A szuperfolyékony éter és filozófiai következményei mat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. (…) és megláthatsz engem hátulról, mert orcámat senki sem láthatja.” Nagyon emlékeztet mindez Zeuszra, akit szintén nem láthatott földi halandó, mert ha meglátta, meghalt. Gondoljunk csak Szemelére! Az Úr arca egy veszélyes, égető gömbvillám lehetett? Félreértés ne essék, senkit sem akarok vallásos érzelmeiben sérteni, itt csupán arról van szó, hogy a görög mitológiában Zeusznak vagy az Ószövetségben az Úrnak a földi halandók előtt való megjelenése erősen emlékeztet egy fokozott gerjesztésű gömbvillámra. Egy materialista számára ez természeti, egy hívő embernek pedig transzcendentális jelenség. Mindkét felfogásban azonban a vákuummatéria valamilyen megnyilvánulásáról van szó. Ha valaki netán az ókorban itt járt földönkívüliekre gyanakszik, akik különböző trükkök fölhasználásával beleavatkoztak az emberi históriába, akkor ez a trükk nyilvánvalóan a vákuum tudatos lokális gerjesztése útján valósult meg, vagyis gömbvillám létrehozásával. Vannak egyéb leírások, amelyek éppen ilyen tudatos tevékenységre utalnak. • Tüzes fáklya az áldozati húsdarabok között Mózes első könyve, 15. rész: „Az Úr szövetséget köt Ábrahámmal Azután azt mondta neki: Én az úr vagyok, aki kihoztalak téged Úr-Kaszdinból és neked adom ezt a földet örökségül. (…) Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot. Elhozta neki mindezeket, azután kettéhasította őket, és mindegyiknek az egyik felét a másik felével szemben helyezte el, de a madarakat nem hasította ketté. (…) Amikor lement a Nap és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között. Ezen a napon kötött szövetséget az Úr Ábrahámmal…” Az Ószövetség tele van hasonló fényjelenségekkel, amelyeket időnként hangjelenségek is kísérnek. Megint csak ne felejtsük el, hogy egy gömbvillám megjelenése micsoda félelmet, izgalmat és ámulatot kelthetett a kor emberében. • Józsué megállítja a Napot és a Holdat Józsué Mózes utóda volt a zsidó nép élén. Ő vezeti be Kánaánba népét, miután az Úr Mózesnek csak látni engedte az ígéret földjét, de ő már nem tehette be oda a lábát. Józsué csodatettét – már Kánaán földjén – így írja le az Ószövetség ( Józsué könyve, 10. rész): 77
Van élet a halál után (?) „Az égi csoda Amikor az Úr Izráel fiai kezére adta az emóriakat, akkor Józsué az Úrhoz szólt és ezt mondta Izráel jelenlétében: Nap, maradj veszteg Gibeonban, Te is Hold, az Ajjalón-völgyben! És veszteg maradt a Nap, Megállott a Hold is, Míg ellenségein bosszút állt a nép. Meg van ez írva a Jásár könyvében. Megállt a nap az ég közepén, nem sietett lenyugodni egy teljes napig.” Volt a csodának egy közvetlen előzménye. Józsué megveri a kánaáni emóriakat és üldözi őket: „Amikor menekültek Izráel elől, az Úr nagy jégesőt hullatott rájuk az égből a béthoroni lejtőn egészen Azékáig, és meghaltak. Többen haltak meg jégesőtől, mint amennyit fegyverrel mészároltak le Izráel fiai.” Ez azért fontos, mert tudjuk, hogy gömbvillám a zivatarok közelében keletkezik. Márpedig Józsué csodatételének egy lehetséges magyarázata talán egy gömbvillám föltűnése az égen, amit a fényes Napnak néztek. Hogy hol volt a valódi Nap? Zivatar és jégeső volt, tehát felhők fedték el a napot, amelynek csak halvány képe derengett át a felhőkön, és nyilván ezt hihették a Holdnak. Ha most föltűnt egy fényes gömbvillám az égen, mégpedig keletebbre attól, ahol abban az órában a Napnak állnia kellett, akkor joggal hihették Izráel fiai, hogy a Nap megállt az égen és nem járja megszokott égi pályáját. Egy gömbvillám persze nem szokott fönnmaradni órákig, és főként nem mozdulatlanul. Ezért gondolhatunk esetleg egy távoli szupernóva föllobbanására is, amely ragyoghatott hosszabb időn át, mint a másodpercekben, maximum egy-két percben mérhető élettartamú gömbvillám. A zivatar és a heves jégeső mégis inkább a gömbvillámot valószínűsíti. Feltételezhetjük, hogy a másodpercekig, esetleg egy-két percig tartó fényjelenség csodás emléke néhány év vagy egy-két nemzedék múlva már módosult, a népi képzelet kiszínezte, vagyis a nap különös megállása égi útján már órákig tartott. Érdekes itt még Józsué utasítása a Napnak és a Holdnak. Mintha Józsué értette volna a gömbvillámkészítés titkát… Tudta, hogy meg fog jelenni egy ilyen jelenség, valahol keletebbre, mint ahol a Napnak akkor tartózkodnia kellett éppen akkor. Ki tudja?
78
A szuperfolyékony éter és filozófiai következményei • Illés próféta égő áldozata Nos, ha e fény- és hangjelenségek mögött valóban gömbvillám húzódik meg, akkor Illés próféta egészen bizonyosan birtokában volt a fönti titoknak! Királyok első könyve, 18. rész: „A kövekből oltárt készített az Úr nevében, azután árkot húzott az oltár körül. (…) Azután elrendezte a fahasábokat, földarabolta a bikát és rárakta a fahasábokra. Majd azt mondta: töltsetek meg négy vödröt vízzel, és öntsétek az áldozatra meg a fahasábokra. (…) A víz már folyt az oltár körül, és az árok is megtelt vízzel. (…) Akkor lecsapott az Úr tüze és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig fölnyalta.” Itt figyelemre méltó a hatalmas energiakoncentráció! Egyszerűen eltűnt az égőáldozat (egy bika!), valamint a vizes fahasábok, de még a kövek és a por is. A víz pedig egy szempillantás alatt elpárolgott az árokból. Ilyesmire csak egy gömbvillám képes! Érdekes a folytatás is: „Ezután Illés azt mondta Ahábnak: menj föl, egyél és igyál, mert eső zúgása hallatszik. (…) Eközben az történt, hogy viharfelhők sötétítették el az eget és nagy eső lett.” Vagyis megint itt a zivatar… • Az 50 embert elemésztő tűz A Királyok második könyvének első részében található történet. Ahazjá király 50 katonát küld Illés prófétáért, hogy azok erőszakkal a színe elé hozzák. Illés egy hegyen tartózkodik, amikor megjelennek a katonák. „Illés így felelt az 50 ember parancsnokának: Ha én az Isten embere vagyok, szálljon le tűz az égből és emésszen meg téged ötven embereddel együtt! Ekkor tűz szállt le az égből és megemésztette őt ötven emberével együtt.” Ahazjá király megint küld ötven embert, de azok is így járnak. Mintha Illés próféta ismerné a gömbvillámgerjesztés titkát. Az 50 embert elemésztő tűz bizony hatalmas, jól megtermett gömbvillám lehetett. Az elemészt kifejezés arra utal, hogy nem egyszerűen meghaltak, de hamuvá lettek egy pillanat alatt. Ez szintén óriási energiakoncentrációt feltételez. Spontán égés egyszerre ötven emberen! (A spontán égés ismert, ritka parajelenség. Tulajdonképp nem más, mint emberek, tárgyak pillanat 79
Van élet a halál után (?) alatti elhamvadása több ezer Celsius-fokon. Ismert eset, amikor egy emberből megmaradtak a lábai, szinte épségben, míg felsőteste elhamvadt, úgy, hogy a csontok is hamuvá égtek. Ehhez iszonyatos, erősen lokalizált hőmérséklet szükséges, amelynek keletkezését nem tudjuk egyelőre megmagyarázni.) • Illés próféta tüzes szekere Királyok második könyve, második rész: „Amikor továbbmentek és beszélgettek, hirtelen egy tüzes, harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal az égen és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés a forgószélben az égbe.” Danikan szerint a tüzes szekér űrhajó volt. Viszont az elválasztotta őket egymástól mozzanat inkább enged egy hirtelen megjelenő gömbvillámot sejtetni. Nyoma sincs a leírásban annak, hogy a tüzes szekérből valakik kiszálltak volna, vagy hogy Illés beszáll. Hirtelen bukkan elő a jelenség, forgószélként ragadja el a prófétát. Pillanatok alatt zajlott le minden, nem úgy, mint egy űrhajó komótos leszállásakor, majd fölszállásakor. Érdekes az is, hogy Illés jelzi előre Elizeusnak hamarosan bekövetkező eltávozását. Tehát tudott arról, mi fog történni. Ez viszont menetrendszerűen érkező űrhajót, ufót sejtet. Vagy megint arra kell gondolnunk, hogy Illés ismerte a gömbvillám természetét, előállításának titkát. Ebben az esetben Illés öngyilkosságáról van szó? Ki tudja? • Mi Urunk színeváltozása A szláv ortodox és a görögkeleti egyházban nagy kultusza alakult ki egy konkrét eseménynek, a Mi Urunk színeváltozásának. Templomokat is emeltek tiszteletére. Az esemény leírása nagyon hasonlít Mózes arcának különös ragyogásához. Lukács evangéliuma írja le, hogy Jézus maga mellé veszi Jánost, Pétert és Jakabot az apostolok közül, és fölviszi őket a Sínai-hegyre közösen imádkozni. Közben arcának színe megváltozik, ruhája fénylőn, fehéren ragyog, megjelenik mellette Illés és Mózes próféta. Azon ritka pillanatok egyike egyébként, amikor az Ószövetség és az Újszövetség közti kapcsolat megmutatkozik, itt egészen pontosan az Ószövetség és az Újszövetség néhány szereplője együtt jelenik meg. A tanítványokat elnyomja az álom, és amikor fölébrednek, felhő telepszik a Sínai-hegyre, amelyből hallják az Úr hangját. Tehát zivatarfelhő, fény- és hangjelenségek, fénylő ruházat, az arc színeváltozása (talán foszforeszkálása?) Ez is gömbvillámgyanús leírás. De ki tudja, talán a népmesék tűzokádó sárkánya, melynek nyomán kő kövön nem marad, szintén a gömbvillámélmények meseszerű kiszínezése? 80
A szuperfolyékony éter és filozófiai következményei • Emésztő tűz a Szent Sátornál Mózes harmadik könyve, 9. rész, 23–24. „És beméne Mózes és Áron a gyülekezetnek sátorába, azután kijövének és megáldák a népet, az Úrnak dicsősége pedig megjelenék az egész népnek. Tűz jöve ugyanis ki az Úr elől, és megemészté az oltáron az égőáldozatot és a kövérségeket. És látá az egész nép, és ujjongának és arcra esének.” Az oltár a frigyládát őrző szent sátor előtt állt, a bejáratnál. Rajta mindig kis láng égett, ami sohasem aludt ki. Az égőáldoza – a kövérségek – ökör és kos darabjai voltak. Megint fölbukkan tehát az égőáldozatot hirtelen, egy szempillantás alatt elemésztő, azaz hamuvá égető tűz. Márpedig egy frissen leölt ökör és kos nedves, vérrel teli húsa, csontja nem éppen a könnyen égő dolgok közé tartozik. De ismerünk egy másik esetet is a sátornál. Áron főpap lett a frigysátor őrzőjeként kijelölve. Fiai, Nádáb és Abihu irigyelték apjuk dicsőségét, osztozni szerettek volna benne, ezért apjuk tudta és beleegyezése nélkül a sátorhoz járultak (Mózes harmadik könyve, 10. rész, 1–2.): „Nádáb és Ahibu, Áronnak fiai, vevék a tömjénezőket és tevének azokba szenet és rakának arra füstölőszert, és vivék az Úr elé az idegen tüzet, amelyet az Úr nem parancsolt nékik. Tűz jöve ezért ki az Úr elől, és megemészté őket, meghalának az Úr előtt.” Farkas Henrik A Biblia rejtélyei című művében igen szellemesen fogalmaz: Mintha valaki égő gyufával menne a benzinkúthoz. (138. o.) Szerinte Nádábot és Abihut közönséges baleset érte. Nem ismerték az ókori tűzokádó szerkezet működését, ami nyilván a korabeli technikai ismeretek alapján működő, tehát közönséges masina volt. Erre utal még a szeszivás tilalma is a sátorba való bemenetel előtt (Mózes harmadik könyve, 10,9.): „Bort és szeszes italt ne igyatok, te és a fiaid, amikor bementek a gyülekezet sátorába, hogy meg ne halljatok!” Ennél pontosabban egy tűzvédelmi utasítás sem fogalmazhat! – kiált föl Farkas Henrik. (139. o.) Ez tökéletesen igaz. Azonban elgondolkodtató megint, hogy a korabeli technikai ismereteken alapuló pirotechnikai berendezés hogyan emészthet el egy szempillantás alatt hús-vér embereket. Nem egyszerűen megégnek. Elemészti, hamuvá porlasztja őket a tűz egy pillanat alatt. Ez inkább egy gömbvillám technikai szintje, semmint a hagyományos pirotechnikáé…
81
Van élet a halál után (?)
Tűzokádó szerkezet? A szent sátor előtt a rejtélyes tűz(golyó) még drasztikusabb dolgokat is tesz. Mózes negyedik könyve 16, 2–3. fejezete leír egy legitimációs válságot, amikor Mózes és Áron unokatestvére, Kóré kétségbe vonja az ő vezetői-kiválasztotti voltukat. Kóré és követői, valamint Mózes követői megjelennek a sátor előtt, hogy az Úr döntsön a köztük folyó vitában: „És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: váljatok külön e gyülekezettől, hogy megemésszem őket egy szempillantás alatt!” Majd kissé később a dráma így teljesedik be (Mózes 4. könyve, 16, 35.): „És tűz jöve ki az Úrtól, és megemészté ama kétszázötven férfiút, akik a füstölőszerekkel áldoznak vala.” Ez bizony megismétlése Nádáb és Ahibu tragédiájának, csak jóval nagyobb méretekben. És aligha vezethető vissza holmi hagyományos pirotechnikai machinációra. A Napba öltözött asszony A magyar népmesevilág és általában a sztyeppei népek mítoszvilága ismeri a Napba öltözött asszony alakját. Hasonló, csodás fényjelenségek leírását látjuk például Árpád-házi Szent Margit (IV. Béla leánya) életének krónikájában. Margit, aki apáca volt, fényárban tündököl, amikor egy rendtársnője belép hozzá. Az inka uralkodó a Napisten gyermeke, mint ahogy az egyiptomi fáraó is az. Az uralkodó legitimációjának megerősítésére – a krónikák szerint – a papok alkalmaztak bizonyos paranormálgyanús jelenségeket, az uralkodó fényárban ragyogtatását. A keresztény szentek feje vagy egész teste körüli fénylő aura is ebbe a jelenségkörbe tartozik. Minden középkori krónika így ábrázolja a szenteket, a leírások is említik a fényjelenségeket. Mindez csak kitaláció, mese lenne, minden reális alap nélkül? A különböző mítoszokból összeszedett leírások arra engednek következtetni, hogy az emberiség történelmét, sőt, minden nép történelmét végigkísérték különös fényjelenségek. A nagy vezetők, próféták, kiválasztottak cselekedetei, élete is összefonódott ilyen megnyilvánulásokkal, tapasztalatokkal. Valóban el lehet mindezt intézni babona, csalás fölkiáltásokkal? Tényleg nem tartozik mindez a tudomány vizsgálati körébe? Persze vannak, akik azt állítják, hogy gömbvillám sem létezik, csak valamiféle kitaláció… Úgy gondolom, hogy ezek a rejtélyek előbb-utóbb megoldódnak, megnyugtató, kimerítő választ kapnak, éppen a tudománytól, annak legmodernebb eredményeitől. Egészen pontosan a fizika most formálódó legújabb ága – a vákuumfizika, a vákuumdinamika adhatja kezünkbe a tudományos megoldást. 82
A szuperfolyékony éter és filozófiai következményei
Az alvás rejtélye Miért alszunk? Valójában erre a kérdésre ma sem tudjuk a pontos választ. Elméletek, hipotézisek születtek szép számmal, de a tudomány még nem képes kielégítő magyarázatot adni. Leonardo da Vinci tükörírással írt jegyzeteiben bosszankodik amiatt, hogy életünk egyharmadát a halálhoz hasonló, inaktív állapotban töltjük. És valóban: amikor az emberélet hosszát mérjük, abból bizony le kell vonni körülbelül egyharmadot. Ha valaki 90 éves korában hal meg, az valójában csak hatvanat élt, mert harminc évét egyszerűen átaludta. Az alvás összefügg a Föld tengely körüli forgásával, ami egy határozott ciklikusságot visz bele minden élőlény életébe. Az állatok alszanak, de a növények napi ciklusai is éjszakai, nyugalmi időszakról tanúskodnak. Régen azt tartották, hogy a költöző madarak a hosszú repülés alatt nem alszanak, de ma már tudjuk, hogy ők is alvajárók, akarom mondani alva repülők. A raj élén haladók vannak ébren, a többiek hang alapján követik őket, de álomba merülve, aztán cserélődnek a szerepek. Ezért hallatszik a vadludak húzása még a felhők fölött is. Ugyancsak tévhit, hogy a cápák sem alszanak, mert a lélegzéshez állandóan úszniuk kell. Valójában úszni is lehet alvó állapotban, nem csak járni vagy repülni, ám a prózai valóság az, hogy a cápák nyugalomban lebegve alszanak. Egy ismeretterjesztő filmben láthattunk egy attrakciót, amikor gyerekek a parti öböl aljzatán szundító szirti cápákat zavarták a turisták szórakoztatására, és a félig-meddig álomban lebegő cápák békésen tűrték, hogy meglovagolják őket a lurkók. Amikor az életföltételeket sorolják, mindig az oxigén (levegő), víz, élelem hármast emlegetik, valójában negyedikként az alvást is oda kellene a sor végére illeszteni. Ha kísérleti patkányokat nem hagynak aludni, azok előbb-utóbb elpusztulnak. A Gestapo, a KGB vagy az ÁVH pribékjei nagyon is jól tudták ezt, ezért a vallatások bevett gyakorlata volt, hogy az áldozatot nem hagyták elaludni. Önként jelentkezőkön végzett kísérletekből tudjuk, hogy 48 órát gond nélkül fönn tud maradni egy ember, majd pótolja a kiesett alvásidőt, tehát ráalszik. 72 órai, háromnapos ébrenlét még mindig nem károsítja a szervezetet maradandóan, ám e fölött már megkezdődik a személyiség szabályszerű fölbomlása, az illető nem tudja, hogy ébren van-e vagy álmodik, hallucinációi és egyéb érzékcsalódásai támadnak. Ezek a tapasztalatok azonban nem az önként jelentkezőkkel kapcsolatban állnak rendelkezésünkre, hanem a föntebb említett, kegyetlen kihallgatási procedúrák kapcsán… Azt is tudjuk, hogy az életet – látszólag – meg lehet hosszabbítani a napi alvásidő megnyújtásával. Azért csak látszólag, mert az ilyen hétalvók annyival élnek tovább, amennyit az alvásidő elvesz az életükből. 83
Van élet a halál után (?) Sir Francis Crick elmélete A Nobel-díjas biokémikus Francis Crick, aki Watsonnal együtt fölfedezte a kettős spirált, azaz a DNS-molekulát (1953), és ezzel tisztázta az öröklődés természetét, biokémiai alapjait, érdekes teóriát állított föl az alvás funkciójára vonatkozóan. Úgy véli, hogy e nyugalmi állapot idején az agy végignézi, ellenőrzi a nap folyamán, ébrenlét közben befogadott információkat, hogy azok a megfelelő helyen (fiókban) vannak-e, helyesen lettek-e eltárolva. Álmaink abszurditása pont abból adódik, hogy a hibás kapcsolatokat, a hibás helyre került emlékfoszlányokat az agy földeríti, majd a rossz kapcsolatokat fölbontja, az emlékképeket a megfelelő fiókba helyezi, vagyis rendet tesz. E keresés közben éljük át fantasztikus, irracionális álmainkat, mert az emlékképek egy része nem a megfelelő helyen és kapcsolatrendszerben található, és ezt most az agy előhívja, aktiválja, hogy kijavíthassa.
Együtt rezgünk a vákuummal? László Ervin professzor szerint a tudat nem más, mint az agy és a vákuumkontinuum kölcsönhatásának az eredménye, egyfajta háromdimenziós hologramlenyomat a vákuumban. E sorok írója szerint a vákuum azonosítható egy folyadékkal, amely az abszolút zérusfok közelébe lehűtött, úgynevezett szuperfolyékony héliumhoz hasonló tulajdonságokat hordoz, vagyis ellenállásmentesen áramlik, ezért nem tudjuk érzékelni. Ez a vákuumkontinuum egyébként rendkívül sűrű is egyben, de ugyanúgy nem veszünk róla tudomást, ahogy a mélytengeri halak a Mariana-árok (a Csendes-óceán legmélyebb pontja) 11 kilométeres mélységében sem érzékelik a rájuk nehezedő víztömeg roppant nyomását, lévén szöveteik belső nyomása is ugyanakkora. E vákuummatéria rezeg, ezt nevezzük elektromágneses hullámnak, mégpedig igen különböző frekvenciákon. Az abszolút zérusfokon is megmarad egy bizonyos alaprezgése, ezt nevezik egyesek, például Egely György, nullponti energiának. A vákuum rezgésének azonban a különböző frekvenciákon különböző az intenzitása, fizikusnyelven szólva az amplitúdója. Különböző megfontolások alapján arra lehet következtetni, hogy a legnagyobb rezgési intenzitással a 7 Herz körüli (másodpercenként 7 rezgés) tartományban rendelkezik. Nos, ne feledjük el, hogy a 7 Hz az emberi agy alfa-állapotának felel meg, vagyis agyunk az alfa-állapotban, tehát alváskor, mégpedig a REM (rapid eyes moving, azaz gyors szemmozgás) szakaszban éppen 7 Hz körüli elektromágneses hullámokat bocsát ki magából. A Silva-féle agykontroll lényege is az, hogy miképp lehet tudatosan alfa-állapotba kerülni, hiszen akkor rendkívül hatékony az agyműködés. 84
A szuperfolyékony éter és filozófiai következményei Tehát a Silva-féle agykontroll vagy a keleti meditációs technikák lényege, hogy agyunkat olyan állapotba hozzuk, amikor együtt rezeg a vákuummal, éspedig a leghatékonyabb frekvencián, a legnagyobb amplitúdó mellett. Úgy tűnik, hogy biológiai energiáinkat a táplálékból nyerjük, míg pszichikai energiáinkat közvetlenül a vákuumból. Ezért alszunk tehát.
A parafenomének A parafenomének (kanálhajlítók, gyógyítók s a többiek) tulajdonképpen úgy képesek alfa-állapotba kerülni, hogy közben ébren maradnak. Ébrenlétkor, normális esetben, az úgynevezett béta-agyhullám állapotában vagyunk, vagyis agyunk elektromágneses hullámai a 14 Hz körüli tartományban rezegnek. A parafenomén viszont ébren is együtt rezeg a vákuummal a leghatékonyabb frekvencia-tartományban. Ezért képes csodákra. A nagy vallásalapítók, mint Buddha, Jézus vagy Mohamed, valamint a híres próféták, szentek, keleti guruk nyilván fokozottabb mértékben voltak képesek kapcsolatba kerülni a vákuummal a 7 Hz körüli rezgésintervallumban. Nagyon hatékony energia- és információs transzportfolyamatok generálhatók ilyenkor. Érdekességként megemlítem, hogy a 7 Hz a levegő rezgésekor az infrahang tartományának felel meg, amit a fülünk már nem hall, viszont rendkívül pusztító lehet, mert ez az élőlények szöveteinek a rezgéstartománya is. A halálgenerátor, vagyis az infrahangfegyver gyakran megjelenik a sci-fi írók műveiben. Nem véletlenül! Amikor a zsidók kürtjeinek hangjára leomlanak Jerikó falai, akkor feltétlenül az infrahangra kell gondolnunk! Egyébként érdekes, kódolt üzenetet olvashatunk az Ószövetség e részénél: a zsidók hétszer kerülik meg Jerikó falait kürtöket fújva, mielőtt azok leomlanak. Különös itt ez a hetes szám. Netán a kürtök hangfrekvenciájáról ad áttételes információt? Amikor alszunk, agyunk együttrezeg a vákuummal és föltöltődik akár egy akkumulátor. Napközben aztán lemerül ez az energiatelep, és kénytelenek vagyunk töltésre kapcsolt üzemmódba helyezni. Említettem, hogy 72 óra ébrenlét után megkezdődik a személyiség fölbomlása, az egyén képtelen különbséget tenni valóság és illúzió között. Nos, mindenki tudja, hogy az elmebetegeknél az egyik jellemző tünet a szemek körüli sötét karika, ami olyanná teszi őket, mintha napok óta nem aludtak volna. Lehet, hogy az elmebetegségek lényege az agy és a vákuum közötti kapcsolat tragikus megbomlása? Az elme nem tud föltöltődni pszichikai energiákkal, melynek következtében elveszíti valóságérzékét. Az itt leírtakat természetesen nem ex cathedra kinyilatkoztatásként kell felfogni, hanem lehetséges magyarázatként. De talán a vákuumdinamika, ez a most formálódó új diszciplína, képes lesz sok egyéb mellett az alvás rejtélyét is megoldani… 85
Van élet a halál után (?)
Lét és nemlét, avagy a halál botránya Az ember ez egyetlen lény, aki tudja, hogy meg fog halni, és mégis az egyetlen lény, aki tud nevetni. – Charles Chaplin
Két végtelen űr között A legnagyobb botrány a létben, hogy egy halandó lény tudatot kap, illetve fordítva: hogy egy tudattal bíró lény halandó. – Hernádi Gyula Első emlékeim a Lőrinci Erőmű lakótelep 7. számú háza előtti térségről derengenek föl. A kétszintes, négylakásos téglaépület egyik tágas, szolgálati lakásában laktunk, itt nőttem föl. Állok az épület előtt, a 25. számú ház felől, a fák és bokrok takarásából előbukkanó járdán emberek lépdelnek felém, s nem értem, kik ezek, honnan jönnek, mi van ott a bokrokon, fákon túl. A nagy, 25-ös épülettömb, amely háromszintes, két lépcsőháza is van, a végét pedig nem látom a fák miatt, fogalmam sincs, hová veszik el… Ott, valahol, valami ismeretlen világ rejtőzik, ahová pillantásom nem hatolhat már el. Évtizedekkel később édesanyámmal – Budapesten – egy nagy bérház belső folyosóján vagyunk, az emeleten, már felnőttem, anyám elgondolkodva mereng viszsza egy gyermekkori emlékfoszlányára: – Amikor kicsi voltam, és Pesten laktunk egy ugyanilyen bérházban, arra emlékszem, hogy álltam kint a gangon, embereket láttam lent, az udvaron, meg a még lejjebb lévő folyosón, ahogy belépnek valami kapufélén a folyosóra, és nem tudtam, hogy ezek honnan jönnek, mi van ott a folyosókapun túl. Az első emlékek tehát. Két és fél, hároméves korból többnyire. Aztán már kitisztultabb, markánsabb emlékek 1956 karácsonyáról. Onnan tudom, hogy édesanyám elmesélte ama nevezetes karácsony eseményeit, például azt is, milyen ajándékokat kaptam. A kisvasút, amivel a felnőttek játszottak többnyire, nem én, nem nagyon érdekelt, inkább a mozgatható, mászó majommal voltam elfoglalva egész este. Ezek már markáns emlékek, másmilyenek, mint a ház előtti emlékfoszlány. 1953 márciusában születtem, éppen két héttel Sztálin halála után (március 5.), vagyis 1956 karácsonyán már több mint három és fél éves voltam. Az emlékfoszlány a hetes épület előtt, ennél korábbi kell hogy legyen. Aztán még egy emlék, óvodás vagy bölcsődés vagyok, és a helyi kultúrházban előadást tartanak az iskolások, nyilván a szülőknek, de ott vannak a családtagok, így szüleim engem is elvittek. Megint furcsa, szürreális érzések, nem tudom, hogy ami 86
A szuperfolyékony éter és filozófiai következményei a színpadon zajlik, az nem valóság, hanem játék, valóságnak hiszem. A történetre nem emlékszem, király van benne, királykisasszony, meg is csókolják egymást, testőrök, katonák, s nem tudom, hogy honnan lépnek be a szereplők, ott, a félrehúzott függöny mögött miféle világ folytatódik és merre és meddig… Az egyik jelenetben szereplők jönnek a nézőtér felől is, mögülem tehát (én valahol elöl ülök), hátranézek a zajra, s nem értem, hogy ezek a lándzsás katonák honnan jöhetnek. Most látom, hogy fönn a karzaton is vannak emberek, hirtelen azt hiszem, a most bevonuló gyerekszereplők szintén a karzatról érkeznek, és azon morfondírozok, hogyan ereszkedtek onnan le. Miért érdekesek ezek az emlékfoszlányok? A világ először szürreális. Ismeretlen tér vesz körül, nem tudom, hogy mi a valóság, és mi a képzelet ebből. A nyiladozó értelmű gyermek kezdi magát meghatározni a külvilághoz képest. Hosszú folyamat kezdetén vagyunk, létünk lényege ez: megkülönböztetni az én(ké)t a külvilágtól. Majd testünk, érzékszerveink, mint közvetítő mechanizmus a külvilág (világegyetem) és az én között, szintén tudatosulnak énünk számára, de az én, itt, valahol belül, koponyánk terében, továbbra is elválik a külső világtól, de még a közvetítőtől, tehát a testünktől is. Érdekes, a görögök, az egyiptomiak még nem tudták, hogy hol a lélek, a gondolkodás központja. Az egyiptomiak a test belső szerveit kiemelték, olajba tették és a múmia mellett helyezték el edényekben. Agyvelőt a régészek sohasem találtak. Azt durva módszerrel, az orrlyukon keresztül kaparták ki valami kampós fémeszközzel, és eldobták, mert azt hitték, hogy ez a szürke massza csak valami kitöltő ballasztanyag. A görögöknél Anaxagorász (Kr. e. 500–428) elmélkedik azon, hogy mi a lélek központja, talán a szív, talán a lüktető vérfolyadék, talán maga a leheletünk a lélek valamiféle megnyilvánulása… Esetleges megoldásként a koponyánk terében található szürkés masszát, az agyat is megemlíti. A nyiladozó gyermeki értelem kezdi a világot elválasztani önmaga valójától. Amikor majd évekkel később rájön, hogy az ember halandó, és ő is meg fog halni, akkor szembesül a lét és nemlét dialektikájával. Furcsa! Erre a pillanatra, a halál(om) tudatosulásának pillanatára, vagy akár a tudatosulás hosszabb folyamatára nem emlékszem. Bárkit kérdeztem még, senki nem emlékszik rá. Pedig ez az emberi (egyéni) lét legdöbbenetesebb felfedezése. Vagy nem? Meg fogunk halni! De a gyermeki lét olyan fokán jutunk erre a felismerésre, amikor még mindent természetesnek, de egyben szürreálisnak veszünk, és ezért minden új információ döbbenet nélkül, természetes módon jut át értelmünk, szubjektumunk szűrőjén. Meghalunk? Megtörténik velünk, ami a madárkával, a bogárral, az úton elütött macskával, a levágott pipivel? (Hja, akkor még a háznál, a konyhában vágták a városlakók is az élve vásárolt baromfit. Milyen finom is volt a kicsurgatott, megsütött vére! Vagy láttuk fickándozni a halat, hogy aztán hamarosan a sült hal illata járja be a lakást…) 87
Van élet a halál után (?) A virág is elhervad, a kisgyermek látja az öregeket, a betegeket, szürreálisan, ám természetesen csöpög át tudatába az elmúlás élménye. A saját elmúlásáé is! Kertész Imre írja le a Sorstalanságban, miként lehetett pszichésen elviselni a csöpögtetett irracionalitást. Ha rögtön megmondják nekik, ott, az elején, amikor egy szem csendőr vigyázott rájuk, amikor őt is leszedték a villamosról, hogy mi vár rájuk, dehogy várnak, menekült volna mindenki. De így? Amikor belépnek Auschwitz kapuján, meglátja az első csíkos rabruhás embereket, még azt kérdezi magától: ezek vajon milyen bűncselekményt követtek el, hogy ide kerültek. Pár perc múlva rajta is ott a csíkos rabruha, és ez akkor már annyira természetes. Amikor valaki megmondja neki, hogy az a sor, a kéményes épület előtt mire vár, és hogy a füst a kéményből fölszállva mit jelent, már szintén természetes, magától értetődő. Valahogy ilyen magától értetődő a gyermek számára az élet legbotrányosabb felismerése: meg fogok egyszer halni! Meg se döbbent, el is felejtjük a felismerés pillanatát. Michael Montaigne (1532–1594), a francia, humanista gondolkodó elmélkedik arról, hogy miért kesergünk, amiért meg fogunk halni, és száz év múlva már nem leszünk, miért nem azért kesergünk, hogy száz évvel ezelőtt még nem voltunk? Érdekes kérdés. A halállal vagyunk elfoglalva, ahogy életünk folyama előrehalad. Mi lesz azután, jön a végtelen űr, az örök semmi? De arra nem gondolunk, hogy születésünk (sőt, inkább eszmélésünk) előtt is ott volt a végtelen űr. Az élet egy rövid villanás két végtelen űr között? A mindenség bennünk történő fölvillanása két végtelen semmi között? A van fölvillanása két végtelen nincs között? A halál Shakespeare nem ismert tartománya, melyből még nem tért meg utazó, de mi van a születés előtti tartománnyal, mely hasonlóan nem ismert, és végtelen hoszszú és végtelen üres. A történelmi tudat, a tudományok persze megadják a választ, hogy mi volt azelőtt, mármint születésünk előtt a világban, a társadalomban, de egyéni létünk számára mégis a semmiből érkezünk, hisz azelőtt nem voltunk, és így nem tükröződött bennünk semmilyen módon a valóság. Természetesen a vallások, az idealista filozófiák kínálnak megoldást. Ezzel is foglalkozni fogunk, hiszen a megoldásprobléma nem megkerülhető és nem megkerülendő. A nyugati vallások és idealista filozófiák inkább a halál utáni léttel foglalkoznak, semmint az élet előtti léttel. Ezzel szemben a keleti gondolkodás már figyelmet fordít a mi voltam azelőtt kérdésre is. Reinkarnáció, lélekvándorlás, karma: előző életünk alapvetően meghatározza mostani sorsunkat. Erősen fatalisztikus válasz. A szociális-társadalmi egyenlőség, az ember emancipációjának kérdése ilyen tudati-kulturális közegben föl sem merülhet, így aztán a nyugati kultúrkör történelmétől eltérően a keleti társadalmakban nem találjuk a szociális egyenlősítő ideológiák és politikai mozgalmak csíráit sem, nincsenek rabszolga- és parasztlázadások, munkásfelkelések e népek gyarmatosítás előtti történelmében. 88
A szuperfolyékony éter és filozófiai következményei Arasznyi lét – és a végtelen téridő Létem ha végleg lemerült, Ki rettenti a keselyűt, Ki viszi át a fogában tart A szerelmet a túlsó partra? – Nagy László Azok ott távoli napok, amelyek körül ugyanúgy bolygók keringenek, mint a mi Napunk körül, és azokon a bolygókon is lények élnek, mint mi. Végtelen sok ilyen világ van. – Giordano Bruno Az 1600-ban Rómában megégetett tudós szerzetes szerint Isten végtelenül tökéletes, ezért nem teremthetett egyetlen véges világot, ellenkezőleg, végtelen sok, a miénkhez hasonló világot teremtett. Univerzumunk egy ősrobbanásból született, úgy 12–13 milliárd évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy Univerzumunk egy 12–13 milliárd fényév sugarú körben helyezkedik el jelenleg, és folyton tágul. De ez nem az egész világegyetem! Ez csak egy töredék része. Nincs olyan határ, amihez eljutva ne tudnánk kinyújtani előre a kezünket, vagy ne tudnánk tenni még egy lépést előre. Valószínűleg végtelen sok hasonló univerzum létezik, fölrobbanó, vagy éppen már összeomló világok. A tér bármely irányába nézve világokat találnánk, ha ellátnánk 100 vagy 1000 milliárd fényévnyire vagy ennek ezermilliárdszorosára. De a világegyetem nemcsak térben végtelen, hanem időben is. Ha a mi univerzumunk úgy 12–13 milliárd évvel ezelőtt megszületett a vákuum fluktuációjából, és szétrobbanva tágulni kezdett, akkor ezt száz és százmilliárd évekkel megelőzően szintén születtek és haltak meg univerzumok, és ugyanez lesz a világegyetemben száz és százmilliárd évek múlva is. Itt az ember, arasznyi léttel, térben és időben is arasznyival csupán, és vele szemben, rajta kívül, ott az időben és térben végtelen világ. Ez félelmetes, ez botrányos! Ugyanakkor minden ember, mint szuverén lény, amíg él, létezik, tudattal bír, e térben és időben végtelen világegyetem központja a maga módján, azáltal, hogy tudata felfogja, visszatükrözi e végtelent. Nincs az az analfabéta parasztember, aki élete során legalább egyszer, de inkább többször is, föltekintve az éjszakai égboltra, ne gondolt volna bármely korban arra, hogy mi van a csillagok világában, mi van azon is túl? Minden értelemmel bíró emberi lény alapvető képessége e kérdést föltenni, azon elmorfondírozni. Ez a legemberibb kérdés, ami csak fölmerülhet éle89
Van élet a halál után (?) tünk során. Legalább akkora horderejű, mint azon meditálni, hogy kik vagyunk, honnan jövünk és hová megyünk, mit keresünk itt, a létben, e rövid idő alatt, amíg életünk tart. Aztán persze minden korban jönnek az egyén számára a hétköznapi küzdelmek, a létért vívott harc, a nappalok és éjszakák monoton váltakozása, a közvetlen sorskérdések (szegénység, gazdagság, szerencse, szerencsétlenség) mindennapi világa, és a megválaszolhatatlan nagy kérdésre, mi a végtelen, nem is keresi tovább a választ.
Ha igaza van a vallásoknak Megoldja-e a kérdést a vallásos hit, a testről leváló lélekről, amely (aki) a test halála után is egzisztál; keleten vándorolni kezd, új testet keres magának, nyugaton vár a feltámadásra, az öröklétre? Akár így van, akár úgy, az örökkévaló(an létező) lélek ezzel csak időbeli végességét oldotta fel és meg, saját térbeli végességének és a térben (is) végtelen világegyetemnek a kínzó ellentmondását továbbra is (magában) kénytelen hordozni. Ha a zsidó-keresztény lélek feltámad és újjászületik, most már az örökkévalóságnak, ha a hindu lélek vég nélkül vándorol testről testre és reinkarnálódik szüntelen, a buddhista lélek ezt a vándorlást megtörve eljut a vágytalan nirvánában (az is végtelen állapot!), akkor is ott a nyugtalanító, feszítő ellentét a (térben) véges emberi elme (lélek) és a világegyetem végtelenje között. Vegyük észre, hogy a vallások az időbeli korláto(zottságo)t küzdik csak le, a térbeli végesség-végtelenség ellentmondását nem szüntetik meg. Mint említettem, Giordano Bruno szerint a végtelen(ül tökéletes) Isten nem teremthetett véges világot. Végtelen sok világot teremtett. A Bhagavad Gitában az áll, hogy Krisna isten teremti meg Brahmát, a teremtő istent, aki létrehozza a világtojást. Ez a világtojás száz Brahma-éven keresztül létezik, majd Brahmával együtt elpusztul, és Krisna új Brahmát, az pedig új világtojást teremt. Száz Brahma-év 311.040 milliárd földi évet jelent. (A hinduk szeretik a nagy számokat.) És itt a brunói kérdés: egy Isten hozta létre a végtelen univerzumot, benne a végtelen sok véges világot, mint a mi 13–14 milliárd fényév sugarú világunk a széttartó sokmilliárdnyi galaxissal, vagy minden ilyen véges világot egy-egy külön isteni princípium teremt, újra és újra? Egyáltalán: létezhet-e a végtelen teret és időt kimérő, egyetlen, hatalmas tudat? Ha pedig a materialistáknak van igazuk, és nincsen a végtelen teret és időt kimérő egyetlen Isten, vagy a végtelen sok véges világot teremtő istenek végtelen sora, akkor van-e értelme az arasznyi emberi létnek? 90
A szuperfolyékony éter és filozófiai következményei Tudományos magyarázat a halál utáni létre Mint láthattuk, történt kísérlet a halál utáni létnek (túlvilági létnek) a vallástól független, természettudományos magyarázatára László Ervin, az Olaszországban élő magyar filozófus által. Ezek szerint a lélek nem más, mint agyunk és a vákuumkontinuum közti kölcsönhatás megnyilvánulása. Eszerint a modell szerint a tudat, az én, a psziché, a lélek az emberi agy hologramlenyomata a vákuumkontinuumban. E könyv írója ezt fejlesztette tovább, amikor nem statikus hologramlenyomatként, hanem dinamikus örvénymezőként definiálta a lélek fogalmát, a szuperfolyékony héliumban Russel J. Donelly által kimutatott szubatomi örvények alapján. A 0,1 nanométer átmérőjű örvények magja körül héliumatomok keringenek, kötött pályákon. Amíg a szuperfolyékony állapotot fenntartjuk, eme örvények fönnmaradnak, hiszen a szuperfolyékony közegben nincs kölcsönhatás a részecskék (héliumatomok) között. E sorok írója szerint László Ervin statikus hologramlenyomat-képét módosítani kell: a szuperfolyékony vákuumban hasonló kvantált örvények formájában rögzülnek az információk, tehát egy dinamikus alakzatról van szó. A szubatomi világban minden pörgő (spinek), vagyis kvantált, saját impulzusmomentummal rendelkező részecske mágneses momentummal is rendelkezik, függetlenül attól, hogy elektromosan semleges-e. Példa erre a semleges neutron, amelynek van mágneses momentuma. Nos, a vákuumkontinuumban talán ilyen szubatomi örvények mágneses momentuma formájában rögzülhetnek az információk. Egy örvény = egy bit információ. Russel J. Donelly azt is észrevette, hogy a szuperfolyékony hélium kvantált örvényei a végüknél fogva összekapcsolódhatnak, és bonyolult alakzatokat hozhatnak létre, amelyek akár több ezer ilyen kis elemi örvényt tartalmazhatnak. Ha föltesszük, hogy a szuperfolyékony vákuum nagyságrendekkel kisebb alkotórészekből áll, mint az atomos szerveződésű hélium, akkor hihetetlen információsűrűség jön ki ebben a közegben. Neumann János számításai szerint életünk hetven éve alatt kb. 2 ∙ 1020 bitnyi információ rögzül agyunkban. Semmi sem törlődik, ami oda bekerült, legföljebb egyre nehezebb előhívni! Ezt az információsűrűséget az 1300 köbcentis emberi agyban semmilyen biokémiai, biofizikai mechanizmussal sem lehet megmagyarázni, még megközelítőleg sem. A szuperfolyékony vákuumkontinuum kvantált örvénymechanizmusa viszont tökéletes magyarázatot ad. Ez a bonyolult, dinamikus örvénylenyomat visszamaradhat halálunk után széteső agyvelőnk helyén? Miután szuperfolyékony közegről van szó, ez természetes dolog. Tudatunk, elménk, lelkünk nem más, mint az életünk során – agyunk terében – fölhalmozódott információtömegünk összessége. Ez az információtömeg 91
