XXI. évfolyam 8. szám 2013. augusztus • Ára: 120 Ft
Alkotótábor két évtizedes múlttal
Bizonytalan volt az, hogy sikerüle megrendezni a huszadik, jubileumi alkotótábort. Szerencsére minden akadály elhárult, így ha más helyen is, de megvalósult a tábor. A korábbi megszokott helyet, az általános iskolát, nem javasolta a tankerület. Éppen ezért más helyszínt kellett találni arra, ahol a táborlakók lakhatnak és alkothatnak. Sikerült is megtalálni mind a két helyet. Az óvodában aludtak, a Kádár Lajos Közösségi Házban pedig dolgoztak a táborlakók. A hagyományoknak megfele-
lõen ezúttal is szépszámú alkotót hívott meg az önkormányzat. Többségük a Budafoki Mészáros László Képzõmûvészeti Egyesület és a Kiskunfélegyházi Holló László Képzõmûvészeti Kör tagja, de Kecskemétrõl is voltak alkotók. A tíz nap alatt számtalan képet készítettek a Holt-Tiszáról, régi házakról, tájakról, amit kiállítás keretében, a mûvelõdési ház galériatermében mutattak meg a helybélieknek. A megjelenteket Biczók Mihály nyugalmazott jegyzõ köszöntötte, aki elmondta, hogy nehezen in-
dult a tábor, ettõl függetlenül sikeres és eredményes volt. Ebben nagyon sokan segítettek. Dr. Vancsura István polgármester megerõsítette, hogy az alkotók nagy lelkesedéssel dolgoztak. A tiszaalpári táj szépsége megragadja az alkotókat, amit megörökítenek alkotásaikban. Ezzel elviszik a település jó hírét is. Azoknak a munkáját, akik sokat tettek azért, hogy a tábor a hagyományoknak megfelelõ színvonalon mûködjön, az alkotók egy-egy képpel köszönték meg. (Folytatása2.oldalon.)
A tartalomból: • Nyári tábor, zselici portyázás • Tanévnyitogató • Tündérmezõ csodálatos világa • Az együttmozgás örömét mutatták meg • Tiszaalpári versenyzõ a Tõserdõ Szépén • Elsõ helyen végzett a tánccsoport • Megszépült a gondozási központ • Kitûnõ versenyek és bemutatók a VI. motoros napon • Nyolc éves a legfiatalabb tiszaalpári hajtó • Nem történt változás a játékos keretben
2. oldal
2013. augusztus
Alkotótábor két évtizedes múlttal
Folytatásazelsõoldalról. Egy másik kiállítás is nyílt a következõ napon, amire meghívták a korábbi táborok lakóit is. Ebben az elmúlt húsz év "terméseit" láthatták az érdeklõdõk. Azokat a képeket, amelyeket az önkormányzat kapott az elmúlt két évtized alatt azoktól az alkotóktól, akik részt vettek a Tiszaalpári Alkotótáborban. A mûvelõdési ház nagytermébe száznál több alkotást, festményeket és szobrokat állítottak ki. A húsz év alatt több mint kilencvenen vettek részt a tábor munkájában - mondta Biczók Mihály, a
tábor szervezõje. Ez alatt az idõ alatt közel ötezer alkotás készült. Érkeztek vendégek Szerbiából, Dániából és Ausztriából is. Volt olyan, aki csak egyszer, de olyan is akadt, aki szinte mindegyik táborban ott volt. Sajnálatos módon tizenketten már nem érhették meg a jubileumi kiállítást. Köztük van Bodor Ferenc is, aki még polgármesterré választása elõtt szervezõje és irányítója volt az elsõ táboroknak. Rájuk úgy emlékeztek, hogy a kiállított képeik elõtt mécsest gyújtottak meg. Az alkotók nevében Terescsényi Katalin emlékezett az el-
múlt idõszakra és azokra az alkotókra, akik meghatározó tevékenységet folytattak a táborban. Dr. Vancsura István polgármester abban látta a tábor jelentõségét, hogy nagyon sok alkotás született, amelyek a település egy-egy részét örökítették meg. Mint mondta, ez a húsz év sok mindenre kötelez. Elsõsorban arra, hogy nem szabad abbahagyni a tábort, hanem folytatni kell. Visszavárják azokat, akik régebb óta Tiszaalpárra járnak, de fiatalok érkezése is számítanak. Sajnálatát fejezte ki, hogy évek óta nem tudták azt elérni, hogy helyi mûvészek, fiatalok és gyerekek is részt vegyenek a tábor életében, pedig vannak a településen olyan alkotók, akiknek munkáiból már nyílt kiállítás. Ígéretet tett arra, hogy a következõ években is megrendezik az alkotó tábort. A szakmai munkát Neuberger István értékelte. Mint mondta, az elmúlt húsz év alatt a település sokat változott, de a nyári alkotó tábor megrendezésben sziklaszilárd maradt. Köszönetet mondott mindazoknak, akik segítséget nyújtottak abban, hogy két évtizeden keresztül tudtak alkotni. Sokuk számára az alpári táborok egy fajta mûvészeti Kánaánt jelentettek. Reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendõ években is így lesz.
FELHÍVÁS Az idei évben immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre településünkön az Országos Kosárfonó Találkozó. Ebben az évben rendhagyó módon, önálló rendezvényként kerül lebonyolításra az esemény, mely egyben remek alkalom arra, hogy a Helyi Termelõk széles körben mutathassák be az általuk termelt, készített, feldolgozott termékeket, legyen az zöldség, gyümölcs, tejtermék, vagy olyan alapanyag, melyet helyben termelnek és dolgoznak fel. A rendezvény megnevezése: III. Országos Kosárfonó Találkozó és Helyi Termék bemutató. Idõpontja: 2013. szeptember 14-15. Helyszín: Termelõi Piac, Tiszaalpár Kérjük Önt mint Helyi Védjegyszerzõdöttet, Helyi Védjegytulajdonost, Helyi Termelõt, hogy járuljon hozzá a rendezvény színvonalas lebonyolításához azzal, hogy termékét, termékeit bemutatja a szeptember 14-én szombaton 13 órától megnyitásra kerülõ kosárfonó kiállításon, vásáron és kosárfonó bemutatón. Bízunk benne, hogy ily módon Tiszaalpár Helyi Termelõi az ország minden részébõl idelátogató kosárfonóknak, valamint vendégeknek köszönhetõen még ismertebbek és elismertebbek lesznek. Amennyiben részt kíván venni az rendezvényen, szándékát szeptember 09-ig jelezze Kerekes Andrásnál a 06/70-3141-988-as, vagy Kanalas Jánosnál a 06/76424-497 telefonszámon, ahol részletes felvilágosítást is kaphat.
2013. augusztus
3. oldal
Nyári tábor, zselici portyázás
2013. július 15-én reggel indult útjára a 13. nyári táborban résztvevõk csapata a Zselicbe, pontosan a Bükkösdi Ifjúsági táborba, hogy felfedezzük a DélDunántúl természeti kincseit és történelmi nevezetességeit. Programunk a "Zselici portyázás" címet viselte, mely utal a környék történelmi eseményeire: a török korra és a kuruc világra, és arra, hogy célunk volt megismertetni a környék hagyományait, történelmi nevezetességeit a táborozó diákokkal. A napi programokat úgy állítottuk össze, hogy minden nap egy-egy történelmi vagy természeti kincset, illetve a hagyományõrzés szempontjából jelentõs nevezetességet látogattunk meg, szakvezetést is igénybe vettünk, ahol erre módunk nyílt. Ezen programok keretén belül tekintettük meg a Grábóci szerb ortodox templomot és temetõt, Abaligeten a barlangot, a Denevérmúzeumot és a Helytörténeti kiállítást, a bükkösdi Ökoparkot, a szigetvári Török-Magyar Barátságparkot, az ibafai Pipamúzeumot, a siklósi várat, az orfûi Kemencés udvart és a Malommúzeumot, a máriagyûdi kegytemplomot, Pécsen Gázi Kászim pasa dzsámiját, a székesegyházat, a bányászati kiállítást. A tv-toronyban 75 méter magasból gyönyörködtünk a táj szépségében. Almamelléken kisvasutaztunk a Zselic lankái között. Minden nap, a Zselici portyázás részeként, egy-egy feladatot kaptak a gyerekek, melyet önállóan, vagy csapatban kellett megoldaniuk. A sikeres munkáért egy kendõt kaptak, melyre egy betû ke-
rült minden forduló után. A tábor végén a "ZSELIC" felirat rajzolódott ki minden kendõn. Elsõ feladatként minden szobának egy logót kellett készíteni, melyek a lakók tulajdonságait jelenítettek meg rajzban. Második próbatételként címert kellett készíteni, melyen a saját jellemzõ tulajdonságait, hobbijait kellett megjeleníteni a gyerekeknek. Harmadik feladatként török-magyar vetélkedõ várta a táborozókat, ahol totót kellett megoldaniuk, puzzlet kirakniuk és egy hastáncot bemutatniuk, rendhagyó módon a fiúknak. Negyedik próbatétel volt az akadályverseny, melyen ügyességi feladat, célbadobás, kapura rúgás, cirill betûs titkosírás megfejtése és memóriajáték várta a tanulókat. A verseny részeként malommakettet kellett készíteni természetes anyagokból. Csodálatosan ötletes alkotások születtek. Az ötödik próbatétel az idõkapszula elkészítése volt, melyben a tábor meghatározó emlékeit írták le, vagy rajzolták le az utókornak a táborozók. Egész héten át kérdésekre lehetett válaszolni a tanulóknak, melyet egy, a tábor elején kapott általunk készített programfüzetben találtak meg. Aki minden kérdésre helyesen válaszolt, zsákbamacskát húzhatott a táborzárón. A feladatokon kívül még gyalogtúrákat, éjszakai túrákat szerveztünk, fürdöttünk az orfûi Aquparkban, délutáni horgászatot szerveztünk az érdeklõdõknek, és éjszakai csillagkeresésen is részt vettünk. Maróti Pali bácsi irányításával és aktív részvételével bográcsban fõztünk tarhonyát, paprikás krumplit, sütöttünk lángost. Utolsó este búcsúdiszkót
rendeztek a gyerekek. Pali bácsi egész héten cukorkát osztogatott, amit azok kaptak meg, akik a feltett kérdésekre helyesen válaszoltak. A táborzárón "LEG" címmel ellátott oklevelet kapott minden táborozó, és tábori emblémával díszített pólót. Az 5. éve táborozó Papp Dóra és Maróti Pál, valamint a 10. éve táborozó Tóthné Mátyus Mónika és Tóth László kötötte a tábori vándorbotra a 13. szalagot. Az elsõ táborozók pedig a vándorbottal fényképezkedve örökítették meg elsõ tábori élményüket. A tábor zárásaként szeptemberben táborzáró parti keretében vetítést rendezünk a táborban készült fényképekbõl és videókból a tanulók és a szülõk részvételével. Hálás szívvel mondunk köszönetet a támogatóknak, akik önzetlen segítségükkel felejthetetlen élményekhez juttatták diákjainkat. Köszönet illeti az anyagi támogatásért a Pejtsik László Alapítványt, Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalát és képviselõtestületét. Köszönet minden kedves szülõnek a paprika, a dinnye, a krumpli, a kolbász és a szalámi - felajánlásért, a finom kalácsért és süteményért. Köszönet a segítõ kollégáimnak: Tóthné Mátyus Monikának, Maróti Pálnak és Tóth Lászlónak. A visszajelzések azt mutatják, hogy mindig sok-sok ismerettel és élménynyel gazdagodva térnek haza tanulóink. Reméljük, hogy e programokban gazdag és élménydús nyári programot a továbbiakban is tudjuk majd folytatni. BondárEnikõtáborszervezõ
4. oldal
2013. augusztus
Tanévnyitogató Augusztus 26-28-ig de. 9-11 óráig Fecsketáborba várjuk a leendõ 1. osztályosokat. Minden 1. osztályos tanítványunk névre szóló meghívót kap a tanító néniktõl. Az elsõ osztályos osztályfõnökök: Bársony Andrásné és Ivicz Lázárné. Csoportbontással tanulnak az elsõsök, így a harmadik tanító néni Lucza Regina. Augusztus 31 - én szombaton délután 5 órakor tartjuk tanévnyitó ünnepségünket. Szeptember 2-án kezdõdik a tanítás. Az elsõ és ötödik osztályosoknak már az elsõ nap délutánján szülõi értekezletet tartunk. Javítóvizsgák idõpontja: 2013. augusztus 28. 8 óra. Tanulóinknak az elõzetes felmérés alapján biztosítjuk alsó és felsõ tagozaton a napközi otthoni, tanulószobai ellátást. A tanévnyitó ünnepség után csak azoknak kell jelentkezni az iskolatitkárnál, akik az elõzetes beiratkozásukat visszavonják, illetve újonnan beiratkozók. A tankönyvosztás az elõzõ évektõl eltérõen alakul. A szülõk elõzetesen csekken fizetik ki a tankönyveket. Minden elsõ osztályos gyermeknek ingyenes a tankönyv. A többi tanuló névre szólóan kapja meg az iskolánkban a tankönyveket a hirdetõtáblán jelzett idõpontban, a tanévkezdés elõtti héten. A tankönyvvel kapcsolatos problémákkal a továbbiakban Dömötörné Tar Margit iskolai tankönyvfelelõshöz fordulhatnak. A tanári kar a pályázatok beérke-
A Tündérrózsa Napközi Otthonos Óvoda pályázatothirdet 2fõrészére pedagógiai asszisztens munkakör betöltésére. A pályázatról bõvebb tájékoztató a „kozigallas.gov.hu" közszolgálati állásportálon olvasható.
zése, elbírálása után történelem, informatika, német nyelv szakos tanárral bõvül. A köznevelési törvényben foglaltak szerint (a tanulólétszám alapján/) az intézmény vezetésében ismét két intézményvezetõ helyettes lesz a 2013/2014-es tanévtõl. Törekszünk az iskola biztonságosabbá tételére. Mindez a gyerekek érdekében történik. Ebben az évben szülõi támogatással szeretnénk kiépíteni a kamerarendszert. Napközben 8 órától a kapukat zárva tartjuk. Amikor a tanulók belépnek reggel a kapun, a szülõk jogosan várják el az iskolától, hogy a tanulók ne lógjanak az órákról, az iskola falain belül maradjanak biztonságban. Ugyanakkor idegen személyek sem kóborolhatnak napközben az intézmény területén. A pedagógusokkal hetente fogadó órákon találkozhatnak a szülõk, valamint más elõre jelzett idõpontban is fogadjuk a szülõket. A szülõk a kapun kívül várhatják meg gyermekeiket a tanítási órák, foglalkozások után. Ezért szükséges, hogy a szülõk pontosan kövessék gyermekük elfoglaltságait a tájékoztató füzeten keresztül. Az iskolatitkár is fogadja a szülõk telefonhívását, igyekszik segítséget, információt adni. A délutáni foglalkozásokon a szeptemberi felmérés alapján a gyerekeknek biztosítjuk a szabadidõ hasznos eltöltését szakkörök, sportkörök, zeneoktatás, táncoktatás stb. keretében. A délutáni órákban felzárkóztatással segítjük a tanulási nehézséggel küzdõ
tanulókat, ugyanakkor nagyobb teret szeretnénk adni a tehetséggondozásnak. A sajátos nevelésû tanulókkal pedig Tallóné Farkas Krisztina gyógypedagógus foglalkozik.
Nyári munkák az iskolában Nemcsak az iskola külsõ felújítására van szükség, hanem a belsõ felújításokra is. Nagy anyagi segítséget kapott az iskola a Tiszakécskei Tankerülettõl a belsõ munkálatokra. Felújítottuk a tanári szobát, amely már évtizedek óta nem volt kifestve, a parkettája nagyon elhanyagolt állapotban volt. Néhány tantermet kifestettünk, parkettát csiszoltunk, lakkoztunk fel. Mosogatókat, kézmosót, melegítõ bojlert vettünk, szereltünk fel. Bejáratokat javítottunk, taposóval láttunk el. Függönyöket, szekrényeket vettünk. A már rossz állapotban lévõ mellékhelyiségeket is részben felújítottuk. A folyosó szekrényeit, asztalokat, székeket újítottunk fel. A karbantartóink, takarítóink keze alatt egyre jobban szépültek a termek. Egész nyáron szorgos kezek dolgoztak azon, hogy a tanévkezdéshez biztosítsuk a korszerûbb feltételeket. GyõriIstvánné Az intézményvezetõi pályázat sikeresen lezárult, így 2013. augusztus 16-tól öt évre Gyõri Istvánnét nevezték ki az Árpád Fejedelem Általános Iskola élére. A kinevezését augusztus 21-én ünnepség keretében veheti át Budapesten a Szépmûvészeti Múzeumban.
Kedves Tündérrózsa ovisok! A tiszaalpári Kalandfarm szeretettel meghív Titeket és Szüleiteket 2013. augusztus 18-i rendezvényére. A részletes programot megtaláljátok a plakátokon, a facebook-on, a reklámokban, a szórólapon és a weboldalon: www.kalandfarm.hu, amelyek között szerepel: lufihajtogatás, bohócmûsor, fellép többek között a Napraforgó Meseszínpad, a Bóbita Mesezenekar. A belépés részetekre ingyenes, kísérõtöknek 500.- Ft. Várunk szeretettel minden óvodást. Arendezõk
2013. augusztus
Tündérmezõ csodálatos világa Szabolcs-Szatmár-Bereg megye adott helyet az idei Város- és Faluvédõk Szövetsége 32. Országos Találkozójának. Nem véletlenül nevezte el Móricz Zsigmond Tündérmezõnek e tájat. Én erre még soha nem jártam, valahogy ez a táj kimaradt az életembõl. Csak ámultam-bámultam a csodálatos szép vidéken. Az elõadások, a szekciók megtartására, vezetésére kiváló szakembereket sikerült megnyernie Ráday Mihály úrnak. Nem könnyû civil szervezeteket úgy életben tartani, hogy alig-alig van pénz, de ez mégis sikerült. Sok hasznos tanácsot kaptunk, amit itt helyben is hasznosíthatunk olyan lelkes vezetõvel, mint a Podmaniczky-díjas Vajda Márta, aki dr.
Halászné Anikóval összefogva sok közös megmozdulást szervez a falu idõsebb és ifjabb tagjai számára egyaránt. Jó volt látni a sok ismerõs, lelkes arcot. Ezek a találkozások alkalmat adnak arra, hogy megismerhessük a más helyeken már bevált jó gyakorlatokat. A jó példa ragadós - mondja a magyar közmondás. A tiszta udvarok, az utcai virágos porták a kevésbé tiszta szomszédokat is serkenthetik a szemléletváltásra. A fiatalok, a nyugdíjas klubok, a lovas, a motoros, a sportszervezetek öszszejövetelei a szórákozások közepette is tágíthatják látókörüket, igaz barátságok szövõdhetnek, belsõ értékeket fejleszthetnek, amibõl aztán ezek a baráti közös-
5. oldal ségek részt vehetnek a falunk szépítésében. A szekciók mellett jutott idõ a környék megismerésére. Rácsodálkozhattunk az épített és természeti értékekre, amelyek megragadóan szépek voltak. A rendezõk a találkozónak a "Homokba szõtt város" nevet adták. Ez a mottó azt juttatta eszembe, hogy szõjük mi is álmainkat, vágyainkat, de ne csak álmokban, hanem tettekben is. A falu aprajának, idõsebbjeinek, mindenkinek kívánom, hogy legyen a mi falunk a "Homokba szõtt falu". Tegyük még szebbé, jobbá ezt az öröklött szépséget a Tisza mellett! Legyen életünk motorja "a lehetõségekbe vetett hit és bátorság, hogy azokat valóra váltsuk" (Jane Adams). SzederkényiZoltánnéCeninéni
Az együttmozgás örömét mutatták meg
Elõször a hangfalakat, majd a lemezjátszót pakolták ki, majd egyszer csak megszólalt a zene. Fiatalok és idõsebbek elkezdtek táncolni. Villámcsõdületet keletkezett július 23-án este hét órakor a központban lévõ élelmiszerüzlet elõtti parkolóban. Gyerekek és felnõttek vették birtokba a placcot, és Szabó Imre irányításával ze-
nére táncolni kezdtek. A több mint harminc táncos mozgását közel ötvenen figyelték árgus szemekkel. Mócza Krisztina, az Easy-Dance Oktatási Kulturális és Sport Egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy a villámcsõdülettel az volt a céljuk, hogy a klubban táncoló hölgyek, gyerekek, megmutassák környezetüknek a tánc és az együttmozgás
örömét. Szeretnének minél több embert bevonni az önfeledt, boldog mozgásformába, melyet Easy-Dance-nek hívnak. A villámcsõdület, vagy angolból átvett szóval a flash mob emberek elõre szervezett csoportosulását jelenti, amely hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen. A résztvevõk valami szokatlant csinálnak, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik. Az elsõ magyar villámcsõdület tíz évvel ezelõtt Budapesten a Deák téren volt, ahol este hét órakor a harang szavára a résztvevõk kinyitották esernyõjüket. A villámcsõdület célja a figyelemfelkeltés, a hétköznapi ember elgondolkodtatása. Az Easy-Dance Oktatási Kulturális és Sport Egyesület az elmúlt évben kezdte mûködését Mócza Krisztina egyesületi elnök és Szabó Tibor tánctanár, sokszoros bajnok versenytáncedzõ szakmai vezetésével. Az egyesület elsõsorban az EasyDance széles körû elterjedését tûzte zászlajára. Több tiszaalpári fiatallal is sikerült már megszerettetni ezt a mozgásformát.
Felhívás Pszichiátriai szerek viselkedési problémákra? Ha gyermeke "tanulási problémára" vagy "viselkedési rendellenesség" miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhetõ a hiperaktivitás témájában. Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-63-55, 06-70-330-5384 E-mail:
[email protected] Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!
6. oldal
2013. augusztus
Tiszaalpári versenyzõ a Tõserdõ Szépén
A felnõttek mellett tiniknek és gyermekek is rendeztek versenyt a tizennyolcadik Tõserdõ Szépén, Lakiteleken a Holt-Tisza partján. Éppen ennek tudható az be, hogy mindennél nagyobb számban jelentkeztek lányok, hogy megmutassák bájukat, szépségüket.
Elõször a négy-tizenkét éves korú lányok léptek a kifutóra. Közülük a zsûri a hat éves, óvodás tiszakécskei Qin Fannit találta a legszebbnek. Elsõ udvarhölgye a szintén hat éves és óvodás kiskunfélegyházi Rácz Tifani Kinga lett, míg a második a tizenegy éves kerekegyházi Kollár Petra Hajnalka. A közönség díjat is Qin Fanni kapta. Tini kategóriába (12-15 évesek) a királynõ második udvarhölgye a 14 éves Sutus Viktória lett. A korona a 13 éves budapesti Bajkó Anita fejére került. Az elsõ udvarhölgynek a 15 éves kecskeméti Pencz Dórát választották. A közönségnek legjobban a 14 éves lakiteleki Antal Klaudia Mercédesz tetszett. Nagy várakozás elõzte meg a XVIII. Tõserdõ Szépe választást. Összesen huszonhatan vállalták azt, hogy megmutatják magukat fürdõ- és alkalmi ruhában a közönség és a zsûri elõtt. A nagyszámú közönségbõl természetesen mindenki a saját ismerõsének, rokonának, barátnõjének drukkolt. Ezúttal is volt tiszaalpári versenyzõ a lányok között, méghozzá Festõ-Hegedûs Katalin személyében. Katiról a bemutatkozása során elmondták, hogy szeret sütni, barkácsolni és olvasni is. Sajná-
Elsõ helyen végzett a tánccsoport Pálosszentkút adott otthont július 27én az idõsek vetélkedõjének. A tiszaalpári Árpád Nyugdíjas Klub tánccsoportja is benevezett dr. Vancsura István polgármester úr segítségével, amit ezúton is köszönünk. A vetélkedõt a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete szponzorálta. Szász János, Petõfiszállás polgármestere köszöntötte a versenyzõket, majd Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelõs helyettes államtitkár beszéde következett. A vetélkedõt Lezsák Sándor, az Országgyûlés alelnöke nyitotta meg, aki egyben betöltötte a zsûri elnökének tisztét is. Tiszaalpár több kategóriában is részt vett. Humor: Kiss Jánosné és Tímár Béláné, szavalat: Tímár Béláné, Kása Sándorné, furulya: Kónya Gábor, aki megnyerte a különdíjat. Gratulálunk! Majd a tánccsoport következett, akik elhozták az I. helyezést. Lezsák
Sándor külön kiemelte a palotás tánc szépségét, és méltatta a táncosok fegyelmezettségét, hogy a tánc közben megszólaló déli harangszó sem okozott zavart a lányok lépéseiben. Büszkék voltunk, hogy ilyen csodálatos helyen megjelenhettünk. A vendéglátás osztályon felüli volt. Rengeteg pogácsa, hideg üdítõ borította az asztalokat. Az ebédre fõzött birkapörkölt elfogyasztása után Tiszaalpár csoportja elégedetten dõlt hátra, úgy éreztük, mindent megtettünk községünk hírének öregbítéséért. A délutáni fellépõk után a szponzorok jóvoltából ajándékokat osztottak a nyerteseknek. A hazafelé vezetõ úton a nagy meleg ellenére is feldobott hangulat vett erõt a tánccsoport tagjain. Ilyenkor érezzük azt, hogy érdemes volt izzadtan, lihegve átvészelni a próbákat. BusaMáriaklubtag
latos módon nem ért el helyezést. A korona a tizenhat éves budapesti Nagypál Brigitta fejére került. Elsõ udvarhölgye a szintén tizenhat éves szolnoki Kézér Kitti lett, a második udvarhölgye pedig, a tizenhét éves felsõlajosi Halász Enikõ.
Megszépült a Gondozási Központ A júniusi képviselõ- testületi ülésen határozat született arról, hogy a Gondozási Központ teljes körû festés-mázolásának elvégzésére a MEZTI BAU Kft.-t bízzák meg. A munkálatok július 1-jén kezdõdtek el és a megadott határidõ (július 31.) elõtt július 21-én be is fejezõdtek. Az otthon kerítésének és korlátjainak festése a közmunka program keretében valósult meg. A Gondozási Központ lakói és dolgozói nevében megköszönjük a MEZ-TI BAU Kft. vezetõjének, Mezei Tibornak és csapatának, hogy a színvonalas minõségi munka mellett nagy figyelmet fordítottak az otthonban élõ idõs személyek napi életritmusára.
2013. augusztus
7. oldal
Kitûnõ versenyek és bemutatók a VI. motoros napon Újból felbõgtek a motorok az immáron VI. alkalommal megszervezett Tiszaalpári Motoros Napon. Az élményekben gazdag programokról az egyesület tagjai gondoskodtak. A programok 10 órától kezdõdtek regisztrációval és szabadedzéssel. A motorosok és quadosok a délutáni programok megkezdése elõtt megismerhették a pályát és gyakorolhattak rajta. Dr. Vancsura István polgármester nyitó beszédét követõen 13:30-kor kezdetét vette a motoros felvonulás, amely a fõbb utcákon haladt végig nagy feltûnést keltve a helyi lakosok között. A felvonuló motorosok ismét nagy számban gyûltek össze, hiszen mintegy 150-et számoltak meg. 14 órától a Demény Team adta elõ fergeteges motoros streethfighter showját. A testvérpáros, név szerint Demény László és Demény Zsolt két Suzuki GSX-R és egy Suzuki LTR quad nyergén kápráztatták el a felettébb nagy számban kiérkezõ közönséget. A fiúk a közönség soraiból kiválasztott hölgy segítségével, valamint profi kommentátoruk közremûködésével kellõképpen felcsigázták a kilátogató embereket, megadva ezzel a hangulatot a 15:30-kor induló versenyhez. A nevezõ motorosok és quadosok száma meghaladta a tavalyi adatokat, mivel idén 36 adrenalinfüggõ versenyzõ kívánta megmutatni tehetségét a pályán. A helyiek mellett érkeztek hozzánk Budapestrõl, Tiszavárkonyból, Lakitelekrõl, Izsákról, Jakabszállásról, Kiskunfélegyházáról, CsongrádBokrosról, Csongrádról, Felgyõrõl, Szegvárról, Mindszentrõl és Ásotthalomról. A különbözõ kategóriák résztvevõitõl egy hihetetlenül izgalmas megmérettetést láttunk, amelyekbõl a következõ eredmények születtek: I. Gyerek quad kategória (110 cm?, 125cm? és 150 cm?): 1. Forczek Máté (Jakabszállás), 2. Ollári Ádám (Tiszaalpár), 3. Popper Ádám (Tiszaalpár). 400 cm? alatti motorok kategória: 1. Bálint Ádám (Tiszaalpár), 2. Juhász Róbert (Szegvár), 3. Bodor Csongor (Csongrád). 400 cm? feletti motorok kategória: 1. Berényi Benjamin (Kiskunfélegyháza), 2. Damásdi Sándor (Izsák), 3. Lévai Péter (Mindszent). Nagy quad (250 cm? és 400 cm?) ka-
tegória: 1. Horvát József (Lakitelek), 2. ifj. Kacziba Sándor (Tiszaalpár), 3. Novák Gábor (Tiszaalpár). Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek! Szeretnénk egy fiatalembert kiemelni a résztvevõ quadosok közül, aki korát meghazudtoló bátorsággal és fegyelemmel küzdötte végig a futamot. Õ nem más, mint Horvát József Lakitelekrõl, aki mindössze 14 életévével és 250 cm?-es quadjával önként vette fel a harcot a nála idõsebb quadosok, és nagyobb teljesítményû (400 cm?) gépeikkel szemben, így megszerezve az elsõ helyezést. A nap további részében a már elhíresült sárdagonya és sárkötélhúzás következett, amelyben nem csak a gépekkel rendelkezõk, hanem a közönség is aktív résztvevõ lehetett. Az évnek ezen a napján gyerekeknek megengedett a sarazás, a felnõttek pedig felidézhették egy kis idõre gyerekkorukat. Miután megtörtént a sárból való kimosakodás, elindult a sörpörgõ, amely "szédületes'' pillanatokat szerzett a bevállalós kedvû közönségnek. A sörpörgõ eredményei: 1. Barcsa István, Berki Zsolt, Mokos László, 2. Hekkel Zsolt, ifj. Kacziba Sándor, Konfár Norbert. 3. Bodor Ádám, Jerkus János, Horváth Gábor (IKK együttes). A programok alatt bárki kipróbálhatta a Bali Zoltán által készített pörgõs széket, amely meglepõ fordulatokat okozott az abba beleülõnek. Az este folyamán fellépett az IKK rock zenekar megalapozva a jó hangulatot, majd õket követte a színpadon Bunyós Pityu, a Kalandfarm jóvoltából, aki felejthetetlen szórakozással és mulatozással töltötte be az éjszakát. A fellépéseket követõen sem apadt az emberek jó kedve, így hajnalig folytatódott tovább a buli. Az egyesület köszönetet mond a motoros nap támogatóinak: Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzatának, Dr. Vancsura Istvánnak, Barna Sándornak, Dragon Józsefnek, Bartók Lászlónak (Kalandfarm), MATIC Kft-nek, Bartók Istvánnak (Iparcikk üzlet), Novák Lajosnak, Novák Gábornak, ifj. Kacziba Sándornak, Gyõri Lászlónak, Tisza-Kunsági Vízgazdálkodási Társulatnak, CBA- Pici ABC-nek, Kézsmárki családnak, Víglásiné Tóth Andreának (Festék és
Háztartási Bolt), Térburkolat Kftnek,Parádi Lászlónak és Bálint Imrének. Megköszönjük minden motorosnak és quadosnak a rendezvényen való részvételt, valamint a sárdagonyában, a sárkötélhúzásban, a sörpörgõben és a pörgõs székben eltöltött felejthetetlen pillanatokat, azoknak a bevállalós embereknek, akik ebben részt vettek. Köszönjük Kerekes Bandinak az egész napos és éjszakás fergeteges hangulatot. Köszönetünket fejezzük ki a Gyerekekért Alapítványnak, hogy trambulinnal és arcfestéssel szórakoztatták a rendezvény ideje alatt a legkisebbeket. Szeretnénk köszönetet mondani a rendõrségnek és a polgárõrségnek, hogy biztosították a motorosok felvonulását, valamint, hogy a rendet fenntartották. A közönségnek is hálásak vagyunk, hogy eljöttek és megnéztek bennünket, és fotósunknak Spinda Sándornak, hogy megörökítette e fantasztikus esemény pillanatait. Az ott készült képeket megtekinthetik a www.alparcross.hu weboldalunkon. Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát és jövõre is ellátogatnak Motoros Napunkra. TiszaalpáriMotorosEgyesület
8. oldal
2013. augusztus
Nyolc éves a legfiatalabb tiszaalpári hajtó Egyházi sorok
Negyedik alkalommal rendezett lovas napot a helyi lovas egyesület. A programban póni egyes és kettes, valamint nagy egyes és kettes fogatok versenyeztek a helyezésekért. A szép számú közönség izgalmas küzdelmeket látott. A 2008-ban alakult egyesület évrõl évre fejlõdik. Harmincnégy taggal indultak, jelenleg huszonnyolcan vannak. Nem csak helyiek, de Bokrosról és Csongrádról is csatlakoztak a klubhoz. Az elsõ lovas napok megrendezését nem is az egyesület kezdeményezte. Gálfi Attila ötletet volt az, hogy próbálkozzanak meg vele. Az egyesület tagjai mellé álltak és megvalósították az elképzelést, tudtuk meg Molnár József elnöktõl. A hibákból és más települések rendezvényeibõl is tanultak. Elsajátították a gyakorlati fogásokat, és az eddigi négy rendezvényt megpróbálták szervezetten és színvonalasan megvalósítani. A mostani alkalommal Európa-bajnoki póni fogathajtó válogatás is történt, 8 és 14 éves korú gyermekek részére. Amint azt Novák Mihály elmondta, van egy "kemény mag", akik nagyon sokat tesznek azért, hogy a rendezvény jól sikerüljön. A többiek inkább csak élvezik a klub nyújtotta lehetõségeket. Õ maga is aktívan dolgozik nem csak az egyesületben, de fiát is tanítja a fogathajtásra. Patrik hat éves ko-
rában fogott elõször a kezébe gyeplõt. Természetesen pónilovat hajtott. Azóta nemcsak édesapja, hanem Sallai Sándor irányítása alatt készül. Ez már meg is látszik a mindössze nyolcéves fiú hajtásán, akinek segédhajtója az édesapja. A mindszenti versenyen a díjhatást megnyerte, maraton- és akadályhajtásban pedig második lett. A tiszaalpári versenyen sem talált legyõzõre. Lovával Myk-kal naponta másfél órát dolgozik, így már teljesen összeszoktak. Patriknak nagyon tetszik a fogathajtás, az a szándéka, hogy kitart e sport mellett. A negyedik tiszaalpári lovas napok eredménye, póni egyes fogatok akadályhajtása: 1. Novák Patrik, 2. Novák Kristóf (mindkettõ Tiszaalpári Lovas Egyesület). Póni kettes fogatok: 1. Tóth Molnár Máté (Tiszakécskei LE), 2. Varga Sándor (Orgoványi LE), 3. Szabó Ádám (Tiszakécskei LE). Nagy egyes fogatok: 1. Aczél Imre (Orgoványi LE), 2. Polyák Zoltán (Ágasegyháza). Nagy kettes fogatok: 1. Besze Károly (Jakabszállási LE), 2. Nagy Gábor, 3. Csaplár Tibor (mind kettõ Fülöpházi LE). A Tiszaalpári Lovas Egyesületet Ágoston Károly, Baranyi János, Bársony Anett, Bíbok Károly, Bodor Ádám, Bori Antal és Tar Mihály képviselte.
Ünnepek: Augusztus 6. Urunk színeváltozása Augusztus 10. Szent Lõrinc diakónus, vértanú Augusztus 14. Szent Maximilian Kolbe vértanú Augusztus 15. Szûz Mária mennybevétele/ Nagyboldogasszony Augusztus 19. Szent Bernát apát, egyháztanító Augusztus 20. Szent István király Augusztus 22. Boldogságos Szûz Mária királynõ Augusztus 24. Szent Bertalan apostol Augusztus 28. Szent Ágoston püspök, egyháztanító Augusztus 29. Keresztelõ Szent János vértanúsága - Az újfalui templom búcsúja augusztus 18-án vasárnap 10 órakor lesz. Az ünnepi szentmisét bemutatja fõtisztelendõ Hatházi Róbert atya, Kecskemét Barátok Templomának káplánja. Ezen a vasárnapon Alpáron csak este 18 órakor lesz szentmise. - Terményhálaadást tartunk augusztus 25-én, vasárnap Alpáron a 9 órai, Újfalun pedig a 11 órás szentmisén. - A betegek kenetének szentségét szolgáltatjuk ki Újfalun augusztus 30-án, pénteken a 19 órás, Alpáron pedig augusztus 31-én, szombaton a 19 órás szentmisén. Elõtte mindkét helyen 18 órától gyónási lehetõség.
Köszönet mindenkinek Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik férjem, édesapám, apósunk, nagyapánk, dédnagyapánk,
BirkásMihály temetésén részt vettek. Fájdalmunkban osztoztak, virágaikkal részvétüket fejezték ki. Búcsúztatásán részt vettek, és elkísérték utolsó útjára. Küzdelmes volt élete, legyen csendes pihenése. A gyászoló család
2013. augusztus
9. oldal
10. oldal
2013. augusztus
Nem történt változás a játékoskeretben Hamarosan, augusztus 17-én kezdõdik a megyei labdarúgó bajnokság. A rövid nyári szünet után el kellett kezdeni a felkészülést a 2013/2014-es idényre. Az elõkészületekrõl, a tervekrõl és az elképzelésekrõl Magyar Attilát, a II. osztályú felnõtt csapat edzõjét kérdeztük. Július 9-én kezdtük a felkészülést az új bajnokságra, heti három edzéssel. A második hét után már edzõmérkõzéseket is játszottunk. A Csongrád II. csapata ellen 6-1 arányban nyertünk idegenben, Kunszállástól 2-1-re kaptunk ki, a Kiskunfélegyházi Vasutast pedig 4-0-ra vertük. Az utolsó edzõmérkõzésünkön ismét a Csongrád II. ellen játszunk. A játékoskeretben nagy változás nem volt, egyedül Kovács József hagyta abba a játékot, senkit sem igazoltunk. A II. osztályú csapatból senki sem távozott, a III. osztályúból Kovács Sándor Szankra, Rózsa György és Hekkel László pedig Fülöpjakabra igazolt. Tekintettel arra, hogy a keretben nagy változások nem történtek és nem ismerjük azt, hogy milyen erõsségû
lesz a II. osztály, éppen ezért a 13 egyesületbõl a hetedik-kilencedik helyre várjuk a csapatot. Jobb természetesen lehet, de rosszabb eredményre nem számítunk. A felkészülésünk azért nem volt teljesen zökkenõmentes. Munkahelyi elfoglaltság és egyéb okok miatt sajnos az edzések látogatottsága az erõsen visszaesett. A megyei III. osztályú csapatunk is megkezdte a felkészülést. A Fülöpjakabbal 4-4-es döntetlent játszottak. A Csongrád III-as csapatával is megmérkõznek. Mind a két csapatnak az augusztus 17-i hétvégén kezdõdik a bajnokság. A megyei III. osztályú csapat Orgoványra utazik, mi pedig a Lajosmizsét fogadjuk. A megyei III. osztályú csapatban több fiatalnak is szeretnénk játéklehetõséget biztosítani. Bízunk benne, hogy a II. osztályú csapathoz is oda tudnak majd kerülni néhányan. A II. osztályú felnõtt csapat irányítását továbbra is én végzem, az ifjúságiét Patai Ervin, a megyei III. osztályú játékosokat pedig Patak Sándor irányítja.
KÖNYVELÉSTÉS KÖNYVVIZSGÁLATOT VÁLLALOK: egyéni vállalkozók, õstermelõk, magánszemélyek, Kft-k, Bt-k, alapítványok részére, teljes körû APEH- és TB-ügyintézéssel, képviselettel. Havonta tájékoztatást kap vállalkozása eredményérõl, áfájáról, a könyvelést, így pontosan tudja követni. Igény szerint a könyvelési anyagért elmegyek.
AZ IRODA NYITVA TARTÁSA hétfõtõl szombatig 8 – 18 óráig. Telefonon egyeztetés alapján csak egy fõt fogadok a teljes diszkréció érdekében. Kérem válasszon engem, ha családias környezetet és nem „tömeg-könyvelõirodát“ keres.
ÉRDEKLÕDNI: 06/30/266-8536
Ingyenes jogsegélyszolgálat SÉRELMEK A PSZICHIÁTRIÁN Alapítványunk közel 20 éve biztosít INGYENES jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelésük során. Ha Ön vagy ismerõse ilyen helyzetben van, illetve tudomása van ilyen esetrõl, kérjük, jelezze az alábbi elérhetõségeken: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182. Telefon: 06 (1) 342-63-55, 06-70-330-5384 E-mail:
[email protected] Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!
Tiszaalpár a Trió Televízióban Nézze Ön is a Trió Televízió mûsorait, hogy ne maradjon le semmirõl, ami Tiszaalpár életével kapcsolatos. Minden hónap utolsó szerdáján, 19:30-tól jelentkezik Tiszaalpári Tükör címû magazinunk. A képviselõ-testületi üléseket mindig az ülések hetében szombaton, 12:30-tól tekinthetik meg felvételrõl, az ismétlést pedig a következõ szombaton, szintén 12:30-tól. Figyelmébe ajánljuk további mûsorainkat is: Kiskun Krónika, minden hétköznap 19 órától Kontra, kéthetente kedden 19:30-tól Tükörkép, kéthetente kedden 19:30-tól Életadók, kéthetente csütörtökön 19:30-tól Sportmozaik, kéthetente csütörtökön 19:30-tól Rock Magazin, kéthetente pénteken 20:30-tól Hitélet, minden hónap utolsó pénteken 18:30-tól Hozd a formád! minden hónap elsõ pénteken 19:30-tól
2013. augusztus
Régi,újfelületek festése,mázolása, tapétázása Hõszigetelés, falfelület színezése parkettacsiszolás és – lakkozás
Keressen meg és megoldom festéssel kapcsolatos bármely gondját rövid határidõvel! MÛANYAG NYÍLÁSZÁRÓK FORGALMAZÁSA ÉS BESZERELÉSE Egyénre szabott ajánlatokkal várja Balla Zsolt szobafestõ mester Tel.: 30/362-4971
11. oldal
12. oldal
2013. augusztus
2013. augusztus
13. oldal
14. oldal
2013. augusztus
Minden,amiszépséggel kapcsolatos,egy helyen…!
Szolgáltatásaink: NÕI-, FÉRFI-, GYERMEK FODRÁSZAT: Alkalmi, divatos és hagyományos frizurák, kontykészítés, dauer, festés, melírozás. Tel: 06-20/566 66 47 KOZMETIKA Teljes körû arc-, nyak-, dekoltázsápolás és masszírozás, férfi-tini arckezelések, tû nélküli mezoterápiás kezelés, ultrahangos kezelés, gyümölcssavas mélyhámlasztás (A.H.A.-kúra), steril gyantázás, szemöldökszedés, festés, szempillafestés, nappali, alkalmi és menyasszonyi sminkkészítés. Tel: 06-30/281 26 42 ÁLLÓSZOLI Biztonságos barnulás, D-vitamintermelés, téli depresszió ellen. INFRASZAUNA Egészség fenntartása, test és a lélek relaxálása. NAPSZAUNA Természetes napsugárzást sugárzó hõ felgyorsítja az oxigéncserét, javítja a vérkeringést, erõteljes méregtelenítés sejtszinten. ELSÕ ALKALOM INGYENES!!! Tel: 06-20/430 86 08
ÚJ SZOLGÁLTATÁSAINK: TÛ NÉLKÜLI MEZOTERÁPIA FLABÉLOS AJÁNDÉKUTALVÁNYKAPHATÓ!!! Szeretettel várjuk a szépülni és pihenni vágyó régi és új vendégeinket!
Arcfiatalítás, feszesítés, arctónus javítás fájdalommentesen! NOBEL-DÍJAS felfedezésen alapuló szépségkezelés a Díva Szépségszalonba! Mi a MEZOTERÁPIA (elektroporáció)? A tû nélküli mezoterápia az elektroporáción alapul, mely elektromágneses hullámok sokasága. Ez az eljárás a sejtmembránon keresztül csatornákat nyit meg, és a hatóanyagok így szívódnak be közvetlenül a sejtekbe és szövetekbe. Ezáltal téve lehetõvé a sejt szintû hatóanyag felszívódást az irhába és akár a bõraljáig is. A bõrben 600-1200%-kal nagyobb hatóanyag felszívódás mutatható így ki, mint más kozmetikai eljárás során. A kezeléshez analitikai tisztaságú ampullázott hatóanyagokat használunk. Nagy elõnye a hagyományos tûs mezoterápiával szemben, hogy az elektromágneses hullámok nem idéznek elõ károsodást a kezelés során. Mivel a kezelés végén a csatornák egybõl be is záródnak, így a hatóanyag csapdába esik sejt szinten. Kinek is ajánljuk? A Tû nélküli mezoterápia kiváló kezelést nyújt a következõ kozmetikai-illetve esztétikai problémák megoldására: - száraz, érett bõr hidratálása. - Hajszálerek (rosacea) kipirosodásának enyhítése - szárazsági (szarka) ráncok kisimítása, - szemkörnyék, nyak- dekoltázs kisimítása - cellulit kezelése -testfeszesítés -haj és fejbõr kezelése Akinek nem ajánlott -herpesz vagy más bõr fertõzés esetén -pikkelysömör, ekcéma esetén -terhesség és szoptatás alatt -epilepszia -szívritmusszabályzó(pace-maker) -lázas állapot -súlyos belgyógyászati betegségek -agyvérzésen átesett személyeknél
2013. augusztus
15. oldal
FLABéLOS vibrációs edzõgép MiistehátaFLABéLOS? A FLABéLOS egy mozgásterápiás, alakformáló készülék. 10 perc alatt a FLABéLOS-szal körülbelül 45-50 percnyi klasszikus, edzõtermi munkát végezhetünk el, különösebb megerõltetés nélkül! Hogyanlehetségesez? A TTV-re, a teljes test vibráció-ra alapozva egy ausztrál professzor fejlesztette ki az OTO FLABéLOS-t. A FLABéLOS alakformáló billegõ-mozgó padján állva sorozatos egyensúlyvesztés következik be, mely beindítja a központi idegrendszert, az agy pedig utasítást ad az egyensúly fenntartásában részt vevõ összes izomnak a korrigálásra, azaz az izomzat automatikusan "ellen tart". A helyzetmegtartó reflexeink mûködésbe lépnek, mely jelentõs izommunkát eredményez, az ízületeinket és a szívet ugyanakkor nem terheli meg. Mindez az izommunka az akaratunktól függetlenül következik be, és olyan gyorsan történik, hogy egyetlen másodperc alatt akár 10-60 izom-összehúzódást is elérhetünk. Ezt tudatosan, edzõtermi körülmények között lehetetlen lenne megvalósítani. - Stimulálva az egész testet, az összes izmot és eret, a vertikális vibráció: - Biztosítja a testnek a kellemes, de eredményes kardiovaszkuláris edzést - Növeli a pulzust és az anyagcserét, ezáltal javítja és gyorsítja az emésztést, gyorsabban égnek el a kalóriák az edzéseken kívül is! - Növeli az izmok munkabírását, az izmok erejét és tónusát - Megállítja a csonttömeg-vesztést, melyet fõként a mozgás hiánya okoz - Javítja a vérkeringést és az izmok közötti koordinációt, ruganyosságot biztosít, javítja az egyensúlyérzéket, ami az idõsebbeknek igen fontos! - Több oldalról és hatékonyan támadja meg a cellulitist, segíti a használóját a szép testtónus elérésében - Csökkenti a heveny és idült derékfájást - Cukorbetegek számára kifejezetten ajánlott, mert javítja a végtagok vérkeringését, rendszeres használatával csökkenthetõ a vércukorszint - Növeli a vér oxigén szintjét, ezáltal javítja a közérzetet, segít a koncentrációban. Növeli az állóképességet, erõsíti az immunrendszert és elõsegíti a sejtregenerációt, növeli az elasztin termelést, ezzel kisimítja a finom vonalakat, ragyogóvá és egészségessé teszi a bõrt - Segíti a sérülések, betegségek következtében károsodott izmok, ízületek újjáépítését, ezáltal a rehabilitáció egyik leghatékonyabb segédeszköze A termék hasznosnak bizonyul még a következõkben: - Az izmokat tonizálja és növeli az ún. propriocepciót, vagyis az azonnali izomreakciót - Javítja az izmok terhelhetõségét és rugalmasságát - Célzottan mozgat nagyobb izomcsoportokat (comb, vádli, hasizmok, stb.) - Növeli az állóképességet és a vérkeringést - Fejleszti a mozgáskoordinációt és az egyensúlyozó képességet, így az idõskorúak elesése és az ebbõl adódó csonttörés kockázata is csökken - Növeli a tesztoszteron és a növekedési hormon szintet - Csökkenti a kortizol szintet Ellenjavallatok:(mely esetben a FLABéLOS használatát nem javasoljuk!) - daganatos megbetegedés esetén, - heveny sérülés esetén, - heveny trombózis esetén, - friss törés után, - heveny gyulladás, fertõzés esetén - közvetlenül a mûtéteket követõen, - vesekõ, epekõ, hólyagkõ esetén - fém implantátumok, protézisek esetén - terhesség alatt
16. oldal
2013. augusztus
ApRóK * A Tiszaalpár, Bercsényi u. 6. sz. alatti ház eladó. Érdeklõdni személyesen a Táncsics u. 17-ben vagy telefonon: 06-70/3242-211 * Kékeszöld színû, 70x150 cm-es lemez fürdõkád eladó. A kád még nem volt beépítve! Ár: megegyezés szerint. Érdeklõdni: 0620/390-2918. * 2 db 60 m-es fóliasátor eladó. Érd.: 06-76/656-206. * Eladó fotelágy, dohányzóasztal, 2 fotel. Érd.: Dobó u. 8. 76/424-553. * Tiszaalpár Csokonai úton jelenleg is mûködõ vegyesbolt október 1-tõl teljes berendezéssel eladó vagy kiadó. Igény esetén lakóházzá alakítható. Tel.:06-30/269-0744. * Tiszaalpáron, Árpád telepen 3 szobás családi ház beépített cserépkályhával eladó. Érd.: 06-70/377-4203. * Tiszaalpáron két szobás összkomfortos ház 1750 négyzetméter földdel eladó. Érdeklõdni: 63/311-744-es telefonon egyeztetéssel. * Családi ház eladó, Tiszaalpár Arany J. u. 4 szám. Érdeklõdni 76/424-019. * Tizenhárom mázsa Rajnai rizling szõlõt vennék készpénzért. Telefon: 30/241-9585. * Megbízható személy keres albérletet, Tiszaalpár területén, hosszú távon gondolkodva. Telefon: 06/70-931-2902. * Szeptember 1-tõl hegedû, citera, tekerõlant, furulya oktatását vállalom. Telefon: 421-843. * Tiszaalpár, Dobó u. 37. sz. alatti családi ház sürgõsen eladó. Víz, villany, konvektoros gáz van. Érdeklõdni: 06/20-438-6724. * Tiszaalpár, Jókai u. 5 szám alatt kertes, padlásszobás családi ház eladó. Érdeklõdni: 06-20/9937014. * Tiszaalpár központjában üzlethelyiség kiadó. Érdeklõdni: 06/30-858-9688. * Tiszaalpáron a Csokonai u. 68. szám alatt 110 négyzetméteres összkomfortos, két és fél szobás családi ház, parkosított udvarral, gyümölcsfákkal, melléképülettel eladó. Irányár: 5,5 millió forint. Telefon: 06-70/379-5451. * Tiszaalpár, Liszt Ferenc u. 1. sz. alatt lévõ 98 m2 alapterületû három szoba összkomfortos családi ház pincével eladó. Fûtése vegyes tüzelésû vagy gáz kazánnal. Kerttel, melléképülettel, garázzsal és szerelõaknával. Érd.: 06-30-353-4320
Anyakönyvihírek Akik házasságot kötöttek: Madar Imre és Zetkó Andrea. Akiket nagyon vártunk: Freivolt Szimonetta (Kulmann Ágnes), Kispataki Dénes (Kispataki Melinda), Miklós László Attila (Miklós Pálma). Akiket elveszítettünk: Kelemen Lajos (1946).
KÖZÉRDEKÛTELEFONSZÁMOK Polgármesteri hivatal: 424-133, 424-098 Árpád Mûvelõdési Ház: 424-106 Teleház: 598-853 Orvosi ügyelet: 06-76/441-435 Tûzoltóság Kiskunfélegyháza: 463-444 Rendõrség Kiskunfélegyháza: 06-76-562-200 Körzeti megbízottak: Németh Sándor 06/20/539-6690 Török Roland 06/20/539-6658 Zsibrita Ádám 06/20/226-8282 Boris Ferenc közterület felügyelõ: 06-20/342-0268 Könyvtár: 598-816 Kacziba Sándor polgárõr elnök 06/20-433-3911 Popper József polgárõr (minden hónap 1-15-ig) 06/30/267-8287 Novák Lajos polgárõr (minden hónap 16-31-ig) 06/30/9049-363
Minden100FtBt.Boltja Üzletünk megtalálható: 6066 Tiszaalpár, Alkotmány u. 19. bejárat a Bercsényi utca felõl.
Kínálatunkból: háztartási mûanyagáru, illatszer, élelmiszer, üvegáru, papír, játék, bizsu, sok apróság. Folyamatosan megújuló, szezonális árukészlettel várjuk kedves vásárlóinkat.
ÜZLETÜNK NYITVA TARTÁSA: hétfõtõl-péntekig: 8.00-12.00 13.00-17.00 óráig, szombaton: 8.00-12.00 óráig. Tel/Fax: 76/424-504. Mobil: 06-20/4789-008
ERZSÉBET UTALVÁNY ELFOGADÓHELY LETTÜNK! TISZAALPÁRIHÍRMONDÓ Tiszaalpár Nagyközség Önkormányzat Képviselõtestületének lapja Megjelenik minden hónap második hétvégéjén. Felelõs kiadó: Maróti Pál Felelõs szerkesztõ: Szentirmay Tamás A szerkesztõ telefonszáma: 06-30/9687-194 E-mail cím:
[email protected] [email protected] Cikkek, hirdetések leadási határideje minden hónap 7-e. Tiszaalpári Hírmondó megtalálható a www.tiszaalpar.hu honlapon. Készült Kécske Nyomda Kft. Tiszakécske F. v.: Tóth Géza B/PHF/909/Ba/92