- Nagyon is megértem, hogy nem szívesen nyomozol családod egyik tagja után - mondta eggyüttérzően Prudence. - Félreértesz - húzódott keserű mosolyra a férfi szája Nem okozna nekem gondot, ha Jeremyt gyilkosság vádjával letartóztatnák. - Hogy mondhatsz ilyet? - szörnyedt el Prudence. Hiszen az unokatestvéred! - Na és? Gondolod, hogy egy Fleetwood letartóztatásának botránya zavarna engem? Egy csöppet sem. Inkább még szórakoztatna is. - Itt gyilkosságról van szó, Sebastian! - Én is arról beszélek - mondta kegyetlen, vad mosollyal a férfi. - Vajon mit érezne az a gyalázatos Drucilla és a többi drága rokon, ha a társaság rajtuk köszörülné a nyelvét? - Az ilyen természetű szóbeszéd tönkretenné a családnak azt az ágát, Sebastian! - Könnyen elképzelhető. Ha Jeremyt letartóztatnák gyilkosságért, az anyját minden bizonnyal kiközösítené a társaság. Éppúgy hátat fordítanának neki is, ahogy annak idején a szüleimnek. Micsoda igazságszolgáltatás lenne! - Ezt nem gondolhatod komolyan - rázta ki a hideg Prudence-t. - Nem? Sebastian kezén, amellyel Lucifert simogatta, megcsillant az arany karikagyűrű.
- Te vagy a családfő, Sebastian - mondta Prudence kemény és határozott hangon. - A család védelme érdekében mindent meg kell tenned. A férfi minden előzetes figyelmeztetés nélkül megragadta Prudence vállát, maga elé állította, és ott tartotta mozdulatlanul. - Ez a család - szűrte a szavakat a fogán keresztül belőled, belőlem, és azokból a gyerekekből áll, akiket talán szerencsénk lesz világra hozni. Fikarcnyit sem törődök azzal, ha az összes többi végtelenül unalmas Fleetwoodot felakasztják is. - Ezt nem gondolhatod komolyan. Az ember nem taszítja el magától a rokonait, csak mert ellenszenvesek vagy nem elég szórakoztatók. - Megnyugtathatlak, hogy a Fleetwoodoknak semmi gondot nem jelentett, hogy eltaszítsák maguktól a szüléimet. Prudence két kezébe fogta férje arcát. - Bosszút akarsz állni? Ha igen, miért nem tetted már meg? - Azt hiszed, nem ábrándoztam már róla? - Nem értem. A barátod, Mr. Sutton elmagyarázta már nekem, hogy jogodban állna csökkenteni a család többi tagjának járó pénzt, vagy akár száműzhetnéd is őket a társaságból. Ha annyira meg akarod büntetni a Fleetwoodokat, miért nem érvényesítetted hatalmadat, mihelyt megkaptad a címet? - Egy percig se kételkedj benne, hogy maradéktalanul érvényesítem a hatalmamat, ha úgy látom, hogy túl messzire merészkednek - felelte Sebastian villámló
szemmel. - Addig azonban biztonságban vannak, még ha nem tudnak is róla. - Miért? - Mert köt az ígéret, melyet anyámnak tettem, amikor a halálán volt. - Azt hittem, a szüleid és az öcséd abban a sziklaomlásban lelték halálukat, amelyről meséltél - nézett rá döbbenten Prudence. - Kora este kaptam a hírt, hogy mi történt fonta hegyekben - kezdte Sebastian, s a hangja mintha nagyon távolról érkezett volna. - Összegyűjtöttem néhány embert a faluból, és elindultunk a családom keresésére. Éjfélre értük el a hágót. Lámpafénynél kezdtünk ásni a lezúdult kőtömbök és törmelékek között. - Jóságos isten, Sebastian. - Nagyon hideg volt, Prue. És sűrű köd. Sohasem felejtem el azt az átkozott ködöt. Hajnal előtt találtuk meg őket. Először az öcsémet. Azután az apámat. Mindketten halottak voltak. Az édesanyámban meg volt élet. Napkeltéig élt. - Ó, de rettenetes - suttogta Prudence. – Nem akartam felébreszteni benned ezeket a tragikus emlékeket. - Most már elmesélem az egészet. Élő embernek még nem mondtam el, hogy a Fleetwoodok biztonságban vannak tőlem, mert anyám az utolsó leheletével is őket védte. - Kérte, hogy ne állj bosszút rajtuk? - Tudta, hogy egy napon én öröklöm majd a címet. És sejtette, hogy a hatalmamat arra fogom használni, hogy megbüntessem a család többi tagját azért, amit apámmal
és vele tettek. Ő ezt nem akarta. Azt mondta elég már a család kettészakítottságából. - Nagyon kedves és jószívű asszony lehetett az édesanyád. - Az volt. Én azonban nem vagyok se kedves, se jószívű, és bevallom, nem egyszer éreztem már ellenállhatatlan kísértést, hogy válogatott módszerekkel tegyem tönkre a Fleetwoodokat. - El tudom képzelni - fürkészte Prudence a komor férfiarcot. - Sajnos az édesanyámnak tett esküm a vasláncnál is erősebben köt. Akkor nem tűnt valami nagy dolognak. Más, fontosabb bosszún járt az eszem. - Miféle bosszún? - Aznap nem tudtam másra gondolni, mint hogy megtaláljam a banditákat, akik a sziklaomlást okozták. Amikor eltemettem a családomat azon az átkozott hegyen, eszembe sem jutottak a Fleetwoodok. Csak arra tudtam gondolni, hogyan nyisszantom el azoknak a torkát, akik megölték az enyéimet. - Egymagad eredtél a banditák nyomába? – bámult rá Prudence. - Pár embert magammal vittem a faluból. Ők ajánlották fel, hogy segítenek. Maguk is épp eleget szenvedtek a banditáktól, de nem volt vezetőjük, aki akciótervet tudott volna készíteni. - Te lettél a vezérük, és te készítettél akciótervet? - Igen - válaszolta Sebastian, és visszaballagott az ablakhoz. - Egy hét sem telt belé, tőrbe csaltam a hegyi
martalócokat. Mind egy szálig odavesztek. A vezetőjüket a saját kezemmel öltem meg. - Ó, Sebastian. Ahogy ott feküdt vérezve a lábam előtt, részletetesen elmondtam neki, hogy miért kell meghalnia - mondta Sebastian, s kezével a párkány szélébe kapaszkodva kibámult a sötétségbe. Prudence odalépett hozzá, hátulról átölelte, és fejét a vállára fektette. - Nem a te hibád. Édesapád felfedező volt. A vad vidékeken tett utazásokban mindig óriási kockázat rejlik. Sebastian hallgatott. - Nem a te hibád, hogy azon a hágón kelt át. Édesapád tapasztalt utazó volt. Ő akart átjutni azon a helyen. Nyilván biztonságosnak ítélte az átkelést. Édesapád követte el a tragikus tévedést, nem te. Sebastian most sem válaszolt. - Prudence még közelebb bújt hozzá. Jéghidegnek érezte a férjét. Nem tehetett mást, mint hogy megosztotta vele saját teste melegét. Hosszú ideig állt ott szorosan átölelve a férfit. Nagy sokára érezte, hogy valamelyest oldódik a feszültség Sebastianban. Megérintette Prudence egyik kezét a derekán. - Most hát tudod, miért nem állhatok igazán bosszút soha a Fleetwoodokon - mondta csendesen. - Értem. De mi lesz a nyomozásoddal? Csak nem hagyod abba? - Nem. Bevallom, felébredt a kíváncsiságom. Meg akarom tudni, mi történt.
- Tudtam - kiáltotta elégedetten Prudence. -Tudtam, hogy nem fogsz tudni csak úgy lemondani róla. - Csak még azt nem látom tisztán, mit kezdek azokkal a válaszokkal, amelyeket az ügy kapcsán kapok jegyezte meg halkan a férfi. - Sebastian! - Nyugalom, Prue. Nem továbbítom a rendőrségnek a Jeremy elleni bizonyítékot. Ezzel megszegnem az anyámnak tett eskümet. Ezzel szemben nem kötelességem Jeremyt védeni, ha a rendőrség maga tála bizonyítékokat ellene. - Ez nagyon úgy hangzik, mintha olyan niacska egér játék volna, amit állítólag előszeretettel űzöl a Fleetwoodokkal - mondta kényelmetlen érzésekkel eltelve Prudence. - Ilyen játékot csak akkor játszom, ha nagyon unom magam - közölte Sebastian. - Rendszerint találok magamnak érdekesebb elfoglaltságot. - A Fleetwoodok nagy szerencséjére. - Továbbá, most, hogy házasember lettem, kötelességem gyermekekről gondoskodni, és örököst állítani magam után. Remélem, a közeljövőben ez elég elfoglaltságot fog számomra jelenteni. - Javíthatatlan vagy. - Meg is teszek érte mindent - felelte Sebastian, majd ismét elkomolyodott. - Valamit meg kell értened, Prue. - Mit? - Igaz, hogy a Fleetwoodok biztonságban vannak tőlem, de csak egy határig. - Egy határig?
- Ha valamelyikük túllépi ezt a határt, az anyámnak tett ígéretem sem menti meg őt - mosolygott gőgösen Sebastian. - Ha bármi módon bántani merészelnek téged, keményen lesújtok rájuk. - Sebastian! - Megesküdtem az anyámnak, hogy nem állok bosszút rajtuk azért, mert hátat fordítottak neki és az apámnak. De arról egy szó sem esett, hogy mit tehetek velük, ha bántják, vagy sértegetik a feleségemet. - De Sebastian! - Nem, Prue. Te egyszer ebből az okból kötöttél velem egy alkut, miután a mátkaságunk idején a nagynéném megsértett téged. Akkor kellett volna cselekednem, de hagytam, hogy lebeszélj róla. - Nem hiszem, hogy hagytad magad lebeszélni – vágott gyorsan közbe Prudence. -Az eszedre hallgattál, és úgy döntöttél, ahhoz méltó módon fogsz viselkedni, amit egy ilyen társadalmi helyzetű és hatalmú embertől elvárnak. - Halgattam rád, drága, naiv kis feleségem, mert akkor még csak jegyesek voltunk, nem házasok. - Tessék? - Az akkori, kissé bizonytalan helyzetemben nem akartam megharagítani a menyasszonyomat, nehogy felbontsa az eljegyzésünket. Ezért inkább engedtem neki, - Nem hiszem el - nézett rá elképedve Prudence Tehát most, amikor elvettél feleségül, nem félsz, hogy meg találsz haragítani?
- Sokkal jobban szeretlek, amikor kedves vagy és együttműködsz velem, De a lényeg az, hogy most már törvényesen is össze vagyunk kötve. - Végigsimította Prudence vállát, és elmosolyodott, amikor érintésére az asszony megremegett. - És másféleképpen is össze vagyunk kötve, ugye? Akárhogy haragszol is, nem járhatsz el nélkülem. - És ha megtenném? - Utánad mennék és hazahoználak. Utána addig szerelmeskednék veled, amíg végre elfelejtenéd, miért is haragudtál meg rám. - Egyszer már figyelmeztettelek, hogy ne manipulálj a szerelemmel - nézett a férjére Prudence. - Valóban - mosolyodott el Sebastian. - De én mindig szerettem a kihívásokat. - Kérlek, Sebastian, ne kötekedj velem! Ez nagyon komoly dolog. - Biztosíthatlak, hogy nagyon komolyan is veszem. Jól figyelj rám, Prue - fogta ujjai közé az asszony állát. - Az anyámnak tett esküm sem fog meggátolni abban, hogy megbüntessem a Fleetwoodokat, ha megsértenek, vagy bántanak téged. - Az az érzésem, nem is bánnád, ha valamelyik átlépné azt a bizonyos határvonalat. Ördögi mosoly táncolt Sebastian szemében, amikor megszólalt: - Éles a szemed, drágám. És igazad van. Csöppet se bánnám, ha egyikük, de leginkább a nagynénern, átlépné ezt a vonalat. De ne aggódj. Ünnepélyesen megesküszöm, hogy ez csak egyszer fog megtörténni.
-Csak egyszer sértsenek meg téged, és kiseprűzöm őket a társaságból, továbbá csekély járadékká silánytom a mostani tekintélyes jövedelmüket. - Prudence megdöbbent e kemény szavak hallatán. Éezte, hogy nyirkossá válik a tenyere. - Valójában ezért vettél feleségül egy ódivatú különcöt? Mert tudtad, hogy egy magamfajta csodabogár válthatja ki azokat a sértéseket, amelyeket a rokonaidtól reméltél? - Jaj, Prue… - Azért vettél feleségül, hogy végre okod legyen kizsarolni a bosszút, melyre annyira vágysz? - Ne beszélj bolondságot - nézett rá félig lehunyt pillái alól Sebastian. - Gondolod, hogy egy életre odakötötíem volna magam egy nőhöz, csak azért, mert ő fel tudja ingerelni a Fleetwoodokat? - Megfordult a fejemben. - Ha csak ezért akartam volna feleséget, már rég megházasodhattam volna. Megnyugtathatlak, számos nő él itt, Londonban, aki megbotránkoztatná a Fleetwoodokat. - Kétségtelenül. - Használd a bámulatra méltó intelligenciádat, Prudence. Bevallom, szívesen megleckéztetném a rokonaimat, de nem azon az áron, hogy feleségül veszek valakit, aki tökéletesen alkalmatlan a velem való házasságra. - Vagyis olyan nőre volt szükséged - mondta könnyeivel küszködve Prudence -, aki elég különös
ahhoz, hogy a rokonaid elutasítsák, ugyanakkor elég okos, hogy el tudjon szórakoztatni téged. - Szándékosan megnehezíted a dolgomat, Prue -nézett rá összehúzott szemmel Sebastian. - Már elmondtam, miért vettelek feleségül. - Közös érdeklődési területek és közös szenvedély törölte meg Prudence keze fejével a szemét. - Úgy tudom, ezek indokolták a házasságunk létrejöttét. De erről a másik okról, amit most említettél, nem voltam felvilágosítva. - Hagyd ezt abba, Prue! Mindent összekeversz. - Én? - hátrált egy lépést az asszony. - Soha nem mondtad el, hogy alkalmas eszköznek találsz arra, hogy zaklasd a Fleetwoodokat. - Kiforgatod a szavaimat, Prue - mondta Sebastian, s az arca fenyegetővé vált. - Túl sokat vársz egy asszonytól - folytatta a könnyeit nyeldesve Prudence. - Minduntalan újabb és újabb kötelességgel találom szembe magam. Legyek szórakoztató. Legyek szellemi társad, ha nyomozást folytatsz, kéznél legyen az értő csodáló. Tartsam melegen az ágyadat. Most pedig azt várod tőlem, hogy legyek eszköz, amellyel megbünteted a rokonaidat azért, amit a szüleid ellen elkövettek. - Elég volt ebből - lépett közelebb Sebastian, - Én is ezt mondom. És magam húzom meg a vonalat a kötelességeim listáján. - És hol lenne az a vonal? - lépett még egy lépéssel közelebb a férfi.
- Nem leszek a bosszúállásod eszköze. Nem érdekelnek a sértések. Engem nem fogsz felhasználni. Világosan fejeztem ki magam? - A feleségem vagy, Prue. Nem tűrhetem, hogy sértegessenek. Itt nincs helye alkunak. - Akkor követelem, hogy jogom legyen eldönteni, megsértettek-e vagy sem. - A mindenségit, Prue! Te sírsz? - Igen, sírok! - Figyelmeztetlek, ne próbálj sírással hatni rám. - Te pedig szerelmeskedéssel ne próbálj manipulálni. És most, ha megengeded, megyek és lefekszem. - Mindjárt megyek én is - mondta Sebastian különös, fürkésző pillantással. - Nem, ne gyere. A saját hálószobámban töltöm az éjszakát. Úgy érzem, itt, a te szobádban nem tudok jól aludni. Amikor becsukta maga mögött a szobája ajtaját, visszafojtott lélegzettel megállt, s arra gondolt, vajon mit tesz most Sebastian. Félig-meddig azt remélte utánamegy, és leckét ad neki abból, hogy mi a feleség kötelessége. De a hálószobája ajtaja zárva maradt.
12 - Ennek a ruhának szebb a kivágása - mondta elgondolkodva Hester. Prudence engedelmesen szemügyre vette a divatrajzot. Az ő ötlete volt, hogy jöjjenek el vásárolni, de elkes kezdés után a mesés üzletek minden csecsebecséje és szemet gyönyörködtető kínálata ellenére halálosan elunta magát. A helyére tolta a szemüvegét, és közelebbről is megvizsgálta a ruhát. - Az embernek az az érzése, hogy az első mélyebb levegővételnél szétszakad az egész. - Épp ez a cél - sietett megnyugtatni a hamis francia kiejtéssel beszélő, behízelgő modorú divatárusnő. - A hölgyek báli ruhájának azt a képzetet kell keltenie, hogy harmattól csillogó, könnyű pókfonalból készült. - Jól van hát - nézett kétkedő tekintettel Prudence a rajzra -, ha szerinted is ez az, amire szükségem van, Hester, hát akkor megrendelem. - Haladéktalanul varrják meg ezt számunkra - fordult elégedett mosollyal Hester a divatárusnőhöz. - Hajlandók vagyunk megfizetni, ha ma este nyolcra elkészül... mondjuk, ibolya- és orgonalilából. A nő némi tétovázás után nyájasan elmosolyodott.
- Meglesz, asszonyom. Minden varrónőm ezen fog dolgozni ma délután. Miközben mértéket vettek róla, Prudence csevegő hangon megkérdezte a divatárusnőtől: - Igaz, hogy divat manapság a lovaglóruha gombjaira rávésetni a család címerét vagy jelmondatát? - A hölgyeknél nem annyira jellemző, inkább az Urak rendelnek vésett gombokat, - Milyen véseteket szeretnek leginkább? - adta a kíváncsit Prudence. - A legkülönbözőbb dolgokat. Katonai rangjelzékét, családi címereket, az illető klubjának a nevét vagy a jelmondatát. Asszonyom is óhajt esetleg valami különleges vésést a ruhája gombjaira? - nézett rá kérdő tekintettel a divatárusnő. - Nem, hacsak nem írja elő a divat. Pusztán kíváncsi voltam. Hol szokták megrendelni ezeket a gombokat? - Több üzlet is foglalkozik ilyesmivel. Majd összeírom önnek a jobbakat. - Köszönöm - nyugtázta könnyedén Prudence, és órák óta először érzett csekély érdeklődést a vásárlás iránt. - Hálás lennék érte. - Igazán boldog vagyok, hogy végre felébredt benned az érdeklődés a divat iránt - mondta Hester már az Angelstone család hintájában ülve. - Egy grófnénak ilyesmivel is törődni kell. Egyrészt elvárják tőled, másrészt Drucilla Fleetwood árgus szemekkel fogja figyelni a toalettjeidét.
- Kétségtelenül abban reménykedve, hogy lovaglóruhában és rövid szárú csizmában jelenek meg valamelyik bálban. - Hát ezért érdeklődsz újabban a ruhák és egyéb cifraságok iránt? - nézett rá fürkésző szemmel Mester. - Félsz a Fleetwoodok sértéseitől? - Mondjuk inkább úgy, hogy nem szeretném, ha Angelstone nagynénje még egyszer nyilvánosan rám támadna - felelte fanyarul Prudence. - Ők ugyan már eldöntötték, hogy belőlem sohasem lesz rendes grófné, de nem szeretném, ha okot is adnék a feltevésük alátámasztására. - Azt már nem mondta el Hesternek, hogy valójában azért újítja fel a ruhatárát, hogy a szerencsétlen Fleetwoodok ne köthessenek bele, s így megmeneküljenek Sebastian bosszújától. Hester vetetett vele báli cipellőket az ibolya- és az orgonalila minden árnyalatában, továbbá hozzájuk illő kesztyűket, kalapokat és legyezőket, úgyhogy a kocsi tetején halomban álltak a dobozok. - Mindent összevéve sikeres napunk volt - állapította meg elégedetten, majd megkérdezte: - Nem állunk meg egy fagylaltra? - De, az nagyon jó lenne - kapta fel a fejét Prudence. Utána pedig benéznék egy-két üzletbe azok közül, amiket a divatárusnő írt fel erre a listára. - Mit akarsz még vásárolni? - kukkantott bele a papírokba Mester. - A különlegesen vésett gombok érdekelnek – hangzott a válasz.
- Milyen okos gondolat! - örvendezett a barátnője. Jól mutatnak majd a lovaglókosztümjeiden. - Szerintem is. Keresek valakit, aki hasonlót tud készíteni. Nagyon finom munka, nem gondolod? És előhúzta a retiküljéből azt az aranygombot, amelyet Sebastiannal együtt találtak a Curling-kastélyban. - Ez inkább egy férfimellényre illenék. Mi a csudát véstek rá? - vette szemügyre a gombot Hester. - Fogalmam sincs. Talán egy klub nevét. Vagy lehet, hogy egy protestáns számára van értelme. És mintegy mellékesen visszaejtette a gombot a retiküljébe. - Hogy került hozzád? - A földön találtam, már nem is emlékszem, hol. De észrevettem, milyen finom munka, és most meg akarom találni a készítőjét. Ha megtalálom, rendelek nála a magam számára is. - Jól van, kedvesem. Ha úgy döntöttél, hogy a nap hátralévő részét a gombvásárlásnak szenteled, én ugyan nem akadályozlak meg benne. Nem sokkal öt óra előtt Sebastian fölsegítette feleségét a kétüléses, félfödeles hintóba, majd maga is fölszállt mellé. Egy oldalpillantással meggyőződött rála, hogy Prudence nincs a legjobb hangulatban. Ez rossz jel volt, és a félelmeit látszott igazolni: azt, hogy Prudence a nap nagy részében a tegnap éjjeli veszekedésen rágódott. Úgy határozott, utánajár a dolognak. - Bűbájos vagy ebben a ruhában, drágám. - Ebben az ócskaságban? - nézett végig Prudence mgvetően szolid szabású, barna muszíinruháján és
sötétbarna, prémes kabátján. - Meglep, hogy vonzónak találod rajtam. Nem éppen a legutolsó divat szerint készült. Sebastían mosolyogva irányította a lovakat a park felé. - Mióta törődsz azzal, hogy divatosan nézel-e ki? - Kötelességem ilyesmivel is törődni. Hester segít, hogy megtanuljam. A vagyonod tekintélyes részét költöttük el ma a ruhatáram felújítására - vetett kicsit elbizonytalanodó pillantást a férjére Prudence. - Remélem, élvezettel tettétek. Sebastian elgondolkodott, vajon Prudence elegendő visszavágásnak tartja-e ezt a költekezést a tegnap éjjel történtekért. Ha igen, akkor szerencsésnek mondhatja magát, hogy ilyen könnyen megúszta. Napközben üzent neki, hogy szeretné, ha délután kikocsizna vele a parkba, de nem tudta, nem keres-e Prudence valami kifogást, hogy ne kelljen találkoznia vele. Órákkal ezelőtt, amikor a gombbal együtt távozott, felesége szép szemében női neheztelést és dacot látott. A Bond Streetről hazafelé tartva Sebasíian megfogadta, nem engedi, hogy Prudence külön utakon járjon. Itt a városban ugyanis nagyon könnyű volt, hogy férj és feleség a maga feje után menjen. Már-már divattá vált ez a szokás. Férfi és nő élhetett együtt, egy fedél alatt, s mégis, ha úgy akarták, csak elvétve találkoztak egymással. Meg kell értetnie Prudence-szel, hogy ő nem szándékozik ilyen rideg szövetséggé átalakítani a házasságukat. Azért vette feleségül, mert szüksége van a melegségére.
Szomorúan vette tudomásul, micsoda megkönynyebbülés fogja el, látva, hogy Prudence a kocsizáshoz öltözve jelenik meg a lépcsőn. Lehet, hogy duzzog, de nyíltan nem utasítja el őt. Azt is látnia kellett azonban, hogy a felesége nem boldog. Úgy döntött, kockázatmentes témát választ. - Úgy látom, ma sikerült bekapcsolódnod a nyomozásomba. Mit tudtál meg? - Az égvilágon semmit! - robbant ki Prudence-bo a szemmel láthatóan visszafojtott indulat. – Mondhatom, rendkívül csüggesztő élmény volt. Egyetlen bolt sem ismerte fel a gombot. Ó, Sebastian, annyira csalódott vagyok! Az egész napom tönkre van téve. Semmi sem sikerült! Sebastian csak bámult. Végre derengeni kezdett, hogy komor arckifejezésének semmi köze az elmúlt éjszakai jelenethez. Prudence nem rá dühös, hanem attól ilyen csalódott és ingerült, mert a nyomozása nem vezetett eredményre. - Ó, milyen jól ismerte ezt az érzést! Hirtelen jobb kedvre derült, és már mosolyogni is tudott. - Örülök, hogy jókedved van - csattant fel Prudence. De nem szép tőled, hogy ilyen kárörvendő vagy. Sebastian mosolya vigyorrá, majd hangos kacagássá változott. A szembejövő kocsi két ismerős utasa úgy bámult rá, mintha most látnák életükben először. És mások is oda fordították a fejüket, hogy lássák a hahotázó Bukott Angyalt.
- Nem kellene így kinevetned - motyogta Prudence. - Biztosíthatlak, szívem... - küszködött a férfi a felfeltörő nevetéssel -... biztosíthatlak, hogy nem rajtad nevetek. Hogyan is tehetnék ilyet? Én sem jártam több sikerrel, mint te. - Te is nyomoztál? - nézett rá mogorván Prudence. - Természetesen. Persze nagy hátrányt jelentett, hogy csak szóban adhattam leírást, mivel te elillantál az eredeti gombbal. - Nem loptam el - mordult fel Prudence. - Egyszerűen csak előbb vettem magamhoz, mint ahogy neked eszedbe jutott. - Érdekes megfogalmazás. Mindenesetre hiába igyekeztem, üres kézzel tértem vissza. Ámbár az egyik kereskedő viselkedése felkeltette a fieyelmemet. - Melyiké? - fordult oda kíváncsian, feledve minden csalódottságát, Prudence. - Mit mondott? - Nem is az az érdekes, amit mondott – válaszolta a homlokát ráncolva Sebastian -, hanem ahogy félresöpörte a kérdéseimet. Mintha kényelmetlenül érintették volna. Ő volt az egyetlen, aki nem próbált meggyőzni, hogy az elmondásom alapján el tudja készíteni a gombot. - Nem úgy viselkedett, mint aki üzletet akar kötni veled? Roppant különös. - Ugye? Szerintem megéri, hogy ma este vísszamenjek abba a boltba. Jó volna kicsit belekukkantani a nyilvántartásába. - Be akarsz lopózni a boltjába? Ó, milyen izgalmas! Veled megyek!
- Megengedted, hogy elkísérjelek a Curling - kastély fekete szobájába - emlékeztette Prudence. -Akkor is sokat segítettem neked. - Tudom, de az más volt. - Miért volt más? - Először is mert semmi olyat nem tettünk, amiért letartóztathattak, deportálhattak vagy felakaszthattak volna. Elég ebből, Prue! A ma esti felderítőútra nem jöhetsz velem, de megígérem, hogy ha visszajövök, részletesen beszámolok a tapasztalataimról. - Nem fogom megengedni, Sebastian, hogy kirekessz ebből - mondta Prudence a legkevésbé sem hízelgő vagy rábeszélő hangon, inkább nagyon is fensőbbségesen. Egy csapatot alkotunk. Egyenlő részvételi követelek, és... - Hirtelen elhallgatott, és oldalt pillantott. Szervusz, Trevor! Nem is tudtam, hogy ma te is kilovagolsz a parkba. - Szervusz, Prue! - lépett heréit pej lovával a hintő mellé Trevor, és szinte szégyenlősen bólintott Sebastian felé, - Jó napot, Angelstone! - tette hozzá várakozó, egyszersmind tétova hangon. Sebastiant mulattatta, hogy hálát érez Prudence öccse iránt. Soha jobbkor nem jöhetett volna. - Látom, új szabója van, Merryweather. Gratulálok -Trevor pipacspiros lett. - Felkerestem az ön szabóját, Nightingale-t, uram. Köszönöm, hogy volt szíves bevezetni hozzá. Nagyon ismerős volt a kabátja szabása - csevegett barátságosan Sebastian. - Pontosan olyan, mint az enyém.
- Valóban, uram. Külön megkértem Nightingale-t, hogy másolja le az önét. Remélem, nem haragszik érte nézett sógorára aggodalmasan Trevor. - Nem - felelte mosolyát elnyomva Sebastian. - A legkevésbé sem bánom. - Remekül nézel ki, Trevor - nézett végig a fiún őszinte bámulattal a nővére, majd mosolyogva hozzátette: - Én is pontosan ilyen divatos leszek ma este. Majd meglátod, ha az új ruhám lesz rajtam! - Alig várom, hogy lássam - mondta gálánsán Trevor, de a következő mondatával már el is rontotta a hatást: Épp ideje volt, hogy foglalkozz valamit a divattal is. Egyébként, Angelstone - fordult vissza Sebastianhoz -, meghívtak egy hétvégére a Curling-kastélyba, ahogy nemrégiben önt és Prue-t. - Nocsak - jegyezte meg Sebastian. - Pontosabban a jövő hétvégére. Azt mondják, csak egy szűkebb társaság lesz jelen. Valamennyien férfiak tette hozzá vigyorogva. Nyilvánvalóan tetszett neki, hogy ilyen kitüntetett helyet kapott az előkelőségek világában. -Válogatott kis csapat. - Mennyire válogatott és mennyire kicsi? - érdeklődött Sebasíian, s a fekete szoba jutott az eszébe, melyről gyanította, hogy nem használhatják valami épületes célokra. - Nem tudom pontosan. Curlíng azt mondja, ilyen jellegű összejöveteleket csak nagyon kivételes alkalmakkor szokott rendezni. Kivételes személyek részvételével.
- Az ön helyében én kétszer is meggondolnám, elfogadjam-e a meghívást - intette Sebastian. - Annyi bizonyos, hogy Curlingtől én többé nem fogadok el meghívást. Nem tartom szórakoztatónak a partijait. Trevor meghökkent. Egy pillanatra zavarba jött, sokat sejtető pillantást vetett Sebastianra: - Nem tartja szórakoztatónak? - Halálosan unalmasnak tartom. - Egy szót se többet, uram. Értem. És köszönöm a figyelmeztetést. Eszem ágában sincs a jövő hétvégémet a Curling - kastélyban elvesztegetni. - Bölcsen döntött - szögezte le Sebastian. - Hát akkor megyek is - billentette meg a kalapját nővére előtt Trevor. - Este találkozunk, Prue. Előre örülök az új ruhádnak. Viszontlátásra, Angelsíone! - Viszontlátásra, Merryweather! - bólintott Sebastian. Trevor ellenkező irányba fordította a lovát, és sétagaloppban elindult az úton. - Mi akart ez lenni? - nézett Prudence összehúzott szemöldökkel a férjére. - Mióta tartod halálosan unalmasnak a Curling-kastélybeli vendégeskedést? - Amióta két perccel ezelőtt megállapítottam róla válaszolta Sebastian. - Nem szeretném, ha az öcséd valami módon belekeveredne ebbe az ügybe. Szerintem te sem szeretnéd. - Nem, persze, hogy nem. De milyen szempontból jelenthet gondot egy ilyen meghívás? - Nem tudom - vallotta be Sebastian. - Csak az ösztöneimre hallgatok. Úgy érzem, az lesz a legjobb, ha Trevor nem kerül egy társaságba Curlinggel.
- Nagyon helyes. Neked vannak e téren tapasztalataid. Egyetértek: hallgassunk az ösztöneidre. - Boldog vagyok, hogy ezt hallom tőled, drágám. Mert az ösztönöm súgja azt is, hogy ma este ne gyere velem a Mifway és Gordon-féle üzletbe. - Az okos feleség mindig tudja, mikor kell megfogadnia az ura tanácsát - válaszolta Prudence elbűvölő kedvességgel. Sebastian úgy meglepődött ezen a könnyű győzelmen, hogy kis híján elejtette a gyeplőt. - És azt is tudja mindig, hogy mikor ne fogadja meg tette hozzá Prudence fanyarul, és a szemében kihívó fény villant. - A keservit - nyögte Sebastian.
13 Még aznap este, később, amikor a Hollington palotában összetalálkoztak, Prudence még egyszer Megpróbálta jobb belátásra bírni Sebastiant. Nem sikerült, sőt, megesküdött volna rá, hogy már akkor elvesztette a csatát, amikor Sebastian megpillantotta őt a sokaság között. Még éppen csak megérkezett, máris karon fogta, és húzni kezdte az ajtó felé. Prudence lesújtó pillantást vetett rá divatos új szemüvegén át, miközben a lépcsőn állva várták, hogy a ködben felbukkan a kocsi. - Mi a csuda ütött beléd ma este? Mondhatom, pokoli kedvedben vagy. - Úgy találod? - Igen. Nem gondolod, Sebastian, hogy ezzel az udvariatlan viselkedéseddel kicsit túl messzire mentél? Tudom, sokat zsörtölődtem veled ma délután, de ez még nem ok arra, hogy a barátaink előtt ilyen gorombán bánj velem. - Goromba voltam? Sejtelmem sem volt róla, hogy bármi kifogásolnivaló van a viselkedésemben. - Lárifári. Nagyon is tisztában vagy vele, hogy milyen barátságtalanul elbántál Lord Selenbyvel és Mr. Reeddel.
Prudence ingerülten ejtette le zsinóron függő divatos szemüvegét, és megragadta pihekönnyű, hímzett kasmirsálját. A finom kelme a legújabb divatot követte, de sajnos nagyon kevés védelmet nyújtott a nyirkos, ködös éjszakában. - Tehát észrevetted? - Ekkor érkezett meg a kocsi a lépcső aljához. Sebastian ismét megragadta Prudence karját, és valósággal odavonszolta a kocsihoz. - Meglepődtem - folytatta -, és bevallom, nagyon hízelgőnek találtam, hogy legalább észrevetted, szegény férjed is ott ácsorog az urak között, akik összegyűltek a meztelen kebledet bámulni. - Az én meztelen keblemet? - nézett rá hunyorogva Prudence, mialatt a Hollington-ház egyik inasa odasietett, hogy kinyissa előtte a kocsi ajtaját. - Azt akarod ezzel mondani, hogy nem tetszik az új ruhám? - Miféle ruhád? - tolta be feleségét Sebastian az elsötétített kocsiba, majd ő is utána nyomakodott. Semmiféle ruhát nem láttam rajtad ma este. Arra gondoltam, talán elfelejtetted fölvenni, s úgy indultál el otthonról. Prudence felháborodott az új levendulakék selyem báli ruháját ért támadáson. - Tudatom veled, hogy ez a ruha a divatos holmik között is legelöl van. - Lehet, hogy legelöl van, de neki magának semmije sincs legelöl.
Prudence torkából halk, elfojtott kiáltás tört fel. Letett róla, hogy ügyesen próbálja forgatni a zsinóron függő szemüveget, inkább kihalászta retiküljébőí a régit. - Oktalanul viselkedsz, férjuram, remélem, ezzel te is tisztában vagy. Azt hittem, méltányolni fogod az új ruhámat - mondta, s az orrára biggyesztett pápaszemen át haragosan nézett Sebastianra. - Jobban tetszik a régi, megszokott öltözködési stílusod. - Sokaknak, köztük Mesternek és a saját öcsémnek, az a véleménye, hogy a megszokott Öltözködési stílusom nem is nevezhető stílusnak. Sebastian meggyújtotta a kocsiban a lámpát, és hátradőlt az ülésen. Osszefonta a karját, és komor pillantása végigkalandozott az asszony áttetsző, mélyen kivágott ruháján. - Mitől támadt benned ilyen hirtelen érdeklődés a divat iránt? Prudence összébb húzta magán a légiesen könnyű sálat. Hideg volt a kocsiban. Milyen jó lenne, gondolta, ha most itt lenne a köpenye. - Egyedül te emlékeztetsz minduntalan arra, hogy kötelességem emlékezni az új helyzetemre. - Az új helyzeted megadja neked a jogot, hogy mindent fölvehess, amihez csak kedved van – mondta Sebastian merev arccal. - Angelstone grófnőként te diktálhatod a divatot, és nem kell szolgai módon kötetned. - És ha én épp ilyen ruhákat szeretnék viselni? -szegte föl a fejét Prudence.
- A kutyafáját, Prue, épp hogy ki nem esel ebből a ruhából! Ma este ahány férfi csak volt a teremben, mind téged bámult. Ilyen hatást akartál kelteni az emberekben? Szándékosan féltékennyé akartál tenni? - Szó sincs róla, Sebastian! - szörnyedt el Pru-jgnce. Mi a csudának akarnálak féltékennyé tenni? - Jó kérdés - válaszolta sötét és fenyegető pillantással Sebastian. - De ha ezt akartad, megnyugtathatlak, sikerült. - Féltékeny voltál rám? - pislantott Prue meglepetten a férjére. - Miért, hogy kellett volna viselkednem, amikor arra érkezem, hogy fél tucat férfi lebzsel körülötted? De nem te vagy az első, aki ezzel kísérletezik. - Hátradőlt az ülésen, és félig leeresztett pillái alól figyelte a feleségét. - Más, ilyen dolgokban jártasabb asszonyok is megpróbálták már ezt a taktikát alkalmazni. Prudence végigsimított levendulakék szoknyáján, s közben felidézte, amit Hester mondott egyszer a hírhedt Lady Charíesworthy balul sikerült kísérletéről, amellyel féltékennyé akarta tenni Sebastiant. - Bizonyára így volt - mondta csendes, nyugodt hangon. - És azt is tudom, hogy vannak korlátaim. Soha eszembe sem jutott, hogy felébreszthetem a féltékenységedet. - Férje rideg, kifürkészhetetlen arcát nézve még hozzátette: - Nem gondoltam, hogy ilyen természetű hatalmam lehet rajtad. - A feleségem vagy, ennélfogva igenis van hatalmad felettem - magyarázta vészjóslóan halk hangon Sebastian. – Te meg én egymáshoz vagyunk kötve.
Régen, amikor más asszonyok megpróbáltak féltékennyé tenni, szabadon elmehettem. De a feleségemtől nem mehetek el, igaz? - Nem, azt hiszem, nem - válaszolta Prudence csüggedten. Tudhatta volna, hogy Sebastian félt? kenysége mögött nem szerelem, hanem büszkeség/ birtoklási vágy rejtőzött. - Félreérted a dolgot, Sebastian - sóhajtotta. - Csakugyan? - Igen. Nem azért választottam ezt a ruhát, hogy fölkeltsem vele más férfiak érdeklődését. - Akkor hát miért? - nézett rá gyanúsan szelíd érdeklődéssel Sebastian. - Hogy ne hívjak ki több megjegyzést magam ellen suttogta elkeseredetten Prudence. - Megjegyzést? Kitől? - kérdezte a férfi vészesen halk, s szinte bársonyos hangon. Prudence későn eszmélt rá, hogy ingoványos területre lépett. - Hát a társaságtól... - A kedves nagynénémre gondolsz, nemde? Prudence ujjai szaporán doboltak a kocsi ülésén. Vannak kifejezett hátrányai annak, ha valaki okos emberhez megy feleségül, gondolta. - Nem szabad elhamarkodott következtetésekre jutnod, Sebastian. Ezt meg miért csinálod? - kiáltott fel élesen, látva, hogy Sebastian felpattan, és kél gyors mozdulattal összehúzza a kocsi ablakán a függönyt. A férfi válasz helyett a karjánál fogva felrántotta az ülésről.
- Tudtam, hogy van valami a mögött, hogy hirtelen ennyire érdekelni kezdett a divat! - kiáltotta, és villámgyorsan az ölébe ültette Prudence-t. Az áttetsző szoknya kecses hullámokat vetett, a vékony sál lehullott Prudence válláról, és szabadon hagyta a keblek felső görbületét. - Csak mert érdekel a divat, még nem kell így elragadtatnod magad. - Elejét akarod venni, hogy az a vén boszorkány Drucilla megsérthessen, ugye? - kérdezte Sebastian. A szeme aranyként csillogott a lámpafényben, az: a cáról pedig eltűnt minden ridegség és mogorva féltékenység. - Komolyan mondom, nem szép tőled, Sebastian, hogy vén boszorkánynak nevezed a nagynénédet! - Miért nem? Hiszen az. Abban reménykedsz, hogy ha olyan tiszta leszel, mint a frissen esett hó, akkor nem lesz oka arra, hogy sértegethessen. Prudence lenyelte a kíkívánkozó dühös szavakat. Sebastian szemében megint az az ismerős, csúfondáros mosoly bujkált. Meg mert volna esküdni rá, hogy kicsalta belőle a vallomást. A férfi hosszú ujjai átkulcsolták a derekát. Arany pecsétgyűrűje tompán csillogott. - Azt gondolod, ugye, hogy ha elejét tudod venni, hogy a nagynéném nyilvánosan sértegessen, akkor nem fogom megbüntetni a Fleetwoodokat? - Válaszra sem méltatom ezt a buta következtetést. - Ez okos megjegyzés volt - mosolyodott el a férfi -, de elárulom, drágám, hogy ez így nem fog menni.
Drucilla mindig talál ürügyet, hogy kifogást emeljen ellened. Hiába is próbálod kiengesztelni, nem lehet. Ha az öltözködéssel nem szolgáltatsz ürügyet a megjegyzéseire, majd talál mást, amit kritizálhat. Ilyen a természete. - A nagynénéd aligha mondhatna sértőbbet a ruhámra, mint amit te már mondtál - jegyezte meg Prudence, és megigazította a hajába tűzött levendulakék tollat. - Mint a férjednek, vannak bizonyos előjogaim, szívem. - Ezen lehetne vitatkozni. De mondd meg nekem az igazat: valóban úgy találod, hogy túl mély a kivágása? - Ahhoz túl mély, hogy mások előtt mutatkozz penne felelte Sebastian, miközben alaposan szemügyre vette Prudence mellének szelíden hajló vonalait. Mindazonáltal úgy találom, hogy e derék szabásának van gyakorlati haszna. - Gyakorlati haszna? - Könnyen közelebb lehet férkőzni ehhez az elbűvölő látványhoz. És ujjával benyúlt a mély ruhakivágás alá. Prudence valósággal beleremegett az izgalomba. - Hagyd abba, Sebastian! Kocsiban ityet nem szabad csinálni! - Miért nem? Még félóra, mire a kocsis hazaér ebben a forgalomban. A köd is egyre sűrűsödik, ami tovább lassítja a haladásunkat. Szelíden lejjebb húzta a ruha szélét, s kiszabadította alóla Prudence fél mellét. Az asszonyt elöntötte a forróság.
- Rossz vagy, Sebastian - paskolt férje kezére, de hiába. - Nehogy itt, a kocsiban akarj szerelmeskedni velem! - Ez az eredménye, ha valaki behódol a legújabb divatnak, angyalom - mormolta Sebastian, és Prudence mellére hajolva szájával keresni kezdte a rózsás bimbót. Prudence lehunyta a szemét, és mindkét kezével beletúrt a férfi hajába. Közben azonban erőnek erejével megpróbált arra összpontosítani, ami a leginkább foglalkoztatta. - Most, hogy befejeztük a ruhámról való vitatkozást, arról a tervedről szeretnék beszélni, hogy még az éjjel visszamész a Bond Streeten lévő üzletbe. - Megígérem, hogy részletesen beszámolok róla, mihelyt hazaértem - mondta Sebastian, s meleg lehelete szétterült Prudence mellén. - Csöppet sem tisztességes tőled, hogy ki akarsz hagyni belőle. A társad vagyok - mondta elakadó lélegzettel Prudence, mert a férfi hüvelykujja épp akkor simította végig megmerevedő mellbimbóját. Kinyitotta a szemét, s az ülésen, ahol korábban ült, egy darab papírt vett észre. - Mi az ott? - csúszott ki a száján. - Azt hiszem, egy mellbimbó - érintette hozzá Sebastian a nyelve hegyét. - Igen, határozottan mellbimbónak látszik. Méghozzá kifejezetten a legszebbek közül való. - Nem, nem az - kukucskált ki Prudence a férje feje mellett. -Az a papír, ott, az ülésen. Biztosan ráültem, amikor beszálltam a kocsiba. Valami jegyzetlapnak látszik.
- Mi az ördög? - emelte kicsit följebb a fejét Sebastian és átsandított az összehajtott papírlapra. Felült, kézbe vette, széthajtotta és a fény felé tartotta a papírt. Rövid üzenet volt ráfirkálva. - Sejtettem... egy üzenet. Amíg mi a bálban voltunk, valaki itt hagyta - mondta Prudence, miközben helyreigazította a ruhaderekát és a pápaszemét. Miközben Sebastian felolvasta, ő az ismeretlen kézírást vette szemügyre, „Az erény fejedelmei név szerint: Ringcross, Oxenham, Bloomfield és Curling. A lap aljára felírtam a címüket, remélve, hogy nem kér több információt. Biztosíthatom, többet én sem tudok. Nagyon kérem, hagyjon békében." - Aláírás nincs - jegyezte meg összevont szemöldökkel Sebastian. - Nagy valószínűséggel valamelyik boltos írta azok közül, akiket ma meglátogattunk. - Honnan tudod? - Mert azt kéri, hogy ne zaklassuk további kérdezősködéssel. Márpedig mi csak boltosokat kérdeztünk eddig. - Lord Curling neve szerepel a papíron - mondta Prudence. - Ez beleillik a képbe. Végtére is az ő szekrényében találtuk a gombot, amelyen „Az erény fejedelmei” vesét látható. - Ringcross halott. Curling nyomozást kezdeményezett a halála ügyében. Mindketten tagjai voltak az „erény
fejedelmei” nevű klubnak. Beszélnem kell Bloomfielddel és Oxenhammel. - Ismered őket? - Oxenhammel már találkoztam. Hajózással foglalkozik. Kétszer is sikerült ezen a vonalon gazdag örökösnőt feleségül vennie. Azt hallottam, hogy midkét fiatalasszony nem sokkal az esküvő után halt meg, egyik kocsi balesetben, a másik ópiumtúladagolástól. Évekkel ezelőtt történt mindkettő. Prudence hátán végigfutott a hideg. Fölvette és szorosan maga köré csavarta a sálat. - Vele kellene először beszélnem - mondta Sebastian, és hátradőlt az ülésen. - És mit tudsz Bloomfieldről? - Nem sokat. Azt mondják róla, hogy egy kicsit bolond. Nem látogatja rendszeresen a klubokat, és a társaságban sem találkoztam vele soha. - És Curlíng? - Lépésről lépésre kell haladnunk a nyomozásban Még nem lehet tudni, mi a szerepe Curlingnek ebben az egészben. Mint ahogy azt sem, hogy az unokaöcsémnek mi a szerepe. - A papíron az áll, hogy Oxenham a Rowland Streeten lakik - mondta némi tűnődés után Prudence. - Igen - hagyta rá Sebastian, majd rövid hallgatás után így folytatta: - Azt hiszem, mielőtt beszélnék velük, meglátogatom a távollétükben az otthonukat. - Az jár a fejemben, lordom - mondta Prudence halkan -, hogy mivel ma éjszaka már nem kell elmenned abba a
Bond Street-i üzletbe, a továbbiakban szabadon rendelkezel az estéddel. - Feltéve, hogy a névsor teljes, ami, ugyebár veszedelmes feltételezés - nézett a feleségére Sebastian. Mit akarsz ezzel mondani, drágám? - Hazafelé menet a Rowland Street közelében fogunk elhajtani - nézett vissza rá reménykedő mosollyal Prudence. - Nem - vágta rá azonnal Sebastian. - Egy percre se gondold, hogy velem jöhetsz, amikor éjszaka elmegyek Oxenham házába. - Legalább hajtsunk el a háza előtt, és nézzük meg, otthon van-e vagy sem - kérlelte Prudence. -Ebben igazán nincs semmi kockázat, Sebastian. - Szó sem lehet róla. A közelébe se engedlek annak a háznak. - Meg se kell állnunk - erősködött Prudence. -Csak megnézzük, otthon tölti-e az estét vagy sern. Akkor tudni fogjuk, hogy ha később vissza akarsz biztonságban leszel-e. - Talán nem ártunk vele magunknak, ha elhajtunk ház előtt- bizonytalanodott el Sebastian. - Persze, hogy nem - sietett megerősíteni Prudence, s a világért sem mosolyodott volna el. – Észre se fogják venni. - Helyes - állt föl Sebastian, s kinyitotta a kocsi tetőablakát. - Parancsol uraságod? - szólt hátra a kocsis. - A Rowland Streeten keresztül hajtson haza. - Kiesik az útból, uram.
- Tudom, de arra kisebb a forgalom. - Igenis, uram. Ahogy óhajtja, uram. Sebastian visszaengedte a tetőablakot, és lassan leült Prudenceszel szemben. - Miért érzem úgy, hogy meg fogom bánni, hogy hagytam magam rávenni erre a kis kitérőre? - Sejtelmem sincs - felelte könnyedén Prudence. -Az biztos, hogy nincs benne semmi kockázat. - Hmmm. - Nézz szembe az igazsággal, Sebastian - kuncogott Prudence. -Te legalább annyira akarod ezt, mint én. Bizonyos szempontokból nagyon hasonlítunk egymásra, ahogy előszeretettel szoktad mondogatni. - A kilátásaim egyre ijesztőbbek - jegyezte meg Sebastian, és eloltotta a lámpákat a kocsiban. Aztán félrehúzta a függönyt, és leengedte az ablakot. - Mit csinálsz? - kérdezte kíváncsian Prudence. - Meg akarok győződni róla, hogy nincs a közelben senki, aki felismerhet bennünket. De úgy látom, ebben a sűrű ködben nem kell ilyesmitől tartanunk. Azért nem árt az óvatosság. A Rowland Street környékén csend honolt; Sebastiantól sejtette: errefelé nem volt forgalom. Prudence kinézett az ablakon. A köd sűrű pászmáin át többnyire sötét házakat látott. - Ha jól szerepel a papíron, akkor ez lesz Oxenha-mék háza - hajolt előre Sebastian. - Sehol sem látni fényt odabent - pillantott rá Prudence. - Fogadni mernék, hogy nincs otthon senki. Remek alkalom lenne sebtében körülnézni odabent.
- Lehet, hogy a szolgák otthon vannak. - Ha igen, akkor is már alszanak odalent, könnyen lehet, hogy házon kívül töltik az estét. Szotak ilyet csinálni, amikor tudják, hogy a ház ura későn tér haza. - Ez igaz. - Szólhatunk a kocsisnak, hogy a sarkon várakozzék, amíg mi teszünk egy rövid sétát az Oxenharn-ház mögötti utcácskában. - A mindenségit, Prue, megmondtam, hogy nem viszlek magammal Oxenham házába! - De ki tudja, mikor lesz még egy ilyen nagyszerű alkalmad, mint ez? Mire hazaviszel és visszaérsz, addigra Oxenham is hazaérkezhet, és neked várnod kell egy következő alkalomra! - Talán itt kellene hagyjalak a kocsiban, amíg vetek egy gyors pillantást a ház hátuljára - bizonytalanodott el Sebastian. - Veled akarok menni. - Nem. Megtiltom! Sebastian ismét felemette a tetőablakot, és halkan odaszólt a kocsisnak: - Hajtson az utca végére, és a sarkon forduljon be. Egy rövid időre kiszállok. Ha a távollétemben valami szokatlan dolog történne, azonnal vigye haza Lady Angelstone-t. Én majd hazamegyek magam. - Igenis, uram - válaszolta rezignált hangon a kocsis, mint aki megszokta a különös éjszakai kiruccanásokat és különös gazdája különös utasításait. - Ez egyáltalán nem tisztességes tőled - próbálkozott még egyszer Prudence.
- A te ötleted volt - emlékeztette a férje. -Tessék, vedd ezt föl - bújt ki a kabátjából. - Nem akarom, hogy megfázz, amíg oda leszek. - Én is veled akartam menni - panaszolta Prudence, miközben magára rángatta férje kabátját. Rögtön az elején megmondtam, hogy nem engedem meg. - Itt se lennél, ha nekem nem jut eszembe, hogy Rowland Streeten hajtsunk végig. Ebben igazad van, de ennél tovább akkor sem jöhetsz - jelentette ki Sebastian, majd két kesztyűs kepébe fogta Prudence arcát, és szenvedélyesen megcsókolta. A kocsi eközben megállt. Amikor Sebastian fölegyenesedett, Prudence megigazította a szemüvegét. Bár nem látta a férje arcát a sötétben, érezte rajta a visszafojtott izgalmat. - Hallgass rám, Sebastian! - Légy észnél, Prue, nem rohangálhatsz ilyen ködben ebben a ruhában. - Nehogy a ruhámat használd ürügyül. Az az igazság, hogy sajnálod tőlem ezt a kis szórakozást. Ismerd csak be. A férfi fogva kivillant a sötétben. - Nem maradok sokáig, drágám. Ne szállj ki a kocsiból! Kinyitotta az ajtót, leugrott a kövezetre, és szinte azonnal eltűnt a ködös éjszakában. - A hétszázát - morogta Prudence. Kisvártatva ő is kinyitotta az ajtót.
- Bocsánat, asszonyom, de hová megy? - szisszent fel rémülten a kocsis. - Azt a parancsot kaptam, hogy tartsam a szemem asszonyomon. Őlordsága a fejemet veszi, ha nem marad bent a kocsiban. - Ne féljen! - suttogta bátorítóan Prudence. -Majd beszélek őlordságával. Nem fogja magát okolni érte. Mindjárt visszajövök. - Nekem végem van - állapította meg a kocsis szomorúan. - Mindig tudtam, hogyha az úr egyszer megházasodik, éppolyan vérszomjas asszonyt vesz el, mint amilyen ő maga. De meg is érdemli. Csakhogy velem mi lesz, kérdezem én! - Gondom lesz rá, hogy ne veszítse el az állását -próbálta megnyugtatni Prudence. - De most mennem kell. Sebastian kabátjába burkolózva haladt végig a házak mögötti úton, s a kertkapukat számolva végül eljutott ahhoz a házhoz, melyet Sebastian mutatott az imént. Nem lepte meg, hogy a kaput nyitva találta, végtére is Sebastian csak pár perccel előzte meg. De most rémülten fedezte fel, hogy a ház hátsó frontján, az egyik földszinti ablak mögött világosság van. Valaki van otthon. Nem értette, miért ment be Sebastian, holott tudta hogy a ház nem üres. Ekkor eszébe jutott, hogy akkor is képes volt átkutatni egy hölgy hálószobáját, amikor az illető höjgynél a fél társaság a földszinten vendégeskedett. És az sem tartotta vissza a Curling- kastély legfelső emeletének felderítésétől, hogy eközben egy
szinttel lejjebb a vendégek hálószobáról hálószobára vándoroltak. Így aztán ő is belépett a kertbe. A kaviccsal felszón útra érve összerándult: minden egyes kövecske különkülön szúrta a talpát a könnyű, szatén báli cipón keresztül. Félúton járhatott a kertben, amikor egy magas sövény miatt valamelyest irányt kellett változtatnia. A tüskés gallyakat kikerülve egyenesen nekiment egy széles mellkasnak. Erős férfikarok fonódtak köré, s arca egy ismerős inghez nyomódott. - Huhh. - Az ördögbe is! - szólt Sebastian nagyon halkan és nagyon ingerülten. - Sejtettem, hogy nem fogsz szót fogadni. Egy szót se, megértetted? Prudence buzgón bólogatott. - Mit csinálunk most? - nézett föl Sebastian bosz-szús arcára. - Te itt maradsz, én pedig benézek. Azután már itt sem vagyunk. Azzal már el is indult, Prudence pedig nyugtalanul nézte, ahogy ellépked a sötét földszinti ablakok előtt. Néha mozdulni látta a kezét, s kitalálta, hogy a feni azt próbálgatja, nyitva van-e valahol az ablak. Visszafojtotta a lélegzetét, amikor Sebastian az egyetlen világos ablak felé közeledett. Látta, hogy férje egész testével a falhoz simul, és oldalról próbál lesni a szobába.
Egy hosszú percig nem mozdult, majd közelebb nyomult, és kicsit más szögből kezdte tanulmányozni a szobát. Valami nincs rendben, jött rá Prudence. Sebastian már egészen közelről, az ablakon át nézett befelé. Prudence óvatosan előbbre lépett. Sebastian észre sem vette, minden idegszálával a szobabelsőre figyelt. Prudence döbbenten látta, hogy Sebastian kinyújtja a kezét, és kinyitja az ablakot. Erre már ő is elindult. - Maradj csak ott - szólt oda halkan Sebastian. -Komolyan beszélek, Prue. Ne gyere utánam. - Mit csinálsz? Nem mehetsz be. Láthatod, hogy van valaki otthon. - Látom - válaszolta Sebastian. - Oxenham. De nem hiszem, hogy észreveszi, ha látogatója érkezik. Átlendítette a lábát az ablakpárkányon, és könnyedén beugrott a szobába. Prudence elszörnyedt ilyen vakmerőség láttán. Gyorsan az ablakhoz iramodott, és belesett. Az első pillanatban nem is értette, amit látott. Azután ösztönös riadalommal hátralépett. A szőnyegen egy férfi hevert arccal lefelé. A feje körül minden véres volt, és vérfolt sötétlett mellette, a szőnyegen is.
14 Oxenham öngyilkosságot követett el. Vagy valaki mindent megtett, hogy ez legyen a látszat. A pisztoly centiméterekre feküdt a halott ember kezétől. Viaskodásnak semmi jele. Sebastian gyorsan körülnézett a könyvtárszobában. Nem időzhetett sokáig, távol kellett tartania innen Prudence-t. De kell lennie valaminek, ami meg tudja győzni arról, hogy Oxenham maga szögezte a pisztolyt a fejének, és sajátkezűleg húzta meg a ravaszt. Vagy valaminek, ami meggyőzi az ellenkezőjéről.
A halott ember kinyújtott keze mellett megcsillant valami a szőnyegen. Sebastian közelebb lépett, de gondosan kikerülte a vérfoltot. Az ablak felé pillantva meglátta Prudence aggodalmasan figyelő arcát. A csillogó tárgy egy gyűrű volt. Leguggolt, hogy közelebbről is szemügyre vegye, s közben azon tűnődött, mitől ilyen ismerős ez a gyűrű. Azután meglátta a cirkalmas F betűt. Fleetwood-gyűrű volt, az övéhez nagyon hasonló. - Az ördögbe! Nem sokat gondolkodott, felkapta, és zsebre tette. Meg kell tudnia, valóban Oxenham fekszik-e itt ebben a vértócsában. Innen nem látni az arcát. Nagy elhatározással ismét közelebb lépett a halotthoz. - Ne nyúlj hozzá - szólt rá suttogva Prudence. -Menjünk innen, Sebastian! - Megyünk - mondta a férfi, de előbb meg kellett tudnia, amit akart. Lehajolt, a vállánál fogva megragadta a holttestet, és épp csak annyit mozdított rajta, hogy láthassa azt, ami az arcából megmaradt. Oxenham volt. Miközben visszaengedte az ernyedt testet, megint megcsillant valami: ezúttal Oxenham mellényének egyik gombja. Sebastian ismét lehajolt, és látta, hogy a mellénygombokra Az erény fejedelmei feliratot véstek. Akkor visszaengedte Oxenham testét a szőnyegre. - Siess, Sebastian, az istenért! -suttogta Prudence. - Csak körülnézek még az íróasztalán. A papírok között azt kereste, nem hagyott-e a halott valami üzenetet. Búcsúlevelet ugyan nem talált, de
ráakadt egy mástól származó üzenetre. A kilobbano lámpa halvány fényénél elolvasta. Rövid volt és lényegre törő. Lillian halála meg lesz bosszulva. Hangokat hallottak a ház elülső része felöl Hazaért a személyzet. - Sebastian, az istenért, gyere ki onnan! A férfi fölkapta a jegyzetlapot, bedugta a zsebek a Fleetwood-gyűrű mellé, és az ablakhoz rohant Átvetette magát a párkányon, elkapta Prudence kezét, és rnár húzta is maga után a kertkapu felé. Minden baj nélkül kiértek az útra, és futva indultak a várakozó kocsihoz. - Nem tehetek róla, hogy asszonyom ön után ment, uram. Én mindent megtettem - siránkozott a kocsis. - Haza - adta ki a parancsot kurtán Sebastian. - Erről még beszélünk később. Kinyitotta a kocsi ajtaját, betuszkolta Prudence-t, majd ő is felugrott, és becsukta az ajtót. - Ne hibáztasd ezt a szegény embert - lihegte Prudence. - Elég régóta szolgál nálam, hogy tudja: ha megparancsolok valamit, elvárom, hogy be is tartsák - válaszolta Sebastian. - A legtöbb bért fizetem egész Londonban, cserében megkövetelem, hogy a személyzetem az utolsó betűig teljesítse az utasításaimat. - Ne aggódj, Sebastian! Időbe telik, mire valaki megtalálja Oxenham holttestét.
- Az nem olyan biztos - válaszolta Sebastian, és behúzta a kocsi függönyét. - Kérlek, a jövőben mellőzd az engedetlenséget. - Halaszd későbbre a megleckéztetést, lordom. Most inkább mondd el, hogy mit találtál. Sebastian arra gondolt, csak magát hibáztathatja, amiért olyan nőt vett feleségül, akit éppúgy lelkesít a detektívesdi, mint őt. Nagy üggyel-bajjal meggyújtotta a kocsi egyik lámpáját, majd leült, és hosszan elnézte Prudence beszédes arcát. Az imént átélt kaland izgalma még ott csillogott a szemében; nehéz megdorgálni, amikor az ő vérét is ugyanaz a mámorító érzés forrósítja fel. Kivette a zsebéből a gyűrűt és a papírlapot, s átnyújtotta őket Prudence-nek. - Még magam sem tudom, mit találtam. Mellesleg Oxenham mellénygombjaira Az erény fejedelmei szavakat vésték. Figyelemre méltó. Ez a gyűrű pontosan olyan, mint a tiéd - tette hozzá Prue, miután alaposan szembe vette az ékszert. - Úgy van. - Hogy került Oxenham holtteste mellé, a padlóra? - Remek kérdés. - És ki az a Lillian? - Mit gondolsz? - kérdezte vissza Sebastian, s észrevette, hogy Prudence nem a papírt, hanem a gyűrű belsejét vizsgálja. - A gyűrű belsejébe belevéstek egy mondatot - tartotta az ékszert közelebb a ámpához Prue. - Lilliannek szeretettel.
- Hadd lássam - kapta ki a kezéből Sebastian. - ki az ördög ez a Lillian? - Hallottad már a nevét? - Olvasd el a levelet. Prudence lepillantott az ölében fekvő papírlapra. - Lillian halála meg lesz bosszulva. Jóságos ég, Sebastian, mi ez az egész? - Nem tudom, de az jár a fejemben, vajon nem ó'róla beszélt a bolond öregember a Curling- kastélyban. Aki szerinte kiugrott a toronyszobából. - Akí visszajár kísérteni, hogy beteljesítse az átkát? kérdezte Prudence, és elgondolkodva nyalta meg az alsó ajkát. - Úgy gondolod, hogy Ríngcross és Oxenham halálának van köze az öreg meséjéhez? - Lehetséges - nézte Sebastian elmerülten a tenyerében fekvő gyűrűt. - Lehetséges, hogy valaki, aki szívén viselte a titokzatos Lillian sorsát, „az erény fejedelmeit” tartja felelősnek a haláláért. - Gondolod, hogy a bosszúálló egyenként akar végezni velük? - nézett rá tágra nyílt szemmel Prudence. - A jelek arra vallanak. - Sebastian - pillantott Prudence a gyűrűre -, azt mondtad, a gyűrűd családi ékszer. - Pontosan ilyen gyűrűket viseltek a Fleetwood család férfitagjai nemzedékeken keresztül. Sebastiannak eszébe jutott a nap, amikor apjától megkapta a gyűrűt. Apja akkor azt mondta, viselje büszkén, mint személyes megbecsülése jelképét. A világ véleménye nem számít, fiam. Az a lényeg, hogy te tudd: nem szennyezted be a becsületedet. A becsület
szent kötelesség, úgy is kell bánni vele. Botrányt, romlást és még rosszabbat is túlél az ember, ha tudja, hogy a becsületén nem esett folt. Sebastian szorosan a markába zárta a gyűrűt. - Elképzelhetőnek tartod, hogy egy Fleetwood adta ezt a gyűrűt Lilliannek? - kérdezte Prudence. - Igen. - Nagyon is elképzelhetőnek tartom, gondolta Sebastian. - Ugye, most arra gondolsz, hogy a Curling-kastélyban megtaláltuk Jeremy tubákosszelencéjét? Vajon nem lehet, hogy a gyűrű is az övé? - De igen. - Csakhogy én az este folyamán láttam Jeremyt. A kezén nem volt kesztyű, és mintha egy ugyanilyen gyűrű lett volna rajta, - Nem olyan nehéz másolatot készíttetni egy ilyen gyűrűről - nézett a feleségére Sebastian, - Csak eey jó ékszerész, no meg pénz kell hozzá. - Mit fogunk most csinálni? - kérdezte Prudence hosszú hallgatás után, - Elindulsz, hogy kikérdezd az ékszerészeket? - Nem - döntötte el a dolgot Sebastian. - Azt hiszem, még egyszer beszélek az unokaöcsémmel. Túl sokszor bukkan fel a neve e nyomozás során. Jeremyt másnap délelőtt fél tizenegykor vezették be a könyvtárszobába. Ahogy meglátta, Prudence szíve rögtön megesett rajta. Látszott a fiatalemberen, milyen nehéz elviselnie, hogy ilyen kurtán-furcsán a család feje elé citálják.
- Mi az ördögről van szó, Angelstone? Jobb dolgom is van, mint válaszolni az üzeneteidre. Sebastian az íróasztal mögött ült, egyik karján Luciferrel. Esze ágában sem volt felállni. - Örömünk kölcsönös. Nem akarod kultúrember odjára üdvözölni a feleségemet, s csak aztán folytatni azt, amit rólam gondolsz? Jeremy csak ekkor pillantotta meg a teástálca mellett álló Prudence-t, Elvörösödve hajtott fejet. - Lady Angelstone! Bocsásson meg, nem vettem észre, - Jó reggelt, asszonyom! - Jó reggelt, Mr. Fleetwood! - mosolygott rá Prudence. - Kér egy csésze teát? - Nem tudom, van-e annyi időm - nézett Jeremy feszengve Sebastianra. - Bőven van rá időd, hogy egy csésze teát megigyál közölte vele ridegen Sebastian. - Ülj le, öcsém, - Köszönöm, asszonyom - vette át a csészét Jeremy Prudence-től, s csak akkor ült le a Sebastian-nal szemben álló szék szélére, amikor Prudence már helyet foglalt. - Nos? - szólalt meg nyersen, - Akkor hát vágjunk bele. Miért hívattál? Sebastian egy hosszú percig nem szólt, csak nézte unokaöccsét; Prudence gyanította, hogy így akarja elbátortalanítani. Már éppen szólni akart, amikor Sebastian megmozdult. Szó nélkül kinyitotta az íróasztal fiókját, kivette belőle az Oxenham könyvtárában talált gyűrűt, és Jeremy felé dobta.
- Mi a fene? - kapott önkéntelenül, dühösen a gyűrű után Jeremy. Prudence figyelmét nem kerülte el, mennyire megdöbbent a fiatalember, amikor rájött, hogy mit tart a kezében. Sebastianra pillantott, aki feszülten nézte unokaöccsét, de a szokott rideg gúny helyett most ijesztően éber és okos figyelem ült az arcán. - A mindenségit! - pillantott föl teljesen megzavarodva Jeremy. - Hogy a pokolba került ez hozzád? - Felismered? - simogatta rettentő lassú mozdulatokká! Lucifert Sebastian. - Hát persze. Az enyém. Három évvel ezelőtt veszítettem el. Soha nem szóltam róla, mert tudtam, hogy mama óriási ribilliót csapna miatta. Tudod, hogyan viseltetik a családi hagyományok iránt. - Igen - állt meg Sebastian keze Lucifer hátán. -Tudom. - Nem akartam kétségbe ejteni azzal, hogy elhagytam az apai örökségemet. Inkább csináltattam egy másolatot. - Ki az a Lillian? - kérdezte halkan Sebastian. - Sejtelmem sincs. A teáscsésze megcsörrent a csészealjon, miközben Jeremy fölemelte. - Kicsoda Lillian? - kérdezte ismét, vészjóslóan csendes hangon Sebastian. Lucifer rándított egyet a farkán. - Nem tudom, kiről beszélsz! - kiáltotta Jeremy. -[sjem ismerek semmiféle Lilliant. És lecsapta a csészét.
- Szerintem ismersz - közölte vele Sebastian. -Addig innen el nem mész, amíg meg nem mondod, ki ő. - Ki az ördögnek képzeled magad, Angelstone? - Ő a család feje - szólt közbe Prudence gyorsan. Csillapító tekintetet vetett Sebastianra, de az nem vett róla tudomást. - És csak segíteni akar. Nem így van, Angelstone? - E pillanatban én csak egyet akarok - mondta Sebastian közönyösen. - Megtudni, hogy ki az a Lillian. - Nem kell ilyen fenyegető hangot használnod -nézett rá megrovóan Prudence, s miközben Sebastian le nem vette merev tekintetét unokaöccséről, az asz-szony szelíd szavakkal fordult felé: - Kérem, értse meg, Mr. Fleetwood. Csak azt szeretnénk megtudni, hogy kerülhetett elő a gyűrűje tegnap éjjel olyan szokatlan körülmények között. - Miféle körülmények között? - nézett rá Jeremy. - Lord Oxenham holtteste mellett hevert - jelentette ki kertelés nélkül Sebastian. - Ugye, fogalmad sincs, hogy került oda? - Holtteste? - nézett rá zavartan Jeremy. - Oxenham halott? - A legnagyobb mértékben. - És az én gyűrűm hevert mellette? - tágult még kékebbre Jeremy szeme. - Vagyis azt hiszed, én öltem meg? Csak mert valaki megtalálta a gyűrűmet a hullája mellett? Jeremy felháborodása még a zavarán is túltett. - Felmerült ez a lehetőség - mondta lakonikus rövidséggel Sebastian. Lucifer összehúzta arany szemét.
- Ne rémítgesd már- nézett Prudence haragosan a férjére. - Ne szólj közbe, Prudence! -felelte Sebastian, rá sem pillantva. Az asszony elengedte a füle mellett a figyelmeztetést, és biztató mosollyal fordult vissza Jeremyhez: - Mr. Fleetwood, a hatóságok mindmostanáig semmit sem tudnak arról, hogy a gyűrűjét Oxenham holtteste mellett találták. És nekünk nem áll szándékunkban elárulni nekik, igaz, Sebastian? - Ezt még meglátjuk - közölte hűvösen a férfi. - De hát én nem öltem meg őt - pillantott Jeremy kétségbeesetten hol Prudence-re, hol meg Sebastian-ra. Esküszöm! Miért öltem volna meg Oxenhamet? - Talán, mert azt gondolod, hogy van valami köze Lillian halálához - mondta Sebastian, Lucifer füle tövét vakargatva. - De hát Lillian halálát baleset okozta. Vízbe fulladt, az isten szerelmére! Jeremy hirtelen elhallgatott; csak most döbbent rá, hogy elárulta, tudja, kicsoda Lillian. - Nekem legalábbis azt mondták, hogy vízbe fulladt tette hozzá, esdeklő pillantást vetve Prudence-re. Prudence előrehajolt, és vigasztalóan megsimogatta Jeremy kezét. Látta a Sebastian szemében felvillanó haragos fényt. - Ki volt Lillian, Mr. Fleetwood? - kérdezte halkan. Jeremy pár másodpercre lehunyta a szemét, s amikor újra kinyitotta, szomorú beletörődés látszott az arcán.
- Akár meg is ismerhetik az egész történetet, bar nem értem, miért jött most elő ennyi év után. Belekortyolt a teájába, s amikor letette a csészét, egyenesen Prudence szemébe nézett, és azt mondta: - Szerettem őt. - Valóban? - Egy jómódú kereskedő egyetlen leánya, felesége hála után az egyetlen kincse volt. Gondosan nevelte taníttatta, úgyhogy csak a születése akadályozta meg, hogy igazi lady válhassék belőle. - Értem - suttogta Prudence. - Nem sokkal az apja halála után ismertem meg. Égy idősebb nagybátyja gondjaira volt bízva, aki elherdálta az örökségét, és arra kényszerítette, hogy a kocsmájában dolgozzék. Prudence a szeme sarkából látta, hogy Sebastian szóra nyitja a száját, de kezének egy aprócska mozdulatával csendre intette. Maga is meglepődött, hogy Sebastian engedelmesen hallgatott. - Hogy ismerkedett meg Lilliannel? - Három éve, egy itteni kiállításon - felelte az emlék fölött halványan mosolyogva Jeremy. - Fagylaltot evett, én véletlenül nekimentem, és a fagylalt rákenő-dötta kabátomra. Első pillantásra beleszerettem. - Azután mi történt? - érdeklődött Prudence. - Amikor csak lehetett, felkerestem. Persze tudtam, hogy mama sohasem nézné jó szemmel, számára csak egy kocsmai felszolgálólány lenne, akinek még az apjától rámaradt vagyon sem javíthat a helyzetén.
Akkoriban vette mama a fejébe, hogy én leszek a következő Angelstone gróf. - Nagy biztonsággal állítható, hogy a nagynéném tökéletesen alkalmatlannak talált volna egy kocsmai felszolgálólányt arra, hogy ő legyen a következő Angelstone grófné - jegyezte meg fanyarul Sebastian. -Majdnem olyan alkalmatlannak, mint egy színésznőt. - Ha ez vigasztal, Angelstone - mondta elvörösödv eJeremy-, gyakran gondoltam rá, mennyire megértem apád döntését, amikor feleségül vette azt a nőt, akit szeretett. Én is ugyanezt terveztem, nem nézve, mik lesznek a következmények. - Igazán? - nézett rá összehúzott szemmel Sebastian. - Igen. Őszintén szerettem Lillíant. Gyönyörű teremtés volt. Szelíd és tiszta. De meghalt, mielőtt összeházasodhattunk volna - tette hozzá sóhajtva Jeremy. - Micsoda tragédia - mondta Prudence. - Soha nem említettem a nevét se mamának se másnak a családban. Miután meghalt, már nern is láttam semmi értelmét, hogy beszéljek róla. - Ki mondta neked, hogy vízbe fulladt? – kérdezte Sebastian, - A nagybátyja. Azt mondta, elutazott egy barátjával pár napra vidékre, s ott esett bele egy viharban megáradt patakba. A víz elsodorta és megfulladt, - Ó, milyen szörnyű lehetett önnek, Mr. Fleetwood lehelte Prudence, - A legrosszabb az volt, hogy senkinek sem beszélhettem a gyászomról - nézett le Jeremy a gyűrűre.
De aztán magamhoz tértem - pillantott fel ismét. -Az ember előbb-utóbb meggyógyul. Lillian a múlt, de soha nem fogom elfelejteni őt. - Neki adtad azt a gyűrűt? - nézett Sebastian az unokaöccsére. Jeremy bólintott. - A másolatot viselem. - Most már csak azt kell megmagyaráznod, hogy miként kerülhetett Oxenham dolgozószobájába. - Nem tudom. Esküszöm, nem tudom. Én úgy tudtam, a gyűrű elveszett, amikor Lillian a patakba fulladt. Arra gondoltam, valaki - talán egy útonálló - lelophatta a kezéről. Végtére is értékes gyűrű volt. De mivel nagyon kevés esélyt láttam arra, hogy előkerüljön, annyiban hagytam a dolgot. - Talán beszélnünk kellene a nagybácsival, azzal a kocsmárossal - fordult a férjéhez Prudence. - Nem lehet- szólt Jeremy. – Több, mint egy éve elvitte a láz. Akkor értesültem a haláláról, amikor egyszer véletlenül elmentem a kocsma előtt, és látta, hogy új a tulajdonos. De valamit nem értek - nézett Jeremy Sebastianra. - Először visszaadod a tubákosszelencémet, aztán a gyűrűmet. És mindkét esetben gyilkossággal vádolsz. Most éppen miféle játékot űzöl, Angelstone? Sebastian némán simogatta Lucifert, de végül megszólalt: - Két ember halt meg mostanában: Ringcross és Qxenham. - Tudok róla.
- A holttestek közelében két személyes tárgyadra akadtunk. Ez a cédula is Oxenham hullája szomszédságában volt. - És átadta neki a papírdarabot. Jeremy gyorsan átfutotta, s amikor felnézett, mintha még a korábbinál is nagyobb zavarban lett volna. - Mi az ördögöt akar ez jelenteni? - Két lehetőség van - magyarázta Sebastian. -Vagy te döntöttél úgy, hogy bosszút állsz Lillianért, mert nem hiszed el, hogy a halálát baleset okozta, vagy… - Vagy? - kiáltott közbe Prudence, megelőzve Jeremy hasonló kérdését. - Vagy valaki azt a látszatot akarja kelteni, mintha erről volna szó. - De ki akarna ilyet tenni? - kérdezte Prudence. - Talán az igazi gyilkos - nézett Sebastian tűnődve Luciferre. - Honnan tudsz te ennyi mindent? - képedt el Jeremy. - A rendőrségtől. - Azt akarod mondani, hogy a rendőrség nyomoz Ringcross és Oxenham halála ügyében? - Természetesen a legnagyobb csendben - válaszolta Sebastian. - De ha a gyilkosságok helyszínén találták meg, akkor hogy kerülnek hozzád az én személyes tárgyaim? - Mondjuk úgy, hogy vannak kapcsolataim fölfelé is és lefelé is, Ezek közé tartozik a rendőrség is. - Meg sem lep igazán - mormolta Jeremy. - Isten a megmondhatója, hogy a csápjaid elérnek mindenhová. - Így is lehet mondani - egyezett bele Sebastian. Mindenesetre szeretek jól tájékozott lenni.
Prudence csodálattal pillantott Sebastianra. Milyen fortélyosan csinálta ezt! Teljesen hihető volt, hogy a rendőrségtől kapja az információit, különösen ha a családjáról volt szó. - Csak az a baj - folytatta Sebastian -, hogy további áldozatokra lehet számítani. És nem tudom, lesz-e akkora befolyásom, hogy ha ez bekövetkezik, ne kerüljön szóba a te neved is. - Jóságos isten! Most mit tegyek? Semmit sem tudok Ringcross és Oxenham haláláról. Ha megpróbál-nak belekeverni, a végén akár le is tartóztathatnak gyilkosságért. Hogy bizonyítsam be az ártatlanságomát? - Ne nyugtalankodjék, Mr. Fleetwood - paskolta meg Prudence Jeremy karját. - Angelstone majd segít, ugye, Angelstone? - Talán - vont vállat Sebastian. - Beszélj egyenesen, Sebastian, és ne gyötörd Mr. Fleetwoodot! Ezt nem engedhetem! - pattant fel Prudence. Erre már Jeremy is felugrott. - A férje minden bizonnyal jól szórakozik, Lady Angelstone - kiáltotta, s a keze ökölbe szorult. - Hiszen ha engem gyilkosság vádjával letartóztatnak, ő csúnyán bosszút állhat a családon. Ki tudja, milyen hatással lenne anyámra a megrázkódtatás és a botrány. - Ne mondjon ilyet - könyörgött Prudence. -Angelstone nem akarja bántani a családját. - Nem? - nézett le rá vadul forgó szemmel Jeremy. -Akkor ön nincs teljesen tisztában azzal, hogy kihez
ment férjhez, asszonyom! Hadd áruljam el, hogy Angelstone szívből gyú'löl bennünket! Nem bánná, ha minden Fleetwood tönkremenne! - Ez nem igaz - vágott vissza Prudence. - De igaz - vetett Jeremy gúnyos pillantást Sebastianra. - Ha jól utánagondolok, egyre valószínűbbnek érzem, hogy ő áll mindezek hátterében. - Dehogy! - szólt elakadó lélegzettel Prudence. - Te csinálod ezt velem, Angelstone? - nézett Jeremy merőn Sebastianra. -Az a célod, hogy börtönbe csukjanak? - Ha ez lenne a célom, nem adtam volna vissza a szelencédet és a gyűrűdet - mosolygott Sebastian. Átadtam volna a rendőrségnek. - Honnan tudjam? Hátha ez csak része egy nagyobb szabású tervnek? Hátha macska-egér játékot játszol velem? Szórakozol, amíg meg nem unod, s aztán, ha meguntad, végignézed, amint engem felakasztanak, s a család nevére örök gyalázat borul. - Gratulálok, öcsém, irigylésre méltóan élénk a fantáziád - mosolygott cinikusan Sebastian. - Elég a drámai jelenetekből, Mr. Fleetwood, az lesz a legjobb, ha most elmegy - szólt közbe ismét Prudence. Kérem, próbáljon megnyugodni: nem fogják letartóztatni gyilkosságért. Angelstone nem fogja engedni, hogy ilyesmi megtörténjen. - Lehet, hogy Angelstone nem fogja tudni megakadályozni - jegyezte meg nagyon halkan Sebastian.
- Angelstone - fordult felé abban a pillanatban Prudence-, követelem, hogy hagyj fel az unokaöcséd megfélemlítésével! - Miért akarod mindig elrontani az örömömet? -kérdezte csillogó szemmel Sebastian. - Egy szót se többet - szűrte a szavakat a fogán át Prudence. - Isten vele, Mr. Fleetwood! - szólt hátra a válla fölött. - Gondom lesz rá, hogy tájékozódjék az eseményekről. Kérem, ne aggódjék. Minden rendben lesz. - Isten önnel, asszonyom. Fogadja legmélyebb részvétem. Nem lehet könnyű a Bukott Angyal feleségének lenni. Úgy vonult ki a könyvtárszobából, hogy hátra se nézett.
15 Sebastian tudta, hogy mihelyt Jeremy mögött becsukódik az ajtó, Prudence azon nyomban rá fog támadni. Most azonban nem volt kedve a veszekedéshez. - Hogy lehettél ilyen barátságtalan szegény Jeremyhez? - villogtatta rá a pápaszemét Prudence. - Megnyugtathatlak, egyáltalán nem esett nehezemre állt fel Sebastian az íróasztaltól, melyre előzőleg letette Lucifert. Tudta, hogy kénytelen lesz segíteni az öccsének, s ez sehogy sem volt ínyére. Ilyenkor szokott egy férfi a klubjába menekülni. Sajnos, most nem kereshetett védelmet az urak e hagyományos menedékében, mert találkozója volt. De ez legalább ürügy arra, gondolta, hogy elillanhasson otthonról.
- Nagyon jól tudod - fonta keresztbe a karját Prudence -, hogy segíteni fogsz az unokaöcsédnek. Akkor hát miért viselkedsz vele ilyen megtévesztően? - Miből gondolod, hogy segíteni fogok neki? - kérdezte az asztalnak támaszkodva Sebastian. - Ez nem is lehet kérdéses - vetett rá lesújtó pillantást Prudence. - Ellenkezőleg, drágám - mosolygott nyájasan Sebastian. - Ami engem illet, számomra nagyon is kérdéses. Már eddig is túl sok mindent tettem e hálátlan fiatalemberért. Vagy elfelejtetted, hogy legutóbb kétszer is elrejtettem olyan bizonyítékokat, melyek összefüggésbe hozták volna őt két ember halálával? - Nem rejtetted el, csak visszaadtad a jogos tulajdonosának - felelte az ajkába harapva Prudence. - Aki akár a gyilkos is lehet. - Biztos vagyok benne, hogy Mr. Fleetwood nem ölte meg sem Oxenhamet, sem Ringcrosst. - Örülök, hogy ennyire biztos vagy benne, mertén nem. - Hogy mondhatsz ilyet? - Nézzük a dolgot a következőképpen - mondta Sebastian, s elindult az ajtó felé. - Ha én úgy gondolnám, hogy ismerem annak a négy embernek a nevet, akiknek szerepük volt a szerelmem halálában, nem haboznék, hogy megöljem-e mind a négyüket. Prudence leengedte a karját, és tátott szájjal nézett a férjére. - Sebastian! Azt akarod mondani, hogy megértenéd, ha az unokatestvéred megölte volna azokat a férfiakat?
- Tökéletesen megérteném, hogy miért tette – felelte Sebastian, s a keze már a kilincsen volt. - Ezek szerint segíteni akarsz neki, még ha bűnösnek tartod is - csillant fel Prudence szeme. - Nem feltétlenül. Vannak ezenkívül is megfontolandó szempontjaim. Kinyitotta az ajtót, és a válla fölött visszapillantva folytatta: - És megnyugtathatlak, ezek között soha nem szerepelt, hogy segítsek valamelyik Fleetwoodon. Szerintem már így is épp eleget tettem Jeremyért. Figyelmeztettem. Semmi többel nem tartozom neki. - De Sebastian! Addigra azonban Sebastian már kívül volt, sőt be is csukta maga után az ajtót. Hallotta a papucsos lábacskák dobogását a szőnyegen, és tudta, hogy másodpercek alatt ki kell jutnia a kapun. - Flowers, mondd meg őladységének, hogy csak délután jövök haza. - Igen, uram - nyújtotta át Flowers szemrehányó pillantás kíséretében a kalapját és a kesztyűjét. - Várj! A csudába, Angelstone, még nem fejeztem be! - kiáltotta Prudence a könyvtárszoba ajtajából. - Tudom - morogta az orra alatt Sebastian, majd hangosan hozzátette: - Sajnálom, drágám, el kell mennem. Elkésem egy találkozómról. Leszaladt a lépcsőn, ki az utcára. Ide már csak nem jön utána, gondolta reménykedve. - Gyáva! - harsogta utána Prudence a kapuból.
Sebastian látta, hogy többen megtorpannak, és döbbenten fordítják a fejüket Angelstone grófné felé, aki úgy kiabál a férje után, mint egy halaskofa. Nem tudott ellenállni a kísértésnek, és ő is hátranézett. Prudence a méregtől kipirulva állt a lépcső tetején, a kapuban. Ha jól látta, még dobbantóit is kicsi lábával bősz elkeseredésében. Mögötte pedig ott állt Flowers, istentelen vigyorral máskor mindig savanyú ábrázatán. Sebastian még sohasem látta Flowerst így mosolyogni. Hirtelen jókedve kerekedett, s azon vette észre magát, hogy ő is vigyorog. Sok egyéb becses asszonyi erénye mellett tehát Prue még zsémbeskedni is tud. Ez is csak azt erősíti meg, amit már amúgy is tudott. Prudence-szel sohasem lesz unalmas az élet. Kocsiba szállt, s a kocsisnak meghagyta, hogy vigye a dokkok meletti ismerős kávézóhoz. Azután elővette a zsebéből Whistlecroft legújabb, alig másfél órája érkezett üzenetét.
Mihelyst lehet, találkozzunk. Sürgős. Déli tizenkettő után a szokott helyen leszek. Üdv. W. Megnézte a zsebóráján: tizenkettő múlt húsz perccel. Nem hazudott Prue-nak, valóban késésben volt. De Whistlecroft megvárja.
A kocsi félóra múlva állt meg a kávézó előtt. Whistlecroft a szokott helyen ült. - Pompás, hogy ilyen sebtébe’ el tudott jönni uraságod – örvendezett Whistlecroft, és megtörölte az orrát viseltes zsebkendőjével. – Már féltem, hogy ma nem látom. Van egy kis gond a megbízóval. - Milyen természetű gond? – érdeklődött Sebastian, és intett, hogy hozzanak neki kávét. - Kezd nyugtalankodni. Merthogy Lord Oxenhamet holtan találták tegnap éjjel a dolgozószobájában. Ő meg úgy gondolja, lehet valami összefüggés. Azt kérdi, miért nem haladok gyorsan a nyomozással – nézett fürkészve Sebastianra. - Nocsak – nézte Sebastian az elébe tett csésze kávét. – Mit gondol, mennyire nyugtalan a megbízója? Whistlecroft jó néhány horkantás és szipogás után előrehajolt, és egészen halkan odasúgta: - Ha nem tudnám, amit tudok, azt mondanám, fél, hogy ő lesz a következő. - Érdekes - tűnődött el a hallottakon Sebastian. Curling tehát egyre idegesebb. Talán, mert tudja, hogy már csak két „erény fejedelme” maradt: ő és Bloomfield. - Megmondhatja a megbízójának, hogy szépen halad a nyomozással, és rövidesen meglesz a megoldás. - Ezt komolyan mondja? – nézett rá összehúzott szemmel Whistlecroft. – Mert a megbízóm azt mondja, ha hamarosan nem jövök rá, ki áll Ringcross és Oxenham halála mögött, másik detektívet fogad fel.
- Ne aggódjék, Whistlecroft. Minden reményem megvan rá, hogy szép jutalmat kap egy újabb sikeres nyomozásért. - Bízzunk benne – mondta gyászos képpel Whistlecroft. – Mert tudja, most, hogy már a saját házunkban lakunk, az asszony a fejébe vette, hogy neki is vízöblítéses klozet kell, amilyen az előkelő népeknek van. Hiába mondom, hogy a kerti budi is megteszi, azt mondja, az jobb, ami odabent van, a házban. Tudja, milyenek az asszonyok, ha egyszer a fejükbe vesznek valamit. - Most tanulgatom. Prudence délután három órakor ért haza a könyvesboltból. Bár több érdekes kötetre is rábukkant, melyen a kísérteti jelenségekről szóltak, ez nem sokat javított Sebastian gyáva megfutamodása miatti nyomott hangolatán. A könyvtárban nézegette épp a vásárolt könyveket, amikor Flowers bejelentette, hogy látogatója érkezett. - Mrs. Fleetwood, asszonyom. Természetesen boldogan fogom közölni vele, hogy asszonyom nem tartózkodik itthon. - Nem, nem - szólt Prudence, és gyorsan végigpillantott magán. Hála istennek, az egyik új ruhája volt rajta - neki ugyan túl cicomás, fidres - fodros, de Hester szerint nagyon is a la mode. Mindenesetre Drucilla Fleetwood nem köthet bele. - Vezesse csak be, Flowers!
- Talán nem értettt jól, asszonyom - ült ki a rémület Flowers kutyaarcára. - Mrs. Fleetwood a látogató. Őlordsága nagynénje. - Hallottam, Flowers. Vezesse be, kérem! És hozasson teát, legyen szíves. A főkomornyik megköszörülte a torkát. - Javasolni szeretném, asszonyom, hogy talán okosabb volna megvárni, míg őlordsága hazaér, s kérdezni tőle, mi a véleménye, fogadja-e asszonyom őlordsága nagynénjét, vagy sem. - Történetesen ez a ház éppúgy az én otthonom, mint Angelstone-é - közölte hűvös hangon Prudence -Vezesse be Mrs. Fleetwoodot, Flowers, vagy magam vezetem őt be. - Igen, asszonyom. De a legalázatosabb hálára kötelezne, ha megígérné, hogy elmondja őlordságának miszerint az ön ötlete volt, hogy fogadta Mrs. Fleetwoodot- mondta panaszos hangon Flowers. - Természetesen. Az ég szerelmére, Flowers - fintorgott bosszúsan Prudence -, szükségtelen ennyire félnie őlordságától. Hiszen ő egy tökéletesen értelmes ember. - Hadd mondjam meg, asszonyom, hogy talán ön az egyetlen a földkerekségen, akinek ez a véleménye őlordságáról. - Ne aggódjék, Flowers - mosolygott fanyarul Prudence. -Tudom, hogy kell bánni őlordságával. - Igen, asszonyom - vetett rá különös pillantást a főkomornyik. - Magam is kezdek hinni benne. - És tisztelettudóan kihátrált a könyvtárból.
Egy perc múlva bevezette Drucillát, aki gyönyörű, zöld ruhájában és zöld bársony kabátkájában úgy vonult be az ajtón, mintha színpadra lépne. - Jó napot, asszonyom! - állt föl Prudence udvariasan. - Micsoda váratlan meglepetés. Foglaljon helyet, kérem. Mindjárt hozzák a teát. Remélem, iszik velem egy csészével. - Köszönöm. Drucilla lopva szemügyre vette Prudence gazdagon díszített ruháját, de nem szólt semmit. Kecsesen leereszkedett egy székre, gerince nem érintette a szék támláját. A házvezetőnő megjelent a teástálcával, kötelessegtudóan letette Prudence mellé, de az arcán látszott, hogy tisztában van a küszöbönálló katasztrófával. - Köszönöm, Mrs. Banks - mondta Prudence. -Majd én töltök. - Igen, asszonyom. Mihelyt az ajtó becsukódott Mrs. Banks mögött, Prue e szavak kíséretében nyújtott át egy csésze teát - Kedves, hogy meglátogat, Mrs. Fleetwood. - Nem kell úgy tennie, mintha ez valami megszokott társasági vizit volna - tette le a csészéjét Drucilla a mellette lévő asztalkára. - Halaszthatatlanul fontos ügyben jöttem. Isten a megmondhatója, hogy csak a legszorongatóbb szükség hoz engem ebbe a házba. - Értem. Milyen ügyről van szó? - tudakolta Prudence óvatosan. - Családi ügyről.
- Ó! - Hosszan elbeszélgettem a fiammal - húzta ki szálegyenes derekát Drucilla. - Azt mondja, áldozatául esett a körülmények gonosz összejátszásának. Prudence elfojtott egy kikívánkozó nyögést. Azt remélte, Jeremy nem fogja bevonni az anyját; ösztönei azt súgták, hogy Sebastian számára könnyebb lenne a nyomozás, ha Drucilla kimaradna belőle. - Mit mondott önnek jeremy, asszonyom? - Azt, hogy valaki - nagy valószínűséggel Angelstone - kegyetlen játékot űz vele. Angelstone azt állítja, hogy bizonyítékot talált, mely arra utal, hogy a fiamnak köze volt két ember halálához. Ami természetesen ostobaság. Angelstone hazudik. - Biztosíthatom, hogy Angelstone nem hazudik -húzta össze a szemöldökét Prudence. - Nincs más magyarázat. Világos, hogy gonosz tervet forral, hogy bosszút állhasson rajtunk. A fiamat akarja felhasználni, hogy botrányba keverje és tönkretegye a családomat. De én ezt nem engedem meg. Prudence-t elöntötte a düh, és ettől minden együttérzése elpárolgott. - Megnyugtathatom, Angelstone nem felelős azért a helyzetért, amelybe Jeremy jutott. Sőt, Angelstone maga gondoskodott róla, hogy a bizonyíték ne juthasson a hatóságok kezébe. - Bah. - Így van - csapta le Prudence a csészéjét. - Hadd áruljam el önnek, asszonyom, hogy ha Angelstone nem
veszi elejét, könnyen lehet, hogy Jeremy azóta le volna tartóztatva. - Az én fiamnak semmi köze sincs ama két ember halálához. Még csak nem is ismeri őket. - Lehet, hogy ezt majd még be kell bizonyítania, asszonyom. Mert a dolgok pillanatnyi állása szerint félő, hogy Jeremy belegabalyodott egy nagyon ragadós hálóba. - Amit az ön férje szőtt - csattant fel Drucilla. - Ez hazugság. Történetesen tudom, hogy Angelstone nem akar bosszút állni a Fleetwoodokon azért, ami a múltban történt. Efelől egészen nyugodt lehet, asszonyom. - Ön nem ismerte a családnak azt az ágát, azért mondja ezt - nézett rá gúnyosan Drucilla. - Sohasem találkozott Angelstone apjával. Én, ami azt illeti - cikázott át az arcán egy különös kifejezés -, elég jól ismertem őt. Prudence meg sem mozdult. Mintha az imént fájdalmat vélt volna fölfedezni az asszony szemében. - Az az ember nem tisztelte a családi hagyományokat tett egy furcsán dühös kis mozdulatot elegáns, kesztyűs kezével Drucilla. - Nem volt benne felelősségérzet. Kegyetlen és érzéketlen ember volt, s ezt örökölte a fia is. Prudence-t mélyen meglepte az idősebb asszony szavaiban sistergő keserűség. Többről volt itt szó, mint egy uralkodni vágyó nő rosszallásáról.
- Ez túlságosan sommás állítás, Mrs. Fleetwood. Honnan ismerte olyan jól Angelstone édesapját, hogy így merjen ítélkezni fölötte? - Egy időben szó volt arról, hogy én és Angelstone apja összeházasodunk - közölte jeges hangon Drucilla. Persze nem lett belőle semmi. Megszökött azzal a közönséges kis színésznővel, én pedig hozzámentem a fivéréhez. Prudence úgy érezte magát, mint akibe villám csapott. - Ön Angelstone édesapjának a jegyese volt? - Nem voltunk jegyesek - biggyesztette el dühösen a száját Drucilla. - Nem jutottunk el odáig. Mint mondtam, szóba került, hogy összeházasodunk, de ennél több nem történt. Mindkét család meg volt róla győződve, hogy nagyszerű frigy lesz. De, mint mondtam, Jonathan Fleetwood nem törődött azzal, hogy mi lenne a legjobb a két családnak. Azt hitte, szerelmes a kis színésznőjébe. Őt választotta, ennyi az egész. - Minden jel szerint valóban szerette őt. - Lárifári. Az ő társadalmi helyzetében egy férfi nem szokott szerelemből házasodni. De még ha szerette is azt a lányt, nem kellett volna megszöknie vele. Teljesíthette volna a családjával szembeni kötelességét, és mellette megtarthatta volna a szeretőjét. Ezen senki nem szokott fennakadni. - Még ön sem? - Ez igazán nem tartozik önre, ugyebár? - rándult össze Drucilla. - Talán nem - válaszolta Prudence. Kezdte egész új színben látni a Fleetwood család viszálykodását.
-Mindazonáltal nem engedhetem meg, hogy csak azért sértegesse a családnak azt az ágát, amelyhez a férjem tartozik, mert az apja a férjem anyját vette feleségül. - Színésznő volt - mondta Drucilla önkínzó dühvei. Megkaphatott volna engem, de neki az kellett, aki nem volt jobb egy hivatásos kurtizánnál. Ez elviselhetetlen volt. Lehet, hogy csak azért tette, hogy dacoljon a családjával. - Túl messzire megy, Mrs. Fleetwood. Ha nem tud [eket rakni a nyelvére, kénytelen leszek megkérni, hogy távozzék. Mielőtt Drucilla válaszolhatott volna, kivágódott a ^•tyvtár ajtaja, és ott állt Sebastian, valahogy úgy, ahogy Lucifer a bukás pillanatában. - Mi az ördög folyik itt? - kérdezte alig visszafojraggal, és beviharzott a szobába. A nagynénéd volt olyan kedves, és eljött látogatóba - pattant fel Prudence, mosolyt erőltetve az arcára. - Csakugyan? - pillantott fagyosan a feleségére Sebastian. - Milyen szerencse, hogy korán hazaértem. Jó napot, asszonyom! - bólintott Drucilla felé. -Megüzenhette volna, hogy hozzánk készül. Kis híján elkerültem önt - tette hozzá a pillantásához hasonlóan fagyos mosollyal. - A feleségével óhajtottam beszélni, Angelstone -válaszolta Drucilla. - Önt nem kívántam különösképpen látni. - Le vagyok sújtva. Úgy gondolta, könnyebben tudja megfélemlíteni Prue-t, ha nem vagyok jelen? -kérdezte a
férfi, s közben ahhoz az asztalhoz sétált, melyen a vörösborral teli kristálypalack állt. Prudence a mennyezetre emelte a szemét, és türelemért fohászkodott. - Nincs szükség gorombáskodásra, Angelstone. Mrs. Fleetwoodot nagyon nyugtalanítja az a veszélyes helyzet, amelybe Jeremy került. - Mi a baj, nénikém? Fél, hogy ha Jeremyt börtönbe csukják gyilkosságért, ön nem lesz többé szívesen látott vendég az úri szalonokban? - Angelstone - szólt rá fenyegető hangon Prudence. - Esküszöm, nem tudom, mire számít, hogy így ráijesztett Jeremyre, de követelem, hogy azonnal hagyja abba ezt az ördögi játékot. - Miből gondolja, hogy játszom? - tudakolta Sebastian, s a kitöltött bort forgatta a poharában. - Csak nem fogja engedni, hogy egy ártatlan embert felakasszanak gyilkosságért? - meredt rá Drucilla. - Ebben nem vagyok teljesen biztos - felelte Sebastian elgondolkodva. -Végtére ő is Fleetwood! - Jóságos isten, uram - suttogta Drucilla. - Nem szégyellj magát? - Hagyd abba, Sebastian! - szólt rá Prudence. -Azonnal hagyd abba! Ne gyötörd tovább a nagynénédet. Látod, mennyire aggódik. - Van is rá oka - jegyezte meg Sebastian. - Tudtam, hogy nem sok értelme van azt képzelnem, hogy szót érthetek önnel. Ezért próbáltam lady Angelstone-nal négyszemközt beszélni. - Nem sikerült.
Sebastian átvágott a szobán, leült az íróasztalához, és csizmás lábát fölrakta az asztal tetejére. - Mondja meg nekem, néném, mit remélt, mi lesz, ha a feleségemhez folyamodik? - Nem azért jöttem ide, hogy bárkihez folyamodjam, hanem azért, hogy azonnal vessen véget ennek a macska-egér játéknak. Elképzelhetőnek tartottam, hogy Lady Angelstone-nak van némi befolyása önre. - Csakugyan? - emelte a magasba Sebastian a szemöldökét. - És miből gondolta, hogy ön mellé fog állni ebben az ügyben? Végül is ő a feleségem, nekem tartozik hűséggel. - Angelstone! Legyen nyugodt, asszonyom - fordult Prudence Drucillához -, Angelstone semmi rosszat nem forral önök ellen. Mindemellett a bizonyítékok, melyeket nem adott át a hatóságoknak, elég nyomósak. Feltétlenül ki kelt deríteni, miért hagyták ott a halálesetek helyszínén. - Én úgy hallottam, Ringcross véletlenül esett ki, Oxenham pedig öngyilkos lett - tiltakozott Druciila.Gyilkosságról senki sem beszél. Csak Angelstone. - Azért nem beszélnek gyilkosságról, mert a Jeremy ellen szóló bizonyítékokat Angelstone elrejtette - felelte Prudence. - Nagyon nagy kockázatot vállalt a családért, asszonyom. - Semmi áldozatot nem sajnálok a családomtól -jelentette ki Angelstone, s a legádázabb mosolyával kortyolt bele a borába.
- Bah - vetett rá egy lapos oldalpillantást Drucilla Nem hiszek azokban a bizonyítékokban. Angelstone találta ki az egészet. - Nem, nem ő találta ki! - kezdett méregbe jönni Prudence. - De igen. Teljesen világos. Nyilván hallott arról a két szerencsétlenről, akik elhagyták ezt az árnyékvilágot, s maga gondoskodott a helyszínen talált és a fiamra utaló leletekről, amelyeket azután mint terhelő bizonyítékokat tárt Jeremy elé. És most ezekkel akar sakkban tartani bennünket. - Nagyon logikus következtetés - mondta elismerően Sebastian. - Meglep, néném. Nem vártam öntó'l ilyen világos okfejtést. Mindössze egy apró hiba van benne: nem én gondoskodtam a bizonyítékokról. Azok bizony, nagyon is valóságosak voltak, és igenis a halálesetek helyszínén kerültek elő. És lesz még több bizonyíték is, ha ezek a különös halálesetek tovább folytatódnak. - Lehetetlenség. Azért tervelte ki az egész ügyet, hogy gyötörje vele a családját. - Drucilla felállt, s úgy folytatta: - De még én, aki pedig tudom, milyen viselkedést várhatunk öntől, nos, még én sem hihe-tem ei, hogy át akarja adni a hamis bizonyítékát a hatóságoknak. - Nem hiszi? - mosolygott Sebastian. - Pedig milyen szórakoztató lenne, nem? Gondolja csak el, miket írnának az újságok, ha egy Fleetwoodot bíróság elé állítanának gyilkosságért. Képzelje csak el, mit szólna a társaság! - Sebastian - próbálta elhallgattatni Prudence.
- Nem hiszem, hogy puszta szórakozásból hagyná, hogy egy ártatlan ember meghaljon, uram - nézett Drucilla Sebastianra. - Még ön sem süllyedne ilyen mélyre azért, hogy bosszút állhasson. - És ha nem is olyan ártatlan? - kérdezte Sebastian halkan. - Ne tettesse magát ostobának, Angelstone - indult Drucilla az ajtó felé. - A fiamnak nem volt semmi oka rá, hogy megölje azt a két embert. Prudence látta, hogy Sebastian vitába akar szállni, ezért gyors, fenyegető pillantást küldött felé, és erőteljesen megrángatta a csengő zsinórját. - Isten vele, Mrs. Fleetwood! Tudom, hogy nem a legkellemesebb élményekkel távozik, de még egyszer szeretném biztosítani, hogy Angelstone-nak gondja lesz a helyzet megnyugtató rendezésére. - Úgy legyen. Egyébként - sandított Drucilla Pruruhájára, miközben Flowers kinyitotta az ajtót levendulakék förtelmesen áll önnek, asszonyom. Teljesen szürkének hat benne. Prudence látta, hogy Sebastian lekapja csizmás lábát az asztal tetejéről. Sietve válaszolta: - Köszönöm, hogy elmondta a véleményét, Mrs. Fleetwood. Gondolni fogok rá, ha majd vásárolni megyek. - És jobban tenné, ha másutt vásárolna - vonult Drucilla az ajtó felé. - Az a ruha, amit a minap Hollingtonék bálján viselt, határozottan illetlen volt. Méltatlan az ön társadalmi helyzetéhez. Mindene
kilátszott belőle, mint egy opera -előadáshoz kiöltözött félvilági nőnek. - A hétszázát - pattant fel erre már Sebastian is -, az én feleségem olyan ruhát vesz magára, amilyen jólesik neki! - Kérlek, Angelstone, tegnap este te is ugyanezt mondtad a ruhámra, emlékezz csak vissza. - Az más - vágott vissza a férfi. Gyors léptekkel a nagynénjéhez sietett, és fenyegetően nézett le rá. - Van még valami mondanivalója a feleségem öltözködéséről, asszonyom? - Nem tudom, miért kell ezen megsértődnie, Angelstone - nézett vissza rá Drucilla. - Az gyalázatos ruha volt. Jóformán a felesége mellbimbóját is látni lehetett benne. Ilyen ruhát a színésznők szoktak hordani. Sebastian szeme villámokat szórt: - Talán most jobb lenne, ha elmenne, Mrs. Fleetwood - vetette közbe magát Prudence. - Nincs is miért tovább maradnom - közölte Drucilla, és Flowers mellett kilépett a haliba. Láthatóan tökéletesen megfeledkezett a veszélyről. Flowers ránézett a gazdája arcára, majd tapintatosan és gyorsan behúzta az ajtót. - Átkozott boszorkány! - dühöngött Sebastian. – A pokolba velük, ahányan csak vannak! Felőlem fellógathatják Jeremyt vagy akármelyiküket. - Jaj, Sebastian, ne mondj már ilyeneket! Hallgass! kiáltotta Prudence, és elállta előle az ajtót. - Menj az utamból, Prue!
- Hallgass rám! Azért haragszik rád olyan nagyon, mert szerelmes volt az édesapádba. - Elment az eszed? Gyűlölte az apámat. - Azért, mert mást vett feleségül. Hát nem érted? Szerelmes volt belé, Ő pedig megszökött egy másik nővel! Azután jöttél te, és magadnak igényelted a címet. Nem csoda, hogy sohasem bocsátott meg neki. Sem neked.
16 - Gondolkozz, Sebastian! - unszolta Prudence. -Mit érnél vele, ha üldözőbe vennéd? Nő, ráadásul legalább húsz évvel idősebb nálad. Nem nyúlhatsz hozzá, te is tudod. - Egy ujjal sem nyúlok hozzá - felelte Sebastian, s csak úgy forrt benne a harag. - Csak közlöm a vén boszorkánnyal, hogy az Angelstone-vagyonból származó jövedelmének legnagyobb részét megvonom tőle. S ha már itt tartunk, megvonhatom akár a család többi tagjának a járadékát is. - Azért, mert megjegyzést tett a ruhámra? – nézett rá Prudence elhűlve. - Megsértett téged. - Nem sértett meg. Volt olyan kedves, és mint tapasztaltabb, tanácsot adott nekem. - Tanácsot? - Nagyon ért az öltözködéshez. Hester mondta. Tudja, hogy mit miért mond. - Szemtől szemben sértegetett. Ráadásul az én jelenlétemben. - Nos, ami ezt a ruhát illeti, igazat adok neki. Sohasem kedveltem különösebben a levendulákéket. Csak azért rendeltem ezt a színárnyalatot, mert állítólag roppant divatos. És kíváncsi voltam rá, hogy milyen
vagyok csupa fodorban. A nagynénédnek igaza van. Más varrónőt fogok keresni. Sebastian sarkon fordult, és visszament az íróasztalához. A ház elől felhallatszott Drucilla kocsija kéregnek a zörgése. Prudence lassan ellépett az ajtóból. Följebb tolta orrán a pápaszemet, sűrűn pislogott, és nagyokat nyelt. - Te ezt nem érted! - fakadt ki Sebastian, miközben félve leste, nem sírja-e el magát a felesége. - Mit nem értek? - szipogott párat Prudence. Sebastian nagyon szerette volna, ha el tudja magyarázni neki azt, amit ő is csak most kezdett érteni. - Én nem a múít miatt gondoltam az imént bosszúra, amikor a néném után akartam menni. - Ha nem ürügyet keresel, hogy a múltban történtekért megleckéztethesd, miért dúlt fel annyira az, amit a ruhámra mondott? - kérdezte Prudence valamivel nyugodtabb hangon. Kezét maga előtt összekulcsolva, komolyan nézett a férjére. Szemüvege mögött tisztán és éberen csillogott a szeme. - Csak feldühített, hogy sérteget téged - felelte megkönnyebbülve Sebastian. - Engem? - lepődött meg Prudence. - Nem volt joga, hogy így beszéljen veled. Most Prudence-en volt a megkönnyebbülés sora. - Hisz ez semmiség volt, Sebastian! - mosofyodott el. - Nem érdemli meg, hogy bosszún törd a fejed. - Erről nem vagyok meggyőződve. És mit akarsz azzal mondani, hogy szerelmes volt az apámba?
- Az ösztönöm is ezt súgja, és mondott is valamit a megérkezésed előtt, amiből erre következtetek, szomorú, nem gondolod? - kérdezte Prue, és a férjével szemben. - El nem tudom képzelni, hogy a nagynéném szerelmes lehetett bárkibe is. - Én el tudom képzelni - dőlt hátra a székben Prudence. - És most döntsük el, mi legyen Jeremyvel. Nem akarom, hogy mindenkit, köztük engem is, kínzó bizonytalanságban hagyj, csak mert ez szórakoztat téged. - Még nem fejeztem be a nyomozást közölteSebastian, az időközben az ölébe telepedett Lucifert simogatva. - Sejtettem. Ugye, segítesz Jeremynek? - Feltehetőleg. - Megkérdezhetem, hogy miért? - Fontos az? - bosszankodott Sebastian a kérdésen. - Nem tehetek róla, ha kíváncsi vagyok - mentegetőzött Prudence. -Tudod, ilyen a természetem. Azért folytatod a nyomozást, mert úgy érzed, ez a kötelességed a családod iránt? - Szó sincs róla! - Értem - hervadt le a mosoly Prudence arcáról. -Akkor hát a kíváncsiságod hajt, hogy megtaláld a megoldást? - Kétségtelenül ez is benne van - vont vállat Sebastian, és Lucifer füle tövét kezdte vakargatni. - Szórakoztat?
- A mindenségit, Prue, miattad csinálom! - tette le a földre Sebastian a macskát. - Tessék, így már elégedett vagy? - Azért segítesz Jeremynek, mert én azt akarom, hogy segíts? - Igen - válaszolta a férfi. - Szeretnék ifjú feleségem kedvében járni. Mi olyan szokatlan ebben? - Értem - ráncolta össze Prudence a homlokát. - Azért csinálod, mert szórakoztat, hogy a kedvemben járj. - Mindenki tudja rólam, hogy hajlamos vagyok örömömet lelni a szórakozás rendkívül különös formáiban. - De Sebastian! Halk kopogás hallatszott a könyvtár ajtaján. - Tessék - szólt Sebastian mélységesen megkönnyebbülve. Flowers nyitott be óvatosan. Kis ezüsttálcán összehajtogatott papírlapot hozott. Zord képe valamelyes megenyhült, amikor látta, hogy a ház ura és asszonya nem verekedtek össze. - Bocsánat, asszonyom, uram. Üzenet érkezett Lady Angelstone-nak. - Nekem? Vajon ki küldhette? - ugrott fel Prudence, s még mielőtt Flowers ód a mehetett volna, már oda is sietett hozzá. Lendületessége elnéző sóhajt váltott ki Flowersból, aki átnyújtotta a levelet, és kihátrált a könyvtárból. Sebastian figyelte, ahogy Prudence feltépi a pecsétet. Milyen elbűvölő, gondolta. Valósággal megigézte ez a lány; varázslatos lényétől olvadni kezd benne a jeges
hideg. Lélekkel teli arca, nőies életereje, szenvedélyes nyíltsága belülről melegítette föl. - Jóságos ég, Sebastian! - nézett föl a levélből Prudence. - Lord Bloomfield írt! - Bloomfield? Mi az ördögöt akar? - állt föl Sebastian, s néhány lépéssel ott teremve kikapta a levelet Prudence kezéből. Gyorsan átfutotta a szarkalábas írást. KEDVES LADYANGELSTONE! Hivatalos minőségében szeretnék beszélni önnel. Az ügy roppant sürgős, nagyon friss eseményeket érint, többek között szellemjelenségeket is. Fölkeresném, de idegbeteg lettem, még kisebb utakat is nehezemre esik megtennem. El tudna jönni hozzám holnap délelőtt tizenegy órakor? Rendkívül hálás lennék érte. Híve: C. H. BLOOMFIELD - Újabb keletű kísérteties jelenségeket emleget - húzta össze elgondolkodva a szemét Prudence. -Gondolod, hogy az erény másik két fejedelmének halálára utal? - Bloomfieldet nagyon különös embernek tartják, egyesek azt mondják róla, hogy őrült. Lehet, hogy miután értesült Ringcross és Oxenham haláláról, a fejébe vette, hogy Lillian szelleme visszatért. - Nem ő lenne az egyetlen, aki ezt hinné - emlékeztette Prudence. - Pontosan ezt hitte az a szerencsétlen öregember is, aki Féleszű Higginsnek nevezte magát.
- Bioomfield vagy tényleg olyan bolond, amilyennek mondják, vagy ezzel a csellel akar téged a hálába csalni - állapította meg Sebastian. - Csellel? Miért akarna engem a házába csalni? - Nem tudom. Egy biztos: egyedül nem mehetsz oda. - Természetesen nem megyekegyedül; magammal viszem a komornámat. - Nem - mondta Sebastian, - Engem viszel magaddal. - Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy szeretnélek magammal vinni. Végtére is ez az én szakterületem. - Már épp eléggé beleütötted az orrod az én nyomozásomba, úgyhogy igazán eltűrheted, ha most egy kicsit én is belekotnyeleskedek a te dolgodba - közölte Sebastian, és összehajtogatta Bioomfield levelét. - És most bocsáss meg, drágám, indulok a klubomba. - De hiszen épp egy rendkívül érdekes beszélgetés kellős közepén voltunk, amikor Flowers behozta ezt a levelet! Én folytatni szeretném. - Ne haragudj, Prue. Megígértem Suttonnak, hogy ott találkozunk. Futó csókot nyomott Prudence szájára, és miközben elindult az ajtó felé, még hozzátette: - Arra is kíváncsi vagyok, hogy Curling - ha benéz egyáltalán - tényleg olyan ideges-e, amilyennek Whistlecroft állítja. - Whistlecroft azt mondta, hogy Curling ideges? -kérdezte Prudence, kikísérve a férjét a hallba. - Ezt nem is mondtad.
- Nem volt rá alkalmam. Emlékezz csak vissza -épp a nagynénémmel voltál elfoglalva, amikor megérkeztem. Ne várj ébren - tette hozzá Sebastian, és elvette a kalapját és a kesztyűjét Flowerstól. - Ma ésőn jövök haza. - Várj! Prudence gyors pillantást vetett a magát süketnek tettető Flowersra, majd pár lépéssel közelebb ment Sebastianhoz, és halkabbra fogott hangon folytatta: - Pár perce nagyon fontos beszélgetésben voltunk, lsen szeretném, ha folytatnánk ezt a beszélgetést. - Később, talán. - Ki akarsz térni előlem? - Dehogy. Miért akarnék kitérni előled? És aznap Sebastian már másodszor szökött ki a házából. Megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor hallotta, hogy Flowers becsukja utána a kaput. A legkevésbé sem szerette volna folytatni azt a beszélgetést, melyet Bioomfield levelének érkezése szakított félbe. Maga sem tudta, miért fél tőle, csak annyit tudott, hogy nem szeretné, ha Prudence további kérdéseket szögezne neki azzal kapcsolatban, hogy miért folytatja tovább a nyomozást. Eddig hagyta, hadd higgye azt, hogy szórakoztatja a dolog, ő azonban tudta, nem ez a teljes igazság. Valójában arról volt szó, hogy Prudence olyan fontossá vált a számára, amivel hihetetlen hatalmat szerzett fölötte. Sebastian érezte, hogy szinte bármit megtenne a kedvéért. És ez aggodalommal töltötte el. Ama Saragstan-hegyi ködös hajnal óta érzelmileg senkinek sem volt igazán hatalma fölötte. Jégfalat épí-
tett minden fenyegetés elé, amelynek hidegsége mindmostanáig megvédte - de tudta, hogy valahol belül már megindult az olvadás. Annak a napfénynek volt ilyen ármányos hatása, mely Prudence-szel költözött be az életébe. Sebastian emésztő vágyat érzett e melegség után, ugyanakkor félt is tőle. Tudta, nagyon is lehetséges, hogy ha a benne lévő jégtömb végképp elolvad, kiderülhet, hogy nincs semmi, ami az üressé vált helyet tölthetné. De miközben rettegett attól a fekete semmitől, ami a mostani hidegség helyébe léphet, égett a vágytól, megtudia, mit érez iránta Prudence, Meg kellett tudnia, hogy van-e valami mélyebb érzés a közös érdeklődésen és szenvedélyen kívül, ami hozzáköti a lányt. Vajon eljön-e az az idő, amikor Prudence szerelemmel tudja őt szeretni? Sebastian nem sokkal éjfél előtt lépett ki a klub kártyaszobájából. Az elmúlt három órát abban a remény, ben whistezte végig becsípett klubtársaival, hogy megtud valami hasznosat Ringcrossról és Oxenham-ről. A halálesetekkel kapcsolatban volt is bőven szóbeszéd, de a gyilkosság szót senki sem ejtette ki. „Az erény fejedelmeiről” sem beszélt senki. Mindent egybevéve, elvesztegetett órák voltak. - Ó, szóval itt vagy, Angelstone - ballagott oda Garrick a kandalló előtt álló Sebastianhoz. - Nem volt szerencséd? - intett fejével a kártyaszoba felé.
- Egy kevés - rándította meg a vállát Sebastian. -Ezer fontot nyertem Evanstól, s ha nem unom meg, még jóval többet is nyerhettem volna. Olyan részeg volt, hogy alig tudta kézben tartani a lapokat. Csak most jutott eszébe, hogy még nem is mesélt a legutóbbi esetéről. Nyomban rá is jött, hogy miért nem. Először is, mert a nyomozás során egy Fleetwood neve is szóba került, és magától is tudta, hogy Prudence nem szeretné, ha kívülállókkal is megvitatná az ügyet. Ami azt illeti, nem is állt szándékában; ha tetszik, ha nem, ez családi ügy volt. A másik ok, amiért nem beszélt Garrickkel a nyomozásról, az volt, hogy már nem igényelt bizalmas barátot. Ott volt neki Prudence. - Ha már a részegségnél tartunk, ott jön Curling-szólt halkan Garrick. - Alig áll a lábán. - Nem sűrűn látni így - jegyezte meg Sebastian. - Legutóbb körülbelül három hónapja láttam ilyennek - mesélte Garrick, s a tűz fölé tartotta a kezét. - Egy átvedelt éjszakát fejeztünk be a kártyaasztal mellett. Sok mindenre nem emlékszem belőle, de ügy rémlik, ő éppolyan részeg volt, mint én. - Azt hiszem, én is emlékszem arra az estere -mondta Sebastian, miközben azt figyelte, hogyan próbál Curling nagy üggyel-bajjal leereszkedni egy székbe. - Másnap reggel közölted velem, hogy egy időre abbahagyod az ivást. - Esküszöm neked, Angelstone, soha többé nem akarok abba az állapotba kerülni, mint azon az éjszakán. Nem jó érzés, hogy nem tudok visszaemlékezni arra,
amit mondtam vagy tettem. És azt a rosszullétet sem kívánom még egyszer, amit másnap reggel éreztem, - Azt mondod, aznap éjjel Curling is hasonló állapotban volt? - Igen. Mindkettőnket a kocsisa szállított haza -mondta mélységes önutálattal Garrick. - Bocsáss meg, de beszélnem kell vele pár szót. - Ahogy óhajtod. Később találkozunk. Sebastian odament az egymagában üldögélő Curlinghez, aki épp kitöltött magának egy pohár portóit a mellette lévő asztalon álló palackból. Zavaros tekintettel nézett föl Sebastianra. - Ó, ön az, Angelstone? Velem tart? - Köszönöm. Sebastian leült, és öntött magának egy ujjnyi bort, azután, mint aki hosszú, baráti iszogatásra készül, kinyújtotta a lábát, és hátradőlt a székben. De csak épp hogy beledugta a nyelvét a sűrű, édes borba. - A házasélet gyönyöreire - mondta Curling akadozó nyelvvel, és egy hajtásra félig kiitta a borát. -Remélem, továbbra is szórakoztatónak tartja a feleségét. - Nagyon is - felelte poharát a keze között forgatva Sebastian. - És kitart még a hobbija mellett? - tudakolta Curling. Olyan görcsösen szorította a poharát, hogy kifehéredtek az ízületei, és úgy bámulta az italt, mintha valami feneketlen mélységet fürkészne. - Igen, továbbra is érdeklik a kísértetek. Ha őt ez szórakoztatja, nekem nincs ellene kifogásom. Miért
kérdi? Csak nem találkozott kísértettel? – kérdezte Sebastian halálos komolysággal. - Mit szólna hozzá, ha kijelenteném, hogy kezdek hinni a szellemek létezésében? - nézett a levegőbe üres tekintettel Curling. - Azt mondanám, túl sok portóit ivott ma este. - És ebben nem is tévedne - bólogatott Curling. - Nem is emlékszem, hány üveggel ittam meg az este - Bizonyos vagyok benne, hogy majd megtudja a számlájáról. - Nem vitás - rándult meg Curling szája. Egy percre csend lett, Sebastian meg sem próbálta megtörni. Ösztönösen érezte, hogy Curling hamarosan megszólal. Hacsak nem alszik el addig. - Tudja már, hogy Oxenham meghalt? - kérdezte kisvártatva Curling, de nem nyitotta ki a szemét. - Tudom. - Elég jól ismertem őt. - Csakugyan? - Barátok voltunk-mondta Curling, és kinyitotta a szemét. - Értem. - Nem hittem volna, hogy képes pisztolyt emelni magára. - Talán súlyos pénzügyi gondjai voltak - nézegette Sebastian elmélyülten a borát. - Elég gyakori oka az öngyilkosságnak. - Nem. Ha sok pénzt veszített volna, arról tudnék. - Kártyázott?
- Csak kis tétekben. Nem vesztette el kártyán a vagyonát, ha erre céloz. És meiankóliára sem volt hajlamos - tette hozzá, s megint ivott. - Nem értem. - Fontos önnek, hogy megtudja, miért lett öngyilkos a barátja? - érdeklődött Sebastian óvatosan. - Azt hiszem. A mindenségit neki, igen! Meg kell tudnom, hogy mi történt. - Miért? - kérdezte csendesen Sebastian. - Mert, ha vele és Ringcrossszal megtörténhetett mindnyájunkkal megtörténhet. Curling kiitta maradék borát, és megpróbálta letenni a poharat az asztalra. Nem sikerült. Felhagyott az erőfeszítéssel, és tovább szorongatta a poharat. - Nem egészen értem, amit mond, Curling. Magyarázza meg, kérem. Curling azonban már nem volt olyan állapotban, hogy összefüggően tudjon beszélni. Minden igyekezete ellenére feje a karosszék párnás támlájára hanyatlott, s mindössze pár szót motyogott még: - Nehéz elhinni, hogy ennyi idő után... - A hangja elhalt, szeme ismét lecsukódott. - Isten óvjon bennünket. Talán megérdemeljük. Sebastian pár percig némán figyelte, amint Curling kábult álomba merül. Még sikerült elkapnia a poharat, mielőtt kiesett volna a báró kezéből. Csak hajnali egy óra után ért haza. Útközben, a kocsiban ülve bőven volt ideje gondolkodni - a nyirkos köd jócskán lelassította a máskor oly élénk éjszakai forgalmat.
Amikor végre megálltak a ház előtt, furcsa előérzettel eltelve sietett fel a lépcsőn. Flowers már nyitotta is az ajtót. - Zord éjszakánk van, uram - mondta, és nyújtotta a kezét Sebastian kalapjáért, kabátjáért és kesztyűjéért. - Érdekes éjszakánk van. Őladysége hazaérkezett már? - Lady Angelstone már több mint egy órája itthon van. Azóta már ágyban lehet, gondolta Sebastian. Nem is tudta, megkönnyebbüljön-e vagy se. Legalább nem kell folytatnia azt a kellemetlen beszélgetést. Másrészt viszont, ha már mélyen alszik, nem tudja elmesélni neki Curling szokatlan viselkedését. - Oltsa el a lámpákat, Flowers, és feküdjön le! -'ndult nyakkendőjét megoldva a lépcső felé. - Elnézést kérek, uram - krákogott vészjóslóan nowers. - Őladysége még nem vonult vissza. Sebastian fél lábbal a legalsó fokon megállt. - Mintha azt mondta volna, hogy már hazaérkezett. - Úgy van, uram. Azt hiszem, önre vár a könyvtárszobában. - Tudhattam volna - mosolyodott el halványan Sebastian. Prudence nem az a fajta nő, akit egykönnyen el lehet téríteni az úíjából. Egész nap őt próbálta megleckéztetni, miért adta volna fel, csak mert elmúlt hajnali egy óra? Sebastian lelépett az első lépcsőfokról, és átvágott a halion. Flowers szó nélkül kinyitotta előtte a könyvtár ajtaját.
Az első pillanatban nem látta Prudence-t. A helyiségben csak a kandallótűz halvány fénye világított, a távolabbi részek sötétben maradtak. Halk nyávogás köszöntötte. Sebastian előbb az íróasztalára, majd a kandallóval szemközti pamlagra pillantott. Lucifer ott ült a támláján, alatta pedig egy levendulakék tócsa folyt le a pamlagról a szőnyegre. Sebastian beljebb ment, egészen odáig, ahonnan a pamlag támlája mögé látott. Prudence lerúgta a lábáról a levendulakék szatén papucsot, és ott feküdt a pamlagon, a kandalló előtt, összegömbölyödve. Mélyen aludt, szemüvege a kis asztalon, egy könyv mellett hevert. Sebastian sokáig csak állt, s nézte. A tűz meleg fénye sötétaranyra festette Prue mézszínű haját, és szív-fájdító árnyékot rajzolt szép vonalú keblei közé. Sebastian gyönyörködve nézte a nőt, aki a felesége volt. Benne minden úgy jó, ahogy van, gondolta. Az okossága, a szenvedélyessége, a mulatságos ízlése a ruházkodásban; még az a bosszantó szokása is rendjén való, ahogy leckét próbál adni neki felelősségérzetből. Mindezek együtt adják őt. Dehogyis akarna változtatni rajta. Még csak nagyon rövid ideje élt vele együtt, de el sem tudta volna képzelni, hogy más legyen a felesége. És vajon Prudence gondolt-e valaha arra, hogy máshoz menjen férjhez? Például Underbrirtk-hez? A gondolattól görcsbe rándult a gyomra. Tudta, nem kell tartania attól, hogy Prudence hűtlen lesz hozzá. Nem fogja őt elárulni. Mélységesen becsületes lényével nem fér össze, hogy így csúffá tegye őt.
De hiába, ha egyszer az is izgatja, hogy mennyire szereti őt Prudence. Mert ma már több kell neki belőle, mint a közös érdeklődés és a közös szenvedély. Az kell, hogy szeresse. Kellemetlen volt bevallani, hogy mennyire igényli Prudence szerelmét, de tovább nem tagadhatta. Miközben nézte, Prudence megmozdult álmában, és még kényelmesebb helyzetet keresett. Új ruhájának gazdagon fodrozott szoknyarésze feljebb csúszott, és kivillant alóla selyemharisnyás lába. Sebastian levette, és egy székre hajította a kabátját. Rádobta kibontva himbálódzó nyakkendőjét, s a pamlagot megkerülve gombolni kezdte az ingét. Nem tudta levenni a szemét Prudence-ről. A pamlaghoz lépett, letérdelt, s könnyű csókot nyomott felesége félig nyitott ajkára. - Sebastian - rebbent meg Prue szempillája. Álomittasan, de örvendezve nézett rá. - Jó estét! Épp ideje volt, hogy hazagyere. - Boldog vagyok, hogy vártál. - Beszélni akartam veled. - Később. Azzal megint megcsókolta, még hevesebben, hogy elvágja az asszony álmos tiltakozásának útját. Prue hamarosan már meg sem próbált tiltakozni, inkább halkan felsóhajtott, és a férfi nyaka köré fonta a karját. Istenem, mennyire szeretem, gondolta Sebastian. Elég, ha ránézek, és máris felforrósodik a vérem.
Újra lángra lobbantak benne az egész délután parázsként égető kérdések. Szeretsz engem, Prue? Szeretsz, még ha hideg vagyok is? Újra ígéretet tett magának, hogy nem kérdezi meg tőle. Mindegy, mit válaszolna. Érzi, hogy Prue is akarja őt. Meg se próbálja eltitkolni, hogy kívánja a közelségét. Ennyi elég is. Elégnek kell lennie. Sebastian nagy sokára megmozdult. Prue még most is rajta feküdt. Elaludt, eszmélt rá a férfi. De a kérdés nem hagyta nyugodni. Nem bírta tovább. - Prue? - Ummm? - Miért jöttél hozzám feleségül? - Mert szeretlek. Sebastian mozdulatlanná merevedett. Híresen okos fejében hirtelen összekuszálódott minden. Egy percre minden gondolat kiszállt belőle. - Prue? Nem kapott választ. Prudence végképp elaludt. Egy idő múlva kiszabadította magát, azután fölemelte Prudence-t a szőnyegről, és fölvitte az emeletre. Lefektette az ágyba, gondosan betakarta, majd maga is mellé bújt. Azután átölelte, és attól kezdve csak feküdt a párnán, míg az ablakon túl gomolygó köd világosabb szürkére nem változott. Megjött a nyirkos, hideg hajnal. A sötét köd jórészt eltakarta, de már itt volt. Akkor Sebastian elaludt.
17 Másnap reggel, amikor Sebastiannal együtt bevezették Lord Bloomfield házának halijába, Prudence alig- alig tudta elrejteni meglepődését.
A sok ládától és doboztól jóformán lépni sem lehetett. A sarkokban régi újságok álltak halomban, s minden elérhető hely tele volt a legkülönbözőbb tárgyakkal: könyvekkel, földgömbökkel, apró szobrokkal, sétabotokkal, kalapokkal. A káosz nem kímélte a lépcsőt sem; csak minden második fokot lehetett látni, a többit elfoglalták a bőröndök, ládák, rakásra hordott ócska ruhák. Dohos, áporodott szag ülte meg a házat, mint ahol soha nem nyitnak ablakot. És sötét, nyomasztó félhomály tette még kellemetlenebbé a légkört. Vadonatúj, széles karimájú, iboíyakék szalmakalapja alól Prudence lopva Sebastianra pillantott, aki gondosan leplezett kíváncsisággal vette szemügyre a lakást. - Őlordsága soha nem dob ki semmit - közölte érezhető büszkeséggel a hangjában a lompos házvezetőnő. - Látom - felelte Sebastian. - Mióta él itt Bloomfield? - Ó, elég régóta. De csak körülbelül három éve kezdte gyűjteni a holmikat- kuncogott rekedten a nő. Akkoriban ment el a régi házvezetőnő. Én jöttem a helyébe. Amíg fizeti a béremet, addig felőlem azt gyűjt, amit akar. Az egykori szalon ajtaja tárva-nyitva állt. Egy gyors pillantás meggyőzte Prudence-t arról, hogy itt is pontosan az a helyzet, mint amit eddig láttak. Ismét ránézett Sebastianra. Nem egészen tudta, milyen ma a férje hangulata. A reggeli fölkelése óta keveset szólt, akkor is csak a Bloomfieldhez tervezett lá-
togatásuk kapcsán. Az elmúlt éjszakát egy szóval sem említette. Prudence, ha agyoncsapják, sem tudta volna megmondani, hogy rövid kis szerelmi vallomása hatással volt-e egyáltalán Sebastianra. Félig aludt, amikor a férfi meglepetésszerűen feltette ezt a kérdést. Ő pedig óvatlanul, a szeretkezéstől felmelegedve és ellazulva, gondolkodás nélkül válaszolt. Miért jöttél hozzám feleségül? Mert szeretlek. A mai ébredést követő első tiszta gondolata az volt, hogy súlyosan hibázott. Mindig is szorongva gondolt arra, vajon hogyan fogadná Sebastian, ha szerelmet vallana neki. Szorongását tovább növelte, hogy a férfi még csak szóba se hozta a dolgot. Sokért nem adta volna, ha tudja, mire gondol Sebastian. Még azt sem sejti, bosszantja-e vagy csak untatja, hogy a felesége szerelmes belé. Már arra is gondolt, talán nem is mondta ki hangosan e két szót. Ettől megkönnyebbült. Talán csak álmodta, hogy szerelmet vallott Sebastiannak. De ha álmodta, akkor a válaszát is hozzáálmodta volna. A szomorú valóság viszont az volt, hogy akár így történt, akár úgy, választ nem kapott Sebastiantól. Ha már tudja, hogy szereti őt, minden jel szerint úgy döntött, hogy udvariasan átsiklik felette. - A gazdám itt fogadja önöket - mondta a nő, majd megállt egy rég elszáradt cserepes növény mellett, és kinyitott egy ajtót.
Prudence érezte, hogy Sebastian keze egy másodpercre megszorítja a karját, mintha ösztönösen hátra akarná tolni. Ő azonban még be is kukucskált Bloomfield könyvtárszobájába, hogy lássa, fényes nappal miért van itt olyan sötét. Akkor látta, hogy a függönyök be vannak húzva, és egy árva lámpa ég a sarokban, egy asztalon. Az asztal mögött egy elhízott, dülledt szemű, fésületlen hajú és mellig érő szakállt viselő férfi ült. A szakállában látható szürke szálak mennyiségéből arra lehetett következtetni, hogy a negyvenes évei végét tapossa. Szorosan összekulcsolta a kezét az asztal tetején, és nem mozdult. - Tehát volt olyan kedves, és eljött, Lady Angelstone. Nem voltam benne biztos, hogy megteszi. Nem sok ember fordul meg nálam. Nem úgy, mint a régi időkben, - Ön Bloomfield, ha jól sejtem... - szólalt meg Sebastian. - Igen, Bloomfield vagyok - vonta össze bozontos szemöldökét a férfi. - Ön pedig, remélem, Angelstone. - Úgy van. - Nos, én négyszemközt szerettem volna Lady Angelstone-nal beszélni. Hivatalos ügyben. - Nem engedem, hogy a feleségem négyszemközt tanácskozzék a férfi ügyfeleivel. Bizonyára megérti az álláspontomat. Ha beszélni óhajt vele, a jelenlétemben kell megtennie. - Bah. Engem nem érdekelnek a nők - recsegte Bloomfield.
- Miről akart velem beszélgetni, Lord Bloomfield? kérdezte Prudence, s közben megkerült egy halojn régi Morning Postot és Gazette-et. Az asztal előtt meglátott egy széket, s arra leült. Látta, hogy Bloomfield nem sokat ad a társasági illendőségre, úgyhogy nem várt arra, hogy hellyel kínálják. A reggelinél megbeszélték Sebastiannal a mai stratégiát. Megállapodtak abban, hogy Prudence megpróbálja teljes mértékben lekötni Bloomfield figyelmét, s ezalatt Sebastian nyugodtan megfigyelheti őt és a környezetét. Most azonban, hogy szeme elé tárult a szoba hajmeresztő rendetlensége, nem hitte, hogy Sebastian képes lesz bármit is megfigyelni. - Úgy hallottam, ön kísértetügyekben szaktekintély, Lady Angelstone - emelte Prudence-re dülledt szemét Bloomfield, - Már egy ideje tanulmányozom a témát - szerénykedett Prue. - Találkozott már egyáltalán kísértettel? - fogta el a gyanakvás Bloomfieldet. - Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, valódi szellemjelenségre találtam példát - válaszolta lassan, elgondolkodva Prudence. - De nem tudtam bizonyítékkal alátámasztani a következtetésemet. A szeme sarkából látta, hogy Sebastian meglepetten néz rá. - Ön legalább becsületesen bevallja, nem úgy, mint azok a sarlatánok, akikkel beszéltem. Azt állítják, rendszeresen beszélgetnek szellemekkel, s hogy
megkapják a pénzüket, azt mondják nekem, amit szerintük hallani szeretnék tőlük. - Én nem kérek honoráriumot a szolgáltatásomért közölte Prudence. - Hallottam róla. Ezért is küldtem önnek az üzenetet. Nem kerülgetem tovább, asszonyom, kimondom: okom van azt hinni, hogy kísértet jár a nyomomban. Tudni akarom, képes-e megszabadítani tőle, mielőtt engem is megölne, mint a többieket. Prudence belenézett Bloomfield különös szemébe, és látta, hogy a férfi hiszi is azt, amit mond. - Tudja, kinek a szelleme az illető? - Ó, igen. Ismerem őt. Bloomfield elővette a zsebkendőjét, és megtöröl, gette izzadó homlokát. Azután folytatta: - Az a lány megígérte, hogy bosszút fog állni. Eddig megölt közülünk kettőt. Előbb vagy utóbb én kerülök sorra. - Hogy hívják ezt a szellemet? - Lilliannek. Nagyon csinos kislány volt - nézte Bloomfield meredten a kezében tartott zsebkendőt. -De nem akarta abbahagyni a sikoltozást, úgyhogy a végén föl kellett peckelniük a száját. Prudence érezte, hogy a tenyere nyirkossá válik a kesztyűben. Futó pillantást váltott Sebastiannal, aki a szoba egy árnyékosabb sarkában állt. Hirtelen nagy öröm fogta el, amiért a férje ragaszkodott hozzá, hogy ma elkísérje. Összeszedte magát, és újra Bloomfield-hez fordult: - Mit tettek Lilliannel?
Valójában nem szerette volna megtudni a váiaszt, de érezte, hogy ha jutni akarnak valamire, lépésről lépésre kell vezetnie Bloomfieldet. - Csak szórakozni akartunk vele - nézett a lámpa lángjába üres tekintettel a férfi. - Hisz csak egy kocsmai felszolgálólány volt. Meg is fizettük a mulatság árát. De akkora ribiiliót csapott... megállás nélkül sikoltozott. - Miért sikoltozott? - kérdezte ökölbe szoruló kézzel Prudence. - Nem tudom. Soha egy lány se csinálta. Úgy viselkedett, mintha nemesi származású lett volna. Mondtam, hogy kerítsünk inkább egy másikat, egy züllöttebbet. De Curling őt akarta. Végül betettük a kocsiba. És fölpeckelték a száját. Akkor aztán nem sikoltozott többé. - Hová vitték? - faggatózott tovább, összeszorított fogán át szűrve a szavakat, Prudence. - A Curling-kastélyba. Curlingnek van egy külön szobája az ilyesfajta szórakozásra. Külön „az erény fejedelmeinek” berendezve. Bloomfield hirtelen úgy nézett Prudence-re, mintha elfeledkezett volna arról, hogy ő is ott van. Aztán összehúzott szemöldökkel folytatta: Ez volt a klubunk neve. Tetszett, hogy olyan ironikus, tudja. - Értem - mondta Prue, s a legszívesebben megfojtotta volna. Sebastian nyilván megérezte a feleségében forrongó dühöt, mert odament hozzá, megállt közvetlenül a háta mögött, és kezét rátétté a vállára.
- Ma is szoktak még abban a szobában szórakozni „az erény fejedelmei”? - kérdezte Sebastian olyan magától értetődő hangon, mintha az efféle kicsapongás teljesen megszokott dolog lenne az előkelő urak világában. - Hogyan? - nézett rá zavartan Bloomfield. - Nem, nem. Ennek már vége. Az után az éjszaka után többé nem találkoztunk. Az a lány mindent, de mindent tönkretett. - Hogyan? - sikerült Prudence-nek viszonylag nyugodt hangon fölíennie a kérdést. - Megölte magát - felelte fogvacogva Bloomfield, és ismét belebámult a lámpába. Prudence csak nehezen tudta megőrizni az önuralmát - de az ő feladata az volt, hogy kiszedje Bloomfieldből a válaszokat, nem pedig az, hogy megmondja neki a véleményét. - Amiatt ölte meg magát, amit önök vele tettek? - Curling volt az első - mesélte Bloomfield alig hallhatóan. - Vér is volt. Tudja, erre nem számítottunk. Curling nagyon meg volt elégedve. Azt mondta, megérte a pénzét. Azután Ringcross és Oxenham gyűrték maguk alá a lányt. - És ön? - kérdezte Prudence. - Mire én következtem volna, a kötelek meglazultak; ő kiszabadult, és az ablakhoz rohant. Curling megpróbálta elkapni, de megcsúszott és elesett. A lepel miatt volt, tudja. Mindnyájan fekete leplet viseltünk. A többiek meg túl részegek voltak, semhogy idejében el tudják kapni.
Prudence előtt felrémlett egy álomfoszlány, melyben fekete függönyök lebegtek egy sötétségre nyíló ablak előtt. - Lillian kiugrott az ablakból? - kérdezte. - Egy másodpercre megállt az ablakpárkányon. Azután kitépte a pecket a szájából, és visszanézett ránk. Sohasem felejtem el a szemét, miközben átkot mondott ránk. Soha, amíg csak élek. Három éve üldöz ez a pillantás. - És súlyos öklét ráejtette az asztalra. Prudence fuldoklott a dühtől, meg se tudott szólalni. - Pontosan milyen szavakkal átkozta el önöket? - vette át a kérdezősködést nagy nyugalommal Sebastian. - Ezért fizetni fognak. Isten a tanúm, hogy megfizetnek érte. Győzni fog az igazság. Bloomfield lepillantott reszkető kezére. - És akkor kiugrott. Kitörte a nyakát. - Mit csináltak akkor? - Curling azt mondta, meg kell szabadulnunk a holttesttől. Csináljunk úgy, mintha vízbe fulladt volna. Rávett bennünket, hogy csavarjuk bele egy takaróba, és vigyük el a patakhoz. Olyan könnyű volt a teste - nézett maga elé összehúzott szemöldökkel Bloomfield. Prudence kiegyenesítette a vállát, és ráparancsolt magára, hogy bármennyire nehezére esik is, folytassa a vizsgálatot. - És most arra gondol, hogy Lillian jött vissza, hogy bosszút álljon. - Hallatlan! - izzott fel a rémület Bloomfield szemében. - Csak egy kocsmai felszolgálónő volt! Mi csak szórakozni akartunk.
- A kocsmai felszolgálónőknek is vannak érzéseik, mint minden más nőnek - mondta Prudence szigorúan. Milyen jogon kényszerítették be abba a kocsiba, s hurcolták el így? Elakadt a lélegzete s elhallgatott, amikor érezte, hogy Sebastian ujjai a vállába mélyednek. Bloomfield azonban semmit sem vett észre, ismét belebámult a lámpába, mintha egy képet látna megelevenedni. - Ez nem becsületes dolog- motyogta. -Az a szajha már bosszút állt rajtam. Miért akar megölni? Nem volt elég, arnit eddig tett? - Mire gondol? - hajolt előre Prudence. - Hogyan állt Lillian bosszút magán? - Azóta nem tudtam asszonyhoz érni - jajdult fel Bloomfield, - Soha többé nem érinthetek asszonyt! Azon az éjszakán tönkretette a férfiasságomat! Prudence már mondta volna, hogy megérdemelte, ha valóban így kellett élnie az elmúlt három évben, de Sebastian ujjai ismét csendet parancsolóan szorították meg a vállát. - És most azt gondolja, hogy meg fogja ölni önt? -kérdezte halkan Sebastian. - Már megölte Ringcrosst és Oxenhamet - kulcsolta össze remegő kezét Bloomfield. -Tudom, hogy azt mondják, Ringcrosst baleset érte, Oxenham pedig öngyilkos lett, de ez nem igaz. Ezt az üzenetet kaptam. Egy összehajtott papírlapot nyújtott át Prudence-nek, aki elolvasta a rajta álló rövid üzenetet: Liliian halála meg lesz bosszulva.
- Honnan kapta ezt? - kérdezte Prudence. - Tegnap találtam az íróasztalomon. Csak ő tehette ide. Küldje el innen! Hagyjon engem békén! - Ön szerint mit kellene tennem? - Lépjen vele kapcsolatba. Mondja meg neki, hogy amennyi részem volt a történtekben, azért én már megfizettem. - Nehéz lesz meggyőzni arról, hogy érje be ennyivel nézett a férfira Prudence. - Végtére is ön él, ő pedig már halott. - Ez nem tisztességes! Én hozzá se nyúltam! , - De végignézte, hogy mit tesznek vele a többiek. És maga is megtette volna, ha Lillian nem ugrik ki. - Nem érdemlem meg, hogy a szelleme halálra hajszoljon. Mondom, hogy már megfizettem. - Szerintem bölcsen tenné -szólalt meg jeges hangon Sebastian -, ha egy időre itt hagyná a várost. - Mit érnék vele? - fordította Sebastianra riadt tekintetét Bloomfield. - A lány kísérlete már megtalálta Ringcrosst és Oxenhamet. Engem is meg fog találni bárhová menjek is. Prudence Sebastianra nézett. Bizonyára azt akarja hogy Bloomfield utazzon el Londonból. - Nekem is az a véleményem - mondta -, hogy van rá esélye, hogy a szellem átmenetileg szem elől veszíti, ha még ma elutazik. - És ne mondja meg senkinek, hová megy. Még a házvezetőnőjének se - figyelmeztette Sebastian.
- Nem értik - ingatta tanácstalanul a fejét Bloomfield. - Azt akarom, hogy Lady Angelstone lépjen érintkezésbe Lillian szellemével. Mondja meg neki, hogy rajtam már bosszút állt. - Időbe telik, míg módot találok a kapcsolatfelvételre válaszolta Prudence. - Az ilyesmihez nagy körültekintés és sok-sok tervezés kell. Angelstone-nak igaza van. Az lesz a legjobb, ha átmenetileg itt hagyja a várost. - Nem szeretek utazni - siránkozott Bloomfield. - Még a házat is ritkán hagyom el. Szorongást kelt bennem. Idegbeteg vagyok, ahogy már említettem önöknek. - Határozottan az az érzésem, hogy ha nem utazik el a lehető leghamarabb, sokkal súlyosabb lesz az állapota mondta Sebastian. - Legközelebb értem jön el, ugye? - kérdezte a rémülettől tágra nyílt szemmel Bloomfield. - Nagyon valószínű - felelte könnyedén Sebastian. - Angelstone-nak feltehetőleg igaza van - sietett csatlakozni Prudence is. - Természetesen sehol sem garantálhatom a biztonságát, végtére is egy kísérteiről van szó. De meg vagyok győződve róla, hogy ha nyomban elutazik a városból, és a világon senkinek sem árulja el, hová megy, akkor tehetek valamit az érdekében. - És ezalatt kapcsolatba lép Lillian szellemével? Beszél vele? - nézett rá reménykedve Bloomfield. - Ha találkozom vele, feltétlenül szóba hozom ezt az ügyet - ígérte Prudence. - Jól van - tápászkodott fel nagy keservesen Bloomfield. - Máris hozzákezdek az utazás
előkészületeihez. Hálás vagyok önnek, Lady Angelstone. Nem tudom, ki máshoz fordulhattam volna. - Nagyon bölcsen tette, hogy a feleségemtől kért tanácsot - szólt Sebastian. - E téren bokros tapasztalatai vannak. Mi pedig - fogta karon Prudence-t - indulhatnánk is. Sok dolgod van, Bloomfield pedig mihamarabb utazni szeretne. Prudence szó nélkül hagyta, hogy Sebastian átkormányozza a íimlomokkal teleszórt, sötét könyvtárszobán, és csak az ajtóból pillantott még egyszer hátra. Bloomfield az íróasztala mögött állt, és rémült pillantással meredt a lámpába. Sietve átvágtak a halion, s a házvezetőnőt meg sem várva kiléptek a házból a hűvös napfénybe. - Mondd meg nekem, drágám - kérdezte Sebastian, miközben felsegítette feleségét a kocsiba -, mit fogsz mondani Lillian szellemének, ha sikerül beszélned vele? Prudence hevesen megmarkolta a retiküljét, s azt válaszolta: - Megmondom neki, hogy szerintem teljes joggal áll bosszút „az erény fejedelmein”, csak szerencsét tudok kívánni hozzá. És azt is megmondom, hogy Jeremy nagyon szerette, és ő is azt akarja, hogy a halála legyen megbosszulva. - Helyes - mosolygott fagyosan Sebastian a szemben lévő ülésen. - Csak egy baj van. Valahogy az az érzésem, hogy Ringcross és Oxenham halála mögött nem Lillian szelleme áll. - Sejtettem, hogy ez a véleményed, amikor azt tanácsoltad Bloomfieldnek, hogy utazzon el a városból -
sóhajtott nagyot Prudence. - Őt akarod ezzel védeni? Azt akarod, hogy tűnjön el egy időre, hogy ne tudja zsákmányul ejteni az, aki már megölte Ringcrosst és Oxenhamet? Miért nem figyelmezteted Curlinget is? - Nem izgat különösebben, ha akár Bloomfíeldet akár Curlinget megölik. Az erény minden fejedelme megérdemli, hogy beteljesedjék rajta Lillian átka. De el akarom távolítani Bloomfíeldet az útból, hogy kényelmesen átkutathassam ezt a mauzóleumot. Ez a bejelentés elterelte Prudence figyelmét a saját haragjáról, és ismét előtérbe állította a nyomozást. - Át akarod kutatni a házát? - Legalábbis a könyvtárszobát. Bloomfield a jelek szerint a lány halála óta eltelt három évben semmit sem dobott ki. Érdemes lesz végignézni, mi minden gyűlt össze az asztalán. - Veled megyek. - Figyelj rám, Prue! - Ez az én szakterületem - nézett a férjére elszántan Prudence. - Ragaszkodom hozzá. Különben is, a szavamat adtam Lord Bloomfieldnek, hogy megpróbálok kapcsolatba lépni Lillian szellemével. - Nem tartom bölcs dolognak. - Tökéletes biztonságban leszünk. Ha elkapnak, majd elmagyarázom: az ügyfelem megbízásából végzek kutatómunkát a kísértetjelenségek területén. - Jól van, drágám - mondta csillogó szemmel Sebastian. - És ha letartóztatnak bennünket, átengedem neked a magyarázkodást. De jusson eszedbe, hogy
amikor utoljára ez történt, az lett a vége, hogy elkötelezted magad mellettem. - Erről aligha feledkezhetem meg, lordom - felelte Prudence, és rettenetesen szerette volna tudni, hallotta-e Sebastian a múlt éjjel kimondott szerelmi vallomását. Hajnali egy óra volt. Sebastian meggyújtotta a lámpát Bfoomfield íróasztalán, majd ingujjából előhúzta és a zárba illesztette a hosszú drótot. - Jól van, drágám. Ez az. Nyílj ki szépen. Engedj be. Úgy. Gyönyörű vagy. - Tudsz róla, hogy ugyanúgy beszélsz a zárakhoz, mint hozzám, amikor szerelmeskedünk? - kiáltott fel halk, bosszús hangon Prudence. - Természetesen. Közted és egy ügyes, okos kis zár között nagyon sok hasonlóság van. Végtelenül szórakoztatóak vagytok mindketten. - Néha tényleg lehetetlenül viselkedsz, Sebastian! - Köszönöm. És most tegyünk egy próbát - húzta ki Sebastian a legfelső fiókot, és belekukkantott. - A nemjóját! Ez el fog tartani egy ideig. - Mit keresünk? - Nem is tudom. Minden utalás Ringcrossra, Oxenhamre vagy Curlingre érdekes lehet. Továbbá, ha valahol egy nagyobb pénzösszegről történik említés. Legjobb, ha együtt van a kettő. - Nem értem - pillantott rá kíváncsian Prudence. - Pedig egyszerű, drágám. Egy gyilkosságnak háromféle indítéka szokott lenni: bosszú, pénzsóvárság
vagy elmebaj. Nem hiszem, hogy itt egy őrülttel van dolgunk. - A bosszút kifejezetten lehetségesnek tartottuk. - Igen, de a kísértetet leszámítva csak egyvalakit ismerünk, akinek oka lehet a bosszúra, és ez Jeremy. Ha igazad van abban, hogy ő nem tudott Ringcross és Oxenham haláláról, akkor meg kell vizsgálnunk a harmadik lehetőséget is. - A nyereségvágyat? - Pontosan. - És ha nem találunk erre utaló jelet? - Akkor újra át kell gondolnunk a bosszú vagy az elmebaj lehetőségét, - És mit csinálsz, ha kiderül, hogy Jeremy áll a gyilkosságok hátterében? - kérdezte Prudence az ajkát harapdálva. - Félrevonom, és nagyon komolyan megleckéztetem. - Amiért elkövette azt a gyalázatot, hogy ölt? - pislogott meglepetten Prudence. - Nem. Amiért tárgyi bizonyítékokat hagyott maga után, melyekből megállapítható volt, hogy ő a gyilkos. Ha Jeremy bosszút forral, a jövőben kicsit hatékonyabban és kevésbé melodramatikusan kell intéznie a dolgokat. - Ezzel azt akarod mondani, hogy nem szeretnéd börtönben látni őt? - nézett sugárzó mosollyal Pru-dence a férjére. - Úgy ítélem meg, hogy nem volna különösebben szórakoztató a számomra.
Két óra is elmúlt már, mire Sebastian rálelt arra, amiről érezte, hogy ott kell lennie valahol. Azonnal szétáradt benne az ismerősen jóleső érzés; az ösztönei azt súgták, hogy megtalálta a rejtély kulcsát. - Ez az - jelentette ki megfellebbezhetetlenül. - Micsoda? - tette le Prudence a halom régi nyugtát, amelyeket nagy figyelemmel tanulmányozott. Sebastian mosolyogva olvasta át azt az üzleti megállapodást, amely a legalsó fiók mélyéről került elő, - Itt az indíték, amely magyarázatul szolgál Ringcross és Oxenham halálára, továbbá Bloomfield kimúlására is, ha ez netán bekövetkeznék. - Semmi őrület, semmi bosszú? - De nem ám. A lehető legegyszerűbb ügy - felelte Sebastian, és újra összehajtogatta az iratot. - Nyereségvágy.
18 Tíz perccel később kocsiba szálltak. Sebastian behúzta a függönyöket, lámpát gyújtott, és széthajtogatta a Bloomfield íróasztalán talált iratot. Prudence vele szemben ült, jól beburkolózva a kabátjába, és izgatottan figyelte. - Magyarázd el, Sebastian! Mindjárt meghalok a kíváncsiságtól. A férfi felpillantott, és Prudence tekintete láttán elmosolyodott. Lám, Prue is éppúgy élvezi, mint ő.
Megint belévillant, micsoda hihetetlen szerencséje van ezzel a házassággal. Nincs más nő Prudence-en kívül, akí ennyire értené, hogy érzi magát e pillanatban, sőt, akí így meg tudná osztani vele ezt a pillanatot. És szereti őt. - Nos, Sebastian? Ne tarts tovább ebben a bizonytalanságban! - Ez itt egy üzleti megállapodás bizonyos hajózási vállalkozásokba történő beruházásokról - felelte Sebastian, majd mosolyogva hozzátette: - A cég meghatalmazói Ringcross, Oxenham, Bloomfieid és Curling. - „Az erény fejedelmei” tehát üzlettársak voltak? - Pontosan. Ez a megállapodás három és fél évvel ezelőtt született. Részvényeket adtak el a társaságban, a pénzt pedig befektették egy sor vállalkozásba. - Mi köze mindennek Ringcross és Oxenham halálához? Sebastian gondosan végigolvasta a kifinomult jogászi nyelven fogalmazott iratot, hogy a részletek is megvilágosodjanak előtte, majd megadta a feleletet: - E megállapodás szerint, ha valamelyik meghatalmazó meghal, a társaságból őt illető rész a többieké lesz. E logikát követve - pillantott fel -, ha négyük közül hármat ér ez a sors, a megmaradt negyedik örökli az egész társaságot. Prudence azonnal megértette. - Curling - mondta ki tágra nyílt szemmel a magától értetődő következtetést.
- Úgy van. Vagy Bloomfield... de én is inkább Curlingre gondolok. Bloomfield szemmel láthatóan túl zavaros fejű ahhoz, hogy ki tudjon agyalni egy ilyen tervet, nem beszélve a véghezviteléről. - Azt gondolod, hogy Lord Curíing megölte két barátját? - Nagyon valószínűnek tartom. Kétségtelenül Bloomfield következik a listáján. - Az első két haláleset senkinek sem szúrt szemet dobolt kesztyűs ujjával elgondolkodva Prudence maga mellett az ülésen. - Ringcross halálát mindenki balesetnek, Oxenhamét pedig öngyilkosságnak véli. Bloomfield halálát is könnyű lenne öngyilkosságként beállítani, hiszen őt már mindenki őrültnek tartja. Miért kell azon mesterkedni, hogy Jeremyt is belekeverje, mintha ő volna a gyilkos? - Mert valakinek végül mégiscsak feltűnhet, hogy milyen jól jöhetett annak az egy embernek a három üzlettársa halála - válaszolta Sebastian. - Ezek szerint Curling, ha valóban ő áll a gyilkosságok hátterében, eleve tett bizonyos óvintézkedéseket? - Ésszerű feltételezés. Oly módon védte magát, hogy megpróbált másvalakit bűnös színben feltüntetni. Természetesen indítékot is kellett produkálnia a másik ember számára. - Nyilván rájött, hogy Jeremy szerelmes volt Lillianbe - töprengett Prudence. - És ezzel megvolt az unokaöcséd tökéletes indítéka „az erény fejedelmei” megöjéséhez. - És a rendőrséghez fordult, hogy majd amikor az egészre fény derül, ő ott álljon tökéletesen ártatlanul. Ki
gyanakodna egy olyan emberre, aki maga adott megbízást a nyomozásra? Prudence még összébb húzta magán a kabátot. Arcára árnyékot vetett a csuklya. - Ha igazunk van, és valóban Curling a gyilkos, akkor ennek a nyomozásnak van még egy érdekes vonása. - Mi lenne az? - Nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy Whistlecroft helyett te folytattad le a nyomozást. Nem tartod különös véletlennek, hogy a nyomozást végző ember olyan tárgyi bizonyítékokat talál a halálesetek helyszínén, melyek a saját családja egy tagját is belevonják az ügybe? Sebastian arcára lassú mosoly derült. - Drágám, vannak pillanatok, amikor nem tudom, mit csodáljak benned jobban: az okosságodat vagy a hitvesi ágyban tanúsított szenvedélyességedet. - Sebastian! - Tudom, nehéz eldönteni. Milyen jó, hogy igazából nem is kell döntenem; élvezhetem mindkettőt.. Nos, tökéletesen igazad van, drágám. Nem tételezhetjük fel, hogy a részvételem éppen ebben a nyomozásban teljesen véletlen lenne. - Mit gondolsz, Curling honnan szerzett tudomást a hobbidról? - Ha azt ki tudta szimatolni, hogy Jeremy mit érzett Liílían iránt, akkor nyilván kitűnő információforrása lehet. - De kicsoda? - ráncolta össze a homlokát Prudence.
- Whistlecroft, ez nem is vitás - vont vállat Sebastian. - Bár nem értem, miért árulta el Curlingnek, holott még nálam is jobban izgatta mindig, hogy a hobbim titokban maradjon. Nyilván azért, hogy nyugodtan bezsebelhesse érte a pénzt. - Nos, akárhogyan szerzett is tudomást Curling arról, hogy szívesen csapsz fel alkalmi detektívnek, a lényeg az, hogy megtudta - csóválta a fejét méltatlankodva Prudence. - És gondoskodott róla, hogy olyan tárgyakat találj mindkét helyszínen, amelyeket azonosítani tudsz. De miként hihette azt, hogy te alig várod, hogy Jeremyt gyilkosság vádjával letartóztassák? - Köztudott dolog, hogy nem szeretem a rokonaimat. - Igaz, de azt Curlingnek is tudnia kell, hogy a család a bajban összetart. Föl kellett volna tételeznie, hogy te megvéded Jeremyt. - Drágám - vonta föl a szemöldökét Sebastian -, néha ijesztően naiv tudsz lenni. Curling nálad jóval gyakorlatiasabban gondolkodott. Tudta, mit tartok a Fleetwoodokról, és okkal gyanította, hogy a kisujjamat sem mozdítanám egyikük védelmében sem. - Itt nincs helye a gúnyolódásnak - nézett rá megrovóan Prudence. - Te is nagyon jól tudod, hogy sohasem engednéd, hogy Jeremyt felakasszák. - Mindig elbűvöl, drágám, hogy mennyire hiszel az én jó természetemben - mosolygott Sebastian a feleségére. - Mihez kezdünk most? Nem tudjuk bebizonyítani, hogy Curling áll a gyilkosságok hátterében. Eddig mindössze annyit tettünk, hogy eltávolítottak a Jeremy ellen szóló bizonyítékokat, mielőtt a hivatalos szervek
kezébe jutnának. Legközelebb nem biztos, hogy ilyen szerencsések leszünk. - Azt hiszem, ideje lenne, hogy újra beszéljek az unokaöcsémmel - jelentette ki Sebastian. - Most? - Ez a legjobb időpont. Hajnali három óra. Bizonyára a kedvenc klubjában tölti az időt. Nem is kellett sokáig várakozniuk a ködös St. James Streeten. - Egy szóra, öcsém - nyitotta ki a kocsi ajtaját Sebastian, amikor a klubból kilépő Jeremy elhaladt előttük. - Mi az ördög? - nézett meglepetten a kocsi sötét belseje felé Jeremy. - Mit keres ön itt, Lady Angelstone? - siklott át a tekintete Sebastianról Prudence-re. - Sürgős ügyben szeretnénk beszélni önnel, Mr. Fleetwood - mosolygott rá biztatóan Prudence. -Csatlakozna hozzánk? Jeremyben birokra kelt a jó modor és a Sebastian jelenlététől való viszolygás, de végül győzött a jó modor. Beszállt a kocsiba, és leült. - Remélem, nem tart sokáig - mondta. - Hazafelé indultam. Hosszú volt az éjszaka, és holnap reggel meg akarok nézni egy bokszmérkőzést. - Lillianről van szó- közölte nyugodtan Sebastian. - Lillianről? - bámult rá Jeremy. - Nem esett még elég szó róla?
- Csak nemrégiben értesültem a halála körülményeiről. Gondoltam, neked is tudnod kellene az igazságot. - Nem értem. Mondtam, hogy Liilian vízbe fulladt. - Figyeljen Angetstone-ra, Mr. Fleetwood - érintette meg a karját Prudence. - Az ön Lillianje nem fulladt vízbe. Négy rettenetes ember kergette a halálba. - Így történt, nem vitás - fejezte be a történetet Prudence, melyet részben ő, részben Sebastian mesélt el jeremynek. - De bizonyítani, sajnos, nem tudjuk. - Mindaddig, amíg biztosak abban, hogy így történt, nem érdekel, tudják-e bizonyítani, vagy sem, Lady Angelstone - mondta Jeremy összehúzott szemmel. - Én hiszek Bloomfieldnek - mondta Sebastian Jeremy ökölbe szoruló kezét figyelve -, de szerintem kaphatunk rá megerősítést is. - Kitől? - kapta oda a fejét Jeremy. - Magától Curlingtő! - felelte lassan, megfontoltan, egyenesen jeremy szemébe nézve Sebastian. -Azt javasolom, hogy te és én beszéljünk vele. Jeremy tétován, fürkészve nézte Sebastian arcát, majd hirtelen előreszegezte az állat, és azt mondta: - Istenemre, rendben van! - Akkor eljött az ideje, hogy terveket készítsünk - szólt közbe Prudence, és reménykedve pillantott Sebastianra. - Mi legyen az első dolgunk? - Az első dolgunk, drágám, hogy hazaviszünk. - Ó, nem, ebből nem hagyhattok ki engem!
- Nem jöhet velünk, Lady Angelstone - nézett rá felvont szemöldökkel Jeremy. - Ez férfimunka, nemde, Angelstone? - De - válaszolta unokaöccse szenvedélyes hangjától meglepve Sebastian. - Nagyon is. - Látva, hogy Prudence szóra nyitja a száját, megkeményítette magát. Nem, ezúttal nem enged. De meglepetésére Prue újra becsukta a száját, és hallgatott. Már majdnem négy óra volt, mire Sebastian egyedül maradt a kocsiban Jeremyvel, és végre elindulhattak Curling házához. Prudence egészen hazáig megőrizte kivételes szótlanságát. Sebastian tudta, hogy ébren fog várni addig, míg haza nem ér és be nem számol neki a történtekről. - Természetesen kihívom Curlinget párbajra - tört ki Jeremy, mihelyt a kocsi újra elindult. - Csakugyan? - Ez a legkevesebb, amit meg kell tennem szegény Lillianért, Felforr a vérem, ha arra gondolok, min ment keresztül azon az éjszakán! - Azzal nem hozod vissza, ha kockára teszed az életedet. - Megölöm Curlinget - villogott Jeremy szeme. - Párbajoztál már valaha az életben, öcsém? - Nos, nem, de azért még eltalálom a célt. - Golyót röpíteni valakibe, aki rád emeli a pisztolyát, nem egészen ugyanaz, mint Mantonnál célba lőni jegyezte meg csendesen Sebastian. - Az ilyesmihez
hidegvér kell, nem pedig forró indulat. Egyébként pedig a párbajozást tiltja a törvény, - Igen, tudom - felelte Jeremy, és zavartan elfordította a tekintetét. Azután megköszörülte a torkát, és így folytatta; -Te legendás párbajozó hírében állsz, nyilván tudsz róla, Világfi vagy. Nagyon megköszönném, ha elmondanál pár dolgot a párbajozásról. - Anyád nem helyeselné. - A csudába most a mamával! - gyulladt harci tűz Jeremy szemében. - Ez nem rá tartozik. Meg kell tennem Lillianért. Hát nem érted? Szerettem őt. - Jól van - mondta Sebastian, látva, hogy unokaöccse komolyan veszi a dolgot. - Ha párbajra kerül a sor, leszek az egyik segéded. - Ó, milyen nagyszerű! - ujjongott Jeremy. - Igazán köszönöm. - Azért nem árt, ha tudod, hogy ha megöleted magad, anyád engem fog hibáztatni. És a feleségem is. Anyáddal még csak elbánok - mosolyodott el halványan -, de arra gondolni sem merek, milyen jövő vár rám, ha Prue úgy ítéli meg, semmit sem tettem, ami-vei megakadályozhattam volna a lelövésedet. - Nem áll szándékomban lelövetni magam. Az a célom, hogy golyót röpítsek Curlingbe. - Nem, öcsém - mondta Sebastian halkan. - A cél Curling tönkretevése. Párbajra csak akkor hívd ki, ha minden kötél szakad. - Miért? - Az túlságosan bizonytalan kimenetelű dolog.
Még akkor is életben maradhat, például, ha eltalálod. Hidd el, hogy más, alkalmasabb módszerekkel is elérheted a célodat. - Te mit javasolsz? Sebastian elmondta a tervét, mely akkor formálódott meg benne, amikor megtalálta „az erény fejedelmeinek” üzleti megállapodását. Hajnal előtt egy órával érkeztek Curling háza elé. A köd percről percre vastagodott. Curling főkomornyikja fésületlenül, mérgesen nyitott ajtót; felsóhajtott, látva, hogy két úr áll ott. - Szóljon a gazdájának, hogy Angelstone óhajt haladéktalanul beszélni vele - mondta Sebastian. - Őlordsága csak egy órája ért haza - felelte a főkomornyik. - Nem fog örülni, ha fölébresztem. - Nem különösebben érdekel, örülni fog-e vagy sem mosolygott Sebastian. - Jól van, milord - vette szemügyre a főkomornyik Sebastian mosolyát. - Lépjenek beljebb, én pedig értesítem őlordságát a látogatásukról. Azzal elment. - Nyugalom, Jeremy - nézett Sebastian az unokaöccsére, aki olyan merev volt a dühtől és a feszültségtől, mintha nyársat nyelt volna. - De legalábbis próbálj úgy tenni, mintha nyugodt lennél. Semmi sem bőszíti fel annyira az ember ellenfelét, mint ha azt látja rajta, hogy kimondhatatlanul jól szórakozik, vagy ellenkezőleg, unja magát.
- Te csak tudod - jegyezte meg Jeremy fanyarul. Nem is értem, hogy tudsz úgy tenni ilyen helyzetben, mintha jól szórakoznál, vagy éppen halálra unnád magad. - Emlékeztetlek rá, hogy a színészi tehetség nem ismeretlen a családomban. - Jön Curling - figyelt föl Jeremy a lépcső tetejéről hallatszó hangokra. - Engedd, hadd kérdezzek én - szólt oda halkan Sebastian. - Rendben. Curling ezüstszürke háziköntösben, olyan emberhez illő, enyhén ingerült arccal sietett le a lépcsőn, mint akit tapintatlanul felébresztettek; a szeme azonban éber volt, a tekintete figyelő. - Mi az ördögöt akar tőlem ebben a lehetetlen időpontban, Angelstone? - kérdezte, miközben megfejthetetlen pillantást vetett Jeremyre. - Remélem, nem fog soká tartani, - Nem, nem fog - nyugtatta meg Sebastian. - Bemehetünk a könyvtárszobába? Curling vállat vont, és bevezette őket a hall túlsó végéből nyíló kis helyiségbe. Csak úgy mellékesen intett két szék felé, maga pedig az italosasztalkához ment. - Isznak velem egy pohárral? - Nem - válaszolta Sebastian. Leült, és hanyag mozdulattal átvetette a térdén egyik csizmás lábát. - Nem - mondta hasonlóan hűvös hangon Jeremy, s miután lopva Sebastianra pillantott, ő is leült. - Ahogy óhajtják.
Curling töltött magának, majd félig leeresztett szemhéjjal feléjük fordult. - Nos? Mi olyan fontos, hogy a látogatásuk nem túrt halasztást? - Két üzlettársa minapi haláláról szeretnénk beszélni önnel - felelte Sebastian. - Üzlettársam? - Ringcrossról és Oxenhamről van szó. Curling ivott egy korty konyakot, majd azt kérdezte: - Miből gondolja, hogy üzlettársaim voltak? - Egy okmányból, melyet Bloomfield íróasztalában találtam - felelte mosolyogva Sebastian. - Ennek alapján megállapítható, hogy ön most jóval vagyonosabb, mint pár nappal ezelőtt volt. És még inkább az lesz, ha megöli Bloomfieldet is. Curling mozdulatlanná merevedett. - Jóságos ég! Ön azzal vádol, hogy megöltem az üzlettársaimat? - Igen - felelte Sebastian. - Azzal vádolom. - Ez képtelenség - vetett egy lapos oldalpillantást Curling Jeremyre. - Ringcross kizuhant egy ablakból, Oxenham pedig öngyilkos lett! - Ezt abbahagyhatja - mondta Sebastian. - Mindent tudok, még azt is, hogy hogyan próbálta belekeverni az unokaöcsémet. Arra azonban kíváncsi lennék, honnan tudta meg, hogy én alkalmanként nyomozásokat folytatok a rendőrség számára. - Ön megörült! - csattant fel Curling.
- Nem. És Bloomfield sem. Legalábbis nem teljesen. Elmondta nekem, mit tettek Lilliannel „az erény fejedelmei”. - Elrabolták őt! - kiáltotta a széke karfáját megmarkolva Jeremy. - Megbecstelenítették. A halálba kergették. - Csak egy kocsmai nőszemély volt! - fordult felé villogó szemmel Curling, - A nagybátyja eladta nekünk arra az éjszakára. Szép summát fizettünk a szolgálataiért. - Ő nem volt prostituált! Magától soha nem ment volna el önökkel! Elrabolták, gazemberek! - Lárifári - vigyorgott Curling. - Ócska kis szajha volt, bár meg kell hagyni, formás lábú. - Még csak nem is tagadja? - hüledezett jeremy. - Miért kellene tagadnom? Tudom én, mifélék ezek. És, mint mondtam, megfizettem érte. - Megbecstelenítette - emelte föl Jeremy vádlón a hangját. - Bevallom, elmentem vele egy fordulóra - rántotta meg a vállát Curling. - Elég ügyetlen volt, ha éppen tudni akarja. Az öreg bizonygatta, hogy még szűz, és könnyen lehet, hogy igaza volt. - Gazember! - nézett rá gyűlölettel Jeremy. - Ön szerelmes volt a lányba, nemde, vagy legalábbis azt hitte? - derült jókedvre Curling. - Igen, szerettem őt! - És ezért ölte meg Ringcrosst és Oxenhamet, igaz? kérdezősködött tovább szenvtelenül a másik. - Így akart bosszút állni a kis kocsmai tündérkéjéért?
- Nem öltem meg őket - suttogta Jeremy. – Mert nem tudtam a bűnükről. De azért, amit Lilliannel tett, önt szándékomban ált tönkretenni. - És ezt hogy gondolja véghezvinni? - kuncogott Curling. Sebastian ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy visszavegye a szót. - Nincs értelme, hogy tovább nyújtsuk a dolgot. Elég annyi, hogy szerintem ön ölte meg Ringcrosstés Oxenhamet. Ön az egyetlen, akinek indítéka volt rá. - Az ön unokaöccsének volt indítéka - vágott visz-sza Curling. - Meg akarta bosszulni a leányzót. - Nem, mert ő nem tudott arról, hogy mit tettek Lilliannel „az erény fejedelmei”. Én mondtam el neki. - Hogy lehet ebben olyan biztos? - nézett rá fenyegetően Curling. - Maradjunk annyiban, hogy az ösztöneim ezt súgják felelte Sebastian közönyösen, - Nem mintha számítana. Ha azt gondolnám, hogy Jeremy a tettes, egyáltalán nem foglalkoznék az üggyel. Egyébként megérdemelték a halált. De ha Jeremyt terhelné a felelősség érte, elsősorban azzal törődnék, hogy legközelebb ne hagyjon semmiféle bizonyítékot a helyszínen. Jeremy meglepetten nézett rá. - Az áldóját, Angelstone! - villant egyet Curling szeme. - Azt akarja mondani, hogy megvédene a hatóságoktól egy Fleetwoodot, még ha gyilkos volna is? - Nem szeretnék általánosítani, de annyit mondhatok, hogy ezekért a gyilkosságokért nem adom rendőrkézre az unokaöcsémet - válaszolta Sebastian.
- Nem hittem volna, hogy védelmébe vesz egy Fleetwoodot - bődült el Curling. - Mindenki tudja, mennyire gyűlöli őket. - Bevallom, egyes családtagjaim iránt nem érzek különösebb rajongást, de közel sem vetem meg őket annyira, mint azokat, akik fiatal nőket rabolnak el és becstelenítenek meg. - Semmit sem tud bizonyítani, Angelstone - hajtotta fel maradék konyakját Curling. - A világon semmit. - Semmit sem kell bizonyítanunk - rándult fanyar mosolyra Sebastian szája. - Beismerte, hogy megvásárolta Lillianta nagybátyjától. Beismerte, hogy megerőszakolta. Ennyi elég. - Mire elég? - csattant fel gúnyosan Curling. -Egyetlen bíróság sem fog elítélni nemi erőszakért. Az egész három évvel ezelőtt történt, és az a lány csak egy szajha volt. - Nekem elég annyi, ha még ma délután elutazik Londonból. Kap két napot, hogy mindent elrendezzen, utána pedig elhagyja Angliát. És soha többé nem tér vissza. - Maga pontosan olyan őrült, mint Bloomfield -meredt rá döbbenten Curling. - Miért kellene elhagynom Angliát? - Mert ha ön nem, akkor én leszek kénytelen tájékoztatni a hitelezőit, hogy a társaság, melyet az erény többi fejedelmével együtt hozott létre, fizetésképtelenné vált, és a részvényei elértéktelenedtek, - De nem vált fizetésképtelenné! A részvényei sem értéktelenedtek el, sőt, óriási vagyont érnek!
- Mire ezzel az üggyel végzek, annyit sem fognak érni, mint a papír, amelyre nyomtatták őket - közölte Sebastian. - Megvan hozzá a hatalmam, és megvannak a kapcsolataim is. Mindketten tisztában vagyunk vele. - És ha még ma nem utazik el Londonból - ugrott elébe Jeremy -, kihívom párbajra! Angelstone vállalta, hogy ő lesz az egyik segédem. - Aha! - szűkült résnyire Curling szeme. - Már kezdem érteni! Ugye, milyen jól szórakozna, Angelstone, ha megölnék ön helyett egy Fleetwoodot? Ezért rendezte meg az egész kis színjátékot? - Ellenkezőleg, roppant fárasztónak találnám, ha golyót röpítene az unokaöcsémbe - felelte Sebastian, miközben elindult az ajtó felé. - Mert akkor kénytelen lennék én is párbajra hívni önt. - Az ördög vigye magát, Angelstone, miért kellene párbajoznia velem, hogy megbosszuljon egy Fleetwoodot? - kiáltotta Curling. - Azt magam sem tudom pontosan - vallotta be Sebastian. -Valami család iránti felelősség, vagy mi a csoda lehet a dolog hátterében. A feleségem bizonyára el tudná magyarázni, hogy van ez.
19 Sebastian nem sokkal hajnal előtt ért haza. A lépcsőn fölfelé lépkedve hallotta a serpenyők zörgését a távoli konyha felől, amikor a társaság előkelőségei számára véget ért a nap, a szolgáik akkor kezdték mindennapos munkájukat. Míg átvágott a halion a hálószobája irányában, lassan kioldotta a nyakkendőjét. Már érezte az ismerős feszültséget; ez volt a nap leggyűlöletesebb órája. Az új nap ekkor kelt birokra az éjszakával, s ilyenkor sem a sötétség, sem a világosság nem hordozta magában a reményt. Ez volt az az óra, amikor a hidegség eluralkodott benne; leginkább hajnalban érezte úgy, hogy a jeges, szürke köd örök időkre foglyul ejti. De tudatában volt, hogy ma már korántsem olyan rettenetes ez az érzés, rnint régen. Itt volt Prudence, aki
várt rá. Ha elmúlik a hajnal, az ő melegségében bizton elmerülhet. Hogy is tudott élni ennyi éven át nélküle? Benyitott a hálószobájába. Prudence ott aludt az ágyában, mellette összegömbölyödve feküdt Lucifer. Kinyitotta arany szemét, és rezzenéstelenül bámult Sebastian rá. Az ágyhoz lépett. Egy percig csak állt ott, s nézte Prudence-t, ahogy a haja szétterül a párnán, és egész lényéből sugárzik a lágyság, a melegség és a romolhatatlan ártatlanság. Neki köszönheti, hogy már nincs egyedül. Azután elfordult az ágytól, és elment az asztalkáig, melyen a konyakosüveg állt. Töltött egy pohárkával, leült az ablak elé, és várta a hajnalt. Lucifer is ott termett hirtelen; egy könnyed ugrással Sebastian combjára telepedett, s onnan figyelte az ablakon túli néma küzdelmet. Sebastian megsimogatta a macskát, és ivott egy kortyot. - Sebastian? - Itthon vagyok, Prue. Hallotta, hogy felesége kilép az ágyból, és csendben a háta mögé áll. Érezte a kezét a vállán. - Minden rendben? - kérdezte Prue halkan. - Úgy zajlott a találkozásotok Curlinggel, ahogy eltervezted? - Igen. - Sebastian abbahagyta a macska cirógatását, és megszorította Prudence kezét. - Azt hiszem, rövid időn belül elhagyja Angliát. Prudence ujjai szelíden viszonozták a szorítását. - Tudtam, hogy el fogod rendezni a dolgokat.
- Tudtad? - Igen. Nagyszerű ember vagy, Sebastian. Nagyon büszke vagyok, hogy a feleséged lehetek. Az egyszerű szavak igen mélyen érintették a férfit, s nyomukban tovább olvadozott a jég. - Érted tettem, Prue. - Hiszek benne, hogy akkor is megtetted volna Jeremyért, ha sohasem ismertél volna meg engem. Sebastian nem akart vele vitatkozni, inkább nem szólt. Ivott még egy kortyot. - Gondolod - kérdezte rövid hallgatás után Prudence -, hogy egyszer még képes leszel rá, hogy átaludd ezt az órát? - Soha. Gyűlölöm a hajnalt. Lehet bármilyen ragyogó a nappal, engem akkor is az a hideg köd vár. - Mindenkit az vár, Sebastian. A titok abban rejlik, hogy próbálj meg nem egyedül szembenézni vele. A férfi még erősebben szorította az asszony kezét. Együtt nézték, hogyan kél birokra a fény a sötétséggel. Kisvártatva Sebastian látta, hogy a köd világosszürkévé sápad. Megjött a reggel. Akkor letette Lucifert a padlóra, fölállt a székből, a karjába vette és az ágyhoz vitte Prudence-t. Ott magához ölelte, hogy átjárja a melegség. A Brandonék estélyén megjelent vendégek között nem keltett különösebb feltűnést a hír, hogy Curlirng elutazott Londonból. - Senkinek semmi oka, hogy ezen fennakadjon -mosolygott Sebastian. Kettesben álltak Prudence-szel az egyik ablaknál. - Csöppet sem szokatlan dolog tőle.
- És ha majd meghallják, hogy elhagyta az országot? - Az már bizonyára felkelti az érdeklődésüket - felelte hűvös elégedettséggel Sebastian. - Nézd csak -mondta egészen más hangon. - Lady Pembroke megérkezett. - Valóban - emelte zsinóron függő szemüvegét a szeméhez Prudence, majd lelkesen integetni kezdett. Kíváncsi vagyok, szerzett-e újabb ügyfelet nekem. - Nem bánnám, ha kicsit nyugalmasabb időszak köszöntene ránk - húzta össze a szemét Sebastian. -Na, tessék. Itt jön Jeremy. - Hol? Ezzel a vacakkal annyit kell vesződni. Újra a szeméhez emelte a divatos szemüveget, és látta, hogy Jeremy lelkesen igyekszik eljutni a zsúfolt termen át Sebastianhoz. - Úgy látom - mondta elgondolkodva -, hogy az unokafivéred szemében éppolyan hős lettél, mint Trevoréban. - El tudnék képzelni sokkal szórakoztatóbb dolgokat is, mint fiatalemberek előtt hőst játszani - felelte Sebastian, és felhajtotta a poharában lévő pezsgőt. - Jó estét, Lady Angelstone - járult Prudence elé kézcsókra Jeremy. - Jó estét, Jeremy - mosolygott rá Prue. - Ugye, hallottad, hogy Curling délután elhagyta Londont? - vetett bizalmas tekintetet unokabátyjára Jeremy. - Hallottam. - És nyilván nemsokára úton lesz a kontinens fele folytatta Jeremy, s ügyesen lekapott egy pohár pezsgőt egy elhaladó tálcáról. - Nagyon elégedett leszek, ha
megtudom, hogy ez bekövetkezett, ámbár szerintem még nagyobb árat kellene fizetnie azért, amit tett. - Hidd el, Curling számára pokoli lesz, hogy száműzik Angliából - nyugtatta meg Sebastian. - Különösen akkor, ha rádöbben, milyen gyors iramban párolog el újonnan szerzett vagyona is. - Miért párologna el? - nézett rá meglepetten Prudence. - Azt hittem, megengeded, hogy megtartsa a befektetési társaságot, ha cserében elhagyja az országot. - Én megengedtem - mosolygott fagyosan Sebastian. De ha elterjed a híre, hogy faképnél hagyta Angliát, és a cég másik vezetője az őrült Bloomfield, egykettőre zuhanni kezdenek a részvényei. Pár hónapon belül el fognak értéktelenedni, és a társaság kénytelen lesz csődöt mondani. - Erre nem is gondoltam - nézett rá megrökönyödve Jeremy. - Curling tehát nem lesz képes megtartani a vagyonát? - Hosszú távon nem. A hitelezők bizalmát meg fogja ingatni, ha híre megy, hogy Bloomfieldet vád alá helyezték. - Nagyszerű - derült fel Jeremy arca. - Erre gondoltál hát, amikor azt mondtad, hogy tönkre kell tenni. Okosan kigondoltad, Angelstone. - Angelstone nagyon okos ember - mosolygott büszkén Prudence. - Köszönöm, drágám - nézett rá felhúzott szemöldökkel Sebastian. - Remélem, észrevettétek, micsoda pillantásokat küldözgetnek felétek a teremben - kuncogott Prudence.
- Tudom - vigyorgott Jeremy. - Szokatlan számukra, hogy Angelstone-t barátságosan csevegni lássák egy rokonnal. Erről jut eszembe! Elmondtam a mamának, hogy megmentettél a gyilkosságért való letartóztatástól. - A keservit! - prüszkölt Sebastian a cigányútra tévedt korty pezsgőtől. - Remélem, nem mondtál el neki mindent. - Persze hogy nem - komolyodott el Jeremy. Ebben a pillanatban Prudence egy feléjük közeledő, ismerős alak homályos körvonalait vélte felfedezni. Újra a szeméhez emelte a pápaszemét. - Nem hiába emlegetjük Mrs. Fleetwoodot. Itt jön. - Jóságos egek! - nyögte Sebastian. - Az egész estét a rokonaim társaságában kell eltöltenem? - A rnama bizonyára csak bocsánatot akar kérni tőled csillapította Jeremy. - Nyilván ez a szándéka - nézett Prudence megro-vóan Sebastianra. - Legalább légy hozzá udvarias, Angelstone. - Megeszem a nyakkendőmet, ha Drucilla néném hajlandó lesz bocsánatot kérni - mondta zord mosollyal Sebastian. - Hát itt van, Angelstone - állt meg Drucilla Sebastian előtt. - Igen, asszonyom, itt vagyok. És? - Viselkedj rendesen - sziszegte Prudence. Drucilla meg sem hallotta. Valósággal rámordult Sebastianra: - A fiam azt mondja, hogy egy bizonyos ügyben, ami nagy kellemetlenséget is okozhatott volna, ön teljesítette a család iránti kötelességét.
Sebastian szemében eddig ismeretlen, ördögi jókedv csillant fel. - Megnyugodhat, asszonyom, Jeremyt nem fenyegeti az azonnali akasztás réme. - Remélem is, hogy nem. Hiszen ő is Fleetwood, és Fleetwoodot nem akasztottak fel Cromwell óta! Drucilla erélyes, mégis elegáns mozdulattal összecsattintotta a legyezőjét, és így folytatta: - Jeremy azt is elmondta, hogy nem ön akarta belekeverni őt ama két ember halálának az ügyébe. - És ön hitt neki, asszonyom? Prudence oldalba bökte a könyökével, s közben Drucillára mosolygott: - Angelstone tréfál, asszonyom. Mint tudja, nem mindennapi humorérzéke van. - Jaj - dörzsölgette Sebastian gyengéden a bordái közt fájó pontot. - Most nem nevetek, asszonyom -szűrte a fogai között a szavakat. - Nos, kedvesem - vetett Drucilla lesújtó pillantást Prudence-re -, az efféle buta játékok nem bálterembe illők., - Én nem játszottam - mormolta Prudence, s mire elfohászkodta magát, hogy jöjjön végre valaki, aki megszabadítja, a mentőangyal már még is érkezett. - No nézd csak, Drucilla! - kiáltotta Hester túláradó örömmel. Elég volt egy aggodalmas pillantás Prudence arcára, hogy megneszelje a fenyegetően közeledő újabb botrány szelét, így most vakmerőén közbelépett. - Nem is láttalak még ma este! Hogy vagy? - Köszönöm, Hester, remekül. Épp a ruhájáról akartam pár szót váltani Prudence-szel.
- Ugye, milyen bájos? - ment bele Hester boldogan a veszélytelennek látszó témába. - Tudod, ez a levendulakék mostanság roppant divatos... - Úgy néz ki benne, mint egy kifakult mosogatórongy - közölte Drucilla. - Ezek a fodrok pedig egyenesen nevetségesek. Látom, még nem talált másik varrónőt nézett Prudence-re szigorúan. - Nem, asszonyom, rnég nem volt rá idom - felelte elpirulva Prudence. Segélykérőén nézett Sebastianra, de ő nem mutatta jelét, hogy a védelmére akarna kelni. De a legelső adandó alkalommal szándékomban áll. - Majd elviszem a saját varrónőmhöz - ajánlotta fel nagylelkűen az asszonyság. - Azt hiszem, ő tud majd valamit kezdeni önnel. Önnek vannak adottságai. Prudence elszoruló szívvel vette észre a csillogást Sebastian szemében. Valahogy sikerült egy udvarias mosolyt erőltetnie az arcára. - Végtelenül kedves, asszonyom. - Valakinek muszáj lesz kézbe vennie önt. Végtére is ön Angelstone grófné, nemde? Azt hiszem, nekem kell magamra vállalnom a nevelését. Vannak dolgok, melyeket elvárunk a családfő feleségétől. - Igen, hogyne - rebegte Prue. - Mihelyt alkalom nyílik rá, szerét ejtem, hogy együtt mehessünk vásárolni - közölte Drucilla, majd sarkon fordult, és elvitorlázott. - Istenemre, Prudence, lehet, hogy igaza van rezegtette izgatottan a legyezőjét Hester. - Most, hogy jobban meggondolom, nem vagyok teljesen biztos
abban, hogy a levendulakék meg az ibolyalila tényleg olyan jól áll neked. - De hiszen te választottad ezeket a színeket -mordult rá Prudence. - Igen, tudom, és valóban nagyon divatosak. De úgy érzem, meg kell hajolnunk Drucilla szakértelme előtt. Hester alaposan szemügyre vette Sebastian spártaian egyszerű, de elegáns fekete-fehér öltözékét, majd Jeremyre pillantott, aki hasonlóképpen kitűnt jólöltözöttségével. - A Fleetwoodokban van valami ösztönös stílusérzék állapította meg. - Ebből előnyöd származhatna neked is. - Nagyon helyes, drágám - mosolygott Sebastian nyájasan Prudence-re. - Bízd magad a nagynénémre, és ne törődj a költségekkel. Bármi árat megadnék érte, csak lássam, hogyan mentek együtt vásárolni. Prudence mogorván nézett a férjére; Sebastian pontosan tudta, hogy már előre retteg ettől az élménytől. - Ne merj rajtam nevetni, Angelstone, mert olyat teszek, hogy magam is megbánom! - Bocsáss meg, drágám - ragyogott pokoli jókedvében Sebastian szeme -, de az az érzésem, mintha a mulatságoknak egy merőben új világa készülne kitárulni előttem. - Kérlek, Sebastian! - Te akartad, feleség, hogy békesség legyen a családban, íme, teljesült a leghőbb vágyad. Pompásan fogok szórakozni azon, hogy bánsz el a vén boszorkánnyal. Akarom mondani, Drucilla nénivel.
- A mama jót akar, Lady Angelstone – vigyorgott Jeremy. - De sajnos túlságosan is erős benne a család iránti felelősségérzet. - Ebben biztos vagyok - felelte gyászosan Prudence. - Akárcsak benned, drágám - fűzte hozzá szelíden Sebastian. - Ti ketten remekül meg fogjátok érteni egymást. - És nevetésben tört ki. - Nem esne nagyon nehezére, hogy táncoljon velem, Jeremy? - vetett félreérthetetlen pillantást a fiatalemberre Prudence. - Ha továbbra is itt maradok Angelstone-nal, kétségtelenül arra fogok vetemedni, hogy sípcsonton rúgjam. Sebastianból újra kirobbant a nevetés. - Örömmel, asszonyom - vigyorodott el Jeremy, és a karját nyújtotta Prudence-nek. Prue csak tánc közben eszmélt rá, hogy a teremben minden szempár ó't figyeli. - Az emberek néznek bennünket - súgta jeremy-nek. - Csodálja? - kuncogott a fiatalember, miközben a keringő dallamára lendületesen forgott vele. - A Bukott Angyal hölgye a Fleetwood-klán egyik tagjával táncol. Ráadásul semmi jel nem mutat arra, hogy az Ördög bosszúból rám zúdítaná bősz haragját. Ehelyett azzal van elfoglalva, hogy a hasát fogja ne-vettében egy olyan tréfán, amit rajta kívül senki más nem ért. - Azt fogják gondolni, hogy elment az esze - morogta Prudence. - És könnyen lehet, hogy igazuk lesz. - Reggelre az egész város tudni fogja, hogy a Fleetwoodok családi viszálya véget ért - merengett Jeremy.
- Ezért talán nem is túl nagy ár az, hogy az édesanyja a körmei közé kaparint engem - próbált Prudence derűlátó hangot megütni. - Ebben azért ne legyen olyan biztos. Amikor egy órával később Sebastian kikísérte a hideg, ködös éjszakába, Prudence még mindig a fenyegető vásárlókörút miatt dohogott. A sűrű ködben nehéz volt egyik kocsit megkülönböztetni a másiktól. A fekete Angelstone - hintó a hosszú kocsisor végén várakozott. Az ismerős feketearany Angelstone-libériába öltözött inas már nyitotta is az ajtót Prudence előtt. Mégis, volt benne valami szokatlan. Prudence ránézett, és nem ismerte föl. De még a szeméhez sem emelhette a pápaszemét, amikor meghallotta Sebastian halk szitkozódását: - Ki az ördög! Halk, ijesztően tompa puffanás vágta el a szavát. Sebastian felnyögött. Amikor Prudence érezte, hogy elengedi a karját, villámgyorsan hátrafordult. - Sebastian! Ösztönösen utánakapott, amikor Sebastian összeesett a járdán. De a férfi túl nehéz volt, így hát lekuporodott mellé. - Úristen, Sebastian, mi bajod? A ködből egy ember alakja vált ki. Az arca egyetlen homályos folt volt, de a kezében lévő nagy, tompa tárgyat jól látta.
- Cseppet se izgassa magát, asszonyom. Majd rendbe jön. Értek a dolgomhoz. És most beszállás. Be a kocsiba. Őméltóságát is bepakolom szépen kegyed mellé. Prudence felpattant, s már nyitotta is a száját, hogy segítségért kiáltson, de abban a pillanatban durva férfitenyér csattant a szájára. - Csukja be a száját, hölgyem - sziszegte a fülébe az ismeretlen inas. Prudence vadul viaskodott, sőt rúgott is, de vastag télikabátja erősen akadályozta a mozgásban. Egy másik alávaló gazember a bokájánál fogva ragadta meg. Már látta, hogy a kocsissal együtt hárman vannak. - Viselkedjen, különben a férje látja kárát - fenyegette meg az álinas. - Sietős a dolgunk. Nem állhatunk itt egész éccaka. Én és a két cimborám megígértük, hogy időben leszállítjuk kegyedéket. Különben nem kapjuk meg a pénzünket. Prudence kétségbeesetten nézett fel a bakra, miközben a két férfi betuszkolta a kocsiba. - Rakjátok be őket- szólalt meg a kocsis, a hangja után ítélve nem Sebastian kocsisa. - Nem állhatunk itt egész éccaka. Elrablói belökték Prudence-t a kocsi padlójára; egy halk reccsenés jelezte, hogy divatos lornyonja összetört a köpenye alatt. - Semmi értelme, hogy kifárassza magát - szólt be gorombán az egyik férfi. - Kímélje az erejét.
Az Angelstone - libériát viselő ember belökte Sebastian magatehetetlen testét a kocsiba. Sebastian nem mozdult. Prudence elszörnyedve bámult rá, s kétségbeesetten próbálta kifürkészni, véres-e a feje, vagy nyitva van-e a szeme. Nem tudta megállapítani. Nagyon sötét volt idebent, még pápaszemmel sem látta volna - ha elő tudja keresni -, milyen sérüléseket szenvedett Sebastian. Az Angelstone-libériát viselő haramia beugrott a kocsiba, és leült vele szemben. Prudence a sötétben csak annyit tudott kivenni, hogy pisztolyt tart a kezében. - Hát, most van egy óránk. Beszélgessünk, asszonyom. A férje egy ideig úgyse lesz abban az állapotban, hogy szóra nyissa a száját. És a csizmája orrával megbökte Sebastian mozdulatlan testét. - Ne nyúljon hozzá! - rivallt rá Prudence. - Nyugalom. Jó állapotban lesz, mire megérkezünk a Curling-kastélyba. így egyeztem meg őlord-ságával. Hogy mindkét csomagot jó állapotban szállítom le neki. - Maga a Curling-kastélyba visz bennünket? - kapkodott levegő után Prudence. - Oda igyekszünk, pontosan oda. Ámbár ez az átkozott köd lassítja az iramot De ez a Jack gyerek, odafönt a bakon, nagyon érti a dolgát, úgyhogy egykettőre meg is érkezünk. A fekete szoba pontosan olyan hideg volt, ahogy Prudence emlékezett. Mintha nem is a kinti, éjszakai levegő, hanem maguk a kövek árasztották volna rá fagyos leheletüket.
Az asztalon égő gyertya, melyet elrablóik hagytak itt pár perce, amikor elmentek, nem tudta eloszlatni a szobát betöltő sűrű sötétséget. Prudence mozdulatlanul feküdt az ágyon, s hallgatta a folyosón távolodó léptek dobogását. Hát, legalább az emberrablók elmentek. Merev felsőtesttel felült. Keze-lába össze volt kötve, de legalább a száját nem peckelték ki. Nem mintha szándékában állt volna kiabálni. A legkevésbé sem akarta, hogy valamelyik elrablója visszajöjjön. Lánc csörrent a kövön. - Sebastian? - kapta oda a fejét, s próbált látni a sötétségben. - Magadhoz tértél? - A mindenségit... A mogorva hang felderítette. - A falhoz bilincseltek, Sebastian. - Vettem észre. Te jól vagy? - Jól. Este? - Mintha száz menetet vívtam volna magával az ördöggel, de amúgy a jelek szerint egy darabban vagyok. - Nagyon sokáig öntudatlan voltál. Rettenetesen aggódtam érted. - Nem voltam öntudatlan, csak kába. - A hangján érezni lehetett, mennyire dühös. - Jó ideig azt hittem, mozdulni sem bírok; legalábbis olyan gyorsan nem, hogy elvehessem a pisztolyt attól az embertől a kocsiban. Úgy döntöttem, inkább kivárom az alkalmat. - A Curling-kastélyban vagyunk. - Ha hiszed, ha nem, magamtól is kitaláltam.
- Kár gúnyolódnod - ráncolta össze Prudence a homlokát. - Csak segíteni akartam, hogy tájékozódhass. - Bocsánat, asszonyom: nem vagyok épp a legjobb hangulatomban. Újabb lánccsörgés, fojtott szitkozódás kíséretében. - Mi a baj? - kérdezte Prudence. - Nem találom el a jó szöget a bilincs zárján. Túl magasan van. - Ki akarod nyitni a bilincset? - vidult fel Prudence. - Igen. Hogy a csuda vinné el... - Segíthetek valamit? - Nézd meg, ott van-e még az ágy alatt az az éjjeliedény, amit a múltkor láttunk. - Nem tudnád még egy kis ideig visszatartani, Sebastian? Nem időzhetünk itt sokáig... - Rá akarok állni, hogy bele tudjam dugni a drótot a zárba - szűrte a fogai között a szót Sebastian. - Ha megtalálod, próbáld iderúgni. - Aha. Persze, persze. Prudence bosszúsan siklott le az ágyról, s mivel kezével-lábával nem segíthetett magán, rá is esett a térdére. - Jaj! - kiáltott fél fájdalmasan. - Siess. Prudence lehajolt, és benézett az ágy alá. - Itt van -suttogta. - Lökd ide. - Megpróbálom.
Három különböző testhelyzetet próbált ki, s végül hanyatt fekve, a két lábával kormányozta az éjjeliedényt a hideg padlón. - Úgy érzem magam, mintha giliszta volnék -nyögte keservesen. A rettenetes hideg ellenére beleizzadt az erőlködésbe. Hallotta, hogyan foszlik ronggyá drága selyemszoknyája a durva kőpadlón. - Kicsit közelebb, Prue - suttogta Sebastian. -Mindjárt itt vagy. Már meg is van! - kiáltotta visszafojtott örömmel, és csizmája orrával közelebb húzta az éjjelit. Prudence felült, és figyelte, hogyan áll föl Sebastian a felfordított éjjeliedényre. - Jól van, szépségem - dorombolt Sebastian. - Légy most engedelmes. Nyílj meg szépen. Engedj be. Még, még mélyebbre. - Halk kattanás hallatszott. - Ez az. Jól van. Gyönyörű. - Kinyitottad?-érdeklődött Prudence. - Az egyiket. Van még egy. A második már gyorsabban ment, s egy perc múlva Sebastian szabad volt. Kioldozta Prudence köteleit, aki csak most döbbent rá, hogy felsőkarja érzéketlenné vált. Mialatt Sebastian szaporán dörzsölte, hogy visszatérjen belé az élet, Prudence a kabátja egy darabját tömte a szájába, hogy fel ne síkoltson. Pár perc múlva elviselhetőbbé vált a fájdalom, és akkor Sebastian fölsegítette a földről. - Ki kell jutnunk innen - mondta a férfi. - Nem várhatunk tovább.
Prudence végignézett magán. Csuklójára erősített retiküljéből elővette régi pápaszemét, melynek drótkerete elgörbült ugyan, de az üvege ép volt, és megszokott mozdulattal az orrára biggyesztette. - Készen vagyok - mondta. - Elképesztő nőszemély vagy, drágám - fogta kézen Sebastian, s már húzta is az ajtó felé. Egyszerre hallották meg a folyosón kopogó lépteket. - A keservit! - torpant meg Sebastian. - Hát ma éjjel semmi sem sikerül? Prudence érezte, hogy ujjai összébb szorulnak a csuklóján, és a következő pillanatban Sebastian odarántotta az ajtón túli falhoz. - Ne mozdulj! -suttogta. Prudence a kőfalnak vetette a hátát, Sebastian pedig átrohant a szobán, felkapta az éjjeliedényt, és már megint ott állt mellette, a falhoz lapulva. Nyílt az ajtó, s belöktek rajta egy hátrakötött kezű férfit, aki egyensúlyát vesztve elesett. A gyertya fénye Garrick Sutton arcát világította meg. Tekintete találkozott Prudence-éval. Mielőtt Prue egy szót is szólhatott volna, egyik elrablójuk lepett be a szobába. A kezében pisztolyt tartott. - Na! - mondta elégedett hangon. - Ez megint szép munka volt, Pillantása ekkor az üres ágyra esett, és Prudence látta, hogyan kerekedik ki a szeme a himbálódzó bilincsek láttán. - Hát ez meg mi? Megszöktek! S már nyitotta a száját, hogy segítségért kiáltson.
Sebastian egyetlen lépéssel ott termett mellette, s fejbe vágta az éjjeliedénnyel. A pisztoly leesett a földre, és becsúszott az ágy alá. A férfi egyetlen nyögéssel elterült a földön, és nem mozdult többet. - Ez bonyolítja valamelyest a dolgokat - mondta Sebastian, és lenézett Garríckre. - Elnézést - nézett vissza rá gyászos képpel Garrick. -Vártak rám, amikor kiléptem a klubból. - Oldozd ki! - szólt Sebastian Prudence-nek -, én addig idehozom a pisztolyt. Még szükségünk lehet rá. De mielőtt mozdulhattak volna, kitárult a nehéz szekrény ajtaja. Lord Curling állt ott, pisztollyal a kezében, mögötte pedig feketén ásított a rejtett lépcsőhöz vezető nyílás. Lám csak, gondolta Prudence, hát ez rejtőzik a szekrény hátfala mögött. - Ne mozduljon, Angelstone - lépett ki Curling a szekrényből -, különben golyót röpítek a feleségébe. - Túl messzire megy, Curling - felelte Sebastian mozdulatlanná merevedve. - Nem én. Jöjjön csak, kedvesem - intette magához Curling Prudence-t. De ő nem mozdult. - Azt mondtam, jöjjön ide - szűkült keskeny réssé Curling szeme. - Ha nem engedelmeskedik, még meggondolom magam, és az első golyóval a kegyed drágalátos Bukott Angyalát veszem célba. Prudence vonakodva indult el. Amikor karnyújtásnyira ért, Curling átkarolta a nyakát, és mint valami pajzsot maga elé húzta. - Így már sokkal jobb - mondta elégedetten.
20 Sebastian keményen küzdött azért, hogy úrrá ne legyen rajta a vak indulat, s rá ne vesse magát Curlingre. Tudta, milyen végzetessé válhat, ha az ember érzelmei kormányozhatatlanná válnak. - Mi akar ezzel elérni, Curling? - szólalt meg pontosan azon az unott hangon, amelyet az évek során oly tökélyre fejlesztett. - Nagyon jól tudja, mit akarok elérni - válaszolta fenyegető mosoly kíséretében a másik. - Valóban azt hitte, megengedem, hogy elűzzön Angliából, és megfosszon a vagyonomtól? - A vagyonától?
- Ne adja a tudatlant. Nagyon is jól tudja, miről beszélek. - Curling karja megfeszült Prudence nyakán. Nem vagyok bolond. Tisztában vagyok vele, hogyan alakulnának az üzleti ügyeim, ha elhagynám Angliát. A befektetők azt hinnék, egy őrült vezeti a céget: Bloomfield. Kitörne a pánik, s a társaság pillanatok alatt csődbe menne. - Megeshet - vont vállat Sebastian. - Pontosan ez a szándéka! - horkant fel Curling. - Azt hiszi, beletörődöm? Mindent gondosan elterveztem, és nem hagyom, hogy keresztülhúzza a számításaimat! - Mindenről én tehetek, ugye? - motyogta a padlón fekvő Garrick. Curling pillantásra sem méltatta. Továbbra ís Sebastianhoz intézte a szavait:- Ha tetszik, valamennyit a maga érdemének is tulajdoníthat belőle. Tájékozódnom kellett valamelyest Angelstone-ról. Köztudomású volt, mennyire utálja a többi Fleetwoodot, de nem tudtam, milyen mély benne a gyűlölet. - Nem tudta, arra fogom-e használni a befolyásomat, hogy megvédjem az öcsémet, ha már gyilkosságba keveredett? - Pontosan - válaszolta Curling. - Sohasem értettem meg, hogy ha már annyira gyűlöli a rokonait, miért nem teszi tönkre őket. - Azért nem értette - szólalt meg a lehető legszigorúbb hangján Prudence -, mert tudta, hogy Angelstone helyében ön már régen tönkretette volna a családot. - Úgy van - válaszolta egyre csak Sebastiant nézve Curling. - Minél többet meg kellett tudnom Angel-stone
indítékairól és arról, hogy mit tesz majd, ha sikerül felhasználnom a terveimhez Jeremy Fleetwoodot is. - Ezért aztán leitatott, és kiszedett belőlem mindent. Még a kedvenc időtöltésedet is elárultam - szólalt meg mélységes önutálattal Garrick. - Úgy ám - mosolygott önelégülten Curling. - Beleértve a rendőr nevét is. - A keservit - nézett Garrick Sebastianra. - Semmire nem emlékszem, Angelstone, esküszöm, a világon semmire. Rengeteget ittam azokban a napokban. - Tudom - mondta Sebastian, továbbra is Curlingen tartva a szemét. - Most már mindegy. - Ennek megfelelően alakítottam a tervemet- mesélte Curling. - Gondoltam, az lesz a legjobb, ha Angelstone vezeti a nyomozást, mert ő biztosan felismeri azokat a tárgyakat, amelyekkel gyanúba keverem az unokaöccsét. - Érdekes feltételezés - jegyezte meg Sebastian. -Ezek szerint a rendőrség talán nem veszi figyelembe a bűntett helyszínén talált tárgyakat, vagy nem biztos, hogy megfelelően tudja azonosítani őket. Gondolom, Oxenham halála éjszakáján is ön hagyta a kocsimban azt az üzenetet... - Természetesen. Azt akartam, hogy ön érjen elsőként a helyszínre, s Ön találja meg az unokafivére ellen szóló bizonyítékot. Tudja, égetően nagy szükségem volt az ifjú Fleetwoodra. - Mert tudta, hogy nem ölheti meg három üzlettársát, s nem veheti át a társaság egyszemélyi irányítását anélkül, hogy ne terelné magára a gyanút - mondta Sebastian. -
Egy halálesetet, talán még kettőt is, el lehet fogadni véletlenként, de hármat már nehéz lenne megmagyarázni, különösen, ha valakinek oly nagy haszna származik belőle, mint önnek. Ezért kellett valaki, akinek volt indítéka e három ember meggyilkolására. - Az unokafivére erre tökéletesen alkalmas volt -jelentette ki Curling. - Olyan indítéka volt, amelyről csak én tudtam, de amelyet a bíróságon nem tagadhatott volna le. Az volt a tervem, hogy mindent elmondok Lillian haláláról. Végtére is nincs mit rejtegetnem. Én és a barátaim kicsit e l szórakoztunk vele, az a buta liba meg fogta magát és kiugrott az ablakon. - Ön a bíróságon azt vallotta volna, hogy az unokaöcsém, aki szerelmes volt abba a lányba, évekkel később rájött a történtekre, és elhatározta, hogy bőszszút áll „az erény fejedelmein”. - Pontosan így van - bólintott Curling. - Úgy nézett volna ki, hogy én leszek az utolsó áldozat, de szerencsére még időben elcsípték. - Lord Curling, ön rendkívül ostoba ember - szólalt meg ismét Prudence. -Valóban azt hitte, hogy terve kivitelezéséhez felhasználhatja Angelstone-t? - Ésszerű feltevésnek látszott. - Ön egyáltalán nem ismeri a férjemet - közölte megvetően Prue. - Maradjon csöndben - szólt rá Curling idegesen. - Ne bosszantson fel, Lady Angelstone. - És karja figyelmeztetően megfeszült Prudence nyaka körül. Sebastian összerándult.
- Rosszul ítélte meg Angelstone-t - nyüszítette Prudence. - Mindenki rosszul ítélte meg őt. - Elég legyen, Prue - szólt rá Sebastian, attól félve, hogy Curling elveszíti a türelmét. Prudence ránézett férje arcára, s attól, amit ott látott, elhallgatott. - Még valamire kíváncsi vagyok, Curling - emelte a magasba egyik szemöldökét Sebastian. - Hogy jött rá, hogy az öcsém szerette Lilliant? - Kezdettől fogva tudtam - kuncogott Curling. -Lillian nagybácsija mondta, hogy a Fleetwood fiú belebolondult a lányba. Az öreg azonban gyakorlatias ember volt, nagyon jól tudta, hogy a Fleetwood család sohasem egyezne bele, hogy a becses örökös egy kocsmai felszolgálólányt vegyen el, úgyhogy inkább eladta nekem. Amikor meghalt, azt mondtam neki, hogy vízbe fulladt, és annyi kárpótlást adtam, hogy ne nagyon jusson eszébe kérdezősködni. Sebastian összefonta mellén a karját, és hátát megtámasztotta az ágy vasoszlopán. - Hármunktól nem szabadulhat meg úgy, hogy az emberek ne kezdjenek kérdezősködni. - Dehogynem - felelte szelíden Curling. - A lehető legsimábban fog menni minden. Azt fogom mondani mindenkinek, hogy az egyik hétvégi vendégeskedés alkalmával ön a legjobb barátja karjaiban találta újdonsült feleségét. - Hogy merészeli! – kapkodott felháborodottan levegő után Prudence. - Soha nem csalnám meg Angelstone-t! - Azt hiszem, értem, Curling - mondta jeges hangon Sebastian.
- Elég egyszerű - nézett vissza rá derűs ábrázattal Curling. - Ön lelövi a feleségét és a legjobb barátját. Amikor belépek, önt pisztollyal a kezében találom. Azonnal megértem, mi történt, s hogy megvédjem az életemet, kénytelen vagyok lelőni önt. Stílusos vég a Bukott Angyal számára. - Nem fog sikerülni - szólt közbe gyorsan Garrick. - Sikerülni fog-emelte Curling Sebastianra a pisztolyát. - Sajnos, önnek kell először meghalnia, Angelstone, mert ön a legveszélyesebb. Sutton lesz a következő. Sebastian felkészült rá, hogy nyomban Curlingre veti magát, s így a golyó célt fog téveszteni. De ekkor meghallotta Prudence éles kiáltását: - Gazember! Ne merjen Sebastianra lőni! - És megmarkolta törött lornyonja maradványát. - Talán érdekelni fogja, Lady Angelstone, hogy az ön távozását hajnalra halasztóm. Már úgyis nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy milyen lehet az a nő, akiben a Bukott Angyal kedvét leli az ágyban. Ma éjjel meg fogom tudni. Sebastian látta, hogy Prudence fölemeli a kezét, és célba veszi a nyakát átfogó kart. Rögtön rájött, mi a szándéka. Prue végigszántott Curling karján egykori divatos szemüvege törött üvegével. Curling felordított, ösztönösen elengedte a nőt, és a karjához kapott. Ujjai közül vér fröccsent ki. Sebastian egyetlen rúgással kirepítette a kezéből a pisztolyt, s ökle nagyot csattant Curling állán.
Az ütéstől a férfi hátratántorodott a toronyablak felé. Az ablak nyilván nem volt bereteszelve, mert az ütközéstől kitárult. Szél süvített be a toronyszobába, a gyertya lobbant egyet, majd kialudt, s a szobára ráborult a sötétség. Sebastian elindult. Épp csak annyit látott, hogy Curling ott kuporog az ablak előtt. A szél sikoltva nyargalt át a szobán. - Ne! - kiáltotta túl a szél süvítését Prudence. -Várj, Sebastian! Ne menj oda hozzá! Volt valami a hangjában, ami megállásra késztette Sebastiant. A vállán keresztül hátranézett, s amennyire ki tudta venni a sötétben felesége sápadt arcát, úgy rémlett neki, hogy Prue tekintete nem rá, hanem rajta túl, egy másik célpontra szegeződik. Curling rémülten felüvöltött. - Úristen - suttogta Garrick. Sebastian megpördült. - Menj innen! - üvöltötte Curling torkaszakadtából, de nem Sebastianra, hanem az ágy irányába nézett, s úgy tartotta maga elé a kezét, mintha távol akarna tartani magától valakit. - Ne! Ne gyere a közelembe. Menj el tőlem! Sebastian a félelemtől lenyűgözve figyelte, amint Curling sötét árnya rák módjára hátrál egészen az ablak párkányáig. - Te vagy az - zihálta Curling. Felmászott a párkányra, s ott megállt. - Te vagy az! Ne, ne nyúlj hozzám! Én nem kívántam a halálodat. Nem érted? Te döntöttél úgy, hogy kiugrasz. Nem kellett volna. Én csak szórakozni
akartam kicsit. Hisz egy kocsmában szedtünk össze... Ne! Ne nyúlj hozzám! Sikoltva hőkölt hátra valami elől, amit csak ő látott. Megbillent, s kizuhant a fekete mélységbe, amely az ablakon túl várta. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire éles sikolya után újra csönd lett. Néma csönd. Még a semmiből kerekedni látszó, különös szél is elült. Az ablak előtt ismét szürke fallá állt össze a köd. Sebastian felsóhajtoít, és lerázta magáról a bénaságot. Megfordult, és gyorsan az asztalhoz ment. Csak harmadszorra sikerült meggyújtania a gyertyát. Amikor Prudence felé fordult, azt hitte, döbbent rémületet fog látni a szemében. Prue a szoba közepén állt, és elgondolkodva húzta össze a szemöldökét. Nem úgy nézett ki, mint aki kísértetet látott az imént. - Nem találod furcsának, Sebastian, hogy most koránt sincs olyan hideg itt, mint a múltkor? - kérdezte. - De- mondta a férfi, alig hallható hangon. -Most sokkal melegebb van. - Fel kell ébresztenünk a rendőrbírót - vélekedett Garrick. - Ki számol majd be neki Lillian szelleméről? - tudakolta Prudence. - Azt hiszem, a szellemet kihagyhatjuk -vélekedett Sebastian. - Én legalábbis nem láttam. És ti sem láttátok.
- Nem - vágta rá megkönnyebbülten Garrick. - Én semmi olyat nem láttam, ami egy kicsit is hasonlított volna kísértetre. - Én ebben nem vagyok olyan biztos - morfondírozott fennhangon Prudence. - Azt hiszem, jelentős bizonyítékát láttam egy valódi kísérteti jelenségnek. - Tévedsz, drágám - közölte Sebastian. - Ez az én nyomozásom, én fogok beszélni a rendőrbíróval, és én nem láttam semmiféle kísértetet. - Ahogy óhajtod - válaszolta homlokráncolva Prudence. - Mindazonáltal megjegyzem, hogy Lillian átka beteljesedett „az erény fejedelmein”. Sorra, mind a négyen, tönkrementek. Még Bloomfield is megfizetett azért, amit tett. Sebastian már nyitotta a száját, hogy tiltakozzék, de aztán meggondolta magát. Tagadhatatlan, hogy Lillian halála meg lett bosszulva. A rendőrbírótól jövet Garrick úgy döntött, egy közeli fogadóban tölti az éjszaka hátralévő részét. - Úgy fáj a fejem, hogy kocsizásra gondolni sem merek. Inkább holnap megyek vissza a városba. Hát ti? - Én itt rögtön, álltó helyemben el tudnék aludni -nyomott el egy ásítást Prudence. - Alhatsz a kocsiban hazafelé menet - nézett rá gyöngéden Sebastian. Félóra sem telt belé, egy bérelt postakocsival úton voltak London felé. - Nemsokára felszáll a köd - ásított megint Prudence, és megigazította a plédet a térdén. Sebastian átölelte, és magához húzta.
- Hajnalra otthon leszünk - mondta, és kibámult az éjszakába. - Igen, Nagyon izgalmas volt az egész, de esküszöm, egy percig sem tudom tovább nyitva tartani a szemem mondta Prudence, és elfészkelte magát a férje karjában. - Prue? - Ummm? - Bárcsak bemutathattalak volna a szüleimnek. Biztosan nagyon tetszettél volna nekik. - Bár te is ismerhetted volna az én szüléimet - suttogta Prue. - Boldogan elfogadtak volna a vejüknek, Sebastian kínlódva kereste a szavakat, hogy kifejezze, amit mondani akar. Óvatosan kitapogatta magában azt a mélyen rejtőző helyet, ahol oly sokáig lapult egy jégtömb. A jégtömb már nem volt ott, de még ekkor sem merte túl közelről szemügyre venni, mi van a helyén. Valahogy úgy volt vele, mint a kocsin túli köddel: nem tudta biztosan, mit talál benne. Mi lesz, ha a semmit? - Ma éjjel nem vigyáztam rád valami jól, Prue -szólalt meg nagy sokára. - A jövőben másképp lesz. Prudence nem válaszolt. Sebasíian lenézett rá, s látta, hogy a szeme csukva van, és mélyen alszik. Amikor a kocsi megállt a ház előtt, a karjába vette, az ölében vitte fel az emeletre, és lefektette az ágyba. Prudence még akkor sem ébredt föl, amikor mellébújt. Sebasíian magához ölelte, és négy év óta először a hajnal szürke fénye őt is mély álomba merülve találta.
Egy hónappal később Sebastian félrelökte az imént tanulmányozott üzleti kimutatást, kinyújtotta a lábát, és hátradőlt a székében. Lucifer a pamlag támlájáról átugrott az íróasztalra, s egy halom papíron átlépkedve Sebastian ölébe ugrott. Az aranyozott órára pillantott, s közben a macskát simogatta. - Most már bármelyik percben megjöhet, és akkor meglátjuk, mit csinált vele a néném. Lucifer válaszul maga alá kunkorította a farkát, és dörömbölni kezdett. - Remélem, túlélte szegénykém - mosolygott Sebastian. - Nagyon félt tőle. Tudod, halogatta is, amíg lehetett, de a végén csak elkapta Drucilla néni. Lucifer hegyezte a fülét, és még lelkesebben dorombolt. Pár perc múlva a haliból behallatszó izgatott hangok tudatták, hogy Prudence hazaérkezett a bevásárlóexpedícióból. - Na, tessék - jegyezte meg Sebastian. - Fogadok, a néném tetőtől talpig smaragdzöldbe és sárgába öltöztette. Ebben a pillanatban kinyílt a könyvtárszoba ajtaja, és beviharzott rajta Prudence. A régi, sokfodros levendulakék ruhájában. - Sebastian! Soha nem találnád ki, mi történt! Sebastian lesöpörte az öléből Lucifert, és felállt, hogy üdvözölje a feleségét. - Ülj le, drágám. Kíváncsian várom, hogy beszámolj a bevásárlókörút minden apró részletéről.
- Bevásárlókörút? - nézett rá zavartan Prue, és leereszkedett egy székre. - Talán még vissza tudsz rá emlékezni, ha nagyon összeszeded magad. Három órával ezelőtt indultál el a néném társaságában. - Ja, igen! A bevásárlókörút. - Prudence levette és félredobta a kalapját. - Azt hiszem, nagyon jól sikerült. Mindenesetre a nagynénéd roppant elégedettnek látszott. Remélem, szereted a zöldet és a sárgát, mert attól tartok, sok ilyesmit fogok hordani mostanában. Sebastian elmosolyodott. - De nem erről akartam mesélni neked - folytatta csillogó szemmel Prudence. - Képzeld, van egy új ügyfelem! - A keservit - hervadt le a mosoly Sebastian arcáról. - Na, Sebastian, ne légy ilyen! Meglátod, élvezet lesz mellettem dolgozni. - Nem szeretném, ha veszélynek tennéd ki magad nézett rá óvatosan Sebastian. - A trónörökös miatt nem kell aggódnod - paskolta meg még lapos hasát Prudence -, őt kemény fából faragták. Egy vagy két szellem meg se kottyan neki. - Jaj, Pru... - Ne félj - mosolygott Prudence derűsen -, itt nem lesz semmiféle veszély. Egy ősrégi családi kísértetről van szó. Állítólag Cranshaw-ék vidéki házában látták mostanában, és megkértek, járjak utána, valóban létezik-e vagy sem. - És ha létezik?
- Akkor nyilván az én segítségemmel akarnak megszabadulni tőle. A jelek szerint retteg tőle a személyzet. Cranshow-ék az elmúlt két hónap alatt három új szobalányt és egy új szakácsot voltak kénytelenek alkalmazni. Mrs. Cranshow szerint a személyzet körében ekkora jövés-menés sok kellemetlenséget okoz. Sebastian hallotta felesége hangjában a leplezett izgatottságot, látta-a csillogást a szemében, és önmagán is érezte az ismerős, jóleső izgalmat. - Egy kisebbfajta nyomozás talán nem árt meg. - Egyáltalán nem! - helyeselt boldogan mosolyogva Prudence. - Hát akkor - folytatta Sebastian óvatosan -, úgy gondolom, elvállalhatod azt az ügyet. Én, természetesen, el foglak kísérni, legalább alkalmam lesz megfigyelni a módszereidet. - Hát persze. - A maga nemében szórakoztatónak ígérkezik -mosolyodott el a férfi, majd kinézett a napsütötte kertre. - De csak egy feltétellel vagyok hajlandó végigcsinálni veled ezt a nyomozást. - Mi lenne az? - Még egyszer hallani akarom tőled, hogy szeretsz mondta Sebastian nagyon halkan. A szavait követő csendben a légy szárnyának zizzenését is meg lehetett volna hallani. Sebastian visszafojtotta a lélegzetét. Megerősítette magát, és lassan Prudence felé fordult. Az asszony már állt, kezét összekulcsolta maga előtt. Fénylő szemében icipici aggodalom bujkált. - Ezek szerint akkor éjszaka hallottad, amit mondtam.
- Hallottam. De azóta egyszer sem mondtad. Meggondoltad magad? - Nem. Az első perctől fogva szerettelek. Életem végéig szeretni foglak. Nem mondtam, mert arra gondoltam, a legjobb esetben is csak mulatságosnak tartanád. - Az a tudat, hogy szeretsz, a legkevésbé sem mulattató számomra - mondta Sebastian, s még a keze is remegett a hatalmas felindulástól. - A megváltást hozta el nekem. - Ó, Sebastian! - ugrott a nyakába Prudence. - Szeretlek, Prue-ölelte magához a férfi.-Mindig és Örökké szeretni foglak. Most már bátran belenézhet abba a sötét, egykor oly hideg, rejtett zugba. Nem kell attól félnie, hogy csak ürességet talál a jégtömb helyén; énje oly sokáig jégbe zárt részét csordultig megtöitötte a szerelem. Belenézett felesége csillogó szemébe, és belülről lassan átmelegítette a szerelem éltető tüze. Ujjaival beletúrt Prudence arany hajába, és szájuk forró csókban találkozott.
