2 | önkormányzat
3 | önkormányzat
A tetőn is napsugarakat gyűjtenek
A testületi ülésről jelentjük
11 | Akikre büszkék vagyunk
„Két hét alatt felnőttünk” – interjú Máriási György díszpolgárral
XXV. évfolyam 21. szám • 2016. november 2.
„Aki gyermekkora óta orvosnak készül, abból nem lesz gyilkos”
»
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára a XVI. Kerületi Önkormányzat felújította Tóth Ilona korábban Cinkotához, ma Árpádföldhöz tartozó, Állás utca 57-ben található szülőházát, mellette pedig egy oktatóközpontot is létrehozott. Az ünnepélyes átadóra október 23-án került sor. Folytatás a 6-7. oldalon
2 ❘
» A XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
ö n ko rm á n y z at
A tetőn is napsugarakat gyűjtenek
»
Az Egy óvoda felújítási program keretében idén a Napsugár Óvoda Ágoston Péter utcai telephelye szépült meg, sőt, még napelemeket is kapott, így az épület jelentős energiát takarít meg, amely nagy szerepet játszik a környezet védelmében. Az ünnepélyes átadón részt vett többek között Kovács Péter polgármester, Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő, dr. Csomor Ervin alpolgármester, valamint Ács Anikó és dr. Környeiné Rátz Katalin önkormányzati képviselő is.
A Méhecske csoport két tagja, Végh Emília és Pinczés Dominik egy közösen elmondott kétsorosban köszönte meg az Önkormányzat vezetőinek, hogy milyen szép lett az óvodájuk, majd Horváth Zsoltné intézményvezető elmondta: az 1973-ban létrehozott épületbe ma már azok hordják gyermekeiket, akik szintén itt cseperedtek. A létesítmény pedig az energiatakarékos berendezéseknek köszönhetően 2012-ben elnyerte a zöld óvoda címet a kerületben elsőként.
A szülői szervezet nevében Nagyné Talabér Tímea mondott köszönetet a felújításért, majd Szatmáry Kristóf kiemelte: azért fontos a 2006 után elindított Egy óvoda felújítási program, mert ez az első olyan intézmény a gyerekek életében, ahol meghatározó élményeket szerezhetnek a fejlődésük során. Kovács Péter hangsúlyozta: azért költöttek 80 millió forintot a felújításra, mert már a jövőnek is dolgoztak, ezért használtak megújuló energiaforrásokat is. A polgármester megköszönte Kaczúr Ilona műszaki ellenőr és a Juko, illetve a Veresmester Kft. munkáját, valamint a szülők és a munkatársak türelmét, majd elmondta, hogy jövőre az udvar is megszépül és egyes részeit műfűvel látják el. Dr. Csomor Ervin alpolgármester hangsúlyozta: az Önkormányzat továbbra is mindent megtesz az óvodákért és az épület, valamint az udvar felújítási program is folytatódni fog jövőre. Emellett, ahol csak részleges rekonstrukciót hajtottak végre, ott igyekeznek az elmaradt részeket is korszerűsíteni, és továbbra is támogatják
azokat az óvodapedagógusokat, akik sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkoznak. Végül a Margatéta csoport tagjai Ramotai Melinda és Tar Ferencné óvodapedagógusok vezetésével építőmunkásnak öltözve a Generál együttes Húzd meg jobban, menjen a munka című számára bemutatták az épület felújításáról szóló produkciójukat. Az Ágoston Péter utcai óvodában egyébként két csoportszobát újítottak fel és új helyiséget alakítottak ki a logopédiai foglalkozások számára, sőt, létrehoztak egy mosókonyhát is. Az intézmény elsőként a kerületben kapott egy olyan mosogatógépet, amely mindössze 3 perc alatt végez a feladatával. Mindezek mellett hőszigetelték a homlokzatot, kicserélték a nyílászárókat, felújították az elektromos hálózatot és korszerűsítették a fűtést is. » Sz. R. Zs.
Takaros Tanoda »
Noha a tanévnyitót szeptember 1-jén már megtartották a Sashalmi Tanodában, az iskola diákjai most újra kivonultak az udvarra, hogy együtt ünnepeljék a kívülről felújított intézmény átadóját. Az eseményen részt vett Kovács Péter polgármester, dr. Csomor Ervin alpolgármester, dr. Környeiné Rátz Katalin és Vincze Ágnes önkormányzati képviselő, illetve Kovács Katalin, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) Budapesti XV.-XVI. Tankerületének igazgatója is.
A fehérre mázolt és színes csíkokkal ellátott falak, a modern nyílászárók, valamint az árnyékolók, az ivókút és a tornatermi lejáró mind olyan újítások, amelyekre egy mai
oktatási intézménynek szüksége van. Mindezeket azért fontos kiemelni, mert volt olyan tanterem, ahova már beesett az eső, és a hőszigetelésre is nagy volt az igény – emelte ki Kovácsné Géczy Beatrix igazgató, aki a diákokkal együtt megköszönte a polgármesternek, a Kerületgazda Szolgáltató Szervezet munkatársainak és a kivitelező képviselőjének, hogy a felújítás megvalósulhatott, majd hozzátet-
te, hogy nagyon várják a II. ütem kezdetét. Kovács Péter hangsúlyozta: Kovács Katalinnal már egyeztettek arról, hogy a jövő évben folytatódni fog a Tanoda felújítása, és az épület nemcsak előlről szépül meg, de egy új tornateremmel is bővül majd. A polgármester azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a II-es ütem többe fog kerülni, mint a 240 millió forintból megvalósult I-es, és
tovább is fog tartani, ezért több türelmet kért a tanároktól és a nebulóktól is. A tanodások műsorral is készültek a vendégeknek, amelyben Máté Gergely Dániel és Berzi Szabolcs konferált, Boér Barna, Gyalog Hajnalka Dóra, Ludvig Emese és Czuczor-Gidai Zsófia verset mondott, Hartvig Simon Ármin klarinéton játszott, Bakos Emma pedig zongorázott. » Sz. R. Zs.
2016. november 2.
«
önkor m án y zat ❘ 3
A testületi ülésről jelentjük
»
Az október 26-án megtartott képviselő-testületi ülés különlegessége az volt, hogy nagyon kevés napirendről nagyon hosszan tanácskoztak a jelenlévők. Két lényeges döntés született: az egyik értelmében az erdélyi Csíkszentmihállyal testvértelepülési megállapodást ír alá a közeljövőben az Önkormányzat, a másik határozat szerint pedig a Kertváros csatlakozik a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör kezdeményezéséhez és támogatja a 2024-es budapesti olimpia megrendezését.
Újabb erdélyi testvértelepülésünk lesz
Szász József alpolgármester elmondta: az eddigi kapcsolatokhoz képest ez azért más, mert korábban az Önkormányzat kereste meg a testvértelepüléseket, ezúttal azonban ez fordítva volt, 2010-ben ugyanis a csíkszentmihályi testület hozott egy határozatot a kapcsolatfelvételről, azóta azonban mindez nem történt meg hivatalos módon. A kerületiek viszont tizenegy éve rendszeresen ellátogatnak a csíksomlyói búcsúra, amelynek idején csíkszentmihályi családoknál szállnak meg, akikkel már baráti kapcsolatot is ápolnak. A közelmúltban Izsák-Székely Lórántot választották meg három település, köztük Csíkszentmihály polgármesterének, aki egyik első feladatának tartotta, hogy felvegye a kapcsolatot a Kertváros vezetőjével, Kovács Péterrel. Romániában azonban egy új szabályozás lépett életbe, amelynek értelmében a külügyminisztériumnak is jóvá kell hagynia a megállapodást, vagyis csak ezek után írhatják alá mindkét részről. A kerületi Iparkamara elnöke, Baumholtzer Tamás pedig megkereste Szász Józsefet azzal a javaslattal, hogy gazdasági együttműködést alakítsanak ki nemcsak Csíkszentmihállyal, hanem az összes testvértelepüléssel is. Miután a képviselők egyhangúlag megszavazták a javaslatot, Izsák-Székely Lóránt először arra emlékezett, hogy 2011. június 4-én az Önkormányzat házasságkötő termében – ahol a Testületi üléseket is tartják – tette le az állampolgári esküt feleségével együtt. Ezután szólt egy számára kedves rákosszentmihályi fiatalemberről, akinek Csíkszentmihály az utóbbi években a második otthonává vált, majd kifejtette, hogy ő is hasonlóan érez Rákosszentmihály iránt. Az erdélyi település polgármestere ezután azt kívánta, hogy minél több hasonló egyhangú szavazásra kerüljön sor, és örömét fejezte ki, mert részt vehetett a Tóth Ilonka Emlékház avatóján, ahol megtudta, hogy a mártír medikának
is voltak székely felmenői. Izsák-Székely Lóránt elmondta azt is, hogy az ülésteremben található, az élet fáját ábrázoló festmény számára az itthoni magyarok és a székelyek közös gyökereit szimbolizálja, amelyeket ugyan elkötöttek 1920-ban Trianonban, most azonban újjáéledtek, és ezeken keresztül kölcsönösen áradhat a tápanyag az anyaország és Erdély között. Végül azt kívánta, hogy a Szentlélek egyesítő ereje töltsön el mindenkit.
Kovács Péter és Izsák-Székely Lóránt Mindezek után Szatmáry László átadott IzsákSzékely Lórántnak egy jubileumi Tóth Ilona emlékplakettet.
A kerület támogatja a 2024-es budapesti olimpia megrendezését
A Testület hosszasan tanácskozott arról, hogy csatlakozzon-e a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör kezdeményezéséhez, amelynek értelmében a tagok támogatják a „Budapest 2024” pályázat megvalósulását. Egyes képviselők szerint az esemény veszteséges lenne az ország számára, a polgármester szerint azonban mindez nem pénzkérdés, és mivel az Önkormányzat számára fontos a sport támogatása, ezért a többség megszavazta a javaslatot.
A Budapesti Békéltető Testület munkatársa, dr. Kolyvek Antónia a XVI. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának épületében (1163 Budapest Havashalom u. 43.) havonta egy alkalommal, minden hónap 3. szerdáján 14.00 és 16.00 óra között ingyenes fogyasztóvédelmi tanácsadással várja az érdeklődőket. Előzetes egyeztetés szükséges a jegyzői titkárság 4011-555-ös telefonszámán. Következő időpont: november 16.
Kedves
Olvasó!
Az angolszászok október 31-én tökfejekkel rémisztgetnek, a halloween keretében pedig gonosz boszorkányokat, kísérteteket és démonokat ünnepelnek. Mi, magyarok november 1-jén a szentekre emlékezünk, november 2-án pedig saját halottainkért gyújtunk gyertyát. Mindenkinek van ugyanis legalább egy szerette, akit már soha többé nem láthat, nem ölelhet meg, nem hívhat fel telefonon és nem mondhatja el neki, mennyire szereti. Az ő emlékük ápolása nagyon fontos, de épp ilyen lényeges figyelnünk azokra, akik még velünk vannak, ezért ezt üzenik nekünk: „Ne jöjj el sírva síromig! Nem fekszem itt, nem alszom itt. Ezer fúvó szélben lakom. Gyémánt vagyok fénylő havon. Érő kalászon nyári napfény. Szelíd esőcske őszi estén. Ott vagyok a reggeli csendben, a könnyed napi sietségben. Fejed fölött körző madár, csillagfény sötét éjszakán, nyíló virág szirma vagyok, néma csendben nálad lakok. A daloló madár vagyok, s minden neked kedves dolog… Síromnál sírva meg ne állj! Nem vagyok ott, nincs is halál.”
XVI. KERÜLETI ÚJSÁG A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja Megjelenik 32 500 példányban Felelős kiadó, főszerkesztő: Szabó Réka Zsuzsanna Tördelőszerkesztő: Szűcs Angéla, Korrektor: Takács Olga Levélcím: 1163 Budapest, Havashalom u. 43. E-mail:
[email protected] Szerkesztőségi fogadóóra szerdánként 14 és 16 óra között a Jókai utca 6. szám alatt található irodaházban. Telefon: 407-1732 Nyomás: Mediaworks Hungary Zrt. Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató www.mediaworks.hu Terjeszti: DMH Magyarország Lapterjesztő Kft. Cím: H 1119 - Budapest, Fehérvári út 84/a. Hirdetésfelvétel: 06-20-982-5352 vagy
[email protected] A szerkesztőségünkbe beküldött kéziratokat szerkesztve jelentetjük meg, illetve fenntartjuk a jogot a kihagyásukra. Kéziratokat, fotókat nem tartunk meg, és nem küldünk vissza. Fenntartjuk a jogot az apróhirdetések szerkesztésére vagy – hely hiányában – kihagyására. A XVI. Kerületi Önkormányzat központi száma: 4011-400 vagy 4011-408.
4 ❘
» A XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
n ev el és
Természetközelben » óvodás kortól
Idén is számtalan pályamunkát készítettek a Kertváros óvodásai a Környezetvédelmi Iroda által kiírt, Szeretjük a Naplás tavat elnevezésű pályázatra a tanösvényen tanultak alapján, és jutalmuk sem maradt el. Szász József alpolgármester október 28-án kereste fel a kicsiket.
A második helyen a Szentmihályi Játszókert Óvoda Szent Korona utcai Napsugár csoportja végzett, amelynek tagjai 100 főre szóló jegyet kaptak a Fővárosi Állat- és Növénykertbe.
Az első helyezést a Mátyásföldi Fecskefészek Óvoda Farkashalom utcai Delfin csoportja érte el, amelynek tagjai társaikat is elvihetik a Csodák Palotájába, hiszen összesen 100 belépőt kaptak.
A harmadik a Mátyásföldi Fecskefészek Óvoda Csinszka utcai Halacska csoportja lett, amely jutalmul meglátogathatja a Budakeszi Vadasparkot.
A bírák idén is kiosztottak egy különdíjat, amit a Gyerekkuckó Óvoda Centenáriumi sétányon található Margaréta csoportja nyert el, egyedi, gesztenyebábokból készített munkájával. A másodszor is különdíjat szerző apróságok idén a Magyar Természettudományi Múzeum által tartott Erdőkerülő foglalkozáson vehetnek részt.
Tájékoztató fűtési támogatásról
A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális és gyermekvédelmi települési támogatásokról szóló 1/2015. (II. 23.) rendelete értelmében a
nyugdíjasok és nagycsaládosok fűtési költségeihez való hozzájárulásként fűtési támogatás nyújtható. Tavaly óta minden év október 1-jétől november 15-ig lehet igényelni, így e támogatási forma a jövőben is biztosított, arról nem kell minden fűtési szezon előtt újra döntést hoznia a Testületnek. A támogatás jövedelemfüggő, az egy főre eső jövedelem a legméltányosabb esetben sem haladhatja meg a 76 950 forintot. A fűtési támogatás – amit egy összegben januárban folyósítanak – december, január, február, március hónapra havi 4000 forint.
Az igénylőlap a Polgármesteri Hivatal (1163 Budapest, Havashalom u. 43.) Igazgatási és Ügyfélszolgálati Irodáján, valamint a Szociális Irodán vehető át, illetve letölthető a hivatal honlapjáról (www.bp16.hu). A kérelmet november 15-ig a Szociális Irodán lehet benyújtani. A határidő elmulasztása jogvesztő, igazolásnak helye nincs. A támogatással kapcsolatban részletes információk a 4011-424-es, a 4011-428-as, a 4011429-es, a 4011-568-as, illetve a 4011-682-es telefonszámokon kérhetők.
2016. november 2.
«
o ktatás ❘ 5
»
Az Önkormányzat Ács Anikó Által vezetett Köznevelési, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottsága a 2016/2017. tanévre is pályázatot hirdetett a kiírás időpontjában 4-11. évfolyamra járó általános vagy középiskolai tehetséges tanulók támogatására. Erre olyanok jelentkezhettek, akik a mostani és az előző tanévben hazai vagy nemzetközi tanulmányi, műveltségi, művészeti vagy sportversenyen kiemelkedő helyezést értek el. Mivel a Kertvárosban egyre több a tehetséges fiatal, ezért október 25-én 97 tanuló vehette át az elismerést Kovács Péter polgármestertől és Szász József alpolgármestertől. Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő pedig valamennyi támogatásban részesülő tanulót meghívta a Parlamentbe, és külön jutalomban részesítette Kovács Gábor Etelét, Krstulovic Alexet, Martin Esztert, valamint Tárkányi Damján Pétert.
Szász József köszöntője után Szatmáry Kristóf arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy aki jól tanul és jól is sportol gyerekkorában, az már idejében megtanul versenyezni, megtapasztalja annak jó és rossz oldalát. Az ilyen fiatalokat jellemző felkészülés és belső motiváció pedig a legjobb útravaló az élethez, amely nemcsak a Kertvárosnak, hanem az országnak is gyümölcsöző sikereket hozhat. Ez viszont csak a szülők segítségével válhat valóra. Kovács Péter már tavaly is elmondta, hogy a támogatásban részesülő diákok a kerület elitjéhez tartoznak. Most arra kérte őket, hogy igyekezzenek tagjai maradni ennek az illusztris társaságnak. A szülők közreműködését pedig természetesen a polgármester is megköszönte. Az átadó ünnepségen fellépett Nagy Eszter Hajnalka és Nagy Viola Csilla, akik saját szerzeményüket adták elő zongorakísérettel, Nagy Salamon pedig hegedűn játszott.
Bővült a kerület elitje Akik támogatásban részesültek: Baaken Solt, Bácskay Csenge Mária, Balogh Ádám, Balogh Klára Szilvia, Balogh Zita Anna, Barabás Bence Milán, Bárány Kata, Barki Zsófia Réka, Barna Zsombor István, Becker Dóra, Becker Kata, Beniczky Márton, Beniczky Tamás, Bérces Gergely, Boér Panna Rita, Budavári Csongor, Budavári Levente, Csengei Petra Sára, Csomós Míra, Csordás Dániel, Dobra Bernadett, Drenkó Mátyás Balázs, Eggenhofer Liza, Egri Zsófia, Forsthoffer Péter Bence, Forsthoffer Réka Flóra, Frizzi Borbála, Gálpál Zsófia, Gálpál Zsombor, Gottlibet Zóra Vivien, Göndör Jakab, Hegyi Péter, Horváth Szabolcs Tibor, Hudák Fanni Vivien, Jánni Petra, Karna Rebeka, Karna Réka, Kelemen Ádám, Koltányi Nóra, Kovács Gábor Etele, Kovács Kristóf Attila, Kovács Rita Anna, Krstulovic Alex, Krstulovic Vladimir, Lakatos Valter Kornél, Major Adrienn, Martin Eszter, Máté Hanna, Medvegy Noémi, Molnár Csaba Levente, Molnár Martin Lénárd, Nagy Eszter Hajnalka, Nagy Lora Szonja, Nagy Panka Zina, Nagy Salamon, Nagy Viola Csilla, Pálvölgyi Levente, Peresztegi Hanna, Pesti Bianka Anna, Prágai Réka, Radics Márk, Rádosi Regina, Regényi Ákos, Rein Péter László, Rozmán Bence, Sajósi Benedek, Sajósi Márton, Seres Dániel, Seres Péter, Simon Péter, Simon Petra Anna, Szabó Sámuel, Szabó Tamás, Szabó Zsombor, Szatmári Gergõ, Szegedi Csongor, Szegedi Kamilla Zsuzsanna, Székely Anna, Szekér Gréta, Szemerkényi Lelle Kinga, Szénás Anna Lilla, Szénás Emma Csenge, Tanoss Gergely Mátyás, Tárkányi Damján Péter, Tóth Emese, Tubics Fanni, Tubics Milán, Turny Bátor, Urbán Péter, Vágó Virág Dalma, Varga Zita, Varga Zoltán, Világhy Zoltán, Vörös Mariann Vilma, Zahorecz Réka Viktória, Zánkai Zsófia Dorottya, Zelenyánszky Lõrinc.
Az én ötvenhatom
»
Egyedi módon emlékezett meg a Batthyány Ilona Általános Iskola 1956 hőseiről a szabadságharc 60. évfordulója alkalmából. A hagyományos ünnepi műsort még október 21-én megtartották, másnap pedig a III. Családi napot rendezték meg.
A batthyánys diákok szüleikkel együtt készültek, mivel tanáraik már szeptemberben pályázatot hirdettek „Az én ötvenhatom” címmel. Ennek keretében egy szabadon választott művészeti formában mutatták be, miként él bennük a szabadságharc eszméje. Az elkészült pályaműveket a tanárok leosztályozták és a győztesek névsorát a III. Családi nap megnyitóján az iskola igazgatója, Dunavölgyi Illés Sándorné olvasta fel. Az indulók között két különdíjast is jutalmaztak, Szili Gergelyt, aki 56-ban készült képek felhasználásával készített fotókollázst, valamint Varga Adriennt, az iskola pedagógusasszisztensét, aki egy szívbemarkoló visszaemlékezést írt „Az én ötvenhatom” címmel. Az elkészült pályamunkákat az intézmény két épületében állították ki. Miután a nebulók a tanárokkal együtt elültették az udvaron azt a négy fát, amelyeket a XVI. Kerületi Önkormányzat ajándékozott az iskolának, a tanulók egy kvízfeladatsort oldottak meg, amelyhez a megfelelő írásos anyagokat az épületek különböző pontjain helyezték el. A szellemi
felkészülés mellett a testüket is edzették a fiatalok, ugyanis egy játékos sorversenyen minden osztály összemérhette az erejét. Először egy tornapadon kellett átkúszniuk, majd a székekből készült „szögesdrót” alatt kellett átmászniuk, bajtársukat a háromlábú futással menekítették ki, hogy utána egy labda-gránáttal találják el a dobozra festett szovjet tankokat. Ezt követően az alsósoknak a Liget Táncakadémia tagjai tartottak néptáncbemutatóval egybekötött oktatást, volt tűzoltóautó, amit kívül-belül megvizsgálhattak a gyerekek, megtanulhatták a szövés rejtelmeit, és Vikol Kál-
mán is bemutatta nekik, milyen népi fúvós hangszereket használtak elődeink. Persze a felső tagozat sem maradt program nélkül. Őket módszertani gyakorlattal várta Kauker Dávid és Kádár Edit, akik ismertették, hogyan tudják az okostelefont felhasználni a tanulásban. Az előadás után Ondreák Ivett tartott hangszer- és néptáncbemutatót, a vállalkozó szellemű diákok pedig csatlakozhattak is a körtánchoz, majd Sütő Lászlóné vezetésével az angolkeringő alapjait sajátíthatták el. Végül a nyolcadikosok kipróbálhatták magukat a volán mögött is, hiszen egy oktatóautóban az iskola nagypályáján mindenki szlalomozhatott egyet. Az osztályok külön programjai mellett a tornateremben előadások várták a résztvevőket, akik először egy szamuráj-bemutatót nézhettek meg, és a japán tradicionális harcművészet minden fegyverét láthatták gyakorlat közben, majd a Harmónia Táncklub tartott előadást, amelyhez a napközben tanultakkal csatlakozhattak is a diákok. Végül pedig egy karate-bemutató és egy rögtönzött edzés várt mindenkit. - Az a célunk, hogy a gyerekek, szüleik és tanáraik is jól érezzék magukat a családi napunkon, és örömmel látjuk, hogy évről évre egyre többen jönnek el a rendezvényeinkre – mondta Dunavölgyi Illés Sándorné, aki kiemelte, hogy már készülnek a tavaszi Tehetségnapjukra, ami különösen nagy esemény lesz, mert az iskola Tehetségpontja most fogja ünnepelni létrehozásának 10. évfordulóját. » VAN
6 ❘
» A XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
Ü n n ep
„Aki gyermekkora óta orvosnak készül, abból nem lesz gyilkos” Kovács Péter elmondta: kortársai szerint Tóth Ilona egy kedves, szorgalmas, az orvosi egyetemet éppen befejező medika volt, akit az 1956-os forradalom után egy koncepciós eljárásban halálra ítéltek és kivégeztek úgy, hogy Tóth nem vett részt fegyveres Ilona 1932. októcselekményben, csak ber 23-án született. Az gyógyított, ápolt és 1956-os forradalom idején óvott embereket. ötödéves szigorló orvosként a Folytatás a címlapról Igaz ugyan, hogy Domonkos utcai kisegítő kórházat Kovács Péter polgárszórólapokat gyárvezette, majd letartóztatták és szermester először kötottak az általa vezkedés, valamint gyilkosság koszönetet mondott vezetett Domonholt vádjával egy koncepciós perben azoknak, akik hozzákos utcai kórház halálra ítélték. Az Önkormányzat járultak ahhoz, hogy a pincéjében, ezért az 1957. június 28-án kivégzett Tóth Ilonka Emlékház azonban valószímedikát 2002-ben a Kertváros megvalósuljon. A névnűleg azonnal kienposztumusz díszpolgárásor jeles: Wittner Mária, gedték volna. A komvá választotta. 1956-os elítélt, a Tóth Ilonmunista vezetők viszont ka Szülőházáért Alapítvány kupéldát akartak statuálni, és ratóriumának tagja, dr. Onyestyák megbüntetni az értelmiséget, az György, a Déli Harangszó Baráti Kör elnöke, Petrovics Sándor, a Kovász Egyesület elnöke, egészségügyi dolgozókat és főleg a fiatalokat. Kratofil Zita egykori önkormányzati képviselő, Ezért kreáltak egy koncepciót, amely szerint az árpádföldi képviselők és minden olyan civil, Tóth Ilona megölt egy sebesült ávóst. Az pedig már senkit nem érdekelt, hogy a vád egyetlen pontjára sem volt bizonyíték, sőt, még talán hulla sem volt vagy a talált hulla nem a nevezett Kollár Istváné volt. Az Emlékház mindezekre szeretné felhívni a figyelmet. Szatmáry Kristóf kiemelte: a kerületben rendszeresen megemlékezünk október 6-ról, 23ról vagy november 4-ről, de először kap önálló kiállítást lakóhelyünkön az 56-os foraki összefogott, hogy az Önkormányzat megváradalom és Tóth Ilona emléke. A honatya szesárolja a házat, újjáépítse és egy Emlékközponrint a fiatal medika ugyan csak egy volt közütot hozzon létre. lünk, mégsem volt rest, amikor a hazáért és a A kerület vezetője szerint azért fontos ez a szabadságért kellett tenni, még akkor sem, ha hely, mert itt nemcsak Tóth Ilonára lehet emlésejtette, hogy ezért az életével fizethet. kezni, hanem az 1956-os forradalom és szabadSzatmáry Kristóf szerint az elmúlt 60 év ságharc többi hősére is, valamint fel lehet hívni szüleink és nagyszüleink ellopott éveiről a figyelmet a koncepciós perek visszásságaira.
szólt, mert ha a nyugati hatalmak 1945 után nem hagytak volna cserben bennünket, akkor teljesen mássá válhatott volna ez az ország. Emellett az Emlékház önvizsgálatra is késztet, hiszen a forradalom a szovjet lánctalpak miatt bukott el, Tóth Ilonát azonban a mieink ítélték halálra, és sajnos, mindig lesznek olyanok, akik idegen hatalmak és ideológiák szolgálatát előrébb helyezik, mint a saját hazájuk védelmét. Ezért a magyar szabadságért és függetlenségért azóta is harcolni kell. Vitéz lovag Palla László, a kerület díszpolgára, a POFOSZ XVI. kerületi szervezetének elnöke a Tóth Ilonka Szülőházáért Alapítvány kuratóriumának képviseletében összefoglalta a mártír medika életét és kiemelte: ma már a történészek többsége megegyezik abban, hogy koholt vádak alapján, koncepciós perben ítélték halálra. Palla László Wittner Máriát idézte, aki szerint „Tóth Ilonával a forradalmat akasztották fel”. A cél a forradalmárok lejáratása volt itthon és külföldön is, ugyanis azt akarták bebizonyítani, hogy ha egy ilyen kiváló ember képes volt ölni, akkor a többiek sokkal ros�szabbak voltak. A díszpolgár szerint az Emlékház tanúságtétel az utókornak a mártírok előtt, akik éle-
tüket adták a forradalom ügyéért és a magyar nemzet szabadságáért. A civilek által létrehozott Tóth Ilonka Szülőházáért Alapítvány 2013. szeptember 26-án azzal a céllal alakult meg, hogy ápolja a 24 évesen felakasztott lány emlékét. Az Állás utca 57. szám alatt található szülőházát ezért az Alapítvány javaslatára a XVI. Kerületi Önkormányzat megvásárolta, teljes körűen felújította és egy oktatóköz-
2016. november 2.
«
ü n n ep ❘ 7
pontot is létrehozott. A kezdeményezés célja, hogy a kertvárosiak mellett mások is leróhassák kegyeletüket az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hősei és áldozatai előtt, példát mutatva ezzel a jövő generációi számára. Wittner Mária megköszönte az Emlékház létrehozását, majd beszélt az Ordódy György által rendezett filmről, amely azt mutatja be, hogy „Ki volt Tóth Ilona?”. A munkában részt vett dr. Kahler Frigyes jogász is, aki saját bevallása szerint csak azért nem került börtönbe, mert édesapja megtalálta a fegyverét és eldugta. Az 56-os elítélt ezután felolvasta egy kőszegi történelemtanárnő levelét, amit akkor kapott, amikor felavatták a SOTE előtt a mártír medika szobrát. Az ünnepi gondolatok után a Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője, Sztanev Bertalan egy 1956-os 5 puttonyos Tokaji Aszút ajánlott fel az Emlékháznak, amellyel kapcsolatban elmondta: Nagy Imre 1956. október 22-én még Badacsonyban szüretelte a szőlőt, más-
nap viszont kitört a forradalom. November elején Tokajon is szüretet tartottak, amely az évszázadban a harmadik legjobb volt. Azért pedig, hogy ezt ne kössék össze a forradalommal, 1957-es évjáratot írtak az üvegekre, a rendszerváltás után azonban néhányat újrapalackoztak. A Tóth Ilonka Emlékház és büszkeségpont kialakítása az ingatlan megvásárlásának költségével együtt összesen 150 millió forintba került, amelyhez pályázat útján 50 millió forinttal járult hozzá az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság. Tervező: Emődi-Kiss Tamás építész és Bodóczky Antal vizuális kommunikációs tervező. Kivitelező: ÉpkarZrt. Köszönet illeti még M. Kiss Sándor és Kiss Réka történészeket, akik kutatásaikkal tisztára mosták Tóth Ilona emlékét, dr. Horváth Attila jogtörténészt, a kerület díszpolgárát, aki munkájával hozzájárult az oktatóközpontban olvasható írásos anyagok hitelességéhez, illetve Jobbágyi Gábor jogászt, egyetemi tanárt, aki az Emlékház számára felajánlotta a tulajdonában lévő, Tóth Ilonát ábrázoló fotógyűjteményt. » Sz. R. Zs.
Sztanev Bertalan
Az oktatóközpont A szülőház
A berendezett tárgyalóterem hű mása annak, ahol az ítélet megszületett
Tóth Ilona című rockopera ősbemutatóját az »AErzsébetligeti Színházban tartották október 23-án. Az előadást nem várt érdeklődés és még több kétkedő vélemény előzte meg. A hitetlenkedőknek azonban – ahogy eddig már olyan sokszor – most sem lett igazuk, a díszpolgárunk, dr. Horváth Attila jogtörténész ötlete alapján bemutatott darab ugyanis frenetikus sikert aratott, és tökéletesen alkalmas arra, hogy megszólítsa a fiatalokat. Kisfaludy Zsófia kristálytiszta hangjával, sugárzó egyéniségével és tiszta női bájával annyira magával ragadta a Színház nagytermét teljesen megtöltő közönséget, hogy négyszer tapsolták vissza. A kórus tagjai között pedig egy fiatal kerületi tehetséget is felfedezhettünk Czine Eszter személyében, aki korábban a Szerb Antal Gimnázium tanulója volt. Koltay Gábor rendezőként kihozta a maximumot az előadásból, amit remélhetőleg láthatunk még más színházban is.
8 ❘
» A XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
ü n n ep
»
A rákosszentmihályi Pálfi János téren Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő ünnepi beszédével vette kezdetét a megemlékezés.
A honatya kiemelte, hogy az 1956-os magyar forradalom iránymutató volt az egész világ számára 60 évvel ezelőtt és most is. Nekünk azonban nem csak emléket kell állítanunk, hiszen a szabadságért folytatott küzdelem még ma is tart. Ez a harc pedig nem érhet véget addig, ameddig a Kárpát-medencében magyarok élnek. Örökségünk az, hogy több a mártírunk, mivel mi nem voltunk restek tenni a hazáért, amely kötelez bennünket a jövőben is. Az Arany János Általános Iskola, valamint a Kézművelők és Hagyományőrzők Egyesületének műsora után dr. Horváth Attila jogtörténész gondolatait hallgathatták meg a jelenlévők. Szerinte a legtöbb nemzeti ünnepünk olyan győztes pillanatokról szól, amelyek bukott csatákkal végződnek. 1956-ot azonban másként kell értelmeznünk, hiszen a forradalom és a szabadságharc elbukott ugyan a szovjet túlerővel szemben, hatása viszont máig felbecsülhetetlen, mivel a magyarországi események ütötték az első rést a megdönthetetlennek látszó kommunista rezsim falán. Ez nem egy éhséglázadás volt, hanem a hazugság és a diktatúra ellen keltek fel az emberek, ugyanis azt hazud-
ták nekik, hogy szabadok, Magyarország önálló és azt tehet, amit akar, a munkásosztálynak és a parasztságnak pedig sehol nincs olyan jó dolga, mint nálunk. Innentől már nem lehetett elhitetni, hogy a szocializmus olyan kísérlet, amely megváltja az emberiséget, így a nyugateurópai kommunista pártok nagyon hamar elveszítették a szavazótáborukat. Dr. Horváth Attila elmondta: a megtorlásban közel 300 embert kivégeztek, 23 ezer embert börtönbe zártak, 16 ezer embert internáltak, 200 ezer ember pedig elmenekült Magyarországról. Sokakat megkínoztak vagy megöltek a pufajkások és a szovjet megszállók, 56 szelleme azonban ott élt mindenki
szívében, ezért Kádár kénytelen volt reformokat bevezetni, pedig tudta, hogy ezzel a sztálini rendszert ássa alá. Nem véletlen, hogy a jelenlegi alaptörvény is az elsők között említi 1956-ot, amelynek jelentőségét az is mutatja, hogy dr. Horváth Attila és Kun Miklós meghívást kapott Moszkvába, ahol orosz történészeknek tartottak előadást. Tőlük megtudták, hogy ott is több száz embert ítéltek el, mert szimpatizáltak a magyar forradalmárokkal, sőt, még verset is írtak róluk. Kolozsváron pedig a román történészek mesélték el, hogy a Babes-Bolyai Egyetem elődjét azért számolták fel és korlátozták a magyar nyelv használatát, mert a románok közül is sokan kiálltak a magyar forradalom mellett, sőt, Nagy Imre kihallgatási jegyzőkönyveit is kiadták, hiszen a romániai Snagovban tartották őt fogva. A forradalom tehát csodát tett, ezért nekünk is kötelességünk az emlékének ápolása. Az esemény végén többek között Kovács Péter polgármester, Dobre Dániel, Horváth János, dr. Környeiné Rátz Katalin, Szatmáry László és Vincze Ágnes önkormányzati képviselő is koszorúzott.
Kovács Péter elmondta: 60 évvel ezelőtt egy nép azt mondta, hogy elég volt a tanulatlan, tapasztalatlan elvtársakból, akik csak azért tölthettek be pozíciókat, mert hűek voltak a párthoz. Az viszont már nem volt szempont, hogy jó legyen az országnak és a magyar népnek. Amikor látták, hogy mindez nem működik, akkor az elnyomás különböző eszközeihez nyúltak: államosítás, padláslesöprés, megfélemlítés és a nagy fekete autó. Aki pedig szembeszegült a rendszerrel, arra azonnal lecsapott a hatalom ökle, elvitték, és jó esetben némi kínzás után kiengedték, rosszabb esetben soha többé nem látta senki.
– Létrehoztak egy olyan országot, ahol félelemben kellett élni, ahol nem volt szabad kimondani az igazságot, ahol hazudni kellett vagy nem kellett mondani semmit. De nemcsak mondani, hanem gondolni sem volt szabad, a „falnak is füle volt”, minden utcasarkon besúgó állt. Ahol a barátságok megszakadtak, ahol a bajtársiasság megszűnt. 1956. október 23-án ebből lett elege az embereknek, és azt mondták, nem akarnak tovább így élni. Kovács Péter szerint a felkelők kezdetben csak lazítani szerettek volna az elnyomáson, mert már nem akartak jó képet vágni a nyilvánvaló hazugságokhoz. Amikor viszont elkezdtek lőni az utcán, más lett a cél: kilépni a varsói szerződésből, többpártrendszer bevezetése és koalíciós kormány alakítása. Aztán jött a rettegett november 4-e, amikor az orosz csapatok a hősiesen védekező magyar forradalmárokat leverték és elüldözték az országból, elfogták, börtönbe vetették, megkínozták vagy meg is ölték őket. A polgármester kiemelte: az 56-os forradalom bukásában is rendkívüli eredményeket ért el, a nyugat-európai kommunista pártok tagsága lecsökkent, mert rájöttek, hogy nincs emberarcú kommunizmus, és csak a terror van. A felkelők elérték, hogy a Kádár-rendszerben ne történhessen meg még egyszer ugyanaz, ezért apránként engedtek, és ez lett a gulyáskommunizmus. – A forradalmárok még azt is elérték, hogy szabadság lett. Igaz, 56-ban csak néhány napra, de kiharcolták nekünk, késői utódoknak azt, hogy most szabadon beszélhetünk. Kiharcolták a sza-
2016. november 2.
«
Ü n n ep ❘ 9
»
Az Önkormányzat és az Erzsébetligeti Színház által szervezett megemlékezést ezúttal is a Forradalom Lángja elnevezésű emlékműnél tartották. Az Ezért vártunk 56-ra című műsorban Fila Balázs, Oroszi Tamás és Pecsenyiczki Balázs színészeken kívül a Körúti Színisuli növendékei szerepeltek, majd Kovács Péter polgármester, Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő és vitéz lovag Palla László, a POFOSZ XVI. kerületi elnöke mondott beszédet. Az ünnepség végén a pártok és a civil szervezetek képviselői is elhelyezték virágaikat az emlékműnél.
bad vélemény-nyilvánítást azoknak, akik ma kifütyülték a miniszterelnököt. Ha nincs 56, ők nem fütyülhettek volna. A kerület vezetője hangsúlyozta: 60 év elegendő ahhoz, hogy tudjuk, ki mit gondol 1956ról, és a magyarok többsége szerint a forradalom nélkül ma nem élhetnénk szabadon. De sajnos, egy törpe kisebbség még ma is fél 1956tól és annak örökségétől. Félnek attól, hogy egy nemzet önfeledten tud örülni annak, hogy példa nélküli összefogással valamit elért. Ezért az 50. évfordulón gyalázatos tettekre ragadtatták magukat, hogy ne tudjunk önfeledten ünnepelni. Talán el kellett volna jutni a 60. évfordulóra oda, hogy legyen egy nemzeti minimum, amiben a csendes többség és a hangos kisebbség is egyetért. Ilyen az, hogy mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, és nem kell félnie retorziótól. Ilyen a tolerancia, a hazaszeretet és az, hogy egy nemzetünk és egy hazánk van, és ezért – mint az 1956-os forradalmárok jelentős többsége – mindent, még az életünket is hajlandók vagyunk feláldozni. De legfőképpen ne keltsünk gyűlöletet senki ellen, ahogy a kommunizmus tette. – Hiszek abban, hogy létre fog jönni egy nemzeti minimum, habár még nem alakult ki teljesen, de egy biztos: aki a nemzeti imádságunk, a Himnusz alatt fütyül, az nem lehet tagja ennek a nemzetnek, azt vesse ki magából ez a nemzet, mert a Himnusz, a zászló és a Szózat közös minimumunk.
Szatmáry Kristóf számára 1956 a szabadságot, az önfeláldozást, a függetlenséget és a demokráciát jelenti. Szerinte ma már ez egy közös ünnep, mégsem lehet összemosni az áldozatot a hóhérral. Emellett 56 nemcsak magyar ünnep, hanem világpolitikai esemény, hiszen a pesti srácok és lányok egy fejezetet teleírtak a világ történelemkönyvében. Az akkori eseményeknek a tisztasága és a meglepetésszerű ereje a legfontosabb, ugyanis olyanok indították el, akik nem tudták elviselni a hazugságot és a szabadságnak csúfolt rabigát. A honatya kiemelte, hogy szabadságharcunkat soha nem nemzettársaink, hanem mindig egy elnyomó idegen hatalom ellen vívtuk, amely rendszerint meggátolta a felszabadulást. De ez nem jelenti azt, hogy nekünk nem kell magunkba nézni, hiszen ez nem a felejtés ünnepe. – 56 azt mutatta meg, hogy a magyar nemzet élni akar. De a magyar nemzet nemcsak 1956ban akart élni, hanem ma is, és amíg a magyar nemzet létezik, addig – bár szerencsére nem puskákkal és tankokkal, szerencsésebb történelmi időszakokban csak szavakkal vagy szavazásokkal – küzdeni kell a szabadságért. Az önvizsgálatunknak pedig arra is ki kell terjednie, hogy önmagunk hóhérai is voltunk 56 után. Tudom, hogy kényelmetlen, de mindenkinek el kell döntenie, aki a magyar demokráciát, szabadságot szolgálni akarja, hogy milyen örökséget választ magának: Nagy Imréét, Tóth Ilonáét, Mansfeld
Péterét vagy Gerőét, Kádárét vagy Münnichét. Szatmáry Kristóf szerint a magyarság csak akkor tudja a XXI. században is végigvinni küldetését, ha Tóth Ilona örökösei mindig többen lesznek, mint Kádáréi, a 60 évvel ezelőtt hősi halált halt emberek áldozata pedig nem lesz hiábavaló, mert több száz év múlva is létezni fog majd egy szabad, független, demokratikus Magyarország. Vitéz lovag Palla László, a kerület díszpolgára, a POFOSZ XVI. kerületi elnöke kiemelte: az 1956os eseményekről csak 1989, vagyis függetlenségünk visszanyerése óta tudunk szabadon beszélni. A magyarok sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca a XX. század egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Palla László, miután összefoglalta a dicső 13 nap történéseit, kitért arra is, hogy több ezer fő elesett a harcokban, a megtorlás során a felkelők közül több százat kivégeztek, több mint 20 ezer embert internáltak és több mint 200 ezren elmenekültek az országból. Az eseményeket a pártállam ellenforradalomnak bélyegezte és elítélte, de 1989-ben megváltozott a történtek értékelése. A POFOSZ XVI. kerületi elnöke beszélt arról is, hogy a XVI. kerületet elkerülték a fegyveres harcok, de Rákosszentmihályon működött a Keresztény Ifjúsági Szövetség, amelynek tagjai a mai Köztársaság utcában elfoglalták az MDP párthelyiségét, majd fegyvert szerezve Forradalmi Ifjúsági Szervezetté alakultak át. Katonai szervezetként feladatuk a rend fenntartása és a lakosság polgári ügyeinek intézése volt, illetve felvették a kapcsolatot a nemzeti bizottsággal is. November 1-je után azonban Cinkota és Árpádföld határában nagyobb páncélos erőt vontak össze, ezért november 3-án az alakulat beolvadt a Nemzetőrségbe Balogh József parancsnok vezetésével. November 4-e után különböző helyekre szóródtak szét, de a megtorlást ők sem kerülhették el: ellenforradalmi banditákként elítélte őket a népbíróság. A forradalom alatt ugyanakkor működött még egy kisebb csoport a Csömöri útnál, a Géza, a Baross és az Arany János utcában is. Hollay Frigyest, a Táncsics iskola zenetanárát pedig felkérték, hogy szervezzen őrséget az Ady Endre útnál lévő tüzelőállás védelmére. Az ott található lövegeket azonban a Cinkota felől érkező páncélosok betaposták a földbe. Mindezek mellett pedig a Nagybudapesti Központi Munkástanácsban is fontos szerep jutott egy kerületi polgárnak, Babay Istvánnak, aki a főtitkári tisztet látta el. » Sz. R. Zs.
10 ❘
» A XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
ü n n ep
A Magyar Nemzetőrség az ART 16 »Erzsébetligeti Művész Egyesülettel közösen az Színház Napfény Galériájában tartotta ünnepi megemlékezését.
»
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Kovács Attila Galériában a POFOSZ XVI. kerületi szervezete a sokéves hagyománynak megfelelően a Corvin Művészklub alkotóival rendezett közös kiállítást október 17-én. A festményeken kívül a vitrinben helyet kaptak olyan különlegességek is, mint néhány szilánk a ledöntött Sztálin-szoborból vagy Elvis Presley a magyar forradalom megsegítésére írott dalának magyar fordítása.
Kovács Péter polgármester megköszönte a POFOSZ-nak és a kiállító művészeknek, hogy rendezvényeiken ápolják a forradalom emlékét, majd arra biztatta a Kertváros lakóit, hogy mondják el utódaiknak: 60 évvel ezelőtt sokan az életüket áldozták a szabadságért. Vitéz lovag Palla László, a POFOSZ XVI. kerületi elnöke ünnepi beszédében szintén az emlékek megőrzésének fontosságát hangsúlyozta, és arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre fogynak az élő tanúk. Ezért fontos lenne, hogy az utódnemzedékek tisztában legyenek a ténnyel: a buda-
pesti események okozták az első repedést a kommunisták fél világra kiterjedő uralmának addig egységes tömbjén, és visszafordíthatatlan történelmi változások elindítóivá váltak. Ezután Bereczkyné N. Érchegyi Ildikó olvasta fel egy személyes élménye alapján született novelláját arról, hogyan élte túl azt a géppisztolysorozatot, amit egy szovjet katona lőtt rájuk, amikor barátnőjével az utcán haladva egy nemzetiszínű zászlót lengettek. A súlyos sebesülés következményeit egyébként a mai napig viseli.
Sorki Dala Andor Nívó-díjas költő, képzőművész egy tíz fejezetből álló sorozatot készített az ünnepi alkalomra, amelyben a prózai művek és a versek mellett 20 grafika is helyet kapott. Ezúttal ennek az összeállításnak első és utolsó versét olvasta fel a szerző. A Himnusz és a Szózat, valamint a nemzeti hagyományok tiszteletét idéző dallamok méltó megszólaltatásában Ramotai Melindát Matus Mihály kísérte tárogatón. A rendezvényen megjelent dr. Környeiné Rátz Katalin és Szatmáry László önkormányzati képviselő is.
Dömötör Zoltán vezérezredes, a Magyar Nemzetőrség országos parancsnoka elmondta: a forradalom okait nem az 1956-os év eseményeiben kell keresni, hiszen az az ellenérzés, ami az idegen hatalommal szemben egyre csak növekedett és gyűlöletté fokozódott, az 1945ös szovjet megszállásból eredt. Az a tény pedig, hogy az idegenek hatalmát hazaáruló politikusok és az általuk működtetett embertelen elnyomó intézmények segítették, csak fokozta a nép elkeseredését. Nem volt kétséges, hogy ennek egyszer véget kell érnie, és ez a feszültség robbant október 23-án. Sajnálatos módon
a győztes forradalmat a szovjet tankok árnyékában a rettegés kora követte, de a magyar nép múlhatatlan történelmi érdemeket szerzett azzal, hogy megmutatta: van ellenszer a kommunista világuralom ellen. Ezután A. Bak Péter Corvin-díjas festőművész felolvasta Sinkovits Imrének a magyar nemzethez intézett levelét, amely a művész szellemi végrendeletének is tekinthető. A forradalomban is szerepet vállaló színész ebben a haza, a nemzeti érzés, az összetartás és a nyelv megőrzésére szólítja fel honfitársait. Végül a Művészklub elnöke bemutatta az ART 16 kiállító alkotóit és az erre az alkalomra készített műveiket.
mátyásföldi Paulheim »Atéren a Déli Harangszó Baráti Kör tartott megemlékezést és Gazda József mondott ünnepi beszédet.
A Kovászna városából érkezett tanár, író és művészettörténész nyilvánvalóvá tette, hogy a kommunizmus arca a világon mindenütt egyforma, és a nyugati kommunista pártok is csak addig voltak népszerűek, amíg ki nem derült, hogy a keleti tömb ideológiája az utolsó szóig hazugság. Csak szólam maradt a demokrácia és az egyéni szabadság, és ugyanez jellemezte ezt az eszmét Romániában is, ahol a magyar forradalmat
csak arra használták fel, hogy méginkább ellenségnek láttassák nemzettársainkat. A rendezvény másik szónoka, Molnár V. József, a kerület díszpolgára lett volna, aki részt vett a forradalomban. Ő azonban betegsége miatt nem tudott jelen lenni. Gondolatait viszont írásban elküldte, és Széles Ottó felolvasta a megjelenteknek. Tóth János Liszt-díjas operaénekes megzenésített versekkel járult hozzá a forradalom 60. évfordulójának méltó megünnepléséhez, az Önkormányzat koszorúját pedig Ács Anikó képviselő helyezte el a hősi emlékműnél.
A XVI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete rendhagyó módon idén két díszpolgári címet is adományozott. A másodikat Kovács Péter polgármester és dr. Csomor Ervin alpolgármester adta át október 22-én. A kitüntetett ezúttal Máriási György, aki 14 éves volt 1956-ban és többször is megsebesült. (Vele a következő oldalon olvashatnak interjút.) Az Erzsébetligeti Színház által szervezett díszelőadást is ezen a napon tartották. Az Egy nép kiáltott című táncjáték keretében a Duna Művészegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes művészei elevenítették fel a XX. század fontosabb történelmi eseményeit.
2016. november 2.
«
Akikre büszkék vagy u n k ❘ 11
„Két hét alatt felnőttünk” – interjú Máriási György díszpolgárral
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a » Képviselő-testület díszpolgári címet adományozott vitéz lovag Máriási Györgynek, aki fegyverrel vett részt a forradalom eseményeiben, és súlyosan meg is sérült a harcokban. A kitüntetettel életútjáról beszélgettünk.
– Rákospalotán születtem 1942-ben a család harmadik gyermekeként. Az egyik bátyám most 81 éves, a másikat viszont 13 éves korában elvesztettük. Édesapám munkásember volt, édesanyám pedig háztartásbeli. Rákospalotán végeztem el az általános iskolát, majd az Egyesült Izzó volt az első munkahelyem. Ott azonban csak rövid ideig dolgoztam, mert kitört a forradalom. – Tizennégy évesen hogy élte ezt meg? – Hallottuk a híreket a rádióban, és néhány kollégámmal október 24-én korán reggel a munkahelyünkről bementünk a Nyugati pályaudvarhoz, hogy megtudjuk, mi zajlik a városban. Az ott lévő három teherautóról biztattak minket, hogy menjünk velük a Rádióhoz, mert ott történnek a nagy dolgok. Engem a kíváncsiság és a kalandvágy vezetett, meg az, hogy lehetett tenni valamit. 10.00 óra után érkeztünk a Rádióhoz, és hamarosan be is tudtunk jutni az épületbe, amelynek főbejáratát az előző napi ostrom után valahogy helyrehozták. Azt a követelést szerettük volna beolvastatni, amelynek közzétételét Benke Valéria, a Rádió akkori elnöke megtagadta. Csak később derült ki, hogy a rádióadást akkor már nem onnan, hanem a Parlament épületéből sugározták. Úgy döntöttünk, hogy teherautóra szállunk, kimegyünk a lakihegyi adótoronyhoz, és ott olvastatjuk be az egyetemisták 16 pontját. Az Üllői úton azonban két oldalról olyan géppuskatüzet zúdítottak ránk, hogy a platón állók közül csak négyen maradtunk életben, a többiek meghaltak. Ha nem a vezetőfülke mögött állok, én is közöttük lettem volna. Ezután szürkületben és szakadó esőben elindultunk visszafelé, majd a Corvin-közben kötöttünk ki. Az ottani parancsnok, Iván Kovács László szólt, hogy vérzek. A hideg esőben dideregve észre sem vettem, hogy a bal alkaromat átlőtte egy golyó. Elvittek a Péterfy Sándor utcai kórházba, ahol megoperáltak. Akkor derült ki, amikor vetkőztettek, hogy még egy lövedék eltalált, de azt a belső zsebemben tartott fémkeretes igazolványtartó tok felfogta. Másnap bekötött karral már
vissza is mentem a Corvin-közbe, ahol addigra közel hetvenen voltunk. Felváltva őrködtünk, és megtudtuk, hogy a Kálvin tér és a Nagyvárad tér között 76 kiégett páncélautó roncsa éktelenkedik, amelyeket a forradalmárok tettek harcképtelenné Molotov-koktélokkal. – Mi történt október 30-án? – Értesültünk arról, hogy összehangolt támadás indult a Köztársaság téri pártház ellen, mert a bokrok között öt meggyilkolt kamasz holttestére bukkantak. Odamentünk mi is. Három magyar tank állt meg a pártházzal szemben, amelyek az épületet kezdték lőni. Az ÁVH-sok látták, hogy nincs esélyük, ezért kitűzték a fehér zászlót. Kijöttek az épületből, de valaki az övéik közül a vezetőjükkel, Mező Imrével együtt hátulról lelőtte őket. A Köztársaság téri események után másodszor is megsebesültem, mert a Corvin-közbe befordult egy tank, és beszorult a tornya. Amíg próbálta kimanőverezni magát, összekötöttünk hat gránátot és aládobtuk. Menekültünk a robbanás hatósugarából, de én a sok törmelékben megbotlottam és elestem, egy repesz pedig belefúródott a lábamba. A társam rosszabbul járt, mert őt vesetájon érte a találat. November 1-jén jelentkeztem az alakulóban lévő Magyar Nemzetőrségbe, majd amikor éppen őrségben voltam, november 4-én hajnalban óriási dübörgésre lettünk figyelmesek. Az Üllői út felől megérkeztek a szovjet tankok. Néhány órával később egy aknatűz érte a mozit a Boráros tér felől. Tarthatatlanná vált a helyzetünk, és akinek sikerült, átmenekült a Práter utca 18-ba. Valószínűleg volt közöttünk egy beépített ember, mert amint bementünk az épületbe, már oda zúdultak az aknák. Onnan is menekülni próbáltunk, de az utcán keresztül nem lehetett. A tetőkön át viszont be lehetett jutni a másik ház padlásterébe, amit meg is próbáltunk. Én maradtam utolsónak, de mielőtt bejutottam volna, becsapódott egy akna a háztetőbe. Szerencse, hogy nem igyekeztem jobban, mert a többiek mind meghaltak.
– Hogyan alakult a sorsa a forradalom leverése után? – November 5-én éjszaka még meghúztuk magunkat a Somogyi Béla utca egyik házában, majd többen úgy döntöttük, hogy elhagyjuk Magyarországot. Ausztrián keresztül Svájcba disszidáltam, de nem találtam ott a helyem, így december 31-én visszajöttem. Ezután mint disszidens rendőri felügyelet alatt álltam, és megbélyegzett emberként csak segédmunkát kaphattam és 1980-ig kellett várnom, hogy leérettségizhessem. Akkor már szakmát is tanulhattam, és mivel verseket is írtam, csatlakoztam az Újpesti Írókörhöz, ahol szintén volt „tégla”, mert a múltam miatt ott is nemkívánatos személy lettem. Később egy öntődében dolgoztam, ahol hat méter magasról, vasakkal a kezemben leestem egy lépcsőn. Szilánkosra tört a sarkam, egy évig betegállományban voltam. A vas, amivel megerősítették, ma is benne van a lábamban. – Hogy alakult a magánélete? – 1966-ban megnősültem, egy lányunk született és van egy unokánk is. Feleségemmel rákosszentmihályi családi házunkban élünk. – Manapság mivel foglalkozik? – Talán érthető, hogy 56 szellemétől soha nem tudtam elszakadni. Hét évig voltam tagja az 1956 Magyar Nemzetőrségnek, majd 2011-ben létrehoztuk a Kossuth Nemzetőrség XVI. kerületi Corvin tagozatát, amelynek én lettem a parancsnoka. Emellett tagja vagyok a Tóth Ilonka Szülőházáért Alapítvány kuratóriumának. Úgy gondolom, ebben lehet még feladatom, szabadidőmben pedig sokat kertészkedem. » Mészáros Tibor
12 ❘
» A XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
m ú lt idé z ő
Egy szemtanú
Pomogáts Béla Széchenyi-díjas irodalomtörténésszel, » az Írószövetség egykori elnökével az 1956-os forradalom idején átélt személyes emlékeiről Szabó Réka Zsu-
zsanna, a XVI. Kerületi Újság főszerkesztője beszélgetett az Erzsébetligeti Színházban október 18-án.
Az R. Törley Mária által vezetett Kertvárosunk Értékeiért Egyesület által szervezett eseményen Babay Istvánnak, a Nagybudapesti Központi Munkástanács főtitkárának és Hollay Frigyesnek, a Táncsics utcai iskola legendás zenetanárának fotói, fennmaradt dokumentumaik, eredeti röplapok és egykori újságkivágások adták a hátteret. Mindezek mellett a jelenlévők láthattak néhány szemelvényt a kerületben élő Jankovich Júlia művészettörténész édesapja, Jankovich Ferenc író életútjáról, és annak 56-os kötődéseiről is. Emellett Bakos András forradalmi plakátjait, egy Beniczky Gábor tulajdonában lévő, a Kossuth-téri sortűzből a nagybátyja által kimenekített lyukas zászlót, illetve egy kalapácsot is megtekinthettek az érdeklődők, amellyel Apostol Ágnes keramikus édesanyja, Apostol Péterné a Kálvin téren, a tetőről férje segítségével alpinista felszereléssel leereszkedve szétverte a tűzfalon éktelenkedő vörös csillag tartóelemeit. A forradalom 60. évfordulója alkalmából Beszédes helyek címmel hirdetett fotópályázatot az Erzsébetligeti Színház, a pályázók közül pedig Gulyás Leventét, Szőnyi Istvánt és Bakki Zsoltot részesítette elismerésben Szabó Csilla igazgató. R. Törley Mária ugyanakkor három 56-os emlékműtervének kicsinyített mását mutatta be, amelyek közül az egyik a Rózsák terén meg is tekinthető. Az eseményen a hallgatóság soraiban helyet foglalt Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő, Ács Anikó, Horváth János és dr. Környeiné Rátz Katalin önkormányzati képviselő, Fekete Gábor, kerületünk első polgármestere, díszpolgáraink, dr. Babay Marietta, vitéz lovag Palla László és Máriási György, illetve Pomogáts Béla felesége, Varsányi Klára, a Szerb Antal Gimnázium egykori franciatanára, valamint az irodalomtörténész ikertestvére is, aki szintén oktatott az intézményben. Kovács Péter polgármester köszöntőjében elmondta: úgy érzi, a
XVI. kerületben mindenki emelt fővel emlékezik a forradalom eseményeire, és hálás szívvel gondol azokra, akik az életük kockáztatásával is kiálltak a szabadság eszméje mellett. Sajnálatos viszont, hogy ami igaz a Kertvárosra, országosan nem mondható el, mivel még mindig vannak olyanok, akik nem értik, hogy 56 eszméje az egész nemzet ügye, nem szabad pártpolitikai csatározásokra felhasználni, ahogy tették azt 2006-ban is. Szerinte az ilyenek ellen harcolni kell. Ezután Sárközi Máté Bálint, a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola egykori tanulója, a Vörösmarty Gimnázium drámaszakos diákja szavalta el Márai Sándor Mennyből az angyal című versét. Pomogáts Béla beszélt arról, hogy Pestújhelyen boldog és nyugodt gyerekkor után a Piarista Általános Iskolába járt, amit államosítottak, majd, amikor a rend visszakapta, ott is érettségizett. Ezek után felvételt nyert az ELTE bölcsészkarára.
Szőnyi István: Csizma tér
1956 tavaszától évfolyamtársaival eljárt a Petőfi-kör összejöveteleire, ahol megfogalmazták, hogy szembe kell szállni a Rákosi-rendszerrel, és Nagy Imre politikáját támogatni. Október 23-án délelőtt távollétében beválasztották az aznapra tervezett tüntetés szervezőbizottságába, a megmozdulást azonban csak a lengyelek melletti rokonszenv kifejezésének szánták. Az irodalomtörténész elmondta, hogy a Batthyány téren Veres Péter felolvasta az Írószövetség követeléseit, a Petőfi téren Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti dalt, majd visszaindultak a belváros felé. Amikor a Vörösmarty tér környékén jártak, megérkezett a hír, hogy a Magyar Rádió épületénél lőnek. A tömeg egy része odavonult, és követelték az egyetemi ifjúság 16 pontjának beolvasását. Erre az épületet őrző ÁVH-sok belelőttek a tüntetőkbe. Pomogáts Béla október 26-án ment be ismét az egyetemre, ahol beválasztották az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság tagjai közé. Napokig az intézményben lakott, társaival röplapokat szövegeztek és forradalmi újságot szerkesztettek. November 3-án leutazott Győrbe a Dunántúli Nemzeti Tanács elnökéhez, és másnap ott hallotta Nagy Imre rádióbeszédét, amelyben a miniszterelnök bejelentette, hogy a szovjet csapatok nagy erőkkel megtámadták Magyarországot. Vendéglátói jóvoltából egy iparitanuló-otthon pincéjében vészelte át a kritikus napokat, majd amikor újra kimerészkedett, látta, hogy megindultak a menekülők Nyugatra. Ő is csatlakozni akart, de előbb
szeretett volna elköszönni a szüleitől. Miután azonban megérkezett Budapestre, az egyetemen rábízták a bölcsészkar képviseletét a megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetségében (MEFESZ), ahol beválasztották az országos elnökségbe is. Tárgyaltak Münnich Ferenccel a bebörtönzött egyetemisták kiszabadításáról, felvették a kapcsolatot az amerikai, a francia, az olasz, a lengyel és az angol követséggel. Tevékenységüknek viszont valódi eredménye az akkori közegben nem lehetett. Az irodalomtörténész 1958-ban vette át a diplomáját, szakdolgozata pedig hozzásegítette egy gyakornoki álláshoz a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében. Ottani munkájának egy katonai behívó vetett véget 1959ben. A bevonulás helyére utazott volna, amikor a vonaton őrizetbe vették. Nyolcnapos fizikai kínzás után egy beszervezési nyilatkozatot írattak alá vele, amire azzal kényszerítették rá, hogy ha nem engedel-
meskedik, behozzák szívbeteg édesanyját. Aláírta, elengedték, majd ismét megkeresték, mire ő közölte, hogy a nyilatkozatát semmisnek tekinti, mert zsarolás hatására látta el kézjegyével. Nem sokkal később civilruhás emberek házkutatást tartottak náluk, fegyvert kerestek és Pomogáts Bélát letartóztatták. Két hónapi vizsgálati fogság után ügyészségi határozattal szabadon engedték ugyan, de internálták a tököli gyűjtőtáborba, ahonnan néhány hónap után kiszabadult. Álláshoz évekig nem jutott, mert sokáig rendőrségi felügyelet alatt állt. A szakma azonban nem feledkezett meg róla, a 60-as években már publikációi is megjelenhettek, és végül vezető pozíciókat is betölthetett. Pomogáts Béla visszaemlékezése végén felolvasta Jankovich Ferenc Forradalom című versét, tisztelegve írótársa emberi tartása, műveltsége és tehetsége előtt. » Mészáros Tibor
2016. november 2.
«
m ú lt i déző
❘ 13
A hajótörött
A Déli Harangszó Baráti Kör könyvbemutatóval emlékezett arra, hogy az 1956-os for» radalom nemcsak a magyar fővárosban és vidéken, hanem határainkon túl is cselekvésre késztette nemzettársainkat. Az est vendége Gazda József Bethlen Gábor-, Tamási Áron- és Magyar Örökség-díjjal, valamint a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett tanár, író, A hajótörött című kötet szerzője volt, aki a székelyföldi Kovásznából érkezett, és akit Friedrich Klára kérdezett legújabb művéről. Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület vezetője elmondta: előző könyvében, A megpecsételt vég című korrajzban azt mutatta be, hogyan használták fel a román kommunisták 56 eseményeit arra, hogy újabb leszámoló hadjáratot indítsanak a magyarok ellen. A kötet megjelenése után azonban még mindig úgy érezte, van mit írnia a kommunizmusról, hiszen az nem korlátozódik 1956-ra. A hajótörött című kötet egy valós személy kálváriáját mutatja be. A főszereplő egy tisztességes munkásember, aki nem hajlandó a hatalmi propaganda által hirdetett hazugságokkal azonosulni. Ki meri mondani, hogy a gyár vezetői érdemtelenül vesznek fel elképzelhetetlenül nagy pénzeket olyan újításokért, amelyeknek
semmi hasznuk nincs. Ezért úgy akarják elnémítani, hogy bolondok házába záratják, és kiállítják a beszámíthatatlanságát igazoló hivatalos okmányt. Az ő történetén keresztül mutatja be Gazda József, hogyan éltek a hasonló okok miatt börtönbe vagy elmegyógyintézetbe zártak családjai, legtöbbször 5-6 gyerek és idős szülők gondját viselve, lelkileg teljesen meghasonulva. A belső konfliktus azonban a mindennapok része volt ebben a korban, hiszen maga a szerző is kénytelen volt gyerekkorában az utcán fennhangon kiabálni, hogy „Éljen Sztálin! Éljen GheorghiuDej!”. A józan közvélemény mindkettőről tudta, hogy sok vér tapad a kezükhöz, mégis éltetni kellett őket. Gazda József gyerekfejjel úgy oldotta meg a feladatot,
hogy csak tátogott, de nem kiabált. A lelkifurdalás azonban máig megmaradt. Szól a könyvben azokról a társairól is, akik természetesen mind épelméjű emberekként kerültek a diliházba, mert ők sem voltak hajlandók feltétel nélkül együttműködni a kommunista hatalommal. Némelyiküket még jobban meghurcolták és tönkretették, mint a könyv főhősét. Az ő történetük is kiválóan példázza a kor kegyetlenségeit. Dr. Onyestyák György, a Déli Harangszó Baráti Kör elnöke az esemény végén kiemelte: a XVI. kerület színvonalas rendezvénysorozattal vette ki részét a forradalom 60. évfordulójának emlékezetessé tételéből, amelyek közül a legfontosabb Tóth Ilona felújított szülőházának átadása. Abban,
hogy ez megvalósulhatott, főszerep jutott annak a szemléletnek, amit a 10 éve hivatalban lévő Kovács Péter polgármester honosított meg a kerület vezetésében. Ezért a Baráti Kör nevében átnyújtotta neki azt a Tóth Ilonát ábrázoló kisplasztikát, amellyel a tagok az újjáépített szülőház berendezéséhez kívántak hozzájárulni. » Mészáros Tibor
Sasmadár Sashalomnak Sas szobrot avattak október 13-án » Sashalmon, a Mátrafüred utca és a Sashalmi sétány sarkán. Richter Endre keramikus ezzel állított emléket az 1956-os forradalomnak, valamint édesapjának, a szabadságharc egyik áldozatának. Az eseményen részt vett többek között Kovács Péter polgármester és Dobre Dániel önkormányzati képviselő is.
A megjelenteket Richter Endréné dr. Mezei Györgyi köszöntötte, majd felkérte Kovács Péter polgármestert, hogy unokája, Horváth Kende közreműködésével leplezze le a szobrot. A kerület vezetője elmondta: Richter Endre és családja olyasmit tett, ami szokatlan a közéletben. Általában ugyanis különböző klubok és szervezetek ápolják a fontos történelmi események emlékét, a magánszemélyek viszont csak otthon teszik mindezt. Merőben új, követendő és hagyományteremtő kezdeményezés azonban az, ha valaki saját portáján, a nyilvánosság számára is látható helyen, saját műalkotással teszi lehetővé, hogy az arra haladók is emlékezhessenek hazánk történetének e sok ártatlan áldozatot követelő eseményére. Miután Ramotai Melinda Matus Mihály tárogató-kíséretével elénekelt egy népdalt, Richter Endre idézte fel édesapja emlékét, aki mindig konokul kitartott nézetei mellett, ezért megjárta a Gyorskocsi utcát és az Andrási út 60-at, az ÁVH két rettegett vallatóhelyét. Fekete hajjal vonult
be, de őszen jött haza, megtörni viszont nem tudták. Éppen ezért még a kommunisták hatalmának megszilárdulása után is őrzött a szekrénye mélyén egy Bocskai-kabátot abban a reményben, hogy egyszer még nyilvánosan hordhatja. Sajnos, ez már nem adatott meg neki, ezért most tiszteletére fia öltötte magára a becses mentét. Ezután Sorki Dala Andor költő olvasta fel a szoboravatásra írott költeményét, amely a szabad szárnyalást és a korlátlan erőt jelképező sasmadár képét kapcsolta össze a forradalom és a szabadságharc eszméjével. A rendezvényt Ramotai Melinda és Matus Mihály zárta egy népdallal. » Mészáros Tibor
» A XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
1 4 ❘ku ltú ra
Október Árpádföldön
Őszköszöntőt tartott az Árpádföldi Közösségi » Egyesület (ÁKE), amelynek tagjai régi szüretekre, ismert személyekre és az 1956-os esemé-
nyekre is emlékeztek október 21-én. A szellemi táplálékról Kovács Sándorné nyugalmazott iskolaigazgató, a tányérbavalóról egy nagy bogrács mellett őrködve az egyesület elnöke, Balázs Gyula és felesége gondoskodott.
Kovács Sándorné egészen az 1800-as évek második felére visszamenőleg idézte fel az árpádföldi őszök hangulatát, amikor az október még a szüretelőktől volt hangos. Akkoriban ugyanis Árpádföld nagy területein szőlőt termesztettek. Ennek a kellemes és hasznos hagyománynak az 1886-os országos filoxérajárvány vetett véget. Majd amikor egy évtizeddel később építési céllal felparcellázták a dimbes-dombos napsütötte területet, a tulajdonosok első dolga az volt, hogy ismét szőlőtőkéket telepítsenek. Így az októberekhez ismét hozzátartoztak a sok embert megmozgató, zajos, vidám szüreti felvonulások és mulatságok. A II. világháborúig tartó újabb aranykor egyik legismertebb szüreti bírója Spreitzer Gyula fuvarozó és tüzelőanyagkereskedő volt, aki rímfaragó tehetségével és vidám, színes egyéniségével sokáig biztosí-
totta az őszi rendezvények jó hangulatát. A parcellákon azután elkezdődött az építkezés is. Feljegyezték, hogy a mai Délceg utca 58-ban (akkor Anna utca 11.) épült ház felújításkor előkerült padló deszkájára a csömöri ácsok 1909. október 21-i dátumot írtak, a ház tehát akkor épült, és később itt nyitotta meg rendelőjét Árpádföld első orvosa, Heverdle Dezső. A településen élénk közösségi, kulturális és sportélet zajlott. Rendszeresen megemlékeztek például október 6-ról és 1920-ban az iskolában nyilvános gyásznapot tartottak. De az árpádföldiek nem feledkeznek meg 56-os mártírjukról, Tóth Ilonáról sem, aki október 23-án született és a mai Állás utca 57-ben (akkor Széchenyi u. 11.) lakott. Nagyapja a református templom kántori teendőit látta el, tanítónő édesanyja bibliaórákat tartott,
édesapja pedig műbútorasztalos-segédként kereste a kenyerét. A forradalomban azonban más árpádföldiek is részt vettek. Az épületeket fellobogózták, munkástanács alakult, ahol a munkásokat Csima Sándor, az értelmiséget dr. Piriczky Pál képviselte, és tagja volt Halász János, az egyik tanítónő férje is. Volt, aki fegyverrel is harcolt. Közülük ma is tagja az ÁKE-nak Schild Mihály, akinek érdemeit 56-os Emlékéremmel és a Nemzet Hőse címmel ismerték el. A történelmi visszatekintés egyes fejezetei között az Egyesület irodalomszerető tagjai Gyulai Pál, Kányádi Sándor, Radnóti Miklós, Petőfi Sándor, Tóth Ilona és Dutka Ákos egy-egy költeményének felolvasásával színesítették az előadást. » Mészáros Tibor
Plakátkiállítás fiataloknak Árpádföldi Polgárok Érdekközössége (ÁPÉK) Menyhért utcai székhá»Azzában plakátkiállítással emlékezett az 1956-os forradalomra. Lapunknak Szlankáné Reiss Zsuzsanna, az ÁPÉK vezetője beszélt a rendezvényről, amelyen részt vett Kovács Péter polgármester és Antalóczy Csaba önkormányzati képviselő is.
– Egy évvel ezelőtt indítottuk el Művészeti percek című sorozatunkat, amely minden hónap harmadik péntekén zenei, irodalmi, képzőművészeti vagy más műfajú művészeti programmal várja tagjainkat. Az októberi alkalom témájául az 1956-os forradalmat és szabadságharcot választottunk. Plakátkiállítást hirdettünk a kerület iskolásainak, és arra kértük őket, hogy háromfős csoportokat alkotva hozzanak létre olyan szabadon választott technikával elkészített plakáttervet, amely történelmünk e fontos eseményét jeleníti meg. Úgy gondoltuk, hogy a fiatalok a munka során részletesen megismerhetik a forradalom eseményeit, legfontosabb szereplőit és a velük kapcsolatban fellelhető fotókat. – Hányan vettek részt a kiállításon? – Felhívásunkra összesen 76 kerületi diák jelentkezett. A legtöbb csapat fotómontázsokat készített, de grafikai alkotások is szép számmal akadtak a beérkezett művek között. – Milyen elismerésben részesültek a pályázók? – Nem szerettünk volna rangsor felállítani, hi-
szen nem a versengés, hanem az ismeretek bővítése volt a célunk. Minden résztvevőt oklevéllel és egy kisebb ajándékkal jutalmaztunk, de akadt köztük egy kiemelkedő pályamű is. Takács Boglárka (képünkön), a Lemhényi Dezső Általános Iskola tanulója egy olyan verssel járult hozzá csapata plakáttervéhez, amely a felnőttek körében is osztatlan elismerést aratott. A téma részletes ismeretéről és költői tehetségről tanúskodott, ezért ő különdíjban részesült. – Mi lesz a novemberi Művészeti percek témája? – Eddig irodalmi és zenei műsoraink inkább a felnőtteknek szóltak. Ezért a plakátkiállítás után to-
vábbra is a fiataloknak szeretnénk kedvezni, mégpedig zenével. Terveink szerint november 18-i rendezvényünkön csak a hallgatóság soraiban lesznek felnőttek, mivel az utánpótlás-keresés szándékával árpádföldi kis zenészek kapnak fellépési lehetőséget. » Mészáros Tibor
2016. november 2.
«
ku lt ú ra
❘ 15
Jelenetek két házasságból
B. Török Fruzsina Jelenetek két házasságból című színpadi művét kétszer » is előadja a Körúti Színház társulata november 13-án. A darabról Koltai Róberttel beszélgettünk, aki nemcsak rendezője, hanem az egyik főszereplője is a produkciónak.
– Ön ezt a darabot megrendezte már a budapesti Thália Színházban, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban, most pedig az Erzsébetligeti Színházban is. Más szemléletet igényel egy vidéki nagyvárosi, egy fővárosi vagy egy kertvárosi közönség? – Nem hiszem, hogy lenne ilyen különbség. Az a fontos, hogy a körülmények legyenek jók. Ha egy nagy nézőtéren csak 10-15 néző ül, akkor nem jöhet létre az a közös élmény, amiért elmegy valaki a színházba. Olyan előadást kell csinálni, amely hat a nézőkre, érzelmeket, gondolatokat ébreszt bennük, megnevetteti, vagy éppen elszomorítja őket, egyszóval élményt nyújt a számukra. Ha ezek a feltételek adottak, mindegy, hogy Los Angelesben vagy Mátyásföldön vagyunk, a csoda létrejön. – Milyen feladatot jelent, ha valaki egyszerre rendezője és főszereplője is egy előadásnak? – Nem könnyű, de meg lehet tanulni. Ebben szereztem némi gyakorlatot a filmkészítés területén, ma már nem jelent problémát. – Mit kell tudnunk a darabról? – Mindkét felvonás alapját Móricz Zsigmond egy-egy önálló regénye adja. Az első rész – amely Az asszony beleszól című regény színpadi változata – egy könnyedebb, inkább
mulatságos jelenetekkel megtűzdelt, két szálon futó történet. Egy fiatal házaspár együttélésének konfliktusait, problémáit, illetve egy izgalmas nyomozás történetét meséli el. A második felvonás egy idősödő házaspár helyenként drámai jelenetekkel, tragédiát sejtető konfliktusokkal terhelt szürke életét mutatja be, amit átmenetileg egy fiatal kolléganő megjelenése zavar meg. Ennek alapjául Móricz Rab Oroszlán című regénye szolgál. B. Török Fruzsina dramaturg munkája nyomán egy igen jó darabot vehettem a kezembe. Az én rendezői koncepcióm pedig az volt, hogy hagyjunk el minden olyan mellékágat, amely nem a házaspárok közvetlen kapcsolatára utal, így az ő dialógusaikra szorítkozva jött létre ez a kétrészes mű. Mindkettőben vannak komikus és tragikomikus jelenetek, és mindkettő azt tárja a néző elé, hogy fiatalon is és idősebb korban is milyen szép, ugyanakkor milyen nehéz az együttélés. Az egyes jeleneteken lehet nevetni, megrendülni, együttérezni, és bennük akár a saját sorsunkra ráismerni. Garantálom, hogy két óra igen jó szórakozásban lesz részük azoknak, akik eljönnek az előadásra. Ezt mondhatom azért is, mert mind a Nagymező utcában,
mind Szombathelyen nagyon szerette a közönség ezt a színművet. – Kik a társai a színpadon? – Az én partnerem az idősebbik házaspár megjelenítésében Gyebnár Csekka, a fiatalokat pedig kettős szereposztásban Lehel Kata és Placskó Emese, valamint Oroszi Balázs és Pecsenyiczky Balázs játssza. Jegyek 2600 forintos áron kaphatók a Színház pénztárában. » Mészáros Tibor
Továbbra is szól a nóta
Másfél év szünet után újra nótaparádénak tapsolhattak az Erzsébetligeti Színház»2014-ben ban a magyar nóta kedvelői. A Mátyásföldi Sztárzenekart alapító Horváth Zoltán bekövetkezett halála miatt a közönségnek egy ideig nélkülöznie kellett a népszerű nótaműsorokat, de az özvegy, Horváthné Katika, férje emléke előtt tisztelegve újraélesztette a már komoly hagyományokkal rendelkező rendezvényt.
Kerületünk kulturális életének palettáján egy igen élénk színt képvisel a Mátyásföldi Sztárzenekar. A nóta- és cigányzene-kedvelőket nyilván nagy veszteség érte volna, ha nem hallhatják többet, milyen kivételes tehetséggel kezeli Berki László és Lukács Tibor a hegedűt, Oláh Dezső a klarinétot vagy Radics Tamás a nagybőgőt. Mindegyikük a Köztársasági Érdemkereszt különböző fokozatainak birtokosa. Bokor János, a magyar nóta császára mögött olyan előadók sorakoztak fel, mint Kátai Zsuzsi, Rupa Ilona, Molnár Edit, Fazekas József, Farkas Zsolt és a Miklósi
Szilvia-Szilágyi Sándor duó Erdélyből. A zenés humort ezúttal is a közönség kedvence, Lukács Gábor képviselte. A rendezők pedig gondoltak az utánpótlás bemutatására is, hiszen a 11 éves Farkas Gergő, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre most felvételiző Sallai Jenő érett előadói stílusa szép karriert ígér. A nótaest kezdetén a műsorvezető, Farkas Marika
beszélt Horváth Zoltán zenei sikereiről, zeneszerzői pályafutásáról, és szó esett példás családi életéről is. Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja szintén nagy elismeréssel szólt pályatársáról és barátjáról, majd üdvözölte Horváth Zoltánné törekvését a férje által teremtett helyi hagyomány folytatására. » Mészáros Tibor
» A XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
1 6 ❘ helytört é n e t
Képeslapszövegek
A képeslapok kifogyhatatlan tárházai egy hely, egy kor történelmének, kultúrájának. Nem véletlen tehát, hogy a Kertvárosi Helytörténeti Füzetek sorozatunknak legalább négy kötetében nagyrészt a képeslapok adta információkra támaszkodtunk, nem beszélve az összes többi kötetben található megszámolhatatlan képeslap-illusztrációról, a levelezőlapok járulékos adatainak felhasználásáról. Ilyen például a postázás lepecsételt – tehát hitelesített – időpontja, a címzettek és az üzenetküldők személyének esetleges helyi, illetve országos jelentősége. Ezen felül a lap stílusából, valamint a rajta szereplő személyek öltözködéséből leolvashatjuk a fényképezés időpontját is.
Fent említett köteteinkben bemutattuk a képeslapokon tükröződő, mára sokszor megsemmisült építészeti stílusokat. Ismertettük néhány neves pesti, Mátyásföldön és Rákosszentmihályon is fényképező, valamint az ugyanitt műtermet működtető helyi fényképész saját kiadású képeslapjait. A képeslapokhoz valamiféle nosztalgiával fordul az erre hajlamos személy. A képeslap egy kézbe fogható, albumba sorolható, gyűjthető, jó esetben esztétikus, gyakran megviseltségében is megható, 3 dimenziós tárgy (felületén 2 dimenziós képpel-képekkel, betűk rendezett halmazával). Ebből következik, hogy mint tárgy, természetesen rendkívül sérülékeny. Az idő múlása, az emlékezet hiánya, valamint az, hogy a hordozó anyaga papír, könnyen az eldobható kategóriába sorolja. Mi az, ami a rajtuk lévő képek emlékezetén túl több, mint egy évszázadig életben tartotta az emberi kapcsolatok eme formáját? Ez az üzenet, képletesen és konkrétan is. Mert a képeslappal, ha nem írunk rá egy szót sem, csak elküldjük, máris üzenünk. Eszünkbe jutott valaki, elmentünk a postára (vagy kézzel-lábbal mutogattunk egy idegen város képeslapárusának: mit szeretnénk), vettünk egy képeslapot. A ráírt szöveget jól át kellett gondolni, hiszen nem lehetett az elírást, butaságokat egy gombnyomással eltüntetni. Ha feladtuk, már hiába magyarázkodunk, az írás kitörölhetetlenül ott állt. Oda kellett figyelni a tőlünk telhető, legolvashatóbb írásra, ha már azt szerettük volna, hogy olvasni tudják és meg is értsék, mit írtunk. Bélyeget kellett venni rá, kiválasztani valami jellegzetest, vagy csak szépet, az alkalomhoz illőt. Ez mind már önmagában is üzenet, a törődés jele. A gép generálta rövidített szavú, mondatú üzenetek helyett – divatos szóval élve – kézműves üzeneteket küldtünk-kaptunk ezeken a lapokon. A kultúrának ez a fejezete ebbe a mára nagyon tünedező világba próbálja kalauzolni az olvasót. Együtt szerepel a kép és üzenet – így együtt a kor rajza. Néhány érdekes, vidám vagy szomorú, érzelmes üzenetet hordozó képszókaleidoszkópból összeáll egyfajta kép az akkori világról. A Kertvárosi Helytörténeti Gyűjtemény gazdag képeslap-kínálatából össze lehetne állítani egy gazdag korraj-
zot, szövegekkel, és minden járulékos üzenettel, információval. Ízelítőül most csak néhány érdekes lapot mutatok be. A képoldalon a Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesületének cinkotai leánynevelő intézetének díszterme. A falon baloldalt Batthyány Ilonáról készült festmény függ, ez természetesen mára ismeretlen helyen található, ha egyáltalán megvan még. A pecsét dátuma: 1917. szeptember 30. A címzett: dr. Kunszt János főpénztárnok (1892-1960) Losonc, Nógrád megye. Csak így, utca, házszám nélkül. A címzettről annyit lehet tudni, hogy képeslapgyűjtő volt, fotós, több könyve jelent meg a fényképezésről, fürdőkultúráról, saját fotókkal az ostrom utáni Budapestről. A levélben említett képeslap valószínűleg a gyűjteményünkben is megtalálható, két Czinkotai nagy itcét ábrázoló lap valamelyike lehetett. „Kedves Kunszt bácsi! Ne tessék azt hinni, hogy megfeledkeztem ígéretemről, amiért mindeddig nem küldtem meg a cinkotai nagy itce képet. A hely színen magam kerestem képes-lapot, de kifogyott s egy kis türelmet kérek, addig is tessék a mi dísztermünkben gyönyörködni. Mili néni kezét, Micának arcocskáját csókoltatom. A képes oldalon: Kunszt bácsi pedig fogadja
szíves üdvözleteit húgának Jolánnak A fent említett két képeslap közül a következő a Czinkotai nagyitce fogadó eddig megtalált legrégebbi fotográfiája. A kép felirata szerint Rákosszentmihály, de mint tudjuk, a fogadó a Cinkota-Ehmann-telepi HÉV megállóval szemben állt, vagyis a későbbi Sashalmon, annak is a fogadóról elnevezett Nagyicce telepén.
Az első időkben azért volt Rákosszentmihály az állomás neve, mert innen indult a lóvasút József főherceg-telepre, ami Szentmihály-puszta, vagyis a későbbi Rákosszentmihály egyik legnagyobb telepe volt. Kiadta: 1917-ben Faragó Gyula Cukorka és bazáráru üzlete a Czinkotai Nagyitce állomáson. A pecsét nehezen olvasható, de valószínűleg 1918-as dátummal. Címzett: Őnagysága Kolla (?)né urnőnek Budapest X. Főv. Sörfőző A címzés korabeli egyszerűsége is megkapó, egy nagyváros nagy sörfőző üzemének a dolgozója így is biztosan megkapta a lapot. A levelet küldő katonafiú a vendéglő mögötti hadifogolytáborban lehetett a foglyokat őrző különítmény katonája, valamilyen vétségért őt is bezárták. Szabadulását osztja meg édesanyjával. „Kolla Kálmán Inft III 32 Ersatzkompagnie (Kiegészítő hadtest) 6 Barak 10 eng Cinkota Ehmann Telep Kedves Anyám! Tudatom magával hogy talán Vasárnap délután haza megyek le vagyok csukva nagyon jól viseltem magam már készül a mars! (valószínűleg a kimenőlevél) Isten Vele csókolja egy (?) katona fia Kálmán” » Széman Richárd
2016. november 2.
«
aján ló ❘ 17
Programajánló 1165 Budapest, Hunyadvár utca 43/b. Telefon: 401-3060.
November 5. szombat 10:30 Álomszövők A különleges babaszínházi előadás a szőttes készítésének több évszázados hagyományát idézi fel. A fonalak szépsége, a színek sokasága, a szövés ritmusa és maga a szövő ember kezének mozdulatai ritmizálják a játékot. Konkrét szövegek helyett zenei effektek, dal-
lamok, énekek és a tárgyakkal előhívott ritmusok teremtenek különleges zenei világot az előadásnak. A lezáró közös játék részeként a produkció eszközeit, illetve hasonló tárgyakat próbálhatnak ki a gyerekek, mialatt felidézik a darab számukra érdekes játékait. 1-4 éves korig ajánljuk. Jegyárak: 2000 Ft (1 felnőtt+1 gyerek)
November 12. szombat 10:30 Manómozi Interaktív diafilmvetítés és kézműves foglalkozás a Nyirkapapír Vállalat közreműködésével. Novemberben Donászy Magda: Gabi karácsonya és Weöres Sándor: Suttog a fenyves című filmjeit vetítjük. Jegyárak: gyerek: 800 Ft, felnőtt: 400 Ft, családi (2 gyerek+2 felnőtt): 2200 Ft November 13. vasárnap 10:30 Kolompos táncház Belépő: 900 Ft, családi: 3000 Ft November 13. vasárnap 10:00 Históriás történeti játszóház Szt. István törvénynapja Interaktív játszóházunkban a gyerekek a szituációs játék segítségével, múzeumpedagógusok vezetésével megismerhetik a magyar történelem fontos alakjait, kiemelkedő pillanatait. A játszóházhoz kapcsolódó kézműves foglalkozáson elkészíthetik az adott korra jellemző használati- és dísztárgyakat, amelyeket a játék során felhasználnak. 6-12 éves korig ajánljuk. Jegyár: 1000 Ft
November 19-20. szombat-vasárnap Testünk a csoda - interaktív kiállítás
után Aladár egy nap különös hangulatban érkezik haza hivatalából szokásos ebédjére, nem is sejtve, hogy zavartságának okát felesége, Juluka már minden porcikájában érzi. A mindennaposnak induló ebéd hamarosan közös életük fordulópontja lesz. Főszerepben: Koltai Róbert, Gyebnár Csekka Rendezte: Koltai Róbert Jegyár: 2600 Ft
November 27. vasárnap 18:00 A folyón túl Itália
Az emberi test működését interaktív játékok segítségével bemutató kiállításon a gyerekek megismerkedhetnek a csodálatos emberi test főbb szerveinek felépítésével, azok funkciójával. Jegyárak: felnőtt: 900 Ft, gyerek: 700 Ft családi: (2 gyerek+2 felnőtt): 2800 Ft
November 5. szombat 19:00 Elvis, oltár, Miami - avagy félmillió dollár gazdát keres Vígjátékszerű pénzhajsza két felvonásban
Az Elvis-rajongó Tom és felesége, Alice Miamiba készül az Elvis-gyűlésre, de a nagy köd miatt törlik a járatukat. Csalódottan térnek haza, de otthon észreveszik, hogy egy véletlen bőröndcsere folytán fél millió dollár került a birtokukba. További bonyodalmakat okoz Tom jóképű testvére, majd Alice nagynénje és Frankie, a bandita megjelenése. A fordulatos, pergő komédiában senki és semmi nem az, aminek látszik. Főszerepben: Bánfalvy Ági, Kiss Ramóna, Hujber Ferenc, Vastag Tamás, Harmath Imre Jegyár: 2500 Ft, 2900 Ft
November 13. vasárnap 16:00 és 19:00 Jelenetek két házasságból Vágrándy tanácsos és neje keserédes története Móricz Zsigmond talán egyik legérzékenyebb problémafelvetése. Több mint húszévnyi szerelem és egymásra épített élet
Négy olasz-amerikai nagyszülő ül a vasárnapi ebédnél és várja az unokát a nyüzsgő New York-i belvárosból. Ha pedig már együtt vannak, elszabadul a konyhaművészet meg a valódi olasz téboly. Csakhogy Nick nagy bejelentésre készül. A vérbő komédia generációs különbségekre épül: az időseknek mindig első a család, a fiataloknál ez bizony már nem ilyen egyszerű. Jegyár: 2800 Ft, 3500 Ft
November 18. péntek 19:30 Jazzliget – Intermezzo Az Intermezzo stílusában jazz, funk, pop vonalon mozog. A zenekar saját dalokat játszik, az instrumentális művek mellett pedig szerepet kapnak az énekes szerzemények is egyegy vendégelőadó közreműködésével. Számos nemzetközi fesztiválon léptek fel olyan sztárvendégekkel, mint a Grammydíjas Dave Samuels vagy Chuck Loeb. Itthon olyan előadóművészekkel játszottak már együtt, mint Szolnoki Péter, Pély Barnabás vagy Jász Andris. A zenekar a Jazzy Rádió Országos Dalversenyén első helyezést ért el.
18 ❘
» A XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
s p o rt
aj
án
ló
Hűsítő csobbanás szauna után
XVI. kerületi Vöröskereszt
Veres Péter út 27. Tel.: 403-5562, délelőtt
Ünnepélyes keretek között adta át Kovács » Péter polgármester, Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő és Rátonyi Gábor, a
----------------------------------------------------
Kertvárosi Sportlétesítményeket Üzemeltető Kft. ügyvezetője az Erzsébetligeti Uszoda új merülőmedencéjét október 27-én.
Rátonyi Gábor elmondta: az Önkormányzatnak köszönhetően olyan bővítést hajtottak végre, amelyre már nagyon régen vártak a látogatók. Kovács Péter gratulált az ötlethez, amelynek megvalósítását három millió forinttal támogatták. A kerület vezetője ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy kint már épülnek a csúszdák és az újabb medencék, a kibővített Strand átadója pedig valószínűleg jövő májusban lesz. Mindez Szatmáry Kristófnak köszönhető, akinek közbenjárására a Kormány tavaly 300 millió forinttal járult hozzá az Erzsébetliget fejlődéséhez. A honatya kiemelte, hogy a következő évben már megnyitásuk 10. évfordulóját fogják ünnepelni a kerületi uszodák, amelyek folyamatosan bővülnek, hiszen a kertvárosiak nemcsak az úszást kedvelik, hanem különböző wellness szolgáltatásokat is előszeretettel vesznek igénybe. A nemzetiszínű szalag átvágása után a látogatók azonnal birtokba is vették az új merülőmedencét. » Piros Cecil
JOGI TANÁCSADÁS November 16., szerda 10-12 óráig A tanácsadás ingyenes. Előzetesen időpont-egyeztetés szükséges. Az időpontot hétköznapokon délelőttönként személyesen, vagy a 403-5562-es telefonszámon lehet megbeszélni, illetve a
[email protected] email címen is lehet kérni.
A Magyar Vöröskereszt Kelet Pesti Régiója szervezésében SZOCIÁLIS VÁSÁR November 11., péntek 10-13 óráig. Kínálat: jó minőségű használt férfi, női, gyermekruha, cipő, játék, írószerek, könyvek. Helye: Veres Péter út 27. Sok szeretettel várjuk vásárlóinkat!
Káosz
A RAFC 2-1-re legyőzte a Kelen SC-t és a Kelen 3 pontot kapott. »tákat. Az Ikarus 6-0-ra verte a MAFC-ot 3 ponthoz juttatva az egyetemisA Testvériség értékes döntetlent játszott az Ikarus pályán, a jutalom: 0 pont, viszont az Ikarus 3 ponttal gazdagodott. Ráadásul annak ellenére, hogy az Ika bravúros győzelmet aratott a bajnokesélyes Inter CDF ellen, 0 ponttal „gyarapította” pontszámait.
Nem, kedves olvasóink, e sorok írója nem hibbant meg, a fentiek megfelelnek a valóságnak. Most pedig jöjjön a magyarázat. Az eredetileg augusztus 21-re tervezett RAFC-Kelen mec�cset elhalasztották szeptember 7-re. Ezen a mérkőzésen a RAFC az utolsó 10 percre becserélt egy olyan játékost, akit augusztus 27-én igazoltak le, tehát az eredeti időpontban még nem volt a RAFC játékosa. Az érvényben lévő szabályzat szerint a halasztott mérkőzéseken csak olyan játékos szerepelhet, aki az eredeti időpontban az egyesület játékosa volt. A Kelennél ezt tudták, óvtak – és nyertek. Azt tartja a mondás: más kárán tanul az okos. Nos, bár a RAFC esete már régen köztudott volt, néhány csapat mégis ugyanebbe a hibába esett. A szintén elhalasztott Ikarus-MAFC meccsen (szeptember 21.) a hazaiaknál, az Ikarus-Testvériség találkozón (szeptember 28.) a vendégeknél szerepelt jogosulatlanul a fentiekhez hasonló játékos. Így az előbbi meccsen Ikarus 0 pont, MAFC +3 pont, utóbbinál pedig Ikarus +3 pont, Testvériség 0 pont. Hab a tortán: az Inter CDF csapatát utánpótlás csapatainak sorozatos ki nem állása miatt törölték a bajnokságból az addigi eredményeivel együtt. A nagy káosznak voltak szenvedő
alanyai és haszonélvezői is. Az élcsoporthoz tartozók közül a THSE Szabadkikötő járt jól: a két nagy rivális – az Ika és az Építők – hiába verte meg az Intert, a kizárás miatt nem kaptak érte pontot. Most pedig szóljunk arról, mi is történt az utóbbi két fordulóban. Az Ikarust, úgy látszik, megviselte a RAFC elleni vereség, mert a két következő mérkőzésén – ráadásul saját pályáján – nem tudott győzni. Előbb a hátsó régióhoz tartozó Pestszentimrével játszott döntetlent, majd kikapott a nagy rivális 43. sz. Építőktől. Ettől függetlenül a bajnoki cím egyik esélyesének számítanak. Eredmények: Ikarus –Pestszentimre 1-1 (1-1). G.: Kiss D. Ikarus – 43. sz. Építők 1-3 (0-0) G.: Aranyos M. Továbbra is a vártnál jobban szerepel a RAFC. Eredmények: Hegyvidék- RAFC 2-2 (0-1) G.: Vörös P., Balatoni M.
RAFC – II. ker. UFC 4-0 (3-0) G.: Vörös P. (3), Vörös I. A sok pontvesztés-pontszerzés után az élcsoport: 1. THSE 24 p (10 mérkőzés), 2. 43. sz. Építők 20 p (9 m.), 3. Gázgyár 20 p (9 m.), 4. RAFC 19 p (9 m.), 5. Ikarus 16 p (9 m.) A Budapest II. osztályban az RSC a kiesés elleni harcban értékes győzelemmel tartja életben a reményt. Eredmények: RSC-Szt.Pál Akadémia 1-2 (1-2) G.: Oláh Cs. Hidegkút – RSC 0-3 (0-1) G.:Drenyovszki M., Szécsi M., Sztranyóczky L. Nem lehet panasz a III. osztályban vitézkedő MLTC fiatal együttesére: egyel kevesebb mérkőzést játszva is az élmezőnyhöz tartoznak. Újpesti Haladás MLTC 1-5 (1-2) G.:KutasiVitéz B. (2), Nagy Á., Laukó J., Wilhelm Cs. Az őszi idény hajrájához érve sikeres meccseket kívánunk kerületünk csapatainak! » Varga Ferenc
2016. november 2.
«
sp o rt
❘ 19
Novák Dezső tornaterem
Lemhényi Dezső Általános Iskola az olimpiai iskolák sorába tartozik, és névadója, az egy»kétAkori olimpiai bajnok vízilabdázó is példakép lehet az idejáró diákok számára. Most azonban a éve elhunyt kerületi díszpolgárról, Novák Dezső kétszeres olimpiai aranyérmes labdarúgóról nevezték el az iskola tornatermét október 25-én. Az emléktáblát Kovács Péter polgármester, a focista felesége, Novák Erzsébet és Borovitz Tamás, a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör elnöke leplezte le. Az eseményen részt vett többek között Abonyi János önkormányzati képviselő, dr. Géczi István olimpiai ezüstérmes labdarúgó, Mohácsi Ferenc olimpiai bronzérmes kenus, valamint dr. Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára is. Rajtuk kívül jelen volt még Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, illetve dr. Fenyvesi Máté, Muha József, Lipcsei Péter és Lisztes Krisztián egykori magyar válogatott és ferencvárosi labdarúgó is.
A németországi Brandenburgban megrendezett utánpótlás szumó Európa-bajnokságon ismét kiválóan szerepeltek a Kertvárosi SE versenyzői október 14-e és 16-a között. Az U12-es korosztályban Ferencz Petra 5. helyezett lett, ahogy az U16-osok között Rein Péter is. Szintén az U16-os korosztályban -65 kilogrammban Ferencz Brigitta ezüstérmet szerzett, a csapatversenyben pedig szintén második lett a kerületi együttes.
ló
egyik legsikeresebb labdarúgójaként tartják számon. Harminchárom évesen fejezte be aktív pályafutását, hogy utána edzőként adja tovább tapasztalatait. Ezt követően kétszer is az év edzőjének választották, majd munkásságáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét. – Novák Dezső példakép mind a gyerekek, mind a felnőttek számára – méltatta Dienes Anna igazgató a tornaterem névadóját, majd hozzátette, hogy a motiváció az egyik legfontosabb része az oktatásnak. A kiváló labdarúgó teljesítménye pedig ösztönözheti a tanulókat. Ezután Kovács Péter kiemelte: napjainkban
aj án
– Csapatjátékosként is képes volt kiemelkedő egyéni teljesítményre, és hitt az elvégzett munka sikerében – emlékezett Csere István, az iskola tanára Novák Dezsőre az avató ünnepség megnyitóján. A Ferencváros játékosa két éve hunyt el, de egész életében példaértékű tettrekészség jellemezte. Az Egyházasrádócról származó focista még 1959-ben mutatkozott be egy Svájc ellen vívott mérkőzésen, és 1960-ban már a római olimpián bronzérmet szerzett csapatával. Négy évvel később Tokióban megnyerte első ötkarikás bajnoki címét és csapatkapitányként még a meccslabdát is hazahozta. 1968-ban Mexikóban pedig a magyar együttes megvédte a címet, ezért Novák Dezsőt az olimpiák történetének
mindenki szabadon választhat magának példaképet, Novák Dezső pedig a kitartás és a tenni akarás mintája mindenki számára. Később dr. Géczi István, Novák Dezső csapattársa emlékezett közös pályafutásuk kezdetére, és arra, hogy mit jelentett számára csapatkapitánya támogatása. Ugyanakkor háláját fejezte ki azért, hogy a kerület nem felejti el híres sportolóit. A visszaemlékezések után a Lemhényi angol nyelvű kórusa énekelt, majd az iskola két tanulója hazánk neves sportolóinak motiváló gondolatcsokrát olvasta fel. Ezután a 4. osztályosok kórusa adott elő egy dalt, tanáraik pedig egy francia menüettet játszottak el furulyán. Az ünnepi műsort az alsós kórus produkciója zárta. Novák Dezső emléktáblájának költségeit a XVI. Kerületi Önkormányzat állta, a Magyar Olimpiai Akadémia pedig egy tabló elkészítésével járult hozzá az ünnepélyes esményhez. » VAN
Kertvárosi Kertbarátok Egyesülete Bányi Gyuláné 409-1208,
[email protected]
-------------------------------------------------------------
Kertészkedj, művelődj, barátkozz és becsüld embertársaid! 2016-ban 100 éves a Kertbarát Mozgalom! november 9., szerda 18:30 Klubest Programok: zöldségfélék, gyümölcsök téli tárolása. Tapasztalatcsere, praktikák. Kertjeink képei. Vetítés. Belépés: az Egyesület tagjainak ingyenes, másoknak 300 forint/fő, amit adományként a Közösségi Ház nagytermének igénybevételére fordítunk. Helyszín: Meszlényi Zoltán Katolikus Közösségi Ház (Sasvár u. 23., a templom mögötti épület) Szeretettel várunk minden érdeklődőt! A korábbi hagyományokat folytatva, november 16-án, szerdán 15.30 és 18.30 óra között szervezünk termelői piacot a Cinkotai Tájházban, amelyre várjuk az árusítani vágyó termelőket és a kedves vendégeket, akik érdeklődnek az egészséges termelői és bio ételek, italok és egyedi kézműves termékek iránt. Bővebb információ: Kertvárosi Batthyány Ilona utca 16. Helytörténeti és Emlékezet Köz0620/417-1956 pont,
[email protected]
Termelői piac a Cinkotai Tájházban!
Ancsin László jegyző, Ferencz Brigitta és Szakály László nemzetközi bíró
20 ❘
» A XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
m o za ik
Életének 87. évében elhunyt a Kertváros díszpolgára, Pánczél Tivadar református lelkész. A Rákosszentmihály-Sashalmi Református Egyházközség legendás lelkipásztora 1930-ban született Nagykőrösön, ahol édesapja néptanító, majd a református egyház
által fenntartott ipariskola igazgatója volt. Pánczél Tivadar a gimnázium befejezése után rövid ideig jogászként képzelte el a jövőjét, de 1947-ben Balatonszárszón annyira megérintette az evangélium tanítása, hogy beiratkozott a Budapesti Református Teológiai Akadémiára. Első lelkészi helye Kiskunhalas volt, ám néhány hónap után Budapestre került a Gyulai Pál utcai gyülekezethez. 1955-ben vette feleségül Kovács Ágotát, akit már 12 éves korában kiszemelt magának, és egész életében szerető, hű társát, első számú segítőjét és legfontosabb munkatársát tisztelhette benne. Rákosszentmihályra 1956-ban kerültek, abban az évben, amikor nagyobbik fiuk született, és akit két év múlva követett a második fiúgyermekük is. Lelkészi munkájának legfontosabb része mindig a fiatalok keresztyéni szellemben történő nevelése volt, de számtalan érdemet szerzett
Ne égessük, gyűjtsük! Lapunkban már többször hírt adtunk az Önkormányzat által meghirdetett és évek óta népszerű lombgyűjtési akcióról. Az ingyenes elszállítás és a biztosított zsák ellenére azonban még mindig vannak olyan kerületi polgárok, akik környezetszennyező módon inkább elégetik a kertjükben felhalmozódott lombot és nyesedéket. Mindezt viszont tiltja a közösségi együttélés szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 15/2013. (III. 8.) számú önkormányzati rendelet, így büntetést von maga után, emellett a gyújtóanyagként használt benzin és a növényi javakkal elégetett műanyag fokozottan károsítja a lakók egészségét és a Kertváros levegőjét is. Éppen ezért a közterület-felügyelők fokozottabban fognak járőrözni, hogy a szabályokat betartassák. A közterület-felügyelők hétvégén is hívható telefonszáma: 0620-808-9769.
a Ceausescu rendszere elől menekülő romániai magyarok fogadásával, segélyezésével kapcsolatban is. Áldozatos tevékenységének köszönhetően a Budapesti úti templom valóságos mentsvárává vált a falurombolás elől menekülő erdélyi honfitársainknak. Német, osztrák, svájci és holland segítséggel pénzt, ruhát és élelmiszert, együttérzésével pedig reményt és lelki támaszt adott a menekülteknek. Az 1988tól 1990-ig tartó emberfeletti erőfeszítések ellenére szép emlékeket őrzött erről az időszakról, mivel örömmel látta, hogy gyülekezete milyen erős, ugyanis segítők nélkül ő sem segíthetett volna. Szerteágazó munkája mellett háromszor ragadott tollat, hogy megörökítse a RákosszentmihálySashalmi Református Egyházközség történetét. A református múlt első száz évének kerületi történetét az ő feldolgozásában olvashatjuk a Helytörténeti Füzetek sorozatban.
Ezt követte 2010-ben az Út az elnyomásból a szabadságba című kötet, amely a menekülteket segítő két évet mutatja be. Végül az Egy gyülekezet élete a XX. században című könyvében az egy közösséget alkotó sashalmi és szentmihályi reformátusok történetét tekintette át. Pánczél Tivadar 46 évi lelkészi szolgálat után nyugdíjas éveit Pilisszentivánon töltötte feleségével, ahol egyik fiukkal és annak családjával éltek. Innen szólította magához a Teremtő október 13-án, hogy immár a földi terhektől megszabadulva lehessen része az örökkévalóság kegyelmében. Itt, a Földön bizonyára betölthetetlen űrt hagyott maga után, hiszen 61 házasságban eltöltött év után engedte el örök társa, Ácika kezét. Pánczél Tivadar azonban nemcsak szeretett feleségének, fiainak és családtagjaiknak fog hiányozni, hanem mindenkinek, aki ismerte őt. Nyugodjék békében!
Sashalmi októberfeszt
Nemcsak Németország, hanem Sashalom is hangos » volt az Októberfeszt elnevezésű rendezvénytől, amit október 22-én tartottak a RAFC-pályán. Az esemény kezdetén a helyiek csapata a II. Kerületi UFC-vel csapott össze, és 4:0-ra le is győzte ellenfelét. Habár a bíró több vitatható ítéletet hozott, a hangulatot nem tudta elrontani, a Gesarol együttes pedig csak tovább fokozta. Az első részt a dallamosabb zenét kedvelő, táncos lábú résztvevőknek szánták, afféle ráhangolódásnak. Majd egy időre
őszi lomb és nyesedék begyűjtése
Az utolsó kihelyezés dátuma: december 11. vasárnap
A kihelyezett zsákok elszállítása folyamatosan zajlik, amit a Kerületgazda Szolgáltató Szervezet munkatársai végeznek, a munka üteme pedig függ az időjárástól és a kihelyezett mennyiségtől is. Az akcióról a kerület lakói levélben is kapnak tájékoztatást, és a boríték tartalmaz egy minta lombgyűjtő zsákot is. A begyűjtés hatékonyabbá tétele érdekében az alábbiak betartásához kérjük a tisztelt lakók együttműködését: - a kihelyezett zsákokba kizárólag kerti zöld hulladékot helyezzenek (például lomb, fa- és bokornyesedék, gyom, nyírt fű) - kihelyezéskor a zsákok száját ne kössék be - a vastagabb faágakat legfeljebb egy méteresre darabolva, összekötve helyezzék ki. Fontos: a zsákok és a kötegelt faágak mérete és súlya akár egy ember által is mozgatható legyen. A XVI. Kerületi Önkormányzat által szervezett akció ingyenes. A zökkenőmentes lebonyolítás és Kertváros tisztaságának megőrzése érdekében köszönjük a türelmüket és együttműködésüket! Észrevételeiket, javaslataikat a falevel@bp16 e-mail címen, valamint az ingyenesen hívható 0680-200-938-as zöldszámon várjuk. Bővebb információ a www.keruletgazda.hu honlapon található.
átengedték a színpadot az Animal Cannibals két népszerű rapperének, Ricsi Pínek és Qka MC-nek. Ezután ismét a Gesarol következett, de már kőkemény rockot hallhatott a közönség. Közben pedig a sör is fogyott kellő mértékben, így semmi akadálya nem volt annak, hogy a nap végén egy kellemes őszköszöntő élménnyel térjenek haza a lokálpatrióták a Pirosrózsa utcából. Az Ocskó József által szervezett programot a XVI. Kerületi Önkormányzat mellett egy étterem és egy nyomda is támogatta.
2016. november 2.
«
m o zai k
❘ 21
„Örök nyugodalmat adj, ó Uram, nekik, Örök világosság fényeskedjen nekik: Hogy szent trónod körül udvarolhassanak, S Téged, boldogítót, örökké áldjanak.”
Angol nyelvoktatás. Kezdőtől a nemzetközi és hazai nyelvvizsgáig. Érettségire felkészítés profi nyelvtanárnál, nagy gyakorlattal. 20-596-4600; 405-2950 Bádogos-tetőfedő, tetőszigetelő, új munkákat és felújítást is vállal. 409-2069, 20-510-0013 Minőségi kipufogó gyors javitás, gyártás, és preciziós hegesztés. 06-30-589-29-88
Csontkovácsolás, gyógy mas�százs, nyirokmasszázs, talpreflexológia, gerinc problémák kezelése a XVI. kerületben. Törődjön az egészségével! 70-3475077
Számítógépek javítása helyszínen, hétvégén is. Vírusírtás, tanácsadás, telepítések, alkatrészcsere garanciával. Ingyenes kiszállás. Aradi Zoltán 70-5192470;
[email protected]
ASZTALOS vállal: meglévő ajtók, ablakok, tetőtéri ablakok szigetelését, javítását, régi ablakszárnyak thermo üvegre átalakítását, elöregedett szigetelő gumik cseréjét. 30-265-9477 Angol nyelvoktatást, vizsgafelkészítést, társalgási gyakorlatot, nyelvtani rendszerezést vállalok a XVI. kerületben. Céges és Skype-os online nyelvtanítás is lehetséges! Hívjon bátran a 06-20-3203001-es számon!
Kastélyok berendezéséhez vásárolok bútorokat, festményeket, ezüstöket, porcelánokat, bronzokat, antik órákat stb. Teljes hagyatékot első vevőként legmagasabb áron. 20/280-0151;
[email protected] Szakképzett kertészek vállalnak FAKIVÁGÁST elszállítással is, SÖVÉNYNYÍRÁST, KERTR E N D E Z É S T / É P Í T É S T, GYEPSZŐNYEG-telepítést, füvesítést. INGYENES FELMÉRÉS! Profi gépekkel, szakszerűen, megbízhatóan. 30-287-4348
Keretező üzem megszűnése miatt keretlécek és nyomatok eladók. 30-219-1223 DUGULÁSELHÁRÍTÁS. Falbontás nélkül, szakszerű, géptisztítás. FÁBIÁN ISTVÁN 20-317-0843 Egyetemen oktató ANGOL nyelvszakos tanárnő tanfolyamot, nyelvvizsgára felkészítést indít Mátyásföldön az Erzsébet ligetben, minden szinten, minden korosztálynak. 407-2137; 20-387-5450
Víz,- szennyvíz és fűtéshálózat kiépítés, bővítés, kazáncsere, radiátorcsere rövid határidővel. 30-938-9713
Lakásfelújítás, építkezés. Minden munka egy kézben. Ács,kőműves, - burkoló, - villanyszerelő, stb. 30479-2776 NÉMET kezdő, haladó nyelvoktatás, érettségire, nyelvvizsgára felkészítés, hétvégén is szaktanárnőnél. 407-2047; 20368-7284
22 ❘
hi rde t é s
» A XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
Arany, ezüst felvásárlás, napi legmagasabb áron, tört arany 7E-14E Ftig, borostán ékszerek (nyaklánc, karkötők, fülbevalók 5E-100E Ft-ig). Magas áron vásárolnék festményeket, bútorokat, porcelánt, kerámiát, zsolnait, ezüst és bronz tárgyakat, kitüntetést, képeslapot. Sashalmi tér 1. CBA közérttel szemben lévő üveg pavilon. 70-600-5082
Villanyszerelés, hibakeresés, villanybojlerek vizkőtelenítése, javítása, cseréje. Rácz Mihály 30-296-5590; 260-7090
ANGOL-NÉMET nyelvtanítás korrepetálás, vizsgára felkészítés. 262-0746; 30-622-0570 ÜVEGEZÉS, ajtó,- ablak,thermo,- tükör,- képkeret biztonsági üvegezés, biztosításra, közületeknek átutalással! Nyitva: 8-20-ig, Sz. 9-14 ig. 4070410, XVI. Ijász u. 3/A
2016. november 2.
«
h i r det és❘ 23