A TISZA-TÓ TÉRSÉG TERÜLETHASZNÁLATI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI PROBLÉMÁI
EMLA Alapítvány a Környezeti Oktatás Támogatására 1998.
Tartalomjegyzék ELÕSZÓ
I. RÉSZ A TÉRSÉG KÖRNYEZETI ADOTTSÁGAI FÖLDTANI ÉS VÍZRAJZI VISZONYOK (KUN ÉVA) 1. Geológiai jellemvonások............................................................................................... 3 1.1. A terület negyedidõszak elõtti földtana ................................................................... 3 1.2. A fedõképzõdmények, ill. a medenceüledékek kifejlõdése..................................... 3 1.2.1. A miocén ........................................................................................................... 3 1.2.2. A pannon........................................................................................................... 3 1.3. Az Alföld negyedidõszaki története......................................................................... 4 1.3.1. A lösz kialakulása ............................................................................................. 4 1.3.2. A holocén .......................................................................................................... 4 2. A Közép-Tisza-völgy vízrajzi viszonyai ...................................................................... 5 2.1. A víz szerepe a szabályozások elõtt......................................................................... 5 2.2. A Tisza szabályozásának rövid története................................................................. 5 2.3. Vízlépcsõk kialakítása a Tiszán............................................................................... 6 2.4. A Kiskörei Vízlépcsõ feladata és története röviden................................................. 6 2.5. A Közép-Tisza-vidék hévízkincse........................................................................... 7 2.6. A Tisza-tó vízminõségi problémái........................................................................... 8 Irodalomjegyzék ..................................................................................................... 9 Mellékletek ............................................................................................................. 9 A TÉRSÉG TERMÉSZETI FÖLDRAJZA ÉS FÖLDTANI FELÉPÍTÉSE (DOBOS ANNA – SÜTÕ LÁSZLÓ) 1. Területlehatárolás....................................................................................................... 11 2. A Közép-Tisza-vidék kainozóos fejlõdéstörténete ................................................... 11 3. A terület földtani felépítése ........................................................................................ 13 4. A tó környékének geomorfológiai képe .................................................................... 14 5. Éghajlati viszonyok..................................................................................................... 16 6. Hidrológiai adottságok ............................................................................................... 17 6.1. Vízfolyások a területen .......................................................................................... 17 6.2. Állóvizek................................................................................................................ 18 6.3. Felszín alatti vizek ................................................................................................. 18 7. Talajviszonyok ............................................................................................................ 19 Irodalomjegyzék ................................................................................................... 22 Mellékletek ........................................................................................................... 22 NÖVÉNYÖKOLÓGIAI VIZSGÁLATOK (KOVÁCS GÁBOR) 1. Általános módszertani felvetések a tó vegetációjának vizsgálatához..................... 25 2. A kutatások elsõ szakasza .......................................................................................... 26 3. A kutatások második szakasza .................................................................................. 30 4. A kutatások harmadik szakasza................................................................................ 33
Irodalomjegyzék ................................................................................................... 38
II. RÉSZ A TERÜLETHASZNÁLAT ÉS A KÖRNYEZETVÉDELEM ÉRTÉKELÉSE A TERÜLETHASZNÁLAT ÉS A KÖRNYEZETVÉDELEM KAPCSOLATA (MOLNÁR EMESE) 1. A területhasználati problémák általános megközelítése ......................................... 41 2. A Tisza program és a Tisza-tó Regionális Tájrendezési Terv ajánlásai................ 42 2.1. A Tisza-tavi térség fejlõdésének forgatókönyvi változatai.................................... 43 2.1.1. A. szcenárió..................................................................................................... 43 2.1.2. B. szcenárió..................................................................................................... 45 2.1.3. C. szcenárió .................................................................................................... 45 Irodalomjegyzék ................................................................................................... 47 A TISZA-TÓ HATÁSA A KÖRNYEZETÉRE (DOBOS ANNA – SÜTÕ LÁSZLÓ) 1. Vízhasznosítás, vízügyi beavatkozások a területen.................................................. 49 2. A vízlépcsõ hatásai a Közép-Tisza-vidék természeti adottságaira ......................... 50 3. Alapfeladatok a fejlesztés során ................................................................................ 53 Irodalomjegyzék ................................................................................................... 55 Mellékletek ........................................................................................................... 55 A KÖRNYEZETI ALAPÁLLAPOT ÉRTÉKELÉSE (SOMLÓ EDINA – ROMÁN RENÁTA) 1. A problémák témakörönkénti áttekintése ................................................................ 57 1.1. Az Abádszalóki-öböl hasznosítási és fejlesztési lehetõségei................................. 58 2. A tó környéki települések jelenlegi környezeti állapota.......................................... 59 3. Helyzetfelmérés ........................................................................................................... 64 3.1. Közlekedési adottságok ......................................................................................... 64 3.2. Vízellátás, szennyvízkezelés.................................................................................. 65 3.3. Hulladékelhelyezés ................................................................................................ 66 3.4. Zajterhelés.............................................................................................................. 66 3.5. Levegõminõség...................................................................................................... 67 3.6. Ipar ......................................................................................................................... 67 3.7. A Tisza-tó vízminõsége ......................................................................................... 67 4. A környezeti állapot értékelésének összegzése ......................................................... 68 Irodalomjegyzék ................................................................................................... 69 A MEZÕGAZDASÁG HELYZETE ÉS LEHETÕSÉGEI (MOLNÁR EMESE) 1. A mezõgazdaság fejlõdése a térségben...................................................................... 71 2. A környék mezõgazdasági célú területhasználata ................................................... 74 2.1. Az ésszerûsítés lehetõségei.................................................................................... 75 3. A mezõgazdaság helyzete és fejlesztési lehetõségei Sarud példáján....................... 77 3.1. Sarud bemutatása ................................................................................................... 77 3.2. Mezõgazdálkodás Sarudon .................................................................................... 78 4. Mezõgazdasági fejlesztési program........................................................................... 79 4.1. A Teampannon Kft. által javasolt zónarendszer.................................................... 79
4.1.1. Ártéri területek övezete ................................................................................... 79 4.1.2. Védett tájak övezete ........................................................................................ 80 4.1.3. A Tisza-tó és a Tisza pufferzónája .................................................................. 80 4.1.4. Ökológiai rendszerek hálózata ....................................................................... 80 4.1.5. Tanyás gazdálkodás övezete ........................................................................... 80 4.2. A zónarendszer alakulása Sarud esetében ............................................................. 81 4.2.1. Piros zóna: a fokozott védelem területei......................................................... 81 4.2.2. Kék zóna: az ökológiai gazdálkodás területei ................................................ 82 4.2.3. Zöld zóna: a biotóphálózat területei............................................................... 82 4.2.4. Sárga zóna: az intenzív mezõgazdasági termelés területei............................. 85 Irodalomjegyzék ................................................................................................... 87 Riportok................................................................................................................ 88 Mellékletek ........................................................................................................... 88 A TÉRSÉG HULLADÉKGAZDÁLKODÁSA (VARGA EDINA) 1. A térség környezeti állapota....................................................................................... 90 2. A hulladékgazdálkodás problémái............................................................................ 90 2.1. A települési kommunális hulladékok kezelése és elhelyezése .............................. 90 2.2. Az 1993-tól kialakult hulladékkezelési és ártalmatlanítási lehetõségek................ 91 3. Hulladékok káros hatása elleni védelem................................................................... 92 4. A Központi Környezetvédelmi Alap ......................................................................... 94 5. A regionális települési hulladéklerakó rendszerek fejlesztése ................................ 96 Irodalomjegyzék ................................................................................................... 98 A TÉRSÉG GAZDASÁGA ÉS FEJLESZTÉSI LEHETÕSÉGEI (SALAMON ANDRÁS) 1. A Tisza-tó környékének gazdaságföldrajza ........................................................... 100 2. Népességföldrajzi viszonyok .................................................................................... 101 2.1. A természetes szaporodás és a vándorlások alakulása......................................... 101 2.2. Korösszetétel alakulása........................................................................................ 103 3. A közoktatás állapota, a humán erõforrások fejlesztési lehetõségei .................... 104 3.1. A jelenlegi képzettségi szint értékelése ............................................................... 105 4. Vállalkozók és vállalkozások ................................................................................... 107 4.1. Kereskedelem, kiskereskedelmi vállalkozások értékelése................................... 108 4.2. Kisvállalkozások pénzügyi folyamatai, lehetõségei ............................................ 109 4.3. Vállalkozások helyzete Kiskörén és Abádszalókon ............................................ 109 5. Munkaügy, foglalkoztatottság és munkanélküliség............................................... 110 5.1. A térség munkaerõpiacának jelenlegi helyzete.................................................... 111 5.2. Az önkormányzatok és a munkaerõpiaci szervezetek foglalkoztatáspolitikai feladatai........................................................................... 113 6. A térségi infrastruktúra állapota ............................................................................ 114 7. A jelenlegi idegenforgalom és a fejlesztéshez kapcsolódó javaslatok................... 114 7.1. A turizmusból származó elõnyök és hátrányok a térség életében........................ 114 7.2. A falusi turizmus.................................................................................................. 116 8. Összefoglalás ............................................................................................................. 118 Irodalomjegyzék ................................................................................................. 120 A TÉRSÉG ÉRTÉKELÉSE KÖRNYEZETGAZDASÁGTANI ESZKÖZÖKKEL (POÓR BENEDEK)
1. A Tisza-tó, mint part menti ökoszisztéma általános értékelése ............................ 122 2. Környezetértékelési módszerek a rekreációs célú hasznosítás lehetõségeinek elemzéséhez ...................................................................................... 123 2.1. Utazási költség módszer ...................................................................................... 123 2.2. A rekreációs tõke pozitív jövedelemrugalmasságának problémaköre................. 124 2.3. Egyéb módszerek a Tisza-tó természeti környezetének értékelésére .................. 125 2.4. Hedonikus árértékelés, és a fizetési hajlandóság módszerének alkalmazhatósága125 Irodalomjegyzék ................................................................................................. 127 A TERÜLETHASZNÁLATI ÉS KÖRNYEZETI PROBLÉMÁK JOGI SZEMPONTÚ ÉRTÉKELÉSE (SZILVÁCSKU ZSOLT) 1. A jogi és területhasználati problémák általános megközelítése............................ 129 2. Az átalakulási folyamat jelenlegi állása .................................................................. 129 3. Az átalakulási folyamat szereplõi............................................................................ 130 4. Jogi keretek a területhasznosítás esetén ................................................................. 133 4.1. Hazai alapelvek a környezet védelmére............................................................... 133 4.2. Néhány területhasználattal kapcsolatos alkotmánybírósági döntés ..................... 135 4.2.1. A természeti környezet védelmét érintõ döntések.......................................... 135 4.2.2. Az épített környezet védelmét érintõ döntések .............................................. 138 5. Szakterületi szabályozás a területhasználat és területrendezés esetén ................ 140 5.1. A Tisza-tó térség területhasználati problémái szabályozási oldalról................... 146 5.1.1. A szabályozás kérdése a települések beépített területein.............................. 146 5.1.2. A külterületi szabályozás kérdése ................................................................. 147 5.1.3. Általános szabályozási kérdések a térségben ............................................... 147 6. Az állampolgári részvétel lehetõsége és gyakorlata a területfelhasználás alakításában .......................................................................... 148 7. Egy kis kitekintés: tapasztalatok az Egyesült Államokból ................................... 150 8. Összegzés ................................................................................................................... 151 Irodalomjegyzék ................................................................................................. 152 Riportok.............................................................................................................. 152
I. rész A térség környezeti adottságai
Földtani és vízrajzi viszonyok
Kun Éva hidrogeológus-mérnökgeológus hallgató Miskolci Egyetem
1. Geológiai jellemvonások 1.1. A terület negyedidõszak elõtti földtana A medencealjzat (alaphegység) kifejlõdése ismeretlen, csak feltevéseink vannak. A paleozóos képzõdmények gneiszbõl, kristályos palából, vagy csillámpalából állnak. A mezozóos képzõdmények általában kréta idõszakiak. 1.2. A fedõképzõdmények, ill. a medenceüledékek kifejlõdése A mélyfúrások adataiból ismeretes, hogy a legidõsebb képzõdmény a felsõeocén agyagmárga, melyet a debreceni és a nádudvari fúrásokban mutattak ki mintegy 18401943 m mélységben. Az oligocén képzõdmények közül jelentõs a homokos agyagmárga és a konglomerátum. 1.2.1. A miocén A miocén eleji képzõdményeket szárazföldi jellegû változatos összetételû, nagy vastagságú vulkáni összlet képviseli. Az ezt követõ tengeri üledékek mindig vulkáni képzõdményekre települtek, vagy közvetlenül a kristályos alaphegységre transzgredáltak. A Tiszántúlon ebben az idõszakban nagyobb szárazulatok alakultak ki a Nyírségben, kisebbek Kunmadaras, Hajdúszoboszló és Józsa területén, valamint a konyár-derecskei árok K-i oldalán. 1.2.2. A pannon A pannóniai kor beköszöntével meggyorsult a medence süllyedése, amire a keletkezett lerakódások nagy vastagságából lehet következtetni. A vizsgált területen a pannóniai rétegösszlet 1000-2000 m közötti vastagságú. Az egész Kárpát-medencében a legjelentõsebb süllyedés a makói árok mentén zajlott le, ahol a medencealjzat 5000 mnél is mélyebben található. Nagyobb mélységû területek a Békési Süllyedék, a Jászság és a Tisza-völgy. Az alsópannon elején az addig kiemelkedett területeken konglomerátum keletkezett, melyekre gyakran 80-90 %-os mésztartalmú mészmárga települt. Ez a rétegcsoport az alsó-pannonban még elkülönülõ részmedencékben terjedt el, a térség további süllyedésével származási helyei eltûntek, és nagy területeken finomszemcsés agyagmárga keletkezett. Az Alföld mélyebb süllyedékeiben a márgák közé homokrétegek települtek. A felsõpannon üledékek már sokkal vastagabbak, az alsó-pannonban képzõdöttekhez képest. Az üledékképzõdés elsõ ciklusának fõ építõelemei a finom-, középszemû homokok és agyagos homokok. A Törteli Homokkõ Formáció is valószínûleg ebbõl áll. Ez a szint a jelentõsebb hévíztároló az Alföldön, és helyenként kiválóak a kõolaj- és földgáztározási tulajdonságai is. A pannóniai képzõdmények mai felszínén megtalálhatóak a negyedidõszaki mozgások nyomai. Az ebben az idõszakban keletkezett rétegek a Duna vonalával párhuzamosan haladnak, 100 m-nél nem mélyebben. A Tisza völgyénél már 4-500 m-rel a felszín alatt találhatóak, a Tiszántúl É-i részén (Nyírség, Hajdúság, Hortobágy) pedig
ismét kiemelkednek. A pliocén-pleisztocén határ meghatározása általában eléggé bizonytalan. Meghatározása ott lehetséges, ahol a finomszemû tavi-szárazföldi agyagos üledéket durva folyóvízi homok, ill. kavics váltja fel. Ilyen területek az Alföld peremvidéke, a Nyírség és a Hajdúság. 1.3. Az Alföld negyedidõszaki története A Pannóniai-beltenger feltöltõdése után a Kárpát-medencében egy viszonylag egyenletes felszínû nagy síkság maradt hátra. A magyar földtani irodalom innen számítja a negyedidõszakot. Az idõszak történetét a pliocéntól elsõdlegesen az eltérõ kéregmozgások és az éghajlatváltozások befolyásolták. A pannóniai, viszonylag egyenletes süllyedéssel szemben ebben az idõszakban jellemzõbb volt a kisebb területek izosztatikus mozgása. Ebben az idõszakban az Alföld területén három jelentõsebb fiókmedence alakult ki. A legmélyebb a Tisza-Maros torkolatánál, a második a mai Körösök vidékén, a harmadik pedig a Tisza-Zagyva között. A Dél-alföldi-süllyedék uralkodó anyaga durva homok és kavics, míg a másik kettõben csak finomszemcsés üledékek, kõzetliszt és agyag halmozódott fel. A pleisztocén legjelentõsebb felszínalakító folyamata az Alföldön a folyóvízi feltöltés, a hordalékkúpok épülése, amelyben az Alföldre eljutó valamennyi vízfolyás részt vett. A legjelentõsebbek közé tartozik az Õs-Duna által kialakított, a mai DunaTisza közének DK-i részén kivastagodó hordalékkúp (a Duna-Tisza-közének Ny-i része nem tartozik ide, de pl. a Tiszazug igen). A következõ, a fõleg az Õs-Tisza-Szamos által a Nyírség területén létrehozott, és jelentõs kiterjedésû még a Maros által a Dél-Alföldön épített hordalékkúp is. A Közép-Tisza-vidék fejlõdésében is fontos szerepet játszott a nagy vastagságú Õs-Sajó-Hernád hordalékkúp, a bükki patakok és a Laskó-Eger hordalékkúpja. A pleisztocén utolsó harmadában alakultak ki a futóhomokos területek. Még a felsõ-pleisztocén hideg idõszakára jellemzõ képzõdményeket kell kiemelnünk. Ezek a felszínközeli agyagrétegek. A hideg idõszakban a felszíni agyagok megrepedeztek, késõbb megteltek vízzel, majd ismételten megfagytak, így repedezettek, morzsalékosak lettek. Ennek az lett az egyik legfontosabb következménye, hogy sok területen ez a repedezett agyag sokkal nagyobb másodlagos szivárgási tényezõvel rendelkezik, mint a finom homokok. 1.3.1. A lösz kialakulása Az Alföldön a domborzat kialakítása mellett a pleisztocén legnagyobb jelentõségû eseménye a lösz képzõdése volt. A periglaciális területeken a hideg, száraz idõszakok kedvezõ hatással voltak a finomszemcsés poranyag keletkezésére, és azok nagy területen való szétterítésére. A Kárpát-medencén belül az utolsó két nagy eljegesedés idején volt a legintenzívebb a löszképzõdés (kb. 280 000 és 13 500 évvel ezelõtt). Az Alföld ármentes foltjain alakult csak ki tipikus lösz, míg az alacsonyabb térszíneken a folyóvízi üledékekkel való keveredés miatt ún. ártéri löszök alakultak ki a diagenezis során. Típusos lösz a Hajdúhát, a Nagykunság és a Duna-Tisza közének egyes területein van, míg az Alföld többi részén ártéri löszöket, homokos löszöket találunk. 1.3.2. A holocén
A holocén kor kb. 10-12000 éve kezdõdött. Ekkor már nem voltak jelentõsek a vertikális mozgások, de az Alföld területe nagyon sokat változott. Ez leginkább a Dunavölgy Budapest-Eszék szakaszán volt jelentõs, de ekkor süllyedt meg újra a Taktaköz, a Rétköz, a Bodrogköz, és a Szatmári-síkság is. A Tisza óriási változásokat okozott árterein, ahol 4-6 m vastagságban holocén üledékeket rakott le. A vizsgált területen az uralkodó földtani képzõdmény az 50-150 m vastagságú, erõsen rétegzett negyedidõszaki folyóvízi üledéksor. A különbözõ minõségû és vastagságú vízvezetõ rétegek felett váltakozó vastagságú fedõréteg helyezkedik el. A Tisza bal partján a fedõréteg vékonyabb, általában 2-5 m vastagságú, alatta 10-15 m mélységig egy viszonylag egységes vízvezetõ összlet található, melynek feküje 3-6 m vastag agyag. A terephez képest a Tisza a felsõ vízvezetõ összlettel kommunikál. A vízvezetõ rétegek felsõ része finomabb homok, alatta durvább homok, ill. homokos kavics található nagyobb arányban.
2. A Közép-Tisza-völgy vízrajzi viszonyai 2.1. A víz szerepe a szabályozások elõtt A Közép-Tisza-völgy vízrajzi képe az idõk folyamán – fõleg az elmúlt másfél évszázad szabályozásai során – nagyot változott. A Tisza árvizei által az egyes * fokokon, a kisebb ereken vagy nagyobb mellékágakon, vízfolyásokon át táplált tavak, mocsarak eltûntek, de a XVIII-XIX. század folyamán készült térképek alapján nyomaik a tájban még ma is könnyen felismerhetõek. E vízfolyások nagyrészt századokon keresztül gazdaságilag hasznosított, elsõsorban halászott vizek voltak. *
Foknak nevezték a folyót kisérõ ''hátakon'' (földrajzi terminológiával: övzátonyokon) keletkezett kiszakadásokat, a magas partokat megszakító nyílásokat, amelyeken át a folyó "(tó) ( árvize az anyamederbõl az ártérre kilépett, majd a környezõ laposokat az ereken keresztül feltöltve, apadáskor ugyanezeken a nyílásokon át visszaáramlott, legalábbis részben a folyóba. E nyílások alakja és mérete változó lehetett. A ''fok'' azonban nemcsak földrajzi kategória, hanem gazdaságtörténeti fogalom is. Az ember ugyanis felismerve annak természetes funkcióját, igyekezett azt hasznosítani s a maga céljainak megfelelõen alakítani. A foki gazdálkodás az õsi ártéri gazdálkodás alapjává vált. A fokon kilépõ vizek fõleg a kitöréseknél, széles medrû vízfolyásokká fajultak, majd elveszve a vízinövényekkel benõtt mocsarak között, lassan feliszapolódtak, medrük és árterületük feltöltõdött, s idõszakos vízfolyásokká, erekké zsugorodtak. A fokok sokoldalú gazdasági hasznosításának a feltétele egyrészt a feliszapolódás, másrészt az eróziós elfajulások megakadályozása volt. A fokokon kilépõ erek vízi jármûveket is hordoztak, sõt olykor malmokat is hajtottak. Erre utalnak a vízfolyások melletti malomfok, malomzug, malomház elnevezések is.
A Tisza, mint vízi út is érdekelte az itt élõket. Idõszámításunk elõtt Gyulafehérvár helyén, az egykori Appulumban már római hajós céh mûködött. A céh tagjai szállították a Tiszán a hegyvidék termékeit: a sót, az ércet, a gyapjút a római birodalomba. A só szállítása késõbb is meghatározó jelentõségû volt. Innen ered Szolnok neve is. A vízierõ hasznosítása is közel fél évezredes múltra tekint vissza. Ennek elsõ képviselõi a vízi majd késõbb a hajómalmok voltak. A XVII-XVIII. században a Tisza vízrendszerén mintegy 5000 malom mûködött. 2.2. A Tisza szabályozásának rövid története A Tisza kedvezõ adottságai ellenére örök veszélyforrás volt a környékén élõk
számára. Az ármentesítési mûvek elsõ képviselõi a földvárak voltak. Ezeket az építményeket nemcsak hadi célokra, hanem az állatok árvízi idõszaki átmentésére, a takarmány megóvására is használták. 1613-ban tv. intézkedett az ármentesítésrõl, amely már akkor beleszólt a megyék önállóságába. 1716-ban megalakult a Temesi Bánság, mely az Alföld újbóli benépesítése mellett óriás jelentõséggel bírt a szükséges vízi munkák tervezésében és elvégzésében. Széchenyi az elõzõ évszázadok és a saját árvízi tapasztalatait felismerve készítette el a Tisza szabályozási tervét Vásárhelyi Pállal, aminek megvalósítására 1846. január 20-26. között megalakították a Tisza-völgyi Társulatot. A Tisza vidék mai arculatának kialakulását ettõl az idõponttól számíthatjuk. Ármentesítés mellett a múlt század ötvenes éveitõl a belvízrendezés is idõszerûvé vált. Az aszályos esztendõk egyre inkább sürgetõbb kérdésként vetették fel az öntözés szükségességét. Eleinte öntözõcsatornák kialakítását; a felsõ szakaszokon völgyzárógátak kiépítését tervezték, de a területelcsatolások következtében elõtérbe kerültek a síkvidéki tározással kapcsolatos elképzelések. 2.3. Vízlépcsõk kialakítása a Tiszán A vízgazdálkodással szemben támasztott követelményszint emelkedése, a vízigények rohamos növekedése miatt 1954-ben üzembe helyezték az elsõ hazai tiszai vízlépcsõt Tiszalöknél a Tisza 518,2 fkm-es szelvényében. Majd ezt követõen került sor a Kiskörei Vízlépcsõ építésére a Tisza 403,2 fkm szelvényében, a Heves megyei Kisköre község határában 1967-73 között. A Tisza középsõ és alsó szakaszán összesen öt vízlépcsõt terveztek, ezek közül az elõzõ kettõn kívül a Csongrádi Vízlépcsõnek készültek el a kutatási tervei, de az építkezés pénz hiányában leállt. Még ebbe a stádiumba se jutottak el a Komorónál és az egykori Jugoszlávia területén Törökbecsénél kialakítandó vízlépcsõk tervei. 2.4. A Kiskörei Vízlépcsõ feladata és története röviden A Kiskörei Vízlépcsõt, mint minden más, ilyen hatalmas nagyságrendû beruházást több funkció kielégítésére tervezték. 1973-78 között felduzzasztott Kiskörei víztározó (mai nevén: Tisza-tó) kb. 127 km2 területû, a tározott víz mennyisége 124 millió m3; a vízerõmû 28 MW teljesítményû. A rendszer részei még a jászsági és nagykunsági fõcsatornák rendszere (300 000 ha öntözése), továbbá a duzzasztómû, a hajózsilip, a téli kikötõ és a hullámtéri duzzasztó. A vízlépcsõ tervezett feladatai: · az árvizek biztonságos levezetése · az öntözõ- és ipari vízszolgáltatás · közel állandó hajóút biztosítása Kisköre és Tiszalök között · a hajózás biztonságos lebonyolítása a hajózsilipen keresztül · fölös víz hasznosítása villamos energia termelésre a rendelkezésre álló esés mellett · az élõvíz továbbengedése az alsó szakaszra · üdülési, jóléti célok kielégítésére A Kiskörei Vízlépcsõ alaplétesítményeinek, valamint a tározótérnek az üzembe
helyezésére 87,50 mAf.-i vízszint elõállításával került sor. Ezt követõen a fejlesztés elõrehaladtával, a duzzasztás többszöri módosításával alakították ki a jelenlegi üzemvízszinteket, melyek a következõ értékekkel jellemezhetõk: Idõszak 1973-1978 1978-1984 1984-
Duzzasztás mértéke 550 cm 700 cm 725 cm
Duzzasztási szint 87,50 mAf. 89,00 mAf. 89,25 mAf.
1. táblázat: A duzzasztás mértékének változása 2.5. A Közép-Tisza-vidék hévízkincse A Pannon-medence legmélyebb része a Tisza-tó környékére esett, így az alsópannonra üledékfolytonossággal települ a felsõpannon rétegösszlet. A felsõpannon alja ezért gyenge vízvezetõ tulajdonságokkal rendelkezik. A legjobb hévíztároló rétegek a felsõpannon alsó harmadán találhatók. A térségben a hévizek alkáli-hidrogénkarbonátos jellegûek, hasonlóan a Hajdúszoboszlón kitermeltekhez. Az 1994-ben kiadott hévízkút kataszter adatai szerint a (1. ábra) a Tisza-tó közvetlen környezetében az alábbi települések rendelkeznek hévízkúttal: Tiszafüred: B-65 sz. kút B-99 sz. kút
Építési éve: 1959.; a csövezett kút talpmélysége: 946,8 m a kifolyó víz hõmérséklete: 48,0 0C, üzemi vízhozam 420 l/p hasznosítás módja: fürdõ, szabad túlfolyású Építési éve: 1981.; a csövezett kút talpmélysége: 1306,0 m a kifolyó víz hõmérséklete: 49,0 0C, hasznosítás módja: fürdõ + kommunális, szivattyús üzemmód
Egyek: K-71 sz. kút MÁFI figyelõ kútja, Poroszló: B-29 sz. kút a kút hasznosításának módja: vízmû, a kifolyó víz hõmérséklete: 33 0C B-34 sz. kút a kút lezárva Négyes: K-5 sz. kút a kút lezárva Kisköre: K-22 sz. kút KHVM üdülõ kútja, lezárva Tiszanána: K-22 sz. kút Petõfi Mgtsz; a kút hasznosításának módja: mezõgazdasági K-27 sz. kút Petõfi Mgtsz, a kút lezárva Mint látható fejlesztésre van lehetõség, akár a lezárt kutak üzembe helyezésével, akár újak fúrásával. Leginkább Tiszafüreden hasznosítják a hévizet, melynek oldott sótartalma 950-2460 mg/l. A Tisza-tó tehermentesítésének egyik jó alternatívája lehet melegvizû strand létesítése pl. az Abádszalóki-medence környékén.
2.6. A Tisza-tó vízminõségi problémái A Tisza belépésekor a tóba jelentõsen csökken a vízmozgás sebessége, ami feliszapolódáshoz vezet. A Tisza gazdag foszfor- és nitrogéntartalma nagy terhelés a tározónak, növeli az eutrofizálódás mértékét. Szennyezõforrások: a Tisza (Sajó, Szamos), Eger patak, belvizek (beemelik a tóba), kommunális szennyvizek stb. Külön probléma, hogy a téli üzemeltetéskor leengedik a tavat és a visszamaradó kis vizekben, lefûzõdõ öblöcskékben – mivel ezek közül sok fenékig befagy – a halak nem tudnak áttelelni.
IRODALOMJEGYZÉK IHRIG D. /et al./ 1973.: A Kiskörei Vízlépcsõ. – Vízügyi Közlemények 1973. évi különszám. 342 p. Magyarázó Magyarország 200 000-es földtani térképsorozatához: Debrecen. – OFGI, Budapest, 1961. Magyarázó Magyarország 200 000-es földtani térképsorozatához: Eger. – OFGI, Budapest, 1966. NEMES G. /et al./ 1975.: A Közép-Tisza-vidék vízügyi múltja I-III. RÓNAI A. 1985.: Az Alföld negyedidõszaki földtana. – Geologica Hungarica. MELLÉKLETEK 1. ábra: A tározó környékének térképe a hévízkutak feltüntetésével
A Térség természeti földrajza és földtani felépítése
Dobos Anna geográfus PhD hallgató Eszterházy Károly Tanárképzõ Fõiskola Sütõ László földrajz-geográfus hallgató Kossuth Lajos Tudományegyetem
1. Területlehatárolás A Tisza-szabályozás részeként épült meg a kiskörei vízlépcsõ, és mögötte jött létre a Tisza-tó. A víztározó környékén kialakult állapot megértéséhez szükség van a kialakítás elõtti természeti állapot átfogó leírására, hiszen az összefüggések ismeretében lehet csak problémamegoldó módon továbblépni. Mivel a tanulmány elkészítésének határideje elég szûkre szabott volt, ezért elsõsorban a szakirodalomra és adattári-, hatósági-, önkormányzati anyagokra támaszkodtunk. Ezt egészítettük ki terepi megfigyelésekkel. A vízlépcsõ és a tározó a fölötte megépült tiszalöki létesítményig befolyásolja a természeti viszonyokat. A tó mintegy 40 km-es szakaszán, néhány km szélességû területen belül, a tavat kisérõ 1-1 településsorig beszélhetünk közvetlen hatásterületrõl (TÓTH A. 1997). Ha azonban azt a területet kívánjuk lehatárolni ahonnan még a természetben bekövetkezõ változások hatással vannak a Tisza-tóra, akkor a tározó vízgyûjtõ területét kell megnéznünk. Ez pedig É-on felnyúlik egészen a Laskó és az Eger-patak forrásáig, a Bükk-fennsík D-i elõteréig (1. ábra). Sõt ha figyelembe vesszük a Tisza-völggyel történelmileg is kölcsönös függõségi viszonyban levõ területeket, úgy középtáj-együttesekben kell gondolkodnunk (TÓTH A. 1997). Bár e tanulmányban a Tisza-tó közvetlen hatásterületének természeti viszonyait jellemeztük, a szakembereknek a gyakorlati problémák kezeléséhez a vízgyûjtõ teljes területén bekövetkezett eseményekre és a középtáji kölcsönkapcsolatokra is feltétlenül tekintettel kell lenniük. A Tisza-tó a Közép-Tisza-vidék része, az Alföld központjában helyezkedik el. Maga a tározó a Hevesi-, és a Borsodi-ártéren terül el. A közvetlen hatásterület átnyúlik még a folyó jobb partján a Hevesi-síkra, a bal parton a Tiszafüred-Kunhegyesi-sík területére (2. ábra). Összességében a Közép-Tisza-vidék rendkívül széles, lapos, enyhe lejtésû feltöltött síkság, amelynek homogenitását az éghajlat és a növényzet egyveretûsége is megerõsíti. A folyóvízi feltöltés üteme, a szerkezet, a domborzat, a folyók és a szél munkavégzõ képességének különbségei miatt azonban a kistájak mezo- és mikroformákban változatosak.
2. A Közép-Tisza-vidék kainozóos fejlõdéstörténete Az õsföldrajzi képet a tektonikus mozgások határozták meg. Ennek függvényeként alakultak a hordalékkúpok mélyfúrásaiban kimutatható üledékritmusok és a folyómedrek vándorlásai. A lepusztulást és az üledékek minõségét a mindenkori éghajlat határozta meg. A negyedidõszak elõtti eseményekbõl a mai kép kialakításában a különbözõ földtörténeti korokban kialakult tektonikus süllyedékek játszottak szerepet, mivel ezek a kainozoikum során felújulva magukhoz vonzották a vízfolyásokat, és meghatározták a lefolyási irányokat (MIKE K. 1991) (3. ábra). A Tisza mai jobb és bal partja között a potenciális szeizmicitásban is különbségek mutatkoznak. A Hevesi-ártér szerkezeti vonalnyalábokon fekszik, ezért szeizmicitása erõsebb. Ez a rész a miocéntól a holocén elejéig rendkívül erõsen süllyedt. Azonban a süllyedés fokozatosan és rendkívül egyenetlenül ment végbe, ami a lerakódott üledék vastagságában és minõségében is megfigyelhetõ változásokat okozott.
A hegységkeret gyors kiemelkedése miatt É-ról D felé kivastagodó, durva, folyóvízi és tengeri, majd tavi üledékekbõl álló rétegsor keletkezett. A Pannon-tó feltöltõdése fokozatosan történt, és adta át helyét a pliocén végére a szárazföldi vízfolyásoknak. Az alsó-pannon õsmaradványok még nyugodt, medencebelseji élettérre utalnak (BARABÁS I. 1997). A rodániai tektonikai fázis alatt megnõtt a süllyedések mértéke, és ezzel a folyóvizek energiája is. Még nem a Tisza, hanem – K-rõl Ny-ra haladva – az Õs-Sajó-Hernád, a bükki patakok, a Laskó-Eger, valamint a Tarna voltak azok amelyek hordalékukat a területen lerakták (PÉCSI M. szerk. 1969, MARTONNÉ ERDÕS K. 1995). Ettõl É-ra a Sajó-torkolati- és a Dél-Hevesisüllyedék volt az elsõdleges erózióbázisa az idetartó folyóknak. Ez felfogta a hegységbõl származó durva hordalékot, így délebbre – többek között a Közép-Tiszavidékre – finomabb, homokos-iszapos-agyagos hordalékanyag jutott le. A Laskó-Eger közép- és finom szemû anyagából felépült hordalékkúp a Hevesi- és a Borsodi-síkon egészen Tiszanánáig nyomozható (BARABÁS I. 1997). Az Õs-Sajó-Hernád É-ról D felé finomodó anyagából az Alföld egyik legtökéletesebb hordalékkúpja épült fel (FRANYÓ F. 1966). Óriási folyódelta alakult ki, több helyen elzárt, elmocsarasodó lagúnákkal. Erre bizonyítékot adnak pl. a tiszafüredi üledékekben talált szenes zsinórok. A legvastagabb kavicsos összlet éppen a mai Tisza folyó mentén jutott el a legdélebbre, így a kutatási területen is megtalálható a felszín alatt. A felsõ-pannon során az Egyek-Tiszaigar-Tiszaszentimre által körülhatárolt területen több 100 m magas szárazulat emelkedett, amit az ide érkezõ Õs-Sajó-Hernád két oldalról megkerült, és így jutott el a kavicsos hordalék az egyik oldalon Abádszalókon át egészen Tiszagyendáig (BARABÁS I. 1997). A pleisztocén viszonylag nyugodtabb idõszakkal kezdõdött, amit a messzebbrõl érkezett agyagos üledékek tanúsítanak. A hegységkeret gyors emelkedése miatt (pasadénai tektonikai fázis) újra elõrenyomultak a folyók. Az üledékek a Közép-Tiszavidéken is durvábbak lesznek, mivel az Õs-Sajó-Hernád hordalékkúpja oldalirányban kiterjed, és elérte Poroszló-Sarud-Karcag vonalát. A hordalék lerakódásában ekkor jelentõs változás következett be. A Tiszafüredtõl Tiszaderzsig egyenletesen süllyedõ térszínen felújult egy régi törésrendszer, így Abádszalóknál az alsó-pleisztocén üledékek már közel 70 m-rel mélyebben találhatók (BARABÁS I. 1997). A kisebb süllyedékekhez igazodva a patakok gyakran változtatták futásirányukat, sõt a würm glaciálisban bevágtak hordalékkúpjukba és fiók-hordalékkúpok építését kezdték meg (MARTONNÉ ERDÕS K. 1995). A würm felsõ-pleniglaciálisa alatt mindkét – a vízfolyásokat befolyásoló – tényezõ megváltozott. Egyrészt a Tiszanána-Tiszasüly vonalában kialakult vályú magához vonzotta a vizeket, másrészt az éghajlat szárazabbra és hidegebbre fordult. Ennek hatására a szárazra került hordalékkúpokon eolikus felszínformálódás ment végbe. A kialakult szélbarázda-garmada-maradékgerinc formaegyüttes ma is megtalálható a Tisza bal partján a Közép-Tisza-vidék nagykunsági területén. A 20 000 évvel ezelõtt bekövetkezett klímaváltozás hatására, a periglaciális éghajlat alatt, a folyók áradásakor felszínre került igen finomszemû agyag, iszap egy része löszszerû szerkezetet vett fel, azaz ártéri löszök keletkeztek. A futóhomok-buckák pedig löszös homok-, ill. homokos lösztakarót kaptak (BORSY Z. 1993). A holocén idõszakában a legfontosabb esemény a területen Tisza megjelenése, amely a szubboreális fázis legelejére, mintegy 5000 évvel ezelõttre tehetõ. Ekkor vette fel a Tokaj-Szolnok irányt, és megkezdte a Közép-Tisza-vidéken is alluviális síkjának kidolgozását (MIKE K. 1991, MARTONNÉ ERDÕS K. 1995). Ahol a folyó az erõsebben süllyedõ térszínek közötti küszöbökön átvágta magát, letarolta a felszínt. Az ilyen szakaszokon pl. Tiszafürednél, vagy Pusztataskonynál a meder alatt közvetlenül a
pleisztocén üledékek következnek (RÓNAI A. 1975). Az egykor összefüggõ homokterületeket a folyó részekre szabdalta, sõt a Nagykunságot teljesen elvágta a hordalékkúp hegylábi területétõl. Ezzel a Tisza a mai jobb oldali vízfolyásokat – amelyek eddig eljutottak a Nagykunság és a Hortobágy területére – kapturálta. Az elhagyott holtmedrek feldarabolva ma is megtalálhatók a Tisza bal partján (PÉCSI M. szerk. 1969). A felszínmozgások tovább tartottak a holocén folyamán is. Poroszló környékének megsüllyedése osztotta meg pl. a Tiszát (Kis-Tisza kialakulása) és vonzotta magához a Laskó és az Eger patakot (PÉCSI M. szerk. 1969). Napjainkban a szintváltozások több – elsõsorban K-Ny-i irányú pásztában – eltérõ mértéket érnek el. A felszínmozgások mozaikosságát talán érthetõbbé teszi, hogy a mélyben a Mórágyi Migmatit Komplexum és a Mecseki Triász aljzat között éppen a kutatási területet metszi ketté DNy-ÉK irányban egy III. rendû vetõrendszer (FÜLÖP J. 1989).
3. A terület földtani felépítése Az üledékeken elvégzett anyagvizsgálatok eredményei több szempontból is fontosak. Egyrészt könnyebben megérthetjük a felszín mai formakincsének kialakulását. Másrészt a gyakorlati tervezésnél is jelentõs a szerepe, elég ha pl. a fejlesztendõ turizmus növekvõ vízigényére, vagy a területen oly nagy problémát okozó belvizesedésre gondolunk. Emellett meghatározó szerepe van az építkezéseknél, vagy a mezõgazdaságban. Mindezt a területen keresztül felvett szelvények (4. ábra) és a tematikus földtani térképek (5. ábra) segítik. A pannon üledékek – a már említett okokból – É-ról D felé egyre mélyebben húzódnak. Míg Tiszafüred környékén 2000 m-en, addig Abádszalókon 2500 m-en találták meg. Az alsó- és a felsõ-pannon határát az elõbbi fúrásaiban 800 m-re, az utóbbiban 1300 m-re teszik (BARABÁS I. 1997). Ez az 1200 m vastag homoksor csillámos, finom-, aprószemcsés szintekbõl áll, amelyeket agyag és mészmárga választ el egymástól. Az Õs-Sajó-Hernád jelenlétére utalnak a nehézásványtani vizsgálatok által az üledékekben kimutatott alkotórészei (biotit-klorit-apatit-gránát-cirkon-staurolit), valamint a rétegek térbeli elhelyezkedése (RÓNAI A. 1975). Az a tény, hogy ez a réteg a felsõ-pannonhoz hasonlóan túlnyomórészt homokos, a víznyerésnél már okozott problémákat. Ugyanis ezek kevés vizet tartalmaznak eltérõ, de ugyanakkor magas oldott anyagtartalommal, ami a gazdaságos hasznosításukat meggátolja. Míg a felületes szemlélõ a fúrásmintákból azt a következtetést vonhatja le, hogy a jó vízadó képességû felsõpannon rétegekben jár (BARABÁS I. 1997). A felsõ-pannon alsó tagozata fokozatosan vált át (a már jellemzett okokból) az iszapos-homokos összletbõl a közép- és durvaszemcsés, homokos deltaüledékekre. Ezek a körzet hévíztároló rétegei. A Tiszafürednél ill. Kiskörénél édesvizet tároló vastag homokrétegek Abádszalóknál csökkentsósvízi üledékeknek adják át a helyüket. Az alsótagozat 10-15 m-es homokrétegeibe mélyülõ tiszafüredi kutak 800-1200 l/s vízadásra képesek, a kisköreiek 1000-1300 l/s vízhozamot tudnának biztosítani, míg az abádszalóki 2-3 m-es zsinórok szinte semmit (BARABÁS I. 1997). Ez a víz hõmérséklete szerint többféle felhasználási lehetõséget rejt magában. Üvegházak fûtésére a 40-60 C°-os, az altalaj fûtésére a 40-25 C°-os, míg strandfürdõbe vagy ivóvízként az ennél alacsonyabb hõmérsékletû javasolt (BARABÁS I. 1997). A hasznosításnál két dologra kell figyelni. Ne legyenek a kútba bekapcsolva alsó-pannon rétegek a vízkövesedés miatt. Másrészt a kifolyó víz ne jusson közvetlenül a talajba, mert magas Na-tartalma miatt szikesedést idézne elõ.
A középsõ tagozatnál a deltaüledék folytatódik, de az oszcillációs szintben erõsen agyagossá válik. Tiszafüreden ennek ellenére a vastagabb homokrétegekrõl jó vízadó képességet feltételeznek. Kiskörén a homokzsinórokkal induló tagozat teljesen elagyagosodik, ezért vízzárónak tekinthetõ. Az abádszalóki fúrásban vastagodnak a homokrétegek és a feltételezések szerint 4-500 l/s hozamú kutakat lehetne rájuk telepíteni (BARABÁS I. 1997). A pleisztocén a már említett agyagos üledékekkel indul, ám Abádszalókon az 58 m vastag aprószemcsés homokrétegek képesek kisebb kutak vízellátására. A középsõpleisztocénben is eltérõen alakulnak az üledékek tulajdonságai. A tiszafüredi és a kiskörei fúrásban az elõrenyomuló delta miatt megjelenõ homokos anyag a vizsgálati terület településeinek a fõ ivóvízbázisa. Tiszafüreden 800-1500 l/s, Kiskörén 500-1000 l/s, sõt Sarudon 2080 l/s volt a kút hozama (BARABÁS I. 1997). Ugyanakkor Abádszalókon a rétegek agyagosabbak, rosszabb vízadók. A felsõ-pleisztocén már mindhárom fúrásban hasonló kifejlõdést mutat. A közép- és durvaszemcsés homokrétegek már az egész Közép-Tisza-vidéken jó vízadóképességûek, vagy ez feltételezhetõ róluk. Megoldandó problémát okoz az, hogy a bükki patakok és a Laskó-Eger hordalékában elég agresszív, nagy vastartalmú vizek tárolódnak (PÉCSI M. szerk. 1969, BARABÁS I. 1997), aminek kiküszöbölése jelentõs többletköltséget eredményez. A sekélyfúrásokban feltárt felsõ-pleisztocén apró-, középszemû homok lett egyébként a futóhomok-buckák alapanyaga. A felszínen a Tisza medrének folyamatos vándorlása miatt csak holocén és felsõpleisztocén üledékeket találunk (a fejlõdéstörténetnél már jellemzett okokból) (5. ábra). A Heves-Borsodi-ártéren mindent beborítanak a Tisza holocén üledékei. A Tisza bal partján, a jelenlegi ártéren folyóvízi üledékek, míg a magasabb térszíneken felsõpleisztocén futóhomok található. Ezeken van ma a folyóvízi üledékbõl átalakult löszös takaró.
4. A tó környékének geomorfológiai képe Látható tehát, hogy a kutatási terület jelenlegi habitusát elsõsorban a folyóvízi felszínformálásnak – a folyók közül is fõként a Tiszának –, másodsorban a szélnek köszönheti. Az általuk kialakított formákhoz – különösen a folyószabályozások óta egyre jelentõsebb – antropogén formakincs csatlakozik. A Tisza jobb partján elterülõ Heves-Borsodi-ártér a Tisza ártere, a Hevesi-sík pedig a Laskó-Eger hordalékkúpja (2. ábra). A Hevesi-ártér 15-18 km, a Borsodinak a kutatási területre esõ része 5 km szélességû. Határai meglehetõsen elmosódottak. D-en és Ny-on a Jászságtól csak egy kisebb szerkezeti vonal választja el. É-i határa Hevesvezekény-Besenyõtelek-Alsó-Csincse-Tiszapalkonya vonalára tehetõ. A két ártér között a Csincse-torkolat-Négyes sáv jelent elhatárolást (PÉCSI M. szerk. 1969). A Hevesi-síknak csak a Tiszanána-Poroszlótól É-ra levõ DK-i része esik a vizsgálati területre. A Hevesi-ártértõl 1 m magas tereplépcsõ választja el. A Borsodi-árteret a SajóHernád hordalékkúpja határolja (PÉCSI M. szerk. 1969) (6. ábra). A hordalékkúpfelszínek felé közeledve a holocén ártéri üledékek helyébe egyre nagyobb területen pleisztocén löszszerû üledékek kerülnek. Azaz a felszín vékony, löszös homoktakarót kapott. A kutatási területet alkotó kistájak közül a Heves-Borsodi-ártéren a legegyhangúbb a felszín. Az átlagos reliefkülönbség 0,5 m/km2 (a maximális érték is csak 1-2 m/km2), ill. a Hevesi-síkon 1-2 m/km2 (a maximális érték itt már 5 m/km2 is lehet) (MAROSI S.-SOMOGYI S. szerk. 1990). Ennek oka, hogy az ártereket a Tisza a
holocén során elõször oldalazó eróziója révén letarolta, majd saját hordalékával egyenletesen feltöltötte. Ezért a felszínen csak a Tisza különbözõ feltöltõdési szakaszban járó morotvái, övzátonyai, valamint az óholocén lefolyási irányt jelzõ nagy kanyarulatívekkel jellemezhetõ holtmedrei találhatóak (7. ábra). A Hevesi-sík kisebb méretû folyóvízi formáit pedig a Laskó- és az Eger-patak alakították ki (PÉCSI M. szerk. 1969). A gyenge lejtés rossz lefolyási viszonyokat eredményez mindhárom kistájon. Emiatt a laposokban tõzeges, kotus talajokat, réti agyagokat találunk. Ez utóbbi Borsodivánka és Négyes környékén nagy területet borít be (PÉCSI M. szerk. 1969). A tározó mentén, Dinnyéshát környékén, különösen kedvezõtlen a helyzet, gyakori a belvizesedés (BANCSI I.-NAGY I. szerk. 1990) (8. ábra). A Tiszafüred-Kunhegyesi-sík (a Tisza bal partján) formakincse viszonylag gazdagabb (9. ábra). K-i határát az Egyek-Nagyiván vonallal, D-en pedig a Kakat-ér mentén húzhatjuk meg (PÉCSI M. szerk. 1969). Közvetlenül a tározó környékén – különösen Abádszalók és Tiszaszõlõs között – a domborzat mély fekvésû, az átlagos relief nem éri el az 1 m/km2-t. Ezt a területet a Tisza megjelenése után teljesen átdolgozta. Itt is a jobb parton már megismert övzátonyokkal, elhagyott medrekkel és morotvákkal találkozhatunk, csak a formák még nagyobb méretûek. A morotvák közül a tiszaörsi Nagy-tóban még a honfoglaláskor is víz folyhatott. Az itt kialakult mélyedések – a Tiszaszõlõsi-, Tiszaderzsi Morotva, Vakvár, Sulymos, valamint a Cserõköz – állandóan vízjárta területek, és az utóbbi kivételével lefolyástalanok is. Emiatt fokozottan belvízveszélyes térszínek. A károsan túlnedvesedett területek nagysága egyes években az 50 %-os területi arányt is meghaladta (KARCAGI G.-BANCSI I. et al. 1987) (8. ábra). Ha összevetjük a veszélyeztetett területek helyzetét a földtani résznél jellemzett rossz vízbefogadóképességû üledékek helyzetével, akkor a kettõ között szoros kapcsolatot láthatunk. A belvizek megjelenésének idõbelisége pedig a közvetlen hatásterületen belül a nagyvizek megjelenésével mutat szoros korrelációt (90 %-os egybeesést). Mivel ezek a kis vízáteresztõ képességû talajok nagy kapilláris emelõmagassággal és holtvíztartalommal is jellemezhetõk (KARCAGI G.-BANCSI I. et al. 1987) (10. ábra), nehezen jut be a talajba a csapadék. A talajba beszivárgó csapadék pedig kiszorítja a gyökérzónából a talajlevegõt, és ezzel talaj élõvilágának károsodását okozza. Az érdekesség, hogy ezalatt a zóna alatt a talajnak lenne még szabad kapacitása. Ezek a területek a meliorációs munkák elvégzése után is csak erdõsítéssel tehetõk hasznosíthatóvá (BANCSI I.-NAGY I. szerk. 1990). A folyóvízi formák mellett itt már megtalálhatjuk a futóhomok-területek jellemzõ formakincsét is. A domborzat is magasabb (a legmagasabb pont a Királyhalom 102 m) és változatosabb. Az átlagos relief meghaladja a 4-5 m/km2-es értéket (MAROSI S.-SOMOGYI S. szerk. 1990). A buckák anyagát a Sajó-Hernád és a Laskó-Eger-Tarna hordalékkúpjából halmozta fel a szél (PÉCSI M. szerk. 1969). Laza futóhomok ma már kevés van, mert mozgását a fentebb jellemzett löszös homok, vagy homokos lösztakaró (pl. Tiszafürednél) gátolja. Ezek a futóhomok-területek a részben kötött típusba sorolhatóak (BORSY Z. 1993). Ez annyit jelent, hogy a formák megjelenésében a szélviszonyok mellett alapvetõ fontosságú a növényzet szerepe is. Ezt differenciálják még az éghajlati sajátosságok, a rendelkezésre álló homoktömeg, a talajvíz mélysége és a domborzati viszonyok. A homokbuckák elsõsorban három összefüggõ területen jelentkeznek. A legnagyobb az Egyek-Tiszafüred-Kunmadaras-Nagyiván közti futóhomok-terület. A
következõ a Tiszaszentimre-Kunmadaras-Kunhegyes-Abádszalók-Tiszaderzs között terül el. A legkisebb pedig már a vizsgálati területen kívül lévõ Tiszabura-TiszaroffTiszagyenda által határolt felszín (PÉCSI M. szerk. 1969) (9. ábra). A buckák közül a leggyakoribb a szélbarázda-garmada-maradékgerinc formaegyüttes. A szélbarázdák akár a fél km-t is elérõ, általában 1-2 m mély szél által kialakított mélyedések. Az ovális szélbarázdák általában 60-80 m hosszúak. Helyenként – pl. Abádszalóktól D-re – szélbarázdasort alkotnak. A barázdák között megmaradt keskeny gerinceket nevezzük Cholnoky Jenõ nyomán maradékgerinceknek. A szélbarázdákból kifújt homokot ún. garmadákba halmozta fel a szél. Ha a szél hosszú ideig megõrizte munkavégzõ képességét, a garmadák el is szakadhattak a szélbarázdáktól. Ilyenkor gyakran alkotnak garmadasort és a buckák gyakran szinte teljesen összetorlódnak (pl. Tiszafüredtõl DK-re). Ahol a kifúvás az erõsebb ott minden oldalról zárt mélyedések jöttek létre. Ezeket – a szegélyükön felhalmozódott homokkal – deflációs mélyedéseknek nevezzük. Ennél kevésbé zártak és jóval nagyobb kiterjedésûek a deflációs laposok. A buckák közötti laposokban iszapos-agyagos a felszín (11. ábra). A területen elszórtan még kevés asszimetrikus parabolabuckával is találkozhatunk. A buckák csapásiránya alkalmazkodva a leggyakoribb szélirányokhoz Tiszafüred környékén ÉÉNy-DDK-i, magasságuk 2-2,5 m. Abádszalók és Tiszaderzs között a változatosabb szélirány miatt ÉK-DNy, ÉÉK-DDNy, É-D és ÉÉNy-DDK-i csapásirányokat is megfigyelhetünk, és a buckák a 6-7 m magasságot is elérhetik (RÓNAI A. 1975). Bár a futóhomok-mozgás kora lejárt, az egykori futóhomok-területeken létesült szántóföldeken a helytelen mûvelés komoly károkat okozhat. Hiszen tavasszal még nagy területek vannak növényzeti fedettség nélkül, és a talajmûvelés által fellazított felszínen szabadon pusztítja a talajt a szél.
5. Éghajlati viszonyok A kutatási terület a meleg, száraz, mérsékelten forró nyarú éghajlati körzetbe esik. Bár télen gyakori a köd, nyáron a Dél-Alföld után ez a zóna kapja a legtöbb napsugárzást az országban. É-on a Hevesi-síkon 1930 óra évi napfénytartalom D felé 2000 óra fölé nõ, az évi felhõzet pedig a legkisebb az országban, 56 % alatt marad (PÉCSI M. szerk. 1969, MAROSI S.-SOMOGYI S. szerk. 1990). Ezek még elõnyös vonások is lennének, ám a szélsõséges hõingadozás és a rendkívül kevés csapadék a mezõgazdaság számára igen kedvezõtlen. A turizmus számára a kevés csapadék viszont kifejezetten pozitív vonás lehet. Az évi középhõmérséklet 9,8 C°-ról D felé 10,2 C°-ra nõ. Ez azonban elfedi a szélsõségeket. A tél meglehetõsen kemény, a januári középhõmérséklet –2-–3 C° körüli, de a téli minimumok meghaladják a –17-–17,5 C°-ot is. Júliusban 21,5-22 C° a középhõmérséklet és 34,5-35 C° fölé emelkedik a nyári maximum (PÉCSI M. szerk. 1969, MAROSI S.-SOMOGYI S. szerk. 1990). Azaz az évi közepes hõingás 24-25 C° fölé emelkedik, ami a legnagyobb az egész országban. Ráadásul korán beköszönt a tavasz, már április elsõ napjaiban 10 C°-ot is elér a napi középhõmérséklet, ám a fagyveszély egészen április 8-10-ig eltarthat. Mivel a vegetáció elõrehaladottabb fázisban van az enyhébb idõ miatt, így a fagy nagyobb kárt okoz. Ez különösen a K-ÉK-i területeken jellemzõ. Az elsõ fagy október 20-22-én jelentkezik. A DNy-i területeken így a fagymentes napok száma meghaladja a 197 napot, a többi részen 190-195 nap között mozog (PÉCSI M. szerk. 1969, MAROSI S.-SOMOGYI S. szerk. 1990).
Az évi átlagos csapadékmennyiség a Közép-Tisza-vidéken a legkevesebb az egész országban. Ez összefügg azzal is, hogy az uralkodó szélirány ÉK-i, ami páradús légtömegekben szegény. Az ártér 550-650 mm-es csapadéka D felé 520 mm-re csökken. A tenyészidõszakban az egész kutatási területen 320-340 mm csapadék hull (PÉCSI M. szerk. 1969, MAROSI S.-SOMOGYI S. szerk. 1990). Az õszi második csapadékmaximum, ami a mediterrán ciklontevékenységhez köthetõ, itt elmarad. A szélsõséges kontinentalitást az is jelzi – a magas hõingás mellett –, hogy a legcsapadékosabb hónapban (júniusban) 2,5-szeres a csapadékmennyiség, mint a legszárazabban (januárban). Ehhez járul még a csapadék bizonytalansága. A hótakarós napok száma is alacsony É-ról 36 napról D-re 33-ra csökken, és a kevés csapadék miatt ez is meglehetõsen vékony. Az ariditási index 1,23-ról D felé 1,35 értéket is eléri (MAROSI S.-SOMOGYI S. szerk. 1990). Így aztán nem véletlen, hogy a vízhiány meghaladja a 150-175 mm-t, ezért növénytermesztés csak öntözéssel valósítható meg. A folyószabályozás elõtt 30 %-ot is meghaladó vízborításnak a területen jelentõs mikroklíma-módosító hatása volt. A Tisza-tó környékén hosszú távon újra érvényesülhet majd ez a kedvezõ hatás.
6. Hidrológiai adottságok 6.1. Vízfolyások a területen A Közép-Tisza-vidék legfontosabb vízrajzi tulajdonsága a nagyfokú vízszegénység. Egyetlen vízfolyás sem ered itt (1. ábra), ezért a vízfolyások területi megoszlása elsõsorban a szomszédos tájak vízföldrajzi tulajdonságaitól függ. Egy folyó vízjárását, munkavégzõ képességét, hordalékszállítását nagyban befolyásolja a vízgyûjtõ terület csapadéka (tszf-i magasság és a kitettség), milyen a felszínének retenciós képessége (földtani felépítés és a növénytakaró), valamint az, hogy milyen hosszú utat kell megtennie a befogadóig (esésviszonyok, futásfejlettség) (VÍZRAJZI ATLASZ 1979). A Tisza az esõ-hó típusú folyók egyik képviselõje. Mind a kora tavaszi, mind a nyár eleji árvizeinek kialakulásában az esõé a fõszerep, az elõbbit a hóból származó többletvíz csak megerõsíti. Sajátos természetföldrajzi vonás, hogy a folyó felsõ szakaszán hirtelen emelkedõ hegységben indul (Északkeleti-Kárpátok vonulatai), de nem emelkedik tartósan a hóhatár fölé, és nincsenek természetes tározók (tavak, kavicstakarók). Ez annyiban kedvezõtlen, hogy a lehullott csapadék túl gyorsan lefolyik a felszínen, ami szintén hozzájárul a Tisza szélsõséges vízjárásához. A környezõ hegyvidékeken is egyre nagyobb mértékûvé, egyre iparszerûbbé vált a fakitermelés. Az erdõirtás pedig éppen a felszíni lefolyás megnövekedéséhez járul hozzá, azaz az ember közvetett módon is befolyásolja a kedvezõtlen vízjárást (JAKUCS L. 1982) A Tisza, mint láttuk szerkezeti vonalak mentén halad a Közép-Tisza-vidéken. Mire ideér, az esése az 0,1 %-ot sem haladja meg, bár ez a folyószabályozások elõtt még feleekkora sem volt. Sõt Szolnokig még igazi völgye sem alakult ki. A Tiszának és mellékvizeinek hordaléka, mint láttuk, a hegységtõl távolodva finom, lebegtetve szállított, fõleg apró- és középszemû homokból áll. A lebegtetett hordalék a Tiszán átlagosan 1000 g/m3 és akár a 4000 g/m3-t is meghaladhatja (KARCAGI G.-BANCSI I. et al. 1987). A vízlépcsõ a kisebb árhullámok hordalékának a kiülepedésében jelentõs szerepet játszik. A vízfolyásokat a területen kanyarogva bevágó szakaszjelleg jellemzi. A lassú lefolyás és a Sajó kötött agyagos hordalékából álló mederanyag miatt a medermélyülés
és a kanyarulatvándorlás az átlagosnál kisebb ezen a szakaszon. A kanyarulatok átvágása miatt jelenleg a Tisza folyamatosan bevágódik. Ez a túl meredeken kiképzett rézsûoldalakon, ill. az erodálódó kanyarulatíveken jelentõs partszakadásokkal járhat együtt (BANCSI I.-NAGY I. szerk. 1990, MIKE K. 1991). Az árvizek szintjének – a mederrövidülés és begátolás miatti – emelkedése ezt a kisebb esésû szakaszt jobban sújtja. Súlyos problémát jelenthet az, hogy a Tiszának és mellékfolyóinak a folyószabályozás után még szélsõségesebbé vált a vízhozam változása. A nyár végi kisvízi hozamnál az árvízi hozam nyolcvanszor nagyobb is lehet. A Borsodi-ártéren a Rigósi- és a Sulymosi-csatorna vezeti le a belvizeket, valamint a kisebb patakok (Csincse-, Dalos-ér, ill. Horgas-ér) vizét a Tiszába, még a tározó felett. Délebbre a Tiszavalki-csatorna az Egerbe torkollik. A Kis-Tisza a jobb oldal legnagyobb vízgyûjtõje. A Tiszából való kiágazása után felveszi az Eger-, majd Sarudnál a Laskó-patakot. Az elõbbi a legnagyobb felszíni szennyezõ a tározó környékén (1. ábra), amelynek nyomán a Kis-Tisza vízminõsége jelentõsen romlik. A probléma súlyát növeli, hogy a jobb parton Sarud és Poroszló térségében szabadvízi strand mûködik, másrészt a Madárrezervátumban is károkat okozhat. A Kis-Tisza Tiszaderzzsel szembe tér vissza a Tiszába. A Hevesi-ártérrõl a Sajfoki-fõcsatorna és a Hanyi-fõcsatorna fut még a tározóba. A Tiszába balról nem érkezik természetes vízfolyás, mivel ezek a Körösvidékisüllyedék felé tartanak. A csatornákat igyekeztek az egykori medermaradványokban kialakítani. A Mirhó-Gyolcsi belvízlevezetõ csatornát a Mirhó-Kakat-érnek az ellenesésû medrében létesítették. Emellett a Tiszafüredi- és az Örvényesi-csatorna tartozik még a fontosabbak közé. A Tisza-tóból a Nagykunsági-fõcsatorna ered ezen az oldalon. Ennek vizével (22,5 m3/s) próbálják mérsékelni aszályos idõszakokban a nagyfokú vízhiányt (BANCSI I.-NAGY I. szerk. 1990). 6.2. Állóvizek Az ármentesítés elõtt a Tisza áradásainak következményeként a Közép-Tiszavidék idõszakos és állandó vizekben rendkívüli gazdagságú terület volt. A folyószabályozás után a régi holtmedrek, morotvák egy része maradt meg, de ezek is folyamatosan feltöltõdtek (pl. Ilyen a már említett tiszaörsi Nagy-tó, vagy a kutatási területtõl kicsit távolabb esõ hatalmas feltöltõdött morotvák, az Üllõ-, és az Oktalanlapos). A nagyobbak (Berei-, Csapói-, Hordódi-, Halászi-Holt-Tisza) ma a tározó területén belül helyezkednek el. A Cserõközi-Holt-Tisza Tiszaderzsnél a tározón kívül terül el, de szintén kapcsolatban áll a Tiszával. Kisebb tavak keletkeztek a futóhomokterületeken is a buckák által elgátolt mélyedésekben. Ezek egy részét öntözésre, ill. haltenyésztésre használják. Amelyek szintje a talajvíztükör alá mélyül azok ugyanis nyáron sem száradnak ki. A legnagyobb állóvíz a Tisza-tó, amelyrõl részletesebben a vízügyi beavatkozásoknál szólunk. 6.3. Felszín alatti vizek A földtani felépítésnél a rétegvizekrõl már részletes beszámoltunk, mert azzal szervesen összekapcsolódik. A talajvizek is szóba kerültek/kerülnek, ezért itt nem térünk ki minden részletre. A talajvízszint az ártéren egyezik a Kis-Tisza ill. a Tisza mindenkori vízszintjével. Azaz a felszín alatt a 8-10 m mélyen beágyazódott Tiszával közvetlen
kapcsolatban áll. A Heves-Borsodi-ártéren átlagosan 3 m-nél közelebb van a felszínhez. Abádszalók, ill. Tiszafüred környékén több helyen foltokban 5 m-nél is mélyebbre kerül (RÓNAI A. 1975) (12. ábra). A talajvízszint ingadozása ott kisebb ahol durvább, nagyobb hézagtérfogatú üledékek vannak a felszín közelében (pl. a Heves-Borsodiártéren). A talajvizek kémiai összetételérõl a talajoknál lesz szó, mivel tulajdonságaikat jelentõsen befolyásolja. A tározó menti sáv kivételével az oldott sótartalom magas (2 mg/l). A keménység átlagosan 15-35 nk°, de egyes helyeken elérheti a 45 nk°-t (a Tiszafüred-Kunhegyesi-síkon lévõ vizek a keményebbek) (MAROSI S.-SOMOGYI S. szerk. 1990).
7. Talajviszonyok Egy terület talajtípusait elsõsorban az éghajlat, a domborzat és a felszínalkotó kõzetek tulajdonságai határozzák meg. A földtani felépítésnél leírtuk, hogy agyagosiszapos üledékek, löszszerû anyagok, apró- és középszemû homok van felszínen, ill. a felszínközeli rétegekben (5. ábra). Mivel az üledékek meglehetõsen mozaikosan helyezkednek el a talajtani kép is változatos. Az agyag, ill. agyagos üledékek túl nagy aránya a vízgazdálkodás számára kedvezõtlen, mivel ezeken az üledékeken kialakult nagy agyagtartalmú talajok rossz vízáteresztõ képességgel rendelkeznek. A homokos üledékek vízáteresztõ képessége ugyan jó, ám a víztartó képességük elég gyenge. A kõzetlisztes képzõdmények közepes vízáteresztõ, és viszonylag jó vízbefogadó képessége a legkedvezõbb a területen. A talajvizek kemizmusa változatos. Kiemelkedik a Na+, Cl–, SO4–-tartalom a jobb parton, ill. Abádszalók és Tiszaszõlõs térségében. Mindez elõsegíti a szikes talajok kialakulását. A többi területen a Na+, Cl–-tartalom valamivel kisebb, ezzel együtt nõ a HCO3–, ill. a Ca2+ és a Mg2+ ionok aránya (RÓNAI A. 1975) (13. ábra). A mésztartalom látható módon a magasabb területeken nagyobb. Eloszlása kapcsolatban áll a bükki patakok lefutásával (14. ábra). Az alacsonyabb térszíneken a Tisza áradásai miatt a mész kimosódott, ezért a mai meder környékén nem éri el a 2 %ot sem. A domborzat és a talaj közötti kapcsolat szintén megfigyelhetõ. A magasabb löszös takaróval borított területeken mészlepedékes csernozjom, az alacsonyabb területeken, magasabb talajvízszintnél réti csernozjom, ha még a Na-sók, ill. a kicserélhetõ Na+ aránya is nagy akkor szikes talajok keletkeztek (15. ábra). Mivel a közelmúltban ezen a vidéken a talajvíz elég magasan állt, ezért inkább a réti csernozjom elterjedtebb. A csernozjomok a rosszabb vízgazdálkodás és a száraz éghajlat miatt e területen – eltérõen az ország többi részétõl – viszonylag kedvezõtlen termékenységûek. A réti csernozjomnál túlnedvesedést okozó magas talajvízállás itt éppen az elegendõ nedvességet biztosítja az aszályos idõszakokban (PÉCSI M. szerk. 1969). A szikesek közül a szolonyecek különbözõ altípusai jellemzõek, mivel a kicserélhetõ Na+ értéke magas. Maximuma a felszín alatt a B1 szintben (20-40 cm) van. A kisebb mennyiségû oldható só a B2 szintben éri el maximumát. Nyáron erõsen kiszáradnak és berepedeznek. Másrészt a Na a humuszanyagokhoz kötõdve azokat peptizálttá teszi, ezért azok víz hatására elfolyósodnak, lerontva a talaj víz- és levegõgazdálkodását. A nagy Na+ koncentráció miatt a talajoldat ozmózisos nyomása megnövekszik, ami gátolja a növények víz-, ill. tápanyagfelvételét. Sajnos a területen gyakori a másodlagos szikesedés is, ami a helytelen gazdálkodás következménye. Egyrészt a magas talajvízszintbõl, a belvizesedésbõl adódó káros vízfelesleg elvezetését
célzó meliorációs munkákat nem fejezték be, másrészt a használt öntözõvízben is magas volt a Na-tartalom. A vízfolyások közvetlen környékén öntéstalajok jöttek létre, amelyek a magasabb ártér felé fokozatosan réti talajokká alakultak. Ezek a földtani viszonyok (finom szemcsés üledékek) következményeként a területen viszonylag kedvezõ vízgazdálkodásúak, jó közepes termékenységûek. A futóhomok-területeken kisebb foltokban megjelennek a homoktalajok is. A kistájak természeti viszonyaiban mutatkozó eltérések a talajok területi arányára is hatással vannak. Hevesi-ártér A vályogos, agyagos fizikai talajféleségû, savanyú (5,5-6,5 pH) öntés réti talaj a kistáj 20 %-át borítja be, és VI. termékenységû (a skála I-X-ig csökkenõ értékû). A víztározó területén is ilyen a talaj. A löszszerû üledékeken a típusos réti talaj 19 %-ot fed le. Ez erõsen savanyú (pH 5,5-nél kisebb), nagy agyagtartalmú és szintén VI. minõségû. A legnagyobb területet a szikes talajok (33 %) foglalják el. Ezek, a talajvíz magasságához igazodva, réti szolonyec (6 %), sztyeppesedõ réti szolonyec (6 %) altípusok, valamint a már kedvezõbb tulajdonságú szolonyeces réti talaj (21 %) (FEHÉR A. et al. 1994) Csernozjom csak egész kicsi foltokban van jelen. Inkább színezõ elem, nagyobb gazdasági jelentõség nélkül. Borsodi ártér Itt uralkodóan a Tisza alluviumán képzõdött réti öntés- és nyers öntéstalajok találhatóak. A Tisza mentén vályogos, mészmentes, kis szervesanyagtartaltalmú nyers öntéstalaj 10 %-ot fed. A réti öntéstalaj az ártéren kis területi kiterjedésben van jelen. A vályog, agyagos vályog fizikai talajféleségû, V-VI. minõségû réti talajok 30 %-ot tesznek ki. A Hortobágy felé sztyeppesedõ réti szolonyec (10 %) és szolonyeces réti talaj (2 %) jelenik meg. Ezek már gyenge (VII.) termékenységûek (FEHÉR A. et al. 1994). A Hevesi-síknak a kutatási területre esõ részén elsõsorban szolonyeces réti talajjal, réti szolonyeccel találkozhatunk. Tiszafüred-Kunhegyesi-sík Az adottságok miatt itt volt a legjobb lehetõség a csernozjomok kialakulására a vizsgálati egységen belül. A löszös homokon csernozjom jellegû homoktalajok (6 %) jöttek létre. Ez utóbbi homokos vályog fizikai talajféleséggel, kisebb humusztartalommal és gyenge víztartó képességgel VII. termékenységû. A folyamatosan fennálló talajvízhatás miatt a réti csernozjom aránya a legnagyobb (26 %). A minõségük az átlagosnál jobb (II-IV.). Alföldi mészlepedékes csernozjom a vastagabb, homokos lösszel fedett buckákon alkot kisebb foltokat, bár a mezõgazdaság hatására típusos kifejlõdésben talán már sehol sincsenek jelen. A homoktartalomtól függõen változik a vízgazdálkodó képességük és a termékenységük is (III-V.). A Tiszához közeledve nagy agyagtartalmú réti talaj (12 %), majd réti öntéstalaj (3 %) következik. Ezek enyhén savanyúak, agyagos fizikai talajféleséggel, valamint 0,8-3,4 %-os humusztartalommal rendelkeznek (JUHÁSZ CS. 1994). A vizsgált térség legjobb minõségû talajai mellett itt a legnagyobb a legrosszabb termõképességû szikes talajok aránya (51 %). A szakszerûtlen gazdálkodás hatására a réti csernozjom átalakult szolonyeces réti csernozjommá, és 12 %-ot foglal el. Ez intõ példa lehet a jövõre nézve. A kutatási terület szegélyén, a Hortobágy felé közeledve szolonyeces réti talaj (3 %), réti szolonyec (18 %) és sztyeppesedõ réti szolonyec (18 %) foglal el igen nagy területet (FEHÉR A. et al. 1994).
Köszönetnyilvánítás Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a témavezetõmön Dr. Csorba Péter egyetemi docensen kívül, elsõsorban Dr. Zsuga Katalinnak – aki a kapcsolatok kiépítésében is segített –, Barabás Imrének, az önkormányzatok, a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelõség, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakembereinek, Vargáné Matolcsi Mária könyvtárosnak a KLTE Földtudományi Tanszékcsoportjáról, valamint Dr. Kozák Miklós egyetemi docensnek, hogy az átnyújtott anyagokon túl komoly, személyes szakmai segítséget is nyújtottak nekünk.
IRODALOMJEGYZÉK BANCSI I.-NAGY I. szerk. 1990.: A Kiskörei vízlépcsõ hatásvizsgálata a Közép-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság mûködési területén. – KÖTIKÖVIZIG, Szolnok, 650 p. BARABÁS I. 1997.: A vízhasznosítás hidrogeológiai, rétegtani alapjai a KÖTIVIZIG mûködési területén. (kézirat) – Szolnok, 16 p. BORSY Z. 1993.: A szél felszínformáló tevékenysége. In: Általános természeti földrajz. /szerk.:Borsy Z./. – Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, pp. 459- 500. FRANYÓ F. 1966.: A Sajó-Hernád hordalékkúpja a negyedidõszaki földtani események tükrében. – Földrajzi Értesítõ pp. 153-178. FEHÉR A.-KURUCZ GY.-SÜLI-ZAKAR I. 1994.: Ember-Táj-Mezõgazdaság a Tisza-tó környékén. – GATE Fleischmann R. Mezõgazdasági Kutatóintézet, Kompolt, 282 p. FÜLÖP J. 1989.: Bevezetés Magyarország geológiájába. – Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 191-210. IHRIG D. /et al./ 1973.: A Kiskörei Vízlépcsõ. – Vízügyi Közlemények 1973. évi különszám. 342 p. JAKUCS L. 1982.: Az árvizek gyakoriságának okai és annak tényezõi a Tisza vízrendszerében. – Földrajzi Közlemények pp. 215-235. JUHÁSZ CS. 1994.: Vízháztartási és anyagforgalmi vizsgálatok a Tisza-tó hidrológiai hatásainak kitett öntés réti talajon. – Kárpát-medence vízkészlete és vízi környezetvédelme kongresszus, 1994. Magyar Hidrológiai Társ., Eger, pp.772789. KARCAGI G.-BANCSI I. /et al./ 1987.: Album a Kiskörei-tározó térségérõl. – KÖTIVIZIG, Szolnok, 231 p. [3] térk., [4] t. MAROSI S.-SOMOGYI S. szerk.: 1990. Magyarország kistájainak katasztere I. – MTA FKI, Budapest, pp. 170-209, 219-248. MARTONNÉ ERDÕS K. 1995.: Magyarország természeti földrajza I. – KLTE, Debrecen, 179 p. PÉCSI M. szerk. 1969.: A tiszai Alföld. Magyarország tájföldrajza 2. – Akadémia Kiadó, Budapest, pp. 67-141. RÓNAI A. 1975.: Az Alföld földtani atlasza: Tiszafüred. – OFGI, Budapest, XXIII, 19 p. Vízrajzi Atlasz sorozat 6. 1979.: A Tisza. Geomorfológia, Hidrológia, Folyószabályozás. – Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ, Budapest. TÓTH A. 1997.: A tájszempontú területlehatárolás elvi kérdései a Közép-Tisza-vidéken. – Regionális- agrárkutatási és vidékfejlesztési workshop, 1997. május, Kompolt. MELLÉKLETEK 1. ábra: A Tisza-tó vízgyûjtõje a legfontosabb szennyezést kibocsátó településekkel 2. ábra: A tározó környékének kistájkataszter szerinti tájbeosztása (Marosi S.- Somogyi S.) 3. ábra: A magyarországi Tiszavidék tömbszelvényei (Mike K.) 4. ábra: A felszínközeli rétegeket bemutató földtani szelvények (Sümeghy J.) 5. ábra: A Közép-Tisza-vidék felszíni képzõdményei (Rónai A.)
6. ábra: A térszín tagolódása a Tisza-tótól ÉK-re (Pinczés Z.) 7. ábra: A Tisza mai és egykori medreinek futásvonala a Tisza-tó környékén (Mike K.) 8. ábra: A Kiskörei tározó térségének részletes belvízelöntési térképe (Major P.) 9. ábra: A Nagykunság (Tiszafüred-Kunhegyesi-sík) geomorfológiai viszonyai (Borsy Z.) 10. ábra: A térség talajaira jellemzõ talajnedvesség-potenciál (pF) összefüggések (Major P.) 11. ábra: Homokbuckás terület tömbszelvénye Tiszafüred DK-i szélénél (Borsy Z.) 12. ábra: Talajvízszint állás a tározó környékén (Major P.) 13. ábra: A talajvíz oldott anyag tartalma a Közép-Tisza-vidéken (Rónai A.) 14. ábra: A talajok mésztartalma a Közép-Tisza-vidéken (Rónai A.) 15. ábra: A közép-tisza-vidéki szikes talajok szelvényeinek képe (Szabolcs I., A. Kovda)
növényökológiai vizsgálatok
Kovács Gábor ökológus-biológus hallgató József Attila Tudományegyetem
1. Általános módszertani felvetések a tó vegetációjának vizsgálatához A Kiskörei-víztározó létrehozása nagy mértékben megváltoztatta a terület élõvilágának arculatát; bizonyos élõhelyek eltûntek, mások annyira átalakultak, hogy a korábbiakhoz képest teljesen új közösségek jelentek meg rajtuk, egyértelmûen jelezve a változások irányát. Az ilyen szempontból vizsgált közösségek – fitoplankton, zooplankton, halfauna stb. – közül szakterületembõl adódóan a térség növényzetének változásait próbáltam nyomon követni, azért is, mert egy terület fiziognómiáját leginkább a vegetáció alakítja ki, és a terület hasznosításának lehetõségét is nagymértékben meghatározza a térség növényzete. Több lehetséges mód létezik egy ilyen munka elvégzésére. Pl. egy terület korábbi növényzetének rekonstrukcióját a régi katonai térképek, útleírások, erdészeti jelentések, vízrajzi térképek növényzetre utaló leírásait, jelöléseit alapul véve el lehet végezni, ez speciális szakértelmet, forrásokat igénylõ munka. A jelenlegi növényzet direkt vizsgálatát a kutatási idõszak rövidsége és minimális átfedése a vegetációs periódussal a kutatás évében egyaránt lehetetlenné tette. Ezért a publikált tudományos növényökológiai tanulmányokat összegyûjtve próbáltam a tározó területének elárasztását megelõzõ és az azt követõ növényzeti sajátságait összefoglalni, a jelenlegi Tisza-tó térségében végzett, ilyen tárgyú kutatások bemutatásával. Valamely terület vegetációját több szempontból vizsgálhatjuk, és a különbözõ szempontokon belül, az eredeti kérdésfeltevésünktõl és a megfigyelések eredményeinek tervezett felhasználásától függõen is többféle módszert alkalmazhatunk. A kutatások során törekedni kell – amennyire csak lehet – a lehetõ legtöbb adat felvételére, még akkor is, ha ez az adott pillanatban szükségtelennek tûnik. Emellett az alkalmazott módszereket – mint ahogy ezt a kutatások metodikája megköveteli – pontosan rögzíteni kell. A hiányos adatfelvétel és rögzítés az esetleges változások magyarázatát nehezíti meg, míg a módszerek közlésének hiánya a késõbbi eredményekkel való összehasonlítást teszi lehetetlenné. Hogy az elõzõekben leírt problémák miként jelentkezhetnek a gyakorlatban, azt sajnos a jelenlegi Tisza-tó térségében végzett, a terület vegetációjára irányuló publikált kutatások is példázzák. Elöljáróban csak a tározó vegetációtérképezésére tett kísérletek néhány jellemzõjét emelném ki. Az elsõ vegetációtérkép (NAGY I. 1982) nem ismertetett módszerrel készült, és csak olyan durva kategóriáit különíti el a leendõ tározó szárazföldi növényzetének, mint az erdõ, cserjés, szántó, mocsári növényzet, rét és legelõ. Már a tó növényzetének térképét találhatjuk (HAMAR J. 1987) tanulmányában; ez kilenc jellemzõ növényfaj állományait tünteti föl a tározó térképén. Az egész tározóra távérzékelési módszert alkalmazva 1984-ben készült vegetációtérkép (SASS J. 1987) 16 azonosított növénnyel, de csak a végsõ eredményeket publikálták, így a jelenleg is folyó kutatások során (POMOGYI P.-SZALMA E. 1995) ezen korábbi munkák – egy-két eredménytõl eltekintve – nem voltak felhasználhatók. Ez a kutatás (POMOGYI P.SZALMA E. 1995) már teljes értékû vegetációtérképet eredményezett, igaz egyelõre csak a Tisza-tó medencéinek vegetációjáról. Célkitûzéseik alapján és a tó létrehozásának idõpontjához viszonyítva idõben is elhelyezve, három szakaszra különíthetjük el a térségben végzett kutatásokat: az elsõ szakaszban a kutatások kérdésfeltevése tudományos jellegû, még nincs összefüggésben a tározó létrehozásával. A második szakasz vizsgálatai a duzzasztást közvetlenül megelõzõ évekre tehetõek, amikor is a víztározó területének elárasztása után várható
változásokat próbálták elõre jelezni, a harmadik periódusban pedig már azt vizsgálták, ill. vizsgálják, hogyan alakult és alakul ma is a Tisza-tó vegetációja.
2. A kutatások elsõ szakasza A kutatások elsõ szakasza az ötvenes évek végére, hatvanas évek elejére tehetõ. Ebbõl az idõszakból egy publikált átfogó vizsgálat hozzáférhetõ (BODROGKÖZI GY. 1965), és egy hozzávetõleges leírás (HARKA Á. 1985). Az elõbbi kutatás témáját és megközelítési módját tekintve is jelentõsen eltér a további vizsgálatoktól. A Tisza kutatási program keretein belül a Tiszafüred környéki hullámtér jellegzetes élõhelyeinek megismerésére irányul, elsõsorban az itt megtalálható kevésbé ismert társulások leírásának szándékával. Az elsõ, ezen a területen végzett vizsgálat is sajnálatosnak tartja azt a tényt, hogy amíg a Tisza ár- és hullámterének más szakaszairól az ott végzett vizsgálatok alapján már akkoriban is átfogó kép alakult ki a vegetációról (TÍMÁR L. 1950, 1954, BODROGKÖZI GY. 1962), addig a Szolnoktól ÉK-re lévõ tiszai árterek vízi és mocsári fitocönózisait csak felületesen vizsgálták, ezek alig voltak ismertek. Az itteni társulások megismerésén kívül egy érdekes probléma is hozzájárult ahhoz, hogy a területen növénycönológiai vizsgálatokat végezzenek. Ez az észrevétel, miszerint a folyó éles kanyarulatainak – ezen a szakaszon a Tisza erõsen meanderezik – vegetációja jóval fajszegényebb, mint más, hasonló képet mutató Ny-i folyók hullámtereié. A vizsgálat Tiszafüred környékén folyt, ahol a Tisza folyásiránya eleinte ÉKDNy-i, majd É-D-i irányba fordul. Itt terült el akkor a Tisza egyik legnagyobb, és legszebb hullámtere, ami Tiszafürednél még 6-7 km szélességben húzódott, majd lefelé egyre keskenyedve ez a távolság 6-700 m-re csökken. A tágas hullámtér igen változatos fiziognómiájú vegetációt hordozott. A területen a folyó sok holtágat hagyott maga mögött, és ezek közül az öregebbek gyakran a nagymértékû feltöltõdés miatt különbözõ fátlan- és erdõtársulásoknak szolgáltak élõhelyül. Az ilyen mélyebb fekvésû területekrõl a tanulmány megemlíti a térségben az élessásos (Caricetum gracilis), az ártéri mocsárrét (Carici-Alopecuretum pratensis), ill. a bokorfüzes (Salicetum triandrae) és a fûz-nyár puhafa-ligeterdõ (Salicetum albae-fragilis) társulásokat. Ez utóbbiakat gyakran áthatolhatatlanná tette a bennük nagy tömegben megjelenõ hamvas szeder (Rubus caesius), a kúszó, felfutó komló (Humulus lupulus) és a komlóképû aranka (Cuscuta lupuliformis). A fiatalabb holtágak leggyakrabban szinte egész évben vízzel fedettek voltak. A hullámtér magasabban fekvõ területeit már hasznosítani tudták, így itt már a hidro-mezofil kaszálórétek, ártéri erdõk és gyümölcsösök voltak megtalálhatók. Jellemzõek az itt leírt másodlagos Lolio-Alopecuretum pratensis és Cynodonti-Poetum angustifoliae társulások. A területen lévõ régebbi holtágak között az összesodort hordalék hátszerû kiemelkedéseket képzett, ezek tengerszinttõl számított átlagos magassága 89-90 m volt, szemben a hullámtér többi területeire jellemzõ kb. 88 m-es átlagos magassággal. Az alacsonyabban fekvõ mocsaras területeket lecsapolták, így azok kiszáradtak, és a csatornák miatt magasabb vízállás esetén sem maradt bennük víz. A fentebb már említett kutatásnak alapul szolgáló kérdések miatt a megfigyelések elsõsorban a hullámtérben található morotvatavakra irányultak. Öt ilyen holtág vizsgálatának eredményeit foglalja össze a tanulmány. Ezek a Hordódi-HoltTisza (1-es számú), melynek nem teljes feltöltõdése még a folyónak volt köszönhetõ, amit a benne lévõ növényzet is igazol. A Nagy-morotva (2-es számú), ez fiatalabb keletkezésû mélyebb vizû, bár Ny-i vége csapadékszegény években idõszakosan
kiszáradt. A Borzonat, Fordító és a Csapói-Holt-Tisza K-i vége által alkotott egykori morotva (3-as számú), aminek mindkét vége folyamatosan víz alatt volt és csurgalékvíz táplálta. A Hód, Gaznyilas és Duhogó alkotta terület (4-es számú). Az utóbbi rész volt a legöregebb az összes közül, a feltöltõdés itt olyan mértékû volt már, hogy az állandó jellegû nyári kiszáradásakor a terület egy részét feltörték, a többit pedig gyomvegetáció borította el. Az ötödik, a vizsgált hullámtér egyetlen mocsaras része volt, a Füredi-HoltTisza (5-ös számú). Vízben ez volt a leggazdagabb, és ez mutatta a legváltozatosabb vegetációt is. A növénytakaró zonációja jól megfigyelhetõ volt, a nyílt vízfelületen pedig mozaikkomplexet alkotottak a tündérfátyol (Nymphoides peltata), a sulyom (Trapa natans), a tündérrózsa (Nymphaea alba) és a tavirózsa (Nuphar luteum) állományai. A vizsgált területek talajának változásait a vegetáció egyértelmûen jelezte, így a talaj sóháztartásában mutatkozó különbségeket a Polygono amphibio-Bolboschoenetum asszociáció, míg a nedvességviszonyok heterogenitását a Lemnetea és Phragmitetea fajok indikálták. A kutatások során nehézséget okozott, hogy a Tiszán mért vízállás ingadozásainak adataiból nem lehetett pontosan következtetni a vizsgált morotvákban az elöntések és kiszáradások mértékére, ill. idõtartamára. A vizsgálatot megelõzõ, 195860-as években a nagy szárazság miatt a tanulmányozott morotvák nem kerültek összeköttetésbe a folyóval, és az 1959-60-as években a hullámtérnek magasabban fekvõ területeit nagyon rövid idõre borította csak víz a korábbi évekhez képest. A megfigyelt terület növényzetérõl elmondható, hogy akkoriban a Tisza árterének egyik legértékesebb területe volt, mocsári és vízi vegetációja több helyen eredeti formájában megmaradt. Sajnos az emberi beavatkozások miatt – itt elsõsorban a területek lecsapolása említhetõ meg – egyes területek elkezdtek kiszáradni. Itt az eredeti vízi vegetáció eltûnõfélben volt, kiszáradt, vagy átalakult. Ezeken a területeken megjelentek a rögzült hínár (Potametalia) és a mocsári (Phragmitetalia) társulások. A hullámtér növényzetileg is elkülönülõ része volt a területen keresztülhaladó köz- és vasúti töltés mellett végighúzódó gát- és árokrendszer, ahol az állandó víz miatt a vegetáció jól megfigyelhetõ zonációt mutatott, szekunder megjelenésû hidato-helofita növényzettel tarkítva. Egyes részei különbözõ mértékben voltak feltöltõdve, és az erõsen hordalékos árkok csak fragmentált társulások kialakulását tették lehetõvé. Az iszapos árkok melletti fûtakaró végig összefüggõ volt, a víz szegélyénél az ágas békabuzogány (Sparganium erectum) és a nyílfû (Sagittaria sagittifolia) monodomináns állományaival, míg a parti zónában éles sással (Carex gracilis) és sárga nõszirommal (Iris pseudacorus). Az árkok vizének alámerülõ hínárzatát elsõsorban a sima tócsagaz (Ceratophyllum submersum) és a bodros békaszõlõ (Potamogeton crispus) képezte, a vízfelszínt pedig az apró békalencse (Lemna minor) összefüggõ állománya borította. A kutatás során a térségben megfigyelt társulásokat részletesen elemzi a tanulmány, itt csak a legfontosabb jellemzõiket foglalnám össze. A kolokános (Hydrochari-Stratiotetum) Tiszafüred környékén különösen ritkán fordult elõ. Ez elsõsorban a periodikus kiszáradó területek miatt volt így, mert ennek a társulásnak nem mozgó, állandó vízre van szüksége az élõhelyén. Legszebb állományait az 5-ös számú területen figyelték meg. Helyi jellegzetessége a társulásnak, hogy belõle az egyik karakterfaj a kolokán (Stratiotes aloides) hiányzik, így ez inkább az asszociáció egy speciális fáciesének tekinthetõ. Jellemzõ volt továbbá a társulásra a területen, hogy szubasszociációinak differenciáló fajai Nymphaeion fajok voltak. A tündérfátyol (Nymphoides peltata) jelentõs borítási értéket vett föl a társulás élõhelyein, míg a tavirózsa (Nuphar luteum) és a fehér tündérrózsa (Nymphaea alba) csak kisebb borítottsággal jelentkeztek, de a társulás határaihoz közeledve egyre nagyobb
dominanciával voltak megtalálhatók. Az élõhelyek kiszáradását, ill. feltöltõdését jól jelezték a társulásban megjelenõ Phragmition fajok, a vízi harmatkása (Glyceria maxima), az ágas békabuzogány (Sparganium erectum) és a vidrakeserûfû (Polygonum amphibium), amelyek új szubasszociáció, a Hydrochari-Stratiotetum glycerietosum kialakulásához vezettek. A feltöltõdés elõrehaladtával egy jellegzetes szukcesszió sor alakult ki, amikor is a fent leírt szubasszociáció részben harmatkásássá (Glycerietum maximae) majd Polygono amphibio-Bolboschoenetummá, végül pedig nádassá (Scirpo-Phragmitetum) alakult. A teljes kiszáradás után a nádast kiirtották, gyakran úgy, hogy egyszerûen felégették. A területen megtalálható volt a fényes békaszõlõhínár (Potamogetonetum lucentis) társulás, és mivel nemzetközi viszonylatban az itteni Potamion társulások nem nagyon voltak ismertek, ezen asszociációkat alaposabb vizsgálatnak vetették alá. A társulást általában a süllõhínáros békaszõlõhínár (Myriophyllo-Potamogetonetum) szubasszociációjaként írták le, mert kisebb holtágakban önálló, nagyobb foltot nem alkot, viszont a területen az 5-ös és 3-as számú morotvák Ny-i ágainál jelentõs kiterjedésû állományai voltak. Emiatt vált indokolttá önálló asszociációként való leírása. Környezeti igényei miatt fordulhatott ezeken a területeken elõ a társulás, mivel ezek a morotvák nem voltak közvetlen összeköttetésben a Tiszával, így vízszintingadozásuk nem volt jelentõs, és még idõszakosan sem száradtak ki. A többi holtág azon zónáiban, ahol a legmélyebb volt a víz, szintén megtalálták néhány helyen, néhol pedig jelentõs borítással terresztis alakokat is mutatott. Az 1-es számú morotvában a Potamogetonetum lucentis zónája a magas vízálláskor összeköttetésbe kerülhetett a Tiszával. Ez az összeköttetés 1959 elõtt évente 60-80 napig, míg 1959-ben és a kutatás évében mindössze kb. 10 napig állt fent. Ez oda vezetett, hogy a társulás élõhelye a megfigyelés évének júliusában kiszáradt. A társulás talajviszonyaira jellemzõ volt az erõteljes sófelhalmozódás, elsõsorban a talaj felsõ rétegeiben. Az, hogy a Potamogetonetum lucentis a holtágak erõsen kötött, jelentõs sótartalommal bíró talajain mégis megmaradt, feltételezhetõen, elsõsorban a talajban megfigyelt jelentõs tápanyag-felhalmozódásnak volt köszönhetõ. Akkori cönológiai viszonyait jellemezte bizonyos Hydrocharition fajok, úgymint az érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum) és a békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae) jelentõs mértékû megjelenése a társulásban, de kisebb arányban különbözõ Potamion és Phragmition fajok is elõfordultak az asszociációban ezeken a területeken. A tündérrózsa-vízitök hínár (Nymphaeetum albo-luteae) társulás nagyon változatosan jelent meg a területen karakterfajaival, a fehér tündérrózsával (Nymphaea alba) és a kisebb tömegességgel megjelenõ vízitökkel (Nuphar luteum). Ez utóbbival kapcsolatosan fontos megjegyezni, hogy a Tisza mentén nem túl gyakori növény. Erre a társulásra is jellemzõ volt, hogy bizonyos Hydrocharition fajok megjelentek benne, úgymint az érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum) és az apró és a keresztes békalencse (Lemna minor, L. trisulca). Néhol a Potamion sulyom (Trapa natans) olyan nagy borítást ért el, hogy ezen területeken lévõ növényzetet külön Nymphaeetum alboluteae trapetosum natantis szubasszociációként lehetett leírni. Az 5-ös számú holtágban elsõsorban a mocsaras részeken a szintén Potamion tündérfátyol (Nymphoides peltata) olyan tömegben jelent meg, hogy ez esetben is indokoltnak látszott a társulás egy nagyon érdekes, új szubasszociációjának leírása, Nymphaeetum albo-luteae nymphoidetosum peltatae néven. Az elmocsarasodás, feltöltõdés jeleként a társulásba Phragmition, Phragmitetalia elemek is keveredtek, sõt ez utóbbi csoportok fajai gyakran uralkodóvá is váltak, így ezekben az esetekben a Nymphaeetum albo-luteae elemek differenciáló fajokként
értelmezve a Scirpo-Phragmitetum nymphaeetosum albae szubasszociáció kialakulását eredményezték. A Trapo-Nymphoidetum tipikus formában csak az 5-ös holtágban fordult elõ, a zonációban önálló sávot képezve a tündérrózsa-vízitök hínár (Nymphaeetum alboluteae) és a kolokános (Hydrochari-Stratiotetum) között, vagy ezekkel a társulásokkal mozaikkomplexet alkotva. Ez a utóbbi megfelelt a Trapo-Nymphoidetum typicum nymphoidetosum társulásnak. A harmatkásás (Glycerietum maximae) a vizsgált holtágak parti zónáiban néhol a nádas (Scirpo-Phragmitetum) szintjében önálló asszociációként is megfigyelhetõ volt. Viszont gyakran csak Scirpo-Phragmitetum glycerietosum szubasszociációt képzett karakterfaja a vízi harmatkása (Glyceria maxima) a Phragmition elemekkel. A pántlikafû (Phalaroides arundinacea) által karakterizált pántlikafüves (Phalaridetum arundinaceae) társulást is leírták a térségbõl; ennek különbözõ változásai egyértelmûen jelezték a élõhelyek kiszáradását. A többi társulásnál is gyakran elõforduló Phragmition, Phragmitetalia fajok megjelenésén kívül, erre a társulásra jellemzõ volt az Agrostio-Molinietalia fajok, mint pl. a csikorgófû (Gratiola officinalis) és a Convolvulion fajok, pl. sövényszulák (Calystegia sepium) megjelenése; ami egyértelmûen az élõhelyek kiszáradása felé mutat. Máshol, a többi asszociációhoz hasonlóan, ez a társulás hatol be a nádasba, és a Scirpo-Phragmitetum phalaridetosum szubasszociációt differenciálja. Amennyiben élõhelyei gyors vízvesztéssel száradtak ki – száraz nyarakon ez elõfordult – akkor élõhelyeit feltörték, és kapás növényeket termesztettek rajtuk. Nedves periódusban ezekre a területekre újra a Phalaridetum arundinaceae húzódott vissza. Azonban a Phragmitetalia és Molinietalia fajokon kívül Secalietea gyomok is megtelepedtek, úgymint a mezei aszat (Cirsium arvense), amely kialakította a társulás Phalaridetum arundinaceae cirsietosum szubasszociációját, amit újként e tanulmány írt le. A már korábban is említett Polygono amphibio-Bolboschoenetum, a számára kedvezõ alacsonyabb vízszint miatt, a holtágak partközeli részén fordult elõ. Kialakulására jellemzõ, hogy a Phragmition és a Bolboschoenion határán jött létre, valószínûleg a talajban mutatkozó jelentõs tápanyag-felhalmozódás következtében. A területen három szubasszociációját különítették el. A Polygono amphibioBolboschoenetum typicumban a két karakterfaj, a vidrakeserûfû (Polygonum amphibium) és a sziki káka (Bolboschoenus maritimus) mellett, vízi kányafû (Rorippa amphibia) is elõfordulhat, mely Phragmitetalia elem fácies alkotóként viselkedett a szubasszociációban. A Polygono amphibio-Bolboschoenetum oenanheetosum új szubasszociációként lett lejegyezve a vizsgálat során. Megkülönböztetõ faja a mételykóró (Oenanthe aquatica), de több más elemét is lejegyezték, mint pl. a vörös libatopot (Chenopodium rubrum), vagy a subás farkasfogat (Bidens tripartita). A Phragmitetalia elemek (Oenanthe aquatica, Rorippa amphibia) néhol annyira differenciálják a társulást, hogy a tanulmány felveti lehetõségét egy teljesen új asszociáció elkülönítésének. A Polygono amphibio-Bolboschoenetumnak a murvás lórom (Rumex conglomeratus) jelenléte miatt megkülönböztethetõ szubasszociációja egyre terjedõben volt a vizsgált területeken. A mocsári zonációban kifelé haladva az utolsó társulás a vizsgált területeken a nádas (Scirpo-Phragmitetum) volt. Ennek legtöbbször – mint azt a fenti leírások is mutatták – ritkán találták tiszta állományait. Vagy a nádas elemei hatoltak be más társulásokba, vagy más társulások fajai jelentek meg a nádas állományaiban. Összefoglalva a térség vegetációjára irányuló kutatások elsõ publikált eredményeit, megállapítható, fõ feladataként a térség mocsári és vízi növényzetének
társulástani jellegzetességeit, törvényszerûségeit próbálta feltárni. A különbözõ élõhelyek növényzetének arculatát több faktor határozta meg, ezek közül kettõt emel ki a tanulmány a hidrográfiai jellegzetességeket, ill. a talaj sóháztartásának eltéréseit. A vízviszonyok jellemzésére hat év adatait vizsgálja, és megállapítja, hogy a csatornarendszernek köszönhetõen a holtágak területeit az áradások kevésbé árasztották el, ezért figyelhetõ meg – más hasonló területekhez viszonyítva – a fajszegénység. Az 5-ös számú morotva jó vízellátottságának köszönhetõen gazdag vízi vegetációt mutatott, jellegzetes zonációval, ami a következõképpen alakult, a belsõ részektõl a part felé haladva: · Potametum lucentis · Hydrochari-Stratiotetum typicum · Hydrochari-Stratiotetum nymphoidetosum peltatae · Hydrochari-Stratioetum glycerietosum maximae · Nymphaeetum albo-luteae typicum · Trapo-Nymphoidetum typicum · Trapo-Nymphoidetum traposum · Phalaridetum arundinaceae · Glycerietum maximae · Scirpo-Phragmitetum glycerietosum · Scirpo-Phragmitetum typicum A másik faktor a holtágak medrének sóháztartásbeli heterogenitása, ami azoknál a holtágaknál fordult elõ, amelyek idõszakosan kiszáradtak; bennük a következõ zonáció volt megfigyelhetõ: · Trapo-Nymphoidetum traposum · Polygono-Bolboschoenetum oenanthetosum · Polygono-Bolboschoenetum typicum · Polygono-Bolboschoenetum rumicietosum conglomerati · Scirpo-Phragmitetum bolboschoenetosum · Scirpo-Phragmitetum glycerietosum maximae Néhol úgy tûnhet, hogy túlzásokba esik a tanulmány a társulások és alacsonyabb szintû egységeik leírásával kapcsolatban. Mégis sajnálható, hogy nem az egész késõbbi víztározó területére terjedt ki, „csupán” a hullámtér egyedi és nagyon jellegzetes részeire, a morotvák vízi és mocsári vegetációjának élõhelyeire. Az egész térségre elkészített hasonló szintû leírás segítségével – még ha a „tervgazdaságra” nem is gyakorolt volna fordulatot eredményezõ hatást – legalább azzal tisztában lehetnénk, hogy milyen társulásokat veszítettünk el, ill. ezekhez képest hogyan alakult át a növényzet.
3. A kutatások második szakasza A Kiskörei-víztározó feltöltését három ütemben akarták megvalósítani: az elsõ ütem duzzasztása 1973-ban befejezõdött, ezt követte a második ütem (1978-1980), mikor a jelenleg is tartott szintre, az elõzõ ütem vízszintjénél 1,5 m-rel magasabbra duzzasztották a tározó vizét. A harmadik ütem egyenlõre csak tervek szintjén létezik, megvalósítása esetén további 1,5 m-rel emelkedne a tározó vízszintje. Ezután egy további vízlépcsõ megépítésével egy negyedik ütem is megvalósulna, 0,7 m-es vízszint emeléssel (HEGEDÛS 1987).
A második szakasznak a vizsgálatai 1973 és 1977 között zajlottak, különbözõ módszereket alkalmazva, amelyek a tározó területén az elárasztás után várható változásokat próbálták megjósolni. Az elsõ, a leendõ tározó növényzetével foglalkozó tanulmány (B. TÓTH M. 1977a), inkább csak nagy vonalakban történõ leírása a terület vegetációjának. A gazdag tápanyag-ellátottságnak, és a viszonylagosan jó vízellátottságnak köszönhetõen a hullámtérben lévõ vegetáció évi biomasszaprodukciója 10 tonnára volt becsülhetõ. A terület erdõit – melyeket folyamatosan kitermeltek, bizonyos területeken újratelepítettek – fûz, nyár, juhar és kõris alkotta, a gátak vonalában pedig egyre nagyobb teret hódított magának az gyalogakác (Amorpha fruticosa). 1977 õszén a kitermelendõ fából még 15 000 m3 lábon volt, nem számítva a korábbi irtások helyén felnõtt sarjerdõket. A szervesanyagtömeg nagy részét az óriási mértékben gyarapodó gyalogakác (Amorpha fruticosa) cserjések tették ki, ezek területe 4000 hektárra volt tehetõ 1977 közepére. A tanulmány két jelentõsebb kiterjedésû füves rétet említ a térségbõl. A Tiszafüred-Poroszló fölötti, két holtág által közbezárt rétet, ill. a Poroszló magasságában elterülõ mocsárrétet. A korábbi tanulmányhoz (BODROGKÖZY GY. 1965) hasonlóan, megemlíti a magasabban fekvõ területek mezõgazdasági hasznosítását, majd zárszóként kijelöli a célt, ami nem volt más, mint hogy „a leendõ tározó területének szárazföldi ökológiai rendszerét a feltöltés elõtt a lehetõ legteljesebb mértékben meg kell szüntetni”. A hullámtér holtágait 1973-tól folyamatosan vizsgálták; a makrovegetáción kívül fito- és zooplankton állományukat is felmérték, emellett vízkémiai vizsgálatokat is végeztek (B. TÓTH M. 1977b). Az abádszalóki Holt-Tisza, a sarudi Morotva, a Gaznyilas, a tiszafüredi Holt-Tisza és Holt-ág, a Kerek-göbe és a Borzanat voltak azok a holtágak, ahol a növényzet felmérése megtörtént. A morotvák vegetációja ekkor is – hasonlóképpen a korábbi tanulmány által leírtakhoz – változatos képet mutatott, néhol gyér, máshol egészen sûrû növényzettel. A parti zónák fõ állományalkotói nem nagyon tértek el a korábban már részletezett tanulmánytól. A holtágaknak ezekrõl a részeirõl ebben az idõszakban a következõ növényeket írták le: a tavi kákát (Schoenoplectus lacustris), a vízi harmatkását (Glyceria maxima), a nádat (Phragmites australis), a sziki kákát (Bolboschoenus maritimus), az éles sást (Carex gracilis), az ágas békabuzogányt (Sparganium erectum) és a mocsári csetkákát (Eleocharis palustris). Gyakori elõfordulásúak voltak a nyílfû (Sagittaria sagittifolia), a lándzsás hídõr (Alisma lanceolatum), a mételykóró (Oenanthe aquatica) és a sárga nõszirom (Iris pseudacorus). Szórványosak voltak a vizsgált területeken a Carex fajok, úgymint a borzas sás (C. hirta), a parti sás (C. riparia), a hólyagos sás (C. vesicaria) és a rókasás (C. vulpina). E zóna vegetációjában színezõelemekként a vesszõs füzény (Lythrum virgatum), a réti füzény (Lythrum salicaria), a pénzlevelû lizinka (Lysimachia nummularia) és a vízi menta (Mentha aquatica) fajok voltak jelen. A holtágak hínárvegetációjának fõ alkotói a sulyom (Trapa natans), a fehér tündérrózsa (Nymphaea alba), a tavirózsa (Nuphar luteum) és az érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum) voltak ebben az idõszakban is. Mindegyik holtágban elõfordult, és volt ahol nagyon magas borítási értéket ért el a vidrakeserûfû (Polygonum amphibium), pl. a feltöltõdés folyamatában elõrehaladott Borzanat vízét 75-80 %-ban borította. A holtágak a tanulmány szerint a tározó feltöltése után a hínárnövényzet szétterjedésének a kiindulópontjai lehetnek. Ennek az idõszaknak a vizsgálatainak másik nagy csoportját az abádszalóki kísérleti tározó területén végzett megfigyelések (BANCSI I. 1977) képezték. Az 1973-ban létrehozott modelltározó területén végzett megfigyelések célja az volt, hogy
megpróbálják elõre jelezni, milyen változások várhatóak a tározó növényzetében, és milyen beavatkozások lehetnek szükségesek a leendõ tározó területén a megfelelõ vízminõség fenntartásához. Hasonlóan az elõzõ vizsgálathoz itt is vizsgálták a planktonikus élõvilágot és a vízminõséget. A hidroökológiai megfigyeléseket három éven keresztül folytatták, három különbözõ területen. Az egyik a feltöltés idõpontjában is szabad vízfelszínû volt, a másik két részt ekkor még erdõ és cserjés borította – vörös kõris (Fraxinus pennsylvanica), csörege fûz (Salix fragilis), hamvas fûz (Salix cinerea), gyalogakác (Amorpha fruticosa) fajokkal –, de 1975-ben ennek egy részét kiirtották. Az 1974-es vizsgálatok fõ célja az volt, hogy a nyíltvizes és a benõtt területeket összehasonlítsák. A különbözõ vízminõségi vizsgálatok egyértelmûen azt mutatták, hogy az erdõvel benõtt területek vize trofitását tekintve sokkal rosszabb, mint a nyíltvizes területeké. Az elárasztott területeken az eredetileg is meglévõ növényzet elhalása különbözõ mértékû volt. A sekély (30-40 cm) vízborítású részeken egyes fajok, mint pl. a libapimpó (Potentilla anserina) és a fûzlevelû kutyatej (Euphorbia salicifolia), még az árasztás után egy hónappal is virágoztak. A prognózisokkal megegyezõen, a hínárnövényzet jelenõs szétterjedése volt megfigyelhetõ. Elsõ hullámban a közönséges rence (Urticularia vulgaris), a bojtos békalencse (Spirodela polyrhiza), az apró és a keresztes békalencse (Lemna minor, L. trisulca) és a vidrakeserûfû (Polygonum amphibium) terjedtek szét, szinte az egész területen. Ezt követte a növényzet élõhelyek szerinti differenciálódása, a vízmélység, ill. a vízfelület nyíltsága szerint. Az erdõs és cserjés területek sekély vizében a közönséges rence (Urticularia vulgaris), a bojtos békalencse (Spirodela polyrhiza) és a vidrakeserûfû (Polygonum amphibium) képeztek sûrû állományt, míg a terület ÉNy-i részét kisebb mértékben rucaöröm (Salvinia natans), keresztes békalencse (Lemna trisulca) és közönséges rence (Urticularia vulgaris) borította. E fajok elterjedése egyértelmûen jelezte a tározó bizonyos részeinek állóvíz jellegét. A szabad vízfelületeken elsõsorban a fehér tündérrózsa (Nymphaea alba) és az érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum) alkották a növényzetet. Érdekes, hogy a sulyom (Trapa natans) még csak szálankénti gyakorisággal fordult elõ. Az 1975-ös megfigyelések elsõsorban arra irányultak, hogy a tározó leengedése után kitermelt erdõk és cserjések helyein hogyan alakul a vízminõség az újraárasztás után, majd milyen további hidroökológiai változások zajlanak le a tározóban a második évben. Érdekes megfigyelés volt, hogy csak azok a cserjék, fák pusztultak el, amelyeket legalább 30-40 cm-es víz borított. Azok a fûzfák, amelyek ágai akár csak néhány cm-rel a vízfelszín fölé értek a víz alatt járulékos gyökereket fejlesztve tovább éltek. A víz leengedése után nagyon gyorsan gyomnövényzet borította el a területet. A vízi növényzet az újbóli elárasztást követõen a korábbi évhez képest jóval nagyobb mennyiségben jelent meg. A sulyom (Trapa natans) már nagy mennyiségben volt megfigyelhetõ a fehér tündérrózsával (Nymphaea alba) és az érdes tócsagazzal (Ceratophyllum demersum) együtt az elõzõ évben is szabad vízfelületen, míg más területeket a vidrakeserûfû (Polygonum amphibium) borított el. A kiirtott erdõ területén komolyabb növényzet nélküli szabad vízfelület jött létre. A megmaradt erdõ vízi növényzete hasonló volt az elõzõ évihez, azzal a különbséggel, hogy szálanként megjelent itt is az érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum). A sekély vizû és a parti területek növényzetét a széleslevelû gyékény (Typha latifolia), sárga nõszirom (Iris pseudacorus), nád (Phragmites australis), vízi harmatkása (Glyceria maxima) fajok alkották, de ezekre nem volt jellemzõ jelentõs térhódítás. Az ez évi vízminõségi vizsgálatok egyértelmûvé tették a leendõ tározó területén a teljes erdõ- és cserjeirtás szükségességét.
Az 1976-os vizsgálatok fontos megfigyelése volt, hogy a korábban felsorolt egykori erdõalkotó fajok közül, a három éves vízborítás ellenére is, csak a vörös kõris (Fraxinus pennsylvanica) elhalása (kb. 30 %) volt megfigyelhetõ. A nyílt vizek vegetációja összetételét tekintve nem változott, viszont tömegességére nézve jelentõs változás volt megfigyelhetõ, mivel a szabad vízfelület mintegy 50 %-át borították be ekkor állományaik. Sajnos a tanulmány nem közöl adatokat arra nézve, hogy milyen változások voltak megfigyelhetõek az elõzõ évben leirtott területet borító, akkor még tiszta víz növényzetében. Csak feltételezhetjük, hogy már itt is megjelentek a hínárnövények. A parti és sekélyvizû területek vegetációjából ebben az évben – a korábbi idõszak fajain kívül – leírták még a fehér tippan (Agrostis stolonifera), rucaöröm (Salvinia natans), kis tüskéshínár (Najas minor),úszó békaszõlõ (Potamogeton natans) fajokat. Az erdõs területeket borító víz vegetációja nem változott, továbbra is teljesen fedett volt a korábban is e helyeken megfigyelt fajok állományaival.
4. A kutatások harmadik szakasza Ennek a szakasznak a kutatásai már a létrehozott tározó vízi- és mocsári növényzetének alakulására irányulnak. Több – de elegendõ számúnak egyáltalán nem mondható – tanulmány is foglalkozik a kérdéssel, mégsem mondhatjuk, hogy alapos és minden fontos kérdésre kiterjedõ ismeretekkel rendelkeznénk a tó vegetációjáról. Ennek köszönhetõ, hogy az utóbbi években egy újabb kutatás indult el (POMOGYI P.-SZALMA E. 1995), ami a teljes tározó növényzetének feltérképezését, egyes állományok biomassza mérését, elemeinek egyedi és társulásbeli viselkedési jellegzetességeinek vizsgálatát tûzte ki célul, kiegészítve egyes növények ásványianyag-tartalmának mérésével. A kutatás jelenleg is folyik, ezért csak részeredményei kerültek publikálásra. Az elsõ tanulmány (HAMAR J. 1987) a tározó vegetációjában végbement változásokat, megfigyelhetõ jellegzetességeket vizsgálja 1973 és 1984 között. Az elárasztásnak a terület növényzetében jelentõs változást okozó hatásai már a teljes feltöltést követõen közvetlenül megmutatkoztak. A tározó hordalékcsapdaként mûködött/mûködik, a létrejött – szigetekkel és töltésekkel körülvett – medencékben jelentõs mennyiségû hordalék rakódott le. Az erõs hullámzás a töltéseket azokon a helyeken rongálta meg leginkább, ahol a parti nádszegély degradálódott. Ezt a gyérebb, nem teljesen kifejlõdött állományainál maga a hullámzás, míg máshol a horgászhelyek kialakítása okozott, ezért a nádast néhány helyen újratelepítették. Az elárasztott területeken lévõ cserjéseket nem irtották ki. Ezek hasonlóan a modelltározónál megfigyeltekhez csak több év után, jelentõs mennyiségû uszadékfát képezve pusztultak ki. A tározó területének elárasztását követõ növényzeti változásokat több területen követték nyomon. A Tisza medre a duzzasztást megelõzõen szinten mentes volt a vízi növényektõl. 1973-tól a vízszint kisebb emelésétõl, a kis öblökben megtalálható volt a vidrakeserûfû (Polygonum amphibium), õszi hónapokban pedig a békalencsék (Lemna spp.) és a rucaöröm (Salvinia natans), míg a parti zónák növényzetét a nád (Phragmites australis) és a széleslevelû gyékény (Typha latifolia) alkotta. A II. elárasztási ütem után a nád megerõsödött, viszont a vidrakeserûfû (Polygonum amphibium) teljesen eltûnt. Ezeken a részeken 1983-tól indult meg a tündérfátyol (Nymphoides peltata) és a imbolygó békaszõlõ (Potamogeton nodosus) inváziója. Az Aranyosi-sziget fölött viszont, a meredekebb partszakasz miatt, csak ritkán fordult elõ vízi növényzet. A legnagyobb változások az Abádszalóki-öbölben voltak megfigyelhetõek. Ezek
elsõ szakaszát a kísérleti tározóról szóló tanulmányok ismertetésénél leírtam, a II. szakaszban a vízfelület növénymentessé vált, csak a náddal szegélyezett parthoz közeli részeken voltak megtalálhatók a tündérfátyol (Nymphoides peltata) és a imbolygó békaszõlõ (Potamogeton nodosus) állományai. Az öblítõcsatornák partjait a közönséges kakaslábfû (Echinochloa crus-galli), a nád (Phragmites australis), a széleslevelû gyékény (Typha latifolia) és a tavi káka (Schoenoplectus lacustris) borította. A Kis-Tiszát igen változatos növényzet jellemzi, viszont nem tekinthetõ önállónak az öblökkel való kapcsolata miatt. Jellegzetessége a vizsgálat idõszakában a rucaöröm (Salvinia natans) tömeges jelenléte volt. A Sarudi-medence egykori szántói és rétjei helyén az elsõ duzzasztási szakaszban mocsárrét jelent meg, és a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis) mellett, vízmélységtõl függõen sziki káka (Bolboschoenus maritimus), sárga nõszirom (Iris pseudacorus), nád (Phragmites australis), mocsári csetkáka (Eleocharis palustris), pénzlevelû lizinka (Lysimachia nummularia) és tavi káka (Schoenoplectus lacustris) állományokkal tarkítva. A vízszintemelést követõen a terület néhány kakaslábfüves (Echinochloa crus-galli) terület kivételével víz alá került. A Sarud felõli parti zónában nem összefüggõ nádassal, a Tisza felõli oldalán pedig széles levelû gyékénnyel (Typha latifolia) együtt jelent meg a nád (Phragmites australis), elõttük tündérfátyol (Nymphoides peltata) és az imbolygó békaszõlõ (Potamogeton nodosus) állományokkal. A vizsgálat idõszakának vége felé már az É-i oldalon nagy tömegben megjelent a tündérfátyol (Nymphoides peltata). A Poroszlói-medence korábbi növényzete a duzzasztás ellenére többé-kevésbé meg tudott maradni. Ezeknek a holtágaknak fontos szerepe volt a tározó növényzetének kialakításában. Parti zónáiban széleslevelû gyékénnyel (Typha latifolia), szabad vízfelszínein sulyommal (Trapa natans), vidrakeserûfûvel (Polygonum amphibium) és a tündérrózsa (Nymphaea alba) kiterjedt állományaival a tározó – vegetációját tekintve – legmozaikosabb medencéje volt ebben az idõszakban. A Tiszavalki-medence az elsõ ütem után mocsári- és gyomtársulások élõhelyévé vált. Legjelentõsebb fajok a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a mocsári csetkáka (Eleocharis palustris) és a mezei zsurló (Equisetum arvense) voltak ebben az idõszakban a területen. A vízben maradt kiszárad fûzfák védett madarak fészkelõhelyeivé váltak. A második ütem elárasztása után gyér növényzet volt megfigyelhetõ a területen, annak ellenére, hogy a víz nem volt mély. Egyedül a parti zónát, és a medence közepén húzódó magasabb területet fedõ nád (Phragmites australis) és széleslevelû gyékény (Typha latifolia) képzett jelentõsebb állományt. A tiszafüredi Holt-Tisza vízszintje az árasztást követõen erõsen megemelkedett, és a tündérfátyol (Nymphoides peltata) kisebb állományai itt is megjelentek. A vegetáció alapján is elkülönültek a tározó topográfiailag különbözõ területei. Jellemzõ növényzetet mutattak az öblök, a nyílt mélyebb vizek, a folyómedrek stb. Limitáló faktorként hatott a növényzet elterjedésére a hullámzás, az állandó tereprendezés, a tározó évenkénti leengedése, az uszadékfák sodródása, és pl. a gátlástalan horgászat. A tó állandó vízszintingadozása és évenkénti leengedése olyan stressztényezõk, amelyek azt eredményezték, hogy a növényzet – legalábbis a vízi vegetáció – rendes asszociáltsága a terület nagy részén nem alakulhatott ki. Így egy olyan területrõl beszélhetünk inkább, ahol teljesen egyedi környezeti viszonyok hatnak a növényzetre. Ebben a rendszerben a fontosabb növényfajok viselkedése, stratégiája egyáltalán nem volt ismert, és nagyrészt ma sem az. A másik ebben az idõszakban végzett, a tározó növényzetére irányuló kutatás
(SASS J. 1987) során a területrõl készült légi- és ûrfelvételeket használták fel vegetációtérképezésre, ill. a biomassza becslésére és a vízminõség megállapítására. A tározóról a tanulmányban leírt módszerekkel 1981 és 1985 között négy alkalommal készítettek teljes vagy részleges vegetációtérképet. Sajnos, csak az eredményekhez és az adatokhoz lehetett hozzájutni, a vegetációtérképekhez nem, viszont a tanulmány annyira részletes, hogy a dokumentumok alapján képet alkothatunk a növényzetrõl. Az 1981-ben végzett megfigyelések csupán néhány durva kategóriát különítettek el, így ezekbõl csak azt tudták megállapítani, hogy melyek azok a területek, ahol az eutrofizáció miatt jobban oda kell figyelni a növényzet változásaira. Így 1983-ban 14 kisebb területet fényképeztek le, és a különbözõ – fekete-fehér, vörös és zöld szûrõs, színes negatív és színes infra negatív – felvételeken terepi bejárásokkal 16 növényfaj állományait különítették el. Már az 1981-es eredményekhez viszonyítva is megállapíthatóvá vált a tündérfátyol (Nymphoides peltata) nagymértékû terjeszkedése, hiszen az egyik részterületen a korábbi 1,16 ha-os állománya 8,62 ha-ra növekedett. Az alkalmazott módszer gyakorlati szempontból megfelelõ pontosságú és jól értelmezhetõ volt. Az 1984-es térképezés az egész tározó területét átfogta. Bizonyos növények borításának és biomasszájának becslését a készült – 1:5000-es – vegetációtérkép alapján készítették el. A vizsgálat szerint ebben az évben a 84 km2-es vízterület 9 %-át (7,5 km2) borította hínár. A tározó teljes területének (127 km2) 8 %-át (10,4 km2) nád, 10,3 %-át (13,08 km2) gyalogakác, míg 6,5 %-át (8,28 km2) erdõ borította. A hínár területének becslése a távérzékelés problémáiból fakadóan korrigált érték, mivel a fotókon csak bizonyos hínársûrûség fölött voltak a foltok jól elkülöníthetõek. 1985-ben csak azok a területek kerültek újra felvételezés alá, ahol a hínárnövényzet gyors változása volt várható. A megfigyelések eredményeit összevetve az 1984-es eredményekkel a hínár nagymértékû területnövekedését állapították meg. Míg a vizsgált területeken a hínár az elõzõ évben 1,391 km2-t borított, addig 1985-ben már 2,7 km2-t, ami 1,94-szeres területnövekedés. A hínárnövényzet különbözõ elemei más-más mértékben gyarapodtak. Míg pl. a tündérrózsa (Nymphaea alba) borította területek nagysága nem változott, addig a sulyom (Trapa natans) 2,3-szeres, a tündérfátyol (Nymphoides peltata) 2,0-szeres, a vidrakeserûfû (Polygonum amphibium) 2,5-szeres, az úszó békaszõlõ 2,8-szeres területnövekedést mutatott egy év alatt. A távérzékelésen alapuló vizsgálatok a vízminõség megállapítására is irányultak. A hínárnövényzet vizsgálatának eredményei pedig egyértelmûen mutatták az elhínarasodást, ill. azt, hogy az alkalmazott módszer a vízgazdálkodás szempontjából használható eredményeket produkált, komoly figyelmeztetésként a beavatkozások szükségességére. A területen a duzzasztást követõen, mint az az elõzõekbõl is kitûnik, rendszeres és alapos vizsgálata a makrovegetációnak nem történt meg. A publikált, ill. hozzáférhetõ eredmények – mint azt már említettem – gyakran hiányosak, vagy nem közölt módszerrel készültek, ezért összehasonlításra alkalmatlanok. Ez a hiány és a hínárvegetáció további terjedése tette szükségessé annak a kutatásnak az elindítását, amely jelenleg is folyik, de részeredmények már így is a rendelkezésemre álltak (POMOGYI P.-SZALMA E. 1995), de ezeket csak fõ vonalaikban foglalnám össze, mivel jelentõsebb fórumon még nem publikálták õket. A tanulmány a medencék vízi- és mocsári vegetációjára vonatkozó cönológiai, biomassza és ásványi anyag összetételbeli adatokat, továbbá a vízi növényzetrõl vegetációtérképet és az összes bejárt területrõl részletes fajlistát közöl, melyeket pontosan ismertetett metodikával állapítottak meg 1993-94-ben. A vizsgálat során a következõ vízi társulásokat találták meg mind a négy, az Abádszalóki-, a Poroszlói-, a
Sarudi- és a Tiszavalki-medencében: Salvinio Trapetum, Trapo-Nymphoidetum, Potamogetum nodosi és Myriophyllo-Potamogetum. Ezek közül a Salvinio-Trapetum bizonyult a tározó uralkodó vízi társulásának. Az Abádszalóki-medencén kívül a többi háromban megtalálható volt a Nymphaeetum albo-luteae, a Poroszlói-medence kivételével elõfordult a Najadetum maritimi, a Ceratophylletum demersit pedig a Sarudi-medencében nem, csak a másik háromban találták meg. A Lemno-Spirodeletum wolffietosum arrhizae ceratophyllosum fáciese csak az Abádszalóki-, míg a SalvinioPotamogetum csak a Poroszlói medencében fordult elõ. A mocsári társulások közül mind a négy medence területérõl a ScirpoPhragmitetumot mint uralkodó társulást, kisebb kiterjedésben pedig a GlycerioSparganietumot írja le a tanulmány. Ebben az idõszakban a tározó területének 33,14 %-át (42,09 km2) borította a vízi és mocsári növényzet, az elõbbi 17,74 km2-es – ebbõl 14,1588 km2 a Salvinio-Trapetum –, az utóbbi 24,35 km2-es területet borítva. A tanulmány megállapítja, hogy a mocsári növényzet legalább akkora ütemben terjed mint a vízi, ezáltal legalább akkora „veszélyt” jelentve, mint a hínár. Ez utóbbi tömegességét összevetve a korábbi felvételezésekkel becsülhetõvé vált a hínár terjedési mértéke, melyet az egész tározóra vonatkozóan évi 1,2-1,3 %-nak találták. A tanulmány részletesen elemzi az egyes medencék növényzetének borítását, és a mért biomassza adatokat; továbbá az egyes növényeken végzett ásványi anyag tartalomra vonatkozó eredményeket is közöl. A vizsgálat során a sulyom (Trapa natans) – mint erõsen terjeszkedõ növény – részletesebb vizsgálata is megtörtént, elsõsorban azzal a célzattal, hogy a terjedési stratégiájának jellegzetességeit feltárja (SZALMA E.-K. SZILÁGYI E. 1997). Az 1996-ban kezdõdött vizsgálatok több módszerrel is vizsgálták ennek a hínárnövénynek a jellemzõ sajátosságait: transzektek mentén történõ klasszikus cönológiai felvételezéseket végeztek, fajlagos biomasszát mértek és a sulyom morfológiai jellemzését – különbözõ anatómiai jellegeinek vizsgálatával – is megtették. E vizsgálatok alapján megállapíthatóvá vált, hogy a sulyom rendkívül sikeres terjedési stratégiája összefüggésbe hozható élet- (hydrotherophyta) és növekedési-formájával (trapid). Különbözõ körülmények között további három növekedési formáját különítették el. Csak remélni lehet, hogy ezek a kutatások továbbra is ilyen alapossággal fognak folytatódni, hiszen a Tisza-tó makrovegetációjának változásai olyan mértéket öltöttek, ami már nem csak a vízminõségre gyakorol negatív hatást, hanem sokszor halgazdasági és idegenforgalmi károkat is okoz. Azt, hogy mennyire fontos az aprólékos tudományosan megalapozott munka, azt az elõzõekben bemutatott vizsgálatok is bizonyítják, hiszen visszamenõleg csak az ilyen módszerekkel felvett adatok nyújthatnak biztos ismereteket és felhasználható eredményeket. Összefoglalva az eddigieket, megállapíthatjuk, hogy a Tisza-tó térségben a tározó létrehozása elõtt a növényzetre vonatkozó átfogó, részletes vizsgálatokat nem végeztek. Csak a vegetáció egy részérõl van – igaz, nagyon alapos – képünk, így igazából nem tudhatjuk, hogy mi veszett el a tározó beüzemeltetésével. A késõbbi idõszak – gyakran látványos – eredményei nem mindig jól használhatóak, így csak a közelmúltban elindult vizsgálattól várhatjuk, hogy – a makrovegetáció pontos rögzítése mellett – a korábban is tapasztalt változásokra magyarázatot, a problémák orvoslására alkalmazható módszereket találjon. Köszönetnyilvánítás Ezúton is szeretném kifejezni hálámat Dr. Szalma Elemérnek, a JGYTF Biológia
Tanszék fõiskolai adjunktusának önzetlen és nélkülözhetetlen segítségéért, Dr. Bagi Istvánnak a JATE Növénytani Tanszék egyetemi adjunktusának a türelmes szakmai lektorálásért, Földvári Mihály csoporttársamnak az idegennyelvi nehézségek áthidalásában nyújtott segítségért, és végül, de nem utolsó sorban Dr. Hornung Erzsébet koordináló tanárnak, aki nélkül ezt a munkát el sem kezdtem volna.
IRODALOMJEGYZÉK BANCSI I. 1977.: Az Abádszalóki kísérleti terület vizsgálatának eredményei. In:. Adatok a Tisza környezettani ismeretéhez, különös tekintettel a Kiskörei vízlépcsõ területére. /szerk.: Bancsi I./ – KÖTIVIZIG Kiskörei Laboratóriuma, Kisköre, VIZDOK Budapest, pp. 112-137. BODROGKÖZY GY. 1962.: Die Vegetation des Theiss-Wellenraumes. I. Zönologische und ökologische Untersuchungen in der Gegend von Tokaj – Acta Biol. Szeged 8. pp. 3-44. BODROGKÖZY GY. 1965.: Die Vegetation des Theiss-Vellenraumes II. Vegetationanalyse und Standortökologie der Wasser- und Sumpflanzenzönozen im Raum von Tiszafüred – Tiscia 1. pp. 5-31. HAMAR J. 1987.: A Kiskörei-tározó vízi vegetációja. In:. Album a Kiskörei tározó térségérõl. /szerk.: Karcagi G.-Bancsi I./. – KÖTIVIZIG, Szolnok, pp. 205-213. HARKA Á. 1985.: Tiszafüred növény és állatvilága. In: Tiszafüredi tanulmányok 1: Természettudományi tanulmányok /szerk.: Füvessy A.-Szilágyi M./. – Tiszafüred V.T., SZ.M.M.I., Szolnok, pp. 41-57. NAGY I. 1982.: A Kiskörei tározó hullámterének átalakítása – Vízügyi Közlemények 3. pp. 455-465. POMOGYI P.-SZALMA E. 1995.: A Kiskörei tározó hínár- és mocsári vegetációja. (kézirat) – Keszthely-Szeged. SASS J. 1987.: A Kiskörei tározó egyes jellemzõinek vizsgálata távérzékelési eszközökkel. In:. Album a Kiskörei tározó térségérõl. /szerk.: Karcagi G.-Bancsi I./. – KÖTIVIZIG, Szolnok. pp. 111-120. SZALMA E.-K. SZILÁGYI E. 1997.: Trapa natans L. terjedési stratégiája a Kisköreitározóban – IV. Magyar Ökológus Kongresszus, Abstract. Pécs. p. 184. TÍMÁR L. 1950.: A Tiszameder növényzete Szolnok és Szeged között. – Ann. Biol. Univ. Debrecen 1. pp. 72-145. TÍMÁR L. 1954.: A Tisza hullámterének növényzete Szolnok és Szeged között. I. Vízi növényzet (Potametea Br.-Bl. et Tx.). – Bot. Közlem. 45. pp. 85-98. TÓTH M., B. 1977/a: A Kiskörei-tározó növényzete 1973-1977 között. In: Adatok a Tisza környezettani ismeretéhez, különös tekintettel a Kiskörei vízlépcsõ területére /szerk.: Bancsi I./ – KÖTIVIZIG Kiskörei Laboratóriuma, Kisköre. VIZDOK Budapest, pp. 93-94. TÓTH M., B. 1977/b: A tározó terültén fekvõ holtágak hidroökológiai viszonyai. In: Adatok a Tisza környezettani ismeretéhez, különös tekintettel a Kiskörei vízlépcsõ területére /szerk.: Bancsi I./.– KÖTIVIZIG Kiskörei Laboratóriuma, Kisköre. VIZDOK Budapest, pp. 95-97.
II. rész A területhasználat és a környezetvédelem értékelése
A területhasználat és a környezetvédelem kapcsolata
Molnár Emese térségfejlesztés hallgató Gödöllõi Agrártudományi Egyetem
1. A területhasználati problémák általános megközelítése A világ és különösen Európa fejlett országiban a vidéki táj és környezet szerepe, megítélése jelentõs változáson ment át. A vidéki térség hagyományosan szinte egyetlen, vagy messzemenõen domináló feladata – az élelmiszerek, a növénytermesztési és állattenyésztési nyersanyagok elõállítása – mellett elõtérbe kerültek az egyéb funkciók, amelyek közül külön kiemelésre érdemes a környezet-, a természet- és tájvédelmivalamint a fogyasztási- és szolgáltatási funkciók széles köre. Rá kellett ébredni ugyanis, hogy a vidéki térség nem csupán a mezõgazdasági termelés színtere, hanem egyben biológiai és társadalmi élettér is, és ha beavatkozásainkat csupán a termelés hatékonyságának növelése vezérli, akkor az élettér funkciók komoly veszélybe kerülhetnek. Ilyen körülmények között a környezet degradálódása nem csupán a termelés visszaeséséhez vezet, hanem az emberi létfeltételeket is komolyan veszélyezteti. Egyetlen más gazdasági ágazat sem képes a természetet és a tájat olyan mélyrehatóan befolyásolni, mint a mezõgazdaság, mely Magyarország esetében az összterület 85.5 %-ával közvetlenül érintkezve, a kultúrtáj fõ használója. Ebbõl fakad, hogy a természetvédelem alapvetõen rá van utalva a mezõgazdasággal való együttmûködésre. Ez különösen azokra a természetvédelemben jelentõs ökoszisztémákra igaz, amelyek meghatározott, általában extenzív földhasználati formák között keletkeztek, és létük ezeknek a gazdálkodási, földhasználati formáknak a megmaradásától függ. Ezek ökológiai szempontból ugyanolyan értékesek lehetnek, mint a természetközelibb vagy természetes ökoszisztémák. Másrészt a mezõgazdálkodás teljesítménye, eredménye nagyrészt a környezet, a természeti erõforrások állapotától, minõségétõl függ. A természetvédelem és a mezõgazdálkodás egymásrautaltsága elkerülhetetlenné teszi a két ágazat összehangolását. A vidéki térségek fejlesztése során a mezõgazdálkodás fogalmának lényegesen tágabb értelmezésére, egyre inkább környezetgazdálkodási tartalommal való megtöltésére van szükség, vagyis a természet- és környezetvédelmi (stabilizálási), a termelési és fogyasztási-szolgáltatási funkciókat egyaránt figyelembe kell venni. Hosszú távon csak az a gazdálkodás lehet fenntartható (értékõrzõ), amely beavatkozásait e hármas funkció szempontjából optimalizálja s amely nem a teret, a környezetet alakítja az elhatározott tevékenységek, ágazatok igényeihez, hanem a környezeti feltételekhez alkalmazkodó, környezetébe belesimuló, annak adottságait a lehetõ legnagyobb mértékben kifejezõ struktúrákat, tevékenységeket, ágazatokat használ. Más szavakkal ez a gazdálkodás az adottságokból – a környezeti feltételekbõl és a hagyományokból – vezeti le a törekvéseit, nem pedig fordítva (ÁNGYÁN J. 1995). Annak ellenére, hogy Magyarországot a viszonylag intenzív mezõgazdaság jellemzi, az ország különbözõ területein még ma is megtalálhatók az extenzív gazdálkodási rendszerek bizonyos formái, átmenetei, ill. maradványai. Szinte mindegyik földrajzi nagytájunk rendelkezik még valamilyen hagyományos gazdálkodási formával, igaz ezek módja, kiterjedése, nagyságrendje területenként más és más. Példa erre az alföldi szikes gyepeken folytatott juhászat, a dunántúli fás legelõk szarvasmarhával történõ hasznosítása, az õrségi gyepgazdálkodás és gyümölcstermesztés, a kiskunsági tanyarendszer vagy az aggteleki karsztfelszín extenzív használata. Az extenzív gazdálkodási rendszerek fontos szerepet játszanak a hátrányos helyzetû térségek életében. Sok elnéptelenedõ területen ezek kínálnak
munkalehetõséget, megélhetést. Az extenzív rendszerek termékei nem versenyképesek és jövedelmezõségük alacsony. Csak úgy biztosítanak megélhetést, hogy a családi önfenntartást szolgálják. Az extenzív mezõgazdálkodási területek potenciális bázisai a szabadidõ eltöltésének, a zöldturizmusnak, a vadgazdálkodásnak. Ezek további bevételeket jelentenek és javítják az extenzív rendszerek megõrzésének esélyeit. Magyarország természeti értékeit csak rezervátumokban – az ország területének 7 %-án – nem lehet megõrizni. Az extenzív területek és rendszerek az ország területének mintegy 15-20 %-át teszik ki. Ezek megõrzésével jó lehetõség kínálkozik a védett és veszélyeztetett közösségek, növény- és állatfajok védelmére. A magyar természetvédelemnek is ki kell lépni a rezervátumokból és nagyobb figyelmet kell fordítani a gazdálkodás és a természetvédelem összefüggéseire, a védett területeken belül és kívül egyaránt. A kívül esõ területek esetében is alaposan meg kell vizsgálni a gazdálkodás és az élõvilág kapcsolatát (MÁRKUS F. 1994).
2. A Tisza program és a Tisza-tó Regionális Tájrendezési Terv ajánlásai A Tisza-tó igen fiatal képzõdmény, amellyel kapcsolatosan nem állítható, hogy jól (ki)ismert, és nem tartogathat meglepetéseket. A Balatonnal századok óta együtt élünk, sok vonatkozásában jól ismerjük. Önfenntartó, stabil rendszernek tekinthetjük, mégis egy-egy vízminõség-romlás, halpusztulás stb. szakmai viták sorát képes elindítani. A Tisza-tó mesterséges beavatkozás folytán jött létre, és az ilyen jellegû s nagyságrendû emberi beavatkozással kapcsolatos tapasztalatokkal nemigen rendelkezünk. Jogosnak tûnik tehát a kialakult helyzettel kapcsolatos minden olyan kritika, mely annak labilitását emlegeti. A Tisza-tó egy felduzzasztott folyó, és a folyókat jellemzi a változás, a folyamatszerûség. Az erõsödõ üdülés idegenforgalmi hasznosítás érdekei, elvárásai azonban a tó látszatából táplálkoznak, álló állapotban gondolkoznak, holott ilyen nincsen. A térség pozitív irányú fejlõdésében számos felelõs szereplõ érdekelt. A települések önkormányzatai – akik egyszerre fõszereplõk, de tényleges alanyok is – mellett 4 megye önkormányzata és 4 megyei területfejlesztési tanács, 2 nemzeti park, 4 megye illetékes állami és szakigazgatási szervei, számos állampolgári szervezet, a kamarák és vállalkozói érdekképviseletek között kell megépíteni azt a "szövevényes társadalmi térszerkezetet”, ami a tényleges fizikai környezetet hatékonyan alakítja. A Tisza-tóval kapcsolatos rendkívül szerteágazó és nagy kiterjedésû regionális és ágazati irodalom áttekintésére alapozott térségi fejlesztési programok kidolgozására 1992-93 évben a MÛ-HELY Kft. kapott megbízást a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumtól. Ez a munka az érintett önkormányzatokkal és egyéb helyi szereplõkkel folytatott egyeztetések során megakadt, ezért 1995 végén a KTM pályázatot írt ki egy integrált regionális és tájrendezési terv kidolgozására a tó térségében. A pályázat során a megbízást a Teampannon Kft. nyerte el. A készülõ regionális és tájrendezési tervnek kell biztosítani azokat a területrendezési kereteket, szabályokat, melyek eszközül szolgálnak a térségi területhasználat, a nemzeti érdekeknek megfelelõ alakításához. A Tisza-tó Regionális és Tájrendezési Terv támaszkodik az Európai Unió ajánlásaira és tartalmazza az Alföld programon belül kiemelt Tisza program alapelveit, melyet a VÁTI Rt. munkatársai dolgoztak ki és dokumentáltak 1996 elsõ felében. A Tisza terv célkitûzései, elvei a Tisza-tóra is érvényesek. A Tisza program
legfontosabb alapelvei: a) A fenntartható fejlõdés érvényesítésének elve. b) Az ökológiai funkciók megõrzésének és rehabilitációjának elve. c) A környezetkímélõ gazdaság feltételeinek figyelembe vételének elve. d) Az egységes idegenforgalmi rendszer elve. Nemzeti stratégiánk nem vitatott prioritása az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeinek megteremtése. Erre való tekintettel a Tisza-tó RTT meg kell feleljen az EU területfejlesztési programjának is. Két jelentõs ajánlást szükséges térségünk vonatkozásában figyelembe venni: a) A természetes vízfolyások – patakok, folyók – völgyében a természetes élõhelyek rehabilitációjának (az eredetihez közeli, természetszerû állapot megõrzése, helyreállítása, ill. annak megközelítése) elvét. E kiemelt irányban nyugaton most teszik meg az elsõ lépéseket, amelyek a rendkívül költséges élõhely rehabilitációra és természetes mederkanyarulatok helyreállítására összpontosulnak. E téren elõnyünk igen jelentõs, hiszen mindössze (az, hogy elõnyben lennénk szerintem erõsen vitatható) a meglévõ, pusztuló természeti értékek megõrzésére és a szennyezõ források felszámolására, vízutánpótlás-vízmegtartás megoldására kell összpontosítanunk. b) Az intenzív agrártermelés területeinek, fõként a szántóterület csökkentésének elvét. E fõ irány az agrárterületek csökkenésébõl adódó területhasználat-váltás lehetõségét jelenti, ahol az alacsony aranykorona értékû mûvelésbe vont földek renaturálásra kerülnek. E területeken természetes ökológiai állapotuknak megfelelõ (erdõ, rét, legelõ, vizes terület, refugium, pufferzóna stb.) funkciók helyezhetõk el, amivel a munkaigényes vagy extenzív biotermelés alapjai is megteremthetõk. A fenti alapelvek következetes és arányos érvényesítése nem kevés egyéni és csoportérdeket sért, amelyek konfliktusok formájában kerülnek felszínre. Ezek kezelése elképzelhetetlen az idõt igénylõ tisza-tavi identitás – érzelmi kötõdés – kialakulása és bizonyos regionális szinten megbízhatóan és tartósan mûködõ elõnyöket és hátrányokat kompenzáló mechanizmusok nélkül (TISZA-TAVI CHARTA 1996). 2.1. A Tisza-tavi térség fejlõdésének forgatókönyvi változatai A Teampannon Kft. (A TISZA TAVI… 1997) kidolgozta a térség fejlõdésének néhány lehetséges útját, melyek a következõk: 2.1.1. A. szcenárió Az A. szcenárió kulcsszavai: terhelhetõségen alapuló fejlesztések, a hosszú távú érdekek prioritása, részvételi demokrácia, erõteljes koordináció a fejlesztés és rendezés területén. Egyidejûleg megjelenõ intenzív és extenzív irányú fejlesztések. Ez a szcenárió a tó és a táj terhelhetõségének megfelelõ, mértéktartó, a hosszú távon jelentkezõ társadalmi igényeknek elébe menõ, ökológiailag vélhetõen stabil, minõségi, fejlõdési-fejlesztési modell. Ennek keretében a mai és a potenciális erõforrások gondos használata és értékõrzõ modernizációja, megõrzése áll a fejlesztések középpontjában. Megvalósítása (a B. szcenárióval szemben) az anyagi erõforrások idõben, koncentráltabban történõ (a gyors tõkemegtérülést nem döntõ prioritásnak tekintõ) felhasználását feltételezi. Ezért (is) elengedhetetlen feltétele a szcenárió megvalósíthatóságának egy jól mûködõ Tisza-tó Fejlesztési Tanács (TTFT), mely képes
a befektetések és a rendezési folyamatok koordinálására. A szcenárió következetes megvalósításának várható eredménye: (15-20 év távlatában) az európai turisztikai piacon egyedülálló "termék". A Tisza-tó környezetével egységben (a települések beépített és tájszervezett, tájrendezett külterületeivel együtt), a közeli Hortobággyal, Dél-Borsodi-Mezõséggel és Tokajhegyaljával együttmûködésben és versenyben – a Tisza-völgy egyik attraktív és egyedi turisztikai centruma lehet. Ám, hogy tényleg az is legyen, a jól mûködõ TTFT-n túl még három alapvetõ feltételt szükséges kiemelni: Az ökológiai értékek, érdekek prioritásának érvényesülése. Ez azt jelenti, hogy a területhasználattal összefüggõ fejlesztések megengedhetõségének a környezet- és a tájterhelhetõség szabja az elsõ és a közösség által legszigorúbban ellenõrzött korlátot. A tervezés területén ténykedõ önkormányzatok mûködése tekintetében az egyszerû képviseleti demokrácia gyakorlatából fokozatosan ki kell bontani a részvételi demokrácia gyakorlatát. Csak ez esetben remélhetõ a várható konfliktusok megelõzése ill. kezelhetõsége. Fel kell tehát gyorsuljon a különbözõ részérdekeket integráló egyesületek megalakulása és szereptévesztés nélkül való hatékony s független mûködése. Feltételként meg lehet fogalmazni a helyi lakosság demográfiai összetételében kívánatos pozitív irányú elmozdulást. Nevezetesen a jelenlegi népességfogyás lelassulását, lassú stagnálásra váltását, mely bizonyos fiatalodással jár együtt. A jelzett fiatalodás nem lehet csak endogén folyamatok eredménye. Szükséges, hogy különféle pozitív motivációk által megmozdított fiatal – produktív korú – népesség költözzön be a térségbe. A mezõ és erdõgazdálkodás területein nem a hagyományos termelés szempontjai nyernek prioritást. Kétségtelen, hogy nehéz átállni gondolkodásban, magatartásban egy a megszokottal szöges ellentétben lévõ feltételrendszerre. Ám tudatosítani szükséges, hogy országunk EU csatlakozása következtében (4-5 év) a termelést és a piacra jutást segítõ támogatások csökkennek, megszûnnek. Mire várhatnak támogatást a jövõben az agrárium szereplõi? · Az aktív mezõgazdasági területek termelésbõl történõ kivonására (rét, legelõ, erdõ, stratégiai gyep) · nem mûtrágyázott területek után · kémiai növény védõszerekkel nem kezelt területek után · az állatállomány bizonyos számosállat/ha szint alá csökkentése esetén · új, nem élelmiszer célú mezõgazdasági termékek termelése után (pl. mezõgazdasági eredetû üzemanyagok, biológiailag lebontható csomagoló anyagok, kenõanyagok, egyéb nyersanyagok termelése után) · a mezõgazdasági turizmus céljaira létesített férõhelyek után · a természetvédelmi, talajvédelmi és jóléti erdõterületek után. Mindenesetre a Tisza-tó térségében a speciális körülmények, a várható országos szabályozókon kívül, további ösztönzõket és szabályozásokat kívánnak: · a rossz és közepes minõségû szántóterületek mûvelésbõl való kivonását ösztönzõ lokális kompenzációkat, · a földrészletek tagosítását ott, ahol az indokolt, · a tanyaépítés ösztönzését a területrendezési tervben meghatározott övezetekben · az ökogazdálkodás ösztönzését, szervezését. Az A. szcenárió esetén várható, hogy a mezõgazdasági területeknek csak kisebb hányadán (távolabb fekvõ, viszonylag jobb talajminõségû területeken) alakulnak ki
összefüggõ, intenzív mûvelésû közepes és nagy üzemek. A Tisza-tóhoz közeledve pedig egyre jellemzõbb lesz a mezõ és erdõgazdaság területhasználatára a passzív, extenzív területek, jóléti és véderdõk, valamint a 3-20 ha-os öko(bio)gazdálkodást és turisztikai szolgáltatásokat is nyújtó tanyás gazdaságok komplex tevékenysége. A közép- és kisbirtokok könnyebben bekapcsolódhatnak a turizmus háttérszolgáltatásaiba beszállítóként. A több lábon álló törpebirtokosok vegyes gazdasága számára kézenfekvõ adottság, hogy "házhoz jön" a városi piac, azaz a termés egy jelentõs hányada kevés szállítással, feldolgozott formában, szolgáltatásokba épülve helyben értékesíthetõ. Ha a községekben és a mezõgazdasági birtokon, tanyán vagy a gazdasághoz kapcsolódó területeken valósul meg a turizmus, akkor létrejöhet az a szimbiózis, ami mind a helyi társadalom, mind a helyi gazdaság számára a lehetõ legtöbbet adja. Így a közvetlen gazdasági kapcsolaton kívül azok a személyes és kulturális találkozások is megtörténnek, amelyek a térség hosszú távú biztonságos létét garantálhatják. 2.1.2. B. szcenárió B. szcenárió kulcsszavak: spontán folyamatok felerõsödése, gyenge szabályozottság, önérdek-érvényesítés, gyenge koordináció, rövid távú érdekek prioritása. A B. szcenárió a többtényezõs kudarcról szól. Arról, hogy nem képes a térség a potenciálisan adott lehetõségeket kibontani, nem képes egy európai szintû, sajátos egyedi arculatú turisztikai térséggé fejlõdni, a helyenként egyébként jelentõs beruházások ellenére sem. A mezõ- és erdõgazdálkodás területén az intenzív termelés szempontjai nem nyernek ugyan teljesen prioritást, de nem is szorulnak kellõ mértékben háttérbe. A tározó létrehozása után kialakult és a privatizáció után részben átalakult termelési szerkezet, ill. az öntözött, öntözhetõ területek bázisán egy aktív, relatíve intenzív gazdálkodás marad (egyre kisebb eséllyel) mûködõképes. Ebben az alternatívában a meghatározó üzemméret 100-200 ha feletti, mely üzemek a piacon maradásuk érdekében is felvállalják a kisebb üzemek számára a technológiai és technikai segítséget, valamint a felvásárlást, a marketingmunkát is. Értelemszerûen nem valósítható meg a duzzasztási szint legcsekélyebb emelése sem. Valószínûleg nem végezhetõ el a kisbirtokosok érdekében a földrészleteket egyesítõ tagosítása sem. Az egyre kedvezõtlenebb makrogazdasági és fizikai környezetben mûködõ, hagyományos termelési szerkezetüket nehezen változtató mezõgazdasági üzemek megkísérlik fennmaradásuk érdekében · az ökogazdálkodás néhány elemét alkalmazni, · a mezõgazdasági turizmusba történõ bekapcsolódást is, ám az ellentmondásos feltételek miatt mindezt nem sok sikerrel. Mûvelési ág változása a természetszerû, állandó növényborítottságú mûvelési ágak (erdõ, gyep) irányába csak az egyértelmûen és szélsõségesen gyenge tulajdonságú területeken indul el. 2.1.3. C. szcenárió Kulcsszavak: határozatlanság és kapkodás, gyenge állampolgári fegyelem, elégtelen együttmûködés, késlekedõ európai integráció, kiszámíthatatlan, váratlan események.
A C. szcenárió akkor érvényesül, ha végképp nincs következetes, tudatos stratégia és megfelelõ térségi politika, valamint az ehhez szükséges szervezet arra, hogy az A. vagy akár a B. szcenárió valósuljon meg (A TISZA-TAVI… 1997).
IRODALOMJEGYZÉK ÁNGYÁN J. 1995.: A növénytermesztési stratégiaváltás legfontosabb területei, rövid- és hosszú távú feladatai. – Egyetemi jegyzet. Gödöllõ. MÁRKUS F. 1994.: Extenzív mezõgazdaság és természetvédelmi jelentõsége Magyarországon. – WWF-füzetek 6. Budapest, 23 p. A Tisza-tavi térség fejlõdésének forgatókönyvi változatai. 1997. (kézirat) – Teampannon Kft., Budapest. Tisza-tó regionális és tájrendezési terv elvek (Tisza-tavi Charta). 1996.09. – Teampannon Kft.-Váti Rt., Budapest, 40 p.
A Tisza-tó hatása a környezetére
Dobos Anna geográfus PhD hallgató Eszterházy Károly Tanárképzõ Fõiskola Sütõ László földrajz-geográfus Kossuth Lajos Tudományegyetem
1. Vízhasznosítás, vízügyi beavatkozások a területen Az 1973 áprilisában üzembe helyezett Kiskörei Vízlépcsõ a legjelentõsebb vízügyi beruházás az Alföldön, amely része az egész Tisza-völgyet érintõ vízrendezésnek (1. ábra). Létrehozását a már említett szélsõséges vízjárás, a fokozódó vízhasználat, a növekvõ szennyvízterhelés indokolta. A vízrendszer szabályozását, az öntözést, a belvízrendezést, az egyéb vízfelhasználást és a napjainkban újra fontossá váló vízi közlekedést a folyón épült tározórendszerekkel, és az ezekhez kapcsolódó csatornákkal kívánták megoldani. A tiszalöki, a kiskörei és a tervezett csongrádi vízlépcsõ (és még kettõ, amelyeknek a tervei sem készültek el) együttesen volt hivatott arra, hogy a Tiszán a visszaduzzasztott víztereken a hajózás a nyári kisvizes idõszakokban is akadálytalanul folyhasson. Mivel a pénzforrások fokozatosan elapadtak, így már a kiskörei beruházás sem lett teljes, a csongrádi pedig csak terv maradt. Mi volt ezeknek a következménye? A hajóforgalom Kisköréig képes lejönni a Tiszán, de az alacsony vízállás miatt nyáron sokszor hetekig vesztegelnek, amíg képesek továbbhaladni. Ez a Tiszán zajló áruforgalom lehetõségét erõsen korlátozza, a nemzetközi forgalmat (pl. a Dunával való kapcsolatot) pedig egyszerûen lehetetlenné teszi. Mindez tetemes gazdasági haszontól üti el a Tisza mentén élõket. A kiskörei tározóteret három ütemben tervezték teljesen feltölteni, azonban csak a második duzzasztási szintig jutottak (89 m az Adriai-tenger szintje felett az elsõ ütemben, majd 1984-tõl 89,25 mAf a másodikban). Ez közel két m-rel alacsonyabb a tervezettnél, ami a vízmennyiség tekintetében azt jelenti, hogy a tervezett 405 millió m3 helyett 124 millió m3 a hasznos tározótérfogat (BANCSI I.-NAGY I. szerk. 1990, DÓRA T. 1996). Novembertõl áprilisig a tározó a mélyebb részek kivételével szárazra kerül. Az utóbbi években megerõsödõ környezet- és természetvédelem céljainak ez az állapot jobban megfelel, mint az eredetileg tervezett, ezért a "félmunka" hasznosnak bizonyult. Ugyanis a nyári duzzasztás során kialakult üzemi vízszint a tározótérben megmaradt szárazulatokkal, helyenként növényzettel borított, helyenként nyílt vizes területekkel az egykori, a folyószabályozások elõtt meglévõ viszonyokhoz hasonló, s ez a vártnál is gazdagabb élõvilágnak lett "menedéke". A kiskörei rendszer jelenleg az alábbi fõmûvekbõl áll (2. ábra). A vízlépcsõ (1. kép) a duzzasztómûvet, az erõmûvet, a hajózsilipet és a hullámtéri duzzasztómûvet foglalja magában. Ha a tározón az alvíz és a felvíz különbsége meghaladja a 2 m-t akkor 28 MW-os erõmû üzemel. A gátakat és az egyéb árvízvédelmi létesítményeket úgy építették meg, hogy azok az 1 %-os valószínûségû árhullámok kivédésére is alkalmasak legyenek, ill. magából a duzzasztásból fakadó tartósan magas vízállást is képesek legyenek fenntartani (DÓRA T. 1996). Ez a gátaknál azt jelenti, hogy az 1 %-os árvízszinttõl másfél m-rel magasabban épültek ki. Megoldandó feladatot jelent, hogy a nagy agyagtartalommal bíró töltések a szivárgó vizek hatására túlnedvesedve csuszamlásra hajlamosak. Ezért a rézsû lejtõszögét ahol szükséges, meg kell változtatni. A hullámveréstõl pusztuló partszakaszok és a leggyakoribb szélirányok között egyenes arányosság áll fent (BANCSI I.-NAGY I. szerk. 1990). Ezen a területen csökkenõ gyakorisággal Ny-i, É-i, ill. ÉK-i a legjellemzõbb szélirány. Ezért a szélirányban fekvõ partokat telepített nádpadka, "hullámtörõ" terméskõgát ill. kiszórt kövek védik. A nádpadka önmagában nem jelentene elegendõ védelmet az eróziónak erõsen kitett
részeken, mivel a hullámok képesek a nádfalat is megbontani, a padkát elhordani. Ezért volt szükség a terméskõre is (2. kép). Késõbb az így megerõsített partszakaszon a növényzet megtelepedése is könnyebb, ami további védelmet jelent. A szivárgó vizek ellen a töltésrendszerrel párhuzamosan elvezetõ csatornarendszer készült, amely a belvíz elleni védelemben is fontos szerepet kap. A tározó vízforgalmának élénkítésére öblítõcsatornák épültek, amelyekrõl már a vízfolyásoknál szóltunk. A kiépült vízellátó hálózat része a Nagykunsági- és a Jászságifõcsatorna a hozzájuk tartozó másodrendû öntözõrendszerekkel együtt.
2. A vízlépcsõ hatásai a Közép-Tisza-vidék természeti adottságaira A kiskörei létesítmény létrehozása után komoly változások következtek be a természeti viszonyokban. Ez érthetõ is, hiszen a kialakult tározó méreténél fogva (harmadik legnagyobb állóvizünk) jelentõs hatása kell legyen a környezetére. Ezeknek a hatásoknak a szakemberek általi elemzése közel két évtized után napjainkban történik meg. A vízlépcsõnek a vízminõségre gyakorolt hatása kettõs. A lefolyási viszonyokban bekövetkezett változások közül káros, hogy a vízsebesség mérséklõdésével csökkent az oxigénfelvevõ képesség is (KARCAGI G.-BANCSI I. et al. 1987). Viszont a megnövekedett vízfelület, a tározott víz mennyisége a szennyezések koncentrációjának csökkentését segíti elõ (DÓRA T. 1996). A vízminõsítés felhasználás szerint is változó, de ezek mellett készül minden évben egy összesített minõségi lista is. Az öntözõvizek tekintetében minden évben elsõ osztályúnak minõsült, bár figyelmeztetõ jel, hogy az ásványi anyagok mennyisége növekvõ tendenciát mutat. Az ipari víz tekintetében is a legtöbb komponensre elsõ osztályúnak minõsítették, egyedül az ásványolaj szennyezésnél volt ettõl nagyobb eltérés. Ivóvíz tekintetében már egyáltalán nem ilyen kedvezõ a kép. Ugyanis az ásványolaj, a nitrit, az ammónium, a fenol és a KOI koncentráció mértéke kedvezõtlenül alakult (DÓRA T. 1996). Halgazdasági hasznosításra nézve a komponensek zöme csak a másodosztályú minõségi követelményeknek felelt meg. Megvizsgálták a tározó vizének nehézfémszennyezettségét is, nyolc toxikus elemre nézve. Az eredmények minden esetben jó vízminõséget mutattak, és messze alatta maradtak az egészségügyi határértéknek. Összességében a tározó vizét 80 %-ban elsõ osztályúnak minõsítették a szakemberek (DÓRA T. 1996). Az üledékek minõségében nem találtak változásokat. Mivel lehetõség van az üledékek folyamatos kicserélõdésére, ezért kedvezõtlen anyagfeldúsulások nem alakultak ki. A megépített duzzasztók csökkentették a folyó hordaléktöménységét. A Csuka J. által (1971) a hordalékmozgásra készített modellkísérletek alapján (TISZAY J. et al. 1994) a tározóban mintegy 1,3 millió cm/év lerakódást feltételeztek. Az 1979 és 1981 között és az 1993-94-ben végzett mérések és megfigyelések azt mutatták, hogy a magaslatok ugyan kopnak, de az öblözetek mélyedéseiben és az öblítõcsatornák tározó felõli részén a leülepedés a 10-25 cm/év szélsõértéket is elérheti. A Tisza medrében az átlagos feliszapolódás 3,4 cm/év a tározó területén, ugyanakkor a mederélek is folyamatosan erodálódnak (KARCAGI G.-BANCSI I. et al. 1987). A feliszapolódás a Valki-öblözet felsõ harmadában a legintenzívebb. Ennek oka az érkezõ hordalék mellett a helyben termelõdõ nagy mennyiségû növényi maradvány. Mindez állandó kotrást igényel. A mérések szerint az évi lerakódás 3-400 000 m3/év, a tervek szerint 500 000 m3 kotrási munkát kalkuláltak. Ez ha valóban ennyi marad megfelelõnek mondható. A
tanulmány elkészítõi (TISZAY J. et al. 1994) javasolták, hogy egy-egy duzzasztási szintet gyakran ne változtassanak, ill. tározó tavaszi feltöltését lehetõleg apadó vízzel végezzék (ennek ugyanis alacsonyabb a hordaléktartalma). A kiskörei rendszernek elég nagy terület vízigényét kell biztosítania (hiszen még a Körös-völgy igényeinek kielégítésébe is besegít). A hasznosítható felszíni vízkészlet, a Tisza-tó és a kisebb tározók vízmennyiségét jelenti (összesen 154 millió m3). A Tisza-tó nélküli vízkészletek teljes kihasználtsága friss víz tekintetében 1987-ben meghaladta a 93 %-ot, az egyéb vízhasznosításnál pedig a 64 %-ot. Ezért a tározó vízkészletét 1990tõl igénybe veszik. A Tisza-tó környékén a kutak terhelése 60 %-os volt. A felszín alatti vizek kihasználtsága a Hevesi-ártéren 40 % körüli, a Borsodi-ártéren nem éri el a 20 %-ot sem, míg a Tiszafüred-Kunhegyesi-síkon a 80 %-ot is meghaladja (FEHÉR A. ET AL. 1994). A jégviszonyok alakulása hatásaiban szintén összetett. Kedvezõ változás, hogy a jégzajlás Kisköre alatt 5-10 nappal korábban következik be. Azonban a vízlépcsõ felett bár 10-12 nappal korábban elkezdõdik mégis tovább tart 7-14 nappal (DÓRA T. 1996). Az élõvilágra viszont kedvezõtlen hatások következtek be. A tározó téli üzemvízszintje miatt egyes részek szárazra kerülnek, ami a vízi élõvilág pusztulásával jár. A mélyebb részek egymástól való elszakadása a túlzsúfolttá váló életközösségek kitelelési esélyeit rontja. A tározó az élõvilágra egészében véve inkább pozitív hatást gyakorolt. A mostani állapot ugyanis sokkal inkább hasonlít a folyószabályozások elõtti természeti viszonyokra. Az élõvilág gazdagabbá vált és megjelentek már eltûnt, ill. új növény és állatfajok is. Nem véletlen, hogy a tározó egy részét természetvédelmi oltalom alá helyezték (3. kép). A Közép-Tisza-vidék éghajlatában változás nem következett be. Azonban a mikroklíma jelentõsen módosult. A közvetlen környezet kontinentalitása mérséklõdött. A hõmérséklet szélsõségei jelentõsen csökkentek, nõtt a légnedvesség és kisebb lett a potenciális párolgás mértéke. Ez kedvezõ a 2-3 km-es parti sáv talajainak tekintetében. Az egész hatásterületen az aszályveszély mértéke nem változott. A száraz nyári meleget a tavi szél kialakulása enyhíti, ami a turizmus számára is pozitív vonás. A talajvíz mozgásában a tározó hatása mintegy 2,5 km-ig kimutatható, sõt a felszín alatti kedvezõ vízvezetõ képességû rétegekben messzebb is érzékelhetõ változásokat okoz (JUHÁSZ CS. 1994). A talajvízszint megváltozásával (3. ábra) a tározó menti átlagosan 1-2 km-es sávban módosultak a belvízképzõdés feltételei. A mentett oldali csapolórendszer és a duzzasztás együttes következményeként a talajvízszint minimumok emelkedtek, a közepes értékek kb. 10-20 cm-rel magasabban állandósultak. Mindez növelte a belvízérzékenységet, ami kifejezetten kedvezõtlen. Viszont a maximális vízszintek csökkenése megszüntette a fakadóvizeket. A tározónak a nagyvizeket mérséklõ hatása miatt, ahol a csatornarendszerek megfelelõen kiépültek és a belvízlevezetés megoldott a szakemberek kedvezõnek ítélik meg a változásokat. Igaz ez a bal part esetében, ahol megtörténtek a meliorációs beruházások is, és a mezõgazdaság kedvezõbb helyzetbe került. A jobb parton a Borsodi-ártéren az eddigi kedvezõtlen feltételek tovább romlottak. A Hevesi-ártéren ahol nem végezték el a kiegészítõ beruházásokat szintén a kedvezõtlen változások vannak túlsúlyban. Ráadásul nem történt meg a mezõgazdasági szerkezetváltás sem, azaz nem igazodtak a megváltozott környezeti feltételekhez (FEHÉR A. et al. 1994). Pozitív vonás az állandósult talajvízszint, mivel csökkenti a vízben oldott sók kicsapódásának lehetõségét, s ezzel a szikesedés veszélyét (JUHÁSZ CS. 1994, KARCAGI
G.-BANCSI I. et al. 1987, DÓRA T. 1996). A tározótól távolabb azonban tovább nõtt az oldott sótartalom, a pH-érték és a szódatartalom. A teljes vízrendezést komplex módon képzelték el. Ennek kivitelezésérõl sajnos nem jutottunk elegendõ információhoz. Mindenesetre a terv alapján nemcsak a káros víz elvezetését, hanem a talajjavítást is célul tûzték ki. Ez alatt a pólustérfogat növelését, a mechanikai talajlazítást, a holtvíztartalom csökkentését értik (KARCAGI G.-BANCSI I. et al. 1987, DÓRA T. 1996). A talajtani folyamatok azonban nem alakultak mindenhol pozitív irányba. A drénezett területeken felgyorsuló anyag- és vízmozgás miatt a mûtrágyákból származó anyagveszteség is megnõtt. A vizsgált öntés réti talajokban az üzemi vízszintek magasságával fordítottan arányos a kimosódott NO3-N-tartalom (170 cm – 10 kg; 120 cm – 40 kg; 90 cm 47 kg) (JUHÁSZ CS. 1994). Az öntözõcsatornák mentén pedig megindult a rétiesedés, ami mezõgazdasági szempontból hátrányos. Láthatjuk tehát milyen változások mentek végbe a természeti viszonyokban a tározó mûködése után. Ehhez a területhasználati viszonyoknak is átalakuláson kellene átesni. Mivel a mai természeti viszonyok hasonlítanak a folyószabályozás elõtti állapotra, ezért a Lányi Sámuel által 1845-ben a folyószabályozási munkákhoz elkészített (SUGÁRI I. 1989) térkép tájhasználati vonatkozásait összevetettük a legújabb EOTR topográfiai térkép, és a környezeti hatásvizsgálat (BANCSI I.- NAGY I. 1990) adataival. Az egykori ártéren (1. térképmelléklet) a folyó vízszintingadozását figyelembe véve a gazdaság differenciálódott (SUGÁR I. 1989, FRISNYÁK S. 1995). Az állattenyésztés az ártereken természetesen megtalálható takarmánynövényeken alapult. A legelõk használatát a folyó megismétlõdõ árvizei szabályozták. Nagyvíz esetén a futóhomok-területeken kiemelkedõ buckákon, ill. a folyóhátakon legeltettek, míg a kisvizes idõszakokban a mélyebb fekvésû ártereken. Ez az ún. réti transzhumáció nagyon elterjedt volt a Heves-Borsodi-ártéren. A fokgazdálkodás biztosította az víztárolás mellett a halászat, haltenyésztés vízigényét is. A sekély morotvák, holtágak az erek által összekötve nemcsak a mezõgazdálkodásban, hanem a közlekedésben is jelentõs szerepet töltöttek be (1. térképmelléklet). Az ártéri gyümölcsösök – mint a térképen is látható – fontos szerepet töltöttek be a tájhasználatban. Szántóföldeket kizárólag csak a magasabb, egész évben ármentes térszíneken találunk. A délies lejtésû magaslatokon szõlõt is találhatunk. Az erdõk végigkísérték a folyót. Szerepük két okból is jelentõs volt. Egyrészt biztosították a faanyagot a lakosságnak, másrészt a természetes ökológiai folyosót az állatok és a növények számára. Azaz az egykori gazdálkodás jóval sokszínûbb volt, mint a jelenlegi. Ma már az erdõk sem képeznek összefüggõ vonalat a folyó mentén. Bár az ártéri legelõk megvannak, a folyó korlátok közé szorításával nem kapnak természetes szervesanyag utánpótlást. A kedvezõtlenebb adottságok ellenére a legelõket sok helyen szántóterület váltotta fel (pl. Tiszaörvény környékén). A gyümölcsösök, szõlõk sem foglalnak el akkora területet, mint az a régebbi térképen látható. A fokok, erek hálózatával összekötött állóvizek száma is lecsökkent. Márpedig egy ilyen mozaikos adottságú területen nem lehet egyoldalúan kihasználni a területet. A Tisza-tó kialakításával, az öblítõcsatornák, a belvízelvezetõ- és öntözõcsatornák rendszerével visszaállt a régi természeti viszonyokhoz jobban hasonlító helyzet. Ez lehetõséget jelent az egykori gazdálkodási formák egy részének visszaállítására. Nem az abszolút legnagyobb hozam elérésére kellene törekedni, hanem a tapasztalatokat figyelembe véve az adott természeti viszonyokhoz legjobban igazodó gazdálkodási formákat újra elterjeszteni.
3. Alapfeladatok a fejlesztés során A térség fejlõdésének egyik lehetõségét a falusi turizmus és az egyéb turisztikai formák jelenthetik. Az idegenforgalmi fejlesztéseket azonban össze kell hangolni a mezõ- és erdõgazdaság, valamint hangsúlyozottabb módon a természetvédelem igényeivel is. A tározó kedvezõ lehetõséget jelenthet mind az ökoturizmus, mind a korlátozott mértékû tömegturizmus számára. A régi gazdálkodási formák újra meghonosításával együtt természetesen az új területhasználati formák (pl. turizmus) igényeinek leginkább megfelelõ tájrészleteket is meg kell találni. A többi tanulmányban részletesebben szó lesz, mind a gazdálkodás, mind a turizmus fejlesztésérõl, lehetõségeirõl. Ezért errõl csak annyit kívánunk megjegyezni, hogy a tájra jellemzõ természeti, társadalmi (gazdálkodási, építészeti jellegzetességek stb.) értékek megtartásával lehet olyan egyedi arculatot adni ennek a vidéknek, amely valóban vonzerõt jelent a turizmus számára is. A Tisza-tó tájrendezési tervpályázatára beérkezett munkákban (A TISZA-TÓ TÉRSÉG… 1992) több olyan vonást is felfedeztünk amelyek a turisztikai igények kielégítésénél a táji adottság megõrzésére törekednek. A díjazott fejlesztési elképzelésekben a tó környéki 200-300 m-es sávot döntõen erdõvel és gyepterülettel öveznék úgy, hogy ezek az erdõfoltok kapcsolatban álljanak a mezõgazdasági területeket tagoló erdõsávokkal. A természetesen õshonos fajokból álló erdõk hangsúlyozott szerepét azzal is indokolták – az ökológiai folyosó szerepkör mellett –, hogy a tározó környékének vízháztartásában is szerepet játszanak (és szerintünk a turizmus számára a gondozott erdõk esztétikai élményt is jelentenek). A természetvédelmi terület kiterjesztésében gondolkozó javaslatok összekötik a védelmet az ökoturisztikai fejlesztéssel. Azaz a védett területeken csak az értékek bemutatását célzó, de azokat nem károsító létesítményekben gondolkoznak. A madárrezervátum területén az állandó vízszinttartás megoldaná az élõvilág kitelelésével kapcsolatos problémákat, amelyrõl a hatások értékelésénél szóltunk. Bár nehezen meghatározható, de mégis figyelembe kell venni az idegenforgalmi fejlesztéseknél az ökológiai terhelhetõséget is. Szerintünk további vizsgálatokra és a térség településeinek összefogására van szükség ahhoz, hogy meg lehessen állapítani a terhelhetõség mértékét. Ezalatt nemcsak bioökológiai, hanem tájökológiai terhelhetõséget értünk. Azaz a biológiai adottságok mellett komplex módon a hidrológiai-, a talajtani-, az éghajlati- és a domborzati adottságokat is figyelembe kell venni. Az így gondolkozó fejlesztési tervek zonációs megoldásokat készítettek a különbözõképpen terhelhetõ területek használatára. A közlekedési fejlesztéseknél egyre többen foglalkoztak a környezetbarát lehetõségek kiaknázásával, a kerékpáros, a gyalogos turizmus és a lovaglás útvonalainak kiterjesztésében gondolkozva. Ezek hálózatával össze lehetne pl. kapcsolni a tározótéri szárazulatokat a parttól távolabb lévõ üdülõterületekkel. A rekreációs területek kialakításánál még mindig nem figyeltek kellõen azok térbeli széthúzására. A túlzsúfoltság elkerülése érdekében éppen a mozaikos táji adottságok miatt kerülni kell a merev telekhatárokat (4. kép). A falusi turizmus, a tanyák idegenforgalmi használata, a lazább beépítés és a zöldterületek növelése lehetõvé teszi ennek elkerülését. A régi településszerkezet, a régi építészeti értékek korszerûsített formában való megõrzése, a hagyományos gazdálkodási formák felelevenítése az egyedi arculat kialakításához járulhat hozzá. Pl. a mezõgazdasági térhasználatnál a szántók egy részének átalakítása a mozaikos táji adottságok miatt teljességgel indokolt javaslat. A táji adottságokat, a terhelhetõséget leginkább figyelembe vevõ országos tervpályázati munka térképvázlatait érdemes megtekintenünk, hogy az elõzõekben
felsorolt javaslatokat a táji adottságok térbeli helyzetével is össze tudjuk vetni (2. térképmelléklet). Az eddig leírtakból látható, hogy a Tisza-tóval szemben támasztott kezdeti igények egyrészt megváltoztak, másrészt jelentõsen megnövekedtek. Ahhoz, hogy ezeknek továbbra is képes legyen eleget tenni több fontos alapfeladatot el kell végezni (DÓRA T. 1996). · A pusztuló partok védelmét minden szakaszon meg kell oldani. Itt a hullámverés elleni védelem és a töltéscsuszamlások megakadályozása a legfontosabb. A védõ erdõsávok telepítésénél fontos, hogy inkább a tájhoz jobban illõ fajokat (pl. fûz) telepítsék be, mert az akác sem természeti sem tájesztétikai okokból nem illik a területe. · A hordaléklerakódás ütemének állandó megfigyelése (ez feltételezzük, hogy megvan) és a kotrás biztosítása. · A felhasználásra szánt vízmennyiség és az igények között már most mutatkoznak különbségek. A turisztikai – de bármilyen – fejlesztés megkívánja a vele való tudatos gazdálkodást. · A hajózás nem használja ki még az adott lehetõségeket sem, de emellett gondolni kell a jobb vízátvezetés, a mederállékonyság és a hajóút biztosítására (5. kép). · Pénzügyi nehézségek miatt nem valósult meg eltervezett mértékben az árvíz- és belvízmentesítési beruházások üzemi mûveinek kiépítése. Ennek az a következménye, hogy a meglévõkre még nagyobb teher hárul. Az öntözés messze elmaradt az eredeti tervektõl, bár ennek igénye mára jelentõsen módosult. Ahol már megtörtént a drénezés, ill. ahol nagyobb mennyiségû mûtrágyát használnak, a veszteségeket – és ezáltal a talajvíz terhelését – a trágyázási idõpont megfelelõ kiválasztásával lehet csökkenteni (JUHÁSZ CS. 1994). Ehhez az adott idõszak idõjárási viszonyait, a lefolyást és a tározó által befolyásolt talajvízszint-változást kell a természeti tényezõk közül jobban figyelembe venni. A halászat szintén képes lenne nagyobb teljesítményre. A haltenyésztés ugyan növekedett, de minõségében még az is javítható. · A sekélyebb részeken a nagyobb szervesanyag-tartalom miatt károsan megnövekedhet az eutrofizáció, amit egyrészt a beérkezõ vízfolyások szennyezettségének csökkentésével, a szennyvízkezelés javításával, másrészt közvetlenül kotrással ill. a vízforgalom javításával érhetõ el. · Az idegenforgalom egyre fokozódó ütemben nõ. Ezzel azonban nem tart lépést az infrastruktúra fejlesztése, ami a környezet nagyobb terheléséhez vezet (6. kép). Abádszalók, Kisköre és Tiszafüred mellett a többi település fejlesztésére is idõt és pénzt kellene fordítani, mert egyenletesebben oszlana meg a terhelés. A tározó környékének természetközeli állapota kedvezõ lehetõségeket jelenthet egy minõségi fejlesztésre az ott élõk számára. Az, hogy jól élnek e vele elsõsorban rajtuk múlik.
IRODALOMJEGYZÉK BANCSI I.-NAGY I. szerk. 1990.: A Kiskörei vízlépcsõ hatásvizsgálata a Közép-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság mûködési területén. – KÖTIKÖVIZIG, Szolnok, 650 p. DÓRA T. 1996.: Folyami vízlépcsõk környezeti hatásai a kiskörei vízlépcsõ 18 éves üzemi tapasztalatai alapján. – Hidrológiai Közlöny LIIVI. 1996/2. pp.73-83. FEHÉR A.-KURUCZ GY.-SÜLI-ZAKAR I. 1994.: Ember-Táj-Mezõgazdaság a Tisza-tó környékén. – GATE Fleischmann R. Mezõgazdasági Kutatóintézet, Kompolt, 282 p. FRISNYÁK S. 1995.: Magyarország történeti földrajza. – Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest pp. 5-28, 55-58, 92-101. JUHÁSZ CS. 1994.: Vízháztartási és anyagforgalmi vizsgálatok a Tisza-tó hidrológiai hatásainak kitett öntés réti talajon – Kárpát-medence vízkészlete és vízi környezetvédelme kongresszus, 1994. Magyar Hidrológiai Társ., Eger, pp. 772789. KARCAGI G.-BANCSI I. /et al./ 1987.: Album a Kiskörei tározó térségérõl – KÖTIVIZIG, Szolnok, 231 p. [3] térk., [4] t. SUGÁR I. 1989. A Közép-Tisza-vidék két kéziratos térképe (1790, 1845.) – Eger, 160 p. [64] térképlap A Tisza-tó térségének tájrendezési és üdülési idegenforgalmi hasznosítása. Az 1991. évi Országos Tervpályázat eredménye 1992. (kézirat) – Közép-Tisza-vidéki Intézõbizottság, Tiszafüred. TISZAY J. /et al./ 1994.: A kiskörei tározó medrének változása a Tisza folyó 404-419 fkm közötti szakaszán, az Abádszalóki-öbölben és a Sarudi-medencében. In: Zárójelentés a komplex mûszaki és biológiai eszközrendszer fejlesztése a Kiskörei-tározó (Tisza-tó) környezeti állapotának védelme és javítása érdekében a társadalmi prioritások kielégítésére 1995. – OMFB Mecenatúra, Szolnok. MELLÉKLETEK 1. ábra: A Tisza-völgy vízrendezési terve (Dóra T.) 2. ábra: A kiskörei vízlépcsõ helyszínrajza (Ihrig D. et al.) 3. ábra: A talajvízhelyzet a tiszaszõlõsi kútsor adatai alapján, 1970-1985 (Dóra T.) 1. térképmelléklet: A tározó környékének tájhasználati viszonyai 1845-ben (Lányi S.) 2. térképmelléklet: A Tisza-tó tervpályázat nyertes pályamunkájának tájrendezési térképe (Németh L. et al.) 1. kép: A kiskörei vízlépcsõ 2. kép: Terméskõvel védett pusztuló partszakasz az Abádszalóki-öbölben 3. kép: A természetvédelmi terület egy part menti részlete 4. kép: Az abádszalóki üdülõövezet látképe 5. kép: Vízi közlekedés? Egy elhanyagolt csónakkikötõ Kiskörénél 6. kép: Egy fontos megoldandó feladat. Szeméttelep a Tisza-tó mentén
A környezeti alapállapot értékelése
Somló Edina környezetvédelem hallgató Miskolci Egyetem Román Renáta környezetvédelem hallgató Miskolci Egyetem
1. A problémák témakörönkénti áttekintése A sikeres vízgazdálkodási politika érdekében fel kell tárni a társadalom elvárásait, meg kell tudni a különbözõ érdekcsoportok véleményét és a döntések elõkészítését ennek megfelelõen kell végezni. Ismerni kell, milyen információt kapott a tervezett projektrõl a társadalom, milyen súlypontok körül bontakozott ki a vita a médiákban, milyen pozitív és negatív hatásokat emelnek ki a hozzászólók. Öntözés Az öntözés témakörében általában az a visszatérõ probléma, hogy a tervezett öntözési kapacitás nem valósult meg, de még a kiépített öntözési kapacitást sem használják ki különbözõ okoknál fogva. Probléma az öntözés hatására bekövetkezett, vagy esetleg bekövetkezõ másodlagos szikesedés is. Az öntözésnek ezzel szemben pozitív hatása is van, amely elsõsorban az aszály idején jelentõs. Duzzasztási szint, vízszinttartás A legtöbb problémát az okozza, hogy eredetileg nem ezt a duzzasztási szintet tervezték a mû befejezésekor. A mezõgazdaságban érdekeltek általában a vízszint csökkentését szeretnék, míg a horgászok, az idegenforgalomból profitálók, az energiatermelõk a vízszint emelkedésében érdekeltek. A mindennapi üzem során más tényezõk is befolyásolják a szintet: pl. egy aszályos idõszak vízellátási gondjai, vagy az öntözési idény utáni gyors leeresztés igénye. Energiatermelés Általában a vízgazdálkodási szakemberek részérõl hangzik el érvként a vízlépcsõ járulékos vagy tervezett hasznaként, bár néhány vélemény szerint a termelt mennyiség csekély. Talajvíz, belvíz, szikesedés A legtöbbször ilyen témában támadják a vízlépcsõt. Ellentét érzékelhetõ a mezõgazdálkodási érdekeltségek és a vízgazdálkodási szakértõk véleménye között a tekintettben, hogy magas talajvízszintet milyen mértékben és hol okozott a vízlépcsõ, és mennyi kártérítésre jogosultak a mezõgazdasági szervezetek. A szikesedés veszélye is többször felmerül. Árvízvédelem Az árvízvédelmi szempontok egyértelmûen a háttérbe szorultak. Tõkebevonás, pénzügyi helyzet Az öntözéstõl az idegenforgalomig meghatározó a tõkeigény, az egyes problémák eredeti okaként sokan vélték megtalálni a pénzügyi helyzet visszásságait. Többször felmerült az az igény is, hogy a térség pénzhiányán a kiemelt üdülési övezetté nyilvánítás segítene valamit, de a külföldi befektetõkkel szembeni magatartásról megoszlanak a vélemények. Közlekedés, hajózás A közlekedés kismértékû javulását eredményezte egy új buszjárat indítása és egy új autós mûszaki állomás átadása. Míg a vízibuszos kirándulások jelzik a kereskedelmi
hajózás felõl a turizmus érdekeit szolgáló személyszállító hajóforgalom felélénkülése felé történõ elmozdulást. Az öntözéshez hasonlóan az eredeti célok mára átértékelõdtek, és hiába van meg a lehetõség a kereskedelmi hajózásra, ha erre az igény nem jelentkezik. idegenforgalom Sport A piacgazdaság kialakulásának idõszakában különösen érzékelhetõ, ahogy egyre gyorsabb fejlõdési ütemet vesz fel az idegenforgalmi tevékenység. A Tisza-tó strandolási, kempingezési célú igénybevétele egyre inkább elõtérbe került. Az utóbbi idõben a Tisza-tó kiemelten jó turistacél lett. Sporttáborok, vitorlásversenyek, "lovas napok", íjászversenyek, stafétafutások stb. elég gyakoriak a tó környékén. Ez azt mutatja, hogy egyre élénkebbé válik a Tiszató körüli sportélet, összefüggésben az idegenforgalom növekedésével. A duzzasztás, bár mindenképpen befolyásolta a halállomány életét, arról már megoszlanak a vélemények, hogy ez a változás pozitív, vagy negatív irányú-e (FOLYÓINK SZABÁLYOZÁSA 1992). Az elmúlt években megnõtt a rongálás, a szemetelés, a vadkempingezés a Tiszató környéki településeken. Erre reagálva – a természet megóvása érdekében – az érintett önkormányzatok, valamint a Magyar Horgászok Országos Szövetsége a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatósággal egyetértenek abban, hogy a vízparti életet szabályozott keretek között kell tartani. Ennek érdekében határozat született az úszó stégek jövõbeli rendezésérõl. Ennek lényege, hogy csak a közszolgáltatást végzõk kaphatnak engedélyt önkormányzati hozzájárulással, és a stégek kizárólag csak a kijelölt csónakkikötõk és strandok területén helyezhetõk el (VÍZTÜKÖR 1993). Vízminõség, vízszennyezés A vízminõséggel kapcsolatban általában a Tisza-tóról pozitív a kép. Megjelenik azonban erõteljesen az a nézet is, hogy az ipari szennyezések a Tisza-tóba bekerülve megmérgezhetik az élõvilágot, és ezen keresztül az emberek egészségére is károsan hatnak. Lakossági vélemények, nyilvánosság Egyértelmûnek tûnik, hogy a Tisza-tóval kapcsolatban bármiféle döntés, vagy akár vizsgálat csak a legszélesebb társadalmi nyilvánossággal számíthat egyáltalán elfogadásra (FOLYÓINK SZABÁLYOZÁSA 1992). 1.1. Az Abádszalóki-öböl hasznosítási és fejlesztési lehetõségei A Tisza-tó Abádszalóki-öble elsõsorban idegenforgalmi, turisztikai lehetõségeket kínál. A Sarudi- és a Poroszlói-öbölnél az elõbbiek mellett fokozottan számolni kell a természetvédelmi érdekek szem elõtt tartásával, míg a Tiszavalkiöbölben a természetvédelmi érdekeknek kell prioritást biztosítani. A Kiskörei vízlépcsõ üzembe helyezése óta eltelt idõszakban a létesítménnyel szemben támasztott társadalmi, gazdasági igények megnövekedtek, helyenként átrendezõdtek, újra átértékelõdtek, a prioritások megváltoztak. A duzzasztási szint 1978. évi, majd 1984. évi emelésével kialakultak az üdülésiidegenforgalmi feltételek az Abádszalóki-öbölben. Az elmúlt években ezen a területen igen jelentõs üdülési fellendülés volt tapasztalható, különösen a külföldi (elsõsorban nyugati) forgalom növekedése miatt. Az idegenforgalmi-üdülési igényeket a tó környéki 8-10 motel, panzió, továbbá kempingek és magánszállások próbálják kielégíteni. A
csúcsidõben üdülõk száma 30 000 fõ körül becsülhetõ, a szálláshelyek száma mintegy 6000. Ez a megnövekedett forgalom már megmutatta, hogy a strandok, kempingek, üdülõtelepek, a közmûellátottság és az üdülõterület jelen állapota, kialakításának színvonala nagy akadálya a térség fejlõdését valóban szolgáló hasznosításának. Nagy vonzerõt jelent, hogy a Tisza-tó jelentõs területein szabad és lehetséges a motorcsónakázás, vízisíelés. A szörfözés szinte az egész vízfelületen, a vitorlázás csak az Abádszalóki-öbölben lehetséges (kis merülési hajókkal). Az evezés, kajakozás, kenuzás és ezen belül a vízitúrázás részére különösen alkalmas a tó, vadregényes vízitúra útvonalaival. A Tisza-tó vonzó táj, tehát alkalmas elsõsorban vadvízi turizmusra, azonban a nyugati vendégeket vonzó igényes tábor-, pihenõhelyek, és az ezekhez tartozó infrastruktúra sajnos a Tisza-tó mellett csak kevés helyen áll rendelkezésre (FOLYÓINK SZABÁLYOZÁSA 1992).
2. A tó környéki települések jelenlegi környezeti állapota A települések jelenlegi állapotának felméréséhez kérdõívet szerkesztettünk, melynek mintapéldányát mellékeljük. Ezeket a Tisza-tó melletti 12 településre küldtük el, melyek a következõk: - Abádszalók - Sarud - Tiszanána - Kisköre - Tiszabábolna - Tiszaszõlõs - Négyes - Tiszaderzs - Tiszavalk - Poroszló - Tiszafüred - Újlõrincfalva A fent említett települések közül sajnos csak 6 küldte vissza a kitöltött kérdõívet. Ezek alapján készítettük el kiértékelésünket. adat / település Kisköre Sarud Tiszaderzs Tiszavalk Abádszalók Tiszafüred 610 650 175 2200 5542 házak /lakások 1322 száma (db) 1470 1485 383 5286 állandó lakosok 3330 száma (fõ) 3 117 800 150 15 – ideiglenes 4 150 lakosok sz. (fõ) 500 600 80-90 15 000 turisták száma 19930 2 700 (fõ) 1 2 kirándulók (fõ/év), vadkempingezõk (fõ/nap), 3nyáron, 4télen 1. táblázat: Általános adatok települések védett növények
Kisköre –
védett állatok élõhely
gyurgyalag, rétisas, vidra Pélyi Vadrezervátum
Sarud sulyom, tavirózsa tündérfátyol túzok –
Tiszaderzs kocsányos tölgy, vízidara
Tiszavalk –
teknõs
–
Cserõközi Valki-med., Term.védelmi Tiszafüredi
Terület –
Madárrezerv. –
– Tisza-tó szigetvilága, egyéb természeti Tisza árterületének madárvilága és értékek halállománya "–" nincs adat (nem biztos, hogy nincs a térségben, de nem történt rá utalás) 2. táblázat: Természeti értékek Település
Kisköre
Sarud
1168 600 Vízvezetékes épületek sz. – – víz kiszállítás módja jó megfelelõ ivóvíz minõsége 75 000 (110?) Napi vízfelh. 3 (nap/m ) 1053 12 Kutak száma 1 33 4,5 Szvízcsatorna hossza (km) 553 170 Szvízcsatornás épületek sz. 498 100 Szennyvíz (nap/m3) biológiai 2szippantó Szennyvíz s kocsi kezelés
Tisza- Tiszavalk Abádszalók Tiszafüred derzs 300 170 2100 5380 –
–
–
–
–
–
közepes
jó
–
(40?)
650
–
3 –
24 –
– –
– 34
–
–
440
1080
–
(35-40?)
110-120
–
–
3 zárt mechanikai szikkaszrendszerû biológiai, tásos tároló utóülepítõ rendszerû – kijelölt hely "fertõbe"
szennyszemét– víztisztító telep külterületi belvízcsat. 0 – – 200 Tisztított szvíz (700?) 3 (nap/m ) 769 420 200 100 1200 derítõk száma 1100 190 450 175 1000 árnyékszékek 450 420 – 100 1200 szikkasztók "–" nem biztos, hogy nincs a térségben; nem történt rá utalás "?" véleményünk szerint nem reális az adat 1 szennyvíz (szvíz) 2 ez nem tisztítás, ez csak a szállítás 3 szükség szerinti tisztítás Szippantós kocsi lerakó helye
3. táblázat: Vízellátottsági és csatornázottsági helyzet
– – – –
Véleményünk szerint célszerû lenne a települések csatornahálózatának kiépítése ill. bõvítése. A települések szennyvíztisztítása sem megoldott kellõképpen. Sarudon pl. a kommunális szennyvizet a szippantós kocsikból a szeméttelepre ürítik. fûtés módja távfûtés vezetékes gáz palackos gáz egyedi fûtésû tüzelõanyagok
Kisköre – 683 – 20 szén, fa, fûtõolaj, villany 500 822
központi fûtés helyiségenként fûtött
Sarud Abádszalók Tiszafüred – – – 380 821 2132 670 1400 – 290 – – szén szén, olaj, fa szén, olaj 196 210
– –
– –
4. táblázat: Fûtési rendszer település Kisköre
Mûtrágyázott terület (ha) 2600
Sarud
2700
Mûtrágyák, vegyszerek típusa
mennyisége
34 %-os N mûtrágya Granstár gabona gyomirtó Napraforgó gyomirtó Rovarölõ gombaölõ 1 egyéb N hatóanyag P hatóanyag K hatóanyag Gyomirtók, rovarölõk
2000 t/év 10 kg/év 100 l/év 200 l/év 200 kg/év – 105 kg/ha/év 100 kg/ha/év 80 kg/ha/év – – –
– Reglon, Actkon, Decis, Bi-58, Zineb "–" nem biztos, hogy nincs a térségben; nem történt rá utalás 1 egyéb: talajjavítók, vetõmagcsávázó anyagok (Terra-Tox, Buvisild), Granstár, Logran, Kolfugo Super, Chin Mix stb.
Tiszaderzs Tiszavalk
– –
5. táblázat: Földmûvelés Célszerû lenne megvizsgálni, hogy ezekbõl az anyagokból mekkora mennyiség kerül szennyezõként a talajba ill. felszíni és felszín alatti vizekbe és ezek ott milyen hatást váltanak ki. Ha esetleg felmerül bizonyos fokú toxicitás, van-e lehetõség környezetkímélõbb anyagok használatára. Mûveléságak
Kisköre (ha)
Sarud (ha)
4367 7 15 571 – 470 – 96 – 1308
Szántó Kert szõlõ, gyümölcsös Gyep mezõgazdasági terület Erdõ nádas halastó termõ terület mûvelés alól kivett terület
3000 20 – 670 3690 110 – – 3800 250
6. táblázat: Földterület mûvelési ágak szerinti megoszlása Abádszalókról kapott információk szerint: a belterület nagysága: 616 ha, a külterület nagysága: 12 441 ha, a zártkertek nagysága: 165 ha. Kisköre szennyvízkezelé szikkasztásos s trágyaelhelyezés szántóra terítés – dögkutak sz., – terhelése
Sarud Tisza- Tiszavalk derzs 1 – – – 1 30 %
– –
2
Abádszalók – – 1
Tiszafüred – – 2
3
1, igényeket kielégíti "–" nem biztos, hogy nincs a térségben; nem történt rá utalás 1 Üzemi állattartás nincs a községben. A háztájiban tartott szarvasmarhák, sertések után keletkezõ szennyvizet a gazdák hagyományos módon elszikkasztják. 2 A trágya tárolása hagyományos úton történik a gazdák udvarán, melyeket évente egy alkalommal kiszállítanak földjeikre. 3 Egy dögkút van Tiszafüreden, egy pedig Tiszaszõlõsön 7. táblázat: Állattartás A dögkutak állapota kriminális, mûszaki állapotuk alapján mindet fel kellene számolni.
hulladékgyûjtésbe bevont lakások elszállított hull. (m3) legális hulladéklerakók száma létesítési ideje
Kisköre
Sarud
Tiszavalk
670
Tiszaderzs –
878
3000
–
–
1
1
–
1
1993
1990
1
1200
1
–
1985
Abád- Tiszaszalók füred – – 1
300 –
1
–
–
2 Megoldatlan – jelenleg nincs – (2400?) – (kb. 80?) – – 3,4 3 – t.foly. – – t.szd.: 2100, 3 t.foly.:100 3000 2400 – – – – éves terhelés (m3) 4 gödör – – – – – illegális lerakó 3 150 – – – – – lerakott hull. (m ) 3 t.szd. – – – – – összetétele 2 1 – 1 – 2 temetõk "–" nem biztos, hogy nincs a térségben; nem történt rá utalás "?" véleményünk szerint nem reális az adat. 1 szilárd hulladéklerakóba, szeméttelepre, kijelölt helyre, szilárd hulladéklerakóba 2 Az önkormányzat a védõkerítést 19947-ben lebontatta. 3 települési szilárd hulladék (t.szd.), települési folyékony hulladék (t.foly.) 4 elszállítása szippantós kocsival Mezõkövesdre
mûszaki védelme lerakott hull. (m3) összetétele
– 10 000 3 t.szd.
8. táblázat: Egyéb szennyezések és szennyezõk Sürgetõ feladat lenne a meglévõ hulladéklerakók mûszaki védelmének kiépítése, ill. az illegális telepek felszámolása. Ipari létesítmények Kiskörén a visszajelzés szerint csak varroda és sütõüzem mûködik, melyeknek hulladékmennyisége minimális. (Pontos számadatok nem állnak rendelkezésünkre). éves hull. éves típusa száma hulladék elhelyezés szennyvíz mennyisége módja mennyisége 1 50 m3 szeméttelep (80 m3?) pékség 3 1 16 m szeméttelep (20 m3?) autószerviz 1 180 m3 szeméttelep 500 m3 vágóhíd "–" nem biztos, hogy nincs a térségben; nem történt rá utalás "?" véleményünk szerint nem reális az adat.
szennyvíz- zaj kezelés módja szippantó – szippantó – szippantó –
9. táblázat: Ipari üzemek Sarudon éves száma hulladék mennyisége 3 – pékség 3 – autószerviz 2 – vágóhíd 1 – patyolat 2 – fazekas 1 – kosárfonó típusa
hull. elhelyezés módja – – – – – –
éves szennyvízszennyvíz kezelés mennyisége módja – – – – – – – – – – – –
zaj – – – – – –
autómosó konzervüze m
2 1
– –
– –
– –
– –
– –
10. táblázat: Ipari üzemek Tiszafüreden Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszavalk: nem történt visszajelzés. Felhagyott ipari létesítményekbõl visszamaradt hulladék egyik településen sem található. Település Kisköre Sarud Tiszaderzs Tiszavalk Tiszafüred 1 1 – 1 – Parkolók száma 1 100 200 10 befogadóképessége 2 1 – – – 2 Benzinkutak száma 1 – – – – Autómosók száma – – 10-12 gk/h – Gépjármûforgalom 206 gk/nap 2 – – – van Hotelek száma 2 2 – – van Kempingek száma 180 270 100 4 204 Magánüdülõk száma "–" nem biztos, hogy nincs a térségben; nem történt rá utalás. 1 2 gépkocsik száma alapján Plusz egy benzinkút pedig építés alatt áll. 11. táblázat: Kiszolgáló létesítmények A táblázatból kitûnik, hogy a fent említett települések nincsenek kellõ mértékben felkészülve a megnövekedett idegenforgalom fogadására. A természet védelme érdekében célszerû lenne a parkolók és a kempingek számának növelése, így csökkenthetõ lenne a vadkempingezõk és az esetleges zöld területen történõ parkolások száma.
3. Helyzetfelmérés 3.1. Közlekedési adottságok A településeket jól kihasználható nyomvonalú úthálózat köti össze, mely az egyes települések elérhetõségének legfontosabb lehetõsége. A vizsgált térségen belül a közlekedést ill. a más régióba való eljutást a közúthálózat hivatott biztosítani, amelynek terhelése az utóbbi években jelentõsen megnõtt, állapota viszont az elmaradt rekonstrukciók és fejlesztések miatt jelentõsen leromlott. Az úthálózat jelentõsége nagy, igénybevétele nagyobb, mint amire korábban tervezve volt, így az indikált terhelésnek nem megfelelõ a burkolat állapota. A térség elérhetõségét javító M3-as autópálya nyomvonala megközelíti, de nem érinti közvetlenül a vizsgált településeket. Az Autópálya Igazgatóság nyilatkozata szerint három olyan csomópont van tervezve, mely közvetlen leágazással bír a térség felé.
Jelentõs gondja a térségnek, hogy a közlekedési utak mindegyike az általa érintett település belterületén – azok központját is érintve – halad át. Ez a közlekedés lassításán túl balesetveszélyes és környezetszennyezõ (zaj, por, égéstermékek). Az útszakaszok felújításával egyenértékû fejlesztésnek kell tekinteni a településeket megkerülõ új útszakaszok kiépítését is. A közutak állapota az üzemelõ szeméttelepek térségében fokozottabban leromlott, az utakat sár, papír, egyéb hulladék szennyezi, mely a környezetszennyezésen kívül a közlekedés biztonságát is veszélyezteti. A közutak mellett korábban, védelmi céllal telepített fákat több esetben engedély nélkül kivágták, annak árnyékoló hatására hivatkozva. Szinte lehetetlen a korábban megszokott helyeken a téli idõszakban a hófogó rácsok felállítása, mivel ezeket egyéb célú hasznosítás miatt sok esetben ellopják. A vizsgált térségben jelenleg csak helyi jelentõséggel bíró, kerékpáros közlekedést biztosító útszakaszok vannak. Célszerû lenne ezért, egy egységes szempontrendszer alapján kialakítandó kerékpárút-hálózat koncepciót alkotni, összhangban az országos fejlesztési elképzelésekkel. Ennek fõ vonalára csatlakozna rá a Tisza-tó körüli gyûrû. A térség lakosságának tömegközlekedését elsõsorban az autóbusz-közlekedés biztosítja. Minden település megközelíthetõ autóbusszal legalább napi két alkalommal. A településeken zömmel szabványos kiépítésû buszmegállók találhatók. A tömegközlekedés legnagyobb gondját a jármûpark elöregedése ill. korszerûtlensége okozza. 3.2. Vízellátás, szennyvízkezelés A vezetékes ivóvízellátás gyakorlatilag minden településen kiépült. Gondot jelent még a szolgáltatható víz minõsége. Ennek kielégítésére víztisztító mûvek épülnek. Legrosszabb a helyzet a szennyvízcsatornák kiépültségében, ill. a tisztításban. Az ipari, mezõgazdasági és urbanizációs fejlõdés megnövelte a vízigényeket, amelyek kielégítésére a felszíni vizeket is igénybe vették. Mivel ebben az idõszakban a szennyvízcsatornák kiépítése, ill. a szennyvíztisztítás elmaradt, ezért a felszíni vízfolyások elszennyezõdtek. A vizsgált terület természeti adottságaiból kifolyólag a közcsatornán elvezetett tisztított vagy tisztítatlan szennyvíznek túlnyomóan folyóvíz a befogadója, így a Tisza-tó viseli a teljes vízgyûjtõ terület minden környezetkárosító hatását. A meglévõ szennyvízcsatorna-hálózat a településen nincs teljesen kiépítve. Kiskörén pl. csak az üdülõterület ellátottsága van megoldva. A szennyvíz egy részét az engedélyezett szippantott fekália leürítõk fogadják, a további, nagyobb rész sorsa pedig ismeretlen. A csatornázottság hiánya egyik fõ akadálya lehet a térség további fejlõdésének, mert: · a megvalósult vízellátás mellett keletkezõ szennyvizek jelenlegi "elhelyezése" zömmel természetkárosító hatású; · akadályozza a településfejlesztést, a turizmust, a térség hasznosítását; · visszatartó a térségfejlesztésben, különösen külföldi befektetések megjelenése esetén. A felszíni vizek minõsége még mindig kedvezõbb az országos átlagnál, de ez az állapot sérülékeny, mivel a térségen kívüli hatásoknak nagy mértékben kiszolgáltatott. Számottevõ javulás a szennyvízcsatornák és tisztítás fejlesztésétõl ill. hatásfokának javításától függ. A talajvízkészlet a felszíni és felszín közeli szennyezések hatására egyre jobban szennyezõdik, hasznosítása csak korlátozottan lehetséges. Elsõsorban öntözési célú
hasznosítása folyik. E vízkészlet az elmúlt csapadékhiányos idõszakban jelentõsen csökkent, szennyezettsége viszont jelentõsen növekedett. 3.3. Hulladékelhelyezés Kedvezõtlennek ítélhetõ a kommunális hulladékok környezetvédelmi elõírásoknak nem megfelelõ kezelése. A szilárd és folyékony hulladékok elhelyezése a térség egyik legégetõbb gondja. A növekvõ hulladéktömeg, a szakszerûtlen lerakás rontja a környezet állapotát, mivel potenciális szennyezõforrást jelent. A szilárd kommunális hulladék ártalmatlanításának szinte egyetlen lehetõségét jelenleg a lerakás jelenti. A lerakók takarásának hiánya, a széthordott hulladék, a megoldatlan csapadékvíz elvezetés és csurgalékvíz kezelés, a bûz és a füst szinte állandó környezetkárosítás forrása. A megoldást az elõkészítés alatt álló regionális szilárd kommunális hulladéklerakó megépítése jelentheti, amely létrejöttével rendezett lerakást, és távlatokban is korszerû hulladékgazdálkodást tud biztosítani. Az új lerakó üzembe helyezésével a jelenlegi telepeket be kell zárni és szakszerûen rekultiválni kell. Veszélyes hulladék származhat: · lakossági fogyasztásból; · mezõgazdasági felhasználásból; · kisipari tevékenységbõl; · egészségügyi ellátásból; · szakszerûtlen akkumulátor feldolgozásból. Tekintettel arra, hogy a hulladéklerakó és kezelõ telepek létesítésével, kivitelezésével kapcsolatban több fontos mûszaki követelményt kell teljesíteni, a települések önkormányzatai felismerték, hogy saját – önkormányzati – anyagi erõkbõl képtelenek megoldani az adott település hulladék-elhelyezési gondját (mely néhány kivételtõl eltekintve szinte mindenhol égetõen sürgõs). 3.4. Zajterhelés A vizsgált térségben határérték feletti zajkibocsátást okozó üzem nincs. Jelentõsebb zajterhelést inkább a közúti közlekedés okoz, fõként a települések központját érintõ közúthálózati szakaszokon. A megoldás a településeket elkerülõ úthálózat kiépítése lehet. A lakosság környezetébõl származó zajterhelést három tényezõ együttesen határozza meg: · mezõgazdasági gépek, technológiai berendezések üzemeltetési zaja; · közlekedési létesítmények zaja; · egyéb zajok (építkezések, vendéglátóegységek, emberi tevékenységek stb.) A lakosságot zajterhelés éri egyrészt a lakóingatlanukon, vagy a szomszédos lakóingatlanon üzemeltetett háztartási gépek, egyéb mûszaki, hírközlõ berendezések mûködése következtében – melyek száma a technikai fejlõdéssel folyamatosan növekszik –, másrészt a környezetbõl származóan. Szaporodik a lakókörnyezetben a lakásnak vagy melléképületének részbeni átalakításával megvalósuló, alapvetõen a szolgáltatási ágazatban tevékenykedõ boltok, kisüzemek száma. Ennek egy része környezeti zajterhelés növekedést okoz (pl.: hûtõaggregátor, elszívóventilátor üzemeltetése, vagy a tevékenységhez kapcsolódó
áruszállításból következõ célirányos jármûforgalom megjelenése). A létrehozott zajterhelés ritkán haladja meg a határértékeket. A vizsgált területen nincs tudomásunk olyan üzemi zajforrásról, amelynek mûködési zaja a telekhatártól számított 150 m-nél hallható lenne. Mezõgazdasághoz kapcsolódó zajkibocsátó alapvetõen lakott területektõl távol találhatók és csak idõszakosan (pl.: szántás, betakarítás, repülõgépes növényvédelem, termékfuvarozás) terhelik a lakókörnyezetet. A települések zajterhelésének közúti közlekedésbõl származó zaja két részbõl áll: · településen átmenõ tranzitforgalom; · belsõ forgalom. A kis településeknél a tranzit forgalom a meghatározó, a belsõ forgalom gyakran elhanyagolható. Míg nagy településeknél a belsõ forgalom a település méretével arányosan növekvõ mértékû lényeges tényezõ. Idényjelleggel a Tisza-tó környezetében ideiglenes repülõterek, valamint sportés turisztikai célú sárkányrepülõ leszállópályák üzemelnek. 3.5. Levegõminõség Légszennyezõ hatású lehet a térségben: · a lakossági fûtés (ez a gáz bevezetésével jelentõsen csökken); · a közlekedés. A térségben jelentõsebb pontszerû terhelést adó üzem nem mûködik. A légszennyezés trendje határozottan csökkenõ jellegû majdnem minden szennyezõanyag esetében. Nagyobb nyári NOx szennyezettség elsõsorban a közlekedés eredménye. Az ülepedõ porterhelés pedig elsõsorban mezõgazdasági eredetû. 3.6. Ipar A térség kedvezõtlen földrajzi, gazdasági adottságú. Nem található a térségben jelentõs nyersanyag, ásványkincs, az országos vasúti és közúti fõútvonalak elkerülik. A térség jellegzetességét, a gazdasági, földrajzi adottság, a kialakult egyoldalú agrár termelõszervezetek határozzák meg. Jelentõsebb melléküzemági tevékenységek: Tiszanána: - varroda Kisköre: - fûrészüzem - varroda - sütõipar. A vizsgált területen égetõmû vagy számottevõ veszélyes hulladékkezelõ telep nem üzemel. A térség gazdasági életében az ipar szerepe mindig kisebb jelentõséggel bírt, mint egyéb gazdasági ágak. Az ipar hiánya visszahatott a településcsoport infrastrukturális ellátottságára és a lakosság összetételére is. A körzet meglévõ, kedvezõtlen adottságai miatt az ipari munkahelyek számának jelentõs gyarapítására önállóan, külsõ segítség nélkül nem képes (A KÖZÉP-TISZA-VIDÉKI … 1996). 3.7. A Tisza-tó vízminõsége
A szennyezések döntõ többsége elsõsorban a Borsodi Iparvidékrõl ill. az azon keresztül a szomszéd országokból érkezõ vízfolyásokból származik. Ezeknek a Kiskörei-tározó vízminõségére közvetlen, az érintett vízhasználókra pedig közvetett, de igen számottevõ kihatása lehet. Ennek kapcsán elsõsorban a toxikus, mérgezõ anyagok akkumulálódására, az oldott szennyezések esetleges szétterülésére, valamint a fertõzés veszélyére helyezhetõ a hangsúly. E szennyezések közül leggyakrabban az olaj és származékai, oxigénhiányt okozó szerves anyagok, valamint állati tetemek, mint másodlagos szennyezõk fordulnak elõ. Általános esetben a védekezés fázisai: 1. szennyezés okának megszüntetése; 2. szennyezett víz vagy anyag lokalizálása; 3. szennyezõ anyag hatástalanítása ill. eltávolítása. A klasszikus védekezési fázisok közül a tározó helyébõl adódóan a szennyezés okának megszüntetésére sok esetben nincs mód, így gyakorlatilag közvetlenül a lokalizálás, az eltávolítás válik szükségessé (ZÁRÓJELENTÉS 1995).
4. A környezeti állapot értékelésének összegzése A térség környezeti állapotára tehát jellemzõ, hogy: · az érintett területet a nagyobb arányú ipartelepítés elkerülte, így annak környezetkárosító hatása elmaradt; · jelentõsebb ásványi kincsekkel nem rendelkezik, így a területet morfológiailag csak a homok és kavicskitermelés roncsolta; · felszíni vízfolyásait jelentõsen más térségek szennyezései terhelik (pl.: Eger, Füzesabony); · szennyvízelvezetése és tisztítása rendezetlen; · szilárd kommunális hulladéka korszerûtlen, mûszakilag nem védett lerakókra kerül; · zajterhelését és légszennyezését fõként a közúti közlekedés okozza; · a területen jelentõs természetvédelmi körzetek vannak. Egyértelmû, hogy az eredeti elképzelésekkel szemben mára egy eltérõ elvárásokat megfogalmazó, eltérõ tudásszintû, és értékrendû társadalomban másképp kell használni a meglévõ lehetõségeket. A nagy feladat abban áll, hogy az optimális hasznosítás érdekében a nyilvánosság bevonásával, a különbözõ érdekek összehangolásával olyan döntést lehessen elõkészíteni, melynek eredményeként egy fenntartható állapothoz juthassunk.
IRODALOMJEGYZÉK Folyóink szabályozása. 1992.: Magyar Hidrológiai Társaság, X. Országos Vándorgyûlés, 1992. szeptember 7-8. – Szeged, I. kötet, pp. 317-324, 350-359. A Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelõség mûködési területének környezetállapot értékelése. 1996. december. – KÖTVI-KÖFE, Szolnok, 28 p. Zárójelentés a komplex mûszaki és biológiai eszközrendszer fejlesztése a Kisköreitározó (Tisza-tó) környezeti állapotának védelme és javítása érdekében a társadalmi prioritások kielégítésére. 1995. – OMFB Mecenatúra, Szolnok. Víztükör. XXXIII. évf. 1993/8. szám pp. 16-17.
Molnár Emese térségfejlesztés hallgató Gödöllõi Agrártudományi Egyetem
1. A mezõgazdaság fejlõdése a térségben A térség mezõgazdaságának jelenlegi helyzetéhez, a prognosztizálható változásokhoz, a fejlõdés bemutatásához és megértéséhez célszerû felvillantani azokat a tényezõket, történéseket, eseményeket stb., amelyek a mai állapothoz vezettek, és nem hagyhatók figyelmen kívül a jövõ szempontjából sem (FEHÉR A. et al. 1994). A Tisza-völgyi folyószabályozás elõtti évszázadokban jellemzõ volt a “vízgazdálkodásnak a természetadta viszonyokhoz alkalmazkodó kezdetleges, de a középkori gazdasági életben jelentõs szerepet betöltõ módja” (DÉGEN I. 1973). A térségre az õsi “ártéri gazdálkodás” volt a jellemzõ, amely magában foglalta a folyók medrét kísérõ magaslatok közti természetes, vagy mesterséges nyílásokon az ún. fokokon (pl. Sajfok, Nagyfok, Kákafok stb.) kiáramló vizek szabályozott visszatartásával és visszavezetésével folytatott halgazdálkodást, a legelõk tavaszi tároló öntözésére alapított rideg állattartást, a vízfolyásokra települt malmokat, az akkori viszonyok között nagy szerepet játszó vízi közlekedést, az építõanyag és háziipari nyersanyagok (nád, sás, gyékény, fûz) kitermelését, az ártéri kert-, gyümölcs- és erdõgazdálkodást (FEHÉR A. et al. 1994). A török hódoltság a térséget sem “kímélte” meg, bár hatása közel sem lehetett olyan tragikus, mint az Alföld magasabb fekvésû löszhátain. Közismerten a “vízivilág” kedvezett a mindenkori hódítók elleni küzdelemben a jobb elzárkózási, rejtõzködési stb. lehetõségek miatt. A “vízivilág” adta elõnyök miatt az itt lakók éltek is az “elmocsarasítás” lehetõségeivel. “Mindezek megsemmisítették a természeti viszonyokkal harmóniában álló korábbi gazdasági élet alapjait, megbontották a természet vízháztartásának egyensúlyát” (DÉGEN I. 1973). Ezek eredményeként Károlyi Zs. szerint “…a török idõk alatt az egész vidék alacsonyabb szintre süllyedt, mint a honfoglaláskor lehetett” (SZALAI GY. et al. 1983). A Tisza szabályozásáig a mezõgazdálkodást elsõsorban a Tisza vízjárása határozta meg. Az árvízmentes földek és az árterület gazdálkodása jelentõsen eltért egymástól. A “felsõföldekre” a szántóföldi mûvelés, a “mélyföldekre” az egyéb hasznosítás (rét, legelõ, gyümölcsös) volt jellemzõ. A térségben csak a XV. századra állt össze az az egybetartó, a falut és határát együttesen alkotó birtoktest, amely már a korai feudális üzemszervezet összes ismérveivel rendelkezett (SZALAI GY. et al. 1983). “A jobbágyközösségek tagjai évente újraosztással kaphattak annyi földet, amennyit képesek voltak megmûvelni, és ennek arányában fizették a közös kasszába a “taksa pénzt” is. A XVIII. század második felében már szabályozzák a rét-legelõ használatot, egyre nagyobb szerepet kap a téli takarmányozásra alapozott állattenyésztés. Növekszik a szántó iránti igény és egyre több gyepterületet törtek fel. A Mária Terézia által kiadott úrbérrendelet (1767) célja az állandó telekegységek megteremtése volt. Ebben az idõben pl. Tiszacsegén – és valószínûleg az egész térségben – jellemzõ növények voltak a búza, gabona (rozs), kétszeres árpa, zab, köles. Szó van veteményes- és káposztáskertekrõl is (FEHÉR A. et al. 1994). “Az 1756-os, majd az 1787-es birtokrendezés teremtette nyomáskényszeres gabonatermelésre alapozott földmûvelés, valamint az év nagy részében a közlegelõvel összekapcsolt közös nyájakra épült jószágtartási mód a késõbbiek során alig változott, lényegében a XX. század elejéig fennmaradt” (PAPP J. 1992). A térség mezõgazdaságáról megállapítható: · A folyamatos benépesülés során a török korig az õsi ártéri gazdálkodás volt a
jellemzõ. · A török hódoltság nagy visszaesést eredményezett. · A török hódoltság utáni fejlõdésre a naturális gazdálkodás volt a jellemzõ. · A XVIII. század elsõ felében a rideg állattartás volt a fõ megélhetési forrás. Jelentõs volt – elsõsorban népélelmezési szempontból – a halászat (FEHÉR A. et al. 1994). “Harmonikusan illeszkedett be az ártéri gazdálkodásba a szántóföldi termelés a kalászos gabonafélék túlnyomó arányával és a fokozatosan terjedõ kukoricával” (PAPP J. 1992). · A XVIII. század második felében jellemzõ volt a gabonafélék iránti kereslet növekedése, az uradalmak térhódítása – területi növekedése – megjelenik a dohány, mint árunövény stb. · Jelentõsen növekszik a lakosság, és mindez a szántóföldi termelés jelentõs növekedését és a szántóterület iránti igény fokozódását eredményezte. A Tisza-szabályozás merõben új helyzetet teremtett a mezõgazdasági termelés számára: · 1895-ig lejátszódott egy “új honfoglalás”, mert minden térségbeli helységben két-, ill. többszörösére nõtt a szántóterület. · Ezután a szántó térhódítása lelassult, és 1913-35 között már alig van változás. · A szántók növekedése a rét-legelõ rovására történt, és egy olyan szintet ért el, ami már korlátozta a kérõdzõ állatok tartását. · A kert- és szõlõ-területben csak 1786-1895 között történt lényeges változás. Ezután egy bizonyos stabilizálódás észlelhetõ. · Az erdõ területe szinte jelentéktelen. A mûvelési ágakban beállt változásokat a Tisza-tó környékének néhány helységében 1786 és 1936 között az 1. táblázat mutatja.
Kisköre Sarud Poroszló Tiszaszõlõs Abádszalók Tiszafüred
1786 13.5 13.2 24.4 42.4 27.9 39.4
Kisköre Sarud Poroszló Tiszaszõlõs Abádszalók Tiszafüred
– – – – – 1.9
Szántó (%) 1895 1913 58.2 67.8 56.9 66.5 35.0 40.9 63.5 69.1 64.4 69.8 51.8 61.6 Erdõ (%) 1.3 1.2 0.4 0.7 4.0 6.1 3.2 3.1 1.2 0.9 3.1 1.3
1935 68.2 66.7 46.8 71.7 67.1 61.6
1786 86.4 86.6 74.3 55.3 69.8 56.8
0.9 0.6 6.4 5.5 1.0 2.4
0.1 0.2 0.5 2.3 2.3 1.9
Rét-legelõ (%) 1895 1913 32.7 22.3 33.8 23.7 58.0 48.8 24.8 16.5 34.0 20.0 33.9 27.2 Kert+szõlõ (%) 0.3 0.4 0.7 0.7 0.9 1.7 2.0 3.3 2.4 2.2 1.8 2.0
1935 22.0 24.4 42.0 15.3 23.1 26.8 0.4 0.7 1.7 3.3 2.2 2.0
1. táblázat: A mûvelési ágakban beállt változások a Tisza-tó környék néhány helységében 1786 és 1936 között Megállapítható tehát, hogy a térségben minden cselekmény (Tisza-szabályozás, szántóföldi termésátlagok növekedése, rét-legelõ terület csökkenés) és jelenség (népszaporodás, árutermelési jelleg erõsödése stb.) a szántóterület növekedése és az
állattenyésztés feltételeinek (rét-legelõ terület), valamint létszámának csökkenése irányába hatott. Az állattartás csökkenése az 1930-as években érte el mélypontját, amikor már a lecsökkent trágyatermelés veszélyeztette a növénytermesztés korábban elért szintjének megtartását is. Valószínûsíthetõ, hogy az 1900-1930 közötti termésátlag-stagnálás azt jelezte, hogy a hagyományosan kialakult gazdálkodási rendszerben (szerves trágyára alapozott tápanyag-gazdálkodás kismértékû takarmánytermesztéssel) ezek voltak azok a termésátlagszintek, amelyek elérhetõk. Nemhiába került – különösen az 1930-as évek után – elõtérbe az a nézet, hogy: “több állat + több trágya = több termés + még több állat = még nagyobb termés”. A mezõgazdaság fejlõdését fõleg az állattartás növelésével, a trágyával való okszerû gazdálkodással és a takarmánynövények (fõleg pillangósok) termelésének növelésével gondolták elõsegíteni. Mûvelési ág
Szántó Rét-legelõ Szõlõ Gyümölcs Kert Erdõ Egyéb
A mûvelési ágak aránya az összes terület százalékában 1936-41 1990 56.40 66.60 33.00 21.50 0.50 0.01 0.90 0.60 – 1.20 2.30 3.90 6.90 6.20
2. táblázat: A mûvelési ágak arányaiban 1936-41 és 1990 között beállt változások A tendenciák országos jellegûek: · A szántók arányának mintegy 10 %-os növekedése összefügg az elmúlt idõszakra jellemzõ szántócentrikus felfogással, és a minden területre vonatkozó mûvelési kötelezettséggel. · A rét-legelõ terület csökkenése (11.5 %) volt a “fedezete” a szántó valamint az erdõterület növekedésének. Ez egyúttal arra is utal, hogy a szántóterület növekedése az egyre gyengébb talajú legelõkbõl történt, vagyis csökkent a szántó használati értéke. · A változásban talán a legörvendetesebb az erdõterület arányának némi növekedése (1.6 %). · A kert, szõlõ, gyümölcsös területet célszerû együttesen vizsgálni, mert kivéve a termelõszövetkezeti gyümölcsöst, ezek területe az 1936-41 évek átlagához (1.4 %) képest mintegy 0.4 %-kal növekedett, de továbbra sem jelentõs (1.8 %), mutatván, hogy e területeken a gyümölcs- és szõlõültetvényeknek lényegében csak helyi ellátási szerepe lehet. A magyar mezõgazdaság jelenlegi és a közeljövõben várható helyzete alapján a szántóterület arányának csökkenése várható, elsõsorban a rét-legelõ, ill. az erdõ javára. Ez – különösen a Tisza-tó közvetlen környékén – nemcsak gazdasági, de turisztikai és természetvédelmi szempontból is célszerû lenne. A Tisza-tó létesítése óta bekövetkezett társadalmi, gazdasági, politikai változások nagymértékben megváltoztatták a korábbi elképzelések realitását. Ma már látható, hogy a mezõgazdaság fejlesztése számos akadályba ütközik. A legfontosabb
talán a korlátozott értékesítési – piaci – lehetõség, a nagyfokú bizonytalanság és a tõkehiány. Ezért a mezõgazdaságban napjainkban az öntözés fejlesztésérõl, mint rövid távon reális célról nem beszélhetünk. A mezõgazdaságot a sokszínûség és a változatos üzemformák jellemzik. Ezért nem lehet csak “nagyüzemekben” és “nagy méretekben” vagy fordítva csak “kisüzemekben” gondolkodni. Számolnunk kell a mezõgazdaságon kívüli hasznosítás számos lehetõségével, de különösen a turisztikai (pl. falusi turizmus) erdészeti, környezetvédelmi stb. kérdések elõtérbe kerülésével (FEHÉR A. et al. 1994).
2. A környék mezõgazdasági célú területhasználata A Tisza-tó környékének területhasználati adatait megnézve láthatjuk, hogy a régió jelentõs területén folyik mezõgazdasági tevékenység. Ha tehát a térségre bármilyen javaslatot akarunk tenni, nem kerülhetjük meg a mezõgazdaság és a vele összefüggõ tevékenységek elemzését (TISZA-TAVI CHARTA 1996). A Tisza-tó környékén a mezõgazdálkodás az országos, szövetkezeti átlaghoz képest kedvezõtlenebb körülmények között folyik, hátrányos helyzetûnek tekinthetõ. Ez hosszú idõn át alakult ki, ezért alapvetõ és gyors megváltoztatására nincs reális lehetõség. Csak hosszan tartó, következetes fejlesztéstõl várható az országos átlaghoz való közelítés (FEHÉR A. et al. 1994). A mezõgazdasági területek magántulajdonba kerülésével gyökeresen megváltozott a térség birtokstruktúrája. A “nagyüzemi” tulajdont és birtokstruktúrát felváltotta ill. kétpólusúvá tette a spekulatív elemektõl sem mentes magántulajdon. Az irracionálisan kicsiny, üdülésre, pihenésre alkalmatlan földrészletek ezrei lehetetlenné tehetik a Tisza-tó térség adottságainak, gazdasági és társadalmi érdekeinek megfelelõ hasznosítását (TISZA-TAVI CHARTA 1996). A szövetkezeti gazdálkodás – a gazdálkodási feltételek javításán és a földhasználaton keresztül is – jelentõsen mérsékelhetné az említett veszélyt. Ennek elõfeltétele azonban a szövetkezetek gazdasági megerõsödése. Emellett megnõ a térségre vonatkozó speciális központi és helyi szabályozás, a civil szervezetek ellenõrzõ szerepének fontossága a tó környéki településeken (FEHÉR A. et al. 1994). A térség hosszú távú kiemelt üdülõkörzeti szerepköréhez méltó, komplex szemléletû, a sokrétû érdekeket összehangoló fejlesztéssel elõzhetõ meg, hogy ugyanazok a jóvátehetetlen hibák nehogy bekövetkezzenek a Tisza-tó térségében is, mint más üdülõkörzeteinkben. Ezért a racionális tájhasználat elvének megfelelõen figyelembe kell venni a természeti adottságokat, társadalmi-gazdasági hagyományokat és az új igényeket egyaránt. A térségben is lehatárolhatók a következõ területhasználati kategóriák: a) A mezõgazdasági mûvelésre alkalmas övezetek, amelyek a térség gazdaságában, ellátásában, foglalkoztatásában egyaránt jelentõsek, és a Tisza-tó térsége tájhasználatának meghatározó tényezõi kell, hogy maradjanak. b) Meghatározandók a mezõgazdasági mûvelésre alkalmatlan, gazdaságosan nem mûvelhetõ földterületek, amelyek javíthatnának a térség igen kedvezõtlen erdõsültségi viszonyain. c) Köztes kategóriaként elsõsorban ökológiai és tájfejlesztési funkciót figyelembe véve célszerû a szántóföldrõl gyepesítendõ- és a megtartandó gyepterületek lehatárolása. Ezek egyaránt tekinthetõk 20-30 éves távlatban az erdõtelepítés vagy a szántóföldi mûvelés tartalékterületeinek.
d) Speciális szabályozást igényelnek az ökológiai szempontból érzékeny és értékes mezõgazdasági területek – rétek, legelõk, vizes élõhelyek –, amelyeknek a táj- és természetvédelem érdekeit is figyelembe vevõ használata lenne célszerû. A tájvédelem mellett a vízminõség-védelem, üdülés-idegenforgalom fejlesztési lehetõségeinek és minõségi igényeinek megfelelõen is ki kell jelölni a korlátozottan használható és beépíthetõ mezõgazdasági területeket, ahol a gazdasági épületek építésének, a földrészlet alakításának korlátozásával is elõ kell segíteni a Tisza-tó és térségének fenntartható fejlõdését (TISZA-TAVI CHARTA 1996). 2.1. Az ésszerûsítés lehetõségei A mezõgazdasági piacok szûkülése csökkenõ keresletet jelent majd a vizsgált területen termelt tömegtermékek iránt. Ezért bár a természeti feltételek lehetõvé tennék a termelés növekedését, a Tisza-tó környékén összefüggõ, intenzív mûvelésû és nagy üzemek kialakítása a mezõgazdasági területeknek csak kisebb hányadán, a tótól távolabb fekvõ, viszonylag jobb talajminõségû területeken célszerû. A Tisza-tóhoz közeledve pedig egyre jellemzõbb lesz a mezõ- és erdõgazdaság területhasználatára a passzív extenzív területek, jóléti és véderdõk, valamint a 3-20 hektáros öko(bio)gazdálkodást és turisztikai szolgáltatásokat is nyújtó tanyás gazdaságok komplex tevékenysége (FEHÉR A. et al. 1994, TISZA-TAVI CHARTA 1996). A térség gazdaságilag egyre inkább lemaradó körzeteiben, ill. helységeiben – különösen azok gyengébb termékenységû területein – külterjesebb mûvelési ágak, s extenzívebb növénytermelés és állattenyésztés mellett képzelhetõ el a megbomlott egyensúly fokozatos helyreállítása. Ezeken a területeken a kényszerû foglalkoztatás – különösen az átmeneti idõszakban – ez ellen hat. A kis területekkel rendelkezõ, s más foglalkoztatási lehetõségeket nélkülözõ, képzetlenebb emberek ugyanis kezdetben – nagy valószínûséggel – a nagyobb eleven munkát igénylõ, s a területegységrõl nagyobb jövedelmet biztosító mezõgazdasági ágazatokkal kísérleteznek majd. Ez azonban hosszabb távon ellentmond mind a táji adottságokhoz való alkalmazkodásnak, mind pedig a hatékonysági követelményeknek, ezért nagy valószínûséggel átrendezõdés várható. A gazdaságilag elmaradottabb körzetekben az erdõk arányának további növekedése mellett a szántóterületi arány 50 % körüli értékre történõ visszaszorulása lesz a jellemzõ hosszabb távon (az 1990-es évek elején a szántóterületek aránya 60 % felett volt). A gazdaságilag kevésbé lemaradó, ill. fejlettebb településeken a mezõgazdasági célú térhasználatban a tóhoz való földrajzi közelség kap majd differenciáló szerepet. A tóhoz közelebb esõ területeken a mezõgazdasági termelést szabályozni és korlátozni kell. Ezalatt a mûvelési ágak meghatározását, kemikáliák, hígtrágya használatának és az állattartásnak a korlátozását értjük. A térség tótól távolabbi, jobb termékenységû területein viszont intenzív gazdálkodást és földhasználatot célszerû elõirányozni. (Ez azt is magában foglalja, hogy az itteni gyengébb minõségû földek erdõként, ill. gyepként hasznosulnak.) Itt a szántóterületek részaránya valószínûleg 60-65 % között alakul majd. (Az 1990-es évek elején a szántó aránya 70 % körül volt.) A Tisza-tó differenciált adottságot jelent a víztározó közeli települések, a távolabb esõ, ún. termékeny löszháti öntözhetõ területek, s a vízduzzasztás káros hatásaitól veszélyeztetett dél-borsodi területek számára. A tó közvetlen környezetében gazdálkodók közül elsõsorban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szövetkezeteknél (Abádszalók, Tiszafüred) találkozhatunk öntözéses szántóföldi növénytermesztéssel,
aminek hatásai a termésátlagokban és a termelési szerkezetben is megmutatkoztak. A nagygazdaságok 2-3 éven belül nem végeznek lényeges öntözésfejlesztést, mert legalább ennyi idõ kell, amíg kialakulhat stabilabb gazdálkodási rendszerük, amikor már távlatokban és fejlesztésekben is gondolkodhatnak. Ha stabilizálódna is a nagyüzem, bizonyos, hogy néhány évig anyagi lehetõségek hiányában nem végeznek komolyabb fejlesztést. Az állam várható gazdasági ereje nem tesz lehetõvé olyan árváltozásokat, ami az öntözés jövedelmezõségét lényegesen befolyásolná, de vitatható az állami támogatás lényeges és meghatározó szerepe is. Az egyéni magángazdaságok sem anyagilag, sem szellemileg nincsenek és nem is készíthetõk fel rövid távon az öntözéses fejlesztésre. Közép- és hosszútávon már biztatóbbnak látszik a helyzet. Egy egészségesen mûködõ gazdaság ugyanis nem engedheti meg magának, hogy ne fejlesszen és ne ott, ahol kihasználatlan lehetõségei vannak. Ezért az átmeneti bizonytalankodás és pangás után joggal remélhetõ a fejlõdés és fejlesztés. A meliorációs beavatkozások kivitelezésében és mûködtetésében is jelentõs eltéréseket találunk az egyes megyei részek között. A Hajdú-Bihar megyei területeken, s a Jász-Nagykun-Szolnok megyei körzetben (ezen belül is Abádszalók, Tiszafüred, Tiszabura határában) a vízrendezési és talajjavítási munkák nagy részét elvégezték. A Heves megyei körzetben is történtek jelentõsebb melioratív beavatkozások. A legszerényebb mértékû meliorációról a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei részen beszélhetünk. A meliorációs létesítmények elhanyagoltsága viszont éppen ezeken, ill. a Heves megyei területeken a legerõteljesebb. A táji adottságok kihasználása szempontjából az állattenyésztés, ezen belül is a szarvasmarhatartás számottevõ fejlesztése lenne indokolt a vizsgált terület egészén. A kilencvenes évek elején tapasztalható 26,1 db/100 ha szálastakarmány-termõ és gyepterületre jutó szarvasmarha állomány helyett közelíteni kellene az 1936. évi 42,3-es értékhez. Sajnos az ágazat jelenlegi verseny- és jövedelempozíciói mellett ez középtávon is nehezen képzelhetõ el. A tótól távolabbi, termékenyebb területen gazdálkodóknál az abrakigényesebb állatfajok arányának növekedése is várható. A baromfitartás, nyúltenyésztés és méhészet fejlesztése a teljes területen indokolt. Az idegenforgalom fejlõdésével a lótartás mérsékelt növekedése is valószínû. Az önkormányzati és központi kormányzati erõforrások jelentõs részét a nem mezõgazdasági tevékenységek növelésére lenne célszerû fordítani. Ennek keretében a helyi nyersanyagok feldolgozását, az élelmiszeripari, vendéglátó-ipari tevékenységet, szállítást célszerû preferálni az idegenforgalmi igények kielégítése céljából. A Tisza és holtágai régen nevezetesek voltak a halállományukról. Sok ember élt meg a halászatból és halászcsaládok – dinasztiák – is kialakultak. A tározó – nagy területe, növényzete, vízmélységének változatossága, a lehalászással kapcsolatos problémák stb. miatt – alkalmatlan intenzív halastavi jellegû halgazdálkodásra. Következésképpen az extenzív halászati- horgászati hasznosítás megfelelõ kombinációja jöhet számításba. Emellett szól a tározó kialakult halállománya, ill. annak folyamatos változása, valamint a sporthorgászat iránt megnyilvánuló hazai és külföldi érdeklõdés és igény is. A halgazdálkodás terén sem nélkülözhetõk a természetvédelmi szempontok, amelyeket a Hortobágyi Nemzeti Park alakított ki. Eszerint: · A védett területeken elzárkózik a halászat, mint gazdálkodás és a horgászat, mint sporttevékenység fejlesztése elõl. Nem engedélyezik ilyen célokra semmiféle építmény létesítését, mert ezeknek a sekélyvizû területeknek meg kell maradnia a halfauna zavartalan ívó és készenléti területének.
· A védett területeken kívül a hagyományos halászati módoknak a megfelelõ keretek közötti folytatása lehetséges, de a madarak fészkelési helyétõl számított 100 m-en kívül és motorcsónak használata nélkül. A Tisza-tó és közvetlen környékének vadgazdálkodási hasznosítása nem annyira a közvetlen (vadhústermelés, vadbefogás), mint inkább a közvetett eredményekben (vendég vadásztatás, szálloda- vendégférõhely igénybevétel, költekezés stb.) jelentkezhet. Mindezekért a “vadászati turizmus” az idegenforgalom egy speciális ágát képezheti és erre e térségben jó lehetõség kínálkozik. A tófelület a vízimadaraknak, a közvetlen környék mezõgazdasági területe pedig különösen az apróvad fajok (mezei nyúl, fácán stb.)vadászatának kedvezõ, de nem elhanyagolható a térség õz és vaddisznó állománya sem. Speciális lehetõséget biztosíthat e térség a családi vadásztatásnak és üdülésnek, mivel a nem vadászó családtagok is találhatnak megfelelõ elfoglaltságot, üdülési, sport és kulturális programok biztosításával. Kedvezõnek ítélhetõ a tó biztosította fürdési lehetõség mellett a meleg fürdõk közelsége (pl. Berekfürdõ, Kunhegyes stb.) a Hortobágyi Nemzeti Park látogatása, a Mátra és Bükk adta lehetõségek a hegyi turizmusra, de vonzóvá tehetõ az éledõ falusi turizmus, ill. vendéglátás is (FEHÉR A. et al. 1994).
3. A mezõgazdaság helyzete és fejlesztési lehetõségei Sarud példáján Diplomadolgozatomban egy tisza-tavi településsel, Saruddal foglalkoztam. Célom a község mezõgazdasági területhasználatának elemzése révén egy területfelhasználási program elkészítése volt. Munkám szorosan kapcsolódott a Teampannon Kft. 1996-ban elkészített Tisza-tó Regionális és Tájrendezési Tervéhez, melyben a Kft. kidolgozta a térség fejlõdésének különbözõ lehetõségeit, és javaslatot tett egy a tavat övezõ zónarendszer kialakítására. Ennek érdekében megismerkedtem a térséggel foglalkozó tervekkel. Elolvastam a település és az ártéri gazdálkodás történetét feldolgozó irodalmi anyagokat. Tanulmányoztam Sarud természeti, társadalmi, gazdasági adottságait. Megvizsgáltam a település jelenlegi földhasználatát, és összevetettem a korábbi, kevésbé intenzív, táji sajátosságokhoz alkalmazkodó hagyományos területhasználattal. Megnéztem a földtulajdon változás hatását és igyekeztem megismerni az itt élõk igényeit, szándékait. 3.1. Sarud bemutatása A tervezési terület országos térszerkezeti helyzetét bemutató ábrán jól látható, hogy a fõ makroszerkezeti fejlõdési zónákból kiesik a Tisza-tó térsége. Sarud a Tisza-tó É-i oldalán, a Laskó-patak mellett, teljesen sík vidéken fekszik. A település Tiszanána és Újlõrincfalva irányából közelíthetõ meg közúton, vasútállomása nincs (1. ábra) A falu környéke mérsékelten meleg-száraz éghajlattal jellemezhetõ terület. A talajvíz a vizsgált terület jelentõs részén 1,5-3,0 m mélyen található a terep felszíne alatt. Összetétele igen kedvezõtlen, felemelkedése esetén másodlagos szikesedést okozhat. A terület a Tiszántúli flórajárásba tartozik. GÉCZY G. (1957) elkészítette a település gyakorlati mezõgazdasági talajismereti térképét, mely alapján löszön kialakult mezõségi, az egykori réti talajon kialakult mezõségi, a folyóvízi üledékeken kialakult öntés, öntési eredetû réti és réti talajokat, valamint a réti talajon kialakult elsõdleges és másodlagos szikeseket különíthetünk el.
A település történetébõl kiemelendõ, hogy a falu nevét 1227-ben említi elsõ ízben okleveles forrás. 600 éven át az egri püspökség birtoka volt. Erdõdy püspök 1730 és 1744 között Hídvégen kiépítette a vármegye legnagyobb majorüzemét, mely a település közigazgatási területén belül található. A Tisza szabályozásáig az ártéri gazdálkodás volt a jellemzõ. A települést az utóbbi évtizedekben a folyamatos fogyás és az elöregedés jellemezte. Az elmúlt néhány évben stagnálás tapasztalható. A község jelentõs munkanélküliséggel sújtott (kb. 20 %) terület. A mezõgazdaság foglalkoztatásban betöltött szerepe az utóbbi idõben, a település idegenforgalmi jelentõségének növekedésével csökkent ugyan, ennek ellenére, ma is jelentõs számú munkahelyet biztosít. Napjainkban a tercier ágazat adja a legtöbb munkalehetõséget a faluban. A település egyéni vállalkozóinak száma 46, akik elsõsorban a kereskedelem és a vendéglátás területén tevékenykednek. A település lakói és vezetõi a falu jövõjét egyedül az idegenforgalom lehetõségeinek kiaknázásában látják. Már megkezdõdött a régóta tervezett új üdülõterület kiépülése, mely a lakóterülethez kapcsolódva, annak D-i széle és a Tisza-tó közé települt. A községi infrastruktúra és a lakossági ellátás helyzete jó. A csatornahálózat kiépítése és a szennyvízkezelés problémája azonban még nem megoldott. Ennek megvalósítása, valamint új munkalehetõségek teremtése, az épületek, utak, járdák, vízvezetõ árkok folyamatos felújítása és a falu fásítása, parkosítása jelenti a település fõ fejlesztési célkitûzéseit. Sarud tagja az 1990 óta mûködõ Tisza-tavi Települések Szövetségének és a Tiszamenti Térségi Gazdaságfejlesztési Társulásnak. A település regionális vonzásközpontjai: Eger, Füzesabony, Poroszló, Tiszafüred, Mezõkövesd és Heves. 3.2. Mezõgazdálkodás Sarudon Sarudon a földrendezés során 1462-en jutottak földtulajdonhoz, közülük 1268 tulajdonos kimérés nélkül szövetkezeti használatba adta földterületét. 119 ember mérette ki földjét, és folytat azon magángazdálkodást. Közülük 5-6 ember rendelkezik 10-20 hektáros gazdasággal. A településen nagyüzemi szövetkezeti gazdálkodás folyt az elmúlt évtizedekben, ami itt a rendszerváltást követõen is megmaradt. Ma a Tiszamenti Termelõszövetkezet gazdálkodik a község területén. Évente kb. 2800-2900 hektárnyi területet bérel a TSZtagoktól és kívülállóktól. GÉCZY G. 1957-ben elkészítette a település talajhasznosítási térképét. Adatait összevetettem a Tiszamenti Termelõszövetkezet 1995. évi termelési adataival. Az összehasonlítás legfõbb eredményei a következõk: · A növényi struktúra alakulását figyelve megállapítható, hogy a termesztett növények köre erõsen beszûkült. Míg 1957-ben 23 féle növényt termesztettek, addig ez a szám 1995-re 9-re esett vissza. · A talajhasznosítást vizsgálva kitûnik, hogy a szántóterület 73.5 %-ról 83.4 %-ra változott, azaz közel 10 %-kal növekedett szinte teljes egészében a legelõterületek rovására. · A takarmánytermesztés túlsúlya a szántóföldekre helyezõdött át. Míg 1957-ben a takarmánytermõ területeknek csak 58.9 %-át tette ki a szántóföldi takarmánytermõ terület, addig ez az érték 1995-re 78.5 %-ra nõtt, ami 20 %-os növekedést jelent. · 1957-ben még szarvasmarha, sertés, ló, juh és baromfitartással is foglalkoztak, 1995-
ben azonban, már csak szarvasmarha és juh tenyésztés folyik. Az összes mezõgazdasági területre vonatkozóan a már 1957-ben sem túl magas, hektáronkénti 0.35 db számosállat érték 1995-re 0.17 db szá/ha értékre csökkent. Az alacsony hektáronkénti számosállat érték következményét a talajerõmérlegrõl készült vizsgálat mutatta. Azaz még 1957-ben a szükséges szerves trágya 50 %-át tudták biztosítani, addig 1995-ben a szükségesnek csak a 30 %-át fedezte az adott állatállomány. · Megállapítható továbbá, hogy a település szántóterületeinek közel 60 %-a 17 AK érték alatti.
4. Mezõgazdasági fejlesztési program Sarud mezõgazdasági területeinek területfelhasználási programjának kidolgozásakor az ún. földhasználati piramis és a Teampannon Kft. által javasolt zónarendszer összehangolt gyakorlati megvalósítása volt a célom. A földhasználati piramis célja a földhasználat és a természetvédelem integrálása. I. A piramis csúcsán olyan területek találhatók, melyek abszolút módon és egyértelmûen a természetvédelem területei kell, hogy legyenek, az egyéb célú földhasználat teljes kizárásával. II. Alatta egyéb védett területek – korlátozott földhasználattal. III. Ezalatt bizonyos földhasználati korlátozásokat igénylõ területek, ahol a korlátozások figyelembe vételével a tradicionálistól az extenzíven, organikuson keresztül a félintenzívig terjedõ gazdálkodás folytatható. IV. A piramis széles bázisát képezi végül egy – a talajadottságoktól függõen – félintenzív vagy akár intenzív, ám környezetkímélõ és környezethez alkalmazkodó mezõgazdálkodás (ÁNGYÁN J. 1995). 4.1. A Teampannon Kft. által javasolt zónarendszer A Teampannon Kft. egy 5 zónából álló övezeti rendszert javasol, melynek zónái a következõk (2. ábra). 4.1.1. Ártéri területek övezete A tó körüli közvetlen sáv környezetileg a legérzékenyebb, ezért értelemszerûen a leginkább védendõ zóna. Éppen ezért itt a gazdálkodást extenzív irányba kell elmozdítani; erdõsítést, gyepesítést és ültetvények telepítését kell preferálni az intenzív talajmûvelést igénylõ szántóföldi kultúrákkal szemben, sõt ezeket esetleg tiltani kell A már meglévõ vagy a jövõben kialakítandó, ápolt gyepeken (legelõkön) kis állatlétszámot és megfelelõ állatsûrûséget feltételezõ, továbbá minõségi terméket produkáló extenzív jellegû állattartás valósítható meg. A tó körüli elsõ sávban eredményes gyümölcstermesztés alakulhat ki, de csak kis méretekben (1-3 ha) az árasztás elõtt meglévõ ártéri gyümölcsösöket megidézve. Ezeknek a gyümölcsösöknek a szakszerû ápolása azonban, éppen a védendõ területiség miatt, nagy szakmai ismeretet és komplexen kidolgozott, ellenõrzött technológiát feltételez (integrált növényvédelem és -ápolás, visszafogott sorközmûvelés stb.). A szükséges információs bázist és szakmai támogatást a gazdáknak helyben kell megadni. Az említett fokozott érzékenység és így védettség miatt feltétlenül az ökogazdálkodás különbözõ válfajainak (biodinamikus, biológiai stb.) meghonosodását kell támogatni, családi méretekben.
4.1.2. Védett tájak övezete A védett tájak övezetében olyan termelési szerkezet engedélyezhetõ, amely alkalmazkodik az adott terület táji, természeti és környezeti sajátosságaihoz, azt nem irritálja. Jól gépesített, eredményes biogazdaság is zavarhatja a védett érték összhangját! Célszerû ezért a kis- és középbirtok méret támogatása (kb. 10-15 ha-ig). A gazdaságok területileg mozaikosan, elszórtan helyezkedjenek el, szigetszerûen “úszva” a védett területben. Ezeken a területeken az igényesebb idegenforgalom (nem a tömegturizmus) megjelenésére lehet számítani, amelyhez a gazdák helyben termelt “különleges” terményeikkel (biofarm) és az ún. “vidéki-életstílus” megteremtésével járulhatnak hozzá. 4.1.3. A Tisza-tó és a Tisza pufferzónája Ebben az övezetben már jelentõs öntözött, meliorált területek lehetnek, amelyeket már csak mûszaki okokból is célszerû együtt kezelni, azon a tömegtermékeket elõállító mezõgazdálkodást támogatni. Az itt mûködõ szövetkezetek termelési szemléletét az energia-intenzív termeléstõl az integrált gazdálkodás felé kell elmozdítani. Ennek elemei: · szerves trágyán (istálló-, zöldtrágya, komposzt stb.) alapuló talajerõ-pótlás · megfelelõ agrotechnika (lazítás, mélylazítás) · környezeti igényeket jobban kihasználó fajok termesztése · tájfajták, kevésbé intenzív fajták használata · termelési szerkezet bõvítése (gyógy- és fûszernövények termesztése, vetõmag elõállítás) · táj- és területérzékeny vetésforgó és vetésváltás · integrált növényvédelem · talajszerkezetet kevésbé roncsoló, takarékos öntözési módok és technológiák alkalmazása (pl. mikroöntözés) Fokozni kell a szövetkezetek szolgáltató és feldolgozó funkcióját. A szántóföldi mûvelés alatt álló, bár arra kevésbé alkalmas területeket ki kell vonni a termelésbõl erdõsítéssel vagy gyepesítéssel. A magasabb aranykorona értékû kivont földeket célszerû stratégiai gyepekké átalakítani, továbbá a nem élelmiszer célú mezõgazdasági termékek elõállítását támogatni. 4.1.4. Ökológiai rendszerek hálózata Ezek a területek mezõgazdasági tevékenységre alkalmatlanok, elsõdleges funkciójuk a nagyobb összefüggõ természetszerû foltok ill. táblák közötti inkább vonalas jellegû sávok, folyosók hálózattá rendezése. Ezeknek az egységeknek nincs közvetlen mezõgazdasági jelentõségük. 4.1.5. Tanyás gazdálkodás övezete Ebben az övezetben, a tavat és a folyót tekintve, nincs mezõgazdasági tevékenységet korlátozó körülmény. A kialakult szerkezet környezeti szempontból megtartható. Ide kell összpontosítani a klasszikus nagyüzemi termelési rendszereket, de lehetõleg az arányokat megtartva a kisebb birtokmérettel rendelkezõ gazdák földjébe beágyazva azokat. Bár iparszerû gazdaságokról beszélünk, alapvetõen itt is az integrált növénytermesztés és a terület állateltartó képességén alapuló állattartás irányelveit kell
elfogadni. Nincs értelme megint 100-200 hektáros “mega-táblákat” fuzionáltatni és azon több éves monokultúrát folytatni. Fontos kiemelni a szövetkezetek szolgáltató szerepét a kisebb gazdák felé. Sok üzem raktározási helyfelesleggel bír, amit a tõkeszegény gazdák jól ki tudnának használni. Továbbá a szövetkezetek viszonylag jó gépparkja is jó “szövetségese” lehet a géphiánnyal küzdõ gazdálkodóknak (TISZA-TAVI CHARTA 1996). Ezek alapján egy koncentrikus zónarendszer kialakítását javasolják a tótól való távolság függvényében. 4.2. A zónarendszer alakulása Sarud esetében Vizsgálataim eredményeként egy négy zónából álló övezeti rendszer kialakítására és az ehhez szükséges mûvelési ág változtatásokra tettem javaslatot. A kialakítandó zónák a következõk (3. ábra). 4.2.1. Piros zóna: a fokozott védelem területei A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területén belül a természetvédelmi központ szakemberei által lehatárolt rész – mely a természetes élõhelytípusok és a kiemelkedõ jelentõségû, veszélyeztetett fajok szaporodó és párzó (dürgõ) helyei – jelenti a fokozott védelem zónáját. Konzultálva a területileg illetékes természetvédelmi szakemberekkel, e zóna területére a következõk javasolhatók: Szántók esetében A vetésszerkezet kialakításában – az élõhelyek fejlesztése érdekében – a kalászos gabonafélék (õszi búza, õszi árpa, tavaszi árpa, fénymag) meghatározó területi arányt kell, hogy kapjanak. A lucerna jelenlétét folyamatosan biztosítani kell. A repce kis területû meglétérõl szükséges gondoskodni, mivel ez jelenti a túzok téli fõ tápláléknövényét. Magas szárú növénykultúrákat csak behatárolt nagyságú területen lehet termeszteni. A nagy élõmunka igényû, magas mûveletszámú, sok vegyszert és mûtrágyát igénylõ intenzív növénykultúrák mellõzendõk. Az õszi gabonafélék az egyes preferált helyeken (dürgõhely) az elsõk között kerüljenek vetésre. A gabonafélék betakarítása után mozaikos szerkezetû, zöldugarként mûvelt részeket alakítsanak ki, és a zóna 2 %-nyi területén kaszálatlan lucernasávokat hagyjanak meg váltakozva a különbözõ táblákkal. Gyepek esetében A kaszálás június 20-a után történjen és 2 %-nyi területen kaszálatlan sávokat hagyjanak meg éves váltással. Csak június 20-a után legeltessenek az adott területen, az addig felmerülõ legeltetési igényt a faluhoz közeli Portahelyi dûlõ, Sárállás és Bikafertõ dûlõ gyepein lehet megoldani. Egyéb javaslatok A zóna földútjait április 20-tól június 20-ig csak korlátozott mértékben (átmenõ forgalomra ne) vegyék igénybe, kivéve a Csincsa-csatornától D-re. Dürgõhelyen (A3, A5 táblák) március 20-tól május 15-ig csak igen indokolt esetben használják a szegélyezõ földutakat. Tarlóégetést ne végezzenek védett területen.
4.2.2. Kék zóna: az ökológiai gazdálkodás területei A Hortobágyi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet fennmaradó részein, valamint a gátat övezõ szivárgó csatornától számított 1-1,5 km széles sávban és a szivárgó zónában az ökologikus mezõgazdálkodás különbözõ válfajainak (bio-dinamikus, organikus biológiai gazdálkodás, Howard-Balfour, Lamaire-Bunchet biogazdálkodási mód, ANOG-gazdálkodási mód, permakultúra stb.) megvalósulását kell támogatni. A szivárgó zóna környezetileg igen érzékeny, talajvize közvetlen kapcsolatban áll a tó vizével. Az itt folyó gazdálkodás minõsége, következményei azonnal lemérhetõk a tó vízminõségének változásából. Az ökologikus mezõgazdálkodás nem csak 20-30 hektáros családi gazdaságok formájában valósíthatók meg. Az egyetemünkön készült tanulmányok alapján 30-200 ha között van az a családi gazdaságnak nevezhetõ üzemméret, amely gazdaságosan mûvelhetõ és biztosítja a család megélhetését. Ezeken a területeken lehet az igényesebb turizmus megjelenésére számítani, amelyhez a gazdák a már leírt módon járulhatnak hozzá (biotermékek, vidéki életstílus stb.). A 0182 helyrajzi számú tábla 7-8000 m2-es területû parcelláin egyéni gazdálkodás folyik. Az ilyen nagyságú földrészleteken az Országos Építésügyi Szabályzat már megengedi a különbözõ célú építmények emelését. Emiatt nagyon fontos lenne egy új ART-ben részletesen kitérni e terület beépíthetõségének korlátozására (OÉSZ 43., 44., 45. (Mezõgazdasági rendeltetésû terület), mert jelen esetben hosszabb távon nem a családi üzemek kialakítása a fõ tendencia, hanem az idegenforgalmi potenciál kihasználása végett a lakásépítés ('elbódésodás'). Az új ART megszületéséig mindennemû építési és közmûvesítési munkát tiltani kell. A település belterületi terjeszkedését korlátozni szükséges. A jelenlegi belterület intenzívebb kihasználásával kellene az új lakó- és üdülõterületi igényeket kielégíteni. A 0242, 0234 és a 0184/26 helyrajzi számú táblák igen alacsony aranykorona értékûek (kb. 10 AK/ha), így a késõbbiekben a gyepesítés, erdõsítés területei lehetnek. A Hortobágyi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet e zónába esõ területeire, melyek bolygatott vagy átalakított élõhelytípusok, s amelyek a veszélyeztetett fajok rendszeres elõfordulási helyei, a következõ ajánlások érvényesek: Szántók esetében: A kalászos gabonafélék, kukorica, napraforgó, lucerna kedvezõ térszerkezetét kell kialakítani. A magas szárú növénykultúrák ne alkossanak összefüggõ, nagy kiterjedésû tömböket, ezek vetésterületi aránya ne váljon uralkodóvá a zónában. A terület negyedrészén a gabonafélék betakarítása után mozaikos szerkezetû, zöldugarként mûvelt részeket alakítsanak ki. Vegyszermentes sávokat hozzanak létre 0,5 %-nyi területi arányban, és 1 %-nyi részen kaszálatlan lucerna sávokat hagyjanak meg. Gyepek esetében 1 %-nyi kaszálatlan sávokat hagyjanak meg (TÓTH L. 1997). 4.2.3. Zöld zóna: a biotóphálózat területei Az extrém talajokkal borított felületek (száraz és nedves termõhelyek) kivonásával a mezõgazdálkodásból és a meglévõ értékes biotópokhoz csatolásával olyan biotóphálózat létrehozása a cél, mely biztosítja a vadon élõ növény- és állatfajok, veszélyeztetett életközösségek védelmét. A biotóphálózat, vagyis a zöldfelületekbõl, szabad térségekbõl, védterületekbõl, élõsövényekbõl, erdõsávokból, fasorokból és egyéb regenerációs zónákból álló hálózatos rendszer felépítése és fenntartása, úgy biztosítja a
táj biológiai diverzitásának és ökológiai alapkarakterének megõrzését, a környezet stabilitását és a tér természetes strukturálódását, hogy ehhez azokat a felületeket használja, amelyeknek mezõgazdasági terméspotenciálja egyébként is igen alacsony. Ahhoz, hogy e funkciót a rendszer el tudja látni, területi arányának a tapasztalatok szerint a legjobb szántóföldi mezõgazdálkodási adottságú területeken is el kell érnie az összterület 8-12 %-át. Hogy ez a rendszer a gazdálkodásnak szerves része kell hogy legyen, azt alapfunkciói kellõ mértékben bizonyítják: · élettérfunkció, · talajvédelmi funkció, · vízvédelmi funkció, · levegõszûrõ funkció, · mezõgazdálkodási funkció, · tájképi-esztétikai funkció. A biotóphálózat elemei lehetnek tömbszerûek: · erdõk, · száraz gyepfüves puszták, · vízhatás alatt álló területek stb.; pontszerûek: · egyedülálló fák, cserjék, · gyepes és cserjés ligetecskék, · kisebb facsoportok stb.; vonalasok: · erdõsávok, · gyepes aljnövényzetû fasorok, · szántóföldi gyepsávok stb. (ÁNGYÁN J. 1993) Sarud község zöldcsatorna rendszerének kialakítása során figyelembe vettem a kultúrtáj korábbi struktúráját a Géczy Gábor féle talajhasznosítási térkép alapján. Ennek és az értékes biotópok elhelyezkedésének ismeretében a következõ helyrajzi számú szántóterületek gyepesítését ill. erdõsítését javasolom: HRSZ 0466/1 0414/c 0403/2/b 0251 0253/b 0247 0188 0369/a
Szántó minõségi osztály 5 6 4,5,6 8 6,7,8 5,6,7,8 5,6 6,7,8 Összesen:
Terület (ha) 1,6473 6,4122 18,1602 3,6729 10,1411 117,0637 25,9939 37,5263 220,6176
3. táblázat: Erdõsítésre javasolt szántóterületek nagysága és minõsége Szántó minõségi osztály 1 2 3 4 5 6 7 8 Tisztajövedelem 1 ha-ra 34,80 31,30 26,10 21,70 15,60 10,40 5,60 2,40
4. táblázat: Sarud 1 ha-ra esõ kataszteri tisztajövedelme szántó minõségi osztályonként A fenti két táblázat összevetése mutatja, igyekeztem alacsony termõképességû táblákat kijelölni úgy, hogy azok egymással kapcsolódva egy un. zöldcsatornát alkossanak, folyosóként összekötve a Tájvédelmi Körzetet és a tavat. A gyepesítésre kijelölt területek jó része a Géczy-féle talajhasznosítási térképen szintén gyepként szerepelt. Az egyes gyep és erdõterületek összeköttetésének biztosítása érdekében fasorok, ligetek, gyepterületek kialakítását kell elvégezni legalább a következõ utak és csatornák térképen megjelölt szakaszán. HRSZ 0263 0211 0453 03/b és a 0448/i 0483 010 029/3 0465 0476/4 0475
Megnevezés Zábere csatorna csatorna Csincsa-csatorna legelõterületeket út út út út út út út
összekötõ
5. táblázat: Zöld folyosók kialakítására javasolt területek Ezek területe kb. 4,5 ha-ra tehetõ. Kiszámítása a következõk szerint történt. A megjelölt utak és csatornák hosszát 4 m-rel szoroztam meg, ennyinek vettem a fasor szélességét. Ez az érték a fafajtától és a sorok számától függõen változhat, így csak irányadónak tekinthetõ. A meglévõ rét, legelõ és erdõterületek, valamint az erdõsítésre ill. gyepesítésre javasolt területek figyelembe vételével a biotóphálózat az összterület 18 %-át teszi ki, 225,1176 ha-t. A zöldfolyosó gyepterületeire vonatkozó mûvelési ajánlások megegyeznek a piros, a kék vagy a sárga zóna gyepterületére vonatkozó irányelvekkel, attól függõen, melyik területen fekszik éppen. Ártéri területek: A Tisza-tó és a szivárgó csatorna közötti terület, mely szintén a zöldcsatorna rendszer részét képezi, a Közép Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság fennhatósága alá tartozik. Itt azonban mindenfajta gazdálkodás tilos – beleértve a legeltetést is –, a gyepterületek kaszálási jogát bérbe adják. Sarud község közigazgatási területén a mûvelési ágak arányának változását és a javaslat megvalósulását követõ mûvelési ág megoszlást a 13. táblázat mutatja.
Megnevezés
1957
1996 ha % ha % 3345 58,70 3186,8 61,7 Szántó 52 0,90 0,0 0,0 Kert 396 31,30 22,0 12,3 Rét 1386 612,5 Legelõ 5179 90,90 3821,3 74,0 Mg-i terület 20 0,35 77,8 1,5 Erdõ 499 8,75 0,0 0,0 FANET 52 0,0 0,0 Egyéb terület össz. 3899,1 75,5 Termõterület 1264,4 24,5 Term-bõl kivett t. 5698 100,00 5163,5 100,0 Terület összesen FANET: földadó alá nem esõ terület
Javasolt ha % 2961,0 57,3 – – 855,2 16,6 3816,7 81,9
73,9 1,6
1264,4 5163,0
24,5 100,0
6. táblázat: A község közigazgatási területének mûvelési ág változásai 4.2.4. Sárga zóna: az intenzív mezõgazdasági termelés területei E zónában nincs ugyan a termelést környezetvédelmi szempontból korlátozó tényezõ, de itt is egy integrált, alkalmazkodó, környezetkímélõ mezõgazdálkodást kell megvalósítani, amelynek kritériumai: · a talajtermékenység fenntartásával értékes beltartalmú, szermaradvány mentes termékek elõállítása; · a korlátozottan rendelkezésre álló nyersanyagok és energia takarékos felhasználása; · a talajvíz nitrát-, növényvédõszer- vagy más szennyezõanyag-terhelésének elkerülése; · a felszíni vizek tápanyagokkal ill. szennyezõ anyagokkal való terhelésének elkerülése; · a levegõszennyezés elkerülése; · hozzájárulás ritka ill. veszélyeztetett fajok és életközösségek védelméhez. (ÁNGYÁN J. 1993) Sarud külterületén a nagyüzemi mezõgazdálkodás meghatározó, a tanyasi gazdálkodásnak itt nincsenek hagyományai. Jelenleg 5-6 gazda rendelkezik 10-20 ha-os gazdasággal. Az újdonsült földtulajdonosok nagy része bérbe adja földjét a termelõszövetkezetnek, mások pedig 0,5-2 ha-os parcelláikon kiegészítõ tevékenységként gazdálkodnak. A megtermelt áruk feldolgozási szintjét emelni kell. Elõ kell segíteni az újraindult húsüzem és takarmánykeverõ telep fokozottabb mértékû kihasználtságát. A termelt áruknak minél nagyobb hányadát a helyi vagy környezõ piacokon kellene értékesíteni. Ehhez jó lehetõséget biztosít a tó környéki települések idegenforgalmának fellendülése. Figyelembe véve a táj adta lehetõségeket és a javasolt mûvelési ág változtatásokat kiszámítottam a mezõgazdasági terület állateltartó képességét. A szántóföldi takarmánytermõ területek különbözõ arányaival számolva megállapítottam – a település egészét figyelembe véve –, hogy egy fenntartható gazdálkodási struktúra kialakítása érdekében a mezõgazdasági területek 60 %-án kellene takarmánynövényt termeszteni. A fenntartható számosállat érték 0,7-1,3 szá/ha, ami itt 60 % takarmánytermõ területtel számolva 0,72-0,93 szá/ha értéket jelent. Ez biztosítja a
megfelelõ trágyamennyiséget s a szükséges takarmány helyben megtermelhetõ. Így megteremthetõ egy olyan agrár-ökoszisztéma, mely a talaj-növény-állat-ember-talaj körfolyamatra épül. Takarmánytermõ terület aránya (%) 100 80 60 50
Állateltartó képesség (db) 4385,1-5715,5 3624,3-4751,2 2733,0-3563,0 2310,8-3005,1
Hektáronkénti számosállat létszám 1,15-1,47 0,95-1,24 0,72-0,93 0,60-0,79
4. táblázat: A mezõgazdasági terület állateltartó képessége különbözõ takarmánytermõ területi arányok esetében és az ebbõl adódó hektáronkénti számosállat értékek Ahhoz, hogy e zónarendszer mûködõképes legyen, a Tisza-tavat övezõ összes településen meg kell határozni ezeknek az övezeteknek a határait, s az így kialakuló rendszer lesz képes funkcióját ellátni. A Tisza-tó térsége a természetvédelem és az idegenforgalom kiemelt területe, így az élõhelyvédelem, a környezet minõségének, az üdülés feltételeinek a javítása elsõdleges szempont kell legyen. A zónásítási rendszer területfejlesztési prioritást élvez, mert szolgálja a környezetvédelmet és az idegenforgalmat, ezért a Heves Megyei Területfejlesztési Tanácsnál kell támogatást szerezni e zónarendszer kialakítása érdekében. Települési szinten a zónarendszer beépíthetõ lenne a települések ART-jébe, de ehhez a rendszert és annak következményeit el kell fogadtatni a településekkel. Meg kell gyõzni a gazdálkodókat arról, hogy a természet- és környezetvédelmi szempontoknak alárendelt gazdálkodás hosszútávon számukra elõnyös. Kompenzálni kell õket jövedelmük kiesése miatt. Rá kell mutatni, hogy milyen hasznot jelent számukra a környezet minõségének javulása.
IRODALOMJEGYZÉK 9/1993. (III. 9.) KTM rendelete – Magyar Közlöny 1993/28. Agrotopográfiai térkép M: 1:100 000. – GATE Növénytermesztési Intézet, Gödöllõ. ÁNGYÁN J.-MENYHÉRT Z. szerk. 1997.: Növénytermesztés korszerûen, gazdaságosan – GATE, Vetõmag Rt. Gödöllõ/Budapest. ÁNGYÁN J. 1993.: Alternatív mezõgazdálkodási stratégiák. – Egyetemi jegyzet, Gödöllõ ÁNGYÁN J. 1995.: A növénytermesztési stratégiaváltás legfontosabb területei, rövid- és hosszú távú feladatai – Egyetemi jegyzet, Gödöllõ. ANTAL J. 1983.: Növénytermesztõk zsebkönyve. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest. BOGNÁR V.-MÁTHAY CS.-NIKLASZ.-OMASZTA S.-SZALAY B. 1995.: A birtokrendezés és lehetõségei - térinformatikai megközelítés. In: Zárójelentés a komplex mûszaki és biológiai eszközrendszer fejlesztése a Kiskörei-tározó (Tisza-tó) környezeti állapotának védelme és javítása érdekében a társadalmi prioritások kielégítésére 1995. – OMFB Mecenatúra, Szolnok. Cappa Adatbázis – GATE Növénytermesztési Intézet, Gödöllõ. DÉGEN I. 1973.: A Kiskörei Vízlépcsõ vízgazdálkodási jelentõsége – A Kiskörei Vízlépcsõ, OHV különkiadványa, Budapest. FEHÉR A.-KURUCZ GY.-SÜLI-ZAKAR I. 1994.: Ember-Táj-Mezõgazdaság a Tisza-tó környékén. – GATE Fleischmann R. Mezõgazdasági Kutatóintézet, Kompolt, 282 p. GÉCZY G. 1957.: Sarud talajismereti és talajhasznosítási térképei. – GATE Fleischmann R. Mezögazdasági Kutatóintézet, Tájkutatási és Ökonómiai Osztály, Kompolt. A három katonai felmérés térképe (1783, 1856-60, 1883). – Hadtörténeti Múzeum Térképtára. Körzeti Földhivatal. 1997. adatok. Füzesabony Központi Statisztikai Hivatal. 1996. Eger. Magyar Közlöny 1991/77. Magyar Közlöny 1992/6. MAROSI S.-SOMOGYI S. szerk. 1990.: Magyarország kistájainak katasztere I. – MTA FKI, Budapest, pp. 170-209, 219-248. PAPP J. 1992.: Tiszacsege történeti néprajza. – Etnikai Alapítvány. Debrecen. 374 p. PETRASOVITS I. /et al./ 1983.: A Kiskörei Vízlépcsõ Térségének környezetfejlesztési tanulmánya. – Készítette a VIZITERV megbízásából a GATE Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszéke. Gödöllõ. A sarudi Tiszamenti Mgtsz 600 ha öntözési talajtani szakvéleménye 1990. – Növényés Talajvédelmi Szolgálat Szolnoki Intézete, Talajtani Osztály. Sarud információs térképe 1994. – '96 Studió Kft., Miskolc. Sarud információs térképe 1996. Sarudi Híradó. V. évf. 1996/3. A Tisza-tó hasznosításának átértékelése, A tó és térségének fejlesztési javaslata, A Tisza-tó környezetének települési fejlesztési koncepciója 1992. (kézirat) – Teampannon Kft., Sarud-Budapest. Tisza-tó regionális és tájrendezési terv elvek (Tisza-tavi Charta) 1996.09. – Teampannon Kft.-Váti Rt., Budapest. 40 p. T-STAR adatbázis. 1994.
VOIT P. 1969.: Heves megye mûemlékei. – Akadémiai Kiadó, Budapest. 641 p. RIPORTOK TÓTH L. 1997. A Bükki Nemzeti Park munkatársa. PRISZTÁS I. 1997. Sarud gazdajegyzõje. MEZEI M. 1995. A birtoktervezés alapja. Elõadás. Gödöllõ. KISS I. 1997. Sarud polgármestere. KORMOS J. 1997. A sarudi Földkiadó Bizottság elnöke. KUN Z.-KÜRTÖSI K. 1997. Heves megyei Területfejlesztési Tanács. Eger. CSAJBÓK F. 1997. A sarudi 'Tiszamenti' Termelõszövetkezet fõágazatvezetõje MELLÉKLETEK 1. kép: A Tisza-tó 2. kép: A mentett oldal 3. kép: A szivárgó zóna 4. kép: Kemping a sarudi tóparton 5-8. kép: Sarudi utcaképek 1. ábra: A Tisza-tó országos térszerkezeti helyzete 2. ábra: A Tisza-tó környezetének a Teampannon Kft. által kidolgozott övezeti rendszere 3. ábra: Sarud külterületének övezeti rendszere
A térség hulladékgazdálkodása
Varga Edina környezetmérnök hallgató Széchenyi István Fõiskola
1. A térség környezeti állapota A vizsgált terület a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelõség mûködési területén található. Ez a 7 megyét érintõ terület (7179,5 km2) 110 települést foglal magába, amelyekbõl 19 csak részterülettel tartozik ide. A Felügyelõség feladatai közé tartozik a hulladékok káros hatása elleni védelem. A térség területén a hulladékelhelyezés nem megoldott. Az itt termelõdõ hulladék mennyisége évrõl évre nõ. A hulladékok az üdülõkörzetekben idõszakosan termelõdnek. A kistelepüléseken a hulladék összegyûjtése és elszállítása nincs megoldva. Ezért egy olyan hulladékgazdálkodási rendszert kell kiépíteni, amellyel ezek a problémák is orvosolhatók. Elsõként a szervezett, rendszeres hulladékgyûjtést és szállítást kell megvalósítani. Ki kell alakítani egy hulladéklerakót, amelynek meg kell felelnie az elõírásoknak. A kistelepüléseknek közösen kell a beruházást megvalósítani, az önkormányzatok együttmûködésével. A hulladékok nagyrészt a mezõgazdasági termelésbõl származnak, ill. a turizmus következtében keletkezõ elhasznált anyagok mennyisége jelent még komoly gondot. A továbbiakban a hulladékok környezetbe jutását meg kell akadályozni, a környezetszennyezést meg kell szüntetni. Lehetõség szerint létre kell hozni egy hulladékégetõt és gazdaságos lenne a hulladékok újrafelhasználásának megvalósítása.
2. A hulladékgazdálkodás problémái A Tisza-tó és térsége regionális és tájrendezési tervének egyik legfontosabb alapelve a környezet elemeinek komplex védelme. A térségnek kiemelt szerepe van az üdülõkörzet kialakításában. Az üdülési, idegenforgalmi, turisztikai térségfejlesztések alapja, hogy minden szempontból megfelelõ legyen a környezeti állapot. Súlyos környezeti konfliktus adódik a kommunális szilárd hulladék nem megfelelõ elhelyezésébõl. Jelenleg szinte mindegyik település esetében komplex környezetvédelmi, közegészségügyi, tájesztétikai problémákat okoz a hulladékok nem megfelelõ kezelése. A jelenlegi illegális, megtûrt elhelyezés nem folytatható tovább. A települések által közösen üzemeltetett szeméttelepek létesítése célszerû, ami csökkenti a környezetterhelés lehetõségét. Ugyanakkor a települések számára kisebb üzemeltetési költséget jelent. Itt célszerû kialakítani a dögtereket is. A körzetek kialakításánál ezért nem szabad településekben gondolkodni, hanem nagyobb térségre kell megoldást keresni. Komplex környezetvédelmi problémát okoz a csatornahálózat általános hiánya, és a szippantott szennyvíz elhelyezésébõl adódó konfliktusok. Sok esetben a szennyvizet a szeméttelepre öntözik ki. Ezért az üdülõkörzet fejlesztésének alapja a csatornahálózat kiépítése és a szennyvíztisztítás megoldása. 2.1. A települési kommunális hulladékok kezelése és elhelyezése Engedélyezett és engedély nélküli települési kommunális, szilárd hulladéklerakótelepek, azok védõtávolságai, ellenõrzõ rendszerek 1993-ig a települési szilárd hulladék lerakóhelyek létesítésében a
Környezetvédelmi Felügyelõségek építési engedély kiadásához szükséges szakhatósági állásfoglalást adtak ki. A telephely kialakításához, üzemeltetéséhez adtak elõírásokat, melyek az elsõ fokú építési hatóság által kiadott építési engedélyben szerepeltek. Legtöbbször viszont nem kérnek a kivitelezéshez szakhatósági engedélyt, így az elõírások nem érvényesülnek. A kiadott elõírásokat nem tartják be. A hulladéklerakó telepek kezelésére tett elõírások: · a hulladékdepóniák folyamatos földtakarása, · folyamatos rendezése, · hulladéktömeg mennyiségi és minõségi regisztrálása, · égetés engedélyezése ill. tiltása. Ezek az elõírások sem mindig valósulnak meg. Általában a településekhez közel esõ, a lakóépületekhez közeli, természetes mély fekvésû vagy mesterségesen roncsolt területeken jelölték ki a hulladéklerakó helyét. Ahol a területek magas talajvízállással vagy laza talajszerkezettel rendelkezetek, tó alakult ki. A településeken a szennyvíz elhelyezését gyakran a szeméttelepen oldották meg, vagy közvetlenül a telep mellé ürítették le. Ez a területen a talaj, talajvíz és a mélyebb rétegek szennyezõdését okozza. A régi meglévõ hulladéklerakó és leürítõ telepek esetében a környezetvédelmi felügyelõségeknek nincs hatósági jogkörük a monitoring rendszerek utólagos kiépítésére ill. a szennyezettség megállapítására. Néhány településen az évekkel ezelõtt betelt szeméttelepet földdel takarták le és ezt követõen mezõgazdasági termelést folytatnak rajta. Ennek állatra, emberre történõ egészségkárosító hatása van. 2.2. Az 1993-tól kialakult hulladékkezelési és ártalmatlanítási lehetõségek A 86/1993. (VI.4) Kormányrendelet – Egyes tevékenységek környezeti hatásvizsgálatának átmeneti szabályozásáról –, majd az 1995. évi LIII. tv. és a 152/1995.(XII.12.) Kormányrendelet hatályba lépésével gyökeresen megváltozott a települési szilárd hulladéklerakó telepek engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárás. A települési szilárd hulladék elhelyezése is környezeti hatásvizsgálat (KHV) köteles tevékenység, így a rendelet hatálybalépését követõen beadásra került kérelmeknek már a KHV-t kell tartalmaznia. Ha a KHV jól kidolgozott, hitelt érdemlõ vizsgálatot tartalmazott a kérelmezõ önkormányzat megkapta a környezetvédelmi engedélyt. A KHV ill. a környezetvédelmi engedélyek alapján tett elõírások figyelembevételével megtervezhette a létesítmény kiviteli terveit, melyre be kellett szerezni az építési engedélyhez szükséges környezetvédelmi szakhatósági állásfoglalást. Jelenleg a KÖTI-KVF területén Karcag város hulladéklerakó telepének környezetvédelmi engedéllyel és szakhatósági állásfoglalással rendelkezõ kivitelezése van folyamatban. Mivel a hulladéklerakó és kezelõ telepek létesítésével és kivitelezésével kapcsolatban több fontos mûszaki követelményt kell teljesíteni, ezeket az önkormányzatok önállóan, saját anyagi erõbõl nem tudják megoldani. Ezért az elmúlt években elterjedt, hogy több településcsoport kezdeményezésére környezeti hatásvizsgálatok készültek regionális hulladéklerakó és kezelõ telepekre. Így az önkormányzatok együtt, közös beruházás formájában oldják meg a hulladékelhelyezés gondját. Ilyen környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik · a Szolnok térségi regionális telep a szolnoki területen, · Kunszentmárton térségi regionális telep a szelevényi területen,
· Nagykörû térségi regionális telep Nagykörû-Hunyadfalva térségében, · Erk-Heves térségi regionális telep az erki területen. A Jászság térségi regionális lerakó és kezelõ telep KHV engedélyeztetése folyamatban van.
3. Hulladékok káros hatása elleni védelem A környezetvédelmi felügyelõségeknek a különféle hulladékok közül kizárólagosan a 102/1996.(VII.12.) Kormányrendelet hatálya alá tartozó veszélyes hulladékokra van hatósági jogköre. E rendelet alkalmazásában veszélyes hulladék az a hulladék, amely vagy amelynek bármely összetevõje ill. átalakulási terméke az e rendeletben meghatározott veszélyességi jellemzõk valamelyikével rendelkezik, és a veszélyes összetevõ olyan koncentrációban van jelen, hogy ezáltal az élõvilágra, az emberi életre és egészségre, a környezet bármely elemére veszélyt jelent, ill. nem megfelelõ tárolása és kezelése esetében károsító hatást fejt ki. Ez a kormányrendelet 1996. szeptember 1-én lépett hatályba. Ezt megelõzõen a 27/1992.(I.30.) Kormányrendelettel módosított 56/1981.(XI.18.) MT rendelet rendelkezett a veszélyes hulladékokról. A rendelet elõírásainak megfelelõen, akinek tevékenysége során veszélyes hulladék keletkezik, ill. azt mástól bármilyen célból átvesz, köteles veszélyes hulladékairól alapbejelentést, évente pedig részletes változásjelentést tenni a környezetvédelmi hatóságnak. A KÖTI-KVF területén 1995-ben összesen 52 537 t veszélyes hulladék keletkezett. Az elõzõ évekhez képest közel egyenes arányban csökkent a veszélyes hulladékok mennyisége a termelõk és a telephelyek számának csökkenésével. település veszélyes hulladék (t) 20 041 Szolnok 5 370 Szajol 4 131 Cegléd 3 747 Nagykõrös 3 308 Martfû 3 275 Törökszentmiklós 1 746 Jászberény 1. táblázat: A KÖTI-KVF területén 1995-ben keletkezett veszélyes hulladék 80 %-nak eloszlása A legjelentõsebb veszélyes hulladék termelõ ágazat a fenti településeken az élelmiszeripar (SOLAMI Rt., CONAVIS Rt., PENOMAH Rt., CEREOL Rt.), a gépipar (LEHEL Kft., MEZÕGÉP Rt.), a vegyipar (TVM Rt., VEGYTEK), valamint a mezõgazdaság (Jászberényi Kossuth MgSzöv., Törökszentmiklósi MgRt., Törökszentmiklósi Béke MgSzöv., Dél-Pest megyei MgRt. Cegléd). A szajoli veszélyes hulladék nagy részben a MOL Rt. Szajoli Bázistelepén összegyûjtött fáradtolaj mennyiségét tartalmazza. A Szolnoki KÖR-KI Kft. telephelyérõl 1996-ban az összes 1994 óta a telephelyen felhalmozott cink-hidroxid
tartalmú iszapot (500 m3) elszállították Aszódra. Az 1995-ös évhez képest az egészségügyi veszélyes hulladékok kezelésében is lényeges változás következett be. A területen üzemelõ 3 hulladékégetõ-berendezés közül a levegõtisztasági normákat nem teljesítõk lecserélése megtörtént (Karcag, Kátai G. Kórház), ill. folyamatban van (Jászberény, Erzsébet Kórház). Az égetõberendezéssel nem rendelkezõ kórházak arra feljogosított szervezetekkel szállíttathatják rendszeresen veszélyes hulladékaikat ártalmatlanításra. Szolnok területén, a Panel úton telepítés alatt álló égetõberendezés valószínûleg véglegesen meg fogja oldani az illetékességi területen lévõ egészségügyi intézmények veszélyes hulladékainak elhelyezési gondjait. hulladék típusa mennyisége (t) 1 11 000 t állati hulla 2 800 t olajos iszap 2 100 t fáradtolaj 1 700 t selejt akkumulátor 1 beleértve a vágóhídi hulladék is 2. táblázat: A Felügyelõség területén a legnagyobb mennyiségben keletkezett veszélyes hulladékok A keletkezett hulladékok ártalmatlanítása megoldottnak tekinthetõ. Az állati hullák ártalmatlanítása környezetvédelmi szempontból felfõzéssel érhetõ el a legjobban. Ezt a területen az ATEV Rt. tököli, hódmezõvásárhelyi, szikszói és debreceni üzemei végzik a termelõktõl történõ elszállítás után. Olajos iszap ártalmatlanítását a RETHMANN Rt. végzi Comol ill. FTV eljárással. A keletkezõ fáradt olaj 80 %-a a MOL Rt. Szajoli bázistelepére kerül, ahonnan a zalaegerszegi olajfinomítóba szállítják. A selejt akkumulátorokat a MÉH telepek (környezetvédelmi engedéllyel) veszik át és gyûjtik az exportálásig. Az elmúlt egy év alatt keletkezett veszélyes hulladékok ártalmatlanítása nem jelentett gondot a termelõknek. A hulladékok elenyészõ hányada maradt az üzemi gyûjtõhelyeken. Kibõvült azoknak a szervezeteknek a köre, akik a veszélyes hulladékokat a termelõktõl átveszik és a végsõ ártalmatlanító szervezetekhez szállítják. Ezek legtöbb esetben a Dorogi veszélyes hulladék égetõ és az Aszódi veszélyes hulladék lerakó telep. Nagyobb problémát jelentett az egyes telephelyeken a korábbi években felhalmozott veszélyes hulladékok ártalmatlanítása, amelynek ártalmatlanítása részben mûszaki, részben gazdasági lehetõség hiányában nehézkes. Az elõzõ évekhez képest e tekintetben az alábbi jelentõsebb változások történtek: A MEZÕGÉP telephelyeirõl a felhalmozott festékhulladékok ártalmatlanító helyre történõ elszállítása folyamatos. A Szolnoki telephelyrõl 1996-ban 434 tonnát szállítottak el, további 250 tonnát tárolnak. A CEREOL Rt. szennyvíztisztító technológiája során keletkezõ flotált iszap ártalmatlanítása komposztálást követõ hasznosítás útján megoldott. A Szolnoki KÖR-KI Kft. telephelyérõl 1996-ban az összes 1994 óta a telephelyen felhalmozott cink-hidroxid tartalmú iszapot elszállították Aszódra. Az 1995-ös évhez képest az egészségügyi veszélyes hulladékok kezelésében is
lényeges változás következett be. ÉV 1990 1991 1992 1993 1994 1995
telep (db) 559 613 698 788 903 868
ÖSSZ.(t) 63 215 70 114 82 468 76 080 72 657 52 537
I.vesz.oszt. II.vesz.oszt. III.vesz.oszt. termelõk (t) (t) (t) 8 715 53 895 605 222 19 582 49 807 725 256 24 632 57 098 738 291 18 464 56 586 1030 350 16 173 55 583 901 455 23 133 29 089 315 391
3. táblázat: A KÖTVI-KÖFE területén keletkezett veszélyes hulladékok éves mennyisége 1990-1995 között
4. A Központi Környezetvédelmi Alap A Központi Környezetvédelmi Alap (KKA) a · környezetkímélõ gazdasági szerkezet kialakításának ösztönzését, · a környezeti ártalmak megelõzését, · a bekövetkezett környezeti károk csökkentését, felszámolását, · a természeti, illetõleg a védett természeti értékek, területek és az épített környezet értékeinek megõrzését, fenntartását, · a hatékony környezetvédelmi megoldások ösztönzését, · a társadalom környezet- és természetvédelmi fejlõdését, · a kimerülõ ill. a feltételesen megújuló természeti erõforrásokkal való takarékos gazdálkodás elõsegítését, · a környezetterhelés, a környezet igénybevételének mérséklését, · a környezeti kockázatok csökkentését szolgáló elkülönített pénzalap. A KKA-ból támogatást belföldi székhelyû jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkezõ gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó kaphat. A támogatás a Pályázati Felhívásban megfogalmazott célokra adható. A KKA terhére a környezet védelmét közvetlenül elõsegítõ beruházások, mûszaki intézkedések, valamint környezetbarát fogyasztói szokások és termékek alkalmazásával kapcsolatos megoldások megvalósításához pályázat útján · vissza nem térítendõ támogatás, · kamatmentes vagy kedvezményes kamatozású visszatérítendõ támogatás, · hitelgarancia, · kamattámogatás nyújtható. Támogatásban csak hatékony, mûszakilag és gazdaságilag megvalósítható, gazdasági-üzleti szempontból megalapozott, az érvényben lévõ szabályoknak megfelelõ megoldásokat tartalmazó fejlesztések részesíthetõk. A támogatás a fejlesztés
költségeinek 60 %-áig, vissza nem térítendõ támogatás esetén 30 %-áig terjedhet. A Pályázati Felhívásban megjelölt fejlesztések esetén elsõbbséget élveznek azok, amelyek: · kormányzati programokhoz kapcsolódnak, · területileg összefüggõ környezeti probléma megszüntetésére, szakmailag meghatározott célokra irányuló programok részei, · finanszírozásuk több oldalról támogatott, · KKA-ból visszatérítendõ támogatás, hitelgarancia vagy kamattámogatás igénylésére irányulnak. Pályázati útmutatót és adatlapot a Környezetvédelmi Felügyelõségektõl, Nemzeti Park- és Természetvédelmi Igazgatóságoktól, az Országos Mûemlékvédelmi Hivatal Mûemlékfelügyeleti Igazgatóságától és Területi Irodáitól, valamint a Területi Fõépítészi Irodáktól lehet átvenni és a pályázatokat ide kell benyújtani. Amennyiben a pályázatban szereplõ fejlesztés, beruházás több területi szervezet illetékességi területéhez tartozik, akkor a pályázatokat a székhely szerinti területi szervezetnél kell benyújtani. A pályázatok beadási határideje: folyamatos, elbírálásuk negyedévente. Kiemelten kezelt támogatási célok 1997-ben 1. Levegõtisztaság-védelem 1.1. Szennyezett ill. mérsékelten szennyezett levegõjû települések levegõminõségének javítása 1.2. Ipari eredetû nitrogén-oxidok, kén-dioxid és illékony szerves vegyületek kibocsátásának mérséklése a nemzetközi kötelezettségek teljesítése érdekében 1.3. Energiatakarékosság, energiahatékonyság-növelés elõsegítése, ill. környezetbarát, megújuló energiaforrás hasznosítása 2. Zaj és rezgésterhelés elleni védelem 2.1. Üzemi eredetû zajterhelések csökkentése 2.2. Meglevõ vonalas közlekedési létesítmények okozta terhelés elleni védekezés megvalósítása 3. Felszíni és felszín alatti vizek védelme 3.1. Települési önkormányzatok szennyvízelvezetési, -tisztítási és iszapkezelési, valamint közmûpótló beruházásai 3.2. Termelõ, szolgáltató tevékenységet végzõ jogi vagy természetes személyek által végrehajtandó vízvédelmi beruházások 3.3. Üdülési célokat szolgáló felszíni vizek mennyiségi és minõségi védelme 3.4. Balaton vízminõség védelme 4. A hulladékok keletkezésének megelõzése, a keletkezett hulladékok mennyiségének és káros hatásainak csökkentése 4.1. Regionális települési hulladékkezelési rendszerek kialakítása 4.2. A veszélyes ipari hulladékok keletkezésének csökkentése, hasznosításának fokozása, ártalmatlanítása 4.3. Egészségügyi és fertõzõ veszélyes hulladékok ártalmatlanítási rendszereinek kialakítása 4.4. Programgazdai feladatok ellátása 5. Természetvédelem 5.1. Természeti értékek, területek, tájak védelme, fejlesztése, hasznosítása 5.2. Az erdõk természetvédelme 6. Környezetvédelmi ipar támogatása
6.1. Környezetvédelmi Menedzsment Rendszerek alkalmazása 6.2. A környezetre kisebb terhelést jelentõ termékek elõállítása 7. A mûemléki értékek és épített környezet védelme Mindezek megvalósításának érdekében az önkormányzatok a PHARE-program keretében pályázhatnak anyagi támogatás elnyerésére. A PHARE, az Európa Közösség segélyprogramja 1990-ben indult. Elsõ ütemében a környezetvédelem a Magyarországnak nyújtott teljes PHARE-támogatás egynegyedét, 25 millió ECU-t kapott. A második és harmadik ütemben 10-10 millió ECU keretet biztosított az EK a magyar környezetvédelem számára (1993). A PHARE-program célja a gazdasági szerkezet átalakítása, a piacgazdaság intézményeinek kiépítése, ezért az infrastruktúra beruházásait nem kell felvállalnia. Így a segélyprogram elsõsorban az alapkoncepciók kidolgozását, ill. a beruházások elõkészítését és megvalósíthatósági tanulmányok elkészítését finanszírozza. Kérelem adható be a szelektív hulladékgyûjtés, ill. a hulladékelhelyezés megoldására. A korszerûsített Központi Környezetvédelmi Alap alkalmas az Európai Közösség segélyén kívül más külföldi adomány befogadására is. A jövõben várhatóan több kétoldalú támogatási program vagy társfinanszírozásban megvalósuló beruházás elõkészítését is segíteni tudja.
5. A regionális települési hulladéklerakó rendszerek fejlesztése A hulladékgazdálkodási szempontok megkövetelik a települési szilárd hulladék rendezett elhelyezését. A településeken keletkezõ szilárd hulladékok szokásos kezelési módja a hulladék lerakása az erre a célra kialakított lerakóhelyen. A mai lerakási gyakorlat gyakran környezetszennyezõ, területigényes, nyersanyagés energiapazarlással járó tevékenység, amelyet a legtöbb település önállóan próbál megoldani. Ezek a hátrányok regionális, mûszaki védelemmel ellátott (szigetelt) lerakók kialakításával és üzemeltetésével csökkenthetõk. Ezért el kell érni, hogy az országban olyan regionális hulladéklerakók mûködjenek, amelyek kielégítik a környezetvédelmi követelményeket és több települést képesek kiszolgálni. A magasabb mûszaki követelményeket kielégítõ, nagyobb költséggel épült lerakók kapacitásával ésszerûbben lehet gazdálkodni és ellenõrzésük is könnyebb. A pályázat különös feltételei: A program keretében támogatható beruházások: 1.) Települési szilárdhulladék-lerakó létesítése feltéve, hogy: · a pályázatot benyújtó településeken összesen a népesség meghaladja a 20 000 fõt, · és több – közúton 20 km-en belül elérhetõ – település kommunális hulladékát befogadja. 2.) Meglévõ települési szilárdhulladék-lerakó mûszaki védelemmel való ellátása Nem támogatható az a pályázat, amely · nem mutatja be a lerakó helye szerint illetékes önkormányzati képviselõtestület döntését, és nem dokumentálja a lakosság hozzájárulását arra vonatkozóan, hogy az érintett többi település hulladékát befogadja, · nem rendelkezik a többi érintett település illetékes önkormányzati képviselõtestületének szándéknyilatkozatával, hogy a kommunális hulladékát a regionális létesítménybe kívánja helyezni,
· nem tervezi kompaktor alkalmazását, · nem kívánja bevezetni a KTM hulladékgazdálkodási információs rendszerét az adatok regisztrálására, feldolgozására és továbbítására, · már van 20 km-en belül KKA-ból vagy céltámogatásból támogatott mûszaki védelemmel ellátott lerakó. Elõnyben részesülnek azok a pályázatok, amelyek szelektív hulladékgyûjtést tûznek ki célul. Elõnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek · a meglévõ lerakóhely felszámolására vonatkozó hatósági határozat végrehajtását szolgálják, · sérülékeny vízbázis területén jelenleg meglévõ lerakók mûszaki védelmét alakítják ki, ilyen területen levõ lerakók felszámolását teszik lehetõvé, · elemzés készült a hulladék összetételére, · biogáz kinyerését és hasznosítását is megvalósítják, · az elkülönített zöldhulladékot komposztálják, · felszámolják a térség vadlerakóit, · rekultiválják a térség mûszaki védelem nélküli vagy betelt lerakóit, · a lerakó kialakításához hulladékot is felhasználnak. A keletkezõ hulladék ártalmatlanításának megvalósulása környezetszennyezést kizáró módon kell hogy megvalósuljon. A regionális lerakás csökkenti a lerakáshoz szükséges területigényt, növeli a szakszerû kezelés esélyeit. A Tisza-tó térségében is megvalósítható egy regionális hulladéklerakó a megpályázható támogatások segítségével. A településeknek közösen kellene beruházni egy regionális lerakó létrehozására.
IRODALOMJEGYZÉK A
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelõség mûködési területének környezetállapot értékelése. 1996. december. – KÖTVI-KÖFE, Szolnok, 28 p. A Központi Környezetvédelmi Alap 1997.évi pályázati felhívása a környezetvédelmi célú fejlesztésekre 1997. február – KTM, Budapest Tisza-tó regionális és tájrendezési terv elvek (Tisza-tavi Charta) 1996.09. – Teampannon Kft.-Váti Rt., Budapest. 40 p.
A térség gazdasága és fejlesztési
Salamon András közgazdász hallgató Janus Pannonius Tudományegyetem
1.
A Tisza-tó környékének gazdaságföldrajza
A Tisza-tó környéke az ország makroszerkezetének gerincét képezõ aktív társadalmi-gazdasági "folyosók", erõvonalak közeiben, az általuk érintetlenül hagyott köztes területen fekszik. A Tisza-tó környékét Budapest-Hatvan-Miskolc és BudapestSzolnok-Debrecen forgalmi folyosója zárja közre. Mivel a folyosókban koncentrálódnak a termelési kapcsolatok, velük kölcsönhatásban fejlõdik városhálózatunk, ennek egyes pontjai között a legsûrûbb az infrastrukturális-információs hálózat. Továbbá mivel ezen erõvonalak mentén települt az ipar kilenc tizede, szinte csak itt találunk népesség-koncentráló településeket. Tehát tulajdonképpen ezen erõvonalak mentén koncentrálódik az ország gazdaságának döntõ része. A periférián lévõ területeknek viszont, így a Tisza-tó környékének is, csökken gazdasági súlya, humán erõforrásai szegényednek. Ez a hátrányos helyzet nemcsak a makro-, hanem a mezorégiók szintjén is érvényesül. A Tisza-tó környéke ugyanis olyan összefüggõ területû körzet, amely négy megye határ menti, periférikus zugából tevõdik össz, ráadásul ezek a területek a megyék egészét tekintve külön-külön nem számottevõek, problémáikkal éppen ezért a megyeszékhelyek nem megfelelõen foglalkoztak. Már csak azért sem, mert az 1970-es évek elhibázott vidéki ipartelepítési politikájának hatására inkább az ipari körzetek fejlesztése kötötte le energiájukat, és teljesen háttérbe szorult a megyék közötti kapcsolatok fejlesztése. Így a megyehatárok melletti települések egyértelmûen hátrányos helyzetbe kerültek. Abból tehát, hogy a Tisza-tó környékének területe négy megyére terjed ki, az is következik, hogy a területen belül a települések között nincsenek meg az igazi összetartó kapcsolatok. A térség periféria-helyzete ezen felül még egy harmadik szinten, a városhálózat térbeli elhelyezkedésének szintjén is szembeötlõ. Jellemzõ ugyanis, hogy 1960-ban még egyetlen város sem volt a területen. A problémák megoldására indult meg 1971-ben központi határozat alapján Tiszafüred középfokú központtá fejlesztése. A XX. század elsõ felében Tiszafüred iparral alig rendelkezõ közigazgatási, kereskedelmi központ volt. Változást az 1970-es évek elején bekövetkezett vidéki ipartelepítési politika hozott. Több budapesti székhelyû üzem (Alumíniumgyár, Magyar Hajó- és Darugyár) létesített gyáregységet Tiszafüreden, s a környék mezõgazdasági üzemeinek összefogásával tejipari üzem létesült (Kuntej Közös Vállalat), valamint az ipari szövetkezetekben rekonstrukciót hajtottak végre. A térség iparosítása tehát döntõen adaptált technikán nyugodott, más térségekben elavult ágazatok telephelyeinek kihelyezése révén valósult meg. Természetesen a centrum-régió igényeinek megfelelõen az itteni ipar gazdasági bázisát az elsõdleges nyersanyag-feldolgozás, az élelmiszer- és a könnyûipar jelentette. A Közép-Tisza-vidék elmaradott részén Tiszafüred kijelölése és várossá fejlesztése – a korábban kialakult és nem elég határozott vonzáskörzete alapján – helyesnek bizonyult, de kezdetben nem tudta ellátni a térség településeit városi szolgáltatásokkal. Gazdasági megerõsítésével, városi funkcióinak fejlesztésével azonban egyre határozottabb szervezõ, irányító, ellátó szerepet tölt be. Formálódó vonzáskörzetét az elmúlt idõszakban alapvetõen deformálta a közigazgatási határ, ugyanis vonzáskörzete és változó közigazgatási határa nem esett egybe. Ez megnehezítette a vonzáskörzetébe tartozó falvak, települések városi szolgáltatásokkal való ellátását.
2. Népességföldrajzi viszonyok 2.1. A természetes szaporodás és a vándorlások alakulása A Tisza-tó körzetében az egyre magasabb szinten újratermelõdött elmaradottságra a lakosság jelentõs része elvándorlással reagált. Ennek mértéke a század folyamán mindig meghaladta a magyarországi falusi átlagot. A Közép-Tisza-vidék, ezen belül a Tisza-tó környéke egyike volt az ország jelentõs népességkibocsátó vidékeinek. A legnagyobb vándorlási veszteséget a kis- és középfalvak szenvedték el, ugyanis lakosságuk részesedése az összlakosságból jelentõsen csökkent. A Tisza-tó környéki települések legtöbbjére jellemzõ, hogy már az elõzõ században a népességszám növekedésének megtorpanása figyelhetõ meg. A népességszám a maximumát már 1949-ben, ill. 1960-ban, sõt egyes településeken már a harmincas évek elején elérte. Pl. Tiszanánán, Poroszlón, Sarudon és Ároktõn már 1930ban, Tiszabábolnán és Tiszadorogmán 1941-ben, Tiszaderzsen, Újlõrincfalván, Négyesen és Tiszavalkon 1949-ben számlálták a legtöbb lelket. Kiskörén, Tiszafüreden és Tiszaburán az átlagos alföldi falvakhoz és mezõvárosokhoz hasonlóan 1960-ban érte el a népességszám a maximumát. Attól kezdve viszonylag gyors fogyás volt jellemzõ a térségre. Ráadásul az elvándorlás szelektív jellege miatt az elöregedés, a demográfiaiképzettségi mutatók romlása figyelhetõ meg. Azokon a településeken pedig, ahol a népességszám nem csökkent a térségnek megfelelõ mértékben, ott a cigány lakosság magas természetes szaporodása ellensúlyozta a magyar lakosság számának gyors csökkenését. 1960 óta a Tisza-tó menti települések népességváltozására a differenciálódás volt a jellemzõ, ami Tiszafüred várossá fejlesztésének, a cigány népesség egyenetlen földrajzi eloszlásának, valamint a idegenforgalom megjelenésének köszönhetõ. A nyolcvanas években a fogyó népességû falvakban (a migráció fékezõdése miatt is) egyre inkább az elöregedés következtében kialakuló természetes fogyás vált meghatározóvá. A nyolcvanas évek népességalakulását a következõ táblázat mutatja: Lakó- ÉlveTermé- Vándorlási Tényleges Lakónép. születés Halálozá szetes különbözet szaporodás nép. 1980 s szaporodá szám % 1990 s 6481 840 -922 -82 -616 -698 -10,48 5783 Egyek -1894 118 -116 2 0,01 14343 Tiszafüred 14341 2012 210 -269 -59 -233 -292 -17,71 1356 Tiszaderzs 1648 764 -839 -75 -442 -517 -9,43 4965 Abádszalók 5482 485 -377 108 -244 -136 -5,23 2464 Tiszabura 2600 3540 427 -537 -110 -286 -396 -11,18 3144 Kisköre 3009 392 -467 -75 -272 -347 -11,53 2662 Tiszanána 1713 182 -329 -147 -150 -297 -17,33 1416 Sarud 34 -57 -23 -29 -52 -16,14 270 Újlõrincfalva 322 3684 445 -564 -119 -351 -470 -12,75 3214 Poroszló 474 30 -102 -72 -24 -96 -20,25 378 Négyes 436 44 -74 -30 -7 -37 -8,48 399 Tiszavalk 39 -141 -102 -67 -169 -21,15 630 Tiszabábolna 799 Térség össz. 44529 -668 -2837 -3505 41024 Település
1. táblázat: A lakónépesség és összetevõinek alakulása 1980-1990 között Forrás: Az 1990-es népszámlálás adatai, KSH Budapest. A népesség tényleges szaporodását a születések és a halálozások különbözeteként a természetes szaporodás, valamint a vándorlások egyenlege határozza meg. 1980-tól 1990-ig összesen 3505 fõvel, több mint 8,5 %-kal csökkent a térség lakosainak száma. Ebbõl az elvándorlók száma 2837, ami a népességszám csökkenéséhez csaknem 81 %-ban járult hozzá. A természetes szaporodás hatása az össznépesség csökkenésén belül tehát csak 19 %-os. Az elõzõ évtizedben Tiszabura és Tiszafüred kivételével valamennyi település természetes szaporodása negatív volt a Tisza-tó környékén. Ezt a hatást még megerõsítette a nagyobb súlyú negatív elvándorlási egyenleg. Nincs olyan település az adott térségben ahol a vándorlási különbözet pozitív értéket venne fel. Csupán Tiszafüreden elhanyagolható az elvándorlás a lakosságszámhoz viszonyítva (1. táblázat). A nagyarányú elvándorlás elsõsorban a fiatalabb, mobilabb és iskolázottabb aktív keresõket érintette, ezáltal a mennyiségi romlás, minõségivel is társult. Az idõsebbek, betegebb, kevésbé iskolázott, a szakképzetlen kiskeresetûek, tehát a társadalom perifériáján élõk maradtak helyben. Ezek a rétegek sajnos a legkevésbé képesek a vállalkozásra, a saját sorsuk irányítására, valamint az új feltételekhez, kihívásokhoz való alkalmazkodásra. Közöttük egyre nagyobb arányú a cigány lakosság. Számuk megsokszorozódott, arányuk 1990-ben meghaladta a 10%-ot. Sõt egyes településeken még ennél is lényegesen magasabb ez az érték. Mára Kiskörén 24%-ot, Sarudon 26 %-ot tesz ki a cigány lakosság (egyéni kérdõíves felmérés adatai). Rosszabb egészségi állapotuk, alacsonyabb iskolázottsági szintjük, csekélyebb szakképzettségük, alacsonyabb gazdasági aktivitásuk, nagyobb munkanélküliségi rátájuk, gyakrabban elõforduló deviáns viselkedésük közvetlenül és közvetve is rontja a helyben maradók demográfiai mutatóit. A táblázatból leolvasható még, hogy az apró- és középfalvak tényleges szaporodása a leginkább csökkenõ (Tiszabábolna, Négyes, Tiszaderzs, Sarud, Újlõrincfalva). Ezekre a falvakra a gyors elöregedés a jellemzõ. Kisköre és Poroszló demográfiai helyzete 1980-1990 között nem volt aggasztó, sõt várhatóan ezek a települések élvezik majd az idegenforgalom népességmegtartó hatását. Az adott idõintervallum alatt egyetlen növekvõ népességû település volt, ez pedig Tiszafüred (2 fõ). Az 1990-es népességszámlálás adatain kívül, egyéni kérdõíves felmérést is készítettem, többek között azért, hogy megtudjam mennyiben változott a népességszám 1997-ig a Tisza-tó környéki településeken. A kérdõíveket a helyi önkormányzatokhoz küldtem szét. Sajnálatos módon csak négy település (Abádszalók, Kisköre, Tiszafüred és Sarud) küldte vissza a kérdõíveket, és azok sem hiánytalanul. A visszaküldött kérdõívek alapján az a következtetés vonható le, hogy mind a négy megvizsgált településen nõtt a népességszám 1990 óta. A növekedés aránya azonban továbbra is jelentõsebb a nagyobb, fejlettebb településeken, mint pl. Sarudon. A növekedés bár elindult, de megfigyelhetõ, hogy (Tiszafüreden kívül) sehol nem éri még el a népességszám az 1980-as adatokat (2. táblázat). Ez a növekedés, véleményem szerint, elsõsorban az utóbbi években felvirágzó idegenforgalomnak, továbbá a helyi gazdaság fejlõdésének, az életkörülmények javulásának köszönhetõ. A lakónépesség számának változását a következõ táblázat foglalja össze:
Település
Lakónépesség Változás Lakónépesség Változás 1980 % 1990 % 14 341 0,01 14 343 6,7 Tiszafüred 5 482 -9,43 4 965 6,46 Abádszalók 3 540 -11,18 3 144 5,94 Kisköre 1 713 -17,33 1 416 3,81 Sarud
Lakónép. 1996 15 304 5 286 3 331 1 470
2. táblázat: A lakónépesség alakulása 1980-1996 Forrás: egyéni kérdõíves felmérés adatai 2.2. Korösszetétel alakulása A népesség szerkezetének fontos mutatója a népesség összetétele a fõbb korcsoportok szerint. A Tisza-tó környékékén az elvándorlás szelektív jellege a korstruktúra romlásához és nõtöbblethez vezetett. A népesség elöregedése ezeken a településeken olyan mértékû, hogy egyes falvakban a 60 év fölöttiek aránya az 1990-es felmérés alapján meghaladta a 40 %-ot (3. táblázat). A települések elöregedését többek között a születések csökkenése, a szülõképes korú fiatalok migrációja váltotta ki. A korösszetétel alakulását a következõ táblázat mutatja be: Korcsoport Település Egyek Tiszafüred Tiszaderzs Abádszalók Tiszabura Kisköre Tiszanána Sarud Újlõrincfalva Poroszló Négyes Tiszavalk Tiszabábolna Térségi átlag
0-14
15-39
40-59
60 év felettiek
21,56 23,61 19,98 22,29 27,23 22,13 21,14 17,44 19,62 20,56 11,64 18,54 9,52 19,64
30,29 33,37 27,58 30,81 34,41 31,83 28,66 24,64 25,18 30,36 20,89 28,07 21,42 28,27
24,74 23,50 26,84 24,55 20,86 25,03 23,66 24,36 22,59 23,36 26,13 25,06 28,41 24,55
23,39 17,5 25,58 22,33 17,49 20,99 26,52 33,54 32,59 25,7 41,26 28,32 40,63 27,37
3. táblázat: A korcsoportok %-os megoszlása a Tisza-tó térség településein 1990-ben Forrás: Az 1990-es népszámlálás adatai, KSH Budapest Az 1980-as adatok szerint, akkor a 0-14 évesek aránya 23 % volt, a nyugdíjasoké pedig közel 20 %. Ez az elõnytelen korstruktúra 1990-ig még rosszabbá vált, a fiatalok aránya csökkent, a 60 év fölöttiek aránya nõtt. A legegészségesebb korstruktúra Tiszafüreden van. A népesebb településeken többnyire kedvezõbb a kormegoszlás (3.
táblázat).
3. A közoktatás állapota, a humán erõforrások fejlesztési lehetõségei Napjainkban a szellemi potenciál meghatározó szerepet játszik egy-egy település, térség életében. Egy terület vagy település fejlesztési politikájában egyre kiemelkedõbb szerephez jutnak a környezetüket ismerõ, ahhoz aktívan alkalmazkodó emberek. Felértékelõdött a humán erõforrás, a növekedés motorja a kvalifikált lakosság lett. A fejlõdés alapfeltétele tehát a terület befogadóképessége, iskolázottsági szintje. A felhalmozott szellemi tõke kiugrási lehetõséget, annak hiánya viszont további leszakadást jelenthet. A regionális beavatkozások célpontja éppen ezért az emberek érdekeinek felismerésére, azok érvényesítésén keresztül életkörülményeinek javítására irányul. A periférikus térségek fejlesztésének, növekedési pályára állításának, felzárkóztatásának alapja ennek a szellemi tõkének a gyarapítása. A Tisza-tó körzete az emberi erõforrások szempontjából hátrányos helyzetben van. Ezt az elmaradottságot többek között a terület már fentebb említett három síkon értelmezhetõ periféria helyzete, a kedvezõtlen és szûkös természeti adottságok, a helyi gazdaság területi munkamegosztásban elfoglalt elõnytelen helye, a kedvezõtlen birtokstruktúra, a helyi munkalehetõségek szûkössége, a térség életében domináns mezõgazdaság extenzív jellege, az ingázás, valamint a nagyarányú népesség-kibocsátás mind-mind indokolja. Az elmúlt évtizedekben lényegesen emelkedett az adott térségben élõk szellemi potenciálja a gazdasági fejlõdésnek és az oktatási feltételek javulásának köszönhetõen. Negyedére csökkent az írástudatlanok aránya, megduplázódott a 8 osztályt, megötszörözõdött a középiskola 4 osztályát, megháromszorozódott a felsõfokú tanintézetet elvégzettek és nõtt a szakképzettek aránya. A lakosság mûveltségét kutató felmérések azonban még mindig alacsony mûveltségi színvonalról tanúskodnak. Az iskolázottabbak és a szakképzettebbek között általában a fiatalabbak és a férfiak vannak túlsúlyban. Az anyagi termelés ágazatai közül a mezõgazdaságban kedvezõbb a foglalkoztatottak iskolázottsági és szakképzettségi szintje. Az egyes korosztályok különbözõképpen iskolázott tagjainak arányát a következõ táblázat mutatja be:
Település Tiszacsege Egyek Tiszafüred Tiszaderzs Abádszalók Tiszabura Kisköre Tiszanána Sarud Újlõrincfalva
A 15 év feletti lakosságból legalább ált. 8 osztályt végzett
A 18 év feletti lakos.-ból legalább bef. középiskolai végzettségû
62,9 60,6 73,5 54,9 57,5 52,4 62,1 55,0 53,1 49,8
11,1 10,6 22,0 8,0 11,4 8,9 15,4 11,7 9,4 3,8
A 25 év feletti lakosságból befejezett felsõfokú végzettségû 2,9 2,2 7,1 1,7 3,7 2,7 4,2 3,5 3,3 0,5
Poroszló Négyes Tiszavalk Tiszabábolna Tiszadorogma Ároktõ Tiszakeszi Térségi átlag 999 fõ alatti községek 1 000-4 999 fõs községek 5 000-9 999 fõs községek 19 999 fõ alatti városok orsz. átl.
60,6 59,3 62,5 51,1 57,9 58,1 65,8 58,7 65,0
13,5 8,3 5,4 6,7 9,4 11,1 10,3 10,41 12,2
3,4 1,6 0,4 1,7 1,9 2,6 3,8 2,78 2,6
68,6
16,1
3,7
72,3
18,4
3,9
77,6
27,6
7,3
4. táblázat: Az iskolai végzettség aránya a megfelelõ korúak százalékában (1990) Forrás: Az 1990-es népszámlálás adatai Az adatokból egyértelmûen kiolvasható, hogy a Tisza-tó környéki települések átlaga szinte minden településnagyság esetén alacsonyabb az adott lélekszámú községek országos átlagához viszonyítva (4. táblázat). Az országos átlagtól való eltérés mind a három végzettség esetében jelentõs. Messzemenõ következtetések levonása nélkül ezt mindenképpen lemaradásként, hátrányként kell értékelnünk. A településekre lebontott adatok szerint elmondható, hogy a kis lélekszámú települések értékei alacsonyabbak a térségi átlagnál. Ezek az apró települések küzdenek leginkább a hiányos infrastruktúra hátrányaival, gazdasági problémákkal, foglalkoztatási gondokkal, néhol az elnéptelenedéssel. A sorból határozottan kiemelkedik az egyetlen város, Tiszafüred. Mind a alapfokú, mind a középfokú, mind a felsõfokú végzettséggel rendelkezõk térségi átlagát nagy mértékben javítja Tiszafürednek a többi településhez viszonyított kiugróan magas értéke, bár a település városi jellegéhez és centrumszerepéhez, valamint a hasonló lélekszámú városok országos átlagához képest a korcsoportok szerinti iskolai végzettségek aránya alacsonynak számít. A térség három 5000-10 000 fõ közötti népességû településére – Abádszalók, Egyek és Poroszló – elmondható hogy értékei a térségi átlaghoz közeliek, de messze rosszabbak a településméretre jellemzõ országos átlagnál. A diplomával rendelkezõk 1-2 %-os – Újlõrincfalván, Tiszavalkon még alacsonyabb – aránya a kis lakosságszámból adódóan nagyon kevés kvalifikált embert jelent. Az évtizedes hátrányokat tehát a kilencvenes évek elejéig nem sikerült behozni, az elõnytelen adottságok kisebb mértékben ugyan, de továbbra is jelen vannak. Ez egyben a hátrányos helyzet eredménye, de a jövõbeni hátrányok oka is, azaz a további fejlõdést gátló, korlátozó tényezõ. 3.1. A jelenlegi képzettségi szint értékelése A 1990-es népességszámlálás adatain kívül egyéni kérdõíves felmérést
készítettem arra nézve is, hogy megtudjam mennyiben változott a helyzet a képzettségben 1997-ig. A hozzám eljutott értékeket foglalja össze az alábbi táblázat: kevesebb, Település mint ált. 8 oszt. végzett Sarud Kisköre Abádszalók
21,5 3,5 17,3
legalább szakmunkás befejezett befejezett -képzõt középiskolai felsõfokú ált. 8 végzettek végzettségû végzettségû osztályos végzettségû 34,3 16,7 6,5 3,0 33,8 65,0 22,3 4,7 37,2 19,8 41,2 12,4
5. táblázat: Az iskolai végzettség aránya a 18 évet betöltött lakosság százalékában (1997) Forrás: Az 1997-es egyéni felmérés adatai A táblázat adataiból egyértelmûen leolvasható, hogy rendkívüli különbségek vannak a települések százalékos arányai között (5. táblázat). Véleményem szerint ez egyrészt annak is köszönhetõ, hogy némelyik önkormányzat "hasraütésszerû" adatszolgáltatást nyújtott. Legszembetûnõbb érték az abádszalóki felsõfokú intézményt végzettek aránya (12,4 %). Amennyiben ez az érték valós alapokon nyugszik, a település messzemenõen felülmúlja az országos átlagot, továbbá ez radikális javulást mutat az elmúlt 7 év alatt. A többi település ezen adatai kb. megfelelnek a 1990-es felmérés adatainak, a javulás nem jelentõs. A 8 általánost végzett lakosok arányának szórása a legkisebb a három településen, tehát ezek térnek el egymástól legkevésbé, bár ezek realitása is megkérdezhetõ, amennyiben azokat a 4. táblázat adataival hasonlítjuk össze. Fõleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az 4. táblázat a 15 év feletti lakosságot, az 5. táblázat pedig a 18 év feletti lakosságot veszi alapul. Az értékek túl alacsonyak, ami azt jelentené, hogy a legalább 8 általánost végzett lakosság aránya rohamosan csökkent az elmúlt 7 év folyamán. Szembetûnõ, hogy Kiskörén a kevesebb, mint 8 általánost végzettek aránya csak 3,5 %. Ez az érték messze kedvezõbb lenne az országos átlagnál, amit azonban nem tartok reálisnak. A másik két település adatai valószínûleg megfelelnek a valóságnak. Az 1990-es felméréskor az országos átlag a 7 évesnél idõsebb lakosság esetében 16,7 % volt. Ha figyelembe vesszük, hogy azóta az országos átlag nagy valószínûséggel javult (tehát csökkent), valamint azt, hogy az a felmérés a 7 évnél idõsebb, a 1997-es felmérés pedig a 18 évnél idõsebb lakosságot vette alapul (ami ugyan a 1997-es felmérés értékeit némileg rontja (növeli), ugyanis ekkor a nevezõben kisebb szám van), az országos átlaghoz képest kedvezõtlen képet kapunk, fõleg Sarud esetében. Kiskörén a szakmunkásképzõ iskolát végzettek száma irreálisan magasnak tûnik. Ez az érték még akkor is megkérdõjelezhetõ, ha figyelembe vesszük a településen mûködõ erõmû és vízlépcsõ magas szakmunkás igényét. Az érettségizettek aránya Sarudon a legkedvezõtlenebb. Igaz ugyan, hogy sokkal kisebb település, mint Kisköre és Abádszalók, de ha ezt a 6,5 %-ot a település méretéhez arányos országos átlaghoz viszonyítjuk akkor is szomorú képet kapunk. A 1990-es felmérés 1000-4999 fõ közötti községek (Sarud népességszáma 1470 fõ) országos átlagával (16,1 %) tehát összehasonlítva (4. táblázat) az a következtetés vonható le, hogy a település nagy mértékben le van maradva. Figyelembe kell venni,
hogy azóta az országos átlag valószínûleg javult. A 4. táblázat alapján 9,4 % volt 1990ben a középiskolát végzettek aránya, tehát Sarudon hét év alatt csaknem egyharmadával (30,8 %) csökkent az ilyen végzettségû lakosok száma. Persze itt is hozzá kell tennem, hogy csak abban az esetben, ha pontos értékeknek tekinthetjük a kérdõíves felmérés adatait. Ez valószínûleg a településbõl elvándorlóknak köszönhetõ. Kisköre is a 1000-4999 fõ közötti községek közé tartozik, bár népességszáma több, mint kétszer nagyobb Sarudénál. Itt az érettségizettek aránya magasabb 1997-ben, mint az 1990-es felmérés hasonló nagyságú településeinek országos átlaga (16,1 %), sõt a Kiskörén élõ középiskolát végzett lakosok aránya 1990-hez képest (4. táblázat) 6,9 százalékponttal, ill. csaknem 45 %-kal növekedett. Abádszalók lakosainak száma alapján már egy másik kategóriába tartozik. Az 5000-9999 fõ közötti községek lakosságának 18 évesnél idõsebb legalább középiskolai végzettséggel rendelkezõk országos átlaga 1990-ben 18,4 % (4. táblázat), amit az 1997es felmérés 41,2 %-os aránya bõven felülmúl. Ennek realitását már csak azért is meg kell kérdõjelezni, mert 1990-ben ugyanitt a középiskolai végzettséggel rendelkezõk aránya csak 11,4 % volt, nem valószínû ilyen mértékû növekedés. Azt, hogy a térség szellemi tõkéjében jelentkezõ hátrányokat a 1997-ig sikerült e behozni, a fenti adatok alapján nem lehet és nem is szabad egyértelmûen meghatározni. Véleményem szerint (bár ez szubjektív vélemény) a humán erõforrások elõnytelen adottságai némileg javultak, de továbbra is az országos átlag alatt vannak.
4. Vállalkozók és vállalkozások A rendszerváltás elõtti évtizedek gazdasági potenciáljának részét képezõ felzárkóztatás, területi kiegyenlítõdés az ország egészének felemelkedését ígérte. Ennek részeként a hátrányos helyzetben lévõ területek – így pl. a Közép-Tiszavidék számára is – a felemelkedés perspektíváját helyezte kilátásba. A valóságban nem ez történt, sõt a vizsgált térség lemaradása az országon és a megyéken belül tovább folytatódott. Az egész országra is jellemzõ volt az erõs városi koncentrációjú ipartelepítés, de a térség egyetlen városának, Tiszafürednek az iparfejlõdése nem volt olyan mértékû, hogy a munkahelyek számát jelentõsen növelte volna. A térség gazdasági potenciálja alacsony, és foglalkozási szerkezete is korszerûtlen volt (az agrárkeresõk aránya lényegesen meghaladta a tercier szektorban dolgozók arányát). Az utóbbi 10-15 évben indult csak meg a primer és szekunder szektorból a tercier szektor irányába tartó mozgás. A térségben az 1950-es és az 1960-as évtizedben elsõsorban a távolsági ingázás dominált, amely hozzájárult az elvándorlás alapjának megteremtõdéséhez is. Az 1970-es évtizedtõl az ipar széttelepülésének hatására a napi ingázás került elõtérbe, ami már a falvak népességmegtartó képességét fokozta. A térségben az ingázás a nyolcvanas évek végéig lényeges tényezõ volt a falusi lakosság foglalkoztatásában. Akkor az aktív keresõk 30-35 %-a naponta ingázott. A kilencvenes évek elejétõl a falusi térségeket erõteljesebben sújtó munkanélküliség drasztikus növekedése következett be. A rendszerváltás a gazdaságban, azon belül is a legvilágosabban a tulajdoni struktúra radikális megváltoztatásában, a termelés szerkezeti és szervezeti keretének gyökeres átalakulásában és az új vállalkozási formák elõretörésében mutatkozik meg. A felsoroltak közül is a gazdasági rendszerváltás egyik leglátványosabb és legtömegesebb kísérõjelensége a gazdaság szervezeti átalakulása, amelynek során a korábban domináns gazdasági szervezetek, az állami vállalatok és a szövetkezetek helyébe a piacgazdaságra jellemzõ új formák, vállalkozások lépnek. Különleges
figyelmet kell fordítani az új vállalkozásokra, kisiparosokra és kiskereskedõkre. Adókedvezményekkel, kedvezõ hiteltámogatásokkal, segélyekkel kellene stabilizálni, ill. emelni számukat, ugyanis ezeknek a vállalkozásoknak a munkaadó tevékenységétõl remélhetjük a helyi életkörülményeknek és az alapellátásnak a javulását. Másfelõl viszont az állami tulajdon lebontásának a folyamata, a privatizáció a legfontosabb hajtóerõ. A szervezeti mozgásokkal, a privatizációval leginkább érintett ágazati és tevékenységi kör mindmáig a tercier szektor: a kereskedelem, s a korszerû piacgazdaság humán infrastruktúráját képezõ pénzügyi, menedzsment és marketing tevékenységek. Az átalakulási folyamatok eredményeként a gazdaság szervezeti jegyei közül a méretstruktúrában, a nagyszervezetek osztódásában és az új vállalkozások számának növekedésében zajlottak és zajlanak a leglátványosabb változások. Fontos volt még a lokális fejlõdés akadályát jelentõ ún. telephelyi rendszer (fõvárosi, vagy más székhelyû központokhoz való tartozás) szinte teljes felszámolása. 4.1. Kereskedelem, kiskereskedelmi vállalkozások értékelése A tercier szektor súlyának megerõsödése az adott térségben is megindult. Megnövekedett a kiskereskedelmi egységek, boltok száma, félesége, melyek döntõen a helyi és a körzeti igényekhez igazodva, a látható és látens piaci igények kielégítését végzik. E radikális változás, valamint a korábban mûködõ statisztikai nyilvántartási rendszer összeomlása, átalakulása miatt manapság nagyon nehéz a kereskedelmi hálózatok, egységek méretére, valamint a forgalom nagyságára, összetételére és változásaira vonatkozóan értékelhetõ, használható adatokhoz jutni. Ebben a témában, a kereskedelmi ellátás szintjérõl és minõsítésérõl, a Tisza-tó környékének csak egy részérõl, pontosabban csak van egy, a Heves megyei településekre vonatkozó felmérés. Továbbá az egyénileg végzett kérdõíves kutatómunkám eredményeként Abádszalók adataihoz tudtam hozzájutni. A továbbiakban nagymértékben támaszkodom ezek megállapításaira. Véleményem szerint ezek nemcsak a vizsgált településeken jellemzõek, hanem kivetíthetõk valamennyi Tisza-tó környéki településre. Jelentõs eltérés Tiszafüred esetében lehet, ez pedig abból ered, hogy a város központi helyzetébõl adódóan kedvezõbb feltételekkel, fejlettebb infrastruktúrával, magasabb gazdasági potenciállal rendelkezik. Az elmúlt években meglévõ kereskedelmi hálózat bõvülésének köszönhetõen mára már minden településen biztosított a megfelelõ ellátás a napi cikkekbõl. Néhány kistelepülésen elõfordul még választékhiány, de ez nem jelentõs. A boltok színvonala eltérõ, javítható, de különösebb feszültség, ellátatlanság nem került felszínre. Tartós fogyasztási cikkek esetén a térségben az üzletek ritkábbak, a választék szûkösebb. Jellemzõen a nagyobb településeken nyújt szélesebb választékot a bolthálózat. A településeken viszont ezt nem érzik igazán jelentõs gondnak, mert a bevásárló utak, célpontok kialakultnak tekinthetõk. A vendéglátás súlyozottan a piaci, keresleti igények szerint fejlõdött. Többek véleménye szerint mára már fölös számban létesültek a körzetben kocsmák, büfék, ivóhelyek, viszont az idegenforgalmi igényeket kielégíteni képes kulturált, gyors étkezési lehetõséget biztosító üzletek száma kevés. Mára meghatározó jelenség az ún. garázs-élelmiszerboltok megjelenése, a divatcikkek árusítása, ital diszkontok és a bálás ruhát árusító üzletek terjedése. A hevesi településekbõl a tartós fogyasztási cikkek, valamint egyéb áruk beszerzésére irányuló bevásárló utak elsõsorban Heves, Eger és Tiszafüred felé irányulnak.
A hagyományos személyi, ill. javító típusú szolgáltatások kínálata a településeken a piaci keresletnek megfelelõ, számottevõ hiányosság nem tapasztalható. Eltérõ azonban a helyzet az új igényekhez, új (bõvülõ) tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatások esetén. A nem teljes körûen kielégített kereslet a következõ szolgáltatásoknál merül fel: · motorizációhoz kapcsolódó szolgáltatások (autókereskedés, szerviz, benzinkút) · idegenforgalomhoz kapcsolódó szolgáltatások (információ, kölcsönzés, pénzváltás stb.) · üzleti élethez kapcsolódó szolgáltatások (informatika, elektronika, üzleti információ, tanácsadás) · szórakozás, rekreáció (sport, fitness, szórakozás stb.) Ezekre a szolgáltatásokra a nagyobb tõkeigény, a hosszabb távú megtérülés és bizonytalanság, a még kialakulóban levõ, vagy látens, de tartósan felfelé ívelõ kereslet, továbbá az alacsony, még nem számottevõ konkurencia jellemzõ. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy e szolgáltatástípusok a térségben kevésbé épültek ki. Ezekre a piaci kereslet még csak kis mértékben jelentkezett, ezért potenciálisan kiaknázható szektorként jelölhetõek meg. 4.2. Kisvállalkozások pénzügyi folyamatai, lehetõségei A következõkben a vállalkozásokon belül a térség alapvetõen mezõgazdasági jellegébõl fakadóan a mezõgazdasági vállalkozások pénzügyi nehézségeit, ill. annak okait veszem számba röviden, már csak azért is ezt, mert õket érintették leginkább a pénzügyi szféra változásai. A mezõgazdaság válságát az alkalmazkodási zavarok mellett a nyolcvanas évektõl egyre súlyosbodó likviditási válság jellemzi. Ez összefügg a nagyarányú piacvesztéssel, az integrációs rendszer széthullásával, de erõteljesen kötõdik az agrárátmenettel együtt járó tulajdon- és földhasználati bizonytalanságokhoz, a pénzügyi intézmények mezõgazdasági finanszírozásában való érdekeltségéhez is. Az ágazatok alacsony jövedelemtermelõ képességük miatt nem fedezik a magas hitelkamatokat. Az egyébként is csökkenõ értékû vagyont magas hitelállomány terheli. Az átalakult szervezetek jelentõs adósságállományt örököltek, az újonnan alakult gazdaságok nagyobb része pedig vagy jelentõs hitelterhek árán jutott a vagyonához, vagy pedig olyan alacsony vagyonértékkel rendelkezik, ami a további mûködést rendkívül megnehezíti. Az egyik legnagyobb feszültséget tehát az agrártermelõk, agrárvállalkozók életében a pénzügyi helyzet okozza, s valójában a pénz- és hitelhiány az, ami a piaci lehetõségek kihasználását célzó szerkezetváltást és az ehhez szükséges mûszaki fejlesztést nagymértékben akadályozza. A szétaprózódott tulajdonviszonyok mellett sok esetben kérdéses az is, hogy a sikeres gazdálkodás feltételei egyáltalán megteremthetõk e? 4.3. Vállalkozások helyzete Kiskörén és Abádszalókon Az általam végzett kérdõíves felmérés alapján a Kiskörén mûködõ vállalkozásokról kapott adatok szerint 1997-ben az egyéni vállalkozások száma 100-ra tehetõ, a gazdálkodó szervezeteket magában foglaló társas vállalkozások száma pedig mindössze 18. A 18 magasabb szervezettségû, jogi személyiségû, illetõleg jogi személyiség nélküli szervezetek a következõképpen oszlanak meg: 10 kft., 4 rt., 2
szövetkezet és 2 bt. mûködik. A nagyobb jelentõséggel bíró társas vállalkozások az egyéni vállalkozásoknak csupán 18 %-át teszik ki az adott településen. Az egyéni vállalkozásoknál a munka jellege szerint 20 fõ kisiparos, 70 fõ kiskereskedelmi vagy valamilyen szolgáltatást nyújtó, 10 pedig mezõgazdasági önálló tevékenységet folytat. Abádszalókon 183 egyéni vállalkozás, 6 bt., 1 KKT, 8 szövetkezet, 18 kft. és 4 rt. mûködik. Látható, hogy a társas vállalkozások közül itt is a kft. a legelterjedtebb gazdálkodási forma. A 183 egyéni vállalkozásból 9 szellemi szabadfoglalkozású, 78 kisiparos, 89 kiskereskedelmi, 7 mezõgazdasági önálló tevékenységet folytat. Mindkét település esetén a kiskereskedelemben és kisiparosként dolgoznak a legtöbben az egyéni vállalkozások közül. A mezõgazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozások alacsony száma a még fejletlen, induló agrárvállalkozások kialakulásának csíráit jelzi. Összefoglalóan a térség vállalkozási viszonyairól megállapítható, hogy a központjukról leváló, ill. átalakult cégek kezdik helyzetüket és létszámukat stabilizálni, piacaikat kiépíteni. Az átalakult szövetkezetek termelése, ill. forgalma stabilizálódik, egyre határozottabb válaszaik vannak a környezeti kihívásokra. Egyre jobban erõsödik a kisvállalkozások, a kisebb foglalkoztatók szerepe és dinamikája, egyre erõsebb az egyéni vállalkozói aktivitás – igaz, hogy ebben a kényszervállalkozások száma is nagy – , növekszik a kisebb, cégszerû magánvállalkozások száma és szerepe pl. a kereskedelemben, feldolgozásban. Kezd erõsödni az egyéni mezõgazdasági vállalkozók, gazdák szerepe és vállalkozási aktivitása.
5. Munkaügy, foglalkoztatottság és munkanélküliség A rendszerváltást követõ foglalkoztatáspolitikai kérdések – mindenekelõtt a munkanélküliség kezelése – néhány év alatt a legsúlyosabb gazdasági-társadalmi problémák közé emelkedtek. Bár a munkanélküliség jelenleg az ország minden részén jelen van, a munkanélküliség helyzetében a regionális különbségek meglehetõsen nagyok. Amíg a fõvárosban és közvetlen környékén, valamint a Dunántúl egyes körzeteiben a probléma még kezelhetõnek látszik, addig kiterjedt térségekben – ide tartozik nagytérségi szinten az Alföld, ezen belül pedig a Tisza-tó környéke is – a munkát keresõk száma és aránya már jelenleg is olyan magas, hogy súlyosan fenyegeti a regionális, ill. a lokális társadalmakat. Néhány tényezõ már korábban is jelezte, hogy a piacgazdaságra történõ áttérés a térségben jelentõs foglalkoztatási gondokat, magas munkanélküliséget fog okozni. (Erre utaló jelek voltak pl. a vidéki ipartelepítés ellentmondásai és fogyatékosságai az ötvenes években, a gazdasági elmaradottsággal együtt járó relatív túlnépesedés és nagy népesség-kibocsátó jelleg az ötvenes, hatvanas években. Ezt erõsítette a teljes foglalkoztatottság koncepciójával is összefüggõ rejtett munkanélküliség, a helyi ipar megteremtésének a teljes elhanyagolása stb.) A rendszerváltást követõen fellépõ újabb okok közül feltétlenül megemlítendõ a meglévõ, fölöttébb szerény ipari potenciálnak a gazdasági elmaradottságból fakadó korszerûtlen szerkezete és mûszaki színvonala, a korszerû húzóágazatok alacsony aránya. Jelentõsen hozzájárult a munkanélküliséghez a beruházásokat, következésképpen a versenyképes termelés fellendülését korlátozó, valamint az induló vállalkozásokat sújtó restriktív pénzügyi politika, a privatizáció és a kárpótlás felemás megoldásai, az ipari és mezõgazdasági szövetkezetek átalakulása miatti jelentõs létszámleépítés is. A kereskedelmi és szolgáltató szféra fejlõdését hátrányosan érintette a lakossági fogyasztás erõteljes csökkenése, ami áttételesen szintén érinti a munkanélküliségi problémákat. A foglalkoztatási gondokat növeli továbbá a
privatizáció az iparban és a kereskedelemben azért is, mert a versenyképesség megõrzéséért a magánvállalkozók csak a legszükségesebb létszámot alkalmazzák. A térség településeinek foglalkoztatási szerkezetére eddig egyrészt a mezõgazdasági aktív keresõk nagyon magas, illetõleg a tercier ágakban dolgozók rendkívül alacsony száma és aránya, másrészt a helyi ipar híján tömegesen ingázó népesség volt jellemzõ. Miután a korábban ingázó munkavállalók száma igen magas volt, és a létszámleépítések elsõsorban õket érintik, jelentõs részük ma munkanélküli, vagy szociális járadékot kap. Ráadásul mire a térség egyetlen, fiatal városának, Tiszafürednek a foglalkoztatási szerepe megerõsödhetett volna, addigra az idetelepített leányvállalatok leépítésével a rendszerváltást követõen jelentõsen megnövekedett a térségben a munkanélküliek aránya. Így még az egész térségre kiterjedõ központi szerepe sem alakulhatott ki a fejlõdési folyamatok megtorpanása miatt. A helyzetet tovább nehezítették a mezõgazdasági termelésben jelentkezõ problémák, a termelési és értékesítési nehézségek. Továbbá a mezõgazdasági üzemek átalakulása is lassan haladt, amit tovább súlyosbított az eszköz és tõkehiány. Az ellentmondásosan zajló kárpótlási folyamatok révén történt földhözjutás is alig enyhítette a foglalkoztatási nehézségeket. Az újonnan születõ magán- és társas vállalkozások létszámigénye ma még csak kismértékben tudja felszívni a munkanélkülieket. A problémát tovább nehezíti az a tény, hogy a munkanélküliség jelensége új, tartós elfogadása nem könnyû, s a megfelelõ kezelésre alkalmas intézményekkel és hatékony eljárásokkal csak részben készültek fel a térség önkormányzatai. Éppen ezért a munkanélküliség egész kérdéskörének hatékonyabb kezelése érdekében az önkormányzatok átfogó foglalkoztatáspolitikai programjainak a mielõbbi kidolgozása fontos feladat. 5.1. A térség munkaerõpiacának jelenlegi helyzete Kérdõíves felmérés alapján a Tisza-tó környezetében lévõ négy település jelenlegi foglalkoztatási helyzetérõl, a munkanélküliség arányáról a következõ táblázat nyújt információkat: Lakó- Munkaképe Település népesség s korúak Tiszafüred 15 304 Abádszaló 5 286 k 1 470 Sarud 3 331 Kisköre
8926 2242
Munkanélküliek száma 1267 896
664 1927
140 350
MunkaKözhasznú nélküliek munkát végzõk aránya száma 14,2 158 39,9 110 21,0 18,1
28 51
6. táblázat: A regisztrált munkanélküliek megoszlása a Tisza-tó környékének négy településén Forrás: Kérdõíves felmérés (1997) Az adatok alapján egyértelmûen elmondható, hogy a munkanélküliek aránya valamennyi településen messze meghaladja az országos átlagot. Ezek természetesen az elõzõekben taglalt okokból adódnak. A felmérés szerint Tiszafüred munkanélküliségi aránya a legalacsonyabb, ami városi létének, központi szerepének, a többi településhez
viszonyított kedvezõbb infrastruktúrájának, fejlettebb gazdasági potenciáljának köszönhetõ. A térségen belül elfogadhatóbb a helyzet még Kiskörén. Az abádszalóki adatok realitása véleményem szerint megkérdõjelezhetõ, túlságosan magas. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a regisztrált munkanélküliek között nem vesszük figyelembe a munkanélküli ellátásból már kikerült és az ún. jövedelempótló támogatásban részesültek számát, valamint a jövedelempótlásban részt nem vevõ, szintén nem elhanyagolható munkanélkülieket. Nem beszélve arról, hogy az utóbbi idõben részint az idegenforgalom fellendülésébõl adódóan némi gazdasági javulás is történt. Jellemzõ továbbá, hogy a közhasznú munkát végzõk száma a vizsgált települések adatai alapján szorosan összefügg, arányos a település népességszámával. A munkanélküliek kor szerinti megoszlásából Kiskörén és Sarudon kitûnik, hogy jelentõs gondot okoz a pályakezdõ fiatalok elhelyezkedése, ugyanis ennek aránya mindkét településen igen magas. Ezen célirányos oktatási programokkal lehetne segíteni. Település Munkanélkülie k száma 140 Sarud 350 Kisköre
18-35 év fõ 99 157
% 70,8 44,9
36-50 év fõ 23 166
% 16,4 47,4
51-60 év fõ 18 27
% 12,8 7,7
7. táblázat: A munkanélküliek kor szerinti megoszlása Kiskörén és Sarudon Forrás: Kérdõíves felmérés A foglalkoztatási gondok drasztikus enyhülésére nem lehet a közeljövõben sem számítani a két település esetén, ugyanis igen kedvezõtlen a munkanélküliség belsõ szerkezete (8. táblázat, 9. táblázat). Az összes regisztrált munkanélkülieknek kb. a fele már túl van a 180 napos munkanélküli segély ellátáson, ami egyben elõrevetíti a segélybõl kikerülõk számának a további rohamos emelkedését. Emellett igen magas a munkába csak nehezen visszaállítható 8 általánosnál kevesebb, vagy 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezõ regisztrált munkanélküliek száma. Jelentõs és sikeres átképzésre a közeljövõben csak a munkaerõ-mobilitásra leginkább hajlamos érettségivel, vagy felsõfokú végzettséggel rendelkezõ munkanélküliek esetében lehet számítani. Az idegenforgalom fellendülésének köszönhetõen egyre jelentõsebb az idényjellegû munkaerõ utáni igény is, amely idegenforgalmi szezonban némileg felszívja a munkaerõ-kínálatot. Nem hagyható figyelmen kívül a cigány lakosság, ugyanis fajlagosan köztük van a legtöbb munkanélküli. A társadalmi elõítéletek, az alacsony iskolai végzettség miatt nekik van a legkisebb esélyük az elhelyezkedésre. < 1 hónap 3,6 Sarud 14,3 Kisköre
1-3 hónap 11,4 14,3
3-6 hónap 32,1 28,5
> 6 hónap 52,9 42,9
8. táblázat: A munkanélküliek megoszlása idõtartam szerint Kiskörén és Sarudon (%-ban) Forrás: Kérdõíves felmérés (1997)
Település Munka- kevesebb, 8 általános szakmunkás- érettségi felsõfokú nélküliek mint 8 ált. képzõ végzettség fõ % fõ % fõ % fõ % fõ % 140 62 44,3 37 26,4 30 21,4 10 7,1 1 0,7 Sarud 350 41 11,7 173 49,4 99 28,3 34 9,7 3 0,9 Kisköre 9. táblázat: A munkanélküliek megoszlása végzettség szerint Kiskörén és Sarudon Forrás: Kérdõíves felmérés (1997) 5.2. Az önkormányzatok és a munkaerõpiaci szervezetek foglalkoztatáspolitikai feladatai Az önkormányzatoknak, a munkaerõpiaci szervezeteknek szembe kell tehát nézniük a valóságban mind szélesebbé és tartósabbá váló falusi munkanélküliséggel. Hatékony kezelése érdekében az önkormányzatok átfogó foglalkoztatáspolitikai programjainak kidolgozása halaszthatatlan feladat. A legfontosabb teendõk az elkövetkezõ években a következõk. · Az önkormányzatoknak komplex program formájában ki kell alakítaniuk a foglalkoztatás-politikai stratégiájukat. Ezek nélkül az átgondolt és elemeiben (képzés, vállalkozásfejlesztés, szociálpolitika) rendszerszerûen egymásba épülõ programok nélkül a szociális ellátórendszerekre nehezedõ teherrel nem képesek megbirkózni. · Támogatni kell a munkaerõpiacról tartósan kiszoruló rétegek és egyének foglalkoztatásra irányuló programokat, elképzeléseket, a munkanélküliek foglalkoztatásához hozzájáruló munkaadók fejlesztési törekvéseit. Biztosítani kell a megvalósításhoz szükséges forrásokat és szakértelmet. · Az önkormányzatok és intézmények közhasznú foglalkoztatásához a lehetõségekhez mérten maximálisan biztosítani kell az anyagi erõforrásokat a jövõben is. · Rendszeresen tájékozódni kell a foglalkoztatók munkaerõképzési igényeirõl, és ezt érvényesíteni kell az oktatási intézményekben. · Támogatni kell a regionális munkaerõfejlesztõ és -képzõ központok munkáját, kapacitásukban, szervezettségükben és szakmai felkészültségükben alkalmassá kell õket tenni a munkaerõpiaci problémák kezelésére, enyhítésére. · Biztosítani kell kulturált munkaerõ-közvetítõ helyek létesítését és mûködtetését. · Az önkormányzatok szervezzék, és legyenek egyben erkölcsi és anyagi támogatói is a foglalkoztatáspolitikai eszközök adta lehetõségek kihasználását célzó pályázatoknak, az érintett munkaadókkal, képzõ intézményekkel és társadalmi szervezetekkel közösen. · Keresni kell azokat a direkt és indirekt támogatási formákat, amelyekkel a munkaadók, az új vállalkozások foglalkoztatási szándékát, kedvét fokozni lehet, különös tekintettel adókedvezményekre, bérleti kedvezményekre, telephelyek biztosítására, kihasználatlan ingatlanok foglalkoztatáspolitikai célú hasznosítására, egyéb támogatásokra. · Kapcsolódjanak be erõteljesebben az önkormányzatok a központi és helyi szervezeteknek a jövõben mind rendszeresebbé váló munkaerõ-piaci információcseréjébe, s a tapasztalatokat hasznosítsák. · Támogatni kell az érdemi munkaerõ-közvetítésbe bekapcsolódó új kisvállalkozások, tanácsadó szervezetek mûködési lehetõségeit a településeken, orientálva ezeket
bizonyos speciális rétegek (pl. pályakezdõk, megváltozott munkaképességûek, nyugdíjasok stb.) irányába. A felsorolt helyi szintû feladatoknak a megvalósítása mellett igazi elõrehaladást a gazdasági szerkezetváltás és modernizáció sikeres végrehajtása, a foglalkoztatottság helyzetét döntõen meghatározó gazdasági környezet megerõsödése, a recessziós folyamatok feltartóztatása, a gazdaság országos szintû fellendülése hozhat.
6. A térségi infrastruktúra állapota A rendszerváltásig a mezõgazdasági térségeken a fejlõdést nagyban befolyásolták a mezõgazdasági vállalatok. A termelõszövetkezetek, az állami gazdaságok megteremtették a helybeliek munkalehetõségeit. Ezek lehetõségeiken, korlátozott anyagi keretükön belül a település infrastrukturális fejlesztéséhez is hozzájárultak. Fontos szerepet játszottak az út-, közmû-, kulturális és kereskedelmi hálózatok fejlesztésében. Bár ez a tevékenységük jelentõsen korlátozódott a vidéki ipartelepítés, valamint a nyolcvanas évek gazdasági visszaesése következtében. A rendszerváltást követõ gazdasági átalakulás infrastrukturális téren is kedvezõtlenül érintette a vidéket. Az önkormányzati rendszer a települések dezorganizációjához vezetett, a fejlesztési eszközök elosztása megváltozott. Ebben az évtizedben azonban a legtöbb vidéki település infrastruktúrája (ivóvíz, telefon, gáz, szennyvíz) látványos fejlõdésnek indult, amely a lakossági hozzájárulások, céltámogatások és nem utolsó sorban az önkormányzatok által felvett hitelek révén valósulhatott meg. Ez a Tisza-tó környékén csak a nagyobb településekrõl mondható el (Tiszafüred, Poroszló, Abádszalók). A település-, területfejlesztés mára már egyre kevésbé van összekötõdve a gazdasági szervezetekkel. A térségi infrastruktúra állapotát súlyosan érintette, hogy a kialakult gazdasági válság következtében számos ipari üzemet felszámoltak, a mezõgazdaságban drasztikusan csökkent a foglalkoztatottak száma, amely fokozódott a szövetkezetek átalakulásával és az állami gazdaságok privatizációjával.
7. A jelenlegi idegenforgalom és a fejlesztéshez kapcsolódó javaslatok 7.1. A turizmusból származó elõnyök és hátrányok a térség életében A turizmus számára a Tisza-tó és környéke megfelelõ feltételeket nyújt mind az ismeretszerzõ, mind az üdülõ, mind a falusi turizmus számára. A vízpart, a sportolási, a vadászati és a horgászati lehetõségek a rekreációhoz járulnak hozzá. A tájak kulturális és természeti értékei, az élõvilág, az ismeretszerzõ turizmus számára szolgálhatnak alapul. A vidéki élet, a mezõgazdasági kultúra megismerése a falusi turizmus résztvevõinek jelenthet értéket. A turisták céljai azonban sosem válnak el mereven egymástól, és a kikapcsolódás, a pihenés, az új ismeretek megszerzésének igénye valamilyen szinten minden esetben megjelenik. Ami viszont minden turista esetében közös, az az utazásra ösztönzõ vonzó célpont. Az idegenforgalmi üzletág elsõdleges célja ezeknek a célpontoknak a felkutatása és iránta az érdeklõdés felkeltése. Ez azonban nem elegendõ. Ezt követnie kell a közlekedés, az elhelyezés, az infrastruktúra és a kiszolgálás feltételeinek a megteremtésének. Mivel általánosságban a turisztikai szempontból vonzó helyek száma korlátozott, és a turisták kiszolgálási feltételeinek megteremtése rendkívül
tõkeigényes, ezért a turizmus iránya viszonylag kis térségekre, kevés számú helyre korlátozódik és arra óriási terhelést jelent. A turizmus a Tisza-tó környéke számára számtalan elõnnyel járhat. A kialakult új tulajdonviszonyok következtében emelkedett azok száma, akik fõfoglalkozásukból nem tudnak megélni. A mezõgazdasági termelõk bevételei a jövõben várhatóan nem emelkednek látványosan. Mindezek miatt az alapvetõen mezõgazdasági térségekben élõknek új bevételi forrásokat kell keresniük. Egyik ilyen lehetõség a Tisza-tó környékén a turizmus, a falusi vendégfogadás területén végzett, a tó adta lehetõségeket kihasználó vállalkozások. A lakosság számára új jövedelemforrást jelent, új munkahelyeket teremt, azaz gazdasági fellendülést indukál, esetleg hozzájárulhat az õsi mesterségek, népszokások továbbéléséhez, fedezetet nyújthat a térség infrastruktúrájának fejlesztéséhez, a történelmi helyek feltárásához, karbantartásához, nemzeti parkok kialakulásához. Felértékeli a kulturális és természeti értékeket, közelebb hozza egymáshoz a különbözõ civilizációkat, hozzájárulhat a higiéniai és kulturális színvonal javulásához, hiszen a kiszolgálásnak általában a jobb gazdasági körülmények között, a civilizáció és a higiénia magasabb fokán álló élõ turisták igényeinek kell megfelelnie. A tömegturizmus, elõnyei mellett azonban rengeteg hátránnyal is bír, amelyekre oda kell figyelni a térség fejlesztése során. A térségbe látogatók természeti, környezeti, gazdasági és erkölcsi károkat okoznak, ill. okozhatnak. Azonban minden tájnak megvan egy természetes fogadópotenciálja, amely megfelelõ szervezettség esetén jól kihasználható, és a környezetterhelés kordában tartható. A terhelhetõséget meghaladó mérték esetén pedig a leromlás szinte elkerülhetetlen. A károkat növeli a turizmus idényjellege, amihez az infrastruktúrával, vízellátással, a szennyvíz és a hulladék kezelésével alig lehet alkalmazkodni. A szennyezés növekedése egyértelmûen hozzájárulhat a Tisza-tó elalgásodásához, amely folyamat egyébként már el is indult. A nagy tömegek megjelenésével járó zaj, az élõvilág zaklatása, a turisták vadászó, halászó és gyûjtögetõ szenvedélye veszélyezteti az élõvilágot, a természeti képzõdményeket. A vízpartok kiépítése (partfalak, kõgátak), lebetonozott utak, sétányok kialakítása csökkenti a természetes élõhelyeket, károsítja az ökoszisztémát. A tó belsõ térségeit látogatók és a vadkempingezõk is komoly környezetszennyezést okoznak. A tömegturizmus továbbá a közlekedés növekedésével is jár, ez pedig a gépkocsik elhelyezésére nagyméretû lebetonozott parkolók létesítését teszi szükségessé. A gépjármûforgalom növekedésével nõ a lég- és zajszennyezés mértéke is. A vízi sportok terjedésével pedig a motoros vízi jármûvek (motorcsónak, jet-ski, vitorlások motorja) a vizet olajjal, benzinnel szennyezik, a vízi élõvilágot károsítják. A Tisza-tó esetében kedvezõnek találom, hogy a különbözõ vízisportokra alkalmas helyeket, a tó öntisztulási képességének megfelelõen a duzzasztóhoz közelebbi, egyre mélyebb részeken alakították ki ill. alakultak ki. A legértékesebb területeken, a Tiszavalkimedencében és a Poroszlói-medence É-i részén, ahol az õsi Tisza menti táj hangulatát idézõ sajátos vízivilág alakult ki, mintegy 3400 ha-on az ún. Tiszafüredimadárrezervátum található. Itt nem, vagy csak korlátozottan engedélyezett a belépés. A Poroszlói-medence D-i részén horgászni, ill. csónakázni lehet, a mélyebb Sarudimedence vitorlássportra alkalmas. A duzzasztómûhöz legközelebb lévõ, legmélyebb vizû Abádszalóki-medencében jet-ski-t és egyéb vízisportot lehet ûzni, bár a tó kihasználtsága egyes felmérések szerint így is elérte már a terhelhetõség felsõ határát. A tó igénybevétele tehát nemcsak szezonálisan változik, hanem az idegenforgalomhoz igazodva öblönként is egyenlõtlen eloszlású. A nyílt, mélyebb vizû öblözetekben (Abádszalók, Kisköre, Dinnyéshát, Sarud, Poroszló) és a Tiszafüredi-holtág mellett
kiépített strand van, a tó más területein viszont nincs. Igaz a táji adottságok miatt ezek a természetjáró turizmusra jobban alkalmasak, bár idegenforgalmuk még nem jelentõs. A Tisza-tavon kívül még minõsített gyógyvízzel mûködõ fürdõ és termálstrand is van Tiszafüreden, amely fizikoterápiás kórházi kezeléssel jelentõs nyugati vendégforgalmat bonyolít le. Tipikus jelenség, hogy a tömegturizmus által igénybevett területeken nõ az ellentét a pihenésre, csendre vágyó, a kulturális értékek iránt érdeklõdõ és az ún. hedonista (élvezetközpontú), kalandvágyó turisták között. Az utóbbiak alkotják a többséget, akiknek igényei közé a strand, a nappali mellé az éjszakai élet társul. Az éjszakai élettel járó zaj viszont mások számára riasztó hatású lehet. Az idegenforgalom kísérõjelensége a hulladék keletkezésének növekedése is. Gondot okoz, hogy a sûrûn látogatott helyek a turisták kulturálatlan magatartása miatt elszennyezõdnek. A növekvõ szemétmennyiség pedig egy idõ után már a turisztikai célpontok vonzerejét is rontja. A tömegturizmus társadalomromboló hatású is lehet. Kiélezheti az ellentétet a helyi falvak, települések szerényebb körülmények között élõ lakosainak erkölcsi elvei, fogyasztói szokásai és a fogyasztói társadalmakat képviselõ turisták erkölcsi magatartása, gazdagsága, pazarló költekezése között. Az idegenforgalom tehát magában hordozza önmaga elpusztításának csíráját is. Egy-egy idegenforgalmi célpont sikere éppen a táj azon jellegzetességének elpusztításához vezethet, amely kezdetben a látogatókat odavonzotta, mert az idegenforgalom feléli a rendelkezésére álló potenciálokat. A Tisza-tó és környéke környezeti leromlását ezért csak tudatos tervezéssel és a turistaforgalom szervezett, szabályozott lebonyolításával lehet elkerülni. A tervezés során pontosan fel kell mérni a környezet értékeit és a környezet tûrõképességét. Ennek megfelelõen kell a fejlesztéseket végrehajtani és a tömegek fogadását megszervezni. Az idegenforgalom tehát egy üzleti tevékenység, amelyben a térség egy sajátos termék, amit el kell adni, de tartós fennmaradására fokozottan oda kell figyelni. A Tisza-tó és környékének népszerûsítéséhez a jó marketingtevékenység nagymértékben hozzájárulhat, egy jól kialakított image-dzsel pedig a térségre látogatók körét is lehet némileg befolyásolni. A szervezõmunkának a rendelkezésre álló potenciálok kihasználását, de egyben az adott terület túlterhelésének elkerülését kell célul tûznie. A helyi önkormányzatokra már induláskor nagy felelõsség hárul. A terület pontos feltárása, a fejlesztési tervek elkészítése után, hatósági jogának felhasználásával gondoskodnia kell arról, hogy a fejlesztés a potenciálok gondos megõrzése mellett történjen. Szükség esetén határt kell szabnia a szakszerûtlen, vagy az esztétikai hatást csorbító építkezéseknek és részben a fogadókapacitások korlátozásával, részben pedig az árak befolyásolásával a forgalmat szabályozott keretek között kell tartania. Már a fejlesztés kezdetén jelentkezõ feladat a helyi lakosság megnyerése az együttmûködésre, valamint annak biztosítása, hogy az adott terület értékeivel maga is tisztában legyen és mindent megtegyen annak megõrzésére. 7.2. A falusi turizmus A tömegturizmus hátrányainak elkerülésére, vagy legalább korlátozására a legmegfelelõbb megoldás a falusi turizmus fejlesztése lehet. Ebben az esetben a turisták nem elkülönült csoportot alkotnak, hanem a fogadókkal személyes kontaktusba kerülnek. Ezért nemcsak közvetlenül ismerhetik meg a helyi lakosság kultúráját, szokásait, de részt vehetnek azok mindennapi életében, munkájában is. A turisták
alacsonyabb száma nem jelent olyan nagy megterhelést a környezetre és a különbözõ kultúrák, viselkedésformák legemberibb közelítésére nyújtanak lehetõséget. Nem elhanyagolható elõnye, hogy kisebb költségei miatt a szegényebb néprétegek, valamint a fiatalok nagyon hasznos pihenési lehetõségeit teremti meg, és a gazdaságilag elmaradott vidékek (mint amilyen a Tisza-tó környéke is) lakossága számára is új jövedelemszerzési lehetõséget kínál. Ahhoz, hogy a falusi turizmus valóban betöltse feladatát, meg kell teremtenie a feltételrendszerét is. Nem elég a szép természeti környezet, a kihasználatlan épületek, a jó falusi koszt, ugyanúgy szükséges hozzá megfelelõen kiépített infrastruktúra, színvonalas szolgáltatások is. Az ilyen irányú fejlesztéseknek csak akkor van realitása, ha az érintett településeken van kellõ számú vállalkozó. A vállalkozói kedv, szándék felmérése a lehetõségek áttekintésekor eléggé bizonytalan, és összességében negatív kép vetítõdhet ki: · a tõkehiány miatt, · az alacsony, vagy hiányzó vállalkozói kedv miatt, még ha lenne is tõke, vagy alkalmas épületállomány hozzá, · a nagyfokú bizalmatlanság miatt, amely az idegenforgalmi beruházásokkal szemben van. A falusi turizmus, bár nem teremt gyors meggazdagodási lehetõséget, hosszú távon elfoglaltságot és biztos bevételt biztosít, fõleg a falusi lányoknak és asszonyoknak, akik a háztartás és gyermeknevelés mellett vállalkozhatnak erre a tevékenységre. A kudarctól való félelem mellett talán ez a hosszú felfutási idõ az oka annak, hogy a falusi turizmus elterjedésének kezdeti szakaszában sokan, fõleg a mezõgazdaságból élõk húzódoznak a vállalkozástól. Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy a falusi turizmus elterjesztõi, a példát mutatók, a polgárosult falusi rétegek, ott élõ értelmiségiek, és csak az õ sikereik nyomán kapcsolódnak be a többiek. Eredményesebb lehet a falusi turizmus megszervezése, ha a településeken vagy a térségben az ezzel foglalkozó családok tevékenységüket megfelelõen koordinálják. Együttmûködéssel a szolgáltatások szélesebb körét lehet biztosítani, ez több vendéget, jobb jövedelmezõséget jelenthet. Nem hagyható figyelmen kívül az a bevétel sem, amely a vendégek helyi vásárlásaiból képzõdik. A helyi specialitások, a házi különlegességek (kolbász, gyúrt tésztaféleség stb.), népmûvészeti cikkek vásárlásával a helybeliek munkalehetõségeit gyarapítják. A falusi vendégfogadásban résztvevõ vállalkozóknak azonban mindenek elõtt az igények helyes felmérését kell elvégezniük ahhoz, hogy a vállalkozás sikeres legyen. A vendéglátóknak fontos megismerni a turisták igényeit, szokásait. A falusi turizmus iránt érdeklõdõk a természet szépségeit, közelségét, kultúrtörténeti emlékhelyeket, a vidéki csendet, jó levegõt, pihenést, nyugalmat, esetenként a háziállatokkal való foglalkozást, kedves, szívélyes atmoszférát, kényelmet keresik vidéken. A másik alapvetõ feltétel a kerítésen belüli infrastruktúra megfelelõ szintje. Beruházás nélkül, vagy viszonylag kis befektetéssel a fürdõszobával, vezetékes vízzel ellátott üdülõk, valamint a többszobás lakóházak alkalmasak 2-8 szállásférõhely kialakítására. A leromlott állagú üres falusi házak, tanyák, kastélyok összkomfortossá tétele, vagy új szálláshelyek létesítése azonban már nehezebben kivitelezhetõ. A szállás és tisztálkodási lehetõségek mellett biztosítani kell: · az étkezési lehetõségeket (kívánság szerint) · a vendég pihenési feltételeit a szabadban (pl. baromfiudvartól leválasztott udvar, fákkal, virágokkal, pázsittal) · igény szerint részvételt a család mindennapjaiban, munkájában stb.
Sajnos nemcsak az adott térségben, de Magyarországon sincs a falusi turizmusnak elfogadott norma- és követelményrendszere. Fontos lenne – a sikeres hazai vállalkozások példái alapján – építészeti, lakberendezési, étkezési és higiéniai normákat kialakítani. A potenciális vállalkozók az esetek többségében nem rendelkeznek azokkal a háztartás-gazdaságtani, vállalkozási, marketing, idegenforgalmi és nyelvi ismeretekkel sem, amelyek elengedhetetlenek a színvonalas falusias vendéglátáshoz. Hiánypótlásként felnõttoktatási programokat kellene indítani a fenti ismeretek elsajátítása érdekében. A sikeres vállalkozáshoz a szakismeretek mellett az udvariasság, a nyitottság, a vendégekkel való törõdés és a szorgalom is fontos feltételek, de a környezeti értékeknek (azok ismerete és védelme), az egészséges életmódnak (elvei szerint való élés, ill. ennek megfelelõ vendéglátás biztosítása) is nagy hangsúlyt kellene kapnia. Azaz a vállalkozó a szállás és étkezés lehetõségén túl elsõsorban családját, annak vendégszeretetét "viszi piacra", ami komoly áldozatvállalást, "bemutatható" életvezetést is kíván. Az eddigiekbõl is látható, hogy a falusi turizmus mennyire szerteágazó tevékenység. A kedvezõ adottságok és a vállalkozók megléte azonban egy sikeres falusi turizmusnak csak kiindulópontja lehet. A továbblépéshez nélkülözhetetlen a turizmus helyi, térségi intézményrendszerének a kialakítása, valamint a megyei és országos szintû szervezetekhez való csatlakozása. A falusi turizmus eredményes mûködéséhez a helyi viszonyokat ismerõ szakemberek, szaktanácsadók, a helyi idegenforgalmat lebonyolító utazásai irodák, térségi intézmények, helyi vállalkozók szervezetei, a falu- és városépítõ egyesületek és a polgárosultabb rétegek, a településen élõ értelmiség segítsége, támogatása is nélkülözhetetlenek.
8. Összefoglalás Az általam vizsgált témákban levont megállapítások segíthetnek a Tisza-tó térségének területfejlesztési koncepciójának kidolgozásában, hozzájárulhatnak a térség gazdasági fellendüléséhez, a környezeti feltételek figyelembevételével. Összefoglalásként tehát az alábbi következtetések vonhatók le: · A terület homogén jellege, a gazdasági fejlettségi szintje, a demográfiai és migrációs folyamatok, oktatási és mûveltségi feltételek hasonló jellege, ill. a gazdasági szervezetszerkezetátalakítás azonos típusú gondjai, a Tisza-tó integráló hatása miatt az összehangolt fejlesztésre a közös fellépés kínál jó esélyeket, a különféle szereplõknek együtt kell mûködniük. A hatékony együttmûködéshez intézmények szükségesek, amelyek vagy léteznek (pl. Tisza-tavi Települések Szövetsége), vagy még nem alakultak meg (pl. Tisza-tavi Regionális Fejlesztési Tanács). · A Tisza-tó térség fejlesztésének és felzárkóztatásának helyi feltételrendszerét vizsgálva összességében megállapítható, hogy a történelmi korok megkésett fejlõdése, valamint az elmúlt évtizedek területfejlesztési fogyatékosságaiból eredõ területi, települési problémák, hátrányok mára állandósultak, s így a térség társadalmi és gazdasági felemelkedéséhez külsõ, központi támogatás is szükséges. · A part menti településeken fokozni kell a mûszaki, oktatási, kulturális és szociális infrastruktúra fejlesztését. · Támogatni kell az új munkahelyek megteremtését, a foglalkoztatási struktúra átrendezését, célzott átképzési és foglalkoztatási programok mûködtetését a munkaerõpiacon hátrányos helyzetû rétegek, így a mezõgazdaság átalakításából eredõ munkanélküliek, pályakezdõk, továbbá a már-már szegregáló népességcsoport (cigányság, képzettség nélküli munkanélküli népesség, kedvezõtlen helyzetû falusi népesség stb.) részére.
· Átfogó programmal, támogatásokkal, kedvezõ kondíciójú hitelekkel kell erõsíteni a vállalkozásokat, és élénkíteni a vállalkozói kedvet. Megfelelõ képzési és tanácsadói rendszert kell kialakítani a vállalkozások számára. · Problémát jelentenek a kárpótlás következtében kialakuló törpebirtokrendszernek kedvezõtlen hatásai, továbbá a tulajdonosok kezét megkötõ öt évre szóló mûvelési kötelezettség. Még nem stabilizálódott a tulajdonosi kör és a birtoknagyság sem. A tulajdonosok egy része kényszervállalkozó, nem árutermelõ, hiányoznak a termelõikereskedelmi integrációk. Ezeknek a problémáknak a megoldására a gazdasági szereplõk, szervezetek együttmûködését kell elõsegíteni, megerõsíteni. · Az idegenforgalom növelése szempontjából kedvezõ helyi adottságokat ki kell használni. A gyógy- és üdülõturizmust, valamint a falusi turizmust egyidejûleg, egymás mellett kell fejleszteni. Természetesen a idegenforgalom fejlesztésénél figyelembe kell venni a ökológiai feltételek megõrzését és rehabilitációját, a környezet védelmét. · Az üdülõ- és falusi turizmus résztvevõit úgy kell elkülöníteni, hogy a különféle igényû turisták ne zavarhassák egymást pihenésükben, szórakozásukban. · Figyelni kell továbbá arra a falusi turizmus esetén, hogy az alapvetõ higiéniai és kulturális követelményeknek minden család megfeleljen. · A térbeli hátrányok mérséklése, bár alapvetõen a piaci alapokon szervezõdõ gazdaságtól és az azt mûködtetõ önkormányzat által irányított helyi társadalom teljesítményétõl függ, a helyi energiák mozgásba hozatalának, a makrotársadalmi és makrogazdasági viszonyok kedvezõ alakulása is fontos feltétele.
IRODALOMJEGYZÉK ANDORKA R. 1996.: Gazdasági, társadalmi változások és problémák a mai magyar falvakban. – A Falu, a magyar vidékfejlesztõk folyóirata. BARTKE I. szerk. 1995.: Területfejlesztés. – Egyetemi jegyzet, Eötvös Kiadó, Budapest, ENYEDI GY. 1996.: Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet idõszakában. – Ember-Település-Régió, Budapest, 138 p. FEHÉR A.-KURUCZ GY.-SÜLI-ZAKAR I. 1994.: Ember-Táj-Mezõgazdaság a Tisza-tó környékén. – GATE Fleischmann R. Mezõgazdasági Kutatóintézet, Kompolt, 282 p. Heves város és környékének komplex fejlesztési programja. KOVÁCS K. szerk. 1993.: Település, Gazdaság, Igazgatás a térben. – MTA RKK, Pécs, 327 p. MADARÁSZ I. 1997.: Vidék- és térségfejlesztés mint szakma és feladatkör. – A Falu, a magyar vidékfejlesztõk folyóirata. MAGDA S.-HELGERTNÉ SZABÓ I.-WACHTLER I. 1997.: Vidéki térségek integrált fejlesztése Heves megyében. In: Regionális- agrárkutatási és vidékfejlesztési workshop 1997. május. Kompolt. SÁNTHA A. 1993.: Környezetgazdálkodás. – Akadémia Kiadó, Budapest, 368 p. SÁNTHA A. 1997.: A térségfejlesztés aktuális kérdései, szempontjai. In: Regionálisagrárkutatási és vidékfejlesztési workshop 1997. május, Kompolt. SÜLI-ZAKAR I. 1997.: A területfejlesztés-vidékfejlesztés makro-, mezo- és mikrorégióinak lehatárolási problémái In: Regionális- agrárkutatási és vidékfejlesztési workshop 1997. május, Kompolt. SÜLI-ZAKAR I. szerk. 1996.: A Tiszamente térség terület- és településfejlesztések stratégiai alapjai. A Tiszamente társadalmi és gazdasági helyzete. – Debrecen, 257 p. Tisza-tó regionális és tájrendezési terv elvek (Tisza-tavi Charta) 1996.09. – Teampannon Kft.-Váti Rt., Budapest, 40 p. TÓTH A. 1997.: A tájszempontú területlehatárolás elvi kérdései a Közép-Tisza-vidéken In: Regionális- agrárkutatási és vidékfejlesztési workshop, 1997. május, Kompolt. TÓTH L. 1997.: A régió-meghatározás és a területfejlesztés kapcsolatának elvi kérdései In: Regionális- agrárkutatási és vidékfejlesztési workshop 1997. május, Kompolt.
A térség értékelése környezetgazdaságtani eszközökkel
Poór Benedek biológusmérnök hallgató Budapesti Mûszaki Egyetem
1. A Tisza-tó, mint part menti ökoszisztéma általános értékelése Becslések szerint a világ teljes szárazföldi területébõl kb. 6 %-ot tesznek ki az ún. part menti ökoszisztémák (wetland ecosystems) (FEHÉR A. et al. 1994). A Tisza-tó térség is e kategóriába sorolható. Ha fenntartható (sustainable) rendszerként vizsgáljuk ezeket a területeket, akkor az ökoszisztémák között ezek tekinthetõk a leginkább veszélyeztetetteknek. Gyakori, hogy olyan célra kerülnek kiaknázásra, amely csak rövid távon kifizetõdõ, hosszútávon azonban olyan károsodásokat okozhat, amely nemcsak az adott gazdasági ág fennmaradását veszélyezteti, hanem a még kiaknázatlan lehetõségek késõbbi hasznosítását is lehetetlenné teheti. Ma egyre inkább igazolódni látszik az is, hogy a parti ökoszisztémák megõrzése, ill. az eredeti állapotába való kismértékû beavatkozás összességében hosszútávon gazdaságilag is jóval kedvezõbb, mintha ugyanezt a területet intenzív hasznosításba vonnák. A part menti ökoszisztémák ezért kétségkívül nagy értéket képviselnek természetes állapotukban, így fenntartási értékük (preservation value) is magas. Ezzel szemben a tapasztalatok azt mutatják, hogy az alkalmazott környezetmenedzsment gyakran nem ezt a gondolatmenetet követi. Ennek feltehetõen az az oka, hogy a környezeti erõforrásokat használók nem részesülnek megfelelõ gazdasági szignálokban, amelyek megmutathatnák forrásfelhasználásuk tényleges értékét. A területek „túlhasználása” (amely gyakran az adott ökoszisztéma teljes leépüléséhez vezet) tehát a piac hiányosságaira is visszavezethetõ. Ugyanakkor a környezeti menedzsment elégtelenségének az is kiváltó oka lehet, hogy ezek a területek multifunkcionális erõforrások, ami a különbözõ hasznosítási ágak képviselõi között konfliktushelyzeteket teremt. Ezeket gyakran csak a hosszútávú érdekek idõleges figyelmen kívül hagyásával tudják feloldani, emiatt elkerülhetetlennek, hogy idõnként megalapozatlan környezeti menedzsment döntések szülessenek. A megõrzési érték gyakran nem fejezhetõ ki piaci eszközökkel, nem úgy a „fejlesztésbõl” származó gazdasági mutatók (pl. agrárgazdasági output, ipari hasznosítási érték, ingatlan és telekárak stb.). Ez a körülmény is hozzájárul ahhoz, hogy a területfejlesztéssel kapcsolatos döntéseket az említett irányba tereli. A nem mindig integrált módon megalkotott szabályozók és a hatástalan beavatkozások a regionális és a felsõbb szintû vezetés részérõl az elõzõekben bemutatott „természetes” konfliktushelyzeten felül még újabb ellentéteket szülhet. A helyzetet tovább bonyolítja az egymással kompetitív viszonyban álló, a Tiszatavi természeti erõforrásokat felhasználók forrásigényének diszkrét mivolta, amely eleve kizárhatja az együttmûködés lehetõségét. Pl. egy part menti ökoszisztéma „természetes szennyvíztisztítóként” történõ használata mindenképpen zavarja ugyanannak a területnek a rekreációs célú hasznosítását. Szélsõséges esetekben valamely felhasználó tevékenységével el is lehetetlenítheti másokét. Ez történhet annak rövid-, ill. hosszútávon akkumulálódó hatásai révén egyaránt (pl. olyan visszafordíthatatlan változásokat hoz létre az ökoszisztémában amely a késõbbiekben egyéb hasznosítási lehetõségeket is ellehetetleníthet). Az említett konfliktushelyzetek és az irreverzibilitás problematikájának valós természete még elméletben sem tisztázott minden részletében. Sok múlik a terület funkcionális értékein és a környezeti károk csökkentésére alkalmazott eljárások tudományos megalapozottságán, gyakorlati megvalósíthatóságán.
A Tisza-tó mint „wetland ecosystem” által kínált erõforrások, valamint a tó egyéb jótékony hatásai nemcsak a térség határain belül érvényesülnek. Közülük néhány globális méretekben is jelentõs. Fontos állomáshely pl. a vándorló madarak számára. A Tisza-tó egyes részletei, mint ún. természetes szénnyelõk (natural carbon sinc) mûködnek, így fontos láncszemei a globális szén ciklusnak. A vízszint mesterséges csökkenése vagy e területek kiszáradása folytán szénnyelõbõl potenciális széndioxid forrássá válhatnak (üvegházhatás). A Tisza-tó térséget természeti erõforrásként szemlélve, környezetgazdaságtani modellek alkalmazása révén megvizsgálhatjuk és becsülhetjük a rekreációs hasznosításából származó gazdasági értékét is. Munkámban ismertetem az e területen általánosan használt környezetgazdaságtani módszereket, amelyek alkalmazása a Tiszató átfogó rendezési tervéhez, ill. a területet érintõ konkrét környezeti menedzsment programok kidolgozásához rendkívül hasznos lehet.
2. Környezetértékelési módszerek a rekreációs célú hasznosítás lehetõségeinek elemzéséhez A Tisza-tó térség, mint komplex természeti erõforrás-rendszer, által kínált gazdaságilag hasznosítható javakból részesülnek az odalátogatók, az ott általuk folytatható rekreációs tevékenységeken keresztül (pl. horgászat vadászat, vízisportok stb.). Mint ezen tevékenységek folytatására alkalmas terület e természeti erõforrás rendszer értékes szolgáltatásokat nyújthat az emberek számára, Ezeknek gazdasági szemszögbõl vizsgálva két fõ jellemzõjük különböztethetõ meg. Az elsõ, hogy a természeti erõforrások gazdasági értéke azok karakterisztikájától függ, amelyet befolyásolnak a környezet eredeti állapotának megõrzését veszélyeztetõ, szennyezést eredményezõ egyéb, akár a rekreációs tevékenységek is. A második fontos jellemzõ, hogy az említett javak gazdasági értéke nem mérhetõ normál piaci eszközökkel, hiszen azok hozzáférhetõsége gyakorlatilag mindenki számára ingyenes. Ezért közvetlen módszerekkel azok kereslete sem állapítható meg. Felvetõdik a kérdés, hogy közvetlen eszközök hiányában milyen közvetett módszerek állnak rendelkezésre a vizsgált rendszerünkbõl származtatható javak gazdasági értékének meghatározására, valamint a minõségében bekövetkezõ változások mérésére. E problémát a gyakorlatban úgy küszöbölhetjük ki, hogy megvizsgáljuk a területre látogatók rekreációs tevékenységéhez kapcsolódó járulékos költségeket. 2.1. Utazási költség módszer Tekintettel arra, hogy a rekreációs célú tevékenységeknek (pl. kirándulás, üdülés) csaknem mindig jelentõs hányadát teszik ki az utazásra fordított kiadások, így azok mértékébõl következtethetünk annak fontosságára az egyén számára. Ha elegendõ mennyiségû adat áll rendelkezésre a tóhoz látogatók lakhelyére ill. az általuk megtett távolságra vonatkozóan, akkor az un. „egyszerû utazási költség modell” segítségével meghatározható a területhez kapcsolódó rekreációs tevékenység keresleti függvénye. Az eljárás még pontosabbá és egyben komplexebbé válik, ha figyelembe veszünk egyéb paramétereket is. Nem mindegy pl., hogy van e más hasonló szolgáltatásokat kínáló terület a közelben vagy az odalátogatók lakhelyétõl azonos távolságban. Itt példaként említhetõ a Balaton vagy a Velencei-tó amelyek kétségtelenül sok tekintetben felülmúlják a Tisza-tó adottságait. Azonban az is igaz, hogy nem mindig szerencsés a
jellegüket és történetüket tekintve egyaránt merõben különbözõ területek ilyen szempontú összehasonlítása. Adatgyûjtésre talán a legegyszerûbb módszer az üdülõk kérdõíves direkt megkérdezése az általuk megtett távolságról, amibõl következtethetünk utazással kapcsolatos kiadásaikra. Az utazási költség meghatározása után a keresleti görbét megszerkesztve, a látogatók száma az árak függvényeként kell, hogy alakuljon. A különbözõ idõszakok kereslet függvényeinek összehasonlítása révén a módszer alkalmas a környezetminõségben bekövetkezett változások becslésére is. Ezzel párhuzamosan az emberek idõpreferenciáit is vizsgálhatjuk. Hiszen azzal, hogy bizonyos számú napot üdüléssel töltenek a Tisza-tó partján, valamely másik tevékenységükrõl kell lemondaniuk. E tevékenység lehet akár munka is, amivel pénzt kereshetnének vagy bármi más ami az utazásnál, vagy a Tisza-tavi üdülésnél értékesebb idõtöltésnek számít az egyén megítélése szempontjából. Ha az ebbõl számítható haszonáldozati költséget is figyelembe vesszük a keresleti függvényben, az alkalmassá válik még pontosabb közgazdasági számítások elvégzésére. Vannak bizonyos tényezõk, amelyeket ha figyelmen kívül hagyunk, bármilyen nagy gonddal is járunk el számításainknál mindenképpen torz eredményt kapunk. Pl. a Tisza-tó ismertsége napjainkban még nem vetekedhet a dunántúli nagy tavakéval. Számolni kell azzal is, hogy egy adott terület kedveltségét befolyásolhatják idõszakosan érvényesülõ divathatások is. Ahogy az alkalmazott területértékelési modellünket, újabb és újabb tényezõk figyelembevételével még tovább bonyolítjuk, becsléseink eredményei elvileg egyre pontosabbá kell, hogy váljanak. Ezért célszerû további olyan torzító tényezõket felkutatni, amelyek figyelmen kívül hagyása eredményeinket meghamisíthatja. Kérdéses pl., hogy a Tisza-tóhoz látogatók utazásuk során milyen útvonalon keresztül jutnak el a területre ill. útba esnek e olyan települések, látványosságok, amelyek az utazást vonzóbbá tehetik. (Persze elõfordulhat az is, hogy azokat éppen hogy kikerülné az utazó.) Eger, Mezõkövesd vagy a Hortobágy közelsége pl. mindenképpen olyan jótékony tényezõ, amely fokozhatja a térség látogatottságát. Az utazási költség módszer legújabb verziói már figyelembe veszik a felsorolt torzító tényezõket is. Egyetlen hátrányuk nagy adatigényükben rejlik. 2.2. A rekreációs tõke pozitív jövedelemrugalmasságának problémaköre A Tisza-tó térségének fejlesztési kérdései körül folyó viták kapcsán gyakran kiélezõdnek az ellentétek a mezõgazdaság, egyes ipari létesítmények fejlesztését és a rekreációs hasznosítást, egyúttal a terület eredeti természetes állapotában történõ megõrzését szorgalmazók között. Itt a döntés szempontjából lényeges lehet, hogy a rekreációs tevékenységek iránti igénynek pozitív e a jövedelemrugalmassága. Ez azt jelenti, hogy a jövedelmek növekedésével összhangban mindig nõ az ilyen jellegû szolgáltatások iránti igény. Hogyha ez bekövetkezik, akkor várhatóan a belõlük származó haszon is nõ. Tehát ha egy rövid távú idõszakra szóló beruházás csak kismértékben látszik nyereségesebbnek, akkor ha a környezeti minõséget negatívan befolyásolni képes egyéb tényezõktõl eltekintünk, mindenképpen célszerû a megõrzés mellett dönteni. Hosszútávon ugyanis szinte bizonyos, hogy ez az alternatíva több hasznot fog hozni, már csak azért is mert az ipari tõke leértékelõdése idõvel törvényszerû. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy ma
Magyarországon és különösen a Tisza-tó térségében a reáljövedelmek stagnálása és csökkenése miatt a rekreációs tõke pozitív jövedelemrugalmasságának kérdése éppen az elmondottak ellen szól. Ha azonban egy kicsit is optimistábban tekintünk a jövõbe, akkor mindenképpen érdemes kiállni a hosszútávon nagyobb tõkeértékesüléssel járó rekreációs beruházások mellett. 2.3. Egyéb módszerek a Tisza-tó természeti környezetének értékelésére Valós piac hiányában a környezetértékelési módszerek legnagyobb része mesterségesen kreált piacok segítségével próbál a társadalom elvárásai alapján monetáris értéket adni a természeti tõkének. Felvetõdhet a kérdés, miért kell, vagy egyáltalán lehet e a Tisza-tó természeti értékeit pénzben kifejezni. Másként fogalmazva érdemes e felbecsülni valamit, aminek az értéke úgymond felbecsülhetetlen. Környezetgazdaságtani szempontból a válasz igen, több okból is. Pl. a természetvédelem jelentõségének nagyobb súlyt adhatunk, ha azt tõkeként értékeljük. Másrészt a területfejlesztés kérdéseiben döntési helyzetben levõk közül sokan, kényszerûségbõl vagy egyéb okokból, ha konkrét összegekrõl van szó, könnyebben hoznak a természeti tõke megõrzése szempontjából kedvezõbb döntést. A környezetgazdaságtan külön kezeli a terület ún. használói és létezési értékét. Az elõbbi megegyezik a vizsgált terület valamely természeti erõforrásának igénybevételekor keletkezõ gazdasági haszonnal. (pl. kiskörei erõmû által termelt villamos energiából, vadgazdálkodásból, mezõgazdasági hasznosításból származó nyereség stb.) A létezési értékrész (intrinsic value) elemzése ennél sokkal bonyolultabb feladat. Szintén kizárólag közvetett eszközökkel mérhetõ. Meghatározásakor azt vizsgáljuk, hogy az emberek milyen mértékû áldozatot hajlandóak hozni a természet megóvásáért, elismerve ezzel, annak puszta létezésében rejlõ értékeit. A teljes gazdasági értékbe beletartozik még az ún. választási lehetõség értéke is. Ez magában foglalja az egyén általi használat lehetõségének, a jövõ generációk általi használat lehetõségének értékét, és azt, hogy mások is használják a természeti adottságokat. A konkrét gyakorlati módszerek közül talán leginkább az ún. hedonikus árértékelés és az ún. fizetési hajlandóság (willingness to pay) megközelítés volna alkalmazható egy Tisza-tavi környezetértékelési programban. 2.4. Hedonikus árértékelés, alkalmazhatósága
és
a
fizetési
hajlandóság
módszerének
A gyakorlatban ezt a módszert elsõsorban telkek és egyéb ingatlanok értékelésénél használják. Ez egy olyan technika, ahol azokból kell következtetni a természeti környezet értékére, ahol azok közvetlenül, de csak rejtve jelennek meg (KEREKES S.-SZLÁVIK J. 1996). A hedonikus elemzés a Tisza-tó térség gazdaságának számos területén alkalmazható. A különbözõ gazdálkodási formák alanyai a javak eltérõ tulajdonságai közötti preferenciáikat fizetési hajlandóságuk által fejezik ki, ezáltal a piaci árak az implicit árakról is tájékoztatnak (KEREKES S.-SZLÁVIK J. 1996). Ezen a módszeren keresztûl elemezhetõ pl. a Tisza-tó környéki üdülõ hasznosítású ingatlanpiac. E gazdasági területen a piaci árdifferenciák elemzésével képezhetõ egy összetett függvény, amely pl. az üdülõterületeken felépült ingatlanok árait különbözõ változók függvényében vizsgálja. Általában három változó alkalmazása jöhet szóba: · az üdülõ építészeti paramétereit jellemzõ változó · a környezetet, az infrastrukturát jellemzõ változó
· a környezetminõségi változó Ez az elemzési módszer még számos területen használható. Segítségével meghatározható a környezetminõséghez rendelt keresleti görbe, ami további elemzések alapjául szolgálhat. A térség turisztikai és rekreációs értékeinek becslésére alkalmazható még az ún. fizetési hajlandóság (wilingness to pay) módszer is. Ez közvetlen adatgyûjtésen, személyes kérdõíves felmérésen alapul, amelynek célja az, hogy megállapítsák, hány válaszadó, ill. azok egyenként mennyit lennének hajlandóak fizetni a környezet megóvásáért, az emberek által a környezetben tett károk csökkentéséért, vagy a környezeti károk különbözõ típusainak mérsékléséért. A felméréssel mind a területen élõ állandó lakosok, mind pedig a csak idõszakosan ott üdülõk körében meghatározható az a maximum, amelyet az emberek hajlandók fizetni az õket érintõ természetes „szolgáltatások” javításáért. Egyúttal az is felmérhetõ így, hogy mennyi az a minimális kompenzáció, amelyet pl. egy ipari beruházásnak a természeti környezetüket károsító hatásainak ellenértékeként elfogadnának.
IRODALOMJEGYZÉK BANCSI I.-NAGY I. szerk. 1990.: A Kiskörei vízlépcsõ hatásvizsgálata a Közép-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság mûködési területén. – KÖTIKÖVIZIG, Szolnok, 650 p. FEHÉR A.-KURUCZ GY.-SÜLI-ZAKAR I. 1994.: Ember-Táj-Mezõgazdaság a Tisza-tó környékén. – GATE Fleischmann R. Mezõgazdasági Kutatóintézet, Kompolt, 282 p. KEREKES S. - SZLÁVIK J. 1996.: A környezeti menedzsment közgazdasági eszközei – KJK, Budapest, 265 p. MUNASINGHE M. 1992.: Environmental Economics and Valuation In: Development Decisionmaking. – The World Bank Sector Policy and Research Staff, Environment Working Paper No. 51. PEARCE, W.D.-TURNER, R.K. 1990.: Economics of Natural Resources and The Environment – Harvester Wheatsheaf. TIETENBERG, T. 1992. Environmental and Natural resource Economics. – Harper Collins Publishers.
A területhasználati és környezeti problémák jogi szempontú Értékelése
Szilvácsku Zsolt joghallgató Pázmány Péter Katolikus Egyetem
1. A jogi és területhasználati problémák általános megközelítése A Tisza-tó térségében környezeti problémákat okozó területhasználat feltárása és javaslatok tétele a területhasználat jogi és területfejlesztési vizsgálatával válhat teljesebbé. Ez a két terület önmagában is óriási, így a rendelkezésemre álló rövid idõ a téma áttekintésére volt elegendõ. A következõkben néhány fogalmat körvonalazok a vizsgálódásom körébõl. A területfelhasználás meghatározása a Környezetvédelmi lexikon szerint (LÁNG I. 1993): „a természeti környezetbõl emberi felhasználásra kerülõ föld kisajátítása mezõgazdasági, ipari vagy településfejlesztési célból”. A Tisza-tó térségében éppen ezt a ‘kisajátítást’ szükséges megnéznünk, hogy milyen irányba halad, melyek a hatásai és mindez hogyan befolyásolható. Ez tulajdonképpen a területfejlesztés körébe tartozó kérdés, amely alapvetõen ágazatközi koordinációs tevékenység. A területhasználatban ugyanis több szakterület is illetékes, mivel itt megkülönböztethetünk területfelhasználási egységeket, amelyek a települések kül- és belterületeinek eltérõ rendeltetésû részei. A városok, községek közigazgatási területét a jellemzõ rendeltetésnek megfelelõen kell besorolni. Ezek az egységek lehetnek lakó-, üdülõ-, intézmény-, ipari és raktár-, közlekedési, zöld-, erdõ-, mezõgazdasági ill. egyéb rendeltetésû területek. A területhasználatot sem az 1995. évi LIII. környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény, sem a 1996. évi XXI. területfejlesztési és területrendezési törvény alapfogalmai között nem adja meg. A Környezetvédelmi törvény ugyanakkor a környezethasználatot így határozza meg: „a környezetnek vagy valamely elemének igénybevételével, illetõleg terhelésével járó hatósági engedélyhez kötött tevékenység.” A környezetet pedig a környezeti elemek, azok rendszereinek, folyamatainak, és szerkezetének határozza meg. A környezeti elemek közül sajnálatosan hiányzik a táj. Ilyen kiindulásból már gyanítható, hogy a területhasználat jogi és területfejlesztési kezelése igen kényes és nehezen megfogható. Különösen nehézzé teszi az elõfordulásainak a változatossága és a szereplõk érdekeinek ütközése. Elsõ lépésben a Tisza-tavi térségben fennálló jelenlegi állapotokat vázolom.
2. Az átalakulási folyamat jelenlegi állása A Tisza-tó egy mesterséges beavatkozás hatására alakult ki. Összehasonlítva az egykori elvárásokat a tóval kapcsolatban és azt, amit jelenleg nyújt, a következõ eredményt láthatjuk: Elvárások kialakításakor: erõmû gazdaságos mûködése, hajózás, öntözés.
Jelenlegi eredmények: üdülés megjelenése, növény és állatfajok megjelenése, nincs hajózás, öntözés 50%-os, kis erõmû.
1. táblázat: A tározó tervezéskor figyelembe vett elvárások és a mai helyzet
A területhasználatot befolyásoló tényezõket és alakulásukat tekintem át a következõkben. · A települések növekedése tapasztalható a tó környékén, ugyanakkor a belterületeken a már meglévõ telkek is sok esetben még kihasználatlanok. · A növekvõ települések mellett a csökkenõ lakosságszám és a generációk szétköltözése a jellemzõ, a relatív sûrûség csökken. · Több frekventáltabb településen elkezdõdött az üdülõkörzetté válás folyamata. Kereskedelmi szálláshelyek épültek, szabad strandok és csónakkikötõk várják az üdülni vágyókat. A Tisza-tó térsége 1974-84 között évi 1,5 millió Ft összegû Idegenforgalmi Fejlesztési Alapból származó támogatást kapott. A rendszerváltást követõen a magánvállalkozások száma megsokszorozódott. Szinte minden településen magánüdülõs területeket jelöltek ki, ahol megindult és jelenleg is folytatódik a hétvégi házak és üdülõk építése. · A privatizáció folyamata a Tisza-tó körzetében a végéhez közeledik. A kárpótlási törvény (1991. XXIII. tv.) és az átmeneti szövetkezeti törvény (1992. II. tv.) szerinti jogosultak közül a kárpótlásra jogosultakat illetõ területek és a magyar állam tulajdonát képezõ területek sorsa rendezve van. A tagok tulajdonrésze, a juttatott területek és a vagyonnevesítés szabályai szerint szétosztandó maradék terület – együttesen részaránytulajdonnak nevezett területek – sorsa még csak 80 %-ban rendezett. A területek, mint az az országban általánosan jellemzõ, erõsen felaprózódtak a privatizáció folyamán. · A privatizáció közvetett hatása a térségben, hogy a gyepterületek nagysága a szántók javára a csökkent. · Ugyan a privatizációs folyamat vége felé közeledik, igazán csak most folyik a tulajdonosok cseréje. A területek forgalmát és felhasználását a piaci folyamatok befolyásolják. · A tó jókora része áll természetvédelemi oltalom alatt. · A korábbi halászatot jellemzõen a területen megjelenõ horgászat váltotta fel. Jelenleg a horgászati, halászati jog a MOHOSZ kezében van. A Hortobágyi Nemzeti Park, a négy megye és a vízügyi szerv is összefogott, hogy a horgászati és halászati jog a területen élõket illesse meg, azaz a Tisza-tavi Horgászegyesületek Szövetségét.
3. Az átalakulási folyamat szereplõi A Tisza-tó környezetében az utóbbi 5 évben bekövetkezett változás gyökeres fordulatot hozott. A központosítással szembeni decentralizáció és a gazdaságban folyó privatizáció egy ma még erõteljesen mozgásban lévõ sok szereplõs helyzetet alakított ki. Kormányzat A kormányzati szint súlya és felelõsségvállalása jelentõsen csökkent, azonban a kormányzat hatáskörében elvégzendõ feladatok az alapját képezik a térség jövõjének. A spontán folyamatok irányítása és célirányos szervezése igényli az adottságoknak megfelelõ döntéseket és az ezzel járó intézményesülést. A további szereplõket a területfejlesztésrõl és a területrendezésrõl szóló 1996. évi XXI. tv. alapján tekintem át. Országos szint Feladata, hogy meghatározza a területfejlesztés normatív feltételrendszerét, a regionális politika súlyát az ágazati politikához képest,
· megállapítsa és finanszírozza az országos prioritásokat, · koordináljon az ágazatok között az országos prioritások érvényesítése érdekében, · elõkészítse az EU-csatlakozást regionális politikai szempontból. Regionális szint Kevésbé markáns a feladata a törvényben, mint ahogy a regionális fejlesztési tanácsok kompetenciája is bizonytalan. Tulajdonképpen attól függ, hogy a többi szereplõ mennyi kompetenciát és forrást enged át erre a szintre. Megye Az önkormányzati és a területfejlesztésrõl és rendezésrõl szóló törvényeknek megfelelõen a megyék szintjének megnõtt a térségi (regionális) jelentõsége, egyfelõl a megyei önkormányzat és igazgatás részleges visszaállításával, másfelõl pedig az új megyei területfejlesztési tanácsok felállításával. A megyei önkormányzat kötelezõ feladatként gondoskodik a területrendezéssel kapcsolatos feladatok összehangolásáról. Ezen belül területrendezési tervet készít, melyet egyeztet a települési önkormányzatokkal, és jóváhagyja azt. A területrendezési tervekben is rögzített, rögzítendõ fejlesztési elképzelések finanszírozása azonban jórészt a megyei területfejlesztési tanácsok hatáskörébe került. A területfejlesztési tanács feladata a megye területén összehangolni a különbözõ szereplõk fejlesztési elképzeléseit és a hatáskörébe utalt forrásokat a területfejlesztési céloknak megfelelõen odaítélni. Felvetõdik azonban itt a kérdés: a területfejlesztést befolyásoló más alapok miért központilag kerülnek szétosztásra? (Ilyen alapok pl.: Környezetvédelmi Alap, Kommunális Alap, Foglakoztatási Alap stb.) A területfejlesztési tanácsok igazából a területfejlesztésre fordítható források kis részével kell hogy beérjék, sõt a KomáromEsztergom megyei tapasztalatok a következõket mutatják, ami igaz a Tisza-tavat érintõ területfejlesztési tanácsok esetében is: · az elõirányzatok valójában nem decentralizáltként mûködnek, hanem „korlátozottan decentralizált döntési hatáskörû központi elõirányzatok”; · ellentmondás van az éves szemléletû költségvetési elõirányzat-gazdálkodás és a több év alatt megvalósítható beruházás – mint realitás – eltérõ szempontjai között; · További feszültség adódott a jogalkotásból, a jogértelmezésbõl és részben az emiatt kialakult kézi vezérlésbõl. A 107/1996. (VII.16.) sz. és a 108/1996. (VII.16.) sz. Kormányrendeletek keretjellegûek. Mint ilyen esetben a jogalkalmazónak szabad mérlegelési jogköre van. A jogszabály értelmezése a jogalkotó jogi iránymutatása keretében lehetséges. · A jogértelmezés a központi szervek részérõl – egymás között – történt több részletben, ami nem is érkezett meg a megyei területfejlesztési tanácsokhoz. Szükséges a jogalkalmazó területfejlesztési tanácsok részére a jogbiztonság megteremtése. · Jelentõs nehézségeket okoz a támogatásokra elõírt kötelezõ szerzõdésminta, ami elvileg is megkérdõjelezhetõ. Hatályos jogszabályokból eredõ problémák: 1, A jogalkotó felismerte, hogy a támogatási célok között szereplõ önkormányzati fejlesztések igen változatos tulajdoni és mûködtetési formában jelennek meg, amit a megszületett jogszabályok nem tudnak kezelni. A módosításukra született 194/1996. (XII.19.) sz. Kormányrendelet sem tudta feloldani a problémát. Nevezetesen: · 108/1996. (VII.16.) sz. Kormányrendelet 7.§ e, pontjában szereplõ „közmûtársulás”
fogalmának – szintén közre nem adott – jogalkotói értelmezése szerint nem lehetséges keretátadást támogatni olyan – a fejlesztést megvalósító – gazdálkodó szervezet részére, amelyben az önkormányzati tulajdon mellett egyéb tulajdon is jelen van. (Nem érthetõ ez annál inkább sem, mert a hálózatfejlesztési hozzájárulás ugyanígy vegyes vagy tisztán magántulajdonú társaság részére történõ keretátadás.) · Nem adható támogatás az önkormányzatok által létrehozott fejlesztõ szervezet részére sem, függetlenül attól, hogy a létrehozó szervezetnek csak önkormányzatok a tagjai. · Nem ad lehetõséget a 107/1996. (VII.16.) sz. Kormányrendelet sem a keretátadásra, pedig több esetben a fejlesztõ vagyonkezelõ vagy üzemeltetõ szervezet megvalósítaná a fejlesztést, de csak keretátadás formájában, és nem úgy, hogy õ jelenjen meg pályázóként. 2, A fejlesztési forrás saját részének letétbe helyezése nem oldható meg az önkormányzatok részérõl, de hosszabb átfutási idejû beruházásoknál más szervek részérõl sem. Különösen akkor, ha az hitelbõl történik, és az – arányos finanszírozás miatt – a beruházás legelején fel sem használható. A tó térségének alapvetõ problémája, hogy az organikus változások területe négy megye perifériájára esik. A térség szempontjából nagy jelentõségû a területfejlesztési törvény (1996. évi XXI.) 13.§ (5.) bekezdése, mely szerint „a megyehatáron túlterjedõ egyes területfejlesztési feladatok ellátása érdekében megállapodást köthet”. A Tisza-tó térségében természetes módon felvetõdik a regionális fejlesztési tanács kérdése, amit a törvényhozás folyamatában nem sikerült létrehozni, azonban ezt a jogi személyiségû tanácsot az érintett megyei területfejlesztési tanácsok már megalakíthatják. A Tisza-tavi Települések Szövetsége és a négy megyei fejlesztési tanács tudomásom szerint, meg is kezdte a tárgyalásokat ennek létrehozására. Önkormányzatok A települési önkormányzatok nagy és egyre személyesebb felelõsségük mellett, eszközeik folyamatos beszûkülését élik meg. A korábbi lendület, mely az önkormányzati törvény adta lehetõségekre épült, csak néhány kivételes adottságú (kedvezõ gazdasági háttér, megfelelõ vezetésû és jó kapcsolatokkal rendelkezõ) település esetében maradt meg. Az önkormányzati törvény szerint a települési önkormányzatok kötelezõ feladata a településfejlesztés és rendezés. E kötelezés mellett a törvény lehetõséget ad arra, hogy az önkormányzatok e feladataikat társulás formájában is elláthatják. Az elõzõ ciklus idején többnyire spontán folyamatok során szervezõdött, majd támogatott településszövetségek, térségfejlesztési társulások rendszere mondhatjuk intézményesült azzal, hogy e szervezetek a területfejlesztési törvényben is elismerésre kerültek. A törvény megerõsítette a társulásokat azzal, hogy a megyei területfejlesztési tanácsban meghatározó képviseletet biztosít számukra. A civil szféra Korábban a köznapi életet, az állampolgárok sorsát meghatározó kereteket az államigazgatás különbözõ szintjei, döntõen meghatározták. A községek is inkább a felsõbb szinteken hozott döntések végrehajtói voltak, és viszonylag igen szûk kereteket tudtak csak biztosítani a helyi cselekvésnek, a helyben jelentkezõ érdekek egyeztetésének, érvényesítésének, szolgálatának. Néhány esztendeje megkezdõdött az önkormányzatiság elvét is magában hordozó polgári demokrácia kialakítása (a jelek szerint, még távol állunk tõle!). A
területhasználat legmegfelelõbb kialakítása számos érdekeltet érintõ folyamat. Jelenleg az önkormányzatok azok az aktorok a térségben, melyek közös elhatározásból megteremthetik az érdekek megjelenítésének, valamint az egyeztetésnek és konfliktuskezelésnek az új, folyamatosan mûködõ intézményrendszerét. Ez az alapvetõen „civil” intézményrendszer a valóban mûködõ, helyi érdekeket felvállaló egyesületek, alapítványok és kamarák bázisán bontakozhat ki. Funkcióinak a kétirányú információ közvetítésén kívül ki kell terjedniük az elsõdleges érdekegyeztetésre, a konfliktuskezelés technikáinak alkalmazására, a döntések elõkészítésére, a lobbizásra. D.C. KORTEN (1996) meghatározása szerint: “a civil vagy polgári szféra az emberek között fönnálló szövetségek hatalmas, összefüggõ rendszere, amelynek keretében a polgárok kifejezésre juttatják jogos követeléseiket, továbbá eleget tesznek állampolgári kötelességeiknek.… A civil társadalom az alapvetõ szektora a társadalomnak. Az összes többi emberi intézmény hatalma és legitimációja ettõl a szektortól ered. Mivel az állam az, amelyen keresztül az állampolgárok létrehozzák és fönntartják azokat a szabályokat, amelyek az emberi érdekeket szolgáló piaci mûködést elérik, az állam tekinthetõ a második szektornak. Ebbõl következõen a piaci intézmények alkotják a harmadik szektort.” A térségben található és már hatékonyan mûködõ civil szervezetek: · Tisza-tavi Horgászegyesületek Szövetsége · Közép-Tisza-vidékért Közhasznú Társaság · Tisza-tavi Önkormányzatok Szövetsége stb. Polgárok A kutatási területen a polgárok két jellemzõen eltérõ csoportba sorolhatók: · az "õslakosok", pontosabban a helybeliek, valamint · az üdülõnépesség összetett csoportjai, melyek között az egymásra utaltság mellett jelentõs érdekellentétek, -különbségek már ma is tapasztalhatók. Az elõbbiek fogyó lélekszáma, öregedõ korösszetétele, erõsen leromlott, gondokkal terhelt gazdasági helyzete ha rejtetten is, de ütközik az itt nyaraló, gondtalanul pihenõ "tízezernyi" telek- és üdülõépület tulajdonos érdekeivel. Sajnálatos módon érzékelhetõ, (úgy látom nem csak ebben a térségben) a mentalitásban és anyagi függetlenségében polgárnak minõsíthetõ „országlakosok” számának csekély volta; az önbizalom és a bizalomvesztés állapotában való megragadottság; az együttmûködés képességének és szándékának gyengesége. Mindezeket a tüneteket a kormányzat sem igyekszik felismerni és gyökereiben kezelni.
4. Jogi keretek a területhasznosítás esetén 4.1. Hazai alapelvek a környezet védelmére A riói Világkonferencián született dokumentumok közül az egyik átfogó dokumentum a „Feladatok a XXI. századra” (Agenda 21) akcióprogram. A találkozón a ‘92 Nemzetközi NGO (társadalmi szervezetek) Fórumának résztvevõi fogalmazták meg ‘Az emberek Földje kiáltványt’, amely fontos alapelveket deklarál a fenntarthatóság és a társadalmi közösségek kapcsolatáról. Gyakran emlegetett alapelv a szubszidiaritás elve. Eszerint a felsõbb szint beavatkozása csak akkor engedhetõ meg, ha az bizonyítottan a közjót szolgálja, és ha az
alsóbb szint még a kellõ segítség mellett sem képes megoldani feladatát. (Akkor viszont a segítségnyújtás kötelezõ.) Nemzetközi elvárásokat testesítenek meg az Európai Uniótól származó elvek is, amelyeket az Európai Közösség elsõ környezetvédelmi akcióprogramjában (1974-76) fogalmaztak meg. Itt említhetõ az Európa Tanács szakértõi csoportja által 1994-ben véglegesített környezetvédelmi modelltörvényben megfogalmazott elvárások is. Ezekbõl a nemzetközi hatásokból és a magyar jogfejlõdésbõl kifolyólag a következõ elvek mondhatók a legfontosabbaknak ma Magyarországon: 1. Megelõzés elve, kiegészítve az elõvigyázatosság elvével. Az utóbbit nehezebb jogi kötelezettségekkel megragadni, mint az elõzõt. A környezetvédelmi törvény (továbbiakban: Kt.) maga is a 6-8. §-aiban az elõvigyázatosság, a megelõzés és helyreállítás elveit teszi a környezetvédelem alapelveink elejére. Az elv így magában foglalja a környezetterhelés mértékének csökkentését, a szennyezés megelõzését és a környezetkárosítás kizárását. A törvény elvárja a használótól, hogy a védelem szempontjából a leghatékonyabb megoldást alkalmazza. A megelõzést szolgáló általános felhatalmazás szerint a környezethasználat feltételeit elõírni, korlátozó vagy tiltó rendelkezést tenni külön jogszabályban lehet (7.§). Sajnálatos módon ez a felhatalmazás nem a joggyakorlat, hanem a jogalkotás számára szól, így gyengíti a hatósági jogalkalmazás feltételeit, elvárva a külön jogszabályi felhatalmazást az egyes közvetlen beavatkozások eseteire. A helyreállítási kötelezettség a környezetet veszélyeztetõ vagy károsító tevékenység befejezésére, az okozott környezetkárosítás megszüntetésére vagy a károsodott környezet helyreállítására terjed ki (8.§). 2. A tervezés megköveteli a hosszú távú környezeti stratégia, környezetpolitika kidolgozását. A tervezés alapja a környezeti állapotokról szerzett reális információ, ill. ennek nyilvánosságra hozatala. A tervezés egyben a fokozatosság és a kiszámíthatóság gondolatát is magában foglalja. A Kt. rendelkezései között a Nemzeti Környezetvédelmi Program adja meg a kereteket a további tervezés számára is (40.§). A Programot a Kormány dolgozza ki és az Országgyûlés fogadja el hatéves ciklusra vonatkozóan. A tervkészítésnek még két lépcsõjét említi a törvény: a regionális programokat, valamint az önkormányzati környezetvédelmi programokat, ez utóbbiról még a késõbbiekben részletesen írok a konkrét terület kapcsán. 3. Az integrált, szennyezés elleni fellépésnek alapvetõen három értelmezési lehetõsége van, az elsõ kettõ alapvetõbb: · a környezetvédelmi követelmények és a más társadalmi-gazdasági folyamatok közötti összhang; · az egyes környezeti elemek (föld, víz, levegõ stb.) szabályozását és védelmét egységesen kell kezelni, a jogi eszközöket és eljárásokat azokra egységesen kell kialakítani; · a környezeti hatásköröket egységesíteni kell. Ide tartozik a Kt. 13.§-a, amely a környezeti elemek egységes védelme címet viseli; a 43-44.§-ok rendelkezései, melyek a környezetvédelem érvényesítése a szabályozásban és más állami döntésekben címet viselik; a hatásvizsgálat intézménye, amelyet külön kormányrendelet szabályoz és környezeti felülvizsgálat. 4. Az állam felelõssége alapelv elvárja az államtól a megfelelõ jogi és intézmény feltételrendszer kialakítását, ill. egyes esetekben (pl. volt vagy jelenlegi állami tulajdon) a közvetlen helytállást, tehát a jogi felelõsség vállalását is. Az oktatástól kezdve a jogalkotásig és a megfelelõ jogérvényesítésig terjed a felelõsségi skála. Az 1995. évi LIII. tv. a környezet védelmének általános szabályairól III. fejezetében szabályozza a környezet védelmét szolgáló állami tevékenység egyes részkérdéseit, melyeket a IV.
fejezet egészít ki, a helyi önkormányzatok környezetvédelmi feladatairól. Az állam szervezeti rendszere ugyanis magában foglalja az államhatalmat megtestesítõ valamennyi szervezeti egységet, még azokat is, amelyek vagy más hatalmi ágakat testesítenek meg – mint Országgyûlés és a Kormány -, ill. amelyek az állam területi szervezési elveit vegyítik a lakosság önrendelkezési jogával – ez az önkormányzat. Az állami feladatnak releváns példája a törvény 41. § (5) bekezdésének c, pontjában megfogalmazott háttér-helytállási kötelezettség: „a jelentõs környezeti károsodások helyreállítása, a rendkívüli környezeti események következményeinek felszámolása, ha a kötelezettség másra nem hárítható”. 5. Az együttmûködés elve feltételezi a döntéshozatal és a közvetlen fellépés közösségét, a konszenzus fontosságát. A környezetszennyezõt is be kell vonni a korrekt döntéshozatalba, melynek másik két partnere a társadalom és a közigazgatás. Itt sajnálatosan hiányzik a közigazgatás megfelelõ felhatalmazása, hogy engedmények, kötelezések és a felelõség eszközével egyensúlyozzon, a társadalom kontrolja mellett. 6. A társadalmi részvétel megkívánja a társadalom tájékoztatáson alapuló bevonását a döntéshozatalba és a döntések végrehajtásának ellenõrzésébe, közvetlenül vagy adott esetben egyes környezetvédõ szervezeteken keresztül is. A Kt. 12.§-a csak a VIII. fejezettel együtt azonosítható a társadalmi nyilvánosság elvével. 7. A felelõsség vagy „szennyezõ fizet” elve. A helytállás nem csupán a fizetés szó szerinti, anyagi értelmezésében jelenik meg, hanem tevékenységben vagy akár személyes felelõsségben is. A törvény további értelmezését a konkrét területhasználati problémáknál szándékozom a többi törvénnyel és rendelettel együtt megtenni. 4.2. Néhány területhasználattal kapcsolatos alkotmánybírósági döntés Az itt tárgyalandó alkotmánybírósági döntéseket azért tartom lényegesnek, mert a jogalkotás (de lege ferenda) szempontjából jelentõsek. A törvényalkotás folyamata ugyanis a környezetvédelem területén még korán sem jelent fejezõdött be. Az AB döntéseket próbáltam úgy megválasztani, hogy azokból jól látható legyen az Alkotmánybíróság szerepe is. 4.2.1. A természeti környezet védelmét érintõ döntések 28/1994. (V.20.) AB határozat Az indítvány: Az indítványozó kérése a földrendezõ bizottságokról szóló 1993. évi II. tv. 13. § (7) bekezdés 4. pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányult. Az említett rendelkezés hatályon kívül helyezte a szövetkezetekrõl szóló 1992. évi I. tv. hatálybalépésérõl és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi. II. tv. 19. §-át, amely a termelõszövetkezeti használatban lévõ védett természeti területek állami tulajdonba és a természetvédelmi szervek kezelésébe adását írta elõ. Az indítványozó szerint ezzel a védett természeti területek állami tulajdonba vételének szabályozását tekintve alkotmányellenes joghézag, egyébként pedig az Alkotmány 70/D. §-ba ütközõ alkotmányellenes állapot alakult ki, mivel a védett természeti területek magántulajdonba, ill. szövetkezeti kezelésbe adása a védett természeti területek feldarabolásához, és nagy valószínûséggel a természeti értékek pusztulásához vezet (a nem védett, de értékes területeken ez a folyamat több helyen is tapasztalható ma hazánkban). Ezért kérte az indítványozó az érintett védett területek állami tulajdonba vételére vonatkozó jogalkotói feladat elmulasztásában álló alkotmányellenesség
megállapítását, és a jogalkotó felhívását a feladat teljesítésére. A határozat: Az alkotmánybíróság megállapította a földrendezõ és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi. II. tv. 13. § (7) bekezdésének 4. pontjának alkotmányellenességét és felhívta az Országgyûlést, hogy jogalkotói feladatának tegyen eleget, ugyanis az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét nem csökkentheti kivéve, ha ez más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan. Az indoklásról Az indoklásban kifejezésre jutott az Alkotmánybíróság környezeti jogot érintõ felfogása, ami hosszú távra meghatározhatja a hasonló jogértelmezéseket. Az értelmezés kitér mind az Alkotmány 18. §-ának, mind pedig a 70/D. § (2) bekezdésének értékelésére. Mielõtt a jelen határozat indoklásának elemzésére kitérnék, meg kell említeni az Alkotmánybíróság a 996/G/1990. AB határozatát, amely megállapította, hogy a fenti alkotmányi rendelkezések alapján az állam köteles az egészséges környezethez való jog megvalósítását szolgáló sajátos intézmények kialakítására és mûködtetésére. A 996/G/1990. AB határozat megállapította továbbá, hogy sem a 18. § szóhasználata (az „egészséges környezethez” való jog), sem az állami környezetvédelmi feladat beágyazása az egészséghez való jog megvalósításának eszközei közé, nem értelmezhetõ a környezethez való jog korlátozásaként. Az élet természeti alapjainak védelmét mellett ki kell terjedniük a véges javakkal való gazdálkodás intézményeinek kiépítésére. (ABH 1993, 533, 535.) Egy másik, a 64/1991. (XII. 17.) AB határozat az alapjogok objektív, intézményes védelmével kapcsolatban megállapítja, hogy ennek köre túlmehet azon a védelmen, amelyet ugyanazon alapjog alanyi jogként nyújt. Ez az objektív védelem nemcsak szélesebb, de minõségileg is más, mint az egyéni alanyi jogok védelmének az összeadása. Az élethez való jog vonatkozásában pl. az állam objektív intézményvédelmi kötelessége az emberi életre általában – az emberi életre mint értékre is – kiterjed; s ebbe beletartozik a jövendõ generációk életfeltételeinek biztosítása is. (ABH 1991. 297,303) A két határozat jól tükrözi az Alkotmánybíróság azon álláspontját, hogy a megfelelõ környezethez való jogot nem leszûkítetten az „egészséges környezethez” való jogként értékeli, hanem annál jóval szélesebb körben húzza meg ennek határát. Ezzel harmonizál a már említett ENSZ határozatok által megerõsített stockholmi konferencia dekrétuma, amely szintén hangsúlyozza a „fõ felelõsséget a környezet megóvásáért és megjavításáért a jelen és a jövõ generációk javára”. Ez a felelõsség mindenkire vonatkozik, természetes és jogi személyekre egyaránt, nem csak pusztán az államra. Visszatérve a 28/1994. AB határozathoz, amelynek lényegét a környezethez való jog szemszögébõl az indoklás III. 2. a, alpontja és a III. 3. pontja tartalmazza. III. 2. a,: „A környezethez való jog jelenlegi formájában nem alanyi alapjog, de nem is pusztán alkotmányos feladat vagy államcél, amelynek megvalósítási eszközeit az állam szabadon választhatja meg.” III. 3.: „A környezetvédelemhez való jog mindezekkel szemben elsõsorban önállósult és önmagában vett intézményvédelem, azaz olyan sajátos alapjog, amelynek az objektív intézményvédelmi oldala túlnyomó és meghatározó. A környezethez való jog az állam környezetvédelemre vonatkozó kötelességei teljesítésének garanciáit emeli
az alapjogok szintjére, beleértve a környezet elért védelme korlátozhatatlanságának feltételeit is. E jog sajátosságai folytán mindazokat a feladatokat, amelyeket másutt alanyi jogok védelmével teljesít az állam, itt törvényi és szervezeti garanciák nyújtásával kell ellátnia.” A környezethez való jogok értelmezésekor alapjában kétféle álláspont ütközik. Az egyik a környezethez való alkotmányos jogot eljárási kérdésnek tekinti oly módon, hogy a jog az állam szabályozási és védelmi felelõsségét jelenti. A másik értelmezés a környezethez való jognak tartalmi értelmet ad, alanyi jogi minõséget feltételezve. Maga az idézett határozat is utal erre az értelmezésre, fõleg mint ellenpéldára. „Az alanyi jogi minõség a környezethez való jog tartalmi kereteit is felölelné, amire azonban az egy-két mondatos meghatározások a jogalkalmazás jelenlegi hazai szintjén nem elegendõek. A joggyakorlat, és különösen a bírói jogalkalmazás nem tette még magáévá a környezetvédelem érdekeit, így az erre irányuló kezdeti törekvéseknek aligha használnak a generális fogalmak.” (BÁNDI GY. 1995) Az állam környezetvédelemmel kapcsolatos kötelezettségének teljesítése a határozat szerint nem enged teljes értelmezési szabadságot az állam számára. Az indoklás IV. 1. pontjában az Alkotmánybíróság valójában a védelem elvárható alsó szintjét jelöli ki – „az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romlani engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje” – anélkül, hogy ezt pontosan maghatározná. Az állam kötelezettségei teljesítéséhez a határozat a megelõzést tartja legmegfelelõbbnek: „A természetvédelemben a védettség szükségességének objektív – bizonyos körben nemzetközi normákban kötelezõen megállapított – ismérvei vannak. A természetben okozott károk véges javakat pusztítanak, sok esetben jóvátehetetlenek, a védelem elmulasztása visszafordíthatatlan folyamatokat indít meg. (…) E sajátságok miatt a környezethez való jog védelmének eszközei között a megelõzésnek elsõbbsége van, hiszen a visszafordíthatatlan károk utólagos szankcionálása nem tudja helyreállítani az eredeti állapotot. A természetvédelem szabályozását érintõ AB határozat után egy olyan határozatot elemzek röviden, amely a tulajdoni és a gazdasági érdekekkel ütközve értékeli a környezethez való jogot. 29/1995. (V.25) AB határozat Az Alkotmánybírósághoz beérkezett indítvány az Ócsa nagyközségi önkormányzat az ócsai „Kiskõrösalja” Természetvédelmi Terület létesítésérõl szóló 2/1994. (III.30.) ÖK rendeletének alkotmányellenességének megállapítását kérelmezte, amit az Alkotmánybíróság elutasított, ugyanakkor a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. tv. 26. § (8) és (10) bekezdéseinek alkotmányellenességét megállapította és megsemmisítette. Az Alkotmányíróság az indítvány kapcsán több alkotmányosan védett érdek ütközését értékelte és mérlegelte. Az egyik ilyen érdek az Alkotmány 13.§ (1) bekezdésének rendelkezésében jelenik meg, amely a tulajdon védelmét deklarálja. A másik az Alkotmány 18. §-ban megfogalmazott érdek a környezet védelmérõl szól. Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban már kifejtette álláspontját a tulajdon védelmével kapcsolatban, mely szerint a „tulajdonjog alkotmányos alapjog, melyet ugyan törvényben korlátozni lehet, de az alapvetõ jog lényeges tartalma még törvény által sem korlátozható. A korlátozás nem alkotmányellenes akkor, ha elkerülhetetlen vagy ha arra kényszerítõ ok szolgáltat alapot, s a korlátozással elérni kívánt céllal arányban van (7/1991. (II.28.) AB, 11/1993 (II.27.) AB)” A környezethez való jog alkotmányos tartalmát az elõzõekben elemzett 28/1994-
es AB határozatban fejtette ki az Alkotmánybíróság. Eszerint az Alkotmány 18.§-ban megállapított jog az államnak azt a kötelezettségét is magában foglalja, hogy a természetvédelem jogszabályokban biztosított szintjét nem csökkentheti kivéve, ha az más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan. Az alkotmányosan védett tulajdon biztonságos, hosszú távú használatának korlátozását lehetõvé tevõ rendelkezés viszont akkor alkotmányos, ha – más tulajdonkorlátozási lehetõségekhez hasonló módon – a tulajdonos érdeksérelmének alkotmányos orvoslása mellett más, jelentõs, ugyancsak alkotmányos cél érdekében történik. Az indítványozó álláspontját formailag helytállónak találta az Alkotmánybíróság, amely szerint az érintett önkormányzati rendelet magasabb szintû jogszabállyal ellentétes. Az is vizsgálat alá került azonban, hogy az a törvényi rendelkezés, amellyel az önkormányzati rendelet ütközik, alkotmányosnak tekinthetõ e. Mérlegelte, vajon alkotmányos érdekvédelem szempontjából nagyobb súlyúnak tekinthetõ e az állami tulajdonú ingatlan egyéni gazdasági célú korlátozás elleni (bányatelekkénti) védelme, mint az a szélesebb körû gazdasági és társadalmi cél, amelyet a védelem alól "kivett helyek" szolgálnak. Itt mintha a határozat készítõi eltévesztették volna a fogalmazást, ugyanis szerintem itt a védelem alá helyezett (a kitermelés és más felhasználás alól kivételrõl és nem a védelem alól kivett területekrõl van szó). Az Alkotmánybíróság a korábban elkészítet hatásvizsgálati anyagot is figyelembe vette és utalva a korábban elemzett 28/1994 AB határozatára: "a környezethez való jog sajátossága abban áll, hogy alanya valójában az 'emberiség' és a 'természet' lehetne" és a megelõzés elvére, amely az állami felelõségen is alapul, valamint arra, hogy a környezetben bekövetkezõ károk visszafordíthatatlanok, megállapította: "A bányatelek mûvelésének megtiltása a környezetvédelem érdekében járhat tulajdonosi érdeksérelemmel. Ennek eseti mérlegelése és kiegyenlítése bírói hatáskörbe tartozik". Az elmaradó rövid távú haszonnal szemben az önkormányzat helyesen részesítette elõnyben a hosszútávú természetvédelmi érdeket. Ehhez fûzve megjegyzik az alkotmánybírák: "Mindez azonban eseti mérlegelés kérdése, amelynek lehetõségét kizárni alkotmányellenes". 4.2.2. Az épített környezet védelmét érintõ döntések Az elõzõekben megvizsgált határozatok alapvetõen a természeti környezetet és a környezethez való jog alapelvei közül néhányat érintettek. A következõ elemzés során az épített környezetet és annak védelmét érintõ határozatok közül elemzek néhányat. A 27/1995. (V.15.) AB határozat Ezen határozat keretében ismét hivatkozott az Alkotmánybíróság az Alkotmány környezethez való jogot szabályozó két szakaszára, mégpedig a gázenergiáról szóló 1969. Évi VII. tv. végrehajtási rendelete egyik bekezdésének (1/1977. (IV.6.) NIM rendelet 18.§ (4) bekezdés) véleményezése során. A bekezdés lehetõvé tette, hogy a gázszállító vezeték elhelyezésére irányadó általános tilalmak alól a bányahatóság felmentést adjon, mégpedig teljes diszkrecionális jogot gyakorolva. A mondott ügyben a határozat II. 4. pontja megállapítja: „Ezzel a vizsgált szabály ellentétbe kerül a környezethez való alkotmányos jog (Alkotmány 18.§ és 70/D. § (2) bekezdés) érvényesítésének állami kötelezettségével. A környezethez való jogból következik, hogy az épített környezet jogszabályban biztosított védelmi szintje jogilag kötetlen hatósági döntésekkel nem csökkenthetõ.”
A környezethez való jog állami felelõsséget megalapozó értelmezése magától értetõdõen megköveteli, hogy az állam e téren jelentkezõ felelõssége (szabályozási és jogérvényesítési téren egyaránt (ellenõrzött keretek között valósuljon meg. Eme keretek átfogják a feltételrendszer kialakításától a legkisebb beavatkozásig terjedõ skálát. Az állampolgári jogi, sõt a magyar alkotmány 18.§-nak értelmezése szerint akár emberi jogi (hiszen a jog nem kötött a magyar állampolgársághoz (minõsítés egyben megalapozza azt az elvárást, hogy a jog ne legyen teljes mértékben kitéve a pillanatnyi állami érdekeknek, így az állam szabadsága nem érvényesülhet korlátok nélkül. Idézve a határozatot: „Az R.59.§ (2) bekezdése szövege szerint a jogszabályban rögzített szabályoktól való eltéréseket ‘indokolt esetben’ és a ‘biztonság megóvása’ mellett lehet engedélyezni. Ez a feltétel azonban nem elég határozott ahhoz, hogy a közigazgatási szerv döntési szabadságát megfelelõen keretek közé szorítsa. (…) A környezethez való alapvetõ jogra tekintettel az R.59.§ (2) bekezdése alkalmazásánál alkotmányos követelmény, hogy a jogszabály egyes különös elõírásaitól való eseti eltérés a környezet biztonságának megóvása mellett akkor engedélyezhetõ, ha az a jogszabályban biztosítottal azonos értékû állapotot eredményezõ mûszaki vagy egyéb intézkedéssel lehetséges és elõírható.” Az épített környezet védelmével kapcsolatban több alkalommal is állást foglalt az Alkotmánybíróság az önkormányzati rendeletek egy speciális csoportjával, a rendezési tervekkel kapcsolatban. Ezek közül emelek ki egyet: 36/1995. (VI.2.) AB határozat A határozat a Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyûlése által "Kaposvár város általános rendezési terv korszerûsítés területfelhasználási és szabályozási terve", szabályozási elõírásokról alkotott 24/1994. (VI.15.) számú önkormányzati rendelet alkotmányellenességének vizsgálatát végezte el. Az említett rendelet 16. § (33) bekezdését az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése alapján – a helyi önkormányzat rendelete "nem lehet ellentétes a magasabb szintû jogszabállyal" – az Alkotmánybíróság megsemmisítette. Az indítványozó kérvényezte a ÖK rendelet 29. § (3) bekezdésének a vizsgálatát is, melynek megítélése során elõzetesen vizsgálni kellett az általános rendezési tervvel szemben támasztott speciális törvényi követelményeket. A rendelet alkotmányosságát egyrészt elfogadási eljárása, másrészt végrehajtási szabályozása határozza meg. Az Alkotmánybíróság mindig konkréten vizsgálja, hogy az indítvánnyal megtámadott helyi rendeletek sértik-e az Alkotmány vagy más magasabb szintû jogszabály rendelkezését. A korábbi rendeleteket tekintve: · a 42/1992. (VII.16.) AB határozatával az önkormányzat rendeletét azzal az indokkal semmisítette meg, mert a nagyközségi "képviselõ-testület kivonta döntését az általános rendezési tervek elfogadásához elõírt garanciális szabályok alól". · a 6/1994. (II.18.) AB határozatával a város önkormányzati képviselõ-testületének rendeletét azért semmisítette meg, mert a rendeletet realizáló hatósági határozatok meghozatalának kizárásával "ténylegesen számos egyedi döntés egyesítését" foglalta magában, ami gyakorlatilag megfosztotta az érdekelteket "a fellebbezés és a bírósági felülvizsgálat" lehetõségétõl. · a 995/B/1994. számú határozatával az Alkotmánybíróság viszont elutasította azt az indítványt, mely kifogásolta, hogy az érdekeltek a telküket is érintõ övezetmódosítási tervezetrõl nem tudtak "véleményt nyilvánítani", az elfogadott általános rendezési tervet pedig fellebbezéssel nem támadhatták meg. Az Alkotmánybíróság (bizonyítási eljárás eredményeként (megállapította, hogy a vizsgált esetben az "Ör. nem tekinthetõ egyedi
ügyben hozott határozatnak", mert az Ör. szabályai "eseti építésügyi hatósági határozatokban realizálódnak". E határozatok ellen pedig az érdekeltek "jogorvoslattal (fellebbezéssel, majd bírósági felülvizsgálati kérelemmel) élhetnek". A rendelet 29.§ (3) bekezdése és a 6-7. számú melléklete megsemmisítése iránti kérelmet az Alkotmánybíróság elutasította, mivel e határozatok elleni jogorvoslati lehetõséget a rendelet szakaszai nem zárják ki.
5. Szakterületi szabályozás a területhasználat és területrendezés esetén A területfelhasználás szabályozása napjainkban átalakult. Az Országgyûlés elfogadta az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló 1997. évi LXXVIII. törvényt (továbbiakban ÉT), ehhez kapcsolódva megszületett a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekrõl (a továbbiakban OTÉK), amely a korábbi OÉSZ (Országos Építésügyi Szabályzat) helyébe lépett. E két jogszabály tartalmát mutatom be a területhasználatra vonatkozóan. Az ÉT 7.§ (1) szerint a településrendezés célja: „a települések területfelhasználásának és infrastruktúra-hálózatának kialakítása, az építés helyi rendjének szabályozása, a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelme, továbbá az országos, a térségi, a települési és a jogos magánérdekek összhangjának megteremtése, az érdekütközések feloldásának biztosítása, valamint az erõforrások kíméletes hasznosításának elõsegítése.” (Mit jelent vajon az erõforrások kíméletes hasznosítása?) Láthatóan erõs nyomatékkal szerepel a szövegben a különbözõ érdekeltségi viszonyok összhangjának megteremtése. Ez egy alapvetõ fontosságú szemléletet tükröz, nevezetesen azt, hogy ha az emberek vagy különbözõ csoportok, érdekképviseleti szervek konszenzusra jutnak egy cselekvési tervet illetõen, akkor nagyobb az esély arra, hogy ahhoz igazodva tevékenykednek tovább, mivel benne van a saját szándékuk is. Sõt látták, hogy nemcsak õk, hanem más is lemondott bizonyos tervekrõl, így jobban magukénak érzik ezt a döntést, mintha egy területidegen tervezõcsoport készítené el önmagában, felsõbb utasítást követve. Az ÉT szerint a településrendezés feladata a területek felhasználásának és beépítésének szabályainak meghatározása, a település összehangolt, rendezett fejlõdésének térbeli-fizikai kereteinek megadása – hatékonyan kihasználva a település adottságait és a környezeti ártalmakat a legkisebbre csökkentve – elõsegítve annak mûködését, valamint az arra értékes építési és területhasználati szokások megõrzését biztosítva. A településrendezés eszközeit a következõkben határozza meg: · az önkormányzati településfejlesztési döntések (településfejlesztési koncepció): a települési érdekek érvényre juttatása céljából a település fejlõdésének alapvetõ lehetõségeit és irányait meghatározó, a település természeti adottságaira, gazdasági, szociális-egészségügyi és pénzügyi szempontjaira épülõ területfejlesztési önkormányzati határozatok; · a településszerkezeti terv: az a településrendezési terv, mely meghatározza a település alakításának, védelmének lehetõségeit és fejlesztési irányait, ennek megfelelõen az egyes területrészek felhasználási módját, a település mûködéséhez szükséges mûszaki infrastruktúra elemeinek a település szerkezetét meghatározó térbeli kialakítását és elrendezését. A településszerkezeti tervet a területfejlesztési döntések alapján a települési önkormány képviselõ testülete dolgoztat ki és határozattal állapít meg; · a helyi építési szabályzat és a szabályozási terv: melyet a település szerkezeti terv
alapján a települési önkormányzat képviselõtestülete dolgoztat ki és rendelettel állapít meg. Az ÉT 8.§ tételesen tartalmazza tervezés során figyelembe veendõ érdekeket és területeket. A településrendezés általános szabályait a 9.§ tartalmazza: (1) A helyi építési szabályzatot és a településrendezési terveket az országos településrendezési szakmai elõírások figyelembevételével kell elkészíteni. (A szakmai követelmények megjelennek a szabályozásban.) (2) A helyi építési szabályzat és a településrendezési tervek kidolgozása során: a) az érintett állampolgárok, szervezetek, érdekképviseleti szervek véleménynyilvánítási lehetõségét biztosítani kell. Ennek érdekében a helyben szokásos módon az érintettek tudomására kell hozni elkészítésük elhatározását, amelynek keretében aa) meg kell határozni a rendezés alá vont területet, ab) ki kell nyilvánítani általános célját és várható hatását, hogy az érintettek azzal kapcsolatban javaslatokat és észrevételeket tehessenek; b) az államigazgatási szerveket, valamint – a keretszabályokat és keretszabályozási terveket illetõen – az érintett helyi önkormányzatokat az elõkészítésbe be kell vonni, hogy állásfoglalásukban ismertessék a település fejlõdése és építési rendje szempontjából jelentõs terveiket és intézkedéseiket, valamint ezek idõbeli lefolyását, továbbá a hatáskörükbe tartozó kérdésekben a jogszabályon alapuló követelményeket; c) az érintett terület lakosságának életkörülményeiben bekövetkezõ hátrányos következmények elhárítása vagy csökkentése érdekében figyelemmel kell lenni az érintettek értékrendjére, szociális helyzetére, ezek várható változására, továbbá vizsgálni kell a lakosság életkörülményeit és igényeit. (3) A helyi építési szabályzatot és a településrendezési terveket a megállapítás, ill. a jóváhagyás elõtt a polgármesternek (fõpolgármesternek) véleményeztetnie kell a külön jogszabályban meghatározott államigazgatási és az érintett érdekképviseleti szervekkel és társadalmi szervezetekkel, amelyek 45 napon belül adhatnak írásos véleményt. (4) Az eltérõ vélemények tisztázása érdekében a polgármesternek (fõpolgármesternek) egyeztetõ tárgyalást kell tartania, amelyre a hely és az idõpont megjelölésével a véleményezési eljárás valamennyi érdekeltjét a tárgyalás elõtt legalább 8 nappal meg kell hívnia. Az egyeztetõ tárgyalásról jegyzõkönyvet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell valamennyi elfogadott és el nem fogadott véleményt, azok indokolásával együtt. (5) Azt az érdekeltet, aki a véleményezési eljárás során írásbeli véleményt nem adott, és az egyeztetõ tárgyaláson sem vett részt, kifogást nem emelõ véleményezõnek kell tekinteni. (6) A véleményezési eljárás befejezése után a szabályzatot, illetõleg a terveket a megállapítás, ill. a jóváhagyás elõtt – azok magyarázatával együtt – a polgármesternek (fõpolgármesternek) legalább egy hónapra a helyben szokásos módon közzé kell tennie azzal, hogy az érintettek a közzététel ideje alatt azokkal kapcsolatban észrevételt tehetnek, továbbá meg kell küldenie szakmai véleményezés céljából a miniszternek. (7) A megállapított helyi építési szabályzatot, valamint a jóváhagyott településrendezési terveket a polgármesternek (fõpolgármesternek) meg kell küldenie azok egyeztetésében részt vett államigazgatási, érdekképviseleti szerveknek és társadalmi szervezeteknek. (8) Az (1)-(7) bekezdésben foglalt rendelkezéseket a helyi építési szabályzat, a településrendezési tervek változtatása esetén is alkalmazni kell. Az említetteken kívül a tervet a szomszédos települései önkormányzatokkal is egyeztetni kell (10.§ (4)). Látható a szabályozásból a nyilvánosság és az érdekeltek
bevonásának követelménye teljesül, de elengedhetetlen, hogy legyenek társadalmi érdekképviseleti szervek, akik az érintett polgárok érdekeit hatékonyan képviselni tudják. (9) A településrendezési tervek készítése során a települést érintõ jóváhagyott országos és térségi területrendezési terv rendelkezéseit érvényre kell juttatni. A területrendezési tervezés összhangját biztosító szabály, amely csak akkor mûködik jól, ha ellenkezõ irányban, tehát a térségi tervezés során is kellõen figyelembe vették a helyi érdekeket és adottságokat. A településszerkezeti tervet a településeknek legalább tíz évenként fel kell újítaniuk. A településszerkezeti terv felépítése: (1) A településszerkezeti terv rajzi és szöveges munkarészekbõl áll. (2) A településszerkezeti tervet a település nagyságának megfelelõ méretarányú térképen kell ábrázolni. (3) A településszerkezeti tervben meg kell határozni a bel- és külterületeket, a beépítésre szánt, illetõleg a beépítésre nem szánt területeket, a közterületeket, azok tagozódását, a védett, a védelemre tervezett és a védõ területeket, továbbá a funkciójában megváltoztatásra ítélt területrészeket, a meglévõ és a tervezett infrastruktúrahálózatokat. (4) A (3) bekezdésben említett egyes területeken belül fel kell tüntetni a terület felhasználását veszélyeztetõ, illetõleg arra kiható tényezõket, különösen az alábányászottságot, a szennyezettséget, az árvíz-, erózió- és csúszásveszélyt, a természetes és mesterséges üregeket, a közmûves szennyvízelvezetéssel ellátatlan területet, továbbá a külön jogszabályok alapján elõírt minden olyan egyéb tényezõt, amely a terület felhasználását vagy beépítését befolyásolja. A településszerkezeti tervekkel kapcsolatban gyakori probléma volt az elmúlt idõszakban a tervek áttekinthetetlensége, ami többek között hozzájárult ahhoz is, hogy a fiókok számára készített tervek maradtak. Remélhetõleg az újabb technikának és a gyakori érdekegyeztetéseknek az érdekeltek számára áttekinthetõ és jól használható tervek készülnek majd. A szabályozási terv: A szabályozási terv a település közigazgatási területére, vagy külön-külön annak egyes – legalább telektömb nagyságú – területrészeire készülhet. A szabályozási tervnek a jóváhagyott településszerkezeti tervvel összhangban kell lennie, eltérés esetén a településszerkezeti tervet elõzetesen módosítani kell. (4) A szabályozási tervet a szükséges vízszintes, magassági és egyéb adatokat tartalmazó olyan méretarányú térképen kell ábrázolni, hogy annak megállapításai az egyes telkekre, építési területekre és közterületekre egyértelmûen értelmezhetõek legyenek. (5) A szabályozási tervnek tartalmaznia kell: a) a bel- és külterületek lehatárolását (belterületi határvonal), b) a beépítésre szánt és a beépítésre nem szánt területek, illetõleg az azokon belüli egyes területrészek (övezetek) lehatárolását, c) az egyes területrészeken belül a közterületek és az egyéb területek elkülönítését, d) a közterületeken belül a különbözõ célokat szolgáló területeket (közút, köztér, közpark stb.), e) a közterületnek nem minõsülõ területeken belül a telkek, építési telkek, területek kialakítására és beépítésére vonatkozó megállapításokat,
f) az egyes területrészeken belül a védett és a védelemre tervezett, valamint a védõ területeket, továbbá építményeket, g) az infrastruktúra-hálózatok és építmények szabályozást igénylõ elemeit, h) a 17.§ szerinti sajátos jogintézmények alkalmazásával érintett területrészek lehatárolását. (6) A helyi építési szabályzatot és a hozzá tartozó szabályozási tervet együtt kell alkalmazni. Helyi építési szabályzat: 13.§ (1) Az építés helyi rendjének biztosítása érdekében a települési önkormányzatnak az országos szabályoktól eltérõ, a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fûzõdõ sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket helyi építési szabályzatban kell megállapítania. (2) A helyi építési szabályzatnak tartalmaznia kell legalább: a) a bel- és külterület(ek) lehatárolását (belterületi határvonal), b) a beépítésre szánt területek, illetõleg az azokon belüli egyes területrészek (övezetek) lehatárolását, azok felhasználásának, beépítésének feltételeit és szabályait, c) a beépítésre nem szánt területek tagozódását, felhasználásuk és az azokon történõ építés feltételeit és szabályait, d) a különbözõ célú közterületek felhasználásának és az azokon történõ építés feltételeit és szabályait, továbbá e) a helyi építészeti értékvédelemmel, f) a védett és a védõ területekkel, valamint g) a 17.§ szerinti sajátos jogintézmények alkalmazásával érintett területek lehatárolását, valamint az azokkal kapcsolatos elõírásokat. (3) A helyi építési szabályzat a település teljes közigazgatási területére vagy szükség szerint külön-külön annak egyes – legalább telektömb nagyságú – területrészeire készülhet. (4) A települési önkormányzatnak a helyi építési szabályzatot a tv. hatálybalépésétõl számítva: a) azon települések esetében, amelyek a tv. hatálybalépésekor nem rendelkeznek általános vagy összevont rendezési tervvel, egy éven belül, b) azon települések esetében, amelyek a tv. hatálybalépésekor már rendelkeznek az a) pontban említett rendezési tervvel, hat éven belül, rendelettel kell megállapítania. (5) Helyi építési szabályzatot kell készíteni a (4) bekezdésben foglaltaktól függetlenül is a) az újonnan beépítésre vagy jelentõs átépítésre kerülõ (pl. rehabilitációs) területekre, b) a természeti adottság, a településszerkezet, az építés, az építészeti örökség vagy a rendeltetés szempontjából különös figyelmet igénylõ (pl. kiemelt üdülõterület, gyógyhelyek) területekre, valamint c) minden más olyan esetben, amikor azt a építés helyi rendjének biztosítása egyébként szükségessé teszi. A tervezet lehetõséget ad több település közös rendezésére is: Több települési önkormányzat az összefüggõ településrendezési feladatait közösen is megoldhatja. Az érintettek ilyen esetben közös helyi építési szabályzatot és közös településrendezési terveket is készíthetnek. A településrendezési feladatok megvalósulását biztosító sajátos jogintézményeket a tervezet 17.§-a sorolja fel:
A településrendezési feladatok megvalósítását a következõ sajátos jogintézmények biztosítják: a) építésjogi követelmények, b) tilalmak, c) telekalakítás, d) elõvásárlási jog, e) kisajátítás, f) helyi közút céljára történõ lejegyzés, g) útépítési és közmûvesítési hozzájárulás, h) településrendezési kötelezések, i) kártalanítási szabályok. Jelenleg szakmai véleményezés alatt álló (Országos Településrendezési és Építési Követelmények) OTÉK-kel kapcsolatban a következõ lényegi változások történnek, a korábbi OÉSZ-hez viszonyítva ill. a témánkat, a területfelhasználást illetõen: 1) A korábbi OÉSZ-hez képest – amely eddig miniszteri rendelet volt – az OTÉK kormányrendeleti szintû jogszabály lesz. 2) A rendelet 1.sz. mellékletében a fogalommeghatározások között új fogalomként meghatározásra került pl.: a területfelhasználási egység és az építési övezet definiálása. Az eddig is alkalmazott fogalmak pontosításra kerültek. 3) Az OTÉK tervezete – a korábbi szabályozástól eltérõen – egyforma súllyal és részletességgel kezelve szabályozza az összes területfelhasználási egységet (nem csak kiemelten a lakó- és üdülõterületet). Ezek köre a megváltozott helyzethez jobban igazodó új egységekkel bõvül. Az OTÉK tervezetében megfogalmazott településrendezési követelmények szerint: A városok és községek (a továbbiakban együtt: település) igazgatási területét bel- és külterületbe kell sorolni, amely területeket a belterületi határvonal választ el. A tervezet a település igazgatási területét építési szempontból a) beépítésre szánt (beépített, további beépítésre kijelölt) területbe, amelynek beépítettsége legalább 15 %, ill. b) beépítésre nem szánt területbe, amelynek beépítettsége legfeljebb 5 %, sorolja. A két besorolási szintet pedig még továbbiakra bontja (2. táblázat). beépítésre szánt területek lakóterület - nagyvárosias, - kisvárosias, : - kertvárosias, - falusias vegyes: - általános, településközpont üzleti: - kereskedelem, szolgáltatás - jelentõs mértékû zavaró hatású ipari, - egyéb ipari,
beépítésre nem szánt területek közlekedési terület zöldterület
erdõterület mezõgazdasági terület
- raktár különleges: - üdülõházas, - hétvégiházas, - egyéb
egyéb terület
2. tábálzat: A település területfelhasználási módozatai Ezeket a területfelhasználási egységeket területeit köz-területekre és egyéb területekre, továbbá azokat övezet(ek)be, illetõleg építési övezet(ek)be kell sorolni. Az övezeteket, építési övezeteket a meglévõ és/vagy tervezett szerepkörük, intenzitásuk és karakterbeli különbségeik alapján úgy kell besorolni, hogy az azokon belüli – azonos helyzetben lévõ – telkekhez azonos értékû jogok és kötelezettségek tartozzanak. A tervezet meghatározza az övezetek szabályozása során kötelezõen és dispozitívan meghatározható jellemzõket. Az ÉTj elemzése során kitértem a településrendezési eszközökre is, amelyeket az OTÉK tervezete tovább részletez. Így a településrendezési tervek, illetõleg a helyi építési szabályzatok jóváhagyandó és kötelezõ, továbbá egyéb alátámasztó szakági munkarészekbõl állnak. A településszerkezeti tervben a belterületi határvonalat és a területfelhasználási egységeket meg kell határozni. A településszerkezeti terv jóváhagyandó munkarésze a település igazgatási területének felhasználását meghatározó terv és mûszaki leírás. A településszerkezeti terv kötelezõ alátámasztó szakági munkarésze: · tájrendezési, · környezetalakítási (a települési környezet természeti és mûvi elemei: víz, levegõ, talaj, klíma, élõvilág és az épített környezet, továbbá azok egymásra hatása), · közlekedési (hálózati és keresztmetszeti), · közmûvesítési (víz, szennyvíz, csapadékvíz, energia, távközlés, mûsorszórás) javaslatok. Egyéb alátámasztó munkarészek szükségességét a település sajátos helyi adottságai határozzák meg. A helyi építési szabályzat a település igazgatási területén az építés feltételeit és módját megállapító helyi települési önkormányzati rendelet. A szabályozási terv jóváhagyandó munkarésze a település igazgatási területének közterületeit és egyéb területeit, építési övezeteit, illetõleg övezeteit meghatározó terv, amelyet a földhivatal által záradékolt – az ingatlan nyilvántartásra alkalmas – alaptérképen kell elkészíteni. A szabályozási terv kötelezõ alátámasztó szakági munkarészei a településszerkezeti tervnél leírtakkal egyeznek, továbbá a helyi értékvédelmi javaslat. A területfelhasználás tervezése és megvalósítása esetében a területenként hatályos törvények és rendeletek figyelembevétele elengedhetetlen, ezt szolgálja a véleményezési ill. engedélyezési procedúra a különbözõ államigazgatási és egyéb szerveknél és szervezeteknél. A területhesználat alakítása során hatalmas mennyiségû jogszabályi anyagot kell figyelembe venni. Ezek közül a legfontosabbak: · Magyar Köztársaság Alkotmánya · 1995.évi LIII. tv. a környezet védelmének általános szabályairól és ennek végrehajtási rendeletei, pl.: a tv. környezeti hatásvizsgálatra vonatkozó szakaszainak végrehajtásáról szóló 152/1995.(XII.12.) kormányrendelet
· 1996.évi XXI. tv. a területfejlesztésrõl és a területrendezésrõl · 184/1996 (XII.11.) Kormányrendelet a területfejlesztési koncepciók és programok, valamint a területrendezési tervek egyeztetésének és elfogadásának rendjérõl · évi LIII. tv. a természet védelmérõl · évi LVI. tv. az erdõrõl és az erdõ védelmérõl · évi LVII. tv. a vízgazdálkodásról stb. 5.1. A Tisza-tó térség területhasználati problémái szabályozási oldalról A mesterségesen létrehozott Tisza-tó szinte új kistájat hívott életre maga körül. Az, hogy a térség karaktere kialakuljon a fejlesztés alapvetõ érdeke. Ez konkrétan két, jellegében ellentétes folyamat erõsítését igényli a szabályozás eszközeinek segítségével. · egyrészt a mûvi településszerkezeti elemek visszafogott területi fejlesztésével, az adottságokat is figyelembe vevõ intenzív területhasználat ésszerû biztosításával; · másrészt a mezõ és erdõgazdasági területeknek az extenzív területhasználati irányba történõ eltolásával (ezt és az elõzõ elvet sem erõsítik a jelenlegi folyamatok, amelyek ezekkel pontosan ellentétesek). Kiemelt figyelemmel kell szabályozni az ökológiai rendszer területi folyamatosságát veszélyeztetõ nagykiterjedésû, összefüggõ területhasználatot (üdülõ és települési terület, intenzív agrárterület). A Tisza-tavi Charta elõkészítése során megfogalmazódott, hogy a térség karakterének és tagolt területszerkezetének tudatos kialakításában és megtartásában a társult települési önkormányzatok határozott és zökkenõmentes együttmûködése szükséges. A tájhasználatra ható helyi fejlesztési és rendezési programjaikat alárendelik a térségi együttmûködéssel kidolgozott és elfogadott regionális és tájrendezési tervnek. A jelek szerint mutatkozik hajlandóság az önkormányzatok részérõl az együttmûködésre, hiszen egyhangúan elfogadták a Tisza-tavi Chartát a területfejlesztési és terület-településrendezési tevékenységük alapjául. 5.1.1. A szabályozás kérdése a települések beépített területein A Tisza-tó térség településeinek rendezési terv ellátottsága közel sem teljes, sõt a meglévõ rendezési tervek is erõsen elavulttá, alkalmatlanná váltak. Elengedhetetlenül szükséges a belterületek rendezési terveinek felülvizsgálata, módosítása, ill. elkészítése. Indokolttá teszi a tervek elkészítését pl.: településeken a különbözõ övezetek jellemzõi egy területen belül keverednek, a „tiszta-övezeti elv fellazult”, lakás és telek szükséglet jelentkezik fõleg a sokgyerekes cigány családok részérõl, a nagyobb telkeken való mezõgazdasági termelés és az újra-tanyásodás folyamatának segítése stb. Az üdülõterületek is csak sablonos, egyhangú, vázlatok alapján készült; hangulatosnak egyáltalán nem mondható „rendezettségben” növekednek. Kívánatos lenne, – írják a Tisza-tavi Charta készítõi -, hogy minden üdülõterületi egység tulajdonosai alkossanak egyesületet és/vagy települési részönkormányzati statust érjenek el. Ennek jogilag semmilyen akadályát nem látom, csupán csak a szükségességét kérdõjelezem meg. Abban az esetben, ha igen nagy kiterjedésû összefüggõ területrõl van szó, egyetértek, de a kisebb területeken elszórtan megtalálható üdülõgazdák számára a helyiekkel való szorosabb együttmûködést tudom javasolni: közös egyesület, szövetség stb. Ezt az irányt példázza a tiszaszentimrei tapasztalatok többsége is. A közterületek gondozottságának színvonalát szükséges erõsíteni, az esztétikai megjelenésére nagyobb figyelmet kívánatos fordítani. A tiszaszentimrei példa
iránymutató lehet a Tisza-tavi önkormányzatok részére is. Ugyanis Tiszaszentimre központtal a környezõ települések létrehozták a Közép-Tisza-Vidékért Közhasznú Társaságot, amelynek feltétele, hogy minimum 100 embert foglalkoztassanak. Ezt is teszik, a közterületek fenntartásával és más feladatokkal bízzák meg õket, enyhítve a munkanélküliség gondját is. 5.1.2. A külterületi szabályozás kérdése A rendszerváltás elõtt a települések rendezési terveiben, a külterületi munkarészek, nem foglalkoztak érdemben a táj szabályozásával. A most szabályozásra kerülõ térségben célszerû meghatározni a mezõgazdasági területek racionális tájhasználatának, termelési hagyományainak, termõhelyileg megfelelõ differenciált szabályozás irányelveit, amelyek a települések rendezési terveiben érvényesítendõek. A regionális szabályozás keretei között, ésszerû részletességgel lehatárolandók az alábbi területhasználati kategóriák, amelyek a helyi településrendezési tervekben részletezõdnek tovább, és válnak konkrét szabályozási egységgé: · mezõgazdasági mûvelésre alkalmas övezetek; · mezõgazdasági mûvelésre alkalmatlan, gazdaságosan nem mûvelhetõ földterületek; · a szántóföldrõl gyepesítendõ- és a megtartandó gyepterületek lehatárolása; · ökológiai szempontból érzékeny és értékes mezõgazdasági területek; · korlátozottan használható és beépíthetõ mezõgazdasági területek. Felhatalmazást ad mindezekre a természet védelmérõl szóló 1996. évi LIII. tv. Tájvédelemmel foglalkozó fejezete: „A táj jellege, a természeti értékek, az egyedi tájértékek és esztétikai adottságok megóvása érdekében: · …a település-, és területrendezés és fejlesztés – különösen a területfelhasználás, a telekalakítás, az építés, a használat – során kiemelt figyelmet kell fordítani a természeti értékek és rendszerek, a tájképi adottságok és az egyedi tájértékek megõrzésére; · mûvelési ág változtatás, más célú hasznosítás csak a táj jellegének, szerkezetének, a történelmileg kialakult természetkímélõ használat által meghatározott adottságoknak és a természeti értékeknek a figyelembevételével lehetséges; · biztosítani kell, hogy a gazdálkodással összefüggõ épületek, építmények, létesítmények és berendezések elhelyezése, mérete, formája, funkciója és száma alkalmazkodjon a táj jellegéhez…” Szükséges ezen elvek érvényesítése annak érdekében, hogy a térségben folyó felaprózódás és rendezetlen hasznosítás folyamata visszafordítható legyen. Így a Tiszató RTT kell, hogy megfogalmazza azokat a szabályokat, amelyek alapján koordináltan elkészülhetnek a mai elavult településrendezési tervek külterületi szabályozásai is. 5.1.3. Általános szabályozási kérdések a térségben A Tisza-tó térségének lehetõségeit megõrzendõ szükség van természetesen az elõbb említett egységes szabályozásra, de elengedhetetlen, hogy az itt ezen a területen, tájon érdekeltek a lehetõ legösszehangoltabban tudjanak és akarjanak is munkálkodni, élni. Erre több javaslatot is tettek a Tisza-tavi Charta készítõi, ilyenek pl.: a Tisza-tavi Egyeztetõ Tanács, a különbözõ térségi szervezetek állandó referensi rendszere, és a Tisza-tavi Regionális Fejlesztési Tanács. Ezek jelentõsen segítenék, mint intézmények, a Tisza-tavi táj védelmét és megõrzését, de ezek mellett és ezekkel együtt nem szabad elfelejteni a lakosság érdekeltté tételének és tájékoztatásának kérdését sem.
6. Az állampolgári részvétel lehetõsége és gyakorlata a területfelhasználás alakításában Mielõtt áttekintem a polgárok részvételének kereteit meg kell említnem, hogy igen jó gondolatnak találom a Tisza-tavi Charta (1996) készítõinek részérõl a következõk megállapítását: "a Tisza-tó térség iskoláiban a NAT mellé felvállalandó helyi tantervek keretében olyan regionális földrajz és történelem tanítási program beiktatása, amely a nevelési tervben foglaltakkal együtt alkalmas lehet a felnövõ nemzedék tudatát a térség táji és természeti értékeinek megõrzésére érzékennyé tenni." Ezt hatékonyan segíthetik a terepen végzett gyakorlatok, kirándulások és a nyári táborok. Visszatérve azonban a felnõtt polgárok részvételi lehetõségeire, elõször néhány elvi megállapítást mutatok be, majd a gyakorlat lehetõségét vázolom fel. A jól szervezett és ésszerûen szabályozott társadalmi részvételbõl származó elõnyök közül néhány a teljesség igénye nélkül: · igazságos döntéshozatal, · társadalmi támogatás, társadalmi elfogadottság, · információáramlás a társadalom felõl, · segítségnyújtás az ellenõrzésben és a jogérvényesítésben. A társadalmi részvétel elvi indokoltsága és annak elfogadása önmagában még nem jelenti azt, hogy a környezetvédelem vagy a területfejlesztés területén érvényesülni is fog. Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága ezen a téren erõsödõ munkálatainak erre vonatkozó részét foglalta az alábbi listába: „…a hatékony társadalmi részvétel feltételezi legalább: 1) a környezetre és a környezetet érõ hatásokra vonatkozó oktatást; 2) az információhoz jutás lehetõségét; 3) a határozathozatal során véleménynyilvánítás lehetõségét; 4) a határozathozatali eljárás áttekinthetõségét (a társadalmi vélemény formális értékelésével és annak megmagyarázásával, miként befolyásolja ez a határozatot); 5) a kérdéses tevékenység megvalósulása utáni elemzést és ellenõrzést, mégpedig a vonatkozó információhoz való hozzájutás lehetõségével együtt; 6) jogérvényesítési rendszerek létezését; 7) független fórumok elõtti jogorvoslat lehetõségét.” A fentiekbõl következõen a társadalmi részvétel tényleges és hatékony érvényesülése vagy egy erre vonatkozóan már létezõ jogi struktúra alkalmazását követeli meg, vagy az ilyen rendszer megteremtését. A társadalmi részvételnek legalább négy területét tudjuk megkülönböztetni: 1) a jogi szabályozás, beleértve a törvényalkotás és a közigazgatás jogalkotását is; 2) a közigazgatási döntéshozatal az egyedi ügyekben; 3) a bírósági jogviták; 4) és a társadalmi szervezetek (ún. NGO-k) számára biztosított sajátos jogok. 1. A jogi szabályozást tekintve a következõ lehetõségek segíthetik elõ a társadalmi részvételt: · a jogalkotásban való közvetlen részvétel, szervezeteknek lehetõsége van a jogszabályok véleményezésére is; · a népszavazás; · a közmeghallgatás (lásd a környezeti hatásvizsgálat esetében); · a szabályozási hatáskör megosztása a központi kormányzat és az önkormányzatok
között; · a központi kormányzat és az önkormányzatok mellett tanácsadó testületek létrehozása; · az Alkotmánybíróság eljárása. 2. A közigazgatási eljárásban sokáig nem volt a társadalmi részvételre vonatkozó kifejezett szabály. Az Államigazgatási eljárás általános szabályait rendezõ 1981. évi I. törvénnyel módosított 1957. évi IV. tv. 3. § az ügyfél fogalmával foglalkozik csupán: „Ügyfél az a magánszemély, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkezõ más szervezet, amelynek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti” (3.§ (4) bekezdés). A gyakorlatban ezt a rendelkezést a lehetõ legszûkebb értelemben használják, holott azt a megfogalmazást úgy is értelmezhetjük, hogy lehetõvé teszi a közvetlenül érintettek bevonását is. Ezen a helyzeten változtatott a környezetvédelmi törvény, amely a környezetvédelmi érdekek képviseletére létrehozott egyesületeket és más, politikai pártnak, érdekképviseletnek nem minõsülõ társadalmi szervezetet ügyféli jogállással ruház fel, amennyiben azok az adott környezeti ügy hatásterületén mûködnek. Arra is van lehetõség környezetvédelmi közigazgatási ügyekben, hogy a közösség kezdeményezzen eljárást. A környezetvédelmi törvény 97.§ (2) bekezdése szerint: „Mindenkinek joga, hogy környezetveszélyeztetés, környezetkárosítás, vagy környezetszennyezés esetén a környezethasználó és a hatóságok figyelmét erre felhívja.” A jogot kiegészíti az állami szervek válaszadási kötelezettsége abban az esetben, ha maga a bejelentés is írásban érkezett. A visszacsatolás ennek megfelelõen biztosított. Manapság a következõ esetekben van mód a közösség kezdeményezésére és beavatkozására: · eljárás kezdeményezése abban az esetben, amikor az eljárás megindításáról való döntés közigazgatási hatáskörbe tartozik, mint pl. a környezetvédelmi bírság; · a határozat módosításának vagy visszavonásának kezdeményezése; · a másodfokú hatóság felügyeleti eljárásának kezdeményezése; · az ügyész eljárásának kezdeményezése közigazgatási ügyben; · büntetõ eljárás kezdeményezése a rendõrségnél vagy az ügyészségnél. 3. A bírósági jogvitákkal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a jelenlegi szabályozás nem teszi lehetõvé az állampolgárok számára és a környezetvédelmi egyesületek számára a közérdekû keresetindítás jogát. SÓLYOM L. (1980) alapvetõnek számító munkájában pedig nyomatékosan mellette tette le a voksot. 4. A társadalmi szervezetek számára biztosított sajátos jogok három területen jelennek meg: · a mûködési vagy tevékenységi területét érintõ területfejlesztési, területrendezési tervek és környezetvédelmi programok kidolgozásában való részvétel joga; · a környezetvédelmi engedélyezési – környezetvédelmi engedélyezés, ill. a környezetvédelmi mûködési engedélyezés tartozik e körbe – eljárásban való részvétel joga; · a jogszabályok véleményezésének a joga. A társadalmi részvétel legfontosabb szabályait áttekintve néhány gyakorlati megjegyzést teszek a következõkben a Tisza-tó területén konkrétan megvalósuló vagy inkább meg nem valósuló társadalmi részvétellel kapcsolatban. A térséget járva több helybeli lakossal és polgármesterrel beszéltem. Világosan kiderült, hogy a polgárok részvétele akkor a legnagyobb, ha abból számukra vagy a környezetükben érezhetõen származik valami pozitívum (vagy legalább elmondják nekik, ha nem származik belõle semmi, akkor az miért van). A hivatali ügyintézõ,
konkrét esetben a polgármester személyes kapcsolata a falu lakóival eredményezheti a részvételi kedvet és szándékot. Tiszaszentimrén a lakosok újra és újra várják(!) és szinte követelik a falugyûlést. Legnagyobb problémája az embereknek a „tájékoztatási” invázió, az információáradat. Csupán az a problémájuk, hogy sokszor nem arról informálják õket, amirõl hallaniuk kellene, és igen nehezen tájékozódnak az adódó lehetõségek között. Mint korábban írtam erõs a bizalomvesztettség hatása. Mégis a térségben meg kell próbálni egyértelmûen (egyszerûen) és mindenki számára folyamatosan hozzáférhetõ módon tájékoztatni az embereket a tájhasználat térségi és egyedi szabályairól. Kiemelten, nagy erõkkel támogatni kell a térség mezõgazdasági vállalkozói, ingatlantulajdonosai mellett az üdülés-pihenés, turizmusban érdekeltek körét integráló civil szervezeteket, azok létrejöttét. Jó mûködésüknek kiemelkedõ szerepe kell legyen a településés tájfejlesztés/rendezés kérdéskörével kapcsolatos teendõk, kezdeményezések és a konfliktuskezelés vonatkozásában.
7. Egy kis kitekintés: tapasztalatok az Egyesült Államokból Azt itt következõ tapasztalatok összefoglalására, nem az USA értékelés nélküli követése indított, hanem a kijárt út adaptálható elemeinek kritikus áttekintése. K.K. BAAR (1992) tanulmánya szerint a területrendezés a következõ – egymással ellentétes – tényezõk figyelembevételén alapul a demokratikus berendezkedésû piacgazdaságokban: Demokratikus ellenõrzés A legtöbb városban a jelentõsebb projektek engedélyezési döntéseit az ún. ‘építési övezet bizottság’ (zoning board) hozza meg, amelyet a városi tanács tagjai neveznek ki. Az ilyen bizottságoknak nyilvános meghallgatásokat kell tartaniuk. Az önkormányzati szervek széles döntési jogkörrel rendelkeznek abban, hogy támogatnak vagy elvetnek egy-egy adott projektet. A jogszabály a helyi testületek feladatává teszi, hogy megítéljék az adott projekt jóléti és környezeti hatásait anélkül, hogy maghatározná, milyen mértékben, milyen súllyal vegyék figyelembe az ellentmondó szempontokat. Az ‘érdekérvényesítés’ és a ‘jogszerûség’ A döntéshozó folyamatokban mindenki számára biztosítani kell a lehetõséget, hogy álláspontját kifejthesse. Minden elõterjesztést nyilvános iratként kell kezelni. A szabályozás változását célzó javaslatokról, projektekrõl a nagyközönséget és az érintett szomszédokat részletes elõírások szerint tájékoztatni kell. A jogszerûség biztosítására törvényességi irányelveket építenek be a döntéshozó folyamatba. A gyakorlatban hatásuk erõsen korlátozott. A jogi kritériumok a valóságban olyan komplexek és szubjektívek, hogy a szakértõk és a laikusok következtetései alapvetõen különbözõek lehetnek. A valóságban az történik, hogy a döntéshozó testület meghozza döntését, majd megkeresi a tények és a szabályok olyan kombinációját, amivel ezt a döntést alátámaszthatja. A tervezéssel foglalkozó munkatársak szerepe inkább az, hogy a megkívánt eredmény indokait teremtsék elõ. A tulajdonjog védelme Egyik alapelv, hogy a tulajdonost kárpótolni kell, ha az állam vagy a helyi hatóság elveszi a vagyonát. A tulajdonosok jogainak védelme alapvetõen ellentétben áll azzal a szándékkal, hogy az önkormányzatok közérdekbõl szabályozzák a
területfelhasználást, és kerüljék el a határtalan mértékû kompenzációt. Az USA Legfelsõ Bíróságának jelenlegi (1992) állásfoglalásai alapján a fizikai igénybevétel olyan nyilvánvaló kisajátítás (taking), amely annak valódi nagyságától függetlenül mindenképpen kártérítést tesz szükségessé. A szabályozási jellegû korlátozások kapcsán a bíróságoknak minden esetet a körülmények összességének figyelembevételével kell megítélnie. A LB több alkalommal kifejtette, hogy nem lehet szilárd alapelveket felállítani arról, mit is jelent ezekben az esetekben a vagyoni jog korlátozása. Környezeti szempontok Elõírt hatásvizsgálatokat kell végezni, nyilvános meghallgatásokkal. A környék lakói sok esetben semmilyen hasznát nem látják, a potenciális haszonélvezõk viszont külsõ emberek, akik nem vesznek részt a helyi döntési folyamatokban. Ennek következtében alakult ki a ‘NIMBY’ mozgalom („Not in My Backyard”). A legszegényebb csoportok védelme Az USA-ban sokhelyütt a lakosság és a szakértõk az egészségvédelem, a biztonság, a környezetvédelem, a rendezett fejlesztések vagy a pénzügyi megfontolások olyan érveivel fegyverkeztek fel, amelyekkel gyakorlatilag minden, az alacsony jövedelmû rétegek számára kidolgozott projektet meg tudnak akadályozni. Ez a probléma a lakáskörülmények biztosítása során merül fel. A szegény rétegek kiszorulnak a kedvezõtlenebb területekre, ugyanakkor teljesíteniük kell, olyan egészségügyi és biztonsági követelményeket, amire anyagilag képtelenek. A nyugati társadalmak területfelhasználási tervezéssel kapcsolatos tapasztalatai nem feltétlenül pozitívak. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy rendkívül nehéz a területfelhasználási szabályozás és az építési szabályzatok olyan rendszerét létrehozni, amely valóban jól mûködik.
8. Összegzés A Tisza-tavi térség területfelhasználási problémáit áttekintve kiemeltem néhány szabályozási kérdést és a lehetõségekhez képest megvizsgáltam a szabályozást magát és az adott tájon folyó élettel és az ott megjelenõ problémákkal való összefüggéseit, majd egy rövid külföldi kitekintést is végeztem. Az így szerzett tapasztalataim és információim együttesen azt mutatják, hogy az Tisza-tó környékén élõ emberek még bíznak abban, hogy a helyzet kedvezõbbé válik és az ország elõbb-utóbb kilábal jelenlegi nehéz helyzetébõl. A területfelhasználásból adódó problémák közvetlenül kevesek számára jelentenek gondot, így a rossz irányú folyamatok nehezen lesznek megállíthatók. A legtöbb ami tehetõ a területfelhasználás tervezése során: egy jó döntési eljárás kialakítása, ami képes a különféle érdekek között elfogadható egyensúlyt létrehozni. Mindenek elõtt törekedni kell arra, hogy olyan eljárási folyamatok jöjjenek létre, amelyek korlátozzák az aránytalanul nagy hatalom koncentrálódását. Ebben a folyamatban fontos lépés, az információk hozzáférhetõségének biztosítása, a pontos határidõk, hogy további eljárási lépések beiktatásával ne lehessen a végtelenségig elhúzni a döntési folyamatot.
IRODALOMJEGYZÉK BAAR, K.K. 1992.: A területrendezés dilemmái a demokratikus piacgazdaságokban. – Tér és társadalom 6. 1992/1-2, pp. 89-99. BÁNDI GY. 1995.: Környezetvédelmi kézikönyv. – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 287, [ 1] p. Falu-Város-Régió 1995/6. szám, 1995/7-8. szám, 1996/6-7. szám, 1996/10. szám, 1997/1-2. szám, Budapest KORTEN, D.C. 1996.: Tõkés társaságok világuralma – Kapu Kiadó, Budapest, 451 p. LÁNG I. 1993.: Környezetvédelmi lexikon I-II. – Akadémia Kiadó, Budapest, 1010 p. LOCSMÁNDI G. 1995. Településfejlesztés – órai jegyzet POPOVIC, N.A.F. 1993.: The Right to Participate in Decisions that Affect the Environment Pace. – Environmental Law Review, Vol 10, Number 2, Spring. A riói konferencia és a teendõk utána. 1993. – Magyar ENSZ Társaság, Budapest. SÓLYOM L. 1980.: Környezetvédelem és polgári jog. – Akadémiai Kiadó, Budapest. Tisza-tó regionális és tájrendezési terv elvek (Tisza-tavi Charta) 1996.09. – Teampannon Kft.-Váti Rt., Budapest. 40 p. TÓTH NAGY M. /et al./ ed. 1994.: Manual on Public Participation in Environmental Decisionmaking In: Regional Environmental Center for Central and Eastern Europe, Budapest. RIPORTOK Beleznay S. 1997. Tiszaszentimre polgármestere, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Tanács tagja (a Tiszafüred-Kunhegyes statisztikai körzet delegáltja), a Közép-Tisza menti Települések Önkormányzati Területfejlesztési Társulása elnöke Czövek J. 1997. Csoportvezetõ, fõtanácsos a tiszafüredi földhivatal munkatársa. Kerekes L. 1997. A Közép-Tisza-vidéki Intézõbizottság fõtitkára.
