2009 - 2014
EURÓPAI PARLAMENT Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság
LIBE_PV(2010)0623_1
JEGYZŐKÖNYV a 2010. június 23-án, szerdán, 9.00–12.30, és 2010 június 24-én, csütörtökön, 9.00–12.30 és 16.30–20.00 között tartott ülésről BRÜSSZEL Terem: JAN 1 Q 2
Az ülést 2010. június 23-án, szerdán, 9.17-kor, Juan Fernando López Aguilar (elnök) elnökletével nyitják meg.
1.
Napirend elfogadása
LIBE_OJ PE443.050v03-00
A napirendet a PE443.050v03-00 dokumentumban átvett formájában elfogadják, mivel a 13. és 14. pontok 2010. június 24-én, csütörtökön, együttesen kerülnek tárgyalásra. 2.
Az elnök közleményei Az elnök bejelenti, hogy a Pakisztánnal megkötött visszafogadási megállapodás tárgyában készített jelentéstervezetről (Sógor Csaba) 2010. július 12-én, hétfőn, és 13án, kedden fognak szavazni. Mivel egyetértési eljárásról van szó, semmilyen módosítás nem elfogadható. A jogalkotási állásfoglalásra irányuló javaslattervezetre vonatkozó módosítások előterjesztésének határideje 2010. június 25., péntek, déli 12 óra. Felszólalnak: Hélène Flautre, Simon Busuttil és Sylvie Guillaume. Az elnök úgy dönt, hogy tekintettel a kifejtett véleménykülönbségekre, ezt a kérdést a koordinátorokhoz utalja.
PV\830008HU.doc
HU
PE448.790v01-00 Egyesülve a sokféleségben
HU
3.
Az alábbi ülések jegyzőkönyvének elfogadása:
2009. október 15. 2009. november 4. és 5. 2009. december 1. és 2. 2010. március 16. és 17.
PV – PE430.676v01-00 PV – PE430.647v01-00 PV – PE430.950v01-00 PV – PE439.836v01-00
A fenti négy jegyzőkönyvet elfogadják. 4.
A Tanács spanyol elnökségének következtetései a bevándorlásügy terén LIBE/7/03182 Anna Terron I Cusi (a bevándorlásügyi és emigrációs ügyekkel foglalkozó spanyol államtitkár) előadása Anna Terron I Cusi, a Spanyol Királyság be- és kivándorlásügyi államtitkára ismerteti a Tanács spanyol elnöksége hat hónapjának mérlegét a migrációs politikák területén, majd válaszol az alábbiak által feltett kérdésekre: Agustín Díaz de Mera Garcia Consuegra, Claude Moraes, Simon Busuttil, Raül Romeva i Rueda, Jean Lambert, Franziska Keller, Roberta Angelilli, Andrew Henry William Brons, Rui Tavares, Salvatore Iacolino (harmadik alelnök), Timothy Kirkhope és Emine Bozkurt.
5.
A Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzés LIBE/7/02490 ***I 2010/0051(COD) COM(2010)0083 – C7-0073/2010 A vélemény előadója: Illetékes:
Juan Fernando López Aguilar (S&D) JURI –
Szájer József (PPE)
PR – PE441.207v02-00 AM – PE442.936v01-00
Véleménytervezet elfogadása
A véleménytervezetet szavazásra bocsátják: Az 1., 2. és 3. módosításokat elfogadják. Az e módosítások megszavazása eredményeként létrejött véleményt 42 szavazattal 2 ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadják. 6.
Az EU és Japán közötti megállapodás a büntetőügyekben nyújtott kölcsönös jogsegélyről LIBE/7/02080 2009/0188(NLE) 05308/2010 – C7-0029/2010 Előadó: Illetékes:
Salvatore Iacolino (PPE) LIBE –
PR – PE442.888v01-00
Jelentéstervezet megvitatása A jelentéstervezet elfogadása
Az előadó, Salvatore Iacolino (harmadik alelnök), a megállapodás történetét felidézve bevezeti a szavazást. Felszólaló: Gerard Batten. PE448.790v01-00
HU
2/12
PV\830008HU.doc
A jogalkotási állásfoglalásra irányuló, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság ajánlását magában foglaló javaslatot, amelyre vonatkozóan nem terjesztettek elő egyetlen módosítást sem, 40 szavazattal, 2 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül elfogadják. Az ülést 10.50-től 11.20-ig berekesztik a Tanács képviselőjének késése miatt, akinek részt kell vennie a következő napirendi pont vitáján. Gál Kinga (első alelnök) elnököl. 7.
A szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség nagyméretű IT-rendszereinek üzemeltetési igazgatását végző ügynökség LIBE/7/00013 ***I 2009/0089(COD) COM(2010)0093 – C7-0046/2009 Előadó: Illetékes: Vélemény:
Carlos Coelho (PPE) LIBE – BUDG – Jutta Haug (S&D) CONT – Marian–Jean Marinescu (PPE)
PR – PE440.994v01-00 PA – PE442.912v01-00 PA – PE440.188v01-00 AM – PE442.958v01-00
A jelentéstervezet megvitatása és az Európai Parlament Jogi Szolgálata 2010. június 7-i véleményének ismertetése
Az előadó, Carlos Coelho, bevezeti a vitát, majd a Jogi Szolgálat képviselője, Margaret Dean, ismerteti a szolgálat 2010. június 7-i véleményét. Ezt követően a Tanács elnökségének képviseletében felszólal José Pérez Navarette, a Tanács Jogi Szolgálatának képviseletében Zuzana Kupkova, és az Európai Bizottság képviseletében Ioan-Dragos Tudorache. Az előadó, Carlos Coelho, ismerteti jelentéstervezetét és – akárcsak Jan Philipp Albrecht és Sarah Ludford – megjegyzéseket fűz a fent említett felszólalásokhoz, majd José Pérez Navarette (Tanács) és Ioan-Dragos Tudorache (Bizottság) újabb felszólalását követően lezárja a vitát. Az elnök bejelenti, hogy a módosítások előterjesztésének határideje 2010. július 12., hétfő, déli 12 óra. Együttes vita 8.
Az Európai Unió és Grúzia közötti, a vízumok kiadásának megkönnyítéséről szóló megállapodás LIBE/7/02876 2010/0106(NLE) COM(2010)0198 Előadó: Illetékes: Vélemény:
9.
Nathalie Griesbeck (ALDE) LIBE – AFET – Krzysztof Lisek (PPE)
A Bizottság beszámolója
Az Európai Unió és Grúzia közötti, az engedély nélkül tartózkodó személyek
PV\830008HU.doc
3/12
PE448.790v01-00
HU
visszafogadásáról szóló megállapodás LIBE/7/02878 2010/0108(NLE) COM(2010)0200 Előadó: Illetékes: Vélemény:
Nathalie Griesbeck (ALDE) LIBE – AFET – Krzysztof Lisek (PPE)
A Bizottság beszámolója
A Bizottság főigazgató-helyettese (DG JLS), Jean-Louis De Brouwer, ismerteti a jelen vita tárgyát képező két megállapodást, és a Tanács elnökségének képviselői, Eugenio Burgos Nieto és Rodriguez Martinez, ismertetik a Tanács által végzett munka eddigi eredményeit. Az előadó, Nathalie Griesbeck, bemutatja előzetes szempontjait és bejelenti, hogy jelentéstervezeteit a nyári szünet után ismerteti. A vitában felszólalnak: Tatjana Ždanoka és Simon Busuttil. Az ülést 12.37-kor felfüggesztik, majd 16.45-kor Juan Fernando López Aguilar (elnök) elnökletével folytatják. 10.
A válásra és különélésre alkalmazandó jogra vonatkozó megerősített együttműködési eljárás végrehajtása LIBE/7/02761 * 2010/0067(CNS) COM(2010)0105 – C7-0102/2010 A vélemény előadója: Illetékes:
Evelyne Gebhardt (S&D) JURI –
Tadeusz Zwiefka (PPE)
A Bizottság beszámolója
A vélemény előadója, Evelyne Gebhardt, bevezeti a vitát, hangsúlyozva, hogy a korlátozott számú tagállam közti megerősített együttműködésre vonatkozó rendelkezések első konkrét alkalmazásáról van szó. A Bizottság képviselője, Salla Saastamoinen, ismerteti az EUMSz. 81. cikkén alapuló, rendeletre irányuló javaslat fő elemeit, melynek kapcsán az Európai Parlament véleményét is kikérik, majd válaszol Sophia in 't Veld (második alelnök), Carmen Romero López és Franziska Keller kérdéseire. Az előadó, Evelyne Gebhardt, lezárja a vitát. Az elnök tájékoztat a következő előzetes menetrendről: a jelentéstervezet megvitatása a bizottság 2010. szeptember 27-i, hétfői, és 28-i, keddi ülésén, és szavazás a véleményről a bizottság 2010. október 26-i, keddi ülésén. 11.
A külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról szóló 539/2001/EK rendelet módosítása LIBE/7/03029 ***I 2010/0137(COD) COM(2010)0256 – C7-0134/2010
PE448.790v01-00
HU
4/12
PV\830008HU.doc
Előadó: Illetékes: Vélemény:
Tanja Fajon (S&D) LIBE – AFET –
A Bizottság beszámolója
Jean-Louis De Brouwer, a Bizottság képviselője, ismerteti intézményének a vízummentesség Bosznia-Hercegovina és Albánia állampolgáraira való kiterjesztésére irányuló javaslatát. A Tanács elnökségének képviseletében Belén Yuste Rojas beszámol a Tanács által végzett munka eredményeiről. Az előadó, Tanja Fajon, megjegyzéseket fűz ezekhez a felszólalásokhoz. A vitában részt vesz: Anna Maria Corazza Bildt, Emine Bozkurt és Simon Busuttil, felvetéseikre a Bizottság nevében Jean-Louis De Brouwer válaszol. Az előadó, Tanja Fajon, nyomatékosan felszólítja a Bizottságot, hogy legkésőbb 2010 szeptemberében adja át az Európai Parlamentnek a két érintett országba indítandó következő szakértői küldöttségről szóló jelentést. Az elnök bejelenti, hogy a jelentéstervezet a bizottság 2010. július 12-i, hétfői, és 13-i, keddi ülésén kerül ismertetésre, a módosítások előterjesztésének határidejét pedig csak a fent említett bizottsági jelentés kézhezvételét követően határozzák meg. 12.
A Parlament álláspontja a Tanács által módosított 2011. évi költségvetési tervezetről – III. szakasz – Bizottság LIBE/7/01932 2010/2001(BUD) A vélemény előadója: Illetékes:
Juan Fernando López Aguilar (S&D) BUDG –
Sidonia Elżbieta Jędrzejewska (PPE)
DT – PE439.387v01-00 DT – PE443.001v01-00 DT – PE439.064v01-00 DT – PE440.041v01-00 DT – PE439.848v02-00
A 2. számú munkadokumentum megvitatása
Az előadó, Juan Fernando López Aguilar (elnök), ismerteti 2. számú munkadokumentumát (PE443.073v01-00). A Bizottság képviselője, Monique Paviat, megjegyzéseket fűz az előadó dokumentumában említett pontokhoz, és válaszol Wim van de Camp, Franziska Keller és Simon Busuttil kérdéseire. Az előadó (elnök) bejelenti, hogy a jövő héten, a plenáris ülésszak alatt találkozót kíván szervezni Strasbourgban az árnyékelőadókkal, majd a Költségvetési Bizottság következő, 2010. július 12-i, hétfői, és 13-i, keddi rendes ülésén tájékoztatni kívánja a bizottságot véleménytervezetéről. A módosítások előterjesztésének határideje 2010. augusztus 26., a bizottsági PV\830008HU.doc
5/12
PE448.790v01-00
HU
szavazásra pedig legkésőbb a 2010. szeptember 2-i, csütörtöki ülésen sort kell keríteni, tekintettel az illetékes bizottság ütemtervére. A bizottság egyetért ezzel a határidővel, annak ellenére, hogy ilyen rövid időn belül nem készül el a módosítások fordítása, és a szavazáskor nem állhat majd rendelkezésre minden nyelven. Végül az előadó (elnök) megerősíti, hogy találkozót fog kérni az Alapjogi Ügynökség igazgatójával, Morten Kjærummal, az Ügynökség költségvetésének 50%-os megnövelésére irányuló kérelme megvitatása céljából. Az ülést 18.30-kor berekesztik. 14.
Koordinátorok ülése Zárt ülés.
Az ülést 2010. június 24-én, csütörtökön, 9.07-kor folytatják. 13.
A folyamatban lévő nemzetközi megállapodások pillanatnyi helyzete (a terrorizmus finanszírozásának felderítését célzó program, nemzeti reformprogram, adatvédelmi keretmegállapodás,...)
15.
A Tanács spanyol elnökségének következtetései a belügyek terén (menekültügy, illegális bevándorlás és külső határok, terrorizmus, szervezett bűnözés és rendőrségi együttműködés, Schengen, Europol és információcsere, kábítószerek, polgári védelem, válságkezelés és a belügyek horizontális szempontjai) LIBE/7/03184
Alfredo Pérez Rubalcaba (spanyol belügyminiszter) tájékoztatója
Alfredo Pérez Rubalcaba, a Spanyol Királyság belügyminisztere, ismerteti a véget ért spanyol elnökség hat hónapjának mérlegét saját hatáskörének vonatkozásában. Ezt követően az alábbi képviselők kérdéseire válaszol: Agustín Díaz de Mera García Consuegra, Claude Moraes, Alexander Alvaro, Raül Romeva i Rueda, Timothy Kirkhope, Rui Tavares, Mario Borghezio, Andrew Henry William Brons, Simon Busuttil, Sophia in 't Veld (második alelnök), Carlos Coelho, Sylvie Guillaume, Franziska Keller, Jan Philipp Albrecht, Sarah Ludford, Teresa Jiménez-Becerril Barrio, Carmen Romero López és Stavros Lambrinidis. Ezt követően felszólalnak, különösen a 13. napirendi pont tekintetében: Peter Hustinx, európai adatvédelmi biztos, és Jonathan Faull, főigazgató (A Jogérvényesülés, Szabadság és Biztonság Főigazgatóságának), az Európai Bizottság képviseletében. A Tanács elnöke, Alfredo Pérez Rubalcaba, reagál e két felszólalásra, majd lezárja a vitát. 16.
A Tanács spanyol elnökségének következtetései az igazságügy terén LIBE/7/03183
Francisco Caamaño Domínguez (spanyol igazságügyminiszter) tájékoztatója
Francisco Caamaño Domínguez, a Spanyol Királyság igazságügyminisztere, ismerteti PE448.790v01-00
HU
6/12
PV\830008HU.doc
a spanyol elnökség hat hónapjának mérlegét saját hatáskörének vonatkozásában, majd válaszol az alábbiak kérdéseire: Simon Busuttil, Carmen Romero López, Teresa Jiménez-Becerril Barrio és Antonio Masip Hidalgo. 17.
Egyéb kérdések Nincs további kérdés.
18.
A következő ülések időpontja 2010. július 12., hétfő 15.00–18.30 (Brüsszel) 2010. július 13., kedd, 9.00 – 12.30 és 15.00 – 18.30 (Brüsszel)
Az ülést 12 óra 47 perckor berekesztik.
PV\830008HU.doc
7/12
PE448.790v01-00
HU
ПРИСЪСТВЕН ЛИСТ/LISTA DE ASISTENCIA/PREZENČNÍ LISTINA/DELTAGERLISTE/ ANWESENHEITSLISTE/KOHALOLIJATE NIMEKIRI/ΚΑΤΑΣΤΑΣΗ ΠΑΡΟΝΤΩΝ/RECORD OF ATTENDANCE/ LISTE DE PRÉSENCE/ELENCO DI PRESENZA/APMEKLĒJUMU REĢISTRS/DALYVIŲ SĄRAŠAS/JELENLÉTI ÍV/ REĠISTRU TA' ATTENDENZA/PRESENTIELIJST/LISTA OBECNOŚCI/LISTA DE PRESENÇAS/LISTĂ DE PREZENŢĂ/ PREZENČNÁ LISTINA/SEZNAM NAVZOČIH/LÄSNÄOLOLISTA/DELTAGARLISTA Бюро/Mesa/Předsednictvo/Formandskabet/Vorstand/Juhatus/Προεδρείο/Bureau/Ufficio di presidenza/Prezidijs/Biuras/Elnökség/ Prezydium/Birou/Predsedníctvo/Predsedstvo/Puheenjohtajisto/Presidiet (*) Juan Fernando López Aguilar (1, 2), Kinga Gál (1, 2), Sophia in 't Veld (1, 2), Salvatore Iacolino (1),
Членове/Diputados/Poslanci/Medlemmer/Mitglieder/Parlamendiliikmed/Μέλη/Members/Députés/Deputati/Deputāti/Nariai/Képviselõk/ Membri/Leden/Posłowie/Deputados/Deputaţi/Jäsenet/Ledamöter Jan Philipp Albrecht (1, 2), Roberta Angelilli (1), Gerard Batten (1), Mario Borghezio (1, 2), Emine Bozkurt (1, 2), Simon Busuttil (1, 2), Wim van de Camp (1), Philip Claeys (2), Carlos Coelho (1, 2), Agustín Díaz de Mera García Consuegra (1, 2), Tanja Fajon (1), Hélène Flautre (1), Nathalie Griesbeck (1), Sylvie Guillaume (1, 2), Ágnes Hankiss (1, 2), Anna Hedh (1), Lívia Járóka (1, 2), Teresa Jiménez-Becerril Barrio (1, 2), Cornelis de Jong (1), Timothy Kirkhope (1, 2),, Sarah Ludford (1, 2), Clemente Mastella (1), Nuno Melo (1), Louis Michel (1, 2), Claude Moraes (1, 2), Georgios Papanikolaou (1, 2), Jacek Protasiewicz (1, 2), Carmen Romero López (1, 2), Judith Sargentini (1, 2), Birgit Sippel (1), Csaba Sógor (1, 2), Renate Sommer n(1), Daniël van der Stoep (2), Rui Tavares (1, 2), Valdemar Tomaševski (1, 2), Axel Voss (1, 2), Manfred Weber (1), Tatjana Ždanoka (1) Заместници/Suplentes/Náhradníci/Stedfortrædere/Stellvertreter/Asendusliikmed/Αναπληρωτές/Substitutes/Suppléants/Supplenti/ Aizstājēji/Pavaduojantys nariai/Póttagok/Sostituti/Plaatsvervangers/Zastępcy/Membros suplentes/Supleanţi/Náhradníci/Namestniki/ Varajäsenet/Suppleanter Alexander Alvaro (1, 2), Edit Bauer (1), Andrew Henry William Brons (1, 2), Anna Maria Corazza Bildt (1), Ioan Enciu (1, 2), Evelyne Gebhardt (1), Ana Gomes (1), Nadja Hirsch (1, 2), Monika Hohlmeier (1, 2), Iliana Malinova Iotova (1), Ramón Jáuregui Atondo (1), Franziska Keller (1, 2), Ádám Kósa (2), Jean Lambert (1), Stavros Lambrinidis (1, 2), Petru Constantin Luhan (1, 2), Antonio Masip Hidalgo (1, 2), Mariya Nedelcheva (1), Zuzana Roithová (1), Raül Romeva i Rueda (1, 2), Debora Serracchiani (1), Ernst Strasser (1), Kyriacos Triantaphyllides (1), Marie-Christine Vergiat (1), Rainer Wieland (1)
187 (2) Jan Mulder (2)
193 (3) Josefa Andrés Barea (2)
46 (6) (Точка от дневния ред/Punto del orden del día/Bod pořadu jednání (OJ)/Punkt på dagsordenen/Tagesordnungspunkt/Päevakorra punkt/Ημερήσια Διάταξη Σημείο/Agenda item/Point OJ/Punto all'ordine del giorno/Darba kārtības punkts/Darbotvarkės punktas/ Napirendi pont/Punt Aġenda/Agendapunt/Punkt porządku dziennego/Ponto OD/Punct de pe ordinea de zi/Bod programu schôdze/ Točka UL/Esityslistan kohta/Föredragningslista punkt)
Наблюдатели/Observadores/Pozorovatelé/Observatører/Beobachter/Vaatlejad/Παρατηρητές/Observers/Observateurs/Osservatori/ Novērotāji/Stebėtojai/Megfigyelők/Osservaturi/Waarnemers/Obserwatorzy/Observadores/Observatori/Pozorovatelia/Opazovalci/ Tarkkailijat/Observatörer
PE448.790v01-00
HU
8/12
PV\830008HU.doc
По покана на председателя/Por invitación del presidente/Na pozvání předsedy/Efter indbydelse fra formanden/Auf Einladung des Vorsitzenden/Esimehe kutsel/Με πρόσκληση του Προέδρου/At the invitation of the Chair(wo)man/Sur l'invitation du président/ Su invito del presidente/Pēc priekšsēdētāja uzaicinājuma/Pirmininkui pakvietus/Az elnök meghívására/Fuq stedina taċ-'Chairman'/ Op uitnodiging van de voorzitter/Na zaproszenie Przewodniczącego/A convite do Presidente/La invitaţia preşedintelui/Na pozvanie predsedu/Na povabilo predsednika/Puheenjohtajan kutsusta/På ordförandens inbjudan
Съвет/Consejo/Rada/Rådet/Rat/Nõukogu/Συμβούλιο/Council/Conseil/Consiglio/Padome/Taryba/Tanács/Kunsill/Raad/Conselho/ Consiliu/Svet/Neuvosto/Rådet (*) F. Caamaño Domínguez, A. Pérez Rubalcaba, Anna Terron I Cusi, J. Albaladejo Campos, M. Alvarez, A. Avello, E. Arbizu Duralde, E. Burgos Nieto, L. Camino, T. Castillo Gutiérrez - Maturana, C. De la Viuda, A. De Miguel Langa, V. Dueñas Jiménez, P. Lopez Pietch, J. Pérez Navarette, G. Pinyon, M. Quesada, Rodriguez Martinez, M. Sánchez Guerrero, Soledad Mestre, J-A. Villa Gerdo (Pres. ES), I. Bizjac, R. Fernández-Pita y González, P. Hickey, M. Küchler, Z. Kupkova, B. Philippart, G. Stessens (S-G), De Becker, S. Ghesquiere, M. Maertens (R.P. BE), J. Deroulez (R.P. FR), P. Spaan, A. Sorel (R.P. NL), Matos (R.P. PT), G. Knott (R.P. UK) Комисия/Comisión/Komise/Kommissionen/Kommission/Euroopa Komisjon/Επιτροπή/Commission/Commissione/Komisija/Bizottság/ Kummissjoni/Commissie/Komisja/Comissão/Comisie/Komisia/Komissio/Kommissionen (*) J-L. De Brouwer, J. Faull, J. Deka, P. Geniova, C. Grau, C. Guillen, J. De Frutos Gomez, A. M. Karjalainen, N. Keye, W. Nozar, M. Paviat, R. Priebe, S. Saastamoinen, M. Sagredo Fernandez, E. Soares, I-D. Tudorache, D. Vassiliadou, Wernert Други институции/Otras instituciones/Ostatní orgány a instituce/Andre institutioner/Andere Organe/Muud institutsioonid/ Άλλα θεσμικά όργανα/Other institutions/Autres institutions/Altre istituzioni/Citas iestādes/Kitos institucijos/Más intézmények/ Istituzzjonijiet ohra/Andere instellingen/Inne instytucje/Outras Instituições/Alte instituţii/Iné inštitúcie/Druge institucije/Muut toimielimet/Andra institutioner/organ EDPS
P. Hustinx
Други участници/Otros participantes/Ostatní účastníci/Endvidere deltog/Andere Teilnehmer/Muud osalejad/Επίσης Παρόντες/Other participants/Autres participants/Altri partecipanti/Citi klātesošie/Kiti dalyviai/Más résztvevők/Parteċipanti ohra/Andere aanwezigen/ Inni uczestnicy/Outros participantes/Alţi participanţi/Iní účastníci/Drugi udeleženci/Muut osallistujat/Övriga deltagare Barreira, Echeverria-Torres Monasterio, Kanli, Rossi (PE), H. Osterloo, J. Smith (US EU Mission)
Секретариат на политическите групи/Secretaría de los Grupos políticos/Sekretariát politických skupin/Gruppernes sekretariat/ Sekretariat der Fraktionen/Fraktsioonide sekretariaat/Γραμματεία των Πολιτικών Ομάδων/Secretariats of political groups/Secrétariat des groupes politiques/Segreteria gruppi politici/Politisko grupu sekretariāts/Frakcijų sekretoriai/Képviselőcsoportok titkársága/Segretarjat gruppi politiċi/Fractiesecretariaten/Sekretariat Grup Politycznych/Secr. dos grupos políticos/Secretariate grupuri politice/Sekretariát politických skupín/Sekretariat političnih skupin/Poliittisten ryhmien sihteeristöt/Gruppernas sekretariat PPE
Alvargonzalez Figaredo, Locati, Speiser
S&D
Bzan, Ceuca, Lemarchal, Panzetti, Sisättö
ALDE
Glatigny, Marzocchi, Rasmussen
ECR
De Jong, Healy, Wild
Verts/ALE
Ausserer, Robert, Sidenius
GUE/NGL EFD
Mazzotti, Zarychta
NI
PV\830008HU.doc
9/12
PE448.790v01-00
HU
Кабинет на председателя/Gabinete del Presidente/Kancelář předsedy/Formandens Kabinet/Kabinett des Präsidenten/Presidendi kantselei/Γραφείο Προέδρου/President's Office/Cabinet du Président/Gabinetto del Presidente/Priekšsēdētāja kabinets/Pirmininko kabinetas/Elnöki hivatal/Kabinett tal-President/Kabinet van de Voorzitter/Gabinet Przewodniczącego/Gabinete do Presidente/ Cabinet Preşedinte/Kancelária predsedu/Urad predsednika/Puhemiehen kabinetti/Talmannens kansli E. Ilario
Кабинет на генералния секретар/Gabinete del Secretario General/Kancelář generálního tajemníka/Generalsekretærens Kabinet/ Kabinett des Generalsekretärs/Peasekretäri büroo/Γραφείο Γενικού Γραμματέα/Secretary-General's Office/Cabinet du Secrétaire général/Gabinetto del Segretario generale/Ģenerālsekretāra kabinets/Generalinio sekretoriaus kabinetas/Főtitkári hivatal/Kabinett tasSegretarju Ġenerali/Kabinet van de secretaris-generaal/Gabinet Sekretarza Generalnego/Gabinete do Secretário-Geral/Cabinet Secretar General/Kancelária generálneho tajomníka/Urad generalnega sekretarja/Pääsihteerin kabinetti/Generalsekreterarens kansli
Генерална дирекция/Dirección General/Generální ředitelství/Generaldirektorat/Generaldirektion/Peadirektoraat/Γενική Διεύθυνση/ Directorate-General/Direction générale/Direzione generale/Ģenerāldirektorāts/Generalinis direktoratas/Főigazgatóság/Direttorat Ġenerali/Directoraten-generaal/Dyrekcja Generalna/Direcção-Geral/Direcţii Generale/Generálne riaditeľstvo/Generalni direktorat/ Pääosasto/Generaldirektorat DG PRES
L. Attard, Lang, A. Rueda Bueso
DG IPOL
J-L. Antoine-Gregoire, C. Castagnoli; A. Hartmann
DG EXPO DG COMM
B. Chatain
DG PERS DG INLO DG TRAD DG INTE DG FINS DG ITEC Правна служба/Servicio Jurídico/Právní služba/Juridisk Tjeneste/Juristischer Dienst/Õigusteenistus/Νομική Υπηρεσία/Legal Service/ Service juridique/Servizio giuridico/Juridiskais dienests/Teisės tarnyba/Jogi szolgálat/Servizz legali/Juridische Dienst/Wydział prawny/ Serviço Jurídico/Serviciu Juridic/Právny servis/Pravna služba/Oikeudellinen yksikkö/Rättstjänsten A. Auersperger Matic, K. Bradley, A. Caiola
Секретариат на комисията/Secretaría de la comisión/Sekretariát výboru/Udvalgssekretariatet/Ausschusssekretariat/Komisjoni sekretariaat/Γραμματεία επιτροπής/Committee secretariat/Secrétariat de la commission/Segreteria della commissione/Komitejas sekretariāts/Komiteto sekretoriatas/A bizottság titkársága/Segretarjat tal-kumitat/Commissiesecretariaat/Sekretariat komisji/ Secretariado da comissão/Secretariat comisie/Sekretariat odbora/Valiokunnan sihteeristö/Utskottssekretariatet De Capitani, Bultena, Calers, Gualtieri, Némoz-Hervens, Pondeville, Tittor, Vasiliu
Сътрудник/Asistente/Asistent/Assistent/Assistenz/Βοηθός/Assistant/Assistente/Palīgs/Padėjėjas/Asszisztens/Asystent/Pomočnik/ Avustaja/Assistenter Götz, Lazarova
* (P) = Председател/Presidente/Předseda/Formand/Vorsitzender/Esimees/Πρόεδρος/Chair(wo)man/Président/Priekšsēdētājs/Pirmininkas/ Elnök/'Chairman'/Voorzitter/Przewodniczący/Preşedinte/Predseda/Predsednik/Puheenjohtaja/Ordförande (VP) = Заместник-председател/Vicepresidente/Místopředseda/Næstformand/Stellvertretender Vorsitzender/Aseesimees/Αντιπρόεδρος/ Vice-Chair(wo)man/Vice-Président/Priekšsēdētāja vietnieks/Pirmininko pavaduotojas/Alelnök/Viċi 'Chairman'/Ondervoorzitter/ Wiceprzewodniczący/Vice-Presidente/Vicepreşedinte/Podpredseda/Podpredsednik/Varapuheenjohtaja/Vice ordförande (M) = Член/Miembro/Člen/Medlem./Mitglied/Parlamendiliige/Μέλος/Member/Membre/Membro/Deputāts/Narys/Képviselő/ Membru/Lid/Członek/Membro/Membru/Člen/Poslanec/Jäsen/Ledamot (F) = Длъжностно лице/Funcionario/Úředník/Tjenestemand/Beamter/Ametnik/Υπάλληλος/Official/Fonctionnaire/Funzionario/ Ierēdnis/Pareigūnas/Tisztviselő/Uffiċjal/Ambtenaar/Urzędnik/Funcionário/Funcţionar/Úradník/Uradnik/Virkamies/Tjänsteman
PE448.790v01-00
HU
10/12
PV\830008HU.doc
PV\830008HU.doc
11/12
PE448.790v01-00
HU
PE448.790v01-00
HU
12/12
PV\830008HU.doc