A TERMÉSZETES ÉS ÉPÍTETT KÖRNYEZET VÉDELME
6.1
A szelénnel szennyezett mezőgazdasági szennyvíz kezelése: a szelénelpárologtatás szerepe Tárgyszavak: mezőgazdasági szennyvíz; remediáció; szelén; elpárologtatás.
A szelén (Se) nyomelem koncentrációja Kalifornia San Joaquin völgyének nyugati részén a mezőgazdasági talajokban jellemzően az átlagosnál nagyobb. A szelén nagy koncentrációja a Parti hegység szelénben gazdag üledékes előhegyeiből származik. A mérsékelten száraz éghajlatú területeken a földművelés megköveteli az intenzív öntözést és a víz felszín alatti elvezetését a talaj felső rétegében a só felgyülemlésének megakadályozása céljából. Az öntözés során az agyag alagcsőben az elfolyó víz szelénkoncentrációja eléri az 500 µg/l értéket; az alapszínt <2 µg/l. A jelentős mennyiségű szelént tartalmazó mezőgazdasági szennyvíz hagyományos elvezetése Kalifornia középső részén potenciálisan toxikus tavak és mocsarak kialakulásához vezetett. A szelén felhalmozódása a Kesterson-víztározóban számos hal- és vízimadárfajta alakbeli rendellenességét vagy pusztulását idézte elő. A mezőgazdasági gyakorlat nagy mennyiségű szelénnel szennyezett felszín alatti szennyvizet hoz létre. A jelentős mennyiségű szelént tartalmazó szennyvíz kezelése a kaliforniai mezőgazdasági termelés kritikus környezetvédelmi problémája, mivel a szelén ökotoxikus veszélyforrás a vadvilágra. Egy, a teljes farmra kiterjedő alagcsövezési rendszer (Integrated on-Farm Drainage Management system – IFDM) próbaüzemel, célja a sótartalmú és szelénnel szennyezett öntözővíz kezelése teljes farmra kiterjedően. Az IFDMrendszer magában foglalja az édesvíz (tehát sót és szelént kis koncentrációban tartalmazó víz) használatát sóérzékeny növények termesztésére, és az innen elfolyó víz használatát sótűrő növények öntözésére. A sótűrő növények öntözéséből elfolyó vizet a sótűrő fák vagy fű öntözésére használják, az innen elfolyó felszín alatti szennyvizet pedig a fokozottan sótűrő halofita növények öntözésére használják. Így a felszín és a növényzet együttes párologtatása (evapotranspiráció) következtében az elfolyó víz térfogata jelentősen csökken, a maradék víz az öntözőrendszeren keresztül a burkolt napenergiás párologtató-
ba jut, ahol az ásványi sók, a szelén és más nyomelemek lerakódnak. Az evapotranspiráció napi sebességének ismeretét felhasználják a halofita növények öntözésére szolgáló és a nappárologtatóba jutó víz mennyiségének szabályozására. Az elhasznált víz szabályozott kibocsátása miatt lecsökken a földeken a mesterséges tóképződés, és a vadon élő állatok számára kedvezőtlen körülményeket hoz létre. Évenként, az esős évszak kezdete előtt, a nappárologtatóból a lerakódott sókat el kell távolítani, mert a szelén nagy mennyiségű jelenléte veszélyezteti a vadvilágot. Mivel a nappárologtató téli működése korlátozott, a San Joaquin völgyben egy üvegházi sólepárló rendszert is kipróbáltak. Az elfolyó víz 90%-ának egymást követő újrafelhasználása az IFDMrendszerben növeli a vízhasznosítás hatásfokát. Bár az IFDM-rendszer kezeli a szelénnel szennyezett mezőgazdasági szennyvizet, a szelén folytonos lerakódása jelentős feldúsulását idézte elő a víz–talaj–növényzet rendszerben, és ez idővel toxikus hatást gyakorolhat a vadvilágra. Ezen felül, huzamos idő után a szelén és a sók felgyülemlése a talajban lényeges hatást gyakorolhat a talajvíz minőségére. Így, a szelén felgyülemlésének csökkentése az IFDM rendszer fenntartható huzamos működésének kritikus feladata. A korábbi vizsgálatok bizonyították, hogy a szelén biológiai elpárologtatása fontos. Becslések szerint a mocsarakból kikerülő szelén 30%-a párolgás révén távozik. A talajban és a növényekben a szelénből a mikrobák és a növények közreműködésével biometilizációval illékony szelénvegyületek keletkeznek. A legfontosabb biogén illékony szelénvegyület a dimetil-szelenid (DMSe) (azaz >90%), de kis mennyiségű dimetil-diszelenid (DMDSe) és más szerves szelénvegyületek is keletkeznek. A biológiai elpárolgás a szervetlen szelént 500-szor kevésbé mérgező, illékony DMSe-é alakítja át, és csökkenti a szelén felhalmozódását a víz–talaj–növényzet rendszerben, ahonnan a szelén bekerülhet a táplálékláncba. Az atmoszférában a biogén szelén oxidáltabb, kevésbé illékony anyagokká alakulhat át, pl. aeroszolokká vagy részecskehalmazokká. A vizsgálatok kimutatták, hogy a kaliforniai San Joaquin völgyben keletkezett légnemű szelén 24 órán belül elhagyja a völgyet, tavasszal és őszszel a keleti, nyáron a déli Sierra Nevada hegység irányába, télen az óceán irányába. A Sierra Nevada keleti és déli körzeteiben a talaj kis koncentrációban tartalmaz szelént. Így a szelén eltávolítása a szennyezett talajból nem káros az atmoszférára, a biológiai elpárologtatás a környezetvédelmi szempontból megbízható technológia a szelénnel szennyezett talaj és víz helyrehozatalára. Célul tűzték ki 1. annak meghatározását, milyen mértékben távozik a szelén a párolgás révén a rendszer főbb elemeiből; 2. a szelén párolgása időbeli változásának vizsgálatát; és 3. a szelén párolgás révén történő eltávolításának összehasonlítását a fitoextrakcióval (a szelén beépülése a növényi szövetekbe) történő eltávolításával.
Anyagok és módszerek A kutatás helyszíne Az IFDM-rendszer 1994-1995-ben létrehozott tangazdasága Kaliforniában van, Five Points-ban egy farmon (Red Rock Ranch). A kísérleti periódusban a rendszer 192 ha sóérzékeny terményből, 52 ha sótűrő terményből, 5 ha sótűrő fából, 1,85 ha halofita növényből, és 0,73 ha burkolt nappárologtatóból állott (1. ábra). A fákat, a halofita növényeket és a nappárologtatót tartalmazó részek szolgáltak a szelénnel terhelt, a sóérzékeny és sótűrő növények öntözése után elfolyó víz kezelésére. A fákat tartalmazó részben túlsúlyban voltak a négyéves eukaliptuszok (Eucalyptus camaldulensis Dehnh.); a halofita részben túlsúlyban volt a sziksófű (Salicornia bigelovii Torr.), de ezenkívül kis parcellákon jelen volt a sziki fű (Distichlis spicata L.), és egyéb növények, valamint bevetetlen terület. 31 m tsz felett
27 m tsz felett nappárologtató P
sóérzékeny termények/zöldségek
sóérzékeny termények
B S
halofiták S: sziki fű mező P: sziksó mező B: csupasz talaj
sótűrő fák/fűvek
jelmagyarázat:
sóérzékeny termények/zöldségek
sóérzékeny termények/zöldségek
vízgyűjtő gödör védő fák tsz: a tengerszint felett
1. ábra A teljes farmra kiterjedő alagcsövezési rendszer (IFDM) a Red Rock Ranch-on (Five Points) Kalifornia. Elvi vázlat, nem mérethű A felszín alatti alagcsőrendszert az IFDM-rendszer minden egyes részén külön szerelték fel 1,65–2,13 m mélységben a felszín alatt. A csatornahálózat átlyukasztott polietilén csövekből állott, amelyet 7–8 cm vastag kavics szűrőréteg vett körül. Az alagcsövek párhuzamosan, 25 m távolságban helyezkedtek el egymástól; a fás, a halofita és a nappárologtatót tartalmazó rész két végénél merőlegesen is elhelyeztek alagcsöveket. A lefolyó víz az öntözőrendszeren
keresztül végül a nappárologtatóba jutott, a lefolyó víz mennyiségét a napi párolgásnak megfelelően változtatták úgy, hogy megakadályozzák sós tavacskák kiterjedt keletkezését a területen. A kutatás helyén a talaj ciervo agyag minősítésű (finom, szmellites) volt. A halofita növényeket és a nappárologtatót tartalmazó részekben a talaj általános fizikai és kémiai jellemzőit, valamint a szelén teljes koncentrációját az 1. táblázat adja meg. A vizsgálati időszakra vonatkozó helyi meteorológiai adatokat a 2. táblázat összegzi. Az IFDM-rendszer egyes részeinek teljes évi szelénfelvételét az öntözés mértékéből és az öntözővíz szelénkoncentrációjából határozták meg (3. táblázat). A halofita rész évi szelénterhelése 909–958 mg/m2 év, ami kétszer nagyobb mint a fás részé vagy a nappárologtatóé. (A szelén elpárolgásának vizsgálata során a figyelem elsősorban az 1,85 ha halofita részre és a 0,73 ha nappárologtatóra összpontosult.) 1. táblázat A halofita rész talaja felületi rétegének (0–15 cm mélység) és a nappárologtató sójának általános fizikai és kémiai tulajdonságai a kaliforniai Five Points-on (Red Rock Ranch) működő IFDM-rendszerben Halofita rész Se (mg/kg talaj, mg/l sólé) pH (1: 1 H2O talaj) Sótartalom (telített pép vezetőképessége, mS/cm) Szerves anyag (%) Kationcserélő kapacitás (cmol (+)/kg) Részecskeeloszlás (homok, iszap, agyag, %)
4,0±0,9 8,2±0,1 11,9±0,1 0,72±0,11 23,5±0,7 42, 28, 30
Nappárologtató 14,3±14,7 8,3±0,3 172±145 – – –
A talaj- és sóminták vétele és analízise 1997–1998-ban történt. A számadatok a középértékek és a szórások (n = 6).
2. táblázat Az IFDM-rendszer működési területének (Kalifornia, Five Points) meterológiai adatai tavasz (1997. március–május), nyár (1997. június–augusztus), ősz (1997. szeptember–november) és tél (1997. február, december és 1998. január). A csapadékra a teljes érték, a többi adatra az átlagos napi érték és a szórás szerepel
Tavasz Nyár Ősz Tél
Levegőhőmérséklet (C°)
Szélsebesség (m/s)
Relatív nedvesség (%)
Csapadék (mm)
18,6±4,9 24,9±2,5 18,0±5,2 8,5±2,9
3,45±1,10 3,04±0,59 2,16±0,77 1,89±1,05
45,8±12,3 46,1±8,4 56,6±20,2 83,9±13,7
11,8 1,3 61,8 85,7
3. táblázat Az öntözővíz mennyisége, a szelénkoncentráció az IFDM-rendszer különböző részein a Red Rock Ranch-on (Kalifornia, Five Points) 1997-ben Öntözővíz (l/m2 év)
Se-koncentrációa (mg/l)
Se-bevitel (mg/m2 év)b
Eukaliptusz
981,6
0,696±0,356
474,9
Sziksófű
943,1
1,106±0,224
957,7
Sziki fű
882,8
1,106±0,224
909,3
Csupasz talaj
882,8
1,106±0,224
432,7
Nappárologtató
537,6
0,650±0,285
432,7
Részleg
A szelénkoncentráció 9 mérés átlagértéke, a szórás is szerepel (n = 9). a A sziksófű, a sziki fű, és a csupasz talaj öntözése azonos helyről származó vízzel történt. A halofita földről összegyűjtött elfolyó öntözővizet valószínűleg keverték a a halofita rész közelében lévő tó viszonylag tiszta vizével, e vizekben a szelén koncentrációja viszonylag kicsi volt. b Minden egyes rész teljes évi szelénfelvételét a ΣViCi képlettel számolták, ahol Vi = az öntözővíz térfogata, Ci a szelén koncentrációja, i a hónap jelölése.
Az illékony szelén mérése a terepen Az illékony szelén gyűjtését mintavételi kamrával végezték, ez nyitott rendszerű volt. Úgy tervezték, hogy a kamra belsejében a nedvesség és a hőmennyiség felhalmozódása minimális legyen. A plexiüveg kamra méretei: 0,71 m hosszú, 0,71 m széles, és 0,76 m magas; a belső térfogata 0,38 m2 , a belső alapterülete 0,5 m2. A kamra hatásfoka illékony szelénminta kimutatására közel 100 %-os volt. A mérés során, az öntözések idején (vagy, ha a talaj vízzel volt telítve) a kamra alapéle 5–10 cm mélyen helyezkedett el a talajban. Ha a mérés helyén a talaj száraz volt, a kamra alapterületét földdel tömítették. A szelénpárolgás mérését három helyen végezték, kéthetenként a tenyészidőben 1997 februárjától 1997 augusztusáig (ebben az időben rendszeres öntözés folyt), és havonként 1997 szeptemberétől 1998 januárjáig (ebben az időszakban a helyszíni viszonyok viszonylag állandóak voltak egy hónap időtartam alatt). Ez a mintavételi eljárás megfelelt a földből kiinduló szelénpárolgás változó jellegének. A mintavételre szolgáló kamrákat véletlenszerűen helyezték ki az egyes területekre (a sziksófűhöz, sziki fűhöz, a bevetetlen területre és a nappárologtatónál lévő sóüledékhez). A vizsgálat ideje alatt a kísérleti területen egyéb beavatkozás nem történt. Az illékony szelén gyűjtése folyamatos volt a 24-órás mintavételi időben, a levegő átfolyási sebessége 0,36 m3/h volt, a levegő 20 aktív szén szűrőn haladt át. A 24-órás mintavételi idő tekintetbe veszi a hőmérséklet napi ingadozását és más környezeti faktorokat, amelyek befolyásolják a szelén párolgásának biológiai folyamatát. A
szelén 24 órás mérés alapján kapott párolgási értéke összhangban van az ötnapos folytonos mérésből származtatott napi átlagértékkel. A szénszűrökön megfogott szelént alkáli-peroxid extrahálószerrel vonták ki (0,05 M NaOH és 30%-os H2O2 4:1 térfogat arányú oldata). A kivonat teljes szeléntartalmát hidrid generátorral felszerelt atomabszorpciós spektrofotométerrel határozták meg. A vízben, a talajban és a növényi mintákban lévő szelén analízise Minden mintavételi helyen a talaj felső rétegéből (0–15 cm-ig) három mintát vettek. A mintákat levegőn kiszárították, 2 mm-es szitával eltávolították belőlük a kavicsokat és a durva törmeléket. A felületi vizet és az előkészített talajmintákat HNO3-mal és H2O2-vel feltárták, és a vízben és a talajban a teljes szelénkoncentrációt meghatározták EPA módszerével. A növényi mintákat desztillált vízzel leöblítették, 60 °C-on az állandó tömeg eléréséig szárították. A szelénveszteség e folyamatok során elhanyagolható (>3%-a a növényi szövetekben lévő teljes szelénmennyiségnek). A növényi szövetekben lévő szelén koncentrációját meghatározták. A kapott eredményeket az SRM-2709 (San Joaquin talaj) és az SRM-1567a (búzaliszt) szabványok mérésével hitelesítették a talajmintákra, illetve a növényi szövetekre. Az alkalmazott módszerrel meghatározható legkisebb koncentráció ∼1 µg/l. A szelén tömegének számítása A bemenő szelén mennyiségét (mg Se/m2) az öntözővíz mennyiségéből (l/m2) és a szelén öntözővízbeli koncentrációjából (mg Se/l) határozták meg. A szelén koncentrációját a vízgyűjtőben havonta mérték a 9 hónapos öntözési időszak során. Az IFDM rendszer egyes elemeinek teljes évi szelénfelvételét (Se/m2 év-1) ΣViCi képlet alapján határozták meg, ahol Vi – az öntözővíz menynyisége; Ci – a szelén koncentrációja; i – az i-dik hónap, i = 1, 2, …,9. Az egyes területeken a talaj 1 m2-nek évi teljes, párolgás révén bekövetkező szelénveszteségét a 12 hónapos periódus egyes szakaszaiban bekövetkező veszteségek összegzésével határozták meg. A vizsgálat egyes periódusaiban a szelénveszteség a periódus egy napjára meghatározott veszteség és a periódus napjai számának szorzataként adódott. Az egyes periódusok hoszsza 1997. február és 1997. augusztus között 14–16 nap volt (kéthetes periódus) és 1997. szeptember és 1998. január között 30–31 nap volt (hónapos periódus). Minden részlegben az év folyamán összesen 19 periódus volt és 57 párolgásmérést végeztek. A talaj fitoextrakció (a szelén felhalmozódása a növényi szövetekben) révén bekövetkező szelénvesztesége a növények hajtásai és gyökerei szöveteiben meghatározott szelénkoncentráció (mg Se/kg) és az egy évben a talaj 1
m2-én termett teljes biomassza (kg/m2 év) szorzata. A sziksófű biomasszáját tenyészidejének végén 1997 szeptemberében 5 találomra kiválasztott 0,5 m2 területű földdarabon határozták meg, a sziki fű és az évelő növényzet biomasszáját decemberben határozták meg hasonló módon. A szelén vegyületeinek meghatározása röntgenabszorpciós spektroszkópiai módszerrel A friss sziksófű és sziki fű gyökereit ionmentes vízben leöblítették, cseppfolyós nitrogénben lefagyasztották, megőrölték, és –80 °C-on tárolták; a növényszövetekben jelen lévő szelénvegyületeket röntgenabszorpciós spektroszkópiai módszerrel azonosították. A röntgenabszorpciós spektrumot a Se Kα vonalának monitorozásával vették fel. A spektrumot más referencia szelénvegyületekre is felvették, az energiakalibrációt hexagonális Se(0)-val végezték. A kvantitatív analízist az élek illesztésének módszerével végezték; az ismeretlen szelénvegyületeket tartalmazó minta normalizált él spektrumát illesztették a legkisebb négyzetek módszerével a referencia szelénvegyületek ismert spektrumainak lineáris kombinációjához. Az ismert spektrumú szelénvegyület járuléka a minta spektrumához megfelel az adott szelénvegyület mintabeli koncentrációjának. A munkában szelenát, szelenit, szelén-metionin (SeMet), és szelén-cisztin (SeCys) szeléntartalmú vegyületek szerepeltek referenciaanyagként. A SeCys kimutatása például nem jelzi szükségszerűen e vegyület jelenlétét, hanem általában alifás diszelenidek jelenlétét igazolja. További szerves szelénvegyületek jelenléte csak nagyon kis koncentrációban várható.
Eredmények A szelénpárolgás sebessége a különböző részekben A szelénpárologtatást az IFDM-rendszer különböző részein, beleértve sziksófüvet, a sziki füvest, a csupasz talajt, a nappárologtatót, a vizsgálat 12 hónapja alatt megfigyelték, az eredmények a 2. ábrán láthatóak. A sziksófüves részen volt a legnagyobb a szelénpárolgás sebessége, évi átlagértéke 155±25 µg Se/m2 nap volt, ami 3–14-szer nagyobb, mint a többi vizsgált részé. A csupasz talaj átlagos szelénpárologtatási sebessége 68%-kal kisebb volt a sziksófüves talajénál. A sziki füves és a nappárologtató részben sokkal kisebb volt a szelén párolgási sebessége: 11,4±7,9, illetve 11,2±25,2 µg Se/m2 nap. A három különböző halofita rész szelénpárologtatási sebessége között a különbség statisztikailag szignifikáns volt (p < 0,05, n = 19). A nappárologtatóban volt az átlagos szelénpárolgás a legkisebb a 12 hónapos időszak alatt.
600 minimum maximum átlag
szelénpárolgás (µg Se/m2 nap)
500 400 300 200 100 0 sziksófű
csupasz talaj
sziki fű
nappárologtató
a rendszer részei
2. ábra A szelén párolgási sebessége a sziksófűben, a sziki fűben, a csupasz talajon és a nappárologtatóban. A hibajelzések a szórásnak felelnek meg a minimális és maximális esetben (n = 3) és négyzetes középhibának az évi átlagos esetben (n = 19). A párolgással és a fitoextrakcióval távozó szelénmennyiség összehasonlítása A négy részből, a sziksófűből, a sziki fűből, a csupasz talajból és a nappárologtatóból az évi párolgási mennyiségét a 4. táblázat adja. A sziksófüves részben volt a párolgás következtében a szelénleadás sebessége a legnagyobb – itt 6,5%-át adta a teljes évi szelénfelvételnek, ezt követte a csupasz talaj (1,8%), a nappárologtató (1,0%) és a sziki füves rész (0,5%). 4. táblázat A párolgással leadott szelénmennyiség szezonális eloszlása az IFDM egyes részeiben Teljes leadott Sea (mg Se/m2 év)
A Se-leadás évszakonkénti eloszlása (%) tavasz
nyár
ősz
tél
Sziksófű
62,0±3,6
15,3
26,0
26,1
32,6
Csupasz talaj
16,7±1,1
36,1
21,3
16,7
25,9
Sziki fű
4,8±0,3
12,7
18,6
31,5
37,2
Nappárologtató
4,3±0,9
52,7
28,9
8,4
10,0
A teljes leadott szelénmennyiség (középérték ± szórás).
A sziksófű és a sziki fű szöveteiben felhalmozódó szelén tömegét az 5. táblázat adja, itt szerepel a szelén koncentrációja a növényi szövetekben és az évi teljes biomasszában. A szelén felhalmozódása a sziksófűben 2,5-szer nagyobb, mint a sziki fűben. A szelén koncentrációja a a sziksófű hajtásában háromszor nagyobb mint a gyökerében, és a szelén teljes felhalmozódása a sziksófű talajfelszín feletti szöveteiben kb. 35-ször nagyobb, mint a gyökerekben. Hasonlóan, a szelén felhalmozódása a sziki fű talajfelszín feletti szöveteiben négyszer nagyobb, mint a talajfelszín alatti szövetekben. 5. táblázat A szelén évi felhalmozódása a sziksófűben és a sziki fűben az IFDM-rendszerben 1997-ben (középérték ± szórás, n = 5) Se-koncentráció (mg/kg)
Biomassza (kg/m2 év)
Se-felhalmozódás (mg/m2 év)
Hajtás
12,88±2,02
0,76±0,09
10,5±1,5
Gyökérzet
3,45±0,37
0,06±0,02
0,2±0,1
–
0,81±0,11
10,7±1,5
A talaj felett
2,54±0,19
1,32±0,23
3,4±0,6
A talajszint alatt
3,63±0,72
0,22±0,17
0,9±0,6
A teljes növény
–
0,56±0,39
4,2±1,2
Sziksófű
A teljes növény Sziki fű
A sziksófüvet szeptember végén, a sziki füvet december végén takarították be.
Összehasonlítva a párolgás és a fitoextrakció révén bekövetkező szelénleadást, sziksófű esetében az előbbi nagyobb. Ha a sziksófüvet a tenyészidőszak végén takarítják be, a fitoextrakció 10,7±0,9 mg Se/m2-t távolít el a földekről, míg a biológiai párolgás ugyanezen idő alatt 34,6 mg Se/m2-t. A fitoextrakció csak a tenyészidő alatt távolítja el a szelént, a párolgás pedig folytonosan, az egész év során. A sziksófűről az egész év során párolgással eltávolított szelén 62,0±3,6 mg Se/m2 év, ami 5,5-ször nagyobb a fitoextrakcióval eltávolítottnál. A sziksófűtől eltérően a sziki fű részben, a csekély mértékű párolgás miatt, a párolgás révén eltávolított szelén évi mennyisége (4,8±0,3 mg Se/m2 év) nem tért el lényegesen a fitoextrakcióval eltávolított évi mennyiségtől (4,2±1,2 mg Se/m2 év).
A párolgás jelentősége a szelén eltávolításában Nem határozták meg az 1,5–2 m mélységben (tehát a csővezeték mélységében) felhalmozódó szelén mennyiségét, mivel az alagcsőrendszer miatt ez inhomogén eloszlású. Így, a mélyebb rétegekben, a csővezetéktől távolabb, nagyobb szelénmennyiség halmozódhat fel, mint a csővezeték közelében. Feltételezve, hogy a teljes évi szelénfelvétel és szelénleadás (beleértve a párolgást, a fitoextrakciót és az elvezetett öntözővízzel távozó szelént) különbsége a halofita részben talajában maradt, a sziksófű összesen 759 mg Se/m2 év mennyiséget távolított el a szeléntartalmú öntözővízből, az évi szelénfelvétel 79,3%-át teszi ki. Becslések szerint az öntözővízből eltávolított szelén (79,3%) tartalmazza a 6,5% atmoszférába elpárolgott szelént, a fitoextrakció révén a növényi szövetekbe beépült 1,1%-ot, és a talajban felhalmozott 71,1%-ot. Így a sziksófű talaja 1,5–2 m mélységben az évi szelénfelvétel legjelentősebb tárolója. A nappárologtatóban a bejövő, az elpárolgó és a lerakódó szelént kell figyelembe venni. Az elpárolgó szelén részesedése csekély, a bejövő szelén mennyiségének 1%-a. A műanyaggal bélelt nappárologtatóból kifolyás vagy szivárgás következtében szelén nem távozik. A szelén só formájában rakódik le az IFDMrendszer utolsó részében.
Következtetések Az IFDM-rendszeren belül a szelén biológiai párolgása a sziksófű mezőn volt a legnagyobb mértékű; a sziksófű mezőn a párolgási sebesség 62,0 mg Se/m2 év volt, a csupasz talajon, a sziki fűben, és a nappárologtatóban a párolgási sebesség értéke rendre 16,7, 4,8 és 3,5 mg Se/m2 év volt. Az évi szelénbevitel kb. 6,5%-a párolgott el a sziksófűben; a sziksófű által elpárologtatott szelén mennyisége 5,5-ször nagyobb volt a növényi szövetekben felhalmozott mennyiségnél. A nappárologtatóban az évi szelénfelvétel 1%-a párolgott el. További vizsgálatok szükségesek a szelénpárolgást befolyásoló környezeti tényezők megismerésére, hogy e tényezők befolyásolásával a szelénpárolgás növelhető legyen. (Schultz György) Lin, Z. Q.; Cervinka, V.; stb.: Managing selenium-contaminated agricultural drainage water by the integrated on-farm drainage manegment system: role of selenium volatilization. = Water Research, 36. k. 12. sz. 2002. júl. p. 3150–3160. Hansen, d.; Duda, P. J. stb.: Selenium removal by constructed wetlands: role of biological volatilization. = Environmental Science and Technology, 32. k. 1998. p. 591–597.
